A dobfelszerelésen való játék

oktatása

Kacsenyák Gábor Tóth Tamás

Ütőtanár MA 120 ütőhangszer tanár szakirány

Miskolc

2016

Tartalom

Bevezetés…………………………………………………………………………..…….3

A dobfelszerelés rövid története………………………………………………………....4

Verőfogás, helyes testtartás……………………………………………………………...6

A kottaolvasás alapjai…………………………………………………………………..12

Kreatív kottahasználat………………………………………………………………….20

Kreatív gyakorlási módszerek………………………………………………………….22

Képek Jegyzéke……………………………………………………………...................24

Bibliográfia……………………………………………………………………………..25

Eredetiségi nyilatkozat…………………………………………………………………26

3

Bevezetés

Szakdolgozatom témájául napjaink egyik legismertebb hangszerén a

dobfelszerelésen való játék oktatását választottam.

A dobfelszerelés és az ütős hangszerek tulajdonképpen a legősibb hangszerink

hiszen már az őskorban is használtak különböző bőrös dobokat és csak az után jelentek

meg a sípok és egyéb hangkeltő eszközök. A dobfelszerelés felhasználhatósága szinte

végtelen. Ugyan kialakulásának idején csak jazz zenekarokban használták később szinte

mindenféle műfajban előfordult. Legjelentősebb szerepe természetesen mind a mai

napig a könnyűzenében van, de megjelent olyan klasszikus zeneművekben is, mint

például a West Side Story.

A dobfelszerelésen rengeteg játékmód ismert és folyamatosan – ahogyan a zene

is – fejlődik, változik. Szakdolgozatom természetesen nem azt a célkitűzést állította

maga elé, hogy a hangszerrel kapcsolatos összes játékmódot és technikát bemutassa

valamint nem a professzionális dobolásról szól. A dobfelszerelésen való játék kezdeti

nehézségeiről, alapvető technikákról és egy-két haladó szintű gyakorlatról szól.

Természetesen nem is jelenthetjük ki, hogy létezik olyan kotta, ami úgymond zárását

képezheti a tanulásnak, hiszen akárcsak a többi hangszeren itt is élete végéig tanul az

ember.

Mindent egybevéve a dobfelszerelés meghatározó eleme korunk zenéjének. A

könnyűzene nagy része nem is létezne dobfelszerelés nélkül ugyanakkor sajnos egyre

kevesebbet foglalkoznak vele. A hallgatóság számára egy olyan megszokott dologgá

vált, mint a levegővétel, emiatt könnyű dolognak gondolják és a hangszeresek

megbecsülése sem a régi már. Ugyanakkor, aki elkezd dobolni és kitart mellette,

egyrészt rengeteg örömet lelhet benne másrészt a tanulás, a gyakorlás, az improvizáció

és a koncertélmények az élet más területein is pozitív hatással lehetnek rá. Egyszóval

érdemes kitartani és szorgalmasan gyakorolni minden nap.

4

A dobfelszerelés rövid története

Napjaink egyik talán legismertebb hangszere a dobfelszerelés. Rengeteg

műfajban találkozhatunk vele a klasszikus zenétől a jazzen át a populáris zenéig.

Meghatározó szerepe van a zenekarokban, hiszen nagyon sok minden attól függ, hogy a

dobos mit játszik a meglévő szólamok alá. Lágyíthatja és keményítheti is a zenét

ugyanakkor a tempó és lüktetés szinte teljes egészében a doboson múlik.

Ugyan szinte mindenki számára ismert hangszerről van szó, mégis kevesen

tudják az igazi történetét. A dobok már az őskorban megjelentek azzal, hogy az

ősemberek különböző fadarabokat ütögettek össze ezzel jelezve a veszélyt vagy éppen

az elejtendő állat közeledtét társaiknak. Később az elejtett állatok bőrét kivájt

farönkökre feszítve megalkották a legelső dobokat. Ennek tudatában bátran

kijelenthetjük, hogy a dob az egyik legősibb hangszerünk.

Később a katonaéletben töltött be fontos szerepet. A csatákban a parancsnok

üzeneteit dobokkal továbbították a különböző hadtestek felé, mert a hangjuk messzire

elhallatszott. Egy bonyolult és igen széles skálát bejáró jelzésrendszert alkottak meg,

amit a katonáknak meg kellett tanulni. Így ha csata közben meghallották az adott

ritmuskombinációt pontosan tudták, hogy milyen feladatot vagy feladatokat kell

végrehajtaniuk.

A klasszikus értelemben vett dobfelszerelés kialakulása elsősorban a „fekete”

zene a Jazz kialakulásához köthető. Az Európaiak Amerikába történő bevonulásakor

szinte a teljes indián kultúrát kiirtották így az őslakosok nagyon kevesen maradtak. A

bevonuló telepesek megpróbálták újra kiépíteni a gazdaságot, amihez azonban nem volt

elegendő emberük és a megmaradt indiánok hevesen ellenálltak, ráadásul az európaiak

által behozott betegségek is megtizedelték a létszámukat. Emiatt Afrikából néger

rabszolgákat kezdtek Amerikába deportálni és ültetvényeken, bányákban és egyéb

helyeken dolgoztatták őket mostoha körülmények között. Az amerikai telepesek csak

egy törzsből származó rabszolgákat vettek így kerültek New Orleansba dohameyi

5

négerek. New Orleans azért fontos a dobfelszerelés kialakulásának szempontjából, mert

ezt a várost tartják a Jazz szülőhazájának. A deportálások során hozzávetőleg tizenhat

millió színes bőrű került az amerikai kontinensre. Mivel egyik fél sem tudta teljesen

kivonni magát a másik kultúrájából kialakult egy nagyon színes elemekkel gazdagított

afro-amerikai folklór. A két féltekén északon és délen különböző zenei irányzatok

alakultak ki. Délen New Orleans és környékén alakult ki tulajdonképpen a Jazz. Az

akkori zenekarokban a dobfelszerelés szólamait több ember játszotta majd a standard

Jazz zenekari felállással megalapozottá vált az igény arra, hogy ezeket a szólamokat egy

ember szólaltassa meg. E mellett a Vaudeville nevű színházi előadások is hozzájárultak

a dobfelszerelés kialakulásához. Ezek táncos, zenés és énekes vígjáték előadások voltak

melyeket az 1880-as évektől egészen az 1930-as évekig lehetett látni. Több újdonságot

is szabadalmaztattak ebben az időben melyek közül az egyik legfontosabb Dee Dee

Chandler újítása volt 1904-1905 között. Ez az újítás a legelső lábgép volt, ami azért

nagyon fontos, mert innentől a nagydobot lábbal lehetett megszólaltatni így egyrészt

kevesebb zenészt kellett fizetni, másrészt a játékosok több szólamot és hangszert tudtak

egyazon időben megszólaltatni. Ezt a lábgépet később a Ludwig & Ludwig Co.

tökéletesítette 1909-ben és ez a pedál lett a ma is használatosak lábgépek alapja. Ez az

újítás vezetett az akkori Jazz zenében elengedhetetlen dobfelszerelés kialakuláshoz, ami

a nagydobból, kisdobból és különböző kisméretű cintányérokból, fadobokból, kínai

tom-tomokból és egyéb apró hangszerekből állt. A mai dobfelszerelésre ez még nem

teljesen hasonlított, azért sem mert nem volt lábcin, ami a modern dobfelszerelés-játék

elengedhetetlen eleme. Az első lábcinek nem is igazán hasonlítottak a maiakhoz. Az

első „lábcin” inkább hasonlított egy papucsra. Két falap volt a játékos sarkánál

összeillesztve melyek végén egy-egy kisméretű cintányér helyezkedett el. Később

alakult ki a Low-boy-nak keresztelt lábcin, ami nagyjából úgy nézett ki, mint a mai

dobfelszereléseknél látható csak sokkal rövidebb volt a szára, így csak lábbal lehetett

játszani rajta. A ma is használt lábcintányérok alapjául szolgáló állványt Barny Walberg

találta fel 1926 körül. Később maguk a játékosok is különböző újításokat vezettek be a

dobfelszerelés világába. Louie Bellson volt például az első, aki két lábdobos

dobfelszerelésen játszott és Gene Krupa volt az, aki a dobfelszerelést a reflektorfény

felé tolta azzal, hogy a koncerteken dobszólókat is játszott. Az ő egyik szólójához

köthető az első dobolásról készült kereskedelmi felvétel is.

6

A dobfelszerelés tehát rengeteget fejlődött az elmúlt évek során. Rengeteg újítás

alakult ki mind a dobok összeállításában és készítésében min mind játékmódokban.

Kialakult egy általános felállás, amely a következő elemekből áll: 1-kisdob, 2-egy vagy

két függesztett tom-tom, 3-egy álló tom-tom, 4-lábcin, 5-kísérő cintányér, 6-beütő

cintányér, 7- lábdob.

1

Verőfogás és helyes testtartás

A dobfelszerelésen való játék egyik nagyon fontos eleme a dobverő helyes

megfogása. Mielőtt azonban a verőfogásra rátérünk meg kell tudnunk, hogy az adott

hallgató melyik keze a domináns. Érdemes mindent először a domináns kézzel kezdeni

és aztán a gyengébbik oldallal tulajdonképpen „lemásolni” azokat a mozdulatokat,

amelyeket a másik kézzel egyszer már megcsináltunk. Ez azért célravezető, mert az

7

ügyesebbik kezükkel könnyebben dolgoznak a tanulók és a már megtanult mozdulatok

másolása könnyebb feladat.

Az egyik kezünkben (jobb kezeseknél a balban) tartjuk a dobverőt és ezzel

fogjuk a megfelelő helyre tenni a másik kézben. Az üres kéz tenyérrel felfelé néz, és

teljesen nyitva van. A dobverőt körülbelül a mutatóujjunk első ujjpercénél helyezzük a

kezünkbe úgy, hogy a vastagabbik vége a tenyerünk hajló pontján fusson keresztül.

2

Ezután, a hüvelyk és mutató-ujjunkkal egymással szemben megfogjuk a

dobverőt, majd a maradék ujjakkal is körbe fonjuk azt úgy, hogy azok csak puhán

érintkezzenek vele és ne szorítsák azt. Ez azért fontos, mert egyrészt később ezek az

ujjak fontos szerepet látnak el különböző ütésfajták kivitelezésében, másrészt, ha

túlságosan szorítjuk a verőt, akkor könnyen ínhüvelygyulladást kaphatunk.

3

Ha már teljesen fogjuk a verőt, akkor utolsó lépésként lefordítjuk a kezünket

úgy, hogy a tenyerünk a föld felé nézzen. Ennél a pontnál nagyon kell arra figyelni,

hogy a dobverő a kezünk meghosszabbítása legyen. Ez azért fontos, mert ha a dobverő

8

nem ilyen módon néz előre, akkor sok energia elvész az ütéseinkből, ezáltal

mozdulataink kivitelezése plusz erőfeszítésbe kerül.

4

A négyféle verőfogás közül először a szimmetrikus német verőfogást érdemes

megtanítani a hallgatóknak és ezzel a fogással haladni végig a gyakorlatokon. Később

természetesen a többi szimmetrikus verőfogást is érdemes megismertetni diákjainkkal,

mert ezek segítségével bizonyos technikák könnyebben kivitelezhetőek. A tradicionális

verőfogást is érdemes legalább a megismerés szintjén bemutatni a gyerekeknek.

1. Klasszikus német verőfogás.

A fent megtanult módon fogja meg a tanuló mindkét kézzel a dobverőket. A

kisdobbal szemben ülve a kezeit lazán lógassa a teste mellé, majd amilyen lazán

csak tudja, emelje a kisdob felé úgy, hogy a kezei egyenlő szárú háromszöget

zárjanak be a testével. Fontos, hogy ne legyen a szöge túl nagy vagy túl kicsi. Az

első esetben a könyék nagyon messze kerül a törzstől és kényelmetlenné válik a

verőtartás. A második esetben túl közel kerül a testhez, ami megnehezíti az

ütésképzést. A dobverő a karok meghosszabbítása legyen és a csukló a föld felé

nézzen függőleges irányban. Fontos még, hogy a dobverőt a forgáspontján kell

megfogni. Ez azt jelenti, hogy az sem jó, ha túl elől és az sem, ha túl hátul fogja a

tanuló. Ha túlságosan fent fogjuk a dobverőnek elvész a súlya, amit az ütések

során nem tudunk kihasználni. Ha túl hátul akkor egyrészt könnyen kicsúszhat a

kezünkből, másrészt fejsúlyossá válik, ami miatt nehezebb lesz az ütéseket

véghezvinni. A forgáspont megállapítása egy egyszerű feladat. (gyakorlottabbak

már a verő kézbevételekor megérzik, de rájuk is érdemes odafigyelni.) A dobverőt

9

a gyengébbik kezünk mutató ujja feletti területre helyezzük úgy, hogy a kinyitott

tenyerünk a földdel párhuzamos irányba mutat. A dobverőt egy gumilapon a

másik kezünkkel pattogtatjuk és az a pont ahol érezzük, hogy a dobverő a

legkönnyebben mozog lesz a forgáspont. A forgáspont használata az összes

verőfogásra érvényes.

2. Amerikai verőfogás

Az amerikai verőfogás akárcsak a német és a soron következő francia fogás

szimmetrikus. A módszere nem sokban különbözik a német fogástól kivéve egy

dolgot. A német verőfogásnál a csukló a föld felé néz függőleges irányban. Az

amerikai verőfogás a némethez képest egy kicsit elfordul a tenyér, kb. 45 fokos

szögben néz a föld felé.

3. Francia Verőfogás

A harmadik és egyben utolsó szimmetrikus verőfogás a francia. Ez szintén a

német verőfogáson alapul, de több dolog is változik. Egyrészt a csukló a földdel

párhuzamos irányba néz, másrészt a dobverő forgáspontja más helyre kerül. Míg a

német és a francia verőfogásnál a dobverőt a hüvelyk és mutató ujjunkkal tartjuk,

és mind a kettővel mozgatjuk addig a francia verőfogásnál a hüvelykujj egyfajta

támasztó szerepet vesz fel és rajta fordul el az ütő. A többi ujj a dobverő

mozgatásában kap szerepet.

4. Tradicionális verőfogás

Az utolsó verőfogás egyen a legrégebbi is. Ezt tradicionális verőfogának hívjuk.

Kialakulása a katonasághoz köthető, méghozzá a lovakon való doboláshoz. Mivel

a lovak hátán a dobok nem tudtak egyenesen állni a játékosok egy olyan fogást

találtak ki, aminél a gyengébbik kezükben máshogyan tartják a verőt, hogy a

dobhoz könnyebben hozzáférjenek. A kinyitott gyengébbik kézbe helyezzük a

verőt úgy, hogy a forgáspontja a hüvelyk és a mutató ujj találkozásánál legyen.

Ezután a kis és gyűrűs ujjunkat a dobverő alá, a középső és mutató ujjunkat a

dobverő felé helyezzük. Ezt a fogást napjainkban egyre kevesebben használják

mégis a legnagyobb dobosok egy része még mindig csak ezt a fogást alkalmazza.

10

5

A helyes testtartás szintén nagyon fontos a dobolás alatt. Ha nem megfelelő

pozícióban ülünk a széken és úgy játszunk hosszú időn keresztül akkor az,

hátfájdalmakhoz, és egyéb panaszokhoz vezetnek illetve nehezebb lesz a játék és egyes

technikák elsajátítása is nehezebbé esetenként lehetetlenné válik.

Az első lépés a megfelelő ülés. Ha csak lehet, igyekezzünk egy kifejezetten erre

a célra tervezett állítható dobszéket használni, amit minden tanuló saját igényei szerint

állíthat be. Érdemes hagyni, hogy a tanulók maguk állítsák be először és aztán a helyes

út felé korrigálni, hogy később már egyedül is tudják mi a jó. Az első és legfontosabb

pont, hogy a széken teljes fenékkel kell ülni. Ez azért nagyon fontos, mert ha a tanuló a

szék elején ül, akkor a lábain támaszkodik, mert a szék nem támasztja a lá a teljes

gerincoszlopát. Emiatt nehezebb lesz a lábbal való játék és a rossz gerinc-alátámasztás

miatt később akár gerincferdülés is kialakulhat. Az sem jó, ha a diák túlságosan hátul ül

a széken. Ebben az esetben a szék akadályozza a lábait a szabad mozgásban. A

combnak és a lábszárnak érdemes legalább 90 fokos vagy nagyobb szöget bezárnia. Ha

a szög kisebb, mint 90 fok akkor alacsonyan fog ülni. Ezáltal sokkal nagyobb

erőkifejtésre van szüksége a lábdob megszólaltatására és egyéb problémák is

jelentkezhetnek. Ha a tanuló odaül a dobhoz fontos, hogy ne üljön túl közel és a sarka

semmiképpen se legyen hátrébb, mint a térde. Ha a sarok nagyon hátra kerül, akkor a

vádlit éri nagy terhelés, ami szintén korlátozza a játékot. A kisdobot úgy állítsuk be,

hogy a hallgatónk térdénél illetve combjánál magasabban helyezkedjen el azért, mert ha

11

alacsonyabban vagy vele egy szinten van, akkor akadályozza a kezeit az ütések

kivitelezésében.

A helyes testtartás tehát a következő. A széken teljesen rajta ülve a sarkunkat

nem magunk alá húzva ülünk a széken. A kisdob magasabban van, mint a lábunk a

kezeink pedig a testünk mellett laza tartásban egyenlő szárú háromszöget zárnak be.

Még egy fontos elemről nem esett szó. A tanuló már ismeri a helyes verőfogást

és tudja, hogyan és milyen közel üljön a széken azt azonban nem, hogyan használja a

pedálokat a lába alatt. Ez sokszor felmerülő probléma, hiszen sokan hajlamosak

megfeledkezni arról, hogy a lábnak is van ütéstechnikája.

Először érdemes a tanulókat letett sarokkal játszatni. Ilyenkor biztosabbnak érzik

a tartásukat, mert valamilyen szinten tartják magukat, ugyanakkor a lábfejük még

szabad és végrehajthatják velük az ütéseket. A bal lábbal egy ideig nem sok tennivaló

van, hiszen csak zárva kell tartania a lábcint. Arra azért érdemes figyelni, hogy a diák ne

próbálja erővel lenyomni a pedált, hanem csak a lába súlyát engedje rá. Ez elég ahhoz,

hogy annyira zárva tartsa a lábcint, amennyire az első gyakorlatokhoz szükség van rá. A

jobb lábuk szintén teljes talppal legyen a pedálon úgy, hogy a sarok a lábgép erre

kialakított fix részén legyen. Az ütéseket így a lábujjuk lenyomásával végzik úgy, hogy

a sarkuk lent marad és a talpuk sem válik el a pedáltól. Két féle ütést képezhetnek így.

Az egyiknél az ütés után rögtön felengedik a pedált így a lábgép feje rögtön

visszapattanhat a bőrről hosszabb hangot képezve. A másik egy rövidebb csattogóbb

hangot képez, ami az előző módszer ellentéte. A lábgépet az ütés után nyomva a bőrhöz

kell tartani. Így a fej nem pattan vissza és tompítja is a dobot.

Miután a tanuló már biztosan játszik letett sarokkal következhet a felemelt

sarokkal való játék. Ez egyrészt elsőre általában elég furcsa, de a letett sarokkal való

gyakorlás már megedzette a lábfejet és könnyebbé teszi az átállást. Felemelt sarokkal az

ütéseket kicsit másképpen kell képezniük a hallgatóknak. Kétféleképpen tudunk így

hangot képezni. Az egyik módszerben a teljes lábunkat használjuk. Az egész lábat

megemeljük, majd a teljes súlyát ráengedjük a pedálra úgy, hogy a lábujjaink után a

teljes talpunk hozzáérjen a pedálhoz. Fontos, hogy a lábunk egyszer se váljon el a

pedáltól, folyamatosan maradjon vele kapcsolatban. A másik ütésfajta, amikor a

lábujjunkkal hozzuk mozgásba a pedált és küldjük a lábgép fejét a bőrbe. Mindkét

ütésfajtát használhatjuk úgy, hogy a lábgép feje a bőrben marad és úgy is, hogy

12

engedjük visszapattanni a bőrről. A két technikát kombinálva a dupla ütéshez is

eljutunk, aminek később a tizenhatodos gyakorlatoknál lesz fontos szerepe.

A verőfogásra, helyes testtartásra és helyes lábtechnikára folyamatosan oda kell

figyelnünk a tanulóknál és korrigálnunk őket a helyes irányba, hiszen ez rengeteg

feladat egyszerre. Azt is meg kell figyelnünk, hogy gyakorlással jó irányban változnak-e

technikái, mert ha azt látjuk, hogy egyes gyakorlatok inkább ártanak az adott tanulónak,

mint használnak, más gyakorlatok irányába kell elmennünk. Minden ember testi

adottságai mások így senkinek nem lesz ugyanaz a módszer kényelmes. Ezért a

fogásokat az alapvető elemeken kívül igyekeznünk kell a tanulók igényei szerintire

formálni.

A kottaolvasás alapjai

A kottaolvasás elsajátítása, mint minden hangszeren a dobfelszerelésnél is

nagyon fontos. Ugyan a dobfelszerelés lejegyzése sok mindenben különbözik a

dallamhangszerekétől, gyakorlással és odafigyeléssel könnyen megtanulható.

Mielőtt a tanulókat bármilyen kottapéldával állítjuk szembe meg kell ismerniük

azt az „eszköztárat” amit az órákon használni fogunk. Elsőként meg kell tanulniuk

azokat a hangértékeket, amik a példákban elő fognak fordulni. Kezdő illetve fiatalabb

tanulóknál a nyolcadokig idősebbeknél a tizenhatodokik érdemes először megtanulni a

hangokat. Legegyszerűbben egy kis piramis ábrával tudjuk ezeket szemléltetni, ami a

következő.

13

6

A fenti ábrán keresztül ismerhetik meg a tanulók a hangértékeket. A

megértésükhöz (főleg a vizuális típusú hallgatóknál) érdemes egy körcikkeket használó

ábrát is használni.

7

A körcikkes ábra segít a tanulóknak megérteni azt, hogy a kisebb hangértékeket

hogyan tudjuk belehelyezni a nagyobbakba vagyis, hogy tulajdonképpen egy egész

hány negyedből áll és így tovább. Miután megtanulták a hangértékeket még nem

tartanak ott, hogy el tudják játszani őket ugyanis, hiányzik a „rendszer”, amiben

elhelyezhetik őket. Ez a rendszer először a négy-negyedes ütemmutató lesz. Már az

elején érdemes tisztázni a diákokkal, hogy a négy-negyedes ütemmutató azért egyszerű

14

a korábban megtanult hangértékekkel, mert mindből annyi fér bele, amennyit az

ábrákon láthatnak. Ezeknek az értékeknek a négy-negyedben való elhelyezéséhez már

csak egy dolog hiányzik, ami nem más, mint a számolás. A számolás megmutatja a

tanulónak, hogy hol tart az ütemben és azt is, hogy a leírt hangértékek meddig tartanak.

Erre is érdemes egy újabb grafikus megoldást alkalmazni, ami segíti a megértést. A

számolás a következőképpen hangzik: e-gyet ke-ttőt hár-mat né-gyet (angolul: One-and

two-and three-and four-and). A számolás nyolc szótagból áll, ami megmutatja a

nyolcadok helyét, de mivel korábban megtanulták, hogy az egyes hangértékek hány

nyolcadból állnak ebből a számolásból az összes hang hosszúsága kiderül. Több

tanulónál is előfordulhat, hogy mindezek után sem tudja összekötni a számolást a

játékkal. Ebben az esetben a számolásra végzett helyben-járás sokat segíthet. A diák

minden egyre, kettőre, háromra és négyre, vagyis a negyedekre lépdel számolás közben.

Ha ez már megy különböző hangértékeket kell tapsolnia az előző gyakorlat közben. Így

a mozgással összekötött számolás miatt biztosan megérti a számoláshoz kapcsolt

ritmusokat.

8

Miután a tanuló tisztában van a hangértékekkel és azt a négy-negyedes

ütemmutatóban el is tudja helyezni számolás közben tapsolással, egy egyszerű példával

15

érdemes tovább haladni először kisdobon. Elsőként néhány kézrendet érdemes

megismertetni a tanulóval.

1. Váltott kéz. Hangos számolásra nyolcadokat játszik a tanuló váltott kézzel.

(Jobb kezeseknél jobbról bal kezeseknél balról indítva)

2. Papa-Mama kézrend. Hangos számolás mellett nyolcadokat játszik a tanuló

jobb- jobb bal-bal kézrenddel.

3. Paradiddle. Hangos számolás mellett nyolcadokat játszik a tanuló jobb-bal-jobb-

jobb ball-jobb-bal-bal kézrenddel.

9

A kottapéldában a kéz megjelölését R és L betűvel láthatjuk. Ez azért van így,

mert a legtöbb fellelhető kottaanyag angol nyelven íródott így érdemes már az elején az

angol megfelelőkre megtanítani a tanulókat. Jobb=Right Bal=Left.

A kézrendek után érdemes egyszerű kisdobgyakorlatokkal foglalkozni melyek a

tanult hangértékekből és szüneteikből állnak. Elsőként egy egyszerű pár ütemes

gyakorlat mely az egésztől indulva a nyolcadokig jut el majd vissza.

10

A fenti példát kisdobon ütemenként váltott kézzel játszassuk a tanulóval.

Figyeljen arra, hogy a két dobverő ne legyen messze egymástól az ütések egyenesek

legyenek, a kar és a csukló mozgása ne legyen merev. A hangos számolás is fontos, így

megbizonyosodhatunk arról, hogy diákunk össze tudja kötni a számolást a kottaképpel.

Mielőtt a dobfelszerelésen kezdenénk el játszani, meg kell ismerkedjünk azzal a

jelölésrendszerrel, amellyel a dobfelszerelés különböző hangszereit a kottában jelöljük.

Ez kottánként különbözhet, de minden kotta elején van egy oldal ahol ezt a rendszert

ismertetni. Alapjaiban nem változik, hiszen a kézzel játszott hangszerek kerülnek felülre

16

a lábbal megszólaltatottak pedig alulra, de abban, hogy vonalon vagy vonalközben

helyezkednek el a hangok, már lehet eltérés. Szakdolgozatomban a következő rendszert

alkalmazom amelyet Brad Schlueter közölt a Drum Magazinban 2007 Júniusában.

11

A felsorolt hangszerek nevei balról jobbra haladva:

China – Kínai cintányér

Splash – Splash cintányér

Cowbell – Kolomp

Crash – Beütő cintányér

Choked Crash – Ütés után megfogott beütő cintányér

Ride – Kísérő cintányér

Ride Bell – Kísérő cintányér kúpja

Closed Hi-Hat - Zárt lábcin

Open Hi-Hat – Nyitott lábcin

Tom1 – Tom tom 1

Tom2 – Tom tom 2

Snare – Pergő vagy kisdob

Ghost Note – Szellemhang

Rim Click – Fektetett kávás ütés

17

Snare Doubles – Kisdobon duplaütések

Snare Buzz – Kisdobra nyomott ütés

Tom3 - Tom tom 3

Tom4 – Tom tom 4

Tom5 – Tom tom 5

Right Bass – Jobb oldali lábdob

Left Bass – Bal oldali lábdob

Hi-Hat pedal – Lábbal összeütött lábcin

Hi-Hat Splash – Lábbal csörgetett lábcin

Ezt a jelölésrendszert használva haladhatunk az első kottapélda felé, ami a következő:

12

A lábcinen jobb kézzel nyolcadokat játszik a tanuló úgy, hogy a lábcint vagy a

verő fejével vagy a verő testével üsse meg. Azért fontos, hogy egy fajta ütéstechnikát

szokjon meg az elején, mert később olyan technikákat fog megtanulni melyek a verő

testét és fejét is használják felváltva. A bal kéz a kisdobon játszik negyedeket kettőre és

négyre. A kisdobot középen érdemes megütni, mert ott van a legkevesebb felhangja és

adja a „legtisztább” hangot. A lábcinen és a lábgépen is érdemes először a tanulónak a

teljes talpát ráhelyeznie letett sarokkal.

Ha a fenti alapritmus már megy, akkor a nyolcados lábdob-variációk

következnek. Ez azt jelenti, hogy a jobb és bal kéz játékán nem változtatunk viszont a

18

lábdobén igen olyan módon, hogy a játszandó ritmus ne essen egybe a kisdobbal. Tehát

KE-ttőn és HÁR-mon kívül bárhova írhatunk lábdobot, ahogyan a következő pár

kottapéldában is láthatjuk.

13

Miután ezeken a gyakorlatokon is túl vagyunk hasonló jellegű ritmusok

következnek azzal a különbséggel, hogy már a kisdobbal egybeeső ritmusokat is

játszatunk lábdobon a tanulókkal. Így a diákok már gyakorlatilag két külön szólamban

fognak gondolkodni. Az egyik a jobb kéz nyolcad mozgása és a bal kéz negyed játéka a

másik pedig a lábdobon megjelenő ritmusképletek.

14

A nyolcados lábdob-variációk után rátérhetünk a tizenhatodos variációkra

először kézzel. A tizenhatodos variációkhoz egy új számolást is meg kell tanulniuk a

diákoknak. Ez a számolás a következő: E-gye-sé-vel ke-te-sé-vel hár-ma-sá-val né-gye-

sé-vel. (angolul one-e-and-a two-e-and-a three-e-and-a four-e-and-a). A számolást és a

tizenhatodok közös működését a korábbihoz hasonló ábrával tudjuk szemléltetni.

15

19

A tizenhatod variációkat érdemes először a bal kéz játékába bevezetni, mert a

tanulók keze sokkal ügyesebb, mint a lába és könnyebb így megérteni a tizenhatodok

működését.

16

Miután ez megvan, rátérhetünk a lábbal játszott tizenhatodokra. Ehhez

bevezetőként egy negyedes fordulatokat tanulnak meg a hallgatók.

17

Miután az összes fordulat megy annyi a dolgunk, hogy ezekből az

alapelemekből négy-negyedes ritmusokat készítsünk. Ezt a tanulókkal is el lehet

végeztetni így a kottaírást is gyakorolják. Annyi a feladatuk, hogy az adott elemekből

töltsenek ki négy-negyedes ütemeket. Néhány példa tizenhatodos láb és kézvariációra.

18

A tizenhatodos lábdob-variációk után érdemes kicsit az eddig használ

kottaanyaggal dolgozva új gyakorlatokat megtanítani a diákokkal. Visszatérünk a

nyolcados lábdob-variációkhoz és végigjátsszuk az összes gyakorlatot úgy, hogy egy

elemét a lábcin-kíséretet változtatjuk meg. Először például off-beat kísérettel.

20

Kreatív kottahasználat

A már megtanult kottaolvasási módszereken kívül érdemes más „alternatív”

módszereket is ismertetni a tanulókkal. Ha csak azt a típusú kottát ismerik, ahol minden

játszandó hang le van írva akkor egyrészt a kapható kottaanyag nem lesz elég egy

bizonyos idő elteltével, másrészt az olyan helyzeteket ahol nagyon rövid idő alatt kell

dalokat megtanulni, nehezebben fogja kezelni, mint azok a tanulók, akik ismernek más

kottaírási és olvasási módszereket is.

Az „alternatív” kottaírási/olvasási módszer alatt természetesen nem az értendő,

hogy egy alapjaiban új gyakorlatot kell bevezetnünk, hanem azt, hogy a már megtanult

elemekből (hangértékek, számolások, ütemmutatók) egy olyan rendszert alakítsunk ki,

ami minimalizálja az írás idejét viszont minden olyan információt tartalmaz, amire

szükségünk van ahhoz, hogy az adott darabot eljátsszák. Ehhez különböző

olvasógyakorlatokon keresztül vezet az út ahol a tanulóknak nem az összes információt

a kottáról kell leolvasnia, hanem a játszandó groove1-ok egy részét „hozzá képzelik” a

leírtakhoz. Ez egy egyszerű alapgroove-nál a következőképpen néz ki.

19

A fenti kottapéldán egy nagyon egyszerű negyyedekből nyolcadokból és

szüneteikből álló képletet láthatunk. Normál esetben a hangokat a kisdobon olvasnánk

lévén, hogy a harmadik vonalközben helyezkednek el, de ebben az esetben másképpen

közelítjük meg a helyzetet. A tanulónak jobb kézzel a lábcinen nyolcadokat kell

játszania a kisdobon pedig kettőre és négyre egy-egy negyedet. Ez a továbbiakban

minden ilyen típusú gyakorlatnál így lesz. A változó elem mindig a leírt példa. Jelen

esetben, amit a kottában látunk, azt jobb lábbal a lábdobon fogjuk olvasni. Ez ennél a

példánál nem lesz nehéz, azonban ahogy egyre bonyolultabb ritmusképletek jelennek

meg egyre nehezebb lesz összejátszani őket a két kéz által játszott kettő-négy témával.

1 Groove angol kifejezés egy komplex ritmust jelent

21

A következő probléma akkor lép fel, amikor az írott anyagban a lábdob egy helyre kerül

a kisdobbal. Ilyenkor két féleképpen lehet játszani a gyakorlatokat. Az első, amit

először érdemes csinálni a könnyebbik változat ahol a kisdobbal egybeeső hangokat

kihagyjuk. Ez egy kicsit megkönnyíti a tanuló dolgát. Miután a gyakorlatok ilyen

módon már mennek, elkezdhetjük újból átvenni a kérdéses példákat úgy, hogy az

egyszerre lévő hangokat is eljátsszuk. Ez már egy bonyolultabb feladat, mert így már

két konkrét „szólamot” kell egyszerre megszólaltatni, ami a függetlenítés egyik

alapköve.

Eddig csak szinkópált gyakorlatokkal találkoztunk így itt az ideje, hogy a

tizenhatodok is szerepet kapjanak. Ez már az olvasás szempontjából is egy nehezebb

feladat, mert a tizenhatodokat sokkal nehezebb elhelyezni időben, mint a nyolcadokat

ráadásul ezt lábbal kell a tanulónak megtennie. A gyakorlat menete ugyanaz, mint a

nyolcadoknál. Ha olyan hanghoz érkezünk, amit egyszerre kellene, megszólaltatni

akkor az első átjátszásoknál kihagyjuk a lábdobot, a másodiknál pedig eljátsszuk azt is.

20

Miután a tanuló elsajátította ezt a két megközelítést a következő irányba lehet

elmozdulni. Ugyanazokból a nyolcados és tizenhatodos kottapéldákból dolgozva egy

teljesen új gyakorlatot tudunk bevezetni. Ennek a lényege az, hogy az egyre és háromra

írt képleteket a lábdobon, a kettőre és négyre írt képleteket pedig kisdobon olvassuk. Ez

az első pár gyakorlatnál még nem hoz nagy változást, viszont ahogy haladunk előre

egyre nehezebb lesz a különböző képleteket a helyükön eljátszani. Itt természetesen az a

probléma nem áll fent, hogy egyszerre lennének hangok.

Miután ezek a példák is jól működnek a gyakorlatban a metódus egy másik

elemét kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy ugyanazoknak a kottapéldáknak a

felhasználásával egy teljesen új módon olvassuk végig őket. Ez nem más, mint a jobb

kézben játszott nyolcadok felcserélése valamilyen ostinato-ra. Ez lehet galopp ritmus,

fordított galopp ritmus, folyamatos tizenhatodok jobb kézzel, tizenhatodok váltott

kézzel, off-beat nyolcadok, off-beat tizenhatodok. Majd a lábcin nyitásával is lehet

22

variálni. Galopp ritmus egyre nyitással, fordított galopp ritmus egye-SÉ-vel-re nyitással.

Off-beat mindkét változata nyitással.

A lábcin nyitása elvezet a függetlenítés egy újabb pontjára ahol a meglévő négy-

negyedes képletek mellé a lábcinen más ütemmutatókat játszhatunk hozzá. Ezt a

következőképpen lehet megtenni először lábcin-nyitás nélkül. A nyolcadokat

hármasával súlyozva egy 6/8-os képletet tehetünk a 4/4 mellé. A lábcint 2-3 súlyozással

egy 5/8-os képlet születik és a lábcint 2-2-3 súlyozással játszva egy 7/8-os képletet

kapunk. Ezt szinte a végtelenségig lehet folytatni, de egy bizonyos szám felett, már

nincs értelme.

Kreatív gyakorlási módszerek

A gyakorlás – mint ahogyan az összes hangszeren való tanulásnál – nagyon

fontos részét képezi a tanulásnak. Vannak veszélyei, amelyek abból adódnak, hogy

gyakorlás közben nincs ott egy tanár, aki kontrollálja a gyerekek munkáját. Emiatt egy

tanárnak nemcsak dobolni kell megtanítania diákjait, hanem arra is hogyan tudnak

gyakorolni.

A gyakorlás nem csak az adott anyag ismételgetéséből és különböző technikai

gyakorlatok folytonos játékából áll. Gyakorlás közben a tanulóknak meg is kell értenie,

hogy mit miért csinálnak, milyen mozdulatnak milyen szerepe van az ütésképzésben és

mindezek mellett természetes berögzült mozdulatsorrá változtatnia a kezdetben nem is

olyan egyszerű ütéseket. Gyakorlás során nagyon fontos, hogy mindent lassan

kezdjenek el játszani. A lassú gyakorlást tanulóimnak egy nagyítóhoz szoktam

hasonlítani. Ahogyan a nagyító is távolabb helyezi a molekulákat egymástól úgy a lassú

gyakorlás alatt is megnőnek a hangértékek közti távolságok. Minél lassabban

gyakorlunk annál kisebb a hibahatár, ami még nem észrevehető. A legtöbb esetben azt

tapasztalom, hogy a diákok a felgyorsult világkép miatt mindent azonnal szeretnének jól

és minél gyorsabban eljátszani. Ez több szempontból is nagyon rossz hatással lehet a

játékukra. Egyrészt ha mindent gyorsan kezdenek el gyakorolni, akkor az értékeket nem

pontosan fogják megtanulni, és ha később lassabb tempóban kell valamit eljátszaniuk,

akkor nem fog menni. Másrészt, ha mindent gyorsan kezdenek el játszani, akkor a

23

gyakorlás azon része is elvész, ami maga a megértés. Nem az izmainknak kell

megtanulni az eljátszandó képleteket, hanem az agyunknak ellenkező esetben egy

koncerten nagy bajba kerülhetünk ugyanis az izommemória nem olyan megbízható,

mint az agyunk. Természetesen szükség van mindkettőre, de sohasem szabad az agyunk

előtt szaladni az izmainkkal.

Gyakorlás közben érdemes metronómot használni. A metronóm egyrészt

megmutatja a helyes tempót és nem engedi a gyakorlókat gyorsulni illetve lassulni.

Többféleképpen is használhatjuk a gyakorlatok eljátszásához. A metronóm játszhat

negyedeket, nyolcadokat, feleket, egészeket, sőt haladóknál azzal is érdemes

megpróbálkozni, hogy a metronóm két ütemenként üt egyet. Ez a tempótartás és a belső

óra kialakulásához és stabilizálásához elengedhetetlen.

A lassú és a metronómos gyakorlás mellett rengeteg módszer létezik melyeket

érdemes kipróbálni. Arra azonban vigyázniuk kell a diákoknak, hogy ne kezdjenek el

ezek között folyamatosan váltogatni. A legjobb, ha bevezetnek egy gyakorlási „naplót”

amiben megtervezik, hogy mikor mit és milyen módszerrel fognak gyakorolni illetve

feljegyzik azt is, hogy milyen tempóról indultak és miben fejezték be a gyakorlatot. Ez

a tanárnak is segít abban, hogy irányíthassa a tanulója egyéni munkáját és a diák is

könnyebben kezd el dolgozni egy már adott rendszer alapján.

A gyakorlás tehát elengedhetetlen, sőt talán a legfontosabb része a dobolásnak.

Az egyik legfontosabb része, amiről eddig nem esett szó, az önmagunk hallgatása. Ha

igényesek vagyunk arra, amit hallunk akkor a gyakorlás is sokkal eredményesebb lesz.

Nagy odafigyelést és kitartást igényel, de ha a tanulók ezt minden alkalommal

megteszik, akkor az eredmény sem fog elmaradni.

24

Képek jegyzéke

1. A dobfelszerelés részei

2. A dobverő helyes megfogásának lépései

3. A dobverő helyes megfogásának lépései

4. A dobverő helyes megfogásának lépései

5. A német, Francia, Amerikai és Tradicionális verőfogások

6. A hangértékek piramis ábrázolása nyolcadokig

7. A hangértékek körcikk ábrázolása

8. A hangértékek számolással alkotott viszonyai (nyolcadokig)

9. Kottapélda

10. Kottapélda

11. A dobfelszerelés lejegyzésének magyarázata

12. Kottapélda

13. Kottapélda

14. Kottapélda

15. A hangértékek számolással alkotott viszonyai (tizenhatodokig)

16. Kottapélda

17. Kottapélda

18. Kottapélda

19. Kottapélda

20. Kottapélda

25

Bibliográfia

Balázs Oszkár, Zempléni László: Ritmusgyakorlatok kezdőknek (Kisdobiskola)

Editio Musica Budapest, 1982

Ismn:9790080122532

Martonosi György, Korompay Zsolt: Drum Art

Drum – Art BT. Budapest

Isbn-9630387-86-7

http://www.hidehitters.com

http://www.mikedolbear.com

http://www.wikipedia.org

https://secure.makingmusicmag.com

http://www.mikedolbear.com/

26

EREDETISÉGI NYILATKOZAT

Alulírott (név:Tóth Tamás; Neptun-kód: DN26I8)

a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének végzős hallgatója ezennel

büntetőjogi és fegyelmi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom,

hogy A dobfelszerelés kialakulása és fejlődése című szakdolgozatom saját, önálló

munkám; az abban hivatkozott szakirodalom felhasználása a forráskezelés szabályai

szerint történt.

Tudomásul veszem, hogy szakdolgozat esetén plágiumnak számít:

szószerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül;

tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül;

más publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése.

Alulírott kijelentem, hogy a plágium fogalmát megismertem, és tudomásul veszem,

hogy plágium esetén szakdolgozatom visszautasításra kerül.

Kijelentem továbbá, hogy szakdolgozatom nyomtatott és CD-n példányai szövegükben,

tartalmukban megegyeznek.

Miskolc,2016. 02. 01.

……………………………………………..

hallgató