12
Bizottság tesz javaslatot a védett sírokra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Családbarát fejlesztés zárult a Danubiusban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Filmklub nyílt a plébánián . . . . . . . . . 7 Angolai bajnokcsapat felkészülése Bükön . . . . . . . . . . . . . . . . 10 A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER 11. B üki Ú jság B üki Ú jság Teázás a Kneipp parkban – sikeres országos magazinok képviseletében érkeztek a hölgyek városunkba AJÁNLÓ Tizenhárom újságíró pihent városunkban Játékos programok – a gyerekek önfeledten szóra- koztak Október 4–5-én a Bük, Bükfürdő Köz- hasznú Turisztikai Egyesület (BBKTE) meghívására 13 népszerű hazai magazin szerkesztője, újságírója látogatott el vá- rosunkba, hogy élményekkel teli térjen haza és vigye fürdővárosunk jóhírét to- vább. Az Agade ügynökség szervezésének kö- szönhetően sikerült két napra Bükre csábí- tani a népszerű magazinok, női honlapok újságíróit, akiket a Hotel Caramellben szállá- soltak el. Október 4-én délelőtt a szálloda konferenciatermében Németh Sándor pol- gármester, Spilenberg Andrea, a BBKTE el- nöke, Pálffy Tamás TDM menedzser, vala- mint Klára Ágnes, a Hotel Caramell igazga- tója köszöntötte a hölgyeket. A BBKTE által összeállított kétnapos prog- ram bemutatta a büki szórakozási lehetősé- gek színes kínálatát, így a csoport tagjai ki- próbálhatták a golfozást, jártak a Koczán háznál, a Kemencés csárdában magyaros esten vehettek részt, majd másnap bepillant- hattak a nordic walking rejtelmeibe, végül pedig a gyógyfürdőben lazíthattak. Reklámfilmek és imázsfotók bemutatá- sával alapozta meg az újságírók büki han- gulatát a BBKTE október 4-én. – Nagyon sok szép hely van Magyarorszá- gon, de nem mindenhol gazdagodhat az em- ber ennyi szép emlékkel és élménnyel, mint Bükfürdőn – hívta fel a figyelmet köszöntőjé- ben Klára Ágnes, a Hotel Caramell igazgatója. (További részletek a 2. oldalon!) Másodízben szervezett szeptember 27– 29. között Szent Mihály napi forgatagot a művelődési ház. Ezúttal a köztelevízió kormányzati támogatásból megvalósuló országos Itthon vagy! – Magyarország sze- retlek programjához is csatlakozott város- unk, így vasárnap este Bükön is ünnepé- lyesen máglyát gyújtottak. Kirakodóvásár, ugráló vár, Gombolyító ját- szóház, a Fekete sereg és történelmi téma- park várta sok más mellett a kilátogatókat szeptember utolsó hétvégéjén az Eötvös ut- cában. A háromnapos programsorozat már péntek délután megkezdődött, bár az esős, hűvös idő sokakat távol tartott az esemény- től. Azok azonban, akik kilátogattak, jól érez- hették magukat. (A cikk folytatása a 3. oldalon olvasható!) Mihály napi forgatag Bük Város Önkormányzata és Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár tisztelettel meghívja Bük város lakosságát az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulójára rendezett városi megemlékezésre és azt követő koszorúzásra. Október 23-án 10 órától beszédet mond Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Sándor Színház igazgatója, majd 11 órakor a kultúrotthon színháztermében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek irodalmi előadását láthatják.

A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Bizottság tesz javaslatota védett sírokra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4

Családbarát fejlesztés zárulta Danubiusban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5

Bursa Hungaricaösztöndíjpályázat . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

Filmklub nyílt a plébánián . . . . . . . . . 7

Angolai bajnokcsapatfelkészülése Bükön . . . . . . . . . . . . . . . .10

A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

XV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER 11.

Büki ÚjságBüki Újság

Teázás a Kneipp parkban – sikeres országos magazinok képviseletében érkeztek a hölgyek városunkba

AJÁNLÓ

Tizenhárom újságíró pihent városunkban

Játékos programok – a gyerekek önfeledten szóra-

koztak

Október 4–5-én a Bük, Bükfürdő Köz-

hasznú Turisztikai Egyesület (BBKTE)

meghívására 13 népszerű hazai magazin

szerkesztője, újságírója látogatott el vá-

rosunkba, hogy élményekkel teli térjen

haza és vigye fürdővárosunk jóhírét to-

vább.

Az Agade ügynökség szervezésének kö-

szönhetően sikerült két napra Bükre csábí-

tani a népszerű magazinok, női honlapok

újságíróit, akiket a Hotel Caramellben szállá-

soltak el. Október 4-én délelőtt a szálloda

konferenciatermében Németh Sándor pol-

gármester, Spilenberg Andrea, a BBKTE el-

nöke, Pálffy Tamás TDM menedzser, vala-

mint Klára Ágnes, a Hotel Caramell igazga-

tója köszöntötte a hölgyeket.

A BBKTE által összeállított kétnapos prog-

ram bemutatta a büki szórakozási lehetősé-

gek színes kínálatát, így a csoport tagjai ki-

próbálhatták a golfozást, jártak a Koczán

háznál, a Kemencés csárdában magyaros

esten vehettek részt, majd másnap bepillant-

hattak a nordic walking rejtelmeibe, végül

pedig a gyógyfürdőben lazíthattak.

Reklámfi lmek és imázsfotók bemutatá-

sával alapozta meg az újságírók büki han-

gulatát a BBKTE október 4-én.

– Nagyon sok szép hely van Magyarorszá-

gon, de nem mindenhol gazdagodhat az em-

ber ennyi szép emlékkel és élménnyel, mint

Bükfürdőn – hívta fel a fi gyelmet köszöntőjé-

ben Klára Ágnes, a Hotel Cara mell igazgatója.

(További részletek a 2. oldalon!)

Másodízben szervezett szeptember 27–

29. között Szent Mihály napi forgatagot

a művelődési ház. Ezúttal a köztelevízió

kormányzati támogatásból megvalósuló

országos Itthon vagy! – Magyarország sze-

retlek programjához is csatlakozott város-

unk, így vasárnap este Bükön is ünnepé-

lyesen máglyát gyújtottak.

Kirakodóvásár, ugráló vár, Gombolyító ját-

szóház, a Fekete sereg és történelmi téma-

park várta sok más mellett a kilátogatókat

szeptember utolsó hétvégéjén az Eötvös ut-

cában. A háromnapos programsorozat már

péntek délután megkezdődött, bár az esős,

hűvös idő sokakat távol tartott az esemény-

től. Azok azonban, akik kilátogattak, jól érez-

hették magukat.

(A cikk folytatása a 3. oldalon olvasható!)

Mihály napiforgatag

Bük Város Önkormányzata és Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár

tisztelettel meghívja Bük város lakosságát az 1956-os forradalom és

szabadságharc 57. évfordulójára rendezett városi megemlékezésre

és azt követő koszorúzásra. Október 23-án 10 órától beszédet mond

Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Sándor Színház igazgatója,

majd 11 órakor a kultúrotthon színháztermében a zalaegerszegi

Hevesi Sándor Színház művészeinek irodalmi előadását láthatják.

Page 2: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • A K T U Á L I s

2 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

(Folytatás az 1. oldalról!)

Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük,

Bükfürdő ismert fürdőváros, sportvárosként

számos szabadidős tevékenységet nyújt az

ide látogatóknak. Ebből a gazdag kínálatból

szeretnének e két nap során egy csokrot át-

nyújtani újságíró vendégeiknek.

Bük és a gyógyfürdő történetét Németh

Sándor elevenítette fel, és rámutatott, az

1962-ben megnyílt gyógyfürdőnek köszön-

hetően falusi körülmények között látványos

városi fejlődés zajlott le a településen. Ennek

kézzel fogható nyomait a pol-

gármester délután egy belvárosi

séta keretében is bemutatta az

újságíróknak.

A TDM Egyesület szerepéről

és az elmúlt években általa meg-

valósított fejlesztésekről Pálff y

Tamás menedzser tartott pre-

zentációt.

Október 5-én a Magyar Nor-

dic Walking Országos Sportszö-

vetség elnöke, Galambos László

a Kneipp parkban

adta át a Nordic Wal-

king Barát település elismerő

címet a BBKTE képviselőinek,

majd az újságírókat avatta be e

sportág rejtelmeibe.

– Hazánkban 18-20 ezer em-

ber nordic walkingozik, ami ha-

zai viszonylatban jónak mond-

ható, de nemzetközi viszonylat-

ban elmarad akár a szomszédos

országok adataitól. Így például

Szlovéniában a spotágat űzők

száma 70 ezer főre tehető. Jóté-

Tizenhárom újságíró pihent városunkban

városi fejlődés zajlott le a településen. Ennek vetség elnöke

a

ad

ki

m

sp

b

za

h

b

o

Sz

szNémeth Sándor is üdvözölte az újságírókat

-

si

z

ől

-

y

-

-

-

ó

n

-Galambos László mutatta be a különleges gyalogló technikát

kony hatással van szervezetünkre, egészsé-

günk óvására és teljesítőképességünk meg-

őrzésére és javítására – tudtuk meg Galam-

bos Lászlótól.

– Magyarországon kevés hely kínálkozik

a nordic walking kipróbálására, így Bük fan-

tasztikus lehetőséget teremtett a nordic wal-

king utak kijelölésével, melyek egy Kneipp

parkot is érintenek. Ez a rehabilitációban és

az egészségmegőrzésben is segítséget fog

nyújtani az ide érkezők számára – zárta gon-

dolatait Galambos László. Tömböly Ágnes

11. Péntek Dr. Földi Sándor12. Szombat Dr. Bencsik István13. Vasárnap Dr. Földi Sándor14. Hétfő Dr. Müller András15. Kedd Dr. Nagy Mária16. Szerda Dr. Szilasi Imre17. Csütörtök Dr. Nagy Gábor18. Péntek Dr. Müller András19. Szombat Dr. Petro Andor 20. Vasárnap Dr. Bencsik István 21. Hétfő Dr. Nagy Gábor

22. Kedd Dr. Gyarmati Lenke23. Szerda Dr. Gyarmati Lenke24. Csütörtök Dr. Szilasi Imre25. Péntek Dr. Müller András 26. Szombat Dr. Petro Andor 27. Vasárnap Dr. Szilasi Imre28. Hétfő Dr. Nagy Gábor29. Kedd Dr. Gyarmati Lenke30. Szerda Dr. Szirmai László 31. Csütörtök Dr. Varró Gyula

Központi orvosi ügyelet – októberBük, Eötvös u. 2/a. • Tel: 06-94/358-558

11. Sanitas 17.00–20.00 készenlét12. Sanitas 09.00–13.00 nyitva13. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet14-18. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét19. Sanitas 09.00–13.00 nyitva20. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva21-24. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét25. Szt .Péter 18.00–20.00 készenlét26. Sanitas 09.00–13.00 nyitva27. Fürdő Patika 09.00–14.30 nyitva

28-31. Sanitas 17.00–20.00 készenlét1. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet2. Sanitas 09.00–13.00 nyitva3. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet4-8. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét9. Sanitas 09.00 – 13.00 nyitva10. Fürdő Patika 09.00 – 14.30 nyitva11-14. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét15. Szt. Péter 18.00–20.00 készenlét

Gyógyszertári ügyelet – október, novemberSANITAS (Bük, Eötvös u. 6. • Tel.: 06-94/558-399)

ÜDVÖZÍTŐ (Csepreg, Kossuth u. 4. • Tel.: 06-94/565-048)

SZT. PÉTER (Sajtoskál, Rákóczi u. 40. • Tel.: 06-94/388-168)

Szeretettel hívjukmúltkereső, fényképnezégetős délutánunkra

2013. október 12-én (szombat) 15 óráraa büki városi könyvtárba.

Szándékunk a közös múltidézéssel az,

hogy legyenek segítségünkre mindazok,akik életkoruk, bölcsességük, helyismereti

tájékozottságuk okán információkkal látnak el bennünket könyvtárosokat, a BÜKI TUDÁSTÁR

építéséhez, a múlt emlékeinek megismeréséhez.

Tisztelettel kérjük, kalandozzon velünk

Bük város történetébena könyvtár fotógyűjteményének segítségével..

Page 3: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

A K T U Á L I S • Büki Újság

2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 . • 3

(Folytatás az 1. oldalról)

A háromnapos rendezvénysorozathoz 250

ezer forintot nyert a Belügyminisztérium pá-

lyázatán a művelődési ház, így valamennyi

programra ingyenesen lehetett belépni.

A fellépők sorát a cell-

dömölki Soltis Lajos Szín-

ház nyitotta, mely siker-

rel mutatta be humor-

tel jes vásári komédiáit.

Majd a Karak Zenekar, Fe-

renczi György és a Rac-

kajam, végül pedig a

Langaléta Garabonciá-

sok szórakoztatták a ki-

látogatókat.

Szeptember 28-án a

Koczán háznál lecsófőző

versenyt hirdetett a mű-

velődési ház. 13 csapat

mérettette meg magát,

köztük a város civil szer-

vezetei és baráti társaságok. Az egy-

begyűlteket Tóth Tamás, a művelődési

központ igazgatója köszöntötte, aki

egyben bemutatta a zsűri tagjait is. Ba-

ranyai Róbert alpolgármester, Réc zeg

József konyhafőnök és Tömböly Ágnes,

a Büki Újság felelős szerkesztője kóstolta

végig és választotta ki az általa legjobbnak

tartott lecsót. A kultúrház minden csapat-

nak a főzéshez paprikát, paradicsomot és

hagymát adott. Volt, aki szalonnával, volt,

aki másfajta paprikával, sőt olyan is akadt,

Komédia, főzőverseny, sport és játszóház Szent Mihály napján

A Büki

Városvédő- és

Szépítő

Egyesület

nyerte

a lecsófőző

versenyt

A Soltis Lajos

Színház

az eső

ellenére jó

hangulatot

teremtett

p

-

-

-

-

t.

-

-

a

-

-

a

ő

j p p ,

A Soltis Lajos

S í há

-

si

ki

-

g

s,

a

A

VáVá

Sz

Eg

ny

a

ve

z

ő

ó

t

t

s

A III. Bükiek Napja Kupa legjobb kapusa, Csonka József

A Büki Újság Szerkesztőbizottsága Tóth Bálint gondolataival és versével adózik az

1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. Legyünk ott mindnyájan az ok-

tóber 23-ai városi emlékezésen, hogy együtt hajthassunk fejet bátorságuk és ön-

zetlenségük előtt!

Tóth Bálint: „A Váci Fegyházban 1954 őszén írtam e verset, fejben; máig is csak így őriz-

tem. Nem lett volna tanácsos papírra vetni napjainkig. De vállalom. Nem a mai jövőnek szól,

de a már befejezett jövőnek: 1956-nak.”

Vigyázzatok az éjszakára!

öldöklő karddal jár az angyal,

s jaj a háznak, mit megjelöltek

véres sávval, véres csillaggal!

Jaj, akinek ma szíve néma,

s nem kondul fájón fel a vészre,

kiben a perc lármája él csak,

nem századok harangverése.

Jaj, ki kaján örömben gázol,

fegyvert fogva önvére ellen,

s hahotás szájjal lakomázik

az országot rejtő tetemben.

S ezerszer jaj vezéreiknek,

villám ver rájuk bosszúló fényt,

viharban zajduló falkájuk

tépi szét őket farkasokként.

S elmúlnak, mint tábortűz füstje,

mint őszi lombok vörössége,

elszélednek, ponyváról pelyva,

a szétmarkoló nyári szélbe.

Vigyázzatok! Nagy öldöklés lesz!

Nem én teszem és nem a másik.

A bosszúálló angyal kardja

űzi őket a pusztulásig.

Emlékezzünk együtt ’56 hőseire!

aki szarvasgombával bolondította meg az

étkét, hogy ezzel nyerje el a legjobbnak járó

vándorkupát.

– A színt és a látványt, valamint az ízt

bíráltuk úgy, hogy nem tudtuk, melyik le-

csót ki készítette – mondta el az ünnepé-

lyes eredményhirdetés-

kor Baranyai Róbert.

Majd hozzátette: – Így

számunkra is meglepő

volt a végső eredmény,

hiszen nem tudtuk, me-

lyik csapatot ítéltük a

legjobbnak.

Harmadik helyen a

BTK Kosárlabda Szakosz-

tályának főzőcsapata

vég zett, második a Hor-

gász Egyesület lett, míg

a legfinomabb lecsót

ezúttal a Büki Városvé-

dő és -szépítő Egyesü-

let képviselői főzték.

– Öt kilogramm paprikát, két kilo-

gramm hagymát, fél kilogramm para-

dicsomot és négy darab erős paprikát

tettünk a bográcsba. Először a hagy-

mát raktuk fel, és azt sóztuk meg, hogy

a paprika ne keseredjen meg. Forró,

nagy lángon pároltuk és folyamatosan ke-

vergettük. Különösen fi gyeltünk arra, hogy

még ropogós maradjon a paprika, és ne fő-

jön teljesen szét – avatott be Tóth Gyuláné.

Harmadik alkalommal szervezték meg

a Bükiek Napja Kupát, melyre idén két csapat

nevezett. A Büki Vegyes és a Büki Öregfi úk

összecsapásából végül a Büki Vegyes került

ki győztesként. Gólkirálynak Németh Tibort,

a legjobb kapusnak pedig Csonka Józsefet

választották. A kupát Tóth Béla és Galam-

bos Orsolya, a Büki Szobakiadók Szövetsége

képviseletében adta át a győztesnek.

Szombaton este az Ungaresca Tánc együt-

tes és a Muzsikás együttes koncertje vonzott

sokakat a művelődési központba. Táncolnak

a büki legények címmel táncház zárta a fesz-

tivál második napját, ahol a Boglya együttes

nyújtott segítséget a résztvevőknek.

Vasárnap este az ország számos telepü-

léséhez hasonlóan Bükön is ünnepélyes

tűzgyújtással ért véget a Szent Mihály napi

forgatag.

Tömböly Ágnes

Vác, 1954.

Büki Újság Szerkesztőbizottsága

Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára!

www.buk.hu

Page 4: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • m o z a i k

4 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

A szeptemberi képviselő-testületi ülés

napirendi pontjai között szerepelt a

Répcementi Önkormányzati Társulás

működéséről szóló beszámoló, a műve-

lődési központ szabályzatának módosí-

tása, valamint egy javaslat védett sírok

kijelölésére.

Szeptember 1-jétől nyugdíjba vonult Né-

meth Ferencné védőnő, akinek Bük Város

Önkormányzata és valamennyi polgára ne-

vében Németh Sándor polgármester kívánt

hosszú, egészségben és boldogságban gaz-

dag nyugdíjas éveket. A védőnő megürese-

dett helyét Tamási Tímea veszi át, aki az első

félévben egy büki körzetet fog ellátni.

Ugyancsak nyugdíjba vonult az orvosi

ügyeleten dolgozó Némethné Kabay Ilona.

Németh Sándor ezúton is megköszönte a

település egészségügyében végzett több

évtizedes magas szakmai színvonalú és ön-

zetlen munkáját, szolgálatát, és kívánt hosz-

szú, egészségben és boldogságban eltöltött

nyugdíjas éveket. Az orvosi ügyeleten az

egészségügyi asszisztensi feladatokat a bői

Horváth Tiborné látja el a jövőben.

Itt számolt be a polgármester arról is,

hogy szeptember 11-én levélben rögzítette

kötbér igényét a rendezvénytér kivitelezé-

sével megbízott SZL-Bau Kft-vel szemben,

mivel az a megadott határidőig nem teljesí-

tette vállalását.

– A kivitelező a pótmunkáknak elismert

munkák kivitelezési határidején is túl van

már a teljesítéssel, így nem tud olyan további

külső tényezőt megnevezni, amely bizonyít-

hatóan akadályozta volna a pontos teljesí-

tésben, így célszerű lenne belső okokat ke-

resnie – fogalmazott Németh Sándor. Az

előterjesztést egyhangúlag fogadták el a

városatyák.

A Répcementi Önkormányzati Társulás ez

évben öt alkalommal tanácskozott, idei költ-

ségvetését mintegy 58 millió forintban állapí-

totta meg, statisztikai létszáma 15 fős. A tár-

sulás munkájáról szóló beszámolót ellen-

szavazat nélkül hagyták jóvá.

A képviselő-testület módosította a műve-

lődési ház szervezeti és működési szabály-

zatát, az intézményvezető-helyettesi munka-

kört Haizler Lászlóné könyvtárvezető látja el.

A városatyák döntöttek arról is, hogy felállí-

tanak egy bizottságot, mely javaslatot fogal-

maz meg a védett sírok kijelölésére. A bizott-

ság tagjai: Csóka József, Sági Ferenc, Taródi

Lajos és Markó Tamás.

Támogatta a testület a Csodaország Óvo-

da három kérelmét, köztük azt, hogy az is-

kolai konyhára a feladatok megkönnyítése

érdekében mintegy 750.000 forintért mo-

sogatógépet vásárolnak. Ehhez az önkor-

mányzat most 347 ezer forintot csoporto-

sított át a tartalékból.

A városatyák nem járultak hozzá Zsira,

Répcevis, Szakony és Gyalóka települések

kérelméhez. A falvak szerették volna szenny-

vizüket Bükre vezetni és innen kielégíteni

ivóvízigényüket is. Ehhez azonban kapaci-

tásbővítésre van szükség a Bük és Térsége

Vízmű Kft. telephelyén, ami jelentős költ-

séggel jár. Így most nem támogatták a fal-

vak kérelmét a képviselők.

A képviselő-testület ezt követően zárt ülé-

sen folytatta tanácskozását.

Tömböly Ágnes

Ad hoc bizottság tesz javaslatot a védett sírokra

Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal átépítése miatt

feleslegessé váló eszközök értékesítéséről úgy döntött, hogy alább meghatározott áron

folyamatosan történjen az értékesítés. Az érdeklődők személyesen ügyfélfogadási időben

(hétfő: 8.00–12.00, szerda: 8.00–12.00, 13.00–17.00, péntek: 8.00–11.00) vagy írásban a Büki

Közös Önkormányzati Hivatalban jelezhetik vásárlási szándékukat.

Tekintettel arra, hogy használt műszaki eszközök értékesítése történik az önkormányzat

szavatosságot és jótállást nem vállal.

Dr. Tóth Ágnes, jegyző

íróasztal (hosszú) 1 db 1.000 Ft/db (nettó)

íróasztal 12 db   1.000 Ft/db (nettó)

asztal 8 db   1.500 Ft/db (nettó)

dohányzóasztal 1 db   300 Ft/db (nettó)

virágtartó állvány 2 db   250 Ft/db (nettó)

nagy zárt polcos szekrény 27 db 2.500 Ft/db (nettó)

kicsi zárt polcos szekrény 2 db 1.500 Ft/db (nettó)

kicsi nyitott polcos szekrény 16 db 800 Ft/db (nettó)

paraván 40 db 12.500 Ft/db (nettó)

csillár (6 ágú) 2 db 3.050 Ft/db (bruttó)

csillár (5 ágú) 1 db 3.050 Ft/db (bruttó)

falikar (gömb alakú) 4 db 1.020 Ft/db (bruttó)

vízmelegítő (10 literes) 1 db 2.030 Ft/db (bruttó)

Felhívás eszközértékesítésre LomtalanításA Büki Közös Önkormányzati Hivatal felhívja

a lakosság fi gyelmét, hogy október 14-én

(hétfőn) Felsőbükön és Bükfürdőn, októ ber

16-án (szerdán) pedig Közép- és Alsóbükön

lomtalanítást végeznek. Kérjük a lakosságot

és az üdülőtulajdonosokat, hogy a tél folya-

mán felgyülemlett lomtalanítási hulladékukat

a bejáratok előtt szíveskedjenek elhelyezni!

A kirakott limlomot a Parkom Kft. munkatár-

sai térítésmentesen elszállítják. Veszélyes hul-

ladékot, fanyesedéket és építési törmeléket

nem szállítanak el! Kérjük, hogy a kihelyezést

a köztisztaság és a közbiztonság veszélyez-

tetése nélkül szíveskedjenek megoldani.

A képviselő-testület tagjai augusztusban

járták be a települést, melynek során felvető-

dött az Ipar utcában egy csapadék víz el ve-

zető csatorna kiépítése. Miután a beruházás

megvalósítása engedélyköteles, a szeptem-

beri ülésen a városatyák felhatalmazták a

polgármestert, hogy három ajánlat bekéré-

sét követően a kiválasztott tervezővel írja alá

a vállalkozói szerződést.

Csatornaépítés

Page 5: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

m o z a i k • Büki Újság

2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 . • 5

Mintegy 120 millió forint értékű beruhá-

zás valósulhat meg a Csodaország óvo-

dában, miután az önkormányzat sikere-

sen pályázott a Nyugat-Dunántúli Ope-

ratív Program keretében.

Az erről szóló hivatalos értesítést szep-

tember 12-én kapta meg az önkormányzat,

majd szeptember 30-án Németh Sándor

polgármester és dr. Tóth Ágnes jegyző alá-

írta a támogatási megállapodást a Magyar

Gazdaságfejlesztési Központtal. Az újabb be-

ruházáshoz ezúttal nem kell önerős rész,

annak megvalósítását teljes egészében az

Európai Unió fi nanszírozza.

Annak érdekében, hogy az intézményt

bővíteni lehessen, szeptember 20-án rend-

kívüli testületi ülésen a képviselők döntöttek

arról, hogy az óvoda melletti telek egy ré-

szét, valamint az óvoda mögötti, a Petőfi

utcáig kiérő telek egészét az önkormányzat

megvásárolja. T. Á.

120 milliós fejlesztés

A székelyudvarhelyi Székely Dalegyletet

látta vendégül szeptember derekán a

Répcementi Férfi kar. Ennek során Dalos

délutánt szerveztek.

Mint arról újságunk is beszámolt, május-

ban a Répcementi Férfi kar Erdélybe kirán-

dult, ahol több településen sikerrel vendég-

szerepelt. Az út során kerültek kapcsolatba

a székelyudvarhelyi énekkarral, melynek tag-

jai örömmel fogadták el invitálásukat Bükre.

Szeptember 14-én délután a művelődési

házban Taródi Lajos képviselő köszöntötte az

egybegyűlteket.

A Székely Dalegylet és a házigazda Rép-

cementi Férfi kar mellett fellépett még a Büki

Női Kar, a Clemens Madrigál Kórus és a Danica

Kórus is. T. Á.

Európai Unió fi nanszírozza.

Újabb bővítés előtt áll az óvoda

Dalos délután

Szeretettel hívjuk és várjuk Önt és szeretteit a 2013. október 27-én megrendezésre

kerülő hálaadó gyülekezeti napra!

A nap programja:

09.30 Ünnepi hálaadó istentisztelet, utána ünnepi közgyűlés a templomban

11.30 Az új templomkerítés és a Gyülekezeti Ház korszerűsítés utáni átadása

12.30 Ebéd a Gyülekezeti Házban

13.30 A Keresztmetszet együttes koncertje

15.00 Erdély Közelről – egyházközségi kirándulás képes beszámolója

16.00 Megemlékezés Hetyésy Lászlóról, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium

(Líceum) egykori igazgatójáról születésének 225. évfordulóján, majd sírjának megko-

szorúzása a temetőben

17.30 Továbbindító áldás Simon Réka evangélikus lelkész

Hálaadó gyülekezeti nap

Közel 110 millió forintos európai uniós

támogatással családbarát szolgáltatás-

fejlesztés történt a Danubius Health Spa

büki szállodájában, melyet szeptember

19-én mutatott be Katz Péter szálloda-

igazgató a projektzáró ünnepségen.

– Büszkén jelentem be, hogy

a 2012 októberében indult fej-

lesztési projekt az Új Széchenyi

Terv keretében, az Európai Unió

támogatásával, az Európai Regi-

onális Fejlesztési Alap társfi nan-

szírozásával 108.227.625 forint

támogatással sikeresen befeje-

ződött – kezdte Katz Péter kö-

szöntőjét. A szállodaigazgató ki-

fejtette, a közel 30 éve gyógy-

szállodának felépített hotelben

az elmúlt években érezhetően

megnőtt az igény a több gene-

rációs vendégkör minőségi kiszolgálására.

A családbarát fejlesztés első konkrét lépcső-

jeként tavaly november 1-jétől all inclusive

szállodaként működik és folyamatos gaszt-

ronómiai ellátást nyújt reggeltől estig, több

helyszínen, párját ritkítóan gazdag minőségi

étel és ital kínálattal – fogalmazott az igaz-

gató.

A közel egy éves építkezés során a szállo-

da egy új épületszárnnyal bővült, melyben

203 négyzetméteres gyermek medencetér,

145 négyzetméteres pihenőtér és hozzá kap-

csolódó vizesblokk kapott helyet. A korábbi

kerti pavilont is áthelyezték, az ugyancsak

vizesblokkal kiegészítve a szállodai kertépü-

lettől távolabb eső zöldterületen várja a jö-

vőben a vendégeket.

A családbarát szolgáltatásfejlesztés nem-

csak a külső, de a belső tereket is érintette.

A földszinten sóbarlangot alakítottak ki, a

szálloda -1. szintjén pedig a korábbi Viking

éjszakai bár és Wasa söröző helyén 193 négy-

zetméteren gyermek és kamasz játék ter me-

ket hoztak létre. A szálloda a legapróbbakra

is gondolt, hiszen őket mostantól az első

emeleten játszószoba várja. Az irodák átköl-

töztetésével pedig új rendezvénytermet is

nyitottak ugyanezen szinten.

Katz Péter végül köszönetét fejezte ki a

szálloda valamennyi munkatársának kitartásá-

ért és elkötelezettségéért, mert mint mond-

ta: – Csak velük sikerülhetett komolyabb

vendégpanaszok és üzletvesztés nélkül meg-

élnünk a mögöttünk lévő hónapokat.

Az ünnepélyes projektzárón megjelent

többek közt Baranyai Róbert alpolgármes-

ter, Pócza Csaba képviselő és Spilenberg

Andrea, a BBKTE elnöke is.

Tömböly Ágnes

Családbarát fejlesztés zárulta Danubiusban

m

p

í

G

r

a

EE

pségen.

y

-

yi

ó

-

-

t

-

-

-

-

n

n

-

zetméteren gyermek és kamasz játék ter me-

Az új épületszárnyban gyerekmedencét is kialakítottak

Page 6: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • j e g y z oi k ö z l e m é n y e k

6 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

Bük Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával

együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján kiírja

a 2014. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösz-

töndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2013/2014. tan-

év második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan („A” tí-

pus) valamint felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fi atalok

számára („B” típus)

1. A pályázók köre „A” típus esetén:

A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet

18. § (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat terüle-

tén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesül-

hetnek. [A Kormányrendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok sze-

mélyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI.

törvény „lakóhely” fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a

lakcímkártyájával tud igazolni.]

Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi te-

rületén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőokta-

tási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felső-

oktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos),

alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mes-

terfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egy-

séges, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakkép-

zésben folytatják tanulmányaikat.

Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2013 szeptemberében felsőoktatási ta-

nulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztön-

díjas hallgatói jogviszonya 2014 őszén már nem áll fenn, úgy a 2014/2015.

tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.

Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a

hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpont-

jában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2013/2014.

tanév második félévére a hallgató már beiratkozzon a felsőoktatási in-

tézménybe.

2. A pályázók köre „B” típus esetén:

A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet

18. § (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén

állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhet-

nek. [A Kormányrendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok szemé-

lyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tör-

vény „lakóhely” fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a

lakcímkártyájával tud igazolni.]

Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi te-

rületén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fi atalok je-

lentkezhetnek, akik:

a) a 2013/2014. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;

vagy

b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe

még felvételt nem nyert érettségizettek;

és a 2014/2015. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében

teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget ered-

ményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőok-

tatási szakképzésben kívánnak részt venni.

3. A pályázat beadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatke-

zelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-

Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek eléré-

se: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszer-

ben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és

jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben

jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jel-

szót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a

pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói ré-

szére. A pályázati űrlapot minden évben újra fel kell tölteni! A személyes

és pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrla-

pot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújta-

niuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott

csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meg-

határozott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak

minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles

az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a

bírálatban nem vesznek részt.

4. A pályázat kötelező mellékletei:

a) A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-iga-

zolás a 2013/2014. tanév első félévéről – „A” típusú pályázat esetén!

b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó

havi nettó jövedelméről.

c) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:

Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Általános Szerződési

Feltételekben meghatározottakon kívül, az ÁFSZ 7.§-ában foglaltak

alapján az alábbiakat írja elő:

1. Azok a hallgatók részesülnek támogatásban, akiknek a családjában az

egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj minden-

kori legkisebb összegének (28.500,- Ft) 170 %-át, ez jelenleg 48.450,- Ft

2. Támogatásban részesíthető az a pályázó is, aki nem felel meg az 1.

pontban leírt feltételeknek, de akinek a családjában az egy főre jutó

nettó átlagjövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj minden-

kori legkisebb összegének 180 %-át (jelenleg: 51.300,- Ft) és az alábbi

feltételek közül háromnak megfelel:

a) árva, vagy félárva,

b) családjában lévő eltartottak száma legalább három, vagy három-

nál több gyermeket nevel eltartója/szülője,

c) egyedül neveli gyermekét,

d) valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy családjában folya-

matos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van,

e) eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül,

f) nem részesül kollégiumi ellátásban.

3. Támogatásban részesül továbbá az a pályázó is, aki nem felel meg az

1. vagy 2. pontban leírt feltételeknek, de akinek a családjában kettő

vagy több gyermek tanul felsőoktatási intézményben és az egy főre

jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori

legkisebb összegének 200 %-át (jelenleg: 57.000,- Ft )

Az Általános Szerződési Feltételekben meghatározottakon kívül a pályá-

zathoz szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok benyújtására

van szükség:

Az árvaságot, félárvaságot az e jogcímen kapott ellátásról kiállított irat-

tal vagy a folyósító által kiállított eredeti okirattal, a három vagy több

gyermek nevelését, az egyedülállóságot, valamint azt, hogy a pályázó

nem részesül kollégiumi ellátásban büntetőjogi felelősség tudatában

tett nyilatkozattal, azt, hogy eltartója/szülője munkanélküli, járadékos

vagy öregségi nyugdíjban részesül az ellátást megállapító határozat má-

solatával vagy a folyósító által kiállított eredeti okirattal kell igazolni.

Azt, hogy a családjában kettő vagy több gyermek tanul felsőoktatási

intézményben az iskola által kiállított igazolással kell igazolni.

A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel

együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibás-

nak minősül.

5. A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő be-

nyújtásának határideje: 2013. november 15.

A pályázatokat Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el

2013. december 14-ig.

Dr. Tóth Ágnes, jegyző

Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat(A pályázati felhívás teljes terjedelmében a www.buk.hu oldalon tekinthető meg!)

Page 7: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

m o z a i k • Büki Újság

2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 . • 7

A répcelaki néptáncosok szintén felléptek

Falunapját és búcsúját együtt ünnepelte

szeptember 15-én Iklanberény. A köz-

ség, mely január 1-je óta városunkkal

közös önkormányzati hivatalt működ-

tet, egész napos programmal kedveske-

dett.

– Az elmúlt 23 évben sajnos a búcsú so-

kat vesztett jelentőségéből, helyette a falu-

napok kerültek mindenhol előtérbe. Bízom

abban, hogy kezdeményezésünk – hogy a

kettőt ünnepeljük egy napon – követőkre

talál majd – tájékoztatott Berényi Pál pol-

gármester. A településvezető hozzátette, a

mostani program megszervezésében sok

segítséget nyújtott számukra a Büki Művelő-

dési és Sportközpont, Könyvtár

vezetője, Tóth Tamás. Így a fel-

lépők között köszönthették a

Pannon Cigányzenekart, a Rép-

celaki Ümmögő Néptáncegyüt-

test és a Sajtoskáli Asszonykó-

rust is. Turi Gábor és Gosztola

Dorina visszatérő vendégek az

iklanberényi falunapon, ők ezút-

tal is népszerű operettslágereket

adtak elő. Késő estig várta a fa-

lubelieket élő zene Berényi Gá-

bornak köszönhetően.

56 az állandó lakosok száma

Iklanberényben, közülük 38-an magyar ál-

lampolgárok. A települést jellem-

zően nyugdíjasok lakják, egy ál-

talános iskolás, két középiskolás

és egy főiskolás gyermek él itt.

A legnagyobb gondot most az

jelenti, hogy a kisbolt is meg-

szűnt, mozgó árusok járnak a

településre, náluk lehet bevásá-

rolni.

– Megnyugvást jelent a köz-

ség számára, hogy Iklanberényt

befogadta hivatalába a büki kép-

viselő-testület. Ezt nem lehet

elégszer megköszönni. Talán ke-

Falunapot és búcsút tartott Iklanberény

vesen tudják, de hiába kis lélekszámú a falu,

a kötelező adminisztrációt ugyanúgy el kell

végezni a kormányhivatal felé, mint más,

nagyobb településeknek – tette hozzá Beré-

nyi Pál. – Nemrég tárgyalta a helyi képviselő-

testület az önkormányzat első féléves gaz-

dálkodásáról a beszámolót. Örömteli, hogy

bevételeink a vártnál jobban teljesültek, kiadá-

saink ugyanakkor elmaradtak a tervezettől.

A jó hangulatú falunapon természetesen

Bük város vezetése is megjelent, így Né-

meth Sándor polgármester, dr. Tóth Ágnes

jegyző és Németh Istvánné pénzügyi cso-

portvezető is részt vett a programon.

Tömböly Ágnes

seg tséget yújtott s á u a a ü ű e ő a be é yb

la

ta

és

A

je

sz

te

ro

b

vi

eTöbb környező település vezetője is részt vett a rendezvényen

Filmklubot adtak át a római katolikus

plébánián, melyhez forrást a Városköz-

pont funkcióbővítő megújítása Bü-

kön cí mű városrehabilitációs pro-

jekt keretében elkülönített prog-

ram alap nyújtott.

Szeptember 26-án a pályázati pénz-

ből berendezett hittanteremben Csóka

Gábor, a katolikus egyházközség világi

elnöke köszöntötte a megjelenteket,

köztük Németh Sándor polgármestert

és a település képviselőit. Köszönetét

fejezte ki, hogy az önkormányzat mi ni-

projektjével terveiket megvalósíthat ták.

– A megvásárolt dvd-k segítik a hit-

oktatást, hiszen a bibliai jeleneteket

megfi lmesítve nézhetik a gyerekek. Az

egyes szentek életét bemutató fi lmek a fel-

nőtteknek is hasznos szabadidőtöltést je-

lentenek – tudtuk meg Csóka Gábortól, aki

külön megköszönte Pócza Gabriella és Ru-

zsicska József segítő munkáját.

– 7,5 millió forint állt az önkormányzat

rendelkezésére, hogy a városrehabilitációs

projektben érintett területeken szervezett

programokhoz plusz forrást nyújthasson –

mondta el ünnepi köszöntőjében Németh

Sándor polgármester. Majd így folytatta: –

Ez elsősorban az Eötvös és Széchenyi utcá-

kat jelentette. A félmilliótól 750.000 forintig

írtunk ki a pályázatot a helyi civil szerve-

zetek és egyházközségek számára. En-

nek köszönhetően 13 szervezet mini-

projektjét tudtuk támogatni.

A város első embere üdvözölte a ka-

tolikus egyházközség eszközfejleszté-

sét, mely nemcsak egy napra, hanem

hosszabb távon fogja céljaikat szolgálni.

Ezt követően Jász László plébános

méltatta a beruházást, majd megál-

dotta a fi lmklubot és a hittantermet,

majd állófogadásra invitálták a megje-

lenteket.

Tömböly Ágnes

Filmklub nyílt a plébánián

Kedves Olvasó!

A Büki Újság következő lapszáma

november 15-én pénteken fog

megjelenni. Lapzártánk előtte hé-

ten szerdán, november 6-án lesz.

osköz

-

-

-

-

a

i

t,

t

t

-

-

t

rendelkezésére, hogy a városrehabilitációs írtunk

ze

n

p

to

h

m

d

m

le

Csóka Gábor világi elnök köszöntötte a hittanteremben

megjelenteket

Page 8: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • b ü k i k i n c s e i n k

8 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

Az elmúlt hetekben megújult arculat és

egy újabb szolgáltatás fogadta a www.vi-

sitbuk.hu oldal látogatóit.

Színes, friss és látványos – ezekkel a sza-

vakkal lehet legjobban jellemezni. Az arcu-

lati elemeket megtartva újdonság a válta-

kozó háttérkép, amely három témában

került a dinamikus részek mögé: fürdő, golf

és virágos város. Az utóbbi évek megválto-

zott utazási szokásai, az úti cél kiválasztása,

a szálláskeresés az internetes felületek irá-

nyába tolódott át. A portál legfontosabb

újítása a közvetlen foglalási rendszer, amely

az eddigi szállásajánlat kérést váltotta fel.

A korábbi többlépcsős rendszer ezáltal le-

egyszerűsödött, hiszen az érdeklődő vendé-

gek azonnali foglalást kezdeményezhetnek

az általuk kiválasztott szállásadó oldalán.

Mint minden új dolog, a rendszer hasz-

nálata is oktatást igényel. Az új rendszer

használatának elsajátításában folyamatos se-

gítséget nyújt kollégánk Bakos Márton, aki

személyesen keresi fel a szobakiadással fog-

lalkozó tagjainkat. Az adminisztrációs felület

folyamatos karbantartása, az árak és a rész-

letes szállásleírás pontos felvitele mind-mind

elősegítik a foglalások számának növekedé-

sét, hiszen ezzel a vendég döntését köny-

nyítik meg.

Ahogy azt a Turisztikai Magazin nézői is

láthatták, városunkban üdvözölhettük Kö-

kény Bea olimpiai ezüst- és bronzérmes ké-

zilabdázót és családját. Férjével, Imre Géza

– világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstér-

mes magyar párbajtőrvívóval és két gyerme-

kükkel egy kellemes hosszúhétvégét töltöt-

tek el városunkban. A kikapcsolódás mellett

bemutattuk sportos attrakcióinkat, amelyek

a gyerkőcöknek – Bencének és Szofi nak –

is nagyon tetszettek. Természetesen egy rö-

vid találkozó a büki kézilabda csapattal szin-

tén belefért a programba. Mivel a sportos

család több szálon kötődik Bük sportéleté-

hez, nagy valószínűséggel jövőre is vendé-

geink között üdvözölhetjük őket. A Bükön

töltött pár napról képes beszámoló jelent

meg a Best magazin 40. heti számában.

BBKTE

Megújult a TDM honlap

letes szállásleírás pontos felvitele mind-mind

l

k

z

m

k

t

b

a

i

v

t

c

h

g

t

mKökény Bea és Imre Géza városunkban töltődött fel

90. születésnapján, szeptember 12-én

délelőtt 10 órakor – kérésére, a médiu-

mok mellőzésével – köszöntötte Pócza

Jenőné Mariska nénit büki otthonában

Németh Sándor polgármester és Taródi

Lajos a szociális és egészségügyi bizott-

ság elnöke.

A polgármester úr meleg szavakkal kö-

szöntötte a szépkorú Mariska nénit és átad-

ta a Magyar Köztársaság Kormánya emlék-

lapját, a Büki Önkormányzat nevében pedig

egy ajándékkosarat, valamint egy szép cso-

kor virágot. Taródi Lajos a Dr. Horváth Tibor

Szociális Központ munkatársai nevében egy

gyönyörű cserepes orchideával köszöntötte

az ünnepeltet.

Mariska néni a Kossuth Lajos utcai taka-

ros otthonukban 42 évig élt férjével, Jenő

bácsival. (A portára először üköregapja, Hor-

váth Zsigmond épített házat 1833-ban!)

Három gyermeket neveltek fel szeretetben.

Örömtől csillogó szemmel, boldogan újsá-

golta, hogy négy unokának (három fi únak

és egy leánynak), valamint hét dédunoká-

nak (hat fi únak és egy kisleánynak) örülhet.

Népes családjából a Bükön élő két gyerme-

ke Teréz és Jenő rendszeresen segítik élet-

vezetésében.

Míg beszélgettünk, Mariska néni arcán

mindig ott bujkál a derű. Beszéd közben is

mindig mosolyog. Idős kora ellenére nem él

zárkózottan. Telefonon napi kapcsolatban

áll barátnőivel. Egymást erősítik a minden-

napi terhek viselésében.

Az elmúlt 90 évre visszatekintve legfon-

tosabb dolognak tartja, hogy férjével szerető

családi környezetben nevelték fel gyerme-

keiket. Mindketten becsületesen dolgoztak.

Jenő bácsi a Magyar Államvasutaknál, ő pe-

dig Bükön az idősgondozásban szolgált.

Vezetésével 43 éve, pontosan 1970. októ-

ber 16-án indították el Bükön, a Baross utcai

Takáts villában az idősek napközi otthonát.

Szolgálatát (két lelkiismeretes munkatársával

Szabó Istvánnéval és Hegedűs Lászlónéval)

vezető gondozóként végezte. Szerető gon-

doskodás eredményeként a 20 idős gondo-

zott rövid idő alatt igazi közösséggé ková-

csolódott. Humán szolgálatát 1988 szeptem-

berében fejezte be.

Élete során a hit mindig fontos szerepet

játszott. Eleitől tanult bölcsesség volt élete

egyik vezérfonala, miszerint „Úgy dolgozzál,

mint ha örökké élnél, és úgy imádkozzál,

mint ha este meghalnál.”

Isten éltesse Mariska nénit jó erőben és

egészségben. További boldog éveket kívá-

nunk! Köszönjük a szolgálatot!

Taródi Lajos, a Szociális és

Egészségügyi Bizottság elnöke

„Úgy dolgozzál…”

Eccer vót, hol nem vót… címmel ismét

felejthetetlen előadást nyújtott Berecz

András, Kossuth-díjas mesemondó a Bü-

ki Művelődési és Sportközpont, Könyv-

tárban.

A Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola

diákjai megtöltötték szeptember 24-én dél-

előtt a színháztermet. Szeptember 30-án

Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a

Népmese Napját, ennek apropóján a Ber-

zsenyi Dániel Megyei Könyvtárral karöltve

hívta a büki könyvtár Berecz András műso-

rára az érdeklődőket. Több mint 200 gyerek

egyik pillanatban ámulva, másik pillanatban

kitörő kacajjal fi gyelte a nagy mesélőt.

Berecz András műsora az őszi könyvtári

programsorozatnak csak az első állomása

volt, hiszen október 8-án Bük adott helyet

az idei nagy versmondásnak. Jordán Tamás,

a Weöres Sándor Színház igazgatója és Fűz-

fa Balázs irodalomtörténész irányításával

együtt szavalták el az iskola tanulói Arany

János Szondi két apródja című versét. Októ-

ber 9-én pedig Dinnyés József dallamos,

verses előadását hallhatta a közönség.

A rendezvényekről a novemberi számunk-

ban fogunk részletesen beszámolni.

T. Á.

Berecz Andrása könyvtárban

Page 9: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

T u r i s z t i k a • Büki Újság

2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 . • 9

Vas megye legkedveltebb fürdőhelye

Bükfürdő

Az elmúlt hónapban a Vas Népe Szerkesz-

tősége megyénk nyolc településére látoga-

tott el, ahol is kérdéseikre kapott válaszok

alapján Vas megye legkedveltebb fürdőhe-

lyét kívánták meghatározni. Egytől ötig terje-

dő skálán lehetett értékelni a fürdők szolgál-

tatásait, a fürdőhelyek kirándulási, sportolási,

kulturális, szórakozási kínálatát, a tele-

pülések közbiztonsági, tisztasági jel-

lemzőit.

A vendégek szavazatai alapján a 2013

évi címet Bükfürdő nyerte el 4,8 átlag-

pontszámmal, a második helyet a Sár-

vári Gyógy- és Wellnesfürdő nyerte, a

harmadik helyre Szombathely került.

A napilap a vendégek közvetlen

megkérdezése mellett elindított egy in-

ternetes szavazást is, melyen szintén a

megye legnépszerűbb fürdőjére lehe-

tett szavazni. A közönségszavazást Bük-

fürdő óriási fölénnyel nyerte meg, 76%-

al. A második helyen Sárvár végzett 18,5%-al.

A minősítést jelentő védnöki tábla átadása

október 18-án a Pannon Termál Klaszter

Termál szezonnyitó ünnepsége keretén be-

lül történik a Bükfürdő Gyógy- és Élmény-

centrumban.

SAUNA WM-Qualifi kation HUNGARY

Ausztriában évenként rendezik meg a Sauna

WM-t, ahol az európai és más világrészek

sza unamesterei adnak bizonyosságot szak-

mai felkészültségükről. A versenysorozat öt

éve indult, és most már eljutott odáig, hogy

a nagyszámú érdeklődés miatt Európán be-

lül 10 országban van lehetőség kvalifi kációra.

A magyarországi szaunamesterek kvalifi ká-

ciós versenyét október 4–5–6-án szervezték

meg a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

most már sokadik nívós szakmai rendezvény-

nek helyet adó szaunavilágában. A három

napos versenysorozat az elődöntőt, közép-

döntőt és döntőt foglalta magába. A 35 fős

versenygárdából az első kettő helyezett képvi-

seli hazánkat október 26–27-én a Sauna WM

2013 világversenyen Ausztriában.

A Magyar szauna WM show bajnoka, aki

a legmagasabb összpontszámot kapta:

A versenyen további számos díjat is átad-

tak. A versenyzőknek nem volt oka panaszra

az elnyerhető díjakat illetően sem, hiszen

hat kategóriában minősítették az indulókat.

A Büki Gyógyfürdő hírei

Nemzetközi szaunaverseny kvalifi kációja BükfürdőnA versenyzők és a szervezők egyaránt ideális

és színvonalas helyszínként méltatták a fürdő

szaunavilágát.

Indul a termál szezon

A Pannon Termál Klaszter Egyesület, vala-

mint a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunán-

túli Regionális Marketing Igazgatósága im-

máron 10. jubileumi alkalommal hívja össze

tagjait Termál- Szezonnyitó ünnepségére

október 18-án.

2001-ben hagyományteremtő szándék-

kal Bükfürdőn életre hívott szezonnyitó ese-

ményre minden évben a régió egyik ki-

emelkedő fürdővárosában kerül sor. A 10.

alkalommal stílusosan ismét Bükfürdő a há-

zigazda.

A rendezvény célja, hogy felhívja a nagy-

közönség fi gyelmét arra, hogy bár a strand-

szezonnak vége, az őszi-téli időszak továbbra

is nagyszerű fürdőzési, feltöltődési lehetősé-

geket kínál a klaszter tagjai által nyújtott

színvonalas szolgáltatások révén. A turiszti-

kai szakemberek előadásait követően lehe-

tőség nyílik további tapasztalatcserére.

Bükfürdő Jumping Fit Party

A Jumping Fitness egy aerob teljeskörű fi t-

ness program, amely gyorsan és hatékonyan

formálja a testet. Az edzéseket speciá-

lisan erre kialakított, egy kapaszkodó

rúddal ellátott trambulinon végzik di-

namikus zenére szakképzett oktatók

vezénylésével. Amellett, hogy remekül

szórakozunk, a Jumping növeli a fi zikai

és szellemi állóképességet, javítja a ke-

ringést, az egyensúly érzéket, és olyan

izmokat erősít, melyeket egy hétközna-

pi edzés során nem tudunk fejleszteni.

Időszakos jelleggel, a nyári időszak-

ban a fürdő vendégei is kipróbálhatták

új szolgáltatásként a jumping őrületet.

Ennek jegyében a projekt zárásaként a

fürdő, valamint JumpingFit partnere Bükfür-

dő Jumping Fit Party címmel nyár végi köz-

érzetjavító fi tnesz délutánra invitálta vendé-

geit az élményfürdő parkjába. Sportruházati

divatbemutató, zene, trambulinok, nemzet-

közi fi tnesz szakembergárda, esti fürdőzés,

DJ, szervezett program gondoskodott a

résztvevők hangulatáról. A szervezők meg-

állapodtak a program jövő évi folytatásáról,

fejlesztési lehetőségeiről.

Wellner Ervin

rtolási,

-

-

3

-

-

a

n

-

a

-

-

-

máron 10. jubileumi alkalommal hívja össze ness pr

fo

lis

n

ve

sz

és

ri

iz

p

b

új

EnJumping Fitness bemutató az élményfürdőben

A Mister Classic veteránautó versenyt idén

az Oldtimer Szuperkupa negyedik, azaz

záró futamaként rendezik meg október

11–12-én. Nyolc év után a verseny köz-

pontja Sopronból Bükfürdőre költözik, a

remények szerint hasonlóan sok-sok évre.

A szervezők a szerkesztőségünkbe eljut-

tatott sajtóanyagban kifejtik, hogy Alpokalja

fürdő- és sportvárosa ideális helyszín a ren-

dezvény számára. Az egyetlen két napos

Oldtimer Szuperkupa futam bejárja Nyugat-

Magyarország és Burgenland csodálatos tája-

it, melyen a versenyzők naponta kb. 250 km-t,

így összesen több mint 500 km-t autóznak.

A verseny közúton zajlik, ezért a KRESZ

szabályainak maradéktalan betartása mellett

kell a csapatoknak a távokat teljesíteni, mely-

hez kizárólag itinert és stoppereket használ-

hatnak.

A verseny végeredménye azonban a spe-

ciális szakaszokon dől el, ahol a versenyzők-

nek egy pályarajz alapján századmásodperc-

re pontosan kell áthaladni a fotocellával,

slaggal vagy egyéb más mérő eszközzel el-

látott rajt-célvonalon. A speciális szakaszokat

többnyire nagyon lassan, egy előre kiszámolt

átlagsebességgel kell teljesíteni, de közben az

autó nem állhat meg. Minden századmásod-

percnyi eltérés büntetőpontot von maga után

és az lesz az első, aki a legkevesebb bün-

tetőpontot gyűjti össze a verseny folyamán.

T. Á.

Oldtimer autók versenye Bükfürdőn

Page 10: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • m o z a i k

10 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

Edzés közben a skót csapat

Szeptember derekán érkezett városunk-

ba az angolai bajnok női kézilabda csa-

pat.

A Clube Desportivo de Agosto női kézi-

labdacsapat kilenc nap alatt öt edzőmérkő-

zést játszottak Süle Nándor vállalkozó szer-

vezésének köszönhetően.

– Az egész két hetet úgy állí-

tottuk össze, ahogy szakmailag

a legjobbnak tartottuk. Délelőtt,

délután edzések vannak és vi-

deó elemzések, mert a mérkő-

zéseket videóra vesszük, és azt

elemzik, megbeszélik a taktikai

dolgokat, javítanak a következő

mérkőzésre. Az volt a kérés, hogy

ne csak edzések legyenek, ha-

nem amit az edzésen gyakorol-

nak, megtanulnak, azt mérkőzé-

sen is tudják realizálni. Az volt

a kérésük, hogy a lehető legtöbbet, 2-3 na-

ponként, tudjanak mérkőzést játszani. Kér-

ték, úgy állítsuk az ellenfeleket sorba, hogy

az erősorrendnek megfeleljen, tehát a gyen-

gébbtől az erősebb felé haladjunk. Így reali-

záltunk öt mérkőzést, amiből aztán hét lett

– nyilatkozta a Trió TV-nek Süle Nándor.

Az afrikai lányok legyőzték a Haladást,

a szlovákiai Szencet és a Veszprémet, dön-

tetlenre végeztek az osztrák juniorváloga-

tottal, végül zárásként pénteken este 35:23-

ra kikaptak a Győr elleni Bajnokok Ligája

csoportmeccsre készülő osztrák bajnok

Hypotól.

Amellett, hogy az angolai csapat méltó-

képpen készülhetett a rá váró feladatokra,

mi is sokat nyertünk. Egyrészt mert a kézi-

labda szerelmesei izgalmas órákat tölthettek

e két hétben a büki sportcsarnokban, más-

részt pedig tovább öregbítették sportváros-

unk jó hírnevét.

T. Á.

Angolai kézilabdázók izgalmas felkészülése

lalkozó szer-

-

g

t,

-

-

t

i

ő

y

-

-

-

t

Hypotól.

Az angolai bajnokcsapat a büki sportpályán

Az U17-es női EB csoport selejtezőjének

Sopron mellett a Büki Sportcentrum

adott otthont október elején.

Ennek során fi nn, norvég és skót csapa-

tok léptek a büki pályára. Október 2-án Nor-

végia 5:1-re győzött Finnországgal szem-

ben, majd a második körben kikapott 1:2-re

a skótokkal szemben. A magyar lányoknak

Sopronban szurkolhattunk, ők Skóciával

szemben 4:3-ra nyertek, majd 3:0-s veresé-

get szenvedtek a fi nnektől.

EB selejtező Bükön

A TÁMOP-2.1.3.A-12/1-2012-0855 kódszámú

Munkahelyi képzések támogatása mikro- és

kisvállalkozások számára a konvergencia régi-

óban című pályázat keretében a „PARKOM”

Parkfenntartó és Kommunális Szolgáltató Kor-

látolt Felelősségű Társaság Munkaerő képzés

a PARKOM Kft-nél című projektje 5.850.000.-Ft

támogatást nyert.

A projekt keretében 2013.01.24. és 2013.

07.31.  között a PARKOM KFT. tíz dolgozója

vett részt Földmunka,- rakodó- és szállító-

gép kezelői OKJ-s képzésben valamint Mun-

ka- és tűzvédelmi ismeretek képzésben. A

képzés eredményeként mind a tíz dolgozó

Földmunka,- rakodó- és szállítógép kezelői

szakképesítést valamint gépkezelői jogosít-

ványt szerzett.

A képzést az tette szükségessé, hogy a

cég fő tevékenységét alkotó települési szi-

lárdhulladék gyűjtés és szállítás, jogszabályi

előírás alapján csak kényszertömörítésű szi-

lárd hulladékgyűjtő és szállítógép kezelői

jogosítvány birtokában végezhető.

Munkahelyi képzésa Parkom Kft-nél

Múlt hétvégén hetedik alkalommal szen-

vedett vereséget a BTK labdarúgó szak-

osztálya, ami már sok volt a csapat tré-

nerének is. Stieber József edző így le-

mondott a Haladás elleni verség után

– adta hírül a vasifoci.hu

– Nyolcból hétszer vereséget szenvedtünk

– nyilatkozta az internetes portálnak Stieber

József –, ezért az eredménytelenségre hi-

vatkozva benyújtottam lemondásomat. A jö-

vőben a kizárólag az ölbői csapattal foglalko-

zom – tette hozzá a tréner.

A mélypontot talán az a 10:1-es megalá zó

vereség jelentette, melyet a Sárvár FC ellen

szenvedett el idegenben a büki csapat. A

fi úknak a bajnokság kezdete óta mindössze

egy alkalommal, a hatodik fordulóban Vasvár

ellen sikerült győzniük, és ezáltal három

pontot szerezniük. Ennek eredményeként

jelenleg a megyei 1. osztály „alsóházában”

várják a következő fordulót. T. Á.

Lemondotta focisták edzője

Október 4-étől péntekenként 18 órától

Etka jóga várja az érdeklődőket a műve-

lődési házban.

Az Etka jóga önbizalmat, biztonságot adó

erőgyűjtő módszer, a lehetőségekkel való

élni tudás ábécéje. Lényege, hogy felszínre

hozzuk a velünk született adottságainkat.

Felszabadítjuk a bennünk működő termé-

szet erőit. Visszaszerezzük, visszatanuljuk,

felszínre hozzuk mindazt a tudást, amit szü-

letéskor magunkkal hoztunk és csecsemő-

korban ösztönösen jól alkalmaztunk. Ez a

természetes mozgás és légzés képessége.

Az Etka jóga bármely fizikai vagy szel-

lemi tevékenység közben alkalmazható. A

résztvevőket kérjük, hogy meleg ruhát, po li-

foam szőnyeget és innivalót hozzanak ma-

gukkal!

Etka jóga

Page 11: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

m o z a i k • Büki Újság

2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 . • 11

Büki ÚjságBük Város Önkormányzatának lapja

Kiadó: Polgármesteri Hivatal Bük • Felelős kiadó: dr. Tóth Ágnes jegyző

Felelős szerkesztő: Tömböly Ágnes 06-30/700-8624

Szerkesztőségi munkatársak: Falussy Péter, Galambos Ferencné,

Haizler Lászlóné, Molnár Zoltán, Pócza Gabriella, Sági Ferenc, Szabó András,

Szabó József, Szanyi Krisztián, Tóth Tamás, Wellner Ervin

E-mail: [email protected]

Nyomda: Yeloprint Nyomda, Szombathely, Géfi n Gy. u. 11-13.

Sokszorosításért felelős: Horváth Judit

Nyomtatás dátuma: 2013. október 9., Megrendelésszám: 92131431

ISSN 1789-7343 (Nyomtatott) • ISSN 1789-7351 (Online)

Stubán Gábor • www.stubanautosiskola.huTel.: 06-20/457-57-11 • 06-94/655-309 • [email protected]ŐSÉG JÓ ÁRON! Nyilvántartási szám: 00138-2010

STUBÁN AUTÓSISKOLA személygépkocsi-,motorkerékpár- és mopedvezetői tanfolyamot indít:

Bükön október 14-án, 17.00-tól Dr. Horváth Tibor utca 56. R

észl

etfi z

etés

i leh

etős

ég

E

lsős

egél

y ta

nfol

yam

hel

yben

!

A BTK Kosárlabda Szakosztályának csa-

pata két mérkőzést játszott le lapzár-

tánkig.

Szeptember végén a tavalyi bajnok, Sár-

vár csapatával szemben állt pályára a büki

gárda, ahol végül vereséget szenvedett. A

következő ellenfél a Kőszeg volt,

ahol győzelmet arattak a fiúk.

Polgár Kornéltól, a szakosztály

vezetőjétől megtudtuk, az idei

bajnokságban az erőviszonyo-

kat és a játékosállományt fi gye-

lembe véve a csapat reális célja

az, hogy a középmezőnyben ma-

radjon. A hazai mérkőzésekre ter-

mészetesen várják a szurkolókat,

így azok időpontjait itt tesszük

közzé.

A hazai mérkőzések időpontjai:

• Október 17. 19.45: Büki-TK –

Vik tória Bútorház-Alpok Service

• November 7. 19.45: Büki-TK – CVSE Celldömölk

• November 28. 19.45: Büki-TK – BC Olad

• Január 9. 19.45: Büki-TK – Vasvári KSE

• Január 30. 19.45: Büki-TK – Vasi Kosár Klub

• Február 13. 19.45: Büki-TK – Kosáreső SE

• Február 27. 19.45: Büki-TK – 9700.hu Ingatlan

• Március 26. 19.45: Büki-TK – Savaria Home

Ingatlan

• Április 3. 19.45: Büki-TK – SzoESE

• Május 1. 19.45: Büki-TK – Szembeszél

Mindenkit szeretettel várunk! Hajrá Bük!

Elkezdődött a kosárlabda bajnokság

zenvedett. A

t,

k.

y

ei

-

-

a

-

-

t,

k

i:

Ingatlan

A bajnokság elején új melegítőt is kapott a csapat

A Büki TDM Egyesület másodízben hirde-

tett női bowling kupát szeptemberben.

A legjobbnak ezúttal az önkormányzati

köztisztviselők bizonyultak.

Hat csapat indult a TDM egyesület által

szervezett második Női TDM Kupán, mely-

nek helyet ezúttal a Napsugár park adott.

A küzdelemből végül az önkormányzati hiva-

tal csapata került ki győztesen, melynek tag-

jai – név szerint Gecséné Németh Lívia, Sár-

vári Márta és Gyűrű Éva – mintegy harminc

fával gurítottak többet riválisaiknál. A máso-

dik helyen a művelődési központ Kultúr ma-

cák csapata végzett, mely versenyen kívül

bravúros gurításokat mutatott be.

– Bár a köztisztviselők napján bow lin-

goz tunk, különösebb felkészülés nélkül ér-

keztünk a versenyre – tudtam meg az ön-

kormányzati csapat tagjaitól, akik nagyon

szerényen nyilatkoztak eredményükről, de

az látszik, hogy arra végtelenül büszkék.

A győztesek végül leszögezték, termé-

szetesen jövőre is szeretnék megmérettetni

magukat és bíznak abban, hogy sikerül az

hivatalnál tartani a kupát.

Tömböly Á.

TDM bowling kupa

bravúros gurításokat mutatott be.b

A legjobb bowlingozók

Sok szeretettel várunk minden sportrajon-

gót a Dr. Lupo Büki TK kézilabda mérkőzé-

seire. Hazai pályán az alábbi időpontokban

lesznek láthatók a lányok.

• Október 19. (szombat) 18:00, junior 16:00

Dr. LUPO Büki TK – SZESE Győr

• November 9. (szombat) 18:00, junior 16:00

Dr. LUPO Büki TK – Haladás VSE II.

• November 23. (szombat) 18:00, junior 16:00

Dr. LUPO Büki TK – Veszprém Barabás KC II.

• December 8. (vasárnap) 17:00, junior 15:00

Dr. LUPO Büki TK – Tapolca VSE

Mindenkit szeretettel várunk!

November 2-án szombaton Hal lo ween party-

val és Éjszakai fürdőzéssel várja vendégeit

a Büki gyógyfürdő. Az est sztárfellépője Bö-

dőcs Tibor humorista.

A rendezők mindenkit szeretettel várnak!

További információ kapható a www.buk fur-

do.hu honlapon.

Szurkoljunk együtt!Éjszakai fürdőzés

Apróhirdetés elérhető

áron a Büki Újságban!

Telefon: 06/30/700-8624

Page 12: A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA · 2013. 11. 7. · Büki Újság • AKTUÁLIs 2 • 2013. október 11. (Folytatás az 1. oldalról!) Spilenberg Andrea kiemelte, hogy bár Bük, Bükfürdő

Büki Újság • m o z a i k

12 • 2 0 1 3 . o k t ó b e r 1 1 .

GESZTI-FESZTIGesztenye & Édesség ahogy mi szeretjük!

Október 26-27. szombat-vasárnap 10.00-18.00

Ünnepeljük együtt az idei sültgesztenyéket és kóstoljuk meg a Villa Rosato habos babos, gesztenyés sütemény különlegességeit.

Ízelítő a kínálatunkból: Velemi gesztenyés bodza torta, Gesztenyés macaron, Gesztenyés Cup Cake,

Francia stílusú gesztenyés süti különlegességek

Retro ajánlat: Gesztenye szív, Gesztenye püré, Gesztenyés kifli, Gesztenye torta, Gesztenye rolád, Lakodalmas barack

Lesz még: Pop cake, Házi nyalóka, Gouaranga süti, Gesztenye lekvár kóstoló, Lekvárkülönlegességek, Olasz sült gesztenye

* * *Nyereményjáték: Kóstolj meg minél többet ezen a hétvégén,

és szavazz a legfinomabb gesztenyés édességre! A szavazók között egy őszi wellness hétvégét sorsolunk ki.

Cím: 9740 Bükfürdő Nyárfa utca 2.

Angela Merkelnek választási győzelme

alkalmából Orbán Viktor videóüze net et

küldött. Ezen szerepel a Pannon Cigány-

zenekar.

Magas részvétel mellett nagy fölénnyel

nyerték a német parlamenti választásokat

az Angela Merkel által vezetett keresztény-

demokraták. Ebből az alkalomból Orbán Vik-

tor, Magyarország miniszterelnöke videó-

üze netben köszöntötte a győztes párt veze-

tőjét, Angela Merkelt.

A videóüzenet két részből áll. Az első

részben Orbán Viktor gratulál magyar nyel-

ven németül feliratozva. A második részben

Brahms V. Magyar táncát adja elő egy ma-

gyar zenekar.

Orbán Viktor és stábja az interneten is fel-

lelhető féltucatnyi zenekari előadás közül

éppen azt választotta, melyen a Pannon Ci-

gányzenekar zenészei láthatók. A felvétel

a szombathelyi Bartók Teremben készült

2009-ben.

Baranyai Lajos – a Pannon Cigányzenekar

vezetője – egy ismerősétől hallotta először,

hogy az interneten megnézhető az Orbán

Viktor által küldött üzenet, és ők játszanak

Orbán Viktor videóüzenetében a Pannon Cigányzenekar a felvételen. Otthon, amikor rákeresett az

eseményre, akkor tapasztalta, hogy több por-

tálon is ott a felvétel, amelyen valóban az ő

felvételük van.

A zenekar tagjait interneten keresztül

sikerült értesíteni az eseményről. Természe-

tesen ők is örülnek az eseménynek és mun-

kájuk elismerésének tekintik, hogy az általuk

előadott művet mellékelték az üzenet mellé.

Bükön jól ismert az itt működő zenekar,

hiszen tavaly és idén tavasszal nagysikerű kon-

certet adtak a sportcsarnokban.

Joggal lehetnek büszkék az együttes tag-

jai az eredményeikre, mi is büszkék lehetünk

a Pannon Cigányzenekarra. További sok si-

kert a zenekarnak! varga

Ötödik Sok-szín-Feszt

Október 26-án a Son-szín-Pad Társulat immár hagyományszerűen szervezi meg

a Sok-szín-Fesztet a művelődési központban.

Délután két órától a házigazda színjátszó csoporton kívül színpadra áll a csep-

regi Farkas Sándor Egylet, a veszprémi Alig Színpad, a pápai Szó és Kép Társulat,

valamint a vasvári Üss a hasadra! Nika Róberttől megtudtuk, a Sok-szín-Pad Tár-

sulata ezúttal a Sakk utolsó vérig című darab felújított változatát fogja a közönség

számára bemutatni. A rendezvényről bővebben mindenki a plakátokról és a tár-

sulat facebook oldaláról tájékozódhat. Az ötödik alkalommal megrendezendő

Sok-szín-Fesztre a belépés ezúttal is díjtalan lesz. T. Á.

eseményre, akkor tapasztalta, hogy több por f

s

t

k

e

B

h

c

ja

a

kBárhol lépnek fel, szívből játszanak