Szilágyi-Nagy Ildikó

A bazsarózsás lampionKísértethistória

Regény

1

Tartalom

1. Az egész családfám fogakban elbeszélve2. Szeret, csak elterelődött erről a figyelme3. Már háromszor majdnem meghalt4. A felesége elhanyagolja a szellemek miatt5. Ha megdobnak kővel, dobd vissza6. Rossz időben jó, mert senki nincs a strandon7. Bohóc van a fiókban8. Nem boldogtalanságból, hanem mert így nőtt fel9. Úgy érezte, hogy igazi férfi10. Útálom magamat ilyenkor, amikor sírok11. Se lova, se kardja, se bajusza, se puncija nem volt12. A Suzuki Angyaloknál13. Pisztolyokat sütögetni az erdőben14. Előbb kellett volna a blúzra gondolni15. Mitől zöldebb mostanában Henrik a szomszédban16. Mintha tényleg lehetne élni17. Aikava Singobei, pontos japán bevándorló18. Mindenhol jó rögbizni, de a legjobb itthon19. Elrepült az idő vasfoga20. Mindig egyedül van21. Golyókat forgatok esténként22. Amit e pillanatban a világról tudni lehet23. Még sosem látott tamagocsit24. Mégis itt az idő25. A bazsarózsás lámpa megállt26. Szokatlan érzésre lett figyelmes27. Ez az ördög is ilyen szophatós ujjú volt28. Ugyanolyan vagyok, mint a többi egymillió ember29. A hazugságpárbaj halálos kockázata30. Hallgat, és én is31. Megmenti a szamár életét32. Szeretem az alapanyagok átváltozását33. Nem volt már a szüzessége a falvédőn34. Fényre van szükségem, hogy kijussak35. A férfiak szívéhez a farkukon át36. Segítségnyújtás nélkül továbbhajtott37. Van Isten, aki elvégzi helyette a piszkos munkát38. Szellemek utaztak a halált hozó Suzukiban39. UFÓ-t látott a várpalotai új temető fölött40. Mégis halált hoz a Suzuki41. Szegény édesanyám!42. A gyanúsítottban találták meg43. Gyere, kicsim, gyere!44. Az ékszereket le kell venni [Alíz kedvéért, akinek kell a feloldás]45. Kirándulni visz az Igazi Angyal

2

A dőlt betűs szövegek Szanjútei Encsó, Kísértetlámpás című regényéből valók, Bratka László fordításában. Köszönettel tartozom ezen kívül a következő íróknak: Mihail Jurjevics Lermontov, Alekszandr Szergejevics Puskin, Lev Nyikolajevics Tolsztoj.

Aki ezt a könyvet dedikálta nekem, már nem él. Sőt, még sok más embert ismerek, akik szintén nem élnek. De olyan nehéz elképzelni, hogy egyszer csak nincsenek. Mert ha voltak

eddig, akkor hova lettek?Pedig velem is így lesz egyszer.Habár saját magam tekintetében ez a legkevésbé sem érdekel.

3

1. Az egész családfám fogakban elbeszélve

-- Vicsorítson, kérem!Ez egy 3300 forintos mondat. Ennyit fizetek a panorámaröntgenen. Harapjak rá a műanyag kampóra, vicsorítsak, csukjam be a szám. Ha legközelebb jövök, feltétlenül hozzam magammal ezt a cédét, mert ezen még rengeteg hely van ám, mondja a röntgenorvosasszisztensnő.Ráférne életem végéig az összes fogam panorámába. Sőt, az egész családfám fogakban elbeszélve.Az lesz ennek a nagy panorámaröntgenezésnek a vége, hogy kikötök a szájsebészeten. Felvágják az ínyem, kifúrják az állkapcsomat, eltávolítják az óriási bölcsességfogaimat, összevarrják a lyukat. De egy heves fogmosás alkalmával az egyik öltés kiszakad.Nagymamámnak ugyanilyen óriási fogai voltak, mint nekem a bölcsesség, de rendesen, hétköznapiban. Mögötte még egy sor kisebb fog, a tejfogai.Abszolút nem hullatott el egyetlen tejfogat sem, és fogorvosnál sem járt soha. Óriási, szinte vízszintesen előreugró fogai voltak.De kit érdekel a huszonegyedik század elején nagymamám fogsora?Sokkal érdekesebb, hogy nagymamám úgy szteppelt, mint Rita Hayworth, de sajnos nagypapám viszont nem volt egy Fred Asteire. Férfiak nélkül meg semmire nem ment az ember abban az időben. Nem beszélve arról, hogy nagymamám alacsony, nagy fogú, vastag lábú nő volt, mivel futó atlétaként versenyzett. És mivel mindenki olyanná válik, amilyen a munkája, légies táncosnő helyett tekintélyes combizomzatú irodistává fejlődött.Történt egyszer, amikor kis városunk ligetét még Lenin-ligetnek nevezték, hogy nagypapám betért a helyi Centrum Áruházba, és ornamensként kocogott mellette nagymamám, vajszínű nejlonszatyorral a kezében. A szatyrot egy rozsdabarna alabárdos díszítette, merthogy Állami Biztosító.Akkora volt a szuperség az Állami Biztosítónál, hogy év végi jutalomosztás után nagyszüleim felkerekedtek, hogy most rögtön vásárolnak nagymamám részére egy új irhabundát prémgallérral.Ami úgyszólván kötelező téli felszerelése volt abban az időben egy ilyen dolgozó nő mérnökfeleségnek.Én viszont annyira nem akarok ilyen áron dolgozó nő lenni, de ez szintén nem érdekel senkit a 21. század elején. Én magamat többre értékelném, mint hogy ugyanannyit kapjak, mint egy takarítónő órabére. Éppen ezért, amikor Emma barátnőm azzal állított be az egyik jógaórára, hogy mennyire tetszik neki, amit varrtam, és hogy ő is szeretne művész lenni, csak még nem tudja, hogy mit csináljon. Akkor azt válaszoltam, ha én lennék Óváry Emma, ebben az irodalomtörténeti pillanatban, itt, egy kelet-európai országban egy pornó-paródiát írnék. Egy olyan lányregényt, ami a pornó nyelvével lépne viszonyba. És kihasználnám, hogy Óváry Emmának hívnak, és rájátszanék a Bovarynéra is. Emma erre összeráncolta szőke homlokát, és mondta, hogy jó.Megírta, de sehogyan sem merte elküldeni sehova. Mert, mondta, megmutatta az anyukájának, aki az elején jókat röhögött, de amikor a szex-shopos jelenethez ért, akkor mondta, hogy lehet, hogy ezt egy református lelkész lányának nem kéne megjelentetni.Akkor elküldtük az én nevemen. Sok vicces visszautasító levelet kaptunk, melyet nem mutattam meg Emmának, mert tudtam, hogy rosszul van, haldoklik az apukája. Olyanokat írtak ugyanis, hogy Emma műve nem több puszta öncélú pornónál (Jelenkor), meg hogy privát célra rendkívüli módon élvezték, de sajnos mint önkormányzatilag támogatott lap, tekintettel az egyszem kereszténydemokrata képviselőre, nem jelentethetik meg (Bárka). Meg hogy elektronikus úton

4

nem fogadnak kéziratokat, küldjem el papíron, legyek szíves (Magvető). Belenyugodva, hogy ebben az irodalomtörténeti pillanatban a szerkesztők eleve feltételezik keresztény felebarátaikról, hogy kő bunkók, ha irodalomról van szó, felhagytam a küldözgetéssel. Időközben Emma édesapja meghalt.-- Nahát, ez remek! – válaszoltam a telefonban, -- Mármint abból a szempontból, hogy akkor megjelenhetsz a saját neved alatt.-- Viszont mostmár senki sem fogja elhinni, hogy én vagyok én, és nem te klónoztad saját magad.Ez bizony meglehet. De semmi kedvem titokban regényírásra váltani, jobban megvagyok a varrógéppel, mint a laptoppal. Nagymamám tehát, nagypapámat díszítve, a rozsdás alabárdossal kezében bekocogott a helyi Centrum Áruház női konfekció osztályára, mely mint állandó helyesírási probléma szerepelt a helyi iskolák nyelvtandolgozataiban.Éppen több mérnökfeleség is nézelődött a női konfekció-osztályon, mert tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepekre, új árú érkezett. Mégpedig igen bámulatosan különleges női kabátok, melyek például tehénszőrből voltak, olyan foltosak is, mint egy tehén. Más bundák, export, valami kis patkányszerű állatokból, csak nagy farokkal, voltak összeállítva, és tisztára jól látszott az összes állatnak a kis irhája, meg a feje, hogy hol ér véget az egyik patkány, és hol kezdődik a másik.Nagymamám azonban nem vágyott ilyen extravagáns feltűnőségre, ő csak valami csinosan sikkeset szeretett volna, még az sem számított, ha nem volt olyan nagyon olcsó. És különben is volt már kucsmája, meg egy egész róka gallérja, aminek a róka szájában volt a kapcsa, és olyan volt, mint a saját farkába harapó állat.Igaz, ezt nem hordta, mert némileg mindig elpirult, amikor a róka farkát a szájába illesztette. Mármint a sajátjába.A rókának a sajátjába.Meg a farok egy kicsit kemény is volt, valószínű, kissé túlsózta a szűcs, így leginkább egy óriási róka váll-lapra, mint újabb helyesírási probléma, emlékeztetett.Nagymamám, lánykori nevén Bözsi, férjezett nevén Anyukám, munkahelyi nevén Erzsikém, aki tehát az idők során folyton folyvást valaki másé lett, és nem a hajdani Bözsié a kollégiumból, aki majdnem meghalt szénmonoxid mérgezésben, mert a kisebbik Weiss-ikernek melege volt, és túlságosan lefojtották a kályhát, tehát Anyukám csak valami egyszerű irhát szeretett volna, ha lehet barnát, mert Apunak már olyan volt, és akkor illő házastársak lettek volna, de szürkével is beérte volna, mert a szürke volt a kedvenc színe. Sőt, titokban hevesen egy szürke bunda után vágyakozott, de a háztartási tapintat és a közhangulat azt diktálta, hogy csak akkor vegyen szürkét, ha nincs barna.Volt viszont egy szép, fekete bőrcsizmája, és ezt sehogyan sem tudta a kabátvásárlása színválasztásával összeegyeztetni.Úgyhogy nagypapám mondta, hogy akkor vegyenek egy barna, illetve esetleg egy szürke csizmát is egyúttal, meg egy táskát, egy övet, és egy pár kesztyűt.Nagymamám illő gyorsasággal és határozottsággal kiválasztotta az egyetlenféle egyszerű barna irha prémgallérral közül a harmincnégyes méretet. Viszont a kesztyűket már méltóságavesztetten és eléggé sokáig méregette, sőt, még alkudozni is kezdett. Az eladónő szerint ezek a kesztyűk mind vagy exportból visszamaradt, kitűnő nyugati piacra készült minőség, vagy pedig világmárkák a pult alól, csak nincs rajtuk a márkajelzés, ezért ilyen olcsók. Nagymamám szerint viszont ő vesz még egy táskát is, ha mellé ajándékba megkapja a kesztyűt.Abban az irodalomtörténeti pillanatban azonban ez még nem volt divat, de az alkudozás fölötte olyan sokáig tartott, hogy addig a másik eladónő nem volt rest kikezdeni zsámolyon várakozva üldögélő nagypapámmal.

5

De mindjárt olyan hosszúra kerekedik ez a történet, mint egy komplett sárbogárdi jolán. Pedig én csak azt akartam elmesélni, hogyan dobott végül kesztyűt egymásnak a két nő, habár nagymamám a végsőkig méltósággal tűrte a szégyentelen züllött eladóteremtés nagypapámatfixírozását.Ám végül mégis kénytelen volt előhúzni alabárdosát. Az időközben felgyűlt bámészkodók úgy szóródtak szét, mint szélhordta őszi falevelek. Az egyébként alkoholizmustól cserzett bőrű csábítónő már menekülőre fogta volna, de nagymamám türelmének nadrágján akkor már összeköthetetlenül elpattant a húr.-- Ön egy gyáva féreg, egy szájhős! Nem elég, hogy fixírozza a vevői férjét, most még udvariatlanul a hátát mutatja nekem – toppantotta nagymamám mérgesen. Erre a cserzett és sminkezett eladónő remegő lábbal megállt, mert megértette, hogy úgysem tud elmenekülni. Megkopott markolatú kézitükre után kotorászott, és megfordult. Ebben a pillanatban lesújtott rá fiatal nagymamám, és átható kiáltást hallatva mélyen a vállába vágott. Az eladónő, Szelesteiné Czibik Tündike, tompán följajdult és féltérdre hullott. A végzetként föléje tornyosuló nagymamám újból lesújtott, a bal vállára, és az alabárdos meg sem állt a melle közepéig. A fiatal nagymamám a két ferde vágással háromfelé szelte Szelesteiné Czibik Tündikét, akár egy rizslepényt, ami abban az irodalomtörténeti pillanatban, egy olyan kelet-európai országban, ahol a város ligetét Leninnek hívják, bizony, meglepő fordulatnak számított. Még egy pontos csapás, és végzete beteljesült. Majd a fiatal nagymamám véres alabárdosát lóbálva visszament a Centrum Áruház örök helyesírási problémájába. Nyugodt volt, hiszen ellenfele maga kereste a halált.Fiatal nagymamám ezután kihívta a rendőrséget, és tanúkkal alátámasztva elmesélte, mi történt. Nyugodtan, értelmes arccal, magabiztosan beszélt, hiszen mi baja származhatott volna abból, hogy önvédelemből lekaszabolta ezt az alkoholista társadalomperemét. Szépen hazamentek mérnök nagypapámmal fürdőszobás szolgálati lakásukba, vacsora után intimen érintkeztek, és nemsokára meg is született Ilona nevű lányuk.

6

2. Szeret, csak elterelődött erről a figyelme

Ma is azt mondja szex után, hogy „azért ezek csak olyan közepes menetek”. Ennél bunkóbb szerelmem még nem volt. Hogy lehetek szerelmes egy ilyen férfiba? Nem dicsérem meg magamat, az biztos. Nem értem, hogy beszélhet valaki így a szeretkezésről. Talán mert csak így gondol rá, szalasztja el a lehetőséget, amitől a szex nem csak menet, és nem csak közepes. Ha nem akarnék érzelmes lenni, vagy misztikusnak tűnni, akkor beszélhetnék technikai részletekről is. De inkább nem szólok semmit. Nem akarok érzelmes lenni, látom, hogy Máté nem olyan ember, aki őszintén át tudja élni az érzelmeket. Minek terheljem vele. Számára minden csak kötelesség, vagy lehetőség az ihletre. A technikai részletekről meg én beszéljek, aki éppen csak nem szűz, egy pasinak, aki végigkúrta az összes kollégája nőjét? Rémes, de mégis valahogy olyan nagy hatással van rám, hiába tudom, hogy egy hülye.

Máté azt hiszi, az ember csak akkor tud dolgozni, ha boldogtalan. Számára a festés egy szakma, amit kizárólag a saját negatív tapasztalataiból tud táplálni és feltölteni. Ha nem boldogtalan, nem tud jó képeket csinálni, tehát elszegényedik, éhezik, és boldogtalanná válik. Itt szerencsésen kinyílik a kör, mert ha boldogtalan, azt hiszi, jó képeket tud festeni, ettől tényleg jó képeket fest, amiket elad, és gazdag lesz és boldog. Akkor megint nem tud festeni. De nem szeret szegény lenni, mert számára a pénz és társadalmi presztízs elsődleges. Ezért a nőknél keresi a boldogtalanságot, és mindig úgy alakítja, hogy meg is találja.

Itt van mindjárt a felesége, elsődleges boldogtalanságának forrása. Egyszer, amikor az ágyban hevertünk szeretkezés után, megkérdeztem, hogy miért vette feleségül Enikőt. Azt felelte, mert unta, hogy mindig haza kell kísérni. Szex után a férfiak őszintébbek. Sokszor úgy szeretnék még rajta feküdni, vagy legalább mellette, de mindig lesöpör. Azt mondja, nyomom, mert nagyon sovány vagyok, meg hogy melege van, mert olyan meleg a testem folyton. Pedig én meg általában fázom.Egy kiállításon ismerkedtünk meg MUPÁ-ban, amiről később kiderült, hogy az ő kiállítása volt. Minek jár valaki a saját kiállítására? Ez olyan, mintha valaki folyton a saját regényét olvasná. Jut eszembe, akkor ezért integetett a teremőr néni, és artikulált hangtalanul és vészjósló arccal! Szegény öreg nő, én meg azt hittem, bolond. Biztos, hogy minden nap odajárt, lányokat felszedni, a saját kiállítására. Hogy biztos, hogy be tudjon gyűjteni egy kis boldogtalanságot.Utálom a boldogtalan férfiakat, de Mátét mégis szeretem. Folyton az autóját kell takarítanunk, mert a felesége azt szereti, ha tiszta a kocsi. Hogy én mennyire leszarom, hogy a felesége beleül-e a süteménymorzsáimba, azt egyszer meg is mondtam neki. Mire szónoklatot tartott, hogy Enikő mennyire fontos neki.Szabó Enikő heti tevékenysége két aerobic-órában, huszonhét barátnőkkel való találkában, cukrászdázásban és fröccsözésben, három óra pszichológushoz járásban, és heti tíz óra munkában merül ki, melyet nyelvtanítás címszó alatt végez, miközben a férje betegre dolgozza magát.-- Mi lenne, ha Enikő vállalna néhány magánórát, vagy fordítana? Mindenhol angoltanárt keresnek, ráadásul ő nem is oroszból képezte át magát. Tökre kelendő lenne! Te meg néha pihenhetnél.-- Ő csak kevesebbet tud dolgozni.-- De miért?-- Ennyit bír.-- Akkor mivel tölti az idejét? Olvas?-- A barátnőivel találkozik, dumcsiznak, vásárolnak.

7

-- Recepteket cserélnek.-- Nem, Enikő utál főzni. Olvasni is utál egyébként. Mióta végzett az egyetemen, egyetlen könyvet se olvasott el. Pedig milyen ígéretes és tehetséges volt! Biztosan én vagyok az oka, túlságosan nagy kihívás számra ez a házasság.-- Miért?-- Nem elégedett velem. Már el is akart válni egyszer. Karácsony volt, kimentünk Bécsbe, és akkor ő a Mariahilfer Strassén, emlékszem, banánt ettünk, mert akkor még szegények voltunk, és ilyen takarmánybanánt ettünk-- Bécsben-- Fagyasztóládáért mentünk ki, tehát azt mondta nekem Bécsben, hogy vége, ő nem csinálja tovább. Miután pont megvettük a fagyasztóládát! Gorenje.-- Nem ismerem a hűtőszekrény-márkákat.-- Fagyasztóláda! Persze te nem emlékezhetsz ezekre a dolgokra, generációs különbségek. Ma is megvan egyébként.-- Közös emlék, a hűtőszekrény összeköt benneteket.-- Ne gúnyolódj! Én igenis, szeretem a feleségemet.-- De hát megcsalod, egyszerre több nővel is.-- Ő ezt nem tudja.-- Ha tudná?-- Egyszer kiderült, még amikor a másik Julival jártam. Ez is milyen érdekes, hogy ugyanaz a nevetek!-- Véletlen.-- A tiszavárkonyi alkotótáborban volt. Éjjel kimentem még kicsit a társalgóba, Julival beszélgettem. Utánam jött, leskelődött, és amikor visszamentem, mindenről beszámoltatott. Azt mondta, ha nem hagyom el Julit, többet nem láthatom a gyerekeimet.-- Miért, dugtatok a társalgóban?!-- Nem, csak beszélgettünk.-- És rögtön mindent bevallottál?-- Csak Julit, hogy a többieket ne kelljen.-- De hülye vagy!-- Most miért?! Miért kell sértegetni?!-- Nem lehet, hogy ne engedje látni a gyerekeket!-- Vannak ismerősei, meg valljuk be, alkoholista vagyok.-- De nem vered őket vagy ilyesmi.-- Nem. Általában nem. Egyszer azért eltörtem Enikő kulcscsontját.-- Akkor is láthatod. Ő meg például depressziós, pánikbeteg, és koszos, tehát mondjuk, ha te alkoholista vagy, akkor 1:1.-- De szerencsére nem vált el!-- De miért akart elválni?-- Azt mondta, nem szeret már.-- És meggondolta?-- Én szerettem, és most is szeretem. Szétesne az életem nélküle. Nem tudnék festeni.-- Dehogynem, az a munkát, csinálod, és kész. Mit nem lehet ezen tudni? Majdnem harminc éve folyamatosan festesz.-- Ez nem olyan, mint a varrás, ez művészet. Egy szakma, naponta csinálni kell, de van azért egy másik aspektusa is. Én is hibás vagyok, ha már túlságosan is csak egy szakmának tűnik, mert minden interjúban ezt hangsúlyoztam. Csak hogy a sok elszállt kollégámmal szembe menjek, és

8

visszarángassam őket a földre. De az igazság az, hogy én is úgy gondolom, hogy ez valami kivételezettség – ilyen Máté, sosem őszinte, mindig azt mondja, amiről azt gondolja, hogy mondania kell, mert az érdekeit és a céljait szolgálja. Személyisége láthatatlan, csak az arculata látható.-- De ha Enikő már nem szeret, miért gondolta meg magát?-- Talán mégis szeret – mondta Máté elhomályosult szemmel.-- Közben rájött?-- Kiugrottam az ablakon. Amikor hazajöttünk. Házibuliba mentünk, és amikor a konyhában beszélgettünk, a válásra tereltem a szót, és mondtam, én mennyire szeretem, és nem lehet-e, hogy még ő is szeret, csak elterelődött erről a figyelme. Mondta, hogy ő nem szeret már. Akkor kiugrottam a konyhaablakon.-- Úr Isten, hányadikról?-- Negyedik.-- És?-- Előre kinéztem, hogy az alattunk levő emeleten van egy erkély, oda érkeztem, aztán füleltem, hogyan viselkedik Enikő. Sírt, pánikrohamot kapott, végül elvitte a mentő, amit eredetileg nekem hívtak.-- Azért ez kegyetlen.-- Ugye, hogy mégis szeret?-- Vannak kétségeim. Aki szeret, az mindig szeret, nem csak akkor, ha kiugrassz az ablakon.-- Utána még egy autóból is kiugrottam,-- Mindig szeret, nem csak akkor, ha tönkreteszed magad, és úgy csinálsz, mintha nélküle nem lenne élet.-- Te ezeket nem értheted, még fiatal vagy.Sokszor, ha felmerül egy emlék, elmesélem magamnak. Máskor magamban mondom, hogy éppen mi történik velem, mintha kívülről látnám saját magamat. Benne vagyok a történetben, és én vagyok az, de közben kívülről látom magamat, és elmondom saját magamnak, hogy mi történik velem. Most Máté alattam fekszik, be van csukva a szeme, megtelt vérrel az ajka, én pedig az ágyékán ülök, és lassan mozgok, mert érzem, hogy neki ez nagyon jó. Nekem is jó, mert szeretem nézni, ahogy neki jó. Végül belémélvez, aztán persze lesöpör, mert nyomom, és melege van. Folyton melege van, de a lába jéghideg. Én folyton fázom, de a lábam nekem is jéghideg. Igazságtalan dolgok, de ezek adottságok, amit el lehet fogadni. Vannak dolgok, amit viszont nem szabad elfogadni, és az, hogy valaki, akit teljes odaadással szeretek, megcsal engem, számomra nem elfogadható. Ráadásul a feleségével, ami még alkalmas is arra, hogy takargassa a lelke szennyességét, és engem tegyen bűnbakká.-- Én már az elején megmondtam, hogy feleségem van, és nem válok el. De különben is, ki jött el a kiállításomra?!-- Nem tudtam, hogy ott leszel, és megismerkedünk.Mindenki előtt titkoltuk ezt a viszonyt, egyszer mégis rájött egy ismerős. Egy kiállítás-megnyitón odajött, és azt mondta:-- Tetszik az angyali feje, mi? Szereted a szőke pasikat?Ez az ismerősöm nem volt bunkó, csak ha ivott. Társaságban mindig ivott, ezért mindenki azt hitte róla, hogy bunkó, de szerintem nem az, én éreztem benne a lehetőséget, és az érző szívet, amit hatékonyan eltakar. Ezzel is talán figyelmeztetni akart engem. Nem különösebben szeretem a szőke férfiakat egyébként. Máté olyan ártatlannak és angyalinak tűnt, tisztának, kívülállónak, emelkedettnek. És már akkor is szeretem, ha közben hamar rájöttem, hogy nem ilyen. A férfiak nagyon könnyen leleplezik magukat, mostmár ezt is tudom.

9

Máté majd egyszer, téli hóesésben kiabálni fog velem az utcán. Mert Julianna egyszer összeszedi majd magát, és gondolja, hogy ír egy levelet Máténak. Megírja ebben, őszintén, hogy mit gondol a férfiról, és hogy milyen lesújtó véleménnyel van a hármuk helyzetéről. De gyerekesnek tartja majd, hogy postán elküldje, ezért személyesen akarja bedobni a postaládába. De mire Mátéhoz ér, rájön, hogy hülyeség az egész. Inkább becsönget, hogy odaadja a levelet, hogy együtt olvassák el. De Máté nincs otthon. Julianna tudja, hogy ha most nem beszél erről, már soha nem is fog, ezért bedobja a levelet az ajtón, a levélrésen. De ahogy elengedi, már rögtön kapna is utána. Hiába, hallja, hogy a levél már leesett, a zárt ajtó mögé. Mi van, ha Enikő előbb ér haza, mint Máté? Gyakran előfordul, hogy feleségek felbontják a férjük postáját, vagy mániákusan szemlézik a mobilján a híváslistáját. És Enikő is biztosan ilyen! Hiszen ezért van Máténak egy külön mobilja arra, hogy a szeretőjét hívja!-- Mennyire hülye vagyok! – gondolja Julianna, és gyorsan hívja Mátét, hogy jöjjön haza, és tegye el a levelet.Máté ki van kapcsolva. Nincs más hátra, meg kell várni. Följebb megy egy emeletet, nehogy véletlenül még összetalálkozzon Enikővel, és súlyosbítsa a bajt. Kint szakad a hó, és még hideg is van. Julianna télikabátban ül a lépcsőforduló fölött, a tető alatt, és ha lépteket hall, lenéz. Senki nem jön föl a legfelső emeletre. Pedig Máté jöhetne. A lány feszült, fáj a feje, és egyszer csak belealszik ebbe a fájdalomba, a lépcsőn ülve.Két munkásember érkezik, létrával és vödrökkel csörömpölnek, hogy menne arrébb, mert a tetőn van dolguk. Létrájukat a tetőajtónak támasztják, azon másznak ki, hiába tartozik saját létra a padláshoz is. Nemsokára látom őket, kimásznak az L-alakú tetőre. Mesteremberek, de kaotikus összevisszaság uralkodik a ládájukban, amit ráadásul lent hagytak, nem messze tőlem. Nem értem, mit akarnak így megjavítani, ráadásul ebben a hóesésben. Vastag vattakabátjukat levetik, aztán a két férfi megöleli egymást, és csókolóznak. Nagyon hasonlítanak egymásra, lehet, hogy ikrek is. Az egyikük mobilja közben csörög, a farmernadrágosból jön a hang, aki sokáig nem vesz tudomást róla, és csak tovább csókolóznak. De nagyon zavaró, mert a csengőhangja egy komplett rádiókabaré. Kinyomja. Kézen fogják egymást, és a közben viharossá fokozódó szélben a tető széléhez imbolyognak. Leugranak. Az utánuk maradó csöndben egy másik mobil hangja szólal meg, valami rock- vagy metálegyüttestől lehet egy szám, elcsípek néhány töredéket, you are not to fall apart … you’d better everything… the world is love … come back, I'm making a choice to be, he said in my little world … It's more than I would explain. Senki nem nyomja ki a telefont, lemegy kétszer az egész szám, és harmadszorra már tisztán elér hozzám a zene, valahonnan a fal tövéből, ahol feltehetőleg halálra zúzódva fekszik a telefon gazdája. „No your not the first to fall apart/But always the first one to complain/You better get carefull or/You'll compromise everything you are/The world is a draught when out of love/Please come back to us/You're all the above/"I'm making a choice to be out of touch/Leave me be" he said, he said, he said/Leave me here in my/Stark, raving, sick, sad, little world/I've never had uppaid confidants/It's more than I would care to explain/But I have an open door policy/When it comes to blame/The world is a joke when out of love/Please come back to us/You're all the above/"I'm making a choice to be out of touch"/Leave me be he said, he said, he said/"Leave me here in my/Stark raving sick sad little world"” Előveszem a mobilom, hogy felhívjam a mentőket, és egymásután érkeznek rá az üzenetek. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy megnyissam, már így is eleget késlekedtem, orvost kell hívni minél hamarabb. De nem áll meg az sms-áradat, amíg meg nem nyitok egyet. Az üzenetben egy szó van, és a következőben is, sorban, ahogy megnyitom, mindben csak ez az egy szó: Inkubus. Végtelen számú üzenet érkezik a mobilomra, és mind csak annyit tartalmaz, Inkubus. Végül leáll az áradat, és én megnyitom az utolsó hatot is a végtelenből, mely végre más szavakat tartalmaz:

10

worldlittle sadsickravingStark

Julianna ajtócsapódásra ébred, és még hallja belülről elfordulni a kulcsot a zárban. Felugrik, de persze Máté nem láthatta, hiszen a lány elővigyázatosságból elbújt a lépcsőforduló mögé.

Gyorsan becsönget, valaki kinyitja az ajtót, és ott áll kabátban az egész család. Máté arcán olyasvalami látszik, amit, ha színészi helyzetgyakorlatokat néznék, halálfélelemnek látszana. Én is nagyon megdöbbenek, de sikerül gyorsan összeszednem magam. Ám Máté hazug kérdésére újra, és sokkal jobban szétesek:-- Az interjú miatt jöttél?-- Nem – válaszolja Julianna, de a továbbiakban már nem is tud mondani semmit. Enikő kérdőn áll, aztán megkérdezi, hogy van-e valami baja a lánynak, aztán Mátét, hogy ki ez a nő, de egyikre se érkezik válasz, erre a gyerekeit, Bianka 17, Pali 19, beküldi a szobába, de azok meg se mozdulnak. Még mindig csönd van és mozdulatlanság, Bianka kíváncsian figyel.-- Anya – kérdezi ugyanolyan hisztériás hangsúllyal, mint az előbb az anyja --, ki ez a nő?Pali unott arccal befordul a szobájába, és Julianna látja, hogy ugyanazzal a lendülettel bekapcsolja a lejátszót. Valami metál-rock-funk zenekar énekli ”sick, sad little world”, pont ugyanezt álmodta előtte, feleszmélek és valamennyire összeszedem magamat megint, a lépcsőházban is mintha ezt hallgatta volna valaki, ”sick, sad little world”, vagyis álmodtam, az történhetett, hogy elaludtam a lépcsőházban. De ez itt nem egy rossz álom, Máté mondja, hogy elkísér egy darabon, és elkíséri Juliannát, és üvölt vele az utcán, még mindig szakad a hó. Nem hagyja szóhoz jutni, hogy elmondja, miért jött. Fogalmam nincs, mi történt a levéllel ezután, és soha nem is tudom meg. Szakad a hó, már szélvihar is van, és nem távolodok elég gyorsan Mátétól. Julianna még tudja, hogy el kellene mondani, hogy Máté, gyorsan menj haza, vedd fel a levelet, mert Enikő elolvassa, de a férfi nem engedi, hogy beszéljen, csak azt hajtogatja, hogy hagyjam békén. Békénhagyom, de később mégis újra le akar majd feküdni velem, amikor megint szakít egy szeretőjével, így nem lesz elég forrása a boldogtalansághoz – így képzelem a kapcsolatunk fenyegető végét, ami be is következik nemsokára. Pont úgy, ahogy legsötétebb félelmeimben elképzeltem, és én nagyon rosszul viselem, négy nap alatt kilenc kilót lefogyok, és évekig nem tudom majd visszahízni. Máté azt mondja, csak velem volt eddig boldog az összes nője közül. Ez esetében azt jelenti, velem volt eléggé boldogtalan. Festett is erről egy képet, és azt mondja, szerinte a boldog emberek mind egyformák, csak egy dolog van, ami mindenkinek egyedien a sajátja: a boldogtalanság.

11

3. Már háromszor majdnem meghalt

Ez az Ilona nevű lányuk volt az egyetlen, és úgy futott az idő, mint a nyúl, Ilona meg nőtt, mint a csík. A napra lehetett nézni jobbhíján, ha őrá nem, olyan fényesen jó nőci lett belőle. Mikor elérkezett a tizenhatodik születésnapja, amikorra is rengeteg ágyneműt, törölközőt, konyhai eszközt és konyharuhát, plusz egy elektromos kávédarálót kapott ajándékba, mert ez volt a nagy évforduló, mikortól a lányok már törvényesen is férjhezmehetnek szülői engedéllyel, de melyik szülő lenne olyan balgatag, hogy kislánya jövőjének eléjefekszik keresztbe, jobban mondva sorsának szépen pöfögő vonatát kisiklatja, pontosabban lányát a kisikló sorsvonat sínére fektetve életét kisiklatja.

Akkor tehát az ünnepelt édesapja, fiatal mérnök nagypapám ilyen fiatalon meghalt. Sőt, az igazság az, hogy már háromszor majdnem meghalt, egyszer 56 őszén, másodszor az ózdi szénbányakatasztrófában, harmadszor tíz évvel ezelőtt, mikor nagymamám a forró kopóvizet az ablakon kiöntve nem vette észre, hogy alatta mélán dohányzik fiatal nagypapám, szokása szerint nyugatról becsempészett pornólapokban elmerülve. Szerencsére végül egyszerűen csak meghalt, ami azért szerencse, mert valami nemes célért meghalni legtöbbször tökre értelmetlen, mivel a nemes célokról már eleve lehet tudni, hogy valami óriási félreértésen alapuló, aranyozott műmárvány tömbök, amik csúnyán eltörik az ember kislábujját, ha rá találnak esni.A nemes célok pedig előbb-utóbb az ember kislábujjára esnek.Így aztán nagymamám egyedül maradt fiatal anyámmal (Ilona), de nem bírván a magányt az igaz, hogy fürdőszobás, de peremvárosi, magányos és fafűtésű szolgálati lakásban, szeretőjéül fogadta a kertészt, aki évek óta járt hozzájuk a zöldségeskertet gondozni, és négy centivel magasabb, négy évvel idősebb volt nagymamámnál, akárcsak nagypapám. Ez a bűvös négyes volt nagymamám szerint a jó házasság titka férfi és nő között.Az volt ezzel csak a probléma, hogy Ilona, későbbi anyám a halálba bosszantotta fiatal nagymámat, aki pedig vérbe szívatta Ilona anyámat. Feltartóztathatatlanul futnak tova a napok, az évek, és Ilona anyám fölött is elfutott tizenhetedik tavasza is, amikor is a kertész, aki régóta lesett fiatal anyámra, akinek testének hava olyan volt ezen a világon, mint virágzó szilvafák a démonok kertjében, előre megfontolt szándékkal fiatal anyámat kilesve, besurrant a fürdőszobába, pontosabban szólva álló fasszal rátört a tisztálkodó fiatal anyámra. Anyám rögtön kapcsolt, és a virágzó szilvafa pillanatok alatt karmos démonná változott, mert érezte, hogy amúgy nincs esélye. Azt el is felejtettem mondani, hogy fiatal anyám a kertészt utálta nagyon már kiskorától fogva, és csöppet sem örült, hogy az illető pótapai hatalomhoz jutott fölötte.Igaz, hogy a szolgálati ház fürdőszobás volt, de benne a fürdőszoba igen kicsi, és a kád, a Hajdú mosógép, és a kerek centrifuga olyan sok helyet elvett, hogy a küzdelem mintegy az égbe nyúlva folyhatott csak, mintha a két test egy szűk csőben, vagy egy kihűlt kéményben feszülne egymásnak. A kertész, miután bereteszelte maga mögött az ajtót, megragadta anyám fenekét, és maga felé húzta, de anyám kisiklott, és próbált volna az ajtó felé helyezkedni. A kertész viszont gyors és jól koordinált mozgású volt, és pillanatok alatt falnak szorította későbbi anyámat, majd vállától a puncijáig nyalogatni meg harapdálni kezdte, amit anyám nagyon rossz néven vett, és össze-vissza karmolta a kertész arcát. Anyám egy pillanatra sem adta föl a küzdelmet, és amikor a kertész leteperte a mosógépre, és lába szétfeszítésével volt elfoglalva, hogy kielégülhessen benne, anyám megkaparintotta az ablakból a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet tetemes súlyú hajszárítóját, és teljes erejéből fejbe vágta vele a kertészt.A kertész felordított, és vérző fejjel a fürdőszobakőre huppant, majd elvesztette eszméletét. Fiatal anyám összeszedte magát, a fölmosórongyot a kertész fejéhez tolta, hogy ne folyjon szét a vér,

12

újra lezuhanyozott, fölöltözött. Figyelte, mikor jön haza nagymamám, és mikor észrevette, hogy fiatal nagymamám közeledik két kiló kenyérrel és két liter tejjel cekkerében, másik kezében az elmaradhatatlan rozsdás alabárdossal (Állami Biztosító), elé szaladt, és elmesélte a történteket.Fiatal nagymamám rémesen bosszús volt, és nem tudta, hogy kinek higgyen. Az igazat megvallva nem volt oda a lányáért, a kertészért viszont nagyon. Másrészről viszont nem voltak illúziói a férfiakkal kapcsolatban sem, és ha nagyfokú testi-lelki vonzalmon alapuló elfogultságától eltekintett, bizony be kellett ismernie, hogy ez a Géza valójában egy hülye.De azért ilyet mégse akart elhinni róla, úgyhogy úgy döntött, hogy fiatal anyám hazudik, vagy ha van is valami igazság abban, amit anyám mesél, az csak úgy történhetett, hogy anyám provokálta a dolgot. Mert vetne-e szemet az ő Gézája egy ilyen nyeszlett gallyacskára, aki mindössze 70 bés melltartót hord? Mikor itt van neki ő, akinek a melltartómérete 85 há? Egy érett női bombázó, a vállalati szépség- és intelligenciaverseny győztese? Hát nem, döntötte el fiatal nagymamám, és legott munkához látott, hogy elsimítsa a családi tettleges perpatvart.Fiatal anyám közben elvonult duzzogni. Egyszerűen rohadtul méltatlannak érezte az egészet, méltatlannak egy ilyen szilvavirághoz a démon kertjében, mint amilyen ő.Ha érdekel valakit az én véleményem, egyáltalán nem vagyok meglepve a dologtól. Statisztikailag is a legtöbb erőszakos bűncselekmény családon belül történik. A nemi erőszak második leggyakoribb helyzete pedig az, hogy férfi segítséget kér, nő segítségére siet, és akkor kiderül, hogy például nem is rokkant, aki nem bír kiszállni a parkoló autójából, hanem egy otromba szatír.Fiatal anyám nem gondolkodott ilyeneken, csak olyasmin, hogy mennyire igaza volt a megérzésének. Az ösztöne mindig is veszélyt jelzett, mikor ez a Géza a közelében járkált, már egész gyerekkorától fogva, de az élet végül nem sietett segítségére, sőt, arra késztette, hogy egy fedél alatt lakjon ezzel a hülyével. Mégiscsak meg kellett volna már szökni, de hát hova mehetett volna az ember abban az irodalomtörténeti pillanatban?Nagymamám úgy látott a perpatvar elsimításához, hogy először is fölmosta Gézát. Némi dugi barackpálinkával eszméletéhez térítette, bekötözte a fejét, majd elkísérte a fél kilométerrel arrébb található vasútállomásig, ahol taxiba ültette, bátorításul kezébe nyomta a 7 decis pálinkásüveget, és beküldte a helyi kórház traumatológiájára. Távozóban még lánya lelkére kötötte, hogy mire hazajön, keressen a fészerben valami vastagabb kötelet.Ilonának, aki az anyám lesz később, persze fogalma sem volt róla, hogy minek az a kötél. Eléggé szorongott viszont, mert észrevette, hogy fiatal nagymamám kissé megsínylette idegileg az ura halálát. Szorongása nem volt hiábavaló, mert mikor nagymamám megjött, ráparancsolt, hogy vetkőzzön meztelenre, majd két csuklójára kötelet hurkolt, és kikötötte a szőnyegporolóhoz, ami a garázs és a kutyaház mellett állt.Morzsi egy keverék, nagyon visszamaradt testméretű kutya volt, afféle bonsai-állat, mivel megboldogult nagypapám, aki mindenben a fogához verte a garast, kivéve, ha nagymamám ruhatáráról volt szó, spórolt a kutya étrendjén is. A kutya csak a háztartási maradékon élt, de mivel gyakorlatilag mindig mindent meg kellett enni, mindössze csontokat, zellerzöldet, szárazkenyéret és vizet kapott. Egész életében egy három méteres láncra volt kötve, és ha nagy ritkán sikerült eltépni láncát, maga sem tudta, mitévő legyen. Miután ámokfutó örült módjára, láncait csörgetve végigtrappolta a kertet, zavarba jött, és a méteres láncot maga után húzva visszatelepedett az óljába.Nagymamám fogta a szőnyegporolót, és végigverte anyám szilvavirág testét, amitől az egyszeriben kék, majd rothadó barna szilvához hasonlított. Nagymamám, miközben fiatal anyámat verte, teljes szívéből kacagott, ahogy a két csuklójánál fellógatott anyám vonaglott.-- Nem hiszem el, hogy még most sem vagy képes bőgni – kacagta nagymamám őszintén

13

tehetetlen nevetéssel – Nem érted, hogy agyonverlek, ha nem sírsz?Fiatal anyám viszont, mint ahogy életében eddig sem, most sem ejtett egyetlen könnycseppet, csak befelé sírt, mint azok a szilvafák, melyeket a váratlan fagy örökre megfoszt legszebb viráguktól. Morzsit viszont nagyon felizgatta a szokatlan esemény, és megfeszített lánca végén balanszírozva éktelen ugatást hallatott, úgyhogy nagymamám úgy döntött, hogy inkább bemegy, és megnézi a Ki mit tud? aktuális epizódját. Kikötözött anyámat egyszerűen ottfelejtette a porolón, és bevonult tévézni.Anyám, ha ilyen lett volna a szavajárása, azt mondta volna magában, hogy:-- Ilyen nincsen, bazd meg!Csakhogy akkoriban legfeljebb olyanokat mondogatott, hogy a kutyafigyuláját, meg a kutyamicsodáját, nagy ritkán esetleg az Isten faszát, amit még megboldogult édesapjától tanult, ezért csak gyerekszobai magányában mondta ki, nagyon áhítatos arccal, édesapja emlékének adózva, elfogódott, puha, plüssmaci hangon, hogy:-- Az Isten faszát.Próbálkozott erősen, hogy kiszabadítsa magát a kötelékeiből, de nem sikerült, mert nagymamám alaposan, jó háziasszony módjára, többször is megcsomózta a kötelet. A peremvárosnak ezen a területén esély nem volt rá, hogy valaki erre járjon, és szegény anyám csak abban reménykedett, hogy talán nagymamám kijön érte az udvarra, mielőtt a kertészt haza eszi a fene.Nagymamám viszont úgy belefeledkezett a Kimittudba, hogy mikor Géza a kórházból hazakeveredett, ott találta a meztelenül kikötözött, összevert anyámat a szőnyegporolón, és olyan kényelmesen megerőszakolta, mint amilyen komótosan a szarát szokta leöblíteni az angolvécén.Ha most valaki azt mondja, hogy „ilyen nincsen, bazd meg”, vagy pedig azt, hogy ha meg van ilyen, akkor ezt most miért ilyen paródiaszerűen írom le, akkor erre azt mondom, hogy az, hogy ügyetlenül fogalmazok, még nem jelenti azt, hogy röhejes színben akarok valamit feltüntetni. Pedig anyám mindig arra tanított, hogy a legtragikusabb dolgokon is tudjak nevetni.

14

4. A felesége elhanyagolja a szellemek miatt

-- Szép vagyok, szép vagyok, szép vagyok. Kintről hallottam ezt, felálltam, és kilopóztam a konyhába. A két csaj ringatózik összekapaszkodva, és ütemesen kántálja, hogy szép vagyok, szép vagyok.

-- Ez nagyon jó!-- Röhögtem én is, akkor azt mondták, minek zökkentem ki őket. Mire visszamentem a

szobámba, váltottak arra, hogy boldog vagyok, boldog vagyok.-- Ha nekik ez jó!-- Egymásra találtak jól, az már biztos. A nővérem régóta szellem-mániás, pedig orvos.

Zsuzska meg nagy bio, itt metszették egymást valahogy. A múltkor sütöttek együtt biomuffint. Egész jól nézett ki, bekaptam egyet, és majdnem megfulladtam! Mintha fűrészporral nyomták volna tele a torkomat. Kiköptem gyorsan, mondtam a feleségemnek, hogy ne haragudj, de ez ehetetlen.

-- De hát had szórakozzanak. Biztos sok búzakorpát tettek bele. Végülis nem ártanak senkinek.

-- Nekem igazán.-- Hát ne egyél biomuffint!-- De a házaséletem!-- Nem elég bio?-- Nem elég. A múltkor hétvégén elterveztem, hogy végre csinálunk egy romantikus estét.

Foglaltam asztalt, meg minden, kinyaltam a lakást már péntek délután, hogy Zsuzskának ne kelljen foglalkoznia ezzel. És azt mondta, nem ér rá! Szellem-konferenciára utazik! Szellem-konferencia!

-- Hát.-- Szellem-konferencia, basszuskulcs, egy fizikus!-- Igen, elég furcsa. Én nem nagyon szeretek eljárni sehova. Főleg hétvégén, amikor

mindenkinek kényszeres mehetnékje van. Nagy a tömeg mindenütt, nem érdemes menni sehova. Meg aztán hét közben annyit rohangálok, hogy örülök, ha végre otthon ülhetek.

-- Akkor te nem is mész soha sehova? – kérdezi Gábriel, a legújabb kollégám. A konyhában ülünk, egészségügyi kávészünet, feketeribizlis feketeteát iszik egy fekete bögréből.

-- Ritkán. Kirándulni, kiállításra, vagy kiülök egy parkba olvasni, ha ráérek.-- Én ráérek például most hétvégén. Kirándulhatunk Királyrétre. Van ott egy tó, tele van

békákkal, de vastagon.-- Nem jó nekem ez a hétvége – hazudom, pedig jó lett volna elmenni Gábriellel

kirándulni. Csakhogy nem akarok pótfeleség lenni.-- Miért, sok tennivalód van?-- Otthon dolgozom valamit.-- Van valami extra munkád?-- Nem érdekes – közben elfeledkeztem a teámról, és csak most kezdek vizet forralni –

Mire ez kihűl! Van jégkocka?-- Nincs. Kérsz az enyémből, ha nem bánod?Beleiszom a bögréjébe. Nem kellett volna pedig. Utálom is a feketeribizlis pickwick teát.

Jó volt.Gábrielnek különös arca van, kicsit ázsiai, mintha például az arccsontjait egy ázsiai apától

örökölte volna. Közben pedig az apja egy ausztrál férfi. Sötétvörös haja, barna szeme, nyugodt, naiv és tiszta arca van, a nyakán pedig egy tetoválás, legalábbis egy tetoválás ruha alól elővillanó

15

része, mely két összetartó utat ábrázol. Vagy nem tudom, mit. Két vastag, fekete csík, amint egy vonalként halad tovább a pólója alá, a szíve felé. Mintha éppen belecsapna a mellkasába a villám. Három hete dolgozunk együtt, az első nap alsónadrágig elázva érkezett, mert kint nagy nyári vihar tombolt, és nem volt nála esernyő. A nadrágja csupa sár volt, mert, hogy gyorsabban ideérjen, futva átvágott egy parkon. Állt az ajtóban, mindenki döbbenten és kérdőn nézett rá, mire azt mondta:

-- Whitfield Gábriel vagyok. Ez az Alma Haute Couture?Eddigre egy kis tócsa képződött a lábánál, amit az épp itt sertepertélő takarítónő

tapintatlan módon azonnal feltörölt. Körbe-körbe ment a fiú körül, mert mindig új cseppeket fedezett fel. Gábriel béketűrően állt, majd arrébbállt, el tetszik szédülni, mondta az idős hölgynek, aki kitűnően tisztán tartotta a műhelyünket.

Senki sem tudta, ki az a Whitfield Gábriel, és miért jött. Leginkább egy földre vetett angyalhoz hasonlított, mi viszont csak egy férfiszabót kerestünk, modellezőnek. De nem tudtunk róla, hogy már felvett volna valakit a tulajdonos. Senki nem mozdult, meglepő jelenség volt, valahogy mindenki megilletődött a látványtól.

-- Megkínálhatlak egy forró itallal? – kérdezte Panka kolléganőm.-- Örömmel elfogadom – válaszolta Gábriel, és ezzel csak növelte a meglepettségünket.-- Tehát – vágott bele végül a férfi –, azért jöttem, mert én vagyok az új férfiszabó. Nem

jártam itt a műhelyben még, ténylegesen csak tegnap érkeztem ide.-- Mármint hova?-- Magyarországra.-- Honnan?-- Ausztráliából.-- Miért, ausztrál vagy?-- Nem, magyar vagyok, de ott éltem pár évet – később kiderült, hogy napra pontosan

huszonhárom évet.Mondtam neki, hogy meg fog fázni, le kéne vetni a vizes ruhákat. Vegyen föl inkább

valamit a mintadarabokból, amíg megszáradnak a saját ruhái. Felvett egy fekete vászonnadrágot, és egy barna V-nyakú pólót, amit épp az előbb fejeztem be. Jól állt neki nagyon.

Most is éppen ez van rajta, mert neki adtam, és megvarrtam még egyszer. Olyan jó lenne elmenni vele kirándulni! De biztosan csak azért hív engem, mert a felesége elhanyagolja a szellemek miatt. Másképp vele menne.

-- Mi az az extra munka? Egész hétvégén tart?-- Nem olyan nagy dolog, csak meg kell varrnom valamit.-- Te is varrsz otthon, nem vagyok meglepve. Itt olyan kevés a fizetés! Nem értem, hogy

jöhetnek el az emberek ennyiért dolgozni!-- Miért, te is ennyiért dolgozol!-- De nekem más jövedelmem is van. Én a tapasztalatszerzés miatt jöttem. Nekem van

vagyonom, befektetéseim, nem szorulok rá senkire. Nem szabadna eljönnötök ennyiért!-- Gábriel! Ezt már megtárgyaltuk, ne idegesíts!-- Hidd el, ha senki nem jön el ennyiért, fizetnek rendesen! Henriette nem fog odaállni a

szabóasztalhoz!-- Mindig van, aki még kevesebbért is eljön.-- Össze kell fogni! Jogotok van a megbecsülésre!-- Itt másképp mennek a dolgok.-- Meg kell változtatni!-- Itt mások az emberek, Gábriel.

16

Sajnos a filtert közben a teámban felejtettem, ezért ihatatlan lett. Gábriel odaadja az övét, de még egyszer nem iszom bele. Tétován kevergetem csak a kiskanállal, amit a kezemben tartottam.

-- Van már cukor benne.-- Ja.-- Juliya, én javaslom, hogy fogadd el a segítségemet! Holnap segítek megvarrni a

munkádat kora reggel, ott leszek hétkor. Aztán elindulunk, teszünk egy kirándulást a békás tóhoz.-- Jó.Felállunk, és elindulok vissza a műhelybe. A konyhaajtóban Gábriel megállít.-- Nem ittad meg a teát – nyújtja felém a bögrét – Valójában, neked készítettem. Én nem

szeretem a feketeribizliset.-- Én sem.-- Ó, sajnálom, akkor neked ez nem jó.-- De, jó.

17

5. Ha megdobnak kővel, dobd vissza

Hanem ahogy megszoktuk ezen a világon, hogy a jobb napok után a balsors hatalma következik, úgy jönnek a jobb napok is a sötétség hatalma után. A Kimittud „egyéb” kategóriáját nagymamám elunta, mert egy katonatisztet mutattak, aki egyszerre tudott egyenletet megoldani, és József Attila verseket szavalni, ami nagymamámat a legkevésbé sem érdekelte, mert ő a táncdalénekeseket szerette, maximum operett. Kiment, hogy kenyeret és vizet vigyen a kutyának, és akkor észrevette, hogy egyetlen lányát kint felejtette a szőnyegporolón, besietett a kis aluminiumkésért, és elvágta fiatal anyám kötelékeit.Anyám a meggyötörtségtől alig tudott lábra állni, bevonszolta magát a szobájába, és jótékony álomba merült.Másnap szabadnap következett, anyám későn ébredt és lázasan, és azon gondolkodott, miképpen oldja meg ezt a helyzetet, mert hogy nem bírja többé legyőzni a zsigeri irtózását az anyjától, az már biztos, de nem is akarja.Köntöst húzott, kiment a konyhába, megkávézott. Elővette a kenyérvágó kést a kredencfiókból, nagymamám torkához illesztette, és azt mondta, mert már meghánytavetette magában, hogy nincs más esélye:-- Anyukám. Vagy ideadod a pénzt, amit boldogult apám kalapja alatt tartasz a ruhásszekrényben, meg még a többit is, amit lakatos fémkosárkában a verandán, a tavalyi dió alatt, vagy elvágom a torkodat, eláslak a kertben, Gézát elhallgattatom a látraszóló takarékbetétkönyveiddel, én meg élek, mint hal a mézben. Vagyis vízben.Fiatal nagymamám meglepődött ezen a magabiztos fellépésen, elgondolkodott ennek az alaposan zsúfolt mondatnak az értelmén, és úgy döntött, hogy átadja a dugipénzt, majd békülésre fogta a dolgot, ahogy a Családi kör című családpszichológiai televízió-műsorban látta.-- Úgyis neked szántam! Költözz ki a szőlőbe, tényleg úgy látom, hogy az utóbbi időben sok közöttünk a konfliktus.Ilona anyám okosan az összes szúró-vágó szerszámot magához vette, beleértve nagymamám rozsdás alabárdosát is, amit még jó, hogy nagymamámnak nem jutott eszébe a szőnyegporolós veréshez felhasználni, gondolta anyám. Felöltözködött, összepakolt egy kisbőröndbe, és kiköltözött a Loncsosba (ma Loncsos Lakópark).A Loncsos a közeli bányászvároska peremterületén elhelyezkedő szőlő, palatetős, de kényelmes nagyságú házzal, zsindelyes, szépen kiépített présházzal, és egy japán kerti pavilonnal, mely ebben az irodalomtörténeti pillanatban, egy ilyen kelet-európai országban rettentően meglepő volt. Még ükanyám építtette, aki rajongott a kertművészetért, és szenvedélyes orientalista volt, és e két hobbiját összegezve tervezte az akkori birtok egy félreeső részére a japánkertet. A parasztok ezért bolondnak tartották, mert ki hallott már olyat, hogy valaki esőben a kertben akar időzni, meg hogy felszórja kővel a jó földet, ahova kis konyhakertet is csináltathatott volna, vagy bármi hasznosat, például egy mákültetvényt. Istennek hála, valamelyik ősömnek volt annyi esze, hogy elkártyázta a birtokot, mielőtt a szovjetek elkommunizálták volna, és miután jót mulatott utoljára felesége, Deák-Bárdos Apollónia hozományán, főbe lőtte magát. Apollónia ősöm, a kártyaadósság rendezése után a kicsiny, megmaradt szőlőben húzódott meg, és naphosszat a kerti lakban üldögélt, vagy zongorázott. Amikor megérkeztek az oroszok, és eltüzelték a zongorát, a komplett családi portrésorozatot, a boroshordókat, meg a sor széléről a szőlőtőkéket, Apollónia hosszú depresszióba esett, de a kerti lak restaurálása kihúzta mélabújából, sőt, nemsokára férjhez ment egy 18 éves, kirgiz harckocsisofőrhöz, vagy hogy mondják az ilyet. Sajnos azonban Vologyját rövidesen fejbe lőtték egy osztozkodás alkalmával, ma is megvan a sírja a várpalotai

18

köztemetőben, de sajnos mindig összefújkálják vörös csillagokkal, amit csak smirglivel lehet leszedni nagy fáradtság árán.Ilona anyám megérkezett a Loncsoshoz vezető hosszú nyárfasor elejére, tenyerét már elég rendesen összemarta a kisbőrönd füle, mert akkoriban még nem találták föl a húzós bőröndöt, de nem is lett volna praktikus a göröngyös földúton. Egy pillanatra letette, hogy kinyújtóztassa hátát. Végtelen távolinak tűnt számára a kertkapu a nyárfasor végén, mert már nagyon fáradt volt, és minden tagja sajgott, és kék-zöld-barna volt fiatal nagymamám ütéseitől. Végül csak nekiindult, és mire rásötétedett, megérkezett a kis házba, amit úgy tekintett ezután, mint saját birtoka, és örült nagyon, hogy végre van egy ilyen jó kis hely, ahol zavartalanul ellehet, és hódolhat hobbijainak, a madáretetésnek, a rajzolásnak, és a jógázásnak.Hogy ezt például hol volt képes felszedni a hetvenes évek elején, fogalmam sincs! Anyám körül mindig marad egy-két lengedező titok.Fiatal anyám első dolga volt, hogy levetette magát a rekaméra, és elaludt ruhástól, fogmosás nélkül. Másnap azzal kezdte, hogy a szerzett pénzt háromfelé osztotta, és eltárolta jó kis helyeken, mint például a szemeteskuka aljában, a gyújtósnak való papír között, meg még nem tudom, hogy hol. Én például a bankkártyámat, ha véletlenül nem viszem magammal, a sminktáskába szoktam tenni, vagy a küszöb alá, de ilyen nagy halom papírpénzzel elég nehéz dolga lehetett fiatal anyámnak, ha azt akarta, hogy majd ne találják meg a betörők, akik minden bizonnyal alaposan fölforgatnak majd mindent egy nap, mikor anyám bevásárolni megy.Néhány szomszéd azért lakott a présháztól egy-két kilométerre, és azok, amint kiszagolták, hogy állandó lakója érkezett a Loncsosnak, ahol évek óta semmi mozgást nem láttak, és ki is szemelték megvételre, sorra kezdtek megjelenni, rendszerint egy üveg pezsgővel.-- Kezi’ csókolom! – kezdték kiöltözködve, hajat mosva és megborotválkozva – Láttam, hogy új szomszéd tetszett költözni, gondoltam, had mutatkozzam be, -- hebegték, és kéznyújtásra vártak, amit majd elkaphatnak kézcsókra vagy ilyesmi. De fiatal anyám határozottan megszorongatta a kezüket, elmondta a nevét, majd a csukódó ajtóból viszontlátásrát akart mondani, és akkor előhozakodtak a pezsgővel, hogy nem-e fogyasszon velük a kisasszony egy kis száraz Törleyt vagy BB-t, de a kisasszony azt mondta, most nincs ideje, mert felújít. Akkor bizonyos szomszédok otthagyták a pezsgőt, hogy majd meg tetszik inni később, más szomszédok viszont visszavitték magukkal, de a segítségét senki sem ajánlotta fel fiatal anyámnak, pedig ő már akkor terhes volt velem, csak még nem tudta.Lehet, hogy nekem határozottan nem tett jót a lakásfelújítás, a sok cipekedés, meg pláne az udvar végi lomkamra felszámolása, mert fiatal anyám vérezni kezdett, de aztán mégsem vetélt el, és még meg is könnyebbült, hogy legalább ennyi menstruációja volt. Mert legrosszabb rémálmaiban szerepeltem én csak, amiket a porolóra való kikötözés és megerőszakolás óta álmodott, hogy még szerencsétlen sorsára hab a tortánként majd megszületek én, kutya fejem lesz, alabárdos lábam, és akkora leszek, hogy nem férek ki, és ki kell vágni a hasát.Mert ha fiatal anyám tudta volna már akkor, hogy rémálma részben valóra válik, legalább egy szomszédot nem küldött volna el a pezsgőjével együtt a francba, hanem behívta volna, és legjobb tudása szerint elcsábította volna. Mert azt olvasta otthon, a tévészekrény aljából előkotort Szex, szerelem, család című felvilágosító kiadványban, hogy „az idegen hím esete”. Miszerint az embernél is, mint az állatvilágban, ha a terhesség elején idegen hím spermája éri a nőt, az idegen hím fog győzni, a régi terhesség pedig elhal. Bár az igazság az, hogy fiatal anyám nem nagyon tudta, higgyen-e egy ilyen múltrendszerbeli felvilágosító brossúrának, mert azért annyi esze volt, hogy nem voltak illúziói a marxista természettudománnyal kapcsolatban sem.Habár hogy mennyi esze volt anyámnak, annak taglalásáról most a jó ízlés és a kegyelet kedvéért lemondok, de hát azért jobban kezében tarthatta volna a sorsát már előbb is!

19

Így aztán mire anyám a második hónapban gyanakodni kezdett, már javában ott volt teljesen egyedül, és az „ilyen nincsen, bazdmeg” korabeli megfelelőjével, és egy Negróval a nyelvén, szopogtatva merengett az olajkályha mellett kuporogva.Fiatal anyám szenvedélyesen szerette a Negrót, és egy napot sem bírt eltölteni a torokseprő nélkül. Naponta elszopogatott hat szemet, de nem csak úgy sebtében, miközben valami mást csinált, hanem külön időt szentelt neki. Az olajkályha mellé kuporodott, vagy lehevert a rekaméra, és közvetlenül egymás után elszopogatott két Negrót. Reggel, délben, este, étkezés előtt. Nagymamám étkezés előtt tiltotta az édesség fogyasztását, de fiatal anyám szerint nincs is annál jobb, mint ebéd előtt édességet enni. Esetleg, ha még utána süteményt lehet ebédelni, az még ennél is jobb.Sütött is magának a két Negró után egy kis fánkot, amit reggel óta kelesztett az olajkályha mellett, és megette cukrozott szilvalekvárral.Alig gyűrte be a tizedik fánkot, mikor kopogtak az ajtón. Egy fiatal, de azért nála idősebb lány állt az ajtóban, elég szerencsétlenül festett, és azt mondta, munkát keres, szállásért, ételért, és némi pénzért.Fiatal anyám úgy érezte, hogy az ég küldte neki ezt a nőt, neve szerint Jolántát, foglalkozására nézve román menekült, nemzetiségére nézve délszláv, anyanyelvét tekintve magyar, habár, ahogy fiatal anyám megjegyezte magának, ezt nehéz volt elhinni az értelmetlen sületlenségek hallatán, amiket mondott. Fiatal anyám ugyanis már előre szorongott attól, hogy mi lesz majd, ha itt lesz egyedül elnehezülve, netalán a szülés után se tud felkelni, és azon nyomban felfogadta az ég küldötte, dadogó, és szemlátomást össze-vissza hazudozó Jolántát.Anyám nagy szerencséje volt, hogy Jolánta nem váltotta be a román menekültek kezéhez tapadó előítéleteket, miszerint a befőzni rájuk bízott gyümölcs felét ellopják, pornólapokat dugdosnak a felaprított fa között, és leitatják a házigazdát.Jolánta szerint minden román naplopó, lusta és büdös. Persze vannak köztük rendesek is. De a többség ilyen. Elmesélt egy csomó történetet, hogy például a barátnőjét a románok a szennyvízelvezető árok mellett megerőszakolták. Aztán feldugtak neki egy faágat, majd levágták a fél mellét, összevagdosták az arcát, és bedobták a szennyvízbe. Az a helyzet, mondta Jolánta, különben pár hét alatt eléggé jól fejlődött a magyarja, hogy mindenki tudta, kik voltak azok, de senki nem mert csinálni semmit. A rendőrök is tudták, de azok sem tettek semmit, hiszen a bíróság úgyis felmentett volna négy román férfit egy magyar nővel szemben.Fiatal anyám őszintén borzadozott a történeten, és mondta Jolántának, hogy ő a nemi erőszakot halállal büntetné, de előbb még valami kínzásnak is alávetné az illető férfit. Mert, mondta fiatal anyám, az úgy áll a Bibliában is, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kővel!Jolánta mindenben igazat adott anyámnak, de mondta, hogy ő inkább megszökött, miután a nevelőapja egy este rárontott álló fasszal, de neki sikerült elmenekülnie, mert fejbe vágta a keze ügyében heverő húsbárddal.-- Én esküszöm, nem akartam, hogy megöljem, de a hírtelen nem tudtam, hogyan meneküljek. Ha az ember az irháját kell mentse, nincs lehetősége, hogy mérlegeljen.Anyám csak hüledezett, és saját magát okolta, hogy mitől volt olyan hülye, hogy nem lépett le már jóval előbb, mikor a zsigerei ezt jelezték. Sokkal előbb ellophatta volna a pénzt, de valahogy magától nem jutottak eszébe ilyen erőszakos dolgok, vagy a végsőkig bízott az anyaság mítoszában, miszerint minden anya foggal-körömmel megvédi a gyerekét. Pedig láthatta volna már, hogy például a hörcsögöknél, vagy a nyulaknál is előfordul, hogy az anyaállat megeszi kicsinyét.

20

6. Rossz időben jó, mert senki nincs a strandon

-- Lerajzolhatom a füledet?-- Ha akarod, de miért?-- Készen leszek hamar, és lehet közben mozgatnod.-- Csak dolgozz nyugodtan, amúgy sem szoktam a fülemet mozgatni. De miért kell a

fülem?-- Úgy értettem, mozoghatsz, csak én közben had kövesselek, mert le szeretném rajzolni a

füledet.Gábriel szokott rajzolni és festeni, szeretne majd egy képzőművészeti egyetemen

továbbtanulni. Én egy időben minden évben jelentkeztem az Iparművészetire, nem vettek föl. Mostmár reménytelen is, mert tavalyelőtt azt mondták, túl fiatal vagyok, tavaly pedig azt, túl idős, már nagyon kiforrott a stílusom. Szerintem nem. Meg milyen stílusom? Nincsen nekem semmilyen stílusom, és nem is akarom, hogy legyen. A ruháimat csupa praktikus elv határozza meg, mint például az alacsony költség-perspektíva, a környezettudatos gondolkodás, a kényelem, a könnyű kezelhetőség és a romantika öltözékelemeinek felhasználása. De másféle stílussal is szoktam kísérletezni, amihez éppen kedvem van. Van például egy japános sorozatom, azt el is adtam, de ez a stílus sem az enyém, én csak használom. Gábriel ebből a szempontból jobb helyzetben van, mert fiatalabb nálam pár évvel.

-- Tervezek egy freskót festeni a lakásom falára, és te leszel rajta, fekve.-- Megőrültél? És mit szól a feleséged?-- Elköltözött.-- Gábriel, ez komoly?-- A nyárra kiköltözött vidékre.-- És amikor visszajön? És a hálószoba falán a szeretőd képét találja?-- Nem tudja, hogy te vagy a szeretőm.-- Zsuzska se hülye.-- Azt gondolom, nem fog visszaköltözni. Szeret ott lenni vidéken. Kért engem, hogy én is

költözzek le.-- És leköltözöl?-- Nem, én szeretek élni itt Pesten.-- Akkor most mi van?-- Semmi. Festek egy freskót. Már le is vertem a vakolatot.-- Akkor együtt alszunk?-- Igen.-- Holnap is?-- Minden nap, ha akarod.-- Szeretném.Hónapokig megy ez így, hogy együtt lehetünk, amennyit akarunk, amikor akarunk, mint

általában egy normális helyzetben, mintha Gábrielnek nem is lenne felesége. De nem érzem, hogy ezt ő nagyon akarta volna, inkább csak így történt, és neki ez jó. Érzem, hogy szeret, de szerintem nem eléggé ahhoz, hogy akarjon is igazán velem lenni. Nem annyira, hogy el tudja képzelni, hogy együtt csináljuk a dolgainkat egész életünkön keresztül. Nem vagyok olyan hülye, hogy azt képzeljem, hogy azt hiheti, nélkülem rosszabb lenne az élete. Szerintem egy ilyen férfi, mint Gábriel, egyszerűen boldog lehet, ebben a tekintetben egy kitűnő evolúciós vívmány: nincsenek olyan nagy érzelmi igényei. Vagyis valahogy eléggé szereti magát ahhoz, hogy nem olyan fontos neki, hogy kivel van kapcsolatban. De nekem fontos, és Gábriellel nagyon jól

21

megértjük egymást. El tudom képzelni, hogy jól meglennénk egész hátralévő életünkben. Az azért rossz, hogy ilyen nagy közöttünk a társadalmi különbség. Igazából nekem nincsen semmim, csak egy lakásom, amit valójában az állam szociális érzékenységének és a bátyámnak köszönhetek, tehát még ezt sem magam szereztem. Nekem csak az van minden hónapban, amit képes vagyok a két kezemmel összehozni.

Volt egy ügyfelünk egyszer, egy arab kereskedő, aki mindig vett magának nadrágokat, de mind hosszú volt. Hetente jött, hogy aljazzuk fel a legújabb nadrágját.

-- Magának, kisasszony, arany keze van. Magának érdemes pénzt fektetni a kezeibe.Erre csak legyintettem, hogy még ha így is van, az arany kezek manapság nem érnek

semmit.-- Dehogy is nem! Ha van, aki támogatja, hogy tudjon tanulni, megvalósítsa az

elképzeléseit. Magának kéne egy kis üzlet – szónokolja, miközben alsónadrágban várja, hogy befejezzem az aljazást.

-- Álmodozni lehet! – mire Hashim kicsit megsértődik.-- Miért nevet ki! Én adnék magának egy kis üzletet!-- Köszönöm, de nem tudnám fizetni a bérleti díjat.-- Nem szükséges, ajándékba adnám.-- Nem fogadhatom el.-- Akkor nem adom ajándékba, hanem kössünk üzletet! – próbálkozott Hashim, de én

átláttam, hogy valószínűleg nem a kezemben rejlő üzlet vonzotta bennem. Ma már azt gondolom, talán mégis.

Rossz időben jó, mert senki nincs a strandon. Gábriellel sokszor kimegyünk úszni a Margitszigeti Sportuszodába. Egyszer próbáltuk a Palatinus Strandot is, de onnan nagyon kilógtunk, mert ott a festett haj, a mell-implantátum, a feltöltött ajkak, a piercing, a kigyúrt test, a brutál tetkó a minimum. Nekünk meg csak egy brutál tetkónk van Gábrielen, én semmit nem tudok felmutatni ezekből a kellékekből, vagyis státusszimbólumokból. Kipróbáltuk a Gellért Szálló strandját, ott meg Gábrielnek az volt a baja, hogy úgy kezelték, mint egy arisztokratát, és szerinte az emberek egyenlők. Mondtam, hogy minden embert úgy kezelnek itt, mint egy külföldi milliomos arisztokratát, tehát egyenlően, de szerinte tágabb kontextusban és elviekben kell nézni a dolgot. Pedig nagyon szép strand volt! Így szoktunk a Sportuszodába, ahol csak az volt a baj, hogy amíg Gábriel a zuhany alatt állt, folyton ellopták a törölközőjét, úgyhogy le is szokott a nagy törölközőről, csak egy kis kéztörlőt vitt magával.

Rossz idő, az nagyon jó strandolás szempontjából. Úszom egy órát, mert ha nem úszom, fáj a hátam a sok varrástól. Kicsit az eső is csöpög, úgyhogy nincs is már senki rajtunk kívül a medencében, mert volt még egy elszánt úszó, de ő már teljesítette az adagját. Szeptember van, és szárazságtól összesodródott falevelek kerülnek a medencébe. Egyre jobban csöpög az eső, ami végre eljött a nyári porfelhők elültével, de azért én csak úszom oda-vissza, megállás nélkül. Ma valami nagy feszültség van a levegőben. Pedig vihar sem lesz, ez csak egy nyugodt őszi eső, mindjárt kisüt a nap. Gábriel már a medence szélénél fekszik, hamarosan én is követem.

-- Ellopták a törölközőmet megint.-- Melyiket, a kicsit?-- Igen. Most mondd meg, hogy kinek van szüksége egy ilyen kis törölközőre?! Darabja

kétszáz forint az Ikeában!-- Majd veszek megint pár csomaggal, ne vedd a szívedre!-- Nem az, hogy a szívemre veszem, nincsen érzelmi kötődésem a törölközőimhez, de ez

elvi kérdés! Miért kell ellopni?!-- Nem tudom, biztosan van itt egy kleptomániás. Beteg ember, tudod.

22

-- Itt is, meg mindenhol. Itt mindenhol van egy kleptomániás! Múlt héten leszedték az autómról a jelet. A bevásárlásnál is, emlékszel, hogy mi volt?

-- Mondtam, hogy ne hagyd az utcán a szatyrokat!-- Nem tudom egyszerre felvinni.-- Az autóban kell hagyni, nem lehet másképp.-- De nem kaptam helyet a ház előtt. Ki a francnak kell 24 tekercs WC-papír, meg egy

Frosch mosogatószer?!-- Jól jön az bárkinek.-- De Budán? Mert ha ez a te házad előtt történik, nem csodálkozom, nem is hagytam

volna ott. De Budán? A kapun belül hagytam. Most valamelyik szomszéd az én WC-papíromat használja.

-- Ne idegesítsd magad!-- Ez nem normális dolog, Juliya. Ilyen emberekkel kell egy házban lakni.-- Másféle emberek is vannak, nem csak ilyenek. És azért ilyenek, mert diktatúrában

nőttek föl.-- Mindig ezzel mentegeted őket. De a diktatúrának majdnem húsz éve vége! Húsz éve!

Én nem tudok élni itt. Gondolkodtam, és megyek vissza.-- Ó, ne! Mi lenne, ha adnál még egy esélyt Magyarországnak? Most egy törölköző miatt?-- Nem a törölköző. De betelik a cseppel a pohár. Már adtam még egy esélyt sokszor.

Azért jöttem ide, hogy tanuljak, és tapasztaljak. Ez sikerült, nagyon sokat tapasztaltam. Eleget ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez reménytelen.

-- Ez nem igaz! Még egy pár év, és sokkal jobb lesz.-- Nem, ehhez szükséges lesz még két generáció legalább. Nekem nincs időm erre! Nem

hagyják itt az embert sem élni, sem dolgozni.-- De mert egyszer nem sikerült a vállalkozásod,-- Henriette miatt nem sikerült. Becsapott a saját kollégám, érted?-- Zsuzskával mész, ugye? Megint összejöttetek?-- Nem, Zsuzska itt marad. Neki vannak is itt rokonai, jól érzi magát, ő itt nőtt fel.

Megszokta, mint te.-- Ezt nem lehet megszokni, Gábriel, de el lehet fogadni.-- Nem szabad elfogadni, ezek pusztító szokások, rossz beidegződés, rossz nevelkedés,

nem tudom, mi! Nem szabad elfogadni!-- A mi gyerekeinknek már jobb lesz.-- A mienknek igen, de aki ellopta a WC-papíromat, annak a gyereke a mi gyerekünktől is

lopni fog, és Henriette fia, már most, nézd meg, kopasz, keselyű van a tarkójára tetoválva, és tele van arannyal.

-- Az turulmadár.-- És ez a mocsok mindenhol, meg az emberek is, milyen koszosak! De nem akarlak

megbántani, ne haragudj! Nagyon szeretlek, Juliya! És ezért is döntöttem így. Nem tudom, ez mennyi időre szól, de a kettőnk kapcsolatát is át tudom gondolni, ha egy kicsit elszakadunk.

-- Mikor indulsz?-- Hétfőn.-- De hát szombat van!-- Eldöntöttem, és megyek.-- Mikor döntötted el?-- Már egy ideje fontolgatom.Azért megbeszélhette volna velem, nagyon elszomorít ez a hír. Szívesen vele mennék, de

23

nem hív, így nem is vetem fel. Végülis nekem semmi kötődésem nincsen ehhez az országhoz. Rokonaim nincsenek, barátaim alig, varrni meg mindenhol lehet, a bátyámat rábeszélem, hogy jöjjön ő is. Iszonyú rosszul érzem magam, hogy el kell szakadnom Gábrieltől. Nem akarok sírni, de mégis.

-- Ne sírj, pihenek kint pár hónapot, és lehet, hogy még egyszer megpróbálom. Fél év múlva visszajövök.

-- És ha nem jössz vissza?-- Majd meglátom, hogy alakul. Vannak terveim itt is.Kisütött a nap, de nincs kedvem tovább strandolni. Összeszedem a holmimat, és

mindketten hazamegyünk. Azt hiszem, Gábrielnek valójában velem van problémája. Ha igazán szeretne, nem számítana, hogy hol élünk. Én se szeretek itt, de nincs más lehetőségem, nincs erőm arra, hogy elinduljak egy másik világban. Mert az örökre szólna, nincsen visszaút. Ha vissza akarnék jönni, mindent előröl kellene kezdeni, összeomlana, amit eddig felépítettem, a privát vendégeim. Nem szeretem persze a konzervatív ruháikat varrni, a ronda és koszos testükre, persze van kivétel, azért ne legyek igazságtalan! De nem engedhetem meg magamnak, hogy válogassak. Azért ha valaki ruhát próbálni jön, előtte legalább lezuhanyozhatna, ha már egyébként nem teszi.

Mindenfele elkalandoznak a gondolataim, egyre több negatív apróság fele, de közben mindig ott van bennem ez a nagy fájdalom, hogy meg kell válnom a szerelmemtől fél évre. De lehet, hogy úgy dönt, soha nem jön vissza. Hétfő délután búcsúzunk el, mert éjjel indul a gépe, 24 órát repül két átszállással, Szingapúron keresztül Sydneybe. Aztán egyedül maradok. Elmegyek minden nap a műhelybe, de Gábriel már nincs ott. Esténként jönnek a különmunkáim, de szenvedek tőlük, mert szeretnék inkább egyedül lenni. Ez a sok test, a maga óriási problémáival. Az egyik nő, akinek már régóta varrok, felhív, és tragikus hangon lemondja az időpontját:

-- Drága Julia, varrónők gyöngye! Nem tudok ma próbálni menni, annyira sajnálom!-- Miért, mi történt? – kedvelem ezt a lányt, mindig jó anyagokat hoz, jó velük dolgozni,

és egy csomó ötletemet elfogadja.-- Moziba kell mennem a férjemmel!-- Jaj, már azt hittem, valami baj van.-- Semmi kedvem. De figyelj, a ruhák mindenképpen kellenének, de már a jövő hétre.

Nagyon fontos!-- De akkor el kell jönnöd próbálni, próba nélkül nem tudom megvarrni.-- De a múltkor is milyen jól eltaláltad, alig kellett igazítani!-- Szerencsénk volt. Gyere el egyszer próbálni, addigra az összeset összefércelem.Nagy nehezen rááll, hogy akkor beugrik két nap múlva. Két éjszakán át varrom a csomó

holmiját, végül is jó is, hogy ilyen sürgős lett, legalább kapok pénzt, úgyis nagyon leégtem, a Gábrielnek vásárolt búcsúajándék miatt. De felhív fél órával azelőtt, hogy meg kéne érkeznie:

-- Ne haragudj, de ma nem tudok menni. Holnapután elutazunk, és össze kell pakolnom. Képzeld el, wellness nyaralásra kell mennem a férjemmel!

-- De sajnállak! Ez azért nem olyan rossz!-- De pont most, semmi kedvem. Kiderült, hogy maradt még négyszázezer forint üdülési

csekkünk, amit el kell ebben az évben használni, és a férjem csak most ér rá. Még szerencse, hogy drága a szálloda, különben életem végéig ott savanyodnék!

Én nagyon szívesen elmentem volna Gábriellel bárhova, bármennyi időre. Kár, hogy sose hívott. Félreteszem Andrea ruháit, és végre kialszom magam. Ha az ember rendesen tud aludni, egész más színben látja a világot.

Másnap a körülményekhez képest jól vagyok, a műhelyben rendbe hozom a ruhákat,

24

amiket az elmúlt napokban mind elrontottam. Egyszer csak megjelenik Zsuzska. Amíg Gábriel itt dolgozott, bejött néhányszor, ha szüksége volt valami ruhára, vagy igazításra. Henriette is pont itt van, vele beszélgetnek a konyhában. Itt is, mint az otthonokban, sok fontos dolog történik a konyhában, és rossz előérzetem is van. Henriette közeledik felém, követi Zsuzska.

-- Juli, ráérsz egy kicsit?-- Az túlzás. Mire?-- Zsuzskának kéne egy új őszi-téli ruhatár.-- Hogyhogy? Olyan jó ruháid vannak. Valami új fiú? – próbálok magamra derűs

hangulatot varázsolni.-- Nem, maradok a férjemnél. Gyereket várok.-- Á – leguggolok az anyagmintás fiókokhoz, előveszek néhány dossziét, és visszatérek –

Gábriel nem is említette.-- Pedig úgy örül neki!-- Akkor mész te is vissza Ausztráliába.-- Gábriel szerint mennem kéne, de maradok, én szeretek itt lenni. Tudod, én itt születtem,

ez a hazám. Mégiscsak. Hiába jobb ott minden. De nekem itt is megvan mindenem,-- De a férjed -- Attól mi még összetartozunk.Nem tudom, mit gondoljak erről. Miért nem mondta meg nekem Gábriel? Lehet, hogy ő

sem tudta. Várom nagyon, hogy hívjon, és aznap este nem bírok csinálni semmit. A szokásos munkák helyett csak tipródok otthon. Tudom, hogy ez nem helyes, látom magam kívülről, ahogy rakodok a konyhában, teljesen fölösleges felmosni ma is, Juliya tegnap mosott föl. Gábriel, miközben Juliyával volt, szeretkezett valaki mással. Itt van rá a bizonyíték! Átnézi a megvarrásra váró munkákat, átcsoportosítja. Rendet tesz a cérnák között. A millió színű gubanc lassan eltűnik, minden szál a maga orsóján, és Juliya egyedül marad a maga összegubancolódott szálaival. Hiába tudja, hogy nem oldhatja meg a problémát. A probléma megoldása az, ha nem értelmezné problémaként. Nem szabadna erre figyelnie egyáltalán. Végre csörög a telefon, és végre nem egy vendég, aki ruháért jönne, hanem Gábriel.

-- Juliya, ne haragudj, hogy csak most hívtalak! Sokkal előbb kellett volna.-- Már úgy aggódtam érted – hallom kívülről a hangomat, Juliya irreálisan szorosan

markolja a telefont.-- Nincs semmi baj, de annyi minden történt az indulásom előtt is, nem is tudtam veled

mindent rendesen megbeszélni.-- Gábriel, a feleséged terhes. Tudtad?-- Igen.-- És kitől?-- Tőlem.-- Nem is tudtam, hogy találkoztatok.-- Néhányszor – mondja a fiú kis szünet után. Juliya most veszi észre, hogy másik kezét

szorosan összeszorítja, úgy, hogy körme már belevájódott a tenyerébe, felsértette, és vérzik. Nem tud mondani semmit, végül mégis.

-- Lehet, hogy így akar visszaszerezni téged.-- Nem hiszem, nem jön utánam.-- Miért, hívtad?-- Nem igazán.-- Szerintem hazudsz.-- Nem hazudok. Juliya, amikor megérkeztem ide, szállodába mentem, és napokat

25

töltöttem el egyedül. Csak rád gondoltam. Iszonyúan hiányzol, és egyre jobban. Kérlek, hogy gyere ki, amilyen hamar csak tudsz. A következő géppel!

Juliya a varrógép előtti széken ül, háta összeesve, és szorítja a füléhez a telefont, teljesen fölöslegesen. Gombóccá gyűri a pólója alját, igazából teljesen szét is nyúlik az anyag azon a részen. Nagyon szeretne kimenni Gábrielhez, mióta megismerte, arra vágyott, hogy együtt legyenek. Nagyon szeretné azt mondani, hogy jó, foglalok jegyet és visszahívlak, felugrani, összecsomagolni, és menni, de nem tudja magát így látni, egy pozitív végkifejletben boldogan lubickolva. Homályosak a szemei, folyik a könnye, fáj a feje, és hallja, ahogy gombóccal a gyomrában és a torkában ezt mondja:

-- Nem megyek.Gábriel a föld másik felén nagyon meglepődik, olyan, mintha el kellene telnie egy kis

időnek, hogy felfogja egyáltalán azt, hogy elutasító választ kapott.-- Ez akkor azt is jelenti, hogy nem akarsz már velem lenni.Juliya megint nem tud szólni semmit, mintha a mardosás a gyomrában már az egész testét

eluralta volna, és beszélni se tudna.-- Mondj valamit, Juliya! Akkor ez most szakítás?-- Igen.Csönd volt a telefon végén, mindkettőn, és ez a csönd Juliyát évekig elkísérte, még a

varrógép zakatolását sem hallotta, miközben a kismamaruhákat varrta.

26

7. Bohóc van a fiókban

A két nő elég jól megvolt együtt a házban, főleg, mert naphosszat nem is találkoztak, mindenki csinálta a maga dolgát. Fiatal anyám megbízta Jolántát a bevásárlással is, és a bányászváros könyvesboltjából csecsemőápolásról szóló könyvet is hozatott magának, mivel lelkiismeretes ember volt, és föl akart készülni csecsemőből. Jolánta ebből rájött, hogy bohóc van a fiókban, és rábeszélte anyámat, hogy mutassa meg magát egy orvosnak. Fiatal anyám persze hallani sem akart arról, hogy bemenjen a város nőgyógyászati rendelőjébe, így Jolánta végül is egy gyerekorvost szerzett, mert úgy gondolta, tulajdonképpen csak az a különbség, hogy bent van-e a gyerek vagy kint, és mivel tartósabban fog kint tartózkodni, előrelátóbb dolog mindjárt egy gyerekorvost hívni. Így lett Dr Csutak, a középkorú, jóképű agglegény bejáratos a Loncsosba.Dr Csutak nem csak azért volt ötvenes évei elején is nőtlen, mert az összes elképzelhető nő tetszett neki, mindenféle alakú, korú, színű és ízű, sőt, halmazállapotú, hanem sokkal inkább azért, mert a gyerekorvos volt a legrosszabbul fizető orvosi hivatás. Jóval túl a rendelési idő végén Csutak hosszan a rendelőben maradt, ha volt még beteg gyerek. Éjszaka, vasár- és ünnepnapokon, beleértve a karácsonyt, vagy bármely intim helyzetet, azonnal indult, ha hívták. Ámde a fiatal szülőktől még azt a kevés paraszolvenciát sem fogadta el, amit azok fel bírtak kínálni. Mert Csutak is osztotta a közvélemény ama ostoba vélekedését, miszerint hogy fogadhat el valaki pénzt egy beteg gyerek gyógyításáért?!A fentiektől eltekintve azonban Dr Csutaknak elég népes pótcsaládja volt pótfiakból, ugyanis kiöregedett kis páciensei felnőtt korukban is ragaszkodtak hozzá. Főleg a kis páciensek öccsei és húgai. Karácsony táján, ahogy egyiküket, a mélabús Henriket látogatta, eszébe jutott, hogy hátha felvidítanák egymást fiatal anyámmal, mert az az igazság, hogy anyámban se hágott tetőfokára a jó hangulat.Tehát Dr Csutak fogta magát és Henriket, és elindultak a Loncsos felé, egy szikrázó, december eleji napon, amikor a téli, kék takaróként szikrázó eget egyetlen bárányfelhő se zavarta úszva.-- Gyönyörű az idő, gyere, sétáljunk el a Loncsosba, had mutassalak be az új lakóknak. Hiszen tudod, hogy nincs egyszerűbb, de nincs is boldogítóbb érzés, mint a női szépségben gyönyörködni. Szó, ami szó, szép a havas táj, de mégiscsak mozdulatlan. Egy nő viszont a beszédével, mozgásával is elbűvöli a férfinépet. Én imádom az ilyesmit, lányok nélkül nem is tudok jól szórakozni. Szedd össze magad, és indulás.Amikor bekopogtak a Loncsosba, Jolánta jelent meg, és roppantul megörült a fessül festő doktornak, mert már az első alkalommal tövig belezúgott, és azt hiszem, Csutak doktor sem volt ezzel másképp. Csakhogy a társadalmi különbség közöttük óriási volt, és ettől Jolánta még hajlandó lett volna eltekinteni, mert hajlamos volt a földtől elrugaszkodott álmodozásra, Dr Csutak viszont tisztában volt azzal, hogy ő maga inkább egy budai, zsidó úrilányt képzel el magának feleségnek, ez volt az álma. Csak azt nem tudta, miképpen juthat egy ilyenhez, itt, ebben a kis bányászvárosban a halál haján. Úgyhogy Jolánta és Csutak között egyelőre semmi sem történt. Jolánta megörült viszont Henriknek is, aki a férfiszépség, a kedvesség, az erő és a szelídség arányos keverékéből állt. Jolánta pedig egyszerű nő volt, és gondolkodásának egyik alappillére volt, hogy nincs egyszerűbb, de nincs is boldogítóbb érzés, mint a férfi szépségben gyönyörködni. Szó, ami szó, szép a havas táj, de mégiscsak mozdulatlan. Egy férfi viszont a beszédével, mozgásával is elbűvöli a nőket. Jolánta imádta az ilyesmit, fiúk nélkül nem is tudott jól szórakozni, és Henrikben meglátta a lehetőséget, hogy fiatal anyámat esetleg jobb kedvre tudná hangolni. Ezért szívélyesen beinvitálta a vendégeket, és leültette őket a konyha- és egyben ebédlőasztalhoz.

27

Fiatal anyám persze, amikor megtudta, hogy ismeretlen vendéget hozott a doktor, nem akart előjönni, a szobaajtó függönye mögül leskelődött. Jolánta lelkére kötötte, hogy mindenféle finommal megkínálja a vendégeket. Mert igaz, hogy az anyai házból hozott pénz vészesen fogyott, de Ilona anyám azért az ételek elkészítésére rendesen ügyelt, és mindig volt otthon egy-két kalóriadús, tápláló és finom édesség, melyeket nem kis részben fiatal anyám talált ki. Így Jolánta felhordta az asztalra csaknem az éléskamra egész tartalmát ínycsiklandó formában és tálalásban, úgy, mint fahéjas almaturmix kefirből, mézes limonádé, almás-körtés gyümölcssaláta kompótból, mézespuszedli, cukrozott, fahéjas pirított dió, kókuszgolyó, vajas-lekváros kenyér, túrós rétes, keksztekercs, túrósbukta, és párizsi kocka. Miközben Jolánta fordult a kamra és a vendégek között, az orvos enni kezdett az édességekből, és Henriket is arra biztatta, hogy vegyen csak, mert ez mind saját kezű, gondosan készített étel. Persze Csutak észrevette a függönyön át kukucskáló fiatal anyámat, aki az izgalomtól lázrózsás arccal figyelte Henriket, a káprázatos férfiszépséget. Ott ült Csutak mellett a férfias és gyönyörű Henrik. Arca virág alakú, szemöldöke félholdhoz hasonló, és fiatal anyám, akinek ebben a pillanatban zakatolni kezdett a szíve, képtelen volt levenni róla a szemét. „Mi szél hozta erre? Miatta súlyt le rám a végzet? ” – gondolta.A doktor, akinek szenvedélye volt az édesség, végigkóstolta az összes süteményt, és közben egyre kérte Jolántát, csalogassa már elő a kisasszonyt. Jolánta szabadkozott fiatal anyám miatt, aki, mondta Jolánta, eléggé szégyenlős fajta, és nincs hozzászokva az ismeretlen férfi látogatókhoz. Csutak közölte, hogy Henriktől nincs mit tartani, hiszen a szeme előtt nőtt fel, és minden gyerekkori betegségét itt és most fel tudná sorolni részletesen, minden porcikáját ismeri kívülről-belülről, és kezeskedik érte, hogy testileg-lelkileg teljesen megfelel a közegészségügyi előírásoknak, hiszen ő kezelte a fitymaszűkülettől a mumszon át a bipoláris szindrómáig.Fiatal anyám, hallva ezeket a biztató szavakat, előlépett, és szemtől szembe bemutatkoztak egymásnak a végzetével. Anyám azonban reszketett az izgalomtól, és továbbra is kivirágzott arccal egy távoli kis hokedlin foglalt helyet. Így továbbra is Jolánta és Csutak doktor vitte a társalgás fonalát, a fiatalok meg halkan egymásba szerettek. Végül Jolánta megelégelte a dolgot, és mikor rég rájuk sötétedett, és a doktor figyelmeztette Henriket az indulásra, és Henrik megkérdezte, merre van az illemhely, majd eltávozott pisilni, Jolánta kezébe nyomott anyámnak egy tiszta törölközőt, hogy azzal várja Henriket a fürdőszobában.Henrik sliccét húzogatva, fogát cuppogtatva, mert beleragadt a fahéjas-cukros pirított dió, megkönnyebbülten belépett a fürdőszobába, és meglepődött, hogy fiatal anyám már ott várja a tiszta törölközővel. Kézmosás után hosszasan törölgette a kezét, viszont anyám sem engedte el a törölközőt. Így egymás kezébe mélyedve nem is vették észre, hogy vagy negyven perce törölköznek, mert ha szerelmes az ember, az egy nagy élmény mindenkinek, és másképp működik az időérzéke.A doktor közben süteményt majszolgatva egyre izgult, hogy mit csinálnak azok ketten máris a fürdőszobában ilyen hosszasan. Mert igaz, hogy Csutak valóságos kerítő volt, ha fiatal védenceiről volt szó, pláne, ha saját magáról, de közben azért a lelkiismerete is felébredt, mert kedvelte fiatal anyámat, és semmiképpen nem akart volna neki keserűséget szerezni, és ismerte Henriket, és tudta, hogy mitagadás, Henrik egy halvérű, fafejű, határozatlan anyafüggő. Éppen ezért csodálkozott is nagyon, hogy így bent ragadtak azok ketten a fürdőszobában. Jolánta persze igyekezett elterelni a figyelmét, részben Ilona anyám kedvéért, de nagyobb részt saját hasznára, mert nagyon szerette volna feltűzni magát a doktor családfájára, és kapacitálta Csutakot, hogy, mivel közben vészesen besötétedett, aludjanak a Loncsosban. A doktor viszont ebbe nem akart belemenni, és képzeletében már megjelent a fürdőszoba, ahol, a doktor szerint, Henrik már anyám blúzát gombolgatja, domborodó kis pocakjába rögtön még jobban beleszeret, leül a kád

28

szélére, és fiatal anyámat álló farkába ülteti, és addig mocorognak, hogy testeik teljesen összeilleszkedjenek, anyámban pedig szétárad az a furcsa jó érzés, amit még sose érzett azelőtt, Henrik pedig, esetleg közben a saját anyjára gondolva, holott az én fiatal anyámban van, belefolyik anyámba. A doktor tehát e kellemes, de mégis, Henrik vélt természete miatt egyben baljóslatú képet vetítette magában, miközben Jolánta végső lépésre szánta el magát.Egy mozdulattal kibújt a ruhájából, és a kényelmes fotelban üldögélő Csutakhoz lépett. Jolánta teste valószínűtlenül karcsú, hosszú és szinte átlátszó volt, olyan fehér. Kinyitotta a doktor sliccét. A doktor farka, részben Jolánta közelségétől, részben az elképzelt eseményektől, elég keményen ágaskodott. A nő elővett egy óvszert, és felhúzta a férfire, miközben az mozdulatlanul ült, meglepődve az események ilyen határozott alakulásán. Jolánta felhúzta magát a férfi farkára, és ütemesen mozgatta ágyékát, amíg ő maga el nem élvezett, majd addig működött, amíg a férfi is. Aztán leszállt a fotelból, lehúzta az óvszert, megkereste földön heverő bugyiját, letörölte vele a doktor farkát, és a bugyit a férfi kabátzsebébe tette. A visszazsugorodott hímtagot finoman behelyezte az alsónadrágba, és fölhúzta Dr Csutak sliccét. Villámgyorsan visszabújt ruhájába, majd limonádéval kínálta a doktort.Mindezalatt a fürdőszobában semmi több nem történt, fiatal anyám és Henrik egymás kezét szorongatták a törölközőbe gabalyodva. Henrik megszorította anyám kezét, mire anyám azt suttogta:-- Meghalok, ha nem látom újra.

29

8. Nem boldogtalanságból, hanem mert így nőtt fel

-- Add ide, kérlek, a szerencsediót – mondja Íra, az orosz fordító, aki a Szovjetúnióban nevelkedett, a kínai határ mellett, és egy magyar mérnök hozta át feleségnek. Íra boldog Magyarországon. Repül az örömtől. Kitűnően dolgozik, csak véletlenül hallotta szerencsediónak a szerecsendiót. Mert a szerecsennek számára semmi értelme. Műszaki szövegeket fordít, mert ezt a nyelvet valahogy eltanulta a férjétől. Amúgy teljesen tanulatlan. Félóránként megiszik egy kupica vodkát, de nem boldogtalanságból, hanem mert így nőtt fel.

A fordítóbuli minden év júliusában, az utolsó hétvégén van, kerti parti. A cég a kastélyszállót, és a parkot bérelte ki erre a célra. Némiképp groteszk a bográcsban főtt picepörkölt a barokk zuhanykabinok szomszédságában, de nem volt-e már önmagában is groteszk egy barokk zuhanyfülke? Vagy hogy engem meghívtak ide, csak mert segítettem lefordítani egy varrógép leírását? Igaz, elég bonyolult szerkezet, elfogadnék egy ilyen varrógépet otthonra. Például van benne egy kis computer, egy rajzolóprogrammal. Itt bármilyen mintát megrajzolhat az ember, és a gép aztán teljesen magától kivarrja, hozzá se kell érni. Szívesen kipróbálnám, működik-e vajon ez így a gyakorlatban is. Olyan hihetetlen. Habár olvastam, hogy már táncoló robot is van. Megmutatnak neki egy mozdulatsort egyszer, és aztán akárhányszor utánozza. Nincs szükség többé tánctanárokra. De azért valakinek meg kell mutatni, mi legyen az a mozgás, mégpedig hibátlanul, mert a gép precízen utánoz, így a hibákat is leképezi. Nekem jó lenne egy ilyen varrógép, még egy csomó jó dolgot tud, például, érzékeli az anyagminőséget, és ahhoz alkalmazkodva állítja be az öltéseket. Sok koreográfus már számítógépen koreografál, de a kivitel azért mindig is emberi kell, hogy maradjon, nem úgy, mint az öltözéktervezésben, ahol az emberi koncepció a lényeg, a kivitelezés lehet gépi, hiszen ez kíméli az embert. Ki akar egész nap a varrógépnél ülni? De a fordítók élete se lehet könnyű, ők meg egész nap a számítógép előtt ülnek. Igaz, hogy Gábrielnek köszönhetően jól megtanultam angolul, de akkor már inkább a varrás.

Vajon milyen ember az, aki kitalál egy ilyen barokk zuhanyfülkét? Őszinte lelkesedésből vagy üzleti számításból csinálta? A fülke aranyozott lábakon áll, és a zuhanyrózsa helyén egy oroszlánfej vagy gorgófő köpi a vizet. Aranyozott kagyló szappantartó, ráadásul az üvegszekrény ajtaján copf-stílusú díszítmény. A csap megnyitására azonnal bekapcsol a páraelszívó, így semmi esély nem marad egy törökfürdő hangulatú, párás kis zugra. A fürdőszoba amúgy is hatalmas. Akkora, mint otthon az egész lakásom. Csak nem olyan zsúfolt.

Nagyon nehéz kivárni a pincepörköltöt, ráadásul senkit nem ismerek, kivéve Fekete Palit, az első magyar punk. Ma vidéken él kislányával és feleségével, aki egyben az első magyar punknő. Pali elég sokat utazott, mert idegenvezetőként tudott a nyelvtudásával pénzt keresni, és újabb nyelveket tanulni borsos tandíj nélkül. Amikor ő kezdte, még nem volt elég idegen Magyarországon, hogy jól meg lehetett volna élni belőlük.

Lili, az anorexiás nyelvészfeleség. Edzésmániás, és 45 kiló, mert meg van hízva. Később rányitok, amikor a wc-ben hány. Éppen válik, mert a férje alkoholista, és szerencsejátékfüggő. Elpókerezi a teljes oktatói tiszteletdíját, bárhol is tartózkodjon a világon, ahol még nem adta el a germán nyelvtörténeti témáról szóló disszertációját. Lili éppen egy arabbal fut, aki hagyján, hogy fiatalabb nála, de még szégyelli is, hogy egy európai nővel jár. Lili halálosan szerelmes bele, de azért randizgat más pasasokkal is, biztos, ami biztos. Tartalékba. Viszont ha ezt az arab megtudja, fogpiszkálót csinál belőle. Legalább kettő ki is fér.

Kati, akinek folyton viszket a füle, belül. Ezért röfögő hangokat ad ki. Vakarja a fülét. Valahogy a torkát köszörüli, attól van ez a furcsa hang, meg az érdekes szájmozgás. Igazából

30

pont úgy néz ki, mint egy röfögő disznó. Az irodavezető felesége.Az irodavezető munkaidő után pornócsatornákat néz, ha éppen nincs meccs. Ha van foci,

akkor inkább azt. Megiszik egy üveg bort, és az irodában alszik. Nem megy haza, pedig otthon várja a röfögő felesége, meg a négy kismalac.

-- !Eres despiadada!– nem is vettem észre, mikor lépett oda mellém ez a férfi -- ¡Perdónales! – folytatta.

-- No estoy enfadada con ellos. Me mera medito.-- ?Por qué en otros recuerdos de la gente?1

-- Nincs értelme ennek a beszélgetésnek – térek végül ki a furcsa kérdés elől. A férfi egyébként nagyon helyes, kedves, és intelligens arcú teremtmény, fehér-fekete csíkos meleg pulóverben.

-- Örülök, hogy megismerhetem, kedves Julianna. Ángel N. Sanz Alonso – és kezetfogunk.

Ángel. Állok itt az öt csillagos bérgulyás, vagy pincepörkölt tőszomszédságában, dől rám a füst, és mellém áll valaki, aki azt állítja, hogy angyal. Megtaláltam, de nem akarom elhinni.

-- ?Ángel?-- Sí.Pillanatnyilag nem tudom, mit kezdjek vele. A spanyol fordító. Fotográfus, műszaki

szövegeket fordít, leveti a csíkos pulóverét, és egy rózsaszín ing van alatta. Eltávolodom mellőle, szándékosan nem figyelek rá, de közben tökéletesen tudom, hogy hol van, és mit csinál.

Ángel megkóstolja barackpálinkát, nem szereti. Ángel süteményt eszik, szereti. Ángel Teóval biciklizik, nevetnek. Ángel Lilivel beszélget, a vállára teszi a kezét, durcás vagyok. Ángel rám mosolyog, salátát szed egy tányérba, és felém közelít, de közben egy pillanatra sem engedi el velem a szemkontaktust.

-- Ezt neked hoztam – mondja --, még vagy négy óra, amíg ez megfő, legfeljebb vacsora lesz belőle.

-- Nem vagyok nagyon éhes.-- Még nem ettél semmit ma. Vigyázni kell az egészségedre.-- ?Ángel custodio?

-- Mera tuyo2.Életemben nem hittem volna, hogy az angyal, akit keresek, spanyol lesz. Nagyon bánom, hogy nem voltam szorgalmasabb a spanyoltanulásban. Engedek, és megeszem a salátát, és még egy süteményt is, hogy örüljön. Nem lehet uralkodni rajtam az ételeken keresztül, de nagyon kedves, hogy így gondoskodik rólam, jólesik nagyon. Sétálunk, besötétedik, kész a pincepörkölt, és körülöttünk tetőfokára hág a multikulti kerti parti, a sok, éhgyomorra elfogyasztott különböző ital már régen megtette a hatását a fordítókra, egy zsizsegő, morajló, nevetgélő, kedélyes Bábel, középen, az asztalon, mint füstölgő torony, a pincepörkölt. Valaki betesz egy cd-t, valahonnan ismerős ez a szöveg, „sick, sad, little world”, beszkennelem a borítót, anélkül, hogy értelmezném, Inkubus. Megjelenik egy pincér frakkban, talán nem is valóságos, és italok utánpótlását hozza, a fordítók ezer nyelven köszönik meg, a pincér zavarba jön, nem tudja, mit, vagyis milyen nyelven mondja, végül a német mellett dönt, további jó mulatást kíván, majd a lehető leggyorsabban, ami még nem udvariatlan, távozik néhány sebtében felkapott üres üveggel.

1 -- Kíméletlen vagy! Bocsáss meg nekik!-- Nem haragszom. Csak elgondolkodtam.-- Miért ismeretlenek emlékein?

2 -- Őrangyal?-- Csak a tiéd.

31

Egy pincér, akit zavarba lehet hozni, ideges, sovány pingvin, nem is létezik.-- Szeretnék rólad egy képet készíteni – mondja Ángel – Tudod, fotós vagyok.-- Jó ötlet.Egy lámpa alá állok.-- Kérlek, nézz rám.Nagyon hajszálnyit mosolygok. Kész. Teljesen döbbenetesen én vagyok a képen, az első, és egyetlen képen, amit Ángel készített rólam. Függőlegesen kettémetszi az arcom az árnyék vonala. Az arc fele fényben, a másik árnyékban, de nem középen, nem szimmetrikusan fut a vonal, ezáltal korrigálja az arcom aszimmetriáját, mely születési hiba, és többször meg akarták operálni, de nem engedtem.-- Jól tetted, nagyon szép vagy így.A kép szomorúan néz, de kicsit mosolyog, ez pont én vagyok.Ángel nagyon boldog, hogy tetszik nekem a fotója. Felmegyünk a szobámba, hogy lementsük a laptopomra. Valahogy még mindig nem tudom, hogyan reagáljak erre a jelre, a nevére, ami ha nem angyalt jelentett volna, talán nem is vonzódnék ehhez a férfihez. Ha Cézar, Alberto vagy Gábriel lett volna a neve, bár utóbbi határeset. A név kötelez, a név határozza meg a tudatot? És nem bárminek hívod is, a rózsa az rózsa az rózsa? Még megnézzük a többi fényképet is, amit az estről készítettünk, ami épp most is tart még a kastélykertben. Amikor lent voltam az emberek között, ugyanilyen kívülállónak éreztem magam, mint amilyen most vagyok, amikor a fotókat nézem. És nem csak az esten, de mindig kívülállónak érzem magam, mintha filmen nézném az embereket, és saját magamat, amint érintkezem velük, kommunikálok, mondok valamit, és kívülről hallom magam.-- Felhasználhatom ezt a képet?-- Igen, hiszen a tiéd. Csak írd oda, hogy én készítettem.Julianna és Ángel között egy kötél feszül, és ők a két végén állnak. Teljesen azonos nagyságú léptekkel haladnak egymás felé, ugyanakkor inognak meg, ugyanakkor nyerik vissza az egyensúlyúkat. Tükörképei egymásnak, vagy egyetlen, saját maga felé közeledő ember, Ángel és Julianna.Mivel a lány fázik, Ángel felajánlja a pulóverét, ami valóban lovagias gesztusnak számított ezen a szokatlanul hűvös nyári estén egy spanyoltól, aki karján kabáttal érkezett az eseményre. Julianna nem is akarja elfogadni, akkor a fiú azt mondja, cseréljék el valamire.Ahhoz azonban, hogy Ángel pulóvere helyet cseréljen Julianna pólójával, még közelebb kell araszolni a kötélen. Már karnyújtásnyira egyensúlyoznak a tátongó mélység fölött.-- Nekem tériszonyom van – mondja egyikük.-- Akkor kapaszkodj belém – nyújtja a karját a másik.Már tényleg csak karnyújtásnyira vannak egymástól, és akkor megkezdődik a ruhák cseréje. Julianna elfogadja Ángel pulóverét és pólóját, Ángel felveszi Julianna felsőjét, a lány Ángel alsónadrágját és nadrágját, a férfi pedig Julianna bugyiját és nadrágját. Nem okoz gondot a méret, mert az összes ruhadarab mindkettejükre tökéletesen illik, a lábuk pedig mindkettejüknek harminckilences.-- Kényelmes ruhákat hordasz – mondja valamelyikük a másiknak. Úgy hordják a másik ruháját, mintha a saját bőrük lenne, segundo piel. Csak az illata különböző, mert mindegyik ruhadarabon rajtamaradt eredeti viselője illata.Egészen megszokták már a mozgást a hajszálvékony kötélen, ami egyáltalán nem olyan, mint a kötéltáncosok pályája, hanem egy vékony damil, még csak nem is horgászzsinór, hanem gyöngyfűző-damil, és átlátszó. Egész kényelmesen letelepednek, lelógatják a lábukat, kicsit még lóbálják is, és ölükben tartják a laptopot. Ángel megnyit egy üres dokumentumot, és beleírja:

32

-- !Olyan szép vagy!Julianna alá írja:-- Nem tudok hozzászólni az esztétikai minőségemhez.Ángel új, üres dokumentumot nyit meg:-- Olyan szép vagy, pont olyan, amilyen nekem kell.-- ?Milyen ember kell neked?-- Pont ilyen.-- Mint én?-- Nem mint te, hanem pont te. ?Neked vajon milyen ember kell?Julianna megnyit egy új dokumentumot.-- .te.Megölelik egymást.-- Cseréljünk testet – mondják Ángel és Julianna.-- Csak azért létezem így, mert te megláttál – mondja Julianna.-- Nem, te mindig is így léteztél, tudom, ezt nehéz elhinni. Azt hiszed, ha nem láttalak volna meg, halott lennél. De nem, mindig is élő vagy, mert nincs saját múltad, jövőd pedig végképp semmi nincs.-- Azért mégis jó, hogy látsz.-- Saját magunkat látjuk, mert olyanok vagyunk, mint mi ketten.Ángel leugrik a kötélről, ami alatt mostmár nem feszül a sötét, de átlátszó és végtelen mélység, hanem csak a szőnyegpadló a szobában. Lesegíti a lányt is, hogy odavezesse a szekrény tükörajtajához.-- Nézd meg, hogy mások vagyunk egymás mellett.Julianna megnézi Ángel tükörképét a tükörben, aztán megnézi a saját tükörképét is, egyedül, a tükörben. Majd Ángel a lány mögé áll, és a tükörkép megváltozik.-- Csak a saját jelenedben tudsz élni, és most van az a pillanat, az utolsó, amikor leginkább a saját jelened lehetsz, rátalálhatsz önmagadra, Julia, ahogy a neved is mutatja, az örök és számodra megkerülhetetlen nyárban kell létezned.A tükörben ketten tényleg teljesen másképp festettek, mint külön-külön. Mint az exponálást megelőző pillanatban, mikor a fotográfus megtalálja a tökéletes nézőpontot, és a tökéletes beállításokat ahhoz, hogy olyannak lássa szemlélete tárgyát, vagyis alanyát, amilyennek látni akarja. Amikor a tekintet és a tekintet tárgya teljesen összeillő lesz.A tükörkép lassan kezd megváltozni. Még közelebb kerül egymáshoz a két ember, Ángel átöleli Juliát, olyan pontos illeszkedéssel, hogy teljesen beszívja a lányt, egy-egy sejtje a nő párhuzamos sejtjét. Eltűnnek a közös ruháik, és mostmár a testük közös. Ángel teste olyan, mint amikor Julia napozás után a saját bőrének az illatát érezi, Julia teste pedig olyan napbarnítottá válik, mint Ángelé. A hatás, amit egymás testére gyakorolnak, és mely összeolvadásban mutatkozik meg kívülről, a tükörképben, belülről másképp érzékelhető. A kötélen való egymás felé egyensúlyozás nem a mélység fölötti kockázatnak, hanem sétának, melynek irányát mindkettejüknek egy-egy erős, erotikus mágnes szabja meg.Miután kicseréljük a ruhánkat, és a testünket, már nem vagyok olyan tanácstalan, mint amikor az élet elém hozta Ángelt. Megöleljük egymást, és megcsókolja a nyakamat, amit én bármilyen hosszan tudnék folytatni, és ő is így van ezzel, mert egy örök pillanat jelenén keresztül csak a nyakamat csókolja. Ugyanabban az örök pillanatban egymásba hatolunk, és a testünk úgy egyesül a meleg, lüktető behatolás végén, hogy mindketten tudjuk, hogy már mindig együtt leszünk az örök és időtlen jelenben.Nem tudom, mennyi idő telik el így a szőnyegen, egy idő után az ágyra fekszünk, de nem

33

kapcsoljuk fel a villanyt. Kimegyek vízért a fürdőszobába, és amikor visszatérek, a sötétben Ángel alakja sejtelmesen fénylik, mert megvilágítja a mobiltelefonja, amin keresgélt valamit:-- Megmutathatom a feleségem fényképét?

34

9. Úgy érezte, hogy igazi férfi

Fiatal nagymamám házában mostanában minden hatalom szeretője, a kertész kezében volt, aki, miután megerőszakolta anyámat, úgy érezte, hogy igazi férfi, és valóságos táltosló lett belőle. El is határozta, hogy ha alkalom adódik, még több fiatal lányt is megerőszakol majd, de addig is, hogy hasznosan elüsse az időt, maszekolni kezdett, nagymamám kertjében bolgárkertészetet rendezett be, és a sunyiban árulta a maszek zöldség- és gyümölcsöt. Sőt, illegális kubai narancs importot is bonyolított, és ládaszám árusította a takarmánybanánt. Ugyanis egyik munkája alkalmával, mikor fűnyírást vállalt egy Balaton melletti nyaralóban, összeismerkedett egy kubai takarítónővel, meg a férjével, akikkel valahogy megszervezte a déligyümölcsöt. Aztán az egy-két láda banánnal meg naranccsal kiállt a Skála Vár Áruház parkolójába, szorosan az áruház háta mögé, és öt percen belül elfogyott az árúja. Az emberek csak úgy tiporták egymást, főleg a banánért. Persze az ára annyi volt, amennyit nem szégyellt, és nem szégyellt elkérni jó sokat. Miután megvette magának a karton cigarettát, meg a betevő 7 decis barackpálinkát, még maradt elég, hogy nagymamám ruhatárát is újra felvirágoztassa, sőt, még egy bejárónőt is szerzett, hogy fiatal nagymamámnak legyen ideje neki az üzletben segíteni, vele megjelenni és reprezentálni másodállásban, az Állami Biztosító mellett. A bejárónő huszonegy-huszonkét év körüli, feltűnően fehér arcbőrű lány volt, akit Katának hívtak.Fiatal nagymamám magához szólította a lányt megismerkedés és megbarátkozás céljából, mert úgy illett, hogy éreztesse vele, hogy a társadalmi különbséget, ami köztük szakadékként feszül, már áthidalta az internacionális testvériség kötélhídja, melyen kézen fogva fognak ezután átkelni, ő, a ház asszonya, és Kata, a bejárónő árvaleány, és nem számít, hogy a kézen fogva átkelésnél Kata viszi a bőröndöt, merthogy nagymamám ezért fizet neki, és a becsületes munkájának a bére a szocializmus legszebb vívmánya a munkásnak.Kata üdvözölte fiatal nagymamámat tisztelettudóan, és érdeklődött az egészsége felől, mert hallotta, hogy fiatal nagymamám idegileg eléggé kifáradt. De fiatal nagymamám csak legyintett, hogy ugyan, fiam, csak front volt nálam, meg hogy nem ér ő rá, dolgozó nő, átadni magát az idegkimerülésnek, habár migrénje van, minden ebédszünet végén kezdődik, ezért minden nap tizenhat órakor egy pohár mojito-koktéllal kell őt várja, melynek receptjét kubai üzletfeleiktől tanulta, mint egyetlen ellenszerét a migrénnek, ami úgy tör rá, mint a tizenhat nullanullás személyvonat, lassan, de biztosan.Hanem az kicsit aggasztotta fiatal nagymamámat, hogy Kata már sok helyen szolgált, és kutakodott, mi volt az oka ennek a sok váltásnak, viszont nem szerette volna átlépni az illő határt alkalmazó és alkalmazkodó között, de a végén mégis sikerült egy pszichológiai mélyinterjúnak alávetni háztartási alkalmazottját. Ugyanis fiatal nagymamám, ha lelki ügyekről volt szó, rendszerint kiugrasztotta az elefántot a porcelánboltból. Most is rögtön beletalált a lecsóba:-- Olyan sok helyen dolgozott már, fiam, ilyen korán munkára adta az édesapja?-- Édesapám még négyéves koromban elhagyott. Állítólag disszidált.-- Micsoda szívtelen dög! – reflektálta nagymamám őszinte fölháborodással.-- Nem volt ő olyan szívtelen, vitt volna engem is, de anyám kiállt a nyolcadikon az erkélyünkre, a húzentrógeremnél fogva kilógatott a tátongó lakótelepi mélység fölé. Másik kezében egy ollóval hadonászott, és azt ordította apámnak, tisztán emlékszem, hogy inkább elvágom a húzentrógerét, minthogy az imperializmus martalékául dobjam a kezedbe az egyszülött lányomat. Apám erre villámgyorsan odaugrott, visszaemelt az erkélyről, beküldött a szobába, mondván, nicht vor dem Kind. Anyának egy akkorát adott, hogy anyám taknya zölden csúszott végig az erkélyajtó üvegén, ő maga nekiesett a nyúlketreceknek, mert apám maszekba nyulat tenyésztett az erkélyen, hányt, majd kivonszolta magát a vécére, és azon ülve, letolt bugyival elaludt.

35

-- Micsoda egy fráter csirkefogó volt a maga édesapja!-- Egyáltalán nem, anyám volt inkább az oka mindennek, aki folyton betintázott, és mindenféle pasasokat szedett fel a Centrum Áruház női konfekció osztályán, mert ott volt eladónő, és folyton velük kefélt a próbafülkékben. De meghalt rövidesen, szegény.-- Hogyan halt meg? – kezdett az elefántba tiporni még jobban nagymamám.-- Lekaszabolták… -- kezdte volna Katalin, ám hangos zokogásban tört ki.-- Micsoda szerencsétlenség, de hát hogy történhetett ilyesmi vele? – kérdezte fiatal nagymamám.-- A Centrum Áruházban, a munkahelyén, egy vevőjével nézeteltérésbe keveredett valami kesztyűk miatt, a vevő előhúzta rozsdás alabárdosát, és három felé hasította édesanyámat. De én bosszút fogadtam, és azért álltam be egy jó házhoz, ügyes házigazdához háztartási alkalmazottnak, hogy ellessem a kereskedés- és meggazdagodás csínját-bínját, hogy majd megszedve magamat, büntetlenül bosszút eszközölhessek anyámért.Fiatal nagymamám őszintén meghatódott a gyermeki szeretet- és kötelességtudás eme lobogó zászlóján, melyet bejárónője fiatal keblébe szúrt. Alig tudta visszatartani szemüvege mögött kibuggyanó könnycseppjét.-- Hogy hívták az édesanyját, fiam?-- Szelesteiné Czibik Tündike – válaszolta a hüppögő Katalin bejáró- és bosszúforralónő.Nagymamám szíve összerettent, mert semmi kétség, hogy ő maga volt a rozsdás alabárdos gyilkos, akire az előbb oly hevesen felkelt benne a düh. Micsoda szerencsétlenség, micsoda egy ostoba véletlen, gondolta magában fiatal nagymamám.-- És mi lesz a bosszú módja, amelyet végrehajt majd, ha anyagi lehetőségei megengedik?-- Megkeresem anyám gyilkosát, megölöm, és három felé széthasítom. A darabokat pedig kiszegeztetem északon, keleten, és délen egy-egy baráti ország fővárosa tanácselnökének a palotájára, hogy mindenki elrettentésül lássa, hogy így jár az, aki ártatlan eladónőket szeletel egy baráti ország állami üzletláncában! – mondta felhevülten tüzelve Katalin bejáró- és bosszúállónő.-- De hiszen nem ismeri anyja gyilkosát!-- Előkerítem, ha a föld nyelte is el. Még a sírjából is kikaparom, hogy feldarabolhassam, habár, ha belegondolok, ez elég gusztustalan, és nem is lesz teljes a bosszúm, de hát a huszadik században a törvénykezés célja elsősorban a megelőzés, amit pedig példa statuálásával fogok szolgálni, ha kiszegezem a darabokat mindenképp, még ha ez maszekba kicsit önbíráskodás is, de bizonyára addigra olyan sok pénzem lesz, hogy megengedhetem magamnak ezt a luxust.-- És ha, még mielőtt meggazdagszik, fiam, maga elé áll valaki, és azt mondja, én vagyok az anyja gyilkosa, mit csinálna?-- Nem várnék egy másodpercet sem, nekiugranék a torkának, és addig marcangolnám, amíg vége nem lesz.-- Nagyon dicséretes, fiam, hogy ennyire túlteng magában a szülői iránti szeretet és bosszúszomj. Mások ebben a korban még az édesanyjuk névnapjáról is elfeledkeznek! Hát én segítek magának kitanulni a kereskedés és maszekolás csínját-bínját, és segítek felkutatni édesanyja gyilkosát.A bejáró- és bosszúállónő majd kiugrott a bőréből ezt hallván, és rögtön kezetcsókolt fiatal nagymamámnak, aki megfogadta, mert nagyon meghatotta és megsajnálta a lány, illetve a lányt, hogy a megfelelő pillanatban feltárja titkát Katalin előtt, és hagyja, hogy megölje őt. Ettől kezdve élt benne ez az elhatározás.

36

10. Útálom magamat ilyenkor, amikor sírok

Julia e-mailje Ángelnek

Én írok levelet neked. Kell több? Ez elég egyértelmű jel. Bár furcsa, tudom, de mégis meg kellett írnom, hogy bocsánatot kérjek. Ne haragudj a múltkoriért, hogy sírtam, én útálom magamat ilyenkor, amikor sírok. Nem szeretem, amikor fegyelmezetlen vagyok. Hallgattam eddig, mert titokban azt reméltem, hogy lesz majd pár alkalom, néha láthatjuk egymást. Mert, be kell ismernem, csak hogy halljalak, beszélhessek veled, mert éjjel-nappal rád gondolok, nagyon hiányzol. Hallom, hogy nem jársz el mostanában, unod az embereket, unod a társaságot. Lehet, hogy az enyém se olyan fényes, de én szeretek veled lenni.Miért találkoztunk? Csak elvesztettem a lelki békémet. Meg sem kellett volna ismernem a férfit, akit keresek, ha nem lehet teljesen velem. De a kínlódás a szívemben nem hagy nyugodni: akkor inkább így, mint hogy sehogyan, lennék veled. Nem tud másképp a lelkem megnyugodni. Akit szívem kíván, annak lennék örök hűségű párja, még akkor is, ha neki már van másik elkötelezettsége. Másé! Ez borzalmasan fáj, de a földön senki sincsen, akinek lekötném szívemet.Ezt így rendelte fenn az Isten. Tied szívem, téged szeret! Tudtam én, hogy el fogsz jönni. Régen kereslek, ezt eddig nem mondtam, álomhős vagy éjjelemben, látatlan is szerettelek, biztos, hogy te voltál az angyal, akit gyerekkorom óta keresek. Rég zeng hangod zenéje bennem. Nem álom volt! Beléptél az életembe, és szívem rád ismert: ő az! De ha igen, ha mindig is te voltál velem árnyék-alakban, és nézel is rám ebben a pillanatban, ezer kilométeren át, akkor miért nem vagy itt? Ki vagy? Őrangyal vagy? Vagy ártóm és gonosz kísértőm? Mondd meg hamar, hogy tudjam, mert a bizonytalanságnál nincsen rosszabb. Lelkemet talán csak vágya csalja, és lehet, hogy elvakult vagyok. Az égi kéz másként akarja. Hát jó. Sorsom gyanútlanul gyónásommal kezedbe tettem, könyörgök: védj, őrködj felettem.Ne haragudj, hogy e-mail írok. Gondold el, mennyire egyedül vagyok. Nincs egy megértő lelki társam, a világban nem érzem jól magam, csak nagyon elszigetelve, otthon, másképp csak elpusztulhatok. Várom válaszod, mondj valami bíztatót. Vagy tépd szét ezt az álmodást, végül is én rontottam el mindent. Mit akarok tőled? Semmihez nincs jogom, de valahogy mégis, úgy érzem,

Befejezem. Átfutni sem merem, megöl a félelem, de bízom benned, a sorsom van kezedben.

Ángel válasza Juliának

-- Muchas gracias por tus palabras bonitas. Olvastam, köszönöm az őszinteséget. Nem tagadom, hogy újra éreztem, amit akkor este, mikor azt gondoltam, de hagyjuk. A nyíltságodért kell nekem hasonló nyíltsággal fizetnem. Ha szabad lennék, és keresnék valakit, csak te lehetnél az, szentül hiszem. Nem költő-szépelgésből mondom, az ideális lány, az eszményi néz vissza rám. Téged választanálak párul, hogy legyél velem, amikor lehangolt vagyok, amikor depressziós, felvidítanál, boldog lennék, ha még van rá esélyem, mármint ilyen öregen, 42 évesen. De azt hiszem, mint Eugenio Oneguin, én sem a boldogságra születtem. Nézem, mint idegen csodát.Hiába vagy szép és feddhetetlen. Én nem érdemellek meg. És ott van a feleségem, neki szüksége van rám. Te fiatal vagy és szép, én öreg és az egészségem se a legjobb, agyon kínoználak tíz év múlva, én, és a megszokás. Te nálam jobbat érdemelsz! Nem térnek vissza álmok, évek, lelkem meg nem újíthatom. Jobban szeretlek, mint testvéri lelket, bevallhatom. Te vagy az életem nagy szerelme, de, és most ne bántódj meg, neked csak egy epizód leszek az életedben, a feleségem pedig, tudom, hogy mindig velem marad, hiszen hova is menne? Te még fogsz szeretni, de

37

kérlek, tegyél féket a szívedre! Jöhetne más, ki drága bért fizettet a naiv hitért. Igen, naiv és hiszékeny vagy, ezt, azt hiszem, mondhatom. És illessz is ezért hozzám, Angelita, hiszen én Ángel, de hagyjuk, mindegy, én is ilyen vagyok.

38

11. Se lova, se kardja, se bajusza, se puncija nem volt

Tudjuk, hogy Dr Csutak Lajos és Szabó Henrik elment a Loncsosba, hogy az új lakókat megviziteljék. A látogatás hatására Henriket rabul ejtette Ilona anyám szépsége. Mindössze annyi történt közöttük, hogy megfogták egymás kezét, és mégis hevesebb szerelemre gyúltak egymás iránt, mintha együtt töltöttek volna egy egész éjszakát.A régi időkben szigorúan ítéltek az ilyen dolgokról. Manapság a férfiak csak úgy odavetik bármelyik nőnek: „Gyere, feküdjünk le!” És még képesek megbántódni, ha erre ilyen választ kapnak: „Hagyjon már békén!” „Ha nem jössz, akkor mondd meg, és keresek valaki mást!” – felelik erre. Minthacsak egy kiadó szobát keresnének. Szabó Henrik és Ilona anyám között azonban semmi elítélendő nem történt, mégis a férfi úgy vonzódott a lányhoz, mintha közös párnán nyugtatták volna fejüket.Ám Henrik, lévén erkölcsös, és bipoláris szindrómás férfi, nem tudta rászánni magát, hogy újra találkozzon szerelmével.-- Lehet, hogy nem is igazán kedvel engem. Lehet, hogy senki más nem látogatja, és én sodródtam útjába, mint egyetlen lehetőség. Talán megbizonyosodhatnék róla, esetleg Lajossal idővel újra kilátogatunk – okoskodott magában Henrik, és eldöntötte, hogy jobb, ha egyedül egy lépést sem tesz. Édesanyja véleménye is erre sarkallta. Ugyanis részletesen elmesélte a mamájának a történteket, mire mamája kifejtette a véleményét, hogy szerinte egy ilyen lánynak, mint Ilona anyám, feltétlenül a szülei házában volna a helye, bizonyára züllés céljából repült ki a családi fészekből, és biztos, hogy az iskolából is kimarad.Ez utóbbiban igaza is volt a kedves mamának, mert fiatal édesanyám, mióta kiköltözött a Loncsosba, és gyermekáldás elé nézett, nem látogatta a gimnáziumot. Helyette, mivel látta az anyai pénz vészes fogyását, munkát vállalt, bedolgozott egy közeli papírüzembe, azaz papírtálcákat ragasztott kora reggeltől kora estig. Először formára hajtogatta egy vonalzó segítségével az aznapi láda egész tartalmát, majd ragasztóba mártott szivaccsal a szükséges helyen beragasztózta, és ráhajtotta a füleket, és már kész is volt napi ezerhatszáz darab sültkrumplis zacskó. Csak úgy égett a keze alatt a sok papírzacskó, ő meg közben nyelte a keménypapírból felszabadult papírszöszt, és a nap végére szeme, orra, torka tele volt papírral, feje ragasztószaggal.Viszont senki más nem volt képes ilyen sok krumpliszacskót megragasztani egy nap! Jolánta is kedvet kapott a könnyű fizikai munkához, és a két nő együtt zacskózott napról napra. A közösen végzett munka szelleme még jobban összekovácsolta fiatal lelküket.-- Jaj, de jó, hogy ennyi zacskót megragasztottunk ma is! – számolgatott nyújtózkodva anyám, és Jolánta is jó érzéssel képzelte el, ahogy zizeg a munkáért kapott jól megérdemelt munkabér az ujjai között.Csakhogy Henrik látogatása óta fiatal anyám nem tudott annyira örülni a sok krumpliszacskónak, ahogy mindig szokott. Folyton Henrik után epekedett, és a papírpénzek helyett a férfi ujjait érezte zizegni a tenyerében. Már a karácsony is eljött, amihez fiatal anyám nagy reményeket fűzött. Minden régi barátjának, rokonainak sütött valami finom süteményt, és szépen kidíszítette cukrozott tojáshabbal. Persze Henriknek egy különlegesen nagy és gyönyörű mézeskalács szívet csinált, aminek a közepébe egy kézen fogott férfit és nőt rajzolt a nyomózsákból előbuggyanó édes tojáshabbal. Aztán szépen becsomagolta a művét, és az örömtől remegve várta, hogy Henrik beállít váratlanul karácsonykor. Hiszen fiatal anyám tisztán érezte a férfi torkában is azt a vonzalmat jelentő finom remegést, amit a saját torkában is, és torok dolgában nem szokott tévedni, nem hiába szopogatja a sok Negrót.Így üldögélt napról napra a karácsonyi ünnepek alatt, babakelengyét kötögetve, pelenkákat

39

szegve, jócskán gömbölyödő hassal, és várta, hogy beállítson esetleg néhány hajdani iskolatársa, vagy, és főleg Henrik.Fiatal anyám egyébként rendkívül bölcsen járt el has dolgában, mert ha elment a papírgyárba egy-egy új ládányi zacskóért, mindig kitömte magát, hogy majd ne tűnjön föl, hogy gyarapszik, és ne kelljen kitenni magát a világ a szájára, mert akkor nem úgy volt, mint most, hogy akkor szült az ember, amikor akart, mert a közvélekedés lányanyáknak meg megesett nőknek hívta azokat, akik nem mentek abortuszra, hogy elvetessék a gyereküket, mert a legszentebb édesanyaörömnek akartak hódolni, ami a legnagyobb kötelessége volt a nőknek a közvélekedés szerint akkor, de mégis inkább jó szemmel nézte a közvélekedés, ha valami házi vagy hivatalos módszerrel elrekkentették a magzatukat, netán a megszülető csecsemő torkán lobogó forró vizet öntöttek le, aztán elásták a kertben vagy az emésztőgödörbe dobták. Fiatal anyám, ha ilyet hallott, nagyon borzadozott, és soha eszébe se vett volna ilyen óriási kegyetlenséget. Pláne nem súlyosbította volna lelki helyzetét azzal, hogy megerőszakolás után még bizottságok előtt vallassák, abortuszra menyjen, vagy valami házi módszernek tegye ki magát, ami sokba kerül, és a kimenetele is bizonytalan. Meg aztán olyan volt a felfogása, hogy nem pusztított volna el egy ilyen kis testet, amilyen egy ilyen kis csecsemő, hogy csak egy kalimpáló zsákocska először, ráncos fejjel meg bozont hajjal vagy kopaszon, és aztán szépen megnő, ha jól növesztik.Márpedig ő elhatározta, hogy száz százalékig kitűnő édesanyám lesz, mindenben a biztos váram és szerető párnahuzatom.Pelenkaszegéssel szépen elment karácsony utolsó napja is, de senki nem nyitotta az ajtót fiatal anyámra boldog karácsony céljából, a gondosan elkészített ajándékok mind megmaradtak. Mindig, mikor egy süteményt megevett, anyám arra gondolt, akinek készítette, meg persze Henrikre állandóan. Henrik mézeskalácsát hagyta utoljára, mert remélte, hogy esetleg még beállít, de a férfi nem jelentkezett.Ehelyett otthon depressziózott, és mamája véleménye és saját érzelmei között hányódott lelkének szerelmes csónakja, meg persze várta a doktort is, hogy hátha valami tanácsot kap tőle, vagy újra látogatóba indulhatnak a nyárfasorral bevezetett anyámhoz.De nem jött a doktor, hogy orvosolja Henrik lelki csónakjának lékét.Egész január-, február-, márciusban nem jött, persze szánt szándékkal, mert ettől várta, hogy javul páciense szindrómája.Ezért Henrik egy önálló lépésre szánta el magát. Felkereste régi iskolatársát, Tamást, és spontánul így szólt hozzá:-- Szervusz, Tamás! Nem volna-e kedved velem kijönni a természetbe, és a koratavaszi természet örömeit élvezni?-- De hiszen utálod a természetet – válaszolta csodálkozva az iskolatárs.-- A természetet igen, de az örömeit szeretem, és most úgy kedvem van a természetben élvezni – erősködött ijedten Henrik.-- Hát jó, veled tartok a természetbe – felelte engedékenyen a régi, méltán pajtása Henriknek.Így a két, egyébként sokkoló szépségű férfi, akik a régi iskolatársai voltak egymásnak a szakközépiskolában, felkerekedett, és mindketten elindultak, hogy megfelelően meleg ruhába öltözködve hódoljanak a március okozta természetes jóérzésnek. A meleg ruha mellé, amit még a tél nemrég multával mindketten fölvettek Henrik mamájának jótanácsaira, Tamás, tapasztalt természet- és erdőjáró lévén, csomagolt forralt bort is egy termoszba, meg a két decis vadász-horgász laposüvegébe egy kis rumot. Sajnos azt kell írnom, hogy Henrik már a hódolás elején megitta mind a hőtartó üveg, mind a lapos palack tartalmát, és miközben Tamás a közeli szennyvíztároló még márciusban is befagyott jegén léket kapva horgászott, a férfi, fiatal anyám szerelme, takarókba bugyolálva a parti magaslesben aludt. Hanem egyszeriben felriadt, mikor

40

Tamás barátja egy adag szennyvizet loccsantott az arcába tréfás felébresztése céljából!-- Hol vagyunk? – kérdezte Henrik önkívületéből ocsúdva.-- Hol lennénk? Horgászunk a várpalotai szennyvízülepítőnél.-- Kísérj át a túlsó partra! – kapott észbe a tervére emlékezve Henrik, a szikrázó levegőben csillogó Loncsost észrevevén az ülepítő túlpartján.-- Megőrültél? Már alig van jég az ülepítőn. Gyere, inkább kerüljük meg, és térjünk be a Loncsosba, hátha megkínálnak bennünket valami finom étellel a két kisasszony! – játszott a kezére a szinte szájába adott szavakkal Tamás.Bár azt mondják a régiek, szerelmi ügyekben csak púp az ember hátán a kísérő, ezt sokan, akik nem olyan önálló és határozott személyiségek, vagy pedig egy ilyen diktatúrába élnek, mint amilyen abban az irodalomtörténeti pillanatban volt Magyarországon, hogy infantilizálja az embert, nem így gondolják. Így a két jó és régi iskolatárs együtt vágott bele a szennyvízülepítő megkerülésével az anyámhoz vezető útba. Hanem a nyárfasor elején Henrik már inkább lerázta volna a barátját, és így is tett.Lerázta.Egyedül haladt tovább a kapuig, amelyen reszkető egész testével nézett be. A kapu nyitva volt, meglökte, és dinamikus léptekkel haladt fiatal anyám szobája felé. Fiatal anyám is szerelmes volt Henrikbe. Mióta elbúcsúztak egymástól, csak rá tudott gondolni, folyton epekedett utána, és ezerszer is elképzelte a viszontlátást. De most, ahogy a férfi az ajtajához lépett és bepillantott a szobájába, nem hitt a szemének.-- Szabó Henrik? – sikoltott fel.-- Ne haragudjon a kisasszony, hogy ilyen hosszú ideig nem látogattam meg újra, de arcüreggyulladásom volt súlyos szövődménnyel – füllentette Henrik.-- Milyen jó, hogy eljött! – kiáltott fel fiatal anyám.Hová tűnt a szégyenlősége?! Mindenről megfeledkezett, kézen fogta, és az ágyához vezette Henriket. Egyetlen szót sem tudott szólni a szívét csordultig töltő boldogság miatt, csak a férfi térdére fektette tenyerét, és szeméből kicsordultak az örömkönnyek. Valódi könnyek voltak, nem színlelt könnycseppek, amelyeket erőszakkal présel ki az ember a szeméből, hogy részvétet színleljen. „Már semmitől sem félek” – gondolta Henrik --, lesz, ami lesz!” És mindjárt közös párnára fektették a fejüket fiatal édesanyám paplanja alatt.A férfinek azonban feltűnt, hogy anyám kicsit mintha felszedett volna az elmúlt hónapokban, és hamar rájött, hogy valószínű, hogy esetleg terhes. Kérdőn nézett anyámra, aki szende fejével bólógatott, majd a férfi kérdésére, hogy kié a gyerek, őszinte vágyai szerint válaszolta:-- A tied.Henrik fejében egy kis reklámfilm pörgött le másodpercek töredéke alatt, melynek főszereplője mamája volt, aki százszor is elmondta, fejét oldalt billentve, mutatóujját hegyezve, hogy vigyázz, fiam, mielőtt megfogod egy lány kezét, mert hamar gyerek lesz a nagy kézfogdosás vége, s hozzá jobb keze mutatóujjával többször is Henrik ágyéka felé bökött. Henrik persze nem hitt neki, túlzásnak tartotta ezt a fokú óvatosságot, de mint mindig, most is persze, hogy a mamájának lett igaza.-- Jobban tettem volna, ha az anyámra hallgatok, de hát ha besikerült, mostmár mindegy – gondolta magában Henrik, és folytatta hangosan, ünnepélyes költői kérdéssel:-- Hát szerelmünk gyümölcse ilyen hamar szárba szökkent?Ám figyelme hamar elterelődött, mikor piruló anyám levette a ruháit.Fiatal piruló anyám teste olyan volt, mint szilvavirág és havas hegyi táj egyben, csak nem olyan hideg, viszont perzselő tüzességű Henrikre nézve. Henrik rögtön ki is használta az alkalmat, és jéghideg lábait anyám sugárzó bőréhez nyomta megmelegedés céljából. Fiatal anyám a

41

mozdulatot félreértelmezve szétnyitotta lábait. Ámde ennél többre nem is jutottak, mert Henrik felálló falloszát meglátva fiatal anyámat hevesen előtörő zokogás rázta meg. Ugyanis visszaemlékezett a kertésszel töltött kényszerű pásztorórára, és az emlékezés borzalma hatására elvesztette az erotikus izgalom fonalát, mitöbb, undorodni kezdett Henriktől.A férfi azonban mindezt nem tudhatta, de szerencsére eddigre hagyta, hogy maga alá gyűrjék az anyámmal kapcsolatos gyengéd érzelmek, és mamáját sutba dobva bőgő anyám vigasztalásába kezdett.

Fiatal anyám, mint már tudjuk, még soha életében nem sírt, leszámítva azt a kis pityergést Henrik térdén az előbb, és most sem gondolta, hogy szabad utat enged könnyeinek, de nagyon érdekes tapasztalat volt számára, ahogy vizesedtek a szemei, duzzadt a nyálkahártyája, és taknya-nyála egybefolyva rázkódott. Nem is gondolta, hogy ilyen sokáig fog tartani. Mert elég hosszú ideig sírt, és átadta magát mindannak a keserűségnek, amiért egész eddigi életében kellett volna sírnia, de soha nem tette.

Henrik, látva ezt a gigantikus sírást, anyám vigasztalásába kezdett, és mindenfele cirógatta, simogatta, becézgette és ölelgette, addig, míg pár óra után anyám dagadt szemekkel befejezte a könnyhullatást. Úgy belefeledkeztek az ölelkezésbe, hogy nem is vették észre, hogy nem néhány nap, hanem néhány hét, talán több hónap is eltelt így.

Miután végül minden megtörtént, fiatal anyám előhozott egy füstölőtartó szelencét és így szólt:

-- Ezt az értékes dobozkát apámtól örököltem. Hadd ajándékozzalak meg vele, hogy örökké emlékezz rám.

Henrik megvizsgálta a szelencét. Őszi táj fölött libegő lepkéket ábrázolt. Arany- és elefántcsont berakással díszítették a remekművet. Anyám a doboz tetejét feléje nyújtotta, az alját pedig megtartotta magának. Azután gyengéd enyelgésbe merülve ültek egymás mellett. Szép szavakat sugdostak, amikor kivágódott az ajtó, és fiatal nagymamám rontott be a szobába. A szerelmesekben megállt az ütőér, és jajt kiáltottak:

-- Híí!-- Jaaj!-- Ki ez a pimasz fráter itt meztelenül, sőt elsősorban alsónadrág nélkül?! – kiáltotta

méltatlankodva fiatal nagymamám, kezében az újonnan pótolt, és elmaradhatatlan rozsdás alabárdosával, övében a kis alumíniumkéssel.

-- Kezi csókolom, Szabó Henrik vagyok – mutatkozott be anyám barátja, Szabó Henrik.-- Ááááú! – folytatta anyám a feltörő jajkiáltást.-- Te riherongy szégyentelen kurva! Otthon panaszkodtál, hogy a nevelőapád molesztál,

és kérted, hogy támogassam kiköltözésedet a deák-bárdosi örökségű szőlőbe. Én nagylelkűn támogatom, és mire használod fel a magányt? Férfit cipelsz az ágyadba, te ringyó! És látom, még meg is ejtett ez a pernahajder puncihuszár – jellemezte nagymamám Henriket egyáltalán nem találó szavakkal, mert Henriknek se lova, se kardja, se bajusza, se puncija nem volt. Ha lett volna bármelyik, akkor megpödörte volna, megsarkantyúzta volna, előrántotta volna, illetőleg bármilyen formában tettleg nagymamám életére tört volna, például rozsdás alabárdosát kezéből kicsavarva, azt udvariasan a fejébe állította volna.

-- Ah!De sajnos anyám barátja, élete nagy szerelme csak egy alamuszi libidózsoldos volt, egy

tejfölszájú gyáva fickó, de azért amikor nagymamám megkérdezte, hogy:-- És kié ez a fattyú?-- Szzz, áu.Akkor Henrik büszkén azt válaszolta, hogy az övé.

42

-- Az Isten faszát! – folytatta tovább anyám az ebben a formában kulmináló jajkiáltását, és közben rájött a saját viselkedéséből, hogy most fogok megszületni.

Fiatal nagymamám közben Henriket űzte körbe-körbe a szobában, aki felváltva próbált menekülni és szembeszegülni rozsdás alabárdos nagymamámmal, próbálván a nagyanyai kézből az alabárdot kicsavarni, de hiába, mert erős fiatal nagymamai kéz volt az, egy valóságos halált osztó vasmarok. Ősöm egy cybernagyi terminátori erejével beszorította Henriket egy sarokba. A következő pillanatban az alabárdos reccsenéssel végighasította a férfi arcát a halántékától pontosan az álláig.

Közben én már jócskán előrehaladtam a szülőcsatornán, de anyám nem tudott igazából a megfelelő tolómozdulatokra és légzéstechnikára összpontosítani, hanem látva szerelme véres halálát és agyvelejét, mely szerelme kettévágott arcába csorgott, torka szakadtából üvöltött, mire én lassan kicsúsztam, és, gondolom, a padlón vagy valahol máshol landolva színesítettem a hangorgiát.

Nagymamám dühe, most, hogy végzett Henrikkel, anyámra összpontosult, és felé tartott az alabárdossal, széthasítás céljából. Anyám, amikor észrevette, magához térült jajveszékeléséből, és későbbre halasztotta, hogy Henrik holttestére omoljon zokogva. Ehelyett felkapott engem, és tőle telhető gyorsasággal futásnak eredt.

Végig a házon, ki a konyhába, majd onnan vissza, némi fegyverzetet magához véve. Kár, hogy Jolánta házon kívül volt. Mert ha otthon lett volna, ez a történet egészen másképp alakul. Jolánta holtbiztos elintézte volna nagymamámat egy jól irányzott fejsze- vagy begyakorolt húsbárdcsapással.

Anyám egyszer nyert némi időt, amikor megbújt a borospincében, egy hordó és a fal között, mert azt hitte, elbújhat esetleg nagymamám elől. Elvágta a köldökzsinóromat, és a kezemre húzta a karkötőjét, vékony ezüstlemezt, melyen ez a felirat díszelgett:

„Akié a bűn, azé a bűnhődés.”Anyám azonban nem számolt azzal, hogy a méhlepény, és a szüléssel járó egyéb taknyok

és nyálkák megmutatták az útját, mint a csigáknak. Így nagymamám könnyen rájött, hogy anyám a présházban lapul. Kirántotta anyámat a pince betonozott padlójára. Egy iszonyatos erejű oldalvágást mért rá, és a leányfej egy szempillantás alatt a lába elé zuhant.

Nagymamám az alabárdosával értem kotorászott, és mikor kikotort, belém rúgott, és a pince közepére csúsztam. Bal kezével lefogta a mellkasomat, magasra emelte alabárdosát, és megcélozta a fejemet.

Ebben a pillanatban egy fénypont jelent meg a pince ajtajában. Jött lefelé a lépcsőn és erősödött. Egy férfi volt, kezében erős fényű zseblámpával, és egyszerűen kivette nagymamám kezéből az Állami Biztosítós rozsdás alabárdos fegyvert. Nagymamám, mintha megnyomták volna rajta a szünet-gombot, megmerevedve hagyta, de aztán felocsúdott, és magabiztosan nekiesett a rózsaszín inget és fehér szárnyat viselő férfinek.

Ám a férfinek meg sem kottyantak nagymamám erőteljes rúgásai, és csodálkozva állt. Meg kell hagyni, nagyon jóképű jelenés volt, napbarnított bőréhez jól állt a rózsaszín ing, mély tekintete pedig arról árulkodott, hogy sok bonyolult történetet megélt már. Vonzó illat lengedezett körülötte, teste arányos és hibátlan volt. Azóta is őt keresem mindenütt, és várom, hátha egyszer eljön értem a zseblámpás őrangyalom a rózsaszín ingben, fejére tolt szemüvegben, persze a szárnyaktól eltekintek.

A rózsaszín, szárnyas férfi állt, rúgkapáló kis nagymamámat a levegőbe emelte. Mikor látta, hogy semmire nem megy a fafejű asszonnyal, visszatette a földre, és egy hatalmas pofont kevert le neki. Nagymamám hülyén álldogált, égő arcát tapogatta. A férfi megfordultában szárnyával kissé megtaszította nagymamámat, aztán fölment a lépcsőn, kicsit megbotlott Jolánta

43

sörösüvegeiben, majd eltűnt. Nyitva hagyta maga után az ajtót, és a pincébe népszerű táncdalénekesekből álló angyalkar zengése hallatszott le, mire nagymamám zokogva a földre rogyott, pontosabban rám, még jó, hogy nem volt egy nagy termet, és így szólt nyelveken:

-- Je suis désolé! !Lo siento! Ik ben droevig! Sono spiacente! !Perdóname! Gomen nasai! Mujhe maph kardo! Przepraszam! Slicha! Forgive me!Amiből én egy árva kukkot nem értettem, mert még magyarul sem tudtam. De mostmár sejtem, hogy nagymamám nem szerethetett igazán, mert, mint a Love story óta tudjuk, szeretni azt jelenti, hogy sosem kell azt mondanod, bocsáss meg. Vagy valami ilyesmi.-- Henrik! – nevetett jót az otromba csínyen Tamás, mikor Henrik az arcába loccsantott szennyvíz hatására prüszkölve ébredt – induljunk már, ránk sötétedett.

-- Hol vagyunk? – kérdezte Henrik önkívületéből ocsúdva.-- Hol lennénk? Horgászunk a várpalotai szennyvízülepítőnél. De mostmár menjünk!-- Nem hiányzik rólam semmi? – kérdezte Henrik elkínzott hangon.-- Nem, sapkád, sálad megvan. Hiszen a mamikád a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak, ne veszítsd el a sapkád!-- Nem arról van szó… Azt kérdeztem, hogy megvan-e még a fejem? Nem vágták le?-- De jó a humorod ma. A fejed a helyén van, nem azzal van a baj… hanem az eszeddel – szellemeskedett az értetlenkedő jóbarát.Henrik egészen átizzadta atlétatrikóját és ingét, de most végre megkönnyebbülve sóhajtott fel. Tehát csak álmodta az egészet, gondolta. Mindenesetre rossz jelnek tekintette ezt a rémálmot, és minél hamarabb haza akart jutni, a mamájához.-- Induljunk! – mondta Tamásnak, felpattant, és összehajtogatta a takarót.-- Valamit elejtettél – mondta Tamás, és egy tárgyat nyújtott feléje.A férfi megfogta, a szeméhez emelte. Egy szelence teteje volt az, őszi táj fölött libegő lepkéket ábrázoló, arany- és elefántcsont berakással díszítették. Éppen ugyanaz a doboztető, amelyet Ilona álmában ajándékozott neki. Döbbenten meredt rá, miközben azon törte a fejét, hogyan kerülhetett hozzá.

44

12. A Suzuki Angyaloknál

A férfiak mindig eltűnnek, mit lehet ezzel tenni? Ángel is elment, és ráadásul vissza, Spanyolországba. Lehet, hogy genetikus férfiriasztó van belém építve. Vagy inkább emberriasztó. Mert barátnőim is alig vannak. Legtöbb ember menekül előlem, mintha kísértetet látna. Pedig meg sem szólalok. Igaz, hogy kicsit úgy nézek ki, mint egy zombi. A múltkor láttam egy próbafülkében. Szerintem azért, mert minden próbafülkében soványító tükröt helyeznek el. Nem vagyok ilyen sovány a valóságban, szerintem! És a megvilágítás is olyan furcsa volt a fülkében. Legtöbb helyen furcsa a megvilágítás. A műhelyben egész jó, de például boltokban, szórakozóhelyeken, vagy bármi nyilvános helyen, ahova az ember eljárna, én mondjuk nem nagyon, de ha néha eljárok, tehát a fények furcsák. Nem csoda, ha előnytelenül nézek ki ilyen rossz megvilágításban! Mindenesetre vásárolok egy mérleget, amint hazaérek, ráállok, 57 kiló vagyok, tehát normális. Miért látszom mégis zombinak? Talán el kellene járnom valami edzésre. Úszni nem járok, csak Gábriellel jártam, de valamivel kellene izmokat építeni. A jóga mellett döntök.

A Pramiti Jógastúdió néhány metrómegállóra van tőlem, egy házaspáré, akikről már sokat hallottam, és valóban nagy tudású embereknek tűnnek. Mivel még sosem jártam itt, egy nagyon hosszú kérdőívet kell kitöltenem, melynek lényege, hogy a végén alá kell írnom, hogy az órákon saját felelősségemre veszek részt. Gábriel ezen hogy méltatlankodna! Ausztráliában minden oktatónak felelősségbiztosítása van, mely garantálja az alkalmasságot, és még az esetben is fizet, ha a tanítvány útközben a metrólépcsőn botlik meg. Korán érkezem, mert első alkalommal nem tudtam, pontosan mennyi idő eljutni ide. Megérkezik a pár is, akié a stúdió, felismerem őket a fényképekről, melyeket a weboldalukon láttam. A lány, Márti, üdvözült mosollyal az arcán jár-kel, olyan a mozgása, mintha pár centivel a föld fölött akarna suhanni, mint egy pusztán szellemi lény. A csávója, Valentin, magas és sovány, mint Márti. Márti xxl-es férfipólót hord bő jóganadrággal, Valentin pedig élénk színű hajkendőt, amitől ipari alpinistára emlékeztet. Mintha egy toronyház tövében pihenne meg, ahol épp megtisztította az ablakokat, leül a fal tövébe, és karját lazán a felhúzott térdén nyugtatja. Odamennék hozzá bemutatkozni, hiszen először jövök, ám máris lecsapnak rá a tanítványok, és kérdésekkel halmozzák el. Valentin türelmesen és legjobb tudása szerint felel, hangsúlyából érzem, hogy minden szava kinyilatkoztatás, amit úgy isznak a tanítványok, mint negyven fokban a jegesteát. Nem akarom ezektől az emberektől elvonni Valentint egy másodpercre sem, így elmarad a bemutatkozás. Márti is beül jógázni, ugyanazzal az arcára varrt megvilágosodott mosollyal, mely nem tűnik igazán hitelesnek, mert úgy tűnik, nem belülről jön. Mintha nem a sajátja lenne, hanem valaki mástól vette volna kölcsön.

Tény viszont, hogy az óra jó, méltán híresült el Valentin. Csak, úgy látszik, sem ő, sem Márti nem tud még mit kezdeni a hozzájuk áramló tudással, megbecsüléssel és jómóddal. Inkább tűnnek a tudatipar szorgalmas vállalkozójának, mint jóginak. Azért szimpatikusak, és egy jóginak is meg kell élni valamiből – a tanítványok szerencséjére.

Sokáig szöszmötölök az öltözőben, mert elkalandoznak a gondolataim. Ha őszinte vagyok magamhoz: az utóbbi időben mindig elkalandoznak a gondolataim, még onnan is, ahova elkalandoztak már előzőleg. Például sokat gondolok Ángelre, folyton e-mailezünk, és sokszor már eleve úgy látom saját magamat, mint egy történet szereplőjét. Úgy élem át a velem történő eseményeket, mint annak a történetnek a szereplője, amit majd Ángel fog elolvasni. Szerencsére Ángel életszemlélete sokkal pozitívabb, mint az enyém, és ha az ő szemével nézem magam, mintha jobban alakulnának a dolgok. Azért el kéne határozni, hogy nem mehet ez így tovább!

Valójában semmi se mehetne így tovább, és mégis megy. Folyton csak otthon vagyok,

45

mióta Ángel elment, mert egyedül nem szeretek mászkálni. Jó lenne valaki, aki elkísér vásárolni, sétálni, színházba. Hova menjek egyedül? Hiába 21. század, valljuk be, Balkán. Egy időben életstratégiát váltottam. Csakazértis úgy viselkedek, mintha Nyugat-Európában lennék. Némi sikert el is értem, de az emberek többsége nem tükrözte vissza európaiságomat. Hiába dugom a fejem Európába, nem segít. De sajnos nem úgy van az, hogy az ember keres valakit, és, mintha varázsütésre, meg is találja. Ilyen maximum egyszer van az életben. De inkább egyszer se. Mondjuk nem is dolgozom meg érte! Most is belefeledkeztem az ászanákba, ahelyett, hogy körülnéztem volna a teremben. Hogy például hátha van egy szép férfi. De szép férfi kevés van. A legtöbb férfi undorító, sugárzik belőle a butaság, az agresszió, ronda, vagy egyszerűen csak semmi közöm hozzá. A nők se különbek, de az nem fáj annyira. Biztos engem is ilyen kritikusan látnak mások, mint én őket.

Márti benéz az öltözőbe, hogy van-e még valaki. Ezt figyelmeztetésnek veszem, és gyorsabb öltözködésre váltok. Kint felveszem a cipőm, szerencsére nem én voltam, aki miatt várniuk kellett a zárással. A fiúöltözőből is kijött valaki, és még Valentinnal beszélget egy alacsony asztal mellett. Az asztal üvegből van, fésűskagyló formájú, és aranyhalak úsznak benne, igaziak, igazi vízinövények között.

-- Én megszoktam, hogy a mozgás mindig támadás. Rögbizem gyerekkorom óta, és ez a játék erről szól, egy full-kontakt sport – kapok el egy beszélgetésfoszlányt, mely nem tudom, hogy milyen kontextusban hangzik el. A fiú folytatja – Ennek vannak előnyei is, mert például nem jövök zavarba, ha hozzámér egy másik férfi, hiszen az edzéseken és a meccseken is mindig birkózunk.

Szívesen hallgatnám még, mert semmit nem tudok a rögbiről, vagy azért, mert a fiú helyes és vonzó. De nincs miért maradjak, felhúztam már a cipőm, és elköszönök. Magamba mélyedve megállok egy gyalogátkelőnél, piros. Mellém áll a rögbis fiú, hiába bambulok, őt rögtön észreveszem.

-- Szia, a metrómegálló felé mész?-- Igen.-- Merre laksz?-- Az Almássy téren.-- Én is arra megyek. Bemutatkozhatok? Juhász Tibor vagyok.-- Szabó Julianna.Tibor kézfogása meleg, biztonságos és nyílt.-- Hát nagyon érdekes volt ez a jóga-óra. De azért volt hiányérzetem. Te hogy érezted

magad? – kérdezi a fiú.-- Nekem tetszett, csak hiányoltam valami anatómiai magyarázatot. De gondolom, hogy

még túl kezdők vagyunk ehhez, Valentin előbb nagyjából meg akar tanítani néhány ászanát.-- Nekem is hiányzott az anatómia, de én azért ezzel nagyjából tisztában vagyok. Valami a

szellemi háttérből érdekelt volna.-- Végülis ez hatha-jóga, ha más is érdekel, annak utána olvashatsz.Itt elakad a beszélgetésünk, és a metró is elindul közben. Most veszem észre, hogy Tibor

mennyire hasonlít a bátyámra, Krisztiánra. Egy pillanatra átsuhan az agyamon, hogy lehet, hogy testvérek. De általában elhessegetem az olyan kísérteteket, melyek a múlton való rágódásra csábítanak. A metró zaja mellett persze nem lehet beszélgetni, aztán majd leszállok a Blahánál, és ezzel vége is lesz az egésznek.

De Tibor jön velem tovább, mondván, hogy ő is erre jön.-- Mivel foglalkozol? – kérdezem.-- Scrum-half vagyok a Suzuki Angyaloknál.

46

-- Á. Az micsoda?-- Nyitó. Rögbizek, egy esztergomi klubban.-- Ezt csinálod főállásban?-- Igen, ez el is viszi nagyjából az egész napomat. De közben járok egyetemre. Filozófia

szakos vagyok. És te?-- Én varrónő. Szuper lehet, hogy tanulhatsz. Én is sokszor jelentkeztem, de nem vettek

föl, az Iparra. Mostmár nem is jelentkezem. Végülis csak ugyanazt csinálnám diplomával is, mint most.

-- Akkor neked kell a mozgás, egész nap ülsz.-- Igen, azért jöttem ide.-- Én meg azért, mert meg akartam ismerni egy másik mozgásrendszert. Régóta vágyom

erre. Láttam többször tai-chisokat, táncosokat, jógásokat mozogni. Egész más a mozgásuk, mint az enyém. Főleg a tánc vonz. De sose tudtam megtanulni. Ha én egyszer képes lennék egy lányt úgy megtáncoltatni! Szóval olyan könnyedén, ahogy láttam másokat. Nekem a mozgás mindig teljes súllyal, teljes erőbedobással való munka, valahogy nem tudom olyan finoman irányítani.

-- Azért a rögbi is egy mozgás, a sportnak is rengeteg mentális előnye van.-- Persze, de teljesen más. Én imádok játszani, de mostanában jöttem rá, hogy a rögbi

teljesen uralja a testemet.Közben megérkezünk a ház elé.-- Én itt lakom. Köszönöm, hogy hazakísértél.-- Köszönöm, hogy elkísérhettelek. Találkozunk még valamikor? Gondolom, nincsen sok

időd, de jó lenne beszélgetni.-- Szívesen beszélgetek veled.Névjegykártyát cserélünk, és elbúcsúzunk. Különös dolog: lehet, hogy tényleg csak el kell

tervezni valamit, és bekövetkezik?

47

13. Pisztolyokat sütögetni az erdőben

Fiatal nagymamám a maga nemében kiemelkedő képességű nő volt. Nem elég, hogy érettségizett és dolgozó asszonyként élt, de középiskolás korában sok nemzetközi ifi versenyen öregítette hazája hírnevét kupákkal, serlegekkel, és érmekkel, melyeket atlétaként futva nyert el. Új párja mellett bekapcsolódott a kiskereskedelmi üzleti életbe is másodállásként, és kitűnően vitte a helyi feketebanán-piacot. Nagymamám tehát alacsony termetével is messze kimagaslott a hétköznapi emberek közül, ám mindez nem volt elég, hogy barátja, Géza, titokban szeretőt ne tartson magának, egy Rita nevű fiatal nőt, akit ráadásul nem átallott fiatal nagymamám házában fogadni, amíg ő, állami biztosítós munkája végeztével, a másodállásában fusiban a banánt árulta a skála mögötti parkolóban, télen és nyáron, esőben és hóban, vérben és fagyban, feketében és fehérben, csokiban és puncsban, hogy mást ne említsek. És fiatal nagymamám, amilyen kitartó természet volt, még a taxis blokádkor is ott állt volna a skála háta mögött teli banánosládával, ha a rendszerváltás már előbb tönkre nem teszi a családi déligyümölcsvállalkozást.

Így volt ez július huszonegyedikén is. Nagymamám a meleg nyárral és a hazai szezongyümölcsökkel dacolva talpon maradt a gáton, és banánját árulta a szemet húnyt illegalitásban, és nem hiába! Mert szépen gyümölcsözött az üzlet. Addig viszont Géza odahaza a maga banánját sütögette, Egerházy Rita gátján. Feküdt a rekamién a lefüggönyzött, hűs szobában, felidézte magában a kedves és izgató emlékét, amikor Ilona anyámat megerőszakolta a kutyaház mellett, és közben farkát fogdosta. Már alig bírta kivárni, míg a testes, szűk homlokú, de azért neki minden nő kívánatos Egerházy Rita szuszogva becsörtet a szobába, mert szintén sportoló lévén azért még jó kondícióját megtartotta, habár már érettebb fiatal nő volt.

-- Miért ilyen későn? – kérdezte sértődötten Géza – Már alig bírtalak kivárni, nem is tudtam, hogy mit gondoljak.

-- Én is korábban akartam jönni – válaszolta a nő --, de nem tudtam. A nagy meleg miatt az anyám, a nővére, a húgai, az apám, a húgaim, az unokatestvérem és a nagybátyám kiültek a ház elé, a kerítés tövébe ábécé-sorba. Ott legyezgették magukat, köpködtek a járókelők után, és más ilyesmivel ütötték el az időt, egyszóval rajtam tartották a szemüket – füllentette saját jelentőségét eltúlozva Rita – Óvatosnak kell lennem, ha nem akarom, hogy minden kitudódjon, és Erzsike kirúgassa az anyámat az Állami Biztosítótól, mert tudod, hogy a felettese, és biztos, hogy nem örülne kifejezetten, ha kitudódna, hogy amíg ő a maszek banánjaidat árulja, te itthon külön utakon jársz a sajátoddal – fűzte egymásba a szavakat kissé hosszadalmasan a már fiatalon ilyen bőbeszédű Rita – nem beszélve arról, hogy én meg a gyakornoka vagyok mint fiatal kárszakértő, egyszóval tulajdonképpen meglehetősen szégyellem magamat. De hát mit csináljak? Ilyen a szerelem keresztje, és én büszkén feszítem rá magam, és mászom meg a szenvedés parnasszusát a legmélyéig, de azért mégis jobb a lepel alatt tartani a titokban maradásunk végett.

Géza, akinek déligyümölcse e szónoklat hatására már meglehetősen kezdett levitézleni, felélénkülve kereste az alkalmat, hol szakíthatná félbe szeretőjét, de mivel nem találta, kigabalyította kezét nadrágjából, feltápászkodott a rekaméról, az összes hímzett párnát a földre sodorva, melyet, megjegyzem, fiatal anyámnak kellet kihímezni, hogy gyakorolja a női munkavégzést, hogy mire felnő, jó női munkás legyen belőle, mert nagymamám úgy gondolta, hogy fiatal anyám túl fiús, pedig ellenkezőleg, túl nőies volt, és ezt például bizonyíthatná Géza, ha elég szavahihető lenne. Géza, aki most itt állt a hímzett párnák meztelen felsőtestébe nyomódott mintázatával, félbeszakítani és behatolni készülve Gittába, előbbit nehezen, utóbbit rutinosan végrehajtva oly módon, hogy Gittát maga alá penderítette hasmánt a rekaméra, lehúzta gatyáját, mert nem szeretett cipzáron át közösülni, ugyanis az kidörzsölte a bőrét, és már volt

48

cipzáros sliccű, nyugati nadrágja, melyet a maszek jólét hatására tudott megrendelni magának Quelle nyugati katalógusból, és faszát besuttyantotta Ritába, egy ideig jó erősen és pontosan törtetett benne beljebb, és Rita még közben is beszélt, de fiatal nagymamám élettársát ez már nem zavarta, és hörgések közepette beleélvezett a töretlenül szónokló nőbe, majd a hátsójára csapott, és azt mondta:

-- Na anyám, hozzad be a konyhából azt a kis maradék barackpálinkát!Rita meg, amilyen egyszerű nő volt, kiment, és behozta nagyon szívesen, de sejtette is

már, hogy itt valami nagy dolog lesz ma elmondva. És testsúlyától és ormótlanságától telhetően szinte röpdösött a barackpálinkás üveggel, mert azt gondolta, hitte, remélte, merte képzelni, hogy Géza netán megkéri a kezét! Igen, otthagyja Erzsikét, az én még mindig fiatal és kívánatos 85 hás nagymamámat, az érett női bombázót, a vállalati szépség- és intelligenciaverseny győztesét, a közbeni maszek üzletasszonyt, őérte, a kis bébihájas, tizenhét éves és tizenegy hónapos, de máris érett nőiessége teljét kifejlesztő Ritáért. Mert a szerelem keresztje előbb-utóbb győz a társadalmi haszonlesés mammonján, hiszen senki nem ülhet meg két urat egyszerre, és így majd ő, Rita, diadalmasan feleségül vonul a már feltörekedett Gézához, egyesítve így mégis a társadalmi feltörést a szerelem keresztjének Parnasszusra vontatásával.

De Rita a röpdöséséből hamar földetért, mert Géza egész más típusú ötletet tárt fel.-- Te Rita! – kezdte rosszat sejtetően – Erzsike lánya meghalt, azt tudod. Nincs örököse,

itt van ez a ház, meg amúgy is van még valami vagyon a megboldogult férjétől. Mondtam neki, hogy keressen valakit, akit pártfogolhat, aki majd öregkorában gondját viseli, mert ha akkor kell eltartási szerződést kötnie valakivel, akkor az a valaki már csak a halálát lesi. Ha meg valakit támogat, és a végrendeletébe is belefoglalja, akkor számíthat rá, hogy öreg korában őszinte és szerető támaszt talál benne. Én javasoltam neki, hogy, mondom, itt van ez a Rita, a gyakornokod, nem-e lehetne ő, mire tetszett neki az ötletem.

Rita egyik csalódottságból a másik örömbe esett, mert sok rokona volt kevés pénzzel, és mindig is vágyott feljebb kerülni a társadalmi esélyegyenlőség pereméről a jólét rothasztó kapitalista centrumába. Ezért egyrészt csalódottságát, másrészt örömét elpalástolva így szólt közömbösen:

-- Ó, mit számítanak a sötét anyagiak, ha felkel szerelmünk keresztje a tündöklő nyugati égbolton?!

Géza legyintett, majd folytatta.-- Ezt tervezem, és Erzsike hajlamos is rád, amint mondtam. Csakhogy fiatal még, az élete

teljes virágában, és nem fogjuk megvárni, amíg a jólét rothasztó levéltetve lerágja leveleit, hanem majd mi lerágjuk. Érted, ugye?

Rita közben elábrándozott, és értelmetlen fények gyúltak szemében. Géza alig bírta fonállal, mikor látta, hogy szeretője elvesztette a cérnát, de azért magyarázott tovább.

-- Tehát amint belefoglal a végrendeletébe, te elhívod szedret gyűjteni vagy ibolyászni vagy hóvirágozni, vagy horgászni, évszaktól függően. Amikor már jól bent jártok az erdőben, fogod ezt a pisztolyt – tett ki egy ócska, de működőképes fegyvert a rekaméra – és elsütöd.

-- Hogyhogy elsütöm? De hát mindenki odaszalad a lövöldözésre!-- Nem szalad oda, mert egyrészt az erdőben lesztek, másrészt bebugyolálod rongyokba,

esetleg először leütöd, hogy ne mozogjon, és jobban meg tudd célozni.Ritának semmi kedve nem volt a dologhoz, és legfőképpen nem látta át, hogy hogyan jut

ebből haszonhoz Géza, aki, bármelyik nőé is legyen a vagyon, mindenképpen élvezi a gyümölcseit. Valami turpisságot sejtett a terv mögött, hogy például szerelme inkább tőle, Ritától akar megszabadulni ilyen módon. Legfőképpen pedig semmi kedve nem volt pisztolyokat sütögetni az erdőben. Mielőtt tiltakozhatott volna, valami zajt hallott a veranda felől.

49

-- Géza, itt van valaki. Valaki hallgatózik!-- Dehogy, máris ennyire beszartál? Hát eddig tartott a híres titkos szerelmed irántam?-- De, mondom, hogy van – közelített Rita a verandaajtó felé suttogva – lökd be az ajtót,

és meglátod.Géza kicsit maga is megszeppent, odaugrott az ajtóhoz, és villámgyorsan benyitott. Az

ablakon Katalin bejáró- és bosszúállónő ugrott ki. Géza utána vetette magát, és leteperte a szőlőlugas alá. Rita, nem tudván kifejlett testével párját az ablakon át követni, körbekocogott, és az egész ház érintésével megérkezett a ház mögötti szőlőlugashoz.

-- Micsoda aljas pesztonka! – rikácsolta Rita nekiesve a házvezetőnőnek.-- Hogy veszed a fáradtságot, hogy utánam leskelődjél, te pernyehajder leányzó! –

kiáltotta indulatosan a férfi a megszeppent Katalinnak.De Katalint nem ilyen fából faragták, nem volt gátlásos, ő is megállta a helyét a gáton, és

így kiáltott, de udvariasságát megőrizte:-- Jó napot kívánok, Rita, miben segíthetek, amikor nincs itthon az asszonyom és önt ezzel

egyidejűleg meztelenül a kinyitott rekamén találom az asszonyom élettársával félreérthetetlenül ilfragrani?

-- Semmiben, egyedül is elboldogulok. Erzsike küldött.-- Ha az asszonyom küldte, bizonyára itthon hagyott valamit, aminek megkeresésében az

én segítségemet kellett volna kérnie, és nem az úrét, és felöltözve, nem meztelenül.-- Fogd be a szád, el kell itt intéznem valamit, amire az asszonyod kért, és kész, és

öltözködés közben jutott eszembe, rögtön futottam, hogy el ne mulasszam. Azért vagyok ilyen hiányosan szalonképes.

-- Ugyan, mit kell elintéznie, ami olyan sürgős, hogy még egy otthonkát se tudjon magára vállalni? – folytatta Katalin indulatosan, és fogadkozott, hogy beárulja a kihallgatott gyilkossági tervet fiatal nagymamámnak.

-- Képzeld, hogy ma az asszonyod a biztosítónál egy cetlit hagyott nekem, amin ez állt: Rita, kérlek, hogy ma délután ugorj át hozzánk, és javítsd meg a horgászfelszerelésemet! Ne felejtsd el, kérlek, ha akár öltözködés közben jut is eszedbe, és meztelenül kell is jönnöd, indulj azonnal!

-- Ezt nem hiszem – mondta sziszegve Katalin, mert közben Géza a hajánál fogva tartotta, és a karját csavargatta.

-- Tessék, itt is van a cetli véletlenül – nyújtott át Rita egy Állami Biztosítós alabárdossal díszített jegyzetlapot.

Géza hagyta, hogy a nő elvegye a papírt, és elolvassa. A papíron ez állt:„Rita, kérlek, hogy ma délután ugorj át hozzánk, és javítsd meg a horgászfelszerelésemet!

Ne felejtsd el, kérlek, ha akár öltözködés közben jut is eszedbe, és meztelenül kell is jönnöd, indulj azonnal! Erzsike”

Katalinnak nem volt kétsége afelől, hogy az asszonya írta a cetlit. Megismerte az írását, és az aláírás is valódi volt. Ráadásul tudott róla, hogy nagymamám horgászfelszerelése tényleg romokban hevert a fáskamrában, és alapos javításra szorult.

-- Na látod, kis hülye – csavarintott egyet a házbajárónő karján Géza, majd a földhöz vágta a gyenge testalkatú nőt, és rugdosni kezdte.

-- Hogy képzeled, hogy meggyanúsítasz minket?! – kapott vérszemet Rita, és ő is alaposan rugdosni kezdte a bejárónőt, majd kihúzott egy karót az egyik bab mellől, és a bottal kezdte ütlegelni Katát.

Géza nagyon élvezte a dolgot, és kitalálta, hogy kötözzék ki a bejárónőt büntetésből a szőlőlugashoz, verjék meg, majd kenjék be mézzel, hogy a szőlő körül ólálkodó óriási darazsak

50

belepjék. Amíg Rita elszaladt madzagért, addig a férfi lemeztelenítette Katát, és arccal egy oszlopnak szorította. Majd mikor Rita megérkezett a madzagokkal, kikötözte, és a fenekét kezdte a karóval ütni. Rita is szerzett magának egy karót, és hozzálátott a veréshez.

Kata nagyon szenvedett, és igyekezett uralkodni magán, és közben fogadkozott, hogy megvédi gazdáját, és bosszút áll ezen a két alattomos árulón. Csakhogy kétségtelen, hogy a cetli valódi! Tényleg Erzsike küldte volna ezt a nőt?

Géza nagyon szívesen meg is erőszakolta volna Katát, de sehogy sem tudott Ritától megszabadulni. A kikötözött és összevert nő látványa annyira felizgatta, hogy már alig bírt magával, úgyhogy azt mondta Ritának:

-- Menjél be, keresd meg a mézet!Amíg a nő beszaladt a mézért, addig próbált dörgölőzni a nő véraláfutásokkal díszített

testéhez, de végül mégis győzött rajta a józan ész, és Rita is kifutott csillogó szemmel a mézesbödönnel a kezében. A méz persze teliment morzsával, mert a kertész rossz szokása volt, hogy egy szelet kenyeret mártogasson bele, ahelyett, hogy a mézet vitte volna a kenyérre. Bekenték a lányt mézzel, Géza különösen fontosnak tartotta, hogy a fenekét is, meg a szeméremajkait is bekenjék, mert szerinte ez lesz a legjobb móka, aztán várták, hogy jöjjenek a darazsak.

A darazsak néhány rövid perc alatt észre is vették a csalétket, és lepni kezdték Kata meztelen testét, és valószínűleg meg is csípték, amikor a nő rángatózva próbált megszabadulni. A kertészt teljesen lebilincselte a látvány. Megfogta Ritát, aki idő közben magára vette nyári ruháját, arccal odaszorította egy szomszédos oszlophoz, felhajtotta a szoknyáját, belehatolt, és miközben a megkínzott Katára fókuszált, elélvezett.

Rita közben arról beszélt, hogy reméli, hogy Kata ezek után nem fog részletekkel szolgálni Erzsikének, de ha mégis fogna, akkor számítson a legrosszabbakra. Majd az aktus végeztével az órájára pillantott, és meglepődve így kiáltott:

-- Géza, Jézus, Mária, hogy elszáll az idő, ha az ember aktív pihenéssel tölti, nem csak hentereg a rekamén! Ötkor szakszervezeti uzsonnára kell mennem a biztosítóhoz – ezzel integetések közepette távozott.

Kata közben szomorúan és összecsípve meg összeverve és darazsaktól belepve függött az oszlopon, és azon gondolkodott, hogy miképpen legyen öngyilkos, miután, hogy gazdáját megmentse, és magáért bosszút álljon, megölte majd ezt a két mocskos férget.

51

14. Előbb kellett volna a blúzra gondolni

Először csak halkan hallom, aztán egyre hangosabban, az öregasszonyt, aki alattam lakik. Az ura folyton kizárja az éjszakai veszekedések alkalmával, és hajnalban az asszony áll a gangon, és rimánkodik:

-- Józsi, engedj be!Ez így megy egy darabig, aztán elcsendesedik, és elalszik az ajtó mellé kitett

konyhaszéken, télen-nyáron. A férje, Józsi, persze ügyet sem vet rá, már rég elaludt odabent a szemétdombja tetején. Mániákusan kukázik, és a lakásba gyűjti a szemetet. Bűzlik az egész lépcsőház. Évente kétszer kijön az ANTSZ, és kényszerlomtalanítják Józsit. Két konténer szemetet szoktak elvinni: többnyire rongyok, és kidobott háztartási felszerelés, de vegyül közé ételmaradék is. Józsi főleg a régi, leszerelt kádcsapokat, meg a télikabátokat szereti.

De Erzsike most napi rutinjától eltérően mást kiabál, és más hangfekvésben, ezért is ébredhettem föl rá.

-- Józsi, gyere ki! – üvölti panaszosan és kétségbeesve, folyamatosan, megállás nélkül.Kinézek az ablakon, és nem látok semmit, mert mindent elönt a füst. Egy pillanat alatt

magamhoz térek, és hívom a tűzoltókat. Már útban vannak, egy másik lakó is beszólt.-- Érez füstszagot?-- Igen, az ablakon kezd beszivárogni a füst.-- De tud lélegezni a lakásban?-- Igen.-- Maradjon ott, amíg magáért mennek a kollégák! Nehogy füstmérgezést kapjon!Bemegyek a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat hidegvízzel, és észreveszem,

hogy a szellőzőnyíláson is jön a füst. Becsukom a fürdőszobaajtót, és az ajtóban állva várom, hogy jöjjenek a tűzoltók. Nem látok semmit a sűrű füsttől, de hallom a szirénázást, és a munka zaját, a kiabálást és a sietséget.

-- Melyik szobában van a férje?-- Józsi, gyere ki!-- Menj be akkor az ablakon!-- Nem tudok, el van torlaszolva. Valami szarral.-- Megvan!-- Nem tudok hozzáférni, tele van szeméttel. Ilyet még nem láttam!A füst kezd kicsit ritkulni, aztán hírtelen elpárásodik a levegő, és megint csak a tűzoltók

körvonalát látom. Pont az alattam lévő lakás ég, de már elharapódzott a tűz az egész első emeleten, még nem tudnak eljutni a másodikra. Kezd egyre melegebb lenni, és szinte hallom a lángok pattogását. A füst is egyre inkább beszivárog, de kint még rosszabb a helyzet, az biztos.

-- Hagyd! Ide, mindjárt eléri a gázt!-- Felrobbanunk!Hidegvérrel szemlélem az eseményeket, és azon gondolkodom, mit vigyek magammal a

lakásból, arra az esetre, ha szénné égne az egész. Magamhoz veszem a bankkártyámat, az igazolványaimat, és néhány rajzot, amit a munkámhoz készítettem mostanában. Mit vihetnék mást? A kedvenc selyemblúzomat, a fürdőszobában szárad.

Benyitok a fürdőbe, és a helység lángokban áll. Beszakadt a plafon, ami a padlástól választotta el a lakást, és most kiderül, valami szalmát tartalmazó anyagból készült, mely kitűnően ég.

Előbb kellett volna a blúzra gondolni. Visszazárom az ajtót, lekapcsolom az automatákat, elzárom a gázcsapot, hátha ez segít valamit. Eszembe jut az oxfordi spanyol-angol szótáram, azt

52

még magamhoz veszem. Az ajtóm előtt egy tűzoltó homályos képe bontakozik ki a sötétből, bekiabál az ajtón.

-- Van itt valaki?-- Igen, én, és-- Maradjon, egy perc, és jövünk az álarcokkal!A fürdőszoba felöl vészjósló duruzsolás hallatszik, és az ajtó résén bőven ömlik ki a füst.

Úgy érzem, hogy még mindig tudom tartani a nyugalmamat, de nem vagyok biztos benne, hogy jó, ha itt maradok, annak ellenére, hogy bízom a tűzoltókban. Végülis ők a tűz szakemberei, és sok embert megmentettek már, tudják, mi a dolguk. Megmondta a diszpécser, hogy maradjak a lakásban, mert kint füstmérgezést kapnék.

Julianna fején még átsuhan az a gondolat, hogy zsebre tegye a mobilját, mely a konyhapulton hever, de amikor hozzáér, hogy felvegye, a telefon tűzforró. Feleszmél, és nem érti, hogyan forrósodhatott így át a berendezés néhány pillanat alatt. Olyan, mintha erővel kellene emlékezetébe idéznie, miért is áll a konyhában, a bejárati ajtó üvegére tapasztott figyelemmel az éjszaka közepén. Egyre erősödő hangot hall, figyel, és rájön, hogy a gangról jön:

-- Gyere, kicsim, gyere!A hívó hang ellenállhatatlanul vonzó, de közben már újra teljesen tudatomnál vagyok, és

tudom, hogy nem szabad kimennem a még mindig sűrű füstbe. Olyan, mintha órák óta várakoznék itt, de közben nem érzem a testemet. Egyre hangosabban hallom a hívó hangot az udvarról, gyere, kicsim.

-- Gyere, kicsim, gyere!Nem tudok neki ellenállni, és kilépek a füstbe. Nem is tudom, merre induljak.Abban a pillanatban két maszkos alak bontakozik ki a gomolygásból, és rám is adnak egy

maszkot. Futva megtesszük a gang két kanyarát a lépcsőlejáróig. Hátranézek, és a bejárati ajtóm helyén lángokat látok.

Lent az utcán mentőautók várakoznak. Titokzatos, honnan tudnak ennyi mentőautót mozgósítani Budapesten. Minden lakó lent toporog már, pizsamában vagy hevenyészett öltözékben. Két mentő elindul, két másik ottmarad, és az orvosok és ápolók körbejárják a lakókat, kérdezik, vizsgálják őket. Úgy látszik, a többség szerencsésen megúszta. Az egyik szomszéd a kisgyerekével játszik, aki éppen járni tanul. Eltávolodik pár lépést a kisfiútól, aztán kitárja a karját, és hívja: gyere, kicsim, gyere, kicsim! Mire a kisfiú imbolyogni kezd, tesz két-három sietős lépést, rövidke karjai teste körül önálló életet élve kalimpálnak, majd biztonságos távolságból az anyja ölébe veti magát. Kicsit örülnek egymásnak, aztán újra kezdődik a játék.

Hírtelen nagyon fáradtnak érzem magam. Átvágok az utcán, és leülök a parkban, amit még soha nem tettem, mióta, hat éve, itt lakom. El sem tudtam volna képzelni, hogy én egyszer leüljek az Almássy téren. Nyugodt kábulattal szemlélem a felbolydult szomszédaim, majd a távozó mentőautókat. Egyesek visszamennek lakásukba, mások telefonálnak, autóba ülnek, és elhajtanak, vagy a rendőrautók segítségét veszik igénybe. Végül minden elcsendesedik.

Összeszedem magam, hogy megnézzem, mi a helyzet a lakásban. De a háznak az a része teljesen le van zárva. Fel akarom hívni a bátyám, de nincs nálam a telefon. Nem tudom fejből a számát. Becsöngetek az egyik földszinti szomszédhoz, aki felajánlja, hogy aludjak nála. Nincs kedvem, mert a férfit kicsit bolondnak gondolom: aprításmániás. Szinte naponta kitelepszik az udvarra, és felaprít valamit, régi konyhaszekrényt, deszkákat, sőt, néha óriási fémtárgyakat forgácsol szét szörnyű hangzavar közepette, arcán az elvetemült butaság és a gyönyör különös keverékével. A zsebemben van Tibor névjegykártyája, kölcsönkérek egy telefont, és felhívom.

Meglepődöm, mert elsőre veszi föl.-- Ne haragudj, hogy éjszaka zavarlak! Az történt, hogy leégett a lakásom.

53

-- Ezt hogy érted?-- Szó szerint.-- És most nem lehet bemenni? Akkor hol alszol?-- Ezért hívtalak tulajdonképpen, mert te itt laksz a közelben.-- Hát, én a Ferenciek terénél lakom.-- De azt mondtad, te is erre jössz, na mindegy. Pizsamában vagyok egyébként.-- Nagyon látszik rajta?-- Egy kicsit.-- Indulj el, és várj az Astoriánál, a töröknél! Eléd megyek.Három óra huszonhét perckor állok a 3 Testvérben, pizsamában, kezemben az Oxford

Spanish-English zsebszótárral, és a pultosok megijednek:-- Te, mi ez a szag?-- Valami ég. Figyu, mit műveltek ott a konyhában?Fekete hajú, sötétbarna bőrű török szakács dugja ki a fejét.-- Semmit. Tőletek jön a szag.-- Te is érzed? Nehogy már felgyulladjunk! – fordul felém a pultoslány.-- Én nem érzem, mert belőlem jön. Leégett a lakás.-- Hívjuk a tűzoltókat? – rémüldözik a lány.-- Nem kell, már leégett.Gyorsan hoznak baklavát, a kedvenc süteményem, török teát és ásványvizet. Imádom az

édességet, ezért rögtön megeszem. Körém gyűlnek, nagyon kedves tőlük, de nekem nincs kedvem elmesélni a történetet.

Végül előrejön egy idősebb török, és törökül magyaráz valamit, amitől mindenki eloszlik, visszatér munkahelyére. A török barátságosan mosolyog rám, és eltűnik ő is.

-- Ne haragudj, hogy nevetek! De nagyon szürreális látvány vagy itt a török büfében, pizsamában, kezedben a szótárral. Hogy került most hozzád?

-- Elhoztam a lakásból – válaszolom Tibornak.-- Olyan vagy, mint valami médium, aki éppen két kultúra kísérteteit akarja összebékíteni.-- Nagyon szellemes! Tudod, mennyit vártam, amíg megérkezett ez a szótár! Itthon nem

lehet kapni.-- Bocs!Indultunk, és alighogy az ajtón kiléptünk, Krisztián jött szembe.-- De jó, hogy jössz! Nem tudtalak hívni. Tűz volt a házban.A bátyám nyakába ugrok, és miután elmondtam a történteket, látom, hogy Tibor kicsit

távolabb várakozik, kedvetlen arccal. Bemutatom őket egymásnak, ettől jobb kedve lesz. Most, hogy együtt látom őket, még nyilvánvalóbb a hasonlóság, és szerintem ők is észrevesznek valamit, mert folyton egymást vizsgálják, amikor azt hiszik, hogy a másik nem figyel oda.

-- Krisztián, különben te mit kerestél a török előtt hajnalban? – kérdezi Tibor.-- Gondoltam, hogy meglátogatom Julit. De nem tudom, hogy miért! Itt voltam a

belvárosban, régi évfolyamtársaimmal találkoztam, és utána gondoltam, felugrom a tesómhoz. Nem vette föl, én meg el is feledkeztem arról, milyen késő van. Odamentem, és láttam a leégett lakást. Annyira megijedtem, hogy elfelejtettem, hol hagytam az autót még az este elején. Na, most azt keresem.

Végigjárunk néhány közeli helyet, ahol Krisztián parkolni szokott, de nem találjuk meg az autót. Krisztián szerint még az is lehet, hogy ellopták. De ahhoz is, hogy telefonáljon a rendőrségre, eszébe kellene jutnia, hol parkolt. Hogy mondja, hogy ellopták, ha nem tudja biztosan, hogy ott állt egyáltalán az autó?

54

-- Mi lenne, ha mindketten nálam aludnátok! Holnap reggel biztos, hogy megtaláljuk – indítványozta Tibor, így, már mindhárman teljesen elcsigázva, végre fölmentünk Tiborhoz.

55

15. Mitől zöldebb mostanában Henrik a szomszédban

Július huszonharmadikán Henrik odahaza üldögélt, és egyedül szövögette magányos álmait Ilona anyámról, mikor beállított hozzá doktor Csutak.

-- De régen láttalak – kezdte. – Pedig mióta készülök. De tudod, ebben a melegben nemigen van kedvem kimozdulni otthonról, csak éjszakánként, akkor meg csak nem verlek fel éjnek idején. A dolgom is rengeteg, most is csak bekukkantok. Milyen sápadt vagy, nem érezheted valami jól magad.

-- Rettenetesen érzem magam – panaszolta Henrik. – Tavasz óta fel sem tudtam kelni. Étvágyam sincs, alig eszek valamit. Na de te megéred a pénzed, mióta nem jöttél. Pedig úgy szerettem volna elmenni megint a Loncsosba. De nélküled nem mehettem. Legalább egy csokor virágot kellett volna vinnem!

-- Te nem is tudod, hogy szegény Ilona meghalt.-- Hogyhogy meghalt?-- Nemrég találkoztam Erzsikével, az anyjával, tőle tudtam meg. Már bánom, hogy

összeismertettelek benneteket. Azt hiszem, teljesen beléd szeretett, valami történhetett is köztetek… No persze, semmi komoly, de azért mégsem mertem újra elmenni hozzájuk. Mi van, ha megtudja az anyja? Harcias híre van, levágná a fejemet, mert én vagyok a hibás, semmi kétség, a körmönfont kerítésért, mondaná, és igaza lenne. De a napokban megtudtam Erzsikétől, hogy meghalt a lánya, és nem sokkal utána Jolánta, a házvezetőnője is. Kikérdeztem, hogyan történt, és szép lassan megértettem, hogy a kisasszony bizony az irántad érzett beteljesületlen szerelem miatt epedt el. Akárhogy is nézem, nagy bűnt követtél el. Hiszen bűnös minden férfi, aki túl jóképűnek született. Hát így állunk, barátom! No de mindegy, a halottak nyugodjanak békében! Azért imádkozhatnál érte! Na, Isten veled!

A doktor már be is csapta maga mögött a kertkaput, hiába marasztalta volna szíves vendéglátásra Henrik, hogy még több részletet megtudjon tőle. A hír hallatán csak még lehangoltabb lett, csak feküdt naphosszat, és halott szerelme után epekedett. A kispárnát gyűrögette a feje alatt, sírdogált, majd szitkozódott. A plafont bámulta, lábujjait, bokáját tornáztatva sajnálta magát. Majd elhatározta, hogy készít elköltözött szerelmének egy házioltárt. A rakéta porszívó kartondobozát használta föl erre a célra. Bevonta fa erezetű modern műanyag tapétával, nehezéknek, hogy megálljon, beletett egy téglát, és a szobája egyik sarkába állította. Leterítette egy tiszta konyharuhával, és ráhelyezte a kókuszgolyót, amit titokban lopott el szerelme tányérjáról, és szerelme metszőfogainak nyomát és nyálát őrizte, valamint a törölközőt, amit szintén titokban lopott el megismerkedésük emlékére. Felöltötte érettségi- és gyászöltönyét, és kényelmesen elhelyezkedett. Legyezővel hajtván a szúnyogokat, a fénylő teliholdra függesztette mélabús tekintetét. Ebben a pillanatban fapapucs kopogása hangzott fel a kerítésen kívül. Odanézett, és két női alakot pillantott meg. Az egyikük húsz év körüli, a teste valószínűtlenül karcsú, hosszú és szinte átlátszó, olyan fehér, kezében az akkoriban divatos, bazsarózsa alakú, selyem ernyőjű lámpással. Mögötte egy fiatalabb, teltebb alak lépkedett, kezében egy Negrós zacskóval. A nők a holdfényben bukkantak fel. Henrik csodálkozva nézte őket, egy pillanatig azt hitte, jelenést lát. Hiszen ez a szerelme, Ilona, és a bejárónője, Jolánta! Henrik kiszaladt a kapuba, hogy meggyőződjön arról, nem a nagy munkában estére kifáradt érzékei délibábja-e a két nő. Ahogy a nők a közelébe értek, már világosan látta, hogy nem déli bábok, és azok is meglepődve ismertek rá.

-- Ez hihetetlen, Henrik! – kiáltotta Jolánta élénken meglepődve.-- Jolánta! Hogy kerül ide? – hitetlenkedett még mindig Henrik a saját szemének.-- Ez nem lehet igaz! Hiszen azt hallottam, hogy meghalt – mondta Jolánta.

56

-- Micsoda? – csodálkozott a férfi – Én meg úgy tudom, hogy az asszonyság hunyt el.-- Ne mondjon ilyeneket, hát úgy nézek ki?! – válaszolta pajkosan évődve Jolánta. – De

kitől hallotta ezt a rémhírterjesztést? – érdeklődött indiszkréten.-- Csutak doktortól. De fáradjanak beljebb! – invitálta kis lakába a nagyrabecsült nőket a

szerelmes férfi.Jolánta méltatlankodott az őt ért rágalmon, miszerint meghalt volna, holott a doktor azóta

többször is érezhette férfitestén Jolánta elevenségét, és mégis halálhírét kelti, a hálátlan férfigazember. Jolánta félhangosan gyors fejszámolást végzett, hogy például az első sikeres incidens óta együtt voltak a borospincében tizenhétszer, a kerti pavilonban harminchatszor, a fürdőszobában tizenháromszor, a padláson hét és félszer, a sövény mögött tizenkilencszer, és a saját szobájában kilencvenöt és félszer. Ez összesen száznyolcvannyolc emlékezetes randevú, de még az is lehet, hogy nem mindre emlékszik, mélázott el az ügyön Jolánta.

-- De hát, ilyenek ezek a férfiak! Mint a seprű, ha kemény a nyele, elmegy az esze, azaz hogy jobban mondjam, nem emlékeznek a szépre, csak a rondára. Ha például egyszer megcsalja őket az ember, arra rögtön mindig emlékezni fognak, Gubiói Szent Terézre mondom. De majd kerüljön a szemem elé az ármányos csaló – folytatta magában a fogadkozást a sértett hölgy --, elkapom a farkát – itt azonban elkalandoztak a gondolatai, mert alapjában szelíd természetű nő volt Jolánta, a húsbárdot csak jogos önvédelemből állította véletlenül halálos módon az apja fejébe, és a doktorral is mindig a legszebben bánt. Most is, ahogy egy másodperc töredéke alatt lefutott a szeme előtt a kedves ábránd, amire a farokelkapásos szitokból assszociált, a leglágyabbra puhult vajszíve, és csaknem kifolyt a blúza gomboláspántján. Hangosan mindössze ennyit felelt:

-- Micsoda gazember ez a doktor, nem hittem volna! De átlátok én a szitán. Be kellett, hogy szarjon, a kisasszony anyjától való félelmében. Biztos, hogy így történt! Miután tőlünk elment, Ilona csak magára gondolt, és epekedett naphosszat az olajkályha mellett, aztán meg a kerti pavilonban, még édességet is alig evett, olyan szerelmes volt. Folyton magát emlegette. Az anyjának meg van egy mocskos gazember szeretője, a Géza, biztos az vette rá a doktort, hogy fossza meg a fiatalokat, szóval magukat, a viszontlátás reményétől örökre. Csak hogy kínozhasson valakit, mert nagyon szereti az ilyesmit! A halálhíre hallatán a kisasszony le akarta vágni a haját, hogy kolostorba vonuljon. Alig tudtam lebeszélni és meggyőzni, hogy valaki a szívében is lehet apáca, anélkül, hogy lenyíratná a haját. Naphosszat sírdogált. Felkelt reggel, és folytak a könnyek a szeméből, miközben a reggelijét fogyasztotta. Ott is maradt a tányéron csaknem az összes finom falat, amit én jó szívvel és nagy aggodalmamban készítettem. Különleges szendvicseket és salátákat eszeltem ki, sőt, jobbnál jobb süteményeket sütöttem, hogy jóétvágyú étkezését visszaállítsam szeretett kisasszonyomnak. De keserű és könnyes lett a szájában a falat. Egészen megvékonyodott. Aztán meg rászokott, hogy magában dünnyögjön, mardoshatta nagyon a szomorúság, fátyolos szemmel, zokogásba fulladva énekelt, hogy például, azt mondja, No sé qué tengo yo, que triste estoy, las horas de dolor, qué largas son. No puedo soportar las ganas de llorar. El hombre que yo amé, ya lo perdí y nunca más podré amar así. Muy sola quedaré con el dolor de amarlo más. No podré olvidar las horas tan felices que pasé cuando estuve entre sus brazos y mi vida le entregué, con ansias. El hombre que yo amé, ya lo perdí y nunca más podré amar así. Muy sola quedaré con el dolor de amarlo más. És bőg. Én meg csak állok egy csomag százas papírzsebkendővel, és tehetetlenkedek. Mert majd kifacsarodik a szívem a helyéből nekem is, ekkora fájdalmas vágyakozás láttán. Ráadásul az anyja erőszakkal férjhez akarta adni. De Ilona megmakacsolta magát, azt mondta, inkább tagadja ki az anyja, minthogy egy férfihez hozzámenjen, vagyis bárkihez magán kívül. Mire Erzsike nagyon dühös lett, mert azt

57

gyanította, hogy Ilona összeadta magát valakivel, és volt is némi erre utaló látszat, de hiába, mert mindenki láthatta, hogy az én kisasszonyom olyan egyedül van, mint a fogpiszkáló. Mikor Erzsike közölte a lányával, hogy csak annyit ér, mint a trágya, mert naphosszat ábrándozik, ahelyett, hogy a szőlőt munkálná a deák-bárdosi birtokon, Ilonának elege lett, és eljöttünk. Persze ez a kőszívű anya éppen erre a kimenetelre játszott, mert biztos tervez valamit a présházzal. Ennek a szerencsétlen lánynak már sehol nincs maradása, nincs egy ember, aki szeretettel egy fekhelynyi helyet szorítana számára. Most egy csőszkunyhóban tengődünk. Én kézimunkázok, valahogy megkeresem az élelemre valót, Ilona meg naphosszat magát emészti, már a zacskózást is abbahagyta. Esténként meg a temetőket járjuk, hogy ráakadjunk a maga sírjára.

-- Micsoda félreértés! De jöjjenek már beljebb! Inkább erre, a hátsó bejáraton menjünk be, mert lakik a házamban egy régi iskolatársam is, János, filozófiát tanult, és jövendőmondónak tartja magát. Mindenbe beleüti az orrát, nem akarom, hogy itt kellemetlenkedjen.

Fiatal anyám és Jolánta eleget is tettek a szíves meghívásnak. Ott éjszakáztak Henriknél, de még hajnal előtt tovább indultak. És ez így ment minden körülmények között, hőségben és hófúvásban, ami éppen nem volt, de akár lehetett volna, akkor is eljött volna anyám a szerelméhez. Teljesen összenőttek Henrikkel, és a férfi már alig gondolt a mamájára, teljesen fiatal anyám kötötte le az érzékeit. Végül a szomszédban lakó jóbarát, Tamás felfigyelt rá, hogy minden este női hangok hallatszanak ki Henrik szobaablakán, és hogy barátja feltűnően jókedvű mostanában. A jóindulatú jóbarát azt gondolta:

-- Ez a Henrik egy olyan halvérű, bamba jószág, még a végén valami romlott nő kiveti rá a hálóját! – ezzel indult, hogy meglesse, mitől zöldebb mostanában Henrik a szomszédban.

Amikor belesett az ablakon, azt látta, hogy Henrik és a nő összeölelkezve hevernek az ágyon, és a legbékésebb szerelemben enyelegnek.

-- Itt lakhatok nálad, és adsz nekem enni, és veszel nekem ruhákat, és nem engeded senkinek, hogy bántson? – kérdezte fiatal anyám, közben szerelme fülcimpáját simogatta.

-- Ó, igen – válaszolta Henrik --, micsoda öröm lenne, ha ideköltöznél, és minden percben itt lennél a közelemben! Félek, nehogy anyád, vagy a szeretője elválasszon bennünket. Mert az olyan lenne, mintha élő fát hasítanának ketté.

-- Ne félj, semmivel se tudna anyám rákényszeríteni, hogy férjhez menjek valaki máshoz – felelte fiatal anyám, és teljesen ráfonódott Henrikre. Látszott, hogy teljes odaadással szereti a férfit.

Egy ideig csókolóztak, aztán folytatták tovább a szóbeli enyelgést.-- Akkor is szeretnél -- kérdezte Henrik --, ha nem én lennék a legszebb férfi a környéken,

hanem egy száztíz centiméteres, púpos genetikus törpe lennék, egy Quasimodo a Pármai kolostorból?

-- Hát persze, hogy szeretnélek. Én már minden körülmények között szeretlek, nem számítanak az ilyen apró külsőségek.

-- És ha elszegényednék, mint Willy Fog a Guliver utazásaiban?-- Akkor is szeretnélek, nem a pénzedért szeretlek – válaszolta fiatal anyám kedvesen.-- És ha egy forrófejű forradalmár, aki szifiliszes lett a sok megbeszélésen, amit

szanszkülottos forradalmárnőkkel folytatott, akkor is hű maradnál hozzám? – folytatta a férfi.-- Hát persze! És te, szeretnél engem, ha meghíznék, és egy kicsit kövér lennék? – kezdte

most anyám.-- De hát te kövér vagy! – felelte őszintén csodálkozva Henrik.Anyám erre nem sértődött meg, hanem megcsókolgatta a férfi arcát mindenfele, majd

megkínálta Negróval.

58

-- Milyen különös egy nő – gondolta Tamás. – Milyen szeretettel bánik Henrikkel. Alaposabban meg kellene nézni – azzal finoman felemelte a szúnyoghálót, ám a következő

pillanatban iszonyattal visszahőkölt.-- Kísértet! Kísértet! – suttogta a félelemtől halálra váltan. Szinte eszét vesztve rohant

segítségért Jánoshoz.

59

16. Mintha tényleg lehetne élni

Két óra elment. Ennyi idő alatt? Tiborral olyan gyorsan megy az idő, hogy nincs időm megöregedni. Hiába mondom, hogy túl nagy köztünk a korkülönbség, csak nevet.

-- Ha szeretnél egy pasit, és kiderülne, hogy öt évvel idősebb nálad, kiábrándulnál? – kérdezi.

-- Dehogy.-- Én se ábrándulok ki belőled.-- De én nő vagyok! Hamarabb lejár a szavatosságom.-- Én nem így gondolom. Nem a kor határozza meg, hogy két ember összeillik-e.-- Ez igaz, csak lehet, hogy nem látod tárgyilagosan a helyzetet. A nők valahogy

hamarabb elhasználódnak.-- De, tárgyilagosan látom. Nagyon jó nő vagy, imádlak, eddig nagyszerűen megvoltunk,

szerintem nem azért, mert leégett a lakásod, hanem mert összeillünk. Most miért költöznél vissza? Add ki, legalább nem kell annyit varrnod! Egyébként a férfiak használódnak el hamarabb, én úgy látom. És én majd vigyázok rád, nehogy elkopj!

Nem akarom ráerőltetni magam. Ha nem égett volna le a lakás, nem költöztünk volna össze. Mehettem volna Krisztiánhoz is, de mégis maradtam, Anna Pavlovna miatt. Nem akartam szítani a féltékenységét. Maradtam magam miatt is. Szívesen maradnék tovább is, de nem akarom szerencsétlenné tenni Tibort. Lehet, hogy pár év múlva rájön, hogy mégis inkább egy fiatalabb lánnyal szeretne lenni. Vagy nem a kor miatt, csak egyszerűen egy másik nővel akar lenni.

-- Nem vagyok biztos benne, hogy jó neked, ha összeköltözünk.-- De eddig is együtt laktunk!-- Így hozta a véletlen.-- Nincs véletlen, ez biztosan a sors, vagy valami isteni elrendelés. És nekem nagyon jó,

hogy itt laksz velem. Utálok egyedül lenni, de ez mellékes, mert ha szeretnék egyedül lenni, akkor is mindig téged kívánnálak. Jó veled, és minden nap szeretkezni akarok veled, együtt akarok aludni veled, és mindenfélét. Már ha te is akarod – Tibor hozzám lép, és megölel, tényleg lefegyverző teste van – Együtt akarok takarítani veled, mosni, bevásárolni, főzni, befizetni a csekkeket, csempét választani, nyaralni, ápolni akarlak, ha beteg vagy. Vigyázni akarok rád, rajtad akarom tartani a szememet, hogy elég boldog vagy-e. Gyereket akarok veled, meg mindent. Együtt megöregedni – folytatta Tibor, és olyan volt az arca, mint amikor megnyerték a horvátok elleni meccset, és visszajutottak az A-osztályba – Már ha te is akarod.

Nem vártam semmi ilyesmit, még egy éve sem ismerjük egymást, igaz, hogy ismeretségünk első napjától fogva együtt lakunk, ez valóban kivételes. De komolyan vehetem-e mindezt a szándékot, vagy ez csak fellángolás, valami ihletett állapot, amit az ember később maga sem ért? Csak állok tétován.

-- Nem veszel komolyan, ugye, mert túl fiatalnak tartasz?-- De, komolyan veszlek! Csak azt gondolom, hogy nincsen ahhoz elég élettapasztalatod,

hogy meg tudd ítélni a kettőnk kapcsolatát. Nyolc évesen felmentél a rögbipályára, és azóta nem is jöttél le onnan.

-- Azt hiszem, én nem vagyok olyan fiatal, mint ahogy gondolod! Amikor találkoztam veled, tudtam, hogy kivételes nő vagy az életemben. Tudod, hány nő tolong állandóan a csapat körül? Rengeteg tapasztalatom van a nőkkel, én már tudok különbséget tenni – mondta Tibor, és ez igaz is volt.

-- De azok más típusú nők voltak.-- Én is ezt mondom.

60

Ezzel kezdi értelmét veszteni a dialógusunk, és Tibor közben már egyre szorosabban simul hozzám. Szerintem végig kellene vinni ezt a beszélgetést, de nem tudok így tovább érvelni magam ellen, ha a szerelmem közben a nyakamat csókolgatja. Ő viszont tovább folytatja az érvelést:

-- Mióta itt laksz, nem nézek pornót. Na jó, egyszer még belenéztem egy filmbe, de nem értettem, hogy lehettem én erre rákattanva. Nevetségesnek találtam a helyzetet. Pedig tizenéves korom óta pornófüggő vagyok! Sokkal könnyebb úgy elaludni, ha az ember maszturbál, de – nem hagyom mostmár, hogy tovább mondja, hanem szájon csókolom.

-- A tizenéves korod, az nem is volt olyan régen.-- És az is jó, hogy ilyen szemtelen vagy!Többet már nem is beszélünk, Tibor nagyon szorosan hozzám tud simulni, de mégis olyan

finoman, mintha azt hinné, porcelánból vagyok, és félne, hogy összetöri a porcelán csontjaimat, és a porcelán szerveimet. A porcelán májamat, porcelánvesémet, porcelán petefészkemet. Én valóban olyan vagyok, mint egy porcelánbaba, porcelán zombibaba, de ilyenkor csak a babát érzem, és mintha tényleg lehetne élni. Hiába tudom közben, hogy nem lehet.

Mikor hozzáér az arca a nyakamhoz, rögtön eltűnik belőlem az élettelenség.Tibor nagyon szép, amikor szeretkezünk, még sokkal szebb, mint játék közben. Olyan,

mintha nem ebben a világban lenne, hanem együtt lennénk valahol máshol, ő bennem, én pedig benne. Képes ezerszázalékosan csak rám, és az együttlétünkre összpontosítani. Képes valóban velem lenni. Fölöttem fekszik, átkarol, és olyan, mintha a levegőben lebegnénk. Mikor belémhatol, az arcát a nyakhajlatomba fúrja, és ez nekem nagyon jó. Olyan kicsi vagyok és törékeny, mintha csak egy játékszer lennék a kezében, mégis nagyon vigyáz rám, és én biztonságban érem magamat, ha vele vagyok. Bár tudom, hogy ő pedig belül van porcelánból. Mindig elveszítem az időérzékemet, amikor megérzem, hogy bennem van. Erősen körbeölelem a péniszét a hüvelyemmel. Sokáig lüktetek körülötte, aztán csak fekszünk. Aztán szorosan magához ölel, mint egy kisgyereket, és hempergünk a padlószőnyegen, gurulunk végig a szobán, és vissza. Nincsenek bútorok, csak egy szivacs a földön, és a puha, zöld padlószőnyeg. Két óra elment. Ennyi idő alatt?

Tibor hoz nekem vizet, aztán megint csak fekszünk.-- Nem késel el? – kérdezem.-- Nem, ma csak délután van edzés.-- Hogyhogy?-- Állítólag pihennünk kell.-- És, pihentél?-- Nagyon kipihent vagyok! – nevet, és elveszi az üres poharamat – Majd én kiviszem.-- Hogyan kezdtél el rögbizni? Most elmeséled? – már jó párszor megkérdeztem, de

mindig kitérő választ adott. Például, hogy így alakult, mert Esztergomban lakott.-- Egy cirkuszi előadás hatására.-- Volt rögbi a cirkuszban?-- Nem. Volt Esztergomban, amikor kissrác voltam, egy cirkuszi előadás. Budapesti

Cirkusz, ez volt a nevük. Hét-nyolc éves lehettem, és mindenképp látni akartam. Drága is volt a jegy nagyon, és apám nem szerette a cirkuszt. Azt mondta, megalázzák az állatokat. Mostmár tudom, mit jelent ez, de akkor nem tudtam. Mégis elvitt, mert szeretett. Nagyon lecsúszott cirkusz volt, de rengeteg állattal. Az artisták és az állatidomár, egyben jegypénztáros, börtönviselt figuráknak tűntek. Nem tudom, hol tettek szert arra a rengeteg állatra. Volt három oroszlán is, és hét zebra. Igaz, azok nem tudtak semmit, csak körbe futottak a porondon, mert egy férfi ostorral űzte őket, ez volt a zebrák száma. Aztán kijött két oroszlán, és a pénztáros, nyakában hozta a

61

harmadik oroszlánt. Lepakolta, aztán az állatok átugrottak egy karikán. Aztán a férfi a hímoroszlán szájába dugta a fejét. Rám ez akkor nagy hatással volt, és elfordultam. Mondtam apámnak, hogy szóljon, ha kivette, mert én félek. Féltem, hogy az oroszlán leharapja a férfi fejét, és megfullad tőle. A szünetben volt pónilovaglás. Egy kört lehetett menni a porondon háromszáz forintért. Egy alkoholista figura száron tartotta a lovat, egy másik pedig a lovon fogta a soron következő gyereket, olyan érzéketlenül, mintha egy virágcserepet fogna. A következő részben volt a bohóc. A gyerekeket mind felhívták a színpadra, és ugróköteleztünk. Jó móka volt, bár a bohóc nem volt túlzottan vicces. Aztán kiválasztott egy gyereket, akinek vakon kellett ugróköteleznie. A fejére egy zsákot húzott, hogy ne lássa a kötelet. A kisfiú a hangról tudta, mikor kell ugrani, és ugrott is jókor. De a bohóc nem engedte, hogy forgassák a kötelet, hanem ő csapkodta a földet, a fiú pedig a semmit ugrotta át. Az emberek persze mulattak. Szerintem rémesen megalázó volt.

-- Ez szörnyű! De miért indított ez arra, hogy rögbizz?-- Ezt akartam, tudattalanul, kompenzálni, mikor jelentkeztem az első rögbi-edzésen. Én

voltam az a kisfiú.

62

17. Aikava Singobei, pontos japán bevándorló

Katalin tehát fogadkozott, hogy nem valósulhat meg a kertész és szeretőjének terve. Úgy gondolta, az anyjával kapcsolatos bosszú mellé most még egy kötelesség hárul rá: hogy megvédje fiatal nagymamámat. Mivel fegyvertárában inkább a radikális, fizikai megoldások szerepeltek, úgy gondolta, legjobb lesz, ha megöli a házasságtörőket, majd öngyilkosságot követ el. Beteget jelentett, és visszavonult a szobájába, hogy ott szövögesse tovább terveit.

Közben fiatal nagymamám is hazaérkezett, és Géza a legnagyobb odaadással és hízelgéssel fogadta.

-- De jó, hogy jössz, már azt hittem, valami baj ért.-- Mi érhetett volna, mindig ilyenkor szoktam jönni.-- Például elüt egy autó, vagy hőhullámot kapsz ebben a melegben, mert abban a korban

vagy, hogy még nem vagy idős, de azért vigyáznod kell – tekergette a szavakat Géza.Fiatal nagymamám nem reagált a majdnemi elszólásra, hanem megkérdezte, kereste-e

valaki telefonon, amíg az Állami Biztosítós összejövetelen munkauzsonnázott.-- Aikava Singobei keresett, és feltétlenül beszélni akar veled még ma este. Mondtam,

hogy hétre jöjjön vissza, addigra biztosan megérkezel.-- De hát hét óra van.-- Meg is érkeztél, nem?Fiatal nagymamám szeretett volna például inni egy pohárka bort, vagy egy mojito koktélt,

összeszedni magát az egész napos biztosítás és banánozás után, de nem volt idő, mert Aikava Singobei, pontos japán bevándorló, máris kopogtatott.

Fiatal nagymamám képtelen volt japán neveket megjegyezni, Aikava Singobeire is mindig úgy gondolt magában, mint Alibaba Fingóhéj, mert annak legalább van valami értelme, gondolta. Így aztán, amikor az udvarias japán bevándorló meghajolt előtte, és azt mondta, hogy elnézést, hogy zavarom, kedves Erzsébet asszony, nem leszek hosszan a terhére, és remélem, hogy jó egészségben találom ebben a melegben, akkor fiatal nagymamám egy udvariasnak vélt és öntudatos Jónpotkívánokkal köszöntötte, majd barackpálinkával kínálta.

-- Bocsásson meg, hogy egyeztetés nélkül megjelentem, de egy számomra rendkívül fontos ügy hozott az ön házához. Mint tudja, fiam, Ingóhéj, egy ideje nagyon beteg. Az ágyból is alig tud felkelni, viszont aludni se bír, csak hánykolódik éjjelente. Nappal meg sírdogál, mint egy lány, és ostobaságokat beszél. De hát mitől is lenne okos? Csak olyan ostoba, mint az apja. Szegény feleségem elhalálozott, mikor a kis Ingóhéj nyolc éves volt, és azóta csak az egyszerű férfifejem után nevelem – udvariaskodott Aikava Singobei --, és meg is van ennek az eredménytelensége.

-- És mi a betegség oka?-- De most megtudtuk végre, hogy mi okozza az álmatlanságot, ami persze

kimerültséghez, állandó lehangoltsághoz, és étvágytalansághoz vezet. De mivel már gyakorlatilag hónapok óta semmit nem eszik, le is gyengült, olyan csont sovány, mint egy kísértet, sőt még. Még jó, hogy ki nem száradt, vesszük neki folyton a szűrt rostos gyümölcsleveket és a koka kólát.

-- De mégis, mi lehet ennek az oka?-- Most végre be merte vallani ez az ostoba, hogy mibe betegedett bele, de ne vessen meg

minket, Erzsébet asszony. Mert úgy szégyellem magam, hogy alig merem elmondani. Egy igaz, hogy elszegényedett és Európába vetődött, de szamuráj fia!

-- De mondja már, megöl a kíváncsiság mostmár!-- Ez a fafejű nem volt képes elmondani. Még azt megértem, hogy nekem nem, mert én

63

csak az apja vagyok. De még a szoptatós dajkájának se mondta el, csak ma reggel, az meg persze rögtön elmondta nekem, bár Ingóhéjnak megesküdött, hogy nem árulja el senkinek. Amint megtudtam, rohantam Ingóhéj szobájába, hogy felaprítsam, mert hogy lehet valaki ilyen ostoba tökfilkó. Egy szamuráj fia! Igaz, hogy az én fiam, tehát persze hogy tök.

-- Az isten szerelmére – türelmetlenkedett nagymamám – hát mondja már el, mitől beteg a fia, és legfőképpen, hogy miben segíthetek!

-- Ne vessen meg engem, hogy rögtön ide rohantam, de minden akadályt el kell hárítanom fiam gyógyulása elől.

-- De mi lenne az az akadály? – sietett segítségére nagymamám, aki már tűkön állt.-- Tudja, kedves Erzsébet – magyarázkodott tovább Aikava – ez az egyetlen fiam van, és

én holnap betöltöm az ötvenötöt. Ő pedig nemsokára tizennyolc lesz, tehát éppen ideje, hogy az apja iránti kötelességét gyakorolja. De betegen nem lehet gyakorolni, ezért engem nem csak a kötelező apai szeretet kell, hogy a segítségére vezessen, de a józan paraszti praktikum is azt diktálja, hogy nem lesz szép öregkorom, ha a fiam belehal a bánatába, mert az egyben az én éhhalálomat is megjósolhatóvá teszi.

-- Megkínálhatom egy kis füstölt tarjával – kapott az alkalmon fiatal nagymamám, és egyben belekapaszkodott az új információba is:

-- Tehát a fia a bánatba betegedett bele. De mi okozta ezt a bánatot?-- Hát azt el se merem mondani, mert akkora szégyen.-- Akkor viszont látásra. Vagy segíthetek még valamiben? – vesztette el a türelmét fiatal

nagymamám, mert már nagyon szerette volna a kis pohárka borát, viszont nem akarta az üveget a vendég előtt elővenni, mert sajnálta volna Aikavával megitatni azt a finom villányi száraz fehérbort. Ugyanis szerinte az ilyen bevándorló idegenek nem tudják az ilyesmit értékelni, pláne a japánok. Látta a Deltában, hogy moszatot esznek algával.

-- Segíthet! – örvendezett Aikava – Hiszen pont erre akartam kérni!-- Akkor álljon elő a kérésével, kérem, had segítsek! – bíztatta nagymamám a gátlásos és

udvarias bevándorlót.-- Tehát, mint mondtam, a fiam egy ostoba, és beteg tökfilkó, csak olyan, mint az apja.-- Ön is gyengélkedik, de sajnálom! – szaladt ki nagymamám száján, de rögtön meg is

bánta, hogy félbeszakította Aikavát, és jogos volt a szorongása.-- Én, hála istennek, jobban vagyok. Igaz, homályosul a látásom, a tüdőm sem a régi, és

minduntalan előjön az aranyerem, ami, már megbocsásson, Erzsébet asszony, bizony akadályoz az ülő munkám lelkiismeretes és zavartalan elvégzésében. Mert ki tud holmi kvarcóraelemekre összpontosítani, ha közben az alfele elvonja a figyelmét, akkor ugye nem tud lelkiismerettel elemet cserélni. Ezért csináltattam egy magaslábú asztalt, és legtöbbször állva dolgozom. Van egy székem, aminek az ülőkéjéből kivágattam egy kör alakú lyukat, ezen tudok ülni. Képzelje, ez saját ötlet! Ugyanis megfigyeltem, hogy az illemhelyen, már megbocsásson, Erzsébet asszony, nem fáj!

Ez volt az utolsó csepp nagymamámban, nem bírta tovább cérnával. Mint a teve az utolsó szalmaszál alatt, beadta a derekát:

-- Uram, kérem, tiszteljen meg azzal, hogy előadja kérését, és egyben kóstoljon meg velem egy pohár villányi száraz fehérbort! – és már vette is elő a kis pléhtálcát, a kis üveg kávéspoharakkal, meg a száraz fehérbort. Töltött mindkettejüknek, és türelmét visszanyerve szopogatta a bort, felső fogsorát a pohárba mélyesztve.

Aikava hozzá sem nyúlt a borhoz, hanem megjegyezte:-- Milyen hőség van itt! Erzsébet asszony hogy bírja a mindennapos ácsorgást a Skála Vár

Áruház parkolójában az illatozó déligyümölccsel!

64

-- A kötelesség, az kötelesség.-- Hát éppen ez az! – folytatta Aikava – Nem kötelességem nekem, hogy segítsek fiamnak

a felgyógyulásban?! Bárki ezt tenné, hát még egy apa, akinek nyugodalmas öregkora Ingóhéj kezén szárad.

-- Hát hogyne.-- De nem kaphatnék egy pohár szódát? Úgy kiszárad az ember szája ebben a hőségben a

sok beszédtől, és olvastam az Orvos a családban, hogy az alkohol csak dehidratál, mint azt Erzsébet asszony is biztosan tudja, hiszen szokta nézni a Deltát is, bizonyára követi a technika és a tudomány vívmányait.

-- Így van, követem – vette föl nagymamám a társalgás fonalát --, hiszen mint társadalmilag úgyszólván ingerlő helyen álló hölgynek, nekem kötelező mintegy bizonyítanom, hogy tevőlegesen részt veszek a szocializmus tudományos-technikai építésében. Rögtön hozom a szódát. Katalin! – kiáltott házvezető- és bosszúállónője után fiatal nagymamám.

De Katalin nem felelt, helyette Géza kukkantott be, és szólt, hogy Katalin beteget jelentett, és ki sem jött a szobájából egész nap.

-- Ez esetben, fiam, megkérhetlek, hogy csinálj egy szódavizet az úrnak. Mert ahogy ismerlek, biztos, hogy elfröccsözted már, amit reggel csináltam.

És nagymamám tényleg jól ismerte az élettársát minden szempontból, kivéve nemi erőszak szempontjából, ez volt a vakfoltja. Mindenkinek megvan ugyanis a vakfoltja, amit akárhogy is néz, soha se fog látni, még ha majd kiszúrja a szemét, akkor se. Vak marad rá, amíg az tényleg ki nem szúrja a szemét.

Géza kiment a konyhába, és kisvártatva nem tért vissza a szódavízzel, úgyhogy nagymamámnak kellett kimenni, és csinálni. Visszatérve vendégéhez, újra mederbe terelte a beszélgetést.

-- Tehát kiderült, mitől döglik a légy, illetve a kedves fia.-- Ez az! – örvendezett megint Aikava – Rá tetszett tapintani a lényegre. Pontosan erre

gondoltam.Fiatal nagymamám viszont nem tudta, mire tapintott rá, és nem tudta, mivel orvosolhatja a

nagy bakit. Időnyerés céljából így szólt:-- Hát így vagyunk ezzel mindannyian. Megszületünk, megházasodunk, aztán meghalunk.

Ez az ember útja – foglalta össze bölcsen.-- Pontosan – bólogatott Aikava – Ebben a melegben ritka az ilyen éleslátó képesség.-- Akkor most, hogy már tudja, mi az oka kedves fia betegségének, hogyan segíthetek én

sürgősen? Konkrétan miről is lenne szó?-- Az ön Katalin nevű bejárónőjéről. Annyit dicsérte az asszonyság a fülem hallatára, és a

városban is széltében-hosszában arról pletykálnak, milyen jól járt az asszonyság ezzel a Katalinnal. Különösen hírhedt az asszonysághoz való hűsége és ragaszkodása. Otthon is sokat meséltem róla, és a saját bejárónőmnek, meg a dajkának, mert még velünk lakik Ingóhéj dajkája, is azt ajánlottam, róla vegyenek példát. A dajka össze is barátkozott vele, és Ingóhéjnak is folyton azt mesélte, milyen gyönyörű, kedves, kötelességtudó és szolgálatkész a kisasszony. És micsoda szégyen, de ne nevessen ki ezért, Erzsébet asszony, Ingóhéj beleszeretett Katalinba. Hónapokig nem merte bevallani nekem, még a dajkájának se beszélt róla, de tegnap végre színt vallott, mint mondtam, és megeskette a dajkáját, hogy egy szót sem szól senkinek. A dajka azért nekem elmondta, és én rögtön fiam szobájába siettem, hogy felelősségre vonjam. Micsoda szégyen! – mondtam – Egy szamuráj fia! Igaz, hogy Európába kényszerültünk egy rossz családi döntés miatt, igaz, hogy megboldogult anyja csak egy európai, már megbocsásson, Erzsébet asszony.Nagymamám megbocsátott, mert ő sem gondolkodott másképp az ázsiaiakról, és így szólt

65

közbevetőleg:-- Igen, valóban Ázsia a bölcsesség bölcsője.-- Tehát egy szamuráj fia, és nem elég, hogy szerelmes lett valakibe, még bele is

betegszik. És nem elég, hogy belebetegszik, még el is titkolja az apja elől. Hát, mondom, mi van abban a Katalinban olyan különleges, amitől bele lehet szeretni. Ingóhéj a kérdés súlya alatt megérezte a kérdés komolyságát, és így felelt: „A hűsége.” És ki is fejtegette a válaszát, mondván: „Édesapám maholnap ötvenöt éves, jómagam tizennyolc, de egy mihaszna, naplopó, nyápic és ostoba tökfilkó. Hogyan viseljem majd édesapám gondját? Én nem szeretném ezt a kötelességemet elhanyagolni, de édesapám jobban teszi, ha legalább egy rendes nőt keres mellém, aki majd segít mindebben, okos, kötelességtudó, talpraesett, és gondját viseli mindkettőnknek. A dajkám már öreg és beteg, a bejárónő pedig csak a pénzért, és nem szívből csinálja. Nem is beszélek az örökösök dolgáról. Egyszóval mégis előnyösebb egy ilyen kötelességtudó fiatal lány.” Azt kell mondjam, meghatódtam az irántam érzett fiúi kötelességtudás eme megnyilvánulásán, és már-már beadtam a derekamat. Aztán átgondoltam, hogy hátha még ebből az Ingóhéjból is lesz valami, ha egy tisztességes, rátermett asszony kerül mellé. Mert a saját példámon látom, hogy a férfi nő nélkül csak olyan lesz, mint jómagam. Tehát, de ne nevessen ki, Erzsébet asszonyság, a kérésem az, hogy adja feleségül Katalint Ingóhéjhoz – bökte ki végül jövetele célját Aikava Singobei.

-- Erről talán Katalint kéne megkérdezni. Semmi kétségem aziránt, hogy rendkívül fog örülni. Rögtön tudatom önnel a választ, amint megkapom a beleegyezését – felelte fiatal nagymamám.

-- De hát minek az ő beleegyezése? Épp elég, ha az asszonyság beleegyezik.-- Már megbocsásson, de nem én leszek a fia felesége!-- Katalin nem utasíthatja vissza. Kötelességtudó, teljesíti asszonya minden parancsát. Ha

ön megparancsolja neki, biztosan megteszi. Alázatosan kérem, ne utasítson el! Biztos akarok lenni az öregkorom dolgában.

-- Jól van, beleegyezem – mondta fiatal nagymamám, félretéve a saját öregkorának problémáját.

-- Biztos lehetek a döntésben?-- Természetesen, amit mondtam, megmondtam! Ha akarja, megesküszöm a lányom

életére!-- Isten őrizz! Szükségtelen. Köszönöm az irántunk tanúsított jóságát – szedelőzködött is

kapkodva Aikava Singobei – Megyek is, elújságolom a fiamnak a hírt. Örömében biztosan megeszik két tálka moszatot egy kis algával, és erőre kap – örvendezett már elmenőben, és fejjel nekirohant az ajtófélfának. Nagyot koppant, akkor elhallgatott egy pillanatra, aztán udvarias búcsúzkodás közben végképp távozott.

-- Talán fogyasszon egy kis füstölt tarját – szólt még utána fiatal nagymamám, de Aikava addigra már a kapuban járt.

Fiatal nagymamám szólt Gézának, hogy küldje be Katalint.-- Katalin gyengélkedik, már mondtam – mondta megint Géza.-- Nem számít, nagy hírem van számára, küld ide, fiam, kérlek.Katalin teste teli volt darázscsípésekkel mindenütt, és csúnyán feldagadt és kivörösödött

az arca is. Hiába borogatta konyharuhába tekert jégkockával. Igaz, lehűtötte egy kicsit, de alig javult valamit. Katalin szorongott nagymamám elé menni, mert mit mondjon majd neki? De belevágott, lesz, ami lesz, és megállt nagymamám előtt. Géza közben betelepedett az egyik fotelba, kihallgatás céljából. Hogy a természetesség látszatát keltse, televíziózni kezdett.

-- Géza, kérlek, hagyj magunkra bennünket! – mondta nagymamám, aki nagypapám

66

halála óta beleszokott a vezető szerepbe, és egyre jobban kommunikált interperszonálisan. Katalinhoz fordult, és észrevette, hogy tele van az arca vörös csípésekkel.-- Mi történt az arcával, fiam? Hogy csúfíthatta el így magát az életútján teendő döntő

lépés előtt? – dühöngött nagymamám – Nem szégyelli magát! Amikor a legszebbnek kellene lennie, kívánatosnak, okosnak, akkor ostobán összekarmoltatja magát!

-- Bocsánatot kérek, de elestem a fészer mögött, és arccal belezuhantam a csalánba.-- Valami azt súgja nekem, hogy nem csalán okozta ezt a sebet. Egyenes jellemű nő maga,

de ha az ellenfele fondorlatos, magának sem szabad nyíltan cselekednie! Soha ne cselekedjen meggondolatlanul, és megfontolt legyen azokkal szemben, akiknek a ravaszságban van az ereje! – szónokolt nagymamám kiesve a kontextusból.

Katalin a szívébe véste úrnője szavait, és a hála könnyeivel a szemében így szólt:-- Hallottam, hogy a jövő hónap negyedikén horgászni készül. Pedig nem rég halt meg a

kisasszony, a lánya! Kérem, halassza el ezt az utat, nehogy valami baj érje a folyónál!-- Jó, jó – hagyta rá fiatal nagymamám – de térjünk a lényegre. Aikava Fingóhéj

látogatott ma meg, és megkérte a kezét a fia számára. Én odaígértem. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy bekerül egy jómódú órásmester családjába.

-- De én nem akarok! – válaszolta a szerencsétlenül járt bosszúállónő, mert azt gondolta, ki vigyáz akkor Erzsébetre, akinek a fejére már vérdíjat tűzött ki magában a két jómadár.

-- Mi az, hogy nem akar?! – kapta fel a vizet fiatal nagymamám –Ekkora szerencsét elutasítani! Én pedig már megesküdtem a lányom sírjára!

-- Minek esküdött meg?!-- Jó, belátom, hibáztam – mondta nagymamám békülékenyen kommunikálva, és

nonverbális nyomatékként térdre vetette magát Katalin előtt – Meg kellett volna kérdeznem először magát is, fiam. De megörültem a szerencséjének, mert kedvelem magát. Ne utasítsa el ezt a lehetőséget. A maga társadalmi helyzetében nem találhat ennél jobbat. Higgye el, semmire nem megy az életben, ha nem lesz valakinek a felesége. És nem rossz ember Ingóháj. Tizennyolc éves, majd megneveli. Meg is szokja az ember idővel. Van némi vagyonuk, maga, fiam, már elég jól kitanulta nálam a kereskedést, átveszi az órásüzletet az apósától. Látja, még le is térdelek maga előtt, a bocsánatát kérem.

-- Ha Erzsébet asszony így kívánja, nem mondhatok nemet. Csak az a kérésem, hadd maradjak még a háznál tíz évig.

-- Tíz évig?! De hát holnap lesz az eljegyzés.-- De én féltem asszonyomat, és szeretnék még mellette maradni – pityeredett el Katalin.-- Hagyja az érzelgősködést, fiam, az úri népeknek való az. Szedje össze magát, tegyen

valami pakolást az arcára, és holnap meglesz az eljegyzés. Az esküvőig legfeljebb egy évet lehet várni. Itt laknak nem messze, meglátogathat, amikor akar.

-- Még egy kérésem lenne. Vigyázzon magára Erzsébet asszony, ha elmegy gyalogtúrázni vagy horgászni, különösen, ha nem egyedül. Az erdőben könnyen lelövik az embert. És arra kérem, ne igyon elalvás előtt annyi mojito koktélt és bort. Tudom, enélkül fáj a feje, de kérem, hogy csak keveset fogyasszon, mert könnyű elbánni az alkoholtól elgyengült emberrel.

-- Miket fecseg itt össze-vissza? Éppen csak egy pohárral szoktam inni. Különben is, semmi köze hozzá, és ugyan ki akarna elbánni velem. Megártott ma magának az a csaláncsípés, fiam. De nem baj, majd kialussza.

67

18. Mindenhol jó rögbizni, de a legjobb itthon

„SPORT> Mégsem tér haza Juhász Tibor2006.04.01. 22:55

Fél évet töltött a szigetországban a királyvárosi rögbis. Néhány napja hazatért Nagy-Britanniából a fél évig légiósként rögbiző Juhász Tibor, aki nem sokat pihent, hiszen csütörtökön már edzésre jelentkezett, sőt szombaton a Pécsi Indiánok ellen is pályára lép. A hazatérés azonban ideiglenes, mert a játékos a következő szezont is Nagy-Britanniában tölti.

A hazatérés csak ideiglenes, Juhász Tibor eldöntötte, hogy most egy ideig nem tér vissza hazájába. Szó sincs arról, hogy ne érezné itthon jól magát, de fél év kint tartózkodás kevés volt.

„Nem terveztem, hogy meddig maradok kint, mikor jövök haza, de több szempontból is jó választás lesz, hogy visszatérek még egy szezonra. Hazalátogatásomat azért időzítettem így, mert a hét végén kezdődik a magyar bajnokság, melyben a Suzuki Angyalok csapatában szeretnék részt venni” – mondta a rögbis. „Fél évig voltam kint, és elmondható, hogy minden szempontból eredményes volt a kint töltött idő. Az angol bajnokság még nem ért véget, pár meccs még hátravan, csapatom a harmadik hely környékén fog végezni. A vezetők abszolút elégedettek voltak a játékommal, és én is úgy érzem, hogy jól ment a rögbi. Remek közösségbe kerültem, ahol sokat fejlődtem. Több lehetőség is adódott, hogy a következő teljes évet kint töltsem, és úgy döntöttem, élek vele. Nehéz döntés volt, és nagy áldozat árán hoztam.”Juhász Tibor hozzátette, hogy a visszatéréssel kapcsolatban már mindent megbeszélt a klub vezetőivel, akik visszavárják, annak ellenére is, hogy a rögbis nem tervezi, hogy több évig is a szigetországban tartózkodjon. „Kint egy kicsivel más rögbit játszanak, mi itthon a román rögbi alapjait sajátítottuk el, ennek ellenére azt mondom, sokat tanultam a szigetországban. Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, nemcsak a rögbin belül, hanem azon kívül is. Sokat jártunk szórakozni, remek söröket csapolnak Angliában. A sport mellett munkát is vállaltam, a csapat egyik szponzorának a pubjában voltam pultos” – mondta az angol nyelvet maximálisan elsajátító Juhász Tibor. A játékos elmondta, hogy rengeteg tennivalója van hazalátogatása idején Magyarországon, a magyar rögbi és a Suzuki Angyalok továbbra is kiemelt helyet foglal el az életében, illetve még nyár elején szeretné befejezni egyetemi tanulmányait is. „Tartottam a kapcsolatot a fiúkkal, Heckel Zoltán meg is látogatott kint, frissek az ismereteim, mindenről képben vagyok. Nagyon hiányzott az itthoni miliő, alig vártam, hogy edzésen jelentkezhessek, és a hét végi meccset is nagyon várom, mert mindenhol jó rögbizni, de a legjobb itthon. Ennek ellenére döntöttem úgy, hogy még egy évet idegenlégiósként dolgozom. Biztos vagyok benne, hogy visszatérésem után a csapatom is hasznát látja majd kinti tapasztalataimnak” – zárta a beszélgetést a légiós.

Idő- és helyszínváltozás A Suzuki Angyalok rögbicsapata szombaton a Kolping-pályán fogadta volna a Pécsi Indiánok együttesét, de a Duna áradása miatt a találkozót máshol és más időben rendezik meg. Az összecsapásra az esztergomi repülőtéren kerül sor, az eredeti időpont helyett, egy órával később. A 15 órai kezdettel lebonyolított felnőtt meccs előtt, 14 órakor a kadétok lépnek pályára. A vasárnapi, angolok elleni találkozó 15.30-kor kezdődik, a helyszín szintén az esztergomi repülőtér lesz.”

68

19. Elrepült az idő vasfoga

Tamás nem bírt ellenállni kíváncsiságának, ki lehet az a gyönyörű nő, akivel Henrik ilyen szerelembe van merülve, és belesett a szúnyogháló mögött, és megrettenve vette észre fiatal édesanyámat, aki fölött közben elrepült az idő vasfoga, mivelhogy a halottak gyorsan öregszenek az oxidáció meg a szabad gyökök miatt. Csak az látja őket szépnek, akit megszeretnek, és ezért megtévesztik az érzékeit, nehogy ijedtében az illető elmeneküljön. Ha viszont nem szeretnek valakit, akkor nem törődnek azzal, hogy vajon az illető szépnek vagy csúnyának látja-e őket, és halálra rémül-e, amikor meglát egy rút, bomló tetemet, amint éppen kísért, pontosabban dolga után jár. Ilona anyám mit sem törődött Tamással, hiszen érzelmileg teljesen közömbös volt iránta. Tamást halálra rémítette a nő, aki nem őt szerette, rohant a szobájába, bebújt az ágyba, magára húzta a takarót, és csak hajnalban kopogott be a másik bérlőhöz, Jánoshoz. Remélte, hogy végre hasznát veszi a pszichológus-filozófusnak, akinek a tudománya amúgy teljesen használhatatlan volt, hacsak nem az emberi lélek dolgairól, vagy a gondolkodás tekervényeiről volt szó.

De kit érdekelt már a huszadik század végén az emberi lélek, pláne a gondolkodás?Tamás is csak az irháját és a megélhetését akarta menteni, különben legkevésbé érdekelte

Henrik sorsa. Henrik örökölt néhány szomszédos ingatlant édesapjától. Az egyikben édesanyjával élt, akit imádott, és mindenben megfogadta tanácsát és parancsait. A többit kiadta albérletbe, amiből szép pénzt húzott a sunyiban, így még arra is maradt kerete, hogy keresztényi illetve elvtársias jótékonyságot gyakoroljon a lecsúszott, alkoholista Tamáson, és egy másik régi iskolatársán, Jánoson, aki eredetileg jogásznak készült, amint Henrik is, ám jobban érdekelték, mint mondta, a szellemi dolgok, ezért váltott a pszichológiára és a filozófiára. Mondván, régen a filozófiai foglalkozott az emberi lélekkel, manapság pedig a pszichológia. Ámde, okoskodott János, ebben a kelet-európai szektorban még a múltban élünk, tehát a filozófiára is szükségem van, ha pszichológus akarok lenni.

Sajnos azonban senkin nem tudott praktizálni, ugyanis az emberek nem jártak pszichológushoz, mert akkor mások őrültnek képzelték őket. Az elmegyógyintézetekben pedig nem kívánt részt venni a tudománynak csúfolt mészárlásban, ahogy ő mondta, amikor az elektrosokkra és a különböző rosszul, és rossz embereken, alkalmazott gyógyszerekre terelődött a szó. Így aztán elszegényedett, és a Henrik által felkínált kis kertvégi sufnit alakította át magának lakássá. Henrik gyakran meghívta ebédelni, Tamás pedig egy kis borral, rummal, sörrel kínálta évszaknak megfelelően, pálinkával meg mindig, és ezek a gyakori meghívások részét képezték költségvetésének a bevétel oldalon. Tamás még gyerekkori iskolatársa volt Henriknek, mostanában azonban arra kényszerült, hogy Henrik ingatlanjainak gondnokaként, és a bérlőket időnként megszorongató pénzbehajtóként dolgozzon. A gyerekkori barátság sokáig ellenállt ennek a társadalmi korróziónak, de Tamás egyre inkább úgy gondolta, hogy Henrik nem érdemli ezt a nagy jólétet, még ha meg is van verve az édesanyjával, aki folyton ordítva utasítgatta, és a sarkában járt Henriknek. Hanem mindezt ő maga érdemelte volna meg sokkal inkább, de a sors őt a társadalom pereme felé sodorta. Nem elég, hogy nincs tisztességes munkája, itt van még az önfeláldozó és rohamosan egyre undokabbá váló felesége is, aki az agyára megy. De azért nem kívánta Henrik vesztét, inkább csak a vagyonát, leginkább tovább élvezni az ingyen lakást, úgyhogy elhatározta, hogy Jánoshoz fordul segítségért. Nem aludt egész éjjel, aztán ahogy világosodott, bekopogott Jánoshoz, aki viszont éppen, hogy csak lefeküdt, hiszen többnyire éjszaka olvasott.

-- Nem zavarok? – kérdezte türelme utolsó morzsájával Tamás.-- Ugyan, dehogy – hazudta udvariasan János – De hát miért ilyen korán?Tamás ekkor nem bírta tovább a cérnát, és kibújt a szöge a zsákból:

69

-- Baj van Henrikkel!-- Tudom.-- Akkor te is láttad?-- Micsodát?-- Azt a nőt!-- Milyen nőt? Azt látom, hogy egész nap az édesanyját ölelgeti a konyhában,

krumplipucolás közben. Nem egészséges ez, ilyen korban.-- De hát egy ötvenéves nő még nem öreg.-- Nem az anyja korában, hanem Henrik korában. Egy fiatalember ne buzuljon az

anyjával, már bocsánat.-- De most nem erről van szó – vette fel az ijedelem fonalát Tamás --, hanem a nőkről,

akik esténként Henrikhez járnak.-- Na, végre!-- Borzasztó!-- Mi ebben a borzasztó, felnőtt férfi, állítólag. Talán csalók vagy kurvák?-- Rosszabb.-- Ennél csak egy rosszabb van, az édesanyja.-- Nem kell mindent arra a szegény asszonyra kenni már megint. De ide hallgass már!

Este gyöngyöző női kacagást hallottam ki Henrik szobájából, hát belestem az ablakon.-- Csúnya dolog!-- Mindegy, de egy gyönyörű nőt láttam, amint Henrikkel enyeleg, kicsit távolabb egy

másikat. Henrik és a nő teljesen egymásba voltak gabalyodva, és Henrik megígérte a nőnek, hogy feleségül veszi!

-- Melyiknek?-- Amelyiket ölelgette.-- Gondolod, hogy ez esetben elveszítjük a lakásunkat? Nem hiszem.-- Rosszabb! Henrik meg fog halni.-- Ez természetes – bölcselkedett János.-- Fellebbentettem a szúnyoghálót, hogy megtudjam, ki ez a nő. Kísértet! Csont-bőr

testével ráfonódik Henrikre, az arcáról cafatokban lóg az elszíneződött hús. Az ajka félig lerohadt, kilátszik az ínye és a fogsora. Az orra durva öltésekkel van az arcához fércelve. Megmaradt ajkát egy meghajlított villa segítségével peckeli mosolyra, a villa nyele a füle mögé hajlítva. Az arca kék, burjánzó vörös sömörökkel. Csomókban lóg a haja a kopasz foltok körül, Henrik meg üdvözült arccal csókolgatja. Csípőtől lefelé pedig nincsen neki semmi, teljes becsapás ez, akárkiféle is! A másik nő ugyanígy, csak deréktól fölfelé létezik, mint ahogy a képeken látni a kísérteteket. De járni tud, mert elindult felém. Úgy megrémültem, hogy vacogtam egész éjjel, és még a feleségemnek se mondtam el.

János elkomorodott.-- Tamás, igazat beszélsz? Mert ilyesmit eddig csak kínai, és japán regényekben olvastam.

Minden szóról-szóra hasonlóan történik például a Bazsarózsás lampion kísértethistóriájában. És ha a folytatás is hasonló, akkor Henrik barátunk húsz nap múlva meg fog halni! Szétmarcangolják a kísértetek!

-- Na, most vedd elő a tudományodat! Győzd meg Henriket, hogy marhaság ez az egész, és hogy ezek kísértetek. Aztán távolítsd el a kísérteteket!

-- De hogyan?-- Te tanultál filozófiát! Vallásfilozófiát például, naphosszat bújtad a Bibliát, a Tórát, meg

a Bhagavad-Ghítát, csak tanultál belőle valamit. Az ilyen szent iratok tele vannak kísértetekkel, a

70

Bhagavad-Ghítá meg olyan kék bőrűekkel, mint amilyen ez a nő, csak azok még nem rohadnak. Biztos még fiatalabb kísértetek, mint a miénk! Tudtam, hogy ez a Henrik egy szerencsétlen alak, még kísértetből is csak egy öreget tud fölszedni.

-- Azok nem kísértetek, hanem istenek vagy szentek, és metaforikusak vagy jelképesek. Henrik meg legszívesebben az imádott mamáját szedné föl – oktatta ki már megint Tamást a munkanélküli bölcsészdoktor.

-- Hagyjuk már ezt a vulgár-freudizmust. Szerinted Henrik húsz nap múlva csak jelképesen fog meghalni?! Esküszöm neked, hogy láttam, azok a nők kísértetek. A vak is látja, csak Henrik nem. Fel kell nyitni a szemét, és kikérdezni a kísértetek természetéről. Elvégre ő randevúzik velük.

-- Na jól van, menj a dolgodra, és tarts ezt titokban.-- Ki hinné el, hogy kísértetet láttam?-- Nem azt, te tökfej! A Bibliát, a Tórát, meg a Bhagavad-Ghítát!-- Ha nem hiszel nekem, lesd meg őket ma éjjel! – lovallta bele magát Tamás.-- Dehogy lesem, nem őrültem meg! De nyugodj meg, megvizsgálom Henriket.Azzal magához vett néhány kérdőívet, és elindult Henrik lakrésze felé. Meggyőződése

volt, hogy az egész nem igaz, esetleg el tudta képzelni, hogy Henrik az anyafüggésből hírtelen nekrofíliára váltott, és kiásott néhány hullát a közelben fekvő temetőből, esetleg valami illegális erotikus üzletben vásárolt valami kelléket. Hiszen a pult alatt mindent lehet kapni, és a pepsi-discóban köztudottan pult alatti szexshop működik, bár nem gondolta, hogy ilyen nagyobb árucikkeik is vannak, inkább óvszerre, vibrátorra meg síkosítóra szorítkoznak, tekintve, hogy a gyógyszertárak nem hajlandóak tartani ezeket, mert szerintük ettől fogyik a magyar, morfondírozott ezen János, továbbá elgondolkodott, hogy ha a nők többsége képtelen a hüvelyi orgazmusra, ki vásárolja azt a sok vibrátort. Filozófusi ösztöne azt súgta, hogy itt valami gender-szempontú csúsztatás rejtőzhet, de most nem volt ideje korát meghaladó eszmefuttatásokba bocsátkozni, így aztán szépen elsiklott karrierje felemelkedésének lehetősége mellett, egy életre.

-- Henrik! – kopogott már sokadszorra, mire Henrik álmos fejjel keveredett elő a lakás mélyéről.

-- Nem zavarok? – kérdezte álszenten János körülbelül hajnali 4 óra 57 perckor.-- Ugyan, dehogy – hazudta udvariasan Henrik.-- Pedig meg voltam győződve róla, hogy zavarok hajnalban. Mintha sokáig vendégeid

lettek volna az éjjel.-- Lenne azért alkalmasabb pillanat is. Miért ilyen korán? Bármikor átugorhatsz, itt lakunk

egy telken.-- Na, ezzel kellett volna kezdened.-- De mond már, mit akarsz ilyen korán.-- Muszáj alávesselek egy személyiségtesztes mélyinterjúnak, és megnézni az arcodat

vizsgáló szaknagyítóval. Ugyanis azt álmodtam, hogy megőrültél, és hogy az arcodon megjelent a halál árnyéka.

-- Megőrültem volna?! – kérdezte ijedten Henrik, aki volt annyira önreflexív személyiség, hogy először mindig magában kereste a hibát. Igaz, sosem találta.

-- Majd mindjárt meglátjuk. Hányat mutatok? – dugta két ujját barátja orra alá a munkanélküli bölcsészdoktor.

-- Kettőt.-- Hm.-- Rosszat mondtam?-- Az attól függ, milyen kontextusban értelmezzük.

71

-- János, könyörgöm, segíts! Mindig nagyra tartottam a tudásodat! Nagyon szép, hogy fölvállalod a szegénység árán is az emberiség kulturális kincsének őrzését

-- és gyarapítását.-- és gyarapítását, most mondd meg gyorsan, mi bajom van.-- A Biblia azt írja a teremtésről-- A történetet a végkifejlethez legközelebb kell elkezdeni egy jó mesében.-- A Biblia nem csak „egy jó mese”! – méltatlankodott az egyben vallásfilozófus.-- A tiedre gondoltam.-- Nekem ehhez semmi közöm! Te randevúzol itt veszélyes nőkkel! Nem kertelek tovább,

mostmár látom az igazságot, és a halál árnyékát az arcodon.-- Még nem is süt a nap!– Nem lehet mindent poénnal elütni! Valami urbánlegenda mondja, hogy a legtragikusabb

dolgokon is kell tudnunk nevetni, de én nem így gondolom. Vannak entitások, amelyek megkerülhetetlenül a tragikus esztétikai minőségében interpretálandók.

-- -- Azonnal mondd el, hol szedted fel a kísérteteket, akikkel tegnap éjjel Tamás barátunk

látott téged in flagranti!-- Tudtam, hogy leskelődik!-- Alkalomadtán.-- Csúnya dolog.-- De hasznos.János itt látta, hogy semmire nem megy Henrikkel a pszichoterápia módszereivel, ezért

visszagondolt a klinikai gyakorlatokra, és ezen tapasztalatából merítve pofonvágta Henriket, majd ahogy az meglepve az arcához kapott, tökön rúgta, majd a fájdalomtól görnyedező barátjának a sípcsontjába is belerúgott. Henrik elcsendesedett a fájdalomtól, és megtörve mesélni kezdett.

-- Ő a menyasszonyom, Ilona, és a házvezetőnője, Jolánta. Nemrég költöztek a Loncsosba, majd onnan tovább egy kisebb házba, a szőlő szélére, bizonyos okok késztették rá őket. Csutak doktorral látogattam el hozzájuk, és nem sokkal ezután azt hallottam, Ilona meghalt. De nem volt igaz! Csak a mostohaapja keltette a halálhírét, ahogy az enyémet is, hogy minket elszakítson. Nem sikerült neki, egymásra találtunk újra, és hamarosan feleségül veszem.

-- Látod, hiszen hallottad a halálhírét. Aki halottakkal hál, hamarosan megbetegszik, és meghal. Magadtól is tudhatod. De neked már késő is, látom a halál árnyékát az arcodon, és ez halálkomoly.

Henrik mostmár komolyan megrettent, és az édesanyja tanácsaira gondolt, aki szerint ez a nő túl érett hozzá. Hát persze, hogy megint a mamikájának lett igaza!

-- Hogy kerülhetem el a halált?-- Sehogy. Talán egy módon, ha nem találkozol többet a kísértetekkel.-- Ma is eljönnek, megígérték.-- Távol kell tartanod őket.-- De hogyan?-- Fogalmam sincs. Mindenesetre maradj ma a szobádban, és ne érintkezz senkivel, még

őrültnek vagy nekrofilnek képzelnek. Az édesanyádat is beleértve.-- De-- Az anyáddal se. Én hamarosan visszajövök, most bemegyek a városba, a könyvtárba, és

utánaolvasok a témának, és konzultálok a szellemi vezetőmmel is.Ezzel már be is csukta maga mögött az ajtót, és egyenesen a buszpályaudvarra indult.

72

Henrik nem fogadta meg János tanácsát, és rögtön indult, hogy utánakérdezősködjön fiatal édesanyámnak és Jolántának. A Loncsosban új bérlőket talált, és amikor fiatal édesanyám felöl tudakolódzott, a várpalotai új temetőbe irányították. Meg is találta ott a két friss sírt, anyámét, és Jolántáét, és mellészúrva egy bazsarózsa alakú lámpást, épp olyat, amilyennel előző este világított a két kisasszony. Henrik elhatározta, hogy mindenben engedelmeskedik Jánosnak annak érdekében, hogy elkerülje a halált. Hazatért, bezárkózott a szobájába, és senkinek sem nyitotta ki, csak a délután hazaérkező Jánosnak, aki egy cetlin egy címet, és egy levelet nyújtott át neki.

-- Azonnal keresd fel az evangélikus plébánián Joó Örsöt, és add át neki ezt a levelet. Szerencsére épp erre felé lakik az egyetlen ember, akiben reményünk lehet, a többiek csak a Galaktikához értenek.

Henrik azonnal indult, és hamarosan az evangélikus pap előtt állt. Joó Örs már elmúlt ötven éves, és egész külseje az Isten szolgálatában gyakorolt lemondásról és magasztos erényekről tanúskodott. Henrik mély tisztelettel nyújtotta át a levelet.

-- A levélben az áll, hogy megjelent az arcodon a halál árnyéka. Látom is, semmi kétség, hogy meg fogsz halni.

-- Könyörgök, csináljon valamit, hogy megmeneküljek a haláltól!-- Semmit nem tehetek, mélyen rejtőző, titkos okok határozzák meg a sorsodat. A kísértet

nem gonoszságból, hanem nagy szerelmében üldöz. Adok egy talizmánt: egy színarany kereszt. Neve „Kincsek zápora”. Aki megkapja, arra záporoznak az égi kincsek. Viseld mindig a nyakadban, és hátha hozzásegít, hogy megértsd ennek a nőnek a csodálatos lelkét, és az érzéseit, melyeket irántad táplál, bár teljesen méltatlan vagy rá. Az is mutatja méltatlanságodat, hogy itt vagy, és félelemtől reszketsz. De nem baj. Mindenkinek meg van írva a sorsa, amin csak ő saját maga változtathat. Hord a talizmánt, és gondolkodj, próbáld a test és a lélek rejtélyét megfejteni, addig ez a kereszt távol tartja a kísérteteket. Adok még egy szent szöveget, ezt ragaszd a nyílászárókra, és ismételgesd megállás nélkül:ascarya-vat pasyati kascid enamascarya-vad vadati tathaiva canyahascarya-vac cainam anyah srnotisrutvapy enam veda na caiva kascit

-- Ha hatástalannak bizonyul, és a kísértet haragra gerjedve a közeledbe férkőzne, ezt ismételgesd:jatasya hi dhruvo mrtyur dhruvam janma mrtasya catasmad apariharye rthe na tvam socitum arhasi

Henrik szívesen megkérdezte volna, vajon mit jelentenek ezek a szavak. Akkor talán kitartóbban tudta volna ismételgetni. Így azonban, miután hazatért, és bezárkózott, folyton belezavarodott a szöveg citálásába, és anélkül, hogy észrevette volna, folyton megváltoztatta a szavakat, és értelmüket.

Vajon ha tudta volna a szavak értelmét, megértette volna a nő érzéseit, és a test és lélek rejtélyét? „A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla.” Henrik is egyre csak elbóbiskolt a szövegen, ahelyett, hogy gondolkodott volna fiatal édesanyám természetén, és csak éjjel, a léptek zaja riasztotta föl. Begubódzott a takarójába, és bebábozódva rettegett. Az ablakban megjelent a bazsarózsás lámpás, és leírhatatlan szépségű fiatal anyám feje.

Fiatal anyám feje kedvesen mosolygott, és intett Henriknek, hogy engedje be. Henriket felkavarta anyám szépsége, és már kétségei voltak, hogy valóban kísértetet lát-e, de úgy gondolta,

73

nem kockáztat. Fejére húzta a takarót, és lekapcsolta a villanyt.-- Nem tudunk bemenni, Ilona – mondta Jolánta --, hűtlen lett hozzánk Henrik szíve. Nem

enged téged többet magához. Bele kell törődni.-- De hát ez biztosan valami félreértés! Megbántottam valamivel? Beszélnem kell vele, és

tisztáznom ezt. Nem megyek innen el, amíg ki nem engesztelem.Azzal ruhája ujját arcához emelte és keserves sírásra fakadt. Gyönyörű volt, és

ugyanakkor iszonyatos a maga gyönyörűségében. Szegény fiatal édesanyám! Annyira sajnálom, de hát ilyenek a férfiak, olyan változékony a szívük, mint az őszi égbolt, aminek csak tél a vége. Fiatal édesanyám iszonyatos fájdalmat, tehetetlenséget, és értetlenséget érzett, és elhatározta, hogy mindenképp beszél szerelmével. Hogy lehet, hogy tegnap még szerette őt, és ma már be sem engedi, de még egy utolsó beszélgetésre sem méltatja?

Most, ahogy így elmesélem fiatal édesanyám történetét, valóban nagyon megsajnáltam őt, és összemarcangolódik a szívem, ha rágondolok, mennyire fáj, ha csukott ajtókat talál az ember, amikor azt hiszi, hogy már a legközelebb van valakihez. Nekem is hogy hiányzik az őrzőangyalom, az első férfi, akit életemben megpillantottam, a borospincében, a földről, amikor fiatal nagymamám a mellkasomat leszorítva éppen ketté készült engem szelni rozsdás alabárdosával. Keresem mindenhol, de még egy hasonlót sem találok. Fáj minden nap, amit nélküle kényszerülök eltölteni, márpedig minden napot nélküle kényszerülök eltölteni. Hát ezért sajnáltam meg édesanyámat. Mert magamat is úgy megsajnáltam: lehet, hogy életem végéig egyedül leszek, és ezt olyan nehéz elfogadni! Fiatal anyám viszont, mivel már meghalt, az örökkévalóságban lesz egyedül. Szomorú ez, és Jolánta szíve is összefacsarodott, meg gombóc mardosta a torkát, és szúródott a szeme, meg facsargatódott az orra alkalmazója kínlódását látva, aki mostanában bőven bepótolt minden sírást, amit annak idején fiatal nagymamám akart kiprovokálni belőle. Úgy látszik, mindenkit utolér egyszer a saját könnye. A házvezetőnő egy utolsó reménysugarat szúrt anyám fejébe, bár tudta, hogy Henrik reménytelen figurája a történetnek.

-- Mennyire ragaszkodsz hozzá! – mondta Jolánta – Henrik teljesen méltatlan egy ilyen szerelemre. Menjünk, próbálkozzunk a másik bejáraton.

Ezzel a praktikus bejárónő a hátsó bejárat felé vezette bőgő édesanyámat.

74

20. Mindig egyedül van

Annyira megölelem, hogy még vissza is ölel, Dr Nagy István, szülész-nőgyógyász szakorvosom, egyébként nagyon jó pasi, nem is gondoltam, hogy egyszer alkalmam lesz így a nyakába ugrani.

-- Akkor nem teszem föl a kérdést, hogy mik a szándékai.Én tulajdonképpen éreztem is már, de mert minden házi terhességi teszt ellene mondott,

nem vettem komolyan, hogy gyereket várok. Hát mégis! Nem is gondolkodom semmin, teljesen kitöltött a boldogság, egyáltalán nincsenek kétségeim. Egyedül döntök, hiszen az ember végső soron mindig egyedül van, különösen, ha nő, és különösen én. És már csak egy hónap a kritikus négyből. Biztos, hogy sikerülni fog – ilyesmik járnak a fejemben, miközben a parkoló felé tartok. Utálom a mélygarázsokat, mindig szorongás fog el, ahogy az autómat keresgélem, de most nem is figyelek erre. Kívülről látom magam, mint boldog és szép kismama, aztán mint anyuka, egy kedves kislánnyal vagy kisfiúval, majd mindenhova együtt megyünk, és nagyon elkényeztetem, mindent megengedek neki, amit csak akar, és rögbilabdát veszek az első születésnapjára.

A boldog kismama, ahogy felhívja a bátyját, Krisztián, képzeld, gyereket várok, Krisztián okos, de egyidejűleg érzelmileg túlfűtött, akkor átjöhet-e ma este, kérdezi, igen, fél óra múlva otthon vagyok.

Minden idegszálával a vezetésre összpontosít, igazából meg sem hallja, hogy folyamatosan csöng a mobilja több, mint egy órája. Még mindig élesen, de kegyetlenül élesen lát és tud mindent, és tudja, hogy csak arra szabad összpontosítania, hogy össze ne omoljon. Közel a házhoz parkol, reméli, hogy nem találkozik szomszéddal, felrohan a két emeleten, a lépcsőházban Krisztián ül,

-- Miért nem veszed föl a mobilod, már annyira aggódtam!Nem válaszolok, csak villámgyorsan kinyitom az ajtót, behúzom Krisztiánt, becsapom az

ajtót, kikapcsolom a riasztót, állok és sírok. Krisztián felkapcsolja a villanyt a folyosón.-- Most mi van? – persze nem válaszolok, Krisztián hozzám lép, átkarol, én a vállán sírok

tovább.-- Mik ezek a sérülések rajtad?Én csak sírok, a folyosón ácsorgok, nem tudom, mennyit, görcsösen kapaszkodom a

bátyámba, míg az ölében be nem visz a szobába. Ott, az ágyon fekve már jobban érzem magam, ő az ágy szélén ül, és simogat. Mégis nagyon egyedül vagyok, mintha mindentől el lennék szigetelve, de mégis jó, hogy itt van. Nem bírnám ki, hogy elmenjen. Valahogy tudja is ezt, csak ül velem türelmesen. Kivesz a táskájából egy üveg ásványvizet, azt adja oda, nem megy ki vízért. Mivel már órák óta ül az ágy szélén, végül helyet mutatok neki, hogy inkább feküdjön oda ő is. Mint amikor kislány voltam. Nagyon sokszor nem tudtam elaludni, de Krisztián el tudott altatni. És egyébként is mindenben nagyon jól tudott gondoskodni rólam, sokkal idősebb is volt, és nevelőédesanyám gyakran rábízott, amikor sok dolga volt. Mindig is ő volt az őrangyalom, és ezt most mondom ki magamnak először.

-- Megtisztíthatom ezeket? – kérdezi kis idő multán. Nem válaszolok, hoz jódot meg kötszert. Halad szisztematikusan a sebeim megtisztításával – Hát ez csúnya munka.

-- Holnap azért egy tetanuszt is adok. Összetűzésbe kerültél egy bádogemberrel, vagy mi?! –állapítja meg végül.

-- A parkolóban. Egy férfi megtámadott.-- De hát hogyan?-- Egy mozgássérült. Vagyis nem tudom, egy mozgássérült kérte, hogy segítsek neki

kiszállni az autóból. Segítettem, és utána rám támadott.

75

-- Tolókocsival?!-- De nem! Nem volt valójában béna! Teljesen egészséges volt, elkapta a nyakam, és

bevonszolt – mondom újra sírva.-- Megölöm, a rohadt, szemét állat!-- egy folyosóra. És meg akart erőszakolni.-- A rohadt életbe! És te?-- Küzdöttem.-- Sikerült elmenekülnöd, hála Istennek!-- Igen, de – de nem tudom tovább mondani a sírástól.-- Tudom, szar, holnap feljelentjük. Nagy szerencséd volt, de legközelebb nem engedlek

sehova egyedül, sötétedés után. -- Volt nála egy vascső. -- Látom. Holnap kialszod magad, és elmegyünk feljelentést tenni.-- Nem.-- Dehogynem. Hátha elkapják. Persze kicsi az esélye, az ilyen nem hagyja ott a

névjegykártyáját, de hátha.-- Elhoztam a lakcímkártyáját.-- ?!-- Én-- Odaadta?!-- Én megöltem.Krisztián nem tud szólni semmit.-- Azt hiszem.-- Biztos képzelődsz. Fáradt vagy.

-- Nem, én azt hiszem, meghalt.-- De hogy tudna egy ilyen gyenge nő megölni egy férfit, aki vascsővel váratlanul rátámad?! Képzelődsz.-- Én sem tudom. Megszereztem tőle a vascsövet.-- Honnan veszed, hogy meghalt? Nem lélegzett? Megnézted a nyaki ütőerét?-- Egyszer igen, de akkor élt. Amikor másodszor is a földre került, szétvertem a fejét. Szerintem meghalt. Vagy szerinted?-- Hát te láttad.-- Így vérzett a feje, meg kijött belőle az agyvelő.-- Akkor aligha élte túl.

Felkelek, és előkeresem a lakcímkártyáját. Felolvasom: Kovács Géza, Veszprém, Házgyári út 106. 8200. Ismered?-- Nem. Mi van ott még?-- Névjegykártya. Kovács Géza, kertépítő, gyümölcskertész. Egy összehajtogatott szórólap: Parkok, gyümölcsösök tervezése, telepítése, karbantartása. 1000 darabot jövő hétre, egy cetlin.-- Aki a virágot szereti, rossz ember is lehet.-- Megöltem.-- Hát meg. Akkor ne menjünk a rendőrségre. Ha valaki megkérdezi, én vertelek meg. Ha kialudtad magad, bejössz, és megvizsgállak azért, nincs-e valami belső dolog.-- Miért, mi lenne?-- Mit tudom én, semmi, már éreznéd, ha lenne. De azért a biztonság kedvéért nézzük meg.-- De mit?-- Csak rutinvizsgálat. Mondjuk hogy nincs-e valami belső sérülésed.

76

Visszafekszem az ágyba, és Krisztián is, újra átölel. Az őrangyalom. Az orvosi pálya is azért vonzotta kamaszkora óta, hogy megfejtse gyógyíthatatlan insomniám titkát. Ha most nincs velem, biztos, hogy összeomlok, és betelefonálok a rendőrségre.-- És a vascső, az hol van?-- Fogalmam sincs.-- Otthagytad? Mert rajta van az ujjlenyomatod!-- Nem emlékszem, hogy elhoztam volna. Most hova mész? Ne menj el!-- Mindjárt jövök, lemegyek a kocsihoz.Hallottam, hogy megkeresi a slusszkulcsot, vizet enged a fölmosó-vödörbe, rongyokat vesz elő, a tisztítószerek között matat. Fél óra múlva jött vissza.-- Gyere, zuhanyozz le!-- Ott volt?-- Ott, felhoztam.-- De jó, hogy vagy – mondom később, mikor már majdnem elalszom, Krisztián segítségével.

77

21. Golyókat forgatok esténként

Géza egész éjjel abban hánykolódott, mikor fog Katalin mindenről beszámolni fiatal nagymamámnak, aki, bár lánya elűzése óta valami isteni sugallatra a jellemfejlődés útjára lépett, biztos, hogy jogos haragra gerjedne, és megint elővenné rozsdamarta alabárdosát Géza feldarabolása céljából. Mióta fiatal édesanyámat és Henriket megölte, nem gyakorolta senkin az ősi magyar jogos felindulásból elkövetett gyilkosság hagyományát, de azért fitness-testgyakorlás céljából még rendszeresen elővette az alabárdost, már csak a wellnesse kedvéért is, és Katalint is megtanította az alabárdos forgatására, hátha egyszer jogos önvédelemre lesz szüksége, ugyanis ez nők esetében gyakran feláll.

Amikor Rita átjött másnap, Géza álszenten fogadta, udvariaskodott, hellyel kínálta, és fennhangon hivatalos hangon ütötte meg a nőt, de az asztal alatt olyasmiket kérdeztek egymástól, hogy eljárt-e Katalin szája, meg hogy nem jobb lenne-e Katalint megölni vagy megfélemlíteni, és hogy de, legjobb lenne megölni, de a lehetőségeik korlátozottak, ezért csak megfélemlítik. Géza beszámolt Aikava Singobei látogatásáról is, és megegyeztek, hogy az eljegyzési ünnepségről visszatérő Katalint megveretik a város határa utáni útkanyarulatnál.

-- A mi bejárónőnk bele van habarodva az órásmester fiába. Naphosszat erről locsog anyámnak, majd elmondom neki az eljegyzést, és felbíztatom, hogy néhány barátnőjével támadják meg, és verjék meg Katalint. Csak azt intézd el, hogy egyedül jöjjön vissza, Erzsike nélkül, hiszen Erzsike, ha előkapja alabárdosát és jogosan felindul, miszlikbe darabolja az egész személyzetünket – ezzel már indult is haza, hogy előkerítse a bejárónőjüket, Alicét.

Amikor belépett az ajtón, Alice nem vette észre, hogy hazaérkezett. Szokása volt, hogy takarítás közben dúdolgatott, és időnként annyira magával ragadta saját művészete, hogy táncolt is egy-egy slágerre, vagy maga komponálta dalra. Most is épp egy ilyenre rázta magát, és a szerzemény már annyira előrehaladott fázisban volt, hogy teljes szöveget is gyártott hozzá.

-- „Maagányos szőke lány egy motorbiciklin, én vagyok, pedig tudom, hidegg van itt kinn, nincsen kabáá tomés ninccsrajtam sál sem, resz keta szívem, sa bicikli száál. Bennem már elpattant egy húúúr. Vagy az élet volt kegyetlen, vagy a szíved volt kemény. Az a tűz még lángol bennem, elemészt a szenvedély. Shogyha egyszer meegbocsátasz, svisszajösssz hozzám, parararam ram pararam, mer’ a szívem nyitva áll” – énekelte nagy beleéléssel Alice az önéletrajzi ihletettségű szerzeményt.

-- De szépen énekelsz, Alice – szakította félbe Rita a bejárónőjét--, mi ez a jó slágeres zeneszám?

Alice zavarba jött, és abbahagyta az éneklést, és az ütemes ingatózást és rázkódást.-- Semmi, csak azt hittem, egyedül vagyok, és kitaláltam ezt a dalt.-- Nahát, hogy te mennyire tehetséges vagy! Olyan jól énekelsz, mint egy örökzöld

táncdalénekes, vagy mint Mirellit Matthieu a berlini Moulen Rouge-ban. És ez a szöveg, olyan melankolikusan lírai! Alice! Te kész alanyi költőnő vagy! Miért nem jelentkezel a Ki mit tudba?

-- Gondolja Rita, hogy lenne esélyem, hogy felkutassák a tehetségemet?-- Minden bizonnyal. Tudják azok ott, akik zsűrnek és kritikáznak az asztalnál, hogy a

tehetség leggyakrabban a szerencsétlen külső mögött lapul, és úgy kell előásni a szép énekhangot és muzikális fület az emberből, mint kiskakas a gyémánt félkrajcárját a trágyadombból. Akik ma a nagymenők, azokat is ásták elő régebben az előző zsűrik a szarból, és ezért tartoznak kötelességgel a társadalomnak, hogy a tehetségeket gondozzák, például téged.

-- Én egy tehetség vagyok?-- Természetesen.-- De hát a kedves mamája mindig rámszol, ha véletlenül meghallja, hogy mosdás közben

78

este a számra jön valami sláger.-- Nem csoda, mert a tehetségeket nem ismerik rögtön föl. Azokat nehéz felismerni, mert

szunnyadnak az inkognitó mélyén. De én már mondtam az édesapámnak, meg a bátyáimnak és a nővéreimnek, a barátnőimnek és a húgaimnak, hogy milyen tehetséges bejárónőnk van. Jó a hangja, csak egy kicsit képzetlen, és rá akarom beszélni, hogy járjon el a zeneiskolába. A hallása abszolutum, és költő is mindezek mellett, meg tudja egy személyben szerezni a zenét és a dalszöveget is. Egy teljesen önjáró slágerszerző maszek kisiparos lehetne belőle. Elmeséltem ezt az órásnak is, tudod, a Skálában van a kalitkája. Aikava Singobei, a jómódú órásmester is hallotta, ahogy dicsértem a zenei képességedet. Tudod, hogy a japánok nagyra tartják, ha egy háztartási alkalmazott egyszerre zenélni és énekelni is tud, főleg ha még azt is tudja.

-- Mit?-- Hát azt csinálni.-- De mit? – értetlenkedett Alice.-- Amit a gésák náluk. Tudod, a japán titok, a gésák titka.-- Jujj! – sikított fel Alice – Csak nem árulta el neki Rita kisasszony, hogy golyókat

forgatok esténként a pampuskámban?!-- Ugyan Rita, felvilágosult ember az órásmester, házasulandó fia van, és japán. Ez még

jobban felvillanyozta, mint a zenetudásod. Amikor elmondtam neki, hogy milyen ügyes vagy a háztartásban és a bevásárlásban, kijelentette, hogy meg fog kérni a fia számára. Tudod, a fia az a jóképű Ingóháj, csak egy kicsit gyengélkedik az elmúlt pár évben.

Rita megint sikoltozni kezdett, de most örömében, és alig akarta elhinni a jó hírt.-- Vagy két hónapja lehetett ez, emlékszel, mikor az orosz csörgőórát vittem javíttatni.

Azt’ ma hallom, hogy holnap lesz Ingóháj eljegyzése.-- De hát még meg sem kérte a kezemet!-- Valóban, ez a probléma! Mert Erzsikéék bejárónőjét, Katalint kérte meg, és sürgősen

megtartják az eljegyzést már most. Katalin ugyanis azt terjeszti rólad, hogy lopsz, magáról pedig azt, hogy egyszerre három gésagolyóval gyakorol. És köztudott Aikava Singobei számára, hogy te csak kettővel, és hogy három, az több, mint kettő, és a több jobban edzi a pampuskát.

-- Micsoda?! – gerjedt haragra Rita – Hogy van mersze ennek az alávaló némbernek álszent dolgokat terjeszteni a pampuskámról, ráadásul pedig azt, hogy lopok.

-- És a többit csak a kíméletedből nem mondom el.-- Mást is terjeszt?! Mondja mostmár el, had tudjam meg magamról az igazat.-- Ha ennyit kérlelsz, kénytelen leszek előretolni a szekeredet az önismeret rögös

kátyúján. Azt terjeszti rólad, hogy még a munkaadóidat is megvered.-- Dehát ez nem igaz! Vagy – bizonytalanodott el Alice --, verésnek számít az a kis

náspángolás, amire időnként a fiatal öccse kényszerít engem a konyhakéssel?-- Ugyan, Alice! Hát persze, hogy természetesen egy árva szó sem igaz a persze hogy

hazug rágalmazásodból. Más, ha úgy versz valakit, hogy kiérdemli, és pláne, ha még egyenesen kérlel is miatta a konyhakéssel. Nem is utasíthatnád vissza a munkaadód ilyen közeli hozzátartozójának sürgető kérését.

-- És Ingóháj hűtlen lett hozzám! Leugrom a Viaduktról! De előbb megfojtom ezt az álnok Katalint! Minek üti az orrát a más dolgába! Elszeretni a másik vőlegényét! Ahhoz ért! De én majd kimutatom a fehér fogamat! Olyan bosszút állok, hogy attól kódul!

-- Csillapodj, Alice! Csak okosan, nincsen még elveszve minden. Az eljegyzés igaz, hogy holnap lesz, de fel lehet bontani egy ilyen rosszul sikerült eljegyzést bármikor. Például még az esküvő napján is, ha például nem menne el Katalin, mert nagyon gyengélkedne.

-- De mitől gyengélkedne! Olyan jó a kondíciója és az egészsége, hogy bemehetne a

79

Ceizel Endrébe génbanknak! Gyengélkedne!?-- Például teszem azt, meghalna.-- Az lenne a legszerencsésebb fordulat mindannyiunknak. De mitől halna meg? Az

emberek nem szoktak csak úgy maguktól meghalni.-- Dehogynem! Pont maguktól szoktak, de esetleg segíthetsz neki.-- Nem őrültem meg, még segíteni is neki ezek után!-- Nem úgy gondoltam, Alice. Hanem hogy például valaki megölhetné.-- Hát azért megölni nem kell!-- Elég lenne egy kicsit összeverni.-- Levágni a haját például. Vagy ha valaki megerőszakolná, akkor biztos, hogy nem venné

feleségül senki!-- Micsoda pompás ötlet, Alice! Tudtam, hogy nagyon tehetséges a zenei képességed,

annyira szépen össze tudod szőni a szálakat most is a harmónia visszaállítása érdekében. És ma este adódik is a kedvező alkalom. Katalin és Erzsike hivatalosak Aikava Singobeihez.

-- Minek hívta meg őket?-- Hát az eljegyzés miatt.-- Áhá! Már értem!-- Tudtam, hogy egyre gondolunk.-- De mire?-- Hogy ma este az éj sötét leplében bevárjátok esetleg az útkanyarulatnál a barátnőiddel,

akikről szintén ocsmány pletykafészkeket terjeszt Katalin, és megbosszuljátok tettel a szavakat.-- De szépen mondta! Nagyon szép ez a verssor!-- Én is titokban költőnő vagyok.-- Nem is gondoltam, hogy-- De mostmár siess, szedd össze magad és a barátnőidet. Tessék, egy kis zsebpénz,

vegyetek egy kis üveg bonbonmeggyet!Alice nem tudta mire vélni a nagy szívélyességet, de nem is gondolkodott el rajta, mert

mindig is érezte, hogy ő jobb sorsra érdemes, és most érzete, hogy eljött a jobb sors, és már mindig is ittmarad, ha nem rontja el. Összetoborozta barátnőit, letelepedtek az útkanyarulatnál, és bebonbonmeggyeztek fenékig.

Közben Géza elintézte otthon, hogy Erzsike előbb küldje haza Katalint, hiszen ha Erzsike is jelen van, akkor csak miszlik lesz az egészből, és különben sem tudta kiverni a fejéből a kikötözős jelenetet, és izgatottan tervezgette, hogy fogja megerőszakolni Katalint, amíg fiatal nagymamám éppen eljegyzi Aikava Singobei házában. Így bebiztosítván az eseményt, számba vette, hogy mindenképpen hasznos lesz számára Katalin kimenetele:

-- Mert hogy ugye Katalint vagy halálra verik az útkanyarulatban, és ez jó, vagy összeverve jön haza, és akkor megerőszakolom, ami megint jó, vagy nem sikerül a támadás, és épen jön haza Erzsike nélkül. Akkor pedig itthon megverem, és megerőszakolom, ami megint csak jó. Hiába, ez a világok legjobbika – ezzel lehúzta Quelle katalógusból rendelt nadrágja cipzárját, és tervein álmodozva kiverte a farkát, kicsit várt, majd kihugyozott az ablakon, a szőlőre.

80

22. Amit e pillanatban a világról tudni lehet

Julianna azt gondolja, hogy ez egy ajándék, már amikor teljesen lemondott róla, hogy valaha is lesz lehetősége erre, hogy a szükséges feltételek mindegyike összeáll. Nem is állt össze, de ez nem is érdekelte most. Az autója mellé ért, amikor látta, hogy a mozgássérülteknek fenntartott helyről egy férfi integet felé az autóból.-- Ne haragudjon, kisasszony, segítene?-- Természetesen.

Julianna az autóhoz lép, és segít kiszállni a férfinek, aki mankójára támaszkodik. A segítség inkább gépies volt, ki sem lépett igazán a gondolataiból, melyek folyton önmaga mint kismama körül jártak. Nagyon szeretett volna mielőbb hazaérni, átgondolni, találkozni Krisztiánnal. Mindent nagyon tisztán lát, mintha kívülről nézné, olyan tárgyilagosan, de közben teljesen átéli a pillanatot, a hírt, átérzi, hogy az egész élete megváltozik majd ezután, de közben meg önmaga marad, csak mindent tisztábban lát majd és tud, mint ahogyan ebben a pillanatban is mindent tud, amit e pillanatban a világról tudni lehet.

A férfi azonban nem megy tovább, hanem elengedi mankóját. Valójában semmi baja nincs, és egész testét nekitolja Juliannának. A nő nagyon meglepődik, szinte fel sem eszmél, a férfi fojtogatni kezdi. Angelitát teljesen felkészületlenül érte a támadás, hiába próbálkozik, nem tudja kitépni magát a férfi szorításából, akinek így sikerül a vészkijárat feliratú ajtón bevonszolnia a lányt. A vészkijárat egy folyosóra nyílt, melyben halvány lámpatestek adnak éjszakai világítást. A férfi leteperi Juliannát, és szétfeszíti a lábait. A nő azonban nagyon elszántan küzd, mert tisztán látja, hogy hiába kiabál, úgy sem siet segítségére senki. Összeszedi minden erejét, tudja, hogy egyedül kell megvédenie már nem csak magát, de a gyerekét is. A megsokszorozott erővel vívott küzdelem jár is némi eredménnyel, mert a lány újra talpra kerül, de ekkor a férfi előhúz egy vascsövet, és azzal mér ütéseket Juliára, ha a lánynak nem sikerült kitérnie. De a nő nem adja föl.

Sokáig dulakodnak, és Julia egyre jobban kiismeri támadója taktikáját és gyenge pontjait, míg egyszer sikerül elragadnia tőle a vascsövet. Egy szerencsés ütés után a férfi a padlóra kerül.Csönd van, és a lány csak a saját zihálását hallja, a férfié elhallgatott. Akkor letérdel a test mellé, és a nyaki ütőerére teszi a kezét.

A férfi ekkor hírtelen magára rántja Angelitát, és a küzdelem folytatódik. Szerencsére a vascső a nőnél marad, a földön birkóznak, és amikor a nőnek sikerül a férfit jó helyen eltalálnia, és az nem mozdul, mostmár nem kockáztat többet, hanem teljes erejéből üti a fejét, amíg alaposan össze nem roncsolja a koponyát.

Julia alig kap levegőt, gyorsan összekapkodja szétszóródott iratait, a férfinek minden kiszóródott holmiját otthagyja, csak egy iratcsomóba markol bele, amiben a férfi lakcímkártyáját látja. Kirohan, beül az autóba, és elhajt.

„Bűncselekmény áldozata lett az ismeretlen férfi (Budapest - Pest megye)2002.03.28.

Március 27-én hétfőn takarítók találtak rá egy ismeretlen személyazonosságú férfi holttestére. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a férfi bűncselekmény áldozata lett. A Budapest belvárosában, egy parkolóban megtalált holttest azonosításához a lakosság segítségét kérjük.

Takarítók találtak rá annak a férfinak a holttestére, akinek személyazonosságát eddig nem sikerült megállapítania a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. A bűncselekmény áldozatává

81

lett férfi kb. 55-60 éves, zömök testalkatú, orra enyhén horgas, arcformája széles, kerek. Rövid, hullámos gesztenyebarna hajú, fülei fejhez simulóak, kicsik. Fogazata: Bal alsó 1-2-3 saját ép fog, 4-5-6 esztétikus porcelán híd pillér, koronával fedve, 7-8-as hiányzik. Jobb alsó 1-2-3 megtartott saját ép fog, 4-5-6 esztétikus porcelán híd pillér, koronával fedve, 7-8-as hiányzik. Bal felső fogazata : 1-es fog sarkából 0,1 x 0,1 cm-es darab le van törve, 2-3-4-es porcelán híd pillér, koronával fedve, 5-ös hiányzik, 6-os saját, 7-es hiányzik, 8-as nem nőtt ki. Jobb felső fogazata: 1-es metsző saját, sarkából 0,2 x 0,2 cm-es darab hiányzik, letört, 2-es saját, ép fog, 3-4-5-6-os esztétikus porcelán híd koronával fedve. 7-es saját, 8-as nem nőtt ki. A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen férfi személyazonosságára, vagy az elkövető személyére vonatkozóan érdemleges adattal bír, értesítse a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-1/443-51-14-es központi számon keresztül, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén. Segítségüket ezúttal is köszöni a rendőrség!”

82

23. Még sosem látott tamagocsit

Géza megkérte Erzsikét, küldje haza Katalint előbb Aikaváéktól, mert, mint Géza mondta, a szőnyeg rojtjaiba beette magát a por, amitől folyton tüsszög, és szeretné, ha Katalin haladéktalanul kitisztítaná a szőnyeget, mert ő nem bírja tovább az állandó gyötrődését a nyálkahártyájának, és ezt az oltári nagy koszt és rendetlenséget se állhatja, amit a háztartási alkalmazott az utóbbi időkben munkája elhanyagolásával előidéz.

Fiatal nagymamámnak gyanús volt, hogy Géza hírtelen ennyire megszerette a tiszta, rendes házat, mikor egyébként ő volt a legkoszosabb és legrendetlenebb az egész háznép közül, mert nem szeretett tisztálkodni egyáltalán, koszos ruháit szanaszét dobálta, és sokszor még a vécét sem húzta le maga után. De azért természetesen rendelkezésére ígérte Katalint, bár megjegyezte magában, hogy rajta kell tartania a szemét Géza libidóján.

Aikava Singobei, az órásmester a Cholnoky lakótelep szélén, egy társasházban lakott, melyhez egy nagyobb kert is tartozott. A japán órásmester maga gondozta a kertjét minden nap, óriási odafigyeléssel, amiért a szomszédok, akik zöldséget termesztettek a ház mögött, bolondnak nézték, főleg, mert a talaj nagy részét apró kavics fedte. Aikava Singobei úgy gondolta, hogy kertjét a Rjóan-dzsi templomában található kert mintájára építi föl, és kiegészíti néhány növénnyel, mely ezen a magyar éghajlaton jól érzi magát. Így az övé mása volt a kiotói kertnek, de növényekben gazdagabb, így nem csak megőrizte, de tovább is fejlesztette az eredeti kareszanszui stílusát. Az órásmester azonban nem gondolkodott ilyesmin, csak művelte a kertjét meditatív állapotban napról napra. A kert harminc méter hosszú volt kelet-nyugati irányban, és tíz méter észak-déli irányban. Tizenöt különféle méretű, szabálytalan alakú, mohával körülvett szikla állt benne fehér kavicsos homokágyban, melyet Aikava naponta elgereblyézett. A sziklák mindegyikét egy-egy növénnyel egészítette ki az órásmester, kövirózsával, varjúhájjal, más apró, pozsgás növénnyel, vagy valamilyen henye növésű cserjével, mely simulékonyan folytatta a szikla alakját, és összekapcsolta a követ a földdel. A kicsi fehér kavicsokon elhelyezett különféle méretű sziklák öt csoportot alkottak, amelyek öt, három, vagy kettő sziklából álltak. A kert tizenöt szikláját Aikava Singobei úgy helyezte el, ahogy az eredeti Rjóan-dzsi zen kertben osztották szét őket: a kertet szemlélő ember egyszerre csak tizennégyet láthat közülük, bármely szögből nézi is a kertet. A legenda szerint csak az láthatja az utolsó, láthatatlan sziklát a lelki szemeivel, aki mély zen meditációban eljut a lelki megvilágosodásra. Aikava szerint a sziklák egy fa tudatalatti képét mutatták. A sziklák nézésekor ez a kép nem látható tudatosan, csak a tudatalatti elme képes meglátni a sziklák közötti finom asszociációt. Az órásmester szerint ennek köszönhető a kert nyugtató hatása. Ő maga is csak akkor volt nyugodt, ha a kertben babrált, vagy a kertet szemlélte. Másképp örökös szorongás, nyugtalanság és lehangoltság kínozta, amit heves beszédkényszere fedett el, az idegességtől pedig úgy kimerült, hogy feledékeny és szórakozott lett, például elfelejtette, hogy már megjavított egy órát, és még egyszer megjavította.

Most is, amikor fiatal nagymamám megérkezett Katalinnal, Aikava fejetlenül fogadta, és maga is mondta, hogy azt sem tudja, hol áll a feje, de csakhamar megérezte, mert a nagy kapkodásban és fel-alá rohangálásban fejjel nekiment a teraszkorlát oszlopának.

A terasz egyébként szervesen kapcsolódott a kerthez, és mindez annyira lenyűgöző volt, hogy Erzsike hírtelen megvilágosodott Gézát és a szőnyegbe ivódott port illetően, és mivel féltette Katalint, nem haza, hanem a belvárosba küldte később, menne el, és rendelne meg a Patyolatban egy házhozszállós szőnyegtisztítást.

Előtte azonban a kötelező udvariaskodás medrében eveztek az órásmesterrel, amíg Katalin csak ácsorgott az ajtó előtt a folyosón, amíg Aikava észbe nem kapott.

-- Megengedi, kedves Erzsébet, hogy saját kezűleg behívjam a kisasszonyt, és

83

meginvitáljam, hogy minden ceremónia nélkül fogyasszon el velünk egy teaszertartást? Elvégre maholnapután a menyem lesz, azaz a fiam felesége.

-- Azt már nem! Had hívjam be én magam, hiszen régóta szeretnék vele úgy bánni, mint a saját lányommal – mondta fiatal nagymamám udvariasan, és maga is elhitte, hogy ez igaz, csak nem gondolt eléggé bele a tartalmába, hiszen a saját lányát, vagyis fiatal édesanyámat éppenséggel lefejezte az alabárdosával, ami szerintem nem árulkodik megbízható anyai szeretetről. De Aikava nem tudta ezt, mert a városban számtalan pletyka keringett arról, hogyan is halt meg szegény édesanyám. Addig előzékenykedtek, nagymamám és Aikava, hogy végül Aikava kapta udvariassága puskája végére Katalint bejáró- és bosszúállónőt.

-- Kedves Katalin! Kérem, hogy jöjjön be a mi szűkös vendégszobánkba! Szeretném, ha ma minden különösebb ceremónia nélkül, Erzsébet asszonnyal együtt elfogyasztana egy pohárka pálinkát vagy teát, mintha nem is szolga lenne. Engedje meg, hogy behívjam… -- így hangzott, tapintatlanul, az invitálás.

Katalin nagy zavarban volt, amikor behívták, és nagyon félt, hogy esetleg a japán bevándorló megkínálja algával, moszattal, rothasztott tofuval vagy valami gusztustalan féreggel, mert előítéletei voltak az ázsiai szakácsművészettel kapcsolatban, és még azt sem tudta, hogy a rohadt tofut nem a japánok, hanem a taiwaniak szeretik. Mégis sikerült áthidalnia félelmét, és miután Aikava Singobei egy gyűszűben zöld teát nyújtott felé, amit Katalin kötelességtudóan elfogadott, kelletlenül a vőlegény szobája felé oldalgott, mert az órásmester nagyon kapacitálta:

-- Fáradjon be, kérem, a fiam szobájába, tegye tiszteletét! Hiszen annyira várta magát, és annyi púderrel festette be az arcát… Kárba vesszen az a sok púder?

-- Ha egyszer kérnek – szólt szigorúan fiatal nagymamám --, akkor menj, keresd fel a vőlegényedet a szobájában. Amíg nem mész férjhez ebbe a házba, addig az én házamat szolgálod. Menj fel, fiam, Fingóhájhoz, és érdeklődj az egészsége felöl. Mit húzódozol? Eredj, és kérdezd meg, hogy felgyógyult-e.

Katalin úgy gondolta, nem illő egy fiatal lánynak egyedül fölmennie egy férfihoz, de azért, engedelmességből, benyitott vőlegénye szobájába, de az ajtót nyitva hagyta.

Ingóhéj az ágyon ült, és egy tamagocsival játszott.Katalin még sosem látott tamagocsit, de még kvarcórát sem, ezért így szólt:-- Jónapot kívánok, elnézést, hogy megzavarom a kvarcórajavításban, én vagyok az ön

menyasszonya. Ugye, ön Fingóháj, az órásmester fia?Ingóhéj erre félretette a tamagocsit, és érthetően, nevét helyesen és lassan kimondva

bemutatkozott.-- Hallottam, hogy az utóbbi időben gyengélkedett, remélem, elmúlt a megfázása –

tapintatoskodott Katalin.-- Ha önre nézek, rögtön minden betegségem szublimál, mert az ön szépsége olyan fehér,

mint a garázs tetején a hó.Ezzel elvesztették a szépen induló társalgás fonalát, és Katalin kimenekült a szobából,

mondván, indulnia kell a Patyolatba. A bejárónő soha nem szokott az útkanyarulat felé menni, mert ismert egy rövidebb utat, mely ugyan nem létezik, mégis járható, és mindig azon közlekedett. Most azonban úgy elgondolkodott a jövőjén, hogy például jó lesz-e neki az órásmester fiával (arra jutott, hogy jó), hogy letért a megszokott, rövid útjáról, és a kanyargósat választotta tudatalattijával, melyre nem tudott éppen hatni a felettes énje, illetve a Felnőttje, és az ösztöne se súgta meg, hogy ott veszély leskelődik rá.

Az útkanyarulathoz közelítve valami furcsa zajra lett figyelmes. Alice és két barátnője vinnyogott, körülöttük üres bonbonmeggyes palackok. Katalin ekkor már nem gondolkodott, így megsúghatta neki a józan esze, hogy nem kéne a részeg nők közé mennie, mert azok biztos, hogy

84

bele is kötnek.Így is történt, hiszen Alice és a bonbonmeggyesek éppen e célból tartózkodtak négykézláb

az árokparton. Amikor ráeszméltek, hogy tervük célpontja közeleg, de ők csúszó-mászó részegre itták magukat, így aligha lesznek képesek sajnos Katalint megerőszakolni, és levágni a haját, nagyon megijedtek. Attól féltek, hogy vissza kell majd fizetniük a pénzt, amit az italozásra kaptak Ritától. Szerencsére pont tudtak egy ősi, jól bevált házi módszert kijózanodás kezelésére, és rögtön alkalmazták is.

Egyikük előhúzta az ősi receptkönyvet, és egy kis lapos zseblámpával megvilágította Dr. Horváth Ilona, „A marxista háziasszony matériumai” című kézikönyvét. Felütötték a „Korszerű tudományos módszerek és eljárásaik a háztartási gyógyítóeljárások alkalmazása részére kidolgozva” című fejezetnél, és hűen követték az utasításokat. Ezek szerint először is elővettek egy doboz mélyhűtött kutyapiszkot, melyet bőrápolás céljából csentek el az ősi receptalapanyagokat tartalmazó mélyhűtőládákból, a jeges kutyapiszokból egy fél maréknyit kezük összedörzsölésével fölmelegítettek, majd a képződött matériát rövid idő alatt, mélyeket lélegezve nyelvük nyaló mozdulatainak segítségével elfogyasztották.

Katalin döbbenten nézte, mit művel három kolleginája, és a döbbenettől földbe gyökerezett lába miatt elfelejtett elmenekülni. Akart szólni, hogy szerinte ez egészségtelen, és hamarosan hányni fognak és megbetegszenek, de addigra késő volt, mert mind benyalták a felolvadt kutyapiszkot, és sugárban hánytak az árokparton. Katalin jó szándékú nő volt, leszámítva, hogy a nap minden percében arra gondolt, hogy fogja anyja gyilkosát megnyúzni és feldarabolni, és azt se tudta, melyik szerencsétlen lány homlokát fogja, és még egy kis fogkrémet is felajánlott, ami mindig volt nála, mert titokban Gabi fogkrémből készült limonádét ivott, gyerekkori rossz szokása továbbélése folytán.

Az ősi recept veszélyes volt ugyan, de hatásos, és a három lány hipp-hopp kijózanodott, és rögtön munkához láttak, mert semmiképp nem akarták volna az italok árát visszafizetni, és eszükbe jutott az is, hogy Katalin egy mocsokszájú pletykafészek.

Alice volt a főnök, mert ő volt hármójuk közül a legtehetségesebb, és amúgy is vezető típus. Ő menedzselte a hadműveletüket, amit szépen előre megbeszéltek bonbonmeggyezés közben, miszerint majd Alice két segítsége lefogja Katalint, Alice pedig egy faág segítségével megerőszakolja, majd levágja a haját, aztán bedobják a szennyvízcsatornába. Hallották ugyanis, hogy a pasik is, miután meg szokták erőszakolni a nőket, sokszor levágnak róluk valamit, és bedobják őket valahova. Az pedig halál biztos, örvendezett előre a három kollegina, hogy senki Katalin felé se néz, ha meg van erőszakolva, nemhogy még feleségül is vegye. Katalin élete végéig a város megvetett lakója lesz, és ha elköltözik, ők utána mennek, és elpletykálják minden hol Katalin szégyenletes tettét, hogy megerőszakolták, mert megérdemli az ilyet az, aki mások vőlegényét elcsábítja alávaló módon.

Már éppen belefogtak volna a hadműveletbe, amikor Katalin adrenalinszintje eléggé megemelkedett, mert hamar átlátott a szitájukon, és mindezt a kimenetelt ő is nagyon jól tudta, mert ő se ma jött a subáról. Teljes erejéből elfutott, és a kolleginái nem érték utol, mert azért annyira még nem voltak kijózanodva, hogy bírják a hosszútávfutás magányosságát. Visszatértek hát lihegve az útkanyarulathoz, és elővettek még egy kis mélyhűtött kutyapiszkot.

85

24. Mégis itt az idő

-- Én vagyok az!-- András? Valami baj van?-- Elütöttem egy embert!-- Hol, most?-- Igen, a Váci úton.-- Most? Akkor hívd a mentőket!-- De hát orvos vagyok!-- Akkor,-- Meghalt!-- Hívd a mentőket! Lehet, hogy él.-- Meghalt!-- Lehet, hogy rosszul ítéled meg! Odamenjek?-- Igen, a régi Csodák Palotájánál.-- Megyek, addig hívd a mentőt!

Andrással pár hónapja szakítottunk. Egy rögbimeccsen ismerkedtünk meg. Még azután is sokszor kijártam a meccsre, hogy Tibor elköltözött. Megszerettem a rögbit. Szeretem nézni azokat a mozgásokat, olyan, mintha lassított felvételen látnám a játékosok minden rezdülését, közben pedig észrevétlen sebességgel telik az idő. Engem is magával ragad a megváltozott tudatállapotuk. Azok az arcok. A csúcsteljesítmény, amire csak ott és csak akkor képesek. András a válogatott orvosa volt, és már nem is tudom, hogyan, összefutottunk többször is egy meccsen. Én nem figyeltem föl rá először, de mindent megtett a figyelmemért, és kitartóan udvarolt. Ezután minden olyan volt, mint egy tündérmesében.

Aztán egyszer nem jött haza két napig, elérhetetlen volt, és én nagyon izgultam. Amikor hazajött, azt mondta:

-- Megszületett a negyedik fiam.Az első háromról se tudtam, és hogy a negyediket mikor csinálta, fogalmam nincs, mert

elválaszthatatlanul együtt voltunk éjjel-nappal, kivéve, ha ügyeletes volt, vagy konferenciára utazott. Nyilván az egyik sportegészségügyi konferencia alatt, amikor a dobó atléták vállízületének elváltozásait kellett volna előadnia. Ma sem értem, hogyan tudta eltitkolni olyan hosszú ideig, hogy miközben velem él, Pécsen családja, és három gyereke van. Mostmár négy.Mindez a fájdalom az utóbbi hónapok alatt kezdett leszállni mélyre, és leülepedni, elsüllyedni a mindennapok tennivalóinak mocsarában. András számát kitöröltem a mobilomból, nem értem, az ismeretlen számot miért vettem föl – nem szoktam. Hogy tud ennyi fájdalom a másodperc ilyen kis töredéke alatt egyszerre felkavarodni? Mindez akkor fut át az agyamon, mikor meghallom András hangját a telefonban.

Mire kiérek a Váci útra, már ott a rendőrség és a mentők, akik éppen eltakarítják a külsérelmi nyomokat alig hordozó, de halott férfit, egy másik orvos pedig Andrással foglalkozik. András majd később elmeséli, mennyire rossz volt neki még az is, hogy a mentőtiszt régi kollégája abból az időből, amikor még ő is mentőzött, egyetemista korában. A kolléga most egy injekciót ad Andrásnak, aki megadóan tűri.-- Ez a faszi csontrészeg volt, ezt innen érzem, amikor kirohant eléd!-- De hogy nem láttam meg előbb, nem értem?!-- Itt nem is lehet gyalogosra számítani!

A mentős kolléga javaslatára Andrást kórházba szállítják, ahonnan néhány óra múlva hazaviszik, vagyis hozzám, mert András ezt a címet adja meg. Hangtalanul élünk sok hete.

86

Szereztem egy pszichológust, és megadtam neki a számát, de nem hívta föl. Állítólag mindig elfelejti. Kiragasztottam a hűtőajtóra, de mivel alig eszik, ebből se jutott eszébe. Nem beszélünk se a múltunkról, se a balesetről. Tizennégy hete nem veszi fel a telefonját, csak hivatalos ügyben. Nem mozdul ki sehová, csak a rendőrségre, és a bíróságra. Vajon a felesége nem aggódik érte? Nem merek kérdezni semmit.

Éjszaka többször felébredek, őt mindig ébren találom. Megkérdezem, alszol, azt feleli, igen. Egyszer arra ébredek, hogy szorosan magához ölel, és sír.-- Julia, megöltem egy embert!-- Nem te vagy a hibás!-- Ha jobban figyelek, megállhattam volna!-- A bíróság másképp gondolja!-- Én vezettem az autót! Úgy érzem, meg tudtam volna állni, ha akár csak egy töredékmásodperccel előbb észreveszem. Ha mondjuk nem a híreket hallgatom!-- Ez nem így van, és ezt te is tudod. Csak azért érzed így, mert vádolod magad, ez természetes.-- Láttad azt a nőt? Az volt a felesége. Két gyereke is van!-- Nyugodj meg!-- Hogy nyugodjak meg, amikor megöltem egy ártatlan embert?! Neked fogalmad nincs, milyen pokoli érzés! Amikor pedig nekem meg kellene mentenem az embereket!-- Elég embert megmentettél már a traumatológián! Ennek biztosan így kellett lenni – közben már mindketten állunk, Andrásban a feszültség és az indulat nagyobb, mint bármikor a baleset óta, a baleset napját is beleértve.-- Nem kellett így lennie! Vagy talán előre kijelölték számomra a hóhér-szerepet?-- Durván fogalmazol, de én hiszek az eleve elrendelésben. Van valami szabadságunk, amit a hit és az akarat ad, ami talán még a sorsot is képes megváltoztatni. De alapvetően meg van í-- Ez hülyeség! Már gyilkosnak születtem?-- Nem ezt mondtam! – nem tudom már tovább megtartani a nyugalmamat, amit az elmúlt hetek alatt valahogy sikerült. Zokogok, és hírtelen mintha alkoholba mártott üveggyapottal radíroznák le az agyamat, előveszem a pisztolyt a varrógépszekrényből. Meg van töltve, Krisztián szerezte nekem, önvédelem céljából, az után az eset után.-- Bebizonyítom, hogy senki nem kerülheti el a sorsát! – mondom szinte kiabálva, közben folyik a könnyem.

András hírtelen visszanyeri nyugalmát és hidegvérét, traumatológus rutin. Felém közelít, hogy kivegye a pisztolyt a kezemből. Nem engedem, hogy megközelítsen.-- Ha a közelembe jössz, lelőlek!-- Rendben van, nem megyek a közeledbe! Megengeded, hogy leüljek a varrógép elé, a székre?-- Nem, maradj ott, ahol vagy!-- Szédülök, nem tudok hosszan itt állni! Had üljek oda, a kanapéra -- megengedem, így kissé közelebb jut hozzám, de még mindig biztonságos távolban érzem. Közben én is megnyugodtam kicsit, de csak azt az egyet érzem és látom magam előtt, mit kell most Juliának tennie.-- És most meglátjuk, mi van számomra megírva – mondja Julia, és kibiztosítja a fegyvert.-- Julia, várj, beszéljük meg!

A lány a halántékához illeszti a pisztolyt.-- Nem érzem, hogy meg kell halnom ma este. Úgy érzem, nem pisztolytól, hanem valami banális háztartási balesetben fogok meghalni. Ha nem kell meghalnom, hiába fogok lőni. De lehet, hogy mégis itt az idő.-- Julia, ez felelőtlenség! Ugye, nincs megtöltve?

Julia leereszti a pisztolyt, és megmutatja, hogy meg van töltve, két golyóval.

87

-- Szeretlek! Megölelhetlek? – kérdezi András, és hírtelen feláll.-- Nem!

Nem veszi figyelembe, amit a lány mond, kitárt karokkal közelít. Julia elsüti a pisztolyt, András megfagy.-- Maradj ott! Jó: ha ennyire tudod, mit akar a sorsom, dobj föl egy pénzt. Ha fej, fejbelövöm magam. Ha írás, meg sem próbálom. Ide dobd a pénzt, és ne gyere közelebb!

András elővesz egy húszas érmét, és feszült figyelemmel a barátnője felé dobja. Fej. Julia beveszi a szájába a pisztoly csövét, és elsüti.

A fegyver kattan egyet, és nem történik semmi.-- Hála Istennek! – zokogja a férfi. Hozzám rohan, és össze-vissza ölel és csókol. Én is sírok, és szerencsétlenkedve állok a pisztollyal, miután kibontakoztam az öleléséből. Nem tudom, mostmár minek van a kezemben, és mit csináljak vele. Van egy nagyon régi rajzom, bekeretezve a varrógép fölött. Gyerekkoromban rajzoltam, rá is írtam girbegurba betűkkel: AZ IGAZI ÉDESANYÁM. Egy nagyon szép nő van a képen, és szárnyai is vannak. Kislánykoromban angyalnak képzeltem az igazi édesanyámat. Megcélzom, és elsütöm a fegyvert.

A kép üvege csörömpölve hullik le, aztán a keret, mint egy lassított felvétel, zuhan az üveg után a földre. A rajz viszont ottmarad a falon. Pár másodpercig mindketten kővé dermedve állunk, majd odamegyek a falhoz, letépem a képet, és összegyűröm. Hírtelen minden egyszerre fáj megint, mintha rothadó szellemek emelkednének ki egy bűzös mocsárból, és támadnának rám, miközben tudom, hogy én is egy ilyen rothadó szellem vagyok belülről.-- Tényleg, az édesapádat sosem akartad lerajzolni, vagy megkeresni? – kérdezi András már teljesen magához térve, megkönnyebbülve, és hátulról átölel. Dühösen fordulok meg, erősen ellököm, nekiesik a varrógépnek.-- Gyűlölöm a férfiakat!-- Ez biztosan nem így van!-- De.-- Még engem is?

Nem szólok semmit.-- Ha minden férfit gyűlölsz, akkor engem is. Vagy ha nem, -- Téged is. Meg tudnálak fojtani!-- Akkor itt a pisztoly, lőj le! – a varrógép dobozában még a töltényeket is megtalálja, és megtöltve nyújtja felém a fegyvert.-- Nem vagyok gyilkos! Vagyis nem a tiéd!-- Én gyilkos vagyok. Megöltem egy embert! Engem megölni-- Én is.-- szinte jogos. Mi te is?-- Megöltem valakit.

Nem tudom, miért mondom ezt el, senkinek nem beszéltem eddig róla, csak Krisztiánnak. Nem akarok beszélni róla, és veszélyes is lehet. Senkiben sem bízom már eleve, miért pont ebben az esetben bíznék?-- Hogyhogy?-- Egy férfit, aki meg akart erőszakolni.-- Ezt miért nem mondtad eddig?Hallgatok.-- Ez egy bonyolult eset.-- Hogy volt?Hallgatok.

88

-- Elmondod?-- Nem. Egy parkolóházban megtámadott egy férfi, dulakodtunk, és én véletlenül megöltem.-- És?-- Ennyi.-- Á, hülyeség! Csak kitalálod.-- Lehet.-- Ugye, csak kitalálod?-- Miért találnék ki ilyet?-- Hogy engem vigasztalj.-- Lehet. Úgy érzem, védekeznem kellett, de mégis bánt. De ha nem-- Figyelj, ne szórakozz! Ne szórakozz velem! Elütöttem egy embert, bazdmeg, megöltem, és te most lazán azt mondod, hogy katonadolog, mindenkivel megesik, itt vagy például mindjárt te magad?!-- Nem szórakozom.-- Akkor mutasd meg a jegyzőkönyvet!-- Nincsen.-- Minden tárgyalásról van jegyzőkönyv, nekem már egy egész dosszié!-- Elmenekültem. Otthagytam, sose derült ki.-- Most te hülyét csinálsz belőlem. Figyelj, mond meg, hogy nem igaz, vagy elmegyek a rendőrségre, és feljelentelek.-- Neked nem tudok hazudni. De ne menj a rendőrségre!-- Te meg vagy őrülve! Megöltél egy embert, és nem vállalod a felelőséget?-- Meg akart erőszakolni, én csak menekültem!-- És mindjárt meg is kell ölni?-- Nem érted? Megtámadott, és nem tudtam másképp elmenekülni!-- De bazdmeg, ez kurvára nem méltányos ám! Egy dugásért megölsz valakit!-- Nem, sikerült elmenekülnöm.András közben cipőbe bújt, és az ajtó felé indul.-- Hova mész?-- A rendőrségre!Felveszem a pisztolyt, és Andrásra fogom.-- Gyere vissza!-- Nem megyek. Úgy se lősz le!

Elsütöm a fegyvert. Másodszor lövök ma Andrásra, és ezúttal sem találom el. Pedig kitűnően célzok, finom a kezem a varrástól, jó a szemmértékem, és lőni is jártam, azóta. András becsapja maga mögött az ajtót. Az ablakhoz lépek, és lenézek az udvarra. Hallom a lépcsőházajtó csapódását az ébredő város zajában. Elcsodálkozom, hogy közben egészen kivilágosodott, és elindult az élet. Egy troli is érkezik a megállóba, megismerem a hangját. Aztán csattanást hallok, kettőt egymás után, majd kiabálást. Rossz előérzettől vezérelve leszaladok az utcára.András az úttesten fekszik, a feje körül vértócsa. Néhány méterre tőle három autó összecsúszva.-- Mi történt? – kérdezem az általános riadalomban az ácsorgókat.-- Elütötte, aztán továbbhajtott! Ez elképesztő! Le se lassított!-- Kicsoda?-- Egy autó. Egy kék Suzuki! Az a toyota meg persze lefékezett, azok meg belementek.

Nem szaladok rögtön Andráshoz, valami hihetetlen fáradtság lesz úrrá rajtam, meg akarom végre érteni az eseményeket, amik túl gyorsan történnek az utóbbi hetekben. Ezért is kérdezgetem a bámészkodókat, de nem tudnak többet. Nem jön se mentő, se rendőrség. Az út

89

túlfelén Whitfield Zsuzska ácsorog. Pont ő hiányzott! Szerencsére nem lát meg, visszahúzódom a kapualjba. Kiderül, eddig senki nem hívta a mentőket!

Julia kétségbeesve előveszi a mobilját, alig látja a számokat a könnyeitől.-- Baleset történt, Almássy tér, a Szövetség utcai résznél. Egy autó elütött egy negyvenes férfit. … A földön fekszik, a fejénél vértócsa … Whitfield Zsuzsa … Nem tudom fejből a saját számom! Itt várom a mentőt! – gyorsan leteszi a telefont. Öt perc, és itt a mentő, közel van egy állomás. De már mindegy.

90

25. A bazsarózsás lámpa megállt

Tamás (38), és felesége, Otília (35) elég jól megéltek Henriknek és Otíliának köszönhetően. Tamás rémesen lusta volt, semmit nem csinált egész nap, legfeljebb kicsit a kertet kapirgálta, aztán jól leitta magát. Régebben eljárt tanítani egy gimnáziumba, de a munkától mindig nagyon kifáradt, és nem maradt alkotókedve és ihlete az íráshoz, ezért otthagyta a tanítást. De írni se írt aztán, jobb szeretett inkább a haverjaival hőzöngeni valamelyiküknél, amíg a szomszédok meg nem fenyegették a társaságot, hogy kihívják a rendőrséget, ha nem lesz csend. Otília viszont robotolt reggeltől hajnalig, nyelvtanári végzettséget szerzett, és oroszból meg angolból fordított, egész nap ütötte a nehéz írógépet, mert még egy rendes villanyírógépe sem volt. Csak délután állt meg egy kis időre, és konyharuhába csavart jégkockával borogatta a csuklóját és a kezét, majd folytatta a munkát hajnalig. Éjszakára bekente a kezét gerozánnal, amit Tamás rendkívül büdösnek és undorítónak talált, és folyton panaszkodott, hogy úgy érzi magát az ágyban a felesége mellett, mint egy futball-öltözőben, de hát nem egy buzeráns ő. Mire Otília nem szólt.

Ahogy egyik este Otília az írógépéhez szervülve fordított, női suttogást hallott a hálószobából, holott azt hitte, hogy Tamás régen leitta magát, kiverte a farkát, aztán mély álomba merült, ahogy szokott. A suttogás megismétlődött a következő este is, de Otília nem szólt, mert úgy érezte, méltóságán aluli lenne, ha kimutatná féltékenységét. Meg is leste a férjét, amint az ágyon suttog az idegen nővel, miközben a felesége a másik szobában dolgozik, illetőleg leskelődik. Otília felháborodott, és jogosan, és egyik nap valami ostoba ürüggyel összeveszett Tamással, és megmondta neki a frankót.

-- Belátom, hogy nem vagyok valami nagy szépség, nem vagyok kedves, se erotikusan vonzó, de mégiscsak én tartalak el. Hogy képzeled, éjjel nem alszom, véres verítékkel dolgozom, te meg fütyülsz az egészre, lányokat hurcolászol ide! Bárhogy is nézek ki, szégyellhetnéd magad! Biztos, hogy már a környéken is beszélik, nevetségessé teszel mások előtt, arról nem is beszélve, micsoda kúszó-mászó alattomosság ez. Megmondhatnád nyíltan, hogy így állunk, és kész. Hát miért nem mondod meg, ha azt akarod, hogy szétköltözzünk?! Nekem aztán nem hiányozna az ocsmány pofád, csak részegen fetrengsz itt egész nap, vagy másnaposan, eliszod az összes pénzt, amit nagy fáradtsággal megkeresek. Nehogy azt hidd, hogy ragaszkodom hozzád! – mondta Otília, szokásához híven nem a legkedvesebb stílusban. Persze nehéz az embernek kedvesnek lenni, ha ilyen alávalósággal otrombán megbántják, de azért nem ártana néha a dolgok mögé nézni, esetleg megsejteni, hogy a dolgok nem mindig olyan egyszerűek, amilyennek látszanak. Mondhatta volna például Otília ezt is, a Családi kör mintájára:

-- Drága életem párja, gyönyörű szerelmem! Úgy látom, az utóbbi időben megbomlott köztünk a házastársi harmónia. Belátom, én vagyok a hibás, mert ronda, goromba, és erotikusan közömbös vagyok irántad. Majd igyekszem, hogy ne csak a munka frontján, de a vonzóság frontján is legény legyen a gátamon, de kérlek, ne tégy nevetségessé mások előtt, azzal, hogy a saját házamban csalsz meg, ráadásul még, amikor itthon vagyok, és érted dolgozom. Amit mellesleg nagyon szívesen teszek, hiszen megértem, hogy lángoló zsenialitásodnak mennyire szüksége van a napi égetnivaló szeszre, amit csak segítségemmel tudsz beszerezni. Természetesen, ha már kihunyt benned a házastársi szenvedély, akkor váljunk el békében, de nem szívesen tenném. Menjünk inkább el egy családfelállító Reléinger-terápiára!

De vajon mit változtatott volna ez a helyzeten? Előbb-utóbb úgyis megöli az egyik a másikat, mert nem férhet meg két házastárs egy házban, ha ennyire utálják egymást.

Tamás az undok felvetésre békülékenyen reagált:-- Édes csillagvirágom, dehogy, egész másról van szó! Hogy zavarhatnám én a munkád

91

nyugalmát ilyen aggasztó lelki bánattal? De jól van, elmondok mindent sorjában, csak aztán nehogy megijedj! Akit láttál mellettem, nem egy valóságos nő

-- Hülyének nézel, Tamás?-- Dehogy! Hallgass meg, egész másról van szó. Ez a nő egy kísértet, egy másik kísértet

szolgálója. A másik kísértet szerelmes Henrikbe, aki valami miatt nem akarja beengedni őt, nyilván összevesztek, és ehhez kérte a segítségemet.

-- Mi közöd neked Henrik nőügyeihez? Henrik ezt megengedheti magának anyagilag, de én örülök, ha téged eltartalak. Dolgozom hajnalig, te meg összeadod magad a szolgálóval?!

-- De nem, hidd el! Megkért, hogy távolítsam el a mágikus feliratot, amit Henrik a nyílászárókra ragasztott, mert állítólag attól nem tudnak bejutni.

-- Akkor távolítsd el, és ne lássam többet itt azt a nőt!-- De nem ilyen egyszerű ez. Mert ha ez a kísértet haragszik Henrikre, bejut, és megöli, mi

lesz az ingyen lakásunkkal, meg a mellékes jövedelmünkkel?-- Igazad van. Nem is vagy te talán olyan hülye, mint gondoltam. Akkor egyezz ki a

kísértetekkel! Amikor iszol, úgyis mindig olyan nagymenő vagy, most végre hasznát veheted. Mond meg a kísértet szolgálójának, hozzon egy millió forintot, akkor leveszed a feliratot.

-- Honnan vegyen egy kísértet egy millió forintot, ha még egy kisablakon se képes bemenni? Nincs is annyi pénz a földön!

-- Ez az. Ha valóban kísértet, meg tudja szerezni a pénzt, és életünk végéig semmi szükséget nem látunk. De ha nem szerzi meg a pénzt, nem juttatod be. Az üzletet talán ő is megérti. Akkor nem bántják Henriket, és biztonságban lesz a megélhetésünk. Leiszod magad este, aztán meggyőzöd a kísértetet! Micsoda szerencse ér bennünket! Soha többet nem kell dolgoznom! Micsoda rengeteg pénz!

Rettenetes dolog a kapzsiság. Türelmetlenségében Otília is bevodkázott a férjével, majd egy-egy hét decis üveg brandy-vel folytatták, és egyre azt tervezgették, mi mindent vásárolnak majd az egy millió forintból. Igazából el sem tudták képzelni, mennyi pénz az, de hallották, hogy a maszek Anna büfé bevétele is egy millió forint, csak azt nem tudták, naponta, hetente, havonta vagy évente-e. Azt tervezték, hogy ha megkapják az egy millió forintot, még több pénzt keresnek majd, mert maszek rövidáru-fehérnemű üzletet nyitnak, mint a Grácia Fehérnemű-Divatáru a Haszkovó lakótelepen, vagy valami maszek butikot, ahol csak a többi maszekok vásárolnak, akiknek olyan sok pénze van, mint nekik. Alig bírták kivárni az éjfélt. A rettenetesen sok alkohol ellenére azért elcsendesedtek, amikor megkondult az éjfelet jelző harang. Az időjárás is valahogy olyan sejtelmessé fokozódott. Köddel vegyes pára lepte el a kertet, amiben alig látott az ember a kerti lámpák ellenére. Feltámadt a szél, és vészjóslóan nyikorgatta a fészer ajtaját, és időnként becsapott egy-egy ablakot. Hírtelen üvegcsörömpölés hallatszott, majd éles, apró zajok, egy üres sörösüveg gurult a járdán. Az égről eltűntek a csillagok, a hold viszont vészjóslóan világított, mint egy álnok, rosszindulatú arc, és újra és újra előbújt a rohanó szürke felhőfoszlányok közül. Az ég alján kísérteties, sárga fény villant meg időnként, majd neonos hidegséggel világítva elhúzott egy-egy UFO. Henrik ingatlanjainak kertjében a film noir stílusa és a Galaktika életérzése párzott, és az eredmény olyan hatásos lett, hogy Otília bebújt a ruhásszekrénybe, és háromrét görnyedve várta a kísérteteket, titkon abban reménykedve, hogy mégis inkább széttépik a férjét, és ő maga a továbbiakban nyugodtan élhet fordítói jövedelméből.

De nem így történt. A járdán felhangzott a fapapucsok kopogása, melyet egy hatalmas égdörgés nyomott el, majd egy villámlás után elment az áram. A másik házban ekkor Henrik haladéktalanul felhívta az ÉDÁSZ-t, de Tamás nem mert kimozdulni az ágyából, ahol a kísértetet várta eltökélten. Kint nem eredt el az eső, csak mintha óriási démonok ültek volna az ember mellkasára, megnőtt a légnyomás. A villámlások szünetében elhúzott még néhány UFO, majd a

92

két fapapucs és a bazsarózsás lámpa megállt az ágy előtt.-- Uram, ön ma sem távolította el a feliratot! – hányta Tamás szemére Jolánta.-- Valóban, elfelejtettem, magácskának igaza van – mondta a betintázottan is rossz

modorú Tamás – De miért nem jön már be a gazdája is. Mit keres egy ilyen szép kislány odakint az esőben? Még besározódik nekünk ott egyedül a sötétben, nem igaz?

Jolánta nem méltatta válaszra Tamást, hanem arca elé emelte a lámpást. Az eddigi gyönyörű nő helyett egy félelmetesen vad haragot és türelmetlenséget árasztó arc jelent meg. Tamás farka apróra zsugorodott a szövetnadrágjában, és utolsó erejével belevágott a mondandójába.

-- Egy millió forintot kérek, akkor leveszem a feliratot. Magácskák biztos kárt tesznek Henrikben, nagy rajtam a felelősség, nem adhatom el olcsón magam.

Időközben megjelent fiatal édesanyám is a szobában, amit eddig még soha nem tett, és türelmetlenül, sugárzó szépségében pompázva várta a végkifejletet. Szépsége, mely elképzelhetetlen, ellenállhatatlan, földöntúli, vonzó és félelmetes volt egyben, óriási hatást gyakorolt Tamásra. Úgy bámult rá, mint egy földön túli jelenésre, mintha nem is kísértetet, hanem egyenesen szentet látott volna. Ilona hibátlanul fehér bőre világított a sötétben, és látni engedte swarowski-szemeit.

-- Ilona, menjünk innen – mondta Jolánta – hiába háborgatjuk ezt a jóembert. Nem tudunk bejutni Henrikhez, mostmár le kell mondani róla. Minek fusson az ember olyan szekér után, ami nem veszi fel?

-- De ez biztos, hogy csak egy félreértés. Érzem, hogy ő igazából szeret engem. Meg kell magyaráznom neki. Nem bírom ki nélküle, Jolánta, szerezd meg az egy millió forintot, és jöjjünk vissza még egyszer.

-- Napok óta ide járunk, értelmetlenül. És ennek az egésznek sincs semmi értelme. De jó, megszerzem a pénzt. De még fájdalmasabb lesz, ha szemtől-szembe Henrik mondja majd meg, hogy nem szeret többé.

Ezzel a két nő eltűnt a kint tomboló tudományos-fantasztikus pszichothriller-szcénában.

93

26. Szokatlan érzésre lett figyelmes

„Cserbenhagyta a gázoló, szemtanúkat keresnek(Budapest - Pest megye)

Tegnap hajnalban gázolta halálra ismeretlen tettes Sz. A. 38 éves budapesti lakost. A férfi egy BKV-megálló közelében lépett az úttestre, ahol egy nagy sebességgel közeledő gépkocsi elgázolta, majd megállás nélkül elhajtott. A férfi a helyszínen életét vesztette koponyasérülése következtében. Az eddigi tanúvallomások egymásnak ellentmondanak, illetve értelmezhetetlenek.A rendőrség ezért kéri, hogy akik a balesetet látták, vagy utána a helyszínen, illetve előtte 05 óra 15 perc és 05 óra 27 perc között a Wesselényi utcán, a Rottenbiller utca és Klauzál utca közötti szakaszon tartózkodtak, és a történtekkel kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a 06-1/443-51-14-es központi számon keresztül. Segítségüket ezúttal is köszöni a rendőrség!”

Story Magazin:

„Szellemek végeztek a cserbenhagyott férfivel?

Szellemek vezették a kék Suzukit – állítja annak a hét eleji halálos balesetnek az egyik szemtanúja, melyben az áldozat, SZ. A., 38 éves budapesti férfi a gázolást követően azonnal meghalt.A szemtanú, W. Zs. aznap véletlenül járt a környéken kora reggel, és már a baleset előtt szokatlan érzésre lett figyelmes. Az ezoterikus tudományokban és a szellemekkel való kommunikációban jártas fizikusnő az Almássy tér közelében lelassított, majd, mint mondja, maga sem értette, miért, leparkolt, és kiszállt az autóból. Rövid sétát tett a téren, majd ahogy visszatért a Wesselényi utcai szakaszhoz, egy kék Suzukit látott, melyben három kísértet ült. „Egyikük –mondta a szemtanú --, aki az autót vezette, egy körülbelül húsz évesnek látszó fiatal lány. Mellette és a hátsó ülésen két másik fiatal lány. Mindannyian halottak kísértetei voltak, olyasvalakik, akik képesek nem csak közlekedni a másvilág és a miénk között, de képesek hatni is ránk. Világosan láttam, hogy az autót vezető kísértet észlelte az úttestre lépő férfit, hiszen én is az arcának változása alapján vettem őt észre. Ám ahelyett, hogy lelassított volna, inkább gyorsított. Miután az autó átment a férfin, a hátsó ablakból kihajolt az egyik kísértet, majd elhajtottak. Félelmetes tapasztalat volt számomra!”A szemtanú vallomását a rendőrség hasonlóképpen vette jegyzőkönyvbe, azt azonban nem tudjuk, mennyiben lesz használható a nyomozáshoz.”

Story Magazin:

„Áldozatának áldozata lett a cserbenhagyott

Mégsem szellemek végeztek a múlt heti baleset áldozatával. Talán bosszúálló rokonok?A múlt heti, Pest belvárosában történt cserbenhagyásos gázolás áldozata, SZ. A. (38), lapunk értesülése szerint néhány hónappal korábban halált okozó közúti baleset résztvevője volt. Bár a bíróság nem ítélte hibásnak a 21 éve baleset nélkül közlekedő orvost, hiszen a gyalogos (B. Cs.

94

32 éves férfi) részegen rohant az úttestre, és lelte halálát a kerekek között, a rokonok másképp gondolhatták. Talán a hozzátartozók úgy vélték: fogat fogért? A halált hozó kék Suzuki mindenesetre, a rendőrségről kiszivárgott hírek szerint, B. Cs. egyik hozzátartozójának tulajdona.”

95

27. Ez az ördög is ilyen szophatós ujjú volt

Azon az éjjelen, amikor a lopás történt, fiatal nagymamám szakszervezeti kiránduláson volt fürdeni Hajdúszoboszlón. A családnál, ahol a vendéglátás volt, egy kis csíptetős, fekete-piros plüssördög volt a cirmoslevelű futóra csíptetve, amit térelválasztás céljából a konyha és a folyosó közé futtattak. Fiatal nagymamám ekkor arra gondolt, hogy miért nem egy moncsicsi ez, ami pár évvel azelőtt nagy divat volt, és mindenfele ilyen kis csíptetős moncsicsiket lehetett látni, de ilyen ördögcsipeszt még nem látott, mert akkor ilyen még csak ritkán volt.

Sok moncsicsi szopni tudta az ujját: a szája helyén volt egy lyuk, oda lehetett bedugni a hüvelykujját. Ez az ördög is ilyen szophatós ujjú volt.

Fiatal nagymamám nem volt filozofikus alkat, és az előjelek se nagyon érdekelték, mert nem volt fogékony a transzcendenciára. Ha rajta múlik, még egy komplett megjelent angyalkar mellett is elsétál, hacsak nem valami táncdal-slágert énekelnek az angyalok. A csíptetős ördög azonban nem énekelt semmi népszerűt, így aztán fiatal nagymamám nem is gondolkodott többet a jelentésén.

Pedig ha megtette volna, bizonyára sok dolog másképp alakul.Géza aznap éjjel egyedül aludt otthon, ami tulajdonképpen még sosem fordult elő, mert ha

Erzsike házon kívül volt, Géza Ritával cincogott, mint két szerelmes, turbékoló patkány, de Rita most nem állt a rendelkezésére, mert elhúzódó születésnapi zsúrt tartott a barátnőinek, ahol hideg főtt tarját, főtt tojást, kolbászos egybesült fasírtot, és puhakenyeret szolgált föl fehérbor és házipálinka társaságában.

Gézát nem hívta meg a zsúrra, mert lányok egymás közt volt. Sokmindent megvitattak ezen a zsúron a lányok egymás közt, amit Géza nagyon szeretett volna megtudni, de Gézának, egy férfinek a huszadik század végi vidéki Magyarországon soha esélye nem volt olyasmiket megtudni, amiket a lányok ilyen elhúzódó születésnapi zsúrok alkalmával megbeszéltek. Géza egy ideig azon törte a fejét, milyen ürüggyel mehetne át, majd átosont, és hallgatózni próbált, aztán feladta, kiverte a farkát, és elaludt. Arcában a hímzett párna kalocsai mintájával arra ébredt, hogy valaki halkan jár a lakásban. Azt hitte, hogy esetleg Katalin jött meg, akit Erzsike magával vitt a szakszervezeti gyógyfürdésre, és megörült, mert régóta úgy érezte, megrövidült, mióta nem sikerült a terve, hogy megerőszakolja Katalint. Gondolta, hogy most könnyedén valóra váltja. Kikiáltott a rekamiéról, ahol ruhástól, de lehúzott sliccel aludt, hogy-- Gyere csak be, Katalin!

De semmi választ nem kapott, csak a süket csönd, és a folyosó visszhangja felelt neki. Ezen meglepődött, és megfeszülve hallgatózott. A léptek kinyitották a konyhaajtót, kinyitották a szomszéd szoba ajtaját, keresztülmentek a szobán, benyitottak a verandára, matattak a tavalyi dió között. Majd néhány másodperc csend után Géza gyanakodni kezdett, és a verandához osont.

Már nem talált ott senkit, de a tavalyi dióban tartott egymillió forint eltűnt, a pénzt tartalmazó nagyméretű papírdoboz üresen hevert a dió tetején. Rohant keresztül a szobán, a konyhán, ki a folyosóra, de már csak a csukódó bejárati ajtót érzékelte. Feltépte, kinézett, de senkit nem látott a kertben. Visszament, hallgatózott, de csak a kísérteties csöndet hallotta.

Aztán valami reccsent, és hozzáért a vállához. Géza felkiáltott ijedtségében, remegett a lába, a torkában dobogott a szíve, pedig amúgy nem volt ijedős-féle, inkább maga volt ijesztő.

A plafonon egy beázásfolt volt, abból vált le egy darab, és hullott Géza vállára.Felkapcsolta a villanyokat, és visszafeküdt a kalocsai-mintás díszpárnák közé a rekaméra.Másnap érkezett fiatal nagymamám, és rögtön feltűnt neki, hogy a máskor olyan alpárian

beszédes Géza milyen hallgatag. Katalin még nem jött vele, mert ő már tegnap elutazott Hajdúszoboszlóról, hogy egy kisebb alföldi kirándulókörutat tegyen, amire nagymamám bíztatta,

96

mert Katalin még soha nem kirándult sehova, de micsoda szégyen, hogy az ember nem ismeri a saját hazáját, mondta fiatal nagymamám, és elküldte a kedvenc bejárónőjét, hogy csodálja meg a magyar pusztát, mert ilyet máshol a világon úgyse lát, mint amilyen a magyar Alföld, meg a Hortobágyi Nemzeti Park. Lovagoljon, pihenjen, esetleg vásároljon egy pulikutyát, mondta nagymamám, és némi költőpénzzel szárnyára bocsátotta Katalint.

Géza szín józanon, jelentőségteljesen ült egy széken, derekát pedig egy hímzett párnával támasztotta meg.-- Eltűnt az egymillió forint – közölte síri hangon.-- Melyik egymillió?-- Amit a tavalyi dióban tartottál, a papírdobozban. Betörő járt a házban, tegnap éjjel. Felfigyeltem a neszre, de mire kimentem, már hűlt helyét találtam. Biztos, hogy jól ismerte a házat is, a kertet is, a környéket is. Különben hogy tűnhetett volna el olyan hamar, mintha a föld nyelte volna el?-- Hívtad a rendőrséget?-- Nem hívtam, mert akkor megkérdezték volna, honnan van az az egy millió forint, és oda lenne az egész déligyümölcs üzletünk.-- Régen mondom, hogy alakuljunk át GMK-ba! Nem bírják már az idegeim ezt a megtűrt illegalitást a Skála parkolójában.-- De nem kell még lemondanunk a pénzről. Az a gyanúm, hogy Katalin keze van a dologban.-- Ugyan fiam, Katalin szóba se jöhet.-- Miért, ki más menne egyenesen a rejtekhelyhez, ismerné úgy a házat, a kertet, hogy rögtön felszívódjon? És, ha nem tévedek, tegnap már nem volt veled, ő előbb befejezte a gyógyfürdőzést.-- Ez igaz – gondolkodott el fiatal nagymamám.-- Majd minden kiderül, ha kikutatjuk a holmiját. Valahová csak el kellett tennie a pénzt, vagy valami más nyomot találunk – dörzsölte a kezét gondolatban Géza.

Nagymamám érezte, hogy elég sértő lesz Katalinra nézve a gyanúsítás, de mégis ráállt a nyomozásra és az önbíráskodásra, mert még mindig hatott rá Géza férfivarázsa, és amikor pár nap múlva Katalin hazaérkezett, megkérte, hogy had nézze át a szobáját.-- Elnézésedet kérem, fiam, de Géza egyedül volt itthon, amikor a lopás történt, és felelősnek érzi magát, ezért kérte, hogy kutassuk át a holmidat.

Géza közben már derékig Katalin fehérneműs fiókjában volt, és nyálcsorgatva forgatta ki a leszorítós bugyikat és csipkés nájlonkombinékat, valamint merevítős, szivacsos Triumph melltartókat, melyek Katalin kincsei voltak. Végül megtalálta a pénz papírdobozát, és hangos áhá kiáltás közepette nagymamám orra alá dugta, és a bejárónő hiába tiltakozott, Géza megvádolta őt.-- Ne tettesd magad! A dobozzal együtt egymillió forint is eltűnt. Nem is tudtam mire vélni a dolgot, még jóshoz is elmentem, hiszen én felelek ezért a pénzért. Tehát haladéktalanul add vissza!--De én nem vettem el! – kiáltott fel Katalin – Mondhat akármit, eszembe se jutott, hogy hozzányúljak. Azt sem értem, hogy került hozzám ez a doboz!-- Ne tagadja fiam, hiszen itt a bizonyíték – mondta nagymamám is, akit meggyőzött a hamis doboz.

Katalin ekkor nagyon elkeseredett, és gondolta, hogy ennek nem lesz jó vége, mert már egyszer átélt egy hasonló szitut. Amikor kisiskolás volt, észrevette, hogy az igazgató fia ellopja az egyik osztálytársa tornacipőjét. Amikor a tolvajt keresték, ő szólt, hogy az igazgató fia volt az, ő látta az öltözőben, amikor ellopja a cipőt. Az igazgató erre felháborodott, felpofozta őt, majd őt magát vádolta meg a lopással, emiatt ki is rúgta az iskolából. Nemrég újra hallott az igazgató

97

fiáról, volt a rádióban a hírekben, meg a tévében is, hogy harminckét késszúrással megölte a nagymamáját, és elvette az asszony háromezer forintját.

A hír hallatán Katalin annak idején nem kis elégtételt érzett, most viszont azt érezte, hogy megint igazságtalanul kaparja a hurok a torkát. Géza közben megvitatta Erzsikével, hogy milyen büntetés lenne a legjobb a lánynak, és sikerült kijárnia, hogy Katalint este majd kikössék a szőnyegporolóra, és alaposan verjék meg büntetésül, és addig verjék, amíg el nem mondja, hova dugta az egymillió forintot.

Nagymamám azért eléggé hitetlen volt még mindig, nem tudta elhinni, hogy csalódnia kell Katalinban, de Géza férfias bájának hatására ráállt a dologra.-- Csak ne túl későn – mondta--, mert ma este lesz a Ki mit tud.

98

28. Ugyanolyan vagyok, mint a többi egymillió ember

Úgy tervezem, hogy két óra alatt beveszek 200 Solphadene-t és 200 Nurofen Plust. Már be is gyűjtöttem. Sokkal biztosabb gyógyszerek is vannak, de mind receptköteles. A paracetamol, az ibuprofen, és a codeine persze ártatlannak tűnik, de ekkora dózisban olyan károsodásokat okoz, ami halálos. De azért félek. Ezért beülök egy kád vízbe, és amikor már érzek valami hatást, a hajszárítót beleejtem a vízbe. Hallottam, hogy már többen meghaltak így, direkt és véletlenül is. Biztos, hogy sikerülni fog. Azért is halogattam eddig, mert félek a túléléstől. Olvastam, melyik kísérlet túlélése milyen károkat okozhat, amik aztán csak rontanak a helyzeten.

Az egyik leggyakoribb öngyilkossági nem, bár nehezen hihető, hogy az ember vízbe fojtja magát. Sokaknak még a fürdőkádban is sikerül. De ha mégsem, akkor maradandó agyi károsodás lép fel az oxigénhiány miatt. Elég biztonságos, amit én választok, az áramütés úgy, hogy a teli kádba elektromos szerkezetet dobunk. De még ezt is túl lehet élni. 500-1000 voltos áramütéstől mély égési sérülések, már 110-220 volton venticuláris fibrilláció, és komoly idegi sérülések. Az érfelmetszés ősi japán módszer, a Seppuku, vagyis esetemben Jigai, mert így hívták, ha nő követte el. A karon vagy a combon kell felvágni egy artériát hosszában, késsel, vagy pengével. Sokáig tart, míg az ember így kimúlik. A nagy vérveszteségtől lelassul a szív, így a halált oxigénhiány okozza. Emiatt a túlélés agyi károsodással fenyeget. Leugrani magas helyekről: épületekről az aszfaltra, vagy hídról a vízbe, esetleg sziklákról a mélybe, népszerű módszer. A túlélés biztos, hogy combcsonttöréssel jár, és még számos hasonló sérüléssel. A fulladás kivitelezését nehezen tudom elképzelni: beburkolom magamat egy zacskóba, és megfojtom magam? Ez nem hiszem, hogy sikerülhet. Nitrogén vagy hélium belélegzése biztosan halálos, de azt meg honnan szerez az ember? Nem szólnak-e bele az uralhatatlan ösztönök, hogy az ember levegőt vegyen az utolsó pillanatban? Szén monoxid belélegzése, lehet palackból, vagy kipufogógáz formájában. Bezárt garázsban elaludni járó motor mellett, akkor biztos nem fordul vissza az ember ösztöntől hajtva bután az utolsó pillanatban. Csak az a baj, hogy nincsen garázsom. Pedig még akkor is biztonságos, ha az ember netán ki akarna menekülni, mert a szénmonoxid visszafordíthatatlanul összekapcsolódik a hemoglobin molekulákkal. Mérgezés tisztítószerekkel, ipari folyadékokkal, diazepammal, cyaniddal. Biztosan borzalmasan fáj, és maradandó szervi károsodásokat okozhat a túlélés, habár ha elegendőt fogyasztunk, ritkán lehet túlélni. Akasztás: a siker titka, hogy jó csomót kössünk. A túlélés veszélye, hogy oxigénhiány miatt agyi károsodást szenvedünk, vagy eltörik a nyakcsigolyánk, ezért mozgásképtelenné válunk. Gyógyszer- és alkohol-túladagolás. Bár a legtöbb gyógyszernek megvan az ellenmérge, lehet hatásos. Az alkohol túladagolása önmagában is megölheti az embert. A túlélés kockázata: szervi működésképtelenség, megrongálódott mentális képességek. A fegyver általi halál, főleg a főbelövés, 99%-osan biztonságos. De van, amikor a lövés nem öl meg, csak vérveszteséget, agyi vagy más testi károsodást okoz. Én szívem szerint ezt választanám, de András halála után megváltam a pisztolytól, kár volt. Több módszert nem tárgyal ez a weboldal, pedig még lennének szerintem lehetőségek. Például milyen az, ha valaki üveget eszik? Biztosan nagyon fájdalmas és körülményes. Vagy a vonat elé veti magát, vagy, közelebb van, metró elé? Leszúrja magát? Például, beledől egy kardba. Vagy a kenyérvágó kés is elég? Maradt egy csomó kérdésem, amire nem találok választ egy intenetes oldalon sem.

Találok viszont egy linkeket az öngyilkosság eszközeit taglaló site-on, ahová segítségért lehet fordulni. Végülis meg lehet próbálni. Végigböngészem a www.save.org, www.suicidepreventionlifeline.org, a www.survive.org.uk/suicide, és a www.samaritans.org oldalakat. Közben rákeresek magyarul is, hátha az anyanyelvemen is kapok segítséget, bár nem

99

sokat remélek. Mégis találok egy oldalt, www.psyche.hu, ahol ez a biztató szöveg fogad:„Kedves Látogatónk!Pszichoterápiát nem vállalunk, kérünk, ne várj csodát egy egyszeri beszélgetéstől. Sem a pszichológusok, sem a pszichiáterek nem varázslók, akik majd helyetted oldják meg a gondjaidat. Azokat csak TE tudod megoldani, a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk ebben segíteni. Szeretnénk még mindezek mellett pszichológiai ismereteket is terjeszteni, hozzáférhetővé tenni mindenki számára. Érezd jól magad nálunk, szívesen látunk és viszontlátunk bármikor!”

Be is zárom rögtön. Megfordul a fejemben, hogy esetleg felhívjak-e egy telefonos lelkisegély-szolgálatot, de azonnal el is vetem. Biztos, hogy nem tudnám egy idegen akárkinek csak úgy elmondani a problémáimat. Talán ha megbizonyosodhatnék róla, hogy az illető hiteles személyiség, de erre ilyen módon nincs esély.

Egyszer elmentem pszichológushoz, aki pszichiáter is volt egyben. Egy ismeretlen férfihez, akit egy barátom ajánlott, egy mentálhigiénés központban. Beszélgettünk, és teszteket is adott, hogy ha van kedvem, töltsem ki. Egyet kitöltöttem. Utána azt mondta, felvetődött egy probléma a mi közös munkánkkal kapcsolatban. De döntsem el, ha akarom, akkor még járhatok, beszélgethetünk. Eddig ez csak egyszer fordult elő vele, hogy a páciens intelligensebb, mint a pszichológusa. Egy festő, akinek lebénult az egyik keze, ezért jött hozzá. Gyógytornaképpen hegedülni tanult, és az évek során hegedűművész lett. És festeni is újra tudott. Itt elterelődött a beszélgetés, nem is igazán értettem, hogy mi itt a probléma. Esetleg felhívhatnám? De miért zavarjak akárkit is a gondjaimmal? Ha még a saját barátom se kíváncsi rá, aki pedig szeret engem, úgy gondolja.

Vagyis kíváncsi rá, csak nincs ideje meghallgatni, mert nyaralni kell mennie a feleségével.Én is úgy gondolom, hogy talán szeret, és ő az Igazi Angyal. De lehet, hogy csak

képzelődöm. Vagy annyira mégsem szeret. Vagy lehet, hogy nem ismeri fel, hogy ő az Igazi Angyal, és akkor hiába szeret.

Visszatérek az egyik angol nyelvű túlélőoldalra. 24 órás, bizalmas, nem elítélő érzelmi támaszt nyújtanak, telefonon, e-mailben, levélben vagy személyesen. Nekem inkább információkra van szükségem, átnézem az oldalt. Mert elhatározom, hogy saját magamat fogom kihúzni. Az ember úgyse számíthat senkire.

Írnak például az érzelmi egészségről. Az érzelmi egészség nem adott a születéssel, hanem azoktól a körülményektől függ, melyek között az ember felnő, és a tudástól, képességektől és tapasztalatoktól, amit élete során összegyűjt. Egy másik oldalon elolvasom, melyek az öngyilkosságot megelőző periódus tünetei. Rájövök, hogy a negyvenegy felsorolt körülmény vagy tünet közül nálam harminckilenc megtalálható.

Ugyanolyan vagyok, mint a többi egymillió ember, aki ebben az évben megöli magát.Az egyik oldalon találok egy nemzetközi szervezetet, amelynek van magyar nyelvű része

is. Azért jó, hogy azt is meg akarják menteni, aki nem tud angolul. Csak az meg hogyan találja meg az oldalt? A www.befrienders.org/ oldalon vannak magyar nyelvű információk, öngyilkosjelölteknek és segítő szándékúaknak is. A fórumokból úgy tűnik, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy ha valaki van olyan hülye, hogy megöli magát, hát legalább egy hülyével kevesebb van a világon.

Pedig általában a hülyék és igénytelenek a legjobb túlélők.Vagy úgy gondolják, hogy az öngyilkosság szégyen. Szerintem az öngyilkosság egy

normális válaszreakció bizonyos történésekre és körülményekre, csak mivel nincs kultúrája, nehéz kivitelezni. Sok ember, aki megküzdött az öngyilkossági szándékával, vagy túlélte az öngyilkosságot, később örül ennek. Én sosem ismertem volna meg az Igazi Angyalt, ha már nem

100

élnék.Azt is írják, akinek öngyilkossági szándéka van, azonnal beszéljen valakivel, akár

közelállóval, akár hivatásos segítővel. Mert egyedül lenni a legrosszabb. Szerintem nem. Éppen a többi ember jutatott ide, meg nem is valószínű, hogy valaki tudna segíteni. Ha én nem tudok magamon, más hogyan tudna. Leszámítva az Igazi Angyalt.

De az Igazi Angyal telefonját kikapcsolva, hallgatásba burkolózva napozik az olasz tengerparton.

Nem tudok úgy tenni, mintha most dacból akarnék élni. Inkább hogy hátha még történik valami. Végülis később is lehetek öngyilkos, esetleg kibírok még pár napot. Azt írják a leggyakrabban: az öngyilkosság egy ideiglenes probléma végleges megoldása. Az én problémám éppen, hogy nem ideiglenes. Vegyem már észre, hogy nem kellek senkinek. Ezt kéne elfogadni. Nehéz, mert jó lenne, ha nem így lenne. De erről szól az egész életem. Már az is, hogy a szüleimnek nem kellettem. Az utcán találtak meg. Már majdnem éhen haltam, ezért kórházba küldtek. Nem jelentkezett értem senki. Kis idő múlva sok reménykedő szülővel szembesítettek, akik eltűnt gyereküket keresték. Hátha mégis én vagyok az. De nem. Volt egy nagyon kedves házaspár, velük beszéltem is. Egész addig azt hitték, néma vagyok. Hallottam, behallatszott a szomszéd szobából:-- Nézze, nem lehet, hogy mégis ez a maga kislánya? Csak nem ismert rá elsőre. Nagyon le van fogyva, és valószínűleg nagy traumát élt át, azért nem beszél. Ez megváltoztatja a gyerekeket.-- Maga megőrült? Egy anya megismeri a saját gyerekét!-- Asszonyom, értsük már meg egymást! Annak az esélye, hogy a maga gyereke előkerül, gyakorlatilag semmi. Ezt a gyereket senki nem keresi. Vigye haza, és mindketten jól járnak!-- De én a saját gyerekemet akarom!-- De hát olyan nagy a különbség?-- Hogy mondhat ilyet? – zokogott a nő, és kirohant.-- Karcsi, de nagy állat vagy, bazdmeg – hallottam a kollégáját.-- Jó, én csak segíteni akartam. Nem értem, miért kell hisztizni.-- Akkor vidd haza te!-- Megőrültél? Nem kell nekem ez a gyerek.-- Pedig jó strapabíró! Azt hallottam, legalább négy hetet töltött az utcán! Novemberben, bazdmeg! Fogalmam nincs, hogy bírta ki.

Volt egy ilyen őrangyalom. Csak kevés emlékem van, de ez tisztán megmaradt. A férfi arca, testalkata, minden. Őt követtem, és ő megmentett.

Évekig nem akart örökbe fogadni senki, mert már túlkoros voltam ehhez. Aztán egyszer mégis. Egy házaspár, aki elvesztette a lányát, aki pont olyan korú volt, mint én. De pár hónap után elváltak, és egyikük sem vállalta, hogy engem nála helyezzenek el. Ezért visszaadtak állami gondozásba. Jól emlékszem ezekre a dolgokra, de nem akarok emlékezni. Van is némi eredmény: mindig egyre több részletet sikerül kitörölnöm. Nagy szerencse, hogy egy olyan hivatásos anyához kerültem, akinél ott volt Krisztián! Egyetlen támaszom, aki mindig megbízhatóan szeretett. De nem használhatom ki, neki is megvan a maga élete, Olga Szafinával. Olga orosz nő, és rémesen féltékeny. Emiatt alig láthatom a bátyám.

101

29. A hazugságpárbaj halálos kockázata

Rettenetes dolog a kapzsiság. Otília és Tamás kezdte megsejteni, mit jelent az egymillió forint, és rájöttek arra is, milyen értékes a „Kincsek zápora”. Azt gondolták, a talizmán viselőjére csak úgy magától ráköszön a gazdagság. És mivel úgy is el kellett lopniuk a feliratokkal együtt a kísértetek kedvéért, és cserébe az egymillió forintért, elhatározták, hogy ha már ellopják, megtartják maguknak. Úgy tervezték, amíg a gazdagság áramlása elindul, kihúzzák az egymillió forintból, és aztán már semmi nem állja útjukat, hogy a talizmán segítségével töménytelen ingatlant és pénzt és maszek üzletet szerezzenek maguknak. Otília, aki a nehéz időkre tekintettel folytatta a vodkázást férjével együtt, azt tervezgette, hogy Tamás valamilyen párt- vagy állami tisztséget vállal majd, ő pedig mint miniszterfeleség pompázik mellette. Mert most, hogy a pénzt már a markukban érezték, hatalom is kellett nekik, igazi hatalom, amivel akkor élnek vissza, amikor csak akarnak. Tamás kicsit idegenkedett a politikai pályától, de Otília rábeszélte, hogy ha úgy adódik, vállalja el a kultuszminiszteri széket. Mivel Tamás szeretett üldögélni egy székben, és emberekkel beszélgetni, és olvasgatni is szeretett, beadta a derekát diktatúra gépezetébe.

-- Jól van, elfogadom a miniszteri széket, de csak akkor, ha nem kell embereket kivégeztetni.

-- A miniszterség felelősséggel jár, és súlyos döntésekkel. Vállalnod kell a szocializmus fejlődésének útja érdekében az okos, de elsőnek talán radikálisnak látszó döntéseket is! – szónokolt a képzeletbeli hatalomtól megmámorosodott miniszterné.

-- De hát én nem vagyok gyilkos! Miért kéne írókat vagy költőket kivégeztetni?!-- Hátha rászolgálnak.-- Akkor nem vállalom!-- Fiam, ezt nem teheted meg velem! Mindenünk meglesz, egy karnyújtásnyira leszünk a

boldogságtól, és akkor te, csak mert gyenge jellem vagy, és nem mersz aláírni egy-két halálos ítéletet, amiket, megjegyzem, alapos gyanúra alapozva hoztak szakértő és felelős magyar emberek, megfosztasz engem életem legnagyobb lehetőségétől!

-- Nem szeretem én az ilyesmit. Jobban szeretek inkább horgászni a szennyvízülepítő partján.

-- Te bolond vagy! Felajánlanak neked egy miniszteri pozíciót, és elutasítod!-- Egyelőre még nem utasítottam el, csak azt mondtam, hogy nincs kedvem embereket

kivégezni. De ha annyi pénzünk lesz, talán megtehetem, hogy anélkül leszek miniszter, hogy olyan sok kollégámat meg kelljen ölnöm. Meg aztán, nem is azokat az időket éljük már. Ilyesmi régen talán megesett, de manapság már nincs. Régen is, ki tudja, igaz volt-e, amit az éjféli hírekben beolvastak. Tudod, milyen hazug a média.

-- Így van, fiam. Nem kell mindent készpénznek venni, amit a rádióban hallasz! Jobb, ha be se kapcsolja az ember.

Így aztán elsimult köztük a háztartási béke asztalterítőjének ránca, mert ilyen békülékenyen tisztították le a családi tűzhelyről a száraz morzsákat.-- Hanem, hogyan csaljuk ki Henriktől a talizmánt? Éjjel-nappal a nyakában hordja, még a fürdéshez se veszi le, ha egyáltalán megfürdik! Azt hiszem, talán álmában kéne levágni a nyakáról.-- Az nem megy, állandóan szorongatja!-- Akkor vágd le a kezével együtt.-- Otília! Te börtönbe akarsz juttatni! Megtalálják nálam a kézzel együtt, azt hiszik, a Szent Jobbot rejtegetem, aztán fújhatjuk a miniszteri kinevezésemet.-- Igazad van, vigyázni kell a jó híredre és feddhetetlenségedre! Nőznöd se szabad majd ezután.

102

Akkor feszíts szét az ujjait, egy-kettő letörik, nem olyan nagy kár az. Úgyse használja Henrik a kezét semmire.-- Nem vagyok híve az erőszaknak. Majd odaadja maga – ezzel megfogott egy 104 lapos francia kártya-csomagot, és bekopogott Henrikhez.

Henrik nagy nehezen nyitott csak ajtót, de kicsit megörült Tamásnak, mert már unta, hogy csak ül otthon egyedül a szent szövegekbe gabalyodva, és fél.-- Henrik, nem kártyázunk egyet?-- Kártyázni?! De hát a kártya az ördög bibliája, és nekem most, bizonyos okokból, távol kell tartanom magamat a bibliától. Illetve az ördögtől. Még a házból se mehetek ki!-- Miért kell kimenni? Majd fölszedjük szépen az asztalterítőt, és kártyázhatunk szépen idebent.-- Jó lenne, de a mamám nem szereti, ha az abroszt piszkálom. Igazából a kártyajátékokat se nagyon állhatja.-- Henrik, a barátod vagyok, és nem hagyhatom szó nélkül – kezdte nagy komolyan Tamás.-- Mondjad, ha valami nem tetszik a háztartásomban!-- El fog renyhülni teljesen az agyad! Semmit se csinálsz az utóbbi időben, az utóbbi napokban meg csak fekszel a zárt ajtók mögött. János – és egy pszichológus-filozófus doktor tudja is az ilyesmit – gyakran emlegeti, hogy az elrenyhült agyvelő kipárolgása betegséget okoz, és vonzza a kísérteteket, meg a szellemeket. Ha valaki frissen tartja a szellemét, a kísérteteket is távol tartja magától. A tunyaságnak azonban az a vége, hogy az elbutult emberhez kísértetek kezdenek járogatni. Neked is már elkezdett párologni az elrenyhült szellemedből ez a szag! Ismered a mondást, hogy „hasonló hasonlót ismer meg”?-- Hát hogyne! De őszintén, te, aki mindig is ismertél, érzel rajtam valami szagot?-- De még mennyire!-- És ez a szag idevonz egy kísértetet?-- Nem mondtam ezt így kifejezetten, mert lehet, hogy még megállítható a patológiás folyamatod. De János gyakran mondja, hogy az ilyen emberhez kísértetek szoktak járogatni. És nem is egy, hanem kézen fogva, mindjárt kettő.

Henrik hátán erre kinőtt a borsó és a lúdbőr, és egész addig borsózott, amíg a ludak le nem legelték a hátáról a kikelt növényeket. Amikor helyreállt a bőre simasága, beengedte Tamást és a száznégy lapos francia kártyáját.-- Mutassak egy kártyatrükköt? – kérdezte a sikertől jó kedvre hangolódott régi iskolatárs, az ördög bibliáját szorongatva.-- Nem mutass, inkább játszunk! Kezdem én is érezni magamon a butaság szagát.-- Akkor pókerezzünk! – kevergette a kártyáját Tamás.-- Nem tudok pókerezni.-- Akkor játszunk pókerpassziánszt!-- Inkább kentezzünk!-- Azt négyen kell játszani.-- Akkor fekete macskázzunk!-- Azt is. Milyen játékokat ismersz?-- Nem tudom, most egy se jut eszembe. Javasolj te valamit!-- Jackpot?-- Nem ismerem.-- Akkor huszonegyes. Snapszli, rablóulti, alsós, felsős, gin römi, tizennégylapos römi, rablórömi, kanaszta, uruguayi kanaszta, chilei kanaszta, tizenötlapos kanaszta, magyar kanaszta, makaó, tarokk – sorolta Tamás a kártyajátékokat, de Henrik egyiket se ismerte.-- Nem is csodálkozom, hogy ennyire leépül már az agyvelőd! Senki se mondta, hogy

103

kártyázással karban kell tartani az ember gondolkodását, ha már elmúlt hét éves? Még szerencse, hogy van egy ilyen barátod, mint én.-- Mert szándékosan meg akarsz szégyeníteni, hogy direkt kevésbé ismert játékokat mondasz!-- Én?! Ne viccelj! Akkor mondj te valamit!-- Jó, például zsírozzunk, vagy svindlizzünk!

Henrik hazudott, amikor úgy tett, mintha nem tudott volna pókerezni. Nem különösebben szeretett kártyázni, de szeretett nyerni, és egyáltalán nem bírta elviselni, ha veszít. A póker hallatán átgondolta nyerési esélyeit, azokat az arányszámokat, melyek megmutatják, hogy vesztési esélyei hogyan viszonyulnak nyerési esélyeihez. Ezért mondatta el Tamással az összes kártyajátékot. Hogy átgondolhassa, hogy ha 52 lapos pakliból ötöt osztanak, 2 598 960 féle kombináció létezik. Ez alapján kiszámította az egyes lapkombinációk esélyét, miszerint a royal flöss variációinak száma 4, esélye első leosztásra 649 739:1, flöss variációk száma: 36, esélyeelső leosztásra 72 192:1, póker variációk száma 624, esélyeelső leosztásra 4 164:1, full variációk száma: 3744, esélyeelső leosztásra: 693:1. Színsor variációk száma: 5108, esélyeelső leosztásra: 508:1, sor variációk száma: 10 200, esélyeelső leosztásra: 254:1, drill variációk száma: 54 912, esélyeelső leosztásra: 46:1, két pár variációk száma: 123 552, esélyeelső leosztásra: 20:1. Egy pár variációk száma: 1 098 240, esélyeelső leosztásra: 2,4:1. Henrik azért volt képes erre a gyors matematikai mutatványra, mert annyira félt a kísértetektől, hogy rögtön tornáztatni kezdte az agyát, amit eddig eléggé elhanyagolt. De magában fogadkozott, hogy ezentúl gondot fordít a szellemi fejlődésére. Mivel tehát számításai alapján nem látta a biztos nyerés esélyét, letagadta, hogy tud pókerezni, és egy olyan játékot választott, ahol inkább rajta múlik a győzelem, és nem holmi matematikai törvényszerűségeken. Ezért választotta a svindlit: tudta, hogy képessége a hazugságra megbízhatóbb, mint a matematika törvényei.

-- Nem tudok zsírozni – vallotta be Tamás, aki most elvesztette a nagy mellényét --, se svindlizni.

-- A svindli egyszerű, elmagyarázom. Játsszuk 104 lapos francia kártyával! Tíz-tíz lapot osztunk, és az győz, akinek előbb elfogy a lapja.

-- Áhá – bólogatott Tamás, és igyekezett értelmesen nézni.-- Akkor kezdhetjük?-- Nem értem még teljesen.-- Például én lerakok egy lapot, és azt mondom: ász. Akkor te ráraksz egy kettest. Ha

nincs kettesed, vagy húzol, vagy mást raksz le, és azt mondod rá, hogy kettes. Akkor én látom rajtad, hogy csalsz, azt mondom, svindli, ezért te felveszed az összes lapot a kupacból, és én nyerek.

-- De ha valóban kettes volt?-- Akkor én veszem föl, és én folytatom a lerakást.Tamás valójában ismerte a svindlit, de óvatosságból úgy csinált, mintha életében először

játszotta volna. Ezt a kártyajátékot még egyetemista korában tanulta Mário de Andrade, Makunaíma, egy jellem nélkül hős kalandjai című regényéből.

“– Maanape, édes fiam, ne húzd az időt. Dobd ide nekem azt az embert, akit lelőttem magamnak, különben kitekerem a nyakadat, te vén csirkefogó!

Maanape még most sem akarta odaadni a testvérét, kétségbeesetten összemarkolt hat állatot, egy pikkelyes taót, egy karmosmajmot, egy sakutyúkot, egy zsakutingát, egy angolai tyúkot meg egy bozótcinegét, kivágta őket maga elé a földre, és így kiáltott:

104

– Itt van egy hatos!Piaimán irtózatos haragra gerjedt. Az erdőből gyökerestül kitépett négy fát, egy brazilfát,

egy anzselimfát, egy apiófát, meg egy kararáfát, marokra fogta őket, úgy rohant Maanapéra:– Térj ki az utamból, nyavalyás! A kajmánnak nincsen nyaka, a hangyának nincs

páncélja, markomban tartom a tromfot, svindlerkedtél, most megjárod!Maanape rettenetesen megijedt, és lecsapta, vigyed!, a hőst a földre. Így történt, hogy

Maanape és Piaimán kitalálták a svindli nevű épületes kártyajátékot.”Tamás magát a jellem nélküli hős helyébe képzelve, a mindenki fölött álló machiavellista

pózába merevedve elégedetten fogott hozzá az osztáshoz, miközben a játék financiális szabályait ismertette, miszerint a tétek nagyságát a chilei rablóulti szabályait követve fogják emelni. Jelöljenek ki egy végső tétet, melyet mindenki köteles akkor megtenni, amikor már minden vagyonát elveszítette esetleg.

-- Nem gondoltam, hogy ilyen nagyban játszunk – aggodalmaskodott Henrik.-- Csak a komoly játék mozgósítja annyira az agyat, hogy megálljon az agyvelőd

leépülése! Különben minden hiába, hiszen a kísértetek már a küszöbön kopogtatnak fapapucsukkal.

Ez telitalálat volt Henrik aggodalmának közepébe, aki már a torkában érezte dobogni a kísértetek fapapucsát még a puszta említésükre is. Különben nem gondolta komolyan, hogy veszíthet.

-- Te ajánlj föl valamit elsőre! Ami számodra a legdrágább! Eszmei értéke is lehet – ravaszkodott Henrik.

-- Életem legdrágább kincse, anyagilag és eszmeileg is Otília – felelte pátosztól csöpögve Tamás – Olyan lennék nélküle, mint egy talizmánjától megfosztott szent.

-- Elfogadom. Én az édesanyámat ajánlom.-- Ez azért nem ugyan az a kategória! Nem fogadom el.-- De hát ő számomra a legdrágább!-- De számomra értéktelen. Otília még legalább egy fiatal, kívánatos nő, szorgalmas, és

szépen keres is a fordításokkal. Ahogy lejár a munkaideje, alig ér haza, máris újra munkához lát, amint hallod is, késő éjszakáig üti az írógépet. Muszáj felajánlanod a talizmánodat – zárta rövidre a beszédét Tamás, mert úgy érezte, kezd egy helyben toporogni az idő hasznos múlása.

Henrik csak azért tette fel a mamáját, mert eluralta a játékszenvedély, és most boldogan kicserélte a drága tétet a „Kincsek zápora” talizmánra. Levette a nyakából, és kitette az asztalra.

Elkezdődött a játék.Szoros volt a küzdelem, mert Tamás és Henrik is olyan ember volt, akinek belső

természete volt a csalás mindenféle formája. Mindketten természetesen és gördülékenyen tudtak hazudni. Az volt a titka ennek a hazugságtechnikának, hogy maguk is elhitték a saját hazugságaikat. Hazugság tekintetében bíztak magukban, de mivel régi barátok voltak, ismerték egymás hazugságait is. Ebből adódott a hazugságpárbaj halálos kockázata. Ez a párbaj régi sérelmekért tartogatott bosszúvágyakat ébresztett föl, és mindketten teljes erejüket bedobták a bosszú grabancának megragadása érdekében.

Hosszan folyt a játék, gyorsan, gördülékenyen. Egyikük próbálta kizökkenteni a másikukat, és néha sikerült. Mivel professzionális hazudozók voltak, nem könnyen estek ki a szerepükből, de Tamás már elnyerte Henrik egész vagyonát. Henrik viszont elszántan vissza akarta szerezni, ezért már napok óta el sem hangzott a svindli szó Tamás szájából.

De egyszer Tamás úgy érezte, megtalálta Henrik kizökkentésének kulcsmondatát, amikor Henrik éppen letett egy kártyalapot:

-- "Fényt, levegőt, ventillátorokat, repülőgépeket, munkásköveteléseket, idealizmusokat,

105

motorokat, gyárkéményeket, vért, sebességet, álmokat akarunk a művészetben. És azt, hogy a verssorok nyomvonalában haladó automobil berregése elriassza a költészetből az utolsó homéroszi istenséget is, amely a jazz-band és a mozi korában anakronisztikusan még itt szunnyadozik, s Árkádia pásztorainak sípjáról és Heléna isteni kebléről álmodik... Tiszta brazil művészetet akarunk, az ég és a föld, az ember és a titok édes gyermekét."-- Mi van?!-- Svindli! – ordította diadalmasan a jóbarát, és Henrik arra gondolt, milyen jó, hogy mégsem az édesanyját tette meg.

Átadta Henriknek a talizmánt, aki az értékes holmival a kezében felugrott, és örömtől hajtva rohant a feleségéhez, aki közben kétségbeesésben főtt napok óta, mióta Tamás távozott a kártyán elnyerés szándékával.-- Hogy jutnak be hozzánk a kísértetek az egymillió forinttal, ha nálunk van a „Kincsek zápora”? Tőlünk is távoltartja őket!

Tamás erre nem is gondolt, de egy miniszter legyen felkészülve a váratlan helyzetekre is. Ezért fogott egy zsineget, arra ráerősített egy dunsztosüveget, abba beletette az aranykeresztet, majd a csomagot leengedte a kert végi, használaton kívüli, de azért régen kiszippantott, és ezért rejtésre alkalmas budiba.

106

30. Hallgat, és én is

A levélről most is hallgat, és én is. Képtelen vagyok beszélni ezekről a dolgokról. Voltaképpen semmi mondanivalóm nincsen számára. Pedig nagyon nehezen váltam meg tőle. Sokáig hordoztam még, és szerelmes voltam, mert úgy éreztem, Máté kiemelkedő férfi volt az életemben. És ez igaz is, de mostmár, mióta az Igazi Angyalt megismertem, vége van ezeknek a dolgoknak. Azért örülök, hogy látom, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van vele.

-- Te még mindig vegetáriánus vagy?

Egy budai étteremben, a Trófea Grillben, kellett találkoznom Mátéval, és rántott camembert sajtot kértem, mert az volt itt az egyetlen húsmentes étel, és mert ezt szeretem. Igazából minden nap rántott camembert sajtot eszem ebédre, steak-burgonyával, kivéve, ha sajtostésztát vagy gundel-palacsintát. Ezen kívül csak édességeket eszem.

-- Persze, nem szeretem a húst.-- Ez a rántott sajt azért elég kommersz kaja.-- Én szeretem.-- Én is, de azért nem enném meg minden nap.-- Igazából én minden nap ezt eszem.-- Miért nem próbálsz ki valami mást is?-- Ezt szeretem. Ez finom, és kész.-- Nem egészséges ez az egyhangú étkezés.-- A sajt nagyon egészséges szerintem. És mi van Susannal?-- Szakítottunk. Nagyon nehéz nélküle.-- Nem azért vetted a külön házat, hogy összeköltözzetek?-- Igen, de nem jött össze.-- Miattad?-- Susan miatt. Gyereket akar, meg egy rendes családot, nem normális. Az én koromban.-- Mennyi is vagy most?-- Negyvenhét. Én ehhez már öreg vagyok. Most gondold el, megint egy szaros gyerek!-- És ha Susannak már lenne egy?-- Az más, az az övé lenne, semmi közöm hozzá. De érted, hogy megint az én nyakamba akarja varrni a felelősséget, mint Enikő.-- De a többi gyereked már felnőtt, szerintem mostmár másképp vennéd, akkor még nagyon fiatal voltál.-- Felnőttek, de otthon laknak. Ezt se értem, én az ő korukban már, na mindegy.-- Miért, hova mennének? Tök drága az albérlet.-- Én már külön laktam az ő korukban. Én is fizettem az albérletet, fél évig. Jó, nekem mondjuk szerencsém volt.-- Miért, kaptatok lakást?-- Enikő apja segített. Neki jó kapcsolatai voltak, az én faterom meg adta a pénzt.-- Ha te is vennél nekik lakást,-- Nekem nem futja erre!-- Na, mindegy. Azért az a kis ház ott a Dunakanyarban frankó lehet!-- Aha, kurva jó. Már egy csomó mindent felújítottam benne. Csak az a baj, hogy Enikő is odapofátlankodott. Most mondtam volna neki, hogy ne jöjjön? Nem lehetett vele ezt rendesen megbeszélni. Ebből lett aztán az első bonyodalom. Enikő is be lett avatva.-- Susan ehhez mit szólt?

107

-- Nem örült neki, de hát mit tehettem volna.-- Kiszolgáltattad a szeretődet a feleségednek. Azért gusztustalan vagy. Meg Enikő is, hogy ilyen játszmákat gerjeszt.-- Hagyjad már békén Enikőt! Egy szerencsétlen nő, nem kell még neked is belerúgni.-- Ha érdekel a véleményem,-- Persze!-- , azt is hogy megbántad, amikor a másik Julival jártál, mert ugye, őt nagyon szeretted, hogy nem váltál el. Hányszor mondtad, hogy akkor kellett volna elválni! Lehet, hogy ezt is meg fogod bánni. Még ötven éves se vagy, ez nem kor. Szerintem nyugodtan belevághatsz.-- És még a nyelvi korlátok is!-- Legalább fejlődik az angolod!-- De nem akarom, hogy a gyerekemmel, érted, a saját gyerekemmel angolul kelljen beszélnem!-- Egy gyereknek ez nem jelent nehézséget, kétnyelvű.-- Á, öreg vagyok én már ehhez, tényleg. És gondold el, Enikővel már harminc éve vagyunk együtt.-- Susannal még lehet, hogy negyven-ötven évet is élhetsz.-- Tök bonyolult, hogy akkor most mi legyen azzal a jó budai lakással.-- Eladjátok, vesztek kettőt, egyet Enikőnek, egyet meg a gyerekeknek, te meg odaköltözöl Susanhoz, vagy a kisházba. Még jól ki is jön. Egyébként mivel is foglalkozik? Elfelejtettem – bár az elmúlt évben váltottunk pár e-mailt, nem minden részlet tekintetében voltam naprakész.-- Kurátor.-- Akkor azért van olyan sok kiállításod mostanában az USÁ-ban!-- Hagyjál már! Ja, azért is.Máté pacalpörköltöt kért, ami most megérkezett a répával díszített sajtommal együtt.-- Egy vegetáriánusnak milyen egy húsevővel csókolózni? Undorodsz?-- Az attól függ, ki az a húsevő.-- Szóval a szerelem mindent legyőz – néz rám Máté elhomályosult szemmel. Látom, hogy azért nem csak a barátság kedvéért akart találkozni velem. Otthagyta Susant, ki van borulva, és most jól jönne neki valami plüssállat, mert a felesége egy pokróc.-- Jóba vagytok most Enikővel?-- Nem. Azért megsínylette a házasságom, hogy így nyíltan folyt a viszony Susannal.Némán esszük tovább az ésszerűtlenül nagy adag ételeket. Máté zavartan figyeli ténykedésemet a tányéron, majd megszólal:-- Figyelj, a díszítést nem illik megenni.-- Tudom, de én imádom a répát.-- Akkor miért nem rendeltél répasalátát?-- Ennyi elég, minek kidobni a pénzt. Nem tudok egyszerre mindent megenni.Csak hogy tekintettel legyek rá, érintetlenül hagyom a díszítés fennmaradó részét.-- Tök jól nézel ki!-- Köszönöm, te is.Aztán megint az evésbe temetkezünk. De mire pár falat után fölnézek, Máté már meg is ette a nagy adag pacalt.-- Jövő héten utazom Nepálba – közölte jelentőségteljes arccal.-- Nepálba?! Minek?-- Megtisztulok. Van ott egy kumari, Szadzsani Sakja,-- Az mi?-- A kumari? Az élő istennő. Durgá istennőt képviseli. Kiválasztanak egy tiszta, szűz kislányt. És

108

a lábától meggyógyulnak.-- Olyan, mint a szent jobb, csak nincsen levágva?-- Olyasmi. Vagy most gúnyolódsz?-- Szerinted?-- Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem.-- Nincs pénzem utazni, meg-- Már lefoglaltam a repülőjegyet.-- , meg ha lenne, ne haragudj, akkor se veled mennék.-- Miért, van valakid?-- Igen.-- És, ez ilyen szerelmi viszony?-- Igen.-- És ki az, ismerem?-- Nem hiszem. Nem tudom. Lehet.-- Miért, ő is festő? Na, ki az?-- Rajztanár. Ne haragudj, de nem mondom meg.-- Na!-- Nem miattad, hanem miattunk, mert nős, és tudod, milyen a pletyka. Tudod, milyen pletykás vagy!-- Szerinted pletykás vagyok?-- Hát.-- Na, és hány éves, mióta jártok?-- Hatvan.-- Mi hatvan?-- Éves, és másfél éve vagyunk együtt. De ismerem több éve.-- Sokat vagytok együtt?-- Viszonylag. Persze lehetnénk mindig. Nem lakik Pesten, csak itt dolgozik a hét egyik felében.-- És a másikban?-- Félállás.-- De, hogy-- Akkor Dórával van.-- Biztos csak azért kellesz neki, hogy ne legyen egyedül, amíg fönt van – Máté többnyire nem tudja elképzelni, hogy van, aki másképp működik, mint ő – Azért egy kicsit öreg már hozzád, te mennyi vagy most?-- Harminc.-- És vannak gyerekei?-- Aha, négy.-- Jézusom! Akkor nektek már tuti nem lesz.-- De, szeretnénk majd egyet.-- Á, ennyi idősen. Ennyi idősen? Azért féltelek én ettől a kapcsolattól.-- Nem mindenki olyan, mint te. Nekem mennem kéne.-- Akkor nem jössz Nepálba?-- Nem. Merre mész?-- Megyek, bevásárolok, mert még főzöm kell. Meghalt Enikő apja, és nekem kell arra a kurva halotti torra főzni.-- Ó, sajnálom, mikor?-- Fél éve. Valahogy megkedveltem különben.

109

-- És csak most temetitek el? Minek tartogattátok eddig?-- Nem tartogattuk, de csak mostanra volt hely, ahol kiszemelte magának. Tudod, mennyibe kerül egy holttest fagyasztása?-- Miért nem hamvasztottátok el?-- Enikő nem engedte. Hogy az ő faterját nem fogják elégetni, aztán meg a kukába dobni. Szerinte nem az ő hamvait kapnánk vissza. Vidéken fagyasztattuk, mert úgy olcsóbb. Ma hozzák föl.-- És mit főzöl?-- Ilyen hideg sülteket, meg körözötteket, kaszinótojást, pogácsát,-- Hamubasült.-- Ja -- nevetett Máté --, puszi, rohanok. De ha mégis jönnél Nepálba, -- Nem megyek.

110

31. Megmenti a szamár életét

Katalin alig látott a megaláztatástól, amit a fehérneműsszekrénye megbolygatása miatt elszenvedett, és biztos volt benne, hogy nem ő lopta el az egymillió forintot. Való igaz, hogy nem ment el megcsodálni a magyar ugart, hogy a német turistákkal karöltve pusztafahrtoljon és gulas zuppét egyen mit somlói galuska, de az időt éppen, hogy Erzsike megmentésén fáradozva töltötte. Minthogy legnagyobb jótevőjének fiatal nagymamámat tartotta, és főleg a bosszúja beteljesítéséhez szükséges szamárlétrának, amit hogyan másszon meg, ha közben megdöglik a szamár, azaz fiatal nagymamám, elhatározta, hogy megmenti a szamár életét, annak érdekében, hogy majd anyja gyilkosáét meg kiolthassa, feldarabolhassa, és szétküldhesse kiszögeztetés céljából a tanácselnököknek. Felmérte tehát a terepet, ahol Géza szerette volna, hogy Rita megölje Erzsikét, és egész nap azon gondolkodott, hogy miképpen akadályozhatná meg ezt. És miközben így elmélázott, és mélyen behatolt a horgásztó stégjéről az erdő mélyére, egyszer csak rájött, hogy egy falat ennivalót sem hozott magával, és hogy nagyon éhes és szomjas, sőt, mitöbb, az éhségtől sárga esőkabátos hullákat meg levágott fejeket hallucinál. Úgyhogy gyorsan bevetette az összes sütnivalóját, és kifőzte a végső tervet, mellyel majd kifilézi a két szerelmes patkány házasságtöréséből a mérgezett nyílvesszőt, amit halálos kilövés céljából Erzsikére akarnak szegezni, mint kenyérvágó kést a kenyér közepére kereszt rajzolása céljából, hogy majd ez legyen fiatal nagymamám sírhantján a kereszt. Addig abálta magában Katalin a tervet, míg az oda forrta ki magát, hogy legjobb lesz, ha hazamegy, és megöli Ritát és Gézát, és így is tett, hazament.

Otthon viszont meglepődve tapasztalta, hogy ellopta az egymillió forintot, és mindenki igazságtalanul és bosszúszomjasan bánik vele. Ezért elhatározta megint, hogy nem áll el a tervétől, és miközben tehetetlenül és vizes szemmel állt Géza agressziójának közepette, azt gondolta magában, hogy az éjjel mindenképpen kivégzi Ritát és Gézát. Hiszen tudta, hogy Rita ma éjjel, ahogy szokott, pofátlanul belopakodik Gézához, hiába van itthon fiatal nagymamám, aki a jobb levegőjárás kedvéért a másik szobában aludt, nem a kalocsai díszpárnák között.

Mivel addig húzták a kikutatást, amíg már kezdődött a Ki mit tud, és Géza félt, hogy így nem lesz idő rendesen megkínozni Katalint, másnap hajnalra halasztották a verést. Nagymamám bekapcsolta televíziókészülékét, amit először be kellett dugni, mert a ki és bekapcsolás így működött rajta, aztán a tévé bemelegedett, majd jött is a Ki mit tud, utána azonban ki kellett kapcsolni, mert túlforrósodott, és félő volt, hogy valami baj történik, fiam. Katalin visszavonult a szobájába a kenyérvágó kés társaságában, és várta, hogy mindenki feje nyugovóra térjen. Amikor mindenki feje lehanyatlott a párnára, kié alvás, kié meg szeretője megvárása és megszexelése céljából, tehát csak látszólag, akkor Katalin figyelni kezdett, mert tudta, hogy nemsokára jön Rita a kerítéslyukon át, mert a kertkapu nyikorog. Ételt dob a kutyának kutyaugatás ellen, aztán a résnyire nyitva hagyott ajtón beoson, és hogy a kalocsai szobába jusson, el kell mennie Katalin szobája előtt, melynek bejárata az illemhelység és a padlásajtó között, egy beugróban volt. Így Katalin a falbeszögellés mögött nyugodtan, de torkában dobogó szívvel, és kezében forrósodó kenyérvágó késsel várta Ritát. Amikor a sötétben felfedezte a nő árnyalakját, semmit sem tétovázott, hanem az előre összegyűjtött elszántsága erejével az oldalába bökte a kést, az árnyalak odakapott, oda, ahová fiatal nagymamám tanította, hogy bökni kell, ha halálos, és fájdalmas sebet akarunk ejteni ellenségeinken. A nő, anélkül, hogy elengedte volna a véres kést, tántorogva botorkált még egy kicsit a folyosón, aztán megrogytak lábai.

-- Katalin! – szólalt meg rekedt hangon – Gyere ide, Katalin!Katalin feljajdult, amint meghallotta a hangot. Balsejtelemmel remegő gyomrában

közelebb merészkedett, hogy megnézze munkája gyümölcsét, de összerettent, mert a gyümölcs fiatal nagymamám volt.

111

Véletlenül fiatal nagymamámat szüretelte le a kenyérvágó késsel, az előre összegyűjtött elszántságával!

-- Mekkorát tévedtem! – nyögte Katalin -- Erzsike! Ne haragudjon, bocsásson meg! – mondta teljesen fölöslegesen Katalin, hiszen lehetett tudni, hogy itt már, ahogy a legtöbb esetben sem, nem segít a bocsánatkérés. Mert nem olyan-e a legtöbb sértés, ahol már nem segít a bocsánatkérés?

-- Gyorsan, hozzon valami kötözőszert!-- Mit műveltem! -- Katalinból úgy elszállt a lélekjelenlét, hogy csak tehetetlenkedett, így

fiatal nagymamám letépett egy darabot a blúzából, és azzal próbálta leszorítani a sebet, de kis eredménnyel.

-- Hagyja abba a sápítozást, fiam! Nem érünk erre rá! Maradjon csendben! Nem szabad, hogy megtudják, mi történt.

-- Én Ritát akartam, mert – zokogott Katalin, de fiatal nagymamám félbeszakította.-- Most nincs idő magyarázkodni, fiam. Tudom, hogy a csaló patkányokat akartad

megölni, akik a vagyonomra, de az még hagyján, fiam, az életemre akartak törni. Kitaláltam a tervét, fiam, hiszen jobban a szívemhez nőtt, mint a saját lányom, akit, mitagadás, megöltem.

-- Megölte?! Akkor biztosan megérdemelte.-- Így van, megérdemelte, egy pillanatig se bánom. Azt viszont bánom, fiam, hogy a maga

édesanyját is én öltem meg, mégpedig mégcsak nem is holmi kesztyűk miatt, hanem csak egy férfi miatt.

Katalin át sem tudta gondolni, amit hallott, annyira nyomasztotta, hogy ledöfte a legfőbb jótevőjét és szamárlétráját. Feltétlen tekintélytisztelettel övezte fiatal nagymamámat.

-- Biztosan megérdemelte! – válaszolta megint.-- Amikor kikérdeztelek a múltad felöl, rájöttem, hogy én vagyok az a gyilkos, akin

bosszút akarsz állni, fiam. Meghatott a lányi szeretetnek és kötelességtudatnak ez a megnyilvánulása, fiam, így elhatároztam, hogy a kezedre játszom magam. Most itt volt a késsel teli kezed kéznél. Úgy intéztem, hogy a sötétben Ritának tűnjek, és helyette engem döfjél le. Csak a jogos bosszú ért utol a kezed által, mivel mi halálos ellenségek vagyunk! Bizony, senki életét sem lehet elvenni büntetlenül!

Katalin kezdett végképp összeomlani.-- De ne tehetetlenkedjen itt! Megállta a bosszút, de ez a világ szemében puszta

bűncselekmény. Géza pedig biztosan kihasználja az alkalmat, hogy bosszút álljon rajtad. Fogja gyorsan ezt a látraszóló takarékbetétkönyvet, és meneküljön. Mindjárt itt lesz Rita is, ezért a verandaablakot használd, különben a két patkány közé kerülsz – sürgette Erzsike a bejárónőjét, illetve fogadott lányát, a magázást tegezésre és vissza váltogatva, aszerint, hogy éppen hogy esett a telihold fénye Katalinra, de más egyebet nem közölt.

Már ez is szép szónoklat volt egy haldoklótól, és valóban, fiatal nagymamám nem is bírta tovább, és meghalt oldalában a kenyérvágó késsel. Talán még akart valamit mondani, de az is lehet, hogy nem.

Hiába volt nagymamám éleslátó figyelmeztetése, mert Rita már meg is érkezett, fél lábbal már a vértócsában állt, amikor Géza kidugta a fejét a kalocsai szobából, hogy mi ez a susmus a vécéajtó előtt. Katalin bejáró- és bosszúállónő két tűz közé került. Rám persze a kutya se figyelt, mint ahogy eddig se, épp az illemhelyen ültem, és mindent kénytelen voltam kifigyelni, mert ki se tudtam volna menni, eltorlaszoltak az események.

112

32. Szeretem az alapanyagok átváltozását

Újra és újra jön ez az érzés. Egyik nap egész jó, van egy kollekció, amit most tervezek, jól haladok. Már szinte meg is varrtam. Esténként dolgozom rajta, mikor mindenki hazamegy. A maradék anyagokat fel lehet használni. Minden tört fehér, málnaszínű, testszínű és arany. Angyalosnak hívom. A vonalak egyszerűek, keskeny szalagok és organzavirágok díszítik. Minden ruha nagyon kényelmes. Férfiruhákat is terveztem. Ma nagyon jól ment. Elhatározom, hogy szombaton is bemegyek, és befejezem. Aztán felébredek szombaton, de rossz kedvem van, megint jönnek ezek a gondolatok. Próbálom elhessegetni, és minél előbb elindulni a műhelybe. Túl korán felébredtem, az épületet szombaton csak nyolckor nyitják ki. Ülök a fotelben, és arra gondolok, hogy talán fölösleges is mostmár bemenni. Inkább mégsem várok. Mire várjak? Jobb minél előbb túlesni rajta, a vége úgyis az lesz, hogy megölöm magam. Csak a kínlódás lesz, még meddig, nem tudom. Aztán mégis elindulok. Van egy mondat, amit sokszor mondogatok magamban, de nehéz elhinni, hogy igaz. A hit és az akarat csodára képes. Ezt a mondatot szeretném ajándékba adni az Igazi Angyalnak, akárhogy is alakul. Lehet, hogy búcsúajándék lesz, lehet, hogy valaminek a kezdete.

Úgy érzem, össze van esve a testem, és mégis nagyon súlyos. Nem tudom feloldani ezt az ellentmondást. Hogy tehet valaki ilyet azzal, akit szeret. Akkor talán mégsem szeret. Lehetne azt mondani, hogy az élet nélküle is gazdag és szép, de ez nem igaz. Az igazság az, hogy egész eddigi életemben egyedül voltam, akkor is, ha jártam valakivel, mert nem volt alkalmas arra, hogy belépjen a magányomba.

És most is egyedül vagyok. De mostmár igazán szenvedek tőle, mert megtudtam, hogy van valaki, aki képes belépni a dobozomba, akivel már nem érzem sem a hétköznapi, sem a transzcendens magányt. És nem tudom elviselni azt a fájdalmat, hogy nem teljesedik be ez a lehetőség.

Varrás közben is folyton erre gondolok, meg hogy legyek már kész, hazamegyek, és megölöm magam. De csúnyán elrontok egy nadrágot, és nagyon bánt. Ráadásul többen is bejöttek dolgozni, nyüzsög a műhely, mintha hétköznap lenne. Ha már ennyi ember bejött, jó lenne, ha bejönne Edit is, kérdezni akarok tőle valamit. Láttam, hogy jegygyűrűje van, és egy ötvöst keresek. Szerencsére megjelenik Edit.-- Nem tudsz véletlenül egy megbízható ötvöst vagy ékszerészt?-- De, tudok. Akinél ezt csináltattuk – mutatja a jegygyűrűjét – Ez egy különös ember, nagyon okos. Sokat beszél. De nagyon érdekeseket mond az ékszerekről. Csak ne akkor menj hozzá, ha rohansz!-- Megnézhetem?

Lehúzza a jegygyűrűjét. Ovális, pontosan követi az ujj formáját. Selyemfényű arany-ötvözet, belső felén szimbólumok, ezeket nem értem, de nem akarok tolakodni.-- Megmondja, mekkora gyűrű kell valakinek, testmagasság és születési jegy alapján.-- Jó, nekem akkor pont ő kell.-- Krisky Zsoltnak hívják, az Oktogonnál van a műhelye.-- Ma nyitva van?-- Nem hiszem.-- Egy óra múlt. Mindegy, elindulok, megnézem, hátha.-- Sok szerencsét a gyűrűhöz! – kiáltja még utánam kedvesen.

Úgy gondoltam, nekem minél előbb szükségem van erre az emberre, hogy rábízzam az üzenetemet. Szorongva közelítettem a megjelölt háztömb felé. Vajon nyitva találom-e a belső udvarra nyíló rácsot? Vajon az ő műhelye nyitva lesz-e? Ő lesz-e ott, vagy a segédje?

113

Szimpatikus lesz-e? Elvállalja-e ésszerű időn belül? Lesz-e rá pénzem?Az udvar nyitva van, és megtalálom a műhelyt is. Belépek a nagy melegből a hűvösbe.

Egy kis benyílóban egy őszes, vállig érő hajú férfi dolgozik valamit egy gyűrűn, nem vesz észre. Bár köszönök, el van merülve a munkájában. Egy pár álldogál a bolthelységben. Körben ékszerek: dobozokban gyűrűk az egyik fal mentén egy polcon. A másik fal mentén karkötők, fölöttük nyakékek és fülbevalók. A másik két falat kellékek és tárolódobozok borítják, például kis fiókok, kézzel írt felirattal: sárgaréz, vörösréz. A munkaasztalon zsúfoltság uralkodik, mely összevisszaságnak látszik. Még egy benyíló tartozik a helységhez, raktárszerű, egészen nagy és kisebb dobozokkal. Mindezt a zsúfolt összevisszaságot egy asztalka teszi valószínűtlenné, melyet kézzel horgolt, kerek terítő borít, mely a hatvanas évek vidéki, kézimunkázó háziasszonyait idézi.Szól a rádió, kabaré megy. Sem a rádió, sem a kabaré nem illik a hangulatomhoz, és úgy érzem, a műhelyhez sem.-- Észre se vettem, hogy bejött – meglepődik a férfi, mikor visszatér a bolthelységbe. Átadja a párnak az elkészült gyűrűt, derűs, kiegyensúlyozott, de boldogtalan – Régóta vár?-- Nem, egy tíz perce. Bent volt, és dolgozott.-- Javítottam valamit a gyűrűn a fiúnak.-- Én a tanácsát szeretném kérni. Van egy mondat, amit szeretnék egy gyűrűbe, vagy egy karkötőbe vésetni. Attól félek, nem fér rá gyűrűre.-- Kiszámoljuk. Hogy szól?-- a hit és az akarat csodára képesA férfi erre nem szól semmit, csak elgondolkodva néz.-- Ez egy pár lesz, egy férfi és egy női.-- Az öné a női?-- Igen.--Szabad az ujját? – egy gyűrűt rámpróbál, és jó is, ötvenkettes. Leül, felírja a mondatot, és számolni kezd. Közben folyamatosan tájékoztat a dolog állásáról, mely egyre inkább afelé mutat, hogy nem fog a szöveg egy gyűrűre férni.-- Ráfér, de mákszemnyi betűkkel.-- Akkor legyen karkötő. A lehető legegyszerűbb. Az a cél, hogy minél semlegesebb és kényelmesebb legyen. Én nem hordok semmilyen ékszert, és a barátom sem.-- Bizonyos anyagvastagság szükséges, ha nem akarunk túl széleset, különben könnyen hajlik. Minimum 1 milliméter.Rámpróbált egy karkötőt, jó lett.-- Mivel foglalkozik?-- Varrónő vagyok.Ezt is feljegyezte a papírjára, ahova az ékszer adatait, és a mondatot.-- Adok neki egy kis selyemfényt. Jó lesz?-- Ahogy gondolja.-- Az illik az ön személyiségéhez. Nem egy extrovertált alkat, nem lenne jó, ha becsillanna. Nézze!Megmutatta a különbséget két gyűrűn.-- Jó lesz.Miután a betűtípusban is megegyeztünk, előállt a legbonyolultabb kérdés, hogy mekkora legyen a férfi karkötő.-- Milyen magas az illető?-- Mint ön, de nem vékony. Inkább erősebb testalkatú. Megfoghatom a csuklóját?A férfi odanyújtotta a kezét, én becsuktam a szemem, és megfogtam az alkarját, majdnem

114

középen.-- Körülbelül olyan széles a csuklója, mint önnek itt a karja.-- Ez nagyon nagy méret!-- Én úgy érzem, kell ekkora.-- De ez férfiben is, higgye el, szokatlanul nagy méretnek számít.-- De a barátomnak ilyen széles a csuklója. Szokott teniszezni, lehet, hogy attól.-- Ja, akkor igen. A múltkor egy teniszezőnőnek csináltam karkötőt. Hat centivel kellett neki nagyobb, mint a legnagyobb női méret!

Jegyzetelt a papírjára, közben elláttam még egy-két információval, nehogy véletlenül például a külső felére kerüljön a felirat. Közben folyamatosan ment a rádióban a kabaré, nagyon zavart. Nem is tudom, miről beszéltek, de megkönnyebbültem, mikor vége lett, és valami riportműsorra váltottak.

Amikor felnézett a jegyzeteiből, elkezdte a mondatomat boncolgatni. Bár teljesen egyetértettem azzal az értelmezéssel, amit mondott, nem mutattam sem helyeslést, sem ellenkezést. Nem akartam arról beszélni, nekem mit jelent ez a mondat, és mit jelent a mostani helyzetünkben, amibe az Igazi Angyal és én kerültünk. Hosszas elemzés után aztán levonta a következtetést, melyet az alkotóművészetre hegyezett ki:-- És akkor mégiscsak lehetséges, hogy megtörténik a csoda.Ebben a pillanatban a rádióban az interjúalany azt mondta:-- , megtörténik a csoda.

Nem tudom, miről lehetett szó. Elbúcsúzom, és hazafelé ezen gondolkodom. Valami megkönnyebbülést érzek, mintha kaptam volna még egy esélyt. Most két hétig biztosan nem ölöm meg magam, hiszen még tartozom az ár felével, nem lenne szép dolog. Több napja üres volt a hűtőszekrény, mert minek már bevásárolni, gondoltam minden nap, amikor felmerült az étkezés gondolata. De most mégis bemegyek a sarki City Sparba. Egyébként szörnyű hely, de nyilván azért vannak ilyen szörnyű helyek, mert van rá igény. Habár minden üzletet szörnyűnek találok. Egy helyre jártam régebben, önkiszolgáló CBA. Itt normálisak voltak az eladók, igaz, nem túl nagy áruválasztékuk volt. Aztán megszűnt önkiszolgálónak lenni, akkor bosszúból hónapokig nem mentem be, most néha bemegyek. Közben átváltozott Honi ABC-vé, majd Reállá. De egyébként az áruválaszték és az eladónők maradtak.

Itt dolgozik például egy szoláriumozott fiatal lány, akibe Gábriel szerelmes volt. Azt mondta, a Winetouból az indiánlányra emlékezteti. Nehéz vallomás volt ez számára. Engem semmi nem emlékeztetett Winetou szerelmére a lányban, csak akkor, ha két copfba fonta a haját, akkor a két copfja. De akkor megértettem, hogy Gábriel soha nem fog engem szeretni, és nem a felesége miatt, hanem azért, mert ő nem tud szeretni senkit. Nemhogy engem, de a feleségét és az eladónőt sem. Meg azt is megértettem, hogy Gábriel szeretne nagy törzsfőnök lenni, ezért látta bele a lányba az indiánt. Mert ha Cintia, így hívták a lányt a CBA-ból, illetve Honi ABC-ből, vagyis Reálból, tehát ha Cintia indián, és a törzsfőnök szeretőjére emlékeztet, akkor Gábriel is az, és ha Cintia Gábriel szeretője, akkor Gábriel törzsfőnök.

De lehet, hogy Winetou nem is volt törzsfőnök. Nem emlékszem. Egy A4-es, vastag, súlyos könyv volt a Nagy Indiánkönyv, nehéz volt tartani, ezért nem olvastam el végig. Később pedig idegesítettek az olyan történetek, amiben harcoltak. Csak a szerelmi szálat szerettem. Abban pedig nem számít, hogy az ember törzsfőnök-e, vagy valami szerencsétlen pária. Egyenlőképpen sújtja a boldogtalanság. Szerelmi történeteket csak boldogtalanokról írnak. Vagy ha végül boldogok lesznek, az giccses. Vajon ezért hiszik az értelmes férfiak, hogy boldognak lenni giccses és ciki?

Ha már ilyen jól alakulnak a dolgok, hogy nyitva volt a Krisky Zsolt, és a rádió is

115

bemondta, hogy megtörténik a csoda, akkor veszek egy süteményt. De zárva van a Napos Oldal Ökokafé, szombatra tekintettel. Ipari süteményre pedig gondolni se bírok. Akkor sütök valamit. Nem csak a süteményt szeretem, de sütni is. És nem falom fel egy nap alatt az egész munkámat, hanem beosztom. Például sütök muffint, joghurtos kekszet és mézes püspökkenyeret, és ezt a variációt két-három hétig be lehet osztani. Most csak muffint fogok, akkor még egyszer le kell mennem a kis CBA-ba, mert nincsen tej.Háromnegyed bögre olvasztott vajat, fél bögre cukrot, másfél bögre tejet összekeverek. Hozzáteszem a lisztet: két bögre univerzális búzalisztet búzacsírával, és két bögre teljes kiőrlésű rozslisztet, amihez előzőleg hozzákeverek egy zacskó sütőport. Teszek még hozzá fél deci búzakorpát, aztán két részre osztom a tésztát.Az egyikhez hozzákeverek tíz deka darált földimogyorót, fél bögre tejben áztatott zabpelyhet, mazsolát, és egy tábla étcsokit összetörve.A tészta másik feléből citromos-mandulás muffint készítek. Egy biocitrom héját lereszelem, kicsavarom a levét. Ezt teszem hozzá, és tíz deka darált mandulát, meg két teáskanál mézet.A magok összedarálása nem lesz tökéletes, mivel a darálóm régi, de új korában is silány minőségű volt. Ezért nagyobb darabok is maradnak a mandulában és a mogyoróban. A csokit egy lábossal próbálom egyenletesre törni, sikertelenül. De a nehézségek ellenére mégis jól sikerül a sütés. Szeretek így kísérletezni, és szeretem az alapanyagok átváltozását.Elkészültem, de csak két muffint ettem, a többit elcsomagoltam, és gondoltam, hogy megkínálom majd, ha az Igazi Angyal meglátogat.

116

33. Nem volt már a szüzessége a falvédőn

Tamás nem volt se eleven, se holt, amint a kertben hevert. A tagjai rángatóztak, magában motyogott, majd elcsendesedett, feje vérzett, és arca fájdalmas grimaszban merevedett meg. Majd egyszer csak visszatért az arcára az értelem, és feltápászkodott. Rögtön a pálinkásüvegéhez kívánkozott, és miután kétszer-háromszor meghúzta, bekopogott Otíliához a szekrénybe. A nő ott kucorgott a télikabátok alatt sokrét görnyedve, teljesen elzsibbadt a lába, izzadt, és orrát molylepkék hímpora csiklandozta. Alig bírt kivánszorogni a sok holmiból, amit torlaszul emelt maga fölé, és majd meggyulladt a kíváncsiságtól.

-- Mondjad, fiam, mi volt a kísértettel! – mondta hízelegve.-- Minden a legnagyobb rendben, simán ment. Elintéztem, ahogy kell – hazudta Tamás

nagyképűen.-- Akkor mitől szakadt fel a fejed?-- Nyitva volt az egyik ablak, nem figyeltem, nekiszaladtam a sarkának – ezzel leöblítette

a sebet egy kis barackpálinkával.-- Vajon nem esik-e baja Henriknek? – ébredt föl az asszony nem létező lelkiismerete.-- Talán nem.-- Végülis, nem rossz szándékkal, hanem szerelemmel közelített hozzá az a nő – altatta el

nem létező lelkiismeretét újra Otília.-- Igazad lehet – mondta Tamás – Annyit hallottam, hogy beszélgetnek. Benéztem, de nem

láttam semmit a szúnyogháló miatt. Aztán elindultam a hátsó udvar felé, ekkor abbahagyták a beszélgetést. Úgy látszik, mégiscsak kibékültek, és Henrik ágyba vitte a kísértetét.

-- Miket beszélsz! – piruldozott Otília, pedig valóban nem volt már a szüzessége a falvédőn – Szerinted úgy konkrétan mit csinálnak?

-- El tudod képzelni, nem? Elég vadító nő ez a kísértet. Igaz, hogy Henrik egy kicsit halvérű, de csak feltalálja magát, a halak se haltak még ki, milyen jól hangzik ez, nem?!

Miközben így elábrándoztak arról, milyen kellemesen tölti Henrik az éjszakát fiatal édesanyám hullájával, el is telt az idő reggel hatig, amikor megint felébredt a házaspár lelkiismerete a hajnalhasadtával, meg az aggodalmuk, és felsorakoztak egymás mögé felváltva, hogy mégis megnézzék, nem történt-e valami baj Henrikkel. Alig merték kinyitni a ház ajtaját, és belépve kísérteties csönd, és teljes sötétség fogadta őket, melyet a nyíló ajtón át bejutó fény változtatott csak félhomállyá. Otília furcsállta, hogy mindent ellepett a pókháló, pedig ő rendszeresen, hetente járt takarítani Henrikhez. A pókhálókban rusnya, nagy, fekete, szőrös pókok ültek, melyek közül nem egy petéket cipelt a hátán. Minden redőny le volt húzva, a helységekben dohos, édeskés szag terjengett. A falak némelyike térdig penészes volt, az ablakpárkányok nedvesen rothadtak, és emberi szövetekre emlékeztető zuzmók telepedtek meg rajtuk. Néhány helyen hiányzott a parketta, és a betonpadló helyett ragacsos, sáros talaj látszott a padló foghíjaiban, melyekben időnként kemény, fekete hátú, szelvényes férgek tűntek fel. Amikor Otília beljebb haladt, Henrik hálószobája felé, egy süteményestálban botlott meg, és amikor ösztönösen fel akarta emelni a szétgurult ételt, észrevette, hogy a süteményekben a nyüzsgő bomlás élőlényei forgolódnak, ugyanúgy, mint bármiben, amihez hozzáért.

-- Menjünk innen! – mondta a férjének, de Tamás elszántan haladt tovább, és benyitott a hálószobába.

-- Henrik! Elaludtál, régen fel szoktál már ilyenkor kelni. Henrik, felhúzhatom a redőnyt?Tamás az ágy fölé hajolt, ám ugyanabban a pillanatban üvöltve hátrahőkölt. Otília

felvisított és az előtérbe rohant.

117

-- Ilyen szörnyűséget még életemben nem láttam – nyögte Tamás, amint utolérte a feleségét. Te meg mit üvöltesz, rám hozod a szívbajt!

-- Mi történt?-- Azt nem is lehet elmondani. Rettenetes. Elég már önmagában az is, hogy itt voltunk és

láttunk mindent, hogy belekevertek minket ebbe a szörnyűségbe.Mivel Tamás félt, hogy gyanúba fogják, mellesleg nem is alaptalanul, hiszen beengedte

haragvó fiatal édesanyámat a kisablakon, valamint ellopta a „Kincsek Zápora” színarany talizmánt, majd leengedte a budiba, előre eltervezett kapzsisággal és rossz szándékkal, és még ki tudja, miket tervezett, belegondolni előre is rossz, csupa borsó az ember háta, feláll a karján a lúdbőr, még a szőrét is kirázza a hideg! Ettől a bűntudattól vezérelve akarta bebiztosítani az ártatlanságát, ezért berontott Jánoshoz. A berontás a szokásos forgatókönyv szerint zajlott volna, azaz álszent kérdést (Nem zavarok?) hazug válasz követett volna (Ugyan, dehogy!), de Tamás annyira izgatott volt, hogy magával sodorta azonnal a pizsamában tébláboló bölcsészdoktort, aki mellesleg éppen egy hatalmas cédulakupacban kereset valami gyémánt egydollárost. Amikor Tamás rátörte az ajtót.

János szorongó természet volt, és hiú is, ezért leplezte szorongását, és egyenesen Henrik hálószobájába tartott, mit sem törődve a bomlásnak indult enteriőrrel. Mivel még mindig félhomály uralkodott, a filozófus praktikusan gondolkodott, és felhúzta a másik redőnyt is, majd közelebb lépett, az ágyra vetette tekintetét, majd remegve visszahőkölt.

118

34. Fényre van szükségem, hogy kijussak

Azt hiszem, éppen meglátogatom a szüleimet. Nem tudhatom, mert sosem láttam őket, de olyan érzés. De nincs a házukban hely, ezért egy másik házban kell aludnom. Azt mondják, a nagyszüleimnél. Benyitok, de nincsenek otthon. Olyan érzésem van pedig, mintha lenne a házban valaki, de nem találom. Óriási ház, és nem merek minden szobába benyitni. Lehet, hogy menekülnek előlem, és mindig éppen a szomszéd helységben vannak. Nagy ablakok, magas franciaablakok, földig érő csipkefüggöny nehéz sötétítővel. Nagy, súlyos plüssfotelek. Kerekeken állnak, mégis alig tudom mozdítani őket. Süppedős perzsaszőnyegek. Minden vörös, csak a sötétítő drapp, és a perzsaszőnyeg mintája. Ahol kilátszik a parketta, ott látom, hogy intarziás, és hibátlanul fényes és makulátlanul sima a felülete. Nagyon tiszta a szoba, és néhány holmi elöl van hagyva, mintha nemrég vetették volna le őket, vagy előkészítették volna, hogy mindjárt felveszik. Női ruhák. Biztosan a nagymamámé. Arisztokratikusan csipkés fekete fehérnemű például, visszafogottan erotikus. Inkább olyan klasszikusan szomorú. Sokáig várok, és mindig azt hiszem, jött valaki, talán épp ők azok, de nem. Folyton olyan érzésem van, mintha lenne körülöttem valaki, de nincs. Kísérteties, és nem is tudok elaludni. Mostmár félek is. Ki sem pakolok a hátizsákomból. Reggel mégis nagyon szét van pakolva a holmim. Amilyen hamar lehet, felkelek hajnalban. Amikor világosodik. Megint érzem, hogy van itt valaki, de nem látom. Gyorsan szedem össze a ruháim, például egy sálam egy szék támlájáról kell lebogoznom. Csupa világos: fehér, vajszínű és rózsaszín holmim van, és ahogy összeszedem a székekről, feltűnnek a fekete bugyik, melltartók és kombinék, amik az én ruháim alatt lapultak. Mire visszafordulok az ágyhoz, valaki bevetette! Visszakapom a fejemet a sorba állított székekhez, mert érzem, hogy arra ment a láthatatlan illető. A ruhák lassan, sorban lecsúsznak a székekről. Fekete selyem mind, csúszós valóban, mégis nagyon megijedek. Ki akarok futni a házból, de megbénítja a lábam a félelem. Mindenképpen ki akarok menekülni, minden erőmet összeszedem. Sötét van a szobámban, de aztán félhomály lesz. A lépcsőházban egy pillanatra felkapcsol a lámpa, aztán elalszik, hallom a mozgásérzékelő jellegzetes kattanását. A rövid félhomályban belenézek a tükörbe, miközben a tükör mellett az éjjelilámpa kapcsolóját keresem. Nem találom, mert még mindig bénult vagyok a félelemtől. Pedig fényre van szükségem, hogy kijussak ebből a lidércnyomásból.

Amikor a tükörbe nézek, egy női hang azt suttogja:-- Gyere, kicsim, gyere!Erre felülök, és körülnézek a szobában. Végre látok is, mert a lépcsőházi világítás

teremtette félhomályt megőrizte szobám. Újra hallom a hangot, „Gyere, kicsim, gyere!”, és megtalálom a villanykapcsolót.

Megkönnyebbülten roskadok vissza az ágyba. A lepedőt apró gombócba magam alá gyűrtem, vékony takaróm egy csomóban hever az ágy mellett, felgyorsult a szívverésem, izzadok és ráz a hideg. Egy hideg fuvallat vonul végig a szobán, és még jobban megborzongok. Újra felülök, óvatosan körbenézek. Természetesen nincs itt senki. Kinézek a gangra is, üres, és már sötét a lépcsőház.

Egyszer olvastam egy könyvet, aminek ez volt a címe, „Gyere, kicsim, gyere!”, és egy angyal volt az elején. Katolikus giccs volt, egy édesanyáról szólt, aki a második gyerekét elveteti, ezért büntetésből meghal, és végig kell néznie, ahogy az első kislánya a világban marad és szenved. Az anya olyan heves fájdalmat és megbánást él át, hogy az Isten megengedi neki, hogy angyalként segítse kislánya sorsát. Egyszóval egy ostobaság az egész, negédes és oktató stílusban megírt tömény giccs happy enddel. De jól van megírva, az ember folyton bőg, ha olvassa, vagy agyon izgulja magát. Vajon hogyan lehet egy boldogan végződő történetet úgy megírni, hogy ne

119

legyen érzelgős vagy giccses?Nem kapcsolom le a villanyt, mert akkor nem fogok tudni elaludni. Vennem kell majd

egy új éjjeli lámpát az Ikeában, mert ez papírernyős, és ha egész éjjel égetném, felgyulladna, én meg már a tűztől is félek. Sokmindent kéne már vennem az Ikeában, például papírdobozokat, mert ezek segítségével teszem rendbe a holmijaimat. Nincs sok holmim, mégis úgy érzem, eláraszt a sok tárgy, de már aligha dobhatok ki többet. Talán ha dobozokban elszigetelem őket, az segít.

Reggel süt a nap, és ég a villany, mégse gyulladt föl. Szörnyen elaludtam, a postás ébreszt, sürgős ajánlott levelet hozott. Szorongok, mert mindig csak az APEH küld nekem levelet. A darwini evolúció szerint a 21. században már csak két természetes ellensége marad az embernek: az APEH és a BKV – mondta még a szakközépben a francia szabászat tanárom.

Aláírom a rubrikát, ahova a postás mutat. Már látom, hogy nem az APEH. A borítékban egy képeslap Roquetas de Marból, a kikötő:

„Csók Spanyolországból. Dolgozz keményen. Élj szabadon. Ángel”

120

35. A férfiak szívéhez a farkukon át

Fiatal édesanyám és a másik kísértet viháncolt az örömtől, amikor Tamás hanyatt esett a létrával, magával rántva a felirattal együtt az egész kisablakot, tokostól, olyan erősen tapasztotta Henrik rettegése a szent szöveget az üveghez. Nem sokat törődtek a szerencsétlenül járt férfivel, hanem besuhantak az ablakon, és hangtalanul megálltak Henrik szobája előtt. Ilona anyám belesett, és azt látta, hogy szerelme az ágyába zsugorodva azt motyogja, hogy carasya-tav payas ti diksac ma nem vad akarja vadai thataiva annya söt papi en nem ved a nacai vakacio. Nagyon elcsodálkozott, és fapapucs-kopogást indukálva megjelent Henriknek.

-- Szervusz, Henrik!Henrik erre rögtön a vész esetére tartogatott szövegre akart váltani, de eléggé

belezavarodott.-- Natasa hiv durva mirr-murr! – ordította kétségbeesetten, de persze hatástalanul. Ha

valami hangosabban van mondva, attól még nem érti meg az ember, amint számtalanszor látjuk külföldi turista és nyugdíjas néni dialógusa esetében, és pont ez a dialógus zajlott a fiúban is.

Édesanyám nem haragudott meg Henrikre, mert azt tartotta, hogy az emberi léleknél nincsen csodálatosabb, azaz egyben borzalmasabb, és különösen Henrik lelkét találta csodálatosnak és megfejtésre méltónak, ezért nyitott szívvel és foszladozó mellkassal megállt az ágy előtt.

-- Drága szerelmem, végre itt lehetek! Milyen félreértés késztetett arra, hogy távol tarts magadtól ilyen hosszú ideig? – kérdezte fiatal édesanyám mosolyogva és gyönyörűen.

Henrik sem maradt közömbös, persze, hogy egyből hatást gyakorolt rá fiatal édesanyám erotikus vonatkozásban. Nem hiába mondja a régi mondás, hogy a férfiak szívéhez a farkukon át vezet az út. Édesanyám letelepedett az ágyra, közben Henrik már kikeveredett a sok koszlott takaróból, amit biztonsága kedvéért magára csavart, közben anyám otthonosan előhúzott egy tányér süteményt, és a férfit is megkínálta.

-- Mmmm, nagyon finom! – tömött be Henrik egy kókuszgolyót, meg egy csörögefánkot – Te sütötted?

Anyám, mióta meghalt, már nem volt olyan szégyenlős, mint amikor még élt, és szeretett rögtön a tárgyra térni, nem szerette a mellébeszélést, különösen a saját rovására nem.

-- Nem azért vettem elő ezt a süteményt, hogy hülyeségeket kérdezz, drága szerelmem, életem. Azt kérdeztem, hogy miért nem engedtél be a múltkor, meg azelőtt, amikor pedig megbeszéltük, hogy randevúnk van éjfélkor. Mert tudod, hogy csak akkor érek rá jönni.

-- Nagyon fáradt voltam, és olyan mélyen elaludtam, hogy nem hallottam a kopogást – hazudta simán Henrik.

Fiatal édesanyám életrajzára tekintettel már nem volt egy olyan naiv lány, mint életrajza előtt, viszont annyira szerelmes volt, hogy simán bevette ezt az arcátlan hazugságot, és Henrik maga is elcsodálkozott, hogy ilyen simán elsimította az ügyet és a bosszúszomjat. Jolánta távolabb ült egy puffon, és a fejét fogta. Édesanyám Henrikhez simult, és simogatta, meg csókolgatta, annyira megsajnálta kimerült szerelmét. Henrik gondolta, hogy azért bebiztosítja a helyzetet és alátámasztja magát még egy kis hazugsággal.

-- Sokat kellett dolgoznom. Nem elég, hogy bent vagyok, még haza is hozok munkát.Édesanyámnak ez szöget ütött a fejébe, mert tudta, hogy Henrik sosem szokott dolgozni,

főleg nem sokat, de inkább még jobban hozzásimult a férfihez ahelyett, hogy a szöget emlegette volna, mely már kezdett éket verni közéjük. Elég sok idő eltelt, amíg fiatal édesanyám elkezdett visszajárni Henrikhez, de már felvették az erotikus izgalom fonalát, és szépen bele is gabalyodtak ebbe, amíg Jolánta a sarokban, a puffon ülve keresztrejtvény fejtett, és az ablakpárkányt

121

kaparászta körmével. Fiatal anyám már megint gyönyörű volt, tökéletes, szinte földöntúli szépség. Magas, bárki mellé odaállt, egy fejjel mindig magasabb volt. Teltkarcsú, izmos és arányos testű, és a bőre mindenütt egyöntetűen fehér, és hibátlan. Szeme alatt átkéklett egy-egy ér, szeme pedig mint két azúrkék swarowski, szempillája sűrű, hosszú és koromfekete, haja barna, finomszálú, a válláig ért. De nem is mindez külön-külön nyűgözte le Henriket most is, mint mindig, hanem ahogy mindez össze volt rakva, illetve az, hogy fiatal édesanyámból folyton sugárzott valami puha szeretet és vadító erotika.

Hát ilyen volt az én fiatal édesanyám.Még később, kísértet korában is.A fiatalok úgy belegabalyodtak az erotikus fonálba, hogy édesanyám mérge egyszerre

elillant, de Henrik félelme is, mert belátta, hogy hogy lehetne édesanyám kísértet, ha ennyire szép, jó az illata, és puha a tapintása. Mert ugye a hullák büdösek és kemények is, gondolta Henrik. Fiatal édesanyám megcsókolta Henriket, és jól összetapadtak ruha nélkül, meg minden, amit az ember ilyenkor csak el tud képzelni.

Lett is azért ebből egy kis vita, mert a fogamzásgátlásra hát persze, hogy pont most nem gondoltak. Henrik agyában megint lepörgött egy reklámfilm, amiben a mamája felemelt jobb mutatóujja volt a főszereplő, és hát ugye, hogy a múltkor is mennyire a mamikájának lett igaza. Henrik azóta elmélyedt abban a problémában, hogy ha a csókolózástól is teherbe lehet esni, ahogy fiatal édesanyám példája szerinte mutatta, akkor miképpen szerelje az óvszert a nyelvére, már ha hozzá bír jutni ehhez. Ám a használati utasításból meg világosan kitetszett, hogy nem a nyelvre, hanem a farokra kell azt szerelni, azt meg addig-addig próbálgatta, míg elfogyott az egész doboz, és pont fiatal édesanyámba nem maradt.

De nem is gondolt rá Henrik abban a pillanatban, és édesanyám is már későn emelt szót a fogamzásgátlása érdekében.

-- Henrik! Most világosan érzem, hogy teherbe estem! – esett kétségbe édesanyám, akinek már rossz tapasztalatai voltak e téren, tekintve, hogy az első szülésébe belémhalt. Igaz, hogy fiatal nagymamám alabárdosa is szerepet játszott ebben.

Henrik, akibe már kezdett visszatérni az édesanyám iránti félelem, hevesen megcsókolta édesanyámat, benyúlt a hüvelyébe, majd álszenten így szólt:

-- Majd segítünk rajta, a mamám biztos, hogy ismer egy jó orvost.Anyámat persze nem dobta fel a hír, mert ő másképp gondolkodott a gyerekvállalásról,

mint tudjuk, és szemére vetette Henriknek, hogy egy felelőtlen gazember. Henrik erre felháborodott, pedig valóban felelőtlen gazember volt, és akkor anyám még kíméletesen fogalmazott.

-- Miért, mit kéne tennem, talán vegyelek feleségül? – üvöltötte Henrik, mire Jolánta a puffon felnézett a keresztrejtvényújságjából, és az ölébe engedte a kezet, ami a golyóstollat tartotta.

-- Talán ez megoldaná a helyzetet – mondta fiatal édesanyám már megint bátortalanul.-- A lónak a faszát – sziszegte Henrik.-- De hát úgyis összeházasodtunk volna, nem? Ezt tervezgettük a múltkor, most majd egy

kicsit korábban kell. Nem állhatok nagy pocakkal az anyakönyvvezető elé.-- Ki a faszt érdekel a nagy pocakod? Ilyen az összes nő különben, felcsináltatja magát,

aztán meg jön a gyerekével.-- De édes szerelmem, nem értem, hogy miért akadály ez, amikor nekünk már volt egyszer

egy gyerekünk – jutott édesanyám eszébe, és mennyire jogosan, habár tudjuk, hogy nem így volt azért.

-- Nem a gyerekről van szó, azt általánosságban értettem. Hanem hogy alkalmatlan vagy

122

feleségnek.-- De hát miért?-- Nyilvánvaló, nem, nézz magadra!Fiatal édesanyám erre lenézett magára, de persze nem látott semmit.-- Nem látok semmit, nem értem.-- Éppen ez az. Mert olyan vagy, mint egy földöntúli jelenés. Mintha nem is léteznél,

érted? Úgy néznek rád az emberek, mint egy gyönyörű istennőre. Hogy akarsz így beilleszkedni az oldalamon a társadalomba?

-- Még fiatal vagyok – mondta szegény édesanyám – elhízhatok, már most se vagyok egy csontváz, megöregszem, és megcsúnyulok.

-- Nem dőlök én be az ilyen ígéreteknek! A szép nők csak még szebbek lesznek öregen, a rondák szoktak még inkább megcsúnyulni.

-- De-- Meg aztán, folyton rettegnem kéne, hogy valaki elszeret.-- De én-- Én egy valódi, hús-vér nőt akarok, nem egy angyalt, vagy mit – szónokolt Henrik.-- Nem a külső számít, belső értékei is lehetnek egy nőnek – érvelt szerencsétlenül anyám.-- A belső értékeidről meg ne is beszéljünk! Mit csináltál még annak idején a Loncsosba?!

Semmit. Egész nap csak merengtél, meg sütögettél, meg süteményeket majszoltál. Hízelegni tudsz, de képtelen vagy normálisan kordába tartani az embert! Vegyük például, hogy téged nem lehet megbántani. Mindent eltűrsz, mindenre csak simogatással felelsz. Egyszerűen nem vagy egy valós lény. Úgy érzi magát az ember veled, mintha

-- Mintha? – bőgött már szegény édesanyám.-- Mintha kísértet lennél! Ezért nem engedtelek be, mert már azt hittem, hogy kísértet

vagy! Már meghülyülök tőled! És még vegyelek feleségül?! Egy nagy faszt. Legszívesebben kinyúvasztanálak, a hülye kölyköddel együtt! – és ordítva nekirontott fiatal édesanyámnak, csak sajnos közben belelépett a süteményes tálba.

Anyám ettől még jobban sírni kezdett, mert nem szenvedhette a pocséklást.-- Henrik! Széttaposod a süteményeket.-- Ki a faszt érdekelnek a rohadt süteményeid!-- De hát akkor mit jelent ez?-- Nem érdekelsz többet.-- Megváltozhatok, ha akarod.-- Még veszekedni se lehet veled.-- Majd elmúlnak a nehézségek, hiszen szeretlek.-- De én nem.Anyám eléggé kiborult ettől, és meg akarta ölelni Henriket, aki először mozdulatlanul

tűrte, mint egy seprűnyél, majd lesöpörte fiatal édesanyámat. Anyám nem tehetett semmit, könnyekkel küszködve az ajtó felé indult, ahol már várta Jolánta, mert ő már az első keresztrejtvénykockánál tudta, hogy ilyesmi lesz a vége.

Henrik megkönnyebbülve ült vissza az ágyára, és a megkímélt süteményekből bekapott egyet. Amikor anyám ezt meglátta a szeme sarkából, fájdalmas beletörődése szomorú és tehetetlen dühvé változott. Visszafordult, és Henrik még soha nem látott ehhez foghatóan félelmetes jelenséget.

Édesanyám arca teljesen megváltozott. Magas homloka beszűkült, fehér bőrét számtalan fekélyes kelés csúfította el, bőre alá zsírpárnák torlódtak, nagy, kék swarowski szemei apró disznószemeknek tűntek a felpuffadt arcban. A haja vastag, durvaszálú, mint valami lósörény, és

123

teljesen a halántékába nőve. Hátul a nyakán, a vertebrae prominens megnövekedetten kiugrott, és egy félkilós kenyérnyi zsírpúp halmozódott fel rajta. A lapockái elálltak, a válla előreesett, háti szkifózisa látványát megvastagodott felkarja súlyosbította. A hátán vastag hurkákban gyűrődött a háj, és szuszogva állt meg Henrik ágya mellett. Henrik még életében nem látott ennyire ronda nőt, de most nem volt ideje elgondolkodni azon, hogy változhatott meg így pillanatok alatt fiatal édesanyám, aki amúgy, normál állapotában, még halottként is lenyűgöző szépségű.

Henrik félt, rettegett és szűkölt.Nem hiába.Fiatal édesanyám megmarkolta Henrik vállát, de olyan erősen, hogy vér szivárgott elő a

szövetekből, és csúnya véraláfutás maradt a vállizomban. Édesanyám hüvelykujjával benyúlt a kulcscsont alá, és kifeszítette a csontot. Henrik szegycsont-kulcscsonti izülete reccsenve felmondta a szolgálatot, de ugyanebben a pillanatban Ilona anyám kulcscsontja is eltörött. Anyám azonban nem törődött saját fájdalmával, hanem megragadta Henrik felkarját, kicsavarta a karját, és arrébb hajította, de ezzel együtt a saját vállszalagjai is elszakadtak, így aligha tudta volna Henrik másik karját is kicsavarni.

Henrik védekezett, és kemény rúgásokat intézett anyám felé, de anyám akkorát rúgott Henrik jobb térdízületébe, hogy a férfi lábszára leszakadt, de ugyanekkor eltörött anyám bokája. A küzdelem egyenlő feltételekkel folytatódott tovább, de fiatal édesanyám annyira elkeseredett volt, hogy nekiugrott Henrik torkának, és addig marcangolta, amíg lerágta a fejét.

Nagyon hosszú küzdelem volt, hiszen sok idő eltelik, amíg az ember fel tudja dolgozni a szerelmét. Anyám darabokra tépte a férfit, és a kicsontozott húst az ágy alá gyűjtötte, a letisztított csontokat pedig felsorakoztatta az ágyra, a szétrágott nyakú fejjel együtt. Mindez olyan sokáig tartott, hogy elöregedett az enteriőr, elpiszkolódtak a függönyök, megsárgult, leszakadozott a tapéta, omladoztak a falak, feljött a parketta, férgek generációi pörögtek ki a földből, penészgombák szaporodtak el a falakon térdmagasságig, rothadni kezdett az ablakpárkány, és megváltozott az éghajlat.

Anyám aztán mégis kicsit mást gondolt, és megpróbálta a darabokat összeilleszteni, a csontokat belefogni egy-egy Henrikre szabott ruhába, amit a szekrényben talált, végül a férfi sárga esőkabátja bizonyult a leghatásosabbnak. De a csontok nem forrtak össze többé, és édesanyám csontjai is úgy lógtak a saját bőrében, mint ahogy Henrik néhai tagjai a sárga esőkabátban. Jolánta közben keresztrejtvényt fejtett az ablak melletti puffon, és körmével az ablakpárkányt kaparászta, majd megpróbálta összekaparni anyámat:

-- Akkor, induljunk! – mondta, bekattintva a rejtvényfejtő golyóstollát – A kezedet is hozd!

Anyám magán kívülien rosszul volt, és elhatározta, hogy visszatér a Loncsosba. De a Loncsosban új lakókat talált, akik lerombolták a japán pavilont, és a helyére paprikapalántákat ültettek a józanészre, a praktikumra és a gazdaságosságra hivatkozva. Anyám csak ült a paprikapalánták között, a józanész, a praktikum és a gazdaságosság vívmányán, és sírt. Olyan idegen volt saját magának, mint az otthon, ahol régen nem járt, mint egy nyelv, amit régen nem beszélt. Egyedül volt, és nem is kívánt senkivel érintkezni.

Szegény édesanyám.Aztán rásötétedett, eleredt az eső, de ő csak ült ott a sárban, a sok paprika között, és

délben, amikor tűzött rá a nap, akkor is csak ült, és sajogtak a sebei. Ha Jolánta jött, hogy bekötözze, durván elhajtotta, de a nő nem sértődött meg, és minden nap újra jött, és egyszer anyám már nem hajtotta el. Amikor végre felállt, hogy továbbinduljon, végtelenül és mélyen szomorú volt, és azt mondta:

-- Nem kellett volna megölnöm Henriket.

124

-- De hát megérdemelte! Ő volt az életed nagy szerelme, de nem értett meg téged.-- Tévedtem. Nem ő volt az.

125

36. Segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

http://www.vac.huRendőrségi hírek [2008. szeptember 1., hétfő]

„Baleset szemtanúit keressük!

2008. augusztus 18-án reggel háromnegyed 7 körüli időben, Kismaroson a Kossuth utca, Szokolyai út kereszteződésében egy ismeretlen rendszámú, Suzuki típusú, kék színű személygépkocsi vezetője elütötte a Szokolyai útról elé kanyarodó kerékpárost, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen autós a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Kérjük, hogy aki a baleset körülményeivel, vagy az ismeretlen gépkocsivezető személyével kapcsolatban bármilyen érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen a Váci Rendőrkapitányságon személyesen, vagy az 501-955-ös, illetve a 107-es telefonszámokon. Feladó: Közlekedésrendészeti Osztály”

Story Magazin

„Újabb cserbenhagyásos áldozatUgyanaz a kék Suzuki ütötte el a kerékpárost?

Ugyanaz a kék Suzuki ütötte el a kerékpárost, amely már korábban is okozott hasonló balesetet. A korábbi esetről lapunk is hírt adott, akkor Budapest belvárosában ölt az elkövető egy kék Suzukival, az áldozat, a 38 éves Szentkereszty András a helyszínen meghalt. A kék Suzuki sofőrje augusztus 18-án, szintén korán reggel, Kismaroson gázolta el Dézsi Dóra kerékpárost, majd a segítségnyújtást elmulasztva továbbhajtott. A 36 éves asszonyt koponya- és gerincsérüléssel szállították kórházba. Állapota stabilizálódott, várhatóan két héten belül elhagyhatja a kórházat.A rendőrség nem tudja, van-e összefüggés a két eset között, sőt, azt sem állítja, hogy ugyanarról az autóról van szó, vagy hogy ugyanaz a sofőr vezette az autót. Bár a budapesti esetben a járművet azonosították, ez még nem történt meg a kismarosi üggyel kapcsolatban.”

126

37. Van Isten, aki elvégzi helyette a piszkos munkát

Amikor Géza meglátta, hogy fiatal nagymamám meghalt, ráadásul Katalin kenyérvágókése által, majd kiugrott a bőréből örömében, és azt gondolta, mégis van Isten, aki elvégzi helyette a piszkos munkát. Katalin próbált kitörni, de nem volt esélye, és a két patkány könnyedén lefogta. Kihurcolták a szőnyegporolóhoz, és odakötözték.

Géza aztán rávette Ritát, hogy hagyja a bosszút másra, inkább vele menjen be az ágyba, mert ilyen késő este az ember már nem szokott büntetést szolgáltatni, hanem inkább lefekszik aludni, és ők ketten is jobban tennék, ha fejüket a kalocsai mintára hajtanák.

Géza megkurta a szeretőjét, és közben azt tervezgette, hogy mit fog Katalinnal csinálni. Én meg közben kiosontam a wc-ből, mert féltem, hogy előbb-utóbb rájön Ritára a szükség, és ott talál. Gézától nem tartottam, mert ő inkább az ablakot választotta. Az volt közel az ágyhoz, odalépett, és kihugyozott a szőlőre, szokása szerint. Most, hogy már dugott, türelmetlenül várta, hogy Rita visszamenjen. Rita azonban nem látszott hajlamosnak az indulásra.

-- Van egy kis dolgom.-- Csak nyugodtan, szívem.-- Nem akarlak vele terhelni.-- Ugyan, hiszen ezután megosztozunk jóban-rosszban.-- Ezt most hagyjuk, én még nem vagyok elég érett a házasságra. De azért, szerelmem, a

rosszat nem szívesen osztom meg veled. Elég gusztustalan munka lesz, amíg Erzsikét eltakarítom, nem akarnák neked gyomorfelfordulást előidézni.

De hiába, Rita nem értett a szóból. Géza még tett pár udvarias kört, de aztán elfogyott a madzagja:

-- Hordjad már el magad, a lónak a faszát lógsz állandóan rajtam! Nem érted, hogy munkám van?! Dolgozó ember vagyok, fogjad már föl a stupid agyaddal!

-- De szerelmem, lazíts, hiszen éjjel 3 óra van! Neked is szükséged van egy kis kikapcsolódásra.

-- De nem veled! Kezdesz az agyamra menni. Nekem is van magánéletem!-- Azt hittem, én vagyok a magánéleted.-- Igen, de saját magánéletre is szükségem van.-- Majd én segítek neked a pihenésbe – ragaszkodott a kutyás karóhoz Rita, aki pillanatra

sem akarta szem elől téveszteni az Erzsike vagyonát valószínűleg megöröklő Gézát.Géza farka meg már tűkön állt, amikor a bosszúállásra félretett Katalinra gondolt, és volt

egy pillanat, mikor nem bírta többet a húrfeszülést, fogta a pisztolyát, és lelőtte Ritát.Ahol van hely egynek, ott van kettőnek is, úgyis ásnia kell.Mostmár semmi sem állhatott közé és Katalin közé. És Katalin is éppen ettől rettegett

kikötözve a szőnyegporolóhoz, pedig nem is volt még ebben tapasztalata, nem úgy, mint fiatal édesanyámnak. Géza lubickolt a szituációban, és tetőfokára hágott benne a gonoszság.

Távol álljon tőlem, hogy megítéljem az embereket, mert hallottam a mondást a kövekkel, de azért talán megkockáztathatom, hogy ez a Géza nem csak, hogy Taigetosz-pozitív volt, de egyenesen egy kártékony gonosztevő, egy morális nulla. Már ha ezek után ezt kell még mondanom, de ami majd ezután történik, biztos, hogy beigazolja majd erkölcsi ítéletemet.

Mert Géza maga volt a legbutább, legbunkóbb, leggonoszabb, legsötétebb lyuk a világegyetemben, és erre nem szolgálhatott mentségül semmilyen genetikai vagy szocializációs hátrányos helyzet, hiszen szülei jó mentális és érzelmi képességű, tanult és becsületes dolgozó emberek voltak, tetemes átmentett vagyonnal és kitűnő kapcsolati tőkével, így Géza előtt minden út nyitva állt, hogy még a szocializmus szűkös keretei között is kiművelje a főjét, de Géza nem

127

akart egy kiművelt fő lenni, hanem azt választotta, hogy egy mindenre elszánt gonosztevő lesz, kertészként beférkőzik majd özvegyasszonyok vagyonába, és így sütögeti a kolbászát a lassú tűzön, de biztosan.

Géza először is összekötözte a kutya száját, mert már nagyon idegesítette a folytonos ugatás. Katalin száját már előbb felpeckelte, most leszaggatta róla a ruhákat, és elkezdte tapogatni a combjait.

Ráért, nem hajtotta a tatár.Katalin utálta, ha a combjait tapogatják. Géza megpaskolta őket, aztán megszorongatta,

meg hozzádörgölőzött. De már nagyon érezte magában a férfierőt, ami azóta virágzott benne fantasztikus mértékben, mint tarack a vetésben, mióta fiatal édesanyámat megerőszakolta, ezért úgy döntött, hogy azt a mindenfélét, amit eltervezett Katalinon végrehajtani, kicsit elhalasztja. Először gyorsan kielégül, majd ráér utána aprólékosan megkínozni, közben meg még többször is megdugja, mert nagyon felizgatta a szenvedő nő látványa. Úgyhogy levette Katalint a szőnyegporolóról, maga alá gyűrte, és amilyen hamar lehetett, megerőszakolta. Amikor fel akarta állítani, hogy visszakösse a szőnyegporolóhoz, vette észre, hogy Katalin közben meghalt.

-- Az Isten faszát! – küzdött a folyton lerogyó holttest súlyával – Nem lehetek ilyen rohadt peches! Te szemét hülye kurva! Pont most kellett megdöglened! – ezzel egy nagyot belerúgott Katalin testébe – De nem fogsz velem kibabrálni! Nem lehet ám engem ilyen könnyen lerázni, te rühes szajha – ezzel ki akarta nyomni Katalin egyik szemét, de nem sikerült elsőre.

Mert a szemgolyó elég jól meg van tervezve. Még szikével is alig lehet belevágni jól, ha nincs az embernek gyakorlata. De Géza nagyon eltökélt volt, és berontott a garázsba, hogy felkapkodjon néhány keze ügyébe eső szerszámot. Egy véső segítségével sikerült is kivájnia a lány mindkét szemét.

-- Na, most szívassál! – beszélt tovább a hullához Géza. Aztán fogta a sövényvágó ollót, beledöfte Katalin gyomrába, és nyüszütölni kezdte. Nem nagyon haladt előre, csak a vér meg a zsigerek ömlöttek a lábára.

-- Bassza meg, mennyi vér van egy ilyen sovány nőben! – és bement, hogy inkább a csontvágó ollóval próbálkozzon meg. Disznóvágásoknál szokták használni, és most is nagyon hasznosnak bizonyult, mert elég ügyesen elvagdosta sorban a bal oldalon a szegycsont-bordai ízületeket, így szét tudta feszíteni a mellkast.

Katalin még egy kicsit gőzölgött a hűvös éjszakában, de amúgy semmi nem utalt arra, hogy a lelke a közelben lenne még. Géza belefeküdt a felnyitott Katalin bensőségeibe, és újra dugni kezdte.

Katalin azonban még a közelben volt. Bosszúálló lélek volt már életében is, és ez halála után csak fokozódott. Először még nem tudta, hogyan férkőzhetne hozzá a férfihez, mert még csak nem régen halt meg, és nem ismerte az átjárást. De aztán beugrott a testébe, és miközben Géza a beleit marcangolva élvezett, átölelte a férfit.

Gézában meghűlt a geci, ami éppen kifelé igyekezett. Egy pillanatig azt hitte, talán csak a fáradtság, meg az idegei, de nem. Katalin tényleg feléledt. És mostmár a combjaival is átfogta őt.

Katalin nem sietett, őt meg főleg nem hajtotta mostmár semmi.-- Géza.Géza farka leengedett, de most meg az egész teste meredt kővé a félelemtől.-- Géza, ez így nem jó. Ne várd, hogy elnéző legyek.Pedig Géza nem várt semmit, meg sem tudott szólalni a félelemtől. Katalin a hátáról

áthempergett ülésbe, maga alá gyűjtve a férfit. Úgy gondolta, szemet szemért, fogat fogért, csakhogy nem tudta a kivitelezés módját kapásból, mert igaz, hogy bosszúálló hajlamú lány volt, de eddig inkább csak az anyja gyilkosának bosszúját tervezgette, azt se részletesen, csak hogy

128

megöli, és kiszegezteti a darabokat. Érezte, hogy most az lenne a helyes, ha ő is megkínozná Gézát, de fogalma sem volt, hogyan fogjon hozzá. Talán angyali sugallat segített neki, meglátta az összekötözött és elhallgattatott Morzsit a kutyaházban, aki szegény a méltatlan bánásmód, és a sok vizes szárazkenyéren tartás hatására Katalinnal együtt kilehelte a lelkét.

Katalin a kilógó beleivel nem volt valami vonzó látvány, de egy megkínzott nő teste mindig fel tudta izgatni Gézát, így most is, amint az első sokkot túlélte, felállt a pénisze. Katalin megfogta a kutya tetemét, és Géza péniszére húzta. Géza vonaglott és tiltakozott, de csak olyan volt a túláradó férfitermészete, hogy nem lohadt le, amikor megérezte maga körül a szűk lyukat, hanem minden gyomorfelforgató hatás ellenére Géza pénisze beleélvezett a döglött háziállatba.

De Géza közben nem halt meg, mint Katalin, mert az akció mégsem volt arányban azzal a fájdalommal és megaláztatással, amit Katalinnak kellett elszenvednie Gézától. Katalin elég tanácstalan volt, még kiszúrta a vésővel a férfi szemeit, amit Géza szintén túlélt, aztán, csak a becsület kedvéért, felvágta a mellkasát és szétfeszítette, aztán a dobogó szívet kitépte, és Géza szájába adta, de a gonosztevő nagyon szívós volt, még mindig élt.

Katalin nem tudta, hogyan tovább, így, amikor Géza zsebéből kifordult a pisztoly, agyonlőtte a férfit.

Ez volt Katalin utolsó látomása, miközben a férfi erőszakkal behatolt a legintimebb szférájába, tönkretéve élete gombolyagát. Vagy talán az első látomása, miután a kínokból és megaláztatásokból a másvilág és világ között rekedve feleszmélt.

Géza nagyon élvezte a hulla meggyalázását, és miután már a használhatatlanságig szétroncsolta, ásott egy nagy gödröt, beledobta Erzsike, Rita és Katalin hulláját, meg szegény Morzsit, és alaposan betemette földdel. Hamar és jól aludt a kalocsai párnákon, és reggel frissen ébredt, a kalocsai mintákkal az arcába nyomódva, mint mindig, ha a díszpárnákon aludt.

129

38. Szellemek utaztak a halált hozó Suzukiban

Story Magazin

„Ugyanaz az autó, ugyanaz a szemtanúNem csak a kék Suzuki, de a két cserbenhagyásos gázolás szemtanúja is azonos.

Megint a médium a szemtanú

Azonosították az augusztus 18-án történt cserbenhagyásos gázolásban résztvevő autót, ugyanaz a Suzuki, amely korábban halálra gázolta Dr Szentkereszty Andrást. További egybeesés, hogy a szemtanú, Whitfield Zsuzsanna egyben a korábbi, halálos kimenetelű eset szemtanúja is. A tanú szerint ugyanaz az illető vezette a Suzukit, mint a budapesti esetben. Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, a fizikusnő régóta foglalkozik más dimenzióban élő intelligenciák (azaz szellemek, a szerk.) kutatásával, és korábbi tanúvallomásában azt állította, szellemek utaztak a halált hozó Suzukiban. Később a logikus magyarázat megoldotta a rejtélyt: Szentkereszty valószínűleg korábbi áldozata rokonainak áldozata lett.

Az áldozat most megúszta

A jelenlegi esethez kapcsolódó tanúvallomást nem ismerjük, de szerencsére az áldozat nincs válságos állapotban, még munkatársunkat is fogadta a kórházban, mivel, mint mondta, rendszeres olvasója a Story Magazinnak. Lapunknak bizakodóan nyilatkozott: „Úgy érzem, isteni ajándék, hogy a két törött csigolyával és a koponyasérüléssel ilyen gyorsan javulok. Talán figyelmeztetésnek kell vennem ezt a jelet. Még fél év, amíg talpra állok, de nem bizonytalanít el az előttem álló kemény munka. A férjem egy karkötőt ajándékozott nekem, egy felirat áll rajta, ami a mottóm lesz az újrakezdéshez: a hit és az akarat csodára képes. Ráadásul máris van egy pozitív fejlemény: gondolom, a trauma hatására fogyni kezdtem. A kilóimnak köszönhetem a túlélést, de egyébként még a házaséletben is akadályoztak. Folyton befulladtam, meg a férjem nem fért hozzám. De hittel és akarattal teljesen új ember leszek!””

130

39. UFÓ-t látott a várpalotai új temető fölött

Amikor Tamás és János meglátták Henrik csontjait az ágyon, már rengeteg idő eltelt, és nem csak a kikelő férgek generációi, de apróbb rágcsálók is kikezdték a maradványokat, sőt, a kedvező éghajlat hatására a szobában egy egész kis erdő kezdett fejlődni, egy nőstény vaddisznóval, ami, mint tudjuk, még élve is megrágja az embert, ha konfliktusba keverednek. Henrik természete pedig olyan volt, hogy elég gyorsan mindenkivel konfliktusba tudott keveredni.

De lehet, hogy az egész nem is így történt, hiszen Henrik nagyon különös fiú volt, egyesek szerint skizofrén, és mivel ezek az egyesek orvosok voltak, adhatunk is némi hitelt ennek a szóbeszédnek. Henrik és Tamás osztálytársak voltak szakközépiskolában, és csapattársak a város kézilabdacsapatában. Henrik nagyon jó játékos volt, mindig lehetett rá számítani, de aztán valami történt, és akkor már nem. Henrik azt állította, hogy UFÓ-t látott a várpalotai új temető fölött. Le is fényképezte.

Megmutatta a fényképeket a fiúknak, de azon nem volt semmi, csak az üres ég. A fiúk szomorúan bámultak az üres égboltra, és nem mondták meg Henriknek, hogy nincs ott semmi. És sokan közülük magukban azt gondolták, hogy bárcsak lenne ott egy UFÓ, vagy valami UFÓnak látszó tárgy, mások pedig azt gondolták, hogy nemhogy UFÓ, de más lény sincsen ott, akinek pedig bízvást ott kéne ülnie, munkálkodnia, és a hetedik napon megpihennie.

De a fényképek csak azt bizonyították, hogy az ég üres, habár Henrik a fényképeken is látta az UFÓt.

Érettségi után is összejártak edzeni, de Henrik már nem számított megbízható csapattársnak, de azért meghagyták a csapatban, sőt, versenyezni is vitték. Így aztán szép lassan csúszott le a várpalotai kézilabdacsapat, míg végül minden támogatójukat elvesztették. Akkor a fiúk összedobták a pénzt, hogy kibéreljék egy iskola tornatermét, és ott edzettek heti kétszer, amikor Henrik is jött. Ha Henrik nem jött, mert egyre inkább megbízhatatlanná vált, és az elmulasztott edzéseket azzal mentegette, hogy elvitték az UFÓk, akkor a fiúk nem edzettek, hanem Henrikről beszélgettek. Henrik az egyetemről is kimaradt, munkát nem kapott, és akkor a fiúk kisebb munkákat bíztak rá, amit bőkezűen megfizettek.

Henrik mindettől nagyon szenvedett. Voltak világos pillanatok, nem is kevés, amikor kívülről látta önmagát, látta, micsoda pusztítást végez rajta a betegség, de nem tudott vele mit kezdeni. Többször kórházba került, és az utolsó ilyen alkalommal elgondolkodott, és levelet írt az egyik csapattársának. Látta, hogy már kevesen tudják őt szeretni, annyira elviselhetetlen, és nem akart az emberek terhére lenni, de látta magát, amint orruk alá dugdossa a fényképeit, UFÓkról, atomvillanásról és időutazásról szónokol. A levélben bocsánatot kért ezért, és hosszan magyarázkodott, hogy ő nem érti, mi történik vele. De ő tényleg hallotta, hogy hívják az UFÓk, és nem tudott ennek a hívásnak ellenállni.

De egyszer elhatározta, hogy ellenáll. Volt egy sárga esőkabátja, felvette, mert zuhogott az eső. Azt gondolta, hogy visszaadja magát a természetnek. Elgyalogolt messzire, túl a Loncsoson, túl a szennyvízülepítőn, az erdőbe, és ott bevette a gondosan összegyűjtött gyógyszereket. Nagyon sok idő eltelt, amíg rátaláltak, pedig keresték. A sárga esőkabátjáról ismertek rá. Több mint egy év telt el, és ez alatt valóban visszavette a természet. Az állatok már kikezdték, és elhordták a csontról a húst, és a vázat csak a sárga esőkabát tartotta össze, és az egyik kar, meg az ellenoldali lábszár már így is hiányzott.

Az arc viszont hiánytalan volt, csak a fej volt elválasztva a testtől, mintha egy óriási menyét rágta volna szét a nyakat.

131

40. Mégis halált hoz a Suzuki

Story Magazin

„Megölte a szemtanú az áldozatot! – Mégis halált hoz a Suzuki?A cserbenhagyásos gázolás döbbenetes fejleménye

Süteményt evett a holttest mellett

Tegnap napközben a kórházban életét vesztette Dézsi Dóra, az augusztus 18-iki cserbenhagyásos gázolás áldozata. Az asszonyt a kórházban meggyilkolták.A rendőrség, és az orvosok is értetlenül állnak az eset előtt. A gázolás szemtanúja, Whitfield Zsuzsanna rendszeres látogatója volt az áldozatnak, mivel kutatásaihoz gyűjtötte fel az asszony tapasztalatait. Dézsi Dóra egyedül feküdt magánkórtermében, látogatója 12.15 perckor érkezett. A 12.30 perckor ebédet osztó ápolókat döbbenetes látvány fogadta a kórterembe lépve. A pácienst meggyilkolták, testét teljesen feldarabolták. A csontváz a hústól megtisztítva feküdt az ágyon, az áldozat izomzatát az ágy alatt felsorakoztatva később találták meg. A csontvázról hiányzott a koponya. A vizsgálatok kiderítették, hogy a fejet a gyilkos olyan mértékben összezúzta, hogy az felszívódott az ágybetétben. A látogató, Whitfield Zsuzsanna az ágy mellett ült, és süteményt evett, majd kis idő múlva fizikailag és mentálisan teljesen összeomlott.

Valóságon túli magyarázat

A brutális bűncselekmény még a sokmindent megélt zsarukat is megviselte. Az orvosok is tanácstalanul állnak az eset előtt. Bizonyos pszichiátriai betegségeknél, mint például a skizofrénia, a beteg emberfeletti erővel rendelkezik, és elképesztő tetteket visz véghez. Hihetetlen azonban, hogy a teljesen átlagos testalkatú nő negyed óra leforgása alatt puszta kézzel feldarabolta áldozatát! Ráadásul Whitfield Zsuzsanna soha nem állt pszichiátriai kezelés alatt, és most sem tudnak nála betegséget diagnosztizálni – az összeomláson kívül, mely akkor következett be, amikor rádöbbent tettére.Érdekes adalék az ügyhöz, hogy az interneten keresve munkatársunk azt találta, hogy Dézsi Dóra korábban Spiritusz Ludmilla (azaz Szellem Ludmilla, a szerk.) néven publikált. Lehet, hogy mégis szellemek keze van a gyilkosságban?”

132

41. Szegény édesanyám!

Nagyon nehéz megtudni, mi a valóság, hát még közvetíteni. Később látjuk a videofelvételből, hogy ha a szomszédos székből néztük volna a meccset, látszott volna, hogy a hatos játékos tényleg csal. Az ilyen videófelvételek azonban ritkán forognak közkézen. Miből kellett volna rájönni a csalásra már ott, már akkor? Amikor a valóság nem más, mint szükségszerűen rosszul sikerült trópusok, és ügyetlenül grammatikába kényszerített érzések szabályok nélküli játéka. Szegény édesanyám!

133

42. A gyanúsítottban találták meg

Story Magazin

„Rablás és emberölés gyanújával állítják bíróság elé ZsuzsátNem találnak ésszerű indítékot

Nem találnak ésszerű indítékot, de tény, hogy az áldozat ezüstkarkötője eltűnt. Dézsi Dóra, mint lapunknak korábban is nyilatkozta, egy körülbelül 30 000 Forint értékű ezüstkarkötőt kapott ajándékba a baleset után, melyet a gyilkosság napján is viselt, és melynek a gyilkosságot követően nyoma veszett. A gyanúsított Whitfield Zsuzsanna kivizsgálása során került elő a karkötő, a páciens emésztőcsatornájából. Zsuzsa lenyelte volna az ékszert?!Rejtélyes, hogyan kerülhetett ekkora tárgy Zsuzsa gyomrába, aki maga sem tud számot adni erről a részletről. Ám mivel tény, hogy az ezüstékszert a gyanúsítottnál, mitöbb, a gyanúsítottban találták meg, ezt indítékként értelmezheti a bíróság. Mindenesetre Zsuzsát rablás és emberölés gyanújával állítják bíróság elé.”

134

43. Gyere, kicsim, gyere!

Szegény édesanyám! Egyedül volt, szenvedett, tévedett, de a tévedése nem enyhítette szenvedését, és még több súlyt rakott súlytalan vállára. Elhatározta, hogy nem jár többet hiábavalóan férfiak után, hiszen azok úgyse érdemlik meg, inkább utána néz, hogy van a gyereke, aki közben megmenekült fiatal nagymamám alabárdosától a borospincében egy rózsaszín inges angyal jóvoltából. Vagyis hogy vagyok én.

Megvoltam, mint mindig, de nem túl jól, mert én sem szerettem Gézát, fiatal nagymamámat viszont elviseltem, és most, hogy meghalt, nem tudtam, mitévő legyek a nagy magányban. Kilestem, ahogy Géza végez Ritával és Katalinnal is, Morzsit rettentően sajnáltam, és amikor betemette a négy testet, éreztem, hogy eszébe jutok: csak én hiányzom a gödörből.

De akkor már nem volt kedve kiásni, és el is álmosodott.Kicsi és buta voltam még, és azt gondoltam, hogy talán nem akar kivégezni egy

kisgyereket, talán nem is vette észre, hogy mindent láttam, és mivel néma voltam, úgysem tudtam volna elmesélni a történteket senkinek. Nem tudni, miért, hosszú évekig nem szólaltam meg, pedig magamban tudtam, hogy tudok beszélni. Azt hiszem, nagymamám és Géza nem is bánták.

Reggel elkészítettem a reggelit, majd elbújtam a padláson, a bunkerembe, amit játékból építettem magamnak, de ritkán mentem föl, mert fönt minden csupa pókháló volt, és tele darázsfészekkel. Most mégis itt húztam meg magam, és próbáltam a zajokból és Géza mozgásából kifigyelni, vajon mik a szándékai velem.

Hogy elszökjek, az meg sem fordult a fejemben, hiszen merre indultam volna? Soha nem hagytam még akkor el a város szélén álló házat, és nem nagyon tudtam elképzelni, mi létezik még a világból ezen a peremkerületen kívül. Hallottam, hogy Géza felfelé fujtat a padláslépcsőn. Megállt, és körülnézett a homályos padláson, ahol a sok kacat között nem látta meg rögtön, hol van a bunkerem.

-- Gyere elő, te kis hülye, úgyis tudom, hogy itt vagy!Nem mozdultam.Láttam, hogy Géza nagyon mereszti a szemét, de nem képes meglátni a bunkert.

Találomra félrelökött egy-egy lomot, de szerencsére nem azokat, amikkel az építményemet álcáztam. Egyre mérgesebb lett, aztán lement, és rám zárta az ajtót.

Nem sok idő telt el, és egy pálinkásüveggel, megy egy baltával tért vissza, és nekilátott szisztematikusan átnézni a lomokat.

Időnként hallgatózott, nem lélegzem-e. Akkor nem lélegeztem, és mostmár nagyon féltem, mert sejtettem, hogy nem menekülhetek meg. Azt hiszem, én vagyok a földön az az ember, aki a legrövidebb idő alatt, és a legfiatalabb korában őszült meg. Mire Géza elérte a bunkeremet, és lecsapott mellém a baltával, hogy felfedje jelenlétemet, már tiszta ősz lehettem, mert amikor Géza kirántott a vackomból, maga is meglepődött ezen.

A kötél már elő volt készítve az egyik gerendán, csak beletette a nyakamat a hurokba. Egy régi konyhaszéken álltam, ő arrébb húzódott, és a fejsze segítségével kipiszkálta alólam a széket. Kicsi volt a súlyom, lassan feszült a nyakamra a kötél. Rángatóztam, mert nem kaptam levegőt, aztán elszakadt a kötél, és a földre estem.

-- Hogy az úristen picsájába szakadt ez le? – mondta Géza meglepődve, mert szokása volt, hogy magában káromkodott, sőt, magában beszélt.

Én menekülőre fogtam, a lépcső felé, ő utánam vetette magát. Kicsi voltam és fürge, és befutottam minden kis utcába, amit a lomok között találtam, Géza utánam, ahogy tudott, dobta, rúgta félre a sok undok holmit.

Egyszer egy hangot hallottam:

135

-- Gyere, kicsim, gyere!És attól fogva mindig erre hallgattam, arra menekültem, amerre a hang mondta.De Géza mégis nagyon szorongatott, hiába követtem az angyali sugallatot. Végül Géza és

egy hatalmas darázsfészek közé kerültem, amitől nagyon féltem. Az idő dél felé járhatott, kezdett a padlás aktív darazsakkal megtelni.

-- Gyere, kicsim, gyere! – hangzott többször is a hang, és mivel Géza kotorászott utánam, átbújtam a darázsfészek alatt, amilyen óvatosan ilyen gyorsan tudtam, de levertem a fészket. A darazsak dühödten rajzottak, és megtámadták Gézát, aki egyáltalán nem számított rájuk. Én a lépcső felé siettem, Géza összekuporodva fetrengett a földön a darázsfelhőben, rángatózva és hörögve fejhangon sikítozott. Rohantam le a padlásról, mert a hang arra hívott.

-- Gyere, kicsim, gyere! – mondta édesanyám, aki rámtalált szorongatott helyzetemben. Mivel sosem volt köztünk kapcsolat, nem tudta, hogy szóljon hozzám, hogy felfigyeljek a hangjára. Eszébe jutott, hogy olvasott egyszer egy könyvet, amiben egy édesanyának meg kellett mentenie a kislányát, és egyetlen mondat volt számára engedélyezve, hogy angyal formában azzal csalogassa biztonságos terepre a lányát. Ez volt az a mondat, és édesanyámnak is bevált.

136

44. Az ékszereket le kell venni[Alíz kedvéért, akinek kell a feloldás]

-- Hall engem? Kisasszony, ébredjen – hallom a felváltva engem szólongató nővérkék hangját, és nagy nehezen kinyitom a szemem. Le vagyok terítve egy zöld lepedővel, egy fogorvosi székben fekszem.-- Minden rendben? – kérdezi a doktor.Kérdőn nézek rá, hát nem úgy tűnik.-- Semmi baj, volt egy kis eszméletvesztése a lidokaintól, de majd használunk mást. Folytathatjuk?Intek a kezemmel, hogy nem.-- Végülis – kezdek alkudozni – mi bajom lehet, ha bentmaradnak a bölcsességfogaim. Az őseink még fogorvosnál se jártak soha – próbálkozom, de már késő.-- Ugyan, ne gyerekeskedjen! – simítja meg a kezemet az egyik ápolónő -- Viszont az ékszereket le kell venni, elfelejtette?Igen, tényleg mondta már, a váróban, amikor szorongásomban mindenféle lapot olvasgattam, még a Story Magazint is:„A legkreatívabb biztosítási csalásNem Zsuzsa ölte meg, közösen menekül a két nő

Zsuzsa nyomtalanul eltűnt az országból, és kiderült, hogy állítólagos áldozata, Dézsi Dóra is életben van. Minden bizonnyal az egyik legkreatívabb biztosítási csalás, amit a bűnügyek történetében lelepleztek. De hogy tudott Whitfield Zsuzsanna kijutni az országból? Talán mégis szellemek keze van a dologban? A magyar és az ausztrál hatóság sem válaszolt lapunk kérdéseire. …”Ekkor jött az egyik asszisztensnő, hogy én következem, az ékszereket le kell venni, és én rábíztam a karkötőmet, amitől egyébként sohasem válok meg. Pedig a fogorvosi rendelőben sem kéne elfelejtenem, hogy „a hit és az akarat csodára képes”. Meglepődve nézek rá, amikor mégis lecsatol a csuklómról egy vékony ezüstlemezt, közben látom, hogy végigfut a szeme belül, a feliraton:

„Akié a bűn, azé a bűnhődés.”

137

45. Kirándulni visz az Igazi Angyal

Felmegyünk a hegyre, az Igazi Angyal, és én. Hűvös van, de nem bántóan hideg, az árnyékból egy rétre látunk, ahol süt a nap. Igazi, magas fű nő rajta, ezüstszínű és zöld, közte árvalányhaj, lucerna, lóhere, cickafark, katángkóró. Vad és természetes virágok, és különös módon ezen a tájon, pitypang. Fehér, felmagzó bóbitával. Itt lakunk, felfelé jövet, egy kertben, amiben téglaház, és két hársfa áll. Télen nem könnyű a közlekedés. De nem sokszor megyünk le, nincs miért. Inkább a környező hegyeket járjuk. Itt élünk, ezen a keskeny sávon, az emberek, és az örök hó birodalma között.

Az oroszlán léptei nyomán lassan, szétoszló felhőkben száll föl a gyermekláncfű magja. Csend van, és az oroszlán nagyon puhán lép. Súlyos és fenséges teste van, különösen a mancsa. A mancsa lenyűgöz. Lassan halad, mintha kímélni akarná lába alatt a füveket, szomorú. És gyönyörű látvány.

Oroszlánt látok, amikor kirándulni visz az Igazi Angyal.Nem tudom, csak mi ketten látjuk-e, vagy mások is, turisták, akik a rétesesnél üldögélnek.

Kis fabódé, nem sokkal valószínűbb ezen a tájon, mint az oroszlán. Rétes, kávé, nem friss tejszínhab. A kirándulók nem mutatnak félelmet. Igaz, mi sem félünk az oroszlántól. Lejt a rét, talán nem is látják mások.

Áthalad, és végül a farka vége is eltűnik a rétet szegélyező bokrok között.

138