12 VASÁRNAP, 19T1. ÁPRILIS JA

Matkó Katalin Régies álmok

Takács Ferenc A VÍZ-

GAZDÁLKODÁSRÓL A víz jelentősége a gyakorlat-

ban csak akkor szembetűnő, ha a szükséges mennyiségben nem all rendelkezésre, vagy pedig ká-rosan sok van belőle. Itt, a mi vidékünkön, Délalföldön, szüksé-ges, hogy a mezőgazdasági ter-melés biztonsága érdekében be-avatkozzunk a természet vízház-tartásába. Mérsékeljük a szélső-séges időjárás káros kihatásait, csökkentsük az aszálykárokat, a belvízkárokat. Különösen a sze-gedi tá jban érint ez több mező-gazdasági üzemet. Sajnos, egy-mást vál t ják a csapadékos és erősen aszályos évek. A tenyés/.-időszaknak olyan szakai akad-nak. hogy az egyikben a víz kár -tétele ellen védekezünk, s a kö-vetkező szakában pedig a hiány-zó mennyiség pótlásáról kell gondoskodnunk.

Kormányzatunk a felszabadu-lás után felismerte a vízgazdál-kodásban rejlő lehetőségeket, fel-adatokat, és az elmúlt 26 év alatt az adottságoknak megfelelő nagy vízilétesítmények valósultak meg. A nagyüzem mezőgazdaság kialakításával teremtődtek csak meg. A nagyüzemi mezőgazdaság szerű technikán alapuló, komp-lex fejlesztésének keretei. A mai viszonyok között egyre-másra jönnek létre azok a vállalati és üzemi formák, amelyekben a műszaki tudományos forradalom hatására egyre gyorsabban emel-kedhet a gazdálkodás színvo-nala. Különösen a növényter-mesztésben tapasztalt termésin-gadozások, terméskiesések van-nak összefüggésben a vízgazdál-kodással. Itt, a Délalföldön, az országos átlagnál kedvezőtlenebb az időjárási, éghajlati helyzet. Egyenetlenebb az évek közötti, évszakonkénti, területenkénti csa-padékelosztás, és kevesebb az éves csapadékmennyiség, nagyobb a párolgási veszteség. E környék közel 80 százaléka az árvízvédel-mi művek megépítése előtt árvíz járta terület volt. Vagyis a Kár-pát-medence legmélyebb fekvésű része hazánkon belül itt talál-ható. Jól példázta ezt a múlt esztendő. Csongrád megye lakói-nak 84.4 százaléka árvízmente-sxtett területen él.

Amikor a talajvízszint káros mértékig megemelkedik, telítő-dik, gyakoriak a belvizek, a fa-kadó vizek. A termésingadozások jól tükrözik ezt, hiszen az el-múlt esztendőben például Csong-rád és Békés megye állami gaz-daságaiban a búza termésátlaga holdanként 13,5 mázsa volt, ami lényeges terméscsökkenés az elő-ző év 19,9 mázsás átlagához ké-pest. A megyei átlag tavaly 11,1, 1969-ben 16 mázsa volt, úgyszin-tén Békés, Csongrád megyét te-kintve. Óriási területet ér int és óriási veszteséget jelent egy-egy belvizes, aszályos esztendő. Az el-múlt tíz évben a két megye ál-lami gazdaságai összesen 403 millió forint tényleges vízkárt szenvedtek.

Alapvető feladatunk tehát, hogy a jelenlegi vízrendezés hiá-nyosságait pótoljuk. Nincs telje-sen összehangolva például a víz-

ügyi társulatok és üzemi belvíz-csatornák vízszállító képessége. A belvízcsatornák egy része a ma-gángazdaságok számára épült, magánérdek figyelembevételével. Jó részük tönkre is ment. A nagyüzemi táblák kialakításánál viszont nem mindenütt vették fi-gyelembe a domborzati adottsá-gokat. Előfordult gyakran az is, hogy ú j ú t - és csatornahálózat gát ja lett a víz elvezetésének. Sok helyen nem tudják megvaló-sítani a komplex vízgazdálko-dást, s annak műszaki, biológiai igényét.

A mezőgazdasági termelés, mint legnagyobb vízfogyasztó, sajátos-ságából adódik, hogy a terme-léshez szükséges vizet a termé-szetes csapadékból meríti. A nö-vény és a ta la j vízgazdálkodása egységet alkot. Ezért ennek fi-gyelembevételével kell megoldani a feladatokat. A természetes csa-padékkal való gazdálkodás alap-vető. Megértek már a feltételek a nagyüzemekben, hogy víztaka-rékos, minimális taposással járó talajművelést alkalmazzanak. Sza-bályozni tudják a talajvízszint-tartást. Megfelelő táblásítással, egységes vízviszonyokkal rendel-kező táblákon nagy teljesítmé-nyű gépeket is üzemeltethetnek. A kémiai és fizikai talaj javítást együtt kell elvégzni a vízrende-zéssel. megelőzve az öntözéses gazdálkodás bevezetését.

A vízgazdálkodás másik fő ága a mezőgazdasági vízhasznosítás (öntözés). Ez a legbelterjesebb és a legmagasabb szintű tevékeny-ség, mellyel a területi termelé-kenység, a termelési biztonság, a mezőgazdasági állóeszközök haté-konyságát javít juk.

A következő években a mező-gazdasági termelésben Délalföl-dön további szakosodással szá-molhatunk. A terület mintegy fele a homok mellett jó minő-ségű vályogtalaj. Alkalmas ku-koricatermesztésre. Távlatokban a szántóföldi zöldségtermesztés felfutása is várható. Célszerű a takarmányellátási és áruterme-lési okokból a lucerna-zöldtakar-mányliszt termelését fokozni. Kedvező vízellátású években több gazdaságban értek már el e tá j -ban olyan magas termésered-ményt, ami európai, világszín-vonalhoz mérhető. 1969-ben ku-koricából hektáronként 70—80 mázsás termést takarítottak be több állami gazdaságban. A Ti-sza II. és az arad—csanádi ön-tözőrendszer megépítésével első-sorban ezekben az üzemekben kell megoldani az öntözéses víz-hasznosítást magába foglaló ma-gas szintű komplex vízgazdál-kodást. Az eredmény biztos nem marad el. Igaz, költséges, de mindenképpen kifizetődik. Az ön-tözésnek, mint segédüzemági szolgáltatásnak, három fő célia van: hozamnövelés, hozamki-egyenlítés és hozammentés

A víz pótolhatatlan és nélkü-lözhetetlen a mezőgazdasági nagy-üzemekben. E birtokok megerő-södésével szükségszerűen vele jár & fej let t vízgazdálkodás is.

A postás kilenc körül jár er-re. Csenget, fütyül, csat-togtatja a levélszekrények

bádognyelvét. A kutyák csaholva rágják nyomában a léckerítést. Nem dühösen ugatnak, inkább zajosan örvendezve tisztelegnek. Postásnak, papnak, kéményseprő-nek kijár ez. Csakúgy, mint had-vezérnek a díszlövés. A délutáni postást észre sem veszik. Ö hang-talanul és sebesen oson végig a sima járdán. Egy-egy kapu még-is nyikordul. Fejek fordulnak utána, s kerekre tágult szemek kísérik megkönnyebbült sóhajok-kal:

— Nem ide jött. Továbbment! A kertben motyog. Megáll a

gereblyével. Beszél hozzá: — Vár j csak! Maradj itt a

szilvafa mellett. Kinézek az ut-cára. Mintha postás jönne. Ugyan, kinhez megy?

Elgyengül a lába, amikor az udvar közpéről a kiskapu felé

pillant. Ott áll zöld biciklijével a délutános postás. Vállával tá-maszkodik a féfához, sapkáját

feltolta kopasz fején. Táska nincs nála, csak egy piros gumiszalag-

gal összefogott kopott mappa. Ép-pen azt nyitogatja.

De honnan sejtette ő, hogy a postás jött? Mintha bentről, az

agya tekervényei közül súgta vol-na valaki. Megérezte? Vagy a soron kiáltotta valaki, s ez a hang surrant be észrevétlenül a t u d a t á b a . . .

— Vár j még egy kicsit, Mi-hály! Még ne mondd, ha valami rossz. I t t esnék össze abban a

pillanatban. Vár j egy kicsit! Megkapaszkodik a kilincsben

A kulcs a zárban van, mégis úgy tűnik, percek telnek, amíg átfordítja. A széles kapunak tá-masztja a hátát, kicsit megeme-li a fejét. Mint aki elkerülhetet-len ütést vár.

— Most már adhatod! — Meghívásos telefon... a

szagatott vonalon í r ja alá, a na-pot meg az órát én már . . . itt a c e r u z a . . . — darál ja Mihály a bicikli tetejéről.

— Igen. igen . . . aztán mit kell neketm csinálni?

— Elmegy a postára. Pontosan négy órára. Akikor hívják telefo-non.

— Kicsoda? — Itt van . . . azt m o n d j a . . .

doktor Szekeres P á l n é . . . — Jaj , az Irénkém! Istenem,

ugyan mit mond? Csak nincs valami ba juk? Tudod, a vejem, aki doktor a kórházban, szokott ugrálni repülőgépről olyan er-nyővel . . . az a mániája. Csak nem n e k i . . . ? Vagy az Irénkém -nek? De hiszen ő akar telefo-nozni . . . Már megyek is, csak magamra kapok valami tisztes-ségesebb rongyot.

Annus József

A MEGHÍVÁS

— Ráér, csak pont négyre ott legyen — löki el magát a kerí-téstől a postás.

— Csak nincs valami ba j? — kiáltott Vidácsné a hátsó szom-szédból.

— Nem tudom, u g y e . . . csak az van raj ta , hogy az Irénkém beszélni akar velem. Majd négy órakor fog telefonozni a postára, akkorra oda kell érnem . . . Ja j , istenem, olyan ideges vagyok, én még soha életemben nem telefo-noztam . . .

— Ó, nem olyan nagy valami! Én rengeteget beszéltem raj ta , amikor a vízügyieknél takarítot-tam. A végin úgy bántam már vele, akár a pos tames te r . . .

— De mi lehet? Csak nincs tán valami ba juk? A kis ve-jem . . . vagy valami köztük . . . de hát nem hinném. Irénke meg tud ja becsülni magát. A vejem se olyan . . . alig fél éves házasok, most ugye megkapták a l a k á s t . . .

— Azt sose lehet tudni. Ott volt a Hanák Etel iánya. Tán két hónapot éltek együtt. Pedig mek-kora volt a szerelem! Aztán az egyik erre, a másik arra, mert a v á r o s b a n . . .

— A lányomat én ismerem — rán t j a le magáról a viseltes kö-tényt, s bekocog a konyhába. Nem neheztel ő Vidácsnéra, de nem bí r ja tovább hallgatni, hogy valaki ilyen nyugalommal tere-ferél, amikor ő minden hajszálát külön érzi az idegességtől.

A postamester rendes ember. Pontosan elmagyarázza, mit kell tennie. Kezébe ad ja a kagylót, puha, fehér ujjaival félrehúzza a kendőjét, s a fülére illeszti a kagylót. Elmúlik négy óra, ami-kor felcsendül Irénke hangja. Előbb csak haUózák, aztán — nyiván ő is motyogott valamit izgalmában — csilingelve hulla-nak fülébe a szavak. Mintha csak mellette állna.

— Csókolom, anyuka! It t Irén beszél. Ne tessék haragudni, hogy fárasztottuk, de a levél már nem ér t volna oda . . .

— Jaj , istenem, esak nincs va-lami bajotok, kislányom?

— Ugyan, anyuka, nagyon jól vagyunk.

— Palcsi? — Itt ül mellettem a rekami-

én. Rejtvényt fejt . — Azt hit tem már, hogy neki

történt valami baja, v a g y . . . — Ugyan, dehogy! Senkinek

semmi baja, csak azért hívjuk anyut, mert sikerült kialakítani a holnapi programot. Falcsinak

Liebmann Bcla Nyomdában

nincs most inspekciója, talán ki tudunk szaladni. Most is kilenc negyvenkor megy az a délelőtti busz kifelé?

— Igen, persze, vasárnap ak-kor jön. Kiss Editék mindig az-zal szoktak jönni, látom őket o l y a n k o r . . .

— Akkor megyünk, anyuka, addig is sokszor csókoljuk, Palcsi is . . .

Egy kattanás, aztán semmi. Ijedten néz a kagylóra, m a j d a zsinórra.

— Ja j , csak nem én pusztítot-tam el?

A postamester integet az üveg-kalitkából. A szájáról végre le tud ja olvasni:

— Tegye le!

Ebéd u tán ju t eszébe az üveg baracklekvár. Futva hozza a kamrából. Az asztal közepére ál-l í t ja a testes üveget. Három és fél, de inkább négyliteres. Apa mindig ebbe pörgette az akác-mézet attól az egy-két családtól, amelyik a ker t végében szorgos-kodott, amíg ő élt.

— Ezt nektek szántam. Tudom, te szereted, kislányom. És te, Palcsikám?

— Én is, h o g y n e . . m a r n a . . : — Akkor jó, vigyétek csak! Az

üveg ma jd visszakerül, ha ki-fogy.

— Igen, d e . . . — Ó, engem ne féltsetek!

Amennyi nekem kell! De van is még valamennyi. Vigyétek csak nyugodtan!

— Igén, mama, de nincs sem-mi t á s k á n k . . . meg egyébként is annyian vannak ilyenkor a bu-szon . . .

— Becsomagolom ebbe a pa-pírba — nyúl a hokedlin gyűrő-dő újság után. A veje szinte r á -kiált:

— Ne tessék! Ne tessék félre-érteni, mi nagyon örülünk neki, de most t é n y l e g . . .

I rénke a fér jéhez simul. Zakó-ja zsebében megigazítja a hófe-hér kendőcskét.

— Igazán beláthat ja anyuka,' hogy Palcsi nem ciphelhet végig a városon egy ilyen b ö d ö n t . . .

Kristálytiszta csend. Mintha egy üvegbura alatt állnának. Palcsi töri fel:

— Jobb lenne talán, ha a ma-ma behozná a jövő héten . . .

— Ügy van! — helyesel Irénke.' — Úgysem látta még az ú j la-kást anyuka, legalább azt is meg-nézi.

— I g a z . . . igaz, k i s l ányom; ; ! i g e n . . .

Elkíséri őket a megállóig. Vi-dácsnét nem hagyja tovább nyu-godni a kíváncsiság. Elébe lép, amikor visszafelé jön.

— No, ugye nincs semmi b a j ? Mondtam én!

— Nincs, hálistannek — mond-ja derűsen, tiszta mosollyal.

Vidácsné nem tágít. — Aztán miért jöttek? — Ugyan miért? Az én gyere-

keim. Nem? Miért né jöhetné-nek? De ha annyira tudni akar -ja, hát megmondom! Azért jöt-tek, hogy meghívjanak a lakás-szentelőre. Mind a ketten könyö-rögtek, hogy feltétlen bemenjek, nem szégyellnek ők engem senki e l ő t t . . .

Kikerüli Vidácsnét. Kocog hazafelé. A konyhában már rázza a zokogás. A

könnyein a t l á t j a csillogni a lek-város üveget. Gyűlölettel veszi kézbe. Szeretné a konyha kövé-hez vágni. Aztán mégis beballag vele a kamrába. Már tenné visz-sza a polcra, amikor az egyik szö-gön megpillantja Irénke diákkori sporttáskáját . Eloldja a sárga zsi-nórt. A szatyor ki tá t ja a száját, s elnyeli a pufók üveget.

Megemeli. így éppen alkalmas. Az a j tó mellé szállítja.

Kéznél l egyen .^ .