9
23. tétel: MENETEK Menetek származtatása: Van egy „d 2 ” átmérőjű henger. Választunk hozzá egy olyan derékszögű háromszöget melynek rövidebbik befogója „P” hosszúságú. Hosszabbik befogója d2p. Ezt a háromszögnek a rövidebbik befogóját a henger egyik alkotójához illesztjük, majd a hengerre csúszásmentesen feltekerjük. A háromszög átfogója alkotja majd a menet csavarvonalát. A csavarmeneteknek felhasználás szerint két csoportjuk van: lehetnek kötőmenetek és mozgatómenetek. A kötőmenetek menetprofiljának alakhelyessége és a menetemelkedése pontossága csak az illeszkedés szempontjából lényeges. A mozgatómenetekkel szemben szigorúbbak a követelmények. (pl. eszterga orsó) Ezek felületei csapágyszerűen súrlódnak, menetemelkedésük pontosságán gyakran egy egész gép pontossága múlik. Az előbbiekből egyértelműen következik, hogy a kötőmenetek gyártásánál a termelékenység, a mozgatómenetek gyártásánál a pontosság a fő szempont. Csavarmenet készíthető forgácsolással és forgácsnélküli alakítással. A forgácsolás végezhető egyélű, vagy több élű szerszámmal. Készíthetünk belső és külsőmenetet. A belső, furatba való menetkészítést menetfúrásnak, a külső menetkészítést pedig általában menetmetszésnek, vagy menetvágásnak nevezzük. Az egyélű szerszámmal való menetmegmunkálást nevezzük menetvágásnak. Menetvágással azokat a meneteket készítik, 1

23. Menetgyártás

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Gépgyártástechnológiai technikus szóbeli tétel

Citation preview

Page 1: 23. Menetgyártás

23. tétel: MENETEK

Menetek származtatása:

Van egy „d2” átmérőjű henger. Választunk hozzá egy olyan derékszögű háromszöget melynek rövidebbik befogója „P” hosszúságú. Hosszabbik befogója d2p. Ezt a háromszögnek a rövidebbik befogóját a henger egyik alkotójához illesztjük, majd a hengerre csúszásmentesen feltekerjük. A háromszög átfogója alkotja majd a menet csavarvonalát.

A csavarmeneteknek felhasználás szerint két csoportjuk van: lehetnek kötőmenetek és mozgatómenetek. A kötőmenetek menetprofiljának alakhelyessége és a menetemelkedése pontossága csak az illeszkedés szempontjából lényeges.A mozgatómenetekkel szemben szigorúbbak a követelmények. (pl. eszterga orsó)Ezek felületei csapágyszerűen súrlódnak, menetemelkedésük pontosságán gyakran egy egész gép pontossága múlik. Az előbbiekből egyértelműen következik, hogy a kötőmenetek gyártásánál a termelékenység, a mozgatómenetek gyártásánál a pontosság a fő szempont.Csavarmenet készíthető forgácsolással és forgácsnélküli alakítással. A forgácsolás végezhető egyélű, vagy több élű szerszámmal.Készíthetünk belső és külsőmenetet. A belső, furatba való menetkészítést menetfúrásnak, a külső menetkészítést pedig általában menetmetszésnek, vagy menetvágásnak nevezzük.

Az egyélű szerszámmal való menetmegmunkálást nevezzük menetvágásnak. Menetvágással azokat a meneteket készítik, amelyekre szigorú átvételi feltételeket szabtak, különösen a pontosság szempontjából. Laposmeneteket csak menetvágással lehet készíteni, mivel mind a maró, mind a köszörűtárcsa belevág a laposmenet oldalfelületeibe, az ujjmaróval történő megmunkálás ugyan nem okoz profiltorzulást, de nem termelékeny eljárás.A menetvágó gépek az esztergák családjába tartoznak és két csoportba oszthatók:a) hosszmenet- eszterga: hosszú menetek, golyós orsók előnagyolására való;b) rövidmenet- eszterga: rövid menetek, főleg csavarok előállítására szolgál. Többnyire automata vagy félautomata kivitelűek.

1

Page 2: 23. Menetgyártás

Menetmetszés:Külső meneteket gyakran készítünk menetmetszéssel csúcs-, revolver-, automata esztergákon és menetmetsző gépeken. A menetmetszés szerszáma a tárcsás, illetve csöves menetmetsző, szabályozható menetvágó fej vagy az önnyíló menetmetszőfej. A tárcsás menetmetsző lehet zárt vagy hasított. Zárt metszőkkel tisztább, pontosabb menet készíthető, mint a hasítottal. Csöves menetmetszőt revolver és automata esztergákon gyakrabban alkalmaznak, mint tárcsás menetmetszőt.

Menetek jelölése: Metrikus vagy métermenet:-M (M10) (60°- csúcsszögű)-M12x1 Finom ISO- névleges (ø 12mm, emelkedés:1mm)-M10-5H6H/6g, Normál métermenet tűrésmező az orsó közép ø-je 5H, mag ø-je 6H, orsó közép-és külső ø-je 6g-M12-LHNormál, a névleges ø-je 12mm, balmenetWhitwort menet: W (W8) (55°-csúcsszögű)Fűrészmenet: S (S10x2) Trapézmenet: Tr (Tr8 x 1.5)Zsinormenet: Rd (Rd10x1/10)

Menetesztergálás:

Külső és belső menetesztergálást végezhetünk csúcsesztergán, revolveresztergán, automata esztergán és különleges menetvágó esztergán. Nem termelékeny eljárás, ezért csak akkor alkalmazzuk, ha nagy átmérőjű, nem szabványos emelkedésű vagy szelvényű, pontos, nem véghelyzetű, váll mögötti, több- bekezdésű, különleges meneteket kell készíteni.Menetesztergálással a szerszám a szerszám alakjától függően készíthető éles-, lapos-, trapéz, zsinór-, fűrész-, stb. menet. A szerszám lehet egyszerű egyélű menetforgácsoló kés, hasábos kés, körkés vagy fésűs menetkés.

Hosszmenetesztergák

A hosszmenet-esztergákon általában nagypontosságú mozgatócsavarokat, vezérorsókat munkálnak meg, ezért gyakran vezérorsó esztergának is nevezik. A vezérorsó-esztergákkal szemben igen szigorú követelményeket támasztanak. A rajtuk készített vezérorsó menetemelkedési hibája általános esetben 0,02mm (300mm orsóhosszra vonatkoztatva), különleges esetben – golyós orsók

előnagyolásakor - +- 0,01 – 0,05mm (1000mm orsóhosszra). Ezért különleges kialakítású előtolóberendezéseket alkalmaznak.A szánmozgató mechanizmus szerint megkülönböztetünk: - merev vezérorsós- vándorló vezérorsós vezérorsó- esztergát.

2

Page 3: 23. Menetgyártás

A vezérorsó- az egyetemes csúcsesztergától eltérően- a szánvezetékek szimmetria síkjában található. A főorsó és vezérorsó közötti cserekereke a lehető legnagyobbak, így a fogazás osztóhibája a módosításra minimális hatást gyakorol.A vezérorsó- esztergák vezérorsójának pontosabbnak kell lennie, mint a vágandó menet pontossága. A vezérorsó- eszterga vezérorsója sem készíthető el emelkedési hiba nélkül. Helyesbítő szerkezet gondoskodik arról, hogy ezek a hibák ne másolódjanak át a munkadarabra.Ez tulajdonképpen a gépbe épített vezérorsó mért emelkedési hibáinak megfelelően kialakított görbeprofilú másolóvonalzó. A hibákat negyvenszeres nagyításban viszik fel a vonalzóra. Így a vonalzón végigcsúszó tapintó 40:1 arányban módosítja a keresztszánnak a vezérorsó hibás menetemelkedése által meghatározott helyzetét.

Megmunkálás közben fontos a munkadarab kihajlása elleni támasztás. Rendszerint a kés két oldalán mozgó bábok, a munkadarab mentén pedig kitérő álló bábok vannak.A megmunkálás során biztosítani a megmunkálandó orsó állandó hőmérsékletét, 1 C° hőmérséklet-emelkedés ui. már 12 mikrométer hosszváltozást okoz 1000 mm hosszon. A menetvágás során kis forgácsoló sebességet célszerű beállítani finom forgács

leválasztása mellett. A gépen rövid vezérorsó van, amely az ágy mentén sorban elhelyezett álló fél-anyákban kapcsolódik, és a szánnal együtt halad. A vezérorsó forgatását reteszhornyos forgatótengely biztosítja.A kialakítás előnye, hogy a rövid vezérorsó pontosan elkészíthető, vele kapcsolódó fél anyák helyzettét pontosan be lehet állítani.

Rövidmenet eszterga

Speciális kialakítású kisméretű eszterga, amely a menetvágás ismételt fogásvételi mozgásait önműködően végzi el. Visszafutás közben egy arra alkalmas szerkezet kiemeli a kést a fogásból, a visszafutást határoló ütköző pedig kilincsműves szerkezet segítségével a

késtartó szánt egy fogással mélyebbre állítja.A főorsó fordulatszámát cserekerekes főhajtóművel lehet beállítani a megfelelő értékre. A forgásirányváltást ütközők által vezérelt elektromágneses tengelykapcsolók valósítják meg.

Menetmarás

Marással mind belső, mind külső csavarmenetek gazdaságosan előállíthatók. A felhasznált szerszámok alakos tárcsamarók, fésűs menetmarók és örvénylő menetmarófejek. A

3

Page 4: 23. Menetgyártás

menetmarógépeken a főmozgás a marószerszám forgómozgása., az előtolómozgás pedig a szerszám egyenesvonalú és a munkadarab forgómozgása. A fogásvételi mozgás a szerszámnak a munkadarabhoz való közelítéséből adódik. Munka közben a szerszám a munkadarabhoz képest úgy helyezkedik el, hogy a maró síkjának dőlése a menetemelkedés szögével megegyezik.

A szerszám és a munkadarab tengelye között tehát a menetemelkedés szögét kell beállítani. A menetmarásnál a következő mozgásokat kell biztosítani a gépnek: a szerszám forgó mozgása, a munkadarab forgó mozgása, a szerszám haladó mozgása a munkadarab tengelyével párhuzamosan.A menetmarógépeket három csoportba sorolhatjuk:- rövidmenet- marógépek- hosszmenet- marógépek- örvénylő menetmarógépek

Rövidmenet- marógépek

A rövidmenet-marás jellemzője, hogy a megmunkálható menethossz rövidebb, mint a csigalakú menetmaró hossza. Egy munkadarabot 1…1,33 munkadarab- fordulat alatt munkál meg. Az elfordulás első hatodában a szerszám teljes menetmélységig hatol, majd a munkadarab teljes fordulata alatt megvalósul a teljes menetmélységben való menetmarás. A munkadarab teljes fordulata közben a szerszám és a munkadarab egymáshoz képest egy menetemelkedésnek megfelelő hosszúsággal tolódik el tengelyirányban. A munkadarab és a szerszám tengelye párhuzamos.

A mélyítő mozgást mind a munkadarab mind a szerszám végezheti, és ez határozza meg a gép felépítését. Az egyik kivitel olyan, hogy a tárgyorsó végzi a keresztirányú mélyítő mozgást, és maga a orsó tolódik el hosszirányban is. A másik kivitel szerint mind a hossz-, mind a keresztirányú mozgást a szerszám végzi. Ez a kivitel főleg nagyméretű munkadarabok megmunkálásához alkalmas. Mivel a szerszám és a munkadarab tengelye párhuzamos, a rövidmenet-marás alkalmazásának határt szab a profil torzulása. Rövidmenet- marógéppel mind külső, mind belső menetek készíthetők, sőt kúpos menetek is. Kúpos menetek megmunkálásakor a munkadarabot befogó fejet a kúpszögnek megfelelően el kell fordítani.A gépek kialakításakor arra törekednek, hogy lehetőleg mind a szánok és a szerszám mozgatása, mind a befogás gépi megoldású legyen. Nagysorozat- és tömeggyártás esetén a gépeket automataként alkalmazzák, ezért adagolóberendezést szerelnek fel rájuk.

4

Page 5: 23. Menetgyártás

Hosszmenet-marógép:

A hosszmenet-marás jellemzője, hogy a munkadarabot csúcsok közé vagy tokmányba fogják, a szerszám marótárcsa, a marófejet az ágy mentén hosszirányban mozgó szánra szerelik. A szánt a vezérorsó mozgatja, ez a főorsóval van összekapcsolva. A marótárcsát a készítendő menet emelkedésének megfelelően szögbe kell állítani. A hosszmenet- marógép általában éles-, trapéz-, és fűrészmenetek, külső és belső, hosszú és rövidmenetek, több-bekezdésű menetek, hornyos- és bordás- tengelyek marására alkalmas.

Örvénylő menetmarógép

Örvénylő menetmarással mind külső, mind belső menetek készíthetők. Külső menethez üreges a menetmarófej. A megmunkálás során a menetmarófej a forgó főmozgást és a menetemelkedésnek megfelelő előtolómozgást, a munkadarab pedig lassan forogva mellékmozgást végez. A kés pályája a munkadarabhoz képest excentrikus, ezáltal hosszú, lapos forgácsot választ le. Ha a menetemelkedési szög 3°- nál nagyobb, a menetvágófejet az emelkedési szöggel el kell forgatni.

A szerszámot gyűrű alakú tengelyre erősítik, így a tárgynak a gyűrűben el kell férnie. A gyűrűt külön motorral, ékszíjjal hajtják. A gyűrű tengelyét a menetemelkedés irányába dönteni kell. A fej tehát forgó főmozgást és a menetemelkedésnek megfelelő előtolást, a munkadarab pedig forgó mellékmozgást végez.Az 1 marófej a 2 vezérlőorsóval hosszirányban mozgatott 3 alapszánra van szerelve. A marófej keresztirányban állítható, és vízszintes vagy függőleges irányban dönthető. A marógép főorsója és a vezérorsó között szigorú kinematikai kapcsolat van. A munkadarabot merev vagy mozgó bábokkal mozgatjuk.

5

Page 6: 23. Menetgyártás

Örvénylő menetmarással gyakran egyetemes esztergát használunk. Az eszterga keresztszánjára szerelik a gyűrű alakú marófejet és hajtóművet.

Menetköszörülés

Menetköszörülés az idomszerek, a menetmegmunkáló szerszámok, továbbá a nagyobb pontosságot igénylő menetek megmunkálásához szükséges. Ha a munkadarab edzett, akkor pontos menetmegmunkálás csak menetköszörűvel végezhető. A menet pontosságát az emelkedés, a középátmérő, a profilszög pontossága és a felület minősége határozza meg.Egyprofilú köszörűkorong alkalmazásával lehet a legkisebb tűréssel menetet készíteni.Többprofilú koronggal történő külső menetköszörülés esetén a munkadarab menetes része teljes hosszában elhalad a köszörűkorong előtt. A korongon nincs menet, hanem a korongpalástba a menet tengelymetszetének megfelelő horonysort morzsolunk. A köszörűkorong tengelyét a menetemelkedés szögével megdöntjük.

Egyetemes menetköszörűgép

A menetköszörűgép legáltalánosabb típusa az egyetemes köszörűgép. A gép felépítése a köszörűgépekhez hasonlít, ezért a vázlat csak az eltérő részeket emeli ki. Ezek: a dönthető főorsófej és a tárgyforgatás kényszerkapcsolata az asztalmozgatással.Ezenkívül jellemző még, hogy a szánnak hátraköszörülő mozgást is lehet adni. A gépen ui. gyakran készítenek menetvágó szerszámokat, amelyek így közvetlenül hátraköszörülhetők.A tárgy forgatását az mh1, az aszta előtolását az mh2 hajtómű végzi. Az mh2 cserekerekek áttételeit ugyanúgy állítják be, mint az esztergagép mellékhajtóművét menetvágás esetén.

MenetmángorlásMenetmángorláskor hasáb alakú pofák alakítják ki a menetet. Az egyik pofa áll, a másik egyenes vonalú mozgást végez és köztük a munkadarab. A pofáknak a munkadarabbal érintkező oldalán van kialakítva a síkba kiterített anyamenet. A pofákon profilképző, kalibráló és kidobórész van. A profilképző rész fokozatosan alakítja ki a menetet a munkadarabon. Hossza a kialakítandó csavarmenet kerületével egyenlő. A kalibráló rész teszi pontossá a menetet: hossza rendszerint a munkadarab kerületének 5- 6 szorosa. A kidobó rész megkönnyíti a munkadarab eltávolítását. A mozgó pofa 12…15mm- rel hosszabb az álló pofánál.

6

Page 7: 23. Menetgyártás

Menethengerlés:

A menetet általában kétmenetes hengerrel készítjük. A hengerek tengelye párhuzamos, forgásirányuk azonos. A menet kialakításakor a hengerek sugárirányban elmozdulnak és a közéjük helyezett anyagba nyomódnak. A csavarmenet a munkadarabra több szerszám – körülfordulás alatt készül el.A gépen a két szerszám egyikének tengelye munka közben nem változtatja a helyét, a másik szerszám tengelye szánszerkezeten van, hogy a szükséges előtolást létre lehessen hozni.

Menethengerléskor a nyomóerők kisebbek, mint a menetmángorláskor, és a menetek pontosabbak. A gép beállítása és kezelése gyors. Hátrány a menetmángorló gépekkel szemben, hogy nem olyan termelékeny, és az automatikus adagolás megoldása körülményes.

. Egyre gyakrabban alkalmazzák, az olyan meneteket, melyek képlékenyen alakítottak, mivel szakadási szilárdságuk nagyobb, mert az anyag szálszerkezete kevésbé van roncsolva, mintha forgácsolással készülne.

Biztonságtechnika:

Menet esztergálás és menet marása esetén a forgács felmelegszik, pattoghat, ezért megfelelő védőfelszerelést kell használni. A menetmángorlás és menethengerlés általában teljesen autómatizált folyamat, ezért biztonságtechnikája elhanyagolható

7