12
2011. december 24. SZÁM Tartalom Karácsony 2. Krónika 3. Országos vezetőtisztünk levele 10. Programok, reklám 12. Mi mellett megyünk el 2007. január 12-én reggel egy washingtoni metróállomáson Joshua Bell hat Bach-művet játszott 45 percen át. Ezalatt mintegy kétezer ember ment át a csarnokon, többnyire munkába sietve. Már eltelt három perc, mikor egy középkorú ember felfigyelt a zenészre. Lassított, pár másodpercre megállt, majd ment a dolga után. Négy perc után kapta a hegedűs az első dollárt: egy asszony dobta a nyitott hegedűtokba, és megállás nélkül folytatta útját. Hat perc múlva egy fiatalember a falnak támaszkodva hallgatta egy darabig, majd az órájára nézett, és továbbindult. Tíz perc múlva egy 3 éves kisfiú állt meg a hegedűs mellett, de az anyja továbbvonszolta. A gyermek mindegyre visszanézett, míg igyekezett lépést tartani az asszonnyal. Ez a jelenet több gyermekkel megismétlődött. A szülők kivétel nélkül mindig továbbrángatták onnan őket. 45 perc alatt csak 6 ember állt meg hosszabb-rövidebb ideig. 20- an dobtak oda pénzt, de lassítás nélkül mentek tovább. 32 dollár gyűlt össze. A háromnegyed óra végeztével abbamaradt a hegedűszó, csend lett. Senki nem vette észre. Senki nem tapsolt. Egyetlen nő ment oda a zenészhez, aki már látta játszani. Senki nem tudta, hogy a hegedűs Joshua Bell volt, egyike a világ legnagyszerűbb hegedűművészeinek. Eljátszotta a zeneirodalom egyik legnehezebb művét a világ egyik legdrágább hegedűjén, mely 3,5 millió dollárt ér. Két nappal azelőtt teltház előtt hegedült Bostonban, a jegyek 100 dollárért keltek el. Joshua Bell metróbeli fellépését a Washington Post szervezte. Az esemény része volt egy kutatásnak az emberek érzékeléséről, ízléséről, kedvteléseiről. Sok tanulságot vonhatunk le a tapasztalatokból. Ha az embereknek nincs egy percük, hogy megálljanak meghallgatni a világ egyik legjobb muzsikusát, ahogy a világ egyik legszebb zenedarabját játssza a világ egyik legcsodálatosabb hangszerén… Mi minden mellett megyünk még el? Ilyenkor, legalább Karácsony táján, észrevesszük Krisztust? ( http://eszmelkedesek.blogspot.com)

2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

2011. december 24. SZÁM

TartalomKarácsony 2. Krónika 3.

Országos vezetőtisztünk levele 10. Programok, reklám 12.

Mi mellett megyünk el

2007. január 12-én reggel egy washingtoni metróállomáson Joshua Bell hat Bach-művet

játszott 45 percen át. Ezalatt mintegy kétezer ember ment át a csarnokon, többnyire munkába sietve. Már eltelt három perc, mikor egy középkorú ember felfigyelt a zenészre. Lassított, pár

másodpercre megállt, majd ment a dolga után. Négy perc után kapta a hegedűs az első dollárt:

egy asszony dobta a nyitott hegedűtokba, és megállás nélkül folytatta útját. Hat perc múlva egy fiatalember a falnak támaszkodva hallgatta egy darabig, majd az órájára nézett, és

továbbindult. Tíz perc múlva egy 3 éves kisfiú állt meg a hegedűs mellett, de az anyja

továbbvonszolta. A gyermek mindegyre visszanézett, míg igyekezett lépést tartani az asszonnyal. Ez a jelenet több gyermekkel megismétlődött. A szülők kivétel nélkül mindig

továbbrángatták onnan őket. 45 perc alatt csak 6 ember állt meg hosszabb-rövidebb ideig. 20-

an dobtak oda pénzt, de lassítás nélkül mentek tovább. 32 dollár gyűlt össze. A háromnegyed óra végeztével abbamaradt a hegedűszó, csend lett. Senki nem vette észre. Senki nem tapsolt.

Egyetlen nő ment oda a zenészhez, aki már látta játszani. Senki nem tudta, hogy a hegedűs

Joshua Bell volt, egyike a világ legnagyszerűbb hegedűművészeinek. Eljátszotta a

zeneirodalom egyik legnehezebb művét a világ egyik legdrágább hegedűjén, mely 3,5 millió

dollárt ér. Két nappal azelőtt teltház előtt hegedült Bostonban, a jegyek 100 dollárért keltek el.

Joshua Bell metróbeli fellépését a Washington Post szervezte. Az esemény része volt egy kutatásnak az emberek érzékeléséről, ízléséről, kedvteléseiről. Sok tanulságot vonhatunk le a

tapasztalatokból. Ha az embereknek nincs egy percük, hogy megálljanak meghallgatni a világ

egyik legjobb muzsikusát, ahogy a világ egyik legszebb zenedarabját játssza a világ egyik legcsodálatosabb hangszerén… Mi minden mellett megyünk még el?

Ilyenkor, legalább Karácsony táján, észrevesszük Krisztust? ( http://eszmelkedesek.blogspot.com)

Page 2: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 2

Karácsony

Angyalok és emberek

Délután úgy tűnt, hogy egy szegény vándor és felesége keres csak szállást,

nem kapnak, csak egy istállóban. Itt viszont megszületik a gyermekük,

bepólyálják, jászolba fektetik. Nem egy palota, csupán egy istálló, de mi

lehet ez a különös csillag a város felett, sőt az istálló felett? Lehet nagyobb

öröm egy gyermek születésénél?

Különösen viselkednek az angyalok is. Elég ritkán látjuk őket, most viszont

elképesztő sürgölődésbe kezdenek, mintha a mennyei udvartartás kissé

eltévedt volna. Kedvesen, kíváncsian tekintenek be ebbe az istállóba, itt

valami olyan történik, ami még az ő számukra is különleges. Ők már tudnak

valamit, valaminek örülnek és nem is bírják sokáig magukban tartani az

örömöt, amit éreznek.

Egyikük megjelenik, ahogy egy angyalhoz illik, méltóságteljes fényárban és

bejelenti a legközelebbi embereknek, hogy mi történt. Az Úr dicsősége

beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran

találkoznak, és ettől persze megijednek. Az angyal megnyugtatja őket: „Ne

féljetek”, jó hírt hozok, nagy örömet mindenkinek. Itt van, megjött,

megszületett a megváltó. Útbaigazítja a pásztorokat, hogy ne csak a

kíváncsi angyalok kukucskáljanak be, hanem azok is akikhez jött, az

emberek, akiket annyira szeret az Isten, hogy maga is emberré lett.

Egy egész sereg angyal szeretne osztozni a feladatban, így a bejelentés

végére ott teremnek és a jó pásztorok egy angyalkórus énekére indulhatnak,

hogy elsőként láthassák az Istengyermeket. Isten dicsőségét zengik és békét

hirdetnek a jóakaratú embereknek. Az ég és a föld összeér, az angyalok

beszélgetnek az emberekkel, az Isten pedig végtelen szeretetéből az idők

teljességében, emberré lesz, odaajándékozva magát az embereknek. Időben

és örökkévalóságban létező teremtményei pedig együtt csodálkoznak rá a

boldogság titkára, amit példájával, az akkori embereknek és nekünk is

ajándékozott életével, már csecsemőként is meg akar tanítani.

Ezen az éjszakán az összes mennyei angyal ujjongva örvendezik. Mi pedig

emlékezünk erre az éjszakára, az egyszerű pásztorokhoz kései utódokként

csatlakozunk, hogy találkozhassunk a köztünk megjelenő Krisztussal, aki a

szentmisében papunk kezében újra „megszületik”, a szentáldozásban pedig

ma is eljön közénk és nekünk adja önmagát.

Gergely OPraem

Te milyen ajándék vagy embertársaid számára? Mit ajándékozol Istennek?

Page 3: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 3

Krónika

2010: Január 10-én ünnepséget szerveztünk Csornán a II. világháború hősei tiszteletére, a

Don-kanyari áttörés évfordulójához kapcsolódva. A Premontrei templomban tartott

szentmise és megemlékezés után, a II. világháborúban elesettek emléktábláját

koszorúztuk meg a Jézus Szíve templomnál.

Január 23-án cserkészcsapatunk születésnapi csapatgyűlést tartott Csornán.

Január 29-31 között csapatunk néhány tagja részt vett Kerületi lélekújító napokon.

Március 12-15 között csapatunk jelöltjei ott voltak a Magyar Cserkészszövetség III.

Kerületének Őrsvezetői hivatástisztázó hétvégéjén.

Március 15-én részt vettünk és koszorúztunk a városi ünnepségen.

Április 23-25-ig csapatunk szervezésében került megrendezésre a Kerület (Győr-

Moson-Sopron, Vas és Zala megye) cserkészeinek közös hétvégéje, a Kerületi

rendezvény, Csornán és Farádon.

Június 11-én kirándulást szerveztünk Budapestre, a programban szerepelt

jégkrémgyár-látogatás, a Terror Háza Múzeum megtekintése és a libegő.

Június 19-én a Neusiedlersee-i Meseparkba kirándulunk.

Július 19. és július 26. között tartottuk nagytáborunkat Lesenceistvándon. Ez volt a

cserkészcsapat első balatoni táborozása.

Augusztus 2-11-ig tartott a ConCordia 2010 – 10. Közép Európai Dzsembori, amin

csapatunk is képviseltette magát.

Augusztus 14-én Bösztörpusztára kirándultunk az Alföldre, ahol más egyéb

látványosságok mellett 1000 szereplős történelmi élőképeket láthattak cserkészeink.

Augusztus 15-én részt vettünk Boldvai Márton Bertalan cserkésztestvérünk örök

fogadalmán a Csornai Premontrei Apátságban.

Csorna Város augusztus 20-ai ünnepségén csapatunk átvehette a Csorna

Szolgálatáért Díj kitüntetést.

Augusztus 29-én Acsalagon cserkészfogadalom és ígérettételt tartottunk, amelyen az

első acsalagi felnőttcserkész is fogadalomt tett.

Szeptember 4-én részt vettünk Csornán, a Minimax napon.

Szeptember 25-én ismét megszerveztük Szülői vacsoránkat.

Acsalagon a szeptember 1-i szülői értekezlet, majd az október 15-ei őrsvezetői

megbeszélés után, október 17-én az Acsalagi Cserkészrajt megszűntettük, tagjai a

másik két rajban cserkészkedhettek.

Október 16-án csapatunk ott volt a Kerületi focibajnokságon.

Október 23-án fáklyákkal sorfalat álltunk és koszorúztunk a csornai városi

ünnepségen, de az acsalagi és a farádi megemlékezésen is ott voltak cserkészeink.

Október 24-én részt vettünk Boldvai Márton Bertalan cserkésztestvérünk

diakónusszentelésén a Csornai Premontrei Templomban.

November 6-án megtartottuk a szokásos tökfaragó fesztiválunkat Farádon.

December 18-án az apátsági adventi gyertyagyújtás után Márton perjel atya

megáldotta, majd ünnepélyesen kivilágítottuk a cserkészek által felállított szabadtéri

betlehemet a Csornai Premontrei Rendház udvarán.

December 19-én a csornai Polgármesteri Hivatal előtt csapatunk adta a műsort a

város adventi koszurújának negyedik gyertyagyújtása alkalmából.

Page 4: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 4

Page 5: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 5

2011:

Cserkészcsapatunk ebben az évben ünnepli 20. születésnapját az

újjáalakulástól számítva.

Január 28-30 között képviseltettük magunkat a Kerületi lélekújító hétvégén,

Szombathelyen.

Ismét megszerveztük a Don-kanyarban elesett hősök megemlékezését

Csornán január 16-án.

Nagy örömünkre szolgált, hogy Fenntartónk adott otthont ennek az eseménynek, amire sikerült

megnyernünk egy tábori lelkészt is. Immár második alkalommal szerveztük meg ezt az

ünnepséget Csornán, melynek ötletadója és kezdeményezője néhai Tompos Béla farádi polgármester volt. A megemlékezésen részt vett a Páli Dalkör, Horváth Győző tanár úr

vezetésével és a soproni hagyományőrző katonák. Ez a hazafias megemlékezés

cserkésztestvéreink szép példája nyomán futótűzként terjedt el a Rábaközben, és egymás után emlékeznek meg hős katonáikról a környékbeli falvak is.

Március 6-án Mohácsra kirándultunk, ahol a busójárást nézhették meg

cserkészeink.

Egy 50 fős buszos kirándulás keretében látogathattunk el Mohácsra, ahol fergeteges élményben

volt részünk. Bár az út nem volt rövid, sőt mondhatni hosszú volt. A látottak mindenkit

kárpótoltak. Soha nem látott embertömeg hömpölygött Mohács utcáin, és a rendezvény

méreteti a Velencei karneváléval vetekedtek. Nemhiába, hiszen ez volt az első év, amikor az UNESCO Világörökség részeként rendezték meg ezt a rangos eseményt.

Március 15-én részt vettünk a megemlékezésen. Cserkészcsapatunk a csornai ünnepségen vett részt. Az ünnepi szónok Fazakas Z. Márton

kormányzó perjelünk volt. Csapatunk vezetőinek nem kis fejtörést okozott, hogy a sok-sok

Page 6: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 6

ünnepség közül melyiken vegyünk hivatalosan részt. Végülis úgy döntöttünk, hogy mivel

legjelentősebb támogatónk Fenntartó Testületünk a Csornai Premontrei Apátság, ezért nekünk

elsősorban ezen kötelességünk részt venni. Ezek után mindenkinek a lelkiismeretére és a szabadidejére bízzuk, hogy ezen kívül még hány ünnepségen kíván ott lenni. Ez az általános

elv az összes ünnepséggel kapcsolatban.

Március 20-án Győrben a Nemzeti Színházban megtekintettük a Mária

evangéliuma című darabot.

Színházlátogatásunk szintén egy 50 fős különbuszos kirándulás keretében valósult meg. A Győri Nemzeti Színházban tekinthettük meg Tolcsvay László rockoperáját. Azt hiszem, nem

túlzok, hogy mindenkinek, aki látta ezt az elementáris erejű darabot, egy életre szóló élményt

jelentett. Kicsik és nagyok meghatódva mentek haza az előadás végén.

Újraindult Acsalagi Rajunk csapatépítő hétvégét szervezett április 9-10-én,

sok játék mellett a közösségért, a faluért végzett munkára is bőven jutott

idő.

Csornán részt vettünk a szemétszedési akcióban május 21-én.

Csapatunk nagy támogatójától, a Farádi Raj alapító polgármesterétől,

Tompos Bélától búcsúztunk temetésén május 28-án.

8 éves polgármestersége alatt milliókkal támogatta csapatunkat, de nemcsak az anyagi támogatások között volt oroszlánrésze, hanem erkölcsi, társadalmi elismertségünkért is

kitartóan harcolt. Szülőfalujuk és hazájuk szeretetére tanította a fiatalokat. Megalkuvást nem

tűrő erkölcsiséggel vezette faluját, aminek jólétéért, felemelkedéséért haláláig küzdött.

Page 7: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 7

Parancsnokunk beszéde temetésén:

Kedves Keresztény Testvéreim!

Az emberi szervezet legerősebb izma a szív. Tudtuk ezt Béla bátyám is én is, hisz mindketten „jártunk egyszer az Akadémián”. Igaz, Tompos Béla szíve nem csak úgy volt erős, ahogyan a

Magyaróvári Anatómia Tanszéken tanítják. Ez a szív – betegsége ellenére – hazájáért, Farádért

dobogott, amióta megismertem. Amikor egy igaz ember szíve megszűnik dobogni, fájdalmat érzünk. Sajnáljuk, hogy itthagyott

bennünket, hogy talán nem sikerült eléggé viszonozni szeretetét, magunkat sajnáljuk jótevőnk,

tanácsadónk elvesztése miatt. Vígasztal bennünket - a legigazságosabb Bíróban bízva -, hogy jó helyen reméljük őt, ahonnan talán majd többet tud tenni értünk, mint a földi emberek.

Miközben Istennek ajánljuk lelkét, életpéldáját is felidézzük. Egy igaz embernek Barátai áldják

nevét, „rágalmazói szégyenben maradnak”. A becsületes embernek elvei vannak. Kiáll a jó mellett, a rosszat megfeddi. Segíti az elesettet, nem tűri a jogtalanságot. Ő ilyen volt, tudjuk ezt

mind akiknek munkát, megélhetést, támogatást, vagy jó szót adott, szétosztva szívét közöttünk.

Imádkozzunk lelki üdvéért, szerettei megnyugvásáért, és azért, hogy Isten támasszon ilyen

hazafiakat, vezetőket hazánknak, településeinknek, közösségeinknek.

Adj Uram örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki!

Cserkészeink részt vettek Fenntartó Testületünk a Csornai Premontrei

Apátság rendezvényein: a Kegyképbúcsún (május 29-én), a Trianoni

megemlékezésen Kóczán Máté cserkésztestvérünk verset mondott, a Szent

Norbert napi rendezvényeken is ott voltunk (cserkészeink anyukái lángost

sütöttek és osztottak).

Nagytáborunkat Erdélyben, Gyergyóalfalu mellett Borzonton tartottuk

2011. július 14. és 23. között. A tábor résztvevői bejárták a Székelyföldet és

meglátogatták legnevezetesebb helyeit.

Táborozóink létszáma 40 fő volt. A résztvevők Acsalag, Farád, Csorna, Rábatamási

településekről érkeztek. Sajnos csapatunk parancsnoka betegsége miatt nem tudott eljönni a táborba. A Premontrei Rend képviseletében Boldvai M. Bertalan testvér vett részt. Külön

köszönet illeti Dudás Attila felnőttcserkészt, aki az idei táborban is vállalta, hogy a gyerekek

Page 8: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 8

biztonsága érdekében, a Rend kisbuszával kíséri a kirándulókat. A kisbusz különben is nagy

segítséget jelentett számunkra, mivel ezzel szállítottuk le a konyhai felszerelést, és ezzel

intéztük a napi bevásárlásainkat is. Külön köszönet és hála szakácsnőnknek: Potyondi Andrásné Erzsi néninek, a konyhai kisegítő személyzetnek és a segítőknek: Margit néninek,

Vali néninek, Zsuzsi néninek, Terus néninek Erika néninek és Ibolya néninek. Nagy segítség

volt Zoli bácsi az acsalagi cserkésez vezetője, Tamás bácsi és Bandi bácsi, akik minden férfias munkát magukra vállaltak a táborban, nekik köszönhettük azt is, hogy meleg vízzel

zuhanyoztunk. Azt gondolom, hogy már mindannyian értesülhettetek róla, hogy szállásadó

gazdánk fia ifj. Baricz Gergely az RTL Klub zenés műsorának sztárja lett. Az idei évben azt is megtapasztaltuk, hogy a cserkészet egy olyan világmozgalom, amelynek segítségével a világ

bármely részén támogatókra találunk. Így ismertük meg székely cserkésztestvérünket Bubát,

akire hálás szívvel emlékezünk és reméljük, még viszontláthatjuk őt. A csapat történetében talán ez volt az egyik legnagyobb szabású cserkésztábor, amely jellegénél fogva természetesen

különbözött az előzőektől, de így is sok kalandot és élményt jelentett minden résztvevőnek.

Reméljük, valamennyien megérzitek, hogy ezekben az ínséges években milyen lehetőséget

tartogat számotokra a cserkészmozgalom, amelynek tagjaként az egész világ nyitva áll

előttetek. Mivel hónapokig a cserkésztábor élményeiből éltünk talán fel sem kell sorolnom

számotokra a helyeket, amelyeket láthattunk, most mégis egy-kettőt megemlítek közülük: Parajd, Szováta, Szent Anna-tó, Gyilkos-tó, Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy,

Csíksomlyó, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Farkaslaka és Korond.

Eőry Cecília

Egy cserkészünk IST-sként ott volt a 22. dzsemborin Svédországban.

World Scout Jamboree Sweden 2011

Július 24-én reggel indultam el itthonról, és augusztus 9-én értem haza este 10 órakor, ez alatt az idő intervallum alatt rengeteg élménnyel gazdagodtam rengeteg új barátom lett, magyar,

külföldi, fiatal, öreg egyaránt. Életem első repülése volt július 24-én délben, teljesen tűrhető és

élvezhető volt, bár az a repülő sokkal jobb volt amivel haza repültünk Dániából, azon még

aludni is tudtam kényelmesen. Amikor megérkeztünk Malmöbe, eléggé hideg idő volt, az eső

is esett, de ez nem rontotta el a kedvünket. 2 óra buszozás után megérkeztünk a Rinkaby

mellett fekvő hatalmas területre, ami 2011-ben adott otthont 14 napon át a 22. Világdzsemborinak. Szépen felvertük a sátrainkat megkaptuk az eligazítást és elmentünk

együtt a központi étkezőbe, ami 8 ezer IST-st (Nemzetközi Szervező Csapat) látott el minden

egyes nap, ami nem kis munkával járt, ebből kifolyólag mindig ment ott a munka, sohasem volt megállás. Este mentünk az IST megnyitóra, nagyon jó volt, a szervezők kitettek magukért, jól

sikerült tűzijáték, fellépések, minden jó és élmény dús, ami kell egy ilyen bulihoz. Az

elkövetkezendő napon megérkeztek a résztvevők, a 31 ezer résztvevő, a táborban

Page 9: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 9

megközelítőleg 39 ezer cserkész volt, ez több mint a 100 éves angliai Jamboree-n részt vett

cserkészek száma. Aznap este tartották a központi megnyitót, ahol Bear Grylls is jelen volt, aki

nem más, mint az Angol Főcserkész. Ezután szaladtak a napok, még 3 napon át építettük a Magyar Csárdát, ami miután elindult, nagyon jó bevételt hozott, özönlöttek az emberek,

minden külföldinek különösen tetszettek a magyar ízek. Miután a Csárda felépült elindult a

meló 8-8 órás műszakokra voltak be osztva az emberek, én a Jamboree boltban voltam kasszás, de amikor időm és erőm engedte mentem és segítettem a Csárdában, mert mindig emberhiány

volt. Szaladtak a napok emberek jöttek mentek rengeteg programon voltunk, megnéztük a

tengert, fürödtünk is benne, kellemes volt, nem volt hideg egyáltalán, megnéztük az osztrák 4D-s mozit (illatok, szél gépek és mozgó székek), ugráltunk, végig látogattuk a kiállító

sátrakat, megnéztük minden kultúra érdekességeit, csocsóztunk egy olasz sráccal, akinek az

egyik legjobb barátja véletlenül magyar, és rengeteg magyar szót megtanított az olasz srácnak. A tábor közepe felé volt egy Kultur Day nevű rendezvény, amikor rengeteg látogató jött a

táborba ezáltal fellendült az eladás is. A Kultur Day-t egy színpadi előadással és koncerttel

zárták le. Elérkezett a központi záró ceremónia, ami szintén nagyon jó volt kör alakba ültettek

le minket és hangfalakkal voltunk körbe véve és a hanghatások nagyon élvezhetőek voltak,

fellépett aznap este Kate Ryan és az Europe zenekar is, nagyon jó volt főleg a tűzijáték a

végén, ami a kör szélén volt elhelyezve és mindenhonnan repkedtek a tűzijátékok, miután vége lett mindenki elvonult a sátraihoz, amiket már délután lebontottak, ezért az eső eléggé elmosta

őket, és az IST-sek vezetésével mindenkit elhelyeztünk különböző helyeken, én és még 2 IST-s

társam a Gábor Dénes Rajt kísértük fel az IST-s étkezőbe, mert máshol nem volt hely, de ott nagyon jó ellátásban volt részük, mert amikor jeleztük a problémát, megjelent a

táborparancsnok és egyből intézkedett, ételről, tiszta ruhákról, doktorokról, és száraz

hálózsákokról. Másnap bontottuk a csárdát szépen lassan, este IST-s záró buli disco és koncert volt, szépen rendben lement, mindenki élvezte. Másnap délben elhagytuk a tábor területét

egyik haverommal, és megindultunk Koppenhaga irányába, a híd, ami Svédország és Dánia

között van hatalmas és gyönyörű. Megérkeztünk a reptérre, leadtuk a csomagokat és indultunk a városba megkeresni az éppen ott lévő Gábor Dénes Rajt és hozzájuk csatlakoztunk, igaz az

eső esett, de Koppenhaga így is gyönyörű város. Miután a városnézéssel végeztünk, vissza

mentünk a szálláshelyre, majd másnap 11-kor velük együtt elindultunk a városba, de ott elváltunk egymástól, mert mi indultunk vissza a reptérre. A reptéren találkoztunk még pár haza

repülővel, és együtt szépen be-check-oltunk, felmentünk és vártunk az indulásra- A gép 14:25-

kor szállt fel, szép tiszta idő volt, ezért nagyon szép látványban lehetett részünk. A gép Budapestre 16:05 kor érkezett meg, ott szépen elbúcsúztunk egymástól, hogy majd legközelebb

októberben találkozunk az utóhétvégén. Szerencsésen haza érkeztem fél 10-kor Farádra

rengeteg élménnyel a szívemben és baráttal. Összegezve a dolgot nagyon élveztem életem legszebb élményei közé sorolom ezt az utazást. Köszönöm azoknak, akiknek köszönhetem ezt

az utat, támogatóimnak főként és persze cserkész parancsnokomnak Szár Gyula Gergelynek,

aki nélkül ez az álmom nem vált volna valóra. Nagyon remélem, hogy 4 év múlva Japánban is részt vehetek a 23. Világ Dzemborin.

Varga Máté őv.

Page 10: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 10

Acsalagi Cserkészrajunk egy helyi osztrák vállalkozó meghívására még egy

portyát szervezett Breitenbrunn-ban augusztus 16-18-ig. Cserkészeink a

fürdés és a hajózás mellett, egy különleges tábortűzön is részt vehettek, a

Fertő-tó egyik mólóján, Bertalan testvér vezetésével.

Cserkészcsapatunk újjáalakulásának évfordulóját szeptember 24-én

ünnepeltük meg egy jubileumi csapatünnepséggel.

20 éve alakult újjá a csornai 63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat. A csapat 2011.szeptember 24-én nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezett meg a jubileumról.

Cserkészeink,szüleik és támogatóink a templom bejáratánál jótékonysági vásárt szerveztek. A

multimédiás ünnepi csapatgyűlést az Apátsági templomban tartották, melyben köszöntőt

mondott Dr. Turi György Csorna város polgármestere. A csapattörténetet képekben nézhették

meg a részvevő cserkészek és vendégeik, a Bertalan testvér által készített film segítségével. A

csapat parancsnoka különköszöntötte az újjáalakulás utáni első cserkészeket és oklevelet adott át Dr. Horváth Lóránt Ödön apát, Hajszán Jánosné és Nyári Tibor öregcserkész részére. A

csapat Acsalagi Raja előadta, az általuk erre az alkalomra írt jubileumi dalt. Ez után a

cserkészanyukák lángos osztottak a rendház belsőudvarában, majd a Metamorfózis Együttes koncertje következett. Nagy sikert aratott a templomban szervezett jótékonysági koncert is,

amelyet Kulcsár Béla harmonikaművész a Jeruzsálemi Szent Lázát Katonai és Kórházi

Lovagrend tagja – aki szintén cserkész – adott,gitáron pedig Nagy Anikó, a győri Barangoló együttes vezetője közreműködött. A cserkészcsapatért szentmisét mutatott be Prof. Dr.

Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei atya, cserkésztiszt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

rektora, a szentmisén az idősebb atyák és a csapatparancsnoka is koncelebrált. Az ezt követő fogadalomtételi ünnepségen Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő, a Premontrei Rendi

Szent Norbert Gimnázium cserkészcsapatának egykori tagja mondott beszédet. A

cserkészszülők által készített vacsora után végezetül a népes vendégsereg tábortűzön vehetett részt, amit Bertalan testvér vezetett a rendház udvarán.

A Magyar Cserkészszövetség országos vezetőtisztje a következő levelet küldte a jubileumi csapatgyűlésre, az évforduló alkalmából:

A 63. sz. cserkészcsapat jubileumára

Köszönettel megkaptam a jubileumi meghívót. Sajnos más cserkészelfoglaltságom miatt

személyesen nem tudok köztetek lenni, de lélekben itt vagyok. Mert a csapataink adnak

hátteret ahhoz a nevelő munkához, melynek célja alapítónk szerint, hogy a földön megvalósítsuk Isten országát.

Bár a csapat most 20. évfordulóját jött össze ünnepelni, minden cserkészetben jártas, és a

cserkésztörténelmet ismerő ember tudja, hogy nem lehet 20 éves egy 63-as számmal ellátott csapat. Az elmúlt 20 év abban gyökerezik, amit az előtte lévő 80-100 év még idesugároz. Azok

az öregcserkészek, akik igaz mesterként megélték a cserkész mivoltukat, ha kellett, akkor

szenvedtek is érte, mert hittek benne és fontosnak tartották, ha kellett, akkor tettek érte. Akik ma itt álltok, az elmúlt 20 évre közösen emlékeztek. Arra a 20 évre, amikor nem volt

tiltott a liliomos zászló alá állni. Ez az ünnepség azonban messze túlmutat azon, hogy nem volt

tiltott: mert az ünnepségben szerepet vállal a település egészét képviselő önkormányzat, a helyben található apátság és a szülők népes tábora. Amikor a cserkészet nevelő mivoltát

hangsúlyozzuk, akkor mindig aláhúzzuk, hogy a cserkésznevelésben nem tudunk előrehaladni

a szülők, a templom (vallási közösség) és az iskola (oktatói-szocializációs háttér) nélkül. Ezen az ünnepélyen minden közösség egyaránt megjelent, akikre számítunk a munkánkban!

Page 11: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 11

Kedves 63-asok! Szép 20 évetekhez gratulálni tudok. Az azt megelőzőket se feledjétek!

Kedves Résztvevők és Vendégek! Elsősorban köszönöm mindazt, amit a csaptért tesztek,

tettetek! Köszönöm, hogy itt vagytok, és megtapasztalhatjuk támogatásotokat! Hálát adunk neked, mindenható Urunk, hogy segítetted a csapatunkat. Kérjük áldd meg

mindazokat, akik ezért tettek, és segítsd az eljövendőket!

Munkátokat megköszönve kívánok a következő 20-40-80-… évhez Jó munkát!

Budapest, 2011. szeptember 24.

Solymosi Balázs cst. (205.) országos vezetőtiszt

Október 1-én 3 csapattal ott voltunk a kerületi focibajnokságon és az egyik

korcsoportban első helyezést értünk el.

Októberben részt vettünk a 72 óra kompromisszumok nélkül rendezvényen,

Csornán.

Október 29-én megrendeztük Farádon a szokásos Tökfaragó mulatságunkat.

Novemberben 11-én az Acsalagi Cserkészraj a helyi óvoda meghívására

tábortüzet tartott és zenés bemutatkozó műsort adott Bősárkányban.

December 18-án az acsalagi cserkészek karácsonyi műsorral kedveskedtek a

Döri Katalin Otthon lakóinak.

Page 12: 2011. december 24. Scs63.uw.hu/csorna_elemei/oldal/konyvtar/ujsag24.pdf · beragyogja az egyszerű pásztorokat, akik angyalokkal nem túl gyakran találkoznak, és ettől persze

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat Rábaköz Cserkészei 24. 12

Programok

december 24. Betlehemes játékok

január 21. Csapatszületésnap

július 16-26. Nagytábor

Reklám: Támogatási lehetőség:

Csornai Keresztény Ifjúságért Alapítvány Adó 1% és adományok felajánlása a Cserkészcsapat javára:

Adószám: 19111098-1-08

Bankszámlaszám: 11671000-07120100-71000009

Mindennemű adományukat tisztelettel megköszönjük:

63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapat

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

A Szerkesztőség címe: Csorna, Soproni u. 65. 9300; [email protected]

Elérhetőségünk a világhálón: http://cs63.uw.hu

Nyomdai munkák’: PraemPrint, Csorna: www.opraem.hu

Szerkesztőség és cikkírók:

Varga Máté, Eőry Cecília, Boldvai Márton Bertalan, Szár Gyula Gergely

A kéziratokat megőrizzük, de nem adjuk vissza!

2011. december 23.