16
ÚJ GENERÁCIÓS KÖRNYEZETPOLITIKÁT AKAR AZ ÚJ FINN EU ELNÖKSÉG Az "új generációs környezetpolitikáról" szóló vita elindítása a 2006 jú- liusától az év végéig tartó finn EU Elnökség fõ témája. A finnek szerint azért van szükség az új megközelítésre, mert a globalizáció, a fenntart- hatatlan termelési és fogyasztási mintázat nagy terhet ró a természetes ökoszisztémákra és gazdasághoz szükséges forrásainkra, így a globális gazdaság szövete szétszakadhat. A finn minisztérium egy vitaindító dokumentumot állított össze töb- bek között az ENSZ Millenniumi Ökoszisztéma Jelentése és az Európai Környezeti Ügynökség "Környezeti kitekintése" alapján. Az anyag há- rom kulcs célkitûzésre épül: a természeti erõforrások fenntartható hasz- nálata, az "egy bolygó" környezetpolitika és a hatékonyabb döntésho- zatal. A finn Turkuban július 14-16 között tartott környezetvédelmi mi- niszteri informális találkozón e téma mellett a 6. Környezetvédelmi Akcióprogram idõközi felül- vizsgálatáról és az európai természeti erõforrások stratégiája elõrehaladásáról tárgyalnak. 1. TÖBBET KEVESEBBÕL A természeti erõforrások fenntartható használata (az áruk és szolgál- tatások teljes életciklusán belül), az anyag-áramlás és a forráshasználat szétkapcsolását célozza a gazdasági növekedéstõl (öko-hatékonyság) Az anyag- és energiahatékonyság környezeti, és versenyképességi szempontból is fontos. A dokumentum szerint Nemzeti célokat és stratégiát kellene minden tagállamnak felvázolnia, összhangban az egész EU által készítendõ fenntartható termelési és fogyasztási akciótervvel. JÓ MÉRLEGGEL ZÁRT AZ OSZTRÁK EU ELNÖKSÉG, ÚJ KÖRNYEZETPOLITIKAI CÉLOKKAL TELVE AZ ÚJ FINN VEZETÉS (folytatás a 2. oldalon) A HÍRLEVÉL KIADÁSÁHOZ A N EMZETI C IVIL A LAPPROGRAM AD TÁMOGATÁST 2006. június GMO * tömegközlekedés * fenntartható fejlõdés * agrár környezetvédelem * regionális politika-vidékfejlesztés * Natura 2000-biodiverzitás-természetvédeleM * vegyianyag-politika-veszélyes anyagok * bioélelmiszer,helyi termék * ipari szabályozás * hulladékgazdálkodás * tömegközlekedés * klíma A TARTALOMBÓL AZ ÚJ EU FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS STRATÉGIA - MENNYIRE HITELES? 3. o CIVIL LEVÉL A 2006. JÚNIUS 26-I EU KÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCS TALÁLKOZÓHOZ 5. o AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MILLIÁRDOKAT IRÁNYZOTT ELÕ NUKLEÁRIS FÚZIÓKRA 8. o (HULLADÉK)ÉGETÕ KÉRDÉS 9.o ZÖLDEK LEVELE A KÖZLEKEDÉSPOLITIKÁRÓL 10.o A BIZOTTSÁG ÚJ MEGOLDÁSOKAT KERES AZ ÜZEMANYAG FELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉRE 10. o EGYENSÚLY A KÖZLEKEDÉS ÉS A KÖRNYEZETI IGÉNYEK KÖZÖTT 11.o AZ EU PARLAMENT TÁMOGATJA A LÉGI KÖZLEKEDÉS- RE VONATKOZÓ SZÉNDIOXID-KORLÁT BEVEZETÉSÉT 12. o POTENCIÁLISAN MÉRGEZÕ NANOANYAGOK A FÜRDÕSZOBA POLCOKON 13. o EU TANÁCS KONTRA EURÓPAI PARLAMENT: A VESZÉLYES VEGYI ANYAGOK HELYETTESÍTÉSE ELMARAD? 14. o SZÉGYENFOLT A HÍRNEVEN: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELHANYAGOLJA A TALAJVÉDELMET? 15. o VEGYES VISSZAJELZÉSEK A TALAJVÍZ VÉDELMÉ- RÕL 15.o AKCIÓTERV AZ EU ERDÕGAZDÁLKODÁS VERSENYKÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA 16. o KÖRNYEZETPOLITIKAI KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL AZ EURÓPAI UNIÓBÓL

2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

ÚJ GENERÁCIÓS KÖRNYEZETPOLIT IKÁT AKAR AZ ÚJ F INN EU ELNÖKSÉG

Az "új generációs környezetpolitikáról" szóló vita elindítása a 2006 jú-

liusától az év végéig tartó finn EU Elnökség fõ témája. A finnek szerint

azért van szükség az új megközelítésre, mert a globalizáció, a fenntart-

hatatlan termelési és fogyasztási mintázat nagy terhet ró a természetes

ökoszisztémákra és gazdasághoz szükséges forrásainkra, így a globális

gazdaság szövete szétszakadhat.

A finn minisztérium egy vitaindító dokumentumot állított össze töb-

bek között az ENSZ Millenniumi Ökoszisztéma Jelentése és az Európai

Környezeti Ügynökség "Környezeti kitekintése" alapján. Az anyag há-

rom kulcs célkitûzésre épül: a természeti erõforrások fenntartható hasz-

nálata, az "egy bolygó" környezetpolitika és a hatékonyabb döntésho-

zatal. A finn Turkuban július 14-16 között tartott környezetvédelmi mi-

niszteri informális találkozón e téma mellett a 6.

Környezetvédelmi Akcióprogram idõközi felül-

vizsgálatáról és az európai természeti erõforrások

stratégiája elõrehaladásáról tárgyalnak.

1 . TÖBBET KEVESEBBÕL A természeti erõforrások fenntartható használata (az áruk és szolgál-

tatások teljes életciklusán belül), az anyag-áramlás és a forráshasználat

szétkapcsolását célozza a gazdasági növekedéstõl (öko-hatékonyság)

Az anyag- és energiahatékonyság környezeti, és versenyképességi

szempontból is fontos. A dokumentum szerint Nemzeti célokat és

stratégiát kellene minden tagállamnak felvázolnia, összhangban az

egész EU által készítendõ fenntartható termelési és fogyasztási

akciótervvel.

JÓ MÉRLEGGEL ZÁRT AZOSZTRÁK EU ELNÖKSÉG, Ú J K Ö R N Y E Z E T P O L I T I K A I

C É L O K K A L T E L V E A Z Ú J F I N N V E Z E T É S

(folytatás a 2. oldalon)

A H Í R L E V É L K I A D Á S Á H O Z A N E M Z E T I C I V I L A L A P P R O G R A M A D T Á M O G A T Á S T

2 0 0 6 . j ú n i u s

GM

O

*

meg

zle

ked

és

*

fen

nta

rth

ató

fejl

õd

és

*

ag

r k

örn

yezetv

éd

ele

m

*

reg

ion

ális

po

litik

a-v

idékfe

jlesz

tés

*

Na

tu

ra

20

00

-bio

div

erzit

ás-

term

ész

etv

éd

ele

M

*

veg

yia

nya

g-p

olit

ika

-vesz

ély

es

an

ya

go

k

*

bio

éle

lmis

zer,h

ely

i term

ék

*

ipa

ri

sza

lyo

s

*

hu

llad

ékg

azd

álk

od

ás

*

meg

zle

ked

és

*

klím

a

A TARTALOMBÓL

AZ ÚJ EU FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS STRATÉGIA -MENNYIRE HITELES? 3. o

CIVIL LEVÉL A 2006. JÚNIUS 26-I EUKÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCS TALÁLKOZÓHOZ 5. o

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MILLIÁRDOKAT IRÁNYZOTTELÕ NUKLEÁRIS FÚZIÓKRA 8. o

(HULLADÉK)ÉGETÕ KÉRDÉS 9.o

ZÖLDEK LEVELE A KÖZLEKEDÉSPOLITIKÁRÓL 10.oA BIZOTTSÁG ÚJ MEGOLDÁSOKAT KERES

AZ ÜZEMANYAG FELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉRE 10. o

EGYENSÚLY A KÖZLEKEDÉS ÉS A KÖRNYEZETI IGÉNYEK KÖZÖTT 11.o

AZ EU PARLAMENT TÁMOGATJA A LÉGI KÖZLEKEDÉS-RE VONATKOZÓ SZÉNDIOXID-KORLÁT BEVEZETÉSÉT

12. o

POTENCIÁLISAN MÉRGEZÕ NANOANYAGOK A FÜRDÕSZOBA POLCOKON 13. o

EU TANÁCS KONTRA EURÓPAI PARLAMENT:A VESZÉLYES VEGYI ANYAGOK HELYETTESÍTÉSE

ELMARAD? 14. o

SZÉGYENFOLT A HÍRNEVEN: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELHANYAGOLJA

A TALAJVÉDELMET? 15. o

VEGYES VISSZAJELZÉSEK A TALAJVÍZ VÉDELMÉ-RÕL 15.o

AKCIÓTERV AZ EU ERDÕGAZDÁLKODÁSVERSENYKÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA 16. o

K Ö R N Y E Z E T P O L I T I K A IK Ö R N Y E Z E T P O L I T I K A IH Í R E K H Í R E K

A Z E U R Ó P A I U N I Ó B Ó LA Z E U R Ó P A I U N I Ó B Ó L

Page 2: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

2.

JÓ MÉRLEGGEL ZÁRT AZ OSZTRÁK EU ELNÖKSÉG, ÚJ KÖRNYEZETPOLIT IKAI CÉLOKKAL TELVE AZ ÚJ F INN VEZETÉS(folytatás az 1. oldalról)

2. “EGY BOLYGÓ” POLIT IKAA belsõ piac szükségletein alapuló jelenlegi uniós kör-

nyezetpolitika áthangolása egy olyanra, amely az egészbolygót figyelembe veszi, és amely segít az ENSZ Környe-zetvédelmi Szervezete és a Természeti Erõforrások Testü-lete megalakulásában. Utóbbi adna közre a természetierõforrásokról szóló fontos információkat, felméréseket,és elõrejelzéseket, forgatókönyveket készítene a politikaiés gazdasági döntésekhez. Az Egy bolygó politika indo-kolt, hiszen fenntarthatatlan módon termelt európai árukatszerte a világon fogyasztanak, és Európa egyre jobbanfügg az importált nyersanyagoktól. A termelési láncok ésaz árutõzsdék valóban globálisak; ezért a környezetpoliti-kának az anyag szerint is globálisabbnak kell lennie. A vé-dett területek globális hálózatát is szorgalmazza.

3. HATÉKONY DÖNTÉSHOZATALRégi és új eszközök segítségével: a jelenlegi jogszabály-

ok és célok kombi-nálva hatékony pia-ci eszközökkel (e-nergia-adók, kör-nyezeti adózás ésmás gazdasági ösz-tönzõk) és az érin-tett felekkel valópárbeszéddel. Afenntarthatatlan tá-mogatások és fiská-lis politikák, melyekmég mindig elõsegí-tik a környezetilegkáros tevékenysé-geket, szûnjenekmeg. A környezet-politikai célkitûzése-ket integrálják másszakpolitikákba, fõleg ahol a káros kibocsátások keletkez-nek, pl. közlekedés, energia, mezõgazdaság.

Dokumentum:<http://www.ymparisto.fi/download.asp?con-tentid=53107&lan=fi> (pdf-file, 215 kb)

EL ISMERÉS AZ OSZTRÁK ELNÖKSÉGNEK “Ausztria EU Elnökségének környezetvédelmi téren ösz-

szességében pozitív a mérlege” - összegezte június legvé-gén John Hontelez, az EEB fõtitkára.

Amikor Ausztria januárban átvette az EU Elnökséget, azEEB elküldte a bécsi kormánynak a Tíz Zöld tesztet. Ennek

alapján készült az elnökség leköszönésekor az alábbi érté-kelés (lásd a keretben). Három téma, a levegõminõség, ahulladék és a fenntartható fejlõdés kulcsfontosságú volt.Az EU Fenntartható Fejlõdés Stratégiája széleskörû folya-matban formálódott és elfogadható eredménnyel zárult.Bár gyengén kezeli a célokat és határidõket a Bizottsági éstagállami vonakodás miatt, a Stratégia már foglalkozik aközlekedés-növekedés kérdésével, pedig e megközelí-tést nem támogatta a Bizottság. Az Európai tanács õr-sze-repét továbbra is megerõsíti.

Ausztria a Levegõszennyezésrõl szóló tematikus straté-giának prioritást adott, és energikusan egyengette a straté-giáról és a Levegõminõségi Direktíváról szóló vitákat. Amárciusi Környezetvédelmi Tanács általánosságban hasz-nos állásfoglalást adott ki a Stratégiáról.

Az irányelv még mindig túl sok környezet- és egészség-védelem ellen ható jogi kiskaput, következetlenséget rejt.A Hulladék Stratégia esetében az Elnökség egyértelmûvé

tette a Bizottságszámára, hogy amegközelítésük el-fogadhatatlan, fõlega hulladék-hierarchiaés az újrahasznosí-tás kérdésében. AzEEB sajnálja, hogynem segítették elõ aközös megelõzésicélkitûzéseket ésnem tették helyre abizottsági rossz ter-vet, amely az égetõ-ket 'újrahasznosítóberendezéseknek'sorolná be.

Az éghajlatválto-zás ügyében sok elõrelépés történt, azonban az új 8%-osbioüzemanyag-cél masszív energiaültetvény-növekedéstfog szítani a környezeti kockázatok ellenére is.

A genetikailag módosított szervezetekrõl szóló politikaújraéledt, de nem sikerült jogilag kötelezõ szabályokat fel-állítani a koegzisztenciára.

A részletes értékelés itt olvasható, tölthetõ le: http://www.eeb.org/publication/EEB-Assessment-

Austrian-Presidency-280606.pdf

Forrás: EEB, www.euractive.com.

AZ OSZTRÁK EU ELNÖKSÉGET ÉRTÉKELÕ “TÍZ ZÖLD TESZT”ÖSSZEFOGLALÓJA (EEB)

Téma: Eredmény:1. Fenntartható fejlõdés +2. Aarhusi Egyezmény az EU intézményekre +/-3. Éghajlatváltozás +4. Tiszta levegõt Európának (CAFE) +/-5. Hulladék és erõforrások +/-6. Alpin Egyezmény +7. GMO politika újraindítás +/-8. Biológiai sokféleség +/-9. Felszín alatti vizek -10. Talaj nincs értékelés1

1 (a Bizottság javaslata nem készült el nézeteltérések miatt, ezért nem tudta

elkezdeni a tárgyalásokat az osztrák elnökség)

Page 3: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

(folytatás a 4. oldalon)

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

3.

Az Európai Tanács 2001-ben, Göteborgban fogadtael a Közösség elsõ fenntartható fejlõdés stratégiá-ját. Ezt 2002-ben, Barcelonában, egy un. külsõ di-menzióval egészítették ki, tekintettel a Johannes-burgi ENSZ csúcstalálkozóra. 2004-ben kezdõdöttmeg a Stratégia felülvizsgálata, amely több doku-mentum megszületését, majd pedig a megújultFenntartható Fejlõdés Stratégiát (FFS) eredményez-te 2005 júniusában.

Az emberben az elsõ kérdés, ami felvetõdik, hogymennyire hiteles az új stratégia?

Az Unió, rögtön az elsõ oldalon megerõsíti elkötelezett-ségét a fenntartható fejlõdés iránt, megismétli annakbrundtlandi meghatározását. Megnyugtató olvasni, hogy aközösség mindenek feletti célja a fenntarthatóság, amelymeghatároz minden más uniós politikát és cselekedetet.Szép, de már régen ismert, meg nem valósult célkitûzésekhangzanak el. Meg kell védeni a föld eltartó-képességét, asokféleséget, mindezeket a demokrácia, a nõi egyenlõség,a szolidaritás, a szabadság és az egyenlõ lehetõséget min-denkinek, elvei alapján. A legfõbb cél a növekvõ jóllét biz-tosítása a jelen és jövõ nemzedékek számára. Ehhez, pe-dig dinamikus gazdaságra, teljes foglalkoztatottságra, ma-gas szintû oktatásra, egészségmegõrzésre, társadalmi ésterületi kohézióra, környezetvédelemre, békés és bizton-ságos világra van szükség, amely figyelembe veszi a kultu-rális sokféleséget is.

Koherens stratégiát ígérnek, amely újra megerõsíti a glo-bális szolidaritás szükségességét. Négy fõ célkitûzésre épüla stratégia: környezetvédelem; szociális egyenlõség és ko-hézió; gazdasági prosperitás; a nemzetközi felelõsségnekvaló megfelelés. Mindezek az alapvetõ jogok védelméreés megvalósítására, a nemzedéken belüli és nemzedékekközötti szolidaritásra, nyitott és demokratikus társadalomra,a nyilvánosságra, a szociális és üzleti partnerek bevonásá-ra, a politikák közötti koherencia megvalósulására és jó kor-mányzásra, a környezeti - gazdasági - társadalmi szempont-ok integrációjára, a legjobb elérhetõ tudásra, az elõvigyáza-tosságra, a szennyezõ fizet elvére alapozottak.

A koherens gondolkodás biztosítása érdekében gon-doskodni kell a FFS és a Lisszaboni Stratégia összhangjánakmegteremtésérõl, hogy azok együttesen biztosítsák a nö-vekedést és a munkalehetõségeket. A FFS szerint a növek-võ versenyképesség, a gazdasági növekedés és többmunkahely esszenciális hozzájárulás a fenntarthatóság cél-jának megvalósulásához.

Ez az a pont, ahol hitelét veszíti a stratégia, szertefosz-lik a koherens gondolkodás ígérete. Ha a fejlõdés minõsé-gi gyarapodást jelent, azaz jobbá válást, akkor miért mármegint a növekedést tesszük meg célként? Vagyis nemegy új minõség, nem egy jobb társadalom, hanem egy na-gyobb gazdaság a cél. De jobb lesz-e a társadalom a na-gyobb gazdaságtól? A tapasztalatok szerint nem, hiszenpont ez világunk baja. S megy minden tovább, ahogyaneddig is, kijavítjuk azokat a környezeti és társadalmi prob-lémákat, amelyeket éppen a növekvõ gazdaság termelt,termel ki számunkra. Melyek ezek a kihívások a stratégiaszerint?

1. KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS TISZTA ENERGIAA cél, hogy ne nõjön a földfelszín átlag hõmérséklete

többel, mint 2°C, az ipari forradalom kezdetének hõmér-sékletéhez képest. Az eszközök ismertek, azok a direktí-vák, amelyek a megújulók részesedésének növekedésétkívánják elõmozdítani az energiatermelésben. De megjele-nik valami új is, amely örvendetes, nevezetesen a végsõenergiafelhasználás csökkentése 9%-kal 2017-ig. Ez tény-leg jelentõs fejlõdés a gondolkodásban, már csak az hiány-zik, hogy ne csak a direkt, hanem a virtuális energiafelhasz-nálásra is vonatkozzon. Különben ugyanúgy az energiafel-használás exportját jelenti a fejlõdõ világba, mint, ahogyaneddig is. Ugyancsak töretlen az optimizmus a biomasszafelhasználás jövõjét illetõen is, noha egyre többen figyel-meztetnek az ezzel kapcsolatos óvatos megfontolásokszükségességére. Tisztázatlan az is, hogy a klímaváltozáshatásaihoz való alkalmazkodás feladatainak milyen, éppenaz anyag és energiafelhasználást felerõsítõ hatásai lesznek,amelyek felülírhatják az energiahatékonyságból származómegtakarítások elõnyeit. Az Unió itt 2020-ig 20%-kos haté-konyságnövekedési potenciát lát.

2. FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSA cél, hogy a mobilitás kielégítse a társadalom gazdasá-

gi, szociális, környezeti szükségleteit, míg minimalizáljaezek negatív hatásait mindhárom szektoron. Újra elõkerülaz a célkitûzés, hogy a GDP úgy nõjön, hogy közben nemnõ a közlekedés mértéke, s szétválik a közlekedés növe-kedése is, a környezeti degradációtól. Bár a fenntarthatóközlekedés nem értelmezhetõ a fenntarthatóság számára,hiszen a társadalmat, s nem a közlekedést kell fenntartani,ám úgy tûnik, hogy a fenntartható közlekedés fogalmavisszavonhatatlanul meghonosodott a döntéshozók foga-lomtárában. A megoldások sora ezen a téren is a megszo-kott, a fejlesztés iránya a közúti közlekedés felõl a vasút,

AZ ÚJ EU FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS STRATÉGIA

MENNYIRE HITELES?dr. Gyulai Iván, Ökológiai Intézet

Page 4: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

4.

(folytatás a 3. oldalról)

vagy a vízi szállítási út; a javuló energiahatékonyság; azegyéni közlekedés helyett a tömegközlekedés; a jobb lo-gisztika. Egy konkrét szám is megjelenik, amely eddig nemvolt a célok között, nevezetesen a közlekedési halálesetekvisszaszorítása 2010-re, a felére, 2000-hez képest.

Sajnos nem igazán esik szó arról, hogy a közlekedés nö-vekedése olyan strukturális feltételekkel van kapcsolatban,mint a növekvõ világkereskedelem, növekvõ termelés ésfogyasztás, valamint a települési szerkezet. Ezeknek azokoknak a megválaszolása nélkül, aligha hihetõ a kitûzöttcélok bármelyikének a teljesítése.

3. FENNTARTHATÓ TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁSA cél a fenntartható termelés és fogyasztás mintázatai-

nak elõmozdítása. A gazdasági növekedés szent teheneitt is érintetlen marad, hadd nõjön, ha nem jár növekvõkörnyezeti degradációval. A FFS 2007 egy akciótervet,több zöld közbeszerzést, a jó gyakorlatok megosztását,több innovációt, a környezetvédelmi technológiák akció-tervének végrehajtását, információs kampányokat ígérezen a téren.

4 GAZDÁLKODÁS A TERMÉSZETI ERÕFORRÁSOKKAL A cél elkerülni a természeti erõforrások túl használatát,

felismervén az ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatásokértékét. Évi 3%-kos hatékonyság javulást ígér az erõforrás-használatban, s a megújulók fenntartható szinten valóhasználatát, fõleg a biológiai források területén. Itt kerülelõ a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása2010-ig, valamint a hulladék csökkentése az életciklusbanvaló gondolkodás által. Intézkedésekként vidékfejlesztésieszközöket, megreformált közös halászati politikát, új jogikeretek köré szervezett organikus gazdálkodást és bio-massza akció tervet várhatunk. Nem találunk ezen a térensem olyan új eszközöket, amelyek hihetõvé tennék a bio-lógiai sokféleség csökkentésének megállítását, hiszen aNATURA 2000 megvalósításától nem várható, hogy a kö-zösség egész területén a biológiai erõforrásokat kímélõgazdálkodás valósul majd meg.

5. KÖZEGÉSZSÉGA cél az egyenlõ feltételek mellett nyújtott javuló ellátás,

és a betegségek elleni védelem fokozása. Az élelmiszer-,és kémiai biztonság, a növekvõ számú, életmódfüggõmegbetegedések megfékezése, a lelki egészség ápolásameghatározó a célkitûzések sorában.

A Közösség sokkal nagyobb hangsúlyt kíván fektetni abetegségmegelõzõ akciókra, az élelmiszerbiztonság jogiszabályozására, a környezeti egészségkockázatok tudato-sításra. Mindezek ellenére érdemes megjegyezni, hogy azegészségünket negatívan befolyásoló tényezõknek ittsem a végsõ okát kezeli a Stratégia. Nem látja, s nem láttat-ja azt a problémahálót, amely a testi, lelki, szellemi egész-

ségünk megbomlását okozza, s nem ismeri fel, hogy a je-lenlegi értékrend az oka az egészségi bajainkat okozóéletmódnak.

6. SZOCIÁLIS BEFOGADÁS, NÉPESSÉG ÉS NÉPVÁNDORLÁS

A cél a befogadó társadalom, amely szolidáris mind ajövõ, mind a jelen nemzedékekkel, s amely biztosítja a jóéletminõséget mindenki számára. A célkitûzések közöttszerepel, hogy csökkenteni kell a szegénység kockázatát,figyelembe kell venni a szociális háló kialakításánál a válto-zó demográfiát, növelni kell a nõk, idõsek, csökkent mun-kaképességûek, bevándorlók munkaerõ-piaci részvételét,csökkenteni kell az iskolát idejekorán elhagyó fiatalok szá-mát. A célok végrehajtására hozandó intézkedések elég-telennek látszanak ahhoz képest, hogy a versenyre alapo-zott gazdaság, milyen gyorsan termeli ki a versenybenközvetve, vagy közvetetten lemaradt, s leszakadó társa-dalmi rétegeket. Talán a stratégia legnagyobb ellentmon-dása feszül abban az elképzelésben, hogy a versenyrealapozott gazdaság kezelni képes azt a problémát, ame-lyet maga hozott létre.

7. GLOBÁLIS SZEGÉNYSÉG ÉS A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS K IHÍVÁSAI

A cél, hogy a Közösség világszerte igyekezzék elõmoz-dítani a fenntartható fejlõdést, s az Unió kül - és belpoliti-kája konzisztens legyen ezzel a globális törekvéssel. A cél-kitûzésekbõl és az intézkedésekbõl még mindig az a hitárad, hogy pénzzel, és az európai kultúra exportjával, be-leértve az európai intézményeket is, fenntarthatóvá lehettenni a világot.

Annak alapos átgondolása nélkül, hogy az európai kul-túra és tõke milyen szerepet játszik a világ, még hagyomá-nyos környezeti viszonyt megvalósító társadalmainak le-rombolásában, aligha megválaszolható a globális fenntart-hatóság kérdése. Elég lenne a Közösség ökológiai lábnyo-mát elemzés alá vetni, hogy Európa ne emlegessen globá-lis vezetõ szerepet a fenntarthatóságra való törekvésben.

A megújított FFS Göteborghoz képest veszített a kör-nyezetvédelem kérdéseinek dominanciájából, megjelen-tek a szociális hangsúlyok, s felmerült az igénye a gazdasá-gi szempontok integrálásának is. Lehet, elõrelépés, hogyez a három dolog egy dokumentumban kerül említésre,ám semmilyen elõrehaladás nem tapasztalható abban,hogy e három szegmens összefüggésrendszere a rend-szerszemléletû gondolkodás logikája mentén kerüljön fel-tárásra. A tisztánlátásban, a fenntarthatatlan világ okainakmeghatározásában, s az okokra irányuló válaszok megke-resésében újra nem sikerült elõre lépni. Úgy tûnik, ezt méga papír sem tûri el, nem még a gyakorlat.

Page 5: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

5.

(folytatás a 6. oldalon)

Tisztelt Miniszter Úr/Asszony!Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) nevében ez-

úttal ajánlanám figyelmébe nézeteinket az EU Környezet-védelmi Tanács soron következõ ülésének napirendipontjai közül nyolc témakörben. Felkérem arra, hogy avégsõ hivatalos szintû elõkészületek alatt, valamint magána tanácskozáson vegye tekintetbe véleményünket:

1. Irányelv a környezet levegõminõségérõl, tiszta le-vegõt Európának

A márciusban a Tanács végsõ következtetéseiben tett, alégszennyezés tematikus stratégiájára vonatkozó, általunküdvözölt vállalások végrehajtásával erõsíteni, nem gyengí-teni kell a levegõminõségrõl szóló direktívát. Különösen ag-gasztó számunkra a jelenlegi minõségi normák, a határidõk,a kivételek és a hatályosság elleni teljes körû támadás,amely környezetvédelmi szempontból jelentõs visszalé-péshez vezethet az EU-ban. Ez lenne az eredménye an-nak, ha néhány szennyezõ anyagot kivonnának a "termé-szetes forrás" kategóriából, valamint kivennének bizonyosterületeket a stratégia hatálya alól, ahol a határértékeketnem kellene betartani. Mindkettõ veszélyeztetné az egész-séget, továbbá érvényesíthetetlenné és mûködésképte-lenné tenné a direktívát. Ezeknek a kivételezéseknek nincstudományos alapja és a jogszabályok ellen dolgoznának.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy: - Ellenezze a nagy környezetvédelmi visszalépést azzal,

hogy betiltja a további kivételeket.- Amennyiben idõbeli korlátokkal rendelkezõ halasztá-

sokat vezetnek be, biztosítsa, hogy nem a lemaradókat ju-talmazza, akik addig nem tettek eleget a légszennyezéscsökkentéséért. A halasztás ne haladja meg az öt évet,amit korlátozóan kell kezelni, ha a tagállam igazolta, hogyaz intézkedéseket az elõírások szerint végrehajtotta.

- Vezessen be kötelezõ normákat a PM2.5-re azzal,hogy a maximum koncentrációt 12 µg-ban határozza meg,és jogilag tegye kötelezõvé a javasolt csökkentést.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: PM2.5-re 2015-tõl lesz kötelezõ az újonnan bevezetett határérték,amely egyben a célérték: 25 µg (2010-ig nem kötelezõ, atagállamoknak levegõminõségi tervet kell kidolgozni a telje-sítéshez). A tagállamok rugalmasságot kapnak, a teljesítéskitolható max. 3 évvel az irányelv életbe lépése után.

2. Euro 5Az EEB és az Európai Közlekedési és Környezetvédel-

mi Szövetség (T&E) csalódással vette tudomásul a Bizott-

ság Euro 5-re készített javaslatát. Szigorúbb standardokravan szükség ahhoz, hogy a tagországok a megfeleljenekaz EU levegõminõség javítását szolgáló PM, NO2 és ózonhatárérték elõírásainak. A második, "Euro 6" kibocsátáscsökkentési fázisban - ahol a NOX kibocsátás szintje 40mg/km - szintén fontos, hogy az új autók légszennyezésea nullához közeli legyen.

Az EEB és a T&E ezért azt várja a Környezetvédelmi Ta-nácstól, hogy:

- Csökkentse az "Euro 5" NOx határértékét 200mg-ról 75mg/km-re, amelyet az "Euro 5" hatályba lépésétõl kezdvekell alkalmazni.

- Mérsékelje a porszemcsék határértékét 5-rõl 2mg/km-re.- Vezesse be az "Euro 6" fázis kibocsátási standardjait,

amely technológia-semleges (ti. azonos normák a benzin-re és a gázolajra) és a nullához közeli kibocsátási értékeketfoglal magában.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: Az EUElnökség tett javaslatot, l. ott.

3. Irányelv az árvízveszély értékelésérõl és kezelésérõl

Megértjük az elnökség törekvését a megállapodás el-érésére, de ez nem ronthatja a megállapodás minõségét.Aggodalommal töltenek el bennünket azok a kérések,amelyek a hatály leszûkítésére irányulnak azzal, hogy csaka folyómedreket vennék tekintetbe, illetve nyugtalanítószámunkra minden olyan kibúvót tartalmazó záradék,amely a "dupla munka" elkerülésére tévesen hivatkozik. Ezgyakorlatilag használhatatlanná tenné az irányelvet. Ehe-lyett a Tanácsnak biztosítania kell, hogy a Víz Keretirányelvés az árvizekkel kapcsolatos irányelvek keretein belül zajlópárhuzamos tervezés valóban ne vezessen jobb szabá-lyozáshoz. Két külön tervezési folyamat, tehát két konzul-tációs eljárás, az adminisztratív és az NGO források pazar-lása arról nem szólva, hogy egy ilyen munka jelentõségétaligha lehet elmagyarázni a nagyközönségnek. A Tanács tá-mogassa az EP környezetvédelmi bizottsága által elfoga-dott fejlesztéseket, amelyek során beépítették a szükségeskörnyezetvédelmi szempontokat (elõsegítve ezzel a VízKeretirányelv céljainak, a "helyet a folyóknak" megközelítésteljesülését) és a gazdasági eszközök használatát.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy: - Vezessen be egy elfogadható környezetvédelmi di-

menziót a javaslatba azzal, hogy:- Tisztán támogatja az EU környezetvédelmi céljait az 1.

CIVIL LEVÉL A 2006. JÚNIUS 26-I EU KÖRNYEZETVÉDELMITANÁCS TALÁLKOZÓHOZ

Page 6: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

6.

bekezdésben.- Figyelembe veszi az árvizet feltartóztató természetes

kapacitásokat, és kiemelten támogatja a nem strukturális(helyet a folyóknak) intézkedéseket a kezelési intézkedé-sek közül (9. bekezdés).

- Az infrastruktúraépítéseknél a védõgátak költségkímé-lésének kiértékelése, beleértve a környezetvédelmi költsé-geket is (9. bekezdés).

- Az árvízveszély feltérképezésének és kezelésének kö-telezõ érvényû integrálása a Víz Keretirányelv Folyóme-der Kezelési Tervébe (13.1 bekezdés).

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: a folyó-medrek mellett a parti zónákat is tekintetbe venni javasol-ja. Az elõzetes árvízveszély elemzés teljesítését 2012 vé-gére írja elõ, illetve nemzeti és nemzetközi cselekvési tervszükségességét is kiemeli. Csak annyit említ, hogy a java-solt árvízvédelmi irányelv szoros kapcsolatot enged mega Víz Keretirányelvvel, nem említi atermészetes kapacitásokat vagy anem strukturális intézkedéseket.

4. A hulladék megelõzés és újrahasznosítás tematikusstratégiája

A Hulladék Keretirányelv alaposfelülvizsgálatáról szóló jövõbeli tár-gyalások fényében, a Tanács temati-kus stratégiával kapcsolatos követ-keztetései igen nagy jelentõséggelbírnak az általános politikai iránymeghatározásában.

Örömmel vesszük az elõkészítõmegbeszéléseket, amelyek során akulcsfontosságú kérdések támoga-tást élveztek, beleértve egy tisztánelkülönülõ ötlépcsõs hulladék hierar-chia fenntartásának szükségességét,valamint az újrahasznosítást (különö-sen a biológiailag lebomló hulladéknál) ösztönzõ törvény-kezést, amely szigorú intézkedéseket tartalmaz a megelõ-zés és a hulladékáramlás területein.

Ezeket a kulcsfontosságú elemeket meg kell tartani. Saj-náljuk azonban, hogy a Tanács képtelen szembesülni né-hány alapvetõ kérdéssel.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy többekközött:

- Utasítsa el a Bizottság olvasatát a helyreállítás általánosdefiníciójáról, valamint javaslatát a kizárólag áramot hasz-náló városi hulladékégetõk helyreállító létesítményként va-ló besorolásáról.

- Biztosítsa, hogy a hulladék politika környezetvédelmicélja elsõdlegesen az, hogy csökkentse a hulladékterme-lést (megelõzés). Másodsorban, hogy minimalizálja az el-kerülhetetlen szemét kezelésének környezetre gyakorolthatását.

- Ismerje el, hogy a hulladék megelõzés SÜRGÕS lépé-seket kíván két külön fronton is - az ökológiai termék poli-tika és a hasonlóan fontos hulladékkezelés területén.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: Isméthangsúlyozza az ötlépcsõs hulladék hierarchiát, felhívja azEurópai Bizottságot, hogy dolgozzon ki iránymutatást azéletciklus-gondolkodáshoz. A definíciókat össze kell han-golni, de a hulladékégetõk nem megfelelõ besorolásávalegyáltalán nem foglalkozik. Általában nem megy tovább,mint a Bizottság: a megelõzés hangsúlyos, de Európát "új-rahasznosító társadalom"ként akarja látni hosszú távon, alerakást minimalizálná. A hulladéklerakás elfogadható op-

ció marad a Tanács szerint, ha nem lehet az adott hulladé-kot "fenntartható módon újrahasznosítani", és a lerakásnaknincs környezeti és egészségi káros hatása. Ld. Égetõ kér-dés külön cikkünket is.

5. A városi környezetvédelem tematikus stratégiájaA Bizottsági kommunikációból hiányzik a céltudatosság,

és nincsenek jogilag kötelezõ érvényû intézkedések. AzEEB nem látja, hogyan fog a stratégia önkéntes jellege hoz-zájárulni a városi környezetvédelemben gyengélkedõkfejlõdéséhez. Az önkéntes megközelítése nem mûködötta múltban, ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért küzdmég most is a legtöbb város olyan hatalmas problémákkal,

(folytatás az 5. oldalról)

Page 7: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

7.

mint a városi terjeszkedés, a forgalmi dugók, a levegõ- észajszennyezés, az elhagyatott területek, valamint a hulla-dék- és szennyvíztermelés.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy: - Helytelenítse a következetlen célokat a stratégiában és

hangsúlyozza, hogy a javasolt intézkedések nagyon távolállnak a 6.EAP céloktól.

- Sürgesse a Bizottságot abban, hogy az elõkészítse afenntartható város menedzsment irányelvét a közlekedé-si tervvel együtt, és elõálljon olyan céltudatos javaslatok-kal, amelyek csökkentik a nagy teherbírású gépjármûvekés háztartási fûtõberendezések kibocsátását (EURO VI),továbbá alkosson egy közös keretrendszert az alacsonykibocsátási zónákra.

- Szólítsa fel a tagországokat, hogy éljenek a kohéziós ésa strukturális alapok nyújtotta lehetõségekkel, amelyek ré-vén a városi környezetvédelmi prioritásokkal foglalkoz-hatnak; hívja fel a figyelmet a nemzeti stratégiai referencia-keretekben a városok kiemelt kezelésére.

- Sürgesse a Bizottságot, hogy az fenntartsa a közvetlenjövedelemtámogatásokat a termeléstõl elszakító (decou-pling) elvet, valamint a közlekedési munkamegosztás be-folyásolásának (modal shift) elvét a soron következõ felül-vizsgált Európai Közlekedéspolitika Fehér Könyvében.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: a 6.EAPcélt hangsúlyozza és a tematikus stratégiák egymásra utalt-ságát. Kéri a Bizottságot, hogy a különbözõ támogatások,alapok (NSRK a Kohéziós Alapokhoz kötve, ETAP, 7. Ke-retprogram) használatához adjon iránymutatást a tagor-szágoknak, akik éljenek ezzel a lehetõséggel és javítsák vá-rosaikat környezeti és egészségügyi szempontból. To-vábbra is csak az önkéntes megközelítést szorgalmazza,javaslatokkal és jó gyakorlat bemutatásával.

6. LIFE +Örvendünk az Európai Parlament sikerének, hogy kicsi-

vel - 100 millió euróval - megemelte a LIFE+ és a Natura2000 kereteit, miután a Tanáccsal és a Bizottsággal folyta-tott tárgyalásokat. Ennek ellenére, ebbõl az derül ki, hogycsupán 50 millió eurót tettek félre ténylegesen a LIFE+ ke-retbe, így továbbra sem tisztázott, hogy a maradék 50 mil-lió hová fog menni.

Nagyon fontos, hogy a nehezen elnyert 100 millió Euróa Natura 2000-be folyjon be. A Tanácsnak arra kell ösztö-nöznie a tagországokat, hogy amellett, hogy a Natura2000-t és a vízvédelmi szükségleteket megfelelõen integ-rálják a nemzeti stratégiai referenciakeretekbe, váltsák azo-kat kézzel fogható intézkedésekre és projektekre opera-tív tervek keretében, és utóbbiakhoz rendeljenek érdemiköltségvetést. Eddig erre nem mindig volt példa.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy: - Állapodjon meg arról, hogy a LIFE+ költségvetés mini-

mum 50 százalékát a Természet és Biodiverzitás elemreirányozzák elõ.

- Törekedjen arra, hogy tisztázza és igényelje a 100 mil-lió eurós többlet LIFE+-ba való beáramoltatását, a pénz-ügyi kilátások címen megállapodottak szerint.

- Biztosítsa hogy a strukturális, vidékfejlesztési és kohé-ziós alapokban a környezetvédelmi prioritásokat lénye-ges kérdésekkel foglalkozó projektekre váltják, amelyekélvezzenek ésszerû pénzügyi támogatást.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: elfoga-dott közös szabályozásra közös állásfoglalást, de nemtisztázta a fentieket; a 6. Környezetvédelmi Akcióprogramkiemelt támogatását említi csak, semmi konkrétumot.

7. Genetikailag módosított szervezetek (GMO)A legutóbbi tanácsülés politikai vitájában az EEB pozití-

van értékelte a "jobban átlátható eljárások és a fogyasztók-nak szóló teljesebb, pontosabb információ-szolgáltatás"általános támogatását. Az EEB a Bizottság 2006. április 16-i javaslatát is örömmel vette, amelyek a genetikailag módo-sított szervezetekkel kapcsolatos döntésekben a tudomá-nyos következetességet és átláthatóságot szorgalmazó újintézkedésekrõl szólnak. Ez egy lépés a jó irányba, de to-vább kell menni. A genetikailag módosított szervezetekengedélyezési folyamatában is jobb átláthatóságra éstöbb demokráciára van szükség. Szembesíteni kell azEFSA kockázatértékelését a jogi és tudományos problé-mákkal.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy biztosít-sa, az EFSA tiszteletben tartja a jogi követelményeket és el-ismeri a nemzeti tudományos hatóságok szerepét.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: az esz-mecserén a Tanács egyetértett a Bizottsággal, bár kihang-súlyozta az elõvigyázatosság elvét a GMO eljárás soránvégzett kockázatbecslésnél. Néhány delegáció mihama-rabbi Közösségi címkézési határértékre vár javaslatot a Bi-zottságtól.

8. Alpesi egyezmény, Ajánlás a konvenció végrehajtásáról az energia, a talajvédelem és a turizmus területein

Az EEB elégedettségére szolgál, hogy a Tanács a három- az energia, a talajvédelem és a turizmus területeire vonat-kozó - ajánlást 2005. decemberi aláírásával a javaslata sze-rint ratifikálta alpesi konvenciót, amely egy újabb lépés avégrehajtás folyamatában.

(folytatás a 8. oldalon)

Page 8: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

8.

Brüsszel, 2006. május 23. - A Föld Barátai helytele-níti a Bizottság 3,6 milliárd eurós elõirányzatát. Azösszeget a következõ generációs nukleáris fúziósreaktorra pazarolják a Nemzetközi Kísérleti Reak-torról (ITER) szóló alapító okirat szerint [1].

Az EU annak ellenére is vállalja a kötelezettséget, hogynincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a nukleáris fúziógazdaságos energiaforrást fog majd biztosítani. A megál-lapodást Kanada, Kína, India, a Koreai Köztársaság, Orosz-ország és az Egyesült Államok is alá fogja írni.

Silva Hermann, a Föld Barátai Euró-pa energia kampányfelelõse így nyilat-kozott: "Egyáltalán nem biztos, hogy anukleáris fúzió valaha is megfelelõ gya-korlati megoldás lesz gazdasági éstechnikai szempontból. Ez egy új tech-nika, amely kb. 50 éve néhány évtized-nyire van a valóságtól. Nincs arra biz-tosíték, hogy valaha is elérik a kereske-delmi forgalomra való alkalmasságot[2]. Még a fúziók leglelkesebb támoga-tója, a francia elnök, Jacques Chirac isbeismeri, hogy nem kerül kereskedel-mi forgalomba e század végéig [3]."

"A megállapodás aláírásával az Eu-rópai Bizottság tévútra szaladt a prio-ritásaiban. Az energiahatékonyságbaés a megújuló energiaforrásokba való befektetés azegyetlen megbízható útja az energiabiztonság garantálá-sának. Milliárdok kiadása egyetlen, a valóságtól fényévek-re lévõ nukleáris projektre rossz és felelõtlen döntés." -tette hozzá Hermann.

"Még akkor is, ha a fúzió mégis valós választási lehetõ-ség lesz, továbbra is magával hozhatja a nukleáris fegyver-kezési versenyt és a radioaktív szennyezést. A Föld Bará-tai Európa arra szólítja fel az EU Bizottságát, hogy vonul-jon ki a fúziós projektbõl. Az anyagi forrásokat ehelyett in-kább az EU kutatási és fejlesztési programjaiba kellene be-áramoltatni, amelyek a fenntartható, környezetbarát - minta napenergián, a szélen és biomasszán alapuló - technoló-

giákra koncentrálnak." - jegyezte meg.Annak ellenére, hogy hét nemzetközi partner vesz részt

a projektben, az EU több mint egyharmadát állja az Eura-tomon keresztül az ITER összes építési és mûködési költ-ségének. A reaktorban való részesedésért a Bizottság úgyfizet, hogy meg kívánja duplázni a nukleáris fúzió éves fi-nanszírozási összegét a javasolt Kutatási és Fejlesztési Ke-retprogramban.

A költségvetés átalakításában amennyit a nukleáris fúzi-ótól sikerül megvonni, annyival nõ a más energia kutatásá-

ra és fejlesztésére szánt keret. Ezt azösszeget elkölthették volna energiaha-tékonyságra és a megújuló energiafor-rásokra irányuló kutatásokra és fejlesz-tésekre is.

A nukleáris fúzió egy új, fejlesztésalatt álló technológia, amely nagymennyiségû energiát eredményez kétatom összeolvadásakor. (Ezzel szem-ben a jelenlegi atomerõmûveknél azenergia akkor szabadul fel, amikorszéthasadnak az atomok az ún. mag-hasadás folyamata során.) Összessé-gében az EU Bizottsága arra tett javas-latot, hogy az energiára elkülönítettköltségvetési keret kétharmadát szán-ják a nukleáris technológiákra, így a

maghasadásra és a fúzióra. Ezt a javaslatot azonban mégjóvá kell hagynia az Európai Tanácsnak és az Európai Par-lamentnek, ezért a Föld Barátai Európa arra szólítja fel eze-ket az intézményeket, hogy utasítsák el az Euratom költ-ségvetési tervezetét.

Megjegyzések:[1] http://register.consilium.europa.eu/pdf/en/02/st07/07124en2.pdf és http://www.iter.org/index_newsroom.htm[2](March 2002) report "Kernfusion -Sachstandsbericht" - TABArbeitsbericht Nr. 75) - amelyet összeállított a német parlamenti tes-tület TAB.[3] http://www.csvts.cz/cns/news06/060111f.htmMr Chirac kijelentette, hogy "a napenergia megszelídítése" a századvégére fog megtörténni." Forrás: Föld Barátai sajtóközlemény.

Fordította: Graczka Sylvia

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MILLIÁRDOKAT IRÁNYZOTT ELÕ

NUKLEÁRIS FÚZIÓKRA

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Tanácsot, hogy: - Teljes mértékben támogassa az energia, a talajvédelem

és a turizmus területeire vonatkozóan javasolt jegyzõ-könyv aláírását.

- Ragaszkodjon ahhoz, hogy a Bizottság folytassa a rati-fikációs folyamatot további három ajánlásra.

- Támogassa a Közlekedési ajánlás aláírásának véglegesítését.

A Tanácsi határozatban végül ez szerepel: születettdöntés mindhárom jegyzõkönyvrõl, amelyek céljait rövi-den ismerteti, de ennél többet nem tesz.

John Hontelez, fõtitkár EEBBrüsszel, 2006. május 29.

Címzettek: az EU tagállamok környezetvédelmi minisztereifordította: Graczka Sylvia

(folytatás a 7. oldalról)

forrás: http://www.mtv.hu/cikk.php?id=23077

Page 9: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

9.

A Cseh Köztársaságot, Magyarországot, Lengyel-országot és Szlovákiát képviselõ négy környezet-védelmi miniszter május 5-én nyilvánosságra hoztaazt a közös nyilatkozatot, amely a Bizottság leg-utóbbi hulladékkal foglalkozó tematikus stratégiá-jának visszautasítását tartalmazta.

A visegrádi miniszterek fenntartásaiknak adtak hangot aBizottság javaslatával kapcsolatban, amely a városi hulla-dékégetõket a "hulladékhasznosító" létesítmény kategóriá-jába sorolta az "ártalmatlanító" létesítmény helyett. "Ez le-

hetõvé tennéa vállalatokszámára, hogyjóval könnyeb-ben mozgas-sák az égetni-való hulladé-kot. Közép-Eu-rópa nem vál-hat a gazdagszomszédokszeméttároló-jává." - értékel-te az EEB.

A Bizottsága városi hulla-dékégetõket

akkor kívánja a "hulladékhasznosító" létesítmény kategóri-ájába sorolni, amint azok bizonyos energiahatékonyságotelértek, megfordítva ezzel az Európai Bíróság ítéletét,amely szerint ezek ártalmatlanító létesítmények. A Bizott-ság azt állítja, hogy a javaslata jogos, mivel ezzel energia-hatékonyságra ösztönzik a hulladékégetõket. Úgy tûnikazonban, hogy a Bizottság újrahasznosítás ösztönönzésehelyett valójában a hulladékégetést támogatja, mert így atagországok eleget tudnak tenni azon kötelezettségüknek,hogy a biológiailag lebontható hulladékot (továbbiakbanbiohulladék) ne a szemétlerakó helyekre szállítsák.

A visegrádi nyilatkozat hangsúlyozza, hogy vannak máslehetõségek is a hulladékégetési direktíva létezõ energia-hatékonyságot ösztönzõ elõírásainak betartatására, mint aBizottság "helyreállító csele".

Az "önfenntartás" és a "közelben tartás" elveinek (utób-bi lényege: a szemetet olyan közel kell tartani az otthonok-hoz, amennyire csak lehet) gyengítésével a politika aláás-sa azt a törekvést, amely a gyártókat a hulladéktermelésmérséklésére ösztönzi. A hulladékégetõk "hulladékhasz-nosító" létesítményként való meghatározása nem csupán

a gyártókat a hulladéktermelés csökkentésére, az újrahasz-nosításra és a kibocsátott hulladék komposztálására ösz-tönzõ politikát teszi tönkre, hanem a hulladékégetést is azöld technológia színében tünteti fel, amely lényegesentorzíthatja az EU strukturális alapjainak elosztását. Az EUhulladékégetésre szóló állami támogatása kiegyenlítetlenjátszóteret eredményez az újrahasznosításba és újrafel-dolgozásba irányuló befektetések számára. MartinKonecny, a Közép- és Kelet Európai Bankfigyelõ Hálózatmunkatársa szerint "az égetõmûvek új besorolásának Kö-zép-és Kelet-Európában különösen káros hatásai lehetnek.Az EU strukturális és kohéziós alapjaiból sok millió eurót aszelektív gyûjtési és anyaghasznosítási (recycling) rend-szerek finanszírozására szántak. Azonban ha az említettátsorolás megvalósulna, akkor ezeket az összegeket elsõ-sorban új égetõmûvek építésére fordíthatják majd.

Az újrahasznosítás és újrafeldolgozás amellett, hogyhosszú távon jóval több környezeti elõnyt hoz, lényege-sen több munkalehetõséget is teremt. "

A Tanács ülésén nem foglalt állást a Bizottság átminõsí-tõ szándékával szemben, ezért kivívta nemzetközi civilkörnyezetvédõ szervezetek (a Föld Barátai Európa, a Kö-zép- és Kelet Európai Bankfigyelõ Hálózat, valamint az Eu-rópai Környezetvédelmi Iroda, EEB) kritikáját.

A környezetvédelmi miniszterek tanácsa ugyanakkorszámos, környezeti szempontból örvendetes döntést ishozott: támogatja a hulladékgazdálkodás világos, öt ele-met megkülönböztetõ hierarchiáját, az anyaghasznosítás-nak elvben elsõbbséget ad az égetéssel szemben, hang-súlyozza az anyaghasznosítási jogszabályok és célok je-lentõségét, támogatja a szerves hulladékok komposztálá-sát, és meghatározza, hogy milyen indikátorokkal lehet jel-lemezni a hulladék megelõzés helyzetét.

Az átsorolás kérdése a hulladékokról szóló keretirány-elvrõl folyó viták során dõl majd el (várhatóan õszig), dea Stratégiának kellett volna ebben a kérdésben megfelelõiránymutatást adnia.

Angol nyelvû állásfoglalások: http://www.foeeurope.org/publications/2006/Waste

_Briefing_May2006.pdf http://www.eeb.org/activities/waste/EEB-Brief-

Waste-Strategy-and-Directive-recommendations-050606-sum.pdf

http://www.eeb.org/activities/waste/incineration/Visegrad-4-declaration-4-and-5-May2006.pdf

http://www.bankwatch.org/billions/CollisionMapNormal.pdf

Forrás: EEB-FoE sajtóközleményFordította: Graczka Sylvia

( H U L L A D É K ) É G E T Õ K É R D É S

Page 10: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

10.

Tisztelt Barroso Elnök Úr!Aggodalmunkat fejezzük ki a 2001-es Közös Közleke-

déspolitika idõközi jelentés kijelölt iránya miatt, amelyetnyilvánvalóan a Bizottság befolyásolt.

Aggodalmunk egy általunk látott belsõ bizottsági vázlat-ból ered, illetve azokból a nyilvánosan tett megjegyzések-bõl, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban hangoztak ela Közlekedési biztostól és más bizottsági hivatalnokoktól.

Ellentét a megegyezett EU politikávalElõször is nyugtalanul tekintünk a vázlat semmilyen koor-

dinációt nem mutató jellegére. Az új politika alapvetõ prioritásának látszik a mobilitás

kiterjedésének elõsegítése a növekedés és munkahelyekfeltételeinek létrehozása érdekében. Azonban ilyen téte-lek teljes ellentétben állnak több egymást fedõ és kapcso-lódó politikával, csakúgy mint a Fenntartható Fejlõdés Stra-tégiájával és az EU politikájával az energia, klímaváltozás,közegészségügy, a természeti erõforrások felhasználása(elsõsorban a nyersanyagra épülõ iparágaknál), valamint abiodiverzitás védelme terén. Ezek a politikai területeknagy veszélynek vannak kitéve, ha a közlekedési intézke-dések nem veszik figyelembe céljaikat.

Ezenkívül, ezek a változások ellentétben állnak a 2001-es Göteborgi Európai Tanács elhatározásával, amely kije-lentette, hogy "lépések szükségesek a közlekedésnöveke-dés és GDP növekedés jelentõs szétválasztásához, elsõ-sorban váltásokra az útról a vasútra, vízre és tömegközle-kedésre". A politika változásának igazolása is teljes mér-tékben hiányzik.

Konfliktus a Lisszaboni Stratégiával Másodszor nem értünk egyet azzal a feltevéssel sem,

hogy a támogatott nagyobb közlekedés összhangban len-ne a Lisszabon stratégiával a növekedés és munkahelyekterén. Van egy olyan konszenzus tudományos körökben,miszerint a közlekedés növekedése nem jár a foglalkozta-tottság növekedésével - az európai közlekedési miniszte-rek konferenciája már 5 évvel ezelõtt felismerte ezt. Jelen-

legi példák Németországból, Svédországból és az Egye-sült Királyságból mind azt mutatják, hogy a közlekedésokos díjszabása lecsökkenti az utazási idõt, a torlódásokat,az egészségügyi költségeket, az energiahasználatot és akörnyezetszennyezést, illetve semleges vagy pozitív ha-tást gyakorol a növekedésre és a munkahelyekre. A jövõközponti kihívása az, hogyan lehet a közlekedést és hatá-sait rendesen kezelni, nem az, hogyan kellene támogatni.

Igazolat lan támogatásokHarmadszor, sajnálattal halljuk, hogy a Bizottság a kohé-

ziós és strukturális alapok használatát elsõsorban az úthá-lózat infrastruktúrájának fejlesztésére javasolja. Ezt a tervetazzal igazolják, hogy ez szolgálná a gazdaság legjobb fej-lõdését.

Véleményünk szerint ez a stratégia megbukott. Az eu-rópai támogatás a kiválasztott nagyobb infrastrukturálisprojektekre nem fogja segíteni a fenntartható fejlõdést éskohéziót az új tagállamokban, mivel ezek gyakran inkábbkárosítják a környezetet és kisebb mértékû hasznosíthatóösszeget képviselnek. Inkább egy olyan stratégiára vanhatalmas szükség, amely segít a tagállamoknak megújítaniés feljavítani a már létezõ infrastruktúrát. Például sok tagor-szág kiterjedt vasúthálózata van kitéve jelentõsebb ve-szélynek a nem elégséges pénzügyi támogatás miatt.

A legjobb módja a kihívásokra való felkészülésnek az,hogy Európát kevésbé közlekedés-függõvé tesszük ésbiztosítjuk azt, hogy a mobilitás környezetileg, társadalmi-lag és gazdaságilag is fenntartható legyen.

Két fontos módja e célok elérésének a szennyezõ fizetelv teljesítése, ahogy az szerepel az egyezményben, vala-mint az EU beruházások újragondolása a közlekedésben.

Röviden, aggodalmunkat fejezzük ki, mert a Bizottságazon van, hogy egy új, fenntarthatatlan közlekedési politi-kát valósítson meg, amelynek kevés, illetve egyáltalánnincs gazdasági igazolása és amelyet más kulcsfontosságúeurópai politika határoz meg.

Brüsszel, 2006.05.23. Forrás: EEB. Fordította: Zólyomi Ágnes

A BIZOTTSÁG ÚJ MEGOLDÁSOKAT KERES AZ ÜZEMANYAG FELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSÉRE

Az Európai Bizottság online társadalmi konzultációt hirdetett annak felmérésére, hogy a gépkocsik által kibocsátott széndioxid csökkentésére, va-

lamint az üzemanyagfelhasználás hatékonyságának növelésére vonatkozó EU stratégia megfelelõ-e.

1995-ben indult az EU azon stratégiája, amelynek célja 2010-re a 120 g/km átlagos széndioxid-kibocsátás elérése minden új, az Unió területén for-

galmazott személygépkocsi esetében. Ez a stratégia leginkább az autógyártók saját vállalásain alapult.

A 2006. június 12-én indított konzultáció 8 hétig tart, és arról kérdezik a lakosságot, hogy mi befolyásolja autóválasztási szokásaikat, mennyire is-

merik a közúti közlekedés klímaváltozásra gyakorolt hatását, illetve mi a véleményük a személygépkocsik és a könnyû tehergépkocsik esetében

alkalmazott különbözõ széndioxid-kibocsátást csökkentõ megoldásokról.

Forrás: ENDS, Fordította: Gondár Szilvia

Z Ö L D E K L E V E L E A K Ö Z L E K E D É S P O L I T I K Á R Ó L

Page 11: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

11.

A Bizottság által felülvizsgált európai közlekedésipolitika a lakosság mobilitásának növelését és aversenyképesség fejlesztését célozza, amellett,hogy fontos szempontként kezeli az energiafel-használás alacsonyabb szinten tartását és a nega-tív környezeti hatások csökkentését.

HÁTTÉR:2001-ben a Bizottság elfogadta a közlekedési politikára

vonatkozó Fehér könyvet eszközként arra, hogy szembetudjon nézni a gyorsan fejlõdõ teher- és személyszállításáltal teremtett kihívásokkal (torlódások; környezeti nyo-más; biztonság és életminõség).

Ezek a célkitûzések továbbra is fontosak, de az elmúlt 5évben az európai közlekedési politika meghatározása, ke-rete megváltozott:

- Bõvítés: noha az EU régi 15 tagállama torlódásokkalés szennyezettséggel küzd, az elérhetõség továbbra is je-lentõs probléma a 10 újonnan csatlakozott tagállam szá-mára.

- A globalizáció felgyorsult,még inkább kihívást jelentve Eu-rópa versenyképessége és gaz-dasági növekedése szempont-jából

- Az olajárak jelentõs mérték-ben növekedtek.

- A Kiotói Jegyzõkönyv ha-tályba lépett, kibocsátás-csök-kentési elkötelezettséget jelentEurópa számára.

- A közlekedési hálózatok kü-lönösen veszélyes terroristatá-madásoknak vannak kitéve.

Annak érdekében, hogy alkal-mazkodjunk e változásokhoz, aBizottság felülvizsgálta az ere-deti fehér könyvet, miután kon-zultált az érdekelt felek széleskörével, és számos új eszközt alakított ki, melyek szándékaiszerint közelebb visznek a célhoz, a fenntartható közleke-dés kialakításához.

Június 22-én a Bizottság kiadta Közleményét"Tartsd mozgásban Európát - Fenntartható mobili-tás a kontinensen" címmel, amely a Bizottság 2001-es fehér könyvének idõközbeni (interim) felülvizs-gálata.

- A közlekedés terjeszkedése és az ebbõl szár-mazó káros hatások szétválasztása: Míg a 2001-es fe-

hér könyv még a "gazdasági fejlõdés és a közlekedés ter-jeszkedése közötti kapcsolat megszakítását" tekintettelegfõbb célkitûzésének, addig a felülvizsgált dokumentumnem tartalmaz utalást a közlekedési igények megfékezésé-re, ehelyett a mobilitás és ennek negatív hatásai közöttikapcsolat megszakításának igényét hangsúlyozza.

- “Eszközbeli váltás”: Az eredeti dokumentum céljaaz volt, hogy 2010-re hangsúlybeli váltást érjen el azegyes közlekedési eszközök használata közti egyensúly-ban azzal, hogy árazási eszközökkel és az alternatív köz-lekedési lehetõségek - úgy mint vasút, tengeri és folyóvízihajózás - újraélesztésével a közúti közlekedés iránti igénytmegkurtítja. Noha a Bizottság álláspontja szerint továbbrais ez a cél, a fókusz manapság úgy tûnik, hogy az együttesmodalitáson felé való eltolódáson, illetve valamennyi köz-lekedési mód optimalizált alkalmazásán van. Az együttesmodalitás úgy érhetõ el, hogy a közúti, tengeri, vasúti ésfolyóvízi közlekedésre vonatkozó szabályok harmonizá-

lásával, valamint a különbözõközlekedési lehetõségek haté-kony logisztikai láncolatba valóintegrálásával lehetõvé tesszükaz átmenetet egyik közlekedésimódból egy másikba. Ez lesz acélja a Bizottság logisztikai akció-tervének, amelyet várhatóan2007-ben fogadnak el.

- Energiahatékonyság: Aközlekedés a felelõs az olajfel-használás 71%-ért, valamint a CO2kibocsátás 26%-ért. Annak érde-kében, hogy le tudjuk csökkente-ni Európa olajtól való függõségét,és a közlekedést fenntarthatóbbátudjuk tenni, a Bizottság egy, aközlekedés energiafelhasználás-ára vonatkozó stratégiai techno-lógiai tervet fog bemutatni 2007-

ben, továbbá 2009-ben a "zöld-energiával mûködõ jármû-vek" használatát népszerûsítõ programját is el fogja indítani.

- Intelligens Közlekedési Rendszerek: az új techno-lógiák felhasználása a közlekedésben költségcsökkenéstfog eredményezni, fejleszti az energiahatékonyságot ésnöveli a biztonságot azzal, hogy olyan új szolgáltatásokatnyújt a lakosságnak, mint a valós idejû közlekedéskezelési-, valamint nyomon követési lehetõségek.

- Városi közlekedés: a mobilitás kérdése a városi ré-giókban mindennapos probléma az európai állampolgár-

E G Y E N S Ú L Y A K Ö Z L E K E D É S É S A K Ö R N Y E Z E T I I G É N Y E K K Ö Z Ö T T

(folytatás a 12. oldalon)

Page 12: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

12.

Az Európai Parlament képviselõi támogatják azt azötletet, hogy a légi közlekedést beemeljék az EUkorlátozási és kereskedelmi rendszerébe (cap-and-trade), illetve, hogy megszüntessék a kerozinra vo-natkozó adófelmentést. A légügyi lobbi felháboro-dottan reagált erre, azzal érvelve, hogy a javaslatminden gazdasági realitást nélkülöz.

HÁTTÉR:Az Európai Bizottság egy 2005. szeptember 27-én meg-

jelent Közleményében azt javasolta, hogy a légi közlekedéskerüljön bevonásra az EU kibocsátás kereskedelmi rend-szerébe (ETS). A javaslat értelmében CO2 korlát kerülnebevezetésre minden az EU területérõl felszálló járatra.

A becslések szerint a légi közlekedés közel 3,5%-ban já-rul hozzá azokhoz az emberi tevékenységekhez, amelyekfelelõssé tehetõk a klímaváltozásért. Ez a részesedés

2050-re vár-hatóan 5%-ra fog nö-vekedni ésezzel a si-kertelenségkudarcávalf e n y e g e t iazon csök-kentési erõ-fesz í tése -

ket, amelyek a globális felmelegedés elleni harc részekéntmás ipari szektorokat sújtanak.

A javaslatJúlius 4-én az Európai Parlament nagy többséggel támo-

gatta azt az intézkedés-javaslatot, hogy a légi közlekedésglobális klímára vonatkozó hatásait hangsúlyozni kell ésfontos a nemzetközi járatok esetében a szennyezõ fizetelvet alkalmazni. Ez még nem hivatalos javaslat.

A Parlament javaslata az, hogy a légi közlekedés egyspeciális szennyezés-csökkentési terv hatálya alá kerüljön,amely hasonlatos az ETS-hez, de tõle független. Az elsõ lé-pésben egy teszt verzió indulna, amely a 2008-2012 kö-zötti idõszakot fedné le, megfelelve az ETS második ke-reskedési idõszakának. Ezt követõen, amikor a légi közle-kedés már beépítésre kerülne a szélesebb körû ETS-be,speciális feltételek lennének érvényesek azért, hogy a pi-ac ne torzuljon, a kevésbé védett szektorok elõretörésé-vel. Különleges feltétel lehet például az, hogy korlátoznáka légi közlekedés szereplõk által más szektoroktól vásárol-ható kibocsátási jogok számát, vagy meghatároznánakolyan alapvetõ elõírásokat, hogy kereskedelem nélkül isszükséges a kibocsátások csökkentése.

A jelentés egyéb javaslatai a következõk:- Kerozin adó bevezetése az EU-n belüli járatokra (a

nem-EU-ba irányuló járatok felmentést kapnának)- Annak felismerése, hogy a légi közlekedés által élve-

zett más adók alóli felmentés "nem kiegyenlített verseny-helyzet kialakulásához vezet a légi közlekedés és más köz-lekedési szektorok között". Ugyanakkor, a Zöldek által tá-mogatott, az ÁFA alóli felmentés megszüntetésére irányu-ló konkrét próbálkozások, kudarcba fulladtak.

A légi közlekedést sújtó speciális adók, mint egységesszabályzás bevezetését leszavazta a Bizottság.

Álláspontok:Az anyag összeállításáért a Parlamentben Caroline Lucas

felelõs (Zöldek/EFA, Egyesült Királyság). "A légi közleke-dés a leggyorsabban fejlõdõ forrása az üvegházhatásúgázok kibocsátásának. 2020-ra a járatok száma várhatóanmegduplázódik, ennek ellenére a szektor továbbra ismegpróbálja kikerülni a szabályozásokat, és torzító elõ-nyöket élvez." mondta Lucas.

A Parlamenti szavazást megelõzõ estén a Közlekedés ésKörnyezet Európai Föderációja (T&E) környezetvédelmi ci-

AZ EU PARLAMENT TÁMOGATJA A LÉGI KÖZLEKEDÉSRE VONATKOZÓ SZÉNDIOXID-KORLÁT BEVEZETÉSÉT

oknak. Annak érdekében, hogy a helyi hatóságokat arrakésztessük, hogy jobban kezeljék a torlódási problémákat,a szennyezés és balesetek kérdését, a Bizottság 2007-benkiadja a Városi Közlekedésre vonatkozó Zöld Könyvét.

- Okosan kialakított díjazási rendszer: 2008. június10-ig a Bizottság be fog mutatni egy az infrastruktúra díja-zására vonatkozó modellt, amely az externális hatásokvizsgálatán alapuló tanulmány eredménye, kiegészülveegy olyan felméréssel, amely valamennyi közlekedésimód használatából eredõ externális költségek internal-

izálásának lehetõségeit vizsgálja. Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Föderáció

(T&E) szerint a módosított európai közlekedési politikanem fenntartható, nem határoz meg világos célokat a szen-nyezõanyagok és a zajterhelés csökkentésére, valamint tel-jesen figyelmen kívül hagyja a hat nappal korábban az EUFenntartható Fejlõdési Stratégiájában meghatározottegészségvédelmi és környezetvédelmi célkitûzéseket.

Forrás: www.euractive.com Fordította: Gondár Szilvia

(folytatás a 11. oldalról)

Page 13: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

13

Az új Föld Barátai jelentés a potenciális veszélytmagában hordozó, az Európai és azon kívüli piaco-kon is jelen lévõ világmárkás napozószerek, kozme-tikumok és szépségápolási termékek kiterjedthasználatát részletezi.

Azon túl, hogy nincs független biztonsági értékelés és sza-bályozás ezekre a részecskékre vonatkozóan, egyre komo-lyabb tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy erõsenmérgezõek. Lisa Archer, a Föld Barátai vezetõ egészségügyiés környezetvédelmi kampányfelelõse így nyilatkozott: "Amesterségesen elõállított nanorészecskéket gyakorlatilag apiacon fellelhetõ szépségápolási termékek mindegyikéhezhasználják a naptejektõl az öregedésgátló krémeken át a fog-krémekig annak ellenére, hogy az elõzetes tudományos bizo-nyítékok szerint a nanorészecskék közül sok mérgezõ lehet."

"A Föld Barátai azt javasolja, hogy az Európai Unió kénysze-rítsen ki moratóriumot a nanorészecskéket tartalmazó termé-kek további kereskedelmi forgalomba hozatalára az EU-ban.A piacon kint lévõ érintett termékeket ki kell vonni a forgalom-ból, amíg nem lesz meg a megfelelõ, nyilvánosan is hozzáfér-hetõ, több független fél által készített és felülvizsgált biztonsá-gi tanulmány." Archer hozzátette: "A múltban számos csoda-szert láthattunk, amelyekkel kapcsolatban voltak korai figyel-meztetõ jelek pl. az építõanyagoknál használt azbeszt, a DDTrovarirtó szerekben és a PCB (poliklórozott bifenil) az ipari ola-jokban. Az EU és a nemzeti szabályozó szervek jelenleg kép-telenek komolyan venni a korai figyelmeztetõ jeleket, amelyeka nanomérgezésekre utalnak, azt mondhatjuk tehát, hogy sem-mit nem tanultak az eddigi katasztrófák hosszú sorából."

A Föld Barátai USA friss jelentése kiemeli azt a 116 termé-ket, amely nanoanyagokat tartalmaz, köztük néhány olyan hí-res márkát, mint a L'Oreal, a Revlon, az Estee Lauder, a

Clinique, a Lancome, a Chanel és a Shiseido. A nanotech-nológia olyan méretû szerkezetek és rendszerek építésérõlszól, amelyek az atomok és molekulák szintjén léteznek. Egynanométer (nm) egy milliárdnyi része a méternek. Összeha-sonlításképpen, a DNS molekula közelítõleg 2,5 nm, egy vö-rösvérsejt 7000 nm és egy emberi haj sejtje már hatalmas,80000 nm széles. A nanoanyagokat különösen azért használ-ják, mert mélyen beszívódnak a bõrbe. Például ilyen termé-

kek lehetnek naptejek, amelyek titán-dioxid és cink-oxidnanorészecskéket tartalmaznak (ezek erõs védelmet nyújta-nak az UV sugárzás ellen úgy, hogy közben színtelenek), va-lamint a kozmetikumok, amelyekben nano-liposzómák van-nak - icipici kémiai buborékok, amelyek hidratálókat és másösszetevõket szállítanak a bõrbe. Az ausztrál kormány orvo-si bizottsága idén arra a következtetésre jutott, hogy a nap-tejekben található fém oxid nanorészecskék többségében abõr külsõ rétegén maradnak, ahol a DNS károsításának nincsnagy valószínûsége. Az egyik nanaoanyag fajta a szén alapú

POTENCIÁL ISAN MÉRGEZÕ NANOANYAGOK

A FÜRDÕSZOBA POLCOKONA FÖLD BARÁTAI BETILTÁSRA SZÓLÍT FEL, AMÍG NINCS MEGFELELÕ BIZTONSÁGI ELLENÕRZÉS

(folytatás a 14. oldalon)

vil szervezet kiadott egy jelentést, amely az Európai Kör-nyezetvédelmi Hivatal (EEA) adatain alapul, és azt mutat-ja, hogy 1990 és 2004 között a nemzetközi járatoknak tu-lajdonítható CO2 kibocsátás 85%-kal, átlagosan évente4,5%-kal emelkedett.

Jos Dings, a T&E igazgatója elmondta, "Mióta a KiotóiJegyzõkönyv aláírásra került, más szektorok haladnak elõ-re a kibocsátásaik csökkentésével, míg a légi közlekedésiszektor tagjai csaknem megkétszerezték kibocsátásaikat.Idõközben, a kormányok elárasztották a szektort különbö-zõ kedvezményekkel, támogatásokkal és adófelmenté-sekkel. Éppen itt az ideje annak, hogy Európa kiemelje a

fejét a homokból és a légközlekedést is a többi szennye-zõ szektorhoz hasonlóan kezelje és várja el a kibocsátá-sok csökkentését."

Következõ lépések: 2006 vége: A Bizottság egy hivata-los jogszabályi javaslatot tesz le az asztalra, arra vonatko-zóan, hogy hogyan kerüljön a légi közlekedés az EU ETSrendszerébe integrálásra. Ezt az Európai Parlamentnek, atagországoknak és az EU Miniszterek Tanácsának is el kellfogadni, amely folyamat általában két-három évig is el szo-kott tartani.

Forrás: www.euractive.com Fordította: Gondár Szilvia

forrás: www.mtv.hu

Page 14: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

14.

A környezetvédõ, a nõi, az egészségügyi és a fo-gyasztói szervezeteket komolyan foglalkoztatja aTanács közös álláspontja az EU jövendõbeli vegyianyag szabályozásáról (REACH), amely nem fogjamegvédeni az embereket és a környezetet a mérge-zõ vegyi anyagoktól.

Úgy véljük, hogy a Tanács megszövegezésében lévõ ki-búvók, amelyre rákerült a környezetvédelmi miniszterekpecsétje, súlyos kétségekre adnak okot a tekintetben,hogy vajon a REACH tényleges fejlõdést jelent-e a vegyianyagokkal kapcsolatos törvénykezésben. A Tanács kö-zös álláspontja nem veszi figyelembe az Európai Parla-ment elsõ olvasata utáni véleményezését, amelyben arratesz javaslatot, hogy a veszélyes vegyi anyagokat bizton-ságosabb alternatívákkal helyettesítsék, ahol csak lehet.Megengedné, hogy a reprodukciós folyamatban mérge-zõ (pl. ftalát DEHP) és a hormonháztartást felborító (pl.bisz-fenol A) karcinogén anyagok a piacon maradhassa-nak annak ellenére, hogy léteznek biztonságosabb helyet-tesítõk. A kibúvó miatt a korábbiakhoz képest nagyon ki-csi a változás, hibás a rendszer, amely képtelen ellenõrzé-se alá vonni a legveszélyesebb vegyi anyagokat, és hátrál-

tatja a biztonságos, innovatív termékek piacra lépését.A Tanács megszövegezése drasztikusan csökkenti a

biztonsági információt is, amelynek kiadása a vegyi gyár-tók számára kötelezõ lenne, különösen a kis mennyiség-ben gyártott anyagok esetében. Több ezer vegyi anyagmaradhat úgy a piacon, hogy közben semmilyen egész-ségügyi információ nem hozzáférhetõ róla. Ez szinténcsökkenti annak valószínûségét, hogy biztonságosabb he-lyettesítõket találjanak, és elõvigyázatossági intézkedése-ket foganatosítsanak a vegyi anyagokra vonatkozóan.

A nem kormányzati szervezetek sürgetik az EurópaiParlamentet, hogy erõsítse meg támogatását a helyettesí-tés elvével kapcsolatban a második olvasat során. Úgy lát-juk, hogy a helyettesítés lesz a vita kereszttüzében, a tör-vényileg kötelezõ gondoskodás és az információhoz valóhozzáférés témáival együtt. Ha ezeket az elveket aREACH-rõl döntõ EU intézmények teljes mértékben jóvá-hagyják, akkor fogják az európai állampolgárok és környe-zet hasznát venni az új EU vegyi anyag szabályozásnak.

Brüsszel, 2006. június 27. Forrás: Föld Barátai sajtóközlemény

Fordította: Graczka Sylvia

EU TANÁCS KONTRA EURÓPAI PARLAMENT:A V E S Z É L Y E S V E G Y I A N Y A G O K H E L Y E T T E S Í T É S E E L M A R A D ?

fullerén. Ezeket a részecskéket néhány arckrémben és hidra-táló krémben alkalmazzák antibakteriális hatásuk miatt. Halak-ban azonban agykárosodást okoztak (1). Még alacsony dó-zisban is károsítja az emberi májsejteket (2.).

Egy 2004-es jelentés szerint az Egyesült Királyság KirályiTársasága - egyike a világ legrégibb és legnagyobb tisztelet-nek örvendõ tudományos testületének - azt javasolta, hogy"az összetevõk közt szereplõ nanoanyagokat az illetékes tu-dományos tanácsadó szerv teljes körû biztonsági kiértékelé-sének kell alávetni, mielõtt engedélyezik a termékekben valóhasználatukat."

Két évvel a Királyi Társaság jelentése után még mindignincs törvény, amely foglalkozna a nanoanyagok fogyasztóitermékekben való felhasználásával, és amely biztosítaná,hogy alkalmazásuk ne okozzon károsodást a fogyasztókban,a velük érintkezésbe kerülõ dolgozókban vagy a környezet-ben, ahová a hulladékká vált nanotermékeket kibocsátják. "Ananoanyagok, a napozószerek és a kozmetikumok: kis ösz-szetevõk, nagy kockázat" c. jelentés elérhetõ ahttp://www.foe.org/camps/comm/nanotech honlapon. Ananoanyagot tartalmazó termékek teljes listáját a jelentés vé-gén, a 26. oldaltól kezdõdõen találják.

"A tudományos testületek most kezdik megérteni, hogy a

nanoanyagok milyen komoly veszélyt hordozhatnak maguk-ban" - mondta Joseph Mendelson, a washingtoni székhelyûNemzetközi Technológiai Értékelési Központ jogi igazgatója."Mindennap arra kérik a fogyasztókat, hogy legyenek a tesztpiacai ezeknek a kockázatoknak" - tette hozzá. USA-beli fo-gyasztók és környezetvédõk a Föld Barátai jelentéssel össze-hangoltan már petíciót is benyújtottak az Élelmiszer- ésGyógyszer-engedélyezési Hivatalhoz (FDA).

Megjegyzések:(1) Oberdörster E (2004). "Manufactured nanomaterials

(fullerenes, C60) induce oxidative stress in the brain of juvenile

largemouth bass". Environmental Health Perspectives 112:1058-

1062.

(2) Sayes C, Fortner J Guo W, Lyon D, Boyd A, Ausman K, Tao Y,

Sitharaman B, Wilson L, Hughes J, West J, Colvin V (2004). "The

differential cytotoxicity of water-soluble fullerenes". Nanolett. 4:

1881-1887

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/arti-

cle/2006/05/16/AR2006051601537_pf.html

Brüsszel, 2006. május 17.

Forrás: Föld Barátai sajtóközleményFordította: Graczka Sylvia

(folytatás a 13. oldalról)

Page 15: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖRNYEZ

ETVÉDE

LEM ÉS KÖRNYEZ

ETPOLI

TIKA

15.

Az Európai Bizottság meghatározhatatlan idõre elha-lasztotta a Talaj Tematikus Stratégia javaslat tár-gyalását. A stratégia eltûnésétnagymértékû belsõ ellenálásköveti és jelöli a bizottság har-madik sikertelen kísérletét, hogya Hatodik KörnyezetvédelmiAkcióprogram keretén belülmegjelentessen egy TalajvédelmiStratégiát (6 EAP) 2005.közepére.

A talajok fontos, meg nem újulóerõforrások az egész közösségszámára. Már riasztó módondegradálódott az állapotuk.Körülbelül 115 millió hektár vankitéve vízeróziónak és 42 millió hek-tár széleróziónak. Az európai talajokmajdnem fele (45%-a) alacsony,illetve gyorsan csökkenõszervesanyag tartalmú. Mindez hoz-zájárul a klímaváltozáshoz és

fenyegeti a mezõgazdasági termelést. Ezenkívül azegészséges talajok biztosítják a kellõ vízellátást és az

élelmiszertermelést. Több, mint 3,5milló hektár szennyezett talajróltudunk, amely megtisztítása 59-109milliárd euróra becsült. Ezért tehátegy olyan EU stratégiát kellene meg-jelentetni minden késedelem nélkül,amely a magában foglalt TalajKeretirányelv javaslat révén össze-függõ feladatként kezeli ezeket akihívásokat.

A bizottság most annak aküszöbén van, hogy feláldozzaEurópa 10 éves környezetvédelminapirendjének alapvetõ részét,amelyet még a parlament és atanács fektetett le - mondta az EEBpolitikai igazgatója, Stefan Scheuer.

Brüsszel, 2006. június 8. Forrás: EEB.

Fordította: Zólyomi Ágnes

S Z É G Y E N F O L T A H Í R N E V E N : AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELHANYAGOLJA A TALAJVÉDELMET?

V E G Y E S V I S S Z A J E L Z É S E K A T A L A J V Í Z V É D E L M É R Õ LAz Európai Parlament június 13-án szavazott az EU Talajvíz Irányelv változásairól, elutasítva a Tanács javaslatát. Az

irányelv néhány jogerõs javaslatot is tartalmaz, ami magasabb szintre emeli a törvényt, mint csupán szándékok kinyi-latkoztatását. Annak ellenére, hogy a parlament blokkolta a Tanács tervezetének legrosszabb részeit, akadnak ko-moly hibák. Stefan Scheuer, az EEB EU Politikai Igazgatója megjegyezte: A legveszélyesebb kémiai anyagok talajvíz-be való bekerülésének megakadályozását nem lehet az országok diszkréciójára hagyni. Fõleg mivel a talajvíz az EUországainak 2/3-ának szolgáltat ivóvizet.

Mintegy negyed századon keresztül az 1980-as Talajvíz Irányelv a veszélyes anyagok talajvízbe való bekerülésé-nek megakadályozására kötelezte a kormányokat. A kormányok nem bírtak eleget tenni ennek a törvénynek, habárkismértékû fejlõdés látható volt az elmúlt években. A tanács új Talajvíz Irányelvének vázlata, amely az 1980-as tör-vény helyébe lépne, elmozdítaná a létezõ kötelezettségeket, amely a veszélyes anyagok termelõit és felhasználóitis kényszerítette biztonságosabb anyagok felhasználására. Ezenkívül az új törvény megengedi, hogy a termelõk ésfelhasználók önkéntes alapon kötelezzék el magukat.

Az Európai Parlament tagjainak nagy többsége elutasította ezt a vázlatot. A parlament által javasolt törvény minden olyan kémiai anyagot kivételnek tekintene a talajvízbe kerülõ tiltás alól,

amelyet az EU engedélyezett specifikus használatra (pl.: mezõgazdasági peszticidek, vagy ipari rákkeltõ hatású kö-zepes vegyi anyagok). Ez a trágyából kilúgozódott peszticidek vagy helytelenül használt rákkeltõ anyagok talajvíz-be való beáramlásának engedélyezését jelentené.

Sajnos a parlament elfogadta a tanács valószínûleg sokkal gyengébb fennhatóságát a diffúz szennyezés felett.Csak akkor kell ezzel foglalkozni, "amikor az technikailag lehetséges". A parlament legalább azt tisztázta, hogy a me-zõgazdaságnak figyelembe kell vennie egy új és általános 50 mg nitrát/liter standardot a talajvízben, ami az ivóvíz-ben lévõ legális határérték.

Forrás: EEB sajtóközleményFordította: Zólyomi Ágnes

Page 16: 2006. június KÖRNYEZETPOLITIKAI HÍREK HÍREK AZ EURÓPAI ... · kÖrnyezetvÉdelem És kÖrnyezetpolitika 2. jÓ mÉrleggel zÁrt az osztrÁk eu elnÖksÉg, Új kÖrnyezetpolitikai

KÖ R N Y E Z E T P O L I T I K A I H Í R E K A Z EU R Ó P A I UN I Ó B Ó L

KI A D J A É S T E R J E S Z T I : MA G Y A R TE R M É S Z E T V É D Õ K SZ Ö V E T S É G E

1091 BUDAPEST, ÜLLÕI ÚT 91/B. III. 21. TEL: 216-7297 FAX:216-7295 DRÓTPOSTA: [email protected]

SZERKESZTÕK: SC H M U C K ER Z S É B E T , BO T Á R AL E X A

NYOMDAI MUNKÁK: MICROPRESS KFT. KÉSZÜLT 800 PÉLDÁNYBAN

ENG. SZÁM: 2.9.1/1076-1/2005.

A szerkesztõk köszönettel vesznek minden - a hazai környezetvédelemmel és az Unióval kapcsolatos eseményekre, kiadványokra vonatkozó -

információt és a hírlevelet érintõ egyéb (kritikai) észtevételt. Lapzárta minden hónap 20-án. A cikkben közölt kijelentések és vélemények nem

feltétlenül tükrözik a szerkesztõk álláspontját! A Hírlevélben közölt írások egyeztetés után a forrás feltüntetésével közölhetõk más kiadványokban.

A hírlevél anyagai, illetve a terjedelmi okokból kimaradt cikkek az interneten is olvashatók:

http://www.mtvsz.hu/programok_sublist.php?which=11

A bizottság tizennyolc kulcslépéssel igyek-szik erõsíteni az EU erdõgazdálkodásánakversenyképességét, miközben szándékai sze-rint tiszteletben tartja a fenntartható erdõ-gazdálkodás céljait is.

HÁTTÉR:Az új, június 15-én bemutatott akcióterv az EU 1998 de-

cemberében elfogadott Erdészeti Stratégiájára épül. Ha-bár az erdészeti törvények a tagállamok hatáskörébe tar-toznak, az 1998-as stratégia megnevezte a közös megkö-zelítés szükségét, amely a fenntartható erdõgazdálkodá-son alapul és kiemeli az erdõk többfunkciós szerepét.

2005 márciusában a bizottság elemezte az ErdészetiStratégia végrehajtását és észrevette, hogy több EU lépés-re van szükség az EU erdészeti szektorának versenyké-pességének fokozására, azonban figyelembe kell venni akörnyezet és társadalmi szempont egyensúlyát a gazdasá-gi elemek végrehajtásával együtt. Ezért a Tanács megbíztaa Bizottságot egy új Erdészeti Akcióterv kibocsátásával2006. közepéig.

Az erdészeti politika legnagyobb kihívása, hogy meg-találja a helyes egyensúlyt a különbözõ, társadalomnakhasznos erdõfunkciók közül (az erdészet multifunkcional-itása). Ilyen a gazdasági funkció, mint faáru forrás, bútor-anyag, papír, karton, vagy energia (biomassza); az ökoló-giai funkció (biodiverzitás, víz- és talajvédelem, klímaválto-zás csillapítás) és a társadalmi funkciók (rekreációs szol-gáltatások, turizmus). Az erdészeti politika másik aspektu-sa a más politikai egységekkel való szoros kapcsolata,mint pl.: vidékfejlesztési politika, környezetvédelmi ésenergiapolitika, ipari és kutatás-fejlesztés politika vagy ke-reskedelmi politika.

Az EU erdészeti ipara sok kihívással áll szemben aglobalizáció eredményeként:

- Verseny az alacsonyabb áron kínáló termelõkkel a fej-lõdõ országokból;

- Illegális fakitermelés- Nagyobb igény faiparai termékekre és szolgáltatásokra- Klímaváltozás- Környezeti degradáció

Az ötéves (2007-2011) akcióterv, amely megpróbáljamegtalálni a válaszokat ezekre a komplex kihívásokra, 4 fõcélterülettel rendelkezik:

- Az erdészeti szektor hosszú távú versenyképességé-nek fejlesztése

- Környezetvédelem- Az életminõséghez való hozzájárulás- illetve a koordináció és kommunikáció támogatása eze-

ken a területeken

Az akcióterv egy 18 kulcskérdésbõl álló keretet határozmeg, amit EU és tagállami szinten kell alkalmazni. Ezen lépé-sek legnagyobb része általános ( vizsgálja a globalizációhatásait az EU erdészet versenyképességére, vagy az EUerdõk védelmének fokozása, esetleg olyan politikai lépé-sek újra meghatározása, amelyeket már máshol definiáltakpl. erdõ biomassza használatának támogatása energiater-melés céljából).

ÁLLÁSPONTOK:Az ACE (Szövetség a Papírdobozért és a Környezetért)

kifejezte az akcióterv célterületeinek támogatását, ugyan-akkor azonban kérdéseket vetett fel arra nézve, hogy ho-gyan lehet növelni az energiatermelésben az erdõk hasz-nálatát, csakúgy, mint a CEPI (Európai Papírgyártás Konfö-derációja ).

Forrás: www.euractive.com. Fordította: Zólyomi Ágnes

AKCIÓTERV AZ EU ERDÕGAZDÁLKODÁS VERSENYKÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA