14
Hatály: 2017.I.1. - 140/2009. (X. 29.) FVM rendelet a gabona és rizs intervenciójáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában szereplő feladatkörömre - a következőket rendelem el: Az intervenciós készletek felvásárlása 1. § (1) 1 Intervencióra felajánlhat az Európai Unió területén betakarított, homogén, per -, teher- és igénymentes gabonát és rizst (a továbbiakban: felajánlott áru) annak tulajdonosa, valamint a felajánlott árura vonatkozóan rendelkezési joggal rendelkező természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban együtt: felajánlók) a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által a Kincstár honlapján közzétett felajánlási adatlap benyújtásával. Közraktározott gabona és rizs is felajánlható intervencióra, amennyiben a felajánlott áru per-, teher- és igénymentességét a 2. § (5) bekezdésében meghatározott határidőn belül igazolják. (2) 2 A felajánlási adatlapon található bármely előírt nyilatkozat hiánya elutasítást von maga után. A felajánlási adatlaphoz mellékelni kell a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktusban meghatározott kötelező dokumentumokon túl: a) a felajánláskori tárolás helyéről készített, a raktár beazonosítását szolgáló helyszínrajzot, b) bármely elektronikus távolság meghatározó programból nyomtatott olyan - megközelítést elősegítő - térképvázlatot, amelyen meghatározásra került a felajánláskori raktározási hely és a felajánlási adatlapon megjelölt intervenciós raktár távolsága, és c) amennyiben a felajánlás érvényességéhez szükséges, a biztosíték letételét igazoló bizonylatot. (3) 3 Egy felajánlási adatlapon egyszerre csak egyféle gabona vagy rizs ajánlható fel. (4) 4 A felajánlás kérelemnek minősül, amelyet postán vagy telefax útján lehet benyújtani. Ha a kérelem benyújtására közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus határidőt állapít meg, csak az a felajánlás tekinthető érvényesnek, amely legkésőbb a meghatározott időpontig a mellékletekkel együtt hiánytalanul beérkezik a Kincstárhoz. (5) 5 Ha közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus ajánlati biztosíték letételét írja elő, az ajánlatok kizárólag akkor érvényesek, ha a biztosítékot a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm. 1 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § a), 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 72. § (2) a), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § a), b). 2 Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 3 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § b). 4 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § c), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § c). 5 Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b).

140/2009. (X. 29.) FVM rendelet - gov.hu

  • Upload
    others

  • View
    6

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Hatály: 2017.I.1. -

140/2009. (X. 29.) FVM rendelet

a gabona és rizs intervenciójáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3)

bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel a földművelésügyi és

vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §

a) pontjában szereplő feladatkörömre - a következőket rendelem el:

Az intervenciós készletek felvásárlása

1. § (1)1 Intervencióra felajánlhat az Európai Unió területén betakarított, homogén, per-, teher-

és igénymentes gabonát és rizst (a továbbiakban: felajánlott áru) annak tulajdonosa, valamint a

felajánlott árura vonatkozóan rendelkezési joggal rendelkező természetes személy, jogi személy

vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban együtt: felajánlók) a Magyar

Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által a Kincstár honlapján közzétett felajánlási adatlap

benyújtásával. Közraktározott gabona és rizs is felajánlható intervencióra, amennyiben a

felajánlott áru per-, teher- és igénymentességét a 2. § (5) bekezdésében meghatározott határidőn

belül igazolják.

(2)2 A felajánlási adatlapon található bármely előírt nyilatkozat hiánya elutasítást von maga

után. A felajánlási adatlaphoz mellékelni kell a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi

aktusban meghatározott kötelező dokumentumokon túl:

a) a felajánláskori tárolás helyéről készített, a raktár beazonosítását szolgáló helyszínrajzot,

b) bármely elektronikus távolság meghatározó programból nyomtatott olyan - megközelítést

elősegítő - térképvázlatot, amelyen meghatározásra került a felajánláskori raktározási hely és a

felajánlási adatlapon megjelölt intervenciós raktár távolsága, és

c) amennyiben a felajánlás érvényességéhez szükséges, a biztosíték letételét igazoló

bizonylatot.

(3)3 Egy felajánlási adatlapon egyszerre csak egyféle gabona vagy rizs ajánlható fel.

(4)4 A felajánlás kérelemnek minősül, amelyet postán vagy telefax útján lehet benyújtani. Ha a

kérelem benyújtására közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus határidőt állapít meg, csak

az a felajánlás tekinthető érvényesnek, amely legkésőbb a meghatározott időpontig a

mellékletekkel együtt hiánytalanul beérkezik a Kincstárhoz.

(5)5 Ha közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus ajánlati biztosíték letételét írja elő, az

ajánlatok kizárólag akkor érvényesek, ha a biztosítékot a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari

termékekhez kapcsolódó biztosítékrendszer szabályairól szóló 17/2004. (II. 13.) Korm.

1 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § a), 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 72. § (2)

a), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § a), b). 2 Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 1. § (1). Hatályos: 2011. XI. 13-tól.

3 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § b).

4 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § c), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § c).

5 Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b).

rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározottak szerint a Kincstár rendelkezésére

bocsátották.

(6)6 A kérelem alapján indult eljárás során hiánypótlásnak helye nincs. A hiányos kérelmeket a

beadási határidő napját követően a Kincstár érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, amely esetben a

felajánló mentesül a 2. § (7) bekezdésében rögzített költségtérítések alól, továbbá a letétbe

helyezett biztosíték sem kerül bevonásra. Az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági

termékek állami intervenció keretében történő felvásárlása és értékesítése tekintetében történő

végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. december 11-i

1272/2009/EU bizottsági rendelet 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott időszak utolsó

napjának a hét utolsó munkanapját kell tekinteni.

2. § (1)7 A Kincstár jogosult a felajánlást előzetesen elutasítani, ha a felajánló által benyújtott

felajánlási adatlapon szereplő felajánlott áru:8

a) nincs a felajánláskori tárolás helyén, vagy

b)9 az előzetes helyszíni ellenőrzés időpontjában nem éri el a közvetlenül alkalmazandó

közösségi jogi aktus által meghatározott minimális felajánlható mennyiséget, vagy

c) nem éri el a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus által meghatározott minimális

minőséget, vagy

d) a felajánlott árut nem elkülönítve tárolják, vagy

e) közraktározását a felajánlási adatlapon nem közölték.

(2)10

Ha közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus a felvásárolható árumennyiség

tekintetében mennyiségi korlátot állapít meg, akkor elosztási együttható alkalmazására kerülhet

sor. Ebben az esetben a felajánlónak az így meghatározott mennyiségű árut kell a Kincstár

részére átadnia.

(3)11

A felajánlott áru átvétele történhet beszállítással a mezőgazdasági és vidékfejlesztési

támogatási szerv ellenőrének jelenlétében vagy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szerv

képviselőjének közreműködésével, valamint, ha jogszabály nem zárja ki, helyben a

mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv ellenőrének jelenlétében vagy közraktár

közreműködésével. Áruátvétel esetén a Kincstár átvételi-beszállítási értesítőt küld a felajánló és a

raktározó részére. Ha a felajánló a kitöltött átvételi-beszállítási értesítőt nem küldi vissza a

kézhezvételt követő 1 hónapon belül, akkor a felajánlást a Kincstár elutasítja. A felajánlott áru

átvételével kapcsolatosan előzetesen egyeztetett időpont a Kincstár írásos engedélye alapján egy

alkalommal módosítható. A nem egyeztetett időpontokban történő szállítást a Kincstár elutasítja,

amennyiben az ellenőri kapacitás nem biztosított vagy a raktár nem fogadóképes. A Kincstár

azon mennyiségek átvételét elutasítja, amelyek a Bizottság által elfogadott mennyiséget

meghaladják.

(4) Ha jogszabály nem zárja ki, a felajánlónak lehetősége van az átvétel során észlelt minőségi

kifogások alapján saját költségén egy alkalommal a felajánlott áru húsz munkanapon belüli

cseréjére vagy a minőség javítására, de ebben az esetben sem lépheti túl a jogszabályban

6 Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 1. § (2). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet

40. § b). 7 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § d).

8 Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d).

9 Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 2. § (1). Hatályos: 2011. XI. 13-tól.

10 Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § e), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b).

11 Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 2. § (2). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § d), e), f).

meghatározott beszállítási határidőt.

(5)12

Ha közraktározott áru kerül felajánlásra, és a felajánló ezt a tényt nem közli a felajánlási

adatlapon a Kincstárral, vagy az árut a felajánlást követően közraktároztatják, akkor a felajánlást

el kell utasítani. A felajánlási adatlapon jelzett módon közraktározott áru felajánlása esetén a

Kincstár lefolytatja az átvételi eljárást, azonban az ellenérték kifizetésére kizárólag a felajánlott

áru per-, teher- és igénymentességének hitelt érdemlő igazolása esetén kerülhet sor. A

közraktárjegy bevonásáról szóló dokumentumot a felajánlónak a Kincstár felajánlott áru

átvételéről szóló döntése kézhezvételét követő tíz munkanapon belül kell benyújtania a Kincstár

részére, ellenkező esetben a felajánlást el kell utasítani.

(6) Az intervenciós felvásárlással kapcsolatos felajánlót terhelő általános költségeket e rendelet

1. számú melléklete tartalmazza.

(7) Az intervenciós felajánlás visszavonásának vagy elutasításának költségeit e rendelet 2.

számú melléklete tartalmazza. A felajánlónak saját költségén kell az elutasított vagy visszavont

áru elszállításáról gondoskodnia.

3. § (1)13

A felajánlott áru mintavételezését és minőségvizsgálatát csak azok a 3. számú

mellékletben meghatározott laboratóriumok végezhetik, amelyek a vizsgálat időpontjában

rendelkeznek a Grain and Feed Trade Association (GAFTA) minősítéssel és a Kincstárral kötött,

a mintavételezésre és a minőségvizsgálatra vonatkozó érvényes szerződéssel.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott laboratóriumok a mintavétel során tárolónként és

legfeljebb 500 tonnánként egy reprezentatív mintát képeznek, azzal a kiegészítéssel, hogy az

utolsó reprezentatív minta alapjául szolgáló mennyiség ettől +10%-kal eltérhet. Azon tételek

esetében, amelyek a (6) bekezdés alapján mikotoxin vagy szennyezőanyag-tartalom vizsgálatra is

ki vannak jelölve, az élelmiszerek mikotoxin tartalmának hatósági ellenőrzéséhez használandó

mintavételi és elemzési módszerek megállapításáról, valamint módosításairól szóló, 2006. február

23-i 401/2006/EK bizottsági rendelet által előírt sűrített mintavételezési szabályok a mérvadók

azzal a kiegészítéssel, hogy a vizsgálathoz képzett minták legfeljebb 2500 tonna felajánlott árut

reprezentálhatnak.

(3)14

A reprezentatív mintákból három mintasor készül, amelyből egy a felajánlót illeti, egyet a

Kincstár - a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus által meghatározottak szerint részben

a felajánló költségére - laboratóriumban megvizsgáltat, egy pedig referenciamintaként - egy

esetleges későbbi vizsgálat céljából - a vizsgálatot végző laboratóriumban kerül megőrzésre.

(4)15

A felajánlott tételre vonatkozó reprezentatív minták laboratóriumi vizsgálati

eredményeinek összesítése - az esésszám és a gépi feldolgozhatóság kivételével - a súlyozott

átlagolás szabályai szerint történik. Ha az így keletkezett átlageredmény bármely paramétere nem

felel meg az intervenciós követelményeknek, a felajánlott áru teljes mennyisége elutasításra

kerül. Amennyiben az átlageredmény megfelelő, és a részminták legfeljebb harmadánál

tapasztalható 0,5 százalékpontot meg nem haladó eltérés, akkor a Kincstár az átlageredmény

alapján a tételt elfogadja.

(5)16

Abban az esetben, ha a felajánló vagy az intervenciós raktár a laboratóriumi vizsgálat

alapján megállapított minőségi eredményt nem fogadja el, újabb laboratóriumi vizsgálatot

12

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § f), g). 13

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § g). 14

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b). 15

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 3. §. Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § b). 16

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 3. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól.

kezdeményezhet az eredmények megismerését követő 8 napon belül a referenciaminta

bevizsgáltatásával. Ismételt mintavételezésre nincs lehetőség, amennyiben a felajánló nem tett

kifogást a mintavétel során. Az újabb laboratóriumi vizsgálatot az előző vizsgálatot végző

laboratóriumtól eltérő - az (1) bekezdésben meghatározott körbe tartozó - laboratórium végzi,

amely által kiállított vizsgálati jegyzőkönyvben szereplő eredmények a felajánlóra és az

intervenciós raktárra nézve is kötelező érvényűek. Az újabb laboratóriumi vizsgálat költsége a

vitában vesztes felet terheli.

(6)17

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 4. §-a szerint működő Gabona

Termékpálya Bizottság véleménye alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter utasítja a

Kincstárt az adott gazdasági évben esetlegesen elvégzendő mikotoxin és szennyezőanyag-

vizsgálatok elvégzésére. Az utasítás tartalmazza, hogy mely gabonafélék esetén, mely

mikotoxinokat és szennyezőanyagokat, milyen arányban és milyen körzetekben kell vizsgálnia a

Kincstárnak a felvásárláskori minőségvizsgálattal egy időben. A Kincstár az előírt mértéken felül

egyedi esetekben kezdeményezheti a mikotoxin és szennyezőanyag-tartalom vizsgálatokat.

4. § (1)18

A felajánlott áru elfogadásáról, illetve elutasításáról a Kincstár határozatot hoz. A

felajánlott áru elfogadása esetén a Kincstár elkészíti a felajánlott árura vonatkozó átvételi

jegyzéket, valamint a vételár-kalkulációt, és azokat a határozat közlésével egyidejűleg elküldi a

felajánló, valamint az intervenciós raktár részére.

(2)19

A Kincstár a kifizetésre kerülő nettó vételárat a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi

aktusok által meghatározottak szerint, e rendelet 1. számú mellékletében meghirdetett

átalányösszegek figyelembevételével állapítja meg.

(3) A felajánlónak legkésőbb az átvételkor készült helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvben

nyilatkoznia kell arról, hogy számla helyett felvásárlási jegy kiállítására tart igényt.

(4)20

A közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktusban meghatározott kifizetési határidő

sérelme nélkül a kifizetés legkorábban a Kincstár határozatához mellékelt számlakitöltési

tájékoztatónak megfelelően elkészült számla Kincstárhoz történő megérkezését követő ötödik

munkanapon történik.

(5)21

Az ajánlattételi biztosíték felszabadításáról vagy bevonásáról a Kincstár a felajánlás

elfogadásáról vagy elutasításáról szóló döntést követően külön eljárás során dönt a Korm.

rendeletben meghatározottak szerint.

Az intervenciós készletek tárolása

5. § (1)22

A Kincstár az intervenciós célra felajánlott raktárakról a mezőgazdasági, agrár-

vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás

egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 26. § (1) bekezdésének e) pontja alapján hatósági

nyilvántartást vezet.

(2)23

Az intervenciós raktárakat a benyújtott kérelmek alapján a Kincstár választja ki.

17

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 3. §. Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § d), h), i). 18

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § f). 19

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d). 20

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b), c). 21

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b). 22

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d). 23

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 4. § (1). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

(2a)24

Az intervenciós raktárépületeknek és telephelyeknek meg kell felelniük a 4. számú

mellékletben rögzített követelményeknek. Az intervenciós követelményeknek megfelelő raktárak

hatósági regisztrációs igazolást kapnak, amely alapján a Kincstár szerepelteti a raktárt az előírt

közzétételi listákban. Az intervenciós központok és az intervenciós raktárak listáját a Kincstár az

internetes honlapján teszi közzé. A hatósági regisztrációs igazolás és annak közzététele nem

jelenti azt, hogy a raktár azonnal intervenciós tárolási tevékenységet végezhet.

(2b)25

A tárolási tevékenység megkezdéséhez a (3) bekezdésben rögzített hatósági szerződés

megkötése szükséges, amelyet a Kincstár az intervenciós igények figyelembevételével köt meg.

A szerződéskötéshez szükséges feltételeket az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3)26

A Kincstár a gabona és rizs intervenciójával kapcsolatos feladatainak elvégzése céljából -

különösen az 1290/2005/EK rendelet részletes alkalmazási szabályainak a közraktározás

formájában megvalósuló intervenciós intézkedések Európai Mezőgazdasági Garanciaalap

(EMGA) általi finanszírozása és a tagállamok kifizető ügynökségei által végrehajtott

közraktározási műveletek könyvelése tekintetében történő megállapításáról szóló, 2006. június

21-i 884/2006/EK bizottsági rendelet előírásaira figyelemmel - jogosult hatósági szerződést kötni

az intervenciós tárolás követelményeinek megfelelő raktárak üzemeltetőivel, a közraktárakkal, a

vizsgálatokat végző laboratóriumokkal, valamint egyéb, a gabona és rizs intervencióval

kapcsolatban szolgáltatást végző természetes személyekkel, jogi személyekkel, jogi

személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel.

(4)27

A Kincstár az intervenciós raktározók részére a velük megkötött szerződés alapján a

tényleges készlet figyelembevételével az áru helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvvel történő

átvételétől tárolási díjat, valamint egyszeri be- és kitárolási díjat (a továbbiakban együtt:

raktározási díjat) fizet. A tárolási díj magában foglalja a tárolás folyamán szükséges kezelések és

műveletek költségét is.

(5)28

A Kincstár az általános szerződési feltételeket szükség szerint felülvizsgálhatja és

módosíthatja, azzal a feltétellel, hogy a változásokról azok hatálybalépését megelőző 15 nappal

közleményt tesz közzé a Kincstár honlapján. A raktározó adott hónapra vonatkozó havi jelentés

megküldésekor fogadja el a változásokat. A Kincstár a raktározási díjakat évenként

felülvizsgálhatja és egyoldalúan módosíthatja, azzal a feltétellel, hogy a módosított raktározási díj

nem térhet el a 884/2006/EK bizottsági rendelet 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján

euróban meghatározott összegektől. Átváltási árfolyamként az Európai Központi Bank által

október 1-jét megelőzően utoljára megállapított árfolyamot kell alkalmazni a következő év

szeptember 30-ig.

(6) A (3) bekezdés szerinti személyekkel szerződés nem köthető, ha felszámolási eljárás, csőd-

vagy végelszámolási eljárás alatt állnak, továbbá, ha a természetes személy a gazdasági

tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt áll, illetve a szerződéskötést követően

rendelet 40. § b). 24

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 4. § (1). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § f). 25

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 4. § (1). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § b). 26

Módosította: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 72. § (2) b), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. §

d). 27

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d). 28

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 4. § (2). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § b), j).

meginduló felszámolási, csőd-, végelszámolási, illetve végrehajtási eljárás a szerződés bontó

feltétele, amelynek bekövetkezése esetén a (4) bekezdésben meghatározott díjak nem

folyósíthatók.

(7)29

A tárolás időszaka alatt kálóelszámolás legkésőbb a kötelező éves jelentésben előírt

időpontban kérelmezhető. Amennyiben ezzel a lehetőséggel a raktározó nem él, akkor az adott

számviteli év vonatkozásában elveszíti a kálóelszámolás lehetőségét. A Kincstár csak abban az

esetben ítél meg évközi kálót, ha a raktározó bizonyíthatóan elvégezte a szükséges árukezelési

műveleteket.

5/A. §30

(1)31

A Kincstár olyan gabona termékek tárolását is végeztetheti az intervenciós

raktárakban, amelyek nem minősülnek intervenciós készletnek. Az intervenciós készleteket az

intervenciós raktárakban tárolt egyéb készletektől elkülönítve kell tárolni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladat elvégzése esetén a raktár kiválasztás feltételei

megegyeznek az 5. § (2) bekezdésében foglaltakkal, azonban a tevékenység elvégzéséhez külön

általános szerződéses feltételek állapíthatóak meg.

Az intervenciós készletek értékesítése

6. § (1)32

Az intervenciós készletek értékesítésére vonatkozó ajánlattételi felhívásokat a

mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az internetes honlapján teszi közzé.

(2)33

Az intervenciós készletek megvásárlására vonatkozó ajánlatokat a Kincstárhoz a Kincstár

ajánlattételi felhívásában meghatározott módon kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok

érvényessége a Kincstár Központi Hivatalához történő megérkezés időpontja alapján kerül

meghatározásra.

(3) Az intervenciós készletek értékesítésére benyújtott ajánlatokat sem módosítani, sem

visszavonni nem lehet.

(4)34

Az intervenciós készletek értékesítésére vonatkozó ajánlatok kizárólag akkor érvényesek,

ha az Európai Bizottság által meghatározott biztosítékot a Korm. rendeletben meghatározottak

szerint a Kincstár rendelkezésére bocsátották. A készpénz biztosíték akkor tekinthető

rendelkezésre bocsátottnak, ha az ajánlattételi felhívásban közzétett bankszámlán az ajánlattételi

határidő lejártának időpontjában hozzáférhető és intervenciós jogcímre leköthető.

(5)35

A nyertes pályázó részére a Kincstár a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktusban

meghatározott határidőn belül határozatot hoz, és azt a számlával együtt megküldi a pályázónak.

A nyertes pályázó köteles elfogadni az elnyert mennyiség plusz/mínusz ötszázalékos mértékű

eltérését. A Kincstár az elutasított ajánlatokról is határozatot hoz.

(6)36

Fizikai mozgatással történő kitárolás csak a teljes vételár megfizetését követően, a

mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv ellenőre vagy megbízottja jelenlétében

kezdhető meg. Kitárolási szándékát a vevőnek a kitárolást megelőző három munkanappal a

29

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 4. § (3). Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM

rendelet 40. § d). 30

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 5. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 31

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d). 32

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § k). 33

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b), l). 34

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b). 35

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b), d). 36

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § m).

tárolás helye szerint illetékes megyei kormányhivatallal kell közölnie.

(7) A tétel tárolási körülményeinek és minőségének megfelelőségéről a vevőnek - lehetőleg az

ajánlattétel előtt, de legkésőbb - a kitárolás megkezdéséig meg kell győződnie. Amennyiben a

kitároláskor az elnyert tétel rövid határidőn belül javítható minőségi hibája állapítható meg (így

különösen rovarfertőzöttség, illetve rostálással javítható állaghiba esetén), a vevő nem jogosult

visszautasítani a tétel átvételét. Amennyiben a kitárolás során az elnyert tétel előzetes vizsgálattal

meg nem állapítható hibából következően nem felel meg az intervenciós követelményeknek, a

vevő a tétel érintett részének átvételét visszautasíthatja, vagy ha azt jogszabály nem zárja ki,

cseretételt kérhet. Amennyiben az elnyert gabonából vagy rizsből az érintett résznek megfelelő

mennyiség önálló tételben vagy tételekben szabad intervenciós készletként nem áll rendelkezésre,

cseretétel kijelölésére nincs lehetőség.

(8)37

Ha az árut a megadott határidőig az intervenciós raktárból kiszállították, a Kincstár a

vételárat az elnyert és a kitárolt mennyiség közötti különbség alapján kiigazítja. Ha az áru fizikai

mozgatás nélkül átadásra került, a Kincstár a vételárat az elnyert és az átadott mennyiség közötti

különbség alapján kiigazítja.

(9)38

Az ajánlattételi biztosíték felszabadításáról vagy bevonásáról a Kincstár az ajánlat

elfogadásáról vagy elutasításáról szóló döntést követően külön eljárás során dönt a Korm.

rendeletben meghatározottak szerint.

(10)39

A Kincstár az intervenciós követelményeknek meg nem felelő készleteket

(veszteségkezelés során keletkezett tételek) az (1)-(9) bekezdéseknek megfelelően értékesítheti.

A Kincstár az értékesítésből befolyt összeget az adott tételből származó veszteségek

kiegyenlítésére fordítja.

(11)40

A mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes

mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2007. október 22-i

1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) 27. cikkében meghatározott

élelmiszerosztás céljára térítésmentesen átadott készletek esetén a (6)-(7) bekezdést kell

alkalmazni a pénzügyi tranzakciókra vonatkozó szabályok figyelembevétele nélkül.

6/A. §41

(1) ÁFA-mentes értékesítésre a hatályos adótörvények betartása mellett a (2)-(9)

bekezdésben foglalt kiegészítő feltételek mellett van lehetőség.

(2) Az ÁFA-mentes értékesítésre vonatkozó igényt már az ajánlattételkor, külön kiegészítő

formanyomtatvány csatolásával kell jelezni, amelyen az ajánlattevő közösségi adószámát fel kell

tüntetni.

(3)42

Az ajánlattevő a kiegészítő formanyomtatványon nyilatkozni köteles arról, hogy az

elnyert gabonatétel fizikai elszállítását követő egy hónapon belül a szükséges fuvarokmányokat

benyújtja a Kincstárhoz. Ez a határidő írásos kérelemre egy alkalommal, az ajánlattevővel

egyeztetett határidővel meghosszabbítható.

(4)43

Az ajánlattevő köteles az áru nettó vételárának megfizetésével egyidejűleg a Kincstárnál a

Korm. rendeletben meghatározottak szerint kiegészítő biztosítékot letétbe helyezni, melynek

mértéke megegyezik azon ÁFA összegével, amelyet akkor kellene fizetni, ha az ügyletet

37

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § f). 38

Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 10. § f), 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b). 39

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § j). 40

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 6. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 41

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 7. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 42

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § c). 43

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § n).

belföldön ÁFA terhelné.

(5) A kiegészítő biztosíték megfizetéséhez részben vagy egészben felhasználható a 6. § (4)

bekezdésében hivatkozott ajánlattételi biztosíték, amennyiben a nettó ár megfizetésre került.

(6) Kitárolási engedély kiállítására csak azon tételek esetében kerülhet sor, melyek

vonatkozásában a kiegészítő biztosítékot letétbe helyezték.

(7) A kiegészítő biztosíték felszabadítására csak akkor kerülhet sor, ha a vásárolt készlet más

tagállamba történő elszállítását hitelt érdemlően bizonyították.

(8)44

Amennyiben az ajánlattevő a más tagállamba történő kiszállítás dokumentumait a (3)

bekezdésben meghatározott határidő leteltéig a Kincstár részére nem nyújtja be, akkor a Kincstár

a korábban kiállított ÁFA-mentes számlát ÁFA tartalommal rendelkező számlára módosítja és a

keletkezett követelést a bevonásra kerülő kiegészítő biztosítékból fedezi.

(9)45

A Kincstár a számlát a (8) bekezdésben foglaltakon túl akkor is módosítja, ha a nettó

vételár megfizetésre kerül, de a kiegészítő biztosítékot nem helyezik letétbe a fizetési határidő

lejártáig. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a tételnek csak akkora hányada került

megfizetésre, mint ahogy a fizetési határidő lejártakor rendelkezésre álló befizetett összeg

aránylik a bruttó vételárhoz.

6/B. §46

A tanácsi rendeletben meghatározott gabona és rizs intervenció, valamint a tanácsi

rendelet 27. cikkében meghatározott élelmiszerosztás magyarországi végrehajtását a Kincstár

végzi.

Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2)47

Az Európai Unió jogának való megfelelés

8. § Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket

állapítja meg:

a) a Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös

szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi

rendelkezésekről (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet);

b)-d)48

e) a Bizottság 884/2006/EK rendelete (2006. június 21.) az 1290/2005/EK rendelet részletes

alkalmazási szabályainak a közraktározás formájában megvalósuló intervenciós intézkedések

Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) általi finanszírozása és a tagállamok kifizető

ügynökségei által végrehajtott közraktározási műveletek könyvelése tekintetében történő

megállapításáról;

f) a Bizottság 2220/85/EGK rendelete (1985. július 22.) a mezőgazdasági termékeket érintő

biztosítéki rendszer alkalmazására vonatkozó közös részletes szabályok megállapításáról,

44

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § f). 45

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § d). 46

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 7. §. Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet

40. § b). 47

Hatályon kívül helyezte: ugyane bekezdés. Hatálytalan: 2009. XI. 7-től. 48

Hatályon kívül helyezte: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 11. §. Hatálytalan: 2011. XI. 13-tól.

valamint módosításai;

g) a Bizottság 1881/2006/EK rendelete (2006. december 19.) az élelmiszerekben előforduló

egyes szennyező anyagok felső határértékeinek meghatározásáról, valamint módosításai;

h) a Bizottság 401/2006/EK rendelete (2006. február 23.) az élelmiszerek mikotoxin

tartalmának hatósági ellenőrzéséhez használandó mintavételi és elemzési módszerek

megállapításáról, valamint módosításai;

i)49

a Bizottság 1272/2009/EU rendelete (2009. december 11.) az 1234/2007/EK tanácsi

rendeletnek a mezőgazdasági termékek állami intervenció keretében történő felvásárlása és

értékesítése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról,

valamint módosításai;

j)50

a Bizottság 807/2010/EU rendelete (2010. szeptember 14.) az Unió legrászorulóbb

személyeinek az intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátására vonatkozó

részletes szabályok megállapításáról, valamint módosításai.

1. számú melléklet a 140/2009. (X. 29.) FVM rendelethez

A felajánlót általánosan terhelő költségek

A felajánlót a következő általános költségek terhelik:

a) Az alábbiakban felsorolt laboratóriumi vizsgálatok díjai

Gabonaféle Költségtétel Költségdíj összege

(ÁFA nélkül)

cirok tannintartalom meghatározása 4 900 Ft/minta

durumbúza az amiláz aktivitási (Hagberg) teszt 2 200 Ft/minta

fehérjetartalom meghatározása 2 500 Ft/minta

közönséges búza az amiláz aktivitási (Hagberg) teszt 2 200 Ft/minta

fehérjetartalom meghatározása 2 500 Ft/minta

Zeleny-teszt 8 000 Ft/minta

abban az esetben, ha a Zeleny-teszt eredménye 22-

30 közé esik: a gépi feldolgozhatósági teszt*

20 000 Ft/minta

rizs rizs minőségvizsgálata 12 700 Ft/minta

Bármely gabonaféle vagy rizs

esetében*

szennyezőanyag-tartalom vizsgálat toxinonként 12 000 Ft/toxin/minta

egyéb szennyezőanyag-vizsgálat (pl.

szermaradvány, nehézfém)

23 000 Ft/szercsoport/minta

* Amennyiben történt ilyen.

b)51

Ha ismételt, döntő érvényű laboratóriumi vizsgálatra kerül sor, és annak eredménye

megerősíti az áru átvétele során a Kincstár ellenőre által vett reprezentatív mintára vonatkozó

laboratóriumi vizsgálat eredményét, akkor az a) pont szerinti költségeket kell számítani;

c)52

Ha tételcserére vagy a tétel minőségének javítására kerül sor, akkor - közvetlenül

alkalmazandó közösségi jogi aktus eltérő rendelkezése hiányában - a Kincstárnak okozott

49

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 8. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 50

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 8. §. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 51

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b). Végre nem hajtható módosítására lásd:

88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § o). 52

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § b), i).

többletköltségek a raktározó és a Kincstár közötti tárolási szerződésnek megfelelően kerülnek

meghatározásra;

d) Vételárat módosító egyéb díjtétel:

Költségtétel A költségtétel részletezése Költségdíj összege

(ÁFA nélkül)

szállítási költségtényező ha közösségi jogi aktus előírja, a felvásárlási árat

korrigáló tényező

15 Ft/t/km

egyszeri kitárolási díj helyben történő átvétel esetén közvetlenül alkalmazandó

közösségi jogi aktus eltérő

rendelkezése hiányában a

tárolási szerződésben

meghatározott, adott évi fizikai

mozgatással történő kitárolási

díjösszeg**

** Adott év október 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszaka tekintendő.

2. számú melléklet a 140/2009. (X. 29.) FVM rendelethez53

A felajánlót elutasítás esetén terhelő költségek

Költségtétel A költségtétel részletezése Költségdíj összege

(ÁFA nélkül)

Adminisztrációs díj - ügyvitel

költsége

munkadíj, postai költség 20 000 Ft

Adminisztrációs díj - előzetes

helyszíni ellenőrzés költsége*

kiszállási díj, munkadíj, postai költség 30 000 Ft

Adminisztrációs díj -

betároláskor végzett ellenőrzés

költsége*

kiszállási díj, munkadíj, postai költség 30 000 Ft

Betárolási díj* az elutasított tétel betárolásra került részére

vonatkozóan, a raktározási szerződésben foglalt

összegeknek megfelelően

közvetlenül alkalmazandó

közösségi jogi aktus eltérő

rendelkezése hiányában a

tárolási szerződésben

meghatározott, adott évi

betárolási díjösszeg típusától

függően**

Tárolási díj* Az elutasított tétel tárolásra került részére és a

tárolás időtartamára vonatkozóan, minden

megkezdett hónap után, a raktározási szerződésben

foglalt összegeknek megfelelően.

A tárolási időszak kezdete a betárolás első napja. A

további megkezdett hónap a következő hónap

ugyanezen napján kezdődik.

közvetlenül alkalmazandó

közösségi jogi aktus eltérő

rendelkezése hiányában a

tárolási szerződésben

meghatározott adott évi tárolási

díjösszeg**

Kitárolási díj* az elutasított tétel kitárolásra került részére

vonatkozóan, a szállítóeszköz típusának

függvényében, a raktározási szerződésben foglalt

összegeknek megfelelően

közvetlenül alkalmazandó

közösségi jogi aktus eltérő

rendelkezése hiányában a

tárolási szerződésben

meghatározott adott évi

kitárolási díjösszeg, az áru

fizikai mozgatásának típusától

53

Módosította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 9. § (1), 1. melléklet.

függően**

Laboratóriumi vizsgálati díj* a felajánlott gabona minőségvizsgálati díja az 1. számú melléklet a)

pontja alapján

* Amennyiben történt ilyen.

** Adott év október 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszaka tekintendő.

3. számú melléklet a 140/2009. (X. 29.) FVM rendelethez54

A gabona és rizs intervenciójával kapcsolatban mintavételt és minőségvizsgálatot

végző laboratóriumok listája

1. Concordia Közraktár Kereskedelmi Részvénytársaság Gabona Control Laboratorium, 1095

Budapest, Soroksári út 24.

2. SGS Hungária Minőségellenőrző, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság, 1124 Budapest, Sirály u. 4.

3. LVA-MERTCONTROL Élelmiszervizsgáló Laboratórium Kft., 1097 Budapest, Táblás utca

36-38.

4. INSPECTION SERVICES HUNGARY Szolgáltató Minőségellenőrző Korlátolt Felelősségű

Társaság, 1043 Budapest, Lórántffy Zsuzsanna u. 7-9.

5. Cargill Magyarország Zrt., 1134 Budapest, Váci út 37.

6. Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar,

Agrárműszerközpont, a Nemzeti Akkreditáló Testület által NAT-1-1054 számon Akkreditált

Vizsgáló Laboratórium, 4032 Debrecen, Böszörményi u. 138.

7. ABO MILL Malomipari Részvénytársaság, 4400 Nyíregyháza, Simai út 6.

8. MINERÁG Fejlesztési, Termelési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 7100

Szekszárd, Keszelyűsi út 9.

4. számú melléklet a 140/2009. (X. 29.) FVM rendelethez55

Raktárlétesítményekkel kapcsolatos követelmények

I. A telephellyel kapcsolatos követelmények

a) Minimum 5000 tonna áru tárolására alkalmas telepi raktárkapacitás.

b) Jól körülhatárolható telephely.

c) 24 órás porta- vagy őrszolgálat. Amennyiben a telephely nem rendelkezik 24 órás porta-

vagy őrszolgálattal, akkor elektronikus jelzőrendszer szükséges az intervenciós tárolóra/tárolókra

kiterjedően.

d) A telephely közúti megközelíthetősége biztosított legyen kiépített beton vagy aszfalt

úthálózattal.

e) A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI.

54

Megállapította: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 9. § (2), 2. melléklet. Hatályos: 2011. XI. 13-

tól. 55

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 9. § (3), 3. melléklet. Hatályos: 2011. XI. 13-tól.

törvény 46/A. § (1) bekezdése alapján a központi katasztrófavédelmi szerv által vezetett

névjegyzékben nyilvántartott tűzvédelmi szakértői véleménye arról, hogy a raktár tűzvédelmi

szempontból tárolásra alkalmas.

f) Biztosított legyen a csapadékvíz-elvezetés, csatornahálózat vagy zártrendszerű

szennyvíztároló.

g) Számítógépes készletnyilvántartás tartalma a helyszínen megismerhető.

h) Minimum 30 tonnás hitelesített hídmérleg. Amennyiben a telephely nem rendelkezik önálló

hídmérleggel, akkor a telephely közvetlen közelében található más telephelyen történő

mérlegelési helyszín is elfogadható, ha a szolgáltatásról szóló határozatlan idejű szerződést

bemutatják.

i) Az áru gyorsvizsgálatához szükséges eszközök megléte, különös tekintettel a

nedvességmérő, fajsúlymérő berendezésekre és rostasorozatokra.

j) A telephelynek szabványos mintavétel eszközökkel, és a képzett minta tárolására alkalmas

zárható mintatárolóval kell rendelkeznie.

k) A forgatási technológia telepen belüli megléte és folyamatos rendelkezésre állása.

l) Az infrastruktúrához kapcsolódó műszaki berendezések leírásának megléte.

m) A tárolókapacitás és a technológiai tér számításának leírásának megléte.

n) A telep műszaki dokumentációjának (beleértve a raktáron belül egyedi tároló azonosítóval

ellátott tárolóegységek nyilvántartását és a felajánlott tárolóterek méretezett vázrajzait)

rendelkezésre kell állnia a helyszínen.

o) A kérelemhez benyújtásra kell kerülnie a raktártelep általános helyszínrajzának, melyre rá

kell vezetni a rajzelemekhez a telep bejáratát, a hídmérleget, és a tárolók elnevezését.

p) A kérelemhez benyújtásra kell kerülnie a tárolók méreteit bemutató műszaki rajznak, melyen

fel kell tüntetni a tároló belméreteit, az ajtókat, a tároló tájolását, valamint a raktározási

feltételeket befolyásoló tényezőket (pl. térelválasztó elemek, oszlopok, szolgálati helyiségek,

tárolásra alkalmatlan részek, gépészeti elemek által elfoglalt épületrészek stb.).

II. Tárolókkal kapcsolatos követelmények

a) Statikus által kiadott igazolás arról, hogy a tárolók építészetileg (statikailag) alkalmasak az

intervenciós áru hosszú távú tárolására.

b) Zárható, áramtalanítható síktárolók, szerkezetileg beépített nyílászárók. Az ajtókon

biztonsági lakat, zár alkalmazása kötelező.

c) A tároló jól beazonosítható módon szerepel a telepi helyszínrajzon.

d) Silós tárolás esetén porelszívó technológia, zárható kimeneti nyílások. Amennyiben a silók

kimeneti nyílásai egy helyiségben találhatók, úgy annak zárhatónak kell lennie.

e) Biztonságtechnikailag megfelelő kezelőjárdák és létrák.

f) Az áru be- és kitárolásához szükséges műszaki berendezéseknek kötelezően meg kell

lenniük.

g) A tárolás ideje alatt folyamatosan megfelelő állapotú műszaki berendezéseket és eszközöket

kell biztosítani az árukezeléshez.

h) A hőmérsékletméréshez szükséges eszközöknek (cellahőmérő, halom-hőmérő) folyamatosan

rendelkezésre kell állniuk.

i) Megfelelő szigetelés nedvesség, talajnedvesség, beázás és hóbefúvás ellen.

j) Amennyiben a betárolás fogadógarat segítségével történik, úgy a fogadógaratot csapadék

ellen megfelelő védelemmel kell ellátni.

5. számú melléklet a 140/2009. (X. 29.) FVM rendelethez56

A tárolásra feljogosító hatósági szerződéskötés feltételei

I. Kötelező minimális feltételek

a) A tárolásra felajánlott létesítményeknek raktár-regisztrációs igazolással kell rendelkezniük.

b) A raktározó nem állhat csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás - természetes személy

esetében végrehajtási eljárás - alatt.

c)57

A kérelem benyújtását megelőzően indított - korábbi intervenciós tároláshoz kapcsolódó -

veszteségkezelési eljárás kapcsán a Kincstárral szemben fennálló kötelezettségeinek eleget tett.

d) A kérelem benyújtásának időszakában az ingatlan az üzemeltető saját tulajdonát képezze,

per- és igénymentes legyen vagy bérbeadás esetén legalább egy éves felmondási időt biztosító

bérleti szerződéssel rendelkezzen az üzemeltető.

e)58

A hatósági szerződés megkötéséhez az alábbi dokumentumokat mellékeli (amennyiben az

a Kincstárnál nem áll rendelkezésre):

ea) gazdasági társaság esetében 30 napnál nem régebbi keltezésű cégkivonatot vagy annak

másolatát, egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói igazolvány másolatát;

eb) az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapjának másolatát;

ec)59

a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalhoz történő bejelentkezést

igazoló dokumentumot arról, hogy a raktár üzemeltetőjét élelmiszerként és takarmányként

felhasználni kívánt mezőgazdasági termény tárolása céljából a 2008. évi XLVI. törvény

rendelkezései szerint élelmiszeripari és takarmányipari vállalkozóként nyilvántartásba vették;

ed) a részvételi kérelmet aláíró cégképviseletre jogosult személy aláírási címpéldányának

másolati példányát;

ee) a gazdasági társaságnak a kérelem benyújtását megelőző két évre vonatkozó, a számviteli

jogszabályok szerinti beszámolóját, valamint ugyanezen évekre vonatkozó üzleti jelentésének

másolatát;

ef) bérelt ingatlan esetében a bérleti szerződés másolatát;

eg) a telepre kötött felelősség- és vagyonbiztosítási kötvény, illetve befizetés igazolásának

másolatát;

eh) az illetékes adóhatóság 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy a kérelmezőnek nincs

meg nem fizetett adótartozása.

f) Az üzemeltető vállalkozás utolsó két évre vonatkozó beszámolói alapján saját tőkéje nem

volt negatív, és a gazdálkodó szervezetnek a számviteli jogszabályok szerint számított saját

tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá nem csökkent.

g) Nem rendelkezik a kérelem benyújtását megelőző három naptári éven belül kötött azonnali

hatályú felmondással megszüntetett intervenciós raktárszerződéssel.

h)60

E rendelet alkalmazásában gazdálkodó szervezeten a polgári perrendtartásról szóló

56

Beiktatta: 100/2011. (XI. 5.) VM rendelet 9. § (3), 4. melléklet. Hatályos: 2011. XI. 13-tól. 57

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § g). 58

Módosította: 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 40. § n). 59

Módosította: 151/2012. (XII. 29.) VM rendelet 36. §. 60

Beiktatta: 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 72. § (1). Hatályos: 2014. III. 15-től.

törvényben meghatározott gazdálkodó szervezetet kell érteni.

II. Raktár túlkínálat esetén a kiválasztás során előnyt jelent, ha:

a) a raktár infrastruktúrája lehetővé teszi a költséghatékony intervenciós tevékenységet,

b) a raktár a kérelmező tulajdonát képezi,

c) az intervenciós raktár üzemeltetője olyan raktárakkal rendelkezik, melyek közvetlen vasúti

és/vagy uszályberakodási lehetőséggel bírnak,

d) az intervenciós raktár üzemeltetője rendelkezik tanúsított minőségirányítási rendszerrel,

e) az intervenciós raktár olyan minőségvizsgáló eszközökkel - adott esetben laboratóriummal -

rendelkezik, melyekkel az összes intervenciós gabonaféle összes minőségi paramétere a

helyszínen megállapítható,

f) az intervenciós raktár saját tisztító és szárító berendezéssel rendelkezik,

g) a raktárt üzemeltetővel szemben korábban nem került sor veszteségkezelési eljárásra,

h) a raktározó vállalja, hogy a mindenkori készletérték 30%-ig biztosítékot helyez letétbe,

i) a törzstőke és az alaptőke mértéke fedezi az összes tárolható készletérték 50%-át, a

mérlegfőösszeg meghaladja a készletérték 100%-át és a tárgyévet megelőző év

eredménykimutatása nem mutat veszteséget,

j) a hídmérleg a telepen belül saját tulajdonban van.