179
1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató / szervezet) vagy praxis helye (Egészségügyi szakember) (3. pont) Tevékenység végzésének helye (ország szerint) (1. sz. Melléklet) Tevékenység végzésének címe (3. pont) Pecsétszám / nyilvántartási szám ( cégjegyzékszám, statisztikai számjel stb.) OPCIONÁLIS (3. pont) Egészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott adományok és támogatások (3.1.1.a pont) Rendezvényekhez nyújtott juttatások (3.1.1.b & 3.1.2.a pont) Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont) Összeg OPCIONÁLIS Egészségügyi szolgáltatóval / szervezettel vagy egészségügyi szolgáltató / szervezet által megbízott harmadik féllel rendezvény szervezésére kötött támogatási szerződés Regisztrációs díjak Utazási és szállás költségtérítés Díjak A szolgáltatási és tanácsadói szerződésben meghatározott járulékos költségek Es gz éa sk ze sm éb ge ür g y i NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni) Adrien, Soltész Budapest Magyarorszag Vörösvári út 88-96 27.952,76 35.084,75 63.037,51 Ágnes, Dr. Bereczki Szeged Magyarorszag Tisza Lajos krt. 109 31.496,06 43.050,85 74.546,91 Ágnes, Dr. Dékány Budapest Magyarorszag Tas vezér u. 18. 23.622,05 127.820,70 151.442,75 Ágnes, Dr. Dékány Szihalom Magyarorszag Hunyadi út 76 15.354,33 15.354,33 Ágnes, Dr. Miksi Miskolc Magyarorszag Szentpéteri kapu 72-76 50.000,00 30.177,97 80.177,97 Ágnes, Dr. Sarkadi Érd Magyarorszag István utca 40. 49.720,24 132.470,31 182.190,55 Ágnes, Melián Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76 Ákos, Dr. Szatmári Budapest Magyarorszag Margit krt. 50-52. fsz.9. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

  • Upload
    others

  • View
    10

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

1. sz Melléklet

Publikáció időpontja:30/06/2019

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Adrien, Soltész Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

27.952,76 35.084,75 63.037,51

Ágnes, Dr.Bereczki

Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.109

31.496,06 43.050,85 74.546,91

Ágnes, Dr.Dékány

Budapest Magyarorszag Tas vezér u. 18. 23.622,05 127.820,70 151.442,75

Ágnes, Dr.Dékány

Szihalom Magyarorszag Hunyadi út 76 15.354,33 15.354,33

Ágnes, Dr. Miksi Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

50.000,00 30.177,97 80.177,97

Ágnes, Dr.Sarkadi

Érd Magyarorszag István utca 40. 49.720,24 132.470,31 182.190,55

Ágnes, Melián Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76

Ákos, Dr.Szatmári

Budapest MagyarorszagMargit krt.50-52. fsz.9.

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 2: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Al-Emad, Khaled Mohács Magyarorszag Szepessy tér 7 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Alice, Dr.Decastillo

Budapest MagyarorszagÁlmos vezér útja39. 1. em. 6.

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Altmajer, Beáta Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Andor, Dr.Grenda

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

109.586,61 47.247,46 156.834,07

András, Dr.Dömötör

Veszprém Magyarorszag Kórház utca 1. 29.921,26 29.921,26

András, Dr.Móritz

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

56.692,92 90.025,42 146.718,34

András, Dr.Vereckei

Budapest Magyarorszag Kútvölgyi út 4 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Andrea, Dr.Bótáné Remete

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2. 1.574,80 1.574,80

Page 3: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Andrea, Dr.Draskóczy

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

31.496,06 40.508,47 72.004,53

Andrea, Dr.Szabó

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

7.874,02 7.874,02

Angéla, Dr.Harcsa

Tatabánya MagyarorszagSárberkilakótelep 504.

15.354,33 21.949,15 37.303,48

Anghelyi, Andrea Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4.

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Anikó, Dr.Ambrus

Budapest MagyarorszagSzentendrei út2/a

13.500,00 13.500,00

Anita, Dr.Persely

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Anita, MutternéBálint

Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76

Anna, Dr. Sárai Budapest Magyarorszag Fillér u. 4 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 4: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Anna, Dr. Vörös Budapest Magyarorszag Megyeri út 53 33.070,87 61.016,95 94.087,82

Attila, Dr.Keresztúri

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 68.110,24 102.542,37 170.652,61

Attila, Dr.Szepes

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 25.984,25 94.915,25 120.899,50

Attila, Dr.Szilágyi

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

15.354,33 37.203,39 52.557,72

Attila, Dr. Tóth Eger MagyarorszagMindszenty G. út12.

23.228,35 23.228,35

Attila, Dr.Valikovics

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Attila, Dr.Völgyes

Kunszentmiklós Magyarorszag Szász Károly u 4 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Attila András,Dr. Keczéry

Budapest MagyarorszagVezér u. 96 fsz2

13.500,00 71.186,44 84.686,44

Page 5: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Avramov, Katalin Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.97

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Bakodiné Géber,Judit

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Balgha, Valéria Budaörs MagyarorszagKossuth Lajos u.9

66.141,74 66.141,74

Bálint, Dr.Ernyei

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

29.527,56 9.067,80 38.595,36

Bálint, Dr.Erőss

Pécs Magyarorszag Szigeti út 12 9.448,82 57.762,71 67.211,53

Balogh, Anna Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 9.448,82 45.762,71 55.211,53

Balogh, Beáta Tiszaújváros Magyarorszag Bethlen G. 11-13 14.173,23 22.033,90 36.207,13

Balogh, Blandina Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

9.448,82 45.762,71 55.211,53

Page 6: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Barbara, Dr.Belák

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 7.874,02 7.874,02

Bauer, Zita Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 59.055,12 48.728,82 107.783,94

Beáta, HegedüsnéKovács

Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76

Béla, Mokánszki Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 4.724,41 4.724,41

Bernadett,Lantosné Miklós

Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76

Besenyei,Barbara

Eger MagyarorszagBalassi Bálintutca 9.

36.220,24 69.249,96 105.470,20

Besze, ErzsébetEdit

Budapest Magyarorszag Szegedi út 17. 19.685,04 19.685,04

Blaubacher, Éva Aszód Magyarorszag Kossuth u. 78. 12.204,72 18.813,56 31.018,28

Boglárka, Dr.Haraszti

Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 29.921,26 43.322,03 73.243,29

Page 7: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Botond, Dr.Révész

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Csaba, Dr. Tusa Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Csányi, Dorottya Kistarcsa Magyarorszag Semmelweis tér 1 20.551,18 22.881,36 43.432,54

Cserha, Gáborné Budapest Magyarorszag Kútvölgyi út 4. 19.685,04 17.372,88 37.057,92

Csilla, RossunéVelencei

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 8 19.685,04 29.576,27 49.261,31

Csilla Éva, Dr.Kapu

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

24.803,15 26.271,19 51.074,34

Csullag, Zsolt Györe Magyarorszag Petőfi u. 14 15.354,33 21.949,15 37.303,48

Dallos, László Jászberény Magyarorszag Szelei út 2 27.559,06 27.559,06

Page 8: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dezső, Dr.Embey-Isztin

Budapest MagyarorszagRáth György utca7-9.

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Dezsőfi, Mónika Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

9.448,82 45.762,71 55.211,53

Dimák, Andor Orosháza Magyarorszag Könd u. 59. 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dóra, Dr.Paróczai

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 2.

89.015,75 83.494,92 172.510,67

Dorottya, Dr.Tótka

Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.109

31.496,06 43.050,85 74.546,91

Dr. Abermann,Dóra Adrienn

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

23.622,05 33.389,83 57.011,88

Dr. Abermann,József Péter

Budapest MagyarorszagKáldor A. U.5-9.

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Abermann,László

Budapest Magyarorszag Thököly út 3 39.370,08 84.406,78 123.776,86

Page 9: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Ábrahám,Péter

Csorna Magyarorszag Soproni út 64 33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Adányi,József

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Agócs,Zsófia

Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Ágoston,Adrián

Szeghalom MagyarorszagSzeghalom Ady E.u. 3.

70.866,14 70.866,14

Dr. Ágoston,Hecla

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 70.866,14 70.866,14

Dr. Alemayehu,Asnake

Nagykanizsa MagyarorszagAlkotmány utca75.

23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Al-KhatibAmjad, YousefKamal

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Almay,Krisztina

Budapest Magyarorszag Diós árok 1 17.716,54 17.716,54

Page 10: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Al-Selwi,Ali

Szeghalom Magyarorszag Széchenyi u 10 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Altorjai,Ábel Tamás

Szeged Magyarorszag Semmelweis tér 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Al-yari,Mohamed

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Ambrusics,Anna

Nagyatád MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky Endre utca 1

36.220,24 42.506,34 78.726,58

Dr. Anwar, Aimen Budapest MagyarorszagAlbert Flóriánút 5-7.

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Aranyos,Hajnalka

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Ávéd, László Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.107.

15.748,03 15.748,03

Dr. B. Tóth,Linda

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 18.110,24 18.110,24

Page 11: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Babály,Sándor

Debrecen MagyarorszagTócóskert tér1-3

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Babos, ÖrsLevente

Maglód Magyarorszag Rákóczi u. 7 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Bácskai,József

Székesfehérvár MagyarorszagAdy Endre utca8.

40.944,88 61.016,95 101.961,83

Dr. Baginé Dr.Tóth, Erika

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Bagoly,Andrea

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

70.866,14 70.866,14

Dr. Bakk, Sándor Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

24.000,00 24.000,00

Dr. Bakó, Péter Pécs Magyarorszag Rákóczi u 2 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Baksay,László

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Balázs,Ágnes

Budapest MagyarorszagPéterhegyi lejtő16.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Page 12: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Balázs, Éva Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44

55.118,12 94.915,26 150.033,38

Dr. Balázs,Mihály

Bágyogszovát Magyarorszag Hunyadi u. 28. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Balázs,Tibor

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18. 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Dr. Bali, Attila Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2

46.063,00 41.525,42 87.588,42

Dr. Bálint, Éva Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

58.000,00 37.563,56 95.563,56

Dr. Bálint,László

Budapest MagyarorszagVillányi út 58.I/1.

33.070,87 33.070,87

Dr. Balla, Edit Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Balogh,Dániel

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Page 13: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Balogh,KrisztinaGabriella

Budapest MagyarorszagPéterfy Sándoru. 8-20

17.716,54 17.716,54

Dr. Balogh,Mihály

Pápa Magyarorszag Jókai u. 5-9 25.984,25 43.322,03 69.306,28

Dr. Balogh,Tünde

Pápa MagyarorszagVajda Péter u27/A

28.976,38 39.830,51 68.806,89

Dr. Balogh,Zoltán

Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 64.566,93 90.025,42 154.592,35

Dr. Baltás,Erzsébet

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Bánfi,Zoltán

Sásd Magyarorszag Akácfa u. 2/b 27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Bánhidi,Andor

Budapest Magyarorszag Köves út 1 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Bánhidi,Eszter

Budapest Magyarorszag Diadal u. 40 58.661,42 73.728,81 132.390,23

Dr. Bani, Ferenc Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 23.622,05 20.305,08 43.927,13

Page 14: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Bani, FerencAndrás

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Bányász,Gyula

Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 86.614,18 95.639,26 182.253,44

Dr. Baranya,Erzsébet

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Baranyai,Ildikó

Budapest MagyarorszagFrankel Leó utca54

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Baranyai,Judit

Szeged MagyarorszagBudapesti krt.23

18.110,24 15.254,24 33.364,48

Dr. Bárdos,Annamária

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 24.488,19 37.288,14 61.776,33

Dr. Bárdos,Krisztina

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyulautca 20.-32.

17.322,83 17.322,83

Dr. Barna,István

Budapest MagyarorszagKorányi Sándoru. 2a

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 15: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Barna, Péter Budapest MagyarorszagTétényi út12.-16.

65.748,04 55.932,20 121.680,24

Dr. Barnóth,Sándor

Tiszaföldvár MagyarorszagKossuth Lajos út165.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Barta,György

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 18.110,24 18.110,24

Dr. Barta,Ildikó

Pannonhalma Magyarorszag Árpád u. 2 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Barta,Zoltán

Szeghalom Magyarorszag Petőfi utca 10/1 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Bartha, Anna Siófok Magyarorszag Fő u. 132 40.944,88 48.728,81 89.673,69

Dr. Bartha,Zsolt

Pilisszentlászló Magyarorszag Tölgyfa u. 4 34.645,67 44.067,80 78.713,47

Dr. Bartkó,Judit

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 2.

24.488,19 35.593,22 60.081,41

Page 16: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Bartku,István

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

70.866,14 102.410,25 173.276,39

Dr. Bartos,Krisztina

Dunaújváros Magyarorszag Váci M. U. 9. 19.685,04 29.576,27 49.261,31

Dr. Báthory,Sándor

Eger MagyarorszagBalassi Bálintutca 9.

36.220,24 69.249,96 105.470,20

Dr. Batka, Jenő Zalaegerszeg Magyarorszag Andráshida u. 5. 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Bazsó,Katalin

Tiszafüred Magyarorszag Rózsadomb u. 22. 7.086,61 12.542,37 19.628,98

Dr. Becsei, Dóra Budapest MagyarorszagBókay János u.53-54

59.527,56 57.918,65 117.446,21

Dr. Beh, Mária Székesfehérvár Magyarorszag Hunyadi u. 2. 27.559,06 27.559,06

Dr. Beke, Anna Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

23.622,05 33.389,83 57.011,88

Page 17: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Beke, Zsolt Baja Magyarorszag Rókus utca 10 62.992,12 102.410,25 165.402,37

Dr. Benczúr,Béla

Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Benedek,Loránd

Sopron Magyarorszag Győri út 15. 30.314,96 41.525,42 71.840,38

Dr. Bense,Katalin

Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

86.614,18 66.606,83 153.221,01

Dr. Bense, Tamás Eszergom Magyarorszag Aradi tér 2. 28.976,38 28.976,38

Dr. Bényi, Béla Vác MagyarorszagArgenti Döme tér1-3

27.559,06 27.559,06

Dr. Bere, Zsófia Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.111.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Bereczki,Mária

Dombóvár Magyarorszag Kórház u. 39-41 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Page 18: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Bereczky,Kálmán

Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Berente,László

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44-58

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Berényi, Éva Budapest Magyarorszag József krt. 36 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Béres,Zsuzsanna

Kazincbarcika Magyarorszag Május 1. út 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Bernscherer,György

Hernád MagyarorszagKöztársaság út45.

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Berta,Izabella

Szentes MagyarorszagSima ferenc u44-58

18.897,64 18.897,64

Dr. Besenyi,Orsolya

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2. 70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Bihari, Iván Budapest Magyarorszag Thököly út 3. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 19: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Bihari,Zoltán

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Biró, Zsolt Gyál MagyarorszagJózsef Attila u.1

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Bíró,Adrienne

Budapest Magyarorszag Csertő park 3/C 28.976,38 28.976,38

Dr. Bíró,Gizella

Budapest Magyarorszag Kapás u. 22 25.984,25 28.881,36 54.865,61

Dr. Bíró, József Nyíregyháza MagyarorszagSzent István út26

11.023,62 31.583,90 42.607,52

Dr. Bishr Abdul,Fatah

Salgótarján MagyarorszagFüleki utca54-56.

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Dr. Bitó, László Szeged MagyarorszagKorányi fasor8-10

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Bitó, Tamás Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.109

61.417,33 90.025,42 151.442,75

Page 20: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Böcskei,Csaba

Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

31.496,06 22.457,63 53.953,69

Dr. Bod,Zsuzsanna

Szentes Magyarorszag Bocskai u. 27/A 18.897,64 18.897,64

Dr. Boda, László Deszk Magyarorszag Alkotmány u. 36 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Bodács,Zsófia

Rákóczifalva Magyarorszag Szabadság tér 8 14.173,23 14.173,23

Dr. Boha,Katalin

Törökbálint MagyarorszagMunkácsy Mihályutca 70

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Böjte,Gyöngyi

Hatvan MagyarorszagBalassi Bálintút 16

64.000,00 64.000,00

Dr. Bokor-Kodra,Erzsébet Ibolya

Budapest MagyarorszagKáldor A. U.5-9.

27.000,00 27.000,00

Dr. Bolya,Zsuzsanna

Budapest MagyarorszagKiss Jánosaltábornagy u.30.

14.173,23 14.173,23

Page 21: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Bondor,Gyula

Keszthely Magyarorszag Ady Endre u. 2 24.000,00 24.000,00

Dr. Bóné, Emese Budapest Magyarorszag Hold u. 8. 24.000,00 24.000,00

Dr. Bor, Gergő Budapest MagyarorszagAlbert Flóriánút 5-7.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Bor, Renáta Szeged MagyarorszagKálvária sugárút57

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Borbély,János

Hajdúnánás MagyarorszagKossuth Lajosutca 10

37.023,62 79.838,99 116.862,61

Dr. Borsányi,Emese

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5.

64.000,00 64.000,00

Dr. Borsodi,Klára

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

31.496,06 40.508,47 72.004,53

Dr. Borsos,Julianna

Dunaújváros Magyarorszag Búzavirág utca 6 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Page 22: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Borus,László

Hajdúsámson Magyarorszag Hársfa u. 3-5 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Börzsönyi,Balázs

Budapest Magyarorszag Üllői 78/a 46.063,00 41.525,42 87.588,42

Dr. Böszörményi,Katalin

Budapest Magyarorszag Csikó sétány 9 14.173,23 14.173,23

Dr. Bóta, László Nagyatád MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky Endre utca 1

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Botos,Aranka

Budapest Magyarorszag Nagyvárad tér 1 24.000,00 37.500,00 61.500,00

Dr. Boznánsky,Petra

Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Bozsár,Stefánia

Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 18.110,24 18.110,24

Dr. Brachna,Tamás

Nagyberki Magyarorszag Fő u 103. 31.102,36 30.932,20 62.034,56

Dr. Bráth, Endre Hajdúszoboszló MagyarorszagDamjanich utca77.

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Page 23: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Brigovácz,Éva

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

39.370,08 94.915,26 134.285,34

Dr. Bródy, Edit Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2.

68.000,00 84.406,78 152.406,78

Dr. Brousil,Ervin

Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6

31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Buck, Rita Jászberény Magyarorszag Szelei út 2 64.000,00 56.271,19 120.271,19

Dr. Budai,Gabriella

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2-8

17.322,83 10.593,22 27.916,05

Dr. Bujdosó,Ágnes

Cegléd Magyarorszag Ady Endre utca 2 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Buláth,Zsuzsanna

Kunszentmiklós Magyarorszag Kossuth utca 7. 16.574,80 19.491,53 36.066,33

Dr. Bús, András Kisköre MagyarorszagSzéchenyi utca25

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Page 24: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Búvár, Anna Makó Magyarorszag Kórház u. 2 47.244,10 94.915,26 142.159,36

Dr. Bőze, Tamás Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Cebo-Pólik,Elzbieta

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

23.622,05 48.305,08 71.927,13

Dr. Crai, StefanAdrian

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 33.070,87 16.694,07 49.764,94

Dr. Csabai,László

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44-58

27.559,06 25.423,73 52.982,79

Dr. Csák, Ilona Budapest Magyarorszag Kútvölgyi út 4. 11.023,62 11.023,62

Dr. Csányi,Attila

Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Dr. Csapó,Krisztina

Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

24.488,19 24.488,19

Page 25: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Cseh, Júlia Budaörs MagyarorszagKossuth Lajos u.9.

33.858,27 30.508,47 64.366,74

Dr. Cserép,Gábor Ferenc

Budapest Magyarorszag Visegrádi u 47/C 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Csertő,Attila

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 55.118,11 95.338,98 150.457,09

Dr. Csete,László

Harsány Magyarorszag Kossuth u.45 56.535,44 54.237,29 110.772,73

Dr. Csitos,Judit

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Csőke,István

Baja Magyarorszag Jókai u. 17. 31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Csőkör,György

Tatabánya MagyarorszagSemmelweis utca9.

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Csokai,Katalin

Balatonfüred Magyarorszag Szabadság u. 5 39.370,08 84.406,78 123.776,86

Page 26: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Csonka,Csaba

Ajka Magyarorszag Semmelweis u. 1. 13.500,00 71.186,44 84.686,44

Dr. Csontos,Zoltán

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

11.811,02 40.508,47 52.319,49

Dr. Csorba,Judit

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Dr. Cziáky,Tamás

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Czigány,Diána Gréta

Sopron Magyarorszag Győri út 15 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Czompó,Márta

Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Czurkó,Marina

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Dr. Damásdi,Miklós

Pécs MagyarorszagMunkácsy M. u.2.

20.472,44 62.288,14 82.760,58

Page 27: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Dán, Katalin Budapest Magyarorszag Bessenyei u. 27 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Dán, Pál Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 23.622,05 23.622,05

Dr. Dancsó, Jenő Budapest Magyarorszag Szabadaka u. 47. 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Dani, Győző Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Danis, DávidImre

Cegléd Magyarorszag Törteli út 11 30.314,96 41.525,42 71.840,38

Dr. Danku,Viktória

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Dr. Darnót,Gábor Péter

Budapest Magyarorszag Fillér utca 12. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Daróczi,Andrea

Hajdúböszörmény MagyarorszagKarap Ferencutca 7.

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Page 28: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Darvas,Emília

Budapest Magyarorszag Kapás u. 22. 33.070,87 33.070,87

Dr. Dávid, ÉvaRozális

Halimba Magyarorszag Ady E. U. 15. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Debreczeni,László

Karcag Magyarorszag Zöldfa u. 48. 27.559,06 29.008,47 56.567,53

Dr. Décsey, Kata Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2-8

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Deme, Éva Salgótarján MagyarorszagFüleki utca54-56.

39.370,08 39.370,08

Dr. Demeter,Erzsébet

Szolnok MagyarorszagSzéchenyi Istvánkrt. 43

23.228,35 37.203,39 60.431,74

Dr. Dicső,Ildikó

Mohács Magyarorszag Véradó u. 1 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Dienes,József

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Page 29: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Dobra,Mariann

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 9

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Domenighini,Stella

Budapest Magyarorszag Uzsoki u. 29-41 159.291,34 159.291,34

Dr. Domonyai,István

Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

39.370,08 84.406,78 123.776,86

Dr. Dömötöri,Gyula

Százhalombatta Magyarorszag

2440SzázhalombattaSzent István Tér3

56.692,92 86.440,68 143.133,60

Dr. Dorogi,Gábor

Budapest Magyarorszag Menyecske u. 17. 11.023,62 11.023,62

Dr. Dózsa,Izabella

Budapest MagyarorszagCsalogány u.12/A, 2/3.

14.173,23 14.173,23

Dr. Drabant,Ilona

Akasztó MagyarorszagSzent István u.1.

18.110,24 18.110,24

Page 30: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Drácz, Lajos Sárvár MagyarorszagAlkotmány utca6.

25.984,25 26.822,03 52.806,28

Dr. Dudás, Edit Kecskemét Magyarorszag Hunyadi tér 2 31.102,36 41.525,42 72.627,78

Dr. Ecsedi,László

Pilis Magyarorszag Rákóczi út 43 18.110,24 17.182,20 35.292,44

Dr. Egedi,György

Budapest Magyarorszag Csikó sétány 9 46.685,04 39.830,51 86.515,55

Dr. Elek, Ágnes Szeged Magyarorszag Vadas M. u. 10 27.559,06 26.271,19 53.830,25

Dr. Elhajd,Othmane Taha

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Elkán,Károly

Budapest Magyarorszag Szegedi út 17 31.496,06 40.508,47 72.004,53

Dr. Endre,Veronika

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38. 33.070,87 24.152,54 57.223,41

Page 31: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Entzné Dr.Lőrincz, Tímea

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

14.173,23 14.173,23

Dr. Erdődi,Zoltán

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

23.622,05 48.305,08 71.927,13

Dr. Erdei, Noémi Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Fábián,Antal

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

56.692,92 86.440,68 143.133,60

Dr.Falikejevics,Marianna

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

23.228,35 23.228,35

Dr. Farády,Mária

Sásd MagyarorszagSzent István út23.

27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Faragó, Béla Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Faragó,Katalin

Kecskemét Magyarorszag Bagoly utca 1/A 16.574,80 19.491,53 36.066,33

Page 32: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Farkas,Brigitta

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 23.622,05 48.305,08 71.927,13

Dr. Farkas, Edit Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

17.322,83 17.796,61 35.119,44

Dr. Farkas, Imre Siófok Magyarorszag Semmelweis u. 1. 33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Farkas, Rita Budapest Magyarorszag Villányi út 74. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Farkas,Róbert

Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

39.370,08 39.370,08

Dr. Farkas,Tamás

Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

31.496,06 31.496,06

Dr. Fatér,József

Mohács Magyarorszag Véradó u. 1 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Faust, Klára Budapest Magyarorszag Köves út 1. 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Page 33: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Fedina,Laura

Budapest Magyarorszag Mester u 45 23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Fehér, Ágnes Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt

35.433,07 43.050,85 78.483,92

Dr. Fehér,László

Gyulavári Magyarorszag Széchenyi u. 57. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Fejes,Roland

Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 109.586,61 47.247,46 156.834,07

Dr. Fekete,Ágnes

Nyíregyháza Magyarorszag Víz u. 9. 50.000,00 33.228,81 83.228,81

Dr. Fekete, Éva Tapolca Magyarorszag Ady Endre u. 1-3 25.984,25 33.050,85 59.035,10

Dr. Fekete,Zoltán

Vác MagyarorszagArgenti Döme tér1-3

46.063,00 41.525,42 87.588,42

Dr. FeketeGálfi, József

Miskolc Magyarorszag Andrássy u. 94. 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Page 34: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr.Fekete-Szabó,Gabriella

Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.111

18.897,64 18.897,64

Dr. Felber,Erika

Csorna Magyarorszag Soproni út 64 17.322,83 17.322,83

Dr. Fent, Zoltán Budapest Magyarorszag Üllői út 26 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Fenyőváry,Éva

Budapest MagyarorszagÚjhegyi st.13-15.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Fi, Zsolt Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Finta, Éva Vác MagyarorszagArgenti Döme tér1-3

33.858,27 21.610,17 55.468,44

Dr. Fister,Katalin

Gyöngyös Magyarorszag Dózsa Gy út 18. 28.976,38 28.976,38

Dr. Fodor, ÉvaAnna

Mosonmagyaróvár MagyarorszagSzent Istvánkirály út 89

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 35: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Fodor,Gabriella

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre J. u.2.

45.275,60 71.186,44 116.462,04

Dr. Fodor,Zsuzsanna

Pusztaföldvár Magyarorszag Rákóczi u. 67. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Földesi,János

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

31.496,06 31.496,06

Dr. Fölföldi,Marianna

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

64.000,00 84.406,78 148.406,78

Dr. Fónagy-Sütő,Zoltán

Tiszaújváros Magyarorszag Bethlen G. 11-13 27.559,06 22.033,90 49.592,96

Dr. Forgács,Erika

Mórahalom MagyarorszagMilleneumisétány 3-5.

18.897,64 18.897,64

Dr. Fórizs,Erzsébet

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Füle, Kálmán Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Page 36: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Fülöp, Csaba Budapest MagyarorszagPéterfy Sándoru. 8-20

25.196,85 25.196,85

Dr. Fülöp, Erika Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Füredi, Béla Farmos Magyarorszag Béke utca 5. 13.500,00 33.898,31 47.398,31

Dr. Futó,Szilvia

Felsőörs Magyarorszag hrsz 1121/9 34.645,67 44.067,80 78.713,47

Dr. Füzi,Zsuzsanna

Győr MagyarorszagTáncsics Mihályu. 43

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Gaál, Anita Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Gaál, István Szeged MagyarorszagJózsef Attilasgt. 98

7.086,61 7.086,61

Dr. Gábor,Zoltán

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

33.070,87 24.152,54 57.223,41

Page 37: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Gácsi,Katalin

Szolnok MagyarorszagVerseghy F. Út6-8

50.000,00 47.127,12 97.127,12

Dr. Gajdács,Erika

Dunaújváros Magyarorszag Vasmű út 10 33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Gálfi,Adrienn

Pécs MagyarorszagVeress Endre u.2

64.000,00 25.042,37 89.042,37

Dr. Gálfi, Csaba Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

64.000,00 25.042,37 89.042,37

Dr. Gáll, Károly Mezőtúr MagyarorszagKossuth Lajos u.7-11

42.559,05 96.610,17 139.169,22

Dr. Garanyi,Irma

Szigetvár MagyarorszagSzent Istvánlakótelep 7

68.000,00 68.000,00

Dr. Gáti,Erzsébet

Debrecen Magyarorszag Erzsébet u. 11 17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Geda,Zsuzsanna

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Page 38: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Gelesz, Éva Balatonfüred Magyarorszag Gyógy tér 2 34.645,67 34.645,67

Dr. Gerdán,János

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr.Gergely-Farnos,Erzsébet

Törökbálint MagyarorszagMunkácsy Mihályutca 70.

22.047,24 22.047,24

Dr. Ginat, Lior Drávaszabolcs MagyarorszagKöztársaság tér7.

50.787,41 55.296,61 106.084,02

Dr. Gódi,Szilárd

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13 25.984,25 73.728,81 99.713,06

Dr. Gödölle,Zoltán

Tatabánya Magyarorszag Hősök tere 2 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Gönczy, Béla Nagykőrös Magyarorszag Fáskert u. 1. 17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Gonda,Zoltán

Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 27.559,06 14.406,78 41.965,84

Page 39: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Göndöcs,Rita

Budapest Magyarorszag Bokor u. 17 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Görgey,Csaba

Budapest Magyarorszag Róna u. 196-212. 62.992,12 94.494,86 157.486,98

Dr. Görög, Árpád Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

24.488,19 39.322,03 63.810,22

Dr. Greksa,Erzsébet

Szeged MagyarorszagKorányi fasor8-10

18.110,24 18.110,24

Dr. Gruber,György

Székkutas Magyarorszag IV. Kerület 143 68.000,00 56.271,19 124.271,19

Dr. Gubás, Péter Miskolc MagyarorszagCsabai kapu9-11.

30.314,96 41.525,42 71.840,38

Dr. Gulyás,Mária Gertrúd

Budapest MagyarorszagPap Károly utca10.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Gulyás,Zsuzsanna

Békés MagyarorszagJózsef Attilautca 5

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 40: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Gurabi, Dóra Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

86.614,18 86.614,18

Dr. Guth, Ilona Hatvan MagyarorszagBalassi Bálintút 16

88.582,68 181.572,81 270.155,49

Dr. Guti, Elek Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Gyimesi,Boróka

Budapest Magyarorszag Csongrád u. 2. 11.023,62 11.023,62

Dr. Györbíró,Ildikó

Mezőkövesd Magyarorszag Fülemüle út 2 75.669,30 140.000,01 215.669,31

Dr. György,József

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 24.000,00 31.567,80 55.567,80

Dr. Győri,Erzsébet

Iváncsa Magyarorszag Fő utca 59 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Győri, Imre Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

7.874,02 26.822,03 34.696,05

Page 41: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Gyulai, Ádám Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Gyürky,Melinda

Gyöngyössolymos Magyarorszag Mandulás u. 4 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Haberényi,Pál

Pilisvörösvár Magyarorszag Fő u 188 24.000,00 37.500,00 61.500,00

Dr. Hajdú, Ilona Szentes Magyarorszag Sra F. U. 44-58 36.614,18 39.830,51 76.444,69

Dr. Halász,Ágnes

Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 62.992,12 141.742,30 204.734,42

Dr. Halászy,Zsófia

Budapest Magyarorszag Diadal u. 40 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Hamed, Dávid Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Dr. Hámoriné Dr.Kovács,Erzsébet

Hajdúböszörmény Magyarorszag Árpád u. 45. 36.220,24 78.473,25 114.693,49

Page 42: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. HamvasFumiko, Panna

Budapest Magyarorszag Lehel utca 59. 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Hanyecz,Vince

Méhkerék Magyarorszag Kossuth u. 84 18.110,24 21.144,07 39.254,31

Dr. Haragh,Attila

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Haraszti,Lilla

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 8 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Harmath,Barbara

Budapest MagyarorszagViola u 34-36 b1/12

13.500,00 71.186,44 84.686,44

Dr. Harsányi,Edit

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

31.496,06 22.457,63 53.953,69

Dr. Hasitz,Ágnes

Szentendre Magyarorszag Barackos út 92. 11.023,62 11.023,62

Dr. Hati,Krisztina

Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2.

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 43: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Hegedűs,Lívia

Tiszakécske Magyarorszag Rákóczi út 38. 18.110,24 18.110,24

Dr. Hegyi,Andrea

Zalaegerszeg Magyarorszag Zrínyi u. 1 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Heiglné Dr.Horváth,Nikoletta

Szigethalom MagyarorszagSzabadkai utca71

33.070,87 33.070,87

Dr. Heinrich,Ibolya

Dabas MagyarorszagAdy Endre út122-124

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Hellényi,Éva

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 11.811,02 40.508,47 52.319,49

Dr. Herendi,Mónika

Százhalombatta MagyarorszagCsokonai VitézMihály u. 44

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Herepey,Ágnes

Budapest Magyarorszag Bessenyei u. 27 24.000,00 66.101,69 90.101,69

Dr. Herr, Gyula Zalaegerszeg MagyarorszagPlatán sor 26.III/1

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Page 44: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Hetyei,Erika

Szentes MagyarorszagSima ferenc u44-58

18.897,64 18.897,64

Dr. Hetyéssy,Judit

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 24.796,61 24.796,61

Dr. Hódi, Péter Törökszentmiklós Magyarorszag Pozderka u. 12 18.110,24 19.067,80 37.178,04

Dr. Hollósy,János

Miskolc MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky út 45

40.944,88 61.016,95 101.961,83

Dr. Holpert,Valéria

Budapest Magyarorszag Csobánka tér 6 86.614,18 86.614,18

Dr. Horti, Lehel Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Horváth,Ábel

Budapest Magyarorszag Lehel utca 59. 37.795,28 30.508,47 68.303,75

Dr. Horváth,Ágnes

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5.

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Page 45: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Horváth,Andrea

Budapest MagyarorszagKáldov Adolfutca 5-9

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Horváth,Bernadett

Törökbálint Magyarorszag Munkácsy M u 70 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Horváth,Csaba

Keszthely Magyarorszag Ady Endre u. 2 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Horváth,Csilla

Győr Magyarorszag Zúgó u 2 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Horváth,Ferenc

Nagyiván Magyarorszag Fő u 82 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Horváth,Gabriella

Esztergom Magyarorszag Petőfi S u 26-28 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Horváth,Gabriella

Szeged MagyarorszagMakkosházi krt.25

10.236,22 10.236,22

Dr. Horváth,Ilona

Pápa Magyarorszag Béke tér 2 29.921,26 43.322,03 73.243,29

Dr. Horváth,Judit

Szombathely MagyarorszagKárpáti Kelemenu. 27

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Page 46: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Horváth,Katalin

Jánoshalma Magyarorszag Petőfi u. 1 27.559,06 27.559,06

Dr. Horváth,Katalin

Budapest MagyarorszagÖrs vezér tere23.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Horváth,Katalin

Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4.

19.685,04 19.685,04

Dr. Horváth,László

Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 7.086,61 7.086,61

Dr. Horváth,Tibor

Nagyatád MagyarorszagTallián Andor u.2/A.

36.220,24 76.838,38 113.058,62

Dr. Horváth,Zsuzsanna

Budapest MagyarorszagÚjhegyi stny.13-15

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Horzsa, Éva Budapest Magyarorszag Király u. 19-21. 28.976,38 28.976,38

Dr. Hunyadi,Réka

Karcag Magyarorszag Zöldfa u. 48. 27.559,06 29.008,47 56.567,53

Page 47: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Hussein,Tamás

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 22.834,65 43.898,31 66.732,96

Dr. Husznai,Róbert

Pécs Magyarorszag Ifjúság út 13. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Hutás,Mihály

Budapest Magyarorszag Kőzet u 4/b 47.244,10 94.915,26 142.159,36

Dr. Ignácz,Ágnes

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

11.023,62 15.792,37 26.815,99

Dr. Imreh,Károly

Szepetnek MagyarorszagKossuth Lajos u9

23.622,05 21.186,44 44.808,49

Dr. Imreh, MáriaMagdolna

Dunakeszi Magyarorszag Barátság út 29. 27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Inczefi,Orsolya

Szeged MagyarorszagKorányi fasor8-10

25.984,25 73.728,81 99.713,06

Dr. Ipacs,Mónika

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

23.622,05 48.305,08 71.927,13

Page 48: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Ivancso,Vojtech Béla

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

64.566,93 81.322,03 145.888,96

Dr. Jánky,Ibolya

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

35.023,62 28.644,07 63.667,69

Dr. Jászay,Emese

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Jávorházy,András

Pécs MagyarorszagMunkácsy Mihályutca 2.

31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Jedlinszki,Mária

Szarvas Magyarorszag Rákóczi u. 9/1 27.952,76 54.152,54 82.105,30

Dr. Jeszenszky,Emma

Dunakeszi Magyarorszag Fóti út 35. 21.102,36 21.102,36

Dr. Jex, AnnaRita

Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Jófejű,Etelka

Siófok Magyarorszag Semmelweis u. 1 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 49: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Jónás, Csaba Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

66.370,08 24.796,61 91.166,69

Dr. Jubran,Jihad

Szigetvár MagyarorszagSzent István ltp7

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Juhász,Ferenc

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26. 50.000,00 263.144,06 313.144,06

Dr. Juhász,Lajos László

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr Juhász, Ágnes Budapest Magyarorszag Thököly út 3 33.070,87 33.070,87

Dr. Jurdi, Imad Gyula Magyarorszag Kárpát u. 11. 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Juronics,Katalin

Kapuvár MagyarorszagDr. LumniczerSándor utca 10

33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Kádasi,László

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklós u.1

30.314,96 41.525,42 71.840,38

Page 50: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Káfony,András

Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

25.984,25 28.881,36 54.865,61

Dr. Kaiser,Attila

Pomáz Magyarorszag Jankovich Gy u 2 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Kalmár,László

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Kálnai,Attila

Mosonmagyaróvár Magyarorszag Kápolna tér 3. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Kálvin,István

Kalocsa MagyarorszagKossuth L. u.34-36

62.992,12 102.410,25 165.402,37

Dr. Kancsó,János

Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Kapus,Katalin

Szeged MagyarorszagKorányi Fasor14-15.

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Kapuvári,Viktória

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

33.858,27 33.858,27

Page 51: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Karácsony,Edit

Miskolc Magyarorszag Csalai kapu 9-11 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Karácsony,Éva

Budapest Magyarorszag Párizsi u 7. 41.059,06 65.254,24 106.313,30

Dr. Karakó,Erzsébet

Hajdúdorog Magyarorszag Nánási u. 8. 31.102,36 34.576,27 65.678,63

Dr. Kasuba,Klaudia

Balassagyarmat MagyarorszagRákóczifejedelem út125-127

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Katona,Ágnes

Sopron Magyarorszag Hársfa sor 3 13.500,00 33.898,31 47.398,31

Dr. Katona,Ilona

Budapest Magyarorszag Vasút sor 1. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Kecskés,István

Budapest Magyarorszag Diós árok 1-3. 25.984,25 60.169,49 86.153,74

Dr. Kelemen,Ágnes

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

23.622,05 33.389,83 57.011,88

Page 52: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kelemen,Zoltán

Balatonföldvár Magyarorszag Szabadság tér 1. 36.220,24 36.220,24

Dr. Kercsó,Anita Nicoleta

Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6

19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Kerékgyártó,Mária

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

39.370,08 67.627,12 106.997,20

Dr. Kerényi,Zsuzsanna

Kiskunfélegyháza Magyarorszag Fadrusz J. u. 4. 18.897,64 18.897,64

Dr. Keresztesy,Erzsébet

Százhalombatta MagyarorszagGesztenyés út10.

36.220,24 76.838,38 113.058,62

Dr. Kertész, Éva Siófok MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky utca 26

70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Kertész,Mónika

Nagykanizsa Magyarorszag Teleki út 146 50.000,00 23.563,56 73.563,56

Dr. Kertész,Tekla

Budapest MagyarorszagPodmaniczky u.109

54.000,00 84.406,78 138.406,78

Page 53: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Késői,István

Komló Magyarorszag Majális tér 1 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Kett,Antónia

Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

70.866,14 102.410,25 173.276,39

Dr. Kincses,Vera

Pécs Magyarorszag Petőfi S. u41 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Dr. Király,Róbert

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Király,VitalijIvanovics

Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. KirálynéTóth, Tímea

Budapest MagyarorszagOrsika tér 32/11

64.000,00 64.000,00

Dr. Kismarosi,Tibor

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Kiss,Adrienn

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykörút 44.

35.433,07 43.050,85 78.483,92

Dr. Kiss, Anikó Nyíregyháza Magyarorszag Vay Ádám krt. 7. 27.559,06 19.067,80 46.626,86

Page 54: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kiss, Anikó Budapest MagyarorszagRévész utca10-12.

42.125,98 30.084,75 72.210,73

Dr. Kiss, ArankaZsuzsanna

Kapuvár MagyarorszagDr Lumniczer u10

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Kiss, Attila Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Kiss, Balázs Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Kiss, Ferenc Biharugra Magyarorszag Erzsébet utca 39 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Kiss, Huba Komló Magyarorszag Majális tér 1 33.070,87 26.694,92 59.765,79

Dr. Kiss, Ildikó Zalaegerszeg Magyarorszag Zrínyi u. 1 55.118,11 78.644,06 133.762,17

Dr. Kiss, Irén Szeged Magyarorszag Csanádi u. 34/A 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Page 55: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kiss, József Balatonfüred Magyarorszag Gyógy tér 2 36.220,24 54.604,29 90.824,53

Dr. Kiss,Levente

Kazincbarcika Magyarorszag Május 1. út 56 24.000,00 52.118,64 76.118,64

Dr. Kiss,Levente

Kazincbarcika Magyarorszag Május 1. út 56. 36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Kiss, Tibor Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

24.000,00 24.000,00

Dr. Kiss, Tünde Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5

39.370,08 67.627,12 106.997,20

Dr. Kiss,Valéria

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Kiss Fekete,Beáta

Szeged Magyarorszag Hársfa u. 16/1 18.897,64 18.897,64

Dr. Kiss Ivánka,Emília

Makó Magyarorszag Kálvin u. 24. 18.897,64 18.897,64

Page 56: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kőmíves,Csilla

Budaörs MagyarorszagKossuth Lajos u.9

33.070,87 33.070,87

Dr. Knausz,Márta

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Kohut,László

Balatonfüred Magyarorszag Szabadság u. 5 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Kokrehel,Hajnalka

Bócsa Magyarorszag Rákóczi u 32 11.023,62 11.023,62

Dr. Kollár, Ákos Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

42.125,99 41.525,42 83.651,41

Dr. Kollár,László

Hernád Magyarorszag Fő út 179 38.582,68 31.355,93 69.938,61

Dr. Komáromy,Anette

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

39.370,08 39.370,08

Dr. Komor, EditEdina

Budapest Magyarorszag Batthyány u. 11. 34.645,67 44.067,80 78.713,47

Dr. Koncz, Erika Sóskút Magyarorszag Bem utca 21. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 57: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Koncz,Zsuzsa

Budapest MagyarorszagTétényi út12.-16.

33.070,87 33.070,87

Dr. Kónya,Magdolna

Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr.Könyves-Balázsházi, Ella

Tápiószecső Magyarorszag Honvéd u. 8. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Kopcsa,Dénes

Miskolc Magyarorszag Kerpely A. u. 1. 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Köpe, Andrea Ororsháza Magyarorszag Könd u. 59 15.354,33 37.203,39 52.557,72

Dr. Köpe, CsillaMária

Szikszó Magyarorszag Kálvin tér 21/A 33.070,87 13.347,46 46.418,33

Dr. Kopeczky,Ágnes

Zalaegerszeg MagyarorszagSzent Lászlóutca 30.

44.881,89 58.050,85 102.932,74

Dr. Kopeczky,Ildikó

Zalaegerszeg MagyarorszagSzent Lászlóutca 30.

44.881,89 58.050,85 102.932,74

Page 58: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kormány,Zsolt

Budapest Magyarorszag Zamárdi u.11 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Kósa,Dezider

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Kósa, Ilona Budapest Magyarorszag Fehérvári út 12. 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Koszti,Csaba

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

86.614,18 66.606,83 153.221,01

Dr. Kovács,Ágnes

Veszprém Magyarorszag Szigeti J u 41 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Kovács,Ágota

Budapest MagyarorszagPéterfy Sándoru. 8-20

7.874,02 71.186,44 79.060,46

Dr. Kovács,Antal

Celldömölk MagyarorszagNagy Sándor tér3.

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Kovács,Attila

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Page 59: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kovács,Csaba

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

64.000,00 56.271,19 120.271,19

Dr. Kovács,CSilla

Makó Magyarorszag Kórház utca 2. 18.110,24 23.792,37 41.902,61

Dr. Kovács,Csilla

Budapest MagyarorszagTorbágy u. 5.VI/22

32.283,46 32.283,46

Dr. Kovács,Gabriella

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Dr. Kovács,Ildikó

Budapest MagyarorszagPodmaniczky u.109

33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Kovács,Ilona

Ajka MagyarorszagKorányi Frigyesút 1

24.015,75 47.288,14 71.303,89

Dr. Kovács,Margit

Balatonfüred Magyarorszag Gyógy tér 2 36.220,24 54.604,29 90.824,53

Dr. Kovács,Mária

Budapest Magyarorszag Hősök tere 3 28.976,38 28.976,38

Dr. Kovács,Márton

Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 27.559,06 19.067,80 46.626,86

Page 60: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kovács, Nóra Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

46.456,70 47.457,63 93.914,33

Dr. Kovács,Norbert

Pécs Magyarorszag Rét u. 2. 33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Kovács,Patrícia

Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Kovács,Péter

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Kovács,Róbert

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

79.133,87 102.542,37 181.676,24

Dr. Kovács,Tibor

Balmazújváros MagyarorszagDózsa Györgyutca 5-7.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Kovács,Zsolt

Cegléd Magyarorszag Torbeli út 1-3 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Kovácsik,Csaba

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 70.866,14 70.866,14

Dr.Kovács-Mészáros,Melinda

Székesfehérvár Magyarorszag Esze T u 2 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Page 61: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kováts,László

Budapest Magyarorszag Gyulai Pál u. 2. 31.226,03 81.742,96 112.968,99

Dr. Kövesdi,József

Békés MagyarorszagJózsef Attilautca 5

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Kozma, Anita Kunszentmárton MagyarorszagKossuth Lajos út5

48.110,24 83.220,34 131.330,58

Dr. Kozma,Brigitta

Ráckeve MagyarorszagSzent István tér5

25.984,25 47.457,63 73.441,88

Dr. Kozma, Dezső Budapest MagyarorszagHercegprímás u.14-16

17.322,83 17.796,61 35.119,44

Dr. Kozma, Ottó Nyíregyháza MagyarorszagTornácos utca 1.b. ép.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Králik,László Gábor

Táplánypuszta MagyarorszagMentálhigiénésKözpont

33.858,27 76.271,19 110.129,46

Dr. Krammer,Marianna

Mályi Magyarorszag Munkás u. 104. 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Page 62: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kreutz,Andrea

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

29.527,56 13.135,59 42.663,15

Dr. Krunity,Xénia

Visegrád Magyarorszag Gizella telep 39.370,08 94.915,26 134.285,34

Dr. Kudik,József

Tabdi MagyarorszagSzent István u.3.

18.110,24 19.491,53 37.601,77

Dr. Kukely,Ildikó

Oroszlány Magyarorszag Alkotmány út 2. 17.716,54 22.881,36 40.597,90

Dr. Kukuly, Alla Kivárda MagyarorszagSomogyi Rezső u.6.

27.952,76 28.703,39 56.656,15

Dr. Kukuly,Miklós

Vásárosnamény Magyarorszag Ady u. 5. 27.952,76 28.703,39 56.656,15

Dr. Kun, Attila Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Kun, Elemér Túrkeve Magyarorszag Kálvin u. 3. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 63: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Kun, Katalin Budapest Magyarorszag Óbudai utca 6. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Kun, László Dunavarsány MagyarorszagHabitat utca22-24

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Kupó,Erzsébet

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

17.322,83 17.796,61 35.119,44

Dr. Kővári, ÉvaGabriella

Szigethalom Magyarorszag Szabadkai u. 71. 33.070,87 33.070,87

Dr. Lacó, László Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Dr. Lakner,Lilla Laura

Veszprém Magyarorszag Kórház u. 1 29.617,80 29.617,80

Dr. Lamboy,Beáta

Törökbálint MagyarorszagJózsef Attilautca 35

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Lancz,Andrea

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5

11.023,62 15.792,37 26.815,99

Page 64: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Lányi, Péter Budapest MagyarorszagDózsa György út60

33.070,87 33.070,87

Dr. Lászik,Tibor István

Békés MagyarorszagJózsef Attilautca 5

70.866,14 66.606,83 137.472,97

Dr. László,Csaba

Budapest Magyarorszag Váradi u 15/a 67.322,60 127.385,56 194.708,16

Dr. Lászlóczky,Ágnes

Esztergom MagyarorszagPetőfi S u.26-28

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Lázár,Anette

Pécs Magyarorszag Rókus utca 7/1 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Lázár, Gábor Budapest MagyarorszagAdy Endre út.122.

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Ledniczki,István

Marcali MagyarorszagSzéchenyi u.17-21

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Legli,Veronika

Szombathely Magyarorszag Jáki u 33/b 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Page 65: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Lehőcz, IrmaZsuzsanna

Tatabánya MagyarorszagSemmelweis utca9.

86.614,18 102.410,25 189.024,43

Dr. Lei, Gábor Kalocsa Magyarorszag Újhelyi I. U. 15 18.897,64 18.897,64

Dr. Lencar,Márta

Sajóivánka MagyarorszagSzent István u.2.

7.086,61 38.644,07 45.730,68

Dr. Lengyel,Andrea

Szatymaz MagyarorszagAdy Enre utca32.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Lente, Péter Püspökladány Magyarorszag Kossuth u. 1 16.574,80 25.423,73 41.998,53

Dr. Leskó, Tibor Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

56.692,92 90.025,42 146.718,34

Dr. Lesó, Ibolya Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

24.000,00 24.000,00

Dr. Lieber, Rita Budapest Magyarorszag Diós árok 1. 33.070,87 33.070,87

Page 66: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Liktor,Balázs

Budapest Magyarorszag Diós árok 1. 17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Lipták, Éva Miskolc Magyarorszag Berek kert u. 98 27.952,76 56.389,83 84.342,59

Dr. Lomb, Zoltán Pécs Magyarorszag Jurisics u. 17 25.196,85 26.694,92 51.891,77

Dr. Losonczi,István

Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Losonczy,János

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

19.685,04 17.542,37 37.227,41

Dr. Lovász,Mária

Pécs Magyarorszag Petőfi S. u41 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Dr. Lőricz,Anikó

Budapest Magyarorszag Madarász V. u 22 17.716,54 17.716,54

Dr. Lőrincz,Attila

Dunaújváros MagyarorszagGábor Á. Utca2/A

24.488,19 21.694,92 46.183,11

Page 67: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Maczák,Marianna

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 2.

18.110,24 17.182,20 35.292,44

Dr. Magyar,Balázs

Budapest MagyarorszagÖrs vezér tere23.

33.858,27 33.050,85 66.909,12

Dr. Major, Judit Pécs MagyarorszagJózsef Attila út7.

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Major,László

Budapest MagyarorszagGörgey Artúr u.30

33.070,87 33.070,87

Dr. Major,Miklós

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Major, Tamás Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Majorosi,Károly

Kiskunhalas MagyarorszagDr. MonszpartLászló u. 1

36.220,24 76.838,38 113.058,62

Dr. Majsai,Hedvig

Ádánd Magyarorszag Árpád utca 2/A 27.559,06 27.559,06

Page 68: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Makk, László Szeged Magyarorszag Török u. 3-5 44.881,89 44.881,89

Dr. Makk, LászlóBéla

Szigetvár Magyarorszag Szent I. LTP.7 22.047,24 22.047,24

Dr. Makrai,Tibor

Mátészalka Magyarorszag Kórház utca 2-4. 142.657,48 111.393,11 254.050,59

Dr. Mandik, Éva Békéscsaba Magyarorszag Andrássy u. 58 39.370,08 94.915,26 134.285,34

Dr. Mansour,Bassel

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

31.496,06 45.762,71 77.258,77

Dr. Marázi,László

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Dr. Marián, Éva Pilisvörösvár Magyarorszag Fő u. 188 18.110,24 76.271,19 94.381,43

Dr. Márk, György Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 70.866,14 70.866,14

Page 69: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Maródi,Márta

Komárom MagyarorszagSzéchenyi Istvánutca 2

17.716,54 22.881,36 40.597,90

Dr. Marosi,Gyula

Tiszaújváros MagyarorszagBethlen G. út11-13.

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Marosi, Imre Barcs Magyarorszag Kálmán I. U.10 17.322,83 10.593,22 27.916,05

Dr. Marosvölgyi,Ildikó

Szentendre Magyarorszag Bükköspart 27. 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr Márton, Virág Szeged Magyarorszag Semmelweis tér 1 61.417,33 58.995,76 120.413,09

Dr. Martos,János

Csorna Magyarorszag Soproni út 64 24.488,19 24.237,29 48.725,48

Dr. Martyin,Tibor

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Máté, Imola Budapest MagyarorszagKerékgyártó út47-49

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 70: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Máté,Szilvia

Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 25.984,25 94.915,25 120.899,50

Dr. Máthé, Klára Dombóvár Magyarorszag Kórház u. 39-41 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Matoltsy,András

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2-8

26.000,00 26.000,00

Dr. Mátyás,Klotild

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

39.370,08 67.627,12 106.997,20

Dr. Mátyus, Áron Budapest Magyarorszag Köves út 1 36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Mayer, PéterGyula

Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 2

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Dr. Ménes,István

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Mercs,Genovéva

Tatabánya MagyarorszagDózsa György u.77.

20.551,18 45.084,75 65.635,93

Page 71: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Mertus,Tibor

Ózd Magyarorszag Béke utca 1-3 23.622,05 14.406,78 38.028,83

Dr. Mervai,Ilona

Lippó Magyarorszag Ifjúság utca 6. 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Dr. Meskó,László

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

33.070,87 61.016,95 94.087,82

Dr. Mester,Beáta

Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Mets, Andrea Dunavarsány Magyarorszag Habitat utca 22. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Mézes, Péter Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4

39.370,08 84.406,78 123.776,86

Dr. Mezősi,Emese

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 22.834,65 43.898,31 66.732,96

Dr. Mihalecz,Károly

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

86.614,18 141.742,30 228.356,48

Page 72: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Mihály, Éva Budapest MagyarorszagKádor Adolf u.5-9

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Mihályfalvi,Zita

Berzence MagyarorszagSzabadság tér18.

31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Mike, Judit Nyíregyháza MagyarorszagUngvár sétány35.

60.220,24 54.604,29 114.824,53

Dr. Mikó,Alexandra

Pécs Magyarorszag Ifjúság u 13 19.685,04 57.762,71 77.447,75

Dr. Mikó, Judit Budapest Magyarorszag Kapás u 22 39.370,08 58.983,05 98.353,13

Dr. Miltényi,Csilla

Budapest Magyarorszag Rákos út 77. 17.716,54 17.716,54

Dr. Mód, László Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Modok, János Tatabánya MagyarorszagSemmelweis utca9.

86.614,18 102.410,25 189.024,43

Dr. Mogyoróssy,Sándor Lajos

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 55.118,12 94.915,26 150.033,38

Page 73: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Mohácsi,Gábor

Nagykőrös Magyarorszag Magyar u. 2. 7.086,61 19.322,03 26.408,64

Dr. Mohay,András

Pécs Magyarorszag Ifjúság út 13. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Molnár,Csaba

Göd Magyarorszag Kisfaludy u. 7. 33.070,87 33.070,87

Dr. Molnár,Enikő

Tatabánya Magyarorszag Győri út 10. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Molnár,István

Szomolya Magyarorszag Széchenyi u.1 23.228,35 10.974,58 34.202,93

Dr. Molnár,Myrtill

Szombathely Magyarorszag Garai u. 5 64.000,00 84.406,78 148.406,78

Dr. Molnár,Rozália

Bácsbokod Magyarorszag Hunyadi u. 21. 13.500,00 50.847,46 64.347,46

Dr. Morvay,Adrienn

Szombathely Magyarorszag Selmec u. 1. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Motyovszki,Ákos

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

11.023,62 11.023,62

Page 74: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Mudri, Béla Tiszalúc Magyarorszag Alkotmány u. 8. 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Müller,Gábor

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

24.000,00 34.745,76 58.745,76

Dr. Müller,Zoltán

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 62.992,12 141.742,30 204.734,42

Dr. Musbeh,Yousef

Budapest Magyarorszag Káldor u. 3-5 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Nádor, ÁgnesKatalin

Budapest Magyarorszag Maros u. 16/b 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Nágel,József

Kisbajcs Magyarorszag Arany J u 17 30.708,66 30.508,47 61.217,13

Dr. Nagy, Andrea Pécs MagyarorszagLovász Pál tér1.

39.370,08 39.370,08

Dr. Nagy, Éva Szombathely Magyarorszag Rumi út 74. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Page 75: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Nagy,Filomela

Edelény MagyarorszagDankó Pista út80.

33.858,27 48.305,08 82.163,35

Dr. Nagy, Gábor Kaposvár Magyarorszag Ezredév utca 13. 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Nagy, Gábor Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

35.023,62 66.144,07 101.167,69

Dr. Nagy, István Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Dr. Nagy, István Orosháza Magyarorszag Szabó D. u. 39. 34.645,67 44.067,80 78.713,47

Dr. Nagy, IstvánGéza

Debrecen MagyarorszagBethlen u.11-17.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Nagy, IstvánSzabolcs

Diósd Magyarorszag Kossuth u 24. 45.314,96 59.555,08 104.870,04

Dr. Nagy, Jenő Hódmezővásárhely MagyarorszagDr. Imre Józsefu. 2.

16.574,80 16.574,80

Page 76: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Nagy, Judit Budapest Magyarorszag Hargita utca 1 28.976,38 28.976,38

Dr. Nagy, Judit Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Nagy, Károly Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 53.937,01 70.533,89 124.470,90

Dr. Nagy,Katalin

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencu. 1

55.118,12 55.118,12

Dr. Nagy, Klára Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklós u.1

39.370,08 84.406,78 123.776,86

Dr. Nagy, Lajos Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Nagy, László Székesfehérvár Magyarorszag Várkörút 8. 56.692,92 86.440,68 143.133,60

Dr. Nagy,Magdolna

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96.

50.000,00 47.127,12 97.127,12

Page 77: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Nagy, Mária Békés MagyarorszagJózsef Attilautca 5

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Nagy,Marianna

Kistelek Magyarorszag Kossuth u. 19 18.897,64 18.897,64

Dr. Nagy,Marianna

Budapest Magyarorszag Nagyvárad tér 4 31.496,06 31.496,06

Dr. Nagy,Marianna

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

70.866,14 70.866,14

Dr. Nagy,Marianna

Ajka Magyarorszag Korányi u. 1 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Nagy, Péter Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

40.944,88 61.016,95 101.961,83

Dr.Nagy-Horváth,Zsuzsanna

Szombathely MagyarorszagAngolkert u. 111/a

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Neményi,Ildikó

Ajka MagyarorszagKorányi Frigyesu 1

24.015,75 31.525,42 55.541,17

Page 78: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Nemes,Orsolya

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 22.834,65 43.898,31 66.732,96

Dr. Német,Erzsébet

Edelény MagyarorszagDankó Pista út80.

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Németh,Barna

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 33.070,87 33.070,87

Dr. Németh,Enikő

Budapest Magyarorszag Köves út 1. 70.866,14 102.410,25 173.276,39

Dr. Németh,Erzsébet

Szombathely Magyarorszag Szűrcsapó u. 23. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Németh,Gábor

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Németh,Lajos

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

33.070,87 61.016,95 94.087,82

Dr. Németh,Nikoletta

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Page 79: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Németh Gy.,Zsuzsanna

Győr Magyarorszag Horgas u. 46. 23.622,05 19.067,80 42.689,85

Dr. Nepp, Nelli Pécs MagyarorszagMunkácsy Mihályu. 2

141.742,30 141.742,30

Dr. Netye,Zoltán

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 43.307,09 42.117,80 85.424,89

Dr. Neu, Klára Szentes Magyarorszag Vásáshelyi út 30 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Nógrády,Miklós

Szeged Magyarorszag Semmelweis tér 1 45.669,29 42.372,88 88.042,17

Dr. Nógrády,Miklós

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1. 23.622,05 16.622,88 40.244,93

Dr. Novák, TiborAntal

Szeged Magyarorszag Máté u. 6 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Nsossoné Dr.Nagy, Franciska

Miskolc MagyarorszagSzentgyörgy út42

43.779,52 43.779,52

Dr. Nyilas, Pál Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

45.669,29 61.016,95 106.686,24

Page 80: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Nyirády,Péter

Budapest Magyarorszag Üllői út 26. 45.762,71 45.762,71

Dr. Nyirati,Ildikó

Szeged Magyarorszag Csanádi u. 34/A 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Oláh, Edit Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Olawuyi,Samuel Olayiwola

Érd Magyarorszag Felső u. 39-41. 46.063,00 41.525,42 87.588,42

Dr. Orbán, Győző Fót MagyarorszagSzent Benedek u15

27.559,06 19.067,80 46.626,86

Dr. Orosz, Rita Dömös Magyarorszag Táncsics M. U 23 64.000,00 64.000,00

Dr. Orosz,Viktor

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

29.527,56 13.135,59 42.663,15

Dr. Oroszi,Sándor

Nagykőrös Magyarorszag Fáskert u. 1 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Page 81: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Oszlács,Edit

Szeged MagyarorszagDebreceni u10-14

18.897,64 18.897,64

Dr. Ozorai,Lilla

Szombathely MagyarorszagFaludi F. U. 5/hII/7

29.921,26 57.762,71 87.683,97

Dr. Pajkos,Gábor

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 35.433,07 24.406,78 59.839,85

Dr. Pák, Péter Esztergom MagyarorszagPetőfi Sándor u.26-28

33.070,87 33.070,87

Dr. Pál, Mária Miskolc MagyarorszagTestvérvárosoku. 14

34.645,67 22.033,90 56.679,57

Dr. Pálfi, Anita Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 11.023,62 11.023,62

Dr. Palicsek,Zoltán

Bakonyszentkirály

Magyarorszag Kossuth utca 4 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Pálinkás,Julianna

Tiszakécske Magyarorszag Szolnoki u. 2-4. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Page 82: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Pálmai,Zsolt Ágoston

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

33.858,27 33.858,27

Dr. Palotai, Éva Tát Magyarorszag Fő út 58 36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Palotai,Ilona

Budapest Magyarorszag Thököly út 3 22.047,24 22.047,24

Dr. Pandur,Tünde

Veszprém Magyarorszag Kórház u. 1 33.070,87 13.347,46 46.418,33

Dr. Panka, Tibor Pécs MagyarorszagÉdesanyák útja14.

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Pap, ÉvaMelinda

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Papp, Andrea Szentes Magyarorszag Vásárhelyi út 30 93.700,79 85.928,86 179.629,65

Dr. Papp, Attila Sarkad Magyarorszag Béke stny. 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Papp,Levente

Budapest Magyarorszag Csobánka tér 6. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Page 83: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Papp, Mária Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

23.228,35 23.228,35

Dr. Papp, Zsolt Alsónémedi Magyarorszag Fő út 34. 63.779,30 108.194,31 171.973,61

Dr. Papp,Zsuzsanna

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Paskó, Csaba Jászberény Magyarorszag Szelei út 2 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Pasztuhov,Ágoston

Salgótarján MagyarorszagFüleki utca54-56.

38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Pataki,Zoltán

Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Pataky,István

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Pataky, Pál Vasvár MagyarorszagBendefy Lászlóu. 20-22.

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Page 84: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Patarcsics,Éva

Budapest Magyarorszag Váci út 184. 36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Patocskai,Anna Tünde

Szeged-Szőreg Magyarorszag Szerb u 8 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Pecze,Károly

Budapest MagyarorszagÖrs vezér tere23.

36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Péntek,Zsuzsanna

Ács Magyarorszag Fő u. 58 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Dr. Perényi,Ádám

Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.111.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Perlaki, Pál Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

60.220,24 129.080,48 189.300,72

Dr. Pesti, Anna Mátraháza Magyarorszag Kékestető 27.952,76 14.300,85 42.253,61

Dr. Pető, István Csobánka MagyarorszagAdy Endre utca51.

11.023,62 11.023,62

Page 85: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Péterfi,István

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

46.063,00 41.525,42 87.588,42

Dr. Petik, Edit Onga Magyarorszag Arany J u 16 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Petlyánszki,Gábor

Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 36.220,24 78.473,25 114.693,49

Dr. Pintér,Tamás

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Dr. Piski, ZalánSzabolcs

Pécs Magyarorszag Rákóczi u. 2. 70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Póka, István Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

33.070,87 33.070,87

Dr. Polner, Éva Szeged Magyarorszag Szélső sor 3. 18.897,64 18.897,64

Dr. Pomaházi,Krisztina

Budapest MagyarorszagBocskai u. 37/a2. em. 1

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Pomucz,János

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 27.559,06 25.423,73 52.982,79

Page 86: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Poncsák,Csaba

Miskolc Magyarorszag Latorca út 24 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Poós,Gabriella

Balatonfüred Magyarorszag Gyógy tér 2. 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Dr. Poroszlai,Yvette

Zagyvarékás Magyarorszag Szabadságtér 8. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Pozsiczky,Szilvia

Keszthely Magyarorszag Sopron utca 2. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Prágerné Dr.Kádár, Magdolna

Kunhegyes Magyarorszag Zádor u 11/D. 24.000,00 52.118,64 76.118,64

Dr. Preiszinger,Andrea Rita

Kecskemét Magyarorszag Bagoly utca 1 7.086,61 7.086,61

Dr. Püspök,Szilvia

Szolnok MagyarorszagNagy Imre krt.10. 1. em. 1.

18.110,24 18.110,24

Dr. Pusztai,Géza

Cegléd Magyarorszag Törteli út 11. 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Page 87: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Pusztai,Ildikó

Budapest MagyarorszagOrsika tér 32/11

64.000,00 64.000,00

Dr. Racs, Erika Budapest MagyarorszagErzsébetkirályné útja 47

33.070,87 33.070,87

Dr. Rácz,Beatrix

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 33.070,87 13.347,46 46.418,33

Dr. Ráczpali,László

Kunszentmárton Magyarorszag Kossuth L. u. 5. 27.952,76 54.152,54 82.105,30

Dr. Radeczky,Éva

Érd MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky u. 73.

24.015,75 47.288,14 71.303,89

Dr. Rádi, KláraErika

Kiskunfélegyháza Magyarorszag Hunyadi u. 6. 18.897,64 18.897,64

Dr. Ráduly, ÉvaAdél

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

37.795,28 37.795,28

Dr. Ragány,Tünde

Miskolc Magyarorszag Kandó K. U. 1 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Page 88: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Raiszné Dr.Szakács, Andrea

Mezőcsát Magyarorszag Hősök tere 27.952,76 27.952,76

Dr. Rajnai,László

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út25.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Rakvács,Marianna

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

23.622,05 19.067,80 42.689,85

Dr. Rápolthy,Ildikó

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

58.000,00 37.563,56 95.563,56

Dr. Razouk,Sarkis

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György út20-22.

23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Rédei, CsabaKálmán

Budapest MagyarorszagTétényi út12--16

25.984,25 71.186,44 97.170,69

Dr. Rédey,Karola

Vác MagyarorszagArgenti Döme tér1-3

33.858,27 21.610,17 55.468,44

Dr. Rénes,Loránd

Szeged Magyarorszag Semmelweis tér 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Page 89: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Réti,Sarolta

Miskolc MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky út 45.

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Reza, MoazenKarim

Hatvan Magyarorszag Balassi B. U. 16 23.228,35 18.601,69 41.830,04

Dr. Róka,Richárd

Szeged MagyarorszagKorányi fasor8-10

25.984,25 73.728,81 99.713,06

Dr. Róka, ZoltánJózsef

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

46.063,00 28.813,56 74.876,56

Dr. Róma, István Kunszentmiklós Magyarorszag Kossuth utca 7. 16.574,80 19.491,53 36.066,33

Dr. Rónai, Emese Nyíregyháza MagyarorszagSzent István út68

24.000,00 24.000,00

Dr. Röst,Zsaklin

Ajka MagyarorszagKorányi Frigyesu. 1

23.622,05 19.067,80 42.689,85

Dr. Rovács,Melinda

Nyergesújfalu MagyarorszagKossuth L. U.146.

28.976,38 39.830,51 68.806,89

Page 90: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Ruby,Erzsébet

Budapest Magyarorszag Gyulai Pál u. 2 39.370,08 84.406,78 123.776,86

Dr. Ruml, DóraAdrienn

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyulautca 20.-32.

9.448,82 45.762,71 55.211,53

Dr. Ruttner, Pál Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

56.692,92 90.025,42 146.718,34

Dr. Ruzsa,György

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 10.236,22 19.322,03 29.558,25

Dr. Sabbagh,Usama

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Sági, Balázs Pécs Magyarorszag Pacsirta utca 1. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Salamon,Ágnes

Szekszárd MagyarorszagBéri-Balogh Ádámu. 5-7.

33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Salamon,Terézia

Nyíregyháza MagyarorszagFazekas Jánostér 8.

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Page 91: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Saliba,Gebrail

Nagykáta MagyarorszagDózsa György út46.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Sallay,Katalin

Tatabánya Magyarorszag Vadász utca 26. 28.976,38 28.976,38

Dr. SamirHussein,Abdullah Rageh

Hatvan MagyarorszagBalassi Bálintút 16

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Dr. Sándor,Barbara

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 18.897,64 18.897,64

Dr. Sánta, Tamás Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

109.586,61 109.586,61

Dr. Sári, TamásZsolt

Szeged MagyarorszagVasas SzentPéter u. 1-3.

23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Sárközi,Adrienn

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

11.023,62 11.023,62

Dr. Sarlós,Patrícia

Pécs Magyarorszag Rákóczi u. 2. 135.570,86 154.027,12 289.597,98

Dr. Sárosi,István

Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2 39.370,08 39.370,08

Page 92: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Sárvári,Sándor

Pápa Magyarorszag Vízmű u. 1. 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Scheibli,Zsuzsanna

Mátészalka Magyarorszag Kórház u. 2-4 24.000,00 24.000,00

Dr. Schmidt,György Tibor

Kaposvár Magyarorszag Honvéd u. 55 17.322,83 17.322,83

Dr. Schrádi,Edit

Érd Magyarorszag Felső u. 39-41. 33.858,27 33.050,85 66.909,12

Dr. Schumacher,Edit

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Schuth,Gábor

Mohács Magyarorszag Szepessy tér 7 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Schütz,Andrea

Érd Magyarorszag Balatoni út 66. 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Dr. Schütz,István

Érd Magyarorszag Balatoni út 66. 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Dr. Schwob, Anna Kecskemét MagyarorszagHunyadi Jánostér 6

27.559,06 15.677,97 43.237,03

Page 93: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Sebestyén,Júlia

Budapest Magyarorszag Rákos út 77/a 17.322,83 17.322,83

Dr. Sebők,Andrea

Budapest Magyarorszag Köves út 1. 33.070,87 33.070,87

Dr. Sebők, Rita Székkutas Magyarorszag IV. kerület 143 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Dr. Selyem, Réka Budapest Magyarorszag Tekla utca 2/c 58.000,00 58.000,00

Dr. Senánszky,Miklós

Kisgyőr MagyarorszagKossuth Lajos u11

23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Seres,Zsuzsanna

Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 18.110,24 17.182,20 35.292,44

Dr. Serfőző,Rita

Budapest Magyarorszag Mester u. 45. 68.897,64 72.118,64 141.016,28

Dr. Sikovanyecz,János

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 61.417,33 90.025,42 151.442,75

Page 94: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Simkó,Andrea

Miskolc Magyarorszag Csehov u. 6. 31.102,36 25.000,00 56.102,36

Dr. Simon,Annamária

Budapest Magyarorszag Galopp u. 6. 36.220,24 76.838,38 113.058,62

Dr. Simon,Beatrix

Budapest Magyarorszag Pihenő út 1 31.889,76 56.389,83 88.279,59

Dr. Simon,Erzsébet

Budapest MagyarorszagNagy LajosKirály u 176

23.228,35 34.576,27 57.804,62

Dr. Simon,Ildikó

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13 31.889,76 31.889,76

Dr. Simon, Judit Budapest Magyarorszag Szigony u. 2/b 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr Simon, Higin Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

109.586,61 47.247,46 156.834,07

Dr. Sipos, Edith Dunaújváros Magyarorszag Vasmű út 10 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Page 95: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Sipos, TasAttila

Békéscsaba Magyarorszag Bethlen u. 34. 31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Skapinyecz,József

Debrecen Magyarorszag Erzsébet u. 11 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Smajda,Zsuzsanna

Budapest MagyarorszagFrankel Leó u.31.

31.496,06 40.508,47 72.004,53

Dr. Sóki, Enikő Nyíregyháza MagyarorszagSzent István út26

11.023,62 31.583,90 42.607,52

Dr. Sólyomvári,Mária

Miskolc MagyarorszagKossuth Lajos u.4. 2. em. 2.

19.685,04 17.542,37 37.227,41

Dr. Somi,Adrienn

Balatonfüred Magyarorszag Gyógy tér 2 24.488,19 32.542,37 57.030,56

Dr. Somorjai,Béla

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Dr. Somoskövi,Csilla

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.000,00 27.000,00

Page 96: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Sonkodi,Gábor

Székkutas Magyarorszag IV. kerület 143 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Dr. Soós,Annamária

Nagykőrös Magyarorszag Bolgár u. 4. 16.574,80 25.423,73 41.998,53

Dr. Soós, István Gyula Magyarorszag Bocskai u. 5. 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Dr. Spák, LászlóIstván

Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 30.314,96 41.525,42 71.840,38

Dr. Spiák,Marianna

Hódmezővásárhely MagyarorszagMedgyessy F u6/c

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Spitzmüller,Nóra

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

55.118,12 55.118,12

Dr. Srajber,Kornélia

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Stadler,Péter Pál

Budapest Magyarorszag Diós árok 1. 39.370,08 84.406,78 123.776,86

Page 97: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Steinbach,Zsolt

Budapest Magyarorszag Lehel utca 59. 33.858,27 22.033,90 55.892,17

Dr. Sőth, Ervin Vasvár Magyarorszag Árpád tér 4/A 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Dr. Svarsnig,Lajos

Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 46.063,00 40.677,96 86.740,96

Dr. Svéd, Attila Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Svéd, JánosSzigetszentmiklós

Magyarorszag Viola utca 1 11.023,62 11.023,62

Dr. Szabó, Ágnes Zsombó Magyarorszag Alkotmány utca 2 27.559,06 26.271,19 53.830,25

Dr. Szabó,Andrea

Siófok Magyarorszag Kandó K. U. 7. 36.220,24 37.795,28 74.015,52

Dr. Szabó, Éva Solymár Magyarorszag Rákóczi u. 2. 11.023,62 11.023,62

Page 98: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szabó, Éva Csolnok Magyarorszag Szedres utca 5. 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Dr. Szabó, Éva Nádudvar Magyarorszag Fő u. 141. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Szabó,György

Budapest Magyarorszag Csengery u. 25 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Szabó,Ibolya

Győr Magyarorszag Pándzsa u. 47. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Szabó, Imre Siófok Magyarorszag Semmelweis u. 1. 53.937,01 20.305,08 74.242,09

Dr. Szabó, Ivett Cegléd Magyarorszag Gubody utca 3/a 11.023,62 11.023,62

Dr. Szabó,József

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

159.291,34 97.966,10 257.257,44

Dr. Szabó, Judit Szombathely MagyarorszagNádasdy F. u.43.

30.708,66 30.508,47 61.217,13

Dr. Szabó,Károly

Mezőtúr Magyarorszag Kossuth u. 9-11. 31.496,06 20.254,24 51.750,30

Page 99: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szabó,Károly

Nagykőrös Magyarorszag Fáskert u. 1 18.110,24 21.144,07 39.254,31

Dr. Szabó,Kornél

Szeged MagyarorszagVasas SzentPéter u. 1-3.

46.063,00 140.337,65 186.400,65

Dr. Szabó,László

Kistarcsa MagyarorszagSemmelweis tér1.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Szabó,László

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Szabó,Nikolett

Budapest MagyarorszagSósmocsár u.1-3.

34.645,67 44.067,80 78.713,47

Dr. Szabó, PéterLóránt

Bajót MagyarorszagKossuth L. Utca122/A

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Szabó,Valéria Tünde

Budapest Magyarorszag Fehérvári út 12. 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Szabó,Zoltán

Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

31.102,36 31.102,36

Page 100: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szabó,Zoltán

Sarkad Magyarorszag Gyulai út 8/A 24.000,00 24.000,00

Dr. Szabolcsi,Kristóf

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68.

23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Szajbert,Teréz

Budapest Magyarorszag Kapás u 22 25.196,85 25.196,85

Dr. Szakács,Ibolya

Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2

50.000,00 47.127,12 97.127,12

Dr. Szakács,István

Zirc MagyarorszagJózsef Attila u.17-19

55.118,12 94.915,26 150.033,38

Dr. Szakál,Enikő

Budapest MagyarorszagFrankel Leó utca54

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Szakolczai,Annamária

Szentendre MagyarorszagDunakanyar körút32.

21.102,36 21.102,36

Dr. Szalai,Orsolya

Sopron MagyarorszagVárkerület u.114

33.070,87 13.347,46 46.418,33

Page 101: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szamos,Györgyi

Komló MagyarorszagKöztársaság u.13.

23.228,35 41.525,42 64.753,77

Dr. Szaniszló,István

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Szántai,Gábor

Hódmezővásárhely Magyarorszag Lánc u. 10. 34.645,67 22.033,90 56.679,57

Dr. Szántó,Ágnes

Makó Magyarorszag Kórház utca 2. 36.614,18 39.830,51 76.444,69

Dr. Szántó, Jenő Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

86.614,18 141.742,30 228.356,48

Dr. Szaszkó,János

Tiszafüred Magyarorszag Rózsadomb u. 22. 7.086,61 12.542,37 19.628,98

Dr. Szatmári,Zoltán

Kazincbarcika Magyarorszag Május 1. út 56 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Szűcs,Ildikó

Dáka MagyarorszagDózsa György u.23

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Page 102: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szűcs, Judit Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 26.000,00 76.792,37 102.792,37

Dr. Szőczei,Beáta

Budapest Magyarorszag Ady Endre út 122 23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Szeberényi,Tamás

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 18.622,05 37.288,14 55.910,19

Dr. Szécsi,Attila

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Dr. Székely,Anita

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Dr. Székely,István

Budapest Magyarorszag Mester u. 45. 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Székely,Mária

Budapest MagyarorszagHercegprímás u.14-16

24.488,19 31.694,92 56.183,11

Dr. Szekeres,Norbert

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 86.614,18 102.410,25 189.024,43

Page 103: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szekeres,Szilvia

Sándorfalva Magyarorszag Őz u. 20 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Szelva,István

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György út20-22.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Szemenyei,Ágnes

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

24.488,19 31.694,92 56.183,11

Dr. Szemere,Julianna

Budapest MagyarorszagGyörgy Aladárutca 44-46.

11.023,62 11.023,62

Dr. Szénási,Levente

Nagyszénás Magyarorszag Béke u. 28. 16.574,80 25.423,73 41.998,53

Dr. Szénási,Szilvia

Szolnok MagyarorszagKolozsvári utca23

18.110,24 17.182,20 35.292,44

Dr. Szendi,László

Budapest Magyarorszag Hermina út 7 17.716,54 17.716,54

Dr. Szendrei,Ferenc

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44

46.063,00 41.525,42 87.588,42

Page 104: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szenes, ÉvaJulianna

Komárom MagyarorszagSzéchenyi Istvánutca 2

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Szente,Szilvia

Szentendre Magyarorszag Bükkös part 27 11.023,62 11.023,62

Dr.Szentgyörgyi,Piroska

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72.

27.559,06 26.271,19 53.830,25

Dr. Szepes,Andrea

Kecskemét Magyarorszag Balaton u. 17 62.992,12 141.742,30 204.734,42

Dr. Szerencsi,Regina

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 7.874,02 38.983,05 46.857,07

Dr. Szigeti,József

Mohács Magyarorszag Szepessy tér 7 36.220,24 36.220,24

Dr. Szihalmy,Ildikó

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

24.803,15 13.135,59 37.938,74

Dr. Sziklai,Lajos

Bátaszék Magyarorszag Kossuth u. 54 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Page 105: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szikora,György

Szeged MagyarorszagVasas SzentPéter u. 1-3.

75.984,26 102.542,37 178.526,63

Dr. Szilágyi,Annamária

Békéscsaba Magyarorszag Árpád sor 6. 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Szilágyi,Erzsébet

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

62.992,12 30.803,41 93.795,53

Dr. Szilágyi,Vivien Judit

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

46.063,00 28.813,56 74.876,56

Dr. Szita,István

Veszprém Magyarorszag Kórház u. 1. 33.070,87 24.152,54 57.223,41

Dr. Szitaru,Viktória

Hatvan MagyarorszagBalassi Bálintút 16

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Szőke, Beáta Pécs Magyarorszag Rókus u. 7/1 31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Szőke, Péter Tarcal Magyarorszag Fő u. 64. 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Dr. Szloszár,Márta

Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7,

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 106: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Szobeczki,Csanád

Miskolc MagyarorszagSzentgyörgy u.25.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Szokó, Márta Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Szolnoki,Erzsébet

Karcag Magyarorszag Zöldfa u. 48 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Szopkó,László Csaba

Budapest MagyarorszagAdy Endre út122..

33.070,87 33.070,87

Dr. Szucsik,Zsolt

Eger Magyarorszag Petőfi S u 1/b 15.354,33 15.354,33

Dr. Szujó,Szabina

Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 22.834,65 43.898,31 66.732,96

Dr. Tagainé Dr.Borbély,Marianna

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 39.370,08 84.406,78 123.776,86

Dr. Takács,István

Siófok Magyarorszag Semmelweis u. 1 42.125,99 42.125,99

Dr. Takács, Máté Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6

33.070,87 29.617,80 62.688,67

Page 107: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Tänczer,Tímea

Budapest MagyarorszagGörgey Artúr tér8

27.559,06 30.508,47 58.067,53

Dr. Tankó, Magda Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Tar, Balázs Nyíregyháza MagyarorszagSzent Istvánutca 68

60.220,24 54.604,29 114.824,53

Dr. Tarajossy,Zsuzsanna

Szentes MagyarorszagSima Ferenc utca44-58

23.228,35 37.203,39 60.431,74

Dr. Tárczy,Csaba Zoltán

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

23.622,05 14.406,78 38.028,83

Dr. Tari,Rozália

Szajk Magyarorszag Kossuth u. 1/a 23.228,35 23.940,68 47.169,03

Dr. Tasi, Róbert Budapest MagyarorszagTétényi út12.-16.

23.622,05 23.622,05

Dr. Tatár,Gyöngyi

Budapest Magyarorszag Csobánka tér 6 84.976,38 39.322,03 124.298,41

Page 108: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Tatár, Péter Budapest MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky út 33

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Dr. Téglás,Zsuzsanna

Kaskantyú Magyarorszag Vasút u. 1/a 18.110,24 19.491,53 37.601,77

Dr. Telek, Judit Szombathely MagyarorszagNádasdy F. u.43.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Theisz,János

Budapest MagyarorszagTétényi út12-16.

25.984,25 71.186,44 97.170,69

Dr. Tinusz,Katalin

Baja Magyarorszag Rókus u. 10. 18.897,64 18.897,64

Dr. Tinusz,Katalin

Baja Magyarorszag Rókus u. 10 70.866,14 70.866,14

Dr. Tirkala,Zsolt

Tiszakeszi MagyarorszagKözségháza u.37.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Dr. Tófalvi,Irén

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

59.055,12 107.457,63 166.512,75

Dr. Tollas,Tímea

Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6.

23.622,05 14.406,78 38.028,83

Page 109: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Törőcsik,Kálmán

Kecskemét MagyarorszagKossuth Lajosutca 79.

16.574,80 19.491,53 36.066,33

Dr. Toriska,Tibor

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

36.220,24 76.838,38 113.058,62

Dr. Tormási,Imre

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

53.937,01 70.533,89 124.470,90

Dr. Tornai,Tamás

Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

33.070,87 33.070,87

Dr. Török,István

Szeged MagyarorszagSemmelweis utca6.

14.173,23 14.173,23

Dr. Török,Julianna

Békéscsaba MagyarorszagKőmíves Kelemensor 36.

70.866,14 102.410,25 173.276,39

Dr. Török, Péter Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 31.496,06 31.496,06

Dr. Török, PéterÁdám

Bicske Magyarorszag Kossuth tér 17. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 110: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Tóth, Anita Encs Magyarorszag Fő út 99. 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Tóth,Annamária

Budapest Magyarorszag Thököly út 3 17.716,54 17.716,54

Dr. Tóth, Enikő Kecskemét Magyarorszag Ceglédi út 28 30.708,66 57.457,62 88.166,28

Dr. Tóth, Gábor Baja Magyarorszag Rókus u. 10 159.291,34 97.966,10 257.257,44

Dr. Tóth, IldikóKatalin

Budapest Magyarorszag Tátra u. 11 61.417,09 85.012,68 146.429,77

Dr. Tóth, József Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 83.858,28 102.542,37 186.400,65

Dr. Tóth, Kálmán Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96.

28.976,38 28.976,38

Dr. Tóth, Károly Kistarcsa MagyarorszagSemmelweis tér1.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Tóth,Katalin

Eger MagyarorszagSzéchenyi utca27-29

24.488,19 35.593,22 60.081,41

Page 111: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Tóth,Levente

Budapest Magyarorszag Tétényi út 12-16 33.070,87 33.070,87

Dr. Tóth,Levente László

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

11.023,62 11.023,62

Dr. Tóth, Renáta Szombathely Magyarorszag Farkas u. 9 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Tóth, Sándor Miskolc MagyarorszagPerczel Mór u..45/b fszt 1.

23.228,35 33.898,31 57.126,66

Dr. Tóth, Tamás Dombóvár Magyarorszag Kórház u. 39-41 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Tóth, Tibor Kiskunmajsa Magyarorszag Árpád u. 10. 31.102,36 41.525,42 72.627,78

Dr. Tóth, Tímea Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Dr. Tóth, Zoltán Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Page 112: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Tóth, Zoltán Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 68.000,00 68.000,00

Dr. Tóth,Zsuzsanna

Debrecen Magyarorszag Egyetem tér 1. 86.614,18 141.742,30 228.356,48

Dr. TóthGergely, Ágnes

Budapest Magyarorszag Üllői út 86. 23.622,05 23.622,05

Dr. Tóvaj,Katalin

Budapest MagyarorszagZsókavár u.42-44.

27.559,06 31.355,93 58.914,99

Dr. Trombitás,Annamária

Sarkad Magyarorszag Béke Sétány 5 14.212,60 14.212,60

Dr. Turi, Tibor Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Túri, József Cegléd Magyarorszag Ady E. U. 16 7.086,61 19.322,03 26.408,64

Dr. Tűzkő, Judit Szerencs Magyarorszag Bekecsi út 10 23.228,35 33.898,31 57.126,66

Page 113: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Ugocsai,Katalin

Deszk Magyarorszag Alkotmány u. 36 27.952,76 54.152,54 82.105,30

Dr. Ujhelyi,Erzsébet

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Dr. Urbán, Márta Budapest MagyarorszagTétényi út12.-16.

69.685,05 55.932,20 125.617,25

Dr. Urbantsok,Judit

Budakalász Magyarorszag Fürj u. 22 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Vadász,Gyöngyvér

Mohács Magyarorszag Szepessy tér 7 19.685,04 39.830,51 59.515,55

Dr. Vág,Marianne

Szentgotthárd Magyarorszag Hunyadi utca 18 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Vagács,Tibor

Budapest MagyarorszagGörgey Artúr u.30

33.070,87 33.070,87

Dr. Vajóczki,Csaba

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 19.685,04 17.542,37 37.227,41

Page 114: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Valach,Erzsébet

Szeged MagyarorszagKálvária sugárút57

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Valco, Emese Nagykőrös Magyarorszag Fáskert u. 1 24.488,19 35.593,22 60.081,41

Dr. Valkai,Teréz

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

64.000,00 64.000,00

Dr. Valki,Ferenc

Budakalász Magyarorszag Fürj u. 22 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Dr. Vangel,Sándor

Debrecen Magyarorszag Erzsébet u. 11 24.000,00 24.000,00

Dr. Várallyay,Zoltán

Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2-4.

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Dr. Varga, Anita Pásztó MagyarorszagSemmelweis u.15-17

15.354,33 15.354,33

Dr. Varga,Erzsébet

Miskolc Magyarorszag Károly utca 29 27.559,06 31.355,93 58.914,99

Page 115: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Varga,György

Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Dr. Varga, Ilona Törökbálint MagyarorszagMunkácsy Mihályutca 70

22.047,24 22.047,24

Dr. Varga,Kornél

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Varga, Mária Komárom MagyarorszagSzéchenyi Istvánutca 2.

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Varga, Márta Budapest MagyarorszagMaglódi út89-91.

23.622,05 25.423,73 49.045,78

Dr. Varga-Tóth,Andrea

Szeged Magyarorszag Semmelweis tér 1 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Vargha, Edit Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

27.559,06 27.559,06

Dr. Várhegyi,Anikó

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Page 116: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Varjú,Cecília

Pécs Magyarorszag Akác u. 1. 142.372,88 142.372,88

Dr. Várkonyi,Katalin

Makó Magyarorszag tulipán utca 40. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Várnai,Beáta

Budapest Magyarorszag Köves út 1 41.732,29 31.355,93 73.088,22

Dr. Varnyú,András

Kecskemét Magyarorszag Balaton utca 17. 33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Varsányi,Mária

Dunaújváros Magyarorszag Alkotás u. 7. 28.976,38 39.830,51 68.806,89

Dr. Vasadi,Zsuzsanna

Budapest Magyarorszag Köves út 1. 11.023,62 11.023,62

Dr. Vass, Gábor Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.111.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Vassné Dr.Benedek, Anna

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklós u.1

17.716,54 39.830,51 57.547,05

Dr. Vasvári,Gergely Pál

Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

86.614,18 141.742,30 228.356,48

Page 117: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Vecsei,Magdolna

érd Magyarorszag Felső u. 39-41 11.023,62 28.644,07 39.667,69

Dr. Vecsey,Zsuzsanna

Zalaegerszeg Magyarorszag Zrínyi u. 1 27.559,06 40.508,47 68.067,53

Dr. Végh, Zoltán Tapolca Magyarorszag Ady Endre u. 1 13.500,00 33.898,31 47.398,31

Dr. Veisz, Tamás Ajka MagyarorszagKorányi Frigyesu 1

70.866,14 141.742,30 212.608,44

Dr. Velkei,Tamás

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 33.070,87 29.617,80 62.688,67

Dr. Veréb, Ilona Nyékládháza Magyarorszag Széchenyi u 48. 46.456,70 61.144,07 107.600,77

Dr. Vereckei,Gabriella

Budapest Magyarorszag Vörösvári út 88 14.173,23 14.173,23

Dr. Vermes, Imre Szombathely Magyarorszag Semmelweis u. 2. 23.622,05 20.305,08 43.927,13

Page 118: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Versényi,Tibor

Budapest MagyarorszagVidegrádi u.47/2

23.622,05 14.406,78 38.028,83

Dr. Vetter,Remig Virgil

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2 24.000,00 22.033,90 46.033,90

Dr. Vida, Béla Szekszárd MagyarorszagBéri Balogh Ádámu. 5-7

30.314,96 41.525,42 71.840,38

Dr. Vig, István Szentes MagyarorszagVörösmarty u.4/a

7.086,61 19.322,03 26.408,64

Dr. Vincz,István

Székesfehérvár Magyarorszag Seregélyesi út 3 86.614,18 95.639,26 182.253,44

Dr. Vincze,Emőke

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Dr. Vincze,Tibor

Szikszó Magyarorszag Kálvin tér 21/A 33.070,87 13.347,46 46.418,33

Dr. Virág,Krisztina

Hódmezővásárhely MagyarorszagMóricz Zs. u.72.

31.102,36 42.372,88 73.475,24

Page 119: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Virág,László Attila

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Dr. Visy, László Győr MagyarorszagTáncsics Mihályu. 43

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr.Volosinovszki,Hajnalka

Szeged Magyarorszag Tisza Lajos u 97 25.196,85 25.196,85

Dr. Vörös,Mariann

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr. Wagner,Geraldine

Budapest MagyarorszagFegyvernek utca52.

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Dr. Wágner,Antal Tibor

Budapest Magyarorszag Katymár köz 4. 25.984,25 43.322,03 69.306,28

Dr. Walter,Ferenc

Baja MagyarorszagCzirfusz Ferencu. 31

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Watti,Jezdancher

Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

31.496,03 81.742,96 113.238,99

Page 120: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Wéber,Balázs

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

36.220,24 73.568,66 109.788,90

Dr. Wenczl,Miklós

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Dr. Wolf, Ferenc Nagykőrös Magyarorszag Dévai u. 11 18.110,24 18.110,24

Dr. Zádori,Dénes

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 6 27.000,00 49.593,22 76.593,22

Dr. Zádori, Máté Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 10.236,22 13.898,31 24.134,53

Dr. Zahorán,Ágnes

Gyula Magyarorszag Várkert utca 2. 64.000,00 56.271,19 120.271,19

Dr. Zavodni,István

Budapest Magyarorszag Szegedi út 17. 31.496,06 31.496,06

Dr. Zellner,Ágnes Katalin

Budapest Magyarorszag Révész u. 10-12 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Page 121: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Zrupkó,Ferenc

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2 23.622,05 20.305,08 43.927,13

Dr. Zsákai,Zsolt

Kaposvár MagyarorszagIrányi Dánielutca 12.

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Dr. Zsámboki,Gabriella

Budapest Magyarorszag Diósárok u 1 65.000,00 26.800,00 91.800,00

Dr. Zsigmond,Zita

Nagykőrös Magyarorszag Fáskert u. 1 24.000,00 37.500,00 61.500,00

Dr. Zsiray,Zsolt

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

38.188,98 41.525,42 79.714,40

Dr. Zsolnai,Gyöngyi

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Dr.Al-Shamiry,Abdul Rakeb

Sárvár MagyarorszagRákóczi Ferencu. 30

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Draskóczy,Miklós

Szeged MagyarorszagKorányi fasor14-15

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Page 122: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dudás, Anikó Monor MagyarorszagBalassi Bálintutca 1

24.000,00 66.101,69 90.101,69

Edina, Dr.Mészáros

Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

27.952,76 23.389,83 51.342,59

Edit, Dr. Dezső Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

24.015,75 47.118,64 71.134,39

Egyed, Katalin Szeged Magyarorszag Csanádi u. 34/A. 86.614,18 102.410,25 189.024,43

Eleonóra, Dr.Garancz

Százhalombatta Magyarorszag Gesztenyés út 10 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Eleonóra, Dr.Veres

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 59.055,12 39.830,51 98.885,63

Emil, Dr. Frank Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 35.433,07 35.433,07

Endre, Dr. Pál Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 39.370,08 58.983,05 98.353,13

Page 123: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Endre Zoltán,Dr. Balogh

Berettyóújfalu MagyarorszagOrbán Balázs tér1

29.921,26 98.305,08 128.226,34

Enikő, Dr. Boda Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

29.921,26 94.915,25 124.836,51

Erika, Dr.Barczi

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

26.377,95 47.245,76 73.623,71

Erzsébet, Dr.Varga

Miskolc Magyarorszag Kerpely A. u. 1. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Eszter, Dr.Majer

Dombóvár Magyarorszag Kórház u. 39-41 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Eszter Daniella,Dr.Reismann-Juhász

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Éva, Dr. Dobrai Gyöngyös MagyarorszagDózsa György u.20

27.000,00 27.000,00

Éva, Dr. Gáll Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

23.228,35 23.228,35

Page 124: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Éva, Dr. Juhász Budapest Magyarorszag Mikszáth tér 4. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Éva, Dr. Vizi Budapest Magyarorszag Pihenő út 1. 31.889,76 56.389,83 88.279,59

Fáczán, Márta Budapest Magyarorszag Ady E. út 122 27.559,06 27.559,06

Fekete, Antal Budapest. MagyarorszagÖrs vezér tér23.

23.622,05 29.008,47 52.630,52

Félix, Dr.Bencsik

Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 39.370,08 39.370,08

Ferenc, Dr.Jaklovics

Nagyatád MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky Endre utca 1

37.795,28 61.016,95 98.812,23

Ferenc, Dr.Kovács

Budapest Magyarorszag Maglódi út 89-91 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Ferenc, Dr.Zeleni

Sopron MagyarorszagAdy Endre utca34.

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 125: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Ferenc, Dr.Zselló

Győr MagyarorszagBajcsy-Zsilinszky út 68

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Ferenc, Prof.Dr. Nagy

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Fürszt, Ágnes Budapest MagyarorszagGörgey Artúr tér8

17.716,54 17.716,54

Gábor, Dr. Dandé Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

109.586,61 54.516,87 164.103,48

Gábor, Dr.Gulyás

Nyíregyháza Magyarorszag Körte u. 16/B 13.500,00 47.457,63 60.957,63

Gábor, Dr.Horvatics

Budapest MagyarorszagBartók Béla út92

26.000,00 51.194,92 77.194,92

Gábor, Dr. Kónya Balatonkeresztúr Magyarorszag Zrínyi u. 2. 13.500,00 47.457,63 60.957,63

Gábor, Dr. Nagy Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 126: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Gabriella, Dr.Jakab

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 7.874,02 7.874,02

Gabriella, Dr.Nagy

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Gabriella Mária,Dr. Katona

Budapest MagyarorszagFrankel Leó út62

39.370,08 67.627,12 106.997,20

Gergely, Dr.Kovács

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

27.952,76 35.084,75 63.037,51

Gergely, Dr.Sebő

Kazincbarcika Magyarorszag Május 1. út 56 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Gerócs,Zsuzsanna

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2-8

23.622,05 21.186,44 44.808,49

Géza, Dr. Nagy Budapest MagyarorszagSzentkirályi út46.

39.370,08 38.135,59 77.505,67

Gyöngyi, Dr.Takács

Nyíregyháza Magyarorszag Bocskai u. 73 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 127: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Gyöngyvér, Dr.Birkás

Pécs Magyarorszag Akác u. 1. 27.000,00 24.796,61 51.796,61

György, Dr. Ámon Esztergom MagyarorszagPetőfi Sándor u.26-28

46.850,36 118.946,35 165.796,71

György, Dr.Szlovák

Kiskunhalas MagyarorszagDr. MonszpartLászló u. 1

25.984,25 28.881,36 54.865,61

Györgyi Beáta,Dr. Kovács

Győr MagyarorszagVáci Mihály utca6

26.000,00 51.194,92 77.194,92

H. Nagy, Katalin Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Halász, Ilona Tatabánya MagyarorszagII., Dózsa Gy.u. 77

27.559,06 47.457,63 75.016,69

Harcsa, Bea Budapest MagyarorszagAlbert Flóriánút 5-7

70.866,14 141.742,30 212.608,44

Harmos, Csaba Cegléd Magyarorszag Fürdő út 27. 23.622,05 29.008,47 52.630,52

Page 128: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Hayder, AbdulKarim

Szeghalom Magyarorszag Dózsa u. 34 7.086,61 19.322,03 26.408,64

HorváthnéKállai, Éva

Budapest Magyarorszag Üllői út 86. 22.834,65 22.834,65

Hunya, Katalin Békéscsaba Magyarorszag Trefort u. 3. 18.897,64 18.897,64

Ignác, Dr. Szabó Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6

26.000,00 26.000,00

Ildikó, Dr. Nagy Budapest MagyarorszagRévész utca10-12.

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Ildikó, Dr.Siska

Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 50.000,00 30.177,97 80.177,97

Ildikó, Dr.Vámos

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Ildikó, MácsiknéHeinrich

Budapest Magyarorszag Pihenő út 1. 19.685,04 29.576,27 49.261,31

Page 129: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Ilona, Dr.Ficsor

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

89.370,08 47.127,12 136.497,20

Ilyés, AnnaMária

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 55.118,12 55.118,12

Irén, Dr.Petrovszki

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Irén, Dr. Szeri Budapest Magyarorszag Rákos út 77/a 31.889,76 40.423,73 72.313,49

Irma, Dr. Huszár Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

7.874,02 7.874,02

István, Dr.Berhés

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

23.228,35 23.228,35

István, Dr.Bittera

Szeged MagyarorszagTisza Lajos krt.107.

11.811,02 40.508,47 52.319,49

István, Dr.Fekete

Budaörs Magyarorszag Szarka u. 5 59.448,59 92.170,35 151.618,94

Page 130: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

István, Dr.Földváry

Felsőszentmiklós Magyarorszag Ifjúság tér 11. 13.500,00 33.898,31 47.398,31

István, Dr.Kocsis

Jászkarajenő MagyarorszagTáncsics Mihályu. 57

13.500,00 71.186,44 84.686,44

István, Dr.Opsitos

Várpalota Magyarorszag Polyán u. 2 13.500,00 36.610,17 50.110,17

István, Dr.Resli

Cegléd Magyarorszag Kölcsey tér 11. 13.500,00 71.186,44 84.686,44

István, Dr.Ruzsics

Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 24.015,75 24.015,75

István, Dr.Szita

Paks Magyarorszag Barátság u. 2. 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Istvánné, Dr.Molnár

Szomolya Magyarorszag Széchenyi u. 1 2.755,91 10.974,58 13.730,49

Izsák, Béláné Tab MagyarorszagKossuth Lajosutca

7.874,02 17.796,61 25.670,63

Jacklné Szamosi,Csilla

Pécs Magyarorszag Lánc utca 12 24.488,19 45.084,75 69.572,94

Page 131: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

János, Dr. Hudák Orosháza Magyarorszag Könd u. 59 7.874,02 47.457,63 55.331,65

János, Dr. Plósz Debrecen MagyarorszagBartók Béla út2-26

25.984,25 98.305,08 124.289,33

János Géza, Dr.Abonyi

Eger MagyarorszagMarkhót Ferencutca 1

23.228,35 23.228,35

Jánosné, Delegán Budapest MagyarorszagHunyadvár utca43/b

12.204,72 18.813,56 31.018,28

Jánosné, Szita Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

50.000,00 30.177,97 80.177,97

Jobbágy, Tamás Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 94.488,19 38.135,59 132.623,78

Jolán, Juhász Budapest Magyarorszag Pihenő út 1. 19.685,04 29.576,27 49.261,31

József, Dr.Kalmár

Agárd MagyarorszagGárdonyi Géza u.36-38

37.122,05 109.322,03 146.444,08

József, Dr.Lippai

Budapest Magyarorszag Köves út 1 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 132: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

József, Menyhárt Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 8 19.685,04 29.576,27 49.261,31

József Flórián,Dr. Baracska

Szentendre MagyarorszagPaprikabíró u.21

13.500,00 33.898,31 47.398,31

Józsefné, Valkó Kaposvár MagyarorszagTallián Gyulautca 20.-32.

12.204,72 47.288,14 59.492,86

Judit, Dr. Joó Cegléd Magyarorszag Gubody utca 3/a 109.586,61 54.516,87 164.103,48

Judit, Dr.Lipkovics

Füzesabony MagyarorszagRákóczi Ferencút 36-40

23.228,35 23.228,35

Judit, Dr.Szigeti

Budapest Magyarorszag Ferihegyi út 95. 15.354,33 15.354,33

Juhász, IlonaAnikó

Budapest Magyarorszag Kútvölgyi út 4 19.685,04 17.372,88 37.057,92

Julianna, Dr.Gaál

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

5.000,00 24.796,61 29.796,61

Page 133: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Julianna, Dr.Paál

Dombóvár Magyarorszag Kórház u. 39-41 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Káléné Topán,Erika

Budapest MagyarorszagHercegprímás u.14-16

7.874,02 17.796,61 25.670,63

Kánainé Dr.Kovács, Valéria

Győr MagyarorszagVasvári Pál u.2-4.

29.921,26 71.186,44 101.107,70

Károly, Dr.Wellinger

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 65.354,34 75.423,73 140.778,07

Kárpáti, Ágnes Budapest MagyarorszagPéterfy Sándoru. 8-20

35.433,07 43.050,85 78.483,92

Katalin, Dr.Hemmert

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

27.952,76 26.949,15 54.901,91

Katalin, Dr.Juhász

Szeged Magyarorszag Csanádi u. 34/A 50.000,00 47.127,12 97.127,12

Katalin, Dr.Piry

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 8 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Page 134: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Katalin Judit,Dr. Deák

Budapest MagyarorszagGörgey Artúr tér8

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Kelemenné Dr.Fekete, Adrienn

Hajdúböszörmény Magyarorszag Korpona u. 2. 36.220,24 85.012,68 121.232,92

Kis, Andrea Pécs Magyarorszag Nagy I. u. 39-41 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Klára, Dr.Csefkó

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 25.984,25 94.915,25 120.899,50

Kocsis, NorbertCsaba

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76.

30.314,96 30.314,96

Körmendi,Zsoltné

Budapest Magyarorszag Üllői út 86. 22.834,65 22.834,65

Kósáné Tiborcz,Ágnes

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Kovács, Lajos Szombathely MagyarorszagNádasdy Ferencút 43.

23.622,05 20.305,08 43.927,13

Page 135: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Kovácsné Dr.Magyar, Zita

Edelény MagyarorszagDankó Pista út80.

33.858,27 48.305,08 82.163,35

Kránitz,Zsuzsanna

Vasvár Magyarorszag Árpád tér 4/A 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Krisztina, Dr.Pomaházi

Budapest MagyarorszagBocskai u. 37/a2. em. 1

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Krisztina, Dr.Takács

Szany Magyarorszag Ady u. 6. 13.500,00 71.186,44 84.686,44

KőszeginéLipták, Éva

Dunakeszi Magyarorszag Fóti út 35. 13.228,35 13.228,35

Lajos, Dr.Kollár

Eger Magyarorszag Vallon u 4. 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Lajos, Dr.Varannai

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

39.370,08 58.983,05 98.353,13

Lajosné, Dr.Kollár

Eger Magyarorszag Vallon u 4. 14.000,00 33.228,81 47.228,81

László, Dr.Hodoniczki

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 61.016,95 98.812,23

Page 136: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

László, Dr.Horváth

Deszk MagyarorszagAlkotmány utca36

26.000,00 51.194,92 77.194,92

László, Dr. Kara Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 7.874,02 7.874,02

László, Dr.Kovács

Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2

27.952,76 54.152,54 82.105,30

László, Dr.Ruszty

Budapest Magyarorszag Köves út 1 26.000,00 51.194,92 77.194,92

László, Dr.Urbán

Szolnok MagyarorszagZagyvapartisétány 4.

13.500,00 54.915,25 68.415,25

László Attila,Dr. Beranek

Tiszafüred Magyarorszag Poroszlói u. 2. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Légrádiné Dr.Kassai, Enikő

Budapest Magyarorszag Üllői út 257 23.622,05 25.423,73 49.045,78

Linda, Homolya Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

27.952,76 35.084,75 63.037,51

Page 137: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Lipták,Annamária

Budapest Magyarorszag Pihenő út 1 19.685,04 29.576,27 49.261,31

Litz, Adrienn Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 22.834,65 43.898,31 66.732,96

Lóránt, Dr.Ágoston

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

109.586,83 54.516,87 164.103,70

Losonczy, János Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

42.125,99 41.525,42 83.651,41

Lőrinczi, Sándor Kisvárda Magyarorszag Árpád utca 26 43.307,09 46.550,84 89.857,93

LudányinéBaranyi, Ágnes

Aszód Magyarorszag Kossuth u. 78. 12.204,72 18.813,56 31.018,28

Lukács, JózsefAttila

Budapest Magyarorszag Lőcsei út 4/b 31.102,36 30.084,75 61.187,11

Madar, Katalin Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 59.055,12 47.457,63 106.512,75

Page 138: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Magdolna, Dr.Horváth

Esztergom MagyarorszagKossuth Lajosutca 63.

27.952,76 28.703,39 56.656,15

Magdolna, Dr.Sáska

Dorog MagyarorszagSzent József u.1/b

13.500,00 47.457,63 60.957,63

Malyik, Erika Miskolc Magyarorszag Csabai kapu 9-11 23.622,05 48.305,08 71.927,13

Margit, Dr.Kádár

Szentes MagyarorszagSima Ferenc u.44

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Margit, Dr.Wiesler

Salgótarján MagyarorszagFüleki utca54-56.

27.952,76 23.389,83 51.342,59

Mária, Dr. Bódi Budapest Magyarorszag Üllői út 761 15.354,33 37.203,39 52.557,72

Mária, Dr. Treer Mórahalom MagyarorszagSzent Lászlópark 3.

27.952,76 23.389,83 51.342,59

Mariann, Dr.Bárdos

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Page 139: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Mariann, Dr.Béres

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

35.433,07 24.406,78 59.839,85

Marianna, Dr.Rakvács

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyulautca 20.-32.

24.015,75 28.220,34 52.236,09

Marietta, Dr.Szlávik

Karcag Magyarorszag Zöldfa u. 48 31.496,06 40.508,47 72.004,53

Márta, Dr.Molnár

Gödöllő MagyarorszagPetőfi Sándortér 1

27.952,76 23.389,83 51.342,59

Márta, Dr. Varga Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 109.586,61 54.516,87 164.103,48

Márta, Gáspár Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 27.952,76 27.952,76

Márta, KrumnéKovács

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyulautca 20.-32.

27.952,76 47.288,14 75.240,90

Máté, Dr. Varga Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

29.921,26 57.762,71 87.683,97

Matkóné Dr.Antos, Bernadett

Püspökladány MagyarorszagDamjanich utca24

23.622,05 38.135,59 61.757,64

Page 140: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Melinda, Dr.Csordás

Törökszentmiklós MagyarorszagKossuth Lajos u.126.

23.228,35 23.228,35

Melinda, GallónéHajdu

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

50.000,00 30.177,97 80.177,97

Mészáros, Tímea Győr MagyarorszagSzent Imre út41.

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Mihály, Dr.Szőnyi

Budapest MagyarorszagTétényi út12.-16.

109.586,61 109.586,61

Mirolovics,Ágnes

Budapest Magyarorszag Lehel u. 59 29.527,56 18.898,31 48.425,87

Mónika, Dr.Szőts

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Nagy, Beáta Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 41.338,59 61.016,95 102.355,54

Nagyné Szőcs,Mónika

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

2.755,91 2.755,91

Page 141: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Nwana, Dr. Elleh Tardona Magyarorszag Aradi u.1. 23.228,35 18.601,69 41.830,04

Ödön, Dr.Szabadka

Veszprém Magyarorszag Kórház utca 1. 40.944,88 40.944,88

Olga, Dr. Demjén Vásárosnamény Magyarorszag Ady Endre utca 5 23.228,35 37.203,39 60.431,74

Orsolya, Vigh Százhalombatta Magyarorszag Gesztenyés út 10 27.952,76 47.288,14 75.240,90

Özséb, Dr.Fazekas

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 24.015,75 23.389,83 47.405,58

Pánczél,Sándorné

Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

6.299,21 6.299,21

PánczélnéKukovecz,Erzsébet

Kiskunfélegyháza MagyarorszagFadrusz Jánosutca 4

9.448,82 45.762,71 55.211,53

Péter, Dr. Dankó Lőrinci Magyarorszag Lősei u. 23.228,35 18.601,69 41.830,04

Page 142: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Péter, Dr. Hegyi Pécs Magyarorszag Ifjúság útja 13. 25.984,25 106.779,66 132.763,91

Péter, Dr.Horváth

Budapest Magyarorszag Torontál u. 55 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Péter, Dr.Kadlót

Salgótarján MagyarorszagFüleki utca54-56.

50.000,00 47.127,12 97.127,12

Péter, Dr.Radnai

Kaposvár MagyarorszagTallián Gyula u.20-32

27.000,00 16.322,03 43.322,03

Péter, Dr.Torzsa

Budapest Magyarorszag Tordai út 9-11 13.500,00 71.186,44 84.686,44

Petra, Dr.Gulácsi-Bárdos

Dunakeszi Magyarorszag Fő út 75-81. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Pintérné Dr.Kardos, Marianna

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

23.622,05 33.389,83 57.011,88

Poór, Mónika Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

22.047,24 62.288,14 84.335,38

Page 143: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Prof. Dr.Mosonyi, Attila

Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 38.188,98 41.525,42 79.714,40

Prof. Dr.Sandra, Sándor

Budapest MagyarorszagRóbert Károlykrt. 44

24.488,19 45.084,75 69.572,94

Rácz, Sándor Budapest Magyarorszag Köves út 1 66.141,74 66.141,74

Ramóna, Dr.Fekete

Dunaújváros MagyarorszagKorányi Sándoru. 4-6

25.984,25 43.322,03 69.306,28

Réka, Kovács Budapest MagyarorszagUzsoki utca29-41

19.685,04 29.576,27 49.261,31

Róbert, Dr.Felföldi

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

87.007,88 102.542,37 189.550,25

Róbert, Dr.Kiliti

Balatonfüred MagyarorszagMikes Kelemen u.1

26.000,00 26.000,00

Róbert, Dr.Péntek

Mosonmagyaróvár MagyarorszagRégi Vámház tér2.

40.944,88 61.016,95 101.961,83

Page 144: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Róbert, Dr.Tarszabó

Szombathely MagyarorszagMarkusovszkyLajos u. 5

106.686,24 106.686,24

Rozália, Dr.Márton

Kecskemét MagyarorszagHunyadi Jánostér 6.

13.500,00 50.847,46 64.347,46

Rózsa, Balog Pécs Magyarorszag Rákóczi út 2. 12.204,72 12.204,72

Rózsahegyi,Gábor

Szigetvár MagyarorszagSzent Istvánlakótelep 7

39.370,08 45.762,71 85.132,79

Samer, Dr.Francis

Tatabánya MagyarorszagSemmelweis utca9.

25.984,25 28.881,36 54.865,61

Sándor, Dr.Ágoston

Nyíregyháza MagyarorszagSzent István u.68

59.055,12 100.804,24 159.859,36

Sarang,Krisztina

Szombathely MagyarorszagMarkusovszky u.5.

109.586,61 54.516,87 164.103,48

SarkadinéKvetkó, Irén

Budapest MagyarorszagVörösvári út88-96

2.755,91 2.755,91

Page 145: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Schandl,Károlyné

Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

6.299,21 6.299,21

Simon, Noémi Budapest Magyarorszag Táncsics M.u.104 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Stifter, Aranka Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18. 27.952,76 23.389,83 51.342,59

Szakács, Katalin Szolnok Magyarorszag Tószegi út 21 27.559,06 47.457,63 75.016,69

Szőcs, Judit Budapest MagyarorszagVisegrádi u.47/c

36.220,24 85.012,68 121.232,92

Szűcs, Gábor Cegléd Magyarorszag Törteli út 1-3 11.023,62 11.023,62

Székely,Gabriella

Vác MagyarorszagArgenti Döme tér1-3

50.000,00 23.563,56 73.563,56

Szőgyör, Zita Kerekharaszt Magyarorszag Hajnal u. 8 28.976,38 39.830,51 68.806,89

Page 146: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Szilárd, Dr.Papp

Pécs MagyarorszagÉdesanyák útja17

68.110,24 102.542,37 170.652,61

Szlovák, AdélAdrienn

Kistarcsa Magyarorszag Semmelweis tér 1 20.551,18 22.881,36 43.432,54

Tamás, Dr. Bubán Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

109.586,61 54.516,87 164.103,48

Tamás, Dr.Czigány

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2. 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Tekla, Dr.Szilassy

Zalaegerszeg MagyarorszagZrínyi Miklósutca 1.

50.000,00 47.127,12 97.127,12

Tengelyi,Zsuzsanna

Budapest Magyarorszag Naplás út 58 28.976,38 28.976,38

Terézia, Dr.Bielik

Békéscsaba Magyarorszag Lencsési út 13. 29.921,26 57.762,71 87.683,97

Terézia, Dr.Szilágyi

Szeged Magyarorszag Csanádi u. 34/A 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 147: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Tibor, Dr.Süveges

Jászberény Magyarorszag Szelei út 2. 27.952,76 27.952,76

Tibor, Dr.Udvardy

Pápa MagyarorszagJókai Mór utca5-9

26.000,00 26.000,00

Tiborné, Fuchs Komló Magyarorszag Majális tér 1 27.952,76 27.952,76

Tímea, Dr.Frankné Brada

Kecskemét Magyarorszag Nyíri út 38 31.889,76 31.889,76

Tomcsányi-Pató,Barbara

Szeged Magyarorszag Tisza L. Krt. 97 17.716,54 39.830,51 57.547,05

Tóth, Erzsébet Szolnok Magyarorszag Verseghy u. 6-8. 23.622,05 38.135,59 61.757,64

Tünde, Dr. Szabó Sarud Magyarorszag Kossuth út 106. 15.354,33 18.601,69 33.956,02

Tünde Boglárka,Dr. Bakos

Debrecen Magyarorszag Füredi u. 42 13.500,00 33.898,31 47.398,31

Turcsányi,Attila

Budapest Magyarorszag Jókai u. 3 23.622,05 23.622,05

Page 148: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Valcó, József Cegléd Magyarorszag Törteli út 1-3 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Varga, Patrícia Budapest MagyarorszagTétényi út12-16.

33.070,87 33.070,87

Varga PéternéTóth, Csilla

Aszód Magyarorszag Kossuth u. 78. 12.204,72 31.525,42 43.730,14

Vass, Levente Nagykanizsa MagyarorszagSzekeres Józsefu. 2-8

27.000,00 24.796,61 51.796,61

Veressné Nagy,Julianna

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 9.448,82 45.762,71 55.211,53

Viczián,Magdolna

Tatabánya MagyarorszagDózsa György út77

31.496,06 22.457,63 53.953,69

Violetta, Dr.Papp

Hatvan MagyarorszagBalassi Bálintút 16

15.354,33 10.974,58 26.328,91

Zanyi, Gábor Sopron Magyarorszag Lenkey u. 1-3 33.070,87 26.694,92 59.765,79

Page 149: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Zita, Dr.Jánovszky

Hajdúböszörmény MagyarorszagArany János utca12.

15.354,33 21.949,15 37.303,48

Zoltán, Dr.Botos

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai út 18 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Zoltán, Dr.Fekete

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1 37.795,28 37.795,28

Zoltán, Dr.Jambrik

Gyula Magyarorszag Semmelweis u. 1 26.000,00 51.194,92 77.194,92

Zoltán, Dr.Magyari

Mályi Magyarorszag Széchenyi u. 12 26.000,00 33.228,81 59.228,81

Zoltán László,Dr. Varga

Monostorpályi Magyarorszag Lander tér 4 15.354,33 21.949,15 37.303,48

Zsigmond, Dr.Harkai

Cegléd Magyarorszag Gubody utca 3/a 25.984,25 71.186,44 97.170,69

Zsófia, Dr.Arday-Janka

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

5.000,00 16.322,03 21.322,03

Page 150: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Zsófia, Dr.Novák

Budapest Magyarorszag Ferihegyi út 95. 15.354,33 15.354,33

Zsófia, Dr.Novotny

Miskolc MagyarorszagSzentpéteri kapu72-76

26.000,00 33.228,81 59.228,81

Zsombor, Dr.Haraszty

Törökbálint Magyarorszag Blaha Lujza u. 3 13.500,00 47.457,63 60.957,63

Zsuzsanna, Dr.Henzer

Tatabánya MagyarorszagSemmelweis utca9.

29.921,26 28.881,36 58.802,62

Zsuzsanna, Dr.Magyar

Hatvan Magyarorszag Bástya u. 10 23.228,35 10.974,58 34.202,93

Zsuzsanna, Dr.Révész

Budapest MagyarorszagKomjádi Béla u.3.

62.220,24 124.763,58 186.983,82

Zsuzsanna, Dr.Tüsér

Székesfehérvár MagyarorszagSeregélyesi út3.

29.921,26 43.322,03 73.243,29

Zsuzsanna,Dr.Ila

Budapest Magyarorszag Ady Endre u. 1. 50.000,00 47.127,12 97.127,12

ZsuzsannaEtelka, Dr. Papp

Pécs Magyarorszag Lánc u. 12 27.000,00 24.796,61 51.796,61

Page 151: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E sg zé as kz es mé bg eü rgyi

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szakemberenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szakembernek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyes összegenkénti elszámolást aKedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

EGYÉB, A FENTIEKHEZ NEM SOROLHATÓ - amennyiben az információ egyéni közzétételének jogi akadálya van

A fentiek szerinti Kedvezményezetteknek nyújtott Juttatások összege - 3.2. pont 18.676.529,82 20.552.276,00 39.228.805,82

Kedvezményezettek száma - összesített közzététel - 3.2. pont 566 432 572

Kedvezményezettek (összesített közzététel) százalékos aránya az összesKedvezményezett viszonylatában

31,67 30,19

Page 152: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

A kistarcsaiOnkológiáértAlapítvány

Kistarcsa Magyarorszag Semmelweis tér 1 200.000,00 200.000,00

AHAT EU.KER.ESSZOLG.KFT

Szentlorincz MagyarorszagMatyas kiralyu.30

320.000,00 320.000,00

ÁLOM 2001 BT Budapest MagyarorszagVároskúti út22/A

508.550,00 508.550,00

Alternatíva Kft. Kecskemét Magyarorszag Batthiány u. 23. 423.635,00 423.635,00

AmassziEgészségügyiSzolgáltató Kft

BUDAPEST MagyarorszagSZENT LÁSZLÓ TÉR3.

197.840,00 197.840,00

Antik Humán Bt. Szeged Magyarorszag Hargitai u 11A 137.050,00 137.050,00

AranyklinikaKft.

Szeged MagyarorszagArany János utca14. alagsor

150.000,00 150.000,00

Athero kft Budapest MagyarorszagSzent István krt4. I.emelet 2/a

143.880,00 143.880,00

Page 153: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Athero-PreventKft

Kecskemét MagyarorszagDobó körút 15.1. em. 2.

237.225,00 237.225,00

Atlantisz-MedKft

Budapest MagyarorszagKolozsvári u 23.4/15.

393.683,00 393.683,00

AXAMED Kft Debrecen Magyarorszag Szűr u. 13. 235.480,00 235.480,00

AXON KFT. Kecskemét Magyarorszag BEM U. 22. 586.080,00 586.080,00

Bács-KiskunMegyei KórházSZTE ÁOK OktatóKórházaUrológiaiSzakrendelés

Kiskunfélegyháza Magyarorszag Fadrusz J .u . 4 2.273.300,00 2.273.300,00

Balikó és TársaBt.

Pécs MagyarorszagFelsővámházu.65.

135.400,00 135.400,00

BiatrosHáziorvosiKorlátoltFelelősségű

Biatorbágy Magyarorszag Táncsics u.1 37.000,00 37.000,00

Bishr Kft. Salgótarján Magyarorszag Rózsafa út 56. 120.450,00 120.450,00

Page 154: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

BKS Bt. Budapest Magyarorszag Hermina út 29/a 62.025,00 62.025,00

BOGMED BT Budakeszi Magyarorszag Reviczky u.6. 263.680,00 263.680,00

BOGMED BT Budakeszi Magyarorszag Reviczky u.6. 81.000,00 81.000,00

Borvo KKt Budapest MagyarorszagVincellér u. 32III/1.

150.000,00 150.000,00

BRAJKAMEDSzolgáltató Kft.

Mohács MagyarorszagBudai Nagy Antal14. földszint 2

97.935,00 97.935,00

Brasnyó-Med Bt. PECS Magyarorszag BALICSI U 92 59.350,00 59.350,00

Broncho-Vin Bt. Gyula MagyarorszagSemmelweis utca6/A

122.600,00 122.600,00

Capricornus BT Budapest Magyarorszag Orsó u. 45/A 164.800,00 164.800,00

Page 155: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Cardiotest Kft Csopak Magyarorszag Király u. 4. 158.150,00 158.150,00

CELLULART BT Paty Magyarorszag Ret koz. 1 164.800,00 164.800,00

Conaxon Kft. BUDAPEST MagyarorszagMAREK JÓZSEFUTCA 35

205.575,00 205.575,00

Cortex-Kálmán Bt Szeged Magyarorszag Béke utca 15/a 234.600,00 234.600,00

Czompó Mártae.v.

Győr Magyarorszag Tárogató u. 79. 122.600,00 122.600,00

DebreceniEgyetem KlinikaiKözpont,Gyermekklinika

Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

1.398.582,00 1.398.582,00

DebreceniEgyetem KlinikaiKözpont,BelgyógyászatiKlinika,HematológiaiTanszek

Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

2.882.788,00 2.882.788,00

DebreceniEgyetem KlinikaiKözpont,UrológiaiKlinika

Debrecen MagyarorszagNagyerdei krt.98.

1.805.940,00 1.805.940,00

Page 156: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

DEVACENT KFT Budapest MagyarorszagHalmi u, 55-57Iiem/4

164.600,00 164.600,00

DMV BT. Tatabánya Magyarorszag Banhidai ltp 205 148.000,00 148.000,00

DorogiEgészségügyiSzolgáltató Bt.

Budapest MagyarorszagMenyecske utca17

60.080,00 60.080,00

dr. ÁbrahámGyörgy Istvánev.

Szeged MagyarorszagLengyel u. 9. B.ép. 1. em. 1.ajtó

262.400,00 262.400,00

Dr. ÁgostonPéter ev

Biatorbágy Magyarorszag Pátyi u. 23. 98.880,00 98.880,00

dr. Antus Balázs Budaörs Magyarorszag Kertész köz 5. 150.000,00 150.000,00

Dr. Barna ésTársa Bt.

Szolnok MagyarorszagHild Viktor út1. 7/39

62.025,00 62.025,00

Dr. Batai ArpadOrvosi Bt.

Budapest Magyarorszag Díszfű u. 3 296.100,00 296.100,00

Page 157: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Batár Bt. Debrecen Magyarorszag Poroszlay út 11. 59.220,00 59.220,00

Dr. BerkesiErika e.v.

Békéscsaba Magyarorszag Gyulai u. 18. 118.700,00 118.700,00

Dr. BirkásIngrid EV

Pécs MagyarorszagNagymeszes dűlő47/b

105.500,00 105.500,00

Dr. Bödör CsabaEV

Budapest MagyarorszagFegyvernek u2/78

98.880,00 98.880,00

Dr. CsapóKrisztina EV.

Debrecen Magyarorszag Gyimes u.3 124.050,00 124.050,00

Dr. Dézsi ésTársa Kft.

Győr MagyarorszagTáncsics Mihályutca 43.

75.725,00 75.725,00

Dr.Gaál-WeisingerJúlia EV

Budapest Magyarorszag Fő u. 25., 9/28. 61.830,00 61.830,00

Dr. GalsiGabriella E.V.

Szeged Magyarorszag Bérkert u.11. 86.000,00 86.000,00

Page 158: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

dr. GárdiánGabriellaZsuzsanna ev.

Szeged MagyarorszagOsztrovszky u.16

74.430,00 74.430,00

Dr. GasztonyiFerenc

Sombathely MagyarorszagVeres Péter u.2.

130.100,00 130.100,00

Dr. HarangiMariann e.v.

Debrecen MagyarorszagPilinszky Jánosu. 17

107.910,00 107.910,00

Dr.Harsányi-HajdúÁgnes ev.

Szombathely MagyarorszagSzegedi Gy. U.17

60.080,00 60.080,00

DR. ILLES ARPADEV.

Debrecen Magyarorszag Homok u.141 312.850,00 312.850,00

Dr. Jászay Emesee.v.

Szombathely MagyarorszagParagvári u.79/A

89.300,00 89.300,00

Dr. KardosZsófia e.v.

Miskolc Magyarorszag Csalogány ut 55 108.000,00 108.000,00

Dr. Kercsó Ancae.v.

Dunaújváros MagyarorszagBocskai u.2./B2/3

62.025,00 62.025,00

Page 159: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. KerényiIldikó Zsuzsannaev.

Nyíregyháza MagyarorszagCsermely utca22.

122.600,00 122.600,00

Dr. KhouriHassan e.v.

Budapest Magyarorszag Ikrek u.6. 2/2 65.050,00 65.050,00

Dr. Kissné Dr.Horváth Ildikóev

Budakeszi Magyarorszag Erdő u. 28. 150.000,00 150.000,00

DR. KORDÁNÉ DR.HORVÁTH

Budapest Magyarorszag Táltos u. 4 48.180,00 48.180,00

Dr. KovátsLászló e.v.

Zalaegerszeg Magyarorszag Ebergényi út 51. 118.700,00 118.700,00

Dr LÉGRÁDY ÉSTSA EÜ.SZOLG. BT

SOLTVADKERT Magyarorszag IFJÚSÁG ÚT 4/1 65.600,00 65.600,00

Dr. Lengyel ésFia Bt.

Szatymaz Magyarorszag Kossuth u. 6. 79.075,00 79.075,00

Dr. Makk LászlóEV

Szeged MagyarorszagTörök utca 6.mf.1

147.120,00 147.120,00

Page 160: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Márk ésTársa Bt

Gyula Magyarorszag Szarvas u. 7 911.040,00 911.040,00

Dr. MatoltsyAndrás ev

Nagykanizsa Magyarorszag Rozgonyi u. 6 195.150,00 195.150,00

Dr. MolnárAndrás e.v.

Szeged MagyarorszagGelei Józsefutca 9. 1 Em. 4Ajtó

130.600,00 130.600,00

Dr. Molnár Csabae.v.

Harsány Magyarorszag Magtár u.3. 316.300,00 316.300,00

Dr. Nagy Lászlóe.v.

Fehérvárcsurgó Magyarorszag Kéthly K. u. 14. 161.500,00 161.500,00

Dr. Németh Gábore.v.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MagyarorszagARANY JÁNOS UTCA10.

180.300,00 180.300,00

Dr. Ökrös MargitEV

SZOLNOK MagyarorszagSÁNDOR SZANDAIUTCA 27

65.600,00 65.600,00

Dr. Ónody ésTársa Bt.

Győr MagyarorszagHédervári u.33/A

59.350,00 59.350,00

Page 161: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Páll Dénese.v.

Debrecen Magyarorszag Kút utca 24. 308.150,00 308.150,00

Dr. Pesti Annae.v.

GYÖNGYÖSM.HÁZA-GYÓGYINTÉZET

Magyarorszag - 110.340,00 110.340,00

DR. PETTENDIPIROSKA

Szolnok Magyarorszag Bródy S. u. 5 120.450,00 120.450,00

Dr. Radványinéés Társa Bt.

Miskolc MagyarorszagDerkovits Gy. út19.

120.450,00 120.450,00

Dr. RépásyIstván e.v.

Pécs Magyarorszag Hunyadi u. 43. 161.500,00 161.500,00

Dr. SarlósPatrícia ev

Bóly MagyarorszagSzent István u.10.

90.870,00 90.870,00

dr. SárosiVeronika ev.

Pécs Magyarorszag Sólyom dűlő 16. 98.880,00 98.880,00

Dr. Sebők Zoltánev.

Győr MagyarorszagRépce utca 10VI/16.

130.100,00 130.100,00

Page 162: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. SimoncsicsEszter e.v.

Budapest Magyarorszag Mester u. 83/c 108.000,00 108.000,00

dr. SimonyiGábor Antal ev.

Budapest Magyarorszag Falk M. u. 18. 350.400,00 350.400,00

Dr. Somoskövi ésTársa Eü. Bt.

Kaposvár Magyarorszag Gábor D. U 18/a 124.050,00 124.050,00

Dr. Szabó Zoltánev

Debrecen Magyarorszag Gyepűsor utca 3. 158.150,00 158.150,00

Dr. SzaniszlóIstván ev.

Gyula MagyarorszagSzent László u.12. Fsz. 2.

62.025,00 62.025,00

Dr. SzendiIstván ev

Szeged MagyarorszagSzentháromság u.9, II/6.

117.300,00 117.300,00

Dr. Szima BarnaBéla e.v.

Szombathely MagyarorszagReismann J.u.13.

122.600,00 122.600,00

Dr. Szökő Éva EV Budapest Magyarorszag Uszoda u. 3. 41.250,00 41.250,00

Page 163: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. SzuromiBálint egyénivállalkozó

Budapest MagyarorszagBalzac utca 48/b5/2.

117.300,00 117.300,00

DR. TAR ATTILAEGYÉNIVÁLLALKOZÓ

Budapest MagyarorszagKek golyo u15/C.

103.850,00 103.850,00

Dr. TárnokIldikó e.v.

Budapest MagyarorszagKomócsy u. 47.III/11.

98.080,00 98.080,00

Dr.TomasovszkinéDr. Nagy Ágotae.v.

Nyíregyháza MagyarorszagLeffler Sámuelu. 23.

108.000,00 108.000,00

Dr. Tóth és TsaBt.

Budapest Magyarorszag Csévi u 19/A 148.050,00 148.050,00

Dr. Tóth Gergelye.v.

Győr Magyarorszag Forráskút u. 43. 62.025,00 62.025,00

Dr. TulassayZsolt EV

Budapest MagyarorszagSzendrő utca15/a

201.840,00 201.840,00

Dr ValkuszZsuzsanna egyénivállakozó

Szeged Magyarorszag Tömörkény u 2./b 71.940,00 71.940,00

Page 164: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Dr. Vaskó Attilae.v.

Debrecen MagyarorszagJózsa Kertekaljau.31.

122.600,00 122.600,00

Dr.MészárosEdina

Budapest Magyarorszag Cinege u.4. 115.220,00 115.220,00

Dr.Tóth Kálmánev

Pécs MagyarorszagMagyarürögi út32.

175.200,00 175.200,00

Dr.Zádori Dénes Bordány MagyarorszagZákányszéki út10.

74.430,00 74.430,00

Egészség ésTudás Bt

Pécs MagyarorszagEndresz Gy. U3/C

103.850,00 103.850,00

Emósi Bt. Budapest MagyarorszagHunyadvár u.43/a 4/1.

101.450,00 101.450,00

Endo-MedicumKft.

Pécs MagyarorszagBródy Sándor u.45.

100.920,00 100.920,00

Erd-Med Kft. Sellye Magyarorszag Carolina tér 11 211.000,00 211.000,00

Page 165: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Eszenyi Med Kft. Gárdony MagyarorszagBone Kalmanu..12

60.080,00 60.080,00

ET Bt. Herend Magyarorszag Rózsa u. 8/1. 86.000,00 86.000,00

Farkas Andrásnédr e.v.

SZEGED Magyarorszag TAROGATO U. 32/C 140.000,00 140.000,00

Filter Gép ésAlkatrészgyártóKözkeresetiTársaság

Budapest MagyarorszagMátyás királyu.41.

148.410,00 148.410,00

FIRE-ENAMEL KFT. DEBRECEN MagyarorszagSZIGLIGETI UTCA15.

135.400,00 135.400,00

Frikenmed Kft Szentendre Magyarorszag Galamb utca 6 117.300,00 117.300,00

GARP&WREgészségűgyi ésSzolgáltató KFT.

Balatonfüred MagyarorszagNoszlopy Gáspáru. 19/B

158.150,00 158.150,00

Gaszner BalázsBálint EV

Pécs Magyarorszag Bárány utca 19. 245.280,00 245.280,00

Page 166: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Gellén-MedEgészségügyi ésSzolgáltató Bt.

Szeged Magyarorszag Traktor u. 123/b 207.700,00 207.700,00

Gödölle Bt Tata MagyarorszagVértesszőlősi u70

223.200,00 223.200,00

Grand-MedEgészségügyi ésSzolgáltató Bt.

Pécs Magyarorszag Alkotmány u.51 124.050,00 124.050,00

Ha-Baj-MedOrvosi BT

Budakeszi MagyarorszagNagy Sándor utca4.

164.600,00 164.600,00

Halászné Dr.Szalontai KláraMargit e.v.

Szeged Magyarorszag 5 utca 9 122.600,00 122.600,00

Halmosi Róberte.v.

Nagykozár Magyarorszag Kossuth u. 2/4 175.200,00 175.200,00

Hanis-CardiomedBt

Eger Magyarorszag Hadnagy u. 11 65.050,00 65.050,00

HEMADENTGyógyászatiSzolgáltató Bt.

Kaposvár Magyarorszag Hevesi u. 8. 160.000,00 160.000,00

HEPAR Kft. Solymár Magyarorszag Vasút u 19. 241.200,00 241.200,00

Page 167: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Hexes Bt Budapest MagyarorszagTörökvész út11/a

212.030,00 212.030,00

HORANDMED KFT Budapest Magyarorszag Kevermes u 24/1 88.830,00 88.830,00

Horváthné Dr.Unger Erika e.v.

Győr Magyarorszag Nagyrét utca 22. 122.600,00 122.600,00

HS-KR EÜ. BT MISKOLC Magyarorszag SZIRMAI ÚT 2. 161.500,00 161.500,00

Jahn FerencDél-pesti KórházésRendelőintézet,Urológiai

Budapest Magyarorszag Köves u. 1. 2.137.821,00 2.137.821,00

JobB-CorSzolgáltató ésTanácsadó Bt.

Debrecen MagyarorszagKéményseprő utca88.

130.100,00 130.100,00

Kardinor-Med KFT Debrecen MagyarorszagBöszörményi út210/C

130.100,00 130.100,00

KENDEMED Bt. Budapest MagyarorszagGodolloi utca130.

207.700,00 207.700,00

Page 168: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Kerekes BakróAnikó Ildikó EV

Székesfehérvár Magyarorszag Béla utca 52, 130.800,00 130.800,00

Keringés 2000Bt.

Budapest Magyarorszag Üllői út 11-13 373.540,00 373.540,00

KerkovitsKardiológia BT

Biatorbágy MagyarorszagBiai Gáspár utca23.

158.150,00 158.150,00

Kimberly Eü.Szolg. és Okt.Bt.

PECS Magyarorszag MANDULAS KOZ 1 158.150,00 158.150,00

Kókainé Dr CsadaEdit egyénivállalkozó

Szeged Magyarorszag Tölgyfa u.6 88.830,00 88.830,00

Kollár János EV Velence Magyarorszag Gerle utca 7. 105.500,00 105.500,00

Kristóf Piroskae.v.

Kecskemét MagyarorszagNyíri út 38/C4/2

62.025,00 62.025,00

LABORA P&P KFT. Sóskút Magyarorszag Vadász u. 4/A 86.000,00 86.000,00

Page 169: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

LelkesekEgészségügyiKft.

Debrecen MagyarorszagBöszörményi u.55. Fsz.3.

105.500,00 105.500,00

Lendvai és TársaKft

Székesfehérvár Magyarorszag Trencséni u. 24. 90.100,00 90.100,00

Life-CareEgészségügyi Bt.

Budapest MagyarorszagLángliliomu.4.22 ép.2a

164.800,00 164.800,00

LILI MEDICALKFT.

Debrecen Magyarorszag Fejedelem u. 10 150.000,00 150.000,00

LUCIMED Bt. Budapest Magyarorszag Pethényi út 8. 253.850,00 253.850,00

Lumbago BT Budapest MagyarorszagBertalan Lajosu. 22

62.025,00 62.025,00

LUPUS & UXORMED. BT.

Budapest MagyarorszagZirzen Janka u..55

148.050,00 148.050,00

Magamed Bt. Budapest Magyarorszag Magyar u. 12-14. 350.400,00 350.400,00

Page 170: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

MATERNA MEDICALKFT.

BUDAPEST MagyarorszagVARSÁNYI IRÉN U.26-34.

180.300,00 180.300,00

MAVERA KFT Debrecen Magyarorszag Homok u 74 143.000,00 143.000,00

Média-Med Kft. Törökbálint Magyarorszag Rezeda u. 1. 158.150,00 158.150,00

MEDIATOREgészségügyiSzolg. És Ker.Bt.

Budapest Magyarorszag Házmán u. 9. 158.150,00 158.150,00

MedicalEducation Bt.

Szeged Magyarorszag Pálfy u. 52/d 100.920,00 100.920,00

Medico-MartEgészségügyi Kft

Budapest Magyarorszag Bonyhádi út 93. 213.120,00 213.120,00

MedicontextOrvosiKommunikációsKft

Budapest MagyarorszagRévész u. 19-21,fsz. 1/A

504.390,00 504.390,00

Medico-Team KFT Nyiregyháza Magyarorszag Matróz u. 1. 197.760,00 197.760,00

Page 171: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

MEDIDAKT BT Miskolc Magyarorszag Lehár F. u. 36 288.250,00 288.250,00

Medinor Bt. Pilisborosjenő Magyarorszag Mester u.5 164.600,00 164.600,00

Mediokard Kft. Budapest Magyarorszag Lázár utca 9 79.075,00 79.075,00

Mediwise Bt. Budapest Magyarorszag Malomház u. 3 314.800,00 314.800,00

MEDOC 2000 BT Debrecen MagyarorszagFáy András utca27.

140.000,00 140.000,00

MG-MED EU. ESTANACSADO BT.

Budapest MagyarorszagPéterfy Sándorutca 40.

148.050,00 148.050,00

Moretti Magdolnae.v.

Eger Magyarorszag SZVORÉNYI ÚT 18. 117.300,00 117.300,00

MSTOM-TEAM Kft. BUDAPEST Magyarorszag Tompa utca 21 62.310,00 62.310,00

Page 172: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

NANO-VILL Kft. Budapest Magyarorszag Üllői út 121. 86.000,00 86.000,00

NAVONKOL Kft. BUDAPEST Magyarorszag GIZELLA UT 28/B. 98.880,00 98.880,00

Né-Medic Bt. Zalaegerszeg MagyarorszagTompa u. 5. I.em.

141.560,00 141.560,00

Noori Bt. Székesfehérvár MagyarorszagKörösmezei u.44.

65.050,00 65.050,00

OGMAN Bt. Budapest Magyarorszag Sasadi út 159. 95.000,00 95.000,00

Omarmed Kft. Budapest Magyarorszag Szigligeti u. 5. 209.175,00 209.175,00

OrszágosOnkológiaiIntézet,Uro-onkológiairészleg

Budapest MagyarorszagRáth György utca7-9.

2.019.300,00 2.019.300,00

Panaceum Bt. Budapest Magyarorszag Somlókert u.29 103.850,00 103.850,00

Page 173: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

PANAKEA 2001 Eü.Szolg. BT

Szeged MagyarorszagPetőfi S. Sgt.40/B

98.880,00 98.880,00

Paskó és TársaBt.

Cegléd Magyarorszag Virág u. 27. 158.150,00 158.150,00

Patyi és TársaEü. Bt.

Győr MagyarorszagMunkácsy M. u.1-5

108.000,00 108.000,00

PC-MED BT. Budapest Magyarorszag Bordézsma u. 5 148.000,00 148.000,00

PEGY-TEAM KFT. Debrecen MagyarorszagKároli Gáspár u.40

88.500,00 88.500,00

Petz AladárMegyei OktatóKórház II.Belgyógyászati-HematológiaiOsztály

Győr Magyarorszag Vasvári p u. 2-4 449.100,00 449.100,00

Pharma&Med Kft. Kiskunhalas MagyarorszagSzász Károly u.20.

130.100,00 130.100,00

Praktizsolt Eu.Szolg. Kft.

Tiszakeszi MagyarorszagKözségháza utca37

60.080,00 60.080,00

Page 174: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Provenero Bt. Budajenő Magyarorszag Szitakötő u. 12. 60.080,00 60.080,00

Pulmo Bt. Edelény MagyarorszagRozsnyói utca21.

135.400,00 135.400,00

PulmoBio TechKft.

Debrecen MagyarorszagSzikes utca13/A.

164.800,00 164.800,00

Pulsatilla Bt Szeged Magyarorszag Szekeres u 25. 235.480,00 235.480,00

Radia Eü. Szolg.Bt.

Budapest Magyarorszag Népfürdő u. 17/d 150.000,00 150.000,00

Remedios Eü. Bt Budapest Magyarorszag Hóvirág út 40 148.050,00 148.050,00

Reuma-Derm BT. Kecskemét MagyarorszagPásthy Károlyutca 6. II.em/3.

108.000,00 108.000,00

Sanity Design BT Szombathely MagyarorszagGyöngyöspartisétány 1.

305.200,00 305.200,00

Page 175: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

Sante-Cons Bt. Budapest Magyarorszag Gogol u. 5-7 158.150,00 158.150,00

Santuss Bt. Szigetújfalu Magyarorszag Szabadság u.13. 135.400,00 135.400,00

SemmelweisEgyetem ÁOKPulmonológiaiKlinika - AsztmaAmbulancia

Budapest Magyarorszag Diósárok u. 1/c 121.800,00 121.800,00

Senter 2002 BT Nyíregyháza Magyarorszag Főzde u.67/a 148.050,00 148.050,00

S-Medicon Kft. Budapest MagyarorszagBertalan Lajosu. 22.

137.050,00 137.050,00

Spirillum Kft. Miskolc MagyarorszagGörgey A. u. 14.2/2.

130.800,00 130.800,00

Summer House BT Budapest Magyarorszag Varjú u.33 164.800,00 164.800,00

SZAMO-VÁR MEDBt.

Debrecen Magyarorszag Vág u. 36/c 76.920,00 76.920,00

Page 176: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

SZANTO ORVOSIBT.

Budapest Magyarorszag Húr u. 9/D 148.050,00 148.050,00

Székely Anitae.v.

FELSŐTÁRKÁNY MagyarorszagDÓZSA GY. U.24/1.

124.050,00 124.050,00

Székely Éva EV Budapest MagyarorszagBerzenczey u.33-37. B lh.5/7.

130.800,00 130.800,00

SZENTGYÖRGYIHÁRSFAVIRÁGEGÉSZSÉGÜGYI ÉSSZOLGÁLTATÓBETÉTI TÁRSASÁG

Balatonszentgyörgy

MagyarorszagBERZSENYI UTCA105

280.000,00 280.000,00

Szicsek MargitEV

Gyula MagyarorszagFerencesek tere8/b.

54.750,00 54.750,00

SzívügyEgészségügyi ésSzolgáltató Bt

Nyirád Magyarorszag Kossuth u.26. 62.025,00 62.025,00

Szob VárosSzakorvosiRendelőintézet

Szob MagyarorszagArany János u.22

1.189.794,00 1.189.794,00

SZTE ÁOKTudományosDiákköri Tanács

Szeged Magyarorszag Dugonics tér 13. 200.000,00 200.000,00

Page 177: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

SZTESzent-GyörgyiAlbert KlinikaiKözpontSzülészeti ésNőgyógyászatiKlinika

Szeged Magyarorszag Semmelweis u. 1. 1.886.712,00 1.886.712,00

Takácsné dr.Kővári ÉvaGabriella

Újlengyel Magyarorszag Dózsa Gy. u.12 60.080,00 60.080,00

Tam-Dorek Bt Szekszárd MagyarorszagKisbödő-hegyutca 15.

181.740,00 181.740,00

Telomed Bt Budapest Magyarorszag Népfürdő u. 19/a 263.780,00 263.780,00

Thera-Team Kft Budapest MagyarorszagMargit krt.31-33. 1/1.

71.440,00 71.440,00

TRIVITAL INVESTKFT.

Budapest MagyarorszagSzőlőhegy u. 10.fszt. 1/a

84.400,00 84.400,00

UROCOMMUNICATIONSKFT.

Budapest Magyarorszag Mátyáshegyi út 4 106.560,00 106.560,00

URO-MEDICINA Bt Szeged MagyarorszagKátay u. 14. B.ép.

106.560,00 106.560,00

Page 178: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

Név

(3. pont)

Székhely(Egészségügyiszolgáltató /szervezet) vagypraxis helye(Egészségügyiszakember)

(3. pont)

Tevékenységvégzésének helye

(országszerint)

(1. sz.Melléklet)

Tevékenységvégzésének címe

(3. pont)

Pecsétszám /nyilvántartási

szám (cégjegyzékszám,statisztikaiszámjel stb.)OPCIONÁLIS

(3. pont)

Egészségügyiszolgáltatónak /

szervezetneknyújtott

adományok éstámogatások

(3.1.1.a pont)

Rendezvényekhez nyújtott juttatások

(3.1.1.b & 3.1.2.a pont)

Szolgáltatói és tanácsadói díjak (3.1.1.c & 3.1.2.b pont)

ÖsszegOPCIONÁLIS

Egészségügyiszolgáltatóval /

szervezettelvagy

egészségügyiszolgáltató /

szervezet általmegbízott

harmadik féllelrendezvény

szervezésérekötött

támogatásiszerződés

Regisztrációsdíjak

Utazási ésszállás

költségtérítésDíjak

A szolgáltatásiés tanácsadóiszerződésbenmeghatározott

járulékosköltségek

E s sg z zé o es l rz g vs á eé l zg t eü a tg ty ói/

NÉV SZERINTI EGYÉNI KÖZZÉTÉTEL - Egészségügyi szolgáltatónként / szervezetenként (minden tárgyévi, egy Egyészségügyi szolgáltatónak / szervezetnek nyújtott Juttatás összevonásra kerül: amennyiben szükséges, az egyesösszegenkénti elszámolást a Kedvezményezettnek vagy az illetékes hatóságoknak hozzáférhetővé kell tenni)

UROPERSPEKT KFT Budapest Magyarorszag Székely Gy u.56 106.560,00 106.560,00

Uzsoki UtcaiKórház,UrológiaiSebészeti

Budapest Magyarorszag Uzsoki u. 29-41 2.171.701,00 2.171.701,00

Vis Medica 0192Bt.

Kaposvár Magyarorszag Repkény utca 2. 65.050,00 65.050,00

24 Eü.Szolgáltató Kft

Bodajk Magyarorszag Rákóczi u. 29. 163.900,00 163.900,00

32 FOG BT. Szeged Magyarorszag Kazincy u.2 420.800,00 420.800,00

EGYÉB, A FENTIEKHEZ NEM SOROLHATÓ - amennyiben az információ egyéni közzétételének jogi akadálya van

A fentiek szerinti Kedvezményezetteknek nyújtott Juttatások összege - 3.2. pont

Kedvezményezettek száma - összesített közzététel - 3.2. pont

Kedvezményezettek (összesített közzététel) százalékos aránya az összesKedvezményezett viszonylatában - 3.2. pont

Page 179: 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019¶zzétételi... · 1. sz Melléklet Publikáció időpontja:30/06/2019 Név (3. pont) Székhely (Egészségügyi szolgáltató

K fu et ja lt eá ss zt

- és

ÖSSZESÍTETT KÖZZÉTÉTEL

Kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó Juttatások - 3.4 pont és 1.sz Melléklet 20.157.508,95 175.446.194,02