64 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A BARCAFÖLDVÁRI HALÁLTÁBOR

Benkő Levente

A Brassótól északra, 20 kilométernyire elhe-lyezkedŒ Barcaföldváron (románul Feldioara,németül Marienburg) mıködött a másodikvilágháború idején és európai befejezését kö-vetŒ közel fél éven át Románia egyik leghír-hedtebb fogolytábora. A köztudatba haláltá-borként bevonult lágerbe magyar és német

hadifogoly katonák mellett elsŒsorban észak-erdélyi magyar és (részben) német ajkú civilekezreit zsúfolták össze 1944 októberétŒl. Ittválogatták ki a munkaképeseket, akiket aszovjet ellenŒrzés alatt álló foksányi átmenetitáborba, majd onnan a Szovjet unió kényszer-munkatáboraiba irányítottak.

Ismeretlen hídvégi (Kovászna m.) származású fogoly vésettcímeres és feliratos alumíniumcsajkája.

A Magyar Királyi Honvédségben rendszeresített típuscsajka. Felirata: „Hadifogságból Brasó (helyesen: Brassó), Fogsán (helyesen: Focs‚ani), Odessza 1945 ND 46”4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

romániai magyar és német ajkúlakosság második világháborúsmeg-, illetve elhurcolásának gyö-

kerei a két világégés közötti időszakranyúlnak vissza. A történtekhez egyér-telműen hozzájárult a román közvéle-ményben, illetve a román hatóságok kö-rében e két évtized alatt kialakult más-ság-, ezen belül magyarságkép. Trianonután az Erdélyben, a Bánságban és aPartiumban élő őshonos magyar, illetvenémet nemzeti közösség arra töreke-dett, hogy politikai, kulturális, valamintgazdasági vonatkozásban megszervez -ze önmagát, s létrehozza az új impé-rium alatti létét minél könnyebbé és él-hetőbbé tevő saját, nemzeti jellegű in-tézményrendszerét. Ez a törekvés azon-ban gyanakvást és ellenszenvet váltottki a többségi román nemzetben és a ha-tóságok körében is.

MAGYARELLENES HANGULAT

Fokozta a magyarellenes hangulatot amá sodik bécsi döntés és az azt köve-tően, 1940 szeptemberében Észak-Er-délybe bevonuló/visszatérő magyarhonvédség néhány kisebb alakulatánaka szilágysági Ippen és Ördögkúton el-követett románellenes tömeggyilkos-sága. 1944 őszén a Maniu-gárdák névenhírhedté vált fegyveres román szabad-csapatok brassói alakulata – pontosnevén a brassói Iuliu Maniu ÖnkéntesZászlóalj – egyebek mellett éppen ezek-nek a sérelmeknek a megtorlására in-dult el székelyföldi magyarellenes vé-rengzései helyszínére, Szárazajtára,Csíkszentdomokosra, Gyergyószent-miklósra.

Közben szovjet részről is megfogal-mazódott a magyarokkal szembeni negatív álláspont. 1943. június 7-énNagy-Britannia kormányához intézettlevelében ugyanis a szovjet kormányúgy ítélte meg: „azért a fegyveres segít-ségért, amelyet Magyarország Németor-szágnak nyújtott […], a felelősségetnemcsak a magyar kormánynak, de ki-sebb-nagyobb mértékben a magyar nép-nek is viselnie kell.” Ugyanazon év de -cemberében, amikor Eduard Benešszáműzetésben lévő csehszlovák elnökMoszkvában tárgyalásokat folytatott aháború utáni rendezésről, a találkozókegyikén Vjacseszlav Mihajlovics Molotovszovjet külügyi népbiztos kijelentette,hogy „a magyarokat meg kell büntetni”.

Románia 1944. augusztus 23-i átállá-sát követően heves magyarellenes saj-tókampány kezdődött. Az első Sănă tes -

cu- kormányt alkotó, Iuliu Maniu vezetteNemzeti Parasztpárt, valamint a Nem-zeti Liberális Párt sajtója azt terjesz-tette, hogy a magyarság kollektívenbűnös, úgy kell elbánni vele mint bűnösnéppel. A brassói Iuliu Maniu ÖnkéntesZászlóalj lapja, a Desrobirea arról cikke-zett, hogy „kegyetlenül meg lesz torolvaa magyarok minden gyilkossága és bű -ne, akárcsak az 1940 óta megölt 50 000román élete”, s hogy „csak a halál és avérontás jelenthetnek igazságos elszá-molást köztünk és a puszták barbárjaiközött”, következésképpen a magyaro-kat „meg kell semmisíteni, vagy visszakell üldözni Ázsiába”.

Hasonló hangnemben írt a Maniu-féle Nemzeti Parasztpárt lapja, a Drep-tatea, mely szerint a románok kegyet-lenül megbosszulják az ellenük irányulócselekedeteket, így nemcsak a magya-rok vezéreit kell megbüntetni, hanem aszékelyek ezreit is, akik – a lap állításaszerint – felelősek románok haláláért ésbántalmazásáért. A Brassóban megje-lenő Gazeta Transilvaniei a magyarokellen alkalmazandó golyókról, szenve-désről és vérontásról cikkezett. Ebbena hangulatban hiába hangoztatta egy tízezres brassói népgyűlésen dr. TeofilVescan kolozsvári egyetemi tanár, hogy„az erdélyi nép szerencsétlenségéért nemaz egész magyar nép bűnös”, és hiába in-tett óva hasábjain az Ekésfront lapja, aPlugarii, hogy „ne egy egész nép, hanemcsak a bűnösök büntetését kérjük”.

INTERNÁLÁSI RENDELKEZÉSEK

Kétségtelen, hogy a magyar és a németnemzetiségűekkel szembeni román ha-tósági bánásmód, ezen belül az elhur-colások szoros összefüggésben álltak azaugusztus 23. után megváltozott kato-napolitikai helyzettel. Románia ugyanisaz átállást követő harmadik napon,1944. augusztus 25-én hadat üzent Né-metországnak, a Torda térségéből aDéli-Kárpátok hágóinak lezárása céljá-ból indított szeptember 5-i magyar ka-tonai támadást követően pedig Magyar-országnak is. Ebben a helyzetben au-gusztus 25-én a Sănătescu-kormány bel-ügyminisztériuma elrendelte, hogy mégaznap tartóztassák le a romániai németnépcsoport valamennyi vezetőjét, aszász és a sváb lakosság esetleges ellen-állásának megszervezőit, valamint amagyar közösség vezetőit; augusztus27-én pedig a csendőrség főfelügyelő-sége adott utasítást újabb internálásokvégrehajtására. Ezek az intézkedések a

dél-erdélyi magyar és német őshonoslakosságot érintették.

Az észak-erdélyi őshonos magyarokés svábok, valamint a Románia területéntartózkodó – 1940. augusztus 30., teháta második bécsi döntés után érkezett –magyar és német állampolgárok inter-nálását, azaz tömeges elhurcolását aztkövetően indították el, hogy 1944. szep-tember 12-én Moszkvában megkötöttéka szovjet–román fegyverszüneti egyez-ményt. Ennek 2. szakasza arról rendel-kezett, hogy „Románia kormánya és fő-parancsnoksága kötelezi magát Német-ország és Magyarország [Románia] te-rületén […] ott tartózkodási hellyel bíróállampolgárainak internálására”. Ennekalapján szeptember 15-én a románcsend őrség főfelügyelősége elrendelteminden magyar és német állampolgárcsaládjával együtt történő internálásáta Tirgu Jiu-i táborba.

Abból, hogy a zsidók mellett az „ide-genekhez” férjhez ment román nemze-tiségű nők szabadok maradhattak, éscsak akkor kellett internálótáborokbavonulniuk, ha követni akarták férjüket,világosan kitetszik, hogy az internálás-kor az állampolgárság mellett elsősor-ban a nemzeti hovatartozást vették ala-pul a román hatóságok. Ezt támasztjaalá az is, hogy míg például az észak-er-délyi magyar állampolgárságú, magyarútlevéllel rendelkező magyarokat inter-nálták, az azonos állampolgársági stá-tusban lévő, tehát azonos jogállásúészak-erdélyi román nemzetiségűeketnem. Ezt az álláspontot erősítette mega belügyminisztérium szeptember 29-én kelt, 44759. számú parancsa, amelyszerint: „Dacára annak, hogy a BécsiDiktátum hatálytalanítása nyománÉszak-Erdély valamennyi lakója úgy te-kintendő, mint akik automatikusan ésvisszamenő hatállyal újra román állam-polgárokká váltak, a magyar útlevéllelrendelkező és a román közigazgatás el-lenőrzése alatt álló területen lévő észak-erdélyi származású magyar és németnemzetiségűek internálandók.”

Ebben a szellemben adta ki a románhadsereg nagyvezérkara október 19-i,578 832. számú értesítését, mely sze-rint „a magyar hadseregben szolgált ésa felszabadított Erdélyben levő otthona-ikba hazatért katonaszökevények hadi-foglyoknak tekintendők és lágerekbe in-ternálandók”. E két intézkedéssel az in-ternálást az állampolgárság jogkörébőletnikai síkra terelték s Erdély őshonosmagyar és német nemzetiségű teljes la-kosságára kiterjesztették. Nem mellőz-hető az a szempont sem, hogy a szovjet

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 65

A

„mintához” hasonlóan Romániában istapasztalható a katonák és a civilek ösz-szemosása a fogságba hurcolás terén.

LÁGEREK ROMÁNIÁBAN

1941. június 22. és 1944. augusztus 23.között Románia a hitleri Németország(és Magyarország, valamint Olaszor-szág) oldalán hadat viselt a Szovjetunióellen. Ebben az időszakban Románia te-rületén 12 lágert hoztak létre a szovjethadifoglyok számára. E lágerek egyikevolt a 2. számú barcaföldvári fogolytá-bor, ahol Románia átállása napján, azaz1944. augusztus 23-án 5306 szovjet ha-difoglyot tartottak fogva. A romániai lá-gerekben ekkor összesen közel 60 000szovjet – ezen belül a Vörös Hadsereg-ben szolgálatot teljesítő több mint25 000 ukrán, több mint 17 800 orosz,valamint közel 16 500 egyéb nemzeti-ségű – hadifoglyot őriztek.

Az ő helyüket vették át 1944 őszétőla magyar és a német foglyok, többsé-gükben otthonaikból elhurcolt civilek.Az augusztus 23-át követő időszakbana romániai gyűjtő-, illetve átmeneti,ideiglenes vagy/és állandó fogolytábo-rok száma 44-re nőtt, a legismertebbekközé tartozott a barcaföldvári és aTirgu Jiu-i román, valamint a márama-rosszigeti és foksányi szovjet láger. Túl-élők állítása szerint Barcaföldváron afoglyok 70-80 százalékát otthonukbólelhurcolt civilek, 20-30 százalékát pedigfogságba esett katonák, tehát hadifog-lyok tették ki, másutt ez az arány éppenfordított volt.

Az elhurcolások során gyakran ta-pasztalt félrevezetés volt, hogy a ma-gyar férfiaknak azt ígérték, a csendőr -őrsökön igazolást kapnak, utána szaba-don hazamehetnek. Egy másik, gyakranalkalmazott cselfogás volt a szovjet„málenkij robot” mintájára a néhánynapi munkára, utak, hidak javításáratörténő behívás. Azzal a „váddal”, illetvegyanúval is hurcoltak el magyarokat,hogy partizánok voltak vagy partizán -akciókra készülhetnek.

A FÖLDVÁRI HALÁLTÁBOR

Az emlékezetben, de már a korabeli saj-tóban is haláltáborként elhíresült bar-caföldvári lágerbe magyar és német ha-difoglyok mellett a fogolysereg legna-gyobb részét kitevő észak-erdélyi ma-gyar és sváb polgári személyeketzsúfoltak össze. Az itt fogva tartottak

66 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A barcaföldvári internálótábor egykori legénységi szállása 2010-ben. Lebontották

A barcaföldvári internálótábor egykori parancsnoksági épülete (fent)A barcaföldvári internálótábor hírhedt kŒpincéinek egyike.

ElŒfordult, hogy foglyokat zsúfoltak össze bennük, gyakran a szökési kísérletek során elfogottakat zárták ide büntetésbŒl (lent)

számáról eltérő adatok léteznek. Nicu-lae Spiroiu volt honvédelmi miniszter1993-ban közölte, hogy a lágerben felü-letes volt a foglyok nyilvántartása – anévösszeírás hiányát például a foksányiszovjet lágerrel kapcsolatos források ismegerősítik –, emiatt nem találtak ösz-szesítő statisztikát a táborban járt fog-lyokról. Egy 1945. október 18-i össze-írásra hivatkozva közölte, hogy az ún.nyugati hadjárat idején a földvári tábor-ban 1450 német hadifogoly fordultmeg, „a többi fogolykategóriáról nemkészült hasonló összeírás”. Spiroiu sze-rint 1944 októbere és 1945 júliusa kö-zött 298 fogoly halt meg a táborbanpusztító kiütésestífusz-járvány idején.

A földvári fogságot túlélők közöttakadt, aki 8000 fogolyról tett említést,és volt, aki 4500-ra tette az itt elhunytakszámát. A láger állandó létszáma öt-hat -ezer fő lehetett, hiszen – mint láttuk –1944 augusztusában több mint 5000szovjet hadifoglyot őriztek Barcaföldvá-ron, a befogadóképesség tehát adottvolt. Ehhez közelít a romániai fogolytá-borokban sínylődő magyar foglyok név-sorait és egyben az első helyszíni beszá-molókat közlő korabeli sajtótermékekközül a Marosvásárhelyen megjelenőSzabad Szó című napilap 1945. februáriközlése is. A lap a földvári haláltáborbansínylődő „hatezer magyar hadifogoly ésinternált” szörnyű sorsát tette szóvá. Asepsiszentgyörgyi Dolgozók Szava címűhetilap egy hónappal korábban a Föld-váron ártatlanul sínylődő 2500-3000 ma-gyar, német, ro mán, szerb és zsidó fo-golyról tett említést.

Tekintve, hogy a barcaföldvári lágera foksányi szovjet – 35-40 000 fős – fo-golytábornak szállította az „utánpót-lást”, valószínűsíthető, hogy 2-3000 le-hetett a földvári láger állandó létszáma.A Dolgozók Szava egy kiszabadult fo-goly elmondása alapján arról számoltbe, hogy Földváron 15 éves gyermekek-től aggokig minden korosztály megta-lálható. Mivel állandóan érkeztek azújabb és újabb foglyok, a földvári táborannyira túlzsúfolt lett, hogy az internál-tak egy részét átvezényelték a szomszé-

dos román helységbe, Lügetre (románulArini). Az ottani, két nagyobb istállóbanlétrehozott rögtönzött melléktáborbanazonban a deszkapriccs összeomlott azemberek súlya alatt, és több mint har-mincan súlyos sérüléseket szenvedtek.

Egy, a Földvárra hurcolt édesapját1945 februárjában kereső asszony a ko-rabeli sajtóban számolt be a látottakról.Elmondása szerint nagy kiterjedésű te-rületen, földbe vájt, fűtetlen lyukakbantartották fogva az embereket, akik ha-lálsápadt arcukkal inkább síri alakokraemlékeztettek. A napi élelem reggel kétdeciliter meleg vízből, délben négy de-ciliter burgonyalevesből, azaz sárgaléből állt, amelyben alig úszkált néhánydarabka burgonya, s ehhez kaptak mégöt deka kenyeret. A szemtanú napi 20-25-re tette az elhunytak számát, akiketa keményre fagyott föld miatt nem tud-tak azonnal eltemetni, így előfordult,hogy a halottak sokszor napokig teme-tetlenül hevertek.

A foglyok kicsempészett cédulákraírt üzenetekben kértek segítséget a kül-világtól. Balázs András futásfalvi (Kéz-diszék) fogoly 1944. december 24-i kel-tezésű céduláján arról értesítette övéit:„Édes jó szüleim és testvéreim! Tudatomsoraimmal, hogy tegnap, 23-án megér-keztünk Földvárra. Itt szó sem lehet aszabadulásról, az egészségből ki kezd-tünk fogyni, le vagyunk gyúrva egy szo-bába, se enni, [a]hogy kellene, se víz, setisztálkodás. […] Máma az oltszemiekhoztak kenyeret, kalácsot, vagy háromszekérrel, amit gyűjtöttek, de csak azőrök nyerészkedtek rajta.” 1945. már-cius 16-án azt írta haza: „A cseheket ésa szerbeket küldik más lágerba […], ésott intézik az ők ügyeiket, mi pedig ma-radunk. Ezek valószínű azt akarják,hogy vagy románok legyünk,vagy itt pusztuljon azegész.”

A Magyar Népi Szövetség megbízá-sából Földvárra látogató Kovács Andor1945 februárjában arról számolt be,hogy a példátlan szenvedéseknek kitettfoglyoknak élelmet, ruhát, orvosságotés injekciókat vittek, és említést tettarról is, hogy „milyen sok áldozata vanennek a tábornak”. A körülményekrejellemző, hogy az 1945 februárjábanFöldváron fogva tartott 6000 fogoly felebeteg volt. Ebben az időszakban na-ponta 20-25 elhunytat temettek; s bára tábornak ekkor már volt orvosa,gyógyszer hiányában alig tehetett vala-mit a betegekért. Az otthonról kapottcsomagok maradékát a foglyok olyankéséssel kapták meg, hogy már bűzlötta romlott étel, a földvári szászok pedig„ha megbolondult is a magyar, akkorsem juttattak egy falatot sem”. 1945 feb-ruárja végén a sajtóban napvilágot lá-tott három levél, amelyekből kiderült,hogy a táborparancsnokság nem adja áta foglyoknak a hozzátartozók által ho-zott csomagokat. A hozzátartozók azőrök tilalma ellenére kerülő utakonmégis megközelítették a temetőt, ahola foglyok elhunyt társaik sírjait ásták,itt lopva szót tudtak váltani rokonaik-kal, és át tudták adni a csomagokat.

A gödröket a végelgyengülés határánlévő foglyokkal ásatták, de a tanúvallo-másokból kiderül, hogy „ezek nem ké-pesek annyi sírt ásni, amelyekbe a na-ponta elhalt foglyokat el tudják te-metni”. „A foglyok nagyon kérték, hogyintézzünk valamit ügyükben, mert hanem, valamennyien ott pusztulnak el.Ma délelőtt is 15 társukat temették el.A délelőtt eltemetett halottak között voltaz egyik velünk jött asszony férje is, akiaz átélt borzalmakban megtébolyodott,

TúlélŒk a hídvégi és barcaföldvári megemlékezésen 1999. július 17-én.

Elöl állnak: Gothár László (Csíkszentdomokos), Bartha János

(Olasztelek, 1945 októberében egyikevolt a lágerbŒl utolsóként szabaduló

foglyoknak), Bocskor Imre (Csíkszentmárton)

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

s így halt meg. Azt is elmondták a fog-lyok, hogy a még a táborban levő újabb30 halottat nem tudják eltemetni, mertnem győznek elég sírt ásni” – számoltakbe a szemtanúk.

Az elmondottakból az is kiderül,hogy egy sírba 3-4 halottat tettek, decsak egy keresztet állítottak föléjük, sezt több túlélő mellett a földvári láger-ből 1945 márciusában megszökő egy-kori fogoly, Nagy B. Imre (Szárazajta) ismegerősítette. Mint mondta, volt olyannap, hogy 35-40 elhunyt foglyot hantol-tak el egy közös sírba, és mert a lelkésznem volt jelen a „temetésen”, az elhuny-takról semmilyen feljegyzés nem ké-szült. A szintén erdővidéki túlélő, ÉgetőJenő (Köpec) azt mondta: „napirendenvolt a sok halott, örökkétig haltak megaz emberek […] a gödröket úgy ástuk,hogy amint az egyik rendnek ástuk ki agödröt, a másik rend halottra a földethánytuk rá”. A felsőlemhényi (Kézdi-szék) Moré Mihály pedig úgy fogalma-zott: „Míg ott voltam, ötszáz ember haltmeg Földváron.” Szemtanúk szerint afoglyok annyira le voltak gyengülve,hogy a szájukat sem tudták kinyitni,hogy egyenek. Az egyik látogató arrólszámolt be, hogy 1944 karácsonyán fiakét sáros krumplit kapott, és amikorújabb kettőt szerzett, az őrök rettene-tesen elverték.

A haláltáborban elhunytakról eddighárom – egymástól eltérő, illetve egy-mást részben fedő – névösszeírás kerültelő. A Földvárral szomszédos Hídvég

község akkori református lelkésze, Lő-rinczi Árpád 184 elhunyt adatait rögzí-tette az egyházközség halotti anyaköny-vében – egy-két kivételtől eltekintveazokét, akiket maga temetett el, ésakiknek személyi adatai egyáltalán elju-tottak hozzá. A Magyar Országos Levél-tárból egy másik, 156 nevet tartalmazóösszeírás került elő, a földvári község-háza halotti anyakönyvébe pedig 1943januárjától 1944 augusztusáig elhunyt19 szovjet hadifogoly és 1944 novem-berétől 1945 júniusáig elhunyt 185 ma-gyar és német hadifogoly és internáltadatait rögzítették.

A három névösszeírás alapján, az át-fedéseket is figyelembe véve nagy való-színűséggel állítható, hogy a földvári fo-golytáborban és közvetlen környékén –ideértve a brassói és lügeti lágert is –az elhunytak közül majdnem 400 áldo-zatról van adatunk. Ha azonban elfo-gadjuk, hogy az 1945 februárjában ésmárciusában pusztító tífusz- és vérhas-járvány idején – miként a korabeli saj-tóban beszámoló tanúk és a túlélők isállítják – valóban 20-25 elhunyt foglyottemettek naponta, akkor az áldozatokszáma jóval meghaladja mind a Spiroiu-levélben, mind a fennebb idézett háromforrásban szereplő adatokat. Ezt látszikalátámasztani az az állítás is, mely sze-rint sok elhunyt foglyot gyakorlatilagjeltelenül, nyomtalanul temettek el Bar-caföldváron, mivel a lelkész nem lehe-tett jelen, és nem volt, aki az elhunytakadatait rögzítse.

SEGÉLYAKCIÓK

Egy hozzátartozó 1945. februári beszá-molója szerint 500 lejért csak annyit tu-dott meg a kapunál őrt álló katonától,hogy öccse nincs a foglyok között. Nembízott az őr szavahihetőségében, né-hány napig még Földváron maradt, s akocsmában arra lett figyelmes, hogy akatonák feltűnően könnyen és sokatköltekeznek. Rájött, hogy a pénz azok-tól a hozzátartozóktól származik, akikaz őrök lefizetésével próbálnak meg-tudni valamit internált családtagjukról.A szemtanú látta, amint a katonák afoglyoknak szánt élelemcsomagokbólfalatoznak, sőt maguk az őrök mondtákel, hogy a foglyok részére beküldöttcsomagokat a parancsnokság nem adjaát, hanem a katonák között osztja szét,a foglyok pedig sem az otthonról kül-dött vagy hozott élelmet, sem a ruha-neműt nem kapják meg. Éppen azok-ban a napokban érkezett Földvárra egy11 szekérből álló karaván, amely az er-dővidéki Barótról a községi bíró vezeté-sével hozott élelmet, gyógyszert ésruhát, de ezt a szállítmányt sem enged-ték be a kapun.

A körülmények ismeretében a maros-vásárhelyi Népvédelmi Egyesület és aVöröskereszt felhívással fordult a lakos-sághoz a Barcaföldváron sínylődő inter-náltak segélyezésére. Elsősorban élel-met, ruhát és pénzt kértek a foglyokszámára, hogy a lehető leghamarabbenyhítsenek a fogvatartottak szenvedé-

68 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Tenyérnyi nagyságú tábori szuvenírtárgy:kézzel szŒtt, mintás perzsaszŒnyeg, amelyet

egy Varga nevı, volt 33-as hegyivadász-zászlóaljbeli fŒhadnagy készített Fülöp Sándor kolozsvári

fogolytársának ajándékba.

Emléktárgy a távol-keleti fogolytáborokból: almafából készített, a Kamakurai Dajbutszut (Buddhát) ábrázoló, feliratos, féldomború

plakett. Szabados Pál repülŒ Œrnagy, hadifogoly ajándéka Fülöp Sándor kolozsvári fogolytársának, amelyet egy Japánról szóló

könyvben található fénykép alapján készített.Jelgavai láger, 1948. március 31.

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

sein. Nagy segítséget nyújtott az egészváros, de kiemelkedett a Hangya Alkal-mazottak Szakszervezete, amely a mun-kaadó Hangya Szövetkezet és a Transsyl-vania Vajgyár támogatásával huszon-négy óra alatt teherautónyi élelmet ésruhát gyűjtött össze. Az „expedíció”1945. február 24-én vitte el Földvárra aszállítmányt. A vöröskeresztes és vöröszászlókkal feldíszített teherautót azőrség beengedte a táborba, ahol – be-számolójuk szerint – azt tapasztalták,hogy noha a fertőtlenítés és a fürdetésbeindult, továbbra sincs orvosi ellátás, sa foglyoknak elsősorban lábbelire ésmosakodóeszközökre lenne szükségük.

Mindezek nyomán szinte egész Er-délyre kiterjedt a foglyok mentéséremár korábban elindult lakossági segély -akció. Mindenekelőtt a Földvárhoz kö -zel eső magyar falvak lakossága vette kia részét ebből. Az akcióban jeleskedőhídvégi magyarok otthonukban szállá-solták el a szomszédos Földváron fogvatartottakat kereső szilágysági, partiumihozzátartozókat, akiknek lehetőségetbiztosítottak, hogy ételt főzzenek azéhezők számára. A Földvárral szomszé-dos Krizba falu evangélikus gyülekeze-tének akkori lelkésze, Máthé János híd-végi kollégája, Lőrinczi Árpád felhívá-sára 1945 januárjában gyűjtést szerve-zett a faluban. Az asszonyok ételtfőztek, amelyet az összegyűjtött ruha-neművel együtt szekerekkel szállítottákFöldvárra, ott azonban az őrség nemengedte be a segíteni szándékozókat.

A szállítmány így a Lügeten szintén sa-nyarú sorban sínylődő foglyokhoz ke-rült. Máthé János pontos leltárt készí-tett a segélyküldeményről, eszerint a há-borús körülmények miatt rettenetesennehéz helyzetben lévő krizbaiak egye-bek mellett 90 kiló kukoricaliszttel, 63kiló szemes paszullyal, 60 kiló krumpli-val, 40 kiló szalonnával, 55 liter tejjel,174 kiló kenyérrel, 25 kiló káposztával,53 tojással, néhány ruhadarabbal és kétdoboz gyógyszerrel tudták segíteni afoglyokat.

Az 1945. februári–tavaszi segélyak-ciók javítottak valamelyest a foglyokéletkörülményein. A tábor magyar or-vost kapott, akinek nagy szerepe volt agyógyításban, és „egyszerű eszközeivelis sikerült elérnie, hogy az eddigi elhalá-lozási arány egynegyedére csökkent”. Dr.Szabó Zoltán nyugalmazott kézdivásár-helyi orvos, aki 1945 márciusában a Vö-röskereszt küldöttségének tagjaként aföldvári lágerbe látogatott, így számoltbe az ott tapasztaltakról: „A táborbanismertem meg dr. Kanabé Antal kézdi-vásárhelyi orvost, aki fogolyként a kór-házbarakkban dolgozott, minimális esz-közzel, gyógyszerrel küzdve az ott fekvősúlyos betegek életéért. Csoportunknaklehetősége nyílt volna »kicsempészni«,kiszabadítani őt a lágerből, ám KanabéAntal nem vállalta a szöktetést, mertnem akarta orvos nélkül hagyni a tábortés súlyos betegeit a kórházbarakkban.Visszautasította a lehetőséget, és ott ma-radt konokul, makacsul küzdve a lehe-

tetlen körülmények között a túlélésért.”Kanabé Antal később kiszabadult ésKézdivásárhelyen folytatta pályáját.

A tábor másik orvosa dr. Papp Bélabrassói főorvos volt, aki 1945 február-jában már a lágerben raboskodott. Em-lékezésében leírja, hogy Földváron ba-rakkról barakkra járva közel 500 tífu-szos foglyot gyógyított abban az idő-szakban, amikor naponta tízesévelhaltak meg a betegek. „Amikor fülembejutott, hogy a végső elkeseredésükbenlevő foglyok ki akarnak erőszakosan ro-hanni a táborból, összegyűjtöttem ésmeggyőztem őket ennek a lépésnek a sú-lyos következményeiről, úgyhogy meg-gondoltan, megfontoltan lemondtakerről a veszedelmes szabadulási módról.Tartottam bennük a lelket, igyekeztemvisszaszerezni bizalmukat a szabadulásiránt.” A terep ismeretének, valamintotthonuk viszonylagos közelségénekköszönhetően több székelyföldi fogolyszökött meg a barcaföldvári, illetve a lü-geti lágerből. A földvári lágerből 1945.október végén engedték szabadon azutolsó foglyokat.

A barcaföldvári volt láger utolsó fenn -maradt közös sírdombján az elhunytszovjet katonák tiszteletére 1998-ban azOrosz Föderáció, 2001-ben pedig a ma-gyar foglyok emlékére Ungvári BarnaAndrás lelkész kezdeményezésére a híd-végi református gyülekezet állí-tott emlékművet.

Ismeretlen háromszéki származású fogoly alumínium-

pohara a szovjet fogságból.Német hadifogollyal élelemért

cserélt, Wehrmacht-típuskulacsmellé rendszeresített pohár.

Virágdíszítése melletti monogramja: „B. I.”

Ismeretlen háromszéki fogolyromán katonai alumíniumcsajkája

és PetŒ P. Miklós (FelsŒrákos, Kovászna m.)fogoly saját készítésı alumíniumkanala

a szovjet fogságból. A kanál vésett felirata:

„Arhangelszk 1945-46”.

Ismeretlen háromszéki fogolyalumíniumból készült

mahorkás doboza, felirat nélkül.

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™