Szelestei N. László Tanulmányok a 17–18. századi

Szelestei N. László

Tanulmányok a 17‒18. századi magyarországi művelődésről

Pázmány Irodalmi Műhely

Lelkiségtörténeti tanulmányok

Az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport sorozata

Sorozatszerkesztő Szelestei N. László

A sorozatban megjelent:

1. Lelkiségtörténeti számvetés 2. Régi vallásos énekek és énekeskönyvek 3. Régi magyar imakönyvek és imádságok 4. Az áhítat nem hivatalos alkalmai és formái

az 1800 előtti Magyarországon 5. Misztika a 16‒18. századi Magyarországon 6. Szelestei N. László, Irodalom és lelkiség 7. Menny és pokol a barokk kori ember életében 8. Közkincs: Tanulmányok a régi magyarországi

prédikációk kompilációjáról 9. Kovács Eszter, A Makula nélkül való tükör cseh forrásai 10. A nők és a régi magyarországi vallásosság 11. Régi magyar népénekek és imádságok 12. Egyház és reprezentáció a régi Magyarországon 13. Makulátlan tükör: Tanulmányok a Makula nélkül való tükör

című kegyességi műről 14. Útmutató: Tanulmányok Pázmány Kalauzáról 15. Barokk vallásos közösségek 16. Népénekek és gyülekezeti énekek a 17. századi Magyarországon 17. Lelkiség és irodalom: Tanulmányok Szelestei N. László tiszteletére 18. Lelkiség és oktatás a régi Magyarországon 19. Második Mária: Mária Terézia a régi magyarországi kegyességben 20. Szelestei N. László, Tanulmányok a 17‒18. századi

magyarországi művelődésről

SZELESTEI N. LÁSZLÓ

TANULMÁNYOK

A 17‒18. SZÁZADI MAGYARORSZÁGI

MŰVELŐDÉSRŐL

MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport

Budapest, 2018

Lektorálta

Szádoczki Vera

Készült

az MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportban

A borítón elöl:

Kastenholtz Honorius Vilmos előadásának kezdete a pozsonyi Gelehrte Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften

első évfordulóján

Budapest, Evangélikus Országos Levéltár, Arch. gen. eccl. III. e. 26, p.179.

Hátul:

Részlet Tarnóczy István Mennybe vezérlő kalauz című művének címlapjáról

(Nagyszombat, 1675)

ISBN 978-963-508-891-1

ISSN 2060-7385

© Szelestei N. László

© MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport

Felelős kiadó: P. Vásárhelyi Judit

Tördelte a szerző A sorozat címlapterve: Szentes Éva

Nyomdai munkák: Séd Nyomda Kft. Ügyvezető igazgató: Dránovits István

www.sednyomda.hu

5

T a r t a l o m

Eszmék A pietizmus sajátosságai a Magyar Királyságban ................................................. 9 Katolikus megújulás Magyarországon a 18. században ....................................... 29

Tudós világ A jezsuiták történeti forrásgyűjtésének kezdetei Magyarországon .................. 39 A magyarországi nyomdászattörténet-írás kezdetei ........................................... 57 Jezsuita könyvvizsgálók Mária Terézia korában ................................................. 87 A pozsonyi Gelehrte Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften .............. 99 A 18. századi magyarországi respublica litteraria

a tudóslevelezések tükrében .................................................... 121 Róka János történetírói tevékenységéről ............................................................ 131 Eszterházy Károly egri püspöki beiktatása .......................................................... 145

Irodalmi műfajok Hitviták a rózsahegyi evangélikus gimnáziumban az 1640-es években

– Ján Kučera nyomtatott és kéziratos művei ....................... 153 17. századi orációk és prédikációk Szent László királyról ............................... 163 Versírási gyakorlatok Lestináról 1710–1711-ből .............................................. 179 Gyalogi János epigramma-füzére ........................................................................ 187 Argenis-fordítás időmértékes magyar versbetétekkel (1761) ......................... 201 Eklogák a XVIII. századi magyarországi irodalomban az 1770-es évekig .. 211 Napló misszilisekben – Egy humanista műfaj határairól ................................ 217 A Jesu dulcis memoria kora újkori magyar nyelvű variánsairól ........................... 227

A tanulmányok korábbi megjelenési helyei ....................................................... 237

Névmutató ............................................................................................................. 239

Eszmék

SZELESTEI N. László, Tanulmányok a 17‒18. századi magyarországi művelődésről,

Budapest, MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2018 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 20), 9‒28.

9

A pietizmus sajátosságai a Magyar Királyságban

A szakirodalom a pietizmus és a 18. századi katolikus megújulás jelenségeit több-nyire egy olyan koordinátán értelmezi, amelyen a történtek a felvilágosodáshoz viszonyítottan helyezkednek el. Ebben a (többnyire fejlődéselvű és állandósult) konstrukcióban mérvadónak a filozófusok jellegzetes nézetei számítanak. Olyan jelenségekről, mint a magyarnyelvűség, népfelvilágosítás, szintén ezen koordináta-rendszer általános ismérvei alapján mondunk véleményt, akkor is, ha a magyará-zott események kimutathatóan más gyökerekből táplálkoznak, legfeljebb annyit jegyzünk meg, hogy a felvilágosodás összetevőit erősítő más áramlatról van szó. A változások eredményeinek azonossága, vagy hasonlósága nem zárja ki a változá-sokhoz vezető út indítékainak különbözőségét. Fontos, hogy a jelenségek korabeli indoklását és a változások menetét alaposan tanulmányozzuk, s ne essünk abba a hibába, hogy elmélet igazolásához, vagy divatossá vált kutatási témához keressük az adatokat. Furcsa helyzet teremtődött például azáltal, hogy a pietizmus (és a 18. századi katolikus megújulás) kész konstrukcióban, előfelvilágodásként (Frühauf-klärung) kap magyarázatot. Vajon indokolt ez akkor is, ha a vallási irányzatok által megvalósított jelenségeket (eseményeket, produktumokat) más eszmei elmozdulá-sokkal is magyarázhatunk?

A pietizmus kutatása nyomán felmerült kérdéseim: Mely elemei és miért kerül-tek fel a felvilágosodás alapján felrajzolt koordinátára? Miből táplálkozott? Milyen a pietistáknak a politikai rendszerhez és saját elöljáróikhoz való viszonyulása? Hogyan oldják meg a felekezeten belüli ellentéteket? Miben haladják meg a ke-gyességet, vagy a korszak racionalizmusát? A pietizmust nem egy másik eszme-rendszerrel egyezésben vagy különbözőségben vizsgálom, hanem annak mozgató rugóit és társadalmi hatását keresem. Vajon segítette az emberi együttélést, vagy akadályozta azt? Tehát nem azt tartom értékelésem elsődleges kritériumának, hogy mi a viszonya a pietizmusnak a felvilágosodásként leírt eszmerendszerhez.

Szauder József 1969-ben egy programadó tanulmányban1 a felvilágosodás ku-tatásának feladatai közé helyezte a pietizmus és a jozefinizmus lényeges tartalmát

1 SZAUDER József, A 18. századi magyar irodalom és felvilágosodás kutatásának feladatai, Irodalomtörténeti

Közlemények, 1969, 146.


10

jelentő reformkatolicizmus vizsgálatát. Azóta mindkét témakörrel sokan foglal-koztak. (A reformkatolicizmusról csak annyit jegyzek meg, hogy azt és a jozefi-nizmust inkább egymásnak feszülő, mint egymással átfedésben lévő mozgalom-nak látom.)

Az August Hermann Francke nevével fémjelzett hallei pietizmus magyaror-szági jelenlétének jellemzéséhez hazai pietistáink pietizmus-fogalmát és egymás-hoz való viszonyát vizsgálom meg. (A pietizmus más irányzatai Magyarországon csak ritkán adatolhatók.) Az utóbbi néhány évtized jelentős hazai pietizmus-kutatásából kiemelkedik Csepregi Zoltán tevékenysége, aki fontos tanulmányai mellett két forráskiadványában a témakörre vonatkozó több mint félezer levelet tett közzé.2 A vallási reformtörekvés Magyar Királyságra gyakorolt hatása nem-zetközi konferenciákon is szerepel témaként.3 Nem vizsgálom az erdélyi helyzetet, pusztán megjegyzem, hogy az erdélyi hatás a Magyar Királyságban játszottnál csekélyebb.4

A hallei pietizmus vallási megújulási mozgalom,5 a lutheri elvekhez, a Bibliához és az 1577-ben megfogalmazott Formula concordiaehez való ragaszkodás jegyében. Néhány jellemzője: A hit nem állandó és megvédendő tulajdona az egyénnek, nem a megigazulás bizonyosságából, hanem a bűnbánat folyamatában jön létre. Az egyén tevékeny kereszténységének tápláló helyei a „collegium pietatis”-ok. A

2 CSEPREGI Zoltán, Magyar pietizmus, 1700–1756, Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus

történetéhez, Budapest, Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000 (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 36); UŐ, Pietismus in Ungarn, 1700−1758, Beiträge zur Ostdeutschen Kirchengeschichte, Münster, 2004, 25−38; UŐ, Der Pietismus in Ungarn und das Luthertum in der Tolnau: Evangelische Kolonistenprediger in Transdanubien (1718–1775) = Die Ansiedlung der Deutschen in Ungarn, hg. Gerhard SEEWANN, Karl-Peter KRAUSS, Norbert SPANNENBERGER, München, 2010, 173–184; UŐ, Brüderlichverfeindet? Luthertum und Reformiertentum in der neu besiedelten Tolnau = Kirchen als Integrationsfaktor für die Migranten in Südosten der Habsburgermonarchie im 18. Jahrhundert, hg. Rainer BENDEL, Norbert SPANGENBERGER, Berlin, LIT Verlag, 2011, 99–113; UŐ, Pietas Danubiana – Pietismus in Dunautal, 1693–1755: 437 Schreiben zum Pietismus in Wien, Preßburg und Oberungarn, Buda-pest, Magyar Evangélikus Digitális Tár, 2013: http://medit.lutheran.hu/sites/medit2.lutheran.hu/files/medit/csepregi_zoltan_pietas_danubiana_1693-1755.pdf (2018.05.15.)

3 Például: Pietas Hallensis universalis: Weltweite Beziehungen der Franckeschen Stiftungen im 18. Jahrhundert, Ausstellungskatalog, hg. Paul RAABE, Halle, 1996; Interdisziplinäre Pietismusforschung: Beiträge zum Ersten Internationalen Kongress für Pietismusforschung 2001, hg. von Udo STRÄTER, Halle, Verlag der Franckeschen Stiftungen, 2005 (Hallesche Forschungen, 17).

4 Vö. FONT Zsuzsa, Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában, Szeged, SZTE, 2001. 5 A pietizmus fogalmáról, historiográfiájáról: CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 9–14.


11

pietizmus nemcsak az egyén kegyes életének megújítása, hanem a megújulást szolgáló egyház reformja is. A megtérés és újjászületés az egyén és a közösségek aktív hitéletét eredményezi. Ha ehhez megfelelő intézményrendszer kapcsolódik, a világ reális javulásával lehet számolni. A pietistáknál háttérbe szorul a skolaszti-kus teológia, a felekezetközi polémia, a tudomány nem telepedik rá a kegyességre. S mindez az evangélikus egyház hivatalos keretein belül maradva.6 A megújulási mozgalomban résztvevők véleménye a pietizmusról: konkrét egyházjobbító tö-rekvés (Veit Ludwig von Seckendorf), egyházi kegyességi folyamatokba illeszkedő program (Johann Melchior Stenger), a lutheri reformáció folytatásaként keletke-zett történeti mozgalom (Philipp Jakob Spener).7

Az 1970-es években példaként állt a Philippp Jacob Spener és August Her-mann Francke nevével fémjelzett mozgalom azon magyarországi keresztény bá-zisközösségek előtt, amelyek hangsúlyozták, hogy a keresztény tanítást úgy kell megvalósítani a politikai hatalom szorítása, az egyházi felettesek elhatárolódása, szankciói közepette, hogy abból az egyház megújulása és ne a szervezeti keretek szétszakítása következzék.

Név szerint ismerjük, hány magyarországi hallgató látogatta a hallei egyetemet Francke életében. Ugyancsak ismertek az összehasonlításhoz szükséges jénai és wittenbergi diáknévsorok. A hallei egyetem 1694-es alapításától egészen a 18. század közepéig e két egyetemmel hasonló népszerűséget élvezett.8

Év Beiratkozás

Halle Wittenberg Jena

1694−1714 144 290 136 1715−1740 254 266 306 1741−1766 162 151 297 1767−1789 65 114 245

6 Johannes WALLMANN, Frömmigkeit und Gebet = Geschichte des Pietismus, hg. Hartmut LEHMANN, Band

4: Glaubenswelt und Lebenswelten, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2004, 81. Összefoglalás a pietizmusról: Johannes WALLMANN, Der Pietismus, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1990. (Magyar fordításban: A pietizmus, Budapest, Kálvin Kiadó, 2000.)

7 CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 9–10. 8 TAR Attila, Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon, 1694−1789, Budapest, Eötvös

Loránd Tudományegyetem Levéltára, 2004 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 11), 24.


12

A beiratkozottak anyanyelvét a matrikulák adatai és egyéb ismereteink alapján csak hozzávetőlegesen lehet megállapítani. Több mint egyharmaduk erdélyiként jelölte meg magát (Transylvanus, Siebenbürgisch), 50 % neve után áll a Hungarus, Ungarus kifejezés. A kifejezések egy adott terület lakóira vonatkoznak, nem nép-csoportra. Jelentésük: erdélyi, magyarországi; a Szent Korona alattvalója.9 A ma-gyarországi és erdélyi városok vallási közösségeit a felföldi Szepességen és az erdélyi Szászföldön kívül is nagyobbrészt evangélikus vallású németek alkották, a gyülekezeteikben működő tanárok és lelkészek tevékenységének tanulmányozása még elvégzendő feladat. Tényszerűen nem ismerjük a magyarországi német gyü-lekezetek könyvekkel való ellátását, s nemcsak a külföldről behozott hitéleti könyvek milyenségét és mennyiségét, hanem a Magyarországon megjelent német evangélikus hitéleti könyvekről sem készült még felmérés.

A török uralom alól felszabadult ország a 17. század végén ismét egységessé vált. (Erdély önállóan kapcsolódott a Habsburg birodalomhoz.) Az elnéptelene-dett területekre vegyes etnikumú lakosság került. Egy nagyobb, vegyes népességű városban a német mellett magyar vagy/és szlovák nyelvű gyülekezet gyakran tar-tott külön lelkészt, de az csak ritkán volt döntési helyzetben lévő első pap (pastor primarius). A Halléból, Jénából, Wittenbergből hazatértek teljes névsorának bir-tokában jó volna egy átfogó vizsgálat arról, hogy itthon hogyan, milyen szellem-ben tevékenykedtek: alkalmazkodtak a körülményekhez, vagy milyen irányban tértek el attól.

A Magyarországon használatos előnevek nyelvi alakja sem jelent biztos fogó-dzót az anyanyelv megállapításához a 18. század elején. Magyarországon a latin, az értelmiség által beszélt közös nyelvként és hivatalos nyelvként, közvetítő nyelvnek számított. Franckéhoz Besztercebányáról írt levelében Elias Breitor azt kérte, hogy Spener és Francke műveit fordítsák latinra, hogy azokat Magyarországon a nem németek körében is terjeszteni lehessen.10 A szülők a latin mellett igyekeztek fiaikat megtaníttatni magyar, német és szlovák nyelvre, a fiatalok gyakran a Ma-gyar Királyságban, anyanyelvüktől eltérő nyelvi környezetben ún. „cseregyerek-ként” tanultak németül, magyarul vagy szlovákul. Később igény és szükség szerint

9 Ha a magyar származás, magyar anyanyelvűség hangsúlyozott, akkor a Hungaricus kifejezés hasz-

nálatos. 10 CSEPREGI, Pietas Danubiana, (2. j.), nr. 6, (p. 60.)


13

használták e nyelveket, kisebb, vegyes nyelvű gyülekezetben gyakran nemcsak egyet. Nem ritka az sem, hogy nevüket is a használt nyelvre fordították. Például a később tárgyalandó, a magyar nyelvet nagy hévvel előnyben részesítő Bárány György apja Trencsénből származott, a győri iskolából hívták lelkésznek a Vas megyei Beled nevű faluba. Magyar környezetben nevét magyar változatban hasz-nálta, fia már Bárány névvel iratkozott be a hallei egyetemre. (Korábbi név: Bara-ňek.) A wittenbergi egyetemet látogató Regis Márton neve előfordul Regis és Király formában is. Krmann Dániel a Dunától északra szlovák környezetben élt, öccse, Kerman János a Dél-Dunántúlon magyarok közt. Nevéből a magyar nyelv szabályainak megfelelően tűnt el a mássalhangzó-torlódás.

A már közzétett/ismertetett forráscsoportok (pl. a Franckesche Stiftung iratai, August Hermann Francke, Bél Mátyás, Krmann Dániel levelezése) tanulságai sze-rint a hajdan szervesen egymás mellett élt, különféle anyanyelvű gyülekezetek és lelkészeik együttes kutatására volna szükség. A gyülekezetek nem mai fogalmak szerinti nemzetekként szerveződtek, annak ellenére, hogy – ha lehetőségük volt erre –, anyanyelvenként is elkülönültek. És nemcsak a városokban. A 20. századi kutatások az anyaországban és az utódállamokban is többnyire csak a saját nem-zeti nyelvű (és esetleg latin vagy német) forrásokból dolgoztak.11 A kutatás helyes útirányba fordulása látható például Csepregi Zoltánnál, aki a magyar és német anyanyelvű pietisták dunántúli jelenlétére egyaránt figyel,12 másutt a Kárpát-medencei felekezetek és a nyelvhez tartozás identitásképző szerepét13 vizsgálja. Megfontolandó, amit a körmöcbányai születésű Jeremias Schwartzwalder 1721-ben a dél-dunántúli Varsádról Franckéhoz írt: „in diesen dreyen sprachen, ungrisch, böhmisch und deutsch, muß ich auch mein ampt verrichten”.14 Ma is fontos volna, hogy a kutató e három nyelv ismeretével rendelkezzék és e három magyarországi népcsoport közös történetét együtt vizsgálja.

A 18. század első felében a magyarországi protestánsok nehéz helyzetben él-tek. Az 1681. évi 26. törvénycikk értelmében az akkori ország (Bécshez közelebb 11 Vö. Daniel VESELY, Mattias Bel und der Einfluß des hallischen Pietismus auf Kirche und Schulwesen der

Slowakei = Halle und Osteuropa: Zur europäischen Ausstrahlung des hallischen Pietismus, hg. von Johannes WALLMANN, Udo STRÄTER, Halle/Tübingen, Franckesche Stiftung/Niemayer Verlag, 1998 (Hallesche Forschungen, 1), 243–261.

12 CSEPREGI, Pietismus in Ungarn, 1708–1758, (2. j.). 13 CSEPREGI Zoltán, Négynyelvű reformáció a Kárpát-medencében, Keresztyén Igazság, 2011/4, 9–19. 14 A levél kiadása: CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), nr. 37.


14

eső) vármegyéiben csak két-két, ún. artikuláris helyen (és szabad királyi városok-ban, végvárakban) gyakorolhatták nyilvánosan vallásukat. Az artikuláris helyek rendszerint kicsi falvak (pl. Nemeskér, Nemescsó), s fél megyényi területről kény-szerültek idejárni a hívek. Az is gyakori, hogy a közeli város (általában német) evangélikus gyülekezete kényszerült ilyen közeli kicsi településre járni, például a kőszegiek a kb. 200 lakosú Nemescsóra. Az 1691. évi Explanatio Leopoldina megtil-totta az evangélikus (és református) lelkészeknek, hogy a nem artikuláris helyeken bárminémű vallási szertartást végezzenek. Híveik felkereshetik őket az artikuláris helyeken, ám a lakóhelyükön illetékes katolikus papnak stóladíjat kellett fizetniük. Iskolát csak az artikuláris helyeken működtethettek. 1731-ben a Carolina resolutio szentesítette ezt az állapotot, de a sok tiltás közt engedélyezi, hogy családi körben, magángyakorlatként vallásos szövegek másutt is olvashatók. Mindezt azért érde-mes felidézni, mert az elnyomatásban nem volt más lehetőség, mint (a korban is gyakran használt képpel szólva) a megmaradt veteményeskertek minél hatéko-nyabb gondozása.15

Újabban kiemelten foglalkoztak kutatók a Bécsben élő evangélikusok (ausztriai evangélikusok, protestáns országok követségei, azok lelkészei), valamint a közeli pozsonyi és soproni gyülekezetek között kialakult kapcsolatokkal, magyarországi pietista szerzők kiadásainak támogatásával.16

Bél Mátyás

A pietizmus kifejezésnek Magyarországon kezdettől fogva jól körülhatárolha-tóan kettős tartalma volt. A tényleges pietisták vállalták a szó Spener-i pozitív jelentését és a Francke-tanítványságot. Bél Mátyás 1704-ben így írt Halléból besz-tercebányai patrónusának: „nagyobb szerencsének tartom, hogy Francke urat hallgathatom, mintha az egész ország-világ kincsei enyimek volnának”.17 A Francke-tanítványok az evangélikus lelkészi körökben szitokszóként használt pietistaságtól elhatárolódtak. 1720 körül már a pietista (= hallei) és ortodox (= 15 Bizonyára nem véletlen, hogy Bárány János 1756-ban a gyülekezetek látogatásáról írt Instructióját

ezzel kezdi: „Prima cura sit scholarum… quae quasi plantarium sunt ecclesiae…” Az egyházláto-gatási utasítás közlése: CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 264–267, nr. 100.

16 Gustav REINGRABNER, Protestanten in Österreich: Geschichte und Dokumentation, Wien, Köln, Graz, Bühlau, 1981, 160–161. Lásd még Csepregi Zoltán és Keserű Bálint idézett tanulmányait.

17 Bél Mátyás levelezése, s. a. r., bev., jegyz. SZELESTEI N. László, Budapest, Balassi, 1993 (Magyaror-szági tudósok levelezése, 3), nr. 4.


15

wittenbergi) ellentétpár általánosan használt volt, a pietista szó magában foglalta az újító, a régit elvető jelentéstartalmat. Bél Mátyás szerint „a Magyarországon nem is létező pietizmus legyőzése érdekében” egyes papok mindenre képesek.18

Arra utalt e mondattal, hogy a sok támadás ellenére a pietistáknak nevezett sze-mélyek kivétel nélkül megmaradtak az evangélikus egyház keretein belül, ragasz-kodtak a lutheri hagyományokhoz. Egybevág ezzel a Christoph Nicolaus Voigt (1678–1732) Franckénak 1713-ban írt levelében olvasható vélemény: Amikor megkérdezték, hogy Spenerrel, vagy Petersennel tart, azt válaszolta, hogy a Szent-írás és az ágostai hitvallás a mértékadó. „Man halte es zwar in glaubens-articuln einig und allein mit der Schrift und Augustana Confessione”.19

Korábban a magyarországi szakirodalomban az anyanyelvi tevékenység és val-lásos buzgóság elég volt ahhoz, hogy valaki a pietisták közé kerüljön. Hegyfalusi György (†1730) evangélikus lelkész buzgósága vetekedett a kortárs pietista lelké-szekével. Halála után szép ima- és énekeskönyvét kiadták lelkésztársai. Életét gyakori és botrányos nőügyek kísérték. Nem ragadt rá sem pozitív, sem negatív jelentéssel a pietista szó.20 M. Sartorius Jánost (†1738) sem nevezték pietistának, pedig könnyű volt a Felföldön az 1720-as, 1730-as években megkapnia e jelzőt annak, aki a vallási élet területén próbált változtatni, újítani. Ő magyar nyelvű köteteket adott ki Wittenbergben, magyarországi ortodox evangélikusok támoga-tásával. A tehetséges lelkészt a békétlen ember, fanatikus és efféle jelzőkkel illet-ték. (Kizárható, hogy felfogása, életvitele a pietisták élet- és egyházalakító prog-ramjából táplálkozott, levelezéséből és életútjából egyértelmű, hogy M. Sartorius fanatizmusa és a hallei pietizmus egymástól távolt álltak.)21

Az imént már idézett Christoph Nicolaus Voigt, Francke fiainak egykori taní-tója, Halléból indulva Teschenben lett lelkész, majd 1712–1713-ban az erdélyi Nagyszeben tanár. Pietista tevékenysége miatt onnan is távoznia kellett, ekkor 1716-ig Bécsben tartózkodott, kapcsolatban állt Franckéval, kedvező állásajánlatra várt, aztán Selmecbányán lett lelkész. Bécsben és Bécsből startolva ebben a kor- 18 Uo., nr. 285. (1726. jan. 4.) 19 Zoltán CSEPREGI, Prediger hallischer Prägung im Dreieck Wien−Pressburg−Ödenburg = Interdisziplinäre

Pietismusforschungen, (3. j.), 690. Ugyanezt idézi: Zsuzsa FONT, Radikale Orientierung unter den siebenbürgischen Sachsen, = Uo., 714.

20 SZELESTEI N. László, Pietizmus és magyar nyelv a 18. század első felében = SZ. N. L., Eszmék és arcok a 18. századi Magyarországról, Budapest, Universitas, 2010 (Historia litteraria, 26), 17.

21 SZELESTEI N. László, M. Sartorius János, a fanatikus lelkész = Uo., 40–45.


16

ban kedvező lehetőségek nyíltak fiatal értelmiségieknek, és nemcsak az egyházi pályán. A bécsi tartózkodás jó lehetőséget nyújtott kapcsolatok szerzésére, a kül-földi követségek segítségével a Birodalmon belüli és azon túli tájékozódásra és tájékoztatásra. Sokan vállaltak előkelőségek mellett titkárságot, könyvtárosi, levél-tárosi vagy főrangú ifjú mellett moderátori állást. A németországi értelmiségi túltermelés sok irányból hozott ide hasonló céllal fiatalokat. Például 1719-ben Gottfried Wilhelm Leibniz ajánlására jött Bécsbe (és hat éven át várakozott ott) Gerhard Cornelius Driesch, aki, bár katolikus vallású volt, levelezett Franckéval. 1725-ben Pozsonyban, az érsek tényleges tartózkodási helyén, Esterházy Imre esztergomi érsek magántitkára lett és Bél Mátyással baráti viszonyba került. Ő kérte meg Bélt 1726-ban, a bécsi jezsuitaellenes oktatási javaslatok idején, hogy a politikai állapotokat szem előtt tartva vázoljon fel egy általa helyesnek tartott okta-tási rendszert. Bél véleményét (de studiorum in his provinciis restauratione, vel nova potius eorundem institutione) továbbította az udvari tanácsosoknak, akik ezt tetszéssel fogadták. Driesch Johann Georg Mannagetta udvari tanácsos figyelmét külön felhívta a Bélnél látott hallei kiadványokra, az Inauguratio Academiae Fridericanaera és a Paedagogium Regiumra.

A Pozsonyt „kis Hallé”-vá22 alakító Bél Mátyás alapvető hitelvekben lelkész-társaival egyetértésben dolgozott. Közben jelentős országleíró és történetírói te-vékenységet folytatott. Több társa nehezményezte, hogy nem fordítja minden idejét lelkészi teendőinek végzésére. De miközben ezt saját hittársai, például a bécsi dán követség lelkésze, a szintén Francke-tanítvány Christian Nicolaus Möllenhoff, így vélelmezték, ő cseh és magyar bibliakiadást készített és hitéleti könyveket jelentetett meg magyarul, csehül, németül és latinul.23 E párhuzamos munkásság pietista irányultságát jól érzékeltethetjük Bél közzétett kiadványaival. Tanárkodása idején (1708–1719) több tankönyvet adott ki latinul és anyanyelve-ken, besztercebányai és pozsonyi tanítványait pontosan számba vette már a szak-irodalom.24 Latin és anyanyelvi Biblia-kiadásokat irányított,25 imakönyvet állított

22 Johannes JEVERUS, Verzeichnis allerhand Pietistischer Intriguen und Unordnungen in Litthauen, vielen

Städten Deutschlandes, Hungarn und America, o. O., 1729, 126. 23 CSEPREGI, Pietismus in Ungarn, (2. j.), 27. 24 TÓTH Gergely, Bél Mátyás pozsonyi tanítványai, Lymbus: Magyarságtudományi forrásközlemények,

szerk. KEREKES Dóra, Budapest, 2007, 179–208; UŐ, Bél Mátyás besztercebányai diákjai, uo., 2009, 135–170.


17

össze,26 áhítati könyvek fordításait készítette el.27 Magyar nyelvű fordításokkal ellátták dunántúli híveiket az ottani pietista lelkészek:28 Torkos András, Bárány György, Sartoris János és Vázsonyi Márton,29 pozsonyi német hívei pedig számít-hattak a német nyelvterületeken megjelent könyvekre. Bél Mátyás országleíró és történeti műveiért a „magnum decus Hungariae” elnevezést kapta meg.30

Elgondolkodtató, hogy a korszak evangélikus értelmisége (pietisták és ortodo-xok egyaránt) nemcsak hitéleti, hanem a mindennapi világi élethez szükséges, a szakirodalomban népfelvilágosító, elsősorban orvosi, nevelési és gazdasági anya-nyelvű könyveket is kiadott.31 Úgy látom, hogy e tevékenységnek a mozgatórugóit a vallási megújulás következményeként kell értékelni, a foglalkozással járó felada-tokhoz való hozzáállásból fakadónak kell tekinteni és nem általános humanista 25 Biblia Sacra, To gest: Biblj Swatá aneb wssecka Swatá Pjsma Starého y Nowého Zákona…, W Hale, 1722;

Novum Jesu Christi Testamentum Sebastiano CASTELLIONE interprete… accessit Mathiae BELII -Paraenesis ad studiosam juventutem, Lipsiae, 1724. – Az 1727. évi magyar nyelvű Újszövetség-kiadást (A mi Urunk Jesus Christusnak Ui Testamentoma, magyar nyelvre fordíttatott CAROLI Gaspár által. [Lipcse, 1727.]) Bél Mátyás revideálta: Vö. SZELESTEI N. László, Bél Mátyás Újtestamentom-kiadásáról = Sz. N. L., Eszmék és arcok, (20. j.), 24–29.

26 Praeces Christianae, Lipsiae, 1728. – Die Gott suchende Seele, Leipzig, 1729. 27 ARND, Johann, Paradies-Gärtlein voller Christlicher Tugenden… Cseh és magyar fordításban: Záhradka

Ragská, plná Křesťanských Ctnostj, genž skrze wraucné, nábožné a poťessitedlné Modlitby do dussi wssťjpené býti magj; K Obnowenj prawé Wjry a k wzdelánj nowého duchownýho Žiwota S Pomocy Milosti Božj [Matthiae BELII], z Německého Gazyka w Česky vwedená…, 1720. – Keresz-tyéni jóságos tselekedetekkel tellyes paraditsom kertetske… HUSZTI István 1698. esztendőbeli fordítása után … ki botsáttatott BÉL Mátyás által, Nürnberg, 1724; ARND, Johann, Vom wahren Christen-tum… Cseh és magyar fordításban: Paterý knihy o Prawém Křesťanstwj… predmluva: Milownjik Bedliwý [Matthias Belius], 1715. – Az igaz keresztyensegröl irott négy könyvei, ford. BÁRÁNY György, kiad. VÁZSONYI Márton, Jena [recte: Sopron, Rennauer], 1741. Vö. NAGY Márta, „Pietas Hungari-ca”: Die ungarischen Übersetzungen des Wahren Christentums und des Paradiesgärtlein von Johann Arndt = Halle und Osteuropa, (11. j.), 275–282.

28 Vö. SZELESTEI N. László, Bél Mátyás és a magyar nyelvű pietista irodalom művelői = Sz. N. L., Eszmék és arcok, (20. j.), 18–24. Az ún. győri pietista körről összefoglalást ad Csepregi Zoltán a 2. jegyzetben említett Magyar pietizmus című kötetében és a Pietismus in Ungarn című tanulmányában.

29 Bárány György és Vázsonyi Márton 1711-ben Halléban Francke három művét is megjelentette magyar nyelven. (Bárány György fordítása: Auguszt Herrmann FRANCKENAK [...] Oktatása a gyer-meknevelésről; Vázsonyi Mártoné: Augustus Hermannus Franckenak Rövid és együgyű fundamentumos út mutatása, I–III, – Szent Írás szerint való életnek regulái…)

30 BELIUS, Matthias, Hungariae antiquae et novae Prodromus, Norimbergae, 1723. – Notitia Hungariae novae historico-geographica, I–V, Viennae, 1735–1747. – Adparatus ad historiam Hungariae sive collectio miscella, I/1–10, II/1–2, Posonii, 1735–1743; Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini, I–III, cum praefationibus Matthiae BELII, cura et studio Ioannis Georgii SCHWANDTNER, Vindobonae, 1746–1748.

31 Illusztrálásként Perliczi János Dániel tevékenységét említem. Vö. SZELESTEI N. László, Perliczi János Dániel (1705–1778) = SZ. N. L., Eszmék és arcok, (20. j.), 45–64.


18

filantrópiaként, vagy a felvilágosodás „közboldogság” eszméjének szolgálataként. Azonos jellegű tevékenységet ösztönöz majd, más eszmétől indíttatva a század közepe után a bécsi udvar.

Ha a szakirodalom alapján kell megneveznem a magyarországi pietista lelké-szek legádázabb ellenségét, akkor Krmann Dániel püspököt (1663–1740, 1706-tól a Biccsei egyházkerület püspöke) kell mondanom. Bél Mátyás (1684–1749) és Krmann Dániel életútja jól feldolgozottnak tekinthető. Most megpróbálom rövi-den felvázolni egymáshoz való viszonyukat. A két evangélikus lelkész levelezésé-ből32 úgy tűnik, hogy az 1710-es évektől Krmann 1740-ben bekövetkezett halálá-ig, bár néha viták közepette, baráti viszony volt köztük. Krmann fontos szerepet játszott az 1707. évi rózsahegyi zsinaton, amely az Úr szőlejében pusztító rókák-nak nevezte a pietistákat.

Bél Mátyás Pozsonyba kerülése (1714) után a Halléban tapasztaltak szerint szervezte az evangélikus gimnáziumot, majd lelkészként a gyülekezeti életet. A cseh nyelvű Biblia kiadásában Krmann és Bél munkatársak voltak, Bél országleíró munkáját segítette Krmann. 1722-ben Bél egyenesen azt tanácsolta, hogy Krmann küldje unokáját Halléba Franckéhoz, akinél támogatást szerez.33 Bél Mátyás pietis-ta iskolaszervező és könyvkiadói tevékenységét, Pozsony nyíltan pietista jellegét a szakirodalom már kellően feltárta.34 Az adatok alapján érthető, hogy a Pozsony-ban jól beágyazódott lelkész és sikeres tudós, Bél Mátyás vált a pietistákat érintő támadások első számú célpontjává.

Krmann Dániel püspököt az 1720-as években lelkésztársai (pl. Antoni Sámuel csetneki lelkész, püspök 1709–1738; Ertel János Gottfried 1724-től besztercebá-nyai, 1738–1757 soproni lelkész; Hruskovics Sámuel 1720-tól egyházasmaróti, 1732-től besztercebányai lelkész, 1744–1748 között püspök; Weinert András 1722-től Lőcsén tanár, 1729–1761? között Eperjesen lelkész) próbálták Bél ellen hangolni. Pietizmusa a legfőbb vád, ám a levelek összképéből kitapintható e pie- 32 Bél Mátyás levelezése, (17. j.), 26 levél. 33 „Quod autem ad nepotem Tuum adtinet, non Te consilii poenitebit, si eum Halas, in Regnum

illud Orphanodochium miseris, ubi et vitae, et studiorum eam poterit habere rationem, quae eum virum olim queat efficere Deo acceptum, Ecclesiae utilem. Opus vero fuerit, ut Excellentissimum Franckium de fatis pueri doceas, eumque roges, ut eum patrocinio suo dignari velit. Faciet is Tui caussa plurimum: ego vero Tuas ad eum comitari non negligam.” Uo., nr. 167.

34 TIBENSKÝ, Ján, Veľká ozdoba Uhorska: Dielo, život a doba Mateja Bela, Bratislava, Tatran, 1984; Lásd még Csepregi Zoltán, Daniel Vesely és Szelestei N. László idézett műveit.


19

tista ellenes hangulat kialakulásának egy nagyon reális, nem hitelvekhez kötődő alapja. Azt hánytorgatják folyton, hogy Bél lebeszéli tanítványait és a hozzá fordu-lókat a wittenbergi egyetemen tanulásról. Közben azt tapasztalják, hogy a patró-nusok, sőt az egyházi felügyelők is, egyre gyakrabban támogatják a Halléban vég-zetteket. Jól érzékelték, hogy ez a (többnyire langyos) gyülekezeti élet megzavará-sához fog vezetni. Antoni szerint Bél a szektásodás irányába halad. Sintzendorff gróf figyelmeztette is Bélt, ne térjen el az ágostai vallástól, mert azt hallotta, hogy valamiféle új szektát honosít meg Magyarországon (te velle aliquam novam sectam in Hungaria introducere).35 Bél a támadásokra többnyire nem válaszolt, nem vitatkozott, tette a dolgát. Azt azonban többször megismételte, hogy Po-zsonyban nem Halle, hanem a Biblia és a lutheri tanok fontosak. Vádlói ellenőriz-hetik a pozsonyi iskolában történteket. Ő maga az ország fővárosában, mindenki szeme láttára él és tevékenykedik.36 Egy-egy oldalvágást néha Krmann püspök is kapott Béltől: Ő nem a miavai kofáknak prédikál,37 hanem az ország fővárosában előkelő hallgatóságnak. (Krmann püspök fennhatósága nem terjedt ki a pozsonyi gyülekezetre.) Antoni Sámuel püspök szerint Bél a maga oldalára állította az evan-gélikus vallás támogatóit és azok segítségével (favore et admiratione politicorum) dolgozhat.38

Maradva még a Bél–Krmann viszonynál: amikor Krmann veje katolizált, Bél vigasztalta, a püspök börtönbe kerülésekor pedig névtelenségben maradva állt mellette és adományokat gyűjtött számára.39 A Dunától északra Krmann püspök tekintélye sokat számított a felmerült viszályok lecsendesítésében. Azt is jeleznem kell azonban, hogy az ortodox tanok védőjeként elkönyvelt püspök ortodox lel-késztársait is gyakran korholta, buzgóbb munkára ösztönözte őket.

Hivatalos intézkedések

35 Bratislava, Štátny ústredný archív (a továbbiakban: ŠÚA), Rod. Zay, Rkp. 46, p. 299. (1724. júl. 5.) 36 Bél Mátyás levelezése, (17. j.), nr. 240. Matthias Bél Mitsinsky Jánosnak, 1725. jan. 23. 37 Krmann püspök Miaván lelkészkedett. 38 A bekezdés adatainak forrása: ŠUA, Rod. Zay, Rkp. 48, pp. 605, 609; Rkp. 46, pp. 179, 295, 337

(Innen az idézet). Bél Mátyás levelezése, (17. j.), Krmann Dánielnek írt levelek és a Mitsinsky Jánossal való levélváltás.

39 Bél Mátyás levelezése, (17. j.), nr. 404, 408, 418, etc. – Krmann pürpök elítéléséről: SZIMONIDESZ Lajos, Kermann Dániel ev. püspök főbenjáró pere iratai a Magyar Országos Levéltárban, Rózsahegy, Tranoscius Társaság, 1940.


20

A pietizmust Magyarországon szervezetten először a rózsahegyi evangélikus zsinat (1707) ítélte el. A viszályt nem lehetett azzal csitítani, hogy az elitélés nem vált hivatalos állásponttá, opinio privata maradt. A következő évtizedekben a Wittenbergben végzett lelkészek egyre nagyobb aggodalommal tapasztalták, hogy felföldi, biztos és jó megélhetést biztosító lelkészi állásokhoz jutnak pietista felfo-gású személyek („halleiek”), s ha arra módjuk nyílik, az iskolai tanítást és a gyüle-kezeti lelki gondozást átalakítják. Sőt, nemcsak a gyerekeket és a felnőtt híveket, hanem a lelkésztársaikat is másfajta munkára ösztönzik. Krmann püspök tárgyila-gos megállapítása szerint a pietisták sokkal összetartóbbak, mint az ortodoxok. Érdekes egybeesés ez Francke azon véleményével, hogy a Halléból hazatért ma-gyarországiak és erdélyiek, a hallei nevelés eredményeként, nem civakodnak.40

1724-ben történt, hogy a Hallét, majd Jénát látogató Bél-tanítványt, Bertasch Andrást hosszú vizsgáztatás után Krmann püspök lelkésszé avatta, feleskette a Bibliára és a szimbolikus könyvekre. Bertasch, aki Aszódon lett lelkész, megfo-gadta, hogy nem lesz pietista, ám tevékenysége alapján annak tartották. Krmannt vádolták, hogy miért avatta föl. Ő nem fogadta el támadói érvelését, hogy Bertasch „hallei”, tehát pietista (Hallensis est, ergo fanaticus pietista).41 Máskor is gyakori volt, hogy a buzgó lelkészekre ráragasztották a pejoratívnak tartott pietista jelzőt. Az utókor pedig gyakran elfogadja e minősítést, csak éppen pozitív töltet-tel, s néha a buzgó ortodox lelkészeket is pietistának nevezi.42

Az esperjesi jegyzőkönyvekben a pietizmus terjedését gátló állásfoglalások ol-vashatók. Esperesi, vagy püspöki vizsgálattal nehezítették pietista érzelmű papje-löltek lelkészi meghívását. Az ország észak-keleti részén az 1737. évi kukovai zsinaton megfogalmazták, hogy az evangélikus lelkészeknek a püspök előtt köte-lezniük kell magukat arra, hogy a tiszta evangélikus tanokat vallják, hűek a szim-bolikus könyvekhez (amint azt a Konkordienformel tanítja), elvetik az ortodox ta-

40 Francke 1713-ban Leibniznek ezt írta: „Es haben nemlich in Vorigen Jahren so wol Ungarn als

Siebenbürgen in ziemlicher Anzahl allhier studieret [...] Es ist uns auch ein eigenes exempel bekant worden, dass sie sich nachero in ihrem Vaterlande, es sey in Ungarn oder in Siebenbürgen übel verhalten haben solten. Vielmehr ist dieses Frucht der hier genossenen Anführung gewesen, dass sie nicht zänkisch und haderhaftig sich erwiesen [...] so viel uns wissend, der Obrigkeit nie Ursache gegeben über sie klagen.” A mások által is idézett részlet: FONT, Erdélyiek, (4. j.), 87.

41 ŠUA, Rod. Zay, Rkp. 50, p. 636. Levélfogalmazvány Mitsinsky Jánosnak. 42 PAYR Sándor, Magyar pietisták a XVIII. században = Magyar protestáns egyháztörténeti monográfiák, I,

Budapest 1898, 97–174.


21

nokkal nem egyező hallei, jénai és tübingeni tanárok nézeteit.43 Miletz Illés po-zsonyi szlovák és magyar lelkész szlovákul kiadott Rambach és Spener-fordításai eljutottak nemcsak a lelkészekhez, hanem a köznéphez is. Természetesen nehez-ményezték ezt az ortodox lelkészek. Az 1739-ben Necpálról távozó, Besztercebá-nyára meghívott lelkész, Pohl Mihály búcsúlevelében írt kifejezése szerint „Satan sub specie pietatis Ecclesiam probat”. Érdekes, hogy amikor a turóci lelkészek Miletz fordításáról a pietista beállítottságú Mohl Illés püspöktől kértek véle-ményt,44 az kitérő választ adott. Tudta nélkül készült a fordítás, azt még nem látta, teológusok pro és kontra vitatják Spener művét. Nyugalomra intett. A lelkészek elküldték neki a Miletz által összeállított Apologia Spenerianát is. Mohl igyekezett a lelkészeket a Szentírásra és a szimbolikus könyvekre hivatkozva egyetértésben megőrizni. (Tulajdonképpen ezt tette elődje, az ekkor már a pozsonyi börtönben sínylődő Krmann Dániel is; ortodox beállítottságát háttérbe helyezte. Püspökként ez volt a Bibliából tanult kötelességük. Szintén ezzel védekeztek a pietista beállí-tottságú lelkészek, Bél Mátyással az élen.)

1741-ben Severini Pálnak névtelenül, szlovák nyelven megjelent műve (Collectanea antipietistica45) kérdések és feleletek formájában mutatja be az ortodo-xok és pietisták közti különbséget, ortodox oldalon állva. A kötet szerint a pietis-ták Halléba tanulni, Pozsonyba tanárságot szerezni, a nemes urakhoz pedig kol-dulni járnak. Az illetékes püspök és inspektor véleménye eltérő volt Severini mű-véről: az 1744-ben a bányai egyházkerület püspökévé választott Hruskovics Sá-muel dicsérte, Radvánszky János inspektor pedig az evangélikus egyház életére veszélyesnek tartotta. A necpáli lelkész, Turzó János helyeselte a pietista-ellenes művet, bár szerinte inkább latinul kellett volna megírni, akkor nem zavarta volna meg a gyülekezeteket. (Csak zárójelben: a Severini Pál művét dicsérő Hruskovics Sámuel és Turzó János egyaránt segítette Bél országleíró munkáját, tehát a Bél

43 VESELY, Matthias Bel, (11. j.), 257. 44 „[...] quid de Postillis Speneriis eorundemque Apologia passim in Patria nostra divulgata sentiamus.” 45 [SEVERINI, Paulus], I[n] N[omine] J[esu] C[hristi], Collectanea antipietistica, to gest spoľusebránj učenj toho

w němž oprawdowj Lutherani těm domnělým řečeným pietistum… sepsané od gednoho Páně Sl’užebnjka…, [Pucho?], 1741. – Collectanea antipietistica, das ist, Zusammengefaßte Lehre dessen, worin die Wirklichen Luheraner diesen vermutlichen, sogenannten Pietisten, nach der Heiligen Schrift und den Büchern der lutherischen Religion widersprechen.


22

pietizmusával való szembenállás nem jelentett személyi összeütközést.46) Miletz Illés Pozsonyban, Bél Mátyás lelkésztársaként, azzal egyetértésben tevékenykedett.

Dunántúli helyzetkép

Más a helyzet az ország azon területein, ahol a török utáni új betelepítések nyomán új gyülekezetek alakultak. A Dunától délre eső terület legjelentősebb evangélikus gyülekezete Győrött volt, 1749-ig jelentős iskolával. Torkos András lelkész (1669–1737) 1698-tól tanárként, 1707-től vezető lelkészként tevékenyke-dett itt. Wittenbergben tanult, de Philipp Jakob Spener tanácsára meglátogatta a hallei árvaházat. Franckénak győri lelkészként több levelet írt, tanácsát kérve.47 Kérésére Francke az üldözött dunántúli lelkészek számára pénz gyűjtött.48 Meg-erősítő láncszemet jelentettek köztük a később híressé vált közös tanítványok. Szeniczei Bárány György (1682–1757) és Vázsonyi Márton (1688–1737) hazatér-tük után kapcsolatban maradtak Franckéval.49 Méltó társuk volt Sartoris János (1695–1756), aki a győri iskolából Bél Mátyást követve ment Besztercebányára, majd Pozsonyba, onnan a jénai egyetemre.50 Azért kell ezt külön megemlítenem, mert a hallei pietista szellemet nemcsak Halléból hozták magukkal peregrinusaink.

A Dunántúlon működött lelkészek életútjával és tevékenységével, magyar anyanyelvű programjukkal sokat foglalkozott a szakirodalom;51 ők érték el a leg-látványosabb eredményeket: gyülekezetek alapításával, a hitélet megújításával, iskolák fenntartásával és a hitet tápláló és tevékeny életre buzdító anyanyelvű könyvek kiadásával. Néha adatok és megfontolás nélkül növekszik szerepük a szakirodalomban. Ügyelni kell egy-egy artikuláris hely nyelvi sokszínűségére, az ottani tevékenység (például a nemescsói árvaház létesítése) nem tulajdonítható kizárólagosan a magyar nyelvű gyülekezetnek és annak lelkészének.52

A magyarországi pietista-ortodox viták gyakran csak a németországiak átvéte-lének tűnnek, teológiai alappal csak ritkán rendelkeznek. Erre a következtetésre

46 TÓTH, Bél Mátyás besztercebányai diákjai, (24. j.), 147–149. 47 A levelek (1709–1726) kiadása: CSEPREGI, Magyar pietismus, (2. j.), nr. 4–7, 9, 20–22, 24, 26, 30, 33,

40, 41, 48. 48 Uo., nr. 30 49 Uo., nr. 12, 13, 15, 16, 18, 23, 25, 29, 32, 39, 43. 50 Beiratkozás: 1719. jún. 23. 51 SCHMIDT János, Szenicei Bárány György [...] élete és munkássága, 1682–1757, Paks, 1940. Lásd még

Csepregi Zoltán és Szelestei N. László idézett műveit. 52 Nemescsón működhetett csak a kőszegi német gyülekezet is.


23

jutott már Szeniczei Bárány György monográfusa, Schmidt János is 1940-ben kiadott monográfiájában. Bárány a hallei irányzatot követte: fontosnak tartotta, elfogadta az Ágostai (Augsburgi) Hitvallást, a szimbolikus könyveket, azokkal el-lenkezőt nem tanított.53 Eredményei a pietista eszmék sikerét jelentik: a vasárnapi második istentisztelet, a napi bibliaórák, házi áhítatok, gyermek- és felnőtt hitok-tatás, s bár környezete teológiailag vitatta, de ide sorolható a konfirmáció megho-nosítása is.54

A Dunától délre eső területnek nem volt püspöke a 18. század első évtizedei-ben. Krmann Dániel Dunán inneni püspök, vagy más egyházkerület püspökének véleményére, segítségére nemcsak a tisztelet, hanem a kényszer miatt is szükség volt, például lelkészek avatásakor. A dunántúli újraszervezett evangélikus gyüleke-zetek lelkészei, például Szeniczei Bárány György, ügyes-bajos dolgaiban fordult elöljáróihoz: a gyülekezetek liturgiájának kialakításához kért könyveket, enyhítve a hiányt, s védve magát a folytonos vádaskodásoktól.

Sok elvégzendő munka volt a Dunántúlon. Az itteni lelkészek nem értek rá vi-tatkozni, nem rontotta kapcsolatukat az egymással való vetélkedés sem. A Bél Mátyást támadó pasquillusok ugyan őket is (Torkos Andrást, Vázsonyi Mártont és Szeniczei Bárány Györgyöt) gúnyolták,55 de közvetlen támadásoktól mentesen dolgozhattak egyházi közösségeik igényeinek kielégítése érdekében. Beosztásukat nem volt érdemes irigyelni, a patrónusoktól szerzett támogatásokat látványosan jól használták fel (a gyülekezeti élet fellendítésére, a hitéletet szolgáló könyvek kiadására). A fentebb már említett pietista összetartásnak nagy szerepe volt abban, hogy titokban Magyarországon nyomtatott könyvekkel láthatták el a gyülekezeti tagokat.56

A hitelveket összefoglaló, gyakran magyarázatos Luther-katekizmust állandóan lehetett kapni. A református Károli Gáspár magyar nyelvű Biblia-fordításának

53 SCHMIDT, Szenicei Bárány György, (51. j.), 75–83. 54 CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 69−72. 55 Az említett gúnyversek: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Lat. 1627, ff. 5–6. 56 V. ECSEDY Judit, Titkos nyomdahelyű régi magyar könyvek, 1539–1800, Budapest, Borda, 1996; UŐ,

Alte ungarische Bücher mit falschen deutschen Druckorten, 1561–1800, Budapest, Borda, 1999. A nyom-tatványokra Nürnberg, Jéna, Frankfurt, Lipcse került, valójában azonban Sopronban, Győrött és Pozsonyban adták ki azokat. Vö. CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 30–50; SZELESTEI N., László, Hamis impresszumú könyvek a 18. századi Magyarországon, I–II, Magyar Könyvszemle, 1983, 292–305; 1991, 343–353.


24

újszövetségi része Bél Mátyás javításaival 1726-ban jelent meg. 1736-ban Torkos András már nagyon várt fordítása Wittenbergben látott napvilágot – de nem a nyomdakész kéziratból, hanem annak fogalmazványából.57 E rosszul sikerült vál-lalkozás után Bárány György és fia János, valamint Sartoris János fordításában 1754-es impresszummal, 1758-ban jelent meg a magyar evangélikusok számára önálló Újszövetség.58

Bárány György Halléból való hazatérte (1711) után a magyar nyelvű pietizmus legjelentősebb gyülekezetének győri iskolájában lett konrektor. Még Halléban lefordította és kiadatta Francke oktatási kézikönyvét.59 „A hit dolgairól nem dis-putáltatik benne”, olvasható már a címben. A pietistákra jellemző módon kerülte a vitát felekezeten belül, de azon kívül is. Győrött − a tanulók szüleinek megdöb-benésére − „a németek szokása szerinti” magyar anyanyelvű oktatással próbálko-zott. A szülők döbbenete érthető: gyermekükből így sem pap, sem ügyvéd nem lesz, a latin alapos ismerete nélkül Magyarországon sem egyházi, sem világi terüle-ten nem lehetséges az előmenetel. Bárány György egyházszervezői missziós hevü-lete nemcsak Halléból hozott impulzusokból származott. Emlékezetben tartotta, hogy hallei tanulmányai idején azért nem kapott anyagi támogatást Petrőczi Ist-vánnétól, mert nem akadt Magyarországon pap, aki a száműzött Thököly Imre törökországi híveihez (köztük volt Petrőczi István is) lelkésznek elment volna. Petrőcziné szerint az akademiták nem „valóságosan Istenért, hanem csak a köny-nyű életért” tanulnak. Bárány megfogadta, hogy ahol szükség lesz rá, oda fog menni. Elfoglaltsága például nem engedte meg neki, hogy a Trencsén vármegyé-ben élő atyai rokonságát felkeresse. Tevékenységének lendülete és németországi ifjú lelkészek Dunántúlra jövetele a pietisták missziós törekvéseivel egyezik.

A két Francke-tanítvány, Bárány és Vázsonyi buzgóságát Francke is csillapította, reális irányba terelte, amikor azok 1714-ben Vázsonyban hallei mintára árvaházat akartak létrehozni. Végül a hazai patrónusok támogatásával létrehozott árvaház nélküli iskolába Győrből jött tanár, Wagner György, aki szintén Halléban végzett.60

57 Hallei támogatásra nem számíthattak, a magyarországi nyomtatás az 1729-ben kiadott Győri kate-

kizmus elkobzása miatt nagyon kockázatos lett volna. Torkos András fia, József Wittenbergben tanult, bizonyára a korrektúrázásnál számítottak rá.

58 CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 59–62; CSEPREGI, Pietismus in Ungarn, (2. j.), 34–35. 59 Auguszt Herrmann FRANCKENAK Oktatása a gyermeknevelésről, (29. j.). 60 CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 24–25, nr. 19, 29, 32.


25

Bárány György a Balatontól délre eső, újonnan betelepített területeken szer-vezte német, magyar és szlovák hívekből a gyülekezeteket. Krmann püspök a köztudottan pietista lelkészt tolnai esperessé nevezte ki. Ő pedig rendszeresen beszámolt a feladatait ortodox szellemben végző püspöknek. Az esperes levelei-ből jól kirajzolódik, hogyan ösztönözte paptársait, hogy energiájukat a hitélet élénkítésére fordítsák. A szlovák anyanyelvű, magyar nyelven is pasztoráló lelké-szeket arra próbálta rávenni, hogy beszédeiket írják le, aztán pedig még a prédiká-lás előtt magyarul jól tudó személlyel nézessék át, vagy inkább hallgassanak, mert romlott nyelvvel (corrupta lingua) aligha lehet építkezni. „Ebben a romlott szá-zadban – írja Bárány – ha valaki ilyesmit próbál tenni, nem tudja kikerülni a gyaláza-tos pietista nevet [...] Ha ez pietizmus, akkor ők istentelenek és rágalmazók (impii et calumniatores).”61

Az újonnan betelepített vegyes nyelvűvé (magyar, német, szlovák) vált terüle-tek misszionálásához Báránynak lelkes segítőtársa volt a szintén Francke-tanítvány körmöcbányai német Jeremias Schwartzwalder, aki a bevezetőben emlí-tett Hungarusként, három nyelven szolgált. Varsádról 1721-ben Franckénak írott levelében beszámolt arról, hogy volt hallei társainak egy része feledi a hallei intel-meket.62 Amikor 1723-ban evangélikusoknak és reformátusoknak együtt osztott Úrvacsorát, lelkésztársa, a szintén Halléban végzett, Németországból Majosra meghívott Friedrich Samuel Bertram63 lelkész nemtetszését fejezte ki.

Bárány folyamatosan vizitálta a gyülekezeteket, korholt és buzdított. A lelké-szek nem mindig örültek az esperes jövetelének. A német papoktól is a napon-kénti istentisztelet bevezetését kérte, és azt, hogy papokhoz méltó életet éljenek. A magyar papok közül többen túl sok energiájukat fordították a gazdálkodásra és a családjukra. „Én is gazdálkodásból élek, nehogy a fiatal gyülekezetnek terhére legyek, de ezt nem kötelességem rovására teszem – írta Krmann püspöknek.64 A tabi szlovák lelkész az őt vizitálni érkező esperest egyszerűen kihajította házából.65

61 ŠUA, Rod. Zay, Rkp. 50, p. 640. (1725. jan. 27.) 62 CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), nr. 37. A Balaton vonalától délre szerveződő evangélikus gyüle-

kezetekről és lelkészekről: CSEPREGI, Der Pietismus, (2. j.). 63 Bél Mátyás levelezése, (17. j.), nr. 165, 167 64 ŠUA, Rod. Zay, Rkp. 50, p. 640. (1725. jan. 27.); Rkp. 46, p. 345. (1725. máj. 7.) 65 Uo., Rkp. 46, p. 497. (1727 augusztus).


26

Sartoris Jánossal közösen tette közzé az Atyafiságos serkentések című művet. Ebben a papok buzgóságának és tiszta életének fontosságáról szólt. A buzgóságot nem a tudomány, a tanulás rovására ajánlotta, de világosan leszögezte: „Nem arról van szó, ha vagyon-e mélységes tudományod, voltál-e a fő oskolákon, melyek akadémiáknak neveztettenek [...] hanem bírsz-e természet szerént való ajándékok-kal, mellek a tanítóknak általában fogva szükségesek.”66

Egyetlen komolyabb, evangélikus lelkésztársaival való teológiai vitába a ma-gyarországi helyzet különlegessége miatt bonyolódott. Úgy vélte, hogy szükség esetén nemcsak püspök, hanem esperes is ordinálhat. (A Dunántúlon közel fél évszázada nem volt püspökük az evangélikusoknak.)

Sartoris Jánossal és Vázsonyi Mártonnal együtt sok könyvet adott ki (Biblia, ka-tekizmusok, imádságos – és énekes könyvek, házi olvasmányok). Régi ágendás könyvet, kánonokat kért a győri esperestől, Torkos Andrástól és Krmann püspök-től, hogy ne kényszerüljön olyasmit bevezetni, amit azok nem tartalmaznak. A doktrínában és a liturgiában ragaszkodott a régi törvényekhez, szertartásokhoz, azok buzgó alkalmazását szerette volna elérni.

Sopron

A Dunántúlon lévő soproni evangélikus német gyülekezet (amelynek nagyhírű gimnáziumát sok felföldi ifjú látogatta a német nyelv elsajátítása céljából) lelkésze, Johann Sigmund Pilgram (1682–1739) 1725-ben sajnálatosnak tartotta a halleiek és wittenbergiek közötti viszálykodást és annak hazai változatait. Sopront igyekez-tek megóvni ettől: „Wir halten uns hier neutral.”67 Azt kívánta, hogy Magyaror-

66 VOLF Abrahámnak és ROGALLEN Fridriknek […] atyafiságos serkentések, melly az ujonnan rendeltetett

tanitóknak adattatott, mostan penig a magyar Sionnak őr-állóinak ébresztésekre két az Isten orszá-gának elől mozditásában vékon tehetségek szerént fáradozó atyafiakkal magyar nyelvre fordittatott [BÁRÁNY György által]. Jena [recte: Sopron], 1736.

67 „es ist leider daselbst zwischen denen Pressburgern (welche unter sich selbst nicht gar brüderlich leben) und anderen als zu Neusohl item den Superintendenten Herrn Krmann eine grosse Uneinigkeit, die sich schier ordentlich die Hallenses et Wittebergenses teilen, und durch den unseeligen und unchristlichen Pietistenkrieg sich und ihre Gemeinen in Gefahr setzen.” (1725. máj. 10.) Bálint KESERŰ, Cyprian in Ungarn = Ernst Salomon Cyprian (1673−1745) zwischen Orthodoxie, Pietismus und Frühaufklärung, hg. Ernst KOCH, Johannes WALLMANN, Gotha, For-schungs- und Landesbibliothek, 1996 (Veröffentlichungen der Forschungs- und Landesbibliothek Gotha, Heft 34), 86–87.


27

szágra ne terjedjen ki a németországi „pietista háború”. Meglátása szerint a hallei egyetemen végzettek gyakran az igaz kereszténység monopóliumának birtokosa-ként viselkednek, a wittenbergiek pedig azokat, akik Hallét látták, eretneknek bélyegzik.68

Sajátos helyzet állt elő, amikor a külső körülmények lehetővé tették azt, hogy a Dunántúlon is püspököt válasszanak. A pietista Sartoris János nemescsói lelkész volt az esélyes jelölt, de sokan a pietizmustól való elhatárolódást vártak el tőle.69 Sartoris nem vállalta, hogy jelöljék, mert az értelmetlen viták előtérbe kerülésétől tartott. Ovidiust idézve tért ki: Qui bene latuit, bene vixit. A „félreállás” gyakori a pietistáknál. Ezzel mintegy összecseng, az ortodox lelkészeket és tanárokat orto-dox voltuk miatt nem bírálták.

Összegzés

A bőven dokumentálható viszálykodást nem sikerült teológiai, vagy egyházszer-vezeti okhoz kötnöm. A 17. századi hitvitákba, politikai üldözésekbe belefáradt lelkészek és tanárok (hivatalukat elnyervén) hajlamosak lehettek a kényelmesebb életvitelre. A kedélyek megnyugvását nehezítette a hallei pietisták magabiztossága. Ugyanakkor, bármiféle emberi egyenetlenség esetén, ha fennállt az, hogy egyik fél Halléban, másik Wittenbergben tanult, indok nélkül lehetett ezzel érvelni.

A magyarországi evangélikus egyházon belüli pietista-ortodox viták nem érin-tettek hitelveket. Az egyházszervezet kiemelt pontjain álló személyek (esperesek, püspökök) az ellentéteket ortodox lutheri elvek mentén igyekeztek csitítani. A pietisták (a hallei nevelés eredményeként is) vagy kitértek a vita elől, vagy ők is hasonló érvekkel védekeztek. Mindkét fél igyekezett elkerülni a külső (politikai) elnyomástól meggyengült, sérülékeny egyház további sorvasztását. A buzgó pietis-ta lelkészek nem tanbeli újdonságokkal, hanem saját és közösségeik példájával bizonyították, hogy az egyéni hitélet és a közösségépítés területén odaadó munká-val reális javulás érhető el. 68 „… mir komme es vor allem an beiden Theilen sehr gefehlet. Die in Halle studieret haben, sollten

die Meinung haben, als ob diese Universität das Monopolium thätigen Christenthums habe, und die zu Wittenberg gewesen, sofort jeden, der nur Halle gesehen, mit einer [...] gefassteren Meinung zum Ketzer abgestempelt haben.” Uo., 87.

69 „Mit dem herrn Sartoris ist die sache dahin verglichen worden, daß er sich in einer öffentlichen disputation solte hören laßen, ob er so genandter pietist oder ortodoxe sey.” CSEPREGI, Magyar pietizmus, (2. j.), 211−212.


28

A tanulmány elején feltett kérdésekre adott válaszom: nem külső eszmék hatá-sára történtek az evangélikus egyházon belüli változások, azoknak magyarázatát inkább a keresztény hitelvek és a hivatással járó feladatok korábbiaknál komo-lyabban vételében, a lelkészek megújuló hozzáállásában kell keresni. A pietizmus egyház- és világjavító szándéka keresztény elvekből, az egyének megváltoztatására irányultságából eredt. Annak nem része sem az evangélikus tanok, sem az egyházi tekintély elleni lázadás. A remélt változtatás (reale Verbesserung), miként az a Bél Mátyás fordította katekizmus elöljáró beszédében olvasható „nemcsak az érte-lemnek, hanem a szívnek és akaratnak megjobbítását is célul” tűzte ki.70

70 FREYLINGHAUSEN, Anastasius, Compendium, avagy rövid summája az egész keresztény tudománynak, ford.

BÉL Mátyás, Halle, 1713, az Elöljáró beszédből.



29

Katolikus megújulás (katolikus felvilágosodás?) Magyarországon1

A kötet előző tanulmányában az elő-felvilágosodás áramlatai közé sorolt hallei pietizmus magyarországi jellegzetességeit vizsgáltam. A pietizmust (és a 18. száza-di katolikus megújulást) a szakirodalom általában azon a koordinátán értelmezi, amelyen a felvilágosodás, elsősorban a francia felvilágosodás eszméi a mérvadók. A változások tanulmányozásakor figyelembe vettem a hitrendszerből eredő meg-újulási képességet, nem a külső hatásokból indultam ki. Az elő-felvilágosodásnak nevezett pietizmus egyéni-, egyház- és világjavító szándéka kutatásaim alapján inkább az evangélikus egyházon belüli változások, mint külső eszmék hatására alakult; a keresztyény hitelvek és a hivatással járó feladatok korábbiaknál komo-lyabban vétele, a lelkészek megújuló hozzáállása határozta meg azt.

A felvilágosodás gyakran művelődési-mentalitási tömbként használt korszak-fogalmát az utóbbi idők szakirodalma kikezdte, a fogalom széttöredezik.2 Az irodalomtörténeti vizsgálatok világossá tették, hogy a fejlődéselvű történeti leírá-sok a tudatos csonkítások miatt (ilyenek: a változások, újdonságok kizárólagossá tétele; az alkalmi- és áhítati irodalom teljes kizárása; a különböző népcsoportok egymás melletti irodalmainak figyelembe vétele helyett csak a nemzeti irodalom tárgyalása), az ezek alapján kialakított forrásbázis nem mindig alkalmas a további alapos kutatásokhoz. Az elmúlt két és fél évszázadban következetesen azok a személyek, művek, események kerültek a vizsgálódások tengelyére, (többnyire indokoltan, de nem ritkán vitathatóan,) amelyekkel, amelyekből kialakítható volt a fejlődéselvű vonulat. Egy idő után a vonulatba állítási kényszer, a koordinátára helyezés már önmagában is gátja a valóságot megközelítő kép kialakításának.

Példával élve: egy jól elkészített, felvilágosodás kori prédikációtörténet ezen koordinátán mozogva alkalmazkodik a fejlődéselvű irodalomtörténet-írásunk 1 A tanulmány korábbi megjelenése: SZELESTEI N. László, A pietizmus sajátosságai a Magyar Királyság-

ban = A felvilágosodás előzményei Erdélyben és Magyarországon (1650–1750), szerk. BALÁZS Mihály, BARTÓK István, Szeged, SZTE Magyar Irodalom Tanszék, 2016, 41‒54.

2 Néhány példa a gazdag választékból: HEGEDŰS Béla, Mikor mi a felvilágosodás az irodalomtörténeti kézikönyvek szerint?, Irodalomtörténet, 2007/4, 544; MARGÓCSY István, A felvilágosodás határai és határtalansága: Kételyek és tézisek az irodalomtörténet historiográfiáját illetően, Erdélyi Múzeum 2007/3–4, 6–14; SZILÁGYI Márton, Vallás, felvilágosodás, irodalom, Korunk, 2009/10, 12–19.

Katolikus megújulás (katolikus felvilágosodás?) Magyarországon

30

változásokra figyelő, azokat felnagyító szemléletéhez, kimutatja a prédikációkban a korszak eszméit, módszereit, azokat tekinti értékhordozóknak, közben keveset szól a prédikációk lényegéről és mellőzi a folyamatosság érzékeltetését.3

Vajon nem ennek a kutatási módnak a következménye, hogy a 18. századi ka-tolikus megújulást is egyre gyakrabban illeti a szakirodalom „katolikus felvilágo-sodás” elnevezéssel?

A kanti meghatározású felvilágosodást („a felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából”) a kutatás általában Nyugat-Európában a 17‒18. századra helyezi. „A mi régiónkban vitatható, hogy egyáltalán lezajlott, vagy zaj-lott-e.” – írta a nemrég elhunyt Bojtár Endre.4

A következőkben a katolikus egyház tanításának, a trienti zsinat határozatainak 18. századi érvényre jutását vizsgálom. Ösztönöz erre az is, hogy az általában elő-felvilágosodásnak nevezett evangélikus pietizmus esetében úgy találtam, inkább a keresztyén megújulásból, mint a korszak különböző eszméinek hatásából szár-maztak a gyakran a vallási életen is túlmutató változások. Vajon milyen eredmény-re jutok, ha a magyarországi katolikus egyház néhány 18. századi mérvadó katoli-kus egyházi vezetőjének, püspökének intézkedéseit, azok indítékait, hatásait vizs-gálom? Közben tudatosan kerülöm a korábban gyakran e változásokkal együtt tárgyalt, Rómával szembekerülő áramlatokat, mint például a janzenizmus, febronianizmus, továbbá csak a feltétlenül szükséges mértékben figyelek a „kívül-ről” változtatni akaró jozefinizmusra. (A szétválasztást az indokolja, hogy a fejlő-déselvű történeti vizsgálódások többsége minden változást, minden újat értéknek tekint.)

A szakirodalomban már eddig is felmerült, hogy problémás a 18. századi vál-tozások megítélése: „egy-egy konkrét zsinati vagy szentszéki intézkedés hátteré-ben meddig használhatjuk a megújulás/reform, mikortól a korai felvilágosodás magyarázó kategóriáit? A katolikus felvilágosodás két kulcsfogalma, a racionaliz-mus és a tolerancia közül leginkább az elsővel vagyunk bajban... vajon mennyire

3 LUKÁCSI Zoltán, Szószék és világosság: A magyar katolikus prédikáció a felvilágosodás korában, Győr,

Győri Egyházmegyei Levéltár, 2013 (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai ‒ Források, fel-dolgozások, 18).

4 BOJTÁR Endre, „Hazát és népet álmodánk...”: Felvilágosodás és romantika a közép- és kelet-európai irodal-makban, Budapest, Typotex, 2008, 18.


31

számolhatunk az egyházi felvilágosodás és a felvilágosult abszolutizmus szoros párhuzamosságával Magyarországon”?5

Lehetőség szerint kerülöm azt a feltételezést, hogy a Muratori nevével jegyzett ún. reformkatolicizmus a felvilágosodás új eszméit állította a katolikus egyházi élet megújításának szolgálatába.6 Ha így szemlélném Muratori törekvéseit, az említett, felvilágosodás-központú koordinátára kerülnék. Félreértések elkerülése érdeké-ben: nem azt állítom, hogy a korabeli eszmék, történések nincsenek hatással a katolikus egyház megújulására, hiszen a katolikus egyház megfogalmazta ezen eszmékkel kapcsolatos álláspontját. Ismét példával élve: természetes, hogy a 16. századi katolikus megújulást a protestáns egyházak előretörése is siettette, de akkor és ott sem csak a protestáns eszmék mozgatták a katolikus megújulást.

A katolikus felvilágosodás, katolikus reformok és a felvilágosodás fogalmak német nyelvterületen való szakirodalmi használatáról, a fogalom historiográfiájá-ról Forgó András írt a minap hasznos áttekintést.7

A 18. század történetének kutatói mindig alaposan vizsgálják a laicizálódást, a széles világi értelmiségi réteg kialakulását. E réteg számára már más lehetőségek is adódtak, mint a feltétel nélküli egyházi irányítás elfogadása. Tudatában voltak ennek a hierarchiához csatlakozók, valamint a tőlük elszakadni kívánók is. Nem arról van szó, hogy az egyik fél ellenezte, a másik meg utánozta az új eszméket, annak képviselőit. A megváltozott körülmények között, az ész századában, a jó-zan észre támaszkodva akadtak olyanok, akik a keresztény humanizmus optimiz-musát képviselték, mint az egyén számára járható jézusi utat. Bőven lehet idézni erre akár jezsuita szerzőktől, például Faludi Ferenc műveiből. Faludi nem azért fejtegeti az értelem szerinti életet (az ember „ésszel indul, okkal jár” – írta), mert átvette azt forrásaiból, vagy az általa ismert ( ne felejtsük: cenzorként is műkö-dött!) korabeli áramlatokból. Fordításaiban néha „esze, kedve szerint más színt

5 BÁRTH Dániel, Katolikus felvilágosodás és népi kultúra a 18. századi Magyarországon = Padányi Biró Márton

veszprémi püspök emlékezete, szerk. HERMANN István, Veszprém, 2014 (A Veszprémi Megyei Levél-tár kiadványai, 33), 39‒58., i. h.: 41.

6 FORGÓ András, Katolikus felvilágosodás és politikai reformmozgalom: Szerzetesek a megújulás szolgálatában = Poliktikai elit és politikai kultúra a 18. század végi Magyarországon, szerk. SZIJÁRTÓ M. István, SZŰCS Zoltán Gábor, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2008 (Tálentum, 8), 120‒146., i. h.: 120.

7 FORGÓ András, Kísérlet a párbeszédre: A katolikus felvilágosodás és politikai refomtörekvései = F. A. Egyház, rendiség, politikai kultúra: Papok és szerzetesek a 18. század országgyűlésein, Budapest, Szent István Tár-sulat, 2017, 218‒264.


32

adott” a lefordított szövegnek.8 Azt mutatta fel, hogy az evilági életben is lehet boldogan élni, és ez az okos és bölcs embernél nem jár az üdvösség elvesztésé-vel.9

A barokk kori egyházi hívők sorsára figyelve gondolta át, gondolta újra a ke-resztény ember feladatait Ludovico Antonio Muratori.

Ludovico Antonio Muratori (1672‒1750) sokoldalú tevékenységéből a Ma-gyarországon is nagy hatást gyakorló, a katolikus egyház reformálásáért szót eme-lő, magyarországi papok és hívek számára kiadott műveiről már többször írtam,10 azok magyarországi elterjedtségéről most nem szólok. Csak egyetlen művéről ejtek néhány szót, a Della regolata divozionéról (1747) (latinul: De recta hominis christiani devotione, 1750-es évek első fele; németül: Die wahre Andacht des Christen (1751); magyarul: Keresztényeknek igaz áhítatossága (1763). 1749-ben Muratori ennek a művének latinra fordítását tanácsolta magyarországi terjesztésre.11 A latin válto-zat létrejöttében (és a példányok terjesztésében is) nagy szerepet játszott Klimo György püspök, a művet magyarra Koller Ignác megbízására Séllyei Nagy Ignác (később ő lett az első székesfehérvári püspök) fordította, a megjelenés helye az egri püspöki nyomda, ahol ekkor Eszterházy Károly volt a püspök. Az 1761-ig egri püspök Barkóczy Ferenc szintén magyarra fordíttatta a művet, az 1762-ben már kész fordítás kéziratban maradt.12 (1763-ban, a magyar fordítás megjelenésé-vel egyidejűleg Barkóczy Ferenc esztergomi érseknek ajánlotta Schupanzigh And-rás Frigyes pozsonyi kanonok, korábban a pápai nunciatúra bécsi titkára, Muratori másik fontos erkölcstelológiai művének, a Della carità cristianának latin fordítá-

8 A Bölcs emberhez írt bevezetőben mondja ezt. 9 RÓNAY György, Faludi Ferenc, Vigilia, 1954/9, 451‒461. 10 Lodovico Antonio Muratori művei Magyarországon a 18. század második felében, Magyar Könyvszemle,

2000, 27‒42; Klimo György püspök szerepe Ludovico Antonio Muratori műveinek magyarországi terjesztésében = Klimo György püspök és kora: Egyház, művelődés, kultúra a 18. században, szerk. POHÁNKA Éva, SZI-

LÁGYI Mariann, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Könyvtára, 2011 (A Pécsi Egyetemi Könyvtár ki-adványai, 9), 70‒85; L’influenza delle opere di Ludovico Antonio Muratori nell’Ungheria del Settecento = Lingue e testi delle riforme cattoliche in Europa e nelle Americhe (secc. XVI–XXI.), ed. Rita LIBRANDI, Fi-renze, Franco Cesati Editore, 2013 (Quaderni della Rassegna, 78), 109‒124.

11 VÁRADY, Emerico, Il Muratori e gli „Ungheri, Torino etc. 1951, 530–549., i. h.: 544. 12 A kézirat: Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Hist. VI. c.


33

sát.13) A kiadások latin és anyanyelvű nyelvű példányaival ma is gyakran találkoz-hatunk plébániai könyvtárainkban.

Muratori már 1723-ban megjelent művében (Della carità cristiana) sürgette a külsőséges vallásosság megváltoztatását, szembeállítva vele a természet-adta tör-vény és a keresztény tanítás nevében a felebaráti szeretetet, mint az üdvözülés feltételét. A Della regolata divozione elleni támadások miatt pápai kivizsgálás indult, amelynek végén XIV. Benedek pápa kimondta, Muratori nézetei egyeznek a kato-likus egyház hivatalos tanításával. Muratori fellépett a liturgiába beférkőzött hamis és káros áhítatgyakorlatok ellen. Hangsúlyozta, hogy a keresztény ember életében központi helyet kell, hogy elfoglaljon a Szentírás és a szentmise. A közérthetőség kedvéért a szentmise teljes szövegét (a kánont is) nemzeti nyelvre fordította, kommentálta; a babonaságok, a szentek túlzó tisztelete ellen érvelt. Célközönség-nek a köznépet tartotta, annak oktatását szorgalmazta, a papok cifra szózatai he-lyett a „köznépnek értelmire rendelt” prédikációkat sürgetett.14 (A kutatás főleg ezeket a gondolatokat sorolja a katolikus felvilágosodás körébe. A reformoknak, a tanítás megújulásának társadalmi kihatása is volt, de – az evangéliumból táplál-kozva ‒ nem buzdított az a társadalom megváltoztatására.)

Ha végignézzük a Muratori műveinek megjelenésében-terjesztésében említett püspököket, Klimo György kivételével a római Collegium Germanicum et Hun-garicum neveltjei: Koller Ignác (1743‒1747), Barkóczy Ferenc (1729‒1733), Séllyei Nagy Ignác (1754‒1758), Eszterházy Károly (1745‒1748) tanúi voltak a Muratori nézetei körül zajló vitáknak: Muratori eszméitől megérintve tértek haza, majd lettek püspökök. Klimo György Bécsben a pápai nunciatúra környezetével volt jó kapcsolatban, a nunciussal, Domenico Passionei-jel, akinek titkára volt a későbbi pozsonyi plébános, Muratori-fordító Schupanzigh András Frigyes; de köréhez tartozott a Klimo püspök biztatására Muratori most tárgyalt művét latin-

13 Trattato della carità cristiana (Velence, 1748), latinul: De charitate Christiana ... tractatus moralis,

Strigonii, 1763; magyarul Gálfalvi Ozdi Ferenc fordításában: A' nagy parantsolatnak tudniillik a' felebarati szeretetnek igaz magyarazatja, Bécs, 1776.

14 A prédikálásról külön művet is írt, melyet Gregorius Trautwein ulmi ágostonos kannok 1757-ben Contra sublime loquentes in cathedra seu Dignitas eloquentiae popularis címmel, saját disszertációjához kap-csoltan adott ki. A disszertációt Benyák Bernát piarista szerzetes fordította magyarra. A fordítás kiadása: SZELESTEI N. László, A barokk prédikálási gyakorlat ellen: Benyák Bernát kiadatlan fordítása 1772-ből = Jubileumi csokor Csapodi Csaba tiszteletére: Tanulmányok, szerk. ROZSONDAI Marianne, Bu-dapest, Argumentum, 2002, 263–279.


34

ra fordító Bernardo Andrea Lama is. (Lama latin fordításának kéziratát máig a Klimo Könyvtár őrzi.) Bécsben az apostoli nunciatúra környezete játszott erjesztő szerepet. Johann Joseph Trautson bécsi érsek példája is ebbe az irányba esett. Trautson érsek 1752. január 1-én kiadott pásztorlevelében Muratori Della regolata divozionéjának alapján sürgette a vallási élet megújulását, a papképzés reformját és papjai igazi lelkipásztori tevékenységét a barokk külsőségek helyett. Klimo püs-pökként a Róma által is szorgalmazott regolata devotiot (igaz áhítatosságot) tá-mogatta, mint Rómában tanult, imént felsorolt püspöktársai. Ennek a megújulás-nak a lényege a trienti zsinat szellemében való szervezeti és hitéleti megújulás. (Szervezet kiépítése, szemináriumok felállítása, rezidenciakötelezettség, egyház-megyei zsinatok – majd püspöki körlevelek, canonica visitatio, prédikálás, jól szervezett (recte instituta) intézmények és liturgia; művelt és jámbor papok (docti et pii parochi). A magyarországi katolikus egyház trienti arculatát tulajdonképpen csak a 18. századi reformok megvalósításával nyerte el. Más megfogalmazásban: a katolikus egyházban a 18. századi változások jelentős része még mindig a trienti zsinat előírásainak komolyan vételéből táplálkozott.

Rövid megjegyzés: Miként sokszor, itt is egybeesés található a bécsi kor-mányzati szervek (döntően Gerard van Swieten általi) legtöbbször gazdasági indít-tatású kezdeményezései és a vatikáni iniciatívák között. Míg egybe estek, egymást támogatták; de később egyre gyakoribbakká váltak az összeütközések. Az egybe-esésre példa a szentek tiszteletének és az ünnepnapok számának csökkentése. Mária Terézia kezdeményezésére XIV. Benedek pápa 1753-as brevéje rendelke-zett a magyarországi parancsolt ünnepekről. Ezek: Karácsony, Újév, Vízkereszt, Urunk mennybemenetele, Úrnapja, valamint Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony, Szűz Mária fogantatása, Szent Péter és Pál apostolok s a Mindenszentek. Ezekhez járult még a szóban forgó város (község) védőszentjének ünnepe és 1771-től, amikor a Szent Jobb ereklyéjét Raguzából hazahozták, augusztus 20-án Szent István főünnepe.

Néhány mondattal jellemzem még Muratori Della regolata divozionéjának ma-gyarra fordítóját, az első székesfehérvári püspököt. A trienti zsinat határozatainak végrehajtása és a 18. századi katolikus megújulási szándék egybecsúszása különö-sen a török uralom alól felszabadult területeken jellemző. Séllyei Nagy Ignácot 1777-ben az újonnan alapított székesfehérvári püspökség élére nevezték ki.


35

A barokk látványosságok, a külsőséges szenttisztelet helyett bensőséges, a magyar irodalmi múltból származó ima- és énekszöveg-gyűjteményeket állított össze. Mindkét kötetben igyekezett a hazai hagyományokat és a vallási megújulást összekapcsolni. Ragaszkodott ahhoz, hogy hívei kezébe a püspökük által írt vagy kijelölt katekizmus kerüljön, s ne a központi állami hivatal reformelképzelései szellemében készíttetett.15 Beiktatása után fél évvel már egyházmegyei katekiz-must juttatott el papjainak, nem sokkal később a papokat évenkénti lelkigyakorlat-ra kötelezte, ügyelt a világi és vallási társulatokra. Szabályozta a népénekek hasz-nálatát, a szentmiséhez az eseményeket végigkövető éneket (Ím arcunkra boru-lunk…, több nyelven), vasár és ünnepnapokra a perikopaszövegeket versbe fogla-ló énekeskönyvet adott ki. Nem állt be a Bécsből erőltetett racionalista irányzat sodrába, mely központi (németből) ima- és énekszövegeivel mintegy vezényszóra képzelte el a vallási lelkület irányítását. Szigorú rendet tartott, joghatóságának tiszteletben tartására kényes volt, a trienti zsinat intézkedéseit betartotta és betart-tatta. Németh László érzékenyen elemezte Nagy Ignác viszonyát a jozefinista reformokhoz. A püspök magyar jogi és történelmi hagyományok alapján helyez-kedett szembe a Türelmi Rendelettel, holott több kérdésben is elismerte az ural-kodói jogot a hitéleti kérdésekbe való beleszólásra, feltéve, hogy az nem érinti az egyház tanításának hitbeli tartalmát. A tartalmi kérdéseket is befolyásoló döntése-ket helytelenítette, mert szerinte „nem szorul rá a magyar egyház más tartomá-nyok újonnan bevezetett istentiszteleteire.”

A Rómából magával hozott reformeszméket és a hazai hagyományokat igye-kezett összeilleszteni. Hazai lelkiségi művekből válogatott tematikus részletekkel bővítette az egyházmegyei Oltáriszentség társulat kézikönyvét. Kívülről nézve meglepőnek tűnik, hogy két terjedelmes imakönyve16 nélkülözi a Székesfehérvár múltjához jól kapcsolható és 1771 után különösen élénk Szent István-kultuszt. A hiány oka akkor világosodik meg előttünk, ha tanulmányozzuk a Nagy Ignác által A keresztény embernek valóságos áhítatosságáról fordított Muratori-művet.

15 Néhány alapkönyvet Róka János fordított németről latinra. Lásd SZELESTEI N. László, Róka János

történetírói tevékenységéről = Hármas törekvés: A váci katolikus papság és értelmiség identitáskeresése, szerk. BOROS István, Budapest, Szent István Társulat, 2018, 91–105., i. h.: 91–92. [E kötetben: 131.]

16 SZELESTEI N. László, Séllyei Nagy Ignác székesfehérvári püspök két imakönyvéről (1780, 1789), Magyar Könyvszemle, 2016, 319‒336.


36

A 18. század közepétől az általános imakönyvek többnyire énekeket is tar-talmaztak, de nem jellemző rájuk az imáknak és énekeknek az az összehangolása, amint azt Nagy Ignác imakönyveiben látjuk. Az 1789. évi általános imakönyv nagy újdonsága, hogy teljes terjedelemben tartalmazza Ludovico Antonio Muratori szentmiséről írt tanulmányszerű munkáját, az állandó szövegrészek, így a kánon anyanyelvű fordításával együtt. Jól szemlélteti Az Oltáriszentséget szüntelen imádandó társulat…(1780) és A kereszténynek ájtatossága… (1789) összefüggését, ha Muratori-nak a szentmiséről írott fejezeteinek a végéről néhány mondatot idézek: „[…] a keresztényi rendtartást […] szerető XIV. Benedek pápa az olaszországi püspö-kökhöz Rómából, 1742. Szent Mihály havának 13. napján írt levelében feddésre méltónak mondja azokat a papokat, akik nem nyújtják az Úr testét azoknak a híveknek, kik miséjeket hallgatják és azalatt kívánják venni az angyalok kenyerét; egyébaránt a püspököknek okosságára bízza, hogy ami az Oltáriszentségnek osz-tását illeti, oly rendelést tegyenek, mely a népnek alkalmatosságára a helynek és időnek környülálló dolgaihoz képest légyen.”

A fentebbi adatsorok a katolikus egyházon belüli megújulásról, reformokról szólnak, az azokat kiváltó okok nem külső eszmék voltak: ezért rájuk a katolikus megújulás és nem a katolikus felvilágosodás kifejezés használatát javaslom.

29

Tudós világ



39

A jezsuiták történeti forrásgyűjtésének kezdetei Magyarországon

Szakirodalmunk Hevenesi Gábor személyéhez kapcsolja a jezsuiták történeti for-rásgyűjtésének megindítását, tervezetének kidolgozását.1 Érvvel, főleg pedig adat-tal nem igazolt közhely az is, hogy „Hevenesi az egyháztörténeti kutatás szüksé-gességéről először Kollonich érseket győzte meg.”2

A kérdéssel foglalkozva meglepetéssel tapasztaltam, hogy az eddig egyedüli forrásként idézni szokott Modus mellett más egykorú tervezet és különböző fel-jegyzések is fennmaradtak, s ezeket kutatóink nem vették figyelembe, holott a budapesti Egyetemi Könyvtár nyomtatásban megjelent katalógusa már a 20. szá-zad elején jelezte létüket.3

Valamennyi forrás a Kaprinai-gyűjteményben maradt fenn. A Modus a B/quart. tom. 42. jelzetű kötetben (pp. 214‒224), jóval a feltételezett keletkezés utáni másolatban; a többi részben Hevenesi kézírásával, de mindegyik a keletkezés idejéből, a B/quart. tom. 72. jelzetű kötetben.

A források:

1. Hevenesi Gábor jegyzetei a Modus egyes fejezeteihez (pp. 422‒423, 420, 574, 416) és a Projectum plébániákra vonatkozó kérdéseihez (p. 417), cédulácskákra írva. Közlésük a jelen felsorolás sorrendjében történik.

1 HÓMAN Bálint, Tudományos történetírásunk megalapítása a XVIII. században, akadémiai székfoglaló,

Budapest, 1920 (A Szent István Akadémia Történelmi-, Jog- és Társadalomtudományi Osztályá-nak felolvasásai, 1. kötet, 5. szám); UŐ, A forráskutatás és forráskritika története, Budapest, 1925 (A magyar történettudomány kézikönyve, I. kötet, 3/a füzet; UŐ, Kishevesi Hevenesi Gábor (A magyar történeti forráskutatás úttörője) = Emlékkönyv dr. gróf Klebelsberg Kunó negyedszázados kultúrpolitikai műkö-désének emlékére, Budapest, 1925, 453‒462; HÖLVÉNYI György, Hevenesi Gábor útmutatásai a történeti forrásanyag gyűjtéséhez [a Modus közlésével], Az Egyetemi Könyvtár évkönyve, 6, Budapest, 1972, 147‒152; UŐ, A magyar jezsuita történetírók és a jezsuita rend, Magyar Könyvszemle, 1974, 232‒248; VÁSÁRY István, A jezsuita Cseles Márton és a Julianus-jelentés = Középkori kútfőink kritikus kérdései, szerk. HORVÁTH János, SZÉKELY György, Budapest, 1974, 261‒275.

2 A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, szerk KLANICZAY Tibor, Budapest, Akadémiai, 1964, 410‒411; KOSÁRY Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai, 1980, 145.

3 Catalogus manuscriptorum Bibliothecae Regiae Universitatis Budapestinensis, tom. II, pars III, Budapest, 1907, 698‒699.


40

2. A Modus egy nem végleges változatához fűzött megjegyzések, fejezetenkként (pp. 414‒415). E feljegyzéseket a Modus ma ismert változatának elkészítésekor felhasználták.4

3. A Modus egy fejezetének kidolgozása, ismeretlen személytől. (Puncta civitatum et arcium – p. 428.)

4. Projectum. Kész tervezet. A szerző és a másoló ismeretlen (pp. 583‒586). 5. Propositio. A magyarországi egyháztörténet megírásáról.5 A 2. számon említett

megjegyzésekkel azonos kéz írásával (pp. 604‒605).

Az nyilvánvaló, hogy az Inchofer Menyhért által kezdeményezett kutatások6 folytatásáról és külföldi példákat szem előtt tartó kezdeményezésről van szó. Az 1688-ban megalakult Collegium Historicum Imperiale, amelyre az egyik szöveg hivatkozik, fő feladatának a német történelem annalisztikus feldolgozását tartotta. Bécsben Leibniz fejtette ki az uralkodónak és környezetének, hogy a Collegium működése, forráskiadásai a jelen politikai és államjogi kérdések szempontjából nagyon fontosak volnának. A tagok közé azonban katolikusokat nem sikerült beszervezni, pedig az elnökké választott Hiob Ludolf és Christianus Franciscus Paullini a jezsuiták kivételével őket is próbálták megnyerni az ügynek.7

A Projectum végső megfogalmazója jezsuita. Hevenesi Gábor nehezen olvasha-tó feljegyzése (1. szám, Parochiae) azt bizonyítja, hogy e terv sem független tőle. A Modushoz hasonlóan azzal kezdődik, hogy három forrásból lehet anyagot gyűj-teni: kiadott könyvekből, kéziratokból (ide sorolva a feliratokat is) és a hagyo-mányból. Különösen a kéziratoknál időz hosszan, felsorolva a szóba jöhető köz- és magánlevéltárakat, figyelmét kiterjesztve arra a tényre, hogy az ország zavaros történelme miatt sok anyag külföldre, főleg a szomszédos országokba került. A

4 A Modus szövegét közölte Hölvényi György (ld. az 1. jegyzetet). Teljes címe: Modus materiae

conquirendae pro annalibus ecclesiasticis Regni Hungariae continuandis, a Gabriele Hevenesi S. J. compositus, et typis datus.

5 A Propositio nem címe a közölt hozzászólásnak, csak hivatkozás a hozzászólás előtt a Collegium Historicum Imperiale kiadott tervezetének címére. Az egyszerűség kedvéért a teljes 5. számon közölt részt jelöljük vele.

6 INCHOFER, Melchior, Annales ecclesiastici regni Hungariae, tom. I, Romae, 1664. A mű 1059-ig jut el az események leírásában. A második (kéziratban maradt) kötet az 1059‒1109. közötti időkört öleli fel. Vö. DÜMMERT Dezső, Inchofer Menyhért küzdelmei és tragédiája Rómában: A magyar forráskritikai történetírás megszületése és a Jézus Társaság meghiúsult reformja, Filológiai Közlöny, 1966, 191‒210.

7 A kérdésről részletesebben: SZELESTEI N. László, Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1986 (Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai, Új sorozat, 4), 15‒17.


41

szisztematikus számbavétel a vatikáni levéltártól és az országos intézmények levél-táraitól a családi és plébániai levéltárakig terjed. A tradíció számbavételét szintén helyesli, s tippeket ad annak gyűjtéséhez. Mindezek után felteszi a kérdést: kiktől lehet várni az óhajtott anyagot.

Aztán következnek a célba vett intézmények lavéltárainak vezetőihez intézen-dő kérdések (nr. 8‒15): a vatikáni levéltárhoz, a magyar kancellária levéltárához, a káptalanok és konventek levéltáraihoz (az utóbbiak saját történetükre vonatkozó kérdéseket is kaptak). Külön kérdésekkel közelítendők meg az egyházi levéltárak. Önálló fejezet foglalkozik a canonica visitatiókat folytató főesperesekkel, a plébá-niákon található iratokkal és a családi levéltárak vizsgálóival.

A Propositio és a Modus előzményéhez való hozzászólás (5. és 2. sz.) azonos kéztől származik. Azonos személy szólt hozzá a készülő adatgyűjtési tervezethez és ‒ a Collegium Historicum Imperiale céljait kifejtő Propositio ismeretében ‒ a magyarországi egyháztörténet megírásának módjához.

Kronologikus legyen a mű, amennyire lehet, akár a pápák, akár a magyar kirá-lyok szerint. A részletkérdésekben is mindenütt hangsúlyozza a Propositio szerzője a történetiséget, az időrend figyelembevételét. Például szól az intézményekről (püspökségek, prépostságok, apátságok), a katolikus hit védőiről, a kolostorokról, neves személyekről, a szentek tiszteletéről, a hitet is érintő közjogi kérdésekről, áhítatgyakorlatokról, szobrokról és képekről, csodákról, iskolákról és szeretetin-tézményekről stb. Nemcsak az anyag csoportosításához, hanem gyűjtéséhez is ad szempontokat.

Az adatgyűjtési tervezethez való hozzászólás (2. sz.) fejezetei hűen követik a Modus felépítését, végső feljegyzésében pedig a tervezetbe be nem illeszthető, részben polgári történetíráshoz tartozó adatok gyűjtésére hívja fel a figyelmet. A Modusszal való összevetésből egyértelmű, hogy az általam ismeretlen javaslattevő a Modus olyan előzményéhez szólt hozzá, amely már a ma ismert elrendezésben állott.

Valószínű, hogy a Modus megfogalmazójának (hihetően Hevenesi Gábornak) mások véleménye is rendelkezésére állt. Ezek közül maradhatott fenn a 3. számon közölt feljegyzés.

∗ ∗ ∗


42

Az 1686-ban bíborossá kinevezett győri püspök, Kollonich Lipót, aki a ma-gyarországi közigazgatási reformok kidolgozására rendelt bizottság elnökeként 1688‒1689-ben tervezetet terjesztett elő a felszabadított magyarországi területek berendezésére,8 minden bizonnyal ismerte a Collegium Historicum Imperiale ügyeit. Győri levéltárosa, Telekesi István kanonok éppen 1688-ban fejezte be az egyházmegye történetének megírását és a káptalani levéltár rendezését.9 Kollonich nyilvánvalóan tudta, és lehetetlenség volt nem éreznie mindennapi munkája során, hogy a magyarországi katolicizmus megszilárdításának egyik fontos módja az, ha birtokigazolások révén sikerül az egyházmegyéket és a szerzetesrendeket kedvező helyzetbe hozni. Ehhez viszont komoly történeti munkálatokat kellett végeztetni.

Magyarországon e munkák elvégzésére a kormányzatnak – néhány kivételtől eltekintve – szinte csak a jezsuiták álltak rendelkezésre. A központi irányítású rend megfelelő számú és felkészültségű személlyel rendelkezett. Rendházai, rezidenciái, az általuk fenntartott iskolák révén, vagy csak a missziós területre figyelve, jelen voltak az egész országban. Mint hitterjesztőknek fel kellett mérniük a rájuk váró feladatokat, meg kellett ismerniük a missziós területeken uralkodó viszonyokat, az ottani felekezetek helyzetét.

A központi intézményekben (például a magyar kamaránál) lévő hivatalnokok e munka elvégzésére kevesen lettek volna, s néhány kivételtől eltekintve képzettsé-gük színvonala sem volt megfelelő. Aztán meg valószínű, hogy a bécsi kormány-zat, s maga Kollonich érsek is, jobban bízhatott az osztrák-magyar jezsuita tarto-mányban élő szerzetesekben, akik szervezetileg mintegy példaként szolgálhattak a központi elképzeléseknek. Kollonichék az Einrichtungswerkben (1689) Magyaror-szágot az örökös tartományok közé akarták beilleszteni. A kamarai tisztviselők aktív részvételére már csak azért sem lehetett gondolni, mert a felszabadított gaz-dátlan birtoktestek nem a magyar kamara fennhatósága alá kerültek, hanem a bécsi udvari kamaráé alá, s az értékesítette ezeket.10

8 A tervezet: Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn. Rövidített, a császár számára készített változatát

kiadta Theodor MAYER (Verwaltungsreform in Ungarn nach der Türkenzeit, Sigmaringen, Thorbecke, 19802, 90‒135).

9 SZABADY Béla, Telekesi István egri püspök, a győri egyházmegye történetírója, Győri Szemle, 1941, 1‒17, 50‒61, 129‒142.

10 Erről és a birtokigazolásokról ld. NAGY István, A magyar kamara, 1686‒1848, Budapest, 1971, Akadémiai, 29.


43

A felszabadított magyarországi területek történeti forrásainak összegyűjtésére a központi kormányzatnak nagyobb szüksége volt, mint a birodalom más területeié-re. Hogy ezen igény felmerülése és a történeti forrásanyag-gyűjtés hogyan függnek össze és hozzáköthetők-e egyetlen személyhez (például Kollonich Lipóthoz, Szentiványi Mártonhoz, Hevenesi Gáborhoz vagy esetleg máshoz), nem tudom eldönteni. Annyi bizonyos, hogy a források között bemutatott Projectum az igény felmerülésén túl van már, átgondolt tervezet a forráshelyek rendszeres számbavé-telére, s jezsuita szerző műve. Hevenesi szerzőségét nem tartom valószínűnek.11 Czeles Márton nem, vagy nem csak a Modus, hanem inkább a Projectum (esetleg előzménye) alapján kezdett hozzá a római forrásanyag-gyűjtéshez. 1693. június 11-én érkezett Rómába magyar gyóntatónak s hat évi kinntartózkodás után, 1699. június 11-én indult haza. A gyóntatást csak 1694 húsvétján kezdte meg.12 Bizo-nyára nem véletlen az, hogy éppen őt küldték Rómába, arról azonban, hogy Kollonichnak, vagy Hevenesinek volt-e köze hozzá, nem tudom.13

Czeles római tartózkodása a fentiek alapján nem nyújt kronológiai fogódzót a Hevenesi-féle Modus keletkezéséhez, azaz létrejöttét nem feltétlenül kell Czeles Rómába küldése előttre helyezni. Szentiványi Márton történeti műveinek megje-lenése (1699‒1700) előtt nem valószínű, hogy végleges változatban készen volt. Nyomtatásban való megjelenése sem valószínű, bár a fennmaradt másolat címé-ben erre utalás történik. A kezdeti időszak egyik adatgyűjtője, a kor- és rendtárs Szörény Sándor nem idézte műveiben.14

Hevenesi Gábor (1656‒1715) több mint két évtizeddel fiatalabb volt Szenti-ványi Mártonnál (1633‒1705), aki őt is bizonyára utódai közé sorolta, amikor

11 Hevenesi 1692. október 12-től rektor és novíciusmester volt Bécsben. A jezsuiták évenkénti

Catalogus personaruma szerint 1703. szeptember 13-ig maradt e tisztségben. (Pannonhalma, Bencés Főapátsági Könyvtár, 118. J. 1.) Elogiuma egyéb könyvek kiadása közt csak röviden emlékezik meg egyháztörténeti anyaggyűjtéséről, kezdeményező szerepéről mit sem tud. „… aliorum digna prelo opera studiose conquisivit, et publicae utilitati fecit, sua tamen quaedam uti et operis immensi Historia ecclesiasticae Hungaricae centum et plures tomos complexa editio Authoris ipsius voluntate suspensa…” (Uo., 118. D. 18/1, 90, 94.)

12 MONAY Ferenc, A római magyar gyóntatók, Róma, 1956, 102‒105. 13 Az eddigi szakirodalom ezt szilárdan hitte. Czeles szerepéről különösen Dümmert ír túlozva (6.

jegyzet). 14 SZÖRÉNY, Alexander, Pannonia docta, kézirat, Budapest, Egyetemi Könyvtár, Coll. Kapr. B. 14. 95‒

99.


44

egyik művében a történeti adatgyűjtésről írt, s öntudatosan kezdeményezőnek vallotta magát.15

A végső formájában Hevenesi által megfogalmazott Modus ma nem ismert mó-don, közös munka eredményeként keletkezett. A Projectum szintén, s mindkettő mögött meghúzódhatnak Kollonich érsek egyházpolitikai elképzelései, melyek szerencsésen találkoztak a jezsuiták missziós feladataival és tudományos ambíció-ival.

Jezsuita szerzőink a történelmet sokáig csak illusztrációként használták rend-jük, illetve a Regnum Marianum dicsőítésére. A teológiai célú jezsuita történetírás azonban már a 17. században komoly eredményeket mutatott fel. Elég, ha a bol-landistákra hivatkozom, vagy Inchofer Menyhért tevékenységére. Azt is jó szem előtt tartani, hogy Európában a tudomány műhelyei már nem az egyetemek, ha-nem a különböző céllal megalakult akadémiák, tudós társaságok voltak. Dél-Németországban és a Habsburg Birodalomban fontos szerepet játszottak a jezsui-ták, nagy befolyást gyakoroltak az uralkodóra és a kormányzatra. Bármely cél megvalósításához (a történelemmel való szakszerű foglalkozáshoz is!) megfelelő számú és képzettségű személy, szervezettség és anyagiak: mindaz rendelkezésükre állt, amelynek hiánya miatt a korban oly sok akadémiai kezdeményezés futott zátonyra. Megfelelő kezdeményezés és központi jóváhagyás után a jezsuitáknál eleve adottak voltak az akadémiák nyújtotta előnyök.

Hazánkban e kezdeményezésnek a Hevenesi-gyűjteményben előforduló kezek alapján egy tucatnál több munkatársát különíthetjük el már az 1690-es években. Többségük jezsuita szerzetes. A most ismertetett források alapján elmondható, hogy már a munka megszervezése közös tervezés alapján történt, figyelembe véve a jezsuita rend korábbi eredményeit (bollandisták, Inchofer) és a korabeli akadé-miai mozgalom törekvéseit (Collegium Historicum Imperiale) is.

15 Szentiványi Márton úttörő szerepéről ld. SERFŐZŐ József, Szentiványi Márton munkássága a XVII.

század küzdelmeiben = Jezsuita történelmi évkönyv, szerk. GYENIS András, Budapest, 1941, 5‒175, kü-lönösen 64‒65. Lásd még a 7. jegyzetet. – Szentiványi szóban forgó megjegyzése (Continuatio… Tyrnaviae, 1700. RMK II 2024, p. 58): „… in eundem finem sequentes Annotationes hic appono, complementum vero ulterius, et perfectionem eorundem, successoribus relinquo, cum probe sciam, non deesse jam aliqui qui in hoc Argumento strenue desudant, eruderando antiquissimas res Hungariae, tam Politicum, quam Ecclesiasticum, statum concernentes. Satis ait primam glaciem fregisse, et viam aliis demonstrasse. Sic igitur.” E megjegyzésből valószínű, hogy a fiata-labbak szervezkedéséről Szentiványi tudott, esetleg ő maga is aktív szerepet játszott a tervezetek készítésében.


45

Források

1.

Episcopatus

A quo? quando fundati? Literae fundationales, vel si hae desint qua dote? qui benefactores? quis vetus splendor an quando imminuus, restitutus, locus an mutatur?

Fides catholica quomodo propagata? qua haeresi quando deformata? Qui eam Viri Apostolici excoluerint? an ideo publico honore vel privato colantur.

Quae amplitudo, et limites Dioecesis? quae beneficia? Fundationes incorporatae? Hospitalia? nunc vel olim.

Quae successio episcoporum? Eorum nomen, genealogia, claritas virtutis aut eruditi-onis, acta, mors.

Quae bulla pontificum, regum diplomata? privilegia? jura? Quis cultus B. V. Sanctorum peculiaris? an icones miraculosae, quae earum origo?

quae miracula? Quae … reliquiae? unde, quando allatae? quae devotiones, processiones stabiles? Quis litterarum status? quae scholae, earum celebritas? qui libri editi? vel manu-

scripti. Synodi quando, ubi celebratae? qui interfuerunt? qui canones conditi? Quae religiones? quando introductae? quo fructu. Insigne episcopatus, Capitulique unde. Qui viri floruerunt inter Capitulares? in quo excelluerint? an etiam apud Exteros,

et quae gesserint? An virorum illustrium monumenta, epitaphia? Portenta aut prodigia, Vaticinia, apparitiones, illusiones?

Comitatus

Quae eius amplitudo? limites? Insigne, urbes, arces celebriores, quae de illis memorabilia, qui fluvii? … Montes.

Quae beneficia Ecclesiastica? Regularia? Schola? Xenodochia? Quae soli fertilitas? Quae naturae prodigia in lapidibus, aquis, mirabilibus? herbis? Quos viros genuerit, aluerit insignes? sanctitate? virtute, scientia, re bellica? arti-

bus etc. etiam apud externos. Quas familias celebriores continet? eorum splendorem, insignia?


46

Quando fides catholica inducta, per quos propagata? quid passa, quae haereses, quomodo subingressae?

Quae iura privata? consuetudines in magistratibus? privilegia. Quae bella? tumultus intestinos, quo damno, per quos excitatos aut sopitos

habuerit. Poenae delinquentibus statutae?

Urbes, arces

Nominis origo? a quo condita? quae munitio, situs? magistratus? ritus privati? iura? privilegia? insigne, vetus amplitudo, splendor.

Quae monasteria, templa, icones prodigiosae, reliquiae, scholae, hospitalia, eorum initium, progressus, defectus, aliae fundationes, solennitates.

Quos viros insignes genuerit, aluerit? Qua celebritate? eorum acta, mors. Quos dominos? bella? oppugnationes? damna per incendia, eluviones, vastationes. Quis religionis status initio, mutatio, haeresis etc. Quae monumenta? inscriptiones, epitaphia? numismata, naturae aut artis prodigia,

memorabilia ibi gesta ut concilia, comitia, synodi etc. Quae artes inventae, promotae etc. Quis ordo magistratus, eligendi ritus et aliae consuetudines. Portarum, platearum nomina et unde origines.

Familiae

Origo. Insigne a quo? quando auctum. Genealogica successio, matrimonia cum familiis aliis inita. Officia, gesta publica, legationes. Viri insignes, in vel extra patriam sanctitate, virtute, eruditione, re militari aut aliis

clari, etiam in dignitate Ecclesiastica. Privilegia, gratiae a regibus concessae, tituli haereditarii. Fidelitas in Regem et Patriam in rebus difficilibus exhibita.

Parochiae

(E feljegyzés olvasati nehézségek miatt marad közöletlen.)


47

2.

Circa principium, ubi de continuatione Annalium, ab P. Inchofer inchoatarum, fit mentio ut etiam seculares fiant proniores ad subsidia, posset aliquis terminus apponi, qui connexionem rerum secularium sapiat. Quid si loco Ecclesiasticae, substitueretur, Patriae tam sacra, quam profana complexurae?

Deinde ubi de facienda cooperantium mentione agitur. Cum forte aliqui nollent nomen suum propalari, posset apponi: nisi quis ultro cautum velit, ne nomen suum pervulgeretur.

Circa notitiam captandam, ubi de libris editis agitur. posset addici: sive ii sint Latino, sive Gaeco, seu patrio, alioque idiomate vulgati. Dummodo talium librorum verba formalia, si afferantur, addatur Latina, aut patria expositio eorum.

Deinde subdi poset: si quis vero otio evolvendi libri, maxime rarioris, careret, vellet tamen bono publico gratificarfi, dignaretur talem librum ad certum tempus accommodare. Quae gratia praedanda etiam ad manuscripta extendi posset. Cum multi vel non sciant, vel non velint ob alia negotia, percurrere illa. Deberet autem fides sancta circa restitutionem interponi.

Ibidem in n. 2. Addi possent: ut non tantum nomina subscriptorum episcoporum apponantur; sed aliorum magnatum, et nobilium, imo et nomina eorum, quibus inscriptae fuerunt literae publicae, sive a Regibus, sive ab aliis sacris vel profanis personis principibus.

Ibidem ad n. 3. cautela videtur addenda: ut traditio sit verosimilis et a viris probatis habita, ut praecidatur via fabulis etc.

Circa Episcopatus nr. 1. ubi de controversiis, posset addi: quia earum finis, aut arbiter etc. et n. 2. ubi de Bonis Ecclesiasticis addi posset, post translata, aut fortassis iterum

revocata, et mox de haeresi: quomodo sopita, aut compressa, et a quo. et n. 3. ad Reliquias, aut corpora Sanctorum quis accursus et processiones populi. et circa finem de re literaria n. 4. addi possit: sive nativi sive exteri.

Circa praeposituras n. 1. de viris addi iterum posset: sive nativi, sive exteri.

Circa Comitatus ad initii n. 7. ad montes, etiam fontes, qui sat notabiles in Ungaria habentur, gemmis et sic post, aquis, iterum fontibus locus foret.

Beneficia Ecclesiastica, an interierint bello vel haeresi, et quando et quod idem de scholis et hospitalibus.

Circa jura, ubi de poenis statutis, addi posset: an etiam executioni datur. Ubi de familiis celebrioribus agitur: addi posset: quas affinitates, parentales etc.

habeat.


48

et mox de fide addi posset: quamdiu duraverit haeresis, per quos imo et expugnata etc.

et de bello: addi posset: quamdiu duraverit.

Circa Civitates ubi de ruina post pestem: addi posset: inundatio, nubifragium, etc. et mox de portis: an nomina platearum aut portarum non fuerint aliquando mutata. et ubi de haeresi addi etiam posset: an sopita rursus aut saltem imminuta etc. ubi de reliquiis. an aliunde et per quem advectae an domi natae, quomodo cultae

etc. ubi de viris addi posset: an nativi, an exteri, an domi an foris inclaruerint, sub

quibus magis Antiquitatis monumentis addi posset: an adhuc existent sive sacra sint sive profana, quis eorum auctor, aut si desiere, per quam occasionem.

Circa familias quoad successionem addi posset: Adoptio. Confaternitas, majoratus, quando desierit, aut immutationem quantam passus sit. Bibliotheca, eaque aucta, aut amissa. idem Numismata etc.

post doctrinam: addi posset: etiam libris editis, vel ineditis, domi vel foris. quoad honores: addi posset: domi vel foris, perpetuandi aut temporarii. quoad religionis patrocinium etiam inseri posset: in personas Ecclesiasticas,

orphanos catholicos.

Circa parochias, ad adiunctas filiales addi posset: an disjunctae et per quem. ubi de Reliquiis: an a foris allatae, an domi natae, an ab exteris adventantibus cultae

etc. an et quando … post terraemotus addi posset: inundatio post Epitaphia: addi posset: an adhuc exstent. qua ratione perierint. an marmori,

aeri, argento insculpta, aut picta heroum insignia epitaphiis adjecta, aut appensa vexilla, arma, etc.

NB. Addi posset tum Regni ipsius, tum annexarum partium successiva nominis variatio, coloniarum inductio, et quo tempore, duce, facta. Item gentis excur-siones in extera regna, illorumque successus, spolia relata aliaque acta publica seu bello seu pace. Item viri Sancti extra Patriam vel viventes, vel culti per Ecclesias, editas, icones publicatas, earumque reliquiis varie translatis, officio divino honoratis etc.


49

3.

Pucta civitatum et arcium

Nominis Ethymologia et insigna, et quis loci situs. Quando? et a quibus condita, aut munita, aut privilegiis donata, et quibus. Quando? et quoties vastata, aut oppugnata, aut combusta. De successione Dominorum eam possidentium, et quoties hos mutaverit. An et qui ritus specialis eligendi Magistratum, aut quoad aliae consuetudines. Quot templa, quando et a quibus erecta, dotata renovata, quibus dicata, quae

festivitates. An, quae ibi reliquiae solennes Sanctorum. Unde allatae. Quae Antiquitates, quoad inscriptiones, epitaphia et similia. Qui religiosi, quando, a quibus introducti, eorum specialia acta ex annuis. Successio quae Parochorum. An et quando inducta haeresis, et qualis. Quos viros illustres genuerit tum politico, tum Ecclesiastico statui. Qui ibi Comites, et Nobiles, et quae eorum insignia aut praeclara facta. An aliqua ibi congregatio, eius initia[lia?] et quis fructus. An aliqua imago miraculosa? aut an miraculum aliquod contigerit. Quae traditiones sint inter populum circa veterem loci amplitudinem et cele-

britatem.

4.

Projectum de modo conquirendae materiae pro Annalibus Ecclesiasticis Regni Hungariae continuandis

1. Certum est, uti pro aliis historiis, ita etiam pro his annalibus materiam conqui-rendam esse triplici e fonte. 1o ex libris lucem editis. 2o a manu scriptis. 3o e traditione, seu virorum hominum fide digna relatione, rerum quas vel ipsi vide-rint, vel ab aliis narratione acceperint, vel etiam legisse se meminerint.

2. Librorum in lucem editorum nomine intellego, tum domesticos tum exteros, tum sacros tum profanos, tum Historicos tum politicos, Geographicos, Chronicos etc.

3. Manuscriptorum nomine veniunt vel publicis vel privatis litterarum monumentis conscripta, et conservata. Quo etiam referri possunt inscriptiones Templorum, publicarum aedium, monasteriorum, sepulchrorum etc.

4. Quod ad libros luci editos attinet, unde? nempe ex celeberrimis bibliothecis, conquirendi? qua ratione? nempe indicibus, aut summis rerum capitibus inspec-tis, explorandi? inter quos, et quot? nempe inter plurimos, et laboris patientissi-


50

mos, distribuendi? in quot et quas classes, res inventae conjiciendae? nihil est quod innuam, in his versatissimo haec scribo.

5. In manu scriptis vis maxima ponenda. Quae iuxta divisionem numero 3 politam sequentibus in locis inquirenda. Publica; in Cancellaria apostolica, in Cancellaria Hungarica ejusque protocolis tum veteribus tum recentioribus. In archiviis Archiepiscoporum Strigoniensium, Capitulorum Strigoniensis, Agriensis, Jau-riensis, Nitriensis, Vesprimiensis, Scepusiensis, Posoniensis etc. Item conven-tuum, Jaszoviensis, Thurocziensis, Ságiensis, Bozokiensis, Lelesiensis etc. Item Protocola Cancellariae Palatinalis, Judicis curiae, Magistri Tavernicorum et Per-sonalis praesentiae Regiae etc.

6. Privata, apud Religiones, Societatem nostrarum, Franciscanos, Dominicanos, Benedictinos etc. tum e generalibus, tum e privatis, si qui habent archiviis. e monasteriis illustrioribus non tantum quae in Hungaria sunt, sed etiam e vicinis in Austria, Styria, Moravia, Sylesia, Polonia, sitis ad quas turbulentorum in Hun-garia temporum occasione, multa litteraria instrumenta evecta esse probabile est. Apud privatos Episcopos, Praepositos, Abbates, Archidiaconos etc. In semina-riis et convictibus maxime nostrae curae commissis ac nominatim in Collegio Generali rubrorum Tyrnaviae. Apud Illustres Hungariae familias, maxime vetu-state nobiles, etiamsi nunc opibus non florentes, hae enim in genealogiis suis notatos habent nonnullos, aut sanctitate, aut saltem dignitate Ecclesiastica vel religiose conspicuos, e sua familia <notatos>. Quid si etiam Archiepiscopi olim ad Jurisdictionem Ungaricam spectantes, nunc avulsi una cum Episcopis sibi subjectis requirerentur? qualis est Spalatensis, Ragusanus etc. Item comitatuum Regiarum Civitatum, archivia et protocola, singularum deniique Ecclesiarum ac templorum parochiarumque scripta, monumenta, aut his aequivalentia: ut sunt consuetudines immemoriales etc. aut indubitata a majoribus etc.

7. Traditio hac in materia ea mihi maxime probatur; quae inter Ecclesiasticos, Religiosos, caeterosque, aut veneranda aetate, aut vitae probitate, aut longo experientiae usu, conspicuos, pro certis ac indubitatis passim narrantur. Item nobilium familiarum firmae relationes, quas a majoribus suis quasi pro manis traditas acceperunt, et pro certissimis memorant. Quam-quam nec vulgi, ac potissimum cultioris communitatis mutuus consensus sit contemnendus, et constans opinio.

8. Restat iam videndum a quibusnam personis superius memorata sint expetenda? et quaenam punctatim a quibuslibet pro diversitate status, et conditionis?

9. A Praeside Cancellariae Apostolicae quaerendum. 1o. Utrum bullae extent aliquae in quibus privilegia etc. Ecclesiae Hungaricae aut ejus praelatis concessae con-tineantur? 2o. Utrum litterae aliquae a pontifice ad Reges aut Praelatos Hunga-


51

riae, vel ab his ad Pontificem datae habeantur? 3. Utrum controversiae aliquae Ecclesiasticae in Hungariae actae, Romae fuit decisae? 4. In conciliis generalibus (quarum personas congregatas utique Romani descriptas habent) utrum, et qui fuerint ex Epscopis Ungariae. 5. Quinam aliquando fuerint ablegati a Regibus Ungariae aut Clero ad Sedem Apostolicam? aut ibi ut legati resederint? 6. Quosnam diversis temporibus legatos, et in quo negotio miserint Pontifices in Hungariam? 7. Quinam ex Hungariae Praelatis fuerunt et quot Cardinales? 8. Quaenam fundationes Ecclesiarum Episcopatuum, Praepositurarum, monaste-riorum, Collegiorum etc. sunt a sede apostolica approbatae? et quando? 9 Quaenam bona Ecclesiastica sunt cum consensu Apostolicae sedis abalienata, aut translata? 10. Num in aliquem aut aliquos in Ungaria lata est excom-municationis sententia? et cur? Utrum et quando revocata? 11. Utrum Regibus, praelatis aut aliis magnatibus Ungariae miserint Pontifices aliqua munera; sicuti Comiti Joanni Palffi dicitur misisse sacra munera Urbanus VIII. 12. Utrum et quae sanctorum corpora sint Roma in Ungariam missa et quando? 13. Quibus Archiepiscopis imo et Episcopis Quinque-Ecclesiensibus missum sit a Papa pallium etc. etc.

10. Cancellarius Ungariae, aut secretarius Protocolo praefectus consulendus est. 1. Utrum et quae habeantur litteris consignatae donationales Regiae Archiepisco-patuum, Episcopatuum, Abbatiarum, Praepositurarum? etc. cui? quando datae? 2. In singulis Comitiis generalibus, quinam, et quot Ecclesiastici viri interfuerunt. 3. Quinam Ecclesiastici publica Regni munia, alias cum saecularibus communia obiverint: ut sunt, Officium Cancellarii Regii, Cancellariae Reginae, Locumte-nentis Regii in Hungaria, Thesaurarii, Legati ad exteros principes etc. 4. Quinam ex Archiepiscopis et Episcopis habeant adjunctum munus Supremi comitis? etc.

11. Capitulorum et Conventuum custodes investigent 1o. Litteras fundationales Ecclesiarum, Episcopatuum, Religiosorum, et quorumcunque demum benefi-ciorum Ecclesiasticorum. 2. Donationales Regias factas Ecclesiis aut Ecclesiasti-cis. 3. Testamenta et pia legata, maxime majoris momenti. 4. Metales bonorum Ecclesiasticorum. 5. Controversias ortas ac decisas circa bona Ecclesiastica. 6. Quae crucigerorum beneficia ac fundationes concernunt, singulariter notent. 7. Privilegia aut onera Ecclesias aut Religiosos ordines concernentia. 8. Ex dona-tionalibus regiis fere omnibus excerpenda esset ultima clausula, in qua nomina omnium Archiepiscoporum et Episcoporum, ejus temporis, consignantur etc. etc.

12. Inquirant praeterea Capitula et Conventus 1o suam originem. 2o Fundatorem, benefactores, votivorum institutores Beneficiorum aliquorum Ecclesiasticorum huic Capitulo in perpetuum applicatores etc. 3o Suos praelatos, et maxime si qui


52

eorum sanctitate, Martyrio, doctrina, aut libris scriptis illustres fuerunt: horum annotanda et gesta et tempora. 4. An capitulum locum suae habitationis et Archivii mutaverit: qua de causa? 5. Quae bellorum aut exortarum haeresum occasione mala sit [...?] etc.

13. Archiepiscoporum et Episcoporum, Abbatum, Praepositorum, Collegiorum, Monasteriorum, Seminariorum, ac imprimis Sacrarum Religionum utriusque sexus Archivia consulenda. 1. Quis fundator et quando. 2. Quam ampli Reditus? 3. Quanta dioecesis? qui comitatus dant decimas? quantum lapsu temporis devenerint aut accreverint reditus. 4o. Quibus ex Archiepiscopis aut Episcopis missum Pallium Roma? 5. Utrum, quando et ubi celebraverint Synodos Dioecesanas aut Provinciales? 6. Quid in iis synodis conclusum, hac scripto habeantur decreta seu typis consignata. 7. Qui ex viris praecipuis iis interfuerunt synodis? 8. Ex Seminariis, maxime Pazmaniana domo et Rubrorum Collegio quinam in commune fructus? Qui viri Praelati, Episcopi, Archiepiscopi, Praepositi etc. prodierint? 9. Religiones sacrae inquirant quos, quot, et quando habuerit in Hungaria viros sanctitate, doctrina, nobilitate, rebus gestis etc. insignes. 10. Quaenam Religiones quando? et qua occasione Hungariam sunt ingressae? 11. Utrum habeant in templis suis Imagines aliquas prodigiis datas? aut sanctorum reliquias notabiles? unde et quando missas? 12. Quando Haeretici in eorum fines sunt ingressi? quae contra eos egenit? quos ad rectam viam reduxerint? 13. Quomodo et quando tot beneficia Ecclesiastica, Monasteria, abbatias etc. perdiderint? 14. Quas immunitates particulares a Regibus Apostolicis aut Summo Pontifice habeant? etc.

14. Archidiaconi (quorum munus est communiter in Hungaria visitare annuatim suum Archidiaconatum) multum huic instituto conferre possunt, serio investi-gando in omnibus parochiis, occasione visitationis annuae, ea quae subjungun-tur. 10. Ante visitationem uno alterove mense literis circularibus monea[n]t omnes Parochos, ac imprimis Regiarum Civitatum et Oppidorum, ut ad sequen-tia puncta, scripto reddant et praepona[n]t responsa; tempore visitationis exigen-da; 1. Quis fundavit templum, aut templa, et si quae sunt eo pertinentia? quando? 2. Quae privilegia Parochiae? et unde? 3. Quando haeresis aliqua in eam Urbem, oppidum aut Pagum intravit? 4. Utrum illic nunc, aut aliquando ali-as exercitium haereticorum fuerit? 5. Utrum notabilis Haereticorum conversio extiterit illic? 6. Utrum tempore pestis aliquis e parochis pro populi salute se periculo exposuerit, aut in eadem occubuerit? 7. Utrim etiam num haeresis illic vigeat? 8. Utrum sit prodigiosa illius[?] aliqua imago? vel certe alias memoria hominum natu majorum quidpiam prodigiosum evenerit? 9. Quid et quando bellis passa Ecclesia? 10. Quaenam habeant sanctorum corpora, unde, a quo,


53

quando missa? Etc. etc. Verbo quidquid ad plenam informationem status Eccle-siastici in eo loco spectat.

15. Illustres familiae: quales sunt Csákiana, Eszterháziana, Forgachiana etc. consu-lantur, 1o. Utrum aliquis ex majoribus fundaverit templum, Praeposituram, Monasterium etc. 2o. Utrum aliquis sanctitate, doctrina, aut statu Ecclesiastico eminuerit? num Cardinales, Episcopi etc. fuerunt ex familia? haec ex Genea-logiis haberi et sciri possunt, aut longa majorum traditione etc. etc. etc.

5.

Propositio Imperialis Collegii Historici, qua omnes sinceri, et eruditi Germani, quorum id talentum est, ad conscribendos Patriae Annales a primordio Gentis

inter Collegas distribuendos officiose et amice rogantur, et invitantur. Ita Christianus Franciscus Paullini

Circa praesens opus consultum erit observare Chronologiam, ut fieri poterit, exacte, tum circa Pontifices, tum circa Reges ejusque familiam utriusque sexus. Licet enim Ecclesiastica intendatur Historia; eo eam tamen contulerunt multum aliqui Regum. Nec aliud Regnum facile dabitur, in quo major Regum cum Ecclesia coniunctio, quam Ungaria, cujus rex Jura Legati Apostolici, cui crux publice praeferatur, obti-neat. Deinde per faemineum sexum maximum Sanctorum et Sanctarum syllabum Patria enumerat. ut proinde negligendus videri non possit sexus sequior. Par ratio circa Regni Primatem aliosque Archi- et Episcopos, e clericali, aut Regulari statu assumptos. ut eorum tum Natales, tum inaugurales, tum emortuales dies et anni observentur.

Praeterea in origine seu Erectione Episcopatuum, Praepositurarum, Abbatia-rum, sive Regularium, sive non Regularium dies et anni adnotentur, et quis Funda-tor, patronus, Benefactor, qualive e Familia, extiterit, quid juris contulerit, quas Leges observandas perscripserit. An decursu temporis aucta, an imminuta, et quidem per quas vias, bona Ecclesiastica fuerint, et si plane defecerint, quo cooperatore. An non rursum restituta ac restaurata fuerint et qualique pontifice, Regeque, primate evenerit, vel quae spes supersit reductionis, et meliorationis.

Quomodo fides Catholica floruerit, per quos defensa, aut labefactata, qua haeresi et quo tempore deformata, reducta, restabilita fuerit, ubi viri fidem verbo et facto confirmantes adducendi sive illi saeculares, sive Regulares, sive clerici fuerint, et si fidem vita profusa defenderunt, quo genere mortis, et per quos illata evenerit, an ideo publico honore celebrentur, an privato tantum colantur, in publicum tamen aliquando transituro. Ubi semper locus, tempus, aetas, personarum conditio et familiarum considerantur et explicentur.


54

Religiones, quae in Regno implantatae, et per quos, quo Anno, quibus mediis, quae illis beneficia, Ecclesiae, aliaque tamporalia collata, quibus reliquiis Sanctorum seu nativorum, seu nexterorum sint ditatae, an earum translationes factae, quando, et a quo, et qua ratione, ac pompa. An aliqua intercurrerint miracula, illaque an authentice confirmata, an vulgi opinione propagata.

Monasteria etiam suos progressus, vel defectus tum rerum, tum personarum adnotent. Numerum incolentium primaevum, adauctum, imminutum, aut plane sublatum. qui fuerint Fundatores, patroni, Benefactores, in vita et morte, quos viros celebres virtute, ac scientiis habuerint, an ii concionando, docendo privatim aut publice, inclaruerint, libros conscripserint, vel conscriptos auxerint, in patriam lin-guam verterint, typo subiecerint tum suos tum alienos ingenii partus. an etiam artificio quodam excelluerint, aut promoverint.

Circa personas etiam notandum, an sint Nati, educati in Ungaria, et extra patriam translati ad sacras dignitates, honores publicos. An fidem alibi Catholicam propagarint, fuso etiam sanguine, ubi, sub quo, quando, quo mortis genere. an miraculis ut martyres, ut Confessores, ut Virgines, viduaeve inclaruerint. An, et qua ratione in Coelitum album adscripti, sub quo pontifice, Rege, Anno, loco etc. Pari ratione qui exteri patriam in fide instruxerint, in scientiis erudierint, in artificiis excoluerint, (si illa ad gloriam DEI propagandam deservierint) in civilibus et militaribus ad Infidelium confusionem, aut extirpationem informaverint.

Sic etiam respectus haberi poterit, ad judicia publica maxime fidem concernen-tia, per quos et quando, et quo eventu peracta fuerint, an pax publica inde inquietata, rebelliones aut tumultus concitati, et quomodo et quando et per quos sopiti, aut sopiendi restent. Si sopiti an publicae solennitates et Hymni Ambrosiani celebrati, processiones temporariae, aut perpetuae inductae. An arcus triumphales, aut Inscriptiones, maxime in Ecclesiis et monasteriis adornatae et per quos. an Epitaphia intra vel extra templa fuerint, etiamnum restent sive divis, sive principibus, sive viris de fide catholica, et Republica bene meritis sint erecta. an alia monumenta, ornamentaque Ecclesiis etc. accesserint.

An devotiones publicae inductae, continuatae, auctae per processiones intra vel extra Regnum susceptas habeantur, ad quae loca, et quam dissita, quo apparatu, quibus semptibus constent, quove fructu spirituali?

An sint statuae D. Virginis, aliorumque Sanctorum olim, aut nunc locatae, quod idem de imaginibus et similibus sentiendum, an sint miraculis clarae, a quo tempore, quo accursu, an etiam ab exteris frequententur.

An sint praeterea Naturae miracula maxime religionem veram attingentia, quando enata, et per quos reperta, observata, exculta. an iterum defecerint, et ob quam causam, culpabilemne an causalem et fortuitan. an celebrata per doctos prosa aut metro, quod idem in aliis poterit notari.


55

An Numismata, maxime religionem spectantia, procusa domi, vel a foris allata: per quos, quo fine, quo fructu et commendatione.

Genealogica licet magis videatur profana, servire tamen poterit in ordine ad Sanctos, ut liqueat, quomodo, aut qualiter ab Ungaria descenderint, aut ad Ungari-am reducibiles sint. Idem circa Fundatores, Benefactores et patronos Ecclesiarum, monasteriorum etc. practicabile est.

Academiae, aut scholae publicae, Hospitalia et similia bono publico et Charitati servientia an fundatae, auctae, conservatae. quando et per quos, quibus mediis. quo affluxu frequentatae. An eversa, sublata publica auctoritate, aut vi seu privata, seu publica. Qui honores in Academiis exerciti, quae praemia benemerentibus collata, quos hostes domesticos, aut extraneos impugnatores habuerint. quando, et quam-diu etc. quos contra[?] Academiae Encomiastes domi forique expertae sint, quae privilegia, Immunitates etc. impetraverint. quos Auctores, maxime Ecclesiasticos, produxerit in Patria natos, aut aliunde advenas. et quae horum Patria, nomina, aetas, conditio, eruditio. Fama in et post mortem comparata. quomodo progressum illa-rum promoverint seu libris, iisque tum manuscriptis, tum impressis, seu fundatione Alumnatuum, maxime pro statu Ecclesiastico destinatorum. An in exteras terras emiserint e suo gremio viros, qui alibi deinceps inclaruerint. apud quos, quando, quo applausu etc.

Portenta aut prodigia quaecumque, maxime ad Statum Ecclesiasticum, seu Fidem directa, quando. ubi. quibus testibus etc prodierint. (ita et Vaticinia, Appari-tiones, deceptiones, et illusiones daemonum etc.) an secutus eventus faustus aut infaustus etc.

Poenae maleficis quibuscunque ob violatas res divinas quascunque illatae seu a populo, seu a magistratu, quales illae tum poenae, tum personae interentes, aut per-ferentes ubi, quando. An non intercesserit falsa informatio, ut etiam Innocentes comprehensi, et puniti fuerint, quomodo horum innocentia patuerit an per signa, et miracula, aut alia via humana.

Naturae miracula, fontes, thermae etc. in salutem populi prodeuntes, ubi, quando, a quibus observatae, celebratae, quamdiu durarint, quomodo perierint, aut perennarint. Huc venire possunt phoenomena, uti et vegetabilia, et mineralia aliquam connexionem cum rebus sacris habentia etc.



57

A magyarországi nyomdászattörténet-írás kezdetei

A régi magyarországi nyomtatványokkal való szervezett foglalkozás, a magyaror-szági nyomdászat történetének alaposabb feltárása szükségszerűen vezetett a nyomdászattörténet-írás múltjának számbavételéhez. Ugyanis Fitz József,1 Szelle Béla2 és A magyar irodalomtörténet bibliográfiájának első és második kötete3 együttvé-ve is meglehetősen kevés nyomdatörténettel foglalkozó 18. századi műre hívja fel a figyelmet.4 V. Kovács Sándor az első magyar nyomdatörténetnek Jakab Ferdi-nánd egy 1788-ból való kéziratát tartja.5 Haiman György Németh János nyomdászat-története (1818) című cikkében6 Németh szerény előzményei közt a biográfiák, bibliográfiák és könyvtárkatalógusok mellett Bod Péter és Wallaszky Pál nyomdá-szattörténetet is tartalmazó köteteit, továbbá Miller Jakab Ferdinándnak a nagyvá-radi nyomdászatról megjelentetett munkáját említi meg.

18. századi műgyűjtőink és tudósaink levelezését, az egykorú nyomtatott és kéziratos historia litterariákat, továbbá folyóiratokat olvasgatva azt figyelhetjük meg, hogy az 1750-es évek végétől kezdve egyre gyakoribb a nyomdatörténettel való foglalkozás, a szóban és írásban történő vitatkozás. A két leggyakrabban tárgyalt nyomtatvány: a Hess-féle Chronica Hungarorum és a Sylvester János által fordított Újszövetség sárvári kiadása, de az egyes nyomtatványok és nyomdák ismer-tetése mellett kifejezetten nyomdatörténeti tanulmányok is akadnak.

1 FITZ József, A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története, I, Budapest, 1959, 42–49. 2 Bibliográfia = A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-ig, szerk. KOVÁCS Máté, Budapest,

1963, 675–685. 3 A magyar irodalomtörténet bibliográfiáia 1772-ig, szerk. STOLL Béla, VARGA Imre, V. KOVÁCS Sándor,

Budapest, 1972, 80–91.; KÓKAY György, A magyar irodalomtörténet bibliográfiáia, 1772–1849, Buda-pest, 1975, 182‒188.

4 Az alábbi fejezetekben tárgyalom őket: II/2 és a II/9-ben említett 1786. évi nyomdajegyzék (FITZ). II/6, II/8 és a II/5/a-ban említett német nyelvű cikk a Zeitschrift von und für Ungernben (SZELLE).

5 V. KOVÁCS Sándor, Az első magyar nyomdatörténet ismeretlen kézirata, Magyar Könyvszemle, 1973, 332–348. A cikkben V. Kovács említ (332) egy Weber Simon Péter által készített nyomdatörténeti összeállítást (Typographia, 1783.). Itt legfeljebb Weber betűmintakönyvéről lehet szó, amely 1783-ban induló nyomdája betűkészletét tette közzé: Specimen typorum neoerectae typographiae Simonis Petri WEBER címen Pozsonyban. E műnek Weber által használt példánya (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 091/448) a kinyomtatott betűkészlet után a nyomdai díszek felragasztását is tartalmaz-za.

6 Magyar Könyvszemle, 1977, 243–255.


58

Az új adatokat (időben az 1800-as évek első évtizedeiig) az alábbiakban csak akkor tárgyalom, ha azok valami módon korukban is nyilvánosságra jutottak, vagy legalábbis a kor szakemberei számon tartották őket. Mellőzöm a magánlevelek azon adatait, amelyek inkább csak elképzelések, mint a valóságnak megfelelő té-nyek voltak.

Az áttekinthetőség érdekében két fejezetben tárgyalom az adatokat. Az első-ben a nyomdászattörténeti fejezeteket is tartalmazó historia litterariákat tekintem át. Megemlékezem e fejezetben a nyomdászattörténeti forrásként használt biográ-fiai gyűjteményekről, katalógusokról és bibliográfiákról. A nyomtatványok elősza-vaiban található, sokszor nagyon fontos adatoktól ezúttal eltekintek. A második fejezet az ismert önálló nyomdászattörténetekről és nyomdászattörténeti cikkek-ről ad számot.

I. Nyomdászattörténetek nem önállóan

1. Bél Mátyás szerepe

Gyakori a hivatkozás Bél Mátyás Notitiáinak megjelent és kéziratos köteteire.7 Több nyomdatörténet-szerzőnk nemcsak a közvetlen hivatkozások révén kapcso-lódik a 18. századi magyarországi szellemi életre oly nagy hatást gyakorló Bélhez, hanem a főként általa megindított honismereti mozgalomból szervesen nő ki egész tudományos tevékenysége, így a haza múltjának jobb megismerését szolgáló historia litteraria művelése, s ezen belül a nyomdászattörténettel való foglalkozás is. E hatás – sőt a pietista körökkel való közvetlen kapcsolat – még jezsuita tudó-sainknál is kimutatható.

2. Árvay Mihály (1735)

A jezsuita szerző 1735-ben Kassán megjelent Res litteraria Hungariae című műve érthetően nagy ellenhatást váltott ki protestáns körökben. A kis kötetben a gim-náziumokat és híresebb könyvtárakat tárgyaló fejezetek után a Typographiae inductae

7 Nyomtatásban: Notitia Hungariae novae historico-geographica, I‒IV, Bécs, 1735‒1742. A felföldi me-

gyék anyagával. A többi rész kéziratban maradt.


59

című rész8 következik, majd a híres (katolikus) magyarok felsorolása. A magyaror-szági nyomdászattörténet-írás katalizátorául az alábbi pár sor szolgált: „Nova ergo ista, (scilicet ars typographica) primum in Germania reperta, deinde per Europam fere omnem vulgata, tandem in Ungariam delata est sub finem sexti et decimi saeculi aut initium sequentis, haereticorum forte opera, qui ut plures errorum suorum libros commodius in populum spargerent, hac arte utebantur.”

A későbbiekben általában még a protestánsok sem a „tévedések” kitételre rea-gáltak, hanem a könyvnyomtatás magyarországi megjelenését csak a 16. század végére vagy a 17. század elejére helyezés miatt.

Árvay röviden, a rendszeresség igénye nélkül foglalkozik a nyomdákkal. Elő-ször a nagyszombatival (a 17. század elejétől számítja) és a kassaival. Megemlíti, hogy 1716-ban Szentiványi László költségén került át a bártfai nyomda Kassára. Pozsonyban a harmadik nyomdát néhány éve állította fel Royer, Győrött 1728-ban kezdődött a nyomtatás. Szól még a budai, debreceni és a lőcsei nyomdákról.

3. Wallaszky Pál (1769, 1785)

Wallaszky Pál Tentamen historiae litterarum sub rege gloriosissimo Matthia Corvino de Hu-nyad in Hungaria című művében9 az utolsó (hatodik) fejezet címe: De bibliothecis, cum appendice de typographia.10 A mű címének megfelelően foglalkozik a budai ős-nyomdával, lapalji jegyzetben azonban felsorolja az általa ismert 16. és 17. századi nyomdahelyeket, s utána az alábbi óhajának ad kifejezést: „Utinam vero quispiam operam earum illustrandarum is se sumeret!” Ennek részben ő maga is eleget tett 1785-ben, majd 1808-ban bővített változatban megjelent Conspectus reipublicae litterariae in Hungaria ab initiis regni ad nostra usque tempora delineatus című művével.11

Századonként néhány lapon megbízhatóan ír nyomdákról és kiadókról, sőt a pa-pírmalmokról és a folyóiratokról is. Módszerében az erre az időre immár hagyo-mányossá vált beosztást követve értékes adatokat közöl az iskolarendszerről, könyvtárakról és a magyarországi tudós társaság létrehozására tett erőfeszítések-ről. Természetesen tud arról, hogy mások is próbálkoznak nyomdászattörténeti

8 29–33. 9 Lipsiae, 1769. 10 Az appendix: 96–98. 11 1. kiadás: Posonii et Lipsiae, 1785.; 2. kiadás: Budae, 1808. Az első kiadásban: 101–104. a 15.

századi nyomdászatról és kiadókról; 141–143. a 16. századról; 205. a 17. századról; 261–265. a 18. századról.


60

összeállításokkal. A 17. századi nyomdákról szólva olvasóit értesíti Fejérvári Ká-roly munkálatairól.12 Wallaszky Tentamenje óhajával, Conspectusa pedig példájával a magyar nyomdászattörténet megírásának egyik ösztönzőjévé vált.

4. Benkő József Erdély nyomdászattörténetéről (1778)

Benkő József Erdélyről szóló könyvének13 témánkat tárgyaló fejezetei: De re litte-raria in Transsilvania. De typographeis Transsilvanicis. De eruditis Transsilvaniae. A nyom-dászatról szólót ismertetem.14 A jelen nyomdái:

Katolikusok – Kolozsvárott az egyetemé, Csíksomlyón a ferenceseké. Reformátusok – Kolozsvár és Nagyenyed. Evangélikusok – Brassó és Szeben. Görög katolikusok ‒ Balázsfalva.

A régebbi nyomdák esetében a nyomda sorsáról és a nyomdászokról is beszél. A nyomtatványokról szétszórtan ír a műben, különösen a De eruditis Transsilvaniae című fejezetben.

Brassóban 1534-től nyomtatott a híres Johannes Honterus. (Kolozsvárott a Heltai‒Hoffgreff nyomdával kezdődött a nyomtatás. Híres az 1551. évi Biblia.15 Hoffgreff, Heltai, Heltainé, az ifjabb Heltai Gáspár, majd faktorok vezették a műhelyt: Makai János és Válaszuti (Szilvási) András. Utoljára 1660 körül műkö-dött a nyomda (Matthias Ravius); a betűk elkoptak és széttöredeztek. 1696-ban állítottak fel az unitáriusok új nyomdát. Lengyel András és Liszkai Mihály neve szerepel a nyomtatványokon. 1716-ig működött ez a nyomda.

Váradon Szenczi Kertész Mihály (helyesen Ábrahám) a 16. (helyesen 17.) szá-zad közepén holland típusokkal szép és hasznos könyveket nyomtatott. Különö-sen szép a Kolozsvárra menekülés után befejezett Biblia.16 Kolozsvárról Szebenbe került e nyomda. 1670 körül meghalt Szenczi Kertész, a református egyház a nyomda megmaradt részét ekkor visszavitette Kolozsvárra. Faktorok: 1670-tól Veresegyházi Szentyel Mihály, 1684-tól Németi Mihály, 1689-tól Veresegyházi 12 205. Lásd a II/4. fejezetet. 13 BENKŐ, Josephus, Transsilvania sive magnus Transsilvaniae principatus, I–II, Vindobonae, 1778. 14 Pars I., tom. 2, cap. XVIII–XX, pp. 244–532. A nyomdászatról: pp. 322–329. Adataihoz általában

nem fűzök megjegyzéseket, azok (két, valószínű sajtóhibát leszámítva) ma is helytállóak, pontosak. 15 Vö. RMNy 90–92. 16 RMK I 970.


61

István. 1694-ben Tótfalusi Kis Miklós újította fel a nyomdát. Tótfalusi külföldi és hazai működését is ismerteti Benkő, Bod Péter Erdélyi Feniksét idézve. 1703-tól Telegdi Sámuel a faktor, 1730-tól Szatmári Pap Sándor, majd Pataki Mihály. 1753-tól Páldi István, a jelenben (1778) Pataki Sámuel a kurátor.

Gyulafejérvárott Raphael Hoffhalter 1567-ben királyi nyomdásznak mondta magát. Halála után az inspektorok: Csázmai István (1568), majd Wagner Gergely. 1572-ben Báthory István elvette az unitáriusoktól a nyomdát s azt a reformátu-soknak adta. 1620-ban Bethlen Gábor alapított díszes nyomdát. Faktorai: Meszléni Márton és Válaszuti András (1624), Jakob Efmurdt (1632), Major Már-ton 1642 és 1656 között vagy még tovább is. A nyomda 1658-ban pusztult el tűzvészben. A románoknak is volt egykor itt nyomdájuk. A század közepén feje-delmi parancsra nyomtattak a pópa vezetésével. Legfeljebb 1675-ig létezett.

5. Simonchicz Ince (1784)

1784-ben Nagyváradon jelent meg Simonchicz Ince piarista szerzetes Dissertatio de ortu et progressu litterarum in Hungaria című műve. Bevezetőjét Miller Jakab Ferdi-nánd írta. Simonchicz a mű ajánlásában Miller 1783. április 19-én írt leveléből idéz: „Postremis meis ad Te litteris pollicitus quidem sum, me libellos Tuos ocius transmissurum. Sed praeter unum de Re Litteraria Hungariae, quod omni, quo par sum, cum gratiarum actione Tibi reddo, hactenus perlegere non potui. Istud vero tam studiose a me lectum, et relectum scias, velim, ut (sine fuco loquor) hoc in genere simile vix haberi putem. Paucis multa dixisti, et progressum litterarum in patria adcuratissima quadam serie, interspersis multae lectionis, et eruditionis Tuae documentis, usque nostram aetatem egregie deduxisti, quod sane hactenus nemo praestitit.”17

A könnyen áttekinthető, jól megszerkesztett mű második része: De litterarum et studiorum adiumentis. Ennek hét fejezete közül most csak a harmadik érdekes: De typographia Hungarorum, amely rövid, általános bevezetés után századonként tár-gyalja a magyarországi nyomdászat történetét.18

A 15. századból részletesen beszél a Hess-nyomdáról, Wallaszky Tentamenje alapján. Az egyéb 15. századi nyomtatványokra vonatkozó véleményét nevének említésével idézi Miller Prima lineamenta című alább ismertetendő művében.19

17 Simonchicz 1783. március 14-én küldte át Nagykárolyból ezt a művét Millernek. A levél eredetije:

Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 781/1, ff. 14‒15. 18 72–85. 19 Vö. V. KOVÁCS, i. m., (5. j.), 346.


62

16. századi mondandójának középpontjában a sárvár-újszigeti nyomda és an-nak Újszövetség-kiadása áll. Előtte azonban cáfolja Wallaszky azon adatát, hogy Werbőczy Tripartitumát 1518-ban Budán kiadták,20 mégpedig az Anzeigen című folyóirat alább ismertetendő nyomdászattörténetéből. Leírja a Nádasdy-Kanizsai címert, értelmezi annak 1527-es évszámát. Közli a híres disztichonok négy első sorát. Ír a két Johannes Sylvesterről.21

A 17. századból jobbára csak nyomdahely-felsorolást ad, majd néhány nyom-tatvány címét. A 17. századi nyomdák közé került a 18. századi pozsonyi Royeré és a győri Streibigé.22

Millerrel egyébként Simonchicznak valami vitája lehetett. „Nam [...] existimamus artem hanc primum ab adversariis catholicorum revectum fuisse ad nos, et clam exercitam, quo celerius plures in publicum spargerentur libelli, quibus rudes ad novam suam doctrinam amplectandam facilius persuaderent.” ‒ „Revectam esse dico, ut non recedam a Propositione IV., quam ex Historia Litteraria Hungariae hoc anno exposuit Cl. Miller, Doctor Historiarum Magno-Varadiensis, cuius amicitia exposcit, ut declarem me ipsi non adversari.”

Mindezt két okból idéztem ilyen részletesen. Egyrészt Simonchicz megnevezi Miller előadásainak a témáját, amelyből annak kézirata kinőtt. Miller Prima linea-mentája kezdetén erről így ír: „[...] si es, quae Auditoribus summatim pro temporis compendio hac de quaestione in collegiis meis historicis proponere consuevi, prolixiori sermone iucundum inter otium connotavero, ac in chartam coniecero.”

20 WALLASZKY ezt a De Stephano Werbőczyo [...] dissertatio historico-politica című művében állítja.

(Lipsiae, 1769, 77.) 21 Leírása alapjául Kriebel János cikke szolgált. Innen származik a címer téves évszáma is. A helyes

évszám: 1537. Vö. a II/3. fejezettel. 22 A pozsonyi Royer-nyomda 1718-tól, a győri Streibig pedig csak 1727-től létezett. Besztercebánya,

Alsólindva, Óvár és Sicz viszont a 17. században már nem volt nyomdahely. A felsorolás többi városa: Nagyszombat, Kassa, Eperjes, Debrecen, Lőcse, Sárospatak, Zsolna, Puchó, Csepreg, Somorja, Trencsén, Nagyvárad, Bártfa stb. A mutatványba felsorolt nyomtatványok: RMK I 878, II 518, 536. A többi adata nyilvánvalóan téves: 1606. Sárospatakini prodiit Exemplar reconciliationis cum Hung. 1653-ban jelent meg. RMK II 791. Az Anzeigenben (1775, 219) szereplő tétel elejének külön tételként való olvasata. – 1610. Solnae Consilia henotica circa unionem ecclesiae per Io. Dada. He-lyesen: 1707. RMK II 2314. Az Anzeigenben (1775, 219) az évszám és a nyomdász neve (W. Kauder) is helyes. – 1610. Puchovii Vidi Kalendarium per Joan. Crastina. Az 1710-es évekbeli puchói nyomtatványokon szereplő nyomdász: Daniel Crastina. – 1612. Tsepregini et Kereszturini Nicol. Pozsaházy Commentarius de coena Domini. Az Anzeigen (1775, 218) szerint a szerző Nicolaus Gönczi alias Palhazi. Az 1612-es évszám az előszóból van, a nyomtatvány 1613-ban készült. RMK I 441. – 1625. Óvarini Georg. Balog Cornelius Nepos et Epistolae Ciceronis Hung. Itt is az Anzeigen adatainak (1775, 218) rossz értelmezéséről van szó. Oedenburgból lett Óvár. Az 1625-ös évszám pedig Lackner Kristóf művére vonatkozik. Balog György művei Lőcsén jelentek meg: RMK I 1458, 1633. – 1630. Samariae Agenda Ecclesiastica. Így szerepel az Anzeigenben is (1775, 219). Vö. a 82. sz. jegyzettel.


63

Ugyanakkor érthetővé teszi a Miller által ugyanott említett 1783. évi Nagyváradon szóban és írásban lezajlott vitát (litteraria illa concertatio).

A 18. századból, hogy műve ígért rövidségét megtarthasasa, ismét csak egy nyomdát emel ki, mégpedig a helyit, azaz a nagykárolyit.23 Tételszerűen felsorol 12 nyomtatványt az 1758‒1784 közti időszakról,24 majd Szathmárnémeti Pap István nyomdászról ír. Dobai Székely Sámuel szerint ugyanis e nyomdász, debreceni polgár, a kollégium seniora volt, mielőtt belga egyetemekre ment, s egyike volt a haza legműveltebb fiainak. Az adatot az Anzeigen közölte 1776-ban.25 Simonchicz kérdezősködött a nyomdászról, annak régi ismerősei körében. Sokan azt állították, hogy idióta volt. Ha nem igaz, örüljünk, mint ahogy örültek Manutiusnak.26 „Si verum? Videant homines eruditi, quid credant? ne fidem amittant.”

Az appendix papírtörténet néhány sorban. Két papírmalmot említ meg. Sze-rinte az első Spielenberg Sámuelé volt a Lőcse melletti Teplicskán, 1613-ban.27 Szól még a Gömör megyei Dobsa város papírmalmáról.

A fentebbi példákon bemutattam, hogy a historia litterariákban a nyomdászat-történet a 18. század utolsó negyedében már önálló fejezetként szerepelt. A pél-dákat tovább sorolhatnám. A század legvégén megjelent, Belnay György által összeállított kötet hasonló módon, századonként tárgyalja a hazai nyomdák törté-netét, ír a kiadókról és a papírmalmokról.28 Természetesen ennek megfelelően a bölcseleti előadásokon az előadó professzorok külön foglalkoztak e témákkal.

23 „[...] illam (sc. typographiam) vero, quae in ea Urbe, in qua vitam vivo, ob oculos est, non possum

non memorare”. 24 Közülük Petrik bibliográfiájában és az időközben megjelent kiegészítő kötetekben (PETRIK Géza,

Magyarország bibliographiája, 1712‒1860, I‒IV, Budapest, 1882‒1892; V. köt. Az 1712‒1800 közt megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványok, közread. az OSZK, Budapest, 1971; VI. köt. Nyomda- és kiadástörténeti mutató, közread. az OSZK, Budapest, 1972) ismeretlen: BETSKY, Ladislaus, Panegyris. Magyarul. Évet nem ad Simonchicz (valószínű: 1781!). VÉCSEI István, Magyar geográfiájánál az 1775-ös évszám valószínűleg elírás, 1757-ben megjelent kiadás ismert (Petrik III, 783).

25 1776, 87. 26 A híres Aldus Manutius velencei nyomdászról van szó. 27 Simonchicz forrása: WAGNER, Carolus, Analecta Scepusii, Pars II, (Viennae, 1774), 22. 28 BELNAY, Georgius: Historia literarum bonarumque artium in Hungaria e probatissimis scriptoribus synoptice

deducta, Viennae, Posonii, Cassoviae, Pestini, 1799.


64

6. Biográfiák, katalógusok, bibliográfiák

a) Biográfiai gyűjtemények nyomdászattörténeti adatai

18. századi életrajz-gyűjteményeink nemcsak nyomdász-szerzők esetében fonto-sak, hanem az egyes írók műveinek a felsorolásai nyersanyagai a nyomdászattör-téneti összeállításoknak, sőt azok lapalji jegyzetben többször foglalkoznak egy-egy nyomda történetével is. E művek adatgyűjtésében szinte az egész magyarországi tudós világ részt vett. A magánlevelek tanúsága szerint papok, tanárok, orvosok, főurak, nemesek és polgárok az 1760-as évektől kezdve már felekezeti elfogult-ságokon felülemelkedve gyűjtötték a múltra vonatkozó adatokat, s azt készsége-sen bocsátották egymás rendelkezésére. Néha talán kissé dilettáns módon számol-tak be egymásnak észrevételeikről, feltételezéseikről: de a levél-láncolatban mindig akadt olyan példányhoz is hozzáférő vagy esetleg „csak” tudós személy, aki a kalan-dos elképzeléseket helyesbítette. E levelezés feltáratlansága miatt a szakirodalomban gyakran akad egymástól függetlennek tűnő tévedés vagy egyszerű feltételezés.

A Czvittinger Dávid kísérletével kezdődő művek jó összefoglalását adja Tarnai Andor A magyar irodalom történetének második és harmadik kötetében.29 Nyomta-tásban megjelent és kéziratos másolatokban terjesztett művek mellett különösen figyelemre méltó, hogy nagyon sok a megjelent művek mellé helyezett kéziratos kiegészítés, sőt néhány esetben az adatgyűjtés módszere és rendezése is rekonst-ruálható a fennmaradt leveleskönyvekből.

b) Katalógusok

A tárgyalt időszakban már híres hungarika-gyűjtemények katalógusai is megjelen-tek, mások csak kéziratban terjedtek. Főleg az alábbiakat idézik gyakran nyomdá-szattörténetek: Széchényi Ferenc magyar könyvtárát,30 az Egyetemi Könyvtár ritka könyveit tartalmazót,31 Teleki Sámuelét32 és Cornides Dánielét.33

29 A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, szerk. KLANICZAY Tibor, Budapest, Akadémiai, 1964,

458–471; A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig, szerk. PÁNDI Pál, Budapest, Akadémiai, 1965, 80–87.

30 Catalogus Bibliothecae Hungaricae Francisci Comitis Széchényi, 1‒2 et index, Suppl. 1‒2 et index, Sopronii, Pestini, Posonii, 1799–1807.

31 PRAY, Georgius, Index rariorum librorum Bibliothecae Universitatis Regiae Budensis, 1‒2, Budae 1780–1781.

32 Bibliotheca Samuelis Teleki de Szék, 1–4, Viennae, 1796–1819.


65

c) Bibliográfiák

A bibliográfiai adatgyűjtés számos fennmaradt emléke biográfiai művek összeállí-tásának a nyersanyagául szolgált, természetesen írónként felsorolva az összes is-mert művet s azok kiadásait. Önálló, a biográfiától elszakadt bibliográfiát először Sándor István jelentetett meg. Sokféle címet viselő sorozatának harmadik köteté-ben a 16. századból 105 művet sorolt fel 1793-ban, majd Magyar könyvesházában mintegy 3500-at 1800 előttről, az időrendet követve.34 A források idézik még a bécsi cenzúrahivatal által kiadott Index librorum prohibitorumot.35

II. Nyomdászattörténetek és nyomdajegyzékek önállóan

[Kénosi Tőzsér János unitárius nyomdászattörténete, 1754?36]

1. Major Pál kézirata

Egyik legnevesebb hungarika-gyűjtőnk, Dobai Székely Sámuel 1767. június 16-án Cornides Dánielhez írt levele szerint tulajdonában volt az alábbi mű: „De typographiis et typothetis in Hungaria et Transilvania collectanea. Nota. Auctor huius erat Paulus Major prius Berzetiensis expost Csetnekiensis.”37

Néhány évvel később Dobai Klimo György pécsi püspöknek ajánlotta fel egyéb kéziratokkal együtt ezt is. Klimónak ez már a második nagyobb vásárlása lett vol-na Dobaitól, ha megvalósul.38 Sajnos nem így történt, a kézirat valószínűleg ekkor

33 Bibliotheca Hungarica sive Catalogus scriptorum de rebus omnis veneris Hungariae, (ed. Carolus KOPPI),

Pestini, 1792. 34 SÁNDOR István, Magyar könyvesház, Győr, 1803. 35 Az Index librorum prohibitorumot a revizorok (a már kinyomtatott, főleg külföldről hozott könyvek

vizsgálói) és a cenzorok (a kinyomtatandó kéziratok előzetes vizsgálói) egyaránt használták. Az újranyomást sokszor épp e jegyzékek alapján tiltották meg.

36 [KÉNOSI TŐZSÉR, Joannes, De typographiis et typographis unitariorum in Transylvania, ed. FÖLDESI Ferenc, Szeged, Scriptum, 1991 (Bibliotheca Scriptorum Transylvano-Unitariorum; Adattár XVI‒XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 32).]

37 Evangélikus Országos Levéltár, Arch. gen. eccl. V. 36/3, ff. 83–86. A kézirat a felsorolásban a 13. Major Pál (1711–1758) evangélikus lelkész életét többek közt leírta KAPRINAI István is: Vita Pauli Major praedicantis Csetnekiensis, qui rem numismaticam illustrare moliebatur címen. (Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kaprinai-gyűjtemény, B/quart. tom. 43, pp. 96–100. A források (s ezek alapján SZINY-

NYEI is, VIII, 388) megemlékeznek arról, hogy Wittenbergben könyvtáros is volt. 38 1770-ben Dobai híres oklevélgyűjteményét, két Mátyás-kori formuláskönyvét, néhány nyomtat-

ványt és érmet adott el Klimónak. A nyomtatványok és érmek kivételével ma a pécsi székesegyház kincsei között őrzik őket.


66

még Dobainál maradt. Halála után tékájának jelentős része Jankovich Miklóshoz, majd onnan az Országos Széchényi Könyvtárba jutott, ám ennek a kéziratnak sem ott, sem másutt nem sikerült a nyomára akadni. Csupán Jankovich Miklós egyik kéziratában találtam Major Pál könyvészeti érdeklődését bizonyító adatot.39

2. Bod Péter Erdélyi Fenikse (1767)

A magyarországi nyomdászattörténetírás első önálló, ismert alkotása az Erdélyi Feniks (Szeben, 1767) című kiadvány, amely Pápai Páriz Ferencnek Tótfalusi Kis Miklós emlékére írt 78 négysoros strófáját tartalmazza, Bod Péter értékes jegyze-teivel. A vers kezdete (és így a magyarázatok is) a magyar nyomdászat általános történetét is tárgyalja, s ezt lapalji jegyzetekben egészíti ki Bod, többnyire megbíz-ható adatokkal.40

3. Kriebel János cikksorozata az Anzeigenben (1774‒1775)

Szinte minden 18. század végi magyar nyomdászattörténeti mű ismerte az Aller-gnädigst-Privilegirte Anzeigen 11 folytatásból álló sorozatát, amely Versuch einer kurzen Geschichte der Buchdruckerey in dem Königreiche Hungern címmel jelent meg, szerző megnevezése nélkül.41 A címet a folyóirat minden folytatás előtt megismétli, jelöl-ve azt is, hogy folytatásról van szó. Miller Jakab Ferdinánd Prima lineamentájában nemcsak a Hess-nyomdával kapcsolatban idézi, hanem a 17. századi nyomdatör-ténetre kíváncsi olvasóinak Bod és Wallaszky mellett ezt is ajánlja. Kriebelt szer-zőként nevezi meg Johann Samuel Klein Nachrichtenjének második és harmadik kötetében.42 Az utóbbi helyen egy teljes magyar nyomdászattörténet megírását sürgeti.

39 Valószínűleg fentebbi művével kapcsolatos az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Fol.

Lat. 10. jelzetű kötete Jankovich Miklós kézírásával: Magyar-Könyvház, id est: Bibliotheca universalis librorum hungarica lingua editorum quam adornare coepit Paullus Major V. D. juxta Conf. Evangel. Minister 1748. E kézirat egy 1793-ban írt catalogus librorum, Jankovich is így nevezi a végén.

40 Vö. HAIMAN György, Bod Péter és a magyar nyomdászat, Budapest, 1975. Bod szerint a Sylvester-féle Újszövetség Szegeden jelent meg. Nagyon érdekes, hogy az 1760-as évek magánleveleiben az or-szágnak szinte minden területére próbálták elhelyezni e nyomdát. Debrecen környékére, Erdélybe és a Nyugat-Dunántúl több helyére is.

41 1774: 265–269, 281–285, 292–293, 350–352, 357–358; 1775: 81–85, 162–164, 173–175, 217–219, 225–229, 273–276. Az utolsó rész után K. monogrammal.

42 KLEIN, Johann Samuel, Nachrichten von den Lebensumständen und Schriften evangelischer Prediger in allen Gemeiden des Königreichs Ungarn, 1‒2, Leipzig, Ofen, 1789; 3, hg. Andreas FABÓ, Budapest, 1873. Az idézett helyek: 2. köt., 268. és 3. köt., 60.


67

„Es wäre zu wünschen, dass sich jemand über die Arbeit machte und eine vollständige Geschichte aller Buchdruckereyen und Lebensbeschreibung der Buchdrucker des Königreichs Ungarn herausgäbe; samst der Anzeige aller in derselben vom Anfänge an herausgekommen Schriften: so würde auch dadurch die vaterländische Literaturgeschichte einen merklichen Zuwachs und zugleich Berichtigung erhalten. Einen Versuch machte in einigen Fortsetzungen Johann Kriebel, einst ältester deutscher Prediger zu Epperjes, der in den privilegirten kaiser-königlichen Wiener Anzeigen befindlich ist, und zu einen Leitfaden zur Bearbeitung eines grössen Werkes dienen kann. Siehe IV. und V. Jahrgang.”

Ribay György alább tárgyalandó műve szintén megnevezi a szerzőt. Kova-chich Márton György 1808-ban írt Conspectus historico-statisticus typographiarum című művében szintén említi e művet, a szerzőt azonban nem nevezi meg.43

Kriebel János kísérlete módszertanilag a század legjobb műve a hazai nyomdá-szattörténetírás területén. Ezért az alábbiakban alaposabban szemügyre veszem.44

A cím utalás Wallaszky fentebb már idézett óhajára, hogy bárcsak valaki meg-írná a magyarországi nyomdászat történetét. Kriebel szerényen megjegyzi: „Wir denken diesen Wunsch, wie wir hievon jetzt nur eine kleine Probe geben, zu einer andern Zeit, mit möglichster Vollständigkeit zu erfüllen.”45

A mű kezdetén a nyomdák fölötte szükséges voltáról elmélkedik szerzőnk. Ehhez az alapötletet a lakóhelyén, Eperjesen megnyílt könyvnyomda első terméke adta.46 Egy ország nyomdászattörténete szorosan összefügg literatúrájának a tör-ténetével, amint ezt európai példákkal bizonyítja. A legújabb példa a Trattnerek bécsi működése, amely nemcsak Bécsnek, de a környező területeknek is nagy hasznára van.

43 Egyszer azonban, bár anonymus-ról beszél, Fejérvári Károlyt gyanítja a cikk mögött. OSZKK,

Fol. Lat. 107, f. 17. 44 A tartalmi ismertető minden ismert nyomdászattörténeti adatot közöl. Terjedelmi okok miatt a

nyomtatványokról csak RMNy, ill. RMK számokat adok. Lehetőség szerint tartom magamat az eredetihez abban a tekintetben, hogy Kriebel lapalji jegyzeteit én is oda helyezem. Ugyanott he-lyesbítem a téves adatokat. A nyomdászattörténet szempontjából érdektelen részeket elhagyom. Az Anzeigen megfelelő lapszámára külön nem hivatkozom, a közölt folytatás-számból és a már megadott lelőhelyből az kiszámítható.

45 Tudomásom szerint a teljesebb változat nem készült el. 46 A nyomtatvány címe: Astmundus, cruenta lethi hostia et victoria; acta per nobiles ac ingenuos Oratoriae

et Poeseos, Facultatis Archiepiscopalis Gymnasii Eperjessiensis alumnos. Die -- Mensis – Eper-jesini, Ferd. Joan. Rädlitz, Civitatis Typographus, MDCCLXXIV. Még azt is megjegyzi az evangé-likus Kriebel, hogy a jezsuiták színjátszását tetszéssel fogadják Eperjesen. A nyomtatvány Petrik bibliográfiájában és annak kiegészítéseiben ismeretlen, sőt az eperjesi nyomdától eddig csak 1775-től kezdve ismertek nyomtatványok.


68

A jövendő felvirágzás érdekében szeretett hazája, Magyarország nyomdászat-történetének a megírására tesz pártatlan kísérletet, amely sajátosan még mindig Jakob Friedrich Reimmann magyarokat megbélyegző kötetére47 szánt válasz, a nyomdászat területén. Büszke magyarországi öntudattal említi fel egyebek közt Czvittinger Dávid,48 Rotarides Mihály,49 Kaprinai István50 és a rövidesen megjele-nő Horányi nyomán a híres Hungarusokat,51 azok képességeit. Akad a nyomdá-szattörténetírás területén is híres ember közöttük. A szepességi Paul Pater 1710-ben jelentette meg Lipcsében Friedrich Gleditschnél Dissertatio de Germaniae miraculo optimo maximo, typis litterarum, earumque differentiis, qua simul artis typographicae universam rationem explicat című művét.52 A negyedrét alakú, szép kiadvány a latin és a német nyomtatott betű történetét tárgyalja, de érinti a görög és a keleti nyelvek típusait is. Mivel tudomásom szerint a magyar szakirodalom még e kötettel sem foglalkozott, alább az Anzeigenben is felsorolt fejezetcímeket figyelemfelhívásul közlöm.53

A könyvnyomtatás feltalálásáról Paul Pater e műve mellett Johann Daniel Schöpflin54 és Gerard Meermann55 művei alapján ír. Külön említi, hogy e művé-szetet 1471-ben Sixtus Argentinensis, a tudós tipográfus vitte Nápolyba, majd néhány híres nyomdászt sorol fel. Aldus Manutius 1500 körül már görög és héber könyveket nyomtatott, a Stephanok Párizsban, a Frobeniusok Baselben váltak híressé.

47 Versuch einer Einleitung in die historiam litterariam insgemein, Halle, 1708. 48 CZVITTINGER, David, Specimen Hungariae literatae, Francofurti et Lipsiae, 1711. 49 ROTARIDES, Michael, Historiae Hungaricae literariae antiqui, medii atque recentioris aevi lineamenta,

Altonaviae et Sergestae, 1745. 50 KAPRINAI, Stephanus, Hungarica diplomatica, 1-2, Vindobonae, 1767. 51 Pl. a festők közül Dürert, Kupeczkyt, Mányokit. 52 RMK III 4727. 53 Caput 1. Quae causa scribendi? de etymo, autore, loco et tempore inventionis typorum. Caput II.

De prisca et nova typorum materia et forma, praeparatione, atramento, prelo et charta typica. Caput III. De differentia typorum, et varia eorum appellatione. Caput IV. De libris primum editis. Caput V. De viris litterarun et typis gloria claris. Caput VI. De sumptibus in rem typographicam et fructu hinc redundante. Coronidis loco, quaestiones miscellaneae huc pertinentes, proponuntur et resolvuntur.

54 SCHOEPFLIN, Johann Daniel, Vindiciae typographicae (Documenta typographicarum originum ex Argenti-nensibus tabulariis et bibliothecis nunc primum edita, Argentorati, 1760.

55 MEERMANN, Gerardus, Conspectus originum typographicarum + Origines typhographicae, Hagae Comit., 1761–1765.


69

Áttérve a 15. századi hazai eseményekre hangja ismét büszkévé válik. A kora-beli folytonos háborúskodások hátráltatása ellenére az ország fővárosában európai viszonylatban is nagyon korai nyomda működött. Ez a tudósok közt ismeretes, hangsúlyozza a cikk szerzője, utalva a Mátyás király könyvtáráról szóló szakiroda-lomra, annak túlzó adatait azonban elveti. Hogy Hess 1470 körül jött Magyaror-szágra, a közben beszerzett Wallaszky alapján 1472-re módosította.

Kriebel példányok alapján tárgyalja az egyes nyomtatványokat, s értékel is. Először, meglehetősen hosszan a Chronica Hungarorumról és az annak kapcsán felmerülő problémákról szól. Hess nyomtatványát azon példány alapján ismerteti, amely a nemrég elhunyt Dessewffy Tamás tulajdonában volt.56 Pontos típusmeg-jelölést ad, magyarázza az előszót és a kolofont, leírja a példány egyedi sajátossá-gait. Utal arra, hogy ezt a példányt másolta le, közlési szándékkal, Kaprinai István. Az ugyanebben a kötetben szereplő másik mű, a szintén 1473-ban, de hely nélkül és más típussal megjelent Julius Caesar Kriebel szerint valószínűleg szintén Budán jelent meg. Érvei: a széles margók, a papír minősége, a mindkét nyomtatványban azonos kéztől származó egykorú bejegyzések. Eddig nem sikerült a budai ős-nyomdáról mást megtudnia. Reméli, hogy tudós barátai kiegészítik majd.

Hogy Budán kívül nyomtattak-e az országban Mátyás uralkodása idején, arról nem tud semmi biztosat. A következő folytatásban mégis feltételezésekbe bocsát-kozik. Vitéz János személyével kapcsolatban a pozsonyi és a budai egyetemeket említi. Véleménye: e nagy személyiség hatását figyelembe véve lehetséges, hogy Pozsonyban is nyomtattak ebben az időben, ám semmit nem említ Bél Mátyás erről alapos monográfiájában.

A negyedik folytatás újra a budai ősnyomda kérdését boncolgatja. Kriebel ugyanis egyik barátjától értékes anyagot, közte Wallaszky Tentamenjét kapta meg. Idézi is annak Hessre vonatkozó adatait. Az ott említett két példány mellé tehát ő egy harmadikat ismertetett. Majd összeveti véleményét Wallaszkyéval. Megegyez-nek abban, hogy a budai az egyetlen ősnyomda Magyarországon, de Wallaszky a Chronicát e nyomda egyetlen termékének tartja, amiben ő más véleményen van. A további alapos kutatás majd bizonyít. Röviden kitér arra is, hogy egy 1735-ben Kassán megjelent mű a 16. század végére, 17. század elejére tette a magyarországi nyomdászat kezdetét.57 Nem a cáfolatát adja, arra nincs szükség, hanem néhány

56 Ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár tulajdonában van. 57 Vö. az 1/2. fejezettel.


70

keresetlen szóval annak felekezeti elfogultságát ostorozza, idézve a katolikus Kaprinai véleményét is: „Herr P. Kaprinay sagte eimal bey uns von seiner Schreibart: rus olet; und wir geben gerne Beyfall.”58

Mátyás király uralmának vége felé a literatúra művelése hazánkban egyre in-kább visszaesett, híres tudósok távoztak el az országból, úgyhogy 1488-ban Thu-róczynak krónikáját külföldön kellett kinyomtattatnia. Ebből valószínű, hogy már Mátyás életében megszűnt a budai nyomda. Mátyás halála után a virágzó literatúra is a gyászos vég felé közeledett. A híres budai könyvtár egyre fogyott, a tragikus kimenetelű mohácsi vész pedig megakadályozta a tudósok és a művészek, s ezzel együtt a nyomdászat gyors visszatérését is. 1517-ben az ország híres jogi könyvét, Werbőczy Tripartitumát szintén nem Budán, hanem Bécsben, Johannes Singre-niusnál nyomtatták ki.59 Magyarországon nem volt ekkoriban nyomda. A mű első kiadásának alapos leírását Kriebel az eperjesi gimnázium rektorának, Johannes Carlowskynak a példánya alapján készítette el.

Tudomása szerint Magyarországon 1534-ben alapítottak újra nyomdát, még-pedig Újszigeten.60 E nyomdának a terméke 1541-ben az első magyar nyelvű, teljes Újszövetség-kiadás.61 Leírásával – valószínűleg Dobai Székely Sámuel példá-nyát használta – még a Chronica Hungaroruménál is többet foglalkozik. A korábban megjelent Újszövetség-fordításokat lapalji jegyzetben említi.62 Azt lehetségesnek tartja, hogy teljes bibliafordítás létezett korábban is, de hogy azt ki is nyomtatták volna, az lehetetlen.

E fontos nyomtatvány esetében sorra veszi a szereplő személyeket: Nádasdy Tamást, Kanizsai Orsolyát, Sylvester Jánost és Abádi Benedeket. A leírás kiterjed a fametszetek elemzésére is. Pl. a golgotai jelenet leírását így fejezi be:

58 Kaprinai István 1769-ben Eperjesen járva feljegyzést is készített arról, hogy mit látott Kriebelnél.

„Vidi inter caetera librum, in quo continentur collectanea rariorum imaginum, quam ipse Pinaco-thecam vocat.” Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kaprinai-gyűjtemény, B/quart. tom. 44, pp. 195–197.

59 RMK III 214. 60 Zala megyében helyezi el. 61 RMNy 19. 62 Az idézett nyomtatványok: RMNy 12, 16. Forrásai itt: Torkos József bevezetése az 1754-ben

Laubánban megjelent Bibliához; BOD Péter, A Szent Bibliának históriája, Szeben, 1748, 133–135; BÉL, Matthias, De veteri litteratura Hunno-Schytica, Lipsiae, 1718, 33, 66.


71

„In einiger Entfernung, gerade gegen das Kreutz, zeuget sich eine Frauenperson, in vornehmer

ungarischen Kleidung, mit den Geberden der Gemuth, und Innbrunst, welches vielleicht, die

gedachte Gräfinn von Nadaschd, die Urschula von Kanischai seyn soll.”

Bőségesen idéz az ajánlásból, elemzi az 1527-es [helyesen 1537] évszámot vi-selő Nádasdy-Kanizsai monogramos címert. A címet és kolofont, továbbá a híres, időmértékbe fogott vers (Próféták által szólt righen néked az Isten) négy sorát hasonmás betűkkel is közli. Dicséri Sylvester Jánost és a nyomdászt, Abádi Bene-deket. A nyomda más termékével nem rendelkezik, de feltételezi, hogy mást is nyomtatott.

A hazai könyvnyomdák hiányát azonban ebben az időben még a bécsi, prágai, krakkói és más szomszédos nyomdák pótolták.63

A hetedik résztől a nyomdászat elterjedésével, a 16. század közepe utáni hely-zettel foglalkozik. Idézi Wallaszky Tentamenjének 16. századi nyomdafelsorolását, majd az ott elhangzó óhajt, amely munkájának ösztönzője volt. Az egyes nyom-dák tárgyalását rövidre fogja, a teljes kifejtést más alkalomra halasztja:

„die vollständigere Ausführung dieses Versuches, auf eine andere Zeit und Umstände spahren, weil

wir gewahr werden, dass sie der Beschaffenheit dieser Blätter nicht recht angemessen seyn werde.”

Nagyszombatban 1579-ben nyomtatták ki Petrus Ransanus Epitome rerum Hungaricarum című művét, nyolcadrét alakban,64 1584-ben pedig folio alakban a Mossóczy Zakariás-féle decretum-gyűjteményt, amelynek nagyon szép a típusa.65 A nyomda kezdetét ezért néhány évvel előre lehet tolni.

Besztercebányán ebből az időből való Christoph Scholtz jól berendezett nyomdája,66 továbbá a Pozsony vármegyei Rárbókon és Detrekőn, a Sopron vár-megyei Csepregen felállított. Mindezek tekintélyes főurak, Nádasdy, Balassa és mások bőkezűsége alapján jöhettek létre, s 1584 körül különböző köteteket adtak ki.67

Galgócon, Nyitra vármegyében, Mantskovit nyomdájában jelentek meg ebben az időben latin és magyar nyelvű művek,68 Bártfán és Lőcsén pedig részint magán- 63 Az idézett nyomtatványok: RMNy 156, 335. 64 RMNy 444. 65 RMNy 549. 66 RMNy 407. 67 Mindezekről: HAJNÓCZI, Daniel, Epistola gratulatoria ad Joannem Sipkovics, Halae, 1742, a jegyzetek-

ben. 68 RMNy 562.


72

fáradozás, részint városi támogatás hozott létre nyomdákat. Lőcsén már 1586-ban volt nyomda, bár a kezdetről és a nyomdászról semmit sem lehet tudni. Andreas Schmal említi biográfiai gyűjteményében, hogy az 1586-ban a Lőcsén tanuló Matthias Lochmann egy görög költeményt akart kinyomtattatni, de ez a még hi-ányzó görög típus miatt nem volt lehetséges. Az adat azonban így is elegendő bizonyíték a könyvnyomda meglétére.69 A Breuerek nem az elsők voltak Lőcsén, róluk azonban bővebben kell majd szólni. Valószínű, hogy Schultzot és Klösst a Breuerek iparkodása szorította ki. Végülis ezen a vidéken Schultz és Breuer alapí-tott két neves nyomdászdinasztiát. Schultz és Klöss előtt azonban mások is nyomtathattak már itt, akiknek a neve még ismeretlen. Bél Mátyás szerint az első nyomdát Breuer alapította.

Bártfán két nyomdász versengése következtében virágzott a nyomdászat eb-ben az időben. A két nyomdász, David Gutgesell és Jakob Klöss. Mindkettőnek a típusa, de különösen Gutgesellé (német, latin és görög is) valóban szép, amint azt Kriebel a kezében levő nyomtatványok alapján írja.70

Debrecenben 1565-ben már volt nyomda, amint ezt Bod Péter bizonyította művében. De tévedett Bod akkor, amikor azt állította, hogy Raphael Hoffhalter, ezen idők híres nyomdásza volt ezen a helyen, és Melius Péter Újszövetség-fordítása az ő nyomdájában jelent meg. A Debrecini a dedikációban található. Kriebel sze-rint Hoffhalter ebben az időben Bécsett nyomtatott. Debrecenben ekkor Michael Török volt a nyomdász.71 Berendezése rendkívül silány volt, a nagyobb műveket Bécsben vagy Kolozsvárott, Heltainál kellett nyomtattatni.72 Kazzay Sámuel deb- 69 A görög betűk hiánya a bártfai nyomdára vonatkozik. Lőcsén nem volt ekkor még nyomda.

SCHMAL, Andreas, Brevis de vita superindentum evangelicorum in Hungaria commentatio, 1751 = FABÓ, Andreas, Monumenta evangelicorum aug. conf. in Hungaria historica, I, Budapest, 1861. Kéziratban töb-bek közt Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 1118. Itt a f. 12-n lapalji jegyzet-ben: Mattias Lochmannus Senior, patria Neosoliensis [...] dum Leutschoviae studiis operaretur admodum huc eius A. 1586 Epythalamion Graecum typis imprimi desiderebat, sed propter defectum litterarum editum non est.

70 RMNy 424, 789. 71 Kriebel téved. Az 1558-as bécsi Hoffhalter-nyomtatványt hozza fel, de 1565-tól a Hoffhalterek

Magyarország különböző helyein nyomtattak. A legújabb szakirodalom példány hiányában nem tisztázta ma sem, hogy a Melius-féle Újszövetség hol, melyik nyomdában jelenhetett meg. Vö. RMNy 238.

72 Pl. RMNy 413. A debreceni nyomtatványként felhozott két példa valószínűleg téves. 1577-ben Debrecenben jött ki Kriebel szerint GÖNCZI György De disciplina ecclesiastica című műve. A mű Articuli része 1567-ben megjelent Debrecenben (RMNy 226). Egyébként 1577-ben Wittenbergben (RMK III 666), 1591-ben pedig Debrecenben (RMNy 657) jelent meg a mű. Ugyancsak 1577-ben


73

receni patikus híradása szerint a régi debreceni nyomda az új református templom helyén állt.73

Vizsolyban 1590-ben két folio alakú kötetben jelent meg a Károli Gáspár által fordított teljes Biblia.74

Ennyi a 16. századból elég is egy ilyen kis kísérletnél. A kilencedik és tizedik folytatás a 17. századdal foglalkozik, néhány esetben egy-egy nyomda 18. századi sorsáról is írván.

A 17. században egyre jobban elterjedt Magyarországon a könyvnyomtatás. Különösen jelentőssé vált a nagyszombati, Pázmány Péter egyetem-alapítása után.75 Pázmány korábban több művet is kiadott Pozsonyban. Ugyanott jelentette meg műveit az 1631-ben oda érkezett Káldi György.76 1671 körül Pozsonyban Gottfried Gründer lett a tipográfus, s ettől az időtől kezdve a könyvnyomdát egyre jobban berendezték. Aztán Royer, majd Landerer tevékenységének köszön-hetően Pozsonyban ma még jelentősebb a nyomdászat.

Csepregen és Keresztúron még ebben az évszázadban is nyomtattak.77 Nagy-váradon is alapítottak nyomdát, ahol 1653-ban többek közt az erdélyi constitu-tiókat nyomtatta ki Szenczi Kertész Abrahám.78

Debrecenben a viszontagságok után a 17. század második felében Rozsnyai János és Kassai Pál alatt szép és hasznos könyveket adtak ki, s a különböző korlá-tozások ellenére is folytatódott a nyomtatás.79

A zsolnai műhely az 1610 körül és a későbbi években készült nyomtatványokból ismert. 1665 körül Johann Dadan volt a nyomdász, akinek a típusával még 1707 körül is különféle köteteket adott ki Wilhelm Kauder.80 Ezután a nyomdát a Tren-csén vármegyei puchói nyomdász örökségként vette magához, majd főleg cseh nyelven nyomtatott azzal, míg végül a típus vétel útján a pozsonyi nyomdához ke-rült. Mivel az nagyon elhasználódott volt, ott új betűk öntésére használták fel.

jelent meg Kriebel szerint FÉLEGYHÁZI Tamás Újszövetség-fordítása. A helyes évszám: 1586. (RMNy 584.)

73 Kazzay adatairól lásd Adatok a debreceni nyomda történetéről, Magyar Könyvszemle, 1979, 310‒312. 74 RMNy 652. 75 Egyetlen Kriebel által ismert nyomdász: Matthias Smensky. Vö. RMK II 1512. 76 RMK II 454, RMK I 601, 602. 77 RMK I 441, 468. 78 RMK I 878. 79 RMK II 1729, 1730. 80 RMK II 2314. Az 1610-es évszám tévedés.


74

Trencsénben szintén jól felszerelt nyomda működött e században. Belőle nagyszámú apróbb és nagyobb írás látott napvilágot. Kriebel két nyomdászt említ meg, Nicolaus Czizeket és Laurentius Benjaminus ab Hage-t.81 A sárospataki82 és samarjai83 nyomda néhány termékét is felsorolja.

Sopronban is volt nyomda,84 de amit a tudós polgárok nem tudtak kényelme-sen itthon kinyomtatni, a szomszédos vagy távolabbi külföldi nyomdákban jelen-tették meg,85 miként a tudós munkák esetében máshol is történt ez.

Kassán már 1600-ban különféle tudós munkákat nyomtatott Johann David Türsch. Minden valószínűség szerint ez volt itt az első nyomda, amely aztán szin-te az egész században nyomtatott.86 1626-ban állította fel nyomdáját Daniel Schultz,87 de még előtte Johann Fischernek volt itt nagyon szép típusa.88 1660-ban a nyomdász Erikus Erich (neve koholtnak látszik – írja Kriebel). Stephan Boschitznak89 és Marcus Severininek90 részint Türsch91 és Schultz készlete volt a birtokában, részint pedig új típust szerzett. Végül is e magánnyomdák betűkészle-te minden valószínűség szerint az akadémiai nyomdához került, ott teljesen átön-tötték s az új betűk a jelen században is használatban voltak. A nyomdát nemrég vette meg a híres hazai nyomdász-család, a Landerer.

Késmárkon a 17. század végén kezdtek nyomtatni, s néhány évig még a 18. században is nyomtattak.92 Kriebel nem sok jelentős művet látott ettől a nyomdá-tól. Matthaus Glazer (Vitriarius) az egyetlen nyomdász, akinek a nevét Elias

81 RMK II 518. Továbbiak találhatók: REZIK, Johannes, MATTHAEIDES, Samuel, Gymnaziologia című

és Andreas SCHMAL már idézett művének (68. sz. jegyzetben) kéziratában. 82 RMK II 773, 791. 83 RMK I 837. A megjelenési év: 1650. 84 CICERO Epistolae ad familiares című művének és Cornelius NEPOS Balog György általi fordítása

Lőcsén 1694-ben és 1700-ban jelent meg. (RMK I 1458, 1633.) Kriebel azt írja, hogy a két mű Sopronban jelent meg. Balog György Sopronban fordította le e műveket, a kiadás helye azonban Lőcse.

85 RMK III 1389. 86 RMNy App. 68/A. A nyomtatványon szereplő évszám sajtóhiba, Türsch a 17. század hatvanas

éveiben működött Kassán. 87 RMK II 445. 88 RMK II 346. 89 RMK II 1539. 90 RMK II 984, 1003. 91 RMK II 1139. Részint Lőcsén Breuernél, részint Kassán Türsch özvegyénél. 92 RMK II 2247, 2330.


75

Mlinarovich cseh énekeskönyvéből ismeri.93 A nyomda latin és német típusa szép és tiszta.

Bártfán és Lőcsén ebben a században is virágzott a nyomdászat. Bártfán Gutgesell nem sokkal élte túl a századelőt.94 Betűkészlete a városi nyomdába ke-rült. Vagy azért, mert örökösök nélkül halt meg és a városra hagyta, vagy mert vásárlás útján lett a városé, mivel az örökösök nem tudták vagy nem akarták foly-tatni e mesterséget. Thomas Scholtz és mások dolgoztak ebben a nyomdában.95 A század elején működtek még Klöss96 és Scholtz magánnyomdái is, mígnem más-félszázados nyomtatás után megszűntek. Készletük részint Kassára, részint más helyekre került.

Lőcse a leghíresebb nyomdahely. Mert azon kívül, hogy Daniel Scholtz a szá-zad első felében segédekkel, mint pl. az idősebb Jakob Klöss, nagy szorgalommal dolgozott,97 1630 körül a híres Laurentius Breuer új, szinte tökéletes nyomdát állított fel. Különböző nyelvű, nagyobbrészt nagyon hasznos és tudós tartalmú, kisebb-nagyobb nyomtatványok tömegét hozta napvilágra. Breuer sok éven át városi tanácsos volt. 1660 körül bekövetkezett halála után fia, Samuel Breuer egyre nagyobb igyekezettel folytatta a munkát. Testvére, Johann, aki németországi egyetemeken orvosi tanulmányokat folytatott, közben pedig időtöltésből nyomdá-szatot, segítette őt. A 18. században az özvegyen maradt Sophia Breuer szintén nagy gonddal, bár sok megszakítással vezette haláláig a műhelyt. Samuel Breuer lánya, a híres lengyel orvos, Johann Hambacher felesége nemrég halt meg Eper-jesen.

A Breuer-típus annyira szép, hogy a német és holland típusokkal is összeha-sonlítható. 1727-ben még működött a nyomda.98 A két nagy lőcsei tűzvész (1746, 1754) során azonban sok kárt szenvedett. A maradványokat a nőági örökösök (Wachmannok) részint az erdélyi Nagyszebenbe, Sárdi és Lintzing műhelyébe, részint Nagykárolyba, Papéba, és más helyekre adták olcsó áron, így ez a tiszta típus még a híres nyomdászfamília kihalása után is a publikum hasznára van.

93 Vö. RMK II 2115, 2116. 94 RMNy 854. 95 RMK II 1983. Kriebel azt írja, hogy még 1710-ből és 1715-ből vannak kezében szép latin, német

és magyar művek. 96 RMK II 456, 765. 97 RMK II 383, 450. 98 JONY, Johannes, Commentatio [...] (Petrik II, 288).


76

Ennyit szeretett hazánk 17. századi nyomdáiról. A jelen századról, amikor is szinte minden jelentős városban van nyomda, és különösen Pozsony, Buda, Nagyszombat, Eger, Győr és más városok jó nyomdákkal rendelkeznek, nem szükséges szólni, hisz a nap mint nap kezünkbe kerülő nyomtatványok önmagu-kért beszélnek – fejezi be Kriebel János cikksorozatát.

4. Fejérvári Károly

Fejérvári Károly (1743–1794) nyomdászattörténettel való foglalkozását szinte egyhangúan megemlítik a források. Kéziratai Jankovich Miklós gyűjteményével az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek, azonban bibliográfiai összeállításokon, katalógusokon kívül eddig nem találtam mást tőle.99

Wallaszky Pál Conspectusában a 17. századi nyomdákról való írást röviden elin-tézte, lapalji jegyzetben azonban az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

„Non scribimus hic annales typographiarum in Hungaria; quae tanto brevioribus esse nobis licuit, quod certis nuntiis intelligamus, virum, natalibus et literis clarum, Carolum Fejérvári opus tale moliri.”

Miller Jakab Ferdinánd Cornides Dániel leveléből az alábbit idézi a nagyváradi nyomdászatról megjelent könyvének bevezető fejezetében:

„De his et similibus ex instituto aget [...] Carolus Fejérvári, qui Typographiarum Hungaricarum recensum, et historiam succintam molitur, quive non condemnanda iam in rem suam collegit praesidia, ab illustrissimo in primis Barone Ráday seniore, instructissimo Bibliothecae possessore, adminiculis adiutus bene multis.”

Fejérvári Rádayhoz így írt: „Cuperem enim Typographiarum ortus, progressus incrementa, Patronos, Typothetas, qualitatem Typorum, vicissitudines, harumque interitus inquirere, sed praesertim in eisdem impressorum Librorum exhibere Cathalogos.”100

Fejérvári nem tudta tervét ily igényesen megvalósítani. Miller szerint a munka idegen kezekbe került, s asztalfiókban rejtőzik. Ribay György alább tárgyalandó műve elején ezt jegyezte fel:

„Fejérvarianum manuscriptum fere nuda et sola nomina. Typographiarum et aliquot librorum exhibet, quod habuit et per me nonnihil auctum tradidi Nicolao Jankovits, qui Bibliothecam Fejérvárianam emerat.”

99 Könyvtárkatalógusok: Fol. Lat. 35. és 389. Bibliotheca Hungarica. Conspectus opusculorum ac dissertatio-

num [...]. Autográf. 100 Ráday Levéltár, Ráday Gedeonhoz írt levelek, 810.


77

A fent idézetteknél ma sem tudok többet. Fejérvári több bibliográfiai összeállí-tását láttam, alaposabb tanulmányozás után talán eldönthető volna, melyik a Ribay által emlegetett közülük, s hogyan helyezhető az el a többi historia litteraria, bibli-ográfia vagy nyomdászattörténet között.

5. Miller Jakab Ferdinánd munkái

a) Prima lineamenta artis typographicae apud Hungaros (1785)

Millernek ezt a művét V. Kovács Sándor részletesen elemezte.101 Értékelése azon-ban helyesbítésre szorul. A mű semmiképp sem az első önálló nyomdatörténet, hisz több mint egy évtizeddel előtte megjelent már az általa is idézett nyomdászat-történet az Anzeigenben. Elvi kérdésfelvetései Wallaszky mellett főleg az ott Kriebel által írtakból és Simonchicztól származnak.

Miller egyéb művei között több adatot találtam e műre vonatkozóan. Ugyanis azokban a tentamenekben, amelyeket előadásai nyomán Nagyváradon kinyom-tattak, az ars typographia is szerepel.102 Hogy mégsem a historia litterariák közt tárgyalom, annak Miller egyéb nyomdatörténeti művei mellett az is oka, hogy az előadások közül csak ez a fejezet készült el ily részletes kidolgozásban.

A nagyváradi nyomda történetéről írva, bevezetőként olvasható a kéziratos mű lényege. Lapalji jegyzetben ez áll: ,,Anno 1785. concinnavi Exercitationem academicam de primis lineis typographiae in Hungaria, quae mea manu exarata existit in bibliotheca [...] Samuelis Teleki, cuius filio primogenito Dominico, praemature patri et literis nuper erepto, eam inscripsi.”

Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött, 1788-ban a cenzúrát is megjárt, saját kezű másolat nem az egyedüli e műről. Miller lemásolta azt az általa igazgatott Széchényi Könyvtár számára. A Quart. Lat. 63/12. jelzet alatti kötet nyolcadik darabja szinte teljesen egyezik a V. Kovács által ismertetett esztergomi példánnyal. Néhány apróbb eltérésből, továbbá az OSZK-ban Millernek meglevő, általa másolt egyéb műveiből megállapítható, hogy az esztergomi kéziraton sze- 101 Lásd az 5. sz. jegyzetet. 102 Tentamen publicum ex historia religionis et eruditorum Hungariae ex praelectionibus Jacobi Ferdinandi

MILLER (praeses: Michael Horváth, a disserensek között van Tertina Mihály), Magno-Varadini, 1783. A második részben külön kérdéscsoport az ars typographia. – Tentamen publicum ex universa historia cursus philosophici ex praelectionibus Jacobi Ferdinandi MILLER (praeses: Michael Horváth, disserens: Michael Mayer), Varadini, 1784. A harmadik kérdéscsoportban (Ex historia eruditorum Hungariae) szerepel az ars typographia.


78

replő római ötös, továbbá a 389-től 504-ig való lapszámozásból nem lehet arra következtetni, hogy főiskolai előadásainak ez az ötödik kötete, mindössze Miller egy gyűjteményes kötetének ötödik darabjáról lehet szó. Egyébként az OSZK példánya a későbbi. Rajta a címlapon szerepel: „Magno-Varadini A. R. S. 1785.” Ugyancsak ez a változat közli a Hess-féle Chronica Dessewffy-példányának az útját. „Istud exemplar ex manibus Czirbeszii devenit ad Carolum Fejérvári, ab hoc devolutum est ad Nicolaum Jankovics, qui illud in aedibus suis Pestini inter rarissima, quae possidet rerum Hunga-ricarum manuscripta conservet."103

A nagyváradi nyomdászatról írva felsorolja a korban ismert négy példányt: a lip-cseit, a prágait, a bécsit és az Anzeigen által leírtat. Ott e negyedikről így ír: „Istud exemplar nitidissimum de manu in manum transiit: nunc insignem hungaricam impressorum, et manuscriptorum codicum supellectilem Nicolao-Jankovichianam Pestini exornat.”

Miller OSZK-ban található másolatgyűjteményében még az alábbiakkal toldja meg ezt: „sat moderato, ut refertur, pretio redemptum.” További toldással bővül a német nyelvű kézirat-változat. „Die neuerrichtete von Sr. Excell. Graf Franz v. Széchényi ungrische regnicolar Bibliotheque, ebenfalls zu Pest, wünschet eines.”104

A nagyváradi nyomdászatról szóló művében Miller felhívja tudóstársai figyel-mét arra, hogy Ludwig Schedius periodikája, a Zeitschrift von und für Ungern alkalma-tos hely volna nyomdászattörténeti művek közzétételére. Ő maga is ott jelentette

103 OSZKK, Quart. Lat. 63/10, ff. 3‒24. Az idézett hely: f. 5. A Zeitschrift von und für Ungernben

(1803, 305‒315) is megismétli ezt. Itt egyébként megemlíti, hogy a Chronica első irodalmi említése Joannes Georgius SCHWANTNER Scriptores rerum Hungaricarum [...] (Vindobonae, 1746) című művé-nek bevezetésében szerepel. A bevezetőt Bél Mátyás írta. (Czvittingernél az évszám 1583!) Azt is leírja Miller, hogy erről a példányról készített Kaprinai István másolatot, amely annak halála után a prímási könyvtárba került. Ezen kívül szép másolat található a budai krónikáról a szebeni Bruckenthal könyvtárban és a marosvásárhelyi Teleki-tékában. Érdekes, hogy a Chronica 1838. évi kiadása mégis egy másodlagos másolatról, a Hevenesi-féléről készült. (Budapest, Egyetemi Könyv-tár, Hevenesi-gyűjtemény, 50. kötet, 203–284.) E másolatot engedte át a könyvtár akkori prefektu-sa, Fejér György a Chronicát kiadó Podhradczky Józsefnek. A négy akkor ismert eredeti nyomtat-ványhoz – köztük a Jankovich-féléhez – nem jutott Podhradczky hozzá. Úgy látszik, hogy az ek-kor már az Egyetemi Könyvtárban levő Kaprinai-másolatot (Kaprinai-gyűjtemény, 8. kötet. B.) pedig csak betekintésre kapta meg. Hevenesi másolata Johannes Menestarffer 1481-es kézirata alapján készült. Vö. SZELESTEI N. László, A Hess-féle Chronica legrégibb kéziratos másolata (1481), Ma-gyar Könyvszemle, 1973, 349–351.

104 60–61.


79

meg az Über die erste Buchdruckerey in Ungarn című cikkét, amely lényegében akadé-miai előadásainak továbbcsiszolt változata.105

Miller többször is leírta az 1788-ban valamilyen okból meg nem jelent művét, s ezáltal – ha később nem is idézik mindig név szerint – nem csak a közelmúltban vált újra ismertté annak lényege. Szelle Béla is felsorolja bibliográfiájában az egyik német változatot, a latin változat pedig a nagyváradi nyomdászatról szóló köny-vének bevezetéseként általánosan ismert mű.

b) A nagyváradi nyomdászat történetéről (1803)

E műnek a latin változata 1803-ban jelent meg Pesten Fragmenta veteris typographiae Magno-Varadiensis címmel. Fentebb már szóltam arról, hogy tulajdonképpeni té-mája előtt a Prima lineamenta lényegét is elmondja. A 16–17. századról itt is keveset beszél. Érdekes feltételezése: a vallási különbségek voltak az okai annak, hogy félreeső helyeken is sok nyomdát állítottak fel, amelyek alig produkáltak egyebet, mint vitairatokat, szentbeszédeket, temetési beszédeket, iskolai- és imakönyveket, „et quaedam alia sempiternis damnanda tenebris.” A történeti műveket általában mellőzték e nyomdák.

A 16. századi nagyváradi nyomdából hét nyomtatványt sorol fel,106 a 17.-ből már mintegy félszázat. A műnek ez a része inkább bibliográfia.

6. Cornides Dániel 1788-ban megjelent cikke

A nyomdatörténetek közül Cornides Dániel Etwas von den Buchdruckereyen des fünfzehnten und sechszehnten Jahrhunderts in Ungern und Siebenbürgen című cikkét107 Sza-bó Károly is feldolgozta Régi Magyar Könyvtárában. A több mint száz 16. századi nyomtatványt felsoroló cikk alapjául Cornides gazdag könyvtára szolgált. A hozzá küldött levelekben gyakoriak a nyomdászattörténettel foglalkozók. Cornides szer-zőségét Szabó Károly mellett108 az egykorú tudósok tanúsága bizonyítja.109

105 1803, 305–315. 106 RMNy 258, 259, 436, 559, 560, 572. – ENYEDI János, Mennyei szó [...] 1557, című műve 1652-ben

jelent meg (RMK I 864). Az idézett helyen Horányinál egyébként 1667 szerepel! 107 Ungrisches Magazin, 1788, 443–455. A szerző betűjele: K**. 108 Vö. pl. RMK II 109. 109 Az Ungrisches Magazin 1782-ben (116–117) K (= Cornides) 1781. október 26-án írt levelének egy

részletét közli a budai 15. századi könyvkiadókról Von der Ofnerischen Buchdruckereyen unter den Könige Mathias Korwin címmel.


80

7. Ribay György a trencséni és a zsolnai nyomdákról (1793)

Szimonidesz Lajos A puchói nyomda című cikkében említi Ribay György 1793-ból származó Typographiae Hungariae címet viselő kéziratát, amelyet az Evangélikus Országos Levéltár őriz.110 A kéziratról Ján Čaplovič 1970 júniusában mikrofilmet készíttetett, tudomásom szerint azonban haláláig nem dolgozta fel, ezért röviden ismertetem e kéziratot is.

A negyedrét alakú, 22 leveles kézirat címfelirata: Typographiae Hungaricae 1793 Georgii Ribay. A jobb felső sarokban még az alábbi olvasható: VI. Convolutum Typographicum.

Bevezetésként az alábbit írja: A magyar nyomdák teljes és gondos történetével nyomtatásban még nem rendelkezünk. Kéziratban vannak az alábbi művek: 1. Fejérvárié, magánál a szerzőnél, és 2. Cornidesé, amint katalógusában a kéziratok közt szerepel, amely talán Fejérvári munkájának a másolata, viszont Fejérvárié nem azonos azzal, ami az Ungrisches Magazinban megjelent. Néhány mű nyomta-tásban: 1. Kriebel Wieneranzeigen V. Jahrg. 2. In Ungrischen Magazin a Windischio Posonii edito. 3. Nonnulla Klein De Pastoribus Hungariae, Tom. II, p. 191, 268–270.111 4. Korabinsky in Produkten Lexikon.112

A kézirat bibliográfiai felsorolása közt az alábbi helyeken szerepel a nyomdák történetével foglalkozó leírás: 1, 5‒6. és a 22. lapokon.113 Ezek az alábbiak:

1636-ból nem ismer a trencséni nyomdától semmi terméket. Az első tipográ-fus Venceslaus Wokál volt. Őt Dorothea Wokál követte (1642–1648), majd Laurentius Benjamin ab Hage (1649), aztán Nicolaus Chižek (1655). A zsolnai tipográfusok sorrendje: Johannes Dadan, az apa (1665–1684), Johannes Dadan, a fiú (1685–1704). 1704-ben és a következő években apud haeredes Dadanianos jelzéssel Venceslaus Krolp nyomtatott, 1707–1708-ban pedig Wilhelmus Kauder.

Bél Mátyás Trencsén megyéről szóló leírásában Puchóról tárgyalva azt írja, hogy a puchói nyomda előbb Szenicre, aztán Trencsénbe, majd Zsolnára került. Trencsénben 1663-ig volt, 1664-ben vihették Zsolnára. Téved Klein, mikor azt 110 Az adatra Borsa Gedeon hívta fel a figyelmemet, akinek ezúton mondok köszönetet. A kézirat

jelzete: I. c. 11, 46. Az OSZK-ban mikrofilmjének jelzete: FM1/2399. 111 Lásd a 42. sz. jelzetet. 112 KORABINSZKY, Johannes Matthias, Geographisch-historiaches und Produkten-Lexikon von Ungarn,

Pressburg, 1786. 113 SZIMONIDESZ Lajos a puchói nyomdáról írt cikkeiben feldolgozta e részeket (Magyar Könyv-

szemle, 1942, 183–185; 1943, 284–288).


81

állítja, hogy az Acta synodi Solnensist Zsolnán nyomtatták 1610-ben. Ténylegesen Bártfán adták ki ebben az évben, Zsolnán új kiadása jelent meg 1710-ben.114 Az sem lehetséges, hogy Andreas Graffius Methodica poetica praecepta in usum Scholae Solnelnsis című művét 1642-ben Zsolnán nyomtatták,115 ebben is téved Klein.

Zsolnán kb. 1710-ig volt a nyomda, esetleg tovább is. Bél Mátyás szerint az 1713-ban korábbi helyére, Puchóra került vissza.

A művek felsorolása között számos Szabó Károly RMK-köteteiben nem sze-replő nyomtatvány is akad.116 A lapszéleken található pontos hivatkozásokat is érdemes figyelembe venni. Gyakori az „est inter meos” megjegyzés. Gyakran idézi Klein művét, továbbá az Index librorum prohibitorumot, Fejérvárit (könyvtárka-talógusát is), Buriust,117 a Széchényi Könyvtár katalógusát, Horányit, Ribinyit118 s egyszer Wallaszkyt.

8. Andreas Thornwächter az erdélyi unitárius nyomdákról (1794)

1975-ben a Siebenbürgische Quartalschriftben egy 1794 augusztusában Kolozsvá-rott kelt írás jelent meg, A. Th.*** monogrammal. A cikk címe: Von den allen Buch-druckereyen der sozinischen Glaubensverwandten oder sogenannten Unitarier in Siebenbür-gen.119

A szerző a Hess-krónikáról írt cikke elején Simonchicz Incét idézi. Seivert Nachrichtenje120 alapján pedig megemlíti, hogy az 1529-ben már Nagyszebenben volt nyomda.121

Három unitárius nyomdát ismertet, sokat foglalkozva vallásügyekkel is. A gyu-lafehérvári nyomdáról szólva Raphael Hoffhalternél Georg Jeremias Haner122 és

114 RMK II 333, 2353. Az utóbbi helyes évszáma: 1708. 115 RMK II 606. A nyomdahely Trencsén. 116 Mintegy 160 nyomtatványt sorol fel a kézirat. Ebből kb. ötvenet nem említett SZABÓ Károly

RMK-kötetében. A sok szlovák nyomtatvány adatait felsoroló kézirat feldolgozóra vár. 117 BURIUS, Johannes, Micae historico-chronologicae evang.-pannonicae ab anno 1678 ad 1688. Másolatai: pl.

OSZKK, Fol. Lat. 2063, 2064. Kiadta Paulus LICHNER, Pozsony, 1864. 118 RIBINYI, Johannes, Memorabilia Augustanae confessionis in Regno Hungariae, Posonii, 1787–1789. 119 264–283. A szerző életéről: TRAUSCH, Joseph, Schriftsteller-Lexikon oder biographisch-literarische Denk-

Blätter der Siebenbürger Deutschen, III. Bd., Kronstadt, 1871, 398–399. Ugyanitt felsorolja műveit, köz-tük a fenti cikket is.

120 SEIVERT, Johann, Nachrichten von ungarischen Gelehrten Siebenbürgens und Schriften, Pressburg, 1785. 121 Vö. RMNy 9. 122 HANER, Georgius, Historia ecclesiarum Transylvanicarum, Francofurti et Lipsiae, 1694.


82

Friedrich Adolf Lampe123 egyháztörténeteit idézi. Kolozsvárott Heltai Gáspár életéről, nyomtatványairól, Heltai és Hoffgreff viszonyáról, majd a nyomdának a református egyházhoz kerüléséről szól. A harmadik nyomdát 1696-ban vette a kolozsvári egyház, s Danzigon keresztül szállították azt haza. Húsz év használat után, 1716 márciusának végén háromnapos felhőszakadás semmisítette meg.

9. Kovachich Márton György

1808-ból származik a Conspectus historico-statisticus typographiarum sub Sacra Corona Hungariae olim erectarum aut hodie florentium című Kovachich-mű.124

Az előszóban Kovachich elmondja könyvtárosi múltját. Ifjúkorában Kolino-vich Gábor magánkönyvtárában fordult meg gyakran. Itáliai tanulmányútja után 1767–1774 közt Bécsben időzve Kollár Ádám Ferenc udvari könyvtárigazgató is értékelte, hogy a könyvtárakban nagy szenvedéllyel jegyezgette fel a historia litterariára és a bibliográfiára vonatkozó dolgokat, sőt a könyvtári rendet, a kataló-gus- és az indexkészítési módokat is. Már akkor úgy látta, hogy hasznos lesz a magyarországi nyomdák ismerete. 1774 októberében az Egyetemi Könyvtár írno-ka lett Nagyszombatban, majd a könyvtár Budára, aztán pedig Pestre kerülése után is folytatta e tevékenységét, a könyvtár második őreként. A szerzetesrendek feloszlatása után bekerült sok új anyag a könyvtárban való tájékozódást nagyon megnehezítette. Még a tudós könyvtárvezetők sem ismerték ki magukat a könyv-tárak, nyomdák és könyvesboltok között. Őt azonban tanulmányai elvonták e munkától.125

A Széchényi Könyvtár magyar katalógusának teljessé válása adott alkalmat ar-ra, hogy az eddigieknél teljesebb nyomdatörténet megírására gondoljon. Tervet készített, majd kijegyezte a négy kötetből az ország határain belül nyomtatott könyveket (és a külföldön magyarul nyomtatottakat is), azokat a terv szerint ren-

123 LAMPE, Friedrich Adolf, (EMBER Pál), Historia ecclesiae reformatae in Hungaria et Transsylvania, Ut-

recht, 1728. 124 OSZKK, Fol. Lat. 91: A műhöz való adatgyűjtést tartalmazza. Fol. Lat. 107: A mű egy részének

fogalmazványa. Fol. Lat. 106: A mű egy részének tisztázata. Az utóbbiak közti eltéréseket a tarta-lom ismertetésekor bemutatom. Kovachich művére V. Windisch Éva hívta fel figyelmemet, aki-nek ezúton mondok köszönetet.

125 Az egykorú szerzők közül néhányan az általa szerkesztett Merkur von Ungarnban megjelent nyom-dajegyzéket (1786, 219–222) is neki tulajdonítják. A jegyzék címe: Alphabetisches Verzeichniss der jetzt in Ungarn, Kroazien, Slavonien und Siebenbürgen bestehenden Buchdruckereyen.


83

dezte s ezt alapul tekintette. Az eddigi nyomdatörténetek ugyanis csak kísérletek voltak.

Minden lényeges és hozzáférhető kiadványt és kéziratot kijegyzetelt, amint ez adatgyűjtési kötetéből, de a félkész fogalmazványváltozatból is kiderül. Különös figyelemmel foglalkozott Bod Péterrel,126 Árvay Mihállyal,127 Simonchicz Incé-vel,128 az Anzeigen129 és az Ungrisches Magazin nyomdatörténetével,130 Miller Jakab Ferdinánd műveivel.131 Egyéb fontos anyagokhoz is hozzájutott. Pl. Hevenesi Gábor kéziratgyűjteményéből kimásolta Rudolf császár engedélyét, amelyet a nagyszombati Telegdi-nyomda alapítására adott (1584).132 Különféle árjegyzékei közül legterjedelmesebb az 1623. évi drezdai Taxatio typographarum(!) et chartariorum. A 18. századi magyarországi nyomdászat történetére vonatkozóan rendkívül ér-dekes, s teljességében máig feldolgozatlan, a királyi resolutiókat és a helytartótaná-csi intézkedéseket tartalmazó adatgyűjtése.

Figyelemmel kísérte az új technikai vívmányokat is. Így pl. a stereotípiáról írva közli, hogy hazánkban először 1800-ban Bikfalvi Falka Sámuel Aloysius Stipsits professzor német nyelvű versét adta ki Alexandra Pawlowna névnapja alkalmá-ból.133

A mononumentális tervezet elkészült részeinek színvonalát sokáig nem érte el a következő idők könyvtörténeti szakirodalma.134

126 Vö. a II/2. fejezettel. 127 Vö. az I/2. fejezettel. 128 Vö. az I/5. fejezettel. 129 Vö. a II/3. fejezettel. 130 Vö. a II/6. fejezettel. 131 Vö. a II/5/a és b fejezettel. 132 Tom. 80, p. 67. nr. 21. 133 Vö. PATAKY Dénes, A magyar rézmetszés története a XVI. századtól 1850-ig, Budapest, 1959, 119. 134 A részterületek ilyen egységbe foglalt, logikusan szerkesztett megírásával me sem rendelkezünk.


84

A tervezet:135

Conspectus historico-statisticus typographiarum sub Sacra Corona Hungariae olim erectarum aut hodie florentium

Pars I. Praefatio

1. Scriptores de typographiis Hungariae*136

2. De fontibus errorum in historia typographiarum*

3. Series geographico-alphabetica typographiarum

4. Observationes in hanc seriem typographiarum

5. Series typographiarum exterarum, in quibus libri lingua Hungarica impressi

6. Series alphabetica typographorum

7. De rariis typographiarum Possessoribus

8. Formulae solennes, quibus utuntur typographi ad calcem librorum ad indican-

dum eos in sua typographia esse impressos

9. De fictis et falsis typographiarum locis

10. De editionibus librorum aere proprio vel alieno praenumerationibus, subscrip-

tionibus, maecenatibus

11. De honorariis per typographos et bibliopolas autoribus dari solitis

12. De bibliopolis typographorum

13. De factoribus typographiarum

14. De iure inspectionis supremorum terrae principum in typographias et privilegiis ab

eiusdem typographis, bibliopolis vel autoribus concessis

15. De stereotypis*

16. De prelis, seu typographiis manualibus*

Pars II. De institutis cum typographiis connexis**

1. De editoribus et editionibus librorum**

2. De censoribus librorum**

3. De correctoribus typotheticis**

4. De calatoribus matricum typi**

5. De typi fusoribus**

135 A tervezetet a Fol. Lat. 106. jelzetű kötet elejéről közlöm. Egy csillaggal jelölöm azokat a fejeze-

teket, amelyeknek a feldolgozása csak a Fol. Lat. 107. jelzetű kötetben van meg, kettővel pedig a ki nem dolgozottakat. Megjegyzem, hogy az el nem készült fejezetekre is jó anyag található a Fol. Lat. 91. jelzetű kötetben.

136 A Fol. Lat. 106. jelzetű kötetben e fejezetnek csak az eleje van meg.


85

6. De anaglyptis lignariis Holzschnitten**

7. De chalcographis**

8. De librariis generatim et obiter de miniatoribus**

9. De bibliopoliis**

10. De bibliopaegis seu librorum ligatoribus, vulgo compactoribus**

11. De bibliothecis, earumque peculiaribus speciebus**

12. De molis chartariis**

Egy rövid fejezetet, amely csak a fogalmazványban szerepel, tehát nem végle-gesnek tekintett, az alábbiakban példaként ismertetek.

De fontibus errorum in historia typographiarum

Rövid bevezetés után pontokba szedve az alábbiakra hívja fel áttanulmányozott forrásai tanul-

ságaként a figyelmet:

1. A pseudonim nyomdahelyek lehetnek: hamisak, koholtaok és nem a nyomtatás, hanem az el-

adás helyét feltüntetők. Különösen a közelmúlt (18.) században gyakoriak, s nagy zavart okoznak a

bibliográfiákban és a nyomdászattörténetekben.

2. Nyomdahely nélküli könyvek. A nyomdászok részint a tartalom miatt nem akarják kitenni, ré-

szint, főleg a disszertációk esetében a hosszú cím miatt nem fér rá a címlapra.

3. Két nyomdahely szerepel. A nyomdásznak több műhelye vagy legalábbis nyomtató műhelye

és kereskedése van különböző városokban. Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy könyvet rész-

ben itt, részben ott nyomtatnak. Kivétel a többkötetes mű.

4. Egy nyomdász több helyen is nyomtatott. Különösen gyakori 16. századi nyomdászatunkban.

Vigyázni kell, nehogy több személyt vegyünk fel.

5. Úgy tűnik, hogy egyes műveket ugyanott, ugyanabban az évben kétszer is kiadtak (Vö. Cat.

Széch. Tom. II, p. 458. Sam. Timon, Synopsis), pedig csak két példányról van szó.

6. Egyes több kötetből álló művekben különböző a nyomtatási év, másokon a hely és a nyom-

dák is. Gyanakodnunk kell.

7. Egyes művek különböző címen szinte változatlan vagy csekély változtatással jelentek meg

(Vö. Cat. Széch. Tom. II, p. 458.).

8. A jezsuitáknak Nagyszombatban, Kolozsvárott és Kassán is saját nyomdájuk volt. A dissze-

rensek saját költségükön téziseket nyomtattattak művek elé és azokat osztogatták az előkelőknek a

vita alkalmával. Ám a címlapot is újranyomták, s ekkor nem a kiadás helyét és évét, hanem a vitáét

tüntetik fel. Így lehetséges, hogy egy mű azonos kiadásai különböző helyet és évet viselnek címlapja-

ikon.

9. Tudatos csalásból is lehet téves az évszám. Pl. Szegedi Opus tripartitumában a főcímlapon

1751, a címlapon 1741 szerepel. Nem kétszer nyomtatták ki mégsem e művet. Gyakori a későbbi

évszám, hogy kelendőbb legyen a könyv.


86

10. Gyakran marad el ugyanezen okokból az évszám. Ilyenkor pl. a „Nyomtattatott ebben az

Esztendőben” felirat állandóan újnak tünteti fel a nyomtatványt. (Különösen daloknál fordul elő).

11. A hely félremagyarázása is gyakori. Pl. Sylvester Újszövetségének Neanesi (Újsziget) alakjából

így lett az Ungrisches Magazinban [Cornidesnél] Nánás.

12. Az azonos helynévalakok miatt még a tudósoknál is gyakori a tévedés. Pl. Wallaszky, p. 185.

Monyorókerék és Eberau két hely, sőt nála még két nyomdász szerepel: Johannes Manlius, ill. Hans

Manuel névalakokkal. Vagy: Két helyként szerepel Németújvár és Güssing, Keresztúrt gyakran nem

Sopron mellé, hanem a Mura mellé helyezik nyomdahelyként stb.

13. Hibás olvasat vagy következtetés. Pl. Bod Péternél az Erdélyi Feniksben Szigethinum-ból

Szeged lett az első teljes magyar Újszövetség megjelenési helye.

***

Az ismertetett nyomdatörténetek alapján megállapítható, hogy 18. századi tudósa-ink többször is megkísérelték a magyarországi nyomdászattörténet önállósítását, s a kísérletek között néhány figyelemre méltó mű is akad. A historia litterariákba bekerült nyomdászattörténeti fejezetek révén nem egyedi jelenség, hogy a pro-fesszor nyomdászattörténetről is tartott előadást. A hazai szakirodalomban az utóbbi évtizedekben idézett szerény kezdeteket ismeretlen adatokkal sikerült ki-egészítenem. A munka közben látottak arról győztek meg, hogy 18. századi iroda-lom- és tudománytörténet-írásunk termékei sokkal inkább kollektív művek, mint azt eddigi szakirodalom vélte, a velük való foglalkozás csak a tudományos élet kereteinek (magánlevelezés, társaságok, folyóiratok, iskolázás) alaposabb megis-merése árán lehetséges.



87

Jezsuita könyvvizsgálók Mária Terézia korában

A már megjelent könyvek utólagos megvizsgálása (revisio) és a kéziratok megjele-nés előtti átnézése (censura) általában azonos szempontok szerint szokott történ-ni. A rendeletekben és a tényleges feladatok elvégzésében azonban jól elkülönít-hető a két terület. A korabeli rendeleteket és az elvégzendő feladatokat összesítő kéziratos gyűjteményekben általában van együttes és külön-külön összeállított rész is. A cenzúra történetről áttekintést nyújtó Fináczy Ernő1 és Schermann Egyed2 is fő forrásként használta az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Fol. Lat. 855. jelzetű kötetét.3 Részteletes leírást azonban együkük sem adott a kötetről, csak a számukra fontos rendeleteket, néha gyakorlati útmutatásokat idéz-

1 FINÁCZY Ernő, A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában, I, 1740‒1773, Budapest,

1899, 64‒80. és másutt. 2 SCHERMANN Egyed, Adalékok az állami könyvcenzúra történetéhez Magyarországon Mária Terézia haláláig,

Budapest, 1928 (A Szent István Akadémia Hittudományi-Bölcseleti Osztályának felolvasásai, 2). 3 Systematica collectio idealium, et praecipuarum regiarum in negotio revisionis librorum emanatarum, et in partes

suas, seu capita observata caeteroquin annorum redactarum [...] 1726‒1773. f. 1. De negotio revisionis librorum ideales benignae regiae reseruntur, et instructio tam pro

commissione hac, in negotio censurae librorum operante, quam et pro patribus revisoribus constitutis poponitur

ff. 2‒7. Extractus benignarum resolutionum regiarum circa imprimendos libros, horumque censuram

ff. 13‒33. Circa librorum impressorum admissionem, revisionem, et censuram ff. 41‒42. Ex omnibus hucdum recensitis idealibus benignis resolutionibus regiis, et ratihabitis pro-

tocollis subnectitur

Instructio commissioni huic in negotio librorum operanti deservitura, et quidem circa impressionem librorum ff. 49‒50. Circa inductionem, et eductionem librorum sine censura ff. 55‒59. Circa censuram, et revisionem librorum ff. 65‒66. Circa libros acatholicos observanda

Instructio pro librorum revisoribus ff. 69‒71. §. 1. Agenda, et paranda ff. 71‒72. §. 2. Observanda circa libros imprimendos ff. 72‒73. §. 3. Circa inductionem, et eductionem librorum sine censura f. 74. §. 4. Circa ipsam censuram, et revisionem librorum f. 75. §. 5. Circa libros academicos observanda f. 76. §. 6. Methodus revisionis librorum ff. 77‒79. §. 7. Forma repraesentationis librorum


88

ték.∗ A kötet ugyanúgy és ugyanolyan tartalmú hiteles másolat, mint az Országos Levéltár egyik kötete.4 Az összeállítás, miként a lapalji jegyzetben közölt tartalom-jegyzékből is látható, egyrészt a helytartótanács cenzúraügyekben illetékes vallás-ügyi bizottságának munkáját segítette, másrészt a pozsonyi két jezsuita cenzorét. Külön időrendben tartalmazza a kinyomtatandó könyvek cenzúrájára vonatkozó rendeletek érdemi részeit, külön a már megjelentekre vonatkozó revíziós rendele-tekét. Ezeket követik az útmutatók, először a cenzúraügyekkel foglalkozó vallás-ügyi bizottság számára, majd a két főállású pozsonyi revizor számára. Ezek az útmutatók összesítő jellegűek, tematikus csoportosításban, a margón azonban mindig jelölve a rendelet megjelenésének idejét. A bizottság munkáját segítette a nyomdászokra és a nyomtatásra vonatkozó 12 pont, a könyvforgalomról (könyv-behozatalról) 6 pont, a könyvvizsgálás menetéről 18 pont, a nemkatolikusok könyveiről 10 pont. A két főfoglalkozású pozsonyi jezsuita könyvvizsgáló gyakor-lati munkáját hét paragrafus tárgyalja 11, 4, 8, 3, 8, 6, 9 pontban.

A cenzorok gyakran és különféle utasításokat kaptak.5 Nem mindig volt ele-gendő idő annak begyakorlására, végrehajtására. Ezért aztán nem meglepő, hogy saját maguk számára gyakorlati eligazításul nemcsak a királyi rendeleteket, megha-gyásokat, leiratokat és a helytartótanácsi utasításokat gyűjtötték össze egy kötetbe, hanem, azokat kiegészítve, saját tapasztalatukon alapuló gyakorlati tudnivalókat is. Az alábbiakban egy 1760-as években összeállított útmutatót ismertetek.6 A budai egyetem közoktatási ügyosztályának 1781. évi iratai között található irat tartalma: 1. az Althan-féle instructio 1747-ből (8 pontban), 2. gyakorlati útmutató (15 pontban) és cenzori jelentésminta, 3. a vidéki cenzúrázás és a megyéspüspökök szerepe. Az irat tartalmába 1747-től az 1760-as évek közepéig kerültek be adatok.

Az adatok megértéséhez fontos tudni az alábbiakat. III. Károly a magyaror-szági könyvcenzúra és könyvrevízió ügyét a nagyszombati jezsuita egyetem kan-cellárjára bízta, majd a helytartótanács megalakulása után, 1726-ban ez a jogkör az

∗ A kötet kiadása: Systematica collectio, sajtó alá rend., bev. STEMPELY Irén, Piliscsaba, PPKE BTK,

2013 (Pázmány Irodalmi Műhely, Források, 7). 4 A 69, Magyar Kancellária Levéltára, Ideales resolutiones regiae, 5. kötet. Könyvvizsgálási ügyek,

1726‒1773. 5 SCHERMANN, i. m. (2. j.), 43. 6 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, C 67, Departamentum litterario-politicum, 1781,

Universitas Budensis, Fons 26. Pos. 1. A revizorok számára készült instructio címe: Idea pro universali librorum revisione deserviens.


89

egyetem kiadványaira és a külföldről behozott könyvek revíziójára szűkült. A teológiai és erkölcstani művek nyomtatásának engedélyezését ekkortól az illetékes megyéspüspökök által kirendelt cenzorok végezték,7 a nem egyházi művekét pe-dig a politikai hatóságok, de a helyi hatóságoknak fel kellett terjeszteniük a műve-ket is a helytartótanács mellett működő cenzoroknak.8 Az ügymenet lassúságát felgyorsítandó, Mária Terézia 1747. február 23-i rendeletével a revíziót és a cenzú-rát is két főállású jezsuita cenzorra bízta, évi 200‒200 forint fizetést biztosítva nekik a cassa parochorum terhére. A két pozsonyi revizort az ország néhány más helyén működő jezsuita revizor segítette. (Névsorukat lásd függelékként.) E ren-delet megszüntette a polgári hatóságok cenzúrálási jogát. A rendeletet Althan Mihály váci püspök alakította utasítássá. Ennek nyolc pontos szövegét már az egykorú krónikás, Vajkovics Imre közölte, aki maga is dolgozott cenzorként.9 Magyar fordításban olvasható Schermann Egyednél10 és Donáth Reginánál.11

Schermann a királyi rendeleteket követve gondosan regisztrálta a további vál-tozásokat, szigorításokat és enyhítéseket. Például észrevételezte, hogy nem szűnt meg a polgári hatóságok cenzúrázási gyakorlata.12 Egyébként a cenzori gyakorlat-tal a szakirodalom keveset foglalkozott, bár néhány utasítás, például a helytartóta-nács vallásügyi bizottságáé a bírálandó könyvek átvételéről és visszaadásáról, a visszatartott könyvek sorsáról és a jegyzékminta rovatainak közlése ennek nevez-hető (1760. július 1.)13

A cenzúrairatokban 1756-tól szerepel először elnevezésként a jezsuita cenzo-rok neve helyett az Officium Revisoratus megnevezés. 1763-ban Mária Terézia Barkóczy Ferenc prímás hatáskörét csökkentette: egyházi kézben csak a szigorúan teológiai tartalmú könyvek cenzúrázása maradhatott, és ez megilletett minden megyéspüspököt. A profán könyvek bírálata világi hatóságok feladatává vált.14

7 VAJKOVICS Imre szerint (Dissertatio de potestate principum saecularium in censuram librorum, Colocae, 1792,

38‒43.) a megyéspüspökök a római egyház gyakorlatát követték, nem a pozsonyi cenzúrahivatalét. 8 SCHERMANN, i. m. (2. j.), 23‒24. 9 VAJKOVICS, i. m. (7. j.), 26‒34. 10 SCHERMANN, i. m. (2. j.), 26‒28. 11 DONÁTH Regina, Végrehajtási utasítás Mária Terézia 1747-es cenzúrarendeletéhez, Magyar Könyvszemle,

1987, 81‒88. 12 SCHERMANN, i. m. (2. j.), 35. 13 Uo., 36‒37. 14 DONÁTH Regina, A könyvcenzúra az állam kezében – Mária Terézia és Barkóczy prímás, Magyar Könyv-

szemle, 1967, 43‒49.


90

Vagyis az 1747. évi rendelet immár nemcsak a pozsonyi cenzorokra vonatkozott, hanem ugyanezt a feladatot kellett ellátniuk a megyéspüspökök által kijelölt cen-zoroknak is. Mária Terézia 1764. január 30-tól megvonta a két pozsonyi jezsuita cenzor fizetését. Barkóczy halála után a cenzúra ismét a helytartótanács kezébe került, egyre nagyobb befolyást gyakorolt arra a bécsi udvari cenzúra. Az irategyüttes harmadik része a Barkóczy halála körüli helyzetben keletkezhetett.

Az 1747. évi királyi rendeletről és annak gyakorlathoz közelebbi megfogalma-zásáról, az ún. Althan-féle instrukcióról fentebb már volt szó, az a szakirodalom-ból ismert. A második rész, a gyakorlati útmutató 15 pontja:

1. Cenzúrára egyszerre 5‒6 könyvet kell átvenni, s azoknak, továbbá a tulajdo-nosnak az adatait pontosan rögzíteni kell.

2. Lehetetlenség minden könyvet alaposan végigolvasni. Módszeresen tanulmá-nyozni kell a részcímeket, a tartalomjegyzéket, előszót, jegyzeteket. Fontos, hogy itt-ott szúrópróbaszerűen beleolvasson a cenzor a könyvekbe. Először is meg kell nézni ellenőrzés céljából az Index librorum prohibitorumot és a Lexicon eruditorumot. Már a segédletekből kiderülhet, hogy tiltott könyvről van szó.

3. Ha néhány paragrafusból sok kifogásolt adat gyűlik ki, a továbbiakban elég csak átböngészni a kötetet, s néhány példát felhozni máshonnan.

4. A kifogásolt szövegrészeket latin művekből betűhűen kell kiemelni a cenzori jelentésbe, a nem latin művekből pedig latin nyelvű fordításban is.

5. Tanácsolt piszkozatra dolgozni, és a tisztázatban rendezetten megírni a véle-ményt.

6. Utasítás a cenzori jelentés elkészítésének formai jegyeiről. A cenzorok 2‒3 ujjnyi margót hagyjanak. A jelentés elején tüntessék fel, kitől, mikor (év, hó-nap, nap) kapták a könyveket revízióra. Aztán sorrendben következzenek a megvizsgált könyvek. Az egyes tételek leírásai: szerző, bővebb cím, nyomdász neve, nyomtatás éve. A margón tüntessék fel, hogy milyen felekezetű (luteránus, kálvinista) vagy valami más korpán hízott (vel alterius alicuius furfuris) a szerző. Ezek után a könyvből kiírt részletek következzenek, szóról-szóra, a lapszám jelölésével és azok cenzori véleményezése a margón. (Pl. Blasphemia in Deum, Beatam Virginem Mariam, vel sanctos.) A cenzori jelen-tés után a cenzor írja fel nevét, a helytartótanácsnak történő átadás dátumát (év, hónap, nap) és a jelentést adja át az esztergomi érseknek, vagy a vallásügyi


91

bizottság püspök-tanácsosának. [A 15. pont után 1748-ból származó cenzori jelentésminta – Breve paradigma practicum található.]

7. A cenzorok jelentéseikben csak a kifogásolandó szövegekről beszéljenek, azo-kat pontosan idézzék s tömören mondják meg, miért kifogásolják az idézett részletet. Nincs javaslattevő joguk a könyv további sorsáról. Nem az a felada-tuk, hogy megmondják, visszaadható-e a könyv tulajdonosának, hanem annak megállapítása, hogy veszélyes-e a közjóra vagy a római katolikus vallásra.

8. Ha azonban az esztergomi érsek, vagy a helytartótanács püspök-tanácsosa kéri a véleményüket, külön lapon lelkiismeretesen válaszoljanak a kérdésre.

9. Az evangélikusok és reformátusok 16. századi hittételeit tartalmazó könyvek a királynői döntés értelmében átengedhetőek. Ügyeljenek azonban a cenzorok arra, hogy az ilyen tartalmú könyvekben ne legyenek huszita, anabaptista, janzenista tanok vagy a római katolikus egyházat gyalázó kifejezések.

10. Ugyancsak átengedhetők a korábbi evangélikus és református bibliafordítások és azok újabb kiadásai, de csak protestáns tulajdonosok részére. Ügyelni kell arra, hogy függelékben vagy a jegyzetek között ne juthassanak át újabbkori bibliamagyarázók kifogásolható szövegrészei.

11. A két cenzor egymástól függetlenül dolgozzon, ne várjanak egymásra, ha ké-szen vannak 5‒6 könyv véleményezésével, adják tovább a köteteket az eszter-gomi érseknek vagy a püspök-tanácsosnak. Ők terjesztik véleményükkel a helytartótanács elé az ügyet, onnan javaslattal együtt kerül Bécsbe a királynő-höz (az udvari kancelláriához).

12. Amelyik cenzor leadta munkáját, újat kap az érsektől, vagy a püspök-taná-csostól. Mindaddig magánál tartja azonban a korábban véleményezett kötete-ket, ameddig a királynőtől meg nem érkezik a döntés. Ha a döntés értelmében vissza kell adni a könyveket korábbi tulajdonosuknak, akkor a cenzorok annak adják tovább a könyveket, akitől kapták. Ha nem adható vissza a könyv, akkor a megjelölt helyre kell azt továbbítani. A kijelölt raktárt is a cenzorok őrzik. A királynői döntések azonban a helytartótanács vallásügyi bizottságánál marad-nak. A könyvekről is és az iratokról is pontos lajtromot kell készíteni a könnyű visszakereshetőség érdekében.


92

13. A királynői rendelet 6. §-a a nyomdászokat és a könyvek kiadóit a cenzorok különös figyelmébe ajánlotta. Elsősorban a pozsonyi nyomdász működését kí-sérjék figyelemmel, hogy az csak a szabályok szerint jóváhagyott, engedélyezett szövegeket nyomtasson ki. Ha vétene ez ellen, akkor tegyenek javaslatot a helytartótanácsnak a nyomdász megbírságolására, az engedély nélkül nyomta-tott kötetek elkobzására. A cenzoroknak joguk van a pozsonyi nyomdában el-lenőrzést tartani.

14. Figyeljenek a cenzorok a könyvárusokra, könyvkötőkre, a vásári vándorkeres-kedőkre is. Ők sem tarthatnak maguknál vagy árulhatnak tiltott, botrányt oko-zó könyveket, képeket, metszeteket. Ha ilyet észlelnének, jelentsék a helytartó-tanácsnak.

15. Ha pedig arról hallanak, hogy az országban bárhol eretnek vagy veszedelmes könyvek jelennek meg, akár itt nyomtatottak, akár külföldről becsempészettek, ezt is jelenteniük kell a helytartótanácsnak.

A következő rész a megyéspüspökökre épülő vidéki cenzúrázás ismertetése. Alapkiindulása az, hogy a pozsonyi cenzúra megszervezése után az ország egész területére átgondoltan kell kiterjeszteni a cenzori intézményt. Ennek érdekében

1. Kapják meg a megyéspüspökök az 1747. évi királynői rendeletet. Ennek isme-retében a püspökök 2‒2 tanult, művelt, cenzori tevékenységre alkalmas férfiút bízzanak meg a rendelet szerinti cenzúra végzésével. A nagyszombati egyetem és az akadémiák saját kebelükből bízzanak meg 2‒2 cenzort, de működésükről ők is a megyéspüspöknek számoljanak be.

2. A megyéspüspökök feladata, hogy a titkosan országba hozott és árusított köny-veket felderíttessék és lefoglalják, szükség esetén ehhez a megyei karhatalmat is igénybe vehetik. Az előforduló eseteket a helytartótanácsnak jelenteniük kell. Az elkobzott könyveket saját revizoraikkal cenzúráztassák.

3. A megyéspüspökök az egyházi és világi szerzők által írt nyomtatványokra is figyeljenek, a gyanús kiadványokat alaposan vizsgáltassák meg saját cenzoraik-kal. Az örökösök könyvhagyatékokhoz csak a cenzori engedély birtokában juthassanak hozzá, a veszélyes könyvek nélkül.

4. A püspökök által kinevezett cenzorok ugyanolyan formai követelmények sze-rint dolgozzanak, mint a pozsonyi cenzorok, de javaslatot is tegyenek a püs-


93

pöknek a könyvek megítéléséről. A püspök saját javaslatával együtt terjeszti fel a cenzori jelentést a helytartótanácsnak. A döntésről a pozsonyi cenzorok azért kapnak értesítést, hogy az ismételt cenzúrázások elkerülhetőek legyenek.

5. Az egyházmegyei cenzorok működését azzal kellene segíteni, hogy a pozsonyi cenzorok 2‒3 havonként jegyzéket készítenek a királynő által eldöntött sorsú könyvekről. Ennek függelékeként sorolhatnák fel az egyházmegyei cenzorok által véleményezett és már eldőlt sorsú könyvek jegyzékét. Ezáltal a kettős cenzúrázás elkerülhető lenne.

6. A cenzúrázott könyvek mindaddig a cenzoroknál maradnak, míg a püspök nem közli a cenzorokkal a helytartótanács által megküldött királynői döntést. A könyvekkel a döntés szerint kell eljárniuk.

7. A megyéspüspökök feladata az egyházmegyéjükben működő nyomdák engedé-lyeinek, privilégiumainak ellenőrzése. A nemkatolikusok nem kaptak működé-sükre engedélyt, mégis működnek. Ezek kiadványaira különösen ügyeljenek, azokat cenzúráztassák.

8. A trienti zsinat és VIII. Kelemen pápa intézkedésének megfelelően nem jelen-tethetőek meg – újranyomtatás esetén sem – előzetes cenzori engedély nélkül gyászbeszédek, panegyricusok, imák, akadémiai tézisek sem, akár világiak, akár papok vagy szerzetesek a szerzők. Az engedélyeket az egyházmegyei, egyetemi vagy akadémiai cenzorok adhatják meg.

9. Az egyházmegye területén működő nyomdászok az egyházmegyei vagy akadé-miai cenzorok láttamozása nélkül semmit sem nyomtathatnak ki.

10. A nyomdák látogatása az illetékes püspök által megbízott személyek, vagy az egyházmegyei cenzorok feladata. Ugyanők vizsgálják át a könyvárusoknál ta-lálható kiadványokat is. A nyomdásznak és a könyvárusnak (még a vásári könyvárusnak is) kötelessége, hogy a nála készült illetve kapható nyomdater-mékekről katalógust állítson össze. Ezt a püspök megbízottjának, ha kéri, be kell mutatnia.

11. Az a tipográfus vagy könyvárus, aki a fentiek ellen vét, nyomdájának illetve könyvkészletének elkobzásával sújtandó, ezen kívül bírói ítélettel büntetendő, az ítéletet és bűnét országosan is közhírré kell tenni.


94

12. A nyomdászoknak és a könyvárusoknak esküt kell tenniük, hogy csak előzete-sen cenzúrázott művet adnak ki, illetve árusítanak.

Mivel a polgári hatóságok nem cenzúráztak kellő szigorral, a jövőben a vallás-erkölcsi tartalmú könyveket még a szabad királyi városokban is a püspök által kinevezett cenzor véleményezi. A politikai tartalmú könyvek cenzúrázására a vá-rosi magisztrátus nagyműveltségű személyt nevezzen ki, aki az egyházmegyei cenzor számára előírt útmutató szerint végezze feladatát.

A Systematica collectioban nagyobbrészt szerepelnek az irategyüttes második ré-szének pontjai, bár nem ebben az összeállításban. A szakirodalomban elszórtan jelentek meg már részletek, például Fináczy Ernő ismertetett egy pozsonyi cenzo-roknak készült Methodus revisionis librorumot (a Systemetica collectio 6. §-át).15 Scher-mann Egyed a vallásügyi bizottság revizorok számára készített szabályzatát ismer-tette.16 Természetesen ez a szabályzat is beépült a gyakorlati tennivalókat összeg-ző útmutatókba.

Még egy kérdésre kellene válaszolnom. Hogyan kerülhetett egy húsz évvel ko-rábbi cenzúrai témával foglalkozó irategyüttes a budai egyetem tanácsának iratai közé? A jezsuita rend feloszlatása után is exjezsuiták voltak általában a cenzorok. Nagyobbrészt ők a tanárok, az egyetemi tanács tagjai. II. József reformintézkedé-sei során az újonnan létesített akadémiák mellé neveztek ki revizorokat, 1782-ben Budán Lakits Györgyöt.17

15 FINÁCZY, i. m. (1. j.), 74. 16 SCHERMANN, i. m. (2. j.), 36‒37. 17 II. József cenzúrarendeletéről ld. KOSÁRY Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon,

Budapest, Akadémiai, 19963, 524‒529., Lakits György kinevezéséről: SZELESTEI N. László, Egy esztergomi köznemes könyvtára (Somogyi János, †1782), Magyar Könyvszemle, 2003, 105‒116.


95

FÜGGELÉK

Magyarországi jezsuita könyvvizsgálók18 Pozsony

1733‒1735 Kazy János (In residentia Sancti Martini, a régi kollégium épületben:) 1748‒1751 Pallitsch Ignác, Rost Tamás 1752 Graff Gábor, Pallitsch Ignác 1753 Roys Ignác, Turóczi József 1754 [Nagy János?], Roys Ignác 1755‒1756 Nagy János, Roys Ignác 1757‒1759 Nagy János, Rost Tamás 1760‒1763 Rost Tamás, Walter Pál 1764 Rost Tamás, [Muesser Kristóf] 1765‒1766 Faludi Ferenc, Rost Tamás 1767 Klausz Mihály, Vajkovics Imre 1768‒1769 Éder János, Klausz Mihály 1770 Klausz Mihály, Szerdahelyi József (ifj.) 1771 Koller Ignác, Puchperger Márton 1772 Hübner Mihály, Koller Ignác 1773 Hübner Mihály, Prestyánszky János (A revizoroknak 1760-as évek második felétől egyéb tisztségük is volt.)

Nagyszombat 1727 Tapolcsányi Lőrinc 1729 Rajcsány György 1730‒1733 Huszár János 1734 Korneli János 1736 Kazy János 1737‒1740 Szdellár Ferenc 1741‒1742 Kazy János 1743‒1748 Graff Gábor 1749‒1752 Turóczi József 1753‒1755 Graff Gábor 1756‒1759 Prileszki János 1760 Hávor János 1761‒1762 Schmidt Miklós

18 A névsort Lukács László jezsuita névtárából állítottam össze (Catalogi personarum et officiorum Provin-

ciarum Austriae S. J., VII‒X, Romae, Institutum Historicum S.J., 1993‒1995.)


96

1763‒1764 Prileszki János 1765‒1768 Muszka Antal, Schmeltzer Ignác (socius) 1769‒1770 Muszka Antal 1771 Ivancsics János

Kassa 1730‒1732 Rajcsányi György 1733 Korneli János 1734‒1738 Huszár János 1738‒1749 Korneli János 1750‒1753 Hávor János 1754‒1756 Árvai György 1757‒1761 Molnár János 1762‒1763 Schmidthauer András 1764‒1770 Pintér József 1771 Muszka Antal 1772 Roth Károly

Buda 1749 Bertholdi János 1750‒1751 Dollencz Károly 1752‒1755 Hallwax Ferenc 1756 Csécsi Ferenc 1757 Splényi János 1758‒1759 Szegedi János 1760 Csécsi János 1761 Fonovics János 1762 Roth Károly 1763 Klausz Mihály 1764‒1766 Vajkovics Imre 1767 Roth Károly 1768 Fonovics János 1769‒1770 Hegyi József 1771‒1772 Pintér József

Kolozsvár 1747‒1752 Gall András 1753 Patai András 1754 Dzian István 1755‒1760 Kelemen Antal 1761‒1765 Sárosi Sándor 1766‒1773 Bíró György


97

Győr 1747 Weillhamer Antal, Szegedi Mihály 1748 Szegedi Mihály, Prileszki János 1749 Szegedi Mihály, Hellmayr Miklós 1750 Grebner Antal, Akai János, Morelli Lipót 1751 Kelemen Antal, Muesser Kristóf, Csécsi Ferenc 1752 Kelemen Antal, Muesser Kristóf, Lipsics Mihály 1753 Kelemen Antal, Pinka Ferenc, Splényi József 1754 Kelemen Antal, Pinka Ferenc, Schotter János 1755 Schmidthauer András, Pinka Ferenc, Fonovics János, Pongrácz István 1756 Schmidthauer András, Pinka Ferenc, Lipsics Mihály, Pongrácz István 1757 Schmidthauer András, Pinka Ferenc, Lipsics Mihály, Pongrácz István 1758 Schmidthauer András, Loska György, Pintér József, Lipsics Mihály 1759 Mórocz Ignác, Fonovics János, Pintér József, Lipsics Mihály 1760 Mórocz Ignác, Fonovics János, Pintér József, Lipsics Mihály 1761 Vajkovics Imre, Klausz Ignác, Szluha János 1762 Vajkovics Imre, Klausz Ignác, Praicz Pál 1763 Nyírő Ádám, Adány András, Hegedűs László 1764 Adány András, Mórocz Ignác, Illei János, Klausz Ignác 1765 Adány András, Bedekovics Kazimir, Mórocz Ignác, Hübner Mihály 1766 Bedekovics Kazimir, Splényi Ferenc, Klausz Ignác, Éder János,

Hübner Mihály 1767 Bedekovics Kazimir, Éder János, Hübner Mihály, Horváth Mihály 1768 Nyírő Ádám, Bedekovics Kazimir, Sipek János, Horváth Mihály 1769 Nyírő Ádám, Bedekovics Kazimir, Gottgeisl János, Platthy Mátyás 1770 Nyírő Ádám, Bedekovics Kazimir, Gottgeisl János, Platthy Mátyás 1771 Nyírő Ádám, Roth Károly, Bedekovics Kazimir, Stenzl Ferenc,

Gottgeisl János 1772 Stenzl Ferenc, Molnár János (ifj.), Sipek János, Paar József

Sopron 1755 Lipsics Mihály 1756 Rost Tamás 1757‒1759 Roys Ignác 1760 Reck József 1761 Lipsics Mihály 1762‒1767 Kelcz Imre 1768-1772 Geiger Mátyás



99

A pozsonyi Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften (1752‒1762)

A pozsonyi Gelehrte Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften elnevezésű tudománykedvelő társaság 1752–1762 között működött: szabályzattal rendelke-zett és rendszeresen felolvasásokat tartott. A társaság motorja – a szakirodalom egybehangzó állítása szerint – Windisch Károly Gottlieb volt. Pukánszky Béla 1926-ban még így emlékezett meg róla: „Windisch pozsonyi tudós társasága (1761) hatásában nagyjelentőségű ugyan, de a társaság belső életét, tagjait [...] nem ismerjük.”1 Fritz Valjavec 1936-ban a pozsonyi Evangélikus Líceum kéziratából közölte a társaság törvényeinek tagok által jóvá nem hagyott tervezetét,2 amely szerint a tagokat vallásra való tekintet nélkül vették fel, fő cél pedig a német nyelv és a széptudományok (schöne Wissenschaften) művelése lett volna. Valjavec Windisch személyéhez kötötte e tervezetet, konkrétummal azonban nem rendel-kezett a társaság működéséről. A következő évtizedben Iványi Béla Keszthelyen, a Festetics család könyvtárának egy kézirat-kolligátumból ismertette a társaság egykorú, feltehetően egyik tag által megírt történetét (Kurtz gefaßte Nachrichten von der Preßburgischen Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften), annak elfogadott alap-szabályát, továbbá 84 (az előadók monogramjával jelölt) előadásnak címét és tag-névsort. Ugyanezen kéziratban három elhangzott előadásnak a szövege is fenn-maradt.3 A korabeli történeti összefoglalóból kiderül, hogy már 1752-ben megala-kítottak egy társaságot, de annak működését egy idő után abbahagyták. Ugyana-zon tagok 1758-ban újra szervezkedni kezdtek, 1759. január 7-én megtartották első összejövetelt, elfogadták az új szabályokat.

Iványi Béla összevetette a társaság két szabályzatát. Az új szabályokban már nem a német nyelv művelését jelölték meg célként, hanem a korábban csak má-sodlagosnak tekintett „széptudományok”-kal való foglalkozást és a társaságnak

1 PUKÁNSZKY Béla, A magyarországi német irodalom története – A legrégibb időktől 1848-ig, Gödöllő,

Attraktor, 2002, 364 2 VALJAVEC, Fritz, Die Preßburger Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften (1761–1762), Ungarische

Jahrbücher, 1936, 264–267. 3 IVÁNYI Béla, Die Preßburger Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften (1752–1762), Südostfor-

schungen, IX–X, 1944–1945, 250–259.


100

hazafias színt biztosító honismeretet. A tagokat vallásra, társadalmi helyzetre és nemzetiségre való tekintet nélkül vették fel. Péntekenként öt órakor tartották felolvasásaikat egy-egy tagnál, tavasztól őszig kéthetenként, ősszel és télen heten-ként. A postai költségeket a tagfelvételkor fizetett egy forintból és az alkalman-kénti hét krajcáros részvételi díjból fedezték.

V. Windisch Éva 1968-ban (Iványitól függetlenül) adott hírt egy másik, az Or-szágos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratról, amely a társaság rövid történetét, új szabályait, az előadások jegyzékét és a tagok névsorát tartalmazza. Windisch Éva szerint a kézirat „egy német nyelvű újság részére készített tájékoztatónak látszik”.4

A fentiek ismeretében 1989-ben megjelent kandidátusi értekezésemben az iro-dalom- és tudományszervezési törekvések sorában magánkezdeményezések kö-zött tárgyaltam a pozsonyi Gesellschaft der Freunde der Wissenschaftent. Ki-emeltem, hogy ez az első olyan magyarországi tudós társaság, amely a 18. század-ban a tudományok művelésére nemcsak tervezetet dolgozott ki, hanem működött is. Mint magántársaság próbált magának – sikertelenül – elismertetést, támogatást szerezni.5

Andrea Seidler, ugyancsak 1989-ben, a magyarországi folyóiratok és az azo-kat kiadó társaságok viszonyát vizsgálva, a pozsonyi összejöveteleket az irodalmi és morális/patrióta társaságok közé sorolta. Ezekben gyakoriak az irodalmilag megfogalmazott dolgozatok: erkölcsről, vallásról, szokásokról. Hasonló irodalmi-ság volt jellemző a pozsonyi társaságra is. Seidler a ránk maradt címjegyzék né-hány tételére Windisch által kiadott újságokban talált rá.6 (A függelékként közölt címjegyzékben ezeket is feltüntetem.)

4 V. WINDISCH Éva, Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei, Századok, 1968,

94–95; UŐ, Kovachich Márton György, a forráskutató, Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1998 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 24), 50–51.

5 SZELESTEI N. László, Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon, 1690–1790, Budapest, 1989 (Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai, Új sorozat, 4), 82–84.

6 SEIDLER, Andrea, Gelehrte Gesellschaften in Ungarn und deren Verbindung zum Zeitschriftenwesen im 18. Jahrhundert = Das 18. Jahrhundert und Österreich, Jahrbuch der Gesellschaft zur Erforschung des achtzehnten Jahrhunderts, Band 5, Wien, 1988–1989, 41–53.


101

2002-ben Hegedűs Béla vizsgálta meg újra a fentebb már említett forrásokat.7 Megállapította, hogy önelnevezésük ellenére patrióta és közhasznú társaságról van szó, szabadkőműves beütéssel. További adattal is alátámasztható véleménye arról, hogy a V. Windisch Éva által ismertetett változat (OSZK-ban lévő kézirat) tény-legesen a keszthelyi kézirat másolata.8 Azt a feltételezését azonban, hogy a keszt-helyi kézirat 1762-ben9 megjelentetési céllal a cenzúrahivatal számára készült, nem látom bizonyítottnak, annak ellenére sem, hogy a társaság történetének egykorú krónikása néhány előadás megjelentetésének szándékáról megemlékezett.

Alább újabb, a társaságban tartott előadások szövegeit tartalmazó kéziratok előkerüléséről számolok be. A 84 előadáscímből tizenhétnek a szövegét sikerült eddig azonosítani.

Az előadások ismert címjegyzéke az elhangzás sorrendjében maradhatott ránk. Ezt támasztja alá, hogy Kastenholtz Honorius Vilmos előadásai egy Evangélikus Országos Levéltárban őrzött kötetben azonos sorrendben állnak, mint az előadá-sok jegyzékén. Ezen megfigyelés alapján a társaság második időszaka is hosszabb a szakirodalomban emlegetett 18 hónapnál.10 A 84 cím közül Kastenholtz a társa-ság egyéves fennállását ünneplő, 1760. évi újévi beszéde a jegyzéken 46., Sgollanits József Ferenc 1761. évi újévi beszéde pedig a 64. sorszámot viseli, Kempelen Farkas egy ránkmaradt ódája 1761-ben keletkezett, s ez feltehetően azonos az előadások sorában a 81. tétellel.

A társaság tagjai – az egykorú szerző által megírt történet és az újabb szakiro-dalom egyhangú bizonysága szerint – az irodalom és tudományok közös művelé-sét jó alkalomnak tekintették az idő hasznos eltöltésére, önmaguk és mások jobbí-tására. A tudományok közül különösen a haza történelme érdekelte őket.11 A 7 HEGEDŰS Béla, Über die Pressburgische Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften = Deutsche Sprache und

Kultur im Raum Pressburg, hg. von Wynfrid KRIEGLEDER, Andrea SEIDLER, Jozef TANCER, Wien, 2002 (Presse und Geschichte, Neue Beiträge, 4), 53–65.

8 E megállapítást támogatja, hogy az OSZK Kéziratában a cím részévé vált az 1760-as évszám, amelyet a keszthelyiben csak ceruzával (utólag) jegyeztek a cím után.

9 Az összefoglalás szövegében szerepel az 1762-es évszám, vagyis ennél korábban nem keletkezhe-tett.

10 HORÁNYI, Alexius, Memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum, pars III., Posonii, 1777, 569. (Horányi szerint 1761-ben alakult meg a 18 hónapig működő társaság.)

11 Die schönen Wissenschaften überhaupt waren der Gegenstand ihrer Bemühungen, die Ge-schichte und insonderheit die Historie des Vaterlandes, die Altherthümer, die Erde Beschreibung, die Naturkunde, Sittenlehre, Redekunst, und Dichtkunst eröffneten ihnen ein weites und fruchtbares Feld zu bearbeiten. (OSZKK, Quart. Germ. 2, f. 4.)


102

honismeret fontosnak tartása (Bél Mátyás halála után Pozsonyban) szinte termé-szetesnek tűnhet.

Windisch Károly Gottlieb (1725–1793) tevékenységét monográfiából és ta-nulmányokból ismerjük. Újabban Andrea Seidler foglalkozott behatóan személyé-vel, levelezését is sajtó alá rendezte.12 Windisch 25 felolvasásának több mint fele irodalmi alkotás.

Az 1759. január 7.-vel kezdődő időszak első évfordulóján, az 1760. év újévi előadását Kastenholtz Honorius [Dániel?] Vilmos tartotta a tudós társaságok hasznos voltáról.13 Igazi baráti közösségről van szó, szándékuk, hogy egymás közt felfrissüljenek, jó és hasznos könyveket olvassanak, senkit sem bántva gyönyör-ködjenek vidám és hasznos dolgokban, az életvitelt és a történelmet illető tudo-mányokban. Sokat tanulnak egymástól, fontos számukra a társas érintkezés. Az ész azt követeli, hogy felnőtt korban valami lelkiismeretes, fennkölt, gyönyörköd-tető – és mégis vidám dolgot műveljenek. Ezt leginkább a széptudományokkal való foglalkozás biztosítja. A tanulni szeretőknek sem kell mindig filozófiát, mé-lyen szántó gondolatokat14 olvasniuk, olvashatnak kellemes és elmés írásokat is: Plutarchust, Liviust, Ovidiust, Voltaire-t, Molière-t, Racine-t. A széptudományok-kal foglalkozás élesíti az elmét. A természet, erkölcs, történettudomány, ókor, nyelvek, szokások, földleírás és költészet tanulmányozásában ki-ki csillapíthatja kíváncsiságát. A franciák inkább az elmésségre, az angolok a haszonra töreksze-nek. A kereskedő városok a tudományokat hasznuk szerint szemlélik. Másra figyel a falusi vagy kisvárosi szerző, a gazdag és szegény kereskedő. A tudományokat szerető ember mindig talál magának tanulni és tanítani való gondolatokat. Az idő eltöltésének általános, ártatlan, tanulságos és kifogástalan módja, ha különböző személyek az ilyen kellemes időtöltésre társaságot alapítanak. Így tesznek ők is,

12 A Magyarországi tudósok levelezése című sorozatban jelent meg 2008-ban. 13 Az Evangélikus Országos Levéltárban Arch. gen. eccl. II. e. 26. jelzet alatt ránk maradt előadások

egyértelműen a Gesellschaft der Freunde der Wissesnschaften ülésein hangoztak el. A szerző mo-nogramja itt: DWK. A társaság tagnévsorában: Ehrenreich [= Honorius] Willhelm Kastenholtz. Bár az előadások címjegyzékén gyakori a D. és H. (Dominus és Herr) az előadók személyneve előtt, a sajátkezű kéziratban ez furcsa volna.

14 „Leibnitzens Theodicés oder Bayle, critisches Wörter-Buch” – „Wir können nicht alle Trisme-gistri, oder auch nicht alle Lucians werden, und ich weiß nicht, wenn ich von den Grüblern rede, ob nicht Cornelius Nepos, oder ein anderer Historien-Schreiber, die Welt mehr als Aristoteles und Pythagoras gereitzet haben.” EOL, Arch. gen. eccl. II. 26, pp. 184, 186. (Lásd alább függe-lékben is.)


103

péntekenként egy-egy tag előre elkészített előadását meghallgatják. Tudatában vannak annak, hogy nem elsőrangú tudósok. Kastenholtz erőteljesen hangsúlyoz-za, hogy összejövetelükön senkit nem bántanak, időtöltésük tisztességes keretek között zajlik. A beszéd végének szinte védekező hangja valamiféle támadást sejtet. Konkrétumot azonban nem tudok mondani annak mibenlétéről.

Kastenholtz Honorius Vilmos 1745-ben kapott orvosi oklevelet Altdorfban. Pozsonyban lett orvos, tevékenységét a királynő 1751-ben nemességgel jutalmaz-ta. Fentebb már említett előadásaiból nyolcat tartalmaz egy Evangélikus Országos Levéltárban őrzött kézirat. Ezek egyike nem szerepel a társaság előadásairól fennmaradt címjegyzéken.15 A beszéd megszólításaiból és az évszámból egyértel-mű azonban, hogy ez is társasági előadásnak készült. Témája közvetlenül kapcso-lódott a Bél Mátyás teremtette honismereti hagyományhoz. A szerző szerényked-ve tárgyal újra Bél Mátyás által megírt eseményeket, szeretettel idézve nagy meste-rüket: Unser großer Bél. A kötetben Tomka Szászky János latin műve a hun tör-ténetről szóló előadáshoz kapcsolható.16

Kastenholtz egyik előadásában (Die Vorzüge Ungarns vor anderen Ländern, 42. té-tel) foglalkozik azzal a kérdéssel, ami a 18. század első felében a magyarországi historia litteraria táplálója is volt, a haza szeretetével. Pozsonyban evangélikus körökben, Bél Mátyás és a pietizmus hatása jelen volt még a 18. század közepe után is. Az értelmiségiek tudatosan vállalták a közös haza szolgálatát, annak meg-védését a külföldiek becsmérlésétől, felvirágoztatása érdekében pedig a tevékeny életet. Evangélikus körökben ez a tenni akarás korábbról való, mint a felvilágosult abszolutizmus törekvései. A magyarországi művelődés számbavételével párhuza-mosan megjelent a közért vállalt tevékenység, a bonum publicum ügye. Lelkészek, tanárok, orvosok és műszaki értelmiségiek mind gyakrabban kísérleteztek közös fellépéssel, tudós társaság alapításával. Az elmúlt néhány évtizedben nem sikerült Bél Mátyásnak és társainak, vagy Fischer Dánielnek és másoknak támogatást sze-rezni egy társaság, vagy folyóirat működtetéséhez. Valószínűleg e kísérletek siker-telenségét látva döntöttek az ifjak a magántársasági forma mellett. De nem pusz-

15 Die kriegerischen Begebenheiten der Stadt, und des Schlosses Preßburg nach Anleitung Herrn Matthiae Bél

mit denen Zugaben aus Barre Geschichte von Deutschland, und einer alten Privat Chronic vermehret, zusammen getragen von dem Verfasser des Auszugs der Geschichte der Hunner DWK 1760. (pp. 193–224.)

16 TOMKA SZÁSZKY, Johannes, Adnotationes ad Schediasma de antiquo Regno Hunnorum, eorumque et Avarum atque Hungarorum originibus. (pp. 37–47.)


104

tán, talán nem is elsődlegesen tudományos társaság alapítását tűzték ki célul, kez-deményezésükben, a felolvasó üléseken is, hangsúlyosan szerepelt a közös műve-lődés, beszélgetés – és a Bél Mátyás által is képviselt honismereti tevékenység.

Kastenholtz beszéde sokat elárul e mentalitásról. Középkori és humanista ha-gyományokat követve szólt az ország kivételes adottságairól, éghajlatának az egés-zségre gyakorolt jótékony hatásáról, jellemezte a föld termékenységét, a termé-nyek, állatok, továbbá a vadak és halak bőségét, a természeti gazdagságot, az ás-ványok sokféleségét.17 Más országokban egy-egy rendkívüli adottság lehet jobb, de az összkép Magyarország számára kedvezőbb. Az európai népek jellemzése során is kedvező a kép a magyarországiakról.18 Meglepő, hogy az osztályokról (embercsoportokról) is az a véleménye, hogy mindegyikből elegendően vannak az országban: tudósok,19 katonák, polgárok és parasztok. Megemlíti a jezsuiták törté-netírói tevékenységét, a művészek közül a bazini születésű Kupeczky Jánost. A kereskedésről elmélkedve a szegényebb magyar kereskedők nyugalmasabb életével érvel Kastenholtz. Az optimista beszéd hálaadásal és egy óhajjal végződik.20

A többi beszédben sem egyértelműen a tudományos jellegre törekedett Kastenholtz. Ókori költőket és kortárs tudományos értekezéseket, nemritkán közvetlen gyakorlati megfigyeléseket is felidézett, miként a korban divatos históri-ai leírások.

Kempelen Farkas (1734–1804) a magyarországi művelődés jeles alakja. A jó műszaki érzékkel rendelkező, jogot és bölcseletet végzett fiatalember a társaság-ban verset és színdarabot is bemutatott. Vígjátékának címe: Der eingebildete Gelehrte (28. tétel). Vajon Molière hatása alatt írt mű lehet? Kastenholtz Honorius Vilmos

17 Ich fasse es kurtz, Ungarn hat an allein Gewachsen, es seyen die zur Nahrung und Gesundheit

dienlich, oder auch dergleichen, welche besondere, als die Obst-früchte sind, einen solchen Vorrath und Zuwachs, das niemand außer nur besondere Lechermäuler mehr verlangen können. (p. 165.)

18 [...] ein Ungar hat von Geburt an etwas edles in seinem Geblüte, mehr Lacedemonisches als Römisches, er ist keck, doch ohne Tollheit, und er ist ein Freund ohne Absicht. (p. 168.)

19 Gelehrte haben wir vor unser Vaterland genug, vor andern haben wir es nicht nöthig, wir haben unsere eigene Geschicht-Schreiber, Erdmeß-Künstler, Weltweisen, Naturlehrer, Rechts- und Medizin-Verständige, Bergwercks Bau, und die Mechanic-Wißende, überhaupt von aller Gattun-gen von Gelehrten eine ansehnliche Menge, die sich so wohl in als außer dem Lande allen Ruhm erworben, in diesen so großen Königreiche haben wir vor Alter, und unserer Zeiten, viele Männer, wenn sie eben so als ein Englischer Bacon oder Boyle ihre Schriften der großen Welt mitgetheilet, unsterblich geworden wären. (pp. 168–169.)

20 [Wir] wünschen, daß diese Glückseeligkeit von Kind zu Kindes Kinder in ohnverrückter Ruhe beständig dauren möge. (p. 175.)


105

néhány hónap múlva, 1760-ban, újévi beszédében (46. tétel) név szerint is említet-te Molière-t a kellemes és elmés írások szerzői között. Kempelen földrengésről írt versét 1761-ben olvasta fel (81. tétel), két évvel később az 1763. évi komáromi földrengésről azonban tagtársa, Kastenholtz Honorius Vilmos jelentetett meg beszámolót.21 Kastenholtz tizenhat, Kempelen hat alkalommal szerepel a cím-jegyzéken.

Kern János Mihály (1731–1795) 1755-ben Göttingenben szerezte meg böl-csészdoktori képesítését, 1757–1764 között volt a pozsonyi evangélikus gimnázi-um subrectora, 1764-ben visszatért a göttingeni egyetemre tanárnak, 1767-től lelkészkedett Walsrodében. Pozsonyban 1761-ben költészeti tankönyvet adott ki,22 a következő évben a római kori jegyesek szokásairól értekezett.23 1760-ban újévi szokásokról tartott a társaságban előadást (50. tétel). Tizenhárom alkalom-mal tartalmazza nevét a ránk maradt címjegyzék, köztük irodalmi, vagy természet-tudományos témájú mű nincsen.

Sgollanits (Skollanics) József Ferenc (1720–1785) orvosdoktor tizenkétszer szerepelt, egy előadásának a szövegét ismerjük (24. tétel). Gold József nevét hét történelmi, numizmatikai és irodalmi témájú cím mellett olvasható. Személyéről semmit sem sikerült megtudnom. Fábry Pál bizonyára a wittenbergi egyetemen megjelent híres, a magyar historia litteraria történetében is fontos helyet elfoglaló művének24 témaköréről beszélt 1761-ben két alkalommal. Szászky Péter személyét sem tudtam azonosítani. Talán Tomka Szászky Jánosnak, a pozsonyi evangélikus gimnázium rektorának Péter nevű unokaöccse lehet. Két numizmatikai előadást tartott.

Sauttersheim Ignác25 (1738–1767) pesti patrícius polgárifjú is felolvasta a tár-saságban egy dolgozatát 1761-ben (75. tétel). 1760 tavaszán került Pozsonyba, Mária Terézia ekkor nevezte ki a pozsonyi kamara fogalmazójává. A mulatozó, eladósodott ifjú Bécsbe járt udvarolni a királynő udvarhölgyének, Hieronymus

21 Commentatio de tristissimo L. R. Civitatis Comaromiensis terrae motu, [s. l.], 1763. 22 KERN, Johannes Michael, Artis poeticae elementa versibus conclusa, Posonii, 1761. 23 UŐ, Das Feuer- und Wasserberühren römischer Brautleute, Preßburg, 1762. 24 FABRI, Paulus, De augusta Budensi bibliotheca commentatio [...] Friderico Boernero [...] sacrata, Lipsiae,

1756. 25 A Sauttersheimről írtak forrása: RÁCZ Lajos, Rousseau magyar barátja, Akadémiai Értesítő, 1912,

395–399; UŐ, Rousseau és Sautersheim, Budapest, 1913 (Értekezések a nyelv- és irodalom-tudományok köréből, XXII/6); UŐ, Rousseau és Magyarország, Debreceni Szemle, 1927, 400–409. – A szakirodalom eddig nem azonosította a társasági tagot Rousseau barátjával.


106

Karolinának. Apja azonban nem fedezte könnyelmű fia adósságait, a királynő pedig házassága útjába állt. Sauttersheim 1762 decemberében adósai elől mene-külve távozott Pozsonyból. Hátrahagyta ingóságait, köztük 150 tudományos könyvét. Külföldre menvén barátjává fogadta őt Rousseau. Hogy Mária Terézia kegyét evangélikus vagy református vallásra térése miatt veszítette el, csak feltéte-lezés. 1767-ben katolikusként halt meg, katolikus szertartás szerint temették el. Bizonyára életmódja sem tetszett a királynőnek, ráadásul Pozsonyban evangélikus ifjak, a Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften péntekenkénti összejövetele-it látogatta, ott felolvasást is tartott. Kempelen Farkassal haláláig tartotta a kap-csolatot. Bizonyára már a pozsonyi ifjak társalgásaiban is esett szó Rousseauról. A fiatalok között többen kiválóan ismerték a francia nyelvet. Kastenholtz alább közölt beszédében ugyan őt nem, de Voltaire-t név szerint említi.

A címjegyzékben felsorolt témák jellemzésére (mindössze néhányat ismerve) Hegedűs Béla tett kísérletet.26 Ennek alapos újragondolását abban a reményben halasztom későbbre, hogy további előadások szövegét sikerül megtalálni. A tör-téntek és a felolvasások alaposabb vizsgálata választ adhat arra a kérdésre, hogy a társaság tevékenységének gyökerei, iránya és hatása ténylegesen annyira jelentős volt-e a magyarországi művelődés alakulásában, miként azt Pukánszky Béla 1926-ban állította.27 A fentiek ismeretében annyi mindenképp bizonyos, hogy művelt, nyelveket beszélő, nagyobbrészt evangélikus vallású fiatalemberek közös művelő-dési törekvésének megvalósulásáról van szó. A polgárként viselkedő tagok társa-dalmi és történelmi jelenségekről, újdonságokról készített dolgozataikat olvasták fel, a megfogalmazott gondolatokról beszélgettek. Mivel az összejövetelek nem kapcsolódtak engedélyezett (egyházi vagy világi) közösséghez, az ott történteket nem, vagy csak körülményesen lehetett ellenőrizni. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a 18. század közepén még szokatlannak nevezhető, gyanút keltő társaság ilyen körülmények között hiába próbált támogatást szerezni.

*** Most a már ismert kéziratokból függelékként közlöm a társaság el nem fogadott és elfogadott törvényeit,28 a 84 előadáscímet (kiegészítve az ismert előadásszöve-

26 HEGEDŰS, i. m. (7. j.), 61–63. 27 PUKÁNSZKY, i. m. (1. j.), 352–353. 28 Eddig csak az el nem fogadott alapszabályok szövege jelent meg. VALJAVEC, i. m. (2. j.), 266–267.


107

gek lelőhelyével) és az ugyancsak ismert tagnévsort. Közzéteszem Kastenholtz Honorius Vilmos 1760 elején mondott évfordulós-újévi beszédét is.

***

A pozsonyi Gesellschaft der Freunde der Wissenschaftenre vonatkozó források:

– Pozsony, Evangélikus Líceum Könyvtára Band 163., nr. 2.: Gesetze der Preßburgischen Gesellschaft der Wissenschaften.

Közölte: VALJAVEC, 1936. (2. jegyzetben i. m.)

– Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Fol. Germ. 1499. (1950 előtt Keszthely, Festetics Könyvtár, II. 28.)

Nr. 4. Kurtz gefaßte Nachrichten von der Preßburgerischen Gesellschaft der Freunde der Wissen-schaften, (1760) – Gesetze der Preßburgischen Gesellschaft der Wissenschaften – Vorgelesene Arbeiten – Verzeichnus deren einverleibten Mittglieder dieser Gesellschaft

Nr. 5–8. Előadások (Lásd alább, nr. 1(?), 24, 68, 75.)

A kéziratot ismertette: IVÁNYI, 1944. (3. jegyzetben i. m.)

Quart. Germ. 2. Az előző tételből a nr. 4. másolata.

Ismertette: V. WINDISCH, 1968. (4. jegyzetben i. m.)

Quart. Lat. 313. Historico-genealogico-geographica Ungariae. Másolatok a 18. század végéről.

Széchényi Ferenc könyvtárából. (ff. 125–184.: Lásd alább, nr. 1(?), 24, 75.)

Fol. Germ. 1358. KEMPELEN Farkas versei. (Lásd alább, nr. 81.)

– Evangélikus Országos Levéltár Arch. gen. eccl. III. e. 26.

KASTENHOLTZ Honorius [Dániel?] Vilmos előadásai a pozsonyi Gesellschaft der Freunde der Wissenschaftenben (az első fogalmazvány). Minden előadás megadja a szerző monogrammját (DWK), az előadások a Hochzuehrende Herren! megszólí-tással kezdődnek. (Lásd alább, nr. 1(?), 5, 23, 26, 31, 42, 46.)

– Windisch Károly Gottlieb újságjainak mellékleteiben Andrea Seidler által fellelt tételek: (1?), 18, 22, 32, 49, 53.


108

F Ü G G E L É K

I. Gesetze der preßburgischen Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften29

1. Der Endzweck, und die Vornehmste Bemühung dießer Gesellschaft soll die Ausübung der

deutschen Sprache und der schönen Wissenschaften seyn.

2. Die ganze Gesellschaft soll aus einem Vorsteher, einem Sekretär, aus ordentlichen und Ehren-

mitgliedern bestehen.

Die Mitglieder überhaupt, sind nicht nur an keine Zahl gebunden; sondern sollen auch

ohne Ansehen der Religion in die Gesellschaft aufgenommen werden.

3. Der Vorsteher wird Vornehmlich das Beste der Gesellschaft sich angelegen seyn lassen, und

dahin zusehen haben daß bey den gewöhnlichen Versammlungen eine gute Ordnung beobach-

tet werde. Weil nun dessen Gegenwart jederzeit nöthig ist: So soll er durch die anwesenden

Stimmen aus einem ordentlichen Mitgliede gewählet werden; und dieße Wahl so wohl, als alle

anderen sollen durch Zettel geschehen.

4. Der Secretär ist ebenfalls durch die Mehrheit der Stimmen aus einem ordentlichen Mitgliede zu

erwählen. Dießem wird obliegen, nicht nur alle Ausarbeitungen der Mitglieder, welche in der

Versammlung abgegeben worden zu sammeln und aufzuheben; sondern auch alles, was in der

Gesellschaft vorgegangen und beschlossen worden ist in das hierzu Bestimmte Tagebuch

ordentlich einzutragen; wie auch die Einnahmen und die Ausgaben der Gesellschaft richtig

einzuschreiben.

5. Die ordentlichen Mitglieder sollen verbunden seyn der Gesellschaft zu gewisser Zeit ihre

Arbeiten, es mögen solche in gebundener oder ungebundener Schreibart verfasset, eigene Aus-

arbeitungen, oder Übersetzungen, und Nachahmungen seyn, zu bringen.

6. Zwo willkürliche Materien darf ein Mitglied zur künftiger Ausarbeitung der Gesellschaft

vorschlagen; von welchen es diejenige welche durch die meisten Stimmen beliebet worden,

auszuarbeiten gehalten seyn wird.

7. Es ist keinem erlaubt, in seinen Ausarbeitungen irgendetwas zu behaupten, oder einfließen zu

lassen, was wider die Religion, den Staat, die Ehrbarkeit, und Tugend laufet. Und da gegen-

wärtige Gesellschaft sich nur die schönen Wissenschaften zum Gegenstande ihrer Uibungen

vorgesetzet hat: so folget schon hieraus: daß man sich von allen theologischen Sachen und

Abhandlungen gänzlich enthalten müßte.

8. Die Ehrenmitglieder werden von den ordentlichen darinnen unterschieden daß sie von den Aus-

arbeitungen Befreyet sind: es sey denn, wenn sie sich hierzu freywillig anerbiethen möchten, in

29 Az el nem fogadott szabályzat: a pozsonyi kézirat Fritz Valjavec közlése (2. j., 266‒267.) alapján.


109

welchem Falle ihnen Solches nicht verwehret wird; jedoch haben sie das Recht bey allen

Zusammenkünften ihre Stimmen, gleich wie die übrigen Mitglieder zu geben.

9. Keiner soll weder zu einem ordentlichen noch Ehrenmitgliede vorgeschlagen werden, von dem

man nicht versichert ist daß er ein Liebhaber der schönen Wissenschaften sey und entweder in

der Philosophie, Geschichte oder einem andern Theile desselben einige Kentniß habe.

10. Ist nun ein solcher Liebhaber im Vorschlage, oder erfräget selbst ein Verlangen dieser Gesell-

schaft einverleibt zu werden: so sollen sich die sämmtlichen Mitglieder diesfalls Beratschlagen.

Wenn nun der Candidat die mehresten Stimmen erhält, wird ihm solches durch ein Mitglied

kund gethan bey deßen Eintretung in die Gesellschaft ihm diese Gesetze vorzulesen sind,

nachdem er sich vorher erklärt haben wird: ob er ein ordentliches oder ein Ehrenmitglied seyn

wolle, solche unverbrüchlich zu halten, angeloben wolle.

11. Wenn von einem Mitglied in der Versammlung etwas vorgelesen wird: so steht es zwar einem

jeden frey, seine Gedanken von der vorgelesenen Sache mit Bescheidenheit zu äußern: jedoch

sollen sich Glieder aller niederträchtigen Beurtheilung, Verächtlicher Einwürfe Beißende

Ausdrücke gänzlich enthalten.

12. Damit man in den gewöhnlichen Versammlungen sich sowohl von den Vorgelesenen Materien,

als andern zur Aufnahme der Gesellschaft gehörigen Dingen genugsam unterordnen könne: so

sollen in Absicht auf die Zeit in jeder Zusammenkunft nicht mehr als ein Mitglied seine Arbeit

vorlesen; jedoch aber wird es nicht verwehret, wenn es die Zeit gestattet außer der Ordnung

auch manchmal kleine Stücke der Gesellschaft mitzutbeilen.

13. Die Zusammenkünfte sollen in der Wochen einmal und zwar Freytags nachmittags um 5 Uhr

geschehen.

14. Die Mitglieder sollen sich bey jeder Zusammenkunft fleißig einfinden. Von solcher können nur

Krankheiten, und Wichtige nicht länger aufzuschiebende Berufsgeschäfte die Mitglieder ihres

Ausbleibens halber entschuldigen. Wofern sich dieser Fall ereignete: so soll derjenige an

welchen die Reihe zu lesen wäre, verbunden seyn, die nächstfolgende Woche seine Arbeit vor-

zulesen er muß aber sein ausbleiben einem der Mitglieder zu wissen tun lassen.

15. Und weil übrigens zur Einrichtung und Erhaltung dieser Gesellschaft, eins und das andere als

Papier, Lichter etc. oder vielleicht in Zukunft ein eigen zu miethendes Zimmer vonnöthen sind

und seyn werden so wird sich ein jedes Mitglied gefallen lassen zu diesen Notwendigkeiten Bey

seiner Einverleibung in die Gesellschaft...1 Gulden bey jeder Zusamenkunft aber...2 Groschen

dem Secretär zu erlegen.

3Diese Gesetze sind alle unnutz, und müssen andre aufgesetzt werden und zwar solche, welche einstimmig von allen Gliedern der Gesellschaft vor recht angenommen werden können.4

1–2 Unausgefüllte Lücke. 3‒4 Von einer anderen Hand, vielleicht vom mährischen Freiherrn von Petrasch, der für Windisch in diesen Dingen Autorität war.


110

II. Gesetze der Preßburgischen Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften30

Erstens: Der Endzweck und die vornehmste Bemühung, dieser Gesellschaft, soll die Ausübung der

schönen Wissenschaften seyn. Besonders aber sollen die jenigen, die das Vatterland betreffen,

der wichtigste Gegenstand derselben bleiben.

Zweytens: Die gantze Gesellschaft soll aus Ordentlichen und Ehren mitgliedern bestehen: die

verschiedenen Ämter aber, welche eine öffentliche Gesellschaft der Wissenschaften erfordert:

sollen, wenn sie ein öffentliches Ansehen gewinnet, und vergrössert wird, bestimmt werden.

Überhaupt sind die Mitglieder nicht nur an keine Zahl gebunden, sondern sollen auch ohne

Ansehen der Religion, Stand und Nation in die Gesellschaft aufgenohmen werden.

Drittens: Einem von den ordentlichen Mitgliedern, wird es obliegen, nicht nur alle ausarbeitungen

der Mitglieder, welche in der Versammlung abgelesen worden zu zammlen, und zu verwahren;

sondern auch alles, was in der Gesellschaft vorgegangen, und beschlossen worden, in das hier

zu bestimmte Tagebuch ordentlich einzutragen, wie auch den Einnahm und die Ausgaben der

Gesellschaft richtig einzuschreiben.

Viertens: Die ordentlichen Mitglieder sollen verbunden seyn, der Gesellschaft zu gewisser Zeit ihre

Arbeiten, es mögen solche in gebundener, oder ungebundener Schreibart verfasset, eigene Aus-

arbeitungen oder Übersetzungen, und Nachahmungen seyn vorzulesen, und 14 Täge nach der

Vorlesung rein abgeschrieben, einzuliefern.

Fünftens: Zwey willkürliche Materien darf ein Mitglied zur künftigen ausarbeitung der Gesellschaft

vorschlagen, von welchen es die jenige, welche durch die meisten Stimmen beliebet worden,

auszuarbeiten gehalten seyn werden.

Sechstens: Es ist keinem erlaubt in seinen ausarbeitungen irgendetwas zu behaupten, oder einflies-

sen zu lassen, was wider die Religion, den Staat, die Ehrbahrkeit, und Tugend laufet.

Siebentens: Die Ehren Mitglieder werden von den ordentlichen darinnen unterschieden, daß sie von

den ausarbeitungen befreyet sind, es sey dann, daß sie sich hierzu freywillig anerbiethen möch-

ten, in welchen falle ihnen solches, wenn es den 5ten gesätze gemäß geschiehet, nicht verwehret

wird.

Jedoch haben sie das Recht bey allen Zusemmenkünften ihre Stimmen gleichwie die übrigen

Mitglieder zu geben.

Achtens: Kleiner soll weder zu einem ordentlichen, oder Ehren Mitgliede vorgeschlagen werden,

von dem man nicht versichert ist, daß ein Liebhaber der schönen Wissenschaften sey, und

30 Szabályzat a keszthelyi kéziratból. (OSZKK, Fol. Germ. 1499, ff. 84r‒86v.)


111

entweder in der Philosophie, der geschichte oder einem anderen Theile derselben einige

Kenntniß habe.

Neuntens: Es soll auch den Mitgliedern erlaubt seyn, einen solchen Liebhaber der Wissenschaften,

jezuweilen als einen Gast mit sich in die Gesellschaft zu bringen.

Zehentens: Ist nun jemand in Vorschlag, oder erträgt selbst ein Verlangen dieser Gesellschaft

einverleibt zu werden; so soll er ordentlich durch das Looß dazu gewählet werden. Wenn ihn

nun die Wahl getroffen; so wird ihm solches durch ein Mitglied kund gethann, bey dessen

Eintritt in die Gesellschaft, er mit einer anrede empfangen, ihm diese Gesätze vorgelesen

werden, und er darauf kurtz zu antworten, gehalten seyn soll.

Eilftens: Wenn von einem Mitgliede etwas vorgelesen wird, so stehet es zwar jeden frey nach

geendigter Ablesung seine Gedancken von der Vorlesung Sache mit Bescheidenheit zu eröff-

nen; jedoch sollen sich die Glieder aller niederträchtiger Beurtheilung verächtlicher Einwürffe,

und beissender Ausdrücke gäntzlich enthalten.

Zwölftens: Und damit man in den gewöhnlichen Versammlungen sich sowohl von der vorgele-

senen Materien, als anderen, zur Aufnahme der Gesellschaft gehörigen dingen genugsam

unterreden könne: so sollen in Absicht auf die Zeit in jeder Zusammenkunft, nicht mehr als ein

Mitglied seine Arbeit vorlesen, jedoch aber wird es nicht verwehret, wenn es die Zeit gestattet,

und die Gesellschaft beliebet, ausser der Ordnung auch manchmal kleine Stücke der

Versammlung mitzutheilen.

Dreyzehntens: Die Zusammenkünfte sollen von Ostern bis Michaelis alle vierzehen, von Michaelis

aber bis Ostern alle Acht Täge und zwar freytags nachmittag um 5 Uhr bey einen der Mitglieder

wechselweise geschehen.

Vierzehntens: Die Mitglieder sollen sich bey jeder Zusammenkunft fleißig einfinden. Von solcher

können nur Krankheiten und wichtige nicht länger aufzuschiebende Beruffs-Geschäfte die

Mitglieder ihres ausbleibens halber erschuldigen. Wofern sich dieser Fall ereignete, so soll der

jenige, an welchem die Reise zu lesen, wäre, verbunden seyn, seine Arbeith dem jenigen

Mitglied, der solche gemeinschäftlich sammlet zu schicken, dem es sodann obliegen wird, sie

der Gesellschaft vorzulesen.

Fünfzehntens: Und weil übrigens zur Einrichtung und Erhaltung dieser Gesellschaft eins, und das

andere vonnöthen sind, und seyn werden; So wird sich ein jedes Ordentliches Mitglied gefallen

lassen, zu diesen Nothwendigkeiten bey seiner Einverleibung in die Gesellschaft einen Gulden,

bey jeder Zusemmenkunft aber 7 Kreutzer, dem der die feder führet, zu erlegen. Den Ehren

Mitgliedern aber stellet man es frey, was sie hierzu beyzutragen belieben werden.


112

III.

Vorgelesene Arbeiten31

1. Von Ursprung der Hunnern. D. Ka. [1]

[= OSZKK, Fol. Germ. 1499, nr. 5. = EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 1–36. = OSZKK, Quart. Lat. 313/II, ff. 125–162. (Az elsőben szerző megjelölése nélkül.) – Nyomtatott változat: Pressburger Zeitung, 1765. ápr. 10. skk.: Geschichte der Hunnen]

2. Der verdorbene Geschmack, ein Gedicht. W. [1]

3. Einleitung zum Ungarischen Müntz-Wesen. Sz. [1]

4. Von dem Phosphoris. D. Sk. [1]

5. Von dem Röm. Baadern. D. Ka. [2]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 53–91: Die römischen Bäder, nebst denen dabey gewöhnlichen gymnastischen Spielen, bey Gelegenheit eines zwischen Deutsch-Altenburg und Petronell gefundenen kostbaren Haus-Bades, beschrieben von DWK.]

6. Die Hunnen, eine Ode. W. [2]

7. Vom Lobe und dessen Wirckungen. M. Kr. [1]

8. Vom Rechte und Ansehen des Barts. W. [3]

9. Lob der Unbeständigkeit. H. G. [1]

10. Mißbrauch der fremden bey den Teutschen, ein Gedicht. W. [4]

11. Vom vollen Hundsbisse. D. Sk. [2]

12. Vom Vorurtheile. v. Kem. [1]

13. Versuch eines Preßburgischen Wörterbuchs. D. Ka. [3]

14. Critic über die Calender. W. [5]

15. Vom Einfluß der Gestirne. D. Sk. [3]

16. Vom Werth der alten Müntzen. M. Kr. [2]

17. Von der Wanderung der Hunnern. D. Ka. [4]

[A nr. 1-nél említett mű második fejezetével volna azonos?]

18. Isaac, ein Vorbild des Erlösers. W. [6]

[= Der Freund der Tugend, 1767, 1. Bd., 19. St.]

19. Entwurf einer Geschichte des Königreichs Portugall. H. G. [2]

20. Der Adl macht Leuthe. D. Sk. [4]

31 A társaságban tartott előadások jegyzéke a keszthelyi kéziratból. (OSZKK, Fol. Germ. 1499, ff.

87‒90.) Kiemelten közlöm azokat a címeket, amelyeknek feltételezett szövegét ismerjük. A nevek monogramjainak feloldásá lásd a tagnévsornál. (D. = Dominus, H. = Herr.) A monogramok után szögletes zárójelben az illető személy jegyzéken jelölt szerepléseinek a számát, ezután az előadás szövegének lelőhelyét adom meg.


113

21. Von besserer Benennung der Himmels-Gestirn. M. Kn. [3]

22. Der Tod Abels, ein geistl. Gedicht. W. [7]


23. Von dem Cometen. D. Ka. [5]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 95–105: Unterschiedliche Meynungen derer Gelehr-ten, von den Kometen, zusammengetragen von DWK.]

24. Von der Ödenburger Steinkohle. D. Sk. [5]

[= OSZKK, Fol. Germ. 1499, nr. 6. = OSZKK, Quart. Lat. 313/II, ff. 165–174. Historische physikalische und chimische Untersuchung der Steinkohle in dem Gebirge bey Ödenburg in Hungarn. Szerző megnevezése nélkül.]

25. Von den alten Müntzen 2 Vers. M. Kr. [4]

26. Von den Speisen der Römer. D. Ka. [6]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 109–130: Die Speisen, deren Zubereitung, nebst den Küchen-Wesen der Alten von DWK.]

27. Der ordentliche Ehestand, ein Gedicht. W. [8]

28. Der eingebildete Gelehrte, ein Lustspiel in viel Aufzügen. v. Kem. [2]

29. Der von seinen Brüdern erkannte Joseph, ein geistl. Gedicht. W. [9]

30. Vom Bau der Pflanzen. D. Sk. [6]

31. Leben des Anton Musa. D. Ka. [7]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 135–153: Critische Untersuchung ob Antonius Musa der Japis des Virgilii in seinem Aeneidos gewesen von DWK.]

32. Ursoduri Soreni, sonst Bernhard Heiter genanndt Lebens-Beschreibung berühmt. Mann. W. [10]


33. Sammlung Teutscher Sprichwörter. W. [11]

34. Von der Arth zu Studiren bey den alten Griechen. M. Ke. [5]

35. Beytrag zur Geschichte der Preßburg. Schau-bücher. W. [12]

36. Die Ehre, ein Vorurtheil. v. Kem. [3]

37. Die Reise nach W. – – ein schmerzhaftes Hulden Gedicht W. [13]

38. Verfolg von der Arth zu Studiren bey den Griechen. M. Ke. [6]

39. Von Wirckung der Elektricität bey denen von Schlag gerührten. D. Ka. [8]

40. Vom Bau der Pflanzen. D. Sk. [7]

41. 3te Forts. von der Art zu Studiren bey den Griechen. M. Ke. [7]

42. Die Vorzüge Ungarns vor anderen Ländern. D. K. [9]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 157–175: Die Vorzüge des Königreichs Ungarn vor allen Ländern in Europa von DWK.]

43. Übersetzung eines Gedichts der Abbt Bernis samt Anmerck darüber. H. G. [3]


114

44. Von der Herrschaft über die Gedancken. M. Ke. [8]

45. Moralisches Gespräch eines Hundes mit einer Fliege. H. G. [4]

46. Rede vom Nutzen gelehrter Gesellschaften. D. Ka. [10]

[= EOL, Arch. gen. eccl. III. e. 26, ff. 179–190: Rede an die anwesenden Guten Freunde des vollendeten Jahres-Wechsel betreffend von DWK.]

47. Ode an die Gesellschaft. W. [14]

48. Von den Traumen. D. Ka. [11]

[=? OSZKK, Fol. Germ. 1358, ff. 10‒11v. (Ein Traum auf den Namenstag der Fräule Lisette Bxxxg, 1760. v. W. Kempelen.)]

49. Schutz-Schrift für die bösen Weiber. W. [15]


50. Von den Neu-Jahrs Gebräuchen. M. Ke. [9]

51. Von Ahndungen vor dem Tod. D. Ka. [12]

52. Von den Geheimnissen. M. Ke. [10]

53. Lebens-Beschreibung der Anna Maria Schurmann. W. [16]

[= Pressburger Zeitung, 1765. ápr. 3., 27. St.]

54. Die H. Helena auf den Berg Calvari, ein Geistl. Gedicht. W. [17]

55. Vom Donner und dessen Wirckungen. D. Sk. [8]

56. Abhandlung vom Nichts. D. K. [13]

57. Anmerckungen über die Monath des Komodian. Jahrs. W. [18]

58. Die in der Milch ersoffene Fliege, eine Trauer Rede. W. [19]

59. Verfolg der Anmerck über die Monathe des Komodian. Jahrs. W. [20]

60. Vom Moste. D. Ka. [14]

61. Hist. Crit. Abhandlung von der Zeit- und Witterungs Taffel der Alten, zur Erlauterung einer Stelle Virgils in 3. Hirtengespr. 3. 40. 14. 42. 4[?]. M. Ke. [11]

62. Freye Gedancken von der Dichtkunst, und Mahlerey. W. [21]

63. Von den Meteorn. D. Sk. [9]

64. Rede bey der Feyer des 2 Jahres Fest, der Gesellschaft. v. Sk. [10]

65. Das Glick der Weisheit, ein Ode. W. [22]

66. Gespräch im Reich der Todten, zwischen den K. K. Feld-Herren v. Braune und den Preysi-schen Feld-Herren Schwerin. H. G. [5]

67. Von den Büchern der Alten. F. [1]

68. Beschreibung der Hellischen Wasser-Maschine zu Schemnitz. v. Kem. [4]

[= OSZKK, Fol. Ger. 1499, nr. 7, név nélkül.]

69. Versuch einer Geschichte der Juden in Hungarn. D. Ka. [15]

70. Sammlung kleiner Gedichte. W. [23]


115

71. Von der hellischen Luft-Maschine. v. Kem. [5]

72. Verfolg von denen Meteorn. D. Sk. [11]

73. Fortsetzung von den Büchern der Alten. F. [2]

74. Zweyte Sammlung vermischter Gedichte. W. [24]

75. Historische Nachrichten von Sicambria. Saut. [1]

[= OSZKK, Fol. Germ. 1499. nr. 8. = OSZKK, Quart. Lat. 313/II, ff. 176–183: Einige historische Nachrichten von Sicambria, Alt- und neu-Ofen. Szerző megnevezése nél-kül.]

76. Von der Arth zu Studiren bey denen Römern. M. Ke. [12]

77. Von den ächter Keezerischen warer Heydnischen Müntzen. H. G. [6]

78. Von den Hungar. Grafen. D. Ka. [16]

79. Forts. der Art zu Studiren bey den Römern. M. Ke. [13]

80. Von der Horn-Vieh seuche. D. Sk. [12]

81. Das Landleben, ein Ode von Kem. [6]

[= OSZKK, Fol. Germ. 1358, ff. 5–9v. A vers végén: A. 1761.]

82. Von den unnatürlichen in den Wercken des Witzes, und des Geschmacks. W. [25]

83. Abhandlung über die Frag, ob der Mensch auf der Welt mehr Gutes als böses empfange. H. G. [7]

84. Von dem Hungar. Münz-Wesen. Sz. [2]

IV. Verzeichnus deren Einverleibten Mitgliedern dieser Gesellschaft32

Engelbert v. Kempelen

Peter Szaszky

Ehrenreich Willhelm Kastenholtz

Carl Gottlieb Windisch

Wolfgang v. Kempelen

Joseph Frantz Sgolanitz

Joseph Gold

Johann Michael Kern

Paul Fabry

– v. Sautersheimb

32 A társaság tagnévsora a keszthelyi kéziratból.


116

V.

Rede an die anwesenden Guten Freunde den vollendeten Jahres-Wechsel betreffend

von DWK33

[179]

Hochzuehrende Herren!

Der vernünftige Mensch ist nicht seines Wesens wegen vor sich allein, sondern zur Gesellschaft,

und wechselsweis gegen einander auszuübender Hülfe geschaffen. Unterziehet er sich dieser Pflicht

vollkomen, so ist er das erhabendste und Preißwürdigste Geschöpfe dieses Erdkreyses. Er erfüllet

und erreichet beydes, den Endzweck des großen Schöpfers, warum er ihm gebildet, und auch das

Ziel seines bestimmten Daseyns, ich meyne die eigene Glückseeligkeit: wäre die Menschen [180]

nicht gesellig, an wem und warum sollten sie wohl die Tugenden, als die Früchte ihrer reinen

Vernunft ausüben. Wir müßten die Empfindungen verbannen, und dann wären wir diese nicht

mehr, die wir und jedoch zu seyn rühmen, kein Stock ist vor sich allein, sondern zum Nutzen eines

andern gewachsen könnte wohl ein Mensch, der als Herr, über die niedrigen Dinge, in diese Welt

gesetzet worden, dieselben nur vor sich, und nicht zum besten auch seiner Mittbrüder gebrauchen?

Nein, die allerweiseste Vorsicht, so niemahlen das gute und üble in gleicher Maaße allen Menschen

wiederfahren läßet, hat dadurch den Grund, und die Nothwendigkeit des gesellschaftlischen Lebens

eingeführet. Einander zu verfolgen kan und war niemahlen der Entschluß des allerheiligsten

Wesens, wohl aber einander in Schwachheiten auszuhelfen, dieses scheinet der Größe des Besten

am nächsten zu kommen. Alle Menschen seynd derohalben verbunden einander zu lieben, und weil

sie sich lieben, sich untereinander fort zu helfen. Niemand leistet einen andern Hülfe, als nur in dem

Stand wo sein Freund die Kräfte sich selbst zu erhohlen, verlieret. Die Classen der Menschlichen

Stellen haben dieses bewiesen, und niemand als ein Thor verachtet den Beystand seines Nächsten.

Wenn Stoltz, Eigenliebe, und Trotz Tugenden wären, [181] wo bliebe die Demuth, Menschenliebe

und Gelaßenheit? Die ersten Leben nur vor sich, und eben darum, werden sie von den andern zu

Grund gerichtet. Die wahre Freundschaft allem ist das eintzige Band, wodurch vernünftige

Menschen in ihren Wandel gegen einander verbunden werden. Die wahre Freundschaft bestehet

darinnen, daß Menschen sich mit Menschen gleiches Glück und Unglück zu ertragen, verbinden, sie

arbeiten also an diesem Werck gemeinschaftlich, und wenn ich sage, daß dieses solche Persohnen

die sich beständig einer zu des andern Wohl zu weysen verpflichtet. Die Freundschaft aber ist

zweyerley, die genaue und allgemeine. Die genaue bindet sich an besondere Vorfallenheiten, die

33 Evangélikus Országos Levéltár, Arch. gen. eccl. II. e. 26, pp.179–190. Kastenholtz Honorius

Vilmos előadása a társaság első évfordulóján.


117

zwey oder drey Burger zu ihrem Nutzen vor sich selbst errichten. Die allgemeine aber heißet diese,

wo man jeden seinen Neben-Menschen nach seinen Verdiensten freundschaftlich und ohne

Absichten begegnet. Letzterer Art H. Herren! seynd wir zu gethan. Wir seynd Freunde, und haben

doch keine andere Ursache darzu, als daß wir nicht wißen, warum wir einander Feinde werden

sollten. Ich weiß, keiner unter uns hat eine Absicht auf den andern, und niemahlen seynd wir mehr

unsträflich, als wenn wir in dem Character vernünftiger Menschen erscheinen, [182] anders habe ich

Sie, und Sie mich noch nicht in unserer Gesellschaft gesehen. Wir haben eine Versammlung

errichtet, wo wir uns ein jeder nach seinen Gaben in den Guten üben, und nichts Böses ein-

schleichen laßen wollen, dieses Gute heißet bey uns den Witz und die Kräften unseres Vermögens

in den schönen Wissenschaften prüfen, wir probiren, ob wir in einem Stück der Gelehrsamkeit

etwas gelernet, und ob wir darum ein Lob verdienen, wir verachten niemand, verehren alle

Gelehrten, und wollen nur dieses, daß wir uns untereinander anfrischen, gute und nützliche Bücher

lesen mögen, frey also von Grübeleyen und schuldigen Dingen, die Privat-Persohnen nicht

angehen, ergötzen wir uns an lustigen nützlichen, den Lebens Wandel, und die Geschichte

betreffenden Wissenschaften; weit aber gefehlet, daß wir Gelehrte entweder vorstellen, oder seyn

wollten; ich weiß niemand unter uns suchet sich dieses großen Tittels zu bedienen, wir üben nur das

gesellige der Menschen aus, und da wir ohne Absicht, Gewinn und Ehrgeitz gegen andere arbeiten,

so dienen uns unsere Unterhaltungen vielmehr zur eigenen Verbeßerung, und schaden niemanden.

H. Herren! ein Jahr ist nun bereits verflossen daß wir in ohnverrinter[?] Reyse unsern Vorsatz veste

gehalten, ist wohl wer unter uns, den es gereuen möchte, daran Theil genommen zu haben? ich vor

meinen Theil gestehe, daß ich Ihnen allerseits vor vieles Artige und Gute, so ich dieses Jahr erlernet,

[183] verbunden seye. Und gesetzt, daß wir auch nicht die erstaunlichsten Dinge in der Welt, als

Erfindungen hervorgebracht, sagen Sie mir, ist es nicht genug daß wir das wißen, was wir dieses

Jahr einander vorgelesen. Erfreuend also über dieses, daß wir anheute einen Jahr-Gang unserer

Gesellschaftlichen Versuche beschließen, erlauben Sie mir, daß ich von diesen unschuldigen

Wercke, nützlich als vernünftigen Absichten etwas mehr rede. Man sagt ein Gelehrter ohne

Umgang seyn eben dieses, was des Polyphämi Bild-Säule ohne Augen gewesen, ich meyne, daß ihm

das allerbeste Kennzeichen der wahren Schönheit mangele. Ein großer Gelehrte unseres

Jahrhunderts saget: Die gantze Welt ist unser Bücher Vorrath, der Umgang ein lebendiges Studiren,

und die Anmerckungen darüber, nebst denen verschiedenen Vorfallenheiten, unser Lehrmeister.

Das Pythagoräische Stillschweigen ist etwas gezwungenes, und die Stoa Zenonis etwas lächerliches.

Ohne Affecten ist niemand, dieselben aber im Zaume zu halten, ist ein Meisterwerck. Darum also

eine Gesellschaft zu fliehen, um nicht stoltz, aufgeblasen, oder in ander Irrthum zu verfallen, heißet

eben so viel, als sich selbsten nichts gutes zu trauen. Weise Leute haben dieses schon zum voraus,

daß sie solche Kunst verstehen müßen, denn sonst seynd sie würcklich nicht dieselben. Es ist also

richtig, daß ein kluger Mensch mit der Welt leben, doch derselben auch nicht in allen Folgen müße.


118

Ausschweifende Kurtzweile verbittet die Vernunft, [184] die Zeit ist zu edel, als daß sie mit Kinder-

Poßen vertrieben werden sollte. Alte Leute sagen dieses den Jungen, diese glauben es aber nicht

allezeit, und nur der Mann erfähret, daß es wahr seye, zwischen dem Kinde und dem Alten einen

Stillstand, ich sage eine gesetzte gut angestellte Lebens-Art zu machen. Es ist ohnmöglich, daß das

männliche Alter des Menschen sich an dem Puppen-Wercke der Kinder, gleichwie an den

mürrischen Sorgen des Alten ergötzen könne, nein, es muß etwas gründliches, erhabenes,

ergötzendes, und auch erfreuliches haben. Nehmen wir hier die gemeinsten Verrichtungen und

Handthierungen der Menschen aus, was ist wohl hinzu dienlicher, als die Bemühung zu den

schönen Wißenschaften. Wer um gewiße Ehren-Stellen, oder anderer Vortheilen wegen studiret,

arbeitet mühsam, und in Sorgen, ein Mann aber, der bloß sich, und seinen Freunden zum besten

etwas vergnügendes, erfreuliches, und unschuldiges ausarbeitet, verrichtet eben so viel, als wenn er

ihm andere schwärmende, und lermende Ergötzungen zubereiten möchte. Ein Liebhaber des

Studirens darf aber nicht allezeit Leibnitzens Theodicée oder Bayle, critisches Wörter-Buch, ich

meyne tiefsinnige Arbeit überlesen, er kann auch Plutarchum, Livium, Ovidium, oder auch einen

Voltaire, Moliere und Racine, ich meyne anmuthige und gut gewürtzte Schriften lesen. Wer sich mit

den schönen Wissenschaften unterhält, unterhält sich mit Dingen [185] die ihm gewißlich den größ-

ten Nutzen bringen. Diese schärfen den Verstand, zeugen, daß witzige, und aus der Erfahrung

entsprießet die Klugheit, was verlieret wohl einer, der sich demselben widmet, großes? ich weiß

nichtes, dieses aber ist gewiß, daß Unterhaltungen durch Spiele und andere Schatten-Wercke der

Ernsthaftigkeit unserer Seele, die zu was beßern aufgeleget ist, Schaden und Schande zufügen. Es ist

wahr alle Menschen können nicht studieren, denn wer würde uns sonsten die Schuhe flicken,

nothwendig aber ist es, daß es diejenigen thun, die darzu angehalten worden, Geld, Muße, und

Gelegenheit darzu gehabt haben. Was ist wohl erhabener als die Art, wie Weise in dem grauen

Altherthume hochgeachtet wurden? Auch heute zu Tage gelten sie noch, das eintzige ist nur, daß es

deren nicht so viel, und weniger so gründliche gebe. Doch waren auch ihre Schüler beliebet, und

man weiß wie ehrbar, und würdig der Tittl. L.L. A.A. Studiosus geheißen. Der Plätze, wo sich die

Gelehrten heunte zu Tage herum tummeln, giebet es zur genuge. Es ist eben nicht nothwendig, daß

man die Tiefsinnigsten erwähle, sich zu unterhalten, es seynd andere viele Vorhanden, die zu einen

nützlichen Zeitvertreibe geschickt genug und überflüßig seynd. Alle in die Natur und Sitten-Lehre,

die Geschichts-Kunden, das Altherthum, die Sprachen, Gebräuche, Erdbeschreibung und Dicht-

Kunst einflogende Sätze seynd so anmuthig und ergiebig, daß wer nur sich darinnen zu unterhalten

gesonnen, Stov genug finde, [186] sein Verlangen vollkommen zu stillen. Wir können nicht alle

Trismegistri, oder auch nicht alle Lucians werden, und ich weiß nicht, wenn ich von den Grüblern

rede, ob nicht Cornelius Nepos, oder ein anderer Historien-Schreiber, die Welt mehr als Aristoteles

und Pythagoras gereitzet haben. Hierinnen haben wir an zwoen in der heutigen Welt sehr berühm-

ten Nationen ein gewißes Beyspiel. Die Frantzosen übernehmen das schöne witzige, und


119

annehmliche in der Gelehrsamkeit; wo hinwieder die Engels-Männer durch den Eifer zu dem

Gewinste angetrieben, sich auf Dinge, die bloß zu ihrem Endzwecke beförderlich seyn können,

legen. Beyde haben ihr recht, und es ist ausgemacht, daß auch in diesem Puncte das unterschiedene

in der Welt angetroffen werden müße. Die Gattungen der Gelehrten haben mit den Kaufleuten in

den Handels-Städten etwas ähnliches, nach der maaße ihres Vorraths, und Credits, schätzet man

solche bald groß bald klein, so auch diese. Ein Gelehrter auf einer hohen Schule, so mit einem

ohnverdienten Charactér ofte bekleidet, wird allezeit in denen Augen der meisten mehr angesehen,

als jener in einem Dorfe oder kleiner Stadt, befindlicher mehr verstehender Autor, eines über eben

selbige Materie handelnden Tractats. Gleich wie aber nicht selten in vielen kleinen Marck-Flecken

Kaufleuthe mit sattsamen Reichthümern und Gütern, im Gegentheil angetroffen [187] werden, eben

so verlegen sich Männer von großen Verdiensten gar ofte in die distersten Winckel. Jedoch, es sey

dem, wie es immer wolle, alle die Wissenschaften liebende Menschen empfinden eine gewiße

Neigung in sich selbst, andere ihres gleichen aufzusuchen, sich mit denselben zu unterreden, ihre

Gedancken von dieser oder jenen Sache denenselben mit zu theilen, mit einem Worte etwas zu

lehren oder zu lernen. Epicur hielte zwar Schulen, jedoch seine Gesellschaft verbeßerte, und

erziehlte Metrodorum, Hermachum, und Polvaenum. Der Umgang mit belesenen Leuten nützet

mehr als zwantzig Lycaea, und ein finsterer feindseeliger Kopf, wenn er auch noch so viel gelernet,

ist dem gemeinen Wesen noch weniger, als eine Statue ersprießlich. Zu was Ende hielten beydes die

Griechen und Römer ihre Deambulationes in denen Porticus, nicht daß sie sich nur bewegen

wollten, sondern, daß sie in Gesellschaft großer Leute gehend, auch an ihrem Gemüthe, durch

Anhörung unterschiedlicher geschickter Reden mögen gebeßert werden. Gewiß vor einen Men-

schen, der auch nur die ersten Stuffen der Gelehrsamkeit betreten, kann wohl nichts vortheilhafters,

und erfreulichers, als der Umgang mit wackern und verständigen Männern ereignen. Die Art der

Vertreulichkeit aber entscheidet die Sache. Allgemein, unschuldig, lehrreich, und von allen mögli-

chen wahren Tadel frey, dieses ist der Grund, worauf eine Gesellschaft verschiedener Persohnen, zu

ihrem eigenen angenehmen Zeitvertreib [188] errichtet werden könne. Sie sehen H. Herren! was ich

dencke, und auf was ich ziele. Unsere Zusammenkunft ist ein Beyspel der Zeitverkürtzung solcher

Art. Wir seynd, wie ich hoffe, gute Freunde, und dennoch haben wir wechselsweise gegen einander

keine andere Obliegenheit, als daß wir uns freytags ein, bis zwey Stunden an dieser oder jener gut

verfertigten Vorlesung eines, unserer Mitt-Glieder belustigen, ich sage nicht, daß wir Gelehrten der

ersten Classe, und also immerwährende Platones abgeben, ich läugne es aber auch nicht daß wir

wissen, daß es noch Menschen gebe, die weniger als wir gelernet. Es ist das bloße Gesellschaftliche,

das unschuldige, und die Liebe zu denen schönen Wissenschaften, die uns hierzu verbindet, und

vereiniget. Ich weiß, wir müßen alle gestehen, daß jeder unter uns, jeden Abend des Freytages von

verfloßenen 1759-sten Jahre ohne großen Verdruße zugebracht. Dieses heißet schon genug gewon-

nen, und ich habe fug und recht allen andern zum Zeitvertreibe angestellten Gesellschaften, dieser


120

Stadt hierinnen Trotz zu bitten. Es kann seyn, daß etwas schmeichlendes, mich unsere Wö-

chentliche Versammlung also zu loben, anreitze, ich läugne nicht, daß ich solche verehre, alleine

jedermann, der auch die Ursachen davon, die ich gleich beybringen werde, anhöret, wird auch

dieses, was ich vorgesaget, bestättigen. Eine Unterhaltung, [189] wo alles ernsthaft und in denen

Schrancken gemäßener Ehrbarkeit vorgenommen wird, und wo nichts unreifes, oder übel abge-

borgtes Eckel, und Unfriede erwecken könnte, ist diese nicht ohnsträflich? Hier wird niemand

gelästert, eine allgemeine Sitten-Lehre, von der wir die schönsten Proben erst neuerdings gehöret,

wird nur angenommen, alle Satiren, sie mögen Nahmen haben, wie sie wollen, und in einen Kleide,

wie es immer möglich, erscheinen, die sollen und seynd auf ewig von unsern Ergötzungen

verbannet. Wir wißen, daß niemand eine beßere beißende Anzüglichkeit schreiben könne, als der

selbst voller Mängel und Fehler stecket, denn der Autor muß die Sache selbst, die er durchhechelt,

kennen, warum sollten wir uns also bloß geben daß wir eben das, was wir an andern Tadeln,

selbsten sagen. Alle die Sätze, so zu einer Unterhaltung zu heilig und zu verehrens würdig gehen

uns nicht an, wir bleiben bey denen, die wie ich oben gemeldet, das Gemüthe belustigen, ohne

selbiges zu verwirren. Wir haben und wollen in Ansehung des Kurtzweiligen, Läppischen, so wie

vorhero, also auch künftig, wie ein Schneinder mit einen guten Kleide verfahren. Es seye nicht zu

weit, und auch nicht zu enge, mit einem Worte, so wie wir es gewohnet, sehr bescheiden. Fahren

wir fort, wie wir angefangen, und ich habe hiemit die Ehre Ihnen zu einen bereits verfloßenen, und

glücklich ausgehaltenen Jahres-Wechsel [190] von Hertzen alles Glück anzuwünschen. Ich vor

meinen Theil, bin Ihnen vieles schuldig, und erkenne mit Danck was ich von Denenselben bin

Verbeßert worden; meßen Sie aber auch meine Bemühungen mehr freundschaftlich, als Sie es wohl

sonsten mit einer schärferen Feile gerecht thun könnten. Der Himmelschende uns also auch in

diesen angefangenen Jahres-Lauf gleiche Eintracht und Zufriedenheit, wie in dem vorigen, und laße

uns noch eben so viele, und mehrere Freytag-Abend so angenehm, als wie wir sie bereits genoßen,

zurückelegen.



121

A 18. századi magyarországi respublica litteraria

tudóslevelezések tükrében

18. századi magyarországi tudósaink levelezését vallatom a levélírók egymáshoz való viszonyáról. Tudóslevelek közé sorolom a res litterariával kapcsolatos levele-ket: tehát az irodalomról, versekről szólókat éppúgy, mint a történeti művekről vagy természettudományról szólókat, az irodalomtörténészek által gyakran elem-zett verses epistolákat, s kiemelten figyelek a levelezés azon szerepére, amelyet az a historia litteraria művelésében betöltött.

Vajon mi ma mennyire ismerjük a respublica litteraria 18. századi létmódját, annak külső történéseit, belső összefüggéseit? Nem tévút-e, amikor egy-egy leve-lezési folyamat kiragadott pontján alapszik következtetés, nem figyelve a levélvál-tás helyi értékét a sajátos levelezési hálón? Megfigyeléseimet a Magyarországi tudó-sok levelezése című sorozat megjelent kötetei (és a további kötetek előkészületei) alapján állítottam össze, figyelve a levelezést is hátrahagyó személyekről megjelent szakirodalomra is. A sorozatot Tarnai Andor indította, akinek 1984-ben jelent meg a kutatás ezirányú fontosságát hangsúlyozó tanulmánya.1

A levelezési háló bonyolult rendszert alkot. A csomópontokban általában tu-dománnyal/tudományokkal foglalkozó személy, gyűjtemény létrehozására, gyara-pítására irányuló szándék, vagy folyóirat (pl. Allergnädigst privilegirte Anzeigen, Ungri-sches Magazin) tartalmának feltöltése áll. Sok benne a tematikai és földrajzi területi elágazódás, ismétlődésekkel, találkozási pontokkal. Külföldi kapcsolódásai össze-köttetést jelentenek a hazai és európai hálók között. A történeti témával foglalko-zókat érdekelték a világi és egyházi intézmények képviselői, gyűjtemények ismerői, mindazok, akiktől érdembeli segítséget remélhettek. Tudományszervezési kísérle-teknél jól követhető a szakmai és a földrajzi területek lefedésére irányuló szándék. Az ilyenkor közzétett epistola invitatoria célja közös munkára ösztönzés.2 A tu-dományos hírek mozgása figyelemmel kísérhető a hálózati pontok között.

1 TARNAI Andor, Tudóslevelezések a XVII−XVIII. században = A magyarországi értelmiség a XVII−XVIII.

században, szerk. ZOMBORI István, Szeged, 1984, 118−126. 2 Nyomtatott felhívással igyekezett munkatársakat szerezni már Bél Mátyás (Historiae linguae

Hungaricae libros duos [...] edere parat, Berlin, 1713; Epistola ad amicum Lipsiensem de infecto opere suo de

A 18. századi magyarországi respublica litteraria tudóslevelezések tükrében

122

A 18. századból ránk maradt levelezések különböző mértékben feltárt adatai alapján csomópontnak számított Bél Mátyás, a század közepétől Dobai Székely Sámuel, aztán egyre sűrűsödve, Weszprémi István, Horányi Elek, Katona István, Pray György, Cornides Dániel, Koller József, Benczur József, Czirbesz Jónás András, stb. A res litteraria forrásait őrző gyűjtemények kezelőit szinte törvény-szerűen keresik fel, s ha az illető könyv- vagy levéltárnok maga is tudományos tevékenységet folytat, személye a háló kisebb-nagyobb csomópontját jelenti. Pél-dául Kollár Ádám Ferenc, a bécsi udvari könyvtár, vagy Rajcsányi Ádám, a Ma-gyar Kamara levéltárának őre. A század végén már nemcsak sűrűbbé, hanem többrétegűvé, szakterületenként is tanulmányozhatóvá vált a háló, a szervezési központok szerepének megnövekedésével (Kazinczy Ferenc, Kovachich Márton György, Aranka György, stb.). Az irodalmi folyamatok kutatottsága messze meg-előzi a többi területét.

Sajnos a magyarországi tudósok levelezéséről nincs áttekintő összegzés. Hasz-nos volna egy olyan kimutatás, hogy kinek, hol és mennyi, milyen jellegű levelezé-sére támaszkodhat az, aki 18. századi tudósunkkal foglalkozik. Néha nem marad-tak fenn, nem ismerjük a kiemelkedő személyekhez írott leveleket, ám az általuk írottakból köteteket rendezhetnénk sajtó alá.3 Hasznos volna a latin nyelvű költői levelezés számbavétele is.

A reneszánsz és barokk korban a levél a távollévők beszélgetése, a szellemi elit

baráti érintkezése.4 Levélíró és címzett a respublica litteraria polgára, egymás ba-

rátja. A tanult fordulatok, a közös ismeretanyag már a levelezés megkezdésekor

biztosította a beszélgetés (sermociniatio) közvetlenségét. Más alkalommal szóltam

már a levélírás iskolai gyakorlásának fennmaradt emlékeiről. A humanisták által

kiépített és a barokk korban is folytatódó respublica litterariában a tudós közélet

tagjai egyenrangúak: közös műveltség, közös értékrendszer, azonos életmód (lega-

lábbis vágyakban), valamint a közös latin nyelv révén. A tagok közti kapcsolatot

Hungariae, Lipcse, 1718; Prodromus, Nürnberg, 1723.) és Fischer Dániel (Epistola invitatoria eruditis Pannoniae dicata, Brigae, 1732) is.

3 A még nem publikált, együtt őrzött levelezések katalógus-szerű (részletező) leírása kedvet ébresz-tene a témával való foglalkozáshoz, ennek elszórt adatokkal való folyamatos kiegészítése pedig jelentős forrásbázis-bővülést jelentene.

4 Historisches Wörterbuch der Rhetorik, hg. von Gert UEDING, Band 2, Tübingen, Max Niemeyer Verlag, 1994, 71. (W. G. Müller)


123

nagyon gyakran a távollévők kölcsönös beszélgetésére (absentium amicorum

mutuus sermo) korlátozódott. Ha a levelekről lefejtjük a tanult formulákat, felsej-

lik két személy valódi kapcsolata, annak mélysége vagy felszínessége.

Az értelmiségi életmódot gyakran korlátozták az anyagiak. Pozitív és negatív

megfogalmazásra gyakran akad példa. Szilágyi Sámuel 1753-ban Medgyesre hívta

Dobai Székely Sámuelt. Így jellemezte saját helyzetét:

„Házasságról le mondottam, könyveket válogattam gustusomhoz, fél esztendőt a táblai Sessiokon töltök, fél esztendőm recreatio, mely vagy in scrutandis naturae arcanis, vagy in antiquitatum admirationibus, vagy librorum lectione occupaltatik.”5

Általában azonban (miként ma) a panaszkodás a jellemző, sok a külső elfoglaltság:

s nemcsak a mentegetőzések eleme ez, hanem ez a tényleges helyzet is. Nagyon

kevesen engedhették meg maguknak a kenyérkereső állás mellőzését. „Theologia

dat kleba” – fogalmazta meg Sinai Miklós Debrecenből írt levelében Dobai Szé-

kely Sámuelnek, megjegyezvén: „sokan tartják nálunk is”.

A levelek tartalma és megformáltsága nemcsak a levélíró tehetségétől függ,

hanem a címzett befogadóképességétől is. A respublica léte barátok közötti

hitvitát, irodalmi eszmecserét is lehetővé tett. Földesi Ferenc a jezsuita szerzetes

Bíró István és a református főgondnok Lázár János 1760-as években folytatott

levelezéséből meggyőzően mutatta ki, hogy elfoglaltságuk növekedése, az alkotó

csend (otium) megszűnése levelezésükben együtt járt a litterae elegicae (költői

levélváltás) abbamaradásával és a litterae familiares előtérbe kerülésével. Lázár

János Ovidiusra rájátszva írta, hogy a barátság ápolása műalkotás.6 Számára az

alkotáshoz szükséges nyugalom színhelyét jelentette Szeben-közeli drassói kas-

télya. Horányi Elek számára a péceli Ráday-kastély jelentett kellemes vissza-

vonulási lehetőséget.

5 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (a továbbiakban: OSZKK), Quart. Lat. 784/3, f. 107. 6 Lázár levelében olvasható: „Colamus amicitiam, quam nec Jovis ira, nec imbres, nec poterunt

venti, nec edax abolere vetustas” (Ovidius Metamorphosesének epilógusára rájátszás: Iamque opus exegi, quod nec Jovis ira); vagyis „a barátságot művelni annyi, mint művet alkotni, a barátság ön-magában is humanistához méltó tett.” FÖLDESI Ferenc, Hitvita és költészet – barátok között: Lázár János és Bíró István levelezése = Magyarországi tudósok levelezése a 18. században: Tanulmányok, szerk. SZE-

LESTEI N. László, Budapest, SZENAL, 2006, 51.


124

Igazi tudós fecsegés tanúi vagyunk Dobai Székely Sámuel és Cornides Dániel

közötti leveleket olvasva.7 Másik véglet a lakonikus rövidség. Például Perliczi

János Dániel a befolyásos ember iránti csodálattal emlegeti és idézi azt a rövid

választ, amelyet Bécsből Gerhard van Swietentől kapott.8 A szokásos kritikát is meghaladóan kell fogadni a fecsegés során tudomásunk-

ra jutott „adatokat”, melyek közt bőségesen akadnak hallomásból származók. Példákkal szemléltetem ezt. Gerhard Cornelius Driesch és Jeszenák Pál ügyvéd közös bécsi útján került szóba, hogy az Erdődy Gábor egri püspök által lefoglalta-tott Komáromi Csipkés-féle, Leidenben 1718-ban nyomtatott Bibliából Erdődy 100 példányt adott Jeszenáknak, aki ezt titokban szétoszthatta.9 Az Erdődy püs-pökről kialakított képbe ez nem nagyon fér bele. Ugyanakkor az említett Bibliából fennmaradt példányok nagy száma Jeszenák elbeszélésének igaza mellett szól. Más. Vajon tényleg olyan nagy súllyal esett latba az Acsády Ádám veszprémi püs-pök, kancellár elleni vádak közt annak gyakori színházlátogatása (comoedias frequentaret cotidie), amint azt Gerhard Cornelius Driesch írja?10 Mindenesetre a Bécsben és Pozsonyban élő Acsády 1732-ben kénytelen volt lemondani kancellári tisztségéről. A kegyvesztés okáról Acsády monográfusa nem tud semmit.11

A levelekben emlegetett művek egy részét hiába keressük a szakirodalomban. Máskor pontos és fontos, sőt: ellenőrizhető információk kerülnek elő. Például a Rezik János, Matthaeides Sámuel által készített Gymnasiologia nyomdakész kéziratát Rotarides Mihály szorult anyagi helyzetében eladta, az végül 1746-ban a lipcsei városi könyvtárba jutott.12 De kérdéses, hogy tényleg Köleséri Sámuel művéhez

7 Csak a Dobai által írt leveleket ismerjük hiánytalanul. Evangélikus Országos Levéltár, Arch. gen.

eccl. V/36/3. 1764. február 7-én így írt Dobai: „Nosti bibliophiliam, si placet, et non biblio-maniam meam, nec sum plane infelix in componendis libellis.” Az 1764. márc. 23-i levélben pedig ez olvasható: „Nosti dilecte Cornidis bibliomaniam meam; credo Te quoque amice optime eodem morbo infectum.”

8 Perliczi Weszprémi Istvánhoz írt levelében idézte: OSZKK, Quart. Lat. 1980/I, 111v–112. 9 OSZKK, Fol. Lat. 1649/II, nr. 243, 3. j. 10 OSZKK, Fol. Lat. 1649/I, nr. 69, 1. j. 11 PETRÁK Mihály, Acsády Ádám veszprémi püspöksége, Veszprém, 1949, (A Veszprémi Egyházmegye

múltjából, 13), 10−11. 12 Evangélikus Országos Levéltár, Arch. gen. eccl. V/36/3, f. 37. Dobai Székely Sámuel Cornides

Dánielnek, 1765. máj. 31. „Gymnasiologia Rezikiano-Mattheidesana in duobus exemplaribus pro typoscriptis devenerat ad manus Michaelis Rotarides Göröriensis, qui paupertate pressus decem thaleris Mascovii die octava Octobris 1746 Lipsiae vendidit, ac per Mascovium in Bibliothecam Senatus Lipsiensis data. Haec Diario Rotaridesiano didici.”


125

mérhető-e Piere József jezsuita szerzetes Metallurgia Hungaricája? Mit takar az 1544-es possessor-bejegyzést tartalmazó, magyar nyelvű Graduale Hungaricum kéz-irata?13

A kérdések felvetésekor különösen fontos a levelezési hálón terjedő híradás-láncolat kiindulási pontját megtalálni, mert abból érdemes kiindulni.

A tudósok levelezésének gyakori velejárója a melléklet, ami lehet tudományos érdeklődésre igényt tartó könyv, kézirat, régiség, természeti kincs, stb., vagy a barátság egyéb jele. Magyarországról külföldieknek az utóbbit leggyakrabban a tokaji bor jelentette. Sűrűn esik szó friss könyvekről a levelekben, így például Sajnovics János Demonstratiójáról, Bessenyei György tragédiáiról, stb., minden megjegyzés nélkül.

A partnerek nagyon eltérő társadalmi helyzete esetében a levelezés szokásos hangneme és formája változhat. Gyakori eset, amikor egy szegény értelmiségi nálánál jóval rangosabb vagy módosabb személyt, felkérésre, folyamatosan tájé-koztat, s tájékoztatásait levelek formájában megfogalmazva küldi el. A politikai követjelentésekhez hasonlóan ezekben a levelekben rövidebbek a formulás ré-szek, a jelentések sora naplószerűvé válik, vagy a történeti leírásokhoz közelít, a tudóslevél-jelleg meg is szűnhet.

Nem ritka, hogy a levelekben a műveltség nemesítő szerepéről (de nobilitate litteraria) van szó, általában az alacsonyabb rangúak, anyagiakban szűkölködők tollából. Érdemes volna az itt-ott előforduló önözés okait vizsgálni. Tapasztala-tom szerint ritkán élhette meg a respublica litterariában urával való egyenrangúsá-gát egy személyi titkár, vagy más alkalmazott. A levelezésekben gyakran kesereg-nek az értelmiségiek, elismertségre és rangra, nemességre vágynak,14 a főurak pedig nemesi származású házitanítót keresnek.

A tudós közélet a jelzett gondok ellenére összehozott olyan személyeket, akik a valóságos életben társadalmi, vallási vagy egyéb okok miatt távol voltak egymás-

13 Dobai Székely Sámuel többször említi a kéziratot jegyzékeiben és leveleiben. Jellemzi, leírja Koller

Józsefnek címzett, 1770. július 15-én kelt levelében is. (OSZKK, Quart. Lat. 1508, f. 26.) – Nem sikerült összefüggést találni a szintén Dobai gyűjteményéből származó (egyik középkori formuláriumának kötéséből kiáztatott, az 1540-es évek első feléből származó magyar nyelvű gradualé-töredékek között. Vö. SZELESTEI N. László, Töredékek a pécsi Püspöki Könyvtár formuláriumának kötéséből, Magyar Könyvszemle, 1982, 93−99; DOBSZAY László, A magyar graduál-irodalom első emléke, uo., 100−112.

14 Legérdekesebb talán Bél Mátyás ezen irányú sikertelen törekvése.


126

tól. A vallási felekezetek képviselői egyre gyakrabban tették túl magukat a tanbeli különbségeken.

A levélíró tudatosan is változtathat a kölcsönösség bevett gyakorlatán. Konk-rét címzetthez szól, de mondandóját nemcsak neki szánja, a nyilvánosságra ka-csint, sőt a mondandó eleve elsődlegessé válása esetében a levél már csak formai keret marad. A levélműfaj ezen mozdulatairól bőségesen olvashatunk a hazai szakirodalomban is. Az irodalom- és művelődéstörténet-írás a levelezésekre rész-ben irodalmi értékük, részben a bennük rejlő sokirányú forrásadatok miatt figyelt föl. Néhány példa: Pázmány Péter Öt szép levele,15 II. Rákóczi Ferenc levelei,16 Mikes Kelemen Törökországi levelek című műve,17 Kazinczy Ferenc levelezése.18 A fiktív levelek, a verses levél és a levélregény jelentős szerepet játszott a magyar irodalom történetében is. 1800 körülről ponyvára került és kéziratban maradt magyar nyelvű levélregény is ismert.19

A 19. század első évtizedéig az irodalmi nyilvánosság határai kijelöletlenek vol-tak. De nemcsak ezért nincsenek a 18. századból viták erről.20 A partnerek egy-mást segítették elküldött adataikkal, a barátság pedig szinte kötelezte a közzétevőt segítőjének megnevezésére. Nagyon ritkán fordult csak elő az íratlan szabályok megszegése: ilyenkor a levelezés, a közös munka megszűnt. Hasonlattal élve: Ha én valamit elmondok egy konferencián, az már nyilvánosság, de nem olyan mér-tékű és érvényű, mint mikor az elmondottak megjelennek. Valahogy így lehetett ez a 18. században is. A nyilvánosságot a kinyomtatott, mindenki számára közzé-tett szöveg jelentette. Aki tudóstársával közölte észrevételeit, felfedezéseit, új és

15 PÁZMÁNY Péter, Öt szép levél, utószó és jegyz. BITSKEY István, Budapest, Európa, 1984. 16 Különösen tanulságos HOPP Lajos recenziója (II. Rákóczi Ferenc válogatott levelei, szerk., bev.

KÖPECZI Béla, Budapest, 1958 = MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közleményei, 1958, XV, 252–258).

17 MIKES Kelemen, Törökországi levelek, bev. HOPP Lajos, Budapest, Szépirodalmi, 1980; HOPP Lajos, A Törökországi levelek műfaji problémái, MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának közlemé-nyei, 1958, XV, 129–152.

18 MEZEI Márta, A levél műfaj és a Kazinczy-levelezés az 1810-es években = Klasszika és romantika között, szerk. KULIN Ferenc, MARGÓCSY István, Budapest, Szépirodalmi, 1990, 35–58.

19 A győri magyar nyelvű kalendárium a 19. század első évtizedében Virágvölgyén címmel közölt foly-tatásos levélregényt. Tudomásom szerint kéziratban maradt: PUCZ Antal, Agathokles, Győr, Egy-házmegyei Könyvtár, Ms. II. 20.

20 Vö. HILÓCZKI Ágnes, „Én írok levelet magának” – A tudós levelezés és a nyilvánosság kapcsolata Rumy Károly György levelezésében = Magyarországi tudósok levelezése, (6. j.), 56−57; THIMÁR Attila, Statisztika, számítógép, irodalomtörténet, uo., 115−117.


127

érdekes adatait, az számolt azzal, hogy a levelezésláncon ezek továbbgyűrűznek. A hírnév megszerzésének ez is lehetett egyfajta útja. Több olyan a tudós világban nagyra becsült személyről szólhatnék itt most, akinek nem volt írásokkal mérhető tudományos tevékenysége. A legjellemzőbb példa erre Dobai Székely Sámuelé, aki az 1760-as években a magyarországi tudóslevelezések egyik központi alakja volt. Fiatal korában katonai szakkönyvet fordított, ezen kívül nincs megjelent műve, ám segítőkészen bocsátotta társainak rendelkezésére nagyon jelentős hungarica-gyűjteményének adatait. Ezt nyilvánosan (azaz művekben) köszönték meg neki, nem csak levélben. Néha elmaradt a köszönetnyilvánítás. Tsétsi Jánost, az állásá-ból felfüggesztett sárospataki tanárt Bod Péter annak ellenére elmarasztalta, hogy az adatokkal segítette őt. A megkeseredett öregúr Weszprémi István kérése elől már elzárkózott:

„[...] amit tudott azt Bélnek,21 Szászkinak22 és Bodnak megmondotta, nemhogy megköszönték volna, de ellenben szomorú jutalmát adták, nevezetesen Bod Péter a Magyar Athenasában, akit Tsétsi Uram harminc akasztófára méltónak ítél lenni azért, amit ott írt felőle Bod Péter Uram.”23

Tudományos módszerek ütközése vezethetett olykor szakításhoz. Bél Mátyás-sal például azért nem volt hajlandó együtt dolgozni Fischer Dániel, mert Bél ter-mészettudományos tanulmányokat is irodalmi módszerekkel dolgozott egybe.24 Általában az a jellemző, hogy ha valaki a szokásosnál nagyobb mértékben támasz-kodik a másik féltől kapott levelekre, akkor nem elégséges az utólagos írásbeli köszönetnyilvánítás. Czirbesz Jónás András előzetes engedélyt kért Cornides Dá-nieltől arra, hogy a tőle kapott adatokat felhasználhassa az Ungrisches Magazinban

21 Ti. Bél Mátyásnak, akinek Notitia című művének adatközlői közé tartozott ifj. Tsétsi János sáros-

pataki professzor. 22 Tomka Szászky János (1700–1762), a pozsonyi evangélikus gimnázium történész és földrajztudós

tanára szintén Bél Mátyás munkatársai közé tartozott. 23 Weszprémi István levele Dobai Székely Sámuelnek, OSZKK, Quart. Lat. 784/3, f. 161. − BOD

Péter, Magyar Athenás, Szeben, 1766, 312: „A’ Pataki Professorságból ez a’ nagy tudományú és hasznosan tanító ember ki esett még 1737-dik esztendő tájban, nem annyira irigyei és rosz-akarói, mint a’ maga megátalkodott kemény indulatja miatt, a’ ki mástól senkitől függeni nem akart; az időtől fogva nagyobbára az Istent félő embereknek adakozásokból él. Tsak igaz az, hogy a’ jó illa-tú fejér liliomnak is vagyon fekete árnyéka: a’ hasznos tudós emberekben-is vagyon erőtlenség, a’ mellyel mind magának ’s mind másnak küszködni kell.”

24 Vö. TARNAI Andor, Fischer Dániel és az első hazai folyóirat terve, Magyar Könyvszemle, 1956, 1−18; SZELESTEI N. László, Bél Mátyás, a tudományszervező, Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1984/85, 272.


128

Ungarische Briefe címmel írt sorozatába.25 Máskor arra volt kíváncsi, hogy kettejük levelezésének kiadásához mit szól Cornides, azokat 50−60 példányban, barátok közti szétosztásra, a nevek elhallgatásával szeretné kinyomtattatni.26 (Cornides véleményét nem ismerjük.) Iglón Czirbesz számára saját könyvein kívül a levele-zés az egyetlen tudományos konzultálási lehetőség.27 Bíró István szintén megkér-dezte Lázár Jánostól, közzéteheti-e kettejük levelezését. Lázár a kiadáshoz anyagi támogatást is ígért.28

Korabeli levelezések megjelentetési szándékáról, levelezések sajtó alá rendezé-séről több esetben szó esett, tényleges megjelenésre azonban nem került sor. Gerhard Cornelius Driesch, Esterházy Imre prímás titkára, egész életében ren-dezgette levelezését, több kötetet összeállított, de csak a Magyarországra kerülése előtti korszakból jelent meg egy kötetecske (innen ismerjük Leibniz-cel való kap-csolatát). Bél Mátyástól és Kolinovics Gábortól decasokba rendezett kézirat ma-radt ránk, Perliczi János Dániel elkészítette apósának, Moller Ottó Károlynak Christian Kortholttal folytatott levelezésének jegyzetelt kéziratát, de a kötet hollé-téről nincs tudomásunk. Híresztelték azt is, hogy Bél Mátyás kiadja Krmann Dá-niellel folytatott levelezését.29

A 18. századi kutatások érdembeli előrejutását nagyban segítik a ránk maradt levelezések. Belőlük ismerhettük meg Bél Mátyás és Weszprémi István műveinek elkészülési, megjelenési folyamatait. A levelezési háló a fő forrás tudományszerve-zési, folyóirat-alapítási kísérletekhez, gyűjtemények gyarapításához.30 Segítségével érthetjük meg, hogy adott feladat szóba kerülésekor a tudós közélet képviselőinek egyeztetettnek tűnő a véleménye, levelezési csomópontonként kiszámítható, hogy 25 MTA Könyvtára, Kézirattár, Magyar irodalmi levelezés, 4r. 60, nr. 94. (1781. júl. 21.) 26 Uo., nr. 86. (1776. márc. 5.) 27 Uo. „Ich habe in meiner ganzen Gegend keinen einigen Freund, den ich in diesem Fach der

Wissenschaften zu Rathe ziehen könnte; keine andere Büchersammlung auch nicht, auser meine eigene Bibliothek.”

28 FÖLDESI, i. m. (6. j.), 50−52. 29 Oertel János Gottfried besztercebányai lelkész 1725-ben, a Bél elleni támadások idején írta az

alábbi sorokat Krmann Dánielnek: „Et ab alio magni Nominis Viro, cui Belius est in Delitiis, accepi, Belium velle omnes Litteras Excellentissimae Dignitatis Vestrae typis edere, et hoc pacto ostendere, quam amice Excellentissima Dominatio Vestra antea cum eo conspiraverit...” Bratisla-va, Štátny ústredný archív, Rod. Zay, Rkp. 48. (= Epistolarum tomus XIII. Lautsekianus), f. 601. (1725. jan. 19.)

30 Vö. SZELESTEI N. László, Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon, 1690−1790, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1989 (Az OSZK kiadványai, Új sorozat, 4).


129

kit kérdeznek meg. Például Tomka Szászky János Geográfiáját Landerer kérésére adta ki Severini János, aki az 1777-ben megjelent mű javítására 1773-ban az alábbi személyeket kérte: Erdély − Cornides Dániel, Horvátország − Kerchelich Boldi-zsár, Dunántúl − Farkas soproni ev. rektor, Tiszántúl − Hatvani István. Csak érdekességként: Bod Péter 1760-ban Cornidesnek az 1748. évi kiadás Erdélyt érintő hibáiról is írt. Teleki József Severininek 1776. március 21-én kelt levelében tette meg ugyanezt. A kiadványban Severini Kerchelichnek és Cornides gazdájá-nak, Teleki grófnak mondott köszönetet.31

Sok nagyon jelentős tudósunk tevékenységének kutatásával vagyunk adósak. Néhány nevet sorolok fel azok közül, akiknek nagyobb mennyiségű, és életmű-vük, vagy tudományos módszerük szempontjából is jelentős mennyiségű levelezé-se maradt ránk, tehát sok a tennivaló megismerésükhöz, levelezésük kiadását tu-domásunk szerint még nem vették tervbe: Pray György, Katona István, Wagner Károly, Horányi Elek, Szarka János, Koller József, Czirbesz Jónás András, stb. Néhány esetben a levelezés nagy mennyisége miatt a kiadás csak részletenként képzelhető el. Újabban így jelent meg Dobai Székely Sámuel és a debreceniek; ugyanő és Kaprinai István levelezése.32 De nemcsak a Magyarországi tudósok levelezé-se sorozathoz kapcsolódva kutatjuk ezt a forrástípust. Palásthy Márton Koppi Károlynak írt leveleinek teljes szövegű kiadása új értelmezést tett lehetővé;33 Stohl Róbert Péteri Takács József irodalmi és nevelési irányultságú levelezését vizsgál-ta,34 Kakucska Mária Orczy Lőrinc a tudós levelezéstől távol eső leveleit adta ki. Fridvalszky Jánosról jóval árnyaltabb lehetett volna a 2003-ban közzétett monog-ráfia Fridvalszky minerológiai és történetírói tárgyú levelezésének figyelembe vételével.35 Két korábban megjelent kiváló munkát, Csanak Dóra Teleki József-

31 F. CSANAK Dóra, Két korszak határán: Teleki József, a hagyományőrző és a felvilágosult gondolkodó, Buda-

pest, Akadémiai, 1983 (Irodalomtörténeti könyvtár, 38), 467; SZELESTEI N. László, Bod Péter levele Cornides Dánielnek, Magyar Könyvszemle, 1989, 297−298.

32 Debreceni értelmiségiek levelei Dobai Székely Sámuelhez, s. as. r., bev. ILLIK Péter, jegyz. MACZÁK Ibolya, Piliscsaba, PPKE BTK, 2007 (Pázmány Irodalmi Művek, Források, 5). – Dobai Székely Sámuel és Kaprinai István levelezése, s. a. r., bev., jegyz. HORVÁTH Mária, M., Piliscsaba, PPKE BTK, 2008 (Pázmány Irodalmi Művek, Források, 6).

33 Fejezetek egy leveleskönyvből: Palásthy Márton levelei Koppi Károlyhoz, 1780−1783, s. a. r. BALOGH Piros-ka, Szeged, SZTE Irodalomtuidományi Doktori Iskola, 2008 (Fiatal filológusok füzetei, XVIII−XIX. század, 3).

34 PhD-értekezésében, Szegeden. 35 CSETRI Elek, FRIVALDSZKY János, id., A köz hasznára – az ég kegyelmével: Fridvalszky János a jezsuita,

tudós és feltaláló (1730–1784), Budapest, METEM, 2003 (Metem Könyvek, 42).


130

ről36 és V. Windisch Éva Kovachich Márton Györgyről37 írt monográfiáját min-denképp meg kell említenem, mert bennük a szerzők nagy mennyiségű tudósleve-lezést használtak fel.

Az irodalmi és tudományos élet intézményesülése során változott a helyzet. A Kazinczy Ferenc leveleiben már az figyelhető meg, a címzett nemcsak a megszólí-tott egyedi személy. A saját önarckép megformálása, a kulturális élettel kapcsola-tos állásfoglalás többnyire mellékessé teszik a címzettet.38

36 Lásd a 31. jegyzetben. 37 V. WINDISCH Éva, Kovachich Márton György, a forráskutató, sajtó alá r. GLATZ Ferenc, Budapest,

MTA Történettudományi Intézet, 1998 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 24). A mű V. Windisch Éva 1971-ben megvédett kandidátusi értekezése.

38 MEZEI, i. m. (18. j.), 47. sk.



131

Róka János történetírói tevékenységéről

Ha áttekintjük Róka János bibliográfiákban számon tartott műveit, kiegészítve 1780-ban kiadott önbibliográfiájának adataival,1 azt látjuk, hogy az 1760-as évek-ben magyar és latin nyelvű prédikációkat adott ki. 1767-ben szentelték pappá, ehhez viszonyítva ez a tevékenysége szokásosnak nevezhető. Szentelés után a váci egyházmegyébe került, nem meglepő, hogy első nyomtatott egyháztörténeti mun-kája 1770-ben a váci püspökök katalógusa. A történeti érdeklődés és a versírás végigkísérte életét. Az 1770-es években a bécsi udvari körökben forgolódó, nyel-veket ismerő papot Ignaz Felbingerék bevonták a (később jozefinistának neve-zett) egyházpolitika folyamataiba. Vele fordíttatták németről latinra és szlovákra (az utóbbi nyomtatásban nem jelent meg) a központilag kötelezőnek elrendelni akart katekizmust, latinra a népiskolai tervezetet is. Két évre a Bécsből irányított Bánátba került az ottani soknemzetiségű, újonnan betelepített franciák és néme-tek, továbbá a már korábban oda települt olaszok papjának. Ekkor is foglalkoztat-ta az egyháztörténet, ezt alább majd néhány levelének ismertetésével bemutatom. Szülőhelyéről, Győrről, valamint Vácról és Veszprémről, ezen három egyházme-gyéről gyűjtötte a történeti forrásokat. 1776-ban a boszniai püspökök jegyzékét is közzétette. Szakmai vitát folytatott Pray Györggyel Boldog Gizella sírjáról. Bol-dog Gizella életéről népszerű művet adott ki, 1777-ben megjelent a régi és új Vác-ról, 1779-ben a veszprémi püspökökről írt kötete.

Magyarázatot igényel Róka János viszonya a bécsi udvari körökhöz. Amikor Pozsonyban 1775-ben az Ignaz Felbinger-féle Allgemeine Schulordnung tervei szerint mintaiskola indult, (tulajdonképpen az első tanítóképző), azt Róka János vezetése alá helyezték. A Felbinger által németül kiadott alapkönyveket ő fordította latinra (Idea scholae normalis, 1775; Methodus catechisandi, 1776; Appendix ad methodum catechisandi, 1777; Prolegomena theologiae catecheticae, 1780 ). A rövidebb és hosszabb, egységes, Felbinger-féle katekizmust nem fogadták el a magyarországi püspökök, élükön Migazzi Kristóffal és Eszterházy Károllyal, ragaszkodtak a korábbi kate-kizmusokhoz (Ezek: a Petrus Canisius-féle; Roberto Bellarmino római katekiz-

1 JANUS ARRANONENSIS, [RÓKA János], Nox Attica, IV, Viennae, 1780, 18–20: Extravagantes ejusdem

authoris typis editi codices…, Extravagantes ejusdem authoris nondum editi…


132

musa; a délnémet területeken elterjedt Ignaz Parhamer-féle katekizmus).2 Min-dezt azért érdemes megjegyezni, mert valószínűleg a Felbinger és császári udvar által támogatott Róka János tényleges váci kanonokságra ezután nem számítha-tott.3

1773-ban Mária Terézia a szerémi és boszniai püspökség egyesítésével létre-hozta a diakovári püspökséget, amely 1777-től négytagú káptalannal működött, a tényleges kanonokok egyike Róka János lett. Nem világos, hogy 1771. évi váci tiszteletbeli kanonokká kinevezése után végzett-e bárminemű hivatalos tevékeny-séget a váci egyházmegyében.

Egyháztörténeti tevékenységét két kísérőfonál mentén ismertetem. Az egyik alapja néhány általa írt levél, a másik a Noctes Atticae címmel kiadott füzetsorozata. Nem vizsgálom a világi történelemről írott művét, a terjedelmes Kriegs- und Friedens-Geschichte zwischen der Krone Hungarn und der ottomanischen Pforte seit dem Jahre 1526 címűt, (Ofen, 1785), ennek a kiadásáról és terjesztésének körülményeiről Cornides Dánielhez írt levelei ránk maradtak.4

Nézzünk tehát néhány általa írt levelet: Pray Györgyhöz, Kaprinai Istvánhoz, Palma Ferenchez, Szarka Jánoshoz és Miller Jakab Ferdinándhoz. Műveinek lapal-ji jegyzetei nem említik a korban szokásos tudós együtt-dolgozást, munkamódsze-re azonban e levelek alapján bizonyíthatóan olyan, mint kortársaié, abban a tudós levelezésnek nagy szerepe lehetett.

Két Pray Györgynek írt levelét ismerjük. Mindkettő Bécsben kelt. Az egyik 1770. október 15-én, a másik 1771. április 30-án. 1769–1770 körül nagy fellendü-lés jellemezte a magyarországi múlt iránti tudományos érdeklődést. Ekkor fordult Pray Györgyhöz a református Weszprémi István és a piarista szerzetes Horányi Elek mellett Róka János, aki levelében elmondja, hogy a váci püspökök közül a török utáni korból már csak Balog Miklósról (1685–1689) nincsen képe. Saját költségén lemásoltatná azt, epitáfiumát és címerét is szeretné megismerni. Kapri-nai Istvánt és Wagner Károlyt már kérdezte. Kéri Prayt arra is, hogy konzultáljon

2 FINÁCZY Ernő, A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában, II, 1773–1780, Budapest,

MTA, 1902, 108–116. 3 Tiszteletbeli váci kanonoksága még 1775-ben latinra fordított Prolegomena címlapján szerepel, de

például 1779-ben az Alt und Neu Waitzen című kiadványon csak a boszniai kanonokságát említi (des Domstifts Diakowár wirklicher Domherr).

4 Budapest, MTA Könyvtára, Kézirattár, K 416/2 (Magyar irod. levelezés, 4r, 56/2), ff. 55–78.


133

Kaprinaival a váci püspökség alapításáról. I. Géza királyi egyházalapítása talán a parochiára vonatkozhat, nem a püspökségre. Esetleg a Nógrád egyháza kifejezés Géza királyt megelőzően már a váci püspökséget jelentette? Felsorolja krónikák-ból származó kétségeit. Másik levelében is Vác történetére vonatkozó másolato-kat sürget: a budai jezsuita kollégium rektora közvetítene, tudniillik a jezsuiták elhoznák neki a küldeményt a temesvári rezidenciára, ahol ő német és francia híveknek fog szolgálni. A császár utazásra 100 forintot, éves díjként 300 forintot biztosított számára. Vác eredetéről szóló műve azért késik, mert éjjel-nappal fran-ciául tanul. A mű második része a régi Vácról, a harmadik az újról fog szólni. Az 1771-ben kelt levélben szó esik még aktualitásokról, a cári követről, a Szent Jobb-ról, Engl csanádi püspök Bécsbe, és saját Temesvárra utazásáról.

1771. augusztus 7-én Temesvárról címzett levelet Kaprinai Istvánnak. A levél-kezdet vers,5 a Fiú bemutatja Atyjának új lakóhelyét. Ekkor került lelkészként a Temesvártól nem messze fekvő mercidorfi és karánsebesi telepesekhez, tele re-ményekkel. Kéri Kaprinait, hogy, ha előbb nem, a nyári szünetben küldje el a Vác történetéhez ígért adatokat. A levél aláírója Janus Arrabonensis. A terjedelmes utóiratban beszámol arról, hogy a váci történetírót 1771-ben Szent Hubert-i misz-szióba küldték. Mercidorfban a Lotharingiából betelepített franciák, a tyroli ola-szok és a rajnai németek őrzik nyelvüket: a németekhez két-háromezer német katonát kvártélyoztak be. A nyelvkeveredésen kívül leírja, hogy a franciákat halál tizedeli, a maradék Szegedtől és Temesvártól azonos távolságra, a Tiszához közel, az egykori Puszta-Oroszin csonka temploma köré Szenthubert névvel épít telepü-lést, a franciák oda költöznek. Részletesen foglalkozik a mercidorfi plébános élet-útjával, nyelvismeretével, saját nyelvi nehézségeivel, szól a rezidencia templomá-nak építéséről, a csanádi nagyprépostságra esélyes személyekről, nyelvismeretük-ről.

5 † Genitori Filius Roka Tomitonae jam non vetus Incola Terrae, E Merey Laribus hocc[!] tibi mittit opus. Temesa, si vitam dederit, mihi cara futura Sedes, si mortis spicula, Cara sebes. (Már nem a Tomi-föld lakója régi Róka, a Mérey birtokról küldi e munkát. A temesi lakhely, ha életet ad, nekem kedves lesz, ha halált, kedves a „Sebes”.)


134

1773. október 3-án már Bécsből írt Kaprinainak bensőséges hangú, fiúi levelet, amelyben magát Janus Pannoniusnak nevezte. Vác történetéhez kér ismételten adatokat, azoknak másoltatását, vagy másolásra félretételét. Választ ekkor már a bécsi érseki udvarba kért.6 Vácról szóló műve megjelent, a váci püspökökkel fog-lalkozó írásáról még szót ejtek később.

Egy borítékban két címzéssel (Szarka Jánosnak és Palma Ferencnek) küldött datálatlan, bizonyára 1779-ben írt leveleket Sopronba, Jankó Mihály szenátor házába. (Ő volt a soproni levéltár rendezője.) Egy kéz ráírta a borítékra: Hacsak valaki nem magyarázza meg, nem értem7 – bizonyára a két címzést egy harmadik házba. A levelek melléklete Róka terjedelmes kézirata: Dissertatio de origine Vesprimii, szerzője Janus Pannonius, avagy Róka János kanonok. Palma Károllyal valószínűleg Nagyszombatból ismerték egymást. Levelében bemutatja az 1782-ben összefoglaló címmel együtt is kiadott Noctes Atticae című sorozata első füzetét. (Az egyes füzetek címe: Nox Attica és sorszám.)

A füzet bevezető verse, Róka symboluma, Phaedrus I. könyvének VII. meséje alapján keletkezett: Mikor a róka látta a tragikus maszkot, azt mondta: Ó micsoda külső, de nincs benne agyvelő. Phaedrus megállapítására írta Róka (Janus Arrabonensis): „Kívül mely nagy a látszat a halandó dolgokban, de bizony őszinte jóság alig van bennük.”

A levélben ezt követi az Onomatopoeja (megjelent a Nox Attica második füzeté-ben).

Szarkának köszöni a nádor-ispánról írt könyvet, amelyet Cornides Dániel köz-vetítésével kapott. (Cornides és Róka kapcsolatát most nem tárgyalom.) Szeretné Sopronban kinyomtatni mellékelt De origine Vesprimii kéziratát. Ha ő nem, akkor régi jó ismerőse, Jankó Mihály, kinyomtattathatná azt. A Bécsből író Róka szerint Bécsben a latin művet inkább értékelik, mint a németet, ismert és híres szerző művének kiadása jövedelmező a nyomdásznak. Palma Károly királyi történetírót, Esterházy Dániel úti kísérőjét kérte a közvetítésre.

A másfél évtizeddel később, 1787-ben Miller Jakab Ferdinándhoz címzett le-veléről.8 – Miller megnyerése ebben az időben fontos volt, hiszen mint cenzor

6 Budapesti Egyetemi Könyvtár, Tudóslevelezés, Róka János Kaprinai Istvánnak. 7 Nisi quis interpretatus mihi fuerit, ego non intelligo. 8 Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 781/1, f. 82.


135

működött. Közös pontokat említ, mondván: Miller tősgyökeres budai, ő pedig 1749-ben és 1750-ben rokonainál lakott ott; Miller királyi akadémián könyvtárve-zetőként tanítja a történelmet, ő Bécsben, a helyőrségnél lévén, gyűjtötte a császá-ri könyvtárban az anyagot 1760-ban. Közös a szenvedélyük. Cornides Dániel volt köztük a közvetítő. Öregsége és betegsége lassítja tevékenységét. Millernek írt levelében magát Róka Jánosnak nevezi.

Említettem már a Róka által kiadott füzetsorozatot, amely elé Noctes Atticae címmel díszcímlapot nyomtatott, az első füzetet második kiadásban is megjelen-tetve. Az öt füzetből álló sorozat mentén jól áttekinthetjük a szerző egyháztörté-neti tevékenységét, s közben arra a jellemző vonásra is figyelhetünk, amely levele-iből kiderült már: szívesen írt verseket, magát Janus Arrabonensisnek nevezte, sőt akikkel bizalmasabb volt a kapcsolata, azok a Janus Pannonius nevet olvashatták verssorai és levele alatt.

A korban tudományos körökben a latin nyelvű költészet nagy becsben állt. Gondoljunk csak a római Árkádia Akadémiára, annak magyarországi tagjaira: Faludi Ferencre, Hannulik Jánosra, Patachich Ádámra, Migazzi Kristófra, Gánóczy Antalra. Az irodalomtörténeti adatgyűjtések közben gyakran felmerült (sajnos meg nem valósult), hogy e latin versekből antológiát adnak ki. Weszprémi István összegyűjtötte a Magyarországon János névre keresztelt híres latin verselő-ket (Succ. Med. III, 279). Az élen természetesen áll, őt követik Zsámboki, Bocatius, Sommer, Filitzki, Gyalogi, Lázár. Gyalogi János kéziratban maradt ver-sei révén vált híres költővé. Weszprémi mindenképpen hozzájuk sorolta Hannulik Jánost.9 Mindezek ismeretében nem kell csodálkoznunk azon, hogy a tudatosan verselő és verseit itt-ott meg is jelentető Róka Janusnak hívta önmagát.

A Noctes Atticae füzeteinek címlapjain szintén Janus Arrabonensis névalakkal nevezi meg magát. Symboluma (amelyet fentebb idéztem) a bevezető vers az első füzet elején. Aztán több helyen olvashatjuk az Alt und Neu Waitzenben részben közölt verseit. Írt Vác eredetéről, p. 6 (Nox Attica, I, p. 3); az új váci bazilikáról, pp. 79–80 (Nox Attica, I, p. 4), Migazzi Kristófról (Nox Attica, I, p. 4). A Nox Atticában közölte a Palmához írott levélben szereplő név-versét (Onomatopoeja, Nox Attica, II, p. 2), Horatiusból vett gondolatokat Zoilusról (III, pp. 7–8). Ol- 9 Weszprémi István levele Hannulik Jánosnak = Weszprémi István levelezése, sajtó alá r. SZELESTEI N.

László és VIDA Tivadar, bev., jegyz. SZELESTEI N. László, Budapest, Argumentum, 2013 (Ma-gyarországi tudósok levelezése, 6), nr. 282. (1786. máj. 10.)


136

vasható elégia Kollár Ádámnak, a bécsi udvari könyvtár őrének nemesítéséről (Nox Attica, III, pp. 12–16), Faicser Ferenc eklogája a bécsi magyar testőrségről (II, pp. 5–7); ugyancsak Faicser a szerzője a Szily János szombathelyi püspökhöz írt ódának is (III, pp. 12–14). A Nox Attica első füzete két bekezdésben összefog-lalja az Alt und Neu Waitzen című kötetet (I, pp. 2–3), majd az abban írtaktól eltérő szöveget közöl De origine Vaciae címmel (uo., pp. 4‒8). A második füzetben a tanár Rókát idézik fel a magyar vezérekről és a magyar királyokról írt mnemonikai met-rumok (pp. 3–4). A jó helykihasználás példája, ahogy hírt ad Szent Gellért Deliberationes művének készülő kiadásáról (II, p. 8). A III. füzet vegyes váci törté-neti adatokat tartalmaz (pp. 3–7), aztán ugyancsak Vácról, Brodarich István mű-véhez kapcsolódva, 7 disztichonnal zárja gondolatait (pp. 8–11). A IV. füzetben megjelent cikkben szaporítja Boldog Gizella sírjáról Pray György véleménye elleni érveit. Megjelent és kéziratos műveinek listáját olvashatjuk a 18–20. lapokon. Az V. füzet első része a Győrről kiadott dissertatióját (pp. 3–11) és a veszprémi püs-pökökről írt könyvének utolsó tételét, Bajzáth József püspök életrajzi adatait (pp. 12–14) egészíti ki.

Áttekintésemből látható, hogy Róka János történeti érdeklődése három föld-rajzi területre terjedt ki. Foglalkoztatta szülővárosa, Győr, ennek verseiben több-ször hangot adott. Győr eredetéről külön, alaposan jegyzetelt kötetben emlékezett meg. (A címlapon a szerző: Janus Arrabonensis.) A veszprémi püspökökről írt művéhez több kiegészítést készített, Koller Ignác püspök életrajzát latinul és né-metül is kiadta. Igazi történetírói erényei mutatkoznak meg a Pray Györggyel folytatott, Gizella királyné sírjáról szóló vitairataiban.10 Veszprém eredetéről szóló műve kéziratban maradt. Veszprém esetében nem látom a folyamatos érdeklődés indokát. (Ez lehet családi, esetleg Koller püspök bíztatása, patrónussága.) Vácról monográfiát adott ki, azt többször kiegészítette. Bánáthoz kötődését csak a bosz-niai püspökök névjegyzéke tanúsítja, és kanonokká kinevezése indokolja.

10 A vitázók egyik tábora (Pray György, Katona István, Cornides Dániel) szerint Gizellát Veszp-

rémben, a másik (Róka János, az általa nagyon becsült Desericzky Ince, Gánóczy Antal) szerint Passauban temették el. Róka művei e témakörből: Passavio vindicatus et animadversionibus illustratus piissimae Protoreginae Hungariae Giselae tumulus, Posoniae et Cassoviae, 1776; Protectus adversum Prayanas infestationes piissimae Protoreginae Hungariae Giselae Passaviensis tumulus, Viennae Austriae, 1778; Additamenta ad Protectum adversus Prayianas infestationes piissimae primae Reginae Hungariae Gizelae Passaviensem Tumulum (= Nox Attica, IV, 1781, 3–18). Olvasmányosan megírt változat: Das Leben der seligen Gisela, ersten ungarischen Königin, Wien, 1779.


137

M e l l é k l e t e k

Róka János levelei Pray Györgynek11

1. Bécs, 1770. október 15. […?] Haec duo rogo: Finienti mihi propediem collectionem rerum Vaciensium aliqua

dilucidanda restant, ad quae ope tam A. R. P. Kaprinai, quam etiam A. R. P. Caroli Wagneri (ad quem mihi recursum svadebat A. R. P. Jaszlinszki tanquam ad futurum Eloquentiae S. Professorem et rerum Scepusiensium peritissimum, quae in quibusdam cum Vaciensibus connexae sunt) pertingere possem. Inter alios Episcopos Vacienses illustrandus venit Nicolaus Balog, qui mortuus 1689 qua simul Scepusiensis Praepositus et verosimilius Scepusii, ubi Fabulas Testamenti 2a Novembris ejusdem anni corroboravit. Circa hunc, si aliqua haberet A. R. P. Wagner, potissimum ad sequentia lucis aliquid affundi peterem 1o an aliquod Epitaphium Scepusii et quale, an ejus exemplum haberi posset? 2o an effigies seu Contrafait non extet ejusdem Episcopi, quod lubenter meis sumptibus curarem decopiari, quia jam omnium reliquorum Episcoporum inde a recepta ex manibus Turcae Vacia praeter unius Nicolai Balog habemus. 3o an gentilitia signa hujus Balog non sit reperire in Scepusio; dicitur Scyphus inauratus extare apud haeredes Hattyianos, in quibus Episcopi arma visuntur; inde collimari posset, ex quibus Balog condescenderit Noster; mihi quidem illa familia Balog videtur emortua aut haeretica fuisse, quod Episcopus in testamento suo solicite et Avi et Aviae Maternae, Vitrici sui, Matris, Prolium ex Vitrico, nempe Plathyanorum jam Catholicorum et Zongorianorum meminerit, pro quibus Legatum aliquod Seminario S. Adalberti fecerat: unde 4o an Wagnero Eruditissimo non Pater aut Avus paternus nostri Episcopi innotuerit, quoad nomen, familiam. 5o etiam A. R. P. Kende cum meo humillimo Complimento super his quoque posset consuli, fortassis ex scriptis legati illius aliquid posset concludi; Jam ad aliud punctum; rogo data opportunitate dignaretur consulere Kaprinajum Clarissimum Virum circa Exordia Episcopatus Vaciensis; Nam de initiis Ecclesiae B. V. M. Vaciensis fundatae a Geysa I. in qua et sepultus 1077, vix ullus dubitat; videtur fundasse Ecclesiam, sed non Episcopatum; Petrus fundavit Quinque Ecclesiensem Basilicam, sed non Episcopatum, atque fere ita videtur et 138, laus fundasse Ecclesiam Varadiensem, non Episcopatum. Nam videtur ante tempora Ladislai fuisse Parochia Bichor seu Episcopatus Byhariensis, nisi dicatur Parochia Bichor significare Comitatum; sed scriptum, in quo ante tempora Ladislai fit mentio Parochiae Bichor, videtur de Episcopo loqui; pariformiter videtur praeextitisse aut Parochia Olpar; aut Parochia Nograd et videtur Episcopatus Vaciensis aliud nomen ante Geysam habuisse, aut ipsum Vacium aliud vocabulum; scrupuli mei fundamenta haec sunt: 1mo juxta Thuroczij primores Libros, qui magis Simonis Keza opus sunt, circa annum 1205 Librum Ladislao III dedicantis, ex quo reliqui hausere, ergo 1074 Vacium erat nihil, aut secessus Eremicolae Vach, ita Manuscriptum Caes. Bibliothecae Keza habet Vach et 1075 in fundationalibus Abbatiae S. Benedicti de Gron jam haec leguntur: cum metis Sanctae Mariae Ecclesiae Vaczensis Civitatis ad Olpár (quod nempe Metae bonorum Abbatiae cum metis Episcopalibus Vaczensis ad Olpár pone Tybiscum conveniant) Monstrum mihi videtur 1074 Eremus nihil et 1075 Civitas Vach, ergo vicus praedium villa oppidum praeextitit ibidem aut alibi ubi Episcopalis Cathedra. Pro Colophone: Bollandistae referunt vitam S. Ladislai a synchrono concinnatam, saeculo

11 Budapest, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Tudóslevelezés. A levél az elején valószínűleg csonka.


138

duodecimo exscriptam, in qua miracula, res Vacienses silentur, primus Keza ad initia saeculi XIII ex corrupta ne fors traditione Vaciensem, Eremum cervum Coronam et alias visiones profert. Sed Martinus Szentiványi arietat Colophonem; ita habet: 11. Januarii B. Vacij Eremitae Vaciensis an ex traditione Kez[a]iana, an ex vetusto Calendario Missali, non addit in Miscellaneis. Fusius haec, quia in autumni feriis. Commendo me veteri affectui jugi veneratione perseverans Viennae 15 Octobris 1770.

Admodum R. Patris

Humillimus servus

J. Roka

2. Bécs, 1771. április 30.

†

Admodum Reverende ac Clarissime Pater Historiographe,

mihi singulariter Colendissime!

Usus filioli confidentia erga Optimum Genitorem, Promissi quoad Vacienses Res Memoriam

revoco. Ero in festis Pentecostalibus Budae, velit itaque ita res illas Vaciam concernentes describi

curare, ut habere possim ex manibus A. R. P. Rectoris Budensis, Quodsi autem Dominus Parens

judicaret ob brevitatem temporis totum non posse tam cito describi, aut esset denique his

septimanis ante Pentecosten valde occupatus, aut nollet per Postam mittere, quod res ex pluribus

Phyleris constent, et in praesens aliam occasionem non haberet, saltem ergo Synopsin et Extractum

aliquem Rerum illarum Vaciam concernentium, paucis Lineis comprehensum dignetur inclusum

Paternis literis ad A. R. P. Rectorem Budensem dirigere; ubi vero dein totum per extensum describi

curaverit, velit mihi per transeuntes Jesuitas in Vacationibus usque Temesvarium ad Residentiam

Loci directam transmittere; Ego enim in procinctu sum eo proficiscendi; Serviturus animabus

germanice et gallice; Res mihi oblata fuit, acceptavi, itaque sua Majestas mihi 100 fl. Viaticii et 300

annuae pensionis resolvit, disjunctiva usque ad vacantiam in Capitulo aut in Parochia; Hoc circa me

est novissimum. Caeterum Palmajus approbationem et plausum fert cum tripartito suo Historico.

Publicum anxie expectat iteratum opus Clarissimi Hungariae Mabillonij, Domini mei Parentis, ut et

de me filio suo aliquid consolabile audire queat, eram in ultimo Paragrapho Partis Primae de Origine

Vaciae, cum interpellatus, me diu noctuque gallicae Lingvae addixi, secus editurus hoc anno Partem

illam, altera fuisset Vacia antiqua ac demum Vacia nova; judicans melius esse obedire Deo, quam

hominibus, aut sibi ipsi. Cursor aulicus, seu Curerius quidem quotidie expectatur Petropoli, cum

tam cito vix poterit adesse, quia Princeps Lobkovitzius sexta Aprilis erat adhuc Rigae, inde

scripserat sperare se intra paucos dies ope traharum Petropoli futurum; quodsi rem intra octo dies

conficeret, itaque Curerius posset circa vicesimam Aprilis movere, et circa Initia, et ad Idus aut

Natalem Imperatricis in Majo adesse. Caeterum inspergendo aliquid de rebus Patriis, nullus jam

dubitat. De Primate nempe Battyánio Colocensi, tantum mussitant, an non hoc futuro mense et

natali sit renunciandus. De allata Ragusinum Legatum, qui quidem hic defunctus est, dextera S.

Stephani alioquin certioratus est A. R. Pater; audio A. R. P. Prayio jam datum notitiae. Vado majori


139

adhuc gustu Temesiam, quia durat fama et opinio de Reverendissimo P. Parhamero eorsum

aliquando post obitum Excellentissimi Comitis ab Engl promovendo. Commendo me Paterno

aspectui, expectans Budae circa Pentecostalia Responsum et jugi veneratione persisto

AR Paternitatis Vestrae Viennae 30a Aprilis 1771. Servus

humillimus et filius Joannes Roka

PS. Suffraganeus hujas Dominus Marxer dicebatur hodie extremis providendus, fama est, si

moreretur, in ejus Locum Comitem Artz futurum suffraganeum.

Róka János levelei Kaprinai Istvánnak12

1. Temesvár, 1771. augusztus 7.

†.

Genitori Filius

Roka Tomitonae jam non vetus Incola Terrae,

E Merey Laribus hocc[!] tibi mittit opus.

Temesa, si vitam dederit, mihi cara futura

Sedes, si mortis spicula, Cara Sebes.

NB. Habito in Mercidorf, et Karansebes non procul Temesia abest. Sed quid mihi cum

tristibus Elegis

Quin modulor Stephani dulci onomasticon avena.

Sit itaque stylo Banatensi Apprecatio cum omni desiderabili prosperitate et contento; Meque

paternis visceribus porro fovere velit, et memor promissi Viennae facti, circa ea quae Vaciensem

historiam concernunt, conetur Dominus Parens filio suo, si non prius, in vacationibus mittere

descripta ea, quae innuerat; quod si non potuerit usque Temesiam ad Residentiam, ergo Budam

usque ad aquaticam, vel collegium; Tantum ne res oblivioni tradatur. Veneror omnes Tyrnavienses a

Capite ARP Rectore ad Calcem Adamum Wallner, Clarissimum emeritum Professorem meum ARP

Iváncsics, Delicias meas Balthasarem, Janum Nostrum Tordássiensem, Historiae nostrae Decus et

ornamentum, ceterosque novos et veteres notos meos. Vale care genitor, et porro fidelitate tua me

dignare. Temesvarini, die 7a Augusti 1771. Piissimus filius

Janus Arrabonensis PS. Mos vetus obtinuerat, communicandi dispositiones stylo veteri, hic manent pleraque quoad

Loca et officia, excepto Jano Arrabonensi, qui 1770. Viennae Historiographus Vaciensis in

Dispositione habuerat, et 1771. dispositus ad novam Missionem Sancti Huberti; sed quia adhuc

Segest, [Segess,] ubi Troja condi deberet, nempe in Puszta Oroszin, ubi vetus Turris in campo

12 Budapest, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Tudóslevelezés.


140

visebatur, et olim nescio, quae foveae et Latomiae aut fodinae latere putabantur, ergo Janus

Arrabonensis accepit supplementum Ad Mercydorff repetens Lingvarum Coloniensium, Gallico

Lotharingicae, Italo Tyrolensis, Germano Rhenanae. Hactenus unicus pagus in Banatu retinuit

idioma gallicum et Italicum nempe Mercidorff, adsunt iterum Coloniae ex duobus, tribusve millibus

constantes, qui circa Temesiam, ut milites, inquarterizati sunt in domibus germanorum, qui jam

alterum in annum stertentes discunt otiari et germanicam Lingvam; notandum autem, galli isti ita

decimati per mortem, ut vix dimidium eorum supersit, in Mercidorff, ubi dego, per Majum et

Junium mortui septuaginta plerique galli et itali novi, ergo intentio est ex reliquiis Danaum in campo

Oroszin, sex milliaribus Szegedino, et fere totidem Temesvarino, a Tybisco duobus distante,

aedificare Matrem Coloniam Sancti Huberti, atque eo omnes gallos traducere; Non unum ex his

novis gallis reperias, cui uxore mortua galla, superinducta germana pura, et vicissim galla pura,

mortuo marito, superinducit sibi purum germanum maritum, atque ita miscentur, mixtique

pervenient ad S. Hubertum. Jam Episodium historico heraldico critico politicum. S. Hubertus solet

pingi cum Cervo, desuper cujus cornua intermediat Crux, itaque figet Janus Arrabonensis Crucem

suam inter ramos Jaurienses in S. Huberto. In Mercidorff est Parochus quidam Georgius Ginlibich,

oriundus ex Morlachia aut Liburnia, olim flumine humaniora absolvit, Philosophiam puto Tyrnaviae

aut incepit aut finivit, dein novitius ad S. Annam sub Langetlio ; inde dimissus jam Labaci studuit,

jam Viennae, ubi sub Kério fuit theologus, inde capellanum egit in Austria, illyricum Parochum in

Carlovitz ad Petrovaradinum in Dioecesi Syrmiensi, nunc duobus annis agit in Mercidorff, complete

addidicit idioma Rhenanum, vocant Rheinschnacken, et Lotharingicum, quod galli alias Batois vocant.

Cum Rhenanis et Rheinschnacken mihi contigit, ut semel ac iterum aurigam me Temesiam taliter

loquentem, nec verbum intellexerim, in confessione faeminae fere nec verbum, quod et properent

omnia, et aliter pronuncient. Nova in reliquo nulla habeo. In Residentia intus omnes sunt sani, ARP

Superior modernus vestibulum Templi foris perpoliri fecit, et chorum cum dimidio Navis Templi,

muro clauso intermediante inter vetus Sacrarium, benedici fecit, et Divina in festo S. Ignatii primum

in taliter SemiEcclesiae habita sunt. Excellentissimus D. Episcopus Comes ab Engl Viennam abiit

circa finem Julii, fervet electio novi praepositi in Locum defuncti. Primus candidatus Parochus

Versetzensis nomine Don Paolo, pro quo fama per Junium. Alter Canonicus Prinzen pro quo fama

in Julio, et vota Consistorii et Administrationis die quinta Julii Viennam missa, nunc circa initium

Augusti fama incipit pro Canonico Szorgenfray, qui Tyrnaviae quondam Theologiae studuerat,

natus quantum scio ex Ersekujvár, adeoque ni fallor patriota Domini genitoris, is unus ungaricam

callet ex Capitulo, alioquin est Canonicus a Latere Suae Excellentiae, tantum quod Prinzen sit

Senior in Capitulo, Don Paolo autem fuit jam actualis canonicus ante Prinzen, adeoque senior

Prinzenio, sed resignavit Canonicatum, et accepit Parochiam Versetzensem, alterum tantum

importantem. Don Paolo fuit olim Romae callet illyricam italicam germanicam, est nepos defuncti

Episcopi Csanadiensis Stanislavich, homo activus, splendidus, non multum infra 50. annos.

Prinzenius habebit 74 annos. Szorgenfrayus fortassis 47. annos. Navita de ventis, de pingui Mysta

prebenda. Adnecto adressam, si D. genitor aliquando tempus ad me scribendi habuerit

a Monsieur Monsieur L’ abbé Jean Roka a Temesvar


141

[Borítékon:] Temesvario Admodum Reverendo ac Religiosissimo Patri in Christo Patri Stephano

Kaprinai e Societate Jesu, SS. Theologiae Doctori ac Historiographo Clarissimo Tyrnaviae

[Pecséttel.]

2. Bécs, 1773. október 3.

Amantissime Domine Parens, Vir Clarissime!

Quas saepius institui ad Te Preces respectu Eorum quae ad Vaciensem historiam pertinent,

inpraesentiarum itero; Quot quot habes seu Phyleras seu paginas isthoc super argumento, quaeso

facias exscribi, et ad meas Rationes seponi. Memineris me nunquam fuisse, nec porro futurum

ingratum Graculum tam dulci Patri Viennam eras aut porteras discedo, oro digneris me responso ad

Aulam ArchiEpiscopalem dirigendo, inscribendoque a M. M. L. ad Roka, a Vienne im Erzbi-

schöflichen Hof. Vale et persta qualis in me adhuc eras, ego contra spondeo me perennaturum

Vindobonae 3tia Octobris 1773. Ex asse Tuum

Janum Pannonium mp.

[A levél alján:] Reverendissimo Domino Kaprinai

[A külzeten:] … an grand Reverend … Etienne Kaprinai de la Compagnie de Jesu a Tirnau

[Pecséttel.]

Róka János levele Palma Károly Ferencnek és Szarka Jánosnak13

1. Palma Károly Ferencnek, [1779?]

Perillustris ac Clarissime Vir! Dudum intentus eram uno oculo in occasionem agendi Gratias Tibi, Vir Clarissime, pro Opere

Tuo de nostris Nádor Ispány, quod mihi Cornides jam ante longius Tempus, dum adhuc hic ageret, Nomine Tuo mihi tradidit; impraesentiarum alter oculus detexit opportunitatem Tibi aliquod etiam meum transmittendi; quod si dignum Luce judicaveris, et Typis Soproniensibus vacaverit, ibidem imprimi poterit; sin minus inter Ms. delitesceat, aut seponatur.

Ordino autem rem ita, ut si Tu; Vir Clarissime, minime adesses illic, Perillustris D. Janko, cum quo mihi Jaurini olim multus usus, et consvetudo intercesserat, curae succederet edendi, si ita visum fuerit, operis, aut supprimendi. Hic Vindobonae magis aestimantur latinis germanica; nisi fortassis vesanum opus sit noti, et celebrati authoris, ex quo dein lucrum majus adfulgeat. Quod si Typographus annuerit, mihi perinde fuerit, an pauca, vel multa exemplaria, modo tamen aliqua, huc Vindobonam auf der Winden in Priesterhaus Nro 306. submiserit.

13 Róka a Dissertatio de Vesprimio című kéziratot és a két személyhez külön levelet küldött egy borí-

tékban. A kézirat és levél jelzete: Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 2056, ff. 58–84. (ff. 58–80: IANI ARRABONENSIS siue RÓKA Canonici Weszpr., Dissertatio de Origine Veszprimii, autográf kézirat; f. 82: Levél Palma Károly Ferencnek; f. 83: Levél Szarka Jánosnak; f. 84: Boríték.


142

Tabellarius istarum vir est multarum in re Litteraria, Heraldica, Historia Patria, Lodomerica, Galliciaque Palmarum Franciscus Palma, Historiographus Regius, Comes Itineris Joannis Nepomuceni Comitis ab Eszterházy, filii Danielis, quem oraveram, ut hasce aut Tibi, si copia Tui illi obtigerit, aut Perillustri Domino Janko pro Re redderet, reddive faceret.

Egissem Tibi; Vir Clarissime, dudum publico Cursore Gratias; sed quod occurrerit et Adversum quaedam, viam hanc non inii; magis distuli, dum qualem in praesens nactus sum, opportunitatem detegerem. Qui me nosse possent illic, praeter Perillustrem Ernst, haud ita memini; Hunc cum memorato Perill. D. Jankone humanissime saluto, ac una Tecum valere cupio, donec copia Tui mihi per Tempus, ac Locum amplior obtigerit. Vale.

Egregius Cultor Tuus

Janus Arrabonensis

2. Szarka Jánosnak [1779?]

Vir Clarissime! Lubens famularer opusculo aliquo ex meis, nempe Nova Recensione Episcoporum Vaciensium,

et Nocte Attica; si vel unum Exemplum praesto foret; verum ubi reimpressum fuerit alterutrum, satagam submittere. In Nocte Attica delectum mihi Symbolum ex illis Phaedri:

Personam tragicam forte vulpes viderat; O quanta species inquit, Cerebrum non habet.

In istud Phaedri: Quanta foris Rebus species mortalibus? intus

Sincerae quidquam vix Bonitatis habent.

Addideram sequentem Onomatopaejam:

Mysta ego Pannonius, Vaciae Collega Sacrorum, Quem Lucina sinu Librae sub signa recepit; Ister et Arrabo mihi Matris ad ubera potus: Mura sophum docuit, divinaque Tyrnavia fari, Incinxit baccis Vindobona, Cassia Lauro; Nec quia cura minus linquuntur vestra, Joannes, Jauriaque (ah terris dulcissima Nomina) sed quod Reddunt illa sonum Latii mutata vetusti; Hungara cognomen Vulpes, dedit ensifer Ales, Quinaque, quam capulus Patris tutatus, Alanda, Vexillum quatiens Alis, Insignia Gentis: Promicat inde affine pecus, vultusque reversum Humani Celebri Simulacrum gannit inane.

Occurrit et Perillustris D. Pelikan, Fautor olim meus, quem humanissima salute impertior.

[A boríték címzése:] Perillustri ac Generoso Domino Szarka mihi plurimum colendo, Sopronii in aedibus Perillustris D. Senatoris Jankó Reverendissimo Domino Historiographo Regio Francisco de Palma plurimum commendatus Nego-tium reddendarum Praesentium.

[Feljegyzés a borítékon:] Nisi quis interpretatus mihi fuerit, ego non intelligo.


143

Róka János levele Miller Jakab Ferdinándnak14

Diacovae, 24. Martii 1787.

Perillustris, ac Clarissime Vir,

Literarum, quod mecum inis, commercium velut foenus arctissimi, qvi inter Cornidem, et me

intercedit, nexus habeo; illi propaginem hanc notitiam, illi germen hoc amicitiae debeo; Qvi TE

tamen penitius nosse dicunt, alia qvoqve feriundi inter nos foederis argumenta suggerunt. Budensis

es TV, ut illi referunt, origine, atqve educatione: ego affinitate 1748 cum Pröbstlia domo contracta,

et domicilio 1749 et 1750. illic fixo. Tv M. W. Bibliothecae Praeses Historiam in Regia Academia

palam profiteris, ego Palatinae Caesareae Vindobonensis simul alumnus, et historematum collector,

ac Nob. Turmae Praetoriae Causarum cognitor 1760. eram. Si TV ferves, ardes, flagras, nites, flores

aevi nostri scientiarum studio, nec mihi tepet, aut alget ad talia animus; tantum abest, ut antipatos

alteruter nostrum, ut etiam simpatos uterqve sit. Prono huic fluit alveo mentium coetera haud

dissimilium conjunctio, ac animorum aggregatio. Honoris accessionem mihi illico augurabar a manu

receptur[i] ab oculo perlustrari pagellas opusculi mei, ut istud TIBI a Cornide destinari intellexeram.

Ut porro concitatae de me expectationi usqveqvaqve satisfaciam, nihil me praeter senectam, et

individui ejus comites, cum qvibus mihi toto hoc prope mense res est, morbi remorari poterunt. Hi

ipsi et conatum tempestivi magis Responsi sufflaminavere. Succolabis igitur me, Vir. Clar. literis

tuis, summiqve favoris loco censebo, lineas saltem, et ductus manus tuae (cum vultus tui, qvem

exosculor, non liceat) intueri posse. Vale. Diacovae die 24ta Martii 1787.

Perill. ac Clarissimae D. TVAE Servus Cultor

Joannes Bapt. Róka mp.

14 Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 781/1, f. 82.



145

Eszterházy Károly egri püspöki beiktatása

A barokk kori püspöki beiktatás egyházmegyénként kialakult, előre tervezett, látványos külsőségekkel kísért eseménysor. Bárdos Kornél a korszak egri zenei életéről írt monográfiájában (a Wienerisches Diarium leírása alapján) ismertette már Erdődy Gábor 1715-ös püspöki bevonulását,1 továbbá levéltári források, elsősorban a helyi minoriták diáriumára támaszkodva Barkóczy Ferencét (1745) és Eszterházy Károlyét (1762).2 Barkóczy Egerbe érkezéséről nemrég Dóbék Ágnes írt, eddig ismeretlen levéltári forrásokat ismertetve.3 Az alábbiakban az Eszterházy Károly beiktatásának négy leírását vetem össze egymással.

Az egri káptalan által készített előzetes tervezet olvasható (éppúgy, mint Barkóczy 1745. évi egri bevonulásának és beiktatásának terve) a nagypréposti iratok közt.4 A káptalani iratok közt található utólagos eseményleírás is.5 Bárdos Kornél a bevonulást kísérő zenei eseményeket feldolgozta ugyan, de, miként majd látni fogjuk, érdemes volt újra tanulmányozni a források közül a minoriták diáriumát.6 A korábbi egri püspök, Barkóczy Ferenc prímás nem vett részt a beik-tatáson, Gusztini János egri kanonok, Barkóczy megbízása alapján közvetlenül a beiktatás után számolt be az eseményről.7 Megemlékezik a beiktatásról a többi Egerben lévő szerzetesrend historia domusa is, azok közül a minoriták és a jezsui-ták diáriumát tanulmányoztam. Magánlevelek is tartalmazhatnak adatokat, első-sorban a látványos bevonulásról.

1 Rövid összefoglaló róla: BÁRDOS Kornél, Eger zenéje, 1687–1887, Budapest, Akadémiai, 1987, 204. 2 Uo., 206–207, 211–212. 3 DÓBÉK Ágnes, Barkóczy Ferenc püspök egyházlátogatási körútja (1745) = Studia varia: Tanulmánykötet,

szerk. BALÁZS József és mások, Budapest, PPKE BTK, 2016, 13‒22. 4 Modus et ordo observatus in introductione Episcopi Agriensis Anno 1762, Eger, Heves Megyei Levéltár,

XIII-2/b, Nagypréposti iratok, I. – 4. doboz, nr. 38. (Barkóczy bevonulásáról: uo., nr. 28.) 5 Eger, Heves Megyei Levéltár, XII-2/d, 52. kötet: Liber continens acta Venerabilis Capituli Ecclesiae

Cathedralis Agriensis, pp. 165-166. 6 Eger, Főegyházmegyei Levéltár, Archivum vetus, E) Különféle kéziratos könyvek, 3345. A

diáriumot gyakran nevezik (a benne felsorolt adatok, illetve a rajta olvasható megnevezés (Liber inventariorum rerum Conventus Agriensis) alapján leltárnak. Vö. KOVÁCS Béla, Az egri minoriták régi temploma, Agria, 44 (Az Egri Múzeum évkönyve), 2008, 133–176.

7 Descriptio Pompae in ingressu Excel. Caroli Eszterházy ad Episcopatum Agriensem: Gusztini János levele Barkóczy Ferencnek (Esztergom, AEV 2101/17, Eszterházy Károly egri pp. beiktatásának leírása, 1762. jún. 31[!]. valószínűleg júl. 1.)


146

Két nyomvonalon haladok tanulmányomban. 1. Az események menetének a forrásokban megegyező sorrendjét közlöm, 2. A források egyedi adatait vizsgálom.

Eszterházy Károly beiktatása előtt négy héttel már a véglegesnek tekinthető szándékáról értesítette a dunántúli Devecserből az egri uradalmi prefektust. A tervezett útvonal: június 26-án este Gödöllőn, 27-én ebéden Hatvanban, este Gyöngyösön, 28-án ebéden Kápolnán, este érkezik Egerbe, ahol a püspöki kert-ben alszik. „29-én lészen az ingressus, 30-án a vármegyében való installatio.”8 A különféle leírások abban térnek el ettől, hogy melyik hol kezdi Eszterházy Károly utazásának követését. Gusztini János (Barkóczy prímás kedvelt egri kanonkja, aki ekkor már nyitrai segédpüspök volt), szerint Esterházy június 24-én Dorogon reggelizett. Óbudán töltötte el a napot. 26-án úgy haladt át Pesten, hogy senkit nem üdvözölt, Gödöllőn ebédelt, ott szállt meg.

Gödöllőre már megérkezett ekkorra Batthyány József kalocsai érsek, Gróf Es-terházy Ferenc királyi követ, aki a főpapot a főispáni tisztségbe beiktatta, Ester-házy Gábor és az ifj. Esterházy Ferenc; Szalbek Károly nagyprépost, váci segéd-püspök; Gusztini János nyitrai coadjutor püspök. Grassalkovics Antal kamarai elnök is velük tartott a további útvonalon, melynek eseményei nemcsak Gusztini leírásából ismertek, hanem káptalani iratokból is. 27-én Gödöllő és Hatvan közt két század jász lovast vezetve Almási János főkapitány üdvözölte Eszterházyt. A Zagyva folyónál Heves és Külső-Szolnok vármegye díszbe öltözött lovas bandé-riuma fogadta, Sághy Mihály alispán magyar nyelven üdvözölte. (Már itt 500-nál több lovasról tesznek említést forrásaink.) Gyöngyösön este és másnap reggel is sorfal állt a plébániatemplom és a Haller rezidencia közti úton.

28-án a nemesi bandérium vezetésével mentek Kápolnára, ott a plébános ma-gyar beszéddel köszöntötte. Délután kétszáz egri német és magyar lovas, a kápta-lan, a szerzetesi elöljárók, a nemesség és a polgárság követei a deméndi erdőnél kialakított helyen fogadták az új főpásztort. A káptalan nevében Ambrosovszky Mihály olvasókanonok, aki a széküresedés idején vikárius volt, magyar nyelven üdvözölte. Itt már jelen volt Koller Ignác veszprémi segédpüspök is. A kerecsendi templomig a hívek sorfala közt vonult a menet, szervezetten, előre meghatározott

8 BÁN Péter, Eszterházy Károly és az uradalmi prefektus levelezése a püspöki beiktatás előtt = A hon ismerete,

Tanulmánykötet a 70 éves Misóczki Lajos tiszteletére, szerk. Sándor GEDEI, Eger, EKF Líceum Kiadó, 2006 (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova series, tom. XXXIII, Sectio historiae), 77‒90, i. h.: 80.


147

sorrendben. Az élen több mint 600 lovas, az egri magyar, majd német lovasság, aztán a vármegyei bandérium haladt. Grassalkovics Antal kamaraelnök és családja, továbbá az ifjú Esterházy hercegek Kompoltra mentek, csak másnap csatlakoztak az egri ünnepséghez. Az egri püspökkertnél az egri magyar és német gyalogság állt sorfalat a mozsarak ropogása közben megérkezett mintegy 50 kocsinak.

28-án este a püspökkertben Eszterházyt Borsod, Abaúj, Zemplén, Hont és Sá-ros vármegyék követei köszöntötték, a Csongrád, Nógrád, Gömör és Szepes vármegyei követekre csak 29-én került sor.

29-én fél 6-kor a nagyharang jelére az előző napi állások szerint álltak fel a lo-vasok, gyalogosok; a papság a székesegyházba vonult, a nép a Szent János kapu előtt gyülekezett. Hat órakor a katedrálisból ugyanezen kapun át körmenetben vonult a püspökkerti palotához a klérus és a szerzetesek menete zászlók alatt, őket a zenészek és énekesek beöltözve követték, majd a prelátusok és a káptalan. A káptalan tagjai bementek a palotába, aztán megjelent a főpapi díszbe öltözött püspök, 4 szenátor vitte a baldachint. A városba lépők pompáját csak a kalocsai érsek és a királyi követ látta a délnyugati Androvics-házból, aztán ők is csat-lakoztak a kísérethez.

Az alábbi rendet alakították ki: A Nepomuki Szent János szobortól magyar és német gyalogosok két‒két százada állt; aztán magyar és német kisiskolások kettős sorban a Buttler-hídtól a vármegyeházig és a nagypréposti palotáig, majd céhek zászlóik alatt az új plébániáig és az Ambrosovszky-házig. A Szent János híd felé a további utat gimnazisták (társulati zászlók nélkül), aztán a filozófiai és jogi tagoza-tos ifjak sorfala szegélyezte. A híd előtt várakozott a városi szenátus.

Vonulási sorrend: a (két) városi lovasság, a vármegyei bandérium, gyalogság (közben szabályozottan szóltak a város harangjai, mozsár- és puskaropogások kíséretében. A menet a káptalani úton haladt, a bandérium átment a Buttler-hídon, aztán a kisiskolások stb., akik a szenátusig voltak elhelyezve, aztán a szer-zetesek, klérus és káptalan, Eszterházy püspök (a népnek gyakran áldást osztva), aztán a nemesség és a nép elegyesen, a menetet a két egri gyalogság zárta.

A hídon a notárius magyarul üdvözölte Eszterházyt. A menet iránya: Hatvani kapu, ferencesek útja, Buttler-híd, Vár alatt a piacra, a Forster és Szentmiklóssy ház közti utcán a rezidencia irányába, püspöki iskola, a rezidencia fölött a püspöki kerten át a katedrálisba.


148

A püspöki és másnap a főispáni beiktatás a szokások szerint történt. A pápai bulla felolvasása után Englmájer Sámuel nagyprépost üdvözölte az új püspököt, aki a káptalant és híveit külön köszöntötte. Gusztini János Barkóczy prímásnak a főispáni beiktatásról csak ennyit írt: 30-án főispáni beiktatás azzal a pompával és ünnepélyességgel, amely Felségednél is történt.

Külön említést érdemel, ahogy a minoriták feldíszítették (részben emblémák-kal) régi és még épülő új templomukat. Ennek leírása historia domusukban (diáriumukban), az embléma részeinek általában szokásos jelöléseket (motto/lemma, epigramma, pictura, versus) a minorita krónikás szavaival jelölve:

Régi templom, híd felé az első ablakban

Lemma: Post nubila Phoebus. Epigramma: Quasi Sol refulgens Eccli. 50. v. 20.[7.] Imago: Eger látképe, fölülről a nap és a nap körül a Carolus szó A kép alatt chronoszticho-anagramma:

CaroLUs o CLarUs! VeL soLo eX noMIne fULgas. Urbs fULgore tUo, soL CUra, Ut fULgeat Ista.

Régi templom, híd felé a második ablakban

Lemma: Fructus cum floribus affert. Epigramma: Flores mei fructus honoris Eccli.24. v.32. Imago: Citromfa, virágokkal és citromokkal,

felemelt egyszarvú és aszpik gyümölcs A kép alatt chronoszticho-anagramma:

Ingens estoraDUM tU gLorIa CaroLe fLores. AgrIa fLorenteM frUCtUs te panDere CernIt.

Régi templom, kórusból a piacra tekintő ablakban Lemma: Aedificat semper modo Limina ponit. Epigramma: Ut aedificentur muri Ierusalem Psal.50.v.20. Pictura: Püspöki templom, palota és szeminárium [Versus:] HaeC trIa perfeCte taM DIgno PraesULes Urgent.

Új templom, a tornyok második ablaksorában Imagines: A templom rajza + Kivont kardú griff A templom rajza alatt: Quomodo fiet istud? A griff alatt: Ne timeas Luc. 1mo


149

Néhány érdekesség:

– Egyik forrás sem említ semmiféle (ilyenkor szokásos) lakomát, közös ebédet, ami nem meglepő. Eszterházy Károlytól, aki, mikor Vácra kinevezték, titokban akart odaérkezni. Ám este, miként a jezsuita diáriumból megtudjuk, a kalocsai érsek és más előkelőségek társaságában megtekintette náluk az Esterházy család történetéről szóló iskolai színjátékot. A darab dalbetéteit a közönség megismétel-tette. A jezsuitáknál a kollégium déli ablakait megvilágították, az első egri püspök-mellé helyezték Eszterházy püspököt.9

– Főtisztelendő Androvics úr most az összes felirat, mindenféle tetszetős vers összegyűjtését végzi. A közeljövőben azokkal kedveskedik Felségédnek – írta Gusztini János Barkóczy prímásnak. Androvics Miklós gyűjtését sem Egerben, sem Esztergomban nem sikerült megtalálni.

– Feliratok a Hatvani kapunál a káptalan által állított diadalkapun, Huber úr ál-tal az utcával szemben felállított kapuban (mely hirtelen hamuvá égett!), a kano-noki, megyei, kúriai ablakokban és sok városi úr és polgár ablakában. (Gusztini levelének adata.)

– Este: mindenfelé lámpák, fáklyák világítottak. (Gusztini.) (A minorita króni-kás bőbeszédűbb itt:) Éjszakára mindenütt kivilágítások, mint pl. a Szent János kapu előtt Engelmajer nagyprépostnál, Hubertiusnál[?], a megyeházban, a város-házában, a kanonoki házak és jeles polgárok házai előtt. A mi régi és az épülő új templomunkat is megvilágítottuk.

– A minoriták új templomának feliratáról ezt olvashatjuk: Hogy mit jelentenek e szavak, maguk kimondják, ki-ki könnyen megérti. Bizony megnézte a püspök ezeket és más rajzokat. Nem lehet ezt csendben mellőzni, amint azt sem, hogy a vármegye tűzokádó művet (Fajerwerk) készíttetett, amely ezen az estén az egész város csodálatára működött.

9 A diáriumban: „Hujus ejusdem solemnitatis occasione Collegio nostro visum fuit, Illuminatos quoque honores Inaugurato Praesuli adornare, quod dum agit, Novum hunc Praesulem, Sancto Buldo Martyri Primo Agriensium Episcopo per Symbola contulit: quae etiam in meridionali Collegii parte fenestris illocata, in atris declarata, et multa luce pervia, cum Eruditorum plausu proposuit.

Irodalmi műfajok



153

Hitviták a rózsahegyi evangélikus gimnáziumban az 1640-es években

(Ján Kučera nyomtatott és kéziratos művei)

A 17. század első fele hitvitáktól volt hangos a Királyi Magyarországon. Nyom-tatványok és kéziratok tanúskodnak erről, a viták egy részéről azonban csak emlí-tésből tudunk. A nyomtatásban megjelentekről Heltai János készített összegző értékelést doktori értekezésében, bemutatva a vitatkozó feleket és – amennyire a nyomtatványok ajánlottjai és a kikövetkeztethető körülmények ezt lehetővé teszik – a viták hátterét.1 Megállapítja, hogy a 17. század második negyedétől az evangé-likusok északnyugat-magyarországi hitvitáinak nagyobb része összefüggésben állt sziléziai és szászországi vitákkal. A hitviták iskolai vizsgatételek formájában ma-radtak ránk, vagyis a színtér az iskola, a viták nyelve pedig az iskolai oktatás nyel-ve: a latin. De nemcsak az iskolákba való benyomulás miatt gyakoribb nyelv a latin, mint másutt, hanem azért is, mert e terület vegyes lakosságú, s a leendő lelkészeket, tanárokat és potenciális patrónusokat, elsősorban előkelő ifjakat, ezekben az isko-lákban igyekeztek felkészíteni a rájuk váró rekatolizációs nyomásra.

A szóban forgó területet az Illésházy- és Thurzó-család uralta a 17. század ele-jén. Illésházy Istvánt 1608-ban nádorrá választották. Családjának Trencsén és Liptó vármegyék örökös főispánságát is megszerezte. 1609-ben történt halála után unokaöccse, Illésházy Gáspár lett a főispán, aki a lipcsei egyetemen tanult. 1639-ben fiainak ajánlva általa fordított kegyességi művet jelentetett meg.2 A nádorság-ban Thurzó György (†1617) lett Illésházy István utóda, aki emellett az Árva vár-megyei örökös főispáni rangot is megkapta. E két jelentős családot a gyerekek házassága is összekapcsolta. Illésházy Gáspár (†1648), aki grófi rangot kapott, Thurzó György lányát, Ilonát vette feleségül.

Thurzó György nádor a wittenbergi egyetemet megjárt Imre nevű fiát alapos képzésben részesítette. Ismerjük nevelője, Jeremias Spiegel felügyelete alatt

1 HELTAI János, A XVII. század első felének (1601‒1655) kiadványstruktúrája Magyarországon: Az egyhá-

zi-vallási művek funkcionális és használati műfaji rendszere, Műfajteremtő elvek és célok, nyomtatott műfajok, Akadémiai doktori értekezés, Budapest‒Miskolc, kézirat, 2003, 99, 146‒147.

2 Kézben viselő könyv… Debrecen, 1639. ‒ RMNy 1763.


154

Biccsén 1614‒1615-ben készített szónoki gyakorlatait.3 Spiegel kísérte el az ifjút Wittenbergbe, ahol ő retorikatanár lett, a tanítvány egy fél évig rektori tisztséget is viselt. A tehetséges ifjú 1621-ben elhunyt. Felesége, Nyáry Krisztina, 1624-ben a katolikus Esterházy Miklósnak nyújtotta kezét, katolizált. (Esterházyt 1625-ben nádorrá választották.) A házassággal a Thurzó-birtokok központja, Biccse, a kegyúri jog révén katolikussá vált.4 Pedig híres evangélikus iskolája és lelkészei voltak előtte. 1619-től például Hodik János püspök, aki élénken részt vett a Páz-mány Péterrel folytatott vallási vitákban.5 Thurzó György nádor és fia, Imre, to-vábbá a nádor felesége, Czobor Erzsébet támogatásával fordították le Pázmány Péter Kalauzát latinra s e fordítás alapján keletkezett és jelent meg 1626-ban a wittenbergi válasz Fridericus Balduin tollából, latinul.6 (Pázmány viszontválaszát magyarul tette közzé, mivel a magyarországi főnemesek rekatolizálását ezzel job-ban elő tudta mozdítani.)

A Thurzó- és Illésházy-birtokokon élő német és szlovák (cseh), néha magyar nyelven is író papok és iskolamesterek a tőlük telhető módon védekeztek a reka-tolizációs törekvések ellen. A főurak egy része magyar anyanyelvű volt. Elégnek bizonyult a területek urát katolikus hitre téríteni, a gyülekezetek és iskolák kény-szerültek a kegyúri jognak engedni. A kegyúri jogra támaszkodva szelídebb mód-szerek is elégnek bizonyultak a katolizáláshoz. Megfigyelhetjük, hogy a jelentő-sebb földesúrak többségét vagy maga Pázmány Péter, vagy Esterházy nádor (és a kíséretében tartózkodó jezsuita misszionáriusok) szólította meg eredményesen tényleges vitában, vitairat ajánlásával.7

Az Illésházyak központjában, Rózsahegyen szintén jelentős gimnázium műkö-dött. Miként a korszak több evangélikus gimnáziumából, az innét német egyete-mekre peregrináló ifjak közül többen a beiratkozás után már rövidesen disputál-tak. Ezt az egyetemekre jellemző szokást már idehaza gyakorolták, nyomtatásban

3 BALASSA Brúnó, Thurzó Imre retorikai dolgozatai, Magyar Paedagogia, 1929, 248‒258. 4 Biccse katolikus kézre kerüléséről: SZELESTEI N. László, „János-pohár: Hitvita vagy asztali beszélgetés

(Esterházy Miklós nádor asztalánál, 1627) = Pázmány Péter és kora, szerk. HARGITTAY Emil, Piliscsaba, PPKE BTK, 2001 (Pázmány Irodalmi Művek, Tanulmányok, 2), 351‒363. A Pázmány Péter Kala-uzára 1626-ban adott wittenbergi válaszról: BARTA László, Adatok a Kalauzra adott wittenbergi válasz készítéséhez = Uo., 268‒273.

5 HODIK, Johannes, Stasera dissertationis… Bártfa, 1623. – RMNy 1520. 6 BALDUINUS, Fridericus, Phosphorus veri catholicismi, Wittenberg, 1626. 7 BITSKEY István, Esterházy Miklós, a hitvitázó nádor = Eszmék, művek, hagyományok (Tanulmányok a

magyar reneszánsz és barokk irodalomról), Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996 (Csokonai könyvtár, 7), 204‒218; SZELESTEI, 4. jegyzetben i. m.


155

is maradtak ránk iskolai vitatézisek. Találkozott e területen az iskolai retorikai gyakorlat és a szülők által elvárt követelmény, tudniillik, hogy az iskola a gyakorla-ti, mindennapokban alkalmazható tudást adjon. A 17. század első felében a hitről való vitatkozás feltétlenül a gyakorlati tudnivalók közé tarrtozott. Ugyanúgy, ahogy Thurzó nádor fiának neveléséhez annak politikai szereplésre történő előké-szítése.8 Az iskolai hitviták persze az iskolában steril körülmények között, azaz tényleges ellentábor, tényleges vitatkozó partner nélkül zajlottak. A vitatkozás lényege abban állt, hogy a saját felekezeti hitelvek alapos ismeretében a tételek védőjének ellenvetésekre kellett válaszolnia.

A gimnáziumokban rendezett viták nyilvánosak voltak, azon a környékbeli előkelőségek, az iskola patrónusai megjelentek. A tehetséges ifjak (akár tanárnak ‒ ténylegesen lelkésznek ‒ készültek, akár műveltséget szerezni vágyó polgár- vagy nemesifjak voltak) vitatkozásra alkalmassá tétele mellett fontos szempont volt az is, hogy a közönséget is erősítsék felekezetük melletti kitartásukban. Nem mindig lehet felmérni, hogy ezek a gimnáziumokban tartott viták kapcsolódnak-e más vitákhoz vagy nem. Egy-egy képzett iskolaigazgató országos jelentőségű vallási vitákhoz is hozzászólt. Az alább leírt kéziratok bizonyítékai annak, hogy a vallási vitakérdéseket rendszerezetten tárgyalták az oktatásban. Nagyobb érdeklődésre az „aktuális” vitatémák számíthattak. Nyomtatásban bizonyára éppen ezeket jelentet-ték meg, ezek a témák vonzhattak a vita során nagyobb közönséget, a kiadást lehetővé tevő patrónus(oka)t.

Az iskolán kívüli védekezés sikerességét, a hitviták kimenetelét természetesen sok körülmény befolyásolta. A főurak megnyerésekor nemcsak a vallási érvek álltak csatasorba a rekatolizáció érdekében, hanem a bécsi udvar által biztosított anyagi és előmeneteli lehetőségek is. Mindenesetre a rekatolizálás a 17. század első felében eredményes volt, s folytatódott a század közepén is. Illésházy Gáspárnak Pázmány 1631-ben ajánlott disszertációt.9 Fia, az alábbi vitákban már szereplő Illésházy Gáspár főispán azonban csak 1665-ben tért át a katolikus vallásra. Való-színűleg a háttérben munkálkodó népes értelmiségi réteg ellenállása miatt került sor az 1670-es években, az ún. gyászévtizedben az erőszakos térítésekre.

8 Thurzó Imre retorikai dolgozatainak témáiról lásd Balassa Brúnó idézett tanulmányát (3. j.). 9 PÁZMÁNY, Petrus, Dissertatio, an unum aliquid ex omnibus Lutherani dogmatibus, Romanae Ecclesiae adver-santibus, Scriptura Sacra contineat, Posonii, 1631. – RMNy 1512.


156

Az alábbiakban – adalékként e vitákhoz – Ján Kučera Rózsahegyen keletkezett műveit vizsgálom meg.

Ján Kučera sziléziai származású, a pozsonyi evangélikus gimnáziumban tanult. Itt egy hitvitán a jelen lévő Pázmány Péter ajándékkal jutalmazta okos érvelését. 1638-ban a wittenbergi egyetemre ment. Magyarországra visszatérve 1641-től az Illésházyak által patronált rózsahegyi gimnázium rektoraként, 1647-től az ottani gyülekezet lelkészeként tevékenykedett. 1649-ben hunyt el.

Kéziratban fennmaradt – ma a rimaszombati Gömöri Múzeumban őrzött10 – műveiből kiderül, hogy a rózsahegyi gimnáziumi oktatás során felkészítették a tanulókat arra, hogy felekezetük álláspontját képviselni tudják, ha más felekezetű-ekkel vitába keverednek. Követhetők a sorra vett kérdések az üdvösségről, más-kor az egyes felekezetek hitelveinek cáfolása. Fejezetek a katolikusokkal vitázva: A Szentírásról – Az Egyházról – A megigazulásról – A tisztítótűzről – A szentek segítségül hívásáról – Az Úrvacsoráról. Reformátusok esetében: A Szentírásról – Istenről – Krisztusról – Az eleve elrendeltségről – A keresztségről – Az Úrvacso-ráról. Unitáriusokkal vitatkozva: A Szentírásról – Istenről – Krisztusról – A bűn-bánatról. Kučera tervei között szerepelt a weigeliánusok, anabaptisták, örmények, zsidók és törökök hittételeinek cáfolata is, halála miatt azonban ezeket nem tudta elkészíteni.

Az alább leírt kézirat-kolligátumok egyikében Illésházy György (a főispán fia) ifjúkori vitairatát olvashatjuk – Kučera javításaival. (10. sz.) Egy másik kézirat (8. sz.) Parschitius Illés sajátkezű vitairata.

A kinyomtatott vitairatok árulkodnak a viták lefolyásáról, azok környezetéről is. Nemcsak a külföldi egyetemen közzétett téziseket kísérhetik a defendenst kö-szöntő versek, hanem az itthoni, gimnáziumi vitatkozásokét is. A nyomtatványok általában feltüntetik a támogatókat, akik valószínűleg megjelentek a vitatkozáson, pénzt adtak a kiadvány megjelentetéséhez. E személyek összekapcsolódásának számbavétele fontos iskola- és eszmetörténeti következtetéseket tesz lehetővé. Kučera kinyomtatott vitairatai konkrét, egyedi vitakérdésekről jelentek meg (pél-dául Szent Kristóf és Szűz Mária koronájának tiszteletéről) vagy másutt kirobbant vitában foglaltak állást (például a pozsonyi jelenésekről). Hogy mit nyomtattak ki 10 Két kolligátumban. Jelzetük: 9565 GM és 9571 GM. Az előbbi nagy részét a Rózsahegyhez közeli Bobrovicban lelkészkedő Zakariás Clementis másolta. Az alábbi listán hetedikként szereplő kézira-tot már hivatalától megfosztva, 1673-ban Bán Mihály özvegyénél, Pongrácz Barbaránál írta le.


157

az iskolai tananyagból, az a közönség és/vagy patrónus igényeitől, érdeklődésétől, a védő személyétől és a téma aktuális voltától is függött.

Ján Kučera nyomtatott művei

1. 1639-ben Jakob Weller elnökletével disputált Wittenbergben. (Decima in secundam Anatomiae Massonii partem disputatio, de communicatione propriorum animae et corporis, quam praeside Jacobo Wellero […] defendet Johannes Kuzera, Witenbergae, 1639.

2. 1640-ben Johann Hulsemann elnökletével diputált Wittenbergben. (Disquisitio publica historico-theologica, quae ecclesiam papisticam demonstrat, Witenbergae, 1640. – RMK III 6219.) A megjelent művet Kučera Illésházy Gáspárnak ajánlotta, három pozsonyi társa üdvözölte őt verssel: Casparus Pirgler, Andreas Grosch és Christianus Jentzsch.

3. 1641 őszén Rózsahegyen az ő elnökletével vitatta meg Johannes Georgius Sobek saját szerzé-sű etikai téziseit. (Disputatio ethica de virtute heroica, Lőcse, 1641. – RMNy 1899.)

4. 1642 nyarán az időszámításról összeállított tételeiből vizsgázott Andreas Oczowinus. (Disquisi-tio mathematico-theologica de computu per I. Principia methodica, II. Consectaria selecta, III. Scholia dilucida. Problemata succinta lepide disposita, Lőcse, 1642. – RMNy 1941.)

5. Ugyancsak 1642 nyarán védte meg saját szerzésű etikai téziseit a beszédmodorral kapcsolatos három erényről Kučera elnökletével a Zólyom vármegyei Zolnay Péter. A nyomtatott tézise-ket Georgius Illieshazi, Andreas Oczovius és Johannes Czernetius versei kísérik. (Disputatio ethica de virtutibus homilicitis: comitate, veracitate et urbanitate, Lőcse, 1642. – RMNy 1951.)

6. 1643 nyarán Vajda György védte meg a Kučera által összeállított, katolikus tanokkal vitatkozó 47 vizsgatételt. Szent Kristóf és Szűz Mária koronájának tisztelete volt középpontban. A kiad-vány ajánlottjai: Nicolaus, Paulus és Matthias Ostrozith, Poltári Soós Kristóf, Szmrecsány Pé-ter és Bán János. (Disquisitio publica historico-theologica, quae hodiernam Romanam ecclesiam occasione illius Christophori Magni, nec non coronae Beatae Virginis Mariae horrendae idolatriae convincit, Lőcse, 1643. – RMNy 2011.)

7. 1644-ben Thomas Belavius pozsonyi kanonok Liptó vármegyének ajánlott művére válaszolt 10 disputációból álló munkával, bekapcsolódva a pozsonyi jelenésekről szóló vitába. A kiad-vány ajánlottjai (támogatói) Carolus Sobek báró és fia, Johannes Georgius, aki 1641-ben nála disputált, továbbá Beniczki Gáspár. (Disputatio phosphori fatui coecos radios spargentis, quem Thomas Belavius […] e fumo pingui formavit et in aere Lyptoviensi suspendit, Lőcse, 1644. – RMNy 2067.)

8. Ugyancsak 1644-ben Melchior Tinctorius védte meg Kučera elnökletével filozófiai vizsgatéte-leit. E kiadvány ajánlottjai: Stanislaus Horler, Melchior Smrtnik liptószentmiklósi lelkész, Jo-hannes Raphanides, Moyses Hanzelius, Tobias Pollucius (az iglói evangélikus gimnázium rek-tora, aki egykor Kučera praeceptora volt, Thomas Relowski és Johannes Culmer. A kötethez Kučera és helyettese, Paulus Lochmann conrector, továbbá Andreas Oczovius (Oczovinus) írt üdvözlő verset. (Thematum philosophicorum fasciculus, Lőcse, 1644. – RMNy 2073.)

9. 1645-ben Szmrecsány Péternek ajánlva jelent meg Kučera újabb vitairata. (Consilium I., quomodo uneversa papismi armatura prudenter sit diripienda, Trencsén, 1645. – RMNy 2120.)


158

10. 1747-ben már mint rózsahegyi lelkésznek ajánlotta Johannes Gracza téziseit11 a disszerens, Nicolaus Rasy (Disputatio metaphysica, Trencsén, 1647. – RMNy 2190.)

Kéziratban maradt művei A rimaszombati Gömöri Múzeum egy vaskos kolligátumában (jelzete 9.565 GM) Ján Kučera egyik

nyomtatott műve után további, eddig ismeretlen műveinek másolata található. A kötetet Liszkay

János 1907-ben adományozta a múzeumnak. Tartalma:

(1) pp. 1‒82. Nyomtatvány. – RMNy 2067. A Thomas Belavius Phosphorusára adott Kučera-válaszból (Disputatio, lásd fentebb, nr. 7.) az RMNy egyetlen csonka példányt tart nyilván, a mű szövege kézírásból ismert. A Gö-möri Múzeum kolligátumának első darabja is ez a nyomtatvány, melynek utolsó levele (F2) ma már hiányzik. A kötet 17. századi lapszámozásakor még megvolt, mert hiányzik a 83‒84. lap. A B1 levélen a nyomdadísz fölé a kéziratos másolatok készítője, Zacharias Clementis írt kiegészítést. Ennek kezdőszavai (Ex αυτογραφώ. Post §. 2. In maculatorio exemplari Domini Kuzerae, haec seq. […]) arra utalnak, hogy Clementis a szerző makula-túra sorsára jutott autográf kéziratából készítette a kiegészítést.

(2) pp. 85‒94. Juris divini et canonici infirmatio Ficulneae firmitatis, quam ex apparationibus spirituum pro purgatorio igne axsufflando, sacrificio missae erigendae, cultu sanctorum firmando papistarum firmat ecclesia. Keretdíszes címlappal. Zacharias Clementis másolata.

(3) pp. 95‒149. Gymnasii theologici fasciculus primus, in quo Labyrinthus Maeandris plenus hodiernae Romanae ecclesiae compendiose revelatur per Johannem Kuzera. „Inchoat. Roseb. Anno 1643. die 10. Januar.” Keretdíszes címlappal. Zacharias Clementis másolata. Fejezetcímek: I. De Sacra Scriptura II. De Ecclesia III. De justificatione IV. De carceribus subterraneis V. De invocatione sanctorum VI. De coena Domini A végén: „Dictando Finitur Ao. 1643. 15. Octob.”

(4) pp. 151‒170. Gymnasii theologici fasciculus secundus, in quo Labyrinthus Maeandris plenus hodiernae Calvinianae ecclesiae revelatur. Adornatus per Johannem Kuzeram, rectorem gymnasii Rosenbergensis. Keretdíszes címlappal. Zacharias Clementis másolata. Fejezetcímek: I. De Scriptura Sacra II. De Deo

11 Johannes Gracza besztercebányai ev. iskolaigazgató nyomtatott disputációin (RMNy 2090, 2091, 2267, 2290) kívül két további, 1647-ben elnökletével tartott vita irata kéziratban maradt ránk. (Bu-dapest, Egyetemi Könyvtár, A 37. – Vö. RMNy App. 191.) Az egyiket Paulus BELLOBRADENUS (Quastio theologica, Quis est Deus? […] in gymnasio Novisoliensi […] anno 1647. die […] mensis Octob.), a másikat Stephanus GORKOCZI (Controversia IV. De Paradiso […] Novisolii die 4. et 5. Novem. Anno 1647) védte. A kéziratra Heltai János hívta fel figyelmemet. Johannes Gracza és Ján Kučera kortársak voltak és hasonló körülmények között tevékenykedtek.


159

III. De Christo IV. De praedestinatione V. De baptismo VI. De coena Domini A végén: „Dictando Finitur Ao. 1643. 15. Octob.”

(5) pp. 171‒179. Gymnasii theologici fasciculus tertius, in quo Labyrinthus Maeandris plenus hodiernae Photinianae ecclesiae revelatur per Johannem Kuzeram, tunc gymansii Rosenbergensis directorem supremum.

Keretdíszes címlappal, de ugyanazon a lapon található a Praeloquium is. Zacharias Clementis másolata.

Fejezetcímek: I. De Scriptura Sacra II. De Deo III. De Christo IV. De poenitentia A végén: „Hic finem imposuerat Dominus Kuzera, fasciculis suis, quamquis propo-

suerat iisdem, ceu filo Ariadneo, lectores suos expedire ex labyrintheis errori-bus, insuper Weigeliannorum, Anabaptistarum, Arminianorum, Judaeorum, Turcarum. Deo tamen secus placuerat!”

(6) pp. 181‒419.

In Instututiones catecheticas D. Conradi Dieterici etc. Annotationes utilissimae. Excerptae Rosemonti ex publicis praelectionibus Cl. Viri Johannis Kuzerae, gymnasii ejusdem supremi rectoris, propositae Anno 1642[‒1644].

Keretdíszes címlappal. Zacharias Clementis másolata. A végén: „Continuaverat Dominus Kuzera Rosebergae has annotationes Anno 1644.

26. Martii. / Ego vero scriptione Anno 1669. 27. Nov. / Zacharias Clementis t[unc] t[emporis] Borbovicz. Ecclesiae Minister.”

(7) pp. 419‒452. Consilium quomodo universa Papismi armatura prudenter sit diripienda authore Johanne Kuzera p[ro] t[empore] gymnasii Ilieshaziani, quod Rosebergae est, rectore.

Dedicatoria […] Petro Smrecani. Zacharias Clementis másolta az RMNy 2120. sz. műről. [Töredék ismert a nyom-

tatványból, a teljes szöveget megőrizte az Evangélikus Országos Levéltárban ta-lálható másolat (Arch. Gen. Eccl. V. 64.).

p. 451: „Hoc Consilium Kuzerianum ego Zacharias Clementis, privatis horis, priva-tus officio ecclesiastico Bobrovicensi, apud vicinos Generosae Dominae Bar-barae Pongracz etc. derelictae Michaelis Báán, descripsi, continuavique ipso Sacro Paschali, horis matutinis, Anno 1673.

NB. Consilium hocce B. Kuzerae integre inscripsit D. Johannes Adamus Scher-zet, SS. Theologiae doctor et Acad. Lipsien. P. P. Superattendens. In Anti-Bellarmini Disp. I. thesi[?]. 3. (Editus Liber Lipsiae 1681. in 4to.) In quo haec seq. Addita sunt: […].”

(8) pp. 455‒484.

Quaesitum primum: Utrum nullae S. Patriarcharum, et fidelium, Vs Ti resurrectionem et defensum ad inferos: vel vero, omnes animae S. Fidelium Vs Ti, fuerint in coelo?

[A margón feljegyzés:] Eliae Parschitii authoris αυτογραφον.


160

Quaesitum secundum: An animae trium a Christo resuscitatorum fuerint in coelo, vel in inferno, aut tertio aliquo intermedio loco, corporibus interim quiescentibus in et super terram?

Quaesitum tertium? An animae infantium sine baptismo decedentium a facie Dei statuque beatorum excludantur, seu salventur?

Quaesitum quartum: An papistae qua papistae salventur, vel in totum damnetur? Quaesitum quintum: Utrum papistica, vel Calvinistica et Evengelica, vel vero sola Evangelica Ecclesia

sit una, vera, sancta, Catholica et Apostolica Christi Ecclesia? Quaesitum sextum: An quilibet in sua religione Deo placere, aeternumque salvari possit? Quaesitum septimum: An a condito Mundo semper una, vera fides fuerit, per quam credentes sunt

salvati?

(9) pp. 487‒498. In nomine Domini […] Sapientissimi et Veracissimi Testatoris! Responsurus ad Schediasma praefatum proponam I. Thesis examinationem. 1. Thesin bonus ille

Dominus Barson ita proponit […] A végén: „Habes argumentorum pondera non e cerebro nata, sed verbo Dei

imprimis deprompta. Si diligenter non ex praeconcepta opinione legeris, exponderis, cognosces veritatem Deus interea cor tuum illuminet!”

(10) pp. 501‒525.

Examen malae causae quam malus advocatus exposuit sine nomine de definitione Lutherae Ecclesiae publicae ventilationi expositum in Gymnasio Rosebergensi a Comite Georgio Illiesházi perpetuo a Trenschin.

[A margón:] NB. αυτογραφον ipsius Domini Comitis, nempe manu scriptum et per Dominum Johannem Kuzeram correctum.”

Th7 eses, nr. 1‒52.

(11) pp. 533‒540. Censura acatholici sacerdotii quod adversus legitimam Lutheri et Lutheranorum ministrorum vocationem proiecit in medium Tacitus Malevolus.

„Proloquium. Prodiit in lucem Anno proxime elapso 1642 loco Rubei Paschatis ovi, Veritatis ama-

toribus oblatum […]” [A végén:] „Et hoc est examen acatholici sacerdotii, quo Jesuita Tacitus, Lutheranae

Ecclesiae ministros in meros convertere voluit laicos!”

(12) pp. 541‒544. Generoso Domino Petro Smreczanj. […] Quaestio: An minister Ecclesiae Orthodoxae, salva et illaesa conscientia, possit ac debeat ad sacramentum Papismi admittere pro teste seu compatre vel commatre, diversae religionis hominem, praesertim vero blasphemum, pertinacem et insanabilem, sive ille sit Papista, sive Calvinista, sive aliquis?

[A végén:] „Anno 1647. Vestrae Generosae Dominationis Cliens G[eorgius] St[rano-vius] [tunc tempore Pastor Ecclesiae Waecensis]. [A nevet valószínűleg 18. századi kéz oldotta fel.]

*

Ján Kučera néhány kéziratos művét tartalmazza a Gömöri Múzeum egy másik kolligátuma is. Jelzete: 9571 GM. Ennek elején 17. századi grammatikai és retori-


161

kai kéziratok találhatók. A kolligátum első tagja 1668-ból származik. A harmadik a 18. századkkk elején Mártonffy István rozsnyói (berzétei) kántoré volt. („Legitima possessio Stephani Martonffy in tempus reditus Martini Regis”). Ennek címe: Praeceptorum Rhetoricorum Phil[ippi] Melan[chthonis] L. Lossii Selectorum explicatio tradita in schola Teutupronensi 6. 7bris Anno 1623. Következik: Praeceptorum Dialecticorum Lucae Lossii Brevis et succincta explicatrio […].

(5) Gymnasii theologici fasciculus primus, in quo Labyrinthus Maeandris plenus hodiernae Romanae Ecclesiae compendiose revelatur per Johannem Kuzera.

[A felső jobb margón:] […..?] MDCXLV[?] Junii Roseberg. Ez a másolat szövegében és a margóra írt jegyzetekkel kissé terjedelmesebb, mint a

9565 GM jelzetű. A közös szöveg egyező. A másolás (jegyzetelés?) dátuma is elté-rő: itt 1645 (ha a margón szöveget is ért a vágás, 1646, 1647 is lehet), a fentebb ismertetettben 1643.

(6) pp. 151‒170. Gymnasii theologici secundus fasciculus, in quo Labyrinthus Maeandrus plenus hodiernae Calvinianae

ecclesiae revelatur. Adornatus per Johannem Kuzeram, rectorem Gymnasii Rosenbergensis. A fentivel azonos kéz, a harmadik fasciculus írása már nem is új lapon kezdődik.

Gymnasii theologici fasciculus tertius, in quo Labyrinthus Maeandrus plenus hodiernae Photinianae ecclesiae compendiose revelatur per Johannem Kuzeram, tunc gymnasii Rosenbergensis directorem supremum.

Ebben a részben a 9565 GM jelzetű másolat a terjedelmesebb. Itt: IV. De Justifi-catione (egy fél lap után abbamarad a szöveg). Az első rész előszava után még nyolc fejezetből állt volna a mű, Clementis másolatában csak háromból. Clemen-tis a harmadik rész végén sorolja fel a többi tervezett fejezetet. (Lásd fentebb.)

A kötet további részében két, a margókon 1645-ös évszámmal jelölt kéziratot tartal-maz (Brevis totius Scripturae Sacrae historica instructio Christianis, imprimis theologiae consecratis pernecessaria, illetve: Distinctiones theologicae in articulos [… csonka], majd egy újabb kéz által másolt ecloga: Querela rusticorum contra milites insolentes). Hogy közü-lük a két vitairat Kučera műve vagy nem, alapos tartalmi vizsgálattal minden bi-zonnyal eldönthető lesz.



163

17. századi orációk és prédikációk Szent László királyról

A bécsi egyetemen nemes ifjak által elmondott és nyomtatásban megjelent latin orációk és néhány magyar nyelvű (elsősorban kéziratos) prédikáció együttes vizs-gálata alkalmas arra, hogy az orációk és prédikációk műfaji és gyakorlati jellegze-tességeiről és összefüggéseiről írjak. Az oráció a retorikai tanultságot bizonyító bemutató beszéd, a prédikáció Isten igéjének közvetítése. A különbségek akkor is feltűnőek, amikor azonos témáról, azonos forrásokból készül az oráció és a pré-dikáció.

Az orációk az elődök (elsősorban a klasszikus latin auktorok) beszédmódjának felhasználásával, a retorikai eszközök átvételével készültek. Ha a tanuló (gimnázi-umban, akadémiai tagozaton, egyetemen) orációt készített, akkor ezen eszközök felhasználása, variálása előírás volt számára. Szent Lászlóról írva orációt: korábbi történeti, irodalmi és más jellegű források szolgáltatják a beszéd tényanyagát, fik-tív elemek beépítésére nagyon kevés a lehetőség, a retorikai alakzatokban azonban felvonulhat az antik történeti és mitológiai kelléktár. A tények és a magyarázatok összeállítása lehetővé teszi, hogy a beszéd írójának aktuális, egyéni mondandója is megjelenjen benne.

Nézzük a prédikációk sajátosságait. A katolikus egyházi reformokat sürgető zsinatok (trienti, 1545‒1563; II. vatikáni, 1962‒1965) a prédikáció forrásául a Szentírást és a liturgiát jelölték meg. A 17. századi prédikációs gyakorlatban jel-lemző (szentekről szóló prédikációk esetében is), hogy a szentmisében elhangzó prédikáció a napi szentírási szakaszhoz kapcsolódik; a szentbeszédek tulajdon-képpen Szentírás-magyarázó homíliák. A prédikáló pap feladata Isten igéjének közvetítése. Az arisztotelészi beszélő, a beszéd tárgya és a hallgató hármasból a beszéd tárgya a fontos, Isten igéje. Mivel a hallgatókhoz a rendszeresen prédikáló papnak alkalmazkodnia kell, a mondandó adott, csak kevés egyéni tartalmi adalék épülhet be a beszédbe, ahol mindent a perikopa kifejtésének kell alárendelni.

Az orációk minősége az egyéni szónoki képességektől, a felkészülés alapos-ságától függ; a tanítás‒megindítás‒gyönyörködtetés közül a gyönyörködtetés, a beszélő tehetsége és tudása, a beszéd formai bravúrjai a fontosak. Ezzel ellentét-ben jó prédikációk esetében a tartalomra soha nem telepszenek rá a retorikai-


164

stilisztikai elemek. A 17. századi katolikus szónoklatokban a megindítás a fonto-sabb, a hatás érdekében azonban a gyönyörködtetésnek is szerep jutott, ezt azon-ban folyamatosan próbálták visszaszorítani.

Szószékről gyakran prédikáltak szentekről, vagy mondtak temetési beszédeket. Ilyenkor különböző mértékben szüremkedtek be a világi szónoklatnak tekinthető oráció elemei a szentbeszédekbe.

A ránk maradt Szent László-orációk esetében általában ismerjük a beszéd el-mondóját, de hogy a szerző és elmondó azonos-e, nem mindig tudjuk eldönteni. Csak akkor tekinthető egyértelműen a tanuló (aki lehet gimnazista, szeminarista, egyetemista) szerzőnek, auktornak, ha arra a beszéd címében utalás történik. Többnyire a tanár a szerző, vagy legalább kézvezető. Prédikációk esetében az útmutatók előírták a hallgatósághoz való alkalmazkodást, a gyakorlatban azonban az egyházi beszédek többsége mintakövető. Általában korábbi beszéd/beszédek kompilálásából állította össze prédikációját a szónokló pap.

Szent Lászlóról az alábbi bécsi orációk szövegét ismerjük a 17. századból: Év A beszéd elmondója A beszéd címében Szent Lászlóhoz

kapcsolt gondolat A dedikálás címzettje

1634 Zrínyi Miklós …sanctus inter coelites III. Ferdinánd

1646 Balassa Bálint Hungariae olim felicitas Lippay György

1648 Falusy Miklós Miles Marianus Nádasdy Ferenc

1649 Joa. Hier. Slavata Rex amabilis Guilelmus Slavata

1651 Bercsényi Miklós Rex vulgo Pius dictus III. Ferdinánd

1652 Schleger György László Rex admirabilis Pálffy Miklós

1653 Lippay György Rex dictus vulgo Pius Lipót főherceg

1654 Kéry János Rex thaumaturgus IV. Ferdinánd

1655 Hollovich Pál Primus I. Lipót

1656 Vinczi András … Regni sui anima I. Lipót

1657 Schmidt, Petrus Signifer pietatis Tobias Aug. Schmidt

1658 Hédervári Lőrinc Imre … invictissimus apostolici Regni Atlas

I. Lipót

1659 Csáky Péter … invictissimus apostolici Regni Rex pacificus

I. Lipót

1660 Bágyoni Benedek Rex Gloriosus Magger Andr. Bened.

1661 Mindszenti János Pro Regno animi Victor Pethő Zsigmond

1662 Zichy Pál Deo charus et populo ?


165

1663 Pahy László Bonum omen Eszterházy György

1664 Ordódi Ferenc Naturae et Gratiae prodigium ? 1665 Csáky László Princeps de Republ. meritissimus I. Lipót 1666 Mikulich Sándor Ignác Princeps Admirandus ? 1667 Pákay Ferenc Rex ter maximus Nádasdy Ferenc 1668 Jagachich Péter Ignác Rex Marianus ? 1669 Holló Zsigmond Xavér … magnae Hungariae dominae

Magnus et fidelis minister Pálffy Tamás

1670 Pataky János Gloria D. Ladislai regis Ungariae, duabus innixa columnis pietatis et fortitudinis

Rottal János

1671 Széchényi György Patroni regia virtus per fortunata pericula gloriose coruscans

Széchényi György

1672 Esterházy Miklós Antal Principis in Deum pietas et populi in principem amor, prima regnorum felicitas

I. Lipót

1673 Skerlecz Miklós Sanctitate et martiali trophaeo laudatissimus heros

I. Lipót

1674 Baranyai János György Vir a virtute divina et martiali I. Rákóczi Ferenc, Báthory Zsófia

1675 Lippay Miklós Ferd. Sol Hungariae I. Lipót 1676 Homonnai Drugeth

János Mirabilia mundi sive D. mirabilium operator

I. Lipót

1677 Nagy Zsigmond Vera bellici imperatoris imago Raym. Montecuccoli 1678 Pálffy János Ferdinánd David Hungariae… regali

fortitudine inclytus I. Lipót

1679 Sennyey Pankrácius Princeps pius I. Lipót 1680 Johann Wolffgang Rabl Divini amoris studiosus Princeps Joannes Petrus a

Välckeren 1681 Esterházy László Ignác Arcanum feliciter imperandi

consilium in Sacra Hungariae Corona

I. Lipót

1682 Joannes Fridericus Holtz Genuina regum idea Sobieski János 1683 Franciscus Carolus de

Grimus Colossus Ungariae Emericus [Sinelli] bécsi

püspök 1684 Sauer János Antal Victrix pietas Sebastianus bécsi skót

apát 1685 Joannes Christophorus

Vorster Christianae reipublicae Hercules Carolus de Belchamps

1686 Jo. Ant. Car. Strell Christianorum defensor, terror barbarorum

Maximilianus Guidobaldus

1687 Maholány Ignác Joseph Pannonius sive sanctus rex Ladislaus salvator

József főherceg

1688 Esterházy Mihály Regula regum amor et timor József király 1689 Esterházy Gábor Hungaria triumphans Esterházy Pál 1690 Csáky Imre … bis Rex, sive Hungariae et sui József király


166

moderator 1691 Fr. Wolffg. Plöckner Gladius Gedeonis Wolffg. Plöckner 1692 Jo. Sigism. Breiner Idea Militis Christiani Johann David Palmb 1693 Cetto, Ign. Franc. Xav. Victoriosa maiestas in ter primis

Hungariae regibus Kollonich Lipót

1694 Ad. Ign. Wolffg. Otzenassek

Triumphus regius in magno orbis gigante divo Hungariae rege Ladislao

Franc. Ant. de Buchan

1696 Bellavicz Gábor István Tribunal bellicum Kollonitz Ádám 1698 Erdődy György Lipót Felix bellator pro Deo et populpo 1699 Kálnoki Ádám Bellator pacificus I. József király,

Wilhelmina Amália királyné

1700 Maholány József Vindex pacis Hungaricae I. Lipót király, Eleonó-ra császárné

Az orációk nyelve az oktatás nyelvével azonos: latin. A bécsi egyetem magyar nációjának egy-egy hallhatója a pártfogó, Szent László ünnepén, június 27-én a Szent István dómban mondhatott beszédet.1 Az ünnepség résztvevői kaptak az önálló kiadványból. Az 1693-ban beszédet mondó Ignatius Franciscus Xaverius

1 Az utóbbi évtizedben e beszédeket gyakran vizsgálták már kutatók. Vö. MADAS Edit, Sermones de

Sancto Ladislao rege Hungariae: Középkori prédikációk Szent László királyról (Kétnyelvű kiadás), Debre-cen, Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológiai Tanszék, 2004 (Αγαθα, XV). – Erdődy György 1695-ben és Erdődy László Ádám 1698-ban elmondott beszédeiről: BUBRYÁK Orsolya, Az ősök tisztelete az Erdődy grófok mecénási programjában = Idővel paloták… Udvari kultúra a 16‒17. századi Magyarországon, szerk. G. ETÉNYI Nóra, HORN Ildikó, Budapest, Balassi, 2005, 549‒581. – Az Esterházy Pál nádor 4 fia által mondott (1672, 1681, 1688, 1689) beszédek-ről: SZÖRÉNYI László, A Bécsi Egyetem magyar nemzetének, azaz a natio Hungaricának a 17. században tartott, Szent László tiszteletére elmondott beszédei = In via eruditionis: Tanulmányok a 70 éves Imre Mihály tiszteletére, szerk. BITSKEY István, FAZAKAS Gergely Tamás, LUFFY Katalin, SZÁRAZ Orsolya, Deb-recen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016, 80‒89. – A beszédek retorikai felépítéséről, Ignatius Franciscus Xaverius Cetto gyűjteményes kiadásáról: ZAVARSKÝ, Svorad, Some Notes on I. F. X. Cetto’s Collection of Thirty-Nine Panegyrics on St. Ladislas (Vienna, 1655–1693) = Slovakia and Croatia, Historical Parallels and Connections (until 1780), ed. by Martin HOMZA, Ján LUKAČKA, Neven BUDAK, Bratislava, Zagreb, Filozofická fakulta Univerzity Komenského, Filozofski fakultet Vseučilišta u Zagrebu, 2013, 372–380. – A beszédek jellemzése, Kálnoki Ádám beszéde: PAPP Kinga, Szent László-napi beszédek a bécsi egyetemen és Kálnoki Ádám Bellator pacificusa = „…sok punctumocskáknak öszvekötöttt lánca avagy kötele”: A Res Litteraria Transylvaniae Vetus Irodalom- és Művelődéstörténeti Műhely fiatal kutatóinak tanulmányai, szerk. PAPP Kinga, Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Tár-saság, 2016, 175‒185.


167

Cetto gyűjteményében sajátjával együtt 39 tizenhetedik századi beszédet kiadott,2 azt a 39 éve Szent László napján megkoronázott Lipót királynak dedikálta.

A szakirodalomban immár egy évszázada hangsúlyozzák a Szent László-beszédek aktuális mondandóját. A szerzőség kérdését azonban csak a Zrínyi Mik-lós által 1634-ben elmondott beszéddel kapcsolatban vallatták.3 Hogy a 14 éves ifjú Zrínyi Miklós, vagy „kézvezetője” írta az 1634-ben elmondott beszédet, vita tárgyát képezi. Kulcsár Péter okfejtése alapján az újabb szakirodalom Zrínyit tartja szerzőnek.4 De például R. Várkonyi Ágnes Pázmány Pétertől származtatható olyan gondolatsort mutat ki a beszédből, amely túlmutat egy mégoly tehetséges 14 éves ifjú gondolatvilágán.5 Zrínyi Miklós műveinek újabb kiadásai saját műveként közlik a latin szöveget és annak fordítását, a 17. századi Szent László-beszédsorozat együttes tanulmányozása alapján azonban Zrínyi önálló szerzősége megkérdőjelezhető.

Az 1630-as évektől kezdve a natio Hungarica prokurátora és elöljárói tanácsa jelölte ki a beszédet mondó ifjút és tűzte ki a beszéd témáját. 1623-tól a bécsi egyetemen a teológiai és bölcseleti kar a jezsuiták kezében volt. Ha az ifjú „kézve-zetőjét” keressük, nem, vagy elsősorban nem a natio Hungarica egy évre válasz-tott prokurátorára kell figyelnünk, hanem az ifjú retorikaoktatójára, vagy más, esetleg a családdal kapcsolatban álló rendtagra. Barta István a bécsi Szent László-napi beszédek körüli reprezentációs eseményekről a natio Hungarica könyvére (Liber Nationis Hungaricae) támaszkodva alapos tanulmányt készített.6

2 Virtus coronata Divi Ladislai I. Hungariae Regis, Inclytae Nationis Hungaricae Tutelaris, triginta novem

orationibus panegyricis per annos XXXIX. in Basilica Divi Stephani Proto-Martyris Viennae celebrata ..., ed. Ignatius Franciscus Xaverius CETTO, Vindobonae, Andreas Heyinger, 1693, [4] fol., 532 p., [5] fol.

3 Először: FRAKNÓI Vilmos, Zrínyi Miklós a költő első irodalmi műve, Magyar Könyvszemle, 1917, 146‒150.

4 ZRÍNYI Miklós Prózai munkái, s. a. r., jegyz. KULCSÁR Péter, Budapest, Akadémiai, 2004 (Zrínyi Miklós Összes művei), érvek a szerzőség mellett: 46‒47, a beszéd latinul: 248‒259, magyar fordí-tásban: 359‒372.

5 R. VÁRKONYI Ágnes, A „királyi cédrus”: Zrínyi Miklós beszéde Szent Lászlóról = „Vállal magasb minde-neknél”: A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évfordulóján megtartott tudományos konferencia elő-adásai, szerk. MEDGYESY‒SCHMIKLI Norbert, SZÉKELY Zoltán, Győr, Győr‒Moson‒Sopron Me-gyei Múzeumok Igazgatósága, 2008 (Arrabona, 46/1; A Győr‒Moson‒Sopron Megyei Múzeu-mok közleményei), 93‒122, i. h. 108‒110.

6 BARTA István, Ungarn und die Wiener Universität des Jesuitenzeitalters = A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet évkönyve, VII, szerk. MISKOLCZY Gyula, Budapest, 1937, 113‒177.


168

A beszédek jellege korszakonként változott,7 azok a jezsuiták történelemfel-fogását tükrözik. Közös a beszédekben azok erős retorizáltsága. Gyakoriak a bibliai, antik történeti- és mitológiai előképek, a középkori legendából, krónikából és liturgikus szövegekből kiemelt toposzok beszéden belüli halmozása. Ezek bi-zonyítják a tanultságot, másrészt a jó hangzást, a hatásos elmondhatóságot.

A továbbiakban az 1672-ben Esterházy Miklós Antal által mondott beszéd-ről ejtek néhány szót, majd Skerlecz Miklós 1673-ban elhangzott beszédéről és az azt forrásul fölhasználó Liptay István prédikációjáról.

Szörényi László már felhívta a figyelmet arra, hogy az 1672-ben megjelent beszéd8 címlap és ajánlás nélkül jelent meg Ignatius Franciscus Xaverius Cetto 1693-as oráció-gyűjteményében.9 Szörényi szerint Esterházy Miklós Antal beszé-dében az Esterházy család programját, királlyal szembeni elvárását fogalmazta meg.

Vizsgálódásaim során váratlan fordulatot jelentett, hogy az Esterházy Miklós Antal által elmondott beszéd szó szerint megtalálható Johannes Foresius jezsuita atya 1679-ben megjelent azon orációi között, melyben különböző vallási, akadé-miai és társulati ünnepeken Nagyszombatban és Bécsben elhangzott beszédeit, köztük hat Szent Lászlóról szólót is közölt (1662‒1666, 1672), amelyek elhangoz-tak a natio Hungarica patrónus-ünnepén.10

Az orációk kezdőszavai Év önállóan Cettónál (1693) Foresiusnál (1679) … …………………………… ..…………………………. ……………………….

1655 Quem saepe vos quidem Quem saepe vos quidem 1656 Si quae aliquando Si quae aliquando 1657 Bene est, beate est Expugnor pene prius 1658 Felicissimum dicendi genus Felicissimum dicendi genus 1659 Tacete sanguinariae tumultuantis Tacete sanguinariae

tumultuantis

7 BARTA, Ungarn, (6. j.), 138‒140, stb.; R. VÁRKONYI, „A királyi cédrus”, (5. j.), 103; PAPP, Szent Lász-

ló-napi beszédek, (1. j.), 178‒180. 8 Principis in Deum pietas et populi in principem amor, prima regnorum felicitas annuis honoribus d. Ladislai regis

Hungariae, inclytae nationis Hungaricae patroni … repraesentata ab ... comite Nicolao Antonio ESTERHASI de Galantha ... rhetorices studioso, deferente r. p. Sigismundo Rukel e Soc. Iesu ..., Viennae, Joannes Bapt. Hacque, 1672, [6] fol.

9 Virtus coronata, (2. j.), 232‒242. 10 FORESIUS, Joannes, Allocutiones oratoriae, habitae in solennitatibus Christi, B. Virginis et Sanctorum,

aliisque Academicorum, ac Marianorum sodalium congressibus publicis, Viennae Austriae, Cosmerovius, 1679, [6], 687 p. A Szent Lászlóról szóló orációk: 560‒630 (nr. 50‒55).


169

1660 Nil est quod masculam virtutem Regale nobis aperitur 1661 Ad classicum, ad arma, ad

certamen Felicitas prima Regnorum

1662 √*11 Salve Austria Res humanas? Salve Austria

1663 Triumphantem (Pahy László beszéde)

Res humanas (!) Triumphantem

1664 √* Quem ad aras Quem ad aras 1665 Regum de Republica Regum de Republica Regum de Republica 1666 √* Triumphantem (Mikulich

Sándor Ignác beszédeként közli!)

1667 Gratulor tibi solennem Hodie, Magnifice Domine Rector

1668 √* Cujus hodie festivos 1669 Ladislaum Hungariae Regem Ladislaum Hungariae

Regem

1670 Quod felicissima Regum Quod felicissima Regum 1671 Si felicem nescio quis Si felicem nescio quis 1672 Duae res imperante Duae res imperante Duae res imperante 1673 Ut coeli inquilinum Etsi inter varios 1674 Vereor ne invanum Vereor ne invanum 1675 Quanquam plurima jam olim Quanquam plurima jam

olim

1676 Si quidquam est inter omnia Si quidquam est inter omnia 1677 Si quis perfectam nobis Si quis perfectam nobis 1678 Aemula praeclare gestorum virtus Aemula praeclare gestorum

virtus

Abban nincs okunk kételkedni, hogy tényleg Foresius a szerző. Beszédeinek kinyomtatására Nicolaus Avancinus tartományfőnök adott engedélyt. A rövid, olvasónak szóló köszöntésben orációírási instrukciókat olvashatunk. Például azt, hogy az orációban nem mondunk új dolgot, csak újra elmondjuk a már ismerte-ket. („ …non dicimus nova, sed noviter”.) Foresius szerzőségének kiderülte meg-erősíti azt a feltevést, hogy a bécsi Szent István-dómban elmondott Szent László napi beszédek folyamatosan tükrözik a jezsuiták uralkodóval szembeni elvárásait is. Újra kell gondolnunk a Szent Lászlóról szóló bécsi orációk szerzőségének kér-dését, mégpedig nem egyesével vizsgálva a beszédeket, hanem együttesen.

Fokozott óvatosságra int, hogy a Cetto által kiadott 39 beszéd közül több is akad, amelynek szövege és a jelzett évben önállóan megjelent oráció teljesen elté-

11 A *-gal jelölt években kiadott orációkat nem láttam.


170

rő, pedig adataik (év, a beszédet mondó személye, az elmondás helyszíne) egyezik. Fokozza a zavart, hogy az 1663-ban Pahy László által elmondott beszédet Cetto 1693-as gyűjteményében 1666-ban Mikulich Sándor Ignác által elmondott be-szédként közölte. A natio Hungarica kéziratos könyvéből dolgozó Barta István szerint 1663-ban Pahy László A Deo datus témáról mondott beszédet, 1666-ban Mikulich Sándor Ignác pedig Rex admirandus címmel. (Az 1666. évből az elmon-dáskor szétosztott beszédből nem találtam eddig példányt.) Pahy 1663-ban megje-lent orációjának címe: Bonum omen. A Cetto-kiadás 1663. évre szóló, Res humanas … kezdetű orációja megvan Foresiusnál is (52. beszéd), de még nem került ke-zembe az elmondás évében kinyomtatott szöveg. (1663-ban biztosan nem ez hangzott el.) Ebből a datálni nem tudott, Foresius által írt beszédből idézek egy Szent Lászlóhoz kapcsolt toposz-bokrot, mely látványossá tette a beszédet, segít-ve annak elmondását: „Dedit Hungariae Ladislaum Dei providentia… Dedit Atlantem… Dedit Herculem… Dedit colossum… Dedit emblema…”12

Nemrég egy jó tollú 17. századi szerzővel sikerült növelnem a Régi magyarorszá-gi szerzők névsorát.13 Liptay István az 1680-as évek végén a Nógrád megyei Ecseken volt plébános. Magyar nyelvű prédikációinak hangzatos nyelvéről nem-rég már beszámoltam.14 Prédikációs kötetében maradt ránk a ma legkorábbról ismert vízkereszti (betlehemes) játék. Szent László-napi prédikációjának15 forrásai között kimutatható egy Bécsben kiadott oráció.

A prédikálás (néhány kivételes esettől eltekintve) anyanyelven történt. Ha a pap magyarországi szentről, például Szent Lászlóról prédikált, felkészüléskor az általában használt külföldi mintaprédikációs kötetek nem nyújtottak elég támaszt. Ilyenkor a liturgikus könyvekben (misekönyv, breviárium) és a szent típusának megfelelő prédikációkban (pl. szűzről, vértanúról, stb.) könnyen találhatott az ünnephez illő nyersanyagot. Felsőbb tanulmányokat végzetteknél krónikáink (Thuróczy János, Antonio Bonfini) Szent Lászlóra vonatkozó történeteinek isme-

12 FORESIUS, Allocutiones, (10. j.), 586 (nr. 52); CETTO, Virtus coronata, (2. j.), 92‒93 (1663-nál, orator

nincs, procurator: Tobias Charchelius) 13 WIX Györgyné, P. VÁSÁRHELYI Judit, Régi magyarországi szerzők, I, A kezdetektől 1700-ig, Budapest,

Országos Széchényi Könyvtár, 2007. 14 SZELESTEI N. László, István prédikációi (1680-as évek‒1694 előtt). Elhangzott az I. Scriptorium konfe-

rencián, Vác, 2017. május 11–12. (Sajtó alatt.) 15 Vác, Egyházmegyei Könyvtár, 705.240, I/78‒87.


171

rete is jogosan feltételezhető. A koraújkori prédikációk „tényanyaga” a középkori liturgikus szövegekben, prédikációkban, krónikában olvashatóval azonos. Szent László király esetében bizonyára az évente nagy nyilvánosság előtt elmondott orációk hatásával is számolhatunk, hiszen a beszéd elmondásakor az akkorra ki-nyomtatott szöveget a jelenlévők (a szent király ünneplésére meghívottak) meg-kapták. Bennük a már ismert szónoki fogások mellett új Szent Lászlóra vonatko-zó hasonlatok, jelzőbokrok, bibliai és történeti előképek, allegorikus párhuzamok jelentek meg. A prédikációk által közvetített történetszemlélet hatásával szintén számolhatunk.16

17. századi prédikációkban több példa akad arra is, hogy a mintakövetés ha-sonlóság alapján készült, pl. perikopa-azonosság; Szent László esetében a katona-szentekről (Szent Márton, Szent György) szóló beszédekből.17 Megemlíthetjük, hogy Pázmány Péter Szent Márton prédikációjából (Szent Lászlóról nem maradt ránk prédikációja) Illyés András három Szent László-beszédet tett közzé.18 Egy ferences szerző által az 1631-ben leírt beszéd előtt Szent László nevét 1634-ben ezért lehetett Szent Mártonra javítani.19 Párhuzamos jelenség: a szentek ünneplé-séhez a róluk szóló népénekeknek háttérbe szorulása után az ún. közös énekeket használták.20 (Pl. Egy dicső hitvalló magasztalására → Szent Márton püspöknek magaszta-lására, Szent László királynak magasztalására.)

16 A szerteágazó források feltérképezése bizonyára az eddigieknél árnyaltabb megítélést tesz lehető-

vé. Vö. „A korszak katolikus történelemszemléletét elsősorban a jezsuita Tarnóczy István (1626–1689) Rex Admirabilis, sive vita Sancti Ladislai (Bécs, 1681) című 50 verses elogiuma és a szintén je-zsuita Hevenesi Gábor (1656–1715) Ungariae sanctitatis indicia – Régi magyar szentség (Nagyszombat, 1692, 1695) című képes életrajzgyűjteménye határozta meg.” MEDGYESY S. Norbert, Szent László király alakja a magyarországi barokk irodalomban = Szent király, lovagkirály: A Szent László-herma és a koponyaereklye vizsgálatai, szerk. KRISTÓF Lilla Alida, LUKÁCSI Zoltán, PATONAY Lajos, Győr, Győri Hittudományi Főiskola, 2017, 42‒69. I. h.: 67.

17 István Szent Györgyről írt prédikációja is példa erre: „Contio pro festo S. Georgii Martyris, et applicari potest pro quocunque Martyre” (II/p. 14. Liptay prédikációs kötete az eredeti lapszámo-zás szerint két kötetből állt, erre utal a római szám).

18 MACZÁK Ibolya, Elorzott szavak: Szövegalkotás 17‒18. századi prédikációkban, [Szigetmonostor], WZ Könyvek, 2010 (A források tükrében), 53‒63.

19 Budapesti Egyetemi Könyvtár, A 160, ff. 389‒389v: Pro festo <S. Ladislai Regis Anni> et S. Martini Episcopi 163<1>4. F. B. F.

20 SZELESTEI N. László, Barokk prédikációk és népénekek Szent Márton püspökről, Budapest, MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2016 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtör-téneti források, 5), 17.


172

Káldi Márton három magyar nyelvű, Szent Lászlóról az 1620-as években leírt beszéde kéziratban maradt,21 nem találtam adatot arra, hogy használták volna. 1650 körülről Szent László ünnepére latinul megírt/kompilált perikopa-magyarázat maradt ránk a Legyenek felövedzve a ti ágyékitok kezdetű bibliai szakasz-ról, benne Szent Lászlóról név szerint nincsen említés. A beszéd a Pozsony vár-megyei Dénesden magyarul hangzott el Szent László napján, elmondásakor bizo-nyára szó esett a szent királyról is, ez a korban a beszéd végén szokott lenni, il-leszkedve a perikopáról elhangzottakhoz, rövid összefoglalás formájában.22 A szentekről szóló prédikálás akkor felelt meg a követelményeknek, ha a Trienti Zsinat előírásai szerint nem pusztán a szent életéről volt szó benne, hanem a szent életének eseményeit, jellemző tulajdonságait a prédikáló pap egybeépítette a szentmisében felolvasott szentírási részlet mondandójával.

Ismerkedjünk meg Liptay István Szent László-napra írt prédikációjával. (Az 1680-as években vagyunk.)

A beszéd fejezetei: Témakijelölés és bevezető fejezet:

Boldog az a szolga, akit, midőn az ő ura eljövend etc. Lk. 17.

Az idő jó kihasználásáról, ókori és bibliai példák. „A vigyázás nem egyéb, mint jóságos cselekedetekben való foglalatosság és istenes élet. Világos és fényes tüköre vala e lelki vigyázásnak hazánk édes istápja, Magyarország iste-nes királya, dicsőséges Szent László, aki Üdvözítőnk ezen mondását úgy szívébe oltotta, hogy életének minden punctumát, minden folyamatját úgy rendelte…”

1. A bölcs doktorok dicsérik azt a földet, melynek királya erkölcsében és magaviselésében nemes. „…a mai evangéliummal áldottnak és boldognak mondom azt az országot, kinek királya… jó erkölcsű… vigyázó istenes életű… minden ellenségit megrontja…” Bibliai példa az Amaleket legyőző Mózes.

2. „Ilyen vala édes hazánknak, az apostoli Magyar Országnak egyik oszlopa, istáp-ja, az igaz hitnek győzedelmes bajnoka, dicsőséges Szent László király…” Né-mely győzedelmi: a kunok elfoglalták Erdélyt, majd Magyarország ellen vonul-tak. „Magyar Ország erős bajnokja” legyőzte őket, de megtiltotta a mészárlást.

3. „De vajon megszűnt-é ezen csapás után az ellenség?” A Kunság fejedelme támadott, László viadalra hívta, legyőzte… Örült a magyar nemzet, nem így az

21 Budapesti Egyetemi Könyvtár, A 159. „Fuit dilatata in Dienesd in Festo S. Ladislai Regis et

Confessoris.” 22 Uo., A 162, Pozsony, 1650, f. 23‒24.


173

irigy Salamon, aki László ellen vonult. László legyőzhette volna, de „Üdvö-zítőnk szavát eszébe forgatván itt is”, életétől meg nem fosztotta, elbocsátotta. Egyéb viadaljairól a zsákmányolt és felfüggesztett fegyverek szólnak. „Ó szerencsés vitéz, ó Isten dicsőségének erős bajnokja, Magyar Országnak, az igaz hitnek gyönyörű istápja, dicsőséges Szent László! De vajon minek tulajdonítsam én ennek az triumfusit, ennyi győzedelmit? Ha erősségének tulajdonítom, nem vétek; ha vitézségének, magok mutatják a triumfusok; ha bölcsességének, igen helyesen mondom; de magadra hagyom, Keresztyén Lélek.

4. Tudom, hogy azt mondod, hogy nem másnak, hanem a lelki vigyázásnak, az istenes életnek” – „a mai evangélium szerént Beati sunt servi illi, azt mondod, hogy aki azt tagadná, az eget a naptul, a napot világjátul, a tüzet melegségétül fosztaná meg.” Csodák bizonyítják ezt, a sorrendre érdemes figyelnünk:

– tűz (a szarvas két szarva közt égő szövétnek) – víz (kősziklából vízfakasztás: lándzsával, másutt lova lábával) – földi állatok szolgálatja (seregének élelem) – kövek (Szent László pénze) – a levegő ég (kiben felemelkedett) – a mennyég („győzelmében segedelem és segedelem szemlélő an-

gyalok”) – a szegények („kik az ő nagy adakozásáért Rex misericordiae, Pater

pauperum, sőt nem királynak, hanem édes atyjoknak hítták”)

„De hogy mi üresen és semmi gyümölccsel ne hallgassuk ezen királynak dicséretét, hozzátok fordítom szavamat, Keresztyének, halljátok, mit mond e mai evangéliomban édes Üdvözítőnk. Vigilate…” Ismét bibliai példák. Szent László, miként Szent Pál, a jó harcot megharcolta, „az ő méltóságos király tisz-tit Isten dicsőségére viselvén istenes életben s lelki vigyázásban foglalván magát…”

5. Ima, kérés: („hogy követőid lehessünk vigyázásban, istenes életben”).

Ha megfigyeljük a beszéd egyes részeiből összeálló egységet, a fejezetek össze-kapcsolását, a kitűzött téma folytonos visszatérését, a szónok közönséghez fordu-lását, a nyelvi megfogalmazás minőségét, megállapíthatjuk, hogy jól összeállított,


174

egységes fogalmazású beszéd került kezünkbe. A bibliai és a Szent Lászlóra vo-natkozó részek összeillesztettek, az élettörténet elemei és a retorikai elemek nem uralkodnak el a beszédben, a prédikáció nem lesz oráció.

E beszédhez nehéz volt a kompiláció alapjául szolgáló forrást találnom. A be-széd egyes elemei legendákban,23 népénekekben,24 világi történeti és költői mű-vekben25 előfordulnak, de azok egyike sem közvetlen forrás. Tarnóczy István 1681-ben 50 elogiumban írta le Szent László életét.26 Nádszegen Liptaynak plébá-nos elődje volt Illyés István, aki 1708-ban két magyar nyelvű prédikációt is közzé-tett Szent Lászlóról. Ezek a beszédek inkább tudós értekezések, miként azt a címlapon jelezte Illyés, kiadásra előkészítve ellátta azokat idézetekkel, hivatkozá-sokkal.27 Forrásai között Illyés hivatkozott a bécsi egyetemen a natio Hungarica patrónusünnepén évenként latinul elhangzott és kinyomtatott Szent László napi orációkra, amelyekről fentebb volt szó.28

1673-ban Bécsben Skerlecz Miklós (a zágrábi káptalan Bécsben tanuló alumnusa) beszédét a natio Hungarica kéziratos könyve megdicsérte.29 Ez az orá-ció Liptay számára forrásként szolgálhatott, de önállóságának itt jóval nagyobb szerep jutott, mint más, latin mintaprédikációt követő beszédeiben.30 Az önálló kiadvány, amely Szent Lászlóról 11 jelzős kapcsolatból álló felsorolással (toposz-

23 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum, ed. Emericus

SZENTPÉTERY, Budapest, 1938, II/507‒527; SZELESTEI N. László, A Szent László-legenda szövegha-gyományozódásáról (Ismeretlen legendaváltozat), Magyar Könyvszemle, 1984/3, 176‒203.

24 Vö. MEDGYESY‒SCHMIKLI Norbert, Szent László király alakja az 1651 és 1845 között keletkezett kéziratos és nyomtatott énekeskönyvekben = „Vállal magasb mindeneknél”, (5. j), 193‒226.

25 THURÓCZY, Johannes, Chronica Hungarorum, Augsburg, 1488; Brno, 1488; Frankfurt, 1600. A kunok második betöréséhez, ha nem is közvetlen, de forrás lehetett Thuróczy krónikája. – BON-

FINI, Antonio, Rerum Hungaricarum decades… Dec. II. lib. IV. 26 TARNÓCZY, Stephanus, Rex admirabilis sive vita S. Ladislai regis Hungariae historico-politica ad

Christianam eruditionem elogiis theo-politicis illustrata, Viennae, 1681; 16832. (RMK III 3098, 3239.) Az elogiumok ismertetése: KÓNYA Franciska, Tarnóczy István és a kora újkori meditációs irodalom, Kolozs-vár, Egyetemi Műhely, 2015 (Doktori dolgozatok), 60‒68.

27 ILLYÉS István, Sertum sanctorum: A dicsőült szentek dicsíretinek jó illatú virágiból kötött koszorú, I–II, Nagyszombat, 1708, RMK I. 1755, tom. I. 252‒267. A címlapon: „Élő nyelvi prédikálása után rendbe vett, helyesleg bévített és írásban kiadott.”

28 Uo., 252. Illyés így hivatkozik rájuk: In panegyricis annuis Viennensibus. 29 BARTA, Ungarn, (6. j.), 137. – (A fentebb már említett Cetto-féle, 1693-ban kiadott oráció-

gyűjteményben ettől eltérő szöveg áll Skerlecz neve alatt.) 30 Calamatus prédikációjának tolmácsolásáról lásd a 14. jegyzetben idézett tanulmányt.


175

bokorral) kezdődik,31 végig az orációk jellegzetességeit viseli magán. Hogy Liptay ezen oráció ismeretében készíthette prédikációját, és nem közös forrásból származ-nak a világi beszéd és a prédikáció közös részletei, az összefüggések lineáris egymá-sutánja is erősíti. Egy példa:

Skerlecz Miklós, 1673

Liptay István

… Ladislaus satellitibus suis mortem tantum barbaris inferentibus dixisse fertur: Servate has breves hostilium corporum reliquias, fugientem capite multitudinem, ut si forte ad orthodoxam fidem animum advertere voluerit, Dei populum amplificemus. O verba Catholico et sanctissimo Rege digna, quin immo verba dignissima, quae inscribantur non silici, quem gutta cavat, non marmori, quem aetas proterit, non adamanti, qui cedit sanguini, non ferro, quod igne liqua-tur, sed caelo ipsi, ex quo pro immortali Ladislai gloria ab universis creaturis legi possint et cele-brari.

… az istenes életű király megkönyörülvén az ellenségén, azt kezdé kiáltani: Szűnjetek a fegy-verrel való bajvívástul, hanem fogjátok elevenen az ellenséget, talám Isten kegyelmébül a keresz-tyén igaz hitre megteréthetjük. Ó istenes életű, királyhoz illendő szózat, méltó volna bizonyára ezen szókat nem márványkőre metszeni, melyet az esőcseppek megliggatnak, nem gyémántra, mely a vérnek enged; nem vasra, acélra, melyet a tűz megemészt, hanem magára az égre felírni arany betűkkel, melyen olvashatná minden lélek ezen királynak dicsőségét és űtet dicsőíthetné.

Az oráció és a prédikáció felismerhetően közös pontjain az oráció retorikai alakzatai általában megritkulnak, az idézett szöveg párhuzamai közül csak egy maradt a prédikációban.

Quem video? Regem inter proceres, sanctum in aula, Martem in sago, Divum in toga, terrorem in campo, amorem in Urbe, Davidem in templis, Salomonem in consiliis, Constantinum in acie, Justinianum in foro. Cerno inquam Justinianum in foro… Quem video: Constantinum in acie…

Ez volt bizony amaz erős Constantinus Magnus, aki soha úgy a tábora népét ellenség ellen ki nem vitte…

László és Salamon viszályában az orációban megjelenthettek a képzés folyamán bemutató beszédet tartó ifjú retorikai és ókortörténeti, másutt mitológiai ismeretei-nek bizonyítékaként olyan hasonlítás-sorok, amelyek prédikációba nem férnek bele.

Quis Ladislaus? excedens fidelitate Fabricios, continentia Turnos, fidelitate Pompejos. Quis Ladislaus? Superans frugilitate Pisones, sapientia Laelios, pietate Metellos.

31 Ut Coeli inquilinum, fidei colossum, commilitonem Angelorum, terrorem hostium, amorem ur-

bium, orbis miraculum, Oraculum sapientiae, Victorem gloriosissimum, microcosmum sanctitatis, ducem denique tuum (felix Pannonia) Regem et Antesignanum[!] D. inquam Ladislaum…


176

Az ilyenfajta, gyakran ritmikusságot biztosító felsorolások Liptay István ma-gyar nyelvű prédikációban is megtalálhatóak, de csak az erkölcsi mondandó hang-súlyozása érdekében. Erre a csodafelsorolásnál már említett példát idézem:

„Tudom, hogy azt mondod, hogy nem másnak, hanem a lelki vigyázásnak, az istenes életnek méltó tulajdonítani e mái evangélium szerént: Beati sunt servi illi, azt mondod, hogy aki azt ta-gadná, az eget a naptul, a napot világjátul, a tüzet melegjétül fosztaná meg. Megbizonyították ezt sok csudák, megbizonyította ezt a tűz, midőn a Boldogságos Szűz Mária templomában ment volna egykor a mezőn éjszaka, hogy el ne téve-lyedne, egy szarvasnak a két szarva égő szövét-nek gyanánt világosíta neki a templomig. Bizo-nyította a víz, midőn a szomjú és ellankadt vité-zinek, mint régen Mojzes az Izrael fiainak a pusztában, nem vesszővel ugyan, hanem kopjá-val, az erős kősziklábul vizet és forráskutat ereszte. Másutt ismég a lova lábával forrás-kutat csinála. Bizonyította a földi élő állatoknak szolgálatja, midőn a hadban lévő népnek éhezé-sekben az ő könyörgésére sereggel jöttek a vadak és a barmok. Bizonyították a kövek, amidőn a tatártul elhintett pénzt, hogy a táborát megver-hesse, kövekké változtatta. Megbizonyította a le-vegő ég, kiben gyakorta napjában felemeltetett dicső Szent László. Bizonyította a mennyég, aki az ő hadakozásiban segétő és segedelem szemlé-lő angyalokat ada Szent Lászlónak. Bizonyították a szegények, kik az ő adakozásáért Rex misericor-diae, Pater pauperum, sőt nem királynak, hanem édes atyjoknak hítták…”

Liptay prédikációjában több olyan elem szerepel (például Szent László két párbaja), amelyek érdekes adalékok a Szent László-hagyomány, a Szent László-tisztelet történetéhez. (Érdemes megjegyeznünk, hogy Palócországban hangozha-tott el az elemzett szentbeszéd.) 32

A korai Szent Lászlóról szóló liturgikus forrásokról Mezey László megállapítá-sa: Bár a szép attributumokat Szent László inkább tetteivel érdemelte ki, mintsem 32 Némethy Lajos szerint Liptay István Ságújfalun lakott, mikor karancssági plébános volt. (Series

parochiarum et parochorum archidioecesis Strigoniensis ab antiquissimis temporibus usque annum 1894, Strigonium, 1894, 746, 124, 170, 309.) Bizonyára összefüggésbe hozható Liptay István Szent Lász-lóról szóló beszéde és a palóc vidéken máig elterjedt Szent László tisztelet. Vö. LENGYEL Ágnes, LIMBACHER Gábor, Szent László-tisztelet a Palócföldön = „Vállal magasb mindeneknél”, (5. j.), 281‒318.


177

erényeivel, mégis inkább uralkodói egyénisége, erényei és nem cselekedetei jelen-nek meg irodalmi ábrázolásában.33 „A harcos és mindig győzedelmes vezér, aki-nek az alakját a népi emlékezet inkább megőrizte, a szekvenciát kivéve, nagyobb részletes bemutatáshoz nem jut.”34 Liptay prédikációjában a bibliai mondandóval egybeszőve olvashatjuk (néha meghúzva) az oráció Szent László életéből vett eseményeket és erényeket. Erre különösen azért kell felfigyelnünk, mert ez a fajta egybehangoltság nem általános szentekről szóló prédikációinkban.

33 MEZEY László, Athleta patriae: Szent László legkorábbi irodalmi ábrázolásának alakulása = Athleta

patriae: Tanulmányok Szent László történetéhez, szerk. MEZEY László, Budapest, Szent István Társulat, 1980 (Hungaria sacra, 1), 119‒55, i. h. 22.

34 Uo., 46.



179

Versírási gyakorlatok Lestináról 1710–1711-ből

17. századi felföldi evangélikus iskoláinkban az oktatás magas színvonalon folyt. A század első feléből és közepéről bőségesen maradtak ránk olyan nyomtatott és kéziratos vallási vitairatok, melyek a gimnáziumi oktatás során keletkeztek. Főleg a tehetősebb nemes ifjakat igyekeztek felkészíteni arra, hogy az ellenreformációs nyomásra se adják fel hitüket, maradjanak az ágostai hitelvek mellett. A katolikus fél vezetői (pl. Pázmány Péter) elsősorban a főurak áttérítésére törekedtek. A birtokaikon élők a kegyúri jognak engedve követték uruk vallását. Egyre több iskola került katolikusok kezébe. A bécsi udvar által biztosított anyagi és előmene-teli lehetőségek támogatták a katolikusok érvelését. Megszűnt például az egykori Thurzó-birtokokon a biccsei gimnázium (Esterházy Miklós nádor lett ott a kegy-úr), az 1660-as években Illésházy Gábor katolizálásával a rózsahegyi is.

A döntő fordulatot az 1670-es évek (a gyászévtized) eseményei jelentették. El-üldözték az evangélikus papokat és iskolamestereket. Az üldözés idején Lestinán Jacobus Zmeskál birtokára fogadott menekülő papokat.1 Matthias Petrovitzius (Petrovics) is köztük volt, akit 1683-ban, a Thököly-felkelés idején Kubinba hív-tak; de 1686-ban onnan távoznia kellett. 1703-ban szintén beiktatták Kubinba, ekkor 1709-ig tartózkodhatott ott. A közeli, kicsike árvai faluban, Lestinán, amely artikuláris hely lett a soproni országgyűlést követően, tarthattak fenn iskolát az evangélikusok. Ugyanúgy, ahogy a szomszédos Liptó vármegyében Nagypalu-gyán. Zacharias Petrovitziust, Matthias Petrovitzius egyik fiát, aki Johannes Rezik ajánlásával érkezett ide Eperjesről, mind a két hely iskolamesterei közt említik. Ismert 1712-ben tartott logika-előadásainak jegyzete.2 1713-ban Lestinán atyja utódaként lett lelkész, az ő helyére pedig testvére, Elias lépett.3 Anyjuk a Clementis családból származott. Nem érdektelen, hogy a Gömöri Múzeum régi kéziratainak egy részét Zacharias Clementis, mint elűzött lelkész, szintén Árva

1 KLANITZA, Martinus, Fata Augustanae Confessionis Evangelicorum, ed. Andreas FABÓ, Pest, 1865, 89. 2 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 647. 3 Ján REZIK, Samuel MATTHAEIDES, Gymnaziológia: Dejiny Gymnázií na Slovensku, Bratislava,

Slovenské pedagogické nakladateľstvo, 1971, 530.

Versírási gyakorlatok Lestináról 1710‒1711-ből

180

vármegyében, özvegy Baan Mihályné (Barbara Pongrácz) házában, 1673-ban má-solta.4

A Gömöri Múzeum 9544 GM jelzetű kézirata 1710–1711-ben keletkezett a lestinai iskolában. A kötetből tanulmányozható a korabeli evangélikus gimnáziumi verstanítás gyakorlata. A versek többször is megőrizték konkrétságukat, nem mindig tüntették el belőlük a neveket. Segítségükkel az iskola környezetéről, a század közepén még gyakorlati célú hitvitázást középpontba állító iskolatípus funkcióváltozásáról is új adatokkal bővülnek ismereteink.

A magyarországi, 16–18. századi irodalomelméleti oktatás segédkönyveit Bán Imre vette számba,5 majd Kecskeméti Gábor6 és Bartók István7 foglalkozott rész-letesen a 17. századi irodalomelmélettel, irodalmi gondolkodással. Az elméleti kézikönyvekhez csatolva, néha önálló kötetben, elméletet illusztráló szöveggyűj-teményt, gyakorlati útmutatót is adtak a tanulók kezébe. Különösen érdekesek azok a kéziratok, amelyek a gyakorlás emlékeit őrzik. Az utóbbira például szolgál-nak a jezsuiták tanárképzőiből fennmaradt gyűjtemények.8 Tudomásom szerint gimnáziumi gyakorlatok során keletkezett verseskönyvvel eddig nem foglalkozott a szakirodalom.

A vizsgált kötetet (nagy nyolcadrét, 165 beírt levél) összeírója gyűjteménynek szánta, annak élére önálló, az olvasónak címzett verset helyezett el (Ad Lectorem Carminum Libri hujus), kíméletet és jóindulatot kérve csikorgó verseléséért.

Az első részben az alábbi feliratok alatt állnak versek és azok prózában el-mondott megfelelései:

V. T. (Versus turbate – a verssorok szórendjének összezavarásával annak ritmusát elrontották.)

4 A 17. századi és 18. század eleji kéziratokat Liszkay János 1907-ben ajándékozta a múzeumnak.

Vö. Hitvita és retorikai gyakorlatok a rózsahegyi evangélikus gimnáziumban az 1640-es években (Ján Kučera nyomtatott és kéziratos művei) = Lásd e kötetben, 153‒161.

5 BÁN Imre, Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVI–XVIII. században, Budapest, Akadé-miai, 1971 (Irodalomtörténeti füzetek, 72).

6 KECSKEMÉTI Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században, Budapest, Universitas, 1998 (Historia litteraria, 5).

7 BARTÓK István, „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk” – Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–1700 között, Budapest, Akadémiai, 1998 (Irodalomtudomány és kritika).

8 Vö. SZABÓ Flóris, A költészet tanításának elmélete és gyakorlata a jezsuiták győri tanárképzőjében (1742–1773), Irodalomtörténeti Közlemények, 1980, 469–485. Más emlékei is fennmaradtak a jezsuiták ezen vers- és oratio-írási gyakorlatainak pl. Kolozsvárott, a Budapesti Egyetemi Könyvtárban.


181

V. R. (Versus recte – A ritmus visszaállításával helyreállított verssorok.) R(esolutio) V(ersuum) – (A vers prózában elmondva. Vagy fordítva: vers

alapszövegéül szolgáló próza.) Ma[teri]a carminum – A vers témája. Ma[teri]atum – Helyesen összeállított vers megadott Materia alapján.

Változatosak a témák, állatmesék (Phaedrus), bizonyára szöveggyűjtemé-nyekből származó epigrammák (jellegzetes figurákkal: poéta, asztrológus, földmű-ves, szakács, stb.). A keresztény színezet átlengi az antik költészetből ismert ala-kokat is. Itt-ott a példavers szerzőjének nevét is megőrizte a kézirat. Például: Epigramma Oveni (10v); Prudentius Szent Pálról (11v). Egyik szabálytalan ritmu-sú, békéről szóló vers-alapanyagban Sárfi István nevezi meg magát, tanulótársá-nak, Jacobus Petrovitziusnak ajánlva versét (12v–14):

Haec paucula adjecit Stephanus Scharfy Condiscipulo suo Jacobo Petroviczio.

Ennek versben megfogalmazott változatában keretként helyezkedik el ez az adatsor:

Quos habeat fructus Pietas sanctissima Virtus Dicere me brevibus chare Jacobe iubes.

…………………. Haec pauca adiecit Scharfj Stephanus et optat

Jacobo Petrovits cuncta beata simul.

Bizonyára a versben írt sorok, kifejezések többsége példatárakból, antik szer-zőktől származik. Néhol cím is utal erre. Például: Christus resuscitatus apparuit Apostolis – Centones ex Virgilio (20). A költemény tényleg Vergilius kifejezései-vel, mozaikjaival építkezik, egyik fajtája ez a versírásnak, cento készítése. A gyako-ri mesék esetében mindig ott a tanulság is: nem mellékes a nevelési szempont.

A materia: az élet teljessége, az etikus élet. Már Quintilianus így tartotta. Egykor Ferrarában hasonló körülmények között verselgetve büszkén fogal-

mazta meg Janus Pannonius, hogy az antikoktól tanulja ő az eloquentiát, a stílust,


182

ám materiában ő jobb azoknál. „Stílusban tietek, tárgyban enyém a babér. – Vinco materia, vincitis eloquio.”9

Vitéz János és Hunyadi János azért küldte Itáliába Janust, hogy ott a művelt, becsületes életideált sajátítsa el. Ferrarában Guarino iskolájában ez az iroda-lom/művészet és a gyakorlat, a szó és a tett egységét, az őszinteség és a szépség együttlétét jelentette.10

A humanista gimnáziumok célja 1700 körül hasonló volt, átitatva keresztény eszmékkel. Talán az Árva és Liptó vármegyei, valamint a környékbeli ifjak patró-nusai nem ilyen magasztosan fogalmaztak. De az iskolával szemben elvárásaik voltak. A műveltség megszerzésében néhány évtizede még fontos szerepet ját-szott a hitvédelemre való felkészítés. A gyászévtized, a folytonos térvesztés a megmaradt lehetőségek jobb kihasználására késztetett. A törvényben rögzített artikuláris helyeken (a néhány iskolában) az egyéni helytállásra való felkészítés került előtérbe. Mindez tükröződik a költészet matériájának, szóba jöhető témái-nak számbavételekor. A kötet nagy része ezt tartalmazza. Rövid felsorolás után a versírási alkalmakról esik szó, gyakorlatokkal kísérve. (A korábbi évtizedek politi-kai felhangja, bizonyára az iskolai jelleg miatt, hiányzik.)

A matéria szerint a versek lehetnek:11 – Vidám tárgyúak, miként: genethliaca, epithalamia, propemptica, appro-

bateria, epibateria, epicinia, scolia. – Dicsőítők, miként: hymni, soteria, encomiastica – ide tartoznak: panegyri-

ca, pedoucteria. – Szomorúak, miként: elegia – ide tartoznak: threni, epicedia, epitaphia. – Köztesek, miként emblemata, aenigmata – ide tartoznak: logogryphi,

anagrammatismi, eteosticha, acrosticha, palindroma, echones.

Ezt a tematikai osztást követik (az antik kor óta ismert szabályok megadása után) a mintaversek. Csak néha található a megírás körülményeire utalás. Például

9 JANUS PANNONIUS Öszes munkái, közread. V. KOVÁCS Sándor, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987,

23. (nr. 17.): Önmagáról. 10 KARDOS Tibor, Janus Pannonius hivatástudata és költészete = Janus Pannonius: Tanulmányok, szerk.

KARDOS Tibor, V. KOVÁCS Sándor, Budapest, Akadémiai, 1975 (Memoria saeculorum Hungariae, 2), 11–64. Idézett hely: 11–12.

11 Az alábbi felsorolás a 42v-n található, azt követően az egyes elnevezések meghatározása és gya-korlása következik.


183

nem véletlen, hogy mely keresztneveken gyakorolják a születésnapi verseket. Az eclogánál Jézus születéséről (perbelle accommodata) Vergiliusból centózott (ösz-szeollózott) vers Josua Stegmann szerzeménye (59v).

Az sem mellékes, hogy tankönyvre is utal kéziratunk. Például: Plura vide in Poetica Gyssena (61). Ez a 17. században Marburgban és Giessenben gyakran kiadott Poetica-tankönyv, melyet a 17. század eleje óta folyamatosan bővítettek az ottani egyetem tanárai.12

A búcsúverseknél bő alkalom nyílt a haza és bátorság, bölcsesség felemlegeté-sére. (Itt sem találkozunk politikai felhanggal.) A kötet verseinek vizsgálata (szá-mítógépes keresés segítségével) bizonyára sok érdekes meglepetést tartogat. A jobb versek florilegiumokból, vagy mintakötetekből kerülhettek a példák közé. Egy 16. századi hazai kéziratos formuláskönyv például Janus Pannoniust nevezi meg szerzőként 2 disztichon esetében.13 A 16. század óta különféle variánsokban tűnnek fel sokhelyütt, a Gömöri Múzeumban őrzött kéziratban ezek a rákversek közt szerepelnek (74v).

A matéria után a formai gyakorlatok következnek: különféle verssorok és strófaformák. Korábban csak versfeliratként találkoztunk szlovák nyelvvel, itt három terjedelmes vers e nyelven íródott (81v–85v).14 Ebből kettő Éva-napra. (Valószínűleg Eva Winssowanit köszöntötték.) Három nyolc szótagú sorból álló strófákban, a-a-b rímekkel. Aztán latin versek dicsérik Michael Okolicsányit (86).

Az újabb nagyobb egységben egy-egy sententiát megadva gyakorolják a kü-lönböző figurákkal való kifejezésmódot. Példák: Timor Domini est Parens omnium virtutum (Az Úr félelme minden erény eredete) (87); Pietas ad omnia utilis est (Az erény mindenkor hasznos) (100); Platon-idézet: Tum demum beatae sunt Respublicae, si aut Philosophi imperant, aut Philosophiae dent operam

12 Az 1607. évi első kiadás fő szervezője az 1606-ban kinevezett Caspar Finck volt. Egy későbbi

kiadás: Poetica major, per Academiae Giesenae, nonnullos professores, praeceptis, commentariis, observationibus, exemplis, ex veteribus et recentibus poetis, studiose conscripta, editio ultima, denuo recognita, aucta et elimata, Giessae Hassorum, Hampel, 1671.

13 SZELESTEI N. László, Janus Pannonius-epigrammák egy XVI. századi formuláskönyvben = Prodromus: Tanulmányok a régi és az újabb magyar irodalomról, szerk. KOVÁCS Sándor Iván, Budapest, ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék és MTA Irodalomtudományi Intézet, 1985, 15–18.

14 Mintaként az első vers első strófája: Pekna a chwalibetna Ctnost, Gest k Slowu horliwost, Obirat je v nem nabostne.


184

Imperatorum (Akkor szerencsések az államok, ha vagy a filozófusok uralkodnak, vagy az uralkodók filozofálnak) (115).

A továbbiakban a funkcionális költészet emlékeit őrizte meg a kötet. Nem az alkalmi költészet kifejezést használom, mert az rosszízű. Ebben a korban a költé-szet az értelmiségiek és támogatóik körében a társasági élet velejárója volt. Az élet eseményeit (születés, halál, házasság, névnap) versekkel illett kísérni. Ha a saját fantázia, a matériával bánni tudás kevés valakinél, a tanult minták felhasználása segítség. Egy egyéves korában elhunyt kislány nevét monogrammok rejtik (133); Ádámot latinul (129), Eva Winssowanit szlovákul (130), Stephanus R[akowszky]t latinul (132) köszönti vers. A Johannes Zmeskál tiszteletére írt verssorok első és utolsó betűinek összeolvasása az alábbi mondatot adja: Johannes Zmeskal vivat diu faustus in laudem nominis Iouae. Eva Okolicsányi és Matthias Joob (Fancsali) házasságkötésékor a lestinai iskola igazgatójával, Zacharias Petrovitziusszal az élen verseket írt Jacobus Petrovitzius (bizonyára az igazgató fia, esetleg unokaöcs-cse), Stephanus Sarffy, Martinus Trsztenszky, Georgius Ambrozy, Johannes Zaszkalitzky, Michael Okolitsany és Georgius Okolitsany.

A kötet összeállítója ismét új részt kezd, De libello ír szerénykedve. Nem méltók e versek arra, hogy napvilágot lássanak, at mi placet Musa rusticana (de nekem tetszik e faragatlan Múzsa) ‒ olvasható a kötet kezdő verséhez hasonló hangon. Anagrammák, azok enodatiója (magyarázata), akrosztichonok, kronoszti-chonok, echós vers – mindaz, amit tunultak. Horatius (néha Martialis) formáit gyakorolják. Gyakori a kevés változtatással elkészített parodia, amelyben híres költő verse „azonos vagy más értelemben” sajátként szólal meg, csak a szükséges mértékben változtatva a mintán.15

A folytatásban is a tanult tartalmi és formai elemek vannak jelen. Adamus Zmeskált, majd Georgius Lubyt névnapján köszönti vers, Georgius Pongrácz és Barbara Suhajda házasságára tiszteleg Jacobus Petrovitz, Stephanus Sarffy, Martinus Trsztenszky és Johannes Zaszkalitzky. A 87 évesen elhunyt Alexander Kubinyt alumnusként ugyanők siratják el. E versben a nagypalugyai artikuláris iskola alumnusaiként nevezik meg magukat. (Zacharias Petrovitziust forrásaink is hol nagypalugyai, hol lestinai rektornak mondják.) Névnapi verset kap Johannes

15 Vö. TARNAI Andor, A parodia a XVI–XVIII. századi Magyarországon, Irodalomtörténeti Közlemé-

nyek, 1990, 444–469.


185

Szmretsany és Johannes Textoris. Hasonló verssorokban található akroszti-chonnal, mezosztichonnal és teleosztichonnal köszöntik Thomas Baant, chrono-sztichonossal Stephanus Rakovszkyt.

A sok név közül érdemes néhányat kiemelni. Georgius Ambrózy, a későbbi püspök Zacharias Petrovitziust mint jó tanárt követte Lestinára, amikor az iskolá-jával együtt Kubinból távozni kényszerült.16 A kéziratban szlovák nyelvű versek is akadnak. Bizonyára nem volt egyedülálló Fanchali Jób János, a 17. század elejének versszerető köznemese.17 A kötetünkben található nevekből (verstanuló diákok és köznemes patrónusaik) földrajzi környezetből és társadalmi helyzete az akkori állapotok képe bontakozik ki.

A lestinai artikuláris hely iskolája szerény körülmények közé szorult vissza. Annak vezetője, Zacharias Petrovitzius, miként a volt Királyi Magyarország többi evangélikus iskolájában élő sorstársa, már nem gondolhatott hitviták tanítására: sem igény, sem közönség nem akadt erre. Szinte egyedülálló támaszként számított a versekben megörökített személyekre, s velük együtt óvta az ősök hitét és az ahhoz szükséges „veteményes kertet”, az iskolát. Petrovitzius és társai művelt, öntudatos gyülekezeti tagokat, a gyülekezetekkel törődő, azokat patronáló neme-seket neveltek.18

16 SCHMAL, Andreas, Brevis de vita superintendentum evangelicorum in Hungaria commentatio, ed. Andreas

Fabo, Pest, 1861, 156. 17 Ján MIŠIANIK, ECKHARDT Sándor, KLANICZAY Tibor, Balassi Bálint Szép magyar komédiája: A

Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei, Budapest, 1959 (Irodalomtörténeti füzetek, 25). 18 Hasonló a jelenség a Dunántúlon, az iskolák eredményességének bizonyítéka az evangélikus

értelmiség, amely számarányánál nagyobb mértékben vette ki részét az ország művelődési törek-véseiből.



187

Gyalogi János latin epigrammafüzére, 1744

„…de me fateor ingenue et candide, Transylvanis, in quorum medio annos vigintiquinque versatus sum, in acceptis fero, quod et Concionator et Poeta sim, volens utroque rem Catholicam brachio juvare, et talenti modicum ab infantia mihi a Deo traditum, totum in utilitatem eorum convertere, ut quae gratis accepimus, gratis demus.”1

Ez a tanulmány az utóbbi időben gyakran kutatott jezsuita szerző, Gyalogi János (1686‒1761) költészetét vallatja. Mottóul felvett sorai szerint 25 éves erdélyi szol-gálat után azt tartotta magáról, hogy szónok és költő. Szónoklattani és szónoki tevékenységét újabban többen vizsgálták, Knapp Éva,2 Gábor Csilla,3 Balla Ló-ránt,4 Száraz Orsolya;5 magyar nyelvű imakönyvét kiadta Hubert Ildikó.6 Az életét végigkísérő költői munkáiról érdemleges szakirodalom nincsen. 1858-ban a ko-

1 Gyalogi János, magyar jezsuita emlékezete, A kolozsvári róm. kat. nyilvános teljes gymnasium évkönyve,

1857/58, 3‒18, i. h.: 8. A szerző az általa használt Gyalogi-kézirat (Sylvae opusculorum P. Joannis Gya-logi) lelőhelyét nem adja meg. Száraz Orsolya az 5. sz. jegyzetben idézett munkájában hívta fel a figyelmet arra, hogy a kötet ma is megvan, sőt arról másolatot bocsátott rendelkezésemre, ame-lyért ezúton is köszönetet mondok.

2 KNAPP Éva, Egy ismeretlen irodalomelméleti munka a XVIII. század első feléből: Gyalogi János (?): De eloquentia sacra (1750) = Religio, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2004 (Csokonai könyvtár), 227‒262; UŐ, Ismeretlen irodalom- és nyelvelméleti mun-kák a 18. század első feléből (Csete István és Gyalogi János), Irodalomtörténeti Közlemények, 2002, 261‒294. = KNAPP Éva, TÜSKÉS Gábor, Sedes Musarum, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2009, 121‒173.

3 GÁBOR Csilla, Csete István és Gyalogi János prédikációi Szent Erzsébetről: Lelkiség és változó szentségi kritéri-umok = G. Cs., Laus et polemia: Magasztalás és vetekedés közép- és kora újkori szövegtípusokban, Debre-cen, Kolozsvár, Debreceni Egyetemi Kiadó, Bolyai Társaság Egyetemi Műhely Kiadó, 2015, 171‒184.

4 BALLA Lóránt, Csete István és Gyalogi János mint a kora újkori jezsuita szisztematikus történelmi-liturgiai-filozófiai prédikációs irodalom képviselői = Filológia és irodalom, szerk. TOMPA Zsófia, Piliscsaba, PPKE BTK, 2013 (Pázmány Irodalmi Műhely, Opuscula litteraria, 4), 63‒86; UŐ, Kuruckodó jezsuiták a 18. században: Csete István („mester” – író) és Gyalogi János („tanítvány” – fordító, értelmező, közvetítő) esete = Stephanus noster: Tanulmányok Bartók István 60. születésnapjára, szerk. JANKOVICS József és mások, Budapest, Reciti, 2015, 355‒369.

5 SZÁRAZ Orsolya, Gyalogi János kéziratos prédikációja 1728-ból = Lelkiség és irodalom: Tanulmányok Szeles-tei N. László tiszteletére, szerk. BAJÁKI Rita és mások, Budapest, MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2017 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 17), 386‒395.

6 GYALOGI János, Az hitnek hét cselekedendő igazsági Virág Aloyziához, 1732, kéziratból sajtó alá rend., bev. HUBERT Ildikó, Budapest, METEM, Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2014.

Gyalogi János epigramma-füzére, 1744

188

lozsvári gimnázium évkönyvében jelent meg eddig róla a legrészletesebb tájékoz-tatás,7 Némethy Lajos 1879-ben szintén összefoglalót adott működéséről.8 Tár-gyalja tevékenységét Johann Stöger9 és Carlos Sommervogel.10 Szinnyei József írói lexikonában 18 kinyomtatott művét sorolja fel, aztán megjegyzi, „Kéziratban sok latin költeménye is maradt, melyeknek holléte nem ismeretes”.11 Néha nehéz a bibliográfiai címeket fellelni. Megjelentetett műveinek száma a 18. századi nyom-tatványok alapos számbavételével egyre szaporodik. Kéziratban található műveiről eddig kevés adat látott napvilágot. Az idézett 19. századi életrajzokon kívül Ritter Márton adott rövid híradást 1965-ben az alább tárgyalt epigrammákról,12 verses művei közül csak egy jelent meg modern kiadásban.13 Varga Imre kéziratból kö-zölte Gyalogi leírását a II. Rákóczi Ferencnek állított kolozsvári diadalkapuról.14

Néhány terjedelmes verses művét felidézem (epikai és lírai versek egyaránt vannak köztük) az érdeklődés felkeltése érdekében.

1715-ben, Kolozsvárra kerülésekor a 16. században Kolozsvárott működött jezsuitákról írt epikus verseket.15 Disztichonokban olvashatjuk Kolozsvár leírását és a gubernátor köszöntését, majd hexameterekben, idézett jezsuita források alap-ján verselt 16. századi kolozsvári jezsuitákról (Leleszi János, Jacobus Wiecus /Prosopopeja/, Ferdinandus Capecius /Ecloga/, Joannes Argenti /Propempti-

7 Ld. az 1. sz. jegyzetet. 8 NÉMETHY Lajos, A magyar egyházi írók csarnoka: Gyalogi János, Új Magyar Sion, 1879, 102‒112. 9 STÖGER Johannes Nep., Scriptores Provinciae Austriacae Societatis Jesu, Viennae, Ratisbonae, 1856, 115. 10 Bibliothèque de la Compagnie de Jésus, Bibliographie, par Augustin et Aloys de BACKER, nouvelle édition

par Carlos SOMMERVOGEL, III, Bruxelles, Paris, Toulouse, 1892, 1980‒1981. 11 SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, IV, Budapest, 1894, 1‒5. 12 RITTER Márton, Gyalogi János ismeretlen latin versei az egri főegyházmegyei könyvtárban, Vigilia, 1965, 63–

64. – 1728-ban Valentinus Gorgius epigrammáit adta ki (Opus Epigrammaticum Valentini Gorgii, Generalatus medici, amici, ac deinde Mecaenatis mei optimi, quem oculis nunquam vidi, sola poëtices consvetudine, et alveo epistolarum mihi conjunctissimi... furtim ad me delatum. Claudiopoli, 1728).

13 VARGA Imre, Szádeczky: Miscellania. Egy XVIII. századi versgyűjtemény ismertetése, Budapest, Akadé-miai, 1955, 47‒49. (Gyalogi éneke. Inc. Felteszi kalapját… Varga Imre besorolása: „Furcsa verse-zet. Helycsúfolónak látszik.”)

14 VARGA Imre, A II. Rákóczi Ferenc tiszteletére emelt kolozsvári diadalkapuról, Vigilia, 1976, 691–696. 15 Prima Jesu Societas Claudiopolitana sudore et sangvine secunda et foecunda. Laureato honori …

neo-doctorum cum in Alma Regio-Principali Academia Claudiopolitana per Tobiam Dirner e Societate Jesu AA. LL. et Philosophiae Doctorem, ejusdemque Professorem emeritum, suprema philosophiae laurea secundis alitibus insignerentur, ab … Rhetorica Claudiopolitana dicata, dedicata. Csik[somlyó], 1715. – A nyolctagú kolligátum mindegyikére egykorú kéziratos kéz felje-gyezte a szerzőt, itt: Authore P. Joanne Gyalogi Gyöngyösiensi. Példány: OSZK, 184.248. coll. 1.


189

con/, Emmanuel Nerius). A kötetet a Károly császárnak címzett Lachrymae mar-moris Basilicae Max. Urbis Claudiopolitanae, aztán epigramma és diáknévsor zárja.

1719-ben a templom részeit magyarázta jelképekkel (kivételesen prózában).16 Ugyanebben az évben jelent meg először a magyarországi iskolák számára készült Opusculum orthographicum című munkája is, melyről Knapp Éva írt,17 aki a szerzősé-get az 1736. évi kassai kiadás előszavából bizonyította. Az előszó végén Gyalogi neve éppúgy nevének kezdőbetűivel szerepel („Libellus in planum ordinem dIGesSIt”, mint kéziratos imakönyvének ajánlása végén.18 Az Opusculum ortho-graphicuma 1719. évi, első kiadásáról alább még említendő egyik „epigrammájában” is említést tett.19

1726-ban Köleséri Sámuelnek ajánlotta 22 zsoltár-dicsérő elégiáját.20 1728-ban kiadta az erdélyi tábori orvos, Gorgias Bálintnak epigrammáit.21 1730-ban Nagy-szombatban tette közzé, egykori kolozsvári tanítványának, a jezsuita rendbe lépett és noviciusként elhunyt Lázár Antalnak élettörténetét Daciae spes et deliciae cím-mel.22 A terjedelmes verses mű hat részből áll (I. Antonius … speculum saeculi sui, tíz; II. Antonius deliberans, kilenc; III. Antonius Soc. Jesu tyro, nyolc; IV. Tristium, négy; V. Enthusiasmus, egyetlen elégia; a VI: rész jól kidolgozott verses Lázár-dráma, Metamorphosis fortunae, Epulonis e purpurato pauperis, et Lazari e paupero purpurati. A VI. rész szabályos iskoladráma, ami nem meglepő, versszerző jezsuitá-ink (pl. Makó Pál, Faludi Ferenc) a tanítás során írtak iskolai színjátékokat.

16 Iter ad templum honoris per templum virtutis per Joannem GYALOGI ... a neobaccalaureis inscriptum ;

honori ... Pauli Haller, Nicolai Pejazevich, Nicolai Macskási, Cibinii, Barth, 1719. Példány: OSZK, 309.824.

17 GYALOGI, Joannes, Opusculum orthographicum de ratione recte emendateque scribendi et pronunciandi, Claudiopoli, 17191; KNAPP, Ismeretlen irodalom- és nyelvelméleti munkák, (2. j.) = Sedes Musarum, 131‒141.

18 Lásd a 6. jegyzetet. 19 Nr. III/10. 20 Theophili romano-catholici, hungari, in psalmos quorum meditatione, amoris Divini ignis exardescit, elegiae XII;

Dei-amatoris romano-catholici hungari in psalmos poenitentiales, elegiae X, Tyrnaviae, 1726. Példány: OSZK, 285.049.

21 Opus Epigrammaticum Valentini GORGII, Generalatus medici, amici, ac deinde Mecaenatis mei optimi, quem oculis nunquam vidi, sola poëtices consvetudine, et alveo epistolarum mihi conjunctissimi... furtim ad me delatum, Kolosvár, 1728.

22 GYALOGI, Joannes, Daciae spes et deliciae in Antonio e toparchis Lazariis, ostensae terris, et in ipso aetatis flore praereptae: altero labente lustro e sepulchri pulvere restitutae, Tyrnaviae, 1730, 210 pp. Példány: OSZK, 323.896.


190

1737-ben tíz különböző elégiát (varia elegiarum artificia) tett közzé, a kiadványt a poétikai osztály nyolc megnevezett bakkalaureusának ajánlotta, esetleg ők el is mondták a verseket. (A vizsgán Jánosi Miklós volt a promotor.) Az elégiáknak nemcsak a fajtája más-más, hanem a címzettek is.23 Megfigyelhetjük, hogy Gyalogi műveinek közzétételével oktatási célokat is szeme előtt tartott.

Messzire vezetne most, ha a vizsgák alkalmával kiadott művek szerzőségéről beszélnék. Nemzeti bibliográfiáink adatsorai többnyire automatikusan vagy az elnök/promotor vagy a vizsgázó neve alá sorolják e műveket. Ám gyakori, hogy nem az elnök, vagy a vizsgázó a szerző; itt például egyértelmű Gyalogi János szer-zősége, holott nem szerepel neve a kiadványon. Egy másik kolozsvári kiadványnál fordított a helyzet. 1719-ben Kolozsvárról elhelyezték Szabó Istvánt, aki a poé-tákkal 10 hosszabb emblémaverset írt a kolozsvári Parnasszus fáiról. A kiadvány az ifjak vizsgája alkalmából Gyalogi János promotorsága alatt jelent meg (neve szerepel a nyomtatványon), Szabó István keretverseivel. (Az OSZK egyik példá-nyán szereplő egykorú rájegyzés szerint a szerző Szabó István, akinek a neve a nyomtatványon egyáltalán nem szerepel.) A 10 embléma mindegyikének sorrend-je: egy fa megnevezése, annak jelképes értelme, lemmájának megadása, a tanár

23 Sylvae, seu varia elegiarum artificia, diversas temporum praesentium materias complexa … honoribus neo-

baccalaureorum, dum in Alma ac Regio-Principali S. J. Academia Claudiopolitana prima AA. LL. et Philosophiae laurea donarentur promotore … Nicolao Jánosi … ab Illustrissima Poesi Claudiopolitana oblata, 1737, Claudipoli, 8r., 68 pp. Példány: OSZK, 285.046.

Az elégiák: I. Paraeneticon Poetae ad libellum, II. Genethliacon in ortum Amaliae … Francisci Ducis Lotharingiae, et Mariae Theresiae…, III. Prosphoneticon ad … Comitem Joannem Haller …, cum urbem Claudiopolitanam primum

Daciae Gubernator ingredetur, IV. Epicedion in obitum … Joannis Okolicsáni, antistitis Varadiensis, V. Syncharisticon ad Comitem Nicolaum Csáki, antistitem Varadiensem, VI. Panegyricon de laudibus… Comitis Alexandri Károlyi … Generalis Mareschalli Locum-

tenentis, VII. Epithalamion in hymenaeum .. Comitis Antonii Kornis, Suprem. Comitis Comitatus Hu-

nyad, VIII. Soterion pro valetudine … Patris Francisci Retz, S. J. praepositi generalis…, IX. Propemticon … Principi Francisco Lotharingiae, … ad exercitum Zemlinum adversus

Turcas proficiscenti…, X. Eucharisticon Ad Divum Aloysium, ob redditam ejusdem ope valetudinem … Patri Fran-

cisco Retz…


191

által megjelölt prózai szöveg és a vers, a végén az ifjú poéta nevével. A poétikai oktatás jellegzetes példájának vázát lap alatt közlöm.24

(Legutóbb ugyancsak a praeses, promotor személyétől, sőt gyakran a kinyom-tatott orációt elmondó személytől is független szerzőségeket mutathattam ki a Bécsben évente elmondott Szent László orációk esetében.25)

Az 1740-es években sok elégiát írt, 1749-ben ezekből szintén gyűjtemény je-lent meg, de a kiadvány egy példányát sem sikerült fellelnem.26

24 Velatur janua lauro, cingit et augustas arbor opaca fores, seu Arbusculae majales ad Castalios Parnassi

Claudiopolitani Amnes irrigatae, et ab Incolis Montis ejusdem Musis Palatio … neo-baccalaureorum, cum in … Regio-Principali S. J. Academia Claudiopolitana Prima AA. LL. et Philosophiae laurea insignirentur, promotore Joannes Gyalogi ... praefixae, anno qVo Vesana faMes DaCos LIbItInaqVe LaesIt … Claudiopoli, [Typ. Telegdi Pap], 1719. Példány: OSZK: 184.248(6). Ingressus ad Libellum Arbuscula prima. Platanus: Industriae ‒ Lemma. Sub hac sophe fesse quiesce ‒ Argumentum:

Versus A végén: Praefixit et obtulit Illustr. Comes, Franciscus Kornis

Arbuscula II. – Amigdalus: Vigilantiae ‒ Lemma. Mane virescit. ‒ Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Antonius Domokos

Arbuscula III. Cedrus: Fortitudini – Lemma. Dat robora Cedrus – Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Blasius Maxai

Arbuscula IV. Palma: Magnanimitati – Lemma. Sub pondere surgit – Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Franciscus Macskási

Arbuscula V. Buxus: Constantiae – Lemma. Viridis persistit in aevum – Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Joannes Domokos

Arbuscula VI. Citrus: Sapientiae ‒ Lemma. Ipso delectat odore ‒ Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Michael Maxai

Arbuscula VII. Taxus: Fortunae ‒ Lemma. Scandentes fallere svevit ‒ Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Nicolaus Torma

Arbuscula VIII. Terebinthus: Nomini philosophico ‒ Lemma. Per saecula vivit ‒ Argumentum: Versus

A végén: Praefixit et obtulit Sigismundus Lugosi Arbuscula IX. Laurus :Honori Tauretano ‒ Lemma. Immortali plaudet honore ‒ Argumentum:

Versus A végén: Praefixit et obtulit Stephanus Bálintith

Arbuscula X. Laurus: Gloriae et applausui ‒ Lemma. Plaudit honore pari ‒ Argumentum: Versus A végén: Praefixit et obtulit Stephanus Dindár

Apostrophe – Ad ipsas Arbusculas 25 SZELESTEI N. László, 17. századi oraciók és prédikációk Szent László királyról, Napút, 2017/8, 117‒

129. (Lásd e kötetben is: 163‒177.) 26 Gyalogi János, magyar jezsuita emlékezete, (1. j.) 13‒15.


192

1750-ben a marosvásárhelyi jezsuita templom felszentelési ünnepségére kiadta a templom feliratairól készített emblémáit.27 A kiadványból egy olyan emblémát villantok fel, amelyiknek a versét kéziratos epigrammagyűjteményében kissé átírtan vette fel. (Lásd a jobb oszlopban. Az 1750. évi kiadás variánsai a bal oszlopban dőlt betűvel olvashatóak.)

Symbolum VI. – Salvificae religioni [A leírás, a kép helyén:] Tertia ac infima columna a sinistris exhibet Arcam Noemiticam, quae figura erat Templi, et Ecclesiae: quae semper, quae ubique, quae ab Omnibus retenta est, id est Catholicae, et Universalis.

Lemma. UNA SALUS [Vers:]

Ecclesiae, et arcae comparatio Arca, Salus Orbis, semen genitale vehebat; Caelestes gazas en nova Templa fovent! Unam prora Domum? tota fert Roma sed Orbem, Suscipit illa feras, consecrat ista Deos. Pinus Erythraeo pandebat tecta Camelo, Sed gibbum nequiit solvere ridiculum: Expiat haec animis maculas, tactoque salutis Limine, Cygnus abit, qui modo Corvus erat. Qui Caper intravit cedrina caper ibit ab arca: Hic crucis aspectu frontibus arma jacit. O! dono Fidei domitas sine vulnere tygres!

Aspice Praepositum qui Lupus ante fuit. Quem non mutavit quamvis adamantibus esset, Illa Fides, pro qua sanguine Roma notat?

Puppis ave! mundo ter suspirata natanti! Puppis adoratae vera figura petrae: Jam gremio plures age, Roma coronat, an Arcas Suscipit ista feras, consecrat illa Deos. Pinus Erithraeo pandebat tecta Camelo, Haud potuit gibbum demere ridiculum: Expiat illa animis maculas, tactoque repente Limine Cygnus abit, qui modo Corvus erat. Qui caper irrupit mox vultibus Angelus ibit, Et lupus innocuo jam comes ibit ori. Vidimus accipitrem damnasse rubentia rostra, Subque Crucis praedas evomuisse pede. Quem non mutavit quamvis adamantibus esset, Illa Fides, pro qua sanguine Roma notat?

1753-ban, életének 68. évében Kassán tette közzé (elsősorban Leonhardus Lessius Hygiasticonja alapján megfogalmazott) 13 elégiáját az érzések, az ítélőké-pesség és az emlékezés hosszú ideig épségben tartásáról.28

27 Anno Jubilaeo missionis Societatis Jesu Maros-Vasarheliensis, post exactum Deo propitio dimidium saeculum,

Templi fabricam felicibus auspiciis dedicantis, dum illam anno 1750. IV. Octobris … Imperatori Francisco I., nec non … Francisco Retz Soc. J. Praeposito Genermali onomastica die … Sigismundus Antonius … Episcopus Transylvanus e Baronibus Stojka… anno aetatis suae pariter Quinquagesimo feliciter currente, ritu solemni consecraret. Claudiopoli, (1750). 4r, [8 ff.] Példány: OSZK, 819.625/8. – A kötet második része 12 emblémát tartalmaz. Gyalogi János, magyar jezsuita emlékezete (1. j.), 15. kéziratos másolat alapján két műnek tartotta.

28 Ad Cassoviensis Collegii Academici Scholasticos Societatis Jesu: De arte diu vivendi, strena oblata, Kal. Januariis 1753, Cassoviae. ‒ A címlapon kézírással: Oblata Fr. Emerico P[ál, Ord. Minor. Conventualium] ab Auctore R. P. Joanne Gyalogi, Soc. Jesu. A műben a szerző által kiemelten fontos fogalmak: sobrietas; hilaritas; mundities; oblivio malorum; discretio mensurae convenientis; labor, exercitatio; frugalis alimonia; commotio hebdomadaria. Jelzet: OSZK: 316.618, coll. 3.


193

Gyalogi régebbi és újabb epigrammáit 1744-ben epigramma-füzérbe rendezte, húsvéti tojásként küldte azt Püspöki András egri prépostnak,29 a remélt kiadás azonban elmaradt. Most ezt az összeállítást vizsgálom, annak tudatában, hogy Gyalogi ezeket az epigrammákat is újra rendezte, gyarapította és új ajánlásokkal látta el később. Az epigrammák együttes vizsgálatára más alkalommal visszatérek.

A gyűjtemény előtt, az ajánlás helyén szerénykedő hangú epigramma áll,

Quid valeat, quem mitto Liber, non sit tibi curae; Cura sit, ut Valeas prima Patrone Tibi.

Könyvem, amit küldök neked, az ne legyen a te gondod, Gondod, Jóakaróm, boldogan élj, legyen az.

az utolsó előtti epigramma visszatér a húsvéti tojásként verset küldésre.

Ovum Paschale Ad Reverendiss. D. Mecoenatem

Alme Pater, DECADES ovo clauduntur in uno: Talia gallinae; quae parit ora, fave. (XX/9)

Húsvéti tojás Főtisztelendő Jóakarómnak

Nagylelkű Atya! Íme tojással zárom a könyvet. Az effajta tojó, ily fura tyúkra vigyázz!

Így küldte például Bíró István Lázár Jánosnak A tavaszhoz című versét, amelyet sokáig Faludi Ferencnek tulajdonítottak.

A kötetzáró versben Gyalogi az olvasóhoz fordul, epigrammáit az élet velejá-róinak mondja.

Ad Candidum Lectorem

Mollibus illivi bis centum EPIGRAMMATA ceris

Felix, si media parte probetur opus. Hos peperit mihi vita jocos: si lima pepercit In sua, quid mirum? viscera mitis erat.

A nyájas Olvasóhoz

Lágy viasz elfedi most már kétszer száz epi-grammám,

És örülök, ha azok megfelelők felerészt. Tréfák, adta az élet. Hogyha megóvta a ráspoly

Őket, mely különös, itt belül enyhet adtak.

A kötet verseit Gyalogi tematikus rendbe állította. Most sorrendben latinul és magyar fordításban is közlök verseket. Talán érezhető lesz a jezsuita költészetok-tatással foglalkozóknak, hogy Gyalogi epigrammái jó illusztrációi az elméletírók-nak, például Masenius tankönyvének. Egyetlen feltűnő eltérésre érdemes felfi-gyelnünk, a személyesség néhol átlépi a műfaj határait, (de ez a barokk korban talán nem is annyira ritka jelenség).

A húsz decas „témafelirata”: 1. A kolozsvári Szentháromság templomról I. 2. A kolozsvári Szentháromság templomról II. 3. A költői mesterség java és átka

29 A kéziratot ma az egri Főegyházmegyei Könyvtárban őrzik. Jelzete: Ms. 0001.


194

4. A megváltó Krisztus viszontagságai 5. A legszentebb áldozat 6. Angyali hírnök készít utat az Úrnak 7. A bűnbánat tükre, minden körülményben előadva 8. Titkos mártírok 9. A gyorsan futó századok 10. A beszédek ékes témái és a prédikációk 11. Népek romlásai 12. Jókívánságok Mária Terézia királynő egészségéért 13. A műveltség hiánya, vagy bősége 14. Ember az embernek istene – Ember az embernek farkasa 15. Ekloga 16. Dicséretre vagy gyalázatra méltó félistennők 17. Vallást váltott, békében, egészségben elpusztult 18. [1. Krmann Dániel porain]30 19. [1. A segítő Szent Ignác] 20. [1. És forrást koszorúból]

Az első és második decas epigrammáiban a kolozsvári jezsuita templom külső és belső részei, építői, berendezése (pl. a könnyező Szűz képe, Báthory István és Kristóf képe) a kiindulás.

A harmadik decas versekről, verselőkről szól. Ne gondoljuk azonban, hogy csupa fennköltség jellemzi ezeket. Például a kezdő (cím nélküli) vers találóan fo-galmazza meg a szavakból magának birodalmat építő költőt.

Ut filo gemmas: sic arte poeticus ardor Verba ligat numeris, ut sibi regna liget. (III/1)

Mint a fonálon gyöngyök, kösse poéta kigondolt Mértékkel szavait, önmaga fűzve hazát.

Egy másikban bibliai szavakhoz kapcsolja a költői hatalmat: az Isten szavát, Jézust is bilincsbe verő Annásról mondja, hogy költő.

Verbum Dei non est alligatum 2Tim. 2. 9. Immo Annas illud ligavit

Ducit Olivarum tumulo numeroque catenae Vinxit VERBUM Annas: ergo Poeta fuit. (III/3)

Az Isten Szava nincs megbilincselve 2Tim. 2,9. De Annás megkötözte azt

Elviszi, verve bilincsbe Olajfák kertiben éppen Őt, Annás, az Igét, lett ma poéta ezért.

Két epigrammában is a híres orvos-epigrammaszerző Valentinus Gorgiushoz fordul, akinek 1729-ben kiadta epigrammáit. A decast záró hosszabb költe-

30 Az utolsó három decasnak nincs „címe”, az első epigramma címe áll szögletes zárójelben.


195

ményben (58 sor) maradék órákon metrumban írt műveiről szól. Végső soraiban epigrammáinak kéziratáról ezt mondja a 60 éves költő:

... Interea jam lustra decem sibi fecerat aetas, Phoebus adhuc numeros in mea damna dabat. Cum prognata mihi bis centum Epigrammata telis Missilibus, lucem (nescio, demne?) rogant. Pressimus imperio, sed adhuc dubitamus amando: Nescio quid partus dulce senilis habet. (III/10)

... Közben már tízszer hat esztendő velem eltelt,

Phoebus ártalomul éveket ehhez adott. Szétküldtem levelekben kétszer száz epigrammát,

Kérik a megjelenést. (Nem tudom, adjam-e ki?) És terhével a kedves igénynek, még hezitálva:

Mert a szülés öregen, nem tudom, édes-e még.

A Jézusról, szentekről, bűnbánatról, mártírokról és az időről szóló decasokba bőven akadnak magyarországi, erdélyi személyek. Például Báthory Kristóf:

Monumentum Lapidare in Castro Egeresensi Provinciae Kolosiensis

B. C.a

Plus solito humanae nunc defle incomoda vitae Heraclite, scatent pluribus illa malis. Et rursus si quando alias extolle cachinnum Democrite, illa magis ludicra facta fuit. Interea haec cernens meditor, quo denique tecum Fine fleam, aut tecum quomodo splene jocer. (VIII/2)

Sírkő a Kolos vármegyei egeresi várban

B(áthori) K(ristófé) Jobban, amint a szokás, bajait most emberi létnek

Heraclitos, te sirasd, mert sok a rossz meg a jaj. És azután, ha lehet mindjárt kezdjél kacagásba,

Democritos, hisz ezek játékból fakadók. Ám ezeket látván, az eszem most így hezitál: hát

Sírjak-e véled is én, vagy kacarásszak együtt.

Kivételesen néhány szót szólok itt az epigrammák megértéséről. Néhol nyelvi problémák, esetleg ritmikai bökkenők, műfaji eltérések, tárgyi nehézségek adód-nak. Például Báthory Kristóf síremlékét testvére, Báthory István lengyel király 1583-ban állította fel a gyulafehérvári jezsuita templomban. Az epigramma címira-tában szereplő B. K. feloldását a kézirat lapalji jegyzetben tartalmazza. A fejede-lem sírja ma nincs meg, egy feliratot és egy sírverset Gyulaffi Lestár fejedelmi titkártól ismerünk. Nem találtam adatot arra, hogy az 1581. május 27-i halál és a közel két évvel későbbi gyulafehérvári újratemetés között hol volt a fejedelem sírja. Nem valószínű, hogy Gyalogi tévedésből írt Báthory Kristófot. Egeresen csak sógorának, Bocskai Gábornak a síremlékéről van tudomásunk (a templom-ban). Gyalogi sírirata lehet Gyalogi szerzeménye, ám akkor is magyarázatra szorul, hogy miért írja, hogy a sírkő az egeresi várban található.31

a Báthori Christóf. 31 A fejedelem haláláról és Gyulaffi Lestár síriratáról: Gyulafy Lestár följegyzései, 1565‒1605, kiad.

SZABÓ Károly, Budapest, 1881 (Monumenta Hungariae historica, Scriptores, 31), 18, 49‒50. Vö. BÍBOR Máté, Gyulaffi Lestár erdélyi emlékíró életműve, doktori disszertáció, Budapest, 2011, 62‒63. http://docplayer.hu/9853564-Doktori-disszertacio-gyulaffi-lestar-erdelyi-emlekiro-eletmuve-bibor-mate.html (2017. 11. 28.)


196

A XI. decas (Ruinae gentium) 18. századról szóló költeményeket tartalmaz, első-sorban személyekről. A Rákóczi Ferencnek Kolozsvárott diadalkaput állító jezsui-ták örököseként fogalmaz a fejedelemről.

In Annos Saeculi Nonos

Annos o Superi! fastis eradite Nonos Multa dabant plebi vulnera, plura dabunt. (XI/1)

Princ. Franciscus II. Rákoczi

Carcere Bathoridem generosa precatio solvit, Quem solio patrio post duo lustra fugat. Prima feros hostes armata precatio fudit, Mox exosa Diis arma ruere prece. Otia, fortunam patulas legionibus Urbes Quas tribuere preces, eripuere preces. Discite belliduces teneros non tangere Christos, Lojolae lacrymae pondera vocis habent. (XI/2)

A század kilencedik évére Szüntessétek Egek meg mind a kilencedik évet,

Népnek ezer sebe lett, több ezután leszen is. II. Rákóczi Ferenc fejedelem

Báthory-fit börtönből hő ima tészi szabaddá, Ám két lustrum után trónja elől menekül.

Kezdetben zord elleneit katonás ima küldte, Majd a gonosz fegyvert összerogyatta fohász.

Csendet és diadalt, tág városokat katonáknak Adta az esdekelés és elorozta ima.

Ó hadurak, kíméljétek meg a gyenge királytok, Lojola könnyeiből szó becsülése leszen.

Erdély műveltségéről így fogalmazott:

Ad Dacianum: de paucitate eruditorum

Plurima conifero surgit tibi vertice Pinus, Plinius in toto, dic mihi, monte quis est. (XIII/1)

Egy erdélyihez: a művelt emberek csekély számáról

Csúcsaidon nőnek tobozzal teli nyurga fenyőfák, Mondd, ó Plinius el: És az egész hegyeken?

Az iskolázottaknak is odaszólt: Kán-torok, Proká-torok, Praediká-torok

Desinit in tristes studium generale lacunas: Sorbet enim partas Pallade guttur opes. (XIII/3)

Kántorok, prókátorok, prédikátorok

Sok tanulásnak a vége lehangolt, kába üresség: Pallasz amit szaporít, elnyeli azt a torok.

Természetesen nyomot hagyott versein az erdélyi helyzeten kívül más is, például az őt nevelő Nagyszombat. Feljegyezte, hogy 1708-ban 38 társával együtt őt is kiűzték a városból, s közben az evangélikusok harangoztak és Te Deumot énekel-tek. A városról így írt:

Urbis et Universitatis Conditores Tyrnaviensis

Quam Coecus posuit, dat lumen EPISCOPUS urbi: Quantum Lector, et hic profuit umbra PETRI!

(XIII/9)

Nagyszombat város és a nagyszombati egyetem alapítói

Várost vak helyezett el, fényt gyújt annak a püspök, Hidd el, mely sokat ért péteri szép hagyaték.

A másik, Gyalogi szívéhez közel álló város: Kolozsvár. Róla ezt vetette papírra:

Claudiopolis Daciae

Non memini nomen tribuit quis Claudius Urbi: CORVINI cunis gratulor ingenuam. Omen quam cuperem tanto de nomine ferres! Unum

Cor, totas exuperaret opes. (XVII/8)

Az erdélyi Kolozsvár

Mely Claudiustól kapta nevét, nem bírom idézni: Korvin hogy ide jött, hála azért, köszönet.

Mennyire óhajtom, jó jelzés lenne nevével, Minden erőt ez a szív egymaga múlna felül.


197

Idézem az 1717. évről fogalmazott disztichonját és egy hasonló hangneműt: Epulum Anno 1717.

Dum pondentura oves: agitant convivia Reges Quot populi lacrymas Lyncea coena bibet?

(XIV/6) Rapinae

Agricolam spoliabat equo Dortona Tribunus: Dives ut infernum pluribus intret equis. IV/7)

Az 1717. évi ünnepség

Nyájat amíg nyírják, a királyok jót lakomáznak, Mily sok könny, amiből készül a gazdag ebéd!

Rablások

Dortona tiszt a parasztot megfosztotta lovától: Több lovon így vonul el ő a pokolba vele.

Kéziratában Gyalogi, miként eddig is látni lehetett, dőltbetűs írással felhívja a figyelmünket a retorikai oktatás során tanult és tanított költészeti sajátosságokra. Ilyen az Apor családnév és az aper vadkan azonos hangzására és különbözőségére rájátszó epigrammája is.

Cum Ecclesiarum Ministris dissidia Ill. Familiae

Moris erat quondam tabulis inscribere pictis Fecit! ubi dederat nobile Pictor opus. Si radiis ausint solaribus hiscere templa Saucia vulneribus; scribite FECIT APOR! Erro! nec est labes illi tribuenda columnae; Has decimas Clero solvere suevit aper.b (XIV/9)

Egy nemes család elválásai az egyház szolgáitól

Régi szokás volt megfestett táblákra felírni: Létrehozá e csudát és megadá a nevét.

Szentegyházak napsugaraknak szólni ha mernek, Megsebesülve nagyon, írva ki: Tette Apor!

Tévedek. Az oszlopnak ő nem okozta hibáját, Vadkan a papnak adott, néki fizet tizedet.

Egyik epigrammájában indokolja azt, hogy az általam figyelemfelhívásul említett, Lázár Antalról (fiatalon elhunyt tanítványáról) miért írt versben:

Antonii Lázár Vitam cur ligata scripsimus?

Quum mihi dura tui, venerunt nuncia fati, Concidit attonita territa penna manu. Si manus obriguit vestri studiosa nitoris, Flebile, quid mirum si pede serpit opus? (XV/2)

Miért írtuk versben Lázár Antal életét?

Sorsodról hozzám hogy szörnyű hírek elértek, Megremegett a kezem. földre a toll leesett.

Fényesség buzgó kezem állította merevvé, Sírva jön és szomorú, nem csoda, vers lesz a mű.

Az epigrammák terjedelme általában 2 és 8 sor közötti, nagyon vegyesen, közben azonban egy-egy hosszabb is előfordul.

Eredetileg a reformációról, a vallásról szóló epigrammákról foglalkoztam. Ezt a témakört semmiképpen sem mellőzöm. 1717-ről már idéztem egy (nemcsak az évfordulóra értelmezhető) epigrammát, nézzünk most egy másikat, amely a nagy visszhangot és vitákat kiváltó soproni evangélikus jubileumi ünnepségről írt.32

a 2 Reg. 13. b Psal. 79. 32 Dobner Ábrahám soproni jegyző Oedenburgisches rothes Ay (Wien, 1718) címmel írt a soproni ün-

neplés ellen (Magyarra fordította Francz Mátyás (Sopronyi piros tyukmony, Kassa, 1719). A mű a re-formáció 200. emléknapján a soproni evangélikusok által énekelt és Regensburgban ki is nyomta-tott jubileumi ének ellen készült.


198

In alterum Lutheri Saeculum

Forte retexebat Sempronia carmine Musa Altera votifragi Saecula trusa Senis; Cum fera SOPRONBAN-BAN-BAN! crispantibus auris

Pompa repercussos didit in astra sonos. Qui Cives ardere domum clamore putarunt,

Errarunt! Rogus hic Urbis et orbis erat. (XVII/1)

Luther második századára

Nemrég dalban tárta fel azt Sempronia Múzsa Második százada tett esküszegést az öreg.

Akkor a vad Sopronban-ban-ban göndör arannyal Szórta a pompa a dalt, s visszaadá kerek ég.

Polgárok vélték: a robaj letarolja a házuk, Tévedtek. Ez a vész Urbi et orbi esett.

A szakirodalom többször is foglalkozott azzal a Lóránffy Zsuzsanna fejedelem-asszonyról írt pasquillussal, amely 18. századi másolatból jelent a Századokban, onnan vette át Varga Imre az RMKT XVII/9. kötetébe. Magyar nyelvével és durva hangnemével elüt Gyalogi kötetének verseitől, de komoly érveket sorakoz-tathatunk fel Gyalogi szerzősége mellett.33

In Cathar. de Bore

Quam sedet inferni Vestalis nupta profundo, Quae de sublimi culmine Virgo cadit.

LORANTFFI SUSANNA Fejedelem-aszszony Erdélyben könyvet bocsát

a Pápisták ellen

Hajdan Frigy ládáját BORJAS TEHÉN vitte, Míg igíret földén meg-telepítette, Terhe alatt bőgve csendessen léptette, A mely uton Isten Angyala vezette.

Már az Hit szekerét egy kantza LÓRÁNtya A konty alatt nagy haj, s-rövid elme hajtya, Viszi, de nem tudgya: gyeplőt aszszony tartya: Szedgyétek lőtseit, szegit, porrá rontya. (XVII/10)

Katharina de Borá-ra

Ott ül a legmélyén a pokolnak a férjes apáca, Aki a legmagasabb csúcsokon állt s leesett.

LORANTFFI SUASANNA

Fejedelem-aszszony Erdélyben könyvet bocsát a Pápisták ellen

Hajdan Frigy ládáját BORJAS TEHÉN vitte, Míg igíret földén meg-telepítette, Terhe alatt bőgve csendessen léptette, A mely uton Isten Angyala vezette.

Már az Hit szekerét egy kantza LÓRÁNtya A konty alatt nagy haj, s-rövid elme hajtya, Viszi, de nem tudgya: gyeplőt aszszony tartya: Szedgyétek lőtseit, szegit, porrá rontya.

A pozsonyi várbörtönben fogságban meghalt evangélikus püspökről, Krmann Dánielről két epigrammában emlékezik. Egyik így szól:

In Ejusdem Exequias Posonii 1740 in Cathedral.

At tibi damnanti Martini Teutonis haras Aurea Pannonius templa recludit eques. Exequiasque colit clarissima Pompa senatus Innumerae noctem diminuere faces. Si non audissem REQUIEM! splendore putassem

Qua modo vinctus eras victor ab arce venis. (XVIII/12)

Temetésére Pozsonyban, a katedrálisban, 1740-ben

Néked Német Márton zárkájába vetettnek Egy pannon lovagunk templomi zárakat old.

Díszes pompáját kíséri szenátus a gyásznak, Fénylik a fáklyamenet, fényözön áttöri éjt.

Véltem volna a fényről, nem hallván siratást sem, Ott ki legyőzve valál, győztesen érkezel itt.

33 Századok, 1913, 56‒57. Vö. Régi magyar költők tára, XVII. század): A két Rákóczi György korának

költészete (1630‒1660), s. a. r. VARGA Imre, Budapest, Akadémiai, 1977, nr. 75. Újra megjelent: „Külömb-külömb féle jó és rossz szagú virágokkal tellyes kert: Pasquillusok a XVII–XVIII. századból, vál., szerk., utószó és jegyz. LŐKÖS István, Budapest, Magvető, 1989 (Magyar Hírmondó), 18.


199

A néhány évvel korábban elhunyt jezsuita Boka Miklósról így emlékezett:

In P. Nicolai Boka, dicti Scholasticorum AVI, obitum Tyrn. 7. Maji 1735.

Vixit Avus! Patrem sexcenti flete nepotes! Hydropisis Patri sed mala neptis erat. (XVIII/4)

Boka Miklós atyának, az iskolások „nagyapjának” halálára, Nagyszombat, 1735. május 7.

Nagypapaként élt. Sírj, hatszáz unokája atyának, Vízkórsága neki rossz unokája vala.

Befejezésül két emberi tulajdonságot ostorozó epigramma: In Cives gurgites

Haud satis opportuna fames nunc advenit urbi, Intra quam venter coeperat esse Deus. (XVIII/7)

Pecunia

Numus, amor Regum, tereti cur editur orbe? His vehitur mundi fulgida pompa rotis. (XX/3)

A tékozló polgárokra

Most iszonyú, aggasztó éhség érte a várost, Mindjárt kezdetinél ott vala isten, a has.

Pénz

Pénz a királyok vágya. Miért készítik a földön? Mert a világ kerekén, fordul a dőzs meg a fény.



201

Argenis-fordítás időmértékes versbetétekkel (1761)

1621-ben jelent meg először, John Barclay (1582–1621) öt könyvből álló, latinul írt heroikus regénye, az Argenis. A sok kiadást megért mű egy-egy példánya ma-gyarországi nemesi családok könyvleltáraiban már a 17. században is előfordult,1 magyar fordítása azonban csak 1792-ben jelent meg, igaz akkor két változatban, Fehér Antal és Boér Sándor tolmácsolásában.2 A mű, amint azt a fordítók elősza-vai tartalmazzák, a gyönyörködtetés mellett illendően nevelt a jó erkölcsre és a magyar nyelvűség terjedésének ügyét is szolgálta.

Az Argenis arányosan felépített, udvari környezetbe helyezett szerelmi történet. Öt könyvét váltakozó terjedelmű és formájú 37 versbetét díszíti. A magyar iroda-lomtörténeti kézikönyv nemcsak a két nyomtatott, magyar nyelvű kiadását tartja számon, hanem kéziratban maradt fordításokról is megemlékezik. Hriágyel Már-ton 1754-ben az első éneket, 1756–57-ben az egész művet négysoros, rímes ale-xandrinokba költötte át.3 1773-ban keletkezett egy teljes fordítás, melynek fordí-tóját nem ismerjük, az évszám a címlap kronosztikonából való.4 1791-ben Haller Antal tolmácsolta magyarul a művet.5 Hriágyel fordítása kivételével verset sem a kéziratok, sem a magyar nyelven megjelent nyomtatványok nem tartalmaznak.

1 A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, szerk. KLANICZAY Tibor, Budapest, Akadémiai, 1964,

549. (Tarnai Andor); MAY István, A magyar heroikus regény története, Budapest, Akadémiai, 1985 (Irodalomtörténeti füzetek, 112),13.

2 BARKLÁJUS János Argenisse, I‒II, ford. FEJÉR Antal, Egerben, 1792. – BÁRKLÁJ Árgénise, ford. BOÉR Sándor [rövidítve], Kolozsvárott és Szebenben, 1792. – A fordításokat felhasználta MAY, i. m. (1. j.)

3 Kéziratai a História Poliarkusról és Argenisről címet viselik. 1. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirat-tár, Quart. Hung. 2174. (1754, autográf.) A füzet külső levélpárja borítóul szolgál, a rajta olvasható feljegyzés (Ternio primus) alapján csonkának tekinthető. Csak az első könyvet tartalmazza. – 2. OSZKK, Quart. Hung. 134. (1756, az I. és V. ének autográf, a többi másolat.) – 3. Eger, Főegy-házmegyei Könyvtár, Ms. 0015(3). (1757, autográf.) – Ismertetésük: BÉKÉS István, Az „Argenis” első magyar fordítása, Egyetemes Philologiai Közlöny, 1922, 58‒60; VÁSÁRY Dalma, Barclay Argenisének első magyar verses fordítása, Irodalomtörténeti Közlemények, 1930, 98‒99; KOZMA An-dor, Fénelon Télémaque-jának egy XVIII. századi feldolgozása, Pécs, 1931, 37‒38.

4 TIMÁR Kálmán, Egy lappangó Argenis-kézirat, Irodalomtörténet, 1929, 246‒247. A kéziratról Jedlicska Pál 1882-ben tett említést, Mikovényi Mór egykori szomolnoki plébános könyvei közt látta azt. Teljes fordítás (öt könyv), négy kötetben.

5 LUKINICH Imre, Barklay „Argenis”-ének magyar fordításaihoz, Egyetemes Philologiai Közlöny, 1912, 764-765.


202

Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában két további, a szakirodalom-ban nem említett, teljes fordítás található. Mindkettő negyedrét, két kötetben. Az egyikben (Poliarkus Meleander, és Argenisrúl való História6) hiányoznak a versfordítá-sok, az öt könyv mindegyike fejezetekre tagolt, argumentumokkal (summákkal) ellátott.7 Szövege egyébként szószerint követi a latin változatot. Sem a fordító neve, sem a fordítás éve nem derül ki a kéziratból, amelyet az íráskép alapján a 18. század második felében másolhattak le.

A másikban (Barclaius János Argenisse az magyarázó beszéddel, 1761. G. G. M. P. R. Ö. A. – V. K. K. A. – M. F.”8) néhány kivétellel9 megtalálható a verbetétek fordí-tása. Az ötödik könyv után olvasható a regény szintén latinból fordított kulcsa is: „Rövid beszéd Barclaus János Argenissára azokbúl némellyeknek, mellyek ott mondattnak, könyebb értelmire, és az egész munkának kulcsa.” A fordításnak má-solatát őrzi az aradi Megyei Könyvtár is (Biblioteca Judeţeană A. D. Xenopol) az Orczy–Vásárhelyi-könyvtárból származó kéziratmásolatok között, öt kötetben.10 Az OSZK példányából hiányzó versfordítások abban megvannak.

A szakirodalomban eddig nem említett kéziratos fordítások közel egyidőben készültek. A magyarra fordító személyét egyik esetben sem tudom megnevezni, pedig a verseket is tartalmazó kézirat 13 betűből álló rövidítése a névalak kezdő-betűit is tartalmazza.11 A kétfajta fordítás alapos, együttes szemügyrevétele a ma-gyar fordításirodalom szempontjából tanulságokkal járhatna. Most csak a versek magyarítását vizsgálom meg. Teszem mindezt azért, mert az 1761-ben készült változat versei időmértékesek. Itt a viszonylag korai évszámon kívül az keltette fel

6 OSZKK, Quart. Hung. 1049/I‒II. Esetleg a 4. sz. jegyzetben említett kézirattal azonos fordításról,

de nem azonos másolatról van szó. 7 A nagyon sok latin kiadás egy része szintén fejezetekre tagolt, argumentumokkal és metszetekkel

ellátott, a versbetéteket mindkét változat tartalmazza. 8 OSZKK, Quart. Hung. 133/I‒II. 9 Sorrendben: 13‒17. és 22. 10 Az aradi Megyei Könyvtárban ma együtt őrzik a kiegyezés utáni Arad jelentős könyvtárait. Ezek

közül az alábbiak nevezetesebbek: a Kölcsey Egyesület Könyvtára (benne Atzél Péter könyvtárá-val, melynek 18. századi gazdag francia nyelvű anyagáról Eckhardt Sándor írt a 20. század elején), a Közművelődési Palota Könyvtára (benne az Orczyak egykori gyöngyösi könyvtára, egyesítve a Vásárhelyi-család könyvtárával) és a Minorita Rend Aradi Könyvtára. Az Argenis-fordítást tartal-mazó öt kötet jelzete: 130.475‒130.478, 136.617.

11 Az 1761-ben készített fordítás kéziratainak címlapján látható rövidítés végén valószínűleg M[agyarra] F[ordította] a feloldás, az előtte álló betűjelekben, ha a név elől áll, akkor esetleg Gerő György, ha a végén, akkor esetleg Kereskényi Ádám tűnik lehetséges feloldásnak.


203

érdeklődésemet, hogy többféle versformáról van szó. Sőt a fordító olvasóhoz intézett előljáró beszédében a kötött beszéd különbözőségéről szól: „az lekötött beszédben pedig nem a köz magyar szokás szerént Rithmusokkal, de ugyan azon verseknek, amint az deákban találtatnak, nemeikkel élnék.”12

Az alábbiakban betűhűen idézek példákat13 a versfordításokból, lap alatt meg-adva a latin változatot.14

12 Az előljáró beszéd teljes szövege: Elöl járó beszéd az Kegyes olvasóhoz Nints szándékom soha elegendö képpen nem ditsértetett Firfiúnak Barclaus Jánosnak ez jelen való

munkáját (mellyet eö Déák nyelven Romában irtt) hoszas ditséretekkel magasztalnom, elég tsak summásan jelentenem, ezen könyvet annak lenni, mellybül sok tudósoknak, és nagy elméknek értelme szerént a mostani világ igazgatik.

Nints is úgy vélem, olly sorsú ember (mivel nem tsak az Fejedelmeknek, de országoknak is oktatásá-ra igen böltsen irattatott) ki magának állapottyához ebbül illendö tanúságot ne vehessen; tapasztallya ezt minden valaki figyelmessen, és jó értelemben, a’ mint szükséges, olvassa. Melly értelmet, hogy helyessen önnön magának meg szerezzen az kegyes olvasó, kivántataik egy általlyában, hogy tsak Frantzia Országh historiáját, és történt dolgait jól nem tudgya, minek elötte e’ Könyvnek derék olvasására jöjön, annak az Könyvnek végére helyheztetett kulcsát csöndes el-mével által értse, külömben tévelegni fog Barclaus czéllyárúl egészéggel.

Nem tsak temérdek tudománya pedig, de igen gyönyörüséges módgya is ezen Könyvnek inditott, hogy azoknak kedvekért, kik a’ Déák beszédben anyira nem tudósak, bátor sok egyéb foglalatos-ságaim között a’ mennyire tülem lehetett ezt születésemnek nyelvére fordittanám, remélvén azt: hogy ha mindeneknél teczetös nem lészen munkám, azoknál mind azáltal, kik az mostani világban vagy böltsölködni, vagy gyönyörüséges újságokkal elméjeket könnyebiteni terhessebb gondgyaik-ban akarják, gyülölséget nem érdemel. Elértem szerentséssen tárgyamat Barclaussal, ha egyebek-ben szemlélt kötelességnek, vagy gonoszságnak képe, ehez illendö gyülölséget, amahoz pedig igen tartozó, és nem hivalkodó szeretetet gerjesztend a kegyes olvasóban.

Mivel pedig e jeles könyvet Barclaus nem tsak szabad (a’ mint a’ Déákok szóllanak) de le kötött beszéddel, az az külömb féle verseknek nemeivel is ékesitette; a’ mennyire tsekélységem, és ha-zámnak nyelve engedték, követtem ötet, úgy mind a kettöben alkalmaztattván irásomat minde-nütt, hogy a’ mennyire lehetett, nem tsak értelmit de szavait is Könyvünk szerzöinek ki tenném: az le kötött beszédben pedig nem a’ köz magyar szokás szerént Rithmusokkal, de ugyan azon ver-seknek, a’ mint az Deákban talaltattnak nemeikkel élnék. Abban mind azon által botsánatot várok, ha Y melly nem Déák, hanem Görög bötü, a’ kiknél némelykor hoszú, némelykor rövid kimon-dással találtatik, és melette lévö mással, és magán nem zengö bötüvel (az mint nyelvünkön soha sintsen azok nélkül) most rövid, most hoszabb kimondással az verseknek helyessebb kivánságára, a’ többiekben meg tartván az menyire lehetett a’ Déák verseknek törvényit Görög szokás szerént alkalmaztatom. Vedd e’ munkát hasznodra kegyes olvasó! oly elmével, az mellyel elsöben iratott, és most nyelvedre fordittatott, ély egésségessen.

13 Az elöljáró beszéd fentebbi idézésében a szokásos módot követtem, az ö, ő, ü, ű következetlen ékezése miatt mindenütt röviden írtam e két magánhangzót. A versek idézésénél a magánhangzók hosszúságának jelölésében is a kéziratokat követtem.

14 Forrás: Jo. BARCLAII Argenis, nunc primum illustrata, Lugduni Batavorum et Roterodami, 1664.


204

A címlap-verzón Hugo Grotiusnak a szerzőről írt disztichonja áll magyar for-dításban:

Barclaus János eredete, születése

Nemzettel Caledon: szűletvén Franczia: tennen

Nyelveden az ki tanít, szollani Róma téged.15

Az első vers a műben az alábbi hexameter: Illy szép Rósa ajakin állott: illy homloka szemmel[?]

Fénlett, illy formán ragyogott szeme fénye világgal.

Főldi ékésségnek ne állitsd ezt, mert maga Phoebus

Sem más Planéták szeb szénnel nintsenek ennél.

Oebalius Isten nem fénlett szebben, a’ mellyet

Sok konyőrgéssel hijj hajós gálája romolván

Lemnusi fegyverben te se vagy Márs köllemetessebb

Az mikor Paphusban néked tőmjéneket adnak

Tiszteletedre: szegény Férjnek félelmeket hozván.16

(OSZK-példány, Quart. Hung. 133, p. 5.)

A hetedik vers strófái: 2 phalaikoszi és 2 kis aszklépiadészi sor glükoni zárással. Az első és utolsó (hetedik) versszak végén 4‒4 glükoni sorral. A második versszak:

Édessége te vagy viaskodóknak

Poklot, és zokogást, erőt esettel

Viszől fegyvereket; jobbadon áll a’ nyil

Félő Gorgonissal; ádd balod ellened

Lévöknek, életet maga.17 (Uo., p. 141.)

15 Az illusztrált kiadásokban Barclay képmásának felirata is a róla szóló életrajzokban idézett két sor:

Gente Caledonius Gallus natalibus hic est Romam Romano qui docet ore loqui. (H. Grotius)

16 Sic roseis stat forma genis, sic frontis honore Fulget apex, tales accendunt lumina flammae. Humanum ne crede decus; non pulchior altos Phoebus agit currus. Non unquam sydere tanto Oebalii micuere Dii, quos nauta solutis Puppibus, et jam-jam vincentibus invocat undis. Nec tu Lemniacis Mavors formosior armis Fraena quatis, Paphiisque soles mitescere blandus Cultibus, ah misero tantum metuende marito!

(Idézett kiadás, p. 5.) 17 Tu belli decus, axibus severis

Lethum, vim, gemitum, arma, fata, ducis.


205

A 16. vers phalaikoszi sorokból áll, strófákba szerveződés nélkül:

O sors, csillag a Pythius titokja!

Jövendöt madarak tik által értök!

Vén Aszszony ime most el hervadóssan

Szóllit benneteket a tisztelettel [...] 18

(Arad, Megyei Könyvtár, 130.476, p. 178.)

A 25. vers döcögő disztichonjai:

Hanvat lácz s-szörnyü nagy banatnak jelit utas:

Kétszer hal az meg kit ön szive halálnak itil.

Halgasd el vagy a mik terhelik a lelket az vagy:

Mik könyebbséget nyujtani szoktak el had.

Nem szabad ez Temetésre aldást vagy átkokat adni:

mint érdemlette az mond, úgy hele legyen.

Ezt a Selenissa oly ketség sértetee jobban:

vagy boszút allot jobban a sértet hitért.19

(OSZK-példány, Quart. Hung. 133, p. 447.)

A 29. vers strófái 2 phalaikoszi, 2 kis aszklépiádészi, 1 szapphói 11-es és 1 adóni-szi sorból állnak:

Mert kit Menyeiek karába mind mi

Décséretre fogunk, s, imádni tenni?

Kit? s egész egeket: Nem valakit magát.

Stat dextra jaculum, Gorgonis asperae Monstris terribilis laeva, dat hostibus

Facto vivere marmore. (Idézett kiadás, p. 103.)

18 O sors, sydera, Pythii recessus, Et fati bene praesciae volucres,

Vos saevis anus en verenda rugis, Vos illo vocat efferata cultu...

(Idézett kiadás, p. 208.) 19 Busta vides, saevique, hospes, monimenta doloris.

Bis moritur, quae se est judice digna mori. Non effare tamen seu verba gravantia Manes, Seu placida faciunt quae leve pondus humo. Huic tumulo pacemque nefas, stimulosque precari. Dic tantum; Ut merita es, sit, precor, Umbra tibi. Nempe Selenissa est. Dubium furiosa magisne Laeserit, an laesam sit magis ulta fidem.

(Idézett kiadás, pp. 390‒391.)


206

Egytül nem lehetett meg szabadittani

Franciát hogy igy vigadozvá már most

Aldja Kirallyát [...]20 (Uo., p. 536.)

A 35. vers hexameterei: Nints aranyos ház itt, se pediglen drága sok étek: Vagy elefánt csontbúl készitett ágyakon álmot Nem láthacz, vagy karmusinon bársont se Tyrusbúl. Gyöngyi fehérség sints, Paloták sem zengenek itten, Enekkel: nints szolga sereg, vagy az mi gyakorta Szokta az Nemzeteket véres harczokra kivinni. De erdők, s kő sziklák, el hagyott sok szennyet az márvány, S kő darabok, hitvány eledel: alomnak is éppen Kitsinded órája vagyon. Fődőztetik az test Durva daróczokkal, és vagyon bötse dolognak. Éltet halál hosszan fáraszttya, átkot se találsz itt. Az gond sem sokkal kegyetlen, mostohaságát Az idegen szájban nem röjti, se mérgit irigység. Meg nyugovás, csendes békesség, nyukszik egy házban. Es mindenkor igaz szivbűl jőn itt ki vigasság: El se felejti saját nyáját, de az elme magával, S Istennel győnyőrűn él s-tud menybe be menni.21 (Uo., p. 711‒712.)

20 Nam quem de Superis colemus omnes? Cui plus floribus intumescet ara? Hic honos Superis sit magis omnibus, Non uno potuit Gallia numine Exui vinclis meritoque foelix Plaudere Regi.

(Idézett kiadás, p. 457.) 21 Non isthic aurata domus, luxuque fluentes

Sunt epulae, spondave sopor pretiosus eburna, Aut in carbaseo Tyrius velamine murex. Non gemma vibrante nitor, non persona cantu Limina, non prono famulantum examina collo, Atque avidas quidquid trahit in certamina gentes; Sed nemora et nudae, rupes, neglectaque squalent. Confraga: Sunt epulae viles, jussaeque quietis Hora brevis: Duro velantur corpora texto: Et labor in pretio, et vitam mors longa fatigat.

At neque crudeles Dirae, vigilique flagello Saevit cura ferox, falso non abditus ore Ipse sua insanus furit in praecordia livor, Alma quies, parvisque habitat Concordia tectis,


207

Fordítónk tudatosan és többnyire sikeresen (sajnos itt-ott iskolás módon) bir-kózott a latin versekben használt versnemekkel, vagyis az időmértékkel, a vers-sorok különböző fajtáival. Mivel néha nem sikerült a pontosan szótagmérő-verslábazó forma, az olvasóhoz címzett ajánlásban mentegetőzik. Ugyanott el-mondja, hogy a mássalhangzó és az azt követő y rövid vagy hosszabb kimondását „a verseknek helyesebb kívánságától” tette függővé. Egyébként „amennyire lehe-tett” a deák verseknek törvényeit alkalmazta. Például a két szó közti magánhang-zótalálkozást általában kiküszöbölte, a szókezdő h-t magánhangzóval kezdődőnek számította.

A vizsgált kéziratok másolatok. Az is lehetséges, hogy a másolók nem mindig vették figyelembe az ajánlás által említett eltéréseket, s javításukkal „elrontották” a versmértéket. Például az 1. vers első sorának hexametere hibátlan volna, ha az ajakin helyett ajakinn (vagy ajakán) alak állna. További gondot okoz, hogy nem ismert a fordító nyelvjárása, a leírt szöveg mindenütt pontos kiejtése, nincs ekkor még egységes helyesírási gyakorlat. A fordítás nyelvi, nyelvjárási sajátosságainak megállapításához a két kézirat (OSZK és Arad) teljes szövegének összevetése is hozzájárulhat. A fordító személyének megállapítása szintén segíthetne a további kutatásban.

Molnár János jezsuita szerzetes 1760-ban így fordult kortársaihoz: „meg-nem úntá-é már testetek lelketek azt a’ sok lejtős verset? azt az Evánder idejében termett Kádentziát? ’s hát soha se lészen-é szabad abban a’ nyelvben, mellyhez minden illik, másféle verset elő-állítani?”22 Fordítónk 1761-ben a jezsuiták által kedvelt Argenisben, melyet latin nyelven többször kiadtak Magyarországon is, tudatosan törekedett az időmértékes verselésre. Sőt nincs is egyedül. Birsi Ferenc 1764-ben a nagyszombati Szent Adalbert konviktusba látogató Barkóczy Ferenc prímás tiszteletére 26 soros magyar nyelvű hexametert23 írt, melyet a konviktus egyik

Et semper niveo veri de pectore risus. Ipsa suae meminit stirpis, seseque deisque Mens fruitur foelix, et novit in astra reverti.

(Idézett kiadás, pp. 581‒582.) 22 MOLNÁR János, A régi jeles épületekről, Nagyszombat, 1760, XXIV. 23 A verset külön lapra írva elhelyezték a Szent Adalbert konviktus történetét megörökítő kötetben

(Esztergom, Káptalani Magánlevéltár, 340. cím, Cat. O. 22. p.) Egykorú kéziratos másolata olvas-ható az OSZKK Quart. Lat. 208/I. jelzetű kötetében (f. 144). 18. századi nyomtatott kiadása: RÁJNIS József, A magyar Helikonra vezérlő kalauz, Pozsony, 1781. A3-4. A kéziratos másolat nincs


208

növendéke szavalt el,24 nyílván más jezsuiták jelenlétében. A jezsuiták által latinul és magyarul is megjelentetett Keresztény Herkules 1768. évi magyar fordításá-ban25 Gerő György jezsuita szerzetes szintén tudatosan próbálgatja a hexamete-rekkel és pentameterekkel való fordítást.26 Gerő így fordult a kegyes olvasóhoz könyve előtti intésében: „A’ szóllást is a’ Deákhoz, melly kiváltképpen tetszetes, a’ mint közeleb’, úgy nyelvünk tulajdonán ejteni igyekeztem, remélvén, hogy a’ nagy

tekintettel a magánhangzók rövidségére és hosszúságára, a nyomtatásban azonban ez mindenütt jelölve van. Mivel tudomásom szerint azóta nem jelent meg a vers, közlöm annak a szövegét, mégpedig a néhány változtatás ellenére a mértékben teljesen azonos kéziratos változatot, de a ma-gánhangzók hosszúságának jelölését a nyomtatványból vettem.

Köszöntő Versek, midőn Leg főbb Méltóságú és Tiszteletű Szalai Groff Barkóczi Ferencz Úr [...] a Szent Alberti Nemes Konvictust Nagy Szombatban 1764dik Esztendőben Kegyelmes látogatásá-val meg vidámította. Mondá és mély tisztelettel bé-mutatá Kölcsei Kende Jósef ugyan azon konvictusnak egyik nevendéke Nagy Szombatban.

Ujjonnan ragyogó fénnyel tündöklik előttünk E’ mai nap, mássát itt ennek az emberi szem fény Eddig nem látá. Bú, bánat enyészik előtte, Mint a’ gyöngy-harmat, mikor a’ Nap fényit ereszti, ’S a’ folyosós kertekre derűl, életre vidámít Mindeneket, ’s a’ rózsa feselő bimbói fakadnak. Égi szerencse került hozzánk! Rejtsétek el itten Csillagok a’ nagy fényt: ím fénylik helyettetek, a’ kit Régi kevánságunk ide várt, mind édes Atyánkat! Fénylik válogatott sok szép erkölcsivel eggyütt. Mit szóllék? távúl lévén is ne de kegyelmét, Hertzegi bölcs gondját, javait, mint annyi világos Fénnyel tündöklő súgárit szüntelen osztván ’S terjeszti mi reánk? Kegyes Hertzeg! itt az nagy hatalmas Isten, melly szépen képzed! kit az emberek ámbár Nem látnak, még is mindenkor titkos erővel El rejtett vóltát, vóltával szép adományát Közli velek. Szintén úgy jártunk eddig. Azonban Mint a’ nyári nap is kedvesb’, mikor égi tulajdon Képét látja szemünk, ’s az alatt több jókra vezérel: Épen olly formán távúl lévén is Atyánknak Érzettünk, de napunk fényét a’ felleg el állá. El verted mi hozzánk jővén a’ felleget. El jött Minden öröm Te veled, mint vártuk, kedves Atyánkkal. Jöjjön számos idők folytáig el annyiszor, hogy, mint Országunk Napját, Téged szemlélni lehessen.

24 GÁLOS Rezső, Birsi Ferenc, Győri Szemle, 1935, 71‒72. 25 Keresztény Herkulesnek Bullioni Godefrednek hadi munkái, írta deákból GERŐ György, Kassán, 1768. 26 Vö. PETHŐ Jenő, Gerő György S.J. Keresztény Herkulese, Jezsuita történeti évkönyv, 1940, 36‒43.


209

dolgokat, mellyeket mély Stylusra vett a’ Deák Iró, azonnal nyelvünkön is le irhatnám; leg-aláb’ közel találhatnám.”

A szakirodalom szerint Molnár János korábbi, antik mérték szerinti magyar verselésére utal Gerő a „mellyhez minden illik” szavakkal.27 Baróti Szabó Dávid és Rájnis József (szintén a rend tagjai) minden bizonnyal ismerték e próbálkozá-sokat. Ugyancsak ismerték az általuk is támadott Kalmár György 1770-ben megje-lent hexameterekben írt mindenség-költeményét.28 A Barótitól származó, majd Kazinczy által is elterjesztett történet, mely szerint Baróti 1773-ban Rauch Ignác unszolására írta első mérték szerinti magyar versét, megfelelhet a valóságnak. A sokaknak, például Négyesy Lászlónak29 is gondot okozó 1773-as évszámmal kap-csolatban a források ténylegesen csak mérték szerinti versírásról szólnak s nem zárják ki azt, hogy Baróti ismerte a rendjén belüli kezdeményezéseket. További adatok gyűjtésével talán egymással közelebbi összefüggésbe hozhatók az 1760-as években időmértékes verselést próbálgató szerzetesek és a szintén szerzetesekhez sorolható klasszikus triász (Baróti Szabó Dávid, Rájnis József, Révai Miklós). Talán az Argenis versbetéteinek fordítója is e sorba helyezhető majd el.

27 Vö. OROSZ László, A magyar verstani eszmélkedés kezdetei, Budapest, Akadémiai, 1980, 13. 28 KALMÁR György, Summa, Budapest, 1993 (Pátria Könyvek). – Az 1770-ben megjelent mű: KAL-

MÁR, Georgius, Prodromus idiomatis Scythico-Mogorico-Chuno (seu Hunno) Avarici, sive Adparatus criticus ad linguam Hungaricam, adcedit Lex Poetica de Versa et Ligata Oratione Hungarica: item Poema Hungaricum de Statu Hominis integro et corrupto; caeteris; tum de Excellentia Linguae Hungaricae, atque utili Liberorum educationis; et aliis, versibus 4634, iisque heroicis, institutum. Deinde, Mantissae loco, ex Itinerario XX. annorum Argumenta quaedam versibus 990, itidem heroicis, proponuntur, Posonii, 1770. A teljes mű terje-delme 432 l. (Ebből a versek: pp. 203‒426.) A kötet verseket tartalmazó része téves (Summa) cí-men jelent meg hasonmásban

29 NÉGYESY László, A mértékes magyar verselés története, Budapest, 1892, 61‒63.



211

Eklogák a 18. századi magyarországi irodalomban az 1770-es évekig

A pásztorköltészet a reneszánsz óta a neolatin költészetben és a nemzeti irodal-makban sajátos vonulatot jelent.1 E tanulmány az eclogának 18. századi magyar-országi jelenlétével foglalkozik. Megkísérli Faludi Ferenc (†1779, a római Árkádia Akadémia tagja) magyar nyelvű eklogáinak hátterét felderíteni. Csetri Lajos Faludi Ferenc VI. eklogáját elemezve azt írta, hogy Faludit magyar nyelvű eklogák írására nem a hazai, allegorizáló alkalmi idillek ösztönözték, hanem az itáliai árkádikus pásztorköltészet ismerete (a műfaj választásában) és délnémet (bajor-osztrák) anyanyelvű költészet. Ugyancsak ő állítja, hogy magyarul „a verses idillben a 18. század költői számára is ismerhetően csak Zrínyi (†1664) néhány költeménye említhető.”2 A Faludi verseit először 1786-ban kiadó Révai Miklós szerint: amit „az e nemű magyar költeményekből olvashattam […] mind árnyék, mind semmi ezekhez képest.”3 Vajon mire utalt Révai? Ennek tisztázásához a Magyarországon használt elméleti kézikönyvekben, korabeli versgyűjteményekben, dialógusokban és köszöntőversekben keresem a pásztorok párbeszédeit alkalmazó műfaj jelen-létét, ügyelve az előfordulások időrendjére, figyelek a talált eklogák barokk és barokktól eltérő vonásaira.

Az eklogát a 17–18. században használt segédkönyvek vagy a drámai, vagy az epikai műfajok közé sorolták. Philippus Ludovicus Piscator Artis poeticae prae-ceptájában (Gyulafehérvár, 1642) a carmen bucolicum-ot, amelyben mezei emberek, pásztorok egyszerű dolgokat adnak elő, a drámai műfajok közé helyezte. Annak stílusáról megjegyzi, hogy „alacsony” [humilis], fennköltség nélküli. Moesch Lukács piarista szerzetes Vita poeticájában az ecloga az epikai műfajok közt szerepel (Tyrnaviae, 1693, p. 6.), benne hexameterben énekel a poéta falusi, dolgokról.

Molnár Gergely Elementa grammaticae Latinae című, a 18. században sokszor megjelent művében a tárgyalási mód [modus tractationis] szerint az ecloga drámai

1 Vö. Europäische Bukolik und Georgik, hg. von Klaus GARBER, Darmstadt, Wissenschaftliche Buch-

gesellschaft, 1976. 2 CSETRI Lajos, Faludi Ferenc: VI. ecloga = A régi magyar vers, szerk. KOMLOVSZKI Tibor, Budapest,

Akadémiai, 1979. 432–433. és 446–447. 3 FALUDI Ferentz költeményes maradványai, kiad. RÉVAI Miklós, Győr, 1786, 16.

Eklogák a 18. századi magyarországi irodalomban – az 1770-es évekig

212

műfaj, ugyanakkor téma szerint, mint mezei dolgokról írt versek (bucolica seu georgica), az epikai műfajok közé kerültek.

Josephus Juvencius francia jezsuita poétika-tankönyvét a 18. században Ma-gyarországon is használták.4 E munka szerint az eklogában falusi eseményekről van szó közönséges és kellemes stílusban vagy merő elmondással, vagy a szemé-lyek drámai előadásával. A téma: jókívánságok, ígéretek, panaszkodások, örömök, de úgy, hogy mindezek a mezőt idézzék fel. A szólás módjának egyszerűnek (humilis) kell lennie, a gyakori összehasonlítások és a beiktatott kellemetes leírá-sok a mezőkről származzanak. A versforma hexameter, de ne legyen benne sem-mi fenségesség vagy hosszabb kitérő. Vezérül Vergiliust kell tekinteni.5

A költészetet tanuló ifjaknak tanulmányaik során eklogákat is kellett írniuk. Sajnos a versírás gyakorlati oktatásáról kevés az eddig feltárt forrás. De ismerjük a jezsuita rend növendékeinek, a repetenseknek a győri jezsuitáknál 1750–1773 között írt, és általában az ebédlőben előadott költeményeit.6 1758-ban Josephus Ibellaker a régi költők olvasásáról és utánzásáról verselt Pray György irányításával. A híres és utánzandó költők közt szerepelnek eklogaszerzők is, például Jacopo Sannazaro és Marco Girolamo Vida.7 Az ekloga felirattal ellátott versek egy része párbeszédes, más részükben a szerző mondja el a pásztorok gondolatait; néhol a szerző szövegébe épül be a párbeszéd. A pásztoréletet kevéssé érzékeltetik a ver-sek, melyben a repetensek társuk vagy egy éppen elhunyt előkelőség haláláról, főpászor érkezéséről, szomorú közállapotról, háborúról írtak. A verssorok nagy

4 Vö. TARNAI Andor, A parodia a XVI‒XVIII. századi Magyarországon, Irodalomtörténeti Közlemé-

nyek, 1990, 445–469. I. h. 448. 5 JUVENCIUS, Josephus, Institutiones poeticae ad usum collegiorum Societatis Jesu, Coloniae Agrippinae,

1726, pp. 94‒95.: „Ecloga … est imitatio rusticarum actionum stylo mediocri, et suavi, vel per meram enunciationem, vel per dramaticam personarum effictionem. – Leges hujus poematis: Tractantur in eo vota, gratulationes, publicationes, conquestiones, gaudia: sed videndum, ut omnia agrum redoleant. Dicendi character debet esse humilis, frequentes adhibendae comparationes ex agris deductae, jucundae item descriptiones inserendae. Hexametrum carmen adhibendum, modo ne adsit granditas, neve longiore ambitu circumducantur. Ducem habes in hoc genere poeseos, ut in heroico, Virgilium; qui quanto sublimior videtur in Aeneide, tanto se submissius de industria deprimit in Bucolicis.”

6 Ld. SZABÓ Flóris, A költészet tanításának elmélete és gyakorlata a jezsuiták győri tanárképzőjében (1742–1773), Irodalomtörténeti Közlemények, 1980, 469–485. Paintner Mihály 1771–1772-ben keletke-zett jegyzeteiben szintén akadnak eklogák.

7 Poemata ab Anno 1750–1758 a Sholasticis Societatis Jesu Humaniora Jaurini Repetentibus concinnata, pp. 393‒399. (A kötet jelzete Pannonhalmán: 118. E. 1.)


213

része antik és újabb költők műveiből való, a pásztorok csak díszletek.8 A jezsuita repetensek verseiből az mindenképp egyértelmű, hogy az eklogaírás szerepelt a humanisztikus tudományokat megismétlő, versírást gyakorló jezsuita növendékek tananyagában. Az eklogákat konkrét témákról készítették, mert alkalmi verseket tanár korukban kellett tudniuk írni. A repetensek számára Szakolcán tartott órá-kon Hellmayr Antal a cselekményt tartalmazó szerzemények előadásához haszná-landó ruházatról is szólt.9

Az oktatás folyamán keletkezett versek latin nyelvűek, azok diák szerzői tanári felügyelettel dolgoztak. Ha tehetős pártfogók álltak a háttérben, nyomtatásban is megjelentek e próbálkozások. 1730-ban a nyitrai piaristáknál a rétorok és poéták osztálya bukolikus versgyűjteményt jelentetett meg.10 A tizenegy eklogából álló versfüzér argumentuma utal arra, hogy az allegorikus pásztoralakok ténylegesen pásztori nyelven beszélnek (rurali canna […] rusticabimur). Ugyanitt a nem költői kifejezések miatti mentegetőzés olvasható.11 A pásztorok az alábbiakat személye-sítik meg: Daphnis – Christus; Amaryllis – Anima; Meliboeus – Caro; Corydon – Mundus; Mopsus – Daemon. A XI. eklogában Daphnis és Amaryllis (Christus és Anima) egymásra találnak. A kötetben található még egy ekloga, melyben Jézus születésekor négy pásztor a csodás jelekről beszélget. Mint a korabeli versgyűjte-mények többségében, itt is az ifjúság erényes életre nevelése volt a kitűzött cél.

1743-ban Füssi Pius domonkos szerzetes carmen pastoritiumát újévi köszön-tésül Pest város bírájának és szenátusának ajánlotta. A bibliai és történelmi hivat-kozásokkal tele műben Mopsus és Lycidus párbeszéde Vergilius tudós utánzása, tulajdonképpen csak betét. A téma is vergiliusi: a legelőjét vesztett Mopsust Lycidus az ellenség és a pestis eltávozásával vigasztalja.12

8 A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban őrzött győri jezsuita kötetek eklogái időrendben (a lelő-

helyek kezdő lapszámaival): 118. E, 1, p. 135. (az elején csonka) – 118. E. 19, p. 58. – 118. D. 12, f. 2. – 120b. A. 3, ff. 28, 164. – 118. D. 12, ff. 21, 29, 46, 120.

9 SZABÓ Flóris, i. m. (6. j.), 471. Hellmayr kézirata: Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, F 33. Az eklogáról: 248–251.

10 Torridae Amaryllidis erga Daphnidem flammulae, sive anima seraphicis sponsi Christi […] allegoria sub bucolico versu donata […] ab rhetorica, et poeseos […] Nitriensi Scholarum Piarum juventute […] oblata. Tyrnaviae, (1730).

11 "Si durior forte dictionis apparuit cortex, dabis […] pastoribus veniae, apud quos et verba ipsa solent sylvescere."

12 Xenium sincerioris affectus in reiterato novi anni exordio quod est carmen pastoritium […] judici et senatoribus … Civitatis Pestiensis Fratrum Praedicatorum fautoribus et patronis […] oblatum a F. Pio FÜSSI, Budae, (1743).


214

1746-ban a pesti piaristáknál tanuló előkelő ifjak nyilvános földrajz-vizsgájukra írtak különféle műfajú és nyelvű (latin, francia, olasz) szerzeményeket, s azokat a vizsgán előadták és nyomtatásban is kiadták.13 Franciául rondeut, olaszul canzo-nettát tartalmaz a kötet. Mindegyik vizsgázó pásztornevet viselt. Gróf Keglevics Zsigmond eklogáját báró Grassalkovics Antallal kettesben adta elő. A városi élet-ről szóló Alexis a beszélgetés végén kénytelen beismerni Daphnis győzelmét, aki a gazdagságtól és vagyontól független virtust dicsőíti. A vizsga a Rómából nemrég hazatért, eklektikus filozófiát és gyakorlati földrajzot tanító báró Körver Elek elnöklete alatt folyt.

Már a 18. század első felében is gyakran szerepelt iskolai színjátékként eklo-ga.14 Bennük antik pásztorok allegorikus párbeszédet folytatnak. Különösen gya-koriak ezek a püspöki vagy tartományfőnöki látogatások alkalmával. A Németor-szágból hazánkba költözött és Esterházy Imre prímás, esztergomi érsek magántit-káraként tevékenykedő Gerhard Cornelius Driesch Bécsben megejelentetett dia-lógusainak egy részét (a Jézus életéről és haláláról szólókat) pásztorbeszélgetések formájában készítette, a poétikai gyakorlatok közt pedig Ecloga címmel pásztorjá-ték olvasható egy török elleni harcban elesett ifjúról.15

Az evangélikus felekezetnél az iskolai dialógusoknak politikai töltete volt. 1676-ban például Peucker György a Magyarországról elűzött evangélikus lelkészek és iskolamesterek sorsát, az evangélikus egyház magyarországi helyzetét verselte meg Vergilius eklogáit mintául véve (ad numerum et imitationem Eclogarum Virgiliana-rum). Mindezt természetesen csak álnéven tehette.16 Művét ugyanúgy patrónusá-nak, Láng Mátyás soproni lelkésznek ajánlotta, mint a két évvel korábban Vergili-us-helyekből összeállított, egyháza üldözéséről szóló cento-ját.17 (Ebben az ókori

13 Academia geographica in qua super dictum Poetae Nobilitas sola est atque unica virtus. Illustrissimi

Academici compositiones suas perorant in […] concursu […] dominorum Excelsae Septem-Viralis, et Inclytae Regiae Tabulorum praesidum et assessorum […] patronorum, Budae, 1746.

14 A piarista színjátékokra vonatkozó adatok összegyűjtésénél Kilián István tekintetbe vette az eklogákat is. Vö. KILIÁN István, A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig (Fontes ludorum scenicorum in gymnasiis collegiisque Scholarum Piarum Hungariae), Budapest, Argumentum, 1994.

15 DRIESCH, Gerhard Cornelius, Exercitationes oratoriae (et poeticae), Viennae, 1718. 16 Ecloga Hungaricae de luctuosissimo Ecclesiae Evangelicae in Hungaria statu, ad numerum et imitationem

Eclogarum Virgilianarum anno 1676 scriptae a Grata Progenie Nobilis Hungariae [=Georgii PEUCKERI Neosoliensis Hungari]. Két kéziratos másolata az Országos Széchényi Könyvtárban: Quart. Lat. 698. és Fol. Lat. 1627, ff. 100–114.

17 I. N. J. Ecclesia, praeprimis in Hungaria, gravem persecutionem patiens, triste suum fatum deplorat ac misericordiam divinam implorat, Wittebergae, 1674. Vö. TARNAI Andor, i. m. (4. j.), 461–462.


215

és humanista hagyományokat feléleszteni szándékozó soproni evangélikus környe-zetben jelentek meg 1727-ben a humanista latin költészet egyik legnagyobbjának, a magyarországi Janus Pannoniusnak a versei is.18) Ám Peucker eklogafüzérében nem pásztorok beszélgetnek, hanem a politikai tartalomnak megfelelően megsze-mélyesített alakok: Auctor, Hungarus, Germanus, Lutheranus, Hungaria stb.

A következő évtizedekből sok ehhez hasonló iskolai dialógus ismert evangé-likus iskolákból. Ezek nyelve a továbbiakban is latin. Az ekloga elnevezés azon-ban többé nem fordul elő. A politikai és morális tartalmú dialógusok németorszá-gi beszélgetésjátékok (Gesprächspiele) hatását mutatják. Az iskolai verses dialó-gusírás e termékeiből éppúgy keletkeztek iskolai színjátékok, mint az eklogákban megírt köszöntőkből, búcsúztatókból. A tanárok a dialógusok közül többet előa-dattak diákjaikkal.19

A későbbiekben is előfordulnak a pásztorélethez egyáltalán nem kötődő ver-sek ekloga címmel. Ilyen például az a nyomtatott versezet, mely a hétéves háború-ról szól értekezésszerűen, lapalji jegyzetekkel ellátva. Benne az auktor elbeszélését Tityrus, Mopsus és Menalcas ajkára adott párbeszéd követi. Ezekkel egyidejűen jelen voltak a dialógusok más, szintén hagyományosan irodalmi formái is. Például a certamenek. A vitatkozó felek sokfélék: test és lélek, bor és víz, rózsa és viola stb. Ezeket a műveket az elégiák közé sorolták.20

A 18. század közepe után a tehetősebb főpapi, főúri udvarokban a reprezentá-cióhoz hozzátartoztak az alkalmi ünnepségek. Névnapi köszöntők, püspöki és főispáni beiktatások alkalmával pásztorgúnyába öltözött diákok deklamáltak isko-lai színi előadásokon és iskolán kívüli köszöntőkön is. Az ekloga műfaji határai ezzel még inkább elmosódtak. A teátrálisságot megőrizve egyre többször alkal-mazták a műfajt az alkalmi vers sajátos fajtájaként: benne öröm és panasz egyéni színt kapott. Míg a 18. század első feléből fennmaradt, ekloga címet viselő vers-emlékeink nagyobb része iskolai gyakorlat, a század közepétől gyakoriak az előa-dott, egyházi és világi főméltóságokat köszöntő allegorikus pásztorjátékok.

18 Delitiae poetarum Hungaricorum … [Sopronii, 1727.] Vö. SZELESTEI N. László, Adatok Janus Pannoni-

us 18. századi ismeretéhez = Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány, szerk. JANKOVITS Lász-ló, KECSKEMÉTI Gábor, Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, 1998, 51–60.

19 Vö. SZELESTEI N. László, Buchholtz György dialógusai = Barokk színház – barokk dráma, szerk. PIN-TÉR Márta Zsuzsanna, Debrecen, Ethnica, 1997, 132–141.

20 Például a jezsuita Petrus Justus Seutel-ét (Lusus poetici allegorici sive elegiae, Tyrnaviae, 1757, pp. 128–142: Rosae et Violae certamen de florum imperio.)


216

A 18. század utolsó harmada előtt magyarul csak színjátékokban, vagy ahhoz közelálló köszöntőkben szólaltak meg pásztorok. A jelenség párhuzamos a magyar nyelv iránt megnövekedett igénnyel. A szerzők és mecénások között Itáliát meg-járt, vagy azokkal kapcsolatba hozható személyekkel, közöttük a római Árkádia Akadémia tagjaival találkozunk. A pásztori környezet egyre természetesebbé vált, a pásztorok egyre gyakrabban beszéltek pásztorok módján. Az egyházi személyek köszöntéséhez – terminológiai azonosság okán – a pásztorok világa önként kínálta az allegorikus eklogát. 1770 körül, amikor Faludi Ferenc is írta eklogáit, e hajlékony műfaj nem kevés hazai példájával találkozhatott latinul és (néhány előadásra írttal) magyarul. Ekkortájt fordította le a cifra barokk beszéd ellen, a jó ízlés érdekében Muratori művét magyarra Benyák Bernát piarista szerzetes, aki maga is írt eklogá-kat.21 Egyre többen próbálkoztak időmértékes magyar nyelvű versek írásával. Ba-róti Szabó Dávid az 1770-es évek közepén már antik versmérték szerint, hexame-terben írt magyar nyelvű eklogát.22 Az 1770-es évek második felében az eklogák egy részén már Faludi Ferenc kézírásban terjedő műveinek hatása érezhető. A következő évtizedekben a korábbinál jóval gyakrabban fordul elő a műfaj.

Faludi Ferenc hat magyar nyelvű eklogájának pásztorai, bár a szokásos latin neveket viselik, nem antik díszletek közt mozognak.. A „múzsák kényes udvará-ba” fennkölt hangú versek illenek, vallja a harmadik eklogában Thyrsis, mikor Mopsus a versengés során vaskos népiséggel áll elő. A pásztorversengésekbe Fa-ludi mesterien építette bele egyéni érzelmeit, a jezsuita rend feloszlatása miatti fájdalmát. Az ekloga műfaj ilyen szuverén kezelése nagyban eltér a vizsgált latin nyelvű eklogáktól, jóllehet azok szolgáltatták a hátteret. A Faludi előtti magyar-országi latin és magyar nyelvű eklogákban Faludihoz vezető utat, közvetlen forrá-sokat (ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről), nem sikerült kimutatni.

21 Az hetyke prédikálók ellen, avagy a néphez szabott szólás méltósága, Nyitra, 1772. (Kézirat. Budapest,

Piarista Levéltár, For. 0–4/24.) 22 Virttől búcsúvétel. Kiadása: Deákos költők, kiad. CSÁSZÁR Elemér, Budapest, Franklin Társulat, 1914,

81–82.



217

Napló misszilisekben ‒ Egy humanista műfaj határairól

A humanisták által megfogalmazott képzési/nevelési cél (vir iustus, dicendi peritus) megvalósításában hangsúlyos szerepet játszott az egymástól távollévők érintkezési formájának elsajátíttatása. A retorikai képzés folyamatában többször felbukkan a levél-műfajjal való foglalkozás. A jezsuiták 1599. évi Ratio studioruma szerint már a syntaxisták ismerkedtek vele Cicerón keresztül, a poétáknál az első félévben Cicero és Plinius volt a minta, a rétorok a szónoklás mellett verses leve-lekkel is foglalkoztak.1

Amit a humanista gimnáziumokban tanítottak, az részévé vált a 15–16. századi humanista, valamint a 17–18. századi barokk erudíciónak. A tanítás a definitio–lectio–usus folyamatában történt. A szabályok megtanulását példák olvasása és gyakorlás egészítette ki.2 A talán legtöbbet használt tankönyvekből, Erasmuséból (De conscribendis epistolis, 1522), Viveséből (De conscribendis epistolis, 1536), Justus Lipsiuséból (Epistolica institutio, 1591) a szabályoktól példatárig és mintalevelekig e folyamat jól követhető, a gyakorlás és a műfaj funkcióba kerülése, az applikáció,3 a tényleges alkalmazás pedig kéziratokból tanulmányozható, vagy az eredmény felől, azaz egy-egy személy levelezési gyakorlatából következtethető ki.

Bár a levélírási tankönyvekben van bizonyos mértékű ingadozás a levél funk-cióját illetően (például Vivesnél, majd különösen Lipsiusnál a cicerói beszédtől, beszélgetéstől az egyszerűbb írott beszélgetés, majd címzettnek szóló írásmű hangsúlyozása irányában történt elmozdulás), a humanisták számára azonban a reneszánsz és barokk korban a levél megmaradt a távollévők beszélgetésének, a szellemi elit baráti érintkezésének.4 Erasmus felosztásával és mintáival találkozunk nyomtatott tankönyvekben és kéziratos jegyzetekben, ezt nyomatékosítják az 1 Ratio atque institutio studiorum Societatis Jesu, Antwerpiae, apud Joannem Meursium, 1635. 2 BARNER, Wilfried, Barockrhetorik – Untersuchungen zu ihren geschichtlichen Grundlagen, Tübingen, Max

Niemeyer Verlag, 1970. Többször hangsúlyozza a doctrina–exempla–imitatio folyamatot és a kép-zés erre irányulását.

3 Imitatio est studiosa mentis applicatio, ut ad ejus imitationem nostram epistolam faciamus, quem auctorem inter reliquos putamus optimum – olvasható gyakran a meghatározás.

4 Historisches Wörterbuch der Rhetorik, hg. von Gert UEDING, Band 2, Tübingen, Max Niemeyer Verlag, 1994, 71. (W. G. Müller)

Napló missilisekben – Egy humanista műfaj határairól

218

olvasott antik auktorok is (elsősorban Cicero). A sok szabályozás és minta, az előírt szerkezet (salutatio, captatio benevolentiae, exordium, narratio, petitio, conclusio) máig hat írásbeli érintkezésünkben. Ezt erősítették a barokk korszak tankönyvei is, például a Magyarországon is több kiadást megért Johannes Buchleré.5 Arra mindenképp érdemes felfigyelni, hogy nemcsak alkalmi műfajként kezelik a leveleket, olvasásuk gyönyörűségéről is szólnak. A műfaj kiválóan alkal-mas minden téma és minden árnyalat kifejezésére, nehéz kérdések kifejtésétől a hangulatok érzékeltetéséig.6 A szakirodalom a magánlevelekben használt egyszerű, közvetlen hangnak, a dekoráció nélküliségnek a barokk retorizáltság leépítésében fontos szerepet tulajdonít.7 Talán az őszinteség és egyszerűség a leggyakrabban emlegetett követelmény egy jó levél elkészítéséhez. (Epistola non rubescit – írta Cicero. A levél legszebb dísze az, hogy díszítés nélküli – állította Nazianzi Szent Gergely.8) Nem zárja ki ez, hogy a legtöbb levélben tetten érhető az irodalmiságra törekvés. A levél retorikai erényei: rövidség, egyszerűség, tagoltság, tetszetősség és illendőség.9

A funkcionális gyakorlásokat megőrző kéziratos füzetekben epikai, lírai és drámai művek általában együtt szerepelnek. Gyakori közöttük a kérő, megköszö-nő és meghívó levél.10 A köszöntő verset többnyire kísérő levél jutatta el a cím-zetthez; ünnepi alkalmakra meghívólevél készült; a szülőktől, patrónusoktól illő módon kellett kérni, a kapottakat megköszönni, stb. Egy 1705-ből ránk maradt kőszegi tanulmányi jegyzet a retorikai szabályok hármas rendező elve szerinti tizenkét tanácskozó/megfontolandó11 és négy ítélkező levélfajtát12 említ, a genus

5 BUCHLER, Joannes, Thesaurus conscribendarum epistolarum ex variis optimisque authoribus desumptus,

praeceptis quidem paucis comprehensus, exemplis vero plurimis e M. T. Ciceronis Libris illustratus, et editus, Tyrnaviae, 1733. (Ezt további hazai kiadások követték.)

6 A téma szerinti besorolásban általában komoly, tudós és családi kategóriát szoltak elkülöníteni. 7 Historisches Wörterbuch der Rhetorik, (4. j.), 73–74. 8 Vö. RIEDL Frigyes, Retorika és retorikai olvasókönyv, Budapest, 19056, 62. 9 Justus LIPSIUS Epistolica Institutiojából (megjelent Váradon is, 1656-ban) ebben a sorendben ismer-

teti JANKOVICS József, Bethlen Miklós levelei kiadásához írt Bevezetésében – Budapest, Akadémiai, 1987 (Régi magyar prózai emlékek, 6), 68.

10 Például: Explicationes rhetoricae a Reverendo Patre [...] ANDREANSZKY e Societate Jesu professore rhetoricae Trenchinii, cum annotationibus per me Michaelem Jaszay Posonii conscriptae. A gyászbeszédek tanításakor: Epistolae ad funus invitatoriae [...] – Országos Széchényi Könyvtár, Kéz-irattár, Duod. Lat. 44.

11 Epistola: suasoria, disuasoria, hortatoria, dehortatoria, consolatoria, petitoria, commendatoria, conciliatoria, officiosa, communicatoria, disputatoria, mandatoria.


219

demonstrativumhoz sorolt bemutató levél témájáról pedig megjegyzi, hogy min-daz, ami nem tartozik az előző kettőhöz, ide sorolható.13 A listák a szokásos levél-írási tananyag (Erasmus, etc.) alapján készültek. A levél hagyományos meghatáro-zásának (absentis ad absentem mutuus sermo) az utóbbiak közé sorolt epistola annunciativa seu narrativa (elbeszélő levél) felel meg leginkább. A levélben a kez-dő és záró formulák közti narratio a legállandóbb szerkezeti rész.

A 19. század elején Grigely József tankönyve még a szónoki beszédhez való átmenetként tárgyalta a levélírást, amely antik és klasszicista hatásra az elbeszélés és párbeszéd társaságában szerepel a prózai művek között. A levél tárgya (materia) lehet minden, ami beszélgetés közben szóba kerül. A stílusra nincs álta-lános előírás, de az antik és reneszánsz minták és az azokból elvont szabályok követése ajánlott. Az oktatás során a grammatikánál és a retorikánál is lehet (kell) foglalkozni vele.14

A 19. század végén Riedl Frigyes által kiadott Retorikában a hagyományos meghatározás szerepelt: a levél írott társalgás.15

Napjaink tananyagában a fogalmazási műfajok közt, illetve a stilisztika oktatá-sa során kerül elő a levélírás. A fogalmazási gyakorlatok16 (meseírás, napló, úti- és élménybeszámoló, bemutatkozás, riport, interjú, hír, vélemény megfogalmazása, vitatkozás, alkalmi beszéd, meghívó, apróhirdetés, reklám, beadvány, jegyző-könyv, megállapodás/szerződés, megrendelés, szerkesztett műsor, telefonbeszél-getés, levél) egy része a levél-műfajból származtatható.

Az eddig elmondottak mind tanulságosak a vizsgált műfaj lehetőségeinek át-gondolásánál, ám az emlegetett változatosságot a levélíró és címzett viszonya, továbbá a tárgy sokfélesége és valóságnak megfeleléstől a teljes fikcióig terjedhe-

12 Epistola: accusatoria, defensoria, expostulatoria, qua quaerimus, mandatoria. 13 Például epistola: narrativa, gratulatoria, dedicatoria, laudatoria, repraesentatoria, jocosa, mixta. –

Másutt, például LIPSIUS Epistolica Institutiojában más felosztás szerepel. Vö. JANKOVICS, 9. jegyzet-ben i. m., 69.

14 GRIGELY De ratione conscribendi epistolas című fejezetét ismerteti: TÓTH Sándor, A latin humanitás poétikája – A studia humanitatis iskolás poétikájának elméleti kérdései a magyar irodalmi nyelvújítás koráig, I, Institutiones generales artis poeticae (A költői mesterség általános törvényszerűségei), Szeged, Gradus ad Parnassum, 1998, 59–60.

15 RIEDL, Retorika, (8. j.), 61. 16 MAGASSY László, MAGASSYNÉ MOLNÁR Katalin, Fogalmazási gyakorlatok 10–16 éveseknek, Buda-

pest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 19951.


220

tősége biztosítja. A továbbiakban 17–18. századi magyarországi példákkal illuszt-rálom mondandómat.

Az episztolák materiáját az élet napi ügyei (quotidiana vitae negotia) adják. Az iskolában a tanulók előgyakorlatokat, majd az elméleti tudáson túljutva célzott gyakorlatokat végeztek, a feladatokat és a konkrét élethelyzetet összekapcsolták. Tanulságos Bethlen Miklós visszaemlékezése arra, hogyan tanult Keresztúri Pál vezetésével: „Általmenvén rajta, csak megmutatá: ilyen a chria, ez az epistola, ilyen az oratio, nosza csak ad praxim et exercitia; számtalan epistolát írtunk, aztán chriát és oratiót is.”17 A szakirodalom csak elvétve tárgyal ilyen gyakorlatozást. Az iskolai jegyzetek többsége csak imitált: témák, dermedt formulák és szabályok megtanulását tanúsítja, nem tapad napi eseményekhez, nem telítődik élettel.18 Mindössze néhány, a tanítás utolsó fázisát is feltáró kézirat ismert. A győri jezsuita repetensek gyakorlatairól Szabó Flóris adott hírt.19 Talán a leendő tanárok versírá-si „feladataihoz”, a konkrét élethelyzetekhez ennél is közelebbi a kolozsvári Elegiae poetarum című jezsuita gyűjtemény 77 verse.20 Ilyenek Thurzó Imrének Jeremias Spiegel felügyeletével Biccsén 1614–15-ben készített szónoki gyakorla-tai,21 vagy a Sartorius András vezette ilavai iskolából ránk maradt vegyes jegyzet 1652–53-ból, amelyben latin és anyanyelvi levélírási gyakorlatok is vannak.22 Ilyen az 1710–11-ből származó lestinai versgyűjtemény is, amelyből a tanár és tanulók ügyei, továbbá patrónusaik életének jeles napjai köszönnek ránk latinul és – né-hány esetben – anyanyelven.23 Évszázadokon át ez volt a tanítás metódusa. Így történt ez már a 15. század közepén Guarino mesternél Ferrarában, és így másfél évszázad múlva Lestinán. A minőségi különbség mellett akad azonban más figye-

17 Idézi JANKOVICS, 9. jegyzetben i. m., 67. 18 A levelezéssel, levél műfajjal leginkább a formuláskönyvekkel kapcsolatban esik szó. Imitációs

levelezést is tartalmazó jegyzetről való híradás: MÉSZÁROS István, Iskolai jegyzetkönyv a XVI–XVII. század fordulójáról, Budapest, 1976 (Nyelvtudományi értekezések, 90).

19 SZABÓ Flóris, A költészet tanításának elmélete és gyakorlata a jezsuiták győri tanárképzőjében (1742–1773), Irodalomtörténeti Közlemények, 1980, 469–485.

20 Kolozsvár, Akadémiai Könyvtár, Mss. C 525. Elegiae poetarum, 1766–1773. 21 BALASSA Brúnó, Thurzó Imre retorikai dolgozatai, Magyar Paedagogia, 1929, 248–258. 22 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Hung. 742. 23 SZELESTEI N. László, Versírási gyakorlatok Lestináról 1710–1711-ből = Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások

az integráció folyamatában – Literárne jazykové interakcie v processe integrácie, red. František ALABÁN, Banská Bystrica, Universita Mateja Bela, Filologická fakulta, Katedra hungaristiky, 2005, 35–42.


221

lemre méltó a különbség is: anyanyelvű versgyakorlatok kerültek be a mindenna-pokat kísérő versírási alkalmak közé.24

A fentiekkel érzékeltetni akartam azt, hogy a levélírás tanítása és gyakorlása beépült a retorikai oktatásba, ennélfogva a levelek magukon hordják a tanult, egy idő után szinte ösztönösen követett jegyeket: szerkezetben és fogalmazásban. A humanisták respublica litterariá-ja, a tudósok egymáshoz való viszonya, közös műveltségen, közös hit- és értékrendszeren, azonos életmódon (legalábbis vá-gyakban), valamint a közös latin nyelven alapult. A kapcsolat a távollévők kölcsö-nös beszélgetése (absentium amicorum mutuus sermo) azokban a levelekben is megfigyelhető, amelyeknek megírását kötelesség, kényszer indokolta.

A Magyarországi tudósok levelezése sorozat közzétett leveleiben barátok tájékoztat-ják egymást újdonságokról (nemcsak tudományos eredményekről, hanem napi politikai hírekről, családi eseményekről is), természeti jelenségekről, régiségekről és ritkaságokról, érdeklődnek a másik fél tudományos munkája iránt, megajándé-kozzák és segítik egymást. A missilisekben mindig jelen van a közlés, amely tanult formulák alkalmazásával fejeződik ki. Ezek lefejtése után mindig felsejlik két sze-mély valódi kapcsolata, annak mélysége vagy felszínessége, esetleg csak bókok özönébe bújtatott önössége.

A tudósok levelezésének gyakori velejárója a melléklet, ami lehet tudományos érdeklődésre igényt tartó könyv, kézirat, régiség, természeti kincs, stb., vagy a barátság egyéb jele. Magyarországról külföldieknek az utóbbit leggyakrabban a tokaji bor jelentette.

A kölcsönösség formai és tartalmi szinten is eltérő lehet, például ha a partne-rek eltérő társadalmi és/vagy műveltségi helyzete esetében, vagy ha megszólított személy helyébe hatóság vagy hivatal kerül. A formulákkal együtt változik a leve-lezés hangneme. Nem az előkelő rangúak és gazdagok szoktak a műveltség neme-sítő szerepéről (nobilitas litteraria) elmélkedni.

24 A humanista iskola latin képzési céljáról és az anyanyelv funkciójáról: BARNER, Barockrhetorik, (2.

jegyzetben i. m.), 275–285. A régi magyar nyelvű levelezésről: Régi magyar levelestár, XVI–XVII. század, I–II, szerk., bev. [alapos bibliográfiával] HARGITTAY Emil, Budapest, Magvető, 1981 (Ma-gyar Hírmondó). – A litterae és epistulae, a magánlevél és az irodalmi levél klasszikus latin és óke-resztény gyökereiről és összefonódásáról: BALOGH József, TÓTH László, Bevezető két szólamra = Magyar leveleskönyv, I, szerk. BALOGH József és TÓTH László, kiadja H. BALÁZS Éva, Budapest, Corvina, 2004, 11–30.


222

A levélben a kölcsönösséget annak írója részben vagy egészben megszüntethe-ti. Gyakran konkrét címzetthez szól a levélíró, de mondandóját nemcsak neki szánja, a levél már csak formai keret marad.

Érdekesen változott a helyzet az irodalmi és tudományos élet intézményesülé-se során. A folyamatban (például Kazinczy Ferenc) leveleiben észlelhető, hogy közös munkálódásról, közös célokról és barátságokról írva a címzett nemcsak a megszólított egyedi személy. Ezáltal azonban elhalványodott a tényleges levelekre jellemző közvetlen személyesség. Mezei Márta meggyőzően mutatta ki, hogy Ka-zinczynál a közlendő hír, a saját önarckép megformálása, a kulturális élettel kap-csolatos állásfoglalás többnyire mellékessé teszik a címzettet.25

Gyakori eset, amikor egy szegény értelmiségi nálánál jóval rangosabb vagy módosabb személyt folyamatosan tájékoztat, s tájékoztatásait levélben megfogal-mazva küldi el. Amennyiben ez rendszeres, akkor általában rövidebbek a formulás részek, a jelentések sora naplószerűvé válik. A vegyes anyagú naplókhoz akkor kerül közel a levelek sora, ha a levélírónak nemcsak konkrét ügyről kell beszámol-nia (pl. hadi jelentések, a moderátornak a rá bízott ifjú tanulmányairól, viselkedé-séről), hanem íráskényszerét szabadon kiélheti. Nemcsak a levél naplószerűsége, napló funkciót betöltő szerepe fordul elő, hanem ennek fordítottjaként gyakoriak naplóba ékelődő levelek is. Ebben az esetben egy tőről fakad a levél és a napló.

A levélírás és naplóírás kapcsolata már a Toldy Ferenc és Abafi Lajos közötti nézeteltérésben szóba került. Toldy azt állította, hogy Mikes Kelemen részletes napló alapján írta meg Leveles könyvét, Abafi magát a művet tekintette naplónak.26 Mikes a humanista levélműfaj egyik jellemzőjével, a közvetlen társalgó stílussal hatásosan élt művében, jól játszotta vállalt szerepét. Talán legjobb ismerője, Hopp Lajos is azt állapította meg, hogy a Törökországi levelek a magyar nemesi napló- és emlékirat-irodalommal rokon.27

Vajon tényleg egymáshoz közeli alkotási folyamatról van szó, csak a megfor-máltság külső jegyei alapján különbözik néha egy napló és levelek sora (leveles-könyv)?

25 MEZEI Márta, A levél műfaj és a Kazinczy-levelezés az 1810-es években = Klasszika és romantika között,

szerk. KULIN Ferenc, MARGÓCSY István, Budapest, Szépirodalmi, 1990, 47. sk. 26 A vitáról lásd HOPP Lajos, A Törökországi levelek műfaji problémái, MTA Nyelv- és Irodalomtudo-

mányi Osztályának közleményei, 1958, XV, 129–152. 27 MIKES Kelemen, Törökországi levelek, bev. HOPP Lajos, Budapest, Szépirodalmi, 1980, 17.


223

Mindkét esetben van író, van tárgy, a levélíró számára azonban létezőként ott a címzett személye, esetleg nagyobb az íráskényszer is. Mindegyik folyamat, amely magán viseli a folytatás lehetőségét. Csak betegség, halál, vagy levelezés esetében a kapcsolat-, naplónál a naplóírást kiváltó indok megszűnése jelenti az abbahagyást.

A naplóíró számára elvben nincs címzett, bár ezt szinte mindig kétkedve kell fogadnunk. Különösen akkor, ha a napló önigazolás, a „maradvák” számára írt nevelő célzatú önéletírássá válik, akkor céloz meg közönséget, ennélfogva az írás-kényszer iránya is megállapítható. Ám míg a valódi levelet adott és kapott levelek folyamatába helyezhetők el, a naplóírót külső elvárás, vagy másik személy azonos kérdésre adott válasza nem befolyásolja. (A valóságban nem mindig ellenőrizhető ez, csak a legritkább esetben ismertek a régi naplóírók naplóírással párhuzamos megnyilvánulásai.)28

Mindkét esetben kell téma. A levél témáját (ritka kivételtől eltekintve) az élet mindennapi ügyeiből meríti, a napló azokat gyakran meg is magyarázza. A puszta feljegyzéseken túlmenő napló írója a külső és belső eseményekre inkább reagál, mint a levélíró.

A megfogalmazás attól a pillanattól kezdve közös lehet, amikor a levélíró a formulák utáni elbeszélésbe (narratio) kezd, s tart egészen addig, míg nem tér át a levélműfaj megkövetelte kérő- és záró formulák írására. A narratio mindegyik esetben a retorikai oktatásban megtanult szabályok szerint készül. Ezért lehetsé-ges, hogy egy vegyes kötetben a levelek (formulás részeinek elhagyásával) szerve-sen illeszkednek a naplófolyamba.

Például Nagyfalvi Gergely 1620-as évekből fennmaradt Diariuma ilyen. Nem minden tanulság nélküli (ezt kiadásomban29 érzékeltettem), hogy nemcsak a missi-lisekben gyakoriak az utólagos stilizálások, javítások, hanem egyéb feljegyzésekben is. Vajon mit tervezett Nagyfalvi? Amennyiben a Diariumban lévő leveleket piszko-zatként szemlélem, javíthatott a ténylegesen elküldött változat másolása előtt, az egységes javításból mindenképpen az következik, hogy szándéka volt kéziratával.

28 JANKOVICS József Bethlen Miklós Önéletírását és leveleit szembesítette egymással. Az izgalmas

egybevetés szerint ebben az esetben az irodalmi mű (Önéletírás) érdekében nem deformálódtak a valóságos tények és események, a művészi igazság és a történelmi igazság közül egyik sem írja fö-lül a másikat, legfeljebb árnyalja azt. JANKOVICS, 9. jegyzetben i. m., 15–28.

29 Naplók és útleírások a 16–18. századból, közzéteszi SZELESTEI N. László, Budapest, Universitas, 1998 (Historia litteraria, 6), 57–141.


224

Máskor jó okunk van feltételezni, hogy egy-egy diárium, vagy annak egy része önálló műként élni kezdett. Például Hodik János Diariumában naplószerű feljegy-zések között akadnak levélmásolatok, ide ékelődik be az Esterházy Miklós nádor-ral folytatott hitvita leírása is. A mű egy-egy levélhez, vagy más fontos esemény rögzítéséhez képest azért válhatott kiemelt jelentőségű forrássá, mert Hodik erről részletező elbeszélést készített, s a későbbiekben azt terjesztette.30 Más esemé-nyeknek csak említés, vagy rövid híradás jutott egy-egy levél narratiójában.

Fordított esetre is elmlíthetek példát. Gerhard Cornelius Driesch folyamato-san füzetekbe írta levélfogalmazványait, sajtó alá rendezett leveleiben31 sem ő maga, sem az utókor nem irodalmi művet látott, hanem egyedülálló történeti for-rást. Húsz éven át Esterházy Imre prímás világi titkára volt. A hivatalos, tudomá-nyos és magánügyek sajátos elegye levelezése. Bizonyára a prímás tudtával szá-molt be Sintzendorff bíborosnak a prímás szinte minden napjáról (udvaráról, betegségeiről, zenészekről és fürdőkről, vadászatokról és fogadásokról, a vallási életről, de valláspolitikai kérdésekről is). Levelezésének e részét az 1750-es évek-ben sajtó alá rendezte, magyarázó megjegyzéseivel az utókor számára még értéke-sebbé tette (1128 levél, 400 Sintzendorff-tól).32 Driesch levelezésében nem keve-rednek a diáriumokban szokásos leírások, levelek, feljegyzések. Ha a formulás részeket kihagyva olvassuk, mégis a napló-műfaj jellegzetes elbeszélő folyama tűnik fel benne.

Végül a levelezés sokféleségének érzékeltetésére megemlítek néhány olyan esetet, amikor más műfajjal érintkezik a misszilisek narratiója. A sok háborúsko-dás közepette a levél vált a 17. század egyik sajátos irodalmi műfajává, mert csak keveseknek adódott alkalom (otium) könyvek írására. (Leveleskönyvek és azokkal együtt diáriumok, kalendáriumbeli- és más feljegyzések egyaránt nyersanyagul szolgálhattak önéletírási művekhez.) Feltűnő, hogy a török emigráció életére leve-lek, leveleskönyvek és naplók együtt jelentik a legfontosabb forrásanyagot.33 Ugyanilyen módon egészítik ki egymást az útleírások és az utazásról küldött leve-

30 Vö. SZELESTEI N. László, „János-pohár: Hitvita vagy asztali beszélgetés (Esterházy Miklós nádor asztalá-

nál, 1627) = Pázmány Péter és kora, szerk. HARGITTAY Emil, Piliscsaba, PPKE BTK, 2001 (Páz-mány Irodalmi Művek, Tanulmányok, 2), 351‒363.

31 OSZKK, Fol. Lat. 1649/I‒V. 32 SZELESTEI N. László, Gerhard Cornelius Driesch, Bél Mátyás és Esterházy Imre prímás = Magyarországi

tudósok levelezése a 18. században, szerk. SZELESTEI N. László, Budapest, SZENAL, 2006, 85–108. 33 SERES István, Protestáns prédikátorok és a Thököly-emigráció, Credo, 2005, 223–251.


225

lek. Bán Imre Witnyédy István Leveleskönyvének publicisztikai vonásaira figyelt fel, a terjedelmesebb levelek agitatív, konspiratív jellege alapján feltételezi, hogy né-hány röpiratnak ő lehet a szerzője.34

A 18. század elejétől a tudós levelekben megfigyelhető bizonyos klasszicizáló törekvés. Nemcsak külföldiek (például a század közepétől Gottsched) elméleti műveinek hatására, hanem a mindig olvasott klasszikus auktorok példája is segí-tette ezt. Az iskolai gyakorlatok között antik példák alapján verses leveleket (a magyar nyelvben az episztola szót használjuk rájuk) is kellett írni. Horatius alapos ismerete jól szemlélhető Lázár János gróf, erdélyi református főgondnok (Horati-us minden művét memoriter tudta) és a jezsuita Bíró István 1760-ból ránk maradt latin nyelvű verses leveleiben. Mindketten magyarul is írtak verseket. A költészet-ről, például a mindennapiság és költészet viszonyáról írt episztoláik latin nyelvűek, aztán elfoglaltságaik miatt az epistolae elegiacae helyébe léptek az epistolae familiares. Talán nem érdektelen, hogy költői leveleiket Bíró másfél évtizeddel később közzé akarta tenni.35 Miként olyan sok más esetben, itt is megelőzi a latin nyelvűség az anyanyelvűséget. Mindenesetre e tények felhívják a figyelmet arra az irodalomtörténet-írásunkban még nem minden területen tudatosult tényre, hogy a magyar nyelvűség mellett figyelni kell a latin és más nyelvű hazai irodalmakra is, s nem tartható például az az álláspont, hogy Orczy Lőrinc, Barcsay Ábrahám és Ányos Pál az episztola magyarországi kezdeményezői.36

34 BÁN Imre, A nemesi és protestáns publicisztika = A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig, szerk.

KLANICZAY Tibor, Budapest, Akadémiai, 1964, 276. 35 FÖLDESI Ferenc, Hitvita és költészet – barátok között: Lázár János és Bíró István S.J. levelezése = Magyar-

országi tudósok levelezése a 18. században, szerk. SZELESTEI N. László, Budapest, SZENAL, 2006, 35–54. A levelezés kiadási kísérletéről: UŐ, Egy ex-jezsuita esete a cenzúrával = Emlékkönyv a Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára, szerk. DEÉ NAGY Anikó, SEBESTYÉN-SPIELMANN Mihály, VAKARCS Szilárd, Marosvárárhely, Mentor, 2002, 423–433.

36 LABÁDI Gergely, „... ez a’ theoria helyes theoriája e ...”: Epistolaelmélet, 1800–1830, Irodalomtörténeti Közlemények, 2004, 584.



227

A Jesu, dulcis memoria kora újkori magyar nyelvű variánsairól

A Jesu dulcis memoria kezdetű, sokáig Szent Bernátnak tulajdonított, népszerű kö-zépkori himnusz magyar nyelvű utóélete máig folyamatos. A 20. század végi ke-resztény/keresztyén felekezeti énekeskönyvekben egyaránt fellelhető néhány (egymástól eltérően válogatott) strófával. A katolikus énekeskönyvekben Sík Sán-dor fordításában öt,1 az evangélikusban Babits Mihály fordításában hat,2 a refor-mátusban a Ráday Pál által 1715-ben közölt változatból nyolc strófával szerepel.3 Babits Mihály Amor sanctus című himnuszfordításai közé tizenhat,4 Sík Sándor Himnuszok könyvében tizenöt ugyancsak eltérő versszakot fordított le.5 A gyakran címként előforduló Jubilus szó Babitsnál Szent Bernát Ujjongása, Sík Sándornál, korábbi előfordulásokra hivatkozva Szíve öröme tapsolása.

Mielőtt a Jubilus korábbi magyar nyelvű fordításairól, előfordulásairól szólok, megemlítem, hogy a himnusz latin alapszövege (egyházi körökben) máig használa-tos, az Éneklő Egyház latinul is közzétette a kiválasztott öt strófát. A Cantus catholici (1651) és Kájoni János Cantionale catholicuma (1676) az általában szokásos 48 stró-fájából 47-et közölt, a 16.-at „kifelejtve”. A kihagyott versszak mindkét esetben szerepel a latint követő magyar fordításban. Migne Patrologia Latinájában is 48 strófát olvashatunk.6 A Húsvétot és Krisztus mennybemenetelének misztikus tanítását megverselő, eredetileg 42 versszak kiegészített változatai a Breviarium Romanum Jézus neve-ünnep officiumának verseivé lettek.7 Heinrich Lausberg

1 Éneklő Egyház: Római katolikus népénektár – liturgikus énekekkel és imádságokkal, Budapest, Szent

István Társulat, 1985, 261–262. – A Szent István Társulat által folyamatosan piacon tartott Ho-zsanna című népénekeskönyvben a 152. számú ének.

2 Evangélikus énekeskönyv, Budapest, Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1982, nr. 360. 3 Énekeskönyv magyar reformátusok használatára, Budapest, 1970, Magyarországi Református Egyház,

nr. 452. 4 Amor sanctus: Szent szeretet könyve: Középkori himnuszok latinul és magyarul, ford. és magyarázta BABITS

Mihály, Budapest, Helikon, 1988, 171. 5 SÍK Sándor, Himnuszok könyve: A keresztény himnuszköltészet remekei, Budapest, Helikon, 1989, 17. 5 Uo., 305–306. 6 MIGNE, Jacques Paul, Patrologiae cursus completus, Series Latina, 184, 1317–1320. 7 Régi magyar költők tára, XVII. század, 7, Katolikus egyházi énekek, 1608–1651, s. a. r. HOLL Béla,

Budapest, 1974 (a továbbiakban: RMKT XVII/7), p. 519. (Holl Béla)

A Jesu dulcis memoria kora újkori magyar nyelvű variánsairól

228

megállapítása szerint a 48 strófás szöveg 11., 13., 15., 17., 36. és 44. szakaszai utólag betoldottak.8

A 17. századi magyar fordításoknak tizenegy változatát vette számba Holl Bé-la az ének kritikai kiadásakor. Három önállóan közölt alapszöveg (Hajnal Mátyás fordítása,9 a Petri András énekeskönyv szövege10 és a Kuun-kódex szövege11) alap-ján felrajzolta a 17. századi szövegek családfáját.12 Hajnal Mátyás 1629-ben köz-zétett fordításának erősen átalakított erdélyi változata található a Kuun-kódexben, a Pálffy-énekeskönyvben és a Mihál Farkas-kódexben, és ez egyik forrása Kájoni János 1676-ban közölt szövegének. Az 1642. évi Hajnal-kiadását követi az 1651. évi Cantus catholici, azt jelentősen átalakította a kassai, 1674-es Cantus catholici (ez utóbbit Holl a jegyzetek közt teljes terjedelemben közzétette). Kájoni János Cantionale catholicumának kiadásakor mindkét változatot (Hajnal 1642-es kiadását követő 1651. évi Cantus catholicit és Hajnal 1629-es kiadás valamiféle leszárma-zottját) felhasználta. Kájoni János szövege és az 1651. évi Cantus catholicié egya-ránt kimutatható a Lelki paradicsom (1700) és az 1693-as Lelki útiköltség offi-ciummá alakított szövegeiben. Az utóbbi szintén teljes terjedelemben olvasható a kritikai kiadás jegyzeteiben. A fenti változatoktól független a Petri András-énekeskönyv szövege.13

A Jesu dulcis memoria kezdetű himnusz magyar fordításainak, parafrázisainak, rövidített és bővített változatainak a képe rendkívül sokszínű: a strófák számában, azok elhelyezkedésében, gyakoriak a variánsoknak már nem, legfeljebb parafrá-zisnak tekinthető szövegeltérések. Van négy sorba, két sorba elhelyezett közlés, valamint strófánként folyamatosan elhelyezett forma, sőt ezek rendszertelen váltakozása is. Gyakori a nem mindig egyenlő terjedelmű három részre és – a Jézus Neve tiszteletére mondott kisofficium himnuszaként – hét részre tagolás.

A továbbiakban megkísérlem érzékeltetni e változatosságot. Csak az egyér-telműen fordításnak, vagy nagyrészt fordításnak tekinthető változatokat vizsgá-lom. Érdeklődésem most elsősorban két 18. század elején megjelent protestáns

8 Uo., p. 521. 9 RMKT XVII/7, nr. 68. 10 Uo., nr. 133. 11 Uo., nr. 168. 12 Uo., p. 510. 13 A Holl Béla által felrajzolt családfa: RMKT XVII/7), p. 512.


229

változatra irányul. Ezek egyikében, a református Ráday Pál Lelki hódolás című ima- és énekeskönyvében, katolikus gyakorlatból átvett változat található, másikában, az M. Sartorius János által ortodox evangélikusok számára kiadott Magyar lelki órában (Wittenberg, 1730)14 inkább egyéni vonások dominálnak. Vajon van-e, s ha igen, milyen jellegű a katolikus, evangélikus és református forrásokban fellelhető változatok közötti összefüggés?

Több mint 30 nyomtatott és kéziratos magyar nyelvű Jubilus-változatról készí-tettem strófaegyezési konkordanciát, hogy az egyes változatok strófarendjét, stró-faelhagyásait és -betoldásait jól szemügyre vehessem. A vizsgálatom célkitűzése szempontjából szóba jöhető kiadásokat lásd az I. számú mellékletben. Elöl áll mindig a vizsgált változat számozott (néhány esetben a számozás tőlem szárma-zik) strófaszáma. Ezt követi zárójelben a közismert és állandónak tekintett, 48 strófából álló latin nyelvű alapváltozat tartalmilag megfelelő strófaszáma.15

Ráday Pál Lelki hódolásában az ima- és énekszövegek párhuzamosságában is tetten érhetően, a misztika jegyeivel, hagyományos, középkori kifejezésekkel for-dul Istenhez. Nem vizsgálom, hogy Ráday Pál Jézus-misztikája az evangélikus pietizmusból, vagy a továbbélő puritán kegyességből táplálkozik-e,16 számomra most mindössze annak a ténynek a rögzítése fontos, hogy Ráday énekei közé a Lelki hódolás 1715. évi debreceni kiadásba Szent Bernát Jubilusának katolikus kör-nyezetben csiszolódott változata került be. Ráday korábban is ismerte és parafrazálta a Jubilust, énekei összeállításának autográf kéziratában, majd az 1710. évi kassai kiadásában17 is szerepeltette azt a 21 nyolcsoros strófát tartalmazó ver-sét, amelynek címirata és tartalma egyaránt bizonyíték erre.

MAS Azonról [ti. A Fiú Istennek dicsíretiről] Mely a Bernhard Doktor Énekéhez alkalmaztatott

Nótája: Mindenkoron áldom

Zengj nyelvem ékesen Az én édes Jézusomnak, Kegyes lelki orvosomnak,

14 Magyar lelki óra, avagy [...] Énekes könyv [...] világosságra kibocsátott[a] M. SARTORIUS János, Wit-

tenberg, 1731, 382–388: Sz. Bernárd Doctor szíve örömének tapsolása. 15 A latin nyelvű alapszöveg 48 strófája (azonos rendben) olvasható: RMKT XVII/7, 519; NÉGYESY

László, Rádai Ráday Pál munkái, Budapest, Franklin, 1889, 209. 16 MAKKAI László, Ráday Pál és a magyar művelődés = Ráday Pál, 1677–1733, Előadások és tanulmányok

születésének 300. évfordulójára, szerk. ESZE Tamás, Budapest, Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 113–123; CZEGLÉDY Sándor, Ráday Pál lelki arca = Uo., 235–260.

17 RÁDAY Pál, Lelki hódulás, Kassa, 1710, 53.


230

Szólj szerelmetesen; Mert csak ő érdemel, Áldást, és minden szerelmet, Ki reám önt bő kegyelmet, S kőszálra felemel.

[...]

Hogy Ráday hogyan jutott az 1715-ben közölt szöveghez, nem tudom. Hogy milyen szöveghez/szövegekhez jutott hozzá, azt kutatom. Lehetséges, hogy az 1710. évi kassai Lelki hódulásban kiadott, imént idézett versének olvasója hívta fel figyelmét a katolikus változatokra. Az bizonyos, hogy elnyerte tetszését az a szö-veg, amelyet kötetének végére helyezett.

A Lelki hódolás másodszori nyomtatástól kezdve az énekek utolsó tétele: Ber-nárd Doktor éneke a Jézus Nevéről című fordítás, melyhez Gorzó Gellért szerint Rá-day Pál a Cantus catholici (1651) című kötetben szereplő magyarítást használta fel.18 Párhuzamos szövegközlésekkel mutatta ki a Ráday által közölt szöveg és a Cantus catholici című énekeskönyv egyezéseit és eltéréseit. Ráday Pál betoldásának tulaj-donítja a 7., 31., 33. és 46. strófákat.19 Ahol Ráday „az átvett szövegen változta-tott, mindenütt a hűség rovására, de a szabatosság és a rhytmus javára tette, ami, ha költői leleményének nem is, de ízlésének dicséretére válik.”20

De vajon tényleg a Cantus catholiciből vette-e át Ráday a szöveget, s toldotta meg azokat újabb strófákkal? A változtatások okát alaposabban kellene magya-ráznunk. Miért változtatott gyakran az átvett szövegen, ha teológiai ok egyszer sem támasztja alá a változtatást? Mindössze a malaszt szót mellőzi, bizonyára tudatosan, áldást írván helyére.

A mellékletben közölt I. számú táblázatban is látható, hogy sok a terjedelmi el-térés az egyes változatok között. (A 18. században ez még jelentősebbé vált.) A változások néhány esetben jellemző összefüggést mutatnak. A Jubilus officiumi énekként használata, memoriter ismerete ehhez jelentősen hozzájárulhatott. Ha az alább közölt táblázat azon strófáit veszem szemügyre, amelyek nem szerepelnek a latin alapszövegben (és az azt követő Hajnal Mátyás féle fordításban, amelyet a Cantus catholici 1651. évi kiadása is átvett), kiderül, hogy a Rádaynál többletként szereplő strófák (7., 31., 33. és 46.) megvannak Kájoni János Cantionale catho-

18 GORZÓ Gellért, Rádai Ráday Pál, Budapest, 1915, 112. és négy csatolt táblázat. 19 Uo. 20 Uo., 117.


231

licumában. Ezek után már talán nem is meglepetés, hogy a Gorzó által kigyűjtött és Ráday szövegváltoztatásainak vélt eltérések szintén előfordulnak a Kájoni által közölt változatban. Mindez természetesen nem terelheti el a figyelmet arról, hogy a Lelki hódolásban olvasható strófák többsége egyezik az 1651. évi Cantus catholici szövegével. Az bizton kimondható, hogy Ráday nem saját strófákat toldott be a Cantus catholici szövegébe; ugyancsak bizonyos, hogy a Gorzó által felsorolt egyéb eltérések sem tőle származnak.

Arra a kérdésre, hogy Ráday az 1651. évi Cantus catholiciból (vagy azzal azonos szövegváltozatot tartalmazó forrásból) és Kájoni János Cantionale catholicumából (vagy azzal azonos szövegváltozatot tartalmazó forrásból) hozta létre az általa közölt változatot, vagy készen kapta a kétféle fordítás elemeit egyesítő szöveget, nem tudok válaszolni. Mindenesetre eddig olyan változat nem került elő, amelyet egyedüli forrásként használhatott volna.

Elgondolkodtató, hogy a Rádaynál 31., Kájoninál 36., azonos szövegű strófa (Azért immár botod alá, Hódolok szép zászlód alá, / Minden búmban szárnyad alá, Sietek oltalmad alá) előfordul még a Lelki paradicsomban (33. strófa) is (Immár vígan botod alá, Holdolok szép zászlód alá, / Minden búmban szárnyad alá Sie-tek, oltalmad alá). Nem kizárt, hogy latin, esetleg német vagy cseh(szlovák) válto-zatuk is előkerül, a vizsgálatokat ebben az irányban kellene folytatni.

Az M. Sartorius János által a Magyar lelki óra első részében közölt fordítás egyedülállónak tűnik, nem sikerült átvételként értékelhető összefüggést találnom benne a többi változattal, ezért azt önálló fordításnak (néha parafrázisnak), vagy még ismeretlen szöveghagyományon alapuló változatnak tekintem.

A II. számú mellékletben a Jubilus fordításaiból adok ízelítőt, két-két egymás-nak megfelelő strófa közlésével. Ebben Ráday Pál szövege szóról-szóra egyezik a Cantus catholici 1651. évi kiadásában közölt Hajnal Mátyás-fordítással. A Cantus

catholici 1675. évi kiadásának szerkesztője a kassai 1674. évi Cantus catholiciben olvasható fordulatokat is beépített az általa közölt szövegbe. Az összehasonlítás során kiderült, hogy jobban kell figyelni az 1675. évi Cantus catholici variánsaira, amelyek nem kerültek be a kritikai kiadásba, mert azok 1651. évi kiadástól jelentős mértékben eltérnek. A szövegvariálódás (különösen a közismert és közkedvelt témák esetében) ösztönösen is történhetett, amikor a lejegyző, szerkesztő a me-


232

móriájában rögzült azonos tartalmú és ritmusértékű fordulatokat kicseréli. Az ilyen irányú vizsgálatot is segíteni fogja majd az MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportban készülő adatbank.21

Végezetül: Ráday Pál szövegátvételével egy ritkán tapasztalt jelenség tűnik elő. Illyés István zsoltárfordításaiban (nyilván a katolizált hívek áhítati és érzelmi igényeinek kielégítése érdekében) katolikusok használatára vett át, gyakran tudato-san alakított át, protestáns gyűjteményekből énekeket. Korábban tiltott gyülekeze-ti énekek kerültek ezzel „megjobbítva” katolikusok ajkára.22 Ráday Pál szövegát-vétele fordított irányú: egy katolikus gyakorlatban népszerű himnuszfordítás ke-rült át népszerű, sok kiadást megért református ima- és énekeskönyvbe.

Mellékletek

I.

A Jubilus magyar fordításban megjelent változatainak strófarendje23

(Nyomtatott kiadások, 1651–1730)

[SZŐLŐSY Benedek,] Cantus catholici: Régi és új, deák és magyar ájítatos egyházi énekek és litániák, [Lőcse],

1651, 102. Cím: Sz. Bernárd szíve öröme táplálása. RMK I 856. (A kötet ajánlottja: Kisdi Benedek.) A kötet részletező leírása: RMKT XVII/7, 645–656. Kritikai kiadása: RMKT XVII/7, nr. 68. Strófák rendje: 1–16(1–16), Második rész: 17–32(17–32), Harmadik rész: 33–48(33–48), 49(–) A fordítást Hajnal Mátyás készítette. NB. A kiadvány a latin változatot is közli (p. 99.), abból hiányzik a 16. strófa. A 40‒41. strófa sorrendje a latin változatot és nem Hajnal Má-tyás felcserélt sorrendjét követi.

ÁGOSTON Péter, Lelki patika, Lőcse, 1669, K12v. Cím: Szent Bernárd Szíve örömének tapsolása. RMK I 1087a.

Strófák rendje: 1–39(1–39), 40(41), 41(40), 42–48(42–48), 49(–)

Cantus catholici Latino-Hungarici, authoritate et liberalitate Francisci Leonhardi SZEGEDI, Kassa, 1674, 147.

21 nepenek.btk.ppke.hu 22 MILLEI Rita, Az Illyés-parafrázisok és forrásaik textológiai megközelítése = Misztika a 16–18. századi

Magyarországon, szerk. BOGÁR Judit, Piliscsaba, PPKE BTK, 2013 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 5), 211–234.

23 Forrásjelöléseknél az ének kezdő lapszámát adom meg.


233

RMK I 1159. (A kötet szerkesztője: Zsámbár Mátyás, ajánlottja: Szegedi Ferenc Lénárd.) A kötet részletező leírása: RMKT XVII/15/A, 43–67. A kötetben Hajnal Mátyás (Cantus catholici, 1651-ben közölt) lényegesen átformált szövege található, ezt teljes terjedelmében közölte Holl Béla az RMKT XVII/7, nr. 68. tételhez készített jegyzetek között, 512–514. Strófák rendje: 1–8(1–8), 9(10), 10(11), 11(12), 12(13), 13(14), 14(15), 15(16), Második rész: 16(17), 17(18?), 18(32?), 19(23), 20(–), 21(26) 22(27?), 23(28), 24(29?), 25(30), 26(–), 27(–), Harmadik rész: 28(33?), 29(–), 30(35), 31(–), 32(37), 33(38?), 34(39), 35(40?), 36(–), 37(42?), 38(43), 39(44?), 40(–), 41(–), 42(47), 43(48), 44(–)

Cantus catholici, régi és új, deák és magyar ájítatos egyházi énekek és litániák, Nagyszombat, 1675. (Editio Szelepcsenyiana.)

RMK I 1183a. (A kötet ajánlottja Szelepcsényi György.) NB. Sok és jelentős a szövegvariáns benne (különösen a 6. strófától a költemény feléig), amit a Jubilus kritikai kiadása RMKT XVII/7, nr. 68. nem említ. Strófák rendje: 1–16(1–16), Második rész: 17–32(17–32), Harmadik rész: 33–48(33–48), 49(–)

KÁJONI János, Cantionale catholicum, Csík, 1676, 299. RMK I 1188. Kritikai kiadás: RMKT XVII/7, nr. 168/II. Strófák rendje: 1–5(1–5), 6(6?), 7(–), 8(7), 9(8), 10(9), 11(10), 12(11), 13(12), 14(13), 15(14), 16(15), 17(–), 18(16), 19(17), 20(18), 21(19), 22(–), 23(20), 24(21), 25(22var), 26(23), 27(24), 28(22var), 29(25), 30(26), 31(27), 32(28), 33(29), 34(–), 35(30), 36–38(–), 39(32), 40(33), 41(34), 42(–), 43(36?), 44(37), 45(38), 46(35), 47–51(–), 52(40), 53(41), 54(42), 55(43), 56(44), 57(45), 58(46), 59(47), 60(48), 61(–), 62(–)

Lelki útiköltség, Lőcse, 1693, 51. (= Lelki virágos kert, Nagyszombat, 1712, 61.) RMK I 1444. A kötetben Hajnal Mátyás (Cantus catholici, 1651-ben közölt) lényegesen át-formált szövege található. Lásd az RMKT XVII/7, nr. 68. tételhez készített jegyzetek kö-zött, 514–519. Strófák rendje: Matutinum: 1–3(1–3), 4(5), 5(6); Prima: 6(7); 7(–), 8(8), 9(10), 10(11); Tertia: 11(12), 12(13), 13(15), 14(–), 15(–); Sexta: 16(18), 17(19), 18(20), 19(21), 20(22); Nona: 21(23) 22(–), 23(26), 24(27), 25(28); Vecsernye: 26(29), 27(30), 28(31), 29(34), 30(35); Completa: 31(36), 32–35(–)

Lelki paradicsom, 1700, O4b. RMK I 1572. A Lelki útiköltségtől gyakran jelentősen eltérő szövegű kisofficium-változat. Strófák rendje: Matutinum: 1–6(1–6); Prima: 7–13(7–13); Tertia: 14–21(14–21); Sexta: 22(–), 23(22), 24(23), 25(24), 26(25), 27(26), 28(27); Nona: 29(28), 30(29), 31(30), 32(31), 33(–), 34(–), 35(–), 36(32), 37(33), 38(34); Vecsernye: 39(35), 40(36), 41(37), 42(38), 43(39), 44(40), 45(41); Completa: 46(42), 47(43), 48(44), 49(45), 50(46), 51(47), 52(48), 53(–) + 3 strófa ajánlás.

Cantus catholici ex editione Szelepcseniana, régi és új, deák és magyar ájítatos egyházi énekek és litániák, Nagy-szombat, 1703.

RMK I. 1679. NB. A kötet nem tartalmazza a Jubilust.

KÁJONI János Hymnariuma (latin-magyar versgyűjteménye), 120. Csíksomlyó, Ferences Könyvtár. Leírása: RMKT XVII/15/A, 120–135. A Jubilus latin és magyar szövegével (p. 118.). Jesu

dulcis memoria dans vera corda gaudia – Jézus édes emlékezet Adván színe szent örömet. Hajnal Mátyás. RMKT XVII/7, nr. 68. A fordításnak a Cantionale catholicumban megjelent változattal való azonosságát nem tudtam ellenőrizni.


234

RÁDAY Pál, Lelki hódolás, Debrecen, 1715, 64. (Az énekek végén.) Cím: Bernárd doktor éneke a Jézus nevéről.

Strófák rendje: 1–5(1–5), 6(6?), 7(–), 8(7), 9(8), 10(9), 11(10), 12(11), 13(12?), 14(13), 15(14), 16(15), 17(16), 18(17), 19(18), 20(19), 21(20), 22(21), 23(22), 24(23), 25(24), 26(25), 27(26), 28(27), 29(28), 30(29), 31(–), 32(30), 33(–), 34(31), 35(32), 36(33), 37(34), 38(35), 39(36), 40(37), 41(39), 42(40), 43(41), 44(42), 45(43), 46(–), 47(44), 48(45), 49(46), 50(47), 51(48), 52(–)

Magyar lelki óra, avagy [...] Énekes könyv [...] világosságra kibocsátott[a] M. SARTORIUS János, Witten-berg, 1731, 382. Cím: Sz. Bernárd Doctor szíve örömének tapsolása.

Strófák rendje: 1–3(1–3), 4(–), 5–7(5–7), 8(–), 9–10(9–10), 11(11?), 12–14(12–14), 15(–), 16(17), 17(18), 19(20), 20(21), 21(22), 22(23), 23(24), 24(26), 25(27), 26(28), 27(–), 28(30?), 29(31), 30(32), 31(34?), 32(35), 33(36), 34(37), 35(38), 36(41), 37(42), 38(43), 39(44), 40(45), 41(46), 42–43(–)

II.

A Jubilus 10. és 11. strófájának változatai

Petri András-énekeskönyve (RMKT XVII/7, nr. 133.)

10. Maradj mivelünk, mi Urunk, És világosítsd világunk, Elűzvén szívink homályát, Add meg világi édességed.

11. Mikor szívink látogatod, Akkor fénlik igazságod, Meghűl ez világ hívsága És fér szerelmed szívünkbe.

HAJNAL Mátyás, Szíves könyvecske, 1629 és 1642; Cantus catholici, 1651 (RMKT XVII/7, nr. 68.)

10. Uram Jézus, maradj nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Oszlatván homályosságunk, Vigasztalj, ó vigasságunk.

11. Meglátogatván bennünket, Megvidámítod szívünket; Megvettetvén földieket, Égbe emeled kedvünket/lelkünket.

ÁGOSTON Péter, Lelki patika, Lőcse, 1669, K12v.

10. Uram Jézus, maradj nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Oszlatván homályosságunk, Vigasztalj, ó vigasságunk.

11. Meglátogatván bennünket, Megvidámítod szívünket; Megvettetvén földieket, Égbe emeled kedvünket.

KÁJONI János, Cantionale catholicum, Csík, 1676, 299. (RMKT XVII/7, nr. 168/II.)

11. Uram Jézus, maradj nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Hogy elmenjen setét éjünk, Csak te légy világosságunk.

12. Mikor látogatsz bennünket, Megvidámítod szívünket, Földhöz ragadt elménket, Égbe emeled lelkünket.


235

Cantus catholici, Kassa, 1674 (Editio Szegediana), 147. (RMKT XVII/7, 512–514.)

9. Uram Jézus, maradj nálunk, Téged fényes napnak vallunk: Oszlasd el szomorúságunk, Légy szívbéli vigasságunk.

10. Látogass Jézus bennünket, Megvidámítsad szívünket: Hozzád emeljed kedvünket, Bétöltvén reménségünket.

Cantus catholici, Nagyszombat, 1675 (Editio Szelepcsenyiana), 67.

10. Úr Jézusunk maradj nálunk, Légy mi fényes napvilágunk: Oszlasd el szomorúságunk; Légy szívbéli vigasságunk.

11. Midőn látogatsz bennünket, Vidámítod mi szívünket, Égben emeled kedvünket; Bétöltöd reménségünket.

Lelki útiköltség, Lőcse, 1693, 51. (RMKT XVII/7, 514–519.)

9. Urunk Jézus, maradj nálunk; Légy setétben fényes napunk, Távozzék lelki homályunk, Csak te légy világosságunk.

10. Mikor látogatsz bennünket, Megvidámítod kedvünket; Elhagyjuk a földieket, Hozzád emeljük szívünket.

Lelki paradicsom, h. n., 1700, O4b.

10. Uram Jézus, maradj nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Oszlasd el szomorúságunk, Légy szívbéli vigasságunk.

11. Midőn látogatsz bennünket, Megvidámítod szívünket; Földhöz ragadott elménket; Mennybe emeled lelkünket.

RÁDAY Pál, Lelki hódolás, Debrecen, 1715, 64.

11. Uram Jézus, maradj nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Oszlatván homályosságunk, Vigasztalj, óh vigasságunk.

12. Meglátogatván bennünket, Megvidámítod szívünket, Megvettetvén földieket, Égbe emeled kedvünket.

Magyar lelki óra, I, Wittenberg, 1730, 382.

10. Maradj kérünk azért nálunk, Légy lelkünkben fényes napunk, Ínségünkben vigasságunk, Szükségünkben gazdagságunk.

11. Ha te vagy szívnek vendége, Igazságodnak szentsége Fénylik: merő Aspis mérge, Ez világ gyönyörűsége.

Écsi énekeskönyv, 1700–1725, 108v.

10. Ur Jézusunk, maradj nálunk, Légy mi fényes napvilágunk, Oszlasd el szomorúságunk, Légy szívbéli vigasságunk.

11. Midőn látogatsz bennünket, Vidámítod mi szívünket; Égben emeled kedvünket, Bétölted reménségünket.


236

Szoszna Demeter énekeskönyve, 1714–1715, 325.

9. Uram Jézus maradj nálunk, Téged fényes napnak vallunk: Oszlasd el szomorúságunk, Légy szívbéli vigasságunk.

10. Látogass Jézus bennünket, Megvidámítsad szívünket: Hozzád emeljed kedvünket, Bétöltvén reménségünket.

Herchl Antal énekeskönyve, 1765–1801, 26.

9. Uram Jézus maradj nálunk, Légy setétben fényes napunk, Távozzék lelki homályunk, Csak te légy világosságunk.

10 Mikor látogatsz bennünköt, Megvidámítod kedvünköt, Elhagyjuk a földieket, Hozzád emeljük szívünköt.

SZENTMIHÁLYI Mihály, Egyházi énekes könyv, Eger, 1797, 241.

10. Uram Jézus maradj velünk, Légy mindenkor mi napfényünk, Űzd el lelki setétségünk, Örömeddel teljen szívünk.

11. Mikor látogatsz bennünket, Megvidámítod kedvünket, Megvetjük földi kincsünket, Hozzád emeljük szívünket.

Bozóki Mihály énekeskönyve, [18. század második fele, 104.]

9. Uram Jézus maradj nálunk, Légy setétben fényes napunk, Távozzék lelki homályunk, Csak te légy világosságunk.

10. Mikor látogatsz bennünket, Megvidámétod kedvünket, Elhagyjuk a földieket, Hozzád emeljük szívünket.

BOZÓKI Mihály, Katolikus karbéli kótás énekeskönyv, Vác, 1797, 205.

9. Uram Jézus, maradj nálam, Légy setétbe[n] fényes napom, Távozzék lelki homályom, Ó igaz világosságom.

10. Mikor látogatsz engemet, Megvidámítod kedvemet, Elhagyom a földieket, Hozzád emelem szívemet.

237

A tanulmányok korábbi megjelenési helyei

A pietizmus sajátosságai a Kárpát-medencében = A felvilágosodás előzményei Erdélyben és Magyarországon (1650–1750), szerk. BALÁZS Mihály, BARTÓK István, Szeged, SZTE Magyar Irodalom Tanszék, 2016, 41‒54

Katolikus megújulás Magyarországon a 18. században Elhangzott a Keresztény megújulási mozgalmak (1500‒1800) című konferencián. Rendezte az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2018. április 5.

A jezsuiták történeti forrásgyűjtésének kezdetei Magyarországon = Magyar Könyvszemle, 1987, 161‒172


= Magyar Könyvszemle, 1982, 19‒32.

Jezsuita könyvvizsgálók Mária Terézia korában = Fata libelli: A nyolcvanéves Borsa Gedeon köszöntésére írták barátai és tanítványai, szerk. P. VÁ-

SÁRHELYI Judit, Budapest, Országos Széhényi Könyvtár, 2003, 331‒342.

A pozsonyi Gelehrte Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften Előzményei:

Kolligátum: Tanulmányok a hetvenéves Bíró Ferenc tiszteletére, szerk. DEVESCOVI Balázs, SZILÁGYI Márton, VADERNA Gábor, Budapest, Ráció, 2007, 404‒411.

Tudományok és irodalom, latin- és anyanyelv Windisch Károly Gottlieb pozsonyi tudós társaságában (1752‒1762) = Scientiarum miscellanea: Latin nyelvű tudományos irodalom Magyarországon a 15‒18. században, szerk. KASZA Péter, KIS Farkas Gábor, MOLNÁR Dávid, Szeged, Lazi Könyvkia-dó, 2017 (Convivia Neolatina Hungarica, 2), 219‒228.

A 18. századi magyarországi respublica litteraria a tudóslevelezések tükrében = Ünnepi kötet Maróth Miklós hetvenedik születésnapja tiszteletére, szerk. FODOR György, SARBAK Gábor, Budapest, Szent István Társulat, 2013, 145‒152.

Róka János történetírói tevékenységéről = Hármas törekvés: A váci katolikus papság és értelmiség identitáskeresése a 18–19. században, szerk. BOROS István, Budapest, Szent István Társulat, 2018, 91–105.

Eszterházy Károly egri püspöki beiktatása Elhangzott Egerben, 2016. május 5-én a Legújabb kutatások az Egri Egyházmegye történetéből című konferencián.

A tanulmányok korábbi megjelenési helyei

238

Hitvita a rózsahegyi evangélikus gimnáziumban az 1640-es években: Ján Kucsera nyomtatott és kéziratos művei

= A Duna vallomása: Tanulmányok Käfer István hetvenedik születésnapjára, szerk. ÁBRAHÁM Bar-na, PILECKY Marcell, Piliscsaba, PPKE BTK, 2006, 187‒195.

17. századi orációk és prédikációk Szent László királyról = Napút, 19, 2017, 117‒129.

Versírási gyakorlatok Lestináról 1710–1711-ből

= Irodalmi és nyelvi kölcsönhatások az integráció folyamatában / Literárne a jazykové interakcie v procese integrácie, szerk. František ALABÁN, VARGA Gyula, Banská Bystrica, Univerzita Mateja Bela, Filologicka Fakulta, Katedra Hungaristiky, 2005, 35‒42.

Gyalogi János epigramma-füzére Elhangzott Debrecenben A reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalma című (III. neolatin) konferencián, (2017. december 5‒7).

Argenis-fordítás és időmértékes versek 1761-ből = Irodalomtörténeti Közlemények, 2000, 224‒231.

Eklogák a XVIII. századi magyarországi irodalomban az 1770-es évekig = A klasszikus görög-római ókor a magyar művelődésben és tudományban: Tanulmányok, szerk. Krähling Edit, Budapest, Szenzár, 2003, 72‒79.

Napló misszilisekben – Egy humanista műfaj határairól = Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban: A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke által szervezett nemzetközi konferencia előadásai, szerk. BALÁZS Mihály, GÁBOR Csilla, Kolozsvár, Egyetemi Kiadó, 2007, 373‒380.

A Jesu dulcis memoria 1700 körüli magyar nyelvű variánsairól = Stephanus noster: Tanulmányok Bartók István 60. születésnapjára, szerk. JANKOVICS József, SZI-

LÁGYI Emőke Rita, ZÁSZKALICZKY Márton, Budapest, Reciti, 2015, 343‒353.

239

Névmutató

Névmutató

241

Ab Hage, Laurentius Benjamin 74, 80 Abádi Benedek 70, 71 Abafi Lajos 222 Acsády Ádám 124 Adány András 97 Ágoston Péter 232, 234 Akai János 97 Alabán, František 220, 238 Alexandra Pavlovna 83 Almási János 146 Althan Mihály 88‒90 Amalek 172 Ambrosovszky Mihály 146, 147 Ambrózy György 184, 185 Andreanszky Ádám 218 Androvics Miklós 147, 149 Annás főpap 194 Antoni Sámuel 18, 19 Ányos Pál 225 Apor család 197 Aranka György 122 Argenti, Joannes 188 Aristoteles 102, 118 Arnd, Johann 17 Artz comes 139 Árvai György 96 Árvay Mihály 58, 59, 83 Atzél Péter 202 Avancinus, Nicolaus 169 Baan → Bán Babits Mihály 227 Backer, Aloysius 188 Backer, Augustin 188 Bacon, Francis 104 Bágyoni Benedek 164 Bajáki Rita 187 Bajzáth József 136 Balassa Bálint 164 Balassa Brúnó 154, 155, 220 Balassi Bálint 185 Balázs Éva, H. 221 Balázs József 145 Balázs Mihály 29, 237, 238 Balduin, Fridericus 154 Bálintith István 191 Balla Lóránt 187 Balog György 62, 74 Balog Miklós 132, 137 Balogh József 221

Balogh Piroska 129 Balthasar , SJ[?] 139 Bán Imre 180, 225 Bán János 157 Bán Mihályné Pongrácz Barbara 160, 163, 184 Bán Péter 150 Bán, Thomas 185 Baraňek → Bárány Bárány György, Szenicei 13, 17, 22–26 Bárány János, Szenicei 14, 24 Baranyai János György 165 Barclay, John 201–204 Barcsay Ábrahám 225 Bárdos Kornél 145 Barkláj, Barclaus → Barclay Barner, Wilfrid 217, 221 Baróti Szabó Dávid 209, 216 Barre, Joseph 103 Bársony György 160 Barta István 167, 170 Barta László 154 Bárth Dániel 31 Bartók István 29, 180, 187, 237, 238 Báthory István 61, 194, 195 Báthory Kristóf 195 Báthory Zsófia 165 Batthyány József 138, 146 Bayle, Pierre 102, 118 Bedekovics Kazimir 97 Békés István 201 Bél Mátyás 13‒25, 28, 58, 69, 72, 78, 80, 81,

102–104, 121, 122, 125, 127, 128, 224 Belavius, Thomas 157, 158 Belchamps, Carolus 165 Bellarmino, Roberto 131, 159 Bellavicz Gábor István 166 Bellobradenus, Paulus 158 Belnay György 63 Benczur József 122 Bendel, Rainer 10 Benedek, XIV., pápa 33, 34, 36 Beniczki Gáspár 157 Benkő József 60, 61 Benyák Bernát 33, 216 Bercsényi Miklós 164 Bernát, Clairvauxi Szent 229, 231, 232 Bernis, François-Joachim de Pierre 113 Bertasch András 20 Bertholdi János 96 Bertram, Friedrich Samuel 25

Névmutató

242

Bessenyei György 125 Bethlen Gábor 61 Bethlen Miklós 218, 220, 223 Betsky László 63 Bíbor Máté 195 Bikfalvi Falka → Falka Bíró Ferenc 237 Bíró György 96 Bíró István 123, 128, 193, 225 Birsi Ferenc 207, 208 Bitskey István 126, 154, 166 Bocatius János 135 Bocskai Gábor 195 Bod Péter 57, 61, 66, 70, 72, 83, 86, 127, 129 Boér Sándor 201 Boerner, Fridericus 105 Bogár Judit 232 Bojtár Endre 30 Boka Miklós 199 Bonfini, Antonio 170, 174 Bora, Katalin (Luther M. felesége) 198 Boros István 35, 237 Borsa Gedeon 80, 237 Boschitz, Stephan 74 Boyle, Robert 104 Bozóki Mihály 236 Breiner, Joannes Sigismundus 166 Breitor, Elias 12 Breuer (nyomdászdinasztia) 72, 74 Breuer János 75 Breuer Lőrinc 75 Breuer Sámuel 75 Breuer Zsófia 75 Brodarich István 136 Bruckenthal Sámuel 78 Bubryák Orsolya 166 Buchan, Franciscus Antonius 166 Buchholtz György 215 Buchler, Johannes 218 Budak, Neven 166 Bullion, Gottfried 208 Burius János 81 Caesar, Julius 69 Calamatus, Alexander 174 Canisius, Petrus 131 Capecius, Ferdinandus 188 Čaplovič, Ján 80 Carlowsky János 70 Caroli → Károli

Castellione, Sebastiano 17 Cetto, Ignatius Franciscus Xaverius 166‒

170, 174 Charchelius, Tobias 170 Chižek → Czizek Cicero 62, 74, 217, 218 Clementis család 179 Clementis Zakariás 156, 158,159, 161, 179 Constantinus, Nagy 175 Cornides Dániel 64, 65, 76, 79, 80, 86, 122,

124, 127‒129, 132, 134‒136, 141 Corvin → Mátyás Cosmerovius, bécsi nyomdász (1679) 168 Crastina Dániel 62 Culmer, Johannes 157 Cyprian, Ernst Salomon 26 Czeglédy Sándor 229 Czeles Márton 39, 43 Czernetius, Johannes 157 Czirbesz Jónás András 78, 122, 127‒129 Czizek, Nicolaus 74, 80 Czobor Erzsébet → Thurzó Györgyné Czvittinger Dávid 64, 68, 78 Csáki Miklós 190 Csáky Imre 166 Csáky László 165 Csáky Péter 164 Csanak Dóra , F. 129 Csapodi Csaba 33 Császár Elemér 216 Csázmai István 61 Csécsi Ferenc 96, 97 Csécsi János 96 Cseles → Czeles Csepregi Zoltán 10‒18, 22‒25, 27 Csete István 187 Csetri Elek 129 Csetri Lajos 211 Dadan, Johannes (jun.) 73, 80 Dadan, Johannes 62, 73, 80 Dávid, király 175 Deé Nagy Anikó 225 Democritos 195 Desericzky Ince 136 Dessewffy Tamás 69, 78 Dietericus, Conradus 159 Dindár István 191 Dirner, Tobias 188

Névmutató

243

Dobai Székely Sámuel 63, 65, 66, 70, 122‒125, 127, 129

Dóbék Ágnes 145 Dobner Ábrahám 197 Dobszay László 125 Dollencz Károly 96 Domokos Antal 191 Domokos János 191 Don Paolo, kanonok 140 Donáth Regina 89 Driesch, Gerhard Cornelius 16, 124, 128,

214, 224 Drugeth → Homonnai Drugeth Dümmert Dezső 40, 43 Dürer, Albrecht 68 Dzian István 96 Eckhardt Sándor 185, 202 Ecsedy Judit, V. 23 Éder János 95, 97 Eleonóra császárné 166 Engl Antal 133, 139, 140 Englmájer Sámuel 148 Enyedi János 79 Epicurus 119 Erasmus, Rotterodamus 217, 219 Erdődy Gábor 124, 145 Erdődy György Lipót 166 Erdődy László Ádám 166 Erich, Erikus 74 Ertel → Oertel Esterházy Dániel 134, 142 Esterházy Ferenc 146 Esterházy Ferenc (ifj.) 146 Esterházy Gábor 146, 147 Esterházy Gábor 165 Esterházy Imre 16, 128, 214, 224 Esterházy Nep. János 142 Esterházy László Ignác 165 Esterházy Mihály 165 Esterházy Miklós 154, 179, 224 Esterházy Miklós Antal 165, 168 Esterházy Pál 165, 166 Esze Tamás 229 Eszterházy György 165 Eszterházy Károly 5, 32, 33, 131, 145‒149,

237 Etényi Dóra, É. 166 Fabó András 66, 72, 179, 185

Fábry Pál 105, 115 Faicser Ferenc 136 Falka Sámuel, Bikfalvi 83 Faludi Ferenc 31, 32, 95, 135, 189, 193, 211,

216 Falusy Miklós 164 Fancsali Jób János 185 Fancsali Jób Mátyás 184 Farkas, soproni ev. rektor (1773) 129 Fazakas Gergely Tamás 166 Fejér Antal 201 Fejér György 78 Fejérvári Károly 60, 67, 76‒78, 80, 81 Felbinger, Ignaz 131, 132 Félegyházi Tamás 73 Fénelon, François 201 Ferdinánd, III. 164 Ferdinánd, IV. 164 Ferenc, Lotharingiai 190 Festetics család 199, 107 Filitzki János 135 Fináczy Ernő 87, 94, 132 Finck, Caspar 183 Fischer Dániel 103, 122, 127 Fischer, Johann 74 Fitz József 57 Fonovics János 96, 97 Font Zsuzsa 10, 15, 20 Foresius, Johannes 168‒170 Forgó András 31 Földesi Ferenc 65, 123, 128, 225 Fraknói Vilmos 167 Francke, August Hermann 10‒16, 17, 20, 22,

24, 25 Francz Mátyás 197 Freylinghausen, Anastasius 28 Fridvalszky János 129 Frivaldszky János, id. 129 Frobenius (nyomdászdinasztia) 68 Füssi Piusz 213 Gábor Csilla 187, 238 Gálfalvi Ozdi Ferenc 33 Gall András 96 Gálos Rezső 208 Gánóczy Antal 135, 136 Garber, Klaus 211 Gedei Sándor 146 Geiger Mátyás 97 Gellért, Szent 136

Névmutató

244

Georgius → Gorgius Gergely, Nazianzi Szent 218 Gerő György 202, 208, 209 Geysa → Géza Géza, I. 133, 137 Ginlibich, Georgius 140 Gizella, Boldog 131, 136 Glatz Ferenc 130 Glazer (Vitriarius), Matthaeus 74 Gleditsch, Friedrich 68 Gold József 105, 115 Gorgius (Gorgias), Valentinus 188, 189, 194 Gorkóczi István 158 Gorzó Gellért 230, 231 Gottgeisl János 97 Gottsched, Johann Christoph 225 Gönczi György 72 Gönczi Miklós → Pálházi Gönczi Gracza, Johannes 158 Graff András 81 Graff Gábor 95 Grassalkovics Antal 146, 147, 214 Grebner Antal 97 Grigely József 219 Grimus, Franciscus Carolus de 165 Grosch, Andreas 157 Grotius, Hugo 204 Gründer Gottfried 73 Guarino da Verona 182, 220 Guidobaldus, Maximilianus 165 Gusztini János 145, 146, 148, 149 Gutgesell, David 72, 75 Gyalogi János 5, 135, 187‒199, 238 Gyenis András 44 György, Szent 171 Gyulaffi Lestár 195 Haiman György 57, 66 Hajnal Mátyás 228, 230‒234 Hajnóczi Dániel 71 Haller Antal 201 Haller János 190 Haller Pál 189 Hallwax Ferenc 96 Hambacher, Johann 75 Haner György Jeremiás 81 Hannulik János 135 Hanzelius, Moyses 157 Hargittay Emil 154, 221, 224

Hatvani István 129 Hávor János 95, 96 Hédervári Lőrinc Imre 164 Hegedűs Béla 29, 101, 106 Hegedűs László 97 Hegyfalusi György 15 Hegyi József 96 Heiter, Bernhard 113 Hellmayr Antal 213 Hellmayr Miklós 97 Heltai Gáspár 60, 82 Heltai János 153, 158 Heraclitos 195 Herchl Antal 236 Hermachus 119 Hermann István 31 Hermes Trismegistos 102, 118 Hess, Andreas 57, 61, 66, 69, 78, 81 Hevenesi Gábor 39‒41, 43, 44, 78, 83, 171 Heyinger, Andreas 167 Hieronymus, Carolina 105 Hilóczki Ágnes 126 Hodik János 154, 224 Hoffgreff György 60, 82 Hoffhalter, Raphael 61, 72, 81 Holl Béla 227, 228, 233 Holló Zsigmond Xavér 165 Hollovich Pál 164 Holtz, Joannes Fridericus 165 Hóman Bálint 39 Homonnai Drugeth János 165 Homza, Martin 166 Hopp Lajos 126, 222 Horányi Elek 68, 79, 81, 101, 122, 123, 129,

132 Horatius 136, 184, 225 Horler, Stanislaus 157 Horn Ildikó 166 Horváth János [ifj] 39 Horváth Mária 129 Horváth Mihály 97 Hölvényi György 39, 40 Hriágyel Márton 201 Hruskovics Sámuel 18, 21 Huber/Hubertius (1762) 149 Hubert Ildikó 187 Hulsemann, Johann 157 Hunyadi János 182 Huszár János 95, 96 Huszti István 17

Névmutató

245

Hübner Mihály 95, 97 Ibellaker, Josephus 212 Ignác, Szent 194 Illei János 97 Illésházy Gábor 179 Illésházy Gáspár (†1648) 153, 155, 157 Illésházy Gáspár 153, 155 Illésházy Gáspárné Thurzó Ilona 153 Illésházy György 156 Illésházy István 153 Illik Péter 129 Illyés András 171 Illyés István 174, 232 Imre Mihály 166 Inchofer Menyhért 40, 44, 47 István, Szent, magyar király 34, 139 Iváncsics János 96, 139 Iványi Béla 99, 107 Jagachich Péter Ignác 165 Jankó Mihály 134, 141, 142 Jankovich Miklós 66, 76, 78 Jankovics József 187, 218‒220, 223, 238 Jánosi Miklós 190 Janus Arrabonansis → Róka János Janus Pannonius → ld. még Róka János Janus Pannonius 134, 135, 181–183, 215 Jászay Mihály 218 Jaszlinszki András 137 Jedlicska Pál 201 Jentzsch, Christianus 157 Jeszenák Pál 124 Jeverus, Johannes 16 Jony János 75 Joob → Fancsali Jób József I., király 165, 166 József, II., király 94 Julianus (13. sz.), domonkos szerzetes 39 Justinianus 175 Juvencius, Josephus 212 Kájoni János 227, 228, 230, 231, 233, 234 Kakucska Mária 129 Káldi György 73 Káldi Márton 172 Kalmár György 209 Kálnoki Ádám 166 Kanizsai Orsolya 62, 70, 71 Kant, Immanuel 30

Kaprinai István 65, 68‒70, 78, 129, 132‒134, 137, 139, 141

Kardos Tibor 182 Károli Gáspár 23, 73 Károly, III. (VI.) 88, 189 Károlyi Sándor 190 Kassai Pál 73 Kastenholtz Honorius Vilmos 4, 101‒107,

115, 116 Katona István 122, 129, 136 Kauder, Wilhelmus 62, 73, 80 Kazinczy Ferenc 122, 126, 130, 209, 222 Kazy János 95 Kazzay Sámuel 72, 73 Kecskeméti Gábor 180, 215 Keglevics Zsigmond 214 Kelcz Imre 97 Kelemen Antal 96, 97 Kelemen, VIII. pápa 93 Kempelen Engelbert 115 Kempelen Farkas 101, 104‒107, 114, 115 Kende József 137, 208 Kénosi Tőzsér János 65 Kerchelich Boldizsár 129 Kerekes Dóra 16 Kereskényi Ádám 202 Keresztúri Pál 220 Kerman János 13 Kermann → Krman Kern János Mihály 105, 115 Kertész → Szenczi Kertész Kéry János 140, 164 Keserű Bálint 14, 26 Kézai Simon 137, 138 Kilián István 214 Király → Regis Kis Farkas Gábor 237 Kisdi Benedek 232 Klaniczay Tibor 39, 64, 185, 201, 225 Klanitza Márton 179 Klausz Ignác 97 Klausz Mihály 95, 96 Klein János Sámuel 66, 80, 81 Klementis → Clementis Klimo György 32‒34, 65 Klöss Jakab 72, 75 Knapp Éva 187, 189 Koch, Ernst 26 Kókay György 57 Kolinovich Gábor 82, 128

Névmutató

246

Kollár Ádám Ferenc 82, 122, 136 Koller Ignác 32, 33, 136, 146 Koller Ignác 95 Koller József 122, 125, 129 Kollonich Lipót 39, 42‒44, 166 Kollonitz Ádám 166 Komáromi Csipkés György 124 Komlovszki Tibor 211 Kónya Franciska 174 Koppi Károly 65, 129 Korabinszky János Mátyás 80 Korneli János 95, 96 Kornis Antal 190 Kornis Ferenc 191 Kortholt, Christianus 128 Kosáry Domokos 39, 94 Kovachich Márton György 67, 82, 100, 122,

130 Kovács Béla 145 Kovács Máté 57 Kovács Sándor Iván 183 Kovács Sándor, V. 57, 77, 182 Kozma Andor 201 Köleséri Sámuel 124, 189 Körver Elek 214 Krauss, Karl-Peter 10 Kriebel János 62, 66, 67, 69, 70, 72‒77, 80 Kriegleder, Wynfrid 101 Kristóf Lilla Alida 171 Kristóf, Szent 157 Krmann Dániel 13, 18‒21, 23, 25, 26, 128,

194, 198 Krolp, Venceslaus 80 Kubiny Sándor 184 Kučera, Ján 5, 153‒161, 180 Kulcsár Péter 167 Kulin Ferenc 126, 222 Kupeczky János 68, 104 Labádi Gergely 227 Lackner Kristóf 62 Ladislaus → László Lakits György 94 Lama, Bernardo Andrea 34 Lampe, Friedrich Adolph 82 Landerer (nyomdászcsalád) 73, 74, 129 Láng Mátyás 215 Langetlius SJ 140 László király, Szent 5, 137, 138, 163‒177,

191, 238

László, III. 137 Lausberg, Heinrich 227 Lázár Antal 189, 197 Lázár János 123, 128, 135, 193, 225 Lehmann, Hartmut 11 Leibniz, Gottfried Wilhelm 16, 20, 40, 102,

118, 128 Leleszi János 188 Lengyel Ágnes 176 Lengyel András 60 Lessius, Leonardus 192 Librandi, Rita 32 Lichner Pál 81 Lintzing (nyomdász, 18. sz.) 75 Lipót, I., király 164‒167 Lippay György 164 Lippay Miklós Ferdinánd 165 Lipsics Mihály 97 Lipsius, Justus 217‒219 Liptay István 168, 170–172, 174‒177 Liszkay János 158, 180 Livius 102, 118 Lobkovitz herceg 138 Lochmann Mátyás 72 Lochmann Pál 157 Lórántffy Zsuzsanna 198 Loska György 97 Lossius, Lucas 161 Lőkös István 198 Luby, Georgius 184 Ludolf, Hiob 40 Luffy Katalin 166 Lugosi Zsigmond 191 Lukačka, Ján 166 Lukács László 95 Lukácsi Zoltán 30, 171 Lukianus (Lucianus) 102, 118 Lukinich Imre 201 Luther Márton 23, 160, 198 Mabillon, Johannes 138 Maczák Ibolya 129, 171 Macskási Ferenc 191 Macskási Miklós 189 Madas Edit 166 Magassy László 219 Magassyné Molnár Katalin 219 Magger András Benedek 164 Maholány Ignác 165 Maholány József 166

Névmutató

247

Major Márton 61 Major Pál 65, 66 Makai János 60 Makkai László 229 Makó Pál 189 Manlius János 86 Mannagetta, Johann Georg 16 Mannel → Manlius Mantskovit Bálint 71 Manutius, Aldus 63, 68 Mányoki János 68 Margócsy István 29, 126, 222 Mária Terézia 5, 34, 87‒97, 105, 106, 132,

194, 237 Mária, Szűz 156, 157, 176 Martialis 184 Márton, Szent 171 Mártonffy István 161 Marxer 139 Mascovius, Johannes Jacobus 124 Masenius, Jacobus 193 Massonius, Christophorus 157 Matthaeides Sámuel 74, 124, 179 Mátyás, I. 69, 70 Maxai Balázs 191 Maxai Mihály 191 May István 201 Mayer Mihály 77 Mayer, Theodor 42 Medgyesy-Schmikli Norbert 167, 171, 174 Meermann, Gerard 68 Melius Péter 72 Menestarffer, Johannes 78 Mérey 133, 139 Mészáros István 220 Metrodorus 119 Mezei Márta 126, 130, 222 Mezey László 177 Migazzi Kristóf 131, 135 Migne, Jacque Paul 227 Mikes Kelemen 126, 222 Mikovényi Mór 201 Mikulich Sándor Ignác 165, 169, 170 Miletz Illés 21, 22 Millei Rita 232 Miller Jakab Ferdinánd 57, 61‒63, 66, 76‒79,

83, 132, 134, 135, 143 Mindszenti János 164 Mišianik, Ján 185 Miskolczy Gyula 167

Misóczki Lajos 146 Mitsinsky János 19, 20 Mlinarovich, Elias 75 Moesch Lukács 211 Mohl Illés 21 Molière, Jean-Baptiste Poquelin 102, 104,

105, 118 Moller Ottó Károly 128 Molnár Gergely 211 Molnár János (ifj.) 97 Molnár János 96, 207, 209 Monay Ferenc 43 Montecuccoli, Raymundo 165 Morelli Lipót 97 Mórocz Ignác 97 Mossóczy Zakariás 71 Mózes 172 Möllenhoff, Christian Nicolaus 16 Muesser Kristóf 95, 97 Muratori, Ludovico Antonio 31‒36, 216 Musa, Antonius 113 Muszka Antal 96 Müller, W. G. 122, 217 Nádasdy Ferenc 164, 165 Nádasdy Tamás 70, 71 Nagy Ignác → Séllyei Nagy Ignác Nagy István 42 Nagy János 95 Nagy Márta 17 Nagy Zsigmond 165 Nagyfalvi Gergely 223 Négyesy László 209, 229 Németh János 57 Németh László 35 Némethy Lajos 176, 188 Nepos, Cornelius 62, 74, 102, 118 Nerius, Emmanuel 189 Nyáry Krisztina (Thuzó Imréné, mad Ester-

házy Miklósné) 154 Nyírő Ádám 97 Oczowinus (Oczovius), Andreas 157, 158 Oertel János Gottried 18, 128 Okolicsány Éva 184 Okolicsány János 190 Okolicsányi György 184 Okolicsányi Mihály 183, 184 Orczy család 202

Névmutató

248

Orczy Lőrinc 129, 227 Ordódy Ferenc 165 Orosz László 209 Ostrozith, Matthias 157 Ostrozith, Nicolaus 157 Ostrozith, Paulus 157 Otzenassek, Adamus Ignatius Wolffgangus

166 Oven → Owen Ovidius 27, 102, 118, 123 Owen, Johannes 181 Paar József 97 Padányi Bíró Márton 31 Pahy László 165, 169, 170 Paintner Mihály 212 Pákay Ferenc 165 Pál Imre 192 Pál, Szent 173, 181 Palásthy Márton 129 Páldi István 61 Pálffy János Ferdinánd 165 Pálffy Miklós 164 Pálffy Tamás 165 Pálházi Gönczi Miklós 62 Pallitsch Ignác 95 Palma Károly Ferenc 132, 134, 138, 141, 142 Palmb, Johann David 166 Pándi Pál 64 Pap → Szathmárnémeti Pápai Páriz Ferenc 66 Papp Kinga 166 Parhamer, Ignaz 132, 139 Páriz → Pápai Páriz Parschitius Illés 156, 159 Passionei, Domenico 33 Patachich Ádám 135 Patai András 96 Pataky Dénes 83 Pataky János 165 Pater Pál 68 Patonay Lajos 171 Paullini, Christianus Franciscus 40, 53 Payr Sándor 20 Pázmány Péter 73, 126, 154, 156, 167, 171,

179, 224 Pejazevich, Nicolaus 189 Pelikan 142 Perliczi János Dániel 17, 124, 128 Péter, I., király 137

Péteri Takács → Takács Petersen, Johann Wilhelm 15 Pethő Jenő 208 Pethő Zsigmond 164 Petrák Mihály 124 Petri András 228, 234 Petrovics → Petrovitzius Petrovitzius (Petrovics), Matthias 179 Petrovitzius, Elias 179 Petrovitzius, Jacobus 181, 184 Petrovitzius, Zacharias 179, 184, 185 Petrőczi István 24 Petrőczi Istvánné 24 Petrus → Péter Peucker György 214, 215 Phaedrus 134, 142, 181 Piere József 125 Pilgram, Johann Sigmund 26 Pinka Ferenc 97 Pintér József 96, 97 Pintér Márta Zsuzsanna 215 Pirgler, Casparus 157 Piscator, Philippus Ludovicus 211 Platon 119, 183 Platthy Mátyás 97 Plinius Caecilius Secundus, Caius 196, 217 Plöckner, Franciscus Wolffgang 166 Plöckner, Wolffgang 166 Plutarchus 102, 118 Podhradczky József 78 Pohánka Éva 32 Pohl Mihály 21 Pollucius, Tobias 157 Poltári Soós Kristóf 157 Polvaenus 119 Pongrácz Barbara → Bán Mihályné Pongrácz György 184 Pongrácz Györgyné Suhajda Barbara 184 Pongrácz István 97 Pósaházy (Pozsaházy) Miklós 62 Praicz Pál 97 Pray György 64, 122, 129, 131, 132, 136,

137, 138, 212 Prestyánszky János 95 Prileszki János 95‒97 Prinzenius, kanonok 140 Prudentius 181 Puchperger Márton 95 Pucz Antal 126 Pukánszky Béla 99, 106

Névmutató

249

Püspöki András 193 Pythagoras 102, 117, 118 Quintilianus 181 Raabe, Paul 10 Rabl, Johann Wolffgang 165 Racine, Jean 102, 118 Rácz Lajos 105 Ráday Gedeon 76 Ráday Pál 227, 229‒232, 234, 235 Rädlitz Ferdinánd János 67 Radvánszky János 21 Rajcsány György 95, 96 Rajcsányi Ádám 122 Rájnis József 207, 209 Rákóczi Ferenc, I. 165 Rákóczi Ferenc, II. 126, 188, 196 Rákóczi György, I. 198 Rákóczi György, II. 198 Rakovszky, Stephanus 185 Rambach, Sebastian 21 Ransanus, Petrus 71 Raphanides, Johannes 157 Rasy, Nicolaus 158 Rauch Ignác 209 Ravius, Matthias 60 Reck József 97 Regis Márton 13, 161 Reimmann, Jakob Friedrich 68 Reingrabner, Gustav 14 Relowski, Thomas 157 Retz, Franciscus 190, 192 Révai Miklós 209, 211 Rezik János 74, 124, 179 Ribay György 67, 76, 77, 80 Ribiny János 81 Riedl Frigyes 218, 219 Ritter Márton 188 Rogallen, Friedrich 26 Róka János 5, 35, 131‒144, 237 Rónay György 32 Rost Tamás 95, 97 Rotarides Mihály 68, 124 Roth Károly 96, 97 Rottal János 165 Rousseau, Jean-Jacques 105, 106 Royer (nyomdászdiniasztia) 59, 62, 73 Roys Ignác 95, 97 Rozsnyai János 73

Rozsondai Marianne 33 Rudolf, császár (1584) 83 Rukel, Sigismundus 168 Rumy Károly György 126 Sághy Mihály 146 Sajnovics János 125 Salamon (Salomon), bibliai király 175 Salamon, magyar király 173, 175 Sándor István 65 Sannazaro, Jacopo 212 Sárdi (nyomdász) 75 Sárfi (Sarffy) István 181 Sárosi Sándor 96 Sartoris János 17, 22, 24, 26, 27 Sartorius András 220 Sartorius János, M. 15, 229, 231, 234 Sauer János Antal 165 Sautersheim Ignác 105, 115 Scharfy → Sárfi Schedius Lajos 78 Schermann Egyed 87–89, 94 Scherzet, Johannes Adamus 159 Schleger György László 164 Schmal András 72, 74, 185 Schmeltzer Ignác 96 Schmidt János 22, 23 Schmidt Miklós 95 Schmidt, Petrus 164 Schmidt, Tobias Augustinus 164 Schmidthauer András 96, 97 Scholtz Dániel 75 Scholtz Kristóf 71 Scholtz Tamás 75 Schotter János 97 Schöpflin, Johann Daniel 68 Schultz (nyomdász) 72, 74 Schupanzigh András Frigyes 32, 33 Schurmann, Anna Maria 114 Schwandtner János György 17, 78 Schwartzwalder Jeremias 13, 25 Sebastianus, bécsi skót apát (1684) 165 Sebestyén-Spielmann Mihály 225 Seckendorf, Veit Ludwig 11 Seewann, Gerhard 10 Seidler Andrea 100‒102, 107 Seivert János 81 Séllyei Nagy Ignác 32‒35 Sennyei Pankrácius 165 Seres István 224

Névmutató

250

Serfőző József 44 Seutel, Petrus Justus 215 Severini János 129 Severini Márk 74 Severini Pál 21 Sgollanits József Ferenc 101, 105, 115 Sík Sándor 227 Simonchicz Ince 61‒63, 77, 81, 83 Sinai Miklós 123 Sinelli, Emericus (1683) 165 Singrenius, Johannes 70 Sintzendorff, Philipp Ludwig 224 Sintzendorff, Philipp Ludwig Wenzel 19 Sipek János 97 Sipkovics János 71 Sixtus, Argentinensis 68 Skerlecz Miklós 165, 168, 174, 175 Skollanics → Sgollanits Slavata, Guilelmus 164 Slavata, Joannes Hieronymus 164 Smensky, Matthias 73 Smrecany →Szmrecsány Smrtnik, Melchior 157 Sobek, Carolus 157 Sobek, Johannes Georgius 157 Sobieski János 165 Sommer János 135 Sommervogel, Carlos 188 Soós → Poltári Soós Soreni, Ursoduri 113 Spangenberger, Norbert 10 Spener, Philipp Jakob 11, 12, 14, 15, 21, 22 Spiegel, Jeremias 153, 154, 220 Spielenberg Sámuel 63 Splényi Ferenc 97 Splényi János 96 Splényi József 97 Stanislavich Miklós 140 Stegmann, Josua 183 Stempely Irén 88 Stenger, Johann Melchior 11 Stenzl Ferenc 97 Stepahnus → István Stephan (nyomdászdinasztia) 68 Stipsits Alojz 83 Stohl Róbert 129 Stojka Zsigmond Antal 192 Stoll Béla 57 Stöger, Johann 188 Stranovius, Georgius 161

Sträter, Udo 10, 13 Strell, Joannes Antonius Carolus 165 Suhajda Barbara → Pongrácz Györgyné Sylvester János 57, 62, 66, 70, 71, 86 Szabady Béla 42 Szabó Dávid → Baróti Szabó Dávid Szabó Flóris 180, 212, 213, 220 Szabó István 190 Szabó Károly 79, 81, 195 Szádeczky-Kardos Lajos 188 Szalbek Károly 146 Száraz Orsolya 166, 187 Szarka János 129, 132, 134, 141, 142 Szászky → Tomka Szászky Szászky Péter 105, 115 Szathmárnémeti Pap István 63 Szatmári Pap Sándor 61 Szauder József 9 Szdellár Ferenc 95 Széchényi Ferenc 64, 107 Széchényi György 165 Szegedi Ferenc Lénárd 232, 233, 235 Szegedi János 96 Szegedi Mihály 97 Szegedy János 85 Székely György 39 Székely Sámuel → Dobai Székely Sámuel Székely Zoltán 167 Szelepcsényi György 233, 235 Szelestei N. László 14, 15, 17, 18, 22, 23, 29,

33, 35, 40, 78, 94, 100, 123, 125, 127‒129, 135, 154, 170, 171, 174, 183, 187, 191, 215, 220, 223‒225

Szelle Béla 57, 79 Szenczi Kertész Ábrahám 60, 73 Szenicei → Bárány Szentiványi László 59 Szentiványi Márton 43, 44, 138 Szentpétery Imre 174 Szentyel → Veresegyházi Szentyel Szerdahelyi József (ifj.) 95 Szijártó M. István 31 Szilágyi Emőke Rita 238 Szilágyi Mariann 32 Szilágyi Márton 29, 237 Szilágyi Sámuel 123 Szilvási → Válaszúti Szily János 136 Szimonidesz Lajos 19, 80

Névmutató

251

Szinnyei József 65, 188 Szluha János 97 Szmrecsány János, 185 Szmrecsány Péter 157‒160 Szorgenfray kanonok 140 Szoszna Demeter 236 Szőlősy Benedek 232 Szörény Sándor 43 Szörényi László 166, 168 Szűcs Zoltán Gábor 31 Takács József, Péteri 129 Tancer, Jozef 101 Tapolcsányi Lőrinc 95 Tar Attila 11 Tarnai Andor 64, 121, 127, 184, 201, 212, 214 Tarnóczy István 171, 174 Telegdi Miklós 83 Telegdi Sámuel 61 Telekesi István 42 Teleki Domonkos 77 Teleki József 129 Teleki Sámuel 64, 77 Tertina Mihály 77 Textoris, Johannes 185 Thimár Attila 126 Thornwächter András 81 Thököly Imre 24, 179, 224 Thuróczy János 137, 170, 174 Thurzó György 153‒155 Thurzó Györgyné Czobor Erzsébet 154 Thurzó Ilona → Illésházy Gáspárné Thurzó Imre 154‒155, 220 Tibenský, Ján 18 Timár Kálmán 201 Timon Sámuel 85 Tinctorius, Melchior 157 Toldy Ferenc 222 Tomka Szászky János 103, 105, 127, 129 Tompa Zsófia 187 Tordasi János 139 Torkos András 17, 22‒24, 26 Torkos József 24, 70 Torma Miklós 191 Tótfalusi Kis Miklós 61, 66 Tóth Gergely 17, 22 Tóth László 221 Tóth Sándor Attila 219 Török Mihály 72 Tőzsér → Kénosi Tőzsér

Trattner (Bécs, 1770-es évek) 67 Trausch József 81 Trautson, Johann Joseph 34 Trautwein, Gregorius 33 Trsztenszky, Martinus 184 Tsétsi János 127 Turóczi József 95 Turzó János 22 Türsch János Dávid 74 Tüskés Gábor 187 Ueding, Gert 122, 217 Urbán, VIII., pápa 51 Vach, eremita (11. sz.) 137 Vajda György 157 Vajkovics Imre 89, 95‒97 Vakarcs Szilárd 225 Välcheren, Joannes Petrus 165 Valjavec, Fritz 99, 107, 108 Van Swieten, Gerard 34, 124 Várady Imre 32 Varga Gyula 238 Varga Imre 57, 188, 198 Várkonyi Ágnes, R. 167, 168 Vásárhelyi család 202 Vásárhelyi Judit, P. 170, 237 Vásáry Dalma 201 Vásáry István 39 Vázsonyi Márton 17, 22‒24, 26 Vécsei István 63 Veresegyházi Szentyel Mihály 60 Vergilius 181, 183, 212‒214 Vesely, Daniel 13, 18, 21 Vida Tivadar 135 Vida, Marco Girolamo 212 Vinczi András 164 Virág Aloyzia 187 Virgilius → Vergilius Vitéz János 69, 182 Vitriarius → Glazer Vives, Johannes Ludovicus 217 Voigt, Christoph Nicolaus 15 Volf, Abraham 26 Voltaire (François-Marie Arouet) 102, 106, 118 Vorster, Joannes Christophorus 165 Wachmann család 75 Wagner Gergely 61 Wagner György 24

Névmutató

252

Wagner Károly 63, 129, 132, 137 Wallaszky Pál 57, 59‒62, 66, 67, 69, 71, 76,

77, 81, 86 Wallmann, Johannes 11, 13, 26 Wallner Ádám 139 Walter Pál 95 Weber Simon Péter 57 Weillhamer Antal 97 Weinert András 18 Weller, Jakob 157 Werbőczy István 62, 70 Weszprémi István 122, 124, 127, 128, 132,

135 Wiecus, Jacobus 188 Wilhelmina Amalia, királyné 166, 190 Windisch Éva, V. 82, 100, 101, 130 Windisch Károly Gottlieb 80, 99, 100, 102,

107, 109, 115, 237 Winssowani, Eva 183, 184

Witnyédi István 225 Wix Györgyné 170 Wokál, Dorothea 80 Wokál, Wenceslaus 80 Zászkalitzky, Johannes 238 Zavarský, Sworad 166 Zichy Pál 164 Zmeskál Ádám 184 Zmeskál, Jacobus 179 Zmeskál, Johannes 184 Zolnay Péter 157 Zombori István 121 Zrínyi Miklós 164, 167, 211 Zsámbár Mátyás 233 Zsámboki János 135

Documents

Szelestei N. László Tanulmányok a 17–18. századi