141

EMŐDI JÁNOS – EMŐDI ANDRÁS

Városképpel illusztrált nagyváradi céhes bizonyságlevelek

Az Archaeológiai Értesítő régi folyamában Rómer Flóris röviden ismertetteaz 1872-ben alapított Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet tulajdonábanlévő négy darab, városképes nagyváradi céhes bizonyságlevelet. Acéhrendszer megszüntetése után pusztulásra ítélt váradi írott és tárgyiemlékanyag megóvása többek között Rómernek köszönhető, a bemutatott,rézből készült nyomólemezek 1879-ben már letéti tárgyakként az Egylet(múzeum) tulajdonában voltak. A közlemény nem tartalmazta abizonyságlevelek reprodukcióit, holott Nagyvárad a Hódoltságot követőmásfélszáz évre vonatkozó történeti ikonográfiai emlékek tekintetébenrendkívül szegény.1 A Rómer által leírt rézmetszetek (illetve nyomólemezeik)közül egynek azóta nyoma veszett, nincs ismert példánya vagy lappang, amásik háromnak – és egy újabbnak – a keletkezési körülményeihez újabbadalékokat találtunk, az eddigi ismereteket az alábbiakban foglalnánk össze.

A Hódoltság után alapjaitól újjáépülő és a 16. század dereka előttiállapotokhoz visszatérve ismét egyházi hűbérúr hatalma alá kerülőNagyváradon a legkorábbi céhszabályzatokat 1722-ben állították össze.Váradolaszi és elsősorban Újváros kézműves polgársága a század derekárajelentősen megerősödött, a legtöbb mesterembert foglalkoztató szakmákcéhes érdekképviselettel rendelkeztek. 1767-ig a csizmadiák, tímárok, vargák,szabók, szűcsök, kereskedők, borbélyok-sebészek, kovácsok-lakatosok,ácsok, szíjgyártók-nyergesek és a kötélverők szerveződtek céhbe. Újvárosonekkorra 122 céhes mester és 34 nagykereskedő mellett további 50 céhenkívüli mester képviselte a ritkább szakmákat, közülük többen társaságokbaszerveződve. A Váradolaszihoz képest lényegesen magasabb fokúönkormányzatiságot és polgári szabadságjogokat kivívó Újváros szenátusamellé 1783-tól – az országos rendelkezéseknek megfelelően – alegjelentősebb céhek (tímár, szabó, csizmadia, kovács-ács, szíjgyártó, lakatos,szűcs, hentes, kereskedő kompánia) ún. céhbiztosokat jelöltek.2 A helyigazdasági életet uraló céhek száma felbomlásuk korszakáig folyamatosannövekedett, az akkor már regionális gazdasági központnak számítóNagyváradon 1867-ben 27 szakmát (az egyletekkel együtt 33-at) képviseltek.3

1 RÓMER FERENC FLÓRIS: Vándorlevelek. = Archaeológiai Értesítő. XIII. kötet. 1879. 240–241; LAKATOS-BALLA ATTILA: A Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és TörténelmiEgylet jegyzőkönyvei. = Miscellanea Historica Varadinensia I. Tanulmányok Nagyvárad újkoritörténetéből. Nagyvárad, 2009. 203–206.2 EMŐDI ANDRÁS: Nagyvárad város lakossága és archontológiája a 18. században (1713–1785).Adattár. (Miscellanea Historica Varadinensia II.). Nagyvárad, 2010. 22, 29–30, 80.3 Cipész, asztalos és üveges egyesült, fazekas, hentes, szitás és kötélverő egyesült, némettímár, magyar tímár, szappanos és gyertyamártó, ács és kőműves egyesült, kalapos, gubás,kovács és kerékgyártó egyesült, lakatos és puskaműves egyesült, magyar szabó és szűrszabó

142

A mesterlegények vándorlását és a bizonyságlevelek (Kundschaft)kiállítását szabályozó 1731. évi Német-Római Birodalmi kézművesiparirendelet (Kézműves Rendtartás) Magyarország területére is kiterjesztetteazok használatának gyakorlatát. Formailag, tartalmilag ezen iratok rendkívülhasonlóak voltak, hiszen azonos szerepük volt, a mesterlegényszakképzettségének, a teljesített tanulóidőnek és jó magaviseletének tömörigazolása.4 A kisebb településeken működő vagy kevésbé tehetős céhekszámos esetben egyedi, kézzel írott és díszített bizonyságleveleket készítettek,majd elsősorban a 18. század utolsó harmadában elterjedtek az előrenyomtatott, egységesített, űrlapszerű Kundschaftok. Ez utóbbiaknakművészet- és helytörténeti szempontból kiemelkedő értékű változatai arézmetszetű városképpel díszített példányok, hiszen sok esetben az illetőtelepülés legkorábbi ábrázolásait hordozzák. A legtöbb, városképet istartalmazó hazai bizonyságlevél a 19. század első felében készült, alegkorábbiak pedig a 18. század ötödik és hatodik évtizedében. A hazairézmetszés egyik legnagyobb alakja Binder János Fülöp, az 1760-as évekelejétől kezdődően aradi, budai, esztergomi, komáromi, pesti,székesfehérvári, szegedi, tatai, váci és zimonyi céhek számára készítettvárosképes lemezeket. Zeller Sebestyén 1777 előtt Pozsonyt és Győrtörökítette meg datálatlan metszeteken, Assner Lipót Pozsonyt, míg AssnerFerenc Kassát 1780 előtt.5 Erdélyben a nagyszebeni Sárdi SámuelNagyszeben, Szakáll János pedig 1759-ben Kolozsvár látképét véste rézbe.6Pataky Dénes monográfiája a 18. század tekintetében több mint hatvanMagyarországon működő (részben külföldi) rézmetszőt említ, közülük (afentiekkel együtt) alig több mint egy tucatról adatolható, hogy városképpelellátott céhes bizonyságlevelet készített. Érthető tehát, hogy e forrástípus akutatás számára elsődleges fontosságú.

A rézmetszés technikája az ötvösműhelyekben alakult ki, a szakmamagyarországi megjelenése a 16. század közepére tehető, és a kezdettől a 17.század végéig elsősorban a németajkú városokban érhető tetten (Sopron,Nagyszombat, Pozsony, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Nagyszeben, Kolozsvár,Kismarton). A 18. század folyamán az egyre nagyobb kapacitással termelőnagyszombati és pozsonyi nyomdák mellett alakult ki egy-egy jelentősrézmetsző centrum, a nyugati végeken Sopron, Eszterháza, Holics, északon

egyesült, német szabó, újvárosi csizmadia, váradolaszi csizmadia, sütő, pintér, német ésmagyar szűcs, szíjgyártó. Egyletek: gombkötő, takács, fésűs és csutorás, tarisznyaszövő,nyerges. (Román Nemzeti Levéltár Bihar megyei Igazgatósága, a továbbiakban: RNLBmI /Nagyvárad város levéltára (141 leltársz.) / 38. iratcsomó, fol. 28.)4 RÓZSA MIKLÓS: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban. A vándorkönyvektípusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon. = Zalai Múzeum 1992 / 4 sz., 223–227.5 PATAKY DÉNES: A magyar rézmetszés története. Budapest, 1951. 70, 82–86, 252; RÓZSAGYÖRGY: Grafikatörténeti tanulmányok. Fejezetek a magyar vonatkozású grafikai ábrázolásokmúltjából. Budapest, 1998. Zeller katalógus: 101–105 sz., Binder katalógus: 308–327 sz.6 PATAKY 215, 226.

143

Körmöcbánya, továbbá Pest és Buda, Erdélyben pedig Kolozsvár,Nagyszeben, Segesvár, Brassó, Beszterce és Nagyenyed városában működtekrézmetsző mesterek. Szám szerint Kolozsvárott működtek a legtöbben aszázad folyamán.7 A szakma – bár az ötvösök műhelyeiből indult – azigények mentén elsősorban a nyomdászok körében és környezetében is terethódított, illetve több műkedvelő metszőt is számon tart a kutatás. A képzettrajzmesterek, rajzolók tevékenysége majd csak a század végétől, a rajzoktatásállami keretek közötti rögzülése után jelentkezik a rézmetszés területén.

Számba véve Nagyvárad igényeit és lehetőségeit e tekintetben azttaláljuk, hogy az ott 1745-től működő szemináriumi (papneveldei) nyomdatermékei a tipográfia 1804. évi eladásáig szinte egyáltalán nem használtak felegyedi rézmetszetes lemezeket, a zömmel magasnyomásos eljárássalelőállított könyvdíszek (fejlécek, záródíszek, szövegkezdő díszek) többségétaz itt letelepedő nyomdászok hozták magukkal, vagy a fenntartó püspökségvásárolta. A mélynyomásos technikával készülő, rézlemezről nyomottillusztrációk száma egészen elenyésző volt. A levéltári tételekkéntszórványosan fennmaradt egyleveles váradi nyomtatványok között semazonosíthattunk rézmetszettel díszítetteket, és a Nagyváradon tevékenykedőnyomdászok esetleges rézmetszői tevékenységéről más forrásokból sincstudomásunk.8 Újváros első, 1714. évi lakossági összeírása a rác EötvösMiklós és Eötvös György ötvös-aranyművesek (aurifaber) neveit rögzítette,9az 1715. évi országos összeírás azonban az előző forrásban szintén a rácokközött szereplő Eötvös Mihályt is a szakma művelőjeként jelezte.10 Acsaládnév (legfennebb 2-3 családról van szó) a század második harmadáigkimutatható a görögkeleti jómódú polgárság körében, de a szakma családonbelüli továbbélése csak az 1748. évig adatolható, amikor is a római katolikusplébániatemplom harangtornyán elhelyezett órához Ötves (Eötvös) Mártonhelyi aranyműves készített aranyozott réz mánusokat.11 A részletes 1767. évivárosleírás két aranyművesről (ötvösről – aurifabri), egy aranyozóról (aurarius)és egy rézművesről, rézöntőről (cuprifaber) tesz említést.12 Az ötvösöket azegy évvel korábbi (1766) plébániai összeírás lajstromaiból név szerint isismerjük. A Magyar utcán lakó 46 esztendős, németajkú, római katolikusJohannes Szulcz (Sultz) az electa communitas tagja volt a német polgárokrészéről, többször is szenátor jelölt. Egy magyar ajkú, szintén római katolikus

7 U.ott 9–33.8 Vö. EMŐDI ANDRÁS: A Nagyváradi Szemináriumi Nyomda 1745–1804. Nagyvárad, 2004.9 EMŐDI 2010. 97–98. Az összeírások Újváros esetében a Rác gyűjtőfogalom alatt agörögkeleti szerbeket, görögöket, makedo-románokat értették.10 KAPOSSY JÁNOS: Magyarországi ötvösök a XVIII–XIX. században. = Levéltári Közlemények11. 1933/3–4. 255; EMŐDI 2010. 93.11 RNLBmI / A Római Katolikus Püspökség Gazdasági Levéltára (246 leltársz.) / 17.iratcsomó, fol. 421–422.12 EMŐDI 2010. 312.

144

társsal (socius) dolgozott, a 27 esztendős Moldovai Jánossal.13 A nagyváradiplébánia anyakönyvének tanúsága szerint Szulcz 1772. augusztus 11-én haltmeg. A jómódú polgárok által benépesített Zöld (Közép) utcán lakó, szlováknemzetiségű, római katolikus, 61 esztendős Balaskó (Balás) Ferenc aszűkebb magisztrátusnak is tagja volt, a magyar náció részéről szenátori ésalbírói tisztséget is viselt, 1754-ben főbírónak választották. A forrásokbanBalás Ferenc néven is előforduló aranyműves nagyváradi jelenléte 1739-tőladatolható, 1744-ben már püspökségi megrendelésre is dolgozott.14 1774után halt meg.15 A szerzetesrendek tevékenysége és különösen a püspökségépítkezései Váradolaszi életét tették pezsgőbbé az 1760-as évektől. Számosmesterember, elsősorban kőfaragók, kőművesek, ácsok, asztalosok érkeztekoda hosszabb-rövidebb időre, azonban ötvösök, aranyművesek jelenlétére –a fentiek kivételével – mindeddig nem találtunk levéltári utalásokat.Feltételezhető, hogy a római katolikus egyház nagyváradi intézményeinekélénk nyugati kapcsolatai (Kassa, Eger, Győr, Pozsony, Bécs stb.) lehetővétették számukra az ötvöstermékek gyors behozatalát, ezirányú igényeiketnem a helyi kézműves társadalom elégítette ki. Az 1828. évi országosösszeírásokban mindössze két újvárosi és két váradolaszi,16 továbbá háromVárad-váraljai ötvös szerepel, ez utóbbiak között a századfordulótólbenépesülő városrész két zsidó kézművese.17 A váradolaszi ötvösök (Bakó ésGrándi) 36 és 39 esztendősek voltak az összeíráskor, így legfennebb egyévtizede művelhették a szakmát, feltehetően jövevények voltakNagyváradon.18 A fenti adatokból az sejlik ki, hogy az ötvös szakma ittenijelenléte esetleges volt, a 18. században hosszabb ideig dolgozó néhánymester munkássága ellenére hagyományról nem beszélhetünk, az ötvösöknem tudtak céhet alakítani Nagyváradon.

Az 1770-es években megkezdődő hazai oktatásügyi reform és a RatioEducationis elveinek gyakorlatba ültetése nyomán országszerte megjelent azintézményesített rajzoktatás. A tankerületi székhelyek elemi szintű népiskolái(anyanyelvi iskolák, nemzeti iskolák) mellett működő normaiskolák (azazminta-népiskolák, tanítóképzők, ének- és rajziskolák, vasár- és ünnepnapiiskolák) kezdettől magasabb fokú képzettséggel és rajztudással rendelkezőoktatókat is alkalmaztak. Szabolcsi Hedvig összefoglaló tanulmányában végig

13 U.ott 255, 368–374.14 RNLBmI / A Római Katolikus Püspökség Gazdasági Levéltára (246 leltársz.) / 13.iratcsomó, fol. 237.15 U.ott 124, 182, 259, 275, 361–374, 404; A század dereka után Nagyváradon végbemenőasszimilációs tendenciák láttatásáért megjegyeznénk, hogy az 1766. évi Status Animarumadatsoraiban Balaskó (Balás) szlovák, a felesége német, négy gyermeke viszont magyarnemzetiségűként van feltüntetve.16 KAPOSSY 272, 274, 280, 284 (Mészáros János és Stanczel József , Bakó József és GrándiJózsef).17 U.ott 276, 277, 284 (Jelenek János, Körner Lőrinc és Simon Izsák).18 Az 1828. évi portalis conscriptio Váradolaszira vonatkozó adataiban: RNLBmI /Nagyvárad város levéltára (141 leltársz.) / 75. iratcsomó, fol. 5–6.

145

kísérhetjük az elsősorban a különböző szakmák mesterlegényeit és inasaitcélzó képzés állomásait, az ízlésnevelés és az iparművészeti alapnevelés kezdeteit,Lyka Károly monografikus műve pedig szemléletesen emeli ki a hivatalosrajzoktatás szigorú technicizmusát, ugyanis az ipari hasznavehetőség a vezetőszempont, elsősorban az ornamentális és építészeti rajz, helyesebben szakrajz az alap …az intuitív művészi rajznak nem látjuk nyomát. A 18. századelő próbálkozásairólLyka összegzésképpen, kissé sarkítva így ír: … a rajzoktatás a század első felébentúlnyomórészt rajzdilettánsok, mérnökök, építészek, igen szerény jelentőségű festőkkezében volt … a művészet szempontjából keveset vagy semmitmondó ebben a korban arajziskola szerepe …19 A tankerületi központ szerepét betöltő Nagyváradon az1770-es évek vége és a 80-as évek eleje az oktatási intézmények tekintetébena teljes átalakulás korszaka volt. A jezsuiták gimnáziuma a rendmegszüntetése után római katolikus főgimnáziumként folytattatevékenységét, a Patachich Ádám püspök alapította püspöki líceum bölcsésztagozatát pedig 1780-ban mintegy jogutódként bekebelezte az akkor indulóKirályi Akadémia. A vonatkozó szakirodalom az első szakképzett nagyváradinormaiskolai rajztanárt a piarista Révai Miklós személyében rögzíti. Arajziskola 1777 novemberében nyílt meg. Nem kizárt, hogy Révai az 1778.évben a püspöki líceum bölcsészkarán is oktathatott, hiszen az intézményt aStudium Philosophicum et Geometricum néven említik a források. Ugyanakkor aztis tudjuk, hogy 1780–1781-ben a Királyi Akadémián rendkívüli tanárkéntrajzot és építészetet oktatott (1781. évi távozása után utódot nem neveztek kihelyére), illetve sikertelenül pályázott az akadémia fizika tanszékére.20

Mindezen intézmények ebben a korszakban egyetlen épületegyüttesben, arégi püspöki rezidencián és a hozzá kapcsolódó épületekben működtek. Anormaiskola 1781. évi kényszerű költözése után a rajzoktatás átmenetilegszünetelt, majd Siegwarth József, a budai rajziskola későbbi neves tanáránakváradi működése (1782–1784) adatolható.21 Weiss (Weisz, Veisz) János 1784-től kezdődően volt a nemzeti iskola pingáló professzora, az országos névtárakadatsorai szerint 1815-ig, tehát több mint három évtizeden át folyamatosan ővolt a nagyváradi népiskola (Regia Primaria Schola Vernacula) rajzmestere(Graphidis Magister). 1815–1819 között Schütz József követte, majd koraihalálát követően rövid ideig Heldwein Károly helyettesítette (1820), őt

19 KOSÁRY DOMOKOS: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 1983. 455–460,710; SZABOLCSI HEDVIG: A magyarországi rajzoktatás. = Uő: Magyarországi bútorművészet a18–19. század fordulóján. Budapest, 1972. 37–39, 49; LYKA KÁROLY: A táblabíró világművészete. Magyar művészet 1800–1850. Budapest, 1981. 126.20 BOZÓKY ALAJOS: A nagyváradi Királyi Akadémia százados multja 1788-tól 1888-ig. Budapest,1889. 69; SZABOLCSI 33–34, 41; EMŐDI ANDRÁS: Adatok a bihari erdőfelmérések történetéhez (aNagyváradi Római Katolikus Püspökség uradalmához tartozó erdők az 1811–1821 közöttiszéküresedéskor). = Historia Scientiarum 2012 / 10 sz. 8.21 SZABOLCSI 40–41, 60, 62.

146

követően ismét Weiss János (1821–1822), végül 1823–1839 között véglegHeldwein volt a rajzmester.22

A fentiek fényében a rézmetszés esetleges helyi megjelenésetekintetében Nagyvárad adottságai a kezdeti időszakban meglehetősenszerények voltak, bár adatunk van a Bécsi Képzőművészeti Akadémia egyitteni születésű növendékéről, aki 1769-ben éppen rézmetszést tanult.23 LykaKároly lesújtó véleménye ellenére mégiscsak azt tapasztalhatjuk, hogy aszervezett rajzoktatás megszilárdulásával és képzett tanárok Váradraérkezésével új helyzet állt elő, hiszen például a Révai-tanítvány SiegwarthJózsef a bécsi Akadémia rézmetsző szakosztályának volt a végzettje (1781),24

Weiss János, habár vitatható színvonalon, de építészeti terve(ke)t éskönyvillusztrációt is készített,25 Schütz József szakértelméről pedig az alábbbemutatandó, igen színvonalasan kivitelezett rézmetszetű vedutával ellátottbizonyságlevél tanúskodik. Heldwein Károly (†1848) a festő és fotográfusMezey Lajos első nagyváradi mestere volt, majd 1839-től haláláig a budairajziskolát igazgatta.26 Alighanem rokona volt a bécsi Akadémián 1821/1822-ben festészetet tanuló Heldwein Istvánnak (1795–1852), aki majd a pestirajziskola tanára volt, közel három évtizeden át, 1825-től kezdve. Eléggéfurcsa módon Heldwein Károly éppen akkor szüneteltette váradi tanáriműködését (1821/1822), amikor István a bécsi Akadémiát látogatta. Bár azoktatási intézmény adatbázisában azonosított magyarországi diákoklajstromában csak István szerepel, feltételezhetjük, hogy talán együtttanultak.27

A jelentősebb és tehetősebb céhek igényei között szerepelhetett adíszesebb kivitelű bizonyságlevelek kiállítása, hiszen az a tekintélyüketnövelhette. A fennmaradt és kutatott nagyváradi emlékanyag legkorábbibizonyságlevele egy 1759. évi egyedi kiállítású, kéziratos példány (I. kép).28

Az ehhez hasonlóan egyedi kivitelezésű kéziratos, esetenként szerény kézifestésű díszítőmotívumokkal ellátott bizonyságlevelek mellett az 1780–1813közötti időszakból fennmaradt néhány nyomdatechnikával, a helyi

22 Schematismus literarius … per regnum Hungariae et provincias eidem adnexas … anno … [1796–1840 közötti kötetek / a nagyváradi tankerület népiskolái]; LAKOS LAJOS: Nagy-Várad múltjaés jelenjéből, a városi levéltár adatai alapján. Nagyvárad, 1904. 270–271; SZABOLCSI 41, 72;EMŐDI 2012. 6.23 PATAKY 33; KISSNÉ BOGNÁR KRISZTINA: Magyarországi diákok a bécsi tanintézetekben 1526–1789. Budapest, 2004. 5783 sorszám (Trencsényi József).24 SZABOLCSI 60; KISSNÉ BOGNÁR 5845 sorszám.25 LYKA 121–122.26 LYKA 116, 122; MEZEY ANDRÁS: Szinyei Merse Pál nagyváradi mestere: Mezey Lajos festőművészés fotográfus élete, művészete. Budapest, 1996. 13, 35.27 LYKA 117; SZÖGI LÁSZLÓ: Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein I. 1790–1850. Budapest–Szeged, 1994. 6250 sorszám.28 A Nagyvárad-újvárosi Szappanos Társaság levele. (Nagyvárad város levéltárának töredékea Római Katolikus Egyházmegyei Levéltárban – különgyűjtemény, j.n.).

147

szemináriumi tipográfiában (és az utód Máramarosi Gottlieb Antal- vagyTichy János-féle nyomdákban) készült Kundschaft.29 Ezeken megfigyelhetőa szemináriumi nyomda által az 1760-as évektől beszerzett és azutódintézmények által is megörökölt nyomdai körzet (cifra)-készletelemeinek szinte kizárólagos előfordulása (II–V. kép). A tímár céh 1792. évibizonyságlevelét háromszín-nyomással (fekete, vörös, kék) tették díszesebbé(VI. kép).30

A ma ismert ötféle rézmetszetű városkép-ábrázolást tartalmazónagyváradi bizonyságlevél közül négyet számba vett Rómer Flóris,31 ám ezekközül is csak az 1817. évi Schütz-féle került be a szélesebb köztudatba, ahelytörténeti irodalomba. Rómer páronként mutatott be négy vándorlevelet,ugyanis formailag, stíluskritikailag egymás változatainak mutatkoztak. Alábbszámba vesszük a Rómer leírásában ismertetett vedutákat, továbbá KlausStopp mainzi professzornak a városképpel díszített bizonyságleveleketismertető monumentális katalógusába felvett nagyváradi tételeket,32 és a máigfennmaradt példányokat, variánsokat, kronológikus sorrendben.

1. A Rómer által elsőként bemutatott bizonyságlevelet a polgáriasztalos, lakatos, üveges, puskaműves és esztergályos egyesült céh állította kinémet nyelven és Nagyváradnak idealizált képével volt díszítve, feltehetőenaz 1770-es években készülhetett. Rómer vélekedése szerint a metsző sohasem látta a várost, legfennebb leírás után rajzolta meg a számos kupolás,kéttornyú és szentekkel díszített ormú egyházat. A szöveget övező keretbencímerekként a szakmák szerszámait, jelképeit ábrázolta a metsző, avárosképen a Kálvária és a Köröst átívelő két híd is látható volt.33

Levonatának esetleges példányai és rézlemeze lappanganak, a Stopp-félekatalógusban nem szerepel. A lemez készítője valószínűleg azonos az alábbi,példányokról is ismert bizonyságlevél metszőjével.

29 RNLBmI / Céhes iratok gyűjteménye (1137 leltársz.) / 1–4. iratcsomók.30 EMŐDI 2004. 251–255 (VII., IX., XII.,XIV., XVIII–XX., XXIV., XXX., XXXVII.,XXXIX. sz. körzetek).31 A rézlemezeket a 20. században viszontagságos sorsú Biharmegyei Régészeti és TörténelmiEgylettől 1948 után a Tartományi Múzeum, majd az 1971-ben megalakuló nagyváradiKörösvidéki Múzeum (Muzeul Ţării Crişurilor) örökölte meg. Tudomásunk szerint ma csak azalább bemutatandó, időrendben negyedik lemez (1817) található meg az intézménygyűjteményében (a költözés okán évek óta kutathatatlan, részben feldolgozatlangyűjteményben ezt nem állt módunkban ellenőrizni). Az 1870-es évek során az Egylethezkerülő céhes anyagból a levéltárinak minősülő közel teljes iratanyagot (bizonyságleveleket is)a múzeum az 1970-es években átadta az állami levéltár helyi fiókjának.32 STOPP, KLAUS: Die Handwerkskundschaften mit Ortsansichten: beschreibender Katalog derArbeitsattestate wandernder Handwerksgesellen. Bd.1–17. Stuttgart. 1982–1992. A nagyváradikatalógustételekhez, a városképeken ábrázolt épületekhez Tóth Adalbert, a müncheniMagyar Intézet egykori munkatársa írt magyarázó szövegeket.33 RÓMER 240.

148

2. A másodikként bemutatott bizonyságlevelet, mely a várostemplomaival képzelményes, ugyanazon egyesült céh állította ki, szinte szóról-szóra megegyező szöveggel, kissé díszesebb kivitelben (VII–IX. kép).34 Anyomólemez az 1940-es évek óta lappang és a bizonyságlevél ismert példányhiányában a helytörténeti irodalomba sem került be.35 Klaus Stoppanyaggyűjtése során a Zágrábi Főszékeskáptalani Levéltárban és aNagyváradi Állami Levéltárban azonosított egy-egy példányt.36 A Zágrábbanőrzött bizonyságlevelet 1772. február 28-án állította ki a váradolasziasztalosok elöljárósága Christian Czedlmayer (Zedlmayer) főcéhmesteridején, a nagyváradi példányt pedig 1780. május 28-án a nagyvárad-újvárosilakatosok elöljárósága Franz Ayerund (Eirund, Aerond) főcéhmesterségénekidején. E Kundschaft rézlemeze szignált és datált, 1771-ben készítették és afennmaradt példányok bizonysága alapján legalább tíz esztendeig használta acéh.

A 350 x 415 mm méretű rézlemezről levont bizonyságlevél szinteteljes egészében a lemezen lévő tartalmat hordozza, a díszes keretet, a várostábrázoló vedutát és a német nyelvű szöveget egyaránt, nyomdatechnikaikiegészítések nélkül. A metsző tehát egyedi megrendelésre dolgozott, alenyomatot csak a nagyváradi (és váradolaszi) asztalos, lakatos, üveges,puskaműves és esztergályos egyesült céh tagjai használhatták. Kézírássalutólag csak a bizonyságlevél tulajdonosának az adatait, a keltezést, továbbá afő- és alcéhmester neveit, illetve azon mester nevét, akinél a legénymunkálkodott, kellett beilleszteni.

A levonat felső részének közepén lévő Habsburg-címer kétfejűsasának karmaiból kiinduló széles, kagylódíszes és stilizáltnövényornamentikás keret a két szélen a mesterségeket jelképezőszerszámokat – mintegy címereket, cégéreket – és Magyarország címerét ölelikörbe. E keret a két alsó sarokban angyalfejekkel díszített architektónikustalapzatokon nyugszik, melyektől kinyújtott nyelvű pikkelyes testűsárkánykígyók tekintenek a céhmesterek neveit és a papírfelzetes céhpecsétettartalmazó kartusok felé. Bal oldalon, a keretbe foglalva, a két kulcsátkezében tartó Szent Péter, jobb oldalon pedig az irgalmat mutató szent37 foglalhelyet. A bizonyságlevél rézbe metszett (és karcolt) szövege:38

34 RÓMER 240; STOPP Bd.13/II. R 7.35 Stopp professzor a nagyváradi állami levéltárban a lemezről 1941-ben Radványi-RománKároly által készített levonatot azonosított. Radványi-Román Károly (1900–1957)nagyváradi nyomdász, grafikus, az ex libris művészet kimagasló képviselője volt.36 Köszönettel tartozom Stjepan Razum levéltárvezetőnek (Zágrábi Érseki ésFőszékeskáptalani Lvt.) a zágrábi példányról készített másolat megküldéséért; A nagyváradiállami levéltárban lévő példány: RNLBmI / Céhes iratok gyűjteménye (1137 leltársz.) / 2.iratcsomó, fol.3.37 RÓMER 240.38 Magyar nyelvű szabad fordítása:Mi, a nagyváradi tisztességes városbeli asztalos, lakatos, üveges, puskaműves és esztergályoscéh fő- és alcéhmesterei ennek rendjén tanusítjuk, hogy a «…» születésű, «…» esztendős,

149

Wir N. Ober und Unter Zechmeister eines Ehr-/ samen Handwercks,deren Bürgerl: Tischler, Schloßer, Glaser, / und Büxenmacher, wie auchDräxler, in der Stadt Großwardein «…» / bescheinigen hirmit, dasgegen(wärtig)er «…» Geselle, Namens «…» / von «…» gebürtig, so «…»Jahr alt / und von Statur «…» auch «…» Haaren ist, bey uns alhir «…»Jahr «…» Wochen in / Arbeit gestanden, und sich solcher Zeit über dreuund ehrlich wie es einnen Ehrliehen Gesellen / gebührend vorhalten hat,und wir also Attestiren, und dessenthalben Unsere Samendliche Mit- /Meister diesen Gesellen nach Handwercks gebrauch überall zubefördernersuchen wollen / Gegeben in Großwardein, den «…»

Als Ober / Zechmeister dermahllen / «…»Als / Unterzechmeister / «…»Wo obiger / Geselle in Ar-/ beit gestanden / «…»

A szignatúra a lemez bal alsó szélen: Christoph: Hartvig: Typo: 1771

A Hartvig készítette nagyváradi bizonyságlevél szövege felettelhelyezkedő vedután ábrázolt épületek, különösen a templomok Rómerszerint jórészt a képzelet szüleményei. A Sebes-Körös déli partján fekvővárat és Újvárost a kép felső részén helyezte el, a két híddal átívelt folyótólészakra lévő Váradolaszit pedig alul.

A lőrésekkel dekorált vár épülete és az 1770–1775 között a belsővárépület keleti (tehát a metszet látószögével ellentétes) felében épülőhelyőrségi templomával együtt idealisztikus. Ez utóbbi részlet esetébenesetleg arra is gondolhatunk, hogy a torony az 1772-re már elbontottkapubástya melletti harangtornyot ábrázolta.39 A kapucinusok templománakkicsiny, a valóságban az épület tengelyében elhelyezkedő fatornyocskájaelhelyezésében és méreteiben ugyancsak pontatlan és túlzó.40 Az újvárosiKispiacon lévő többfunkciós Sas-épületet (városháza, fogadó, csapszék)ismereteink szerint csak a 19. század első éveiben bővítették emelettel, aSzent László plébániatemplomnak pedig 1771-ben nem volt tornya, illetvetájolását is megfordította a metsző, hacsak a metszeten látható szabályos,épített toronnyal nem a feltehetően faszerkezetű, különálló harang- és

«…» termetű, «…» hajat viselő «…» legény itt nálunk «…» esztendőn át dolgozott és azonidő alatt hűségesen és becsületesen viselte magát, amint egy becsületes legényhez illik,melyet mi tanúsítunk és azon okból mesterember-társainkat kérjük, hogy nevezett legénytkézműves gyakorlatra mindenütt támogatással fogadják. Nagyváradon, «…»-án. Mostanifőcéhmester «…», Alcéhmester «…», A mesterember akinél dolgozott «…»39 BALOGH JOLÁN: Varadinum. Várad vára. (Művészettörténeti füzetek 13/1–2). Budapest,1982. 2/245–247; EMŐDI JÁNOS: Adalékok a váradi vár építéstörténetéhez. (Történeti adatokNagyvárad múltjából. II.). Nagyvárad, 1998. 18.40 EMŐDI ANDRÁS: Kapucinusok és könyvtáruk Nagyváradon a 18. században. Nagyvárad–Budapest, 2006. (a kolostor és templom 1836. évi felmérési alaprajza – színes képmelléklet).

150

óratornyot próbálta érzékeltetni.41 Úgy tűnik részletesebb információkatkapott Hartvig a téren lévő régi püspöki rezidenciáról, melyet majd 1778-tóla város oktatási intézményei használtak, a főgimnázium, a Királyi Akadémiaés a mögötte lévő, irreális módon háromemeletesként ábrázolt későbbinormaiskola (?). Az egykori rezidencia Körös felé néző homlokzatán ametsző kihangsúlyozta az egykor valóban ott elhelyezkedő, de városképitekintetben egészen jelentéktelen házikápolnát. Bemutatása a metszet talánegyedüli, a hitelesség irányába mutató részlete.42 A kép jobb szélén láthatómagas, többemeletes épület a normaiskolán kívül esetleg a római katolikuspapneveldét is ábrázolhatta, tömege mindenképpen jócskán túlzó. A régirezidencia mögött kibukkanó alacsonyabb torony feltehetően az 1800 körülalapjaitól átépített, nagyobbított görög katolikus templomocska tartozéka,43

esetleg a jóval nyugatabbra elhelyezkedő temetőkápolna tornyát helyezte odaa metsző.

Olaszi városrész keretét a szőlődombok adják meg, bal oldalon aKálvária, jobb oldalon a nyugat felé elnyúló dombsor. Az épületekelhelyezése esetleges, a valóságostól meglehetősen távoli. A Kálvária felőlivégen a ferenceseknek a 19/20. századok fordulóján az alapokig lebontott,átépített temploma látható, az archív fényképfelvételeken is megfigyelhetőoromfalon álló szobraival és a ferences szokásoknak megfelelően a szentélykolostor felőli oldalához tapadó toronnyal. Ettől jobbra a metszetkészítésekor már teljességében elkészült irgalmasrendi kolostor-kórház ésellipszis alakú kupolával fedett kéttornyú temploma látható. A központirészen ábrázolt, előtérbe helyezett impozáns kéttornyú templom az 1771-benfélkész állapotban lévő és majd csak 1779-ben befejezett új székesegyházfőhomlokzati nézete. A valóságban közvetlenül mellette emelkedő új – 1776-ban elkészült – püspöki palotát Hartvig a kép jobb szélére helyezte. Aháttérben lévő, ugyancsak többszintes tornyokkal ábrázolt templom apálosoké lehet, tornyainak magassága és karcsúsága nem fedi a valóságot.Hiányolhatnánk a jezsuiták váradolaszi épületeit.

Az összkép vázlatosan ugyan Nagyváradot sejteti, az árulkodórészletek tekintetében viszont egyet érthetünk Rómer Flórissal, miszerint aképet metsző Hartvig valószínűleg nem járt a városban, leírás alapjánkészíthette a vedutát, az épülőfélben lévő objektumokat a metszet kedvéért„befejezte”. Megbízásának magyarázata nyilván abban rejlik, hogy az 1771-ben még aktív két váradi ötvösmester a rézlemez elkészítéséhez nem értett.A helyi nyomdát éppen 1771 óta vezető Bálent Ignác János a kassaijezsuitáknál tanulta a tipográfia mesterségét, a váradi céh és a Hartvig közötti

41 Vö. LAKOS 296; BIRÓ JÓZSEF: Nagyvárad barok[!] és neoklasszikus művészeti emlékei.Budapest, 1932 (fakszimile: Nagyvárad, 2007.) 7–9; EMŐDI 2010. 34–36. és 3. képmelléklet.42 A régi rezidencia, az épületegyüttes 18. század végi felmérési rajzát Kémenes Mónikaművészettörténész találta meg, közlése folyamatban.43 A 18. század utolsó évtizedeiben álló templomépületnek biztosan volt tornya. KöszönömTerdik Szilveszter ezirányú szóbeli információit.

151

kapcsolat létrehozásában talán szerepet játszhatott. A szignón látható névutáni rövidített szócska alatt a metsző mesterségét kell értenünk, azazChristophorus Hartvig, a rézlemez készítője nyomdász volt. Hartvigothasztalan keresnénk a hazai nyomdászkataszterekben, mindössze egyetlenapró adat utal magyarországi ténykedésére: 1773. február 5-én a szászországiszármazású római katolikus vallású Christophorus Hartvig nyomdászmesterKassán polgárjogot nyert.44 A kassai jezsuita akadémiai nyomdát még a rendfeloszlatása előtt (1773) megvásárolta a pozsonyi könyvnyomtató LandererJános Mihály, ám majd csak 1775-ben kezdett dolgozni az új sajtó.45 Hartvigkassai felbukkanása, majd tovább vándorlása esetleg e tulajdonosváltáshozkapcsolható. Nem ismertek azok a körülmények, melyek Hartvigot arézmetszés területére irányították, tény azonban, hogy az 1770-es évekderekától végleg e mesterség művelésével foglalatoskodott. A nagyváradimetszete az egyedüli, ahol 1771-ben még nyomdászként tüntette fel magát,majd a déli országrészekre vándorolva, Szerémség és Szlavónia területénszámos városképpel ellátott céhes bizonyságlevélhez készített rézlemezt1775–ca.1800 között, nyilván e tájakon telepedett le. E céhes emlékekszignóin már kizárólag rézmetszőként szerepel (sculpsit …), a péterváradibizonyságlevél szignójának tanúsága szerint Újvidéken működő mesterként(Iohann Christoph Hartvig in Neusatz, anno 1780).46

3. Nem szerepel Rómer felsorolásában az a bizonyságlevél, melynekma egyedüli ismert példányát a Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém) őrzi.47

Kétségtelenül Hartvig a metszője ennek is, ám az előzőtől eltérően több céhis felhasználhatta a levonatokat, a szövegben ugyanis üres, kézírássalkitöltendő helyet hagyott a metsző a kiállító céh megnevezésére. AKundschaft rézlemezét – mely az 1940-es években még megvoltNagyváradon – nem szignálta (X–XI. kép).48

A veszprémi példányt 1781. március 2-án állította ki a nagyváradiszíjgyártók elöljárósága Franciscus Milibák főcéhmester idején. A 305 x 350mm méretű rézlemezről levont bizonyságlevél, hasonlóan Hartvig fentimunkájához, nagyrészt a lemezen lévő tartalmat hordozza (a díszes keretet, a

44 KEMÉNY LAJOS: Kassai könyvnyomtatók életrajzához. = Magyar Könyvszemle 1902/3–4.536.45 V. ECSEDY JUDIT: A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473–1800.Budapest, 1999. 183, 201.46 Belovár, Diakovár, Eszék, Pétervárad, Pozsega, Szávaszentdemeter, Újgradiska, Újvidék,Vukovár, Zimony céhlevelei (STOPP Bd.8/II. YU 7, 9, 10, 13, 15, 25, 26, 27, 33, 40, 43, 49sz. és variánsai.)47 STOPP Bd.13/II. R 5.1–5.2; Laczkó Dezső Múzeum céh és kézműipartörténetidokumentációs gyűjteménye: 70.1221.1 leltársz. A nagyváradi bizonyságlevél Pillitz Mór(Veszprém) ajándékaként került a közgyűjteménybe 1906-ban. Rainer Pál történész-múzeológusnak (Veszprém) tartozom köszönettel a szíves információkért!48 A másodikként bemutatott példányhoz hasonlóan erről is készített egy levonatot 1941-ben Radványi-Román Károly. (vö. STOPP)

152

várost ábrázoló vedutát és a német nyelvű szöveget egyaránt),nyomdatechnikai kiegészítések nélkül, ám amint jeleztük, a felhasználó céhmegnevezése nélkül, így az szélesebb körben volt forgalmazható.

A levonat felső részének központi részén itt is a Habsburg-címertláthatjuk, jobbján Magyarország címerével, balján egy azonosíthatatlancímerrel (?), a metsző szándéka szerint hihetően a megrendelő városéval. Akagylódíszes, áttört rácsdíszes és stilizált növényornamentikás keret alsórészén az iratot kiállító céh bélyegzőjének helyet biztosító kerek kartusmellett angyalka vezeti kézenfogva a jósorsra érdemes legényt (az alábbiidézettel összhangban talán a bibliai Rafael arkangyalról és Tóbiásról vanszó). A bizonyságlevél rézbe metszett (és karcolt) szövege:

So lang als gottes Aug, auf diese Statt werd sehn / So wert der Statt undLand, und allen wohlergehen.Tobie Reiß gespann, Soll euch zu allen Zeiten / An den bestimden ort,Mit seinen Schutz bekleiden

Wir verordnete und geschworne Fűhrer dess Handwercks der / «…» inder Privilegirten Stadt Großwardein, bescheinigen hi(er)mit daß /gegenwärtiger Geselle Namens «…» von «…» geburdig, so / «…» Jahralt, und von Statur «…» auch «…» Haaren ist bey uns all-/ hir «…» Jahr«…» Wochen in Arbeit gestanden und sich solcher Zeit über dreu undflei-/ sich wie es einen jeden Handwercks Purschen gebühret, verhaltenhat, welches wir attestiren, und deßhalben / unsere sammentliche Mit-Meister, diesen Gesellen nach Handweks[!]-Gebrauch überall zu for-/dern gezimend ersuchen wollen Geben in Großwardein den «…» Anno«…»

Ob. Zech Meister in Großwardein zu Niter[!] Ungarn «…»Unter Zech Meister «…»

Az 1781-ben felhasznált levonat rézlemeze a fennebb bemutatottpéldányhoz hasonlóan az 1770-es évek elején készülhetett. A kép bal felsőrészén látható, az előző metszeten látottakhoz hasonlóan ábrázolt, lőrésekkelellátott vár, illetve harangtornya (?) és az Újváros közötti igen tágas térbemutatását a metsző lespórolta, így egyetlen híd íveli át a Sebes-Köröst,melynek déli hídfőjénél egy vándorló mesterlegény áll. A hídtól nyugatra lévővárosrész összezsúfolt épületei közül kiemelkedik a Szent Lászlóplébániatemplom tömbje, északra kifordított barokk főhomlokzatával.Keletre néző szentélye mellett hihetőleg a különálló harang- és óratornyalátható, a mögötte kikandikáló toronysüveg talán a valóságban jóvalkeletebbre elhelyezkedő kapucinus kolostortemplom tartozéka (esetlegfordított sorrendben ?). A hídfőtől jobbra az alacsony nyeregtetős vámépületlátható. A plébániatemplomtól jobbra elhelyezkedő kicsiny toronysüveg a

153

görög katolikus templomé, tőle nyugatra a régi püspöki rezidencia tömbjeemelkedik ki. A valóságban földszintes épület tetőgerincén ülő tornyocska avalóságban nem, a metszeten azonban uralja a városrészt. A kép jobb szélénlátható kupolás építményt nem tudjuk azonosítani.

A metszeten Váradolaszi látképének központi épületeként az újszékesegyház jelenik meg, mely a valóságban a városrész szélén, a beépítettterületeken kívül helyezkedett el. Csökevényes tornyai mindenképpen az1770-es évek dereka előtti állapotát sejtetik. Jobbra tőle az addig elkészültárkádsoros kanonoki házak bukkannak elő, de az új püspöki palota hiányzikaz ábrázolásról. A négy darab, egyenként kéttornyú templomépület közülmindössze az ellipszoid kupolával rendelkező irgalmasrendikolostortemplom azonosítható teljes biztonsággal, a jezsuita és a ferencestemplomok pedig a valóságban egytornyosak voltak. A pálosok kéttornyútemplomán kívül (balról a második ?) a valóságoshoz közelít aszékesegyháztól balra látható alacsony toronysüveg ábrázolása, mely az ódonSzent Brigitta templomocskát jelölheti. Az orsolyiták kolostortemplománakhasonlóan alacsony tornyocskája majd csak 1773-ra készült el. A városrészábrázolása részleteit tekintve és összességében is inkább tekinthető a fantáziaszüleményének, mint helyszíni ismereteken alapuló realisztikus ábrázolásnak.

Az 1770-es évek kezdetéig felépült, mindkét városrészbelitemplomok (tehát a székesegyház, a Szent László plébániatemplom, a SzentBrigitta templom és az öt szerzetesrendi épület, továbbá az újvárosi görögkatolikus templom-imaház) szám szerint megjelennek Hartvig e munkáján,elhelyezésük, méreteik, homlokzati ábrázolásaik azonban pontatlanok, vagytávol állnak a valóságostól. Hartvig 1775 után a távoli Szerémségbendolgozott, a stíluskritikai megfontolásokból mindenképpen személyéhezköthető metszetet hihetőleg 1771–1773 között készíthette, talán egy időbenaz 1771. évivel, valószínűleg leírás alapján.

4. E datált (1817) és szignált emléknek a réz nyomólemezét írta leRómer, hiszen a városkép és a díszes keret által közrefogott felület üres, sakárki számára volt felhasználható. Valóban, a köz- és magángyűjteményekbenmáig fennmaradt, és az aukciókon ritkán felbukkanó példányok magyar ésnémet nyelvű szöveggel egyaránt előfordulnak, számos céh felhasználásában.A rézmetszet hihetőleg nagyobb példányszámban elkészült levonataitmegvásárlása után bármelyik helyi céh felhasználhatta, nyomdai sajtóvalbeillesztve a maga szövegét. A fennmaradt bizonyságleveleket minden

154

esetben a helyi Tichy János-féle nyomdában egészítették ki.49 Köz- ésmagángyűjteményekben több példánya maradt fenn (XII–XX. kép).50

Nagyváradnak e rézlemezen lévő vedutája a magyar szakirodalombaRómer közlése mellett elsősorban Biró József művészettörténetimonográfiája révén került be, a román helytörténetben elsőként Petre Dejeufigyelt fel rá, majd további közleményekben is megjelent egy-egyreprodukciója.51

A rézlemez magassága 405 mm, szélességét nem tudjuk pontosanmeghatározni, ugyanis a vizsgált bizonyságlevelek esetében nagyobb mint afelhasznált papírív. Az általunk vizsgált, nagyváradi magángyűjteménybenlévő példány papíríve tűnik a legnagyobbnak, 430 x 540 mm. A nyomólemezszélessége ezt alig haladhatta meg, legfennebb 550–560 mm lehetett. Maga aveduta, Nagyvárad rézmetszetes képe 143 x 465 mm méretű. Abizonyságlevél keretét egymásba fonódó hullámvonalas dísz képezi, két alsósarkán négyzetekkel. A felső részen, egy központi helyzetű, Szent Lászlótábrázoló medalionból mindkét irányba kiinduló dús növényfonadék omlik lea keret felső harmadáig. A Ladislaus feliratú levélkoszorús medalionban atérdeplő király a nap sugaraiba öltözött Szűz Máriának ajánlja fel a koronát.A keret két felső sarkán a gazdag levél- és gyümölcsfonadékok Bihar megyeés Nagyvárad címerével ellátott, felirat nélküli, a városalapító királyéhozhasonlóan levélkoszorús medalionjain nyugodva hullanak alá. A keret alsó,központi részén az előzőekhez hasonló, de üres medalion a lenyomatotfelhasználó céh pecsétjének befogadására szolgált. A keret jobb alsóperemén a szignatúra szövege: Jos. Schütz del. & scul. Magno=Varadini 1817.

Nagyvárad vedutája a terepadottságok miatti összezsúfolás ellenérehangsúlyosan realisztikus, a felvétel a város fölé észak-keletről emelkedőszőlődombokról készült, feltehetően a Kálvária-dombról. A város kiterítettrajzának bal végén a Szálka-domb enyhe magaslata és a váradcsehi erdőkláthatóak, jobb peremén pedig az összkép kedvéért a vázlat készítésénekhelyszíne, a három feszülettel és stációkkal jelölt Kálvária.52 Az egyesvárosrészek jól elkülönülnek, reprezentatívabb épületeit és a templomokathiánytalanul ábrázolja. A veduta alatti német nyelvű magyarázat tizenhétfontosabb épületet sorakoztat fel: Váradvelencéből (Katonavárosból) agörögkeleti és a római katolikus templomot, illetve a ma már nem létező

49 Tichy János 1808-ban vásárolta meg Máramarosi Gottlieb Antaltól az egykoriszemináriumi (papneveldei) nyomdát teljes felszerelésével, betűkészleteivel. 1839-től fia,Tichy Alajos működtette tovább a tipográfiát.50 STOPP Bd.13/II. R 6. (6.1–6.7); A nagyváradi állami levéltárban lévő példánya: RNLBmI/ Céhes iratok gyűjteménye (1137 leltársz.) / 1. iratcsomó, fol.14.51 BIRÓ 12–13; DEJEU, PETRE: Aşezămintele culturale din municipiul Oradea şi judeţul Bihor(Monografia municipiului Oradea şi judeţul Bihor I.) Oradea, 1926. 34–35; BÁLINT ISTVÁN JÁNOS(szerk:) Boldog Várad. [Budapest, 1992]. 686; EMŐDI JÁNOS: Történeti adatok Nagyváradmúltjából. II. Nagyvárad, 1998. 110–111.52 A Kálvária kápolnája majd csak 1839/1840-ben épült fel.

155

zsinagógát, a várat, Újvárosból a kapucinusok kolostorát és templomát, agörög nem egyesült és egyesült templomokat, továbbá a római katolikusplébániatemplomot, Olasziból a reformátusok templomát, az orsolyitákkolostorát és templomát, a rutén templomot, a görög katolikus templomot, apálosok kolostorát és templomát, az irgalmasrendiek épületegyüttesét, azolaszi római katolikus plébániatemplomot, a püspöki palotát és aszékesegyházat.53 A rajzoló a meg nem nevezett, nem sorszámozott épületekközül felismerhetően láttatni akarta az újvárosi Kispiacon lévő régi püspökirezidenciát alacsony tornyocskájával (1817-ben a Királyi Akadémia épülete),nem különben az Olasziban lévő vármegyeházát és a láthatóság kedvéért 180fokban északra kifordított kanonoki árkádsoros épületeket. A várost átszelőSebes-Körösön rönkökből összeállított tutaj halad, a part mentén legelészőés itatásra odahajtott lovak és marhák, szaladgáló ebek, szénásszekér,mosásra előkészített és száradó hordók, sulykoló asszonyok és tisztes rendbesorakozó farönkök rakatai teszik mozgalmassá a látványt. A Nagy (Felső)-hídalatti folyószakasz és a Kispiac melletti Kishíd környéke már a rendezettebb,polgáribb élettér benyomását hordozza.

A szignatúra alapján a veduta felvétele és rézbe metszése egyarántSchütz József 1817. évi munkája. Pataky Dénes (és nyomában Klaus Stopp)életrajzi és egyéb adatok híján a metszőt feltételesen és tévesen azonosítottaegy 1793-ra datált rézmetszet bécsi készítőjével.54 A valóságban SchützJózsef 1815–1819 között a nagyváradi normaiskola rajzmestere volt (ld.fennebb), alig 33 évesen halt meg 1819. január 19-én, tehát 1785-benszülethetett.55 Az ugyanazon tankerületbe tartozó temesvári normaiskolának1814-től a Bécsből érkező Schütz János volt a rajzmestere, Kitaibel Pálnagyszabású botanikai művének (Descriptiones et Icones Plantarum RariorumHungariae 1802–1812) illusztrátora, rézlemezeinek metszője, Schütz Károly(1745–1800) neves bécsi építész–rézmetsző fia. Schütz János 1814 körültávozott Bécsből Temesvárra, ugyanazon évben, amikor Schütz JózsefNagyváradra érkezett.56 Az adatok egybeesése talán nem a véletlen műve, és

53 1. Nicht unirte griechische Kirche in der Katonaváros. 2. Katholische Kirche in der Katonaváros. 3. DerJudentempel. 4. Die Festung. 5. Die P.P.Capuziner. 6. Die nicht unirte griechische Kirche. 7. Die unirtegriechische Kirche. 8. Die katholische Pfarrkirche. 9. Die reformirte Kirche. 10. Die Ursulinerinnen. 11.Die rusniakische Kirche. 12. Die unirte griechische Kirche in der Ollaszi. 13. Die P.P.Pauliner. 14. DieBarmherzigen. 15. Die katholische Pfarrkirche in der Ollaszi. 16. Die bischöfliche Residenz. 17. DieDomkirche.54 PATAKY 52, 221; STOPP Bd.13/II. R 6.55 RNLBmI / Anyakönyvek gyűjteménye / Nagyvárad-újvárosi római katolikus plébániahalotti anyakönyve (717. leltársz.); Schütz ekkor már özvegy volt, elhalálozott felesége Annade Smidling.56 Schematismus literarius … per regnum Hungariae et provincias eidem adnexas … anno…1814. i.m.;MOLNÁR V. ATTILA: 250 éve született „a magyar Linné”: Kitaibel Pál. = Magyar Tudomány2008/8. 946; LYKA 122, 239.

156

Schütz József a neves bécsi művészcsalád tagja lehetett, erre azonbankonkrét utalást nem találtunk, további kutatások tisztázhatják e felvetést.57

A nagyváradi vedutának és míves keretének igen aprólékoskidolgozása, szép vonalvezetése és a szemnek kellemes arányai gyakorlottkézre vallanak. Schütz e valószínűleg egyetlen fennmaradt munkája alapján isméltán foglalhat helyet a hazai rézmetszők panteonjában, hiszen e céhesmegrendelésre készült, Nagyváradot ábrázoló rézlemezének levonataiminőségileg a legsikerültebb magyarországi városképpel ellátottbizonyságlevelek közé tartoznak.

5. Rómer eme ötödikként bemutatandó bizonyságlevélrőlfeltételezte, hogy azt Schütz saját munkájához mintaként használhatta.58 Miinkább azon a véleményen volnánk, hogy e minőségileg gyengébbnek tűnőrézmetszet a kronologikusan későbbi, a keretdísztől eltekintve aligfedezhetők fel rokon elemek a két metszeten (XXI–XXIII. kép). A rézlemezdatálatlan, ám szignált. A városkép, a szöveg és a klasszicista keret metszőjeegy bizonyos Regőtzi. Személyére vonatkozóan semmilyen adatot semsikerült találnunk.59 Ismereteink szerint a lemezről készült egyetlenrendeltetésszerűen felhasznált levonat sem maradt fenn, az 1940-es évekbena rézlemez még a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet tulajdonában volt,hiszen annak 1941. évi restaurálása után a gyűjtemény számára egypróbanyomat készült róla. Méretét nem áll módunkban közölni.60 Amegrendelő céh azonos az évtizedekkel korábbi, másodikként bemutatottHatvig-féle bizonyságlevélen szereplővel, kiegészülve az időközben e céhkeretei közé tagozódott órásokkal. Annak ellenére, hogy a város egyiklegnagyobb céhéről van szó, a lemezről készülő levonatok felhasználói köreeleve korlátozott volt. A vedutához német és magyar nyelvű magyarázattartozik, mely 12 jelentősebb épületet sorakoztat fel,61 a lemezen lévő szöveg:

57 Tény, hogy a magyarországi származású diákok egyetemjárásának katasztereiben nemszerepel Schütz József, így az egyébként feltételezhetően a bécsi képzőművészeti akadémián(de mindenképpen felsőfokú tanintézetben) végzett rajztanár-művész külhoni volt.58 RÓMER 241.59 PATAKY 31, 210 (Pataky Dénes Rómer nyomán szerepeltette monográfiájában Regőtzit).60 A levonatot ma a Nagyváradi Körösvidéki Múzeum (Muzeul Țării Crișurilor) őrzi (jelzeteismeretlen), alsó peremén a következő megjegyzéssel: a lemez restaurálása után nyomta Radványi-Román Károly Nagyvárad, 1941 évben.61 No1 die Kriechische unirte Kirche / Az Unitus Templom. No2 die Kriechisch nicht unirte Kirche / AGörög Templom. No3 die Katholische Pfa. Kirche / A N. Várodi Parochialis Templom. No4 dieKapuciner Kirche / A Kapucinusok Temploma. No5 die Pauliner Kirche / A Paulinusok Temploma.No6 die Pischschoffliche Residens / A Püspök Rezidentziája. No7 die Domkirche / A ChatedralisTemplom. No8 die Reformirte Kirche / A Reformatus Templom. No9 die Olasser Stadt Pfa. Kirche / AVárod Olaszi Parochialis Templom. No10 die Barmherzigen Kirche / A Misericordianusok Temploma.No11 die Wallachische Kirche / Az Oláh Templom. No12 die Festung / A N. Várodi Vár.

157

VIR N.N: OBER- UND UNTERZECHMEISTER, UND ANDERE /Meister des Ehrsamen Handverks deren Bürgerlichen TISCHLER,SCHLOSSER, GLASER, GROSS- und / KLEIN-UHRMACHER,BÜCHSENMACHER, und DRÄXLER in der Privilegirten STADTGROSS-VARDEIN in / Ober-Ungarn, bescheinigen hiemit, dassgegenvärtiger «…» Gesell, Namens «…» / Standes «…» Religion, von«…» gebürtig, so «…» Jahr alt, und von Statur / «…» auch «…» Haaren,ist bey uns allhier «…» Jahr «…» Vochen in Arbeit gestanden, und / sichsolcher Zeit über treu, fleissig, still, friedsam, und ehrlich, vie es einemjeglichen Handverks-Gesellen gebühret, verhalten / hat; velches vir auchalso attestiren, und dessenthalben unsere sammtliche Mitmeister diesenGesellen nach / Handverksgebrauch überall zu befördern, geziemendersuchen vollen. Gegeben in der privilegirten STADT GROSS- /VARDEIN in Ober-Ungarn, den «…» im Jahr 18«...» /Meister, vo obiger Gesell in / Arbeit gestanden /«…»Ober-Zech-Meister / «…»Unter-Zech-Meister / «…»

A keret jobb alsó peremén a szignatúra szövege: Regőtzi P(…) metsz.

A várost déli irányból ábrázoló veduta bal oldali harmadában Újváros,központi részén Olaszi, jobb oldalán a vár tömbje és a Kálvária-domblátható. Ez utóbbin még nem épült meg a kápolna, így a metszet 1839/1840előtt készült. A Nagyvárad jelentősebb templomait, épületeit meglehetősenesetlegesen elhelyező ábrázolás egyetlen, építéstörténeti szempontbólfigyelemre méltó eleme az 1-es számmal jelzett újvárosi görög katolikus(unitus) székesegyház tornya. A korábbi, jóval kisebb méretű templomot éstornyát a 19. század első éveiben építették át, új tornya 1803-ban készült el.Schütz 1817. évi ábrázolásán – melyen a Kispiac-téren lévő templomok (is)meglehetősen realisztikus formában jelennek meg – az unitus templomtoronysisakjának alsó szintjén négy fiatorony látható. Ez a toronysisak az1836. évi nagy tűzvészben elhamvadt, és egészen 1870-ig egyszerű, laposgúla alakú fedele volt, ekkor épült a két szinten négy-négy, azaz összesennyolc fiatornyos, számos korabeli képeslapon megörökített karcsú sisak,mely 1907-ben ismét leégett. A torony 1836–1870 közötti állapotát egymindeddig nem közölt, 1857-ben készült litográfián mutatnánk be (XXIV–XXVI. kép).62 A datálatlan ötödik céhlevelünkön a torony tehát az 1836. évitűzvészt megelőző állapotában, de nyolc fiatoronnyal (teljesen megegyezőmódon az 1870–1907 közötti állapotával, lásd XXVII. kép) látható.Feltételezhető, hogy Schütz a rendelkezésére álló aprócska felület okán nemvéste rézbe a felső szinten lévő négy fiatornyot is, mindenképpen új

62 Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok / T.618 (mérete: 26,9 x 44,1 cm)

158

építéstörténeti adaléknak tekinthető, hogy 1870-ben a tűzvész előtti eredetitoronysisak formáját igyekeztek – sikerrel – rekonstruálni.A váradolaszi pálos templom megnevezése félrevezető lehet, hiszen többírott forrás és vizuális emlék is bizonyítja, hogy bár 1808-tól a volt pálosrendház és temploma a premontreiek tulajdonába került, azt továbbra isPaulinusok Templomának nevezték, vagy az 1820-as években készült térképPauliner Kirchenek.A nevezett céhnek egy további, városkép nélküli Kundschaftja isfennmaradt, díszes kerete egy kereskedelmi úton beszerezhető, és másvárosok céhei által is használt hazai nyomat volt, a német nyelvű szövegetezúttal is a már korábbról ismert váradi betűkészlet felhasználásával a Tichy-féle nyomdában illesztették be, és az így elkészült bizonyságlevelet 1825-benhasználták fel (XXVIII. kép).63 Amennyiben a váradi céhnek a bemutatottvárosképes Kundschaftja már elkészült volna, bizonyosan azt használtákvolna. A bemutatott ötödik városképes emlék így adataink alapján leginkább1825–1836 között készülhetett.

63 RNLBmI / Céhes iratok gyűjteménye (1137 leltársz.) / 3. iratcsomó, fol.28.

159

Képmellékletek

160

I. A szappanos társaság egészében kéziratos bizonyságlevele, 1759

II–V. A nagyváradi szemináriumi nyomdában és utódintézményében készültcéhes és társasági bizonyságlevelek (kőműves-kőfaragó-téglavető: 1780;szűcs: 1789; kesztyűs: 1790; kovács-bognár-kerékgyártó: 1813)

VI. A nagyváradi szemináriumi nyomdában készült háromszínnyomásosbizonyságlevél (tímár céh: 1792)

VII–IX. A nagyváradi asztalos, lakatos, üveges, puskaműves és esztergályosegyesült céh városképpel ellátott rézmetszetű bizonyságlevele (a metszetetChristoph Hartvig készítette 1771-ben)

X–XI. A nagyváradi szíjgyártók céhének városképpel ellátott rézmetszetűbizonyságlevele (a metszetet feltehetően Christoph Hartvig készítette az1770-es évek legelején, a szíjgyártók e dokumentumát 1781-ben állították ki)

XII–XV. Schütz József 1817-ben készült rézmetszetű vedutája és míveskerete a szükséges nyomdatechnikai kiegészítéssel számos nagyváradi céhbizonyságlevelének nyújtott ünnepélyes megjelenést

XVI–XVIII. Részletek Schütz József 1817-ben készült rézmetszetéről(Váradvelence és a vár környezete, Újváros és Váradolaszi déli területei,Váradolaszi északi része a székesegyházzal és a Kálváriával)

XIX–XX. Részletek Schütz József 1817-ben készült rézmetszetéről(Újváros és Váradolaszi központi részei)

XXI–XXIII. A Regőtzi metszette bizonyságlevél és vedutája, mely anagyváradi asztalos, lakatos, üveges, órás, puskaműves és esztergályosegyesült céh számára készült (1825–1836 között ?)

XXIV–XXVI. Nagyváradot ábrázoló litográfia (1857)

XXVII. Az újvárosi görög katolikus templom tornya képi forrásainkban.

XXVIII. A nagyváradi asztalos, lakatos, üveges és puskaműves egyesült céhbizonyságlevele. A nagyváradi Tichy-féle nyomdában készült szöveget egykereskedelemben beszerezhető keretbe nyomták (1825)

161

I.

II.

III.

162

IV.

V.

VI.

163

VII.

VIII.

IX.

164

X.

XI.

165

XII.

XIII.

166

XIV.

XV.

XVI.

167

XVII.

XVIII.

168

XIX.

XX.

169

XXI.

XXII.

170

XXIII.

XXIV.

171

XXV.

XXVI.

XXVII.

172

XXVIII.