Bölcs reálpolitikusok figyelmeztetnek, hogy a Székelyföld autonómiája ártana az erdélyi szórvány magyarságnak, mint ahogy szerintük ártott amikor Maros Magyar Autonóm Tartomány volt. Mások meg bölcsen arra figyelmeztetnek, hogy először gazdasági alapokat kell teremteni és csak az után kell autonómiáról beszélni.

Létezik egy fajta autonómia és ez minden autonómia kezdete, előfeltevések nélkül, közvetlenül látás képességének autonómiája, amikor előfeltevések nélkül, közvetlenül látod a Valóságot. Az így közvetlenül látott Valóság az igazi Realitás.

A lehet nem lehet előfeltevések, csak szemüvegek, melyek következtében épp az autonómiáját veszíti el az ember, közvetlen kapcsolatát az igazi Realitással.

A Valóság állandó mozgásban van. Ha közvetlenül látod a Valóságot az igazi Realitást, akkor az számodra folyamattá lesz, melynek a közvetlen látás révén részévé leszel, vagyis felismered, hogy része vagy, - legyen az akár negativ vagy pozitív.

Az igazi reálpolitikus az ki felismeri, hogy része a Valóság különböző rejtett folyamatainak.

A ma reálpolitikusai, vagy véleményformálói a véleményüket , például a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatban, úgy tüntetik fel, hogy belőlük a komoly meggondoltság beszél, hogy amikor ők ellenzik az autonómiát és aki nem látja be az ők autonómia ellenes érveik igazát az komolytalan azt sem tudja, hogy mi az autonómia és délibábot kerget.

Minden autonómia kezdete az autonóm ember ki autonóm módon, előfeltevések nélkül szemtől szemeben áll a Valósággal a realitással. Az autonómia ellenes előfeltevések emberei, akik azt állítják, hogy márpedig ők tudják igazán, hogy mi az autonómia, előfeltevéseik miatt épp azt az előfeltevés mentes látás autonómiáját nélkülözik amely autonómmá teszi az embert. És akkor kérdem én azt, hogy miként állíthatja valaki magáról, hogy aztán ő ismeri az autonómiát, ha nem autonóm, mint ember.

Az ilyen autonómia ellenes reálpolitikusok épp ők állítanak irreális dolgokat, kergetnek illúziókat, mert nem részei a Valóság mély folyamatainak.

Hogy nincsenek reálpolitikusaink századok óta bizonyítja az a tény, hogy századok óta nincsenek tudatosítva a magyarságot emésztő mély valóságfolyamatok. Egy költőnk volt kiben sok tudattalan nemzetet emésztő folyamat tudatosodott az Ady volt, de ő sem ismerte fel, hogy a nemzetet emésztő sok ok mögött az van, ami őt is emésztette a lélek és elme diszharmóniája. Igen, mert a modern Európa művészete, irodalma az emberi diszharmóniát művészi létállapottá értékelte fel, holott a régi szellemi alapú kultúrák épp ennek a diszharmóniának a megszüntetésére törekedtek.

A modern Európa nem tudta, tudja, hogy közvetlen Valóság élmény ott van, ahol a lélek és elme harmóniában van. De mind ez hol van? Ahol a mindent elengedő szabadság van. Ott minden a maga természete szerint folyik. A modern ember tudja a legkevésbé, hogy az ember autonómiájának alapja a lélek belső törvényei, mik a szabadságban tudatosodnak.

Az igazi reálpolitikus az ki a szabadságban, ami nem tűri meg az előfeltevéseket, lelkében részévé válik nemzete lelkének rejtett negatív és pozitív folyamatainak. A reálpolitikus az igazi felismeri, hogy a külső negatív folyamatok először is ott folynak lelkünkben a külső okok belsőkben gyökereznek.

Az igazi reálpolitikus tudja, hogy egy közösség autonómiájának problémája az ember

autonómiájának problémájával kezdődik, amit nagyon veszélyeztet a kapitalizmus és nem az intézmény autonómiájával. Az autonóm ember lelkében hordozza törvényeit, pozitív módon öntörvényű, belső törvényeinek akar megfelelni, mert tudja, hogy a belső törvényeknek való megfelelés autonómiájának alapja, tudja, hogy autonómiájának az alapja a belső törvények. Ezek a belső törvények az igazi közvetlen Valóság, melyek csak a szabadságban lesznek valósággá, ahol a lélek és elme egymásra talál. Csak a szabadságban tudatosodnak a lélek belső törvényei az elmében.

Az ember autonómiája felől megközelítve lehet csak látni igazán, hogy hol kezdődik az igazi realitás. Csak az autonóm ember látja, hogy mi az igazi realitás, csak ő lehet reálpolitikus, vagyis próféta, mert csak ő látja közvetlenül a valóságot és csak ő éli meg az emberi létet a közvetlenül teljes, valós realitásában, csak ő éli meg az embert magát, mint realitást.

A mostani reálpolitikusok, azok a hőkölés népe prófétái, kik abban licitálják egymást túl, hogy mit nem lehet az erdélyi magyarság számára. Az igazi szellemi reálpolitikus, a próféta, kinek elméjében tudatosodtak nemzete lelkének tudattalan folyamatai, az inkább lehetőségekről beszél, mik ott vannak a nép lelkében.

A próféta a problémákat a nép esetében a lelkiekben, szellemiekben látja. Így a lelkiek, szellemiek felől megközelítve, vagyis belülről, a székelység autonómia követelésének szembeállítása a magyarság megmaradásával álprobléma. Miért? Mert a közösségi autonómia problémáját a személy autonómiájával kell kezdeni, mert a közösség autonómiájának alapja az autonóm személy, ami teljesen lelki, szellemi kérdés és nem intézményi és gazdasági. Az autonóm személy felől megközelítve a közösség autonómiája egyáltalán nem intézményi kérdés, hanem a belső törvénynek való megfelelés, mert a népet a lelkébe írott törvény tartja meg és nem az intézmény mi kívül van.

Ha a székelység és az erdélyi magyarság lelkének megtartó erejébe kapaszkodik a belső törvényekbe és mindkettőnek törekvése lelke szerinti akkor egyik törekvése nincs a másik kárára. Ha székelység egy területi intézményes autonómiában is ki akarja fejezni lelkének törvényeit, mert a közösségek mindig is megfogalmazták, megalkották, ami belül volt kívül is, nem lehet az az erdélyi magyarság kárára. A helyett, hogy mesterségesen szembeállítanánk, összeuszítanánk az autonómista székelyeket az erdélyi szórvány magyarsággal, azt kellene látnunk, több évszázados folyamatként, hogy mindkét közösségnek a székelyeknek az erdélyi magyaroknak azonos problémájuk van, a belső törvénytől való eltávolodás, megfeledkezés, mely minden közösségi autonómia, mely minden spontán önszerveződés alapja és ami nélkül nincs közösség.

A személy autonómiája, megfelelése belső törvényeinek a Valóság folyamataiba való beleágyazottsága az alapja a vitalitásnak. A külső intézmény nem teremt vitalitást, csak a belső törvénynek való megfelelés, sőt a sok intézmény sorvasztja. A székelység megmaradását puszta intézményes autonómiaként tárgyalni, hogy az majd megtart, azt hiszem azt mutatja, hogy sokan mit sem tudnak a kevés intézménnyel is élni képes, vitalitásra alapozó autonómiáról. A székelység intézményes területi autonómiájáról való egyoldalú beszéd, azt hiszem, hogy a székelység vitalitásának kárára van.

Természetesen vannak, kik azt mondják, hogy nem filozofálni kell hanem tenni. Az ilyen hiperaktívak azt mondják, hogy a szórványban magyar iskolába kell küldeni a gyerekeket, na meg ezt meg amazt kell tenni, de örökké tenni kell. De egy dolgot nem tudnak, hogy aki nem a lelkének belső folyamataira alapozva cselekszik a belső törvények szerint, nem tesz lényegében semmit, tétlen. Miért tétlen és nem tesz semmit? Mert nem a lélek belső törvényei szerint alkotott és így nem időt állóak alkotásai, mintha nem is alkotott volna.

Az aktivisták, a dolgosok, a nemzet érdekében, csodálkoznak, hogy a szórványszülőknek szóló propaganda beszédük süket fülekre találnak. Aki önön lelkétől távol él, az nemzete lelkétől is távol él. Az igazi beszéd az lélektől lélekig történik. A reálpolitikusok a hiperaktívak épp azt nem tudják megszólítani mi a legfontosabb az ember életében a lelket.

Végül is az álbölcs reálpolitikusok és a hiperaktív nemzetmentők csak zavart szülnek, mert épp az igazi Valóságtól élnek a legtávolabb az önön és nemzetük lelkének mély folyamataitól.

Végül is az igazi reálpolitikus az autonóm ember.

Nagy Attila Puli