Helyi pénz cikkek a világ legnagyobb közgazdászaitól jó ha figyelünk

Ön a Jó Ha Figyelünk külföldre is!!! címû alkalmi megjelenésû újság olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.tar.hu/jhfK

weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Kö-szönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!! http://www.tar.hu/layout

A TARTALOMBÓL:

A természetes gazdasági rend. . . . . . . . . . 2Piacgazdaság kapitalizmus nélkül . . . . . . 3

A pénz: A piac uralkodójából...…a piac semleges szolgálója leszA föld: kereskedelmi áru és spekulációtárgya helyett a gondunkra bízott létalapA nõk és férfiak gazdasági egyenjogúsítása

Gazdasági növekedés és kamatrendszer. . 7

Minden baj oka a „kamatgazdaság”? . . . . 9Kamat nélküli piacgazdaságSzabadpénz-rendszer

Van-e harmadik út? . . . . . . . . . . . . . . . . 10Kamatozó szívességek. . . . . . . . . . . . . . . 13

A jó öreg neoliberalista közgazdaságtanA világ, ami egy ilyen közgazdaságtanra épülGazdaság kamatos kamat nélkül

A Szívesség BankA pénz parkolási díja

Magyarország és a globalizáció. . . . . . . . 18A természetes társadalom . . . . . . . . . . . 19Drábik János tanulmánya. . . . . . . . . . . . 21

Van-e különbség a pénz és a hitel között?A pénzkibocsátás meghatározza a demokráciátMilyen lenne egy globális valódi pénz?

2 jó ha figyelünk külföldre is

Silvio Gesell:A természetes gazdasági rendKétezeregy KiadóISBN 963-86243-8-8380 oldal3900 Ft

Meglehetõsen szokatlan feladatra vállalko-zott kiadónk Silvio Gesell magyarul mind-eddig meg nem jelent mûvének kiadásával,hiszen a könyv 1916-ban, 88 éve jelent megelõször. Annak idején Gesell alternatív gaz-dasági modellje nagy visszhangra talált,majd a gazdasági és politikai erõk váltako-zásától függõen hol megpróbálták elfelejte-ni, hol elkezdték újragondolni elméletét.

A harmincas években a geselli szabadgazdaság hívei vállalkoztak arra, hogy kísér-leteket folytatnak kamatmentes pénzzel el-gondolásaik helyességének bizonyítására.Németországban, Ausztriában, Svájcban,Franciaországban, Spanyolországban és azEgyesült Államokban fáradoztak szabad-pénz bevezetésén, hogy a munkanélkülisé-get megszüntessék. A legsikeresebbnek azosztrák Wörgl kísérlete bizonyult.

Abban az idõben,amikor Európa sok or-szágában tetemes munkanélküliséggel kellettharcolni, Wörglben egy év alatt a munkanél-küliség 25%-kal csökkent. Amikor azutánAusztriában több, mint száz község kezdettérdeklõdni a modell iránt, az Osztrák Nem-zeti Bank veszélyeztetve látta monopóliu-mát. Közbenjárt és betiltatta ezeknek a helyipénzeknek a további használatát. Ugyanezlett a sorsuk a hasonló kísérleteknek Svájc-ban és Franciaországban is.

Irving Fisher az Egyesült Államok egyiklegismertebb közgazdásza és pénzteoretikusavolt. Fisher magát „Gesell kereskedõ szerénytanítványának“ nevezte, és támogatta a ka-matmentes pénzzel folytatott kísérleteket azUSA-ban. „A szabadpénz - mondta egyszerFisher - a legjobb szabályozója lehetne a pénzforgási sebességének, amely a legzavaróbb té-nyezõje az árszínvonal stabilizálásának. Helyesalkalmazása esetén néhány hét alatt kisegíte-ne bennünket a válságból.“ A harmincasévekben az USA-ban több mint száz község,köztük több nagyváros, tervezte olyan pénzbevezetését, amely a Wörgl-beli munkabi-zonylatoknak megfelelõen funkcionált volna.

„A pénz, amelyet nap mint nap haszná-lunk, kétféle, egymásnak ellentmondó céltszolgál: egyrészt csereeszköz, a munkameg-osztás feltétele, így minden civilizáció alapja;

másrészt felhalmozható dolog, s e minõségé-ben akár akadályozhatja is a cserekereskedel-met. Egy zsák alma, ha nem veszik meg,elõbb-utóbb elrohad, a pénz azonban, ame-lyért megvennék, megõrzi eredeti értékét ak-kor is, ha tulajdonosánál marad. Mivel a pénzértékálló és mindenre használható joker, ka-matot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgyszedhet kamatot, hogy a kisujját sem kellmegmozdítania.

A József-fillér híres példája bemutatja,hogy a kamat mindig csak középtávon, és so-hasem hosszabb távon biztosítja a pénzfor-gást. Ha Krisztus születésekor József betettvolna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor1990-ben, a német újraegyesítés évében - azakkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárddarab, a Föld tömegének megfelelõ aranygo-lyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogya tartós kamatszedés matematikai-logikai le-hetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindigcsak középtávon biztosíthatja.

Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet atermelõ és a szolgáltató fizet a banknak azért,hogy gépekhez és épületekhez jusson. A sze-métdíjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíj-nak 38%-a, a lakbérnek pedig 77%-a kamat.Egy 40 m2-es lakás esetében, amely 150 000német márkába kerül, ez körülbelül 750 000márkát jelent száz év alatt. Minden ár, mellyeléletünkben találkozunk, átlagosan 30-50% ka-matot vagy tõkeköltséget tartalmaz. Ez azt je-lenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéketvezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódnaa jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalértarányosan kevesebbet kellene dolgoznunk."

(Margrit Kennedy)

Kétezeregy Kiadó

AZ OLVASÓHOZ!

Tisztelt Olvasó!Új lapot indít útjára a szocialista nagyváros öntudatos polgára JHFK –vagyis Jó Ha Figyelünk KÜLFÖLDRE IS címmel. Ebben a lapban jobbá-ra külföldi anyagok olvashatók majd, olyanok, melyek a hazai sajtóbannem vagy csak kevés publicitást kapnak. Természetesen, ha kapcsolódóhazai írások is vannak az adott témakörben, azokat is igyekszünk megje-lentetni.

Elsõ számunkkal a gazdaságpolitikát vesszük górcsõ alá nem éppen hét-köznapi szemszögbõl, egyúttal tisztelgünk a brilliáns közgazdász SilvioGesell és munkássága, a szabad pénz elõtt is. Egy kis ízelítõ a lap tartalmá-ból: Ön mit gondol, létezhet piacgazdaság kapitalizmus nélkül? A pénz va-laha is válhat a piac uralkodójából a piac semleges szolgálójává? Ma úgy tû-nik a politikum megfeledkezik arról, hogy a föld: kereskedelmi áru és spe-kuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap. Fontos téma a nõk ésférfiak gazdasági egyenjogúsítása is. Tudja Ön, kik a kapitalizmusmentespiacgazdaság úttörõi? Milyen kapcsolatban van egymással a gazdasági nö-vekedés és a kamatrendszer?

Valóban minden baj oka a „kamatgazdaság”? Mi a szabadpénz-rend-szer? Van-e harmadik út?

Nagy Gábor „Kamatozó szívességek” címû kitûnõ tanulmányában bõ-vebben olvashat a jó öreg neoliberalista közgazdaságtanról és egy olyan vi-lágról, amely ilyen gazdaságtanra épül, ahol a tömeglét az uralkodó. A ta-nulmány is feszegeti azt a kérdést, hogy vajon létezhet-e gazdaság kamatoskamat nélkül? Visszatér a kaláka? Vagy Hallott már Ön a Szívesség Bank-ról? Cseréljünk! Jó? Mond Önnek valamit a LET SYSTEM kifejezés? Ésmilyen pénz a zöld pénz? Mit gondol, vajon mennyire rúg a pénz parkolásidíja? Milyen pénzügyei lehetnek az ökofalvaknak? Lehet, hogy ott már bel-sõ pénzt használnak? De az is lehet, hogy a Szivárvány Közgazdaság a meg-oldás? És vajon hogyan viszonyul hazánk a globalizációs folyamatokhoz?Milyen a természetes társadalom?

Ezekrõl és még sok minden másról olvashat a JHFK – Jó Ha FigyelünkKÜLFÖLDRE IS címû új lapban. Az egyszemélyes szerkesztõbizottság kie-gészülve segítõkkel ebben a kiadványban is azon munkálkodik, hogy olva-sói számára minél szélesebb látókört biztosítson. LAYOUT

jó ha figyelünk külföldre is 3

Összefoglalás az eszme alapgondolatairól, történelmi eredetérõlés jelenlegi fejlõdési állapotáról, szervezeteirõl, valamint azajánlott irodalomról

A pénz: A piac uralkodójából…1891-ben Silvio Gesell, német-argentín kereskedõ (1862 - 1930)Buenos Airesben kiadta elsõ röpiratát, Die Reformation imMünzwesen als Brücke zum sozialen Staat (A pénzügy reformja minta szociális államhoz vezetõ út) címmel. Ez képezte annak a nagysza-bású mûnek az alapját, amely a szociális dilemma okait és a helyzet-megoldás lehetõségeinek kérdéseit taglalja. Azok a gyakorlati tapasz-talatok, melyeket Gesell az akkori Argentína egyik gazdasági válságafolyamán szerzett, a marxizmussal szembenálló szemléletmódra kész-tették: az emberi munka kizsákmányolását nem a termelõeszközökmagántulajdonára vezette vissza, hanem a pénzrendszer szerkezeté-ben rejlõ hibákra. Akárcsak az antik filozófus, Arisztotelész, Gesell isfelismerte pénz ellentmondásos kettõs szerepét, hiszen az, mint csere-eszköz, egyrészt a piacot szolgálja, egyidejûleg azonban a hatalom esz-közeként uralkodik is felette.

Gesell a következõbõl indult ki: Hogyan lehetne megakadályozni,hogy a pénz a hatalom egyre elhatalmasodóbb eszköze legyen, viszontegyidejûleg semleges csereeszköz is maradjon? Szerinte két oka van apénz piac feletti hatalmának: Elõször is az, hogy a hagyományos pénztmint keresleti eszközt annak birtokosa - az emberi munkával, a ter-mékekkel és a szolgáltatásokkal ellentétben - számottevõ kár veszélyenélkül visszatarthatja úgy, hogy spekulációs céllal kivonja a piacról.Másodszor is megvan a pénznek az az elõnye, hogy sokkal rugalma-sabb, mint az áruk és a szolgáltatások; bevethetõ mindenkor és min-denütt, akár a dzsóker kártyajátékban. A pénznek ezért – és minde-nekelõtt a nagyobb összegek birtokosainak - különleges kiváltságavan: megbonthatja a kereslet és a kínálat, a megtakarítások és a be-fektetések körforgását, és kamat formájában jutalmat követelhet atermelõktõl és a fogyasztóktól azért, hogy lemondjanak a pénz speku-latív jellegû visszatartásáról illetve a rövid lejáratú pénzbetétekrõl, ésvisszajuttassák azt a reálgazdaság körforgásába.

A pénz szerkezeti fölényét nemcsak tényleges visszatartása okozza,hanem már a körforgás megtörésének lehetõsége is elég, hogy a társa-dalmi szervezet gazdasági anyagcseréje csak akkor mûködhessen, ha apénzt elõször is kamattal csalogatják elõ. A nyereség fontosabb a gaz-daságosságnál, a termelést nem annyira az emberek szükségletei, ha-nem a pénz kamatozása szabja meg. A tartósan pozitív tartománybanmozgó kamatláb megzavarja a nyereségnek és a veszteségnek azt azegyensúlyát, amely a piac decentrális önszabályozása szempontjábólalapvetõ fontosságú. Gesell szerint ez egy igen komplex tünetû beteg-séget vált ki a társadalom szervezetében: a kamatos, s ezért nem sem-leges pénz, a jövedelmeket igazságtalanul, a teljesítménnyel ellenté-tesen osztja el, ami a pénz és a dologi eszközök koncentrációjába, ésígy a gazdaság monopolizálásába torkollik. Mivel birtokosai dönthe-tik el, hogy a pénz mozogjon-e vagy álljon, ezért az nem tud úgy ”ma-gától” áramlani a társadalom szervezetében, mint a vér az emberitestben. A társadalom ezért képtelen ellenõrizni a pénz körforgását ésmennyiségének helyes adagolását; elkerülhetetlenné válik az árszintdeflációs és inflációs ingadozása. Az áruk értékesítése megnehezül ésmunkanélküliség lép fel, ha a konjunktúra hullámzása során - a ka-mat átmeneti lecsökkenése miatt – a majdani kifizetõdõbb befekteté-sek reményében jelentõsebb összegeket vonnak ki a piacról.

…a piac semleges szolgálója leszGesell a pénz hatalomfosztását nem a középkori skolasztika kánonikamattilalmának újbóli bevezetésével akarta elérni, de nem is a ”zsi-dó uzsorások” felszámolásával. Sokkal inkább a pénzrendszer mai in-tézményének megváltoztatását akarta elérni, méghozzá úgy, hogy a

pénz visszatartására költséget róna ki, amely semlegesítené a felhal-mozás és a likviditás elõnyét. Ha a visszatartott pénzre díjat szabnakki – ahogy a közlekedésben is állópénzt rónak ki a tehervonatokra -,akkor az elveszíti a piac feletti uralkodó szerepét, és csupán csereesz-közként fogja majd azt szolgálni. Ha nem tudják spekulációs manõve-rekkel megzavarni a körforgást, akkor lehetõvé válik, hogy a forga-lomban levõ pénz mennyiségét állandóan úgy alakítsák az árukínálat-hoz, hogy annak vásárlóereje hosszú idõszakon át stabil maradjon,akárcsak a súlyok és a mértékegységek.

Elsõ kiadványaiban Gesell a pénzügy organikus reformjának esz-közét hangsúlyosan ”rozsdásodó bankók”-nak hívta.

Így lenne érvényes a pénzre is - mely eddig csak egy élettelen ide-gentest volt mind a társadalom szervezetében, mind a természet egé-szében – a születés és a halál egyetemes törvényszerûsége; mulandóváválna és elveszítené azt a tulajdonságát, hogy a kamat és a kamatos-kamat a végtelenségig felszaporítsa. Ez a pénzügyi reform a szabályozásátfogó terápiáját jelentené, mely lebontaná a pénz folyamában levõakadályokat, és segítene a társadalom beteg szervezetének, hogy úgygyógyuljon ki fokozatosan magától a konjunktúrális és szerkezeti válságsokrétû tünetébõl, hogy azután stabil egyensúlyba kerülhessen, és beil-leszkedhessen a természet harmónikus rendjének egészébe.

Gesell az 1916-ban Berlinben és Bernben megjelent legjelentõ-sebb mûvében, Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freilandund Freigeld (A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénzrévén) részletesen leírta, hogyan kerülhet egyensúlyba egymással atõkekínálat és a -kereslet – feltéve, hogy a pénz körfogása zavarmen-tes - egészen addig, amíg a kamatszint a mostani reál három százalé-kos alsó határ alá esik. Az ”õskamat”, mely nem más, mint a dolgozóember áldozata a pénz hatalmának oltárán, így nem lenne már a ka-mat része - az ezután már csak a kockázati díjból és a banki közvetítésidíjból tevõdne össze. A piaci kamat az így elért egyensúlyi érték körülmozogna, ami biztosítaná, hogy a megtakarítások decentrálisan azigényekhez alkalmazkodó beruházásokba folyjanak. A ”szabadpénz”az ”õskamat”-tól megszabadított pénz, amely semleges a jövedelmekelosztása szempontjából, és a termelés jellegére és mértékére vonat-kozóan nem tud kiváltani a vásárló és az eladó fél érdekeivel ellent-mondó hatást. Gesell várakozása szerint a csonkítatlan munkajöve-delem a lakosság széles rétegei számára tenné lehetõvé, hogy feladjaalkalmazotti viszonyát, és magán vagy szövetkezeti vállalkozásiformában önállósuljon.

A föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gon-dunkra bízott létalapA 19-edik és a 20-adik század fordulóján Gesell kibõvítette a pénzügymegreformálásának koncepcióját a földjog reformjának követelésé-vel. Az északamerikai földreformátor, Henry George (1839 – 1897)mûveinek olvasása ösztönözte erre, akinek gondolatait MichaelFlürscheim (1844 – 1912) és Adolf Damaschke (1865 – 1935) ter-jesztették tovább Németországban. Damaschke törekvésével ellen-tétben, aki a föld magántulajdonának megtartása mellett csupán an-nak értékgyarapodását adóztatná meg a köz javára, Gesell inkábbFlürscheim javaslatával értett egyet, aki a földet kártérítés ellenébenmagánkézbõl közkézbe adná, aztán pedig a legtöbbet kínálónak jut-tatná haszonbérbe. Amíg a talaj magánkézben levõ kereskedelmi árués a spekuláció tárgya, addig nem alakulhat ki harmónikus viszony azemberek és a Föld között. A népi ideológiákkal ellentétben Gesellnem támogatta a föld és a vér összefonódásának gondolatát.

Gesell, a világpolgár, az egész Földet minden egyes ember saját-jaként tekintette. Szerinte mindenkinek lehetõvé kell tenni, hogyakadálytalanul bejárja a Földet, és származásától, bõrszínétõl ésvallásától függetlenül bárhol letelepedhessen. Csakúgy, mint a ta-lajnak, az ásványi kincseknek is köztulajdonba kell kerülniük. Erre


egy nemzetközi szervezetet hozna létre, melynek az lenne a felada-ta, hogy kezelje az egész emberiség tuladonát képezõ kincset,valamint díj ellenében használati jogokat adjon ki rá.

A nõk és férfiak gazdasági egyenjogúsításaCsakúgy mint több más földreformer, Gesell is arra gondolt elõször,hogy a föld bérbeadásából származó bevétel lehetõvé tenné az államszámára, hogy eleget tegyen a feladatainak anélkül, hogy más forrá-sokból is adókat kellene szednie (Single-Tax). Azonban elgondolko-zott azon, hogy az elõidézõ elve alapján végül is kinek jár igazán ez ahaszonbér, s arra a megfontolásra jutott, hogy a föld haszonbérébõlszármazó bevétel mennyisége a népsûrûségtõl, vagyis végül is a nõkgyermekszülési és –nevelési hajlandóságától függ. Gesell ezért a ha-szonbér bevételét nevelési járandóságként az anyáknak juttatná, s akiskorú gyermekek számától függõen havonta fizetné – a házasságonkívül született gyermekek édesanyjának és a Németországban élõkülföldi anyáknak is. Minden anyát fel kellene szabadítani a pénzke-resõ apától való gazdasági függõségbõl. A két nem kapcsolatát ezáltala hatalmi befolyásoktól mentes szerelem alapjára akarta helyezni. ADer Aufstieg des Abendlandes (A Nyugat felemelkedése) címû elõ-adásában Gesell reményét fejezte ki, hogy a kapitalizmustól testileg,lelkileg és szellemileg megbetegített emberiség egy kiváltságoktól ésmonopóliumoktól mentes, természetes piaci rendszerben fokozato-san visszanyeri egészségét és a kultúra új virágkorába léphet be.

A kapitalizmusmentes piacgazdaság más úttörõiA szabadföld-szabadpénz-elmélet válasz volt mind a klasszikus libera-lizmus Laissez-faire elvére mind a marxizmus tervgazdaság-elképzelé-sére. Nem középút a kapitalizmus és a kommunizmus között a késõb-bi konvergencia vagy a ”mixed economies” értelmében, vagyis nemegy államilag irányított kapitalista piacgazdaság, hanem az eddigmegvalósított gazdasági rendszereken túlmutató alternatíva. Rend-szerpolitikai értelemben ”kapitalizmus nélküli piacgazdaság”-nak le-het nevezni. Gesell ezzel Pierre Joseph Proudhon francia társadalom-újító (1809 – 1865) elmélkedéseit gondolta tovább önállóan, aki mára 19. század közepe táján a föld magántulajdonát és a kamatos pénzhatalmát tette felelõssé azért, hogy a feudális abszolutizmus megszûn-te után nem tudott kialakulni egy uralkodói rétegtõl mentes társada-lom. Proudhon a privát földjáradékot rosszallóan rablásnak nevezte,a pénz kamatát pedig elburjánzó daganatnak. A jövedelemnek ezek akizsákmányoló fajtái eredményezték az új uralkodó osztály, a nagy-polgárság létrejöttét, amely mind az államot, mind az egyházat feltudta használni a kispolgárság és a munkásosztály feletti uralmánakgyakorlásához. Gesell alternatív modellje ezenkívül Gustav Landauer(1870 – 1919) elméletével is rokonságot mutat, akit szintén Proudoninspirált, s aki aztán a maga részérõl Martin Buber-re (1878 – 1965)volt nagy befolyással. Párhuzamos gondolatok mutatkoznak FranzOppenheimer ( 1861 – 1943) orvos-szociológus szociálliberalizmu-sában, illetve Rudolf Steinertnek (1861 – 1925), az antropozófia ala-pítójának, a társadalom hármas tagolásáról szóló elméletében is.

Az elsõ szervezetek Németországban és Svájcban az elsõ világ-háború idejénGesell elsõ munkatársa, Georg Blumenthal (1879 – 1929), a földjogés a pénz reformját a társadalom ”természetes rendjének” az elvévelfûzte egybe, amely elvvel már Francois Quasnay (1694 – 1774) éstöbb más fiziokrata is szembehelyezkedett a feudális abszolutizmussala francia felvilágosodás idején. Blumenthal 1909-ben megalapította aFiziokrata Egyesületet (Physiokratische Vereinigung). Ez volt az elsõszervezete Gesell követõinek, akik a berlini és hamburgi földreforme-rek, individuálanarchisták és szindikalisták soraiból kerültek ki. Ami-kor A fiziokrata (Der Physiokrat) címû lap az elsõ világháború alatt acenzúra áldozata lett, Gesell áttelepült Svájcba, ahol az ottani földre-formerek, reformpedagógusok és életreformerek körében lelt köve-tõkre. Közösen megalapították a Svájci Szabadföld-Szabadpénz Szö-

vetséget (Schweizer Freiland-Freigeld-Bund). Gesell két elõadásá-ban, az ”Arany és béke?” (Gold und Frieden?) illetve a ”Szabadföld -a béke alapkövetelménye” (Freiland, die eherne Forderung desFriedens) mutatott rá, hogy milyen jelentõs szerepet játszanak a re-formjavaslatai a népek békéje és a társadalmi igazságosság megvalósí-tása szempontjából.

A két világháború közöttA elsõ világháború és a német novemberi forradalom befejeztévelGesell, Landauerrel való kapcsolata révén, rövid ideig népi pénzügyimegbízottként tevékenykedett az elsõ bajor tanácskormányban. En-nek bukása után elõször árulással vádolták, de aztán elejtették a vá-dat. Ekkor Berlin környékére költözött, ahol figyelemmel kísérte aWeimari Köztársaság fejlõdését és számos brossúrában és fogalmaz-ványban kommentálta azt. Gesell egy lépcsõzetes, maximum 75%-osvagyonjárulékkal, a nagybirtoki tulajdonból és a nagytõkébõl akartafinanszírozni a háború következményeinek rendbehozatalát, és ezzelegyidejûleg pedig a földjogra és a pénzre vonatkozó reformja megva-lósításával akarta elindítani a belföldi tõkeképzõdést, amely lehetõvétenné Németország számára, hogy teljesíteni tudja a gyõztes hatal-mak jóvátételi követeléseit. Gesell fáradhatatlanul tiltakozott az el-len, hogy ehelyett az egymást gyorsan váltogató kormányok egy nagyinflációval méginkább a középosztályt és a lakosság alsóbb jövedelmirétegeit fosztották ki a jómódúak javára, halogatták a reparációs kö-vetelések törlesztését, Németországot a külfödi tõke beáramlásátóltették függõvé és a stabil rentenmárkát (?járadékmárka, ford. megj.)lecserélték a válságra hajlamos aranyfedezetû valutára.

Gesell igen korán elhatárolódott a rasszista és az antiszemitaideologiától. Bár Darwin evolúcióelmélete nagy befolyással volt rá,mégis szembehelyezkedett a szociáldarwinista gondolkodásmóddal.A túlzott nacionalizmust ellenezve síkra szállt azért, hogy Németor-szág megbékéljen a nyugati és keleti szomszédaival. A nemzetállamokexpanziós politikáját az európai államok hatalommentes föderációjá-nak kellene felváltania. Gesell ezentúl kifejlesztette a kapitalizmusutáni világvalutarendszer alapjait. Síkra szállt egy nyílt, kapitalistamonopóliumoktól és vámhatároktól, nemzeti kereskedelmi protekci-onizmustól és gyarmati terjeszkedéstõl mentes világpiacért. A késõbblétrejövõ Nemzetközi Valutaalappal és Világbankkal ellentétben,amelyek az adott igazságtalan struktúra keretein belül a hatalom kép-viselõinek érdekeit képviselik, és ellentétben egy közös európai valu-tával, Gesell egy ”Nemzetközi Valuta-Szövetség”-et akart létrehozni,amely az összes nemzeti valután felülálló, semleges világpénzt bocsá-tana ki és azt úgy kezelné, hogy az a szabad világkereskedelmi kapcso-latok kiegyenlítõdéséhez vezessen.

A háború utáni elsõ évek nagy inflációjának köszönhetõen Gesellkövetõinek tábora feldagadt kb. 15.000 fõre. Ez a tábor azonban1924-ben szétvált a mérsékelt liberális Szabadgazdasági Szövetségre(Freiwirtschaftsbund) s a radikális individuálanarchista FiziokrataHarci Szövetségre (Fysiokratischer Kampfbund). Hozzájárult a szét-váláshoz az a mély ellentét, melyet Gesellnek az ”állam leépítésé”-rõlszóló messzemenõ elképzelései gyújtottak lángra. A belsõ viszályko-dások gyengítették a támogatói tábort. Mivel nem sikerült tömeg-mozgalommá válniuk, az egész weimari idõszak alatt sokféle módonpróbáltak közeledni a szociáldemokratákhoz és a szakszervezeti moz-galomhoz, valamint az akkori béke-, nõ- és ifjúsági mozgalomhoz. ASzabadgazdasági Szövetség a nagy világgazdasági válság alatt több fo-lyamodványban járult a Reichstagban képviselt összes párthoz, me-lyekben intett az akkori deflációs politika következményeitõl és ja-vaslatokat tett a válság leküzdésére. Ezek visszhang nélkül maradtak.Amikor a Fiziokrata Harci Szövetség gyakorlati kísérletei felkeltettéka közvélemény figyelmét, a német birodalmi pénzügyminisztérium1931-ben a brüningi szükségrendeletek keretein belül betiltotta azo-kat. Az 1932-es birodalmi választásokon a Szabadgazdasági Párt si-kertelen maradt. A nemzeti szocializmus hatalomra kerülése utánGesell követõinek egy része ellenzéki magatartást vett fel és ezért ül-


döztetésnek lett kitéve. Egy másik részük végül elfojtotta azt, amit azNS-ideológia valódi természetérõl tudott, és abban a csalóka remény-ben ringatta magát, hogy Hitler és Gottfried Feder talán komolyan felszándékozzák számolni a ”kamatrabszolgaságot” (”Brechung derZinsknechtschaft”). Így aztán megpróbálták, vezérfunkcionáriusai-nak befolyásolásával, az NSDAP (Nemzeti Szocialista Német Mun-káspárt) gazdaságpolitikáját belülrõl megváltoztatni. A rezsimhezvaló igen kockázatos taktikai hozzáidomulásuk ellenére 1934 tava-szán betiltották a szabadgazdasági szervezeteket és médiumaikat, egyrészük magától oszlott fel. A totalitárius rezsim kezdeti téves megíté-léséhez nem csak az a fájdalmas visszautasítás járult hozzá, amelybena weimari pártok részesítették õket, hanem elsõsorban a tanácstalan-ság, hogy melyik a föld- és pénzreform megvalósításának megfelelõútja. Ausztriában és Svájcban továbbra is léteztek szabadgazdaságiszövetségek. Gesell fõ mûve megjelent angol, francia és spanyol nyel-ven, ezenfelül ismertetõ füzetek jelentek meg hollandul, portugálul,csehül, románul és szerbhorvátul, valamint eszperantóul. Ebbõl kifo-lyóan léteztek kisebb csoportok Angliában, Franciaországban, Hol-landiában, Belgiumban, Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszlá-viában. Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon azottani német bevándorlók alapítottak csoportokat.

1945 után: az újrakezdés, a feledésbe merülés, majd újjáéledésaz 1970-es évek végétõlNémetország akkori megszállt övezeteiben újjáalakultak a szabadgaz-dasági szervezetek. A szovjetek által megszállt övezetben 1948-banfeloszlatták õket; a hatalom ottani képviselõi Gesellt vagy a”monopólburzsoázia apologétájának” vagy pedig, akár Marx ellenlá-basát, Proudhont, ”kispolgári szocialistá”-nak tekintették, akinekcéljai nem egyeztethetõk össze a ”tudományos szocializmus”-sal.Nyugat-Németországban Gesell megmaradt követõinek nagy része -a weimari pártokkal szerzett tapasztalataik miatt - egy saját pártbanvaló tevékenykedés mellet döntött. Megalapították a Radikálszo-ciális Szabadságpártot (Radikalsoziale Freiheitspartei), amely 1949-ben a szövetségi választásokon a szavazatok csaknem 1%-át kaptameg. Majd Szabadszociális Unió-ra (Freisoziale Union) változtatták anevüket, és az ezutáni választásokon már csak minimális szavazatszá-mot értek el. Gyûlésteremként azonban továbbra is mûködött aSilvio-Gesell-Ház Wuppertal és Neviges között. Az 1950-es és 60-asévek nyugat-német gazdasági csodája folytán alábbhagyott a közér-deklõdés a gazdaságpolitikai rendszeralternatívák iránt, bár híres köz-gazdászok, úgymint Irving Fischer és John Maynard Keynes, elismer-ték Gesell jelentõségét. A munkanélküliség, a környezetpusztítás és anemzetközi hitelválság eredményeként, csak az 1970-es évek végétõlnõtt meg ismét az érdeklõdés Gesell szinte feledésbe merült alternatívgazdasági modellje iránt. Így vált lehetõvé a generációváltás is atámogatói táborban.

Bázelben, a Svájci Gazdasági Archívumban (SchweizerischesWirtschaftsarchiv) mûködik egy Svájci Szabadgazdasági Könyvtár(Schweizerische Freiwirtschaftliche Bibliothek). Németországban azAlapítvány a Pénz- és a Földreformért (Stiftung für Refom der Geld-und Bodenordnung) 1983-ban kezdte meg egy SzabadgazdaságiKönyvtár felépítését. Ez 1988-tól 1997-ig 18 kötetben adta ki Gesellösszes mûvét, mely az elméletével foglalkozó tudományos kutatásalapkövéül szolgál. Erre épül föl egy könyvsorozat ”Tanulmányok atemészetes gazdasági rendrõl” (“Studien zur NatürlichenWirtschaftsordnung”) címmel, amely a TGR-mozgalom száz évestörténetének áttekintésével valamint Gesell legjelentõsebbtaníványának, Karl Walkernek a mûveibõl összeálított válogatássalindult. Az alapítvány más, a föld- és a pénzreform kérdéseit tárgyalókönyvpublikációkat is támogat és a Társadalomtudományi Társaság-gal (Sozialwissenschaftliche Gesellschaft) közösen jelentetik meg aSzociálökonómiai Szemle (Zeitschrift für Sozialökonomie) címû fo-lyóiratot. 1988-ban és 1995-ben ezenkívül a Karl-Walker-díjjal(Karl-Walker-Preis) tüntettek ki olyan tudományos munkákat, me-

lyek a pénzpiacok reálgazdaságtól való elrugaszkodását illetve a mun-kanélküliség leküzdésének módjait kutatják. A Seminar fürfreiheitliche Ordnung (Szeminárium a szabadelvû rendszerért)Fragen der Freiheit (A szabadság kérdései) címmel egy füzetsorozatotjelentet meg. Emellett mûködik az Initiative für NatürlicheWirtschaftsordnung (Kezdeményezés a Természetes Gazdasági Ren-dért), amely svájci és osztrák baráti szervezetekkel közösen Gesellgondolatainak népszerûsítésére törekszik. A Vereinigung Christenfür Gerechte Wirtschaftsordnung (Keresztények Egyesülete az Igaz-ságos Gazdasági Rendért) a föld- és pénzreform gondolatát a földdelvaló spekuláció és a kamatszedés zsidó-keresztény-muzulmán kritiká-jával kapcsolja össze. Margit Kennedy, Helmut Creutz és más szerzõkGesell elméletének aktualizálásán dolgoznak. Ebben a vonatkozás-ban többek között azzal kérdéssel foglalkoznak, hogyan függ összeegymással a pénzvagyon és az adósságállomány exponenciális növe-kedése a reálgazdaság környezetromboló növekedésével, hogyan le-het megszûntetni a gazdaság növekedési kényszerét, és hogyan leheta föld- és pénzrefomot összekapcsolni egy ökológikus adórendszerrel.Az elmélet jelenlegi fejlõdési állapotának mérlegét nyújtja aGerechtes Geld – Gerechte Welt (Igazságos pénz – igazságos világ)címû könyv. Ez a 1991-ben Konstanz-ban megrendezett konferencia100 Jahre Gedanken zu einer Natürlichen Wirtschaftsordnung -Auswege aus Wachstumszwang und Schuldenkatastrophe (Száv évgondolatai egy természetes gazdasági rendrõl – kiutak a növekedésikényszerbõl és a hitelválságból) hozzászólásait tartalmazza.

Az államszocializmus bukása Közép- és Kelet-Európában arendszerek versengésében átmentileg a nyugati kapitalizmus gyõ-zelmét hozta. De amíg fennmaradnak a szegénység és a gazdagságközötti ellentétek és az abból kifolyó válságok és háborúk, amíg agazdaság exponenciális növekedése szétrombolja a környezetet, ésamíg az iparosított északi félteke kíméletlenül kizsákmányolja a dé-lit, addig kutatnunk kell a szokványos gazdasági rendszerek alter-natívái után. Ezek között Silvio Gesell szabadföld-szabadpénzelméletében is megtalálhatjuk a jövõ perspektíváját.

Ajánlott irodalom:www.alkotmany.ngo.hu/silvio.htm (Silvio Gesell, A természetes gazdasági rendszabadföld és szabadföld révén címû könyvének nyersfordítása itt olvasható) -www.fennmaradas.huSilvio Gesell, The Natural Economic Order (translation by Philip Pye), London1958 – www.systemfehler.deHelmut Creutz, A pénz-szindróma 1-2, Hifa Hungária, 1997. (Segítség mindenki-nek Egyesület, Honvéd u. 40, H – 1055 Budapest)Lawrence Klein, The Keynesian Revolution. London 1966 and 1980, chap. 5, pp.124 – 152.Dieter Suhr, Der Kapitalismus als monetäres Syndrom – Aufklärung einesWiderspruchs in der Marxschen Politischen Ökonomie. Frankfurt 1988.Dieter Suhr, The Capitalistic Cost-Benefit Structure of Money. New York and Ber-lin 1989.Gerhard Senft, Weder Kapitalismus noch Kommunismus - Silvio Gesell und daslibertäre Modell der Freiwirtschaft. Berlin 1990.Margrit Kennedy, Interest and Inflation-Free Money - Creating an ExchangeMedium That Works for Everybody and Protects the Earth. Okemos/Michigan1995.William Darity Jr., Keynes’ Political Philosophy: The Gesell Connection, in:Eastern Economic Journal Vol. 21, No. 1 Winter 1995, pp. 27 – 41.Mario Seccareccia, Early Twentieth-Century Heterodox Monetary Thought andthe Law of Entropy. In: A. Cohen, H. Hagemann and J. Smithin, FinancialInstitutions and Macroeconomics. Boston 1997.Marvin Goodfriend, Overcoming the Zero Bound Interest Rate Policy, in: Journalof Money, Credit, and Banking Vol. 32, No. 4/2000 (part 2), pp. 845 – 869.Bernd Senf, Die blinden Flecken der Ökonomie - Wirtschaftstheorien in der Krise.München 2001.Zeitschrift für Sozialökonomie – www.sozialoekonomie.de

Forrás: Werner OnkenFordította Judit Cseuz


Mintegy tizenöt éve, a Római Klub emlé-kezetes tanulmányai nyomán került szak-mai munkásságom középpontjába a világ-válság. Az elemzõ irodalom meggyõzöttarról, hogy a rendszer válságával van dol-gunk, azaz, hogy a jelenlegi társadalmi for-máció hosszú távon nem életképes. (Csakazok számára tûnik életképesnek, akik aztlátják, hogy kapnak árut a boltokban, ésmennek a villamosok, de nem figyelnek atendenciákra.) Talán elég, ha a válságprobléma-komplexumából egyetlen té-nyezõt emelek ki: a kamatos kamatot.Egyfelõl azért, mert ennek a társadalmiformációnak ez a legfontosabb mozgatója,másfelõl azért, mert ebbõl közvetlenül leve-zethetõ e társadalmi formáció két fõ kataszt-rófa-tendenciája.

A kamatos kamat folytán a pénzvagyonexponenciálisan növekszik, ez pedig az embe-riség rohamos polarizálódását eredményezi. Avilág állapotát és mozgásirányát, az emberiségfejlõdését értékelõ 1998. évi ENSZ-jelentésszerint a Föld lakosságának leggazdagabb egy-ötöde fogyasztja el az összes javak közel90%-át, a legszegényebb egyötöde viszont ajavakból 1%-kal részesedik, és kevesebb, mintnapi egy dollárból próbál megélni. De mégfontosabb a folyamatot figyelnünk. BogárLászló már jó néhány éve figyelmeztetett: “Adomináns erõk hatalmi pozíciójuknál fogva,ha nem is teljesen tetszés szerint, de alapvetõ-en a saját javukra formálják a cserearányokat,az árfolyamokat és a kamatviszonyokat, ésennek segítségével egy világméretû szivattyútmûködtetnek, óriási erõforrástöbbletet szív-nak el a világ többi részétõl. Jól jelzi ezt, hogy1950- ben a világ globális jövedelem- megosz-lásában 65% jutott a leggazdagabb 20%-nak,3% a legszegényebb 20%-nak. Napjainkra agazdagok részesedése 87%-ra nõtt, a szegé-nyeké viszont 1,3%-ra csökkent.” (“Tétek ésesélyek - az adósságproblémáról, a világgazda-ság természetérõl és lehetõségeinkrõl.” Ma-gyar Nemzet 95.4.12.)

A másik összefüggést H.Creutz-tól idé-zem: A pénzvagyonok – a jelenlegi gazdasá-gi rendben – kamatot követelhetnek, és kö-vetelnek is. “Ennek nagyságrendjében kella munkavégzõknek, tehát a munkaválla-lóknak, önállóknak és vállalatoknak az ál-taluk kitermelt jövedelem egy hányadát át-adniuk. Ezek a leadandó részek viszont nema gazdasági teljesítménnyel azonos mérték-ben növekednek, hanem a többszörösengyorsabban gyarapodó pénzvagyonokkal, il-letve adósságokkal azonos mértékben. Va-

Silvio Gesell: TERMÉSZETES GAZDASÁGI REND SZABADFÖLDÉS SZABADPÉNZ RÉVÉN c. mûvének magyar kiadásához

gyis az értéktermelõk évrõl-évre többet ve-szítenek jövedelmükbõl. Ez a veszteség csakteljesítménynöveléssel egyenlíthetõ ki, te-hát a bruttó nemzeti jövedelem gyarapítá-sával. Ezzel behatárolódik az állandó gazda-sági növekedés fõ oka: amíg a kamatláb ál-landóan pozitív, addig növekedésrevagyunk ítélve, ha a szociális összeomlást elakarjuk kerülni.” Márpedig a kamatozás ré-vén a pénzvagyonok csak Németországbannaponta több mint 1000 millió márkávalnövekednek. (Helmut Creutz: Apénzszindróma. HIFA Hungária kiadása. 2.kötet 59. és 62.old.) Ez a kényszerû növeke-dés pedig nem engedi meg a vállalkozók-nak, hogy figyelembe vegyék a természetikörnyezet megóvásának követelményeit,aminek következtében rohamosan romla-nak életünk természeti feltételei.

E tendenciák ismeretében érthetõ iz-galom fogott el, amikor rábukkantamSilvio Gesell kamatmentes piacgazdaságelméletére, amelyet a “hivatalos” köz-gazdászok, és nyomukban a politikusok -õk tudják miért - nemlétezõnek tekinte-nek, holott a közgazdasági gondolkodásolyan nagyságai, mint Maynard Keynesés Irving Fisher a legnagyobb elismerés-sel nyilatkoztak Silvio Gesellrõl, és el-gondolásainak helyességét a 30-as évek-ben számos helyi kezdeményezés a gya-korlatban is igazolta, amíg ezeket azellenérdekelt bankkörök nyomására a

kormányok be nem tiltották.Arra a meggyõzõdésre jutottam, hogy

Gesell “természetes gazdasági rend”-je meg-adja a kulcsot a világválság megoldásához.Erre az elméletre olyan program építhetõ,amely megfelel mind a szociális igazságosság,mind a természettel való harmónia követel-ményeinek. E felismerés alapján dolgoztuk kimûhelytársaimmal a Fennmaradás Társadal-mi Programját, amely meggyõzõdésünk sze-rint sikeres alternatívája lehet az egyre kilá-tástalanabb válságba süllyedõ globális kapita-lizmusnak, nemcsak Magyarország számára.

Ezért tekintettem feladatomnak, hogylefordítsam, és megfelelõ válogatásban köz-readjam Gesell alapmûvét, és külön kötet-ben, vele átadjam az érdeklõdõknek aFennmaradás Társadalmi Programját is.

Síklaky István


Témák: bank, gazdaság, kamat, kapitalizmus, kormányzat,multinacionális, növekedés, pénz, pénzügy, pénzreform, piac-gazdaság, politika, tõke

„Félelmetes – mondja Soros György egy Spiegel-interjúban(1998/51. szám, 100. o.)(2) –, ami az elmúlt hónapokban történt.“(Emlékeztetõül: Soros György az a spekuláns, akinek pénzalapjai1992-ben tízmilliárd dollárt tettek a szerintük túlértékelt angolfont ellen, ami ki is váltotta az angol font leértékelését. Az angol ál-lam egyévi adóbevételének megfelelõ összegtõl esett el, míg Sorosegymilliárd dollár haszonhoz jutott.) „Valójában - folytatja Soros aSpiegel-interjúban - válsághelyzet állt elõ a globális kapitalizmusperemén. Az események nagyságrendje és súlyossága a félelmetes.A nemzetközi bankrendszer olvadáspontjához már egészen közeljutottunk. Az oroszok fizetésképtelenné váltak, a Long-TermCapital Management fedezeti befektetési alap pedig majdnemtönkrement. Ha a New-York-i Központi Bank nem avatkozik be,olyan hitelkockázat áll elõ, amelyre senki sem számított.“(3)

A rendszer központját képezõ fejlett nyugati országok ekkora vál-ságba mindezidáig nem kerültek, ezért lakosaik egy része úgy véli,õket nem fenyegeti az, ami Ázsiában és Latin-Amerikában sokak éle-tét tönkretette. Soros könyve, A globális kapitalizmus válsága azon-ban alaposan megrendíti õket hitükben. A veszélyt látva Soros azt ja-vasolja - Európa több pénzügyminiszterével egybehangzóan -, hogyvonják szigorúbb ellenõrzés alá a pénzpiacokat. Az eljárás ugyan nemszünteti meg a probléma okait, és kipróbált receptekkel még nem isrendelkezünk ezen a téren, de legalább tüneti kezelés.

Ugyanakkor 1916 óta kezünkben a megoldás, amely meglepõenegyszerû és elegáns, amellett gyakorlati és könnyen érthetõ: a „ter-mészetes gazdasági rend“, amelyet Silvio Gesell tett közzé. Megje-lenése óta a könyv ezreket gyõzött meg (egyesek alaposan félre isértették), százak fedezik fel, értelmezik és írják le újra és újra, azuralkodó politikai és (köz)gazdasági rend hivatalos képviselõi még-sem akarnak tudomást venni róla, s elhallgatással büntetik.

Vajon miért? Az elmúlt hónapokban végre ez is kiderült. Bankitámogatás nélkül a végtelenül eladósodott állam életképtelen. Azállam, a politika támogatása nélkül pedig a bankok képviseltepénzrendszer mûködésképtelen.

A pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle, egymásnak el-lentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás felté-tele, így minden civilizáció alapja; másrészt felhalmozható dolog, s eminõségében akár akadályozhatja is a cserekereskedelmet. Egy zsákalma, ha nem veszik meg, elõbb-utóbb elrohad, a pénz azonban, ame-lyért megvennék, megõrzi eredeti értékét akkor is, ha tulajdonosánálmarad.(4) Mivel a pénz értékálló és mindenre használható „joker“, ka-matot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy szedhet kamatot, hogy a kis-ujját sem kell megmozdítania. A hagyományos „baloldali“ elméletekezt a problémát gazdasági rendszerünk körforgásában félreismerték,és a termelõeszközök államosításával akartak rajta segíteni.

Az értéktöbblet ugyan a termelõszférában keletkezik, nagyságátés eloszlását azonban a csere körfolyamata határozza meg. „Állam-szocializmus helyett magánkapitalizmus“ azonban, ahogy ezt mamár tudjuk, nem oldja meg a dilemmát. A piacgazdaságot ugyanissem a szocializmus, sem a kapitalizmus nem volt képes a szociális ésaz ökológiai igazságosság jegyében megreformálni. Szocializmus éskapitalizmus nem egymás alternatívái, hanem ugyanazon érme kü-lönbözõ oldalai. És a szocialista rendszer kudarcát sem csak a min-denkori döntéshozók alkalmatlansága vagy a korrupció okozta,ahogy azt állandóan hangoztatják. A rendszer bukásához bizonyáraezek is hozzájárultak, de a probléma gyökerei mélyebbre nyúlnak.

Az igazi ok pénzrendszerünk mûködésében keresendõ. Apénzrendszer hibái négy alapvetõ tévedésre vezethetõk vissza.

Az elsõ tévedés a növekedési folyamatok eltérõ sebességével kap-csolatos. Az emberi test, csakúgy mint a növényi és az állati, fizikai ér-telemben egyaránt „természetes módon növekszik“: életünk koraiszakaszában elég gyorsan, késõbb egyre lassabban gyarapodunk, míghuszonegyedik életévünkre növekedésünk rendszerint leáll. Ettõlkezdve, életünk további és jóval hosszabb szakaszában, csak minõsé-gi, s nem mennyiségi változásokon esünk át, ezért növekedésünketkvalitatív növekedési görbével jellemezhetjük. Ismerünk azonbankét további, egymástól alapvetõen különbözõ növekedésformát is.

Mechanikus vagy „lineáris“ a növekedés akkor, amikor példáultöbb gép több jószágot termel, vagy amikor több szén több energiátszabadít fel. Elemzésünk szempontjából e növekedésformánaknincs jelentõsége, de azt meg kell jegyezni, hogy ez a fajta egyenle-tes teljesítménynövekedés (lásd a Deutsche Bank logóját) semtartható fenn bolygónkon a végtelenségig.

Fontos azonban, hogy megértsük az úgynevezett „exponenciális“növekedés természetét, amelyet akár a már jelzett „természetes“ nö-vekedés ellentétének is nevezhetnénk. E növekedés eleinte nagyon iskismérvû, késõbb felgyorsul, végül majdnem függõleges görbekéntmutat mennyiségi növekedést. Fizikai értelemben ott találkozunkilyen növekedéssel, ahol betegség és halál következik. A rákos beteg-séget például ilyen görbe jellemzi. A betegség eleinte lassan növek-szik: egy rákos sejtbõl 2, 4, 8, 16, 32, 64, 128, 256, 512 stb. lesz. A nö-vekedés tehát egyre gyorsul, s mire észreveszik, többnyire már nem le-het megfékezni, a „gazdaszervezet“ halálát okozza. Ha ezt azexponenciális növekedést nem értjük meg a pénz mûködésében, alegsúlyosabb következményeknek nézünk elébe. A pénzvagyon a ka-mattal és a kamatos kamattal szabályos idõközönként megkétszerezõ-dik az exponenciális görbe mentén, ami megmagyarázza a pénzrend-szer súlyos válságait szabályos idõközönként.

A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindigcsak középtávon, és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzfor-gást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bank-ba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - azakkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld töme-gének megfelelõ aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja,hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezértez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja.

A kamat úgy mûködik, mint a „rákos betegség a gazdaság rendsze-rében“, egyúttal a társadalom szervezetében is. Csak egy egészséges, a„természetes“ növekedési görbének megfelelõ pénzrendszer beveze-tésével válna lehetõvé az ökológusok és az ökonómusok által régótaelvárt zéró vagy „kvalitatív“ növekedés. Sokan kinevették az albáno-kat, amikor azok hittek a pimasz beruházási bankoknak, amikor azokhavi 25%-os tõkehozamot ígértek, ami rövid ideig, exponenciálisannövekvõ betétek mellett, lehetséges is volt, de természetesen hamarkiderült a turpisság. Alapjában véve azonban mi is éppen ilyen butákvagyunk. Aki a fennálló pénzrendszert elfogadja, ugyanazt kockáztat-ja, bár hosszabb távon, amit az albánok tapasztaltak.

A második alapvetõ tévedést akkor követjük el, amikor azt hisszük,csak akkor fizetünk kamatot, ha kölcsönt vettünk fel. Ez bizony nemigaz. Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet a termelõ és a szolgáltatófizet a banknak azért, hogy gépekhez és épületekhez jusson. A szemét-díjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíjnak 38%-a, a lakbérnek pedig77%-a kamat. Egy 40 m²-es lakás esetében, amely 150 000 német már-kába(5) kerül, ez körülbelül 750 000 márkát jelent száz év alatt. Mindenár, mellyel életünkben találkozunk, átlagosan 30-50% kamatot vagytõkeköltséget tartalmaz (vö. Creutz [1997], 1. köt., 233-235. o.). Ez azt

– Négy alapvetõ tévedés(1) –


jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöb-bünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonal-ért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk.

A harmadik alapvetõ tévedés abban nyilvánul meg, hogy azthisszük, ez a kamat, fizessük bár hitel után vagy az árakban elrejtve,feltétlenül jogos.

Kevesen tudják ugyanis, hogy a kamatnak és a kamatos-kamatnaka javak folyamatos és teljesen legális újraelosztásában van szerepe akispénzûektõl a sokpénzûek felé. Ha például a német háztartásokattíz egyenlõ nagyságú csoportba osztjuk, akkor kiderül, hogy 80%-ukkevesebb kamatot kap, mint amennyit kifizet, 10%-uk nagyjábólugyanannyit kap, mint amennyit kifizet, és csak a maradék 10% húzbusás hasznot a rendszerbõl. Az „igazságosság“ - miszerint takarékbe-téteink és befektetéseink után minden fizetett kamatot visszakapunk-, alaposabban megvizsgálva, csupán képzelgés. Kamatnyeresége csaka lakosság 10%-ának van, s ez abból származik, amit a nagy többség akamaton veszít. Ahhoz, hogy ebben az üzletben nyereségesek le-gyünk, egy több mint ötszázezer márkás kamatozó betétre lenne szük-ségünk. Németországban jelenleg naponta egymilliárd márkát (azegyes után kilenc nulla következik) oszt újra a rendszer a munkábólélõktõl a pénzüket kölcsönadni tudók javára.

Ma a kamatrendszer legnagyobb nyertesei a bankok, a biztosító-társaságok és a multinacionális konszernek. A német bankok kamat-jövedelme az 1971 és 1981 közötti idõszakban körülbelül a négyszere-sére növekedett, egyedül 1978 és 1994 között 111 milliárd németmárkáról 482 milliárd márkára nõtt. A vállalkozói nyereség 1971-tõl1981-ig 45%-kal nõtt, de 1979 és 1982 között csökkent (vö. Creutz[1997], 1. köt., 226. o.). A konszernméreten aluli cégeknél a balolda-li pártok által még mindig sugalltnál jóval kevesebb az érdekellentét avállalkozók és a munkavállalók között, mint általában a jövedelmü-kért dolgozni kénytelenek és a munka nélkül jövedelemhez jutók kö-zött. Ez utóbbiak többnyire olyan multinacionális konszernek, ame-lyek pénzügyi befektetéseikkel többet keresnek, mint a termelésük-kel, valamint a bankok és a biztosítók.

A negyedik alapvetõ tévedés szerint azért kell kamatot fizetnünk,hogy az inflációt kiegyenlítsük. Valójában az infláció annak a pénz-rendszernek a szükséges velejárója, amelyben a kamatra a pénzforgásbiztosítása miatt van szükség. Különbözõ gazdasági mutatók összeha-sonlításával lehet ezt megvilágítani. Az 1968-89-es idõszakban a Né-met Szövetségi Köztársaság bruttó hazai terméke (GDP-je) a négy-szeresére nõtt, éppen úgy, mint a bruttó és nettó bérek és járandósá-gok, valamint az állami bevételek. Mindeközben ugyanakkor azállam kamatterhei a tizennégyszeresükre nõttek. Ezen egyensúlyta-lanság enyhítésére az egyik lehetõség több pénz kibocsátása, azaz inf-láció gerjesztése. Az infláció leginkább a lakosságnak megint csak azta részét érinti, amelynek az inflációval szemben nincs értékálló tulaj-dona (földje vagy háza), és a kamatrendszerben egyébként is mindigmindenre ráfizet.

A piacgazdaság „erõinek játékában“ a kamat ezért hamis ármecha-nizmushoz vezet: a „játékosokat“ (a gazdaság szereplõit) kamatköltsé-gekkel bünteti, a játék elrontóit pedig, akik készpénzt (likviditást) tar-tanak a kasszában, kamatbevétellel jutalmazza. A kamat ily módon tel-jesítmény nélküli jövedelmet tesz lehetõvé, növekedésre kényszeríti agazdaságot, és tovább növeli a jövedelmek közötti egyenlõtlenséget.Bernard Lietaer becslése szerint a rendelkezésre álló pénzmennyiség2-3%-a is elég volna ahhoz, hogy világszerte minden áruforgalmat le le-hessen bonyolítani. A többi 97% spekulációs célokat szolgál, valutákmegingatását teszi lehetõvé (lásd Soros György megnyilatkozását azírás elején), és nemcsak teljes mértékben terméketlen, de veszélyes ismindenki számára - fõleg azért, mert javarészt olyan emberek és szerve-zetek kezében összpontosul, akiknek és amelyeknek egyetlen céljuk,hogy még több pénzt szerezzenek vele.

Nagyjából 1890 óta létezik a Silvio Gesell által megfogalmazottpénzrendszer és „természetes gazdasági rend“, amely a kapitalizmushozés a kommunizmushoz körülbelül úgy viszonyul, mint a ptolemaioszi

világkép (amely szerint a Nap kering a Föld körül) a kopernikuszi világ-képhez (amely ennek pontosan az ellenkezõjét állítja). Gesell azt java-solja, hogy kamatszedés helyett a pénzt vonják állami hatáskörbe, s apénzforgás biztosítása érdekében szedjenek érte pénzhasználati, illetvepénzvisszatartási illetéket. Ez az illeték nem azoknak kedvezne, akik-nek a szükségesnél több pénzük van, hanem az államnak, a régiónakvagy a közösségnek, amely kibocsátja és végül is használja. A pénz sze-repét ezzel csereeszköz funkciójára korlátoznák. Ha több van valakinél,mint amennyire pillanatnyilag szüksége van, akkor beviszi a bankba,ahol kölcsönként újra forgalomba hozzák. A mai szokások így nemigenváltoznának, és a takarékosságra továbbra is ösztönöznének. A látraszóló betéten a pénzt ugyanis készpénzként kezelik és pénzhasználati il-leték terheli, míg a takarékszámlán nem. A pénz megtartja értékét(mert a mai pénz számára az államadósság mérséklése és a munkahe-lyek megtartása céljából nélkülözhetetlen infláció megszûnik). Azadósnak azonban a bank munkadíjat, valamint kockázati prémiumotszámol fel, amit azonban kismértékben eddig is minden tranzakció ese-tén megtett, s többnyire nem tesz ki 2,5%-nál többet.

Noha Keynes már 1936-ban megjósolta, hogy „a jövõben többetfogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétõl“, ez a jövõ még min-dig nem érkezett el. Kérdés, hogy lesz-e elegendõ idõnk a változta-táshoz. Az ökológiai egyensúly - és alighanem a világgazdaságirendszer egyensúlya is - bármikor felbomolhat, s ezt mindenki, gaz-dagok és szupergazdagok, a rendszer eddigi haszonélvezõi is megfogják szenvedni. A küszöbönálló katasztrófa jó alkalom lennearra, hogy teljesen más alapokra építkezzünk egy ökologikus pénz-és gazdasági rendszer jegyében.

HIVATKOZÁSOKCreutz, H. [1997]: A pénz-szindróma - Utak a válságmentes piacgazdasághoz; 2 kö-tet, HIFA HUNGÁRIA, BudapestGesell, S. [1949]: Die Natürliche Wirtschaftsordnung; Rudolf Zitzmann Verlag; Laufbei Nürnberg; 9. kiadás; http://userpage.fu-berlin.de/~roehrigw/gesell/nwo/,angolul: The Natural Economic Order;http://www.systemfehler.de/en/neo/index.htm vagyhttp://ccdev.lets.net/neo/neo.htmSoros Gy. [1999]: A globális kapitalizmus válsága - Veszélyben a nyílt társadalom;Magyar Könyvklub - Scolar, Budapest

Lábjegyzetek:(1) Az 1999. január 31-én Düsseldorfban, az Initiative für NatürlicheWirtschaftsordnung (INWO – Kezdeményezés a természetes gazdasági rendért)kongresszusán elhangzott elõadás (http://www.inwo.de/archiv/gchance.htm)Vladimir Svitak által rövidített változata (in. Svitak, V. [szerk.]: Strukturen desAufbruchs - von der Konkurrenzgesellschaft zur Solidargemeinschaft; Hirzel,Stuttgart, 2001, 72-77. o.). A fordítást Kocsis Tamás vetette egybe a német eredeti-vel. Az írást a szerzõ szíves engedélyével közöljük.(2) Soros György itt arra a válságsorozatra utal, amellyel az 1987-es tõzsdekrachotkövetõ, pénzügyileg „nyugodt“ periódus lezárult. A sorozat 1997 júliusában Thai-földön kezdõdött, majd novemberben Hong Kong-ban (és Kelet-Ázsiában), 1998februárjában Indonéziában, végül Oroszországban okozott jelentõs, az egész világrakiható pénzügyi problémákat. (A szerk.)(3) Az említett fedezeti befektetési alap (hedge fund) 5 milliárd amerikai dollárossaját tõkével 125 millió dolláros hitelt vett fel, s ezzel - az 1997. évi közgazdaságiNobel-díjjal jutalmazott elmélet alkalmazásával és kidolgozói, Myron Scholes ésRobert Merton aktív közremûködésével - 1250 milliárd dolláros spekulációba fo-gott. Az említett válságsorozat az alapot megrendítette, melynek közelgõ összeom-lása a teljes pénzügyi rendszert fenyegette. Ezt elkerülendõ az amerikai jegybank(Fed) 14 nagybank összefogásával 3,625 milliárd dolláros mentõcsomagot dolgozottki, s a gyengélkedõ fedezeti befektetési alapokat nagyrészt átvette. Bõvebben lásdDunbar, Nicholas: A talált pénz - Egy pénzgyár tündöklése és bukása, A pénzpiacoktermészetrajza; Panem-John Wiley & Sons, Budapest, 2000 (A szerk.)(4) Inflációval terhelt rendszerünkben persze nem a konyhaszekrényben vagy a pár-nahuzatba varrva õrzi meg az értékét. (A szerk.)(5) 2002. január 1-tõl Németország hivatalos pénzneme az euró. A hivatalos átvál-tási árfolyam: 1 német márka = 0,5112 euró. (A szerk.)

Fordította: Andrásfalvy AndrásForrás: Margrit Kennedy


A kamat megszûnése a környezetet is megment-hetné – állítja egy alternatív közgazdász

„A tõkés termelési módot kell megszüntetnivagy átalakítani - mondják sokan. Igen, de egé-szen pontosan mit? Maga az árutermelés és piac-gazdaság megszüntetendõ? A tõkés magántulaj-don? Esetleg a kizsákmányolás egyéb formájátkellene felismerni és megszüntetni?“

„Az a környezetvédõ, aki nem a környezet-pusztítás okai ellen lép fel, a természet ellensége“- idézi Chomsky szállóigévé vált gondolatátSíklaky István alternatív közgazdász. A környe-zetrombolás közvetlen oka a gazdaság terjedel-mének állandó növekedése - folytatja. A Földzárt rendszer, s ennek egyik alrendszere sem bõ-vülhet korlátlanul. Le kell tehát valahogy állítania gazdaság növekedését - vonja le a következte-tést. Eddig a pontig nagyon sokan értenek egyetSíklakyval. A Római Klub híres jelentése nyománegész tudományos irányzatok fejlõdtek ki, ame-lyek a növekedésben látják a bajok okát.

Szélesnek mondható az egyetértés abban is,hogy az állandó növekedési kényszer a tõkés gaz-daság alaptörvénye. A tõkés gazdaság csak növe-kedés közben lehet egyensúlyban. A növekedéstpedig olyan mutatóban - a GDP-ben - méri, amelyalkalmatlan a gazdaság és társadalom valódi álla-potának, pláne a népjólétnek a mérésére.

A tõkés termelési módot kell tehát megszün-tetni vagy átalakítani - mondják megint csak na-gyon sokan. Igen, de egészen pontosan mit?Maga az árutermelés és piacgazdaság megszün-tetendõ? A tõkés magántulajdon? Esetleg a ki-zsákmányolás egyéb formáját kellene felismerniés megszüntetni?

Kamat nélküli piacgazdaságSíklaky István szokatlan dolgot állít: szerintea „kamatgazdaságtól“ kellene megszabadul-ni. Az áruk és szolgáltatások elõállítóira ha-talmas terheket ró, hogy költségeik és profit-juk fedezetén túl a pénztõke kamatát is megkell termelniük a pénztulajdonosok számára.

Síklaky azt vallja ezért (Silvio Gesell németközgazdászt követve), hogy nem általában a ma-gántulajdon, hanem a kamatozó kölcsönpénz akizsákmányolás forrása. Érvelése szerint a profita vállalkozó tevékenységéhez kötõdik, de a ka-mat mögött semmilyen hasznos cselekedet nemáll. Az a teher, amit a kamatfizetési kötelezettségró a piaci szereplõkre, végsõ oka az inflációnak, atúltermelési válságoknak. A kamat kényszerítiállandó növekedésre is a termelõket - állítjaSíklaky István - ezért a kamatgazdaság áll a kör-nyezet katasztrofális pusztulása mögött is.

Ha így van, meg kellene szabadítani a gazda-ságot a kamattehertõl - folytatódik az okfejtés.De vajon lehetséges-e ez, és hogyan?

Síklaky Silvio Gesell javaslatát ajánlja figyel-münkbe. Gesell „A természetes gazdasági rendszabad föld és szabad pénz révén“ címû, 1913-banmegjelent munkájában lefektette a kamat nélküli

piacgazdaság alapelveit. Ha igaz, hogy a bajokmögött a kamatgazdaság jellemzõi állnak, akkora Gesell-féle „szabad pénzen“ alapuló gazdaságbiztosíthatná a fenntartható fejlõdést – véliSíklaky István.

Szabadpénz-rendszerMi is ez a szabad pénz? Gesell szellemes technikátdolgozott ki annak biztosítására, hogy a pénztu-lajdonosok legfõbb céljává váljon minél gyorsab-ban szabadulni a pénzüktõl. Azt ajánlja, hogy agazdaság szereplõinek kezében lévõ pénz a jegy-bank által szabályozott nyilvános elvek szerint ál-landóan veszítsen értékébõl. A pénztulajdonosoktehát kénytelenek „negatív kamattal“ számolni.Ilyen körülmények között nem érné meg a pén-zen ülni.

Gesell javaslata megteremtené tehát a „for-gásbiztosított pénzt“. A negatív kamat drágítanáa kölcsönügyleteket és spekulációt, a hitelkínálaegyensúlyba kerülne a kereslettel, s végsõ soronmegszûnne a pénztõke kamata - mondja SilvioGesell nyomán Síklaky István alternatív közgaz-dász.

A szabad pénz értelmetlenné tenné a tõkésszámára a tõke kivonását a termelésbõl. Ha tu-dom, hogy minden 100 forintom 50 fillérrel ke-vesebbet ér a következõ hónapban, vásárolni fo-gok. De nem azért vásárolok, mert pénzem van,hanem azért van pénzem, hogy vásároljak.

Persze semmilyen rendszer nem garantáljaönmagában a társadalmi gondok megoldását -szögezi le Síklaky. A kamat nélküli piacgazdaságsem „automatikusan“ válna környezetkímélõvé.A bõvülés állandó kényszerének kikapcsolásávalazonban jó feltételeket teremtene a környezettelbékében élõ rendszer mûködtetéséhez.

Kísérletek helyett nemzetközi egyezmé-nyek?A szokatlan gondolat vitákat vált ki. A közgaz-dasági társaság vitáján, amit a Közgázkörnyezetgazdaságtani mûhelye szervezett, KissKároly alternatív közgazdász például alapvetõkifogásokat fogalmazott meg Síklaky gondolat-menetével kapcsolatban. Kiss Károly bírálataazért érdekes, mert nem a sokat kárhoztatottneokonzervatív közgazdaságtan irányából érkez-tek ellenvetései. Kiss személyében a környezet-pusztítás közgazdasági megoldásait kutató irány-zat képviselõje szólalt meg.

Kiss Károly úgy látja, hogy nem lehet a kama-tot kikapcsolni a piacgazdaság mûködésébõl.Aki a kamatot próbálja megszüntetni, annak aprofitot is meg kell szüntetnie, ezzel viszontmaga a piacgazdaság omlana össze, hogy valami-féle szovjet típusú gazdaság lépjen a helyébe. Ezpedig, mint mondja, elfogadhatatlan.

A bíráló a kísérletezés helyett a piacgazdaság-nak bizonyos területeken - szociális, környezetikérdésekben - történõ korlátozását tartja célra-vezetõnek. Kétségeink ellenére is folytatni kell a

nemzetközi egyezmények, kölcsönösen kikény-szerített korlátozó intézkedések útján - mondja.

Akciókutatás – társadalmi reformok kí-sérletezés útjánA kamat nélküli piacgazdaság életképességérõlaz elméleti vita mellett kísérleti úton is informá-ciókat szerezhetünk - hívja fel a figyelmetSíklaky István. Gesell és követõi a 20. századelsõ felében, a Nagy Válság éveiben városi ön-kormányzatok segítségével kipróbálhatták a sza-badpénz-rendszert. A beszámolók szerint siker-rel. Ugyancsak a beszámolók szerint a továbbikísérletezés a feleszmélõ bankszektor nyomásamiatt vált lehetetlenné - mutat rá Síklaky.

Mindenképpen elõny, ha egy gazdasági vagytársadalmi reformjavaslat helyi szinten kikísérle-tezhetõ, mielõtt széles körben bevezetnék az öt-letet. A magyar - illetve általában a kontinentá-lis európai - társadalomtudományban szokatlan,hogy az elméleti viták mellett kísérleti eredmé-nyeket is figyelembe vegyenek. A tényeket sok-kal inkább tisztelõ amerikai és angol kutatókszámára természetes, hogy mindazon eszméket,amelyek kis méretekben kísérletezhetõk, nem-csak megvitatják, de ki is próbálják a valóság-ban. A kísérleti társadalomjavítás, az „akcióku-tatás“ módszere önálló tudományos ágazattá iz-mosodott.

Az angolszász országokban nehéz is megálla-pítani, hol végzõdik a tudomány, és hol kezdõdika politika, illetve a reformmozgalmak terepe. Aválságokra nem elsõsorban politikai pártok ala-pításával vagy tüntetésekkel válaszolnak. Az an-golszász világban a helyi kísérletek szaporodásajelzi a legbiztosabban az új születését. (Lásd errõlrészletesebben Percenként forradalom címû írá-sunkat a NOL-on.)

Liska Tibor munkatársa nem tagadja megmagátBizonyára nem véletlen, hogy Gesell szabad-pénz-rendszerét éppen Síklaky István kínálja felkísérletezésre. Síklaky ismert munkatársa volt aszabadpiac és vállalkozás apostolának, Liska Ti-bornak. Síklaky István nevéhez fûzõdik a nyolc-vanas évek elején nagy port felvert Liska-féleszentesi vállalkozási kísérlet lebonyolítása.

Liska Tibor a piaci folyamatok teljes felszaba-dítását, a magántulajdon monopóliumánakmegszüntetését hirdette, Síklaky Gesell nyomána pénztõke monopóliumának megszüntetéséntöpreng. A lényeg az eltérések ellenére nagyonhasonló: a kapitalista piacgazdaság alapvetõ re-formjának útjait keresik. Nem azt javasoljákazonban, hogy ugorjunk fejest az ismeretlenbe,hanem „csak“ azt, hogy bátor és szellemes kísér-letekkel kutassuk a körmünkre égõ problémákmegoldásait.

Forrás: Tamás Tibor – NOL


Tisztelt Olvasó!Az elmúlt években sokan nagy örömmel üd-vözölték a külföldi tõke beáramlását, mostmár azonban egyre többen mutatnak rá en-nek a jelenségnek az árnyoldalaira is. Felve-tik, hogy érdemes volt-e a magyar adófizetõkpénzébõl hatalmas támogatást nyújtani akülföldi cégeknek és magánszemélyeknek,érdemes volt-e a hazai vagyon jelentõs részét– sokszor áron alul – kiárusítani. Hasznáravan-e az országnak, ha olyan termelési és fo-gyasztói minták elterjedését ösztönözzüksok-sok milliárd forinttal, amelyekrõl az kö-vetendõ példaként elénk állított EurópaiUnióban is egyre többen mondják, hogyzsákutcába vezet? Vajon nem lenne-e sokkalcélszerûbb ezeket a hatalmas összegeket amagyar vállalkozóknak adni, a még meglévõvagyonunkat megõrizni, és mindezt arra for-dítani, hogy az értékes hagyományainknaksokkal inkább megfelelõ, a környezeti és tár-sadalmi szempontból valóban fenntarthatófejlõdést valósítsunk meg?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kí-vánnak válaszolni azok az írások, amelyeketa Lélegzet jelen mellékletében közlünk.György Lajos egyebek mellett arra hívja fela figyelmet, hogy a helyi termelés és ellátásjavítására, az alapvetõ emberi szükségletekkielégítésére, az egészséges életfeltételekmegteremtésére kell fektetni a hangsúlyt.Síklaky István javaslatot tesz arra, mikéntlehetne elérni, hogy megválasztott önkor-mányzati és országgyûlési képviselõink va-lóban a mi érdekeinket képviseljék. Ugyan-errõl a témáról ír Ignéczi Tibor, aki egykonkrét és meg is valósított kezdeménye-zést is bemutat. Éliás Ádám a pénztõl valófüggésünk csökkentésének lehetõségeitelemezi. Lukács András és Pavics Lázárpedig konkrét számokat közöl arról,mekkora összeggel támogatjuk a külfölditõkét, és javaslatokat tesznek a megoldásra.

Mikola KláraNémeth László 1943. augusztus 25-én, a ba-latonszárszói összejövetelen a magyarsággyarmati sorsáról tartott elõadást. A vita so-rán a következõket mondta a harmadik út-ról: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egypárt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának azangolokénak kell lennie. A másik szerintÚj-Guinea csak a hollandok alatt lehet bol-dog. S most feláll valaki és azt kérdezi: nemlehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a harma-dik oldal“.

1994-ben már mindenkinek nyilvánvaló-vá vált, hogy a magyar politikai pártoknaknincs jövõképük. Egyetlen utat láttak maguk

elõtt: az Európai Közösség, a piactársada1omútját. Egy harmadik útról már szinte senkisem beszélt, pedig annak a lehetõségérõl né-hány évvel korábban többen meg voltak gyõ-zõdve.

1988–1990-ben Czakó Gábor még ezt azutat javasolta: „a nyers kapitalizmus elszaba-dítása elõtt szemügyre kéne venni, adódhat-nak-e elõnyök elmaradottságunkból?“ Vagy:„Ha a magyar társadalomnak sikerülne illõhelyére visszaállítani a tudást és az erkölcsöt,gazdaságunk hamarosan elérne akár valamiszázadfordulós kapitalizmus-szintet is. De on-nan hová? A korlátlan növekedés zsákutcá-jába? Ahonnan kifelé igyekeznek azok, akika kor idejét élik, és keresik azt az utat, ame-lyen nemcsak a gazdasági élet, de a Föld életeis megõrizhetõ?“

1990 januárjában J. K. Galbraith túl egy-szerûsítõnek találta azt a nézetet, hogy a világkétsarkú: kapitalista vagy kommunista, bárKeleten és Nyugaton egyaránt fontosnak vé-lik, hogy teljes legyen a kapitalizmusba valóátmenet.

A kapitalista rendszer azonban – fejteget-te Galbraith – azért tudott fennmaradni,mert a jóléti állam enyhítette az eredeti kapi-talizmus bajait és kegyetlenségét. „Amit akelet-európai országok a szocializmus vagykommunizmus alternatívájának látnak, aznem a kapitalizmus. Ha az a klasszikus alakúkapitalizmus volna, egy pillanatra sem sze-retnének cserélni. Az általuk óhajtott vagy-lagos lehetõség a korszerû állam, a kormánynélkülözhetetlen lágyító, állandósító szere-pével.“ A kapitalizmus az õsi, eredeti alakjátnem tudta volna túlélni állami beavatkozásnélkül, és nem lehet az Adam Smith-féleszabad piachoz visszatérni. Azt „Nyugatonsem tûrnénk el, azt nem tudnánk túlélni.(...) Nem igaz, hogy átmeneti megrázkódta-tás és nehézségek után azonnali gazdasági ja-vulás fog bekövetkezni. Ez szinte teológiaigondolkodás: hogy az önsanyargatás vezet ajobbá váláshoz. Jelenleg Kelet-Európában aszabadságot üdvözlik. Tragikus volna, ha ezelfogadhatatlan gazdasági nélkülözésekkeltársulna. Ha kelet-európai tanácsadó vol-nék, a kevésbé fontos fogyasztási javak ésszolgáltatások piaci szabályozását ösztönöz-ném, de óvatos és fokozatos lennék az alap-vetõ élelmiszerek, a lakbérek és az egészség-ügyi szolgáltatások szabad piacra bocsátásátilletõen. Ez esetben azonnal jelentkeznéneka bajok, a szenvedés.“

Rabár Ferenc a pénzügyminiszteri székbõlvaló távozása (leváltása) után egy nemzetkö-zi összejövetelen elõremutatóan tekintettvissza tevékenységére: „A piac az egész nyu-

gati társadalom alapelve. Ez a leghatéko-nyabb eszköz a források rövid távú elosztásá-ra, de vak a méltányosság és igazságosságiránt. A piac sose tudja megoldani a világmezõgazdaságának gondjait, a piac magaokozza az éhség és a bõség gondjait. Különösdolog olyan korban élni, melyben azt mond-ják, hogy a piac «gyõzött», amikor tudjuk,hogy a piac semmit sem old meg. Kelet-Euró-pában az a veszély fenyeget, hogy visszajön-nek a piac régi hiányosságai is.

Tudom mindezeket, és mégis, amikor ab-ban a helyzetben voltam, hogy végre akartamhajtani eszméimet, akkor ott találtam magamegy rendszerbe ágyazva. Ebben a helyzetben apillanat szükségszerûségének logikája miatt,bár keynesiánus vagyok, monetaristaként kel-lett viselkednem. Bár azt gondoltam, hogy azigazságosság fontos, végletesen konzervatív-nak kellett lennem. Bár a bolygóval törõdtem,a helyi dolgokért kellett cselekednem. Megakartam szüntetni az éhezést, ehelyett azon fá-radoztam, hogy a magyar mezõgazdaság minélversenyképesebb legyen. Egy erõs újraelosztásmellett voltam, s a legkisebbre kellett csök-kentenem az újraelosztást a szabad piac nevé-ben. Mindnyájan, tudatosan vagy nem, arendszerek rabjai vagyunk. Nem vagyunk ké-pesek rá, hogy függetlenül cselekedjünk, kivé-ve, ha úgy változtatjuk meg a rendszert, hogyaz olyan tetteket kényszerítsen ki, amelyeketvalóban akarunk.”

Hasonlóan vélekedett a rendszer csapdái-ról, a növekedés zsákutcájáról, csak éppen atúlsó partról Noam Chomsky 1993-ban:„Azt gondolom, hogy a kilátások igen komo-rak Kelet-Európa számára. Nyugatnak meg-van a terve – nagy részét át akarják alakítania harmadik világ új, könnyen kizsákmányol-ható részévé. Sok tekintetben Kelet- Európasokkal vonzóbb a befektetõk számára, mintLatin-Amerika. Az egyik ok, hogy itt a lakos-ság fehér bõrû és kék szemû, s ezért könnyebbkapcsolatot teremteni azoknak a beruházók-nak, akik mélyen rasszista társadalmakból, azEgyesült Államokból vagy Nyugat-Európá-ból származnak. Jelentõs továbbá, hogy Ke-let-Európában jobb az egészségügyi helyzet ésjobban képzettek az emberek, mint La-tin-Amerikában, amely néhány gazdag és ki-vételezett területtõl eltekintve, súlyos hely-zetben van“. A Világbank útja azt sugalljaminden segélyezettnek: „ti fejletlenek va-gyok, segítségre szorultok, nélkülünk éhenhaltok, sõt mi több, farmernadrágotok éskokakólátok sem lesz!“

A növekedés kérdését rendszerint nagyonleegyszerûsítik. Kiss Károly fejti ki, hogy nemmindegy, mibõl adódik. Szerinte a lakásépí-

A Lélegzet 2000. július–augusztusi számának melléklete


tés, a közüzemi szolgáltatások, a pihenéssel,sporttal, kultúrával, informatikával kapcso-latos szolgáltatások területén van szükségnövekedésre. (Utóbb kiderült: növekedhet anemzeti össztermék, s az kizárólag a külföldiberuházók zsebébe vándorol.)

A történelem folyamán minden nagy bi-rodalom összeomlott. Nyilvánvaló módon ajelenlegi pénzbirodalom sorsa is ez lesz, azegész világot gyarmatosító egységes világ-gazdasági rendszer széjjel fog esni. Fennma-radhatunk-e és hogyan, a fölbomlás és amár jelen lévõ ökológiai katasztrófa kitelje-sedésének idején? Az a dolgunk, hogy elõrefelkészüljünk rá.

A jövõ a kis területi egységek önállósodásafelé mutat. Minden nemzetnek, nekünk ismeg kell õriznünk a nemzeti azonosságtuda-tunkat, a kultúránkat, az anyanyelvünket, sazon belül a tájegységek sajátos hagyománya-it, szokásait. A lehetõ legnagyobb mértékig tö-rekedni kell a kis egységek önálló termelésére,a helyi mezõgazdaság, ipar, kereskedelem éshitelrendszer fejlesztésére, meg kell akadályoz-ni azok leépítését. Ezért sem adhatjuk föl aföldrajzi és kulturális hagyományokból folyótermelési módunkat, terményeinket, növény-és állatfajainkat, vendéglátási szokásainkat,nemzeti azonosságunkat. Fontosak a helyi tej-üzemek, vágóhídak, füstölõk, pékségek, sör-fõzdék vagy a helyi energiatermelés. A helyilehetõségek fejlesztése sokkal több munkaal-kalmat teremt, mint például egy nemzetek fö-lötti vállalat automatizált kocsi-összeszerelõrészlege. A helyi fejlesztésnek együtt kell jár-nia a központosítás csökkentésével, a jobbanérvényesülõ részvételi demokráciával, nemze-ti kultúránk megõrzésével.

A részvételi demokráciát a következõ-képp látja Lewis Mumford: „...a demokráciatermészetszerûleg olyan kis közösségekbenés csoportokban mûködik a legjobban, aholaz emberek úton-útfélen találkozhatnak,egyenlõ felekként szabadon tárgyalnak ésszemélyes ismeretségben állnak egymással:ez minden tekintetben ellentéte a tömegesszövetkezés, a tömegkommunikáció és a tö-megszervezet anonim, elszegényedett ésnagyrészt láthatatlan formáinak. De mihelytnagy tömegekrõl van szó, a demokrácia vagyaláveti magát egy külsõ irányításnak és köz-ponti vezetésnek, vagy arra a nehéz feladatrakényszerül, hogy hatalmát átadja, delegáljonvalamiféle kooperatív szervezetnek.“

A harmadik világ tönkretételében igennagy szerepe volt annak, hogy a táj és éghaj-lat jellegének megfelelõ õsi termelési módo-kat és eljárásokat idegen nyomásra monokul-túrákkal cserélték fel, s a biológiai-kulturálissokféleségük elveszítése fõ oka volt elszegé-nyedésüknek, eladósodásuknak, éhezésük-nek. Ebbõl az a tanulság, hogy nem mások-nak kell kijelölni helyünket a világban, aztmagunknak kell biztosítanunk. Minél inkábbelfogadjuk a ránk erõltetett, tõlünk idegen

gazdasági, termelési szokásokat, módokat,feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottakleszünk, annál inkább biztosítjuk gyarmatihelyzetünket. Egy nemzeti egyetértésen ésösszefogáson alapuló ökologikus lét csak egyjól megfogalmazott harmadik út fölvázolásaés követése révén valósulhat meg.

Kevesen törekednek erre. Fentebb CzakóGábort idéztem, aki 1995-ben a tapasztala-tok hatására már keményebben fogalmazott:„Az Antall-Boross-Horn kormányzat abbanegy, hogy az áldozatnak szánt harmadik vi-lágból a világgyilkosok közé szeretné bevinniaz országot. Nemes terv. Szívmelengetõ ésnépszerû: Ugyan ki nézi, hogy ezen az útonelõbb-utóbb mindenki áldozattá lesz? Az iga-zi kérdés: van-e harmadik út? Esetleg csakisharmadik út létezik? Bizonyos, hogy az a te-hetségében és szorgalmában bízó nép találhatrá, amelyik elég bátor megkeresni.“

Sokan keresik ezt az utat. A nemzetek fe-letti vállalatok mindent elkövetnek annakérdekében, hogy mielõtt rátalálunk a harma-dik útra, hosszú idõre megszilárdítsák a pénz-hatalmat. Ezt a folyamatot nevezik globali-zációnak. 1998 áprilisában akarták megkoro-názni mûvüket, s a korábbi szerzõdések(GATT, WTO, NAFTA stb.) betetõzésérealáíratni a Sokoldalú Beruházási Egyezményt(Multilateral Agreement on Investment,MAI). (Feiler 1997, György 1998).

Az egyezményt titokban készítették elõ,a parlamentek sem tudtak róla. A célja biz-tosítani a külföldi cégek legalább egyenlõelbírálását a hitelek és adózási kedvezmé-nyek tekintetében és ezzel megteremteni akülföldi beruházók biztonságát, meggátolnia befektetõk jogainak bármiféle korlátozá-sát, megakadályozni az emberi egészségvagy a környezet érdekében történõ bármi-féle kivételezést. Aláírásával a kormányokteljesen megkötnék a saját kezüket, a kor-mányokat, a vállalatok is bíróság elé idéz-hetnék. Az az ország, amelyik aláírja, 5 évignem léphet ki, és ha akkor fel is mondja aszerzõdést, a vállalt kötelezettségek 15 (!)éven át érvényben maradnak.

A titkos tárgyalások igen nagy sebességgelfolytak, talán azért, hogy az egyezményt összelehessen hozni még mielõtt a nyilvánosság„észbe kap“. (A egyezmény szövegét egy ka-nadai szervezet szivárogtatta ki és rakta a vi-lághálóra 1998 elején. Egy kanadai lap cím-oldalán tüntetõket látunk ilyen szövegû táb-lával: „With the MAI - Canada will die“,azaz a MAI-val Kanada el fog pusztulni.) Aszerzõdés aláírásával megszûnne minden, ed-dig valamennyire is független állam önren-delkezése, szabadsága. A szerzõdést aláírókormány saját népét legalább 20 évre gyar-mati sorsba, rabszolgaságba döntené.

A dolognak hihetetlen veszélyei vannak,emellett örömre ad okot, hogy a MAI ellenigen sok emberjogi szervezet, szakszerveze-tek, pártok, a zöld mozgalom és a keresz-

tyén, ortodox és anglikán egyházakat kép-viselõ Egyházak Világtanácsa is fellépett (ezutóbbi körlevelében ismertette tagegyháza-ival a MAI veszélyeit). A mozgalom össze-fogása átmenetileg gyõzött, MAI nem lesz.Nem szabad azonban túl korán inni a med-ve bõrére — 1999 decemberébenSeattle-ben a WTO arról készül határoza-tot hozni, hogy miképpen valósítsák megmás név alatt a MAI célkitûzéseit.

Remélhetõleg a zöld mozgalom eddigiszövetségeseivel, például az Egyházak Vi-lágtanácsával és másokkal együtt folytatjaharcát, amelyhez esetleg más, katolikus ésegyéb vallási csoportok is csatlakoznak.

(Részlet a Vissza a kozmikus Rendhez c.könyvbõl)

György LajosIsmert a sztálini recept: Kinyilatkoztatni – ahatalom szája íze szerinti – egyetlen igazsá-got, és szitkot-átkot zúdítani a másként gon-dolkodókra.

„Harmadik út tehát nincs“ – nyilatkoz-tatja ki a Bonifert Mária–Inotai Andrásszerzõpáros (Népszabadság, 2000. 5. 26.),azon ellenállhatatlan érvelés eredménye-képpen, hogy eddig már többen sikertele-nül próbálkoztak vele. Majd a cikk végénjön a kiátkozás: „Ebben a helyzetben bezár-kózni, vagy «harmadik utat» hirdetni, többmint felelõtlenség. Felnagyítani az új meg-teremtésével járó nehézségeket és tagadniaz eredményeket több mint bûn.“

Aki tehát „harmadik útra“ törekszik, többmint felelõtlen, több mint bûnös. És hogy mi-nõsítsük az olyan tanult közgazdászokat, akiknem vesznek tudomást a jelenlegi gazdaságirendszer, „az elsõ út“ alapvetõ belsõ ellent-mondásáról, amely kiküszöbölhetetlen, mert alényegéhez tartozik? Akik nem vesznek tudo-mást azokról a tendenciákról, amelyek kérlel-hetetlen elõrehaladását évtizedek óta rendreENSZ statisztikák tárják a világ elé, és ame-lyek a rendszer egyre közelgõ összeomlását ve-títik elõre olyan valószínûséggel, mint amilyenvalószínûséggel egy szerpentinen lefelé rohanófék nélküli autó szakadékba zuhan?

Mi ez a belsõ ellentmondás?A tõkés gazdaság hajtóereje a kamat: a

vagyontulajdonosok joga és lehetõségearra, hogy teljesítmény nélkül, pusztán tu-lajdonuk alapján részesüljenek a társadalmiössztermékbõl, azaz járadékot élvezzenek.(Ezt ne mossuk össze a vállalkozói nyereség-gel, amellyel a társadalom a piacon meg-mért vállalkozói teljesítményt jutalmazza,amely nyereség tehát munkabér jellegû. Aprofit e két lényegesen különbözõ eleme ak-kor mutatkozik meg tisztán, ha egy vállal-kozó saját tõke nélkül, teljes mértékben hi-teltõkét mûködtet.) A kamatos kamat ma-tematikája folytán a pénzvagyon és vele akamattömeg sokkal meredekebben nõ,mint a termelékenység. Változatlan méretû


termelés esetén tehát a társadalmi összter-mék egyre nagyobb hányadát kellene ka-matként kifizetni, és egyre kisebb hányadmaradna a munkateljesítményt nyújtók-nak, beleértve a vállalkozókat is. (Hadd ne-vezzem õket – Silvio Gesell nyomán —gyûjtõnéven munkásoknak.) Ha tehát amunkások szinten akarják tartani jövedel-müket, állandóan növelniük kell a terme-lést, akkor is, ha ez már meghaladja a nor-mális (természetes) életvitel szükségleteit,akkor is, ha nincs rá elegendõ fizetõképeskereslet, akkor is, ha már régen áttörte azökoszféra korlátait. (Lásd a Római Klubemlékezetes tanulmányát.)

Ebbõl az alapvetõ ellentmondásból eredkét végzetes tendencia.

Az egyiket már érintettük: ez az élet ter-mészeti (ökológiai) feltételeinek a rombolá-sa, amelyet száz éve még észre sem vettek,ma azonban már nyilvánvaló, hogy egy-kétnemzedéken belül ellehetetleníti amagasrendû életet a Földön.

A másik tendencia: a polarizáció, a sza-kadék, amely a vagyon, a jövedelem, és velea hatalom túlnyomó részét a többiek rová-sára birtokló maroknyi ember és az emberi-ség többi milliárdjai között évrõl évre mé-lyül. (Közhely volna erre számokat idézni.)Nyilvánvaló, hogy ez a szakadék nem mé-lyülhet a végtelenségig, és ha nem megyvégbe fordulat – azaz rendszerváltás –, a fo-lyamat globális szociális katasztrófába(atom-világ-polgárháborúba?) torkollik.

Bonifert–Inotai a globalizálódástól valóelszakadást úgy látja, „mintha egy hangyaaláfeküdne az úthengernek, s megpróbálnáfeltartóztatni azt“.

Elõttem más kép rajzolódik ki: Magyar-ország tengeren hánykolódó halászhajó,amely hirtelen ott találja magát a csillo-gó-villogó, hatalmas Titanic mellett, és aBonifert–Inotaihoz hasonlók sóvárogvaigyekeznek felkapaszkodni rá, nem véve tu-domást arról, hogy a Titanic oldalát márfelszakította a jéghegy.

Miután a hagyományosan „második út-nak“ tekintett diktatórikus tervgazdálkodás– amely magát „szocializmusnak“ nevezte –,bár a külsõ elemzõk és a belsõ másként gon-dolkodók inkább államkapitalizmusnak mi-nõsítették – kudarcot vallott, csak a jelenlegirendszer, az abszolutizált magánkapitalizmusvolna a járható út? Nem, ez a Titanic útja.

Rendre cáfolhatnám Bonifert–Inotaimegdöbbentõen felületes tételeit, de csakegyet emelek ki illusztrációképpen.

„Azok az országok – írják – amelyek képe-sek voltak megnövelni feldolgozóipari kapa-citásukat és élni tudtak a liberalizált piac le-hetõségeivel, mint Kína, de még Mexikó, ElSalvador vagy a Dominikai Köztársaság is, avilágátlag háromszorosára tudták növelni ki-vitelüket.“ Ami, ugye, azt jelenti, hogy ezek-ben az országokban számottevõen javultak az

életviszonyok. Eszünkbe jut a „magyar“ ex-port ragyogó növekedése, aminek zömét avámszabad-területi multik produkálják, míga valóban magyar export stagnál, vagy alignõ, de emeljük ki inkább Mexikót.

Csontos Gábor írja („Van-e tíz-tizenötévünk?“ Magyar Nemzet, 2000. 5. 13.): „Avilág dolgaiban járatlan ember számára aközel 101 magyarországi vámszabad területMagyarország technológiai megújításánakjelképe lehetne. Abban az esetben, ha amultinacionális vállalatok berendezkedéseés mûködése hazánkban tényleg különle-ges, egyedi jellemvonását tükrözné a sokathangoztatott új gazdasági rend, az informa-tikai társadalmat megjelenítõ globalizációspiacgazdaság szerkezeti kiépítésében.

Azonban a világon elég sok helyen, elsõ-sorban az olyan adósságszolgálat-szerkezetûországokban, mint Magyarországé, találhatóaz angol gyarmatosítás idejébõl megismertgazdasági területenkívüliség, más néven ipa-ri-termelõi-összeszerelõi ültetvények, ame-lyek egy adott ország nemzetgazdaságán be-lül, de attól teljesen elszigetelve növelik kül-földi anyacégeik profitját.

Az Egyesült Államok és Mexikó határánfelsorakozó mexikói vámszabad területek,maquiladorák szinte megdöbbentõ hasonló-ságot mutatnak magyarországi testvéreikkel.A legelsõ hasonlóság maga a területenkívüli-ség, vagyis az, hogy ezek a gazdasági övezetekteljesen elszigetelve mûködnek a mexikóigazdaságtól Mexikó területén.

Gyakorlatilag sem húzóágazatként, sem ahelyi vállalkozások beszállíttatóiként nemjátszanak szerepet. Mexikó állam és amaquiladorák kapcsolata a rendkívül olcsómexikói bérmunkaerõ biztosításában, illetveaz ott alkalmazottak távol élõ családjuk tá-mogatásából származó fogyasztásában, meg-adóztatásában van. (Az ott alkalmazottakhazautalják fizetésük nagy részét.)

A tényleges mexikói gazdaság állapota,szerkezete szintén nagyon hasonló a magyargazdaságéhoz. (...) Mexikó 1996-ban csatla-kozott a NAFTA-hoz, ami katasztrofális kö-vetkezményekkel járt. A szabadkereskedelmiövezet következtében ugrásszerûen megnõtta mindennapi szükségleteket fedezõ import,miközben a hazai termelés a kormány mone-táris gazdaságpolitikája következében csök-kent, vagy jó esetben stagnált. A megnöve-kedett import következtében a költségvetéshiánya is nagyobbá vált, amit a beáramlótõke fedezett volna. Csakhogy ez a külfölditõke – Mexikó adósságszerkezete következ-tében – nem volt más, mint a rövid távú spe-kulációs tõke. Amely kierõszakolta a mexi-kói jegybank által meghatározott reálkamatmagas szintjét. Ez viszont a gazdaságpolitikaiirányváltás elmélyítését hozta magával: anemzeti valuta állandó leértékelését az ex-port versenyképességére és a termelékenységnövelésére hivatkozva, a belföldi fogyasztói

árak világpiacosítását, a bérek alacsony szin-ten tartását és legfõképpen a belgazdaságiélénkülést segítõ hitelek kamatrátájánakmagas szinten tartását. A tõkecsapda Mexi-kó esetében is kiválóan mûködik.

A minden pénzügyi megkötöttség nélkülkiáramló tõke állandó tõkeéhséget idéz elõnemcsak a költségvetésben, hanem a gazda-ságban is. Ugyanakkor a belgazdaság képte-len fejleszteni a hitelkamatok nagysága mi-att, és azért is, mert a beáramló (spekulációs)tõkére a költségvetésnek van szüksége. Te-hát Mexikó esetében is bezárult az ördögikör. S az eredmény? Tömeges elszegényedés,a kisipar tönkremenése, magas munkanélkü-liség (ez biztosítja a maquiladorák bérrabszol-gáit), szociális feszültség.“

Nagyon is idevágnak „A magyarországiSAPRI program fontosabb megállapításai“is. (Magyar SAPRI Titkárság 2000. április.A SAPRI a Világbank, és tíz ország – köz-tük Mexikó és Magyarország – kormányai-nak és civil szervezeteinek közös gazdaság-elemzõ programja.) Figyelembe veendõ,hogy az, amit Bonifert–Inotai az egyetlenjárható útnak tekintenek, a Magyar SAPRITitkárság szóhasználatában „neoliberálisgazdaságpolitika“ vagy „washingtoni kon-szenzus“ néven jelenik meg.

„...a rendszerváltás hatalmas veszteségek-kel járt, a fogyasztás, a reáljövedelem szintjeévtizedeket, a foglalkoztatás szintje többmint fél évszázadnyit esett vissza és tíz évvel arendszerváltást követõen ez a helyzet mégalig változott. (...) számos országban, olya-nokban, ahol sohasem volt szocializmus ésrendszerváltás, a mienkhez hasonló problé-mákkal küzdenek a helyi társadalmak. (...) avalamennyi országot jellemzõ közös vonás aneoliberális gazdaságpolitika, amelyet kivételnélkül minden olyan országban alkalmaztak,ahol a mondott negatív társadalmi jelensé-gek tapasztalhatók voltak. (...) a «neoliberá-lis» jelzõ (...) egy minden állami szabályozásnélküli, szabadon mozgó piacgazdaságot je-lent, amelyet a meglévõbõl a korábbi államiszabályozás lebontásával, így az árak, a külke-reskedelem liberalizálásával, a támogatásokleépítésével, az állami tulajdon privatizálásá-val és további hasonló intézkedésekkel hoz-tak létre. A fejletlenebb volt szocialista, vagyfejlõdõ országoknak (...) meg kellett nyitnipiacaikat a náluknál lényegesen fejlettebb,tõkeerõsebb országok vállalatai elõtt.

Ez valami olyasmit jelent, mintha az ököl-vívásban eltörölnék a súlycsoportokat, Nemnehéz megjósolni a nehézsúlyúak gyõzelmét.Ez történt a volt szocialista és a fejlõdõ orszá-gokkal is. Az amúgyis szegények még szegé-nyebbek lettek, a gazdagok tovább gazdagod-tak. (...) ha valamelyik ország a saját jószántá-ból nem kívánta volna követni az angolszászországok által kialakított új közgazdasági diva-tot, azt különbözõ eszközökkel errekényszerítették. (...) Az igazsághoz azonban


hozzá tartozik, hogy a neoliberális gazdaságpo-litika magyarországi alkalmazása iránti világ-banki igény készséges fogadtatásra talált ha-zánkban, sõt a hazai gazdaságirányítás számosesetben messze túlteljesítette a Világbank, il-letve a Nemzetközi Valutaalap kívánságait.“ –Biztos, hogy Bonifert—Inotai jó helyen kere-sik a felelõtlenséget és a bûnösséget a „harma-dik útra“ törekvõk között?

Igenis vannak sokan világszerte, és ha-zánkban is, akik éppen felelõsségtudattól ésa tömegek iránti szolidaritás érzésébõl in-díttatva törekednek egy „harmadik út“ ter-vének kidolgozására és megvalósítására.Nemrég jelent meg e sorok írójának tollá-ból A fennmaradás társadalmi programjacímû könyv, amely – Silvio Gesell, aKeynes által is nagyrabecsült gazdasági gon-

dolkodó tanaira, és ezeknek a harmincasévekben történt sikeres megvalósításairatámaszkodva – egy „harmadik út“, egy tõ-ke- és földjáradék, és így kizsákmányolásnélküli, szociális piacgazdaság és vele egyrésztvevõ demokrácia tervrajzát tartalmaz-za.

Forrás: http://www.lelegzet.hu

„A modern ipari rendszer minden intellektuális bonyolultságával éppenazokat az alapokat emészti fel, amelyekre épül, közgazdasági nyelvenszólva: feléli önnön pótolhatatlan tõkéjét, amelyet elégedetten jövede-lemként könyvel el. Ennek a tõkének a három válfaját érintettem: az ás-ványi tüzelõanyagokat, a természet tûréshatárait és az ember valóját.“

E.F. Schumacher

1. A jó öreg neoliberalista közgazdaságtan

1.1 A világgazdasági horror

Fõcímek a sajtóból:1993. október 13. Napi világgazdaság: „A történelem legnagyobbrészvény-árfolyam esése egyetlen nap alatt a londoni tõzsdén.“

1993. október 16. Mai nap „A dollár árfolyama tovább esik.“1993. október 20. Új Magyarország „Miért menekül az arab és

japán tõke az amerikai bankokból?“1993. december 1. Népszabadság „Kátyúba futottak a Csepel

amerikai kerékpárjai.“1993. december 3. Reform „Két tonna dollár – pénzhamisítás

csúcstechnológiával.“1994. január 10. Gödöllõi Hírlap „A vadonatúj kábelgyár csõdje

– Mi lesz az ötszáz dolgozóval?“1994. január 11. Kurír „Ismét benzináremelések.“1994. január 16. Magyar Nemzet „A válságstáb tehetetlen – a

kormány ma sem tudott megegyezni a kamionblokád szervezõivel.“1994. január 17. Kurír „Már a Távfûtõ Mûvek sem fût.“1994. január 20. Délmagyarország „A kormány Szegedre költö-

zött.“1994. február 10. Ettõl a naptól kezdve nem jelennek meg a saj-

tótermékek Magyarországon. Nyugalom! Addig még van majdnemmásfél évünk!*

1.2 Leonyid Iljics elvtárs megértõ nagybácsi voltaz IMF-hez képest. A hetvenes években a nyugati bankok pukka-dásig megteltek arab olajdollárokkal. Szívesen adtak akár még aszovjettömb országainak is iparosításra, pedig jól tudták, hogy pusz-tán a politikai berendezkedés handicapje miatt is soha nem fogják aberuházások visszafizetni magukat korszerû termékekben. Emlé-kezhetünk az eocén programba, az acéliparba vagy a húsiparba gyö-möszölt milliárdokra. Mellesleg ezek a pénzek a fejlett nyugatitechnológia vásárlása által szépen visszatértek kibocsátási helyük-re. Késõbb már csak fõleg a törlesztésekre és a kamatok fizetésérevettük fel az újabb hiteleket. A nyolcvanas években a tõke áramlá-sának iránya megfordult. A törlesztési feltételek és a kamatlábakolyan ügyesen vannak megállapítva, hogy a régi hitelek terheiadott idõegység alatt mindig nagyobbak legyenek, mint az új hite-

lek összmennyisége, egyidejûleg a tartozás ne csökkenjen lényege-sen. A tõke áramlásának eredõje így hosszú távon folyamatosanegyirányú: mindig a szegény eladósodott felõl a gazdag kölcsönadófelé – adott esetben tõlünk a nyugati bankok felé.

1.3 Fel-fel a kamatlábakat mindig magasabbra!Kell-e magyarázni, hogy a gazdaság válságban van. A pénz nem töltibe a munkamegosztást szervezõ funkcióját. Ehelyett, hogy gyorsanpörögne-forogna egyik kézbõl a másikba munkára, újításra, haté-konyságra serkentve a vállalkozókat, folyton megreked, lomhán moz-dul tovább. Minek kockázatosan vállalkozni, ha banki biztosításivagy ingatlanspekulációs ügyletekkel lehet az igazán nagy pénzeketleakasztani. A gazdaságpolitika ugyan tisztában van vele, hogy a nagyjövedelmek nem a termelésbõl vagy a szolgáltatásból származnak, ha-nem pénzügyi manipulációkból, de ahelyett, hogy gyökeres megol-dást keresne, megelégszik tüneti kezeléssel. Arányos közteherviseléscímén az adókat elsõsorban a jövedelmekhez köti. A folyamatosan ésrohamosan növekvõ társadalmi különbségeket ezzel ugyan jelentõ-sen nem tompítja, legfeljebb a gazdagok szûk rétege picit lassabbanlesz földönfutó, mintha nem lenne jövedelemhez kötött adózás, vi-szont azt sikerül ezzel elérnie, hogy az amúgyis lassan mozgó tõkétmég nehezebben lehessen az emberi munka és találékonyság finanszí-rozására fordítani. A pénzügy játékszabályai lehetetlenné teszik, hogyegyszerû anyagokból sok munkával kiváló minõségû termékek ké-szüljenek. Ez megfizethetetlen. Inkább bonyolult gépekkel, valamintenergia- és nyersanyagfaló technológiákkal váltják ki a munkást, akitelküldenek munkanélküli segélyre. A segély terheit persze ráterhelika gép mellett megmaradt munkások jövedelmére, hogy a vállalkozóazon töprengjen, hogy hogyan lehet még tovább csökkenteni a dolgo-zó-létszámot.

A bankok a kamatlábaikat mindig a csúcs-sikerágazatok megtérü-lési viszonyaira pislogva állítják be. Ha nem így tennének, maga abanküzlet menne csõdbe, hisz mindenki átvinné a tõkéjét a jobbanjövedelmezõ termelési ágazatba. Ezzel azonban a vállalkozások túl-nyomó többsége számára túl magasra teszik a mércét. A vállalkozásokéves profitjukat a banki kamatokhoz viszonyítják, fõleg, ha még rész-vényeiket a tõzsdén is szerepeltetik, egyszerûen nem tehetik meg,hogy ne a lehetõ legrövidebb idõ alatt a legmagasabb profitot valósít-sák meg. Rá vannak kényszerítve a Föld erõforrásainak minél gyor-sabb kirablására. Az erõforrások újratermelésének költségeit nemtudják elviselni, mert akkor nem lennének képesek a magas bankikamatlábakat ûberelni.

2. A világ, ami egy ilyen közgazdaságtanra épül

2.1 A nagy nem szép, de szükségszerûA gazdaság válsága nem áll önmagában. Ki tudná szétválasztani, hogyokként vagy okozatként, de együtt jár az emberi világ többi nagy terü-

– Nagy Gábor tanulmánya –


leteinek válságaival. A vállalkozások versenyben a bankkamatokkalés egymással a legtöbbször jobban meg tudták állni a helyüket, haegyre nagyobbra nõttek. Ma már egy-egy iparág nagy részét néhánymultinacionális cég tartja a kezében. A vállalkozások méretének nö-vekedése együtt járt a városok és különösen a nagyvárosok elszaporo-dásával. A áttekinthetõ falusi kisközösségi viszonyok felbomlottak. Aközösségként egyszerûen méreténél fogva mûködésképtelen társadal-mi egységek ügyeinek intézésére hierarchikus és képviseleti döntés-hozó rendszereket kellett kiépíteni, amelyek szükségképpen elidege-nedettek az egyéntõl. A közösségi szellem megszûnik, vele vész a ha-gyomány, a szakralitás és a közösségi szolidaritás.

2.2 A tömeglétA hagyomány és szakralitás veszését nemcsak a közösségek eróziójaokozza, hanem a gazdaság belsõ törvényszerûségei is. A kamatos ka-mattal állandó versenyfutásban lévõ embernek nincs ideje a saját bel-sõ lelki és szellemi funkcióinak ápolására. Még a munkáját sem tudjajól és tiszta szívvel elvégezni, mert egyrészt erre nincs ideje, másrésztbelekerül egy olyan nagy gazdasági termelõ-szolgáltató szervezetbe,amelyben alig valami van reá bízva, a munkája is elidegenedett tõle.A jövedelmek polarizálódása folyamatos. Egyre kevesebbek kezébenegyre nagyobb jövedelmek halmozódnak fel, és egyre többen élnek alétminimum határán vagy alatta. Ez a két piac élesen ketté válik. Avásárlóerõ nagyrésze a gazdagok kezében van. A mindennapi létszük-ségleteik kielégítése nem túl nagy piac, hiszen kevesen vannak. Avállalkozások egy része rááll tehát a gazdagok luxusigényeinek kielé-gítésére. Ezek az igények igény voltuk nem magától értetõdõ, ezeketmesterségesen fel kell kelteni. Be kell bizonyítani a pénzes fogyasztó-nak, hogy az õ színvonalán az a fogyasztási szint részben megérdemeltjutalom, részben az emberi méltóságát garantáló társadalmi kötele-zettség. Erre szolgálnak a reklámok. A nemlétezõ igényeket felkelteniés állandóan ápolva ébren tartani a gazdaság legnagyobb kihívása.

A szükségesnél ezerszer többet tudó méregdrága termékek rek-lámjai árasztják el az emberi kommunikáció csatornáit, eldugítva avalóban lélektõl lélekhez szóló üzenet útját.

A piac másik nagy területe a szegények igényeinek kielégítése. Õkugyan nagyon sokan vannak, de kicsi a vásárlóerejük. Õk csak a na-gyon nagy tömegben termelt silány minõségû terméket képesek megfi-zetni, ha egyáltalán meg tudják. A termékek minõségükkel nem tud-nak versenyezni, ezért legalább csomagolásuknak kell nagyon vonzó-nak lenni, hogy abban a lélektani pillanatban, amikor az üzletben avásárló szembekerül a polcon lévõ termékkel, a mérleg nyelve lehetõ-leg a vásárlás felé billenjen. A reklám nem válogat. Ugyanúgy bombáz-za a tehetõseket, mint a szegényeket. A szegények is a televízió és a rek-lámok kínálta minták szerint szeretnének élni, de ezt jövedelmi viszo-nyaik nem teszik lehetõvé. A mindennapi megélhetési gondok és akövethetetlen minták miatt érzett csalódottság gyakran vezetnek tár-sadalmi betegségekhez, bûnözéshez, kábítószerezéshez, alkoholizmus-hoz. A hagyományukat, szakralitásukat, közösségüket veszített kisza-kadt lelkek védtelenek a szenvedélybetegségekkel szemben.

2.3 A FöldA kamatos kamat az erõforrások kirablására kényszeríti a termelõt.A jövedelmekhez kötött adózás lehetetlenné tesz minden „szelíd“technológiát, ami kevés energiát és nyersanyagot, ámde sok mun-kát és odafigyelést követel. Az egyre szûkülõ piacon saját magaalatt vágja a fát az a vállalkozó, aki túlságosan hosszúéletû termé-keket termel. Ez az eldobható, egyszer használatos termékek kora.A csomagolás egyre nagyobb szerepet kap a termékek versenyké-pességében. A hamar elromló termékek és a gyülemlõ csomagoló-anyagok hatalmas szemétsáncokként veszik körbe a településeket.Az erdõket, a termõföldet, a fosszilis energiahordozókat néhányévtized alatt felzabálja a gazdaság. Az erdõktõl megfosztott terüle-teken szélsõségesebbé válik az éghajlat, megindul a talaj gyors eró-ziója, és zavarok támadnak a Föld globális önszabályzó rendszerei-

ben: ózonlyuk, üvegházhatás, felmelegedés, tengerszint emelkedésstb. A bioszféra évmilliók evolúciója során felgyülemlett roppantgazdagsága folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben erodálódik. Anagyvárosok okozta koncentrált levegõ és vízszennyezés ezt a ha-tást tovább tetézi. A globálissá vált gazdasági rendszereket világ-méretû szállítási és közlekedési kapcsolatokkal kell kiszolgálni. Afokozódó motorizáció és légiforgalom nemcsak energiafaló, hanemaz egyik legnagyobb szennyezõforrássá is lép elõ.

3. Gazdaság kamatos kamat nélkülA közgazdászok túlnyomó többsége a kamatos kamatot mint eleveadott és örökké fennmaradó gazdasági intézményt tekinti. Fel semtételezi, hogy kamatmentes pénz valaha is létezhetett.

Pedig már Mózes is meghagyta népének: „A te atyádfiától nevégy kamatot: se pénznek kamatját, se ellenségnek kamatját, sesemmi egyébnek kamatját, amit kamatra szokás adni.“ 5 Móz.23,19. Bár az is igaz, hogy rögtön azt is hozzáteszi: „Az idegentõl ve-hetsz kamatot...“ 5 Móz. 23,2O.

A pénz a társadalomban ugyanolyan szerepet tölt be, mint a víz atájban. Hordja-viszi az anyagokat, információkat, és segíti a gazdagrendszer kiépülését. A víz a tájban nem akkor tölti be jól a szerepét,ha sok van belõle, hanem, ha gyorsan forog a természetes körfor-gásban, és rövid idõ alatt sok rendszer-elem tudja építõ módon fel-használni. Baj pedig akkor van, ha a víz túl gyorsan távozik a tájból.Ugyanígy a közösség pénzgazdálkodásában is az a cél, hogy minélgyorsabban forogjon a pénz és minél kevesebb szivárogjon ki a kö-zösségbõl. A tájban az erdõ tölti be a víz körforgását szabályzó leg-fontosabb szerepet. Ha kiirtjuk az erdõt, a mélyen fekvõ részek el-mocsarasodnak, a magasak kiszáradnak, a termõföldet pedig elvi-szik az erózió. Ami az erdõirtás a vízháztartásban, az a kamatoskamat a pénzgazdálkodásban. A mocsár a gazdagok világa, ahol atúl sok pénz hoz létre egészségtelen, romboló rendszereket. A kiszá-radó részek a szegények világának felel meg, de biztosak lehetünk,hogy csak idõ kérdése, amíg az egész táj el nem sivatagosodik - agazdagok világa is hosszú távon fenyegettetve van a kamatos ka-matra épülõ gazdálkodás által. A jövedelemadózás olyan, mint amocsarakat lecsapoló folyószabályozás. Megadja a kegyelemdöfésta haldokló gazdaságnak. A lecsapolt mocsarak helyén szikes,semmire se jó föld marad vissza, a jövedelemadózás egyenesenvezet az inflációhoz és a munkanélküliséghez.

Nézzünk meg néhány példát a kamatos kamatot kizáró gazdál-kodási módok közül.

3.1 A KalákaMindenütt a világon ismert. A brazilok „mutirao“-nak hívják, acsendes óceáni maorik „mahi“-nak. A lényege valamilyen nagyobbmunka elvégzése közösen, viszonossági alapon. Ha Magyarorszá-gon a házépítõ kaláka a legelterjedtebb, amikor rokonok, barátok,ismerõsök ingyen elmennek egymáshoz segíteni, remélve, hogy amegsegített majd nekik is viszonozza, ha majd hasonlóra lesz szük-sége. De elterjedtek voltak az arató és szõlõszüretelõ kalákák is. Sõtegyszer láttam egy erdélyi táncot, aminek az volt a címe: Apityókalapó kaláka (krumpli tolvajlásra szövetkeztek a legények).De van ennek szabályozottabb formája is, mint a nálunk szokásos.Az ausztráliai Victoriában mûködik a Bendigo Home Builder’sClub. Az 5 dollár évi klubtagságból a hírlevél nyomdai és posta-költségét fedezik. Minden tag adhat, és ha már legalább 6O órátadott, akkor kaphat is építõmunka segítséget. A csereegység a le-dolgozott munkaóra, amelyet azonos értékûnek tételeznek fel. Amunkaszervezõ tartja számon az egyes tagok „folyószámláján“ levõhitelezett vagy kölcsönvett órákat, és toborozza a munkásokategy-egy kalákához. 3.2 A közösségi barter klub

A kalákának az a hátránya, hogy csak egyféle szolgáltatásra korlá-tozódik. A viszonossági cserealapon mûködõ közösségi barter klubmár gyakorlatilag a közösségen belül megtalálható bármilyen képes-


ségnek piacot tud találni. Ezesetben is mindenkinek folyó- számlájavan, amelyre rávezetik az elvégzett munkaórát. A munkaórákat nemegységesen kezelik, hanem kvalifikáltsági kategóriák szerint súlyoz-zák. Ilyen rendszerek mûködnek Angliában, ahol általában hírlevél-ben hirdetik meg a kínálatot és az eladók, ill. vásárlók egymás közt ál-lapodnak meg a szolgáltatás értékében, amit rávezetnek kinek-kineka folyószámlájára. Ilyen hírlevél például az „Exchange and Mart“.

4. A Szívesség BankAki kormánytól, pártoktól, szakszervezetektõl, hivataloktól, önkor-mányzattól, pénzintézetektõl és cégektõl várja létbiztonsága megte-remtését, végül mindig csalódik. Õk jót akarnak, de az egymássalfolytatott versengéssel túlságosan el vannak foglalva. Viszont itt va-gyunk mi, akik egy kerületben, egy városban, egy faluban élünk. Egy-más rokonai, barátai, kollégái vagyunk, egy templomba járunk, egykisebbséghez tartozunk, egy klubban sportolunk stb., mi, akik szemé-lyesen ismerjük egymás gondját, baját. Mindannyiunkban ezer féleképesség szunnyad, csak idõnk nincs kibontakoztatni azokat a pén-zért folyó napi hajsza mellett. Én remekül tudnék angol nyelvlecké-ket adni, te kitûnõ bioterményeket termelsz a kertedben, õ csodála-tos szilvalekvárt fõz, mi remek kosarakat fonunk szabadidõnkban, tiértetek a könyveléshez, õk meg tudnák javítani a porszívót. De ez saj-nos ki sem derül, mert nincs pénzünk egymás szolgálatainak megfize-tésére, és nincs elég bátorságunk szívességet kérni egymástól.

4.1 Cseréljünk! Jó?Porszívójavításért lekvárt, könyvelésért nyelvleckét adok cserébe.A pénzt kikapcsoló közvetlen áru- és szolgáltatáscsere létezik, ami-óta ember az ember. Mi lenne akkor, ha a helyi közösségi barterszervezésére „szívesség bankot“ alapítanánk? Ilyesmik léteznek márszerte a világban. A mûködési elvük a következõ:

Havonta hírlevélben közzéteszik, hogy a szívesség bank tagjaimilyen termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, illetve keresnek.Ezután az, aki pont azt keresi, amit egy másik tagtárs kínál, egysze-rûen felkeresi a másikat és megkötik az üzletet. A vevõ az áru érté-kével tartozni fog a banknak, az eladó pedig ugyannyival hitelezõ-jévé válik. De honnan tudják, hogy mi az áru értéke, ha nincs egypénzegység mint egyetemes érték-összehasonlító alap? Hát igen,mégis kell, hogy legyen pénz. Ez a pénz azonban nem kell, hogy va-lóságosan a vevõ zsebében legyen vásárláskor, hiszen minden egyesüzletkötés hitelben történik, amit a bank- központban lévõkartotékokra telefonos vagy szóbeli közlés alapján rávezetnek.

Tegyük fel, hogy Piroska nagymamája megbetegszik. Elmegy tehátJuliskához, és vesz tõle 15 petákért egy tégely körömvirág kenõcsöt,amit Juliska maga készített. Betelefonálnak tehát a bank központba,hogy Piroska tartozik 15 petákkal. Juliska követel 15 petákot. MásnapJuliska férje, Jancsi elmegy a Farkashoz és megveszi annak ütött-kopott25 éves bogárhátú Volkswagenjét 1OOO petákért, amire régen vá-gyott, de forintban nem tudná kifizetni, viszont sürgõsen szüksége vanrá, mert azzal akarja elvinni a hétvégen kirándulni Juliskát. A Farkasdélután találkozik Piroskával és megveszi tõle 1O petákért a vegetáriá-nus szakácskönyvét, mert a Farkas még csak most tér át a növényevõétrendre, viszont Piroska már rég a makrobiotikánál tart. Este abank-központban az adminisztrátor a telefon üzenetrögzítõrõl átvezetiaz üzletkötéseket a naplójába, és kinek-kinek elkönyveli a tartozásait ésköveteléseit. Piroska kartonján -15 + 1O = -5 peták tartozás,Juliskáékén 15 – 1OOO = -985 peták tartozás, a Farkasén -1O +1OOO = 99O peták követelés szerepel egyenlegként. Az összes tagtartozásainak és követeléseinek egyenlege mindig O, hiszen valójábannincs pénz forgalomban, csak áruk és szolgáltatások.

4.2 LET SYSTEMEz a rendszer számos angolszász országban, elsõsorban a munkanél-küliség sújtotta területeken, futótûz gyorsaságával terjed. A feltalá-lója is egy munkanélküli, bizonyos Michael Linton volt. A kanadai

Courtenaz városában 1983-ban próbálkoztak vele elõször. A rend-szert LETS-nek nevezték el /Local Employment and TradeSystem/. A pénzük a „zöld dollár“, amelynek értéke egy az egyben akanadai dollár. Sajnos ez nem bizonyult szerencsés választásnak,mivel mint minden nemzeti valuta, a dollár is inflálódik, tehát ve-szít vásárlóerejébõl a zöld dollár is.

Az infláció arra ösztönzi a LETS részvevõit, hogy minél késõbb fi-zessék tartozásaikat, hiszen annál „olcsóbb“ pénzben fizethetnek. Ezkönnyen összeomlással fenyegeti a rendszert. Courtenazban ez be iskövetkezett, miután egy résztvevõ 14.OOO dolláros tartozást gyûj-tött össze 18O.OOO dollár teljes évi forgalom mellett. Ennek ellené-re a LETS gyorsan terjed Észak-Amerikában, Ausztráliában. AzEgyesült Királyság legkiterjedtebb rendszere Stroudban mûködik, ésvan egy rendszer a dél-angliai Tetnesben is. Új-Zélandon utolsó más-fél évben 1O helyen szervezték meg a zöld dollár rendszert.Aucklandban a túlzott adóssághalmozást 5OO dolláros felsõ korláto-zással próbálják kordában tartani. Az Amerikai Schumacher Társa-ság dolgozta ki a SHARE rendszert, amelyben a zöld dollár értékétnem a nemzeti valutához, hanem valamely helyi termékhez, példáula tûzifához köti. Így biztosítható a zöld dollár stabil vásárlóértéke.

4.3 Ha árad a vízTegyük fel, hogy városunkban elkezdenének mûködtetni egy zöldforint rendszert. Kössük a zöld forint értékét egy helyi termékhez,mondjuk az ivóvízhez. Jelenleg az ivóvíz ára 35,2O Ft/m3. Tegyükfel, hogy a Vízmûvek felemeli 7.- Ft-tal az ivóvíz árát, ami 2O %-osemelkedést jelent. Ekkor feltételezett szívesség banknál lévõ összesbetétet és tartozást külön-külön meg kell növelni 2O %-kal, ha aztakarjuk, hogy ivóvíz m3-ben kifejezett értékük azonos maradhas-son. A teljes banki egyenleg ígyis-úgyis nulla. Ez egy sajátos kama-tozási forma, a banki adminisztrációban azonban nem okoz annálnagyobb bonyodalmat, mint a jelenlegi kamatos kamat számítása.

4.4 Milyen pénz a zöld pénz?A zöld forint nem inflálódik, csak annyit kamatozik, hogy az érté-két megõrizze, nem kell, hogy magunknál tartsuk, ezt nem lehet el-lopni, elveszteni, kezelése végtelenül egyszerû. Ez a pénz önszabály-zó, hiszen mindig valójában O zöld forint van forgalomban. Együttlétezhet a meglévõ pénzrendszerre, hiszen a „szívesség bank“ min-den tagja szabadon részt vesz a forintos gazdaság forgalmában is,mint eddig.

Ez a „pénz“ nem több, mint információ értékek forgalmáról.Nem lehet tehát spekulációs céllal kibocsátani, leértékelni, felvá-sárolni a kamatlábak befolyásolása céljából. Semmilyen hatalomnem képes áramlását kívülrõl befolyásolni. Aki eladósodik, nemkerül hitelezõje hatalmába, hiszen senkise birtokolja elõbb a pénzt,hogy utóbb kölcsönadhassa.

A zöld forint tökéletesen decentralizálja a gazdaságot. A zöld fo-rint természetes, szerves módon keletkezik – úgy, hogy valaki vala-miféle valóságos értéket állít elõ, amit valakinek elad, – mind-annyiunk emberi teremtõereje közvetlenül hozza létre.

4.5 Szociális következményekMinden zöld forint üzletet személyesen kötünk, amivel új barátokat ésismerõsöket szerzünk. Ez a rendszer elõsegíti, hogy a közösség végre ön-magára ismerjen. Az ismeretségek sûrû szövevénye rengeteg rejtettgazdagságot hordoz magában, barátságok, gyermeknevelési és felügye-leti kapcsolatok hálózata, összejövetelek lehetõsége, az utcák és terekotthonosabbá válása, a közbiztonság javulása. A zöld forint kezdemé-nyezõ és teremtõ energiákat szabadít fel, miközben növeli az egyének éscsaládok önértékelését és önállóságát. A teljes munkaidõben foglal-koztatott ember önértékelése ahhoz a munkához kötõdik, amit a mun-kahelyén végez. A munkahelyvesztést mint értékvesztést éli át a mun-kanélküli. Ha valaki a hírlevélben közölt ajánlatlistát böngészi, ezerféle ötletet kaphat, mivel válhatna hasznossá környezetének.


A zöld forint kizárólag a helyi gazdaságban forog. Ha izzólámpátgyártasz a Tungsramban, akkor szorgalmad gyümölcse talán Dél-Amerikában hasznosul, amíg ha „szívesség“ piacra termelsz, akkorszükségszerûen a településeden élõ barátaidat, ismerõseidet ser-kented arra, hogy õk is találjanak ki valami számodra hasznosdolgot, amivel portékádat viszonozni tudnák.

A közönséges gazdaságban nincs beépített biztosíték arra, hogy ahelyi termelés a helyi gazdaságot serkentse, viszont a „szívesség bank“rendszer nincs ellentmondásban a szabad világkereskedelem elvével.

A helyi zöld forint piac kiegészíti, de nem helyettesíti a közönsé-ges nemzeti és világpiacot. Ha a helyi gazdaság túlságosan függ a vi-lágpiac ingadozásaitól, akkor a helyi közösség stabilitását, sõt lét-fenntartását veszélyezteti a világpiac változása. Jól ismerjük ezt anehéziparra és bányászatra szakosodott városaink sorsából, amikoraz ágazat visszaesése egész ipari régiók szociális válságát okozta.

4.6 A személyes jelleg lelki vonatkozásaiHa Te éppen kosarakat fonsz szabadidõdben, és én egy mózes-kosaratrendelek Tõled, talán nagyobb szeretettel és odaadással fogod készí-teni, mintha csak úgy a heti piacra termelnél, hiszen ismersz és sze-retsz engem. A normál gazdaság elidegenedett viszonyai közt nincshelye az adakozás örömének, ami a „szívességek“ piacán átélhetõ.

A MONOPOLY-ban mindig vannak gyõztesek és vesztesek. Aközönséges gazdaság a MONOPOLY-hoz nagyon hasonló elvekenmûködik. Milliók válnak éhezõvé, kirabolttá, becsapottá néhány vi-lágváros tõzsdéjén folyó MONOPOLY játék eredményeként. Az ér-mében vagy bankjegyben megjelenõ pénz beépített tulajdonsága amagán jelleg és individualizmus. Maga a rendszer ösztönöz önzésre ésversenyre. A zöld forint viszont közösségi pénz, forgalma szociális üze-netet hordoz, nem a versenyt, hanem az összefogást hirdeti.

4.7 KözterhekMagyarországon csak az adótörvényben külön meghatározott bizo-nyos esetekben van adókedvezmény a nem pénzbeli, hanem termé-szetbeni jövedelmekre vonatkozóan. Ha tehát valahol hazánkbanegy ilyen rendszer létrejönne, a zöld forintban szerzett jövedelmek apénzbeli jövedelmekkel azonos elbírálás alá esnének. Kanadábancsak a szakmaszerûen folytatott tevékenység körében szerzett zölddollár jövedelem adóköteles, egyéb tevékenység zöld jövedelme adó-mentes. Új-Zélandon egy minisztériumi állásfoglalás alapján jelenlegmind a társadalombiztosítási, mint a jövedelemadó fizetési kötele-zettség alól mentesek a zöld dolláros tevékenységek. Az ÁFA kötelestermékek esetén a zöld dolláros árhoz hozzáteszik az ÁFA-t közönsé-ges dollárban. Általánosan is elég gyakori, hogy valamely terméknekrészben zöld, részben közönséges pénzben számított ára van. Közön-séges pénzben a költséget, zöld pénzben a hozzáadott értéket fedezik.

4.8 És ha valaki nem fizeti meg a tartozását?Elõfordulhat, hogy valaki elköltözik a városból nagy tartozást hagy-va maga után, vagy csak egyszerûen nem hajlandó visszafizetni „szí-vesség“ tartozásait. Ennek a kockázata mindig fennáll. Ilyenkor aveszteség a teljes közösségre megoszolva hárul, olyan formában,mintha ezáltal kreatív energiák kerülnének ki a forgalomból. Ha ezgyakorivá válik, az a rendszer szétzülléséhez vezet, hiszen megren-dül ezáltal a közösség önmagába vetett bizalma. Aki tehát a rend-szerhez csatlakozik, tisztában kell legyen vele, hogy ezzel milyen fe-lelõsséget vállal magára. A kockázatot némileg lehet adminisztra-tív eszközökkel is csökkenteni. Nagyobb összegû üzlet megkötéseelõtt az eladó tájékozódhat a vevõ tartozásairól a bank-központ-ban. Szokásos dolog, hogy a hírlevél diagramot közöl a betétek éstartozások nagyságának statisztikai megoszlásáról, amelybõl ki-kitájékozódhat, hogy meddig érdemes hiteleit növelnie zöld forintosjövedelemszerzés útján. Célszerû a hiteleknek és tartozásoknak egyfelsõ határt szabni, valamint kiugróan nagy egyenlegeket a hírle-vélben nyilvánosságra hozni.

5. A pénz parkolási díjaA legeredetibb megoldást a pénz forgási sebességének növeléséreés ezzel a helyi kereskedelem felvirágoztatására egy Silvio Gesellnevû Argentínában tevékenykedõ német üzletember ajánlotta aszázad elején. Javaslata szerint olyan pénzt kell kibocsátani, ame-lyik nemhogy nem kamatozik, de még sarc is terheli. Minden bank-jegyet havonta pecsételéssel érvényesíttetni kell, aminek a díja abankjegy értékének egy százada. Elõször 1932-ben próbálták ki anagy gazdasági válság következtében súlyos munkanélküliséggelsújtott ausztriai Wörglo nevû városban.

Rávették a kereskedõket, hogy a közmunkák ellenértékekéntkibocsátott helyi pénzt fogadják el. Mindenki szabadulni igyekezetta gyorsan értéktelenedõ pénztõl, ezért élénk volt a kereslet mindeniránt, a pénz gyorsan forgott. A városban a válság ellenére ugrássze-rûen megnövekedett a foglalkoztatottság, mindenki sietett elõleg-ben befizetni az adóit, és a közmunkákat is el tudták végeztetni. Ahelyi kereskedõk felvirágoztak. Miután több osztrák város is érdek-lõdött a rendszer átvétele iránt az Osztrák Nemzeti Bankmonopóliumát féltve elintézte, hogy az akciót tiltsák be.

Hasonló pénzt bocsátottak ki Chicagoban az USA-ban 1930-ban, amelyik egész 1943-ban volt forgalomban, valamint a svájciBaselben 1935-ben. Ez utóbbi még a hetvenes években is forgalom-ban volt.

6. Az ökofalvak pénzügyeiEgyre másra hallunk arról, hogy kis közösségek kivonulnak a nagy-városokból, hogy falusi körülmények közt teremtsenek maguknakúj világot. Az ökofalvak a fenntartható civilizáció kísérleti modell-jei. Alternatív gazdálkodást csak alternatív közgazdasági rend alap-ján lehet folytatni. Magam is részt veszek a Galgafarm kezdemé-nyezésben, Galgahévíz határában akarunk egy ökofalut létesíteni.

6.1 A közösségi kiadások finanszírozásaVegyük a természet két jellegzetes növekedési modelljét. Harmo-nikusan úgy növekednek az élõ rendszerek, hogy fejlõdésük kelet-kezésük utáni gyors üteme az idõ elõrehaladtával egyre mérséklõ-dik, majd az optimális rendszerméretet elérve a növekedés mennyi-ségi értelemben megáll. A rendszer egyensúlyba kerülkörnyezetével. Diszharmonikus az a fejlõdés, amelyik idõegységalatt állandó rátával kíván növekedni (mint a kamatos kamat, va-lamint a reá épülõ gazdasági rendszer), a folyamatosan erõltetettnövekedés lassan feléli környezetét és az egész rendszer összeomlik.Ez a rákos sejtburjánzás modellje is.

A fenntartható gazdálkodási rendszereknek a harmonikus nö-vekedési modell szerint kell kiépülniük.

Sajnos ez azzal jár, hogy az elsõ idõben a rendszer kiépítése soránnagy külsõ erõforrástömeget kell bevonni egészen addig, amíg arendszer annyira meg nem érik, hogy a környezetével egyensúlybakerülve szinte önfenntartóvá nem válik.

Az ökofalu az elsõ idõben semmiképpen sem mondhat le a kül-világgal való nagyarányú kereskedelemrõl. A rendszer kiépítéséhezbehozott nagymennyiségû anyagot, berendezést, erõforrást éppenegy olyan idõszakban kell „importálni“, amikor a belsõ erõforrásokmég nincsenek jól mûködõ rendszerekkel fenntartható módonhasznosítva. Az import minimalizálása és a táj ökológiai védelmeazt követeli meg, hogy a nagytömegû importot olyan export ellen-tételezze, amelynek nagyon alacsony a nyersanyag és energia há-nyada, de nagyon magas az információs tartalma. Ha a közösségúgy is dönt, hogy az önfenntartás elõsegítése érdekében belsõ valu-tarendszert használ, még akkor is a külsõ pénz forgalmának viszo-nyai döntõen befolyásolják a falu fejlõdést. A külsõ és belsõ pénz-rendszer kompatibilitásának megteremtése a legnagyobb kihívás afalu gazdaságával szemben. A falunak egyrészt közösségi beruházá-sokra, másrészt szociális célokra külsõ pénzben alapokat kell létre-hoznia. Ennek egy módja a közösségi hitelszövetkezet – nevezzük


úgy, hogy Ökobank, amelyik a közösség tagjainak külsõ pénzbenlévõ megtakarításait kezeli, és a közös célokra használja. Betéteseka közös célok elõsegítése érdekében kamatjövedelmük egy részérõl,vagy az egészrõl lemondanak.

A közösségi alapok képzésének másik lehetséges módja a külsõ jö-vedelmek helyi adóztatása. Az adózás konkrét rendszerét és mértékéta közösség jövedelemszerzési képességének és a kiadásigényeknek aviszonya szabja meg. Tetemes kiadások mellett, ha a külsõ jövedel-mek alacsonyak maradnak, akkor ez igen kényes feladat lesz.

Harmadik mód pénzszerzésre közösségi vállalkozások indítása,amelyek profitjukat a közösségi alapokba forgatják vissza. Ilyen in-dítékok alapján jött létre a Galgafarm Kft, amelynek bonyodalmastörténetébõl fontos tanulságot lehet leszûrni. Szigorúan mérlegelnikell, hogy szabad-e a közösségen kívülrõl jövõ tõkét beengedni avállalkozásba. Bármennyire is csábító lehet az ajánlat, ez többveszélyt is hordoz magában.

1. El akarja vinni a hozadékot, ami nem kívánt tõkekiáramlás.2. Döntési jogot szerez a közösség tulajdonának egy része felett,

és döntéseit nem biztos, hogy az ökofalut létrehozók erkölcsi világ-képének megfelelõen, és céljaikkal összhangban hozza. Lehetõlegolyan társasági formát kell elõnyben részesíteni, amelynél a vezetõkés az alkalmazottak mind a közösség tagjaiból kerüljenek ki, és egy-ben õk legyenek a tulajdonosok is. A részvénytársaságnál jobb akft, de a kft-nél jobb a szövetkezet.

6.2 A belsõ pénzA pénz szerepe egészséges gazdaságban az információ-közvetítés. Tájé-koztat a termelt javak keresettségérõl, a piacot alkotó közösség kollek-tív értékrendjérõl, a javak elõállítására fordított erõfeszítések mértéké-rõl, a felhasznált erõforrások értékérõl. Beteg az a gazdaság, ahol a pénza kincsképzés a társadalmi különbségek konzerválásának és szélesítésé-nek eszköze. Feltehetõen az információhordozó funkció csorbul akkor,ha a wörgli rendszerhez hasonló eszközökkel mesterségesen erõltetjüka kereslet növekedését. Ez jó ellenszer lehet mély válságokra, súlyos ke-reslethiány ellen, de egészséges gazdaságban cél a fogyasztás vagy fel-halmozás mindenáron erõltetése. A LETS technikailag is sokkal egy-szerûbb a wörlinél, hiszen nem kell valóságos bankjegyet nyomtatni,kezelni, pecsételni stb. A wörgli rendszerben az értékstabilitást valami-lyen fedezettel kell biztosítani. A fedezetet valamilyen valóságos hasz-nálati értéket hordozó létforrásnak kell képeznie (semmiképpen nemarany, ami alig használható valamire). Viszont, ha a stabilitás érdeké-ben letétbe rakom a fedezetül kiválasztott létforrást (pl. tûzifa, vályog-tégla, ivóvíz stb.), akkor kivonom a forgalomból, ami fenntartható gaz-dálkodás alapelvébe ütközik. LETS ebbõl a szempontból is egyszerûbb,hiszen ott a forgalomban lévõ pénz mennyisége mindig O, hiszen a tar-tozások és a követelések kiegyenlíti egymást.

Bármilyen rendszerû belsõ pénz kerül az ökofaluban forgalomba,a külsõ adózással kapcsolatos összeütközésekre fel kell készülni.

6.3. A belsõ adózásA belsõ adókra a szociális biztonság és a közös célok finanszírozásamiatt szükség van. A külsõ pénzforgalomban a hatékonyabb közte-herviselés érdekében a jövedelmek adóztatása indokolt. Elképzel-hetõ a takarékosságra ösztönzés érdekében az erõforrások behoza-tali és kiviteli vámoltatása is. Belsõ pénzforgalomban a jövedelem-adózás az élõmunka és az emberi találékonyság gépekkel és atermészeti erõforrások pazarlásával való helyettesítésére ösztönöz,ezért káros. A létforrások takarékosságra ösztönzõ adóztatása a bel-sõ pénzforgalomban is indokolt lehet. A belsõ létforrások újraelõál-lításának költségei ebbõl az adófajtából finanszírozhatók.

6.4 A FöldtulajdonA jelzálog biztosíték miatt vállalkozói kölcsönhöz elsõsorban csakaz juthat, aki megterhelhetõ ingatlannal, például telekkel vagyfölddel rendelkezik. A telekárak az általános inflációhoz képest

törvényszerûen mindig gyorsabban emelkednek. E két tényezõ a je-len pénzügyi rendszer viszonyai között stabilizálja, sõt folyamatosanszélesíti a szélsõséges társadalmi különbségeket. A telektulajdonalkalmas eszköz az ellenszolgáltatás nélküli jövedelemszerzéshez.Az ökofalu közösségének legfontosabb létforrása a bioszférának aza darabja, ami a faluhoz tartozó területekre esik. Ennek ápolása kö-zös gond. A bioszféra egészének érdekei szerint történõ gazdálko-dás közös felelõsség. Ez a felelõsség nem érvényesíthetõ korlátlantelek-magántulajdon esetén. A hatékony gazdálkodás megköve-telheti a telkek magánhasználatának biztosítását, de ennek nemkell a terület magántulajdonlásával együtt járnia. Az ökofalut meg-alapozó erkölcsi világképbe sem illeszthetõ be az, hogy valaki amindannyiunkat tápláló Anyatermészet egy darabját tulajdona-ként birtokolja. Az egész terület a közösséget szimbolizáló és képvi-selõ szervezet, jelen esetben az alapítvány tulajdonában kell le-gyen. A beköltözõk az alapítványtól hosszú idõre (p. 1OO év) szólószerzõdéssel kibérelik a telket. A szerzõdésben összhangba kell hoz-ni a közösség és a bioszféra érdekeit a hosszútávú magánhasználatbiztonságának érdekeivel. A telek nem adható el és az is lehetsé-ges, hogy az örökléssel kapcsolatban is lesznek korlátozások. A tel-ken épülõ lakóház magántulajdonlása természetesen magától érte-tõdõ, csak meg kell találni a megfelelõ jogi formulát a köztelkenálló magánház ellentmondásának feloldására.

7. A Szivárvány KözgazdaságBár közhely, azért nem árt újra és újra emlékeztetni rá az emberi ci-vilizációt három oldalról is végveszély fenyegeti.– A nem újratermelõdõ nyersanyag és energia források rohamo-

san apadnak. Ha ezt makacsul nem is akarjuk tudomásul venni,az összeomlás technikai vonatkozásban már nagyon közeli.

– A emberi tevékenység következtében a bioszféra eróziója fel-gyorsult, ami már érezhetõ módon megváltoztatta a föld légköriviszonyait. Az egymást erõsítõ hatás-ellenhatás egyre gyorsul,végül a globális ökológiai rendszer teljes felbomlásához vezet,hacsak az ipari civilizáció nem tér észhez még idõben.

– A totális tömegtermelés a fizikai és szellemi munkát végzetesenkülönválasztotta. Hatalmas tömegek végeznek az anyagi való-ság reálfolyamataitól elszakadt adminisztratív részfeladatot, mi-közben a fizikai munkát végzõk szûk kisebbsége mechanikus ru-tinmunkára kényszerítve ugyanattól szenved mint a többség: atúlhierarhizált rendben nincs mód a kreatív önmegvalósításra,az ész és a kéz harmonikus együttmûködtetésére, a teljesség át-élésére. Az önértékelés zavarai egyenesen vezetnek a szociálisrend széteséséhez a külsõdleges értékek hajszolásához (gazdag-ság, hatalom), a faji, etnikai és vallási gyûlölködéshez, alkoho-lizmushoz, kábítószer fogyasztáshoz, az erõszak terjedéséhez.A hármas válságból igenis van kiút. Már körvonalazódnak azok

az új civilizációs formák, amelyek a központosított technikai, gaz-dasági, politikai és szociális világot decentralizálni fogják. A csúcs-technológiák mellett fokozatosan tért nyernek a köztes technológi-ák, a nemzetállamokat biorégiók hálózata fogja felváltani, és a ka-matos kamatra épülõ közgazdaságtani gondolkodás rovására aközösségi közgazdaságtan (ami nem marxizmus!) fog tért hódítani.

Viharban élünk. A felettünk tornyosuló sötét felhõkbõl csattog-nak a villámok. Nem biztos, hogy túléljük. Egy kis darabon már vi-lágosodik az ég. A vihar után szivárvány dereng a távolban.

Források:E.F. Schumacher: A kicsi szép. KJK. Budapest 1991. G. Dauncey: After the Crash.The Emergence of the Rainbow Economy. Green Print, London 1991.D.Boyle: Down Under: A Whole New Kind of Barter. New Economics, 1992/5.D. Weston: Glorified Barter. New Economincs, 1992/5.M. Kennedy: Geld ohne Zinsen und Inflation, Berlin 1991.B. Mollison: Permaculture: Designer’s Manual, Tagari, Tyalgum, Australia 1988.

* A tanulmány 1991-ben jelent meg.


Hadd emlékeztessem magunkat, kedves hallgatóink - miként az Üzleti 7 címû lap is tette ezt - arra, hogy 2000. tavaszán a szegény-ségérõl, kiszolgáltatottságáról nem különösebben nevezetes Egyesült Államokban sajátos szimbiózisban tüntettek tízezrek a pénz-hatalom hivatalnokai, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap értekezlete alkalmából. Környezetvédõktõl a „tõkenélküliek“ vé-delmi csoportjaiig számosan fejezték ki ellenérzésüket a most fennálló gazdasági világrenddel szemben. Ma már igen népes az aközgazdasági iskola is, számos nemzetközi szaktekintélyt sorakoztat fel, amely csõdös útnak tekinti a két-három évtizede eluralko-dott irányzatot.

Paradoxonnak tûnhet, de mindezek tükré-ben szervesen illeszkedik egy új „globális“szellemi vagy inkább önvédelmi érdekmeg-fogalmazási folyamatba mindaz, amitSíklaky István gazdaságpolitikai program-ként fogalmazott meg, s amit az „összefogása fennmaradásért“ mozgalom képvisel. Aprogramalkotó és mozgalomszervezõ köz-gazdászt szerkesztõségünkbõl most BanosJános kereste föl, beszélgetésük elején föl-idézve Balogh János professzor úrnak azonállítását, amely szerint a Kárpát-medencé-ben a világ egyik legértékesebb termõföldjetalálható, amelyet csak elrontani lehet.Nos, az elmúlt évtizedek bizonyították, ve-tette föl kollégám, hogy immár nemcsak el-rontani lehet, hanem ellopni is…

Banos János: Balog János professzor úrszerint a világ egyik legértékesebb termõ-földje található a Kárpát medencében, amitcsak el lehet rontani. Az elmúlt évtizedektörténései ezt, mintha visszaigazolnák. Ámarra, talán õ sem gondolt, hogy lopni is fog-ják a földet. Mit tud errõl Siklaky Istvánközgazdász?

Siklaky István: Errõl csak most hallok elõ-ször. Ez visszaidézi azt az emléket, amit44-45-ben a német megszállás idején hallot-tam, hogy a német megszállók Erdélybõl va-gonszámra szállították el Németországba atermõtalajt. Ez megerõsíti azt a régebbi megál-lapításomat, hogy tulajdonképpen egy soroza-tos gyarmatosítás áldozata vagyunk, a NémetBirodalom gyarmatából lettünk az Orosz Biro-dalom gyarmata, most pedig a nemzetközipénzvilág gyarmata lettünk, és úgy látszik,hogy a módszerek nagyon hasonlóak.

Banos János: Az elmúlt években szinterémtörténetbe illõ esetek történtek a föld-del kapcsolatosan. Nem azok s nem ott ju-tottak földhöz, akiket õsi jogon megilletett,hanem a spekulánsok.

Siklaky István: Igen, és ez nyilvánvaló,hogy így volt eltervezve, szándékosan.Egyik vezetõ törvényelõkészítõ jogászunkmondta a fülem hallatára, hogy a jogásznakaz a dolga, hogy olyan törvényt alkosson,amilyet megrendelnek tõle. A 89-90-es át-állás jogszabályait és ezek között a földtulaj-don megváltoztatásának jogszabályait isúgy rendelték meg a jogászoktól, és úgyhagyta jóvá a parlament ezeket a jogszabá-

lyokat, hogy a föld kikerüljön azok kezébõl,akik történelmi jogon és õseik jogán birto-kolták és mûvelték. És az újgazdagok, a spe-kulánsok kezébe kerüljön. Sajnos e téren isa legrosszabb politikát folytattuk az egésztérségben. A többi posztkommunista or-szágban sem fosztották meg ilyen mérték-ben az eredeti földtulajdonosokat, a pa-rasztságot a földjüktõl, mint nálunk.

Banos János: Ön szerint ez akkor egyegészen tudatos politika lecsapódása?

Siklaky István: Igen. Én ma, visszapil-lantva, meg vagyok gyõzõdve arról, hogymár a 80-as évek elején kidolgozták azt astratégiát a kommunista nomenklatúra ésaz újgazdának kiszemelt nemzetközi pénz-ügyi körök. Együttesen, hogy milyen tech-nikával, milyen lépéssorozattal kell gyarma-tosítani Magyarországot.

Banos János: Amit talán a 90-es évek-ben hajtottak végre.

Siklaky István: Amit nagy sikerrel végre-hajtottak, és aminek egyik döntõ szakaszá-ban éppen Németh Miklósé volt a fõszerep.Amikor az alaptörvényeket meghozták, me-lyek ezt a gyarmatosítást megalapozták. Ak-koriban én is sokadmagammal olyan illúzió-ban éltem, hogy most a szabadság világa ésegy emberhez méltóbb világ hajnalához ér-keztünk. Volt egy mesterem, Liska Tibor, akimár akkor tisztán látta, hogy mirõl van szó.Úgy nyilatkozott, hogy eddig a tankok dikta-túrája volt, most jön a bankok diktatúrája ésez keményebb lesz.

Banos János: Ma talán az egyik legfon-tosabb belpolitikai kérdés a földtulajdonrendezése. Lát-e Ön erre esélyt?

Siklaky István: Valamilyen módon a je-lenlegi kaotikus tulajdonviszonyok meg fog-nak változni. Mégpedig jellegzetesen és erreéppenséggel több lehetõség is van, rosszabbés jobb lehetõségek, már ami a magyar társa-dalom többségének az érdekeit illeti. A fõerõ, amivel a gyarmatosításunkat elõre viszik,és teljessé akarják tenni, nagyon keményennyomul abba az irányba, amit egy szóval aföldtulajdon liberalizálásának nevezhetünk.Ezt klasszikusan fogalmazza meg egy világ-banki tanulmány, amely általában a ke-let-európai, de megnevezetten is benne amagyar földtulajdon átalakítására három kö-vetelményt állít. Az egyik: meg kell szüntetni

– Beszélgetés Síklaky István közgazdásszal –

a tulajdonolható földterület felsõ határát, te-hát korlátlanná kell tenni.

Banos János: El kell törölni a 300 hektá-ros határt.

Siklaky István: Köztudott, hogy SorosArgentínában valami 600 000 hektár föld-tulajdont szerzett, tehát efféle tendenciákelõtt kell utat nyitni.

Banos János: Kellene...Siklaky István: Ja igen, a gyarmatosító

hatalmak szerint igen, ennek kell utat nyitni.A második, hogy gazdasági társaságok számá-ra is lehetõvé kell tenni a földtulajdonlást, te-hát részvénytársaságok, nemzetközi befekte-tõk, bankok számára. A harmadik pedig,hogy meg kell szüntetni minden korlátozást,amely állampolgársághoz kötné, tehát a kül-földiek földvásárlása elõtt minden akadálytel kell hárítani. Ezt a három követelményt ál-lította ez a világbanki tanulmány. De mégkét másik hadoszlop is nyomul elõre. AVTO, a Világkereskedelmi szervezet kereté-ben erõteljesen szorgalmazzák egy olyan vi-lág-befektetési egyezmény létrejöttét, amelya befektetõket, a multikat egyértelmûen éskategorikusan a nemzeti szuverenitás föléemelné, és minden eszközt megszüntetne,amivel a demokratikusan választott szerveze-tek korlátozhatják a nemzetközi befektetõktevékenységét. Ez ellen kelt föl nagyon látvá-nyosan már a felvilágosult tömegeknek egyjelentõs csoportja Seattle-ben és utána Wa-shingtonban is. Ez a harc egyre terjed.

Banos János: Ami igen látványos is volt,hiszen utcai harcok voltak valójában.

Siklaky István: Igen. Így van. Mindazo-náltal a magyar kormány képviselõje, aki ak-koriban Chikán Attila volt, de a mostani gaz-dasági kormánytényezõk sem változtattakezen az irányzaton, kinyilvánították, hogyMagyarország az élén jár ezen törekvésnek,amely tehát ezen nemzetközi befektetõi szu-perhatalom megalkotását tûzte ki célul, ésmindenképpen támogatja. Van egy csoport,valami tizen-pár országból álló csoport, ame-lyik szervezetten motorja akar lenni ennek afolyamatnak, Magyarország benne van. Aharmadik ilyen hadoszlop pedig Brüsszel,amelyik az Európai Unió szabályainak megfe-lelõen követeli, hogy liberalizáljuk a földtu-lajdont, ezen három ismérv szerint. Sajnosmeg kell mondani, hogy a magyar kormá-


nyok eddigi nyilatkozatai nem határolódtakel ettõl a törekvéstõl, a legtovább az Orbánkormány ment el, amikor azt szorgalmazza,hogy 10 éves moratóriumot kapjunk a föld-tulajdon liberalizálására. De azt nem vonjakétségbe, hogy a moratórium után igen is li-beralizálni kell. Egyáltalán nem megoldás egytízéves moratórium. Tíz év múlva is mindenésszerû gazdasági prognózis szerint lényegé-ben olyan helyzetben lesz Magyarország a fej-lett és gazdag nyugati országokhoz képest,mint most. Ami azt jelenti, a távolság valószí-nûség szerint inkább nõni fog, mint csökken-ni, tehát várható, hogy a liberalizálás utánpillanatok alatt magyar földet és nem csak atermõföldet, mindent, a multik vásárolnakfel és a magyar szellem legjobbjai által megál-modott családi gazdaságok által mûveltkert-Magyarország helyett kialakul amulti-latifundiomok, nagybirtokok rendsze-re. Ahol nem biogazdálkodás folyik, ami atermészettel is harmóniában van és az emberiegészséget is szolgálja, hanem a profitmaxi-málást szolgáló kemizált, génmanipuláltnagyüzemi termelés. Ami egyben azt is jelen-ti, hogy a jelenlegi mezõgazdaságból élõknek

talán tizede, amelyet foglalkoztatni fognak,azokat is persze bérmunkásként, zsellérként.

Banos János: Nem lehet gátat vetniezeknek a folyamatoknak?

Siklaky István: De igen, lehet és kell gá-tat vetni ezeknek a folyamatoknak. Annál isinkább, mert nemcsak a földünkrõl van szó...

Banos János: Hanem a hazánkról.Siklaky István: Pontosan így van. Egész

szabatosan a magyar államiság megszûnésérõlvan szó. Az állami létünknek már majdnemminden elemét kivontuk a nemzeti szuvere-nitás hatókörébõl. Egy maradt még, a föld.Ha ez is kikerül a nemzeti szuverenitás alól,akkor a Magyar Parlament már csak olyandolgokról határozhat, hogy kinek kell a ku-tyapiszkot összetakarítani. Megszûnik a ma-gyar államiság az elmúlt 1100 év után. Ez atét. Igenis lehet ez ellen tenni. Tehát lehetegy új honfoglalást elindítani. Rajtunk múlikés megvan a lehetõsége is. Ennek a program-ját néhány héttel ezelõtt megjelent köny-vemben publikáltam. A fennmaradás társa-dalmi programja címen. Nyilvánvalóvá váltszámomra már a Római klub tanulmányaialapján, hogy a kapitalizmusnak ez a szaka-

sza, amely most bekövetkezett ez az utolsószakasz és ezt egy összeomlás kell, hogy lezár-ja. Mégpedig belátható idõn belül. Tehát az afeladata a mai értelmiségnek, hogy kidolgoz-za az emberiség és benne Magyarország, amagyar kultúra fennmaradását lehetõvé tevõúj társadalmi, gazdasági rendet. Nos ez a ku-tatásom öltött testet ebben a könyvben, ésennek a megvalósítására spontán jött létreegy mozgalom, ez az Összefogás a fennmara-dásért mozgalom. Mindenki számára, akinekérték az emberi módon való élés, tehát nem-csak termeszek módjára való vegetálás, ha-nem az emberhez méltó módon élés a Föl-dön. És akinek érték a magyar kultúra, és akiúgy gondolja, hogy igenis ennek a népnek ishivatása van az emberiségben, és szerepevan, amit a következõ ezer évben is be kelltöltenie, annak össze kell fognia és meg kellvalósítania ezt a rendszerváltás. Ez lesz az iga-zi rendszerváltás.

Síklaky István közgazdásszal, az Új Honfogla-lás gazdaságpolitikai programjának kidolgozó-jával Banos János beszélgetett.

Az emberek jövõjének megjavítására alapvetõenkét utat látok. Az egyik a pasztoráció, ami arrairányul, hogy emberileg, szellemileg jobbuljunk.A másik feladat: a társadalmi intézményrendszert kell úgy átalakí-tani, hogy jó keretet adjon az emberi, szellemi jobbulás számára, éssemmiképpen ne hasson ellene.

Kozmikus fejlõdés megy végbe. Rudolf Steiner erre vonatkozótanítását fontosnak tartom. A kozmikus fejlõdés a szeretet és a sza-badság egyre nagyobb fokú érvényesülése felé halad.

Amikor elolvastam a Római Klub jelentését: “A növekedéskorlátai”-t, világossá vált, hogy a növekedés nem tartható fenn. Akapitalizmus egyszerûen nem tud mûködni, ha nem növekszik. A ka-pitalizmus a kamattal járó pénzügyi rendszeren alapszik. Arra épül,hogy kevés embernek sok fölös pénze van kölcsönadásra. A pénztu-lajdonosok erõfölényben vannak az árutulajdonosokkal szemben,mert az áru romlandó. A pénztulajdonosok képesek kivárni, és ígyzsarolják az árutulajdonososokat.

A társadalom munkamegosztáson alapszik. Az áruk közvetítõje apénz. Ha a pénzt kivonják, magukra maradnak a gyárak, a tulajdono-sok, az áruk, a fogyasztók, nem tudnak összekapcsolódni. Túltermelé-si válságnak mondják az így elõidézett állapotot, de valójában ez csaklátszat, ami abból ered, hogy a megtermelt áruk nem jutnak el a fo-gyasztókhoz a pénz kivonása miatt. Az erõfölény segítségével kény-szerítik ki a nagytõkések a kamatot. Alapos elemzések kimutatták,hogy az elmúlt többszáz évben, sõt egészen 2000 évre visszamenõen,átlagosan kb. 5% volt a nettó kamat. Ismert a példa: ha Szent József 1pfenniget tett volna be 2000 éve a bankba, 5%-os kamat mellettmára 10 000 Földgolyónak megfelelõ súlyú aranya lenne. A termelé-kenység nem nõtt olyan meredeken, mint a kamattömeg. Ezért kellegyre növelni a termelés volumenét, ha a termelõk nem akarnak egy-re alacsonyabb életszínvonalon élni. Ez a folytonos kényszernöveke-dés pedig ökokatasztrófa felé viszi a világot.

Egy másik a szociális katasztrófa: szûk csoport kezében van a pénz-tömeg, ez a szûk csoport adja oda a termelõknek. A tõkés nagyon kü-

– Rövid összefoglaló – lönbözik a vállalkozótól. A vállalkozó felismer egytársadalmi igényt, szükségletet, és megszervezi azembereket, az eszközöket ennek a szükségletnek a

kielégítésére. Alapesetben nincs semmi tõkéje, idegen, kölcsöntõké-bõl fedezi költségeit. Ez ma az általános, például a részvénytársaság-oknál. A részvénytársaságban elválik a pénztulajdonlás és a vállalko-zás funkciója. A részvényesek kölcsönadják a tõkét, a vállalkozókmegszervezik a termelést. A mai világgazdaság zömében ez a jellemzõ.A tõkés a vállalkozótól eltérõen – élõsködõ. A kölcsönadható pénz-vagyon gyakorlatilag teljesen az õ kezükben van.

Ennek a világhelyzetnek fontos a társadalmi oldala. Maroknyi em-ber kezébe egyre nagyobb pénz és hatalom kerül, egyre nõ a szociálisszakadék. Ezt igazolják pl. az utóbbi 50 évre vonatkozó ENSZ-statisz-tikák. Ez a tendencia szükségképpen szociális robbanáshoz vezet.

Az ökokatasztrófát 50 év múlva várhatjuk, alapos tanulmányokszerint. A szociális robbanás viszont már meg is kezdõdött. 2001szeptember 11-ével elkezdõdött a világpolgárháború. A társadalmiviszonyoknak igazságosabbaknak kellene lenniük. Ez áll a terroriz-mus és a terrorizmus elleni harc hátterében. A terrorizmus oka az avilágrend, amely mélyíti a szakadékot, mondta például Brzezinski.Ebbõl következik, hogy ha fenntartható társadalmi rendszert kere-sünk, akkor mást kell választanunk a kamatozó pénzre épülõkapitalizmus helyett. Új elven alapuló pénzre van szükségünk.

Zarathustra, Mózes, a katolikus egyház tiltotta a kamatszedést.A tilalom részben fenntartható volt. A modern kapitalizmus fellé-pése azonban ezt a helyzetet elsöpörte. A modern világban nem le-het már parancsszóval eltüntetni a kamatszedõ pénzrendszert.

Silvio Gesell (1913)-as „A természetes gazdasági rend szabad földés szabad pénz révén” c. mûvében ismertette az általa kidolgozott újelvû pénzrendszert.

Épített a georgizmusra. A georgizmus szerint a föld az istené, a ki-rályé, csak használatra kapja, aki mûveli. A föld magántulajdona akapitalizmusig elképzelhetetlen volt. Csak az lehet áru, amit az embersaját teljesítménye révén hoz létre. A föld, a víz, a levegõ nem lehet


áru, mert ezeket az Isten, a Természet adta az embernek. Ezt az esz-mét Henry George terjesztette. A föld köztulajdonlásához vissza kel-lett térni. Ezzel a kizsákmányolás egyik forrását elzárja: a földjáradékrévén húzhatót. A földjáradék azzal függ össze, hogy a földek termelõ-képessége és általában, hasznossága különbözõ, pl. mert különbözõmessze vannak a piactól. A földtulajdonosoknak módjukban áll ahasznossági többletet zsebre vágni – ez a földjáradék a monopoltulaj-don járománya, teljesítmény nélkül. A földtulajdon kikapcsolásával ameg nem érdemelt jövedelem egyik forrása eltûnik.

Gesell emellett bevezette az új elvû pénzt. Proudhon rájött,hogy az áru és a pénz nincs egy szinten. Proudhon az árut próbálta apénz szintjére emelni. Ehhez árucsere-áruházakat szervezett, hogykiiktassa a pénzt, de megbukott vele.

Proudhon azért tévedett, mert az áru romlékonysága természetiadottság, nem lehet megváltoztatni.

Gesell rájött, hogy nem az árut kell egy szintre emelni a pénzzel,hanem a pénzt kell az áruhoz hasonlóan romlandóvá tenni, az ál-lam törvényei segítségével. Például minden hónap fordulópontjánfél százalékkal csökken a pénz értéke. 5 pfenniges bélyeget kell abankjegyre tenni, hogy érvényes legyen. Nem lesz érdemes vissza-tartani a pénzt. A pénz forgása meggyorsul. Ezért a kölcsönkínálatmegnõ. A kamat a kereslet és a kínálat függvénye. Ha a kereslet ésa kínálat kiegyenlítõdik, a kamat nullára csökken. Miért éri megmégis kölcsön kínálni? Hogy ne veszítsen a tulajdonos.

Az 1930-as években ki is próbálták a nagy világválság idején egytiroli kisvárosban. A polgárok nem tudták befizetni az adót. Wörglvároskában összehívták az emberekre hatni tudó személyeket, az or-vost, a papot stb. eldöntötték, hogy helyi pénzt vezetnek be. Néhány-szor tízezer schillinget bocsátottak ki. Egy év alatt ötvenszer fordultmeg. Negyedére csökkent a munkanélküliség, hidakat építettek stbstb. A közgazdászok a csodájára jártak. A bankok nyomására a fran-cia, német, osztrák, svájci kormány törvénnyel tiltották be. A fõára-mú gazdaságtan a hatalom kiszolgálója, elhallgatja, sehol a világonnem tanítják az egyetemeken.

A kamatmentes pénzrendszer mûködõképes és fenntartható al-ternatívája a pénzhatalmi világrendnek. A kamatmentes pénz-rendszer a fenntartható rend gazdasági pillére. A fenntartható rendpolitikai pillére a részvételi demokrácia. A demokrácia az ember-csoportok önrendelkezésének technikája. A demokrácia acsoportos szabadság eszköze. Miért mûködik mégis olyan rosszul?

Többmilliós közösség számára a részvételi demokrácia nehezen ér-hetõ el, de a mai elektronikus számítógépekkel talán lehetséges len-ne. Ezért képviseleti demokráciát fogadtam el. A képviseleti demok-ráciában a képviselõt személye iránti bizalomból helyezik a parla-mentbe, elhívén, hogy a nép javára fog cselekedni – ez a szabadmandátum rendszere.

A kötött mandátum rendszere ettõl eltér. Ebben a választókszerzõdést kötnek a választottakkal. Ha a képviselõ nem a szerzõ-dés szerint cselekszik, visszahívhatják.

Sokat mondják, hogy Magyarországon nincs igazi hagyománya de-mokráciának, és ebben bennünket mindig is megelõztek a nyugati or-szágok, például Anglia. Ez egy óriási hamisítás. Magyarországon ko-moly hagyományai vannak a demokráciának. A tizedes rendszer pél-dául, aminek lényege: szomszédsági közösségek egymást segítõ,önigazgató szervezete, amely egyben a képviseleti demokrácia legalsólépcsõje. A magyar országgyûlés a nemesek szintjén vármegyékreszervezõdött. Meghatározott utasításokkal küldték a követet az or-szággyûlésbe, hogy képviseljék a megyét.

A feudalizmus után az Észak-atlanti országokban a szabad man-dátum rendszerét vezették be. Rousseau ezt a helyzetet úgy jelle-mezte, hogy az angolok csak azt hiszik, hogy szabadok, holott négyévben csak egy napig szabadok, utána pedig le vannak ejtve.

Ezek az alappillérek egy axióma megvalósulásai. A posztulátum egyaxióma jellegû követelmény. Az axióma: szeresd felebarátodat, minttenmagadat. A mindennapi viszonyokra felbontva ez öt posztulátum

lesz. Ez a rendszer nem pragmatikus, hanem axiomatikus modell.A világegyetemben rend van, törvények uralkodnak. Az ember is

része a világegyetemnek, õrá is a megfelelõ törvények vonatkoznak.Ha betartja, összhangba kerül vele, ha nem, pusztulásba rohan.

***Kérdés: szükséges-e, hogy zárt rendszer legyen a gesell-i?Válasz: A gesell-i pénz nem konvertibilis. A japán és az izraeli

pénz nem teljesen konvertibilis.Kérdés: hogyan szabályozzák a pénzkibocsátást, és nem lesz-e

infláció?Válasz: ma a világ legtöbb országában magánkézben van a pénz-

kibocsátás. A geselli rendszerben a valutahivatal bocsátja ki és sze-di be a forgalmi járadékot. Ügyel arra, hogy az árukínálat és a pénz-tömeg egyensúlyban legyen. A statisztikai hivatal megfelelõ kosár-ral figyeli az árszínvonal alakulását. Ha az általános árszínvonalemelkedik, a valutahivatal bevon valamennyi pénzt, vagy csaknem bocsát ki új pénzt a forgalmi járadék pótlására.

Kérdés: mekkora csoportra van szükség? Mik a feltételei, hogylétrejöhessen a kamatmentes pénzrendszer?

Válasz: egy sziverén ország legitim elhatározására van szükség.Vagy a választók, és ilyen szerzõdéssel küldjék a képviselõket az or-szággyûlésbe. Egy község, egy falucsoport is megteheti. Schwanen-kirchenben egyesületet hoztak létre, többszáz kereskedõ éstöbbezer lakos fogott össze. Wörgl-ben másfél évig mûködött.

Kérdés: a pasztoráció nem fontosabb-e, nem elõfeltétele-e apénzrendszer megváltoztatásának, hogy az emberek szellemi szín-vonala javuljon?

Válasz: minden emberbe bele van írva, mi a jó, mi a rossz, és a mia dolga a világon. A pasztoráció erre irányul. A jelenlegi rendszermesterségesen zülleszti a társadalmat, ordító módon.

Ha elég tudatos és erkölcsös a társadalom, elkapják a visszaélõ“erõs embereket”.

A piacgazdaság igazi mivoltában igen sok nagyjából egyenlõ ere-jû szereplõ fogyasztó esetében valósulhat meg. Akkor, ha a terme-lõk szabadon termelhetnek, a fogyasztók szabadon fogyaszthatnak.A sok haszon iránti törekvés igyekszik kiemelkedni, erõfölényreszert tenni, hogy diktálhasson. Monopóliumra törekszik. Amagárahagyott piacgazdaságban a monopóliumok valóban kiemel-kednek. A mai kapitalizmus vallójában nem piacgazdaság, hanemhatalmi struktúra, amelyben az erõfölényre szert tett szereplõksaját maguk állapítják meg a szabályozókat.

Egy példával szemléltetve: a természetes tavak elõbb-utóbb fel-töltõdnek, ahogy a patakok hordják beléjük a törmeléket, üledé-ket. A tavat állandóan kotorni kell, hogy fel ne töltõdjön.

A piacgazdasághoz szabadság kell. Ehhez állandóan éberen õrködnikell a társadalomnak és ki kell gyomlálni azt, aki diktálni akar és tud.

A mai magyar társadalom jelenlegi erkölcsi színvonala olyan,amilyen, de megítélésem szerint elegendõ a tervezett társadalomkialakulásához.

Kérdés: mi a helyzet az Eu-val? Belépjünk vagy ne lépjünk?Válasz: EU? Így nem! A társulási szerzõdés máris sok milliárd

dollárnyi hátrányt okozott. Független, semleges, jóléti Magyaror-szág forgatókönyvét dolgoztuk ki. A bezárás elõtt álló gyárakat adolgozók közös tulajdonába adjuk. Kidolgoztuk a kert-Magyaror-szág programját is. Az adósságcsapdát kell megszüntetnünk, nempedig az Eu-ba belépni, a mai feltételekkel. A hitelrendszert társa-dalmasítani kell.

A nizzai egyezmény a legmagasabb szintre emelte a tõke szabadáramlását. Az összes többi jog fölé emelte. A tõke a teljesítménynélkül jövedelmet hozó vagyon.

Kérdés: hogyan állnak a magyarországi pártok az Összefogás aFennmaradásért programját?

Válasz: Az alkotmány módosításakor lemondtak az önrendelke-zésünkrõl. És ezt a parlament valamennyi pártjának valamennyiképviselõje megszavazta. Forrás: http://www.grandpierre.hu


Amikor a pénzügyi rendszer megváltoztatásátvesszük közelebbrõl szemügyre, fel kell ten-nünk néhány kérdést:• Kinek a joga és kötelessége legyen a pénz

megteremtése és forgalomba hozatala?• Hitel formájában kell-e létrehozni a pénzt és

kamattal megterhelve forgalomba hozni,vagy pedig lehetséges kamatmentes pénz ki-bocsátása és forgalomba hozatala is?

Van-e különbség a pénz és a hitel között?A jelenlegi pénzrendszer érett formájábanelõször Nagy-Britanniában jött létre. Angliá-ban ma a forgalomban lévõ pénz 5%-ka te-kinthetõ adósságmentes pénznek, amit államiszervek bocsátanak ki a központi bank bank-jegyeinek a formájában, valamint a királyipénzverde pénzérmék formájában. A forga-lomban lévõ pénz több mint 95%-kát a keres-kedelmi bankok hozzák létre és kölcsönzik kikamattal terhelt hitelpénz formájában. A ke-reskedelmi bankok ezt a számlapénzt, köny-velési pénzt, elektronikus pénzt, a semmibõlteremtik elõ és elnevezik hitelnek. Úgy jönlétre, hogy ügyfeleiknek számlát nyitnak, erreráírják a levegõbõl létrehozott hitel összegét,és ezzel az máris átalakul profitot hozó köl-csönné. Nagy-Britanniában ez ma 20 milliárdfont kamatjövedelemhez juttatja ezeket abankokat minden évben, miközben az adófi-zetõ brit polgárok kevesebb, mint három mil-liárd font normális pénzhez juthatnak bankje-gyek és pénzérmék formájában.

Ha azonban a kereskedelmi bankoknakmegtiltaná a Parlament, hogy hitelpénzt kre-áljanak a semmibõl, továbbá ha ez a jogosít-vány csak az állam nevében, annak megbí-zottjaként eljáró központi bankot illetné megés ebbõl következõen a központi bank kamat-mentesen adná át ezt a pénzt az államnak,hogy közkiadások formájában forgalombahozza, akkor a pénz kibocsátásból évente atársadalom egészének 45 milliárd font jöve-delme lenne. Az erre vonatkozó amerikai, né-met és magyar adatokat is ismerjük, és a ké-sõbbiekben majd még hivatkozunk rájuk.

Maradjunk azonban még mindig Angliá-nál, a jelenlegi globális pénzrendszer történel-mileg talán legfontosabb államánál. Mi követ-kezik a fent ismertetett adatokból?

Elõször az, hogy az adózás és az államadós-ság csökkenthetõ vagy a közcélú kiadások nö-velhetõk évente 45 milliárd fonttal attól füg-gõen, hogy kié a pénzkibocsátás joga.

Másodszor, ha az állam és a kormány bizto-sítaná a megfelelõ pénzmennyiséget a gazda-ság számára, akkor az ebbõl származó jövede-lem a társadalom egészét gazdagítaná és nemprivát profitként a pénzvagyon- tulajdonoso-

kat. Ezzel fel lehetne számolni a társadalmiigazságtalanság egyik legfõbb forrását.

Harmadszor, ha a brit parlament és a londonikormány visszavonná ezt a rejtett támogatást abankoktól és a bankrendszer egészétõl, akkorsokkal szabadabb piac jönne létre a pénzügyekterén, sokkal versenyképesebb bankári tevé-kenység és a bankok szolgálataihoz is olcsóbbanlehetne hozzájutni az ügyfeleknek.

Negyedszer, az adósságmentes pénz jelen-tõs mértékben és viszonylag gyors ütemben le-hetõvé tenné az államadósság és a magánsze-mélyek adósságának a csökkentését. Az ela-dósodás ugyanis jelentõs részben annakköszönhetõ, hogy a ma forgalomban lévõ pénz95%-ka hitelként jön létre, és adósságkéntkerül forgalomba, amelyet kamattal tetézvekell visszafizetni.

Ötödször, a gazdaság sokkal szilárdabbáválna. Nem a bankoktól függne, hogy mennyipénzt hoznak forgalomba, és ily módon csök-kenne az a lehetõségük, hogy egyrészt pénzhi-ánnyal gazdasági visszaesést, depressziót ésválságot idézhessenek elõ, másrészt – ha az ér-dekük úgy kívánja, mesterségesen felpörges-sék a gazdasági életet.

Hatodszor, a köztulajdonú központi bankhatékonyabban tudná ellenõrizni a pénzellá-tást és az inflációt, ha a demokratikus államáltal meghatározott közérdek szerint döntenea gazdaság számára biztosított új pénzmennyiségérõl. Jelenleg a központi bank köz-vetett módon tesz kísérletet az infláció fékentartására oly módon, hogy meghatározza azalapkamat-lábat, amelyhez igazodóan vehet-nek fel az emberek kölcsönöket a bankoktól.A kamatok megemelése valójában fokozza azinflációt mert a kamatokkal megnövelt hite-lek visszafizetéséhez még nagyobb mennyisé-gû pénzt kell forgalomba hozni, ez pedig egy-értelmûen gerjeszti az inflációt.

Az elmondottakat seigniorage-reformok-nak is nevezhetjük. A seigniorage vagyszegniorázs, nem más mint a „kamara hasz-na“. Történelmileg és a pénz esetében a pénz-verdébe bevitt nemesfémre kivetett adó volt,amely az érmeverés költségeinek a fedezéséreszolgált és az államot megszemélyesítõ királyjövedelmét jelentette. Ezért a szegniorázs ki-rályi elõjog volt.

A jelenlegi monetáris rendszerben ezzel aszakszóval azt a jövedelmet jelölik, amelyetvalamely pénzkibocsátó hatóság csapol le asaját maga számára. Mivel a pénzkibocsátáspénzteremtést jelent, ekkor a központi bankolyan hitelt nyújt, amely mögött nincs betétifedezet. Az ebbõl származó speciális nyereségaz államkincstárt gazdagítja. Ez lényegében aseigniorage, vagyis a pénzállomány adója.

A bevezetõben javasolt reform visszaadnáa demokratikus közhatalomnak azt az elõjo-gát, hogy közcélra fordítsa a pénzkibocsátás-ból és annak a forgalomba hozatalából eredõtöbbletjövedelmet. Egyes közgazdászok és po-litikusok arra hivatkozva utasítják el ezt a ja-vaslatot, hogy a kereskedelmi bankok által alevegõbõl létrehozott pénz nem valódi pénz,hanem csak hitelpénz. Nem mást állítanak,mint azt, hogy a hitel az nem pénz.

Ennek azonban ellentmond a pénzügyirendszer és a gazdasági élet egész gyakorlata.Jelenleg ugyanis a kereskedelmi bankok általkibocsátott bankjegyek, valamint a könyvelésiúton létrehozott számlapénz és elektronikuspénz, mind a forgalomban lévõ készpénz funk-cióit teljesíti. A bankjegyek nem egyszerûenazt jelentik, ami az eredeti funkciójuk volt,hogy „én tartozok neked“. Ezek ma már gya-korlatilag készpénzként vannak forgalomban.Az is bizonyítja ezt az állítást, hogy nincs máspénz, amire be lehetne õket váltani, példáulnemesfémekre vagy az abból készült érmékre.

A pénz kibocsátás és forgalomba hozatalnemcsak egy-egy ország szintjén, de nemzetkö-zi szinten is megvalósítható. A világgazdaság-ban ma használt több nemzeti valuta is, így azamerikai dollár, a japán jen, az Európai Uniópénze az euró és a brit font, mind tartalék-valu-ta funkciót is betölt. Egy globális pénzreformesetében olyan egységes világpénzzel lehetnefelváltani ezeket, amelyet egy világszintû mo-netáris hatóság bocsátana ki. Az ebbõl befolyóhasznot azonban csak kizárólag közcélra lehet-ne fordítani, erre létrehozott világszintû mone-táris irányítótestület segítségével.

A pénzkibocsátás meghatározza a de-mokráciátMiért kell a gazdasági élet szereplõinek, a társa-dalom minden tagjának eladósodnia ahhoz,hogy hozzájuthasson a létfenntartásához szük-séges javakhoz? Jelenleg pénz csak úgy érhetõel, ha eladósodunk. Miért szükséges kizárólagadósság formájában létrehozni a gazdasági életközvetítõ közegét, a valódi értéket hordozótermékek és szolgáltatások jeleit? Miért kell ademokratikus államnak és a politikai felelõs-séggel tartozó kormányoknak átadniuk a pénz-kibocsátás és forgalomba hozatal jogát és fele-lõsségét a magántulajdonban lévõ bankrend-szernek? Ez azért is fontos kérdés, hiszen azalkotmányok - így például az amerikai Alkot-mány vagy a Német Szövetségi KöztársaságAlkotmánya, de a magyar Alkotmány is - az ál-lamot hatalmazzák fel a pénz kibocsátásának ésforgalomba hozatalának jogával.

Mit jelent a demokrácia számára az, ha apolgároknak kizárólag a magántulajdonban


lévõ bankrendszerhez kell fordulniuk a gazda-sági és a társadalmi élet közvetítõ közegének abeszerzése végett? Hogyan mûködhet egynépszuverenitáson nyugvó rendszer: a népkormánya, a nép által, a népért - ha teljesen kivan szolgáltatva a bankárok kénye-kedvének?A fõáramlatú, hivatalos tudományosság, aszakképzett közgazdászok és egyetemi taná-rok, valamint a választott politikusok, miértnem látják a szoros kapcsolatot a hatványo-zottan növekvõ eladósodás és a társadalmiproblémák között? Valószínûleg látják, degondosan hallgatnak róla, és ezek az összefüg-gésekrõl nincsenek viták a tömegtájékoztatásiintézményekben.

Amikor a monetáris felségjogokról beszé-lünk, azaz egy ország pénzügyi szuverenitásáról,akkor lényegében az erõforrások és a javak fel-osztásáról is szólunk. Ha a hitelek létrehozásaés szétosztása kizárólag a magántulajdonbanlévõ bankrendszer privilégiuma, akkor e bank-rendszer irányítói döntenek arról, hogy ki jut atársadalomban vásárlóerõhöz, és ahhoz a lehe-tõséghez, hogy mint gazdasági szereplõ fenn-maradhasson. Amikor az igazságos társadalmiviszonyok megteremtése érdekében felmerültaz erõforrások és javak igazságos elosztása, nemkerült igazán elemzésre, hogy ez valójában a hi-tel szétosztásától függ.

(Sokat ismételt, divatos jelszó ma Magyaror-szágon, hogy „csak egy Magyarország van“. Ezföldrajzi értelemben annyiban igaz, hogy a törté-nelmi Magyarország egyik maradékát még min-dig Magyarországnak nevezik. A többi maradé-kát, ahol szintén élnek nagy létszámban az egy-kori Magyarország polgárai és leszármazottai,már nem hívják Magyarországnak, de azért az aföld még ma is annyiban magyarnak tekintendõ,hogy magyarok is élnek rajta. Gazdasági érte-lemben egyértelmûen két Magyarország van,amelyet tátongó szakadék választ el egymástól.Az egyik a milliárdos vagyonok Magyarországa,a másik a hárommillió koldus, a további három-millió létminimumon lévõ és a további kétmillióállásban lévõ, de egyre eladósodók Magyaror-szága. E két társadalmi és gazdasági csoporthoztartozó embereknek a szükségletei és érdekei ki-békíthetetlen ellentétben állnak egymással.

A kétféle Magyarország-lakók közti táton-gó szakadékot az egykor közös tulajdont képe-zõ nemzeti vagyon igazságosabb elosztásávallehetne áthidalni. Ezt a megjegyzést csak azérttettük, mert a pénzvagyonos uralkodó rétegfél attól a megosztottságtól, amelyet a közva-gyon szélsõségesen igazságtalan kisajátításá-val maga hozott létre. A megszerzett vagyontés elõjogokat szeretné nyugodtan élvezni, ésehhez jó lenne a rendszerváltás veszteseinek isa támogatását megnyerni. Ezt a támogatástazonban a megvásárolt sajtó és tömegtájékoz-tatás segítségével csak ideig-óráig tudja bizto-sítani a maga számára.)

Egyre többen ismerik fel és mondják is ki:helytelen és szükségtelen, hogy a gazdasági éstársadalmi élet közvetítõ közege a pénz, kizá-

rólag magánszemélyek, és magánintézményekútján kerül a forgalomba. Akik ezt felismer-ték, egyre hangosabban követelik, hogy a köz-hatalom teremtse meg és hozza forgalombaezt a közvetítõ közeget! A társadalom mindentagjának joga van ahhoz, hogy valamilyen ér-dekeltsége legyen a pénz kibocsátásában ésforgalomba hozatalában. Jelenleg a pénzkibo-csátás és forgalomba hozatal hasznát a szerve-zett pénzhatalom irányítói élvezik. A bankokszedik be a hatalmas összegû kamatokat és aberuházónak nevezett spekulánsok teszik el apénzzel és a pénzhelyettesítõ-eszközökkelvaló manipulációból, valamint a vállalati át-vételekbõl (hostile take- over-bõl) származóhatalmas hasznot.

Egyre többen képviselik azt az álláspontot,hogy amíg a pénz kibocsátása és forgalombahozatala a magántulajdonban lévõ bankok elõ-joga, akik ezt a hatalmat kizárólag saját hasz-nukra gyakorolják, addig nem lehet valódi de-mokráciáról, a népakarat érvényesülésérõl be-szélni. Az egyik legtöbbet hangoztatott érvelésa közpénzrendszer ellen az, hogy ha az egyes ál-lamok és kormányok kezébe kerülne a pénz ki-bocsátás és forgalomba hozatal joga, akkor aztegyrészt arra használnák, hogy elárasszák a gaz-daságot ilyen adósságmentes pénzzel, másrészta saját kezükben centralizálnák a hatalmat.Amikor ezt az érvet hangoztatják, valójábannem a közpénzrendszer pénzügyi és gazdaságihelyességét cáfolják, hanem rámutatnak a je-lenlegi kormányzati rendszer demokratikus el-lenõrzésének a hiányára.

Ha ugyanis az alulról jövõ demokratikus el-lenõrzés hatékony, akkor az egyes kormányok,a közpénzrendszer irányítása révén nem tehet-nének szert olyan különleges hatalomra, amelymár a társadalom egészének az érdekeit sérti.

Miként cáfolhatjuk a közpénzrendszer el-leni érveket?Elsõ érv: „A legutolsó, amire szükségünk le-het az, hogy a kormányzatnak hozzáférése le-gyen korlátlan mennyiségû pénzhez.“

A közpénzrendszer hívei nem korlátlanmennyiségû pénz kibocsátását szorgalmazzák.A közpénzrendszer nem korlátlan mennyiségûpénz felelõtlen forgalomba hozatalát jelenti. Aközpénzrendszer sürgetõi azt ajánlják, hogy egydemokratikusan ellenõrzött és felelõsségrevonható állami hatóság hozzon forgalombameghatározott gazdasági programokhoz meg-határozott mennyiségû adósságmentes köz-pénzt. Ezt a pénzt csak akkor lehetne forga-lomba hozni, ha már a finanszírozandó projek-tet az arra illetékes hatóságok elfogadták. Akibocsátott közpénzt kizárólag erre a termelõiprogramra lehet elkölteni. A pénz nem kama-tozó hitelpénz lenne, hanem a konkrét progra-mot finanszírozó közvetítõ közeg.

A második érv: „Mivel lehet majd bármelykormányt megakadályozni abban, hogy annyikamatmentes közpénzt hozzon forgalomba,amennyit csak akar, azért, hogy így szerezzen

népszerûséget magának a választópolgárok kö-rében az elkövetkezõ választáson? A kormányazért, hogy növelje népszerûségét, egyszerûenarra használhatná a kamatmentes közpénzt,hogy csökkentse az adókat.“

Ha az egyes kormányok visszakapnák azt ajogot, hogy kamat- és adósságmentes köz-pénzt hozzanak forgalomba, akkor ehhez ajoghoz szigorú jogi kötöttségeket is csatolnikell. Az új pénz létrehozására és kibocsátásáracsak törvény által meghatározott keretek kö-zött és alkotmányosan is garantált paraméte-rek betartásával kerülhet sor.

A kormányok abban is érdekeltek, hogy azáltaluk létrehozott és kibocsátott adósság-mentes közpénzzel ne okozzanak rombolóerejû inflációt. Ezért ezt a fajta pénzkibocsá-tást gondosan hozzá kell igazítani a reálgazda-ság szükségleteihez, a forgalomban lévõ árukés szolgáltatások mennyiségéhez, valamint alakosság létszámához. Ha egy kormányzat el-mulasztja ezeknek a szabályoknak a betartá-sát, valójában a saját jövõjét teszi kockára, hi-szen egy infláció által sújtott társadalom nemfogja újból megválasztani. Ezért egy felelõskormánynak legalább annyi érdeke fûzõdik atúlzott pénzkibocsátás és költekezés, valaminta nyomukban járó infláció elkerülésére, mintahhoz, hogy olcsó közpénzzel optimálisantartsák mozgásban a gazdasági életet.

A harmadik érv: „Közismert, hogy a pénz-ügyi problémák legfõbb okozói az államok és akormányok. Miért adnánk nekik még többhatalmat és hatáskört a pénzügyek terén?“

Mindent megelõzõ feladat a forgalombanlévõ pénz mennyiségének a demokratikuskontrollja, mégpedig a konkrét számonkérés ésfelelõsségre vonás lehetõségével. Ezért nem ki-zárólag kormány által kibocsátott közpénzrõlkell gondolkodni, hanem minden olyan másmódozatról, amellyel elérhetõ, hogy a szerve-zett közhatalom – a társadalom egésze – ellen-õrizze a forgalomban lévõ pénz mennyiségét. Akormányzat szerepe ebben csak az egyik lehet-séges megoldási módozat. De a közérdek érvé-nyesítése a pénzrendszer ellenõrzésében másmódokon is megvalósítható.

Valójában a gazdasági demokráciáról vanszó, a teljesítményhez kötött tulajdoni rend-szer megvalósításáról és a gazdasági hatalom-ban való részesedésnél az egyenlõ esélyek biz-tosításáról. A gazdasági hatalomban nem le-het az egyenlõ esélyek alapján részesedniakkor, ha a gazdasági élet közvetítõ közege, apénz nincs demokratikus ellenõrzés alatt. Amagánpénzrendszert közpénzrendszerré kellátalakítani ahhoz, hogy a formális demokráciatényleges demokráciává alakulhasson át. Atöbbpártrendszerû parlamenti demokráciákkormányait nem lehet kihagyni a közpénz-rendszer mûködtetésébõl. Való igaz, hogy efeladattal azonban csak a demokratikus ellen-õrzési technikák továbbfejlesztésével lehetmegbirkózni. A kormányok felelõsségre voná-sa és alulról jövõ szoros ellenõrzése azonban


nemcsak pénzügyi-gazdasági követelmény,hanem elsõsorban politikai. A kormányokat amonetáris reformból, a közpénzrendszervisszaállításából nem lehet kizárni.

Ezt a demokratikus pénzrendszer híveinem is tûzték ki célul. Azt viszont megoldha-tónak tartják, hogy a közpénzrendszer irányí-tását a kormányok a társadalom szigorú ésalulról jövõ ellenõrzésével végezzék.

Negyedik érv: „Ha figyelemmel vagyunk ajelenlegi demokratikus rendszerek fogyaté-kosságaira – arra, hogy milyen feszültség van akormányok és a lakosság között, akkorkönnyen elképzelhetõ, hogy ezek a kormá-nyok még több hatalomhoz jussanak.“

Erre az érvre is az a válasz, hogy nem cáfol-ja a közpénzrendszer visszaállításának a pénz-ügyi és gazdasági megalapozottságát, társadal-mi szükségszerûségét. Ez lényegében csakannyit állít, hogy a jelenleg mûködõ reál-de-mokrácia tökéletlen rendszer és szükség vanlényegi demokratikus reformokra az alibi-de-mokrácia kulissza-jellegének a megszünteté-sére a pénzügyek demokratikus szabályozásaérdekében. A pénzügyi-gazdasági kérdéseketazonban nem szabad a politikai demokráciakérdéseivel összekeverni csupán azért, mertszorosan összefüggnek egymással.

Ötödik érv: „Az az elképzelés, hogy a kor-mányzat bocsásson ki és hozzon forgalombaadósságmentes és kamatmentes pénzt, továbbfogja centralizálni az egyes kormányok hatal-mát. Ez a fajta hatalomnövekedés végül is el-vezet a zsarnoksághoz.“

Ismét arra kell hivatkoznunk, hogy a pénz-ügyi és gazdasági kérdéseket meg kell külön-böztetni a politikai hatalom problémáitól. Aközpénzrendszer hívei egyetértenek azzal,hogy nem az egyes kormányzatok kezébenlévõ gazdasági hatalmat kell tovább centrali-zálni és koncentrálni. Ugyanakkor még a je-lenlegi tökéletlen reál-demokráciákban is azegyes kormányokat sokkal több politikai fele-lõsség terheli a társadalom egészével szemben,mint a szervezett magánhatalommá integráló-dott bankokat, pénzintézeteket. Az integráltpénzrendszer ma állam az államban, és e pénz-rendszer irányítói rejtett kormányt alkotnak,amely nem tartozik felelõsséggel a választó-polgároknak.

A bankárokat senki nem választja, és nemis lehet õket elmozdítani. Ha viszont a mone-táris döntések meghozatala a politikai felelõs-séggel tartozó legitim kormány illetékességé-be tartozik, akkor ennek a kormánynak a tag-jai rossz döntéseikért felelõsségre vonhatók ésleválthatók. A kormányokat a választások út-ján el lehet mozdítani, a bankárokat, beruhá-zó pénzembereket azonban nem.

Hatodik érv: „Akik a közpénzrendszertakarják visszaállítani valójában marxisták,mert Marx hirdette meg a Kommunista Kiált-ványban, hogy a hitelt centralizálni kell az ál-lam kezében és a pénzrendszer irányítását kizá-rólagos állami monopóliummá kell tenni.“

A közpénzrendszer visszaállítói nem kí-vánják valamennyi hitel centralizálását. Aztszorgalmazzák, hogy a forgalomban lévõ pénzmennyiségének nagyobb része legyen olyanadósság és kamatmentes közpénz, amelyet egydemokratikusan felelõsségre vonható és el-mozdítható köztestület, állami intézmény hozforgalomba, és nem hitelként kölcsönzi ki agazdasági élet résztvevõinek. A közpénzrend-szerben is lehet bizonyos fokú szerepe a ma-gántulajdonban lévõ pénzintézeteknek. Azadósságmentes közpénz kibocsátása elsõsor-ban nem politikai elképzelés és nem is lehetsem baloldalinak, sem jobboldalinak minõsí-teni. Természetesen van politikai vonatkozá-sa is és egyik fontos célja a formális demokrá-cia kiegészítése gazdasági demokráciával.Semmiféleképpen nem az a célja, hogy cent-ralizálja az állam kezében a gazdasági hatal-mat, hanem az, hogy megteremtse vala-mennyi állampolgár számára a gazdaságiesélyegyenlõséget és a saját teljesítmény révénlétrejött tulajdonhoz való jogát.

Hetedik érv: „Az adósságmentes közpénzkibocsátása lehetõvé teszi társadalmilag kívá-natos progamok finanszírozását, de meg-könnyíthetik azt is, hogy az egyes államok ki-fejezetten kártékony dolgokra tudjanak többpénzt fordítani.“

Ez igaz, de itt is arról van szó, hogy elsõsor-ban politikai és nem pénzügyi kérdést érint. Akormányok, amikor pénzügyi kiadásokról dön-tenek a politikai racionalitás szerint mérlegel-nek, amely természetesen az általuk képviseltideológiához is igazodik. Az a tény, hogy a kor-mányok még a jelenlegi tökéletlen demokráciakörülményei között is sokkal inkább felelõsség-re vonhatóak és elmozdíthatóak, mint a jelen-legi magánpénz-rendszer vezetõi, amellett szól,hogy a pénzrendszer irányítását át kell adni ahatáskörükbe. A polgároknak fel kell tenni vá-lasztott képviselõiknek és kormányuknak akérdést, hogy ki az, aki a döntéseket hozza?Van-e a választópolgároknak választási lehetõ-ségük egy adott kérdés tekintetében? Megfele-lõ elõkészítés és konzultációk után hozták-e adöntéseket? Ezek vajon a lakosság közös szük-ségleteit és érdekeit tükrözik vagy sem?

Továbbá, hogy ezeket a döntéseket arra fi-gyelemmel hozták-e, hogy a döntéshozók sze-mély szerint felelõsek-e értük, és ha hibáztak,akkor elmozdíthatók-e?

Szó sincs arról, hogy a közpénzrendszervisszaállítása mindent megoldó csodamód-szer. Csupán arról van szó, hogy a közpénz-rendszer jobb, mint a magánpénzrendszer ésbevezetése elõsegítheti, hogy a formális de-mokráciát kiegészíthessük a gazdasági esély-egyenlõséget is biztosító alapvetõ demokrati-kus jogokkal. A közpénzrendszer felgyorsít-hatja azokat az erõfeszítéseket, amelyek aszervezett magánhatalom korlátozását céloz-zák a jelenlegi a pénzuralmi rendszerben.

Nyolcadik érv: „Amennyiben az állam és akormány kezébe kerül a pénzkibocsátás, a ka-

mat- és árfolyamszabályozás, akkor ez korrup-cióhoz vezet.“

Kétségtelenül számításba kell venni avisszaélés lehetõségét. Ez azonban akkor is le-hetséges, ha a pénzkibocsátás a szervezett ma-gánhatalom kezében van. A korrupcióhoznincs szükség, hogy a pénzkibocsátás felségjo-gát a közhatalom gyakorolja. Ha az államok ésa kormányok élnek vissza a monetáris jogaik-kal, akkor a választópolgároknak módjukbanáll a korrupcióba keveredett köztisztviselõk fe-lelõsségre vonása és elmozdítása. Ahhoz, hogyezt a jogukat gyakorolhassák, valójában a de-mokrácia technikáit kell tökéletesíteni.

Ha viszont a pénzkibocsátás és az ezzelkapcsolatos monetáris jogok magánintézmé-nyek monopóliumát képezik, a visszaélés sok-kal inkább rejtve marad. Ezért nehezebb akorrupciót felderíteni és megfékezni. A szer-vezett magánhatalomnak pontosan az a rend-kívüli hátránya a közhatalommal szemben,hogy miközben befolyásolja, sõt meghatározzaa társadalom egészének az életét, a társada-lom nem tudja felelõsségre vonni. Valójábanarra kell törekedni, hogy olyan átlátható ésszámon kérhetõ közintézmények gyakoroljáka monetáris jogokat, amely intézmények aparlamenti demokrácia eszközeivel ellenõriz-hetõek. Ezért a demokrácia egyik elõfeltétele,hogy a közhatalom által kibocsátott közpénzlegyen forgalomban.

Milton Friedman javaslata a magánpénz-monopólium szabályozásáraA Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedmanazt javasolta, hogy az úgynevezett „fractionalreserve system“, azaz a részlegesen fedezettpénz kibocsátását meg kell szüntetni. Az õmódszere szerint az Egyesült Államok – a világlegeladósodottabb állama -három év leforgásaalatt úgy tudná kifizetni államkötvényekbenlévõ hatalmas adósságát, hogy ehhez saját ki-bocsátású adósság- és kamatmentes pénzthasználna a néhai Lincoln elnök által kibo-csátott állami-dollárhoz (greenbacks- hez)hasonlóan. Friedman szerint mindezt inflá-ció-mentesen is végre lehet hajtani. El lehetkerülni mind az inflációt, mind a deflációt mi-közben megfelelõ mennyiségû pénz maradforgalomban, és az állam adóssága is felszá-molható. Az amerikai Államkincstár a koráb-ban kibocsátott államkötvényeket (adósleve-leket) visszavásárolja állami kibocsátásúbankjegyekkel az úgynevezett nyílt piacon.

Az így keletkezõ hatalmas pénzmennyisé-get azonban nem engednék rá a gazdaságra,hanem elõírnák a bankoknak, hogy fokozato-san emeljék a jelenlegi 10%-ról 100%-ra tar-talékaikat. Az így kibocsátott állami pénz abankoknál maradna, és nem kerülne forga-lomba. A bankok tulajdonában lévõ visszavá-sárolt államkötvényeket kivonnák a forga-lomból és helyükre adósságmentes állami-ki-bocsátású bankjegyek kerülnének. Amikor azállamkötvények kicserélése kamatmentes ál-


lami kibocsátású pénzre eléri a 100%-kot, ak-kor a bankok már csak olyan pénzeszközökkelfolytathatnák tevékenységüket, amelynek afedezetével 100%-kosan rendelkeznek.

Az Egyesült Államok központi bankjának aszerepét betöltõ – magántulajdonban lévõ-pénzintézet, a Federal Reserve Bank, a FED,ettõl kezdve már csak arra szolgálna, hogy köz-ponti klíringház legyen, ahol átváltják ameri-kai állami bankjegyekre a csekkeket. Ez egybenazt is jelenti, hogy az 1913-ban elfogadottFederal Reserve Törvény feleslegessé válik ésminden további nélkül hatálytalanítani lehet.Ezáltal a monetáris hatalom visszakerülhetne aközhatalmat képviselõ amerikai kormányhoz,azon belül is a Pénzügyminisztériumhoz.Mindennek nyomában megszûnne a bankoklehetõsége arra, hogy a forgalomban lévõ pénzmennyiségét növeljék vagy csökkentsék. Ezzela módszerrel az államadósságot viszonylag rö-vid idõ alatt fel lehetne számolni.

A FED-et, valamint a részleges tartalék-rendszeren alapuló banki mûködést tehát úgylehetne végérvényesen megszüntetni, hogynem lenne szükség államcsõdre, pénzügyiösszeomlásra, inflációra vagy deflációra, illet-ve bármely lényeges változásra az amerikaigazdasági életben.

Az átlag adófizetõ polgár elõször kerülhet-ne 1913 óta – amióta a FED-re vonatkozó tör-vényt elfogadták – olyan helyzetbe, hogy je-lentõsen csökkennének az adóterhei és egyi-dejûleg az infláció is fokozatosan kiküszöbö-lõdne. Mindez természetesen csökkentené amagánpénz-monopólium alapján mûködõbankoknak a szerepét és a hatalmát.

Mit tartalmazzon egy monetáris reform-törvény?1. Legfontosabb az államadósság kifizetése álla-mi kibocsátású kamatmentes pénzzel. Itt érde-mes emlékeztetni Thomas Edison szavaira:„Ha az Egyesült Államok kibocsáthat dollár-kötvényt, akkor dollárbankjegyet is forgalom-ba hozhat.“ Mindkettõ vásároló ereje azon abizalmon nyugszik, hogy az Egyesült Államokolyan fizetési kötelezettséget vállalt, amelyetteljesíteni fog. A két állami kötelezettség-válla-lás között az a különbség, hogy a kibocsátott ál-lamkötvényért (adóslevélért) kamatot kell fi-zetni, a kibocsátott pénzjegyekért pedig nem.Az eddig kibocsátott FED-dollárok fokozato-san kikerülnének a forgalomból és helyükre akamatmentes állami kibocsátású dollár lépne.

2. Meg kell szüntetni a részleges tartalékrá-ta rendszerét. Ahogyan fokozatosan kifizetés-re kerül az államadósság, és a bankoknak atartalékrátáját egyidejûleg a jelenlegi 10%-ról100%-ra növelik azért, hogy az õ trezorjaik-ban kössön ki az állami kibocsátású pénz, ez-zel megelõzhetõ az infláció. A 100%-ra növeltbanki tartalékok feleslegessé tennék a FederalReserve pénzkibocsátási tevékenységét. Máregy év után a FED megszüntethetõvé válik.

3. Ennek megfelelõen az 1913. évi Federal

Reserve Act (FED-törvény), valamint az1864. évi National Banking Act (NemzetiBank törvény) érvényteleníthetõ. Ez az a kéttörvény, amely a monetáris hatalmat átruház-ta a magántulajdonú bankrendszerre és államimonopóliumból magánmonopóliumot hozottlétre. Mindezek nyomában a monetáris hata-lom Lincoln elnök idejéhez hasonlóan azEgyesült Államok Pénzügyminisztériumánállenne. Ezt követõen többé egyetlen magán-bankház sem szabályozhatná a pénzügyi intéz-mények és a pénzrendszer mûködését.

4. Ezek után az Egyesült Államoknak ki kelllépnie a Nemzetközi Valutaalapból, a baseliNemzetközi Fizetések Bankjából, a BIS-bõl, és aVilágbankból. A felsorolt nemzetközi pénzinté-zetek az amerikai Federal Reserve System-melegyütt azt a célt szolgálják, hogy centralizálják anemzetközi bankárok hatalmát a világ pénz-rendszere és a világ gazdasági élete felett. Azok atevékenységek, amelyek hasznosnak minõsíthe-tõk, így a valuta átváltás szabályozása, megold-ható más és a közérdek által jobban ellenõrzöttúj intézmények által. A tervezett monetáris re-formtörvény olyan biztosítékokkal rendelkezne,amelyek garantálják, hogy a forgalomban lévõpénz mennyisége stabil maradjon, és így mini-málisra csökkenti az infláció és a defláció veszé-lyét. Az elmúlt három évtizedben a FED tízévenként megkétszerezte a forgalomban lévõpénz mennyiségét Amerikában. Ez párosulva arészleges tartalékráta rendszerrel, folyamatosanhajtotta elõre az inflációt.

A pénzhígulás eredményeként pedig egyrecsökkent a lakosság vásárlóereje, azaz rejtettadót kellett fizetnie. Ez a rejtett adó, valaminta magánpénz monopóliuma nyomában járóegyéb adók okozták azt, hogy az amerikai csa-ládokban most már mindkét szülõnek dolgoz-nia kell és még így sem tudják tartani korábbiéletszínvonalukat, amikor csak egy keresõtartotta el az egész családot.

A forgalomban lévõ pénz mennyiségétmegfelelõ technikákkal ellenõrzés alatt lehettartani, és így megoldhatóvá válik, hogy a la-kosság létszámához és a gazdaság szükségletei-hez igazodva arányosan növekedjék, mondjukévi 3%-kal. Ezeket a technikákat és eljáráso-kat is törvényekkel szükséges szabályozni. Eznagy változást jelentene a jelenlegi magán-pénz-monopóliummal szemben, amikor ban-károk egyes csoportjai saját partikuláris érde-keik és kényük-kedvük szerint tudják változ-tatni a társadalom rendelkezésére állópénzmennyiségét. A komputer-technológiaés elektronika lehetõvé teszi, hogy tudomá-nyos módszerekkel, statisztikai adatokra tá-maszkodva lehessen hozzákapcsolni a pénz-mennyiség szabályozását a népesség növeke-déséhez és az árak alakulásához. A tervezettmonetáris reform számításba veszi egy olyanbizottságnak a létrehozását a Pénzügyminisz-tériumon belül, amely szigorúan a közérdekszem elõtt tartásával – a pártok befolyásátóltávol tartva – hozhatná meg döntéseit.

Ily módon biztosítani lehetne, hogy min-den évben mintegy 3%-kal növekedjék a for-galomban lévõ pénz mennyisége. Ez nemcsakszilárd árakat eredményezne, de megakadá-lyozná a pénzhiány miatti csõdöket, valaminta túlzott pénzmennyiség miatti inflációt.

Joseph Stiglitz javaslatai a globális pénz-ügyi rendszer reformjáraJoseph E. Stiglitz, aki 1997-tõl 2000-ig a Vi-lágbank elsõ elnökhelyettese és fõ közgazda-sági szakértõje volt, számos tudományos foko-zattal rendelkezik. Olyan egyetemeken okta-tott, mint a Stanford és a Columbia. Stiglitzarra a meggyõzõdésre jutott, hogy a világpénzügyi rendszerét alapvetõen meg kell vál-toztatni. Azt feltételezhetnénk, hogy normá-lis körülmények között a pénz a gazdag orszá-gokból áramlik a szegény országokba és ilymódon hozzájárul a világ gazdasági egyensú-lyához. A valóságban pont az ellenkezõje tör-ténik. Egy kiegyensúlyozottan mûködõ pénz-ügyi rendszerben lenne jogilag szabályozott le-hetõség az újrakezdésre azoknak, akikvalamilyen okból nem tudták teljesíteni adós-ság-szolgálati kötelezettségeiket.

A jelenlegi pénzügyi rendszer nem ad ilyenlehetõséget. Ezért egyre gyakoribbak a válsá-gok, illetve a válságközeli helyzetek. Már nemaz a kérdés, hogy ilyenekre sor kerül e vagysem, hanem az, hogy hol és mikor fordul elõbiztosan. Eddig már Mexikó, Dél-Korea, In-donézia, Thaiföld, Oroszország, Brazília, Ar-gentína és Törökország ment keresztül nagy-arányú pénzügyi válságon. Ez a felsorolás nemteljes és a kisebb méretû országokat mellõzi.Egyre ritkábbá válik, hogy egy országban nelegyenek fizetési nehézségek és válságközelihelyzetek. A Nemzetközi Valutaalap, amelyazért jött létre, hogy közremûködjön a világpénzügyi rendszerének a stabilizálásában,nem volt képes ezt a feladatát teljesíteni. Te-vékenysége inkább fokozza a világ pénzügyinehézségeit. Szakértõk már régóta tudják,hogy az úgynevezett „harmadik országok“ gaz-dasági nehézségeinek fõ oka a tõke megfelelõáramlásának a hiánya.

Változatlanul érvényesül, hogy a bankárok,befektetõk és spekulánsok azoknak kölcsönzika pénzt, akiknek nincs szükségük rá és nemhajlandók hitelezni, amikor arra a legnagyobbszükség lenne. Ha abból indulunk ki, hogy a hi-telezés nem jótékonykodás, akkor ezt meg le-het érteni. A felelõsség sokkal inkább a Nem-zetközi Valutaalapé és az Egyesült Államokpénzügyi kormányzatáé, amely azt ígérte a fej-lõdõ országoknak, hogy ha megnyitják piacai-kat a spekulációs tõkebeáramlás elõtt, akkor aznagyobb stabilitást eredményez. Bebizonyoso-dott, hogy a tõkepiac liberalizációja olyan koc-kázatoknak teszi ki ezeket az országokat, ame-lyeket nem tudnak kezelni a reálgazdaság meg-felelõ növekedése nélkül.

A hitelezõ bankok még pénzügyi válság ide-jén is kényszerítették a fejlõdõ országokat,


hogy fizessék kamatterheiket és viseljék az ár-folyamváltozás költségeit. Ezt ezek az országokcsak úgy tudták teljesíteni, hogy csökkentettékaz iskolaügyre, az egészségügyre és a szociálisfeladatok ellátására fordított kiadásaikat. Az1980-as években a FED által bevezetett példanélküli magas kamatláb fizetésképtelenségbesodorta ezeket az országokat. Ezt a helyzetetnem a latin-amerikai országok okozták maguk-nak, hanem ez a megváltozott amerikai pénz-ügyi politikának a következménye. Mégisezeknek az országoknak kellett egyedül viselni-ük a pénzügyi csõddel járó terheket. Mivelnincs megfelelõ nemzetközi csõdeljárási meg-állapodás, így ezek az országok magukra ma-radtak és a gazdasági növekedés szempontjábólegy egész évtizedet elveszítettek.

A nemzetközi pénzügyi és gazdasági intéz-mények feladata az ilyen helyzetek megelõzé-se, illetve az elõidézõ okok megszüntetése. ANemzetközi Valutaalap egyoldalúan csak apiaci viszonyok elõnyeirõl beszélt, azt állítva,hogy a piac alkalmas az alapvetõ problémákgazdaságos megoldására. John MaynardKeynes, aki a Nemzetközi Valutalap (IMF)egyik létrehozójának tekinthetõ, elsõsorban ateljes foglalkoztatottságot akarta biztosítani.Véleménye szerint a kormányoknak vagy nö-velni kell kiadásaikat vagy csökkenteni adó-bevételeiket. Keynes tudta azt is, hogy egyesországok a pénzpiacok tökéletlen mûködésekövetkeztében így sem fognak hozzájutni aszükséges pénzügyi eszközökhöz. Ezért világ-szintû megoldáson fáradozott, olyan globálismakrogazdaság megteremtésén, amelybennemzetközi pénzügyi alapok nyújtanak pénz-ügyi támogatást a nehézségekkel küszködõ or-szágoknak.

Stiglitz szerint az IMF-nek segítenie kellettvolna a gyengébb államokat a gazdasági növe-kedésben, lehetõvé téve költségvetési kiadása-ik növelését. Ehelyett pontosan az ellenkezõ-jét, azaz a pénzügyi kiadásaik nagyarányú csök-kentését kényszerítette rájuk. Ezek a gazdaságimegszorító intézkedések csak tovább növeltéka gazdasági hanyatlást. Ez vezetett azokhoz atragikus eseményekhez, amelyek a felsorolt or-szágokban bekövetkeztek. Hasonló nehézsé-gekkel az Egyesült Államok is küzdött, de ott aFED révén megvolt a lehetõség a gazdaság sti-mulálásához szükséges pénzek elõteremtésére.Nemzetközi szinten ezt az IMF-nek kellett vol-na biztosítania a többi ország számára. A Nem-zetközi Valutaalapnak számos eszköze lett vol-na arra, hogy segítse azoknak a problémáknaka megoldását, amelyek nagyrészt a kamatlábaknagyarányú megemelésébõl és a devizaárfo-lyamok szélsõséges ingadozásából keletkeztek.

A Világbank korábbi elsõ elnökhelyetteseszerint a világ pénzügyi rendszerének legfõbbfogyatékossága a globális tartalékrendszerbentalálható. A világ országainak évrõl évre nagymennyiségû pénzt kell tartalékba helyezniükazért, hogy védekezhessenek olyan váratlanés kiszámíthatatlan jelenségekkel szemben,

mint a külföldi beruházók bizalmának a gyön-gülése vagy elvesztése, a nemzetközi keresletnagyarányú csökkenése és az export összeszû-külése. Ily módon a jövedelem jelentõs részenem tudja finanszírozni a globális szintû ke-resletet, ami elõfeltétele a reálgazdaság növe-kedésének és a világkereskedelem bõvülésé-nek. Századunk elsõ éveiben a világ országaikét és fél, három trillió dollár közötti összegettartottak ily módon tartalékban. Ezeknek atartalékoknak lépést kell tartaniuk az impor-tok és az adósságszolgálati terhek növekedé-sével. Ha ez a növekedés évi 10%, akkor az or-szágoknak mintegy 200 milliárd dollárt kellminden évben e célra félretenniük.

A tartalékok nagy része ma még aranybanés amerikai államkötvényekben van, de mármegindult az átállás az euró bevonására is atartalékvaluták sorába. Az amerikai állam-kötvények hozama 1,25%, jóval kisebb, mintamit a beruházások jövedelmeznek ezen or-szágokban. Ez a különbözet az ára annak, amita fejlõdõ országoknak azért kell fizetniük,hogy bebiztosítsák magukat a váratlan piacifejlemények következményeivel szemben.

Hogy még szemléletesebb legyen a problé-ma, vegyünk egy szegény országban mûködõvállalatot, amely százmillió dollárt kölcsönözegy amerikai banktól. Ezért a kölcsönért 18%kamatot fizet. Az adott ország is félretesz száz-millió dollár tartalékot, amelyet a mai helyzet-nek megfelelõen amerikai államkötvényekbentart. Az adott ország tehát egyszerre kölcsön-vett és egyszerre hitelezett százmillió dollárt azEgyesült Államoknak. Az általa felvett kölcsö-nért 18 millió dollárt fizet, az õ általa nyújtottkölcsönért viszont csak egymillió 1 250 000dollárt kap. Ez azt is jelenti, hogy az adott sze-gény ország az Egyesült Államoknak „ajándé-kozott“ abban az évben 16 750 000 dollárt.

Egy ország, amely nemzeti össztermékének(GDP-jének) a 30%-át importálni kényszerül,általában a GDP 15%-át helyezi tartalékba.Ebbõl már kiszámítható, hogy az úgynevezettfejlõdõ országok ily módon elveszítik nemzetiösszterméküknek a 1,5%-át, ami lényegesennagyobb, mint a részükre nyújtott gazdasági tá-mogatás összege együttvéve. Tovább fokozza anehézséget az, hogy a nemzetközi kereskede-lemben a kereskedelmi deficit nagysága meg-egyezik a kiviteli többletek nagyságával, mivelami az egyik országnak deficit, az a másik or-szágnak kiviteli többlet. A deficitért részbenazok az országok is felelõsek, akik – mint Japánés Kína – erre állították át gazdaságukat. A je-lenlegi rendszerben azonban, ha az egyik országmegszabadítja magát a deficittõl az a világgaz-daság egységes rendszerébõl következõen vala-milyen másik országnál jelentkezik.

Stiglitz úgy véli, hogy a jelenlegi világgazda-sági rendszer azért mûködõképes még, mert azEgyesült Államok betölti a „deficit of last resort“– a „deficit utolsó felvevõhelye“ funkcióját, azazaz a nagy bevásárló, aki megengedheti, hogy tar-tósan többet költsön, mint amit tényleges forrá-

sai fedeznek. Egy jól mûködõ globális pénzügyirendszernek az ugyancsak globálisan jelentkezõmegtakarításokat úgy kellene a legszegényebbországokhoz eljuttatnia, hogy azok reálgazdasá-ga szervesen növekedhessék. Ehelyett a megta-karítások a leggazdagabb országba áramlanak,amelynek polgárai még többet fogyaszthatnak.Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet csak korlátozottideig tartható fenn, még akkor is, ha megmarad-na az egyes országok azon hajlandósága, hogypénztartalékaikat amerikai dollárban tartsák.

Milyen lenne egy globális valódi pénz?John Maynard Keynes amikor részt vett a Nem-zetközi Valutaalap létrehozásában egy olyanglobális pénzben gondolkodott, amelyet a Lin-coln által kibocsátott állami dollár (a„greenbacks“) után globális greenbacks- nekképzeltek el. Ez a pénz úgy vált ismerté, hogySDR (Special Drawing Rights). A nemzetköziközösség szerint az SDR alkalmas arra, hogy fi-zetõképes keresletet hozzon létre és megnöveljeaz adott ország vásárlóerejét. Az SDR ugyanisegyfajta nemzetközi pénz, amely becserélhetõkemény valutákra, valamint termékek és szol-gáltatások beszerzésére is alkalmas.

Ez a bizonyos „global greenbacks“ finanszí-rozhatja a legfontosabb közjavakat – így a kör-nyezeti erõforrások megtartását, a betegségekterjedésének a megakadályozását, az általánosmûveltségi és kulturális színvonal emelését afejlõdõ országokban. Azok az országok, ame-lyek kevesebb támogatást kapnak, mint amek-kora tartalék félretételére kényszerülnek, ez azúj globális pénz olyan kiegészítõ tartalékul szol-gálhatna, amely felszabadíthatna a termelõgaz-daság számára olyan pénzeket, amelyeketegyébként félre kellene tenniük. Ahhoz, hogyez az új világpénz hatékonyan mûködjön, elég-séges a legfejlettebb országok hozzájárulása.

A fizetésképtelenség újraszabályozásaArgentína pénzügyi összeomlása nyomán,amelyet már megelõzött Brazília, Oroszország,Dél-Korea, Thaiföld és Indonézia válsága,még a Nemzetközi Valutaalap szerint is szük-ségessé vált alternatív pénzügyi válasz keresé-se. Az egyik széles körben vitatott alternatívaa csõdeljárás vagy úgynevezett „standstill“ el-járás. A „standstill“, amely szó szerint leállást,megállást, mozdulatlanságot jelent, sikeresválságmegoldó módszernek bizonyultDél-Koreában, ahol ily módon stabilizálták avalutaátváltási arányt. Gyakran kívánatos el-lenõrzés alá vonni a tõkemozgásokat egy gaz-dasági válság megállítására. Ugyanez a tõke-mozgás-ellenõrzés akkor is kívánatos, ha egyországban erõteljes gazdasági növekedés van,s már nincs szükség újabb külföldi tõke bevo-nására. A tõke gyors ki-be áramlása egy or-szágból hatalmas többletköltségekkel jár.Ilyenkor kívánatos a szakszerû kormányzatibeavatkozás.

Chile és Malajzia példája szemlélteti, hogy atõke ki és beáramlásának ez az állami szabályo-


zása nemcsak lehetséges, hanem végrehajthatóis, még pedig káros mellékhatások nélkül. A pi-acoknak a túlzott reagálását megfelelõen tud-ják kiegyensúlyozni a szakszerûen alkalmazottstandstill-módszerek és így stabilizálhatják aválsággal szembenézõ ország gazdaságát.

Stiglitz abból indul ki, hogy a nemzetközicsõdeljárás szabályozásához az elsõ feltétel kü-lönbséget tenni a magánszféra és a közszféraeladósodottsága között. A magánadósságotnem szabad átalakítani köztartozássá. Ezt ahibát számos esetben elkövették a válsággalsújtott országok, a nyugati bankoknak és kor-mányoknak a nyomására. Makrogazdasági za-var esetén szükség van a magánadósság gyor-sított átütemezésére, amely lehetõvé teszi azadott korporáció gyors átszervezését úgy,hogy közben folytatódik a termelés. Amikorcsak néhány vállalatot fenyeget csõd egy or-szágban, a halasztás költséges lehet a részvé-nyesek és az alkalmazottak, de nem a gazdaságegésze számára. Ha azonban egy ország válla-latainak a fele válik fizetésképtelenné, mintDél-Koreában vagy a háromnegyede, mint In-donéziában, akkor a halasztás már nagyonköltséges és az egész gazdaságra nézve súlyoskövetkezményekkel jár.

A csõdeljárás szabályozásánál gondosankell egyensúlyozni a hitelezõk és az adósok ér-dekei között, ezért egy ilyen szabályozás egy-ben politikai tevékenység is. A NemzetköziValutaalap már megpróbálkozott egy nemzet-közi csõdeljárás bevezetésével, de mivel rend-kívül szoros kapcsolatban áll a hitelezõ pénz-intézetekkel, ezirányú törekvéseit bizalmatla-nul fogadták. Tudomásul kell venni, hogy az acsõdtörvény, amely jól mûködik az EgyesültÁllamokban, katasztrofális következmények-kel járhat Oroszországban vagy Thaiföldön.

Mi a teendõ az eladósodott államokkal?Itt valójában nemcsak az államok-kormányokadósságairól van szó, hanem minden közin-tézmény eladósodásáról. Az Egyesült Álla-mokban is nemcsak a szövetségi kormány vaneladósodva, de az egyes tagállamok és városiönkormányzatok is. Az Egyesült ÁllamokCsõdtörvénye például részletesen szabályoz-za: milyen eljárást kell lefolytatni, ha a városiönkormányzatok nem képesek teljesíteniadósságszolgálati kötelezettségeiket. Egy kor-mány fizetésképtelensége esetén mind a bel-földi, mind a külföldi hitelezõk bevonandókaz összes érdekelttel lefolytatott tárgyalások-ba. Itt kiemelt feladatot jelent a társadalom-biztosítási kötelezettségek teljesítése, az isko-lák és az egészségügyi intézmények zavartalanmûködésének a biztosítása.

Azért, hogy egy ilyen eljárást nemzetköziszinten is hatékonyan mûködtetni lehessen,pártatlan intézményekre van szükség. ANemzetközi Valutaalap azért nem játszhat eb-ben meghatározó szerepet, mert az IMF magais az egyik fõ hitelezõ és tevékenységét a hite-lezõ országok ellenõrzik. Stiglitz javasolja egy

olyan önkéntes hitelezõkbõl és adósokból állóbizottság létrehozását, amelyek kidolgozhat-nák egy igazságos és hatékony csõdeljárásravonatkozó tervezetüket. Ennek az az elõnye,hogy viszonylag gyorsan munkához láthatna.Ezen túlmenõen szükség lenne ugyancsak ön-kéntes alapon egy csõdeljárással foglalkozó vi-lágszervezet létrehozására, esetleg egy szakosí-tott bíróság felállítására a nemzetközi bírósá-gon belül. Stiglitz itt az International Court ofJustice-ra gondol, amelyet az ENSZ Nemzet-közi Bíróságának, vagy egyszerûen a HágaiNemzetközi Bíróságának is neveznek.

Rövid távon újra kellene fogalmazni a hi-telszerzõdéseket úgy, hogy magába foglaljákaz úgynevezett kollektív cselekvésre vonatko-zó rendelkezéseket, amelyek felbátorítják akötvényeseket, hogy együttesen oldják meg aproblémákat. Ez azonban csak részleges meg-oldást jelent, mert még ilyen kiegészítõ ren-delkezések esetén is szüksége lehet a kormá-nyoknak a bírói út igénybe vételére.

A nemzetközi csõdeljárásra vonatkozó vál-toztatások megnövelhetik a kamatkiadáso-kat, mégis ez a költség hatékonyan korlátoz-hatja a magán- és a közszféra túlzott méretûeladósodását, amely már sérti mindenkinek azérdekeit. A Világbank volt elnökhelyettesearra is kitér, hogy az amerikaiak eddig nemérezték a pénzügyi világrendszer fogyatékos-ságainak a hátrányait. Az Egyesült Államokmaga határozza meg a kamatok mértékét, ésamerikai dollárban vesz fel kölcsönöket. ÍgyAmerikát nem sújtják az árfolyamváltozásokés a kamatlábak kockázatai, amelyek viszont afejlõdõ országok központi problémáját jelen-tik. Valójában az Egyesült Államok a haszon-élvezõje ennek a rendszernek. Az elmúltévekben lezajlott pénzügyi válságok, valamintaz a mód, ahogyan a Nemzetközi Valutaalapazt kezelte, óriási költségeket okozott Ke-let-Ázsiának, miközben az Egyesült Államok-ban a fogyasztási cikkek rendkívül alacsonyárai csökkentették a fedezetlen pénzkibocsá-tás nyomán elõállott inflációs nyomást.

Ugyancsak emiatt csökkentek a kamatlá-bak, amelyek viszont életben tartották a gaz-dasági fellendülést. A globális tartalékrend-szer a többi országot – beleértve a szegény or-szágokat is – arra késztette, hogy hatalmasösszegû kölcsönöket nyújtsanak az EgyesültÁllamoknak, még akkor is, ha azért csak igencsekély kamatot kaptak.

Miután a jelenlegi pénzügyi világrendszer-nek Amerika a központja, ezért felelõsség ter-heli azért, amit ez a globális gazdasági rendszereredményez: az egyre ismétlõdõ és mélyülõgazdasági és pénzügyi válságokért; a leküzd-hetetlen munkanélküliségért; a világ nagyobbrészének egyre növekvõ elszegényedéséért; agazdasági és közbiztonság meggyengüléséért.

Joseph Stiglitz is felteszi a kérdést, hogymeddig lesz hajlandó a világ kölcsönözni azEgyesült Államoknak – különösen azt követõ-en, hogy Amerika a világ legnagyobb hitelezõ-

jébõl a világ legeladósodottabb országává vált.Tanúi lehettünk annak, hogy 10 év többlete,3000 milliárd dollár elpárolgott és átalakult2000 milliárd dollár deficitté. Ha ehhez méghozzászámítjuk az ugyancsak költségvetési hi-ányt növelõ adócsökkentési javaslatokat, vala-mint az egyre nagyobb számú korporációs bot-rányokat és összeomlásokat, akkor fogalmat al-kothatunk arról, hogy milyen veszélyekkelterhes a jelenlegi hibás és Stiglitz szerint is sür-gõsen megreformálandó pénzrendszer.

Az Egyesült Államok a világ pénzrendszer-ének a központja, és mint ilyen számos eszközzelrendelkezik ahhoz, hogy a jelenlegi globális mére-tû válságból is átmeneti idõre kikerüljön. A ma-gánpénz-monopóliumon alapuló hitelpénz-rend-szer alapvetõ fogyatékosságait azonban elõbb-utóbb orvosolni kell és magának a nemzetközipénzügyi közösségnek is érdekében áll, hogymegreformálja a világ pénzügyi rendszerét.

A helyi pénzek térnyeréseValódi pénzreformnak csak azt lehet tekinteni,amely világszinten képes biztosítani a gazdaságiesélyegyenlõséget és a javak igazságosabb elosz-tását. Ez nemcsak javítana a jelenlegi pénzrend-szer kárvallottjainak a helyzetén, de ugyanakkora jelenlegi pénzügyi rendszer központját, azEgyesült Államokat is erõsítené, mind gazdasá-gi, mind biztonsági szempontból. Ilyen gazdaságiesélyegyenlõséget elõsegítõ módszer a helyi ki-bocsátású pénzek széles körû használata. A he-lyi pénzkibocsátás fellendülése védekezés aglobalizáció túlkapásaival szemben és a meglévõnemzeti valuták egységes világpénzbe való beol-vasztása ellen hat. A világ centrum-országaibanis egyre szélesebb körben ismerik fel, hogy a he-lyi kibocsátású pénzek hatékonyan képesekmozgásban tartani a gazdasági életet és fellendí-teni lassú kihalásra ítélt körzeteket.

A Federal Reserve System által kibocsátottFED-dollár, amely azonban „full legal tender“(azaz olyan elismert pénz – gazdasági közvetítõközeg, amelyben az adott állam elfogadja azadót és az illetékeket) nem zárja ki azt, hogyhelyi kibocsátású pénzek is legálisan legyenekforgalomban. A FED-nek és a Szövetségi Adó-hivatalnak (Internal Revenue Service – IRS) ajogszabályok megengedik, hogy elfogadják ahelyi pénzeket, amennyiben azok értéke hozzávan kapcsolva a FED-dollárhoz, másrészt alap-egységük legalább 1 dollárt, ér és a kibocsátottpapírpénzek nem hasonlítanak a FED-dollárra.Az egyébként hosszú múlttal rendelkezõ helyipénzeknek az újabb elõtérbe kerülése 1973-ban kezdõdött, Massachusetts állam Exeternevû városkájában.

Kezdeményezõje a magyar nevû RalphBorsodi New York-i közgazdász volt. Borsodiszembeszállva az egyre erõsödõ inflációval és aKeynes-i közgazdaságtan egyeduralmával, beakarta bizonyítani – elsõsorban azokkalegyütt, akikkel egy lakóközösségben élt -,hogy igenis lehet használni olyan alternatívpénzt, amely nem értéktelenedik el.


A helyi bankkal, a helyi kereskedõkkel és új-ságokkal együttmûködve Borsodi kibocsátotta a„constant“ elnevezésû helyi pénzt, amelynek afedezetét 30-féle áru alkotta, és amelyet meg le-hetett vásárolni FED-dollárért a bankban. Ösz-tönzésére sokan vásároltak és használtak pénz-ként „constant“-ot és csak igen kevesen váltot-ták be dollárra. A helyi pénz éveken át kiválóanmûködött és a kísérletet lényegében a természetfejezte be, mert amikor Borsodi már 90-es évei-ben járt, nem tudta megfelelõen irányítani.

A következõ mérföldkövet 1989. jelenti,amikor egy bank elutasította az ugyancsakMassachusetts államban lévõ Great Barring-tonban az egyik csemegeüzlet-tulajdonosnak ahitelkérelmét. Ebben a városban mûködik az1960-as évek világhírû tudósának és társada-lom reformerének, Eric Fritz Schumacher-neka nevét viselõ társaság, amely egyik feladatá-nak tekintette a helyi pénzek használatának afellendítését. Azért karolták fel ezt a célt, merta helyi pénzek nemcsak alátámasztják egyadott közösség tagjainak a munkáját, de haté-konyan erõsítik is az adott közösség kohézióját.Great Barringtonban egy Frank Tortoliellonevû tulajdonos az úgynevezett „Deli dolláro-kat“ bocsátotta ki vásárlói számára, akik 8 dol-lár értékû helyi pénzért 10 dollár értékû árutvásárolhattak. A „deli dollárok“ hatékonyannövelték a forgalmat és biztosították a megfe-lelõ finanszírozást további eladósodás nélkül.

A siker nyomán további öt helyi üzlet ishasonló programot indított be, amelyhez csat-lakozott két mezõgazdasági üzem is, amelyúgynevezett „Berkshire Farm PreserveNotes“-ot bocsátott ki. 1993. a SchumacherSociety megszervezte az egész városra kiterje-dõen a Berkshare kibocsátását, amelyet azon-ban úgy terveztek meg, hogy csak hat héten átvan forgalomban, az elkövetkezõ három nyáridején. A vásárlók kaptak egy Berkshare-tminden 10 dollárt elérõ vásárlás után a prog-ramban részt vevõ üzletekben. Ezek az üzletek150 dollárt fizettek azért, hogy a programbanrészt vehessenek. Az egymást követõ eszten-dõk szeptemberében a vásárlók dollárkénthasználhatták a náluk lévõ Berkshare-eket ésaz általuk vásárolt áruk 25-tõl 100-ig terjedõszázalékát így egyenlíthették ki. A kibocsátott75 000 Berkshare-bõl már az elsõ évben 28000-et levásároltak. Az egész akció valósággalmozgásba lendítette a város lakóit.

Nemcsak az üzleti forgalom lendült fel, deaz emberek kapcsolatára is jó hatást tett.Egyesek, amikor nyári szabadságukra mentek,abban az idõszakban, amikor a helyi pénz le-vásárolható volt, átadták a szomszédaiknakfelhasználásra.

A bankok és a kereskedõk is most már arratörekednek, hogy a helyi pénz egész éven át le-vásárolható legyen. A lakosok 90 dollár ellené-ben 100 dollár helyi pénzt kapnak a banktól.Mindez látszatra ellenkezik egy bank normálistevékenységével, valójában a Bank of Boston –a városban mûködõ egyedüli bank – támogatta

a kedvezõ hatása miatt. Susan Witt, aSchumacher Társaság egyik igazgatója szerinta „deli dollárok“ és a Berkshare-ek rendkívülsikeres nevelési funkciót teljesítettek. Az em-berek megértették: fontos, hogy helyben vásá-roljanak, segítsék a környezetükben mûködõüzleteket, továbbá hozzájárult ahhoz is, hogy aFED-dollárral jobban bánjanak.

Az Ithaca-dollár nagy sikerePaul Glover miután pénzügyi támogatást ka-pott ökológiai tanulmányok folytatására, elha-tározta az Ithaca dollár kibocsátását. Azt ta-pasztalta ugyanis, hogy a környezetvédelmimegfontolásokat igen sokan félretolják a mun-káért és a profitért folytatott hajszában, ezértkörnyezetvédelmi újításokra igen nehéz voltpénzügyi támogatásokat szerezni. Az Itha-ca-dollár kibocsátásával akarta elõsegíteni azta helyi gazdasági és kereskedelmi tevékenysé-get, amely figyelembe veszi a környezetvéde-lem és a társadalmi igazságosság szempontjaitis. Ha például a helyileg rendelkezésre álló ja-vak forgalma növekszik a városban, akkor fe-leslegessé válik, hogy azt messzirõl szállítsákoda. Ezzel máris nagy mennyiségû energiahor-dozót lehet megtakarítani. A városka lakóitöbbet találkoztak a közösen látogatott piaco-kon és üzletekben. Ez elõsegítette, hogy necsak ismerõsök, hanem adott esetben barátokis legyenek. Ez jelentõsen megjavította a város-ka lakóinak a közérzetét.

Egyik kedvezõ tapasztalat az volt, hogy le-szoktatta az embereket a kényszeres vásárlás-ról, amellyel valójában a bennük lévõ üressé-get próbálták pótcselekvéssel kitölteni.

Glover 90 fõvel kezdte. Nekik mutattameg az általa megtervezett helyi pénz minta-példányát. Az alapegység, aminek õ az IthacaHour (Ithaca Óra) elnevezést adta, 10 dollár-ral volt egyenértékû, és arra az órabérre utalt,amit egy átlagos munkavállaló tartósan igé-nyelhet. Magasabb szakképzettséget igénylõszemélyek több Ithaca Hour-t is kérhettek.Az Ithaca Hours-t elsõsorban azoknak bocsá-tották ki, akik azt elfogadták bónuszként, azaztöbbletjuttatásként. Ebben a helyi pénzbenkamatmentes kölcsönökhöz is lehetett jutni.A helyi pénz 5%-ka az adminisztratív költsé-geket, úgy mint a kinyomtatást, a jogi jellegûdíjakat és a népszerûsítést fedezte. A helyipénz mûködését segítette egy kéthavontamegjelenõ jegyzék az Ithaca Hours-ért besze-rezhetõ árukról és szolgáltatásokról. Ennek apénznek a fedezetét az érte vásárolható árukés szolgáltatások biztosították.

A program keretében eddig 66 000 dollárértékben bocsátottak ki Ithaca Hours-t, és mamár 370 üzlet, bank, filmszínház, sportklub,egészségügyi intézmény, vendéglátó egység, ja-vító és szolgáltató kisiparosok, valamint kórhá-zak fogadják el pénzként. A legtöbbjük áruja ésszolgáltatása 100%-ban kiegyenlíthetõ IthacaHours-zal, de vannak olyanok is, amelyek csakköltségeik egy részét fogadják el ebben a helyi

pénzben. A helyi pénz elõsegítette, hogy a vá-roska lakói jobban megismerjék egymást, kimivel foglalkozik, milyen üzletben érdekelt ésfellendítette a helyi gazdasági élet egészét.

Tervbe van véve nagyobb összegû IthacaHour támogatás nyújtása a helyi önkormány-zatnak azért, hogy azt szociális kiadásokra for-díthassa. A kommunális adót elfogadják Itha-ca Hour-ban is, így olyan alkalmazottak is el-fogadhatják, akik a lakbéreiket is már ebbõlfizethetik. Az Ithaca Hour hatása minden vá-rakozást felülmúlt. Ma már 66 különbözõrendszer mûködik az Ithaca Program alapján.Sok város mûködteti helyi pénzét a „HomeTown Money Starter Kit“ (Szülõvárosi-pénzkezdõcsomag) alapján. A közös példa nyománazonban a legváltozatosabb gyakorlat alakultki. Ez annak is a következménye, hogy egyeshelyi közösségek áru és szolgáltatás-csere cso-portokkal kezdték non-profit kezdeményezé-sekkel vagy az iskolák támogatásával, anélkül,hogy használtak volna helyi kibocsátásúpénzt. Philadelphiában például az EqualHours egy olyan non-profit csoport tevékeny-ségébõl bontakozott ki, amely 120 szolgáltatá-si programot mûködtet és 80 000 dollárnakmegfelelõ helyi pénzt forgalmaz.

Mûködik helyi pénz New Orleans-ban,forgalomban van a Valley Dollar Massa-chusetts-ben és a Sound Hours a Washingtonállambeli Olympia-ban, és még számos máshelyen.

A felsorolt tényekbõl láthatjuk, hogy szá-mos helyen létesültek közösségi bankok és hi-telforrások, növelve ezzel a helyi vállalkozá-sok számára rendelkezésre álló tõkét, lehetõ-vé téve, hogy az emberek a pénzüket sajátközösségükben fektessék be, ne pedig távolivállalatokba.

A „vásárolj helyi terméket“ mozgalmak segí-tik a helyi vállalkozók fennmaradását akkor is,ha erõsen támogatott nagyvállalatokkal kellversenyezniük. Ezek a mozgalmak megakadá-lyozzák a pénz távozását a helyi gazdaságból ésráébresztik az embereket a rejtett költségekmeglétére. Az olcsóbb, de távolról szállított árukvásárlása a környezet károsítása és a szállításiköltségek miatt terhelik a közösséget és a termé-szetet egyaránt. Az Egyesült Államokban, Ka-nadában és Európában létrejött csoportokszembeszálltak a nagyvállalati láncok falusi éskisvárosi gazdaságba történõ behatolásával.

A pénznek a helyi gazdaságban tartására azegyik legismertebb módszer az úgynevezetthelyi cserekereskedelmi rendszer, amit aLocal Exchange Trading Systems kezdõbetûi-bõl LETS-nek neveznek. A LETS keretében atagok felsorolják az általuk kínált szolgáltatá-sokat és javakat és azt is megjelölik, hogy mitkérnek cserébe azokért. A számlájukon a ja-vukra írják mindazokat az árukat és szolgálta-tásokat, amelyeke a LETS más tagjainaknyújtottak. Az így kapott jóváírást aztán aLETS többi tagjától kapott szolgáltatásokra ésjavakra tudják fordítani. A LETS-ben a kis-


pénzû emberek is részt vehetnek, és elõnyök-höz juthatnak a helyi gazdaság keretein belül.A LETS elõször Angliában jött létre és a szi-getországban már több mint 250 szervezetmûködik, de vannak hasonló cserekereske-delmi rendszerek Írországban, Kanadában,Franciaországban, Argentínában, az EgyesültÁllamokban és Új-Zélandon.

A helyi cserekereskedelmi rendszer lehetõ-vé teszi a legkülönfélébb szolgáltatások ésáruk – tetõfedés és ácsmunka, kõmûves mun-ka, kocsijavítás, kertgondozás, gyermekfel-ügyelet, varrás, festés és mázolás, könyvelés,ápolás-gondozás, valamint helyben elõállítottmezõgazdasági és ipari termékek – cseréjét.

A helyi cserekereskedelmi-rendszer igensikeres olyan területeken, ahol magas a mun-kanélküliek száma. Több helyi és városi ön-kormányzat azért támogatta a LETS-rend-szert mûködési területén, mert a helyi csere-kereskedelmi rendszer a lakosok közérzetét ismegjavította. Sok lakos, aki addig „csak“munkanélküli volt a LETS hatására értékessé

vált és a mások hasznára tudta fordítani szak-értelmét és tudását.

A LETS-hez jól kapcsolhatóak az úgyne-vezett helyi kölcsöneszköz-tárak. Ezek révénaz emberek meg tudják osztani szerszámaikat,munkagépeiket a közösséggel. Ezzel csökken-teni lehet a mezõgazdaságban, erdészetben,kertészetben, a háztartási javítások soránhasznált eszközök egyéni birtoklását. Azegyüttmûködõ lakosok pénzt takarítanak megily módon, és ezzel erõsítik a szomszédságiegyüttmûködést, a kölcsönös elõnyök alapjánvaló együttes tevékenységet.

Létrejött már az úgynevezett CSA-mozga-lom is (Communities Supported Agriculture –Közösségi Támogatott Mezõgazdaság), amely-nek keretében a városi fogyasztók közvetlenkapcsolatba kerültek egyes közeli termelõkkel.A gyakorlatban az is kialakult, hogy a fogyasztókelõre megveszik az egész évi termést – megoszt-va a kockázatot a termelõvel. Más esetekben atermést havi vagy negyedévi részletekben veszikmeg. A fogyasztónak joga van rá, hogy rendsze-

resen meglátogathassa a gazdaságot, ahol szá-mára terem az élelem. Egyes esetekben magábaa termelõmunkába is bekapcsolódik. Napjaink-ban ez a rendszer terjed Európában, Észak-Amerikában, de még a távol-keleti Japánban is.

Az ökofalu alapítási mozgalom is sikeres-nek bizonyult a transznacionális cégek általuralt világpiactól való függetlenedésre. A vi-lág számos részén jöttek létre közösségek,amelyek igyekeznek megszabadulni a környe-zet szennyezésétõl és az értelmetlen versen-géstõl. Helyébe az együttmûködést helyezik.Arra törekednek, hogy a megújuló energiafor-rásokra támaszkodva önellátó helyi gazdasá-gokat fejlesszenek ki. Ezeket a mozgalmakataz Ökofalu Hálózat (Global Eco VillageNetwork) kapcsolja össze. A túlzott globalizá-cióval szemben tehát növekvõ ellenhatáskéntfelértékelõdtek a helyi erõforrásokra támasz-kodó lokális rendszerek. Ezekben az emberekújra felfedezték a közösségekben rejlõ elõnyö-ket, a jó értelemben vett lokálpatriotizmust.

Forrás: Drábik János

Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon?A magyar költségvetésnek többek között azért nincs pénze, merta magyar állam adóbevétele fedezetére több mint egy évtizede

2. rész

már csak hitellevelet bocsátott ki és nem normális állami pénzt. A hi-tellevél formájában történõ pénzkibocsátásnak viszont az a hátránya,hogy érte tetemes kamatot kell fizetni a bankrendszernek. Mára mártöbb mint 12 000 milliárd forint értékû állami hitellevél van forgalom-ban államkötvények, kincstárjegyek és más állami adóslevelek formá-jában. Ezeket a hitelleveleket a magyar állam saját kibocsátású pénzzelvisszavásárolhatná. Ennek nincs alkotmányos akadálya. Jogi akadályátis csupán az képezi, hogy az egyszerû többséggel megváltoztathatóNemzeti Banki törvényben az állam önként lemondott pénzkibocsátá-si jogáról s azt átengedte az MNB-nek. Ezt a jogszabályt az állam min-den további nélkül egyszerû parlamenti többséggel megváltoztathatná.Az igazi akadályt nem ez jelenti, hanem a bankrendszernek és azok tu-lajdonosainak az ellenállása.

Mi is valójában a „kötelezõ tartalékráta“?Amennyiben az állam hajlandó lenne saját kibocsátású pénzzel visszavá-sárolni a hitelleveleit, akkor egyidejûleg azt is elõ kellene írnia a Magyar-országon mûködõ bankok és pénzintézetek számára, hogy a részlegestartalékrendszerrõl fokozatosan át kell térniük a száz százalékosan fede-zett tartalékrendszerre. 2002. augusztus 1. óta a bankok számára Ma-gyarországon elõírt kötelezõ tartalékráta 5%. Amennyiben az állam elõ-írná a bankoknak, hogy tartalékalapjaikat 5%-ról 100%-ra töltsék fel,úgy a bankok a tõlük állami kibocsátású pénzzel visszavásárolt államköt-vények ellenértékét erre a célra használhatnák. Ez azt jelenti, hogy amagyar állam úgy szabadulhatna meg a több mint 12 000 milliárd forint-nyi adóslevelétõl, hogy az nem okozna inflációt, mert a bankrendszerbekerülne a hitellevelek ellenértéke és ez a pénz nem lenne forgalomban.

Ez a költségvetést tehermentesítené évi mintegy 1200 milliárd fo-rint kamatkiadás alól. Nyilvánvaló, hogy ebbõl az összegbõl megfelelõ-en finanszírozni lehetne az egészségügy, az iskolaügy és a nyugdíj-rend-szer konszolidálását, korszerûsítését.

A jelenlegi magyar pénzügyi rendszerben egy kereskedelmi bank azáltala a betétesektõl összegyûjtött pénzt „tartaléknak“ minõsítheti. Hatehát összegyûjt a betétesektõl egy milliárd forintot, akkor ezt az 1 mil-liárdot 5% „tartaléknak“ tekinti és saját kibocsátású hitelpénzzel,amellyel valójában nem rendelkezik, kiegészítheti 100%-ra, azaz a pél-dánkban szereplõ egy milliárd forintot húsz milliárd forintra növelheti.

Ténylegesen tehát húsz milliárddal gazdálkodhat, noha a beté-tesektõl csak egy milliárdot gyûjtött össze. A magántulajdonúkereskedelmi bank akkor bocsátja ki a pénzt, amikor valaki hi-

telt vesz fel tõle. Ily módon óriási a pénzszaporulat és a bankok hatal-mas profitra tesznek szert a saját kibocsátású milliárdok révén.

Vannak közgazdászok, akik azt állítják (tájékozatlanságból vagy meg-tévesztés végett), hogyha egy bank összegyûjt egy milliárdot a betéteseitõl,akkor annak az 5%-át köteles az MNB-nél, mint központi banknál tarta-lékba helyezni. A józanész szerint így is lehetne és kellene értelmezni aMagyarországon elõírt 5% tartalékrátát. De nem így értelmezik és nem isígy alkalmazzák a gyakorlatban, hanem úgy, ahogyan azt az elõzõ bekez-désben ismertettem: a betétesektõl összegyûjtött összeget tekintik5%-nak, és ezt saját kibocsátású hitelpénzzel kiegészíthetik (és ki is egészí-tik) 100%-ra a hitelnyújtás során. Az ekkor megnyitott számlákra a bankegyszerûen ráírja a levegõbõl (semmibõl) elõteremtett hitelpénz összegét.És szedni kezdi az utána járó kamatokat és egyéb hasznokat. Ez a bank- éspénzrendszer hatalmas profitjának az egyik, de talán a legfõbb „titka“. Ezazt is jelenti, hogy ma Magyarországon – alkotmányellenesen! – pénzkibo-csátási jogosultsága van a magántulajdonban lévõ kereskedelmi bankok-nak is központi bank szerepét betöltõ jegybank, az MNB mellett. Ezt apénzhamisítás legalizált változatának is tekinthetjük.

Fizessék vissza a bankkonszolidációs segélyt!Közismert, hogy amikor a bankok pénzügyi nehézségekkel küszködtek, azállami költségvetésbõl három ízben is kaptak nagy összegû támogatást –összesen 500 milliárd forint került a bankokhoz 20 évi kamatozású államikötvények révén a háromszori bankkonszolidáció keretében. A Postabanktöbbszöri állami támogatás keretében további 130 milliárd forintot kapott aköltségvetéstõl. Így összesen 630 milliárd forint ajándékot kaptak a bankoka költségvetéstõl – az adófizetõktõl – a bankkonszolidáció keretében. Ezt apénzt az eladósodott termelõvállalatok is megkaphatták volna. Így sok elke-rülhette volna a csõdöt és több tízezer ember munkahelye megmaradhatottvolna. (Egyébként Csehországban nem a bankokat, hanem a termelõválla-tokat konszolidálták.) Ma a bankrendszer egésze folyamatosan óriási nyere-séget ér el, ezért az ország jelenlegi eladósodása indokolttá teszi, hogy abankrendszer visszafizesse a számára nyújtott konszolidációs támogatást.Ennek nincs sem pénzügytechnikai, sem jogi akadálya – mindössze a politi-kai akarat hiányzik hozzá.

Felül kell vizsgálni a költségvetés és a Nemzeti Bank, illetve a költ-ségvetés és az egész bankrendszer kapcsolatát. Ezen igény alátámasztá-


sára vegyünk közelebbrõl szemügyre egy konkrét esetet. 2001-ben sorkerült a forint felértékelésére. Ebbõl a Magyar Nemzeti Banknakkönyvelésileg hátránya származott. A központi költségvetés 250 milli-árd forintot fizetett ki készpénzben a Nemzeti Banknak könyvelésiveszteségei pótlására. Az úgynevezett veszteség alapja a 10 milliárdeuró (mintegy 2500 milliárd forint) devizatartalék forintértékének acsökkenése, a magyar pénz már említett felértékelése miatt.

A 2001. évi LVIII törvény a Nemzeti Bankról úgy rendelkezik, hogy azMNB a külföldi pénznemben fennálló követeléseinek és kötelezettségei-nek az év utolsó napján érvényes hivatalos árfolyamon történõ átértékelé-si különbözetét, akár mint nyereséget, akár mint veszteséget tartalékalap-jába köteles helyezni. Így kell eljárnia értékpapír-állományával is, piaci ér-tékelés figyelembe vételével. A hivatkozott törvény 17. §-a arról isrendelkezik, hogy a pénz- és értékpapír eredetû árfolyamkülönbözetektartalékai nem vonhatóak össze. Ha az ilyen nyilvántartás pozitív egyenle-gû, akkor a pénz a Magyar Nemzeti Banké, ha hiány mutatkozik, akkorazt a központi költségvetés készpénzben megtéríti. Az összeget a tárgyévetkövetõ március 31-ig kell kifizetni, de a tárgyév december 31-re kell el-könyvelni. Miután semmire sincs pénz, jogos a kérdés, hogy honnan lehetmégis ilyen hatalmas összeget az MNB támogatására biztosítani? A tényekazt mutatják, hogy az Államadósság-kezelõ Központ, amely részvénytár-saság, már hónapokkal korábban növelte hitelfelvételét és kötvénykibo-csátását. Az így kapott pénzt a költségvetés egyszámlájára helyezte, és in-nen az MNB inkasszóval leemelte.

Milyen következtetések vonhatók le ebbõl a tényállásból?1. A központi költségvetés adósságvállaló képessége felülrõl nincs kor-látozva, ha az így hitelbõl szerzett pénzt a bankrendszernek fizeti, mintkötelezettséget. A társadalomra nehezedõ, ténylegesen érezhetõ tehera kamatokon keresztül jelentkezik.

2. Az így létrejövõ hitelfelvétellel és további eladósodással számoséletbevágóan fontos társadalmi cél is finanszírozható lehetne, de eznem történik meg. Az Államháztartási és a Költségvetési törvény szá-mos korlátot szab a pénzügyi döntések meghozóinak, ugyanakkor ki-vételt tesz, ha az eladósodásból származó pénz ugyanoda megy vissza,ahonnan a hitelt felvették, vagyis a bankrendszerbe.

3. A szóban forgó 250 milliárd forint elég nagy összeg ahhoz, hogy atömegtájékoztatás foglalkozzon vele. Ez azonban nem történt meg. Akifizetés esedékessége akkor volt, amikor a nyugdíjasok a 19 ezer forintkegyelem-összeget megkapták. Errõl sok hír hangzott el, de arról márnem, hogy egyidejûleg ugyanezek a nyugdíjasok a többi magyar állam-polgárral együtt 25 000 forintot fizettek, mert ennyivel nõtt az országmegnövekedett adósságterheibõl a rájuk esõ rész.

4. Amikor a Nemzeti Bank megajándékozására sor került, a mindenegyes magyar állampolgárra nehezedõ adósság-teher szintje elérte azegymillió forintot. Ez azt jelenti, hogy minden évben a nevükben és aterhükre ekkora összeg után fizet a költségvetés kamatot, amely eléri a80 000 forint / fõ / év összeget.

A felsorolt észrevételek nyomán válaszolni kell arra a kérdésre: In-dokolt volt-e a kifizetés, illetve mennyire elfogadható társadalompoli-tikailag és jogilag az a hivatkozás, amely szerint az MNB-nek ez a segé-lyezése megtörtént? Több okból is kifogásolható ez az eljárás.

Elõször. Feltételezve, hogy a deviza-tartalék rögzített euróban kifeje-zett érték, akkor az a forint árfolyamának változása következtében többvagy kevesebb forintösszeggel kerül az üzleti könyvekbe. Senki nem jogo-sult magyar gazdasági alanyként devizában vezetni pénzügyi könyveit. Ígyaz árfolyamváltozás hatása úgy mutatkozik meg, hogy ha a forintot leérté-kelik, akkor devizabevétele forintban nagyobb lesz és e nagyobb összegután adózik. Ha azonban a forint felértékelõdik, akkor a bevétele kisebblesz és ennek megfelelõen adóalapja is lejjebb száll. Senki nem értékelhetiát úgy a devizaértéket, hogy valakitõl követeli a megtérítését, hacsak ilyenesetben nem áll fenn az ajándékozás szándéka.

Másodszor. A hivatkozott jogszabály úgy mûködik, mint egy vízcsa-pó szelep. A pénzáramlást csak a költségvetésbõl engedi a jegybankirányába, de visszafelé már nem. Ha a forintleértékelés miatt ugyanaz

az érték forintban nagyobb összeg, akkor a különbözetet az MNB meg-tarthatja, ha kisebb, akkor azt az adófizetõknek kell megfizetniük. Te-hát az MNB abban érdekelt, hogy a forint felértékelõdjék, mert így eb-bõl tiszta bevétele származik.

Harmadszor. A költségvetés elvben azt vállalta fel, hogy adóbesze-déssel vagy pedig vagyoneladással elõteremt 250 milliárd forintot. Eztazonban nem tudta megvalósítani, ezért hitelt vett fel, ami azt jelenti,hogy évekig fizetnie kell e hatalmas összeg kamatait. A Magyar Nem-zeti Bank a kapott pénzbõl – ha úgy akarja – vásárolhat egymilliárdeurót, azaz úgy növelheti meg egymilliárd euróval a kizárólag az õ ren-delkezésére álló devizatartalékot, hogy ezért semmilyen ellentételezés-sel nem tartozik. Így lett lényegében egy könyvelési trükkbõl egymilli-árd eurónyi reálbevétel.

Negyedszer. 1997-ben a de jure 100 százalékosan állami tulajdonbanlévõ MNB-tõl a költségvetéshez került az adósság, de nem ment veleegyütt a deviza-tartalék. A költségvetésnek az MNB-vel szemben fennál-ló kamatmentes, lejárat nélküli forint-adóssága kamatozó, meghatározottlejáratú, devizaadóssággá lett átminõsítve. Ezt 2006-ig kell letörleszteni.A köznyelvbe ez adósságcsere néven került be, bár csere nem történt.Még a rendszerváltást megelõzõen az MNB-nél külön számlát létesítet-tek, amelyen a költségvetéssel szembeni kamatmentes, lejárat nélküli kö-vetelésként tartották nyilván az árfolyamváltozásból származó, forintbanjelentkezõ tartozásnövekedést. Ez részben abból adódott, hogy az inflációhatására egy adott devizának a forintban kifejezett összege az adott év ja-nuárjában kisebb volt, mint decemberében. Ez a külön számlán jelentkezõösszeg az évek során a forintárfolyam leértékelése következtében egyrenõtt és 1995. végén elérte a 2023 milliárd forintot. (Ez akkori dollárérté-ken 14,5 milliárd dollárnak felelt meg.)

Ez az óriási összeg azért nem jelentett gondot, mert kamatmentes, le-járat nélküli összeg lévén nem rótt semmiféle terhet a magyar gazdaság-ra. Egyszerû könyvelési tétel volt a Nemzeti Bank mérlegében. Az MNBés a Kormány közös megegyezéssel és az Országgyûlés hozzájárulásávalazonban ezt a fiktív „adósságot“ (azért fiktív, mert az állam egyik zsebetartozott a másik zsebének) kamatozó, meghatározott lejáratú valódiadóssággá minõsítette át. Ez két lépésben történt – 1996-ban ebbõl a fik-tív adósságból 500 milliárd állampapírban megjelenõ tényleges adósság-gá lett átalakítva; 1997. januárjában pedig a maradék 1563 milliárdot aköltségvetésnek az MNB-vel szembeni ténylegesen fennálló devizaadós-ságává minõsítették át. Ennek az adósságátminõsítésnek volt a követ-kezménye, hogy az államháztartás kamatozó adóssága 1997-re a nemzetiössztermék 67%-ra növekedett.

(Nagy Pongrác: „Mindenkinek: a rendszerváltás gazdaságpolitiká-ja“ címû (C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, 2001.) munkájának 108. ol-dalán e ténnyel kapcsolatban két kérdést tesz fel. Az elsõ kérdés: mi-képpen számította ki az MNB az árfolyamváltozásból származó költ-ségvetéssel szemben fennálló kamatmentes, lejárat nélkülikövetelésének az éves növekedését? Ugyanis a devizára átváltott 1563milliárd forint 9,5 milliárd dollárnak felelt meg. Ezzel szemben az MNBnettó külföldi adóssága csak 6,4 milliárd dollár volt. Az átváltáshoz pe-dig csak a nettó adósság jöhetett számításba. Ez azért van így, mert adevizatartalékok feltöltésére felvett külföldi hiteleket a Nemzeti Banknem kölcsönözte tovább, s így abból nem keletkezhetett árfolyamvál-tozásból származó követelés a költségvetéssel szemben. A másodikkérdés, amit Nagy Pongrác feltesz, így hangzik: Miért kellett az átvál-tásnak éppen 1997. januárjában megtörténnie?

Az elsõ kérdésre a válasz röviden ez: Az MNB az árfolyam-különbö-zetbõl származó forintadósság-növekedését azután is teljes egészében aköltségvetés terhére írta, miután a költségvetés a neki továbbkölcsön-zött összegeket már részben vagy egészben visszafizette. Azaz olyan kül-földi adósság után is számított árfolyam-különbözetet a költségvetésnek,amelyet nem kölcsönzött tovább sem az államnak, sem a vállalatoknak.Az adósságnak abból a részébõl, amelyet az MNB a devizatartalékok fel-töltésére vett fel, nem származhatott a mérlegben egyensúlyhiány. Ami-kor tehát az MNB az árfolyam-növekedésbõl származó forintadós-ság-növekedést bruttó adóssága után számította ki, akkor a devizatarta-


lékokkal egyenértékû adósság forint értékének az árfolyam-növekedésbõl származó növekedését kétszer számolta el. Másként kife-jezve az MNB költségvetési támogatást utalt ki önmagának.

A második kérdésre Nagy Pongrác ezt a választ adja: 1996-ban fõ-ként a sterilizáció miatt az MNB veszteséges volt. Ez egy teljesen függet-len központi bank esetében szokatlan jelenség. Az MNB a költségvetés-bõl 58,1 milliárd forintnyi támogatásra szorult, noha bevételeit jelentõ-sen növelte annak a mintegy 500 milliárdos kötvénycsomagnak akamata, amely a lejárat és kamat nélküli adósság elsõ részletének az át-minõsítésébõl származott. 1996. végén elõrelátható volt, hogy a követ-kezõ évben tovább kell folytatni a sterilizációt (a forgalomban lévõ pénzmennyiségének a csökkentését magas kamatozású nemzeti banki hitel-levelek kibocsátásával). Ezt az eljárást azért nevezik sterilizációnak,mert ezzel az MNB egyéb monetáris intézkedése révén elõálló inflációshatás semlegesíthetõ, közömbösíthetõ. 1997-ben a mérlegben fel kelletttüntetni az MNB bécsi leányvállalatának (Central Kredit Wechsel-bank) 85 milliárd forintra becsült veszteségét is.

Mivel újabb, az elõzõ évinél jóval nagyobb veszteség lehetõségével isszámolni kellett, talán ezért volt az MNB-nek szüksége a maradék ka-mat és lejárat nélküli adósság kamatozó adóssággá való átminõsítésére.

A magyar állam – pontosabban a költségvetés – 2002-ben ugyan-ilyen módon ismert el egy adósságot a forint felértékelése miatt. Miu-tán az MNB-nél nem a hitel van, hanem a tartalék, a megváltozott szá-mítási alapra tekintettel megváltozott az ösztönzõ rendszer. Ezúttalnem le, hanem fel kellett értékelni a forintot ahhoz, hogy a költségve-tés terhére és az MNB javára fizetést generáljon. Ily módon még maga-sabb összeg után fizetünk évente kamatot csupán ezen árfolyammalfolytatott könyvelési játék következményeként.)

Ötödször. Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy mi lesz ezzel a pénzzel,amikor átkerül az MNB-hez? Logikus feltételezés, hogy nettó nyereségképzõdik, amit lévén az MNB 100%-ig a magyar állam tulajdona, bekellene fizetni a költségvetésbe. Erre azonban azért nem kerül sor,mert még az Orbán-kormány idején beterjesztett törvényben az szere-pel, hogy az ilyen befizetés az MNB tõkéjét képezi és ezt a pénzt csak aközponti bank költheti el. Ha az MNB mérlegét megvizsgáljuk, megál-lapíthatjuk, hogy el is költötte ezt a pénzt.

Hatodszor. Az eddigiekben árfolyam-különbözetrõl szóltunk. Denem ez képezi a kifizetés alapját. A devizatartalékoknak csak elenyészõhányada van készpénzben, a többségük értékpapírban fekszik.

Az MNB-törvény 17. § (2) bekezdése szerint:„Az MNB a devizában fennálló, értékpapíron alapuló követelések

piaci értékelése alapján megállapított különbözetet – a nyitóállományvisszavezetése után – a deviza-értékpapírok kiegyenlítési tartalékábaköteles helyezni.“

Az MNB maga dönti el, hogy a devizaköveteléseknek minõségüktõlfüggõen milyen értéket tulajdonít, azaz saját maga minõsíti a követelé-seit. Ha rosszabb szám jön ki egy minõsítésnél, nem történik semmibaj, hiszen a költségvetés állja a számlát. Az MNB maga definiálja azállományok változását. Ennek módja a tranzakció, az átértékelõdés ésaz egyéb úgynevezett technikai változás. Az MNB írja:

„Minden pénzügyi instrumentumra igaz a következõ alapvetõösszefüggés: nyitóállomány + tranzakció + átértékelõdés + egyéb vo-lumenváltozás = záróállomány“.

Más szóval a törvényben lévõ értékkülönbözet az a nyitó- észáróállomány különbözete. Ha tehát valakinek van 10 milliárd eurójavagy dollárja, akkor természetesen tudja gyarapítani ezt a készletet,aminthogy azt a nemzetközi pénzügyi közösség tagjai és intézményeimeg is teszik. Az MNB-nél azonban ez az állomány vagy gyarapszik,vagy csökken számos okból, például átalakul forintállománnyá. Egy kí-vülállónak az MNB nyilvánosságra hozott kimutatásaiból követhetet-len a tranzakció oka és eredménye. Az MNB az itt említett 250 milli-árd forint igényére nyilvánvalóan letesz egy számítási alapot. De az iselképzelhetõ, hogy a Pénzügyminisztérium ilyen vagy olyan okból mégerre sem tart igényt. A valódi probléma az, hogy az MNB számításátsenki nem ellenõrizheti, mert az MNB-törvény külön kitér arra, hogy

ezeket az átértékelõdéseket még az Állami Számvevõszék sem ellen-õrizheti:

A már idézett MNB-törvény a következõképpen rendelkezik:„45. § (1) Az MNB mûködésének ellenõrzésével kapcsolatos fel-

adatokat az Állami Számvevõszék (a továbbiakban: ÁSZ) végzi.(2) Az ÁSZ azt ellenõrzi, hogy az MNB a törvényeknek, más jogsza-

bályoknak, az alapszabálynak és a közgyûlés határozatainak megfelelõenmûködik-e. Az ÁSZ hatásköre kiterjed az MNB mûködésének és gazdál-kodásának egészére, kivéve a 4. § (1) és (3)-(7) bekezdésben meghatáro-zott feladatait, és azok hatását az MNB eredményére”

„4. § (1) Az MNB a nemzeti fizetõeszköz értékállóságának védelmeérdekében meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát.

(3) Az MNB hivatalos deviza- és aranytartalékot képez és kezeli azt.(4) Az MNB a devizatartalék kezelésével és az árfolyampolitika

végrehajtásával kapcsolatban devizamûveleteket végez.(5) Az MNB kialakítja és szabályozza a belföldi fizetési és elszámolási

rendszereket, támogatja azok biztonságos és hatékony mûködését.(6) Az MNB a feladatai ellátásához szükséges statisztikai informáci-

ókat gyûjt és tesz közzé.(7) Az MNB támogatja a pénzügyi rendszer stabilitását, valamint a

pénzügyi rendszer prudenciális felügyeletére vonatkozó politika kiala-kítását és hatékony vitelét."

Ez azt jelenti, hogy az MNB-jogszabály megalkotói – köztük az Or-szággyûlés tagjai – bekötötték a Kormány szemét arra az esetre, amikorfizetni kell és megkötötték a kezét, amikor azt a Kormány a köz érdeké-ben kinyújthatná az õt megilletõ összegért. Ez a szabályozás ellent-mond a logika és a közgazdaság egyébként szokásos eljárásainak, mertnem teszi lehetõvé az elszámoltatást. A költségvetésnek sem kötele-zettsége, sem követelése nem lehet az árfolyam-változásból kifolyólag.

További javaslatok az eladósítás csökkentésére1. A bankkonszolidáció keretében több mint 630 milliárd forint „aján-dékot“ kaptak a bankok és pénzintézetek. Mind a Központi Statiszti-kai Hivatal, mind a Nemzeti Bank adatai szerint most egyedül a pénz-ügyi szektor nyereséges miközben a termelõszféra, a magánháztartá-sok, valamint a költségvetés óriási mértékben el van adósodva.Logikusan merül fel az az igény, hogy a hatalmas nyereséget elkönyve-lõ bankok fizessék vissza azt a közpénzbõl kapott ajándékot, amit abankkonszolidáció keretében kaptak. Ebbõl a pénzbõl fokozatosanvissza lehetne juttatni az egészségügyi szektorba az onnan kiemelt ezer-milliárd forintot és az oktatási rendszert is konszolidálni lehetne. De fellehetne belõle gyorsítani a nyugdíjak felzárkóztatását az Európai Unióalsó harmadának az átlagos szintjéhez.

2. A nemzetközi nagyvállalatok számos kedvezményt kaptak a ma-gyar államtól azért, hogy Magyarországon mûködjenek és a magyarmunkaerõt foglalkoztassák. Ez az úgynevezett mûködõ-tõke azonbanaz elmúlt öt évben gyorsított ütemben távozik keletre – Romániába,Ukrajnába, Kínába – ahol még olcsóbb a munkaerõ. A távozó multina-cionális korporációk nagy összegû extraprofithoz jutottak a magyar ál-lamtól kapott adókedvezmények révén. Távozásukat természetesennem lehet megakadályozni, de el lehet fogadni olyan törvényt, amelykötelezi õket arra, hogy távozásuk esetén a kapott adókedvezménye-ket, vagy azoknak egy részét fizessék vissza a magyar költségvetésnek.

3. Indokolatlan, hogy a költségvetés fizesse az általa nem ellenõriz-hetõ Magyar Nemzeti Bank devizatartalékának a kamatait. A mintegy10 milliárd euró körül mozgó devizatartalékot az MNB forgatja a sajáthasznára, de mint már utaltunk rá, elszámolni nem köteles vele a költ-ségvetésnek, és egyetlen állami szerv sem szólhat bele érdemi döntései-be. Ezek után teljesen indokolatlan, hogy a magyar adófizetõk viseljéka 10 milliárd eurónyi devizatartalék kamatterheit.

4. Meg kell változtatni azt az egyébként nem 2/3-os törvényt, hogyaz állam adóbevételének a fedezetével csak adóslevelet, államköt-vényt, kincstárjegyet bocsáthasson ki. Az állam ugyanerre a fedezetretámaszkodva normál pénzt is kibocsáthatna, amire nem kellene kama-tot fizetnie. Jelenleg 12 000 milliárd forintot meghaladó nagyságrend-


ben került államkötvény (adóslevél) kibocsátásra és ennek kamatailegalább 1200 milliárd forinttal terhelik meg évrõl-évre a költségve-tést. Az állam saját maga tiltotta meg önmagának, hogy normál pénztbocsásson ki adóbevétele fedezetével. Erre az önkorlátozásra semmi-lyen logikus magyarázat nincs, s ha ezzel kapcsolatban tudakozódunk,akkor azt a választ kapjuk, hogy egyrészt más országokban is ez így van,ez az, ami eurokonform, másrészt a nemzetközi pénzügyi közösség nemtûrné el, hogy Magyarország külön utakon járjon.

Válaszunk erre az, hogy amíg Magyarországon nincs bevezetve az euróés formailag még Magyarország a pénzügyi szuverenitás alanya, addig elvi-leg nincs akadálya annak, hogy Magyarország az Európai Központi Bank,valamint a Baselben mûködõ Nemzetközi Fizetések Bankja iránymutatá-saitól eltérõen önállóan járjon el saját pénzügyeiben.

5. Többszörösen bebizonyosodott a gazdaságtörténetben (Német-ország, 1933 után; Franciaország, De Gaulle elnöksége alatt; az Egye-sült Államok, Franklin Delano Roosevelt elnöksége idején), hogy atermelõprogramokhoz kötött olcsó állami pénzkibocsátásból nyújtottközhitelek nem okoznak inflációt. Az ilyen termelõprogramokhoz kö-tött pénznek a forgalombahozatala a gazdaság egészében kiegyensúlyo-zásra kerül a folyamat révén elõálló termelõi kapacitás megnövekedé-sével, a többletobjektumok, termékek és szolgáltatások értékével.

6. A tõzsdei árfolyamnyereséget és kamatjövedelmet a többi nyuga-ti országban érvényes módon adóköteles jövedelemmé kellene tenni.Az Egyesült Államokban kötelezõ e tõkejövedelem után adót fizetni.(capital gain tax). A Német Szövetségi Köztársaságban is adóköteles atõkejövedelem és a kamat.

7. A rendszerváltás óta tizedére, 760 milliárd forintra, csökkent az álla-mi vagyon – állapította meg az Állami Számvevõszék az Országgyûlés ille-tékes bizottsága elõtt. Az Állami Számvevõszék által készített tanulmánymegállapítja, hogy a teljes közvagyon mindössze harmadát értékesítették.A nemzeti vagyon 10%-át felszámolások és végelszámolások emésztettékfel, további 20%-át az önkormányzatoknak és más – nem állami vagyon-kezelõknek adták át. Az Állami Számvevõszék szerint az 1990. évi indulóvagyonból mintegy 30% hiányzik. Ennek egy része a piaci értékvesztés és arossz gazdálkodás áldozata lett. Míg a fennmaradó hányad a gazdaságikényszerek és a rövid távú érdekek által diktált alulértékelés miatt veszettel. El kellene készíteni a konkrét felelõsök megnevezésével a nemzeti va-gyon elveszett 30%-ának a pontos részletezését.

A konkrét tények alapján pedig – még az elévülési idõ elõtt – intéz-kedni kellene kármentés, a kárenyhítés érdekében és errõl tájékoztatnikell e vagyon tulajdonosait, a magyar állampolgárok összességét. Hanem is lehet az eredeti állapotot visszaállítani, rendkívül fontos, hogy azállampolgárok tudják: mi történt a nemzeti vagyonnal?

8. Újra kell tárgyalni az Európai Uniós tagság néhány Magyaror-szágra különösen hátrányos feltételét, elsõsorban azért, hogy az Euró-pai Unió régebbi tagjaihoz hasonlóan a magyar termõföld is védelem-ben részesüljön és megmaradhasson a magyar természetes személyektulajdonában. A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép!Ne kelljen 500 ezer magyar gazdálkodónak kényszerûségbõl eladniaföldjét és elhagynia szülõföldjét.

9. Semmilyen formában sem szabad privatizálni az egészségügyi ésaz oktatási rendszert. Nincs olyan privatizálási módszer, amely ne von-na ki több pénzt az egészségügyi és az oktatási rendszerbõl, mintamennyit kezdetben oda bevisz. Privatizálás esetén az egészségügynekés az oktatásnak nemcsak a saját költségeit kellene „kitermelnie“ de amagánbefektetõk profitját is. A magánosítás hosszú távon profitszerzé-si eszközzé degradálja az egészségügyet és az oktatási rendszert is.

Nincs szükség újabb Bokros-csomagraAz elõzõekben ismertetett javaslatok újabb Bokros-csomag nélkültudnák megteremteni a pénzügyi és gazdasági egyensúlyt Magyarorszá-gon. Az utóbbi idõben a magyar tömegtájékoztatásban egyre többszörértékelik pozitívan Bokros Lajos pénzügyminiszteri tevékenységét aHorn-kormány idején. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy kitérjünkBokros Lajos tevékenységének az elemzésére.

A Bokros-csomagot a külgazdasági egyensúly helyreállításának aszükségességével indokolták. Minimális és látszólagos gazdasági javu-lás érdekében a magyar társadalmat azonban óriási összegû áldozatvállalásra kényszerítették, amely nemcsak, hogy felesleges volt,hanem óriási károkat okozott az ország és annak lakosai számára. 1995és 1998 között összesen 31 milliárd dollárt préseltek ki a magyar társa-dalomból. Hacsak a külkereskedelmi mérleg négy év alatti javulását, a0,6 milliárd dollárt tekintjük, akkor a rendelkezésre álló hivatalos ada-tok szerint is a befektetett összeg több mint 97%-a – vagyis 30 milliárddollár – egyszerûen elveszett. Ha összeadjuk az egészségbiztosítási és anyugdíjbiztosítási alaptól, a helyi önkormányzatoktól, a központi költ-ségvetési szervektõl elvont pénzeket, továbbá a vállalkozásoknál el-vont nettó béreket, és összesítjük az 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben és1998-ban eszközölt elvonásokat, akkor megkapjuk a fent megjelölt 30milliárd dollárnyi összeget.

A mesterségesen megnövelt infláció is romboló hatást gyakorolt.Az 1994. évi 18,8%-os infláció 1995-ben 28,2%-ra ugrott és a követ-kezõ évben is még 23,6% volt. 1997-ben 18,3%-ra csökkent, ami lé-nyegében az 1994. szint elérését jelentette. Eközben az európai unióspartnereinknél az infláció mérséklõdött. A magas infláció elsõsorbanaz állampolgárokat, továbbá a hazai kis és középvállalkozásokat sújtot-ta.

A Bokros-csomag következtében 1994-hez viszonyítva 1998-ig 300ezer munkahely szûnt meg, és ezzel a foglalkoztatás Magyarországonkatasztrofálisan mélyre süllyedt. A családokat egyre kevesebb keresõ-nek kellett eltartaniuk. Az államháztartás nettó hiánya 1997-ben 150milliárd forinttal nõtt, az adó- és társadalombiztosítási járulék bevéte-lek kiesése és a szociális kiadások megnövekedése miatt. Ezeket a vál-tozásokat az OECD (Organisation for Economic Co-operation andDevelopment – a Gazdasági Együttmûködés és Fejlesztés Szervezete)is nyomon követte. A Bokros Lajos nevével jelzett pénzügyi restrikció1997-ig, 1994-hez viszonyítva további 4,4 százalékponttal csökkentet-te az amúgy is alacsony foglalkoztatási szintet. Egyetlen százalékpontosváltozás 69 000 munkahely elvesztését jelentette. Több mint 300 000ember vesztette el munkahelyét, amely miatt a lakosság jövedelme to-vábbi 8%-kal csökkent a reálbér mérséklésén felül.

A lakosság megtévesztésére mindig a munkanélküliek számánakcsökkenését mutatták ki, amibõl csak annyi igaz, hogy aki kiesett az el-látásból az statisztikailag is eltûnt.

A lakossági kereseteket és jövedelmeket az alábbi módon csökken-tették: Az egy keresõre jutó reálkeresetek szintje 1998-ra – az 1994.évihez viszonyítva – 9,35%-kal csökkent. További 8%-osjövedelemelvonást okozott a foglalkoztatottak számának 300 000 fõ-vel való csökkenése. Ez tragikus viszonyokat hozott létre az egykeresõsvagy keresõ nélkül maradt családoknál. 14,6%-kal lett alacsonyabb areálértéken számított minimálbér is.

Az importált energia ára ebben az idõszakban csökkent (1998-banegy hordó kõolaj 11 dollárba került). Ennek ellenére 1995 és 1998 kö-zött a fogyasztói árak megkétszerezõdtek. A szándékosan felpörgetettinfláció miatt a költségvetés kamatkiadásai is megugrottak. Az adós-ságszolgálat kamata évente egymilliárd dollárral nõtt, ami jelentéke-nyen rontotta a folyó fizetési mérleget.

1995 és 1998 között a privatizáció során 11,1 milliárd dollár összegûmagyar vagyont árusítottak ki a külföldieknek (1998 évi áron számol-va a dollárt). Ebbõl az összegbõl csökkentették az államadósságot és azezzel járó kamatköltséget. Levonva a külkereskedelmi mérlegjavulás0,6 milliárd dollár összegét a kamatkiadások 4,6 milliárd dollárnyitöbbletébõl megkapjuk, hogy a Bokros-csomag ezen a téren összesen 4milliárd dollár kárt okozott az országnak.

Vannak olyan káros hatások is, amelyek nem számszerûsíthetõk.Az oktatásból kimaradt fiatalok egy része bûnözõvé válhat, mert nemjut munkához. A Horn-kormány úgy emelte meg a nyugdíjkorhatárt,hogy nem indított munkahelyteremtõ programokat. Emiatt – mintmár utaltunk rá – félmillió munkahely tûnt el Európa egyik legalacso-nyabb foglalkoztatottságú országában. A fiatalok jelentõs része számá-


ra a tanulás még a tandíj bevezetése miatt is nehezebbé vált. A felsõok-tatási intézmények a puszta létükért küzdöttek. 2002. évi áron számol-va 554 milliárd forintot vontak el a költségvetés oktatásitámogatásából. Ezekben az években ezer oktatót bocsátottak el a ma-gyar felsõoktatásból.

Az egészségügy tudatos leépítéseA Bokros-csomag hatása talán az egészségügyben volt a legsúlyosabb.Az akkori egészségügyi miniszter, Kovács Pál, le is mondott az egész-ségügyet sújtó pénzügyi elvonások miatt. A lakosság egészségi állapo-táról szóló jelentés szerint az elkerülhetõ halálozások 11-18%-áért azellátás pénzügyi hiányosságai okolhatóak. A Bokros-csomag 1995 és1998 között – 2001 évi áron és kamatok nélkül számolva – 1048 milli-árd forintot vont el az egészségügyi alaptól és ezzel statisztikailag alátá-maszthatóan több ezer ember korai halálát okozta.

Az emberi életek veszélyeztetése és kioltása a következõkkel bizo-nyítható:

1. Az ezermilliárd forintot kitevõ elvonás lehetetlenné tett nélkü-lözhetetlen életmentõ mûtéteket.

2. A szociális katasztrófába kergetett embereknek – az egészségügykiadásainak említett nagyarányú és folyamatos csökkentése következ-tében – egyéni tragédiák egész sorát kellett átélniük. Ez is tényekkel bi-zonyítható.

3. A Bokros-csomag következményeként ugrásszerûen nõtt a terhes-ség-megszakítások száma. Ez demográfiai következményein túl tartósegészségkárosodást is okoz az esetek nagy részében, továbbá halálozás iselõfordul rendszeresen. A fogamzásgátlás módszereinek a fejlõdése követ-keztében eleve csökken a terhesség-megszakítások száma. Ennek ellenérea Bokros-csomag következtében nõtt az abortuszok száma.

4. A Bokros-csomag keretében megszüntették a korábban ingyenesfogmegtartó kezeléseket. Az évente elvégzett fogtömések száma há-rommillióról a felére csökkent, a megmenthetõ fogakat tehát egyszerû-en kihúzták. Az elmaradt fogpótlás pedig rontja a táplálkozás haté-konyságát és így egészségi károsodást, rövidebb életet jelent.

5. A gyógyszertámogatások esetében a Bokros-csomag „nagyvona-lúan“ járt el. A külföldi gyógyszerek dobozonkénti ára a hazaiaknálnégyszer drágább. Mégis a külföldi gyógyszerek támogatása terén érvé-nyesült az abszolút liberalizmus:– vám és ÁFA-mentesség– 75%-os társadalombiztosítási támogatás.

A negyed annyiba kerülõ hazai gyógyszerek kiszorítása a drágábbkülföldiek által 1998-ig további 36 milliárd forintot vett el az egészség-biztosítástól és ezzel a betegektõl, tovább csökkentve a gyógyításra for-dítható összegeket.

A globalizáció neoliberális dogmatikusai tudatosan hajtják végre acsaládi közösségek felbomlásának a programját. Magyarországon ezt aszélsõséges neoliberális programot Bokros Lajos vezényelte le a családijövedelmek szétzilálásával. Az élveszületések csökkenõ száma ellenéreaz anyagi okokból veszélyeztetett kiskorúak száma 1996 és 1998 között200 000 fõvel nõtt.

Nincs szükség a nyugdíjasokraA szélsõségesen neoliberális Bokros-csomag a nyugdíjasokat sújtotta alegerõteljesebben. A magyar nyugdíjasok több mint 20%-ának a nyug-díja a létminimum fele körül volt és ezért számukra minden egyes fo-rint elvonása szinte létkérdés. A Bokros-csomag minden gátlás és dif-ferenciálás nélküli elvonó intézkedései megalázó helyzetbe hozták amagyar nyugdíjasokat. A nyugdíjelvonás a következõképpen történt:1995-ben a fogyasztói árak 28,2%-kal, a nyugdíjak pedig csak14,7%-kal emelkedtek. Emiatt a nyugdíjak reálértéke 10,5%-kal csök-kent. 1996-ban ez a folyamat folytatódott, a reálnyugdíj tovább csök-kent és 1997-ben ezen az alacsony szinten maradt. 2002. évi áron szá-molva 1995-ben 1994-hez viszonyítva egy átlagos nyugdíjastól havi4626 forintot, éves szinten 55 512 forintot vontak el. 1996-ban márhavi 7626 forintot – egész évre vetítve 91 512 forintot vettek el.

1997-ben is 90 648 forinttal és 1998-ban 64 452 forinttal folytatódottaz elvonás.

Ezt az összeget természetesen vissza kellene adni a nyugdíjasoknak,ez 2002 végéig 175 737 forintot tesz ki, évi 2% reálkamattal számolvaez az összeg minden magyar nyugdíjast megilletne.

A Bokros-csomag megszorító intézkedései olyan idõszakban ron-csolták a magyar társadalmat, amikor az Európai Unióban 1994-benbeindult konjunktúra jó piaci lehetõséget biztosított a magyar exportnövelésére, amelyre a magyar gazdaság már fel is készült. Lehetõségvolt a külkereskedelmi hiány fokozatos ledolgozására, s ha erre kerülsor, akkor gazdasági fejlettségünk szintje ma legalább 10%-kal lehetnemagasabb. Magyarország 1995-ben és 1996-ban nemzeti össztermék-ének a 3%-át kitevõ növekedési lehetõséget vesztett el. Ez számszerû-sítve 500 milliárd forintot tesz ki.

Az OECD módszereit alkalmazva kiszámítható, hogy a Horn-kor-mány négy éve alatt a növekedést mesterségesen fékezõ Bokros-cso-mag neoliberális pénzügyi túlzásai következtében 2500 milliárd forintnövekedési deficitet halmozott fel Magyarország. Ez azt jelenti, hogyilyen összegû kár ért minden magyar állampolgárt, csecsemõket is bele-értve. Ez egy fõre átszámítva 250 ezer forintot jelent.

A kizárólag pénzügyi érdekeket szolgáló restrikció nyomán 1996-ravisszaesett a népegészségügyi szempontból fontos terméknek, a hazaitejnek a felvásárlása és fogyasztása. A termelõknek fizetett felvásárlásiár reálértékben csökkent, a forgalmazók árrése pedig csúcsot döntött.A külföldiek kezére játszották a magyar tejipar döntõ részét. A mezõ-gazdasági vertikum - termékpálya - privatizációját olyan feltételekkelbonyolították le, hogy a magyar parasztokból sajtolták ki az ahhozszükséges tõkét. Így például a tej árát a termelõknek csak két hónap el-teltével fizették meg, amikor azt már régen eladták. Ezzel a módszerrel21 milliárd forinttal rövidítették meg a magyar gazdákat. A magyar tejháttérbe szorításával megindult „Reggeli ital“ címén értéktelen termé-kek forgalomba hozatala, amibõl a nyugati exportálók profitálnak.

A magyar energiaipar privatizálására is szakszerûtlen módon kerültsor és tényekkel bizonyítható, hogy a magyar erõmûveket mélyen reá-lis értékük alatt adták el külföldieknek. A külföldieknek óriási kedvez-ményeket jelentett az is, hogy a gépjármû-adóról szóló 1991 LXXXII.törvény kijátszásával - a külföldi rendszámú kamionok számára - 1994és 1998 között a magyar állam elengedett 238,6 milliárd forint összegûadót. A pénzügyminiszter ezzel az intézkedésével még az államháztar-tásról szóló törvényt is megsértette. A kamionok elhasználták útjain-kat. Egy kamion útigénybevételi kára - szakértõi becslési szerint - 1 000000 személygépkocsi által okozott útigénybevételi kárral egyenértékû.Az utak megromlott állapota a magyar személygépkocsik állagát többszázmilliárd forinttal károsította. Emiatt a magyar autóklub milliárdosnagyságrendû kárigényt nyújthat be a pénzügyi kormányzat ellen.

Hozzá kell ehhez még számítani a természeti környezetben okozottkárt, amely évente eléri a 48 milliárd forintot. A külföldieknek biztosí-tott ingyenes út miatt a Magyar Államvasút vesztett versenyképessé-gébõl, mivel a MÁV-ot a vasúti pálya fenntartásának a költsége is ter-heli. Ezért a MÁV is jogosan követelhetne kárpótlást az akkori pénz-ügyminisztertõl. Hivatásos pénzügyi szakemberek (Pavics Lázárközgazdász, nyugalmazott pénzügyminisztériumi fõtanácsos; valamintDr. Minarik György) a felsorolt tényezõkbõl származó halmozott kárösszegét - 2002. évi áron - 500 milliárd forintra becsülték.

Kedves olvasó! Lehetne még sorolni a szomorú, sõt tragikus ténye-ket. Fárasztó mindez. De pénzuralmi korszakban élünk, elkerülhetet-len a pénzviszonyok tanulmányozása. A magyar társadalom bajai a la-kosság szegénységében gyökereznek. A szegénység legfõbb oka pedig amagánpénzmonopólium. Azért kell megismerni mûködését, hogy kö-zös erõvel fel tudjuk számolni. Magyarországnak közpénzrendszerre, ateljesítmény és a tulajdon összekapcsolására, az adósságcsapdából tör-ténõ kikerülésre van szüksége! Ezért kell átrágni magunkat az unalmasés fárasztó adatokon.

Forrás: Drábik János

News & Politics

Helyi pénz cikkek a világ legnagyobb közgazdászaitól jó ha figyelünk