9
A volt fiú kollégium

Volt fiu kollegium

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Volt fiu kollegium

A volt fiú kollégium

Page 2: Volt fiu kollegium

• 1928-29-ben megépült a gimnázium, a kollégium ekkor egy bérelt épületben volt.

• 1929-ben megvásárolták a templom melletti régi postaépületet és 1600 négyszögöl telket.

• 1931-32-ben itt létrejött egy másik internátus Cserkész otthon néven.

Page 3: Volt fiu kollegium

• 1934-ben itt nyitotta meg kapuját-az 1933-ban Fabulya János és Scher Konrád által felépített épületben- az ország első középiskolai cserkészinternátusa.

Page 4: Volt fiu kollegium

• 1940-ben az összes diák ebbe az internátusba költözött be úgy, hogy emelet ráépítéssel kibővítették Gulyás László tervei alapján Sutyák Mihály kivitelezésében

• Később még két épületet vásároltak a tanulók elhelyezésére ezekhez három hold föld tartozott, itt termelték meg a konyhára szükséges zőldségeket.

Page 5: Volt fiu kollegium
Page 6: Volt fiu kollegium

• A háborúban komoly károk keletkeztek az épületben.

• 1948-tól megszűnt az intézmény felekezeti jellege,Budai Nagy Antal Középiskolai Diák otthon néven működik.

• 1951-ben új napos szobát és kerítés építettek.• 1965-ben a telek udvarán új ebédlőt építettek.• 1978-ban az addig önálló fiú és lány kollégiumot

összevonták.• 1995-ben összevonják az általános iskolai

kollégiummal.• 2000-től megszünt a kollégium az épületben.

Page 7: Volt fiu kollegium
Page 8: Volt fiu kollegium
Page 9: Volt fiu kollegium