Drábik János

Eurábia lesz Európából?Európa és az arab világ fizikai, valamint szellemi egyesítését jelenti Eurábia. Az új

geopolitikai egység elméletben egymást kiegészítő körülményeket hozna létre. Kombinálná a

magas születési arányt, a tömeges bevándorlást és a nagyarányú kultúraváltást az eurázsiai

földrész Európának nevezett félszigetén. Az Európába bevándorló muszlim lakosság nyomán

a keresztény Európa egyre inkább hasonulna az iszlámhoz, nemcsak kultúrájában, de politikai

karakterében is.

Eurábia tehát az európai és az arab kultúra egyfajta szintézisét jelenti. Ezt elsősorban az

államok feletti pénzhatalmi világelit agytrösztjei dolgozták ki, szorosan együttműködve az

európai és az arab elitekkel. A cél egy olyan nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és

kulturális zónának a létrehozása, amely életképes szimbiózist jelentene Európa és az arab

világ között.

Az Eurábia-tervet kidolgozói arról is gondoskodtak, hogy megtervezett bevándorlási

programokkal, propagandával, a különböző egyházak és gazdasági szervezetek

támogatásával, valamint a segélyszervezetek, a tömegtájékoztatás és a közoktatás, továbbá a

tudományos élet bevonásával, folyamatosan végrehajtsák. Immáron több nemzedék is úgy

nőtt fel, hogy ehhez a nagyszabású politikai programhoz szocializálódott. E nemzedékeknek a

tagjait úgy nevelték, és politikailag is úgy kondicionálták, hogy támogassák ennek a

nagyszabású programnak a megvalósítását.

A XX. század polgárháborúiban kivérzett és erőtlenné vált Európa kulturálisan is hanyatló

szakaszba érkezett és több más vonatkozásban sem tudta ez az enervált társadalom biztosítani

az egészséges reprodukcióját. Lakossága folyamatosan elöregedett, és számos olyan manuális

munkakör van, amit az európaiak szívesebben végeztetnek el például arab bevándorló

munkaerővel. Az elmúlt évtizedekben a muszlim munkaerő olyan méretekben áramlott be

Európába, hogy a nagyobb városok lakosságának az összetétele megváltozott és már számolni

kell azzal, hogy a következő évtizedekben mohamedán többségűvé válnak még olyan városok

is, mint a svédországi Malmö, vagy a hollandiai Rotterdam.

A mohamedán bevándorlók beállítódása is megváltozott. A korábbi bevándorlók bizonyos

hálát éreztek a befogadó nyugati országokkal szemben, amelyek gondoskodtak róluk,

munkához és tisztességes élethez segítették őket. A mai bevándorlók többségükben

1

fanatikusan elkötelezett dzsihadisták, akik főleg fiatalokból állnak. Elgondolkodtató, hogy az

eurábiai koncepcióban egy számbelileg és katonailag is gyengébb bevándorló lakosság

fokozatosan alakítja át a saját igényeinek megfelelőn a befogadó, és nálánál sokkal nagyobb

valamint erőteljesebb civilizációt. Történészek arra emlékeztetnek, hogy ilyen jelenségre a

Római Birodalom bukása óta nem került sor. Úgy tűnik, hogy az enervált és dekadens európai

elit saját téveszméinek az áldozatává válik. Az Egyesült Államok vazallusává süllyedt

Európai Unió vezető körei versenyeznek az Egyesült Államokkal, az angolszász kultúrával és

politikai módszerekkel és növekvő mértékben tesznek méltánytalanul nagy engedményeket a

tőlük távol álló arab, mohamedán riválisaiknak. Még hisznek abban a téveszmében is, hogy

mindegy kik végzik az alacsonyabb rendűnek tekintett manuális munkákat, keresztények,

ateisták vagy mohamedánok. A fontos az, hogy az európai bennszülött fehér ember és elitje

maradjon a társadalom felső struktúrája.

Egy iszlám Európa még ma is értelmetlenségnek tűnik, amelynek csak az a célja, hogy a

mohamedán bevándorlókat démonizálja. Az európaiak többsége még ma is meg van

győződve az európai kultúra és keresztény morál fölényéről. Még ma sem tudják elfogadni,

hogy az iszlám képes fölénybe kerülni Európában és Észak-Amerikában.

Az elmúlt két évtizedben már tapasztalatból is tudjuk, hogy az Eurábia létrehozásának

stratégiáját gondosan megtervezték és következetesen végrehajtották a bevándorlás

felgyorsításával és tömegessé tételével, a széleskörű propagandával, az álszent képmutató

egyházpolitikával, és a gazdasági életet irányító korporációk bevonásával. Ezt kiegészítette a

bőséges pénzügyi támogatás és együttműködés a kulturális és az oktatási területen.

Megfigyelhettük azt is, hogy a más kultúrából érkező „új európaiaknak” bizonyos értelemben

sikerült korlátozniuk a szólásszabadságot. Azért meg kell itt jegyezni, hogy valójában a

szólásszabadsággal való visszaélés szabadságát vétózták meg az iszlám fanatikus hívei.

Megtapasztalhattuk azt is, hogy a női egyenjogúság vonatkozásában is megpróbálkoztak

korlátozásokat bevezetni. Az a vélemény alakult ki, hogy a muszlim lakosság arányának a

növekedésével Európában növekedett az erőszakos bűncselekmények száma. Ezt még a

kutatóknak meg kell erősíteniük.

Megjelentek olyan félkatonai dzsihadista csoportok, amelyekben a fanatikus muszlimok már

fegyveresen is nyomást tudnak gyakorolni. Ez a helyzet akkor, amikor még az Európában élő

mohamedán népesség alig haladja meg a 6%-kot. A mohamedán vallás normái annyira

különböznek a keresztény kultúra normáitól, hogy az iszlám kultúrkörben nem adnak azonos

2

jogokat a hitetleneknek (ahova a keresztények is tartoznak). Arról se nagyon hallunk, hogy a

mohamedán országokban volt-e már olyan tüntetés, ahol a hitetlenek számára biztosítandó

azonos jogokért tüntettek volna.

Törökországban, ahol hangsúlyozottan szekuláris politikai rendszer működik, 1914-ben

Isztanbul lakosságának a fele még keresztény volt. 2015-ben a számuk az 1%-kot se éri el.

Egész Törökországban pedig a keresztények száma ugyanezen idő alatt 15%-ról 1%-ra

csökkent. Egyiptomban is üldözik a kopt keresztényeket, akik menekülnek az országból. Ha

csak erre az egy következményre figyelnek Európa őshonos lakói, már akkor is látniuk kell,

hogy a két kultúrkör élhet ugyan egymás mellett, de szervesen nem integrálódhat. A franciák

74%-ka úgy látja, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen hazájuk hagyományaival. A

rendkívüli módon átmosott agyú német lakosságnak az 51%-ka foglalt úgy állást, hogy az

iszlám nem tartozik Németországhoz és a német kultúrkörhöz.

Az iszlám világ folyamatban lévő inváziója Európába nem egyszerűen migrációs kérdés. Az

tekinthető normál bevándorlásnak, amikor az emberek azért választanak új hazát

maguknak, hogy ott önként éljenek, elfogadják a befogadó ország jogrendszerét,

kultúráját, és idővel integrálódjanak, sőt asszimilálódjanak annak a szellemi életébe is.

Angol kutatók szerint ezzel szemben az a valóság, hogy amikor egy iszlám országban

született muszlim bevándorol az Egyesült Királyságba és ott él több mint 30 éven át, akkor

vallási beállítódása ahhoz a nem-mohamedánhoz hasonlítható, aki éppen akkor érkezett a

Szigetországba.

Egyre többen vélik úgy, hogy Európa végülis egy a jövőben létrejövő globális kalifátus

részévé válhat. Akik így vélekednek, azok nem vesznek tudomást arról, hogy a nyugati világ

felett a hegemóniát Washington és a NATO gyakorolja, az Egyesült Államok politikai

rendszerét pedig a szupergazdag bankárdinasztiákból álló pénzhatalmi világelit irányítja.

Kik és miért kerülnek a lágerekbe?

A pénzhatalmi világelit - amelynek szerves részét alkotja a japán uralkodóréteg és az

afroázsiai, valamint a latin-amerikai országokat velük együtt kizsákmányoló helyi

kozmopolita és komprádor kollaboránsok – olyan pénzügyi és gazdasági rendszert hoztak

létre, amely világszinten átcsoportosította az egész emberiség vagyonát.

A világelit által létrehozott komplex és hatékonyan működő rendszer Észak-Amerikában és

Nyugat-Európában, vagyis az Első Világban, lehetővé tette az elit számára a munkaerő

3

intenzív kizsákmányolását. Ugyanez a rendszer Kínában, a Szovjetunió utódállamaiban,

valamint az egykori szocialista világrendszerhez tartozó országokban, vagyis a Második

Világban, biztosította a munkaerőnek a még intenzívebb kizsákmányolását.

A Harmadik Világban lehetővé tette a hatalmi elitek számára a parasztság, a bennszülött

közösségek és városlakók erőforrásainak az elvételét, a Negyedik Világban faji háborúk

egész sorozatának a megindítását a legszegényebb népek ellen. A brutális vagyonszerző

háborúk óriási mértékben hozzájárultak az európai és észak-amerikai uralkodó osztályok

gazdagodásához. Az eddigi fosztogató és népirtó háborúk között is a legvészjóslóbbnak most

folyik az előkészítése. A pénzhatalmi világelit szó szerint meg akar szabadulni a

legszegényebbektől, akikre már nincs szüksége ahhoz, hogy tovább halmozza, centralizálja és

koncentrálja a rendelkezésére álló vagyont.

A globális pénzimpérium tudatosan törekszik a számára felesleges munkaerő

megsemmisítésére. Ezek a százmilliók már nem növelik a pénzhatalmi világelit vagyonát,

ugyanakkor óriási fenyegetést jelentenek jelenleg meglévő pénzügyi, gazdasági és politikai

hatalmára. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évtized legerőszakosabb háborúira az euró-atlanti

térség országai részéről a legszegényebb országok ellen került sor a világ különböző

térségeiben.

A nyugati féltekén Haiti és Honduras volt az ismétlődő euró-atlanti agresszió célpontja. A

Közel-Keleten a pénzhatalmi világelit birodalma, az euró-atlanti térség, nyíltan támogatja azt

a Szaúd-Arábiát, amelynek abszolutista rendszere rátámadt a Közel-Kelet legszegényebb

országára, Jemenre. Dél-Ázsiában az Egyesült Államok és NATO szövetségesei

mondvacsinált ürüggyel támadtak rá a térség legszegényebb országára, Afganisztánra.

Megöltek és elűztek szülőföldjükről szegény parasztok és afgán polgári személyek millióit.

Az euró-atlanti hatalmak Afrikában bombázták és elfoglalták Szomáliát, Csádot, Malit.

Valamennyien a térség legszegényebb népei élnek ezekben az országokban. Miután a

Washington vezette NATO szétbombázta Líbiát, másfél millió Fekete-Afrikából származó

líbiai veszítette el unkahelyét és vált etnikai tisztogatás áldozatává. Tömegesen menekülnek

az erőszak és a nyomor elől Európába, de ezt ugyanazok a hatalmak, akik szétbombázták

Líbiát, önérdekeiket védve természetesen akadályozzák.

Az EU centrumországaiban sok görög, spanyol, portugál vendégmunkás dolgozott. Közülük

is sokan elveszítették munkahelyüket és munkanélküliként kell elviselni az országukat sújtó

4

megszorító programokat. Ezek lehetővé teszik a pénzhatalmi világelit számára, hogy az

államok eladósításával, a gazdaság átstrukturálásával a munka eredménye a pénzügyi szektor

tulajdonosaihoz áramoljon.

Az Egyesült Államokban a statisztikusok szerint másfél millió fekete „hiányzik” az ipari

méretű bebörtönzések, a rendőri erőszakosságok és a korai halálozás következtében. Az

amerikai indián lakosságot is folyamatosan fosztogatják és a szövetségi, valamint a tagállami

kormányzás következményeként nagyon rövid az átlagos életkor. Szülőföldjüket átengedték

az agro-biznisz elit számára. A „latinónak” nevezett milliók feláldozhatók és folyik a

lecserélésük új modern technika bevezetésével. Az éghajlatváltozás is sújtja őket, mert a

Kaliforniában dúló szárazság miatt nincs szükség a munkájukra.

A Levantei Térség legszegényebbjei a palesztinok. Országuk területének elrablása és

betelepítése szünet nélkül folyik. Irakban és Szíriában is több százezren haltak meg és több

millióan váltak hontalanná. Valamikor itt művelt és gazdaságilag, társadalmilag jól boldoguló

lakosság élt. Most gyökértelenné válva a törzsi erőszak viszonyai között kell élniük.

A megtámadott szegény országokban már nincsenek olyan erőforrások és lakosok – Irak és

Szíria kivételével –, akik alkalmasak a folyamatos fosztogatásra. A gyarmati időszakban a

gyarmattartó országoknak szüksége volt arra, hogy ezek az emberek a rendelkezésükre

álljanak a birodalom zsoldosaiként, vagy olcsó kuliként.

A szegény országoknak a folyamatos bombázása szétzúzta azokat a háztartásokat, közösségi

településeket, alapvető élelmiszertermelő régiókat és a tiszta vízhez való hozzáférést, amelyek

nélkül nincs túlélés. Ezenfelül folyamatosan ki vannak téve a rakéta és robotrepülőgépek

támadásainak. A célponttá vált lakosság nem tud regenerálódni, szaporodni védelem nélkül.

Nem működnek a társadalmi és közösségi szervezetek. Mindez kívánatos cél, mert ezek az

emberek feleslegesek a pénzhatalmi világelit új világrendje számára. Nem véletlen, hogy a

terror elleni háborúnak ezek a melléktermékei szinte kivétel nélkül mind a Negyedik Világhoz

tartozó legszegényebb országokban történnek.

James Petras szociológus, a New York államban fekvő Binghamton Egyetemnek az emeritus

professzora írja1: amikor a liberálisok és a baloldaliak bírálják, hogy a pénzimpérium

robotgépei miért polgári személyeket ölnek meg fegyveres terroristák helyett, rosszul

értelmezik a pénzhatalmi elit politikájának a lényegét. A terrorizmus elleni háború elsődleges

1 http://petras.lahaine.org/?p=2033

5

célja az, hogy lehetőleg minél nagyobb számban ölje meg a lehető legrövidebb idő alatt a

legszegényebbeket, akik feleslegessé váltak.

A pénzhatalmi világelit tagjai nem szoktak panaszkodni azért, hogy tömegesen pusztulnak a

legszegényebbek, és ezért ez veszélyezteti a pénzimpérium profitjának a növekedését, és

vagyonának a gyarapodását. A szegények már nem számítanak, ha profitról és

termelékenységről van szó. Sem termelőként, sem fogyasztóként nincsenek jelen a

világpiacon. Ezzel szemben létezésük folyamatos terhet jelent, nem csak azért, mert el kell

őket tartani. Az elit által látogatott luxuskörnyezetben nem kívánatos a jelenlétük. A kétségbe

esett potenciális bűnözőt testesítik meg a szupergazdagok számára. Ők azok, akikből

terroristák lehetnek. A pénzhatalmi elit ezért azt részesíti előnyben, hogy ezek szép csöndesen

szűnjenek meg létezni. Ha pedig a háború sújtotta szegény országokban a háborúzó hadurak

megölik őket, a világ csak biztonságosabb lesz és még vonzóbb a vagyonosodás számára.

Petras szerint napjainkban a népirtásra nem koncentrációs táborokban elrejtve kerül sor,

hanem az egykor nagyon is virágzó élőhelyeken és dolgozó közösségekben. A gázkamrákat és

titkos krematóriumokat felváltották az emberi életnek véget vető, nyíltan gyújtogató, elégető

eszközök. Ezek felgyújtják és megsemmisítik a lakótérségeket, munkahelyeket, elpusztítják a

házi állatokat, nyájakat és a gabonamezőket. Azok, akik túlélik a bombázásokat, azok

éheznek, helyhez vannak kötve, alul tápláltak és ki vannak téve a legkülönfélébb

betegségeknek. A népirtás ténye nemcsak ismert, de kellően dokumentálva van. Mégis

megfeledkeznek róla. A fejlett ipari országokban dolgozó fehér munkások nem vesznek

tudomást ezekről a tényekről, még kevésbé fejezik ki szolidaritásukat a birodalmi népirtás

áldozataival szemben. A pénzuralmi világrend irányítóit nem érdekli millióknak ez a

pusztulása, mert ez nem érinti már profitjukat és gazdagodásukat. Akiknek azonban az

életéről van szó, kénytelenek valamilyen módon reagálni.

Az első ilyen válaszuk a tömeges elvándorlás, ha lehet, akkor az első világba. Itt nem fogják

őket bombázni, sem megerőszakolni, sem halálra éheztetni. A második válaszuk, ha vidékről

a nagyobb városokba költöznek azt feltételezve, hogy ott nagyobb a közbiztonság. Valójában

az ilyen nyomornegyedekbe koncentrálódó lakosságot könnyebb elpusztítani a

bombázásokkal. A harmadik válaszlehetőség, hogy nyugodtabbnak vélt vidéki helyekre

költöznek, ahol földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozhatnak. De ma már ez se

menedék a számukra, mert a robot eszközök utánuk mennek és folyamatosan pusztítják őket.

A negyedik válaszlehetőség, hogy a szomszédos országokba menekülnek. Itt azonban a helyi

6

rendfenntartók erőszakkal táborokba terelik őket, amely a többség számára kilátástalan

nyomort és zsákutcát jelent. Az ötödik választási lehetőségük az, hogy minden

rendelkezésükre álló eszközzel ellenállnak. Ennek is több változata van. Az egyik a spontán

felkelés, amikor a visszaélés mértéke már elviselhetetlen. Az ellenállás megnyilvánulhat a

helyi együttműködők, hatóságok és rendfenntartók megtámadásával, vagy csak az elérhető

élelmiszer raktárak és üzletek kirablásával. Az ilyen spontán akciók rendszerint rövid ideig

tartanak. Egyre többen a fegyveres ellenállást válasszák és a legkülönfélébb fegyveres

csoportokhoz csatlakoznak. Ezek olyan vallási, etnikai csoportok, szervezetek, akik már

szervezetten próbálnak bosszút állni az őket sújtó népirtásért. Egyszerre érlelődik a totális

háború felülről és kívülről, belülről és alulról is.

A XXI. században a népirtás elszenvedői már gyökeres változást akarnak. A gyarmatosítás

korszakában azért kellett az alul lévőket, a hátrányos helyzetűeket elnyomni, hogy jobban ki

lehessen zsákmányolni munkaerejüket és könnyebben el lehessen venni erőforrásaikat. A

XXI. században ezek az alul lévők, hátrányos helyzetűek feleslegessé váltak a globális

pénzimpérium számára, mert már munkájukon nem tud profitot termelni magának és ezek a

milliók és százmilliók ily módon feleslegessé váltak. Valójában még előttünk áll a nagy

leszámolás a megsemmisítők és azok között, akik nem hagyják magukat megsemmisíteni,

akik túlélésükért a végsőkig hajlandók küzdeni.

Kik finanszírozzák az embercsempészeket?

Szembetűnő, hogy szakadatlanul özönlenek a bevándorlók, a menekültek az Európai Unióba.

Sokan eldobják, megsemmisítik útleveleiket, személyi okmányaikat, de még többen vannak,

akik jelentős mennyiségű pénzzel a zsebükben érkeznek. Felmerül a kérdés, hogy ezt a

szervezett népvándorlást vajon megtervezték-e, és ha igen, akkor kik voltak azok, akiknek

érdekükben állt Európa elárasztása észak-afrikai, közel-keleti és dél-ázsiai menekültekkel. Az

osztrák Info Direkt nevű, több éve elektronikusan és nyomtatásban is megjelenő, független

magazin 2015. augusztus 5-én bennfentes forrásra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült

Államok finanszírozza az Európába irányuló embercsempészetet. Az Info Direkt véleménye

szerint tájékoztatni kell a közvéleményt az osztrák titkosszolgálattól kiszivárgott

értesülésekről, miszerint amerikai szervezetek finanszírozzák azokat az embercsempészeket,

akik naponta több ezer menekültet szállítanak Európába. Az Info Direkt szerkesztősége így ír

erről:

7

„Az embercsempészek hatalmas összegeket követelnek azért, hogy a menekülteket

illegálisan Európába hozzák. A szállítási körülmények gyakran igen rosszak, mégis

egy fuvar ténylegesen 7000 és 14000 euró közötti összegbe kerül. Az összeg nagysága

a térségektől és a csempészszervezetektől függően eltér egymástól.”

A menedékjog-kérőkkel foglalkozó rendőri szervektől (egyedül Traiskirchen-ben több mint

száz főállású ügyintéző foglalkozik naponta a menekültekkel) már régóta tudják az osztrákok,

hogy mekkora összegeket követelnek az embercsempészek és milyen körülmények között

teljesítik vállalásaikat. Egyre többször felmerül az a gyanú is, hogy az USA geostratégiai

értelemben érdekelt lehet ebben a népvándorlásban. Egyes szakértők már készek megbízható

információkat kiszivárogtatni, de egyikük sem akarja egyelőre teljes nevével vállalni a

nyilvánosságot.

Az említett tudósítás így folytatódik:

„Vannak információk arról, hogy Amerikában egyes szervezetek társfinanszírozási

modellt dolgoztak ki, és a csempészköltségek jelentős részét magukra vállalták. Nem

minden észak-afrikai menekültnek van 11000 eurója készpénzben. Feltehetjük a

kérdést: honnan jön a pénz?”

Szigorú hírzárlat van elrendelve a tömeges bevándorlásra vonatkozóan. „Még a Katonai

Hírszerzési Hivatal (a HNAA) sem rendelkezik információkkal, vagy ha igen, akkor nem meri

azokat tovább adni. A közvéleménynek azonban ismernie kell a menekült-kérdés hátterét.

Ugyanazok a körök húzódhatnak meg a népvándorlás mögött, akik egy évvel ezelőtt

anarchiába taszították Ukrajnát.”

Az Info Direkt szerkesztősége arra kért minden érintettet, újságírót, rendőrségi és

titkosszolgálati munkatársat, hogy segítse megbízható információkkal a szerkesztőséget. A

nyilvánosság széleskörű tájékoztatása megakadályozhatja a kialakult válság további

elmélyülését.

Kinek profitál a menedékipar?

Az Info-Direkt2 tizenegy különböző forrásra támaszkodva további fontos információkat is

közreadott, amelyek új megvilágításba helyezik a menekültkérdést. Az Ausztriában megjelenő

Tageszeitung 2015. augusztus 12-i száma „Csaknem 21 millió eurót kasszírozott a menedék-

2 http://www.info-direkt.at/rothschild-und-die-asyl-industrie/

8

cég” című tudósításában felteszi a kérdést, hogy ezt a tetemes összeget valójában ki tette

zsebre? Kihez tartozik a cikkben szereplő menedék-cég (Asyl-Firma)? Ha keresztülrágjuk

magunkat a vállalati összefonódásokon, akkor a fináncoligarchia és a menedék-ipar közti

gyanús szövetségre bukkanunk.

A profitorientált menedék-ipar (azilum-ipar) a menedékjogot kérők elszállásolásáról,

őrzéséről és ellátásáról gondoskodik. A menekülttáborok működtetését Ausztriában nem az

állam látja el közvetlenül, hanem egy nyereségorientált magánvállalat. Ennek a cégnek a neve

„Schweizer Firma ORS”, amely 2014-ben kereken 21 millió eurót kapott a bécsi

Belügyminisztériumtól az osztrák adófizetők pénzéből. A Der Standard című lap felteszi a

kérdést: kihez tartozik ez a misztikus félhomályba burkolózó „ORS” nevű cég, és válaszol is

rá:

„Az ORS üzemeltető cég a Schweizer Ox Csoporthoz tartozik, amelyet 2013 nyarán a

brit Equistone Partners Europe (EPE) megvásárolt. Az EPE viszont mintegy 30

intézményi befektető és a Barclays Bank tulajdonában van.” 3

Itt ér véget a „Standard” kutatótevékenysége és kezdődött el az Info-Direkt által folytatott

kutatómunka:

Az ausztriai ORS GmbH (ORS Korlátolt Felelősségű Társaság) a svájci ORS Service AG-hez

(ORS Szolgáltató Részvénytársasághoz) tartozik. Egyértelműen nyereségorientált

részvénytársaságról van szó, amely a saját meghatározása szerint politikailag és vallásilag

semleges. A rohamosan növekedő és tömegessé váló menekültáradatból az ORS milliós

nagyságrendben profitált és profitál. Így ír erről a Der Standard:

„Hogy milyen nagy a profit, nehéz megítélni. Az ORS üzemeltető cég, amely a svájci

Ox Csoporthoz tartozik, s amelyet 2013 nyarán megvásárolt a brit Equistone Partners

Europe, mintegy 30 intézményi befektetőhöz és a Barclays Bankhoz tartozik. Eddig az

EPE öt pénzalapot hozott létre, amelybe kétmilliárd eurót fektetett be.”

Svájcban az ORS forgalma 1998-ban még csak 20 millió frankot tett ki. Időközben ezt

megháromszorozta. 2010-ben a Teledata adatai szerint a forgalma 55 millió frankra

növekedett.4 A következő évben már elérte a 70 millió frankot.5 Ausztriában 2014-ben a

forgalom elérte a 21 millió eurót. Az Európába irányuló menekültinvázió következtében a 3 http://derstandard.at/2000019752710/Friedliche-Demonstration-in-Traiskirchen4 https://www.woz.ch/-238c5 http://www.tagesanzeiger.ch/schweiz/standard/Das-Geschaeft-mit-den-Asylbewerbern/story/19176314

9

forgalom ugrásszerűen megnövekedett. A svájci menekültszállásokon és az ausztriai

Traiskirchen menekülttáboron kívül (e sorok írásakor egyedül itt több mint 5000 menekült

tartózkodik) az ORS menekültlétesítményeket működtet Voralbergben6, Ingolstadtban7, illetve

Münchenben8.

Az ORS Részvénytársaság mögött - már tudjuk - az EPE tartózkodik. Ki azonban a szóban

forgó 30 befektető, és ki áll a Barclays Bank mögött? Ők ugyanis azok, akik az EPE-t az

ellenőrzésük alatt tartják. Kiderült, hogy ők a pénzoligarchia globális szereplői. A szálak a

Rothschild bankárdinasztiánál futottak össze.

Az Equistone Partners Europe a Barclays Banknak – a világ legbefolyásosabb

óriásvállalatának – a leányvállalata:

„A zürichi Svájci Szövetségi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói kimutatták, hogy

melyek azok a nagyvállalatok, amelyek uralják a világgazdaságot, és milyen messzire

ér el a befolyásuk. Megállapították, hogy csupán 147 óriásvállalat ellenőrzi a

világgazdaság nagy részét. Méreteikhez viszonyítva aránytalanul nagy befolyással

rendelkeznek. Különösen nagy befolyással rendelkeznek a pénzügyi szektor vállalatai,

a bankok és a befektető pénzalapok. Ezek közül is a legbefolyásosabb a brit Barclays

Bank.”9

A tanulmány egyik szerzője Wolfgang Freisleben „Rothschild-Csatahajónak” nevezte a

Barclays-t, amelynek a legfőbb részvényese a „NM Rothschild” magánbank és amelynek

társbankja a „Lazard Brothers”.10

A Rothschild-dinasztia meghatározó szerepe személyesen is megnyilvánul. A Barclays

elnöke, Marcus Agius éveken át Rothschild-nak a veje volt. Ő vette feleségül Edmund de

Rothschild Katherine Juliette nevű lányát. Ez tette lehetővé azt is a számára, hogy nemcsak

a világ legnagyobb befolyású vállalatának az elnöke legyen, hanem a brit BBC igazgatója is,

valamint a Bilderberg Csoport Irányító Bizottsága három vagyonkezelője közül az egyik.11

6 http://www.vol.at/wie-in-traiskirchen-ors-uebernimmt-auch-in-vorarlberg-fluechtlingsbetreuung/43981687 http://www.orsdeutschland.com/#!ORS-führt-AEDependance-Ingolstadt/c17qu/i4tvdd5e18 http://www.orsdeutschland.com/#!ORS-Deutschland-GmbH-betreut-Asylbewerber-in-der-Funkkaserne/c17qu/hz9kuwot379 http://www.fr-online.de/wirtschaft/maechtige-konzerne-147-unternehmen-kontrollieren-die-welt,1472780,11055250.html10 http://www.geld-magazin.at/flipBooks/gm1212/gm1212/assets/basic-html/page19.html11 https://de.wikipedia.org/wiki/Marcus_Agius

10

Hasonlóak a személyi összefonódások az EPE-nél is. Ez a Barclays Banknak az egyik

elágazása és szorosan kapcsolódik a Barclays-hoz és a Rothschild Házhoz. Az EPE legfőbb

irányítói kölcsönösen váltják egymást a Rothschild privátbank vezetőivel. A vállalati

átvételeket is közösen tervezik és hajtják végre.12 Jó példa erre az az eset, amikor 2012-ben a

„Sunrise Medical” átvételét az EPE-nek a Rothschild, a Simpson Thacher & Bartlett LLP és a

Deloitte Tax LLP ajánlotta.13

Az egybekapcsolódó vállalati struktúrák profitját mindig a tulajdonosi lánc végén állók teszik

el. Megállapíthatjuk tehát, hogy működik egy menedék-ipar, amely, legalábbis Ausztria és

Svájc vonatkozásában a pénzhatalmi világelit csúcsán álló leghatalmasabb

bankárdinasztiához, a Rothschild-házhoz tartozik.

Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?

Az Eurábia elnevezés egy olyan eklektikus geopolitikai és kulturális képződményre utal,

amely szervesen összeilleszthető és kiegészíti egymást. Ezt az utópikus kulturális stratégiát az

európai és az arab társadalmakat irányító vezetőcsoportok dolgozták ki azért, hogy

létrehozzanak egy nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és kulturális együttélést

Európa és az Arab Világ között.

Eurábia fogalmát Bat Ye’Or (Gisele Littman) kezdte használni a 2000-es évek elején.

Ye’Or abból indult ki, hogy létezik egy összeesküvés Európa ellen, amelyet állítólag

Franciaország és az arab hatalmak közösen irányítanak, és amelynek a célja Európa

iszlamizálása, geopolitikai egyesítése az Arab Világgal és az európai, valamint az arab kultúra

szintetizálása. Ez meggyöngítené Európa létező kultúráját. Ye’Or ehhez azt is hozzáfűzi, hogy

Eurábia létrehozásának célja az Egyesült Államok és Izrael kapcsolatának a gyöngítése.

Az Eurábia elnevezés fokozatosan a politikai szóhasználat részévé vált a politikai spektrum

szinte teljes egészében. Széles körben használták az olyan iszlám-ellenes mozgalmakban,

mint amilyen az „Állítsd le Európa iszlámosítását!” elnevezésű mozgalom. Eurábia

koncepciója különösen nagy karriert futott be a 2001. szeptember 11-ig események után,

amikor Anders Behring Brevik 2011. július 22-én Oslóban, Utöja szigetén meggyilkolt 77

táborozó fiatalt. Breivik szörnyű tettét megelőzően közzétett egy több mint 1500 oldalas

manifesztumot „A European Declaration of Independence” (Egy európai függetlenségi

nyilatkozat) címmel. Brevik és szellemi mentora a norvég Fjordman (Peder Are Nøstvold

12 http://www.equistonepe.com/team-member/team-detail?id=36&lan=en13 http://www.equistonepe.com/team-member/team-detail?id=75&lan=en

11

Jensen) értelmezésében Eurábia létrehozása Európa-ellenes elképzelés, amely Európa

hanyatlását és a fehér ember életterének a felszámolását célozza.

Bat Ye’Or 2005-ben megjelent „Eurabia: The Euro-Arab Axis” (Eurábia: Az Euro-Arab

Tengely) című könyvében megállapítja, hogy ezt a nagyszabású tervet 1973-ban kilenc

európai közösséghez tartozó ország és a Földközi-tenger menti arab országok politikai elitjei

közösen gondolták ki, tervezték meg és hajtották végre. E cél sikere érdekében átalakították

bevándorlási politikájukat, propagandájukat. Ehhez igénybe vették az egyházak, a gazdasági

társulások támogatását, és együttműködésüket a kulturális, a tömegtájékoztatási, valamint a

felsőoktatási és tudományos intézményekkel is ehhez igazították. Azóta nemzedékek nőttek

fel, akiket ebben a szellemi és politikai közegben szocializáltak. Európa irányítói úgy nevelték

az egymást követő nemzedékeket, hogy az általuk kialakított feltételeket fogadják el és

természetesnek vegyék. Ye’Or szerint ez az egyik forrása annak, hogy Európában erős az

Amerika- és Izrael-ellenesség.

Az európai és arab elitek politikai erőfeszítéseit segítette az is, hogy az erőtlen és dekadens

Európa már nem volt képes önmaga reprodukciójára. Elöregedő népessége teljes körű

társadalombiztosítási szolgáltatásokra tart igényt, ugyanakkor a fiatalok nem vállalják a

kétkezi munkát, és Európa centrum-országai egyre több arab munkaerőre tartanak igényt. Oly

sokan emigráltak Európába, hogy muszlim többségűvé alakulhatnak olyan nagyvárosok is,

mint például Malmö Svédországban, vagy Rotterdam Hollandiában. A Demográfiai

folyamatok azt mutatják, hogy a XXI. század közepére több európai országban is a lakosság

többsége mohamedán lesz. A bevándorlók kezdetben rokonszenvet éreztek a fogadó országok

iránt, amelyek nagyvonalú szociális támogatásban részesítették őket és munkát is biztosítottak

a számukra. A közelmúltban azonban már nemcsak a tömeges bevándorlás miatt volt egyre

több feszültség, hanem azért is, mert a bevándorlók között, különösen a fiatalok körében,

sokan a dzsihadista-iszlámhoz közel állónak bizonyultak. Egyre több európai számára az

Eurábia-projekt a dzsihád paradigma egy szélsőséges megjelenési formájává vált.

Samuel Huntington 1996-ban megjelent „Civilizációk összecsapása” című munkájában már

előre jelezte azt a világméretű konfliktust, amely napjainkban bontakozik ki, s amelynek

nemcsak megfigyelői, de kényszerű résztvevői is vagyunk. Az Eurábia-koncepció előre jelzi:

számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy katonailag gyöngébb népek menekültjei úgy

hatolhatnak be egy erősebb, de már hanyatló civilizációba, hogy azt a saját igényeik szerint át

12

tudják alakítani. Ha ez sikerül nekik, akkor megállapíthatjuk, hogy a világnak ebben a

térségében a Római Birodalom bukása óta ilyen változásra nem került sor.

Az Eurábia-koncepcióban kezdeményező szerepet vállaló francia elit úgy gondolta, hogy

Európa a vezetésükkel sikeresen rivalizálhat természetes szövetségesével (az Egyesült

Államokkal és az angolszász kultúrával) úgy, hogy szövetségre lép természetes ellenségével

(az Arab Világgal és a mohamedán kultúrával). A tervezők számításaikat arra a „prime

divider” (a társadalmat elsődlegesen megosztó) mentalitásra alapozták, amely differenciátlan

magatartást tanúsít a közemberekkel szemben. A fő törésvonal szempontjából mindegy, hogy

egy kétkezi munkás vallásos keresztény, agnosztikus, vagy pedig hithű muzulmán, aki az

iszlám fanatikus követője.

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?

A második világháborút követően Franciaország többször is kísérletet tett arra, hogy

megnövelje mozgásterét az angolszász befolyással, elsősorban az Egyesült Államok túlzott

befolyásával szemben. De Gaulle, aki az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában

gondolkodott, Nyugat-Európa és az Arab Világ szoros együttműködésére törekedett.

Fenn akarta tartami befolyási-övezetét a korábbi európai, elsősorban a korábbi francia

gyarmatok felett. E stratégia szerint az Arab Világ kőolajtermelő országai ellátják Európát

energiahordozókkal, Európa pedig lehetővé teszi az arab államok számára, hogy szabadon

hozzáférhessenek a Nyugat tudományos és technológiai vívmányaihoz.

Az „Eurábia” elnevezésű folyóirat az 1970-es évek közepén Genfben, Párizsban és

Londonban jelent meg. Kiadója Lucien Bitterlein, a Francia-Arab Szolidaritási Társaság

elnöke volt. A folyóirat cikkei az Euro-Arab álláspontot szorgalmazták minden fontos

kérdésben. Általánosságok helyett konkrét döntéseket ajánlottak aktuális politikai

kérdésekben európai állami vezetőknek és törvényhozóknak.

Charles De Gaulle 1967. november 27-én tartott sajtóértekezletén már úgy fogalmazott, hogy

az Arab Világ vált a francia külpolitika alapjává. Két évvel később, 1969-ben Kairóban, az

arab népek támogatására összehívott második nemzetközi konferencián olyan parlamenti

csoportok létrehozását kezdeményezték, amelyek a különböző országok parlamentjeit az arab

nép és a palesztin ellenállás fórumává tették. 1974 júliusában, Párizsban, létrejött az Euro-

Arab együttműködés parlamenti szövetsége, amely Euro-Arab Dialógus néven működött. Az

első lépés közös külpolitika létrehozása volt. A fő mozgatóerő De Gaulle környezete és az

13

arab politikusok voltak. Ez utóbbiak követelték, hogy minél szélesebb körben férhessenek

hozzá a nyugati tudományos és technológiai vívmányokhoz. Szorgalmazták, hogy Európa

folytasson az Egyesült Államoktól független politikát és Washington támogassa az arab

törekvéseket, ismerje el, hogy Izrael fenyegeti a békét. Szorgalmazták olyan intézkedések

meghozatalát, amelyek megkönnyítik az arab bevándorlást és az iszlám kultúra terjesztését

Európában.

1973-ban az olajválság során az OPEC arab tagjai bejelentették, hogy a folyamatban lévő Jom

Kippur háború miatt – amely Izrael és arab szomszédai, Egyiptom és Szíria között folyt – nem

szállítanak kőolajat az Izraelt támogató nyugati országoknak. Az olajembargó nyomán

nemcsak a kőolaj világpiaci ára emelkedett, de annyi petro-dollár áramlott Szaúd-Arábiába,

hogy lehetővé tette az ottani uralkodóháznak a világszintű iszlám ellenállás beindítását. Az

arab kormányoknak természetesen el kellett adniuk a kőolajat. Népeik jelentősen függtek az

európai gazdasági és műszaki segítségtől. Mindez megerősítette az Euro-Arab Dialógust, az

EAD-t.

A kőolaj-embargó csak ürügy volt annak a politikának az álcázására, amely már jóval

korábban, 1960-ban is a francia külpolitika fontos részét képezte. A cél Európa kulturális

átalakítása volt. Az EAD 1977-ben Velencében és 1983-ban Hamburgban olyan ajánlásokat

fogadott el, amelyeket azóta sikeresen végrehajtottak. Ezek közül legfontosabb az volt, hogy

minden eszközzel elő kell segíteni az arab és más mohamedánok bevándorlását Európában. A

megállapodások szerint az arab országoknak koordinált erőfeszítéseket kell tenniük azért,

hogy széles körben terjedjen Európában az arab nyelv és kultúra oktatása. E célból közös

Euro-Arab kulturális központokat kell létrehozni az európai fővárosokban. Kellőszámú, az

európaiak oktatására specializálódott tanárt kell az európai intézményekbe és egyetemekbe

küldeni. Az európai és az arab specialistáknak pozitív képet kell közvetíteniük az arab-iszlám

civilizációról és az Arab Világ jelen helyzetéről.

Ezeket a megállapodásokat politikai okokból nem foglalták írásos dokumentumokba. Az

európai döntéshozók csak „párbeszédről” tettek említést. Az európai közösséghez tartozó

országok és az Európa Tanács képviselői valamennyi bizottságban és munkacsoportban jelen

voltak az arab országok és az Arab Liga küldötteivel egyetemben. A döntéseket zárt üléseken

hozták és hivatalos jegyzőkönyveket nem készítettek. Megállapíthatjuk, hogy EAD olyan

politikai, gazdasági és kulturális intézmény, amely hatékonyan biztosította az európai és az

arab elitek együttműködését. Az EAD-ot támogatta a MEDEA Intézet (az Euro-Arab

14

Együttműködést Kutató Európai Intézet – European Institute for Research on Mediterranean

and Euro-Arab Cooperation) és az Európai Intézet a Mediterránium Kutatására, valamint az

Euro-Arab Együttműködés nevű szervezet, amely az Európai Bizottság támogatásával jött

létre 1995-ben. Az EAD segítségével szoros együttműködés jött létre az arab és az európai

tömegtájékoztatási intézmények, a televíziók, a rádiók, a kiadóvállalatok, az egyetemi és

tudományos intézmények, kulturális központok, tankönyv kiadók, a diák és ifjúsági

szervezetek és a turisztikai cégek között. Az egyházak és a vallási szervezetek között is szoros

kapcsolatok jöttek létre.

Az Eurábia-stratégia végrehajtásáról elsősorban az Euro-Arab Együttműködés Parlamenti

Szövetsége gondoskodott, amely 1974-ben Párizsban alakult meg. 2015-ben már több mint

600 tagja van és minden nagyobb európai politikai párt képviselői részt vesznek benne. Az

egyes országok nemzeti parlamentjeinek a képviselői mellett jelen vannak az európai

parlament képviselői is. Párizs továbbra is az elsőszámú irányítója ennek a szervezetnek. A

kidolgozott hosszútávú stratégia kitér Európa és az iszlám arab országok együttélésének

minden fontos részletére. A megállapodások nem kerültek hivatalos nemzetközi

szerződésekbe. A szervezet munkáját az egyes európai országok miniszterei felügyelték

szorosan együttműködve arab kollégáikkal, valamint az Európai Bizottság és az Arab Liga

képviselőivel. A cél egy olyan pán-mediterrán politikai struktúra létrehozása volt, amely

lehetővé teszi az emberek és az áruk szabad mozgását.

A kulturális szférában már az 1970-es években megkezdődött a történelem átírása az európai

egyetemeken. Ezt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Parliamentary Assembly of

the Council of Europe) hagyta jóvá 1991 szeptemberében. A program elnevezése is

sokatmondó: „Az iszlám civilizáció hozzájárulása az európai kultúrához.” Ezt a programot

Jacques Chirac francia elnök 1996 áprilisában Kairóban megerősítette, majd Romano Prodi

az Európai Unió Bizottságának akkori elnöke is támogatásáról biztosította. A 2007-ben

létrejött „Alapítvány a Kultúrákról és Civilizációkról folytatott Párbeszédről” nevű

szervezet azóta mindent ellenőriz, amit az iszlámról Európában mondanak, írnak és tanítanak.

Az 1980-as évek közepétől az Európai Gazdasági Közösség, majd pedig utóda az Európai

Unió politikai és kulturális szervezetei fokozatosan létrehoztak egy képzeletbeli iszlám

civilizációt és történelmet. Az alapvető emberi jogok megsértésének a tényeit (azokban az

országokban, ahol az iszlám jogot, a saríat alkalmazzák) a nőkkel és nem-mohamedánokkal

szemben ignorálták, vagy teljesen mellőzték. Bat Ye’Or véleménye szerint Eurábia kitalálói

15

szerint az Egyesült Államok és Izrael az a két ország, ahonnan veszély fenyegetheti Európát.

Ezért ő úgy vélte, hogy az európai tömegtájékoztatásban ezért indítottak be egy

propagandakampányt e két ország ellen, amelyet az Európa egyes részein már létező

antiszemitizmusra és Amerika-ellenességre építették. Chris Patten, az Európai Unió külügyi

biztosa, a 2001 januárjában fellángolt palesztin ellenállás idején kijelentette, hogy az Európai

Parlamentnek (European Parliament, Strasbourg) megkülönbözetett figyelmet kell fordítania

déli földközi-tengeri szárnyára, azaz az arab országokra. Egyben üdvözölte azt a

megállapodást, amely láthatóbbá teszi a Mediterrán Partnerséget.

Bat Ye’Or úgy fogalmaz, hogy könyve „bemutatja Európa fejlődését a zsidó-keresztény

civilizációtól a felvilágosodás utáni szekularizáció fontos elemeivel egészen a zsidó-

keresztény civilizáció utáni korszakig, amely engedelmesen kiszolgálja a dzsihád ideológiáját

és az iszlám hatalmakat”. Európa formálódó új civilizációját Ye’Or „a dhimittude

civilizációjának” minősítette. A Koránban található „dhimmi” kifejezés azokra leigázott nem-

mohamedán emberekre utal, akik elfogadták az iszlám hatalomnak való jogfosztó és

megalázó alávetést, hogy elkerüljék a szolgasorsot vagy a halált. A mohamedán világ az 1300

éve tartó dzsihád terméke. A valamikor virágzó nem-muszlim többségű civilizációk

működésképtelenné váltak és alárendelt helyzetbe kerültek. A leigázott „dhimmik”

alacsonyrendű lények, akik csöndesen tűrik a megaláztatást és az agressziót. Ez a társadalmi

helyzet lehető teszi a muszlimok számára, hogy büntetlenek maradjanak, amely egyszerre

növeli gyűlöletüket és felsőbbrendűségi érzésüket az iszlám jog védelme alatt.

Az Európai Unió és az Arab Világ integrációja: Eurábia

Eurábia új geopolitikai képződménynek tekinthető. Európa és a Földközi-tenger térségének

az integrációja olyan politikai, gazdasági, vallási, kulturális és információs részelemekből

tevődik össze, amelyet nagyhatalmú kormányzati lobbik kényszerítettek eddig Földrészünkre.

Az európaiak ténylegesen már Eurábia számos vonatkozásában korlátozó koordináta-

rendszerében kénytelenek élni és csak nagyon kevesen vannak tisztában ezzel a helyzettel.

Eurábia politikáját a legmagasabb politikai szinten irányítják és az egész Európai Unióra

kiterjedően koordinálják. Azokat, akik ellenzik ezt a politikát, elhallgattatják és gyakran

állásaikból is elbocsátják. Egy olyan politikailag korrektnek számító ideológiának az

áldozatai, amely már uralja a tudományos és oktatási szférát, a tömegtájékoztatást, és a

politikát.

16

Ye’Or szerint Franciaország és Nyugat-Európa többi része már nem tud ezen a helyzeten

változtatni. Az Eurábia-projektet gondosan megtervezték és következetesen végrehajtották a

bevándorlási politikában, a propagandában, az egyházi szervezetekben, a gazdasági

intézményekben. Nemzedékek nőttek fel ebben a politikai orientációs keretben.

Bernard Lewis, brit-amerikai történész, tekintélyes iszlám- és arab-szakértő, a totalizáló

iszlám felfogás képviselője, több vonatkozásban is más álláspontot képvisel, mint Bat Ye’Or.

Az iszlámot zárt és koherens rendszernek tekinti, amely döntően meghatározza az iszlám

világban történteket. A XX. század végén és a XXI. század elején az esszencialista-

kultúralista iszlám-felfogás vált uralkodóvá.

Bernard Lewis munkásságában az 1990-es évek óta előtérbe került az iszlám világ és a

Nyugat kapcsolatrendszerének a vizsgálata. Ő volt az, aki rámutatott, hogy a történészek

körében általánosan elfogadott konszenzus szerint a Közel-Kelet modern történelme 1798-ban

kezdődött, amikor a francia forradalom megérkezett Egyiptomba egy kis expedíciós erő

formájában, amelyet egy Bonaparte Napóleonnak nevezett fiatal tábornok vezetett. Katonái

nemcsak meghódították, de egy ideig meglepő könnyedséggel uralkodtak Egyiptom felett.

Napóleon kiáltványban dicsérte az iszlámot, hogy megnyerje az egyiptomiak támogatását.

Szövege úgy végződött, hogy „Isten hatalmas és Mohamed az ő prófétája”. Ez azt a

benyomást keltette, mintha deklarálta volna az iszlám hitvallását. A franciákat Nelson brit

admirális hajóhada távozásra kényszerítette. A francia uralom csak három évig tartott, de

jelezte, hogy a nyugat már olyan fölénybe került az iszlám világgal szemben, hogy csak egy

másik nyugati erő tudta azt onnan eltávolítani. Egyiptom ekkor még a török Ottomán

Birodalomhoz tartozott. Ez az esemény riasztotta az iszlám világot, amely a XIX. században

már reformokkal kísérletezett, hogy felszámolja lemaradását.

Európa és az Arab Világ kapcsolatának fontos állomása volt Algéria francia elfoglalása 1830-

ban. A franciák később uralmuk alá hajtották Tunéziát és Marokkót is. Az első világháború

után francia mandátum lett Szíria és Libanon, amelyek korábban a Török Birodalomhoz

tartoztak. A második világháborút követően a francia erők fokozatosan távoztak az arab

országokból. Ennek egyik következményeként Algéria 1962-ben független állammá vált. A

franciák azonban továbbra is úgy vélték, hogy különleges viszony fűzi őket az arabokhoz és a

mohamedán világhoz. Ez lehetővé tenne egy Európa egészét és az Arab Világot is felölelő új

francia külpolitikát.

17

Charles De Gaulle francia elnök úgy gondolta, hogy Franciaország és Európa önálló

geopolitikai tényező lehet a két szuperhatalom - az Egyesült Államok és a Szovjetunió -

között. Már utaltunk rá, hogy De Gaulle az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában

gondolkodott. Egy ilyen Európa már képes lenne döntően befolyásolni a világ sorsának

alakulását. De Gaulle 1966-ban kivonta Franciaországot a NATO közös katonai

parancsnoksága alól, de a NATO-ból nem lépett ki. Az 1967-es hat napos háború idején a

francia elnök elítélte Izraelt a Nyugati-part és a Gázai-övezet elfoglalásáért. Korábban Párizs

erősen Izrael-barát volt. 1956. október 29. és november 7. között Franciaország és Nagy-

Britannia Izraellel közösen lépett fel a Nasszer egyiptomi elnök által államosított Szuezi-

csatorna visszaszerzése érdekében. 1967-től kezdve Párizs egyértelműen arab-barát politikába

kezdett.

Ami Londont illeti, a brit külpolitika a XVI. század óta akadályozott más országokat abban,

hogy domináns szerephez jussanak a kontinentális Európában, mert ez fenyegette Anglia

érdekeit. Ezért megakadályozták Spanyolországot, majd Franciaországot, végül

Németországot abban, hogy hegemóniájukat Európa nagy részére kiterjesszék. Párizs

külpolitikája is viszonylag hosszú ideig nem változott: francia vezető-szerepre törekedett

Európában és a földközi-tengeri térségben, azért, hogy visszaszorítsa az angolszász, később az

angol-amerikai előrenyomulást. A helyzet bonyolultabbá vált a XIX század második felében,

amikor a német egység nyomán létrejött a második Német Birodalom.

2005-ben több francia vezető is kijelentette a nagy nyilvánosság előtt, hogy az Európai Unió

alkotmánya alapjába véve egy megnövekedett Franciaországot jelent majd. Dominique

Perben igazságügyi miniszter ezt így fogalmazta meg: „Végre elértük, hogy létrejöjjön

’Európa francia módra’ (Europe á la francaise), amelyre oly régóta vártunk. Ez az

alkotmányos szerződés megnagyobbított Franciaország. Franciául írt Európa.”

Az európaiak 2015-re már megtapasztalták, hogy ez az Európa sokkal inkább egy

megnagyobbított Németország, amely geopolitikai elhelyezkedésénél, méreteinél, pénzügyi és

gazdasági erejénél fogva – objektíve – az Európai Unió vezetőhatalma. Ennek a

Németországnak azonban csak a NATO-nak alárendelt hadserege van, és területén nukleáris

fegyverekkel rendelkező amerikai-NATO erők állomásoznak. Franciaország atomhatalom,

amelynek nemcsak 58 atomerőműve, de nukleáris fegyverekkel felszerelt hadserege is van.

Ugyanezt lehet elmondani az Egyesült Királyságról is. Németország – az Európai Unió

informális vezetőhatalmaként – ezt a hatalmat a pénzhatalmi világelit uralma alatt álló

18

Washington és a NATO felügyelete alatt töltheti csak be. Döntéseiről számot kell adnia a

pénzhatalmi világelit államok feletti irányító testületeinek.

Ez nem változtat azon, hogy az európai integráció létrejöttében Franciaországnak

meghatározó szerepe volt. Tény az is, hogy a francia politikai elit soha nem mondott le arról,

hogy vezetőszerepét lehetőleg egész Európa felett fenntartsa. Ez a törekvése az iraki háború

kapcsán is egyértelműen megnyilvánult. 2003-ban, azt követően, hogy Lengyelország,

Magyarország és a Cseh Köztársaság támogatta az Egyesült Államok álláspontját, az akkori

francia elnök, Jacques Chirac kijelentette:

„Ezek az országok nem megfelelően viselkedtek és elég meggondolatlanul vállalták a

veszélyt, amikor túl gyorsan felsorakoztak az amerikai pozíció mögé.”

Richard North és Christopher Booker közösen írt és 2005-ben megjelent könyvükben (The

Great Deception: Can the European Union Survive) megírják, hogy Jean Monnet, az

európai integráció egyik kezdeményezője és végrehajtója, már az 1920-as évektől kezdve egy

Európai Egyesült Államokról álmodozott. Monnet olyan integrált Európát akart, amely

rendelkezik egy állam szervezeti felépítésével és hatáskörével.

A szerzők azt is bebizonyították, hogy az Európai Unió nem a második világháború után

kialakult helyzet következménye. Az Európai Unió létrehozói gondosan vigyáztak arra, hogy

országaik polgárai csak az integrációs folyamat jó tulajdonságairól legyenek tájékoztatva.

Óvatosan és fokozatosan hajtották végre egy államok feletti birodalmi struktúra létrehozását,

hogy soha ne jöjjön létre elegendően erős ellenállás vele szemben, amely a birodalomépítést

leállíthatta volna.

North és Booker az Európai Unió létrehozását egyenesen „lassú államcsínynek” minősíti,

amely egyben a történelem leglátványosabb államcsínye is. Az Unió létrehozását úgy

tervezték, hogy fokozatosan kiszorítják a demokratikus struktúrákat és folyamatokat. A

nemzetállamokat megillető szuverén jogköröket úgy adják át fokozatosan a brüsszeli

bürokráciának, hogy nyilvánosan soha nem beszélnek róla és az 500 millió európait kész

helyzet elé állítsák.

Franciaország bizonyos fokig most már azoknak az erőknek vált a túszává, amelyeket saját

maga hozott mozgásba. 2005-ben mohamedán bevándorlók dzsihadista lázadásokat

robbantottak ki Franciaországban. Ezek egyértelművé tették, hogy Eurábia ma már nem

egyszerűen egy nagyszabású külpolitikai elképzelés, hanem nagyonis gyakorlati belpolitika.

19

Nem lehet kizárni azt sem, hogy Franciaország lángba borul, ha továbbra is kitart az Eurábia

létrehozását célzó stratégiája mellett. Az iszlám lakosság robbanásszerűen növekszik. 2015-

ben három megszületett csecsemőből kettő mohamedán. Több száz muszlim gettóban

ténylegesen nem a francia jogszabályok, hanem a saría törvényei vannak érvényben. Az

optimisták abban reménykednek, hogy Franciaország súlyosabb konfliktusok nélkül is

átalakulhat iszlám országgá. Mások viszont tartanak az erőszakos polgárháborútól. Ha

Franciaország ténylegesen iszlám többségű országgá válik, akkor ki fog rendelkezni

erőforrásaival? Ennél is kényesebb kérdés, hogy kinek a kezében lesznek nukleáris fegyverei?

Az Európai Bizottság erőteljesen támogatta a MEDEA-t, amely az Euro-Arab Dialógus egyik

kulcsszereplője. A MEDEA saját honlapján erről így ír:

„Az Euro-Arab Dialógus, mint az Európai Közösség és az Arab Államok Ligájának a

közös fóruma, francia kezdeményezésre, az Európa Tanács 1973-ban, Koppenhágában

tartott Parlamenti Közgyűlésén, röviddel az ’Októberi Háborút’ és az olajembargót

követően jött létre. Az európaiak úgy látták, hogy ez a gazdasági ügyek

megvitatásának a fóruma, arabok részéről viszont ezt a politikai kérdések egyeztetése

fórumának tekintették.

A MEDEA Intézet információs forrás és hivatkozási pont azok számára, akik

elkötelezettek az Euro-Mediterrán párbeszéd folytatása mellett. Az Intézet találkozók

és eszmecserék útján elősegíti a politikai, gazdasági, valamint diplomáciai szereplők,

szakértők, újságírók, akadémikusok és más személyek cseréjét.”

Eurábia működésének túlnyomó része rejtve van a közvélemény számára, időnként azonban

szembesülhetünk vele, ha tudjuk, hogy mit keressünk. A MEDEA honlapjának az

archívumaiban, továbbá más forrásokban és dokumentumokban megtalálhatjuk a keresett

információkat. Számos dokumentum nyomtatott formában is megtalálható, mind francia,

mind angol nyelven. Aki gondosan utánanéz a tényeknek, az megerősítheti, hogy az

Eurábiáról eddig ismertté vált információk hitelesek. Ezek közül az egyik legfontosabb cél

segíteni az arab partnereket az Európai Unióval folytatott szabad kereskedelem

létrehozásában.

Az Eurábia-stratégia hangsúlyozottan törekszik az intolerancia, a rasszizmus és a xenofóbia

leküzdésére a kultúrák és a civilizációk közti párbeszéd révén. Az EU törekszik a különböző

jogrendszerek összehangolására, hogy elősegítse a polgárjogi problémák rendezését az

20

örökségi és a családi jog terén, beleértve a házasságok felbomlását. Ez arra utal, hogy az

Európai Unió tagállamai nagyvonalúak lesznek, amikor hozzáigazítják a szekularizált

jogrendszert a családi viszonyokban a mohamedán bevándorlók saría jogon alapuló

igényeihez.

2003 decemberében az Európai Unió Tanácsának főtitkára Javier Solana, az EU

Bizottságának elnöke Romano Prodi, és Chris Patten, az EU Bizottság tagja aláírták „Az

Európai Unió és az Arab Világ partneri kapcsolatának az erősítése” elnevezésű tervet. Ez

magába foglalja szabadkereskedelmi övezet létrehozását, de kilátásba helyezi a kulturális,

vallási, civilizációs és média kapcsolatok erősítését, felhasználva a már meglévő

intézményeket, valamint a felállítandó Euró-Mediterrán Alapítványt a Kultúrák és

Civilizációk Közti Párbeszéd folytatására.

A brüsszeli irányítók szerint az arab bevándorlók lényegesen hozzájárultak Európa

fejlődéséhez. Hangsúlyozták: az EU szilárdan meg van arról győződve, hogy küzdeni kell a

rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen. Teljes mértékben tiszteletben kell

tartani az Európába bevándorlók jogait. Ennek a végrehajtását tovább kell javítani és együtt

kell működni a meglévő megállapodások keretén belül az arab partnerek igényeinek a

fokozott figyelembe vételével.

Romano Prodi külön is hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködésre kell törekedni az arab

országokkal. Kiemelte a szabadkereskedelmi zónák létrehozását az Arab Világgal, amelybe az

is beletartozik, hogy az arab országok is élhetnek az Európai Unió belső piacán érvényesülő

négy szabadsággal: a tőke, az áruk és szolgáltatások, a munkaerő és az információ szabad

áramlásával.

Ily módon lehet belső piacot létrehozni azzal az Arab Világgal, ahol kiemelkedően gyors a

népességnövekedés. Az európai tömegtájékoztatás azonban ezekről nem ad tájékoztatást,

holott ezeknek olyan nagy horderejű a következménye, hogy véget vethet annak az

Európának, amelyet ma ismerünk.

2006 júniusában Romano Prodi, mint olasz miniszterelnök már azt hangoztatta, hogy eljött az

idő déli irányba fordulni és új lendületet adni a földközi-tengeri együttműködésnek. Úgy

vélte, hogy már nem elégséges, hogy 2010-ig létrehozzanak egy szabadkereskedelmi övezetet.

Bat Ye’Or meg is jegyezte könyvében Prodi-ról, hogy különösen szenvedélyes híve

Eurábiának, aki olyan magatartást tanúsít, amit arab részről a többi európai vezetőtől is

21

elvárnak. Prodi természetesen nem tért ki arra, hogy más európaiaknak mi a véleményük

arról, hogy tovább könnyítsék a migránsok beáramlását az arab országokból és

Törökországból. Prodi azt sem részletezte, hogy milyen következményekkel járna egy Euro-

Földközi-tengeri Szabadkereskedelmi Övezet

Az Euro-Mediterrán Együttműködéshez tartozó országok külügyminiszterei 2004 májusában

tartott dublini tanácskozásukon kinyilvánították:

„Folyamatban van a Mauritániától Iránig, a Földközi-tengertől a Közel-Keletig terjedő

térségre vonatkozó nézetek egyeztetése. Az Európai Unió javasolta a Földközi-tengeri

partnereknek, hogy vegyenek részt az Európai Szomszédsági Politikában. Az Európai

Unió intenzívebb politikai párbeszédet és az EU programjaihoz és politikájához való

nagyobb hozzáférést tud ajánlani, beleértve a fokozatos bekapcsolódást a négy

szabadságba, különösen az egységes piacba, valamint megerősíteni az együttműködést

a belügyek és a jogszolgáltatás terén.”

A nyilatkozat arra nem tér ki, hogy mit jelent az, ha az európai országok együttműködnek

Egyiptommal, Szíriával vagy Algériával a belügyek és az igazságszolgáltatás terén.

Az 1995-ös barcellonai deklaráció javasolta a parlamenti képviselők közti kapcsolatok

elmélyítését és felkérte az Európai Parlamentet más parlamentekkel együtt, hogy

kezdeményezze az Euro-Földközi-tengeri parlamenti párbeszédet. 2004 márciusában ez

alakult át az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűléssé, az EMPA-vá. Chris Patten EU-biztos

megismételte, hogy az Európai Unió Bizottsága kész teljes mértékben együttműködni a

Közgyűléssel és biztosítja számára, hogy bármely olyan kérdésben véleményt nyilvánítson,

amely érinti az Euro-Arab Párbeszédet. Ez a közgyűlés az EU-hoz tartozó országok 120

képviselőjéből áll és valamennyien az egyes tagországok parlamentjeinek, illetve az Európa

Parlamentnek a tagjai. Hozzájuk csatlakozik a Földközi-tengeri partnerországok

parlamentjeiből is hasonló számú képviselő.

Az Európai tömegtájékoztatás kevés tájékoztatást adott 2015-ig ezekről az intézményekről.

Ugyanakkor működésük befolyásolja a földrész jövőjének alakulását. A földközi-tengeri

partnerországok között több demokratikusnak nem nevezhető ország is van. Ezeknek a

képviselői konzultációs joggal részt vehetnek az Európai Unió belső ügyeinek az

alakításában. A 2006 februárjában kiadott algíri deklaráció, amely a Közös Vízió a Jövőről

(Shared Vision of the Future) címet viselte, kinyilvánította:

22

„Fontos egy olyan Euro-Mediterrán entitásnak a létrehozása, amely egyetemes

értékeken alapul. Döntőfontosságú helyesen hangsúlyozni a közös kulturális örökséget

még akkor is, ha az már marginalizálódott, vagy elfelejtődött. Elfogadtak egy közös

akciótervet, amely számos javaslatot tesz arra, hogy miként kell ezt az Euro-

Mediterrán entitást felépíteni.”

Az egyik ilyen ajánlás, hogy hozzá kell igazítani a már meglévő szervezeteket és a

tömegtájékoztatás témáit az Észak-Dél Párbeszéd céljaihoz és fel kell állítani egy Euro-

Mediterrán Újságíró Központot. A mediterrán partnerekkel létre kell hozni egy közösen

irányított hálózatot az iskolai és nevelési rendszer harmonizálására.

Az algíri deklaráció ajánlja a know-how-k cseréjének a megkönnyítését az európai és a

földközi-tengeri partnerországok között, valamint az egyének mozgásának a bátorítását.

Különösen a diákok, értelmiségiek, művészek, üzletemberek mobilitását kell támogatni. Létre

kell hozni a mediterrán integráció ügyeivel foglalkozó minisztériumokat, mind Európa, mind

az Arab Világ országaiban. A tanárok és a diákok szorosabb kapcsolata érdekében mind

Északon, mind Délen Euro- Mediterrán ifjúsági klubokat célszerű létrehozni.

Az algíri nyilatkozat végül egy olyan civil megfigyelő szervezet felállítását is kezdeményezi,

amely felvenné a harcot a rasszista kijelentésekkel és a különböző vallások, nemzetiségek és

etnikai csoportok elleni gyűlöletet terjesztőkkel.

Ezek a megállapodások, ajánlások szinte teljesen átírták az európai történelemkönyveket,

amelyek így egyre inkább iszlám-barát tartalmúvá váltak. Az iszlámofóbia rasszizmusnak

minősítve fokozatosan semlegesítették. A 2004 júniusában, Isztambulban tartott iszlám

konferencián Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára, arról számolt be, hogy az

európai sokféleségnek már szerves része az iszlám alkotóelem. Hitet tett amellett, hogy az

Európa Tanács mindent megtesz az iszlámofóbia, az antiszemitizmus és a türelmetlenség más

formáinak a leküzdéséért.

Az Európa Tanács részt vett annak a kairói konferenciának a megszervezésében is, amelyet

2004 decemberében tartottak az arab-iszlám kultúra bemutatásáról az európai iskolák

történelemkönyveiben. A konferenciát az Euro-Arab Párbeszéd keretében „Learning to live

together” (Megtanulni együtt élni). A tanácskozás résztvevői azt vették közelebbről

szemügyre, hogy milyen negatív előítéletek fordulnak elő a meglévő történelemkönyvekben

az arab-iszlám kultúrával kapcsolatosan és miként lehetne ezeket meghaladni.

23

Az Európai Parlamentben a német kereszténydemokrata Hans-Gert Pöttering kijelentette: az

Európai Unió és az iszlám vezetőinek az együttes felügyelete alatt a tankönyveket

szakértőkkel felül kell vizsgáltatni, mert elő kell segíteniük az európai értékek érvényesülését

a vallási előítéletek terjesztése nélkül. Azt is megerősítette, hogy az Európai Unió együtt tud

működni az Iszlám Konferencia Szervezet 56 tagállamával, hogy létrehozzanak egy

tankönyv-felülvizsgáló bizottságot.

2005 júniusában a marokkói Rabatban rendezték meg a „A kultúrák és a civilizációk közötti

párbeszéd elősegítése” elnevezésű konferenciát, amelyet az UNESCO az Iszlám Nevelési

Tudományos és Kulturális Szervezet (ISESCO), az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC), az

Arab Liga Nevelési, Kulturális és Tudományos Szervezete (ALECSO), a Dán Kulturális és

Fejlesztési Központ (DCCD), valamint az egyiptomi Alexandriában működő Anna Lindh

Euro-Mediterrán Alapítvány a Kultúrák Közötti Párbeszéd elősegítésére közösen szervezett

meg.

Erre a konferenciára hónapokkal azelőtt került sor, hogy az iszlámvilágban óriási

felháborodást váltott ki dán karikatúristáknak Mohamed prófétáról készített gúnyrajzai. Ez a

minden mértéket túllépő reagálás már részét képezte az arab-iszlám kultúra erőteljes

támogatásának Európában. A DCCD (Dán Kulturális Központ) vezetője kijelentette, hogy új

akciókat indítanak be a tömegtájékoztatásban, a kultúrában és a nevelés területén:

„Az újságírók új nemzedékének a kiképzésében konkrét programokat indítunk be az

’interkulturális kompetenciák’ kifejlesztésére. Csereprogramokat és kapcsolatokat

létesítünk az újságírók, a szerkesztők, a tömegtájékoztatási intézmények között,

amelyek elősegítik az interkulturális együttműködést. Kezdeményezzük a tanterv és a

meglévő tankönyvek átdolgozásával új képzési program bevezetését.”

Közvetlenül nem mondja ki, de egyértelműen kiderül, hogy a tankönyvekből eltávolítandó

negatív előítéletek alatt az Európa ellen 1300 éven át folytatott iszlám dzsihád szentháború

tényeinek az eltávolítása értendő. Ezeket az ajánlásokat fel is vették a Rabatban elfogadott

megállapodásba.

Serge Trifkovics szerb-amerikai külpolitikai szakértő, aki 2008-ig a Rockford Institute

Nemzetközi Ügyek Központjának az igazgatója, majd pedig több szerb elnök tanácsadója

volt, írja „Europe’s Fellow Travelers” (Európa társutasai) című tanulmányában14:

14 http://archive.frontpagemag.com/readArticle.aspx?ARTID=3030

24

„Európa jelenlegi technológiai, kulturális és pénzügyi ereje csak látszat, amely elrejti a

mélyben meghúzódó erkölcsi és demográfiai gyöngeségét. A betegség tünetei

megnyilvánulnak a példa nélküli demográfiai hanyatlásban és a szülőföldhöz tartozás,

valamint a történelmi tudat elvesztésében, amely kéz a kézben halad az Európai Unió

kiterjedésével. A létrejövő transznacionális hiper-állam aktívan beültette a neki

alávetett lakosság tudatába azt a hiedelmet, hogy áldás számára, ha elfogadja, hogy a

többséget a bevándorló idegen muszlimok alkossák.”

Az Európai Unió Parlamenti Közgyűlése 1162-es Ajánlásában 1991. szeptember 19-én

nyomatékosan hangsúlyozta az iszlám civilizáció hozzájárulását az európai kultúrához. Tíz

évvel később az Európai Unió Bizottsága felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám pozitív

módon járult hozzá az európai társadalmak fejlődéséhez és annak integráns részét képezi. Az

EU Bizottsága síkraszállt a muszlimok elleni türelmetlenség és hátrányos megkülönböztetés

ellen. Sajnálatát fejezte ki, hogy az iszlámot időnként pontatlanul, fenyegetésként ábrázolják.

A Rasszizmus- és a Türelmetlenség-elleni Európai Bizottság (European Commission

against Racism and Intolerance, ECRI) felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy

fogadjanak el olyan jogszabályokat és hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek hatékonyan

megakadályozzák tudományos viták lefolytatását az iszlámról és bevezetnek pozitív

diszkriminációt, mohamedán-barát támogató akciókat.

Trifkovics az ECRI muszlimokkal szembeni pozitív diszkriminációját cinikusan defetistának

minősítette, amely - kivéve az EU saját korrupt vezetőrétegét, az eurokratákat - mindenki

számára elfogadhatatlan, és ami hátrányos a dzsihád társutasai számára is. Az eurokraták

bűnrészesek a defetizmus terjedésének az elősegítésében. Az Eurábia stratégia elkötelezettjei

integrálni akarják az Európai Uniót a Földközi-tenger medencéjének az államaival. Egy az

Arab Világot is felölelő szuperintegrációt akarnak minél előbb létrehozni. Ez a törekvés

hasonló azokhoz a stratégiai célokhoz, amelyért az iszlám szervezetek is harcolnak.

A Muszlim Testvériség - amelyet az elmúlt évszázad legfontosabb iszlamista mozgalmának

tekintenek, és amelyet Hasszán al-Banna alapított 1928-ban - már így indította útjára

mozgalmát:

„Azt akarjuk, hogy ismét az iszlám zászlaja lobogjon azokon a területeken, amelyek

elég szerencsések voltak, hogy egy darabig iszlám uralom alatt éltek, és hallhatták,

amikor a müezzin Isten imádására szólította fel őket. Ezt követően az iszlám fénye

25

kialudt és visszatértek a hitetlenek. Vissza kell térni ismét az iszlám ölelő karjába

Andalúziának, Szicíliának, a Balkánnak, Dél-Olaszországnak és a Görög-szigeteknek,

amelyek korábban mind iszlám gyarmatok voltak. A Földközi-tengernek és a Vörös-

tengernek ismét iszlám beltengerré kell válnia, ahogyan az korábban volt.”

A Muszlim Testvériség terve a világ meghódítására

Két hónapra a 2001. szeptember 11-i tragikus események után a svájci hatóságok házkutatást

tartottak Campione-ban és egy rendkívül fontos dokumentum került a kezükbe. Ettől kezdve

terrorelhárító körökben ezt a világstratégiai dokumentumot „A Projekt” néven emlegetik.

Tartalmát azonban csak a titkosszolgálatok tagjai ismerhetik, akiknek van hozzáférésük a

szigorúan titkos információkhoz. Sylvain Besson svájci újságíró 2005 októberében publikálta

„A világ meghódítása: iszlamista titkos projekt” című könyvét. Ekkor ismerhette meg a

nagyszabású iszlám stratégia részleteit a széles nyilvánosság.

Azóta több nyugati politikus is a projektet olyan totalitárius ideológiának nevezte, amely

végső soron a legnagyobb veszélyt jelentheti az európai társadalmak számára. A svájci

titkosszolgálat 2001. november 7-én a luganói Al-Taqwa Bank igazgatója, Youssef Nada-

nak a Campione-ban lévő luxus villájában azért tartott házkutatást, mert több mint 50 éven át

már aktívan támogatta a Muszlim Testvériséget (Muzlim Brotherhood), amelynek az egyik

legfontosabb vezetője volt. A Muszlim Testvériség a világ egyik legrégebbi és legfontosabb

iszlamista mozgalma. Hasan al-Banna alapította 1928-ban és hitvallása, harci jelszava így

hangzik: „Allah a célunk! A próféta a vezérünk! A Korán a törvényünk! A dzsihád az utunk!

Meghalni Allahért a leghőbb vágyunk!”

A svájci nyomozóhatóságok a washingtoni Fehér Ház kérésére csaptak le a terroristák

finanszírozóira közvetlenül 9/11 után. Az amerikai és a svájci nyomozók azt akarták

kideríteni, hogy Al-Taqwa részt vett-e pénzmosásban és iszlám terrorista csoportok

finanszírozásában, beleértve az al-Kaidát, a Hamaszt (a Muszlim Testvériség palesztin

társszervezetét), az algériai GIA-t (Groupe Islamique Armé – Fegveres Iszlám Csoport) és

a tunéziai Ennahdah-ot (Újjászületés Mozgalom), amely egy mérsékelt iszlám pártnak

tekinthető.

A Nada villájában lefoglalt iratok között volt egy arab nyelven írott 14 oldalas terv. A rajta

lévő dátum 1982. december 1. és 12 pontban foglalja össze, hogy miként kell létrehozni egy

az egész világot irányító világkormányt. Ez a terv kapta „A Projekt” elnevezést. Nada azt

26

közölte a svájci hatóságokkal, hogy az aláírás nélküli dokumentumot olyan iszlám kutatók

készítették, akik a Muszlim Testvériséghez tartoznak. A Projektet az különböztette meg a

szokásos „Halál Amerikára!”, „Halál Izraelre!”, valamint a „Létre kell hozni a globális

Kalifátust!” jelszót hangoztató más írásoktól, hogy ez egy rugalmas, sokszorosan tagolt,

hosszú távú stratégiát tartalmaz a Nyugat kulturális inváziójára. Különböző taktikák

alkalmazását szorgalmazza, amelyek a tömeges bevándorlástól, a behatoláson, a

megfigyelésen, a propagandán, a tiltakozáson, a megtévesztésen, a politikailag legitim

eszközök használatától át egészen a terrorista akciókig terjed.

A Projekt két évtizeden át a Muszlim Testvériség mestertervének számított. Ha áttekintjük az

elmúlt két évtized történéseit, beleértve a különböző országokban működő iszlám

szervezeteket is, akkor megállapíthatjuk, hogy a terv lényegében sikeresnek bizonyult. Az al-

Kaidához hasonlóan „A Projekt” mellőzi, hogy egyedül a terrorizmusra helyezze a hangsúlyt.

Ha előnyösebbnek ítéli a migrációt, a kulturális behatolást a Nyugat feletti iszlám uralom

létrehozására, akkor ezeket a módszereket és taktikákat veszi igénybe.

Figyelemre méltó, hogy „A Projekt” milyen technikákat és taktikákat ajánl. Felsorolunk

néhányat:

Kapcsolat kiépítése és az akciók koordinálása a hasonló gondolkodású iszlám

szervezetek között.

El kell kerülni a nyílt kapcsolatot az ismert terroristákkal és terrorista

szervezetekkel, így fenntartva a mérsékeltség látszatát.

Be kell hatolni és át kell venni a már létező muszlim szervezetek vezetését és úgy

kell befolyásolni őket, hogy a Muszlim Testvériség céljait kövessék.

Széles körben kell használni a megtévesztést, a valódi célok leplezésére, egészen

addig, amíg az nem kerül nyílt konfliktusba saría joggal.

El kell kerülni a helyi, az országos és a globális konfliktusokat a Nyugattal, mert

ez árthat az iszlám hatalom kiterjesztése hosszú távú programjának és ellenállást

válthat ki a mohamedánokkal szemben.

Létre kell hozni pénzügyi hálózatokat a Nyugat átalakításának a finanszírozására,

beleértve a főállású munkatársak alkalmazását is.

Kutatótevékenységet kell folytatni adatok összegyűjtésére tárolására.

27

Megfigyelőrendszert kell létrehozni a nyugati tömegtájékoztatás nyomon-

követésére és figyelmeztetni kell a mohamedánokat az ellenük tervezett

nemzetközi összeesküvésekre.

Létre kell hozni iszlamista értelmiségi közösségeket, beleértve gondolati

műhelyek, pártfogó- és támogatócsoportok megszervezését, tudományos művek

publikálását, az iszlamista pozíció legitimizálására és az iszlám mozgalmak

történetének a megírására.

Ki kell dolgozni egy átfogó, száz éves tervet az iszlám ideológia világszintű

elterjesztésére.

A nemzetközi célokat összhangba kell hozni a helyi rugalmassággal.

Ki kell építeni az iszlám szellemiséget követő iskolák, korházak, jótékonysági

szervezetek együttműködését biztosító hálózatokat azért, hogy folyamatos legyen a

kapcsolat a Nyugaton működő mozgalmak között.

A Nyugaton minden szinten segíteni kell, hogy bekerüljenek az ideológiailag

elkötelezett muszlimok a demokratikusan megválasztott intézményekbe, beleértve

a kormányokat, a nem-kormányzati és civil szervezeteket, illetve a

szakszervezeteket.

Végrehajtás céljára iszlám alkotmány-, törvény és politikai programtervezeteket

kell készíteni.

Minden szinten el kell kerülni a konfliktust az iszlám mozgalmakon belül,

létrehozva konfliktusmegoldó eljárásokat.

Szövetségre kell lépni a Nyugat progresszív szervezeteivel, amelyek hasonló

célokat követnek.

Be kell oltani a Nyugaton élő mohamedánokba a dzsihádnak (szent háborúnak)

való elkötelezettséget, amelyet folyamatosan életben kell tartani.

Támogatni kell a dzsihád mozgalmakat a mohamedán világ egészében

prédikációkkal, propagandával, személyi támogatással, finanszírozással, valamint

technikai és működési segítségnyújtással.

Kulcskérdéssé kell tenni világszinten minden mohamedán számára a palesztinok

ügyét.

A globális iszlám uralom tervének kulcskérdése Palesztinának az izraeli uralom

alól történő teljes felszabadítása.

28

Folyamatos kampánnyal életben kell tartani a zsidók elleni gyűlöletet a

muszlimokban és el kell utasítani minden párbeszédet a velük való kibékülésről és

együttélésről.

Létre kell hozni Palesztinában dzsihád terrorista sejteket.

A Palesztinában folyó terrorista tevékenységet össze kell kapcsolni a globálisan

folyó terrorista mozgalommal.

Megfelelő nagyságú pénzügyi alapokat kell létrehoznia világszerte folyó dzsihád

folyamatos fenntartására.

Ez a néhány ajánlás is már elegendő ahhoz, hogy fogalmat alkossunk ennek a Projektnek a

jelentőségéről. Már említettük, hogy szerzői 1982-ben fogalmazták, amikor a közel-keleti

térségben még csak kibontakozóban volt a terrorista tevékenység. „A Projekt” kellően

előrelátta az azóta bekövetkezett iszlamista akcióknak a többségét. Legyen szó mérsékelt

iszlám szervezetekről, vagy kifejezetten terrorista csoportokról.

Az angol nyelvterületen Sylvain Besson könyvét teljesen elhallgatták. Csupán Olivier Guitta

tesz említést róla a Weekly Standard 2006. február 20-i számában megjelent „The Cartoon

Jihad” című írásában. Részletesebben egy Londonban élő kutató és újságíró (Scott Burgess)

írt „A Projektről”, amit honlapján (The Daily Ablution) tett közzé.

Juan Zarate a „Center for Strategis and International Studies” (Stratégiai és Nemzetközi

Tanulmányok Központja) vezető kutatója, aki korábban George W. Bush elnöksége idején a

nemzetbiztonsági főtanácsadó egyik helyettese volt, „A Projektet” az iszlám testvériség

mestertervének minősítette, amely elsősorban nem filozófiai és ideológiai tartalma miatt

veszélyes, hanem azért, mert védelmébe veszi az erőszak alkalmazását a kívülálló polgári

személyek ellen is.

Egy másik tekintélyes iszlámkutató, Reuvan Paz (1950-2015), a Haifai Egyetem tanára, a

Muszlim Testvériség nemzetközi szervezete alapokmányának minősítette „A Projektet”,

amelyet 1982. július 29-én fogadtak el hivatalosan. Egy nagyszabású tervet tartalmaz, amelyet

szíriai, egyiptomi, arab értelmiségiek megújítottak az 1960-as években, amikor megindult a

tömeges bevándorlás Európába. „A Projekt” modernizálását az tette szükségessé, hogy 1982-

ben a Muszlim Testvériség gyors növekedésnek indult világszerte. 1952-ben a szervezet

döntőszerepet játszott a szabad katonatisztek mozgalmában, amelyet Gamal Abdul Nasser

vezetett. Ez a mozgalom volt, amely megdöntötte Faruq király uralmát. Az új rendszer

29

vezetője – Nasser - azonban megtagadta a Muszlim Testvériség utasításainak a követését, és

nem vállalta fel egy iszlám állam létrehozását.

Amikor 1982-ben a Muszlim Testvériség gyors terjedésnek indult a Közel-Keleten,

Európában és Amerikában is, szülőhelyén, Egyiptomban, a 2005-ös választásokon elnyerte a

parlamenti helyek 20%-kát és ezzel a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Palesztinában a

Hamasz tekinthető a Muszlim Testvériséghez tartozó szervezetnek. Szíriában az Asszad-

rezsim legerősebb ellenzékének számított. A Muszlim Testvériségnek azonban erős szervezeti

vannak Jordániában, Szudánban és Irakban is. Az Egyesült Államokban elsősorban a

Muszlim-Amerikai Társaság (Muslim American Society, MAS) képviselte. A szervezet

kezdettől fogva támogatta a terrorizmust, mint a globális iszlám uralom megteremtésének az

eszközét.

Mint a mohamedán világ legnagyobb és legsikeresebb radikális mozgalmaként elnyerte

számos vezető iszlamista értelmiségi támogatását is. Közéjük tartozott Joussef al-

Quaradhawi, akinek saját heti programja volt a nagy befolyású Al-Jazeera arab

médiahálózat által sugárzott műsorokban. Quaradhawi támogatta az öngyilkos

bombamerényleteket Izraelben és a többi Nyugat-ellenes terroristacselekményeket.

Quaradhawi 1990-ben publikálta „Az iszlám mozgalom elsődleges céljai a következő

időszakban” című programját. Igen nagy a hasonlóság „A Projekt” és Quaradawi ajánlásai

között. Tény az is, hogy Quaradhawi volt a lugani Al-Taqua Bank negyedik legnagyobb

részvénytulajdonosa. Ennek a Banknak az elnökénél, Youssef Nada-nál találták meg „A

Projekt” egyik példányát.

Ez a 12 pontból álló dokumentum röviden összefoglalva a következő hosszútávú stratégiát

tűzte ki: Az iszlám akciók céljai elérése érdekében használni kell am megtévesztés minden

formáját. Másodszor: Ki kell építeni az iskolák, korházak és jótékonysági szervezetek széles

hálózatát. Harmadszor: El kell helyezni ideológiailag elkötelezett muszlimokat a Nyugat

minden fontos állami és magánintézményében. Negyedszer: A Nyugat létező intézményeit az

iszlám szolgálatába kell állítani és végül ötödször, szövetségre kell lépni a nyugat hasonló

célokat követő progresszív szervezetével.

Az a megdöbbentő, hogy 2015-ig mennyire hatékonyan tudták ezt a tervet a gyakorlatba

átültetni. A tekintélyes szunnita vallási vezető, Youssef al-Quaradhawi, már két évtizeddel

30

ezelőtt megjósolta, hogy az iszlám visszatér győztesként Európába, amelynek napjainkban

vagyunk a szemtanúi.

A Muszlim Testvériség egy másik vezetője, Mohammad Mahdi Akef, felszólította a

mozgalom minden tagját, hogy vegyen részt a Nyugat, elsősorban a Sátánnak nevezett

Egyesült Államok legyőzésében. Meggyőződését fejezte ki, hogy Amerika összeomlik, az

iszlám pedig meghódítja és legyőzi mind Európát, mind Amerikát.

1960 óta a Muszlim Testvériség tagjai és szimpatizánsai egyre nagyobb létszámban

vándoroltak be Európába és hoztak létre fokozatosan jól működő hálózatokat a mecsetek, a

jótékonysági intézmények és az iszlám szervezetek között. Először a németországi iszlám

társadalom bázisának a kialakítása és megszilárdítása volt a feladat. A kitűzött cél azonban

kezdettől fogva az volt, hogy Németország után létrehozzák az egész Európát átfogó iszlám

hálózatokat.

Amikor a Muszlim Testvériség a szaúdi uralkodóház pénzügyi támogatásával megszilárdította

az iszlám közösség befolyását Németországba, tevékenységüket többé nem korlátozták a

németországi bázis kiépítésére. A bőséges szaúdi pénz a kitartó szervezetépítés és részben az

európai országok irányítóinak a naivitása következtében a Muszlim Testvériséghez

kapcsolható szervezetek félelmetes befolyáshoz jutottak Európa-szerte. A Franciaországi

iszlám Szervezetek Uniója a kormányszervként működő Iszlám Tanács meghatározó erejévé

vált. Olaszországban az Iszlám Közösségek és Szervezetek Uniója a romai kormány

legfontosabb partnere valamennyi iszlám kérdés megvitatásában. Az Európai Unió integrációs

erőfeszítéseivel párhuzamosan a Muszlim Testvériség is arra törekszik, hogy számos olyan

szervezetet integráljon Európában, amelyek az ő strómanjaiként teljesítenék a rájuk bízott

feladatokat.

Az elmúlt 15 évben az Muszlim Testvériség létrehozott egy sor kvázi pán-európai szervezetet,

mint például az Európai-Iszlám Szervezetek Szövetsége. Ezeknek a szervezeteknek a

képviselői rendszeresen találkoznak, és terveket készítenek különböző programok

beindítására. A Muszlim Testvériség az egész Európát érintő legnagyobb hatást a

Németországi Iszlám Közösség (Islamische Gemeinschaft Deutschland) elnevezésű ifjúsági

szervezet létrehozásával érte el. 1996 júniusában a svéd, a francia és az angol mohamedán

ifjúsági szervezetek képviselői tanácskoztak az Európai Iszlám Szervezetek szövetségével és

a Muszlim Ifjak Világtalálkozójával azért, hogy létrehozzák az iszlám ifjúság európai

31

szervezetét. Három hónappal később 11 ország harmincöt küldötte találkozott Leicester-ben

és formálisan is megalapította az Európai-Mohamedán Ifjúsági és Diák Szervezeteknek a

Fórumát (FEMYSO), amelynek a központja Brüsszelben működik.

A FEMYSO saját publikációja szerint 26 országból 42 nemzeti és nemzetközi szervezetet

tömörít. Már 2003-ban kinyilvánította, hogy ő az Európában élő muszlim ifjúságnak a

tényleges képviselője. Rendszeresen megvitatják, miként lehet a muszlim életformát

fenntartani Európában. Ennek érdekében kapcsolatokat építettek ki az Európai Parlamenttel,

az Európa Tanáccsal, az Egyesült Nemzetek Szövetségével, az Európai Ifjúsági Fórummal,

valamint európai szinten működő civilszervezetekkel.

A Muszlim Testvériség pénzügyileg és szervezetileg is támogatja a FEMYSO-t, hogy az a

mohamedán ifjúság hangja legyen Európában. Ez az ifjúsági szervezet nem tudott volna csak

a Muszlim Testvériség támogatásával akkora befolyáshoz jutni, amit máris elért, ha az

Európában a hatalmat gyakorló elitek jobban odafigyelnek, és jobban megértik, hogy itt

valójában kulturális korszakváltás zajlik le, amelyben az iszlám veszi át az európai keresztény

kultúra felett a hegemóniát.

Egy szíriai származású német egyetemi tanár, Bassam Tibor, aki az iszlám egyik elismert

szakértője Európában, azt állítja, hogy az európaiak, különösen a németek, rettegnek attól,

hogy rasszistának minősítsék őket. A kozmopolita-globalista radikálisok „báránybőrbe bújva”

megtanulták, miként kell mindenkibe belefojtani a szót az idegengyűlölet vádjával. A

Muszlim Testvériséghez tartozó szervezetek minden őket ért bírálatot elutasítanak, hogy

valójában mohamedán ellenes rasszizmusról van szó. Azok ellen az újságírók ellen, akiket

nem sikerült megfélemlíteni, minden alapot nélkülöző jogi eljárásokat kezdeményeznek.

Rendszerint elveszítik ezeket a pereket, de ez így is az alaptalanul megvádolt újságírók

rengeteg idejébe és költségébe kerül.

Az Egyesült Államokban a mohamedán közösség önjelölt képviselői messze radikálisabbak,

mint az a közösség, amelyet képviselnek. Azokban az esetekben, amikor a politikusok

felismerik, hogy nem ezek a szervezetek azok, amelyekkel termékeny párbeszédet lehetne

folytatni, arra már nem fordítanak erőfeszítést, hogy megtalálják azokat a kevésbé látható, de

mérsékeltebb szervezeteket, amelyek azért nem tudnak nagyobb nyilvánossághoz jutni, mert

nincsenek megfelelően finanszírozva. Az európai politikai elit, azzal, hogy érdemben tárgyal

a radikális szervezetekkel, valójában legitimálja a mögöttük álló Muszlim Testvériséget.

32

Minél erősebb a Muszlim Testvériség politikai legitimációja, annál több lehetőséghez jutnak a

megbízásból működő csoportok, hogy tovább radikalizálják a mohamedán közösségeket.

Muszlim Testvériség alapítója, Hassan al-Banna, az iszlámot Egyiptomban és a mohamedán

világban akarta erősíteni, és nem gondolt arra, hogy ez az álma Európában egyszer valósággá

válhat.

Az Európai Uniót vezető bürokrácia és annak irányító szervezete az EU Bizottsága,

lényegében szabadkőműves, kozmopolita, globalista világnézetet követ és ennek megfelelő

euró-atlantinak nevezett értékeket hangoztat. A brüsszeli bürokráciának számos döntése és

elvi állásfoglalása egyenesen nevetséges. Brüsszel hivatalosan egy EU Szövetségi ideológiát

erőltet, amelynek szerves része a téveszmének bizonyult multikulturalizmus.

Idegengyűlölőnek bélyegzik azokat, akik mg akarják tartani az érdemi demokráciát, amelyhez

hozzátartozik természetes közösségek megőrzése, azaz ragaszkodás a család és a nemzetállam

intézményéhez. Azok, akik ellenzik a szervezett és tömeges bevándorlást az arab országokból

és a Harmadik Világból, őket a szabadkőműves ideológiának megfelelően rasszistának

minősítik.

Számos olyan dokumentum született, amely hangsúlyozza a rasszizmus és az iszlámofóbia

elleni küzdelmet. A brüsszeli bürokraták egyik elképzelése egy olyan lexikonnak az

elkészítése, amely elkerül minden támadó és kulturálisan érzéketlen kifejezést. Ez a lexikon

előírná az EU bürokratáinak és az egyes államok politikusainak, hogy mi az, amit

mondhatnak és mi az, amitől tartózkodniuk kell. Így például nem célszerű iszlám

terrorizmusról beszélni, mert az sértő. Csak arról lehet beszélni, hogy vannak terroristák, akik

megtévesztő módon az iszlámra hivatkoznak.

2006-ban az EU emberi jogokban illetékes biztosa (Alvaro Gil-Robles) megbírálta azt a

tervet, amely szerint a keresztény hit és kultúra tanítását felfrissítenék és modernizálnák a

dániai iskolák oktatásában. Az EU biztos szerint ez sérti az európai értékeket. A vallás, mint

iskolai tantárgy, olyan általános tananyag lehet, amely elősegíti a diákok számára, hogy

megismerkedhessenek a három egyistenhívő vallással. Ez a három monoteisztikus vallás a

kereszténység, a júdaizmus és az iszlám. Annak több változata is lehetséges, hogy az

iskolákban mit és miként tanítsanak a vallásokról:

33