VIRÁG ÉVA

Vezérkönyvek az óvodai nevelés szolgálatában – Az

óvóképzés meghatározó egyéniségei által írt művek

összehasonlító elemzése

1. Bevezetés

Egy adott korszak pedagógiai és módszertani sajátosságairól hiteles képet kaphatunk,

ha a vizsgált kor pedagógusainak írt könyveket vesszük górcső alá. Hazánkban az 1891-es I.

óvodai törvény létrejöttével megindultak a törekvések az óvodai nevelés korszerűbbé tételére.

Ennek keretében egyre több, az iskoláskort megelőző évekre vonatkozó művet adtak ki,

melyek mind az óvójelöltek, mind a már dolgozó óvodapedagógusok számára értékes

segítséget jelentettek.

Kutatásunk során az 1891 és 1928 között írt óvodapedagógiai vonatkozású, az óvodai

nevelést meghatározó vezérkönyvek kerülnek bemutatásra, elemzésre. A különféle

szintetizáló művek tanulmányozása után [Kövér Sándorné (1979): Az értelmi nevelés

története óvodáinkban 1828-1975 között és Mészáros István (1988): Óvodai zenei nevelésünk

másfél évszázada] a következő műveket dolgoztuk fel: Szerdahelyi Adolf: A kisdednevelés és

módszertan kézikönyve, Láng Mihály: A kisdednevelés módszertana, Peres Sándor: Magyar

Kisdedóvó. A kisded összes foglalkozásainak gyűjteménye és vezérkönyve, Exner Leó:

Gyermekfoglalkoztató, Bardócz Pál: A magyar kisdednevelés vezérkönyve. Olyan művek ezek,

melyek tartalmukban komplex egészet alkotnak, vagyis az óvodapedagógiához szorosan

kapcsolódó mozzanatok mindegyikével foglalkoznak. Megjelenik bennük az elmélet, a

gyakorlat, a különféle külföldi pedagógiák, reformpedagógiák, eszmék. Mai szóhasználatban

módszertani könyveknek nevezzük őket, tehát gyakorlatilag ezek elődeiről van szó.

A vizsgálat során az alábbi kérdésekre keressük a választ: Vannak-e közös pontok a

művekben? Melyek azok az elemek, amelyek sikeressé tették őket? Milyen korszerű magyar

és európai pedagógiai nézeteket tartalmaznak? Milyen újítások járulnak hozzá a meglévő

módszertan bővüléséhez?

2. A vezérkönyvek szükségessége

A vezérkönyvek létjogosultságát alátámasztja, hogy a törvény megszületése után az

óvóképzők száma több mint a duplájára nőtt

(

1. ábra). Ezzel egyenes arányban emelkedett az óvójelöltek és az óvodapedagógusok

száma is (2. ábra, 3. ábra).

A diagramok alapját képező statisztikák a Központi Statisztikai Hivatal honlapjáról

származnak, ahol az 1885 és 1910 között megjelent évkönyvek digitalizált változatban

érhetők el.1

1. ábra. A képzők száma 1884 és 1910 között2

A diagramról leolvasható, hogy a törvény előtt mindössze 3 képző működött

hazánkban, melyek név szerint a következők: Országos kisdedóvó-képző Budapesten,

1 http://konyvtar.ksh.hu/index.php?s=kb_statisztika, A letöltés ideje: 2014. 03. 07.

2 A szerző által készített ábra a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

Központi gyermekkertésznő-intézet Budapesten, Érseki óvóképző-intézet Kalocsán.3 Ezek

akkoriban szakképző intézetnek minősültek. Az 1891-es óvodai törvény létrehozásával

ugrásszerűen megnőtt a számuk, és az állami és felekezeti képzők után 1892-ben megalakult

az első községi óvóképző Sepsiszentgyörgyön. Az 1900-as évek elejét követően állandósulni

látszanak a számok: 1903-ig 10, 1910-ig 9 képzőben tanulhattak a jelöltek.

2. ábra. A jelöltek száma 1890 és 1910 között4

A jelöltek számát mutató diagramról leolvasható, hogy az 1891-es óvodai törvény után

hirtelen több mint a duplájára emelkedett a növendékek száma. Egészen 1898-ig fokozatos

növekedés tapasztalható, majd 1899-től csökkenés kezdődik. Ez összefüggésben állhat azzal a

ténnyel is, hogy 1900-ban az eperjesi óvóképző tanítóképzővé alakult át. Ezután már csak az

1902-1903-as tanévben emelkedik 600 fölé a jelöltek száma, 1905-1906-tól folyamatos

fogyatkozás figyelhető meg.

3http://konyvtar.ksh.hu/inc/kb_statisztika/statevkonyvek/1885/09htm/164.htm A letöltés ideje: 2014. 03. 10.

4 A szerző által készített ábra a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

3. ábra. Az óvodapedagógusok száma 1890 és 1910 között5

Az óvodapedagógusokra vonatkozóan az 1890-es és az 1891-es évre nem találtunk

adatokat. Az azt követő időszakban szinte folyamatos emelkedés jellemző. Kisebb csökkenés

az 1903-as, 1904-es évben látható, de utána ismét javulás tapasztalható. Az 1910-es évben

már majdnem 3000 óvodapedagógus dolgozott hazánkban, vagyis látható, hogy a

vezérkönyveknek volt célközönsége.

3. A vezérkönyvek elemzése Elsőként a vezérkönyvek lényegesebb formai elemeivel, a fellelhető azonosságokkal

foglalkozunk, majd azokra a részekre helyezzük a hangsúlyt, melyek csak az adott könyvre

jellemzőek. Ezáltal részletes képet kapunk a könyvek tartalmában megmutatkozó

különbségekről.

Az általunk feltett kérdések közül az egyik legérdekfeszítőbb a könyvek sikerét

boncolgató témakör volt. Ez nemcsak a legérdekesebb, hanem talán a legnehezebben

megválaszolható is, hiszen nagyon összetett kérdéskörről beszélünk. Az összehasonlító

elemzés során több egyezés és több különbség is körvonalazódott, ahogy azt a táblázat is

mutatja (1. táblázat). Az alábbiakban néhány további közös pontot mutatunk be, majd

megkíséreljük felfedni az egyes könyvek sikerének titkát.

Természetesen mindegyik szerző törekedett korának legújabb elképzeléseit és az általa

jónak vélt módszereket összeegyeztetni, továbbá az ezekből származó gondolatokat

közzétenni. A nyelvezetet tekintve elmondható, hogy az összes mű igényes stílusú, a

5 A szerző által készített ábra a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

célcsoportnak megfelelő nyelvet használ. Külső megjelenésük sem tér el egymástól: jól

látható, hogy akkoriban nem a figyelemfelkeltő borító miatt vásároltak az emberek könyveket.

A belbecs lényegesen többet jelentett a külcsínnél. A sikerhez nagy mértékben hozzájárul a

szerző kiléte is: jelen esetben az összes író korának megbecsült és elismert embere volt. Nem

egykönyves alkotók: több, az óvodapedagógia szempontjából értékes művet publikáltak, ami

tovább növeli hitelességüket az olvasóközönség szemében. Ennyi egyezőség ellenére mégis

mind az öt könyv képes volt hírnévre szert tenni és a hajdani óvónők megbecsült társává

válni. Melyek lehetettek azok az apró eltérések, amelyek egyedivé és sikeressé tették a

kiválasztott műveket? A továbbiakban ezeket mutatjuk be.

1. táblázat Az elemzett művek összehasonlítása6

Szerző Fizikai megjelenés, ábrák Az elmélet és a

gyakorlat aránya

Filozófiai, pedagógiai

eszmék

Módszertani újdonság „A siker titka”

1.

Szerdahelyi Adolf

(1892)

Kiemelések megjelennek,

ábrákat nem tartalmaz 69% elmélet,

31% gyakorlat Fröbel, nemzetnevelés

Gyermekek egyéni különbségeinek

részletes bemutatása,

öntevékenységre szoktatás,

jutalmazás-fegyelmezés

problémakör ismertetése

Korszerű, modern gondolatok

2.

Láng Mihály

(1893)

Ábrákat, kiemeléseket nem

tartalmaz

46% történelmi

áttekintés, 20%

elmélet, 34% gyakorlat

Fröbel, nemzetnevelés Értelemfejlesztő gyakorlatok

részletes bemutatása

A jelöltek számára fontos

információk szakszerű

összefoglalása, kritikai

szemlélet megjelenése Fröbel

felé

3.

Peres Sándor

(1903)

Kiemelések nincsenek, a

tartalmi részben 7, a

mellékletben 31 fekete-fehér

rajzolt ábra

20% elmélet,

80% gyakorlat

Nemzetnevelés, vallási

nevelés

Társalgási anyag összegyűjtése,

óvónő irányító szerepe a játékban

Foglalkoztatási áganként

összegyűjtött anyag, nem

magyar ajkú gyermekek

nevelésének módszertana

4.

Exner Leó

(1916)

Kiemelések nincsenek,

mellékletben fekete-fehér

rajzolt ábrák 100% gyakorlat

Fröbel,

gyermektanulmány

Utánzó mozgások bevezetése,

merevségtől való elszakadás a

beszélgetésekben, beszoktatós

gyermekek tevékenykedtetése

100% gyakorlat, részletes heti

foglalkoztató tervek

5.

Bardócz Pál

(1928)

Kiemelések, fényképek,

rajzok,

17 oldal színes kép

26% elmélet,

74% gyakorlat

Gyermektanulmány,

Montessori, Fröbel,

Rousseau, Pestalozzi

Cselekedtetve gyakorlás,

tervszerűség, havi foglalkoztató

tervek heti lebontásban

Mindenre kiterjedő, részletes

leírások

6 A szerző által készített táblázat az elemzett vezérkönyvek alapján.

A táblázat első két oszlopa nem szorul különösebb magyarázatra. Jól látható, hogy a

korábban íródott könyvekben egyáltalán nem, vagy ritkán alkalmaztak kiemeléseket, ábrákat,

míg a legújabb, Bardócz Pál-féle mű már színes oldalakat is tartalmaz (4. ábra). Az elmélet-

gyakorlat arányát a vezérkönyvek tartalomjegyzékeinek tanulmányozása után készítettük.

4. ábra. Bardócz Pál: A magyar kisdedóvás vezérkönyve – Papírfűzés

A filozófiai, pedagógiai eszmékről általánosságban elmondható, hogy Friedrich Fröbel

pedagógiai elképzelései szinte végig jelen vannak a vizsgált négy évtizedben.

Szerdahelyi Adolf az ún. „összeegyeztetők” közé sorolható, akik törekedtek a fröbeli

rendszer és a hagyományos magyar módszerek összehangolására. Könyvében mindkettőt

megemlíti, bemutatva azok hibáit. Előbbiben kritizálja, hogy a gyermektől egyszerre két

feladatot is megkövetel: munkálkodjon, de közben figyeljen a nevelőre, válaszoljon

kérdéseire. Hiányolja továbbá a tárgy természetben történő szemléltetését. Ráadásul a

kérdésekkel zavarja a „kisdedet”, ezáltal csökkentve munkakedvét és víg kedélyét. A magyar

társalgási módban kifogásolja, hogy csak az értelemre irányul, a gyermek „cselekvési ösztönét

és élénk kedélyét figyelmen kivül hagyja.” (Szerdahelyi, 1892, 145)

Láng Mihály Fröbel módszereivel nem ért egyet, de mivel a törvényben elfogadták

azokat, így egy kisebb fejezetben ír róluk. Ebben – az ismertetésen túl – kritizál is: „Azon

száraz merevség, a melylyel ő az egyes foglalkozási eszközöket beosztja és a munkaszerü

foglalkozásokat ugyszólván a gyermek mindennapi játékától elkülönzötten adja, hátránya

rendszerének.” (Láng, 1893, 119.) A bemutatott szerzők közül ő az egyetlen, aki ilyen élesen

bírálja Fröbel rendszerét. Szerinte már jóval Fröbel előtt is megvoltak ezek a metódusok – a

magyar gyermek régóta játszik a kockákkal, agyagozik – mégsem szenteltek ekkora figyelmet

nekik. Véleményét a következő idézet hűen tükrözi: „Nekünk a Fröbel munkaszerü

foglalkozásait a mi gyermekeinkhez kell alkalmazni, nem pedig megforditva kisdedeinket

azokba nevelni.” (Láng, 1893, 120)

Peres Sándor igyekszik minden idegen eredetű hatást kizárni: épp ezért elítéli Fröbel

eszközeit, helyettük magyar terményeket, ipari készítményeket javasol. Olyan

alkalmatosságokat próbál összeválogatni, amelyek könnyen beszerezhetők, olcsók: cirokszár,

zsúp, zöldnád, tölgyfa- és mályvalevél, fűfélék, stb. (5. ábra). Látható, hogy törekszik a vidéki

óvónőknek is „kedvezni”, hiszen nekik nincs – vagy ha van is, csak nagyon ritkán adódik –

lehetőségük a különféle drága eszközök beszerzésére.

5. ábra. Peres Sándor: Magyar Kisdedóvó - Cirokmunka

Exner Leó Gyermekfoglalkoztatójában főként a képes függelékben találhatunk Fröbel-

féle eszközöket. Ez a rész 525, a szerző által ajánlott, gyermekekkel elkészíthető munkát tár

az olvasó elé. Fellelhetők itt a fröbeli pedagógiára jellemző papírhajtogatások, agyagmunkák,

kockák és hasábok (6. ábra).

6. ábra. Exner Leó: Gyermekfoglalkoztató - Gyermekmunkák

Bardócz Pál művében az egyik nagy fejezet, amely A munkaszerű foglalkozások

általában címet viseli, gyakorlatilag az ún. fröbeli munkákra épül. Nagy Antónia ismerteti a

Fröbel-féle foglalkoztató eszközöket, Bardócz Pál, Lohr Lajos és szintén Nagy Antónia az

agyagalakításokat, míg Halász Sarolta és Ruda Győzőné a papírmunkákat. A foglalkoztató

eszközök legfontosabb értékét Nagy Antónia abban látja, hogy Fröbel „felismerte a 3-6 éves

gyermeknek ösztönszerű cselekvési készségét és módot ad az építő s romboló ösztön

kielégítésére anélkül, hogy a játékeszközök tönkremennének.” (Bardócz, 1928, 178)

A Fröbel-féle pedagógia mellett a nemzetnevelés szellemisége dominál, főként a

századforduló előtt, illetve annak első éveiben. Az idő múlásával új pedagógiák, így Maria

Montessori nézetei is bekerülnek a magyar pedagógiába. Ez az elemzett művek közül csak a

Bardócz Pál szerkesztette vezérkönyvben ismerhető fel, igaz, itt annak egészét áthatja. Több

helyen is történik utalás rá, de gyakorta előfordul, hogy a neve említése vagy külön idézés

nélkül is felismerhetők az olasz orvosnő vélekedései. A tényleges hivatkozások közül

példaként említhetjük A környezet megfigyelésére való nevelés című bekezdést. Ebben a

Montessori-pedagógiára jellemző hengersorozatokat ismerteti, melyekkel a kicsi-nagy,

vékony-vastag és a magas-alacsony közti különbségek bemutatását segíti. Az eszközök

pontosabb megismerését a leírás melletti képek szolgálják (Bardócz, 1928, 88). A

módszertani újdonságok közül helyhiány miatt mindegyik könyv esetében csak egyet

emelünk ki.

Szerdahelyi Adolf a gyermekek között felismerhető eltérésekben 4 csoportot különít

el: a véralkat, a kor, a nemi és az értelmi különbségek csoportjait. Véralkat szerint ingerlékeny

(vagyis vérmes, epés) és kevésbé ingerlékeny (nyálkás, méla) lehet a vérmérséklet. Az előbbi

típusba tartozók minden iránt gyors és élénk érdeklődést tanúsítanak, viszont ez csak rövid

időre szól. Utóbbiak nehezen ismerik fel az összefüggéseket, emlékező- és ítélőképességük

gyenge. Korkülönbség tekintetében a nevelőnek figyelembe kell venni a testi és szellemi

különbségeket, valamint alkalmazkodni a gyermeki lelkivilághoz. A nemi különbözőség miatt

a lányokhoz inkább az érzelem, a fiúkhoz főként az értelem útján lehet eljutni. A „fiuknál

erkölcsi tekintetben határozott és rövid utasítás, szükség esetén fenyítés, leányoknál pedig a

mások példája vezet inkább czélhoz”(Szerdahelyi, 1892, 84). Az értelmi különbségekben 3

fokozatot határoz meg: gyönge, középszerű és magas képesség, melyek közül ajánlatos a

középszerű képességgel rendelkezőkhöz alkalmazkodni.

Láng Mihály az értelemfejlesztő gyakorlatokat külön fejezetben taglalja. Egymástól

elkülönítve mutatja be az értelem és a kedély fejlesztését szolgáló gyakorlatokat. Előbbi

sorrendje:

1. Beszélgetés az óvodában és a lakásban lévő bútorokról, eszközökről; a ház udvarán

látható tárgyak, épületek, állatok megismerése.

2. Beszélgetés a ház különböző részeiben, valamint az udvaron végezhető

tevékenységekről.

3. Beszélgetés iparosok foglalkozásáról: hogyan készülnek a bútorok, ruhák,

háztartáshoz tartozó tárgyak.

4. Beszélgetés a földművesek, pásztorok, halászok, vadászok munkájáról, a szükséges

eszközökről; a mezőről, rétről, hegyekről, patakokról, ásványokról, növényekről.

5. Beszélgetés a Napról, Holdról, csillagokról, a különböző természeti jelenségekről:

eső, hó, szél; nap- és évszakok.

6. Beszélgetés a családi élet eseményeiről, jó gyermek – rossz gyermek viselkedéséről,

Istenről, templomról (Láng, 1893, 92-93).

A kedély fejlesztésére szolgálnak az állat- és népmesék, versek, népies mondókák.

Peres Sándor könyvében figyelemre méltó, hogy a nem magyar ajkú gyermekek

fejlesztésének külön fejezetet szentel. A különféle instrukciókat, ötleteket is két korosztályra

bontva (3-4,5 éves és 4,5-6 éves) közli a szerző, Láng Mihály. Ez alapján a fiatalabb

korosztály társalgásának anyaga: minden dolog, tárgy, cselekvés, tulajdonság, amely az

érzékszervekre hat, és amely a gyermeket cselekvésre, munkára, dalolásra, játékra, mozgásra

ösztönzi. Az idősebbeknek szintén ez az anyag képezi az alapot, de a korukhoz mérten

bővíteni kell.

Exner Leó művében újdonságként jelenik meg a beszoktatós gyermekekkel való

foglalkozás módja. A szerző a beszélgetés, a mese, az utánzó mozgások körében is gondol a

legkisebbekre, valamint azokra az óvónőkre, akik még kevés tapasztalattal rendelkeznek ezen

a téren. A Beszélgetés részben kifejti, hogyan viselkedjen a pedagógus a kezdő óvodásokkal:

ne várjon tőlük tökéletességet, valamint szeptemberben ne tervezzen számukra rendszeres

foglalkozásokat. Kerülni kell az otthoniak említését, helyette inkább a különféle kedves

tárgyak – mint a baba, labda – legyenek a beszélgetés középpontjában. Meséknek rövid, a

legkisebbek figyelmét lekötő műveket választ. Helyesen fogalmazza meg, hogy az első hétre

mindenre kiterjedő foglalkoztatási tervet lehetetlenség készíteni. Ebben az időszakban, amikor

a gyermek számára még minden új és izgalmas, nem szabad elvárni tőle a hosszabb figyelmet

követelő tevékenységeket.

Bardócz Pál művében – és vélhetően az akkoriban megjelenő, óvodához kapcsolódó

könyvek között is – először történik utalás az óvoda és az iskola kapcsolatára. Angyal Malvin

szerző a fejezet elején megfogalmazza, hogy a kérdés még megbeszélésre vár, gyakorlati

eredmények pedig csak elvétve vannak. Éppen ezért már-már korszakalkotónak számítanak

elképzelései a gyermekek iskolakezdésének megkönnyítéséről. Elengedhetetlennek tartja,

hogy „legalább a hatodik évbe lépő kisgyermekről egyéni: azaz jellemlapokat írjunk és azokat

továbbítsuk az iskola számára” (Bardócz, 1928, 67). Ennek alkalmazása mellett elkülönítené

a csoporttól az iskolába készülő gyermekeket és velük külön foglalkozna. Elképzelései szerint

az iskolai rendhez igazodnának, például a pontos érkezéssel. A foglalkozások témájának

olyan anyagokat választana, amelyek írás-előkészítőek, és segítik az ötig terjedő számfogalom

kialakulását. A gyermekek szorongását csökkentené az is, ha a leendő elsős tanító május-

júniusban többször meglátogatná őket.

A siker titka Szerdahelyi Adolf könyvében vélhetően a korát megelőző gondolatokban

rejlik. Az elméleti részben olyan kérdéseket feszeget – 1892-ben! –, melyek legközelebb

majd’ 40 évvel később kerülnek bele Bardócz Pál vezérkönyvébe. A módszertani egységben

fellelhető pedagógiai nézetek szintén megelőzik korukat. Kiemelendő még az író

gondolkodásmódja: észérvekkel, logikusan kritizált. Törekedett arra, hogy a hazai nevelés ne

csak egy külföldi példára épüljön, ugyanakkor ne is utasítsa el annak minden mozzanatát.

Láng Mihály kézikönyve elsősorban az óvóképzők jelöltjeinek vezérkönyve lehetett.

Széleskörűen, egyfajta hosszmetszetben tárja fel, hogy alakult ki az óvoda intézménye és

melyek a nevelés akkori sajátosságai. Az elméleti rész egyes alcímei másoknál is

visszaköszönnek, ugyanakkor ebben lényegesen egyszerűbb módon közelíti meg a különféle

kérdésköröket. Ez talán pedagógiai tudatosságra utal: mivel főként a jelöltek olvasták sorait,

fontos volt, hogy számukra is érthető legyen mindaz, ami a nevelés alapját képezi. Bár a

gyakorlati részben igen szűkszavú, mégis sikerül összegyűjtenie minden olyan módszertani

elvet, amelyek az óvodapedagógusok tudásának alapját képezik.

A Peres Sándor által szerkesztett Magyar Kisdedóvó, amely a párizsi Világkiállításon

díjat is nyert, méltán lehetett az óvónők és a jelöltek vezérkönyve. Felépítését tekintve már

inkább a módszertani sajátosságokra koncentrál, gyakorlati segítséget adva ezzel a

pedagógusoknak. Az első, elméletinek szánt egységben is gyakran közöl szó szerinti

utasításokat az egyes foglalkozásokhoz. Ez nagy újdonságnak számít, hiszen a megelőző

könyvekben nem találkoztunk ilyennel. A gyakorlati rész már-már vetekszik Exner Leó

könyvével: rengeteg mesét, verset, dalt, játékot, testgyakorlatot gyűjtöttek össze a készítők. A

munkaszerű foglalkozásokat bemutató, 31 rajzolt oldal szintén nóvum: az előbbiekben

ismertetett könyvek egyike sem tartalmazott képes függeléket.

Exner Leó Gyermekfoglalkoztatója az egyetlen, amelyben elmélet csak alig-alig

jelenik meg, helyette teljesen kidolgozott, bármikor használható foglalkoztató terveket közöl

havi, azon belül heti lebontásban. Az összeállítás tükrözi a szerző pedagógiai tudatosságát.

Mellettük általános foglalkoztatási terv és vázlatos heti terv is található a könyvben (7. ábra).

7. ábra. Exner Leó: Gyermekfoglalkoztató - Általános foglalkoztatási terv

Bardócz Pál művében tökéletesen ötvözi az itt bemutatott könyvek tartalmát,

kiegészítve azokat a legújabb elemekkel. Ahogy mondani szokás, az idő nekünk dolgozik: ez

jól látszik a Vezérkönyv lapjain is. A tartalmi részben illusztrációként megjelenő képek (8.

ábra), a színes oldalakkal bővített melléklet, a kiemelések megfelelő használata már egy jóval

modernebb korszakról tanúskodnak. A szerzők meglátásai, módszertani ajánlásai, a

társtudományokban való jártasságuk a pedagógiai felkészültségüket tükrözi. Bardócz Pál az

elemek ötvözésével – foglalkoztató tervek, korszerű elmélet, modern gyakorlat praktikus

leírásokkal egy könyvben – nagyot lépett előre a vezérkönyvek világában.

8. ábra. Bardócz Pál: A magyar kisdednevelés vezérkönyve - Illusztráció

4. Összegzés

Összességében elmondható, hogy a kiválasztott vezérkönyvek mindegyike hozzájárult

a magyar óvodai nevelés korszerűbbé tételéhez. A maguk korában olyan tartalmakat

jelenítettek meg, melyek a pedagógusok és a jelöltek elméleti és gyakorlati felkészültségét

bővítették. Külön kiemelendő, hogy a szerzők olyan módszertani utasításokat fogalmaznak

meg a bemutatott öt műben, melyek a mai napig helytállóak és alkalmazhatók az óvodákban.

5. Felhasznált irodalom

Bardócz Pál (1928): A magyar kisdednevelés vezérkönyve. Budapest Székesfőváros

Házinyomdája, Budapest.

Exner Leó (1917): Gyermekfoglalkoztató. Roth Antal Könyvnyomda, Hódmezővásárhely.

Falus Iván (szerk., 2000): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Műszaki Könyvkiadó,

Budapest.

Kéri Katalin (2001): Bevezetés a neveléstörténeti kutatások módszertanába. Műszaki

Könyvkiadó, Budapest.

Kobány Mihály (1879): Gyakorlati kézikönyv Fröbel Frigyes foglalkoztató eszközeihez.

Rautmann, Budapest.

Kövér Sándorné (1979): Az értelmi nevelés története óvodáinkban 1828-1975 között.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Láng Mihály (1893): A kisdednevelés módszertana. Jókai Nyomda, Sepsi-Szentgyörgy.

Maria Montessori (1930): Módszerem kézikönyve. Ford. Bélaváry-Burchard Erzsébet. k. n.,

Budapest.

Mészáros István (1988): Óvodai zenei nevelésünk másfél évszázada. Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, Budapest.

Peres Sándor (1908): Magyar Kisdedóvó. Lampel Rezső Könyvkereskedése, Budapest.

Szerdahelyi Adolf (1892): A kisdednevelés és módszertan kézikönyve. Révai testvérek

kiadása, Budapest.

Statisztikák forrása:

http://konyvtar.ksh.hu/index.php?s=kb_statisztika (2014. 03. 07.)

Képek forrásai

4. ábra: Bardócz Pál (1928): A magyar kisdedóvás vezérkönyve. Budapest Székesfőváros

Házinyomdája, Budapest.

5. ábra: Peres Sándor (1908): Magyar Kisdedóvó. A kisded összes foglalkozásainak

gyűjteménye és vezérkönyve. Lampel Rezső Könyvkereskedése, Budapest. XIV-XV. tábla

6. ábra: Exner Leó (1916): Gyermekfoglalkoztató. Roth Antal Könyvnyomda,

Hódmezővásárhely.

7. ábra: Exner Leó (1916): Gyermekfoglalkoztató. Roth Antal Könyvnyomda,

Hódmezővásárhely. II-III. tábla

8. ábra: Bardócz Pál (1928): A magyar kisdedóvás vezérkönyve. Budapest Székesfőváros

Házinyomdája, Budapest.