16
Tisztelt Érdeklődő, Kedves Hallgatónk! Felnőttképzési Intézetünk 1991. óta működik, mint akkreditált felnőttképzés intézet és vizsgaközpont. Fő profilunk az iskolarendszeren kívüli felnőtt szakképzés, OKJ-s képzés, de ma már számos egyéb területen is folytatunk gyakorlatorientált képzéseket és tréningeket, pontszerző továbbképzéseket . Az oktatási intézményünk által nyújtott szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, államilag elismert, OKJ-s bizonyítványt adó képzések. Eredményes záróvizsga után, államilag elismert OKJ-s bizonyítványt kap! Idegen nyelvű (angol, német, francia) Europass bizonyítvány kiegészítőt igényelhet! A képzéseinket központi program alapján készített helyi tantervünkben megfogalmazott követelmények alapján szervezzük az ország egész területén. Helyi igényekhez alkalmazkodva mód van a programjainkat kiegészíteni informatikai és idegen nyelvű képzéssel is. Oktatóink és munkatársaink több éves, nagy tapasztalattal rendelkező, neves és megbecsült gyakorlati szakemberek. Kimagasló szakmai felkészültséggel, a legkorszerűbb pedagógiai, módszertani eszközökkel, (jól felszerelt demonstrációs termek, számítógéppark) rendelkezünk. Képzéseinkkel, a munkaerő-piaci keresletnek megfelelő képzési alternatívákat tudunk nyújtani. Felnőttképzési szolgáltatásaink: Előzetes tudás-szintfelmérés, Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás, Képzési szükségletek felmérése, képzési tanácsadás, Elhelyezkedési tanácsadás, álláskeresési technikák. Kérem, válasszon kedve szerint képzési kínálatunkból! Jelentkezési lap letölthető oldalunkról. Kérjük, postai úton juttassa el intézetünkbe ! VIZSGASZERVEZÉS és VIZSGÁZTATÁS Örömmel tájékoztatjuk a képző intézményeket, hallgatóinkat, és az érdeklődőket, hogy a intézetünk az egészségügyi szakmában vizsgaszervezési jogosultsággal is rendelkezik. A képzésekkel és a vizsgaszervezéssel kapcsolatos kiegészítő információ kérhető a [email protected] e- mail címen.

Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

Tisztelt Érdeklődő, Kedves Hallgatónk!

Felnőttképzési Intézetünk 1991. óta működik, mint akkreditált felnőttképzés intézet és vizsgaközpont.

Fő profilunk az iskolarendszeren kívüli felnőtt szakképzés, OKJ-s képzés, de ma már számos egyéb

területen is folytatunk gyakorlatorientált képzéseket és tréningeket, pontszerző továbbképzéseket.

Az oktatási intézményünk által nyújtott szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, államilag

elismert, OKJ-s bizonyítványt adó képzések.

Eredményes záróvizsga után, államilag elismert OKJ-s bizonyítványt kap!

Idegen nyelvű (angol, német, francia) Europass bizonyítvány kiegészítőt igényelhet!

A képzéseinket központi program alapján készített helyi tantervünkben megfogalmazott követelmények alapján

szervezzük az ország egész területén. Helyi igényekhez alkalmazkodva mód van a programjainkat kiegészíteni

informatikai és idegen nyelvű képzéssel is.

Oktatóink és munkatársaink több éves, nagy tapasztalattal rendelkező, neves és megbecsült gyakorlati

szakemberek. Kimagasló szakmai felkészültséggel, a legkorszerűbb pedagógiai, módszertani eszközökkel,

(jól felszerelt demonstrációs termek, számítógéppark) rendelkezünk.

Képzéseinkkel, a munkaerő-piaci keresletnek megfelelő képzési alternatívákat tudunk nyújtani.

Felnőttképzési szolgáltatásaink:

Előzetes tudás-szintfelmérés, Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás, Képzési szükségletek felmérése,

képzési tanácsadás, Elhelyezkedési tanácsadás, álláskeresési technikák.

Kérem, válasszon kedve szerint képzési kínálatunkból!

Jelentkezési lap letölthető oldalunkról. Kérjük, postai úton juttassa el intézetünkbe!

VIZSGASZERVEZÉS és VIZSGÁZTATÁS

Örömmel tájékoztatjuk a képző intézményeket, hallgatóinkat, és az érdeklődőket, hogy a intézetünk az

egészségügyi szakmában vizsgaszervezési jogosultsággal is rendelkezik.

A képzésekkel és a vizsgaszervezéssel kapcsolatos kiegészítő információ kérhető a [email protected] e-

mail címen.

Page 2: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által
Page 3: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

Képzési kínálatunk

ÁPOLÓ OKJ 54723 01 0010 54 01

A képzés célja: az ápoló szakképesítés munkaterületéhez tartozó kompetenciák elsajátíttatása.

Cél, a megalapozott, széleskörű elméleti ismeretekkel és gyakorlati képességekkel, készségekkel rendelkező

szakemberek képzése, akik a szakmai ismeretek birtoklása mellett olyan magatartási-, etikai- és esztétikai

értékekkel rendelkeznek, ami alkalmassá teszi őket a segítő szakma művelésére. Olyan holisztikus

szemléletű, a tudomány mindenkori szintjének megfelelő szakemberek képzése, akik maradéktalanul

elvégzik az ápolási/gondozási feladatokat, segítik a különböző életkorú betegek és egészséges emberek

szükségleteinek kielégítését rászorultságuk mértékében.

Cél, hogy a jól felkészült ápolók a gyógyító team tagjaként képesek legyenek a különböző szervrendszerek

betegségeiben szenvedők szakápolását felelősséggel elvégezni. Tudjanak kapcsolatot kezdeményezni és

tartani a páciensekkel, a környezetükhöz tartozókkal, a munkatársakkal, és mindazokkal, akik az ellátásban

érintettek lehetnek. Legyenek képesek tudásukat folyamatosan gyarapítani, és a megszerzett tudást átadni az

edukáció során.

A képzés formája:

Iskolarendszeren kívüli levelező.

A képzés tandíja: 61.000.-Ft/félév + vizsgadíj A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges A képzés ideje:

Szakmai előképzettség nélkül: 3 tanév, (6 félév) 4600 óra

Szakmai előképzettség esetén: előzetes tudásszint mérés után, a hozott érték beszámításával:

2 tanév (4 félév)

A képzés ütemezése:

Kezdés 2012. szeptember 15.

Elméleti képzés szombaton 9-17 óráig Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Page 4: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT! KÉRJÜK

SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Ápoló

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

A jelentkezési laphoz kérem, mellékelje az érettségi, és szakmai bizonyítványának fénymásolatát,

munkáltatói igazolást.

Page 5: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

FAT lajstromszám: 1034 KMRMK ny. sz.: 00600-2008

Körzeti-közösségi szakápoló

(OKJ szám: 54 723 01 0001 54 07)

A képzés célja:

Olyan körzeti-közösségi szakápolók képzése, akik nyomom követik a közösségi ápolás és az ápolási

modellek fejlődését az alapellátás területén, alkalmazzák az ápolási protokollokat és aktívan részt vesznek a

háziorvosi praxis prevenciós - és gondozási - rehabilitációs programjában. Individuális ápolást nyújtanak a

betegeknek és a klienseknek. Szakszerűen végzik a diagnosztikai, prevenciós tevékenységeket, valamint

alkalmazzák a leggyakrabban előforduló kórképekben a korszerű ellátási, gondozási formákat.

A képzés formája:

Iskolarendszeren kívüli levelező.

A képzés időtartama: 6 hónap

A képzés megkezdésének szükséges feltételei és tandíja:

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga.

Szakmai előképzettség: 54 5012 01 azonosító számú ápoló

vagy

Eredményes kompetencia mérés után: általános betegápoló

felnőtt betegápoló

körzeti ápoló

Térítési díj: 119.000 Ft + vizsgadíj

A képzés ütemezése:

Kezdés 2012. szeptember 15.

Elméleti képzés szombaton 9-17 óráig Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Érdeklődés : 369-22-37/124 Horváthné Laczkó Erika

Page 6: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT! KÉRJÜK

SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Körzeti-közösségi szakápoló

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

A jelentkezési laphoz kérem, mellékelje az érettségi, és szakmai bizonyítványának fénymásolatát,

munkáltatói igazolást.

Page 7: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

FAT lajstromszám: 1034 KMRMK ny. sz.: 00600-2008

KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI SZAKASSZISZTENS

OKJ 52 720 01 0001 54 07

A képzés célja: Kórház/klinika neurofiziológiai rendelőben és/vagy laborban elvárt szakmai felkészítés,

olyan Általános asszisztens szakképesítéssel vagy 5.2 szintű egészségügyi szakmacsoporton belüli

szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítéssel, rendelkező munkavállalók részére, akik elméleti

ismereteiket a szakma által elismert előadóktól, a gyakorlati ismeretek egy részét akkreditált

gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által kidolgozott tematika alapján. A

képzés során, cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell

alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek,

képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák).

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Egészségügyi szolgáltatás területén asszisztensi feladatokat lát el. Kommunikál a beteggel és

hozzátartozójával. Vizsgálati, kezelési, ellátási időpontokat előjegyez, koordinál. Dokumentálja a beteg

adatait, vizsgálati eredményeit és a kezeléseket. Szakmai, nyilvántartási és ügyviteli adminisztrációt vezet a

kompetenciájának megfelelően. Egészségnevelő - fejlesztő tevékenységet folytat. Tisztán, sterilen tartja a

vizsgáló-, kezelőhelyiségeket és a műszereket. Segíti a betegeket a vizsgálat előtt, alatt és után. Tájékoztatja

a betegeket és tanácsot ad. EMG vizsgálathoz előkészít, Vizsgálatoknál asszisztál, segédkezik. EEG és ENG

vizsgálatokat önállóan végez. kompetencia - körének megfelelő ellátási-, vizsgálati-, gondozási-,

rehabilitációs feladatokat.

A képzés időtartama: 1200 óra

Jelentkezési határidő: 2012. július 30. A képzés kezdési időpontja: 2012. szeptember 15.

A képzés ütemezése: elméleti képzés, szombati napokon 9- 17 óráig

A belépés feltétele: érettségi bizonyítvány

Szakmai előképzettség: OKJ 52 720 01 0010 52 01 azonosító számú Általános asszisztens szakképesítés

vagy 5.2 szintű egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítés,

vagy ennek megfelelő, OKJ előtti, államilag elismert szakképesítés kompetenciaméréssel az 52 72001

0010 52 01 azonosító számú Általános asszisztens szakképesítés követelménymoduljaiból. (Interakció

az egészségügyi ellátásban, Aszepszis, antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem, Első ellátás,

elsősegélynyújtás, Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés)

A képzés díja: 70.000.- Ft/félév + vizsgadíj (előre láthatólag 55.000.-Ft) + tankönyv, jegyzet

(kb.:30.000 Ft)

Page 8: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT! KÉRJÜK

SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés (felmentés

kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

A jelentkezési laphoz kérem, mellékelje az érettségi, és szakmai bizonyítványának fénymásolatát,

munkáltatói igazolást.

Page 9: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

FAT lajstromszám: 1034 KMRMK ny. sz.: 00600-2008

SÜRGŐSSÉGI SZAKÁPOLÓ

A szakképesítés OKJ száma: 54 723 01 0001 54 13

A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Iskolai előképzettség: érettségi

Szakmai előképzettség:

54 723 01 0010 54 01 számú Ápoló, illetve

52 723 01 1000 00 00 azonosító számú Mentőápoló szakképesítés

vagy 5.4 szintű egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú

ismereteket tartalmazó szakképesítés

vagy ennek megfelelő, OKJ előtti, államilag elismert szakképesí-

tés kompetenciaméréssel az 54 723 01 0010 54 01 azonosító

számú Ápoló szakképesítés követelmény moduljaiból.

Elmélet aránya: 50%

Gyakorlat aránya: 50%

A tanfolyam célja:

Az elsajátított ismeretek birtokában a sürgősségi ellátás prehospitális és hospitális területeire olyan

sürgősségi triage-dependencia szemlélettel és kompetenciával rendelkező szakemberek képzése, akik

önállóan és/vagy orvosi utasításra a sürgősségi betegellátás folyamatában képesek a sürgősségi ellátás

szakmai, etikai, jogi szabályainak betartásával az alábbi szükséges kompetenciák elsajátítására:

A képzés helye: Budapest (igény szerint 20 fő jelentkezése esetén, bármely város)

Képzés időtartama: 1200 óra (két félév)

A tanfolyam tervezett kezdése: 2012.szeptember 15.

Tanfolyami napok: heti 1 nap (szombat) 9.00 és 17.00 óra között

Részvételi díj: 96.000- Ft/félév+ vizsgadíj

Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Page 10: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT! KÉRJÜK

SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Sürgősségi szakápoló

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

Page 11: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

GYÓGYMASSZŐR OKJ-S TANFOLYAM

A szakképesítés OKJ száma: 52 726 01 0010 52 01

Képzés szintje: Középszintű

Jelentkezés feltétele: Érettségi bizonyítvány

Egészségügyi alkalmasság

A tanfolyam célja:

A gyógymasszőr olyan szakember, aki a gyógyító csapat tagjaként, egészségügyi intézményekben (kórházakban,

gyógyfürdőkben), valamint idegenforgalmi egységekben, magánrendelőben, szakorvosi irányítás mellett, elméleti

és gyakorlati tudását kamatoztatva végzi tevékenységét a betegek, vendégek jobb fizikai és mentális közérzetének

javítása érdekében.

A képzés során az alábbi témakörökkel ismerkedik meg:

Interakció az egészségügyi ellátásban

Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem

Első ellátás-elsősegélynyújtás

Egészségmegőrzés–betegségmegelőzés

Masszázs alapozás

Masszázs

Masszőr szakmai szolgáltatás

Gyógymasszázs

A tanfolyam helye: Budapest (igény szerint 20 fő jelentkezése esetén, bármely város)

Képzés időtartama: 16 hónap (három félév)

A tanfolyam tervezett kezdése: 2012.09.24.

Tanfolyami napok: heti 1 nap (szombat) 9.00-16 óra

Részvételi díj: 80.000- Ft/félév

Vizsgadíj: 55.000 Ft

Jegyzetköltség: 15.000- Ft

Felvilágosítás: 06 30 9648814

Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Page 12: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT! KÉRJÜK

SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Masszőr - Gyógymasszőr

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

Page 13: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens

OKJ 52 720 01 0001 54 05

A képzés célja

Olyan szakember képzése, aki elméleti és gyakorlati felkészültségét kamatoztatva, szakismereteit

megfelelően alkalmazva (kórképek, vizsgálati eljárások) végzi munkáját.

A vizsgálatokat, terápiás eljárásokat részben önállóan, részben orvos felügyelete mellett elvégzi.

A képzés formája: Iskolarendszeren kívüli levelező

A képzés időtartama: 1200 óra (két félév).

A képzés tandíja: 117.500.-Ft/félév

Jelentkezési feltételek:

Iskolai végzettség: 52 720 01 0010 52 01 azonosító számú Általános asszisztens szakképe-

sítés vagy 5.2 szintű egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú ismereteket tartalma-

zó szakképesítés vagy ennek megfelelő, OKJ előtti, egészségügyi szakképesítés kompeten-

ciaméréssel

Egészségügyi alkalmasság: 1. fokú munkaköri alkalmasság

A képzés ütemezése:

Kezdés 2012. szeptember 15.

Elméleti képzés szombaton 9-17 óráig Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Page 14: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT!

KÉRJÜK SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

A jelentkezési laphoz kérem, mellékelje az érettségi, és szakmai bizonyítványának

fénymásolatát, munkáltatói igazolást.

Page 15: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

Foglalkozás-egészségügyi szakápoló

OKJ 54 723 01 0001 54 04

A képzés célja: a Foglalkozás-egészségügyi szakápoló munkaterületéhez tartozó kompetenciák elsajátítása.

A foglalkozással összefüggő betegségek felismerésében, kezelésében és a munkahelyek munkaegészségügyi

feladatainak ellátásában, adminisztrációs, dokumentációs tevékenységében.

Prevencióban, egészségnevelő tevékenységben, rehabilitációban team tagjaként közreműködik.

Sürgősségi esetekben beavatkozik, asszisztál.

A képzés formája: Iskolarendszeren kívüli levelező

A képzés tandíja: 107.500.-Ft/félév

A képzés időtartama: 1200 óra (két félév)

A képzés ütemezése:

Kezdés 2012. szeptember 15.

Elméleti képzés szombaton 9-17 óráig Jelentkezési határidő: 2012. július 30.

Jelentkezési feltételek:

Iskolai végzettség: 52 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés vagy 5.2 szintű

egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítés vagy en-

nek megfelelő, OKJ előtti, egészségügyi szakképesítés kompetenciaméréssel

Page 16: Tisztelt Érdekl d , Kedves Hallgatónk!szerver4.kanizsay.sulinet.hu/KDESZIG/felnottkepzes.pdf · gyakorlóhelyen, másik részét, munkahelyükön sajátítják el a Képző által

KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

1043 Budapest, Kassai u. 24/A

Telefon: 369-22-37; Fax: 369-28-07

KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JELENTKEZÉSI LAPJA ÉS ADATLAPJA

A 2001. ÉVI CI. TÖRVÉNY ÉS MÓDOSÍTÁSAI ÉRTELMÉBEN INTÉZMÉNYÜNK AZ ALÁBBI ADATOK RÖGZÍTÉSÉRE KÖTELEZETT!

KÉRJÜK SZÍVES EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT!

Képzés neve: Foglalkozás-egészségügyi szakápoló

RÉSZTEVŐI ADATOK RÉSZTVEVŐ TÖLTI KI! MEGJEGYZÉS:

NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI NÉV: Vezetéknév/Keresztnév

ANYJA NEVE: Vezetéknév/Keresztnév

SZÜLETÉSI HELYE: Például: Budapest

SZÜLETÉSI IDEJE: Év/hónap/nap

ÁLLAMPOLGÁRSÁGA: Például: magyar

LAKÓHELYE:

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TARTÓZKODÁSI

HELYE (HA NEM

EGYEZIK A

LAKÓHELLYEL)

Helység/irányítószám/

utca/házszám

TELEFONSZÁMA: Előhívószámmal

E-MAIL

ELÉRHETŐSÉGE

ISKOLAI

VÉGZETTSÉGE:

SZAKMAI

VÉGZETTÉGE

IGÉNYBE VETT

FELNŐTTKÉPZÉSI

SZOLGÁLTATÁS:

Előzetes tudásszint felmérés

(felmentés kérelme miatt)

Képzési szükségletek felmérése és

képzési tanácsadás

Egyéb, éspedig:

……………………………

Nem vettem igénybe szolgáltatást

A megfelelő rész

aláhúzandó!

Dátum: Aláírás:

A jelentkezési laphoz kérem, mellékelje az érettségi, és szakmai bizonyítványának

fénymásolatát, munkáltatói igazolást.