32
Ügyfél-látogatási mérések alapján mó- dosította a képviselõ-testület a hivatal munka- és ügyfélfogadási rendjét. A Fõ térrõl indul december 27-én 11 órakor az immár hagyományos bejgli futás három távon. Nevezni karácsonyi süteménnyel lehet. A 171. Óbudai Krumplibúcsút december 26- án tartják a Rozmaring vendéglõben, ahol Krumplikirályt és -királynõt választanak. 32 Krumplibúcsú a Rozmaringban XV. évfolyam 24. szám Megjelenik kéthetente 2009. december 15. 7 Új ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban 29 XIII. bejgli futás A z adventi szombatokon és vasárnapokon ingyenes karácsonyi programok, hangversenyek, gyermek- koncertek, bábelõadások szórakoztatják a Fõ térre látogatókat. A z „Advent Óbu- dán” elnevezésû, december 20-ig tartó eseménysorozat novem- ber 28-án könnyûzenei hétvégével kezdõdött, majd világzenei és ma- gyar népzenei összeállí- tás következett. (A jazz hétvége mûsorai a 21., képriport a 8. oldalon) Ünnepi díszben a Fõ tér FOTÓ: ANTAL ISTVÁN obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 1

Ünnepi díszben a Fõ tér - Obuda.hu · 4 Közlekedés 2009/24. szám Az év végi ünnepek és az iskolaszünet miatt megváltozott menetrend szerint közlekedteti járatait a

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Ügyfél-látogatási mérések alapján mó-dosította a képviselõ-testület a hivatalmunka- és ügyfélfogadási rendjét.

A Fõ térrõl indul december 27-én 11 órakoraz immár hagyományos bejgli futás háromtávon. Nevezni karácsonyi süteménnyel lehet.

A 171. Óbudai Krumplibúcsút december 26-án tartják a Rozmaring vendéglõben, aholKrumplikirályt és -királynõt választanak.32

Krumplibúcsú a Rozmaringban

XV. évfolyam 24. szám Megjelenik kéthetente 2009. december 15.

7Új ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban

29XIII. bejgli futás

Az adventi szombatokonés vasárnapokon ingyeneskarácsonyi programok,hangversenyek, gyermek-koncertek, bábelõadásokszórakoztatják a Fõ térrelátogatókat.

A z „Advent Óbu-dán” elnevezésû,

december 20-ig tartóeseménysorozat novem-ber 28-án könnyûzeneihétvégével kezdõdött,majd világzenei és ma-gyar népzenei összeállí-tás következett. (A jazzhétvége mûsorai a 21.,képriport a 8. oldalon)

Ünnepi díszben a Fõ tér

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 1

2009/24. szám2Önkormányzat

Testületi ülésSoron következõ ülését- a II. féléves munkatervszerint - december 16-án 10 órától tartja Óbu-da-Békásmegyer Ön-kormányzatának Képvi-selõ-testülete a Város-háza tanácskozótermé-ben.

FaluházavatóLapzártakor érkezett:Magyarország legna-gyobb lakóépületét, afelújított Szõlõ utcai Fa-luházat december 11-én adták át a társasházlakóközösségének. (Tu-dósítás következõ szá-munkban.)

Fogadóóra szünetDésiné Németh Éva(Polgári-frakció) önkor-mányzati képviselõ de-cemberi fogadóórája el-marad.

Levelezõlista civilszervezeteknek

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata levele-zõlistát üzemeltet a ke-rületben mûködõ civilszervezetek számára.Az önkormányzat általvégzett napi pályázatfi-gyelés keretén belül fel-ajánljuk, hogy részükrefolyamatos tájékoztatástnyújtunk elektronikus le-velezõrendszerünkönkeresztül a különbözõpályázati lehetõségekrõlés a civil szervezeteketérintõ egyéb hasznosinformációkról. Haigénylik az önkormány-zat szolgáltatását, eztszíveskedjenek jelezniZsuppánné Tófejy Évaifjúsági, civil és esély-egyenlõségi referensnél,a [email protected] címen.

MegjelenésünkKövetkezõ számunk2010. január 4-én, hétfõnjelenik meg! Újságunk ko-rábbi számai is olvasha-tók a www.obuda.huhonlapon.

A budapesti, III. kerületi-eknek kiírt pályázaton,összesen 55 tanuló indult11 iskolából, rajz kategó-riában 44-en, fogalmazáskategóriában 11-en. A kétfõdíj nyertese: Csizmadia

Eszter 8. osztályos tanuló(Dr. Szent-Györgyi AlbertÁltalános Iskola) ésPálfalvi Regina, aZipernowsky Károly Álta-lános Iskola 7. osztályosdiákja.

A pályázatot a FinnNagykövetség ed-

dig öt helyen szerveztemeg, elsõként Veszp-rémben (2007), másod-szor Székesfehérváron(2008 õsze), Pécsett ésMiskolcon 2008-2009telén, majd Budapesten2009 õszén.

A pályázaton mindigkét jutalmat osztanak.Az egyik nyertes édes-anyjával vagy édesapjá-val Finnországba utaz-hat egy hétvégére, a má-siknak pedig nagykövetinapot szerveznek a kö-vetségen. A finnországiutat mindig az adott vá-ros finn testvérvárosabiztosítja, ez Budapestesetében a finn fõváros,Helsinki. A nagykövetinap programja játékostalálkozókból áll, az új-donsült „nagykövet”elõször megismerkedikmunkatársaival és a kö-vetséggel, majd udvari-assági látogatást tesz aparlamentben. A napebéddel zárul, ahol anagyköveti szakács a kis

nagykövet kedvenc éte-lét szolgálja fel.

Jari Vilén, Finnországmagyarországi nagykö-vete november 27-én aKelenhegyi úti nagykö-vetségen köszöntötte adiákokat, akik képetkaptak a finn nagykö-vetségrõl, történetérõl, afinnek szokásairól.

A nagykövetség céljaa pályázatok szervezé-sével, hogy minél többfiatal kerüljön kapcso-latba Finnországgal, ez-által biztosítva azt, hogya hagyományos magyar-finn barátságot a jövõnemzedék is ápolja. Agyerekek belekóstolhat-tak a diplomácia sok-

szor misztikusnak tartottvilágába.

Jari Vilén egy olyanviccel oldotta a fiatalokfeszült hangulatát, amitmagyarok és finnek ismásként adnak elõ.

- Valamikor régen, mi-kor együtt elindultunk aVolga partja mellõl, elér-keztünk egy útjelzõ táb-lához, amin az volt fel-tüntetve, hogy merre vandél, ahol melegebb van.Erre azt mondják a fin-nek, hogy akkor azértmentek a magyarok dél-re, mert õk tudtak olvas-ni. Ha ezt a vicces törté-netet egy magyar meséliel, akkor azt fogjuk halla-ni, hogy azért mentek a

finnek északra, mert õkazok, akik olvasni tudtak.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgár-mestere köszönetetét fe-jezte ki a Finn Nagykö-vetségnek, hogy olyanpáratlan lehetõséget ad-tak a gyerekeknek, melyáltal közelebb kerülnekegy európai országhoz.

Az eddigi négy hely-szín mellett - hagyo-mányt teremtve - továb-bi településeken is meg-szervezik majd a ver-senyt. Választani vanmibõl, hiszen Magyar-országon több mint öt-ven településnek vanfinn testvérvárosi kap-csolata.

Rajz- és fogalmazásverseny: „Az én Finnországom”

Fõdíjas óbudai diákok

A nyertes diákok Bús Balázs polgármester és Jari Vilén finn nagykövet társaságában

Elmondta, hogy az ön-kormányzat nagy

súlyt fektet arra, hogy ke-rületünkben minél szín-vonalasabb és színesebblegyen a kulturális élet, ésminél több emberhez jus-sanak el ezek a szellemi

javak. Ennek érdekébenújította meg az önkor-mányzat intézményistruktúráját, és hozta létreaz Óbudai KulturálisKözpontot, az ÓbudaiMúzeum és Könyvtárat,támogatja változatlan fel-

tételek mellett az ÓbudaiTársaskör tevékenységét,illetve az Óbudai DanubiaZenekart.

A kerület kulturális éle-tének meghatározó sze-replõi a nem önkormány-zati fenntartású intézmé-nyek, szervezetek is, me-lyekkel az önkormányzatszoros együttmûködésretörekszik.

A megbeszélésen résztvettek az önkormányzatiintézmények vezetõi mel-lett az Aquincumi Múze-

um, a Kiscelli Múzeum, aFõvárosi Képtár, a Kas-sák Múzeum, a BudapestGaléria, a Varga ImreGyûjtemény, a Textilmú-zeum, az Építészeti Mú-zeum, a Térszínház, aSymbol Art Galéria, aPolaris Csillagvizsgálóvezetõi. Megállapodtakabban, hogy a jövõbenmég szorosabban igyek-szenek együttmûködni, atalálkozókat egy-egy fon-tos kérdés köré tematizál-va rendszeressé teszik.

Kulturális intézmények vezetõinek találkozója

Egyre színvonalasabb szellemi életÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata meghívására de-cember 2-án a polgármesteri hivatal tanácstermében ta-lálkoztak a III. kerületben mûködõ kulturális intézmé-nyek vezetõi. Szabó Magdolna, kulturális ügyekért fele-lõs alpolgármester köszöntötte a résztvevõket és ismer-tette az önkormányzat kulturális téren megfogalmazottcélkitûzéseit és tevékenységét.

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 2

2009/24. szám Önkormányzat3

A képviselõ-testület no-vember végi ülésén jóvá-hagyta a lakásrendeletmódosítását. Ebben töb-bek közt feloldották a la-kásértékesítési moratóri-umot, melynek alapjánmegvásárolhatók lesznekaz önkormányzati lakásokközül azok, melyeknekbérlõivel határozatlan idõ-re kötöttek szerzõdést. Arészleteket Puskás Péter

alpolgármester ismertettelapunk munkatársával.

- Az önkormányzat la-kásállománya két részreosztható, a bérlõkkel ha-tározott, illetve határo-zatlan idõre kötött szer-zõdések alapján. Utób-biak jellemzõen még azelõzõ rendszerbõl „jöt-tek”. A bérlõk egy részevalamilyen oknál fogvanem élt a lehetõséggel,és nem vette meg a la-kást, amelyben lakott. Ahatározott idõre bér-beadott lakások eseté-ben már az önkormány-zati rendszerben jellem-zõen pályázati úton,vagy krízishelyzetre hi-vatkozva a szociális bi-zottság, a szociális rá-szorultságot figyelembevéve adta használatba azarra jogosult családnak -mondta el elöljáróban azalpolgármester.

A határozott idejûszerzõdések öt évre köt-hetõk. Az idõtartam lejár-ta után az önkormányzatújra vizsgálja a szociálisrászorultság jogosságát.Amennyiben ez fennáll,további öt évvel meg-hosszabbítják a szerzõ-dést. Hogyha ez nem jo-gos, akkor az ügy a szoci-ális és lakásgazdálkodásibizottság elé kerül, mely-nek tagjai két alternatívaközül választhatnak.Vagy meghosszabbítják aszerzõdést költség alapúbérleti díj megállapításamellett, vagy a további-akban másnak adja bérbeaz adott lakást az önkor-mányzat.

A határozatlan idejûszerzõdésekkel lefedettlakásállománnyal az ön-kormányzat igazán gaz-dálkodni nem tud, hi-szen ezeketnem áll módjá-ban felülvizs-gálni, és adottesetben másnakkiadni egy-egylakást. Ez a bér-leti szerzõdéstípus akár örö-kölhetõ is, ígynagyon kevés azoknak alakásoknak a száma,melyek ismét visszake-rülnek az önkormányzatlakásgazdálkodásába.Így arra sincs lehetõség,hogy „újrahasznosítsák”azokat, csak abban azesetben, ha a lakásnaknincs örököse, vagy haaz addigi bérlõ felajánl-ja, hogy térítés ellené-ben visszaadja az ingat-lant az önkormányzat-nak. Utóbbiakra azon-ban elvétve akad példa.

Mindezek figyelem-bevételével az önkor-mányzat képviselõ-tes-tülete arra az elhatáro-zásra jutott, hogy a hatá-rozatlan idejû szerzõdé-sekkel rendelkezõ bér-

lõk számára felajánlja alakások megvételéneklehetõségét. Az érintet-tek várhatóan a januárilakbér-értesítõvel kap-

nak tájékozta-tást, melybõlmegtudhatják,mit kell tenniükahhoz, hogyrészt tudjanakvenni a prog-ramban. Ter-m é s z e t e s e nnem kötelezõ

megvásárolni az ingatla-nokat. Aki nem él a le-hetõséggel, továbbra isbérelheti a lakást, mely-ben addig lakott.

Az eladásból befolyóösszegbõl az Önkor-mányzat használt vagyúj lakásokat vásárol.

- A rendeletmódosításegyik célja, hogy az ed-digi bérlõk kedvezmé-nyesen juthassanak tu-lajdonhoz, illetve, hogyaz újonnan megvásároltlakásokat olyan embe-reknek adják oda, akik-nek most nincs fedél afejük fölött, vagy egyébokból lakhatási problé-máik vannak. Õket szo-ciális alapon juttatjákbérleti lehetõséghez.

A vételár megállapításáról

A lakások vételáránakmegállapítása a forgal-mi érték becslése alap-ján történik majd, a ren-deletben meghatározottcsökkentõ tényezõk fi-gyelembevételével. Er-

rõl szintén minden érin-tett részletes tájékozta-tást kap majd. A módo-sítások eredményekép-pen az önkormányzatvezetése arra számít,hogy a határozatlan ide-jû bérlakások száma je-lentõsen csökkenhet ajövõben, és a lakásállo-mányban több lesz a ha-tározott idejû szerzõdés,még akkor is, ha keve-sebb lakás áll majd ren-delkezésre. Egyúttal,akik bent maradnak arendszerben, folyamato-san felülvizsgálhatókkáválnak, ezáltal olyanokkapnak támogatást, akikvalóban rászorultak -tette hozzá Puskás Péter.

(Rendelet a 24. olda-lon.) Sz. Cs.

Módosított lakásrendelet

Megvásárolhatók az önkormányzati lakások

Az idei közmeghall-gatás középpontjában atársasházak és a panel-felújítás áll. Az ese-ményt december 17-én18 órai kezdettel rende-zik a Békásmegyeri Kö-zösségi Házban (Cso-bánka tér 5.).

Az önkormányzati tör-vényben foglaltaknakmegfelelõen, a képviselõ-testület évente legalábbegyszer, elõre meghirde-tett idõpontban közmeg-hallgatást tart, melyen azállampolgárok és a hely-ben érdekelt szervezetek

képviselõi közérdekû kér-déseket és javaslatokat te-hetnek. A közmeghallga-tás célja, hogy a közösségijavaslatok illetve észrevé-telek ne csak az apparátu-son keresztül, hanem köz-vetlenül a lakosoktól jus-sanak el a képviselõkhöz.

Közmeghallgatás a társasházakrólés a panelfelújításról

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 3

2009/24. szám4Közlekedés

Az év végi ünnepek és az iskolaszünet miattmegváltozott menetrend szerint közlekedtetijáratait a BKV ZRt.

D ecember 19-én, december 21-tõl 23-ig és december 28-tól 31-ig az iskola-

szüneti, december 20-án, december 25-tõl27-ig, 2010. január 1-jén és január 3-án amunkaszüneti napi, míg december 24-énkörülbelül 16 óráig és január 2-án a szom-bati menetrend lesz érvényben.

December 24-én az utolsó felszíni jára-tok általában 15.30 és 16 óra között indul-nak. A metrók 15.09 és 15.18 között indul-nak utoljára, de a Deák téren 15.30-kor be-várják egymást. A metróállomásoktól köz-lekedõ felszíni viszonylatok a legtöbbesetben megvárják az oda beérkezõ utolsószerelvényeket. M2 Örs vezér terétõl:15.13; Déli pályaudvartól: 15.18. M3 Új-pestrõl: 15.09; Kõbánya-Kispestrõl:15.10.

A Batthyány tértõl az utolsó HÉV Békás-megyerre és Szentendrére 15.58-kor, míg

Szentendrérõl aBatthyány tér felé15.23-kor indul.

Néhány fontosóbudai járat utol-só indulása. Villa-mosok: 1-es Lágy-mányosi híd:16.00, Bécsi út:15.47. 17-es Bécsiút: 15.40; Margithíd: 15.58. Autó-buszok: 106-osÁrpád híd, metró-állomástól: 16.10;Batthyány térrõl160-as: 16.03;260-as: 16.18.

Ezt követõen a szokásos éjszakai autóbu-szokkal utazhatunk a másnap hajnali üzemkez-detig. Ezek közül a III. kerületet az alábbi já-ratok érintik, zárójelben a menetsûrûségük.

901-es: Óbuda, autóbuszgarázs - Bécsi út,Vörösvári út sarka - Flórián tér - (Vágóhíd fe-lé betér a Kórház utcai megállóhoz, átszállásikapcsolat a 923-asra) - Árpád híd - Hungáriakörút - Közvágóhíd. (Az Óbuda autóbuszga-rázstól a Vágóhídig: 16.22-kor és 16.52-kormegy busz, majd 17.28 - 23.28-ig csak aVörösvári úttól indulnak, illetve odáig közle-kednek a 901-es buszok.) (30 percenként).

923-as: Délpesti autóbuszgarázs - Pester-zsébet - Boráros tér - Nagykörút - Margit híd- Lajos utca - Kolosy tér (átszállási lehetõséga 960-asra) - Flórián tér - Aquincum - Má-tyás király út - Csillaghegy - BékásmegyerHÉV-állomás. (30 percenként.) December25-én hajnalban nincsenek a Nyugati tér és aBékásmegyer közötti kisegítõ menetek.

931-es: Csatárka - Zöldmáli út - Margit kör-út - Nyugati tér - Deák tér - Örs vezér tere - Ár-pádföld, Dezsõfia utca. (60 percenként.)

937-es: Közvágóhíd - Hungária körút - Ár-pád híd - Flórián tér - Bécsi út, Vörösvári útsarka. Innen, ha van utas a kocsin vagy telefo-non kérik, közlekedik 1.35-kor tovább az Er-dõalja út - Máramarosi út vonalszakaszra.

943-as: Békásmegyer HÉV-állomás - Buda-kalász - Pomáz - Szentendre.

Csak a szokásos éjfél utáni indulási idõpont-ok érvényesek, délután és este nem közleke-dik. 960-as: Móricz Zsigmond körtér - Villá-nyi út - Moszkva tér - Margit körút - Kolosy tér(átszállási lehetõség a 923-asra) - Bécsi út -Vörösvári úti csomópont - Óbuda, autóbuszga-rázs. (30 percenként.)

Figyelem!: az éjfél utáni idõszakban a kül-sõ Bécsi úton az Óbuda autóbuszgarázstól a901-eshez és a 960-ashoz csatlakozva: Soly-máron át Hûvösvölgybe, Ürömön át Pilis-borosjenõre és a Pilisborosjenõ, téglagyár-hoz szolgálati autóbusz megy egy, illetvekét alkalommal.

December 28-tól 31-ig ritkábban járnak ametrók és az 1-es, 4-es és 6-os villamosok, az1A pedig egyáltalán nem közlekedik.

Szilveszterkor a szokásos üzemzárás utánszintén az éjszakai autóbuszjáratokkal lehetutazni, melyek többnyire kétszer gyakrabbanközlekednek majd. Viszont a nagykörúti 906-os egyáltalán nem jár, mert helyette a 6-os vil-lamos közlekedik 7-8 percenkét. Jár továbbáa fogaskerekû (60-as) is 60 percenként, lent-rõl kerek órában, fentrõl a 24. percben.

A III. kerületet érintõ éjszakai autóbuszokközül a 901-es 15 percenként, a 923-as 15 per-cenként, a 931-es 30 percenként, a 937-es aVörösvári úton túli szakaszára csak 1.35-kor(telefonhívás!)

A 943-as a szokásos menetrendje szerint(Békásmegyerrõl: 0.53-kor, 2.23-kor,3.53-kor, míg Szentendrérõl: 1.20-kor,2.50-kor indul), a 960-as most is 30 per-cenként közlekedik.

Karácsonyi és szilveszteri BKV menetrend

Újabb négy hónapot csúszik aMargit híd felújítása. Az átkelõtnem jövõ augusztusban, hanemcsak 2010 karácsonya elõtt ad-hatják át a forgalomnak. A beru-házás teljes befejezésének határ-ideje pedig 2011 tavaszáról nyár-ra tolódik. Legalábbis a kivitele-zõ állítása szerint, ugyanis a fõ-város nem fogadja el a határidõ-módosítást.

A felújítást végzõ társaság akésést az engedélyeztetés

elhúzódásával magyarázta. Akiviteli terveket csak októbervégén kapták meg, melyek no-vember közepén váltak jog-erõssé, pedig azoknak már a ki-vitelezõi szerzõdés aláírásakormeg kellett volna lenniük. A

híd északi és déli részére kü-lön-külön kellett engedélyt be-

szerezni, a déli hídpálya terveitvárhatóan csak decemberben

kapják meg, a végleges átadásdátuma pedig ettõl függ. A vá-

rosháza nemmódosítja ahídszerzõdést,marad az ere-deti határidõk-nél. Szakembe-reik véleményeszerint az en-gedélyeztetésirendszer magá-ban hordozza akésés lehetõsé-gét, mindenegyes enge-délyhez ugyan-is hatvan ható-sági jóváha-gyást kell be-szerezni.

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Jövõ év végére csúszhat a Margit híd átadása

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 4

2009/24. szám Közlekedés – Beruházás5

Óbuda-Békásmegyer Önkor-mányzata szeptemberbenkifogásolta a fõvárosnál,hogy minden elõzetes ha-tástanulmány és a lakosságértesítése nélkül kialakítottegy buszsávot. Emiatt, amicsupán három buszjáratotérint, a kocsisor reggelenteBékásmegyerig áll.

A Fõvárosi Önkor-mányzat válaszle-

velét szerkesztõségünk-höz eljuttatták. Mivelrengeteg érdekes dolgottartalmaz, megosztjukönökkel.

A szocialisták és libe-rálisok által vezetett fõ-város a levélben a kö-vetkezõkrõl tájékoztattaÓbuda-BékásmegyerÖnkormányzatát és ez-zel a lakosságot:

„…a buszsáv kialakí-tása nem okozott kapaci-tás csökkenést a felüljárón,ellenben lehetõvé tette az

autóbuszok illetve az Ár-pád fejedelem útja felétartók kiemelését….”

Szerkesztõségünk utá-najárt annak, hogy ezt a le-hetõséget jelzi-e az arrautazóknak valamilyen táb-la. Ilyen táblát nem talál-tunk. Nincs tábla, ami azt

jelezné, hogy annak, aki azÁrpád fejedelem útjáraszeretne ráhajtani, annaklehetõsége van büntetlenülhasználnia a buszsávot. Ezpedig lényegesen meg-könnyítené azok dolgát,akik minden reggel kény-telenek végigállni a sort.

A levélben KerényiLászló Sándor, a fõpol-gármesteri hivatal közle-kedési ügyosztályánakvezetõje arról tájékoztat-ja Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzatát és ígyegyben önöket is, hogy:„…a Margit híd teljes ér-

tékû forgalomba helye-zéséig nem szándékozikvisszaállítani a Flóriántér korábbi forgalmirendjét akkor sem, haesetleg állandósulná-nak a torlódások aSzentendrei úton.”

Fontos információ azis, hogy az ügyosztályve-zetõ és így a fõváros isagglomerációból érke-zõknek tekinti a békás-megyerieket, római-par-tiakat, kaszásdûlõieket ésa Csillaghegyrõl érkezõ-ket is, hiszen levelébenkizárólag a belsõ-budairészrõl érkezõket tekintifontosabb tényezõnek, ésaz õ városba való bejutá-sukat helyezi elõtérbe.

Amennyiben önök kö-zül valaki megtalálja atáblát, mely megkönnyí-tené mások eljutását is azÁrpád fejedelem útjára,kérjük, jelezze szerkesz-tõségünknek!

A fõváros szerint az óbudaiak az agglomerációban élnek

Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata Bús Balázs

polgármester meghívásá-val civil és vállalkozói fóru-mot tartott december 3-ána Symbol Budapest Gaszt-ronómiai, Szórakoztató ésKulturális Központban.

Apolgármesteri hiva-tal részérõl Iványi

András városfejlesztésifõosztályvezetõ, vala-mint Sipos Gábor fõépí-tész tartott elõadást azÓbuda-Újlak területéntervezett - az úgynevezettPromenád - komplex köz-területi rekonstrukciójatémakörében, és a kerületfejlesztését megalapozódokumentum - IntegráltVárosfejlesztési Stratégia(IVS) - fejlesztési terület-re vonatkozó pontjairól.

Galli Károly, aDiverzum Projektfejlesz-tõ és Területi TervezõKft. ügyvezetõje tartotttájékoztatást a „Budapestintegrált városfejlesztésiprogram - Budapest ke-

rületi központok fejlesz-tése” (KMOP-2009-5.2.2/B) címû pályázat -melyen a kerületi önkor-mányzat is indulni kíván- lényeges elemeirõl.

A fórum több szem-pontból is sikeresnekmondható, mert amíg la-kossági fórumot rend-szeresen tart az önkor-mányzat, addig ilyen ci-vil és vállalkozói fórumszervezésére elsõ ízbenkerült sor.

Az önkormányzati fej-lesztési elképzeléseketmegismerve alakult ki az aszinte egyöntetû véle-mény, hogy a megvalósu-lást követõen jelentõsenmegnõ Óbuda-Újlak délirészének esztétikai megje-

lenése, közösségi, kulturá-lis és turisztikai vonzereje,népszerûsége, valamint,hogy ezen a területen in-tenzíven növekedni fog avállalkozói aktivitás. Ezutóbbit is megerõsíti, hogya vállalkozók egy csoport-ja új kezdeményezést kí-ván létrehozni Óbuda-Újlakon, ami szintén egye-dülálló a maga nemében,mert egy olyan nonprofit,önkéntességen alapulóegyesület alakításábangondolkodnak, mely terü-leti alapon mûködhet, ésmelynek legfõbb célja etérség környezetalakításaés turisztikai vonzerejénekmegteremtése.

Városfejlesztési fõosztály

Civil és vállalkozói fórum a Symbolban

Óbuda-Újlak fejlesztésérõl

Értesülés friss pályázatokrólÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata kerületi vállal-kozók részére elektronikus levelezési listát mûködtet,melyen keresztül e-mailben értesülhetnek az õketérintõ aktuális országos pályázatokról. Amennyibenszeretne rákerülni erre a listára és értesülni a friss pá-lyázati lehetõségekrõl, írjon a következõ e-mail címre:[email protected], tel.: 437-8596.

Óvoda, bölcsõde épülhet CsillaghegyenÓbuda-Békásmegyer Önkormányzatának polgármes-tere felhívással fordul a kerületi társadalmi és érdek-képviseleti szervekhez, valamint a lakossághoz.A többször módosított 1997. évi LXXVIII., az építettkörnyezet alakításáról és védelmérõl szóló törvény 9.§ (2) bekezdése alapján értesíti az érintetteket arról,hogy az önkormányzat az alábbi területre kerületi sza-bályozási tervet (KSZT) készíttet:Bp., III. ker. Fodros utca- Vera utca- Hunyadi utca-Akácfa utca által határolt terület.Önkormányzatunk az L4-III-AI övezetbe tartozó terüle-ten illetve az L4-III-FK övezetbe tartozó játszótér terü-letén óvoda, illetve bölcsõde építését tervezi úgy, hogya területen a játszótér is megmaradjon.Jelenleg a hatályos ÓBVSZ 65.§ elõírásai az L4-III-FKövezetben nem teszik lehetõvé óvoda, illetve bölcsõdeépítését, így a KSZT keretein belül szükséges övezetmódosítás a területen meglévõ telekhatár és közterü-leti határrendezéssel egyetemben. Az övezetmódosí-tás keretövezet módosítást nem igényel.A szabályozás célja, hogy Csillaghegyen korszerû,alapintézményi ellátás biztosításának településrende-zési feltétele megteremtõdjön.A terv várható hatása túlmutat a tervezési területen,ezáltal lehetõség nyílik az eddig különbözõ helyekennem megfelelõ színvonalon mûködõ alapintézményekátszervezésére, úgy, hogy ezáltal a környezõ területterhelése káros mértékben ne növekedjen.Felkérem az érintetteket, amennyiben a fenti tervek-kel kapcsolatban javaslatuk, véleményük van, úgy aztírásban az Óbuda-Békásmegyer ÖnkormányzataPolgármesteri Hivatal Fõépítészi Irodájához (Bp., III.Fõ tér 3.) 2010. január 8-ig juttassák el.A tervek megtekinthetõségérõl folyamatosan tájékoztat-juk a lakosságot az újságban megjelenõ felhívással.

Bús Balázspolgármester

Készülõ kerületi szabályozási terv

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 5

2009/24. szám6Szociális

Belülrõl szinte rá sem lehetismerni a Szérûskert utcaibölcsõdére. Az önkormány-zat képviselõ-testülete ál-tal megszavazott 33 millióforintos összegbõl a lepusz-tult épületbelsõbõl felújí-tás után egy barátságos,tiszta és igényes kialakítá-sú bölcsõde született.

T árnoki Erzsébet, azÓbudai Egyesített

Bölcsõdék intézmény-vezetõje elsõként az el-látással kapcsolatos né-hány fontos információközlését kérte.

- Tudni kell, hogyÓbudán 12 tagintéz-ményben 730 férõhelybiztosított bölcsõdésekrészére, ahol a gyerme-kekkel egységes szak-mai elvek szerint, szak-képzett gondozónõk,köztük felsõfokú vég-zettséggel rendelkezõszakemberek foglalkoz-nak. A kerületben lakóés az önkormányzathoztartozó intézmény-rend-szerben dolgozó, és aszociálisan rászorulószülõk gyerekei kapnakalapellátást, ezért a szü-lõktõl munkáltatói iga-zolást kérünk.

Második legtöbbférõhely

- A jelentkezés folya-matos, májusban dõl el,hogy hány kisgyermekettudunk felvenni szep-temberben. A felvételután fokozatos beszok-tatást alkalmazunk, va-gyis amíg a gyermekigényli, a szülõ vele vanés csak fokozatosan vál-nak el egymástól. Máju-sig megtörténik a vára-kozási listán szereplõgyerekek felvétele, aszülõk eldönthetik, me-

lyik bölcsõdénket vá-lasztják, nincs körzete-sítés. A bölcsõdei rész-vétel nem kötelezõ,mint az általános iskolá-ba járás, ez szociális el-látás, amit egy bizonyoslétszámban kell az ön-kormányzatnak biztosí-tani. A fõvárosban Óbu-da-Békásmegyer rendel-kezik a második legna-gyobb létszámú férõ-hellyel. Akiket nem tu-dunk felvenni, illetve azalapellátást biztosítani,azok térítés ellenébenigénybe vehetik szolgál-tatásainkat. A játszócso-portban a szülõk együttvannak a gyermekükkel,a közös együttlét azanyát szülõségében erõ-síti, ha valami baj van,azonnal közbeléphet,vagy igénybe veszi ahelyzeteket szaktudássalkezelõ gondozónõk se-gítségét. Az idõszakosgyermekfelügyelet azotthon lévõ anyukákatsegíti. Heti két alkalom-mal, négy órában, bár-melyik bölcsõdébenkapnak ellátást.

Mintha új lenneAz átépítés történetét és

az új környezetben folyómunkát SpiegelbergerPéterné bölcsõdevezetõ is-mertette. - Az 1983-banépült 60 férõhelyes bölcsõ-de a folyamatos állagrom-lás következtében megéretta felújításra. A 150 millióspályázati kísérletünk nemsikerült, szerencsére az ön-kormányzat szívén viseltesorsunkat és a képviselõ-testület által megszavazott33 milliós támogatásból vi-szonylag rövid idõ alatt si-került felújítani az épület-belsõt. Nagy munka volt, afõ csõvezetékektõl a vil-

lanyvezetékeken át a köztifalak megerõsítéséig meg-történt az átépítés, ezáltalbelül teljesen megújult ésmegszépült intézmény szü-letett. Emellett a fürdõszo-ba és a 100 adag ebéd fõzé-sét biztosító konyha is újarcot kapott. Az átépítésmiatt kiesett idõben a Soly-már utcai bölcsõde játszócsoportja vendégszeretetétélveztük, ahol a gyerekek-kel saját gondozóink fog-lalkoztak.

Elégedett szülõkés gyerekek

- Az a tapasztalatunk,hogy a megnyitást köve-

tõen a gyerekek és aszülõk is örömmel fo-gadták a megújult kör-nyezetet, értékelték anagy változást. Az ön-kormányzat nagyvonalúsegítsége mellett sajáterõbõl sikerült azt a tár-gyi feltételrendszert biz-tosítani, ami ennek akorosztálynak megfelel.Jelenleg a 40 férõhelymellett van egy 20 fõsjól mûködõ játszócso-portunk is, ahova a gye-sen lévõ szülõkkelegyütt várjuk délelõt-tönként a kicsiket.

Az újjávarázsolt Szé-rûskert utcai bölcsõdé-ben most zavartalanul,jó hangulatban zajlik azélet. A kisgyerekek mégnem igazán értik, mi tör-tént körülöttük, de rá-csodálkozva a megszé-pült környezetre érzik,hogy valami elõnyösváltozás részesei lettek.

Az egyik anyuka, VáliBoglárka már másodikgyerekét bízza a bölcsõ-de gondjaira, elégedettaz intézménnyel. - Óriásia különbség a régi és azúj környezet között. Ahámló vakolat, a lyukasfalak, a lelakottság látvá-nya lehangoló volt, mostminden ragyog a tiszta-ságtól, a vidám színekkellemes érzéseket éb-resztenek bennünk és akicsikre is jótékony ha-tással vannak - mondta.

Kép és szöveg: Lovas Albert

Vidám gyerekek a felújított Szérûskert utcai bölcsõdében

A bölcsõdébe is ellátogatott a Mikulás

Az Óbudai Családi Tanács-adó és GyermekvédelmiKözpont 2009 márciusától aTársadalmi Megújulás Ope-ratív Programjának kereté-ben, „Együtt a család!”címmel új programsoroza-tot indított útjára, melyneksorán a résztvevõk számáratérítésmentes gyermek- éscsaládközpontú prevenciósfoglalkozásokat, programo-kat szervezett.

A program idei csúcs-pontja a Békásme-

gyeri Közösségi Házbandecember 14-én tartottkarácsonyi családi napvolt, melyre közel 100

hátrányos helyzetû csalá-dot hívtunk meg és lát-tunk vendégül. Progra-munkkal sikerült hozzá-járulni a nehéz körülmé-nyek között élõ családokboldog karácsonyához.

(A további programok-ról bõvebb tájékoztatóMester Szilvia szakmaivezetõtõl kérhetõ a 06-20-576-9601-es telefonszá-mon, a [email protected] e-mail cí-men. A www.egyuttacsal-

ad.fw.hu program-web-lapon megtalálhatók ko-rábbi programjaink, és ajelenlegi foglalkozásoktájékoztatói, beszámolói,fotói.)

A projekt az EurópaiUnió támogatásával, azEurópai Szociális Alaptársfinanszírozásávalvalósul meg.

Óbudai Családi Tanácsadó

és GyermekvédelmiKözpont

„Együtt a család” karácsonykor is

Fenti címmel nyílt kiállítás a Táborhegyi Népházbandecember 4-én az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoz-tatási Központ ellátottainak munkáiból. A tárlatot PálosAnna grafikus nyitotta meg, közremûködött TurániCsongor hegedûn. (A Népház címe: Toronya utca 33.Megközelíthetõ a 137-es busszal, a Szentlélek térrõl.)

Kivetítések

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 6

2009/24. szám Önkormányzat7

Az Országgyûlés november30-án elfogadta a 2010.évi költségvetést, melyalapvetõen veszélyeztetiés kérdésessé teszi az ön-kormányzati gazdálkodás2010. évi végrehajtását,és az önkormányzatok ha-táskörébe utalt alapfel-adatok ellátását, ezen ke-resztül az önkormányzatokpénzügyi stabilitását.

M int az a táblázat-ból kiderül, ösz-

szességében a 2010. év-ben a központi támo-gatás 780 millió forint-tal csökken.

Ez a költségvetés sú-lyos helyzetbe sodorjaaz önkormányzatokat.

Az adatokból jól lát-ható, hogy kiken próbálspórolni a Bajnai-kor-

mány; az idõseken, a fi-atalokon, közoktatásonés a kultúrán.

Spórol a gyermekeken,fejlõdésükön, egészségü-kön, szociális ellátásu-kon, spórol az idõseken,a közoktatáson.

Veszélybe kerülhettöbb ezer pedagógus ál-lása, ezáltal gyermeke-ink testi, lelki egészsé-ges fejlõdése is.

Egy társadalom leg-inkább a fiatalokra épít-heti jövõjét. Mit várha-tunk attól a társadalom-tól, akinek gyermekeinem kapják meg a meg-felelõ oktatást, ellátást,tankönyvet, szociálisjuttatást?

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál 2010. évben az alábbi központi támogatások csökkenése várható:

Körzeti igazgatási feladatok: - 15.494.000 FtPénzbeli szociális juttatások: - 7.286.000 FtSzociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás: - 24. 924.000 FtKözmûvelõdés és közgyûjtemény: - 133.284.000 FtSzociális és gyermekjóléti bentlakásos elhelyezés: - 6.829.000 FtGyermekek napközbeni ellátása: - 26.106.000 FtKözoktatási feladatok: - 173.300.000 FtKözoktatás kiegészítõ hozzájárulások: - 24.898.000 FtSzociális juttatások egyéb szolgáltatások (étkeztetés, tankönyv támogatás, stb.): - 93.928.000 FtKözalkalmazotti továbbképzés, diáksport: - 24.671.000 FtBelterületi földutak szilárd burkolattal történõ ellátásának támogatása megszûnt: - 262.184.000 Ft

Súlyos helyzetbe sodorja az önkormányzatokat az állami költségvetés

Idén szeptemberben Bús Ba-lázs polgármester javaslatottett a képviselõ-testületnek,hogy a kerületben alakuljonIdõsügyi Tanács, mely de-cember 1-jén 22 állandó tag-gal létrejött.

ATanács három pillé-ren nyugvó szerve-

zet, melyben közösen kép-viseltetik magukat az idõ-sekkel foglalkozó civilszervezetek, a polgármes-teri hivatal és a szolgálta-tók is. Képviselteti magáttöbbek között az Evangéli-kus Szeretetház, a Csillag-

hegyi Idõsklub, azÁNTSZ, a Fõvárosi Idõs-ügyi Tanács és a SzentMargit Rendelõintézet is,valamint a polgármesterihivatal szociális szolgálta-tó fõosztálya.

Elnökké Bús Balázs pol-gármestert, alelnökévé,Szabóné Varga Valériát, azÓbudai Gondozási Köz-pont intézményvezetõjétés Tauner Józsefnét, az ÚjÓbuda Lakótelepi Egyesü-let Idõsügyi Tanácsánakelnökét választották.

A Tanács elsõsorbanazért alakult, hogy javas-

lattevõ, véleményezõ, kez-deményezõ és konzultatívfeladatokat lásson el, hiszez óriási segítséget jelentaz önkormányzatnak. Ígypéldául lehetõsége lesz vé-leményezni a jövõ évi költ-ségvetési tervezetet is.

Skultéti József szociál-politikus, a Fõvárosi Ön-kormányzat szociálpoliti-kai ügyosztályának veze-tõje kiemelt kezdeménye-zésnek nevezte az Idõs-ügyi Tanács létrejöttét.Fontosnak tartotta, hogy aIII. kerület mindig élen járta szociális ellátás területén.

A képviselõ-testület no-vember 25-ei ülésén, ügy-fél-látogatási mérésekalapján módosította a hiva-tal május 1-jétõl érvénybenlévõ munka- és ügyfélfoga-dási rendjét. A változás no-vember 30-án lépett életbe.

A polgármesteri hi-vatal általános

ügyfélfogadási rendje:hétfõn: 14-18 óráig.Kedden: nincs. Szerdán:8-16.30 óráig. Csütörtö-kön: 8-13 óráig. Pénte-ken: nincs.

Az igazgatási fõosz-tály okmányiroda ésügyfélszolgálati osztályügyfélfogadási rendje:

Az ügyfélszolgálatiiroda (az útlevél és par-kolási igazolványokkalkapcsolatos ügyek kivé-telével) nyitva tartása:hétfõn: 8-18 óráig. Ked-den: 8-18 óráig. Szerdán:8-18 óráig. Csütörtökön:8-18 óráig. Pénteken: 8-12 óráig.

Az okmányiroda és abékásmegyeri okmány-iroda, valamint az útle-véllel és parkolási iga-zolványokkal kapcsola-tos ügyek ügyfélfogadá-si rendje: hétfõn: 10-18óráig. Kedden: 8-14 órá-ig. Szerdán: 8-14 óráig.Csütörtökön: 8-14 óráig.Pénteken: 8-12 óráig.

A szociális-szolgáltatófõosztály ügyfélszolgálati

irodájának ügyfélfogadá-si rendje: hétfõn: 9-18 órá-

ig. Kedden: 8-16.30 óráig.Szerdán: 8-16.30 óráig.Csütörtökön: 8-16.30 óráig.Pénteken: 8-12.30 óráig.

Új ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban

Idõsügyi tanács alakult A Tanács tagjai között egyenlõ arányban képviseltetimagát az önkormányzat, a szolgáltatói-ellátói oldal, va-lamint a kerületi idõsek érdekképviseletét ellátó szerve-zetek. A Tanács elnöke a polgármester.Tagja az Önkormányzat részérõl: a szociális és lakásgazdál-kodási bizottság elnöke; az idõsügyi tanácsnok; az egész-ségügyi bizottság elnöke; a szociális szolgáltató fõosztályvezetõje; az intézményi hatósági osztály vezetõje; az idõs-ügyi referens; a civil csoport vezetõje.A szolgáltatói, ellátói oldalon a Tanács tagjait a kerületbenmûködõ következõ intézmények, szervezetek delegálják: azÓbudai Gondozási Központ; a Derûs Alkony Gondozóház;a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület; az AnzianoAlapítvány Idõskorúak Gondozóháza; a Cat-Otthon Non-profit Kft. Idõsek Otthona; a Fõvárosi Önkormányzat Kútvöl-gyi úti Idõsek Otthonának Ányos utcai részlege; a Gaudio-polis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház.A Tanács tagjai továbbá az idõsek kerületi érdekvédelmi szerve-zeteinek képviselõi: a Rászorultak Megsegítése Alapítvány; aCsillaghegyi Idõsek Klubja; az MSZOSZ „Indián Nyár” III. kerüle-ti Nyugdíjasok Alapszervezete; az MMG AM Nyugdíjas Klub; azÚj Óbuda Lakótelepi Egyesület Idõsek Tanácsa; a NyugdíjasokBudapesti Szövetsége; a Vöröskereszt III. kerületi Szervezete.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 7

2009/24. szám8Képriport

Ünnepi díszben a Fõ tér

Az adventi gyertyát Bús Balázs polgármester gyújtotta megLátványos tûzzsonglõr elõadással lepte meg a közönsé-get a Vaga Banda

Immár harmadik alkalommal nyílt ingyenesen használható korcsolyapálya a polgármesteri hivatal elõtt. (Korcsolyabérlési lehetõséget biztosíta-nak. A jégpálya hétfõtõl vasárnapig, 8-tól 22 óráig tart nyitva)

Forró rock and rollt játszott a Tom Stormy Trio

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 8

2009/24. szám Önkormányzat9

Advent elsõ vasárnapjánrendezték a II. Civil és Nem-zetiségi Napot az ÓbudaiKulturális Központban.

Ismét bebizonyosodott,hogy túl gazdasági tör-

vényszerûségeken éspénzügyi mutatókon, ösz-szefogással, jóakarattal islehet színvonalas progra-mot szervezni.

Ebben az évben többmint hatvan civil szerve-

zet és kisebbségi önkor-mányzat élt a bemutatko-zás lehetõségével. A célváltozatlan maradt: lehe-tõséget biztosítani a ke-rület civil társadalmánakés a kisebbségi közössé-geknek a megszólalásra,a megmutatkozásra és akapcsolatépítésre.

Kerületünkben többmint 150 civil szervezetés 10 kisebbségi önkor-mányzat mûködik, de saj-

nos napi tapasztalat, hogymiközben az elmúlt 2-3évben megerõsödtekezek a közösségek, hi-ányzik az egymás isme-rete, az együttmûködés ésaz összefogás még azo-nos területen tevékenyke-dõk között is. Ez a felis-merés indította Óbuda-Békásmegyer Önkor-mányzatát, hogy lehetõ-séget teremtsen a találko-zásra, a megismerésre és

megismertetésre. Ez volta célunk akkor is, amikormegjelentettük a kerületicivileket bemutató kiad-ványt és Óbuda Napjánmegszerveztük a CivilUdvart.

Az egyesült Európa ésglobalizálódó világunkazonban új kihívások eléállítja a nemzeti civil tár-sadalmakat is, ezért a ha-tárokon átívelõ kapcsola-tok kiépítése, az összefo-

gás erõsítése európaiszinten is elkerülhetetlen.

A közelgõ karácsonyalkalmából az összefo-gás és a megújulás re-ményében kívánok min-denkinek áldott ünnepetés sok erõt, jó egészsé-get, kitartást és rendíthe-tetlen hitet a jövõben el-végzendõ feladatokhoz.

Csikósné Mányi Júlia,a civil és kisebbségi

bizottság elnöke

Adventi forgatagban - Civilek a kerületért

Gördülõ show-t adott elõ nagy sikerrel a Gördülõ Tánccsoport Alapítvány

„Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat intézményeinek - kiemel-ten a polgármesteri hivatalának - szervezet átalakítási, továbbfej-lesztési pályázata”Új Magyarország - Új Közigazgatás - Minõsített HivatalKedvezményezett: Budapest, III. kerület Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata, 1033 Budapest, Fõ tér 3.Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege:44.982.000 forint.Elõzmények: Budapest, III. kerület Önkormányzata az ÁllamreformOperatív Program (ÁROP) „A polgármesteri hivatalok szervezetfejleszté-se a Közép-magyarországi régióban” tárgyú kiírás keretében benyújtotta„A Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármes-teri Hivatalának Szervezetfejlesztése” címû pályázatát a VÁTI Kht. felé.2009. március 23-án kapott értesítést Budapest Fõváros III. kerület Óbu-da-Békásmegyer Önkormányzata arról, hogy nyertes pályázata alapján

44.982.000 forint vissza nem térítendõ támogatásban részesül. A támoga-tási szerzõdést 2009. július 19-én írták alá.Mûszaki adatok Projekt neve: a Budapest III. kerület Óbuda-Békásme-gyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése.Azonosítója: ÁROP-3.A.1/B-2008-0024.A projekt elszámolható költsége összesen: 49.980.000 forint.Az igényelt támogatás összege: 44.982.000 forint.A projekt idõtartama: 13 hónap.Kedvezményezett önkormányzat adatai Név: Budapest Fõváros III. ke-rület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. Cím: 1033 Budapest, Fõ tér 3.Kapcsolat: Végh MiklósCél: a projekt célja az elektronikus-önkormányzatiság és az információstársadalom kihívásait szolgáló önkormányzati struktúra és mûködés fel-tételeinek megteremtése; ezáltal az ügyfelek magasabb szintû biztonsá-gos kiszolgálása és a hivatali igazgatási folyamatok hatékonyságának éseredményességének növelése.E célt a szervezet átalakításával az informatizáltság felmérésével, pilotelemekkel, szakmai tréninggel és szervezett próbaüzemmel kívánja az ön-kormányzat megvalósítani.Célkitûzések 1. A döntési mechanizmus korszerûsítése.2. A költségvetési gazdálkodás eredményességének javítása.3. A partnerség erõsítése.4. Nyilvánosság biztosítása.

1 % 1 % 1 %. Az Óbuda Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány részére a2007. évi szja 1 százalékából befolyt összeg 745 ezer 89 forint volt, melyet akuratórium a következõk szerint osztott szét: 267 ezer forintot audio eszközökbeszerzésére; 48 ezer forintot Élet Virága Díjra; 178 ezret kirándulás és tábortámogatására; 228 ezer forintot bútorvásárlásra; 26 ezret egyéb támogatásokra.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 9

2009/24. szám10Egészségügy

Egy mûszak a TüdõszûrõÁllomáson

2010. január 1-jétõl a Tü-dõszûrõ Állomás egy mû-szakban mûködik. Ren-delési idõ:hétfõn és szer-dán 13-tól 19 óráig. Ked-den, csütörtökön, pénte-ken 7-tõl 13 óráig fogadjáka lakosokat. (Cím: Lakta-nya utca 4.Tel.:387-2899.)

Szakrendelõknyitva tartása2009. december 19-én ésdecember 31-én mindkétrendelõintézet 8-tól 14óráig fogadja a páciense-ket.2009.december 28-tóldecember 31-ig aCsobánka téri rendelõinté-zetben a sebészeti szak-rendelésen a következõkszerint módosul a rendelé-si idõ:hétfõn 8-tól 14 óráig.Kedden 14-tõl 20 óráig.Szerdán 8-tól 14 óráig.Csütörtökön 8-tól 14 óráig.

Ingyenes tornaZenés, átmozgató, alak-formáló testmozgás 8-88éves korig! Akik pluszsúllyal küzdenek, vagycsak egyszerûen mozog-ni szeretnének, kondicio-náló, alakformáló órákattartunk heti 2 alakommalingyenesen. Helyszín:Nagy László Általános Is-kola (Zápor utca 9.) tor-naterme, hétfõn és szer-dán 16-tól 17 óráig.

Cukorbetegekklubja a MargitbanAz Óbudai CukorbetegekKlubja 2010. január 12-én16 órától tartja összejöve-telét a Margit kórházban.Elõadó:dr.Halászlaki Csa-ba. (Cím: Bécsi út 132.)

Gyakori kérdés az ebtartókrészérõl, miért nem küld ér-tesítõt az önkormányzat aveszettség elleni oltatássalkapcsolatosan. Ennek azoka, hogy megváltoztak ajogszabályok.

2008. október 1-je ótanem az önkormány-

zat, hanem az állategész-ségügyi felügyeletet ellá-tó magán állatorvos fel-adata az ebek veszettségelleni védõoltásának fel-ügyelete.

Az önkormányzat ezértnem küld értesítõt a lako-soknak a védõoltásról éskülsõ oltásokat sem szer-vezhet.

Az ebtulajdonos köte-lezettségei nem változ-tak: a felnõtt ebeket min-den évben, az elõzõ oltás-tól számított 365 naponbelül; a kölyökkorú ku-tyákat 3 hónapos kor el-érése után, 30 napon be-lül be kell oltatni veszett-ség ellen.

Az oltást elmulasztókpénzbírsággal sújthatók.

2009-tõl a Magyar Ál-latorvosi Kamara azegész országban egysé-ges és sorszámmal ellá-tott oltási könyvet rend-szeresít a kutyák részére„Kisállat EgészségügyiKönyv” néven. Ebben azévben csak akkor kötele-zõ alkalmazni, ha új oltá-si könyv szükséges (kö-

lyökkutyának, új kutyá-nak), a régi elveszettvagy megrongálódott. Atulajdonos kérésére azon-ban már az idén is kiállít-ható az új oltási könyv.

2010-ben minden ku-tya oltási könyvét le kellcserélni. Csak kétféle ok-mány lesz érvényes: az„Európai Állatútlevél”,vagy a „Kisállat Egész-ségügyi Könyv”. Akikülföldre akarja vinni akutyáját, akár a nyaralásidején is, „Európai Állat-

útlevelet” kell kiváltania,akinek nincs ilyen szán-déka, annak megfelelõ a„Kisállat EgészségügyiKönyv” is. Mindkét ok-mány a továbbiakban akutya oltási könyvekénthasználatos, és mindket-tõt a magán állatorvosokállíthatják ki.

Mivel a III. kerületbenkötelezõ az ebekmikrochippel történõazonosítása, érdemes abeültetéssel együtt új ol-tási okmányt is kiválta-ni, amibe már a kutyachipszámát jelölõ matri-ca is beragasztható.

A veszettség elleni vé-dekezés részletes szabá-lyai megtalálhatóak a164/2008. (XII.20.) FVMrendeletben és az állator-vosi kamara honlapján, awww.maok.hu-n is.

Sárádi Kálmánné dr. jegyzõ

Miért nem küld értesítõt az önkormányzat?

Ebek veszettségelleni oltása

A Magyar Vöröskereszt Bu-dapest Fõvárosi Szervezetedecemberben az alábbi idõ-pontokban és helyszínenszervez nyilvános véradást.

December 19-én és22-én 14-tõl 18 órá-

ig: az Auchan Aquincum-nál (Szentendrei út 115.),véradó kamionban.

Ha ön egészséges, el-múlt már 18 éves, demég nem töltötte be a60. életévét (rendszeresvéradóknál 65. életév)és úgy érzi, hogy segíte-ni tud a rászoruló bete-geken, jöjjön el a vér-adásra! Személyi igazol-vány (lakcímkártya) éstaj-kártya szükséges.

ABioLabor® egyedülál-ló magyar fejlesztésû,

öngyógyulást segítõ, inger- ésmellékhatásmentes, számító-gépes biofizikai módszer,ahol a személy saját belsõ je-lei kerülnek szinkronba, ígyerõsödik az energiaszint, ja-vul a közérzet, az ellenállóképesség. Több mint 60 féleprogramunk van, köztükstresszoldó, erõnléti, migrén,alvászavar, emésztés, im-munrendszer, stb. A kezelésalatt az ügyfél kényelmesenhátradõl, az EKG-hez hason-lóan érzékelõk kerülnek akézre és kezdõdhet az önre-generációs program.

Módszerünk már aVörösvári úti rendelõinté-zetben is díjmentesen kipró-bálható, utána 5000 forint/al-kalom. A 10 év alatti gyer-mekek kezelése díjmentes!

Szûrõvizsgálat: az E.I.Sdiagnosztikai rendszer egy

korszerû, független (hozzákapcsolt kötelezettség, ter-mék, nincs), különleges szá-mítógépes orvosi vizsgáló-eszköz, ami néhány percalatt hatalmas mennyiségûinformációt gyûjt a szerve-zetrõl, melyet azonnal szö-vegesen, illetve grafikusanhárom dimenzióban jelenítmeg. Tájékoztatást ad a tü-dõ, a vese, a szív, a máj, azimmunrendszer, a csontozat,az érhálózat, az idegrend-szer, stb. állapotáról, és kü-lönbséget tesz, hogy a tünetszervi vagy idegi eredetû.Elõre kimutathatók a kocká-zatok, hogy megelõzhesse amegbetegedéseket. A vizs-gálat után partnerorvosainkértékelik az eredményeket.

A vizsgálat a BioLabor®partner-szolgáltatása. Ára:15000 forint. Bejelentkezés:06-20-364-4226. (www.bio-labor.hu)

BioLabor® kezelésekés szûrõvizsgálatok

Adj vért és mentsmeg három életet!

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 10

2009/24. szám Egészségügy11

Két hónapja csak elõjegy-zés alapján, körülbelülkéthetes várakozási idõ-vel fogadják a betegeketlaborvizsgálatra a Vörös-vári úti és a Csobánka tériszakrendelõkben. Az ön-kormányzat szakembereifolyamatos tárgyalásokatfolytatnak a háziorvosok-kal, illetve a laborszolgál-tatóval az áldatlan állapotfelszámolása érdekében.Az ügyben Puskás Péter

alpolgármestertõl kértünktájékoztatást.

Tizedannyi pénzt ad az OEP

Az önkormányzat2004-ben vette át a járó-beteg-szakrendelõk fenn-tartását a fõvárostól. Eztmegelõzõen a Csobánkatéri és a Vörösvári útiszakrendelõ a SzentMargit Kórház tagintéz-ményeként mûködött.Amikor az átvétel meg-történt, a finanszírozást akórház és a szakrendelõközt meg kellett osztani.Sajnálatos módon azon-ban a kórház akkori veze-tése azt állította, hogy alabor üzemeltetéséhezéves szinten 25 milliópont elegendõ az OEP-elszámoláshoz, ezért azönkormányzat ennekalapján kötötte meg aszerzõdést is a vizsgálato-kat végzõ céggel. Az OEPtehát az átvétel kezdetétõla fent említett pontot biz-tosít a labor finanszírozá-sára. Az önkormányzatvezetése számos alkalom-mal kérvényezte már azegészségbiztosítási pénz-tártól ennek korrigálását,azonban folyamatos el-utasítás volt a visszajel-zésben.

Drasztikusan több a laborvizsgálatAjáróbeteg ellátás átvé-

telekor az akkori egész-ségügyért felelõs alpol-gármester közbeszerzésieljárás kiírását tartottamegfelelõ megoldásnak avizsgálatokat végzõ, külsõ

szolgáltató kiválasztására,hiszen a szakrendelõkbennincs labor, ott csak amintavétel történik. Sajátlabor kiépítése egyébkéntirreálisan magas, már nemvállalható költségekkeljárna. A kiválasztott vál-lalkozóval kötött szerzõ-dés alapján éves szintenmintegy 50 millió pontignem kell plusz finanszíro-zást biztosítani a szakren-delõnek. Efölötti teljesítésesetén sávosan határozzákmeg a pluszkiadásokat.

A szolgáltatóval kötöttszerzõdés 2007 januárjá-tól van érvényben. A la-borvizsgálatok száma2006-tól folyamatosannövekedett. A labor általfelhasznált éves volumen2008-ra, éves szinten elér-te a 250 millió pontot.Többek közt ennek követ-keztében a tavalyi évre azegészségügyi nonprofitkft.-nek 80 millió forintosfizetési kötelezettsége ke-letkezett. Ez a tendencia2009-ben folytatódott éstovább súlyosbodott. Má-ra egyértelmûvé vált,hogy a Margit Kórház ak-kori vezetése nem járt eltisztességesen akkor, ami-kor a 25 millió pontot ha-tározta meg, mivel látha-tó, hogy a gyakorlatbanennek a tízszeresét kellfelhasználni a mûködés-hez. A szakrendelõk a III.kerület lakosságához mér-

ten irreálisan alacsonyOEP- finanszírozáshoz juta laborvizsgálatok tekinte-tében.

Körvonalazódómegoldás

A folyamatos tárgyalá-sok eredményeképpen si-került a szolgáltatóval je-lentõs engedményt elérni a2008-2009-es évekre, demég az így elért összeg ismeghaladja azt a mértéket,amit a nonprofit kft. és azönkormányzat vállalni tudpluszfinanszírozásként.Ezért a kft. és a laborszol-gáltató érdeke is az volt,hogy valamilyen módonszabályozzák a laborhoz-záférés ügyét. Annak érde-

kében, hogy egy vállalhatómértékû pluszkiadás ala-kuljon. A megoldás a házi-orvosokkal konzultálvakörvonalazódik.

A javaslat szerint létre-jött egy úgynevezett sür-gõsségi vizsgálati kategó-ria. A megállapodás alap-ján a vizsgálatok közül tízválasztható. Amennyibenúgy látja a háziorvos, hogya beteg számára elegendõezeket elvégeztetni, és akereten belül tud maradni,akkor a mintavétel aznap,legkésõbb másnap elvé-gezhetõ. Az eljárás decem-ber 7-tõl lépett érvénybe. Amegállapodás szerint a kö-vetkezõ szint a tizenötösmintavételi lista. A házior-

vosok vállalták, hogy ezenfelül csak nagyon indokoltesetben kérnek vizsgálatot,melyet elõzetesen egyez-tetnek a labor fõorvosával.Amûtétre várók laborvizs-gálatát a beutaló kórházköteles elvégeztetni, erreaz adott intézmény különfinanszírozást kap. Ezért aIII. kerületi szakrendelõk-ben a mûtétekhez nemvégzik el a vérvizsgálato-kat a jövõben.

A korlátozások beveze-tésével együtt is, a mostaniszámítások szerint évesszinten 25-30 millió forint-jába kerül majd a laborfenntartása az önkormány-zatnak. Az egészségügyiterületen, a folyamatosancsökkenõ állami finanszí-rozás miatt nemcsak a la-bor, hanem a többi szakel-látás finanszírozása is gon-dot fog okozni a járóbetegellátásban. A problémákösszeadódva vállalhatat-lan plusz finanszírozásitételt jelenthetnek majdaz önkormányzat számára2010-re.

- Ezzel együtt próbálunkminden lehetõséget szám-bavenni, és kigazdálkodniazt a forrást, mellyel min-den esetben biztosítanitudjuk az ellátást - hangsú-lyozta nyilatkozata végénPuskás Péter.

Sz. Cs.

Dolgoznak a várakozási idõ csökkentésén

Irreálisan alacsony OEP-finanszírozás laborvizsgálatokra

NYÍLT NAP A DERÛS ALKONYBAN. „Az idõskor többletei” címmel tartott elõadást dr.Boga Bálint, a Magyar Gerontológiai Társaság elnöke, aki a Derûs Alkony Gondozóházexkluzív vendége volt november 24-én, az intézmény nyílt napján

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 11

2009/24. szám12Iskoláink – Oktatás

Megemlékezés a Nagy LászlóbanAz 1956-os forradalomés szabadságharc 53.évfordulójáról méltómegemlékezést tartottakaz Óbudai Nagy LászlóÁltalános Iskola felsõstanulói. A második eme-leten berendezett mozi-ban, „A szabadság viha-ra” címû filmet néztékmeg a gyerekek. Az al-sósok életkoruknakmegfelelõ tevékenység-gel, tanítóik irányításávalünnepeltek.

Karácsonyimeglepetés

A Bárczi Óvoda VíziTagóvodájának pedagó-gusai az elmúlt évekhezhasonlóan, ebben azévben is karácsonyi mû-sorral lepik meg óvodá-saikat, mely a szeretet-rõl és a családi össze-tartozásról szól. A ren-dezvényt a Békásme-gyeri Közösségi Házbantartják december 18-án10 órai kezdettel. (Cím:Csobánka tér 5.)

Iskola-elõkészítõszombatonként

Ismerkedõ foglalkozá-sokat (iskola-elõkészí-tõt) tart az ÓbudaiSzent Péter és PálSzalézi Általános Iskolaés Óvoda (Fényes Adolfutca 10.) a 2010. szep-tember 1-jén induló 1.évfolyamába jelentke-zõk részére, szomba-tonként 9-tõl 11 óráig.(Érdeklõdni a reggeliórákban a 388-8301-estelefonszámon, vagy awww.peter-pal.hu cí-men lehet.)

Iskolacsalogató Az Óbudai Nagy LászlóÁltalános Iskolában 2010.január 12-tõl, szerdánként16-tól 17 óráig ingyenesiskolacsalogató foglalko-zásokat indítanak a leen-dõ elsõ osztályos tanítókvezetésével. (Bõvebb in-formáció: 388-7747, 453-2212, www.nagylaszlo-obuda.sulinet.hu [email protected])

A Pedagógiai Szolgáltató In-tézet (PSZI) a már hagyomá-nyosnak tekinthetõ Suli-börzét november 23-án ren-dezte, melyen bemutatkoz-tak a kerület általános isko-lái a leendõ elsõ osztályo-sok szülei elõtt. A kerületióvodák összehangolt szer-vezõ munkájának köszönhe-tõen, a mintegy száz szülõiskolaválasztási gondjainpróbált enyhíteni ezzel aprogrammal a PSZI.

Acél a szakszerû se-gítségnyújtás, infor-

mációközvetítés volt. A11 önkormányzati fenn-tartású általános iskola, aKerék Általános Iskola ésGimnázium, a Mustár-mag Keresztény Óvoda,Általános Iskola és Gim-názium, a Zápor Tehet-séggondozó és Képesség-fejlesztõ Általános Iskola,illetve az Andor IlonaÉnek-zenei Általános ésAlapfokú Mûvészetokta-tási intézmény tanítói,igazgatóhelyettesei, vala-mint igazgatói elsõ kéz-bõl származó informáci-ókkal, informatikai esz-közökkel, prezentációk-kal segítették a szülõk tá-jékoztatását. Bemutattáka kerület színes és tartal-mas közoktatási kínálatát.

A programot záró szülõifórum PSZI-s rendez-

vénysorozat második elõ-adásán, melyet SzögiAntalné, az oktatási és kul-turális fõosztály tanügy-igazgatási csoportvezetõjetartott, konkrét, tényszerûés praktikus ismereteketszerezhettek a szülõk a be-iskolázás menetérõl, jog-szabályi hátterérõl. A fel-merülõ kérdések sokaságais alátámasztja, hogy arendezvény jó orientációslehetõség volt arra, hogyaz itt nyert ismeretek birto-kában célirányosan kezd-hessék meg a szülõk és agyermekek az ismerkedéstleendõ oktatási intézmé-nyükkel.

- A szülõi visszajelzé-sek és a jelenlevõ pedagó-

gusok reakciói megerõsí-tettek minket abban, hogyjövõre is meg kell tarta-nunk ezt a programot, ha-sonló tartalommal és a kí-nálat bõvítésével - mond-ta Áderné Tavaszi Edit, aPSZI igazgatóhelyettese,a rendezvény egyik szer-vezõje, aki felhívta a fi-gyelmet a programsoro-zat 2010 februárjában tar-tandó, soron következõrendezvényére, melynekcíme: „Magyarázom a bi-zonyítványom”. Az alsótagozatból a felsõ tagozat-ba való átmenet nehézsé-geinek okairól és a meg-oldási lehetõségekrõlkaphatnak ekkor tájékoz-tatást a szülõk.

Sulibörze leendõ elsõsök szüleinek

A nemzetiségi hagyományok õrzése, ápolása jegyében tartották a Német Kultúra Nap-ját november 27-én a Medgyessy Ferenc utcai Általános Iskolában, a Német Kisebb-ségi Önkormányzat támogatásával. Felléptek a III. kerületi német vers-, prózamondóés kisjelenet játszó verseny gyõztesei, mûsort adott a nemzetiségi óvoda csoportja ésa Tekla Táncegyüttes

Az alsó tagozatosoknovember 11-én tar-

tották a Bárcziban a ha-gyományos Márton-napimulatságot. A jeles napona 2. d-sek ismertették mega gyerekekkel a Márton-naphoz fûzõdõ népszoká-sokat. A hagyományõrzõmûsor után az osztályokrengeteg program közülválaszthattak. Mozgásosjátékokon vettek részt azaulában, népi gyermekjá-tékokat játszottak, és ked-vük szerint válogathattak akézmûves foglalkozásokközül: madarat készítettekdióhéjból, papírt hajtogat-tak, tollas libát készítettek,festettek és írtak lúdtollal,gyöngyöt fûztek, rafiaba-bát készítettek, valamint ajeles naphoz fûzõdõTOTÓ-t töltöttek ki.

Óbuda-BékásmegyerÖnkor mányza tánakBárczi Géza ÁltalánosIskolája 1 fõ matemati-ka-fizika szakos tanáriállást hirdet, emelt szintûmatematika osztályaiba.Határidõ: 2010. január 8.A szakmai önéletrajzo-kat, dokumentumokat akövetkezõ címre várják:1039 Budapest, BárcziGéza utca 2. (Részleteskiírás a www.obuda.huhonlapon.)

Márton-napa Bárcziban

Állás

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 12

Alapította: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1995-ben ÓBUDÓBUDAI SZIRÉNAAI SZIRÉNA

A III. kerületi Rendõrkapitányság központi telefonszáma: 430-4700. Az ügyeletet a 430-4712-õn hívhatják, itt tehetik meg bejelentéseiket.

M int azt korábban iselmondta, a bûn-

megelõzés célja, hogyfelhívják az emberek fi-gyelmét életük, értékeikvédelmére. Ezért mindeneddiginél szélesebb körûtájékoztatásba fogtak.Elõzõ lapszá-munkban olvas-hattak arról,hogy országosösszefogássalindított útjáraegy bûnmegelõ-zési programot aSzeged és Tér-sége Bûnmeg-elõzési és KözbiztonságiTanács, melyben a leg-gyakrabban elõfordulóbûncselekményeket dol-gozták fel, oktatófilmekformájában. Óbuda-Bé-kásmegyer Önkormány-zatának közbiztonságiközalapítványa több mint250 ezer forinttal támo-gatta a kezdeményezést,azaz a sorozat vetítését.Ehhez egy epizód,nevesül az internet-biz-tonságról szóló rész elké-szítését kellett kifizetni.

Vigyázzunk értékeinkre!A karácsonyi vásárlási

láz sajnos minden évbena bûnözõket is „ünnepihangulatba” hozza. A leg-jellemzõbb bûncselekmé-nyek ilyenkor a zseblopá-sok, amikor az emberekkabátjának zsebébõl,vagy a maguknál hordott

táskájukból, gyakrabbanannak külsõ részébõlemelik ki értékeiket a bû-nözõk. Ez idõ tájt szinténmegszaporodnak a na-gyobb üzletközpontok-ban a bevásárlókocsikrahelyezett kabátokból, il-

letve táskákbóltörténõ lopások.Kihasználják,hogy az embe-rek gyakran mé-terekre eltávo-lodva õrizetle-nül hagyják ér-tékeiket, amíg amegfelelõ aján-

dékok kiválasztásávalhosszú perceket töltenekel. Ezt a témakört dolgoz-zák fel a „Zseblopás” ésaz „Alkalmi lopás a be-vásárlóközpontban”, to-vábbá a „Piacon és teme-tõkertben” címû epizó-dokban is. Utóbbi példaazért említhetõ e helyen,mivel sokan ellátogatnakelhunyt szeretteik sírjá-hoz az ünnepek közeled-tével. Ugyanakkor abevásárlóhelyeken nagytömeg fordul meg ebbenaz idõszakban. Általános-ságban, az esetek többsé-gében az óvatlanok pulto-kon, padokon õrizetlenülhagyják a pénztárcájukat,mobiltelefonjukat, táská-jukat. Nem egyszer, a jó-hiszemû, fõleg idõs em-berek tárcájukat a kosártetején felejtik. Gyakoriaz is, hogy a pénzt kivé-ve, a táskát az autóban,

üzletek elõterében felej-tik, nagy esélyt adva ez-zel az alkalmi tolvajok-nak. Fontos továbbá,hogy iratainkat soha netartsuk együtt a kész-pénzzel. A filmben többpélda bemutatásávalszemléltetik mindezt.

Mire figyeljünk pénzfelvételkor?

A bankkártyás tranz-akciókkal járó veszé-lyekre hívják fel a nézõkfigyelmét a kisfilmekegyikében.

- Különösen figyel-jünk a készpénzfelvevõautomatáknál, mert elõ-szeretettel figyelik kiazokat, akik nagyobbösszeget vesznek fel.Õk gyakran válhatnakrablás áldozatává - hívjafel a figyelmet a kapi-tány-helyettes.

Ennek megelõzése ér-dekében célszerû az au-tomata által kiadott bi-zonylatot eltenni, nempedig eldobni a közel-ben lévõ kosárba, mertaz már konkrét adattalszolgálhat arra vonatko-zóan, hogy mekkoraösszeg van a birtokunk-

ban. A témakört feldol-gozó kisfilmben egye-bek mellett arra hívjákfel a nézõk figyelmét,hogy nagy körültekin-tést igényel az automa-táknál történõ pénzfel-vétel. A csalók akár aztis megtehetik, hogy rej-tett kamera felvételealapján visszanézik aPIN kódot, és az auto-mata behúzófejénél el-helyezett rögzítõvel ol-vassák le az adatokat.Ezt követõen, az úgyne-vezett klón-mágnescsí-kot legyártva, az auto-matából lehetõségüknyílik „szabályos” pénz-felvételre, a számlánk-ról. Ajánlatos tehát ala-posan szemügyre venniaz automata környeze-tét, nem látunk-e valamigyanúsat. Ami még fon-tos, soha ne legyen felír-

va a PIN kód a kártyaközelében.

Bankkártyás fizetés-kor csak úgy adjuk kikezünkbõl a plasztikkár-tyát, ha látjuk, mit csinálvele a pénztáros, pincér.Elõfordulhat ugyanis,hogy amikor nem látjuk,azt kétszer húzzák le.Így elõször a mágnes-csíkon lévõ adatokatrögzítik, majd leolvasvaa PIN kódot, már hasz-nálni is tudják a kár-tyánkat. Célszerû továb-bá legalább párosávalmenni a bevásárlásokra,és kerülni a kihalt, elha-gyott helyeket.

- Figyeljünk értéke-inkre, mert az esetektöbbségében igaz amondás, miszerint az al-kalom szüli a tolvajt -tette hozzá Feró Attila.

Sz. Cs.

Kisfilmekkel a bûnmegelõzésért

Mire ügyeljünk a karácsonyi vásárlásnál?Negyven részbõl álló bûnmegelõzési filmsorozat vetítésijogát szerezte meg a III. kerületi Rendõrkapitányság azönkormányzat „Óbuda Közbiztonságáért” Közalapítvá-nya segítségével. A lakosok a helyi kábeltelevízió adá-sából és lapunk Óbudai Sziréna rovatából tudhatnak megtöbbet életük és értékeik helyes védelmérõl. Sorozatunkkövetkezõ részében Feró Attila alezredes, kapitányság-vezetõ-helyettes a vásárlással, fizetéssel, értékeink vé-delmével foglalkozó epizódok tartalmát ismertette la-punk munkatársával.

A fõváros bevásárlóközpontjaiban, karácsonyi vásáro-kon és aluljárókban tart bûnmegelõzési akciókat arendõrség a rablások, zseblopások és autófeltörésekmegakadályozásáért az év végéig. Naponta 150-160rendõrrel lesz több az utcákon, 25-30 civil ruhás rend-õr a bevásárlóközpontokban lát el bûnmegelõzési fel-adatot. A nagyobb piacokon, aluljárókban visszatérõellenõrzéseket tartanak.

Rendõrök akcióban

FELVÉTELÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 13

2009/24. számÓbudai sziréna14

Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzatának vezetéseés a Kerületi Védelmi Bi-zottság az állampolgárokvédelme érdekében rend-szeresen polgári védelmi(katasztrófavédelmi) fel-készítést szervez a polgár-mesteri hivatal vezetõmunkatársaiból szervezett„Operatív Törzs” tagjai-nak.

A felkészítés alapve-tõ célja, hogy meg-

ismerjék és képessé vál-janak a különféle ve-szélyhelyzetekben (pél-dául árvíz, rendkívüliidõjárási viszonyok, ve-szélyes anyagok szabad-ba kerülése esetén) a ve-szélyeztetett területenélõ lakosság szükségesetén történõ kitelepí-tésének, elhelyezésének,

ellátásának megszerve-zésére, irányítására.

Ennek alapján tartottáknovemberben a kétnaposfelkészítést. A résztvevõkaz oktatás elsõ foglalko-zásain tájékoztatót kap-tak a kerületi polgári vé-delmi kirendeltség veze-tõjétõl, Gudor István pv.alezredestõl a vezetõ ál-lomány összetételérõl, azegyes munkacsoportoktagjainak személyi fel-adatairól. A továbbiak-ban elõadásokat hallgat-tak meg a rendelkezéséreálló védõeszközökrõl, aközegészségügyi felada-tokról, illetve a tömeg-rendezvények (példáulSziget Fesztivál) külön-féle biztosítási feladatai-ról. Tájékoztatót kaptak akora nyári dunai árvízvédekezési munkálatai-

ról, az itt jelentkezõolyan feladatokról, me-lyet a törzs állományánakkell ellátnia (példáulügyeleti szolgálat).

A mentésszervezésselösszefüggõ feladatokgyakorlati végrehajtásatovábbi felkészítõ fog-lalkozásokon történik.

Gyakorlati felkészíté-sen kell kidolgozni a la-kosságvédelemmel ösz-szefüggõ feladatokat, ja-vaslatokat kell tenni aszükséges intézkedésekmeghozatalára.

Cél, hogy mindezenfeladatokat az „OperatívTörzs” tagjai veszély-helyzet esetén képeseklegyenek maradéktala-nul elvégezni, így teljesmértékben alkalmassáválnak a kerületi lakos-ság védelmére.

Polgári védelmi felkészítés vészhelyzetre

Elfogadta a kormány aKRESZ módosítását. A köz-úti közlekedés szabályai-nak módosítása 2010. ja-nuár 1-jétõl lép életbe.

A változások elsõsor-ban a gyalogosok

és a biciklivel közleke-dõk biztonságát javítják.A zebráknál a jelenlegi-nél sokkal körültekin-tõbben kell majd közle-kedni. A KRESZ módo-sítása lehetõvé teszi pél-dául, hogy a kerékpárokegyirányú utcába is be-hajtsanak a forgalom-mal szemben, vagy elõ-re menjenek a piros lám-pánál. Mentesülnek ajobbratartási kötelezett-ség alól, vagyis akár azút közepén is mehetnekmajd. Lehetõvé válik akerékpárutakon várako-zó jármûvek elszállítása.

Új KRESZ védi januártól a biciklistákat

Változások az elérhetõ-ségben! A Budapest III.

kerületi Polgárõr Egyesületbebelépni szándékozók a 06-30-621-6088-as számon, illetve [email protected]

elektronikus címen érdeklõd-hetnek. Web: www.polgaror-obuda.hu

Ezeken az elérhetõségekenvárják a kerületi lakosok ja-vaslatait és észrevételeit is.

Polgárõr Egyesület: hol érdeklõdhetnek a belépni szándékozók?

Hajszálhíján emberéletetkövetelt az a hajnali üzem-zavar, amit kábeltolvajokokoztak Békásmegyeren, aszentendrei HÉV megállójá-nál november 27-én.

ABKV egyik diszpé-csere észlelte, hogy

izzik az egyik elektromoskapcsolószekrény. A hí-vásra kiérkezõ helyszíne-lõ 1100 voltos áramütéstszenvedett, amikor azegyik térvilágítási osz-lophoz ért. A férfit kór-házba szállították, majdaznap délután hazaen-gedték.

A vizsgálat kiderítette,hogy ismeretlenek 55

méter villamos betáplálá-si kábelt loptak el a hely-színen, és ugyanennyitelõkészítettek, hogy aztkésõbb elvigyék. Utóbbirálógott a HÉV felsõ ve-zetékének tartóoszlopára,és az áthidalón keresztüla térvilágítás kandelábe-rei is feszültség alá kerül-tek. Ez okozta a kapcso-lószekrény izzását is.

A bûncselekmény mi-att kisebb fennakadásokvoltak a vasúti közleke-désben a Pomáz és Csil-laghegy közötti vonalon.A BKV felmérése szerinta rongálással, illetve a lo-pással 1,3 millió forintkárt okoztak a tettesek.

A kábeltolvajoknak az emberélet sem drága

Idén augusztus óta jog-szabály írja elõ a közterü-leten szabálytalanul par-koló jármûvek elszállítá-sát.

A z elszállításhoz aközterület-felügye-

let közremûködõt veszigénybe. Az elszállítottjármûvek a III. kerület,Pók utca 1. szám alatti

tárolóhelyen a nap 24órájában átvehetõk,amennyiben a jármûüzemeltetõje a jármû át-vételére való jogosultsá-gát igazolta és az intéz-kedés költségét megtérí-tette vagy a befizetés té-nyét számlával igazolta.Érdeklõdni a 06-20-261-7313-as telefonszámonlehet.

Hol vannak az elszállított jármûvek?

Kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást egy bu-dapesti anya ellen, aki kilenchónapos kisfiát babako-csistól egy bokor tövében hagyta a III. kerületben. Agyermekre a Szõlõkert utcában egy járókelõ lett figyel-mes, amikor a kisfiú nyöszörögni kezdett. Azonnal érte-sítette a rendõrséget és a mentõket. A mentõk megálla-pították, hogy a gyermeken külsérelmi nyom nincs,ápolt, tiszta és rendezett. Megfigyelésre azonban kór-házba szállították. Késõbb jelentkezett a rendõrségen acsecsemõ nagymamája, aki látogatóba indult lányához.Az asszony látta, hogy lánya zavartan viselkedik, ésnincs vele a kisgyerek, ezért szólt a rendõröknek. Azanya gyermekét egyelõre nem kapta vissza.

Bokor alatt hagyta kilenchónapos kisfiát

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

FELVÉTELÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 14

2009/24. szám Iskoláink – Oktatás15

MagoncképzõA Medgyessy Ferenc ut-cai Általános Iskolábanfolytatódnak a Magonc-képzõ foglalkozásai. Elõ-zõ alkalommal a Márton-napi hagyományokat ele-venítették fel. A progra-mot vidám lámpás felvo-nulással zárták. Január-tól a következõ idõpont-okban várják az érdeklõ-dõket: 2010. január 15.:színházi játszóház; febru-ár 19.: morzsabál; márci-us 19.: a kikelet; április 9.:iskolaváró foglalkozás. (Afoglalkozások 16.30-tól18 óráig tartanak.)

IskolanyitogatóLeendõ elsõsöknek ésszüleiknek „Iskolanyitoga-tó” elnevezésû program aBárczi Géza Általános Is-kolában, ahol ismerkedhet-nek a tanító nénikkel és aziskolával. Nyílt nap: 2010.március 1-jén (8-tól 12 órá-ig). Délutáni játszóházak:2010.január 29-én, február26-án és március 26-án16.30-tól 17.30 óráig.

Vidám csütörtökdélutánok a PaisbanA leendõ elsõsöket szüle-ikkel együtt várják a PaisDezsõ Általános Iskolá-ban egy-egy vidám csü-törtöki délutánra. Az óvo-dások megismerkedhet-nek a tanító nénikkel,együtt játszhatnak, be-szélgethetnek. Megmutat-hatják, milyen ügyesenénekelnek, rajzolnak, szá-molnak, verselnek. Szüle-ik képet kaphatnak az in-tézményben folyó munká-ról. Idõpontok, esemé-nyek:2010. február 18.: „Itta farsang, áll a bál…”; *2010. március 18.: „Tava-szi szél vizet áraszt…” Afoglalkozásokon különfélenyomdákat gyûjthetnek agyerekek. Ha nagyonügyesek, és mind a né-gyet megszerzik, megle-petés vár rájuk. (Cím: PaisDezsõ utca 1-3.)

Iskolánk márciusban lesz25 éves. A negyedszázadosévfordulót szeretnénk méltómódon megünnepelni azegész tanéven áthúzódóprogramsorozattal. Közbenmegidézzük az akkori kordivatját, életmódját, zenéit,mindennapjait.

Afelsõ tagozatosokkalazt próbáltuk meg

feleleveníteni november21-én délelõtt, milyenvolt az úttörõélet akkori-ban. Gyerekeink errõlmár nem sokat tudnak,esetleg szüleiktõl hallhat-tak néhány kósza monda-tot. Egy-egy relikviát issikerült összegyûjtenünk:kisdobos- és úttörõnyak-kendõt, régi õrsi- és raj-naplót, még úttörõ egyen-ruhát is. Korabeli aka-dályversennyel leptükmeg a diákokat. A játékkezdetén, rövid korrajz-ban elmeséltük, mi is voltaz az úttörõ, majd egyikvállalkozó szellemû kol-

léganõnk bemutatta a sza-bályos úttörõ öltözetet.Õrsöket alakítottak ésmenetlevelet készítettek afiatalok. Csatakiáltássalindultak az akadályok le-küzdésére, és megtanul-ták azt is, hogyan kellettjelenteni az õrsvezetõnek.A feladatok között szere-pelt az úttörõk 12 pontja,

nyakkendõkötés, õrsitisztségek, az akkor hasz-nálatos sípjeleket memo-rizálták, az ügyességi fel-adatokon belül a hagyo-mányos gránátdobáson éslajhármászáson kívül sát-rat kellett felállítaniuk ésösszecsomagolniuk. Mirea 10 állomáson végigha-ladtak az „õrsök”, bete-

kintést kaptak szüleikgyerekkorának világába.

Alsóban is szabadvolt próbára tenni lele-ményességét, tudását,ügyességét minden kis-gyereknek ezen a novem-beri hétvégén. Már elõzõnap folyt a tervezgetés, acsapatok felállítása, amûvészi alkotásoknak isbeillõ menetlevelek ké-szítése. Másnap pedig anagy versenyek helyszí-névé váltak a tantermek,a folyosók, az ebédlõ.Minden állomáson izgal-mas, érdekes feladatokvárták a csapatokat: aka-dálypálya, puzzle kira-kás, labdavezetés, célbadobás, iskolai totó, angolének bemutatása.

A nap végén mindenosztály egy-egy tuját ül-tetett a 25. születésnap al-kalmából az iskolaudva-ron, emléket hagyva így akövetkezõ nemzedéknek.

Aquincum Általános Iskola

25 éves az Aquincum Általános Iskola

Retro-nap a suliban

Óbudán, a Vörösvári úton szaktanárok szakszerûen,nagy gyakorlattal készítenek fel általános iskolásokat4, 6, 8 osztályos középiskolai felvételi(k)re a tanítványáltal kért arányban és idõben matematikából, magyar-ból. Lehetõség van a próbatesztek közös gyakorlásá-ra, a féljegyek javítására. Korrepetálás matematika-fizika-kémia-magyar és történelem szakos tanároknál.Érettségizõk, középiskolások tanítása bármelyik tan-tárgyból, akár naponta is. Az általános- és középisko-lás diákokat minden délután és szombat délelõtt 2-3fõs kiscsoportban tanítják. (Jelentkezés a 06-20-946-2027-es telefonszámon egész nap.) Thalész-Kör

Középiskolai elõkészítõk, korrepetálás

AII. Rákóczi Ferenc Általános Iskola az intézményfennállásának 60. évfordulója tiszteletére pályáza-

tot hirdet „Erdõaljás voltam/vagyok” címmel. A pálya-munka tetszõleges terjedelemben, az iskolához kapcsoló-dó élményekrõl, szép emlékekrõl szóljon, írásbelivagy digitális formában CD-lemezen. Beadási ha-táridõ: 2009. január 15. Alegjobb pályázatok a ju-bileumi digitális évkönyvünkben és az iskola inter-netes honlapján (www.erdoalja. sulinet.hu) lesznekmegtekinthetõk. Az I-III. helyezést elért pályázókjutalma egy jubileumi digitális évkönyv.

Marótiné Horváth Gizella igazgató

„Erdõaljás voltam/vagyok”

4 hét alatt angolulMiért tanulna évekig?

Miért költene százezreket?

80 óra alatt stabil alapok,

magabiztos beszédtudás.

www.playingenglish.com(06-1) 322-1537

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 15

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 16

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 17

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 18

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 19

2009/24. szám20Kultúra – Helytörténet

A hegedû mosolyaTóth József fotómûvész„A hegedû mosolya” cí-mû kiállítása december21-ig látható az ÓbudaiKulturális Központ SanMarco Galériájában.(Nyitva: hétköznapokon9-tõl 16 óráig. Cím: SanMarco utca 81.)

A fény születéseRab-Kováts Éva festõ-mûvész fenti címû tárla-ta december 31-ig te-kinthetõ meg az ÓbudaiGondozási Központ ésIdõsek Klubjában. (Nyit-va: hétfõtõl péntekig 8-tól 16 óráig, pirosbetûsünnepnapokon zárva.Cím: Kiskorona utca 3.)

Szín-FoltA szentendrei Folt Mû-hely „Szín-Folt” címû ki-állítása 2010. január 12-ig látható a FõvárosiSzabó Ervin KönyvtárBékásmegyeri Könyvtá-rában. (Nyitva tartás: hét-fõn, szerdán, pénteken13-tól 19, kedden, csü-törtökön 10-tõl 16, szom-baton 9-tõl 14 óráig. Cím:Füst Milán utca 26.)

Kristálycsillára Kiscelliben

„Un Chandelier MariaTheresa” címmel 2010.január 24-ig láthatóDrozdik Orshi kiállítása aKiscelli Múzeum Temp-lomterében. (Megtekint-hetõ hétfõ kivételével,10-tõl 16 óráig a Kiscelliutca 108. szám alatt.)

Helytörténeti kiállítás nyílt, „Csillaghegy öröksége képekben” címmel november 28-án a Csillaghegyi Közösségi Házban, a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület rendezésé-ben. Az eseményen részt vett Bús Balázs polgármester. (Megtekinthetõ 2010. január

30-ig, a Mátyás király út 13-15. szám alatt)

A III. kerületi Görög Ki-sebbségi Önkormányzatsegítõ tevékenysége ered-ményeként november 22-én az Óbudai KulturálisKözpontban nyílt meg az„Õsök emlékezete - ma-gyarországi görögök ha-gyatéka” címû tárlat, ittmutatták be RaptiszJannisz vállalkozó „Arany-emberek nyomában” címûgyûjteményét.

Ó buda helytörténetetekintetében fontos

görög vonatkozású helya San Marco utca: való-jában gróf nagyszent-miklósi Nákó Anna Mil-eva (Pest 1838-1926

Nagykomlós) személyé-nek emlékét õrzi.Ugyanis e hölgy a dús-gazdag délvidéki föld-

b i r t o k o s ,C a p e c c eZurio SanMarco her-ceg feleségelett 1856-ban. SanMarco her-c e g n é r õ l1 9 0 1 - b e nnevezték elezt az utcát,aki már 38éves korá-ban megöz-vegyült, ésezt követõ-en nagy va-gyonát jóté-

kony célokra fordította:az erkölcsi züllésnek ki-tett leányok védelméreés foglalkoztatására1892-ben Óbudán szere-tetotthont létesített a „JóPásztor Háza” néven;majd pedig a gyógyítha-tatlan betegek befogadá-sára az „Irgalom Háza”néven újabb intézménytalapított szintén ebben azévben. A leányotthonbabefogadott lányok kert-gondozást is tanultak azitt tevékenykedõ apácák-tól: a Kiscelli utca 66.számú bérház lakóinakez mindennapos látványtjelentett akkoriban. En-nek az otthonnak a tulaj-donképpeni „jogutódja”az óbudai Szõlõ utca 60.

szám alatt napjainkban ismûködõ „Budapesti Ja-vítóintézet”. Nákó Jánostorontáli görög földbirto-kos egyetlen gyermeke,Nákó Anna Mileva birto-kait elõször az 1918-1919-es katonai meg-szállás során fosztottákki; majd pedig Trianonkényszerdiktátuma utána határon túlra kerültgazdaságait végleg tönk-retették. Mûkincseit azesztergomi prímási mú-zeumnak ajándékozta.

A gyûjtemény igényestablói a XVII-XIX. szá-zadban Magyarországonletelepedett elsõ görögdiaszpóra szellemi ésanyagi mûveltségét átfo-gó módon mutatják beaz érdeklõdõk számára atörténelmi emlékõrzéscéljából.

Dr. Diószegi György Antal

Idén is számos mûvészet-pártolót vonzott a novem-ber 26-án ötödik alkalom-mal rendezett Mecénás-napi díjátadó gála és árve-rés a Mûcsarnokba.

Á tadták a SummaArtium-díjakat, me-

lyekkel a kultúrával ésmûvészetekkel együtt-mûködõ, azokat kiemel-kedõ módon támogatócégek és magánszemé-lyek tevékenységét isme-rik el.

„Kis- és középvállala-tok” kategóriában a Bé-csi úti székhelyû Sym-bol Bt.-t díjazták. BarnaSándor a közelmúltbannyitotta meg új vendég-látó komplexumát egytöbb mint 220 éves,mintaszerûen felújított,Óbuda-Újlakon találhatóépületben. Ennek szinteminden aspektusa kap-csolódik a kultúrához.Létrehozta és mûködtetia Symbol Galériát, magais gyûjt régi és kortársmûveket, melyeket kétkülön gyûjteménybenkezel. A Somogy megyeiTöreken mûvésztelepettart fenn.

Díjazták a Symbolta Mecénás Napon

Századelõn készült óbudai fényképfelvételeket láthatnak a Szentlélek téren

FOTÓK: SÁNTA BALÁZS

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

Görög jelenlét Óbudán, kiállítás az értékteremtés jegyében

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 20

2009/24. szám Advent21

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 21

2009/24. szám22Apróhirdetés

� Tévéjavítás azonnal garanciával! (Orion,Videoton, ITT- NOKIA, Nordmende, Vestel,Schneider) Tel.:06(20)471-8871� Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás,csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. In-gyenes felmérés. Tel.: 06(20)972-0347, 403-9357, 06(30)589-7542 � Hûtõgép szakszerviz Óbudán! Lehel,Zanussi, külföldi hûtõgépek javítása 35 évesgyakorlattal (ingyenes kiszállás). Várhidi Gá-bor. Tel.: 250-0921, 06(20)972-5032� Óbudán, Budán non-stop hûtõ, fagyasztó,autómata mosógép szervíz. Javítás esetén in-gyenes kiszállással, garanciával 3 órán belül.Tel.: 06(20)928-7507, 368-0864. KovácsSándor� Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság,szakértelem több évtizede. Kelényi Imre,Keve utca 21. Tel.: 242-6823, 06(30)931-3686� TV-Videó szerviz. Díjtalan kiszállás, Böj-tös Vendel és tsi. Cím: Kabar utca 6. Nyitva:h-p 9-tõl 17 óráig. Tel.: 244-3998� „ALFA” tv, videó, számítógép szerviz. In-gyenes kiszállás, helyszíni javítás. Az elvég-zett javításra garancia, nyugdíjas kedvez-mény. Tel.: 243-2730, 06(20)997-2747� Tv-, LCD, Plazma, távirányító szakszervizés diszkontüzlet. 1039 Bp., Rákóczi u. 10.Tel.: 243-3844,ügyelet:06(20)316-0933� Konténerek olcsón, sitt, hulladékszállítás4-10 köbméteres lenyitható konténerekkel,kézi-gépi rakodással, lomtalanítás kedvezmé-nyekkel! Tel.: 06(30)948-4000; www.kon-tenerexpress.hu� FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás,felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes ki-szállás. Tel.: 244-5577,06(30)429-2991� Redõnygyártás mûhelyáron! Reluxa-ké-szítés, javítás, szalagfüggöny, három munka-nap alatt. Tel.: 370-4932� Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástóla teljes felújításig. Petrás József villanyszere-lõ mester. Tel.: 06(20)934-4664, 246-9021.ELMÛ által minõsített vállalkozás.

� Költöztetés, nehézgépszállítás, lomtalaní-tás, nemzetközi fuvarozás 7,5 t-ig, zongora,páncélszekrény. Tel.: 06/30-948-2206� Villanyszerelés, ELMÛ nyugdíjasnál: la-kásvillany gyorsjavítás, villanycserépkályha,hõtároló, bojlerhibák, hétvégén is. Tel.: 337-03-38, 06-70-259-00-89, tessék megõrizni� Lakatosmunkát mindennemût vállalok.Zárszerelést, védõrács, rácsosajtó, korlát, ga-léria, kerítés, kapukészítés, javítás. Tel.: 243-3294, 06(20)9424-943

� Zárszerviz: ajtózárak, hevederzárak áru-sítása, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.:242-1389� Házépítés, lakásfelújítás, kertépítés!Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, szobafes-tés, gipszkartonozás, hõszigetelés, parkettá-zás, lambériázás, villanyszerelés, vízszerelés,tereprendezés, kézi földmunka, medenceépí-

tés! Anyagbeszerzéssel, határidõre, garanciá-val! Tel.: 06(30)960-4525� 35 éves, gyakorlott nõ lakástakarítást vál-lal. Tel.: 06(70)273-0019� Burkolás! Fürdõszobák, konyhák, WC-kburkolását, kõmûvesmunkáit, csempe javítá-sát vállalom. Tel.: 06(30)341-3423, 367-2869� Lakásfelújítás: parkettázás, javítás, csi-szolás, laminált parkettázás, festést, tapétá-zást vállalunk. Tel.: 06(20)599-6598� Lakásfelújítás! Szobafestést, mázolást,tapétázást ingyenes takarítással, parkettalera-kást, -parkettacsiszolást, parkettajavítást, víz-gáz-gipszkartonszerelést, csempézést vállalkisiparos. Tel.: 202-2505, 06(30)251-3800� Festés, mázolás, tapétázás magánszemé-lyeknek, társasházaknak garanciával. III ke-rületben kedvezmény! Tisztaság, pontosság!Ingyenes kiszállás! Tel.: 256-4425,06(20)994-7726� Vízszerelés, gyorsszolgálat, csõrepedésjavítása, mûszeres csõrepedés keresés, kame-rás csatornavizsgálat, duguláselhárítás, garan-ciával, hétvégén is. Tel.: 06(30)914-3588� Vízvezeték-szerelés nonstop! Mosógépek,mosogatógépek bekötése, mosdók, csapok,kádak cseréje garanciával! Vízóraszerelésügyintézéssel! Tel.: 06(30)954-9554� Lakásfelújítás komplett kivitelezéssel.Festés, burkolás, vízszerelés, nyílászáró cse-re, gipszkartonozás. Tel.: 06(20)941-9357� Lakatos mester, Sanyi bácsitól: rácsot,rácsajtót, fémablakot, fémajtót, kaput, kerí-tést, vasszerkezetet stb. Tel.: 06(20)921-0073� Tetõfedõ-ács-bádogos munkát vállalok, ja-vítást is. Tel.: 06(20)323-3900; 06(20)332-4660 Díjmentes kiszállás. Télen is.� Ajtó-, ablakdoktor, Horváth Ákos minden-féle ajtók, ablakok illesztése, javítása, zárakcseréje (pl.kétszárnyú ablak zárszerkezetétnekcseréje), szigetelése garanciával. Felmérés díj-talan! Tel.: 368-3604, 06(70)550-0269� Fürdõszobák, konyhák felújítása, átalakí-tása! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, víz-szerelés! Anyagbeszerzéssel, garanciával!Tel.: 06(20)961-6153� Fuvarozás, költöztetés megbízhatóan, ol-csón 2 és 4 t-ig vidékre is, rakodással. Kerü-letieknek kedvezmény. Tel.: 405-5889,06(30)996-4538� Számítógépeit otthonában javítjuk, fej-lesztjük. Vírusirtás, rendszertelepítés, adat-mentés. Internet beállítás, ügyintézés. Szoft-ver, hardver hibák javítása. Hívjon bizalom-mal: 06(20)998-0798 http://www.fmrkft.hu� Festés, mázolás, tapétázás, gipszkartonsz-erelés, burkolás, parkettás munkák magánsze-mélyek, közületek részére. Tel.: 06(30)212-3308� Duguláselhárítás Non-stop, csatornaszer-viz garanciával. Tel.: 240-8113, 06(20)335-3411, 06(30)912-9017� Kárpitos vállalja modern és styl bútorokáthúzását, javítását, asztalos munkával. Szö-vetminta. Ingyenes felmérés, szállítás. RiederGyörgy Tel.: 256-8285; 06(20)433-6289;www.Riederkarpitos.hu� Burkolás! Minõségi burkolás és teljes kö-rû lakásfelújítás garanciával, felmérés díjta-lan! Tel.: 06(30)991-9391� Automata mosógépek, mosogatógépek,szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek ja-vítása. Hétvégén is hívható. Tel.: 243-8490,06(20)947-0774� Gépi földmunkák bobcat géppel. Konté-neres, szemét-sittszállítás. Föld-homok-sóder.Tel.: 06(30)392-6216� Asztalos. Ajtók, ablakok javítása-passzítá-sa, zárak, kilincsek, küszöbök cseréje. Búto-rok javítása, átalakítása, tervezése, készítése.Megbízhatóság szakértelem, díjtalan felmé-rés. Tel.: 06(20)979-3042� Parkettacsiszolást, lakkozást, javítást,szegélylécezést, lerakást vállalok. Barabás Je-nõ kisiparos. Tel.: 349-4899, 06(30)253-4175; 06(70)280-0479

� Kárpáti fogtechnika. Fogsorkészítés35000 Ft plusz költségek nélkül. A javításmegvárható. Szél u. 10. Tel.: 240-2059,06(20)493-1675� Szorong? Testi-lelki gondok gyötrik? Te-hetségét szeretné kibontakoztatni? DienesIbolya kineziológus 06(30)489-3668www.antahkarana.hu� Dr. Gulyás Miklós sebész fõorvos sebé-szeti megbetegedések esetén (kisebb mûtétek,tanácsadás, mûtéti javallat) magánrendelésénáll a Betegek rendelkezésére. A rendelés he-lye: III. Bécsi út 130. II./3. Elõzetes bejelent-kezés telefonon: 06(20)773-7565."� Vérzik az ínye? A fogágysorvadás ma mármegelõzhetõ, jól kezelhetõ. Rendelõnk aNyugatinál várja önt. Tel.: 332-3782� Okleveles frissítõ- és gyógymasszõr ház-hoz megy. Elõzetes idõpontegyeztetés:06(30)977-4845� Fogyasztó, alakformáló masszázs fájda-lommentesen 0-1000 Ft/kg. Depresszió csök-kentés, energiatöltés. Tel.: 06(30)294-1945� Végleg leszoktatjuk a dohányzásról, egy al-kalmas, 26 perces biorezonanciás terápiával7000 Ft-ért, a Vörösvári úti és a békásmegyeriSZTK-ban. Szombaton is rendelünk a Vörösváriút 97-ben. Bejelentkezés: 06(70)271-9867� Fül-orr-gégészeti magánrendelés mindenszerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: OrvosiCentrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406,06(20)211-5190. dr. Müller Zoltán fõorvos� Ideggyógyászati magánrendelés a Záporu. 53-ban. Bejelentkezés Dr. Huszák Máriafõorvosnál a 06(20)336-5724-es számon.

� Dajka, kisgyermekgondozó, gyógypeda-gógiai, pedagógiai asszisztens képzés. KaszaSzakképzés. Tel.: 276-5918 (NY. SZ. 01-0064-04)

� Kállay Autósiskola Családias autóstanfo-lyamok részletfizetéssel. Kiscsoportos vagyegyéni foglalkozások bármely idõpontban. Jogo-sítványosoknak gyakorlóórák. www.kallayauto-siskola.hu Tel: 388-1533, 06-30-933-3619.

� Francia és angol magánórák a Rómain,felnõtteknek, gyerekeknek, délelõtt és délutánkorrepetálás. Tel.: 06(70)201-0618� Matematika tanítás, korrepetálás, felvéte-lire-, érettségire felkészítés Óbudán vagy akárotthonában. Az elsõ, szintfelmérõ óra ingye-nes! Tel.: 06(20)910-7517� Fejestanoda vállal matematika, fizika ésnyelvoktatást, alapoktól-szigorlatig.www.fejestanoda.atw.hu Tel: 250-2003;06(70)366-6445� Angoltanítás Békásmegyeren, beszéd-centrikus, korrepetálás, érettségi, nyelvvizs-ga, felkészítés nagy tapasztalattal. Tel.:06(20)439-6410� Matek, fizika tantárgyakból egész évbenoktatást, felkészítést, korrepetálást, felkészí-tést vállalok Óbudán az általános iskolától azegyetemig. Tel.: 06(30)604-1478� Angol korrepetálás, nyelvvizsga elõkészí-tés, üzleti angol a Római lakótelepen. Tel.:242-1404�Magyar nyelv és irodalom, történelem és esz-tétika tanár egész évben oktatást, felkészítést, kor-repetálást, vállal Óbudán, az általános iskolától azegyetemig. Tel.: 367-4809, 06(70)619-5546� Kémia-, biológiatanítás minden szintengyakorlott középiskolai tanárnál. Tel.:06(30)264-5648� Matematika, fizikaoktatást - általános ésközépiskolásoknak - vállal nyugdíjas mérnök.Házhoz megyek. Tel.: 06(30)552-1269� Német tanítás, korrepetálás, vizsgára ké-szítés nagy tapasztalattal, türelemmel, Nánásiúton. Tel.: 06(30)458-2241� Angol a Rómain, gyakorlott tanár, nyelv-vizsga elõkészítés. Tel.: 06(30)701-0351� Angolórák minden szinten, diplomás, gya-korlott tanárnõnél. Tel.: 367-8160, 06(20)243-9043 E-mail: [email protected]� Angol magánórák több évig Angliában élttanártól a Flóriánnál. Ingyenes próbaóra! Tel.:06(30)285-2879

� Szigetmonostor határában (Szentend-rei-szigeten), Surány IV-ben eladó egy 80nm-es, összkomfortos családi ház, 22 nm-es, vadonatúj burkolatú terasszal, kilátássala Pilisre, 1080 nm-es gondozott telken.Közelben horgásztó. Tel.: 06-(30)-941-6577, 06-26-395-213

Ingatlan

� Angol magánórák, a Rómain felnõttek-nek, gyerekeknek, délelõtt és délután, nyelv-vizsgára felkészítés. Tel.: 06(30)461-0855

�Fizika-kémia, matematika-magyartanárokkorrepetálnak, érettségi, középiskolai elõké-szítõt tartanak minden délután és szombatdélelõtt Óbudán, a Vörösvári úton általánosés középiskolásoknak. Tel.: 06(20)946-2027

Oktatás

� Fogyjon fülakupunktúrával III. ker.Tavasz u. 7. Tel.: 06(20)481-4646

� Dr. Kalán Júlia bõrgyógyász-kozme-tológus fõorvos magánrendelése: a III.ker.Bécsi út 217. (EuroCenterrel szemben).Gyermek-felnõtt bõrgyógyászat. Bõrkinö-vések, értágulatok eltávolítása. Bejelent-kezés: 06(20)543-3948

�Bõrgyógyászati, kozmetológiai magánren-delés. Bõrkinövések, értágulatok eltávolítása,gyermekbõrgyógyászat. Budapest, 1027 Hor-vát u. 28. (Margit körútnál). Dr. Faragó Kata-lin. Bejelentkezés: 06(30)964-5436

�Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentke-zés tel.: 06(30)201-9198

�Bõrgyógyászati magánrendelés hétfõn16-18-ig, csütörtökön 11-13 óráig. III., Bé-csi út 85. IV/1. Dr. Suhajda Kornélia fõor-vos. Bejelentkezés: 317-0631

� Acupinctura magánrendelés, FájdalomAmbulancia. Bp., 1033 Tavasz u. 7. Dr. Pol-gár Éva Bejelentkezés: 06(30)991-0115

Egészség

� Társasházak, Lakásfenntartó Szövet-kezetek teljes körû képviselet, üzemelteté-se. Kizárólag könyvelés is! Referenciák,19 éves mûködés a III. kerületben. Tel.:367-1373; 367-1853

� ZÁRKIRÁLY® Bt. ZÁR, LAKAT,VASALAT. 1027 Bp., Margit krt. 54.T/F:201-3928 1117 Bp., Fehérvári út 24.T/F: 466-5654 + SZOLGÁLTATÁSAINK:Kulcsmásolás: speciális is. Zárbetétek átkó-dolása. Fõkulcsos rendszerek. Hevederzárakszerelése. Zárak, zárbetétek, hevederzár-betétek cseréje. Szombatonként - 10%!!!

� Gázszerviz, cirkók, konvektorok, víz-melegítõk javítása, szervizelése. 0-24 non-stop garanciával. Tel.: 321-31-74; 06-20-342-55-56

� ÓBUDAI GYORSSZERVIZ VÍZ-GÁZVILLANYSZERELÉS, GÉPI DUGULÁSELHÁRÍTÁS, JAVÍTÁS, TELJES KÖRÛKIÉPÍTÉS. NON-STOP 0-24 GARANCIÁ-VAL. Tel.: 06-1-321-31-74, 06-20-342-55-56

Szolgáltatás

FüggönyökSzéles méret- és mintaválasztékban.

Függönyvarrás (150 Ft/m)

KarnisokHajlított, egyedi méretre is. Ingyenes felmérés és felszerelés !

SZÉLES BÚTORSZÖVET VÁLASZTÉK !!!

AQUINCUM LAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU

(Pók utcai lakótelep), 1031 Budapest, Vízimolnár utca 2.

Tel./fax: 242-7157; Mobil: 06 (20) 926-3422,

Nyitva H-P: 10-18, Sz: 9-13

E-mail: [email protected]; www.alakastextil.fw.hu

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 22

2009/24. szám Apróhirdetés – Közérdekû23

� Eladó! A Római-parton, csendes utcában,600 nm-es telken, 60 nm-es, felújítandó csa-ládi ház. Irányár: 37,7 MFt. Tel.: 06(30)393-0066� Magánszemélytõl sürgõsen eladó Búzautcában 9. emeleti, felújított, kétszobás, 52nm-es, napfényes, vízórás lakás. Panelprog-ram várható. Hegyekre panorámás: 10,5 MFt.Tel.: 30-238-1367� Római lakótelepen, Dunához közel, 4emeletes ház 4-ik emeletén, 73 nm-es 2+1szobás, erkélyes, karbantartott lakás eladó.Irányár: 17,9 MFt. Tel.: 06(20)315-2036� Magánszemélytõl sürgõsen eladó Lajosutcában, újépítésû 12 lakásos társasház elsõemeletén 53 nm-es, kétszobás, erkélyes, fia-talos lakás. Légkondi, riasztó. Iár.: 25,5M,tároló+garázs 3M. Tel.: 70/2784659� Ha házat, lakást épít, vásárol, kéréséremegvizsgálom. Dr. Székely statikus. Tel:06(30)900-0963

� Szolid, füstmentes fiatalnak, szoba, kis„konyhával” huszonhatezer bruttóért kiadó.Tel.: 388-2056� Garzon bútorozva kiadó, BékásmegyerMadzsar J. u. Tel.: 06(20)975-8774

� Óbudai óvodapedagógusi állás. Tel.: 367-3620; 06(20)262-2430� Megbízható, munkájára igényes bejáró-nõ alkalmi és rendszeres takarítást vállal:06(70)287-4269� Piacvezetõ pénzügyi szervezet munkatár-sakat keres. Ingyenes, anyagilag támogatotttovábbképzéssel. Felsõfokú végzettségûek-nek azonnali kezdéssel. Tel.: 06(30)825-5184� Nyugdíjas férfi (számlaképes), lépcsõháztakarítást vállal. Tel.: 06(20)538-0297� Duna House „Az év ingatlanosa” csillag-hegyi, békásmegyeri, szentendrei irodájábavállalkozó szemléletû értékesítõket keres. Je-lentkezni: 06(30)619-5650; [email protected] e-mail címen lehet.� Háztartási munkát, kicsiny gyermekek

szeretgetését, idõsek gondozását vállalja er-délyi, érettségizett fiatalasszony. Gyakorlat-tal, referenciával. 1000-1300 Ft/ó. Tel.: 06-26-326-408

� Antikváriumunk készpénzért vásárolkönyveket, könyvtárakat, képeslapokat, vit-rintárgyakat, festményeket, hanglemezeket.Tel.: 332-0243

� Computerklinika: számítógép-javítás,karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés,bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon bizalom-mal. Ünnepek között is. Tel.: 06(30)857-2653� Számítógép-kezelés oktatása, igény szerintitematika, egyeztetett idõben, a saját gépén, asaját lakásán is (a kerületben). Tel.: 06(30)964-5331

� Régi bútorokat, tárgyakat - rossz állapotútis - vásárol tanári diplomás fiatalember éslomtalanítást vállal.. Tel.: 06(20)924-4123� Dr. Kovács Gizella legmagasabb áronkészpénzért vásárolok festményeket, bútoro-kat, ezüsttárgyakat, vitrintárgyakat, szobro-kat, perzsaszõnyegeket, órákat, mindent amirégi, hagyatékokat, mindenféle régiséget.Hétvégén is. Díjtalan kiszállással, értékbecs-léssel. Tel.: 240-1635, 06(20)333-3339

� III. kerületben, a Lajos utcában 24 nmüzlethelyiség kiadó. Érdeklõdni tel.:06(30)334-3714� Kiadó a Szentendrei úton, Csillaghe-gyen, 50 nm-es üzlet, 34 nm-es raktár, sajátparkolóval, kiváló reklámlehetõséggel. Tel.:06(30)973-8206

� Megunt, kidobásra szánt könyveit boldo-gan elszállítom. Nem vagyok kereskedõ. Tel.:06(20)956-4084� Gépelést vállalok, rövid határidõvel! Le-veleket, könyveket, dip.munkákat, költségve-téseket, kéziratokat számítógépen írok. Tel.:06(30)481-7821

� Megbízható, gyors, diszkrét társközve-títés komoly kapcsolatot keresõknek. Tel.:06-30-553-1954, belvaros.ctk.hu

Társkeresõ

Egyéb

Üzlet

Régiség

Számítógép

Elad-vesz

Állás

� Õrzött parkolóhely kiadó a Bp., III.ker. Nánási út 5-7. szám alatt. Tel.:06(30)932-5523

Kiadó

� Kedves Tulajdonos! Továbbra is a leg-jobb feltételekkel segítünk kiadni, eladniingatlanát. Multinacionális cégek részérekeresünk bérbeadó, luxus házakat. StartIngatlan Kft. Tel.: 316-9408; 06(20)971-3335

Az Európai Unió elõírta tagállamai (ígyMagyarország) számára, hogy a terüle-tén élõ ebeket chippel kell megjelölni2011. január 1-jéig. A III. kerületi Ön-kormányzat Képviselõ-testülete módo-sította a 26/1999. (VIII.28.) számúebtartási rendeletét, melyben elõírjaaz óbudai ebtartóknak, hogy kutyáikatmikrochippel jelöltessék meg. Errõl anyár folyamán az Óbuda Újságban mártájékoztattuk a lakosságot. (A rende-

let teljes szövege megtalálható a

www.obuda.hu honlapon.)

A rendeletmódosítás 2009. június 1-jétõl lépett életbe, és minden III.

kerület területén tartott, vagy itt 3 hó-napnál tovább tartózkodó ebre vonatko-zik. A kutyákat a veszettség elleni oltásbeadásával egy idõben érdemesmikrochippel megjelölni. 2010. június30-ától közterületen csak mikrochippelellátott ebet lehet sétáltatni.

A mikrochip maga egy rizsszem nagy-ságú üveg vagy mûanyag kapszula, me-lyet bármely, engedéllyel rendelkezõ ma-gán állatorvos jogosult beültetni a kutyabal oldalán, a nyak bõre alá. A mikorchipszövetbarát anyagból készült, elmozdulásgátló anyaggal burkolt, nem bocsát ki su-gárzást, csak akkor ad jeleket, ha a chiple-olvasót a bõr felett elhúzzák. A leolvasónmegjelenõ egyedi számsor a kutya chip-száma. A gyártás során a chip memóriájá-ba egyszer beégetett 15 jegyû számsort át-programozni nem lehet. A beültetés egyvastagabb, injekcióstû formájú, sterilaplikátorral történik, ami nem okoz az ebszámára nagyobb kellemetlenséget, mintegy injekció beadása. Amegjelölés az állatéletében természetesen csak egyszer szük-séges. Achip beültetését bármelyik magánállatorvos elvégezheti. Nem elég az ebetchippel ellátni, a hozzá tartozó adatokatpontosan meg kell adni és azokat pontosankell felvezetni a nyilvántartó rendszerbe. Abeültetést végzõ állatorvosnak 10 munka-nap alatt automatikusan meg kell tennieezt a www.petvetdata.hu portálon. A vál-tozásokat (új oltás, elhullás, tulajdonosvál-tás, költözés) fontos az állatorvossal leje-lentetni, mert pontos információ csak ígyáll rendelkezésre az állatról.

A chip behelyezésekor lehetõség vana nemzetközi internetes-rendszerbe tör-ténõ regisztrációra is. Ez a rendszer hasz-nálatos a határállomásokon is, bõvebbinformáció megtalálható www.petvetda-ta.hu internetes oldalon. A regisztrációt abeültetést végzõ állatorvos intézi, ésegyedül állatorvos jogosult a kutya tulaj-donosának adataihoz hozzáférni.

Az ebtulajdonos kötelezettsége a III.kerületi Önkormányzatnak bejelenteni,hogy kutyát tart, és eleget tett chipez-tetési kötelezettségének. Erre a célraszolgál a „Bejelentõlap”, amit kitöltveés a chip beültetésekor kapott matricákközül egyet ráragasztva kell visszajuttat-ni az önkormányzathoz.

A bejelentõlapot el lehet küldeni le-vélben (polgármesteri hivatal 1033 Bu-dapest, Fõ tér 3. címre), vagy be lehetdobni az ügyfélszolgálati irodában (Har-rer Pál utca 2.), vagy a polgármesteri hi-vatal fõépületének (Fõ tér 3.) földszint-jén kihelyezett gyûjtõládába. A „Beje-lentõlap” megtalálható a kihelyezettgyûjtõládák mellett, vagy letölthetõ awww.obuda.hu oldalon megtalálható26/1999.(VII.28.) számú ebtartási rende-let mellékleteként.

Ajánlatos kitöltés után a bejelentõtmég egyszer átolvasni, hogy a beírt ada-tok pontosan egyezzenek a kutya oltásikönyvében leírtakkal.

Az állatbarátok tudják, milyen hasz-nos a chipes jelölés. Ha a kutya elvészvagy elkóborol, azonosítani és értesítenilehet a gazdáját, hogy hol veheti át az ál-latot. Meg lehet találni azokat a felelõt-len ebtulajdonosokat, akik az utcára te-szik állatukat, segíti az eljárást azokkalszemben, akik nem törõdnek kutyájuk-kal, nem etetik, nem gondozzák õket.

Az állatorvosi rendelõk, a menhelyekés az Illatos úti Ebrendészeti Telep mármost is fel vannak szerelve chipleolvasókészülékkel.

Várhatóan 2010. június 1-jétõl a köz-terület-felügyelõknél is lesz ilyen készü-lék, mert 2010. június 30-ától a III. kerü-let közterületén csak mikrochippel ellá-tott kutyát sétáltathatnak az ebtartók.

Sárádi Kálmánné dr. jegyzõ

Kutyák kötelezõ mikrochipezése

• Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Támogató Szolgálata 1 fõszemélyi segítõ képesítéssel rendelkezõ, szociális ápoló-gondozó végzettségûmunkatársat keres közalkalmazotti státuszba. Önéletrajzot, valamint a képesítéstigazoló dokumentumokat postai úton Borzák Károly intézményvezetõ részére, azÓbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ, 1033 Budapest, Benedek Eleku. 1-3. számra kérjük megküldeni. A munkába állás idõpontja: 2010. január 11.• Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ Támogató Szolgálata 1 fõközépfokú végzettséggel, valamint számítógépes ismeretekkel rendelkezõ irodaiadminisztrátort keres 6 órás munkaidõbe, közalkalmazotti státuszba.Önéletrajzot,valamint a végzettséget igazoló dokumentumokat postai úton Borzák Károly intéz-ményvezetõ részére, az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ, 1033Budapest, Benedek Elek u. 1-3. számra kérjük megküldeni. A munkába állás idõ-pontja. 2010. január 11.

Állások

DÍSZLETKÉSZÍTÉSSEL EMLÉKEZTEK LÁZÁR ERVINRE. Kü-lönleges programra hívták a gyerekeket a Kiscelli Múzeumba, ahola november 28-ai karácsonyi kézmûves foglalkozáson és játszó-házban Lázár Ervinre emlékeztek. Életre keltették a meseíró egyiklegkedvesebb könyvének, A Négyszögletû Kerek Erdõnek a„Dömdö-Dömdö-Dömdödöm” címû részletét. Közösen készítettékel a mese díszletét és a szereplõk jelmezkiegészítõit, majd lakóinakmegszemélyesítéséhez segítségül hívták a Civil Rádió Lázár ErvinKörét. A hangjáték után feldíszítették a múzeum karácsonyfáját,Nagy Zoárdot a gyerekek által készített díszekkel és kellékekkel.

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 23

2009/24. szám24Rendelet – Pályázat

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Kép-viselõ-testületének 49/2009. (XI. 26.) rendele-te* a tulajdonában lévõ lakások elidegeníté-sének egyes feltételeirõl szóló 12/1998. (V. 7.)rendelet módosításáról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Kép-viselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szó-ló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésé-ben biztosított jogkörében eljárva, figyelemmela lakások és helyiségek bérletére, valamint el-idegenítésükre vonatkozó egyes szabályokrólszóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a további-akban: Ltv.) 54. § (1) bekezdésében foglaltakra,a tulajdonában lévõ lakások elidegenítésénekegyes feltételeirõl szóló 12/1998. (V. 7.) rende-let (a továbbiakban: Ör.) módosításáról az aláb-bi rendeletet alkotja.1. § (1) Az Ör. 8. §-a az alábbi alcímmel egészülki:„A lakás vételárának mértéke”(2) Az Ör. 8. § (1) bekezdése az alábbiak szerintmódosul:„Elõvásárlási jog alapján történõ eladás eseténa lakás vételára - figyelemmel a Ltv. 52. § (1)bekezdés e) pontjában meghatározott lakottságtényére - a beköltözhetõ forgalmi érték 90%-a.”2. § (1) Az Ör. 9. §-a az alábbi alcímmel egészülki:„A vételár részletekben történõ kiegyenlítése”(2) Az Ör. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerintmódosul:„(1) Ha a szerzõdõ kéri, a szerzõdés megköté-

sekor a 8. § (1) bekezdésében meghatározottvételár 20%-át (a továbbiakban: vételárelõleg)kell megfizetni.”(3) Az Ör. 9. § (2) bekezdés elsõ mondata azalábbiak szerint módosul:„Ha a lakást a Ltv. 49. §-a alapján arra jogosultvásárolja meg, részére - kérelmére - legalább ti-zenöt évi részletfizetési kedvezményt kell ad-ni.”3. § Az Ör. az alábbi 9/A-D. §-okkal, és az aztmegelõzõ alcímmel egészül ki:„Kedvezmények”9/A. § Ha az elõvásárlásra jogosult a lakás vé-telárának egyösszegû kifizetését vállalja, részé-re a vételárelõleget meghaladó összegre 40%vételárkedvezményt kell biztosítani.9/B. § (1) Ha az elõvásárlásra jogosult a szerzõ-déskötést megelõzõen úgy nyilatkozik, hogy a9. § (2) bekezdésében meghatározott részletfi-zetési idõtartam helyett rövidebb futamidõt vál-lal, részére a vételárhátralékból kedvezménytkell biztosítani.(2) A kedvezmény mértéke:a) öt éves futamidõ vállalása esetén a vételár-hátralék 20%-a,b) tíz éves futamidõ vállalása esetén a vételár-hátralék 10%-a.(3) Rövidebb futamidõ vállalásakor a vételár-elõleg és a kamat mértékére, valamint a kése-delmes törlesztésre a 9. §-ban foglalt rendelke-zések az irányadók.9/C. § (1) Ha az elõvásárlásra jogosult részlet-fizetés esetén elõtörlesztést vállal, a befizetettösszeg 20%-ának megfelelõ összegû vételár-kedvezmény illeti meg.

(2) Elõtörlesztés esetén a vételárelõleg és a ka-mat mértékére, valamint a késedelmes törlesz-tésre a 9. §-ban foglalt rendelkezések az irány-adók.9/D. § A 9/B-C. §-ban biztosított kedvezmé-nyek együttes összege nem haladhatja meg avételár egyösszegû befizetése esetén biztosítottkedvezmény - 9/A. §-ban meghatározott - mér-tékét.4. § Az Ör. 10. §-a az alábbi új (2) bekezdés-sel egészül ki, és ezzel egyidejûleg a jelen-legi szöveg számozása (1) bekezdésre mó-dosul:„(2) Amennyiben az önkormányzati tulajdonúlakás volt bérlõje - vagy a Ltv. 49. § (1) bekez-dés b)-d) pontja alapján vele egy tekintet aláesõ személy - a lakást harmadik személynek kí-vánja eladni, az önkormányzatot elõvásárlásijog illeti meg.”5. § (1) Jelen rendelet 2009. december 1-jén léphatályba. (2) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejû-leg az Ör. 9. § (3) bekezdésében a „9. § (7)-esbekezdésében” szövegrész „9/C. §-ban” szö-vegrészre módosul.(3) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejû-leg hatályát veszti az Ör. 9. § (4), (6) és (7) be-kezdése.(4) Jelen rendelet kihirdetése a helyben szoká-sos módon, a polgármesteri hivatal hirdetõtáb-láján való kifüggesztéssel történik. A rendeletszövegét az Óbuda Újságban is közzé kell ten-ni.Sárádi Kálmánné dr. Bús Balázsjegyzõ polgármester* Elfogadva: 2009. november 25.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy-fordulós pályázatot hirdet az önkormányzattulajdonában lévõ, alábbi nem lakás célú he-lyiség bérbeadására

Budapest III., Fõ tér 2. 18351/1 helyrajzi szá-mú épületben levõ 522 m2 alapterületû vendég-látó üzlet, mely a földszinten és a pinceszintenhelyezkedik el, az alábbi alapterületekkel:80 m2 földszint és 141 m2 pinceszinti vendégtér,158 m2 földszinti és 143 m2 pinceszinti kiszol-gálótér,a Fõ téri „gomba”.Az üzlethelyiség, valamint a „gomba” teljesfelújításra szorul, a pinceszinten vegyi falszi-getelés, szárító vakolat és padozati talajned-vesség elleni szigetelés készítése szükséges.A képviselõ-testület a helyiségre 15+15 év op-ciós határozott idejû bérletet biztosít, és enge-délyezi a pinceszint nedvesség elleni szigetelé-se, a légtechnika kiépítése, valamint a homlok-zati nyílászárók csere-költségeinek bérbeszá-mítás útján történõ megtérítését, a havi bérletidíj 50 százalékának erejéig.A kivitelezési munkák megkezdéséhez - részle-tes költségvetés, illetve terv alapján - elõzetestulajdonosi hozzájárulás szükséges. Ennek hiá-nyában a bérbeszámítási igény nem érvényesít-hetõ. A Fõ téri „gomba” üzemeltetése az önkormány-zat által szervezett rendezvények idõtartamaalatt kötelezõ. A konyhatechnika tervezése és megvalósításakorszerû, energiatakarékos módon történhet.

Az üzemeltetés során a bérlõnek a hagyomá-nyos magyar ételkínálatot is biztosítani kell.A szezonális jellegû, teraszos kitelepülés válla-lása kötelezõ.A terasz bútorzatának (asztal, szék, napernyõ)illeszkednie kell a Fõ tér hangulatához.A helyiségcsoport minimális bérleti díja700.000 Ft/hó, ami minden évben a hivatalosanközzétett elõzõ évi infláció mértékével emelke-dik. A bérleti díjat a bérbeadó a szerzõdéskötés-tõl számított 3. év végén jogosult felülvizsgálniés azt megemelni.A bérleti díj fizetés kezdete a felújítások elké-szülte, maximum a bérleti szerzõdés aláírásautáni hatodik hónap elsõ napja.Pályázati biztosíték (bánatpénz): 400.000 Ft.A pályázat feltétele a bánatpénz befizetése. A bérleti jog ellenértékeként az önkormányzatrészére a nyertes által az eredményhirdetést kö-vetõ 15 napon belül fizetendõ megszerzési díjösszege 3.000.000 Ft. A bérleti szerzõdés aláírásakor fizetendõ óva-dék a pályázó által megajánlott havi bérleti díjháromszoros összege.Az ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó ada-tait - a pályázat mellékleteként benyújtott vál-lalkozói igazolvánnyal, illetve cégkivonattal ésaláírási címpéldánnyal kell igazolnia -, vala-mint a megajánlott bérleti díjat. A pályázatot zárt borítékban 2010. január 14-én 12 óráig lehet benyújtani a CELER Épület-fenntartó és Szolgáltató Kft. Helyiséghasznosí-tási Csoportjánál (cím: Bp., III. Szentlélek tér 7.fszt. 12.), a bánatpénzt a pályázat beadása határ-

idejéig kell befizetni a CELER Kft. félemeletipénztárában. Érvényteleníteni kell annak a magánszemély-nek, illetve cégnek a pályázatát, akinek -amelynek - az állandó lakása, illetve székhe-lye szerinti önkormányzattal szemben adótar-tozása van.A pályázat bontása közjegyzõ jelenlétében tör-ténik a CELER Kft. hivatalos helyiségében.A pályázaton résztvevõket levélben, vagy tele-fonon értesítjük a pályázat eredményérõl. A pá-lyázat kiírója fenntartja jogát, hogy a legjobbajánlattevõkkel a tenderbontást követõen to-vább tárgyaljon, zártkörû licitet tartson, illetvea pályázatot indoklás nélkül eredménytelenneknyilvánítsa.A pályázattal kapcsolatban további felvilágosí-tást lehet kérni a CELER Épületfenntartó ésSzolgáltató Kft Helyiséghasznosítási Csoport-jánál, a 430-3468-as és a 430-3469-es telefon-számon, vagy félfogadási idõben: hétfõn 14-tõl19, szerdán 8-tól 16, csütörtökön 8-tól 12 óráigszemélyesen.CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft.

Kérjük, hogy az Óbuda Újság terjesztésével

kapcsolatos gondjaikkal hívják az Impress

Lapkiadót a 267-0525-ös, a 267-0524-es

vagy a 411-0266-os telefonszámon. E-mail

címünk: [email protected]; [email protected]

Ha nem kapja a lapot!

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 24

2009/24. szám Környezetünk25

A nordmann fenyõ (kaukázu-si jegenyefenyõ, Abies nord-manniana) szabályos, kúpalakú, késõbb oszlopossáváló fa.

Ágai fiatal korban víz-szintesek, levelei fé-

nyes sötétzöldek. Kivéte-les szabályossága, szép,mélyzöld levélzete miattaz egyik legkedveltebb ka-rácsonyfa. A Fekete-tengerkeleti partjai fölé magaso-dó Kaukázus hegységbõlered. Sokszor hallhatjuk„normann” vagy „nor-mand” néven emlegetni,pedig Normandiához sem-mi köze. Nevét AlexanderNordmann finn botanikusnevérõl kapta, aki elõszörleírta.

A cserépben forgalma-zott gyökeres fenyõ külön-leges, hosszú távú dísze le-het lakásunknak. Levelenem szúr és nem hullik. Akarácsonyfatûz veszélye iskisebb, mivel nehezebbengyullad meg.

Kiválasztáskor figyel-jünk, hogy a növény gyö-kere nem sérült-e, a föld-labda nem mozog-e azedényben, mert ebben azesetben tönkremegy a fe-nyõ az ültetés után. A fe-nyõt vásárlás után óvato-

san szállítsuk. Hazaérvelassan szoktassuk hozzá aszoba hõmérsékletéhez. Afûtõtesttõl késõbb is he-lyezzük távol, naponta 3-4deciliter víz elég a fa öntö-zéséhez.

Fenyõnket az ünnepekután tegyük ki a szabadba:ha nem akarjuk elültetni,hagyhatjuk edényben, ek-kor a teraszunkat, erké-lyünket díszíti. Figyeljünk,hogy ekkor is lassan szok-ja meg a kinti hideget.

Jól gondoljuk át, hovaültetjük. A fa ugyanis fo-lyamatosan nõ, 20 méter-nél is magasabbra, átmérõ-je 8 méter is lehet. Fenyõ-formájából adódóan a földfölött a legszélesebb, ezért,hogy mellette közlekedniis lehessen, legalább 5 mé-ter helyet hagyjunk min-den irányba.

Talajban nem válogat,kedveli a napfényt, fagytû-rõ. A nagyon meszes talajtnem kedveli, ilyenkor ta-

lajcserét kell végezni 2 mé-teres szélességben és 0,5méter mélyen. Hetenteegyszer öntözzük. Nemszereti a pangóvizet, de aszárazságot sem.

Ültetés elõtt legalábbháromszor akkora gödrötássunk, mint a fa föld-labdája. Miután a csere-pet eltávolítottuk, lazít-suk meg a gyökereket.Töltsünk vissza annyi

földet, ha belehelyezzüka fát, a gyökerek teteje aföldfelszínnél kicsit lej-jebb legyen. Temessükvissza földdel és jól isza-poljuk be.

Az ültetést fagymentes,hûvös idõben végezzük,így kicsi az esély a kiszá-radásra (legjobb az ápri-lis). Utána legyünk türel-mesek, mert a gyökerese-dés eltarthat 2-3 évig is.

Nagy lucfenyõ akció1,5-2 méteres lucfenyõk már 2.500 forinttól!A III. kerületi Önkormányzat és a Fitoland Kft. ked-vezményes karácsonyfa vásárt rendez a kerületlakosainak a FITOLAND DÍSZNÖVÉNYKERTÉ-SZET telephelyén.Az önkormányzat és a Fitoland Kertészet közös akciója Bús Balázs polgármes-ter, az akció kezdeményezõje szerint segítség lehet azoknak, akik a családi ki-adások megnövekedése mellett az otthonukba szeretnének szép növényeket.A 2009. december 4-tõl december 24-ig a Fitolandnál vásárolt fenyõfák árának30%-át levásárolhatja kertészetünkben 2010. január 2-a és február 28-a között.• a kedvezmény pénzben nem váltható meg;• más kedvezménnyel nem vonható össze;• az akció a készlet erejéig érvényes;• a fenyõfa vásárláskor kapott blokk/számla megléte a 30%-os árkedvezménylevásárlás alapfeltétele.A vásár helyszíne:Fitoland DísznövénykertészetBp., III. Bécsi út 387.Nyitva: minden nap, hétköznap: 8-20 óráig, hétvégén: 8-18 óráig.(További szezonális ajánlatainkat, kertészeti tanácsainkat keresse awww.fitoland.hu weboldalon.)

Fenyõvásár

Kertészkedjünk!

Cserepes nordmann fenyõ a karácsony élõ dísze

November utolsó két szombatján az Aquincum-MocsárosEgyesület önkéntesei rendbe tették a rómaifürdõi HÉV-megálló körüli parkot, ahol az évek óta elmaradt takarí-tás miatt gyûlt össze 23 zsák zöld- és vegyes hulladék

Sikerrel zárult az elsõ budapesti óvodai italos karton-doboz gyûjtõnap. A Százszorszép Óvoda Tégla utcaiTagóvodája és a Zöld Liget Óvoda Rákóczi utcai Tag-óvodája nyerte a 100-100 ezer forintos fõdíjat.Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) ál-tal meghirdetett versenyben 4 kerület 42 óvodájának kö-zel 6 ezer óvodása és szüleik versenyeztek egymással atejes és gyümölcsleves dobozok gyûjtése terén. A verse-nyen a gyermekek mintegy 45 ezer darab, azaz 1300 ki-logramm - egy személyautó súlyával megegyezõ tömegû- italos kartondobozt gyûjtöttek össze, így ezt a hulladék-mennyiséget újrahasznosíthatják és nem terheli környe-zetünket. A gyûjtõakcióban két csoportban versenyeztekaz óvodák: az 50 fõ alatti intézmények versenyének fõdí-ját, a 100 ezer forintot, és mellékdíját is, a 25 ezer forint-nyi játékot a létszámarányosan és abszolút értékben egy-aránt legtöbbet gyûjtõ Zöld Liget Óvoda Rákóczi utcaiTagóvodája nyerte.Az 50 fõ feletti intézmények versenyé-ben a létszámarányosan legtöbbet gyûjtõ óvodának járófõdíjat, 100 ezer forintot a Százszorszép Óvoda Tégla ut-cai Tagóvodája nyerte, míg az abszolút mennyiségbenlegtöbbet gyûjtõ intézménynek járó díjon, a 25 ezer forintértékû játékon a Százszorszép Óvoda Tégla utcai Tag-óvodája és a Vándor Óvoda osztozhat holtversenyben.

Személyautónyi italos kartondoboztgyûjtöttek az óvodások

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 25

2009/24. szám26Óbudai emberek

Mindig a csúcson kell abba-hagyni! Ezt az örök érvényûmegállapítást tartotta szemelõtt a tehetséges tenisze-zõnek kikiáltott Dunai Anitais, amikor serdülõként méga késõbb világ elitbe mene-telõ Temesvári Andreát islegyõzte. A döntés talánkissé elhamarkodott volt -akkor még csak alig múlt ti-zenhárom éves -, a teniszsport színpadáról eltûnt azígéretes pályakezdõ, vi-szont késõbb a divat szak-ma gazdagodott egy elhiva-tott szakemberrel.

Az öttagú Dunai csa-ládot erõs szálak kö-

tik a III. kerülethez. Du-nai Antal olimpiai bajnoklabdarúgó feleségével,Anita pedig férjével,Baradlay Richarddal ésaz elsõ házasságából szü-letett Blanka lányával aKirályok útján egymásmellett laknak egy lakó-parkban. Békében, szere-tetben élnek, mindenki-nek megvan a maga fel-adata. Dunai Antal azMLSZ „nagyköveteként”rengeteget utazik, Barad-lay Richardnak a zenélésés a zeneszerzés tölti kinapjait, Blanka a ritmikussportgimnasztikában(rsg) tör a csúcs felé, Ani-ta öltözködési tanácsadó-ként mélyült el a szakmá-ban, a nagymama pedigsokat segít például Blan-ka edzésre szállításában.

Várják a karácsonytA karácsony mindig

különleges ünnepet jelenta családnak. Ilyenkor szü-netel az utazás, nincsenekkoncertek, ezeken a napo-kon szinte kötelezõ azegyüttlét. A szokások rég-óta nem változnak: Kati akonyhában bizonyítja fõ-zési tudományát, az elma-radhatatlan menü a bajaihalászlé tésztával és vala-mi mákos étel. Elõtte azegészséges életmód je-gyében mézbe mártoga-tott almát, fokhagymát ésdiót majszolnak. Mire

kész az ünnepi vacsora,már feldíszítve áll a kará-csonyfa, alatta sok-sokajándékkal. Szeretnekegymásnak adni, ugyan-akkora örömmel fogadjákaz ajándékokat is. A sze-retet ünnepén megnyílnaka szívek, mindenki kitá-rulkozik, a beszélgetések-bõl kiérzõdik az egymásiránti õszinte szeretet.Ilyenkor több idõ jut egy-másra, sokat beszélgetnekés együtt tervezik a jövõt.

Közben rengeteg fotó- ésvideófelvétel örökíti megaz eseményeket, hogy az-tán az idõ múlásával feltudják eleveníteni az ün-nepi pillanatokat.

A megjelenésfontossága

- Tinédzserkorombanszüleimmel Spanyolor-szágba költöztünk, édes-apám itt labdarúgó edzõ-ként dolgozott. Tíz évig él-tünk a csodás országban,

ahol õrületes módon hatot-tak rám a színek és a medi-terrán életstílus - emléke-zett a környezetváltásraAnita. - Nagyon jól érez-tem magam, sokat tanul-tam, sokat változtam, egy-re jobban elmélyültem adivat szakmában. Hazaté-résem után itthon szeret-tem volna hasznosítani amegszerzett ismereteket ésmegváltani a divat szak-mát. A ‘90-es évek elejénmegalapítottam a Voilá di-vatmagazint, melynek fõ-szerkesztõje és kiadójavoltam több éven át.

A kereskedelmi tévékmegalakulásakor átnyer-geltem a nagyobb közön-séget érdeklõ elektronikusmédiára, a TV 2 mûsorve-zetõit öltöztettem öt évenkeresztül. Késõbb több ve-zetõ politikusnak, közéletiszemélynek voltam öltöz-ködési tanácsadója. Kap-csolatom volt a Fidesszelis, én változtattam át far-mernadrágosokból nyak-kendõs urakká a politiku-sokat. Emlékszem, BúsBalázs, Óbuda-Békásme-gyer polgármestere is szí-vesen fogadta tanácsai-mat, és örömmel látom,hogy azóta is mindig, min-denütt elegáns, magabiz-tos a megjelenése.

Anitának 2007 végénjelent meg elsõ könyve,„Hozd ki magadból a leg-

jobbat!” címmel, amelyetHajas László mesterfod-rász és Jónás Kata smin-kes közremûködésével ké-szített, és amelyben 19vállalkozó kedvû nõt szé-pítettek meg. Most a na-pokban pedig boltokba ke-rült új könyve, „Mit ve-gyek fel?” címmel, melyetBlanka lányával közösenírtak, 8-13 év közötti lá-nyoknak. A könyv megis-merteti a gyerekeket a szí-nek, formák, stílusok vilá-gával, bevezeti õket az öl-tözködés, a jó ízlés tudo-mányába. Anita a köny-vekkel és a blogjában(http://dunaianita.blog.hu)is azon munkálkodik,hogy a magyar nõk végretudatosan és magabizto-san alakítsák ki megjele-nésüket, kinézetük ne le-gyen akadálya munkahe-lyi vagy magánéleti sike-reiknek.

SportcsaládA családban mindig

nagy szerepet játszott asport. Dunai Antal olimpi-ai bajnok, 31-szeres válo-gatott, ezüst- és bronzci-põs labdarúgó, az MLSZalelnöke szeretett volna fi-út látni a családban, de ne-ki és bátyjának is lányaszületett. Anita a teniszbenvihette volna sokra, de ko-rán abbahagyta, viszontunokája, Bencze Blanka,az Óbuda - Garantiqua SEüdvöskéje, Érfalvy Nóratanítványa, még rengetegsikert, ezzel sok örömötszerezhet neki. A nagypa-pa gyakran utazik, fõlegSpanyolország felé vesziaz irányt, legutóbb KubalaLászló szoboravatóján vettrészt, ahol a Reál Madridelnökével együtt mondottbeszédet és több egykoribarátjával találkozva be-szélgettek a régi idõkrõl.Jelenleg az MLSZ-bentesz sokat a hazai labdarú-gásért õ még rendületlenülbízik abban, hogy váloga-tottunk felzárkózik Európaélmezõnyének közelébe.

L. A.

Karácsonyra készül a Dunai család

Anita tenisz helyett a divatszakmát választotta

Dunai Anita lányával és férjével, Baradlay Richarddal Párizsban

Dunai Antal és Dunai Kati unokájukkal, Bencze Blankával

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 26

2009/24. szám Szabadidõ – Hirdetés27

VarázslatRejtvényünkben Ágh István „Varázslat karácsonyfá-ra” címû versébõl idézünk. Beküldendõ a vízszintes1. és a függõleges 29. sorok megfejtése.

VÍZSZINTES: 1. Az idézet eleje (zárt betûk: N.A.K.).14. … Selymes Péter, verselõ dalnok volt. 15. IdegenIstván. 16. Hozzájutottál. 17. Vízfolyás. 18. Elem! 19.Dokumentumcsomag. 20. … Gott, énekes, névelõvel.22. Kis Ilona. 23. Apó betûi keverve. 24. Azonos testvér.25. … Bator, keleti fõváros. 26. Énekkar hangzása. 28.Folyadékot adó. 30. Az idézet harmadik sora. 32. Össze-rogy. 34. Sapkafajta. 35. Felszólító szócska. 35a. Káli-um, uránium és mendelévium vegyjele. 37. Idegen üveg.38. Részben hangos! 39. Idegen ûrhajó. 40. Anyagtalandolgot. 42. Spanyol. Luxemburgi és zambiai autók jele.43. Belül csúf! 44. Mezõgazdasági kötözõ anyag. 45.Érezd nagyon jól. 48. Részben Európában élnek. 50.Pont annyi, mint a másik.FÜGGÕLEGES: 1. Megveretik. 2. Formák. 3. A táncotjárta. 4. A földet forgatta. 5. Vác betûi keverve. 6. Sport-pályafajta. 7. Mozi egynemû betûi. 8. Angol év. 9. Hull-tam. 10. Installáció része! 11. Tellur és kálium vegyjele.12. Kutyus. 13. Gyóntat. 17. Valamely szó ragozási min-tája, formája. 21. Ébressz. 22. Fordított Kis Lajos. 24. Korhol. 27.Ezredrészt jelez. 28. Ívû. 29. Az idézet második része (zárt be-tûk: M.K.T.). 30. Szent … tüze, elektromos természeti jelenség.31. Arra a helyre rakj, régiesen. 33. Mogorva. 35. Szállíts alulra.36. Szájat becsuk. 38. Az egyik elsõ amerikai ûrhajós (1962). 40.Svéd, osztrák, zambiai és norvég autók jele. 41. … Oldfield, ne-ves zenész. 42. Csónakot hajt. 44. Megkevert sör! 46. L.Y.Û. 47.Megfordult köd! 49. Ozmium. 50. Latin kötõszó.

Ipacs László

A megfejtéseket az 1035 Bp., Szentendrei út 32. szám alá nyílt le-velezõlapon december 18-ig várjuk. A helyes megfejtést bekül-dõk között Óbudai Egészségolimpia ajándékcsomagot sorsolunkki, melyet szerkesztõségünkben vehetnek át. A december 1-jén megjelent, „Mikulás” címû rejtvényünk helyesmegfejtése: „Égi úton fú a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, út-ra kél a Mikulás apó”. Nyertesek: Suskó Borbála, Kaszásdûlõ ut-ca 11.; Dömötör Tibor, Pacsirtamezõ utca 47.; Zilahi István, Am-fiteátrum utca 16.

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 27

2009/24. szám28Sport

Tisztelt Sportbarátok és Természetjárók!A Rokon Baráti Kör 2010-ben is indítja egynapos, buszos sítúráit Ausztriába.Idõpontok, tervezett úticélok: január 10.: Semmering/Stuhleck; január 17.:

Unterberg; január 24.: Semmering/Stuhleck; január 31.: St.Corona; február 7.:Semmering/Stuhleck; február 14.: Puchberg am Schneeberg; február 21.: Sem-mering/Stuhleck; február 28.: Semmering/Hirschenkogel.

Találkozás reggel 5.30 órakor az I. kerületi Battyhány téren (Duna oldal),visszaérkezés este kb. 22 órakor. Részvételi díj: 4800 Ft/fõ, 14 év alatti gyer-mekeknek 3500 Ft. Beszállókártya váltása a túra elõtti csütörtökig, a RokonSportszerboltban lehetséges (1039 Bp., Mátyás király út 6.). Bõvebb felvilágo-sítás: 06-20-450-3010, www.rokonsport.hu

Szeretettel várunk mindenkit!

Egynapos sítúrák a Rokonnal!

Szokatlanul hangos voltnovember 11-én délután aPais Dezsõ utcai ÁltalánosIskola tornaterme, aholközel száz versenyzõ és apadokon szurkoló óvodásvett részt az iskola hagyo-mányos sor- és váltóver-senyén.

A z egyórás non-stop program va-

lamennyi feladata azügyességre és a jókedvreépült, Szél Sándor, Feke-téné Jambrik Gyöngyi ésa többi testnevelõtanárközös ötletébõl olyan já-tékos versenyszámokszülettek, melyek a„Mindent bele!” jelszó-val küzdõ gyerekeknekés a nézõknek egyarántnagy élményt jelentett.Az öt vegyes (fiú-lány)

csapat mindegyike 10fõbõl állt, köztük jómozgású és kevésbéügyes ovisok szerepel-

tek. A tanári karból is so-kan érdeklõdve nézték akicsik sportos vetélkedõ-jét.

- A játékos versenyre akörnyékbeli óvodákbólhívtuk meg az iskola-kezdés elõtt álló gyere-keket. Eddig minden év-ben sikeres volt a ren-dezvény, most is remél-jük, mindenki élvezimajd a mozgás és a játékörömét, közben megis-

merik az iskolai környe-zetet, ahova szeptember-ben szívesen várjuk õket- ismertette a sportnapcélját Eördöghné ÁrvaIldikó igazgató. - Isko-lánk szempontjábólnincs jelentõsége, kilesz a gyõztes, mi aztszeretnénk, ha ez a ver-seny segítene abban,hogy a kicsik megked-veljék a testmozgást,minél korábban kiala-

kuljon bennük a csapat-szellem, az egymásértvaló küzdés fontosságá-nak érzése. Felemelõlátvány, mennyire igye-keznek a számukra néhabonyolult feladatokat si-keresen megoldani ésezzel csapatukat minélelõkelõbb helyezéshezsegíteni.

A sor- és váltóversenyvégül a legjobban felké-szített Vízi óvoda Delfincsapatának gyõzelmévelért véget. Gyorsaságban,a különbözõ méretû lab-dák „terelésében”, vala-mint a fizikai erõt igény-lõ feladatokban egyarántotthonosan mozogtak. Apontverseny második ésharmadik helyén is „ví-zisek” (Csiga, Katica)végeztek.

Az eredményhirdetésután minden részvevõapró ajándékot kapott.Az iskola - az egészsé-ges életmód jegyében -gyümölcsökkel jutal-mazta az apróságokigyekezetét.

Kép és szöveg: Lovas Albert

Sor- és váltóverseny óvodásoknak a Paisban

A csoportoknak, ha kérnek oktatót, 200 forint/fõ té-rítési díjat kell fizetniük. Az oktatást 15 fõ felett biz-tosítják. Amennyiben oktató nélkül korcsolyáznak, apálya térítési díj nélkül használható. Korcsolya bér-lésére is lehetõség van, mely 200 forint. (A pályátcsak elõre történõ bejelentkezés alapján lehethasználni: Szabó Lajos, 388-9770.)

Oktatás nélkül ingyenes a Kalap utcai korcsolyapálya

Prágában nemzetközi ak-robatikus tornaversenytrendeztek november 7-én.A hazánkat képviselõ Bu-dai Akrobatikus SportEgyesület nõi hármas csa-pata elõször mérettettemeg magát nemzetköziszinten.

A svájci, német, cseh,osztrák, ír ellenfe-

lek magasra tették amércét. Mester Zita, Fa-ragó Viktória, LukácsLuca nagy izgalommal,

új nehézségi elemekkelszínesített gyakorlattalkészültek a sportese-ményre. A lányok tudá-sát és akaraterejét edzõ-jük, Szücsi Ildikó olyanmagas fokra tudta emel-ni, hogy a versenyenmagabiztos, szinte hi-bátlan gyakorlatot mu-tattak be. Így valósulha-tott meg az álomnak hitteredmény: a 12 indulócsapat közül, szorosküzdelemben, a IV. he-lyezést érték el.

Élmezõnyben az akrobatikus tornászok

A szép környezetben fekvõ Sújtás utcai füves pályakiváló feltételeket kínál azoknak az 1999-2003 közöttszületett fiúknak, akik szeretnék mozgással, játékkaltölteni szabadidejük egy részét. A csapatok egyelõreheti egy edzést (pénteken 15-tõl 16.30 óráig) tartanak,késõbb emelkedik az edzésszám és mérkõzések isszerepelnek a programban. Jelentkezés a helyszínenSzéll Sándor és Ferenczi György edzõknél.

Futball a Sujtás utcában

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 28

2009/24. szám Sport – Hirdetés29

Óbuda-Békásmegyer Önkormány-zata és az Emil cukrászda támoga-tásával december 27-én 11 órátóltartják az immár hagyományosbejgli futást.

Helyszín: Fõ tér, a polgármes-teri hivatala elõtt. Útvonal:

Fõ tér - Laktanya utca - Folyamõrutca - Matróz utca - Harrer Pál ut-ca - Fõ tér. Nevezés: 9 órától aHarrer Pál Általános Iskolában(Harrer Pál utca 7.). Távok: 2 ki-lométer (15 év alatt) 11 órától; 4kilométer (14 év felett) 11.20 órá-tól; 300 méter (ovis futam) 11.50órától. Nevezési díj: 25 dkg bejgli

(vagy egyéb karácsonyi süte-mény), vagy 600 forint.

Díjazás: mindhárom táv 1. -3. helyezettje (fiú-lány) érmetés ajándékot kap. Az ered-ményhirdetés után ajándéksor-solást rendeznek.

Öltözési lehetõség és cso-magmegõrzés: az iskolában.

A bejglit a verseny végén kö-zösen fogyasztják el.

(Szervezõk: a ZöldgömbSport Klub és az Óbudai Futó-kör. Információ: ZöldgömbSport Klub, tel.: 06-30-201-6765, www.zoldgomb.hu; [email protected])

XIII. bejgli futás

A Csillaghegyi Mozgás Szabadidõ SE várja az 5-16 éves korú

gyerekeket, valamint az amatõr szinten sportolni vágyó urakat és

hölgyeket, több éve mûködõ klub-rendszerébe. A gyerekeket

mindhárom sportágban, óvodás kortól foglalkoztatják számtalan

edzõmérkõzéssel, kupaeseménnyel és bajnokságokon való rész-

vétellel. Az amatõröknek futball, tenisz, lábtenisz, asztalitenisz já-

ték lehetõséget és kuparendezést biztosítanak. (Érdeklõdni Kelen

Balázsnál lehet a 06-70-314-0021-es telefonszámon, vagy a

www.csillaghegysport.hu weblapon.)

Foci, tenisz, asztalitenisz

Fennállása óta legsikere-sebb évadját zárta az Óbu-dai Wellness és DiáksportEgyesület Aerobik Szakosz-tálya. Az október 17-én,Szarvason rendezett Ma-gyar Kupa döntõre már ele-ve az év során legeredmé-nyesebben szerepelt ver-senyzõk juthattak be.

Az év legrangosabbhazai versenyén ju-

nior korosztályban Szar-vas Gabriella egyéniben,míg a Félegyházi Eszter,Farkas Lilla, SzarvasGabriella trió bronzérmeslett. A felnõtt Európa-baj-nokságra készülõ Kan-gyal Réka (az ismert jég-hokis lánya) és CserdiZsófia további négy tár-sukkal csoportban szinténa III. helyen végeztek,míg a legfiatalabbaknálVeres Luca, Tóth Laura,Simon Zsófia, Hajdú Ka-ta, Dallos Dorina bravúr-ral szerezte meg az ezüst-

érmet. (Itt a Hajdú, Veres,Simon trió is a dobogónvégzett.) Neuvirt Zsanett,Vayer Friderika,UngerMartina, Sipos Barbara,Csáti Laura egy értékesV. és VI. helyezéssel zárt.

A nap fénypontjaként -az országban egyedülálló

módon - a versenyzõkédesanyjaiból összeálltfelnõtt Challenge csapat(Hajdúné Kiss Edit,Henczné Papp Ildikó, dr.Hamar Sándorné, TóthnéMolnár Szilvia, SzabónéHorváth Beáta, SimonnéBerkó Andrea) fantaszti-

kus teljesítménnyel Ma-gyar Kupa-gyõztes lett.

Sipos Mónika, SinkóAndrea és Gerencsér Il-dikó tanítványai ezzel azországos rangsorban azelõkelõ VI., míg a buda-pestiben az I. helyenzártak.

Aerobik Magyar Kupa döntõ

Hat érmet nyert az Óbudai WDSE

Magyar Kupa-gyõztes édesanyák

Idén negyedik alkalommalrendezik a Kaszások ko-sár All Star eseményét,melyen az utánpótlás kor-osztályok legszorgalma-sabb játékosai egy csa-patban játszhatnak az NBI-es felnõtt gárda játékosa-ival. A mérkõzéseket de-cember 27-én játszák aKaszás sportcsarnokban.A programban a három AllStar meccsen kívül ismétszerepel az elmúlt évek-ben oly nagy sikert aratottcsaládi három labda ver-seny, valamint a szoká-sosnak mondható egyéni-és csapat büntetõdobó, il-letve zsákolóverseny is. (Arészletes programot de-cember második hetébenismertetik a www.kasza-sok.hu honlapon.) A csapatok edzõi jelölikki játékosaik közül azo-kat, akik abban a meg-tiszteltetésben részesül-hetnek, hogy az NB I-esegyüttes játékosaivaljátszhatnak egy csapat-ban, egy villámtornán.

Mezei Péter

Évzáró kosárbuli

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 29

2009/24. szám30Hírforgó – Információk

Polgármesterifogadóóra

Bús Balázs polgármes-ter fogadóórájának idõ-pontja: szerdánként 14-tõl 16.30 óráig. Helyszí-ne: polgármesteri hivatalI. emelet 23-as szoba.(Bejelentkezés telefononStollmayerné FazekasErikánál a 437-8696-ostelefonszámon.)

Alpolgármesteri fogadóórák

• Szepessy Tamás (Fi-desz) polgármester-he-lyettes fogadóórája:minden hónap elsõ hét-fõjén 14-tõl 18 óráigelõzetes bejelentkezésalapján (tel.: 437-8693)a polgármesteri hivatal-ban (Fõ tér 3. I/23.).• Puskás Péter (Fidesz)alpolgármester elõze-tes bejelentkezés alap-ján tartja fogadóóráját(tel.: 437-8688) a pol-gármesteri hivatalban(Fõ tér 3. I/34.).• Szabó Magdolna al-polgármester mindenhónap elsõ hétfõjén 15-tõl 18 óráig tartja foga-dóóráját a polgármesterihivatal II. emeletén, a37-es szobában. (Elõze-tes bejelentkezés a 437-8583-as telefonszá-mon.) • Szegner László(MDF) alpolgármesterminden csütörtökön15-tõl 16 óráig a pol-gármesteri hivatalbanfogadja a polgárokat.(Cím: Fõ tér 3. II/46.Tel.: 437-8509.)

Fõvárosi képviselõkfogadóórája

Szikora Linda, az óbu-dai Fidesz fõvárosi kép-viselõje minden hónapelsõ keddjén 18-tól 19óráig fogadóórát tart aHímzõ utca 1. szám alat-ti Fidesz irodában. Ész-revételeivel e-mail-en ismegkeresheti a képvise-lõt: [email protected]

* * *Bihary Gábor (MSZP)fõvárosi képviselõ fo-gadóóráját a 368-9464-es számon, vagy [email protected] e-mailcímen történõ elõzetesegyeztetés szerint tartja.

Donáth László, a 4.

számú választókerület

(Békásmegyer-Csillag-

hegy) országgyûlési

képviselõje, minden hó-

nap elsõ szerdáján, 17-

tõl 19 óráig várja foga-

dóórájára a lakosokat a

Békásmegyeri Közös-

ségi Házba (Csobánka

tér 5.).

Dr. Orosz Sándor, az

óbudaiak országgyûlési

képviselõje, az ország-

gyûlés ülésezésének

idõszakában, minden

héten csütörtökön, 17-

tõl 19 óráig fogadóórát

tart. Helyszín: Magyar

Szocialista Párt III. ke-

rületi irodája, a Mókus

utca 1-3. szám alatt.

MSZP-s országgyûlésiképviselõk fogadóórája• A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség óbudai szervezetének megbízásából a 3-as

parlamenti körzetben dr. Pethõ László ügyvéd minden hónap elsõ szerdáján ingye-nes jogi tanácsadást tart a Fidesz kerületi irodájában. * Minden hónap harmadikszerdáján (legközelebb december 16-án) adótanácsadás van. (Cím: 1033 Buda-pest, Kaszásdûlõ utca 7. Tel.: 367-8791.)• Havonta kétszer ingyenes jogsegélyszolgálat dr. id. Vég Tibor és dr. ifj. Vég Ti-bor ügyvédek közremûködésével. A pontos idõpontok mindig az Óbuda Újság-ban jelennek meg. A legközelebbi alkalom december 17-én 18.30 órától lesz.Helyszín az SZDSZ-székház: Tímár utca 2. (Telefonos bejelentkezés hétköznap16-tól 19 óráig a 388-8113-as telefonszámon.)• Változás! A Fidesz 4-es választókerületének megbízásából dr. Gáthy Zsu-zsanna ügyvéd minden hónap harmadik szerdáján (legközelebb december16-án) ingyenes jogi tanácsadást tart 16-tól 19 óráig a Békásmegyeri Közössé-gi Házban (Csobánka tér 5.). Bejelentkezés nem szükséges. (Érdeklõdni leheta Fidesz 4-es választókerületének irodájában, a Hímzõ utca 1. szám alatt, a 06-20-483-3547-es telefonszámon.)• Az MDF ingyenes tanácsadást tart a Budapest, II. kerület Bimbó út 63. számalatti irodájában, csütörtökönként 16-tól 18 óráig. (Elõzetes idõpont-egyeztetésmunkanapokon 8-tól 16 óráig a 353-0624-es számon.) • Olvasóink minden szerdán 17 és 19 óra között telefonon feltehetik társas-házakkal és ingatlanokkal kapcsolatos kérdéseiket jogi szakértõnknek, dr. Né-meth Zsuzsannának, és bejelentkezhetnek ingyenes tanácsadásra. Tanács-adás személyesen: a hónap 3. péntekén 9-tõl 12 óráig a Békásmegyeri Közös-ségi Házban (Csobánka tér 5.). Telefon: 243-8639.• Ingyenes jogi tanácsadás minden hónap elsõ csütörtökén 17-tõl 19 óráigaz MSZP III. kerületi székházában, a Mókus utca 1-3. szám alatt. (Elõzetes be-jelentkezés a 368-9464-es telefonszámon.) • Ingyenes lakásszövetkezeti és társasházi tanácsadás szeptembertõl mindenpáros hét csütörtökén, 17-tõl 19 óráig az MSZP III. kerületi székházában, a Mókusutca 1-3. szám alatt. (Elõzetes bejelentkezés a 368-9464-es telefonszámon.)

Ingyenes tanácsadások

A társasházi törvény módosításából adódó tudnivalókról, fel-adatokról esett szó a közös képviselõk fórumán, melyet azönkormányzat szervezésében tartottak a beszámoló közgyû-lések megfelelõ elõkészítése érdekében, november 25-én azÓbudai Kulturális Központ színháztermében. Az eseményenrészt vett Puskás Péter alpolgármester, Szamos János, aCeler Kft. ügyvezetõ-igazgatója és dr. Bék Ágnes, a Társas-házak és Társasházkezelõk Országos Egyesületének elnöke

„A szovjet csapda” címû 52 perces dokumentumfilmetvetítették december 3-án a Polgári Klubban, melynekezúttal az Óbudai Kulturális Központ adott otthont. A ve-títés után Kun Miklós történésszel, Balogh Júliával, afilm szerkesztõjével és Csoóri Sándor költõvel beszél-gethettek a résztvevõk. Az est háziasszonya Menczer Er-zsébet (képünkön balról) önkormányzati képviselõ volt

Állást keres? Régóta nemtalál? Álláskeresõ Klub aIII. kerületben. Jöjjön elÁlláskeresõ Klubunkba,ahol együtt keresünk meg-oldást és állást!

T émakörök: álláske-resési technikák, ál-

lásforrások, energiaház-tartás, külföldi munka-vállalás, munkajog. Atémaköröket közösenalakítjuk ki (a munka vi-lágából).

Helyszín: ÓbudaiCsaládi Tanácsadó ésGyermekvédelmi Köz-pont, Szentendrei út 85.

Idõpont: minden máso-dik kedden. A részvétel in-gyenes. Az alkalmakhozbármikor csatlakozni lehet.

(További információkkérhetõk Debreceni Diá-na (250-3766, illetve 06-20-352-0574 ) és RudikSándor (430-0791, 06-20-590-2425) munkavál-lalási tanácsadóknál.)

Álláskeresõ Klub

Az Óbudai Múzeum 2010-ben az óbudai vendéglátástémakörében idõszaki kiállítást rendez. Kérjük,amennyiben az óbudai éttermekkel, kocsmákkal,bisztrókkal kapcsolatos tárgyi anyaggal, dokumentu-mokkal, fényképekkel, vagy egyéb emlékekkel rendel-keznek, keressék fel múzeumunkat. Gyûjtünk továbbájellegzetes óbudai ételrecepteket is. A múzeum a fel-ajánlott anyagokat megõrzi, a kölcsönvett anyagokatpedig maradéktalanul visszaadja tulajdonosának. Fel-ajánlásaikat elõre is köszönjük. (Kapcsolatfelvétel le-vélben, vagy személyesen: 1033 Bp., Fõ tér 1., Zichy-kastély. Tel.: 06-1-250-1020.) Óbudai Múzeum

Idõközi tárlat az óbudai vendéglátásról

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 30

2009/24. szám Hirdetés – Közérdekû31

ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 68.000 példánybanIgazgató-fõszerkesztõ: Karalyos József

Lapszerkesztõ: Klug MiklósLapszerkesztõ-helyettes: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor

Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft.Szerkesztõség, hirdetésszervezés: 1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250.

Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. I. em. Tel./fax: 411-0266, 235-0417, 267-0525.E-mail: [email protected]

Nyomás: Zrínyi Nyomda Zrt. 1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 177-179. Felelõs vezetõ: Balogh Ádám

PROFI TÁRSASHÁZKEZELÉS, KÖZÖS KÉPVISELET!

Megbízható, minõségi szolgáltatás,precíz elszámolás.

1994 óta Óbuda-Békásmegyeren!Katona Ingatlan Kft. Tel.: 06/20-49-79-959

www.katonaingatlan.x4host.eu

Megnyitottunk, Óbuda Sörözõ

és Kínai GyorsétteremNyitva tartás H-P: 8.30-22.30,

Szombat: 5-22, Vasárnap: 9-22.1031 Budapest, Vörösvári út 100.

(az üzlet a Spar és az SZTK között található.)

A Kincsõ Néptáncegyüttes 2009-ben is sikeres évet zárt. Ered-ményeinket nem érhettük volna el, ha nem kaptunk volna hatha-tós támogatást Bús Balázs polgármestertõl és Fodor Istvántól,Óbuda-Békásmegyer idén megválasztott díszpolgárától. Kö-szönjük, hogy számíthattunk ez évben is az önkormányzat kép-viselõ-testületének támogatására a civil mûködési pályázatok el-bírálásakor. Köszönjük iskoláinknak, az Aelia Sabina Zenei Kép-zõ és Táncmûvészeti Iskolának, a Medgyessy Ferenc utcai Álta-lános Iskolának gondoskodó támogatását. Köszönjük az ÓbudaiMûvelõdési Központ és a Békásmegyeri Közösségi Ház vezetõ-inek segítségét. Köszönjük a szülõk sok-sok bíztatását ésegyüttmûködését. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete III.kerületi szervezetének ajánljuk december 16-án 18 órától azÓbudai Kulturális Központban tartandó gálamûsorunkat.

Kincsõ Néptáncegyüttes

Kincsõ gála köszönettel

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 31

2009/24. szám32Mozaik – Hirdetés

A „Braunhaxler” Egyesület de-cember 26-án, karácsony másodiknapján 10-tõl 17 óráig ismét meg-rendezi a hagyományos, 171. Óbu-dai Krumplibúcsút a Rozmaringvendéglõben.

A Krumplibúcsú egykor abudai polgárok ünnepe

volt, az 1838-as nagy pest-bu-dai árvíz emlékére, amikor azelöntött területeken élõ lakossága budai magaslatokra menekült,ahol a sváb gazdák és vendéglõ-sök sült krumplival valamint li-bazsírral látták vendégül õket.A „búcsújárást” hagyományo-san vendéglõkben tartották,1941-ig külön rendelet szabá-lyozta, hogy a történelmi ha-gyomány alapján mely vendég-lõ jogosult a rangot jelentõ,„krumplibúcsús ház” megtiszte-lõ címre. Neves mûvészek, a„Braunhaxler” Dalkör és azÓbudai Sramlizenekar gondos-kodik az ünnepi hangulatról. AKrumplikirály és Krumplikirá-

lynõ választást 12 órakor tartják(ezt a népi díszpolgári címet azÓbuda-Békásmegyerért azadott esztendõben legtöbbet tettpolgárt illeti meg). A hagyomá-nyoknak megfelelõen a sültkrumpli, lilahagyma és libazsírmindenkinek ingyenes, de aRozmaring vendéglõ erre az al-kalomra rendkívüli, kedvezmé-nyes étel- és italválasztékkalvárja a vendégeket.

(A nagy érdeklõdésre való te-kintettel az asztalfoglalás köte-lezõ Tauner Tibor fõrendezõnéldecember 22-ig, minden nap16-tól 21 óráig a 368-6685-östelefonszámon. A Rozmaringvendéglõ címe: Árpád fejdelemútja 125.)

• December 17-én, 9 órátólsötétedésig az Aquincum Álta-lános Iskola parkolójában.

• December 18-án, 9 órátólsötétedésig a Raktár utcai par-kolóban (CBA mögött).

• December 19-én, 9 órátólsötétedésig a békásmegyeri or-vosi rendelõ parkolójában.

(Burgonya 55 Ft-tól, alma 75

Ft-tól, tej 169 Ft/liter, makóihagyma, dió, mák és még sokmagyar finomság.)

Elõrendelési lehetõség:Proniewicz Ferenc szervezõnél,[email protected]

TANÍTÓNÕ-BABÁK KÜLÖNBÖZÕ KOROKBÓL. Textilbõl készült játékok-ból és babákból látható kiállítás december 22-ig a Platán Könyvtár-ban. A tárlaton Csekõ Etelka és Tóthné Fábián Eta játéktervezõk dí-jazott munkáit tekinthetik meg. A bemutató különlegességei a tex-tilbõl készült, különbözõ korok viseletébe bújtatott tanítónõ-babák.(A kiállítás a könyvtár nyitva tartási idejében látogatható. www.pla-

tankonyvtar.hu. Cím: Arató Emil tér 1., bejárat a Kadosa utca felõl.

Tel.: 439-0936.)

KKIIPPUUFFOOGGÓÓ KKLLIINNIIKKAA

Kipufogó dobok, sportdobokkészítése, szerelése, javítása

KIPUFOGÓK

Katalizátorok felszerelése garanciával. BRUTUS kipufogók,

ZÖLDKÁRTYA1039. Bp. III. Árpád u. 23.

(új Szentendrei út)Tel.: 240-5603, Tel/Fax:436-0356

http://www.kipufogo.huH-P: 8-17 óráig

Termelõi zöldség-gyümölcs akció

Krumplibúcsú a Rozmaringban

1 % 1 % 1 %. Az egykori Ganz Villa-mossági Mûvek rádióklubja, a GanzRádióklub köszöni a személyi jöve-delemadóból felajánlott 1 százalékostámogatásokat. A befolyt 195 ezer935 forintot mûködési költségekre for-dították. (Adószám: 19021746-1-1.)

A z immáron hagyományosMikulás ünnepséget a fel-

újított Huszti úti klubhelyiség-ben tartotta az Óbudai Sport-egyesület, melyre a Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Isko-lából 49 gyereket hívtak meg.Ez a létszám kiegészült azÓbudai SE saját tagságából és

a Huszti úti panelház lakóibólálló csapattal, így a szülõkkelegyütt összesen 80 óbudai la-kos ünnepelhetett együtt de-cember 4-én. A programot azÓbudai Sportegyesület teljesegészében saját költségvetésé-bõl fedezte, beleértve a bábelõ-adás díját is

Sport-Mikulás

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_24.qxd 2009.12.11. 12:43 Page 32