7/29/2019 Kilátó, 2012. szeptember 29.

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-2012-szeptember-29 1/4

„ Az idő – a történelem – úgy csiszolja ki az értékeit, hogy könyörtelenül rostál, szakmai szempontokat módosít, mércéket alakít át, fogalmakat frissít és pontosít.” Sz. B.

S

zombathy Bálint, a magyar képzőművészeti élet mértékadóalkotója és teoretikusa legújabb kötetében a magyar elekt -

rográa negyedszázados történetét írta meg. A szépségkutatószerző dolgozatában a folyamatosan fejlődő elektronikus eszközökfelhasználhatóságának függvényében állandóan változó művésze-ti ág mára már behatárolható irányait veszi számba, a napjainkigvezető kísérletek történeti fölvázolása mellett, annak tudatosítá-

sával, hogy a jelenlegi eredményeket is kétségkívül fölülbírálja azidő, és beláthatatlan, vajon milyen irányban fejlődik majd továbbaz elektrográa nyelve.

 A szerző többször nyomatékosan leszögezi, hogy az elektrográamagyarországi megjelenését 1985-re teszi, noha szórványos kísér-letek már a hetvenes években is történtek ezen a téren, ám inkábba küldemény- és konceptuális művészet terén, mint egy új kifeje-zési nyelv megtalálása és lehetőségeinek kihasználása irányában.Egy terminológiai áldilemmát is tisztáz, az elektromos vagyelektronikus médiumok révén létrehozott alkotásokat ugyaniselktrograkának nevezték korábban, a Magyar Elektrográ-

ai Társulat (MET) viszont 2001-es megalakulásától fogva azelektrográa gyűjtőnéven tartja nyilván az ilyen alkotásokat.Szombathy magyarázata szerint az előző megnevezés megfe-lelt a kezdetleges sokszorosító gépek és telefaxok által létreho-zott fekete-fehér kópiák grakához közel álló vizualitásánakmegnevezésére, de a s zínes fénymásolók, a videók, a digitálisfényképkeretek, a számítógépek kiszélesítették mind a másolás,mind az elektronikus képalkotás spektrumát, ezért változott aművészeti ág megnevezése értelemszerűen elektrográára. Hamár a terminológiánál tartunk, meg kell említenünk a SoniaSheridan (Art Institute of Chicago) által 1970-ben megalkotottgyűjtőfogalmat, a fénymásolót, a telefaxot, a számítógépet és avideót, vagyis az új médiumokat magában foglaló GenerativeSystemst. Szombathy a Sheridan által alkotott fogalmat az elekt -rográa szinonimájának tekinti, és úgy értékeli, ez a fogalommár túllépett a puszta másolásművészeten, és teret nyitott azintermediális művészi kutatások előtt.

 Az 1985-ös korszakhatár ellenére alkotómunkája során aszerző maga is jóval korábban a fénymásoló felé fordult, és akopírozás (a másolat másolatának a másolata) technikájávalkészített alkotását 1973-ban a zágrábi Egyetemi Központ Galé-

riájában megrendezett Xerox című nemzetközi kiállításon be ismutatta, majd a képtávíró megjelenését követően a nyolcvanasévek elején nyomban kisajátította annak lehetőségeit, illetvekihasználta működési hibáit, ami nyomán a világon egyedül-állóan unikális műalkotásokat hozott létre, amit Aktivizmusok:  Mozgásképek – Activisms: Motion-pictures című kötetében össze-gezve dokumentált 2011-ben. Ezzel, illetve a nyugati világbanelszaporodott elektrográai törekvésekkel szemben a keleti blokkban, így Magyarországon is megkésve jelentkezett ez aművészeti ág. A csúszás oka banális és döbbenetes egyszerre:magánszemély csak nehezen jutott fénymásolási lehetőség-

hez. A másolóberendezések a hivatalok kiváltságos felügyeletealatt álltak, majd amikor a magánszemélyek is hozzáférhet-tek a gépekhez, legfeljebb tucatnyi kópiát készíthettek, és egypéldányt az archívumban kellett hagyniuk, így tevékenységük bármikor visszakereshető, ellenőrizhető volt. E megszorításokbóleredően az elektrográa valamiféle titkos, földalatti tevékenység-

gé vált, hiszen azok tehettek e téren lopva kísérletet, akik hivata-lukban vagy a nyomdákban, titokban hozzáférhettek a szükségeseszközökhöz. Ez az underground tevékenység eleve a művészetperemén sarjadt ki, és a szubkultúrában vert gyökeret. Ennélfogvaa képzőművészeti kánon is nehezen fogadta be ezt az irányzatot.Szombathy Bálint történeti felvezetésében kiemelten említi az 1991- ben Győrben megrendezett Nemzetközi Grakai Biennálét, amelyN. Mészáros Júliának köszönhetően felkarolta az elektrográát, anem sokkal később Miskolcon megrendezett XVI. Országos GrakaiBiennálét, ahol már gyelembe vették az alkotók fénymásolón vagyfaxon készült grakai alkotásait, a MET létrehozásának fontosságát,a Bohár András Magyar Elektrográai Múzeum 2010-es megalapí-tását Szigetváron, azt, hogy a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán

ugyanebben az esztendőben, ugyancsak a néhai Bohár előkészítőmunkája nyomán elektrográai szak indult.

 A vizuális tartalmak létrehozására, sokszorosítására, továbbítá-sára alkalmas elektromos, illetve elektronikus eszközök művészifelhasználásának célja nem a puszta kopírozás és küldés-fogadás,hanem egyedi vizuális alkotások létrehozása ezen eszközök által. A vezérgyökeret Szombathy Bálint egy olasz futurista alkotó poéti-

kájában fedezte föl. Bruno Munarit 1938-ból idézve jelzi, hogy azolasz művész és formatervező korát megelőzve fölismerte, hogy azalkotóknak meg kell érteniük, hogy a művészet és a technika nemellenlábasok, hanem a gépek fölhasználhatók műalkotások létre-

hozásában, ehhez meg kell érteni a gépek mechanikus természe-tét, sajátos nyelvét, és ha kizökkentik őket szabályos algoritmusukvégrehajtásából, unikális műalkotások létrehozásában lehetnek aművész partnerei. Megjegyzem, Szombathy képtávíró-művészete isa gép hibás működése, selejtalkotása, megismételhetetlen tévedéseinyomán vonta be a gépi akcidentalizmust az esztétikum világába. A tökéletességet célzó mechanikus (elektronikus, vagy egyéb tech-nológiára alapozó) másolás defektjei, selejtjei, hulladékanyagai aművészeti megközelítés révén minősültek át szinte autográf, kézzel

 jegyzett műalkotássá, miként Szombathy írja: „Az elektronikus máso-lás szabad lehetősége egyszeriben megváltoztatta a kultúra addigiképi szerkezetét, szemléletét és stratégiáját.”

 A Tellér Mária remek könyvterve alapján készült, gazdagonillusztrált kötetben angol nyelven is olvasható Szombathy tanulmá-nya, amelyben számba veszi az elektrográa szempontjából legfon-

tosabb magyarországi alkotócsoportokat, több művész munkáiróla tanulmányba illesztett miniesszékben értekezik, végül pedig kétmarkáns irányzatot nevez meg. Az egyik törekvés nyomán alkotóelektrográfusok „némiképp igyekeznek megőrizni az emberképűuniverzum egybehajló morfológiai állapotát”, miközben mások„lozóailag elmélyítve az emberi egyetemesség destruktív tenden-

ciájának bölcseleti kiszögelléseit”, széteső világképről tanúskodóalkotásokat hoznak létre, amelyeken szétszabdalva, törmelékeiben jelennek meg az ember jelenlétére utaló sajátosságok.

2012. szeptember 29., 30., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 21

SZERKESZTI: KONTRA FERENC LI. évfolyam, 39. szám

 A kopigráától az elektrográáigSzombathy Bálint: A magyar elektrográa rövid története. Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület, Szigetvár, 2012

n FEKETE J. JÓZSEF

 nem érintlekn CZIROK ATTILA 

 hunyorog rád az utca sötétje fölöttünk mélykéklepedőn rakoncátlancsillagok lógnak hűvös van mondod

talán magadhozengednél szendén nyúlszíved nyughatna mellkasomon hófehér lepedőreváltanánk az éjszakát hófehér válladra simulna ajkam de már ősz-elő fényekbenterül elénk a sétány sandít ránk a közvilágítás gondolatban átkarollakcipőd nőiesen kopog a hangulat – húszas évek amerikájavalódi dáma vagyegy zöldfülű gengszter mellett... nem érintlek szavaim gránitlapokra hullnak elkerülünkegy újabb csalódást késő van és nyárvég hideg borkék utakvezetnek hazaés mindvégig szomjazom rád

S Z Ó F I G Y E L Ő

HorgászpályanMOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ

 A pálya szó igen sokoldalú eszköze a magyar nyelvnek. A tudo-

mányos stílusban és a választékos szóhasználatban arra a zikaitörvényektől megszabott útra, vonalra utal, amelyen valamely testhaladása közben mozog. A sportnyelvben olyan meghatározottméretű területre mondják, amelyet mérkőzés, verseny, edzéscéljára különítettek el, tartanak fenn, és megfelelően rendeztek be. A vasutasok szóhasználatában vasúti járművek közlekedésérevaló építményt jelöl, amely alépítményből (töltés, bevágás, híd,alagút) és felépítményből (vágány) áll.

Régen ’út, útirány’, illetve ’csatatér, küzdőtér’ jelentésbenis élt. Átvitt értelemben foglalkozásra, hivatásra, az élet útjára,eseményeinek, cselekvéseinek összefüggő sorozatára szoktákvonatkoztatni.

 Az újabb keletű horgászpálya összetett főnév a pálya sportnyel-

vi használatát terjeszti ki. A horgászpálya folyónak vagy tónakolyan partszakaszát jelöli, amelyet horgászversenyek tartásárakülönítettek el, illetve rendeztek be. Például: Hozzávetőlegesen50 fő részére kiépített horgászpálya áll rendelkezésre. – A horgász-pálya gondnoka, a Banat horgászklub reméli, hogy hamarosanmegérkezik címükre az illetékesek határozata. – Túlzás nélkülállíthatom, hogy az egyik legnehezebb horgászpálya a töklevelek-től borított Háromfai tó! – A Tiszán 24 csapat szerelhet be a véngesztenyefák előtti horgászpályán. – A ligazáró utolsó fordulóbanZentán, a rakparti horgászpályán, a Tiszán, nagy fölénnyel és 4szektorponttal a zentai gyerekek nyertek. – A hangulat nemcsaka naptól forrósodik pokolivá ezen a nagy halakban gazdag, 4,2hektáros horgászpályán. – A horgászpályát 3 szektorra osztottuk,mindegyikben 12 versenyzővel. – Már évekkel ezelőtt kialakítottáka mostani versenynek is nevet adó ötven lépcsős horgászpályát.

 A horgászpálya szó más nyelvrétegekbe (sajtónyelv, hivataliszóhasználat, társalgási stílus) is bekerült: Az eredeti vázlattervek-hez képest legkomolyabb változás, hogy lehetőség és igény van

egy horgászpálya kialakítására. – Aki horgászni szeretne, annakerre lehetőséget kínál a frissen átadott horgászpálya. – Továbbfolytatódik a fokozott haltelepítés, megújul az Alcsi-szigeti holtTiszán a horgászpálya. – A Deseda körül létesítendő ökoturisztikaigyalogút, kerékpárút és horgászpálya kialakításához ingatlan-kisa-

 játításra van szükség. – Szolnokon, Tenyőszigeten, a Holt Tiszáhozközel, ahol a horgászpálya található, 870m²-es, belterületi üres,elkerített telek eladó. – A reggel kijelölésre kerülő horgászpályánhorgászati tilalom van elrendelve a fent megadott időtartamban.– Van földes horgászpálya, vagy csak stégről lehet pecázni? – Csakvasárnapra legyen rendben a horgászpálya!

Bohár András: Reduktív költészet I–XII., 1996

7/29/2019 Kilátó, 2012. szeptember 29.

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-2012-szeptember-29 2/4

2012. szeptember 29., 30., szombat–vasárnap22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com

 A z alkalomra vártak még. A műhelyben már abban az évben isdolgoztam. A bombákat ledobták mindenhova. Nem kellettmenni az iskolába vagy a műhelybe. Kint kapáltuk a kukori-

cát. Először a jellegzetes gombaformát sikerült felismerni. Aztán avadászgép egészen alacsonyan húzott el. Megérkezett a becsapódáshangja. A repülő által széthasított levegő utolérte saját, hamisítottkeltezésének a helyét. Amit nem tudtam először föl sem fogni,

hogy látomás-e, vagy mi történik velünk. A tó mellett fölszállt afüstfelhő. Teljes lett a csönd. A szívek telepumpálták testünket amenekülés ösztönével. Elkezdtünk pár percre nagyon félni tőle,hogy mi lesz, ha ránk dobja a gép a következő bombát. Fáziskésés,az agykéreg kényszerképzetei. Úgy gondoltam, otthon van mégkardvirág a kertben.

 A szőlőtőkék sem emlékezn ek arra talán, hogy mi mindentörtént, amíg az elsősorban sportolók számára fönntartott munka-helyek gazdái erre jártak. Volt, aki inni kezdett, és nem foglalkozottsemmilyen sporttal, csak a borból fogyasztott napjában ötliternyita délutáni tömény elé. Megtörtént az is, hogy egyik sem történt,csak azért járt a munkahely, hogy dolgozzon meg valaki azokért anapokért. Nem mindenki él. Más nagyon sokra vitte, még többenkevesebbre. Fontos lehet.

Ott ültünk az emeleten, pénteken este. Találkoztam az előzőműhelyből olyan emberrel, aki később is úgy tudott csak létez-ni, hogy másokat arra használt, ami mindig, amíg él, előre tudjamozgatni az időben. A vágyai azt az irányt piszkálgatták, amit ezek-

kel zettet majd meg, amíg lesz, aki hajlandó rá. Magda Marinko

már börtönbe került többek között a cukrászdai eset kapcsán. Állí-tólag az a gyerek, aki arra lakott, megölte a saját szüleit, és nemtörtént semmi. Elég sok embert vagy pénzt ismert ahhoz, hogy a belügyet egy szemernyit sem tudta érdekelni a dolog. Volt, aki a gyárműhelyében azt mesélte, hogy egyszer mestert hívtak, mert valamielromlott a rendőrségi pincében. A főnök mondta az épp ügyeletesrendőrnek, hogy vezesse le az embert. Pár óra elteltével, miutánnagy izzadságcseppeket törölt le a homlokáról, visszavánszorgott azirodájába, és közölte a főnökkel, hogy nem ismeri be. Volt, akitőlaz embargó ellenére bármit vehetett, az, aki úgy látta, hajlandó rá.Mindazt, amit úgy gondolhat a másik, hogy jól eladható vagy megvá -

sárolható lesz. Mint a remény egyfajta behelyettesítése.Majd később, mikor már színházba kezdek járni, és nem az lesz

a fontos, hogy földerítsem a fejemben és az azon kívül eső titkokat,hanem egy másik személy kezdi átvenni ezt a helyet, lassan átválto-zik. Az elnök, aki nélkül nemcsak dr. Máriás nem tud élni, megbu-

kott. Bíróságra kerülnek bizonyos ügyek. Már a katonaságnál aztmondják még azok a gyerekek is, akik hajlandóak elfogadni azt,hogy nem az állam nyelvén beszélünk egymással, hogy Miloševićlegalább akkora hős, ha nem nagyobb, mint a magyar oldalon awhiskys rabló. Egy ú, akit Jakuzának hívnak, könyvet ír az akkoriéletéről. Most jött vissza a Vadászházhoz címzett központi bázisra egymásikról. Valamit nem tett magában a helyére, mielőtt ellentmondotta parancsnak. A fogai hullása az ínysorvadás mellékhatása, akár ahuszonnyolc éves tisztnél. Nem először történt meg. Magyarázatok,az értelem felmerül, majd más folytatja helyettük.

Mi történt a pincében a szürke ajtó mögött? Lassan szállingóznak be az emberek. Fogakkal, azok nélkül. Az egyikük még a villamo-

son volt jegyszedő, egész a sínek felszedéséig. A mozinál leszálltaka sofőrrel együtt, és amíg a kocsi megfordult, megitták a pálinkát a büfében. Aki túl öreg vagy gyelmetlen, meg kell várnia a következőkocsit. Voltak, akik jókat nevettek a másikon, hogy olyan a lacsony,hogy a csőrös kamion hatalmas kormánya alatt tud csak kinézni azútra. Vagy mikor a dinnyére sört esete kézzel fogható lett. Ha a záró -

izom összefogása markolva is alátámasztható dolog. Mikor egy vörösfej emelkedik föl a kabin ablakában, és az erőlködéstől pattanásigfeszülő szemgolyók fura megerősítésül szolgálnak a „Nincs meg az

utca vége!” mondathoz. Máskor a kísérőt, aki régen még nemcsak akirakodás gyorsabb megtörténte miatt ment a kocsival, hanem mertő intézte a papír részét is a dolognak, több óra után a főváros egyik

hídján kirakta a sofőr, hogy: „Most szarhatsz”.Másnak az volt a dolga az irodában, hogy igyon az

érkező vendégekkel. Azt mondták, aki azt szerette volna,hogy mindenki megtudjon valamit, neki kellett szólni,hogy nehogy valaki megtudja, összekacsintással nyomaté-kosítva terjedjen. Volt, aki mérget ivott valamiért egyszer,más csak úgy adottságból volt gilisztavékony fönt, a töltő-

 ben. Mialatt elaludt a kamionba rejtőzve, el a főnök elől,azt álmodta, hogy éppen vágják a karját, de napokonkeresztül. A leeresztett ablaküveg rossz párna lett, amitmaga alá gyűrt. Volt, aki a „csillagszállóban” aludt, a vízto-ronynál. Mások meg akarták cinezni a jármű kerekét. Azsem zavarta őket, hogy gumiból van.

Volt, aki exszel vágta a lábáról a körmöt, és nemvolt könnyű már gyerekkorától az élete. A legközelebbirokonait nem érdekelte, hogy más lett a vezetékneve. A szüleit eltemető szülők vigyázták saját létüket. Később avarsákat mindig akkor húzták a partra vagy vitték be,hogy a halőr sohasem tudta megfogni őket. Talán azegyikük valamiféle ördög lehetett. Más egyszínűre itta,mire eljött a nyugdíj, az egész testén a bőrt. Mintha afejéből az összes szürke szín a pórusain át távozott volnaaz évek során kiizzadt alkoholmennyiséggel. Aztán ez azárnyalat maradt meg.

Volt, akiknek a pincér, mikor már az asztal alá kerül-tek, fölfordította az asztalt, és az asztallap aljára pakolta a

poharakat, mindegyikkel megfogatta az egyik lábát. Ígymég mindig az asztalnál voltak, ihattak tovább. Volt, akia tóparton feküdt le aludni, és a vízből kihúzgált hínárraltakarta be magát. Máskor meg nem találta meg, amikora házuk elé értek, hogy az út melyik felén van, és melyi-ken a szemben levő templom. A színes üvegekkel bera-kott épület ajtaját kezdte el úgy kopogtatni, mint a Flinstones címűrajzlmben, a már jól ismert ordítással.

Egyeseknek elég volt, ha a mesterek vízzel kevert alkoholt raktakki az asztalra. Aki levetette a cipőit, fehér zoknikban feküdt a padon.Mikor eljött a két óra, teljes utcaszélességben ment hazáig a gyár-ral szemben levő házába. Egyszer a később szürkebőrűvé változottfértól, mintha most ébredne, de nem is ott, azt kérdezte, hogy:„Te vagy az?” Az „én” válaszra egy jól irányzott pofon lett a megfe-lelő reakció.

Volt, aki egészen gazdag lett az évek során. Legalább mindenötödik évben le tudta cserélni az autóját. És később is, mikor ez nemvolt annyira egyértelmű. Aki tudta, hogy az üdítők vagy a szállítottszeszes ital meg a pénz egységnyi értékei hogyan számlálandóak.Vagy hol, mit kell leadni. Volt, aki egyszerre tudta inni a jupit és afehérbort. Úgy, hogy két külön üvegben maradt, csak a torkábanegyesült keverékké. Mikor bemutatkozott, mindig hozzáfűzte a nevemellé, hogy 96 kilós. És egyszer volt, hol nem volt, aki több minthúsz év után. A nyulat még mindig le tudta lőni a fáról fordulatbólis, ha fölkötötték neki. A szájába vette a csövet, és egy pillanatramásra gondolt. Aztán a meszelésen maradtak a továbbiak.

Más elveszette az ügyeket a tárgyalásokon. Más kezek is egymás-hoz értek, igazából. Mikor már annak a kezébe került az egész,aki azért kellett, hogy megvásárolja az összes állami kézben levőgyárat máshol is. Az emberek a bónokban kapott zetésüket az adott bevásárlóközpont előtt ácsorogva próbálják pénzre váltani az épp

oda érkező önszántukból vásárlóknál. Megint valami elindult. Azügyvéd az évfolyamtársánál kezdett el később dolgozni. Idővel azmeg városelnök lett. Valamiért sokat járt külföldre. Ennek láthatóeredményeként abban a községben mindenki szemétszállítási díjatkezdett zetni, akkor is, ha mást kívánt helyette. A jó üzletek nyel-vén. A többi ember, aki pénzre szeretett volna szert tenni, különféleilyen naprendszerek köré kezdett el fölállni. Követendő példáza-tok. Hogy legalább úgy nézzen ki, mint minden, ami ilyen élet lett.Eléggé regényes metszetek.

Új erők. A határon át újra áramlott, ami kell a szelektív emlé-kezethez. Mikor a teljes napfogyatkozást néztük a gyárból, volt, akiszabad szemmel, más kormos hegesztőüveg mögül, még tartottak a

folyamatok. Egy ú éjszaka bemegy az egyik barátjához, szétszedi atévét. Megjavította, aztán kihívta magára a rendőröket. Azt mondtaneki a vérébe került sav, hogy a fekete szemű anyarozs kollektivi-záló énkép szemlélete ehhez képest semmi. Egy másik órákon átnéz a napba. Idővel már nem is fogyatkozik, csak a szeme fényeaz előbbi okokból. Mintha valami kormos palackból kihúzott dugóparafájához ért volna. Itt edényekre talált, a pincebogár tulajdon-

ságait utánzó fejekben. Expanzió, sorvadás, burjánzó lehetőségek.Görögös méretű hímtagideálok és kardvirág. Indigószínek, kizetettagitátotorok, sorsfaktúra. A naptányér pereméig érve mindenkitegy hasonló érzés vakított még.

2012. június–július

PincebogaraknHUSZKA ÁRPÁD

Töredékek az egybőln ANGYALISTVÁN FERENC

Néhány nappal ezelőtt a hajnal harmatjában járva a kert közepén egy mozdulatlan madártestre leltem. Talán már nem is él– gondoltam hitetlenül. Délután nyírfám alá húzódtam rövid, de már igencsak szükséges imára, s ahogy kezeim összetettem,egy madár üzent szinte rám hulló ürülékével: épp a lábam elé tette üzenetét, majd rövid időn belül megismételte egyszer

még. Felnéztem, a hajnali madár ült fölöttem. Egész lényében volt valami félelmetesenföldöntúli, valami remegés nélküli, de talán valamelyest bizonytalan áhítat. Erőm elhagyott,de mégis megerősödtem.

Nehéz lenne rigók nélkül elképzelni a világot. Talán nem is lehet. Épp olyanok, minta lélegzetvétel és a szívdobbanás. Mint ahogy hajnalonta felserken a nap és ahogy a folyókforrásuktól megállíthatatlanul haladnak befogadó anyjuk, a tenger végtelen testébe. Rigóknélkül nincs ébredés, ahogy a baglyok gyelme nélkül sincs megnyugtató álom.

Talán már elhiszem, amit régtől fogva tudok, hogy életem pontosan kijelölt határok közöttzajlik. Hogy az Úr megjelölte a helyemet, ahogyan mindenkiét. Hogy az Úr vigyáz rám ésminden mozdulatával jelzi, hogy belém költözött, hogy szeretete rendületlen. Köszönöm Uram,megtudhattam, hogy én vagyok az úr, hogy szellemvalóságod vezeti minden léptemet; ahogyszolga vagyok minden lélegzetvételemmel. Köszönöm, hogy egynek érezhetem és tudhatommagamat Veled, mint mindenkivel. Áldozom, hogy felkeljen a nap – mindnyájunkban.

15:29Elvonulásom megkezdem, ami annyit jelent, hogy visszatérek közétek emberek. Minden

földi jóval elláttak az istenek, annál is többel, mire valaha is számíthattam volna. Mindenföldi ajándékban érzem Uram a kezedet. És ez még annál is több, amire képzeletem lehetettvolna. Elvesztem és ebben a veszteségben próbálom felépíteni magamat. A fák, melyek köztma jártam, az égig tolják ágaik. A folyó, melynek tiszta vizét sok-sok éve szemlélem, mint -ha – ahogy a fák – új arcát mutatta volna. Mágikus helyen élek. Boszorkányok és tündéreklakják be napjaim.

Ó mennyi a félelem a jótól. Mennyi a hiábavaló és mégis tanulságos perc, melyben testemújra és újra megvalósítja magát. Szenvedek és örömmel tölt el a szenvedés. Örülök, fájokés félek, és akarom a szenvedést és akarom a beláthatatlan örömöt. Kicsi vagyok, mint ahangyák a fűszálak között és az égig nyújtózom, ahogy a Tisza-parton a fák. Itthon vagyok,ahol minden lény hozzám hajol. Itthon vagyok, ahogy lángok ölelik lelkemet.

Kecskés Péter: Uranographia, 2008

Daradics Árpád: Örök Szerelem, 2008

7/29/2019 Kilátó, 2012. szeptember 29.

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-2012-szeptember-29 3/4

2012. szeptember 29., 30., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

 A múltról egyvalamit lehet tudni biztosan,azt, hogy volt, és már nincs. Csak a hatásai

léteznek a jelenben, és csak a nyomaibólrekonstruálható, de sohasem tökéletesen.

Mindig érdekelt, hogy vajon a történész segít-efelidézni azt, ami már nincs (a múlt rekonstruálásaa források alapján), vagy a történet segít a törté-nésznek megtalálni azt, amit éppen keres (a jelen -

 ben feltett, a történészben felmerülő kérdésekremegtalálandó válaszok a történelmi források alap-

 ján). Valószínű, hogy a két megközelítés a múlt kétolyan aspektusát emeli ki, amelyek „dialektikus”viszonyban állnak egymással. Ez azonban még nemminden, hiszen történész nem mesélhet el úgy egytörténetet, hogy abból kivonja saját személyiségét,ezért törekedjen bárki bármilyen tárgyszerűségre(objektivitás), az még mindig az ő személyes, azáltala elképzelt tárgyszerűség lesz. Azon ban még ez sem min den,közrejátszik az elmesélés milyen-

sége, ami – akármit is gondolunk– bizonyos poétikai szabályoktól,hagyománytól is függhet. Nincshíres és jó történész jó történetal-kotás és fantázia nélkül, hiszen arekonstrukció is konstrukció, ígylehet, hogy még a legnagyobbak-nál is bizonyos mértékben a törté-net meséli a mesélőt, hogy aztánvalahol valaki új forrásokat talál- jon, és pontosítsa a képet, eseten-

ként megsemmisítő kritikát szórjona történész elődre. A történelem-

mel kapcsolatos minden értelmesvita tehát a források igazságértéké-ről, valamint azok értelmezéséről ésösszekapcsolásáról (a módszerről)szól. Az eredmény azonban végülmégiscsak egy szöveg, amelyettöbbféleképpen lehet olvasni, ésígy vagy úgy értelmezni. Mindezértérdemes foglalkozni a mesélésselönmagáért is. Ráadásul a törté-nelmi regényt írók sokszor olyanmódszereket használtak/nak, amelyeket egykormaguk a történészek is használtak. A szerzőkáltalában valós tényekből indulnak ki, sőt forrás-munkákat tanulmányoznak, és még az eseményeksorrendje, a tényekről való vélekedések is érdek-lik őket, nem egyszer történészeket olvasnak. Énúgy tapasztaltam, hogy még a lektűrök írói is eztteszik. A történetalkotás tehát önmaga is érdekes,különösen azért mert egy-egy írói alkotás, vagyújabban lm nagyobb hatással lehet a befogadóra,mint több ezer tudományos könyv és szakcikk arengeteg számmal és felsorolással, ezért érdekesa múlt horizontja irodalmi és elméleti megköze-

lítésből is. A történelmi regénytől eleve az feltételezhe-tő, hogy a történet segít az írónak, hogy olyasmitmondjon el, olyan képzetkonstrukciót alkossonmeg, ami másként nehezen elmondható. Perszeaz író sokféleképpen kifejezheti, amit akar, nemkell történelmi regényt írnia. Románcot is írhat,ahol a hősei „pszichológiai archetípusok”, és esszétis (ezt a kettőt platonikus műfajnak tartja PoszlerGyörgy), és sok mást is. Ellenben a történelmet arégi latinok az élet tanítómesterénak tekintették (ésLívius ezt annyira komolyan vette, hogy művénekimmár nem a történetírás, hanem a nevelés lett afő célja, a nevelés szűrőjén szelektálta a megíran-

dó tartalmakat). A magyar hagyomány elvárja azíróktól, költőktől, hogy lámpásként vagy tűzosz-lopként mutassanak irányt a népnek, ezért van az,hogy minduntalan nevelői célzattal hozakodnakelő bizonyos témákkal, és írnak könyveket. Ámugyanezért szerkesztenek a történészek tanköny-veket és állítanak össze tanterveket, sokszor olya-nok is, akik nem történészek. A zsidó hagyomány- ban több rétegben és több formában jönnek előa történetek, legyen szó valódi történésekről éskcióról is. Másrészt meg a Távol-Keleten is nagyhagyománya van a történetmesélésnek, noha ők anevelő szándékot direkt a történelem kiiktatásávalvalósítják meg, ezek a történetek kívül vannak,felette vannak a történelemnek. Ám a történelmiregény kérdése cseppet sem egyszerű. Azt hiszem,

hogy iszonyú nagy az a tér, ami a hősi eposzok,Spiró György és Ken Follett (A Katedrális c. best-

seller szerzője), Homérosz és Umberto Eco közöttfeszül. Ráadásul ez a tér végtelen, hiszen az imagi-nárius tér mindent magában foglalhat, amit azember el tud képzelni. A történelmi regény, olybátűnik, egy végtelen séta a kció és a valóság, ponto-sabban egy feltételezett valóság közötti ösvényen;prózai kció, amely használja az egykori valóságot,valahogy kötődik hozzá. A történelmi regény amúltat, ill. valami múltszerű dolgot (hiszen vannakáltörténelmi regények is, és olyanok is, ahol a múltcsak díszletként jelenik meg, ahol a valós szerep-

lők csupán epizódjellegűek) történetszerűen jele-nít meg nyelvi struktúrák által, koherens logikaistruktúrát is alkot, kijelentéseket tesz róla, és eztárgyiasul művek formájában. Ha lenne kielégítő-

en jó deníció a történelmi regényről, akkor eztszámba lehetne venni, de ilyen deníció nincs. A szerző ennek ellenére tesz próbát a 19. századbaníródott (történelmi) regényre fókuszálva, ám ezzelmég így is óriási horizontot feszít ki önmagának,aminek átgondolása nagy intellektuális erőfeszí-tést igényelt. A könyvet olvasva azonban még az isnyilvánvalóvá vált, hogy a történelmi regényekrőlvaló vélekedések szemrevételezése sem egyszerű(és ha már itt vagyunk, akkor erről is elmondhat-nánk, hogy ez is egy meglehetősen tágas horizont). A térségünkben klas szikusnak számító Hegel ésLukács mellett egy sor magyarországi és nyugati

esztéta, lozófus elképzeléseire reektál a szer-ző, ettől rendkívül tömény a bevezető része és akönyv elején tárgyalt elméleti kérdések, amelyekaz olvasót komoly kihívások elé állítják.

 A szövegből érzékelhető, hogy szerző is küsz-ködött a történelmi regény deniálásával. Túlzásnélkül állíthatjuk, hogy a történelmi regénydeniálása nem befejezett dolog, és a különbö-

ző (irodalom)elméletek másként közelítenek akérdéshez. Pedig jó lenne, ha lenne ilyen deníció,hiszen ebben az esetben végig lehetne gondolni,hogy a 19. (vagy éppen a 20.) század regényter-mésében mennyi az ilyen regény, hogyan viszonyula többihez. Az is érdekes lett volna, ha a lektűr feléhúzódó határt is meg lehetne határozni, de sajnosez a kérdés fel sem merült. Mindez sajnos azértis lehetetlen, hiszen a történelmi regényt illetőennincs általánosan elfogadott vélemény, sőt talánnem is létezhet elfogadható deníció erre. A szer-ző nem akart ötletszerűen „üzembe” állítani egydeníciószerű vélekedést. Annyit azonban megál-lapított, hogy a történelmi regény egy műfajokonátívelő kciós próza, amelynek nem létezhet egysé -

ges olvasata, és amely számos formában íródhatmeg. A műfaj „mint olyan konstrukció, amihezminden mű idomul”, nem elég tágas a történel-mi regénynek, csak rugalmas műfajfelfogássalérdemes kezelni. A történelmi témák felbukka-nása az eposztól (ami isteni, heroikus, költői) valótávolodás (Bahtyin meggyelése és konstatációja)

tendenciáját mutatja a műfajok sorában. A majdanitörténelmi regények forrásvidékén még ott van a

mitikus monda, a saga és a mese is, de az idő múlá-sával a történelmi témák feldolgozása egyre kevés- bé eposzi, hősi, egyre kevésbé átütő a hősi keresés.(A barokk eposz már nem igazi, csupán „ritmussávált kció”.) A történelmi regény az idő múlásá-val egyre intellektuálisabb lesz, amelyben számotvetnek a megjelenített korszakkal, és egyre többenciklopédikus ismeretet is feldolgoznak. Vala-miben azonban a történelmi regény és az eposzrokon, ez pedig az, hogy a funkciója hasonló,hiszen valamilyen közösségi tudatot formál, sőt atörténelmi regény a nemzeti önidentikáció részeis. A történelmi regényben, ill. a regényekben,amelyek a történelmet is érintik, egészen sok másműfajt érintő részek is vannak, politikai, lozóai,

tudományos fejtegetések, beszédek.Ezenfelül érdemes a befogadó szem-

pontjából is értelmezni a történelmi

regényt, hiszen az újabb értelmezé-sek szerint a mű az olvasóban kelet-kezik – „a műnek nincs szubsztan-

ciája az olvasó kreativitásán kívül.Tehát annyi alkotás, ahány olvasó”(Poszlert idézi, 24. o.).

 A hosszas, ám nem feleslegeselméleti fejtegetések után, olvasó-

 barátabb témákra váltott a szerző,és a történelmi regény világirodalmi bemutatásával folytatta okfejtését. Jócskán belebocsátkozott az iskola-teremtő, a példaként szolgáló szer-zők egyes regényeinek elemzésébe(Scott, Novalis). Ebben a részbenminden lényeges regényt és para-digmát sorra vesz. A szerző mintegyfélszáz regény tapasztalatát, néző-pontját szűrte bele mondandójába. A romantika kérdésének boncolga-tása is érdekes, hiszen az a törté-

netírást és a történelmi regényt ismegtermékenyítette ez a fajta művé-szi és életfelfogás. Érdekes és egyben

tanulságos is, ahogy a szerző kitér a nem nemzetiromantika kérdésére is. Ezt két olyan kérdés köve-ti, amely a történész szempontjából is érdekes, ésamiről nemcsak az író, hanem a történész is elszokott gondolkodni. Jelesül azon, hogy az a sors,ami egy történelmi alaknak adatott, és amelyet befutott, vajon szükségszerű-e, és hogy vajon aszereplő kreálja-e a történetet, vagy olyan társa-

dalmi hatások érvényesülnek, amelyek nyomásaalól az egyén nem bújhat ki. Mindez az egyénszabadságának a kérdését veti fel.

 A másik érdekes téma a tanulság kérdésénekkibontatása. Vajon egy emberi sors, egy történelmi

élethelyzet szolgálhat-e tanulsággal. A mai törté-netírás ez ellen általában tiltakozni szokott, miköz- ben kiemeli, hogy a történelem még példatár sem,még kevésbé a kegyes tanulságok tára. Azonban a

történések értelmét rtatni mélyen emberi dolog,és egy történelmi regény esetében, azaz annakegyik típusa esetében ez felettébb kézenfekvő.

Terítékre kerülnek az olyasfajta regények,amelyekben olyan történetek zajlanak, amelyek-nek csak történelmi kereteik vannak, sokszorkinomult társadalomtörténeti háttérrel (az ún.társadalmi regény). Az ilyesfajta regényeknek vanegy olyan típusa is, amely azáltal lett történelmi,hogy egy múltbéli jelent rögzít. Kérdés, hogyezek mennyire tekinthetők történelmi regénynek. Ám még nagyobb kérdés, hogy ezek a regényekmennyire, mennyiben tekinthetők rekonstrukci-ónak, és mennyire érdemes őket csupán poéti-

kai szempontból vizsgálni… Hadd mondjam elitt, hogy a napokban užicei levéltárosok jártakSzabadkán, és a hosszas beszélgetés közben terí-tékre került az ott alakult katonai egység története,mire elmondta a kolléga, hogy nagyon hézagosanmaradtak fenn a források, de ha a lényeget megakarjuk tudni, olvassuk el az egyik résztvevő általírt regényt (Ljubomoir Simović: Užice sa vrana-ma). Vajon lehetséges-e, hogy a források mellett,felett is hiteles legyen egy történet? A megállapí-tás – azt hiszem – az lehet, hogy a múlt horizontjamenthetetlenül a kcióba vész – vagy optimistábbkicsengéssel mondva: jut. A források, még inkábbaz írásban rögzített múlt(ak) is interpretációk, és ezmég inkább a kétely felé vihet bennünket. Optimis-tább módon fogalmazva ez azt jelenti, hogy annyimúlt van, ahány élmény. És valóban a múlt azáltalvált azzá, ami, hogy megélik azt. Az irodalomtu-

dományban még oda is eljutnak, hogy kijelentsék:„A történelmi elbeszélés hitelessége és a történel-mi tény között nincs semmilyen direkt kapcso-

lat” (10. o.). A történelemtudomány óvatosabb, és– per denitionem – csak a forrásokból indulhatki, ezekből szürheti le a tényeket, hiszen „ebben aműfajban” csak tények alapján, komoly módszer-tani háttérrel, és forráskritikai hozzáállással l ehet„mesélni”. A történelmi regényeknek viszont elégsok típusát beazonosítja a szerző (lehet művészre-gény, apoteózis, nevelődési regény, eposzregény,történelembölcseleti regény stb.). A magyar regé-nyekben a végezt és vétek motívumai jelentősek.

 A könyv végén a Kemény- és Jókai-regényekújszerű, mai olvasatáról ír a szerző. Ezt megelő-

zően számba veszi Zrínyi eposzát mint a magyartörténelmi regényíró egyik fő olvasmányát. Érde-kes, hogy igen sok regény foglalkozik az erdélyifejedelemséggel és az oszmán korral, úgy néz ki,

hogy ebben a korszakban van elég drámai helyzet,amelyek Jókainak, Jósikának és Keménynek, denemcsak nekik, jó poétikus alaphelyzeteket szol-gáltat. Ezek lehetőséget nyújtanak egy „kciós”,„utánképző” eljárásra, meseszövésre és beszéd-

módra, és a horizont kifeszítésére. A történetírás „produktumai” sokban hasonlí-

tanak a történelmi regényre. Hiszen szövegszerű-

ek, valahonnan valahova jutnak el a történetekkel,és úgy kell megszerkeszteni őket, hogy érthetőklegyenek. A felépítés alapelvei is sokban hasonlí-tanak. A döntő különbség talán az, hogy a törté-netíró igyekszik nagyon fegyelmezetten kezelnia forrásokat, vagyis a kitaláltság, a kcionalitásmilyensége a fő különbség. A történetírásban márelfogadott, hogy a múltnak több eltérő történetelehetséges, hiszen a forrásokból többféle történetkiolvasható. A múlt attól válik történelemmé, hogy

valaki átéli, és emlékszik rá, más pedig a magaszubjektivitását beleadva kutatja, így az elbeszélttörténelem is állandóan történik, és – ahogyanegyesek fogalmaznak – nem volt, hanem lesz.

 A múlt elbeszélésének mátrixa 

– párbeszéd a múltrólBence Erika: A múlt horizontja. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2011

nMÉSZÁROS ZOLTÁN

Szirányi István: Transzparencia III., 2007

Zsubory Ervin: Szárnyasoltár, 1992

7/29/2019 Kilátó, 2012. szeptember 29.

http://slidepdf.com/reader/full/kilato-2012-szeptember-29 4/4

2012. szeptember 29., 30., szombat–vasárnap24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com

L eginkább kémregényeket és krimiket olvasok. Főlegnői krimiket. Nagyon szeretem például a dr. Csont-sorozatot könyvben és a tévében is, most mégsem erről

írok, sőt nem is egy női s zereplőről, hanem egy olyan hősről,aki még engem is meg tudott lepni. Talán éppen azért, mertnem is hős. Olen Steinhauer háromregényes szereplőjéről, Milo

Weaverről van szó.Előbb azonban muszáj néhány szót ejtenem a szerzőről is.Olen Steinhauerben az az érdekes, hogy eredetileg amerikai,de a világ szinte minden táján élt már, például Horvátor-szágban, Csehországban, Olaszországban, Romániában, és jelen pil lanatban Magyarországon. Az ilyen sok különbözőlakhely már önmagában is gyanús lehet, pláne ha közben valakikémregényeket ír. De az összeesküvés-elméleteket meghagyommásnak, lássuk inkább, miről is szól a Turista-trilógia.

 A regények szerint a turisták olyan CIA-ügynökök, akika világ különböző pontjain szétszóródva dolgoznak, annyipénzt költenek, amennyit csak akarnak, olyan felszerelésükvan, hogy még James Bond is megirigyelné őket, munkakörileírásukba beletartozik a gyilkosság, az emberrablás, és bármi,amivel megvédhető a nemzetbiztonság. Így beleavatkoznak avilággazdaság és világpolitika alakulásába is. A törté-net a 2001. szeptember 11-ei események után játszó-

dik. Akkor, amikor a New York-i Világkereskedelmi

Központ elleni támadás megváltoztatja a biztonságrólvaló elképzeléseket. Azaz napjainkban, amikor egyújfajta, eddig nem tapasztalt, burkolt és kegyetlenhidegháborús hadviselés van kibontakozóban.

 A főszereplő, Milo Weaver ilyen turista. A problé-ma csupán annyi, hogy az évek alatt annyi szörnyű-séget látott és tett, hogy elege lett az egészből, mostmár békét akar és szerető családot. De ahogy azt mára Republic is megénekelte,  a vál lalat nem engedi alelkemet. A CIA nyilván nem hagyhatja, hogy az egyiklegjobb ügynöke, akinek kiképzésébe és felszerelésé- be dollármilliókat költöttek, csak úgy kilépjen. Kapnéhány év pihenőt, amíg férj és apa lehet, de néhánykorábbi ügy előkerülése visszahúzza a kémbiznisz- be. A három regényben ez többször is megismétlő-dik. Megold egy ügyet, kilépne, visszahúzzák. Ezönmagában nem lenne érdekes, számtalan hasonlóesettel találkozunk a kémtörténetekben, ez a ckómégis érdekes. Évek óta a CIA-nek dolgozik, elvi-leg vérpro, mégis sokszor ügyetlen. De nem kicsit,hanem konkrétan elfelejt, elhagy dolgokat, vagymáshogy értelmezi a jeleket, és emiatt meghal valaki.Ennek ellenére, vagy éppen ezért, nagyon szerethe-tő karakter. Még azzal együtt is, hogy folyamatosanlelki gondjai vannak, nem tudja, hogy mit árulhat

el munkájáról vagy nagyon titokzatos múltjáról a családjának.És ami a legjobb az egészben, nincs happy end, legalábbis nemúgy, ahogy azt a lmekben megszoktuk: elnöki kitüntetés,lobogó amerikai zászlók, összeboruló család.

Olen Steinhauer Turista-trilógiájában megvan minden,ami a jó kémregényekhez kell. Csavaros történetszál, amikor

már nem tudjuk, hogy ki ver át ki, ki kinek dolgozik, sőtnéha már azt sem, hogy éppen a világ mely táján járunk, deaztán egyszer csak összeáll a kép, és rácsodálkozunk a briliánstörténetvezetésre. Beleláthatunk egy kcionalizál t CIA-gépe-zetbe, de megismerhetjük az amerikai–orosz és amerikai–kínaicsatározásokat is a világuralomért. Ami ennél sokkal érdeke-sebb, hogy rájövünk, a kém is ember. A jóúk és a rosszúkis ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint bármelyikünk. A fejfájás, a fáradtság, az éhség, a depresszió őket is eléri, denevetni és szeretni is ugyanolyan önfeledten tudnak, mintmi, átlagemberek.

 A trilógiának eddig két része jelent meg magyarul, A turis-ta és A legközelebbi vészkijárat. A harmadik rész, az Egy amerikai kém még várat magára. Annyit elárulhatok, a történet méltó befejezést kap.

Képtelen kémregényOlen Steinhauer: Turista-trilógia

nMARKOVICS ANNAMÁRIA 

Összefoglaló a legjobbak 

 jelentkezésérőln ROGINER OSZKÁR

Ú jvidéken a magyar dráma napján zajlott a már hagyományossá váltdrámaíró verseny. A legjobb szöveget Danyi Zoltán írta, a legjobbrendezésért kijáró díjat pedig Puskás Zoltán nyerte el. A tizenkette-

dik alkalommal megszervezett megmérettetésen idén is három író írt háromszöveget, majd ezeket három rendező állította színpadra. Mindezt egy-egynap leforgása alatt. A közönség tehát maratoni tempóban és bábeli nyel -vzavarban három ősbemutatót láthatott, mégpedig egy olyan kelet-középeurópai minősében, amelyből sok innen vezető út iránya kikövetkeztethe-tő. Mindazonáltal rendkívül hálátlan dolog három olyan előadásról írni,amelyet szövegileg és rendezésileg korántsem a véglegesített formájábanláthattunk. Embriók ezek, amelyekről csak remélni merjük, hogy néhányévad múlva kifejlett formájukban is visszaköszönnek.

 A 2000 óra létező minifesztivált eredetileg a vajdasági magyar színészek-nek, színházaknak és íróknak találtak ki. Az alapötlet az volt, hogy a nézők-nek egy kis dinamikát csempésszenek be, a színészeknek és a rendezőknekegy sajátos versenylehetőséget, az íróknak pedig egy olyan motivációt,amelyet másutt nemigen tapasztalhatnak. Ahogy az évek múltak, a fesztivális kitaposott magának egy kanyargós, szintkülönbségeket magábaolvasztóutat. Ez a rendezvény is idomult a körülményekhez. Idén a SzabadkaiNépszínház és az Újvidéki Színház színészei mellett Magyarországról aBékésmegyei Jókai Színház, Erdélyből pedig a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színészei látogattak el, továbbá az Újvidéki SzerbNemzeti Színház színészei is jelen voltak. Érdekesmód a szabadkai Koszto-

lányi Dezső Színház nem képviseltette magát. A drámaírókat, rendezőket,

előadásokat és színészeket a Lőkös Ildikóból, Antal Szilárdból és GeroldLászlóból álló szakmai zsűri bírálta. A kalapból merített idei cím:  Jelentkezzenek a legjobbak! Közülük kettő a

házasságot teszi meg keretnek, a harmadik pedig magát a drámaírót. A zsűriáltal legjobbnak ítélt szöveget Danyi Zoltán írta, és bár rendezés szempont- jából a Kokan Mladenović által színpadra állított darab az utolsó helyenvégzett, felvillantott valamit abból, ami jelenleg a deszkákon érdekes lehet. A szöveg a színházról szól, azon belül az Újvidéki Szíházról, ahova a fatvamiatt Giricz Attilának álcázva magát, Salman Rushdie sétál be. Ennél többetsajnos nem tudunk meg, mert a rendező teljesen elszakadva a szövegtőlrendezte meg a további jeleneteket, ami egyébként nem is lett volna gond,de ennek a fesztiválnak – lévén, hogy erősen szövegközpontú – nem ez alényege. A látottakból egy többszintes cselekményt, egy valóban érdekesmetanarratív szálat és a szerepek többszörös tükrözését sejthetjük.

 A mindkét kategóriában második díjat nyert Ferenc Judit írta és GemzaPéter rendezte előadás már egy sokkalta sikerültebb találkozást sejtet. A vidéki értékrenddel küzdő, abba részben bele is törődő atalok, valaminta szülők abbéli igyekezete, hogy gyerekeikre a szánalmas örömeik mellettkicsinyes gondjaikat is átörökítsék, egy olyan világra vet fényt, amelyneksajnos még manapság is vastag valóságalapja van. A véletlenül teherbeejtett tizenhat éves lánynak nincs más kiútja, mint a családi becsület védel-mében férjhez menni egy olyanhoz, akit nem is szeret és, akit talán sohanem is fog. A lány kinyilatkoztatásszerű felszólalási elemi erővel hatnakmindazoknak, akik a föld szintjén maradnak. Nem engedi magát porbataposni, fehér marad.

 A sorrendben harmadik darab Terék Anna tollából származik és PuskásZoltán állította színpadra. Ennek a szövegnek is egy lakodalom ad apro-

pót. A furcsa menyegzőnek teret adó színpadon olyan násznép gyülekezik,amely nem látja a menyasszonyt, pontosabban csak a vőlegény látja. Különcsavart adott az a rendezői döntés, amely a menyasszonyt egy szerb ajkúfér szerepébe bújtatta. A nézőnek így nemcsak a minden értelmezésreránehezedő, a már az előző előadásban is tettenért vidéki hierarchiával kellszembesülnie, hanem azokkal a lehetőségekkel, amelyek egy ilyen jellegűláthatatlanságot életre hívnak. Puskás Zoltán emellett kellő módon el tudtaodázni ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását.

Összességében tehát annyit mondhatnánk, hogy mindhárom szöveg meg- érdemelné a véglegesítést. Fontos lenne ezeket a koniktuoskat elmélyítve,

kontextualizálva, valamint a karaktereket színesebb, élesebb arcélre metszvelátni. Reméljük, minderre néhány évadon belül sort i s kerítenek.

40.

 A z ember amikor Németországrólgondolkodik, óhatatlanul a sörivásis eszébe jut. Meg pl. a müncheni

sörfesztivál. Azt, hogy csodálatos rajnai

 borok is vannak – nem a savanyúakra gondolok! –, igen kevesen tudják. Márpe-dig így van.

Rüdesheim sok szempontból marademlékezetes számomra. Éppen a borokokán is. Hatalmas szőlőültetvények-

 ben gyönyörködhet tünk mind a hajó-kirándulás alatt, mind pedig akkor,amikor a libegővel a Niederwald tete-

 jére érkezve megállottunk a gradiózusGermánia-szobor lábánál. Rálátásunk atérségre tökéletes volt. Ekkor tudatoso-dott bennem az is, hogy hogyan is kellkinéznie a szőlőültetvényeknek, mert-hogy ameddig a szem elláthatott, szőlő-tőkék tízezreit ragyogta be a gyümöl-csérlelő nap.

Rüdesheim bevételi forrásai közöttmegkülönböztetett helye van a borel-adásból származó számottevő jövedelem-

nek. Mindenekelőtt a rizlingből készü-

lő nedű nyerte meg a tetszésemet. Kihitte volna, legalábbis a mi vidékünk borkedvelői közül, hogy a Rajna-vidékirizlingnek három változata van: a száraz,a félszáraz meg a lieblich. Ez utóbbi való- ban kellemes zamatú, fogyasztása nyájasderűt ébreszt az emberben. Éppen ezértméltányos a megnevezése. Mármint hogylieblich = kedves, kellemes.

 Azt csak mellékesen említem meg,hogy a romantikus szűk utcácskák-

 ban borkóstoló pincék nagy választékaáll egész nap rendelkezésére azoknak,akik történetesen nem szeretnének úgy

eltávozni Rüdesheimből, hogy nemismerkedtek meg közelebbről e térség borkínálatával.

 A Rajna völgyéről a német gyáripar is eszembe jutott, legalább is abban a kon- textusban, ahogyan megmaradt bennemgimnáziumi tanulmányaim idejéből. Azonban amerre én most jártam, se híre,se hamva sem volt a füstölgő gyárkémé-nyeknek, viszont a táj arról árulkodott,hogy igenis meg lehet őrizni mindazokata természeti adottságokat, melyeknektermészettudatos felhasználása virágzógazdasági élet forrása lehet anélkül, hogyaz isteni teremtés egységét megbonta-

nánk, beszennyeznénk.Nem tudom, mennyi időnek kell még

eltelnie ahhoz, hogy pátriánk felelőseinekgyelme végre valahára valóban a termő-földjeink nyújtotta lehetőségek felisme-réséig eljusson, s nagy sokára a földetmegművelők visszakapják az országmunkamegosztásában azt a kiemelkedőhelyet, amely őket megilleti a gazdaságigyarapodás elősegítésének okán.

 A rüdesheimi bormúzeum meg azaugusztus közepén tartandó borfeszti-vál mellett még egy gyelemre méltó ér- dekesség várja az ide utazót, ez pedig a mechanikus zenegépek gyűjteménye,

amely a Brömser Hofban kapott helyet. Az önműköd ő zenegépe k hároms zázévet felölelő történetét ismerheti meg a múzeumlátogató. Az egyszerű kismére- tű zenedobozokon meg sípdobokon, 

a komplikált megépítésű, egész falat elfog- laló zeneszekrényeken és a gyermekko-romat felidéző verklin át minden megta-

lálható ebben a szemet és fület gyönyör-ködtető múzeumban. Eldöntetlen maradaz a kérdés is, hogy vajon kié a pálma: a barokk kori vagy pedig a szecesszió ihletteszázadfordulós zenegépremekműé-e.

 Az önműködő zongora Liszt Ferencegyik magyar rapszódiáját „játszotta”. A múlt század ötven es éveibe n igenközkedvelt zenés lmek ismert slágereiközül Doris Day egyik világszámánakzenekari kísérete mellett énekelhettükaz Ahogy lesz, úgy lesz című dalt.

Ha netán ajándékvásárlási gondja-ink lettek volna, a szuvenírrészlegbenpénztárcánk állapotától függően egy-egyzenélő emléktárgy megvásárlásával ezt aproblémát is meg lehetett oldani.

Mielőtt végleg elhagytuk volna e bor- paradicsomot, egy óra szabadidőt kap- tunk. A kora délután épp ebédidőt jel- zett. Egy virágkölteményekkel díszített sör- kertre esett a választásunk abból a célból,hogy tetszetős, szemrevaló helyen fogyas-szuk el ebédünket. Az ellazulás tökéletes-re sikeredett. A látottakon elmélkedvelassan kortyolgattuk a rajnai rizlinget.

 A lieblichet.

Útközbenn KÁICH KATALIN

Lévay Jenő: Wellness az erdőben, 2011

Detvay Jenő: X-day, 2004