Kilátó, 2012. október 6

B arokk festőt ünneplünk, méghozzá különös módon budai mestert Szabadkán. Ez a rendkívüli alkalom nemcsak annak köszönhető, hogy Stettner Sebestyén mindeddig megismert legszebb képe, a Szent Mihály arkangyal-főoltárkép szabadkai ille- tőségű, hanem idevalósi az a kiváló szem, kéz és szellem, aki ezt a festőt számunkra felfedezte. Nem ünneprontás talán rögtön hozzá- tenni, hogy ma Budán egyetlen műve sem látható Stettnernek. Kiállításunk másik hőse tehát a rendező, Korhecz Papp Zsuzsan- na restaurátor, aki művészettörténészi ambíciókkal és akríbiával nyomába ered valamennyi festőnek, akinek a műve helyreállítás céljából a keze közé kerül. Stettner esetében remekművekről van szó, a magyarországi, sőt közép-európai barokk érett korszakából, a 18. század derekáról. Nem volt mindjárt egyértelmű az alkotó személye: a szerző munkáját megtámogatta a modern rendtörté- netíró publikációja, a szabadkai ferences templom berendezésé- ről közölt naplóbejegyzés, amelyből kiderül Stettner szerzősége. Nem ő az első budai barokk festő a térségben, akit jobban megis- mertünk a délvidéki ferences templomoknak szállított műveiről, mint a pőre levéltári adatokból Budán. A híres, állítólag skóciai eredetű Falkoner festőcsalád középgenerációjából való, akadémiát végzett Falkoner Xaver Ferenc műveit szintén e térségből ismeri és felismeri Korhecz Papp Zsuzsanna, ahogyan a Pécs és Eszék között ingázó Senser Pál munkásságához is volt mit hozzátennie. Ettől a Falkonertől eddig még egy képet sem azonosítottunk Pest-Budán, és egyáltalán, a mai Magyarország határai között, csak ától, a termékeny József Ferenctől – viszont az ő művésze- te is belefér Stettner monográfusának repertoárjába. Legújabb „kreatúrája”, a mindeddig egyművű Mathias Hanisch egyenesen Prágából érkezett Trencsénbe, Szabadkára, Zomborba, Kalocsára és Bajára – a korábban kizárólag a Felvidéken dokumentált festő oeuvre-jét sokszorosára növelte Zsuzsanna kutatása. Visszatérve Stettner eleddig láthatatlan műveire: valóságos kérdésként merül fel a művészettörténet-írás során, hogy az 1720-as–40-es évekből miért isme- rünk (fel) olyan kevés barokk képet a levéltári okmányokban bőven szereplők közül Pesten és Budán, és miért köthető csak ritkán művésznévhez egy-egy ferences templom vagy kolostor berende- zése az ország belsejében. Ahogyan a most kézhez kapott monográa is hivatkozik rá, a magyarorszá- gi barokk festészet mindmáig mérvadó összefog- lalója, nélkülözhetetlen alapkutatások ma is aktív tudósa, Garas Klára még 1955-ös korpuszában megállapította: nálunk az 1730-as évekre érett be az itáliai vagy bécsi eredetű barokk festészet, és vált képzőművészeti köznyelvvé, immár helyi és német, morva vagy cseh földről érkező mesterek kezén. Ám az évszázad második felében újabb radi- kális ízlésváltás következett, megjelentek a rokokó és a klasszicizáló késő barokk jellegzetes formái, és velük egy új művésznemzedék – gyakran egyazon családi műhelyen belül. A módosabb szerzetes- rendek, pálosok, premontreiek, vagy a gazdag adományozókkal megáldott plébániák ekkor kise- lejtezték a divatjamúlt, súlyos barokk berende- zést, és újat rendeltek. Talán ezért ismerünk olyan kevés megmaradt együttest ebből a korszakból – a márianosztrai pálos enteriőr például ilyen, ott azonban éppen a festők neve ismeretlen. A ferencesek e téren konzervatívabbnak bizonyultak, ahogyan a váci barátok temploma vagy a D unántúl néhány műemléke – Búcsúszentlászló, Felsősegsd – bizonyítja, ám már a Stettner szempontjából sem érdektelen Nagykanizsán is megjelenik az 1760- as években egy újabb – igaz, szobrászi –, rokokó stílusréteg az igényes berendezésben. A legna- gyobb veszteség azonban a 19. századi felújítások során érte a magyarországi barokk első generáci- ós produkcióját: Stettner életművében ezért csak töredékes a szabadkai, a neki tulajdonított szegedi és pesti ferences főoltár festészeti dísze. Mind- azonáltal a mostani kiállításon ismét láthatjuk a Szent Mihály-templom emeletes retábulumának meggyőző rekonstrukcióját. Stettnerről annyit mindenképp tudni kell, hogy már kész festőként, Bajorországból érke- zett 1727-ben Budára. Arról, hogy hol tanult festészetet, nincs tudomásunk. 1699-es születési adatát a halálozási évszámból (ti. 1758-ban hunyt el 59 éves korában) visszakövetkeztetve állapította meg még a 19. század végi kutatás, szülővárosa nevét a budai tanácsi jegyzőkönyvek őrzik. Mint betelepült idegenne k, évekig kellett küzdenie a polgárjogért, festőként pedig a megélhetésért a konkurenciával. Jellemző, hogy az őt akadályozó szakmabéliek munkásságából ma már semmi sem ismert. Stettner feljegyzett és kizetett munkái 2012. október 6., 7., szombat–vasárnap [email protected] KILÁTÓ 21 SZERKESZTI: KONTRA FERENC LI. évfolyam, 40. szám Stettner Sebestyén szabadkai kiállítása elé n JÁVOR ANNA ugyanúgy n BARTHA GYÖRGY most is ma is lúdbőrös reggel gőzölgő fekete melege rám köszönsz mint valaha paplan fészkében feledett kérdések sora halványkék tekintet egykedvű néma szinte kétségbeesett vonatfütty hirtelen eső lesz ugyanúgy mint valaha az ablakból lenézek a folyóra eloszló ködből felkúszó tompa mély hajóduda mint egyszer valaha A Stettner Sebestyén (1699–1758) budai festő című időszaki kiállítás ja nuár elejéig tekinthető meg a szabadkai Városi Múzeum időszaki kiállítótermében, utána Szegedre és Bajára költözik. A kiállítás rendezésén kívül a szerző készített a pedagógiai program részeként Szentes kifestő füzetet, valamint a tárlatot népsze- rűsítő Angyalkás falinaptárt. Minden látogató háromnyelvű (magyar–szerb–német) leporellóból értesülhet a legfontosabb tudnivalókról. Az azonos című háromnyel- vű monográa-katalógus bemutatását és a nagymegnyitót is szeptember 29-ére, Szent Mihály napjára ütemezték, hiszen az elfeledett festőművész eddig 12 műre tehető opuszának kulcsát a szabadkai ferencesek egykori Szent Mihály főoltárának megmaradt oltárképei adják. A mai Kilátót Stettner Sebestyén festményeivel illusztráltuk. sem azonosíthatók: aranyozás, templomi zászló(rúd), szent sír, betlehe mi jás zol külö nféle budai templomok nak, r észvétel az 1751-es ünnepi dekoráció készítésében a császári pár látogatása- kor , és egy nagyobb, de megfoghatatlan feladat Schervitz Mátyás festővel együtt a tabáni Szent Katalin-templom számára. Csalá- di és munkakapcsolatai már beszédesebbek: budai építőmester özvegyét vette el, aki Stettner halála után Kronovetter Gábor festő felesége lett – iparos és művészkörben jellemzőek és szüksége- sek voltak az efféle „érdekházasságok”. Azt, hogy T eréz asszony esetleg maga is festett, és nem csupán férje jogán említik számos korabeli nőtársához hasonlóan „Malerin” vagy „pictorissa” néven, előbb-utóbb Korhecz Papp Zsuzsanna fogja kideríteni, ahogyan kiderítette a család várbeli lakcímét is a mai Országház utcában, és ahogyan a csapodár Kronovetter egyelőre kusza életútját is ő követheti leginkább hozzáértően nyomon. Hörger Antal tekin- télyes budai szobrászról már többet tudunk, és most Stettner leghívebb munkatársaként, lehetséges ajánlójaként tűnik fel a nagyszabású szabadkai és szegedi vállalkozásoknál. Apróság, de ebben a körben érdekes lehet, hogy a főként kőszobrairól ismert Hörgernek csak a Magyar Nemzeti Galériában és Szabadkán őrzik műveit múzeumban: nálunk a pesti belvárosi templom egyik kapu- oromzati angyalának agyagvázlatát, itt a ferences főoltár faragott díszítményeit, melyek most a kiállításon láthatók. Visszakanyarodva a monográától a kiállításhoz, Stettnertől Korhecz Papp Zsuzsannához: a könyvben és a tárlaton egyaránt megmutatkozik a restaurátor és ez az egész program sajátossága. Ahogyan írásaiból megismertü k, ső t már egy gy űjteményes kötete is rendelkezésünkre áll Újjászületések címmel, a kitűnő restaurátor a lelkiismere tes dokumentációtól és mestersége legjobb értelemben vett népszerűsítésétől jutott el az önálló művészettörténeti kuta- tásokig, beleértve a gyakran perdöntő levéltári feltárásokat. Ám van egy óriási előnye a b ölcsész tanultságú kollégákkal szemben: nemcsak jobban látja, hanem érti, érzi is a régmúlt festőinek keze járását, művészi gondolkodá sát. Ezért mi ndig me ggyőzőek a stílus, festésmód alapján történő meghatározásai, amelyek egy másik, nem történeti, hanem mesterségbeli logikát követnek. És bár birtokában v an a l egújabb anyag vizsgálati technikáknak, számára a régi kép nem boncasztalon fekvő tananyag, hanem gyógyításra, feltámasztásra vár. Szinte a lehetetlenre vállalkozva intézte el, hogy helyreállíthassa a bajai Skapulárés Szűzanya-oltárképet, a kalocsai plébániatemplom barokk berendezésének feltételezett hírmondó- ját. És miután a bürokrácia minden nehézségét leküzdve, végre megérkezett a festmény Szabadkára, Korhecz Papp Zsuzsanna bevonta mu nkájába a közönséget, nyilv ánossá téve a restaurá - lást. Most ennek a műveletnek az eredményét látjuk: nemcsak az újjászületett képet, annak dokumentációját, hanem talán azokat az érdeklődőket is, akikhez ez a bemutató közelebb hozta a régi művészetet, mesterség és tudomány találkozását. Minden remé- nyünk megvan tehát arra, hogy teljesüljön a monográa szer- zőjének, egyben a tárlat rendezőjének kívánsága: tanuljuk meg Stettner Sebestyén nevét, benne a 18. század első felének fontos festőegyéniségét tisztelve. Az, hogy ez elsőként Szabadkán törté- nik, Korhecz Papp Zsuzsanna mellett az áldozatkész múzeumnak is nagy érdeme, és ha útra kelhet a kitűnő kiállítás – de a könyv mindenképpen –, végre megérkezik a próféta Szegeden át Budá- ra is, saját hazájába. 2012. szeptember 29.

Documents

Kilátó, 2012. október 6