Kae Westa a Demon Es a Papno

A démon és a papnõ by Kae

Summary:

Amikor a halottak szellemei váratlanul elhagyják híveiket, egy szeleburdifiatal papnő és társa, a lelki békéjéért küzdő démon harcos indul útnak, hogykiderítsék, mi áll a háttérben – csakhogy küldetésük sikere sem a SzárnyasKorona lovagrendjének, sem néhány tiltott mágiát űző, rejtélyes varázslónaknem áll érdekében.

Categories: Fantasy Characters: NemMűfaj: Akció/Kaland, Dráma, Fantasy, Regény, RomantikusFigyelmeztetések: nincsChallenges: NemSeries: Világom, világom..., DépéjuniverszChapters: 74 Completed: Igen Word count: 164700 Read: 38169 Published:2009.06.05 Updated: 2012.01.24

Story Notes:

Démon és a papnő a facebookon: http://www.facebook.com/pages/Kae-A-d%C3%A9mon-%C3%A9s-a-papn%C5%91/273114279381457

Ő és Ű betűk miatt újrarakva!

1. Elsõ fejezet by Kae

2. Második fejezet by Kae

3. Harmadik fejezet by Kae

4. Negyedik fejezet by Kae

5. Ötödik fejezet by Kae

6. Hatodik fejezet by Kae

7. Hetedik fejezet by Kae

8. Nyolcadik fejezet by Kae

9. Kilencedik fejezet by Kae

10. Tizedik fejezet by Kae

11. Tizenegyedik fejezet by Kae

12. Tizenkettedik fejezet by Kae

13. Tizenharmadik fejezet by Kae

A démon és a papnõ by Kae http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

1 / 531 2012.12.17. 19:21

14. Tizennegyedik fejezet by Kae

15. Tizenötödik fejezet by Kae

16. Tizenhatodik fejezet by Kae

17. Tizenhetedik fejezet by Kae

18. Tizennyolcadik fejezet by Kae

19. Tizenkilencedik fejezet by Kae

20. Huszadik fejezet by Kae

21. Huszonegyedik fejezet by Kae

22. Huszonkettedik fejezet by Kae

23. Huszonharmadik fejezet by Kae

24. Huszonnegyedik fejezet by Kae

25. Huszonötödik fejezet by Kae

26. Huszonhatodik fejezet by Kae

27. Huszonhetedik fejezet by Kae

28. Huszonnyolcadik fejezet by Kae

29. Huszonkilencedik fejezet by Kae

30. Harmincadik fejezet by Kae

31. Harmincegyedik fejezet by Kae

32. Harminckettedik fejezet by Kae

33. Harmincharmadik fejezet by Kae

34. Harmincnegyedik fejezet by Kae

35. Harmincötödik fejezet by Kae

36. Harminchatodik fejezet by Kae

37. Harminchetedik fejezet by Kae

38. Harmincnyolcadik fejezet by Kae

39. Harminckilencedik fejezet by Kae

40. Negyvenedik fejezet by Kae

41. Negyvenegyedik fejezet by Kae

42. Negyvenkettedik fejezet by Kae

43. Negyvenharmadik fejezet by Kae


2 / 531 2012.12.17. 19:21

44. Negyvennegyedik fejezet by Kae

45. Negyvenötödik fejezet by Kae

46. Negyvenhatodik fejezet by Kae

47. Negyvenhetedik fejezet by Kae

48. Negyvennyolcadik fejezet by Kae

49. Negyvenkilencedik fejezet by Kae

50. Ötvenedik fejezet by Kae

51. Ötvenegyedik fejezet by Kae

52. Ötvenkettedik fejezet by Kae

53. Ötvenharmadik fejezet by Kae

54. Ötvennegyedik fejezet by Kae

55. Ötvenötödik fejezet by Kae

56. Ötvenhatodik fejezet by Kae

57. Ötvenhetedik fejezet by Kae

58. Ötvennnyolcadik fejezet by Kae

59. Ötvenkilencedik fejezet by Kae

60. Hatvanadik fejezet by Kae

61. Hatvanegyedik fejezet by Kae

62. Hatvankettedik fejezet by Kae

63. Hatvanharmadik fejezet by Kae

64. Hatvannegyedik fejezet by Kae

65. Hatvanötödik fejezet by Kae

66. Hatvanhatodik fejezet by Kae

67. Hatvanhetedik fejezet by Kae

68. Hatvannyolcadik fejezet by Kae

69. Hatvankilencedik fejezet by Kae

70. Hetvenedik fejezet by Kae

71. Hetvenegyedik fejezet by Kae

72. Hetvenkettedik fejezet by Kae

73. Epilógus, elsõ rész by Kae


3 / 531 2012.12.17. 19:21

74. Epilógus, második rész by Kae


4 / 531 2012.12.17. 19:21

Elsõ fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Első rész

– A testvérek elszörnyedten álltak meg a leány holtteste felett. Rettenetes esküt tettek, hogy soha többénem oltanak ki egyetlen életet sem, még azért sem, hogy a sajátjukat mentsék…

Az ifjú tekintete elkalandozott a könyv lapjairól, ki az ablakon, mintha a derűs tavaszi kert látványábanpróbált volna békére lelni.

– Kint is folytathatjuk, ha szeretnéd, Valian.

Egy fehérbe öltözött, hatvan év körüli asszony szavai törték meg a csendet, aki a szoba túlsó végében lévőhintaszékben ücsörgött, és egy félkész köpönyeget szegett be. Valian restelkedő pillantást vetett felé.

– Bocsáss meg, Anira úrnő, nekem ez most nem megy.

Becsukta a könyvet, és felállt, hogy mély sóhajjal az ablakhoz lépjen. A rendház vezetője elmosolyodott,de nem szólt. A kézimunkája fölé hajolt megint, és hagyta, hadd birkózzon az emlékeivel a védence.

Akárki láthatta, aki csak egy pillantást is vetett Valianra, hogy különös szerzet. Ő démonnak mondtamagát, bár ez a szó mást jelentett Mordiniumban, mint amilyen értelemben ő használta. Nem volt emberilény, és ez meg is látszott rajta. Szálas termete, dagadó izmai ugyan bármelyik képzett harcoséi is lehettekvolna, aki sok órát töltött a fegyverteremben vagy a harcmezőn, hófehér bőre és nagy, ferdén metszettszeme azonban idegenségről árulkodott. A füle is túl keskenynek és kicsinek tűnt, mégis sokkal jobbanhallott vele, mint bármelyik ember.

– Mi történt a testvérekkel? – kérdezte hirtelen.

– Tartották magukat az esküjükhöz, akárcsak az utódaik.

– Akkor ez nemcsak legenda, ugye?

– Ki tudhatja azt manapság? – felelte bocsánatkérő mosollyal a rendházfő. – Nem sokat tudunk azokról azidőkről. Azt mondják, a három fivérből lettek később a Szolgálók, de az ő létezésükre sincs semmifélebizonyíték. – Felkelt, odalépett az ifjú mellé, és ő is kinézett az ablakon. – Ettől még a történetben ottrejlik az igazság magva.

– Hogy nem szabadna ölni, még önvédelemből sem – jegyezte meg keserűen Valian.

– Hogy meg lehet változni, bármit is vétettünk korábban.

Valian hallgatott egy darabig. Nem úgy tűnt, mintha képes lenne vigaszt nyerni ebből az egy mondatból.


5 / 531 2012.12.17. 19:21

– Olyan borzalmakat tettem, Anira úrnő, amiket te el sem tudsz képzelni – mondta végül. – És nemcsakén, hanem mindazok, akik a fajtámba tartoznak. Azért zárták el a világunkat már réges-rég, hogy netörhessünk rátok, mert védtelenül állnátok a kegyetlenkedéseink előtt, és hidd el nekem, egymást semkíméltük soha…

Anira megfogta az ifjú kezét az ablakpárkányon.

– A szellemek nem számoltatnak el, Valian, és én sem teszem. Beérem azzal, amit eddig láttam. És tudod,mi volt az? Egy törekvő, udvarias fiatalember, aki minden erejével azon küzd, hogy megváltozzon. Aszellemek értékelik ezt, én pedig hallatlanul nagyra becsüllek érte.

A démon lehajtotta a fejét.

– Megszégyenít a kedvességed, Anira úrnő, de magad is tudod, hogy nem vagyok ura a bennem rejlő

fenevadnak.

– Ahogyan egyikünk sem. Mind éreztünk már engesztelhetetlen dühöt, vagy veszítettük el a fejünketbánatunkban…

– Az én dühömnek azért egy árnyalatnyival komolyabb következményei vannak.

Anira bólintott. Emlékezett rá.

– Mindenesetre ki merem jelenteni, hogy megtanultál olvasni – terelte másfelé a szót. – Megfájdul mégtőle a szemed?

– Nem… köszönöm. És köszönöm azt is, hogy megtanítottál. Egyszer meghálálom, ígérem.

– Ami azt illeti, ennek tudom is a módját.

Anira ismét mosolygott, bensőségesen, pártfogón, és ez a mosoly széppé tette az arcát, amin pedig jócskánotthagyták a nyomaikat a múló évek. Magasra tornyozott, hosszú ősz haja és csöndes méltóságamindenestől annak az úrnőnek mutatta, akinek Valian címezte, felszabadult viselkedése miatt mégsem tűntmegközelíthetetlen dámának.

– El kell küldenem az egyik fiatal papunkat egy meglehetősen veszélyes helyre – folytatta. – Szeretném,ha elkísérnéd, és vigyáznál rá. Van egy szertartás, amelyet tízévente kell elvégezni, és most éppen a mirendházunkra került a sor. Eredetileg Kendaront szándékoztam elküldeni, őt azonban nemrégiben szörnyűcsaládi tragédia érte, így nem szeretném zaklatni vele. A többi papunk közül egy sem hajtott még végreilyen fontos feladatot, és bár ő a legfiatalabb, Mortua közülük a legalkalmasabb. Megteszed nekem, hogymegóvod őt a veszedelmektől, Valian?

A démon tétovázott egy kicsit, aztán szembefordult pártfogójával, és egyenesen az arcába nézett.

– Hibát követsz el, amikor megbízol bennem, Anira úrnő. De ha feladatod van számomra, igyekezni fogokazt a lehető legjobban teljesíteni.

– Egyikünk sem hiba nélkül való, de azt hiszem, ezúttal nem tévedek – felelte a rendházfő. – Kérlek, várjitt, amíg visszatérek Mortuával!

Valian fejet hajtott válasz és egyben búcsú gyanánt is, és csak akkor nézett fel, amikor az ajtó márbecsukódott Anira mögött. Akkor visszakönyökölt az ablakba, és engedte, hogy szabadon kalandozzon atekintete, amerre csak akar.


6 / 531 2012.12.17. 19:21

Sok földet bejárt, miután otthagyta otthona, a démonok lakta Ariann havas pusztaságát, az örök tél földjét,amelynél kegyetlenebbnek talán csak az azt benépesítők bizonyultak, de sehol nem időzött sokáig. Elsőlátásra rettegést keltett mindenkiben, és nem is ok nélkül. Üdítő változatosságnak bizonyult ez a világ,amely sosem hallott még más bolygókról, létsíkokról vagy bármi hasonlóról, bár filozófusai pedzegettékmár, hogy esetleg rajtuk kívül is létezhet élet. Valian itt tiszta lappal indulhatott, és élt is a lehetőséggel, bárlakozott benne annyi felelősségérzet, hogy jó előre figyelmeztesse az embereket: nem mindig ura azösztöneinek.

Nagyrészt a szellemek kultuszát tartotta felelősnek azért, hogy így megbíznak benne. Úgy tűnt, a halottakszellemeinek létezését mindenki adottnak veszi, és a túlnyomó többség boldogan cselekszi az akaratukat.Az is igaz volt, persze, hogy ez nem lehetett különösebben nehéz: a szellemek jobbára csak azt várták el ahíveiktől, hogy tiszteljék egymást, férjenek meg, és ne ártsanak senkinek, ha nem muszáj. Valian számáraegyelőre pokolian nehéz feladatnak tűnt mindez, de becsülettel igyekezett a tanításuk szerint élni.

Mordiniumnak hívták a városállamot, amelynek rendháza – alig öt hónappal korábban – befogadta adémont. Az eltelt idő ellenére a legtöbb testvér még nem találkozhatott az új lakóval, aki Anira Rellamorszemélyes pártfogását élvezte, és nem is lázadozott ellene. A rendházfő megnyugtató jelenlétébenelcsitultak a lelkében háborgó indulatok, és a bűntudata is elviselhetővé szelídült. Anira már az első naponkönyvet adott az ifjú kezébe, aki bevallotta, hogy százakat ölt már, de egyetlen betűt sem ismer, és attól anaptól együtt tanulmányozták az olvasás művészetét. Amikor a rendházfőt egyéb, meglehetősen bokrosteendői elszólították, Valian gyakran magára maradt a szalonban, vagy éppen visszavonult a kisvendégházba, amelynek kényelmét élvezte. Az ablakból meg-megpillantotta a kolostor egyik-másiklakóját, de egyelőre nem kereste a társaságukat, Anira pedig ez idáig nem is erőltette a dolgot.

Gondolatai közül rohanó léptek zaja zökkentette ki, idegen, Aniráénál jóval könnyebb lépteké. Valianösszerezzent egy pillanatra, az izmok megfeszültek a testében. Ösztönei azt diktálták, hogy ugorjon azajtóhoz, ragadja nyakon a belépőt, taszítsa rá az asztalra, és vágja el a torkát, de ezt már csak azért semtudta volna kivitelezni, mert a rendház területén sosem viselt fegyvert. Egy pillanattal később azonbanelernyedt, amikor rájött, hogy a békés rendházban, a rendházfő nyugodt lakrészében aligha fenyegetiveszély akár őt, akár Anirát. A léptek tulajdonosa nyilván a pap lesz, akit az asszony említett, ő magapedig lassabban követi, hiszen nem csitri lány már, hogy végigtrappoljon a folyosón. Csitri lány… Valianvonakodva fordult az ajtó felé. Rosszat sejtett.

Az ajtó rövidesen feltárult, és csakugyan egy fiatal hölgy lépett be rajta – mert addigra lelassított, ésegészében véve roppant előkelőnek tűnt –, aki a papok jellegzetes fehér köntösét viselte, a démon pedigkét dolgot vett észre rajta azonnal: hogy alacsony és sovány, és hogy szinte még gyerek.

A lány felnézett Valianra, és minden elfogódottság nélkül, jó alaposan megszemlélte magának. A tekinteteészrevehetően elidőzött az ifjú szoros copfba fogott, vörös haján és széles vállán, aztán elvigyorodott, ésrákérdezett:

– Hát te meg miféle szerzet vagy?

– Démon. – Valian érdeklődve várta a papnő reakcióját. Nem tűnt ijedősnek, ezt a javára írta, a hangjábanis inkább csengett a szemtelenséggel határos kíváncsiság, mint bizonytalanság vagy undor.

– Nahát! – Az előkelő ifjú hölgy képe akkor omlott össze véglegesen, amikor a lány odaperdült hozzá, ésszelesen megragadta a kezét. – Ez iszonyú izgalmasan hangzik! Okvetlenül el kell mondanod magadrólmindent!

– Mortua, kérlek, ülj le! – mosolygott rá a rendházfő, és bólintott a védencének is. – Te is, Valian.

– Valiannak hívnak? – fordult az ifjúhoz már a virágmintás karosszékből a papnő. – Én Mortua vagyok,


7 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua Mortandis. Harcos-pap. Te meg akkor Valian, a démon. Mi a másik neved?

– Nincs másik nevem. – A lány közvetlensége feszélyezte Valiant, ezért úgy döntött, inkább ő kérdez. –Hány éves vagy?

Mortua elfintorította az orrát.

– Nem mindegy az neked? Teljes jogú pap vagyok, beavatott, ismerek minden rítust és szertartást, éskevesen vannak olyan jóban a szellemekkel, mint én! Nem kéne a koromról megítélni, amikor én… na jó,tizenhat. De úgy látom, neked sincs éppenséggel térdig érő szakállad!

– Nincs – értett egyet Valian, aztán segélykérő pillantást vetett Anirára. Csak a szemével kérte, hogymondja, tréfa ez az egész. Nem akarhat egy ilyen szeleburdi gyereket küldeni egy nyilván fontosküldetésre, és semmiképp nem akarhatja őt kísérőül adni mellé! A rendházfő azonban csak mosolygotttovább, és figyelte őket rendületlenül.

Annyit mindenképpen el kellett ismerni Mortuáról, hogy aranyos kicsi jószág. Apró termetű, fiús alkatú,nem is karcsú, sokkal inkább girhes, mindehhez pedig kifejező, kedves arcocska járult nagy, szürkeszempárral és magas, tiszta homlokkal. A hajára alighanem a semmilyen volt a legtalálóbb jelző: váll föléérő, gubancos, nagyon vékonyszálú és roppant világosszőke. Ezzel a külsővel olyan is lehetett volna, mintegy kísértet, de a modora alapján inkább egy pajkos kis kobold benyomását keltette. Valójában mindennekinkább látszott, mint felelősségteljes, nagyhatalmú papnőnek. Valian már réges-rég megtanulta, hogy neítéljen a külsőségek alapján, Mortua viselkedése mégis megsokszorozta a kétségeit.

– Szóval – a lány mohó pillantást vetett Anirára –, azt mondtad, irtó fontos feladatot készülsz ránk bízni!Nem tudom, Valiannak mi a véleménye, de én csupa fül vagyok!

A rendházfő maga is helyet foglalt, egymás után a szemükbe nézett, aztán végre beszélni kezdett.

– Mit szólnál, Mortua, ha azt mondanám, a Shreior ligetbe küldelek benneteket?

Mortua arcán olyan boldogság tükröződött, mintha éppen most kapott volna egy csokor virágot egyjóképű lovagtól. Anira jobbnak is látta hozzátenni:

– Ugye nem kell emlékeztetnem rá, hogy ez egy nagyon fontos és egyben nagyon veszélyes feladat is?

– Tudom! De… ketten megyünk? Senki más?

– Senki más.

– Hűha! – Mortua nyílt, mustráló tekintete ezúttal Valian izomzatát mérte fel, de olyan kendőzetlenül,hogy annyi erővel akár meg is tapogathatta volna az ifjú karját. – Szóval démon barátunk felér egy egésztestőrséggel. Nem rossz! Leteszed az esküt előtte? Vagy már letetted?

– Esküt?

– Hát testvérnek! Belépsz a rendbe, meg minden?

– Foglalkozzunk egyelőre a feladattal – javasolta szelíden a rendházfő.

– Jaj, ne haragudj, Anira, csak úgy örülök! Tudom, hogy nagy dolog, és nem fogom elszúrni, ígérem,csak… csak lelkes vagyok, na, hát ez nem lehet baj! – Mortua felpattant a karosszékből. – Valian mennyittud a ligetről?


8 / 531 2012.12.17. 19:21

– A semminél is kevesebbet – felelte az említett.

– Akkor Morkhina Szelor neve sem fog sokat mondani.

– Nem.

– Nos, Morkhina papnő volt, valami ötven évvel ezelőtt, ugye, Anira? – A lány oldalt pillantott arendházfőre, aki igent intett válaszul. – Ráadásul elég nagy nevű. Aztán kiderült, hogy titokban mágiávalfoglalkozik, ami ugye eleve tilos mindenkinek, hát még egy rendbélinek… Persze megpróbáltákmegállítani és felelősségre vonni, de nagyobb volt a hatalma, mint amire számítottak. Jó nagy öldökléstrendezett, legyilkolta az elfogására kiküldött Szárnyasokat, meg úgy mellesleg az egész rendházát, ami ottállt, pontosan Shreior Morvalisban, vagy ahogy hívni szoktuk, a Shreior ligetben. Végül sikerült megölni,de hamar rájöttek, hogy a szelleme még rosszabb, mint amilyen életében volt. Szerencsére létezik egyszertartás, amivel a hozzá hasonlókat a haláluk helyszínére lehet láncolni, csak időnként meg kell újítani,különben elszabadulna. Ezt fogom én elvégezni, te meg közben vigyázol rám, nehogy valami roppanttalálékony módszerrel megakadályozzon benne. Jól mondom, Anira?

A démon zavartan pislogott.

– Azt hittem…

– A szellemek békések, és javunkat akarják – szólt közbe megnyugtató hangon a rendházfő. – Elvétveakad csak közöttük romlott, mint amilyen Morkhina is. – Sóhajtott egy aprót, szeme körül egy pillanatraelmélyültek a szarkalábak. – Nem szívesen küldelek ellene benneteket, mert ravasz és veszélyes. Magamis ott voltam, amikor először bebörtönözték. Ha alábecsülitek, jobb, ha elé sem álltok. – Ez utóbbiszavakat nyilvánvalóan Mortuához intézte, a kis papnő pedig felháborodottan meredt rá, mintegy kikérvemagának a feltételezést. – Feltétlenül beszéljétek meg a részleteket, dolgozzatok ki stratégiát, haszükségesnek látjátok, és szeretném, ha holnapután útnak is indulnátok.

– Milyen messze van ez a Shreior liget? – kérdezte Valian.

– Néhány nap, de nem számít, a szellemek segítségével pár óra alatt odaérünk! – kotyogott közbe Mortua.

Anira felállt – a démon nyomban követte is a példáját –, és kinyitotta az ajtót.

– Mortua elmond neked mindent, amit tudnod kell, Valian. Keress fel bármikor, ha szükségét érzed! Aszellemek áldása legyen rajtatok!

A démon válaszul csak meghajtotta magát, Mortua pedig sietősen pukedlizett egyet, aztán már karon isragadta Valiant, és – annak legnagyobb megrökönyödésére – cibálni kezdte az ajtón túlra.

– Hallod? Gyere már, fel kell világosítsalak, és nem érek rá estig!

Valian megadóan sóhajtott, és ellenállt a késztetésnek, hogy a karja egyetlen lendítésével a falhoz vágja abelecsimpaszkodó papnőt. Hagyta, hogy a lány kirángassa a folyosóra, és nem tudta mire vélni Anirabúcsúzóul még elkapott, meglepően vidám mosolyát.

End Notes:

Szeretettel várom a véleményeket!


9 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


10 / 531 2012.12.17. 19:21

Második fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Remélem, megérte rá várni. :)

Mortua gondosan becsukta az ajtót maguk mögött, aztán szembefordult új társával.

– Először is együnk valamit! – indítványozta. – Nem láttalak még az étkezőben, de gondolom, azérttudod, merre van…

– Nem. – Valian kezdett beletörődni, hogy képtelen követni a papnő logikai bakugrásait. – De az iméntmég sietni akartál.

– Gyorsan eszem! – vágta rá reflexből Mortua, és várta a hatást, de a démon nem nevetett. – Figyeljmár, úgyis el kell magyaráznom neked, merre megyünk és mit csinálunk, most miért ne ehetnénk közben?

Valian megadta magát. Szótlanul követte a lányt a homokszín falú, tágas folyosók során át egészen akonyháig, amelynek az ajtajában azonban hátramaradt. Jobban szeretett volna Anira társaságábanmegismerkedni a rend többi tagjával, mint az apró, pergő nyelvű papnő mellett, elsősorban az őérdekükben. Máris érezte, hogy elhagyja a nyugalom, ami a rendházfő jelenlétében általában eltöltötte,Mortua lelkesedését pedig zavaróan tolakodónak érezte. Igyekezett észben tartani, hogy a lány a bajtársa,de aztán megint csak arra tudott gondolni, milyen képtelen is az egész helyzet.

A papnő egy perc múlva ismét előbukkant, kezében egy akkora darab kelt tésztával, mint az alkarja.Nagylelkűen kettétörte, és a kisebbik darabot a démon felé nyújtotta.

– Diós süti?

Valian elvette, idegenkedve megszagolta, aztán beleharapott.

– Ez jó! – állapította meg.

– Persze, hogy jó. – A lány elindult visszafelé, menet közben rágcsálva a sajátját. – Gyere, keressünktérképeket, aztán leülhetünk!

Egy korábbi keresztfolyosón fordultak balra, és rövidesen meg is érkeztek a rendház könyvtárakéntszolgáló kis szobához. Mortua a démon kezébe nyomta félig elfogyasztott étkét, mielőtt átlépte volna aküszöböt. Ügyet sem vetett a polcokon sorakozó, nagyjából harminc kötetre – amelyek jóval nagyobbakés porosabbak voltak annál, amiből Valian olvasni tanult –, hanem egyenesen a túlsó falnál, az ablak alattálló ládához sietett, felnyitotta a díszes fedelet, és kivett belőle egy jókora halom tekercset. A démonszótlanul nézte, hogyan pillant beléjük, és választja ki azt, amelyikre szüksége van, és alig egy perccelkésőbb már ismét azon kapta magát, hogy szótlanul kutyagol a zavartalanul rágó papnő nyomában.

Mortua az udvarra vezette, egyenesen egy virágzó hársfa alatt álló, támla nélküli padhoz. Leült,széthajtotta a térképet az ölében, és biccentéssel nyugtázta, amikor a démon megállt a válla felett, éselőrehajolt.

– Itt van a rendház – mutatta. Valiannak feltűnt, milyen vékonyak az ujjai, és milyen pici a keze. Sokkalkönnyebben bele tudta képzelni a hímzőtűt, mint a fegyvert. – Itt meg a Shreior liget. Jobbra, az kelet vagy


11 / 531 2012.12.17. 19:21

nyugat?

– Kelet.

Mortua felpillantott. Nyilván kihallotta a rosszallást újdonsült társa hangjából.

– A valóságban remekül tájékozódom. Semmi szükségem rá, hogy tudjam, melyik irány merre van egyezeréves térképen.

– Nem tűnik olyan réginek. És különben is ott vannak a sarokban az égtájak – világított rá az ifjú.

A papnő a szemét forgatta.

– Nem szó szerint értettem, jó? A lényeg, hogy innen ide megyünk. Szerintem érdemes ezen aszekérúton elindulni, és akkor itt az utolsó harmadnál letérhetünk az erdőbe. Valahol itt kell lennie egypataknak… Á, igen, meg is van, látod? Ha a folyásával ellentétes irányban megyünk, akkor ennél arésznél át tudunk vágni az erdőn, és odabent már behunyt szemmel is megtaláljuk a ligetet. Nem leheteltéveszteni, majd meglátod!

Valian összehúzott szemmel nézte a térképet.

– Nem azt mondtad, hogy a szellemek segítenek odajutnunk?

– De igen, viszont attól még nem árt tisztában lennünk az úttal. Ugyanúgy végigjárjuk, mint egyébkénttennénk, csak gyorsabbak leszünk – magyarázta a lány. – Na, akkor ezt meg is beszéltük, ugye?

– Meg.

– Remek! – Mortua felpattant, és az elképedt ifjú kezébe nyomta a térképet. – Ezt legyél kedvesvisszavinni a helyére, aztán meg gyere ki a gyakorlóterembe, hm? Ha már együtt visszük vásárra abőrünket, megnéznélek karddal a kezedben.

– Merre találom? – kérdezett vissza Valian, és csak magában tette hozzá: Végre egy értelmes ötlet. Mégöt hónap elteltével is hiányolta a fegyvertokot a hátáról, pedig szükség esetén puszta kézzel is remekülmegvédte magát. Megvárta, hogy Mortua útba igazítsa, aztán visszasietett a kis könyvtárhoz, visszarakta aládába a tekercset, és már indult is a vendégház felé, ahol – kevés ingóságával egyetemben – a kardjait istartotta. Jól elzárta őket, persze, nehogy illetéktelen kézbe kerüljenek. Attól nem félt, hogy lábuk kelne, detartott tőle, hogy valamelyik szerzetes kárt találna tenni velük magában.

Hosszan tartotta a markában a két fegyvert, mielőtt visszaindult volna Mortuához. Megcsillant azablakon beszökő napfény az élesre fent pengéken. Valian szakértő szemmel nézte őket, de úgy tűnt, amajd féléves kényszerpihenő nem ártott meg nekik. Eleinte persze hosszú órákat töltött akarbantartásukkal, de utóbb úgy vette észre, könnyebben elcsitul a lelkében az önvád, ha elő sem veszi akét kardot, amellyel annyi életet kioltott már, ráadásul többnyire még csak nem is önvédelemből.

Egy hosszú másodperccel később leeresztette a fegyvereket, és habozva körülnézett. Azongondolkodott, elővegye-e a páncélját is, de végül elvetette az ötletet. Felcsatolta a hátára a fegyvertokot,belecsúsztatta a két pengét, és átsietett a gyakorlótérbe, amit a kolostor épületén kívül, egy külön házbanrendeztek be néhány más szobával egyetemben. Senkivel nem találkozott útközben, amit cseppet sembánt, még ha furcsállotta is egy kicsit, hiszen a rendház hetven testvérnek adott otthont, és úgy sejtette, hakötött programjuk lenne, akkor Mortua sem szaladgálna csak úgy ide-oda.

A lány unottan támasztotta a jókora gyakorlóterem ajtaját, amikor végre rábukkant, és éppen egy almátrágcsált.

– Alig jár le ide valaki, az is legfeljebb tornázni, nincs bent senki! – jelentette ki, miközben végigmértea démont. Valian le merte volna fogadni, hogy szeretett volna csípős megjegyzést tenni a késlekedésére, és


12 / 531 2012.12.17. 19:21

csak a válla fölött kilátszódó kardmarkolatok intették jobb belátásra. – Egy időben én gyakoroltam itt, deidegesített, hogy olyan nagy meg üres. Azt hiszem, te szeretni fogod!

Valiannak megvoltak a maga kétségei, de nem tette őket szóvá. Követte a papnőt az ajtón át, csak hogymélyen megdöbbenve nézzen körül odabent.

Jókora csarnokba érkeztek, legalább háromszor akkorába, mint amire számított, fegyverállvánnyal,gyakorlóbábukkal és számtalan különféle, drága harci eszközzel. Úgy tűnt, még a lovasroham gyakorlásárais akad hely és felszerelés. Valian sehogyan sem értette a dolgot: amennyire tudta, legfeljebb aharcos-papok értettek a renden belül a fegyverforgatáshoz, és belőlük sem akadt több kettő-hárombólrendházanként. Felesleges pazarlásnak tűnt az egész, és ezt szóvá is tette.

– Minek ide ilyen nagy és jól felszerelt gyakorlóterem?

– Ja, ez? – Mortua körbemutatott, ajkán pedig egy vásott vigyor villant fel, amit a démon sehogyan semtudott mire vélni. – Semminek, mondom, hogy alig használják. Eredetileg viszont ez volt a Szárnyasokrendháza. Pár éve cseréltünk velük, amikor kinőttük a miénket, merthogy ők csak ötven körül vannak, mimeg akkor éltük a fénykorunkat vagy kilencven testvérrel… Hát nem örültek, gondolhatod! – Kuncogott.– Vicces lehetett, amikor letúrták a gyógynövénykertet, hogy tudjanak hol dübörögni a nagy lovaikon!

Valian a homlokát ráncolta.

– Kik azok a Szárnyasok?

– Hogy lehet ezt nem tudni? – kerekedett el a lány szeme. – Mit tanított neked Anira, ha még ezt se?

– A rend működéséről sokat beszélgettünk. – A démon azon kapta magát, hogy védekezik. Hűvösebbenfolytatta: – De azt is tudom például, kik voltak a Szolgálók, és hogy a rendet is ők alapították.

– Vagy nem. A Szolgálók csak legenda. A Szárnyasok ellenben… – Mortua vállat vont. – Nos, igazábóla Szárnyas Korona lovagrendjének kellene címeznem őket, de csak Szárnyasoknak szoktuk őket hívni, őkmeg magukat Koronásoknak. Végül is mondhatjuk, hogy ők a főnökeink, legalábbis szeretik ezt hinni. Haegy rendtag valami különösen nagy disznóságot csinál, akkor a Szárnyasok döntik el, mi legyen vele.Kisebb dolgokban a rendházfő szava számít, de időnként azért rájuk is szükség van. A lényeg, hogy őknem szerzetesek, hanem lovagok, szóval igencsak kihasználták ezt a szobát, és megtiltották, hogy átmerjük alakítani, pedig hasznát vennénk. Biztos azt remélik, hogy ha kevesebben leszünk, visszajöhetnek,de abból úgyse esznek. – Végigmérte az ifjút, és kijelentette: – Neked a te izomzatoddal legalábbis pallostkéne használnod. Mi ez a két kard?

Valian előhúzta és a papnő elé tartotta a fegyvereit, de nem engedte, hogy hozzájuk is érjen. Nehezentudta egymáshoz társítani a picike, szőke lányt és a kardforgatást. Mortua mindenesetre nem sértődöttmeg. Ellenkezőleg, kíváncsian várta a választ.

– Nem mindig voltam izmos, a reflexeim viszont jobbak az átlagnál. No és az sem hátrány, hogy azellenségeim alapvetően másfajta harcmodorra számítanak részemről.

– Értem. Hát, mindjárt meglátjuk, ugyebár… – A lány odasétált a távolabbi falnál találhatófegyverállványhoz, és vágyakozva végigsimította az egyik buzogány nyelét.

– Én ilyet szeretnék – vallotta meg. – De ha kettőt lendítek vele, már szakad is rólam a víz, úgyhogyegyelőre maradok ennél. – Levett egy hosszú, kecses tőrt az állványról, és szembefordult a démonnal. –Kezdhetjük.

– Rendben. – Valian körbenézett, kereste, melyik gyakorlóbábon mutathatná meg leginkább, mireképes.

Mortua megköszörülte a torkát.


13 / 531 2012.12.17. 19:21

– Itt vagyok, hé!

A démon döbbenten látta, hogy leendő társa támadóállást vesz fel azzal az egy szem tőrrel, és még csaka papi köntöst sem veti le, pedig a finom, földig érő ruhadarab nyilvánvalóan akadályozta a mozgásban.Valian megcsóválta a fejét, és eltette a fegyvereit.

– Ez így nem lesz jó – szögezte le.

– Berezeltél, mi? – vigyorgott Mortua. – Vigyázok, hogy ne tegyek kárt benned, ígérem!

Valian olyan hirtelen mozdult meg, hogy a lány önkéntelenül is hátraugrott. Penge szisszent, aztánbelenyomódott a fehér szövetbe a papnő hasán, és bár nem ejtett sebet, a hidege még a ruhán keresztül ismegborzongatta Mortuát.

– Ez nem játék, papnő! – A démon hangjában nem maradt semmi barátságos. – Ezeknek a pengékneksemmit nem jelent, barátnak vagy ellenségnek veszik a vérét, és gyakrabban uralkodnak ők felettem, mintén felettük. Ne hívj ki, ha jót akarsz magadnak!

– Hé! – A lány hátralépett, és ráütött a tőrével a feléje szegezett kardra, nem szakszerű, sokkal inkábbjátékos mozdulattal. – Először is van nevem! Mondtam már neked, de szívesen elismétlem: Mortuánakhívnak. Másodszor, harcos-pap vagyok, és elhiheted, hogy az a harcos nem dísznek van ott. A szellemekkegyében állok, de még az ő segítségük nélkül is bármikor megvédem magam. Szóval igenis kihívlak, és hanem küzdesz ellenem teljes erőbedobással, esküszöm, még el is fenekellek a saját kardoddal! Teválaszthatod ki, hogy melyikkel – tette hozzá nagylelkűen.

Valian a fejét rázta tökéletes elképedésében.

– Te mindenből tréfát űzöl, igaz, papnő? Pardon, Mortua. Tartok tőle, hogy ezeket a dolgokat énvéresen komolyan veszem.

– Ha most valami nagymonológgal akarsz jönni a sanyarú gyerekkorodról, csak hogy kibújj a küzdelemalól, akkor ne is fáraszd magad! – A lány váratlanul előreugrott, és a démon mellkasa felé szúrt.

Valian reflexmozdulattal válaszolt; bár szándékosan visszafogta az ellencsapást, a tőr így is messzireszállt a papnő kezéből.

– Nem állt szándékomban az életemről beszélni neked – mondta hűvösen. – Egyáltalán nem.

– Akkor jó, mert még véletlenül sem érdekel! – hazudta Mortua, miközben a csuklóját dörzsölgetve atőre után indult. – Jó, most szerencséd volt. Ezt figyeld!

Eldobta a fegyvert, nem is rossz mozdulattal. Valian röptében kapta el két ujjal a penge két oldalán.

– Elég lesz ennyi bemutatónak? – kérdezte szárazon. – Vagy hagyod, hogy nekimenjek valamelyikgyakorlóbábunak? Megjegyzem, akármelyik keményebb ellenfél lesz nálad.

– Fájó kézzel dobtam, te nagy marha! – Mortua levett az állványról egy másik, a korábbihoz hasonlótőrt, és óvatosan közelíteni kezdett. – Ha éppen tudni akarod, nyolcéves koromban fogtam előszörfegyvert a kezembe. A kovácsunk csinált nekem egy mini buzogányt. Azzal már rég bezúztam volna afejedet, szóval be lehet fejezni az alázást!

– Te alázod meg magad. – Valian fújt egyet. Úgy tűnt, semmiképp nem szabadul meg a lánytól, csak habelemegy egy látszatküzdelembe.

Félgőzzel védte magát a rázúduló csapásoktól, és bár egy percen belül legalább háromszorlefegyverezhette volna megint Mortuát, megelégedett azzal, hogy kitérjen, elhajoljon és hárítson.Miközben erővel visszafogta magát, nehogy elragadja a harci láz, és egyetlen mozdulattal a földre vigye a


14 / 531 2012.12.17. 19:21

kis papnőt, magában azért elismerte róla, hogy nem mozog rosszul. Az ő hazájában persze egyetlencsapást sem élt volna túl, de fiatalságához, ember – és törékeny leányzó – voltához és a Mordinium-szertetapasztalt békességhez képest egyáltalán nem tűnt tehetségtelennek. Valian úgy sejtette, számíthatna rá, haholmi vasvillával felfegyverkezett parasztokat kellene szétzavarniuk, vagy esetleg vadállatok támadnákmeg őket az erdőben.

– Te nem is küzdesz! – lihegte Mortua. Verítékcseppek ültek a szemöldökén, gurultak le az arcán éstették csatakossá seszőke haját. – Mutass már valamit, hallod-e!

– Ha én mutatok valamit, te meghalsz.

Nem fenyegetés volt ez, csak puszta tényközlés, de a lányt így is felbőszítette. Mortua meglepőenügyes mozdulattal került a démon védelmén belülre – bár ha Valian igazán odafigyelt volna, erre nem nyíltvolna esélye –, és végigvágott az éles pengével az ifjú karján. Valian inge felszakadt, a vére kicsordult, apapnő pedig hátraugrott, és bűntudatosan eldobta a fegyvert.

– Bocsánat, bocsánat! – kiáltotta, és aggodalmasan az ingre pislogott, amin kicsi, lassan terjedő foltjelezte, hogy azért nem ejtett túlságosan komoly sebet.

Aztán már csak azt vette észre, hogy a hátán fekszik a gyakorlótér kemény padlóján, az eséstől elakada lélegzete, és egy meglehetősen jó súlyban lévő, fiatal démon ül a hasán, aki a saját fegyverét szorítja atorkához.

– Szeretnél még élni egy kicsit, ember? – sziszegte Valian. – Akkor azt javaslom, válogasd meg jobban,kivel kezdesz ki!

Mortua elnézte halvány arcát, haragvóan résnyire húzott két szemét, és bosszúsan felszisszent.

– Rendben van, nyertél, most leszállnál rólam? – kérdezte. – Nehéz vagy, mint a fene.

Valian hitetlenkedve meredt rá egy pillanatig, mint aki csak akkor veszi észre, hol van és mit csinál.Aztán eldobta a tőrt, felugrott, és a kezét nyújtotta a lánynak.

– Én… Mondtam, hogy ne akarj velem megküzdeni – mormolta leszegett fejjel. Arcán két piros foltjelent meg.

Mortua érdeklődve figyelte.

– Felfogtam, tényleg értesz azokhoz a vasakhoz. Meg kellően heves is vagy. Mindig így le szoktadhengerelni a nőket?

Valian pislogott. Ez még most is képes humorizálni?

– Majdnem megöltelek.

– Hát bocsánat, hogy kiábrándítalak, de nagyon messze voltál tőle. – Mortua leporolta a ruháját. –Figyelj, megígértem a szüleimnek, hogy beköszönök hozzájuk ma este, és elmondom neki, milyenfeladatot kaptam. Reggel találkozunk, hm?

– Persze. – A démon kerülte a tekintetét.

– Akkor szia! És, izé, tényleg sajnálom a karodat!

Valian szárazon, nem kevés öngúnnyal nevetett fel a képtelen bocsánatkérés hallatán, de a papnő eztmár nem hallotta. Apró, sebes léptekkel távozott, ügyet sem vetve már az ifjúra, és bele sem gondolt,milyen közel járt ahhoz, hogy a tőr fültől fülig felmetssze a torkát. Valian sóhajtott egy mélyet, mielőttmaga is elhagyta volna a gyakorlótermet.


15 / 531 2012.12.17. 19:21

A rendházfő nem kérdezett semmit, amikor bezörgetett az ajtaján, csak egy apró kézmozdulattaljelezte, hogy kerüljön beljebb. Valian az ablakhoz sietett, ahonnan annyiszor nézelődött már az elmúlthónapok során, ott pedig hosszas, komor hallgatásba merült. Várta a megnyugvást, ami az asszonyjelenlétében rendszerint el szokta tölteni, de most nem jött más, csak mardosó kétségek. Végülvisszafordult a szoba felé.

– Nem tudom megcsinálni, Anira úrnő – mondta. – Hajszál híján megöltem az előbb azt a papnőt.

– Mi történt?

Valian szűkszavúan számolt be a gyakorlóteremben történtekről, és keserűen tette hozzá:

– Nem tudok uralkodni magamon. Talán soha nem is fogom megtanulni. Ez a lány pedig… Még csakfel sem fogta, mivel játszik! Csak tréfálkozott tovább, mint aki egy pillanatra sem forgott veszélyben…

Anira gyengéden nézett rá.

– Azt kell mondanom, Valian, hogy Mortuát valóban nem fenyegette veszély a társaságodban. Nem atehetsége vagy a gyakorlata teszi őt alkalmassá erre a feladatra, hanem az a tény, hogy a szellemekkegyeltje. Hidd el nekem: nem engedték volna, hogy kárt tégy benne. Ahogyan végül nem is tettél.

Valian az ablakpárkány peremét szorította. Nehezen szánta rá magát, de végül feltette a kérdést, amiteddig még soha.

– Anira úrnő, léteznek a szellemek?

– Igen, Valian. Léteznek.

A démon megvakarta a fejét.

– Nem akarok tiszteletlen lenni. Lenyűgöz a hited, rokonszenvesnek találom magát a kultuszt is,csak… Említettem neked, hogy nem ez az első világ, ahol járok, a szellemekről viszont itt hallottam ebbena formában először. Mindenki mást tart istenének, mindenhol mást dicsőítenek. A kérdésem arravonatkozik, van-e bármi kézzelfogható bizonyítéka a szellemek létének.

– Értettem a kérdésedet, Valian, és a válaszom továbbra is igenlő – felelte a rendházfő. – Aszellemekben való hitünk nem csupán hagyomány. Bizonyos szempontból ugyanúgy tiszteljük őket, mintahogyan a fejedelmeinket is: annak tudatában, hogy közöttünk vannak. – Odasétált a démonhoz, és avállára tette a kezét. – Hunyd le a szemed egy kicsit, kérlek!

Valian engedelmeskedett. Az érintés most végre megnyugtatta egy kicsit.

– Érezd magad körül a levegőt! – Anira végigsimított az ifjú homlokán. – Meleg? Tiszta? Észreveszedbenne a gyöngyvirágot? Figyeld meg, hogyan vesz körül. Mindig tart valamerre, még idebent is. Küszöbfelett, ablak résén, áramlik, sodorja magával az illatokat és az érzeteket. Honnan jön?

– Az ajtó felől. – Valian felpillantott, a rendházfő azonban eltakarta a szemét.

– Várj még! Merülj benne mélyebbre! Az ajtó felől, azt mondod? A nagy része csakugyan, de ha azablakhoz tennéd a kezedet, ott is éreznél egy kis légmozgást. Kisebb-nagyobb áramlatok váltják felegymást, de mind az egész részei. A levegőé, ami körbevesz és éltet bennünket.

Elvette a kezét.

– A szellemek is ilyenek, Valian. Ne istenségnek képzeld őket. A szellemek egyetlen hatalmas áradatotalkotnak körülöttünk. Nincs nevük, arcuk, és kevesen őriznek meg közülük bármit is abból, akik életükbenvoltak.


16 / 531 2012.12.17. 19:21

– És ez a Morkhina nevű szellem, aki ellen elküldesz? – kérdezte zavartan a démon.

– Azt mondom, kevesen, nem azt, hogy senki. Mindig akad, aki szembemegy a világ rendjével. Atilalmas praktikák űzői közül kevesen találják meg haláluk után azt a megnyugvást, amelyet az áramlatközössége jelent. Megvan az adottságuk hozzá, hogy kívül rekesszék magukat, és többnyire sajnos meg isteszik. Mások, éppen ellenkezőleg, arra képesek, hogy a nagy egész részeiként őrizzenek meg magukbólmás szellemeknél jóval többet. Dicső harcos-papok, akik nagy tetteket vittek véghez, példamutató, felelősbeosztású testvérek, akik előremozdították a rendet. Az áramlat, akárcsak a levegő, egyetemes, de nemegységes. Tartsd zárva a szemedet még egy kicsit, és fogd meg a kezem!

Valian szótlanul engedelmeskedett, és közben arra gondolt, hogy már réges-rég fel kellett volna tennieezt a kérdést. Nem is az elhangzottak győzték meg, hanem az a szelíd bizonyosság, amit Anira hangjábanhallott.

– Most összpontosíts megint, ahogy az előbb! – suttogta az asszony. – Vizsgáld meg a levegőt, és menjmögé! A szándékot keresd benne, a tudatosságot, a mindent egymáshoz láncoló erőt… Rám figyelj egykicsit, vedd észre, hogy ez a tudatosság erősebb körülöttem, mint a szoba többi részén. A szellemek velemvannak, Valian, ebben a pillanatban is. A nagy áramlat egy kicsi része, ami még így is megholt lelkekszázaiból áll. Ők hozzám tartoznak, én pedig hozzájuk. Ha elvégzek egy szertartást, az ő erejük váltjavalóra. Ha fohászkodom, rajtuk keresztül jut el az áramlat többi részébe, ha segítséget kérek, ők felelnekrá. De ugyanígy körbevesznek mindnyájunkat. Ha most Mortua is itt lenne, megdöbbennél rajta, mennyireerős körülötte az áramlat. Kegyeltként nagyobb biztonságban van Morkhinától, és igen, tőled is, mintfegyverforgatóként lehetne.

– Miért pont ő?

– Nem tudjuk, mi alapján választják ki a kegyeltjeiket a szellemek. Biztosan számít a hit és a tisztaszív, meg az, hogy jót tegyél a világért, és megszépítsd magad körül, de ennél többet nem mondhatokneked. – Anira megszorította a démon kezét. – Érzed őket?

Valian bólintott.

– Igen.

Tényleg érzett valamit. Az áramlat, ahogyan a rendházfő nevezte, valóban átitatta a világot, és amikora szeme végre rányílt, a démon már csak azon csodálkozott, hogyan nem vette észre korábban.

– Aki nem részesült spirituális beavatásban, rendszerint csak annyit érzékel, amennyi őt magátkörülveszi – válaszolta meg a kimondatlan kérdést Anira. – Körülötted, talán pont az idegenségedbőlfakadóan, meggyengül az áramlat. Ez nem bűn és nem is szégyenbélyeg, hanem állapot. Ahogyanelfogadod majd a szellemeket, úgy fognak köréd gyűlni. Maga az áramlat pedig máris elfogadott. Nem vetki magából sem téged, sem senki mást. Sokszor mondtam neked, hogy a szellemek nem ítélkeznekfelettünk, hanem vezetnek bennünket. A te esetedben sem lesz ez másképp. Ezért hiszem, hogy idővel ésaz ő áldásukkal igenis képes leszel megzabolázni az indulataidat: a szándék megvan benned, a többit pedigmegkapod, ha kéred.

Valian sóhajtott egy aprót, elengedte az asszony kezét, és az arcába nézett. Nemcsak nagyobb volt aszeme, mint az embereké, de élénkebb kék is, az a se nem sötét, se nem világos árnyalat, amit egyesvadvirágok szirmában fest meg a természet.

– Attól félek, hogy kevés lesz a szándék, ha Mortua… nos, úgy viselkedik majd velem, ahogy eddig.Mi történik, ha rosszkor tör ki a haragom? Ha az ellenség a maga javára fordítja?

– Akkor a szellemek a segítségetekre lesznek. Kérlek, ne vitázz velem erről! Bízom azítélőképességemben.


17 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ne érts félre, Anira úrnő, nem… kihúzni akarom magam a feladat alól.

– Helyes. Talán jót tenne, ha elgondolkodnál mindazon, amit láttál, és amiről beszéltünk. Ha továbbikérdéseid lennének, tudod, hogy szeretettel várlak.

Az utolsó mondat, ha nem is söpörte el a démon kétségeit, legalább függőben hagyta annaklehetőségét, hogy alkalomadtán visszatérhetnek rájuk. Így lényegesen könnyebb szívvel vett búcsút arendházfőtől, mint ahogyan az imént megérkezett hozzá, hogy visszavonuljon a vendégházba. Hiábaigyekezett azonban megfogadni Anira tanácsát, a megnyugtató gondolatok helyét mindig átvette a kép,ahogyan Mortua ránézett a tőr pengéje fölül, és már jó ideje leszállt az éj, amikor az emlék végre hagytaálomba merülni.

Vissza az indexre


18 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÚJ! (A kritikák ne zavarjanak meg senkit...)

Mortua már harmadszor emelte fel a kezét, hogy bezörgessen, de megint leeresztette. Tetszett vagy sem, elkellett ismernie, hogy ideges. Jófajta idegesség volt ez, az a gyomrot összehúzó fajta, ami egy hasonló korúlányt rendszerint egy kiválasztott fiatalember közelében tölt el, mégis bosszantotta. Nem szokott hozzá,hogy bárki jelenlétében is feszélyezve érezze magát.

– Úgyis beszélnünk kell! – emlékeztette magát suttogva, és negyedszer is kinyújtotta a karját, most márelszántan, hogy igenis bekopog. A vendégház ajtaja azonban kitárult előtte, még mielőtt megtehette volna,a küszöbön pedig ott állt a tegnap megismert ifjú démon.

– Mortua.

– Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – A szokásos kíváncsiság erősebbnek bizonyult a lány zavaránál.

– Hallottalak. Tényleg sok mindent meg kell beszélnünk. Bejössz?

Mortua bólintott, és bentebb óvakodott.

Gyermekkora óta a kolostorban élt, vagyis nem először fordult meg a vendégházban, mégis érdeklődésselpillantott körbe. Látni akarta, miben változtatta meg, hogyan lakta be az elmúlt hónapok során a démon,akit – az előző napi találkozást leszámítva – korábban legfeljebb másodpercekre lehetett megpillantani.Bár az összes testvér tudott Anira pártfogoltjáról, a rendházfő nyomatékosan megkért mindenkit, hogy nekeressék a kapcsolatot Valiannal, amíg ő másképpen nem rendelkezik, az izgatott kérdésekre pedig rendrekitérő választ adott. Mortua már csak ezért is régóta kíváncsian várta a találkozást, ami végül sokkalmélyebb benyomást tett rá, mint amire előzetesen számított. Valian rendkívül kék szeme, izmos alakja és akelleténél árnyalatnyival talán kevésbé mély hangja úgy borzongatta meg, ahogyan életének tizenhat évesorán még senkié. Már csak ezért is sietett megragadni az alkalmat, hogy a közös küldetés ürügyévelfelkeresheti.

Az lepte meg először, amikor a vendégházba lépett, hogy virágot lát az asztalon és az egyik polcon is.Könyveket is észrevett, a sarokban pedig egy állványon világosszürke, fényes páncél állt, amelynek minda kialakításáról, mind szokatlan anyagáról lerítt, hogy idegen mesterek keze munkája. Mortua biztosravette, hogy legfeljebb feleolyan nehéz, mint amilyennek kinéz, és elmosolyodott, ahogy önkéntelenül iselképzelte benne a démont.

– Hogyhogy hallottál? – fordult Valian felé. – Legfeljebb suttogtam.

– Élesebb a hallásom, mint a tiéd. Mint bármelyik emberé.

– Azért, mert démon vagy?

Az ifjú biccentett.

– Eztán vigyázok, hogy egyáltalán megszólaljak-e a közeledben. A gondolataimban is olvasol?

Tréfának szánta a kérdést, Valian azonban szemlátomást komolyan vette.


19 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem. Meg tudom védeni az elmémet a külső behatásokkal szemben, de én magam nem űzök semmifélementális praktikát. A legegyszerűbbeket sem.

– És mit tudsz még? Hogy pazarul harcolsz, azt tegnap láttam. Egyéb… öh, különleges képesség, aminekhasznát vehetjük?

A démon határozatlanul megvonta a vállát.

– Látok a sötétben. A többit nem tudom biztosan. Fogalmam sincs, mi számít nálatok normálisnak. Bár ezinkább hátrány, de azt hiszem, kevesebb színt látok, vagyis inkább kevesebb árnyalatot, mint ti. Vagy csakmásképp. Nem tudok különbséget tenni például zöld és zöld között. Az én… világomban kevés a szín, azis többnyire piros, fehér és lila. Meg fekete – tette hozzá váratlanul keserűen. – Idekint minden sokszempontból bonyolultabb.

– Mesélj még a világodról! – lelkesedett rá Mortua. – Még sosem hallottam más helyekről. Persze, mi itt arendben kicsit többet tudunk, mint az átlagember, úgyhogy sejtettük, hogy léteznek, de te vagy az elsőigazi bizonyíték, akivel találkozom! Szóval mesélsz?

– Mi végre? – kérdezte elutasítóan Valian. – Fecsegés helyett inkább a küldetésünkre összpontosítsunk!Gondolkodtam erről a Shreior ligetről, és…

– Várj már! Miért baj az, ha meg akarlak ismerni egy kicsit? Még azt sem tudom például, hány éves vagy!

– Mit számít, hány éves vagyok?

A lány felnézett a mennyezetre. Kezdeti idegessége gyorsan elmúlt, vagy legalábbis kezelhető szintrecsökkent, cserébe viszont egyre jobban bosszantotta a démon zárkózottsága.

– Te is tudod rólam. Így tisztességes! – felelte, csak hogy mondjon valamit.

Meglepte az ifjút, ez világosan látszott. Valian komolyan nézett rá, mint aki furcsálkodva, de elfogadja eztaz érvet, és továbbra is kelletlenül, de végül biccentett.

– Ebben van valami. Legnagyobb sajnálatomra azonban nem áll módomban válaszolni a kérdésedre.

– Jó, hát ha olyan nagy titok, akkor tartsd meg magadnak, és beszéljünk a ligetről! – Mortua durcásanhátat fordított. Valójában persze nem haragudott, remélte viszont, hogy így mégiscsak kihúzhat Valianbólvalamiféle választ. A démon tiltakozása számtalan ötletet ültetett el a fejében. Lehetséges volna, jutotteszébe például, hogy a démonok máshogyan öregszenek, mint az emberek, és akit ő jóképű, huszonévesfiatalembernek hisz, az valójában Aniránál is évtizedekkel öregebb, vagy épp ellenkezőleg, feleannyi időscsak, mint ő maga? A magyarázat azonban végül jóval prózaibbnak bizonyult. Valian felsóhajtott, és azablak felé fordult, mielőtt mégis megadta volna a választ.

– Nem tudom, hány éves vagyok. Húsz biztosan elmúltam már, huszonöt talán még nem. Mondjuk, hogyhuszonkettő vagy huszonhárom, de ez a legjobb esetben is csak becslés.

Mortua eltátotta a száját.

– Hogy lehet ezt nem tudni?

– Lehet – zárta rövidre a témát Valian. – Rátérhetnénk a fontosabb dolgokra?

– Öh… hogyne. Leülünk?


20 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ülj le, ha akarsz, persze. – A démon nem mozdult el az ablakból, még a fejét sem fordította hátra.Mortua biztosra vette, hogy lélekben az elhagyott hazájában jár. Biztos honvágya van – gondolta, éshirtelen nagyon megsajnálta. Letelepedett az ágy szélére, és lóbálni kezdte a lábát.

Vissza az indexre


21 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÚJ!

– Ez az ötödik alkalom, hogy el kell végezni ezt a szertartást, igaz? – kérdezte közben Valian. – Mit tudunkaz előző négyről?

– Nos… – A lány beszívta az alsó ajkát. – Morkhina ugyebár mágus volt, és ha felébred, márpedig fel fog,amint behatolunk a kriptájába, akkor nyilván varázslatokkal fogad bennünket. A hajadnak magától vanilyen színe?

Hitetlen pillantást kapott válaszul.

– Neked tényleg nincs jobb dolgod, mint a hajamról kérdezősködni?

– Neked pedig muszáj akadékoskodnod ahelyett, hogy válaszolnál? Most komolyan, mi rosszatkérdeztem?

Nem látta, hogy az ifjú tartása megfeszül, szája pedig vicsorra húzódik. Várta a választ, és nem fogta fel ajelentőségét az azt megelőző, hosszú csendnek.

– Egy démon haja vagy vörös, vagy fehér. Az enyém, mint látod, vörös.

– Inkább piros… Nem azért, jól áll! Csak szokatlan.

– Szóval mágia. Miféle?

– Többféle is létezik? – bizonytalanodott el Mortua. – Nézd, ezt nem tudom. A szellemek nem véletlenültiltják, hogy használjuk, ez viszont azt is jelenti, hogy nincs róla sok fogalmunk. Nekem sincs.

– Milyen a helyszín?

– A liget? Ó, annak megvan a saját védelmi rendszere, mert ha valaki a területére lép, azzal felébresztiMorkhinát. A szellemek eleve elkerülik, ember meg nem nagyon jár arra, de aki mégis, az sem tud bejutnicsak úgy.

– Varázslat őrzi, vagy csapdák?

– Sem egyik, sem másik. Maga az áramlat.

– Min kell átjutnunk?

A lány megrázta a fejét.

– Ötletem sincs. Tudod, a Shreior liget állandóan változik. Nehogy azt hidd, hogy én nem próbáltamutánajárni, mire is kell számítanunk! A beszámolók szerint volt már futóhomok, izzó parázs, tömörsziklafal… mindenféle természeti képződmény. – Tanácstalanul elhallgatott, és az ágy lábát kezdterugdosni. – Akkor látjuk meg, ha odaérünk.

– Milyenek a halálozási arányok?


22 / 531 2012.12.17. 19:21

– A micsodák?

Valian türelmetlen kézmozdulatot tett.

– Hányan haltak meg eddig a küldetésük teljesítése közben vagy abból kifolyólag?

A lány egy darabig bámult, aztán hitetlenkedve elnevette magát.

– Senki! Ez nem… Várj, nem igaz, egyszer elkapta az egyik testőrt. De nem volt több! Sebesülésekszoktak lenni, azokkal viszont én elboldogulok. A szellemek kegyéből – tette hozzá magyarázólag.

Ugyancsak meglepődött, amikor a démon hirtelen felé fordult, és leplezetlen érdeklődéssel méregetnikezdte.

– Mi van, nem nézed ki belőlem? – kérdezte harciasan. – A kegyeltjük vagyok, ha nem tudnád!

Amióta csak találkoztak, Valian ajkán most először suhant át egy apró, szégyellős mosoly.

– Bocsánat – mondta az ifjú jóval szelídebben, mint amilyennek Mortua eddig hallhatta. – Csakmegpróbáltam látni körülötted az áramlatot.

A lányt zavarba hozta a mosolya. Le is sütötte a szemét, pedig szívesen elnézte volna még, és sejtette,hogy a nap végéig számtalanszor eszébe fog még jutni. Nem tudott még mit kezdeni ezzel az újfajtaérdeklődéssel, amit a démon ébresztett benne; gyorsan beszélni is kezdett, mielőtt Valian észrevehettevolna, milyen hatással van rá.

– Azt csak akkor lenne szabad látnod, ha már a rend tagja lennél! Ha Anira megmutatta, az azt jelenti,hogy biztosan számol veled a közeljövőben… Viszont akkor végképp nem értem, miért nem akarsz velembeszélgetni, ha egyszer úgyis testvérek leszünk!

Megtört a varázs. A démon ismét elkomolyodott.

– Ha valóban így lesz, bizonyára bőségesen nyílik majd alkalmunk… ismerkedni.

– És akkor mesélsz majd a szülőföldedről is? Hogy is hívják?

– Ariann. – Valian arca ismét zárkózott kifejezést öltött.

– Ariann – ízlelgette a lány. – Milyen kedves név! Szép hely lehet – tette hozzá, és nem értette, miért tör kikeserű nevetésben a társa.

– Ó, hogyne! Csodálatos hely! Most visszatérhetnénk a feladatunkhoz?

– Csak ha megígéred, hogy… – Mortua döbbenten hőkölt hátra. Az ifjú harcos, aki az imént még azablakban állt, két hatalmas lépéssel előtte termett, lehajolt hozzá, és közvetlen közelről sziszegte azarcába:

– Mit csináljak veled, hogy visszafogd végre azt az átkozott kíváncsiságodat, papnő? Nem tűnik fel, hogynem akarok ezekről a dolgokról beszélni? Se az otthonomról, se a hajszínemről, se a többi ostobaságról,ami annyival jobban foglalkoztat téged, mint a küldetésünk!

Bármennyire tetszett is neki a démon, Mortua most már komolyan bosszankodott. Rátette a két kezétValian mellkasára, és határozottan eltolta magától.


23 / 531 2012.12.17. 19:21

– Először is: nem foglalkoztat jobban, csak érdekel. Másodszor, lehet, hogy neked természetfelettien éleshallásod van, de én se vagyok süket! És harmadszor, büdös a szád. A te fajtád nem szokott tisztálkodni?

Valian elképedve meredt rá, aztán megrázta a fejét.

– De, vérfürdőt veszünk napjában háromszor! Mit gondoltál?

– Akkor már tudom is, mitől van ilyen színe a hajadnak. Megfoghatom?

– A hajamat? Nem, nem foghatod meg!

– Kár…

A démon egyenként engedte ki ökölbe feszülő ujjait.

– Meddig tart ez a szertartás? – váltott inkább témát.

– Pillanatok alatt megleszek vele – felelte készségesen Mortua. Aztán elakadt a lélegzete, amikor Valianfél kézzel megragadta a mellén a fehér papi köntöst, és felemelte.

– Mennyi idő?

– Hé, tegyél le! – A lány puszta reflexből markolt rá a démon karjára. Valian bőre fehér volt és hűvös,alatta edzett, kemény izmok futottak. – Mondom, hogy pillanatok! Csak nem hiszed, hogy nekiállokfélórát kántálni, hogy Morkhina közben röhögve lecsapjon téged is meg engem is? Láttál te már egyáltalánszertartást?

– Nem – ismerte el zordan a démon, és visszaeresztette a papnőt az ágyra. Mortua nyomban fel is pattant,és úgy helyezkedett, hogy kettejük közé kerüljön az asztal. Szaporán szedte a levegőt, és félig mogorván,félig lenyűgözve méregette Valiant.

– Tényleg jó erőben vagy. Ha kibírsz egy percet anélkül, hogy rám vetnéd magad, elmondom, hogycsináljuk az ilyesmit.

Meglepve látta, hogy Valian arca bíborszínt ölt.

– Jó – bólintott, de még hozzátette, mielőtt a lány megszólalhatott volna: – Mégis van valami, amitfeltétlenül tudnod kell a démonokról. Nem vagyunk… szelídek. Próbálok alkalmazkodni a világotokhoz, aszabályaihoz, de nem megy könnyen. Nyomatékosan megkérlek, éspedig a saját érdekedben, hogy nefaggass, ne tréfálkozz velem, és egyáltalán, próbálj meg nem bosszantani! Igyekszem nem ártani neked,de… Tapasztalhattad, milyen az, ha nem tudok uralkodni magamon.

Mortua megajándékozta egy kedves mosollyal. Hogy lehet valakinek ilyen eszméletlenül kék szeme?

– Rendes tőled, hogy aggódsz értem – felelte könnyedén –, még ha nem is győzöm hangsúlyozni, hogytudok vigyázni magamra. Ami pedig a szertartást illeti, tényleg nagyon rövid lesz. Mivel az ilyesmitáltalában vészhelyzetben használjuk, vagyis nem érünk rá hosszasan könyörögni, a szellemekmeghallgatnak akkor is, ha nem csűrjük-csavarjuk a szót… Persze ennek is megvannak a maga feltételei.Először is, ugye, papnak kell lenned. Lehetőleg harcos-papnak, különben eleve nem is tanítanak meg amegfelelő formulákra, de ha mondjuk látnok vagy, vagy gyógyító, és éppen ismered őket, elvileg képesnekkell lenned a használatukra. Az sem hátrány, ha beszéled az ősi nyelvet, amin ezek az imák vannak, bár,ha a többi tényező adott, akkor is segíteni szoktak, ha nem érted, amit mondasz.


24 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mi a többi tényező?

– Egy megfelelő szentség és misztikus tűz.

– Tudsz tüzet varázsolni? Azt hittem…

– Egy fenét tudok bármit is varázsolni! Nem mondtam el elég világosan, hogy a mágia úgy tilos, ahogyvan? Tudok tüzet idézni az áramlatból. Ehhez a szerzetesek is értenek, nemcsak a papok.

– És mi a szentség?

Mortua grimaszt vágott.

– Neked tényleg fogalmad sincs semmiről! Tudom, ne is mondd, a nem létező Szolgálókkal bezzegtisztában vagy! – Legyintett, és már hadarta is a magyarázatot: – Azt legalább hallottad már, hogy azáramlatban nem minden szellem egyenlő?

– Igen.

– Nos, a szentségek azoknak a rendtagoknak a földi maradványaiból származnak, akik a haláluk után nemolvadnak egészen az áramlatba, hanem megőriznek valamit az emberi tudatukból. Megkülönböztetünkereklyéket, amelyek többször is felhasználhatóak, mint például azok a csontszilánkok, amivel védőkörtszoktunk rajzolni. A hajszálak, amiket az ember rendszerint eléget, vagyis megsemmisít, a szentségkategóriájába tartoznak.

Valian bólintott. Lerítt az arcáról, hogy valami nagyon nem tetszik neki.

– Valami gond van? – vonta össze a szemöldökét a lány, a démonnak pedig be kellett vallania: cseppetsincs ínyére az ötlet, hogy halála után Anirát is apró darabokra vagdossák ereklye gyanánt.

Mortua felkacagott.

– Mintha csak a húgomat hallanám! Neki vannak mindig ilyen képtelen feltételezései. Nem tudom,nálatok abban az Ariannban hogyan szokás bánni a halottakkal, és mielőtt megint elkezdenél ráncigálni,közlöm, hogy túlélem, ha nem meséled el. Mi mindenesetre a legnagyobb tiszteletben részesítjük azelhunytak porhüvelyét. Csakis annyit veszünk el belőlük, ami még nem csorbítja a halott méltóságát,mondjuk egyetlen hajtincset és egy kis darabka körmöt.

Akaratlanul is beletrafálhatott valamibe, mert Valian megint kibámult az ablakon, mint aki kellemetlenemlékekkel küzd. Mortua leküzdötte a nyelvére toluló kérdéseket, és folytatta:

– Mivel ilyen kevés van belőlük, eleve ritkán használjuk őket, de amikor muszáj, akkor nincs mese. Mostpont muszáj, de egyébként nem is nagyon emlékszem olyan alkalomra az utóbbi években, amikor kellettvolna, szóval ne aggódj, szó sincs róla, hogy folyamatosan ereklyéket gyártanánk utánpótlás gyanánt.Anirát sem fogjuk halála után kopaszra borotválni, meg letördösni az ujjait, vagy tudom is én, miketforgatsz abban a bolond fejedben. A te hajad viszont nagyon jó szentség lenne – derült fel hirtelen az arca–, mert ezzel a színnel könnyen meg lehetne találni, ha véletlenül elejti az ember. Ugye soha nem fogszmegőszülni?

– De igen, méghozzá rövidesen, ha így folytatod – jegyezte meg fanyarul a démon. – Különben semhiszem, hogy belőlem is nagy szellem lesz halálom után, akinek érdemes a haját gyújtogatni.

– Miért ne lehetne? – vonta fel a szemöldökét a papnő, magában azonban nem győzött lelkendezni. –Tényleg főnyeremény! Jóképű, erős, vad, és még humora is van! Anira túlságosan jó hozzám, még ha nem


25 / 531 2012.12.17. 19:21

is ez volt a szándéka.

– Sosem éltem szenthez illő életet. – Valian már emelte is a kezét, hogy leintse. – Ne firtassuk, hakérhetem!

– Jó, felőlem… Nem is vagyok kíváncsi rá.

– Bölcs döntés. Akkor, ha jól értettem – Mortuát már meg sem lepte, amikor a démon visszasétált azablakához –, holnap a szellemek segítségével elmegyünk a Shreior ligetbe, ott szembesülünk egyközelebbről meghatározhatatlan akadállyal, ami a mágusszellemünk kriptáját rejti. Ha átverekedtükmagunkat rajta, te elmondasz egy gyors szertartást, amit ez a Morkhina valószínűleg minden eszközzelmegpróbál majd megakadályozni. Ha sikerül, ami kétséges, mert volt már, aki életét vesztette a feladatteljesítése közben, hazajövünk, és beszámolunk róla Anira úrnőnek.

– Magam sem mondhattam volna szebben. Vagy legalábbis nem sokkal.

Valian nem tűnt osztozni a lány vidámságában.

– Tudunk egyáltalán bármi pontosat? – kérdezte rosszkedvűen. – Vagy csak annyit, hogy legjobb, hamindenre felkészülünk?

– Ó, hogyne! Tudjuk például, hogy eddig még mindig megoldották valahogyan, és mi sem vagyunkrosszabbak, mint az elődeink!

– Miért is volnánk… Egy csitri meg egy megbízhatatlan démon…

– Hé! – kapta fel a fejét Mortua. – Először is én megbízom benned, meg Anira is, másodszor: Mi az, hogycsitri? Neked legfeljebb hercegnő, aztán ha testvér leszel, majd meggondolom, hogy szólíthatsz-eMortuának.

– Amikor nem úgy hívtalak, akkor azt kérted ki magadnak. Különben is, miért pont hercegnő?

A lány lesújtó pillantást vetett rá.

– Tisztán emlékszem, hogy bemutatkoztam, de sebaj, próbáljuk újra! A nevem Mortua Mortandis. Tudod,mint abban, hogy Mortandis fejedelem. Az ő lánya vagyok, szám szerint a hatodik, hétből. Ne mondd,hogy még ez is újdonság!

– Az apád az ország uralkodója? – hökkent meg Valian.

– Milyen országnak? Csak a városé. Minden városállamnak saját fejedelme van. Mi a fenét csinálsz te ittlassan fél éve, ha még ezzel sem vagy tisztában?

Ezúttal határozottan úgy tűnt, mintha finom pír kúszna fel az imént még oly haragos démon orcájára.

– Hát… Leginkább az évszakokat figyelem. Enyhe a teletek, de kellemes, ez a tavasz pedig… – Megvontaa vállát. – Nem járok ki a rendházból. Miért kellene ismernem a politikai helyzetet?

– Hát mostantól kijársz. Alighanem rád is fér már.

– Gondolom. – Valian ellökte magát az ablakpárkánytól. – Mikor akarsz indulni holnap?

– Reggeli után. Majd beszólok érted, hm?


26 / 531 2012.12.17. 19:21

– Legyen úgy. Akkor a legjobbakat, hercegnő!

– Mégiscsak maradjunk inkább a Mortuánál… – A lány a homlokát ráncolta. – Várj, te most azt akarod,hogy elmenjek?

– Ha lennél kedves. Attól tartok, a fegyvereim nem élezik meg magukat.

Mortua gyorsan visszatelepedett az ágyra.

– Szívesen segítek! Vagy csak nézem, ahogy csinálod.

– Szerintem meg ne akarj a közelemben lenni, amikor kard van a kezemben…

Volt valami Valian hangjában, amivel a lány jobbnak látta nem vitatkozni. Ismét eszébe jutott, milyen játszikönnyedséggel kapta fel az előbb az ágyról a démon, és milyen harag villogott a szemében, amikor ő csakbarátkozni akart vele. Sóhajtott egy mélyet, de aztán odasétált az ajtóhoz, és kilépett a lágy, tavaszidélelőttbe.

– Jól van, akkor jövök holnap… Végül is nekem is van mit csinálom. Szép napot! – tette hozzá még, ésnem lepődött meg igazán, amikor Valian köszönés nélkül becsukta az orra előtt az ajtót. Megcsóválta afejét egy kicsit, elmosolyodott, aztán táncos léptekkel besietett a rendházba. Remélte, hogy a démon mostis ott áll az ablakban, és figyeli, ahogy elmegy, bár nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy közbenmegkönnyebbülés ül abban a szívfájdítóan kék szemében.

Vissza az indexre


27 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Valian végül nem tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltek. Hiába sejtette, hogy újdonsült bajtársa csakközeledni próbált hozzá, mégis roppant nagy erőfeszítésébe került, hogy ne ugorjon neki másodszor is,csak hogy ezúttal a csukott ablakon keresztül hajítsa ki a vendégházból. Még egy jó félórával Mortualátogatása után is fel-alá járkált idegességében, és erővel fogta vissza magát, nehogy kárt tegyen aberendezésben, aztán végül a kardjaiért nyúlt, de nem azért, hogy – eredeti szándékával összhangban –megfenje őket. Átsietett inkább a gyakorlótérbe, magára zárta az ajtaját, és szabadjára engedte a bennetomboló indulatokat. Mire aztán órákkal később, csatakosan előkerült, sikerült is teljesen lehiggadnia. Adélután hátralévő részét a felszerelése tisztogatásával és olvasással töltötte, este pedig bekopogtatottAnirához, hogy egy kellemes és megnyugtató beszélgetéssel tegyenek pontot a fárasztó nap végére.

Ezúttal jóval korábban elaludt, mint az előző napon, és még éppen csak pirkadt, amikor kipattant a szeme.Megszokott ruhái helyett, amelyeket Mordiniumba érkezése óta hordott, hosszú idő óta először ismét apáncélját öltötte magára, aztán felcsatolta a hátára a fegyvertokot, amelyből egy pillanat alatt elő tudtarántani a kardjait, vett egy mély lélegzetet, és kiballagott az udvarra.

Ugyancsak meglepődött, amikor a korai óra ellenére észrevette a virágzó gyümölcsfák alatt álló kétnőalakot. A kicsi, szőke – ezen Valian nem is csodálkozott – éppen egy gőzölgően meleg zsömlét evett, ésbólogatva hallgatta idősebb társa szavait. A démon odasietett hozzájuk, és próbált nem tudomást venni apapnő arcán elterülő, széles vigyorról.

– Anira úrnő – hajtotta meg magát tisztelettel. – Mortua…

– Kérsz? – A lány kettétörte a zsömléjét. – Jó forró, garantáltan felmelegít.

– Nem fázom – felelte a démon, de azért elvette az ételt. – Ahonnan én jövök, ott soha nem volt ilyenmeleg.

– Meleg? – Mortua önkéntelenül is megborzongott, aztán váratlanul témát váltott. – Épp meséltemAnirának, hogy tegnap este még lenéztem a gyakorlóterembe, és az egyik bábut ízzé-porrá törve találtam aföldön. Úgy nézett ki, mint aminek kézzel esett neki valaki. Valaki, akinek ezek szerint igen kemény azökle… – Rákacsintott a rendházfőre, és hozzátette: – Ha Loghor ihn Mortenor erre talál járni, jobb leszelterelni a gyakorlóterem közeléből, mert hogy nem köszöni meg az illetőnek, arra mérget veszek.

Valian emlékezett, miről beszéltek két nappal korábban.

– Az illető történetesen Koronás? – kérdezte.

– Az illető történetesen a Szárnyasok nagymestere, igen. – Mortua elbiggyesztette a száját. – Apa szerintritka kellemetlen ember. Én eddig még szerencsésen elkerültem a vele való találkozást, de valami aztsúgja, ha a fülébe jutnak a pletykák a drágalátos gyakorlótermében esett károkról, valaki másnak sem lesztanácsos a szeme elé kerülnie. – Rávigyorgott a démonra. – Remélem, nem engem képzeltél a helyére.

– Nem szoktam fantáziálni harc közben – jelentette ki Valian, de kerülte a lány pillantását. Bár, ha őszinteakart lenni magával, el kellett ismernie, hogy Mortua éppen most tett rá először meglepően jó benyomást.Valóban nem fogta vissza magát testgyakorlás közben, és úgy sejtette, az eredménynek legalábbis megkellene rémítenie egy ilyen fiatal és törékeny teremtést, Mortuának azonban szemlátomást inkább


28 / 531 2012.12.17. 19:21

imponáltak a történtek. Talán mégis meg kellene bíznom Anira úrnő választásának bölcsességében úgyMortuát, mint saját magamat tekintve – futott át az agyán, és tisztelettel nézett a mellettük állórendházfőre.

– Indulhatunk lassan? – Mortua végzett az evéssel, leveregette a morzsát a köntöse elejéről – tompadobbanások adták a démon tudomására, hogy társnője alighanem bőrvértet húzott hagyományos öltözékealá – és az iszákjáról, aztán türelmetlenül igazgatni kezdte az övén függő tőrt. – Csak mert akkorfélrevonulok fohászkodni.

Valian biccentett. Még mindig összetett érzései voltak a feladattal kapcsolatban. Egyrészről nagyon megakart felelni Anirának, aki befogadta és az emberség útjára vezette, másrészt aggasztotta is, hogy csalódástokozhat neki. Ráadásul útitársának személye továbbra is kétkedéssel töltötte el. Nem is attól tartott, hogyMortua nem lesz képes elvégezni a szertartást, amelyre kijelölték, hanem hogy vajon ő maga mennyiretudja majd elviselni azt a tolakodó kíváncsiságát.

– Anira úrnő – kezdte bizonytalanul, aztán elhallgatott. – Vigyázok rá – ígérte végül, mint aki abban bízik,a kimondott szónak hatalma lesz felette.

– Tudom, Valian. – A rendházfő a karjára tette a kezét. Bár a páncél fémén keresztül a démon nemérezhette magát az érintést, a gesztus mégis megnyugtatta valamelyest. Könnyebb szívvel vetette apillantását Mortua felé, aki néhány lépéssel odébb térdepelt, és hangtalanul mozgatta a száját, aztánfelugrott, és visszasietett hozzájuk.

– Mehetünk is – közölte.

Az ifjú felvonta a szemöldökét.

– És a misztikus tűz? – kérdezte.

– Misztikus… Ja, tudom már, hogy érted. Nézd, amit most csináltam, az nem szertartás volt. Csakimádkoztam. Amit most fogsz tapasztalni, az a szellemek ajándéka, akárki nem kaphatja meg, csak mi,kegyeltek – magyarázta büszkén a lány, aztán szelesen megölelte Anirát. – Annyira izgulok! – nevetett fel.– Egykettőre elintézzük Morkhinát, és ebédre itthon is leszünk.

– Azért csak óvatosan – figyelmeztette gyengéden a rendházfő.

– Persze, vigyázunk! – Mortua a démon felé fordult, és nemes egyszerűséggel karon ragadta. –Kapaszkodj, Valian, mert most aztán száguldani fogunk!

Futásnak eredt, légiesen, könnyedén, húzta maga után a társát, akinek a világ egyetlen csíkká folyt összeámuló szeme előtt. Valian úgy érezte, mintha kellemes, üdítő tempóban szaladnának, éppen csak a városmaradt el mögöttük túl gyorsan. Máris a szekérúton jártak, amire még a térképről emlékezett, aztánbetértek az erdőbe, ahol nem tudta elnyomni a gondolatot, hogy ekkora sebesség mellett feltétlenül nekifognak rohanni egy fának, és akkor már ő is szorította a lány kezét, rábízva, hogy vezesse. Víz fröccsentfel a lábánál, amikor megtalálták a patakot, ami az utolsó útjelzőjükül szolgált, és csak percekkel későbbfékeztek le egy kis tisztás kellős közepén.

Mortua elengedte a démont, leroskadt a fűbe, és az ég felé fordította az arcát. A nap magasan járt már,Valian pedig nem akarta elhinni, hogy több órán keresztül rohantak keresztül árkon és bokron. Akárcsak apapnő, ő maga is lihegett, a szíve pedig őrült ütemet vert közben, mégsem érezte magát kimerültnek.Elővette a kulacsát, ivott, aztán odadobta a lánynak is, és körbefordult, hogy szétnézzen.

Évszázados faóriások magasodtak körülöttük mindenhol, mohos, barna törzsük vastagon, mégis felségesenmeredt az égre. Ágaik meredeken nyújtóztak felfelé, a kisebb gallyakon még nem pattant ki a rügyekből


29 / 531 2012.12.17. 19:21

minden levél. Valian áhítattal bámult fel rájuk, és egy pillanatra egészen megfeledkezett magáról és aküldetéséről. Gondolkodás nélkül, reflexből lendítette meg a karját, amikor Mortua odalépett hozzá, ésmegérintette a könyökét; a látszólag erőtlen mozdulat a földre taszította a papnőt, a démon pedig csak alány szitkozódására kapta fel a fejét.

– Bocsánat! – Felsegítette Mortuát, de nem állta meg, hogy hozzá ne tegye: – Vegyük fel a listára azt is,hogy nem teszel a közelemben hirtelen mozdulatokat, és ha nem látlak, még véletlenül sem érsz hozzám.A régi beidegződések nehezen múlnak el.

A lány nem bizonyult vevőnek sem a tanácsra, sem a bocsánatkérésre. Mogorván dörzsölgette a könyökét,és csak annyit morgott oda válaszul, hogy marha.

– Ugye tudsz róla, hogy nem is azokat a fákat nézed, amiket kéne? – kérdezte valamivel később, mégmindig morcosan. – Ott, balra van az úti célunk. Remélem, nem bánod, hogy nem rohantunk bele csakúgy.

Valian a jelzett irányba fordította a fejét, és csakugyan megpillantott – talán ötvenlépésnyire – egyalacsonyabb és sötétebb törzsű facsoportot.

– Se sziklafal, se parázs, se futóhomok? – vonta fel a szemöldökét. – Nézzük meg közelebbről!

– Azért valószínűleg nem lesz… – Mortua utánaszaladt, és csak akkor állt meg, amikor a démon elkapta akarját, és visszahúzta maga mellé. – Veszélytelen – tette hozzá halkan, csodálkozva, és nem tudta levenni aszemét a Shreior ligetről. Együtt figyelték a majd száz lépés átmérőjű, természetellenesen szabályos köralakú képződményt, amelynek közepén jól látszott a félig bedőlt kripta romos lejárata.

A liget fái annyiban és úgy különböztek az őket körbevevő erdőtől, mint halott az élőtől, szellem azanyagtól, a metsző arianni szél üressége az áramlat nyüzsgésétől. Hosszúkás, elszáradt levelek kókadtaklefelé az ágak végéről, akár félig letört, bizarr karmok a napkorong után nyúlkáló, hideg kezekről, a kéregsötétszürkéje egymástól függetlenül juttatta a halált a démon és a papnő eszébe. Ezek a fák nem látszottakelevenebbnek a tulajdon árnyékaiknál, de ahogy a szél sóhajtozott közöttük, bárki készséggel elhittevolna, hogy hangosan lélegeznek.

Hihetetlen volt, hogy bármi életet megtűrjenek maguk körül, Valian mégis jól látta a tövükben a majdtérdig érő, összefüggő aljnövényzetet, és noha a színlátása csakugyan hagyott maga után kívánnivalót, aztmég ő is megállapította, hogy ilyen árnyalatúnak biztosan nem szabadna lennie. Valahogy egyszerre láttavérvörösnek és sötétkéknek, és az sem tetszett neki, ahogyan a különös fűcsomók látszólag mind elnyeltéka rájuk hulló fényt, még azok is, amelyekre nem vetettek árnyat maguk a fák. Harcok százaibankiélesedett érzékei mind azt üvöltötték, hogy csúf meglepetés érné, ha besétálna közéjük.

– Hát, itt volnánk – szólalt meg az oldalán Mortua, és a démon nem tudta eldönteni, hogy félelmet vagyizgalmat hall ki a hangjából, vagy esetleg a kettő keverékét. – Tudod, arra számítottam, hogy mocsarattalálunk, vagy esetleg szélvihart, de hogy füvet…

– Ez nem közönséges fű. – Valian még mindig fogta a lány karját, Mortua pedig ellenkezés nélkül húzódottmellé. – Ilyet csak mágiával lehet létrehozni.

A papnő a fejét rázta.

– Az nem létezik. Mondtam neked…

– Tudom, mit mondtál. – A démon elengedte a lányt, kardot húzott, és rácsapott vele az egyik legszélsőfűcsomóra, aztán nyomban hátra is hőkölt. Mortua követte a példáját, de a szemét nem tudta levenni afurcsa növényről, ami az érintés hatására elfeketedett, és hangos sivítással gőzfelhőt robbantott a


30 / 531 2012.12.17. 19:21

magasba. – Azt is tudom, hogy a szellemek sok mindenre képesek, de mégis hogy hozhat létre ilyesmit azáramlat?

– Fogalmam sincs – ismerte el a lány. – Egyetlen feljegyzés sem számolt be ilyesmiről, márpedig nemhiszem, hogy lényegtelennek tartották és kifelejtették volna.

A fűcsomó időközben visszanyerte bizarr kettős színét, és ugyanolyan fenyegetően meredt az égre, mintkorábban.

– Várj, próbáljuk meg, mi történik, ha a szellemek áldását kérem a kardodra! – Mortua kinyújtotta a kezét,Valian pedig átadta neki a fegyvert. A lány lehunyta a szemét, suttogott valamit, aztán végighúzta atenyerét a penge felett, ami felragyogott egy pillanatra, mielőtt ismét megszürkült volna. – A másikat is,hm?

– Nem lehetséges, hogy máris áttörtük azt a bizonyos barikádot, és ez itt már Morkhina varázslata? –Miközben a papnő a második kardot is megáldotta, Valian az elsővel megismételte az iménti mozdulatsort,az azonban ezúttal sem hozott más eredményt.

– Nem, az kizárt… Vagy legalábbis kicsi a valószínűsége. – Mortua visszaadta neki a balkezes fegyvert is.– A mágia megzavarja az áramlatot, részben éppen ezért tilos a használata… No meg azért is, mert aszellemek nem veszik jó néven, ha halandó ember olyan hatalmat birtokol, aminek az irányításáhozegyedül ők rendelkeznek kellő bölcsességgel.

– Márpedig én nem látok más magyarázatot. – A démon elengedte a füle mellett a teológiát, hogy agyakorlati részre összpontosíthasson. – Szóval hogy megyünk be?

Mortua még mindig a füvet bámulta, erre a kérdésre azonban felkapta a fejét.

– Nem te vagy a testőr? A te dolgod lenne, hogy bejuttass…

Valian sem a helyszínt, sem az időpontot nem találta megfelelőnek a humorizálásra.

– Végül is nem kizárt, hogy el tudlak dobni a lejáratig – közölte szárazon. – Majd igyekszem jól célozni.

– Nem vagy vicces.

– És nem vagyok pap sem. Nem kellene elővenned egy ereklyét, és mindenféle misztikus szövegeketszavalnod?

Mortua nemet intett.

– Ha nem tudunk kiokoskodni semmit, akkor azt fogom csinálni. Addig viszont inkább nem pazarolnám akészleteinket. Ki tudja, mivel kell még szembenéznünk odalent…

– Ez igaz. – Valian most a fákat méregette. – Az szintén nem tűnik jó ötletnek, hogy megpróbáljunkfelmászni ezekre…

– Tényleg nem – értett egyet a lány, aztán önkéntelenül is hátralépett, amikor a démon nagy lobbalszembefordult vele.

– Nem gondolod, hogy te is törhetnéd egy kicsit a fejedet, Mortua? – kérdezte dühösen. – Mit vársz tőlem,tegyek csodát, miközben te karba tett kézzel bámulsz?

– Ne hidd, hogy én nem gondolkodom! – tiltakozott a papnő. – Legalábbis próbálok, csak… Tudod,


31 / 531 2012.12.17. 19:21

idegesít, milyen jót szórakozhat rajta ez a nyavalyás szellem, hogy már az első akadály előtt ígymegtorpantunk! Inkább lenne tényleg izzó parázs, esküszöm, előbb találnék megoldást.

– Izzó parázs… – ismételte elgondolkodva a démon. A haragja ezúttal épp olyan hirtelen múlt el, mintahogyan feltámadt, a lány pedig kapott az alkalmon.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte.

– Talán ha felgyújtanánk…

– Remek ötlet. Gyújtsd!

– Én? – ütközött meg Valian. – Hadd emlékeztesselek rá, hogy nem vagyok a rend tagja, veled ellentétbennem tudok egyetlen csettintéssel misztikus tüzet idézni.

– Az igaz. Na jó, menj hátrébb! – Mortua megvárta, hogy a társa engedelmesen elhúzódjon mellőle,mielőtt belemarkolt volna a levegőbe. Ezúttal nem térdelt le, még fohászt sem mondott, de az ujjai közöttszikra pattant, láng lobbant. A papnő diadalmas mosollyal hajította a fűbe az apró tűzcsóvát – csak hogy akövetkező pillanatban szitkozódva hátrahőköljön.

Kékes lángnyelvek csaptak az égre, magasabbra még a fák koronájánál is. Semmi sem látszott égni,pusztulni pedig végképp nem, de a feltörő hő nem sok kétséget hagyott sem Valianban, sem Mortuábanafelől, hogy bennük bizony kárt tennének a lángok, ha közéjük merészkednének.

– Gondolod, hogy előbb-utóbb kialszik? – kérdezte reménykedve a lány.

Valian nem vette le a szemét a tűzről.

– Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy mégis elővegyél egy szentséget, ereklyét, vagy amit éppenmagaddal hoztál – állapította meg. – Én legalábbis kifogytam az ötletekből.

Mortua sóhajtott egyet, de most már nem tett ellenvetést. Belekotort az iszákjába, és előhúzott belőle egyhosszú, fekete hajszálat.

– Most figyelj! – suttogta, aztán hozzátett még három szót egy olyan nyelven, amit Valian még sosemhallott korábban, és a tenyeréről lágyan a tomboló lángcsóvák felé fújta a hajszálat. Az ifjú kételkedveszemlélte, a szellemek azonban nem hagyták cserben a kegyeltjüket. Amint a szentség a tűzbe hullt, aznyomban kialudt, mi több, maguk a fűszálak is visszahúzódtak a földbe. Valian az utolsó pillanatbanragadta meg a vállánál fogva a lányt, aki már indult is a lejárat felé.

– Várj! – sziszegte, és csak az állával intett előre, Mortua pedig követte a pillantását, és döbbenten látta,hogy a félig beomlott kripta helyén immár egy apró, alacsony kőépület sötétlik. Ajtaja nem volt, a napfénymégsem talált utat a belsejébe; csak hunyorogva lehetett kivenni, hogy a küszöbről már rögtön lépcsőkvezetnek lefelé, a föld alá.

– Bocsánat – mentegetőzött a lány. – Elkapott a hév.

– Én megbocsátok. Amit nem hiszek, az az, hogy te meg fogsz bocsátani magadnak, ha mondjukmegelevenedik a lábad alatt a lépcső, és tőből leharapja…

Mortua megborzongott.

– Ne adj neki tippeket, jó?


32 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian leintette.

– Maradj mögöttem! – utasította, aztán átvágott a fák között, és két kezében egy-egy kardjával lassanmegindult a lépcsőn a föld alá.

Vissza az indexre


33 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Óvatosan haladtak lefelé, a démon elöl, a lány szorosan a nyomában. Néhány lépés után ő is tőrt húzott,és akárcsak korábban Valian két fegyverére, erre is áldást kért és kapott a szellemektől.

Hosszan vezettek a mélybe a lépcsőfokok a lábuk alatt. Mortua úgy sejtette, legalább három emeletmélységben járhatnak már, és ki tudja, mennyi lehet még hátra. Ahogy a napsugarak elenyésztekmögöttük, úgy fénylettek fel a fegyvereik, halvány, ezüstös derengéssel, éppen csak annyira, hogy a lányne botladozzon teljesen vakon.

– Valian… – szólalt meg bátortalanul, de a démon rövid úton lepisszegte, így némán haladt tovább anyomában, a lábával tapogatva ki maga előtt az újabb lépcsőfokokat. Nem volt könnyű dolga: nem akadtközöttük két egyforma nagyságú. Megesett, hogy csak néhány ujjnyival húzódott lejjebb a soronkövetkező, aztán viszont egy tízszer akkora ugrás következett. Néha úgy érezte, nem is mennek, hanemsokkal inkább másznak lefelé. Veríték gyöngyözött a homlokán, részben a fáradtságtól, részben viszont afeszültségtől. Ha ez így megy tovább, még rosszul találok lépni, és lezuhanok…

Még végig sem gondolta, már meg is botlott, és legurult Valian mellett. Sikoly tört elő a torkából, biztosravette, hogy ezt nem ússza meg kar- és lábtörés nélkül, de szerencséje volt: a lépcső legalján járt már, ígycsak elterült a földön, és megütötte magát egy kicsit. Valian rántotta talpra, és kihallatszott az indulat ahangjából, ahogy a fülébe sziszegte:

– Hallgass!

Mortua szívesen visszavágott volna, hogy meg is ijedt, és a könyökét is beverte, egy mágus pedigvalószínűleg akkor is észre fogja venni őket, ha meg sem mukkannak, de inkább engedelmeskedett. Készszerencse, hogy nem öt perccel korábban akadt össze a lábam… – gondolta, és megborzongott. – Bár azazért elég furcsa, hogy pont akkor jutott eszembe…

Leporolta magát, és körülnézett. Alacsony, boltívesre fúrt alagútban álltak, amelynek félkaréján itt-ottgyökerek lógtak át. A döngölt padló, a falak, a mennyezet mind nyomasztó sötétbarna színűek voltak,talán csak árnyalatával annak a beteges kénsárgának, ami errefelé a rossz talajt jellemezte. Itt-ott támfáktartották meg a rengeteg földet, de korántsem olyan sűrűn elhelyezve, ahogy azt a két fiatal szerette volna.

– Nem értek a barlangokhoz – dünnyögte Valian. – Az ilyenekhez legalábbis semmiképp. Nálunk, ha akadtis, legfeljebb jégből és hóból volt, és nem fenyegetett benne más veszély, mint hogy felnyársal egy-egyrosszkor lehulló jégcsap. Nem tudom, te mit gondolsz, de ez a járat nekem mindennek tűnik, épp csakbiztonságosnak nem.

– Azt mondod, be fog omlani? – pislogott körbe aggodalmasan Mortua.

– Azt mondom, hogy fogalmam sincs róla, de nem lepődnék meg. Óvatosan mozogjunk.

– Akkor talán jobb lenne, ha most én mennék előre – vélte a lány. – Kisebb is, könnyebb is vagyok, mintte, na meg aztán ha omlás van, te még mindig hamarabb kiásol engem, mint fordítva…

Valian megszorította a vállát egy pillanatra, bátorítón, bajtársként, de most ez sem hangolta jobb kedvreMortuát. Kipréselt ugyan magából válaszul egy hálás mosolyt, de azonnal el is komorodott, ahogy


34 / 531 2012.12.17. 19:21

megindult előre a hosszú járatban. Az iménti zuhanás minden kalandvágyat kiölt belőle; azon kapta magát,hogy most már cseppet sem várja a szellemmágussal való összecsapást.

Legutóbb még labirintus volt idelent, ha jól emlékszem – morfondírozott. – Nem mintha egy kicsit isbánnám, ha jól eltévednénk, és nem öt perc múlva kellene szembeszállnunk Morkhinával… De hát mikorvolt nekem utoljára szerencsém?

Óvatos, pici, puha léptekkel haladt. Villogott a tőre a teljes sötétség dacára is, akárcsak Valian fegyverei aháta mögött. A látványból merített némi erőt és bátorságot, bár korántsem annyit, mint szeretett volna.Nem szégyellte, hogy fél, de igyekezett kizárni a fejéből, és csak a következő lépésre koncentrálni.

Aztán előretántorodott, ahogy megmozdult a lába alatt a föld.

Hadonásznia kellett egy sort, de nem veszítette el az egyensúlyát, a démon kiáltásából ítélve azonban úgytűnt, társa nem volt ilyen szerencsés. Rosszat sejtve fordult hátra, és a szája elé kapta a kezét, amikormegpillantotta maga mögött a jókora földkupacot.

Ahogyan attól jó előre tartottak, az alagút beomlott mögötte – még mindig pergett a mennyezetről a föld –,és maga alá temette Valiant. Nem nagyon mélyen, és talán nem is túl veszélyesen: az egyik karjakönyöktől lefelé szabadon maradt, és máris azon erőlködött, hogy kiássa magát. Mortua gyorsan ledobta atőrét, hogy világítson vele magának, aztán az ifjú mellé térdelt, és két marékkal kezdte lekotorni róla aföldet.

– Tarts ki, Valian, azonnal kinn vagy!

Örökkévalóságnak tűnt az az egy perc, ami után végre előbukkant a démon feje. A haja kibomlott, éstelement kosszal, az arca is legalább olyan mocskos volt, és fújtatva vette a levegőt, Mortuát azonban nemez riasztotta meg, hanem az üvöltés, ami előtört a torkából, amint a szája szabaddá vált.

– Bezzeg nekem majd leharaptad a fejem, hogy maradjak csendben! – morogta csak úgy magának.

Valian azonban meghallotta, és – a vérében hordott ösztönöktől hajtva – vicsorogva torkon ragadta alányt. Mortua először nem is rémült meg, csak néhány hosszú másodperccel később. A lélekjelenlététazonban még így sem vesztette el: baljával a tőre után kotorászott, kitapogatta a bőrszíjakkal borítottmarkolatot, és ütni kezdte vele a démon kezét.

– Eressz el, a szentségedet, hát megfojtasz! – nyögte ki méltatlankodva, csak hogy rögvest torkán isakadjon a szó: a fegyver ezüst fényében egy pillanatra úgy látta, mintha Valian tekintete vörösen izzana. –Mi a… – köhögte, de akkor végre ellazult a nyakát szorító vasmarok, ő pedig még mindig köhögve meredtbele a társa kétségkívül kék szemébe. – Ezt meg mi a fenéért csináltad? – követelte, miközben a nyakáttapogatta.

– Pánik – zihálta Valian. – Bocsánat. Nem tudtam, mit csinálok.

– Kezdem érteni, mire gondoltál, amikor azt mondtad, veszélyes vagy – zsörtölődött tovább a lány. – Harám akartál ijeszteni, közlöm, hogy sikerült. Ha már ilyen remekül mozog a kezed, inkább segíts kiásnimagad, hm?

– Mortua, én…

– Pánikba estél, te magad mondtad. Előfordul. Lehet, hogy én is elkezdtelek volna fojtogatni, ha engemtemetett volna be a föld. Nem hiszem, de lehet. De ha te ennyire félsz ettől, akkor nem csoda…

Töprengővé vált a hangja. A tekintete elkalandozott, keze magától hagyta abba a munkát. Egészen meg is


35 / 531 2012.12.17. 19:21

feledkezett róla, hogy Valian még nagyrészt a földkupac alatt hever. Akkor rezzent csak össze, amikor adémon sürgetően megbökte.

– Mortua!

– Bocsánat, elgondolkodtam! – A lány elvörösödött, és kapkodva folytatta az ásást.

Rövidesen szabaddá vált Valian másik keze is, de nem vették sok hasznát.

– Hát ezt rondán kificamítottad. – A papnő szakértő szemmel vizsgálgatta a furcsa szögben álló csuklót. –Nem fáj?

– Hogy a fenébe ne fájna, főleg, ha így nyúlsz hozzá! – felelte ingerülten a társa. – Mit szeretnél, sírjak?Démon vagyok, nem kislány…

– Mindjárt meggyógyítom. Addig meg, ha gondolod, majd sírok én helyetted. Már ha én még kislánynakszámítok, de ha nem tévedek, úgyis annak tartasz, démon uraság…

Valian szeme összeszűkült.

– Most meg mi bajod van?

– Ha épp tudni akarod, nem tetszik a hangodban a faji felsőbbrendűség!

Még a tőr nyújtotta csekélyke fényben is jól látszott a démon arcára kiülő felháborodás.

– Faji felsőbbrendűség? Mortua, én otthagytam a fajtámat! Herceg lehettem volna köztük, sőt, még annális több! Választhattam volna azt is, hogy beteljesítem a jóslatot, és hadba vezetem őket az univerzumellen, érted, győztes háborúba! Ehelyett itt kuksolok egy föld alatti járatban félig eltemetve egy csitritársaságában. Hát ne beszélj nekem faji felsőbbrendűségről!

– Micsoda? – döbbent meg Mortua. – Miféle jóslatról beszélsz?

Valian türelmetlenül intett.

– Morkhina vár bennünket, ráadásul bármikor jöhet egy újabb omlás. Engedelmeddel nem most vitatnámmeg veled, hogy lehettem volna messiás is, és most gázolhatnék bokáig a véredben. Áss ki, és menjünktovább! Így is épp eleget időztünk, és bőven sokat zajongtunk ahhoz, hogy minden ellenségünk anyakunkra csődülhessen.

– Jól van már, jól van már! – A lány újult buzgalommal látott hozzá az ásáshoz, és néhány perc elteltévelmár megint egymással szemben álltak az alagútban. Valian visszautasította a felajánlott gyógyítást, és egytiszta, kemény mozdulattal helyrerántotta magának a csuklóját. Egy darabig óvatosan, aztán már egyrebátrabban hajlítgatta, és megsuhogtatta vele a kardot is, mielőtt biccentett volna, hogy mehetnek.

Mortua, ha lehetséges, minden addiginál óvatosabban haladt tovább. Egyre csak Valian szavai jártak afejében az újabb omlásról, ami szerinte bármikor bekövetkezhetett. Ha jönni fog, az mindenesetre igazolegy roppant kellemetlen feltevést…

Be sem tudta fejezni a gondolatot, amikor újra meghallotta a dübörgést. Valian ezúttal résen volt,félregurult a járat padlóján, és nem esett baja, Mortua meg csak bólintott egyet maga elé.

Ettől féltem…


36 / 531 2012.12.17. 19:21

Megtelt az agya ijesztőnél ijesztőbb képekkel. Óriási, fekete lényeket látott előmászni a sötét folyosóról ahátuk mögött, vörös denevérek röpültek lelki szemei előtt… Kézen fogta a démont, mielőtt teljesenelborította volna a pánik, és rohanni kezdett előre.

– Gyere, fussunk!

Valian nem tett ellenvetést. Hallotta már ő is a hátuk mögött a hatalmas tappancsok közeledését.

Mortua elkeseredetten harcolt a saját fantáziája ellen, de képtelen volt úrrá lenni felette. Halott kezeketképzelt maguk elé, amint felnyúlnak a földből, és a bokájukra kulcsolódnak, és már esett volna előre,ahogy megszorultak a lábán a valósággá váló csontujjak, ha Valian meg nem tartotta volna. Kétségbeesettdühvel billent helyre, és kezdte el taposni a nyúlkáló kezeket. Ujjpercek roppantak, csontok törtek, finomporként terítették be a járat földjét. Kiszabadultak a szorításból – de közben utolérték őket az üldözőik, alány arcából pedig kifutott a szín, amikor meglátta őket. Öten voltak, és a leginkább ember nagyságúvakondokra emlékeztették Mortuát, leszámítva halványzölden ragyogó, tányér méretű szemüket és tátottszájukban sorakozó agyaraikat. Ásólábaik borotvaéles karmokban végződtek, és roppant céltudatosanközeledtek, a papnő pedig egyre csak állt, és hitetlenül bámult rájuk.

– Mögém! – kiáltott rá Valian, és már lódította is hátrafelé. Mortua remegve engedelmeskedett.Előreszegezte a tőrét, készen arra, hogy a társa segítségére siessen, ha úgy hozza a szükség, a démonazonban szemmel láthatólag nem szorult támogatásra. Két pengéje halálos táncot járt a keskeny alagútban,vér és belsőség fröcsögött a mozdulatai nyomán, fogak törtek ki, karmok csorbultak, támadói pedig ahelyszűke miatt egymást akadályozták, és még csak el sem igen tudták érni. A lány kezdeti rémületehamar lelkesedésbe csapott át. Nem számítottak most Valian dühkitörései, ahogyan az sem, hogy épp azimént emelt másodszor is kezet rá, Mortua csak azt látta, hogy szédületesen küzd a védelmében, villogókarddal, arca körül repkedő, hosszú hajával, és le sem tudta venni róla a szemét.

Semmi esélyük! – gondolta. – Ahhoz nincs elég helyük, hogy bekerítsék, így egyesével pedig mindetlemészárolja! – Ekkor azonban az egyik szörnyeteg lomhán, de megütötte a démont, és bár a páncélfelfogta a karomcsapást, Valian oldalra tántorodott az erejétől. Ugyan ki tudta használni a mozdulatot egygyors riposztra, ami közben sikeresen visszanyerte az egyensúlyát, a lány hirtelen jött bizodalma azonbanalapjaiban ingott meg ismét. Megint eszébe jutott, hogy az ellenfelük mágiaűző, vagyis bármire képeslehet, meg az is, mi minden történt már velük, amióta a ligetbe értek, és már meg sem lepődött, amikortávolabb csúsztak az őket körülvevő falak, a vakondszörnyek pedig pillanatok alatt körbevették őket.Négy továbbra is Valiant támadta – a démon egyre sebesebben vagdalkozott, és úgy tűnt, továbbra is ura ahelyzetnek –, az ötödik azonban Mortuára rontott.

A lány felemelt fegyverrel fogadta. Reszketett ugyan a keze a tőr markolatán, de eszébe sem jutotthátrálni. Végigmérte az ellenfelét, gyenge pontot keresett rajta, majd a megfelelő pillanatban lebukott afelé lendülő ásóláb elől, csak hogy felugorva a lény világító zöld szemébe döfjön. A szörnyeteg felvisított,meglepően magas és éles hangon, Mortua pedig diadalmasan rántotta ki belőle a pengét – csak hogy aztána következő pillanatban az ő szája is sikolyra nyíljon.

A lény szeme ugyanis egyszerűen leesett a földre, tucatnyi lábat növesztett, és a papnő felé indult.Mortuát kis híján ledöntötte a lábáról az undor és a rettegés. Csak halványan érzékelte, hogy avakondszörny is felé kap megint, a tekintetét azonban nem tudta levenni a felé mászó, tányér nagyságúszemről. A hátborzongató jelenés elrugaszkodott, hogy ráugorjon a lány bokájára, de sosem ért célba:Valian taposott bele vascsizmás lábbal, miközben az alkarjával félresöpörte Mortuát. A papnő nekiesett afalnak, de immár kívül a támadók gyűrűjén, akik közül – a démonnak hála – kettő holtan hevert azalagútban. A maradék három egyszerre igyekezett a könnyebb prédára vetni magát, Valian azonban elálltaaz útjukat, amikor pedig a félszemű középsőt is keresztüldöfte, a maradék kettő végre hátat fordított, éselinalt.

A démon visszacsúsztatta a kardjait a tokjukba, hogy ingerült mozdulattal hátralökhesse az arcába tapadó


37 / 531 2012.12.17. 19:21

hajat. Úgy vette a levegőt, mint aki csupán egy kellemes testedzésen van túl, de majdnem hanyatt esett,amikor Mortua szelesen a nyakába ugrott.

– Megmentettél! – ölelte át a lány, és megcsókolta verítékes arcát, aztán meg csak pislogott, amikor Valianlefejtette magáról, és úgy indult tovább, hogy rá sem nézett.

– Igazán figyelmeztethettél volna! – vetette oda dühösen.

– Na de… – kezdte volna Mortua, a démon azonban megtorpant, és szembefordult vele.

– Mi az isten volt ez az öt állat? – üvöltötte. – És mi az istenért nem lehetett előre közölni, hogy errefeléilyenek bóklásznak? Lemászott a fejéről a szeme! Felétek ez a normális?

– Nem! – kiáltotta védekezőn a lány. – Ilyen lények nem is léteznek! Legalábbis…

– Akkor mágia. Remek! – Valian belerúgott a falba, és most az egyszer kicsit sem látszott érdekelni, hogyperegni kezd a föld, ahol eltalálta. – Nagyon, nagyon remek! Még jó, hogy az ilyen is megdöglik, ha amegfelelő helyen szúrják meg. – Megtörölte a homlokát, és valamivel higgadtabban tette hozzá: – Láttammár bizarr dolgokat, csináltam is néhányat, de erre most nem számítottam.

– Az én hibám – felelte bűntudatosan Mortua. – Ostobán fog hangzani, de azt hiszem, amióta bejöttünkide, elkezdtek valóra válni a félelmeim. A lépcső, az omlás, ezek a szörnyek, a csontkezek… Mégszerencse, hogy a félelem megbénítja a fantáziámat, és nem tudok még ezeknél is ijesztőbb dolgokkalelőállni…

– Szóval te csinálod.

– Nem! Morkhina csinálja. Csak… belőlem merít hozzá, vagy mi. Nem tudom, mondtam már neked, hogynem értek a mágiához! – A lány ökölbe szorította a kezét, hangját eluralta a kétségbeesés. – Figyelj,Valian, az lenne a legjobb, ha most szépen leütnél. Akkor biztosan nem jön ellenünk több…

– És ki végzi el a szertartást, talán én? – kérdezte hevesen a démon. – Nézd, ha neked jólesik az, hogyrettegsz, akkor rettegj, de próbáld meg valami más mederbe terelni! Félj attól, hogy túl simán fog menni ezaz egész, és nem lesz mivel teledicsekedned a rendházat meg az apád palotáját! – Megenyhült megint,harcedzett tenyere a papnő karjára simult. – Az normális, ha félsz – jelentette ki –, de ne hagyd, hogy azellenség előnyt kovácsoljon belőle!

Mortua válaszolni akart, de akkor hirtelen fények villantak körülöttük, olyan vakító erővel, hogymindketten megtántorodtak tőle. Mortua a legzsigeribb félelemmel simult ösztönösen a testőre oldalához,Valian pedig harcra készen fordult körbe, felmérni a terepet, ahol majd küzdenie kell.

A folyosó helyett, ahol az imént álltak, egy kupolás tetejű föld alatti csarnok közepén találták magukat,ami talán háromszor akkora lehetett, mint a démon otthonául szolgáló kis vendégház. Itt már minthahomokból lettek volna a falak, keményre döngölt, nedves homokból. A négy sarokban négy fehér pillértámaszkodott a mennyezetnek, a túlsó falnál lévő emelvényen félbe törten árválkodott az ötödik. Nyitottsírgödör húzódott előtte, amely fölött páraként gomolygott Morkhina Szelor épp testet ölteni készülő

szelleme.

– Gyerünk, zárd vissza gyorsan! – szorította meg a lány karját Valian, aztán elengedte, hogy ismét fegyverthúzhasson, és belépett elé. A papnő bólogatott, és már nyúlt is, hogy kinyissa az iszákját, de megdermedt amozdulat közepén, amikor a csarnokra pillanatnyi vaksötétség ereszkedett. Olyan gyorsan el is múlt,ahogyan leszállt, a kavargó pára pedig időközben szellemtestté lényegült, egy majd három méter magas,hosszú csuklyát viselő nő szellemévé, aki magasan a fejük fölött lebegett, és testi lényeket megszégyenítőélénkséggel vizsgálgatta őket.


38 / 531 2012.12.17. 19:21

– Csak nem az új játékszereim? – Nem mozgott a szája, a hangja pedig betöltötte a teret, mintha egyszerreszólt volna az összes falból. – Melyikőtök a pap?

– Én vagyok. – Mortua kihúzta magát. Sokat javított a közérzetén, hogy Valian elismerő biccentésseladózott a bátorságának, Morkhina viszont csak elbiggyesztette légből szőtt száját.

– Pedig reméltem, hogy a másik… Szívesebben játszadozom jókötésű férfiakkal. No sebaj, gyorsanmegöllek, aztán lesz időnk elszórakoztatni egymást a társaddal is! – A szellem a lány felé lendült, Valianazonban útját állta. Mortua beszáguldott a törött oszlop mögé, hogy valamelyest takarásban legyen, adémon pedig két kardját a magasba emelve fordult szembe az ellenséggel.

– Játszadozni akarsz velem, szellem? – kérdezte tőle emelt hangon. – Akkor gyere, játsszunk!

Vissza az indexre


39 / 531 2012.12.17. 19:21

Hetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Morkhina szelleme felkacagott. Nem afféle síron túli, kísérteties nevetéssel, amit várt és talán elvárt volnaaz ember, hanem gúnyos derűvel, mint aki éppen most hallott egy ritka jó viccet, és azon mulat, hogy rajtakívül senki más nem érti.

– Karddal? Megbántasz, harcos! Hát így kell közelíteni egy nőhöz?

– Ez az, Valian, tartsd fel – morogta az orra alatt Mortua. Az oszlop mellett térdelt, és az iszákjátbontogatta, de a szemét még eközben sem vette le a démonról. Remegett a keze, és erővel kellettszáműznie a gondolatot, hogy a szertartás közben is így fog ügyetlenkedni.

Valian egyre közelített a szellemhez. Most az árnya sem látszott az arcán kételynek. Fegyverrel a kézben,szemtől szemben az ellenséggel – ezt a helyzetet nagyon is jól ismerte, és bármennyit küzdött is ellene,még mindig ilyenkor érezte magát igazán elemében. Dobolt a vér a fülében, ismerősként simultak atenyerébe a kardok, és a lába máris felmérte a talajt, hogy harc közben majd fordulni, kitérni, hárítanitudjon. Alig várta, hogy ezúttal végre egy jó és igaz ügyért, mások védelmében küzdhessen, és egypillanatra sem feledkezett meg róla, hogy ellenfele és Mortua között helyezkedjen el, lehetőség szerintmég azt is eltakarva a szellem elől, hogy mivel foglalatoskodik mögötte a kis papnő.

Morkhina kellette magát: gúnyosan pukedlizett előtte – a bájos mozdulat meglehetősen groteszkül hatott aháromméteres szellem részéről –, mintha csak táncba hívta volna. Ködből szőtt csuklyája lefoszlott róla, ésmonumentális, anyaszült meztelen testet idézett a démon orra elé.

– Tetszem neked, harcos? – búgta delejes hangon. Aztán halandók számára lehetetlen gyorsasággal siklotthátra: Valian ikerpengéi éppen csak egy hajszálnyival előtte hasítottak a levegőbe.

– Nem igazán – válaszolta fanyarul a démon, és előrébb lépett. Morkhina éppen csak el tudta kerülni azújabb támadást. – Nem kedvelem a halott nőket.

A szellem a mennyezet felé emelkedett. Bár a papnő már a földön térdelt, és sebtében varázskört rajzoltaz oszlop köré a homokba, Morkhina ügyet sem vetett rá. Továbbra is Valiant figyelte, de mosoly helyettmost már inkább vicsorgott.

– Lássuk, hátha őket jobban kedveled! – sziszegte. Teátrális mozdulattal felemelte a két karját, és mégMortua is felkapta a fejét, amikor recsegni kezdtek körülöttük a falak.

Valian elhátrált, nem félelemből, hanem készülve a harcra, elég teret hagyni az öldökléshez. Mortuávalellentétben neki a szeme sem rebbent, amikor végignézett új ellenfelein: fél tucat homokból álló, amorfalak közelített hozzá baljós surrogással, formájuk leginkább amőbáéra hajazott. A vakondszörnyek utánazonban ezek már nem tudták megijeszteni az ifjút. Legfeljebb a méretük miatt látszottak félelmetesnek:úgy tűnt, ha nekiindulnak, könnyedén maguk alá tudják temetni a szemben álló harcost.

– Valian! – kiáltotta oda neki Mortua, és most az egyszer kiveszett a hangjából minden játékosság.

– Megoldom! – biztosította a démon anélkül, hogy akár csak odanézett volna, és reménykedett benne,hogy a védence nem vonta magára Morkhina figyelmét ezzel a megszólalással. De a szellem éppen csakodapillantott – a lények, amelyeket az imént idézett meg, erre a röpke másodpercre meg is merevedtek,


40 / 531 2012.12.17. 19:21

nyilvánvalóvá téve, hogy üres bábok csupán, amelyeket készítőjük akarata mozgat –, aztán visszafordultValianhoz. Csillogott a szeme az izgalomtól, láthatólag alig várta a küzdelmet.

Valian maga előtt tartotta két megszentelt kardját. Remélte, hogy nem csupán a szellem, de homokbólszőtt és nyilván mágikus teremtményei ellen is hasznukat veszi. Még végiggondolni sem volt ideje, mit teszakkor, ha nem így lesz, és ellenfelei már zúdultak is feléje, hogy elsodorják, és a földbe tapossák.

Villant a két penge, kékes lángok cikáztak végig rajtuk. Valian félregurult, aztán talpon termett, és döfött.Kardja átszakította az egyik lényt, pontosan a közepén, de az még csak meg sem torpant, és a démonnakvetődnie kellett, ha nem akarta, hogy ellenfele maga alá temesse. Hallotta a kaján nevetést a falakból, denem foglalkozott vele: az amőbák ugyan jóval lassabban mozogtak nála, de tudta, hogy ha nem vigyáz,egykettőre bekerítik. Oldalra táncolt, még mindig felemelt kardokkal, és ahogy végignézett az ellenfelein,észrevette, hogy a seb, amit az előbb a kardjával ejtett, nem forrott be iménti támadója közepén. Afelismerés kaján, semmi jót nem ígérő vigyort csalt az arcára, és most megengedte magának, hogygúnyosan Morkhina szemébe nézzen, mielőtt előrelendült volna.

Mortua még mindig az oszlopnál térdelt, és tökéletesen megfeledkezett róla, hogy itt és most éppen egyszertartást kellene végrehajtania. Megbabonázva figyelte, amint a társa előreszegezi a fegyvereit, egygyors keresztmozdulattal tátongó sebet hasít ellenfelébe, aztán valósággal átrobban rajta. Mire ahomoklény utána fordult, Valian már fel is szabdalta, Morkhina pedig éppen csak nem toporzékolt annakláttán, milyen játszi könnyedséggel intézi el teremtményeit a démon.

Éles, sárga fény villant, papnőnek és testőrének egyaránt be kellett hunynia a szemét egy pillanatra.Amikor aztán újra kinyitották, úgy tűnt nekik, mintha teljesen más helyre kerültek volna: a homokfalakbólösszefonódó kúszónövények buja szövevénye lett, amely mintegy kupolaként borult föléjük, lábuk alattpedig sárrá vált a talaj. Mortua gyorsan kikapta belőle az iszákját, mielőtt elnyelhette volna, feldobta azemelvényre, amelyen az oszlop állt, és maga is melléugrott, Valian viszont bokáig belemerült az iszapba.Morkhina szelleme már varázsolt is: kúszónövényből font, rettenetes kígyókat idézett, amelyek sziszegvekúsztak a sárban a démon felé, hogy a lábára kulcsolódjanak, megbéklyózzák, és fentebb mászva halálosölelésbe fojtsák. Hihetetlen erejük lehetett, s emellett szemkápráztató fürgeséggel mozogtak; a Valianszemébe kiülő aggodalom harsány kacajt csalt elő Morkhina torkából.

– Valaz vendenator! – harsant akkor a kiáltás. A démon teste kék fénybe burkolózott, a kígyók halottgallyakká váltan, tehetetlenül zuhantak le róla, Mortua pedig leverte a tenyeréről egy elhamvasztotthajszál pernyéjét, és diadallal meredt az ellenfelükre. – Szállj le a testőrömről, ha jót akarsz, mágus!

A szellem felvijjogott. Emberalakok emelkedtek a magasba a sárból, kettő a papnő felé indult, négy aharcost vette körbe. Valian kardjai táncra perdültek, fényt és szikrát hánytak, sártestbe hasítottak, ésimmár rutinosan darabolták a támadókat, Mortua pedig ismét elhadart valamit, aminek hatására ellenfeleitláthatatlan kezek ragadták vállon, és nyomták vissza a sárba, ahonnan származtak.

Újból felvillant a fény, ezúttal zölden, s a mocsári környezet kősziklává alakult. Valian torkából a kínüvöltése tört elő, ahogy a bokáját pokoli csapdába ejtette a megszilárduló sár. Kétségbeesése hallatánMortuának is lefagyott az arcáról a mosoly.

– Tarts ki! – kiáltotta, és beletúrt az iszákjába. Egy pillanat múlva már ismét magabiztosan nézett fel, ujjaiközött pedig három hosszú, fekete hajszálat tartott.

Szélroham támadt, metsző, jeges, amely megsokszorozta Morkhina diadalmas kacagását. Nemcsak a kispapnő kezéből sodródtak messze a hajszálak, de Valian erős markából is kiszakadtak a kardok. Mortuadühös tekintete egy pillanat alatt vált rettegővé, amikor ránézett csapdába ejtett, fegyvertelen testőrére.

– Eljött a játék ideje. – Morkhina leereszkedett Valiannal szemben a padlóra. – Először megölöm a papot,hogy ne zavarhasson bennünket, de azután, ígérem, csak a tiéd lesz minden figyelmem! De hogy addig is


41 / 531 2012.12.17. 19:21

nyugton maradj… – Felkacagott, és kinyújtotta a kezét a démon felé. Az ujjai már-már valóságosnaktetszettek.

– Ne! – sikoltotta Mortua. Megint megszállta a rettegés. Látni vélte maga előtt Valian elhanyatló, összetörttestét, mellkasán behorpadt vértezetben, sápadt arca elé bukó vörös hajával, és sikoltott ismét, amikor alátomás beteljesítette önmagát: Morkhina ujjai éppen csak megérintették a páncélt a harcos mellén, ésValian máris összecsuklott. Szeméből, orrából és két füléből keskeny vérpatakok indultak útnak. Mortuasehogyan sem tudta eldönteni, lélegzik-e egyáltalán.

– És most… – Morkhina elindult a lány felé.

Mortua kapkodva nyúlt ismét az iszákjába, és átkozta magát, amiért nem cselekedett, amikor Valian még ahomokamőbák ellen küzdött. Remegő keze csak akkor találta meg, amit keresett, amikor Morkhina márcsupán egylépésnyire járt tőle. Gyorsan kirántotta a tárgyat, és felmutatta. Morkhina csak egy pillanatratorpant meg az ereklye – egy hosszúkás tartóba foglalt csontszilánk – láttán, de ez is elegendőnekbizonyult: a lány letérdelt, és villámgyorsan kört rajzolt maga köré. Ajkán halk zsolozsma kelt, s a körfelfénylett: aranyló bura borította be, amely megálljt parancsolt a harcias szellemnek.

Morkhina meghátrált. Düh szűkítette össze a szemét, de alig egy pillanattal később elmosolyodott megint,Mortuát pedig kiverte tőle a hideg verejték.

– És most mi következik? – kérdezte negédes hangon a szellem. – Hogy fogsz onnan visszaűznimindenféle eszköz nélkül, pap? Ha megtöröd a kört, a védelmed elenyészik. Vagy ott maradsz? Kitartaszétlen-szomjan… Meddig is?

– Ameddig kell. – Mortua igyekezett harciasnak látszani. Nem lehetett túl sikeres, mert a szellem újabbhahotában tört ki.

– Még ha így lenne, akkor is kimerülsz, kicsi pap! És tudod: amint elalszol, vagy elájulsz, én már itt semvagyok. Tőlem meg is rohadhatsz odabent a védaurádban, a felszín bőven elég lesz nekem!

– Akkor úgy fest, várunk. – Mortua megvonta a vállát, és leült a földre a bura alatt. Agyában egymástűzték a gondolatok, ahogy a kiutat kereste ebből a kutyaszorítóból, de próbált mit sem mutatni belőlük.

– Persze, megpróbálsz kitalálni valamit, igaz? Vagy talán segítséget hívnál? Időzik itt még valaki a becsesrendedből? – A szellem tekintete Valian ernyedt teste felé rebbent, ajkán pedig ragadozó mosoly terültszét. – Tartok tőle, jóképű testőröd nem tér magához, amíg én azt nem akarom, és hidd el, nagyon jóttudnék játszani vele. Igazán gyalázat lenne, ha anélkül kellene megölnöm, hogy elszórakozhatnék vele, demegteszem, ha nem bújsz elő tüstént!

Mortua nyelt egy nagyot. Anira figyelmeztette rá még indulás előtt, hogy Morkhina megpróbálhatjakijátszani őket egymás ellen. Azt nem tette hozzá, igaz, nem is volt rá szükség, mi kell, hogy legyen afontossági sorrend ebben az esetben. Az emlék egy pillanat alatt átsuhant a lány agyán, akárcsak akönyörtelen gondolat, hogy az a néhány másodperc, amíg Morkhina Valiannal foglalja el magát, nekiragyogó lehetőséget biztosítana a szertartás elvégzéséhez – de elég volt ránéznie a démonra, hogy már apuszta ötlet is undorral töltse el.

– Ezzel akarsz megzsarolni? – kérdezte megvetéssel. – Valamikor papnő voltál magad is. Tényleg ilyenmélyre süllyedtél volna?

Felállt, és kilépett a körből. Az aranyló aura elenyészett. Morkhina pillanatnyi elképedéssel nézte.

– Mondták, hogy ez előfordulhat – folytatta Mortua minden eddiginél komolyabb és fenyegetőbb hangon.– Hogy szükség lehet annak az áldozatára, aki védelmezni jött. De én nem hagyom itt neked a testőrömet.


42 / 531 2012.12.17. 19:21

Játszani akarsz? Tessék, itt vagyok én. De nem nyúlhatsz Valianhoz. Ha csak közelebb mersz menni hozzá,máris lesújtok rád.

– A gőzölgő beleiddel fogom megfojtani! – rikoltotta Morkhina, és már lendült is. Áttetsző keze a papnőhasába markolt, Mortua pedig összegörnyedt fájdalmában. A kín olyan erős volt, hogy a lány arraszámított, ha lenéz, csakugyan a saját belső szerveit fogja megpillantani, de nem látott mást, csak aszellemkart, ami áthatolt a testén. Izmai még így is görcsbe rándultak, miközben a hasából dermesztőhideg kúszott a szíve és a végtagjai felé. Azonban neki is csupán egyetlen mozdulatra volt szüksége, ésnem hibázta el: felemelte az ereklyét, amit azóta is a markában szorongatott, és arasznyi mélyen a szellemmellébe döfte. A csontszilánk belevágott a légből szőtt koponyába; Morkhina felvijjogott és hátrarebbent,Mortua pedig valósággal sikoltotta a szellemek nyelvén az ősi segélykérő formulát:

– Gromkhen han il morteordum!

Alig hagyta el a torkát az utolsó szótag, Morkhina már el is kapta megint, újult erővel. Egyik kezévelkiverte a lány markából az ereklyét, a másikkal a csuklóját ragadta meg. Finom csontok roppantak, éscsak a torkára kulcsolódó marok szorította bele a lányba a fájdalom üvöltését.

De a szellemek, akikben egész életében hitt, nem hagyták cserben Mortuát. Szélzúgás töltötte be alevegőt, ahogy megérkeztek, hogy a segítségére siessenek, aztán egy mély hördülés hallatszott, és az amegnevezhetetlen zaj, amellyel a szikla omlik porrá. Valian teste kiszabadult béklyójából, a levegőbeemelkedett, s a keze Morkhina anyagtalan vállára kulcsolódott. Döbbenet és fájdalom keveredettMorkhina sikolyába, ahogy a démon eszméletlen, szellemek mozgatta teste sosem ismert erővel letépte őtMortuáról, és magával ráncigálta a terem túlsó végébe, Mortuának pedig ez egyszer nem kellettfigyelmeztetés, hogy ne álljon meg bámészkodni. Vadul túrta fel az iszákját épen maradt kezével – amásikat a melléhez szorította, hogy ne legyen útban –, és diadalmasan elvigyorodott, ahogy a kezébeakadt még egy – egyetlenegy – fekete hajszál.

– Arzegil etiabha! – kiáltotta, és belenevetett Morkhina eltorzuló arcába, ahogy a hajszál lángra kapott.

Aztán a lángocska ellobbant, a hajszál végigégett – és vége volt. Morkhina szellemteste apró cafatokraszakadt, talán egy pillanattal még korábban is, mint ahogyan a tűz kialudt volna, Valian pedig a földrehullott megint eszméletlenül, s a látványa elégnek bizonyult ahhoz, hogy a lány torkára forrassza anevetést. Mortua odaszaladt hozzá, mellétérdelt, és végigsimította a homlokát, aztán átadta magát akörülötte örvénylő áramlatnak. Köszönetet mondott a szellemeknek, és segítségüket kérte még egyszer,utoljára ezen a baljós küldetésen, imája pedig, mint kislánykora óta szinte mindig, ezúttal is meghallgatásratalált: Valian testét köhögés rázta meg, és pár pillanat múltán a szemét is kinyitotta, az ő kezében pedigelenyészett a fájdalom.

– Morkhina? – kérdezte azonnal a démon, és még végig sem mondta a szót, mire talpon termett.

Mortua nem mozdult, csak felbámult rá, és végtelenül fáradtnak érezte magát.

– Minden rendben! – válaszolta. – Megcsináltuk. Hajszálon múlt, szó szerint, de szerencsénk volt. Aszellemek segítettek.

Valian körülnézett.

– Hol vagyunk?

– Ugyanott – akarta válaszolni a lány, de elakadt a szava, amikor körülnézett: ahogy Morkhina erejeelenyészett, kiveszett a falakból a mágia is, amivel átitatta őket, és a sziklaterem, ahol eddig voltak, lassanvisszaalakult azzá a régi, romos kriptává, ami az egykori rendházhoz tartozott. A beszakadt tetőn átbesütött a napfény, a sarokban álló, a megszólalásig Morkhinára hasonlító, másfél ember magas nőszobor


43 / 531 2012.12.17. 19:21

kitárt karjai között pókháló porosodott, s míg a lányt áhítat járta át a holtak közelségétől, Valianmegborzongott tőle.

– Gyere! – Mortua a vállára vette az iszákot, és várakozva nézett a démonra. – Menjünk haza!

Vissza az indexre


44 / 531 2012.12.17. 19:21

Nyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Felballagtak a rossz állapotban lévő, de minden szempontból normálisnak mondható lépcsőfokokon.Mortua egy kicsit tartott tőle, hogy odafent ismét az iménti fűcsomók fogadják majd őket, a Shreior ligetazonban, ha nem is tűnt sokkal vidámabb helynek, mint az érkezésük alkalmával, ezúttal nem fordultellenük. Ennek ellenére igyekeztek mihamarabb kikerülni mogorva fái közül, és csak az erdei tisztásontorpantak meg.

– Vége, ugye? – kérdezett rá még egyszer Valian.

– Az elkövetkező tíz évre igen, utána meg nem a mi gondunk lesz. – Mortua leült a földre, és nekivetette ahátát az egyik jókora fatörzsnek. – Szóval mi volt ez a szöveg arról, hogy te herceg lehetnél, meg messiás?

A démon arca elsötétült.

– Nem akarok beszélni róla.

Kemény volt a tekintete, de a lány már eldöntötte, hogy ezúttal nem hagyja lerázni magát.

– Nincs választásod – felelte kihívóan. – Addig nem viszlek haza, amíg el nem mondod szépen az egésztörténetet.

Valian fél karjával egy másik fának támaszkodott, és bebámult az erdőbe. Az átmeneti nyugalom, amit azimént, a küldetés sikerének tudatában érzett, pillanatok alatt foszlott semmivé a papnő kíváncsitekintetének kereszttüzében.

– Mondd, teljességgel ismeretlen előtted a magánügy fogalma? – kérdezte ingerülten, Mortua azonbannem törődött olyan csekélységekkel, mint a fenyegető hangszín.

– Nézd, Valian, utaltál rá, hogy, és most szó szerint idézlek, gázolhatnál bokáig a véremben. Az énvéremben. – Előhúzta az iszákjából a reggeli zsömle párját, és beleharapott. Tele szájjal folytatta: –Szeretem a véremet. Ragaszkodom hozzá. És nem hiszem, hogy a te személyes magánügyed lenne, mitörténik vele. Szóval?

A démon sokáig hallgatott.

– Az egy másik világ volt, Mortua – mondta végül. – Egy másik élet. Nem jelentek már veszélyt sem rád,sem a többi emberre. Vagy inkább nem úgy jelentek veszélyt – javította ki magát. – Az ösztöneim gyakranúrrá lesznek felettem, és benneteket is meg kell, hogy szokjalak, de ez a történet, amit firtatsz, márlezárult. Nem leszek világok hóhéra, univerzum mészárosa, de még csak herceg sem. Nem kell aggódnodmiattam.

– Ó, én aztán miattad egy pillanatig sem aggódtam! – legyintett a lány. – Jó, amikor elkaptad a nyakamat,az ijesztő volt, de azt meg már megbeszéltük, és különben is, utána megmentettél attól a szemtől, na meg agazdájától is… – Megborzongott, és ugyancsak meglepődött, amikor Valian rávigyorgott a válla felett.

– Ilyen eszement agyszüleményeid is csak neked lehetnek – jegyezte meg. – Szörnyek, amiknek önállóéletet él a szeme? Egyáltalán honnan jutott eszedbe ilyesmi?


45 / 531 2012.12.17. 19:21

– Jól van, na! – Mortua fülig pirult, nem is elsősorban a kérdés, sokkal inkább az azt kísérő mosoly miatt.Visszaemlékezett rá, hogyan kaszabolta le a rájuk törő lényeket a démon, és ettől most csak mégdaliásabbnak látta. – Mindenkinek vannak bolond rémálmai, nem? Örülj inkább, hogy nem voltam mégennél is találékonyabb!

– Bezzeg az a sokkal kézzelfoghatóbb eshetőség fel sem merült benned, hogy esetleg én találok rádtámadni… – Valian hangjából egyszerre kiveszett minden játékosság.

– Hát… – Mortua rágott és nyelt, aztán jóval érthetőbben folytatta: – Nem, az tényleg nem. De hát miértis merült volna?

– Látszik, hogy nem éltél soha Ariannban. Akkor tudnád, hogy nemcsak az erőszak, de az árulás is afajtám vérében van…

– A hajatok meg vagy vörös, vagy fehér. Emlékszem. Sőt, valami jégbarlangokat is emlegettél… Akkortehát hogy is hangzik ez a történet a rettenetes Ariannról, démonhercegem?

A megszólítás nyilvánvalóan nem nyerte el az ifjú tetszését. A már-már bajtársias légkört, ami az előzőpercben kezdett csak kialakulni közöttük, fagyos csend váltotta fel. Mortua várt egy darabig, aztánfeltápászkodott, és odament mellé. Valian elfordította tőle a fejét, a lány azonban elé állt, és megpróbáltmégis a szemébe nézni.

– Hé – kezdte gyengéden –, csak vicceltem. Nem hívlak így, ha nem akarod.

Rátette a kezét a démon karjára, de Valian lerázta magáról.

– Most mi van? Együtt harcoltunk! Én is szívesen mesélek neked a saját életemről, meg a rendről, megamiről csak akarod. Csak tényleg érdekel, hogy…

Valian eddig bírta türelemmel. Egyetlen gyors mozdulatot tett csak, és máris kard villant a kezében.Mortua felemelt kézzel hátrált, ám ez a felbőszült démont már nem érdekelte: a lány álla alá nyomta apengét, és közelről üvöltötte bele az arcába:

– Fogd már fel, hogy nem akarok beszélni róla! Azt hiszed, azért hagytam ott azt az életet, mert olyanrohadt jó volt? Hogy szívesen emlékszem vissza rá, hányszor erőszakoltak meg, vagy hány éjszaka martaki a húsomat a szél, mert a bátyám erősebb volt, és szórakoztatta, hogy kiüldözzön a szabad ég alá?Képzeld, az én apám is herceg, de engem nem paloták neveltek, hanem a fagy, a kocsma meg a szajhák!Az volt az átkozott nagy szerencsém, hogy tehetségem van ezekhez a nyomorult kardokhoz. – Elvette afegyvert a papnő nyakától, de a tekintete semmivel nem lett enyhébb. – Gyerekfejjel öltem először, ésélveztem, tudod? Minden egyes rohadt halált élveztem! Százak vannak a rovásomon, Mortua, és elég volt!Nem akarom azt az életet, soha többé, sem álmok, sem emlékek formájában! Éppen elég nekem a sajáttermészetem ellen harcolni! Olyan akarok lenni, mint ti vagytok, könyveket olvasni, a szellemekben hinniés kiállni a jó ügyért, ha megtehetem, de nem fog menni, ha minden fruska, aki szembejön velem, elkezd amúltamban vájkálni!

Elhallgatott. Kapkodva vette a levegőt, és lángoló tekintettel nézett a lányra. Mortua meg csak állt veleszemben döbbenten, bénán, és remegett a szája, amikor szóra nyitotta.

– Megerőszakoltak? – kérdezte színtelen hangon.

Valian elfordult. Nem bírta nézni a megrendülést a szürke szempárban, ami eddig mindig vidáman éshuncutul tekintett rá.


46 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem olyan nagy dolog – felelte erőltetett közönnyel. – Idővel egészen… természetessé válik.

– Természetessé? – ismételte elborzadva a papnő.

– Mondtam neked, hogy Ariannban mások a normák. Nagyon mások. Felénk a vágyó fél nem udvarol akiszemeltjének, hanem egyszerűen elveszi magának. Ha te vagy az erősebb, nem kérsz engedélyt amásiktól, hogy a kedvedet töltsd vele. Ha pedig te vagy a gyengébb… hát, akkor te vagy az, akitől nemkérnek engedélyt. – Valian grimaszt vágott. – Ne hidd, hogy én soha nem álltam a másik oldalon. Ottálltam csak igazán gyakran.

A lány a semmibe meredt. Hirtelen végtelenül üresnek érezte az agyát. Könnyek akartak a szemébeszökni, de nem jöttek mégsem. Nem jött más, csak egy távoli, tompa fájdalomérzet, ahhoz hasonló, amikorMorkhina keresztülnyúlt rajta. Valian ellépett mellette, odament a fához, aminek a tövében az imént még apapnő üldögélt, és sóhajtott egy keserveset.

– Ne haragudj. Semmit nem lett volna szabad mondanom.

– Vegyél feleségül.

A démon döbbenten fordult hátra.

– Mortua?

– Vegyél feleségül! – A lány még mindig maga elé bámult, de a hangja immár eltökélten csengett. – Nemfogod megbánni, megígérem, hogy nem.

– Na de… – Valian még mindig csak pislogni tudott.

Mortua megrázta magát, és odament hozzá. Kedves arcán könnyek peregtek, a kézfejével maszatolta előket, aztán a démon keze után nyúlt, de félútról inkább visszahúzta a sajátját.

– Annyit szenvedtél – szipogta. – Megérdemelsz most már egy kis boldogságot. Majd én vigyázok rád.Képzeld csak el, berendezünk magunknak egy kis házat, gyerekeink lesznek, meg minden. Kitalálunkneked egy születésnapot, és minden évben megünnepeljük. Majd… biztosan meg is szeretsz idővel. Nemvagyok ám mindig ilyen elviselhetetlen.

– Nem vagy elviselhetetlen, de… – Valian zavartan hallgatott el. A képtelen ajánlat hatására az ő torkát iskaparni kezdte valami. – Úgy tudtam, a papok nem házasodhatnak – mondta végül, Mortua pedig felnézettrá, és komolyan bólintott.

– Igaz. Erre nem gondoltam. Kénytelen leszek kilépni a rendből. Pont most, amikor Anira már téged isfelvehetne… De majd kárpótollak. Valamivel.

A démon eltátotta a száját.

– Te… tényleg komolyan beszélsz, igaz? Képes lennél… – Megrázta a fejét. – Nem, erről szó sem lehet.

Megfogta a lány vállát, ezúttal gyengéden, és belenézett a szemébe.

– Túltettem én már magam ezeken a dolgokon – mondta komolyan –, csak nem szeretem, haemlékeztetnek rájuk. Jó nekem a rendházban, nem vágyom máshová. Sem kis házba, sem kastélyba… Ésnem venném a lelkemre, hogy otthagyd miattam a papi hivatásodat, főleg úgy, hogy még három napja semismerjük egymást. – Elmosolyodott. – Tudod, ez az egész ötlet valahogy nagyon illik hozzád meg azelmászkáló szemekhez. Ugyanolyan furcsa és különc… csak valamivel jobban esik.


47 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua elnevette magát, kicsit sírós nevetéssel, és a földre sütötte a tekintetét.

– Hülyét csináltam magamból? – kérdezte félénken.

– Nem – felelte lágyan Valian. – Csak kedves akartál lenni.

– Soha többet nem faggatlak! Vagyis… mondjuk ma már nem, hm?

– Csak vigyél haza, Mortua. Anira úrnő várja a beszámolónkat. – A démon összeráncolta a homlokát. –Hogy értetted azt, hogy most már engem is felvehetne?

A papnő legyintett. Most megint önmagának látszott.

– Hát, mondta reggel, hogy már régóta fel akarja ajánlani neked, csak a Szárnyasok húzták a szájukat,hogy nem bíznak meg benned, meg ilyesmi… De a liget után még Loghor ihn Mortenornak sem lehet egyszava sem. Vagyis gondolom, hogy lehetne, csak Anira könnyebben ki tudja majd fogni a szelet avitorlájából.

– Akkor vigyük meg neki a hírt, jó?

– Persze. – Mortua félrehúzódott imádkozni, egy perccel később pedig ismét kézen fogta Valiant, hogymagával húzhassa a hazaúton. Remélte, hogy a démon nem veszi észre, mennyire megnyirkosodott atenyere, amikor belesimult abba a nagy, harcedzett markába. Együtt lódultak neki a hazaútnak, immár aküldetés terhétől mentesen, és akármilyen súlyos dolgok hangzottak is el közöttük néhány perccelkorábban, a lány mégis érezte, hogy ha fel még nem is olvadt, de legalább megtört közöttük a jég.

Szaladtak megint. Elmaradt mögöttük a patak és az erdő. Már a Skerimor völgyében jártak – a szekérúton,ami épp a síkvidékből kiemelkedő két domb között haladt el –, és élvezték a gondtalan száguldást, amikorMortua egyszer csak felkiáltott, és elveszítette az egyensúlyát. Valian úgy érezte, mintha egy képtelenülgyors kocsiról dobták volna le őket. Hiába próbáltak talpon maradni; egymást rántották fel, és csak a vakvéletlennek köszönhették, hogy nem törték össze magukat.

Valian azonnal felugrott, amint megbizonyosodott róla, hogy nem sérült meg komolyabban, aztán lehajolt,és megfogta a papnő könyökét, hogy őt is felsegítse. Mortua sziszegve kászálódott fel, az oldaláttapogatta, és mogorván méregette a papi köntösén húzódó jókora szakadást.

– Csodálatos! – bosszankodott. Valian el akarta húzni a kezét, ő azonban belekapaszkodott. – Várj,megütöttem a lábam. Megtartanál, amíg helyrehozom?

A démon bólintott, a lány pedig imára kulcsolta a kezét, csak hogy kétségbeesetten pillantson fel néhánymásodperccel később.

– Nem találom a szellemeket!

– Hogyhogy nem találod őket? Azt hittem, mindenütt ott vannak!

– Persze, hogy mindenütt ott vannak, de egyszerűen nem érzem a jelenlétüket! – Ezúttal Mortua kezdettkiabálni. – Nem hallgatnak meg! Gondolod, magamtól estem el? Elveszítettem velük a kapcsolatot, és ezsemmi jót nem jelent!

Eltolta Valian kezét, és tett pár sántikáló lépést.

– Nem vészes. Néhány perc, és elmúlik – kommentálta. – Gyere, menjünk tovább, aztán majd ott, azon a


48 / 531 2012.12.17. 19:21

kanyaron túl megpróbálok még egyszer beszélni a szellemekkel. Ráérünk megijedni, ha akkor semválaszolnak.

Az utolsó mondatot már csak magának tette hozzá. A démon nem is reagált rá: felemelte a fejét,hallgatózott egy pillanatig, és halkan szólalt csak meg:

– Jön valaki.

– Nagyszerű, hátha az illető tudja, mégis mi a fene… – kezdte a lány, de arra már nem maradt érkezése,hogy be is fejezze. Akkor már ő is hallotta a közelítő lépteket, a kanyarból pedig hamarosan öt fegyveresbukkant elő.

– Mi a… – Mortua gyanakodva méregette őket. Az öt férfi kétes tisztaságú, szedett-vedett ruházatotviselt, arcukat borosta árnyékolta, de a külsejük dacára is roppant magabiztosnak tűntek. Ráérősenközelítettek, egyikük valamivel a többi előtt, kezüket mindannyian az öveikbe tűzött fegyverekmarkolatán nyugtatták. – Ennyit a remek közbiztonságunkról, amire apa olyan büszke. Fel fog robbanni adühtől, ha elmondom neki… – A lány felnézett a démon értetlen arcába, és hozzáfűzte: – Haramiák.Inkább hagyd rám a beszédet!

Valian bólintott.

– Mögöttünk is van négy – közölte halkan, anélkül hogy hátranézett volna.

– Tegyél nekem egy szívességet, és ne húzz kardot, ha nem muszáj. – Mortua inkább meg sem próbáltbelegondolni, mire lehet képes a démon, ha fegyverrel fenyegetik, ha már az ő kíváncsiskodására olyanhevesen reagált. Ellenállt a kísértésnek, hogy hátrapislogjon rá, és inkább a rablóvezért vette szemügyre.

Vissza az indexre


49 / 531 2012.12.17. 19:21

Kilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

A férfi a harmincas éveiben járhatott. Mortuának az volt az első benyomása, hogy nem tisztálkodhat túlgyakran, mégis olyan peckesen tartotta magát, ahogyan csak úrféle szokta. Csuklójára tenyérnyi szélesbőrpánt simult, egyik fülét átfúrták, de nem viselt benne ékszert. Ahogy elvigyorodott, láthatóvá váltak afogai, a papnő pedig megjegyezte magának, hogy azok bezzeg kimondottan ápoltnak tűnnek, különösen agazdájuk külsejének egyéb elemei mellett. Az ellentmondás zavarta, bár nem értette, hogy miért. Csak azttudta, hogy valamiért nagyon nem akar neki összeállni a kép.

Lépett egyet előre. Minden korábbinál tisztábban érezte, hogyan ütődik a csípőjének a keskeny tőrhüvely.Remélte, hogy nem kell fegyvert rántania, azt pedig még legalább százszor annyira, hogy az útonállókfelbukkanása semmiféle összefüggésben nem áll a szellemek hirtelen eltűnésével. Megszólította aközeledőket, még mielőtt azok kezdhettek volna beszélni, a hangjában pedig most nem csendült szemernyikedvesség sem.

– Mit tehetünk értetek, urak?

Hercegnőhöz méltó határozottsággal szegte fel a fejét, a közeledőket azonban nem hozta zavarba. A vezérmintegy háromlépésnyire torpant meg tőlük, és végigmérte a lányt.

– Csak egy kis… alamizsnát szeretnénk, papnő! A rend még mindig támogatja a szegényeket, nemde?

Tiszta, választékos kifejezésmódja idegenül hatott a megjelenéséhez képest. Persze lehetett elszegényedettnemes is, vagy városi polgár, aki a törvény elől menekült el, amikor rosszra fordult a sora, de Mortuánakakkor sem tetszett.

– Attól tartok, nincs nálunk semmi, aminek hasznát vehetnétek – felelte barátságtalanul a lány. – Ellenbenha eladnátok azokat a fegyvereket, egészen szép összeget kaphatnátok érte. Még odaértek a mordiniumipiacra, ha igyekeztek.

– Azt várnád tőlünk, hogy elherdáljuk családi örökségeinket? – Az útonálló előhúzta a kardját, ésmegtáncoltatta rajta a napfényt, mintha csak meg akarná mutatni nekik, Mortua azonban teljesenvilágosan érezte a fenyegető szándékot. Felemelte a kezét, hogy nyugalomra intse Valiant – nem látta,csak sejtette, hogy a mozdulatra a démon is a fegyverei után nyúlt –, és minden korábbinál hűvösebbenszólalt meg ismét.

– Miért ne? Dicső őseitek valószínűleg szívesebben látnák őket olyasvalaki kezében, aki méltóbb célokrahasználja fel őket…

– Szavaid sebet tépnek a szívembe, papnő! – sóhajtott a férfi, és lemondóan megrázta a fejét. – Valamitekbiztosan akad, amivel ki tudtok segíteni bennünket.

– Ne fizessek rögtön természetben? – Mortua megvetéssel húzta el a száját.

– Még arra is sort keríthetünk. – A szembenálló most Valianra emelte a tekintetét. Nem látszott, hogykülönösebben lenyűgözné a démon szálas termete és remek páncélja, a száját is inkább gúnnyalbiggyesztette el. – Téged meg miféle cirkuszból szalajtottak, kékszemű?


50 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon bizonytalan pillantást vetett a lányra. Tudott volna mit felelni, barátságosan is, békésen is, deegyiknek sem látta értelmét. Hiába nem ismerte még ki magát az emberi magatartásformák között, ezt aviselkedést nagyon is sokszor látta már. Szerette volna figyelmeztetni Mortuát, hogy ezek a férfiak nemfogják pénzzel vagy bármi mással beérni: kötözködni jöttek és vért ontani, az pedig nem túl valószínű,hogy a határozottság vagy épp a szép szó eltérítené őket a szándékuktól. Még meg sem szólalt azonban,amikor a vezér közelebb lépett hozzá. Mortua gépiesen mozdult, hogy közéjük álljon, nem annyira Valian,mint a haramia védelmében, és egyikük sem lepődött meg, amikor a férfi gúnyos kacajra fakadt.

– Asszony háta mögé bújsz, nyúlszívű? Nem is asszony még ez, csak gyereklány!

Valiannak máris a kezében termettek a kardok, igaz, nem azért, hogy rárontson a haramiára. Úgy ítéltemeg azonban, a férfi túl közel jött ahhoz, hogy egy óvatlan pillanatban megpróbálhasson lesújtaniMortuára; ahelyett tehát, hogy válaszra vesztegette volna az időt, úgy helyezkedett, hogy szükség eseténmegvédelmezhesse a lányt.

Ellenfelüket szemlátomást bosszantotta a démon némasága. Valószínűleg az addigiaknál jóval csípősebbmegjegyzésre készült, ám ekkor odahajolt hozzá az egyik cimborája, és a fülébe súgott valamit, aminmindketten elvigyorodtak. Aztán a vezér ismét megszólalt, a korábbiakhoz hasonló, álságosan barátitónusban:

– A társamnak tetszenek a fegyvereid. Azt mondja, szívesen elfogadná őket ajándékba.

Valian felmordult.

– Ha a tiéd családi örökség, ezek legalábbis relikviák.

– Azért megmutatnád őket? – nyújtotta előre a tenyerét a vezér.

– Jobban jársz, ha nem teszem – biztosította Valian olyan barátságosan, amennyire csak telt tőle.Felhorgadt benne az ismerős, sürgető érzés, hogy szúrjon, döfjön, gyilkoljon, és hátra se nézzen a vérestetemekre, amikor magával húzza Mortuát a rendház felé vezető úton. Irdatlan erőfeszítésébe kerültparancsolni magának – a szembenállók csak azt láthatták, hogy vadul remegni kezd a keze.

– Jobban, mi? – Az eddig oly behízelgő hangba most megvetés keveredett. – Na, add ide őket szépen,mielőtt megharagszom!

Valian maga elé képzelte Anira arcát, és vett egy mély, csillapító lélegzetet. Minden dühét a következőmozdulatba sűrítette, amivel kétarasznyi mélyen a földbe döfte a két pengét.

– Vidd, ha annyira kell! – vetette oda, de nem lépett hátrébb.

Az öt férfi gyanakodva méregette. Végül a vezér előrelépett, felemelt kardja pontosan a démon mellkasáramutatott, mintegy megelőzendő a támadást.

Valian puszta kézzel ütötte félre a pengét.

– Vigyázz, hol hadonászol! – sziszegte.

Mortua döbbenten látta, hogy a démon kék szeme, amit annyiszor csodált meg titokban, hirtelenvillanással vörössé változik. Ismét eszébe jutott az a pillanat a Morkhinához vezető alagútban, amikor aföldhányás alá került ifjú első rémületében ellene fordult, és összeszorult a szíve, amikor rájött, hogy nema képzelete játszott vele, hanem tényleg pirosnak látta már akkor is a szemét.

– Valian, ne! – kiáltott rá, és a karjába csimpaszkodott, a démon azonban egy könnyed mozdulattal


51 / 531 2012.12.17. 19:21

félrelökte.

– A fegyvereimet akartad, ott vannak. Én viszont nem kértem a tiédet – mondta halkan, fenyegetően.Most mélyebbnek tűnt a hangja, mint általában. Ellenfelének jól látható verejtékcseppek ültek ki ahomlokára, és valószínűleg puszta ösztönből lépett hátra, mielőtt a démon nekironthatott volna.

– Inkább fuss, amíg teheted, a kis barátnőddel együtt – biggyesztette el aztán a száját. – Hacsak nemszeretnéd, hogy feldarabolva küldjünk vissza a drága, szentséges Anirátoknak.

Valian keze kinyúlt, és megragadta a férfi övét. Épp olyan játszi könnyedséggel emelte a magasba a fickót,mint néhány nappal azelőtt Mortuát, kitépte a markából a fegyvert, aztán nemes egyszerűséggel eldobta arablót. A vezér nyekkenve érkezett a hátára, csak hogy a saját kardja hegyével nézhessen farkasszemet.

– Tisztelettel akartál beszélni Anira úrnőről, igaz? – Valiannak most már minden porcikája remegett aharagtól. Mortua kétségbeesetten csimpaszkodott belé, ő azonban észre sem vette. – Tudod, AniraRellamor a legnemesebb emberi lény, akivel valaha találkoztam. Úgy merj csak egy rossz szót mondanirá…

A haramia feltápászkodott a földről, de megszólalni csak akkor mert, amikor már kívül került a fegyverhatótávolságán, és az egyik cimborája a markába nyomott egy másikat.

– Tudod, mit? Akkor eredj, és baszd meg az Anira úrnődet! – vetette oda, és már emelte is a kardjáthárításra, számítva rá, hogy a démon tüstént nekiugrik.

– Valian, ne! – Mortua valósággal üvöltött, társa azonban már rég túlvolt azon a határon, ahonnan mégodafigyelhetett volna rá. Olyan rutinos, beidegződött mozdulattal támadott, ahogyan a lány a levegőtvette; csapása nyomán eltörött az ellene emelt penge, a kezében lévő pedig kettéhasította a rablóvezérfejét. Fém csendült a fémen, ahogy a kard elakadt a haramia ruhája alatt viselt sodronyingben, és mielőtt aholttest a földre omlott volna, Valian már hasba is szúrta a következő rablót, amelyik az előbb a kardotnyújtotta vezérének, s így fegyvertelenül állt vele szemben.

– Valian! – Mortua most már sikoltott, a démon azonban továbbra sem vett róla tudomást. Szembefordulta maradék három ellenféllel, és bár egyelőre ügyet sem vetett arra a négyre, akik döbbenettől bénánvárakoztak a háta mögött, Mortua mégsem kételkedett benne, hogy ha feleszmélnek, és rájuk rohannak,mind az első kettő sorsára jutnak. Kétségbeesett fohászt küldött a szellemeknek, és toporzékolni tudottvolna, amikor nem kapott választ, de nem engedhetett meg magának semmiféle kirohanást. Az áramlattámogatása híján csak magára számíthatott, ha meg akarta állítani a társa tombolását.

Az életben maradt rablók csak egy pillanatig tétováztak. Hiába voltak döntő létszámfölényben, a másodikhalál minden támadókedvet kiölt belőlük. Hátat fordítottak, és rohanni kezdtek az ellenkező irányba.Valian vicsorogva lendült utánuk, a kezében tartott kard magasra emelkedett, Mortua pedig összeszorítottaa fogát, és rávetette magát. Két lépés között, a levegőben sikerült elkapnia a démon lábszárát, ésvalószínűleg nem is maga a támadása, hanem annak váratlansága billentette ki az egyensúlyából az ifjút.Valian elhasalt a földön, de még így sem lehetett megfékezni. Gyors csuklómozdulattal a menekülők utándobta a kardot. Mortua elképedve látta, hogy a suhogva szálló fegyver még kettőt lekaszál közülük: nemhitte volna, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges.

– Hagyd már abba, ember, a szellemek áldjanak meg! – zokogott fel még mindig a démon lábát szorítva,aztán hátrahőkölt a tekintettől, amit Valian vöröslő szeme vetett rá.

– Nem vagyok ember! – vicsorogta az ifjú. Kirántotta magát a markából, és már ugrott is talpra, hogy amenekülők után eredjen, de a lány megint belecsimpaszkodott, bár már alig látott valamit a szemételhomályosító könnyektől.


52 / 531 2012.12.17. 19:21

– Valian, Anira nem akarná, hogy…

Elcsuklott a hangja, de többre nem is volt szükség. A rendházfő neve azonnal kijózanította a démont.Valian térdre rogyott két áldozata között, és két kézzel belemarkolt a hajába. Mortua csak nézett rá aföldről, ahol az imént elesett vele együtt. Kék szemek viszonozták megint a tekintetét. Valian halottsápadtvolt, és zihálva vette a levegőt.

Kimondatlan szavak lebegtek közöttük. Mortua arcán könnyek csorogtak. Még soha nem látott senkitmeghalni, talán még egy állatot sem, és bár valahol felfogta, hogy a támadóik igenis maguknak keresték abajt, ez semmit nem csökkentett a megrázkódtatáson. Más volt, nagyon más azt végignézni, ahogyanMorkhinát legyőzték. Ezek a férfiak lehettek rosszak, lehettek züllöttek, akarhattak ártani nekik, de akkorsem akarta felfogni, hogy végük, örökre és visszavonhatatlanul.

Egy darabig még a démont bámulta, várta, hogy szóljon hozzá, vagy megmozduljon, de hiába. Valiankifejezéstelen arccal bámult maga elé, a keze még mindig a haját markolta. A lány végül felkelt, tétován akettéhasított fejű holttest felé pillantott, a következő másodpercben pedig öklendezve fordult félre. Hosszúidőbe telt, mire rászánta magát, hogy legalább a többit megnézze. A hasba szúrt zsivány még haldoklott,de szerencsére nem volt eszméletén. Mortua megbabonázva meredt a csuklójára, pontosabban az azondíszelgő, dió nagyságú tetoválásra, amely kétségkívül egy szárnyas koronát ábrázolt. A Szárnyas Koronát.

– Hát ez… – szólalt meg tétován, a kép azonban lassan összeállt. Szóval ezért veszítette el a kapcsolatotaz áramlattal! Mindenki tudta, hogy a Koronások képesek szükség esetén hatékonyan fellépni arendbeliekkel szemben, de erre nem számított. – De hát nem is követtünk el semmit!

Odalépett a másik két tetemhez, amelyeket Valian menekülés közben intézett el, és viszolyogva ugyan, defelgyűrte az ingujjat a karjukon. Az ő csuklójukon nem talált sem tetoválást, sem annak a nyomát, hogyvalaha viselték volna. Leszegett fejjel, émelyegve, de rászánta magát, hogy a vezért is megközelítse. Hanem nézett az arcára, egészen elviselhetőnek találta a látványát, és különben is a keze érdekelte, bár márazelőtt tudta, mit fog találni a széles bőrpánt alatt, hogy fentebb cibálta volna a karján. Összevéreztemagát közben, de néhány mély lélegzetvétel ezúttal segített visszagyűrni az émelygést, és már csakbólintott magának, amikor a csuklója egyértelműen a Szárnyas Korona lovagjaként azonosította a halottat.

Felnézett. Félelem és kiábrándultság ült a tekintetében, de ráemelte a démonra, még ha tartott is tőle, hogymilyennek fogja látni. Valian arca még mindig teljesen üres volt, mégis olyan tisztán és világosan sütöttróla a kétségbeesés, hogy Mortua majdnem megsajnálta. Majdnem. A holttestek azonban nem engedtékelfelejtenie, hogyan változott a hőse, aki nem sokkal korábban még szörnyektől védelmezte, maga isszörnyeteggé. Csüggedten bámulta, és éppen csak egy kicsit könnyebbült meg a lelke, amikor megérezte,hogy visszatérnek hozzá a szellemek. Fohászt suttogott, szívből jövőt, keserveset, aztán végre felállt, ésodaballagott a társához.

– Figyelj, Valian – kezdte halkan, lesütött szemmel. – Fogalmam sincs, mi folyik itt. Ezek az emberek…Legalább ketten közülük Szár… Koronások voltak. Csak ők vághattak el engem az áramlattól. Nemtudom, miért tették… Nem értem, és most különben is képtelen vagyok gondolkodni. Menjünk haza, jó?Szóljunk Anirának, ő tudni fogja, mit csináljunk. Biztosan intézkedik. – Tétovázott. – Magadnál vagy?Engem nem fogsz megtámadni?

A démon lassan talpra kászálódott. Rá sem nézett a földbe szúrt fegyvereire, a lánynak kellett kirángatniaés a kezébe nyomnia őket. Aztán – mélységesen szégyellve, hogy viszolyog az imént még oly jóleső

érintéstől – karon fogta Valiant, és megint nekilendült vele az útnak.

Félelmetes sebességgel hagyták maguk mögött a Skerimor völgyét. A világ egyetlen csíkká mosódott összea szemük előtt, és amikor Mortua végül pihegve megállt a kolostor udvarán, és elengedte az ifjú karját,olybá tűnt, mintha csak percek teltek volna el az indulásuk óta.


53 / 531 2012.12.17. 19:21

Sietősen lépték át a rendház küszöbét, Mortua elöl, a kőmerev arcú démon a nyomában. Az ajtószárnyakdöngve csukódtak be mögöttük.

– Gyere, keressük meg Anirát! – A lány máris a lépcső felé vette volna az irányt, de meg is dermedt,amikor észrevette, hogy a csarnok korántsem üres. A lépcsősor tetején ott állt ugyan a rendházfőjük,szokatlanul komor arccal, mellette azonban egy megtermett, páncélos alak támaszkodott két karjával akorlátra. Mortua úgy is azonnal felismerte a férfiban a Szárnyas Korona Rendjének nagymesterét, lovagokés rendbéliek legfőbb parancsolóját, Loghor ihn Mortenort, hogy akkor látta életében először. Ráadásul,hogy a helyzet még rosszabb legyen, a nagymester nem is egyedül érkezett: tíz embere fogta nyombanszoros gyűrűbe a belépőket.

– Add meg magad, a Korona nevében! – zendült az öblös, parancsoló hang, a démon pedigengedelmeskedett: levetette a hátáról a fegyvertokot, és a földre dobta. Ezt látva két lovag egészen közellépett, a lány pedig önkéntelenül is visszafojtotta a lélegzetét. Félig-meddig arra számított, hogy Valianismét tombolni kezd, társa azonban némán tűrte, hogy a háta mögé csavarják a karját.

– Ó, a fenébe! – Mortua tehetetlenül állt a fal mellett. A nagymester és a lovagok jelenléte alapjaibanváltoztatta meg a véleményét a már egyébként is bonyolult helyzetről. Az időzítés, az, hogy máris ittvártak rájuk, a történteknek nyilvánvalóan teljes tudatában, olyan szándékosságot sejtetett, amit nemtudott megérteni, mégis felülírta az eddigi gondolatait. A mészárlás óta először jutott eszébe, és nem is tűntakkora képtelenségnek, hogy egy bizonyos szemszögből nézve talán épp Valian az áldozat; a hős, aki hiábaküzd a vére ellen, ha a tulajdon csapdájába csalják, ráadásul éppen azok, akiknek segíteniük, támogatniukkellene. Egyenesen ránézett az ifjúra, most undor és vonakodás nélkül, de a démon nem viszonozta apillantását: üres tekintete annak a férfinak az arcát pásztázta, akinek egyetlen intésére elfogták.

Vissza az indexre


54 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! LOGHOR REBOOT, CSAPÓ 2 - vagyis a reboothoz képest isakadnak módosítások, foleg a legvége, ne hagyjátok ki ezt sem! Hálásan köszönöma segítséget Zsunak, aki képes nálam jóval tisztábban látni Loghort!

Loghor ihn Mortenor elindult lefelé a lépcsőn. Legalább olyan könnyen mozgott súlyos páncéljában,amelynek mellrészét a szárnyas korona motívuma ékesítette, mint Valian a sajátjában. A lány abban semkételkedett, hogy nemcsak hivatali jelképként visel remekmívű pallost, hanem a forgatásában isjeleskedik.

Csak apja elbeszéléseiből ismerte a nagymestert, mégis, valahogy már látatlanban is ilyen arcot társított anevéhez. A férfi ötvenéves lehetett, vagy nem sokkal több annál, és a maga rideg módján tulajdonképpenjóképűnek lehetett nevezni, ha valakinek tetszettek a karakteres vonások, a hangsúlyos áll és a szúróstekintetű, szigorú szemek. Még a hátára omló, helyenként már őszülő, sötétbarna hajtömeg sem sokatlágyított az összképen, pedig Mortua gondolkodás nélkül elcserélte volna rá a sajátját. Olyan az az ember,mint egy faltörő kos – szokta mondogatni a fejedelem, a papnő pedig már az első tekintetváltáskormegértette, mire gondolt ilyenkor az apja. Magában azért még azt is hozzátette, hogy az igazi faltörő kosokvalószínűleg nem szoktak ilyen végtelenül önelégült és fensőbbséges képet vágni.

– A Korona nevében! – ismételte emelt hangon a nagymester. – Tagadod-e, démon, hogy a te kezedenszárad mindazoknak a vére, akik a mai napon a Skerimor völgyében veszítették életüket?

– Loghor! – Anira megszokott szelídségével, mégis határozottan szólalt meg, és mikor nem ért célt vele,lágyan a férfi karjára tette a kezét.

– Ebbe nincs beleszólásod! – vágta rá Loghor ihn Mortenor anélkül, hogy levette volna a tekintetétValianról. – Ez a te szelíd démonod, aki, ha jól emlékszem a szavaidra, a légynek sem tudna ártani,megfizet azért, amit elkövetett.

– Egyetértek. Valian nem kerülheti el a felelősségrevonást. Bizonyos körülmények azonban azt mondatjákvelem…

Erre már felpillantott a nagymester, méghozzá olyan hideg gúnnyal, ami megdermesztette Mortuát, pedignyilvánvalóan nem őrá irányult.

– Körülmények mindig vannak! – szakította félbe Anirát a férfi. – Engem a tett és az érte járó büntetéshozott ide. A legkevésbé sem érdekel, miféle mentségekkel óhajtasz előállni a legújabb pártfogoltadszámára, Anira.

– Ezzel együtt is nyomatékosan megkérlek, hogy szánj rám néhány percet az idődből, Loghor. Bizonyosdolgokat jobb volna, ha négyszemközt beszélnénk meg.

A nagymester rámeredt, aztán kelletlenül intett a lovagjainak.

– Itt vártok! Mozdulni se engedjétek ezt a fajzatot!

– Anira! – Mortua átfurakodott két páncélos között. Úgy gondolta, ha Loghor csak Valianról tesz említést,az azt jelenti, hogy ő maga szabad, és ezt a nézetét szemlátomást a Koronások is osztották, mert hagyták alépcsőhöz szaladni. – Jöhetek én is? Ott voltam, láttam mindent…


55 / 531 2012.12.17. 19:21

– Semmi szükségünk rád! – A nagymester hátat fordított, és elindult ismét felfelé, a lány azonban nemhagyta magát.

– Az elég baj, mert én vagyok az egyetlen szemtanú!

– Nem kétlem, hogy meggyőzően hazudnál a démon cimborád védelmében. A tárgyalás előtt még lesz isalkalmad megpróbálkozni vele, jelenleg viszont senki nem kíváncsi rád!

– Ragaszkodom hozzá! – Mortua elállta a férfi útját a lépcsősor kellős közepén. Szilárdan eltökélte, hogyegy tapodtat sem mozdul, amíg el nem éri, hogy meghallgassák, még ha át is futott a fején, hogy innenazért jó nagyot fog esni, ha a nagymester félretaszítja.

– Mit képzelsz, ki vagy te? – Loghor nem is haragosan, inkább csodálkozva meredt rá, és rögtön el is húztaa száját. – Nem, ne is válaszolj! A kelleténél jóval többször volt már szerencsém látni ezt az arroganciátfelséges atyád arcán…

– Magam is szóba szándékoztam hozni a fejedelmet – vetette közbe Anira, aki közben már elindult aszobája felé. A Koronások vezére két hosszú lépéssel utolérte, Mortua pedig utánuk loholt. A lépcsősortetejéről azért még lenézett Valian vörös üstökére, és bármennyire megrázták is a völgyben történtek, aszíve mégis összeszorult, amikor ott kellett látnia a lovagok gyűrűjében.

Egyszerre érkezett a rendházfő ajtajához Loghorral. A lány arra számított, hogy a nagymester már pusztaelemi udvariasságból is előreengedi, a férfi azonban kinyújtotta előtte a karját, hogy megállítsa.

– Tisztázzunk valamit, felség! Nem érdekel, ki az apád. Pap vagy, tehát én parancsolok neked, és mehetsza palotába panaszra, ha jólesik, ez akkor sem fog megváltozni. Ha azt mondom, befogod a szádat, akkornem próbálsz meg tovább dünnyögni a fülembe, és ha az ajtóra mutatok, akkor már kívül is vagy rajta.Megértetted?

Mortua szeretett volna rákiabálni, hogy ugyan, vegyen már vissza egy kicsit, anélkül is rossz napja van,hogy még jól meg is mossák a fejét. Szívesen a szemébe vágta volna, hogy mindegy, ki az apja, és az is, kikinek jogosult parancsolni, jelen körülmények között a nagymesternek igenis az ő meghallgatása kellene,hogy legyen az első dolga. Olyan kemény szigort látott azonban a férfi szemében, amivel nem lehetettvitába szállni. Még a végén azt is Valianon verné le – gondolta, és inkább lesütötte a szemét.

– Meg – válaszolta durcásan.

– Befelé, mielőtt meggondolom magam. – Loghor elvette a kezét az útból, és Mortua nyomában maga isAnira fogadószobájába lépett.

A papnő segélykérő tekintetet vetett a rendházfőre. Az idős asszony bátorítóan bólintott neki, Mortuaazonban ettől sem érezte jobban magát. Sem a szoba ismerős pasztellszínei, sem Anira megnyugtatójelenléte nem tudta eloszlatni a szívében gyökerező félelmet; elég volt egyetlen pillantást vetnie anyomában érkező, páncélos férfira, hogy megremegjen a gyomra az idegességtől.

– Vallani akartál. – Loghor megállt a szoba közepén, és csak egy legyintéssel hárította el a mozdulatot,amivel Anira hellyel kínálta. – Tessék, vallj!

Mortua megköszörülte a torkát. Hirtelen nem tudta, hogy kezdjen bele a történetbe. Valian gyilkos dühe alelke mélyéig elborzasztotta, mégis egyre magán érezte a démon kétségbeesett tekintetét. Nem kételkedetttársa megbánásának sem az őszinteségében, sem a mélységében, gyanította azonban, hogy egy olyanemberre, mint a nagymester, a puszta tényeken kívül semmi nem lesz hatással – márpedig a puszta tényekegyáltalán nem segítették elő Valian pozitív megítélését.


56 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ránk támadtak – mondta végül. – Először azt hittük, haramiák. De…

– A démon lemészárolta őket. Így volt?

– Így. – Mortua nyelt egyet. – De nem azzal kezdődött! Valian mindent megtett, hogy megőrizze azönuralmát, de kiprovokálták belőle, hogy kardot rántson, és… A fenébe is, minket támadtak meg, nehogymár még nekünk kelljen védekeznünk! Jogunk volt hozzá…

– Ó, igen, a jogok! – A nagymester elbiggyesztette a száját. – Hogy is feledkezhettem meg róluk? Apád isremekül tud velük takarózni. Csakhogy engem nem érdekelnek a jogaid, mi több: te sem érdekelsz.Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, visszaélhetsz az időmmel és a türelmemmel, miközben egy bűnözőtmentegetsz…

– De hát még el sem mondtam, mi történt! – védekezett a lány.

– Elismerted, hogy a történtekért a démon volt a felelős. Minden más csak önigazolás.

– Nem igaz! Csak azt gondoltam, szeretnéd pontosan tudni, mi hogyan történt…

– Pontosan tudom, mi hogyan történt – szakította félbe Loghor. – Az a dolgom, hogy tudjam. És mosthallgass!

Anira felé fordult, nyitotta is már a száját, hogy megszólítsa, Mortua azonban még egyszer közbekiáltott.

– Akkor arról is tudsz, ugye, hogy a haramiák közül ketten tetoválást viseltek a csuklójukon? Vagy talánéppen ezért nem akarsz meghallgatni? Mert tisztában vagy vele, hogy a saját embereid voltak? – kérdezteharciasan, a férfitől azonban csak egy megvető pillantást kapott válaszul.

– Azzal vádolod a Korona lovagjait, hogy rátámadnak egy papra és a kísérőjére, hogy… á, igen, hogykirabolják? Nevetséges!

– Én nem találtam viccesnek…

– Bízom benne, Loghor – szólt közbe Anira –, hogy nem áll szándékodban ennyivel a szőnyeg alá söpörni,amit Mortua állít…

– Mi mást kellene tennem? – A nagymester most először látszott igazán bosszúsnak. – A fruskanyilvánvalóan csak kitalált egy ostoba mesét, hogy a démont védje. Semmi szükség rá, hogy ellenőrizzema képtelen vádjait. – Felemelte a kezét, hogy elejét vegye a közbevetésnek. – Már különben is kiküldtem afiaimat a helyszínre a bizonyítékokért. Ők majd intézkednek.

– Képzelem – dünnyögte Mortua, a férfi azonban nem foglalkozott vele.

– A tett szempontjából egyébként is teljesen mindegy, kik voltak az áldozatok – fejezte be még mindigemelt hangon. – Ha a démon nem képes uralkodni a vérén, akkor nagyobb veszélyt jelent, mint akárhányrablóbanda.

– De ha mondom, hogy éppen ezt akarták elérni! Addig hergelték, amíg el nem veszítette a fejét!

– Nyilván. Hogy is történhetett volna másképp? – Loghor egy pillantást sem vesztegetett a közbeszólóra. –Elviszem a démont, Anira. Bizonyára sejted, mennyire égek a vágytól, hogy megtudjam, mik azok azegyéb körülmények, amik miatt szerinted futni kellene, hogy hagyjam…


57 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem akarom, hogy futni hagyd – rázta meg a fejét a rendházfő. – Valian szörnyűséget követett el, ezvitán felül áll. Úgy gondolom azonban, hogy egyikünk sem mérhet rá nagyobb büntetést, mint amit ő fogkiróni saját magára.

A nagymester megvetően nevetett.

– Azt várod tőlem, hogy a fajzat saját lelkiismeretére bízzam a további sorsát? Ezt még te semgondolhatod komolyan!

– A másik lehetőség, hogy a törvény kezére adod, ezt viszont magam is meg tudom tenni.

– Én vagyok a törvény!

– Nem vitatom a jogkörödet, Loghor. – Mortua csodálattal figyelte az asszony rendíthetetlen nyugalmát. –Valian azonban nem tagja a rendnek. Világi személy, még ha a vendégszeretetünket élvezi is…

A nagymester türelmetlen kézmozdulattal akasztotta meg a magyarázkodást.

– Túl jól ismerlek, Anira! Amint kiteszem innen a lábam, már fel is szenteled…

– Ha így lesz, és Valian ismét vétkezik, az már a te hatáskörödbe tartozik majd. Addig azonban a fejedelemhivatott bíráskodni az ügyében. Te mint nagymester két dolgot tehetsz: Vagy bepanaszolod nála Valiant,vagy megengeded, hogy házon belül intézzem el ezt a borzalmas esetet.

– Tisztában vagyok a lehetőségeimmel – felelte fagyosan a férfi. – És már nem is csodálkozom ezen a te…bizarr gyűjtőszenvedélyeden, amivel a rendbe vonzod a legveszélyesebb elemeket…

– Shardukból is nagyszerű pap lett. – Anira állta a tekintetét.

– Sharduk érdemei legfeljebb őt magát mentik fel, a démont semmiképp. – Loghor az állával intett az ajtóntúlra, Valian irányába. – Ha nem tetszik, ahogyan a dolgokat intézem, nyugodtan fordulj a szellemekhez,rendházfő! Ők majd érvényt szereznek az akaratuknak, ha jónak látják. Te viszont tudomásul fogod vennivégre, hogy neked is és a tieidnek is én diktálok.

– Te diktálsz, Loghor. Ezt senki nem vitatja. Én csupán a terheiden szeretnék enyhíteni egy keveset.Biztosra veszem, hogy rengeteg a dolgod, kivált, ha még ezekkel a rejtélyes álkoronásokkal is foglalkozniakarsz. Persze, ha úgy döntesz, hogy helyezzük Valian sorsát a fejedelem kezébe, ő nyilván már csakhivatalból is készséggel a segítségedre lesz az ügy felgöngyölítésében…

Rezzenetlenül néztek egymásra, Mortua pedig most egy kicsit mindkettejük nevében feszélyezve éreztemagát. Loghor tekintete egyszerre tükrözött felháborodást és fenyegetést, ám ezúttal az asszony sem tűntannak a gyengéd, halk szavú teremtésnek, akinek a lány megismerte. Szelídsége mögött ez alkalommalpengeél villant, nyájas szavaiban ott rezgett a kimondatlan vád, amivel egyébként Mortua is egyetértett.

– Tartsd meg a démonodat, ha ennyire ragaszkodsz hozzá! – mondta végül nyilvánvaló undorral anagymester. – De figyelmeztetlek, hogy nem veszem le róla a szememet. Nem vagyok hajlandó tétlenülnézni, hogy te meg a szörnyetegeid szétzüllesszétek a rendet, és emberéleteket sodorjatok veszélybe.

– Köszönöm, Loghor. És ne hidd, hogy nem tanultam az esetből. Nem fogom hagyni, hogymegismétlődjék.

– Azt el is várom!

A férfi az ajtóhoz lépett. Anira követte, és odaintett Mortuának, hogy maradjon. A lány kényszeredetten


58 / 531 2012.12.17. 19:21

bólintott. Bentről hallgatta végig, hogyan parancsol Loghor – még mindig emelt hangon – távozást alovagjainak, valamint Anira halk kérését is, amivel visszaküldte a vendégházba Valiant. Alig egy perccelkésőbb aztán, amikor a Koronások elhagyták a kolostor területét, a rendházfő visszatért a szobába, ésbecsukta az ajtót maga mögött.

– Minden rendben zajlott a ligetben, Mortua? – kérdezte fáradtan.

– Mármint Morkhinával? Igen, persze… – A lány tétovázott egy kicsit, de aztán mégis rákérdezett: –Anira, a nagymester… nemcsak nekem gyanús, ugye? Szerinted is a Szárnyasok a felelősek azért, amitörtént?

Az asszony szomorúan ingatta a fejét.

– Attól tartok, a felelősség java része a mi derék Valianunk vállán nyugszik, és csak imádkozni tudok,hogy ne bizonyuljon túlságosan súlyos tehernek számára…

– Persze, igazad van, én se mentegetni akarom Valiant… De a fenébe is, mentegetni akarom! Azállítólagos álszárnyasok igenis maguknak keresték a bajt! Mármint – Mortua megrázkódott az emlékhatása alatt – tényleg szörnyű volt, ahogy egyszer csak vörösbe váltott a szeme, és nekik ugrott, de előtteannyira próbált uralkodni magán! Úgy értem, tényleg majd beleszakadt, azok a fickók meg csak feszítettéktovább a húrt! Szegény Valiannak különben sincs olyan egyszerű dolga, mint másoknak, hát démon aszerencsétlen, nem lehet elvárni, hogy azonnal alkalmazkodjon az emberi szabályokhoz!

– Sok igazságot mondasz, Mortua. Ami pedig Loghort illeti… Nem tudom, mit gondoljak róla. Soha nemvolt könnyű együttműködni vele, de a maga kíméletlen módján ő is mindig az igazságot kereste. Az aLoghor, akit én ismerek, nem siklott volna el a fiait ért vád felett. Lehet, hogy tagadta volna, de aztán azelső dolga lett volna hazatérni, és felelősségre vonni a bűnösöket. – Anira kinézett az ablakon. Egypillanatra még a szokottnál is öregebbnek tűnt. – Bízom benne, hogy akármi történt is, ezt most sem fogjaelmulasztani.

– Nagyon meghátrált, amikor szóbahoztad apát – ütötte a vasat a lány. – Nem akarta, hogy ő is belefolyjona nyomozásba. Biztos, hogy tényleg Szárnyasok voltak azok a fickók…

– Valószínűleg igen. Ezért mertem a fejedelemre hivatkozni: tudtam, hogy az ő beavatkozását el akarjamajd kerülni. Köztudomású, hogy Loghor mindig, minden eszközzel megvédi a fiait, éppen úgy, ahogyanén is mindent elkövettem, hogy megvédjem Valiant, pedig a történtek ugyanúgy elborzasztanak, mintLoghort.

– De még ha el is borzadt, legalább minket nem kellett volna ellenségként kezelnie! Nem is érdekelte, mitmondok, és veled is elég rondán beszélt! – Mortua fújt egyet. – Értem én, hogy ő a nagymester, és az adolga, hogy ilyenkor megkeresse a bűnöst, de akkor is! Jön-megy, mint aki otthon van, mindenkitfélbeszakít, és mást se csinál, csak parancsolgat meg ítélkezik… És mi a fenéért kell mindig kiabálnia?Akkor is meghalljuk, ha normális hangerővel beszél!

– Loghor nehéz ember – ismerte el Anira. – Sem az együttérzés, sem a tapintat nem volt soha erős oldala,az utóbbi egy évben pedig, mióta az édesapját ledobta a ló, önmagához mérten is furcsán viselkedik.

– Meghalt az apja? – Mortua az ajkát rágta. Egyrészről maga is kétségbe esett volna, ha a fejedelem életekerült volna veszélybe, másrészt viszont képtelen volt ennyivel félresöpörni a tulajdon gyanakvását.

– Nem, a szellemek megsegítették. Időben rátaláltak, de úgy tudom, nem sokon múlt. Ennyi idő alattpersze kiheverhette volna, de… – A rendházfő széttárta a karját. – Az erős embereket gyakran megrémíti,ha azzal szembesülnek, hogy ők is a sors kezében vannak, márpedig Loghor sok szempontból nagyon erősember.


59 / 531 2012.12.17. 19:21

– És szerinted mégis honnan tudott erről az egészről? – kérdezte a papnő. – A szellemek segítségéveljöttünk haza, azoknak a szerencsétleneknek nyilván még meg se alvadt a vére, amikor már a küszöbönlihegtünk… Na jó, most túlzok, de ilyen gyorsan akkor sem hozhattak hírt neki a történtekről! Hacsak,ugye, nem tudott róluk eleve.

– Ezzel viszont nem feltétlenül értek egyet, tekintve, hogy a Koronások is használják a szellembeszédet.Nem is ütnek lovaggá senkit, aki nem képes rá. Már eleve emiatt gyanítottam, hogy jelen kellett lenniük…

A lány csak egy pillanatra lepődött meg. Ismerte, sőt maga is birtokolta a szellembeszéd, vagyis agondolatok útján való társalgás képességét, eddig azonban még sosem fordult meg a fejében, hogy az alovagság soraiban is bevett gyakorlat lehet.

– Végül is érthető – mormolta eltűnődve. – Elvégre a Szárnyasok nemcsak a rendbeliek kihágásaibanérintettek, hanem a mágusokra is ők szoktak vadászni, akkor pedig logikus, hogy megvannak a sajáteszközeik, amivel felléphetnek velük vagy akár velünk szemben.

Anira bólintott.

– Egy jól képzett Koronásnak az elméje legalább olyan fontos fegyvere, mint a kard, amit forgat. Aképességeik persze eltérőek. Általában a legerősebbet választják nagymesterré, de egyiküket sem kellfélteni.

– Na de ha ők maguk szóltak a nagymesternek, az csak azt jelentheti, hogy ő is benne volt, nem?

– Bárcsak tudnám, Mortua! Ha tegnap kérdeztél volna erről, azt mondtam volna, hogy feltétel nélkülmegbízom Loghorban, és biztosra veszem, hogy nem tudott semmiről, ha pedig csakugyan a lovagjai afelelősek, azt kemény kézzel megtorolja. Most viszont már nem vagyok ebben olyan biztos.

– Mégiscsak szét kellene csapni közöttük – vélte a lány. – Szóljak apának?

– Ne. Loghor is a belátásomra bízta, mit tegyek Valiannal. Tartozunk neki annyival, hogy mi is bizalmatszavazunk neki… és ha nem cselekszik, arról egyébként is tudomást fogunk szerezni.

A démon említése egy csapásra elterelte Mortua gondolatait a nagymesterről.

– Mit teszel vele? – kérdezte bizonytalanul, és maga sem tudta, milyen választ szeretne hallani. Egyfelőlnem akarta, hogy a rendházfő túl szigorúan büntesse meg az ifjút, aki nagyobb hatással volt rá, mint azösszes többi férfi, akivel rövid élete során találkozott, másrészt viszont a Koronások szerepétől függetlenültovábbra is megrémítette a szörnyeteg, ami a démonban lakozott.

Anira felsóhajtott.

– Ez, Mortua, csakis Valianon múlik. Nem őmiatta kértelek viszont, hogy maradj. Amíg ti a Shreiorligetben jártatok, engem megkerestek a morgerintali rendházból. Sürgős szükségük van egy papra, akijáratos a liturgiákban, és lehetőleg fegyverforgató, és miután ilyen remekül megálltad a helyedetMorkhinával szemben, úgy döntöttem, téged küldelek el hozzájuk.

A lány szeme kerekre tágult.

– Mennyi időre? – nyögte ki.

– Ezt sajnos nem tudom megmondani. Még az is lehet, hogy hónapokra.


60 / 531 2012.12.17. 19:21

– De Anira, én… Éppen most? És apa sem fog örülni a dolognak.

– Nem végleg küldelek el, ne aggódj – mosolygott rá Anira. – Nem mondanék le rólad egykönnyen.Apáddal pedig már beszéltem.

– Mikor indulok?

– Az lenne a legjobb, ha már holnap menni tudnál.

Mortua megsemmisülten bólogatott.

– Morgerintal kedves hely – folytatta a rendházfő. – Van egy szimpatikus fiatal gyógyítójuk, aki maga is aszellemek kegyeltje, a harcos-papjuk, Astovar pedig egy igazi, rokonszenves csibész. Kedvelni fogod őket,és a testvéreket is egytől egyig.

– Persze, biztosan, csak… Úgy érzem, mintha azzal, hogy elmegyek, cserbenhagynám Valiant.

– Vigyázni fogok rá, ígérem.

– De ha a nagymester…

– Nyugodtan rám bízhatod Loghort.

– Jó. – Mortua mély lélegzetet vett. – Jó – ismételte. – Azt mondod, Astovar, és rokonszenves csibész?Lefogadom, hogy tudok neki mutatni egy-két új trükköt. Viszont ha ilyen hosszú ideig távol leszek, illeneelköszönnöm apáéktól is…

– Menj csak nyugodtan, Mortua.

A lány odalépett az asszonyhoz, és felágaskodott, hogy arcon csókolja.

– Ne felejts ott! – kérte.

– Néhány hét, és haza sem akarsz majd jönni többé – mosolygott rá Anira.

– Akkor is! Ígérd meg, hogy ha legközelebb harcos-papra lesz szükséged, engem hívsz, jó?

A rendházfő ünnepélyesen bólintott.

– Rendben.

Ez az ígéret könnyebbé tette valamivel Mortua lelkét. Nem sokkal, de annyival mindenképp, hogy ő is azarcára erőltessen egy mosolyt búcsúzóul. Elköszönt Anirától, és lassú, komótos léptekkel ballagott le alépcsőn, amelyen aznap reggel még olyan gondtalanul szedte a fokokat.

Odafigyelés nélkül pakolt tele egy jókora hátizsákot ruhákkal, emlékekkel, aztán elcsomagolta a bőrvértjétés a tőrét is, az esze azonban egyre a történtek körül járt. Az izgalomra, ami a küldetés előtt eltöltötte, abizsergésre, amikor Valian megfogta a kezét, a rettegésre a Shreior liget föld alatti folyosóján, adiadalmámorra, amit Morkhina eltűnésekor érzett… A Koronásokra, akik megtámadták őket, anagymesterükre, aki szemrebbenés nélkül melléjük állt, és legfőképpen Valian szemére, ahogyan ragyogókékből vörösre váltott. Vörösre, mint a vér, amit kiontott, annak a négy embernek a vére, akik – és ebbenigaza volt Loghor ihn Mortenornak – bármit is tettek ellenük, nem ezt várták, és nem is ezt érdemelték.Négy férfi, köztük két lovag, akik talán csak parancsot teljesítettek… Mortua szipogott egy keveset, ésnem törölte le az arcán végigfutó, kövér könnycseppet.


61 / 531 2012.12.17. 19:21

Talán Anirának van igaza. Talán tényleg az a legjobb, ha most elmegy. A morgerintali rendház kicsi ugyan,de jó neve van, ha pedig az egyik papjuk csakugyan kegyelt, akkor még sok szempontból vidám ésérdekes helynek bizonyulhat. Ami pedig Valiant illeti… Lehet, hogy jobb is, ha most nem találkozik veleegy darabig.

Nem tudott megmaradni a rendházban, miután összepakolt. Szomorúnak tűnt a félig üres szoba meg ajókora hátizsák az ágy tetején. Mortua kifordult az ajtón, elindult a vendégház felé, aztán félútonmegtorpant, és inkább a város felé vette az irányt. A palotában töltötte az éjszakát és a másnap délelőttöt,szülei és nővérei körében, és hintón tért vissza a rendházba a holmijáért ebéd után.

Indulás előtt azért még odasomfordált Valian ajtajához, bezörgetett rajta, és nem tudta, elszomorodjonvagy megkönnyebbüljön, amikor nem kapott választ odabentről. Benyitni nem mert, így csak ácsorgottegy darabig a küszöbön, míg végül be nem látta, hogy feleslegesen teszi, és vissza nem indult a hintóhoz,ami a kerítés előtt várta. Néhány lépés után még hátratekintett, és egy pillanatig látni is vélt az ablakbanegy élénkvörös üstököt. Eljátszott a gondolattal, hogy visszaszalad hozzá, a lába azonban továbbvitte ahintó, a jövő és Morgerintal felé, és az elkövetkező másfél évben nem is találkozott újra a démonnal.

End Notes:

Nagyon kérem azokat a kedves olvasóimat, akik a történet végérol lapoznak visszaide, hogy véleményükben (amiért roppant hálás vagyok ám!) kerüljék a folytatásravonatkozó, szpojleres megjegyzéseket. Hálásan köszönöm!

Vissza az indexre


62 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Második rész

Másfél évvel később

Valian már akkor meghallotta az ajtaja felé közelítő lépteket, amikor a gazdájuk még csak a lépcsőnszaladt felfelé. Az sem jelentett problémát, hogy beazonosítsa róluk az érkezőt. Egy évvel azelőtt mégkihívásnak tekintette, hogy pusztán a lábuk ütötte zaj alapján is megkülönböztesse egymástól atestvéreket, hat hónapja pedig játéknak, most azonban már elég gyakorlatra tett szert benne ahhoz, hogyne jelentsen se izgalmat, se próbatételt. Az ajtóhoz lépett, még mielőtt a rendtársa megérkezett volna, ésazonnal kinyitotta, amikor az bekopogott.

– Valian! – Húszas évei elején járó, aranyhajú lány állt a küszöbön: az a Juna Mordell, akinélkétbalkezesebb és balszerencsésebb papot valószínűleg nem hordott hátán a föld. – Anira kérdezi, letudnál-e menni hozzá a szentélybe.

– Sikerült beszélnie a szellemekkel? – kérdezte a démon, Juna azonban csak a vállát vonogatta.

– Nem mondott többet, csak hogy siessek érted.

– Máris megyek. – Valian kilépett a folyosóra, biccentett a papnőnek, és elindult a szentély felé.

Azon kapta magát, hogy mosolyog, a szíve pedig lényegesen könnyebb, mint az utóbbi hetek soránbármikor. Ha Anira magához hívatta, mégpedig haladéktalanul, az csak egyet jelenthetett: hogy választkapott a közelmúlt mindannyiukat kínzó kérdésére, mégpedig olyan választ, ami cselekvést igényel, ésbármi legyen is a feladat, őt akarja rá kijelölni. Ez pedig nagyon is kapóra jött a démonnak, aki már lassanhárom hónapja nem tette a lábát a rendház kerítésén kívülre.

Békés másfél éven voltak túl. Anira tartotta magát a szavához: hosszan imádkozott a szellemekhez,útmutatást és bölcsességet kért tőlük, aztán meghallgatta Valian verzióját is a Skerimor völgyébentörténtekről. Együtt állították fel azokat a korlátokat és szabályokat, amelyek egy újabb hasonló esetetvoltak hivatottak megakadályozni, és bár ezek legnagyobb részét büntetésként is fel lehetett fogni, adémon tudta, hogy egyszerre szolgálják az ő és a többiek érdekeit. Kerülte az érzelmileg felkavaróhelyzeteket, felgyülemlő indulatait napi több órás testedzéssel vezette le, és alkalmazkodott a bevezetettkorlátokhoz, egy bő hónap elteltével pedig Anira meglepte a kérdéssel, hogy szeretne-e hivatalosan is arend tagjává válni. Valian gondolkodási időt kért, és bár hajlott rá, hogy visszautasítsa a megtiszteltetést,végül mégis igent mondott. Egy héttel később szerzetessé szentelték. A szertartáson, összehúzott szemmelés kifürkészhetetlen arccal, Loghor ihn Mortenor és egy lovagnő is részt vett, és amennyire a démon megtudta állapítani, egész végig sem egymáshoz, sem másokhoz nem szóltak egyetlen szót sem. Az ünnepléstmeg sem várták: alig tette le az ifjú a szellemek színe előtt az esküt, hogy tanaikhoz méltó életet él, kardját


63 / 531 2012.12.17. 19:21

csak az ügyeik szolgálatában és akaratukkal összhangban fogja felemelni, nem birtokol vagyont, és sosemvesz feleséget maga mellé, a nagymester és kísérője máris elhagyta a szentélyt. Valian cseppet sem bánta adolgot, és azt is észrevette, hogy újdonsült testvérei is megkönnyebbültek a lovagok távozásakor.

Azóta összesen talán kétszer látta Loghort. Az első ízben akkor, amikor véletlenül a Koronások rendházaelőtt vezetett el az útja, másodszor pedig a nagymester Aniránál tett egyik látogatása alkalmával.Mindkétszer találkozott a pillantásuk. A démon habozva meg is biccentette a fejét, amit akár üdvözlésnekis lehetett venni, Loghor azonban undorral keresztülnézett rajta, de legalább nem emelt szót ellene, ésValian már ezt is eredménynek könyvelte el.

A nagymester ellenszenvéért bőségesen kárpótolta az az elfogadás, amellyel a testvérek viszonyultakhozzá. A Skerimor völgyében történtek után persze sokáig megtartottak tőle egy bizonyos távolságot, adémon pedig cseppet sem csodálkozott ezen. Az már sokkal inkább meglepte, amikor már néhány hételteltével megtették felé az első óvatos lépéseket, néhány hónap múlva pedig végleg maguk közéfogadták. Valian először arra gyanakodott, hogy azért ilyen előzékenyek hozzá, mert ők maguk semkedvelik túlzottan a Korona lovagjait – akiket a legtöbben Mortuához hasonlóan csak mint Szárnyasokatemlegettek –, aztán rájött, mennyivel egyszerűbb is a magyarázat. A rendbeliek úgy okoskodtak, ha aszellemek elfogadták, akkor nekik sincs okuk másképp cselekedni, és a kezdeti bizalmatlanság után ennekmegfelelően viselkedtek vele.

Valian a maga részéről mindent megtett, hogy méltónak bizonyuljon erre a bizalomra, és még őt ismegdöbbentette, milyen jó úton haladt efelé. Dühkitörései akadtak még, persze, bár egyre gyakrabbansikerült az indulatait a gyakorlóterem falai között levezetnie. Már nem kételkedett a tulajdonalkalmasságában, amikor – bő fél évvel a Shreior ligetbeli események után – Anira megkérte, hogy kísérjeel Junát az egyik környékbeli rendházba; a végtelenül jóindulatú papnő valósággal vonzotta a bajt, Valianpedig örült, hogy segítségére lehet, még ha egészen a hazaérkezésükig folyton hátra is pislogott a vállafelett, Koronások felbukkanásától tartva. Loghor ihn Mortenor emberei azonban nem támadtak rá semakkor, sem a későbbiekben, ha kitette a lábát a rendházból, erre pedig egyre gyakrabban került sor.Rendszerint apróságokat bíztak rá, de akadt egy-két hősi küldetés is, miután pedig felszabadítottak egybeomlott bányát Mordinium rangidős harcos-papjával, Kendaronnal, azt kellett észrevennie, hogy a másrendházakból beköszönő átutazók ismerik a nevét, és tisztában vannak a kilétével. Egészében véve tehátnem panaszkodhatott: társai elismerték és kedvelték, az élete pedig a legjobb úton haladt.

Aztán eltűntek a szellemek.

Nem az egyik napról a másikra gyengült meg az áramlat, egy idő után azonban nem lehetett nemészrevenni, hogy lassan, de folyamatosan apad. A többihez hasonlóan a mordiniumi rendház is buzgóimádkozásba fogott, de hiába ostromolták kérdéseikkel a szellemeket: eleinte bizonytalan, később pedigmár semmilyen választ nem kaptak. Az utolsó két hét bizonyult a legrosszabbnak, amikor az áramlatgyakorlatilag eltűnt, a testvérek pedig teljesen kétségbeestek. Valiant ugyan nem érintette személyesen adolog; a szellemekhez fűződő viszonyát leginkább az óvatos távolságtartás jellemezte, és – valamiértmindig úgy gondolta – némi kölcsönös tisztelet is kialakult közöttük, de sosem ápolt velük olyankapcsolatot, mint rendbéli fivérei és nővérei. Mégis nehezére esett végignézni, ahogy egyre több ismerősarcról hervad le a mosoly, az pedig végképp felháborította, amikor az áramlat Anira körül is semmivéfoszlott, hiszen a mélységes szeretet, amit a rendházfővel szemben már kezdettől táplált, az idő múlásávalegyre csak erősödött. Anira lassan nemcsak a nappalokat, de az éjszakákat is a szentélyben töltötte. Holkönyörgött, hol veszekedett, a szellemek azonban némák maradtak.

Legalábbis mostanáig. – Valian biztosra vette, hogy ezúttal végre történt valami. Hármasával vette aszentély felé vezető lépcsőfokokat, és már akkor megszólalt, amikor éppen csak átlépte a küszöböt.

– Anira úr… – kezdte, de el is akadt, az idős asszony ugyanis nem egyedül várta. Az egyik félkörívesimapadról, egyik lábát keresztülvetve a másikon, egy törékeny kicsi alak nézett fel a rendházfőre nagyfigyelemmel, az ajtónyitásra azonban felnézett, és tüstént mosolyra húzta a száját. – Mortua?


64 / 531 2012.12.17. 19:21

Nem találkozott a lánnyal, amióta visszatértek a Skerimor völgyéből, pedig tudott róla, hogy Mortualegalább kétszer meglátogatta a családját morgerintali tartózkodása idején, és olyankor a régi rendházát isfelkereste. A lépés azonban úgy jött ki, hogy egyik alkalommal sem futottak össze: az első esetben Valianépp valami apró-cseprő feladatot teljesített, másodszor pedig a gyakorlótermet verte szét, és mire előkerültonnan, Mortua már távozott is. Most mérhette csak fel, mennyit változott a papnő az eltelt másfél évsorán; hogy nem sokat, azt már az első pillanatban leszűrte. Idősebb lett, persze, még ha nőiesebb nem is,a szeme csillogása pedig elárulta, hogy látott egyet s mást ő is a Shreior liget óta. Valian emlékezett is anagyjából fél évvel korábbi hírre, amely szerint a Mortandis lány morgerintali paptársával, AstovarGomorral együtt valóságos hőstettet hajtott végre egy elátkozott sziklabarlangban, és nem tudta nemészrevenni, hogy most is fegyver lóg az övéről, ráadásul nem is tőr, hanem egy speciálisan kialakított,könnyű buzogány. Erről eszébe jutott az első csörtéjük a gyakorlóteremben, és akaratlanul iselmosolyodott.

– Szép napot, Valian! – A papnő félrebillentette a fejét, és szinte teljesen ugyanúgy mérte végig, mint alegelső találkozásuk alkalmával. – Úgy fest, ismét közös küldetésre indulunk. Jól nézel ki – tette hozzázavartan, és gyorsan vissza is kapta a tekintetét Anirára, Valian pedig, mivel nem tudta, mit felelhetne errea megjegyzésre, maga is a rendházfő felé fordult.

– Szóltak hozzád a szellemek, Anira úrnő?

Az asszony elfojtott egy sóhajt. A pillantása szeretettel ült meg a démon arcán.

– Azt hiszem, végül sikerült kiperelnem belőlük egy választ, már ha annak nevezhetem. A jelenlétüket egypillanatra sem éreztem, és attól tartok, azzal sem megyünk sokra, amit mondtak, de legalább van valami,amin végre elindulhatunk, még ha csak egyetlen szó is. – Elmélyültek a ráncok a homlokán. – Habelegondolok, hogy kilencedik napja most először adták egyáltalán tanújelét a létezésüknek, talán márezért is hálásnak kellene lennem. Bocsássák meg nekem, hogy nem vagyok az.

– Én is hiába faggatom őket – mondta halkan Mortua, Valian pedig megütközve pillantott rá ismét. Csakegy másodperccel később jutott eszébe, hogy a lány a szellemek kegyeltje. Hunyorgott egy kicsit, keresteaz áramlatot a papnő körül, és megdöbbenve látta, az milyen élénk és erőteljes formában veszi körül mégmost is vézna alakját. – Vagy nem tudnak, vagy nem akarnak válaszolni. Pedig nagyon kíváncsi lennék,mivel haragítottuk így magunkra őket – fűzte hozzá utólag Mortua, a démon pedig rábólintott. Számtalanvacsora alkalmával találgatták már ugyanezt a többi testvérrel.

– Mivel? – kérdezte, és feszülten várta a választ.

– Tangemor – felelte halkan Anira.

A két fiatal két oldalról vetett rá hitetlenkedő pillantást.

– Morkele Tangemor? – Ezt a nevet még Valian is ismerte. – Ő nem a… Melyik rendház feje is?

– Az emorhonié. – Mortua még mindig pislogott. – De ennek semmi értelme! Morkele Tangemor egyszent! Vagy háromszáz éve nem állt senki akkora kegyben a szellemeknél, mint ő… El sem tudomképzelni, hogyan lehetne éppen ő a felelős a történtekért!

– Menjünk, és kérdezzük meg tőle! – A démon cseppet sem bánta, hogy végre lejár a tétlen ücsörgés ideje.Anira azonban csak a fejét ingatta, és szomorúan mosolygott.

– Tartok tőle, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

– Csak egy szavadba kerül, Anira úrnő, és én…


65 / 531 2012.12.17. 19:21

A rendházfő nemet intett.

– Köszönöm, Valian! Nem is sejted, milyen hálás vagyok a támogatásodért. Most azonban jóval többrelenne szükség, mint az én szavam. – Szünetet tartott, aztán hirtelen indulattal fejezte be: – Reggel kaptuk ahírt Emorhonból. Tangemor tegnap éjjel meghalt.

Vissza az indexre


66 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenkettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Komor, döbbent csend telepedett rájuk. Mortua a szája elé kapta a kezét, és Anira szeme sarkában iselmélyítette a ráncokat a gyász. A démon nem rendült meg úgy, mint ők, inkább csak bosszankodott: úgyérezte, a szellemek csúfot űznek belőlük.

– Akkor viszont az áramlat része. Miért…

– Nem tudjuk, mi a helyzet az áramlattal – emlékeztette Mortua. – Azt sem, hogy az eltávozók számáraelérhető-e egyáltalán. – Megborzongott. – Nem is akarok gondolni rá, mi van, ha nem…

Valian ingerülten csóválta a fejét.

– Mégis mit várnak a szellemek, mit tegyünk?

– Hát, azzal végül is nem veszítenénk semmit, ha elballagnánk Emorhonba, és megnéznénk, mi ahelyzet… – vetette fel a lány. – Hátha hagyott maga után valamit, amitől okosabbak leszünk. Vagy talánmég beszélt valakivel…

– Pontosan erre gondoltam én is – értett egyet Anira. – Mortua még mindig kegyben áll, vagyis estére márEmorhonban lehettek.

– Részemről akár máris indulhatunk – biztosította a démon.

– Uzsonnázzunk meg, aztán hajrá – ugrott fel a padról Mortua. – Kis szerencsével még ma kideríthetjük,mi a helyzet. Ha pedig nem, akkor is van pár óránk sötétedésig, még ha bele is számoljuk, hogy össze kellszednünk a holminkat az útra. Bár az sem gond, ha üres kézzel megyünk…

– Valami csomagot akkor is vinnünk kell, ha a szellemek segítenek – vetette ellen Valian. – Ki tudja, mivár bennünket Emorhonban. Könnyen lehet, hogy nem a választ találjuk meg, hanem csak az ahhozvezető első lépést… Ne nézz így rám, Mortua! Szerintem te sem hiszed, hogy ilyen könnyű lesz amegoldás…

– Mondasz valamit. Jól van, akkor uzsonna, csomagolás, aztán meglátjuk, hogyan jutunk el az elsőlépésünkig – fintorította el az orrát a lány. – Miért nem lehet soha semmi egyszerű?

– Üdv a való életben – mosolygott rá Valian. A papnő lesütötte a szemét, és nem válaszolt, a démonnakpedig egy csapásra eszébe jutott a másfél évvel azelőtti házassági ajánlat. Akkor bezzeg nem jöttzavarba…

– Menjetek csak, gyermekeim! – szólalt meg ismét a rendházfő. – Imádkozni fogok értetek… ésreménykedni, hogy valaki meghallgatja.

Valian gyűlölte a hangjában csengő mély keserűséget.

– Nem okozunk csalódást, Anira úrnő! – biztosította, és fejet hajtott előtte. – Gyere, Mortua, induljunk!

Szó nélkül léptek ki a szentélyből, a folyosón azonban, ahogyan arra az ifjú félig-meddig számított is,


67 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua megtörte a csendet:

– Szerinted mit találunk Emorhonban?

– Remélem, további válaszokat.

– Az jó lenne. – A lány szünetet tartott, mielőtt félénken megjegyezte volna: – Megváltoztál. Minthasokkal nyugodtabb lennél. Azt tudod, hogy a többi rendházban is beszédtéma vagy a testvérek között?Mármint jó értelemben véve.

Valian biccentett.

– Próbálok beilleszkedni. Sok munkám van benne. És milyen volt Morgerintal?

– Jó. Nagyon… egy húron pendültünk a harcos-papjukkal. Fiatal ő is, nagyjából veled egyidős, és néhaolyan vásott, mint egy gyerek, de ha kardot nyomsz a kezébe, nem lehet megállítani. Kirángattuk egymástpár veszélyes helyzetből.

– Hallottam néhány történetet – biccentett Valian. – Remélem, nem mászkáltak szemek abban azelátkozott barlangban…

– Nem a barlang volt átkozott, hanem csak a kehely. – Mortua megrázkódott. – De nem, szemek nemvoltak. Csak szájak… Brr, ne beszéljünk róla!

A démon felvonta a szemöldökét, de nem tett ellenvetést.

– Átöltözöm páncélba – mondta inkább. – Találkozzunk odakint, ha menetkész vagy!

– Az udvaron? Jó. Hozzak neked valamit a konyhából?

– Hagyd csak! Nemrég ettem.

– Jó, akkor… Hát, úgyis mindjárt találkozunk. – Mortua tétován intett, aztán rátért a konyha felé vezetőfolyosóra. Valian utánanézett, és megállapította, hogy megváltozott a mozgása. Még nem tartotta úgymagát, mint egy vérbeli harcos, de az meglátszott, hogy nem ok nélkül viseli az övén azt a buzogányt. Adémon ismeretlenül is tisztelettel adózott a vásottnak címzett morgerintali harcos-papnak: az ő kezemunkáját sejtette a háttérben.

Megvárta, hogy a lány eltűnjön a kanyarban – Mortua kétszer is hátrapislogott rá addig –, csak aztán tértvissza a szobájába. Most örült csak igazán, hogy már napokkal korábban bepakolt – sejtette, hogy előbbvagy utóbb történnie kell valaminek, és remélte, hogy ha ez bekövetkezik, Anira őt bízza majd meg afelmerülő feladattal –, és a fegyvereit is kéznél tartotta. Rutinosan csatolta magára a páncélt, nem sokkalkésőbb pedig útra készen vágott keresztül az udvaron, ahol már várt rá az apró termetű papnő.

– Kapcsolatba léptél már a szellemekkel? – szólította meg a démon.

– Majd most. – Mortua letérdelt, imára kulcsolta a kezét, és lehajtotta a fejét. Valiannak átfutott a fején,hogy vajon mihez kezdenek, ha a szellemek cserbenhagyják a lányt, de erre nem került sor: Mortua háláspillantást vetett az égre, aztán felegyenesedett. – Gyere! – ragadta karon az ifjút, és már suhantak is átárkon-bokron, messze maguk mögött hagyva a rendházat.

Valian megpróbált nézelődni, kivenni, hogy éppen hol járnak, de egy perc alatt megszédült tőle, ráadásulpedig még egy faág is végigkaristolta a homlokát, úgyhogy inkább lemondott a kíváncsiskodásról, ésonnantól fogva kizárólag Mortua hátát bámulta. Tanyák, falvak, szántóföldek maradtak el mögöttük, a


68 / 531 2012.12.17. 19:21

démon pedig igyekezett nem gondolni arra az utolsó alkalomra, amikor így száguldottak a mordiniumiúton. A bűntudat, amelyet akkor érzett, sokat enyhült az eltelt idő alatt, teljesen azonban soha nem múltel, és Valian nem is akarta, hogy elmúljon. Számtalanszor megfogadta magának, hogy még egyszer nemveszíti el úgy a fejét, mint azon a régi napon, és mindezidáig sikerült is ehhez tartania magát. A nyaktörősebességű utazás és a lány keze a karján azonban felszínre hozta a nyomasztó emlékeket, és nem engedteőket egykönnyen feledésbe merülni – az rántotta csak ki közülük, amikor hirtelen lelassult körülöttük avilág. Mortua eleresztette, és hitetlenkedve fordult körbe a szántóföldön, ahol megálltak. Kicsi arcasápadtnak tűnt a sietség rálehelte pír alatt, Valiannak elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy rájöjjön, bajvan. Nyomban fegyvert is rántott, és maga is körülnézett. Szinte már várta, hogy a barázdák mellett sötétlőbokrok mögül elősétáljanak a Koronások, az egyszerűség kedvéért most talán egyenesen anagymesterükkel az élen; hiába hegyezte azonban a fülét, ezúttal közel s távol nem járt senki sem.

– Mi történt? – kérdezte. – Megint a Szárnyasok?

A lány csüggedten rázta a fejét.

– Nem. A szellemek. Még szerencse, hogy nem ejtettek pofára bennünket, nem lett volna vicces, hamondjuk belevágnak abba a tüskebokorba ott…

– Téged is elhagytak? – A démon csak most figyelt fel rá, mennyire meggyengült Mortua körül is azáramlat, kivált ahhoz képest, amilyennek nem sokkal korábban látta.

– Legalábbis azt mondták, ha közelebb megyünk Emorhonhoz, akkor nem tudnak többet segíteni. – Alány szemlátomást mindent megtett, hogy száműzze a hangjából a kétségbeesést. Valian becsülte érte: éppelég testvér ment át ugyanezen körülötte az elmúlt hetekben ahhoz, hogy sejtse, mennyire felkavarják atörténtek.

– Nem tudnak vagy nem akarnak? – kérdezett rá a biztonság kedvéért.

– Hidd el, ez engem is roppantul érdekelne, de mire firtatni kezdem volna, már csak azt vettem észre, hogysaját magammal beszélgetek. – Mortua elindult, hogy megkerülje a tövisbozótot. – Nézzük a jó oldalát: hajól sejtem, már nagyon közel vagyunk. Egy-két óra, és a saját lábunkon is megérkezünk.

A démon a nyomába szegődött.

– Lehetséges lenne, hogy a helyet nem akarják megközelíteni? – tűnődött.

– Á, annak semmi értelme – legyintett a lány. – Akkor az otthoniakat miért hagyták el ugyanúgy? Miértcsak engem meg Kait hallgattak meg már a végén Morgerintalban is, ami pedig azért jó messze van innen?– Megrázta a fejét. – Nem hiszem én, hogy itt találjuk a probléma forrását. Neked lesz igazad: afeladataink ritkán ilyen egyszerűek.

Nekivágtak a szántóföldnek egymás oldalán. Valian hagyta, hogy a lány mutassa az irányt, és elmerült a tájszemlélésében. Mortua egy darabig az áramlat után kutatott maga körül, aztán – kicsit lemaradva, nehogyaz ifjú észrevegye – sírt is egy verset, végül azonban megrázta magát, és nyugalmat parancsolt háborgólelkére. Milyen pap vagyok én, hogy itt nyafogok? Megmondták, hogy visszajönnek, amint lehet, akkorpedig úgy is lesz! – ismételgette magában, amíg végül el nem hitte. Akkor megtörölte az arcát, és megint adémon mellé zárkózott. Időről időre rápillantott, olykor a száját is kinyitotta, hogy megszólítsa, de aztáncsak megrázta a fejét, és inkább hallgatott.

Morgerintalba érkezése idején rengeteget töprengett a Shreior ligetbe tett kiruccanásukon és mindazon,ami abból következett. Túl mélyen rázták meg ahhoz a történtek, hogy a szőnyeg alá söpörje őket. Mígegyfelől elborzasztotta a mészárlás, és ha csak utólag is, de megriasztották a dühkitörések, a másik oldalrólnagyon is emlékezett Valian ligetbeli kirohanására, különösen arra, milyen kétségbeesetten akart jó életet


69 / 531 2012.12.17. 19:21

élni. A Mordiniumból érkező hírek sorra látszottak igazolni ezt a törekvést: a harcias démonból szerzeteslett, a hétköznapok hőse, aztán pedig több is annál. Lassan természetessé vált, hogy ha erős karra vagyfegyverforgató kézre van szükség valahol, Anira a pártfogoltját indítja útnak, Mortua pedig tiszta szívbőlörült neki, hogy az ifjú révbe ért, még ha minden alkalom fel is zaklatta, amikor hallania kellett róla.

Már akkor sejtette, amikor Anira hazakérette Mordiniumba – mintegy a régi ígéret jegyében, hogy őt fogjahívni, ha harcos-papra lesz szüksége –, hogy ha a szellemek eltűnése miatt útra kell kelnie, valószínűlegismét Valian lesz a társa. Azt is hitte, hogy felkészült a viszontlátásra. Nem emlékezett rá azonban, vagylegalábbis nem elég tisztán, milyen magas, jó kiállású és mennyire kékszemű a démon, a hangja pedig,amelyen megszólalt, ugyanúgy megborzongatta, mint másfél évvel korábban. Eszébe jutott, hogyan emeltefel az ifjú hirtelen dühében, hogyan taszította félre a szörnyetegek útjából, amikor a védelmében küzdött,vagy mennyire megrémítette, amikor Morkhina szellemének mágiája csapdába ejtette, és az érzés, amiakkor kezdte a hatalmába keríteni, ismét feléledt benne. Mi több, az a kiegyensúlyozott, békés Valian,akinek most az oldalán lépdelt, sokkal mélyebben megérintette, mint a régi, aki még képtelen volturalkodni magán.

Vissza az indexre


70 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Runemor nevu szerzetes barátunk rövid úton kicsöppent atörténetbol - fogadjátok szeretettel helyette már most Amoril Devardort!

A démon a fákat figyelte – az utolsó leveleket, amelyeket az ősz az ágakon hagyott, a madárfészkeket,amelyek alatt elhaladtak, és a zöldellő mohát a törzsek kérgén –, a lány pedig a démont. Majd félóra eltelt,mire összeszedte magát annyira, hogy megszólítsa. Közös ismerősök hogylétéről érdeklődött, aztánfecsegni kezdett Astovarról és Morkairól, a kicsiny morgerintali rendház két papjáról, Valian bátorítótekintete pedig hamar elűzte a zavarát. A szellemek eltűnésének dacára is jó hangulatban haladtak aszántóföldeken át a lassan leszálló, őszi estében, és ez a derű akkor sem kopott meg, amikor Mortua végrefel merte emlegetni az egykori eseményeket.

– A Szárnyasok békén hagynak azóta? – kérdezte.

Valian bólintott.

– Néha olyan érzésem van, mintha csak arra várnának, hogy elkövessek valamit – vallotta meg –, devalószínűleg csak bebeszélem magamnak.

– Ki tudhatja azt náluk… Mindenesetre ha öt perc múlva előmásznak a bokrok közül, és megpróbálnakelhurcolni, azt én sem fogom tétlenül nézni, hm?

A démon végignézett rajta, ajkán ingerkedő mosoly villant.

– Alighanem mindenfelé évekig mesélnék, hogyan kelt a védelmemre a kishercegnő a nagy buzogányával,de azért köszönöm a felajánlást.

A lány nyelvet öltött válasz gyanánt, még ha gyorsabban is vert a szíve a mosoly láttán.

– Lesheted, mikor teszek neked legközelebb bármilyen ajánlatot is – biggyesztette el a száját.

– Őszintén? Nem fogom bánni, ha például nem kéred meg újra a kezemet…

– Ó, annál azóta már sokkal több eszem van! Most már nem viszem túlzásba az áldozatkészséget.

Megtorpantak, és egymás szemébe meredtek. Mortua ereiben száguldani kezdett a vér, de megálltapislogás nélkül.

– Áldozatkészséget – ismételte Valian.

– Azt. – A lány karba fonta a kezét, és kihívóan bámult a démon arcába. Kezdeti zavara mostanra véglegfeloldódott, főleg mert jól látta, hogy Valian is élvezi a csipkelődést. Úgy fest, a humorát sem veszítetteel…

– Hát jó. – A démon elfordult, hogy továbbinduljon, Mortua pedig mellézárkózott megint. Ezúttal már ősem érezte kínosnak a beálló csendet. Igaz, az már nem is tartott sokáig: alig telt bele egy újabb félóra,amikor a távolból emberek zaját sodorta feléjük a csípős szél. Lovak nyihogtak, férfiak kiabáltak, kerekeknyikorogtak az estében. Valian jóval előbb meghallotta őket, mint a lány, de egyikük sem tett megjegyzést.Csak összenéztek, és szapora léptekkel siettek tovább.


71 / 531 2012.12.17. 19:21

Amikor végül egy kanyarodó után a szántóföldről kitaláltak az útra, a hangok forrását is megpillantották.Közel s távol, ameddig csak elláttak, embercsoportok rótták az utat. Családok, rendtagok, néhol egy-egymagányos férfi vagy nő, a karon ülő gyerekektől az élemedett korúakig. Díszes gyaloghintók mellett ócskatárszekerek zörögtek, jómódú lovasok és szegény parasztemberek haladtak közöttük. Kivétel nélkül mindegy irányba tartottak, homlokukra és járműveikre pedig az egyik sarkánál háromszor megcsomózott,napsárga selyemkendőt kötöttek: a zarándokútra indulók közismert jelét.

– Hát, egyedül nem leszünk, az biztos – nézett végig rajtuk Mortua.

– Ezek mind a… holttesthez sietnek? – kérdezte döbbenettel Valian.

– Nem mondtam, hogy Tangemor már életében jóformán szentnek számított? – A lány szorosabbra vetteaz iszákja köré hevenyészett kötelet, aztán karon ragadta a démont. – Gyere, vegyüljünk el!

Valian felsóhajtott. Bármennyire igyekezett is megszokni az embereket, a nagy tömeg még mindigveszélyérzetet ébresztett benne. Mortua azonban már oda is szegődött az egyik szekér mellé, ésbeszélgetni kezdett a rajta utazó gyerekekkel – velük utazó édesanyjuk nem kis megkönnyebbülésére –,így nem volt mit tennie, a nyomába eredt maga is.

Bealkonyodott, mire megpillantották a kolostor dombtetőre felhúzott épületegyütte¬sét. Az emorhonirendház már messziről jóval kisebbnek tűnt, mint a mordiniumi, és legalább ötven évvel régebbinek islátszott. Fehér kövekből készült, és csak a közepére épült emelet, viszont számtalan apró melléképületvette körbe, és valószínűleg a környező szántóföldek is hozzátartoztak. Valian megérintette Mortua vállát,és előremutatott: nemcsak a kerítésen belül, de körülötte is számtalan kis fénypont világított. Még többzarándok.

– Innen legalább kétszáz embert tippelek – jegyezte meg komoran.

– És ez még csak az eleje…

– Gondolod?

– Persze. Tegnap halt meg, akkor még csak azok értek ide, akik a közelben laknak. De messzebbről isbiztosan jönnek majd, a szellemek eltűnése miatt többen is, mint egyébként tennék. Gondolhattam volnaerre.

– Hová mentek a szellemek? – kotyogott közbe a szekéren utazó, szegényesen öltözött, gesztenyebarnahajú kislány. A papnő elfojtott egy sóhajt, és inkább rámosolygott.

– Hamarosan visszajönnek, és meg fogják kérdezni, hogy jól viselkedtetek-e!

– A mama azt mondja, nem jönnek vissza! – rázta meg a fejét a kislány mellett ülő, fülig koszos fiúcska. Őtűnt az idősebbnek kettejük közül; Mortua hét-nyolc évesnek tippelte.

– Azért inkább ne kockáztassunk, hm? – fordult hozzá a papnő. – Ha mégis visszajönnek, mit szólnak, harosszalkodtok?

– Mi nem is rosszalkodunk! – tiltakozott kórusban a két gyerek.

– Nagyon helyes. – Mortua visszafordult a társához. – Akárhányan legyenek is, remélem, a rendházfelkészült az ellátásukra, vagy komoly gondjaik lesznek még a hétvége előtt.

Valian komoran bólintott.


72 / 531 2012.12.17. 19:21

– És nekünk is komoly gondjaink lesznek, ha ki kell várnunk egy ekkora sort – jósolta borúsan.

– Dehogy kell! Mi küldetésben járunk, nem zarándokok vagyunk! Arról nem is beszélve, hogy az egyikpapnőjük régi ismerősöm. – Mortua felgyorsított. – De azért csak igyekezzünk, éjszaka senki nem fog akét szép szemünkért külön foglalkozni velünk.

Mire leszállt az este, éppen odaértek a kolostor elé. Nem ment egyszerűen: már a kapun kívül is valóságosembertömegen kellett átfurakodniuk. Sokan sátrat vertek a kerítés körül, mások csak pokrócukbaburkolóztak. Itt is, ott is tüzek égtek, körülöttük kicsik-nagyok egyaránt ételt majszoltak. Láttak kétrendtagot is, akik vizet kínáltak a rászorulóknak, egy másik pedig, aki Mortuához hasonlóan fehér papiköntöst viselt, ócska takarókat osztogatott. Mortua határozott léptekkel az utóbbi felé indult. Valian márépp rá akart szólni, hogy nem kellene zavarniuk, hiszen nyilvánvalóan nem ér rá, de a papnő rá sempillantott: odalépett a férfi mellé, és megszólította:

– Segíthetünk egy kicsit, öh… Amoril, ugye?

A pap felpillantott, és lemosolygott a lányra. Negyven körül járhatott, derűs arca azonban fiatalabbnakmutatta. Valian ismerősnek találta a nevét, és csakhamar rá is jött, hogy azért, mert számtalanszor hallottamár. Amoril Devardor szinte mindenhol megfordult már a szellemek szolgálatában – a híre pedig még nálais messzebb eljutott –, és számtalan hősi küldetést tudhatott a háta mögött. Mortuával ellentétben ráadásulteljesen úgy nézett ki, mint amilyennek az ember látatlanban egy harcos-papot elképzelt: szálas termetűvolt és arányosan izmos, barna haja praktikusan rövid, az arca pedig egyszerre komoly és nyílt. Akárcsakvizet osztó társai, Amoril is khuyt viselt a csuklóján, vagyis nagy gonddal készített, széles bőrpántot, amireértő kezek kék égen úszó bárányfelhőket festettek. Még a démon is felismerte benne a tradicionálisgyászviseletet: azok hordták, akiknek közeli ismerőse távozott – hitük szerint – a szellemek honába, azégbe, hogy az áramlat részévé váljon.

– Én vagyok, igen – felelte, és minden teketória nélkül Valian kezébe nyomta a takarókat. – Először csak agyerekek, az öregek és a betegek kapnak. Sajnos nincs annyi, hogy mindenkinek jusson.

Valian pislogott egyet, de válaszolni nem maradt ideje, mert máris körbevették. Legalább hat kéz nyúlt feléegyszerre, úgyhogy jobbnak látta folytatni a munkát, de közben azért igyekezett legalább fél füllel Mortuaés az emorhoni beszélgetésére figyelni.

– Köszönöm a segítséget. – A férfi megmozgatta a vállát. – Tudom ám, hogy hallottam már rólad, de így,arcról nem ismerlek meg.

– Mortua vagyok – felelte készségesen a lány.

– Á, igen. Te törted össze azt az elátkozott kelyhet a verimori sziklabarlangban, igaz? Asto említette anevedet, amikor legutóbb erre járt.

Mortua kidüllesztette a mellét.

– Én voltam, igen. De már eljöttem Morgerintalból. Tudod, a… közelmúlt nehézségeire való tekintettelvisszarendeltek Mordiniumba.

Amoril elkomorodott.

– Nehézségből akad éppen elég – mondta halkan. – Azért jöttetek, hogy lerójátok a kegyeleteteket, vagyegyéb célotok is van ezzel a látogatással?

– Egy kicsit mind a kettő. – Mortua épp csak oldalt pillantott Valianra, aki időközben sikeresen


73 / 531 2012.12.17. 19:21

megszabadult terhe legnagyobb részétől. Nem mintha ez komoly erőfeszítést igényelt volna: a zarándokokvalósággal kapkodtak a takarók után. Az ifjú épp két kisgyereket próbált lecsendesíteni, akik egymáskezéből rángattak ki egy sötétkéket, és közben fülsiketítő hangon visítottak. A küzdelem, hogy megőrizzeaz önuralmát, szemlátomást minden erejét lefoglalta, úgyhogy Mortua szemrebbenés nélkül válaszolta: – Aszellemek küldtek bennünket Tangemorhoz. Maga Anira jött volna, de most… hát, ti is tapasztaljátok,milyen bonyolultak lettek a dolgok. Tudod, én kegyelt vagyok, és a szellemek még épp segítettek ideérni.Siettünk, amennyire csak tudtunk.

Az emorhoni szomorú tekintetet vetett rá; az áramlat elapadása nyilván őt is megviselte. Mortuaelszégyellte magát a tapintatlanságáért. Szólt volna ismét, hogy kiköszörülje a csorbát, addigra azonbanegy mogorva képű öregasszony elvette a démontól az utolsó takarót, Amoril pedig kezet nyújtott neki.

– Hálás köszönetem! Amoril Devardor vagyok, te pedig Valian, igaz? Igen jó neved van a rendben, márrégóta szerettelek volna megismerni. Bárcsak derűsebb körülmények között találkozhattunk volna!

Valian melegen megszorította a felkínált jobbot. Bár eddig még minden rendházban kedvesen fogadták,ahol már megfordult, az emorhoni hangjában jóval több csengett, mint egyszerű vendégszeretet. Szavairészint elismerést, részint ismeretlenül is bajtársiasságot fejeztek ki, és a kettő keveréke mélységesenmeghatotta a démont.

– Örülök, hogy segíthettem, Amoril – válaszolta. – Feltétlenül be kellene jutnunk a kolostorba.

A pap bólintott.

– Értesítem Ylmoradot az érkezésetekről. Ő volt Morkele jobb keze, valószínűleg ő viszi majd tovább arendház vezetését… Azt nem merem ígérni, hogy el is tudunk szállásolni benneteket odabent, vagy hogymég ma beszélhettek vele, de megteszem, amit tudok.

– Bárhol megalszunk – biztosította Valian. – Mi több, ha megkapjuk a választ a kérdésünkre, vagy méginkább a kérdést a válaszunkhoz, már indulunk is tovább.

– Remek. Megkereslek benneteket. – Amoril máris megfordult, és besietett a kapun. A lány tétovázásnélkül utána indult, Valian azonban megfogta a könyökét, és visszahúzta maga mellé.

– Mi volt ez a szöveg Aniráról? – kérdezte szigorúan.

Mortua elpirult egy kicsit, nem is annyira a szemrehányástól, sokkal inkább a harcedzett kéz érintésétől akönyökén.

– Mindig megfeledkezem arról az átkozottul éles hallásodról! – mérgelődött. – Nézd, ha nem úgy állna ahelyzet, ahogy áll, ő lett volna az első, aki idesiet, és segít a gyászszertartás megszervezésében…

Az ifjúnak egy pillanatra tátva maradt a szája, aztán észbekapott, és becsukta, de a tekintete szemernyitsem enyhült közben.

– Úgy tudtam, a papok nem hazudnak…

– Akkorát nem is…

– Nem értelek. – Valian elengedte, és megindult befelé. Határozott léptekkel vágott át a kapu előttcsoportosuló embertömegen, nagyjából abban az irányban, amerre Amorilt látta eltűnni. Valaki rákiáltott,hogy nézzen a lába elé, de ő ügyet sem vetett rá. Őszinte zavarral kérdezte meg a mellette loholó lánytól: –Hogy lehetsz éppen te a szellemek kegyeltje?


74 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua vásottan vigyorgott.

– Most mit csináljak, ha egyszer ilyen szeretetreméltó vagyok?

A démon megcsóválta a fejét.

– Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit.

Odabiccentett a kapuban álló szerzeteseknek, de nem lassított, céltudatosan haladt előre. A két férfi csakintett, hogy menjenek: Amoril nyilván előre jelezte nekik, hogy eresszék be őket.

Vissza az indexre


75 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizennegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Azonnal észrevették, hogy a kerítésen belül még nagyobb a zsúfoltság, de a szervezettség is. Jól látszottmár a kapuból is, hogy mindennek és mindenkinek gondosan kijelölték a helyét. Zarándokok sürögtekmindenhol a szerzetesek irányításával, sátrakat állítottak fel, tüzeket tápláltak, vacsorát osztogattak, ésrászóltak az elbóklászó gyerekekre. Hígra főzött kása illata szállt a levegőben, lámpák és tábortüzekoszlatták el az időközben leereszkedett sötétséget. Mortuának nyüzsgő hangyabolyt juttatott eszébe alátvány. Roppantul tetszett neki, ahogy mindenki összhangban dolgozott.

Rögtön jobbra a kapu mellett, a fal tövében, egy jókora ponyvát feszítettek fa rudakra, ami alattugyancsak emberek sürögtek. Egy magas, fiatal nő állt középen, fehér papi köntösben, és komoly arccalmagyarázott az őt körbevevő hat zarándoknak. Mortuáék nem hallották, mit mond, de a körülötte állókkomoly arccal bólogattak. Mellettük öt testvér tüsténkedett: ketten egy hosszú lista fölé hajoltak, éssuttogva beszélgettek, a másik három pedig sokkal prózaibb dologgal foglalta el magát: egy nagy ésmódfelett koszos sátrat próbáltak úgy-ahogy letakarítani. Valian épp csak egy pillantást pazarolt alátványra, miközben a fejét forgatva Amorilt kereste, Mortua azonban szélesen elmosolyodott, ésodaintegetett a papnőnek.

– Shira, hé, Shira!

A lány felnézett a neve hallatára, és amikor észrevette Mortuát, az ő arcát is önfeledt mosoly ragyogta be.

– Nahát, Mortua! – Gyorsan visszafordult a körülötte állókhoz, mondott nekik még pár szót, aztánodasietett a kis papnőhöz. – Amoril szólt, hogy itt vagytok, mégis majdnem elszalasztottalak benneteket.Bemutatsz?

– Valian, ő itt Shira-Lin Demorgov – hadarta Mortua. – Shira, te meg biztosan hallottál már Valianról.

– Beszélnek ezt-azt – ismerte el még mindig mosolyogva Shira-Lin, és kezet nyújtott a démonnak. –Nagyon örülök.

Valian végigfuttatta a tekintetét a lányon. Shira-Lin magas termetéhez jó alak és ragyogó zöld szempártársult, bár az összképet némileg rontotta répavörös haja, valamint az arcán tanyázó tengernyi szeplő.Hat-nyolc évvel lehetett idősebb Mortuánál, mégis bizonyos tisztelettel nézett rá. Valószínűleg fontosszerepet játszik a rendházuk életében – vonta le a következtetést az ifjú –, de nem harcos. Nem az a típus,akiből hős lesz.

– Részemről a szerencse – biccentett, ahogy azt elvárták tőle, és megszorította Shira-Lin kezét.

– Amorilt keressük – szólt közbe élénken Mortua.

– Ylmorad legalább kétórányi munkát sózott rá. Majd én beviszlek benneteket. – Shira-Lin csak mosteresztette el Valian kezét. – Úgy örülök, hogy megint láthatlak, Mortua! Rólad is hallani ámmindenféléket, nemcsak a társadról! Pakoljátok le ide a holmitokat, aztán menjünk be!

Céltudatos léptekkel megindult, keresztül a kavargó emberáradaton. A nyomába szegődtek, és most márMortua sem bámészkodott úgy, ahogyan korábban, inkább vigyázott, nehogy lemaradjon. Shira-Lin előttszétnyílt a tömeg, láthatólag tisztelték, ha nem is őt, legalább fehér papi köntösét. A daliás termetű, széles


76 / 531 2012.12.17. 19:21

vállú Valiannak nem okozott problémát a nyomában maradni, Mortua viszont – annak ellenére, hogyugyanolyan ruhát viselt, mint Shira-Lin – keményen küzdött, hogy követni tudja őket. Nagyjából kétperccel később Valian észrevette, milyen nehezen tartja a lépést, hátranyúlt, és megfogta a kezét, nehogyelveszítsék egymást. A lányt nyomban elöntötte a forróság. Csak remélni merte, hogy társa nem pillanthátra, és nem veszi észre, mennyire elpirult.

Lassan haladtak, még Shira-Lin vezetésével is. A papnőt minduntalan megállította valaki, hogy jelentésttegyen neki, segítséget vagy éppen tanácsot kérjen tőle. A két látogatónak így bőven nyílt alkalmaszétnézni, és megállapítani, hogy a falakon belül uralkodó állapotok ég és föld a kintiekhez képest. Itt azemberek láthatólag tudták, mit hol találnak, és mi a feladatuk addig is, amíg a sorukat várják. Sokan ülteka tüzek körül, és vacsorájukat fogyasztották, mások a fal mellé felsorakoztatott szekereken kuporogtak,nem egyszer idegenekkel osztozva meg a helyen. A túloldalon ásókkal és lapátokkal felszerelt emberekszorgoskodtak, a jelek szerint kezdetleges illemhelyeket alakítottak ki három szerzetes felügyelete alatt.Az udvar majd kétharmada fölé ponyvát feszítettek – beleértve azt a részt is, ahol a szekerek álltak –,máshol kisebb-nagyobb sátrak sorakoztak. Hátrébb, a rendházhoz tartozó melléképületek környékén mégnagyobb nyüzsgéssel találkoztak: a tágasabbakat kinevezték rögtönzött istállónak, a többiben pedig azidőseket és a gyengéket helyezték el. Mortua ugyan megsajnálta őket a terjengő lószag miatt, de azt azértelismerte, hogy itt legalább melegben és szárazon lehetnek.

Shira-Lin társaságának köszönhetően sokan rájuk köszöntek, sőt, egy alkalommal Mortua még egy almátis szerzett az egyik szerzetestől, aki épp mellettük haladt el. A gyümölcsöt majszolva rángatta meg Valiankönyökét, hogy felhívja a figyelmét a bámulatos szervezettségre.

Ahhoz képest, hogy Tangemor csak az előző éjjel halt meg, nagyon gördülékenyen csinálják ezt az egészet– üzente neki szavak nélkül.

Valian ránézett, és széttárta a karját.

– Nekem ez nem megy – jegyezte meg. – Hallani hallak, de válaszolni nem tudok.

– Ó, pedig nagyon hasznos. Astóval is mindig így érintkeztünk, ha épp az őrületbe akartuk kergetni Kait.Alkalomadtán szívesen megtanítalak… De érted, mire gondolok.

A démon közelebb húzódott, és halkan felelte:

– Valószínűleg tisztában voltak vele, hogy nincs sok ideje hátra, és fel tudtak készülni a rohamra.

– Aha… Ez viszont jó, mert akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a halálos ágyán még beszélt valakivel,vagy hátrahagyott egy írást vagy levelet, aminek még hasznát vehetjük.

– No igen. Mi ez, alma?

– Aha, kérsz? – nyújtotta oda a félig megrágott gyümölcsöt a lány.

– A világért sem enném el előled – felelte Valian finom gúnnyal a hangjában.

Mortua megvonta a vállát, de mielőtt válaszolt volna, Shira-Lin befejezte az éppen aktuális beszélgetést,és intett, hogy mehetnek tovább.

– Ne haragudjatok, hogy nem haladunk – mosolygott rá bocsánatkérően Valianra.

– Nem rohanunk sehová – legyintett rá Mortua.

Fiatal lányok, főként az ismerősök, képesek szavak nélkül, mimikával és gesztusokkal kommunikálni,


77 / 531 2012.12.17. 19:21

méghozzá úgy, hogy a társaságukban lévők ebből többnyire mit sem vesznek észre. Valiannak sem tűnt fela két papnő közötti kurta üzenetváltás. Először Mortua szeme villant meg, mintegy figyelmeztetőleg, hogyhagyd őt békén, mert nekem kell, amire Shira-Lin parányit elbiggyesztette ugyan a száját – No és ő vajonmit szólna ehhez, ha tudná? –, de aztán már mosolygott is: ne aggódj, nem akarok beleköpni a levesedbe.Mortua erre csak egy hálás pillantással válaszolt, és már mentek is tovább, mintha mi sem történt volna.

Még ketten állították meg Shira-Lint mindenféle ügyes-bajos dolgaikkal kapcsolatban, aztán márviszonylag zökkenőmentesen haladtak. Éles kanyart vettek a melléképületek háta mögött, és néhányméterrel később megtorpantak a kolostor egyik oldalsó ajtaja előtt.

– Itt nem zavarunk senkit. – Shira-Lin benyitott, végigvezette őket egy keskeny folyosón, és megállt egyszoba előtt. Habozott egy kicsit, aztán odafordult Mortuához. – Bezártuk, nehogy valaki betévedjen. Aszerzetesek nem tudják kinyitni, csak a papok, szóval szeretném, ha együtt távoznátok, és ti is bezárnátokmagatok után.

– Hogyne. – Ezúttal még Mortua is halkan, már-már áhítatosan válaszolt.

– Keressetek még fel! – Shira-Lin bólintott nekik, aztán távozott.

A két fiatal összenézett, aztán Mortua tétován az ajtóra fektette a kezét. Suttogott valamit, lenyomta akilincset, és megborzongott egy picit, amikor az engedett. A torkában érezte a szívét.

Halovány, ezüstös derengés uralkodott az apró szobában, ahol Morkele Tangemor feküdt a ravatalon.Örökmécses pislákolt a falon, a fénye egyenesen a halott arcára esett. Mortua közelebb lépett aholttesthez, mellétérdelt, és lehajtotta a fejét, Valian pedig megállt a háta mögött, és onnan nézte azeltávozott rendházfőt.

Idős ember volt, közel a kilencvenhez. Vállig érő, puha, hófehér haját szépen megfésülték, szemeitlezárták, testét nehéz, aranyozott takaróval borították be. Vonásait megszelídítette az elmúlás, a démonmégis komoran nézte a szája sarkában húzódó, ferde árkot.

– Félt.

– Hogy mondod? – pillantott fel a lány szinte szórakozottan. Kicsi arca a szokottnál is fehérebbnek tűnt.

– Félt valamitől. Látszik az arcán.

Szemrehányás ült ki Mortua tekintetébe.

– Én is féltem volna a helyében, már eleve attól is, hogy mi van, ha nem fogad be az áramlat. Aztán megattól, mi van, ha befogad…

Valian megrázta a fejét.

– Nézd az arcát! Nem az ismeretlentől való félelem ül rajta. Azok halnak meg így, akik pontosan tudják,hogyan fogsz lesújtani rájuk, ez pedig megerősíti Anira úrnő feltételezését, hogy tudta, mi nincs rendben aszellemekkel. Már csak az a kérdés, elmondta-e valakinek, vagy leírta-e valahová.

Kinyújtotta a kezét, hogy felhajtsa a takarót. Mortua elkapta a csuklóját.

– Te mégis mit csinálsz?

– Amiért idejöttünk – hangzott a tömör válasz. – Megnézem, van-e nála valami.


78 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány felsóhajtott. Nem tetszett neki az ötlet, de nem tudott vitatkozni vele. Valian lehúzta a holttestről asúlyos leplet, és tüzetesen megnézte, de nem nyúlt hozzá.

– Semmi.

– Nem fogod… levetkőztetni, vagy ilyesmi?

– Felesleges volna. Nyilván átöltöztették, és ha magán viselt valamit, azt megtalálták. Kivéve… – Adémon ujjai a halott nyakában lógó medálhoz értek, gyengéden szétnyitották, de csak egy kislány képétlelték bennük. – Nem hiszem, hogy ez lenne a válasz, de majd megkérdezzük a barátnődet.

– Nem a barátnőm. – Mortua erőtlenül rázta a fejét. – A játszótársam volt, amikor még otthon laktam apalotában. Vagyis hát amolyan szegény rokon, akit apáék befogadtak, hogy ugráljon körülöttem. Sokatálmodoztunk róla együtt, hogy papnak megyünk… aztán meg is tettük, először én, aztán a példámonfelbuzdulva ő is. Én hétéves voltam, Shira meg tizenöt. – Még mindig a halottat nézte, szeméből pedigkigördült egyetlen apró, tiszta könnycsepp. – Bocsánat, miért beszélek én most erről? – kérdezte tétován.

Válasz helyett Valian egyszerűen a vállára tette a kezét. Együtt nézték a csak látszólag békés, idős arcot.Végül a lány összerezzent, lerázta magáról a démon kezét, és felállt.

– Gyere, keressük meg Shirát! – sóhajtotta. – Szerinted sem lettünk okosabbak, igaz?

– Egyelőre nem, de a szellemek nyilván nem véletlenül ide irányítottak bennünket – vélte az ifjú. Nemlátszott megrázni a holttest társasága, és Mortua önkéntelenül is belegondolt, hányat láthatott már vajon,és hányat ölhetett meg közülük saját kezűleg. Százakat – jutottak eszébe Valian saját szavai, no meg anégy támadójuk, akinek az elestét ő maga is végignézte. Összerezzent, és hagyta semmivé foszlani agondolatot. Elég volt. Mindegy, honnan jött, most itt van, és csak ez számít – gondolta, és haragudottmagára, amiért ennek ellenére is megborzong.

Vissza az indexre


79 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Tanya és hasonló felesleges körök eltuntek. :)

Visszafelé már lényegesen gyorsabban haladtak, és gond nélkül meg is találták Shira-Lint az istállótövében. A játszópajtásból lett papnő épp egy hórihorgas, fekete hajú emberrel beszélgetett. Mortua nemértette a szavait, de a hangjából most először türelmetlenséget érzett kicsendülni. A homlokát ráncolvanézte meg magának a férfit, akit a páncélja egyértelműen a Korona lovagjaként azonosított. Ismerősnektalálta az arcát, de nem tudta hová tenni.

– Hol láttam én már ezt a Szárnyast? – morogta félhangosan. – Az a kettő, aki a nyáron jártMorgerintalban, szőke volt…

Valian összehúzta a szemét. Ezer közül is megismerte volna az illetőt.

– Az egyik támadónk, ha még emlékszel.

– Tényleg! – döbbent meg Mortua. – Hát csak megúszta… Akkor azért nem rémlett, mert amikor nekünkugrottak, nem ez a páncél volt rajta…

– Szerinted mit keres itt? – A démon keze ökölbe szorult az oldala mellett. Mortua feltételezte, hogy ismétújraéli azt a bizonyos találkozást. Szelíden válaszolta:

– Nyilván ő a halottkísérő. Azt hiszem, várhat egy darabig a szerencsétlen…

Valian elgondolkodva bólintott, bár nem igazán figyelt rá.

– Te figyelj, Mortua, azon tűnődöm, hogy itt kellene éjszakáznunk. Holnap vagy holnapután könnyebbenmegtaláljuk, amit keresünk, mint az éjszaka közepén. Hacsak meg nem találtuk máris – morogta, és sötéttekintetet vetett a két beszélgető felé.

– Mi? Rémeket látsz. Mindig küldeni szoktak valakit a Szárnyasok nevében, hogy kísérje el az elhunytataz utolsó útjára. De aludjunk itt, persze, meg én szívesen be is segítek nekik, ha tudnak használni. Valamiazt súgja, most minden kéz jól jön.

– Remek. Azért a barátunkat se tévesszük szem elől.

– Jaj, ne legyél már ilyen! – sóhajtott fel a lány. – Mondom, hogy hivatalból van itt.

– Lehetséges, de mégiscsak sötét alak. Ne felejtsd el, hogyan került az utunkba legelőször!

Mortua úgy döntött, jobban jár, ha ráhagyja.

– Tőlem figyelheted, ha akarod, végül is egy darabig úgyse megy innen sehova, akármennyire szeretne issietni…

Shira-Lin is valami ilyesmit mondhatott a férfinak, mert az csak morgott valamit válaszul, és faképnélhagyta. A papnő lemondóan megcsóválta a fejét, aztán odasietett Mortuáékhoz.

– Csak a Szárnyasoktól mentsenek meg a szellemek! – sóhajtotta. – Miért nem tudta inkább Amorilt


80 / 531 2012.12.17. 19:21

megtalálni, aki még barátkozik is a fajtájával?

– A Szárnyasokkal? – hökkent meg a démon.

– Persze! – legyintett Shira-Lin. – Tudjátok, milyen: már eleve a híre miatt mindenki tiszteli, akivel megbeszél két mondatot, azzal rögtön cimboraságba is keveredik. A múlt héten is itt kóválygott fél délelőtt azudvaron, miután egész este három Szárnyassal sörözött a faluban. Bezártátok a szobát?

– Persze, hogy be. – Mortua egyre hátrapislogott a válla fölött, amerre a Koronás távozott. – Nem tetszikneki a tömeg, mi?

Shira-Lin ingerültnek látszott.

– Kénytelen lesz kivárni a sorát. Figyelmeztettem, hogy hetekbe is beletelhet, mire ez a rengeteg zarándokmind lerója a kegyeletét Morkele előtt, és jobban járna, ha visszamenne Mordiniumba, mi meg majdüzenünk érte, de hallani sem akar róla. Nem küldhetem el, de hát látjátok, hogy igazán nem hiányzik idenekünk még egy éhes száj…

– Amilyen finnyásak szoktak lenni, úgysem fogadná el, amit az egyszerű emberek esznek – vigasztaltaMortua. – Viszont feltétlenül meg kell beszélnünk valamit!

Suttogóra fogott hangon számolt be a jövetelük valódi okáról. Shira-Lin nem szólt közbe, csak a szemetágult egyre kerekebbre, ahogy hallgatta.

– Normális esetben azt mondanám, forduljatok a helyettes rendházvezetőhöz – felelte végül –, de szegényYlmoradnak így is tele a két keze munkával. Viszont holnap nekilátunk a hagyaték rendezésének, odavégül is bevihetlek magammal segíteni, de… – tétován Valianra nézett.

– Én találok magamnak munkát idekint – biztosította a démon. – Hasznossá teszem magam.

– Köszönöm.

– Közben akár körbe is kérdezhetsz, hátha tud valaki valamit – vélte Mortua.

– Azért csak tapintatosan. – Shira-Lin összevonta a szemöldökét. – Itt mi mindannyian gyászolunk.

Valian komolyan bólintott, a papnő pedig felajánlotta, hogy megpróbál helyet szorítani nekik a rendházonbelül. Mortua a maga részéről még talán el is fogadta volna, de a démon határozottan megrázta a fejét.

– Ne bolygassuk meg a kialakult rendet! Szívesen meghúzódunk idekint.

– Vacsorát azért kérünk – kotyogott közbe Mortua szokásos kedves mosolyával.

– Azt bárkitől kaphattok, de kérlek, ne kezdjetek el ti is minden testvérnél sorba állni, mint némelyek, ésez főleg neked szól, Mortua. A készleteink sajnos végesek. – Shira-Lin lemondóan csóválta a fejét. – Nemtudom elképzelni, mi lesz itt egy-két hét múlva, ha nem érnek ide azok a szekerek Shinnamorból.

– Úgy mondod, mintha olyan lennék! – kérte ki magának a lány. – Különben is, akik távolabbról jönnek,nyilván felkészültebben vágnak neki az útnak. Ennek a hosszas várakozásnak is el fog terjedni a híre.Szerintem ennél már nem lesz nehezebb a helyzet, vagy legalábbis nem sokkal.

– Próféta szóljon belőled – sóhajtotta Shira-Lin. – Akkor, ha megbocsátotok, el is búcsúznék. Keressetekmeg reggel, és megbeszéljük, mit tehetünk egymásért. Aludjatok jól!


81 / 531 2012.12.17. 19:21

Búcsút intettek neki, aztán a démon felnyalábolta a holmijukat, és megkérdezte az egyik szerzetest, akitőlegyúttal szerény, de jóízű vacsorát is kaptak, hogy hol zavarnak a legkevésbé. Letelepedtek az egyik falmellé – Mortua ugyan szívesen odaült volna valamelyik tábortűzhöz, de Valian jobban szeretettfélrehúzódni, azt pedig a lány sem bánta, ha úgy-ahogy kettesben maradhatnak –, és nekiláttak azevésnek. Az ifjú még csak a felénél járt a saját adagjának, amikor Mortua már a száját törölgette.

– Éhes voltam, na! – védekezett, még mielőtt Valian akár csak a szemöldökét megemelhette volna.

A démon mosolygott.

– El sem tudom képzelni, hová fér el benned az étel, de kedves egészségedre.

Mortua gondolkozott egy kicsit, hogy nevessen, vagy megsértődjön, aztán csak visszamosolygott, ésbeburkolta magát a takarójába.

Csillagok ragyogtak a fejük fölött az égen. Az állandó nyüzsgés lassan kezdett elcsendesedni, aszerzetesek visszavonultak a kolostorba, csak néhányan maradtak, hogy az éjszaka rendjére felügyeljenek.Béke honolt a hevenyészett táborban, némi szomorúsággal és áhítattal vegyesen. Sokan gyászolták ittszívből Morkele Tangemort, még ha a többség csupán tisztelegni jött is.

Valiant hamar elnyomta az álom, láthatólag megtanult azonnal aludni, amikor lehetősége nyílik rá. Mortuairigyelte érte. Ő maga sokáig fészkelődött, mire beletörődött, hogy ébren marad még egy darabig. Zavartáka neszek, a számtalan ember horkolása, a felsíró gyerekek, a lovak nyihogása, de ezektől előbb vagy utóbbmég elaludt volna. Képtelen volt azonban megbirkózni a lelkébe sajduló, kínzó hiányérzettel.

A szellemek nem voltak vele.

Ötéves korában beszélgetett el velük először. Nem egy nevelője meg is botránkozott, amikor elmesélte,milyen témákkal is vélte szórakoztatni őket. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a szellemek hamarkegyükbe fogadták az aprócska, szőke hercegnőt, Mortua pedig innentől fogva rendíthetetlenül készült rá,hogy egyszer majd pap lesz.

Szerencséje volt. Hatodik lánygyermek lévén jóformán azt kezdhetett az életével, amit akart, ráadásul apapnőket általános megbecsülés övezte. Mivel nem is lehetett volna nyilvánvalóbb, mekkora kegyben áll aszellemeknél, senki nem ellenkezett sem a társadalmi rangja, sem pedig a kora miatt. Shira-Lin kíséretébenMortua megjelent Anira színe előtt, aki a rendházba fogadta, ahol aztán rangját levetve, szorgalmasankészült leendő hivatására. Tizenhat évesen, a legfiatalabbak között szentelték pappá, első útja rögtön aShreior ligetbe vitt, és a szellemek mindvégig támogatták.

Most felsóhajtott, és fázósan összehúzta magán a köpenyét. Amikor a szellemek magára hagyták, mégvisszafojtotta feltörő kétségbeesését, most azonban már nem tudott uralkodni felette. Kicsi kora ótaelőször végtelen magányt érzett. Mintha kitéptek volna belőle egy darabot, szinte lüktetett a lelkében afájdalom. Tudta, vagy legalábbis hitt benne, hogy ha továbbállnak, megszűnik ez a szörnyű érzés, de ettőlmég cseppet sem lett jobb a kedve. Hajnalodott már, amikor végre zaklatott álomba merült.

Arra ébredt fel, hogy valaki finoman, de határozottan rázza a vállát.

– Valian, hagyjál… – nyöszörögte, és szorosan zárva tartotta a szemét.

– Ha szeretnéd velem átnézni a hagyatékot, akkor kelj fel, kérlek! – hallotta meg Shira-Lin hangját. Erremár felnézett, és ásított egy nagyot.

– Jól van, megyek már… – morogta, és valóban talpra is kecmergett.


82 / 531 2012.12.17. 19:21

– Idd meg ezt! – Valian egy bögre forró, szurokfekete folyadékot nyomott a kezébe. – Vigyázz, meleg.

– És keserű, mint a fene – grimaszolt a lány, de azért engedelmesen kiürítette a bögrét. – Hol lehet ittpisilni?

– Ha elmész addig a piros sátorig, aztán jobbra fordulsz, meglátsz egy hosszú sort. Ott meg tudod mosni azarcodat is – válaszolta Shira-Lin. – Pap vagy, tehát előreengednek. Utána menj fel a rendházba, és mondd,hogy küldjenek hozzám!

És a reggeli? – akarta kérdezni a lány, de Valian megelőzte: jókora karéj kenyeret és egy darab sajtotnyomott a kezébe.

– És te mit fogsz ma csinálni? – nézett fel rá Mortua.

– Amoril kérte, hogy segítsek neki. Azt mondja, hasznát tudja venni az erőmnek.

– Hol talállak meg, ha kiderítettem valamit?

A démon határozatlanul vonta meg a vállát.

– Amoril valami pincét emlegetett… – Tétovázott egy kicsit, aztán Shira-Linhez fordult. – Mi a helyzet aKoronással?

A vörös hajú papnő megengedett magának egy ajakbiggyesztést.

– Marad. Ragaszkodik hozzá, hogy nem hagyhatja el a rendház területét. Állítólag magától anagymestertől származik az utasítás, hogy egy tapodtat se mozduljon.

Mortua fintorgott.

– Mert Loghor ihn Mortenor mindenható, mi? Biztos füstjeleket küldött neki. Bár Anira szerint aSzárnyasok is használják a szellembeszédet, de ebből a fickóból valahogy nem nézem ki. Olyan ostobafeje van… Eh, Loghor apánk nyilván már induláskor a fejébe verte, hogy el ne szúrjon valamit, aszerencsétlen meg annyira fél tőle, hogy mindent betű szerint vesz. Nem is csodálom. Mindnyájunkszeretett nagymestere igazán nem egy rokonszenves ember… – Körülnézett. – Piros sátor, aztán jobbra,igaz? Megyek.

– Nekem is indulnom kell lassan. – Shira-Lin bocsánatkérő mosolyt villantott Valianra. – Ott is vanAmoril, nézd! Téged keres, ha jól sejtem.

Elköszöntek egymástól, a papnő besietett a rendházba, a démon pedig odalépett a harcos-paphoz.

Vissza az indexre


83 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenhatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Amoril, once again. :)

Amoril szívélyesen üdvözölte.

– Munkára fel! Arra gondoltam, hogy talán nem szívesen maradnál az emberek sűrűjében. Ylmorad aztmondta, fel kellene hozni pár hordóval a leggyengébb sörünkből, különben rövidesen senkinek nem leszmit innia, nekem meg eszembe jutott, hogy ha ketten elintézzük, nem vonunk el senkit a feladatától.

– Jól hangzik. – Valian követte a papot az udvar hátuljába. Amoril kinyitott egy, a kőkerítés közepén lévő,gondosan lelakatolt kaput, előreengedte a démont a mögötte elterülő, üres földterületre, aztán hirtelen amagasba emelt egy kis alakot, aki átfurakodott közöttük, és a kert hátuljában álló pajtaépület felé próbáltiszkolni. Valian épp jókor nyújtotta ki a karját, hogy megragadja a másodikat. Felismerte benne a kisfiút,akivel Mortua az ideúton beszélgetett, az Amoril vállára vetve visító másik gyerek pedig csakis a veleutazó kislány lehetett.

– Ne már, Amoril bácsi, tessék elengedni! – kiabálta a leányka. – Hát elszakad a ruhám, aztán ki varrjameg?

A harcos-pap elnevette magát, és lerakta a földre.

– Menjetek szépen vissza édesanyátokhoz, Morella! Nehéz dolgokat fogunk emelgetni, nem hiányzik,hogy valami rátok essen.

– Nem leszünk láb alatt, igaz, Pamor? – A kislány segélykérő pillantást vetett a bátyjára, az viszont ügyetsem vetett rá: észrevette Valian fülét, és tátva maradt szájjal bámult rá.

– A bácsi micsoda? – kérdezte.

– A bácsi szerzetes – szólt közbe Amoril. Megmarkolta Pamor karját is, és terelni kezdte kifelé a kétgyereket.

– De olyan furcsa a füle… Hogy hívják?

– Valian vagyok.

– Milyen érdekes név… – kotyogott közbe a kislány.

– Igen – értett egyet a fiú –, hiányzik belőle, hogy mor…

– Viszontlátásra, gyerekek! – Amoril kitolta őket a kerítésen kívülre, és becsukta a kaput. – Ha láttál márkét igazi vásott kölyköt… – fordult vissza Valianhoz.

– Rokonaid?

– Más se hiányzik – rázta meg a fejét a harcos-pap. – Itt élnek az egyik környékbeli tanyán. Az anyjuközvegyen maradt két évvel ezelőtt. Nem megy túl jól a sora, ráadásul ez a két gyerek se igyekszikmegkönnyíteni a dolgát. Szoktam nekik fát vágni, ha ráérek, meg mesélek a kölyköknek a szellemekről,Csodatévő Amortayáról, vagy amit éppen hajlandóak meghallgatni. Nagyon hiányzik nekik az apai szigor.


84 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian emlékezett erre a névre. Abban a könyvben volt szó róla, amiből Anira olvasni tanította.

– Amortaya Szolgáló volt, nem? Vagy ez egy másik?

– Érdekelnek a legendák? – Amoril meggyőződött róla, hogy Pamor és Morella már messze jár, és csakaztán lépett el a kaputól. – Igen, úgy tartják, hogy látnok volt, csodatévő, a szellemek Szolgálója és mégráadásul a leggyönyörűbb nő is, akit férfi megkívánhatott. A szokásos történet, mondok neked még tízhasonlót, ha szeretnéd. Gyere!

Bevezette a démont a pajtába, és felnyitott egy, a padlóba vágott csapóajtót a fal tövében. Valian nememberi szeme lefelé vezető lépcsőket és számtalan fahordót pillantott meg a mélyben.

– Ezt mind ti főztétek? – kérdezte.

– Vidéki rendház vagyunk – bólintott az emorhoni. – A testvérek itt nagyrészt vagy a földművelésben,vagy az állattartásban jeleskednek. Készítünk sört, pálinkát, mindenféle tejterméket… Nem mintha énbármelyikhez is értenék. Meg túl sokat is vagyok úton ahhoz, hogy befoghassanak az ilyen jellegű

munkálatokba. Az megfelel neked, ha te adogatod fel a hordókat?

A démon óvatosan a földre tette a fegyvereit, és már lent is termett.

– Hátul találsz pallókat – szólt utána a pap.

– Boldogulok nélkülük. – Valian a vállára emelte az egyik jókora hordót, és felsietett vele a lépcsőn.Amoril elismerően figyelte.

– Mondták, hogy bivalyerős vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire. Tedd csak le, majd én odagurítom akerítéshez!

Hamar belemelegedtek a munkába. Valian élvezte, hogy megmozgathatja magát, és üdítőnek találta a paptársaságát is. Amoril szemlátomást nem bánta, ha össze kellett koszolnia fehér köntösét, és bárrendházfőjének halála kétségkívül megviselte, nem adta meg magát a gyásznak. Bár időnként megállt,hogy szomorúan maga elé meredjen, a következő pillanatban megrázta magát, és visszatért a dolgához.Csak akkor támaszkodott a pajta falának, hogy megpihenjen, amikor már a hordók majd felét a kerítésmellé sorakoztatta.

– Megkaptátok a válaszotokat? – kérdezte.


– Nem, de talán közelebb vagyunk hozzá. Nem tudod esetleg, mitől félt Tangemor?

Amoril elkomorodott a kérdés hallatán.

– Te nem ismerted Morkelét, igaz? Ő tartotta össze nemcsak a rendházunkat, hanem az egész környéket.Senkit nem ismertem, aki olyan békében lett volna a világgal és a szellemekkel, mint ő. Hosszú élet álltmögötte, és derűsen várta a végét… egészen addig, amíg el nem apadt körülöttünk az áramlat. – Az ajkábaharapott, és halkan, keserűen folytatta: – A szellemek még akkor is meghallgatták őt, amikor minket,többieket már nem. Napokat töltött a szentélyben, és könyörgött nekik, hogy magyarázzák meg, miérthagynak cserben bennünket. Nyilván legyengült közben, és amikor választ kapott, mert szerintemmegkapta, azt a megrázkódtatást már nem bírta el a szervezete. A földön fekve találtuk meg. Nem volteszméleténél, és nem is nyerte vissza, csak az utolsó napon.


85 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mondott valamit?

A pap bólintott.

– Leginkább csak összefüggéstelenül beszélt, ha pedig mi szóltunk hozzá, az nem jutott el a tudatáig. Akérdéseinkre nem felelt, a válaszainkról nem vett tudomást… Szörnyű volt úgy látni. Egy dolgothajtogatott egész végig, amíg a halál el nem ragadta: könyörgött, hogy ne küldjük el Morammorba. Nemindokolta meg, hogy miért, de… Úgy volt, ahogy mondod. Félt. Rettegett. Megígértük, hogy itt helyezzüknyugovóra, de mintha nem is hallotta volna. A végén már semmi nem volt benne abból a Morkeléből, akitgyerekkorom óta ismertem. – Pislogott, mint akinek könnyek szúrják a szemét. Csak egy perccel későbbnézett ismét a démonra. – Nincs jobb válaszom a kérdésedre, Valian. Nem akart Morammorba kerülni, ésnem tudom megmondani neked, hogy miért. – Ellökte magát a faltól. – Folytatjuk a munkát?

– Persze.

Egy darabig csendben dolgoztak, aztán a démon visszatért a témára.

– Ez a Morammor… egy temetkezési hely?

– Igen. Egy megszentelt kert, ahol a rend legkiválóbbjainak állítanak emléket. – Amoril sóhajtott. –Gondolhatod, azonnal kilovagoltam, de Lyr azt mondta, náluk minden rendben. Nem is értette, mit akaroktőle egyáltalán.

– Lyr?

– Lyr Ascovado, a morammori őrség feje. Akárhogy is, azért mi tiszteletben tartjuk Morkele utolsókívánságát: itt akart megpihenni, tehát itt fog.

Valian megvakarta a fejét.

– Akkor viszont mire vár az a Szárnyas? Mortua azt mondta, szoktak… kísérőt küldeni, de ha egyszerTangemort nem kell elkísérni sehová…

– Argelir? Ragaszkodik a parancsaihoz. Az a dolga, vagy hát az is, hogy megvárja a búcsúztató végét, ésellenőrizze, hogy nem történnek… visszaélések.

– Argelirnek hívják?

Amoril biccentett.

– Argelir Wiyemornak.

– Mit tudsz róla?

– A világon semmit. Nem túlzottan bőbeszédű. – Hallgatott egy sort, aztán hozzátette: – Ez persze nemjelent semmi rosszat. Valószínűleg nem régóta tartozik a Koronások közé, különben többet mondana aneve. Nagyjából fél évvel ezelőtt ütöttek lovaggá néhány embert, gondolom, közöttük lehetett…

– Mi annál jóval korábban találkoztunk vele – jegyezte meg a démon.

– Az is lehet. Én inkább a morammoriakat ismerem, ő pedig mondta is, hogy Mordiniumból jött…

Valian a mozdulat közepén merevedett meg, kezében egy újabb hordóval.


86 / 531 2012.12.17. 19:21

– Morammorban Szárnyasok vannak? – kérdezte döbbenten.

– Persze. No nem annyi, mint a mordiniumi központjukban. Hat-nyolc ember van kint állandóan, többetcsak akkor küldenek, ha szükséghelyzet áll elő. Lyr Ascovado vezeti őket, már amennyire vezetéstigényelnek. Unalmas őrszolgálat. Ha én lennék a nagymester, büntetésből küldeném ki rá azokat, akikkelmeggyűlt a bajom.

– Ismered Loghor ihn Mortenort?

– A nagymestert? Hát persze, mindenki ismeri. Becsületes, kemény ember. A Koronások tűzbe mennekérte, bár megvallom, én nemigen kedvelem. Gondolom, te sem rajongsz érte. Hallottunk pletykákat az…összetűzésetekről.

Nem tette hozzá, hogy nem ítéli el a démont a történtekért, de erre nem is volt szükség. Szótlanulfolytatták a munkát. Valian azon töprengett, elmondja-e Amorilnak, hogy ez a bizonyos Wiyemor lovag isrészt vett a Skerimor völgybeli támadásban, mire azonban döntésre jutott volna, kinyílt a kapu, és Mortuaszaladt oda hozzájuk.

– Amoril, sürgős szükség lenne rád! – lihegte. – Shira elkapta a Szárnyast, amint Tangemor ajtaja előttsündörgött, és azt hiszem, nagy botrány lesz, ha el nem simítod valahogyan…

– Megyek. – A férfi nem mondatta magának kétszer, Mortua pedig meg sem várta, hogy eltűnjön, hanemmáris Valianhoz fordult.

– Átnéztük a hagyatékot. Nem mintha komoly mennyiség lett volna. Levelek, egy-két könyv, összesentalán három személyes tárgy. – Felsóhajtott. – A lényeg, hogy a világon semmit nem találtunk. Csak aztsikerült kiderítenem, amire nagyrészt magunktól is rájöttünk: valamiért pánikba esett, miután beszélt aszellemekkel.

– Amoril ennél többet mondott. – A démon vetett egy pillantást arrafelé, ahol az emorhoni távozott, éshalkan folytatta: – Attól félt, hogy elviszik Morammor kertjébe, és újra meg újra megígértette, hogy itthelyezik nyugovóra.

Mortua szeme tágra nyílt.

– A kerttől félt? De hát az hagyomány! Csak a közönséges rendtagok nyugszanak a saját rendházukban!Az olyanokat, mint Tangemor, de még az olyanokat is, mint mondjuk Amoril, kapásból Morammorbaviszik. – Lelkesen ragadta meg Valian kezét, észre sem véve izgalmában, hogy mit csinál. – Ugye tudod,mit jelent ez? Megvan a következő nyom, a kertbe megyünk!


– Amorilnak is ez volt az első dolga, de ő sem talált semmit.

– Talán nem nézett körül elég alaposan. Lehet, hogy a szellemek éppen ezért akarták, hogy idejöjjünkelőször Morammor helyett. Mi már biztosan tudjuk, hogy arrafelé kell keresnünk a választ, éppen ezértnem is fogjuk feladni, amíg meg nem találjuk, hm?

A démon hallgatott egy sort. Neki valami egészen más ütött szöget a fejébe.

– Azt mondod, gond van ezzel a Wiyemorral? – kérdezte.

– Milyen Wiyemorral? – A lány a homlokát ráncolta. – Ja, a Szárnyasunkkal? Most mondd, hogy tégedmeglep! Olyan, mint az összes többi: ha egy pillanatra elterelődik a figyelem a szép, csillogó páncéljáról,


87 / 531 2012.12.17. 19:21

rögtön muszáj csinálnia valamit, hogy megint ő legyen a középpontban.

– Nem olyan, mint az összes többi – emlékeztette Valian. – Legalábbis nagyon remélem, hogy nem mindilyen.

Felnézett az égre, ahol undok, szürke felhők gyülekeztek. Eső lába lógott a levegőben, a démon pedig,bármennyire várta is egész nyáron, hogy végre kicsit lehűljön az idő, cseppet sem lelkesedett a nyúlós,esős napokért.

– Eltelt másfél év – folytatta eltűnődve, félig-meddig csak magának –, és én azóta is azon töröm a fejem,mi van, ha mégsem a nagymester állt annak a támadásnak a hátterében. Amoril szerint is becsületesember, nekem pedig nincs bizonyítékom az ellenkezőjére. Ellenben ez a Wiyemor nevű Szárnyas már avölgyben is jelen volt, és most is itt találtuk a helyszínen, ahová a szellemek irányítottak bennünket…

Mortua bosszúsan felsóhajtott, de aztán mosolyt erőltetett az arcára, és egy árnyalatnyit talán túl kedvesenszólalt meg ismét:

– Nézd, Valian, tényleg érdekes véletlen, de nem hiszem, hogy több annál! Kizártnak tartom, hogyegyetlen Szárnyas miatt mindenkitől elfordulnának a szellemek. Valami másnak kell lennie a háttérben, éshogy mi az, azt csak Morammorban tudjuk kideríteni.

A démon hallgatott egy darabig.

– Igazad lehet – mondta végül. – Nem tudom… józanul szemlélni a történteket, még ennyi idő elteltévelsem.

– Túl sokat vársz magadtól. – Mortua oldalt billentett fejjel nézett rá. – Figyelj, megígértem Shirának, hogymég visszamegyek segíteni, de ebéd után elindulhatnánk Morammorba.

– Milyen messze van?

– Nem vészes. Ha jól kilépünk, szerintem estére odaérünk.

– Nem kellene máris elindulnunk?

A lány lesütötte a szemét.

– Azért én ennék egy tisztességes ebédet az egész napos kutyagolás előtt… Nem olyan sok idő már az.

Valian nem vitatkozott.

– Jó. Hol talállak meg?

Mortua nem válaszolt azonnal. Maga elé tartotta a tenyerét, és elfintorodott, amikor egy apró esőcsepplandolt a közepén.

– Sejtelmem sincs. Ahol szükség lesz rám. Viszont… gyere csak, húzódjunk be a tető alá! – Leült apincelépcsőre, és intett a démonnak, hogy telepedjen mellé. – Megígértem, hogy megtanítalak aszellembeszédre, és most úgyis ráérsz, amíg Amoril visszajön, nem?

– Gondolom, de…

– Nagyszerű! Ha belejössz, mindegy, merre leszek éppen, így is, úgy is tudsz majd szólni, hogy végeztél. –Mortua gyakorlottan váltott át a gondolatok nyelvére. – Bólints, ha hallasz.


88 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian engedelmesen megbiccentette a fejét.

Remek. Ha ilyen könnyen megértesz, a beszédbe is hamar bele fogsz jönni! Először mondjuk szerencsés,ha látjuk is egymást közben, de egy idő után akkor is tudunk majd így társalogni, ha a világ két másikvégén vagyunk. Most próbálj meg válaszolni! Egyszerűen csak koncentrálj rám, meg arra, amitmondanál… Megvan? Most képzelj el egy vékony selyemszálat, ami összeköti az agyadat az enyémmel, ésszépen csúsztasd át rajta a mondanivalódat. Rám nézhetsz közben, de ne szólalj meg!

…ekkora képtelenséget…

Hát, azt hiszem, nem ezt akartad megosztani velem, de valamit hallottam! És ha a selyemszál szerintedképtelenség, képzelj oda tetszésed szerint bármi mást, csak kössön össze bennünket, az a lényeg.

Így valahogy?

Pontosan így, csak ne hagyd nyitva közben a szádat…

Valian elfintorodott, de engedelmesen becsukta a száját. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, erőskeze ökölbe szorult az összpontosítástól.

Nem könnyű.

Á, idővel olyan természetes lesz, mint ahogy levegőt veszel! Most próbáld meg megint. Eddig segítettem,de most nem fogok.

Eltelt egy hosszú perc, mire a lány hangja ismét felhangzott a harcos elméjében.

Ez még nem megy, úgy látom. Majd gyakorlunk.

Ne sokat, máris teljesen kifacsarva érzem magam…

– Pedig remekül csináltad! – Mortua felpattant a lépcsőről. – Később folytatjuk, hm? Megyek, megnézem,mit tudok segíteni, és közben kérdezősködöm még egy kicsit. Keress meg, ha itt végeztek Amorillal!

Vissza az indexre


89 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenhetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Valian biccentett, és a lány nyomában ő is kilépett a pajtából, hogy a kapuhoz kísérje, és egyúttalmegnézze, visszatérőben van-e már az emorhoni. Egyszerre húzták el a szájukat, ahogy a tető alól a szabadég alá értek, és megérezték magukon a szitáló, hideg esővizet. Ezen összemosolyogtak, Mortua pedigfutólag megérintette a démon karját.

– Menj vissza, ne ázz meg! – mondta gyengéden, és kisurrant a kapun, Valian pedig egy darabig mégnézett utána, mielőtt visszaballagott volna a pajtába. Agyában körtáncot jártak a zaklatott gondolatok,ezért úgy döntött, nem várja meg Amorilt, hanem – tépelődés helyett – felcipeli egymaga a maradékhordókat is. A lépcső aljára érve azonban megtorpant: tisztán hallotta, hogy valaki visszafojtja a lélegzetétaz érkezésére. Valaki, akinek nem kellene ott lennie, és nagyon nem szeretné, hogy észrevegyék…Démonszeme egy pillanat alatt hozzáidomult a fényviszonyokhoz, és már mozdult is a keze szemkápráztatógyorsasággal a lépcső mellett heverő fegyvertok felé. A kardja suhogva repült, átszelte a dohos levegőt, ésmarkolatig beleállt az egyik hordóba, másodpercnyi késéssel pedig a második is követte, ami közvetlenülaz első fölé fúródott be. A réseken át sör ömlött a földre, két lépéssel odébb pedig kétszólamú, fejhangúvisítás harsant. Amikor azonban az ifjú a hordóhoz lépett, és könnyed mozdulattal kirántotta a kétfegyvert, megszeppent csend támadt, amelyet egy áhítatos megjegyzés tört ketté:

– Hűha!

Valian visszacsatolta a fegyvertokot a hátára, belecsúsztatta a kardokat is, és csak aztán fordult a kétparányi alakhoz.

– Mi a csodát kerestek itt?

– Anya elől bujkálunk – felelte készségesen Pamor. – Nem akarunk vizet hordani. Azok igazi kardok?

Mortua megkérdezné, nem szeretnék-e megnézni – jutott a démon eszébe.

– Igaziak. Nem sok hasznukat venném, ha nem volnának azok.

Morella, a kislány még mindig nem szólt egy szót sem, csak állt a testvére mellett, és az ifjút bámulta.Valian tartott tőle, hogy alaposan ráijesztett, de az iménti kis bemutatóval egyrészt éppen ez volt a célja,másrészt legalább a felhorgadó haragját is levezette vele. Kezdte már nagyon unni, hogy mindenhol


90 / 531 2012.12.17. 19:21

belebotlik a két gyerekbe.

– Azt hittük, a bolond bácsi jött utánunk, és meg akartuk ijeszteni, azért ordítottunk – magyaráztaközben készségesen a fiúcska. – De azért mi is jól megijedtünk, ugye, Morella?

– Bolond bácsi?

– Igen, az a páncélos! Van a mellén egy repülő korona.

Wiyemor? – Valian tüstént megfeledkezett a bosszúságáról.

– Miért lenne bolond?

– Hát… A bolondok szoktak magukban beszélni, nem, Valian bácsi?

– Szóval magában beszélt. – A démonban sötét gyanú ébredt. – És miket mondott?

A gyerek töprengve piszkálta az orrát.

– Valami olyasmit, hogy nem tud elvinni valamit, mert a csuhások őrzik, és mit csináljon. Vicces volt,mintha beszélgetett volna valakivel. Aztán azt is mondta, hogy látta itt azt a fattyút, de az csúnya szó,nem?

– Hogyne, nagyon csúnya – morogta a démon, de nem igazán figyelt oda. Ha nemcsak a fantáziájajátszott a kölyökkel, és a Koronás tényleg beszélgetett valakivel, az csak egyet jelenthetett. – Biztos, hogynem csak magában beszélt?

– Én nem tudom… – bizonytalanodott el Pamor. – Megkérdezte, hogy mit csináljon, aztán azt mondta,hogy úgy lesz, adeptus. Mi az az adeptus, Valian bácsi?

– Valaki, aki szintén szeret magában beszélni. – Valian már a lépcső tetején járt. – Ne kerüljetek azútjába! – szólt vissza még, aztán nekilódult, hogy megkeresse Mortuát.


91 / 531 2012.12.17. 19:21

Az egyik sátor alatt pillantotta meg a lányt. Mortua egy fiatal szerzetest tartott szóval, de azonnal el isköszönt tőle, amikor a démon felbukkant a látóterében, és odasietett hozzá.

– Ez gyorsan ment… – jegyezte meg.

Az ifjú minden teketória nélkül karon ragadta, és magával vonta az udvar egyik szegletébe, ahonnan –az egyre kiadósabb esőre való tekintettel – elhúzódtak a zarándokok.

– Beszélnünk kell – mondta halkan, sürgetően.

– Figyelek…

Valian suttogóra fogta a hangját:

– Híreim vannak az emberünkről.

Mortua elfintorította az arcát.

– Komolyan, Valian, nem szállnál le arról a szerencsétlenről? Még a végén megviszi a hírt Loghornak,hogy szaglászol utána, neki meg legutóbb még rendesen a bögyében voltál!

A démon úgy döntött, nem vitatkozik. Még mindig suttogva számolt be a gyerekekkel folytatottbeszélgetéséről, de a papnőt ezzel sem hatotta meg.

– Te tényleg a két kölyök szavára alapozod a véleményedet?

– Ahhoz túl zavarosan beszéltek, hogy kitaláció legyen az egész. Ráadásul maguktól egész biztosannem ismernek ilyen szavakat…

– Nyilván akkor is túloztak. Mégis mit akarna ellopni innen egy Szárnyas, és miért?

– Gondoltam, megkérdezem Amoriltól, ha vele találkozom előbb.


92 / 531 2012.12.17. 19:21

– Jó, rendben, tegyük fel, hogy lopni akar. Ez csúnya dolog, meg minden, de mi köze lenne hozzá aszellemeknek és Tangemor halálának?

– Egyáltalán nem a lopás a lényeg. Cseppet sem furcsállod, hogy magában beszél, aztán azt mondja,hogy úgy lesz, adeptus?

Mortuának elnyílt a szája. Egy darabig csak nézett maga elé, aztán megrázta a fejét.

– Ez iszonyatosan súlyos vád.

– Nézd – veszítette el a türelmét az ifjú –, démon vagyok. Volt már dolgom varázslókkal. Tudom, mitbeszélek.

– De akkor is, egy Szárnyas, aki mágiát használ? Én ezt nem hiszem el csak úgy, két gyerekbemondására. Lehet, hogy tényleg magában beszélt… tudom is én, elpróbálta előre, hogyan áll majd azöreg Loghor elé. Ez még nem bizonyíték.

– Akkor győződjünk meg róla! Szegődjünk a nyomába, derítsük ki, mit akar ellopni, és kövessük!

Mortua a fejét rázta.

– Úgy volt, hogy a kertbe megyünk.

– Az megvár, az emberünk meg elvégzi, amit akar, és bottal üthetjük a nyomát…

– Nézd, szerinted mi a fontosabb, a szellemek, vagy a kis barátod hajkurászása?

Valian szeme most lázas fénnyel csillogott. A lány megborzongott tőle: egy pillanatig arra számított,hogy egy villanással ismét vörösre vált, ahogyan azt másfél éve látta tőle.

– Értsd meg, Mortua, meggyőződésem, hogy a két dolog összefügg!


93 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nekem meg az a meggyőződésem, hogy pikkelsz a Szárnyasokra, főleg erre a Wiyemorra. Valld be,hogy nem vagy pártatlan!

Valian megragadta a lány két vállát, és közel hajolt az arcához.

– Miért hiszed azt, hogy nekem jó arra emlékezni, ami aznap történt? Szerinted szívesen voltamvérengző fenevad? Néha még mindig ezzel az emlékkel megyek aludni, és hidd el, nem lesz könnyű tőle azálmom! Nem, tényleg nem vagyok pártatlan. Ha tehetném, messzire elkerülném az összes Szárnyast, ezt isbeleértve! De nem tehetem, mert biztosra veszem, hogy rosszban sántikál.

– Ez fáj – válaszolta szelíden Mortua. Valian meghökkenten eresztette el: a lány két vállán vöröslenyomatokat hagytak hátra az ujjai.

– Bocsánat.

Hallgattak egy darabig. Mortua nekitámaszkodott a falnak, sajgó karját masszírozta. Végül az ifjúkérdezte meg, némi bizonytalansággal a hangjában:

– A szellemek nem mondanak semmit?

– Semmit. Azóta nem érzem az áramlatot, hogy idejöttünk. Nem hiszem, hogy ez véletlen, de fogalmamsincs, mit gondoljak.

Annyi fájdalom csengett a lány szavaiban, hogy Valian beleborzongott.

– Még mindig azt mondom, hogy megvár a kert.

– Én meg azt, hogy túl fontos nyom, sokkal fontosabb, mint a másik…

– Akkor váljunk szét! Te menj Morammorba, én meg követem az emberünket, és csatlakozom hozzád,amint tudok.


94 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua megborzongott. Szürke szeme nagyra nyílt, és szinte kislányos félelem költözött belé.

– Hogy… menjek egyedül?

– Miért ne? Harcos-pap vagy. Veszélyesebb helyeket is megjártál már.

– Iiiiiiiiigen, de akkor velem voltak a szellemek. De ha nem jönnek vissza, akkor csak egy ijedtkishercegnő vagyok a nagy buzogányával… – Mortua az ajkát rágcsálta, aztán felnézett a démonra megint.– Figyelj, ebédig úgyis maradni akartunk. Ennyi erővel utána is nézhetünk az emberednek. Aztán, ha úgylátjuk jónak, ráragadunk, és követjük, de ha kiderül, hogy nincs vaj a fején, vagy nem a mi vajunk vanrajta, akkor irány Morammor, ahogy megbeszéltük, rendben?

– Rendben. Akkor keressük meg máris! Ne vesztegessük az időt.

Mortua ezúttal olyan félénken nézett fel rá, ahogyan még soha.

– Te Valian… Megölelnél egy kicsit, ha megkérlek? Eltűntek a szellemek, és én… – elcsuklott a hangja–, én próbálok erős maradni, de nem nagyon megy, és… azt hiszem, most sírni fogok…

Odaborult a harcos karjai közé, és halkan szipogni kezdett, mint aki szégyelli a könnyeit. Valianmagához húzta, bár azért zavarba jött, amikor megérezte a haja illatát. Mortua csendesen hüppögött mégegy darabig, aztán elhúzódott, és megtörölte a szemét.

– Köszönöm, Valian. Én… köszönöm, jó?

– Jó.

– Ne haragudj, hogy nem bíztam meg az ítélőképességedben. Csak annyira vissza akarom kapni őket,tudod… Nagyon magányos vagyok így.

Valian komolyan bólintott.

– Tudom, mi az a magány. Segítek átvészelni, ha gondolod. Nem vagyok egy ideális pótlék, de… néhanagyon örültem volna egy magamnál rosszabbnak is.


95 / 531 2012.12.17. 19:21

– Köszönöm. – Mortua belekarolt, minden kacérság nélkül, inkább kapaszkodó gyanánt. – Gyere,kérdezzünk körbe, látta-e valaki a barátunkat! Jó lenne minél előbb megtalálni.

Vissza az indexre


96 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizennyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! No falu, no álruha, no nadrág-gondok.

Valian bólintott, de nem mozdult el a helyéről. Látszott az arcán, hogy gondolkodik valamin.

– Hé, most meg mire várunk? – rángatta meg a könyökét a lány. – Most mondtam, hogy mehetünk, sőt,menjünk is, csípjük el a Szárnyast, mielőtt lekésünk róla!

– Várj! – intette le Valian. Egyszerű ráncigálással sem a nyugalmából, sem a mozdulatlanságából nemlehetett már kibillenteni. – Mit csinálunk, ha megtaláljuk? Ennyi ember előtt aligha vonhatjuk felelősségre,ráadásul lovag, tehát neki áll jogában minket utasítgatni, nem pedig fordítva…

– Akkor kérjük meg Amorilt, hogy csalja félre nekünk! Shira azt mondta, ő jóban van a Szárnyasokkal,nem? Lehívhatná mondjuk a pincébe, ahol a sörök vannak. Mi meg kipenderítjük a két kölyköt, aztánelbeszélgetünk vele.

Valian elgondolkodva bólintott.

– Ezzel valószínűleg többre megyünk, mint hogyha egész nap a nyomában loholnánk. Legfeljebbkiderül, hogy tényleg maga a testet öltött ártatlanság, és foglalkozhatunk a másik nyommal…

Mortua mérlegelte egy percig az elhangzottakat. Beharapta az alsó ajkát, ahogy gondolkodott, ujjaivalpedig szórakozottan babrálta a haját. Szokás szerint cseppet sem látszott nagyhatalmú papnőnek, aszellemek kegyeltjének, sokkal inkább úgy festett, mint egy éretlen kamaszlány. Valian türelmesen várta,hogy megszólaljon: már annak is örült, hogy nem csupán egy odavetett élcet kap válaszul.

– Csak az a baj – törte meg végül a papnő a csendet –, hogy nincsenek velem a szellemek, szóval hamagától nem beszél, nem tudom kényszeríteni, ha pedig igen, nem lesz rá semmi garancia, hogy igazatmond. Azt meg nyilván tudja, hogy ha együttműködik velünk, az öreg Loghor leszaggatja a fejét, úgyhogyesélyesen nem lesz túl közlékeny…

Az ifjú megropogtatta az ökleit.

– Majd én szóra bírom – jelentette ki. – Lehet, hogy fél a nagymesterétől, de nem annyira, amennyire


97 / 531 2012.12.17. 19:21

tőlem fog.

Mortuát még a hideg is kirázta, ahogy ránézett. Megint eszébe jutott mindaz, ami előző este a holttestmellett.

– De nem ölöd meg, ugye? – kérdezett rá, és a legszívesebben leharapta volna a nyelvét, amikormeglátta a démon arckifejezését. Valian úgy nézett rá, mintha pofon vágta volna. – Mármint…

– Mármint ráijesztek, és ha kell, esetleg megverem. – A démon tekintetében a harag vette át apillanatnyi döbbenet helyét. – De meg is kínozhatom, ha szeretnéd! Voltak idők, amikor igen találékonyantudtam fájdalmat okozni másoknak, és lehet, hogy a rendben egy kicsit berozsdásodott a képzelőerőm, dete majd biztosan adsz néhány remek ötletet a fal mellől, nem?

– Elég, Valian, hagyd abba! Ezt még hallgatni is iszonyat! – A lány hajszálnyira volt csak attól, hogyismét elsírja magát. – Kicsúszott a számon, de nem akartalak vele megbántani! Tudod, milyen vagyok, csakbeszélek mindig össze-vissza… Szépen kérlek, ne haragudj rám!

A démon mogorván hallgatott egy darabig.

– Azok után, amilyennek egyszer már láttál, nem kellene csodálkoznom – mondta aztán keserűen. –Nem tudok mit kezdeni azzal, aki voltam, csak azzal, aki lenni szeretnék.

– De én látom, hogy rengeteget változtál! – Mortua könyörögve nézett az arcába. – Sokkal szelídebb ésoldottabb vagy, mint amikor megismertelek…

– És mégis az volt az első gondolatod, hogy nem szabad kettesben hagynod a Szárnyassal, mert megtalálom ölni. – Valian megrázta a fejét. – Semmivel nem lettem szelídebb, Mortua. Csak jobban uralkodomaz ösztöneim felett. Menj, kerítsd elő Amorilt, én meg addig majd… kiszellőztetem a fejemet, vagyvalami… Aztán utánad megyek.

Mortua sután bólintott. Fogalma sem volt, mit mondhatna, amivel enyhíthetne egy kicsit azelhangzottak súlyosságán. Könnyű léptekkel, de nehéz szívvel hagyta magára a démont, hogy megkeressea paptársát, és háromszor is hátranézett a válla fölött, mielőtt elnyelte volna az udvaron kavargó tömeg.

Valian egy percig még bámult ki a fejéből rosszkedvűen, aztán megrázta magát. Sem a hely, sem az idő

nem tűnt megfelelőnek az önmarcangolásra. Rég megtanulta már, hogy a múlt a legváratlanabbpillanatokban tud utánanyúlni, ő pedig nem nagyon tehet mást, mint hogy szembenéz vele, aztán hátat


98 / 531 2012.12.17. 19:21

fordít neki. Azt is tudta, hogy szerencsés, amiért egy olyan elfogadó közösség tagja lehet, mint a rend, hapedig kétségei támadtak, elég volt felidéznie Amoril barátságos nyíltságát, hogy megnyugtassa magát.Mindez persze mit sem változtatott azon, hogy a legkevésbé Mortuától várt volna effajta kérdést, még hatudta is a lányról, hogy nem mindig gondol bele, mi szalad ki a száján. Szegény teljesen kétségbeesett… Eza gondolat pedig zord mosolyt csalt a démon arcára. Nagyon helyes, essen is. Legközelebb talánmegfontolja, mit mond, mielőtt kinyitná a száját, nagy szolgálatot téve ezzel saját magának és akörnyezetének is.

Vetett még egy pillantást abba az irányba, ahol a papnő eltűnt, aztán elindult utána. A fejét forgatvakereste Amorilt vagy akár Shira-Lint, illetve bárki mást, aki iránymutatással szolgálhatott volna. Mármajdnem a bejárathoz érkezett, amikor észrevette a kerítés külső oldalánál a vörös hajú papnőt, akiMortuával az oldalán ácsorgott egy jókora üst forró leves mellett – és kis híján reflexből kardot rántott,amikor valaki oldalról nekiesett.

– Azt mondtam, utat! – zendült a kiáltás, a démon pedig megismerte a hangot, amit előző este márhallhatott. Most jól jött szálas termete: ha lábujjhegyre állt, ellátott a legtöbb ember feje fölött. Azonnalészre is vette Argelir Wiyemort, aki néhány méterrel odébb haladt a kapu felé. A Koronás kantárszáronvezette megtermett, fekete lovát, a démon pedig érezte, hogy jeges zsibbadás önti el a tagjait.

Mortua! – próbálkozott meg a szellemszóval, és egy hosszú pillanatig azt hitte, hogy kudarcot vall vele,a lány azonban felnézett, és keresni kezdte a tekintetével. – Mortua, a Szárnyas mindjárt kiér a kapun!Lova is van! Állítsd meg, ha tudod!

Válaszul a papnő ezernyi kérdéssel töltötte meg egyszerre az agyát, ezekre azonban nem volt már idő.Valian előtt összezárt a tömeg a kapu felé, így a démon a kerítéshez tört utat magának. Lendületbőlkapaszkodott fel rá, és mire felegyenesedett a tetején, már kés villant a kezében.

Mortua ekkor vette észre a társát, de a pillantása azonnal tovább is mozdult a kapun kitörtető lovagra,aki láthatólag arra készült, hogy az emberek sűrűjéből kiérve nyeregbe lendüljön. A lány ösztönösen karonragadta Shira-Lint, és a Koronás felé biccentett. Remélte, hogy régi játszópajtásának támad valami ötlete,amivel feltartóztathatják; ő a maga részéről olyan üresnek érezte a fejét, mint a gyomrát szokta ebéd előtt.

Elvetette a gondolatot, hogy tüzet kiált. Egyrészt felesleges pánikot keltett volna vele, másrészt magasem hitte, hogy a férfi különösebben izgatná magát a rendház vagy néhány zarándok sorsán. Megtehettevolna persze azt is, hogy fellöki, vagy legalábbis nekitaszít valakit – ha mondjuk egy fejjel magasabb vagymég egyszer olyan nehéz lett volna. Habozva nézett körül, gondolta, legfeljebb kivesz egy almát vagy méginkább valami jó nehéz tárgyat az egyik zarándok kezéből, és megpróbálja fejbe dobni vele a Koronást.Aztán elvigyorodott, amikor rájött, hogy éppen a tökéletes eszköz mellett álldogál.

– Bocsánat, elkérhetem? – hadarta, és kikapott egy viharvert óntányért egy, a közelében ülőfiatalasszony kezéből. Mire a sárgakendős nő akár csak megszólalhatott volna, Mortua belemerítette atányért a gőzölgően forró levesbe, és Wiyemor felé lódult vele.


99 / 531 2012.12.17. 19:21

Nem volt könnyű a Koronás közelébe kerülnie, miközben még arra is ügyelnie kellett, nehogykilötyögtesse az ételt. Valamennyi így is a kezére folyt, és jól megégette a bőrét, de sziszegve tűrte afájdalmat, és megszaporázta a lépteit. Odaosont a férfi háta mögé, és éles hangon rákiáltott:

– Hé, Szárnyas! – Majd, ahogy a Koronás meghökkenve hátrafordult, egy mozdulattal az arcábaloccsantotta a tányér tartalmát.

A férfi felüvöltött, és a szeméhez kapott, Mortua pedig gyorsan behátrált a tömegbe. Onnan figyelte,ahogy a Koronás lova felnyerít, és vágtába ugrik, a farában pedig még mindig rezeg a kés, amit Valianbelehajított. Gyorsan megkereste a tekintetével a démont, aki éppen akkor ugrott le a kerítésről, ésszemlátomást észre sem vette, milyen tekintettel méregetik a körülötte állók.

Gyere ide gyorsan, mielőtt kitör a botrány! – üzente neki. Valian felkapta a fejét, felmérte a helyzetet,és nekieredt.

A lány magában ujjongva figyelte, jókedve azonban pillanatok alatt semmivé enyészett, ahogyegyszerre két kiáltás is eljutott hozzá, az egyik az elméjén át, a másik pedig a tömeg feje fölött:

Állítsd meg, Mortua!

– Segítség, tolvaj!

A lány döbbenten fordult vissza a Koronás felé. A férfi egy megtermett, pej kanca hátára tornázta feléppen magát, szőrén ülve meg az állatot, és a mozdulat közben vágta el a kardjával a lovat a gazdájakocsijához rögzítő kantárszárat. Az állat tulajdonosa őrjöngve próbálta lerángatni az alkalom szülte tolvajt,de akkorát kapott a kardlappal a feje tetejére, hogy jajveszékelve hátratántorodott. Mortua bénultan állt.Jól látta, hogyan sarkantyúzza meg a lovat a Koronás, miközben Valian üvöltve törekszik keresztül atömegen. Ketten próbálták meg elállni a menekülő útját, ezeket azonban a Koronás tétovázás nélküllegázolta, és mire a lány felocsúdott, már csak a távolodó paták nyomában felverődő sarat látta.

– Állítsátok meg – suttogta, minden eddiginél kétségbeesettebben kutatva az áramlat után. – Szépenkönyörgök, állítsátok meg nekem!

Süket csend volt a válasz, mint minden alkalommal, amióta Emorhon közelébe értek, és a lány érezte,hogy kicsúsznak alóla a lábai. Nem is próbálta visszanyerni az egyensúlyát, így a következő pillanatbanmár a földön ült, és ruháját, arcát, de még a haját is sár pettyezte. Most azonban nem törődött ilyencsekélységekkel: a tenyerébe temette az arcát, és hangosan, keservesen felzokogott.


100 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


101 / 531 2012.12.17. 19:21

Tizenkilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! (Csak egy picit. :))

Keményen vágtak az arcába az egyre hidegebbé váló esőcseppek, valósággal égették a bőrét, ahol aleves leforrázta, a menetszél viszont legalább lehűtötte egy kicsit, ha nem is az arcát, legalább a haragját. Alegszívesebben helyben levágta volna a Mordiniumból jött papnőt, amikor a lány az arcába öntötte azt agusztustalanságot, de tudta, hogy a tömeg helyben felkoncolná érte, márpedig ezt nem kockáztathatta meg.Kivágta volna magát, sok halott árán, efelől nem voltak kételyei, a nagymester viszont elevenenmegnyúzta volna, ha ekkora szégyent hoz a lovagrendre, az ő haragjának lehetősége pedig nem előszörfogta vissza Wiyemor lovag kezét.

Ráhajolt a ló nyakára, és kényszerítette, hogy lassítson, mielőtt még a lábát törné a sáros-barázdásszántóföldön. Nem boldogult vele olyan könnyen, mint a saját hátasával, de mostanra kénytelen-kelletlenbelátta, hogy azt nem fogja utolérni, jobb tehát, ha máris lemond a holmijáról. Végül is a fegyvere azoldalán lógott, minden mást pedig pótolhatott az útja végén…

Szerencséje volt, hogy észrevette a két rendbelit a kolostor udvarán. A démon hajának színe kapta mega szemét először, aztán pedig az arányaik tűntek a szemébe. Az, ahogyan egymás mellett álltak, atagbaszakadt, büszke tartású harcos és az apró, fiúsan vékony leányzó, akiket ugyanígy látott egymásoldalán a Skerimor völgyében azon a másfél évvel azelőtti délutánon, amikor csak a véletlennekköszönhette, hogy megmenekült alaposan alábecsült ellenfelük gyilkos haragjától. Amikor a nagymesterlegújabb szolgája rákérdezett, hogy halad a megbízatásával, ő pedig válaszul elmondta, kik szaglásznakEmorhonban, természetesen haladéktalanul visszarendelték, és egyáltalán nem lepte meg, hogy a démon ésa papnő megpróbálta megnehezíteni a távozását.

Vágtából ügetésre lassított, aztán már csak léptetett, kereste az irányt a szántóföldön át. Nem kellettsietnie, most úgysem követhették. A szellemek nem segítették őket – Wiyemort kéjes öröm töltötte el,ahogy elgondolta, micsoda rettegést élhet át a kis Mortua, mióta azt hiszi, ő is magára vonta a haragjukat –,ez az átokverte eső pedig remélhetőleg a nyomait is hamar elmossa majd. Ha pedig mégsem – hát csakhadd jöjjenek! Úgy sejtette, a nagymester egyáltalán nem bánná, ha a markába kaparinthatná őket. Loghorihn Mortenor persze nem köszönte meg neki a híreket, de aki csak egy kicsit is ismerte őt, az eleve nem isvárta el tőle. Argelir Wiyemor pedig, az egykori szökött rablógyilkos, aki rövid, de dicstelen bűnözőipályafutása során három nemes kisasszonyon is erőszakot tett, mielőtt a méltó ítélet végrehajtása helyett abőrére tetoválták volna a szárnyas koronát, nagyon is jól ismerte a nagymesterét.

Azt is tudta, mennyire bosszús lesz a felettese, ha elmondja neki, hogy végső soron kudarcot vallott,még ha azért nem is vonhatta felelősségre, mert az elsődleges feladatát nem tudta teljesíteni. A vén szamáregyetlen mondattal keresztülhúzta a tervüket, mielőtt végre jobblétre szenderült volna, vagy ha nem is,mindenesetre alaposan megnehezítette a dolgukat. Ki hallott már olyat, hogy valaki visszautasítsa amegtiszteltetést, amit a morammori szoborpark jelentett? Igazán nem várhatta el senki, hogy Wiyemorszembehelyezkedjen az öreg végakaratával, értelme sem lett volna. Kapott helyette másféle utasításokat,és azért viszont, hogy azokat sem tudta végrehajtani, számított rá, hogy le fogják kapni a tíz körméről, ésmég csak nem is vádolhatta őket túlzott szigorral érte. Igazán számítania kellett volna rá, hogy azok a


102 / 531 2012.12.17. 19:21

nyomorult csuhások őrt állítanak az imádott halottjuk mellé, éjszakára pedig olyan zárral pecsételik le azajtaját, amit kizárólag a papok képesek kinyitni. Elegendő lett volna pedig, ha csupán egyetlen percrekettesben maradhatott volna a tetemmel, de mire kifőzte volna, hogyan, felfedezték egymást a démonnal,minek következtében haladéktalanul visszarendelték.

A gondolat hatására óvatos mosoly ült ki az arcára. Miért ne mondhatná, hogy már sínen volt, amikormegkapta a parancsot, hogy hagyjon ott csapot-papot? Különben is, a feladata ezzel legfeljebb csakkésedelmet szenved, míg az, ha segít tőrbe csalni a két jómadarat, nem csekély fegyvertény. Elvégre az újvilágrendnek új urai lesznek majd, ő pedig máris a nagymester bizalmasai közé tartozik. Loghor ihnMortenor tisztában van vele, kire bízhatja rá a piszkos munkát, és nyilván nem azokat a Koronásokat emelimajd nagyobb méltóságra, akik csak parádéznak a fényes páncéljukban, és fennkölt eszméket dédelgetnek,meg a kódexüket bújják…

Olyannyira belefeledkezett önelégült tervezgetésébe, hogy kis híján leesett a lóról, amikor meghallottegy hangot az elméjében.

A nagymester kérdezteti, hogy merre vagy már.

Wiyemor a biztonság kedvéért leszállt a lováról, és körülnézett, mielőtt válaszolt volna.

– Úton. Le kellett ráznom azt a kettőt. Valószínűleg követni fognak.

Kövessenek csak! – A távoli hangból elégedettség sugárzott. – Tehát semmit nem hozol? Egyetlenhajszálat sem?

– Nem volt rá időm, adeptus. Ti adtátok parancsba, hogy mihamarabb térjek vissza.

Hát persze.

Wiyemor eltűnődött rajta, hogy vajon csak ő képzeli-e, avagy tényleg gúny lappangott az iméntihelyeslésben.

– Ha minden kötél szakad, hát visszamegyek – jelentette ki.

Ezt nem te döntöd el. A jelenlegi parancsoddal törődj, az pedig nem más, mint hogy a lehető

legrövidebb úton, haladéktalanul térj vissza.


103 / 531 2012.12.17. 19:21

– Igyekszem, ahogy tudok, de attól tartok, bele fog telni némi időbe. A rohadt felhőktől nem látni anapot, a szántóföld meg mindenhol egyforma. Nem biztos, hogy teljesen jó irányba indultam…

Erős, zöldes fény lobbant előtte a sáros talajon. A Koronás lova felágaskodott, és rémülten kirúgott.Nagy nehézségek árán lehetett csak lecsillapítani. A fénycsóva közben sebesen terjedni kezdett a látóhatárpereme felé, mígnem keskeny, zöld tűzcsíkká lett. Wiyemor nézte, a fejét rázta, és vigyorgott.

– Pazar mutatvány, adeptus uram, bárha kissé feltűnő…

Ne aggódj miatta. El fog tűnni… amint eljön az ideje.

A Koronás vigyora kiszélesedett. Nem kellett túlzottan jó emberismerőnek lennie ahhoz, hogy tudja,most az adeptus is hasonló arcot vág, mint ő maga, szemében pedig kajánság csillog. Visszalendült a lóhátára, és nekiugratta az útnak, amit a zöld fény mutatott, az állat pedig engedelmesen vágtatni kezdett avarázslat mutatta irányba.

Vissza az indexre


104 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


105 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian tanácstalanul állt a csődület közepén, tekintetét hol a lába előtt zokogó Mortuára, hol Wiyemortávolodó alakjára szegezte. Az első gondolata az volt, hogy a vállára kapja a lányt, és futásnak ered aKoronás nyomában, mielőtt még elmosná a patanyomokat az eső – és lehetőleg még azelőtt, hogy nekitalálna ugrani valakinek csalódott dühében –, végül azonban csak sóhajtott egy haragosat, és lekuporodotta papnőhöz a földre.

– Mortua!

A lány felemelte a fejét, és ránézett. Örökvidám kicsi arcát sár csíkozta, azon folytak végig a könnyei.

– Próbáld összeszedni magad, és találjuk ki, mi legyen a következő lépés! Még mindig két választásunkvan, de ha a Szárnyast akarjuk követni, akkor igyekeznünk kell, mielőtt behozhatatlan előnyre tesz szert.

– Tudtad, hogy még sohasem hagytak cserben? – kérdezte hirtelen Mortua, és a hangja valahogyegyszerre tűnt kifejezéstelennek és mégis mogorvának.

Eltartott egy pillanatig, hogy Valian megértse, miről beszél.

– A szellemek?

– Az persze előfordult, hogy nemet mondtak, főleg, amikor kicsi voltam, és mindenféle hülyeségekhezkértem tőlük segítséget. De hogy ne is válaszoljanak, pláne vészhelyzetben…

– Éppen azt akarjuk elérni, hogy ez az állapot minél rövidebb ideig tartson. – A démon a kezétnyújtotta, hogy felhúzza a sárból, de a lány szándékosan elnézett mellette, és nem mozdult. – Mortua, aSzárnyasunk távolodik. Ha utol akarjuk érni valaha is…

–… akkor jobb lesz, ha nem gyalogosan szegődtök a nyomába. – Shira-Lin lépett oda hozzájuk, oldalánegy zömök fiatalemberrel, akinek sárga zarándokkendő díszelgett a mellényzsebében, fejét pedig széleskarimájú kalap védte az esőtől. Ostort tartott a kezében, és meglehetősen elszántnak látszott. A hátamögött az a férfi állt, akinek a lovát a Koronás elragadta.

– A szellemek áldása legyen rajtad, szerzetes uram! – szólította meg Valiant az ostoros. – Mégéletemben nem láttam ilyen dobást. Perommor Vigalis a becsületes nevem. Kocsis volnék,nagyasszonyomat fuvaroztam el a rendházig. Nagyasszonyom lepihent odabent, és utasított, hogy reggeligne zavarjam. Arra gondoltam, hogy ott a kocsi, egy darabon szívesen elvinnélek benneteket, ha ezzelmegkönnyítem a dolgotokat. Vissza kell érnem, mire rendesen kivilágosodik, de ahogy szegény anyám


106 / 531 2012.12.17. 19:21

szokta volt mondani: a kicsiny segítség is jobb a semminél.

Valian kétkedő pillantást vetett rá.

– Nagyra értékelem a szándékodat, Perommor uram, de biztos vagy benne, hogy járatlan utakon iskövetni tudjuk majd a… tolvajt?

– Van két kutyám – szólalt meg a másik férfi. – Jól ismerik Derekast, kiszagolnák akárhol. Ha nemzúdul le ennél nagyobb eső, ami elmoshatná a szagokat, elég ráengedni őket a nyomra, mi pedig mehetünkutánuk a kocsival a parcellák közötti úton. – Megkeményedett az arca. – Vissza akarom kapni a lovamat.Miért ne segítenénk egymásnak?

– Miért ne? – visszhangozta Valian. Derékon kapta Mortuát, és felállította a földről. – Menetkészekvagyunk.

– Hozzuk a kocsit és a kutyákat. Az út mentén várunk, ahol a nyomok vezetnek. – Perommorbiccentett, aztán a két férfi eltűnt a tömegben, a démon pedig Shira-Lin felé fordult.

– Köszönjük.

– Kapjátok el azt a Szárnyast hálából. – A papnő szemében düh villogott. – Fegyvert rántani egyparasztra! Loghor ihn Mortenor hallani fog erről!

– Nézzétek meg, ellopott-e valamit!

– Feltétlen. – Shira-Lin lehalkította a hangját. – Vigyázz Mortuára, jó?

– Vigyázok én magamra – szólt közbe mogorván az említett. Aztán megenyhült a tekintete, ahogyelőrelépett, hogy arcon csókolja a másik lányt. – Mondd meg Amorilnak, hogy örültünk a találkozásnak.Gyerünk, Valian!

Odasiettek az út mentén várakozó batárhoz, amire a hajtója egyszerűen csak mint kocsira hivatkozott.A könnyű, fehérre festett úti alkalmatosság elé kötött két fekete paripa gyanakodva kapta fel a fejét adémon közeledtére, az egyik még rá is prüszkölt, Perommor azonban felé vágott az ostorával. A karjátkínálta Mortuának, hogy segítse a felszállásban, a papnő pedig kedves, bár nem épp szívből jövő mosollyalhálálta meg a gesztust. Valian felkapaszkodott a batár hátuljára, hogy minél távolabb kerüljön a két méntől.


107 / 531 2012.12.17. 19:21

Már Mordiniumban rájött, hogy a lovak – nyilván nem emberi származása miatt – ki nem állhatják, ésbármivel próbálkozzon is, ezen képtelen változtatni. Az igazat megvallva ráadásul maga sem lelkesedettértük túlzottan.

Negyedik útitársuk elengedte két megtermett, fehér kutyáját, vakkantott nekik valamit, aztán ő isfellendült a bakra a kocsis mellé. Az ebek loholni kezdtek a patkónyomok mentén, Perommor a lovak közécsapott, azok pedig engedelmesen kocogni kezdtek a szitáló esőben.

Hosszú, unalmas órák következtek. A szántóföldek között húzódó utak itt-ott csúsztak ugyan,egészében véve azonban járhatónak bizonyultak. Csak egyszer kellett komolyabb kitérőt tenniük, eztleszámítva egészen közelről tudták követni a Koronás útvonalát. A lovak, bár érződött rajtuk a fáradtság,meglepően jó tempót diktáltak. Mortua elaludt a batár belsejében – az éles démonfülek remekül hallották aszuszogását –, a három férfi pedig nem beszélgetett: mindannyian a kutyákat figyelték.

Messziről észrevették a tájat kettéosztó, különös zöld fényt, és nem csalatkoztak, amikor a kutyák, haszűkölve is, de odavezették őket.

– Mi a búbánat? – vakarta meg a feje búbját a kocsis.

– Mágia – felelte tömören Valian, és ügyet sem vetett a fiatalember elborzadó arckifejezésére. –Ártalmatlannak tűnik, bár nem vagyok varázsló, úgyhogy nem garantálok semmit. Inkább álljunk meg.

Útitársai nem mondatták maguknak kétszer. Gazdájuk egy füttyentéssel visszahívta a kutyákat,Perommor pedig a lovakat fogta vissza egy kicsit talán túlságosan is óvatlan mozdulattal. A hirtelenzökkenésre Mortua is felébredt, kihajolt a batár ablakán, és már épp meg akarta kérdezni, mi történt,amikor meglátta a zöld tűzcsíkot. Megborzongott egy kicsit, de hamar visszanyerte az önuralmát, és kiszállta kocsiból.

– Mi lehet ez? – A kérdést Valiannak címezte, de nem nézett rá: kísérőik őszinte megrökönyödésétőlkísérve a baljós fénycsík mellé térdelt, és alaposan szemügyre vette. Csöppnyi félelem sem látszott azarcán. Szinte látszott, hogyan írja át magában Perommor kocsis a törékeny, szőke leányzóról alkotottvéleményét. Valian mosolygott rajta: emlékezett még, hogy ő maga is ugyanígy járt Mortuával másfél évvelazelőtt.

– Mágia – ismételte meg.

– Ennyit magamtól is kitaláltam. Mire való?


108 / 531 2012.12.17. 19:21

– Szerintem útjelző. Ha megnézed, egyenesen vezet kelet felé…

Mortua felállt, elmosolyodott, és kísérőik elé lépett.

– Hálásan köszönjük a segítségeteket, uraim. Úgy vélem, innen már boldogulunk.

– Biztos? – Perommor arcán a lovagiasság viaskodott a páni félelemmel. – A kocsival mégiscsakgyorsabb.

– Lehet, de ne kényszerítsük szegény állatokat, hogy követniük kelljen ezt a… dolgot. Látod, így isberzenkednek.

A kocsis talán nem bánta volna, ha győzködik még, társa azonban határozottan közbevágott:

– Aztán a lovammal mi lesz?

– Ha megtaláljuk, visszajuttatjuk. Ígérem. De attól tartok, innentől már veszélyes lehet az út. Aholmágiát használnak…

Mortua befejezetlenül hagyta a mondatot. A gazda rábólintott, aztán felkapaszkodott a bakra, ésfüttyentett a két kutyának, Perommor azonban ahelyett, hogy visszafordította volna a kocsit Emorhon felé,tétován a lányra nézett.

– Papnő… Én… nem is tudom, hogy kérdezzem meg…

– Gyorsan és tömören, ideje lenne indulnunk. – Mortua mosolya cseppet sem tűnt őszintének.

– A szellemek. Tényleg elhagytak bennünket?

A lány arca elkomorodott. Valian feszülten figyelte, és remélte, hogy semmi olyat nem fog mondani,amit később megbánna. Ám akkor Mortua végre elmosolyodott, és egész könnyednek tűnt a hangja, ahogymegkérdezte:


109 / 531 2012.12.17. 19:21

– Te elhagytad az asszonyodat?

– Hogy… az asszonyomat? – kérdezett vissza a fiatalember meglehetősen értetlenül.

– Ha most kinézne a rendház ablakán, és keresne téged, a lovakat meg a kocsit, megtalálna?

– Hát… nem, de…

– Esetleg szóltál neki, hogy eljössz?

– Nem. De azért ez mégiscsak más…

– Persze, hogy más! – csapott le diadalmasan Mortua. – Te engedelmességgel tartozol azasszonyodnak. Az a minimum, hogy be kellett volna jelentened a távozásodat, de még inkább engedélytkérni hozzá. Ha te elmulasztottad, milyen alapon várnád el a szellemektől, hogy szóljanak, ha egy kicsitépp nem érnek rá?

– Lehet, hogy Perommor hibázott – szólt közbe a gazda. – De a szellemek?

A papnő most őhozzá fordult, Valian meg beharapta a száját, hogy ne vigyorodjon el. Gyanította, hogynem csak neki jut eszébe a lányról a kölykét védő, eleven nőstény ördög.

– Nézz oda a földre! – mutatta közben a talajon futó lángcsíkot a lány. – Mit látsz?

A gazda megvakarta a fejét, de nem szólt többet.

– Pontosan! – jelentette ki Mortua. – Valamit, aminek nagyon nem kellene ott lennie. Lefogadom, hogyreggelre nem is lesz ott, mert a szellemek, akik szerintetek csak úgy elhagytak bennünket, éppen azonvannak, hogy eltüntessék. Most indulás, és hazafelé úton szépen gondolkozzatok el rajta, hogyan eshet aszellemeknek, hogy kételkedtek bennük. Jobb, ha rögtön bocsánatot is kértek érte!

Fiatal kora és törékeny lénye dacára is megfellebbezhetetlen határozottsággal beszélt. A két férfi fejethajtott előtte, Perommor pedig megcsördítette az ostorát, és már indultak is. A lány még nézett utánuk egydarabig csípőre tett kézzel, aztán sóhajtott egy aprót, és Valian felé fordult.


110 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem gond, hogy elküldtem őket, ugye? – kérdezte. – Ez a mocsok itt… – rúgott a fénycsík felé –…ez biztos, hogy varázslat. Semmi más nem lehet. Nem akartam, hogy bajuk essen…

– Jól tetted – értett egyet Valian. – Az meg különösen jó húzás volt, amikor azt mondtad, hogy majd aszellemek eltüntetik…

Mortua megvonta a vállát. Ha az imént szilárd hitű, tántoríthatatlan papnak látszott, most megintdurcás kislány lett belőle.

– Észrevettem, hogy halványodik. Gondolom, el fog tűnni, mire besötétedik… ezen majdelgondolkodnak, ha visszajönnek, vagy ha mások járnak erre csodát látni.

A démon úgy döntött, nem teszi szóvá, mennyire örül a lojalitásnak, amiről a lány még csalódottságaellenére is tanúbizonyságot tett az imént. Könnyedén jegyezte meg inkább:

– Akkor jobb lesz, ha máris elindulunk, még mielőtt eltűnne… már persze, csak ha te is úgy gondolod,hogy kövessük.

A papnő bólintott.

– Persze. Ez az egyetlen nyomunk. Aztán lehet, hogy csali, és épp elfelé vezet, de azt megészrevesszük, ha a ló másfelé ment, nem?

– Mindenképp. Viszont ha nem csali, akkor csapda is lehet. Talán jó irányba megyünk, de az úton ránktámadnak…

A lány meglepte egy sötét vigyorral.

– Gondolod, hogy nem tanulták meg tavalyelőtt, hogy ne kezdjenek ki velünk?

– Gondolom, hogy ha mégis megpróbálkoznak vele, akkor sokkal felkészültebbek lesznek. – Valiannem viszonozta a jókedvét. Még mindig fájtak neki azok az emlékek. – De azt hiszem, nincs sokválasztásunk. A Szárnyas erre ment, a patanyomok elárulják. Akkor pedig csak az időnket vesztegetjük,amíg itt ácsorgunk.


111 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


112 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Nekivágtak a szántóföldnek a tűzcsík mentén. Szapora tempót diktáltak, nem pazarolták azenergiájukat beszélgetésre. Valian ment elöl, támadásra és védekezésre egyaránt készen, Mortua pedigigyekezett tartani vele a lépést. Akármennyire megviselte is, hogy elveszítette a kapcsolatot aszellemekkel, a gondolatait így is jó néhányszor elterelte a démon páncélos, vállas alakja, amelybenhátulról szabadon gyönyörködhetett.

Lábuk alatt a járatlan barázdákat hamarosan keskeny gyalogút váltotta fel. A papnő hálásan lépett rá –szívből örült, hogy nem kell tovább botladoznia a lábat marasztaló sárban –, csak hogy egy pillanattalkésőbb meghökkenten lecövekeljen.

– Hé!

Valian megtorpant, és hátrafordult.

– Gond van, Mortua?

– Hát… még az sem kizárt. – A lány az út mellett guggolt, és közelről nézegetett valamit a talajon. –Tudom, hová megyünk.

– Igen? – a démon a háta mögé lépett, és valamiért meg sem lepte, hogy a papnő egy virágot dajkál akét tenyere között.

Mortua felnézett rá. Szép volt most nagyon, ahogy rávillantotta szürke szemét sietségtől még mindigpiros arcából.

– Morammorba – felelte magától értetődően.

– Azért előbb próbáljuk meg utolérni a Szárnyast, ha már ennyi időt beleöltünk…


113 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem érted. Morammorba megyünk. Arrafelé tart a Szárnyasunk is. Itt a bizonyíték – mutatott avirágra.

Valian lehajolt, hogy megszemlélje. Első pillantásra nem látott rajta semmi különöset, de aztánmegérezte a csöppnyi kehely mézédes illatát, és elmosolyodott.

Apró volt a növény egyébként, és ahogy nézte, úgy tűnt egyre szebbnek. Karcsú, pihés szárárólbársonyfehér levelek ágaztak el, ujjbegynyiek talán, a virágzat pedig kékeslilán ragyogott, holott se harmat,se dér nem ülte meg a hullócsillag alakú, kecses szirmokat.

– Szép. Mi ez?

– Útjelző. Ahogy közeledünk Morammor kertjéhez, egyre több lesz belőle. A köznép egyszerűen csakszellemvirágnak hívja, és mindenféle csodálatos gyógyító erőket tud be neki. Lehet, hogy nem isalaptalanul, ha azt veszem, hogy a szellemek jelzik vele az otthonuk közelségét…

– Azt hittem, a szellemek mindenhol ott vannak. Már normális esetben.

– Persze, de a porhüvelyük mégis Morammorban nyugszik, legalábbis a legnagyobbaké! – A lányelmerengett egy pillanatra. – Alig várom, hogy megláthassam. Anira járt már ott, meg pár idősebb testvéris, és azt mondják, szebb, mint az álom.

– Akkor miért nem akart Tangemor is odakerülni? – kérdezte szkeptikusan Valian.

Mortua sóhajtott egy nagyot.

– Igazad van, jobb, ha nem álmodozom. Ki tudja, mit találunk ott most.

– Amoril szerint egy csapat Szárnyast, akik állandó őrséget látnak el ott. No és valószínűleg egy mágustis.

– Erre inkább gondolni se akarok. – A lány összerázkódott. A démon meg tudta érteni: még őt isdühítette a gondolat, hogy eretnekség férkőzhetett be egy megszentelt helyre.


114 / 531 2012.12.17. 19:21

– Menjünk tovább – javasolta halkan. Mortua bólintott, és felállt. Ezúttal egyiküknek sem volt kedvesietni.

Ahogy továbbhaladtak, Valiannak csakhamar be kellett látnia útitársnője igazát: itt is, ott ismegpillantott egy-egy szellemvirágot, mi több, úgy vette észre, mintha azok egyre nagyobbra nőnének, ésegyre több virágot hoznának. Észrevételét megosztotta Mortuával is, aki komolyan biccentett.

– Idővel bokrok, aztán fák lesznek belőle, ezzel is jelezve, mennyire járunk közel – árulta el. – De nemis ez a legjobb, hanem hogy soha nem hervad el. Télen is ugyanígy tündököl, csak éppen akkor egészenvilágoskékek rajta a virágok. Tavasszal sárgák, aztán bejárják az egész színskálát, ahogy változik az idő.Őszre lesznek ilyen lilák, mint most. A szára és a levelei meg mindig fehérek. – Elmosolyodott. – Ezt nenagyon szellőztesd, de Anira mesélte, hogy kislánykorában hazavitt egy ágat, és gyökereztetni akarta,hátha megmarad a kertjében. Reggelre eltűnt az egész, csak a levegő csillogott a váza körül, amibe rakta.

– Tiszta tündérmese. Mint annyi minden ezen a világon. – Valiannak eszébe jutott a saját hazája,örökkön havas pusztáival, jégbe mart lakásaival, felrémlett előtte az ibolyaszín égbolt és a hideg szél, amicsontig marta a húst az óvatlan vándorokról. Az ő otthonában nem voltak virágok, és göcsörtös, feketefából is csak elvétve akadt néhány. Már csak ezért is szüntelen csodaként élte meg ezt a földet, ahová jószerencséje sodorta. Hirtelen vágyat érzett, hogy beszéljen erről Mortuának, együttérző tekintetére éskedves, vigasztaló szavaira áhítozott, de nem volt szíve lehervasztani a mosolyt az arcáról. Végül csaksóhajtott egyet, és ballagott tovább komoran.

A felhők mögül hirtelen előbukkanó nap fényénél látták meg az első bokrot, valamint az egyrehalványuló tűzcsíktól nem messze futó, fehér kaviccsal meghintett ösvényt. Az eső elállt, a kövecskékvízfényesen csillogtak, maguk a virágok pedig egyenesen tündökölni látszottak. Valian önkéntelenül issietősebbre fogta megint: szerette volna már meglátni azokat a fákat. Amikor aztán odaértek hozzájuk,Mortuának úgy kellett magával vonszolnia, ha azt akarta, hogy haladjanak is valamicskét.

– Lesznek bőséggel Morammorban is, csak jussunk be valahogy!

Ez a megjegyzés visszarántotta a démont a valóság talajára.

– Hogy érted azt, hogy jussunk be valahogy?

A lány grimaszt vágott.

– Mi az, belefolyt az eső a füledbe? Vagy azt képzelted, Morammor csak úgy tárva-nyitva áll mindenkedves arra tévedő előtt?


115 / 531 2012.12.17. 19:21

– Arra tévedő? – vonta össze a szemöldökét az ifjú. – Mondd csak, Mortua, látod ezeket a fákat? Elégegyértelműen mutatják az utat Morammorba.

– Morammorig – igazította ki a lány. – Be csak az mehet, aki érdemes rá.

– Akkor viszont sok értelmük van ezeknek a virágoknak meg ösvényeknek…

– De még mennyi! – Mortua tekintetében szemrehányás ült. – Azt hittem, legalább ezt megtanultadmár. A szellemek nem ítélkeznek. A rang, a származás, a vagyon világi fogalmak. Nekik a jóság, a tisztaszándék és a hit számít. Ha Morammor rejtve lenne, fennállna annak a veszélye, hogy egy szűk csoportkisajátítaná a hollétének a titkát. Vagy, gondolj bele, pénzt kérnének érte. Nem, így van ez jól. Elvbenmindenkinek egyenlő esélye van meglátogatni a szellemek nyughelyét.

– És a gyakorlatban?

Mortua sóhajtott.

– Ez viszont jó kérdés, látod. Kétféle módon juthatunk be: hittel vagy hatalommal. Arról viszontfogalmam sincs, melyik mit takar.

– Meglátjuk, ha odaérünk. Nem hiszem, hogy a Szárnyas át tudna jutni egy olyan akadályon, amin mielbukunk…

– Csakhogy őt egy mágus segíti, emlékszel? Az én hitem meg most… hát, mondjuk, hogy legalábbisingatag.

Valian megvonta a vállát.

– Ha valamit megtanultam, hát azt biztosan, hogy nem érdemes előre aggodalmaskodni. Nézd, amágikus nyom már teljesen eltűnt, viszont a föld száraz ott, ahol húzódott. Úgy tűnik, nagyjából arra halad,amerre ez az ösvény.

– Morammorba, persze. Gyere, igyekezzünk.


116 / 531 2012.12.17. 19:21

Talán egy órát gyalogoltak még. Maguk sem tudták, mikor hagyták oda az egyre kétesebb nyomvonalataz ösvényért cserébe. A fák árnya alatt mindenesetre béke és nyugalom szállta meg őket: a szellemvirágőrizte még a harmóniát, ami az áramlat elapadásával megkopott. Mégis zavarba jöttek, amikor a kis úthirtelen sűrű bozótosba torkollott: a három ember magas sövény minden egyes fehér ágán a mármegszokott kék kelyhek ragyogtak, de a levelek között immár jó tenyérnyi hosszú, kampós tüskék isnőttek.

– Hát, azt hiszem, megérkeztünk… – kockáztatta meg Mortua. – Te, lehet, hogy butaság, de azértinduljunk el valamelyik oldalra, hátha vége lesz, hm? Valahogy nem akaródzik nekiugranom azoknak atüskéknek.

– Persze. Kell lennie valahol egy kapunak – értett egyet Valian. – Megkeressük, és ha szerencsénk lesz,ott az is kiderül, hogyan mutassuk ki a hitünket vagy a hatalmunkat.

Találomra indultak el balra, és az idő múlásával már a virágok sugározta békesség sem segített rajtuk.Mortua legalábbis egyre bosszúsabb lett, és dühösen fakadt ki, amikor már egy jó félórája ballagtak asövény mentén.

– Ennek így semmi értelme! Fogadjunk, hogy a Szárnyas már réges-rég bent csücsül, és rajtunk röhög!Egy fél kaput se fogunk találni, különben is, ha lenne, ott kéne lennie, ahova az ösvény vezetett. Fáradtvagyok, éhes vagyok, be akarok menni oda, és kérdőre vonni a szellemeket, hogy mit szórakoznak velünk!Valian, álljunk meg! Ha át lehet jutni, akkor átjutunk itt!

A démon ajkán halvány mosoly ült.

– Neked nem kellene elgondolkodnod rajta, hogyan esik a szellemeknek, hogy kételkedsz bennük?

– Ó, én nem kételkedem! – vágta rá kapásból a lány. – Én csak dühös vagyok. Nem ezt ígérték.

Felnézett az égre, és félig kérdőn, félig vádlón tárta szét a karját.

– Itt vagyok! – kiáltotta. – A francba is, azt ígértétek, hogy visszajöttök, ha eljövünk Emorhonból!Eljöttünk, most már segítsetek!

Vártak egy kicsit, de semmi nem történt.


117 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tudod – jegyezte meg Valian –, ha a Szárnyas hallotta ezt a túloldalon, most nyilván tényleg rajtunkröhög.

Csípős válaszra számított, de csalódnia kellett. Mortua egyszerűen csak összecsuklott, elterült a földön,és keservesen zokogni kezdett. Valian gyomrát összeszorította a lelkiismeret-furdalás. Odakuporodott társamellé, és esetlenül megsimogatta a hátát.

– Hagyj békén! – zokogta Mortua, és megpróbált odébb kúszni.

A démon megfogta a két vállát, felemelte, és maga felé fordította.

– Bocsáss meg – kérte –, nem kigúnyolni akartalak.

– Tojok rá, hogy mit akartál, Valian! – tört ki a lány. – Miért nem válaszolnak nekem? Miért? Eztmondd meg, ha tudod!

– Kiderítjük – felelte szelíden Valian. – Te meg én, együtt. Most. Szépen bemegyünk oda, éskörülnézünk.

Mortua hisztérikus kacagásban tört ki.

– Na és mégis hogyan? A szellemek nélkül nincs hatalmam, a hitem pedig… az lassan elfogy.

– Annyi baj legyen! – Valian nemes egyszerűséggel a vállára lódította, és belesétált a sövénybe, az ágakpedig engedelmesen szétnyíltak előtte. Nagyjából tíz méter hosszú alagút keletkezett előttük virágokból éslevelekből, a túloldalán halvány, ezüstös derengést véltek látni.

Vissza az indexre


118 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonkettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Mortua döbbenten hallgatott el.

– De hát… Ez most mi volt, hit vagy hatalom?

– Hit – felelte szelíden a démon.

– Na de… Én úgy tudtam, te még beszélni se igen szoktál a szellemekkel…

– Nemigen. De nem is bennük hiszek, hanem benned, Mortua.

A lány torkán újabb gombóc kúszott fel, de ezúttal lenyelte, és eltökélte, hogy nem fakad sírva megint.

– Tegyél le, jó? – kérte bátortalanul.

Valian bólintott, és talpra állította. A lány megtörölte kisírt szemét, és egy cseppet sem tudatosmozdulattal a társa kezébe csúsztatta kis kezét. Együtt indultak meg a szellemvirág alagútján Morammorkertje felé.

Ámulat nyűgözte le őket, amikor beléptek a suttogó fák és fenséges szobrok hatalmas parkjába.Elkerekedő szemmel, elnyíló szájjal fordultak körbe. Aztán Mortua hirtelen megtorpant, látását pedig adüh könnyei homályosították el.

– Ezt a gyalázatot… – suttogta.

Akkor már Valian is látta, mi a baj. Belátott végre a tökély illúziója mögé. Nem szólt egy szót sem, csakkinyújtotta a karját, és a mellkasára húzta a lányt, úgy szemlélték együtt Morammor kertjét.

Egy laikus, ha bejutott volna, valószínűleg semmit nem vesz észre. Talán még egy testvér vagy egy pap


119 / 531 2012.12.17. 19:21

sem, ha nem tudja, mire kell figyelnie. Csak azt látta volna, amit láttatni akarnak vele: egy csodálatosparkot, amely méreteit tekintve vetekedett egy nagyobb faluval, amely fölé a kék égbolt helyett ágak,virágok és levelek összefonódó szövevénye borított kupolát, és amelyben a fák ágain nyíló kelyhek magukragyogtak lágy, ezüstös csillagfénnyel. Embermagas szobrokat láttak volna fenséges talapzatokon,halványrózsaszín kőből kifaragva, egykor élt főpapok, rendházfők tökéletesen élethű arcával, és milliónyíló virágot a selymes, zöld fűben. Lágy zsongást hallottak vagy talán csak éreztek volna, békét,harmóniát és véghetetlen áhítatot.

Mortua és Valian azonban mögé látott az álcának. Észrevették, hogy a fényt nem maguktól árasztják afák, hanem igézet hatására, hogy a fűszálak lankadtan hajolnak meg, és hogy némelyik talapzatról hiányzika szobor, míg másokat nyilvánvalóan elmozdítottak korábban, és csak nemrégiben hoztak vissza. A démonmágia bűzét vélte kiszagolni, Mortua pedig a szellemek jelenlétének teljes hiányába reszketett bele.Minden eddiginél világosabban érezték, hogy nagyon nagy baj van.

– Ez varázslat. – Valian elengedte a lányt. – Hogy lehet az, hogy Amoril nem vette észre?

– Nyilván be se engedték. Gondolom, ő nem árkon-bokron át érkezett, az utat meg figyelték, és elélovagoltak, vagy valami ilyesmi. – Mortua a fejét ingatta. – Amoril neve nem véletlenül fogalom, de azthiszem, túlságosan megbízik az emberekben.

A démon tűnődve bólintott rá, és az egyik szoborhoz lépett.

– Nézd! – mutatott egy repedésre a tökéletesen megfaragott arcon, amely életében egy középkorú,méltóságteljes papnőé lehetett. – Alighanem ez is annak a jele, hogy a szellemek elhagyták ezt a helyet.

– Nem – felelte Mortua, és a hangja tele volt kimerültséggel és megvetéssel. – Ez egy sokkal rosszabbdolognak a jele. Mennyit tudsz te a temetkezési szokásainkról, Valian?

– A testvéreket hamvasztani szokták, nem? – kérdezett vissza óvatosan a démon.

– Általában. Tangemorra viszont például nem ez a sors várt volna. Ezek a szobrok… maguk aszellemmé lettek testei, pontosabban azokat tartalmazzák. Amit itt látsz, igazából nem is szobor, hanemRailla Mortheringen papnő porhüvelye, amit vagy háromszáz évvel ezelőtt egy bizonyos megszenteltkenőccsel vontak be… – Mortua közelebb ment, és óvatosan megkocogtatta a szobrot behajlítottmutatóujjával. – Még pontosabban az a máz, amivé a kenőcs szilárdult, üresen. És gyanítom, hogy nem azövé az egyetlen test, amit elloptak.

Valian rámeredt. Az ő szemében is felszikrázott a harag, amint az agya összerakta a képet. Emlékezett,nagyon is jól emlékezett arra a másfél évvel korábbi beszélgetésükre.


120 / 531 2012.12.17. 19:21

– A szentségek azoknak a rendtagoknak a földi maradványaiból származnak, akik a haláluk után nemolvadnak egészen az áramlatba, hanem megőriznek valamit az emberi tudatukból. Megkülönböztetünkereklyéket, amelyek többször is felhasználhatóak, mint például azok a csontszilánkok, amivel védőkörtszoktunk rajzolni. A hajszálak, amiket az ember rendszerint eléget, vagyis megsemmisít, a szentségkategóriájába tartoznak.

Valian bólintott. Lerítt az arcáról, hogy valami nagyon nem tetszik neki.

– Valami gond van? – vonta össze a szemöldökét a lány, a démonnak pedig be kellett vallania:cseppet sincs ínyére az ötlet, hogy halála után Anirát is apró darabokra vagdossák ereklye gyanánt.

– Ereklyéket csinálnak. – A démon hangjába ugyanaz az undor vegyült, amit a lány szemében istükröződni látott. – A Koronások ereklyéket csinálnak a szellemek porhüvelyeiből.

– Nem csoda, ha dühösek… és ha még csak a közelébe se jönnek Morammornak. – Mortuamegvakarta a fejét. – De mi a fenére készülhetnek a Szárnyasok? Háborúzni akarnak a rend ellen? Mégisminek, ha egyszer így is ők parancsolnak nekünk? Különben is, az ereklyék birtoklása önmagában méglótúrót sem ér, ha a szellemek nem hallgatják meg az imájukat. Márpedig ekkora szentséggyalázás utánnem fogják…

Valian megborzongott. Hirtelen hidegnek érezte a levegőt maga körül.

– Ne felejtsd el, hogy van velük egy mágus is…

Megrémítette Mortuát, azonnal látta, de csak egy pillanatig. Aztán már a lány is elszántan nézett magaelé.

– Akkor gyere, állítsuk meg!

A démon körülnézett.

– Merre? – Valahol arra számított, hogy az ellenségeik a sövény túloldalán fognak várni rájuk. Perszeelég sokat mentek oldalra ahhoz, hogy elkerüljék őket, de a hangjukra már akkor is fel kellett volnafigyelniük.


121 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua az állával intett a park túlsó vége felé, ahol egy épület körvonalai sejlettek fel.

– Néhány Szárnyas rendszerint itt rontja a levegőt egész évben. Őrséget állnak, fogadják az esetlegesérkezőket… Hallod, ez jó, elvileg ők vigyáznak rá, hogy ne történjen semmi eretnekség…

Valian arra számított, hogy megint sírva fakad, vagy hisztérikusan kacagni kezd, esetleg mindkettőtegyszerre, de csalódnia kellett. A papnő egyszerűen csak a buzogánya után nyúlt, és lecsatolta.

Azzal aztán nem sokra megy egy mágus ellen – gondolta borúsan az ifjú, aztán megvonta a vállát.Szerencse, hogy nekem volt már dolgom a fajtájukkal. Kardot húzott, maga mögé intette Mortuát, ésmegindult a ház felé. Most az egyszer cseppet sem félt a benne lakozó fenevadtól, mi több: készült rá, hogyszabadon engedje. – Vannak bűnök, amiket csak vérrel lehet tisztára mosni.

Nagyjából húszlépésnyire járhattak a háztól, amikor Valian megfogta a lány csuklóját, és gyorsan le ispisszegte, mielőtt méltatlankodni kezdhetett volna.

– Most mi van? – sziszegte Mortua.

– Ha a dolgok rosszul alakulnak, fuss, és értesíts valakit! – suttogta a démon. – Shira-Lint, Amorilt…nem tudom, Anira úrnőt, ha haza tudsz üzenni valahogyan!

A lány csak a szemét forgatta válasz gyanánt.

– Ígérd meg, Mortua! – erősködött az ifjú.

– Jól van, megígérem. Nem mintha szükség lenne rá… Én lecsapom a Szárnyast, te meg elcsíped amágust, és már megyünk is haza, hm?

Valian bólintott, és elengedte.

Valami azt súgta neki, hogy nem kellene megbíznia a lányban. Annyira legalábbis semmiképpen,amennyire Mortua bízik saját magában. Igaz, hogy fiatal kora ellenére lenyűgöző tettek vannak már a hátamögött, de azokat mind a szellemek pártfogoltjaként hajtotta végre. Valian most nem látta benne anagyhatalmú papnőt, pedig szerette volna. Nem látott mást, csak egy kiegyensúlyozatlan kedélyű, báreltökélt, még nem is egészen tizennyolc éves gyereket, akinek fogalma sincs, mivel fog szembenézni, éshogyan teszi meg, amit kell, ráadásul ezt még magának sem hajlandó bevallani. Nem kételkedett benne,


122 / 531 2012.12.17. 19:21

hogy Mortua jól forgatja a buzogányt, azt viszont már nem hitte, hogy képes lenne megállni egy nála vagyhúsz évvel idősebb és háromszor nagyobb, tapasztalt és ráadásul nyilván gátlástalan fegyverforgatóvalszemben. Már csak a biztonság kedvéért is arra készült, hogy a varázstudó kiiktatása mellett még a lányt isneki kell majd megmentenie.

Mortua időközben visszafordult az épület felé. Az ormótlan, barna ház elején néhány funkciótalanpillér terpeszkedett, ajtaja és ablakai pedig magasak, keskenyek és sötétek voltak. Nemhogy megszentelthely benyomását nem keltette, de még hullaháznak is lepusztultnak tűnt. Valian megborzongott. Keserű íztérzett a szájában, miközben felsietett a lépcsőn, és két karddal a kezében berúgta az ajtót…

…csak hogy két erős kéz nyomban meg is ragadja a csuklóit, amíg mások a fegyvereket tépték ki amarkából. Nem sokat ért emberfeletti erejével: mire magához tért első megdöbbenéséből – hiába tartott azegész csupán egy pillanatig –, már a hátán feküdt, ketten a mellkasán térdeltek, és további négy emberszorította le a végtagjait. Elkeseredetten küzdött, hogy kiszabaduljon, és a torkából feltörő üvöltésenkeresztül is hallotta Mortua kiabálását:

– Vegyétek le rólam a mocskos kezeteket! Papnő vagyok! Au!

Valian mozdulatlanná dermedt. Tekintetével a lányt kereste, akit ketten tartottak erősen a két karjánálfogva. Mortua felváltva igyekezett a lábukra taposni vagy sípcsonton rúgni őket, de a két teljes vértezetetviselő Koronás meg sem érezte a próbálkozásait. Azokkal együtt, akik őt szorították le, legalább tucatnyianvették körbe őket. Ez nem lehet – gondolta elkeseredetten a démon –, nem lehet benne az egészrendházuk! Akkor azonban ajtónyitást hallottak, és a dohos előcsarnokba besétált a Szárnyas KoronaRendjének nagymestere, Loghor ihn Mortenor.

– Micsoda meglepetés… Vagy talán mégsem akkora? – Az öblös hang, mint rendszerint, betöltötte ahelyiséget, és elnyomott minden más zajt. Hallatára még Mortua is abbahagyta a rugdosódást, és tágra nyíltszemmel kezdte bámulni az érkezettet. – Amióta csak eltűntek a szellemek, gyanítottam, hogy előbb vagyutóbb felbukkansz itt! – Loghor Valian mellé lépett, és oldalba rúgta a vascsizmás lábával, nem erőből,inkább csak megvetése jeléül. – De azt még rólad sem hittem volna, hogy egy papnőt is belekeversz azüzelmeidbe!

Vissza az indexre


123 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Emlékeztek még szeretett nagymesterünkre, ugye? :)

Eltartott egy pillanatig, hogy a démon megértse: őt vádolják a kialakult helyzettel. Akkor aztán szorulthelyzete ellenére is fulladozni kezdett a nevetéstől. Tessék, Amoril! – jutott eszébe rögtön, ahogyvisszaemlékezett az emorhonival folytatott beszélgetésre. – Megjött a becsületes, kemény embered! Úgytűnik, te sem vagy tévedhetetlen…

A nagymester elfordult tőle, egyenesen Mortua felé, és akkor már nem lenézés ült a tekintetében,hanem kaján elégtétel.

– Ismét találkozunk hát, felség, és úgy fest, te ezúttal is tilosban jársz, ugyanazzal a fajzattal karöltve,mint legutóbb. Nem is tudom, kegyelmes apád lesz jobban lesújtva, ha megtudja, hogy szabadidődbenszentséggyalázással foglalatoskodsz, vagy nagyra becsült rendházfőd…

Annak a két embernek az említése, akinél jobban senkit nem tisztelt, megsápasztotta a lovagokmarkában vergődő lányt. Még ha tudta is, hogy a vád képtelenség, a férfi szavai akkor is felidézték a lelkiszemei előtt Anira és a fejedelem csalódott arcát. Loghor tekintete fogva tartotta az övét, és Mortua úgylátta a saját alakját tükröződni a szemében, ahogyan érezte is magát, amióta a szellemek elfordultak tőle.Egy pillanatig nem volt más, csak éretlen fruska, aki olyan helyekre merészkedett, ahová nem hívták. Adühe és a csalódottsága azonban túl soknak bizonyult ahhoz, hogy egy másodpercnél tovább hallgasson.

– Mi csak… – kezdte volna magyarázni, Loghor azonban közbevágott.

– Kímélj meg a hazugságaidtól! Még egyszer nem fogod kibeszélni a fogságomból sem magadat, sem aszörnyeteg barátodat!

– De hát ez agyrém! – tört ki a lány. – A világon semmi rosszat nem csináltunk. Egy Szárnyastkövettünk ide Emorhon óta, aki valószínűleg egy varázstudó befolyása alatt áll! Azt ott, ni! – intett azállával a két társa közül rávigyorgó Argelir Wiyemor felé, Loghor viszont még arra sem méltatta, hogykövesse a tekintetét.

– Ne fáraszd magad, Mortua – szólt közbe csöndesen Valian. – Komédiázik, ennyi az egész. –Felemelte a fejét, amennyire tudta, és egyenesen Loghorra meredt. – Ide akartál csalni engem bűnbaknak,igaz, nagymester? Kellett valaki, akit meg lehet vádolni a szentséggyalázással, és ki lehetne alkalmasabb,mint a démonfajzat, aki befurakodott a rendbe? Áruld el, már másfél éve is ezért akartál mindenáronelhurcolni, vagy ez csak egy friss ötlet?


124 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua döbbenten nézett maga elé, aztán megrázta a fejét.

Te Valian, ez nem túlzás egy kicsit? Ahhoz az összes Szárnyasnak benne kell lennie, ezt meg azérttovábbra is nehezemre esik elhinni róluk!

Ha néhány benne van, az bőven elég. Szerintem ezeknek a többsége egyszerű morammori őr, akisemmit nem sejt, viszont ezek után meg lesz győződve róla, hogy csakugyan te meg én vagyunk aszentséggyalázók…

A lány az ajkába harapott. Válaszolt volna, de éles fájdalom nyilallt az agyába. Felsikoltott, és térdreesett volna, ha a két Koronás nem tartja vasmarokkal. Könnyein át látta, hogy Valian is zihál a kíntól.

– Attól tartok, le kell mondanotok a magánbeszélgetéseitekről! – Loghor szeméből rosszindulatsugárzott. – Ezennel pedig a Szárnyas Korona és a Rend ellenségeinek nyilvánítalak benneteket, árulókatés bűnözőket, a szellemek ellen elkövetett vétkeitekért. A körülmények rendkívüli voltából adódóan itthelyben fogjátok kivárni, hogy ítélet szülessék a sorsotok felől. Rendbéli és világi tisztségeitektől azonnalhatállyal megfosztattok…

– Meg a nagy francot! – Mortua végre megtalálta a hangját. – Én még mindig Mortandis vagyok,születés és vér jogán, mindnyájatok hercegnője, és ha csak…

Visszakezes pofon fojtotta belé a szót. Loghor látható élvezettel vágta arcon a páncélkesztyűs kezével.Mortua felkiáltott, orra vére egyik őrének mellvértjére fröccsent.

– Van még felségednek bármi mondanivalója? – kérdezte negédesen a nagymester.

– De van ám! – Valian még sosem látta ilyen mérgesnek Mortuát. A lány a mennyezet felé fordította atekintetét, és kiabálni kezdett, ahogy csak a torkán kifért: – Ez most már mindennek a teteje! Megértem,hogy dühösek vagytok, én is az vagyok! De a rohadt életbe, ha nem visztek ki innen bennünket valahogy,akkor sose lesz jobb a helyzet! Ne azért segítsetek, mert megérdemlem. Különben megérdemlem, igenis, defogjátok már fel, hogy magatokon is azzal segítetek, ha most nem duzzogtok, ahogy eddig, hanem végrecsináltok is valamit!

Ezúttal még Loghor is hallgatott, amíg a papnő beszélt. Nyilván sosem hallott még ilyen heves fohászt,vagy ha mégis, biztosan nem ebben a stílusban. Egy fél percig mindenki a lány szavainak hatása alatt állt,és várta a fejleményeket, de amikor semmi nem történt, Loghor hátradobta a hajat széles arcából, és öblöshangon felnevetett.


125 / 531 2012.12.17. 19:21

– Csak nem hiszed, hogy a szellemek még a szentséggyalázásod után is melletted állnak, papnő? Vagytalán tőlük is elvárod, hogy tiszteljék benned a hercegnőt?

A Koronások csatlakoztak a nevetéshez, kivéve azt a fiatalembert, aki Valian mellkasán térdelt, bár ezaz általános vidámkodásban a démonon kívül senkinek nem tűnt fel. A nagy derültségnek azonbannyomban vége szakadt, amikor a nyitva hagyott ajtón vad morgással két fehér alak törtetett be.

Mortua, aki hirtelen megszilárdult hittel várta a szellemek közbeavatkozását, egy csöppet sem lepődöttmeg. Ennek köszönhetően ő jött rá leghamarabb, hogy a két állat, ami a Koronásokra rontott, nem más,mint a két kutya, amelyek az útjukat mutatták idefelé jövet. Egy pillanattal később persze már aKoronások is észrevették, hogy a támadóik a legkevésbé sem természetfelettiek, de ez a röpke előny éppelégnek bizonyult.

Az első kutya felugrott, rávetette magát a Mortua jobb karját markoló férfira, és a páncélból kilátszódóegyetlen testrészébe, az arcába mart bele. A Koronás szemét elöntötte a vér. Hátrazuhant, és eleresztette alányt. Mortua minden erejét összeszedte, és kirántotta magát a másik lovag kezéből is. Vetett egy tétovapillantást Valian felé, aztán kirohant az ajtón.

– Utána! – bődült el a nagymester. Mint falkavezérnek, a másik kutya az ő torkának ugrott. Loghorkivont karddal rázta le magáról az állatot, és biztos mozdulattal szúrta le. Az eb keservesen vonyított,mikor a fegyver a gerincén áttörve a padlóhoz szegezte. Társa közben a lány nyomában kirontott aszabadba, de jól látszottak a vérnyomok, amiket maga után hagyott. Áldozata a földön fetrengett, az arcátmarkolászta, és jajgatott. Végül felsegítették, és inkább vitték, mint kísérték az épület hátuljába.

Loghor belerúgott a lába előtt heverő tetembe, és az ajtó felé intett.

– Hozzátok vissza a papnőt!

Fuss, fuss, Mortua! – gondolta Valian. Bízott benne, hogy könnyű köntösében a lány egykettőrelehagyja a hat páncélos férfit, aki utána vetette magát, és csak remélni merte, hogy nem lóháton erednekmajd a nyomába. Pillanatnyi jókedve azonban gyorsan elmúlt, ahogy a bent maradó Koronások talprarángatták.

Loghor ihn Mortenor megállt vele szemben. Majdnem egyforma magasak voltak, bár a démon jóvalfejlettebb izomzattal büszkélkedhetett. Valian tőle telhetően kihúzta magát, de nem okozott neki semmiféleelégtételt, hogy Loghor képtelen volt a szemébe nézni.


126 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nincs több trükk! – A nagymester intett az embereinek. – Zárjátok be, látni sem bírom!

– Nem adnád inkább nekem, nagymester?

Erőtlennek tűnt az új hang, hallatára mégis elnémultak a Koronások, Loghor ihn Mortenor arcánazonban harag cikázott át, ahogy a beszélő felé fordult. A férfi a terem hátuljában lévő ajtón keresztüllépett be közéjük, ott, ahol az imént a sebesültet elvezették; Valian egyetlen pillantással megállapította,hogy csakis ő lehet az események hátterében álló varázsló, és azt is jól látta, hogy a legtöbb lovagnak tágranyílik a szeme a döbbenettől.

– Nagymester… – szólalt meg határozatlanul az egyik, Loghor azonban leintette. Még mindig a döglöttkutyára meredt, hangjában pedig egyszerre csattant szigor és éppen csak egy hajszálnyival kevesebb undor,mint amikor a démonhoz beszélt.

– Azt mondtam neked, hogy ne mutatkozz!

– Elnézésedet kérem, nagymester! – A férfi esetlenül meghajtotta magát. Valian észrevette, hogy a fejebúbján különböző mintákat nyírt a hajába, de egyiket sem ismerte fel. – Kutyaugatást hallottam, és úgyvéltem, szükség lehet a segítségemre.

Loghor elfordult az előtte heverő állattetemtől, és végigmérte az érkezettet, de csak a tekintetévelhozta tudomására, mennyire átlátszónak találja ezt az indokot, szavakkal nem. Koronásai közül hárman isazonnal fegyvert rántottak, az adeptus azonban elsziszegett néhány szót, és a lovagok – Wiyemor és afiatalember kivételével, aki az imént egyedül őrizte meg a komolyságát – mozdulatlanná merevedtek.Valian megpróbálta lerázni magáról megbénuló fogva tartói markát, de hiába: így még jobban szorították,mint korábban. A démon tekintete Loghorra siklott, és ugyancsak meglepődött a sötét szempárban lángolódüh láttán.

– Ha bármi bajuk esik, mágus…

– Semmi bántódás nem éri őket, nagymester – vágott közbe a vörösruhás. – Kezeskedem érte.

Loghor elhúzta a száját, de úgy tűnt, beéri ennyivel.

– Mit akarsz kezdeni vele? – bökött az állával Valian felé.


127 / 531 2012.12.17. 19:21

A démonban csak most tudatosult, hogy a Koronások vezérének iránta érzett utálata félig semmegjátszott. Hiába van tisztában az ártatlanságával, attól még ugyanolyan megvetéssel, sőt, talánfélelemmel viseltetik iránta. Nos, döntötte el, az elsőre nem fog okot adni, a másodikra viszont feltétlenül.Csak szabaduljon ki valahogyan… A tisztesség kedvéért megint rántott a karján kettőt-hármat, de ezúttalis feleslegesen próbálkozott.

– Ezt inkább szűkebb körben beszélném meg – hunyorított a mágus.

Nem tűnt fiatalnak, még úgy sem, hogy varázserejével nyilván késleltette a teste öregedését. Arcátráncok szabdalták, rövid haja piszkos egérszürkének tűnt, és igencsak ritkult a halántékán. Hosszú, vörösköntösének bő ujjaiból pipaszár karok lógtak ki, és egészében véve még Mortuánál is soványabbnaklátszott. Valiant a távoli síkság aszkétáira emlékeztette, akik néhány hónappal korábban látogattak el amordiniumi rendházba. Ne felejtsem el megemlíteni Anira úrnőnek, amikor kijutok innen.

Loghor kelletlenül bólintott, aztán tudatánál maradt lovagjaihoz fordult.

– Wiyemor!

– Nagymester?

– Visszatérsz Mordiniumba. Valamilyen ürüggyel elküldöd Briettát az ajtóm elől, és átveszed a helyét,amíg vissza nem térek. Hamarosan követlek. Ascovado!

– Nagymester! – Az ifjú sápadt arcában hideg kék szemek villantak fel, a démon pedig nyugtáztamagában, hogy ő a szoborpark őrségének vezetője, akit Amoril említett.

– A tiéd Morammor – jelentette ki Loghor. – Felelsz a fogolyért, rajta tartod a szemed a barátunkon –mutatott a varázslóra –, és értesítesz engem a történtekről.

– Igenis. Futárral vagy madárral?

– Futárral. Az biztosan megérkezik.

– Értettem. A papnővel mi legyen?


128 / 531 2012.12.17. 19:21

– Zárd el. Ne essen baja, mégiscsak a szellemek kegyeltje. Mondd meg neki, hogy ha ostobaságotcsinál, a barátja fizet meg érte; az majd féken tartja. – Loghor intett a varázslónak. – Nyisd meg az utat!

A férfi meghajolt előtte, de hiába viselkedett alázatosan, Valian nem vett volna mérget rá, hogykiélezett helyzetben is a nagymesteré lenne az utolsó szó kettejük közül. Aztán a vörös köpenyes kántálnikezdett, és egyik kezével jókora kört rajzolt a falra. Az megremegett, és örvénylő fénypászmává változott,Argelir Wiyemor pedig úgy lépett át rajta, mint aki nem először utazik hasonló módon.

– Beljebb kerülhetünk, nagymester? – szólalt meg az aszkéta.

Loghor szeme összeszűkült.

– Amint helyrehoztad, amit elrontottál, adeptus! – vetette oda.

– Máris, máris. Bár ehhez talán nem árt, ha először elbódítom a kedves vendégünket…

Loghor biccentett, hogy csinálhatja, a varázsló pedig odalépett a démonhoz, és elhúzta az arca előtt atenyerét. Valian lehunyta a szemét; a világ imbolyogni kezdett körülötte, a feje elnehezült, és még a sajátlábát is csak homályosan látta. A padlóra zuhant, amikor elengedték, de ezt is csak homályosan érzékelte,amikor pedig a két lábánál fogva vonszolni kezdték, abból már nem érzett semmit.

Vissza az indexre


129 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonnegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

A föld alatt tért magához. Megfosztották a páncéljától, és megkötözve a fal mellé lökték egy jókorapincehelyiségben, amely – kivált ahhoz képest, amit eddig az épületből látott – kimondottan magasztos,méltóságteljes hangulatot árasztott. A vajszínű falakat mintha frissen festették volna, a mennyezetet pedigegy szépséges freskó borította, amely – amennyire a zúgó fejű démon meg tudta állapítani – magát a kertetábrázolta még valamikor az alapítása táján. Valian egy másodpercig színtiszta békét érzett. Aztán lentebbtévedt a tekintete, és elborzadt a látványtól. A terem közepén ugyanis egy jókora kőasztal állt, amelyennormális körülmények között a holttesteket készítették fel, hogy elfoglalják a helyüket a szoborparkban, ésamelyen most egy frissnek tűnő, kegyetlenül megcsonkított tetem, tucatnyi apró üvegcse, valamintmindenféle vágó és daraboló szerszám hevert. A démon lehunyta a szemét. Nem a test látványa hozta ki asodrából, hanem az emlékek, amelyeket felébresztett benne. Szemhéja mögött továbbra is látni vélte azidős női alakot, amelyet nem a halál fosztott meg a méltóságától, hanem a körülötte lévő eszközök: kétkezén és lábán kívül az orrát is eltávolították, a haját részben levágták, részben kitépték, és az egyik melleis hiányzott. Valian olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy egészen kifehéredtek a bütykei. Feszegetnikezdte a csuklóját zsibbasztó köteleket, de mielőtt széttéphette volna őket, léptek ütötték meg a fülét.

Tudta, hogy csendben kellene maradnia, ájulást tettetni, és azután próbálkozni újra a szabadulással,hogy ismét magára hagyták. A lélek azonban nem vitte rá. Sejtette ugyan, hogy nem gondolkodik józanul,mégis úgy érezte, ha most megakadályozza, hogy tovább gyalázzák ennek a szellemnek a porhüvelyét,azzal a saját múltjából is jóvá tesz valamennyit. Nem hagyhatta elillanni a megváltás lehetőségét. Felemeltea fejét, és izzó tekintettel mérte végig a belépőket: a varázslót és a Loghor helyetteseként hátrahagyottfiatal Koronást.

– Lám csak! – vigyorodott el az aszkéta, amikor meglátta. – Magához tért a vendégünk! Mit gondolsz,Ascovado lovag, gyönge még, vagy munkára is foghatjuk?

A fiatalember odasétált Valianhoz, és alaposan szemügyre vette.

– Ha hozzám érsz, megöllek! – sziszegte a démon.

Ascovado figyelmen kívül hagyta a fenyegetést. Unott arccal fordult vissza a varázslóhoz.

– Nekem erősnek tűnik, adeptus uram. Nagyon is erősnek. A helyedben nem packáznék vele.

– Akkor adj mellém két embert, akik odafigyelnek rá!


130 / 531 2012.12.17. 19:21

A Koronás megrázta a fejét.

– Kettő nem bír el vele, és különben sem nélkülözhetek senkit. – Valianra tekintett, és úgy folytatta,mintha egyenesen neki mondta volna: – Kerestetnem kell a papnőt is, és hamarosan besötétedik.

– Egy egyszerű keresővarázslat… – kezdte a másik, de a Koronás szigorúan félbeszakította:

– Semmi keresővarázslat! A legutóbbi félresikerült trükköd alkalmával négy embert veszítettünk. Nemvállalok effajta szükségtelen kockázatot.

Létezhet az, hogy nem is akarja megtalálni Mortuát? – töprengett a démon, és alaposan megnéztemagának a lovagot. Lyr Ascovadónak hosszú haja volt, mint majdnem minden Koronásnak, fényes fekete,akár a holló tolla, a szeme azonban egészen világos, a nézése pedig határozott és magabiztos. Valian nemtudta kiolvasni belőle a szándékait, de még csak a jellemét sem. Egyedül a varázsló vele szemben tanúsítottviselkedése jelentett némi támpontot, elsősorban a védekezés a hangjában, amikor megszólalt:

– Loghor nagymester áldását adta az ötletemre…

–… viszont engem jelölt ki a maga helyére, nem pedig téged – világított rá Ascovado. – Ha szórakozniakarsz a fogollyal, az ellen semmi kifogásom. De oldd meg a saját erődből!

Az aszkéta mogorván bólintott. Az asztalhoz lépett, leemelt róla egy vékony, éles pengéjű szerszámot,aztán odahajolt Valianhoz, és gúnyosan az arcába vigyorgott.

– Régóta gondot okozol a nagymesternek, tudod-e? – kérdezte tőle mintegy csevegve.

– Közel sem annyit, mint neked fogok!

A varázsló végighúzta a tenyerén a pengét, és egy pillanatig csak nézte, hogyan buggyan elő a vére.Aztán, bár eltorzult az arca a fájdalomtól, átvette az eszközt a sebesült kezébe, és a másik tenyerén is ejtettegy ugyanolyan vágást.

– Hunyd le a szemed! – suttogta aztán.


131 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian érezte a kényszerítő erőt a hangjában, de démon volt, nem ember, így – ha némi küzdelem áránis, de – lerázta magáról, és még azt is megengedte magának, hogy visszavigyorogjon a fogva tartójára. Azviszont cseppet sem látszott bosszúsnak.

– Ahogy gondolod, barátom! – sóhajtotta, és Valian halántékához érintette a pengét.

A démon megpróbálta elkapni a fejét, de hiába: két gyors mozdulat, és máris vér csordult le az arcánmindkét szemöldöke mellett, a varázsló pedig eldobta a szikét, és véres kezeit a két friss vágásra szorította.

Valian üvöltött, nem fájdalmában, hanem dühében. Ereje és haragja egyszerre növekedett meg, éscselekvésre sarkallták: végre eltépte a csuklóját szorító köteléket, a többi pedig szinte magától hullott leróla. Két erős marka szinte magától nyúlt a varázsló felé – és aztán félúton megtorpantak.

– Eszedbe ne jusson! – intette a mágus, aztán rámosolygott a Koronásra. – Hogy tetszik, Ascovadolovag?

A fiatalember meg sem próbálta palástolni az undorát.

– Tudatánál van? – kérdezte.

– Ó, igen! Tökéletesen tisztában van vele, mi történik, és biztosíthatlak, akarata ellenére fogjamegtenni mindazt, amit parancsolok neki.

Ascovado jól láthatóan megborzongott. Hirtelen jóval kevésbé tűnt magabiztosnak, mint korábban.

– Azt hiszem, ehhez már nincs rám szükség – jelentette ki, és elsietett.

A varázsló mosolyogva nézett utána.

– De nincs ám! – felelte csak úgy magának, aztán Valianhoz fordult megint. – Gratulálok, barátom,nagy előrelépés lesz ez számodra! Egy igazi mágus inasa lehetsz! Attól tartok, megbéklyóztam azakaratodat. Mivel a kötést a vér hozta létre, ki merem jelenteni, hogy egy életre szól… hacsak úgy nemdöntök, hogy elbocsátalak, de ehhez ne fűzz sok reményt! Ha itt végzünk, szépen hazajössz majd velem,és… a többit majd meglátod.


132 / 531 2012.12.17. 19:21

Suttogott még valamit, amitől behegedtek a sebek a tenyerén, aztán lehajolt a szikéért, és a démonkezébe nyomta.

– Nem kétlem, hogy szeretnéd ellenem fordítani – jelentette ki. – Mi több, nekem is nagy kedvemvolna ahhoz, hogy különböző… hm, érdekes feladatokkal teszteljem a tűrőképességedet. De szorít az idő,nem érünk rá játszadozni. – Vállon veregette Valiant, és az asztal felé intett. – Mire vársz? Ott a tetem.Folytasd a munkát!

A démon halálosan elsápadt. Jeges vízként zúdult rá a kétségbeesés, és az volt a legrosszabb, hogysemmit nem tehetett ellene. Mintegy külső szemlélőként, tehetetlenül figyelte, hogy a penge felemelkedika kezében, a lábai pedig az asztalhoz viszik. Gyors, precíz mozdulattal sújtott le, és nem adatott meg neki,hogy behunyja a szemét, sírjon vagy átkozódjon, amikor a halott vére a kezére fröccsent.

– Érdekes, nemde? – kedélyeskedett közben az aszkéta. – Ez itt előtted egy legalább háromszázesztendős holttest, mégis olyan, mintha új volna. Te meg én együtt kiderítjük majd, mit kevernek aszerzetesek abba a kenőcsbe, ami ilyen frissen tartja őket. Addig viszont sok még a tennivaló, szóval nelustálkodj!

Ezért élve kizsigerellek! – akarta mondani Valian, de a szavak nem hagyták el a száját. A keze viszonttette, amire utasították, az akaratától teljesen függetlenül, és néhány perc múlva már könyékig vérbenúszott mind a két karja.

Soha nem tudta felidézni, mennyi időt töltött a varázsló akaratának tehetetlen bábjaként. Igaz, nem isnagyon próbálkozott vele. Mondták ugyan, és maga is sejtette, hogy néhány óránál nem telhetett el több, őmaga viszont napoknak, ha nem egyenesen éveknek érezte. Eleinte még küzdött ellene, hitte, akarta,remélte, hogy kiszabadul, vagy hogy legalább akad egy pillanat, amikor a varázsló elfordul, a kötelékmeggyengül, ő pedig kihasználhatja a helyzetet, és elkaphatja a torkát. Később letett róla, és már nem akartmást, mint belepusztulni a gyalázatba. A tehetetlen őrjöngés percei következtek utána, majd a dacéimegint, míg végül kiégve, megtiporva húzódott vissza a lelke leghátsó szegletébe, hogy megőrizhesse az épelméjét, közben pedig egyre csak folytatta az undorító, monoton mészárosmunkát, és hallgatta avarázstudó állandó hencegését.

–… aztán eljutottam a nagymesterhez, és meggyőztem róla, hogy itt rendezzük be a főhadiszállásunkat!– fecsegett az éppen. – Az én erőmmel gyerekjáték kaput nyitni a Korona rendháza és a kert között, akkorhozom ide a nagymestert, amikor csak akarja. Az őrségnek fogalma sincs róla, hogy itt tanyázom a talpukalatt, ha pedig mégis észrevesznek, pillanatok alatt kitörlöm az emlékeiket. Ráadásul nem is veszik észre akieső időt, azt hiszik, csak elbámészkodtak… Nem akarok dicsekedni, de ez a módszer…

– Teljesen dilettáns és amatőr, és a jobb mágusegyletekben fintorogva hátat fordítanának neked? –csendült fel hirtelen Mortua hangja, bár a démon egy pillanatra kétségbe vonta, hogy az övé-e valóban.Semmit nem hallott benne a szokásos derűből és életigenlésből. Ez a hang csordultig telt dühvel és


133 / 531 2012.12.17. 19:21

undorral, és legalább tíz évvel idősebbnek tűnt, mint általában.

Az aszkéta azonban így is páni rémülettel fordult hátra, és mielőtt még megkönnyebbülhetett volna,amiért az ellenfele csupán egy alacsony, vékony lány, Mortua már meg is lendítette a kezében tartott,súlyos fejszét. Vér fröccsent, jajszó hallatszott, és Valian érezte, ahogy visszanyeri az uralmat a teste felett.Azonnal eldobta a szikét, és meredten bámulta két iszamós, remegő kezét. Akkor eszmélt csak fel, amikorMortua rákiáltott.

– Menj odébb!

Valian oldalra húzódott, és összerezzent, amikor meghallotta a csattanást. A lány levette a polcról azegyik lámpást, és az asztalra hajította. Lángok csaptak fel, jóval nagyobbak, mint amire a démon számított,mintha nem is olaj, hanem a papnő haragja vagy a saját kétségbeesése táplálta volna őket. A meggyalázottholttest tüzet fogott, Valian pedig tiszta ösztönből cselekedett: felkapta a mágust, és mellé dobta.

– Halott? – kérdezett rá Mortua, ő pedig csak a vállát vonta meg. Nem találta meg a szavakat,amelyekkel bevallhatta volna a lánynak: azért tette ezt, hogy ne legyen módja máshogyan kitölteni rajta aharagját.

Bámulták még egy percig a tüzet, megvárták, hogy az egykor élt papnő porhüvelye teljesen a lángokmartalékává váljon. A test természetfeletti hévvel égett, talán a szellemek akaratának, talán a rózsaszínkenőcsnek köszönhetően, amellyel annak idején bevonták. Még hamu sem maradt belőle: semmi, amivel aKoronások a továbbiakban visszaélhettek volna. Mellette a mágus tetemét még éppen csak nyaldosták alángok, belekóstoltak a köpenyébe, a hajába, és a helyiséget hamarosan bűzös füst töltötte meg.

– Indulás! – ragadta karon Mortua a démont.

Valian bizonytalanul nézett körül. Még mindig remegett a keze.

– A páncélom…

– Nincs rá idő! Ha megérzik ezt a szagot, vagy meglátják a füstöt, az életben nem jutunk ki! Nesze, egyfejsze! Ha valaki szembejön, üsd kupán, és fuss tovább! – Mortua a nyomaték kedvéért még egyszermegrángatta az ifjú karját. – Utánam!

Eliramodott az ajtó felé, ahol valamivel korábban Ascovado is távozott, a démon pedig követte.Lépcsőt érzett meztelen talpa alatt, aztán keskeny, hideg kőfolyosó következett, és már ki is bukkantak az


134 / 531 2012.12.17. 19:21

előcsarnokban, ahonnan elhurcolták.

Az ajtóban két Koronás ácsorgott. Nem strázsának látszottak, valószínűleg csak beszélgetni álltak megéppen ott. Mortua vad vigyorral látta, hogy az egyiknek pipa lóg a szájából, és már csak azért is ráüvöltött,hogy lássa, elejti-e hirtelen riadalmában.

– Köpöd ki!

Bár sok rosszat el tudott volna mondani a Koronásokról, kivált azokról, akik részt vettek aszentséggyalázásban, még ő is elismerte, hogy egytől egyig elsőrangú, fegyelmezett harcosok. Eszükbe semjutott megijedni egy lánytól, még akkor sem, ha az füstszagú és meglehetősen mocskos papi köntöst viselt.A démont már jóval tiszteletteljesebben mérték végig: a véres kezekben tartott fejsze fájdalmas halált ígért.Hiába viseltek vértezetet, és lógott kard az övükről, a poklokat megjárt harcossal egyik lovagnak semakaródzott tengelyt akasztania.

– Szerzek erősítést! – szólalt meg a pipás, de alig tehetett meg két lépést, amikor Valian kezébőlkiröppent a fejsze, és suhogva beleállt a koponyájába. A másik dermedten nézte egy pillanatig, aztán újra apárosra siklott a tekintete. Sehogyan sem tudta eldönteni, meg merje-e rohanni őket, pedig egyiküknél semmaradt már fegyver. Végül meglátta a hátuk mögül előgomolygó füstöt, és ez elbillentette a mérleg nyelvét:futásnak eredt. Addigra azonban Valian már könnyedén beérte, és egy erőteljes ökölcsapással bezúzta akoponyáját. Abban a pillanatban szinte akarta, hogy jöjjenek még, akár az egész rendjük, Loghor ihnMortenorral az élen, hadd küldje mindannyiukat a kárhozatba, ahová valók, és ahonnan úgy tűnt, ő magasem szabadulhat meg soha. Mortua azonban elfutott mellette, ki a szabadba, úgyhogy követte. A lányegyenesen a sövény felé tartott, és immár szemernyi kétely nélkül vetette bele magát, az ágak pedigszétnyíltak előtte. Valian felgyorsított, és utolérte. Egyszerre hagyták maguk mögött Morammormeggyalázott kertjét.

Vissza az indexre


135 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Nem tűnt ismerősnek a táj, ahol előbukkantak. Fehérkavicsos ösvénynek nyomát sem látták, néhányszáz méterrel odébb viszont erdő kezdődött. A színpompás leveleket a felkelő nap sugarai világították meg,a békés látvány pedig lehűtötte valamelyest a démon háborgó lelkét. A pincében történtek egyszerre nemtűntek többnek szörnyűséges rémálomnál, ami rányomta ugyan a bélyegét a kedélyére, de többé már nemtudta megbénítani. Az időpont különben sem volt megfelelő az önmarcangolásra. Valian az erdő felébiccentett, Mortua pedig máris arrafelé vette az irányt, a fák közé érve viszont azonnal lelassított, éslihegve a földre huppant. Megtorpant a démon is, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse – aztán észrevette,hogy az még mindig könyékig véres, úgyhogy inkább visszahúzta.

– Hadd fújjam ki magam, mielőtt továbbmennénk! – lihegte Mortua, akinek szemlátomást nem tűnt fela közjáték.

Valian hátralesett a válla felett.

– Túl közel vagyunk.

– Tudom, de képtelen vagyok mozdulni. Adj egy percet, és…

Ekkor szétváltak a Morammort közrefogó ágak, hogy utat engedjenek hét elővágtázó lónak. Valiannem teketóriázott: karom ragadta Mortuát, és lerántotta a ritkás bozótba. Csak remélni merte, hogy nemvették észre őket.

– Nem is erre jönnek! – jegyezte meg tele szájjal a papnő. Talált néhány bogyót az egyik ágon, és aztmajszolta. – Most mi van? Lassan egy egész napja nem ettünk, és az a tegnapi reggeli nem voltéppenséggel bőséges.

Valian is tudott volna mit kezdeni némi étellel, de a kezére száradt vér elvette tőle a kedvét.

– Egyelőre nem erre jönnek – jelentette ki. – De egy percen belül rájönnek, hogy nem lehetünkmáshol, csak a fák között. Még nem juthattunk volna olyan messzire nyílt terepen, hogy ne vegyenek észrebennünket.


136 / 531 2012.12.17. 19:21

– Lehet, hogy azt hiszik, hogy még mindig a sövényben húzzuk meg magunkat… – A lányelgondolkodott. – Hé! Tényleg vissza kellene mennünk, és meglapulni a sövényben! Sose vennének észre,és egy óvatlan pillanatban a holminkért is visszaosonhatnánk…

Valian a fejét rázta.

– Túl kockázatos, és különben sem érünk rá. Figyelmeztetnünk kell Anira úrnőt, vagy bárkit, akibenmegbízhatunk, hogy mi folyik itt.

– Visszamenjünk Emorhonba? – töprengett el Mortua, de aztán meg is rázta a fejét. – Nekik most vanépp elég bajuk, és különben is, ott keresnének bennünket először. De ha eljutnánk addig, ahol a szellemekmagunkra hagytak, már valószínűleg gyors és könnyű utunk lenne hazáig, és az már nem volt egy nagytávolság…

Valian gyanakodva nézett rá.

– Ezek szerint ők segítettek?

– Ki más?

– Akkor most miért nem visznek egyszerűen haza?

Mortua indulatosan fordult szembe vele.

– Te csodálkozol rajta, hogy nem akarnak mutatkozni ennek a… gyalázatnak a közelében? – kérdezteharciasan. – Mert én nagyon is megértem.

Más körülmények között a démon bizonyára mosolygott volna ezen a hirtelen pálforduláson. Arramindenesetre nem mutatott rá, hogy a kutyák maguktól is a nyomukba szegődhettek. Ha véletlen volt, hátátkozottul kapóra jött, ha pedig nem, annál jobb. Inkább csak annyit jegyzett meg:

– Megkértelek, hogy fuss el, ha baj van…

– És hagytalak volna ott? – vigyorgott a lány. – Kizárt dolog. Különben sem volt nagy ügy visszamenni


137 / 531 2012.12.17. 19:21

érted… De ezt majd inkább tele hassal, egy jól megrakott tűz mellett mesélném el.

Valian nem viszonozta a jókedvét.

– Undorodnod kellene tőlem.

– Mi a fenéért? Nem te voltál a hibás.

– Most nem. De ez nem volt mindig így.

Mortua gyengéden az ifjú karjára tette a kezét. Cseppet sem zavarta a rászáradt alvadt vér.

– Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz – mondta lágyan.

Erre aztán elmosolyodott a démon.

– Ki vagy te, és hová tetted az igazi Mortuát? – Elkomolyodott. – Akarok beszélni róla. Azt hiszem. Denem itt és nem így, kutyafuttában…

– Ha minden jól megy, estére úgyis otthon leszünk – felelte a lány szándékolt könnyedséggel. –Elmondjuk Anirának, mi a helyzet, és onnantól már ő intézkedik!

Ez jól hangzott. Túlságosan is jól. Valian éppen válaszolni akart, amikor meghallotta a paták dobogását.

– Jönnek! – sziszegte.

– Én is hallom! – suttogta vissza Mortua, és magában most először adott hálát a szellemeknek, amiértúgy összemocskolódott a köntöse. Igyekezett még jobban meglapulni, miközben fél kezével némi avarthalmozott a társa feje fölé. – Bocsánat, de túl vörös a hajad!

Valian lepisszegte, és feszülten fülelt. Kurta utasításokat sodort feléjük a szél, amelyeket Mortuávalellentétben ő kristálytisztán értett:


138 / 531 2012.12.17. 19:21

–… ti pedig kutassátok át azt a bozótost! Találkozunk az öreg tanyánál. Ha valaki megtalálja őket,haladéktalanul fújjon riadót!

– És ha visszaosonnak, uram?

– Erre is gondoltam. – Valian felismerte Ascovado hangját. – Én hátrafelé kerülök. Induljatok!

Valian felemelte a fejét egy kicsit. A Koronások mind távolodtak tőlük, kivéve az ifjú Ascovadót, akileszállt a lováról, és többé-kevésbé feléjük vezette.

– Ha jelt adok, rohanj, és ugorj fel a lovára! – A démon egy pillanatra a lány hátára tette a kezét.

– Na de ez egy…

– Nem érünk rá vitatkozni! – Valian igyekezett úgy helyezkedni, hogy egy mozdulattal felpattanhasson.

Mortua dühösen meredt rá egy pillanatig, de nem merte kockáztatni, hogy megszólaljon: Ascovado mártúl közel járt hozzájuk.

Csigalassúsággal vánszorgott el az a néhány perc, amíg a fiatalember felbukkant a látóterükben.Mortua haragosan és némi megvetéssel szemlélte: úgy tűnt, az ifjú Szárnyasnak még annyi esze sincs, hogyidőnként lenézzen a bozótosra. Felszegett fejjel haladt, jókora ménje pedig engedelmesen követte. A lóhátára terjedelmes, fekete köpönyegbe csavart csomagot rögzítettek, aminek a mibenlétét a lány még csakmegtippelni sem tudta. Maga Ascovado nehéz páncélt viselt, a Korona jelével ékeset, az övébe pedig kétrövid kardot tűzött. Egyik sem tűnt lovas fegyvernek, az a pallos azonban már sokkal inkább, amit a hátáraerősített.

Mortua felsóhajtott. Buzogányát hátrahagyva ismét sebezhető kislánynak érezte magát. Úgy sejtette,hogy Valian, ha akarja, puszta kézzel is be tudja törni az ellenfele koponyáját, ő viszont legfeljebb karmolniés harapni tudott volna, ha közelharcra kerül a sor, ez pedig egy pallos ellenében igen kevésnek tűnt.Remélte, hogy a Koronás hamar eltűnik a látóterükből, ők pedig szép csendben továbblopakodhatnak.

Ascovado elhaladt előttük. A gondatlansága már-már szándékosnak tűnt: mintha csak azért nézettvolna oldalra olykor, hogy fenntartsa a látszatot. Mortuának az egész helyzet egyre kevésbé tetszett.


139 / 531 2012.12.17. 19:21

Egy pillanattal később Valian felugrott, és a Koronásra vetette magát. Ascovado szembefordult vele, denem elég gyorsan: mire egyet pisloghatott volna, már a saját pallosával nézett farkasszemet.

– Ha kiáltasz, meghalsz – közölte szenvtelenül a démon. – Engedd el a lovat, a fegyvereidet pedig dobda földre!

Ascovado engedelmeskedett. Mortua döbbenten látta, hogy mosolyog közben, nem jókedvében, haneminkább fensőbbségesen, és belehasított a rémület. Csapdába sétáltak volna?

– Ülj fel a lovára, Mortua! – Valian nem vette le a szemét a Koronásról.

A lány bizonytalanul lépett előrébb. A fekete mén jóval nagyobb volt, mint bármelyik ló, amit életébenlátott, ráadásul egyenesen őt nézte, és szemlátomást arra készült, hogy egy jól irányzott rúgássaljutalmazza, ha túl közel merészkedik hozzá.

– Izé, Valian! Ez engem az életben nem fog felengedni a hátára.

– Felenged, ha a tisztelt gazdája megparancsolja neki! – A pallos hegye vészes közelségbe kerültAscovado torkával. – Gyerünk!

A fiatalember bólintani akart, de nem bírta tovább. Hátratántorodott, és jóízű nevetésben tört ki.

– Megparancsolhatom én, hogyne! De mi lesz aztán? Mit kezd a kislány a lovammal, ha eltűnök alátóteréből? – A szeme kajánul megvillant. – Hogy a lovam mit kezd ővele, afelől vannak sejtéseim.

Mortua szerette volna alaposan felképelni azért, amit mondott, no meg elsősorban a hangneme miatt,de a jobbik esze óva intette mindenféle elhamarkodott lépéstől. Ascovado túlságosan magabiztosnak tűnt,főleg ahhoz képest, hogy egy démon tartotta sakkban a saját fegyverével.

– Nagy kár – jelentette ki közben Valian. – Ezek szerint nem vesszük semmi hasznodat…

– Ezt azért nem sietnék kijelenteni. – A Koronás egy csapásra visszanyerte a hidegvérét. – Mitgondolsz, miért küldtem el az embereimet?


140 / 531 2012.12.17. 19:21

– Hogy életben maradjanak? – érdeklődött hűvösen Valian.

– Higgy, amit akarsz. Éppenséggel benneteket próbáltalak életben tartani…

A démon és a papnő egymásra nézett. Valian most először látszott tanácstalannak.

– Hazudik, hogy a bőrét mentse – szögezte le a lány. – Ha szabadon engedjük, ránk uszítja az egészbagázst.

– Nem áll szándékomban szabadon engedni. – Valian felemelte a pallost, és ismét a Koronásra nézett. –Nem szívesen öllek meg, Szárnyas, ha ez számít neked valamit. Ha csak rólunk lenne szó, nem is tenném.De mindenképpen hírt kell vinnünk arról, amit odabent műveltek, és nem engedhetem, hogy az utunkbaállj.

Ascovado megvonta a vállát.

– Azért még ne temess!

Füttyentett egy hosszút, éleset, aztán oldalt vetődött, és odébb gurult az avarban. Valian utána fordult,de elkésett, és máris a harci ménnel találta szemközt magát. A ló vadul kalapálta a földet mellső lábaival,készen arra, hogy megvédje a gazdáját.

Valian oldalazni kezdett, hogy megkerülje az állatot, de óvakodott túl közel kerülni a megvasaltpatákhoz, Mortua pedig csak állt egy helyben, és sehogyan sem értette, miért nem fogja menekülőre aKoronás – vagy éppenséggel miért nem riadóztatja a társait. Ő biztosan ezt tette volna a helyében…Ascovado azonban csak megveregette a lova tomporát, és egy mozdulattal leoldotta róla a csomagot. Afekete köpeny puffanva hullott a földre, esés közben feltárva tartalmát: Valian vértjét és a fegyvereiket.

– Ezeket elfelejtettétek a távozás hevében – intett az állával a Koronás. Mondanivalóját, akárcsakeddig mindig, a többes szám ellenére kizárólag a démonhoz intézte. Aztán rápaskolt még kettőt a ló farára,mire az elszáguldott, vissza Morammor irányába. – Esetleg… kiegyezhetnénk egy foglyul ejtésben?

Mortua gyanakodva húzta össze a szemöldökét.

– Velünk akarsz jönni? Mégis minek?


141 / 531 2012.12.17. 19:21

Megborzongott, amikor a fiatalember végigmérte. Kiszámított kegyetlenséget vélt felfedezni aszemében. Nem tudott megbízni valakiben, aki a szárnyas koronát viselte a bőrére tetoválva, kivált, ha azillető magas volt, sápadt és fekete hajú. Kislány korában ilyennek képzelte a vámpírokat, és bár Ascovadonem tűnt élveholtnak, ettől még semmivel sem találta szimpatikusabbnak.

– Nekem sem tetszik jobban, ami történik, mint nektek – hangzott a válasz.

– Már réges-rég tehettél volna ellene, ha akarsz! – replikázott Mortua. – Ehelyett te végig egy húronpendültél a drágalátos nagymestereddel. Átverted Amorilt…

– Nem akartam őt is belekeverni – felelte a lovag, a papnő pedig hitetlenkedve látta, hogy a társaelgondolkodva rábólint.

– Valian, ez agyrém, ha mi nem jöttünk volna, ez a nyomorult Szárnyas azóta is a varázsló előtthajbókolna!

– Pontosan. – Ascovado súlyosan bólintott. – És nem várom meg, amíg ismét ilyesmire kényszerülök.Vigyetek el! Még túsznak is jó lehetek.

– Nekem ez nem tetszik. – Mortua összefonta a karját a melle előtt. – Valamiért nagyon úgy fest, hogyszükséged van ránk…

Valian egy fáradt mozdulattal leintette.

– Elküldte az embereit, Mortua. És nincs az a Szárnyas, aki ennyi hibát vétene, ha tényleg el akarnafogni két szentséggyalázót. – Visszanyújtotta a pallost a fiatalembernek. – Ez a tiéd, Ascovado.

– Szólítsatok Lyrnek! – a Koronás visszacsatolta a hátára a fegyvert, aztán lehajolt a csomaghoz. –Hoztam kenyeret és húst. Ivóvizet találunk arra fentebb. Mi a terv?

Valian gyorsan felvázolta, mire jutottak Mortuával. A papnő még mindig gyanakodva figyelte őket.Még az ételhez sem nyúlt, legalábbis amíg újdonsült társuk rá nem villantotta világoskék szemét.

– Ha halottnak akarnálak látni, kislány, legázoltalak volna a lovammal, nem a kenyeredet mérgeztem


142 / 531 2012.12.17. 19:21

volna meg…

Mortua félrefordult.

– Mortuának hívnak – dünnyögte, de végül elfogadta az ennivalót. Hallotta, hogy a két férfibeszélgetésbe elegyedik, de nem foglalkozott velük. Lehunyta a szemét, befelé figyelt.

Ha ez most csak egy vicc, akkor szólok, hogy nagyon gyenge! – szólította meg a szellemeket. – Nemtetszik nekem ez a fickó. Nem veszem le róla a szemem, az biztos… És köszönöm, hogy segítettetek!

Nem kapott választ, de ez most jóval kevésbé zavarta, mint korábban. Egy pillanatig sem hitte, hogy akutyák véletlenül siettek a segítségére. Lelkesedése a régi volt ismét, csupán a döbbenet és a felháborodástette a szokottnál jóval komorabbá.

– Mihez kezd most az öreg Loghor, miután megöltük a varázslóját? – szegezte hirtelen új társuknak akérdést.

Lyr nyugodtan befejezte a mondatot, amit már előzőleg Valianhoz intézett, csak aztán fordult hozzá.

– Hozat egy újat – felelte magától értetődően. – A munka addig sem áll meg… bár nem kizárt, hogy azén eltűnésem lelassítja némileg. Egy vagy két nap, és minden a régi lesz.

A lány megborzongott.

– Hányan vannak ezek a mocskok?

– Akadnak még, de nincs értelme foglalkoznunk velük. Hárman akkor sem tehetnénk ellenük semmit,ha a közelünkben volnának. Koncentráljunk arra, hogy mielőbb Mordiniumba érjünk! Oda indultatok, hajól sejtem. – A Koronás nem várt választ, hanem tovább magyarázott. – Ez az erdő hosszan elnyúliknyugat felé, a túlsó vége valahol Emorhon fölött van. Még ha számítanak is rá, hogy arra menekültök, jóesélyünk van rá, hogy a sűrűben nem találnak meg.

– Akkor induljunk arra! – bólintott a démon. – Aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Vissza az indexre


143 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonhatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Mogorva hangulatban gyalogolták végig a napot. Mortua komorságán a tele gyomor sem sokat segített:fáradt volt, mocskos, és feszélyezte Lyr jelenléte. A Koronás társaságában még ahhoz sem érzett kedvet,hogy ugrassa vagy egyszerűen csak bámulja Valiant. Nem is nagyon nyílt rá alkalma, hiszen a démonáltalában mögötte haladt, és Lyr mutatta az utat, akiről a lány még mindig nem merte elhinni, hogy nemcsapdába vezeti őket. Ő maga is fokozott éberséggel kémlelte a vidéket – minden pillanatban készen akartállni rá, hogy egyenesen belerohannak Loghor ihn Mortenor és egy újabb mágus karjaiba –, már csak ezértis bosszantotta, amikor Valian bele-belefeledkezett a gondolataiba. Most még az erdő szépsége is hidegenhagyta az ifjút, aki lélekben nyilván még mindig a mágus kamrájában járt, Mortua viszont jobban szerettevolna, ha inkább ő is az új társukat tartja szemmel.

Nem találkoztak senkivel, aki a nyomaikat kutatta volna, de amikor – több órányi hallgatás után – alány tett egy óvatos megjegyzést, hogy ezt igen furcsának találja, Lyrtől csak egy gúnyos horkantásra telt.

– Feleslegesen jönnének be a lovakkal az erdőbe – felelt helyette Valian. – Csak amerre mi jöttünk,többször kellett volna kerülni velük, vagy éppen vezetni őket. Sokkal többre mennek azzal, ha elénkvágnak az úton, és az erdő szélén állítanak csapdát.

– Akkor talán nem kellene csak így belesétálnunk! – suttogta Mortua, és dühös pillantást vetett Lyrhátára.

Időnként megálltak egy rövid pihenőre, amire a két keménykötésű fiatalember jóval kevésbé szorult rá,mint a papnő, de olyankor is csak a legszükségesebb szavak hangzottak el. A Koronás meg sem próbáltbarátságosan viselkedni, amit Mortua sértődötten, Valian pedig higgadtan vett tudomásul.

– Utálom, hogy azt hiszi, a hülye tetoválása fölénk emeli – panaszolta egy ízben a lány, amikor Lyrtávolabb ment, hogy elvégezze a dolgát. – Mintha méltóságán aluli lenne, hogy szóba álljon velünk! Főlegvelem!

– Úgysem sokáig lesz velünk – csitította az ifjú. – Egykettőre a rendházban termünk, és nem kell többetrá se nézned, ha nem akarsz.

– Legyen igazad – morogta a papnő, és morcos pillantást vetett a visszatérő Koronásra. Lyr azonbantovábbra sem zavartatta magát: a vállára lendítette a csomagját, és továbbindult.


144 / 531 2012.12.17. 19:21

Jóval lassabban haladtak, mint Perommor kocsijával, ráadásul többször is kerülőt tettek vagymeglapultak, ha észrevettek egy-egy utánuk kutató lovagot. Amikor sötétedéskor tábort vertek, úgyszámolták, másnap kora délutánra már a kolostor felett fognak járni. Lyr ugyan amellett kardoskodott,hogy menjenek tovább máris, de Mortua lehurrogta.

– Egész nap gyalogoltam, és különben is semmi kedvem kitörni a bokámat a sötétben! – jelentette ki,és az orra alatt még hozzátette: – Te viszont nyugodtan továbbmehetsz, ha szeretnél, Szárnyas!

– Szerintem is pihenjünk le! – szólt közbe emelt hangon Valian, mielőtt új társuknak lehetősége nyíltvolna visszavágni, vagy amit Mortua még jobban sérelmezett volna, fölényes hallgatással elsiklani amegjegyzés felett. – Muszáj lesz őrködnünk is, úgyhogy eleve nem fogunk sokat aludni.

Lyr megvonta a vállát.

– Gondolom, a kislány szeretne velem virrasztani, nehogy alkalmam legyen hátba döfni benneteket,amíg alszotok – mondta szenvtelenül.

Mortua csípős válaszra nyitotta a száját, de Valian a vállára tette a kezét. A lány elpirult az érintéstől,és rögvest el is felejtette, mit akart mondani.

Kialvatlanul indultak útnak hajnalban. Talán még Lyr a legkevésbé, aki – ha már Mortua úgyis árgusszemekkel figyelte közös őrségük során – nem tagadott meg magától némi szundikálást. Menet közbenettek, és még kevesebbet beszélgettek, mint a megelőző napon. Tudták, hogy a Koronások bőven eléjükkerülhettek már, úgyhogy folyamatosan szemmel tartották a környezetüket, de néhány mókuson kívülsenkivel sem találkoztak.

Kora délutánra érték el az erdő szélét, ahol Valian előreküldte Lyrt, hogy nézzen körül. KivételesenMortua sem húzta a száját: belátta, hogy új társuk – akinek az átállásáról még nyilván nem tudott rajtukkívül senki – sokkal kevesebbet kockáztat, mint ők, és ha minden kötél szakad, is visszatérhetMorammorba. Lyr azonban hamarosan előbukkant a fák közül, és intett, hogy mehetnek.

– Mi a fene… – dünnyögte Valian. – Azt hittem, mostanra elállják az utunkat.

Ascovado széttárta a karját.

– Nincsenek hozzá elegen. Közel maradtunk a legrövidebb úthoz, de eleget kerültünk ahhoz, hogy neéppen itt számítsanak ránk. És nem, nem vezetlek csapdába benneteket.


145 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tudjuk.

Mortua ugyan szívesen kikérte volna magának ezt a többes számot, de inkább hallgatott. Lélekben márAnirával beszélgetett arról, hogyan tovább, és remélte, hogy a folytatásból sem fog kimaradni:felháborodása mellett, úgy érezte, személyes elszámolnivalója is akadt Loghor ihn Mortenorral és aKoronásokkal, akik olyan jót nevettek rajta. Csak akkor szólalt meg legközelebb, amikor már egy jó órájagyalogoltak az erdőn túli termőföldeken.

– Ott az a kanyar, ahol előbukkantunk, Valian! – kiáltott fel, és izgatottan megragadta a démon karját. –Mindjárt otthon leszünk!

– Látom.

– Gyere, siessünk már! – A lány eleresztette, és előreszaladt. Valian mosolyogva csóválta meg a fejét,mielőtt a nyomába eredt volna. Rosszkedv ide vagy oda, örült a papnő lelkesedésének, Lyr morgásárapedig ügyet sem vetett.

– Akkor innentől már működni fog a dolog? – kérdezte szkeptikusan a Koronás.

Mortua nem méltatta válaszra: letérdelt, és imára kulcsolta a kezét. Jó darabig nem is állt fel; amikorpedig mégis, mindkét szeme tele volt könnyekkel.

– Menjünk odébb még egy kicsit – szipogta –, hátha…

Lyr szólni akart, de Valian megelőzte.

– Próbáljuk meg, persze!

Lehangoltan ballagtak tovább. Mortua még háromszor állt meg, hogy a szellemek segítségét kérje, deminden alkalommal csak hallgatást kapott válaszul.

– Amikor nagyon kellett, segítettek! – vigasztalta Valian. – Bizonyára tudják, hogy ezt megoldjukmagunktól is. Szépen hazamegyünk a saját lábunkon, és kész.


146 / 531 2012.12.17. 19:21

– De az túl sokáig tart! – rázta a fejét kétségbeesetten a lány. – Minél előbb szólnunk kell Anirának,hogy véget vethessen ennek a borzadálynak!

– Neki szellembeszéddel is szólhatunk… Vagy túl messze van ahhoz, hogy gondolatban beszéljünkvele?

– Azt hiszed, még nem próbáltam? Az volt az első dolgom, még mielőtt lementem volna érted! Deegyszerűen képtelen voltam rá, bárhogy is erőlködtem!

– Azóta már sok idő eltelt – vélte a démon. – Talán…

– Mondasz valamit! – Mortua megtörölte az arcát, és lehunyta a szemét, csak hogy egy pillanattalkésőbb újra ki is nyissa. Igaz, ekkor már legalább nem fájdalom, hanem harag lángolt a tekintetében. –Nem megy! Akármit is csinált velünk az a szemét Loghor, nem végzett félmunkát! Téged is próbáltalakmegszólítani, azt hallottad?

Valian a fejét rázta.

– A francba, a francba, a francba! – Mortua dühösen belerúgott a földbe. – Ezt csinálták velünk mármásfél éve is, igaz? Mikor múlik el? – szegezte a kérdést a Koronásnak.

– Amikor a nagymester visszavonja – felelte Lyr magától értetődő természetességgel.

– De mindannyian képesek vagytok ilyet csinálni, nem? Nekem legalábbis Anira azt mondta, nem islehet olyanból Szárnyas, aki nem ért hozzá! Akkor te…

– Én nem tudok levenni rólatok egy olyan barikádot, amit a nagymester tett rátok. A szellemekmegtehetnék, ha akarnák, de úgy fest, nem akarják.

– Na, álljon meg a menet! Mi vagyunk itt a jók, nem? Loghor a rosszfiú! Akkor hogy lehet, hogy még aszellemek is őt támogatják velünk szemben?

– Elfelejted, mennyi ereklye lehet már a birtokában – szólt közbe csendesen a démon.


147 / 531 2012.12.17. 19:21

– A nagymester nem használ semmiféle ereklyét – vágta rá mogorván a lovag. – A mi tudásunkfüggetlen a szellemektől. Gondolod, sosem kellett még ámokfutó kegyeltet megfékeznünk? Szép is lenne,ha nem tudnánk fellépni a renegátokkal szemben!

– Na de a renegátokat eleve meg sem hallgatják a szellemek…

Lyr gúnyosan felnevetett.

– Addig jó, amíg ti, rendbéliek ezt hiszitek!

A lány az ajkába harapott. Látszott az arcán, hogy mindjárt elsírja magát.

– Te beszéled ezt a… szellemnyelvet? – fordult közben Lyrhez Valian.

A Koronás fölényesen bólintott.

– Anira Rellamort akarjátok értesíteni, igaz? Nem gond. – Mély hallgatásba merült, és csak jóvalkésőbb pillantott fel. – Vár haza benneteket, és kitartást kíván az útra. Továbbá azt kérte, hogy hacsaknincs nagy baj, ne keressük. Tiszta lelkiismerettel szeretné azt mondani mindenkinek, hogy fogalma sincs,mi van veletek…

– Akkor menjünk haza! – Valian lendületesebbnek tűnt, mint eddig bármikor. – Illetve először célszerűvolna beugrani a kolostorba, hogy feltöltsük a készleteinket. Amorilnak is szólhatnánk, vagy éppenséggelShira-Linnek, ha ővele találkozunk, hogy vigyázzanak nagyon Tangemor holttestére…

– Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne így beállítanunk – vetette ellen Lyr. – Ha csak az egyikünk megy,talán elkerülheti a figyelmet, de hárman…

– Majd én megyek. – Mortua úgy szólalt meg, mint egy alvajáró. – Valian túl feltűnő, a Szárnyasnakmeg nem hinnének… amit mellesleg egyáltalán nem csodálok.

A Koronás elfintorodott.


148 / 531 2012.12.17. 19:21

– Cseppet sem ismered Amoril Devardort, kislány, ha azt hiszed, nem hallgatna rám. De felőlemmehetsz te is…

– Mondd csak, mi lenne, ha egyszer végre kegyeskednél a nevemen szólítani?

– Ha ez tesz boldoggá! – vonta meg a vállát Lyr. – Bár szabadjon megjegyeznem: a te tudatodig semjutott még el, hogy engem sem Szárnyasnak hívnak.

A lány most sem tudta állni a tekintetét. Valianra nézett inkább, aki szótlanul hallgatta a szócsatát.

– Akkor az a terv, hogy én beolvadok a zarándokok közé, megkeresem Amorilt vagy Shirát,felvilágosítom a történtekről, aztán szerzek tőle valami ennivalót? – kérdezett rá a biztonság kedvéért.

– Közben pedig igyekszel nem magadra vonni a figyelmet, és nem esel fogságba – egészítette ki Lyr.

– Nem is szándékoztam a cimboráid karjaiba sétálni!

– Alkonyatig érj vissza, ha lehet!

Mortua rántott egyet a vállán, és Valianhoz fordult:

– Ha közben rátok bukkannak a Szárnyasok, hol keresselek?

– Ha ránk törnek, meghalnak – felelte komoran a démon.

– Most én mondom, hogy álljon meg a menet! – emelte fel a hangját Lyr. – A többségük ártatlan ésjóhiszemű, fogalmuk sincs róla, mi folyik a hátuk mögött. Vagy ez lett az új divat a rendben? Mészároljunkle mindenkit, aki az utunkba akad?

– Nem, dehogyis. – Valian leszegte a fejét. – Úgy csináljuk, ahogy te mondod. Én is inkább elkerülnéma vérontást, ha tehetem.


149 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ha baj van, menjetek vissza az erdőbe! – terelte el a szót a lány. – Volt az a nagy, félig kidőlt fa, amimellett ebéd után jöttünk el. Ha itt nem talállak meg benneteket, ott fogok várni.

– Egy napot. Utána indulj el egyedül!

Mortua tétován nézett egyikről a másikra.

– Jó. Akkor… megyek is, hm?

– Nesze! – Lyr váratlanul a hátára borította nagy, fekete köpenyét. – Ez majd eltereli a figyelmet arrólaz apró tényről, hogy fülig véres vagy. Próbálj meg szerezni magadnak valami strapabíróbb ruhát!

– Ez büdös! – A lány az orrát ráncolta, de azért szorosabbra húzta magán a köpenyt. – Fogadjunk,hogy borzalmasan nézek ki!

– De legalább nem ordít rólad messziről, hogy papnő vagy, és a vérfoltokat is eltakarja. Mi több… hanem nézlek meg jobban, elmész fiúnak is…

– Te csak ne nézegess engem! – Mortua hátat fordított. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de jelenlegnem tellett több tőle. Anélkül vágott neki az útnak, hogy visszanézett volna.

Később sem lett jobb kedve. A súlyos köpeny lehúzta a vállát, ráadásul nagy is volt rá, és folytonrálépett a szegélyére. Annak sem örült, hogy kettesben kellett hagynia Valiant az új társukkal. Láthatta márnem egyszer, milyen jól bánik a fegyvereivel a démon, mégis félt, hogy Lyr kihasználja majd a bizalmát ésa jóindulatát, és ellene fordul, vagy feladja a többi Koronásnak.

A helyzet akkor sem lett jobb, amikor kiért az útra, és csatlakozott a kolostorba tartó zarándokoktömkelegéhez: mostantól már nemcsak ő taposta le folyton a köntösét, hanem szinte mindenki, aki elhaladtmellette. A tömeg magával sodorta, akár akarta, akár nem, ez pedig Valian és főleg a szellemek támogatójelenléte nélkül igencsak ráijesztett. Egyszer el is döntötte, hogy inkább visszafordul, de hiába: nem tudtakiverekedni magát a sokaságból. A könnyeivel küszködve ment tovább.

Hamarosan észrevette, hogy egyre többen vernek tábort körülötte, pedig még jócskán benne jártak adélutánban, és a rendház is távolabb esett még. Most már legalább a saját tempójában haladhatott tovább.Olykor utána szóltak, de a többség csak figyelte, ahogyan elhalad.


150 / 531 2012.12.17. 19:21

– Feleslegesen sietsz, lelkem, a testvérek úgyis visszaküldenek! – kurjantott rá egy idősebb asszonyvégtelen jóindulattal.

Mortua hálásan bólintott neki, de nem állt meg. Már látta a kerítést a lovak, szekerek és hevenyészetttáborhelyek mögött. Futni kezdett a kapu felé, ahol két testvér éppen egy nagyobb csoportosulássalvitatkozott.

– Betegeink vannak! – érvelt éppen az egyik hangadó, egy kopaszodó, idősebb földműves.

– Küldünk ki takarókat, de az épületekben már szemernyi hely sincs… – A testvér sajnálkozva tártaszét a kezét, és már fordult is tovább, éppen Mortuához. – Telepedj le idekint szépen, fiam! Mint látod,senkit nem tudunk beengedni.

A papnő úgy döntött, nem ez a legjobb alkalom arra, hogy leleplezze magát. Inkább ne legyen nyomaaz itt jártának, ha a Koronások a későbbiekben esetleg erre járnának, és kérdezősködnének. Igyekezettmég a hangját is megváltoztatni, amikor megszólalt:

– Én nem csak zarándok vagyok. Sürgős üzenetet hoztam Shira-Lin Demorgov papnőnek.

A szerzetes felsóhajtott. Nyilván nem először hallott már ilyesmit.

– Shira-Lin nagyon elfoglalt, nem érne rá beszélni veled. Ha fontos az üzeneted, átadjuk neki mi.

A lány törődötten bólintott. Miért is hinnének neki? Amoril nevét ezek után már inkább meg sememlítette.

– Kaphatok valami íróeszközt? – kérdezte inkább.

A két testvér meglepetten nézett össze, szemlátomást nem gondolták róla, hogy tud írni-olvasni.

– Attól tartok, nincs nálunk ilyesmi.

– Remek! – Mortua fújt egyet. – Akkor mégiscsak kénytelen leszek bemenni.


151 / 531 2012.12.17. 19:21

A szót tett követte: hirtelen átfurakodott a két férfi között. Az egyikük észbe kapott, és megragadta aköpenyét. A lány gyorsan leoldotta magáról, és benyomakodott az udvarra. Gyanította, hogy nem követik,hiszen a kaput sem hagyhatták felügyelet nélkül.

A kerítésen belül nem tűnt rosszabbnak a helyzet, mint amikor távoztak, valószínűleg már senkit nemengedtek be azóta. A lány habozás nélkül a rendház felé vette az irányt. Többen megbámulták vérmocskosköntösét, gyorsan megbánta hát, hogy hátrahagyta a köpönyeget, de azzal vigasztalta magát, hogy legalábbLyr sem lejt majd örömtáncot, ha a ruhája nélkül tér vissza.

Vissza az indexre


152 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonhetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Az épületbe érve először is úgy döntött, a cél szentesíti az eszközt, és ha nem akar lebukni, akkorbizony nem finnyáskodhat. A mosókonyha felé vette az irányt: remélte, hogy azt még nem zsúfolták telezarándokokkal, és talál benne egy legalább félig száraz ruhadarabot, amit magára teríthet. Előre félt apillanattól, amikor valamelyik testvér felismeri a papi köntöst szakadt, mocskos öltözékében, és – perszemerő aggodalomból – kérdőre vonja: azok után, ahogyan Loghor ihn Mortenor Valiannal és ővele bánt,attól tartott, másokhoz sem lenne kíméletesebb. Már csak ezért sem akart senkit feleslegesen belekeverniaz ügybe, vagy legalábbis senki olyat, akiről ne tudta volna, hogy képes felnőni a feladathoz.

Annyiban mindenképpen szerencséje volt, hogy egy lélek sem tartózkodott a mosókonyhában, ruhátviszont egyet sem talált, csupán nyirkos pokrócokat. Nem habozott: maga köré tekerte azt, amelyik alegkisebbnek tűnt, és bízott benne, hogy így már csakugyan bárki didergő zarándoknak nézheti, akielszakadt a családjától.

Most már csak valamelyik papot kellett előkerítenie, de úgy vélte, ez nem fog gondot okozni: tudtaróluk, hogy nem húzzák ki magát a munka alól, és legalább az egyikük nyilván ott lesz, ahol a legtöbb atennivaló. Kifelé indult ismét, és egy élesebb forduló után meg is pillantotta Amorilt – akit azonban háromKoronás vett körül.

– Azóta nem jártak erre? – kérdezte az egyik. Mortua a hátáról is felismerte: a férfi nemrégiben mégLyrrel lovagolt.

Ascovado képes a szellembeszédre! – jutott rögtön az eszébe. – Mindannyian képesek rá! Biztos, hogyszólt ezeknek a fickóknak, hogy jöjjenek utánam, és kapjanak el, miközben ő tőrbe csalja Valiant! Ó, csakkerüljön még egyszer a kezem közé, én…

Óvatosan hátrahúzódott a fal takarásába, ahol már nem láthatták, és hegyezni kezdte a fülét.

– Én nem találkoztam egyikükkel sem – felelte szemrebbenés nélkül Amoril. – Persze, nagy a tömeg,és egyre nagyobb lesz. Ha mégis visszajönnek, valószínűleg odakint lesznek a falakon túl. Kizárt, hogy atestvérek beengednék őket, így is látjátok, milyen zsúfoltan vagyunk.

A Koronások összenéztek.


153 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tegyetek kivételt! – szólalt meg a hangadó. – Ha felbukkannának a kapunál, vezessétek őketegyenesen hozzánk!

A pap felvonta a szemöldökét.

– Mit követtek el? – kérdezte.

– Szentséggyalázást és gyilkosságot.

– Nehéz elképzelni arról a törékeny kislányról…

– Hazugsággal vádolod a Korona lovagjait? – heveskedett az egyik feketeköpenyes, társa azonban avállára tette a kezét.

– Nyugalom! Amoril jó cimbora. – Visszafordult az emorhonihoz. – Úgy sejtjük, a lány nemönszántából tart a démonnal.

Mert hülyék vagytok – gondolta Mortua, Amoril azonban elgondolkodva bólintott.

– A nagymester bizonyára jobban meg tudja ítélni a helyzetet, mint én. Szálláshelyetek van már?

– Nincs. Te vagy az első, aki nemcsak akadékoskodik, hanem mutat némi segítőkészséget is…

– Bocsássatok meg a testvéreknek! A rendházfőnk halála mindenkit megviselt. Mindjárt intézkedem. –A pap elindult az udvar túlsó vége felé, a lovagok pedig követték.

Mortua megvárta, amíg elmennek. Csak akkor vette észre, hogy reszket a haragtól, és még a lélegzetétis visszafojtotta. Biztosra vette, hogy Amorilnak eszébe sem jutna feladni őket, mi több, habozás nélkülmelléjük állna a Koronásokkal szemben, de ez sem csökkentette a felháborodását. Még hogyszentséggyalázás és gyilkosság!

Hát ezért nem várták őket az erdőszélen! Végig arra számítottak, hogy Emorhonba tartanak majd. Ezpersze azt is jelenti, hogy nem szükségképpen Lyr küldte a nyakára őket… de így vagy úgy, muszáj leszóvatosnak lennie. Most örült csak igazán szedett-vedett álcájának, Amoril és a Koronások után indulni


154 / 531 2012.12.17. 19:21

viszont még így sem mert. Visszafordult inkább, és megszaporázta a lépteit. Hirtelen még fontosabb lett,hogy gyorsan megtalálja Shira-Lint.

Végül az udvar egyik hátulsó zugában futottak össze. Shira-Lin éppen a rendház falának támaszkodvaböngészett egy hosszú listát, amikor Mortua a közelébe óvakodott, és – miután meggyőződött róla, hogysenki nem figyeli – megrángatta az idősebb lány köntösének az ujját. Shira-Lin ingerülten nézett fel, éselkerekedett a szeme, amikor meglátta. Nagy nehézségek árán sikerült csak közömbös hangot megütnie.

– Hát itt vagy, fiatalember! Édesanyád már mindenhol keresett! Gyere velem, visszakísérlek!

Mortua hálásan rámosolygott. Megszólalni egészen addig nem mert, amíg egy kihalt folyosóra nemértek.

– Négyszemközt kell beszélnünk, Shira – suttogta akkor.

– Tudom. Tangemorhoz megyünk. – A papnő felemelt fejjel sietett tovább. – Mindenhol másholhemzsegnek a Szárnyasok.

– Hármat én is láttam…

– Kilencen vannak összesen, ha nem jött azóta még több. És titeket keresnek. – Shira-Lin benyitott azajtón, amely mögött az idős rendházvezetőt felravatalozták, és egyetlen intéssel kiküldte a két testvért,akik a tetem fejénél álltak kétoldalt. – Mi történt az arcoddal?

– Az arcommal? – csodálkozott el Mortua. Szórakozottan a szájához emelte a kezét, és fel is szisszent afájdalomtól. – Ja, ez? Már el is felejtettem. Loghor ihn Mortenor apánk kedvessége. Azt hiszem, egészolcsón megúsztam…

Komor bólintást kapott válaszul.

– Valian is itt van?

– Nincs. Egyedül kisebb feltűnést keltek.


155 / 531 2012.12.17. 19:21

Shira-Lin gondterhelt arcán a mosoly árnyéka suhant át.

– Amikor meghallottam, mi történt a kapunál, rögtön tudtam, hogy csakis te lehetsz az…

– Muszáj volt bejutnom. Tudnod kell, mi folyik itt. Anira is tudja már, de ti közel vagytok, ráadásul ittvan szegény Tangemor… – Mortua mély sóhajjal fogott bele a történtek elmesélésébe. A másik papnő

először hitetlenkedve, majd egyre nagyobb döbbenettel hallgatta, és egyszer sem szólt közbe, pediglátszott, hogy alig bírja megállni.

–… és most vagy a szántóföld közepén, vagy az erdőben várják, hogy visszamenjek – fejezte beMortua. – Étel kellene, Shira, minél több, meg nekem valami, amit felvehetek. Tudom, hogy ti is szűkösenvagytok most, és nemigen tudtok semmit nélkülözni, de ez most élet-halál kérdése. Sőt, még annál isfontosabb.

– Maradj itt, és senkit ne engedj be! – Shira-Lin csak ennyit válaszolt, aztán máris kisietett az ajtón.Mortua gondosan bezárta utána, aztán nekivetette a hátát, és lehunyta a szemét.

Senki nem vádolhatta gyávasággal, de most az egyszer szívesen átadta volna a stafétát valaki másnak.Még ideális körülmények között sem rajongott volna az ötletért, hogy a Koronások elől bujkálva, LyrAscovado kellemetlen társaságára kárhoztatva próbálja megtenni az utat Mordiniumig, így azonban alegszívesebben máris bedobta volna a törölközőt. Nem haragudott már a szellemekre, amiért mellőzik; úgyvélte, joggal dühösek, ráadásul amikor a legnagyobb szükség volt rájuk, nem hagyták cserben. Valójábanarra vágyott, hogy ne kelljen tudnia erről az egész pokoli összeesküvésről, amivel Loghor és aszolgálatában álló varázstudó a világra bőszítették őket. Elég volt csak arra gondolnia, amikormegpillantotta Valiant a mágus akaratának rabszolgájaként, egy rég halott szent vérében úszva, és márisgörcsbe rándult a gyomra. Most először tehetetlen, pici pontnak érezte magát a nála okosabbak éshatalmasabbak játszmájában, a tét pedig nagyon nem tetszett neki. De nem volt választása. Tennie kellett adolgát.

Megdörgölte a szemét, de nem nyitotta ki. Nem akaródzott Tangemorra néznie: félt attól, amilyensorsra juthat, kivált most, ennyi Koronással a közelében.

Hosszú idő után hallotta meg a kopogtatást az ajtón, és hozzá Shira-Lin sziszegését:

– Én vagyok!

Mortua megpördült, és kinyitotta az ajtót. Átfutott közben a fején a gondolat, hogy mi van, ha aDemorgov lány egy csapat Koronás gyűrűjében érkezett, és át akarja adni őt nekik, de gyorsanelhessegette. Éppen eléggé a feje tetejére állt a világ anélkül is, hogy most egyszerre elkezdjen nem bízni


156 / 531 2012.12.17. 19:21

azokban, akikre mindig is számíthatott.

Shira-Lin vállán egy jókora zsákkal érkezett, amelyet minden teketória nélkül Mortua kezébe nyomott.

– Ez nehéz! – állapította meg hálásan a lány. – Kifosztottad a konyhát?

– És a testvérek éléstárát is – bólintott Shira-Lin. – Vizestömlők, gyümölcs, kenyér és sonka. Egydarabig elég lesz, ha hazáig nem is. A tetején vannak a ruhák.

– Remek! – Mortua nem szégyenlősködött: gyorsan ledobta a köntösét, és felvette helyette a kapottbarna inget, nadrágot és felöltőt. Egy zarándokkendőt is talált, ezt a fejére kötötte, és jól alátömködte ahaját. – Ha még meg is fürödhetnék, már majdnem jól érezném magam, de azt hiszem, erről jobb, ha nem isálmodom.

– De jobb ám – hangzott a válasz. – Kapsz viszont tőlem valami sokkal hasznosabbat. Atlemortestvérünk szerencsére igen hiú, és rosszul viseli, hogy egyre idősebb. Dühös lesz, ha észreveszi, hogyelhoztam, mert nehéz beszerezni, de szeretnélek biztonságban tudni.

Mortua gyanakodva emelte fel a fejét.

– Te Shira, mi az ott a kezedben?

– Festék. Gyógynövények és ki tudja, mi minden még… Ha sikerül épségben kijutnod, minél előbbvágd rövidre a hajadat, aztán fesd be ezzel!

Mortua viszolyogva méregette a palackban lötyögő, gyanús barna masszát.

– De akkor ronda leszek! – tiltakozott.

– A Koronások viszont egy szőke papnőt keresnek, nem egy jellegtelen fiatal fiút – világított rákönyörtelenül Shira-Lin. – Ha pedig Valiannak lesz ellenére, akkor nem is érdemel meg téged.

– Na persze! – Mortua gyorsan a zsákba süllyesztette a palackot. – Ugye vigyáztok Tangemorra? –kérdezte aztán. – Ha bejön valamelyik Szárnyas szerzetesnek álcázva, vagy ami még rosszabb, egy


157 / 531 2012.12.17. 19:21

mágus…

– Résen leszünk – nyugtatta meg Shira-Lin. – Ha pedig minden kötél szakad, magam gyújtom rá aravatalt.

– Köszönöm!

– Köszönd meg azzal, hogy minél előbb biztonságos helyre érsz. A szellemek miatt meg ne aggódj!Anira majd gondoskodik róla, hogy minden zökkenőmentesen menjen. – A papnő ajkán kis mosoly futottát. – Mire hazaértek, valószínűleg rendeződik is a helyzet.

– Legyen úgy, Shira, szívemből kívánom! – Mortua nyögve a vállára kanyarította a zsákot. – És haelkapják Loghort, én is bemosok neki egyet.

– A párját meg én küldöm – biztosította társnője, aztán váratlanul megölelte. – Vigyázz magadra,kérlek!

– Mindig. Meg Valianra is.

Egymás mögött léptek ki a szobából – ezúttal sem felejtették el bezárni –, hogy aztán alépcsőfordulóban végleg búcsút vegyenek. Shira-Lin felfelé indult, kezében Mortua véres köntösével,Mortua pedig lefelé, az udvar irányába. Lassan haladt: a nehéz zsák húzta a vállát, a kimerültség pedig alépteit. Minden eddiginél jobban szeretett volna fürödni, aludni és enni, lehetőleg ebben a sorrendben,ugyanakkor viszont azt is tudta, minél gyorsabban visszatér a társaihoz, annál hamarabb sort keríthet erre,méghozzá Mordinium biztonságot adó falai között.

Azért az arcomat megmosom – döntötte el, és elindult az udvar hátulsó része felé, ahol emlékezeteszerint egy kisebb kút állott.

Nem feledkezett meg Shira-Lin figyelmeztetéséről, amely szerint a Szárnyas Korona lovagjai szépszámban képviseltették magukat a rendház falain belül, mégis megtorpant, amikor a kút közelébe ért: kétKoronás is ezt a helyet szemelte ki magának. Egyikük, egy nyurga, szőke, sebhelyes arcú férfi a kútkávájának támaszkodott, és nagy hangon leckéztetett egy idősödő parasztembert, aki gyanúsan ismerősfekete köpönyeget viselt a vállán. Társa éppen ivott, de közben árgus szemekkel figyelte őket.

– Nem tud ez semmit – szólalt meg végül becsmérlően. – Örült, hogy van, ami felmelegítse a vénirháját. Kitől kaptad, paraszt?


158 / 531 2012.12.17. 19:21

– Hiszen mondtam már, lovag uram, hogy a testvérektől… Kérlek, messziről jöttem, nem ismerek ittsenkit, nem tudok ennél többet mondani!

A Koronások sokatmondó pillantást váltottak. Mortua már ott tartott, hogy lesz, ami lesz,közbeavatkozik – nem tudott szótlanul elmenni az öregember megfélemlítése mellett akkor sem, ha a sajátbőrét kockáztatta –, amikor azok néhány keresetlen szóval elzavarták a parasztot, és elvették tőle aruhadarabot.

– Ascovadóé – állapította meg a szőke.

Társa a homlokát ráncolta.

– Megölték volna a rohadékok? – töprengett.

– Nem találtunk holttestet – emlékeztette a másik.

– De a lova visszatért…

Mindketten elkomorultak. Most cseppet sem tűntek pökhendinek.

– Gondolod, hogy fogoly?

– Szerinted végigcibálnak egy foglyot erdőn-mezőn, miközben menekülnek?

– Ha menekülnek egyáltalán. – A szőke felpillantott, és észrevette Mortuát. – Te meg mit bámulsz itt,kölyök? Takarodj a dolgodra!

A lány éppen csak vissza tudta nyelni a csípős választ, amit szíve szerint adott volna, és gyorsanleszegte a fejét, ahogyan azt sejtése szerint egy parasztfiúnak a Koronások jelenlétében tennie illett.

– Megyek már… – motyogta, és engedelmesen el is indult.


159 / 531 2012.12.17. 19:21

Csodálkozott volna, ha ennyivel megússza, és valóban, alig tett meg két lépést, amikor a másik lovagutána kiáltott.

– Hé, kölyök! Gyere csak vissza!

A fenébe! Mortua villámgyorsan felmérte a lehetőségeit. Nem volt belőlük túl sok: vagy megáll, ésreméli, hogy nem azért akarják visszarendelni, mert felismerték, vagy pedig a füle botját sem mozdítja, ésmegpróbál egérutat nyerni. Ahhoz egy cseppet sem fűlt a foga, hogy a két megtermett, erős férfi közelébemenjen, így aztán futásnak eredt – vagyis inkább, a vállára vetett nehéz zsáknak köszönhetően, tántorognikezdett – az ellenkező irányba, és bízott benne, hogy a Koronások puszta vakrémületnek tudják be aviselkedését, és nem mennek utána.

Mire nyilvánvalóvá vált, mekkorát tévedett, arra is rájött, hogy képtelen lesz a zsákkal a vállánelszaladni előlük. Gyorsan cselekedett: benyitott a legelső ajtón, amit meglátott, és becsapta maga mögött.

Nem tudott körülnézni, mert az ajtó bezárultával sötét borult a helyiségre, de érezte a levegőáramlásából, hogy egy nagyobbacska kamrában lehet, amit valószínűleg élelmiszerraktárnak szoktakhasználni. A kulcs a zárban volt, úgyhogy gyorsan elfordította, aztán nekivetette a hátát az ajtónak –mintegy eltökélve, hogy igenis kívül fogja tartani a két megtermett, páncélos férfit –, és összerezzent,amikor meghallotta a hangjukat.

– Kinyitni!

– A francba! – mormolta maga elé. – Pillanatok alatt rám törik! Most ebből a kulimászból hogyanmászok ki?

Nem várt válasz érkezett a kérdésére: egy vékony gyerekhang bizonytalan suttogása.

– A pap néni az? Aki Valian bácsival utazik?

– Gyerekek? – Mortua a homlokát ráncolta. Más sem hiányzott, mint hogy ez a két kölyök isbelekeveredjen a Koronások sötét üzelmeibe. Azok után, amit Morammorban látott, nemigen hitte már,hogy kesztyűs kézzel bánnának velük.

– Erre tessék jönni! – suttogta Pamor. – Van itt egy létra, amin fel lehet mászni!


160 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány elvigyorodott, és gyorsan belekotort a zsákba.

– Nagyok vagytok, gyerekek! Tessék, egy sonka, osszátok el, meg vigyetek belőle anyátoknak is!

Nehézkesen, de felküzdötte magát zsákostul a padlásra, aztán megpróbálta maga után húzni a létrát is,az viszont túl nehéznek bizonyult ehhez a mutatványhoz, úgyhogy lesziszegett:

– Menjetek odébb!

Pamor és Morella félrehúzódott, ő pedig belerúgott a létrába. Az eldőlt, éppen akkor, amikor aKoronások betörték az ajtót. A két gyerek visítani kezdett, Mortua pedig meglapult a padláson, és remélte,hogy a lovagok nem szúrják ki a felborult létrát. Amennyire fentről meg tudta ítélni, sikerült egy sötétsarokba rúgnia, de azért elővette a buzogányát, készen arra, hogy jól fejbe vágja vele azt, aki megpróbálutána mászni.

A Koronások nem hazudtolták meg önmagukat: kirángatták a két gyereket a napfényre. Azok ettőlpersze csak még jobban visítottak, minek következtében mindannyian egy csapásra a figyelemközéppontjába kerültek.

– Szóval itt bujkáltatok. Ugye tudjátok, hogy legalább egy órája kereslek benneteket?

Mortua felismerte Amoril hangját, és azonnal megnyugodott. A szellemek nem hagyják cserben azt,akit egyszer a kegyeikbe fogadtak: akárcsak korábban a kutyák, most is megérkezett a segítség. Szélesvigyorral az ajkán hallgatta, hogyan tereli el a melléképület elől a harcos-pap a két Koronást, akik nemtudtak vagy nem akartak szembeszegülni vele. Leosonni mindenesetre nem mert még, úgyhogy inkábbelhelyezkedett a padlásra szórt szénában, eltökélte, hogy amint teheti, kereket old, és szinte azonnal el isnyomta az álom.

Vissza az indexre


161 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonnyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Arra ébredt, hogy rázzák. Ráadásul fázott, mindene elgémberedett, és éhesebb volt, mint valaha.Morcosan nyitotta ki a szemét, és az volt az első gondolata, hogy lefejeli azt, aki fel merte ébreszteni,akkor is, ha személyesen Loghor ihn Mortenor az illető. Sőt, még akkor is, ha Anira.

Aztán rájött, hogy nem lát semmit, és eszébe jutott, hogy már korábban is vaksötét lett, ha becsuktákaz ajtót, abból pedig, ahogyan a lába elmacskásodott, arra következtetett, hogy azóta már az éjszaka isleszállt. Kinyújtotta a karját, és megpróbálta eltolni magától azt, aki keltegette.

– Mortua, mennünk kell! – hallotta meg aztán a suttogást, amitől forróság áradt szét a tagjaiban.Gyorsan felállt, és fel is szisszent: bármilyen alacsony volt, így is bevágta a fejét egy gerendába. – Vigyázz,alacsonyan van a mennyezet!

– Vettem észre… – suttogta vissza, és megtapogatta a fejét. – Hogy kerülsz te ide? Nem úgy volt, hogykint megvártok?

– Nem úgy volt, hogy estig visszaérsz? – Valian hangján érződött, hogy mosolyog.

– Kiszúrtak a Szárnyasok! Menekültem…

– Azt látom. Nagyon buzgón menekültél. – A démon karon fogta, és óvatosan oldalra húzta. – Gyere,itt a lejárat! – Lehajolt, és belesuttogta a sötétségbe: – Találtál létrát?

– Nem. – A tompa, fojtott hang gazdájában Mortua Lyrre ismert. – Sehol semmi.

– Odarúgtam a sarokba! – szólt le a lány is.

– Ott sincs.

– Akkor biztos kivitték, hogy aztán ne tudjak lejönni. Vagy lehet, hogy Amoril rakta el, nehogy rám


162 / 531 2012.12.17. 19:21

terelje a figyelmet. De akkor te hogy jutottál fel? – Mortua visszafordította az arcát Valian felé. Nem láttaaz ifjút a sötétben, de érezte az illatát, no meg a leheletét a nyakán, és ettől valami olyan borzongás jártaát, amit korábban még sosem érzett. Persze, szerette legeltetni a szemét Valian arcán és alakján, és sokatgondolt arra, milyen lenne, ha megcsókolnák egymást, de amit most tapasztalt, az több volt ennél. Életébenelőször vágyat érzett, igazi, asszonyi vágyat, ami máskor megijesztette volna, de itt, a végtelen sötétségbencsak forrósággal töltötte el.

– Nem volt nagy ügy. – A démon odébb húzódott, Mortua azonban belekapaszkodott a karjába, ésigyekezett természetesnek hangzani, amikor megszólalt:

– Hékás, lehet, hogy te látsz a sötétben, én viszont leesek, ha nem fogsz meg!

– Bocsánat! – Valian átfogta a derekát, Mortua pedig igyekezett nem elszédülni a gyönyörűségtől.Nagy volt a kísértés, hogy odasimuljon a karjába, ezúttal nem mint épp védelemre szoruló harcostárs,hanem nőként, de akkor meghallotta odalentről Lyr gúnyos horkantását, és ez egy csapásra kijózanította.

– Létra nélkül hogy megyünk le? – kérdezte, miután a biztonság kedvéért megköszörülte a torkát.

– Lyr majd segít.

A lány elfintorodott, de nem tett ellenvetést. Azt viszont cseppet sem bánta, hogy nadrágot visel amegszokott köntöse helyett. Amennyire szomjazta Valian érintését, annyira vonakodott a Koronásétól,akiről ráadásul még mindig nem tudta eldönteni, mennyi köze lehet a társai hirtelen felbukkanásához.

Lyr könnyedén lesegítette a padlásról. Mortua ellépett tőle, és visszaszólt a démonnak.

– Valian, van fent egy zsák, azt is hozd, jó?

– Majd ledobom. Lyr?

– Jöhet.

Alig egy perccel később már az udvaron álltak, ahol jól látszott a lovag mogorva arckifejezése, a csípősszél pedig jótékonyan elűzte Mortua arcáról a pirosságot.


163 / 531 2012.12.17. 19:21

– Gyerünk innen! – adta ki az utasítást Lyr. – Külön-külön megyünk, és az eredeti találkozóhelyenvárjuk be egymást. Valian, te könnyebben kiverekszed magad, ha szorul a hurok, mint bármelyikünk,úgyhogy te maradsz a végére.

A démon némán bólintott, Mortua viszont nem állta meg szó nélkül.

– Mikor lettél te a főnök, Ascovado? – kérdezte csípősen.

Lyr rámeredt.

– Amikor bizonyos felelőtlen kislányok úgy döntöttek, alszanak egy jót ahelyett, hogy sietnének vissza!– Még a suttogásából is érződött a düh.

– Nem vagyok felelőtlen! – vágott vissza a papnő. – Elkaptak volna, ha előjövök.

Lyr színpadias mozdulattal körbemutatott. Az udvaron mindenhol emberek aludtak, őrt sehol nemlehetett látni, a Koronásoknak pedig nem volt se híre, se hamva.

– Hova lettek ezek? – csodálkozott a lány. – Már hatszor le kellett volna rángatniuk a padlásról.

– De azért nem vagy felelőtlen, ugye?

Mortuában volt annyi tisztesség, hogy elpiruljon.

– A szellemek eddig is vigyáztak rám. Biztosan elcsalták őket.

– A szellemek? – Lyr keresztbe font karral tornyosult fölé. Most először igazán ijesztőnek látszott.

– A kegyeltjük vagyok, ha épp tudni akarod! – Mortua egy tapodtat sem hátrált.

– Vagy éppen a szerencséé. Csakhogy az hűtlen barát ám! – A lovag sarkon fordult. – Elég ebből,mindenkit felébresztünk! Én megyek előre.


164 / 531 2012.12.17. 19:21

– Még csak az kellene!

– Mortua! – szólt közbe csendesen Valian.

A lány szenvedélyesen nézett rá.

– Csapdában akar hagyni bennünket, hát nem látod?

– Mortua! – ismételte meg a démon ugyanolyan halkan, de nyomatékosan.

Mortua felszegte a fejét, de elhallgatott.

– Találkozunk odakint. Ha túlélitek a csapdámat. – Lyr szemében harag vagy talán megbántottságtükröződött, még ha a hangja kemény volt is, akár a jég.

A lány az ajkába harapott. Tudta, hogy ha a Koronás ártatlan, akkor most vérig sértette, ráadásuligazságtalanul, hiszen éppen őérte kockáztatta a bőrét. Egy ártatlan Lyr Ascovado – aki, bármit ismondjon, mégiscsak tudomással bírt nagymestere sötét üzelmeiről – azonban éppolyan hihetetlennek tűntszámára, mint egy ellenszenves Valian vagy egy barátságos Loghor ihn Mortenor. Így aztán, bár érzettvalami homályos lelkiismeret-furdalást, nem szólt a fiatalember után, aki hamarosan eltűnt az alvók között.

Amikor viszont Lyr elment, és kettesben maradt Valiannal, másért nem merte felemelni a tekintetét:hirtelen újra tudatosult benne mindaz, amit az imént, a karjában érzett, és félt attól, amit a démonmegláthatott volna a szemében. Elfordította tőle még a fejét is, és igyekezett gondtalannak hangzani,amikor megszólalt:

– Szerintem mi is váljunk szét most, mert ha együtt maradunk, és mindkettőnket elkapják, annak nemlesz jó vége…

Valian mintha meg sem hallotta volna. Csak akkor válaszolt, amikor a lány is elindult, és akkor sem ajavaslatára, hanem az azt megelőző párbeszédre.

– Lyr volt az.


165 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tudtam! – perdült meg azonnal Mortua. – Szemét, áruló Szárnyas féreg! Én meg már azt hittem, áttud verni téged! Még jó, hogy…

– Nem, Mortua. Lyr csalta el a többi Szárnyast a rendház közeléből. – Valian komolyan a szemébenézett. – Amikor nem jöttél vissza, hívójelet küldött nekik szellembeszéddel. Azt mondta, megsebesítettük,és ott fekszik az erdő közepén, és hogy szerinte még mindig Morammor körül ólálkodunk.

Mortuának a szája is elnyílt csodálkozásában.

– De hát…

– Dühös rád, Mortua, és be kell látnod, hogy van némi igazsága. Nem tartottad magadat ahhoz, amibenmegállapodtunk. – A démon felemelte a kezét. – Én tudom, hogy nem te vagy a hibás, hanem akörülmények játszottak össze, de ő még nem ismer téged. És te sem vagy hozzá valami barátságos.

– De ha egyszer sötét alak! Ráadásul még Szárnyas is!

– Én ezerszer rosszabb vagyok, mégis megbízol bennem.

– Hogy a fenébe ne… – A lány megrázta a fejét. – Valian, ezt ne itt és most beszéljük meg! Az nagyonjó, ha nincsenek itt a Szárnyasok, de visszajöhetnek. Nem akarok bajba keverni senkit. A hazaúton mégrengeteget beszélgethetünk majd. De annyit tudok, hogy ez a Lyr Ascovado nem egyenes velünk. Bizserega körmöm, ha ránézek.

– Bizsereg a… körmöd?

– Jól van, nevess csak ki! Majd nem nevetsz, ha kiderül, miben sántikál.

Valian elkomolyodott.

– Életem legnagyobb részét úgy éltem le, hogy senkiben nem bízhattam. A tulajdon menyasszonyom isaz életemre tört, amikor úgy állt érdekében. Soha többé nem akarok úgy gondolkodni, amit akkoriban.Ezerszer inkább éljenek vissza a bizalmammal.


166 / 531 2012.12.17. 19:21

– Menyasszonyod? – kapta fel a fejét Mortua.

Az ifjú kényszeredetten fordította el a tekintetét.

– Ahogy azt igen bölcsen mondtad az imént: a visszaúton rengeteg alkalmunk lesz beszélgetni. Mostjobb, ha Lyr után megyünk.

A lány döbbenten vette észre, hogy remeg keze-lába, és azt se tudja, merre induljon. Most még aKoronások sem érdekelték. Egy pillanatig semmi más nem számított, csak az egykor volt menyasszony. AMásik Nő.

– Ő is démon volt? – kérdezett rá elszoruló torokkal.

– Mi más? – Valian szemlátomást megbánta, hogy egyáltalán szóba hozta a jegyesét. – Ne most, jó?Kérlek!

– De én… Jó, persze! – Mortua megpróbált mosolyogni. – Igazad van, nem ez a megfelelő idő.

– Köszönöm. Mesélek majd neked Herriáról, ha szeretnéd, de előre szólok, nem lesz egy vidámtörténet.

– Herria – motyogta maga elé a papnő. Nem vette észre, hogy Valian egy pillanatig összehúzottszemmel, kutatva néz rá, aztán megrázza a fejét. – Micsoda idétlen név – tette hozzá aztán erőltetettvigyorral. – Na, gyerünk innen! Hozod azt a zsákot?

Nem várta meg a választ, hanem eliramodott. Valian töprengve bámult utána, mielőtt lassú léptekkelmaga is elindult volna.

Lyr Ascovado mereven állt a szántóföld kellős közepén, amikor a lány megpillantotta. Elsőre rögtönmadárijesztőnek is nézte, csak azután jött rá, hogy a társát szemléli, amikor az ingerülten felsóhajtott, ésmegrázta magát.

– Mi tartott ilyen sokáig?


167 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua szó nélkül somfordált közelebb, leült a földre, fázósan összehúzta magát, aztán végül kibökte:

– Te Szárnyas… izé, Ascovado… Én azt hiszem, beszélnünk kéne.

Lyr végigmérte, és csak mintegy foghegyről vetette oda:

– Nincs több köpenyem. Neked adtam azt az egyet, ami volt. Ha fázol, köszönd magadnak.

– Mi? – értetlenkedett a lány. – Kell is nekem a büdös köpenyed! Csak azt akartam mondani, hogy…

Elhallgatott. Sokat törte pedig a fejét útközben, hogy mit mondjon és hogyan. Készült szép, meghatóbocsánatkéréssel, komoly ígéretekkel és őszinte békülési szándékkal. Most azonban, szemtől szemben,valahogyan benne szorultak a szavak. Talán csak attól a dühítő flegmaságtól, amivel Lyr tekintett rá, vagytalán az ismét felsejlő gyanútól, hogy új társuk nem játszik becsületesen. Már maga sem tudta eldönteni.

– Figyelj! – kezdte újra, és ezúttal nem gondolkodott. – Nem kell szeretnünk egymást. Én azt sebánom, ha megjegyzéseket teszel rám. Én se fogom tudni megállni úgyse. De tudj róla, hogy szeretnékbízni benned. Nem megy, de attól még szeretnék.

Az ifjú elgondolkodva bólintott. Ha ki is ült valami az arcára, a sötétben nem lehetett leolvasni róla.

– El kell ismerned, hogy gyanús alak vagy – ütötte tovább a vasat Mortua. – Semmi értelme annak,hogy velünk jössz; mehetnél bárhová. A tetoválásodat az életben le nem mosod magadról. És akkor itt vanmég ez a fura neved is, amiben még csak benne sincs, hogy mor…

Lyr váratlanul felkacagott, éles, rosszkedvű, öngúnyoló nevetéssel.

– Ez a bajod velem? A nevem, amit nem is tudsz?

Mortua pislogott.

– Te mondtad, hogy…


168 / 531 2012.12.17. 19:21

–… hogy szólíthattok Lyrnek. Sosem állítottam, hogy így hívnak.

– Te most komolyan bevallod, hogy álnevet mondtál nekünk? – A lány még mindig nem tért magához adöbbenettől. – Most árultam el, hogy gyanakszom rád, és erre…

– Nem mondtam nektek álnevet! – csattant Lyr hangja. – Különben is, mit számít neked ez az egész?

Dühös csend támadt. Mortua morcosan magába zárkózott. Az egész helyzet ugyanakkor nagyon isemlékeztette a másfél évvel azelőtti esetre, amikor Valiant sikerült megbántania. A körülmények perszemások voltak – Lyr legalább nem szegezett rá fegyvert –, a merev elutasítás azonban, amivel a férfiviszonyult hozzá, egészen ismerősnek tűnt.

– Szerepel benne a mor – szólalt meg végül mogorván a Koronás. – Három helyen is. Bemutatkozhatokneked, ha akarod, papnő, és akkor rájössz majd, hogy milyen prózai okból nem tettem meg eddig.

Ez a közlés, no meg a hozzá társuló hangvétel békejobbnak tűnt, és Mortua úgy döntött, elfogadja.Biccentett egyet Lyrnek, aztán erőt vett magán, és elmosolyodott.

– Kezdem én, jó? Mordiniumi Mortua Mortandis vagyok, a Mortandis-ház hatodik leánya.

– Vagyis hercegnő. – Lyr nem tűnt meglepettnek. – Nos, én nem származom úri famíliából. Szegényanyám nyilván kompenzálni akart, ezért adta nekem azt a nevet, amit. – Nagy levegőt vett, mielőttfolytatta volna. – Limoratore-Ymordovito-Rinorossamorsioli Ascovado vagyok. Mondanám, hogyörvendek a szerencsének, de nincs így.

Mortua egy pillanatig csak meredt rá, mint aki nem tudja eldönteni, vajon ugratják-e éppen.

– Limora… micsoda? És én még azt hittem, hogy a Herria egy pocsék név…

A fiatalember sötéten bólintott.

– Nem fogom azt kérni, hogy bízz meg bennem, papnő. Gyanakodj rám nyugodtan, ha ez elszórakoztat,de ne magyarázz hátsó szándékot mindenbe, amit nem értesz!


169 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua halványan elmosolyodott.

– Akkor kiegyezhetünk abban, hogy nem egyezünk ki semmiben?

Lyr viszonozta a mosolyát. A szeme fehérje megcsillant a sötétben, és Mortua hirtelen bizonyossággaltudta, hogy nem szabad megbíznia benne.

– Értékelem a szándékot. Ha be tudod érni ennyivel, talán megleszünk.

– Azért a kezedet nem fogom megkérni… – dünnyögte a lány, és még mindig elpirult, amikor eszébejutott az a régi, ostoba beszélgetés.

– Vérzik a szívem – jegyezte meg szárazon Lyr. – Nem mintha papként valaha is házasságot köthetnél.Hacsak ki nem lépsz a rendből…

Ezúttal Mortuából tört elő a hahota, az előbbi rossz érzése pedig elszállt, mintha soha nem is lett volna.

– Te miért utálsz engem? – kérdezte meg aztán jóval barátságosabban.

Lyr megvonta a vállát.

– Idegesítő vagy.

– Ugye? – húzta ki magát a lány.

– Nem azért, amiért gondolod! – hűtötte le a Koronás. Aztán a messzeség felé bökött az állával. – Ottjön Valian.

– Akarsz fogadni, hogy el sem mosolyodik, ha megtudja a nevedet? – Mortua cinkos vigyort küldöttneki, de csak egy zord pillantást kapott válaszul.


170 / 531 2012.12.17. 19:21

– Akarsz fogadni, hogy a földön fog fetrengni a nevetéstől, ha megtudja, mennyire odavagy érte?

Mortua úgy hőkölt hátra, mint akit felpofoztak. A bajtársiasság kezdődő érzése azonnal tovatűnt alelkéből.

– Ne merészeld! – sziszegte.

– Akkor értjük egymást. – Lyr faképnél hagyta: indult, hogy átvegye Valiantól a zsákot.

A lány mogorván nézett utána.

– Csak azért is rajtad fogom tartani a szememet! – sziszegte maga elé. – Nyomorult Szárnyas…

Vissza az indexre


171 / 531 2012.12.17. 19:21

Huszonkilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Valian csak egy pillantást vetett rájuk, amikor közelebb ért, és úgy döntött, inkább nem kérdez semmit.Nem először érezte úgy magát kettejük mellett, mintha a két gyerekkel, Pamorral és Morellával utazottvolna egyedüli felnőttként. Ez részben, ha bevallatlanul is, de jót tett neki, hiszen újra meg újrakizökkentette a hadakozásból, amit a lelkében nemrégiben ismét feltámadt sötétség ellen folytatott,másrészt viszont kezdett beleunni. Azt megszokta már, hogy időnként Mortua helyett is neki kellgondolkodnia, de Lyrtől többet várt, vagy legalábbis szeretett volna többet várni. Úgy tűnt, a Koronáselfogadja őt, arra pedig, hogy kedvelje is, Valian nem feltétlenül tartott igényt, így aztán sikerültmegtalálniuk a közös hangot, Mortuával szemben azonban Lyr is legalább annyira megmakacsolta magát,mint a lány ővele kapcsolatban, hiába lehetett köztük hét-nyolc év is a lovag javára.

– Minden rendben? – kérdezte tőle Lyr, amikor odaballagott hozzájuk. Valian bólintott, és a földreeresztette a zsákot.

– Ez elég lesz egy darabig – jegyezte meg rögtön Mortua, mintegy emlékeztetve őket, hogy ki isszerezte a táplálékot.

– Együnk – javasolta Valian, és ahogy sejtette, kivételesen egyik társa sem tiltakozott. Neki is látott,hogy kipakoljon a zsákból. A sonka láttán még az ő gyomra is hangosan megkordult, akkor azonbanigencsak zavarba jött, amikor a hajfestékes üveg került a kezébe. – Ez micsoda? – kérdezte, és meglepvelátta, hogy a lány elpirul.

– Hajfesték – állapította meg Lyr. – Anyám is ilyet használ.

– Azt mondtad, nem vagytok gazdagok… – nézett rá Mortua.

Kezdte unni, hogy folyton csúsztatáson kapja a Koronást, azt pedig még inkább, hogy az mégis folytonkimagyarázza magát. Most is kapott tőle egy lesújtó oldalpillantást.

– Azt mondtam, nem vagyunk nemesek. Azt nem, hogy éheztünk.

– Pedig úgy nézel ki… – tette hozzá az orra alatt Mortua.


172 / 531 2012.12.17. 19:21

– Szóval hajfesték – zárta rövidre a vitát Valian.

– Igen… – cincogta a lány. – Shira szerint fiúnak kellene álcáznom magamat, és azért adta, hogybefessem vele a hajamat. Meg azt is mondta, hogy vágjam le, ha tudom… – Nem is kellett hozzátennie,mennyire ódzkodik az egésztől. Valian egészen megsajnálta.

– Az én hajam feltűnőbb – jegyezte meg. – Lehet, hogy rosszul értetted, és Shira-Lin valójában nekemszánta.

Mortua hálásan rámosolygott, de Lyr csakhamar lehűtötte.

– Elég lesz ez kettőtöknek is.

Valian biccentett.

– Együnk, aztán aludjunk egyet! Reggel is ráérünk ezzel foglalkozni… Már ha el tudod érni, hogy avolt társaid ne zaklassanak még bennünket.

– Nem gond! – Lyr már rágott is. Tele szájjal folytatta: – Nyilván hiába kerestek az erdőben.Értesíthetem őket, hogy sikerült visszavergődnöm a kertbe, és jöjjenek vissza, hogy beengedhessem őketis, de nagyon gyenge vagyok, úgyhogy siessenek, mert ha el találok ájulni… – A mondat végét elintézteegy sötét vigyorral, és Mortuában ismét feléledt minden gyanú. Most azonban megállta, hogy szóljon, éscsak akkor vonta félre Valiant, amikor a társuk már aludt.

– Tudom, hogy nem hiszel nekem, de figyelted, hogyan beszélt a többi Szárnyasról? Mintha semmitnem számítanának neki! Ahhoz képest nemrég még letorkolt bennünket, hogy ne merészeljünk kezetemelni rájuk…

Valian, aki maga is elálmosodott már, csak nagy erőfeszítés árán tudott türelmes választ adni neki.

– Mit szeretnél, Mortua? Megölni nem fogom. Elüldözni nincs értelme. Most szemmel tudjuk tartani, éstúsznak sem utolsó. De nem is hiszem, hogy ártani akarna nekünk. Már régen megtehette volna, de eddigmég csak segítséget kaptunk tőle.

– De hát egy görény! – suttogta a lány. – Ki tudja, milyen terveket főztek ki az öreg Loghorral, amimiatt így becsatlakozott közénk! Tudod, hogy már másfél éve is a bőrünkre játszottak!


173 / 531 2012.12.17. 19:21

– Lyr nem volt ott.

– A helyszínen Loghor se…

Nézték egymást egy darabig. Valian megcsóválta a fejét, és oldalra pillantott, alvó útitársuk irányába.Halkan jelentette ki:

– Mortua, én veled vagyok. De ez még nem jelenti azt, hogy Lyr ellen. Lehet, hogy nem őszintevelünk, de meggyőződésem, hogy nincs ellenünk. Ha mégis, meghal. Téged viszont szeretnélek megkérni,hogy a jövőben csak akkor beszélj ellene, ha nyomós okod van rá, és az, hogy nem szimpatikus neked,nem számít nyomós oknak.

– Jó, megértettem – morogta sértődötten a papnő. – De ha ki mer röhögni az új hajammal…

– Az más, akkor helyre teszem – nyugtatta meg az ifjú, aztán ásított egy kiadósat. Mortua rávillantottegy mosolyt.

– Feküdj csak le, Valian! Én úgyis aludtam egész délután. Majd legfeljebb felébresztelek hajnalban, éshunyok még egyet, hm?

– Hálás köszönetem. – A démon nem mondatta magának kétszer. Alig néhány perccel később már csaka szuszogását lehetett hallani.

Mortua sokáig nézte – jóllehet, a körvonalain kívül nem sokat látott belőle –, és egészen meg isfeledkezett a békésen hortyogó Lyrről. Visszatévedtek a gondolatai a sötét padlásra. Nemigen tudott mitkezdeni a testében feltámadt éhséggel, és ez zavarta. Szívesen megbeszélte – sőt, kitárgyalta – volna adolgot a szellemekkel, de ők hallgattak, mint mostanában mindig; ez pedig már elvezetett a személyesvágyak talajáról, vissza az égető probléma ördögi körébe, amellyel Morammorban találták szembemagukat, és ahonnan most sem tudott kitörni.

Egészen addig gyötörte az agyát mindannyiuk gondjával, amíg az éj közepén váratlanul felébredő Lyraludni nem küldte. Most az egyszer nem is próbált ellentmondani neki, és a sötét gondolatok ellenére isreggelig tartó, zavartalan álomba merült.

Az ébredése viszont cseppet sem bizonyult derűsnek: arra kelt fel, hogy Lyr ott áll Valian háta mögött,


174 / 531 2012.12.17. 19:21

és óvatosan, tincsenként rövidre vágja a démon haját. Rájuk akart kiáltani, hogy mégis mit művelnek, deaz utolsó pillanatban a nyelvébe harapott, elvégre a Koronás tőre vészesen közel járt Valian nyakához.Mégis, amikor a földön heverő vörös tincsekre pillantott, összeszorult a szíve. Még a saját haját is kevésbésajnálta, mint az övét.

Lyr felpillantott, észrevette, de csak bólintott neki, és folytatta a munkát. A lány nem viszonozta azüdvözlő gesztust. Keresett magának némi reggelit, evett, aztán odasomfordált hozzájuk. Szerette volnaelkérni a tőrt, és – ha már meg kell lennie – maga vágni le azokat a vörös tincseket, de folyton az járt azeszében, hogy a Koronás tud az érzelmeiről, és nem akarta magát még jobban kiszolgáltatni neki. Annálnagyobb volt a megdöbbenése, amikor Lyr a kezébe nyomta a fegyvert, és szótlanul odébbállt. Azon kaptamagát, hogy elpirul, és remegni kezd a keze a markolaton.

– Valian… le tudsz térdelni, vagy ülni, vagy valami? – kérdezte zavartan. – Túl kicsi vagyok hozzád,nem érlek fel…

– Hogyne! – A démon térdre ereszkedett, és hátrahajtotta a fejét, hogy jobban kézre essen a lánynak. –Így megfelel?

– Tökéletesen. – Mortua megtörölte a homlokát, és idegesen Lyr felé pillantott: biztosra vette, hogy aKoronás gúnyos mosollyal figyeli őket. A fiatalember azonban ügyet sem vetett rájuk, inkább az egyikvizestömlőt latolgatta.

– Megyek, megmosakszom – vetette oda, és elvonult a bokrok mögé.

Bár ettől nem került hallótávolságon kívülre, Mortua mégis hálát érzett az illúzióért, hogyvalamennyire kettesben maradhat Valiannal.

– Nem sajnálod a hajadat? – kérdezte.

– Kinő – hangzott a tömör válasz. – Figyelj, Mortua, most elmesélhetnéd, hogyan is jutottál visszaMorammorba, amikor kiszabadítottál.

– Ja, azt? – A lány megvonta a vállát. Úgy tűnt neki, mintha ezer évvel korábban történt volna azegész. – Ki se mentem. Elszaladtam oldalt a ház mellett, és amikor a Szárnyasok is kijöttek utánam,megvártam, hogy szétszóródjanak, aztán felmásztam a tetőre.

– Észrevehettek volna.


175 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ugyan már, a szellemek velünk voltak, nem emlékszel? – Mortua egy pillanatra összeráncolta ahomlokát. – Szegény kutyussal nem tudom, mi lett. Egy darabig láttam, hogy követik a vérnyomokat,amiket hagyott, de… hát, a te sorsod fontosabb volt. Ott vártam a tetőn, és gondolkoztam, hogy mitcsináljak, amikor kijött ez a mi drága Lyr barátunk, összetrombitálta a cimboráit, és közölte velük, hogylóra, keressenek a kerten kívül. – Hirtelen kerekre tágult a szeme. – Te, ha belegondolok, úgy beszélt, mintaki tudja, hogy én is hallom! Elmondta, hogy Loghor visszament Mordiniumba, téged meg levitt a mágus apincébe, és hogy mit tudom én, hol lesz, ha szükség lenne rá, aztán elküldte őket. Szóval, gondoltam,kevesen maradtak, és a kisfőnök se fog figyelni, és az első adandó alkalommal beosontam érted. – Szünetettartott. – A többit tudod.

Valian úgy döntött, semmi értelme emlékeztetni a lányt, milyen felelőtlenül viselkedett, hiszen úgyiselintézné azzal, hogy bízott a szellemek segítségében, és még az is lehetséges, hogy helyesen tette. Annyitjegyzett csak meg inkább bujkáló, kis mosollyal:

– Nem gondolod, hogy Lyr tényleg neked akart segíteni?

– Inkább az érdekelne, honnan tudta, hogy ott vagyok! – Mortua egyre bátrabban nyesegette a vöröstincseket. – Bár ha megkérdezném, úgyis csak a szokásos ködösítést kapnám válaszul. És ne bólogass,nehogy belevágjak a nyakadba…

– Bocsánat.

Egy darabig hallgattak, aztán a papnő szólalt meg ismét, erőltetett könnyedséggel a hangjában.

– Azt tudod, ugye, hogy büszke vagyok rád? Sokkal jobban viseled ezt az egészet, mint amireszámítottam. Legutóbb… tudod, amikor Wiyemorék ránk támadtak, teljesen kiborultál, most meg egészgyorsan túltetted magad rajta.

– Nem tettem túl magam rajta – felelte halkan a démon –, de más a helyzet. Nem voltam birtokában aszabad akaratomnak. Tudom, miért, és főleg mennyi mindenért vagyok felelős, de ez az egy nem az énhibám volt.

Mortua élénken tiltakozott.

– Ezt én nem is állítottam! De egy mocsok mágus rabszolgájának lenni… nem tudom, én kibírtamvolna-e.


176 / 531 2012.12.17. 19:21

– Kibírtad volna. – Valian csak gondolatban tette hozzá, hogy: Nem lett volna más választásod. – Amipedig engem illet… Nem vagyok rá büszke, de csak az tartott vissza az őrülettől, hogy őt képzeltem a testhelyére. Szerettem volna végigcsinálni vele is ugyanazt, azzal a különbséggel, hogy él, és érzi…

Mortuát kirázta a hideg. Még soha nem érezte magához ilyen közel Valian sötét múltját. Eddig, haeszébe is jutott, elintézte annyival, hogy az ifjú már úgyis rég maga mögött hagyott minden szörnyűséget,és csak most gondolt bele, hogy azok az árnyékok talán nem véletlenül kísértik még mindig. Talánközelebb van a múlt, mint ő sejtette, és a fekete glória, amit a képzelete koszorú gyanánt font a démonhomloka köré, nemcsak vonzó lehet, hanem veszedelmes is. Innen pedig már automatikusan ugrottak istovább a gondolatai a múlt egy ismeretlen, homályos alakjára, akitől máris jobban irtózott, mint az összes,legfeljebb sejtett gonosztettől.

– Nem hibáztatlak – jelentette ki, és ez igaz is volt, bár korántsem minden. – Beszéljünk vidámabbdolgokról, hm?

– Nem, Mortua. Megérdemled, hogy tisztán láss, olyannak, amilyen vagyok. No meg, ha jólemlékszem, téged is seregnyi dolog foglalkoztat a múltammal kapcsolatban már évek óta. Ha akarod, mégazt is elmondom, hogyan lehettem volna egy ősi legenda szerint a démonok messiása, aki halált éspusztulást hoz az emberi fajra…

– Kedves tőled – vágott a szavába a lány –, de mit szólnál, ha inkább akkor jönnél elő a nagyvallomásokkal, amikor biztosan kettesben vagyunk? Nem vádolok én senkit azzal, hogy hallgatózni találna,de tudod, hogy van ez. Sértené a hiúságomat, ha mással is megosztanád a titkaidat.

Valian elmosolyodott, bár nem tudta eldönteni, vajon csak visszarettent-e a papnő attól, amit mondanikészült neki, vagy tényleg attól tart, hogy a szél elviszi a hangját Lyrhez.

– Ahogy gondolod – mondta.

– Viszont, ha már itt tartunk – kezdte Mortua kicsit túlságosan is nemtörődöm hangon –, emlegettél egybizonyos Herriát…

– Igen. Fogok is mesélni neked róla, ha már ennyire érdekel. De róla tényleg össze kellene szednem agondolataimat előtte.

– Szeretted? – szakadt ki a kérdés a lányból, kapott is érte egy váll fölött hátravetett, furcsállópillantást.


177 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem. Voltak… bizonyos vonatkozásai a jegyességünknek, amiket élveztem. De legtöbbször csak egyhajszál választott el attól, hogy kitörjem a nyakát.

– Értem – felelte halkan Mortua, csak hogy ne hagyja a közlést a levegőben lógni. Új énje pontosantudta, milyen vonatkozásokról beszél a másik. Még rákérdezett, ha csak azért is, hogy más útra tereljemindkettejük gondolatait: – Neki is vörös haja volt?

– Igen. Emlékszel, meséltem neked, hogy nálunk, démonoknál kétféle hajszín létezik, a vörös és afehér. Vörös szemeket is képzelj hozzá. Voltak legendáink azokról az árulókról – Valian különöskeserűséggel ejtette ki ezt a szót –, akiknek kifakult a szemük, miután megtagadták Ariannt, de soha nemtalálkoztunk senkivel, akinek más lett volna.

– A tiéd kék.

– Nem volt mindig az.

– Gondolom. – Mortua egyre nehezebbnek találta ezt a beszélgetést. – Megvagyok a hajaddal.Megmutatni nemigen tudom, de kikérhetjük az új cimboránk véleményét, ha szeretnéd. Biztosan aztakarod, hogy befessem?

A démon bólintott, a lány pedig lehajolt a festékes üvegcséért. Tanácstalanul forgatta a kezében egydarabig, aztán vállat vont, és elkiáltotta magát:

– Hé, Ascovado!

Lyr egy perccel később előbukkant a bokrok mögül. Vizes volt a haja és az arcát belepő, kékes színűborosta is, a szeme pedig a megszokott fölénnyel csillogott.

– Azt mondtad, anyukád festi a haját. Tudod, hogy kell használni? – kérdezte tőle tanácstalanulMortua.

– Rákened, rajta hagyod, leöblíted. – A Koronás Valianhoz fordult. – Lassan el kellene döntenünk,milyen útvonalat válasszunk. Ha a nagymester rájön, hogy baj van, akkor többé nem tudom majdjobbra-balra terelgetni a többieket. Márpedig rá fog jönni. Már biztosan futárt küldtek hozzá, márpedig egyjó lovas néhány nap alatt eléri a rendházat. Ha pedig új mágus érkezik, még ennyi időnk sem marad.


178 / 531 2012.12.17. 19:21

– Én nem ismerem a vidéket. A tervezésnek ez a része Mortuára és rád marad.

Lyr kifürkészhetetlen pillantást vetett a lányra. Mortua állta a tekintetét. Csak akkor kezdte felkenni adémon hajára a festéket, amikor a Koronás elfordította a fejét.

– Hamarosan a nyomunkban lesznek. Lovasok, nem is kevesen. A személyleírásotokat nyilván elfogják terjeszteni a környéken, bár a felületes szemlélőket meg fogjuk téveszteni. Ha a dombok felékerülünk, hosszabb lesz az út, de meglesz az az előnyünk, hogy átjuthatunk ott is, ahol a lovaknakkerülniük kell.

Ellenkezésre számított, de Mortua rábólintott.

– Ha felmegyünk a dombok közé, esetleg megbújhatnánk a shinnamori rendházban… Mindenképpközelebb van, mint Mordinium, nem lenne nagy kitérő.

Lyr nemet intett.

– Ha rájönnek, milyen irányba tartunk, ott keresnek majd először. Ráadásul a nagymester kimondottanjóban van Sharduk Mortheróval, szóval arra sem vennék mérget, hogy egyáltalán megpróbálnánakelbújtatni előle.

Hallgattak egy darabig, aztán a lány felvetette:

– Odafent barlangok is vannak, igaz?

– Nem is kevés.

– Akkor bújócskázhatunk is velük, ha nagyon muszáj. Utána viszont megint falvak következnek.Addigra ki kell majd találnunk, kik vagyunk, és hová tartunk…

– Zarándokok. Ha sokáig bujkálunk, hihető lesz, hogy kivártuk a sort.


179 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian töprengve hallgatta őket, de nem szólt közbe. Nyilván arra számított, hogy mire szorulnikezdene a hurok, Anira majd mindent rendbe hoz, és az útjuk végét már a szellemek is segítik majd, denem adott hangot a derűlátásának, mert sejtette, hogy a másik kettő nem osztozik benne.

– Szóval dombok – szögezte le, aztán felállt. – Gyere, Mortua, cseréljünk!

A lány mély sóhajjal fordított hátat neki. Akármibe lefogadom, hogy Herriának gyönyörű haja volt! –gondolta rosszkedvűen.

Vissza az indexre


180 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Harc és izgalom! Köszönöm a szakértést Vickynek! *** Fontosszolgálati közlemény: új szavazás a http://kaevilaga.blogspot.com jobb felsosarkában, gyere te is, tisztelj meg a véleményeddel!

Valian nem próbált csevegni, miközben a haját vágta, és Lyr jelenlétére való tekintettel Mortua isinkább eltekintett ettől. Szótlanul figyelte a lába mellé hulló szőke tincseket. Sosem volt büszke rájuk: túlkevésnek, vékonyszálúnak és gubancosnak találta őket, a színükkel sem tudott kibékülni, ráadásullegfeljebb a válláig bírta őket megnöveszteni, de most mégis úgy érezte, valami nagyon fontosat veszít el.A festéstől még jobban ódzkodott, mint a vágástól, úgyhogy még a szemét is behunyta közben, ésigyekezett másra gondolni.

– Tartok tőle, hogy nem lett az igazi – mondta végül bocsánatkérő hangon a démon, a lány pedig nemcsekély aggodalommal nyúlt hátra a nyakához, hogy megtapogassa azt, ami a hajából maradt. Valian akkormár a sárszínű habot mosta le a saját üstökéről – egyszerűen csak rázúdította az egyik vizestömlő tartalmát–, és Mortua azt hitte, elsírja magát, amikor ránézett. A démon tincsei a legnagyobb jóindulattal sem tűntekegyforma hosszúnak, ráadásul olyan furcsa, sötét vörösesbarna színben pompáztak, amilyen atermészetben aligha fordulhatott elő.

– Hát… én sem végeztem túl jó munkát – kockáztatta meg a papnő.

Szívmelengető mosolyt kapott válaszul, és ez kiűzte a fejéből a kényszeres gondolatot, hogy Lyrnyilván most is a markába vihog a hátuk mögött. Tényleg a rögeszmém kezd lenni ez a fickó – ismerte becsak úgy magának, no meg a szellemeknek, ha esetleg éppen méltóztatnának figyelni egy kicsit. – De haegyszer gyanús is, meg rosszindulatú is…

Cseppet sem bánta, hogy nincs lehetősége megszemlélni a saját fejét is a festés végeztével: tartott tőle,hogy elrettentő látványt nyújt. Valiantól is csak annyit kérdezett meg hősiesen, miután leöntötte a tűz fölöttvalamelyest megmelegített vízzel, és nagyjából szárazra törölte:

– Na, elmegyek fiúnak?

– Feltétlenül! – hangzott a válasz, ami azonban cseppet sem hangolta jobb kedvre. Nem mintha arraszámított volna, hogy a démon a szemébe mondja, hogy így is roppant nőiesnek találja, de jobban örültvolna, ha legalább egy kicsit tétovázni látja.

– Akkor indulhatunk is tovább, nem gondoljátok? – kérdezte kedveszegetten, és felkötötte a fejére a


181 / 531 2012.12.17. 19:21

zarándokkendőt, nehogy még ráadásul a fejbőre is megfázzon a hideg őszi levegőn. Valian bezzeg, ajégpuszta szülötte, nem zavartatta magát egy kis hűvös széltől: a vállára kapta az elemózsiás zsákot, aztánodabiccentett Lyrnek, hogy ő is szedelőzködjön. Néhány perccel később már a szántóföldet rótták.

Eseménytelen órák következtek. Meneteltek, amíg tudtak, pihentek, ha szükségét érezték, és ettek,amikor megéheztek. Általában a hármuk közül legtöbb helyismerettel rendelkező Lyr ment elöl, Mortuanéhány méterrel mögötte ballagott, Valian pedig a sort zárta. Többnyire hallgattak, és a saját gondolataikbamerültek.

Akkor is, amikor a sasok megtámadták Mortuát.

Valian kapta fel a fejét a vijjogásra, de már túl későn. A három megtermett, barna madár – még alegkisebb is nagyobbra tudta tárni a szárnyát, mint amilyen magas Lyr volt – minden félelem nélkül bukottalá az égből. Mindhárman a papnőt vették célba. Mortua a földre vetette magát, és felemelte a karját, hogylegalább az arcát megvédje. Két sas így egyenesen a felkarjába mélyesztette a karmait, a harmadik pedig ahajába kapaszkodott. A lány felsikoltott, amikor a borotvaéles csőrök is a húsába vájtak, és megpróbáltakiszabadítani magát, de a madarak nem eresztették.

– Segítsetek már! – üvöltötte, miközben vadul vergődött.

Valian gyorsan cselekedett. Elkapta a leginkább kézre eső sas nyakát, és kitekerte. Émelyítő reccsenéshallatszott, és a madár elernyedt, a másik kettő pedig észbe kapott, elengedte a lányt, és a támadójukatvették célba. A démon kivont kardokkal várta őket, és el is tudta hessegetni őket, valahányszor feléjeröppentek, de megsebesítenie egyiket sem sikerült. A hátborzongató tánchoz Mortua zokogása szolgáltatottbizarr aláfestő zenét, akinek a fejéből és mindkét karjából bőségesen patakzott a vér. Lyr mellette térdelt,próbálta legalább annyira megnyugtatni, hogy gyorsan elállíthassa a vérzést, de fél szemmel ő is a sasokatkémlelte közben. Valian egészen eltűnni látszott a barna tollak és horgas csőrök forgatagában.

Néhány gyors mozdulat után a bal oldali sas végül a földre zuhant, de nem pusztult el: egyik szárnyátmaga után vonszolva ismét nekiugrott a démonnak. Közben véletlenül súrolta Mortuát, mire a lányhisztérikusan felzokogott, kitépte magát Lyr karjából, és a következő pillanatban már a sast csépelte abuzogányával. A fegyver kétszer is majdnem kicsúszott vértől iszamós kezéből, de észre sem vette. Péppéverte a madár fejét, és még azután is tovább csépelte volna, ha Lyr meg nem rángatja a ruháját.

Dühösen fordult hátra, és már csak reflexből is ráemelte a fegyvert, de a Koronás nem jött zavarba.Csak a hátuk mögé intett, Mortua pedig követte a mozdulatot a tekintetével, és olyan hirtelen ugrottodébb, hogy összeütköztek. A szántóföld kellős közepén egy vadkancsorda száguldott feléjük, oldalrólpedig két medve közelített, és világosan látszott, hogy nem barátiak a szándékaik.

– Hogy kerülnek ezek ide? És miért támadnak ránk? – Mortua gyanakvó pillantást vetett Lyrre, de sema hely, sem az idő nem volt megfelelő a vádaskodáshoz.


182 / 531 2012.12.17. 19:21

Gyorsan megkereste Valiant a tekintetével. A démon még mindig a második sassal viaskodott, amelyetsem elrémiszteni, sem megölni nem tudott. Nehéz páncéljának köszönhetően egy karcolás sem esett rajta,és nem látszott fáradni sem, viszont a madár teljességgel lefoglalta. Mortua hangjára azonban, úgy tűnt, asasnak eszébe jutott, hogy akad az ellenfelei között könnyebb zsákmány is. A lány szemébe töményiszonyat ült ki, amikor – mint egy lassított felvételen – meglátta a lecsapó ragadozót. Reflexmozdulattalkapta maga elé a buzogányt, úgy várta az elkerülhetetlen támadást, ám a sas végül nem a karmával vagy acsőrével zúdult rá, hanem egyszerűen nekiesett, a hátából pedig Valian egyik gyorsan eldobott kardjánakmarkolata meredt elő. Bár halálos sebet kapott, még mindig támadni próbált, és felhasította a lány oldalána ruhát, ám amikor Mortua sikoltva elugrott előle, már nem próbálta követni. Valian mellette termett, éslefejezte, aztán egy intéssel maga mellé parancsolta a papnőt.

– Túl sok vért veszítesz – mondta neki, bár nem őt figyelte, hanem a rohamozó vadállatokat, közbenpedig kitépte a kardot a sas teteméből. – Maradj a hátam mögött, és kiálts, ha úgy érzed, nem tart meg alábad. Lyr?

– Mindjárt – dörmögte a Koronás. Eszébe sem jutott fegyvert rántani, ehelyett a csomagját bontogatta.– Tartsd fel őket még egy kicsit!

A démon elszántan fordult szembe a nagyobbik medvével, ami őt vette célba: kardot lengetve, ordítvarohant neki, és Mortua megdöbbenéssel látta, hogy az állat szabályosan meghőköl előle. Közben oldalrólmegérkezett a párja, Valian tehát ismét élethalálharcba bonyolódott. A medve feldöntötte, és birkóznikezdtek, a lány pedig azon kapta magát, hogy minden szédülése és gyengesége ellenére nekiront, és ott üti,ahol csak éri.

– Ascovado, csinálj már valamit! – visította, és felkészült rá, hogy egy vadkancsapat patái alatt végzibe az életét, hacsak a felbátorodó másik medve előbb szét nem marcangolja.

Ekkor azonban porfelhő vette körbe őket szürkén hömpölyögve, a közepén pedig Lyr állt, kezében egyhosszú, keskeny tárggyal, és átszellemült arccal kántálta:

– Atrei merdimor talgera drin! Mastellen caltriommel rein talgera! Talgera eitamor feldrion mor!

Mortua még felismerte a szavakat, illetve a tárgyat a Koronás kezében, mielőtt elhomályosult volna aszeme előtt a világ. A buzogány kicsúszott a markából. Ahogy eldőlt, arra gondolt, mennyire meg foglepődni a medve, amikor egyszerűen csak ráesik, remélhetőleg nem éppen az állkapcsai közé… Aztán márcsak azt vette észre, hogy a szántóföld barázdái között hever, zihálva lélegzik, és sehol egy állat, ami azéletére akarna törni.

Valian már mellé is térdelt, és odatartott neki egy ital vizet. Mortua gyengén megrázta a fejét. Nem


183 / 531 2012.12.17. 19:21

tudta elképzelni, hogy megmozduljon, akár csak annyira is, hogy lenyeljen egy kortyot.

– Mi történt? – kérdezte közben a démon, de nem tőle, hanem Lyrtől. Erre aztán Mortua ismegváltoztatta a mozgásról alkotott nézeteit, és felugrott volna, ha az izmai hajlandóak engedelmeskedni.

– Végig nálad volt! – kiáltotta vádlón.

– Jobban örültél volna, ha otthagyom, hogy felhasználhassák ellenünk? – kérdezte szárazon a Koronásvalahonnan a feje fölül.

– Olyan vagy, mint a drágalátos nagymestered! Tudtam, hogy nem lenne szabad magunkkal hoznunk!

– Mert te még sosem használtál ereklyéket, igaz, papnő?

– Olyat soha, amit megszentségtelenítettek!

– Roppant nagy barátja vagyok minden teológiai vitának – felelte hűvösen Lyr –, de mindenekelőttfelhívnám rá a figyelmedet, hogy nem volt más kiutunk ebből a csapdából.

– Nem ez számít – vágott vissza Mortua –, hanem hogy egyáltalán nálad volt!

– Mi volt nálad? – Valian jobbnak látta közbeavatkozni. – Mortua, kérlek, hajtsd a térdemre a fejedet.Ki kell tisztítanom ezeket a fejsebeket, méghozzá azonnal. Ha fáj, harapj rá erre. Lyr?

– Egy csont – felelte a Koronás. – Van még egy kezem és néhány tucat hajszálam. A kertből hoztamőket, gondoltam, jól jöhetnek még.

– Jól jöttek. – Valian már a Mortua arcán tépett sebet tisztogatta. A lány közben engedelmesen haraptaaz ágat, amit az imént odanyújtott neki, de közben zokogott a fájdalomtól, és patakzott a könny aszeméből. – Bár talán még jobban jöttek volna, amikor haza akartunk jutni.

– Arra ezek nem jók. Csak a kegyeltek kapnak ilyen jellegű, közvetlen segítséget, imáért, ereklyétőlfüggetlenül. Különben is jobb, ha senki nem tud róla, hogy akár csak hozzájuk is értünk.


184 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian tekintete elkomorodott.

– Én többet is tettem ennél, ha nem is önszántamból.

– Tudom. Remélem, hogy nem lesz bajod belőle, bár ha a nagymesteren múlik, számot kell majd adnoda történtekről…

Mortua kitépte az ágat a szájából, és félrehúzta a fejét.

– Valian, hagyd abba, piszkosul fáj! És ne félj, mert Anira úgyse hagyja, hogy felelősségre vonjanakvalamiért, amiről nem te tehetsz!

– Ő sem mindenható – hűtötte le Lyr.

– Rád nem vagyunk kíváncsiak!

– Mortua…

– Valian, most az egyszer hallgass rám! Ő vezetett erre bennünket, egyenesen ezeknek az állatoknak azútjába!

– És ő tüntette el őket, mielőtt késő lett volna – fejezte be a démon.

– Egy szentségtelen ereklyével, amit ellopott!

Lyr nem vette a fáradságot, hogy végighallgassa a vitát. Visszaballagott inkább a semmivé lettvadkanok csapáján, aztán homlokráncolva leguggolt, és beletúrt a földbe.

– Valian, ezt nézd meg! – szólt hátra.


185 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon feltámogatta a lányt is, és odamentek hozzá. Mortua szeme kerekre tágult, amikor meglátta,hogy az állatok nyomai egy idő után egyszerűen eltűntek.

– Mágia? – kérdezte, és önkéntelenül is közelebb bújt Valianhoz.

– Nagyon úgy tűnik – felelte komoran a démon.

– Akkor megvan a barátunk utódja? És eztán bármikor bármit ránk küldhet? Valian, én nem értek amágiához, de ez… nem hangzik túl jól.

Valian védelmezőn átölelte, és igyekezett biztatóan mosolyogni.

– Legfeljebb jobban sietünk, hogy kevesebb támadási felületet hagyjunk, szükség esetén pedig akadnakmég nálunk ereklyék.

– Jó, de én most lépni alig tudok, nemhogy sietni…

A démon Lyrre pillantott.

– Meg tudjátok gyógyítani az ereklyékkel, nem?

A Koronás elhúzta a száját.

– Nem vagyok gyógyító. Ha ragaszkodtok hozzá, éppen megpróbálhatom, de mint mondtam, akészleteink igencsak végesek. Ha egy mágus elől akarunk bujkálni, akkor minden hajszálra szükségünklehet még.

– Akkor kicsaljuk nyílt terepre, és elintézzük. – Valian ismét a lányhoz fordult. – A lényeg, hogy ekkoravérveszteség után neked tényleg pihenned kellene. Még a karodat kitisztítom, aztán jó lenne, ha alhatnál,lehetőleg fedél alatt.

– Kockáztassuk meg az egyik tanyát! – Mortua összerázkódott a sebtisztítás gondolatára, de tudta ő is,hogy nincs választása. – A környékről most úgyis mindenki a kolostorba ment, hogy tisztelegjen Tangemorelőtt. Tutira találunk egy üres házat, ahol meghúzhatjuk magunkat reggelig.


186 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian biccentett.

– Lyr?

– Felőlem…

– Akkor hozd ezt! – lendítette oda neki Mortua iszákját a démon, aztán ölbe kapta a lányt. – Keressünkegy használható hajlékot!

– Dél körül elmentünk egy kisebb ház mellett, az üresnek tűnt – jegyezte meg a Koronás.

– Emlékszem. – Valian vigyázva indult el visszafelé, karjában a papnővel.

Mortua nekidőlt a mellkasának, bár a páncél hideg is volt, és kényelmetlen is, de odaképzelte az alattadobogó szívet, és lehunyta a szemét. Akármennyi időt töltöttek is együtt az úton, még sosem látta Valiantfélmeztelenül, vagy bármilyen ruha nélkül. Vajon a mellkasán is olyan fehér lehet a bőre, mint az arcameg a keze? – töprengett, és amíg egyrészről nagyon örült, hogy a démon nem lát bele a fejébe, kezdtebosszantani is, hogy csupán bajtársiasságot tapasztal részéről. – Miért nem tud legalább egy kicsitelpirulni, amikor így a karjába vesz? – dohogott magában, és hirtelen olyan elhatározásra jutott, amitőlmaga is megrettent egy kissé. – Ha magától nem vesz észre, kénytelen leszek felnyitni a szemét! – döntötteel, és mivel a bátorsága azon nyomban az inába is akart szállni, gyorsan bekotort a zsebébe. Ujjaimegtalálták azt a hosszú, vörös tincset, amit még a reggeli hajvágásnál csúsztatott bele, és megszorították.

– Kellesz nekem, Valian! – Ajkai hangtalanul formálták a szavakat, aztán elmosolyodott. A démonkarjai körbefonták, léptei mintha ringatták volna, ez pedig minden ijedsége és fájdalma dacára ismelegséggel töltötte el. – Fázom! – panaszkodott aztán hangosabban, csak hogy az arcán érezhesse a kékszempár tekintetét.

– A vérveszteség miatt van – felelte Valian. – Sietünk, hogy hamar jobban lehess.

Mortua felmosolygott rá.

– Most még annak a büdös köpenynek is örülnék… – dünnyögte. – Fene esne ebbe a Szárnyasba, hogyeltüntette őket. Ha ottmaradnak holtan, ma vaddisznót ehetnénk – tette hozzá, és eszébe sem jutott, hogynem viselkedik túl nőiesen. A démon válasza már el sem jutott a tudatáig: elbólintott, és két perccel később


187 / 531 2012.12.17. 19:21

már hangosan horkolt.

Vissza az indexre


188 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Szegényesen berendezett szobában, kemény, nem túl jó minőségű – de legalább széles – fekhelyenébredt később, Valian halk szavára.

– Sebtisztítás, igaz? – felemelte a kezét, hogy kidörzsölje az álmot a szeméből, és nyomban fel isszisszent a fejsebébe nyilalló fájdalomtól.

– Csak óvatosan! – intette a démon. – Sajnos nem úszod meg egyszerű tisztítással. Kénytelen leszekösszevarrni legalább a karodon azt a nagyobb sebet, és azt is, ami a fejeden van. Igazából az arcodon semártana, de az határeset…

– Várjunk csak! Mit akarsz te csinálni velem? – Mortua nem bánta volna, ha tiltakozásánaknyomatékosításául mondjuk fel tud ülni az ágyban, de nem érzett magában elég erőt hozzá.

Valian megfogta a kezét. Nem látszott észrevenni, hogy a lány megremeg az érintésétől, amihez a jelekszerint még mindig nem sikerült hozzászoknia.

– Kaptál már sebeket máskor is, igaz? Éppen csak a szellemek eddig még mindig meggyógyítottak.Sajnálom, hogy most nem sietnek a segítségedre, Mortua. Nem akarok hazudni neked: pokolian fog fájni.De erős vagy, kibírod. Vagy elájulsz, és annyival is könnyebb lesz. – Elhúzta a kezét, és tárgyilagosan tettehozzá. – Lyr talált pálinkát a kamrában. Ha úgy gondolod, könnyebben elviseled tőle a fájdalmat, akkor arendelkezésedre áll.

A papnő megborzongott. Cseppet sem volt ínyére a sebvarrás gondolata, de attól még jobban irtózott,hogy jól bepálinkázva esetleg olyasmit mondjon vagy tegyen, amit később megbánna.

– Kibírom – szögezte le, bár halálosan elsápadt.

– Biztos? – húzta össze a szemét Valian. – Mortua, nem szégyen, ha nem megy. Én sem biztos, hogyvállalnám józanul, pedig már sok csatamezőn megfordultam, és akadtak durvább sebesüléseim is, mintezek.


189 / 531 2012.12.17. 19:21

– Kibírom – ismételte makacsul a lány. – A kedves barátunk hol van?

– Mindjárt behívom, hogy lefogjon. Kiküldtem a ház elé őrködni.

– Minek? A szertartás, amit végrehajtott, legalább egy napig elrejt bennünket a mágia elől… Csaktudnám, honnan tanul ilyeneket egy Szárnyas!

– Ő is ezt mondta. De lovasok bármikor jöhetnek, és nem szeretném, ha rajtunk ütnének, miközben teharcképtelen vagy…

– Ezt mondd a sasnak, amit elintéztem! – Mortua mosolyogni próbált, de nem ment valami fényesen,kivált, amikor Valian az ágy szélére készítette a sebvarráshoz szükséges eszközöket.

– Azonnal jövünk.

Egy perc sem telt belé, és Mortua keservesen megbánta, hogy nem kért mégis abból a pálinkából.Sikoltva zokogott és vergődött Lyr erős markának szorításában, miközben Valian a karján esett hosszúcsőrvágást varrta. A közepénél elájult, és csak az éjszaka közepén tért magához bekötött fejjel,szétharapdált ajakkal, szégyenkezve.

Felemelte a fejét. Meg akarta szólítani az ágya szélén ülő alakot, akinek csak a körvonalait látta, deészrevette, hogy Valianhoz képest túl magas és keskenyebb vállú is, így inkább hallgatott. Úgy döntött,inkább meg sem mozdul, hátha a másik nem veszi észre, hogy felébredt. Lyr azonban hátrafordult, ésvégigmérte.

– Sebláz? – kérdezte.

– Én, öh, nem hiszem. Jól vagyok.

– Akkor lefekszem. Kelts fel, ha vészhelyzet van, vagy bármi másért kellenék. – Lyr meg sem várta aválaszt, hanem hanyatt dőlt az ágy másik oldalán.

– Te most… itt akarsz aludni mellettem? – kérdezte feszélyezetten a lány.


190 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr felemelte a fejét, és kifürkészhetetlen, hideg szemmel nézett rá.

– Ne aggódj, akkor sem jutna eszembe hozzád nyúlni, ha nem lenne semmi bajod.

Mortua nem tudta eldönteni, ott van-e a gúny a Koronás hangjában, vagy csak beleképzeli.

– De kis válogatós valaki! – vágta oda csípősen.

Lyrt nem lehetett zavarba hozni.

– Nem tehetek róla, hogy azt szeretem, ha egy nőnek van melle – jelentette ki, és hátat fordított.

Mortua megpróbálta nyakon vágni, de nem ért el addig a keze.

– Nem javaslom – szólalt meg ismét Lyr, és volt valami a hangjában, amitől a lány úgy döntött,annyiban hagyja a dolgot.

Így feküdtek egymás mellett reggelig. Mortua ébren töltötte az éj hátralevő részét, miközben Lyrnyugodtan aludt. Akkor ébredt csak fel, amikor Valian besietett hozzájuk.

– Hogy érzed magad?

– Elgyötörten – felelte Mortua. – Ha elkapjuk az öreg Loghort, rakjuk be őket egy cellába aSzárnyassal – intett Lyr felé –, amikor alszik. Úgy horkol, hogy attól bárki bármit bevall, csak szabaduljonmeg végre…

A Koronás nem minősítette a rossz tréfát. Mint általában, ismét figyelmen kívül hagyta a papnőt, és adémonhoz fordult maga is.

– Meddig maradjunk itt? – kérdezte tőle.

– Csakis Mortuán múlik. Szívem szerint sietnék tovább, őt viszont nem akarom ilyen állapotban


191 / 531 2012.12.17. 19:21

magammal rángatni.

– Kutya bajom már! – A lány felült, hogy demonstrálja, mennyire jól is van, de rögtön meg is szédült.Valian utánakapott, és megtartotta, nehogy kiessen az ágyból.

Mortua ráfogott a karjára. Érezte benne az izmok játékát, a megbízható erőt. Bele akart nézni aszemébe, de nem tudta rávenni magát, így csak leszegte a fejét, és nekidőlt az őt tartó felkarnak.

– Vagyis hát majdnem kutya bajom… – motyogta, és tűrte, hogy az ifjú visszafektesse.

– Ha kell, tudjuk vinni is – jegyezte meg összehúzott szemmel Lyr.

– Te nem tudsz! – vágta rá Mortua.

Valian egy kézmozdulattal elhallgattatta.

– Akkor azt mondanám, délután induljunk el! Téged hozlak, de addig is jó lenne, ha fekve maradnál.Enned és innod kell, méghozzá minél többet, mert túl sok vért veszítettél. Jobb volna, ha legalább néhánynapot az ágyban töltenél, de te is tudod, hogy szorít bennünket az idő.

– Egy szóval sem mondtam, hogy heverészni akarok. De Ascovado is előremehet nyugodtan, mi megmajd beérjük, vagy találkozunk Mordiniumban… – vetette fel a lány, ám az ötletet mindkét társatiltakozással fogadta.

– Egyedül nem tudlak megvédeni, ha ismét ránk támadnak! Márpedig ennek óráról órára nő az esélye– figyelmeztette a démon, Lyr pedig helyeselt.

– Annyira meghat a hozzánk való ragaszkodásod… – zsörtölődött még Mortua, de beletörődött, hogy anap egy részét még ágyban kell töltenie. Az evés-ivás különben sem hangzott rosszul.

A két férfi is elfoglalta magát. Fegyvert tisztítottak, páncélt fényeztek, kidolgoztak egy menekülésistratégiát arra az esetre, ha hirtelen, nagy számban rajtuk ütnének – nevezetesen, hogy Valian hátramarad,és fegyverrel a kezében várja be az ellent, Lyr pedig felkapja Mortuát, és igyekszik vele minél messzebbrejutni –, ezen kívül viszont sem egymáshoz, sem a lányhoz nem szóltak túl sokat. Úgy tűnt, kölcsönösenelismerik a másik erényeit, de nem óhajtanak barátkozni. Mortua irigyelte, hogy képesek kihagyni azérzelmi vonatkozásokat a kapcsolatukból. Lyr egy ízben vörösborral lepte meg, mondván, a kamrában


192 / 531 2012.12.17. 19:21

találta ezt is, és tudvalevőleg segít talpra állni a vérveszteség után, mire a lány gúnyosan megkérdezte,Szárnyaséknál szokás-e elenni-inni a szegények házikójában talált utolsó morzsákat és kortyokat is, mertők a rendben bizony inkább segítik őket, mint hogy kifosszák. Lyr egy vállvonással magára hagyta, ésvisszavitte a palackot a kamrába. Maga is látta, hogy nem veti fel a jómód a kis tanya lakóit.

A nap lassan pályája csúcsára ért, ők pedig induláshoz készülődtek. Bár roppant gyengének érezte mégmagát, Mortua biztosította társait, hogy képes egy percnél hosszabb ideig is megállni a lábán, aztánkiküldte őket a szobából, hogy nyugodtan megmosakodhasson. Amikor nem látták, tűvé tett mindent egyfényesebb tárgyért, amiben megnézheti, milyen is lett a haja, de nem talált ilyesmit, a vízen tükröződőképből pedig semmit nem tudott kivenni. Sóhajtott egy nagyot, és felöltözött, arra gondolva, hogy hacsakValian nem végzett nagyságrendekkel jobb munkát, mint ő, akkor jobb lenne, ha egyáltalán nem kerülneemberek szeme elé.

– Kész vagyok! – kiáltott ki végül, és visszaült az ágy szélére. A dézsát meg sem próbálta elmozdítani aszoba közepéről.

Nem kapott választ, úgyhogy várt egy darabig, aztán felkelt, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta, éskikönyökölt rajta. Most nem érezte olyan hidegnek a kinti levegőt, mint az előző napokban, ráadásul a szélsem fújt. Ettől jó kedve kerekedett, és örült, hogy ismét nekivágnak az útnak, még akkor is, ha őt egyelőrea holtteher szerepére kárhoztatják. Eltöprengett, hogyan kezdjen neki Valian óvatos becserkészésének, dea gondolatai hamar szétfutottak az aranyló őszi napsütésben. Ebben a megvilágításban a fejük feletttornyosuló gondokat sem érezte legyűrhetetlennek, és egy percig szinte vágyott rá, hogy szembeállhassonLoghor ihn Mortenorral, és az elképedt arcába kiálthassa a vádjait.

– Első! Megmondtam, hogy én érem el előbb a kaput!

– Nem is! Fellöktél, szóval nem ér! Én nyertem, mert én nem csaltam!

Mortua felkapta a fejét, és gyorsan visszahúzódott az ablakból. Azon kapta magát, hogy mosolyogközben. Roppant jellemzőnek találta, hogy éppen Pamor és Morella édesanyjának kis tanyájára sikerültbekvártélyozniuk magukat.

– Nem nyertél! – hallotta közben a kapuból a kisfiú visítását. – Akkor versenyezzünk vissza anyáig!Egy, kettő, hááááááááááááááárom!

Lábdobogás hallatszott, no meg Morella méltatlankodása. Mortua villámgyorsan becsukta az ablakot,és az ajtó felé lendült. Nyitotta volna már, de Lyr megelőzte: olyan hirtelen tépte fel, hogy kis híjánnekicsapta a lánynak. Bocsánatkérésre persze nem vesztegette az idejét, inkább a papnő hátára tette akezét, és a konyha felé terelte.


193 / 531 2012.12.17. 19:21

– Hazaértek a házigazdák! – sietett megjegyezni Mortua.

– Feltűnt. Menj ki Valianhoz!

– Na de…

– Eredj már! – A Koronás kitolta a szobából, és becsapta utána az ajtót.

Mortua felháborodottan meredt a kilincsre, mintha az lenne a hibás, aztán dühösen legyintett, ésmegfordult. Ekkor látta meg a démont, aki a házikó küszöbén állt, és kifelé kémlelt.

– Ezek üldöznek minket… – jelentette ki, de hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog. – Gyorsanbejutottak Tangemorhoz, ha máris ideértek.

Mortua odament hozzá, és a karjára támaszkodott, mintegy emlékeztetve, hogy gyenge még. Valianóvatosan átkarolta, szokás szerint észre sem véve, hogy ezzel a lány arcába kergeti a vért.

– Szerintem meg inkább Ylmorad oszlathatta fel a jónépet, vagy legalábbis kikötötte, hogy egyelőresenki nem mehet be Tangemorhoz, ezek meg közel laknak, úgyhogy gondolták, hazajönnek, amíg nemváltozik meg a helyzet.

– Úgyis indulni akartunk már. – Valian megvonta a vállát, aztán körülnézett. – Lyr hová lett?

– Fogalmam sincs. Kitaszigált a szobából, aztán bevágta az ajtót. – Mortua nagy, ártatlan szemeketmeresztett, mintegy támogatást várva. – Ez elég furcsa, nem? Főleg, mert tudja, hogy még vigyáznia kénerám…

A démon hümmögött, de nem azzal a lelkesedéssel, amit a lány elvárt volna.

– Ha akarsz, leülhetsz itt is – mutatott egy rozoga székre, aztán visszafordította a tekintetét a szántóföldfelé, amelynek irányából már ki lehetett venni a közeledő alakokat. A két kicsi egy magasabbat fogottközre – nyilván az édesanyjukat –, és úgy tűnt, egyelőre még nem vették észre, hogy valakik ott állnak azajtajukban.


194 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tudod, olyan rossz a lelkiismeretem, hogy befészkeltük magunkat az otthonukba… – dünnyögte apapnő. – Látszik rajtuk, na meg a házon is, hogy szegények, nem hiszem, hogy el lesznek ragadtatva.

Valian lenézett rá, aztán váratlanul beleborzolt sután levágott, sárbarna hajába, persze csak a tarkóján,tisztes távolságra az összevarrt sebtől. Mortua tűzforrónak érezte az arcát.

– Sebesült vagy. Meg fogják érteni. Különben is megyünk most már…

– Menjünk eléjük! Ne a saját küszöbükön várjuk be őket, hm? – A lány kézen fogta a társát, éselkezdte magával húzni, ki az udvarra.

A fiatal özvegy igen meglepődött a láttukra. Első pillantásra meg sem ismerte őket, és amikor közelebbértek, akkor is csak Valian páncélja és termete láttán gyúlt ki a tekintetében a rádöbbenés fénye. A kétgyereknek hamarabb leesett a tantusz: kurjongatva odaszaladtak a nem várt vendégekhez, és körbeugráltákőket.

– Nahát, de fura a pap néninek a haja! – kiáltotta Pamor.

– Most már nem tetszik pap lenni? – kérdezte Morella.

– Viselkedjetek rendesen! – torkolta le őket az anyjuk. – Ezerszer elmondtam, hogy nem beszélünk ígya felnőttekkel!

– A pap néni felnőtt? – csodálkozott ártatlan arccal Morella.

– De felnőtt ám! – vágta el a vitát az anyja, aztán nagy levegőt vett. Hiába, egy paraszt, főleg egygyermekeit egyedül nevelő fiatal nő nem nagyon merhette megkérdezni a rend tagjaitól, mégis mitkeresnek az otthonában.

Bár tulajdonképpen – gondolta Mortua – az lenne a normális, ha meg merné kérdezni. Nem vagyunkmi elnyomók meg kizsákmányolók. Mármint Ascovado lehet, hogy az, de ő meg nem méltóztatott előjönni,szóval nem értem. – Eldöntötte, hogy felveti a dolgot Valiannak, amint legközelebb kettesben maradnak.

– Elnézést kérünk, amiért így betörtünk – mondta közben az asszonynak a démon. – Mortuamegsebesült, el kellett látni a sebeit. Nem tettünk kárt semmiben, és csak a kútról húztunk fel egy kis vizet.A saját készleteinket fogyasztottuk.


195 / 531 2012.12.17. 19:21

– Azt, amiből a sonkát kaptuk? – firtatta Pamor, de az anyja odébb legyintette.

– Azt bizony – felelte rezzenetlen arccal a papnő. – Mókás lesz, ha arra megyünk be, hogy Ascovadoközben kiette a fél kamrát! – morfondírozott közben.

– Nem akartunk kellemetlenséget okozni – vette vissza a szót Valian, Mortua pedig féltékenyen látta,hogy az asszony lesüti előtte a szemét, mint aki zavarban van. – Már éppen tovább akartunk állni.

– Ne siessetek! – felelte hirtelen az özvegy. Mortua remélte, hogy téved, és nem izgalmat hall ki ahangjából. – Megsebesültetek? Akkor pihenjetek még. Főzök egy levest…

– Igazán kedves tőled. – A papnő a legkedvesebb mosolyát vette elő. Rossz előérzete támadt, deigyekezett nem mutatni. – Csakhogy sietős a dolgunk.

– Mi történt a pap néni hajával? – rángatta meg közben a ruhája ujját Morella.

– Beleestem fejjel a sárba – vágta rá a lány komoly képpel. – Ezért nem szabad rohangálni.

– Mi sose esünk bele a sárba! – tiltakozott Pamor.

– Elég legyen! – csattant fel az anyjuk, aztán ismét a nem várt vendégekre összpontosította a figyelmét.– Legalább reggelig maradjatok. Kérem! – Hirtelen, suta mozdulattal megérintette Valian páncélos karját. –A tüzelőnk is fogytán, nem gondoltam, hogy vissza kell jönnünk! Nehezen bírom a fejszét…

– Persze, hogy segítek – nyugtatta meg Valian. Mortua összeszorított szájjal nézett egyikről a másikra,és meg sem próbálta letagadni maga előtt, hogy féltékeny.

– De anya, Amoril bácsi azt mondta…

– Elhallgass, Pamor! Menjetek inkább mosakodni! – Elhessegette a gyerekeit, aztán felsóhajtott. –Folyton csupa szutyok mind a kettő.


196 / 531 2012.12.17. 19:21

– Gyerekek – legyintett előzékenyen Mortua, mintegy felhívandó az özvegy figyelmét a sajátjelenlétére is. A nő azonban nem viszonozta a tekintetét, inkább a fia és a lánya után sietett a házba.

Mortua ismét belekapaszkodott a társa karjába.

– Valian, nekem ez nem tetszik!

– Ha segíthetünk neki…

– Azzal segítünk, ha elintézzük Loghort meg a mágusait! Nem állhatunk meg minden egyes tanyán fátvágni, vizet húzni meg istállót ganajozni!

Az ifjú felsóhajtott.

– Nem is áll szándékomban, Mortua. De az ígéretemet sem szeghetem meg. Sietni fogok, jó? Nekedsem árt meg még egy kis pihenés. És legalább azt is kideríthetjük, mi a helyzet most a rendházban.

A papnő végül megvonta a vállát. Ezekkel az érvekkel nemigen szállhatott vitába.

– Ha nagyon-nagyon sietsz, akkor végül is elfogadhatunk egy-egy tányér levest… ki tudja, mikoreszünk legközelebb tisztességes ételt. De csak favágásról lehet szó, semmi egyébről.

Ebben maradtak, mivel az ajtó ismét kivágódott, és utat engedett a két csuromvizes gyereknek, akikkacagva invitálták be őket. Valian készségesen, Mortua valamivel lassabban indult el feléjük.

Vissza az indexre


197 / 531 2012.12.17. 19:21

Harminckettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Az özvegy a szoba közepén állt, és a kezét tördelve perlekedett a gyerekeivel, akik időközben Mortuafürdővizének legalább a felét egymásra locsolták. A lány és a démon tekintete egyszerre siklott a nyitottablakra. Lyr, akinek híre-hamva sem volt a házban, csakis arrafelé távozhatott. Végül a fiatalasszonymunkára fogta Pamort és Morellát, akik heves tiltakozással kezdték feltörölni a döngölt padlóról a vizet, azanyjuk pedig inkább le sem vette róluk a szemét.

– Nem tudom, felfedeztétek-e már a fészert a ház mögött. – szólította meg Valiant.

A démon bólintott.

– A fejsze ott van, a tűzifának való meg mellette, egy kupacban… Nem túl sok, nem tudom, mi leszvelünk, ha nem kapunk utánpótlást. – Az asszony felsóhajtott. – Amióta szegény uram magamra hagyottezzel a két égetően rossz kölyökkel, napról napra nehezebbnek érzem a helyzetünket.

– A szellemek kegyébe foglak ajánlani benneteket, ha majd ismét meghallgatják az imáinkat –biztosította Mortua. – Mi, rendbéliek ugyan nem alapíthatunk családot, de mindannyian voltunk gyerekek,akik fejfájást okoztak a szüleiknek. Sajnálom, hogy én most nem tudok segíteni. – A rendbéliek szónálmintegy véletlenül Valianra pillantott. Remélte, a célzás eljut a vendéglátójuk tudatáig.

A nő csak most emelte rá a tekintetét.

– Csakugyan, hiszen megsebesült – kapott észbe. – Üljön le hamar! Ha feküdni kényelmesebb, azt islehet. Könnyű levest csinálok, egykettőre erőre kap tőle. Holnap már szaladni fog, meglátja!

Az biztos. Szaladni, minél messzebb innen. – Mortua elbűvölő mosollyal köszönte meg a felajánlást, ésle is ereszkedett az ágy szélére. Ideje volt már, a lábai egyre kevésbé akarták megtartani, és Valianba semkapaszkodhatott a végtelenségig. – Hálásan köszönöm. Akkor megvárom itt, amíg Valian végez afavágással, és elkészül az a leves is! Könnyű, meleg étellel a gyomorban a séta is jobban esik.

Nem tudta, kényszerű vendéglátójuk mennyit sejt abból, hogy a kedvessége félig sem őszinte, de aztgyanította, hogy őnála még mindig jobban leplezi az érzéseit. Az asszony láthatólag ideges volt, és Mortuacsak remélni merte, hogy szerény teremtés lévén pusztán a meglepetés hat így rá. Azt mindenesetreeltökélte, hogy nem téveszti szem elől, és még ha az özvegy ki is megy a konyhába, hogy elkészítse az


198 / 531 2012.12.17. 19:21

ételt, az ajtót nyitva hagyja, és folyamatosan figyelni fogja.

– Pamor, mit művelsz már megint! – csattant fel közben az anya, és elkapta a fia grabancát. – Gyerecsak velem!

Kiráncigálta a szobából a kapálózó gyereket. Pamor hiába ordított, ahogy a torkán kifért:

– De véletlenül lett vizes a harisnyája, én nem akartam…

A döngve becsapódó ajtó tompította el a kisfiú tiltakozását, ők pedig ott maradtak Morellával, akiszorgosan folytatta a takarítást, de a szája sarkában kaján kis vigyor sejlett fel.

Egy perc sem telt belé, hogy az anya ismét előkerüljön, és elhalmozza vendégeit a bocsánatkéréseivel.Valian nagyvonalúan elhárította a szabadkozást, és felvetette, hogy neki is gyürkőzik a favágásnak. Azözvegy megmutatta, hová teheti le a páncélját, a papnő pedig alig tudott visszafojtani egy elégedettsomolygást, amikor a társa udvariasan közölte, hogy a vért bizony marad. Alig egy perccel később márhallani is lehetett a fejsze ütemes csapkodását, Morellát pedig az anyja vitte magával a konyhába segíteni,így a sebesült magára maradt, és először is belekukucskált a fal mellé tolt, hatalmas és nagyon régiszekrénybe, mintegy ellenőrizendő, hátha ott bujkál Lyr. Persze színét sem látta, de eleve nem is találtavalószínűnek, hogy ott lesz, inkább csak a lehetőséget akarta kizárni. Óvatosan, fél szemét a konyhábanyíló ajtón tartva az ablakhoz settenkedett, és kinézett, hátha megpillantja a nemrégiben még esőáztattatalajon a lovag csizmájának nyomát. Kutakodását ezúttal siker koronázta, még ha ez önmagában nem isadott választ az igazán fontos kérdésekre.

– Remélem, végleg lelépett! – suttogta maga elé a papnő, bár gyanította, hogy Lyr eltűnése nem jelentsok jót, ha pedig az ellenségük, akkor kimondottan rosszul jöhet még. Aztán visszavánszorgott az ágyhoz,és ledőlt, a tekintetét pedig továbbra sem vette le az ajtóról.

Behallatszott ugyan az anya és a kislány beszélgetése, de azt már nem értette, miről folyik a szó. Igaz,nem is nagyon próbált figyelni: sejtette, hogy őróluk nem kezdenének el nyitott ajtó mellett társalogni,vagy legalábbis érdemben semmiképp. Elcsípett szavak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a nő afőzés rejtelmeibe vezetgeti be a gyereket, a hangja pedig a fejszecsapkodás mellett is zsongítólag hatottMortuára. Elaludni mégsem mert, így csak hegyezte tovább a fülét, és diszkréten ásítozott.

Mégis elszundíthatott végül, mert valamivel később arra rezzent fel, hogy Morella áll az ágy mellett, ésóvatosan bökdösi őt a mutatóujjával.

– Pap néni! Pap néni! – ismételgette bátortalanul.


199 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua kinyitotta a szemét, és dünnyögött valamit.

– Pap néni, anya kérdezi, hogy hozzak-e tejet! – A kislány nem tágított.

Mortua felkönyökölt, és tüzetesen megnézte magának.

Valami nem stimmel ezzel a gyerekkel – gondolta kábán, aztán rájött, mi olyan furcsa: Morellamegfürdött, ráadásul ódivatú és meglehetősen elnyűtt, de makulátlanul tiszta, gesztenyebarna ruhácskátviselt, amiben sokkal inkább leánynak nézett ki, mint kis szörnyetegnek. Foghíjas mosolya kedvessé tetteaz arcát, a haját pedig értő, minden valószínűség szerint anyai kezek rendezték két takaros fonatba. Apapnő kinyújtotta a kezét, és végigsimította az egyiket. Hirtelen elszégyellte magát a saját haja miatt.

– Mi? Ja, nem, köszönöm, nem kérek most tejet – válaszolta.

Morella összevonta a szemöldökét.

– A felnőtteknek nem muszáj meginniuk a tejet? – kérdezte.

– Csak a férfiaknak! – kacsintott rá Mortua, aztán összenevettek.

Milyen helyes ez a kislány, főleg, ha nincs a közelben az égetnivaló bátyja – villant át a papnő agyán agondolat. Egy pillanattal később aztán rácsapott a homlokára, és a tenyerébe temette az arcát. – Hogy énmilyen elképesztően hülye vagyok!

– Tényleg, Pamor merre van? – kérdezett rá gyorsan.

Morella határozatlanul megvonta a vállát.

– Hát, azt nem tudom! Anya elküldte valahova. Biztos nem Amoril bácsihoz, mert ő úgyis jön holnap,hogy segítsen neki a ház körül. Amoril bácsi sokat segít nekünk, pap néni!

– Hát ez igazán remek! – Mortua lelkesedésének őszinteségében egy pillanatig sem hitt volna senki, aki


200 / 531 2012.12.17. 19:21

már elmúlt hatéves. – Te, mondd csak, nem tudnál szólni Valian bácsinak, hogy jöjjön be ide egy picit?Hátha ő megissza azt a tejet! – kacsintott, a kislány pedig bőszen bólogatott, és kirohant az ajtón.

Nem sokkal később vissza is tért, Valian kezét fogva, akit szemlátomást zavarba hozott ez a szorosközelség. Mivel azonban a nyomukban az özvegy is bekukucskált a szobába, Mortua intett a démonnak,hogy jobb lenne négyszemközt beszélniük.

Az ifjú bocsánatkérő biccentéssel csukta kilincsre az ajtót, miután néhány keresetlen szóvalkitessékelte rajta Morellát is, aztán odafordult a lányhoz.

– Miről van szó? – kérdezte.

– Pamor – felelte tömören Mortua. – Te se láttad sehol, igaz? Szerintem az anyja visszaküldteEmorhonba, hogy hozza a nyakunkra a Szárnyasokat.

Arra számított, hogy a társa kételkedni fog, de Valian elgondolkozva rábólintott.

– Ez megmagyarázná, miért kerüli a tekintetünket.

– Igen, olyan gyanúsan ideges. Hacsak nem szeretett beléd, persze…

A démon legyintett.

– Már megint bolondságokat beszélsz.

– Most kéne hozzád vágnom valamit – jelentette ki Mortua. – Mikor szoktam én bolondságokatbeszélni?

– Csak amikor kinyitod a szádat. – Valian az ajtó felé pillantott. – Szerinted tudja, kik vagyunk?

– A magam részéről akármit kinézek a Szárnyasokból meg a mélyen tisztelt nagymesterükből! Az alegkevesebb, hogy kidoboltatták Emorhonban, hogy aki meglát bennünket, azonnal riassza a legközelebbiSzárnyast… – Mortua tekintete elfelhősödött. – Akkor viszont jobb lesz, ha a nyakunkba szedjük alábunkat.


201 / 531 2012.12.17. 19:21

– Gondolod, hogy lenne értelme beszélni vele?

– Mármint hogy tudjon róla, hogy a Szárnyasok a rosszfiúk? Szerintem ne zavarjuk össze! Meg aztán kitudja, mit csinálnának vele, ha rásütnék, hogy a cinkosunk… – A papnő megvakarta az orrát. – Azálcánknak viszont annyi. Hallod, kár volt azzal a festékkel szórakozni…

– Ezen most már úgysem segíthetünk. Nagyobb kérdés, hogy Lyrrel mi legyen…

– Nagyobb, de értelmetlen. Esetleg benézhetünk az ágy alá, hátha ott bujkál, de ez minden, amittehetünk vele kapcsolatban.

Valian vonakodva ismerte el, hogy igaza van.

– Az én holmim a konyhában van, a tiéd?

– Berúgtam a szekrény alá. Nem akartam, hogy a kölykök szétcincálják.

A démon minden további szó nélkül hasra feküdt a földön, és bekotort az iszákért és a buzogányért.Előbbit a vállára vetette, az utóbbinak pedig kis gondolkodás után meglazította a tokját, és megpróbálta ahátára csatolni. Ez nem ment könnyen, hiszen a kis papnő jóval vékonyabb volt nála, ráadásul vértet semviselt, de – a sok időt úton töltők találékonyságával – végül megoldotta a problémát, és már épp lehajolt azágyhoz, hogy felsegítse Mortuát is, amikor odakint megverték az ajtót, és egy öblös hang kiáltott be aházba:

– A Korona nevében, azonnal nyissák ki!

A két üldözött összenézett. Nehezükre esett, hogy higgyenek a fülüknek, a hang ugyanis kétségkívülLyrtől származott.

– Nyilván összefutott Pamorral az úton – vélte a lány.

– Így vagy úgy, visszajött. – Valian a kilincs után nyúlt, de Mortua rásziszegett.


202 / 531 2012.12.17. 19:21

– Vissza! És mi van, ha nem egyedül jött? Ha arra számít, hogy boldogan kisétálunk, ahol tíz cimborájavár bennünket röhögve? Szerintem – hadarta tovább, feszülten fülelve az asszonynak és a Koronásnak akonyhából beszűrődő hangját, amibe Pamor és Morella indiánüvöltése keveredett – már a sasokat is őhozta a nyakunkra, és csak úgy tett, mintha megmentene bennünket, hogy aztán annál nagyobbdicsőségben legyen része, amikor fogságba ejt…

Valian már oda sem figyelt rá, csak legyintett. Kihúzta a lyukból a kulcsot, kilesett, aztán elvigyorodott,és kikiáltott:

– Megadjuk magunkat!

– Hogy mit csinálunk? – hüledezett Mortua.

– Bízz bennem! – Valian sarkig tárta az ajtót. Akkor már a lány is láthatta, amit az imént ő: azözvegyet, a két gyereket és a velük szemben álló, középkorú, szőke lovagot, aki éppen a tetoválásátmutatta meg igazolás gyanánt. Pufók, szakállas arcából azonban kétségkívül Lyr szempárja nézett rájuk,amikor megálltak az ajtóban, és az ő hangján is beszélt. A látvány akár komikus is lehetett volna, ha nemfenyegeti őket az árulás veszélye.

– Ha ez egy duplacsel, és tényleg kint vár a többi, én elevenen megnyúzlak… – morogta még a papnő,mielőtt engedelmesen a konyhába lépett volna.

– Vállalom a kockázatot. – Valian egy tekintettel sem árulta el magát. Még akkor sem, amikor Lyrkardot húzott, és Mortua nyakához tartotta a hegyét.

– Egy lépést se, démon! – kiáltotta. Mortua úgy sejtette, nem kell különösebben megerőltetnie magátahhoz, hogy undor és viszolygás süssön a szavaiból. – Ha nem akarod, hogy a cinkosodnak baja essen,akkor most azonnal a földre dobsz minden fegyvert, ami nálad van. Végig lássam a kezedet!

Az ifjú engedelmeskedett. Szelíd pillantása megült közben az özvegy arcán, aki lehajtott fejjel,gyerekeit magához húzva állt a tűzhely mellett. A beígért leves sisteregve forrt, de erről a szokás szerintfarkaséhes Mortuán kívül senki nem vett tudomást, a torkának szegezett penge pedig neki is hamar kivertea fejéből a gondolatot, hogy az étel nem is tűnik olyan bizalomgerjesztőnek.

– És most kifelé! – csattant Lyr parancsa. – A lány megy előre.

A kard hegye egy pillanatra hátrahúzódott, Mortua pedig megindult volna, ha Valian meg nem szólal.


203 / 531 2012.12.17. 19:21

– A lány sebesült. Engedd meg, hogy vigyem!

– Ha nem bírja az utat, majd vonszolom – hangzott a szenvtelen válasz. – De nem fogtok ilyenegyszerűen kereket oldani! Indulás!

Nem ellenkeztek tovább. Mortua már az első lépés után megérezte, hogy a kard ezúttal a két lapockájaközött a hátának nyomódik, és remélte, hogy lesz alkalma ledugni a gazdája torkán. Gyorsabban vert aszíve, amikor kilépett az épületből, ám odakint nem várták további Koronások.

– Emlékeztess majd, hogy kérdezzem meg, miért tudsz te egy csomó olyan szertartást, amit csak apapoknak lenne szabad… – zsörtölődött hátrafordulva, amint biztos lehetett benne, hogy már nem jut el ahangja a házig. – Mivel csináltad, elég volt hozzá a haj is?

Lyr bólintott. Igen furán festett, mivel Valian mindkét kardját és még a buzogányt is az övébe tűzte, ésa szertartással felvett külseje sem bizonyult a legelőnyösebbnek, de ez cseppet sem látszott feszélyezni.

– Két szál – válaszolta.

– Nem rossz! Nem voltál te pap véletlenül, mielőtt szárnyaid nőttek volna?

– Fordulj előre, ha nem akarod, hogy megvágjalak!

Mortua a szemét forgatta, és inkább nem jegyezte meg, hogy nincs még elég jól ehhez a sétához. Tudtaúgyis, hogy az első adandó alkalommal – vagyis amint nem látszanak már a házból – abba fogják hagyniezt a színjátékot.

– Figyelj, Ascovado! – mondta inkább, immár egyenesen előre nézve. Ami azt illeti, könnyebb is voltígy. – Mármint Lyr, na. Töredelmesen beismerem, hogy meg kellett volna bíznom benned. Ha ezek utánátversz, jobban jársz, ha nem kerülsz a kezem közé, de kezdem azt hinni, hogy tényleg velünk vagy. Szóvalbocsánatot kérek. Tiszta lappal kezdjük?

Csak morgást kapott válasz gyanánt, amiből leszűrhette, hogy Lyr továbbra sem tervez barátkozni vele,de most ez sem érdekelte. Elég volt a tudat, hogy Valian elismerően néz rá – látni nem látta, de érezte ahátában a tekintetét –, no meg a megkönnyebbülés, amit ezek a szavak kiváltottak belőle. Nem aludt elazért még minden gyanakvása, de jócskán lecsökkent, még ha az agya hátulsó zugában a makacs kis hang


204 / 531 2012.12.17. 19:21

azt is ismételgette, hogy Lyrnek talán éppen ez volt a célja, és most fogja őket tálcán átnyújtani Loghor ihnMortenor kénye-kedvére.

Persze végül nem történt semmi ilyesmi. Amint belevesztek a távolba, Lyr eltette a fegyverét, azövéket pedig visszaszolgáltatta. Valian egy mozdulattal ölbe kapta a kimerültségtől már tántorgó lányt,vizestömlőt tartott az ajkához, és szótlanul továbbindultak, miután megitatta.

Vissza az indexre


205 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Vigyázat, nyomokban romantikát is tartalmaz!

Két unalmasnak még véletlenül sem mondható nap következett. További szántóföldeken vágtak át,aztán kereszteztek egy patakot, és elindultak a folyásával ellentétes irányba, a Dratomor-dombok közé.Nem túl meredek, erdős lankákon jártak, ahol a szintkülönbség csekély gondot jelentett csupán, aszerteágazó aljnövényzet és az egymás közelében nődögélő fák azonban megnehezítették a haladásukat.Igaz, legalább azzal vigasztalhatták magukat, hogy itt már nem kell harci paripákon vágtató Koronásokérkezésétől tartaniuk, de ez önmagában egyiküket sem hangolta jobb kedvre, tekintve, hogy a lovagokszolgálatában álló varázsló időközben két alkalommal is hírt adott magáról. Az első ízben a bokrokatfordította ellenük: ágak csavarodtak a bokájukra, hogy elgáncsolják őket, és a fegyvereik felé nyújtóztak,megpróbálva letépni őket az övükről és a hátukon lévő tokokból. Mielőtt azonban az épp magánál lévőMortua elképzelte volna, milyen érzés lehet úgy meghalni, ha az embert egy növény vágja fejbe a tulajdonbuzogányával, Lyr kántálni kezdett, ő pedig csatlakozott hozzá. Kettejük hangja épp annyi időre tartottatávol a nyúlkáló gallyakat, amíg felkapaszkodhattak egy kiesebb, sziklásabb részre a domboldalon, aholaztán kivárhatták a varázslat megszűnését.

Másodszor a Koronás mulasztotta el időben megújítani szakrális védelmüket, és csak azt vették észre,hogy a körülöttük lévő fák hirtelen egyszerre feléjük dőlnek. Mivel nem holmi néhány éves csemetékrőlvolt szó, hanem jókora, olykor ötven-hatvanesztendős óriásokról, ismét menekülőre fogták. Lyr futásközben pótolta a mulasztást, aminek köszönhetően ismét viszonylagos biztonságban tudhatták magukat.

Valian szinte egész végig a karjában vitte Mortuát, bár ez láthatólag semmi nehézséget nem jelentettszámára. A mostoha körülmények között persze a lány állapota nem igazán javult, pedig sok időt töltöttmély, szinte ájulásszerű alvással. Néha azért megpróbált a saját két lábára állni, legalább rövidebb távokon,de nem igazán tudta tartani a tempót a két férfival, akik viszont nem mulasztották el emlékeztetni, hogyigyekezniük kell. A vége rendszerint az lett, hogy Valian pár perc elteltével ismét az ölébe vette, a lánypedig csak eleinte tiltakozott, akkor sem túl meggyőzően.

Lyr hol előttük, hol mögöttük járt, és időről időre meggyújtott egy-egy hajszálat, ami a mágikusfürkészés és egyéb varázslatok ellen volt hivatott védelmezni őket. A második estén jegyezte megcsendesen, amikor – immár a társai jelenlétében – lángra lobbantott egy újabbat:

– Hamarosan védelem nélkül maradunk. Még két szál van, az pedig legfeljebb holnap délig tart ki.

– És a kéz? – pillantott rá vacsorájának utolsó morzsái fölött Valian.

A domb oldalába húzódva, egy szélvédett zugban ütöttek tanyát aznap éjszakára. Először is fekhelyetkészítettek a mélyen alvó papnőnek, aztán tüzet gyújtottak, és megpirítottak a lángok fölött egy-egy darab


206 / 531 2012.12.17. 19:21

kenyeret, ami máskülönben már túl száraz lett volna ahhoz, hogy megegyék. Sonkát és vizet fogyasztottakmellé, Lyr pedig ráadásul egy almát is elrágcsált. Egy másikat odakínált Valiannak is, de ő csak a fejétrázta: hó borította otthonában aligha nyílt alkalma gyümölcsöt enni, és azóta is jól megvolt nélküle.

– Azt nem merem ilyesmire elfecsérelni – válaszolta meg a kérdést pillanatnyi késedelemmel aKoronás.

– De az ereklyének számít, nem? – A démon nem felejtette el Mortua másfél évvel korábbanrögtönzött előadását. – Tehát annyiszor használhatnánk, ahányszor csak akarjuk.

– Annyiszor azért nem. Egy idő után meggyengülne, márpedig Mordinium nincs közel. Arról nem isbeszélve, hogy akkor semmink nem marad, ha máshogyan támadnak ránk. – Lyr nézte még a tüzet egydarabig, aztán kijelentette: – Vállalom az első őrséget.

– Szerintem aludjunk mindannyian! – javasolta Valian. – Holnaptól jóval keményebb utunk lesz, nemárt, ha pihenünk előtte, amennyit csak lehet.

A Koronás hosszan rámeredt, aztán belekotort a csomagjába, és csak mintegy mellékesen tette fel azironikus kérdést:

– Komolyan nem is tartasz tőle, hogy álmodban ledöflek?

A démon megcsóválta a fejét. Nehezére esett nem elmosolyodni.

– Kötve hiszem, hogy pont most akarnál hozzákezdeni az öldökléshez…

Lyr megmerevedett. Majdnem egy teljes percig nem mozdult, és utána is óvakodott a társa irányábapillantani.

– Nem tettem szent esküt, hogy csak nappal gyilkolok, ha erre gondolsz. – Gúnyosnak szánta amondatot, de a hangja tompán, hiteltelenül csengett.

– Azt nem tudom, mire tettél esküt – felelte Valian –, abban viszont biztos vagyok, hogy még soha nemöltél meg senkit.


207 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr nem válaszolt, legalábbis sokáig nem. Elővette inkább a pallosát, és tisztogatni kezdte, holott afegyver erre szemlátomást nem szorult rá. A démon várta egy ideig, hogy reagáljon, aztán halványanelmosolyodott, és Mortua mellé térdelt. A lány felületesen lélegzett, a szemhéja meg-megrezzent, Valianpedig élt a gyanúperrel, hogy az izgalmas beszédtémának köszönhetően csak tetteti az alvást.

– Miből gondolod? – szólalt meg végül ismét Lyr.

– Máshogyan áll a penge azoknak a kezében, akik már kioltottak egy életet – felelte halkan Valian. –Eltűnik a mozdulataikból egy bizonyos visszafogottság. Nem is a kéz fogja vissza a kardot, sokkal inkább alélek a kezet. – Tárgyilagosan tette hozzá: – Irigyellek érte.

A lovag biccentett, bár nem beismerősen, inkább csak tudomásul vette az elhangzottakat. Maga melléfektette a pallost, és elővett egy apró könyvet, amelynek borítóját a tűz fénye egy pillanatra rózsaszínreszínezte. Valian nem látta jól, de a „mese” szót vélte felismerni a borítón. Lyr maga elé tartotta, de aligolvasott bele: szemlátomást túlságosan feldúlt volt hozzá. Végül összecsapta, és felállt.

– Körülnézek egy kicsit! – mondta kurtán, azzal odébbállt.

Amint a démon előre sejtette is, néhány másodperccel később Mortua kinyitotta a szemét, és voltbenne annyi tisztesség, hogy meg se próbáljon úgy tenni, mintha akkor ébredt volna fel.

– Komolyan azt hiszed, hogy nem ölt még? – kérdezett rá.

– Talán mégsem olyan szörnyeteg, mint amilyennek néha te látod – felelte halvány mosollyal Valian.

– De akkor te ezt így bárkiről meg tudod állapítani? Vagy csak tippeltél, és bejött?

A démon oldalt pillantott. Egy darabig a fák közé bámult az egyre erősödő félhomályban, amígmegfogalmazta magában a választ.

– Vannak dolgok, amikhez egyáltalán nem értek, és magam sem bánnám, ha ez is köztük lenne, hidd el.De nem blöfföltem. Meglátszik.

A lány hosszasan tanulmányozta társa arcát, az ismerős vonásokat, amelyek olyannyira a szívéheznőttek az együtt töltött idő során. Eszébe jutott közben magának tett fogadalma is, miszerint felhívjamagára a figyelmét végre, és úgy döntött, ki tudja, mikor nyílik erre a mostaninál jobb alkalma. Óvatosan,


208 / 531 2012.12.17. 19:21

merészségével önmagát is alaposan meglepve, kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Valian bal orcáját,mintha ezzel akarná eloszlatni róla a keserűség árnyát. Meglepően puhának találta a bőrét, és örült, hogy aszürkület elrejti a sajátjára kiülő pirosságot.

Valian csodálkozva fordult felé megint; erre szemlátomást nem számított. Mortua zavartan húzta el akezét, azaz csak húzta volna, de a démon megfogta, és lágyan a tenyerébe szorította. Szólni akart, de alány megelőzte: gyors, kapkodó hangon vágott a szavába, tartva attól, amit máskülönben hallania kellene.

– Csak azt sajnálom, hogy nem veszed sok hasznomat. Sőt, egyenesen lelassítalak. Belegondoltál már,hogy tulajdonképpen elég lenne, ha egyikünk értesítené Anirát a történtekről?

– Ha most azt akarod javasolni, hogy hagyjalak hátra, akkor ne is fáradj! – Összekapcsolódott atekintetük, és mintha halvány, cinkos vigyor ült volna ki a démon szája sarkába. – Tartok tőle, hogy nem eza megfelelő idő a melodramatikus pózokhoz.

– Akarta javasolni a fene! – Mortua kis híján vásottan visszavigyorgott, de még idejében észbekapott,hogy voltaképpen most a gyönge és a védelemért roppant hálás nőt akarja alakítani, így inkábbszégyellősen lesütötte a szemét. – Nem vagy te az a fajta! Egy olyan igazi nemes lélek, mint te, soha nemhagyná hátra – a társát, akarta mondani, de végül teljesen más szaladt ki a száján: – a hercegnőjét…

Valian szemmel láthatóan meghökkent egy kicsit, de mire válaszolhatott volna, szétnyíltak a bokrok, ésLyr érkezett vissza a tűz mellé.

– Minden nyugodtnak látszik – jelezte, és mert választ nem kapott, vetett a társaira egy kurta pillantást.Valian még mindig a lány fölött térdelt, aki a kezét fogta, és feltűnően kerülte mindkét férfi tekintetét. –Pardon! – nyomta meg a szót nem minden gúny nélkül a Koronás. – Ha nincs rám szükség, lefekszemaludni.

– Egy pillanat! – A démon eleresztette Mortuát, és maga is a tűz mellé húzódott, olyan pozícióba,ahonnan mindkettejük arcára jó rálátása nyílt. – Gondolkoztam ezen a kézen, amit magaddal hoztál, Lyr.

– Egen? – A Koronás félrehajtotta a fejét, úgy nézett rá hosszan, élesen. – És mire jutottál?

– Azt mondtad, nem akarod felhasználni, mert utána védtelenek maradunk. De ha jól tudom, máskormeg elég egy ujj, egy köröm, akár egy szőrszál is… Ha feldarabolnánk, azzal kihúzhatnánk még egydarabig, nem?


209 / 531 2012.12.17. 19:21

Elhalt a hangja, ahogy észrevette a másik két arcra kiülő iszonyatot. Mortua és Lyr egymás szavábavágva tiltakozott.

– Erről szó sem lehet!

– Különben sem volna értelme. Nincsenek meg a körülmények hozzá. Eleve csak megszentelt helyenlehetne megcsinálni – tette hozzá Mortua a racionalitás hangján, vigyázva, hogy minél kevésbé hangozzékvádnak, amit mond. Kiszáradt a szája, amíg beszélt: nem tudta, mennyire volt egyértelmű Valiannak aziménti szituáció, és nem akarta, hogy bármelyikük is azt higgye, csakis amiatt fogja a pártját. Úgy tűntazonban, feleslegesen kombinál: azok ketten egy vállrándítással túlléptek a problémán.

– Akkor viszont pihenjünk le, és induljunk olyan korán, amennyire csak lehetséges! – Valian felkelt, ésszéttaposta a tüzet. Nem látszott, hogy zokon venné a visszautasítást, talán csak a tekintete hatotttúlságosan szenvtelennek.

– Te nem félsz tőle, igaz? – szólalt meg hirtelen Lyr.

– A mágustól? Nem. Akármit is varázsolt eddig ellenünk, mind megúsztuk.

– Az, hogy szerencsénk volt, még nem ok az elbizakodottságra…

Mortua azt hitte, Valian dühbe gurul, de a démon csak a fejét csóválta.

– Nálatok a mágia tiltott dolog, és nem is állítom, hogy ok nélkül – kezdett bele, de közben már afekhelyét igazgatta el az egyik fa tövében. Bár a levelek nagyja már lehullott, bízhatott benne, hogy avastag ágak legalább egy részét felfogják majd a reggeli harmatnak. – Én viszont gyakran találkoztam veleéletem során. Ez a mágus, és az elődje is, gyenge kezdő. Az a gyanúm, hogy hirtelen növekedett meg ahatalmuk, de ettől még nem tanultak meg élni vele.

Mortua megborzongott.

– Nem tudom, az a növényes trükk elég hátborzongató volt…

– Nyers volt. Nem gondolt arra, hogy kiszabadítjuk magunkat, és nem tett ellenlépéseket, amivelvisszaterelhetett volna bennünket. – Valian leült, a könyökét a térdére támasztotta, és egészenbelemelegedett a magyarázatba. – A mágia észjáték. Ha elég tehetséges és elég okos vagy, gyakorlatilag a


210 / 531 2012.12.17. 19:21

világot is kifordíthatod a helyéből. Vagy akár belopózhatsz egy ember agyába, és megváltoztathatsz benneegyetlen apró emlékfoszlányt, amelynek hatására szembefordul a korábbi barátaival. Olyan mestericsapdákat hozhatsz össze, amelyekből nincs menekvés. Ezzel szemben a nekünk vetett kelepcékesetlegesek és kidolgozatlanok voltak. Persze, ettől még lehetnek ugyanolyan halálosak, viszont többesélyt kínálnak, hogy megmeneküljünk belőlük. Egy valamirevaló mágus ellenében akár fel is adhatnánk areményt, de ezek attól igen távol állnak. Szóval nem: nem félek. De ettől még nem tartom magamelővigyázatlannak.

A társai nem sokat tudtak erre válaszolni. Mortua lelkesen csillogó szemmel hallgatta ugyan, de ezsokkal inkább szólt a személyének, mint a témának. Lyr arcán az a fajta távolságtartás ült, ami azellenfeleknek jár ki, jelezve: ha mutat is némi hajlandóságot arra, hogy jobban megismerje a mágiát, annaknincs más oka, mint hogy hatékonyabban tudjon fellépni ellene. Elnézést kérni nem állt szándékában,Valian pedig nem bánta.

Nem beszéltek már aznap este. A hamvadó parázs körül, egymás közelében tértek nyugovóra. Adémon aludt el legkésőbb: belebámult a sötétbe, és időnként megérintette az arcát ott, ahol Mortuamegsimogatta, mielőtt elnyomta volna az álom.

Vissza az indexre


211 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincnegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Az ismeretlen mágus újra akcióban! Vajon hogyan vészelik át atámadást hoseink?

Korán keltek másnap, ahogy megbeszélték, és csakhamar nekivágtak az útnak. Ezen a ponton már Lyrsem büszkélkedhetett helyismerettel, ahhoz pedig, hogy tartani tudják az irányt, fel kellett kapaszkodniukegy-egy domboldalra, ahonnan szétnézhettek. Ez persze lassította a haladásukat, de ahogy arra a Koronásrávilágított, még mindig inkább tartson fél nappal tovább az út, mint egy héttel, mert eltévednek adombvidéken. Többnyire ő vállalta magára az emelkedőket, lent hagyva társait a völgyben. Mortuailyenkor vagy aludt, vagy alvást színlelt, csupán egyszer mosolyogtak össze a démonnal, de valahogyegyikük sem tudta, mit mondjon a másiknak, így inkább hallgattak.

Az utolsó hajszál meggyújtása mindhármukat feszültté tette. Tudták, hogy hamarosan lejár az idő, amígrejtőzhetnek, aztán pedig várhatják, mit zúdít rájuk a háttérből az ismeretlen mágus. Igyekeztek isgyorsabban haladni, még a papnő sem lamentált, hogy szeretne egy keveset gyalogolni is.

Delelőre járt a nap, amikor meghallották a robajlást, amitől még a szőr is égnek állt a hátukon. Egyvölgyön haladtak át éppen, azt tervezték, hogy a nem messze lévő, könnyedebb lankán kelnek majd át.Rosszat sejtve torpantak meg, és hátrahőköltek, amikor észrevették a feléjük zúduló, hatalmas, sötétáradatot. Töméntelen sok sár ömlött végig a völgyön, mint egy megáradt, vad folyó, azzal fenyegetve,hogy elsodorja és maga alá gyűri őket. Nem lehetett elfutni előle.

Valian azonnal reagált. Fogást váltott Mortua derekán, és feltolta a lányt bal felől a domboldalra.

– Föl! – kiáltott rá, Mortuának pedig nem kellett kétszer mondani. Félig mászott, félig szaladt, erejelegvégső tartalékait is a menekülésbe ölte. A démon követte. Végig mögötte maradt, bár könnyedénmegelőzhette volna, de ott akart lenni, hogy segíthessen, ha a papnő le találna zuhanni.

– Lyr, gyere már! – üvöltötte túl a sártenger robaját.

A Koronás még mindig a völgyben állt, és kapkodó mozdulatokkal bontogatta a holmiját.

– Hagyd azt a rohadt kezet, és mássz! – Valian visszahátrált, hogy megragadja a lovag karját, és felfelélódítsa.

Lyrt váratlanul érte a mozdulat, és elejtette a csomagját, minek következtében mindene a földre


212 / 531 2012.12.17. 19:21

szóródott. Szitkozódva hajolt le, hogy összeszedje, de Valian szorosan tartotta.

– Erre most nincs idő! – sziszegte a fülébe.

A Koronás végre belátta, hogy minden pillanat számít. Csak a kezet kapta fel, és már rohant is felfelé,pont az utolsó pillanatban, Valian pedig, amikor látta, hogy esélye sincs követni már, keményenbelekapaszkodott egy vékonyabb, de erősnek tűnő fába, és lehunyt szemmel várta, hogy átcsapjon rajta azáradat.

A sár elmosott mindent, ami az útjába került, levelestül letarolta a kisebb ágakat a fákról, felriasztotta amadarakat, és gyökerestül tépte ki a bokrokat. Lyr csizmáját is elérte még a domboldalon: a Koronásmegcsúszott, és elejtette az ereklyét. A kéz legurult a domboldalon, a férfi pedig hiába kapott utána.

– A francba! – hangzott fel a kiáltás, Lyr pedig már csak azt látta, hogy Mortua a kéz után ugrik,egyenesen bele a sárba. Elkapta ugyan, de az áradat magával ragadta, és nekivágta egy fának. Lyrkáromkodott egy cifrát, holmi felelőtlen csitriket emlegetve, és – a domboldalon maradva, szigorúan asárszint felett – utána rohant.

A fával való ütközés szerencsésen megakasztotta a lány testét, és éppen annyival késleltette atovasodródását, hogy Lyr lenyúlva megragadhassa a lábszárát. Üvöltve húzta ki: a sár nem akart megválniattól, amit egyszer magával hurcolt, de végül engedett, a Koronás pedig fenékre ült a domboldalon, lábaelőtt a sokkos állapotban lévő papnővel, aki még mindig görcsösen szorongatta az ereklyét.

A sárlavina továbbra sem nem akart véget érni, és úgy tűnt, hamarosan elmossa Valiant is. A démonnakcsak a feje látszott ki, és az arcáról le lehetett olvasni, hogy nem fog a végtelenségig kitartani. Lyr átkotsziszegett, fentebb cibálta Mortuát, és két gyors pofonnal magához térítette. A lány sarat köhögött, aztánfelült, és szóra nyitotta a száját, de már nem volt kit kérdeznie: a Koronás ismét lefelé tartott, egyikkezével folyton kapaszkodva, ezúttal Valian irányába.

– Fogd meg a kezem! – ordította, és közben a szellemekhez fohászkodott, hogy öntsenek erőt akarjába. Komoly esélyt látott rá, hogy képtelen lesz felhúzni a vértezete nélkül sem épp pehelysúlyúdémont, és csak azt éri el, hogy mindkettejüket elragadja a hömpölygő veszedelem, de nem akarta magárahagyni.

Mindezzel Valian is tisztában volt, így csak megrázta a fejét, és felüvöltött neki, hogy kidagadtak anyakán az erek:

– Hajlítsd ide azt a fát!


213 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr körbenézett, és észre is vette, miről beszél a démon: tőle jobbra egy sudár, fiatal fácska állt, elégmagasan ahhoz, hogy elvonuljon alatta a sár. Rugalmasnak tűnt, mindazonáltal Lyrnek igencsak erőlködniekellett, hogy le tudja húzni a koronáját. Mortua is odaszaladt, amikor meglátta, miben mesterkedik, de alovag egy mozdulattal visszaparancsolta, és teljes súlyával az egyik ágra csimpaszkodott. A fa meghajolt,ágai Valian feje fölé kerültek. A démon csak az állával intett kicsit balra, aztán, amikor Lyr korrigálta azirányt, vett egy mély lélegzetet, eleresztette a törzset, amibe addig kapaszkodott, megragadta az ágakat, éselrúgta magát. A fa még jobban meghajolt, egy pillanatig félő volt, hogy el is törik, és az áradat démonostulelragadja, de aztán kiegyenesedett, és kiszakította Valiant a sodrásból. Ki is lőtte volna, de Valiankeményen szorította, bár az arca éppolyan vörös volt már, mint nemrégen még a haja. Végül eleresztette,és földet ért alatta. Lyr segített talpra állnia, Mortua pedig valamivel magasabbról integetett nekik.

– Hé, itt van egy barlang! – visította.

A két férfi lihegve kapaszkodott fel hozzá. Csakhamar meg is látták a nyílást, amiről a lány beszélt.Valami nagyobbfajta állat lakhatta, de most azt sem bánták, ha egyenesen egy sárkányt találnak odabent.Kimerülten vágódtak be, Mortua pedig sietve összekapkodott az aljnövényzetből pár tűznek való ágat, ésutánuk szaladt.

Tiszta, hűvös levegő fogadta őket odabent, és egy másfél embernyi magas, száraz, mély barlang.Állatnak vagy vacoknak nyomát sem látták. A legtávolabbi fal egy repedésén víz szivárgott át, ésvalahonnan huzatot is éreztek. Valian szitkozódva vette észre, hogy az elemózsiás zsák, Mortua iszákja,buzogánya és a tok, amelyben a kardokat viselte a hátán, a sárözön martaléka lett, Lyr holmijából pedigegyedül a levágott végtagot sikerült megmenteniük, igaz, neki legalább a fegyverei megmaradtak.

– Tényleg pancser ez a mágus! – vidult fel Mortua. Őt egyelőre még nem dühítette a veszteség, asikeres megmenekülés pedig felpörgette. – Jó, mocskosak lettünk egy kicsit, de hát ez legyen alegkevesebb! Tudhatta volna, hogy úgyis felmászunk valahova…

Szavait újabb, jóval közelebbről hallatszó dübörgés szakította félbe. A barlang remegni kezdettkörülöttük, és már látták is, hogy a bejáratnál omlani kezd befelé.

– Valami azt súgja, hogy tudta – jegyezte meg borúsan Valian.

– Élve eltemet bennünket! – Mortua hangjában hisztéria csendült. Megpróbált kirohanni a szabadba, aföld azonban csak úgy ömlött feléjük, így borzadva visszahátrált, és ledobta az ágakat, amelyeket gyűjtött.Csak az ereklye maradt a kezében. A magasba emelte, és kántálni kezdett, gondolkodás nélkül, lehunytszemmel.

Lyr megkövülten hallgatta egy pillanatig, mint aki nem jól hall, aztán odaugrott hozzá, és megpróbálta


214 / 531 2012.12.17. 19:21

kiütni a markából a kezet. Mortua hátat fordított neki, és mintegy mellékesen a lábára taposott, de közbenegy pillanatra sem hallgatott el. Aztán minden átmenet nélkül összecsuklott a földön, és elejtette azereklyét, ami koppanva hullott mellé a beálló csendben. A barlangomlás abbamaradt, épp időben: anyílásból már csak alig tenyérnyi lyuk maradt. Az ezen át beszivárgó fényben is látszott azonban, hogy akéz megfeketedett, és füstöl.

– Remek! – Lyr dühösen belerúgott. – Igazán nagyon remek!

– Mi a fene volt ez? – kérdezte értetlenül Valian.

– Egy olyan litánia, amit egy ilyen csitrinek még ismernie se lenne szabad, nemhogy használnia! –dühöngött tovább a Koronás. – Éppen most ütötte ki a mágust, akárhol legyen is.

– Megölte?

– Azt azért nem. De…

– Akárhogy is, megoldotta a gondunkat egy időre. Remélem, legalább addig, amíg ki tudjuk ásni innenmagunkat… – A démon az omlást tanulmányozta. A jókora földkupac sokkal szélesebbnek látszott azalján, mint a tetején, ahol a rés is csillogott. Úgy vette észre azonban, hogy nagyon óvatosan kell majddolgozniuk, ha ki akarnak szabadulni, mert egyetlen rossz mozdulat is újabb omlást idézhet elő.

Lyr hitetlenül meredt rá, aztán nemtörődöm kifejezést erőltetett az arcára.

– Persze, tiporjuk lábbal a szellemek akaratát! Használjuk pusztításra az adományukat! Aki kegybenáll, annak bizonyára ezt is elnézik!

Valian ugyan nem büszkélkedhetett különösebb emberismerettel, így is megállapította azonban, hogy alovag határozottan féltékenyen viselkedik.

– Erre én nem tudok mit válaszolni – felelte. – Soha nem beszéltem a szellemekkel. Még soseméreztem indíttatást arra, hogy szóljak hozzájuk. Idővel majd, talán.

Lyr biccentett, szemlátomást nem óhajtott most teológiáról beszélgetni. Valian meg nem erőltette.Letérdelt inkább Mortua mellé, és a mellére tette a tenyerét. A lány szíve vert, és gyengén bár, de alélegzetét is lehetett érezni, a ruhája azonban átázott a sártól, és a barlang hidegében még az apró


215 / 531 2012.12.17. 19:21

szőrszálak is felmeredtek a testén.

– Lyr, megvan a tűzszerszámunk? – szólt hátra a démon, és elkezdte lehámozni a ruhát a lányról.Tudta, hogy ha nem teszi meg, annak minimum tüdőgyulladás lehet az eredménye. – Száraz ruha nálad semmaradt, gondolom.

– Azt tudom odaadni, ami rajtam van. – A Koronás már vetkőzött is. – Ami a tűzszerszámot illeti:hacsak nem dugta a zsebébe, akkor elveszítettük.

– Keresem! – Valian belekotort a lány zsebébe, de semmi mást nem talált benne, csak egy sáros, nyúlóscsomót. Kihúzta, hogy megnézze, aztán pislogott párat, és gyorsan visszadugta.

Mocskosan, összetapadva, de felismerhetően az ő haja volt az. Legalábbis egy tincs belőle, amit apapnő nyilván akkor tett el, amikor levágta.

Lassú, óvatos mozdulatokkal vetkőztette tovább Mortuát, és cseppet sem örült neki, hogy a nememberi szemével a félhomályban is mindent lát belőle. Hiszen hogyan lehetne bajtársként nézni valakire,egy nőre, aki az ő hajtincsét őrizgeti? Igyekezett nem figyelni, mégis látta az apró, a hidegtől felmeredőmelleket, a keskeny, fiús alakot, a halvány bőrt és a rózsaszín szájat, és egy keserves, sötét emléktolakodott be az agyába. Szíve szerint elfordult volna, hogy megkérje Lyrt, fejezze be ő a lány öltöztetését,amíg ő a falba rúg, és összeroppantja az első tárgyat, ami a markába kerül, de tudta, hogy Mortua nemköszönné meg neki, ha kiszolgáltatná a Koronásnak, így csak nyelt egy nagyot, és szótlanul kinyújtotta akarját. Lyr a kezébe adta a ruháit, ő pedig felrángatta azokat a lányra, aztán végre felkelt, és nagy lobbalelfordult. A falhoz lépett volna, hogy ököllel belevágjon, de elkapta Lyr döbbent tekintetét, és ezmegfékezte egy pillanatra. Akkor már érezte az állán lecsorduló vérpatakot is, bár nem tudta volnamegmondani, mikor harapott az ajkába ilyen erővel.

– Kiássuk magunkat? – kérdezte, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit.

– Csináljuk felváltva! Valakinek a lányt is melegítenie kell. – Lyr didergett egy szál alsóneműjében. –Elkezdem én, legalább én is átmelegszem. Majd felváltasz, ha kimerülök.

– Hátat mersz nekem fordítani? – fintorodott el Valian. Őszinte keserűség tükröződött a szavaiból, aKoronás nem is vette félvállról.

– Veled ellentétben nálam van fegyver – mondta nyugodtan, és közelebb sétált a beomlott nyíláshoz. –Nekilátok, szólok, ha átveheted.


216 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon kényszerítette magát, hogy higgadtan bólintson, és nem említette meg, mennyire keveset érneazzal a fegyverrel Lyr, ha rátámadna. Ettől aztán megint felizzottak az agyában azok a gyalázatos emlékek,a keze pedig ökölbe szorult. Akármit csináljak is, ezeket a dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni! –zakatolt az elméjében a könyörtelen tény, és ütni, rúgni, ölni akart, hogy csak egy percremegfeledkezhessen róla. Sosem ismert lelkierővel parancsolt nyugalmat magára: – De vége van! Már nemaz vagyok, aki voltam!

Lenézett Mortuára. A lány arcába még nem tért vissza a szín, és tudta, hogy Lyrnek igaza van: sokkalmelegebben kell tartaniuk, ha azt akarja, hogy ne legyen rosszabbul. Nekiállt, hogy levesse a páncélját. Azismerős mozdulatsor rutinja lehűtötte némileg, utána már oda mert menni megint a papnőhöz, az ölébevonni, és átkarolni, hogy a testével melegítse. Ráborította az alsóingét is, biztos, ami biztos, és ringatnikezdte, bár ezt maga sem vette észre.

– Mennyi időnk van, amíg magához tér? – szólította meg ismét Lyrt, aki még mindig csak nézegette azomlást, és azon tanakodott, hogyan kezdjen hozzá az elhordásához.

– A mágus vagy Mortua? – kérdezett vissza a lovag.

– A mágus. Mindketten.

– Nos… több, mint valószínű, hogy egyszerre vagy majdnem egyszerre nyerik majd vissza azeszméletüket. Legalábbis ez az elmélet, gyakorlatban még sosem láttam ezt a… jelenséget. Látatlanban aztmondanám, néhány nap. De annál korábban ki kellene jutnunk, hacsak nem akarsz éhgyomorra földetlapátolni.

– Kibírom – dörmögte a démon, aztán nem szólt többet. Mortua arcát nézegette, és erőnek erejévelszáműzte az emléket, ami az imént az eszébe jutott.

Sok mindent megmagyarázott a hajtincs a lány zsebében. Mosolyokat, pillantásokat, a féltékenységet,amivel a papnő Pamor és Morella édesanyjára nézett, és megannyi mást is. Valian nem volt ostoba, még hakorábban nem is vette észre Mortua érzéseit. Bár azt most sem tudta volna megmondani, szerelem-e az,amivel a papnő ránéz, vagy csak lányos rajongás, de nem is ez számított. A fontos az volt, hogy vigyázzonrá, és ne tegyen kárt benne.

A hercegnőm – gondolta, ahogy visszaemlékezett az előző estére, és ha halványan is, de végreelmosolyodott.

Vissza az indexre


217 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Gyulölni fogtok. De nem bánom, ha ennek kritikában adtokhangot.^^

Sokáig ült a fal mellett, ölében a lánnyal. A beszűrődő fény is tompulni kezdett már, és Lyr még mindigásott, verejtékezve, miközben a lehelete ott párállott az egyre erősödő hidegben. Valian élt a gyanúperrel,hogy ő sem fogja egészségesen megúszni ezt a kalandot, de aztán csak megrázta a fejét. Minden arravallott, hogy a kaland vége még messze van, és örülhetnek, ha eljutnak addig egyáltalán. Ha Lyrnek bajaesik, az valószínűleg komolyabb lesz egy egyszerű kis megfázásnál, vélekedett, aztán elbólintott a beállószürkületben. Akkor ébredt csak fel, amikor Lyr lekapta az inget, amit Mortuára terített, és belebújt, aztánpedig a démon mellé kucorodott, hogy osztozzon ő is a melegében. Így aludtak egész éjjel, mint igazibajtársak, félig eltemetve egy beomlott barlangban.

Reggelre Mortua kis teste forró lett a láztól. Nem tudtak mit kezdeni vele azon kívül, hogy arepedésből szivárgó vízzel borogatták a homlokát, meg-megnedvesítették cserepes ajkát és belebugyoláltáka már úgy-ahogy megszáradt ruhákba, amiket Shira-Lin bocsátott a rendelkezésére, aztán pedig vállvetveástak tovább, hogy minél előbb kijuthassanak. Másodlagos célnak tűnt most a bujkálás, de még a túlélés is:segítséget kellett keríteniük a lánynak, aki egy percre sem nyerte vissza az eszméletét. A megfeketedettkezet akkor sem tudták volna felhasználni, ha akarják. Végül Valian vetette fel töretlen bizodalommal:

– Anira úrnő azt mondta neked, hogy ha baj van, kereshetjük azért, nem? A jelen helyzet szerintemkimeríti a baj fogalmát.

Lyr bólintása kelletlennek tűnt.

– Megpróbálhatok beszélni vele, de nem tudom, mit tehetne értünk Mordiniumból. Pláne egy mágusellen…

– Meg fogja oldani – szögezte le a démon. – Biztosra veszem, hogy mire Mordiniumba érünk, elsimítjaaz egész ügyet.

A Koronás átható pillantást vetett rá. Furcsa éllel a hangjában szólalt meg ismét:

– Tisztában vagy vele, hogy Anira Rellamor is csak ember, ugye? A szellemek támogatása nélkül ő semtud csodát tenni, a nagymester pedig kemény ellenfél.


218 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian sóhajtott.

– Fel nem foghatom, hogyan haragudhatnak a szellemek egy olyan tiszta lélekre, mint amilyen ő…

Lyr felkacagott, hosszan, bántó harsánysággal. Még a könny is kicsordult a szeméből, pedig nem tűntjókedvűnek.

– Haragszanak? Te komolyan azt hiszed, hogy a szellemek megharagudtak? – kérdezte, amikor egypillanatra levegőhöz jutott. – Látszik, hogy még soha életedben nem beszéltél velük!

– Mortua szerint is…

– Mortua! – A Koronás csak legyintett. Nem nevetett már, homlokára árkokat rajzolt az indulat. – Felnem foghatom, hogyan állhat kegyben náluk. Na mindegy, figyelj! Alapvetően az ereklyék semmit nemérnek. A megfelelő liturgiára van szükség ahhoz, hogy a szellemek meghallgassanak, és segítsenek. Eztmég te is tudod, igaz?

Valian szeme tágra nyílt a felismeréstől.

– Ha viszont egy mágus teszi rá a kezét az ereklyékre, akkor kényszerítheti őket, hogy tegyenek megneki mindent, amit csak akar!

– Erről van szó. – Lyr belenézett a démon szemébe, és súllyal ejtett ki minden egyes szót: – Aszellemek menekülnek, éspedig azért, mert ez a legokosabb, amit tehetnek.

Valian nem borzadt el, bár elismerte magában, hogy ez rettenetes érzés lehet a mélyen vallásoslovagnak, sőt, igazából bárkinek, aki közelebbi kapcsolatot ápol a szellemekkel.

– Mortuának segítettek – vetette fel. – Sőt, téged is meghallgattak már néhányszor az utóbbi napokban.

– Nem engem, hanem a szertartást, és ez nagy különbség, de a lényeget tekintve igazad van. Akadnak,akik hátramaradtak. Néhányan nehezen hagyják magára a világot, no meg a kegyeltjeiket. De ez már nemsokáig lesz így. Hamarosan semmi választásuk nem marad, ha nem akarnak egyszerre válni áldozattá éseszközzé az ellenség kezében.


219 / 531 2012.12.17. 19:21

– De mit akar elérni ezzel Loghor ihn Mortenor? Nem látom, hol tudja hasznára fordítani a helyzetet.Hiszen ő nem mágus… vagy mégis?

– Nem. A mágiát ő sem szereti jobban, mint a többség.

– Akkor csak azt éri el, hogy a szellemekkel együtt magát is a varázslók kezére adja! – Valianösszevonta a szemöldökét. – Mi van ennek az egésznek a hátterében, Lyr? Te Koronás vagy, nyilván tudszvalamit.

Lyr hallgatott egy darabig, aztán halkan csak annyit felelt:

– A nagymester… az ő tekintélyével kevesen szállnak szembe. A legtöbb Koronás nem is sejti, mifolyik a hátuk mögött, a beavatottak pedig hű emberei.

– Ahogy te is az voltál?

– Engem elsősorban a szellemekhez köt a hűség, nem a nagymesterhez – válaszolta Lyr. – És ne hidd,hogy nem tartották szemmel minden mozdulatomat. A ti érkezésetek kínálta az első lehetőséget, hogytegyek is valamit, és mint látod, azonnal meg is ragadtam.

Valian bólintott.

– Akkor beszélsz Anira úrnővel? – tért vissza az eredeti témához, Lyr pedig megadóan rábólintott.

Két nap alatt sikerült szabaddá tenniük végül a bejáratot. Nehéz dolguk volt, mert a nyílás tetejetöbbször is omlásnak indult, amikor már elhordtak egy bizonyos mennyiségű földet, de a második estére –elsősorban Valian egy évvel azelőtt, a bányaomlás során gyűjtött tapasztalatainak köszönhetően – márbiztonságban ki tudtak jutni. Mortuára visszaadták a saját, időközben megszáradt ruháját, bár Valian nemszívesen vetkőztette le újra, a Koronás viszont közölte, hogy ő aztán holmi rosszul értelmezettlovagiasságból egy percet sem fog tovább fagyoskodni a szükségesnél.

Ezután Lyr elindult, hogy ennivalót keressen maguknak, és egyáltalán, felderítse, merre is vannakpontosan, a démon pedig a barlangban maradt, és őrizte a még mindig ájult, sápadt lányt. Mortua csak Lyrvisszatérése után eszmélt fel, akkor, amikor a Koronás Valian ölébe borított kétmaroknyi apró, kék bogyót,és megjegyezte:


220 / 531 2012.12.17. 19:21

– Embereknek, házaknak közel s távol semmi nyoma. Jobban járunk, ha folytatjuk az utunkategyenesen előre. Vadászni tudsz?

– Nem halok éhen egy olyan vidéken, ami tele van állatokkal – felelte Valian, és mást is mondott volnamég, ám akkor Mortua hirtelen kinyitotta a szemét, és felült.

– Élünk? – kérdezte, aztán körülnézett. Makkegészségesnek látszott, előző napi lázrohama nem tűnttöbbnek rossz emléknél. – Hol vagyunk?

– Még mindig a barlangban. – Valian nem nézett a lányra. Lyr viszont megtette, sőt, ennél jóvalmesszebbre ment: két lépéssel mellette termett, megragadta két oldalt a két karját, a levegőbe emelte, ésközelről az arcába sziszegett:

– Hogy képzelted ezt, papnő?

Mortua sértődötten meredt rá. Megpróbálta kirántani magát a szorításából, de sikertelenül.

– Vedd le rólam a kezedet, Szárnyas, és ne csinálj úgy, mintha lett volna választásunk!

– Pedig lett volna! Legalább nyolc különböző szertartással megakadályozhattad volna az omlást, vagyeltüntethettél volna bennünket a helyszínről!

– Igen, és azzal mit értünk volna el? – vágott vissza a lány. – Elhasználjuk az utolsó esélyünket is, amágus meg két perc múlva megint a pofánkba csap, amikor ott állunk védtelenül! – Megint körülnézett,mint akinek csak most jut el a tudatáig, hol is vannak. – A francba, ha én magamhoz tértem, akkor ő is, ésazt mondjátok, egy lépést se tettetek előre?

– Ne tereld el a szót! – Lyr lerakta a földre, de továbbra sem engedte el. – Tudni akarom, honnanismered ezt a formulát, és hogyan vehetted a bátorságot, hogy használd!

– Mégis milyen alapon kérsz te számon engem? – Mortua feladta a hiábavaló kapálózást, odadugta azarcát egyenesen a férfié elé, és haragvó szemekkel várta a választ, ami persze nem is késett, és amireigazán számítania kellett volna:

– A Szárnyas Korona felesküdött lovagja vagyok, és mint olyannak, nemcsak alapom van rá, hogyszámon kérjelek, hanem kötelességem is! – Lyr hangja fenyegetőbbnek tűnt, mint korábban bármikor. –


221 / 531 2012.12.17. 19:21

Egy nevet akarok hallani, azét, akitől ezt tanultad, és esküt a szellemek előtt, hogy most használtad előszörés utoljára!

– Különben mi lesz? Feljelentesz a drágalátos nagymesterednél? Legutóbb, ha jól emlékszem, éppenkivágott engem a rendből Valiannal karöltve. Rohanj csak hozzá a hírrel, örülni fog neki!

Lyr nem válaszolt, legalábbis szavakkal nem. Csak tartotta a lányt, és meredt rá szigorúan. Mortuavégül megtört. Leszegte a fejét, úgy morogta:

– Egy könyvben olvastam. Nagy, zöld borítású könyvben. Így már megfelel?

– Egyáltalán nem. Ezt a fajta tudást nem jegyezték le soha.

– Jó, akkor hazudtam! – Ahogy a Koronás szorítása meggyengült, Mortua végül csak kitépte belőlemagát, és segélykérően a démon felé fordult. – Valian, mondd meg neki, hogy ne handabandázzon itt,amikor az a rohadt mágus bármikor rajtunk üthet megint! Ha épségben hazaértünk, tőlem nekem ugorhatmegint, de most igazán nincs erre időnk!

– Biztonságban vagyunk. – Valian csak ennyit válaszolt, és még mindig nem tudta rávenni magát arra,hogy a lány szemébe nézzen, vagy akár csak feléje fordítsa a fejét. Az elmúlt napok alatt volt lehetőségevégiggondolni és eldönteni, mivel tesz a legjobbat a papnőnek, aki érdemesnek találta őt az érzelmeire:azzal, ha minél nagyobb távolságot tart tőle.

– Hát ez remek! – Mortua még mindig dühöngött. – Rendben van, Ascovado! Beéred azzal, ha nagyonszépen megígérem, hogy soha többé nem csinálok ilyet?

– Csak ha a szellemek nevére esküszöl.

– Lyr… – szólt közbe mégis Valian. – Szerintem maradjunk abban, hogy a mágiahasználat erősenmentő körülménynek számít.

– Emiatt vagyok hajlandó beérni az esküjével, és eltekinteni a megbüntetésétől – felelte rárendíthetetlenül a Koronás.

Mortua csípőre tette a kezét.


222 / 531 2012.12.17. 19:21

– Szeretném én azt látni, hogy te megbüntetsz engem!

A tekintetükkel vívtak idegőrlő csatát. A lány valósággal sistergett az indulattól, a férfi pedig, akár akő, megingathatatlanul meredt rá. Végül Mortua fújt egy nagyot, fél térdre ereszkedett, és eldarálta:

– Fogadom a szellemek előtt, hogy jó kislány leszek, és nem csinálok ilyet többé. Most jó?

Nem kapott választ. Lyr egy pillanatig mintha nem is lett volna jelen: a semmibe meredt, ésmegrebbent az ajka. Aztán megsemmisítően végigmérte a papnőt, elfordult, felcsatolta a fegyvereket azövére, és csupán a barlang bejáratánál nézett hátra, akkor is csak Valianra.

– Járok egyet. Hozzak még bogyót?

– Persze!

Ahogy azt akár meg is lehetett volna jósolni, alig tűnt el a Koronás a látómezejéből, Mortua márisodapattant Valian elé.

– Azt hittem, megvédesz! – mondta szemrehányóan.

– Megvédtelek. – A démon a falat nézte a lány válla felett. – Mondtam, hogy hagyjon békén.

– De hagytad, hogy rángasson, mint valami bűnözőt! Még hogy a Szárnyas Korona nevébenfelelősségre von engem! Amikor éppen hogy a Szárnyasok követik el a létező legnagyobb disznóságot!

– Mortua, én nem értek ehhez. Fogalmam sincs, mit csináltál, ami így kiborította, azon kívül, hogyvalami tilalmas dolgot.

– Viszont nagyon jó okom volt rá! Most jobb lenne, ha sose érnénk célba, mert egy elmebeteg a halálbavarázsol bennünket?

Valian felsóhajtott.


223 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem, nem lenne jobb. – Elhallgatott, aztán váratlanul hozzátette: – Ha kételyeim vannak, mindig aztkérdem magamtól, mint szólna Anira úrnő. Ehhez mit szólt volna?

A papnő közelebb lépett hozzá, és kivett egy bogyót a markából. Elgondolkodva rágcsálta, észre semvéve, hogy a társa óvatosan hátrébb húzódik.

– Nem lett volna boldog – mondta lassan. – De nem hagyta volna, hogy egy mocsok Szárnyas rámtegye a mancsát. Na meg azért az enyhítő körülményeket se felejtette volna el olyan könnyen…

– Jó. Nekem ez elég.

Mortua újabb bogyóért nyúlt.

– Irtó éhes vagyok – jelentette ki merőben feleslegesen.

A démon átborította az egész kupacot a lány kezébe, aztán elment mellette, és kibámult a barlangbejáratán. Mélységesen meghatotta a papnő beléje vetett bizodalma, és minden addiginál inkábbméltatlannak érezte rá magát. Gondolatai közül ismét előbukkant az a másik test, na meg ahogyan azkinézett, miután kedvét lelte benne, és olyan erővel szorította össze a fogát, hogy belesajdult az állkapcsa.Nem bánthatja Mortuát is. Az esélyt sem adhatja meg rá magának.

Addig állt ott, amíg a lány mellé nem lépett, akkor visszafordult, és bement. Nem tudott ránézni, éslátni, mi lehetne belőle, ha közel engedi magához.

– Valian… – szólt utána értetlenül Mortua.

Hirtelen ötlet szülte a megfelelő választ. A démon csak a válla felett mondta halkan, hűvösen:

– A rend tagjai vagyunk, Mortua.

– Kidobtak bennünket.


224 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem. Megfosztottak a jogainktól. Ha kidobtak volna, már nem tartoznánk a Szárnyasok fennhatóságaalá.

A lány arcát égette a szégyen.

– Azt akarod mondani…

– Hogy te pap vagy, én pedig szerzetes.

Mortua a könnyeit nyelte, és csak akkor mert megszólalni, amikor már nem félt, hogy elcsuklik ahangja.

– Azt hittem, attól még lehetünk barátok… – cincogta.

Valian azt hitte, megszakad a szíve. Eddig csak arra gondolt, mit jelent ő a lánynak, és elhessegettemagától azt a kérdést, hogy fordítva vajon mi a helyzet. De fájt neki odavetni, még mindig hűvös,távolságtartó hangon:

– A testvéred vagyok, Mortua. És a bajtársad. Ez pedig nagyon sokat jelent nekem.

– Aha… gondolom… – Mortuának a dac jött a segítségére, amikor koszos kézfejével megtörölte aszemét, és visszament a barlangba. – Csak bogyó van? – kérdezte halvány és roppant őszintétlenmosollyal.

– Ha Lyr visszajön, kimegyek vadászni. – Valian nem mosolygott vissza.

– Hát… az jó lesz.

Sokáig hallgattak ezután. Valian mereven maga elé nézett, a lány pedig próbált kezdeni magávalvalamit. Körbejárta a barlangot, és megtalálta a fal mellett a megfeketedett kezet. Felvette, és végigfutottrajta az iszonyat: a végtag jéghideg volt, mégis mintha lüktetett volna. Gyorsan el is dobta, és lehelgetnikezdte a tenyerét.

– Miből gondoljátok, hogy itt biztonságban vagyunk? – kérdezte közben.


225 / 531 2012.12.17. 19:21

– Lyr beszélt Anira úrnővel.

– Aha.

Kínos lassúsággal vánszorgott az idő. Mortua kiment a barlang elé, leült egy nagy, lapos kőre, ésátkulcsolta a térdét. Biztosra vette, hogy Lyr fordította ellene Valiant, amíg ő eszméletlen volt, ésmegesküdött magában, hogy ezért még számolni fog vele. Azt is szilárdan hitte, hogy a szellemek megértik,miért tette éppen azt, amit, bár ettől még természetesen szándékában állt megtartani a nevükre tettfogadalmát. De most nem is ez érdekelte, hanem Valian szavai, amelyek a legnagyobb jóindulattal is üreskifogásnak hangzottak, hiszen a szellemek hite sohasem a korlátokról szólt. Nem bátorították ugyan aromantikát a renden belül, de nem is tiltották, és bár a családalapításról a testvéreknek le kellettmondaniuk, egy-egy csókot, kézen fogva andalgást vagy akár – huzamosabb idő után, jól átgondoltan –együtt töltött éjszakát senki nem nézett rossz szemmel.

– Csak tudnám, hogy akkor miért mosolygott úgy rám, amikor azt mondtam, hogy a hercegnőjevagyok! – füstölgött a lány. – Tuti, hogy annak a disznó Ascovadónak a keze van a dologban. Alighanemduplán is – tette hozzá az ereklyére utalva.

Lenézett a völgybe, megbámulta a pusztulást, amit az időközben elvonult sárözön okozott, és Lyr ellenidühe tüstént a mágus ellen fordult. Bár nem osztotta Valian lelkesedését, azért remélte, hogy Anira ténylegútjába áll valahogy az ellenfelüknek, mert ha nem…

Megvonta a vállát. Ha nem, akkor ők már nem sokat tehetnek. Vagy a szellemekre marad, hogy asegítségükre siessenek, vagy küzdve buknak el, a lehető legnagyobb mértékben megnehezítve az ellenségdolgát.

A gondolatai innentől már sokévnyi természetességgel fordultak át imába. Nem tudta ugyan, hallja-evalaki, és figyel-e rá, ha igen, de lehunyta a szemét, és kiöntötte a lelkét a szellemeknek. Sokáigfohászkodott, és ez megnyugtatta. Amikor felállt a kőről, hogy bemenjen, már mosolyogni is tudott, igaz,csak zord, beletörődő mosolygással.

Elindult a barlang felé, de a szája előtt megtorpant. Távolról, de tisztán kiáltásokat hallott, s a szélismerős hangot röpített feléje.

– Hercegnő! Mortua hercegnő!

Ha ez csapda, akkor így jártunk – döntötte el, és már válaszolt is, tele tüdőből zengte:


226 / 531 2012.12.17. 19:21

– Baradun, itt vagyunk! – Sarkon fordult, berohant a barlangba, és ránevetett Valianra: – Gyeregyorsan, meg vagyunk mentve!

– Mi történt? Lyr?

– Érdekel is engem a Szárnyas! Ez Baradun Threlmor, apám testőrparancsnoka. Minket keres!

– Megbízható?

– Nyilván, ha egyszer negyven éve apa mellett van! – Mortua megragadta a démon kezét, éskivonszolta a barlang elé. – Baradun, hallasz?

Ezúttal lényegesen közelebbről érkezett a válasz.

– Jól vagy, hercegnőm?

– Semmi bajom! Elindulunk felétek!

Mire azonban akár csak egy lépést is tett volna, a völgyben egy lovascsapat bukkant elő, akik groteszkmódon éppen a sár által kivájt medret használták útnak. Mortua gyomra egy pillanatra görcsbe rándult,ahogy belegondolt, hogy tulajdonképpen a Koronások is megközelíthették volna őket ugyanígy.

Felismerte az élen lovagló, hatvan év körüli harcost, akiről tudta, hogy még a feleannyi idősek közül iskevesen állnak meg vele szemben. Baradun Threlmor kopasz volt, és szokás szerint talpig nehéz vasatviselt, becsületes arcát a kor barázdái szántották. Nem mosolyodott el a lány láttán, de leszállt a lováról, éstisztelettel térdet hajtott előtte.

– Örvend a szívem, úrnőm, hogy sértetlenül talállak – köszöntötte.

– Állj fel, Baradun! – Ezúttal még az örökvidám Mortua hangja is tisztelettel csengett, és sárosan,parasztruhában, nevetséges frizurájával is sugárzott a lényéből az előkelőség. – Utoljára akkor örültem ígyneked, amikor visszaadtad a szivárványszínű labdámat.


227 / 531 2012.12.17. 19:21

– Az régen volt, hercegnő, és tartok tőle, hogy most is meg kell fosztanom téged az örömtől. – BaradunThrelmor felegyenesedett, és kivonta a kardját. – Mélységesen fájlalom, úrnőm, de le kell tartóztatnomtéged és a társadat.

Mortua köpni-nyelni nem tudott, amikor a kopasz testőrparancsnok odanyújtott neki egy roppanthivatalosnak látszó írást, a lovasok pedig meztelen fegyverrel körbeállták őket és Valiant.

– Állj! – intett a lány. – Gyerekkorom óta ismerlek benneteket. Nem fogok rátok támadni. Akármitmondanak is rólam, nem vagyok sem eretnek, sem szentséggyalázó.

– Hiszünk neked, úrnőm. Nincs közöttünk egy sem, aki ne hinne. De a parancs az parancs.

– Ki írta alá? – Valian most szólalt meg először. A katonákat figyelmen kívül hagyta, a papnőhözintézte a szavait. – Loghor ihn Mortenor?

Mortua megrázta a fejét. Maga is alig hitt a szemének.

– Az apám – válaszolta halkan.

– Kérlek, úrnőm, ülj fel mögém! – szólalt meg Baradun. Csak akkor tette hozzá, még mindigbocsánatkérő hangsúllyal, amikor Mortua már felkapaszkodott a lovára: – Felhatalmazásom van rá, hogymegkötöztesselek benneteket, de ha a szavadat adod, hogy sem te, sem a társad nem próbálkoztokszökéssel, akkor eltekintek tőle.

A lány lenézett a démonra. Valian ott állt a lovasok gyűrűjében, keserű fintorral vette tudomásul, hogyegyikük sem rúgtat hozzá a szükségesnél közelebb.

– Hová visznek? – kérdezte.

– Mordiniumba, szerzetes. A mordiniumi rendházba.

– Nos… egyébként is oda tartottunk. – Valian szükségtelennek tartotta megemlíteni, hogy gyűlöli alovakat, de pattanásig feszültek a testében az izmok, amikor az egyik katona odafarolt hozzá, hogyfelszállhasson a hátasára.


228 / 531 2012.12.17. 19:21

Baradun egy intéssel beküldött két katonát a barlangba, a többieknek pedig indulást vezényelt. Mortuagombóccal a torkában nézett hátra, és még percek múlva is azon fohászkodott, hogy ne találják megodabent a megfeketedett, elhasznált ereklyét.

Vissza az indexre


229 / 531 2012.12.17. 19:21

Harminchatodik fejezet by Kae

Harmadik rész

Mortua egyáltalán nem ilyennek képzelte a visszatérést.

Magára az utazásra pedig nem nagyon panaszkodhatott. Ugyan jó néhány furcsálkodó pillantást kapott,amikor a katonák kiléptek a barlangból, és odavitték Baradunnak a még mindig észrevehetően füstölgőkezet, de senki nem kérdezett tőle semmit, még ha hidegebben néztek is rá, mint korábban. Nem örült neki,persze, hiszen kedvelte ezeket az embereket egytől egyig, de nem kezdett mentegetőzni. Szótlanul,felemelt fejjel ült a testőrkapitány mögött a lovon, egyenesen előrenézett, és tudomásul vette, hogy senkinem gondol bele, milyen oka is lehetett arra, amit tett.

Gyors iramot diktáltak. Dombok, völgyek, aztán folyók és erdők maradtak el mögöttük. Éjszakánkéntfelváltva őrizték őket, bár egyébként sem próbálkoztak volna szökéssel. A lány legalábbis biztosan nem, ésúgy gondolta, Valian sem forgat ilyesmit a fejében. Az őreik előtt természetesen egyikük sem hozta szóba adolgot, bár, ami azt illeti, mást sem nagyon. Fontos dolgokról eleve nem beszélhettek tanúk jelenlétében, éskülönben sem múlt el a feszültség, amit a legutóbbi társalgásuk hagyott bennük. Inkább hallgattak, éstervezgetés helyett alvással töltötték az éjszakát.

Becsületére legyen mondva, az első két napon mégiscsak a kísérőik biztonsága aggasztotta a legjobbanMortuát. Féltette őket a mágustól, aki korábban sem nézte ölbe tett kézzel az útjukat. A varázstudóazonban semmilyen formában nem jelentkezett, és ez harmadnapra megnyugtatta a papnőt. Persze,Ascovado beszélt Anirával, lehet, hogy tényleg elintézték, hogy nyugton maradjon! – jutott eszébe, de agondolatra el is komorodott, és beharapta az ajkát. – Bár ha azt nézem, igen elegánsan lelépett megint,amikor kopogtatott a veszély…

Hátrafordult a nyeregben, Valian tekintetét kereste, de az ifjú nem nézett rá. Még mindig pocsékulviselte a lovaglást, és az állatok sem viselték jól az ő társaságát: idegesen nyihogtak, táncoltak, az egyikmég meg is akarta harapni. A helyzet csak akkor lett jobb némileg, ha Valian hosszan és keményenbelenézett az állatok szemébe: akkor legalább megtűrték, ha nem is szívesen. Mortua mindkét felet tisztaszívből szánta.

Néha megpróbált beszélgetni Baradunnal, de nem sokra ment vele. A testőrparancsnok készségesnek,bár szomorúnak tűnt, de ha arról kérdezte, mi vár rájuk a rendházban, vagy mire számítson az apjarészéről, csak a fejét ingatta, és azt mondta, nincs felhatalmazása rá, hogy válaszoljon. Felületes csevegésre


230 / 531 2012.12.17. 19:21

ugyan kapható lett volna, már csak az illendőség kedvéért is, arra viszont kivételesen Mortua nem mutatotthajlandóságot.

A lány gyanította, hogy szokatlan csendessége Valiannak is feltűnt – néha észre is vette, hogy a démonéppen őt nézi –, de ő sem igyekezett változtatni rajta. Szótlanul zötykölődtek napokon át a nyeregbenegy-egy fegyveres háta mögött, mígnem a láthatáron feltűntek Mordinium színes kövekből rakott, kétember magas falai, és Mortua rosszkedve egyszeriben megsokszorozódott.

Elképzelte ő már néhányszor, hogyan fog visszatérni a rendházba. Úgy gondolta, természetesen előszörmegoldja a szellemek rejtélyes eltűnésének problémáját, és mire a város közelébe ér, már mindenki tudnifogja, hogy helyreállt a rend, és azt is sejteni fogják, hogy mindez neki köszönhető. Persze azért az utcáranem vonulnak ki a kedvéért – túlzásokba sem kell esni –, de elkap egy-egy hálás mosolyt vagytiszteletteljes pillantást, a kolostor kapujában pedig ott várják a testvérek, Anirával az élen. Valian kiemelthelyet kapott ezekben az ábrándokban: vagy kart karba fűzve, vagy egyszerűen kézen fogva lépték át aváros kapuját, esetleg nem heverte még ki a sebesüléseit, és a démon az ölében vitte be, vagy éppellenkezőleg, Valian sérült meg, és támaszkodott az ő vállára. Élt benne a homályos elgondolás egy hevescsókról is, sőt, újabban már annál többet is el tudott képzelni kettejük között. A lényeg azonban nemváltozott: álmaiban az áramlat helyreállt, a szellemek visszatértek, Valian bevallotta neki lángoló szerelmét,Loghor ihn Mortenort pedig kipofozták a városból.

Kiábrándító volt ehhez képest a valóság, hogy fogolyként dübörögnek át vele a kapun a tulajdon apjakatonái, és cseppet sem vigasztalta a tudat, hogy legalább felismerni nem fogja senki. A kedves arcú,szőke, fehérköpenyes papnő helyett, aki buzogánnyal a hátán távozott, egy mocskos, szakadt gúnyátviselő, fülig piszkos kölyök érkezett vissza rövidre vágott, sárbarna hajjal, tetőtől talpig sebekkel tele. Aszellemek egyre nagyobb veszélyben forogtak, Valian rá sem hederített, és biztosra vehették, hogyelőbb-utóbb megint bele kell nézniük a Korona nagymesterének gúnyos arcába is. Leszámítva, hogy amágustól legalább megszabadultak, és az életük sem forgott közvetlen veszélyben, a helyzet nem lehetettvolna sokkal rosszabb. Mortua már csak abban reménykedett, hogy Baradun és társai mégsem a rendházbaigyekeznek velük, hanem ráfordulnak a fejedelem vára felé vezető útra, de csalatkoznia kellett – azonpedig már meg sem lepődött, hogy a kolostor udvarán, pontosan tudva, mikor érkeznek, egy nehézpáncélba öltözött, fölényes alak várta őket.

Loghor ihn Mortenor szótlanul nézte végig, hogyan pattannak le a katonák a lovakról, és felvonta aszemöldökét, amikor azt látta, hogy Valiannak ugyancsak meggyűlik a baja a leszállással. Végül mégis alányhoz lépett oda, és maró gúnnyal megbiccentette előtte a fejét.

– Felség! – szólította meg negédes hangon, Mortua pedig szeretett volna nekirontani, és addig csépelni,amíg el nem önti a szemét a vér. Ismét eszébe jutott a pofon, amit a férfi páncélkesztyűs kezétől kapott,miközben két másik lovag lefogta, és nagy erőfeszítéssel állta csak meg, hogy ne érjen hozzá a még mindiglátszódó zúzódáshoz az arcán. Életében először hamisítatlan gyűlöletet érzett a makulátlanul tisztavértezetű, nála jó két fejjel magasabb és páncélostul vagy háromszor nehezebb nagymester iránt, és ez azérzés ott lángolt a szemében, olyan kendőzetlenül, hogy Baradun figyelmeztetően a vállára tette a kezét.Mortua oda sem figyelt, úgy rázta le, közelebb lépett Loghorhoz, és szóra nyitotta a száját, de megelőzték,mielőtt úgy igazán megmondhatta volna neki a magáét.


231 / 531 2012.12.17. 19:21

– A megszólítás kifogástalan, ám úgy vélem, egy hercegnő előtt mélyebbre ildomos hajolni.

Csöndesen szólt az új hang, mélységénél fogva mégis zengőnek tűnt; érződött rajta, hogy a gazdájaminden körülmények között feltétlen engedelmességhez szokott. Az ajtóban magas, szikár, középkorú férfitűnt fel nehéz, bordó-fekete bársonyöltözékben, még mindig fekete hajában vékony ezüstpánttal, aSzárnyas Korona lovagrendjének nagymestere pedig kivont karddal tisztelgett előtte, miközben – Mortuátkivéve – mindenki más tisztelettel térdre ereszkedett.

– Fejedelem…

A férfi intett, hogy felállhatnak, és szembefordult a lánnyal, aki sóbálványként bámult rá, ésszemlátomást nem tudta eldönteni, örüljön vagy megrémüljön.

– Mortua – mondta nyugodtan, és bólintott egyet üdvözlésül.

– Szia, apa… – A papnő hirtelen nem tűnt többnek tizenkét éves, vásott kölyöknél, akiben éppenabban a pillanatban tudatosult, hogy a csínytevésekért bizony vállalni kell a felelősséget.

A kalmárfejedelem, Mordinium uralkodója, egyetlen hosszú pillantással felmérte magának Valiant is,aztán intett az egyik katonájának.

– Értesítsd a rendházfőt az érkezésetekről! – utasította, és a testőrparancsnokához fordult. – Ti őrziteka fiatalembert, Baradun. Le ne vegyétek róla a szemeteket!

– Fejedelem! – vágott közbe Loghor. – A törvény értelmében…

–… az uralkodó közvetlen családjába tartozó személynek és közvetlen kíséretének őrizete társadalmiállástól függetlenül a fejedelmi testőrség hatáskörébe tartozik – fejezte be higgadtan a férfi. –Biztosíthatlak, Loghor, hogy Baradun és az embereim a megszokott lelkiismeretességükkel fogják ellátniezt a feladatot.

A nagymester kelletlenül hajtotta meg előtte a fejét, és nem tett több ellenvetést. Mortua csipetnyielégtétellel figyelte a jelenetet, de ismét összeszorult a torka, amikor az apja megint ránézett.

– Gyere velem, Mortua.


232 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány lehajtott fejjel lépett be a nyomában az épületbe. Nem tekingetett se jobbra, se balra, nemüdvözölte az ajtókon aggodalmasan kipislogó testvéreket, bár hálás volt együttérző pillantásaikért.Szótlanul követte a fejedelmet, aki – és ezen Mortua meg sem lepődött – egyenesen a saját szobájábavezette. Apja előreengedte az ajtóban, aztán maga is belépett, behúzta az ajtót, és kitárta a karját. A papnőbelevetette magát az ölelésébe, a mellkasába fúrta az arcát, és kitört belőle a hosszú úton felgyülemlett,megkönnyebbült sírás.

– Apuci… – zokogta, a férfi pedig szótlanul ölelte, és belecsókolt csúnyán levágott hajába. Sokáigálltak összefonódva, mire a lány végre meg tudott nyugodni egy kicsit. – Apa, nagyon szeretlek, ugyetudod?

A fejedelem bólintott.

– Ülj le, kicsim!

– Borzalmasan nézek ki, igaz? – szipogta Mortua, miközben engedelmesen letelepedett az ágyára.Kimondhatatlanul jólesett neki, hogy újra láthatta apja jellegzetes, arisztokratikus arcát, vékony sasorrát, aráncot a szája sarkában, amelyet nem is annyira a kor, sokkal inkább a határozottság vésett oda. Mortandisfejedelem általában elérte, amit akart, és a hét lány, akit nemzett, nem az édesanyjától örökölte a makacskonokságot sem.

– Nem egészen erre gondoltunk anyáddal, amikor beleegyeztünk, hogy pap legyél – hagyta helyben aférfi.

– Hát… én sem. De amit most csinálok, az nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint bármi más, amitcsinálhatnék!

– Nyilvánvaló. Adja viszont magát a kérdés, hogy te vagy-e az, akinek csinálnia kell.

Mortua meghökkent.

– Mi lenne a szellemekkel, ha mindenki így állna hozzá?

– Erre a kérdésre nincs válaszom, tekintve, hogy fogalmam sincs, mi történik velük. Ez a ti Anirátoknem bizonyult túl közlékenynek. – A férfi összevonta a szemöldökét, és folytatta, mielőtt a lány


233 / 531 2012.12.17. 19:21

közbevághatott volna. – Azt viszont tudom, hogy veled mi fog történni. Hazajössz velem, Mortua.Kiveszlek a rendből.

– Ezt nem teheted! – ugrott fel az ágyról a lány. – Apa, ez… Nézd, elhiszem, hogy iszonyú így látni, deakkor sem ez a megoldás! Pap vagyok, felesküdtem, tudtam és vállaltam, mibe megyek bele! Én nemhagyhatom cserben a szellemeket! Könyörgöm, ne kérd tőlem, hogy…

A fejedelem felemelt kézzel hallgattatta el. Úgy intett csendet, mintha audienciát tartott volna.

– Hercegnő vagy, Mortua. Erről nem akarok többet hallani.

– De apa…

– Kislányom! – A fejedelem felsóhajtott. – Elhiszed, ha azt mondom, a javadat akarom? Ne hidd, hogynem tudom, kinek köszönheted ezeket a sebeket. Nem akarom, hogy Loghor ihn Mortenor ítélkezzenfeletted valamiért, amit vagy elkövettél, vagy sem, de ha igen, hát biztosan okod volt rá. Ha kiemellek arendből, nem tartozol többé a Koronások fennhatósága alá. Persze, ettől még ugyanúgy felelned kell azellened felhozott vádakra, csakhogy nem a nagymester, hanem Anira fog számon kérni. Nyilván megérted,hogy szívesebben bízom őrá az ítélkezést.

Mortua lassan bólintott.

– De… aki elhagyja a rendet, azt nem veszik vissza… – kockáztatta meg. – Ez nem olyan, hogy kicsitkiugrom, aztán meg kicsit vissza! Akkor inkább ítéljenek el a Szárnyasok, kibírom!

– Gondolod, hogy ha Loghor keze közé kerülsz, akkor pap maradhatsz? – dobta vissza a labdát a férfi.– Sajnálom, Mortua.

– Hát még én! Ez az egész olyan rémesen igazságtalan, apa! Miért nekem kell bűnhődnöm, amikor aSzárnyasok a rosszfiúk? – A lány szipogott, aztán megtörölte az arcát a keze fejével. – Valiant is kiemeled,ugye? Ha lehet, ő még nálam is ártatlanabb…

Elharapta a mondat végét, amikor meglátta az apja elutasító arckifejezését.

– Sajnálom, kicsim. Már ezzel is épp eléggé magamra bőszítem Loghort. Téged mint gyerekemetjogomban áll megfeddni, és aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy semmivel nem büntethetnélek meg jobban,


234 / 531 2012.12.17. 19:21

mint hogy kiveszlek a rendből.

– Erre fogsz hivatkozni? – mosolygott át a könnyein Mortua.

A fejedelem bólintott.

– Az viszont nem áll hatalmamban, hogy a társadat is megmentsem. Túl nagy árat fizetnék érte.

Mortua belátta, hogy igazat beszél. Maga is tudta, bármennyire fiatalon hagyta is ott az udvart, hogy azapja nem diktátor, és uralkodása sok tényező finom összehangolásán, rengeteg egyezményen,megállapodáson és szerződésen alapul. Valóban nem tehette meg, hogy mindent felrúgva elkezdtekintélyelven parancsokat osztogatni, vagy legalábbis egy ilyen kiélezett helyzetben semmiképpen, a lánytmégis lelkiismeret-furdalás gyötörte: úgy érezte, cserbenhagyja Valiant.

– Mi fog történni vele? – kérdezte.

– Mint mondtam, és mint tudod is, Loghor fog bíráskodni felette. Szentséggyalázásért nem ítélhetihalálra, legfeljebb börtönre vagy kényszermunkára, de ne aggódj túlságosan. Úgy veszem észre, Anirakülönösképpen a szívén viseli a sorsát, és én magam sem hagyom elítélni, ha ártatlannak bizonyul. Hapedig, ahogy mondod, a Koronások a valódi felelősök… – Váratlanul elmosolyodott, zordan, teleelégtétellel. – Nos, felettük ítélkezni továbbra is az én kiváltságom.

Cinkosan vigyorogtak össze. Le sem tagadhatták volna egymást. Mortua hihetetlenül megkönnyebbülta tudattól, hogy az apja, az erős, hatalmas, parancsoló szavú édesapja ott áll mellette, és nem engedi, hogypackázzanak vele. Hirtelen az is elképzelhetőnek tűnt, hogy a Koronások, élükön szeretettnagymesterükkel, igenis meg fogják kapni a magukét, ha nem tőle, akkor legalább miatta, és ez mármajdnem egyre ment.

Kopogtattak. Anira érkezett meg gondterhelt arccal, szemében bánat csillogott. Tisztelettel főt hajtott afejedelem előtt, aki viszonzásul mélyen meghajolt, nem annyira a rendházfő rangjának, sokkal inkábbkorának és a lánya életében játszott szerepének címezve a gesztust.

– Anira! – Mortua megragadta a rendházfő kezét, és áhítatosan megcsókolta. – Tényleg te intézted el,hogy a mágus békén hagyjon bennünket?

Az asszony bólintott.


235 / 531 2012.12.17. 19:21

– Volt benne némi szerepem, ahogyan másoknak is. – Bocsánatkérőn a férfira mosolygott, Mortuánakpedig elszorult a szíve, annyira más volt ez a mosolya, mint amit megszokott tőle. – Elnézésedet kérem,fejedelem, de szeretnék kettesben maradni Mortuával, ha lehetséges.

A megszólított előzékeny igent intett.

– Vigyázz magadra, kislányom! Rendházfő…

Mortua hosszan bámulta a becsukódó ajtót. Új biztonságérzete nagyban csökkent az apja távozásával.Aztán felnézett Anirára, és kibukott a száján a kérdés, amin már olyan régóta rágódott magában.

– Anira, kicsoda Lyr Ascovado?

– Ha jól értesültem róla, akkor a Koronások egyik ifjú lovagja – hangzott a válasz, ami cseppet semelégítette ki a lányt. – Mortua, el kell mondanod nekem mindent, ami veletek történt. Nagyon fontos, hogysemmit ne hagyj ki.

Mortua sóhajtott egyet, aztán engedelmesen belefogott az elbeszélésbe. Hosszan, keresetlenegyszerűséggel mesélt. Szépítés nélkül, őszintén mondott el mindent, egyedül azt hallgatta el, ami Valiannaltörtént, illetve éppenséggel nem történt közöttük. Sokat beszélt azonban Lyrről, és árgus szemekkelfigyelte közben Anira arcát, kutatva, vajon szimpátiát vagy ellenszenvet ébresztenek-e az asszonyban aszavai a fiatalember iránt, akin már végképp nem tudott kiigazodni. A rendházfőt azonban nyilvánvalóan aMorammorban történtek érdekelték a legjobban, rejtélyes társuknak pedig alig szentelt figyelmet.Elmélyültek a ráncok az arcán a történet végére, és mélyet sóhajtott, amikor a lány befejezte a beszédet.

– Sötét napokat élünk – mondta szomorúan. – Bízzunk benne, hogy hamarosan véget érnek!

– Mi fog most történni? – kérdezett rá Mortua. – Hogyan akarnak ítélkezni felettünk, illetve főlegszegény Valian felett ezek a disznó Szárnyasok? A szellemek tanúságára aligha számíthatunk, pláne így,hogy hamarosan a markukban lesznek!

– Az igazságszolgáltatásnak így is megvan a maga menete – felelte Anira. – De azt javaslom, ma mégne foglalkozz ezzel. Kemény dolgokat éltél át, sokat szenvedtél és véreztél a szellemek szolgálatában. Úgysejtem, rád fér egy forró fürdő, néhány kiadós étkezés, és talán a vetett ágyat sem utasítod vissza.


236 / 531 2012.12.17. 19:21

– Az biztos! – értett egyet a lány. – És ha lehet, Valiannal is beszélnék. Nem akarom, hogy azt higgye,magára hagytam a bajban!

– Meg fogom mondani neki – nyugtatta meg az asszony. – Loghor azonban ragaszkodik hozzá, hogy azítélkezés kezdetéig ne találkozhassatok. Attól tart, hogy összebeszélnétek.

– Ennek elment az esze! Egész úton összebeszélhettünk volna, ha akarunk!

– Ezt inkább ne is juttassuk eszébe! – Anira megint felsóhajtott. – Loghor szavának értelmébenazonban jelenleg Valian is és te is a rend ellenségei vagytok. Ezt ugyan senki nem hiszi el rólatok, aki egykicsit is ismer benneteket, de ő a nagymester, vagyis megkötheti a kezünket. Ezért kizárólag kísérettelhagyhatod el a szobádat, és csak a tárgyalások után láthatod Valiant.

Mortua lehajtotta a fejét.

– Ha így kell lennie, akkor így lesz – motyogta. Aztán viszont várakozva körülnézett. – Azt mondtad,kaphatok enni, ugye?

A rendházfő igent intett.

– Egy papnő fog vigyázni rád a nap hátralévő részében, a szobádban alszik, és gondoskodik róla, hogyne követhess el semmi tilalmasat. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgát! Mindannyiunknak könnyebb lesz, haengeded, hogy együttműködjön a Koronásokkal.

A lány csüggedten ült le az ágyra megint. Még mindig nem akarta felfogni, hogy már csak egy vagy kétóráig maradhat tagja a rendnek. De el is mosolyodott, ezúttal őszinte örömmel, amikor az ajtó ismétkitárult, és belépett rajta a papnő, akit melléje rendeltek.

– Nahát, Shira! Te hogy kerülsz ide? – Odarohant az emorhoni lányhoz, és szorosan átölelte.

– Tegnap érkeztem. – Shira-Lin arcon csókolta. – Jó időt futottam, ha azt veszem, mikor sikerültelindulnom. Itt akartam lenni melletted, Mortua. Most pedig, hogy itt vagyok, először is elviszlek fürödni.

Mortua felmosolygott rá, aztán pedig Anirára is. Meghatotta a törődésük, már-már el merte hinni, hogyez az egész rémálom mégis véget ér majd egyszer.


237 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


238 / 531 2012.12.17. 19:21

Harminchetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Tudom. Most megöltök. De elotte azért gyertek szavazni aszokásos helyre!

Készségesen rábízta magát Shira-Lin gondjaira. Lemosta magáról a hosszú út minden mocskát, végrenem csak egy kút fölött görnyedve. Beült egy dézsa illatos, forró vízbe, és alaposan kiáztatta magát. Hajatmosott, körmöt sikált, és jól kitárgyalta a másik lánnyal, hogy mi is várható vacsorára. Akkor szontyolodottcsak el, amikor a dézsából kilépve Shira-Lin megmutatta neki a ruhát, amelyet az apja parancsára küldtekneki. Bár a csupa szalag, csupa fodor, földig érő, bőszoknyás kék selyemcsoda igazi költeménynek tűnt,Mortuának kevés híján könny szökött a szemébe a társnője dísztelen papi köntösét látva. Nem akartbeletörődni, hogy soha többé nem öltheti magára.

A vacsora enyhített valamicskét a rosszkedvén. A rendház szakácsa a maga módján juttatta kifejezésreszeretetét és együttérzését: elkészített mindent, amiről tudta, hogy a lány szereti, Mortua pedig hálásantömte magát.

– Tényleg, el tudnád intézni, hogy Valian is kapjon ezekből? – intett az asztal felé evés közben.

– Szerintem őt sem hanyagolják el, de persze, utánajárok! – biztosította a papnő. Szája sarkában pajkosmosoly villant fel. – Akartam is kérdezni már, mi a helyzet veletek…

– Semmi – felelte szomorúan Mortua. – Illetve várjál, hogyan is fogalmazott… Nagyon sokat jelentneki, hogy a testvére és a bajtársa vagyok.

– Kár. – Shira-Lin hangjából őszinte együttérzés csengett ki.

Mortua bekapott egy jókora darab sült húst, de ez sem hangolta jobb kedvre.

– Esküszöm, nem bánnám, ha sosem történik közöttünk semmi, csak ússza meg ezt a rohadt tárgyalást!Nem tudom, mit tartogat neki az öreg Loghor, de valami azt súgja, nem fog kesztyűs kézzel bánni vele. –Azt nem tette hozzá, hogy maga miatt is aggódik: tartott tőle, hogy ha Lyr olyan hevesen reagált abarlangban használt szertartásra, akkor a nagymester sem fog elsiklani felette.

– Nos, a Szárnyasok liturgiáját sajnos nem ismerem – válaszolta Shira-Lin. – De az is az igazságon és aszellemek tanúságtételén alapul, akárcsak a miénk, úgyhogy nagy baj nem lehet belőle.


239 / 531 2012.12.17. 19:21

Hiányzott a hangjából a meggyőződés. Maga is tudta, hogy Loghor bűnbakot keres, és valószínűlegmár attól is tüzet hány mérgében, hogy Mortuát kivonták a hatásköréből. Kizártnak tartotta, hogy futnihagyja Valiant.

Sokáig beszélgettek aznap éjjel, aztán jól belealudtak a délelőttbe. Mortandis fejedelem seborvosaébresztette őket; azért küldték, hogy megnézze és szükség szerint ellássa a hercegnő sérüléseit. Aközépkorú, köpcös férfi – aki merő hiúságból inkább leborotválta korán ritkulásnak indult haját –elismerően nyilatkozott annak a képességeiről, aki összeöltötte a lány fején található vágást, Mortuánakpedig repesett a szíve, amiért dicsérő szót hall Valianról.

Szebbnél szebb ruhák érkeztek még a hercegnő számára a palotából, mégsem győzött morogni miattuk.Amikor azon zsörtölődött, hogy a frizurája miatt úgysem fogja senki hercegnőnek nézni, Shira-Lin fehérszalagokat font a hosszabbra maradt tincseibe, és mert ez sem használt a lány kedélyének, emlékeztette rá,mennyivel komolyabb dolgokkal kell hamarosan szembenéznie. Mindkét tárgyalást aznapra tűzték ki, azövét kora délutánra, Valiané pedig napnyugtakor kezdődött a Koronások rendházában, hogy a rend, alovagság és a világi hatalom képviselői – a rendházfő, a nagymester és a fejedelem – egyaránt résztvehessenek mind a kettőn.

Ebéd közben Mortua szokatlanul madárétkűnek bizonyult. Csak piszkálta a tányérjára halmozottfinomságokat, és rendszerint elfelejtett reagálni a papnő bátorító megjegyzéseire. Végül letette a villát, éskibámult az ablakon. Az a belső udvarra nyílt, a vendégházra, ahol valamikor régen Valian is lakott, alátvány pedig nem könnyítette meg a lánynak, hogy másra gondoljon. A zsebéhez nyúlt, hogy megkeresseés titokban megszorítsa a vörös hajtincset, amit benne rejtegetett, de rá kellett jönnie, hogy már réges-régmásik ruhát visel, amelyen ráadásul még zseb sincs a rengeteg fodor alatt. Összefacsarodott a szíve; úgytűnt, az egész világ azon munkálkodik, hogy elválassza őket egymástól.

Ismét kinézett az ablakon, még egy hosszú pillanatig a vendégházat fixírozta, aztán azonban váratlanulelkapta róla a tekintetét, és megújuló lelkesedéssel kezdett falatozni.

– Nem tudnál hozni még valami sütit a konyháról? – kérdezte valamivel később hízelgő hangon,miközben eltolta maga elől a tányérját.

Shira-Lin gyanakodva nézett rá.

– Most ettél meg hármat – világított rá.

– Igen, de akarok még almásat.


240 / 531 2012.12.17. 19:21

A papnő hátralökte a székét.

– Meglátom, mit tehetek… – felelte, aztán felkapta a kiürült süteményes tálat az asztalról, és kisietettvele.

Mortua éppen csak addig várt, amíg elhaltak társnője léptei a folyosón, aztán felpattant, és maga is azajtóhoz szaladt. Kinyitotta, óvatosan kikémlelt, és mert nem látott meg senkit, már neki is iramodott. Aruhájához tökéletesen illő kék topánkák hangosan kopogtak a márványpadlón, úgyhogy kibújt belőlük, éskézben vitte őket tovább.

– Látnom kell, jó? – suttogta maga elé, a szellemeknek címezve a mondanivalóját. Remélte, hogy havalamikor, most meghallgatják. – Tudom, hogy nem szabad, de muszáj beszélnem vele, úgyhogy neküldjétek az utamba a Szárnyasokat, ha lehet!

Faltól falig osont pici, gyors lépteivel. Minden sarkon kikukucskált, hogy lát-e valakit. Háromszor ismásfelé kellett kanyarodnia, mint tervezte, egy ízben pedig visszafordult, amikor meglátott két beszélgető

lovagot.

– Törjön ki benneteket a nyavalya! – formálta a szájával hangtalanul, és csak jó néhány perccel későbbmert továbbindulni. Remélte, hogy Shira-Lin nem siet vissza hozzá túlságosan, vagy ha mégis, lesz annyiesze, hogy az eltűnése láttán nem fúj azonnal vészriadót.

Végül aztán odaért a folyosóhoz, amelyről többek között Valian szobája is nyílt. Itt lelassított,visszahúzta a lábára a cipőket, és roppant fensőbbséges arckifejezéssel sétált oda az ajtóhoz, amely előttcsakugyan ott posztolt Baradun Threlmor és egyik fiatal beosztottja. A két férfi szemlátomást elkomorult,amikor megpillantották a feléjük igyekvő lányt. Mortua beletörölte nyirkosodó tenyerét a ruhájába, ésigyekezett roppant szigorúan nézni.

Baradun udvariasan semleges arccal szemlélte egy pillanatig, ahogy megállt velük szemben, aztánegyenes derékkal meghajolt. Társa követte a példáját.

– Mortua hercegnő…

– Eresszetek be! – Mortua parancsolni akart, de a hangja sokkal inkább csengett kérlelőn. – Nagyonfontos.

Baradun felegyenesedett. Nem válaszolt azonnal, és mire megtette volna, a lány már folytatta is:


241 / 531 2012.12.17. 19:21

– Esküszöm, hogy nem azért jöttem, hogy egyeztessük a vallomásunkat, vagy mit is találtak ki aSzárnyasok! Már ezerszer megbeszélhettük volna, mint mondjunk, ha elkapnak! Csak… dolgom van.Fontos dolgom.

Az idősödő testőrparancsnok jóindulattal biccentette meg a fejét. Régóta szolgálta a fejedelmet,végignézte mind a hét Mortandis hercegnő felcseperedését. Kipirult arcával, aggodalmasan beharapottajkával Mortua most szakasztott úgy nézett ki, mint a második legidősebb nővére, aki a maga idejébenbeleszeretett egy jóképű ifjú testőrbe, és azért könyörgött Baradunnak, hogy szervezze át az őrszolgálatot,hadd őrizze a fiú az ő ajtaját azon a héten. Annak a testvérnek nem teljesítette a kérését akkor, és ezt sohanem is bánta meg, Mortua azonban épp elég mindenen keresztülment ahhoz, hogy tudja: ezúttal nemcsupán egy könnyelmű ifjú hölggyel áll szemben.

– A nagymester megtiltotta, hogy lássátok egymást, ha jól értesültem – jelentette ki, és bujkálómosollyal tette hozzá: – Neki azonban szigorúan véve nem tartozunk engedelmességgel, atyád pedig nemerősítette meg a parancsát. Azonban ha megpróbálod megszöktetni a kísérődet, hercegnő, kötelességünkfegyverrel fellépni veletek szemben.

– Eszem ágában sincs semmi ilyesmi! – sietett leszögezni a lány. Aztán eszébe jutott még valami: –Baradun… Nektek ebből mennyire lehet nagy bajotok?

– Kölyökkora óta ismerem Loghort – legyintett a testőrkapitány. – Miattunk nem kell aggódnod.

Félreállt az ajtóból, Mortua pedig benyitott. Elméjében képtelen gondolatok kergették egymást. Láttamaga előtt Valiant, amint háta mögé kötözött kézzel ül az ágyán, és korgó gyomorral bámulja az elébehelyezett tálcát, vagy éppen az ablakon át próbál megszökni, de Loghor ihn Mortenor kivont karddalkergeti vissza a szobájába. Ugyancsak megkönnyebbült, amikor megpillantotta a démont. Valian durvaszövésű, sötétkék inget viselt, ami a szokottnál is sápadtabbnak mutatta fehér arcát és még nagyobbnakkék szemét. Azonnal a nyíló ajtó felé fordult, és láthatólag megdöbbent, amikor megpillantotta a besurranólányt. Ujjai egy pergamenlappal játszottak; Mortua kérdőn bökött felé.

– Te levelet írtál?

Valian bólintott.

– Anira úrnőnek. Ha esetleg nem tudnánk már beszélni. – Letette az írást az ablakpárkányra, jó messzea hercegnőtől, éreztetve, hogy annak tartalma nem rá tartozik. – Nem lett volna szabad idejönnöd, Mortua.


242 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány elfordult. Szíven ütötte a démon szenvtelen hanghordozása. Akárhogyan váltak is el egymástól,ennél azért melegebb fogadtatásra számított. Odalépett a szoba sarkába tolt, kerek asztalhoz, amelyen egykövér vázában krizantémok díszelegtek.

– Hozzám bezzeg senki nem rakott be virágot… – morogta.

Kihúzott egy szálat a csokorból, és szórakozottan tépdesni kezdte a szirmait, aztán felnézett, és a szememegtelt elszántsággal.

– Figyelj ide, Valian! – Mély lélegzetet vett. – Ha nem akarsz látni, csak egy szavadba kerül, és mármegyek is.

A démon tétovázott egy kicsit, de végül kihúzta a szobában található egyetlen széket, és intett alánynak, hogy üljön le.

– Sosem mondanék ilyet neked. De amit csinálsz, akkor is felelőtlenség.

– Ugyan már! Ameddig Baradun áll az ajtó előtt, ide nem jön be senki! Visszafelé meg, ha valaki elkap,majd azt mondom, pisilni megyek.

– És arra számítasz, hogy ennyivel meg is úsznád? – Valian a fejét csóválta. – Pontosan ezért mondtafolyton Lyr is, hogy könnyelmű vagy.

Mortua fintorgott.

– Mi van, most már Ascovado a kinyilatkoztatott bölcsességek kútfeje? Persze, ahhoz van esze, hogylelépjen, ha szorul a hurok, de… Egyáltalán miért beszélünk még most is pont őróla?

Kinyújtotta a kezét a váza felé, elhalászott még egy krizantémot, és megszagolta.

– Büdös – jelentette ki. Leengedte az ölébe, és várakozva a démonra függesztette a tekintetét.

Valian elfordult tőle, rátenyerelt az ablakpárkányra, és megkérdezte:


243 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mi az ördögért vállalsz ilyen eszement kockázatot?

A lány hirtelen nagyon ostobán érezte magát a felséges ruhakölteményben, a hajába font szalagokkal.A lelke mélyén azt remélte, tetszeni fog a démonnak; hogy ha valamikor, most észreveszi rajta, hogynemcsak harcostárs, hanem nő is.

– Tényleg nem tudod? – kérdezett vissza halkan.

Valian hosszan hallgatott.

– Bajod lehet belőle – mondta végül, de nem tette hozzá, pontosan mire is érti.

Mortua felállt, odalépett hozzá, és megfogta a kezét. Valian el akart húzódni, de a lánybelekapaszkodott, és nem eresztette.

– Belegondolnál, hogy talán most látlak utoljára? – Szemrehányás és jó adag könyörgés csengett ahangjában. – Én nem akarom ezt a nevetséges maskarát, amibe felöltöztettek, se külön tárgyalást, megsemmi ilyesmit! Vissza akarok menni veled Morammorba, és szétcsapni a mágus fejét az első baltával, amia kezem ügyébe kerül! A francba, hát ott is megmentettelek! Megpróbálom megint! De mi lesz, ha nemsikerül, Valian? Mi lesz akkor?

– Ne kiabálj! – csitította a démon. Mortua meghökkent: észre sem vette, mikor emelte fel a hangját.

– Bocsánat! – suttogta. – Csak féltelek, jó? Tudom, hogy apa is meg Anira is megtesz érted mindent,amit lehet, de akkor is nagyon félek. Egy nagy csomó van a gyomrom helyén, és utálom ezt az egészet. Tevagy a legbátrabb és a legerősebb talán az egész világon, egyszerűen nem tisztességes, hogy mégisaggódnom kell érted!

Valian elhúzta tőle a kezét, de már nem kerülte a tekintetét. Összekapcsolódott a pillantásuk.

– Mit csinálhatnak velem? – kérdezett rá az ifjú.

Mortua lebámult a cipőjére.


244 / 531 2012.12.17. 19:21

– Hát…

– Mit?

– Igazából bármit. Két dolgot tudok elképzelni: vagy kényszermunkára küldenek, vagy börtönbezárnak. Ha szentséggyalázás a vád, akkor életfogytig. És… izé, egyik sem túl jó, úgy értem, bezárva lenniörökre, az pokoli lehet, de neked szerintem a sivatag sem sokkal jobb megoldás, márpedig az a disznóLoghor biztosan odaküld, ha tudja, milyen rosszul viseled a meleget…

Valian kifejezéstelen arccal meredt maga elé. A lány minden addiginál jobban megsajnálta.

– De nem hagyom, hogy ezt tegyék veled, hé! – Újra belekapaszkodott a démon kezébe. – Habezárnak, megszöktetlek, ha meg elvisznek, utánad megyek. Felkutatlak, akárhol legyél is, kiszabadítalak,és cserébe elvárom, hogy segíts nekem apró darabokra vagdalni a mélyen tisztelt nagymestert!

Valian ajka halvány mosolyra rebbent.

– Köszönöm, Mortua. – Megszorította a lány kezét. – Mindent köszönök.

A hercegnő elpirult. Hosszan szemezett a padlóval, de végül felvetette a fejét, és a szeme olyan tűzbenégett, amit a démon még nem láthatott benne korábban.

– Maradj veszteg! – utasította Valiant, aztán felágaskodott, és óvatos csókot lehelt a szájára.

Meglepte vele a démont, ezt azonnal észrevette. Valian csak állt ott mereven, anélkül, hogy eltolta vagyvisszacsókolta volna. Mortua kivárt még egy pillanatig, remélve, hogy majdcsak történik valami, aztánszégyenkezve hátralépett, és az ajka elé emelte a kezét, amiben még mindig ott szorongatta a virágot. Megakart szólalni, de nem tudta, mit mondhatna. Végül megfordult, és elindult az ajtó felé. Remélte, hogylegalább addig meg tudja állni sírás nélkül, amíg kívül kerül rajta.

Már a kilincsen volt a keze, amikor a démon utána szólt:

– Mortua…


245 / 531 2012.12.17. 19:21

– Igen? – A lány mohón fordult vissza. Parázsló szeme és szégyenpírtól égő arca kért választ,reményt… valamit, akár még visszautasítást is.

Valian a falat nézte a feje felett. Vérvörös volt az ő orcája is. Rekedten szólalt meg ismét:

– Ha egy mód van rá, ne említsük meg Lyrt a tárgyalásaink során. Lehet, hogy neked van igazad, ésvégig ellenünk dolgozott, viszont ebben az esetben úgyis feleslegesen mondanánk bármit. Ha pedigcsakugyan segített rajtunk, akkor nem adhatjuk fel a Szárnyasoknak.

Mortua nem akart hinni a fülének. Mereven állt, bámulta a démont, arcszíne pedig bíborszínűbőlhalottfehérre váltott. Már-már azt várta, mikor dől össze körülötte hangos csattanással az egész világ, ésszinte kívánta, hogy dőljön is, és temesse maga alá jó mélyre.

Hogy lehetsz képes most ezt mondani nekem? – akarta kérdezni, vagy még inkább visítani, beleüvölteniközelről Valian arcába. – Éppen most, csak így? – Beleharapott az ajkába, és elkapta a tekintetét. Kedvetámadt jó alaposan felpofozni saját magát, meg persze az ifjút is, tetszőleges sorrendben. – Ennyire nemlehetek szerencsétlen!

– Felőlem! – válaszolta hősiesen, mielőtt feltépte volna az ajtót, hogy kimeneküljön rajta. Jó alaposanbevágta maga mögött, és egyetlen további szó nélkül elszaladt. Az sem érdekelte most, ha egyenesenLoghor ihn Mortenorba rohan bele.

Távolodó léptei visszhangot vertek Valian fülében. A démon sokáig állt még mozdulatlanul azablakban, és próbálta nem tudomásul venni, hogy remeg a keze az Anirának írt levélen.

Vissza az indexre


246 / 531 2012.12.17. 19:21

Harmincnyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Shira-Lin a szoba közepén állt, és a kezét tördelte, amikor a feldúlt hercegnő beviharzott. Báreredetileg arra készült, hogy jól leteremti Mortuát, elég volt egyetlen pillantást vetnie az arcára, hogymegmásítsa a szándékát.

– Nem akarok beszélni róla! – jelentette ki a lány, aztán ledobta magát az ágyára, és keservesen sírnikezdett. Arcát a párnába fúrta, miközben vadul rázta a vállát a zokogás. Shira-Lin egy pillanatigsajnálkozva nézett rá, aztán odatérdelt mellé, és szorosan átölelte. Sokáig maradtak úgy anélkül, hogyegyetlen szót is váltottak volna; végül a papnő felállt, és finoman felhúzta magával a társnőjét is.

– Hamarosan indulnunk kell! – mondta halkan, figyelmeztető hangsúllyal.

Mortua bólogatott. Keze fejével törölte meg a szemét, a másik lány pedig odanyújtott neki egy fehérbatisztzsebkendőt, és tapintatosan kinézett az ablakon. Mire visszafordult, Mortua abbahagyta a sírást,Shira-Lin pedig gondterhelten mérte végig feldagadt arcát és kipirosodott szemét.

– Szerezzek reszelt krumplit? – kérdezte.

– Annyira szörnyen nézek ki? – Mortua bágyadtan rázta a fejét. – Hideg víz is elég lesz.

Erővel száműzte a gondolatai közül Valiant és az iránta érzett szerelmét; igyekezett felkészülni rá, hogyszembenézzen a vádakkal, és megfeleljen rájuk, ha tud. Ahogy aztán telt az idő, egyre inkább úrrá lett rajtaaz idegesség. Szinte meg is könnyebbült, amikor Shira-Lin intett neki, hogy mehetnek.

Komor léptekkel siettek végig a folyosón. Mortua akkor sem érezte volna inkább feszélyezve magát,ha katonák vagy egyenesen Koronások kísérik. Bármit mondott is korábban, most kimondottan hálát érzettaz apja, no meg Anira iránt, amiért kiemelték a rendből, és lehetővé tették, hogy ne kelljen Loghor ihnMortenor ítélőszéke elé állnia.

A rendházfő, a nagymester és a fejedelem a szentélyben várta a vádlottat és az őrizetére kirendeltpapnőt. Mindhármukat ketten-ketten kísérték. Mortua először Anirát és a mögötte ácsorgó két testvértkereste a tekintetével. A szerzetesek bátorítóan biccentettek neki – jó ismerős volt mindkettő –, az asszonypedig, aki szokásos fehér papi köntöse felett halványkék xtirnát, azaz nehéz, ezüsttel hímzett bírói palástotviselt, kezében pedig egy ládikót tartott, biztatóan rámosolygott. A gesztus némi erőt öntött Mortua remegő


247 / 531 2012.12.17. 19:21

lábába, annak ellenére is, hogy Loghor csak egy mordulással jutalmazta az összetartás eme jelét. Ő isxtirnát kanyarított a nyakába, amelynek nehéz, fekete szövetébe aranyszálakból hímezték bele a szárnyaskoronát. Jobbján és balján egy-egy lovagja várakozott; egyikük halványan ismerősnek is rémlettMortuának, de azt már nem tudta eldönteni, hogy Morammor kertjében, vagy még régebben, a másfélévvel azelőtti ominózus támadás alkalmával találkozhatott vele. A társát viszont, a magas, zord arcú, sötéthajú lovaghölgyet bizonyosan most látta először. A nő elnézett a lány feje felett, és egészében vévemogorva kőszoborra emlékeztette Mortuát. Nem találta kellemesnek a látványt, így óvatosan az apjárapillantott helyette, aki maga is a bírák palástját öltötte magára – az övé bíborszínű volt, fehér hímzéssel –, akíséretét pedig Baradun és Mortua kedvenc sógora, a köpcös Morpel alkotta. A fejedelem apró gesztussalintette közelebb magához a lányát, majd átölelte és homlokon csókolta, pontosan azzal a szertartásosmozdulattal, amellyel a nyilvánosság előtt a gyerekeit egyébként is szokta.

Anira végighordozta a tekintetét a jelenlévőkön, és megkérdezte:

– Van-e bármi akadálya annak, hogy elkezdjük a mornor librontum szertartását?

Pillantása a nagymesteren állapodott meg, aki kihívóan viszonozta azt.

– Tudom, hogy feleslegesen teszem – válaszolta emelt hangon –, de azért felhívnám rá a figyelmet,hogy a vádlott, aki a szertartásnak alávettetik, papnő volt, bűneit papnőként követte el, és azért hagyta el arendet, hogy megmeneküljön a Szárnyas Korona ítéletétől.

– A lányom nem szabad akaratából lépett ki a rendből – szólalt meg a fejedelem is. – Ezt a büntetést énmagam szabtam ki rá.

– Büntetést – ismételte gúnyosan Loghor. Hosszan farkasszemet néztek, aztán a nagymester legyintett.– Nos, akkor nem marad már hátra, mint hogy Anira bölcsességére bízzuk, hogy a bűnös ne ússza megennyivel.

Mortua elfordította a fejét, és nyelt egyet. A nagymesternek igaza volt: valóban azért kellett újra világiszeméllyé válnia, hogy megmeneküljön az általa képviselt igazságszolgáltatástól. Úgy érezte, illenemegszólalnia, és hozzátenni, hogy miféle igazságra is számíthatott volna attól, aki őt vádolta meg a sajátbűnével, de a gombóc a torkában nem engedte beszélni.

– Kövessetek, kérlek! – Anira egy félköríves tetejű, roppant sötét faajtóhoz vezette őket, amely aszentély hátuljából nyílt. Jókora zár díszelgett a fekete vaskilincs alatt. Az asszony Loghor felé nyújtotta akezében tartott ládikát, amelyre értő kezek egyetlen motívumot faragtak fel végtelen finomsággal: ahullócsillag-forma szirmú, karcsú szellemvirágot. – Érintetlennek találod, Loghor?


248 / 531 2012.12.17. 19:21

A nagymester elharapta a nyelvére kívánkozó szavakat, és kelletlenül szemügyre vette a ládát.Mortuának hirtelen az a bizonyossága támadt, hogy az maga is a szellemvirág fájának törzséből készült.

– Sértetlen – mondta kelletlenül a lovag.

– Köszönöm. – Anira biccentett, és a fejedelem felé fordult. – Megpróbálnád kinyitni?

– Érdekes volna, ha sikerülne, igaz? – A férfi babrált egy keveset a ládával, aztán megrázta a fejét. –Úgy fest, senki nem járt a tárgyalóteremben, amióta utoljára kinyitottuk. Öt vagy talán hat évvel ezelőtt, hajól emlékszem. – Oldalt pillantott Loghorra. – Akkor még a Koronához tartozott ez az épület, azt hiszem.

A nagymester nem örült ennek az emlékeztetőnek. Mogorván a ládikóért nyúlt, ráfektette a tenyerét,és elcitált egy rövid szöveget. Az ősi nyelvet használta, amelyen a legtöbb szertartás is íródott. Amikorelhallgatott, Anira folytatta a beszédet, aztán ismét a fejedelemnek adták a ládikót, aki ezúttal könnyedénfelnyitotta a tetejét, és előhúzott belőle egy vaskulcsot, amelynek feje a Szárnyas Koronát ábrázolta. Akulcs könnyedén fordult el a zárban, a fejedelem pedig kinyitotta az ajtót, és előreengedte a társaságnőtagjait: Anirát, Mortuát és Shira-Lint. A lovaghölggyel is így akart eljárni, az azonban hátralépett, ésmegvárta, hogy a nagymestere vonuljon be előtte.

Meglepően tágas, ovális terembe érkeztek, amelynek közepén embernyi magas szekrény állt, mögöttepedig jókora emelvény húzódott: ezen kaptak helyet a bírák és kísérőik. Az emelvény és a szekrény közöttcsupán egyetlen szék árválkodott a vádlott számára, míg a bírákat a hosszú asztal mögött kényelmes,párnázott pad várta. A kísérőknek senki sem biztosított ülőhelyet.

Anira a szekrényhez lépett. Ugyanazzal a kulccsal nyitotta ki, amivel az utat is szabaddá tették azimént, bár a tolla ezúttal teljesen másnak tűnt, mint egy perccel korábban. A szekrény ajtaja kitárult, arendházfő két segítője pedig egy majdnem egyméteres üvegmérleget emelt ki belőle. Odavitték az asztalra,és letették rá. A terem boltozatos tetejébe vágott ablakon át betűző nap megvilágította a karcsú testénvégigfutó, kékkel, bíborral és feketével festett mintákat. Hosszú karjai végén egy-egy lapos üvegedényhelyezkedett el. Anira egy tömött, szőke hajfonatot helyezett el az egyiken – ereklye volt az is, a rendszületésének idejéből –, és intett Shira-Linnek, aki akkor már egy fénylő ezüstkést tartott a kezében.

– Bocsánat – súgta oda Mortuának, mielőtt a megszentelt pengével óvatosan levágta és a mérleg másikserpenyőjébe helyezte volna a leghosszabbra maradt hajtincsét.

Amíg bírái helyet foglaltak a hosszú és igen masszív asztal mögött, a kis hercegnő tekintete a mérlegretapadt. Elméletben valamelyest ismerte a mornor librontum szertartását. Tudta, hogy a szellemek jelenlesznek ezen a tárgyaláson, bár nem azért, hogy az ítéletet befolyásolják: erejük mindössze arróltanúskodik majd, ha hazugság hagyja el a száját. De hát eleve nem állt szándékában hazudni… Ekkoreszébe jutott Valian Lyrt érintő kérése, és keserűen az ajkába harapott. Elkapta a pillantását a mérlegről, ésegyenesen Loghor arcába bámult.


249 / 531 2012.12.17. 19:21

Meglepetten látta, hogy a nagymester állán megfeszül egy izom. A férfi egy pillanatig mintha nem tűntvolna olyan magabiztosnak, amilyennek Mortua szerint lennie kellett volna, bár ha jobban belegondolt,végül is nem csodálkozott ezen. Loghor nyilván arra számított, hogy gyorsan elítélheti mindkettejüket, ésüres vádaskodásnak bélyegezheti, ha kiállnak az ártatlanságuk és az ő bűnössége mellett. Azzal, hogykicsúszott a markából, Mortua lehetőséget kapott rá, hogy mindent elmondjon róla és a lovagjairól. Azítélethozatal joga ráadásul az ő esetében kizárólag Anirát illette meg – mint ahogyan Valian sorsáról Loghorvolt hivatott dönteni –, tőle pedig becsületes, elfogulatlan eljárásra számíthatott. Ez persze korántsemjelentette azt, hogy a nagymester próbálkozni sem fog semmivel, és Mortua beleborzongott a gondolatba,hogy ha másért nem is, a kézen elvégzett szertartásért biztosan felelősségre fogják vonni.

Habozva nézett fel az apjára, csak a szemével kérdezve, hogy leülhet-e már, és hálát érzett ajelenlétéért. Tudta persze, hogy ha bárki más esetét tárgyalná a háromfős bírói testület, a fejedelem akkoris ott ülne az asztal mögött, és – akárcsak most – figyelmesen hallgatná a tárgyalást. Mortua és Valianügyében ugyan nem sok szerep jutott neki, ám a hagyományok megkövetelték, hogy eljöjjön, ésamennyiben elfogultságot vagy mulasztást tapasztal valamelyik társa részéről, haladéktalanul szót emeljen,egyébként pedig kérdésekkel segítse az ítélkező munkáját. Most a lányát figyelte, és sok év politikusirutinjának köszönhetően nem ült ki az arcára az aggodalom, amikor diszkrét nemet intett neki. Mortuaelfojtott egy sóhajt, és állva maradt.

Néhány másodpercnyi csend után – amely a teremben tartózkodók számára sokkal hosszabbnak tűnt –Anira felállt a két férfi között, két kezét kiterjesztette a mérleg serpenyője szára fölött, és megszólalt.

– Aronum trelimor maglum drint. A szellemeket szólítom tanújául mindannak, ami a mai napon e falakközt elhangzik. Mortua Mortandis hercegnő szentséggyalázás vádjával áll ítélőszékünk elé. – Leeresztettea karját, és a lányra nézve folytatta. – Meg foglak kérni rá, Mortua, hogy meséld el, mi történt veled akérdéses időszakban. Kérlek, kizárólag az igazat mondd! A mérleg megmutatja, ha valótlanság hagyja el azajkadat, és a szent ereklye felé fog elbillenni. Bízom abban, hogy erre nem kerül sor.

Mortua megnyalta az ajkát. Ismét eszébe jutott Valian kérése. Megszólalni nem mert, csak bólintott egyaprót, jelezve, hogy megértette az elhangzottakat. A vér dobolt a fülében, olyan hangosan, hogycsodálkozott, hogyhogy nem hallja rajta kívül mindenki más is.

– A mérleg próbájával kezdünk. – Loghor nem vette a fáradságot, hogy rápillantson, és ezmegkönnyebbüléssel töltötte el. – Halljunk egy olyan állítást, ami kétségkívül igaz!

– Mármint… öh… – Mortua gondolkodni próbált, de az elméjében nem álltak össze értelmesmondatokká a szavak. – Valami olyasmit, hogy… – bátortalanul elhallgatott, és önkéntelenül is lépett egyethátra, amikor a nagymester türelmetlen tekintettel végigmérte.

– Hogy a nap süt, az ég kék, délután van, te pedig szentséggyalázást követtél el! – sorolta Loghor.


250 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem követtem el szentséggyalázást! – kérte ki magának a lány, aztán sután megvonta a vállát. – Deha ez így jó, akkor… – Megköszörülte a torkát, és fennhangon kijelentette: – Az ég kék. És felhők isvannak rajta.

A mérleg szemmel láthatóan elbillent a haja irányába, aztán visszaállt az eredeti állapotába. Mindenkifeszülten figyelte, aztán a nagymester ismét a lányhoz fordult.

– Jó. És most próbáljunk meg valami olyat, ami könnyebben megy felségednek. Hazudj valamit!

– Kérem a nagymestert, hogy tartózkodjon az effajta becsmérlő kiszólásoktól! – vágott közbe afejedelem, aztán halkabban folytatta: – Tudjuk, hogy elfogult vagy, Loghor. Felesleges minden adandóalkalommal be is mutatnod.

A nagymester nem válaszolt. Még mindig Mortuát nézte, akinek átfutott a fején, hogy azt hazudja, füligszerelmes belé, és minden vágya, hogy a felesége lehessen, de nem merte még jobban maga ellen hangolni.Igyekezett valami más hazugságot találni, valami frappánsat és szellemeset, de még mindig furcsánködösnek érezte az agyát a félelemtől.

– Az ég piros – bökte ki végül, és rettenetesen szégyellte magát, amiért nem jut jobb az eszébe. Tudtaugyanakkor azt is, hogy senki nem vár tőle eredetiséget az ítélőszék előtt, még ha – legalábbis remélte –számíthatott is rá, hogy a sógora majd utólag tesz valami megjegyzést a csökevényes fantáziájára. A mérlegmindenesetre tette a dolgát: megsüllyedt az ereklye alatt, jelezve, hogy valótlanság hangzott el, aztán pedigismét elnyugodott középen.

– Úgy tűnik, a mérleg kifogástalanul működik – jelentette ki a fejedelem.

– Valóban úgy tűnik – hagyta rá Loghor.

Anira előrehajolt az asztal fölött, és rámosolygott a lányra.

– Leülhetsz, Mortua.

A hercegnő hálásan roskadt bele a székbe. Keze-lába remegett, nem is értette, hogy bírt eddigegyenesen állni.


251 / 531 2012.12.17. 19:21

– Most pedig – folytatta a rendházfő – megkérlek, hogy mondj el mindent, ami azóta történt, hogymeghallottuk Morkele Tangemor halálhírét! Légy őszinte hozzánk, és a szellemek áldása lesz avallomásodon.

Mortua bólintott. Maga elé nézett egy hosszú pillanatig, aztán beszélni kezdett.

Vissza az indexre


252 / 531 2012.12.17. 19:21

Harminckilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Mortua tárgyalásának az elso fele. :)

Most értette csak meg, miért kérte meg Anira már az előző napon, hogy számoljon be neki a velüktörténtekről. Két szempontból is hasznosnak bizonyult, hogy nem most kellett első ízben átgondolnia amondandóját: egyrészt maga is jobban látta a teljes képet, és könnyebben el tudta dönteni, kitérjen-evalamire, vagy inkább ugorja át, másrészt pedig a bíra szerepét betöltő rendházfőnek sem mondott így márújat.

Figyelmen kívül hagyta a tárgyalás többi résztvevőjét. Anirához intézte a szavait, bár olykor azért amérlegre pillantott. Nem állt ugyan szándékában hazudni, de tartott tőle, hogy a számtalan ereklyebirtokában, ki tudja, hány mágussal a háta mögött Loghor képesnek bizonyul a majdnem lehetetlenre, ésbefolyásolni fogja a szertartás tisztaságát.

Elmondta, hogyan kapta meg Anira üzenetét, hogy visszavárják a mordiniumi rendházba, morgerintalitapasztalatait az áramlat elapadásáról, és azt is, mennyire megijedt, amikor kiderült, hogy a helyzet másholsem jobb. Beszámolt a beszélgetésről, amelyet a szentélyben folytatott Anirával és Valiannal, a kulcsról,amit Tangemor neve jelentett, és arról, hogyan kerekedtek fel a démonnal, hogy ellátogassanakEmorhonba.

– A szellemek segítségével még aznap este odaértünk – jelentette ki, és vetett egy kihívó pillantástLoghorra, első ízben, amióta elkezdett beszélni. Jónak látta emlékeztetni rá a nagymestert, hogy ő mégakkor is kegyben állt a szellemeknél, amikor másokat már meg sem hallgattak. A férfi lefelé nézett rá,szigorú arckifejezése semmi jót nem ígért. Mortua dacosan viszonozta a tekintetét, és beszélt volna tovább,amikor az apja felemelte a kezét.

– Úgy sejtem, a szellemek aligha segítettek volna egy szentséggyalázónak.

Mortua hálás volt a közbevetésért, még ha tudta is, hogy az aligha marad megválaszolatlan, és valóban,Loghor már replikázott is.

– Ha és amennyiben az a bizonyos szentséggyalázó birtokában van némi… khm, nem evilágihatalomnak is, bizonyára nem okoz nehézséget számára, hogy befolyásolja a szellemeket, és rákényszerítseőket, hogy engedelmeskedjenek az akaratának… akár azt a látszatot is keltve, hogy az illető a kegyeltjük.

– Nem vagyok szentséggyalázó! – kérte ki magának ismételten Mortua. A tekintete megült a mérlegen,de az hiába mutatta, hogy igazat állít, Loghor arckifejezése semmivel nem lett enyhébb tőle.


253 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ha ez ilyen egyszerűen működne, egyszerűen csak megkérdeznénk tőled, bűnös vagy-e vagy sem –szólalt meg Anira. – A szertartás azonban nem a valós tényekre világít rá, hanem egyszerűen csak arra,amit te magad igaznak tartasz. Ha teljes meggyőződéssel vallod magad ártatlannak, az viszont még nemszükségszerűen jelenti azt, hogy nem is vétkeztél. Előfordulhat, még ha jómagam nem is tartomvalószínűnek, hogy jóhiszeműen, esetleg befolyás alatt cselekedtél helytelenül. A mornor librontum azilyen esetekben segít, és ezért kérjük tőled, hogy minél részletesebben számolj be az eseményekről,amelyek ide, elébünk juttattak.

– Értem – sóhajtotta Mortua, aztán vett egy mély levegőt, és folytatta: – Nos, akkor csak aztmondhatom, hogy tiszta lelkiismerettel a szellemek kegyeltjének érzem magamat, és soha nem követnék elszentséggyalázást, vagy segédkeznék benne.

Kivárt egy pillanatig, de a nagymester csak egy türelmetlen legyintéssel jutalmazta a hangzatosbeismerést és a mérleg helyeslését.

– Szavak. Szorítkozzunk a tényekre!

Tény az, hogy te vagy a szentséggyalázó, te nyomorult, képmutató féreg! – akarta az arcába vágni alány, de fékezte magát. A nagymester iménti közbeszólása, különösen a nem evilági hatalommalkapcsolatos rész, arra vallott, hogy igenis forgat valamit a fejében, nem tűnt tehát bölcs dolognak lovatadni alá. Folytatta inkább az elbeszélését; elmondta, milyen állapotok várták őket az emorhoni rendháznál,hogyan találkoztak Amorillal és Shira-Linnel, és hogyan sikerült még aznap este bejutniuk Tangemorravatala elé. Elszorult a torka, miközben felidézte, hogyan vizsgálták meg a holttestet és a hagyatékot –nem hallgatva el azt sem, hogy még a halálon túl is félelmet láttak tükröződni Tangemor arcán –, és hogyegymástól függetlenül kapták Valiannal mindketten ugyanazt a felvilágosítást, miszerint az elhunytcsakugyan rettegett, és semmi szín alatt nem akart Morammor kertjébe kerülni.

– Ez szöget ütött a fejünkbe – mondta. – Hiszen Morammor megtiszteltetés, és az, hogy Tangemorpánikba esett tőle, elég világosan mutatta, hogy ott kell keresnünk a rejtély kulcsát…

– Mégsem indultatok el azonnal – szúrta közbe Loghor.

– Nem – felelte nagyon is készségesen Mortua –, mert megláttunk a rendház udvarán egy Szárnyast…

– Koronást, Mortua, Koronást! – sziszegte a fülébe Shira-Lin, és aggodalmasan intett az állával anagymester felé. Az azonban ügyet sem vetett a sértő kifejezésre: a másik két bíra felé fordult, és szokásoshangerejével szólalt meg:


254 / 531 2012.12.17. 19:21

– Megkímélném a… hercegnőt a soron következő magyarázkodástól. Amikor találkozott azemberemmel, azzal az Argelir Wiyemorral, aki teljes bizalmamat élvezi, és akiben vakon megbízom, az aremek ötlete támadt, hogy a lovagrendet és azon belül is az én személyemet teszi meg bűnbaknak, ha kitalálnának derülni a sötét üzelmei. A másik vád, ha jól sejtem, az lesz, hogy az embereim varázslók.

Gúny csendült a hangjában, Mortua keze pedig ökölbe szorult a szavai hallatán. El kellett ismernie,hogy erre bizony számíthatott volna. Loghor nem várta meg, hogy megvádolja, hanem elébe ment, ésmegpróbálta jó előre nevetséges koholmánnyá silányítani még a gondolatát is annak, amiben pedig igenisvétkes volt.

– Biztosra veszem, nagymester – húzta ki magát, éppen azzal a gúnnyal és gőggel ejtve a nagymesterszót, amivel Loghor szokta őt felségnek címezni –, hogy Wiyemor lovag valóban rászolgál a bizalmadra.Feltehetőleg ezért küldted már tavalyelőtt is éppen őt azzal a rokonszenves kis különítménnyel, amiharamiának álcázva rajtunk ütött, csak hogy elhurcolhassátok innen Valiant.

– Úgy van! – A férfinek szeme sem rebbent. – És ha akkor nem álltatok volna az utamba, soha nemkerült volna sor erre a gyalázatra!

Mortua gyomra görcsbe rándult. Ez a kitétel nem sok jót ígért a démon tárgyalására.

– Úgy véled, Loghor – szólt közbe a fejedelem is –, hogy nem Mortua az első számú felelős azért, amitörténik?

– Aligha az számít, hogy én mit gondolok. A hercegnő szavaiból bizonyára mindenre fény derül majd…

– Én nem félek attól, hogy kiderül az igazság! – szögezte le Mortua, aztán ismét Anirához fordult. – Otttartottam, hogy követni akartuk a Szárnyast…

– Koronást, gyermekem.

– Igen. Koronást.

– Miért szegődtetek a nyomába?

A lány hálás volt ezért az egyszerű kérdésért, már csak azért is, mert tegnapi beszélgetésük folytánAnira maga is tudta rá a választ, vagyis nyilván azért tette fel, hogy lehetőséget adjon neki a


255 / 531 2012.12.17. 19:21

magyarázkodásra.

Elmondta hát, hogyan találkozott Valian a két gyerekkel, akik arról számoltak be, hogy a férfi magábanbeszélt, amikor senki nem hallhatta volna. Loghor farkasmosollyal figyelte, ami elbizonytalanította ahercegnőt, már csak azért is, mert jól emlékezett rá, hogy akkor még ő maga sem tartotta meggyőzőnekValian érvelését. Végül tehetetlenül elhallgatott, és széttárta a karját.

– Valian szerint ez csakis mágia lehetett, annak a lehetőségét pedig kötelességünk volt megvizsgálni!

– És lám, így fonódik be a mesébe a mágia… – Loghor olyan váratlanul csapott az asztalra, hogyMortua összerezzent a csattanásra. – Nem tudnál valami kevésbé szánalmas indokkal előállni, hercegnő?Vagy minden sarokban mágiát szimatolsz, ahol valaki történetesen magában beszél?

– Nem beszélt magában! – védekezett a lány. – Legalábbis nem hiszem. Valian biztos volt a dolgában,és ő már azért látott ezt-azt…

– Á, igen. Ez kétségtelen. – A nagymester összefűzte az ujjait az asztal lapja felett, és fölébük hajolt. –Tehát tisztelt útitársad, aki nem mellesleg nagy tapasztalatokkal rendelkezik mindenféle tiltott és veszélyespraktika terén, azt állította, hogy hallotta a lovagomat varázsolni, te pedig hitelt adtál a szavainak.Tekintsünk most el attól, hogy melyikük mennyire szavahihető, és hogy neked mint felkent papnőnekvajon észre kellett volna-e venned, milyen esetleges is ez a magyarázat. Megértem én, hogy egy bizonyoséletkorban lévő leányok előszeretettel hallgatnak az izmos fiatalemberekre, akiknek a társaságábanutaznak, bár úgy vélem, egy papnak illene háttérbe szorítania a személyes vonatkozásokat. Kivált, haolyan fontos feladattal bízták meg, mint a szellemek eltűnésének felderítése, ugyebár…

Hagyta lebegni a levegőben az utolsó szót, és tovább bámulta a lányt, akinek addigra már bíborvörösszínt öltött az arca.

– Nos… – Mortua segélykérőn pislogott Anirára. – Az tény, hogy nem voltam meggyőzve. Degondoltam, ő eleve jobban is ért a mágiával kapcsolatos dolgokhoz, mint én, meg… igazából nem hagyottnekem választást. Azt mondta, ő mindenképpen a Szár… Wiyemor lovagot követi. Mit csináltam volna énmeg a szellemek segítsége nélkül? Mentem vele, nem tudtam jobbat.

– Tehát a démon volt az értelmi szerző. – Loghor elégedetten dőlt hátra.

– Nem! – A mérleg megbillent az ereklye alatt, Mortua pedig sietett kijavítani magát. – Na jó, igen. Deigaza is lett! Láttunk még később cifra dolgokat, olyat, ami már nem lehetett egyszerű magában beszélés!Majd meglátjátok, ha folytatom!


256 / 531 2012.12.17. 19:21

– Folytasd csak! – intett a nagymester. – Talán rátérhetnénk arra a részre, amikor megtámadtátok azemberemet.

A hercegnő minden feszélyezettsége ellenére is felnevetett, de hamar el is hallgatott, annyira nemodaillőnek találta a hangot a tárgyalóterem komor ünnepélyességében. Nem mintha Loghor folyamatospiszkálódását helyénvalónak érezte volna.

– Bevallom a bűnömet, jó? Leöntöttem levessel az úriembert, valóban. Ha nem tettem volna, nyomavész. – Megvonta a vállát. – Mondjuk végül is így is elmenekült. Valiannal elijesztettük a lovát, de nemszámítottunk rá, hogy azonnal lop is magának másikat. Ráadásul még a gazdáját is megcsapta a kardjával,amikor nem akarta odaadni. Bár ezen igazán nem kellett volna meglepődnünk…

– Az effajta megjegyzések nem segítik elő a megítélésedet.

– Csak azt mondom, ami történt!

– Wiyemor lovag igyekezett értesíteni a társait a támadásotokról. Kötelessége volt mielőbb erősítéstszerezni…

– Egy kislány ellen, aki pofán locsolta levessel? – hitetlenkedett Mortua.

– Két szentséggyalázó ellen, akik meg akarták gátolni, hogy hírt vigyen az üzelmeikről!

Mortua csak remélni merte, hogy az apja és a rendházfő is ugyanolyan nevetséges képtelenségnektalálja ezt az érvet, mint ő maga.

– Mégis mire alapozta volna, hogy szentséggyalázók vagyunk?

– Mi másért lett volna szükségetek erre a kutyakomédiára? Miért nem beszéltetek vele egyenesen?

– Terveztük, de pont akkor oldott kereket! Egyébként meg mit kellett volna mondanunk neki? –Mortua elváltoztatta a hangját, úgy folytatta. – Szia, emlékszel? Minket akartál megölni másfél éve.Megmondanád, miért beszélgetsz varázslókkal?


257 / 531 2012.12.17. 19:21

A fejedelem rosszalló pillantást vetett a vejére a háta mögött. Morpel meg sem próbálta elrejteni, hogyvihog, bár a szemrehányó tekintet hatására hamar összekapta magát.

– Próbáljuk mellőzni ezt a hangnemet, Mortua! – intette a lányt az apja.

A hercegnő szerette volna azt felelni erre, hogy hiszen Loghor kekeckedik ővele, de inkább csakbólintott.

– No, mondom, a barátunk hamar szerzett másik lovat, és elvágtatott. Már majdnem azt hittük, hogyelveszítettük a nyomát…

– Nocsak, nocsak, a szellemek cserbenhagyták a pártfogoltjukat?

– Loghor, kérlek, hagyd Mortuát is szóhoz jutni! – fordult a társa felé Anira. – Hiszen nem te állsz azítélőszék előtt.

A lány nem figyelte, mit válaszol erre a nagymester, mert a pillanatnyi szünetet kihasználva Shira-Linegy nagy pohár vizet nyomott a kezébe. Mortua hamar lehúzta, az utolsó néhány cseppet pedig az arcáracsöpögtette. Jóllehet, a tárgyalóteremben meglehetős hűvös uralkodott, neki mégis melege volt. Komolypénzben mert volna rá fogadni, hogy Loghor tekintete forrósítja fel körülötte a levegőt.

Nem tért ki a hitbéli válságra, amit akkor érzett, amikor a Koronás sikeresen megszökött előlük.Perommor kocsis felajánlásával folytatta a történetet, és már jó előre figyelte a nagymester és a mögötteálló lovagok arcát, amikor az elbeszélés a földön futó zöld tűzcsíkhoz érkezett.

– Ezután már én sem kételkedtem – közölte nem csekély kajánsággal. – Tény, hogy Wiyemor lovagakár beszélhetett volna is magában, de ez az útjelző nem a semmiből került oda, arról nem is beszélve,hogy két tanúnk is van rá.

– Parasztok! – horkant fel Loghor. – Egyszerű emberek, akiket könnyedén félre lehet vezetni. Ki tudja,mit láttak egyáltalán. Nyilvánvaló – emelte meg ismét a hangját, mint általában, ha nyomatékosítani akartaa mondandóját –, hogy egy kocsis és egy paraszt akkor sem tudná megkülönböztetni a mágiát a démonipraktikáktól, ha hosszasan magyaráznák nekik a különbséget.

– Mi az, hogy démoni praktikák? – háborodott fel Mortua. – Nem Valian csinálta, hanem a varázsló,


258 / 531 2012.12.17. 19:21

akivel nekem is volt szerencsém találkozni!

Mindannyian a mérleget nézték, ami azonban meg sem rezzent.

– Tehát nem tudod hitelt érdemlően igazolni, hogy nem a barátod követte el.

– Aludtam! De kizárt, hogy ő tette volna.

– Helyben vagyunk hát! Adott egy ismeretlen eredetű jelenség, és felséged máris varázslót kiált!Ráadásul olyat, aki a Szárnyas Korona zsoldjában áll? Bámulatos arroganciára vall, hogy minket kiáltasz kibűnbaknak, miután lelepleztük az árulásotokat!

– No de…

– Elég legyen! Ha nincsenek bizonyítékaid, és a mérleg sem ad hitelt a szavaidnak, akkor ne merészelda lovagrendet vádolni a tulajdon bűneiddel!

– Mégis honnan lennének bizonyítékaim? Nem tettem zsebre egy marék tüzet, hogy majd jól jön,amikor a Szárnyasok bíróság elé citálnak! De aki egy kicsit is képes logikusan gondolkodni, nem hiszem,hogy más következtetésre jutott volna!

Loghor szeme összeszűkült.

– Akkor lássunk még néhány logikus következtetést! Avagy nem logikus-e, hogy ha egyszentséggyalázó mást akar bűnösnek nyilvánítani, akkor felhasználja a sötét erőket, amelyeknekbirtokában van, hogy hamis bizonyítékot mutasson néhány kellően rászedhető szerencsétlennek? De hátbízzuk csak a szellemekre az ítélkezést, igaz? – kérdezte izzó gúnnyal. – A szellemekre, akiketmeggyaláztatok. Ki tudja, hogyan befolyásoljátok őket azóta is…

– A pecsét érintetlen volt, Loghor – figyelmeztette Anira. – Magad is láttad. A szertartás tisztaságáhoznem férhet kétség.

– Pártatlan bírák esetén nem is férne – válaszolta kihívó tekintettel a nagymester.


259 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ez a vád, azt hiszem, nemcsak engem érhetne hármunk közül. De ha kívánod, átadom az ítélkezésjogát a morgerintali rendházfőnek.

– Időhúzásról szó sem lehet! – Loghor ismét a vádlott felé fordult. – Mostantól pedig nem vagyunkkíváncsiak felséged vádaskodására és gyanúsítgatására sem. A tényeket akarjuk hallani.

Önmagát is meglepte vele, de Mortua nem húzta be a nyakát.

– A tényeket. Igenis – mondta, és elszántan viszonozta a férfi tekintetét. Csak gondolatban tette hozzá:– Mondok én mindjárt úgyis olyan tényeket, hogy soha ki nem mosakszol belőlük.

Vissza az indexre


260 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Mortua tárgyalásának második fele. :)


261 / 531 2012.12.17. 19:21

Folytatta az elbeszélést azzal, hogy elkezdték követni a fényt, és hamarosan rájöttek, hogy Morammoraz úti céljuk. Sietett azt is megemlíteni, mennyire lenyűgözte Valiant is és őt is a szellemvirág; hiszen, mintarra igyekezett is utalni, szentséggyalázók nyilván nem álltak volna meg, hogy megcsodálják a szellemekjelenlétének ilyen nyilvánvaló – és varázslatosan szép – megnyilvánulását. Loghor azonban egy másikmozzanatra hívta fel a figyelmet.

– Ha én egy bizonyos démon volnék, és Morammorba tartanék, ahol rengeteg ereklyéhez juthatok,ugyebár… Nos, akár ártatlan a társam, és félre akarom vezetni, akár ugyanolyan vétkes, mint én vagyok,bizonyára jól jönne egy ilyen útjelző, amivel megindokolhatom, miért is éppen a kert felé vettem az irányt!

– Én viszont, ha egy bizonyos nagymester lennék, és bűnbakot keresnék, biztosan gondoskodnék róla,hogy rátereljem a gyanút az illetőre – vágott vissza a lány.

– Nyilván, minthogy most is ezen mesterkedsz. – Loghor ezúttal inkább tűnt elégedettnek, mintharagosnak. – Talán inkább arról kellene beszámolnod, hogyan jutottatok be a kertbe végül. Ha jólértesültem, a te hited csődöt mondott a helyszínre érve…

Mortua beleharapott az ajkába. Emlékezett Valian figyelmeztetésére a Morammort övező sövénymellett, miszerint valószínűleg minden, amit mondanak, behallatszik. A nagymester szavai mégismeglepték, és meg is ijesztették, mert tudta előre, mit fog kihozni belőlük. Kísértést érzett, hogy hazudjon,de a mérleg úgyis leleplezte volna, így csak nyelt egy nagyot, és bólintott.

– Az enyém igen. Valiané azonban kitartott – itt jobbnak látta elhallgatni, hogy az ifjú nem ápoltközvetlen kapcsolatot a szellemekkel, és az őbenne való hitére hivatkozott –, úgyhogy a kert különösebbgond nélkül megnyílt előttünk.

– Tudod-e igazolni bármivel, hogy a társadnak valóban a hite vitt be benneteket, nem pedig valamifélesötét démonpraktika?

Akármibe lefogadom, hogy imádja ezt a szót. Bár az is lehet, hogy csak büszke magára, mert sokatgyakorolta, mire így ki tudta mondani. Mortua elhúzta a száját.

– Ezt nem lehet igazolni! – jelentette ki.

– Hogyan is lehetne? – A nagymester fensőbbségesen bólintott. – Akkor talán folytassuk a történetet!

– Egy pillanat! – vetette közbe Anira. – Mondd, Loghor: Ha Valian csakugyan olyan sötét képességek


262 / 531 2012.12.17. 19:21

birtokában van, amilyeneket te tulajdonítasz neki, hogyhogy nem élt vele máskor?

– És az a bizonyos tűzcsík?

– Semmi okunk azt feltételezni, hogy köze lett volna hozzá – felelte higgadtan a rendházfő. – De énmost nem erre gondolok, hanem a hosszú, viszontagságos útra, amelyet meg kellett tenniük, valamintWiyemor lovag üldözésére. Miért nem használta fel annak során egyszer sem az állítólagos hatalmát?

– Honnan kellene tudnom, mit miért csinál egy ilyen pokolfajzat?

– Bocsáss meg. Eddig úgy beszéltél, mint aki igen tájékozott Valian gondolatait illetően…

– Nem a démon az első szentséggyalázó, akivel dolgom akad – felelte fagyosan Loghor. – És azt semhiszem, hogy most az én vallatásom volna a feladatod.

– Milyen igazad van! Elnézésedet kérem, és a tiédet is, Mortua. Folytasd nyugodtan.

A hercegnőt nem kellett biztatni, hiszen most érkezett el a története a legérdekesebb részhez.Érzékletesen ecsetelte, mit tapasztaltak a morammori szoborparkban, és hogyan rontottak rájuk aKoronások, amint beléptek az épületbe.

– Tudom én, hogy valakinek állandóan ott kell lennie, de hogy így lesben álljanak… Arról nem isbeszélve, hogy roppant kíváncsi lennék rá, mivel magyarázza a jelenlétét a mi szeretett nagymesterünk.Hogy hogyan érkezett, illetve távozott, azt tudom. – Mortua olyan gesztussal intett a mérleg felé, amelyrőlmaga is tudta, hogy színpadias, de nem bírt ellenállni a kísértésnek. – Megismételném, és láthatjátok is,hogy az igazat mondom: Loghor ihn Mortenor ott várt ránk Morammorban a lovagjai kíséretében.Ajándékot is kaptam tőle – mutatott az arcára, amelyen halványan ugyan, de még mindig kivehetőenlátszott a páncélkesztyűs pofon nyoma. – Amikor a szellemekhez fordultam segítségért, ők ki isszabadítottak annak a két kutyának a felhasználásával, amikről már meséltem, a nagymester pedig utánamuszította az embereit. Hiába, mert elkapni, azt nem tudtak. És hadd hívjam fel arra is a figyelmet, hogy énszabadultam ki, nem pedig Valian. Ha démonpraktika lett volna a dologban, bizonyára magát menti, nem?

Minden tekintet a mérleget pásztázta, amely hűen tanúsította a lány igazát, aztán pedig Loghorravetültek. A nagymester egyet viszonzott csak közülük: a hercegnőét.

– Ekkora volna hát a pökhendiséged? Engem merészelsz vádolni? Nem is volnék köteles megfelelniekkora arcátlanságra, de légy nyugodt, felség, megteszem! Tanúim vannak rá ugyanis – mutatott kísérőire


263 / 531 2012.12.17. 19:21

–, és ha bárkinek kétségei volnának, akár a szellemek előtt is kijelentem, hogy a kérdéses időszakban kisem léptem a rendházamból.

– A nagymester valóban a városban intézte a lovagság ügyeit az utóbbi hetekben – jelentette ki amellette álló nő. – Gyakran álltam őrt az ajtaja előtt. A becsületemmel felelek érte.

Mortua nem tudta, ki lehet ő, és milyen szerepet tölt be a lovagrenden belül, de az apja és Anira egyemberként biccentett neki, jelezve, hogy elhiszik és elfogadják a tanúvallomását.

– Márpedig a mérleg nem hazudik – jelentette ki a lány. – Ahhoz pedig, hogy valaki a mágus-szolgájasegítségével utazgasson fel-alá Mordinium és Morammor között, igazán nem szükséges kilépni arendházból. – Győzedelmes pillantást vetett a férfira, aki válaszul karba fonta a kezét, és fenyegetőennézett le rá.

– Láttál talán mágiával, vagy bárhogyan is megérkezni engem Morammorba, vagy távozni onnan?

Mortua úgy érezte, megkeseredik a szájában a diadal édes íze.

– Azt nem, de…

– Netán a démon cimborád volt a tanúja a dolognak?

– Konkrétan nem, de Wiyemor esetében…

– Vagyis ismételten a rágalmaiddal jössz. Ahogyan azt már lassan meg is szokjuk felségedtől.

– Ne vágj már folyton a szavamba! – dühödött meg a hercegnő. – Valian végignézte, ahogyan a mágusvarázslattal visszaküldi ezt a Wiyemor lovagot!

– Te pedig természetesen ezúttal is hitelt adtál a szavainak.

– Találkoztam vele én is, világos? Én csaptam fejbe! – Mortua gyorsan beszámolt arról is, amikorvisszalopakodott fogságba esett bajtársáért.


264 / 531 2012.12.17. 19:21

Anira jóindulatúan hajolt közelebb hozzá.

– Miből gondolod, hogy mágus volt ez a férfi?

Mortua hirtelen fázni kezdett. Égnek meredtek a karján a szőrszálak, ahogy eszébe jutott, hogyan bántValiannal az aszkéta. Látta maga előtt a démont vértől iszamós karral, űzött tekintettel, tehetetlen bábkénttáncolva a mágia láthatatlan zsinórjainak végén, és inkább bele sem gondolt, hogy rá is hasonló sorsvárhatott volna, ha nem sikerül kijátszania az üldözőit. A hangja tökéletesen tükrözte azt az undort éselborzadást, amit akkor érzett, és a három lovagon kívül mindenkit meg is hatott vele. Beszámolt a mágusszavairól, amelyeket ő is a saját fülével hallott, és meg mert volna esküdni rá, hogy Loghor mosolyogmagában, amíg Valian szenvedéséről hall. Megelőzte a férfit, és egyenesen ránézett, miközben feltette akérdést:

– A mérleg szerint nem hazudok. Ezúttal mi az, amit nem tudok hitelt érdemlően igazolni?

Kihívó tekintet viszonozta a pillantását.

– Tegyük fel, hogy azt mondom, a démon nem állt semmiféle befolyás alatt. Egyszerűen csakmegjátszotta magát, miközben az aljas céljai elérésén dolgozott. Nem hihetőbb-e ez a magyarázat, mint az,hogy a lovagrend testületileg szentséggyalázáson munkálkodik, és varázstudókkal játszik össze?

Mortua nem akart hinni a fülének. Arra számított, hogy Loghor mostanra összeomlik a vádjai alatt.Ehelyett a férfi mindenre megfelelt, és még csak a homloka sem izzadt meg tőle. A lány nagyot nyelt.Kezdeti kétségbeesése lassan, de biztosan visszatért.

– Felejtsük most el ezt a nevetséges vádat a mágiával! – folytatta közben a nagymester. – Mi maradnélküle? Egy démon, a vádlottak egyike, aki megszentségtelenítette a szellemek porhüvelyeit. Ezt még ahercegnő is elismeri, ugyebár…

Mortua leszegte a fejét, és válasz helyett elképzelte, hogyan belezi ki lassú, könyörtelen mozdulatokkala kegyelemért esedező Koronást.

– Ezek után a démon, ez az ártatlan lélek, jelenlévő cinkosával együtt kereket oldott. – A férfiszemlátomást élvezte a saját monológját. – Közben azért még lemészároltak két lovagot. A nyomokbólegyértelműen kiderül, hogy az egyiket váratlanul lepték meg, a másik pedig menekült, becsületesküzdelemre tehát nem kerülhetett sor. Így volt, felség?


265 / 531 2012.12.17. 19:21

– Így. – Ezt nem lehetett tagadni.

– Felmerül a kérdés, mi történt a morammori őrség vezetőjével. Vajon ő a harmadik áldozatotok?Elnézést, a negyedik, ha az állítólagos mágust is számításba vesszük. – Loghor felállt, az asztalratámaszkodott, és szokatlanul halkan tette fel a kérdést, bár a hangja nem veszített szokásos éléből. – Holvan Lyr Ascovado, felség?

Mortua már-már reflexből rávágta, hogy fogalma sincs, de idejében észbe kapott. Hiszen ezzelgyakorlatilag bevallotta volna, hogy ismeri Lyrt. Igyekezett hűvösen felelni, arra is ügyelve, hogy a mérlegne mutathasson hazugságot.

– Nem kérdeztem meg a nevét minden szembejövő Szárnyasnak. Ahhoz túl sok volt belőlük.

– Fiatalember, huszonhat éves. Magas, fehér bőrű, fekete hajú. A szeme kék, arcszőrzete nincs. Feketéthord, két karddal küzd – darálta a nagymester. – Mi lett vele?

A lány el sem tudta képzelni, ezúttal milyen csapdába mászik bele. Hiszen amikor a második mágusrájuk küldte a varázslatait a távolból, vagyis pontosan tudta, merre járnak, ott volt velük Lyr is végig.Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Loghor nem értesült erről, ha Lyr csakugyan a bizalmasa, és fontosszerepet tölt be a terveiben. Vagy árulónak tartotta Lyrt, és azt akarta elérni, hogy ő, Mortua ellenevalljon? Ha ez a helyzet, akkor viszont Ascovado szükségszerűen ártatlan – döntötte el, és ennekszellemében válaszolta:

– Láttunk elszáguldani egy harci mént a gazdája nélkül nem sokkal azután, hogy eljöttünkMorammorból.

A mérleg tanúsította, hogy nem hazudik, hiszen csakugyan ez történt, még ha a lényeget azért el ishallgatta. Loghor ihn Mortenor azonban rutinosabb játékos volt ennél – és ami azt illeti, őnála is.

– Megkérem felségedet, hogy igennel vagy nemmel feleljen, hercegnő! Ismered-e Lyr Ascovadót, ésbírsz-e tudomással arról, mi történt vele, miután elhagytátok Morammor kertjét?

Mortua feszengett. Hiába törte a fejét, sehogyan sem tudott kibúvót találni a kérdés alól. Ugyancsakmegdöbbent, amikor Anira a segítségére sietett.


266 / 531 2012.12.17. 19:21

– Megértem az aggodalmadat az ifjú lovagot illetően, Loghor, és bízom benne, hogy elő fog kerülni, dekérlek, próbálj a lényeggel törődni!

– Azt teszem. – A férfi rendületlenül várta a választ.

Mortua felvetette a fejét.

– Erre a kérdésre nem vagyok hajlandó megfelelni – mondta olyan fenségesen, ahogyan csak telt tőle.– Anirának igaza van, nem tartozik a tárgyhoz. Nem vagyok szentséggyalázó, sosem árultam el aszellemeket, és jelenleg egyedül az érdekel, hogy ezt bebizonyítsam, az pedig semmiképp, hogy mitörténhetett holmi kóbor Szárnyasokkal, bocsánat, Koronásokkal, akik elkóricáltak a rajongottnagymesterük szoknyája mellől!

– Úgy is jó. – Loghornak a szeme sem rebbent. – Akkor viszont arra válaszolj, hogy ha ténylegártatlanok vagytok, te meg a cimborád, akkor miért egyeztetek meg abban, az őrséget is kijátszva, hogynem beszéltek a nevezett lovagról!

A lány halottfehérre sápadt.

– Hogyan… – nyögte. – Hogy az ördögben?

– Nem hagyom őrizetlenül a foglyaimat, bárki állítson is katonákat az ajtajuk elé. Azt mondom, LyrAscovado veletek tartott Morammor óta, és aki mást állít, az hazudik!

Mortua megsemmisülten hallgatott. Anira mentette meg a helyzetet.

– Több ízben is támadás ért benneteket, ugye?

– Igen. – A lány nyugalmat kényszerített magára, bár biztosra vette, hogy Loghor nem véletlenül ésnem utoljára hozta szóba Lyrt. Beszélt a sasok támadásáról, átugrotta a tanyán történteket, és folytattatovább a sort a többi, egyértelműen mágikus eredetű veszedelemmel, amiből az ereklyéknek köszönhetőensikerült megmenekülniük, a nagymester kétkedő hümmögésére való válaszként pedig megmutatta asebesüléseket, amelyeket a harcban szerzett.

– Nem vitatom, hogy az a bizonyos támadás megtörtént – vágta rá a férfi –, bár néhány madár mögöttazonnal mágiát gyanítani roppant sajátságos gondolkodásra vall…


267 / 531 2012.12.17. 19:21

– Persze, biztosan ez is démonpraktika volt, Valian azt akarta, hogy legyen még egy aljas vád atarsolyunkban!

– Nekem ez hihetőbbnek tűnik, mint hogy én állnék a hátterében egy olyan támadásnak, ami veszélybesodorja az egyik leghűbb lovagomat! Vagy éppenséggel a zsoldomban álló mágus, ami egyre megy,ugyebár.

– Fogadjunk, hogy amíg nem beszéltem Valiannal, azt sem tudtad, hogy Ascovado velünk utazik…

Loghor felvonta a szemöldökét.

– Nyilván. Ahogyan azt sem tudom, hogy Emorhonban hagytad a köpönyegét, aztán pedig azonpanaszkodtál, hogy hasznát vennéd, pedig az a felséges orrod különb szagokhoz szokott…

Mortua megingott, de nem adta fel.

– Akkor pedig úgy voltál vele, hogy hadd pusztuljon csak az áruló is!

A nagymesterből fékezhetetlennek tűnő nevetés tört elő.

– Áruló? – kérdezte még mindig hahotázva. – Lyr Ascovado? Aki szellemnyelven végig beszámoltnekem a ti kis kalandjaitokról? Igazán szórakoztatónak találta a gyanakvásodat, hercegnő, ahogyan agyerekes rajongásodat is a démon iránt!

– Ne menjünk túl a jó ízlés határán, ha kérhetem! – koppantott az asztalra a fejedelem, aki már jó idejeösszeráncolt homlokkal hallgatta a többieket, és rögtön át is vette a kérdező szerepét. – Mi a helyzet asárlavinával? Baradun és az emberei is mind látták a nyomát. Az nem lehetett természetes eredetű, és hajól tudom, a szellemek sem szoktak ilyen közvetlen módon megnyilatkozni…

– Valóban nem – felelte neki Anira. – Ha valamire, erre csakugyan a mágia a legkézenfekvőbbmagyarázat…

– Ezt vitatom. Ha spekuláció helyett bizonyítékot mutattok fel, ki fogom vizsgálni az ügyet, jelenlegazonban csak elvonná a figyelmet a vádpontokról! – fordult velük szembe Loghor. – Valami másra


268 / 531 2012.12.17. 19:21

azonban igenis van bizonyítékunk. Fejedelem, a te embereid találtak meg egy bizonyos ereklyét, amelyenegyértelműen látszik, hogy sötét praktikát űztek vele…

– Csakhogy azt nem Valian csinálta, hanem én!

Mosoly villant a Koronás arcán a beismerés hallatán. Mortua felszegte az állát, és egyenesen Aniráranézve folytatta.

– Ascovado is számon kérte rajtam, neki sem válaszoltam. Itt és most sem fogom elmondani, honnanismertem azt a szertartást, amivel kiütöttem az ellenségünket, Anira. A mágussal szemben használtam fel,mert nem láttam más kiutat! Muszáj volt életben maradnunk, hogy hírt hozhassunk arról, amiMorammorban folyik!

– Még véletlenül sem Threlmor kapitány volt tehát a célpontod? Nem arról beszélünk-e, hogy a démontudta, ki vonul ellenetek, te pedig segíteni akartál neki, csakhogy Lyr Ascovado megzavarta a szertartást,ezért nem jártál sikerrel?

– Nem! – kiáltotta a lány, a mérleg pedig mutatta az igazát. A nagymestert viszont ez sem hoztazavarba.

– A szertartást azonban használtad. Tudván tudtad, hogy tilalmas, mégsem álltál ellen a kísértésnek.Már önmagában ezért büntetést érdemelsz.

Mortua hallgatott egy sort.

– Ha ezért kapok büntetést, azt vállalom. De nem vagyok szentséggyalázó. Igaz minden, amit amágiáról és a Koronásokról mondtam. – Megvonta a vállát. – Nem tudok ennél többet mondani. Ismertek,tudjátok, hogy nem tennék ilyet. Még ha… vannak érzelmeim valaki iránt, akkor sem, az ő kedvéért sem.De hiszem és vallom, hogy Valian is ártatlan, még ártatlanabb is nálam. Ha pedig nem lenne az, én siettemvolna először, hogy megállítsam. Még akkor is, ha sokat jelent nekem.

Befejezte. A mérleg egy pillanatig ingott, aztán határozottan és végleg elbillent a javára. Loghormegvetően szemlélte, két társát azonban sikerült megindítania.

– Shira-Lin, kérlek, kísérd ki Mortuát az ajtón túlra! – szólalt meg Anira. – Hamarosan visszatérhettek,hogy meghalljátok az ítéletemet.


269 / 531 2012.12.17. 19:21

A papnő bólintott. Átkarolta Mortua vállát, és kivezette. A lány alig állt a lábán; odakint a falnak dőlt,és csodálkozva bámulta két remegő kezét.

– Beleszólhat Loghor, hogy mit ítél Anira? – kérdezte reszketeg hangon.

– Nem tudom. Nem hiszem. – Shira-Lin a fejét rázta. – A döntés joga Aniráé. A két másik bíraegyüttesen megvétózhatja, és akkor újratárgyalják az ügyedet egy másik rendházvezetővel, de apádbiztosan nem fog ellened beszélni. Loghor szintén követelhet újratárgyalást, ha felmentenek, de csakakkor, ha szilárd bizonyítékokat tart a kezében, és nem hiszem, hogy a kézen kívül bármit fel tud mutatni.

– Ostobaság volt tőlem azt használni. De megijedtem.

– Tudom.

Szótlanul várakoztak még egy darabig. A papnő legalább olyan idegesnek tűnt, mint a barátnője. Végülaztán kinyílt az ajtó, és a lovaghölgy jelent meg benne. Csak intett, hogy menjenek vissza, szóra azonbannem méltatta őket.

Mortua bátortalanul ült vissza a székébe, és az jutott eszébe, hogy összevissza gyűri benne finomselyemruháját. Aztán felnézett az ítélőszékre. A mérleg időközben visszakerült a helyére, őrá pedig kilencrezzenetlen arc nézett vissza. Aztán végre megszólalt Anira, halkan ugyan, de nagyon is határozottan.

– Meghoztam az ítéletet, Mortua, és tudnod kell, hogy bár a döntés súlya engem terhelt, mind a hármanegyetértettünk benne. Igazán sajnálom, de bűnösnek találtalak – a keze megrebbent, hogy leintse atiltakozni készülő lányt – egy tiltott szertartás helytelen alkalmazásában. Nem hiszem azonban, hogyszentséggyalázó volnál, így ennek a vádnak nem adok helyt. Ami pedig a büntetésedet illeti: mivel úgyvélem, egyszeri eltévelyedésről van szó, eltekintek attól, hogy szigorúan lépjek fel veled szemben. A rendszabályzata szerint a bűn az ilyen esetekben anyagi javakkal is megváltható, de azt hiszem, helyes volna,ha pénz helyett munkával fizetnél a szellemeknek. Arra ítéllek, hogy segíts a rend tagjainak az áramlathelyreállításában, ahogyan csak erődből telik!

Mortua megszédült örömében. Megértette, hogy ez az egyetlen lehetséges ítélet, amellyel kifoghatták aszelet Loghor vitorlájából, és ráadásul a palotába való visszatérését is elodázhatta. Magasra emelt fejjelfogadta a döntést, és úgy is nézte végig, hogyan viharzik ki a tárgyalóteremből a három lovag – bár sejtette,hogy Loghorra még szükség lesz az ajtó újbóli lepecsételéséhez –, aztán odarohant Anirához, megragadtaés hálásan megcsókolta a kezét. Apja és sógora mosolyogva nézték, Baradun pedig lopva félrefordította afejét, és megköszörülte a torkát.


270 / 531 2012.12.17. 19:21

– Szóval Ascovado mégiscsak egy tetű, ahogy azt jó előre megmondtam – szólalt meg végül a lány.Ugyancsak zavarta, hogy a Koronás így visszaélt azzal, hogy már majdnem megbízott benne.

– A szellemek azt tanítják, hogy nem érdemes mindkét fél meghallgatása előtt ítélkeznünk – jegyeztemeg Anira.

– Hát, nem nagyon hiszem, hogy valaha is alkalmam nyílik még meghallgatni Ascovadót… Alighanemépp a mágus cimboráját veregeti hátba valahol. – Mortua felsóhajtott. – Loghor ki fogja készíteni Valiant,igaz? Ezek után azt is rajta fogja leverni, amit én mondtam.

– Ami azt illeti – szólalt meg a fejedelem –, Morpel gyalázatosan viselkedett. Ha nem tudnád,fiatalember, egy effajta tárgyalás komoly dolog, nem cirkuszi előadás, amin nevetgélni lehet. Felelősebbhozzáállást várok a vőimtől. – A lányához fordult. – Valian barátod tárgyalásán alighanem új kísérőre leszszükségem. Ha a szavadat adod, hogy nem ragadtatod el magad, téged viszlek be rá, Mortua.

A hercegnő szelesen átölelte.

– Megígérem, apa! És köszönöm!

Csak legyek egyszer odabent! – gondolta magában. – Nem hagyom, hogy elítéljék, kerül, amibe kerül!

Vissza az indexre


271 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Valian tárgyalása. A szertartások szép és hangzatos nevéértCryZoeynak jár taps, köszönet és virágeso!

Sűrű fekete függöny takarta a kocsi ablakát, ami a ki- és belátást egyaránt lehetetlenné tette. Valiannem is bánta. Semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy nézelődjön, az pedig kimondottan zavartavolna, ha a mordiniumi járókelők tetszésük szerint bebámulhatnak rá. A batár, amelynek szigorúan zártajtaját a szárnyas korona díszítette, macskaköves utcákon zötykölődött vele a két rendház között. Az elsőnéhány kanyarig tudta is követni, merre járnak, és azután is csak az érdeklődését veszítette el, azirányérzékét nem. Megfordult ugyan a fejében, hogy Loghor ihn Mortenor esetleg nem játszik nyíltkártyákkal, és nem ítélkezni viszik, hanem máshová, de aztán el is hessegette magától a gondolatot.Hallotta a kocsit kísérő lovak patáinak csattogását a köveken, így tudta, hogy népes kísérettel utazik, abeszűrődő hangok közül pedig felismerte Baradunét és a fejedelemét is, azt pedig tudta, hogy ők nemnéznének tétlenül egy effajta cselvetést.

Esélye sem volt rá, hogy elszökjön. Vastag láncok béklyózták a háta mögé mindkét karját, lábát nehézbilincs rögzítette a batár aljához, és még ha ki is tört volna valahogyan, kételkedett benne, hogy messzirejutott volna. Azt a szégyent pedig nem akarta átélni, hogy láncokban rángassák vissza a nagymester és amélységesen csalódott Anira színe elé.

Mortua tárgyalásáról nem kapott semmi hírt. Igaz, inkább nem is érdeklődött attól a négy Koronástól,aki a szobájába lépett, és közönyös arccal megláncolta, aztán pedig a batárhoz vezette. Remélte, hogy alány megúszta büntetés nélkül; Loghor nem tűnt elégedettnek, és ez valószínűleg jót jelentett. Mortuánaklegalábbis mindenképpen, az ő kilátásait pedig már nem nagyon lehetett tovább rontani.

A kocsi végül nagyot zökkent, és megállt. Kattant a zár, háromszor is, aztán kitárult az ajtó, és Valianminden rosszkedve ellenére is majdnem elnevette magát, amikor meglátta, hogy a kocsi mellett ismét négylovag várja, hogy kiszálljon, mindannyian fegyverrel a kezükben. Akár hízelgőnek is találhatta volna atudatot, hogy ennyire tartanak tőle még fegyvertelenül, megláncolva, ingujjban is. Egy ötödik Koronásbehajolt hozzá, eloldozta a lábát, aztán intett neki.

– Kövess!

Valian kikászálódott a nyomában. Ökölbe szorult a keze a háta mögött a rászegeződő fegyverek láttán,de kicsit hátrébb megpillantotta a xtirnájába burkolózó Anirát is, és ettől lehiggadt valamelyest. Mégmindig bízott benne, hogy az asszony majd elsimítja az ügyet valahogyan, bár hogy hogyan, azt nem tudtavolna megmondani.

Koronások sorfala között pillantotta meg a rendházat, amely a lovagoknak adott otthont. Egy pillanatig


272 / 531 2012.12.17. 19:21

meglepte az árnyas fák alatt elterülő, alacsony és ragyogóan fehér épületegyüttes látványa, ami még ígykéső ősszel sem tűnt szigorú, zord helynek, és ami mindent összevetve leginkább az emorhoni kolostorraemlékeztette. Eszébe is jutott, mit mesélt neki az első találkozásuk alkalmával Mortua a hirtelenmegnövekedett szerzetesszámról, ami miatt a mordiniumi testvérek és a lovagok gyakorlatilag rendházatcseréltek.

Bent, a folyosókon is látszott ennek a nyoma, bár az is, hogy a Koronások ugyancsak igyekeztekeltüntetni. A fehér falakra koronacímeres zászlókat feszítettek ki – vörös alapon ragyogó szárnyas fejékkel–, az ajtók mellett fényesre sikált lovagi páncélok posztoltak, és mindenhonnan szigorú arcú, középkorúférfiak és nők arcképei néztek le az alattuk elhaladókra. Valian nem állta meg fintorgás nélkül, amikor egyjókora falfelületen felfedezte a jelenlegi nagymester portréját. Szinte hallotta a fejében Mortua hangját,amint arról biztosítja, hogy menten hányni fog, és sokadszor jutott eszébe, hogy vajon hol lehet a lány.Nem gyanította, hogy tíz méterrel mögötte lépdel, az apja oldalán, és úgy emeli fel a szoknyáját, minthalegalábbis a csatornában gázolna; a közöttük haladó, megtermett lovagok akkor is eltakarták volna őketegymás elől, ha Valian történetesen hátranézett volna.

Lépcsők során haladtak lefelé, mígnem egy ahhoz hasonló ajtóhoz érkeztek, ami a másik rendházszentélyéből is nyílt, éppen csak úgy tűnt, ezt rendszeresebben használják. A három bíra elvonult Valianelőtt, és odalépett hozzá, hogy végrehajtsa ugyanazt a rituálét, mint korábban.

A démon kivont kardok gyűrűjében várta meg, hogy az ajtó feltáruljon, és a három méltóság után ő isbevonulhasson a terembe, ahol Loghor ihn Mortenor volt életnek és halálnak teljhatalmú ura. Avárakozásának megfelelően komor helyiségbe érkezett. A falakon elhelyezett lámpások messze nem adtakelég fényt, így az egyébként is sötét bútorok szinte feketének látszottak. Az ítélőszék számára fenntartottasztal itt nem emelvényen állt, hanem a leghosszabb fal mellett, a vádlottat pedig nem egyszerű szék várta,hanem egy masszív pad, amelyhez bilincseket rögzítettek. A terem közepén nagyjából derékmagasságú,szürke márványpillér állt, széles tetején jókora ezüsttál pihent. Díszes darabnak tűnt még a gyér fényben is,és meglehetősen értékesnek látszott.

Valiant a padhoz kísérték, és legnagyobb ámulatára nem vették a fáradságot, hogy hozzáláncolják.Senki nem mondta, hogy üljön le, úgyhogy nem is tette: egyenesen állt, és végignézte a bírák kíséreténekbevonulását. Csak akkor ismerte fel Mortuát, amikor helyet foglalt a fejedelem mellett. A lány sárga-fehér,fodros szoknyát vett magára – nyilván ezt találta a rendelkezésére álló ruhatárban a leghasonlatosabbnakahhoz, amit papként viselt –, a hajába pedig szalagok helyett ezúttal egy szál krizantémot tűzött. Az ifjúcsak sejtette, hogy ez ugyanaz a virág lehet, amit az ő vázájából húzott ki, de túl sok aggódnivalója voltahhoz, hogy egy futó gondolatnál többet is szenteljen ennek, vagy akár a kis hercegnő érzelmeinek. Ha alovagokon múlt, akkor a kettejük viszonyának kérdése eleve tökéletesen elméletivé vált, márpedig Valianhajlott a feltételezésre, hogy az ártatlansága nem szolgál majd pajzsul Loghor rosszakaratával szemben.

A nagymester nem ült le még akkor sem, amikor a társai már mind helyet foglaltak. Megvárta, hogy azemberei felsorakozzanak a fal mentén, egyenlő távolságra egymástól, és a földre támasszák maguk előtt apallosuk hegyét, aztán odasétált a pillér mellé, és összefonta a karját a melle előtt. A fény megvilágította azarca egyik felét, és árnyékot vetett a másikra, a mellvértjéről pedig úgy tükröződött vissza, mintha ott isegy lámpást hordott volna. Valiannak feltűnt az övébe tűzött, fehér pengéjű kés, amelynek éle mentén aszárnyas korona motívuma futott végig.


273 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ítélkezni gyűltünk össze! – eresztette ki a hangját Loghor. – A szerzetes, aki a vád padjára ül ma, egyszentséggyalázással vádolt démon. A Korona kódexe három lehetséges módját jelöli ki a bűnösmeghallgatásának. Mivel egyesek elfogultsággal vádolhatnak – az asztal felé fordult, és széleskarmozdulatot tett Anira és Mortua felé –, felajánlom a démonnak, hogy maga válassza meg, hogyanakarja bizonyítani az ártatlanságát. Két lehetőséget kínálok: a párviadal és a vér útját. – Valianraszegeződött a tekintete. – Válassz!

Valian érzékelte a nyilvánvaló csapdát, még ha a mibenlétét nem is látta át pontosan. Tudta magáról,hogy bármelyik Koronást könnyűszerrel le tudja győzni, még akkor is, ha nem adnak fegyvert a kezébe, ésazt sem hitte, hogy Loghor képes lehet olyan ellenfelet állítani vele szembe, aki akár csak megizzasztja.Viszonozta a pillantását, és egyenesen rákérdezett:

– Hogyan néz ki a gyakorlatban a párviadal?

Mintha undor villant volna a nagymester szemében, amiért a megvetett pokolfajzat egyáltalán szótintéz hozzá, és az öblös hang is hűen tükrözte ezt az érzést:

– Becsületes küzdelem harmadik vérig a kódex szabályai szerint.

– Egyenlő feltételekkel?

Loghor biccentett.

– Amennyire a te esetedben egyenlő feltételekről beszélhetünk.

Valian gondolkozott még egy sort, aztán fény gyúlt az agyában.

– Lóháton? – kérdezte, de már a válasz előtt tudta, hogy rátapintott a lényegre.

– Természetesen! – felelte a nagymester, a démon pedig nem csodálkozott rajta, hogy ismeri a lovakkalvaló, rossznál is rosszabb kapcsolatát. Nyilván dupla csapdát állítottak neki; erősen gyanította, hogy amásik lehetősséggel sem fog jobban járni.

– Ebben az esetben maradnék a vér szertartása mellett – jelentette ki mégis, és csak gondolatban tette


274 / 531 2012.12.17. 19:21

hozzá: – Bármit is takarjon.

Loghor intett, a lovaghölgy pedig máris odasietett hozzá. Valian emlékezett az arcára: másfél évvelezelőtt, amikor szerzetessé szentelték, szintén ez a nő kísérte a nagymestert.

– A szerzetes elutasította a mornor congreandus lehetőségét, és a mornor sangverianót választottahelyette – hirdette ki a férfi, mintha csak egy lovagi torna eredményét tenné közzé. Rosszmájúan folytatta:– Vajon mitől félhet egy ekkora, izmos harcos, hogy nem vállalja a párviadalt?

Valian kifejezéstelen arcot vágott, de belül fűtötte az indulat.

– A lovaktól, és jogosan – hallotta meg éles fülével Mortua suttogását. A lány az apjához hajolt, afejedelem pedig bólintott: valószínűleg ismerte Baraduntól hányattatott hazaútjuk történetét.

Loghor ügyet sem vetett a pusmogásra. Éppen a kísérőjét látta el utasításokkal.

– Az edényt, Brietta!

A nő a pilléren nyugvó ezüsttálért nyúlt, és követte nagymesterét, aki már a démon felé tartott. Loghormenetközben oldotta le a kést az övéről.

– Nyújtsd ide a tenyeredet! – utasította a foglyot.

Valian megbabonázva meredt a fegyverre. Megfeszültek az izmok a karjában. Ősi ösztön suttogta afülébe, hogy szerezze meg, sújtson le vele az előtte állókra, és bánjon el a többivel is, aki rá talál rontani.Nagy erőfeszítésébe került, hogy megrázza a fejét. Hiszen mit is tehetett volna egy ilyen cselekedet után?A menekülésből egy életre elege volt már.

– Gyerünk! – utasította Loghor, aki nyilvánvalóan félreértette néma tiltakozását.

Mélyebben vágott bele a démon tenyerébe, mint szükséges lett volna, a Brietta nevű lovag pedigodatartotta a tálat, hogy abba csepegjen a vér. Valian vére sűrűbbnek és élénkebb színűnek bizonyult azemberinél; egyikük sem bírta sokáig nézni. Loghor elvette az edényt a nőtől, és visszatette a pillérre, aztánmellétérdelt, és elcitált néhány szót, amelyet csak a beavatottak értettek.


275 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mornor congrem sangveriano diaber mortrem dellom! – dörögte, mint valami átkot, majd felállt, ésakárcsak korábban Anira Mortuának, ő is elmagyarázta a szertartás lényegét. – A véred fog tanúskodni acselekedeteidről, démon. Minden ellened szóló vád után, amelyben bűnös vagy, tűz lobban fel azedényben. Ha ártatlannak bizonyulsz az adott vádpontban, nem történik semmi. – Ismét a másik kétbírához fordult. – Felteszem, meg akartok győződni róla, hogy a szertartás megfelelően működik.

Azok ketten némán bólintottak. Anira végig Valiant nézte közben.

– Legyen hát! – Loghor belebámult az edénybe csorgatott vértócsába. – Loghor ihn Mortenor vagyok,nagymestere a Szárnyas Korona Lovagrendjének, bírája a démonnak, aki szentséggyalázás vádjával kerültelénk. Azt állítom, hogy a vádlott a rend felesküdött testvére, s mint ilyen fölött, az ítélkezés joga kizárólagengem illet!

Ragyogó sárga láng szökkent a magasba a pillérről. Égett egy pillanatig, azután ellobbant. A terembennéma csend lett az úr. Mindenki a tálat figyelte, Mortuának még a szája is elnyílt a csodálkozástól az apjabalján.

– Azt állítom – folytatta a nagymester kisebb hatásszünet után –, hogy a vádlott jámbor szerzeteshezméltó életet él, és még soha nem szennyezte vér a kezét!

Valian keze ismét megfeszült a láncok között. Az újfent beálló csendben bántóan hangosnak tűnt,ahogyan a szemek egymáshoz súrlódtak, de senki nem nézett rá. Mindenki az edényt figyelte, amelybenezúttal nem lángolt fel a tűz.

– Ennek a mondatnak normális esetben nem egyértelmű a valóságtartalma – vetette közbe a fejedelem–, de a lányomtól hallottak ismeretében, amelyeket a mornor librontum tanúsított, elfogadom az állításthamisnak. Anira?

A rendházfő igent intett.

– Akkor következhet a tárgyalás! – A fejedelem komoran biccentett Loghornak.

A nagymester elsétált a pillér mögött, igazított egyet az edényen – a vádlottnak át is futott a fején, hogytalán éppen most manipulálja a szertartást, de nem látott semmilyen erre utaló jelet –, aztán elindult Valianfelé. Kihívó tekintetét egyenesen a démonéba szegezte, ahogyan látható élvezettel, fennhangon sorolta el avádjait, egyiket a másik után.


276 / 531 2012.12.17. 19:21

– Azt állítom, hogy a vádlott jó előre összebeszélt az útitársával, és megpróbálta rávenni, hogy hamisvallomást tegyen!

Valian elcsodálkozott egy pillanatra, amikor azonban fellobbant a láng, már eszébe jutott, mire céloz anagymester. Hát persze. Lyr. Szerette volna tudni, hol jár a Koronás, akiben az eltelt idő alatt sem ingottmeg a bizodalma, és akit minden mogorvasága ellenére is megkedvelt.

– Azt állítom, hogy a vádlott a Démonok Messiásaként is ismeretes! – kiáltotta Loghor. – Azt állítom,hogy egy ősi prófécia a legfőbb mészárosként tartja számon, aki bokáig gázol a legyilkoltak vérében!

Többen is felhördültek a vád hallatán, no meg a sárga lángot látva, amely fényesen szökött fel azonnal.Maga Valian sem fojtott el egy megdöbbent mordulást. Elképzelni sem tudta, hol hallhatott a nagymestererről a jövendölésről; kisebb arculcsapással ért fel számára, amikor eszébe jutott, hogy maga hozta szóbaegyszer Lyr jelenlétében a témát. Ha a lelke legmélyén fűzött bármi reményt egy emberséges, vagylegalább tisztességes tárgyaláshoz, most az is elszállt nyomtalanul. Azon kapta magát, hogy a láncaitfeszegeti. Loghor egyre közelebb ment hozzá, az arcába bámult, és folytatta:

– Azt állítom, hogy a vádlott már évekkel ezelőtt is bizonyította vérszomjas természetét, amikorrátámadott az őt megállító Koronásokra, és pillanatok alatt le is gyilkolta őket!

Tűz lobbant. Valian agyát lassan elborította a düh. Valóban benne lakozott a fenevad, amelynek Loghorbeállítani igyekezett, az igazságtalanság pedig kioltotta a józanságát, amivel rendszerint visszafogta. Alegfőbb mészárost szeretnéd? – gondolta vicsorogva. – Megkaphatod, ha ennyire vágysz rá!

– Azt állítom – a nagymester odaért hozzá –, hogy a vádlott betört Morammor kertjébe, ahonnan ő és atársai számtalan ereklyét vittek magukkal!

Láng. A démon rajta keresztül látta Mortua felháborodott arcát. Tudta is, mit akar közbekiáltani a lány:hogy az ereklyéket Lyr vitte el, tudtuk és engedélyük nélkül, és hogy nem tisztességes ezért őt hibáztatni.De már ez sem számított. A fejedelem figyelmeztetően Mortua karjára tette a kezét, és a fülébe súgottvalamit, a hercegnő pedig a fejét rázta, de némán dühöngött csak tovább. Valian elkapta róla a tekintetét.Loghor olyan közel állt már hozzá, hogy érezte a leheletét. Nagyot rántott a karján, minden addigináljobban akart szabadulni, és felizzó harci kedvvel érezte, hogy végre enged a lánc.

– Azt állítom, hogy a vádlott szentséggyalázó. – Loghor hangja váratlanul halkan szólalt meg ismét, ésbárki kihallhatta belőle a mélységes megelégedettséget. – Azt állítom, hogy saját kezűleg darabolta felRailla Mortheringen papnő porhüvelyét. Azt állítom, hogy…

Elfulladt a hangja. Valian kiszabadította a kezét, felugrott, torkon ragadta, térdre rántotta a pad mellett,


277 / 531 2012.12.17. 19:21

és rányomta az arcát. A pillanat műve volt az egész; még nem hamvadtak el az újólag felcsapó lángok,amikor már a nagymester nyakára tette a lábát, fenyegető tekintete láttán pedig még az állig felfegyverzettlovagok sem mertek közelebb menni.

– Elég legyen a szócséplésből, Szárnyas! – sziszegte Valian olyan hangon, amilyet nem sokan hallottakmég a szájából. Még Mortua is beleborzongott, bár legbelül ujjongott azért, és egyedül Anira figyeltehiggadtan, beavatkozásra készen a szeme előtt kibontakozó drámát. – Én ugyan nem tudom így csűrni-csavarni a mondandómat, de egyet bizton állíthatok. – Kieresztette a hangját, és közben egyenesen arendházfőre nézett. – Azt állítom, hogy a Szárnyasok varázslók szövetségesei, akik sötét mágiáthasználnak, és minden, amit tettem, kényszer hatása alatt vagy önvédelemből történt. Ha nekem bármifélebüntetés jár, úgy Loghor ihn Mortenor és az emberei ezerszeresen is rászolgáltak.

Könnyed mozdulattal ugrott hátra, kezében megvillant a szakrális kés, amelyet a támadásával egyidőben vett el a nagymestertől. Loghor vöröslő arccal emelkedett fel. Szólt volna, de a fejedelemmegelőzte.

– Nem első ízben halljuk ezt a vádat. Kérem a nagymestert, hogy feleljen meg rá a szellemek színeelőtt!

Loghor mereven bámult rá egy pillanatig, aztán felnevetett.

– Miért is ne? – válaszolta.

Kiragadta a kést Valian kezéből, aztán a pillérhez lépett. Széles mozdulattal lódította meg a szentedényt, a démonvér a földre fröccsent, a nagymester pedig végigvágta a bal tenyerét, és egyetlenszisszenés nélkül a tálba csorgatta a sajátját.

– Azt állítom, sőt, megesküszöm rá, hogy ártatlan vagyok mindabban, amit a démon állít! A fellobbanóláng legyen rá a tanúm!

Minden tekintet a tálra tapadt, abban pedig, minden eddiginél határozottabban, ismét tűz gyulladt.Valian megkövülten nézte, és úgy sejtette, nem ő az egyetlen a teremben, aki egy pillanatig nem kaplevegőt.

– Befolyásolja a szertartást! – visított fel Mortua, és felpattant. Teljes fejetlenség volt kitörőben.

Ekkor azonban kinyílt a terem ajtaja, és határozott lépésekkel egy nyurga alak sietett be rajta. A


278 / 531 2012.12.17. 19:21

páncélja sáros volt, a csizmája koszos, arcát egyhetes szakáll sötétítette el. Egyik kezében kardot markolt,a másikkal vonszolt valamit maga után, amiről csak a második pillantásra derült ki, hogy ember.

Lyr Ascovado megállt az ítélőszékkel szemben, és tisztán, érthetően annyit mondott:

– Nem befolyásolja. A nagymester igazat állít. Valóban ártatlan.

End Notes:

Tudom, mit érzel. :D Ragadj billentyuzetet, és ne kímélj! (Az anyukám viszont nemtehet semmirol... :D)

Vissza az indexre


279 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenkettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

NAGYON ÁTDOLGOZVA!!! :)

Loghor ihn Mortenor elégedett volt az események menetével.

Bosszantotta ugyan, amikor a fejedelem a lánya védelmére kelt, és egy aljas húzással kiszakította afennhatósága alól, de nem engedte meg magának az aggodalom luxusát. Alkalmazkodott a helyzethez,amely elé állították: mindent megtett, hogy nevetségessé tegye Mortua vádjait, és bár szép lett volna, haAnira kényszermunkára küldi a kis hercegnőt, egy percig sem hitte, hogy erre sor fog kerülni. Magát és alovagrendet mindenesetre sikerrel megvédte, a démon tárgyalása pedig ezek után puszta formaságnakígérkezett, amelyet nem is óhajtott hosszúra nyújtani. Készen állt rá, hogy összemorzsolja a szörnyeteget,aztán a sivatagba száműzze – az pedig, hogy kényszermunka közben vagy már az odavezető úton érjeszerencsétlen, halálos kimenetelű baleset, nem sokat számított.

Váratlanul érte a fajzat kitörése, de csak egy pillanatra rémült meg tőle, a megaláztatást pedig bővenmegérte, hogy a démon ezúttal is az ő malmára hajtotta a vizet. Csak egy kicsit kellett volna már fűteni azindulatokat, hogy forrpontra érjenek. Valian bizonyára ismét támadásba lendült volna, akkor pedig joggalteríthették volna le akár a tárgyalás kellős közepén is. A halála valószínűleg összetörte volna annyira ahercegnőt is, hogy ne a további vádaskodás legyen a legfőbb gondja, ha pedig mégis, elintézték volnaannyival, hogy eszét vette a gyász.

Akárhogy is, ez a kellemetlen epizód – a nagymester legmélyebb megelégedésére – sebesen közeledetta végéhez.

Nem számított azonban Lyr Ascovado érkezésére. Levette a kezét a fiatalemberről, amikor az kétségetkizáróan az ellenséghez pártolt, és bár felkészült rá, hogy elszámoljon vele, a tárgyalások megszervezése éslebonyolítása túl fontos volt ahhoz, hogy másra is jusson ideje mellette. Lyr várhatott, a démon és ahercegnő azonban nem – és amikor az eltévelyedett lovag berontott, Loghornak az jutott először eszébe,hogy ott követett el hibát, amikor csak kettejüket kezelte egységként hármuk helyett.

Egyenesen szegte fel a fejét. A pallosa után nyúlt, ám akkor a Koronás megszólalt, és még őt is mélyenmegdöbbentette azzal, amit mondott. Amivel itt, a végén mégis melléállt. A nagymester ajka szóra nyílt, deLyr még nem fejezte be: meglódította a férfit, akit úgy vonszolt be maga után a terembe, Loghor pedigfelhördült, amikor ráismert. A középkorú, alacsony és pókhasú ember ugyanolyan vörös köntöst viselt,mint az elődje, és hasonló mintákat vágatott deresedő, ritka hajába is. Mágus volt, valószínűleg az, akit azelőző halála után küldtek Morammorba, és a jelekből ítélve egyáltalán nem a saját jószántából érkezett.Loghor félig elővonta a fegyverét, készen arra, hogy az első gyanús jelre keresztüldöfje, utána pedig, haszükséges, álmágust kiáltson, és Lyrt is vád alá helyezze, lovagjának iménti tanúságtétele azonban arrakésztette, hogy megvárja, mit akar még mondani a fiatalember. Lyr higgadtan folytatta, és valamiért éppenMortua tekintetét kereste közben:


280 / 531 2012.12.17. 19:21

– Régóta ismerem a nagymesteremet. Hosszú évek tanítottak meg szeretni és tisztelni őt. Tartoztamneki annyival, hogy kiderítsem az igazságot, aminek a szertartás csak egy részét fedte fel előttetek. Loghorihn Mortenor valóban nem felelős… hanem áldozat.

Loghor vad haragra lobbant az utolsó szó hallatán. Pallosa előszökkent a hüvelyéből, és célba vetteLyrt.

– A képtelen ötletek napjaiban élünk hát! – mennydörögte a nagymester. – Úgy tűnik, a szellemekeltűnése a legmegbízhatóbbnak tartott elméket is megzavarja. Sok vért fogunk még csorgatni ma, hogymindenre fény derüljön; legközelebb talán épp a tiédet, Ascovado!

A fiatalember nem hátrált meg. Komoran nézett szembe vele, a tekintetében ugyanazzal a lojalitással,mint amivel tanúbizonyságot tett mellette. Nem őt szólította meg azonban, hanem a foglyát, aki azóta isbénultan tekingetett egyik jelenlevőről a másikra.

– Mondd el nekik, mágus!

A vörösruhás megpróbált felállni a földről. Loghor azon nyomban a elfordította a fegyverét Lyr felől,és a férfi torkának nyomta.

– Jó helyen vagy ott!

A mágus megadta magát. Az ítélőszék felé pislogott, és beszélni kezdett:

– A nagymestert az istennő érintette meg, hogy maga felé hajlítsa a szívét…

– Mellőzzük a kultista szöveget! A lényeget akarjuk hallani! – Ezúttal ismét Lyr csattant fel. Most,hogy a pallos már nem tartotta sakkban, odadobta a démonnak a kezében tartott kardot, magának pedigelővonta a másikat. Valian arca eltorzult egy pillanatra, ahogy a fájdalom sebes tenyerébe hasított, deelkapta a fegyvert, és láthatólag készen is állt rá, hogy használja.

A nagymester nagy lendülettel fordult az újabb veszélyforrás felé. Látta, hogy a démon Lyr melléhúzódik, és úgy helyezkedik, hogy védeni tudják egymás hátát, ha a Koronások rájuk rontanak. Loghortökéletesen tisztában volt vele, hogy a teremben minden egyes szempár őket figyeli. Brietta már kardot isrántott, a többiek pedig feszülten várták, hogy mi következik. Felemelte a pallosát, hogy támadást intsen


281 / 531 2012.12.17. 19:21

vele – a mozdulat közepén azonban mégis leengedte.

Sehogyan sem állt össze a kép. Lehetetlennek tűnt, hogy Lyr Ascovado egyszerre álljon az ő és a fajzatoldalán. Hacsak…

Lélegzett egy mélyet. Sürgető kényszert érzett, hogy rohamra vezényelje a lovagjait, de nem csupánmásokkal szemben volt képes sziklaszilárdan fellépni, hanem önmagával is. Félresöpörte a vérszomjat, ésszigorúan nézett Lyr szemébe.

– Egyetlen percet kapsz, mielőtt lefogatnálak, lovag. És garantálom, hogy keservesen megbánod, haellenem fordulsz.

– Sosem fordulnék ellened, nagymester – válaszolta a fiatalember. – Feltétlen híved vagyok és voltam,akkor is, amikor nem kellett volna. Vak voltam és süket, és nem tudom, mikor jöttem volna rá, hogy valaminincs rendjén, ha Brietta nem hívta volna fel rá a figyelmemet.

Az utolsó szavaknál a nagymester a nő felé fordította a fejét. Brietta sápadtan, de egyenesenviszonozta a tekintetét. Az utolsó ember, aki elárulna. Loghor feje lüktetni kezdett. Ellenállt akésztetésnek, hogy megmasszírozza a halántékát, és intett Lyrnek, hogy folytassa.

– Beszélj, mágus! – A lovag fegyvere a fogolyra mutatott. – Ezúttal érthetően, ha nem akarod, hogykiszabjak egy darabot a bőrödből!

– A nagymester varázslat hatása alatt áll! – kiáltotta a vörösruhás. Páni félelem ült az arcán, az a fajta,amit nem lehet megjátszani. Szavai nyomán döbbenetes csend támadt: egy pillanatig mintha levegőt semvett volna senki.

Mágia? – Loghor tagjait megdermesztette a rémület. Tisztán érezte, hogy a vágy, hogy hangosanfelkacagjon, nem a sajátja. Végignézett a máguson, a lovagjain, a harcra kész démonon meg a földrefröccsent vértócsán, amelyben jól láthatta a saját csizmája nyomát, és végiggondolta az utat, amelyen idáigjutottak; az utat, amelyre hirtelen maga sem tudta, mikor és hogyan lépett rá, és amely döbbenetesenmessze húzódott attól, amelyen egész életében járt. Kényszert érzett, hogy rálegyintsen az egészre, aztántovábbhaladjon rajta, de vasakarattal félretaszította. – Ha csakugyan mágia hatása alatt állok, nyilvánmeg akarom akadályozni, hogy egyáltalán fontolóra vegyem a lehetőséget…

Megrázta a fejét, hátha akkor kitisztul, de hiába: úgy érezte, menten kétfelé szakad, és sehogyan semtudta eldönteni, melyik volna az igazi Loghor ihn Mortenor, ha ez bekövetkezne. Az ítélőszékre emelte atekintetét, lovagjai pedig sorra követték a példáját.


282 / 531 2012.12.17. 19:21

Anira és a fejedelem akkor már jó ideje beszélt egymáshoz halkan, gyors félmondatokban. A férfivégül felállt, és uralkodóhoz méltó határozottsággal intett csendet.

– Valian! – Kimérten szólt, sötét szemöldökét szigorúan vonta össze. – Megparancsolom, hogy azárulás leghalványabb jelére fegyverezd le Lyr Ascovadót, aztán dobd el a kardot, és add meg magad!

A démonfajzat bólintott, de nem vette le a tekintetét Loghorról.

– Most pedig halljuk a részleteket! – fordult a mágushoz az uralkodó.

Lyr szólalt meg a foglya helyett:

– Engedelmeddel, fejedelem, úgy vélem, a szavak ideje már jóval ezelőtt lejárt.

Emelni kezdte a kardja hegyét, amit még mindig a mágus nyakának feszített, az pedig lassan, remegvetalpra állt. Loghor undorral szemlélte. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen férget küldtek Morammorba azelőző helyett. Már azzal sem volt elégedett, ez a szánalmas nyomorult azonban alulmúlta mindenvárakozását – pedig eleve nem tartotta semmire, tekintve, hány próbálkozása vallott kudarcot, amikor megkellett volna ölnie a szökevényeket.

A mágus bizonytalanul nézett körbe. Láthatólag a támadás volt a legutolsó gondolata.

– Vedd le róla az átkot! – parancsolta neki Lyr.

– Ascovado lovag, engedelmeddel, az nem átok, hanem…

– Csináld!

A férfi megnyalta az ajkát, és bólintott.

– A nagymester térdeljen le elém – mondta.


283 / 531 2012.12.17. 19:21

– Micsoda? – hördült fel Loghor. Bármilyen kettősség feszítette is az imént, ezen a téren összhanghonolt a lelkében. A mágus ellen emelte a pallosát, ám akkor Valian odalépett mögé, a vállára tette szabadkezét, és olyan könnyedén nyomta le térdre, mint egy ötéves gyereket. Döbbenetes volt a puszta, nyerstesti ereje, és Loghor homlokát veríték lepte el a gondolatra, hogy ha a fajzat ellene fordul, senki nem tudjamegállítani. A legkevésbé ő maga.

A mágus előrelépett. Két tenyerét a nagymester fejére nyomta, valósággal rátámaszkodott, és lehunytaa szemét. Egy hang sem hagyta el a száját, mégsem kételkedett benne senki, hogy varázsol.

Hamarosan hátralépett. Arca szürkés színben játszott, nyilván túlságosan megerőltette magát. Loghormegrázkódott, és felállt. Már emlékezett.

Emlékezett az utolsó éjszakára, amikor úgy tért nyugovóra, hogy még nem fűtötte az ismeretlen láz,amelyről utólag nem tudta elképzelni, hogyan érezhette valaha is a magáénak. Emlékezett minden másrais, ami azóta történt. A parancsokra, amelyeket kiadott, az elvekre, amelyeket szembeköpött, és aleginkább arra, hogy egyetlenegyszer sem érezte meg közben a külső befolyást. Egy vad pillanatra még azis eszébe jutott, hogy eddig volt önmaga, és mostantól nem az többé, most átkozta el a mágus azörökkévalóságig, de maga is tudta, hogy nem ez történt. Ahhoz túlságosan idegen volt tőle mindaz, amit azutóbbi időben tett, és túlságosan sajátja az undor és a zavarodottság.

Remegett a keze. A homlokáról lecsorduló veríték csípte a szemét, de nem törölte meg. A kard hajszálhíján kicsúszott a kezéből; az utolsó pillanatban szorította meg, olyan erősen, hogy belefehéredtek az ujjai.

– Mit ígértél neki? – kérdezte Lyrtől, amikor már majdnem a megszokott határozottságával tudottmegszólalni.

– Az életét – felelte habozás nélkül a fiatalember.

Hiba. Loghor egyre szilárdabban markolta a fegyvert.

– Megbéklyózni! – parancsolta, és találomra mutatott rá két lovagra, hogy csinálják. – Tüntessétek el aszemem elől!

Valian felé fordult, a démon pedig viszonozta a tekintetét. Kék szeme hűvösnek látszott, meglepetésegy szikrányi sem mutatkozott benne. Tarthatatlanul hosszúra nyúlt közöttük a csend, mire Loghor rávettemagát, hogy megszólaljon.


284 / 531 2012.12.17. 19:21

– Felmentelek. Nyilvánvalóan nem vagy bűnös. Azoknak viszont drágán fogok megfizetni – emelte felvégre a hangját a szokásos módon –, akik valóban felelősek a történtekért!

Szavai visszhangot vertek a pincében, a fejedelem mellett pedig most már Anira is felállt, ésméltóságteljes léptekkel odament hozzá. Fehér batisztzsebkendőt tartott a kezében, amelynek sarkábabordóval hímezte a saját monogramját. Megállt a nagymesterrel szemben, a kezéért nyúlt, és gyengédenbekötözte. Loghor egy pillanatig nem értette, aztán eszébe jutott, hogyan vágta meg a tenyerét csakpercekkel korábban.

Valian visszanyújtotta Lyrnek a kölcsönkapott kardot, és csak most nézett bele a saját kezébe. Nemlátszott csodálkozás az arcán, de másokén sem, amikor Mortua bukkant fel előtte fülig pirosan, ésodakínálta neki a saját zsebkendőjét. Az ifjú elmosolyodott, ahogy odatartotta neki a kezét. Halkan szólaltmeg, de Loghor jól hallotta, mit mond.

– Sok mindent meg kell beszélnünk, Mortua.

A lány bólogatott, és a szoknyájába törölte a kezét. Loghor nem figyelte, mit válaszol. Anirára emelte atekintetét, biccentett neki, aztán átnézett a többiek feje felett, egyenesen a fejedelemre.

– Nem fogom tagadni a részemet az eseményekben. Felettem ítélni neked van jogod; én leszek azutolsó, aki ezt elvitatja tőled. De mielőtt eléd állnék, és elfogadnám a döntésedet, harcba vezetem a fiaimatezek ellen a mágusok ellen, és vérüket veszem mindazért, amit elkövettek!

– Persze, és majd nem hajtanak az uralmuk alá két perc alatt megint, mi? – motyogta Mortua.

Loghor megsemmisítően meredt rá, a lány pedig ez egyszer csakugyan behúzta a nyakát.

– Jó, jó…

A nagymester nem törődött vele tovább. Lyrhez fordult megint:

– Lehetett rá érkezése ennek a patkánynak, hogy értesítse a többit, mielőtt elfogtad volna?

A lovag megrázta a fejét.


285 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem hiszem. Álmában leptem meg, útközben pedig többször hamis jelentéseket küldettem vele.Persze ez még nem garantálja, hogy nem tudják azt is, miről beszélünk akár ebben a percben is. –Tétovázott, aztán még hozzátette: – Nagymester, azt hiszem, tartozunk némi magyarázattal a rendházfőnekés a fejedelemnek.

Loghor felvonta a szemöldökét.

– A féreg azt mondta, az istennő érintett meg. Nem hiszem, hogy ez további magyarázatot igényelne.

– Kultisták. – Lyr ezúttal Valianhoz intézte a szavait. – Nimortana kultuszának a hívei. Hallottál márróluk?

– Soha.

– Nimortana királynő volt, nagyon-nagyon régen, még a rend alapítása előtt. És mágus. Ha valakinek,neked lehetnek fogalmaid a birodalomról, amelyet uralt, és arról, hogyan tartotta fenn a hatalmát. Nemvolt egy barátságos hely. A nép végül fellázadt ellene, és felkoncolták, de akadtak, akik mártírnaktekintették, és magukkal ragadták a maradványait. – Lyr megdörgölte az arcát, szemlátomást zavarta aszakáll. – Belőlük lettek a kultisták, bár sokáig hittük, hogy már századokkal ezelőtt kihaltak. Ők istennektekintik Nimortanát, és azt vallják, hogy mindenki köteles engedelmeskedni az akaratának, a szellemeket isbeleértve. Maroknyian vannak csupán, és kivétel nélkül mágiahasználók maguk is, akárcsak ez aszerencsétlen, vagy az a másik, akit megöltetek Morammorban.

Valian válaszolt volna, de a fejedelem félbeszakította.

– Hagyjuk a legendákat! Ha jól értem a helyzetet, Loghor felett mindezidáig egy mágus uralkodott.Ennek vége?

– Vége. – A nagymester szerette volna, ha ezzel az egyetlen határozott szóval le is rázhat magárólmindent: az undort, a bűntudatot, a megrázkódtatást, amelyek a varázslat elmúltával egyszerre rohantákmeg, és azzal fenyegették, hogy maguk alá gyűrik. – Egyszer és mindenkorra.

Az uralkodó felvonta a szemöldökét.

– Pazarul hangzik, de én azért helyt adnék annak, amit az előbb a lányom kérdezett. Ha egyszer a


286 / 531 2012.12.17. 19:21

hatalmukba kerítettek, mi rá a garancia, hogy nem történik meg ismét?

Loghor nem válaszolt azonnal. Önmagának is tartozott annyival – mi több, elsősorban önmagánaktartozott vele –, hogy alaposan körbejárja a kérdést.

– Ha pontosan akarok fogalmazni – kezdte tűnődve –, akkor nem jelenthetem ki, hogy a patkányokbefolyása alatt álltam volna. Mágia volt a dologban, ez kétségtelen. Még neked is érezned kell rajtam abűzét. Csakhogy ismerem ezeket a nyomorultakat; éveim voltak rá, hogy megismerjem őket. Egyikneksincs akkora hatalma, de még az összesnek együttvéve sem, hogy a szolgálatába kényszeríthessen egynagymestert.

Briettára rebbent a tekintete. A nő egy pillanatra sem vette le róla a szemét, amikor pedig összenéztek,tisztelettel, kicsit kérdőn biccentett felé.

– Emlékszel arra az éjszakai riasztásra a hárommal ezelőtti télen, Brietta? Te voltál az első, aki akkorhozzám sietett.

– Emlékszem, nagymester.

– Éjszakai riasztás? – kérdezte értetlenül a fejedelem.

Loghor türelmetlenül legyintett.

– A Koronának mindig is voltak ellenségei, mi pedig megtanultuk, hogyan bánjunk el velük. Mindenlovag képes kisebb vagy nagyobb mértékben megvédeni magát a mágusok praktikáitól. Természetes, hogya rendház is védelem alatt áll, és ha ezt a védelmet megtörik, azonnal riadó harsan. Nemcsak dísznekvannak a folyosón azok a páncélok. Aznap éjszaka is ez történt… csakhogy nem találtunk behatolót, pediga jelek szerint az én szobámban kellett volna lennie.

– Akkor kerítettek a hatalmukba.

– Nyilvánvaló.

– Ha nem a kultisták, akkor ki? Nimortana?


287 / 531 2012.12.17. 19:21

– Az lehetetlen. Nimortana szelleme századokkal ezelőtt elpusztult… – kezdte Lyr, a nagymesterazonban a szavába vágott.

– Pontosan az ilyen elhamarkodott kijelentések miatt veri utólag a falba a fejét az ember, Ascovado.Nem Nimortana lenne az első, akit a rendünk egyszer már legyőzöttnek hitt. – Felemelte a kezét. – Egybiztos: bárki álljon is a háttérben, az eltelt majd három év alatt soha többé nem adott jelet magáról. Nemtalálkoztam senki mással, csak ezzel a tehetségtelen kultista bandával, ők pedig esküsznek rá, hogy azúrnőjük fogoly, és szánalmas életük egyetlen célja, hogy kiszabadítsák. Két lehetőség van: vagy az igazatmondják, vagy csak azt hiszik, és valaki félrevezeti őket. De még ha az utóbbi eset áll is fenn, az illető

akkor sem képes szabadon cselekedni. Ha képes volna, hallottunk volna róla azután is, amit velem művelt.Vagy pedig – tette hozzá elgondolkodva – az is előfordulhat, hogy az ellenségünk nem természetfelettilény. Ascovado, te nem találkoztál a férgek vezetőjével, ugye? Nem zárnám ki, hogy veszélyesebb, mintamilyennek mutatja magát, bár ez sok kérdést megválaszolatlanul hagyna.

– Tehát nem tudod pontosan, ki tette ezt veled? – vágta el a találgatást a fejedelem.

Loghor gyűlölte beismerni, hogy rátapintott a lényegre.

– Azt viszont tudom, merre bujkálnak – jelentette ki. – Jarthmor romjai alatt van a tanyájuk.

– Nimortana egykori fővárosában?

– Pontosan. Ha elég gyorsan és elég keményen csapunk le rájuk, nem lesz idejük felkészülni afogadásunkra.

A fejedelem kérdőn nézett Anirára, az asszony pedig sóhajtva bólintott.

– Nincs választásunk. Ha a hatalmukba tudták keríteni Loghort, akkor túlságosan veszélyesek.

– Akkor is, ha maga Nimortana, vagy aki Nimortanaként szerepel, azóta sem adott hírt magáról?

– Teljesen mindegy, milyen nevet adunk neki – vélte csendesen Brietta. – Megtámadta anagymesterünket. Ezt nem nézhetjük ölbe tett kézzel.

– Nem nyitok vitát arról, teljesítsem-e a kötelességemet. – Loghor szembenézett az uralkodóval. – Mégma éjjel kihallgatom a foglyot. Aztán, amint lehet, elviszem a fiaimat Jarthmorba, kiirtjuk ezeket a


288 / 531 2012.12.17. 19:21

patkányokat, és bárki álljon is a hátuk mögött, vele is elszámolok.

– Legyen hát! – egyezett bele a fejedelem. – Nem tartanám viszont bölcsnek, ha kizárólag a Koronásokvennének részt a támadásban. Magam is kiállítok egy csapatot a katonáimból, és azt hiszem, némi szakrálissegítségre is szükség lehet.

– Tettem egy kis kitérőt Morammor felé menet, és útba ejtettem Emorhont, a dombok között pedigtalálkoztam az egyik shinnamori szerzetessel, aki elvitte az üzenetemet a rendházába – szólalt meg ismétLyr. – Mindkét helyről segítséget ígértek. A papjaik valószínűleg már errefelé tartanak.

– Helyes. Amint ideérnek, elindulunk. – A nagymester hosszan vizslatta a démont, mielőtt kiböktevolna: – Gondolom, jönni akarsz.

– Valószínűleg nemcsak én – hangzott a tartózkodó válasz.

– Akkor álljatok készen! – Loghor levette a pillérről az ezüsttálat, és Lyr kezébe nyomta. – Ezt megintézze el valaki!

Nem várt választ, az ajtó felé indult. Brietta megpróbált utánamenni, de Lyr elkapta a karját, és nemetintett.

– Hagyd!

Loghor még hallotta, hogy a nő válaszol valamit, de a szavait már nem értette, és nem is törődött velük.Nem akart mást, csak kikerülni a pincéből, a rendházból, az egész őrült helyzetből.

Időközben beesteledett. Csillagok ragyogtak a sötétkék égbolton. Szinte harapni lehetett a tiszta, hideglevegőt, a kolostor bejárata előtt posztoló két Koronást is nehéz, fekete köpeny védte a meghűléstől. Anagymester biccentéssel fogadta a köszöntésüket, ahogy elhaladt mellettük, és elsietett hátra az épületfehér fala mellett. Amikor pedig már senki nem láthatta, mit csinál, térdre ereszkedett, és szívből jövő, ámmeghallgatásra nem találó imát küldött a szellemek felé, akiknek a tönkretételében akarata ellenére játszottkulcsszerepet.

Vissza az indexre


289 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! A foszerepben: Lyr Ascovado. :)

Mortua egy darabig a távozó Loghor után bámult, aztán szélsebesen szembepördült a közelében állóKoronással. Lyr higgadtan, kicsit gúnyosan nézett rá, és némán provokálta, hogy szólaljon csak meg.

– Te tényleg végig beszámoltál rólunk Loghornak?

– Szerinted tehettem mást? És nem végig. Amint megérkezett a mágus, a nagymester rájött, hogybizonyos dolgokról… nos, nem az igazat mondom neki. Például az irányról, amerre tartunk.

– Na persze. És az is véletlen, hogy mindig épp a legjobbkor tűntél el, mi?

A lovag megvonta a vállát.

– Egyéb bűnök, amikről számot kellene adnom neked?

Mortua Valian kezét érezte a karján, és ez elég volt ahhoz, hogy lesüsse a szemét, illetve mielőbb beakarja fejezni ezt a beszélgetést, hogy belekezdhessen abba a másikba, ami ráadásul jóvalkellemetlenebbnek ígérkezett.

– Mindig ki tudod magyarázni magad – morogta. – De valamit akkor is titkolsz, és én ki fogom deríteni,hogy mit!

– Jó szórakozást hozzá… hercegnő! – Lyr hagyta, hogy a lovaghölgy kivegye a kezéből a tálat, és egyfokkal szelídebb hangon tette hozzá: – Köszönöm, Brietta.

Mortua végigmérte a nőt, aki most lényegesen kevésbé látszott megközelíthetetlen, arrogánsnémbernek, mint a tárgyalások előtt, és bár sem alacsonyabb, sem kevésbé izmos nem lett, a mozdulataiimmár inkább tükröztek bizonytalanságot, mint fenyegetést. Gyakran sandított az ajtó felé, mintha aztremélné, hogy a nagymester visszatér. Néhány hónappal korábban Mortua még megmosolyogta volnaezért, de most furcsa közösséget érzett iránta, hiszen maga is tudta már, milyen érzés reménytelenülvágyakozni valaki után.


290 / 531 2012.12.17. 19:21

Közben Lyr magukra hagyta őket. A fejedelem intette magához, hogy váltson vele néhány szót, aztánpedig Anira lépett a két férfi mellé.

– Lyr Ascovado, igaz? – kérdezte lágyan. – Megtisztelnél azzal, fiatalember, hogy visszakísérsz arendházába egy idős asszonyt? Mint azt talán magad is tudod, Valian nem igazán ért a lovakhoz.

– Természetesen, rendházfő. – A Koronás a karját kínálta. Anira belekarolt, és engedte magát az ajtófelé vezetni.

– Nekünk is ideje mennünk – szólította meg a lányát a fejedelem.

– Öh… – Mortua az ajkába harapott. – Te apa, én nem hiszem, hogy beszólnak a palotába, amikorindulni akarnak, szóval inkább visszamennék én is a rendházba, ha lehet…

– Mivel a katonák felét én adom, nem lesz választásuk. Reggel átmehetsz, de most anyádé és anővéreidé az elsőség.

– Megértettem… – A hercegnő hősiesen Valianhoz fordult. – Majd holnap beszélünk, jó?

– Jól van, Mortua. Várni foglak. – A démon Anirát kereste a tekintetével. Az asszony már kint állt afolyosón, Lyrrel az oldalán, és csak egy biccentéssel jelezte, hogy örömmel fogadná a társaságát.

A rendház előtt várta őket az a kényelmes, nyitott kocsi, amelyet életkorára való tekintettel aKoronások bocsátottak Anira rendelkezésére. A démon felsegítette rá a rendházfőt, letelepedett veleszemben, Lyr pedig felugrott a bakra, és csettintett a lovaknak, hogy indulhatnak. Elcsendesedett a városaz éjszakában, csak itt-ott láttak egy-egy magányos alakot vagy fényt az ablakokban. A macskakőütemesen kopogott a lovak patája alatt, ők pedig hallgatták, és tudták, hogy egyfelé kalandoznak agondolataik.

Gond nélkül megérkeztek. Valian lesegítette a rendházfőt, és kitárta előtte a kovácsoltvas kaput.

– Én még levegőznék egyet, Anira úrnő.

– Természetesen, Valian. Nehéz napok állnak mögötted és előtted egyaránt. – Az asszony tekintete a


291 / 531 2012.12.17. 19:21

Koronás arcára rebbent. – Ascovado lovag, ha megkérhetlek…

– Hogyne. – Lyr megveregette a démon vállát, aztán maga elé engedte a rendházfőt.

A kései óra ellenére vagy tucatnyian várták a visszatérőket a rendház folyosóján. Anira bocsánatkérő

mosollyal haladt át közöttük.

– Valiant felmentették – közölte a jó hírt. – Kérlek, ma még ne faggassátok! Nehéz napja volt, és nem őaz egyetlen. Békés álmot mindnyájatoknak!

A testvérek útjára engedték, és amíg hallótávolságon kívülre nem ért, a kísérőjére sem tett megjegyzéstsenki. A fehérbe öltözött, idős asszony és a nyurga, páncélos lovag párosa a széles lépcsősoron már ismétcsendbe burkolózva haladt végig. Anira továbbra is mosolygott, Lyr pedig udvariasan semlegesarckifejezéssel követte.

A rendházfő szobájánál azonban meg sem próbált elköszönni. Bezárta az ajtót maguk után, aztánletette a fegyvereit és a köpenyét a fal mellé.

– Átkozott szakáll… – zsörtölődött. – Hadd segítsek kibújni a xtirnádból!

Anira biccentéssel fogadta a felajánlást. Megvárta, amíg a fiatalember az egyik karosszékre teríti apalástot, és kitárta a karját.

– Féltettelek, Lyr. Féltem, hogy túl mélyen keveredsz bele ebbe az egészbe.

A Koronás magához szorította, és megcsókolta a homlokát.

– Ez a dolgunk, nem? – kérdezte könnyedén, aztán felsóhajtott. – Esküszöm, már az megnyugtat, hogyitt vagy a közelemben. De hát a te erőd mindig is ebben rejlett… A békében, amit magadból árasztasz.

Eleresztették egymást. Lyr az asztalhoz lépett, és töltött magának egy pohár vizet a közepén álló, hasasüvegkancsóból.

– Sajnálom, hogy nem üzentem korábban vagy többet, de nem mertem megkockáztatni – mondta. – Így


292 / 531 2012.12.17. 19:21

is szerencsém volt, hogy legalább Tangemor nevét megsúghattam neked.

Ivott. Anira szeretettel nézett rá.

– Csodálkoztam is, miért van a szellemeknek olyan ismerős hangjuk…

– Ez volt a legjobb nyom, amit adhattam. Anélkül mindenképpen, hogy elárultam volna magamat, vagyami még rosszabb lett volna, magunkat.

– Loghor gyanakodott rád?

– Ő nem, csak az előző mágus. A nyomorult végig rajtam tartotta a szemét. Még arra is vigyáznomkellett, mire gondolok a közelében. A nagymester egészen addig megbízott bennem, amíg rá nem jött, hogynem szándékozom Valianék nyomára vezetni, azt viszont szerencsére nem tudta, hogy veled isrendszeresen beszélek. – Lyr ujjai a pohárral játszottak. – Köszönöm, hogy riasztottál a barlangnál, ésidőben eltűnhettem.

A rendházfő leült kedvenc karosszékébe, és összefonta a kezét az ölében.

– Nem akartam, hogy téged is meghurcoljanak. Az tűnt a legjobb megoldásnak, ha idehozod azt amágust, és kényszerítjük, hogy vegye le Loghorról a varázslatot, addig pedig hagytuk, hadd menjen a sajátfeje után, és készen álltunk rá, hogy akkor is sarokba szorítsuk, ha nem érkezel időben. Mióta tudtad, hogya lovagrenden belül kell keresni a problémát?

– Néhány hete. Brietta hívta fel rá a figyelmemet, hogy a nagymester egyre furcsábban viselkedik.Egyáltalán nem nyugtalanította a szellemek eltűnése, például… De hát tudod, én Morammorból alighavehettem volna észre rajta bármit is. Akkor viszont megkerestem, és sikerült elérnem, hogy beavasson. Atöbbiről már te is tudsz.

– Igen.

Hallgattak egy darabig, mígnem Lyr ismét megtörte a csendet.

– A többiek?


293 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ugyanazt mondták, amit mi is tapasztaltunk. Néhány kegyelt egy darabig megőrizte a kapcsolatot azáramlattal, de idővel ők is elveszítették. A legutolsó, akiről az a hír jött, hogy a szellemek még melletteállnak, Morkai Cardun volt.

– A morgerintali gyógyító?

– Igen. De már ez a hír is többnapos. Nem hiszem, hogy azóta is kitartanának mellette, már csak azértsem, mert Morgerintal olyan közel esik Jarthmorhoz.

– És Nimortana szelleme? Biztosan elpusztult, igaz? Úgy értem, az lehetetlen, hogy mégis ő azellenfelünk… Lehetetlen kell, hogy legyen, akármit mondjon is a nagymester!

Anira igent intett. Leengedte a kontyát, hosszú, ősz haja a vállára omlott.

– Persze, hogy lehetetlen. Ebben ne kételkedj. Ami Loghornak csak legenda, az nekünk bizonyosság. –Sóhajtott egyet, és egy pillanatra végtelenül fáradtnak tűnt. – Azt reméltem, te tudni fogod, mitől éledt felilyen hirtelen a kultusza.

Lyr a fejét rázta.

– Nagyon nem tetszik nekem ez az egész – jelentette ki. – Hogy éppen a nagymestert kerítettékhatalmukba… Tudni akarom, ki képes ilyesmire.

Ivott még egy pohár vizet, aztán váratlanul megkérdezte:

– Hogyan állhat kegyben a szellemeknél az a csitri?

– Mortua? Ezek szerint téged nem vett le a lábadról…

– Nem is igazán próbálkozott vele. – A fiatalember visszatette a poharat az asztalra. – Gondolom, én islehettem volna barátságosabb hozzá, ha nem bosszantott volna annyira, hogy őt bezzeg meghallgatták aszellemek, amikor szüksége volt rájuk…

– Megértelek. Nekem is fájt, amikor magamra hagytak. – Anira lehunyta a szemét. – Tegyél meg


294 / 531 2012.12.17. 19:21

nekem valamit! – kérte. – Kerüld el Jarthmort, amilyen messzire csak tudod.

A Koronás elkomorodott.

– Ha a nagymesterem ragaszkodik a jelenlétemhez…

– Akkor találj ki valamit. De nem akarom, hogy odamenj. Már így is épp eleget kockáztattál. – Azasszony szünetet tartott. – Különben sem vennék sok hasznodat.

– Ez igaz. – Lyr a holmijáért nyúlt. Nem úgy tűnt, mintha bántaná az iménti megjegyzés. – Az lesz alegjobb, ha visszamegyek a rendházamba, mielőtt még találgatni kezdik, hogy vajon az unokád vagyok,vagy a szeretőd…

Anira rákacsintott, szeme sarkában nevetőráncok gyülekeztek.

– Hiszen volnék csak negyven évvel fiatalabb! – kacagott fel, Lyr pedig vele együtt nevetett, de összeis rezzent, amikor valaki bekopogtatott az ajtón.

– Ilyen nincs – csóválta meg a fejét. – Beengedjem?

– Kedves tőled.

A küszöbön álló papnő nyilvánvalóan nem számított rá, hogy a Korona egyik lovagja nyit neki ajtót:zavartan hátralépett, és beletúrt fényes, vörös hajába.

– Gyere csak be, Shira-Lin! – szólt ki neki Anira. – Ascovado lovag már úgyis indulni készült.

– Nem akarok zavarni – mentegetőzött a lány. – Tudom, hogy későre jár. Csak meg akartam kérdezni,Mortua nem jött-e vissza véletlenül, mert ha nem, akkor nem várok rá tovább.

– Visszament a palotába, de úgy sejtem, reggel ide vezet majd az első útja…


295 / 531 2012.12.17. 19:21

– Köszönöm, Anira. A szellemek adjanak békés éjszakát! – Shira-Lin tekintete Lyr arcára villant, ésbárki kiolvashatta belőle a kíváncsiságot. – Ismered a kifelé vezető utat, Ascovado lovag?

– Megtalálom. – Lyr derékból mereven meghajtotta magát Anira felé. – Köszönöm a vizet, rendházfő.

– Én pedig azt, hogy rendelkezésemre álltál, lovag. Add át üdvözletemet a nagymesternek!

– Nem fogom elmulasztani. – A fiatalember vetett még egy utolsó, hűvös tekintetet az asszonyra, aztána küszöbön ácsorgó papnő felé fordult. – Megengeded?

– Hogyne. Megyek én is. – Shira-Lin elállt az útjából, megvárta, hogy behúzza maga mögött az ajtót, éshozzáigazította a lépteit.

– Emorhonból, igaz? – nézett rá a Koronás.

Shira-Lin bólintott.

– Te pedig a morammori őrséget vezeted, ha nem tévedek. Nem emlékszem, hogy jártál volna nálunkmostanában, Ascovado lovag… Azt hiszem, nem is találkoztunk még.

– Ritkán mozdulok ki Morammorból. De a nevedet hallottam már. – Lyr megtorpant a lépcső tetején. –Tangemor jó ember volt. Fogadd együttérzésemet.

– Köszönöm. – A papnő lehajtotta a fejét. – Kísérjenek haza a szellemek!

Lyr választ dünnyögött, és nekieredt a lépcsősornak. Sokáig érezte a hátában Shira-Lin tekintetét mégazután is, hogy elhagyta az épületet, azon pedig már meg sem lepődött, hogy amikor kilépett a kapun,Valian árnya vált el a kocsi oldalától – tisztes távolságra a két fekete lótól, amelyek még így is nehezenviselték el a jelenlétét.

– Meg akartam köszönni.

– Van érzékem az időzítéshez. Mindig is volt.


296 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem, Lyr, komolyan. Szeretném, ha tudnád, hogy sosem kételkedtem benned.

A Koronás nyelt egyet. Ha számított is erre a beszélgetésre, biztosan nem ezt a kendőzetlenőszinteséget várta.

– Nem biztos, hogy bölcs dolog volt részedről – válaszolta majdnem nyersen.

Valian nekitámaszkodott a kerítésnek. Az eget nézte, arcán rég nem látott békesség honolt.

– Én nem vagyok valami bölcs – tűnődött. – Különösebb emberismerettel sem dicsekedhetek. Deszeretek megbízni másokban, és örülök neki, hogy bajtársak lehettünk.

– Mortua szerelmes beléd.

Hirtelen jött Lyr nyelvére ez a válasz, leginkább hárításként, a démon azonban nem lepődött meg rajta.

– Igen, tudom – mondta. Most először az ő hangja is hűvösebb lett, nyilvánvalóan nem akart errőlbeszélni. – Rendes tőled, hogy hazahoztál bennünket.

Lyr fellendült a bakra, és kezébe vette a gyeplőt.

– Kíváncsi voltam erre a ti hőn szeretett Anira úrnőtökre – vetette oda.

Valian, mint rendszerint, azonnal éberré vált, figyelte, hall-e gúnyt ebben a megjegyzésben.

– Nem egy Loghor ihn Mortenor – felelte aztán szárazon.

A Koronás ránézett.

– A nagymester sem rossz ember, még ha mostanában nem is a legelőnyösebb oldalát mutatta. De ha


297 / 531 2012.12.17. 19:21

valakinek, neked tudnod kell, milyen az, ha egy mágus játszik az agyaddal.

– Ebben bizonyára neked van igazad, Lyr – engedte meg a démon. – De nem akarlak feltartani.

A fiatalember intett egyet búcsúzóul, aztán megrántotta a gyeplőt. A lovak megindultak az úton, éshamar maguk mögött hagyták a rendházat. Falevelek surrogtak az éjszakában, Lyr csodálkozott, hogy nemhullottak le már régen.

Megborzongott a csípős széltől, ami az arcába vágott, és sietősebb tempóra ösztönözte a két lovat. Úgydöntött, reggel is ráér megborotválkozni, sőt, talán tisztálkodni is. Egy kiadós alvás most mindennelszemben elsőbbséget élvezett.

Megkönnyebbült, amikor az út végére ért: két lovagtársa sietett elé fáklyával a kézben. Lyr üdvözölteőket, a gondjaikra bízta a kocsit és a lovakat, azután besietett az épületbe. Tíz perccel később már mélyenaludt.

Vissza az indexre


298 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvennegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Valian és Mortua beszélgetése csak eros idegzetueknek! (Ésmondjuk tizennégy éven felülieknek, minimum...)

Negyedik rész

Mortua csak egy pillanatra hökkent meg, amikor felébredt a süppedősen puha, baldachinos ágyban. Akövetkező másodpercben aztán rájött, hogy apja palotájában van, csekélyke pihenőn két nagy kalandközött, hogy végre-valahára senki nem üldözi… és hogy eljött az ideje némi tisztázó jellegű beszélgetésnekValian és közötte.

Az utóbbi gondolat tüstént kiverte az álmot a szeméből. Kipattant az ágyból, fürgén és frissen, és mostaz egyszer még a reggelit is képes volt kihagyni – vagy legalábbis elhalasztani egy kicsit, mondjuk aValiannal való találkozás utánra. Helyette inkább úgy döntött, vesz egy alapos fürdőt, és csinosan, illatosanérkezik meg a rendházba.

A jókora kőkádban aztán kellemes meglepetés érte: rájött, hogy ha elég erősen dörgöli a fejét az egyikvirágillatú szappannal, akkor megadja magát a hajára kent festék. Csak akkor szállt ki a vízből, amikor azmár sárszínűre változott, tincsei pedig piszkosszürke árnyalatúvá fakultak. Azonnal eltökélte, hogy amíg elnem indulnak Jarthmor felé, naponta legalább háromszor aláveti magát a nevezett műveletnek, aztánátszaladt a gardróbszobába, ahová sebtében válogattak össze neki néhányat hasonló termetű húga ruháiból,és találomra előkapott egy bőszoknyás kék bársonyruhát, amelynek a mellrészét rózsákkal hímezték tele.Bele sem akart gondolni, hogy ilyeneket kell viselnie egész hátralévő életében.

Jóval később indult el a rendházba, mint szándékában állt. Mint hercegnőt, természetesen nemengedték csak úgy, gyalogszerrel kisurranni a palotából. Hintót és kíséretet kapott, a Mortandis névhezméltót, és az apja még hosszas könyörgésre sem volt hajlandó hagyni, hogy legalább egy tőrt a ruhájaövébe tűzzön.

Tartott tőle, hogy a fél rendház összeszalad majd, ha meglátja a fejedelmi járművet és a nyomábantrappoló lovasokat, ezért szigorú parancsba adta, hogy egy utcával korábban tegyék le, és már rohant is akolostor felé. Minden egyes lépéssel jobban érezte, hogy összeszorul a torka a félelemtől és az izgalomtól.Legyen, ami lesz, most akkor is ki fogja húzni Valianból, hogy érez-e iránta bármit!


299 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon várt rá: alig emelte fel a kezét a lány, hogy bekopogjon hozzá, már ki is nyitotta az ajtót.Mortua esküdni mert volna rá, hogy az ifjú mosolyogni próbál, de nem sikerül neki, és ettől azon nyombanszaltót ugrott az ő gyomra is. Kezdte sejteni, hogy nem néznek egyszerű beszélgetés elé.

– Jobb lesz, ha leülsz – kezdte Valian. Ugyanolyan gondosan tartotta a távolságot tőle, mint korábban.

– Ennyire szörnyű lesz? – próbált viccelni a lány, és ő maga döbbent meg a legjobban, amikorészrevette, hogy remeg a lába. Most cseppet sem bánta, hogy a bő szoknya jóindulatúan elrejti areszketését.

– Lehet, hogy most állsz szóba velem utoljára.

Mortua nyelt egyet, és feltelepedett az ablakpárkányra. Két kicsi kezét összekulcsolta az ölében, éslógázni kezdte a lábát.

– Akkor még most szólok, hogy a szappan kiviszi ezt a förtelmes festéket, legalábbis valamennyire…

– Az jó.

Valian nekivetette a hátát a falnak. Szívfájdítóan kéknek látszott a szeme. Mortua hirtelen mindennéljobban sajnálta, hogy elveszítette a hajtincset, amit a zsebében hordozott. Úgy érezte, soha többé nem foglátni semmit, ami akár csak feleolyan szép lenne, mint a démon haja volt vörösen, hosszan kiengedve,pedig csak akkor egyszer látta úgy, amikor levágta. Így is jóképűnek találta Valiant, de közel sem annyira,mint amikor még a válláig ért a copfja.

– Nem tudok köntörfalazni – kezdett beszélni az ifjú. – Talán máshogyan alakult volna az életem, hamegtanulom, de sosem ment. Nézd el nekem, ha olyan dolgokat mondok, amivel megbántalak, Mortua.Szeretném, ha tudnád, hogy nem akarok rosszat neked. Semmi nem áll tőlem távolabb.

Gondolkodott egy kicsit, megvárta, hogy a lány bátortalanul odabólintson neki, aztán folytatta:

– Belém még soha senki nem volt szerelmes, vagy ha igen, én nem tudtam róla. Úgy hiszem, nemcsakezért, de mint bajtárs is kiérdemelted, hogy megtudj bizonyos dolgokat. Ha utána nem beszélsz velemtöbbé, meg fogom érteni.


300 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua nyelt egyet, és lesütötte a szemét. A szoknyáját piszkálta, és félénken kérdezett rá:

– Herria?


– Herriának ehhez semmi köze. Nem azt mondom, hogy soha nem bántam kegyetlenül vele, de őt semkellett félteni. – Sóhajtott egy mélyet, de túl csábító volt a lehetőség, hogy még egy kicsit elodázzamondandója lényegi részét, és különben is régen megígérte a lánynak, hogy alkalomadtán mesél nekidémon menyasszonyáról. – Eredetileg a bátyám vette volna feleségül, nekem csak azután ajánlották fel akezét, hogy ő… nos, mocskos és méltatlan véget ért. Valahol kétségkívül élveztem a helyzetet. Herria egyigazi bestia volt, tudta, hogyan járjon egy férfi kedvében. Talán már a bátyám is ezért hagyta életben, mertegyébként roppant idegesítő tudott lenni. Ráadásul mágiát tanult, és imádta rajtam gyakorolni a piszkos kistrükkjeit… Megérdemeltük egymást, ez kétségtelen. – Megrázta magát. – A haláláért viszont nem engemterhel a felelősség. Megpróbálták ugyan a nyakamba varrni, de már én is úgy találtam meg az ágyábanelvágott torokkal.

– Akkor ez a messiás-dolog? – kapaszkodott bele a lehetőségbe Mortua, hogy elterelje a figyelmét akínzó gondolatról, milyen módokon is járhatott Valian kedvében a menyasszonya.

– Nem. Az megint más volt. Egy jövendölés, aminek a tartalmát az én hazámban szinte mindenkiismeri. Meséltem már neked Ariannról. Talán azt is említettem, milyen erős barikádok védik a határainkat.Nem azért, hogy kívül tartsák az embereket, hanem épp ellenkezőleg: hogy a magamfajták neszabadulhassanak ki soha. Nos, a jóslat, amiről beszélünk, annak a démonnak az eljöveteléről szólt, akiképes lesz eltörölni ezeket a barikádokat, és nemcsak tetszése szerint járhat-kelhet a világok között, demagával is vihet bárkit… vagy akár mindenkit is.

– És ez vagy te?

Valian bólintott.

– Ez vagyok én. A pusztítás eszköze. A kulcs, ami kinyithatná az ajtót egy démonokból álló hadseregszámára, hogy végigtarolhasson megannyi ártatlan világot… Megtennék, efelől ne legyenek kétségeid.

– Sejtem.

– Említettem egyszer, hogy nem volt vidám gyerekkorom, igaz? A történethez mindenképp


301 / 531 2012.12.17. 19:21

hozzátartozik, hogy ahogy idősebb lettem, úgy vált a sorom egyre könnyebbé. Megtanultam ölni, lesből,orvul, aztán kardforgató lett belőlem. – A démon grimaszt vágott. – Kocsmák és sikátorok bajnoka, demégiscsak bajnok. Egy olyan világban, ahol arra sincs garancia, hogy megéred a reggelt, ez nagyfegyverténynek számított. Nem tudom, mennyi idős lehettem, mire kiverekedtem magamnak ezt a rangot,talán annyi, mint te most… És akkor egy hajnalon megjelentek értem az apám szolgái. Először a képükberöhögtem, de aztán hagytam magam meggyőzni róla, hogy én vagyok a hercegük, akit már mindenholkerestek. Még csak az sem érdekelt, igaz-e. Könnyebb, vagyis inkább más szempontból nehéz évekkövetkeztek: most már foglalkoztak velem, csiszolták a képességeimet… és persze átlag kétnapontamegpróbáltak eltenni láb alól. Ez utóbbi elfoglaltság főleg a bátyámat mulattatta, bár hamar rá kellettjönnie, hogy nem vagyok már az a kisfiú, akivel még kedvére kegyetlenkedhetett. – Komoran nézett alányra. – Aztán egy nap tanúja voltam, hogy az apám felelősségre vonja egy hajszál híján sikeresnekbizonyuló merényletért. Akkor derült ki számomra, milyen szerepet szán nekem a végzet.

– És elmenekültél.

– Dehogy menekültem! – Valian legyintett. – Akkor még eszembe sem jutott. Élveztem a messiásszerepét. Tetszelegtem benne. Részegen telekürtöltem vele minden kocsmát, a régi életem összes színterét.Persze nem hittek nekem. Nem is csoda. Ez nagyjából olyan volt, mintha holnap előlépnék, és kikiabálnáma rendház tetejéről, hogy én vagyok Csodatévő Amortaya.

Mortua megpróbált elmosolyodni a hasonlat hallatán, de az arcizmai nem engedelmeskedtek.

– Azért persze voltak, akik komolyan vették – folytatta az ifjú. – Azok, akik a megfelelő pozícióbanvoltak, és össze tudták rakni a képet, aminek én csak egy szánalmasan kis darabkáját láttam. Játszottakvelem, sokkal kifinomultabb és aljasabb játékot, mint amihez módomban lett volna hozzászokni. Sokocsmányságot mesélhetnék neked ezekből az időkből. A bátyám halálra kínzása csak az egyik lenne, ésnem is a legszörnyűbb… A lényeg, hogy a végére olyan hálóba kevertek, ahonnan nem tudtam magam akardjaimmal kivágni. El kellett menekülnöm, és Ariann ege alatt nem volt olyan hely, ahol ne értek volnautol. Nem volt választásom. Próbára tettem a képességeimet, és működtek. Soha többé nem tértem vissza.

A lány nagy levegőt vett. Nem akart belegondolni, mi lehet ocsmányabb egy fivér halálra kínzásánál.

– Akkor végül is megakadályoztad ennek a borzalmas jóslatnak a valóra válását, nem? – kérdezteinkább. – Jó, tudom, elfogult vagyok veled, meg… meg minden, de azért nem szabad mindenben csak arosszat látni. Azt sem mondhatod, hogy nem ismerlek! Láttalak én téged tombolni is már. Néha kicsitijesztő volt, de most őszintén, kell engem félteni? Meghallgatom, amit mondani akarsz, Valian, de szerintembutaság a múlton rágódni. Azt magad mögött hagytad, amikor eljöttél a világodból, és…

– Nem. Nem akkor hagytam magam mögött. Nem tudom, magam mögött hagytam-e egyáltalán. És ezaz, amit most el kell mesélnem.


302 / 531 2012.12.17. 19:21

Ismerős pír kúszott fel a démon arcára. Valian halkan, de annál gyorsabban kezdett beszélni.Kifejezéstelen hangja egyértelművé tette Mortua számára, hogy a legkevésbé sem fűlik a foga ehhez atörténethez.

– Amikor elvesztetted az eszméletedet a barlangban, át kellett, hogy öltöztessünk. Ne aggódj, Lyrt nemengedtem a közeledbe… ez viszont azzal járt, hogy én vetkőztettelek le.

– Ó. – Mortua csak ennyit tudott kinyögni. Érezte, hogy még a füle is rákvörösre pirul. Tényleg széppár lennénk, együtt vörösödni már remekül tudunk…

– Ó bizony, de nem azért, amiért gondolod – értett egyet Valian. – Nézd, Mortua, ez most nem arrólszól, hogy tetszettél-e vagy sem. Nem úgy néztem rád. De amit láttam, arról eszembe jutottak bizonyosdolgok, amiket tettem… másokkal.

Várt egy kicsit, közbeszól-e megint a lány, de Mortua hallgatott. Nem maradt más hátra, mint sóhajtaniegy mélyet, és belevágni a történetbe.

– Sok földet bejártam azelőtt, hogy Mordiniumba vetett volna a sors. Úgy éltem, ahogy tudtam.Gyűlöltem a meleget, a napsütést, hiányzott az alkoholmámor, és a bosszún kívül nem tudtam másragondolni. Aztán megettem valamit, amit nem kellett volna. Beteg lettem, nagyon beteg.

Elhallgatott.

– Egy fiú talált rám végül. Utólag úgy gondolom, tizenkét-tizenhárom éves lehetett. Az anyjával élt egykunyhóban, nem messze egy kis falutól. Hogy mi volt a neve, nem tudom, soha nem kérdeztem. A lényegaz, hogy a fiú meg az anyja befogadott és ápolni kezdett. Nem mehetett könnyen, biztosra veszem, hogyszegények voltak, én meg… Nos, nekem megvoltak a magam sajátos igényei.

Megköszörülte a torkát, és egyenesen ránézett a lányra. Mortua dermedten ült, és hallgatta, szürkeszemét befátyolozta a rémület.

– Az asszony nem volt sem fiatal, sem szép – folytatta látszólag egykedvűen a démon –, de én akkormár az idejét sem tudtam, hogy mikor voltam utoljára nővel. Amint először lábra tudtam állni,bevonszoltam az ágyra, amit nekem vetett meg, a gyógyulásomhoz… Sírt, könyörgött, a fia pedigmeghallotta. Gyerek volt, Mortua, de megpróbált lerángatni az anyjáról, és azt üvöltötte, hogy őt bántsaminkább…


303 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány leugrott az ablakpárkányról. Minden ízében rázta a remegés. Képtelen volt felemelni a fejét,hogy ránézzen Valianra, az ablak felé fordult inkább, és belekapaszkodott a kilincsbe.

– Megtettem, amire kért. Élvezettel tettem meg. Megerőszakoltam azt a fiút a zokogó anyja szemeláttára, aztán otthagytam a saját vérében, és az anyján is kedvemet töltöttem. Egyikük sem élte túl atombolásomat.

Ezúttal hosszabbra nyúlt a csend, de Mortua nem tudta rászánni magát, hogy akár csak egy szót isszóljon. Bénának és teljesen üresnek érezte magát, még ahhoz sem volt ereje, hogy félbeszakítsa a szörnyű

monológot.

– A falubeliek találták meg őket. Amit akkor láttam… az rázott meg, Mortua. Férfiak és nők, gyerekekés öregek gyászolták meg az áldozataimat. Megmosdatták és eltemették őket, ittak az emlékükre, aztánnekiláttak felkutatni a tettest. Engem. Soha nem láttam még ilyet; nem ismertem a közösség erejét, avalahová tartozás csodáját. Nem a tettem borzasztott el, hanem a gondolat, hogy ilyen is létezik, és én nemlehetek részese. Nem akkor akartam életemben először más lenni, mint aki voltam, de akkor szembesültemvele, hogy lehetséges.

A lány kibámult az ablakon. Nem értette, hogyan süthet még mindig a nap, miért nem hullnak lenyomban a fákról a levelek, egyáltalán, hogyan létezhet bármi, ami derűs és békés, hacsak nem azért, hogyőket, kettejüket gúnyolja. Nem volt tudatában annak, hogy megszólal, csak akkor, amikor már kibuktak aszáján a szavak:

– Egyszer… azt mondtad, hogy téged is… Biztosan ezért, nem? Nem ismertél más utat. Vagy…ismertél?

Valian pislogott. A lány megrázkódtatása nem is lehetett volna nyilvánvalóbb. Egyszerűen nem akartaelhinni, hogy még így is az első szavával mentséget keres a számára.

– Démon vagyok, Mortua. Így vagy úgy, bennem nehezebb kárt tenni. Túlságosan könnyű volnakifogások mögé rejtőzni, és olyan útra vezetne, amire soha többé nem akarok rálépni. – Megrázta a fejét. –A karomban tartottalak ott, a barlangban. Fehér voltál, vékony és törékeny, pontosan úgy, mint az a fiú is.És legalább annyira ártatlan. – Felnézett megint, ki a fák ágaira a lány feje fölött. – Csak hogy pontosanmegértsd: Nem attól félek, hogy benned is kárt találnék tenni. Előbb törném el a karomat, mint hogy ártsakneked.

– Tudom. – Mortua nem hazudott, de ez sem változtatott a tényen, hogy becsapva érezte magát.Rettenetesen sajnálta a démont az emlékekért, amelyekkel együtt kellett élnie, ugyanakkor undorodott is,nem tőle, hanem a tetteitől. Amit hallott, a lelke legmélyéig felkavarta. – Valian, ez… ez szörnyű ésgusztustalan, és… hát, tudhattam volna, hogy nem a levegőbe beszélsz, amikor azt mondod, hogy rondadolgok vannak a rovásodon, de ez… Ilyen durva mesére nem számítottam. Időbe fog telni, hogy


304 / 531 2012.12.17. 19:21

megemésszem. Megérted, ugye?

– Nem igazán. – Valian szomorúan mosolygott. – Nem tudom, hogyan lehet ezt megemészteni. Deköszönöm, hogy megpróbálod.

Mortua csak most fordult meg és nézett rá megint. Sápadt volt, és émelygett is, mintha alattombangyomron vágták volna. Kinyitotta a száját, aztán becsukta, beletúrt a hajába, és végül mégis a beszédmellett döntött.

– Azóta nem csináltál ilyet, ugye?

– Nem. Ilyet nem. Voltam vad, öltem is, de effajta kegyetlenséget nem követtem el többé.

– Nem is… na, hogy mondjam, nem voltál senkivel azóta?

– Nem.

A lány lépett egyet közelebb, és elkeseredetten rázta a fejét. Biztos volt benne, hogy Valian most nemutasítaná el, ha meg akarná ölelni, és szégyellte magát, amiért iszonyodik a gondolattól, hogy hozzáérjen.

– A francba! – fakadt ki.

– Tudom, mit érzel…

– Kizártnak tartom. Még én se vagyok vele tisztában. – Mortua nagy levegőt vett. – Kérdezhetekvalamit?

– Ne kímélj! – Valian hangja fájdalmasan gyengéd volt.

Ahogyan te sem kímélted azt a fiút meg az anyját… – Mortua utálta magát ezért a gondolatért, de nemtudott szabadulni tőle.


305 / 531 2012.12.17. 19:21

Visszafordult az ablakhoz. Rájött, hogy mégsem akarja feltenni neki a kérdést, ami még így is alegjobban foglalkoztatja. A kérdést, hogy érez-e iránta bármit. Akármi lett volna a válasz, most képtelenlett volna felhőtlenül örülni neki.

Valian szótlanul várt egy darabig, amíg rá nem jött, hogy hiába teszi, de nem unszolta a lányt. Leszegtea fejét, és nem próbálta meg oldani a feszültséget.

A kínos hallgatásnak határozott kopogtatás vetett véget. Az ajtóban Lyr jelent meg, lendületesen ésfrissen borotválva, és mindenféle üdvözlést mellőzve már bele is vágott:

– A nagymester haditanácsot hívott össze ma délután háromra. Addigra a shinnamoriak is ideérnek.Mindenképpen számítunk a jelenlétedre!

Valian ajka keserű mosolyra rándult.

– Annyira látom magam előtt Loghor ihn Mortenort, amint kifejezetten velem akar tanácsot tartani…

– Parancsba kaptam, hogy a hajadnál fogva rángassalak magammal, ha kell. – Lyrnek a szeme semrebbent.

– Ne aggódj! Ott leszek.

– Kit küldtek Shinnamorból? – kérdezett közbe Mortua.

– Sharduk Morthero maga jön el egy fiatalabb tanítványa kíséretében.

A lány szaporán pislogott.

– Viccelsz? Sharduk? De hát ő…

–… kellően súlyosnak ítélte meg ahhoz a helyzetet, hogy személyesen akarjon részt venni atámadásban – zárta le jó előre a vitát Lyr.


306 / 531 2012.12.17. 19:21

– De hát béna a lába!

– Nem mondod. – A Koronás visszafordult a démonhoz. – Várni fogunk.

– Hé, és velem mi lesz?

Lyr égnek emelte a tekintetét. Gúnyosan válaszolta:

– Nem tudok elképzelni olyan erőt, ami téged távol tudna tartani, ha egyszer jönni akarsz…

Arra számított, hogy Mortua ujjongani vagy egyenesen ugrálni kezd, és amikor egyikre sem került sor,csak akkor jutott eszébe, hogy milyen jellegű beszélgetést is szakíthatott félbe.

– Akkor délután – mondta még, és elköszönt, távozása pedig remek ürügyet biztosított Mortuaszámára, hogy maga is az ajtó felé induljon.

– Hát… azt hiszem, jobb, ha én is megyek…

Valian bólintott. Nem tartóztatta.

– Délután látjuk egymást, hm?

– Persze. – A démon felnézett. – Menj csak, Mortua. Nyugodtan.

– Jó. És Valian? Köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál velem. Azt kívánom, hogy bárcsak ne lettél volna,de azért köszönöm.

Nem nagyon lehetett erre mit válaszolni, olyat semmiképpen, ami elfeledtethette volna a márelhangzott kijelentéseket, vagy tompíthatta volna a súlyukat. Valian tehát inkább hallgatott, és akkor semmozdult meg, amikor a lány végre becsukta az ajtót maga mögött.

Vissza az indexre


307 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Ismét szavazás a megszokott helyen! Hogyan élted meg Valianvallomását? http://kaevilaga.blogspot.comJa, és a fejezet... a haditanács elso fele. :)

A haditanácsban találkoztak legközelebb. Valian három előtt nem sokkal nyitott be a jókora terembe,amely otthont adott a gyűlésnek. Addigra már nemcsak a Koronások voltak jelen – Loghoron kívül Lyr ésBrietta vett részt a tanácskozásban –, hanem Baradun és Mortua is. A démon a szeme sarkából látta, hogya lánynak nem akaródzik még csak rápillantania sem, de nem hibáztatta érte. A nagymester viszontfelnézett.

– Démon.

A hangsúly alapján üdvözlésnek szánta a szót, aztán vissza is fordult a szoba közepén összetoltasztalokhoz, amelyeken három jókora térképet terítettek szét. Valamennyi jelenlévő ezeket állta körül. Lyrmaga mellé engedte Valiant, aki maga is lenézett a térképekre. A bal szélső, amely a legújabbnak éslegaprólékosabbnak tűnt, a városállamokat ábrázolta; az ifjú gyorsan leolvashatta róla, hogy úti céljuk,Jarthmor Emorhonnál valamivel közelebb esik Mordiniumhoz, déli irányban található, és nagyjábólfélúton, Jarthmortól északnyugatra helyezkedik el Morgerintal városa is, amelynek kolostorában Mortuamásfél évet töltött el. A középső pergamen, amely magát Jarthmort ábrázolta, ősréginek tűnt, míg a jobboldali, ami a romok alatt húzódó járatrendszert mutatta, néhány évtizednél nem készülhetett korábban.Valaki – nyilván Loghor – vörössel bekarikázta rajta a kazamaták egy részletét, Baradun pedig éppen aztkereste, mi feleltethető meg a második térképen ennek a résznek.

– Ott is van – mutatta. – El tudja olvasni valaki ezeket az apró betűket?

– Majd én. – Mortua előrefurakodott a kapitány hóna alatt, és közel hajolt az asztalhoz. – Raktárak –állapította meg. – Ez lehetett a raktárnegyed.

– Vagyis a féreg igazat mondott – jegyezte meg Loghor. – Lesznek csapdák.

Valian nyugtázta magában, hogy a legésszerűbb lépést a jelek szerint már megtették: kivallatták amágust, akit Lyr ejtett foglyul.

– Dél kereskedelme Jarthmorhoz tartozott – fordult hozzá Brietta. – Hiába őrizték az utat északon, azutazás nehéz és veszélyes volt, nem sokan vállalkoztak rá. Jarthmor fölözte le a hasznát mindannak, ami ahegység két oldalán gazdát cserélt. Nem meglepő, ha a módosabb kereskedők csapdákkal védték a


308 / 531 2012.12.17. 19:21

portékájukat.

A démon vetett egy pillantást a bal oldali térképre. A romok csakugyan egy jókora – színvilága alapjánugyancsak magas – hegység közepén, az egyetlen nagyobb völgyben terültek el, kizárólagos átjáróként adélebbi területek felé.

– Tudunk róluk bármi konkrétat? – kérdezte Baradun.

– A csapdákról? Nem. – Loghor elégedetlenül csóválta a fejét. – A patkány csak annyit tud, hogyhasználják a régi mechanizmusokat, már amelyik még működik, és persze elhelyeztek a falakon néhánymágikus jelet is, ami az elmét hivatott összezavarni. Ennél többet nem lehetett kiszedni belőle. Ostoba,mint a föld – tette hozzá megvetően.

– Tehát ha ezen a ponton hatolunk be a romok alá…

– Akkor végigmegyünk eddig a hármas elágazásig, és a bal oldalinak a közepe táján találunk egy régiillúziófalat. Amögött kezdődnek a járatok, ahová befészkelték magukat. Két megerősített ajtóval kellelbánnunk – Loghor a toll után nyúlt, és bejelölt vele két pontot a térképen –, nagyjából itt és itt. Az utánakövetkező termekben tanyáznak.

Lyr az asztalon támaszkodott. Ezúttal nem páncélt viselt, a haját pedig hátrafogta egy keskenybőrszíjjal, így inkább látszott fiatal tudósnak, mint lovagnak.

– Hová fut ki ez a járat itt a túloldalon? – húzta össze a szemét.

– Ez a problémásabb rész. – Loghor végigfuttatta az ujját a térképen. – Maga a járat a külső városranyílik, a fal tövében, de a féreg szerint addig legalább hat rejtett csapóajtó van a folyosón, és mindegyikmáshová vezet. Egérút a patkányoknak.

– Akkor arról van értelme közelítenünk – szólalt meg most már Valian is. – Hadd fussanak bele a sajátcsapdáikba!

– Ahhoz is elegen leszünk, hogy mindkét oldalról, egyszerre támadjunk – tette hozzá Baradun. – Márha nem akarunk inkább a hagyományos módszerekkel élni. Személy szerint bölcsebbnek tartanámkifüstölni őket, vagy éppen a fejükre omlasztani a kis búvóhelyüket.


309 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor, aki végig elgondolkodva vizslatta a térképet, most felnézett, és megrázta a fejét.

– Igazat adnék, ha az ellenfeleink nem mágusok lennének. De azok, ezért más eszközökhöz kellnyúlnunk.

– Attól még azt az egérutat beomlaszthatnánk – vetette fel Lyr.

– Tényleg be lehetne – csatlakozott hozzá Brietta. – Ha kiütjük a megfelelő tartóoszlopokat,lezuhannak a kőtömbök a boltozatról, és nincs ember, aki át tudna kelni rajtuk utána.

– Nem értek hozzá, de elég kockázatosnak hangzik. – Mortua Baradun tekintetét kereste, mintha tőlevárna megerősítést. – Mi van akkor, ha a fejünkre omlik az egész?

– Az nem fordulhat elő, ha jó helyre ütünk. Rendesen megépítették a járataikat a régiek, főleg az ilyenfontos helyeken. Senkinek nem állt érdekében, hogy egy véletlen baleset az egész vagyonát eltemesse.

A további tanácskozást kopogtatás szakította félbe, aztán kinyílt az ajtó, hogy egy meglehetősen furcsapárosnak engedjen utat. Megérkezett a két shinnamori: a béna lábú Sharduk Morthero és jóval fiatalabbtársa. Az öreg pap egy különös faalkotmányon ücsörgött, ami leginkább egy kordé és egy székkereszteződésének látszott. Valian egy megtört emberre számított, akit letaglóz a fogyatékossága, ehelyettazonban élénk tekintettel, derűs arccal és egy jókora pocakkal találta szemben magát. Sharduk hetven-hetvenöt éves lehetett, a fiatalember pedig, aki furcsa járművét tolta, nem tűnt idősebbnek Mortuánál.

Az öreg hátranyúlt, megveregette a kísérője kezét, aztán Loghor elé kormányozta magát, és tetőtőltalpig végigmérte a jócskán fölébe tornyosuló nagymestert.

– Sharduk. Jó színben, mint mindig – köszöntötte Loghor.

– Azon gondolkodom, hogy jelöltetem magam a helyedre, ha azok a mágusok ki találnánaknyuvasztani, Loghor fiam. – A pap összevonta bozontos, ősz szemöldökét. – Mióta hagyja magát egynagymester úgy elvarázsolni, mint valami taknyos újonc? A Szárnyasok se a régiek, úgy látom. – Kezetnyújtott a nagymesternek, arca együttérzővé lágyult. – Kultisták, mi? Jobb is lesz a körmükre nézni, ha ígyelszemtelenedtek.

Loghor megszorította a kezét. Cseppet sem látszott neheztelni az öregember szavaiért, Valiannak pedigeszébe jutott, amit még az úton hallott Lyrtől kettejük barátságáról.


310 / 531 2012.12.17. 19:21

Sharduk körülnézett, a tekintete Lyren állt meg.

– Briettát ismerem, a kölyök kicsoda?

– A morammori őrség feje, Lyr Ascovado.

A pap hosszan méregette az ifjú lovagot, de nem tett rá megjegyzést.

– Baradun – üdvözölte inkább a kapitányt, aki épp addigra kerülte meg az asztalt. – Megöregedtél.

– Tizenkét évvel fiatalabb vagyok nálad – emlékeztette Baradun. – Még mindig.

– Lefogadom, hogy mindet odaadnád a hajamért cserébe – vigyorgott rá Sharduk. – A kislány Mortua,ha jól sejtem, és akkor az a fiatalember lesz ott Valian barátunk. Ez meg itt mögöttem Nargor, és akkormindenki ismer is mindenkit.

– Fiatal. – Loghor tekintete végigsiklott az újonnan érkezetten. – És nem harcos.

– Nem is azért hoztam, hogy mágusokat öljön. Az különben is a ti dolgotok, nem? Nargor itt maradszépen, te meg kénytelen leszel beérni velem.

– Abból gazdálkodom, amim van. Még akkor is, ha az egyelőre egy nyomorék meg egy kiugrottbajkeverő…

– Hé! – kapta fel a fejét Mortua. – Ha ez a bajkeverő nem lenne, te még mindig a mágusok előtthajbókolnál!

–… és nem tudom, az emorhoniak mennyire lesznek használhatók Tangemor halála után – fejezte beszenvtelenül Loghor. – Vagy hogy várhatunk-e egyáltalán valakit Devardoron kívül. Ylmorad azt mondja,vigyük el a papnőt, akit küldött, de az legfeljebb ágyútölteléknek való.

Sharduk a fejét ingatta. Most először hervadt le a csúfondáros kifejezés az arcáról.


311 / 531 2012.12.17. 19:21

– Borzasztó, borzasztó, hogy Morkelének így kellett elmennie… Az viszont csak jó, ha Amoril isvelünk tart – tette hozzá, Valian pedig mélységesen egyetértett vele.

– Az jutott eszembe – szólalt meg ismét Mortua, aki még mindig sértődött ábrázattal méregette anagymestert –, hogy Morgerintal úgyis útba esik. Én lehúztam ott másfél évet. Be tudok szólni, hogyküldjenek valakit, és az úton találkozhatnánk velük. Rajtam kívül csak egy harcos-papjuk volt, de ő…

– Csináld! – szakította félbe Loghor.

– Ha leszel kedves visszaadni a képességeimet, neki is látok.

Nem kevés él csengett a hercegnő hangjában, a nagymester azonban nem zavartatta magát. Valianmaga is úgy érezte, mintha egye láthatatlan kéz belenyúlna az elméjébe, és félrekotorna róla egyleheletfinom fátyolréteget, amelynek a jelenlétét magától észre sem vette volna. Szívesen kipróbálta volna,valóban képessé vált-e ismét a szellembeszéd használatára, de nem tudta, kit is szólíthatna meg vele.Mortuára pillantott, a lány azonban nem figyelt rá; lélekben Morgerintalban járt, és amikor végül felemeltea fejét, akkor is csak Loghornak biccentett oda.

Sharduk hátradőlt a tolószékében, és megköszörülte a torkát.

– Nem akarom a főnököt játszani, de végigfuthatnánk szépen, sorban néhány sarkalatos kérdésen?

– Mire vagy kíváncsi? – pillantott rá a nagymester.

– Mindenekelőtt arra, hogy tulajdonképpen kivel is állunk szemben. Az, hogy Nimortana kultuszával,roppant jól hangzik, csak épp a lényeg nem derül ki belőle.

– Mágusok. A féreg szerint még huszonhárom maradt. A többségük javakorabeli férfi, de akadnak nőkés öregek is. Fegyverforgatáshoz talán három, ha ért az egész bagázsból. Ha elvesszük az erejüket, nemállhatnak az utunkba. Mészárlás lesz a javából.

– Nem gondolod komolyan, hogy engem az a rakás kókler érdekel! – horkantotta Sharduk. – Azértelmi szerzőre vagyok kíváncsi, arra, aki képes volt éveken keresztül uralkodni fölötted anélkül, hogyészrevettük volna. Mit tudsz róla?


312 / 531 2012.12.17. 19:21

– Kevesebbet, mint szeretnék.

– Nimortana vagy sem? – Sharduk türelméből nem futotta holmi bevezetésre, Loghor pedig nemutasította rendre.

– Nem tudjuk – felelte tömören.

– Akkor mit tudunk?

– Hogy van valami Jarthmor alatt. Vagy egy olyan mágus, aki lényegesen erősebb az összes többinél,vagy az volt valaha. Tekintve, hogy az utóbbi három évben végignéztem, hogyan próbálják megkiszabadítani, az utóbbi mellett teszem le a voksomat.

– Tehát fogoly. – Az idős pap nem tűnt elégedettnek. – Mire képes így?

– Irányítja a patkányokat. Legalábbis azt mondják. Varázsolni, úgy tűnik, képtelen.

– Ennyi? Úgy tűnik? És te ez alapján akarod megtámadni? – Sharduk arcán elmélyültek a barázdák. –Hová és hogyan börtönözték be? Hogyan lehet elpusztítani, és mi történik, ha véletlenül éppen miszabadítjuk ki?

– Mit akarsz tőlem, öregember? – A nagymester állta a tekintetét. – Te is tudod, hogy nincsenekválaszaim.

– Hogy mit akarok? – kérdezett vissza Sharduk. – Egy kevés józan észt a kőfejedbe, ha már egyszerennyire híjával vagy! Nem ronthatsz neki karddal hadonászva valaminek, amiről csak annyit tudsz, hogygyakorlatilag megsemmisítette az áramlatot!

Loghor karba fonta a kezét.

– És hogyan akarsz többet megtudni róla anélkül, hogy odamennénk?

– Annak a kockázata nélkül, hogy esetleg ki találjuk szabadítani…


313 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ha olyan egyszerűen szabadon lehetne engedni, már évekkel ezelőtt rávette volna a szolgáit –világított rá a nagymester. – Vagy rávett volna engem. Akármi tartja is fogságban, nem tud vele leszámolni.Mégis mekkora esélyét látod annak, hogy pont akkor sikerül neki, amikor megérkezünk?

– És ha csapdába sétálunk? – csatlakozott Shardukhoz Baradun is. – Ha tudatosan csalnak odabennünket, épp azért, hogy kiszabadítsuk nekik ezt a… valamit?

– Nem. – Brietta lágy, alt hangjára mindhárom férfi felkapta a fejét. – A nagymesternek igaza van. Ezaz… idegen akarat már régen rávehette volna, hogy vigye el neki a szabadulása kulcsát, legyen az tárgy,személy vagy bármi más. Miért várt volna vele mostanáig?

– És akkor mi van – vetette fel hirtelen Mortua –, ha pontosan ez történik? Ha a tárgyalás, a máguselfogása, minden csak komédia volt? Mi van, ha Lyr – intett az állával a fiatalember felé – végig egy követfújt a kultistákkal, és a mágusok befolyása csak erősebb lett ahelyett, hogy megszűnt volna? Lehet, hogypapokat kell feláldozni ennek a ki tudja, honnan szalajtott fogolynak, vagy éppenséggel akár pontSzárnyasokat, és igenis csapdába masírozunk…

Lyr nemhogy válaszra, de még egy tekintetre sem méltatta.

– Ha papokat akarnék áldozni, első dolgom lenne, hogy itthon hagyjalak – vágta el a találgatástLoghor. – A bélyeg a lelkemről a múlté, de nem vagyok hajlandó ezt bizonygatni, amikor sokkal fontosabbdolgunk van. Aki nem hisz nekem, felállhat és kimehet.

– Loghor tiszta – vette a védelmébe váratlanul Sharduk. – Nem ismerem ezt az Ascovado gyereket, decsak a lábam béna, a szememnek semmi baja. Loghor önmaga. Hogy ez mennyivel jobb nekünk, azkétséges – eresztett meg egy cinkos vigyort –, de senki nem befolyásolja.

Mortua az ajkába harapott. Szemlátomást viaskodott benne a szégyenkezés és a Loghor iránt érzettutálata. Végül az utóbbi győzött, Valian legalábbis erre következtetett abból, hogy nem tudta rávenni magáta bocsánatkérésre.

Sharduk fesztelenül tette fel közben a majd mindannyiuk agyában ott munkáló kérdést:

– Mit csinálunk, ha mégis Nimortanával állunk szemben? Azzal, aki a maga idejében a semmiből építettrabszolgabirodalmat?


314 / 531 2012.12.17. 19:21

– Elpusztítjuk. – Loghor hangja ezúttal sem tűrt ellentmondást.

– Vagy harcban esünk el – tette hozzá halkan Brietta. Mortua csodálkozó pillantást küldött felé, de a nőügyet sem vetett rá vagy bárki másra.

– Nincs okunk feltételezni, hogy ő az – csatlakozott Lyr is. – Miért várt volna eddig a visszatéréssel?Nincs semmiféle évforduló, sem az életéhez, sem a halálához köthető, és három éve sem volt semmiilyesmi.

Az öreg pap égnek emelte a tekintetét.

– Szárnyasok… – morogta. – Nem mintha bánnám, hogy valaki képes a derűlátásra ebben az átkozotthelyzetben. Na jó, Nimortana vagy sem, gondolom, meglátjuk, ha odaérünk. Mit akar? Persze,kiszabadulni, de mit tervez azután?

– Kiiktatja a szellemeket. – Loghor keményen viszonozta a rávetülő elképedt pillantásokat. – Miért,mire számítottatok? Az áramlatot máris alig érezni. Számtalan ereklye került a patkányok kezébe, aszellemek pedig menekülnek.

– A helyükben én sem várnám meg, amíg a mágusok hatalmukba kerítenek egy papot is, és a sajáthasznukra fordítják a tudását… – jegyezte meg elgondolkodva Baradun.

– Azt már rég megtehették volna, ha akarják! – intette le Sharduk. – Különben sincs szükségük rá. Egyvalamirevaló mágusnak csak idő kell meg némi fantázia, és kisüti, hogyan uralkodjon a szellemek fölött azereklyéken keresztül. Már szerintem – tette hozzá mogorván. Valian csodálkozva fordította felé a fejét, apap azonban tüntetően nem nézett rá.

– Ésszerűen hangzik – bólintott a nagymester. – Megmagyarázná, miért sietnek eltűnni a szellemek,még mielőtt kiszabadulhatna… és hogy a célpontjaink, akiket igazán nem lehet valamirevaló mágusnaknevezni, miért nem kezdenek semmit az ereklyékkel azon kívül, hogy felhalmozzák őket.

Sharduk közben elmerült a térképek tanulmányozásában. Szemlátomást a legelső kötötte le leginkább.Hümmögött, méricskélt, de nem szólt egy szót sem. A többiek egy darabig várták, hogy mire jut, aztánvisszatértek a tanácskozáshoz.

– A szellemek különben sem bábok – magyarázta Baradunnak Mortua. – Nem kötelesek meghallgatniegy olyan szertartást, aminek a céljával nem értenek egyet. Mi szolgáljuk őket, nem pedig fordítva. –


315 / 531 2012.12.17. 19:21

Megrázkódott, a karján égnek meredtek a szőke pihék. – Belegondolni is rossz, mi történne, ha Nimortanarájuk tudná kényszeríteni az akaratát…

A testőrkapitány gyengéd, már-már atyai mozdulattal simította végig a lány kezét.

– Nem engedjük addig fajulni a dolgokat, hercegnőm – mondta bátorítóan, aztán felemelte a fejét. –Loghor, azt tudom, hogy ha felbukkan valahol egy mágus, ti képesek vagytok levadászni. De elbírtokegyszerre huszonhárommal is?

– Huszonhárom vagy épp száz, akárhánnyal elbánunk – szögezte le zord elégtétellel a nagymester. –Megvannak az eszközeink.

Hátat fordított az asztalnak, karba tette a kezét – sebes balján fehér kötés díszelgett –, és szúróstekintettel Lyrre, majd Briettára pillantott.

– Tudjátok, mi az eljárás ilyen esetben.

– Ahhoz be kell jutnunk – válaszolta óvatosan Lyr. – Látótávolságra van szükségünk, különbentehetetlenek vagyunk.

– Van egy mágusunk, akit visszavárnak – emlékeztette a felettese. – Vannak papok, akik meg tudjákváltoztatni a külsőtöket. És van egy démonunk, akit mindenáron meg akarnak kaparintani.

Valian sötéten nézett maga elé. Jól emlékezett a Morammorban történtekre.

– Mit akarnak tőlem?

Loghor szeméből elutasítás sugárzott.

– Nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem.

– Pontosan miről beszélünk? – tért vissza a tárgyra Baradun.


316 / 531 2012.12.17. 19:21

Brietta adta meg a választ:

– Nekünk is megvannak a magunk rítusai. Lyr is így tette harcképtelenné és ejtette fogságba a mágust.Amikor ilyen sok ellenféllel nézünk szembe egyszerre, képesek vagyunk fókuszálni az erőnket, ésegyszerre akár mindet is megfosztani a képességeitől. Viszont ehhez mindenképpen közel kell kerülnünkhozzájuk… – Feszengve pillantott a nagymesterre, mint aki attól tart, hogy túl sokat árult el a lovagrendbelső ügyeiből, de Loghor gond nélkül átvette tőle a szót.

– Ha bejuttatunk valakit a megfelelő képzettséggel rendelkező lovagok közül, nyert ügyünk van.

– A mágusunknak álcázva, Valian társaságában, ha jól értem. Kik a megfelelő képzettségű lovagok,akikről beszélünk?

– Mi hárman. – A nagymester ismét a két lovagot nézte. – Rám kint van szükség. Önként jelentkező?

Lyr és Brietta egymásra pillantott. Egyikük sem törődött vele, hogy minden egyes szempár rájukszegeződik. A nő felvonta a szemöldökét, Lyr pedig bólintott egy aprót, mintha azt akarta volna mondani,hogy neki aztán igazán mindegy. Az egész egy másodperc alatt lezajlott, aztán Brietta előrelépett, ésmeghajtotta a fejét Loghor előtt.

– Rendelkezz velem, nagymester!

A férfi nem tűnt meglepettnek.

– Számítok rád, Brietta.

Valian és Lyr tekintete összefonódott. A démon meg sem próbálta leplezni a csalódottságát, afiatalember azonban csak megvonta a vállát, és elfordította az arcát. Valian ellenállt a késztetésnek, hogyfelsóhajtson, és inkább a nőt vette szemügyre, akit a harcostársául neveztek ki. Brietta jó tíz évvel lehetettidősebb nála. Ruganyosan mozgott a páncéljában, ami jól fejlett izomzatról árulkodott, határozott arcapedig eltökéltnek és céltudatosnak mutatta. Valian élt a gyanúperrel, hogy lassabb, mint Lyr, ugyanakkorbiztosra vette, hogy a nagymester nem jelölne ki a feladatra olyan embert, aki nem járatos kellőképpen afegyverforgatásban.

– Mi van akkor, ha a mágusaitok felkészültek a hívatlan látogatókra, és Brietta Briettának fog kinézni,amikor besétál közéjük? – vetette fel közben Sharduk.


317 / 531 2012.12.17. 19:21

A nő a démon szemét kereste.

– Nem fogunk kétségbe esni – jelentette ki.

– Öltem már hatalmuk teljében lévő mágusokat – tette hozzá szárazon Valian. – Lényegesenkomolyabbakat, mint ezek.

– A terv tehát – emelte meg a hangját Loghor – a következő: Brietta és a démon előremennek, azajtókat lehetőség szerint nyitva tartják. A szertartást elvégezzük, és akkor támadunk, amikor a férgekbenmár szemernyi varázserő sem marad. – Egy árnyalatnyival halkabban tette hozzá: – Tereld össze őket egyrakásra, lovag! Mondanom sem kell, milyen kockázattal jár, ha csak egy patkány is kikerül alátószögedből. Ha azt mondod, felőlem viszel híreket, az valószínűleg mindet érdekelni fogja.

– Úgy lesz, nagymester. Ha pedig valamelyik mégis kimaradna, az hal meg elsőnek.

– Jó.

Vissza az indexre


318 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenhatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! A haditanács második fele.

Baradun hümmögött.

– Továbbra is azt mondom, ha a mieink időben ki tudnak jutni, érdemes lenne rájuk rogyasztani amennyezetet, vagy füsttel megfojtani őket. Ha, ahogy Ascovado lovag felvetette, a csapóajtókat vonjuk kielőször a forgalomból, nem tudnak menekülni, legfeljebb a bejárat felé, ott pedig már várhatjuk őket. Devégigmenni a folyosón, keresztül a csapdákon nekem felesleges kockázatnak tűnik.

– Kockázatnak kockázat – engedte meg Loghor –, de olyan, amit kénytelenek leszünk vállalni.Felhívnám rá a figyelmet, hogy nem ezek a szerencsétlenek a legfőbb célpontjaink, hanem aki a háttérbőlmozgatja őket, róla viszont feleannyit sem tudunk, mint szeretnénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nemis szerezhetjük meg a szükséges válaszokat. – Valianra nézett, nem túl barátságosan, de legalább a korábbigúny eltűnt a tekintetéből. – A patkányokat egy Rhamor Grahulis nevű alak vezeti. Rá fogtok ismerni aképén található hegekről; az ostoba belevéste a bőrébe Nimortana jelét. A többi férget lemészároljuk, őtpedig foglyul ejtjük, és kiszedjük belőle, hogyan tudjuk elpusztítani a drágalátos úrnőjét.

A démon biccentett, és a térkép fölé hajolt.

– Különben sem jutnánk ki időben – mutatta Baradunnak a járatokat. – Vagy ha mégis, nincs rágarancia, hogy ők bent maradnak. Jobban ismerik ezeket az alagutakat, mint mi, és biztosan felkészültekrá, hogy esetleg gyorsan kell menekülniük.

– Négyfelé oszlunk. – A nagymester ismét a vörös tinta után nyúlt. – Első csapat: Brietta és a démon.

– Valiannak hívják – kotyogott közbe Mortua, de nem nézett a nevezett irányába: azt figyelte, hogyanrajzolja be a támadási útvonalakat Loghor.

– Bementek. – A férfi ezúttal Briettához intézte a szavait. – Ha a terv nem válik be, mindentmegtesztek, hogy megakadályozzátok, hogy a patkányok elmenekülhessenek. Egy kisebb csapat veletekegy időben indul el hátulról, és készen áll, hogy szükség esetén ráomlassza a mennyezetet a csapóajtókra.Miközben végrehajtjuk a rítust, a harmadik különítmény is megérkezik a másik irányból. Tartsátok nyitvaaz ajtókat, és akkor meglepetésszerűen tudnak rájuk rontani, miközben a második csapat kiüti a megfelelőtartóoszlopokat, és elvágja az utat, amin menekülnének. Ez épp elég fejetlenséget okoz majd ahhoz, hogycsak akkor kapjanak észbe, amikor két fronton egyszerre rájuk zúdultok. A rítust végző lovagjaimmal arrólaz oldalról csatlakozunk a támadáshoz, ahol nagyobb a szükség.


319 / 531 2012.12.17. 19:21

Baradun helybenhagyólag bólintott.

– Ebben az esetben én vezetem a főerőt az illúziófal felől.

– Magam is így gondoltam.

– A hátsó csapatot az ifjú lovagra bízzuk?

Loghor megrázta a fejét. Még mindig az asztalon támaszkodott, barna szeme ide-oda járt a térképeken.

– Ascovado nem jön velünk. Neki más feladatot szánok.

– Nagymester? – Lyr hangján bárki észrevehette a zavart.

– Ne most! – intette le a megszólított. – A kérdés a hátulsó különítmény vezetése. Ez az, amit énDevardorra bíznék. Úgyis meg kell osztoznunk a papokon, akik velünk tartanak, ha mindenkit védveakarunk tudni. Őfelsége nyilván melletted marad – pillantott fel Baradunra –, Sharduk pedig aligha képesbárkit is követni a föld alá, úgyhogy én beérem azzal, amit Morgerintalból kapok.

– Asto el lesz ragadtatva, hogy úgy beszélsz róla, mint valami holtteherről – jegyezte meg fanyarulMortua.

– Ha Astovar Gomort küldik, nem lesz egy szavam sem. – Loghor ingerült mozdulattal lökte a vállamögé a haját. – Ha nem is egy Devardor, de ő legalább használható.

– Hány embert viszünk, nagymester? – tette fel a kérdést Brietta. – Ha három csapatot akarunkkiállítani, és nagyjából két tucat ellenféllel nézünk szembe…

– Akkor hetven embernél nem kell több – felelte Loghor helyett Baradun. – Ha sietünk, márpediggondolom, hogy sietünk, akkor kevesebb még jobb. Harminc lovag, harminc a fejedelem emberei közül,plusz a papok, illetve mi mint vezérkar… Ennyi bőségesen elég kell, hogy legyen akkor is, ha valamifélresikerül.


320 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian azon kapta magát, hogy csak fél füllel hallgatja a kopasz testőrkapitányt, inkább a melletteácsorgó Mortuát figyeli. A lány gyanakvóan nézett hol Lyrre, hol Loghorra, egyébként pedig közelhúzódott Baradunhoz, és még csak véletlenül sem pillantott az ő irányába. Örökvidám arca sápadt volt,sem a szája, sem a szeme nem mosolygott, de inkább tűnt elszántnak, mint szomorúnak. A démon mégismegsajnálta.

– Egyetértek Baradunnal – szólalt meg már csak azért is, hogy visszakényszerítse a gondolatait agyakorlatiasság útjára. – Ha valami félresikerül, ennyi mágussal szemben úgyis mindegy, sokan vagyunk-evagy kevesen. Ötven embernek éppúgy fejére tudják omlasztani egész Jarthmort, mint háromezernek, ésakkor még nem is voltak különösebben találékonyak…

– Erre nem fog sor kerülni – vetette ellen Brietta, nem ellenségesen, inkább elszántan.

– Én sem hiszem – felelte Valian. – Ha viszont mégis, könnyebb lélekkel halok meg abban a tudatban,hogy nem mi voltunk Mordinium egyetlen reménysége.

– Ez mind nagyon szívhez szóló. – Sharduk béna lábát dörzsölgette, és keserves arcot vágott. – Arrólbeszéltetek már, hogyan akartok odamenni?

– Nincs túl sok lehetőség – vonta meg a vállát Baradun. – A magashegység átjárhatatlan, vagy ha nemis az, mindenképpen hónapokba telne, hogy biztonságban átkeljünk rajta. Marad a régi kereskedőút, ami avölgyeken át vezet. Mortua azt mondja, nincs vészesen rossz állapotban.

A hercegnő felnézett.

– Én nem ismerem az egészet, csak a Morgerintalhoz közel eső szakaszát, de azt rendesen karbantartják. Akkor romlik egy kicsit, amikor belép a völgybe, de ott is járható. Nem a legtökéletesebb, de nemkell minden lépésnél figyelni, hogy ugyan mikor töri ki a lábát a ló. Bár gondolom, minél bentebb megy ahegyek közé, annál rosszabb állapotban lesz…

– Sziklaomlás bármikor előfordulhat, és akkor kénytelenek lesztek kerülőt tenni, de indulni szerintem ismindenképpen arra érdemes – csatlakozott hozzá váratlanul Lyr. – Jó esetben kétnapi vágtával odaértek.

Valian elhúzta a száját.

– A vágta részemről kizárt…


321 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor felemelte a kezét, hogy csendre intse, és az öreg paphoz fordult.

– A szokásos módon érkeztél, igaz?

Sharduk mogorván bólintott.

– Ha a kocsimra gondolsz, akkor igen, de az egyszemélyes. Miért nem lovagol egy ilyen szép szálharcos?

– Nem tűrik meg a lovak – felelte tömören a nagymester.

– Akkor hagyjuk itthon! Építsétek másra a remek haditerveteket!

Loghor rezzenetlenül meredt rá, mire az öreg feltartotta mind a két karját.

– Jó, megadom magam! Átkozott kényelmetlen egy út lesz, de jöhet! Ha szerencsénk van, megússzuktengelytörés nélkül. – Megcsóválta a fejét, és zsémbesen még hozzáfűzte: – Valami könnyű páncélt válassz,Valian fiam, szegény jószág már attól darabokra törik, ha ránézel! Magamnak terveztem, nemutasszállításra!

– Megértettem – felelte óvatosan a démon, és maga is meglepődve vette észre, hogy Loghor tekintetétkeresi közben, mintegy megerősítésért, hogy biztosan ez-e a jó ötlet. A nagymester azonban már nemfoglalkozott vele. – Köszönöm.

– Bírni fogja az iramot ez a bizonyos kocsi? – kérdezte kételkedve Baradun.

Sharduk rögvest kihúzta magát.

– Előbb nézd meg és ámulj, és csak aztán tegyél fel hülye kérdéseket!

– Nem fogom elmulasztani.


322 / 531 2012.12.17. 19:21

Farkasszemet néztek egy darabig, aztán egyszerre vigyorodtak el. Loghor azonban úgy tűnt, nemértékeli a csipkelődést.

– Gondolom, mindenki tisztában van vele, hogy az utat sem hagyják őrizetlenül.

– Kitalálom, a vendégetek ezzel kapcsolatban sem bizonyult bőbeszédűnek. Mondom én, hogyelpuhultál, Loghor fiam, régebben meg se kottyant neked némi kis vallatás…

– Ha valaki olyan ostoba, hogy a saját nevét is alig tudja megjegyezni, attól felesleges csodát várni –utasította rendre a papot a nagymester. – Amit tudunk, az az, hogy figyelnek, márpedig azt bármelyik papki tudja játszani. Ezenfelül akadnak itt is csapdák, bár eleinte megpróbálják tévútra csalni vagyvisszafordítani a feléjük tartókat. Tény, hogy gyanús lenne, ha a jarthmori úton végig hullák hevernének,de a hegyek között már nyilván ők sem válogatnak az eszközökben. Ezért akarok előreküldeni valakit, akiképes felderíteni, mi vár ránk.

– Egy papot lenne érdemes – szólt közbe Mortua. – Olyat, aki tudja álcázni magát, és elég talpraesettahhoz, hogy megtalálja a csapdákat. Emlegettétek Amorilt…

Közben arra gondolt, hogy Lyr is alkalmas volna a feladatra, de inkább hallgatott. Nem hitte, hogy azifjú Koronásnak hivatalosan szabadna értenie azokhoz a szertartásokhoz, amelyeket közös menekülésüksorán oly könnyedén használt, és bár továbbra sem volt hajlandó megbízni benne, ha választania kellett,inkább állt az ő oldalára, mint Loghor mellé. Mágia vagy sem, még így sem szívelte a nagymestert, és nemtudta felfogni, miért mennének érte tűzbe a Koronások.

– Hogy lehet az, hogy a mágus cimbora nem tudja, min kell átkelnie hazafelé? – kérdezett közbeértetlenül Sharduk is. – Ha csak úgy át tudná varázsolni magát innen oda, egy ilyen cingár legényke alighakapta volna el. Na meg te is azt mondod, Loghor, hogy ostoba a szerencsétlen. Akkor viszont vagyismernie kell egy rövidebb utat, vagy…

–… a birtokában kell lennie ennek. – A nagymester egy lapos bőrerszényt dobott az asztalra, amelybőljókora, kerek ezüstmedál csúszott ki. Az ékszer stilizált nőalakot ábrázolt, fején koronával, alakja fölé egyN betű szárai borítottak kupolát. – A féreg szerint ez megvédi az úton haladót.

– De minek ez neki? – ráncolta a homlokát Mortua. – Akit mi láttunk, még dicsekedett is vele, milyenremek átjárókat tud nyitni két hely között…

– Biztosan valaki másnak szánta – vetette fel Valian.


323 / 531 2012.12.17. 19:21

– Annak semmi értelme! – A lány már csak reflexből is ránézett, és ez nyomban zavarba is hozta.Gyorsan lebámult az ölébe, és remélte, hogy nem vörösödik el. – A kapukon át akárhányan elmehetnek,nem? – tette hozzá még sután.

Remélte, hogy Valiannak megesik rajta a szíve, és nem válaszol, de a démon vagy nem vette észre,mennyire zavarba hozta, vagy nem törődött vele – vagy éppenséggel, jött rá hirtelen Mortua, törődött veleannyira, hogy ne akarja még jobban felhívni rá a figyelmet.

– Feltéve, hogy egy az útjuk. Vagy hogy a célállomáson nem keltene túl nagy feltűnést az átjáró. De azsem kizárt, hogy egy ügynöknek akarta odaadni. – Valian megvonta a vállát. – Ezerféle magyarázatlehetséges.

– Ha viszont odaadjuk a medált a felderítőnek, nem fogja aktiválni a csapdákat, tehát valószínűlegészre sem veheti őket – jelentette ki Baradun.

– Nem is. A medál Briettáé. – Loghor átdobta a nőnek az ékszert az asztal felett. Brietta elkapta, és anyakába akasztotta. – Az ő célba érése a legfontosabb, a démonnal egyetemben. Mindenki másfeláldozható.

– Remek érzés nélkülözhetetlennek lenni. – Sharduk megint a térképek fölé hajolt. – Azt ne hidd,Loghor fiam, hogy én nem készülök némi meglepetéssel mágus barátaink számára!

– Jobban is teszed, öregember. Ascovado!

– Nagymester?

– Mint már említettem, téged nem viszünk magunkkal. Anira volt kedves eszembe juttatni, hogynemcsak Jarthmor felől fenyegethet veszedelem. – A férfi elhúzta a száját. – Te visszavágtatszMorammorba, és újraszervezed az őrséget. Tudod, mi a teendőd, ha akár csak egy mocskot is ott találsz.

A fiatalember tisztelettel hajtotta meg a fejét.

– Tisztában vagyok vele, nagymester.


324 / 531 2012.12.17. 19:21

– Aniráról jut eszembe – Baradun a homlokát ráncolta –, mi a helyzet a helyi papokkal? Mortuán kívülis van még legalább három, nem?

A hercegnő és a démon egyszerre rázta meg a fejét.

– Kettő van – mondta Valian. – Kendaron északon jár, és bár Anira úrnő üzent neki, egy hétnél előbbhiába is várnánk. Ami Junát illeti, ő ezer örömmel velünk jönne, de akkor már előbb javasolnámShira-Lint, és a nagymesternek igaza volt abban, hogy neki sem látnánk sok hasznát.

– Akkor tehát nem jön senki?

Loghor felvetette a fejét.

– Juna Mordellt akkor sem vinném, ha ő volna az egyetlen rendelkezésemre álló pap. Nélküle…mondjuk, hogy jóval kisebbek lesznek a veszteségeink.

– Lássuk, jól értem-e. – Sharduk közelebb gördítette magát az ablakhoz. – Bevárjuk Devardort, éselindulunk, harminc-harminc lovas meg – az ifjú Lyr kivételével – mi mindannyian. Amoril előremegyfelderíteni, mi meg követjük, és remélhetőleg sem csapdába nem esünk, sem az utat nem torlaszolják elelőttünk. Ha minden a terv szerint megy, másnap estére megérkezünk. Brietta leviszi Valiant mint foglyot,elszívjátok a szerencsétlenekből a varázserőt, aztán belefojtjátok őket a saját vérükbe. Hm… Gyors,hatékony, és legalább tizenöt helyen bele lehetne kötni, de nem teszem, mert nekem sincs jobb ötletem.

– Ha a célpontod varázslatot használ, nem sokra mész a legkörmönfontabb tervezéssel sem – felelteszárazon Loghor.

– Részemről már csak egyet nem értek. – Baradun megdörgölte az állát. – Már ne is haragudj, Sharduk,de neked mi hasznodat fogjuk venni? Hogy elkocsizol velünk Jarthmorig, azt még értem, de a föld alá nemtudsz lejönni, főleg, ha a védelmi vonalakon is át kell vergődnünk valahogyan.

– Eszem ágában sincs végigmászni azokon a járatokon – jelentette ki mogorván a pap. – Odafentről iski tudom venni a részemet a mókából. Csak néhány ereklye kell, és…

– Hasznát vesszük – szólt közbe a nagymester. Szúrós tekintete megült az öreg arcán. – Akárcsakmindannyian, Sharduk is megtesz majd minden tőle telhetőt, hogy biztosítsa a sikerünket.


325 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mindent, amit egy kellően tapasztalt pap megtehet – hagyta helyben Sharduk.

– Mindent, ami tőle telik – ismételte nyomatékosan Loghor.

Valian töprengve figyelte őket, de egyikük sem vetett rá ügyet. Makacsul meredtek egymásra, mígnema shinnamori végül elfordította a fejét.

– Úgyis azon lesz mindenki, hogy mi győzzünk. Engem is beleértve – morogta, a nagymester pedig nemforszírozta a témát.

– Egyéb kérdés? – nézett körül fürkészve. Senki nem válaszolt, úgyhogy folytatta is: –Hajnalbanindulunk. Ha Devardor nem ér ide addig, mást küldünk előőrsbe. Napkeltére mindenki legyen itt!

– Utálok korán kelni – jegyezte meg Sharduk. – Elszállásolsz bennünket, Loghor fiam?

– Gyertek csak velem! – intett neki Brietta.

Miután a lovag és a nyomában a két pap elhagyta a termet, a többiek is elindultak. Valian szomorúanlátta, hogy Mortua éppen csak nem rángatja kifelé Baradunt siettében, de értett a dologból, és nem mentoda hozzájuk. Lyrt figyelte még, ám a jelek szerint a fiatalember sem óhajtott beszélgetni. Vetett ugyan ráegy hosszú pillantást, de végül csak összeszedte a térképeket, és maga is távozott. Rövidesen már csak adémon maradt az asztalok mellett, ő azonban a többséggel ellentétben egyáltalán nem sietett. Sok mindentvégig akart gondolni, elsősorban a maga szerepét a haditervben. Jóval később lépett csak ki ő is az ajtón,hogy visszatérjen a rendházába. Szerette volna kipihenni magát a hajnali gyülekező előtt.

Vissza az indexre


326 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenhetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Az előcsarnokban, a lovagrend alapítójának képmása alatt még megpillantotta Loghort. A nagymesteregy negyvenes évei elején járó, fehér köntöst és fegyverövet viselő férfit tartott szóval, akiben Valianrögtön felismerte Amoril Devardort. Az emorhoni – aki még a csizmáján viselte az út porát – egyetértő

bólogatással kísérte az idősebb férfi szavait. Nyilvánvalóan a haditanácsban elhangzottakat beszélték át.

– Rendben van – mondta éppen Amoril. – Adjatok egy óra pihenést a lovamnak meg két napra valóételt nekem, és már indulok is.

– Meglesz. – Loghor tekintete a démonra siklott. A pap is hátrafordult, hogy megnézze, mi vonta elróla a nagymester figyelmét, és őszinte örömmel mosolyodott el Valian láttán.

– Valian! – Odalépett az ifjúhoz, és kezet nyújtott neki. – Hála a szellemeknek, hogy bebizonyosodottaz ártatlanságotok! Sokan fohászkodtunk értetek.

Valian hálásan szorította meg a felkínált jobbot.

– Örülök, hogy egy oldalon fogunk harcolni, Amoril. Úgy látom, éppen csak lemaradtál ahaditanácsról.

– Sebaj, csinálni úgyis jobban szeretem az ilyesmit, mint beszélni róla…

– Ezzel nem vagy egyedül – értett egyet a démon. – Hogy állnak a dolgok Emorhonban?

A pap megnyerő arca elkomorult.

– Nem jól. Talán könnyebb lesz, ha végre méltó búcsút vehetünk Morkele szellemétől, de ez még váratmagára. Ráadásul még mindig tele vagyunk zarándokokkal. Nem irigylem Ylmoradot, amiért ebben akáoszban kell helytállnia. – Megvonta a vállát. – Nem tudunk mást tenni, mint hogy a végére járunk, mitörténik Jarthmorban, és ez talán Morkelének is elhozza majd a megnyugvást, amit érdemel.


327 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor türelmetlenül megköszörülte a torkát. Amoril bocsánatkérő tekintettel fordult vissza hozzá.

– Ha védelem alatt haladunk, szellembeszéddel nem fogjuk elérni egymást – kezdte a nagymester, azemorhoni pedig rábólintott.

– Szakrális lenyomatokat hagyok majd hátra – jelentette ki. – Ha megfelel.

– Elsőrangú. – Valian látta az elégedettséget Loghor arcán, és maga is jónak találta Amoril ötletét. Agyakorlatban ugyan nem találkozott még vele, de elméletben ismerte a szakrális lenyomat szertartását: azt,amikor a pap az őt körülvevő világba rejtette aktuális érzéseit, amelyet aztán a szertartás helyszínéreérkező fél – a pap tetszése szerint egy konkrét személy vagy akár minden hozzáértő – maga ismegtapasztalhatott. Tények közlésére kevésbé volt alkalmas ez a módszer, inkább csak érzelmeket,benyomásokat közvetített, de arra kiválóan megfelelt, hogy anélkül hordozza Amoril figyelmeztetését,hogy felkeltené a mágusok figyelmét. – Pihenj egy órát, Devardor, aztán indulj! Keresd meg előtteShardukot, ha akarod.

– Remek ötlet. – Az emorhoni vállon veregette a démont. – Jarthmor alatt találkozunk, Valian!

– Úgy legyen. Szerencsés utat, Amoril! Nagymester… – A démon odabiccentett Loghornak is – mégszoknia kellett a gondolatot, hogy a férfi nem az ellensége –, aztán elhagyta az épületet.

Gyalogszerrel tért haza, de nem sietett. Sok mindent át akart gondolni, ezért kimondottan örült neki,hogy egyedül maradhat egy kicsit. Mortuáról erővel terelte el a gondolatait, és inkább Lyr viselkedéséntöprengett. Furcsának találta a ridegségét, és bár a bizodalma nem ingott meg, azt biztosra vette, hogy alovag csakugyan rejteget valamit. Akárhogyan gyötörte azonban az agyát, nem jutott közelebb a titoknyitjához. Mindenesetre, ha már Loghor ihn Mortenor jobbnak látta Morammorba küldeni a fiatalembert,Valian a maga részéről cseppet sem bánta, hogy olyan emberrel gazdagodott helyette a csapatuk, mintAmoril Devardor.

A többi szerzetes izgatottan várta vissza. Mikor a vacsoránál körbevették, Valian nagyon távolinakérezte azokat az időket, amikor még tartózkodva méregették, és arról suttogtak, hogy megint szétverte azegész gyakorlótermet. Most már senki nem maradt távol tőle: vállon veregették, megölelték, szerencsétkívántak, és biztosították róla, hogy akkor is imádkozni fognak érte, ha a szellemek nem hallgatják meg afohászukat.

Jóval virradat előtt felébredt, frissen és tettre készen. Felcsatolta a páncélját, a hátára erősítette afegyvereit tartalmazó tokot – mindkét művelet elég sokáig tartott, mivel a bal tenyere a legkisebbmozdulatot is fájdalommal büntette –, és éppen végzett, amikor kopogtattak az ajtaján. A küszöbön ameglehetősen álmos Shira-Lin ácsorgott vastag köpenyben. Valiannak átfutott a fején, hogy Loghor nemfog örülni, ha a papnő velük akar tartani, de aztán észrevette, hogy nincs nála csomag.


328 / 531 2012.12.17. 19:21

– Anira kérdezteti, hogy indulhatunk-e – szólította meg Shira-Lin. – Lent vár az udvaron a kocsi, hakészen vagy.

– Készen vagyok. Hogyhogy ti is jöttök?

– Anira szeretne elbúcsúztatni benneteket, és felajánlotta, hogy kísérjem el.

Leballagtak a rendház udvarára. A papnő ásítozott, Valian azonban mélyet szippantott a tiszta, hideglevegőből. Jólesett a tüdejének, még éberebbnek érezte magát tőle. Kakaskukorékolást hallott az épületmögül, és elmosolyodott, ahogy észrevette az égen áthúzó madárcsapatot. Csend borult a kolostorra: atöbbség mélyen aludt, csupán néhány korán kelő szerzetes sürgölődött az udvaron. Valian sorra kezetrázott velük, aztán fellendült a kocsiba, és helyet foglalt a rendházfővel szemben. Shira-Lin kecsesenlibbent mellé, és már indultak is.

Messziről hallani lehetett az alvó városban a Koronások otthona felől érkező zajokat. Patadobogás,lovak nyerítése keveredett az emberek hangjával és a kerekek nyikorgásával. Baradun harminc lovasa azépületegyüttes előtt sorakozott fel, valamennyien egyforma vértet, köpönyeget és sisakot viseltek.Meglátszott a leheletük a hideg reggeli levegőben. Hadvezérük hátasát egy másikkal egyetemben a kapuelőtt pányvázták ki, az utóbbi fel is nyihogott, amikor megérezte a démon szagát a mellette elgördülő

batárból.

Valian lendületesen szállt ki a kocsiból a kékes színek uralta udvarban. A feje felett még ott pislákoltaka legkitartóbb csillagok, kelet felől azonban már vörösen derengett az ég alja. A dérlepte faágak alatt egy,az övéknél sokkal előkelőbb hintót pillantott meg, amelyen a címer ékesen hirdette, hogy maga Mordiniumfejedelme utazik vele, és a tulajdonosát is hamar észrevette. Mortua apja elegáns felöltőt és vastag sálatviselt, háta mögött két testőre állt, vele szemben pedig a nagymester, aki gyors, pattogó hangonmagyarázott neki. A fejedelem egyetértően bólogatott, és közben odaintett az újonnan érkezetteknek.Valian úgy sejtette, hogy az üdvözlés elsősorban Anirának szól, és igen meglepődött, amikor Shira-Linkiugrott a kocsiból, és odaszaladt a férfihoz.

– Fejedelem… – A papnő mélyet bókolt, arcáról meghittség és öröm sugárzott, az uralkodó pedig akezét nyújtotta, hogy segítsen felegyenesednie. – Felséged semmit nem öregedett.

– Belőled viszont elbűvölő ifjú hölgy lett, Shira-Lin – válaszolta gálánsan a férfi. – Búcsúzni jöttél,vagy csatlakozni?

– Csak búcsúzni. Merre találom Mortuát?


329 / 531 2012.12.17. 19:21

– Az előbb még ott ásítozott a hintóban. Azóta már valószínűleg mélyen alszik megint.

Időközben Valian is kiszállt a batárból, és előzékenyen lesegítette Anirát is, aztán elindult, hogymegkeresse Sharduk kocsiját. Rossz érzése csak fokozódott, amikor végre megpillantotta a könnyű kicsialkotmányt a fátyolfelhőkben úszó hajnali ég alatt. Az öreg pap már elhelyezkedett benne, és éppen azt akét Koronást dirigálta, aki a lovakat fogta be elé, közben pedig élénken társalgott a csupasz állát simogatóBaradunnal. Valian odasietett hozzájuk.

–… viszont ha valahol össze talál szűkülni az út, ezzel nem fogtok elférni – hümmögött éppen atestőrkapitány.

– Mond az neked valamit, hogy kereskedőút, Baradun? – zsörtölődött Sharduk. – Tudod, amin nagyszekerekkel viszik az árut. Ahol azok elmentek, ott mi se maradunk hátra. Neked meg reggelt, Valian fiam.Úgy emlékszem, könnyű páncélt emlegettem…

– Jó reggelt. Nincs másik páncélom, csak ez, de hidd el, könnyebb, mint amilyennek látszik. – A démona járművet méregette, ami így közelről már jóval erősebbnek tűnt, mint első látásra. A két ló vontattaalkalmatosságot vöröses erezetű, sötét fából készítették, négy kereke közül az első kettő jóval nagyobbvolt, mint a két hátulsó, és sehol nem látszott rajta felesleges hely vagy anyag. Éppen csak elégnekbizonyult ahhoz, hogy Sharduk kényelmesen beleszíjazhassa magát, és valaki még felkapaszkodhasson ahátuljára, a kerekek fölött húzódó rönkre. Valian most ez utóbbit szemlélte meg magának: sejtette, hogy ittfog utazni, méghozzá meglehetősen kényelmetlenül, de nem bánta. Jóleső feszültség töltötte el; örült, hogyvédekezés és menekülés helyett végre valami nagyszabású, jó dologban vehet részt.

– Ezt nem gondoljátok komolyan! Aki innen leesik, annak vége. – Baradun maga is összehúzottszemmel méregette a keresztrudat.

– Szerinted én mit próbáltam egész este beleverni Loghornak abba a makacs kőfejébe? – vágott visszaaz öreg. – Mondtam neki, hogy küldje előre Valiant Amoril után, de hallani se akart róla. Pedig kettentöbbet látnának azokból az átokverte csapdákból is…

– Valianra épül az egész terve. Nem kockáztatja, hogy idő előtt a mágusok kezébe kerüljön… –Baradun a pap körül futó bőrhevedereket tanulmányozta. – Ilyenekkel felszíjazhatnánk, és akkor máriskisebb volna a leesés veszélye.

– De úgy kell megcsinálni, hogy ha ugranom kell, egy mozdulattal kioldozhassam magam – felelteelgondolkodva a démon.

– Megoldjuk. Az egyik emberem ért az ilyesmihez, máris idehozom… – A testőrkapitány magukra


330 / 531 2012.12.17. 19:21

hagyta őket, megérkezett viszont helyette Lyr.

– Valian, beszélhetünk egy percet?

A démon biccentett, a Koronás pedig intett, hogy húzódjanak hátrébb, aztán megköszörülte a torkát, ésbelevágott:

– Nézd, tudom, hogy csalódott vagy. Nem arról van szó, hogy nem harcolnék szívesen az oldaladon.Nem jársz rosszul Briettával sem. Ő legalább ölt már.

– Nem gond. Biztosra veszem, hogy alkalmas a feladatra.

– Az. Messzemenőleg. Én… csak azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra! Hogy van a tenyered?

– Nem jól – ismerte el Valian. – De harcoltam már törött lábbal is. Ezek csak mágusok, Lyr. Ne aggódjmiattam!

– Jó. Én… – A lovag megrázta a fejét. – Azóta is azon gondolkodom, amit te mondtál nekem, hogyszerinted hirtelen növekedett meg az erejük. Ha igazad van, az semmi jót nem jelent. Gyere haza egyben,jó? És hozz vissza, akit csak lehet.

Valian Lyr vállára tette a kezét. A fiatalember nem húzódott el az érintése elől, pedig erre lehetettszámítani tőle, és ez meghatotta a démont. Lehetséges volna, hogy életemben először szert tettem egybarátra?

– Te is legyél óvatos Morammorban!

Lyr felelt volna, bár maga sem tudta, mit, amikor azonban a nagymester magához intette. Valian nemakart hallgatózni, így inkább visszament Sharduk kocsijához, és beszélgetésbe elegyedett az öreggel.

– Semmi hősködés, Ascovado – vágott bele közben Loghor. – Nem önfeláldozást várok tőled, hanemhidegvért és hatékonyságot. Ahogy eddig is.

– Igenis, nagymester. Mire számítsak?


331 / 531 2012.12.17. 19:21

– Talán semmire, de jobb, ha felkészülsz rá, hogy már helyettesítették a foglyodat. Így vagy úgy, nemakarom, hogy Morammor legyen az egérútjuk, ha valamit rosszul csinálunk. Az eltűnésed után Wiyemortküldtem oda, hogy kutasson fel, és addig is tartsa kézben a dolgokat, amíg vissza nem térsz. Magadtól isvan annyi eszed, hogy ne bízz meg benne, ugye?

Lyr bólintott.

– Helyes.

– Nem próbáltak kapcsolatba lépni veled az utóbbi napokban, nagymester?

– Ha próbálkoztak, sem éreztem. Jobb, ha minden eshetőségre felkészülsz.

– Igenis. Hányan vannak Morammorban?

– Tizenkét ember. Elég kell, hogy legyen. – Loghor lehalkította a hangját. – Így is alig marad valaki arendházban, ne vigyél magaddal senkit, csak ha muszáj. És őriztesd a patkányt a cellában!

– Haladéktalanul útnak indulok, nagymester.

– Jó. – Loghor mondani akart még valamit, de aztán mégsem szólt többet. Intett, hogy vezessék hozzáa lovát, és fellendült a nyeregbe. Lyr látta, hogy akárcsak Valian, ő is óvatosan mozgatja a kezét.

Hátulról, az istálló irányából előrúgtattak közben az útra kiválasztott lovagok is. Lenyűgöző látványtnyújtottak a kelő nap fényében egyforma paripáikon, mellükön a szárnyas koronával. Egy vörösbe öltözöttnő lovagolt az élen. Hullámos, barna haját tövig levágták, és misztikus jeleket nyírtak bele, a kard pedigsokkal jobban illett a derekára, mint a testére a ruha, amelyet viselt. Valian, aki időközben már a számáraösszeügyeskedett szíjakat próbálgatta, csak egy pillanatnyi késedelemmel ismerte fel benne Briettát.Mortua is előkerült időközben, ezúttal masszív bőrvértben és vastag, porszürke köpönyegben. Ásítozvaölelgette az apját, aztán körülnézett, elkapta a démon tekintetét, és félszegen odaintegetett neki. Valianelmosolyodott, és visszaintett, bár sejtette, hogy ezzel jó néhány Sharduk-féle megjegyzésnek táptalajtszolgáltat az útra.

Egy katona érkezett Mortua lovával – azzal, amelyik látatlanban is olyan barátságtalanul viseltetettValian irányában –, a hercegnő pedig arcon csókolta Anirát és Shira-Lint, mielőtt felült volna rá. Az apja


332 / 531 2012.12.17. 19:21

még utoljára megfogta a kezét. Akármit akart is a lelkére kötni, Mortua buzgón bólogatott, és két ásításközött igyekezett biztatóan mosolyogni. Aztán mondott valamit, amin a fejedelem elnevette magát, éseleresztette.

Loghor középre rúgtatott, és jelezte, hogy beszélni kíván. Az udvart betöltő zsongás gyorsan elcsitult, aférfi pedig, ahogyan szokta, jól kieresztette a hangját. Valian nem számított hosszú szónoklatra részéről, ésmár meg sem lepődött rajta, hogy mélységesen egyetért minden elhangzó szóval.

– Tudjátok, hová megyünk. – A nagymester egyesével nézett végig a fiain. – Azt is tudjátok, mivelnézünk szembe. Csak rajtunk áll, hogy mind visszatérünk-e, avagy egyikünk sem. Előre!

Kivágtatott a kapun. Baradun és Mortua követte, aztán Brietta és mind a lovagok. Sharduk kocsijautolsóként lódult meg, az elé befogott két szilaj ló láthatólag alig várta, hogy nekivághasson az útnak.Valian megkapaszkodott az ép kezével, és visszanézett az udvarra, ahogyan kigördültek. Még látta, hogyAnira a fejedelem karjára teszi a kezét – az uralkodó a lánya után bámult gyanúsan kifejezéstelen arccal –,és hogy Shira-Lin csendesen Lyr mellé óvakodik, aztán eltűntek a szeme elől.

Vissza az indexre


333 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvennyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Lyr először észre sem vette a hozzálépő papnőt. Anirát figyelte, bár nem hallhatta szelíd, halk szavait,amelyekkel a Mortuát féltő édesapát vigasztalta, és majdnem összerezzent, amikor a lány megszólaltmellette.

– Azt hittem, az elsők között lovagolsz el, Ascovado lovag. Mi lelte a nagymestert, hogy itthon hagyjaa hőst, aki fél kézzel elintézett egy mágust, és megszabadította őt az átoktól?

– Papnő… – Lyr lenézett a lányra. – Tartok tőle, hogy erősen túlértékeled a dolgokban játszottszerepemet.

Shira-Lin lesütötte a szemét.

– Lehetséges. Talán túlságosan hozzászoktam, hogy Amoril folyton hősi küldetésekről tér haza. Nemvitatni akartam a nagymester döntését, csak tudod… nyugodtabb lennék Mortua felől, ha tudnám, hogy ottvagy a közelében.

– Valian majd vigyáz a barátnődre… aki egyébként meg tudja védeni magát, ha akarja. Túlságosan is. –A Koronás még mindig nem békélt meg a tudattal, hogy Mortua olyan könnyen megúszta a tiltott szertartáshasználatát. – De hamarosan én is indulok, csak a másik irányba, Morammor felé… Az utam meglehetősensürgős, de fel tudom ajánlani, hogy elkísérlek, ha esetleg magad is tervezed a visszatérést Emorhonba.

– A fontos emberek mindig sietnek, úgy látszik. Nos, köszönöm a nagylelkűségedet, lovag uram, deaddig mindenképpen itt maradok, amíg nem kapunk híreket Jarthmor felől.

– Értem.

Hallgattak egy percig, mielőtt a papnő újra megtörte volna a csendet.

– Amikor megláttam, hogy nem indulsz el a többiekkel, azt hittem, te maradsz itt parancsnoknak anagymester visszatéréséig.


334 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr megrázta a fejét.

– Az én helyem normális esetben is Morammorban szokott lenni. Mordiniumban ritkán járok. Azutóbbi másfél évben már én szerveztem meg az őrséget a szoborparkban. Több hasznot hajtok ott, megmaga a feladat is felelősségteljesebb.

– Hát, Morammor legalább nem esik messze Emorhontól. Még ha, mint mondtad, ritkán mozdulsz is ki.

– Időnként azért megteszem. – Lyr figyelmét nem kerülte el, hogy a papnő elpirul a válasz hallatán.

– De ugye nem is az a faragatlan fickó fogja helyettesíteni a nagymestert, aki nálunk is járt, amikorelveszítettük Morkelét? – kérdezte a lány, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit.

– Wiyemor? Nem, ő…

– Tényleg így hívták, már el is felejtettem! – Shira-Lin elhúzta a száját. – Ritka kellemetlen ember. Azelőbb is úgy nézett rám, de még Anirára is, mint aki a legszívesebben páros lábbal rúgna ki innenbennünket…

– Az lehetetlen! Wiyemor…

– Ne mondd, hogy nem csinálna ilyet! Gondolom, veled egész máshogy viselkedik, főleg, ha félig-meddig még a feljebbvalója is vagy…

Lyr azonban már csak fél füllel figyelt. Hiszen a nagymester csak percekkel korábban erősítette megazt, amit egyébként is sejtett, hogy Argelir Wiyemornak Morammorban kell lennie.

– Biztos, hogy őt láttad? – vágott a papnő szavába.

Shira-Lin gyanakodva nézett rá egy pillanatig, de aztán határozottan rábólintott.

– Épp csak megpillantottam, de igen, teljesen biztos. Miért?


335 / 531 2012.12.17. 19:21

– Lovon ült? – A koronás már akkor tudta a választ, amikor rákérdezett, de biztosra akart menni.

– Nem. Az ajtóban állt, onnan nézett kifelé. Nem is volt utazáshoz öltözve. – Shira-Lin szeme kerekretágult. – Nem lenne szabad itt lennie, igaz, Ascovado lovag?

– Lyr. És nem, nem hiszem, hogy itt kellene lennie. Bocsáss meg!

– Mint mondtam, a fontos emberek mindig sietnek – mosolyodott el a papnő. – Menj csaknyugodtan… Lyr.

A lovag besietett az épületbe, körülnézett az előcsarnokban, és mert nem talált ott senkit, futva indulttovább a jobb oldali folyosón. Léptei visszhangot vertek, tekintetét jobbra-balra kapkodta. Áthaladtnéhány nagyobb, üres termen, mielőtt az étkezőbe ért volna, ahol három lovagtársa ücsörgött az egyikpadon. Meglehetősen álmosnak tűntek. Lyr odakiáltott nekik:

– Nem láttátok errefelé Argelirt?

Tagadó válaszaik hallatán már le sem lassított. Elhagyta az étkezőt, átvágott a belső udvaron, ésbenézett az ablakán annak a szobának, amelyet Wiyemor három társával osztott meg, ha éppMordiniumban tartózkodott. Az ágya vetetlen volt, a dolgai érintetlenek, látszott, hogy már napok óta nemis járt a közelükben. Lyr cifrát káromkodott, és lerohant a pincébe.

A lépcső alján megtorpant. Az egyik fáklyatartó felé nyúlt, de a mozdulat közepén meggondolta magát,és várt inkább egy kicsit, amíg a szeme hozzászokott a lenti sötétséghez.

Nem csupán a Koronások tárgyalóterme és a kétszer három cella helyezkedett el idelent, amelyekegyikében most a Lyr által foglyul ejtett mágust is őrizték. Akadt az utóbbiak után egy olyan ajtó is afalban, amelyet Loghoron kívül csupán az a két vagy három lovag tudott kinyitni, aki a kultistákkalkapcsolatban a nagymester bizalmát élvezte. A fiatalember most ehhez sietett oda, és erőfeszítés nélkültárta szélesre.

Az ajtó mögött üres terem húzódott: Ide nyitottak kaput a mágusok, ha embereket akartak átküldeniMordinium és Morammor között, és itt beszélt velük máskülönben is a nagymester. Ha Argelir Wiyemor arendházban járt, és nem becsületes küldöncként, lóháton érkezett – márpedig ha így tett volna, bizonyárahaladéktalanul a nagymesterhez vagy a helyetteséhez sietett volna ahelyett, hogy az ajtóban bujkáljon –,akkor csakis ezen az úton közlekedhetett. Ez pedig nemcsak azt jelentette, hogy – Loghor gyanújánakbeigazolódásaként – Morammorban időközben új mágus bukkant fel, hanem azt is, hogy Wiyemor


336 / 531 2012.12.17. 19:21

valószínűleg éppen a lovagok kivonulásáról tájékoztatja az illetőt, márpedig ha valamit, ezt Lyrsemmiképpen sem engedhette.

Kifordult a fehér falú teremből, és odalépett a jól megvasalt, rácsos ajtóhoz, amely mögött a foglyátőrizték. Az ősrégi zárszerkezetből páraszerű, fehér gomolygás áradt. Nem engedte ki. Jó. Lyrnek viszontszüksége volt most a varázstudóra és a képességeire, úgyhogy kinyitotta az ajtót, és kivont karddal lépettbe a szűk cellába.

A mágus a sarokba szórt szalmán ült. Valószínűleg fázhatott vörös köpenye nélkül, amelyet akkor márBrietta viselt bőrvértje fölött. A férfi arca nyúzottnak tűnt az egyhetes borosta alatt, a szeme körül karikákgyülekeztek. Halvány fényű lámpa pislogott rá a mennyezetről, abból a magasságból, ahol nem érhette el,ennek köszönhetően azonnal felismerte a belépő lovagot. Lyr hunyorgott egy pillanatig, de a kardotszorosan markolta, és megszólalt, amint a fél lába az ajtón belülre került.

– Kifelé!

A mágus elgémberedett tagokkal, de sietősen engedelmeskedett. Nem látszott az arcán félelem vagykíváncsiság, ezt Lyr a javára írta. Elindult volna a folyosón, de a penge az útját állta, a Koronás pedigmegcsóválta a fejét.

– A másik irányba.

– Ascovado lovag…

Lyr lepisszegte. Más se hiányzik, mint hogy felverje nekem a rendházat, és valaki lejöjjön megnézni,mit csinálok! – gondolta. Csak a fegyverrel intett az ajtó felé, a mágus pedig behúzta a nyakát, mielőttsuttogva ismét megszólalt volna:

– Az erőm nélkül nem tudom kinyitni, Ascovado lovag…

– Az erőd már rég visszatért, csak a cella gátolt meg benne, hogy használd. Idekint ismét képes vagyvarázsolni. De ha ellenem fordulsz, vagy megpróbálsz átverni, kibelezlek. – A lovag hangja hideg volt ésfenyegető.

A mágus meghajtotta magát előtte. Minden mozdulata, minden egyes porcikája alázatot sugárzott –kivéve a szemét, ez pedig nem kerülte el Lyr figyelmét.


337 / 531 2012.12.17. 19:21

– Parancsolj velem, Ascovado lovag…

– Nyiss kaput Morammorba! Haladéktalanul. – A kard felemelkedett a Koronás kezében. – De ne azalsó szintre, ahová szoktál, hanem az épület hátuljába, a lovagok hálótermébe!

A varázstudó nyelt egyet. Szólni akart, valószínűleg tiltakozni, de Lyr a mellének nyomta a kardot.

– Azt mondtam, hogy most!

– Csinálom, csinálom! – A férfi felemelte a kezét. Lyr hátralépett, hogy teret engedjen neki avarázsláshoz.

Megborzongott az ismerős kántálás hallatán, nem az ijedségtől, hanem sokkal inkább az undortól.Megvárta, hogy az utolsó szó is elhaljon a mágus ajkán, a falon pedig megjelenjen a fehér fényekből szőtt,kör alakú kapu. Akkor lehunyta a szemét, maga is elsuttogott egy rövid mondatot, és a tudata ékkéntvágott bele a másikéba: ismét megfosztotta őt a hatalmától, akárcsak egy héttel korábban. A mágus még felsem ocsúdhatott, amikor kihunyt az elméjében a bűvös erő szikrája, Lyr máris karon ragadta, ésbeleperdítette az átjáróba, a nyomában pedig maga is belépett.

Nem lehetett panasza a Morammorban állomásozó lovagtársak éberségére. Jóllehet, a hat férfi egypillanattal korábban még békésen aludt az ágyában, mire azonban Lyr kiugrott a falra nyitott kapuból, márfél tucat penge meredt rájuk, és csak ketten rakták el, amikor felismerték a vezetőjüket.

Lyr odaintett az utóbbi kettőnek.

– Fogjátok el! – adta ki az utasítást. Remélte, hogy a nagymesternek igaza volt, a lovagok még mindigjóhiszeműek, és nem is sejtik, mi folyik a lábuk alatt a pincében. – Mágiaűző. A többiek velem jönnek!

Senki nem tett fel kérdést: alárendeltjei magától értetődőnek tartották, hogy a vörösköpenyes nemútitársa, hanem a célpontja, akit üldöz. A mágus karját a háta mögé csavarták, a másik négy Koronás pedigLyr nyomába szegődött. Karddal a kézben dübörögtek le a lépcsőn, amely a megszentelt terembe vezetett,ahol normális esetben épp Morkele Tangemor testét kellett volna előkészíteni, hogy csatlakozhassonelődeihez a szoborparkban. Lyr félúton megállította őket, leosont az ajtóhoz, és rátapasztotta a fülét.Mindenképpen meg akart győződni róla, hol is áll tulajdonképpen Argelir Wiyemor. Adott neki némiesélyt, ha nem is túl sokat, hogy amikor a társa rájött, hogy Loghor ihn Mortenor immár ismét a maga ura,nem azért tért vissza a mágusokhoz, mert az ő szolgálatukat még így is kifizetődőbbnek tartotta, hanemhogy félrevezesse őket. Hallgatózni kezdett tehát, de alig néhány másodpercig kellett csak figyelnie, hogy


338 / 531 2012.12.17. 19:21

elhangozzon Jarthmor neve, méghozzá meglehetősen egyértelmű szövegkörnyezetben. Nem várt tovább.

– Utánam! – parancsolta, azzal berúgta az ajtót.

Négy alak kapta fel a fejét, amikor a Koronások közéjük rontottak: három vörösköpenyes vette körülWiyemort, egy törékeny, fiatal nő és két hasonló korú férfi. Lyr szeme dühösen villant meg. Arra mégszámított, hogy esetleg ketten jönnek át Jarthmorból az elődjük titokzatos eltűnése után, így azonbantúlságosan is kiegyenlítettnek tűntek az erőviszonyok. A tekintete Wiyemorra siklott. Egy szavába kerültvolna csak, hogy őt tegyék először harcképtelenné, de ez azt jelentette volna, hogy a mágusok kerülneklépéselőnybe. Belesűrített a hangjába minden fensőbbséget, amit magában érzett, és ráadásként még azt is,amit a nagymesterétől látott az évek alatt, és nem a hűtlenné vált lovagtársat szólította meg, hanem avörösruhásokat.

– A Korona nevében! Azonnal engedjétek szabadon Wiyemor lovagot!

És most már csak rajtad múlik, mit teszel, Argelir… – gondolta feszülten. – Ennél világosabb esélytnem tudok neked adni, hogy mellénk állj.

Wiyemor mély levegőt vett. Lyr csak sejteni tudta, mi minden játszódhat le a fejében. Azerőszaktevőből lett lovag végül kardot rántott, és egy jól irányzott mozdulattal a legközelebbi mágus felédöfött.

– A legjobbkor, Ascovado! – szólt hátra a válla felett.

Ellenfele gyorsabban mozdult meg, mint amire számítottak tőle: hátraugrott, és felemelte a kezét, hogyvarázsoljon. Társai követték a példáját, bár a másik férfi késlekedett egy pillanatot, amíg maga mögétaszította a lányt.

– Blokkoljátok az elméjüket! – kiáltotta el magát Lyr, és karddal a kezében előrelendült.

Csak hogy hajszál híján lezuhanjon, amikor a lába alatt dübörögve megnyílt a föld.

– Vigyázz, hova lépsz! – A segítség onnan jött, ahonnan legkevésbé várta. Wiyemor megragadta akarját, és maga mellé rántotta, bár ezzel elveszítette az imént szerzett előnyét a sarokba szorított mágussalszemben. A repedés közben végigfutott a padlón. Egy pillanat alatt jó két méter széles és legalább tízszerolyan mély szakadékká terebélyesedett ki, így elvágta a másik négy lovagot a varázstudóktól. Az épületalapjaiban rengett meg körülöttük. Mindenkinek ugyanaz a gondolat ütött szöget a fejébe: hogy most fog


339 / 531 2012.12.17. 19:21

rájuk omlani az egész, és úgy tűnt, egyedül Lyr nem veszíti el a hidegvérét.

– Vegyétek el az erejüket! – ismételte, és jó példával járt elöl. Miközben Wiyemor visszafordult a sajátellenfele felé, ő a másik férfi agyába tépett a Koronától kapott tudásával. Érezte, hogyan mezteleníti le avarázsló elméjét, ahogyan azt is, amikor két társa csatlakozott hozzá. Erejük összeadódott, a mágus hiábapróbált ellenállni. Wiyemor közben a falhoz szorította a másodikat, és a torkának nyomta a fegyverét.

– Csináld vissza! – sziszegte, miközben a fejével a hasadék irányába intett. A vörösköpenyes sietettengedelmeskedni.

A jelek szerint azonban a lányra senki nem figyelt, ő pedig kihasználta, hogy nem foglalkoznak vele.Visítva kántálta el a jól ismert szavakat, és amíg a padlón húzódó hasadék ismét összeforrt, a falon feltűntaz átjáró.

A négy lovag rohanvást érkezett. Hárman elfogták és a földre teperték a törékeny teremtést, anegyedik pedig a már ártalmatlanná tett utolsó mágus felé vetődött. A vörösruhás azonban túl közel volt akapuhoz. Félig már el is tűnt benne, amikor Lyr utánanyúlt, és a köpenye szegélyénél fogvavisszapenderítette. A férfi elbotlott, de annyi erő maradt a karjában, hogy taszítson egy nagyot afiatalemberen.

Lyr az átjáróhoz tántorodott. Meg akart kapaszkodni a falban, de hiába. A keze a semmibe markolt,miközben átzuhant a másik oldalra.

Vissza az indexre


340 / 531 2012.12.17. 19:21

Negyvenkilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

A levegő változott meg körülötte először. Dohos lett, áporodott, porszagú. Ősi. Ebből tudta meg, hogyJarthmor romvárosának egyik föld alatti járatába érkezik, még mielőtt csakugyan megpillantotta volna azalagutat a fehér fényben, amit a mágiából szőtt kapu bocsátott ki. Igyekezett visszanyerni az egyensúlyát,minek következtében némi bukdácsolás után vállal a szemközti falnak tántorodott. A kard kicsúszott akezéből, de utánakapott, és sikerült ismét megragadnia, mielőtt a porba ejtette volna.

A falnak vetette a hátát, maga elé emelte a fegyvert, és gyorsan körülnézett. Arra számított, hogy amágusok lakta egykori raktárban van, és pillanatokon belül húsz vörösköpenyes veszi majd körbe, így nemcsoda, ha meglepődött és meg is könnyebbült, amikor egy üres folyosón találta magát, amelyben azállapotából ítélve évtizedek vagy inkább évszázadok óta nem járt senki.

A kapu felé lendült, hogy visszaugorjon a túloldalára, de az egyetlen másodpercnyi késlekedés, amíg azimént a helyszínt ellenőrizte, megbosszulta magát. Árnyék vetült rá az átjáróból, és még éppen időbeneresztette le a pengét, mielőtt felnyársalta volna vele az átvetődő Argelir Wiyemort, ráadásul a kapu alovag nyomában el is halványult, aztán eltűnt, és otthagyta őket a tökéletes sötétségben.

Wiyemor beleszimatolt a levegőbe, de meg is bánta, mert hatalmasat tüsszentett a felkavarodó portól.Káromkodott is egy cifrát rögtön utána, és ugyanazzal a hanglejtéssel kérdezte meg a végén:

– Itt vagy, Ascovado?

– Pont előtted.

Wiyemor tüsszögött még egy darabig, zajosan, visszhangot verve, Lyrnek pedig átfutott az agyán,milyen szerencse, hogy gonddal építették meg az alagúthálózatukat a régiek. Cseppet sem szerette volna aleomló mennyezet vagy a rádőlő falak alatt bevégezni az életét, csak mert a társa túlságosan mélyetszippantott a porból.

– Ha erre nem jönnek elő, akkor semmire. – Wiyemor hangjából malícia csendült elő. – Ráadásulebben a rohadt sötétben az orromig se látok.

– Nincs itt senki – válaszolta Lyr. – A látásodat pedig a fényviszonyokhoz tudod állítani.


341 / 531 2012.12.17. 19:21

– Persze. Elméletben.

Hogy lett Koronás ebből a söpredékből? – gondolta undorral a fiatalember, de aztán meg is válaszoltamagának a kérdést. – A nagymester már nem volt önmaga, amikor lovaggá ütötte. Ha pedig azt nézem,mennyire készségesen számolt be a mágusoknak a Jarthmor ellen vonuló csapatról, talán jobb is, hogynincsenek meg a képességei.

Elmormolta a megfelelő szavakat, aztán végigtekintett az ismét a szeme elé táruló folyosón. Úgy látta,az egyik végét egy réges-régi omlás zárja le, a másik azonban szabadnak tűnt. Mintha a levegő is frissebbés hűvösebb lett volna arrafelé.

– Balra megyünk – jelentette ki.

Wiyemor a hüvelyébe csúsztatta a kardját.

– Az én szememet nem csinálod meg?

– Nem vagyok varázsló. – Lyr elindult előre. Ugyan képes lett volna arra, amit a másik akart, de eztmég a nagymester elől is eltitkolta. Egyedül Mortua és Valian társaságában engedett meg magának némigondatlanságot, akkor is csak azért, mert nem volt sok választása. – Maradj a fal mellett, akkor ki tudodtapogatni, merre gyere. Egyelőre tiszta az út, szólok, ha megváltozik.

A férfi nem mozdult. Lyr a legszívesebben magára hagyta volna a sötétben, de nem merte. Nem tudta,miért jött utána a másik, és annak sem látta értelmét, hogy rákérdezzen – akármi lett volna is a válasz,úgysem hitte volna el. Biztosra vette, hogy Wiyemor sokkal inkább a mágusok embere, mint a rendhez hű,elhivatott lovag, és az imént, Morammorban is csak azért állt a társai mellé, mert az ő részükről éreztemeggyőzőbbnek az erőfölényt. Lyr élt a gyanúperrel, hogy ha belebotlanának akár csak egy vörösruhásbais, Wiyemor szívfájdalom nélkül fordítana még egyet a köpönyegén. Még így is azt érezte azonban alegbiztonságosabbnak, ha a közelében marad, és együtt próbálnak meg kikeveredni Jarthmor végtelennektűnő alagútjaiból.

– Honnan tudod, hogy merre kell menni? – A jelek szerint Wiyemor sem bízott meg őbenne, ez pedignémi elégtétellel töltötte el.

– Jelenleg csak egy irányba tudunk. Annak nem látom sok értelmét, hogy itt maradjunk.


342 / 531 2012.12.17. 19:21

– Akkor kérjünk segítséget! A nagymester…

–… papok védelme alatt áll, így szellembeszéddel nem érhetjük el – felelte hűvösen Lyr, és figyelte aférfi arcát közben, de nem látott rajta meglepetést. Remélte, hogy a morammori őrség sikerrel birkózik mega három – az övével együtt négy – fogollyal, és a kultisták nem kapják meg a riasztást a feléjük tartóharcosokról. Wiyemor előtt azonban nem volt értelme titkolózni, hiszen a saját szemével láthatta akészülődést, amiről ráadásul meglehetős magabiztossággal számolt be a mágusoknak.

– Valakivel csak tudsz beszélni!

– Fogok is. Addig viszont nincs értelme, amíg legalább nagyjából nem tudjuk behatárolni, merrelehetünk. Amint megfelelő tájékozódási pontot találunk, megkeresek valakit, aki segíthet nekünk. Ha te ittakarsz maradni, nekem úgy is jó – tette hozzá még, Wiyemor pedig, ha morogva is, de végre megindult anyomában.

Gyorsabban haladhattak volna, ha egymásba karolnak, de Lyr nem érzett erre semmi hajlandóságot.Többnyire inkább előrement, és ha elágazásra bukkant, igyekezett minden irányból felderíteni, mielőttvisszatért volna jóval lassabb társához. Ritkán bocsátotta vitára, hogy merre menjenek tovább, Wiyemorpedig csak kezdetben ágált. Eleinte persze minden másért is morgott: szidta a sötétet, felpanaszolta, hogyéhes, zavarosnak találta a föld alatti patakot, amelyből ittak, és nem tetszett neki a fiatalabb lovagszenvtelensége sem. Lyr a maga részéről elintézte annyival, hogy senki nem hívta, a továbbiakban pedigválasz nélkül hagyta, így Wiyemor lassan felhagyott a berzenkedéssel, és mogorva csendben tapostatovább a vég nélkülinek tűnő sötétséget.

Órák óta mentek már, amikor lefelé vezető, töredezett lépcsőkre bukkantak. Az ősrégi, fekete kőlapokhelyenként félrecsúsztak, elrepedtek, néhol hiányoztak is, egészében véve azonban járhatónak tűntek.Nyolc-tíz foknál nem állt előttük több. Lyr leóvakodott rajtuk, elmagyarázta a társának is, mikor hoválépjen, aztán pedig, amikor Wiyemor talán félúton járhatott, előrement a balra kanyarodó folyosóban, ésegy perccel később megtalálta a tájékozódási pontot, amelyben reménykedett.

Gigantikus méretű, nagy belmagasságú terembe érkezett, amelynek közepén öt, egyenként két-háromméter mély és hat-hét méter hosszú, egyenes falú, szabályos téglalap alakú mélyedést talált. A medencékfalát és alját valaha nyilván márvány borította. Nem volt bennük víz, csak por és törmelék. Éppen annyihely választotta el őket egymástól, ahol két ember kényelmesen elférhetett egymás mellett – persze nemteljes vértezetben –, és amennyire Lyr meg tudta ítélni, egykor valószínűleg korlátok akadályozták meg,hogy az arra járók lezuhanjanak. Nem tudta, mire vélje ezt a helyet, úgyhogy visszament a társához, ésbeszámolt neki a látottakról, de Wiyemor is csak a fejét ingatta.

– Forduljunk vissza! – javasolta mogorván. – Semmi kedvem belezuhanni ezekbe a te gödreidbe.Amilyen szerencsém van, még kihegyezett karókat találnék az alján…


343 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem is tudnánk továbbmenni – világított rá Lyr. – Egyetlen járat vezet csak el belőle ezen kívül, ésaz majdnem a mennyezet magasságában van, de nincs semmink, amivel felmászhatnánk hozzá. Régentalán lépcső vagy függőhíd lehetett előtte, most viszont csak egy lyuk van, amit túl magasra vágtak ahhoz,hogy megközelíthessük. Viszont ebből már talán ki tudunk indulni.

– Akkor végre méltóztatsz összeszedni magad, és segítséget kérni?

– Méltóztatok. Bár a sikert nem tudom garantálni.

– A mágusok… – kezdte Wiyemor, a fiatalember azonban a szavába vágott.

– Azt kérdeznék először, hol van a többi.

– Mi meg mondhatnánk, hogy véletlenül küldtek bennünket rossz helyre. Nyilván így is történt. Akicsikének nem maradt rá ideje, hogy megnézze, pontosan hová nyit kaput, vagy talán csak nem volt eléggyakorlott. A lényeg, hogy ha azt hiszik, követségben jöttünk, nemcsak ép bőrrel ússzuk meg ezt akalandot, de enni is kapunk. Vagy ennyi erővel haza is küldhetnek bennünket.

– Nem. – Lyr kételkedett benne, hogy bármelyik mágus is szövetségesének tekintené őt, miutánMortuával és Valiannal bujkált, abban viszont biztos volt, hogy Wiyemor akár csak egy ebédért cserébe isátadná nekik.

– Nem kell elmondanunk nekik az igazat, ha nem akarod. Én magam sem…

– Nem. Ha találkozom velük, azt ellenségként fogom tenni. És most hallgass el, ha azt akarod, hogysegítséget hívjak!

Wiyemor gyűlölettel bámult arrafelé, amerre a hangja alapján a fiatalabb lovagot sejtette, de nemakarta tovább kísérteni a szerencséjét, így csendben maradt. Lyr nem vette le róla a szemét, miközben azelméje útra kelt, és megkörnyékezte azt, akihez a reményeit fűzte.

Papnő, hallasz? Lyr Ascovado vagyok.

Alig egy pillanattal később megérkezett a válasz.


344 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr? Itt Shira-Lin. Valami gond van?

Igen. Mordiniumban vagy még, igaz?

Igen, a rendházban. Tehetek érted valamit?

A Koronás röviden beszámolt a történtekről, aztán hozzátette:

A nagymester magával vitte a járatokat ábrázoló térképet az útra, de azt nem, amelyik az eredetiállapotában mutatja meg Jarthmort. Ha el tudnál menni érte, az alapján talán beazonosíthatnánk, hol isvagyunk most, és merre tudunk feljutni a felszínre.

Shira-Lin nem kezdett sajnálkozni, kifogásokat keresni vagy kíváncsiskodni. Egyszerűen csak annyitfelelt:

Már indulok is. Jelentkezem, ha a kezemben van a térkép.

Remek. Addig megpróbálok rájönni, mi célt szolgálhatott ez a csarnok. Köszönöm, papnő.

Shira – érkezett a válasz. Nem tükröződött belőle érzelem – a szellembeszéd ritkán bizonyult képesneka hangszín közvetítésére, ekkora távolságból kiváltképp –, a Koronás mégis biztosra vette, hogy a lánymosolyog.

Shira – hagyta rá, és egy pillanatra tisztán látta maga előtt a papnő arcát.

– Nos? – kérdezett rá Wiyemor.

– Várunk. – Lyr elmondta neki, mit intézett. – Visszamegyek a csarnokba, és kiderítem, mirehasználhatták – folytatta, mielőtt még a másik akadékoskodni kezdett volna. – Gondolkodj rajta te is!

– Az lesz.


345 / 531 2012.12.17. 19:21

Ez a két szó meglehetős kétértelműséggel csengett, de Lyrt most nem érdekelte, valóban iróniát hall-eki belőlük. Otthagyta a férfit a lépcső alján, és visszatért a terembe. Bejárta a medencék között vezetőutacskákat, lekuporodott, úgy szemlélte meg a mélyedéseket, végigfuttatta a tekintetét a falakon, ésamikor már éppen feladta volna a próbálkozást, észrevett valamit a mennyezeten. Először repedésnekvélte, de szöget ütött a fejébe a szabályossága. Erőltette a szemét egy darabig, és a repedés alig-aligkivehető, halvány körvonalakká vált a szeme előtt: egy megfakult freskó maradványává. Nem tudtakivenni, mit ábrázolhat, de most már tudatosan kezdte el pásztázni a plafont, és valamivel odébb fel isfedezett néhány alakzatot, amelyek leginkább halakra emlékeztették. Mire Shira-Lin hangja ismétfelcsendült az elméjében, beazonosított valamit, ami akár egy szarvas feje is lehetett, a túloldalon pedigegészen biztosan egy vadkan körvonalait látta.

Nálam van a térkép.

Kiváló! Én pedig azt hiszem, olyan helyre bukkantunk, ahol valamikor állatokat tartottak.

A föld alatt? – csodálkozott a papnő. – Gondolod, hogy esetleg tiltott állatviadalokat rendezhettekbenne?

Halakkal? Nem hiszem. Különben sincs elég hely a közönségnek. Nem, inkább csaklátványosságszámba mehettek. Nagyobb helyet keress, esetleg egy gazdag ember palotáját… Abelsővárosban éltek a legtehetősebbek, nézd meg ott!

Néhány perc csend következett. A fiatalember türelmesen várakozott, amíg újra meg nem hallotta afejében Shira-Lin hangját.

Megvan! Nem palota. Ezek építettek egy közparkot, ahol mindenféle vadállatot tartottak fogva.Hatalmas, gondolom, hogy akkor már többszintű is… Szerintem itt lehettek.

Hol a legközelebbi feljárat a felszínre? Az itteni használhatatlan.

A papnő elmélyülten böngészte a térképet egy darabig, aztán felsóhajtott.

A közeletekben nincs másik. Látok egyet kelet felé, de…

Maradjunk kapcsolatban! – javasolta a Koronás. – Folyamatosan tájékoztatlak, hogy merre megyünk.Próbálj meg követni bennünket a térképen, és szólj, hogy mikor merre kanyarodjunk!


346 / 531 2012.12.17. 19:21

Shira-Lin csak egy pillanatig tétovázott.

Nem vagyok túl jó térképész. Ne vegyél mindent készpénznek, amit mondok, mert lehet, hogy csúnyánelnézem, és akkor…

Menni fog. Bízom benned. – Lyr gondolkodott rajta, hozzátegye-e, hogy a lányon múlik, meddig kellodalent tévelyegniük, de nem akart túl nagy nyomást gyakorolni rá. – Velem maradsz, Shira? – kérdezteinkább, mert jól tudta, hogy erre csak egy választ lehet adni.

Veled.

Újabb órák következtek. A lány gyakorlatlansága többször is tévútra vezette a két lovagot, de Lyrrésen volt, és kisebb-nagyobb kitérőkkel ugyan, de sikerült tartaniuk a helyes irányt. Az is megesett, hogyomlás vagy egyéb előre nem látható akadály miatt kellett jókora kerülőt tenniük, egészében véve azonbanmégis haladtak. Lyr tüntetően figyelmen kívül hagyta Wiyemor morgolódását, és inkább a papnővelbeszélgetett, egészen addig, amíg egy elágazásnál a társa meg nem rángatta a karját.

– Azt mondtam, fény!

Lyr a nevezett irányba pillantott.

– Valóban – ismerte el. Jobb kéz felől csakugyan halvány derengés szűrődött el hozzájuk.

Mi lehet arra? – kérdezte meg a lánytól.

A térképről nem derül ki…

– Akkor az lesz a legjobb, ha nem foglalkozunk vele – döntötte el a lovag, Wiyemor azonban ügyetsem vetett rá. Már félúton járt a folyosón; nyilván felvillanyozta a lehetőség, hogy a sok órányivaksötétben botorkálás után végre látni is fog valamit. Lyr hiába szólongatta, így végül utánaeredt.

Egy boltíven át kisebb, talán szobányi helyiségbe érkeztek, amelynek közepén egy női szobor állt,egészen olyan, mint a morammoriak, leszámítva, hogy másfél ember magas volt, és hogy belőle áradt aderengés. Wiyemor odament elé, Lyr csak az ajtóból vette szemügyre. A szobor a folyosó felé tárta két


347 / 531 2012.12.17. 19:21

karját, mintha be akarná invitálni, a haja hosszan omlott végig a hátán. Mezítláb volt, és nem viseltékszereket sem, mégis fensőbbség sugárzott belőle. Lyr figyelmét nem kerülte el, hogy sem a szobrot, sema termet nem borítja por vagy törmelék.

– Ez lenne Nimortana? – kérdezte Wiyemor.

Lyr megrázta a fejét.

– Nem. Neki kimondottan csúnya arca volt, sasorra meg nagy, dülledt szeme. Ez inkább valamelyikhíresebb követője lehet.

– Mágus? Ahhoz túl hosszú a haja, és a ruhája se olyan.

A fiatalember nem vitatkozott. Ha jobban megnézte, a nőalak öltözéke valóban inkább emlékeztetettpapi köntösre, mint a kultisták viseletére, de ez még semmit nem jelentett. Amennyire ő tudta, a vörösköntös és a rövidre nyírt frizura lehetett a mostaniak újítása is.

– Menjünk! – zárta rövidre a témát.

Wiyemor elvigyorodott.

– Lámpás nélkül egy lépést se – jelentette ki, és felemelte a kezét, hogy megragadja és letörje a szoborhalványan derengő karját.

Egy pillanat műve volt az egész. Mire a társa rákiáltott volna, hogy hagyja békén, Wiyemor már aföldön hevert, és görcsösen rángatózott. Lyr szitkozódva térdelt mellé, hogy lefogja; a férfi rúgott mégegyet-kettőt, aztán elvesztette az eszméletét.

Mi történik? – kérdezte közben Shira-Lin.

Később! – Lyr gondterhelten méregette az ájult embert. Wiyemor túl nagydarab volt ahhoz, plánepáncélban, hogy a vállára vegye, de magára hagyni sem akarta. Rossz sorsa azonban megkímélte aválasztástól, és meg sem igazán lepődött, amikor a szoba falán felfénylett a mágikus átjáró.


348 / 531 2012.12.17. 19:21

Nyolcan sorjáztak elő belőle, az élen egy teljesen kopasz, középkorú varázslóval, aki haj híján azarcába karcolta azokat a mintákat, amelyeket a társai a fejük tetején viseltek. Lyr felismerte benne azt aRhamor Grahulist, akinek az elfogását Loghor szorgalmazta a haditanácsban. Egy darabig nézte, ahogy akultisták körbeveszik őket, aztán lassan felállt, és jól láthatóan a földre dobta az összes fegyverét. Semmikedvet nem érzett a hősi halálhoz.

A mágusok vezetője felemelte a legrövidebb kardot. Nézegette egy darabig, kipróbálta a hegyét azujjbegyén, aztán elvigyorodott. Néhány szót kántált, mire a pengén sárgás villámok futottak végig, Lyrpedig magasra emelte a fejét, mint aki méltósággal akarja bevégezni az életét, és közben felkészült rá, hogyfélretaszítsa a hórihorgas alakot, és elrohanjon.

– Megállj!

A szoborból érkezett a hang. Női, de minden lágyság nélkül való, kellemetlen és parancsoló. Amágusok egy emberként fordultak a nőalak felé, aztán sorra letérdeltek előtte. Egyedül Rhamor Grahulismaradt talpon, de ő is meghajtotta magát, Lyr pedig a maga részéről teljesen elfeledkezett a menekülésről.Akármitől akart is óvni Anira, az alighanem itt áll előttem… – gondolta, és minden addiginál jobbanbánta, hogy képtelen kapcsolatba lépni a nagymesterrel.

– Az ott a mi emberünk – folytatta a szobor. – Ismerem a szívét; ahhoz húz, akit a legerősebbnek vél.Ami pedig a másikat illeti… Ilyen ajándékot remélni sem mertem. Hozzátok közelebb!

Három mágus mozdult nyomban Lyr felé. A Koronás futásnak eredt, bár maga is tudta, hogy hiába.Pillanatok alatt utolérték, és a szoba közepére taszították. Lyr a földre roskadt, mikor a lábából kiszállt azerő. Még látta, hogy a szobor odahajol hozzá, aztán minden elsötétült.

Vissza az indexre


349 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Korán ébredt aznap Mordinium. Sokakat vert fel álmából a paripák patáinak csattogása, és akik már aszokásos reggeli teendőiket végezték, azok is félbehagyták a munkát, hogy az utcára szaladjanak, vagylegalább az ablakból figyeljék a városhatár felé igyekvő lovascsapatot. Valian nem kis megdöbbenésére alegtöbb arc felderült a láttukra, sokan egyenesen integettek vagy szerencsét kívántak, a lovagoknaképpúgy, mint Baradun harcosainak.

A démon csodálkozása azonban hamar elmúlt. Végül is miért kellett volna az egyszerű embereknekazzal törődniük, hogy a rendbeliek és a Koronások viszonya nem a legfelhőtlenebb? Ő tudta a legjobban,mennyire meg tudja bonyolítani az életet néhány előítélet.

Szárnyasok, papok, katonák és én, a szerzetes együtt a szent célért – futott át az agyán. – Már ténylegcsak a mágusok hiányoznak ebből a nagy, boldog szövetségből. Persze a közös ellenségnél soha nemlétezett erősebb kapocs…

Megrázta a fejét, és elhessegette a szarkasztikus gondolatokat. Hiszen, ha belegondolt, ennekegyébként is így kellett volna működnie, sőt, működött is így. Hiába volt ő maga is a rend felesküdötttestvére, Lyr pedig a nagymester egyik alvezére, a jelek szerint nem csupán vészhelyzetben találták megremekül a közös hangot. Mi több, úgy vette észre, maga Loghor is rátermett vezető, aki képes félretenni azellenérzéseit, és kellő határozottsággal összefogni ezt a vegyes összetételű csapatot. Ha az előítéleteirehallgatott volna, a nagymester bizonyára nem éppen a démonra bízta volna a legfontosabb feladatot. Az,hogy cseppet sem kedvelte közben, csak növelte a tekintélyét Valian szemében, aki a kölcsönös tiszteletetezerszer fontosabbnak tartotta egy hadvezér és az alárendeltjei között, mint a szimpátiát.

Végigsiklott a tekintete az előtte lovagló Koronásokon. Egy pillanatra látta legelöl, a fekete köpenyekközött Brietta vörös álruhájának egy megvillanó szegletét is. Nem kerülte el a figyelmét, milyen csendes ésmagába révedő a nő viselkedése, bár Mortuával ellentétben azt nem vette észre, hogyan kíséri Briettatekintete mindenhová a nagymestert. Úgy gondolta azonban, hogy mindenkinek megvan a joga a sajáttitkaihoz és a saját szomorúságához, és amíg Brietta kellő hatékonysággal hajtja végre a rájuk róttfeladatot, addig egy szava sem lehet.

Megelőzte őket a hírük. Mire a város szélére értek, már sorfalak álltak az út két oldalán, hogyelbúcsúztassák őket.

– Felhajtás a halottaknak – dörmögte zsémbesen a kocsi elejéből Sharduk.


350 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian tudta, mire gondol. Ugyan még csak öt percet töltött kettesben a béna lábú pappal, de márisbehatóan ismerte Sharduk előző éjszakájának történetét, különös tekintettel egy több órás üvöltözésre anagymesterrel. Loghor úgy gondolta, a fiai épp elég nagy kockázatot vállalnak ahhoz, hogy előtte mégmegfürödhessenek a városiak szeretetében, Sharduk azonban, aki nem helyeselte ezt a hozzáállást, ésabban hitt, hogy a szellemekért meghalni már önmagában is éppen elég jutalom, szentimentális bolondnaknevezte érte. Loghor azonban döntött, elhatározásán pedig nem volt hajlandó változtatni az öregemberkedvéért. Valian a maga részéről neki adott igazat.

Elmélkedéséből maga a nagymester zökkentette ki, amikor maguk mögött hagyták a városfalat. LoghorBriettára bízta a csapatok vezetését, és hátraügetett hozzájuk.

– Hajts előrébb, öregember! – kiáltott Shardukra. – Azt akarom, hogy a démon mindig középen legyen,a lehető legvédettebb pozícióban.

– Gondolod, hogy a kultista cimborák a bokrok mögött leskelődnek, hogy elragadják az utolsókat? –szúrt vissza a pap, de máris a lovak közé csapott.

– Nem vállalok szükségtelen kockázatot – szögezte le a nagymester.

Bár Sharduk beszámolója szerint előző este alaposan összevesztek, Valian úgy vette észre, mindkettenkialudták már a mérgüket, és a szóváltásuk ellenére is jóindulattal néznek egymásra. Egy nappal korábbantalán meg is irigyelte volna őket a köztük lévő kötelékért, most azonban az jutott eszébe, ahogyan Lyrelbúcsúztatta, és ez mosolyt csalt az arcára. Igen, egy férfinak határozottan szüksége van barátokra is azéletében.

Akkor elhúztak Mortua és Baradun mellett is, mi több, Sharduk éppen őeléjük talált beállni akocsijával, és Valian inkább nem fűzte tovább a gondolatot, hogy mi minden más is kell ahhoz, hogyteljessé váljon valakinek az élete. Egy hosszú pillanatra így is elkapták egymás tekintetét Mortuával, és adémon önkéntelenül is rámosolygott a lányra – akivel szintén megtapasztalhatta már a bajtársiasságot és abizalmat, még ha szeleburdisága miatt más formában is, mint Lyrrel –, Mortua azonban tüstént lesütötte aszemét, és kérdezett valamit Baraduntól. Valian nem értette tisztán, mit beszélnek, azt azonban sejtette,hogy jobban jár, ha egyelőre békén hagyja a hercegnőt.

Loghor is felzárkózott közben, és odaintett Mortuának, hogy kerüljön a kocsi mellé. A lányengedelmeskedett, de immár makacsul kerülte a démon tekintetét.

– Mostantól kell a szakrális védelem – jelentette ki a nagymester. – Megálljunk, amíg elintézitek?

– Miféle kezdőknek nézel bennünket? – Sharduk hátranyújtotta a kezét. – Valian fiam, ott vannak az


351 / 531 2012.12.17. 19:21

orrod előtt egy barna zsákban azok az ereklyék, amiktől Anira hajlandó volt megválni. Adj ide egyhajszálat, de úgy készülj, hogy ha elejted, leszállítalak, és mehetsz vissza megkeresni!

– Várjatok csak! Azt nézzétek! – szakította félbe Mortua, és előremutatott. Két alak közeledetthozzájuk az úton szemkápráztató gyorsasággal. Még messze jártak, de már így is látszott, hogy férfiak,mindketten szőke hajúak, és fehér papi köntöst viselnek. – Akármi legyek, ha az ott nem Asto és Kai! Dehogy a fenébe…? – A tekintete összevillant Shardukéval. – Visszatértek a szellemek?

– Ezek a morgerintaliak? – kérdezett rá Valian, de választ nem kapott. A nagymester a közeledőketfigyelte felvont szemöldökkel, másik két társa pedig maga elé bámult, nyilván a szellemekkel próbáltákfelvenni a kapcsolatot. Egyikük sem járt azonban sikerrel; legalábbis erre engedett következtetni a lánysóhajtása és az idős pap arcának gyanús kifejezéstelensége is. Mintha még a válluk is egyszerre ereszkedettvolna meg.

Loghor közben megsarkantyúzta a lovát, hogy az élre rúgtatva megálljt parancsoljon a csapatoknak.Mortua követte a példáját, sőt, Sharduk is mögéjük sorolt. A két pap felbukkanása nemcsak őket leptemeg: a lovagok és a fejedelem emberei egyaránt értetlenül nézték őket. A morgerintaliak szélsebesenközeledtek, és végül a lovasoktól alig tíz méternyire lassítottak csak le. Vörös volt az arcuk, fújtatvalélegeztek, de mindkettejük ajkán széles mosoly ült, és Valian azt is észrevette, hogy a magasabbik addignézi őket fürkészve, amíg ki nem szúrja Mortuát.

A lány addigra már le is csusszant a nyeregből, és odaszaladt hozzájuk. A démon arra számított, hogyrögvest a karjukba veti magát a viszontlátás örömére, de Mortua egy lépés távolságban megtorpant, éshitetlenkedve nézett a nyurga papra. Valian is jól látta, hogy a férfit régen látott intenzitással öleli körbe azáramlat.

– Veled maradtak a szellemek, Kai? Az hogy lehet?

– Most mondd meg! – vigyorgott rá az alacsonyabb morgerintali. – Nem elég, hogy kegyelt, de mégannak is különleges… Te meg mégis mi a fenét műveltél a hajaddal? Borzalmasan nézel ki!

– Mert te aztán olyan szép vagy azzal a három szál szőrrel az álladon, amit szakállnak csúfolsz, AstovarGomor! – Mortua elbiggyesztette a száját, de végül nem tudta megállni nevetés nélkül. Csak most borult amokány termetű, fiatal harcos-pap nyakába, aztán elengedte, és odalépett a társa elé is. – Szia, Kai! –köszönt még mindig mosolyogva, Valian pedig azon kapta magát, hogy összehúzott szemmel figyeli.Roppant ismerősnek találta a lány arcára kiülő lelkesedést, és csak egy pillanattal később jött rá, hogyazért, mert Mortua eredendően őrá szokott úgy nézni, ahogyan most a paptársát bámulta.

– Mortua. – A férfi hosszan nézett a lány szemébe, mielőtt magához húzta és arcon csókolta volna. – Ahajad tényleg iszonyú, de még így is örülök, hogy látlak. Morgerintal üres lett nélküled. – Egy pillanattaltovább tartotta a karjában Mortuát, mint Astovar, de végül ellépett tőle, és Loghorra emelte a tekintetét.


352 / 531 2012.12.17. 19:21

– Loghor nagymester, ha nem tévedek. A nevem Morkai Cardun, a társam pedig Astovar Gomor. Astoharcos-pap, magam pedig gyógyítóként szolgálom a szellemeket, és úgy fest, változatlanul mellettem isállnak.

– És mitől volnál te ilyen különleges, Morkai Cardun? – Sharduk előrehajolt, a térdére támaszkodott, ésgyanakodva szemlélte a nyurga, jóvágású papot. Morkai harmincéves lehetett; ha nevetett, ráncok futottakszürke szeme sarkába, és éppolyan hullámos haja volt, mint Briettának, csak rövid és szőke. Elfogulatlanulnézett szembe az öreggel, és megvonta a vállát.

– Gyerekkorom óta a kegyeltjük vagyok… Sharduk, igaz?

– Képes vagy így eljuttatni mindnyájunkat Jarthmorba? – szakította félbe az ismerkedést Loghor.

A pap nemet intett.

– Négy-öt embert esetleg. Többet semmi szín alatt.

– Akkor együtt maradunk. – A nagymester végigmérte. – Nem látok nálad fegyvert.

– Mert az egyetlen, amivel boldogulok, a bicska, de azt is legfeljebb a szalonnával szemben forgatomeredményesen. Ettől függetlenül hasznomat lehet venni bárhol, ahol a mieink vére folyik. Asto pedigremek harcos, kettővel is felér.

Loghor Briettához fordult.

– Hozass nekik kettőt a vezetéklovak közül! – parancsolta, aztán ismét Morkaira nézett. – Az elsőpihenő alkalmával beszélni akarok a szellemekkel.

– Részemről nincs akadálya.

Brietta hamarosan visszatért egy fiatal Koronás társaságában. Egy-egy lovat vezettek elő a két papszámára. Astovar rutinos mozdulattal lendült fel a nyeregbe, Morkainak azonban meggyűlt a baja afelszállással. Végül Mortua mellé léptetett, aki megmutatta neki, hogyan hajoljon az állat nyakára, havágtára kerül a sor. Valian annyira belemerült a nézésükbe, hogy összerezzent, amikor Sharduk hátrafordult


353 / 531 2012.12.17. 19:21

hozzá.

– Adod azt a hajszálat, fiam, vagy a fejedbe húzzam a zsákot?

– Bocsánat. – Valian tette, amire kérték, a tekintete azonban hamarosan visszakalandozott Morkai és ahercegnő kettősére. Megint ugyanazt az önfeledtséget látta a lány arcán, mint a morgerintaliakérkezésekor, és ami tulajdonképpen mindig ott ragyogott rajta, amióta csak ismerte, kivéve… nos, kivéve,amióta beszámolt neki a múltbeli viselt dolgairól. Korábban természetesnek vette, hogy Mortua eleve ígyszemléli az őt körülvevő világot, most azonban – amikor a lelkesedése másvalakihez kötődött, őhozzápedig már nem – azonnal szemet szúrt a démonnak, és nem tette számára rokonszenvesebbé a jövevénytsem.

Mire Sharduk elvégezte a szertartást, Loghor indulást vezényelt. Ismét ő lovagolt az élre, baljánazonban ezúttal az Astovar névre hallgató pap nyargalt. A morgerintali nagyjából egyidős lehetettValiannal, és ha nyilván nem is látott annyi vihart élete során, mint ő, határozottan harcoshoz illően tartottamagát a nyeregben. Sharduk ezúttal gondosan ügyelt rá, hogy a menet közepére kerüljenek, és odabólintotta melléjük szegődő Briettának, akit valószínűleg szintén a nagymester parancsolt védett helyre. A nő

keserűen nézte Astovar hátát egészen addig, amíg a nyomorék pap néhány tréfás szóval tünékeny mosolytnem csalt az arcára. A kocsi mögött Mortua és Morkai kettőse lovagolt, utánuk pedig Baradun és katonái.Valian cseppet sem bánta, amikor a lovak sorra vágtába ugrottak, és ezzel megszüntették a beszélgetéslehetőségét, azt pedig már nem látta, hogy nemcsak ő figyeli árgus szemekkel a gyógyítót, hanem agyógyító is őt.

Vissza az indexre


354 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Loghoros szavazás mindenkinek megvolt? :Dhttp://kaevilaga.blogspot.com

Bár néhány óránként pihenőt tartottak az út mentén, Morkai Cardun minden alkalommal csökkenő

kedvvel kászálódott vissza a lovára. Az első ilyen esetben ráadásul még ki sem tudta nyújtóztatni a tagjait,Loghor máris odarúgtatott mellé. Mortua csak egy fintort vágott a közeledő nagymester láttán, és – arutintalan lovasok óvatos mozgásával – elindult, hogy megkeresse Baradunt. A pap végigkövette atekintetével, és csak aztán fordult Loghor felé.

– Kérdezd meg tőlük, számíthatunk-e a támogatásukra, és milyen mértékben! – vágott bele szokásáhozhíven a nagymester.

– Jobb ötletem van. Beszélj velük magad! Kapcsolatot tudok teremteni köztetek úgy, hogy én magamnem hallom, mit mondasz nekik.

– Csináld!

Morkai bólintott.

– Fogd meg a kezem! – mondta, és már nyúlt is a nagymester balja után. Loghor elrántotta a kezét, ésfájdalmasan felszisszent. Aztán odatartotta a másikat, a pap pedig megragadta, és halk fohászban kértemeg a szellemeket, hogy fogadják el közvetítőjükül.

Loghor sokáig állt mellette szótlanul, elrévedő tekintettel. Néha megmozdult az ajka, de hang nemhagyta el a torkát. Ha valaki megközelítette, fejrázással jelezte, hogy hagyják békén. Végül felnézett,odabiccentett Morkainak, és eleresztette a kezét, aztán már indult is vissza a lovához.

– Várj! – szólt utána a pap, de a nagymester a füle botját sem mozgatta. Elmélyültek a ráncok ahomlokán, és egy pillanatra minden addiginál gondterheltebbnek látszott. Aztán persze felöltötte szokásos,határozott arckifejezését, amint az egy csatába induló hadvezérhez illett is, és tüstént neki is álltutasításokat osztogatni. Morkai bámulta még egy darabig, aztán vállat vont, és úgy döntött, jobb lesz, hacsak később próbál meg beszélni vele.

Loghor a nap további részében sem vált megközelíthetőbbé, de a pap lassan meg is feledkezett róla.Mortuát faggatta inkább arról, mi minden történt vele, amióta elutazott Morgerintalból. A lány


355 / 531 2012.12.17. 19:21

készségesen, sőt, lelkesen mesélt, szavaiból – és főként abból, amit elhallgatott – pedig hamar összeállt akép. Morkai nem kételkedett benne, hogy Mortua a démon hatása alatt van, még ha most valami szemmelláthatóan éket is vert kettejük közé.

– És veled mi történt? – kérdezett rá már estefelé a hercegnő. – Hogyhogy veled maradtak aszellemek? Amikor eljöttem Morgerintalból, kettőnkön kívül már senkivel nem álltak szóba, és Emorhonmagasságában velem is közölték, hogy egyelőre ne nagyon számítsak rájuk… De ha Jarthmor a fészek,akkor téged kegyelni olyan, mintha a mágusok orra előtt táncolnának! Nem értem.

Morkai belenézett a szemébe.

– Meglep téged, hogy kedvelnek?

Volt valami a hangjában, amitől a lány zavarba jött.

– Dehogyis, nem azért mondom! Csak furcsállom. Tudod, hogy alapvetően én is jóban vagyok velük,szóval nem nagyon hiszem, hogy ilyen egyszerű a magyarázat!

A pap megvonta a vállát. Nehezen állta meg, hogy ne pillantson Valian felé.

– Én nem vagyok fókuszban. Soha nem is voltam. Úgy fest, a veszélytelen élet rájuk sem jelent akkorakockázatot…

– Akkor miért hagytak el mindenki mást? Hiszen a legtöbb testvér kerüli az izgalmakat! És egyáltalán,mi történik velük? Nem hiszem el, hogy sosem kérdezted meg őket!

– Ki vagyok én, hogy számon kérjem a szellemeket? Ne felejtsd el, hogy mindig is más volt aviszonyom velük, mint a tiéd. – Morkai elnézett a lány feje fölött. – Szólnak hozzám, ha hívom őket, denem úgy, mint régen. Megváltozott a jelenlétük. Nem érzem rajta azt a teljességet, mint korábban. Minthakevesebben lennének; egyre kevesebben. Persze megpróbáltam kideríteni, mi az oka, de annyira általánosválaszokat adtak csak, hogy feladtam.

– De…

– Lehet, hogy a nagymesternek többet mondtak. Figyeltem az arcát, biztos, hogy kapott tőlükvalamilyen választ, és arra is mérget veszek, hogy nem volt vele elégedett… Kérdezd meg őt, ha


356 / 531 2012.12.17. 19:21

biztosabbat akarsz tudni!

– Én ugyan szóba nem állok Loghorral, ha nem muszáj! – szögezte le Mortua, és csak azután jutott el atudatáig, mit is mondott a pap. – Várj csak! Ezt úgy érted, hogy közvetítettél közöttük? Kai, ha nagyonszépen megkérlek, lehetne róla szó, hogy…

A férfi oldalra hajtotta a fejét.

– Mennyire szépen akarsz megkérni rá? – kérdezte huncut mosollyal, aztán elkomolyodott. – Nekedmegteszem, de ne kérkedj vele. Ha a szellemek mindenkivel szóba akarnának elegyedni, bizonyára nemtartanának igényt az én segítségemre.

– Köszönöm! – A hercegnő odanyújtotta kicsi, kesztyűbe bújtatott kezét, Morkai pedig vigyázva zártaa markába.

– A nagymester nem örült, hogy kézen fogtam – emlékezett vissza.

– Biztos hozzáértél a sebéhez. Tudod, meséltem, hogy megvágta magát a tárgyaláson. Nem olyanbrutálisan, mint Valiant, de azért fájhat neki rendesen.

– Mindig elfelejtem, hogy mostanában nem mindenkinek megy olyan egyszerűen a gyógyítás…

– Mármint rajtad kívül körülbelül senkinek. Így értetted?

Évődtek volna még egy sort, ha nem lépett volna melléjük egy vörösruhás alak. Mortua riadtan hőkölthátra. Már nyúlt is a hátára szíjazott buzogány után, amikor felismerte benne Briettát.

– A frászt hozod rám! – jelentette ki sértődötten.

Brietta végigmérte, de nem ellenségesen. Valószínűleg nem a lány volt az első, akit egy pillanatnyimegtorpanásra késztetett a ruházata.

– Indulunk tovább – közölte, és meg sem várta a választ, már ment is.


357 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua sóhajtva húzta ki a kezét Morkaiéból.

– A lehető legrosszabbkor… De táborverés után beszélhetek velük, ugye?

– Feltétlenül.

A hercegnő nem mosolyodott el. Még mindig Brietta után bámult.

– Annyira sajnálom szerencsétlent.

– A Szárnyast? Meg fogja oldani. – Morkai észrevette, hogy Valian őket figyeli a kocsi hátuljáról.Ironikusan folytatta, és közben megpróbálta kizárni a démont a gondolatai közül. – Mágust játszani nemnehéz, csak fent kell hozzá hordanod az orrodat, az meg a Szárnyasoknak egyébként is remekül megy…

A lány pislogott.

– Mi van? Ja, nem azért. Szerintem halálosan szerelmes Loghorba.

A pap egy csapásra elkomorodott.

– Reménytelenül szeretni sosem jó – mondta halkan.

Mortua megrázta magát, és odalépett a lovához.

– Igazán megmondhatná neki – vélte. – De vannak, akik jobban szeretnek szenvedni.

Fellendült a nyeregbe. Morkai követte a példáját. Bár egyetlen porcikája sem kívánta az újabb, hosszaslovaglást, most nem is gondolt erre. Tűnődve figyelte a lányt, és próbálta kitalálni, hogy vajon véletlenülfogalmazott-e pont így.


358 / 531 2012.12.17. 19:21

Táborverésre aztán elkeveredtek egymás mellől. Mortua sietett mielőbb vacsorához jutni, a férfi pedignem tartott vele. Mindenekelőtt a nagymesterrel akart beszélni – ahogy, ha jól vette észre, mindenki más is.Loghor esze azonban máshol járt, és rövid úton mindenkit elhessegetett magától. Morkait is azzal fogadta,még mielőtt megszólalhatott volna:

– Akármit is akarsz, Brietta majd foglalkozik vele.

– Kötve hiszem. A te kezedet szeretném megnézni, nem az övét.

– Nincs rajta semmi látnivaló.

– Kivéve egy jókora, gyógyulatlan vágást, amitől mozgatni sem bírod rendesen. – Morkai nem tágított.– Minden tiszteletem mellett, nagymester, megkérdezhetem, hogyan kívánsz sebesült kézzel harcolni?

Loghor mogorván nézett rá.

– Kötés, páncélkesztyű, pajzs. Harcolni a másik kezemmel szoktam. Netán kifogásod van ellene, fiú?

– Ami azt illeti: igen, kifogásom van ellene. Nem szívesen használnám a felelőtlenség és azöngyilkosság szavakat, de látatlanban megmondom, hogy ezzel a tenyérrel nem szabadna pajzsot semfognod még legalább két hétig, anélkül pedig…

– Milyen igazad van! Legjobb lesz, ha küldünk egy levelet Jarthmorba, hogy várjanak ránk még kéthetet!

Morkai nem találta humorosnak a nagymester gúnyolódását.

– Elfelejted, uram, hogy gyógyító vagyok, és tudomásom szerint az egyetlen a papok közül, akit nemhagytak el a szellemek. Ha megengeded…

Loghor egy pillanatig kutatva a pap szürke szemébe nézett. Morkai állta a tekintetét, a nagymesterpedig végül engedett neki. Morkai óvatosan a tenyerébe vette a kezét, megszemlélte, és megcsóváltaugyan a fejét, de megállta megjegyzés nélkül. Lehajtott fejjel fogott néma fohászba, a szellemek pedig nemhagyták cserben: a csúf, folyton felszakadó seb a nagymester szeme láttára forrott össze.


359 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor elhúzta a kezét, megtapogatta, megmozgatta az ujjait, aztán váratlanul elmosolyodott.

– No lám – mondta, és megszorította a pap vállát. – Mondd meg a szellemeknek, hogy köszönöm.

– Tudják.

– Megnézhetnéd a démonét is, rosszabb, mint az enyém volt.

Morkai bólintott, bár nem túl nagy lelkesedéssel. A tekintetével Mortuát kereste közben, és csak egykicsit könnyebbült meg azt látva, hogy a lány nem Valiant bámulja éppen, hanem Sharduk mellett ücsörög,vacsorájával a térdén, és figyelmesen hallgatja, amit az öreg mesél neki.

– Megyek – dünnyögte, és otthagyta a nagymestert a tűz mellett.

Valian evett. Sértetlen baljával fogta meg a cipót, láthatólag ő is igyekezett kímélni a fájós tenyerét.Persze ő utazás közben sem igen használta: amennyire a pap megfigyelte – márpedig többször tévedtarrafelé a tekintete, mint szerette volna –, inkább a másik kezével kapaszkodott. Igen csúnyán járt volna,ha le talál esni Sharduk kocsijáról, de a jelek szerint még élvezte is a száguldást. Most sem tűntrosszkedvűnek, és szemlátomást nem idegeskedett a küldetésük miatt sem. Morkai odalépett hozzá, ésmegköszörülte a torkát.

– Meg tudom gyógyítani azt a vágást a tenyereden – jelentette ki.

– Remek, köszönöm. – A démon nem kérette magát: az ölébe tette a cipót, és már nyújtotta is a kezét.Morkai ismét a szellemekhez fordult, Valian pedig gyógyultan húzódott hátrébb egy perccel később, hogyfolytassa az evést.

– Akkor én nem is zavarok. – A gyógyító biccentett, de végül mégsem indult el, meglátta ugyanis aroppant céltudatos léptekkel közeledő Mortuát.

– Kai, te gyógyítasz? – kérdezte már messziről a lány, a pap pedig széttárta a karját. Habár Mortuaéppen csak egy futó, ideges mosolyt villantott a démonra, attól még a férfi nagyon is tudatában volt aharcos jelenlétének.

– Mint látod. Tehetek esetleg érted is valamit?


360 / 531 2012.12.17. 19:21

A lány lesütötte a szemét.

– Hát… nem nagy dolog, meg nem is akarom, hogy a szellemek esetleg rossz néven vegyék, de… –Várt egy kicsit, hátha Morkai győzködni kezdi, de a pap csak nézett rá szótlanul, úgyhogy vett egy mélylélegzetet, és kibökte: – Vissza tudnád csinálni a hajamat olyanra, amilyen lenni szokott?

A két férfi két oldalról nézett rá hitetlenkedve, aztán Morkai elvigyorodott.

– Parancsolj velem, drága hölgyem! – mondta kajánul. – Sosem tudtam tétlenül nézni az ártatlanokszenvedését.

Rátette a kezét a hercegnő fejére, belesimított a hajába, aztán megjegyezte:

– Van itt seb is, nem is túl szép, meg a karod se tetszik nekem… Biztos, hogy a frizurádat részesítedelőnyben?

Mortua a válla fölött pillantott fel rá.

– Ha lennél kedves, és azokat is eltüntetnéd…

– Nem gond. – Morkai találomra meghúzott egy hosszabbra hagyott tincset. – Ki intézett el ilyencsúnyán?

– Pár sas, akiket egy mágus mozgatott a háttérből – magyarázta készségesen a lány.

– A hajadra gondoltam.

– Ja! Az…

– Tartok tőle, hogy én voltam – szólt közbe hűvösen Valian.


361 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ó. – A pap elvette a kezét Mortua fejéről. – Gondolom, a tiédért meg a kis hercegnő a felelős…

– Úgy valahogy.

Mortua jobbnak látta közbeszólni.

– Tudod, Kai, hogy nem szeretem, ha hercegnőznek… De engesztelésül megcsinálhatod Valian haját is.

– Ezer bocsánat, Mortua, de tudomásom szerint hercegnő vagy, és legalábbis felségnek kellene, hogyszólítsalak. A barátaidnak pedig bármikor szívesen segítek. Csak kérniük kell.

– Á, Valian sosem fog rá megkérni! – legyintett a lány. – Azt mondja, hogy majd kinő…

– Amiben igaza is van. Mutasd azokat a sebeket!

Megremegett a keze, amikor végigsimított Mortua karján. A vágás puha, egészségesen lebarnult bőrréfinomodott, a csúnya, szürkés tincsek pedig megnyúltak, végigcsiklandozták Mortua nyakát, és megültek avállán. A lány odanyúlt, és megtapogatta őket.

– Lehetne még egy kicsit hosszabb?

Morkai felsóhajtott. Ha nem ült volna ott tőle kétlépésnyire a démon, talán engedékenyebbnekbizonyult volna, így azonban megrázta a fejét.

– Lehetne, de nem lesz. Aztán meg bajba kerülsz miatta a csatában. Ha épségben visszatérünkJarthmorból, majd beszélhetünk róla megint.

Mortua hátrahajtotta a fejét, kirázta a haját, beletúrt, aztán kitépett egy szálat, és közelrőlmegszemlélte.

– Így azért mindjárt más. Köszönöm, Kai!

Vissza az indexre


362 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenkettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


363 / 531 2012.12.17. 19:21

Eldobta a hajszálat, és Valianra nézett. A démon meg sem próbált úgy tenni, mintha nem lennének ottmellette: a lányt figyelte, és amikor a tekintetük találkozott, halványan elmosolyodott. Mortua elpirult, éssürgősen elkapta a kezét a hajától.

– Jól van, na… – dünnyögte, és folytatta volna, ha egy pattogó, ám igen kedélyes hang félbe nemszakítja.

– Hivatást váltasz, Kai? – Astovar állt meg mellettük fülig érő vigyorral az arcán. – Nekem kéket legyélkedves, és olyan hosszút, hogy rá tudjak lépni. Fonok bele néhány tüskét, és legyőzhetetlen leszek. Sohatöbbé nem cipelek magammal kardot sehova.

– A kék téged sápasztana. – Mortua odaperdült elé, közel hajolt hozzá, és komoly képpeltanulmányozni kezdte az arcát. – Sőt, ahogy elnézlek, a lila is, pedig azzal biztos divatot teremtenél.

– Le vagyok sújtva. Na mindegy, rózsaszín is jó lesz. – Astovar oldalba bökte a lányt. – Kétszerkörbesétálok vele a táboron, és Kai mester tele lesz megrendeléssel.

Mortua felkacagott.

– Aha. Loghor lesz az első, előre látom. Sőt, kézen fogva jönnek Shardukkal, hogy egyszerűen csakcseréld meg a hajukat…

– Még jobb lenne meg se várni, hogy kérjék, és megcserélni, amíg alszanak.

Morkai elhúzta a száját. Nem is a harcos-pap és a hercegnő kirobbanó jókedve zavarta, hanem a Valianarcán átfutó, derűs mosoly.

– Hogy ti ketten hogy bírtatok ki egy percet is egymás nélkül, az az élet egyik legnagyobb rejtélye… –csóválta meg a fejét, társai viszont ügyet sem vetettek rá. Pukkadozva nevettek, amivel számtalantekintetet magukra vontak a környékükön. – Csak az nagyobb, hogy én hogyan éltem túl másfél évetveletek egy fedél alatt.

Astovar rávigyorgott.

– Na, hát Mortuára nincs több gondunk, és az sem kizárt, hogy tőlem is rövid úton megszabadulsz.Csak azért jöttem, hogy elköszönjek. Két emberrel Amoril után megyek előőrsbe.


364 / 531 2012.12.17. 19:21

– Minek? – húzta össze a szemét Mortua.

A zömök morgerintali vállat vont.

– Mert mindnyájunk ura és parancsolója úgy látja jónak. Visszajövünk ám hamar. Elmegyünk a hegylábáig, vagy annál egy kicsivel tovább, és megnézzük, fenyeget-e lavinaveszély, aztán már fordulunk isvissza.

– Loghor biztos azt reméli, hogy a fejedre szakad a hegy, és nem kell tovább elviselnünk – szúrta oda alány. – Említettem, hogy sírógörcsöt kapott, amikor megtudta, hogy te is jössz?

– Szép látvány lehetett! Kár, hogy lemaradtam róla.

– Nem mondta, hogy mit beszélt a szellemekkel?

– Azon kívül, hogy magunkra vagyunk utalva, nem nyilatkozott. – Astovar összefonta a karját a melleelőtt, és jó alaposan szemügyre vette Valiant.

– Ha akarod, felállok, hogy jobban láss – ajánlotta szenvtelenül a démon.

– Ne fáradj! – legyintett a harcos-pap. – A páncélodat nézem. Életemben nem láttam még ilyen fémet.

– Nem is igen fogsz. A hazámon kívül sehol nem találkoztam vele.

– Speciális ötvözet, vagy a készítése tér el a hagyományostól? – Astovar letelepedett mellé.Komolytalansága nyom nélkül eltűnt, hogy színtiszta érdeklődés vegye át a helyét.

– Mind a kettő. – Valian előhúzta a csomagjából az egyik kesztyűjét, és a kezébe nyomta. – Fogd megnyugodtan!

– Ezzel ellesznek egy darabig – súgta oda a lánynak a gyógyító. – Ha még mindig beszélni akarsz aszellemekkel, szerintem itt az idő.


365 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua buzgón bólogatott.

– De mennyire, hogy akarok!

– Gyere! – A pap felkapott egy lámpást, aztán felkínálta a karját a lánynak, Mortua pedig elfogadta.Világosan lehetett érezni, hogy remeg az elfojtott izgalomtól. – Menjünk odébb, ahol senki nem zavar megbenneteket.

Jó tízpercnyit sétáltak, el a tábortól, Morgerintal irányába. Leszállt az éj, már csak sejteni lehetett,merre emelkednek a város tornyai – bezzeg a hegyek fekete óriásokként magasodtak a látóhatár peremén–, a férfi azonban biztonságot merített a tudatból, hogy ott állnak, túl a sötétségen.

Egy jókora fa alá húzódtak a feltámadó őszi szél elől, megfogták egymás kezét, és Morkai átadta magáta lány és a szellemek közötti kapcsolatnak. Mortua egy csapásra átlényegült, hiszen már órák óta csak errea lehetőségre várt. Olykor szemlátomást nagy erőfeszítésébe került, hogy ne szólaljon meg hangosan,ahogyan szokott, néha pedig olyan erővel szorította meg a társa kezét, amit Morkai nem nézett volna kibelőle.

Lényegesen több időt töltött elrévedve, mint korábban Loghor, a papnak azonban eszébe sem jutottsürgetni. Nézte inkább az arcát, hosszan, szabadon, és a gondolataiba merült. Eltöprengett rajta, milyensors várja a lányt, és mennyi keresnivalója lehet abban akár Valiannak, akár neki magának; mérlegre tettminden egyes biztató szót, ami a nap folyamán elhangzott, és maga elé képzelte Brietta san Khilmorzárkózott, boldogtalan arcát is.

Mortua végül felemelte a fejét, rámosolygott – szomorú, de hálás kis mosolya megmelengette a férfilelkét –, és elengedte a kezét.

– Köszönöm szépen, Kai! Én… szólj, ha viszonozhatom valahogyan, jó? – Elnézett a távolba, éshalkan, komolyan tette hozzá: – Nagyon nagy szükségem volt már erre.

– Nekem öröm, ha segíthettem – felelte egyszerűen Morkai. Némi tétovázás után tette csak hozzá: –Holnap ilyenkorra leszámolunk a kultistákkal, és mindig veled lesznek megint. Mit szólsz?

– Legyen igazad. Tényleg.


366 / 531 2012.12.17. 19:21

– És aztán? – kérdezett rá a pap.

Mortua szórakozottan pillantott rá.

– Hm?

– Mihez kezdesz, ha győzelmet aratunk?

– Nem tudom. Alighanem muszáj lesz visszamennem hercegnőnek. – A hangsúly világosan elárulta,milyen kevéssé lelkesedik a lány ezért a kilátásért. – Apának rengeteg elvárása és remélhetőleg legalábbannyi türelme lesz velem szemben, és csak remélni merem, hogy nem hiszi, hogy mostantól majdhímezgetek meg könyvelést tanulok, amíg eszébe nem jut kiházasítani… – Mortua megborzongott, talán ahidegtől is, de még inkább a lehetőségtől.

Morkai megsajnálta.

– Valamit úgyis kitalálsz – biztatta.

– Kénytelen leszek, ha nem akarok belepenészedni az unalomba…

– Mindig azt hittem, a végére jársz, mi történik, és utána hazajössz. Morgerintalba.

Mortua ösztönösen a tornyok irányába fordította az arcát. Erőlködött, hátha meglátja őket. Sárgánaklátszott a haja a lámpás fényében; Morkainak eszébe jutott, hogyan növesztette vissza neki, hogyantüntette el a sebesülést a karjáról – és az is, hogyan nézett utána a lány Valianra. Már-már azt hitte, nemkap választ, de akkor Mortua megszólalt megint.

– Iszonyúan fog hiányozni a rend, Kai. Muszáj lesz elérnem, hogy átmehessek néha. Ha nem isMorgerintalba, de…

– Mordinium sem lehet rossz hely a maga módján. – A férfi mély lélegzetet vett, és kimondta: –Tulajdonképpen én is azon gondolkodom, hogy átteszem a székhelyemet.

– Ez jó ötlet! Anira biztos örülne neked, mármint, ha elengednek… Kérhetnéd mondjuk, hogy


367 / 531 2012.12.17. 19:21

cseréljenek ki Kendaronnal – élénkült meg a lány. – Ő ugyan semmit nem ért a betegségekhez, de havisszajönnek a szellemek, nem is kell, hogy értsen hozzájuk, viszont profi mindenféle liturgiában, szóvalvan rá esély, hogy elfogadják helyetted.

Morkai megrázta a fejét.

– Nem így értettem. Ha eljövök Morgerintalból, nem leszek többé pap. Elhagyom a rendet, és agyógyításnak szentelem az életemet.

A hercegnő nagy szemeket meresztett.

– Kai, te normális vagy? Nem, ne is válaszolj! Biztos, hogy elment az eszed!

– Meglehet. Vagy éppen csak átértékeltem bizonyos dolgokat.

– De hát a szellemek kegyeltje vagy! Most éppen az egyetlen!

– Tisztában vagyok vele. Tudnak a tervemről, és biztosítottak róla, hogy akkor is mellettem maradnak,ha végül így döntök.

– Hát én mindjárt kitépem a hajamat, vagy még inkább a tiédet! Nem is, tudod, mit? Cserélek veled!Apa csak örülne, ha lenne egy fia, én meg visszamegyek helyetted papnak. – Mortua levegőt vett,feltehetőleg azért, hogy tovább hitetlenkedjen, ezt azonban a férfi már nem várta meg. Szelíden kézenfogta a lányt, és az arcába nézett.

– Ennyire nem akarod, hogy utánad menjek? – kérdezte.

– Hogy… utánam? – bizonytalanodott el Mortua.

– Hidd el, nem a Szárnyasokhoz akarok közelebb kerülni.

A lány pislogott. A keze kicsúszott a férfi markából.


368 / 531 2012.12.17. 19:21

– Kai, te… Közel akarsz kerülni hozzám?

– Ha tudtam volna, hogy végleg eltűnsz Morgerintalból, már réges-rég megmondtam volna neked –felelte halkan Morkai.

– De hát…

– Te soha nem gondoltál arra, hogy több is lehetnék neked, mint a paptársad?

Mortua megrázta a fejét.

– Nem! Mármint… – Felsóhajtott. – Eszembe se jutott. Eleve nem is vagyunk ugyanaz a korosztály,meg hát Astóval is folyton csak ugrattunk, én… azt hittem, hogy kölyöknek tartasz…

– Harminc vagyok, Mortua. Tizenkét év nem olyan sok.

– Tudom, csak… Tényleg nem néztem rád úgy soha. Ne érts félre, kedves vagy, meg jóképű is, éspersze okos, meg minden… – A lány megrázta a fejét. – Kai, nekem fogalmam sincs, mit kell csinálni, haszerelmet vallanak az embernek! Tudod, hogy fontos vagy nekem, és… Várjunk, tudod, ugye?

A pap bólintott.

– Tudom.

Elhallgattak. Lebegett közöttük a félig kimondatlanul maradt vallomás. Aztán Morkai megköszörülte atorkát, és belevágott megint.

– Azt mondod, soha nem képzeltél magad mellé. Miért nem próbálod meg? Ha lehetetlennek érzed,úgysem fogom erőltetni. De szeretném, ha megadnád nekem az esélyt. Legalább csak gondolatban.

Mortua tétovázott. Lehunyta a szemét, és nem ellenkezett, amikor a pap ismét a kezébe vette a kezét.


369 / 531 2012.12.17. 19:21

– Szeretlek – suttogta Morkai, aztán hozzáhajolt. A szája súrolta a lányét, csókja alig volt több futóérintésnél. – Boldoggá tudlak tenni, ha megengeded.

A lány arca kipirult. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, aztán Mortua elhúzta a kezét, és bólintott.

– Megpróbálom, jó, Kai? Nem ígérek neked semmit, mert nem lenne tisztességes, de megpróbálomelképzelni, milyen lenne az élet veled. Ne éld bele magad, most még semmiképp, de azt hiszem, tartozomneked annyival, hogy legalább elgondolkodom rajta. Ha minden jól megy, hamarosan a szellemekkel istudok beszélni rólad… És köszönöm, tényleg.

– Én köszönöm neked, Mortua. Visszakísérhetlek?

– Persze…

Néma csendben sétáltak vissza a táborba. Az emberek nagy része már alváshoz készülődött. Morkaifigyelte őket, azután is, hogy a lány elbúcsúzott tőle, aztán imára kulcsolta a kezét, és hosszú, szótlanfohászt küldött a szellemekhez.

Vissza az indexre


370 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Kicsi Lyr, kicsit több Mortua. És három frissítés három nap alatt!Most mondjátok, hogy nem kényeztetlek el benneteket. :)

Lyr Ascovadót a testébe hasító fájdalom térítette magához.

Remek! – gondolta. Pedig tulajdonképpen akár hálás is lehetett volna, hiszen szó sem voltelviselhetetlen kínról, amire pedig egy mágusokból álló szekta esetében joggal számíthatott volna az ember.Az érzés, ami a hátában és két megfeszülő karjában lüktetett, egyelőre inkább csak bosszantotta.

Beletelt egy pillanatba, hogy rájöjjön, hol van, és mit műveltek vele. A tompa, dühítő sajgás után aztvette észre először, hogy páncéljától megfosztva, függőlegesen lóg a levegőben – azaz csak lógna, ha nemkötözték volna kezét-lábát a szoborhoz. A bokáját a nőalak térdhajlatához erősítette az azt szorító kötelék,két karját pedig a magasba emelve feszítették hátra, hogy a rózsaszínen derengő karokhoz rögzíthessék. Aháta rápréselődött a szoboréra, a gerince fájdalmasan húzódott, és azt is tudta, hogy hamarosan pokolianégni fog a válla. Nem is tudta, mit reméljen inkább: hogy nem hagyják sokáig odafent lógni, vagy éppellenkezőleg, még egy jó darabig nem vesznek róla tudomást.

Először is megpróbálta kiszabadítani magát. Nem fűzött hozzá sok reményt, de azért megkísérelteoldalra mozdítani a kezét és kihúzni a lábát a kötelékből. Egyik esetben sem járt sikerrel. A mágusokalapos munkát végeztek: mozdulni sem tudott.

Ekkor a szellemekhez fordult. Dühösen, szenvedéllyel szólította őket, és bár józan ésszel tudta, hogy haeddig nem hallgatták meg, akkor most fogják a legkevésbé, mégis keserű csalódást érzett, amikorsegítségkérése megválaszolatlan maradt. Lett volna csak nála egy ereklye, akár csak egyetlen apró szőrszális, és már kifelé tartott volna Jarthmorból, miután porig rombolta az átkozott szobrot! Ismét megpróbáltrántani egyet a karján, de csak annyit ért el vele, hogy a hátába nyilallt a fájdalom.

Shira! – szólította meg a papnőt, aki valószínűleg halálra aggódta már érte magát Mordiniumban.Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, de biztosra vette, hogy a lány már beszámolt az eltűnésérőlAnirának, aki tőle telhetően megnyugtatta, és most helyette idegeskedik. – Shira! – ismételtetürelmetlenül, de nem érezte a papnő tudatának jelenlétét az elméjében. – Anira, te hallasz? –próbálkozott újra, ismét eredménytelenül.

– Fájdalmaid vannak, lovag?

Lyr felkapta a fejét. A kellemetlen, éles hang az ajtóból jött, vagyis nem láthatta, ki szólítja. Mégsem


371 / 531 2012.12.17. 19:21

érte meglepetés, amikor a férfi besétált a látóterébe. Vörös ruhájának szegélyét hórihorgas termete ellenéreis a padlón húzta maga után, kopasz fején fénylett a bőr a szobor derengésétől. Az arcát borító hegekmisztikus jelekké álltak össze, homlokát pedig ráncok szabdalták alattuk.

– A fájdalom hasznos dolog – folytatta bölcselkedve a mágus. – Megtanít felismerni a tulajdonkorlátainkat. Viszont, attól tartok, az elme hatalmát könnyedén elfelhőzi… Ha nagyon feszültenkoncentrálnál, talán áthatolhatnál rajta, és segítséget hívhatnál, igen. De ahhoz sokkal nyugodtabbnakkellene lenned.

– Oldozz el! – A nyugalom állt a lehető legtávolabb Lyr lelkétől.

– Idővel. Ha az Úrnő úgy parancsolja.

– Mit akartok tőlem?

Rhamor Grahulis érdeklődve nézett fel rá.

– Nem is sejted? Persze, honnan is tudhatnád? Nos, fiatalember, nem kell aggódnod a sorsod miatt.Sem én, sem senki más nem szándékozik kezet emelni rád.

Lyr ajka megvető vicsorra húzódott.

– Tapasztalom!

– Meg kell értened, hogy nem szeretnénk, ha visszaélnél a vendégszeretetünkkel. – Az imént még olyfület bántó hang most kimondottan lágyan csengett. A lovag nem tudta eldönteni, gúnyt vagy kétszínűségethalljon ki belőle, de nem is igazán érdekelte. – Az Úrnő azt kérte, maradj a közelében. Mi csupán az ő

parancsainak engedelmeskedünk.

Lyrt hirtelen félelem fogta el. Habár a szobor most éppen nyugodtan állt a talapzatán – vele a hátán –,a fiatalember nagyon is jól emlékezett arra, amikor megmozdult.

– Mit akartok tőlem? – ismételte, és igyekezett kirekeszteni a pánikot, ha a szívéből nem is, legalább ahangjából.


372 / 531 2012.12.17. 19:21

A mágus elmosolyodott, és szórakozottan megdörzsölte az arcát.

– Kiváltságossá teszünk, lovag. Megadjuk neked a lehetőséget, hogy előhívd az Úrnőnket a börtönéből.

– Semmi ilyesmi nem áll szándékomban.

– Á, hát persze, hogy nem! Szerencsére az Úrnőnek megvannak az eszközei, hogy együttműködésrebírjon.

Meg fognak kínozni! – villant Lyr agyába a dermesztő gondolat, és arra késztette, hogy mégmagasabbra emelje a fejét. Rhamor Grahulis azonban úgy mosolyodott el, mint aki pontosan tudja, mijátszódik le benne.

– Mint már említettem, senki nem fog bántani. A véred csak akkor ér valamit, ha önként adod.

A fiatalember megrándult. Lassan az egész testét elborította a fájdalom, de még nem emelkedettelviselhetetlen szintre.

– Az Úrnő előtt nincsenek titkok – folytatta kedélyesen a mágus. – Mindenki tudta róla, hogy azemberek szívébe lát. Tudja, hogy mi vagy, fiatalember, és az Ő kegyéből én is tudom. Már régóta keresünkbenneteket.

Lyr lehunyta a szemét. Felrémlett előtte a legelső mágus, akivel együtt dolgozott, a síkföld aszkétája,aki Loghor kíséretében érkezett Morammorba, hogy átvegye ott a parancsnokságot. Lyr számtalanszorlátta őt egy-egy rég halott szent holtteste fölött, véres kézzel, apró üvegcsével az ujjai között – és mosthirtelen azt is megértette, miért.

– Nem uralni akarjátok a szellemeket – mondta. – Nem az a célotok, hogy a mágiátok szolgálatábaállítsátok és az ereklyék segítségével bírjátok őket engedelmességre. Hagytátok, hogy ezt higgyük, mertaddig sem firtattuk a valódi szándékaitokat, de nektek valójában mindvégig csak a vér kellett… Valakineka vére, aki olyan volt, mint én vagyok, igaz? És hol máshol találhattatok volna hozzám hasonlót, mintMorammorban? Annyian töltöttek már be közülünk magas pozíciót a rendben…

A mágus megrázta a fejét.

– A vér kevés, bár valóban az a katalizátor. A kulcs azonban a szabad akarat. Persze ez a szabad akarat


373 / 531 2012.12.17. 19:21

lehetne éppen egy szellemé is, így aztán lelkiismeretesen kutattunk a halottak között, hogy életrekelthessük az Úrnőt. Most azonban, hogy csatlakoztál hozzánk, erre nem lesz szükségünk többé.

– Nimortana vagy sem, én nem segítek szabadon engedni az úrnőtöket. – Lyr tekintetemegkeményedett. Ha valamiben biztos volt, abban mindenképpen, hogy ha nem zsarolhatják meg, akkornem fogják rávenni semmire.

Arra számított, hogy a férfi dühbe gurul, de az csak nézett rá megértően.

– Ó, dehogynem – suttogta. – Segíteni fogsz… méghozzá készséggel.

Mortua sokára aludt el. Elég volt lehunynia a szemét, és máris újra átélte Morkai leheletnyi, röpkecsókját, látta maga előtt komoly, jóvágású arcát, és hallotta a saját hangját, amint ígéretet tesz nekiahelyett, hogy egyszerűen csak annyit mondana: Bocsáss meg, Kai, de én Valiant szeretem.

A helyzet azonban bonyolultabb volt ennél, és a lány haragudott Valianra, amiért azzá tette. Bárhabozás nélkül elismerte a démon becsületességét, és nagyra értékelte, hogy kendőzetlenül vallott neki amúltjáról, ám az egykor történtek még mindig rágták a lelke mélyén. Emlékezett a másfél évvel azelőttiValianra, aki heves indulattal mészárolta le a rájuk törő Koronásokat, és olykor még őt magát isnyugtalanná tette a dühkitöréseivel, és csodálta azt, akivé azóta vált. Nem feledkezett meg róla, hogy aráerőltetett önfegyelem alatt ugyanaz a háborgó lélek lakozik, aki életének első huszon-egynéhány évébennem ismert mást, csak a tombolást és az életére törő, kíméletlen farkastörvényeket, bár hitte, méghozzászilárdan, hogy egyszer majd ezek sem lesznek többek rossz emléknél. Arról sem tudott azonbanmegfeledkezni, hogy – sötét múlt ide, önuralom oda – hányszor utasította vissza őt a közelmúltban adémon.

Morkai ugyanakkor… A lány elmosolyodott, amikor rágondolt. Hiába pendültek kezdettől egy húronAstovarral, mindig is a gyógyító állt hozzá Morgerintalban a legközelebb, és gyanította, hogy ha azodautazása előtt nem ismerkedett volna össze Valiannal, talán éppen ő ejtette volna rabul a szívét.Végtelenül meghatotta, hogy a férfi képes lett volna feláldozni érte papi hivatását, és cseppet sem voltellenére a gondolat, hogy rendszeresen találkozzon vele Mordiniumban.

De mégis… Szeretni őt? Jobban, máshogy, mint testvért és barátot? A csókja nem ébresztette felMortuában azt a kínzó vágyat, amit Valian szemének egyetlen villanása fel tudott lobbantani benne. Nemtudta elképzelni azt sem, hogy az apja elé álljon, és bejelentse, vele akarja összekötni az életét. Ha arra


374 / 531 2012.12.17. 19:21

gondolt, hogy egyszer gyereke születik majd, azonnal egy vörös hajú ördögfióka képe jelent meg előtte, ésmélységesen elszégyellte magát, mert eszébe jutott, mennyivel elutasítóbb lenne vele Valian, ha megtudná,hogy ilyesmiről fantáziál.

Ha választania kellett volna a két férfi között, egy pillanatig sem habozott volna. Erről azonban nemvolt szó. A démon világosan értésére adta, nem is egyszer, hogy nem kér belőle, a lány pedig tudta, még hafájt is neki, hogy nem lehet egy életet hiábavaló epekedésben leélni. Brietta jutott eszébe, ésösszefacsarodott a szíve. Nem akart még évek múlva is úgy bámulni Valian után, ahogyan a Koronás lesteLoghor minden mozdulatát. Tartott tőle, hogy ha most hagyja Morkait elmenni, azt azon nyomban megfogja bánni, amint végre kiábrándul a démonból.

Sóhajtott. Úgy tűnt, egyszerűen képtelen jó döntést hozni. A hátára fordult, felbámult a csillagos égre,és megkönnyebbült, amikor végre eljött érte az álom.

Arra ébredt, hogy keltegetik. Az első gondolata az volt, hogy Morkai akarja máris kiszedni belőle, mirejutott, de Baradun nézett rá, amikor kinyitotta a szemét.

– Bocsánatodat kérem, hercegnőm, de ideje indulnunk.

Mortua ásítozva bólogatott. Frissen visszanövesztett haja kócosan meredezett.

– Reggeli? – kérdezte, és követte az irányt, amerre Baradun mutatott.

Őhozzá kéne feleségül mennem – gondolta fanyarul, de nem tudott nevetni magán. Rossz íze volt aszájának, fázott és koszosnak érezte magát.

– Ennyi férfi között még csak mosakodni se lehet… – zsörtölődött, és majdnem kiugrott a bőréből,amikor egy csendes hang ráfelelte:

– Menj le a patakra! Van egy szakasza amögött a bozótos mögött, ahonnan nem látszik a tábor.

– Patak? – Mortua megborzongott. – De az hideg…

Brietta megvonta a vállát.


375 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem túlságosan. Mosakodni éppen jó.

A hercegnő felnézett rá, és hirtelen közösséget érzett vele.

– Meg tudod mutatni, merre van? – kérdezte félszegen.

A Koronás sóhajtott. Szemlátomást nem fűlött hozzá a foga.

– Menjünk! – mondta mégis.

Kifelé indultak a táborból. Elhaladtak a két morgerintali mellett is, akik éppen a reggelijüketfogyasztották. Mortua egyetlen szó nélkül vette ki a cipót Astovar kezéből, és menet közben harapott bele.

– Hé! – kiáltott utána a pap.

– Bocs, Asto, sietek! – szólt vissza a lány. A szeme sarkából látta, hogy Morkai jót derül rajta, ésvisszatartja a társát, amikor az utána akar indulni.

Brietta nem kommentálta az esetet. A szája rándulása engedett csak következtetni rá, hogy egyáltalánnem tartja mulatságosnak. Mortua engesztelően odakínálta neki a cipót.

– Kérsz belőle? – kérdezte tele szájjal.

– Már ettem. – A lovaghölgy rá sem pillantott.

Ébren van, megfürdött, megreggelizett, és akármibe lefogadom, hogy a kardját is kifényesítette! –összegezte magában a hercegnő. – Ijesztő. Remek pár lennének Loghorral, az biztos.

– Ott a bozót – mutatta közben Brietta, és már fordult is volna vissza, Mortua azonban szemernyikedvet sem érzett hozzá, hogy egyedül vacogjon a patakparton.

– Nem várnál meg? – kérdezte a legkedvesebb hangján. Még az ételt is lenyelte előtte.


376 / 531 2012.12.17. 19:21

Brietta mogorván mérte végig, mielőtt beadta volna a derekát.

– Ahogy parancsolod, hercegnő. De ne húzd az időt sokáig! A nagymesternek bármikor szüksége lehetrám.

Mortua kibújt a köpenyéből. Azonnal meg is bánta: cudarul fázott. Nem akart azonban puhánynakmutatkozni a nő előtt, így odatérdelt a víz mellé, belemerítette a kezét, és megmosta az arcát. Valóbanhideg volt, de legalább az álmosságát elűzte, úgyhogy meglazította a ruháját is, és alatta is megmosakodott.

– Sietek – jelentette ki, és nem tudta megállni, hogy ne tegye hozzá: – Nem mintha Loghor nem bírnáki, ha egyszer az életben várnia kell két percet.

Brietta mogorván hallgatott egy darabig, aztán, amikor a lány már nem is számított rá, hogy válaszol,halkan annyit mondott:

– Ti rendbéliek nem tudjátok értékelni a nagymestert.

Mortua jobban sajnálta, mint valaha.

– Viszont legalább nevén nevezhetjük azt, akit szeretünk – válaszolta, hátha sikerül egy kicsit felráznia.

– Melyiket is? – kérdezett vissza gúnyosan a lovag.

Mortua meghökkenten meredt rá egy másodpercig, mielőtt elpirult volna.

– Általánosságban értettem! – szögezte le, és igyekezett nem tudomásul venni, mennyire ég az arca. –De tényleg nem fér a fejembe. Soha nem is próbáltad a tudomására hozni, hogy… tetszik neked?

– Hogy képzeled? Sosem hoznék ilyen szégyent a nevemre, az övéről nem is beszélve!

A heves kitörés meglepte Mortuát. Brietta haragvóan összevont szemöldökkel meredt rá, minthavalami nagyon sértőt mondott volna.


377 / 531 2012.12.17. 19:21

– Jól van, na, én azt hittem, nektek, Szárnyasoknak mindent szabad! Vagy van valami belső szabály,hogy a nagymester nem szerethet bele egy közönséges lovagba? De még ez sem stimmel, te azért nem vagyközönséges, vagy az vagy?

– Ostobaságokat beszélsz. – Brietta arca váratlanul megenyhült. – Ezek szerint nem tudsz róla. Anagymester házasember, felesége és két lánya van.

– Hogy… Loghornak családja van? – pislogott a hercegnő. – Gyerekei? De hát…

– Nem Mordiniumban élnek, hanem a nyugati lápvidéken. Arisztokraták, nem tehetik meg, hogyideköltöznek, és felügyelet nélkül hagyják a birtokaikat meg a kereskedelmi érdekeltségeiket. Ritkán látjákegymást, de ettől a nagymester még nem lesz kevésbé nős… én pedig nem leszek kevésbé szerencsétlen.

Az utolsó szavakat már csak suttogta. Mortuának elszorult a szíve.

– Na… – Közelebb lépett, és sután megsimogatta Brietta kezét. – Azért nem olyan szörnyű a helyzet.Loghor legalább nem démon.

– Nem, nem az. – A lovag elhúzta a kezét. A tekintete szemernyit sem enyhült. – Bárcsak inkább azlenne, feleség nélkül.

Mortua felsóhajtott.

– Nézd, én látom, hogy nem akarsz velem barátkozni, de attól még tudd, hogy együtt érzek veled, jó?Függetlenül attól, hogy mit gondolok magáról Loghorról. Piszok érzés szeretni valakit, aki tojik az emberfejére.

Brietta összehúzott szemmel mérte végig.

– Erről nyilván ők is hasonlóan vélekednek, nem gondolod?

– Mármint…


378 / 531 2012.12.17. 19:21

– A démon meg a gyógyító.

Mortua pislogott.

– Mi van? – kérdezte értetlenül.

– Hergeled őket. Mit akarsz, hogy ölre menjenek érted? Nem gondolod, hogy elég egyenlőtlenküzdelem lenne? Valian bármikor darabokra tépi azt a papot. Vagy azt szeretnéd?

– Mi? Dehogyis! Én… Azt hiszed, hogy játszom velük? – A hercegnő visszavette a köpönyegét, éshevesen fordult szembe a Koronással.

– Nagyon úgy tűnik.

– De hát nem is! Valamit nagyon félreértesz! Valian, ő… nemet mondott nekem, sokszor és nagyonvilágosan. Azt meg, hogy Kai mit érez, én is csak tegnap óta tudom. Frászt akarom én egymás ellenuszítani őket! Megszakadna a szívem, ha bármelyiküknek is baja esne!

Brietta arca egészen megváltozott. Most először az ő szemében is rokonszenv villant fel.

– Nem tudom, mit mondott neked Valian, de hogy nem veszi le rólad a szemét, az biztos.

Ha arra számított, hogy ezzel jobb kedvre hangolja a lányt, akkor csalatkoznia kellett. Mortua csaklegyintett.

– Tudod, meddig ámítottam magam azzal, hogy van nála esélyem? – kérdezte lemondóan. – Más ahelyemben már rég felfogta volna, mi a helyzet, amikor én még küszködtem, hogy vegyen már észre…Nem. Van közöttünk egy… feszültség, de az másból fakad.

– Te biztos jobban tudod – hagyta rá a lovaghölgy. – Kész vagy?

– Kész.


379 / 531 2012.12.17. 19:21

Visszasétáltak. Mortua önkéntelenül is Valiant kereste a tekintetével. A démon éppen Shardukkocsijára szíjazta fel magát. Nem vette észre őt, a lány pedig leküzdötte a kísértést, hogy odamenjen hozzá,és megpróbáljon beszédbe elegyedni vele. Bármennyire igyekezett is leszámolni minden reménnyel, Briettaszavai mégis felkavarták. Leszegett fejjel sietett a lovához, és szidta magát a bizonytalanságáért. Szintemár kívánta, hogy érjenek Jarthmorba mielőbb – a kultisták iránt legalább tudta, hogy mit érezzen.

Vissza az indexre


380 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvennegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


381 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian a látóhatár peremén kirajzolódó hegyvonulatot nézte. Sehogyan sem tudott szabadulni azérzéstől, hogy éjjel, amíg aludtak, a sötétség leple alatt közelebb kúsztak hozzájuk a hegyek. Loghorbecslése helytállónak tűnt: maga is úgy ítélte meg, hogy két-három óra alatt odaérhetnek a tövükbe, ésazon kapta magát, hogy beleborzong a gondolatba. Talán csak a tudat tette, hogy a meredek szirtek közöttott rejtőznek Jarthmor romjai, talán a saját emlékeivel felfedezett hasonlóság miatt rezzent össze;mindenesetre látta maga előtt, ahogyan belovagolnak közéjük, csak hogy két oldalról több tonnányi sziklazúduljon a fejükre.

Ariann világának örökös, kőkemény tele nem kímélte sem a birodalmat, sem a benne élő démonokat,utóbbiak azonban mesteri alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. Valian maga is számtalanszormegfordult Rinol Thinalon várában, amelyet évszázadok rabszolgamunkájával faragtak bele egygigantikus, égnek meredő jégtömbbe. Ott támadt mindig hasonló érzése, még akkor is, amikor századszorállt meg a tövében. Ugyanazok az égre törő, meredek falak fogadták ott is, amelyek mögött szintén agonoszság vert tanyát – habár ezt Ariannban szinte minden helyről elmondhatta volna, a tulajdon otthonátis beleértve –, ugyanúgy érezte rajtuk az ellenséges szándékot, és ugyanolyan biztos lehetett benne, hogybele kell majd néznie a halál szemébe, mielőtt elérné az úti célját – akkoriban többnyire a menyasszonya,Herria hálószobáját.

A név számtalan emléket idézett fel benne, vérrel, árulással és keserűséggel teli, sötét emlékeket. Mindközül mégis a legfrissebb mart belé legjobban: Mortua aggodalmas, mégis bizakodó arca, miközben az ő

vallomására várt. Tudta, hitte azóta is, hogy beszélnie kellett a lánnyal, hogy Mortuának joga, neki pedigkötelessége volt szembenézni az igazsággal, és elfogadta azt is, hogy talán sok időbe telik majd, mire újrabeszélni tudnak egymással. Becsülte érte Mortuát. Értékelte, hogy a beszámoló ilyen komoly kárt tett alelkében – csalódott volna benne és az értékrendjében, ha az egészet egy vállvonással el tudta volnaintézni. Most egyébként is Jarthmor és Nimortana kultusza állt a fontossági sorrend élén, Valian tehát rájukösszpontosított, a lányt pedig igyekezett figyelmen kívül hagyni.

Leszámítva persze azokat a pillanatokat, amikor a gyógyító a szeme elé került. Olyankor ökölbe szorulta keze – amit ráadásul éppen ő hozott helyre –, és csak néhány hosszú, mély lélegzetvétel árán tudtamegállni, hogy odamenjen hozzá, és kérdőre vonja a szándékait illetően, amelyek felől egyébkéntszemernyi kétsége sem akadt. Tartott tőle, hogy nemcsak szó követne szót, ha megtenné, hanem az olygondosan féken – és önmaga elől is elzárva – tartott indulatok is elszabadulnának. Bölcsebbnek tűnttudomást sem venni Morkairól, és inkább a küzdelemre készülni, bár Sharduk élcei egyáltalán nemkönnyítették meg a helyzetét.

Legalább az utazással kapcsolatos kétségei elszálltak már. A törékenynek látszó kocsi biztonságosnakbizonyult, a kényelmetlen ácsorgás és kapaszkodás nem zavarta, és kimondottan élvezte az arcába vágó,hideg szelet, valamint a szeme előtt elsuhanó táj látványát. Ha pedig összehasonlította az utazásnak ezt amódját azzal, amikor Baradunék vitték vissza Mordiniumba, szinte nem is jutott eszébe semmi hátrány –legalábbis ha nem gondolt a társaságuk egy bizonyos tagjára.

A hegyekig hátralévő utat mintha még gyorsabban megtették volna, mint ahogyan addig haladtak, bárazt sem tartotta kizártnak, hogy a gondolatai foglalták le túlságosan, azért nem érzékelte az idő múlását.Még éppen csak derengett keleten az ég alja, amikor elindultak. Ahogy egyre világosabb lett bal felől azég, úgy borult ragyogásba mellettük a patak, amelynek vizében Mortua is megmosakodott, és amely sokáighűségesen kísérte az útjukat, a hegyek azonban makacs árnyékot vetettek egymásra, ahogy nyomasztó


382 / 531 2012.12.17. 19:21

hirtelenséggel kiemelkedtek a síkvidékből. Olyan váratlanul, átmenet nélkül bukkantak ki a földből, minthavalaki egy óriási pengével függőlegesen kettévágta volna őket, aztán pedig a hóna alá csapta volna a másikfelüket, és elballagott volna, a maradékot egyszerűen ottfelejtve a nyílt ég alatt, ahol a szél, a víz, a fagy ésa napsugarak együttes ereje egyenetlenné marhatta a felszínüket. Valian látta, hogy még alenyűgözhetetlennek vélt, béna öreg arcára is tisztelet ül ki, amikor meglátja a sárgásszürkekőmonstrumokat.

Életnek nyoma sem látszott a hegyek között, sem pedig a völgyben, ahol az út haladt továbbnyílegyenesen. Valian meglepődött rajta, arra számított, hogy kanyarogni fog. Persze, ha NimortanaJarthmort tette meg a fővárosának akár ezer évvel korábban, és mágikus erejét használta fel arra, hogyotthont csináljon belőle, akkor az sem okozhatott gondot neki, hogy belevájja a sziklába a kereskedőutat.Nem volt éppen kellemes a gondolat, hogy hamarosan esetleg ővele kell szembenézniük.

Loghor rövidesen megálljt vezényelt, és szembefordította a lovát a követőivel. Könnyedén rántotta előa pallosát, és megtartotta maga előtt függőlegesen, fél kézzel. Remekül választotta meg a helyszínt: őrá márárnyékot borítottak a hegyek, a kardot azonban még éppen megvilágította az egyre erősödő fény. Valianszakértő szeme megállapította, hogy a fegyver mestermunka, sőt, jóval több is annál. A maga nemébenegyedülálló kellett, hogy legyen, meg is ért legalább annyit, mint a komplett rendházuk. Avatott kezekkovácsolták a keresztvasat a szárnyas korona alakjára, maga a fém pedig, amiből a pallos készült,valósággal életre kelt a nap tüzében. Tökéletesen illett Loghor kezébe, ahogyan – Valian nem kételkedettbenne – számtalan másik nagymesterébe is már nemzedékek óta.

– Büszkeség tölt el, ha rátok nézek! – Loghor hangját sokszorosára erősítette a visszhang. A démon azajkába harapott: sok volt ez az ő érzékeny fülének, még ha el is ismerte, hogy a hatás kétségkívüllenyűgöző. – Egytől egyig remek emberek vagytok, akik megérdemlik, hogy részt vehessenek egy nagy ésdicső küldetésen. – Szünetet tartott, a tekintete Briettán állapodott meg. – Ebben a harcban nem leszsemmi dicsőséges. Ma nem méltó ellenféllel nézünk szembe, hanem patkányokat megyünk irtani. Deamikor felesküdtünk a szellemek szolgálatára, az igazság védelmére, akkor ezt is magunkra vállaltuk.

Előrerúgtatott, páncélján felragyogott a napfény.

– Tudjátok, hogyan harcol a patkány, ha sarokba szorítják? Gyors, alattomos és nem adja meg magát.Végignézek rajtatok, és senkit, ismétlem, senkit nem látok, aki azt érdemelné, hogy egy ilyen kártevőmarásától pusztuljon el.

Szavai helyesléssel találkoztak. Itt is, ott is felhangzott egy kiáltás, nemcsak a lovagok, hanem Baradunkatonái között is, de még Sharduk is egyetértően mormogott. Valian Mortuát kereste a tekintetével, de csaka hátát látta. Briettára azonban remek rálátása nyílt; a nő arca sápadt volt és fennkölt, szeméből könnyekcsorogtak.

Loghor a magasba emelte a pallost. A ló felágaskodott alatta, és most hatvan torokból egyszerreharsant fel a diadalüvöltés.


383 / 531 2012.12.17. 19:21

– Megfürdetem az ellenség vérében, mielőtt leszáll a nap! – kiáltotta a nagymester. – És ti velemlesztek! A rendért, a békéért, a szellemekért, ma beteljesítjük a fogadalmunkat! Gyűjtsétek össze azerőtöket, mert kemény út és csúf munka áll még előttetek. Így vagy úgy, de talpon maradunk!

Sem Mortua, sem Morkai nem vette ki a részét az általános éljenzésből. Egymás felé hajoltak anyeregben – úgy tűnt, most már a férfi is otthonosabban érzi magát valamivel a ló hátán, mint előző nap –,a lány a pap fülébe kiabált valamit, az pedig nevetett rajta. Valian kényszerítette magát, hogy másfelénézzen. Végül is egy magasan képzett gyógyító, aki a békés élet híve, és a szellemek támogatását élvezi,minden szempontból megfelelőbb társ egy sötét múltú démonnál, aki még saját magával sincs teljesenösszhangban. Eszébe sem jutott volna hibáztatni Mortuát, ha Morkait választja, még akkor sem, ha egyrenagyobb kedvet érzett kitépni a férfi torkát, és belehajítani a tetemét a patakba.

Loghor közben eltette a kardját, odalovagolt Astovarhoz és két társához, és néhány keresetlen szóvalútjukra küldte őket, aztán pedig a kocsit vette célba.

– Micsoda lelkesedés! – fogadta Sharduk. – Szinte már vártam, mikor indul meg a ricsajra egy jó kishegyomlás, hogy maga alá temessen a szép beszédeddel meg a csillogó kardoddal együtt.

– Nyilván lesz rá alkalom, amint továbbmegyünk. – Loghor nem bizonyult vevőnek az iróniára. – Adémonnal van beszédem, nem veled.

– Heh… Mi van, érezzem magam mélyen megsértve? – Az öreg a fejét rázta, és nem szűnt megvigyorogni. – Felkorbácsolod bennem a harci kedvet, aztán meg itt fanyalogsz. Hogy lettél te nagymester,Loghor fiam?

– Némileg megalapozottabban, mint te pap. – Loghor intett Valiannak, hogy szálljon le a kocsiról, aztánmaga is a földre ereszkedett, és vezetni kezdte a lovát az ellenkező irányba, el a katonáktól. Nyilván nemaz ő fülüknek szánta, amit mondani akart. A démon a nyomába szegődött.

– Ezt meg se hallottam! – kiáltotta utánuk Sharduk.

Valian csak egy percig csodálkozott rajta, hogy Loghor fekete ménje tudomást sem vesz a jelenlétéről,aztán megértette az okát: a nagymesternek kiválóan képzett hátas dukált, ráadásul könnyedén el tudtaképzelni Loghorról, hogy magához hasonló természetű, kiegyensúlyozott lovat választ. Sejtette azonban,hogy ha fel akarna ülni az állat hátára, az legalább olyan hévvel fordulna ellene, mint néhány héttelkorábban – valóban csak annyi lett volna? Valian néha úgy érezte, mintha évek teltek volna el azóta – Lyrparipája.


384 / 531 2012.12.17. 19:21

Egészen addig hallgattak, amíg a patak mellé nem értek. A parton aztán Loghor szembefordult vele, ésegyenesen rászegezte a tekintetét.

– Briettáról van szó.

– Nem fogom elárulni – sietett leszögezni a démon.

A nagymester elhúzta a száját.

– Ha úgy gondolnám, elárulod, nem küldenélek vele.

– Jogos. Akkor viszont?

Loghor tekintete a táborra siklott. Halkabban válaszolt, mint amire Valian egyáltalán képesnek tartotta:

– Brietta a jobb kezem. Remek Koronás, aki nélkül fele ilyen gördülékenyen sem mennének a dolgok alovagrendben. Nincs viszont sok harci rutinja, és évek óta nem vett részt éles bevetésben. Ezzelmindenképp számolj, ha az oldalán küzdesz. – Hallgatott egy sort, aztán még hozzáfűzte: – Újra meg újrabizonyítani akar nekem. Megeshet, hogy emiatt felesleges kockázatot vállal.

– Vigyázok rá – ígérte meg Valian, Loghor azonban határozottan megrázta a fejét.

– Tud vigyázni magára. Te csak azt tartsd észben, hogy nem Lyr Ascovado harcol az oldaladon, hanemegy nála jóval képzetlenebb fegyverforgató. És ne hagyd, hogy veszélybe sodorja a feladatát, mert senkinem képes elvégezni helyette.

– El kellett volna hoznunk Lyrt.

Loghor szemlátomást rossz néven vette a megjegyzést.

– Ascovado az egyetlen, aki a helyemre tud lépni egy második támadóhullám élén, ha mi kudarcotvallunk – jelentette ki. – A többség felér vele, de a vezérszerepre csak ő alkalmas. Ha pedig a férgekMorammor felé menekülnek, nem árt, ha ott van a másik oldalon.


385 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon bólintott. Kezdte komolyan megkedvelni a nagymester gondolkodásmódját.

– Mi a helyzet Shardukkal? – kérdezett rá egyenesen.

Loghor türelmetlenül legyintett.

– Ha mindenki olyan lenne, mint ő, nem is lenne semmi dolgom. – Nyeregbe lendült, onnan szólt lemég, mielőtt megsarkantyúzta volna a lovát. – Továbbra sem bízom benned, démon. Tegyél róla, hogy ezmegváltozzon!

Ellovagolt a hegyek felé. Valian lassan ballagott utána, és közben azt figyelte, hogyan vegyül azemberei közé. A nagymester egy percet sem tétlenkedett; ment előre, mint a gép, vállon veregette alovagjait, kifaggatta a papokat, elintézte a felmerülő vitás kérdéseket – a kevésbé lényegesekkel pedigBriettához irányította az embereket –, és egy pillanatra sem lehetett észrevenni fáradtságot vagyaggodalmat az arcán. A démon megcsóválta a fejét. Loghor egyre mélyebb benyomást tett rá, mióta nemállt a mágusok befolyása alatt, és ezen a hozzá intézett utolsó mondatai sem változtattak. Egyre inkább úgyérezte, szerencsés, hogy egy ilyen hadvezér irányítása alatt vonulhat harcba.

Átfutott az agyán, hogy megkeresi Briettát – hiszen tulajdonképpen a haditanácson kívül még nem isbeszéltek egymással –, de végül elvetette az ötletet, és inkább visszament Sharduk kocsijához – csak hogyéppen Morkai Cardunnal találja szenvedélyes vitában az öreget.

– Úgy látom, neked is víz van a fejedben ész helyett, édes fiam! Arra nem gondoltál még, hogy már régmeggyógyítottam volna magam, ha akarom?

A fiatalabbik papot szemlátomást kibillentette a nyugalmából Valian érkezése, bár úgy biccentett odaneki, mintha teljesen hidegen hagyná.

– Bizonyára így van – fordult vissza aztán Shardukhoz. – Most azonban teljesen mások a körülmények.Ha megengednéd a szellemeknek, hogy…

– Ne akarj engem kioktatni, te kölyök! Hetvenhárom elmúltam, és az utóbbi harmincöt évben nemhasználtam a lábamat. Ha eddig megfeleltem így a szellemeknek, ezután is meg fogok.

Morkai nem engedte magát sem meggyőzni, sem megsérteni.


386 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ez nem a megfelelésről szól – felelte rendületlenül –, hanem arról, hogy képes leszel-e egyáltalánmegvédeni magad, vagy…

Az öreg a szemét forgatta.

– Miért nem veszel inkább egy-két vívóleckét, amíg el nem indulunk? Csak hogy meglásd, melyikünknem képes megvédeni magát.

Morkai a megadás jeleként égnek emelte a kezét, de a szeme komor maradt.

– Csak szólnod kell, ha meg találod gondolni magad.

Sharduk összevont szemöldökkel nézte, hogyan megy vissza a lovához, amire természetesen mindaddigMortua vigyázott, aztán megenyhült az arckifejezése.

– Nem rossz gyerek ez – közölte a démonnal.

– A szellemek biztosan nem véletlenül fogadták a kegyeikbe. – Valian igyekezett közömbösenválaszolni, de maga is észrevette, hogy azon a hangon beszél Morkairól, amelyet Lyr használt, ha Mortuáraterelődött közöttük a szó.

Sharduk helyeslően bólogatott, és csak annyit tett hozzá:

– Semmi értelme fújnotok egymásra. Mortua helyes kislány, de… – Megvonta a vállát. – Úgyse lesz atiétek. Egyikőtöké se.

Valian hosszan meredt a lány és a pap kettősére, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Mortua el tudja dönteni, mire van szüksége.

– A te Mortuád hercegnő, fiam. – Sharduk hangjába együttérzés vegyült. – Az apja fogja férjhez adni,ha eljön az ideje, és kötve hiszem, hogy egy kóbor démonra vagy egy nevesincs gyógyítóra esne a


387 / 531 2012.12.17. 19:21

választása, akik ráadásul mindketten rendtagok.

Valian minden rosszkedve dacára is elmosolyodott.

– Mortua elég akaratos hozzá, hogy keresztülvigye, amit akar.

– Na és szerinted honnan örökölte az akaratosságot? – villant rá az öreg pap szeme.

A démon hallgatott. Szerencsére nem is kellett válaszolnia: Loghor az élre állt, és indulást vezényelt.Brietta melléjük ügetett, és meglepte Valiant egy biztató mosollyal, mielőtt a társai nyomában vágtábaugratta volna a lovát. Valian visszamosolygott, miközben megkapaszkodott a kocsi hátuljában. A gondolat,hogy most kezdődik az útjuk veszélyes szakasza, egykettőre kiverte a fejéből Mortuát.

Vissza az indexre


388 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! A rekordsebességu feltöltések folytatódnak!

Dübörögve száguldottak be a hegyek közé. A meredek falak megsokszorozták a paták hangját, Valianazt sem csodálta volna, ha egészen Jarthmorig elhallatszik a mennydörgésük. Az út hamarosan emelkednikezdett, ha nem is túl meredeken, és alig néhány perce kaptattak fel rá, amikor a csapat elejéről felharsantLoghor öblös hangja.

– Megállj!

A kocsi nagyot döccent. Valian felágaskodott, de esélye sem volt átlátni az előttük álló Koronásoksorfalán. Brietta, akire láthatólag más parancsok vonatkoztak, mint a többségre, előrerúgtatott, éslecövekelt a vezére mellett. A démon félig-meddig arra számított, hogy Loghor visszazavarja melléjük, aviszonylagos biztonságba, ez azonban nem következett be. A lovaghölgy helyett egy szőke fiatalemberügetett melléjük: az az Astovar Gomor, aki még előző este indult felderítőútra, és akinek a látványáraBaradun, Mortua és Morkai is a kocsi mellé léptetett.

– Mi történt? – kérdezett rá azonnal Sharduk.

– Szakadék – hangzott a szűkszavú válasz.

Mortua és a gyógyító összenézett, és elindultak, hogy ők is megnézzék maguknak. A lány egy perccelkésőbb vissza is tért; noha felváltva szegezte a tekintetét Baradunra és Shardukra, azért Valiannak is jutotta pillantásából.

– Hát, lehet, hogy ennyi volt! – közölte velük. – Iszonyú széles. Loghor azt mondja, nem kizárt, hogyAmoril átugratott rajta, de hogy ő meg a többi Szárnyas hiába is próbálkozna azokban a böhöm nagypáncélokban, az is biztos.

– És ha megkerüljük? – kérdezte Baradun.

Astovar megrázta a fejét.

– Elküldtem a kísérőimet, hogy nézzék meg, jobb lesz-e a helyzet később valamelyik oldalon. Az egyik


389 / 531 2012.12.17. 19:21

azzal jött vissza, hogy arrafelé csak romlik a helyzet, a másikat még vártuk, amikor megérkeztetek. –Mortuára pillantott. – Kai?

– Fohászkodik. Jobban is teszi, mert ha a szellemek nem visznek át bennünket, akkor senki…

– De Amorilnak sikerült, igaz? – akarta tudni Valian.

Mortua nem nézett rá egyenesen. Zavartan babrálta a hátasa sörényét, és mindent megtett, hogyszáműzze az elfogódottságot a hangjából.

– Hát, nincs a szakadék alján összetörve, meg mondom, Loghor szerint nagyon jó lova van, szóval őalighanem átjutott. Viszont a túloldalon láttunk egy elég ronda sziklaomlást. Nincs akkora, hogybetemessen egy embert meg egy lovat, de eltalálhatta és megsebesíthette őket…

– Azaz lehet, hogy a mi fejünkre is rászakad, ha átmegyünk – fejezte be a gondolatmenetet a démon. –A nagymesternek mindenesetre igaza lett: A mágusaink ugyan nem halálos csapdákkal kezdenek, de azérthatékonyan védik a fészküket.

– Te meg én biztos nem kerülünk a lavina alá, Valian fiam, hacsak nem tudsz repülni véletlenül! –morogta Sharduk. – Loghornak nincs valami korszakalkotó ötlete?

– Valamit szervezkednek Briettával, de nem figyeltem, hogy mit – vallotta meg a lány.

Baradun egy kézmozdulattal csendre intette az embereit, és beszámolt nekik az előttük álló akadályról,Valian pedig leugrott a kocsi hátuljáról, és kérdő tekintetet vetett a hercegnőre.

– Jössz, Mortua? – Könnyedén akarta megkérdezni, de maga is hallotta a saját hangján, hogy ez nemsikerült a legtökéletesebben.

– Öh… Persze, miért ne? – A lány ismét előrelovagolt, a démon pedig gyalogosan követte.

Ha meg is fordult a fejében, hogy a szakadék esetleg természetes képződmény is lehet, azonnalmegváltozott a véleménye, amikor meglátta. Túlságosan egyenes volt hozzá a pereme, a környezetadottságaihoz képest aránytalanul mély a feneke, két oldalán pedig még a legügyesebb hegymászó semtalálhatott volna semmilyen kapaszkodót. Valóban úgy festett, az egyszerű utazók eltántorítása a célja:átkelni nem lehetett rajta csak úgy, aki pedig belezuhant, örülhetett neki, ha túlélte. Valian elnézett jobbra,


390 / 531 2012.12.17. 19:21

aztán balra is. Az utóbbi irányban több friss omlás nyomát is észrevette, ráadásul az út szinte azonnalkeskeny párkánnyá vékonyodott, amelyen egy ló semmiképp, és egy páncélt nem viselő ember is csaknehezen fért volna el. A másik oldalon könnyebben haladhattak volna, ha nem is akadálytalanul, de márinnen is látszott, hogy a szakadék csak szélesedik arrafelé, a hegyek pedig egyre meredekebbé válnak.

Morkai a hasadék szélétől tisztes távolságra, oldalra húzódva állt, tekintetét az ég felé fordította, ésvagy a felhőket bámulta, vagy pedig – ami valószínűbbnek tűnt – buzgón imádkozott. Loghor Astovaregyik társát faggatta, aki éppen akkor tért vissza szakadékmenti felderítőútjáról, de rövidesen elhessegettemagától, és Brietta mellé lépett, aki egészen addig a szakadékba bámult, mintha azon töprengene,megpróbáljon-e lemászni.

– Semmi értelme kitérőt tenni – jelentette ki a férfi.

– A mágusok biztosan gondoskodtak átjáróról az embereik számára, nagymester – vélekedett a nő. –Vagy egérútról maguknak arra az esetre, ha elvesszük tőlük a képességeiket.

– Ha így van, sincs sem időnk, sem lehetőségünk, hogy megkeressük őket. – Loghor keresztbefonta akarját a melle előtt.

– Vannak viszont eszközeink, hogy pallót készítsünk…

A nagymester elgondolkodott a felvetésen, aztán kényszeredetten rábólintott.

– Magam sem látok más megoldást – ismerte el. – Hacsak…

Faképnél hagyta Briettát. Morkaihoz sietett, és félbeszakította az imáját.

– Mit tudsz tenni, fiú?

A pap összerezzent meglepetésében, de aztán nyomban ki is húzta magát.

– Át tudom juttatni magunkat a szellemek segítségével. De, nagymester, azt is mondták, hogy neszámítsunk a támogatásukra hosszabb távon. Minél közelebb érkezünk Jarthmorhoz, a szellemek annálinkább…


391 / 531 2012.12.17. 19:21

– A régi nóta. Nekem sem mondtak mást, amikor tegnap beszéltem velük – vágott a szavábatürelmetlenül Loghor. – Tedd a dolgod!

Morkai feszesen bólintott. Ismét az égre nézett, suttogott valamit, aztán odalépett a lovához, ésmegfogta a kantárszárat. Magabiztosan kezdte a szakadék felé vezetni az állatot, az azonban lecövekelt aszélén, oldalra csapta a fülét, és hátrálni kezdett. Valian érezte, hogy a szája akaratlanul is felfelé görbül aférfi küszködése láttán. Mortua szemrehányó pillantást vetett rá, aztán a pap mellé léptetett, és alegkedvesebb hangján szólította meg:

– Ha át akarod vezetni, a legegyszerűbb lenne bekötni a szemét…

Nem várta meg Morkai válaszát: hozzá is látott, hogy végrehajtsa a műveletet a saját hátasán. A lóprüszkölt ugyan, de a lány szavai hamarosan megnyugtatták, és a végén már megadóan tűrte, hogyeltakarják a szemét.

– Segítesz? – kérdezte aztán Mortua, a gyógyító pedig hálásan ragadta meg a felkínált kantárszárat.Folyamatosan fohászkodva vezette a lovat – hátán a lánnyal, akit szeretett – a semmi fölé, Valian pedigökölbe szorított kézzel figyelte őket. Egyfelől irigyelte a hitüket, másrészt viszont nem tudott szabadulni agondolattól, hogy ha a mágusok támadást indítanak a szellemek ellen, ezek ketten úgy zuhannak a mélybe,mint egy darab kő. Szerette volna, ha Morkai gyorsabban lépked, a pap azonban nem sietett. Mortua a lónyakára hajolt, megnyugtató szavakat suttogott a fülébe, és gyöngéden noszogatta az állatot, amelyetnyilván halálra rémített, hogy nem hallja a saját patái hangját.

Beletelt egy hosszú percbe, hogy átérjenek a szakadék túloldalára. Morkai elengedte a kantárszárat, ésmegtörölte a homlokát.

– Megleszel? – kérdezte aggodalmasan a lánytól.

Mortua hátrapillantott a válla felett. Nem csillant a szemében túl sok önbizalom, de tréfálkozni mégmaradt lelkiereje.

– Ha rám omlik a hegy, akkor nem biztos, de majd összehúzom magam jó kicsire, hátha nem talál el.Ha meg a kanyar mögül előbukkannak a mágusaink, akkor kiáltok. Valaki csak hozott magával íjat!

Morkai végigsimított a lány kezén, aztán visszaindult a túloldalra, ahol már várt rá a nagymester. Az ő

lova egy pillanatig sem ellenkezett – Valiannak eszébe is jutott, hogy hozzászokhatott már a gazdájaellentmondást nem tűrő parancsnoki stílusához –, és mire átjutottak, a többi Koronás is felsorakozott aszakadék szélén.


392 / 531 2012.12.17. 19:21

Innentől már gördülékenyen haladtak. Egy-egy paripa időről időre megmakacsolta magát, és néha úgylátszott, Morkai is el fogja veszíteni a türelmét, de lassan minden lovag a túloldalra ért. Saját emberei előttBaradun járt elöl jó példával, míg végül nem maradt más a perem mellett, csak Sharduk kocsija és annakkét utasa.

A pap gondterhelten szemlélte őket. Valian gyanította, hogy ő is éppen most állítja fel az elméletet,miszerint a lovak természetükben is a gazdáikhoz idomulnak. Valóban, amilyen fegyelmezettnek éscélratörőnek Loghoré bizonyult, olyan makacs és bizalmatlan volt Sharduk két paripája. Még akkor semlehetett rávenni őket, hogy a szakadék fölé lépjenek, amikor egy-egy ember felült a hátukra. Sharduk végülmegelégelte a hiábavaló huzavonát, és az állatok fejére húzott az ostorával.

– Elég legyen ebből! – förmedt rájuk. – Ha nem tetszik a helyzet, itt is maradhattok! A Szárnyasokörömmel adnak nekem két másik lovat helyettetek, ti meg mehettek, amerre láttok!

Valian más körülmények között jót mulatott volna ezen a kifakadáson, de Morkai közelsége legalábbolyan idegessé tette, mint a lovakat a sajátja. Az öreg szavai – vagy még inkább hangjának fenyegető éle –azonban megtették a maguk hatását, és a kocsi végül a szakadék fölé került. Ott az egyik állat ismétmegbokrosodott, és majdnem felrúgta az őt vezető papot, de akkor a semmin át hozzájuk szaladt Mortua,kezében egy kisebb zsák almával. A gyümölcs, Sharduk fenyegetőzése és a gyógyító imája végül meghoztaa sikert, de még a démon is beleizzadt, mire a túloldalra értek, pedig ő csak kapaszkodott a helyén, éspróbált nem gondolni rá, hogy bármelyik pillanatban leeshetnek.

– Remek voltál, Mortua! – Morkai elkapta és megcsókolta a lány kezét, Valian pedig, akinek akínkeserves átkelés minden türelmét felemésztette, tüstént lepattant a kocsiról, és melléjük csörtetett.Abban a pillanatban mindent gyűlölt a papban: a jóképű arcát, a fontoskodó modorát, azt, hogy mélyebb ahangja, mint az övé, de még azt is, ahogy a hullámos haja csapzottan a szemébe hullott. Mortua azonban,aki épp elégszer látta már, milyen az, amikor a démon elveszíti az önuralmát, közéjük lépett, és egy almátdugott Valian orra alá.

– Kérsz?

A felbőszült démon reflexmozdulattal ütötte félre a kezét. Az alma elgurult, a lány pedig felkiáltott,ahogy a csuklójához kapott.

– Magadnál vagy, Valian? A rohadt életbe, ez fájt!

A szemrehányó hang megtette a hatását. A démon dühe, ha nem is múlt el egészen, enyhült annyit,hogy a gazdája elszégyellje magát. Valian hátat fordított, visszasietett a kocsihoz, és felkapaszkodott rá,arról pedig tüntetően tudomást sem vett, hogyan kezdi vizsgálgatni a papnő csuklóját a gyógyító.


393 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor már akkor az út hátralévő részével foglalkozott, amikor az embereknek még a fele sem ért át.Megvizsgálta a körülöttük magasodó sziklákat, különös tekintettel arra, amely alatt az omlás maradványaitlátta. Aligha ítélte biztonságosnak a köztük való áthaladást, mert úgy döntött, libasorban indítja tovább alovagjait az út másik oldalán. Mire Valian ismét felszállt a kocsira, már indultak is tovább, nem sokkalkésőbb pedig már ismét gyorsabb tempóra mertek váltani.

Amoril jó munkát végzett: sokáig nem került az útjukba több akadály. Töretlen lendülettel száguldottakórákon keresztül, amíg egy elágazásnál a nagymester ismét pihenőt nem intett. Valian fején átfutott, hogymegkeresi Mortuát, és bocsánatot kér tőle, de mielőtt körülnézhetett volna, merre találja a lányt, Briettaszólította meg:

– Volna egy perced? Jarthmorban nyilván közelharcba fogunk bonyolódni. Gyanítom, hogy lényegesenjobb vagy nálam, de azért szeretném, ha megtisztelnél néhány pengeváltással, mielőtt élesben kellmegismernünk egymás képességeit.

Ez jogos kérés volt, ráadásul Valian cseppet sem bánta, hogy megmozgathatja magát egy kicsit.

– Ott, az elágazáson túl jó lesz? – mutatta.

– Persze. Köszönöm.

Félrehúzódtak. A mellékút nagyságrendekkel rosszabb állapotban volt, mint az, amelyiken addighaladtak, ráadásul kanyarogva tűnt el valahol a hegyek között. Ha használtak is mágiát az elkészítésénél,nyilván nem annyit, mint a kereskedőút esetében. Brietta tűnődve bámulta.

– Vajon hová vezethetett? – kérdezte meg a démon, ha másért nem is, legalább azért, hogy kibillentse arévedezéséből.

– Gondolom, egy kisebb település felé, de az is lehet, hogy a hegyi törzsek használták – válaszolta a nő.

– Haramiák? – Valiannak óhatatlanul a Koronásokkal való legelső találkozása jutott eszébe.

– Nemcsak. Mindenesetre furcsa, hogy nem mosta el az idő.


394 / 531 2012.12.17. 19:21

– Furcsa itt sok minden – értett egyet a démon. – Kezdhetünk?

Akárcsak a legtöbb lovagtársa, Brietta is jókora pallost forgatott, a mozdulatain pedig Valian számtalangyakorlatozással eltöltött óra rutinosságát érezte, azt is hamar észrevette azonban, hogy a nő még alighavett részt egynél több valódi csatában. Részben örült ennek, hiszen nagyra értékelte a békét, amelyMordiniumban és környékén általánosan uralkodott, részben pedig remélte, hogy leendő társánaktapasztalatlansága nem fogja hátráltatni őket, ha élethalálharcra kerül a sor. Brietta mindenesetre nemolyan embernek tűnt, aki rosszul lesz a vér látványától, vagy megrémül néhány látványos varázslattól, ésezt máris a javára írta.

Igyekezett visszafogni magát, nehogy elragadja a hév, vagy véletlenül megsebesítse a Koronást. Így isjó benyomást tett Briettára, és maga sem maradt adós a dicsérettel, amikor végül eltették a fegyvereiket.

– Nézd csak! – hívta fel a nő figyelmét egy sziklára a fejük felett. Brietta követte a tekintetét, és egymajdnem láthatatlanná fakult, stilizált képet vett észre, amelyet valaha vörössel mázolhattak fel ahegyoldalra. Az üzenet még mindig egyértelmű volt: arra intette az útról letérőket, hogy haladéktalanulforduljanak vissza, mielőtt egy igen erőszakos és az autonómiáját komolyan vevő törzs területére lépnének.

– Érdekes. – A lovag megvonta a vállát, de a tekintete már a tábort pásztázta. Azonnal észrevette, hogyMortua és a három pap körbeállja – illetve Sharduk esetében -üli – a nagymestert, és hevesen vitáznak velevalamiről. Tétovázás nélkül indult meg feléjük, Valian pedig jobbnak látta követni.

– Az az út nyilvánvalóan visszafelé vezet! – dühöngött éppen az öregember.

– Nem tudhatod. – Baradun Loghor mellett állt, és nyilvánvalóan az ő véleményét támogatta.

– Igazán? Azt viszont nagyon is jól tudom, hogy mindkettőtöknek elment az esze!

Valian vett egy mély lélegzetet, és félrevonta Mortuát.

– Miről van szó? – kérdezte.

A lány túlságosan felindult volt ahhoz, hogy zavarba jöjjön. Viszonozta a démon tekintetét, és halkan,de annál hevesebben válaszolta:

– Loghor mindenáron arrafelé akar elindulni, ahol ti ugráltatok az előbb Briettával. Szerinte az egy


395 / 531 2012.12.17. 19:21

rövidebb út, ráadásul kevesebb csapda lesz rajta. Hiába magyarázzuk neki, hogy ez egyenes, amaz megnem, ráadásul Amoril is letakarította már előttünk, amennyire lehetett… És most még Baradun is őt védi!

– Ezek ők. – Valian résnyire húzott szemmel fordult a nagymester felé. A férfi a szokásoscsökönyösségével hangoztatta az álláspontját, a démon azonban egy kicsit túl ködösnek találta máskor olyszigorú tekintetét. Visszasietett a vitázókhoz, az öregember mellé lépett, és megérintette a vállát. –Sharduk, ha valakinek egyszer már befolyásolták az elméjét, azt könnyebb újra behálózni, igaz?

Csend támadt a szavai nyomán. Mindannyian megbámulták, és maga Loghor volt az első, akirábólintott.

– A férgek azok – mondta ő is. – Tévútra akarnak vezetni bennünket. Éreztem valamit az előbb, de azthittem, csak a szakrális lenyomat.

– Lehetett az is – jegyezte meg csendesen Morkai. – Amoril biztosan figyelmeztetni akart rá, hogyvalami nincs rendben ezen a helyen…

Loghor sápadtan meredt maga elé.

– Nem vezethetem tovább a csapatot, ha ilyen könnyen tudnak befolyásolni – szólalt meg végül.Rekedt volt a hangja, nyilván nagy erőfeszítésébe került ez a beismerés. – Gyógyító, mostantól állandóanmellettem maradsz! Ha csak a legkisebb jelét is észreveszed annak, hogy idegen hatalom uralma alatt állok,haladéktalanul átveszed a vezetést. – A jobbján álló nőhöz fordult. – Katonai ügyekben te döntesz, Brietta!

– Jobbat mondok – szólt közbe Sharduk. – Brietta szépen átadja neked azt a medált, ami a nyakábanlóg. A mágus azt mondta, megvéd, nem? Akkor maradjon csak rajtad, legalább addig, amíg elég közel nemérünk hozzájuk ahhoz, hogy Briettáék előremenjenek.

A nagymester bólintott. Kimerültnek látszott, de egyenesen tartotta magát.

– Igazad van. – Elvette a medált a lovaghölgytől, és a nyakába akasztotta. – Azért te mellettemmaradsz, fiú! Nem vállalunk semmilyen kockázatot.

– Én visszatérek Baradun mellé – szólalt meg Mortua. – Asto, jössz?

– Máris továbbmegyünk! – határozta el Loghor. – Szedjétek össze az embereket!


396 / 531 2012.12.17. 19:21

Parancsot adni könnyebb volt, mint végrehajtani azt. Ugyan a Koronások közül – képzett elméjüknekhála – csak kevesen estek áldozatául a mágusok befolyásának, Baradun emberei közül azonban alegtöbben úgy vélték, a mellékutat kellene inkább választaniuk. A kopasz testőrkapitány mindentekintélyét latba vetette, Mortua és Astovar pedig két oldalról támogatta, de még így is percekbe telt, hogyelüljön a zúgolódás, és útra kelhessenek.

Valian tekintete még egyszer megkereste a sziklának azt a pontját, amelyre a vörös figyelmeztetéstfestették, mielőtt elindult volna vele a kocsi. Erősen kételkedett benne, hogy most látta utoljára.

End Notes:

Volna számotokra egy ajánlatom... Amennyiben még nem ismeritek, kérlek,kattintsatok az alábbi linkre, és olvassátok szeretettel Xwoman DÉMON ÉS APAPNO-FANFICÉT! Ha véleményt is hagytok neki, azt nagyon megköszönöm. :)

http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=3179

Vissza az indexre


397 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenhatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Még két alkalommal kísérelte meg a mágusok ereje, hogy eltérítse őket Jarthmor irányából. Amedálnak köszönhetően azonban Loghor most már uralta a saját lelkét, követőiben pedig semmi kétségetnem hagyott afelől, hogy ő a vezér, és mindenki jobban teszi, ha befogja a száját, és engedelmeskedik.Mortua és Astovar ugyan összenéztek a háta mögött, de ezúttal még ők sem tettek rá megjegyzést.

A következő néhány órában úton-útfélen sziklaomlás akasztotta meg a csapatot. Szerencsésebbesetben csak átvergődniük kellett rajtuk, de megtörtént az is, hogy épp előttük vagy fölöttük indultak mega jókora kőtömbök. Loghor kis csoportokra osztotta az embereket, amelyek laza láncban követtékegymást, így biztosított helyet mindenkinek, hogy kitérhessen az omlások útjából. Így is veszítettek kétlovat, és több ember is csúnyán megsebesült. Úgy tűnt azonban, Morkai Cardun mindenhol ott van,mindenkiért el tud mondani egy imát, érintése nyomán pedig összeforrtak a csontok, eltűntek a zúzódások,és hálás tekintetek kísérték a következő sérülthez.

Végül aztán megszűnt a lavinaveszély: egy széles, tál alakú mélyedésbe értek, ahol Valian elsőkéntismét a vörössel festett ábrát vette észre a sziklafalon.

– Sharduk, tudsz valamit erről a jelről? – kiáltott előre.

– Mégis mennyire nézek ki öregnek, fiam? – kérdezett vissza kihívóan a vén pap.

– Borzasztóan. – Valian élvezte, hogy ő is kiveheti a részét némi bajtársias heccelődésből. – Szóval?

– Most látom először – vallotta meg Sharduk. – Adj valamit innom, teljesen kiszáradt a szám!

Valian engedelmeskedett, aztán pedig azzal szórakoztatta magát, hogy megpróbált visszaemlékezni ahaditanács során látott térképekre, és kitalálni, merre is járhatnak. Úgy becsülte, késő délutánra elérhetikJarthmort, hacsak nem kerül az útjukba olyan akadály, amelynek a legyőzésével az eddigieknélkomolyabban meggyűlik a bajuk, akkor pedig végre véget ér majd a kényszerű tétlensége. Bízott benne,hogy Briettával komoly kárt okozhatnak a mágusoknak, mire a támadó hullámok csatlakoznak hozzájuk.

Az út hosszan, meredeken vezetett felfelé, aztán hirtelen átváltott lejtőbe, és most először jókora ívbenel is kanyarodott balra. A démon két kézzel kapaszkodott, és jobban élvezte a száguldást, mint valaha,amikor félúton a kocsi lefékezett alatta, és ha nem lettek volna a Baradun által javasolt hevederek,


398 / 531 2012.12.17. 19:21

amelyekkel a járműhez erősítette magát, alighanem széles ívben lerepült volna róla. Körülöttük lovakhorkantottak fel tiltakozva, ahogy hajszál híján egymásba rohantak, még így is hallották azonban akanyaron túl felhangzó, kínnal teli nyerítéseket és fájdalomkiáltásokat. Valian látta, hogy Brietta sápadtansarkantyúzza meg a lovát, és már törtet is át az előtte állókon, és a legszívesebben maga is követte volna.

– Mi a fészkes fene történt ott elől? – harsogta túl Sharduk a zűrzavart, és cifrát káromkodott, amikornem kapott választ.

A démon már épp fel akarta ajánlani neki, hogy előremegy híreket szerezni – bár nem vonzotta agondolat, hogy át kelljen verekednie magát két és fél tucat megvadult lovon –, de akkor észrevette a falona már jól ismert, vörös jelet. Ez önmagában még nem késztette volna megtorpanásra, a rajz azonban azeddigiektől eltérően teljesen újnak látszott. Valian nem tudta eldönteni, egy emberalakot ábrázol-e, amelyetkét lándzsa döf keresztül, vagy egy veszetten vicsorgó kutya – esetleg farkas – stilizált fejét, de sem így,sem úgy nem tetszett neki. Megbökte Sharduk vállát, hogy felhívja rá a figyelmét, az öreg azonban ügyetsem vetett rá, Loghor és Brietta ugyanis ismét feltűnt a kanyarban. A nagymester arcán olyan haragsötétlett, ami azonnal elcsendesített mindenkit, hátasa oldalán pedig hosszú, véres seb húzódott, Valiannakazonban feltűnt, hogy a lovaghölgy szeme leginkább megkönnyebbülésről árulkodik.

– A kanyar után kihegyezett karókból álló barikád torlaszolja el az utat! – hirdette ki Loghor. – Lassankerüljétek meg két oldalról! – Odaért a kocsihoz, és lehalkította a hangját; nyilván csak Sharduknak szántaa mondandóját. – A gyógyítót is elhagyták a szellemek. Szerencse, hogy Devardor jelet hagyott, ésóvatosak voltunk. Még épp vissza tudtuk fogni a lovakat, mielőtt belerohantunk volna… A legtöbbenlegalábbis – tette hozzá mogorván.

– Kainak baja esett? – Mortua és Astovar egyszerre rúgtatott közelebb.

– Megúszta – felelte nekik kurtán Loghor. – Belegabalyodott a kantárba, amikor a lova felnyársaltamagát, és sikerült nyeregben maradnia. A haja szála se görbült. Most próbálgatja, mire elég a tudományaaz imái nélkül. Remélem, orvosnak jobb, mint lovasnak…

– Kai elsőrangú gyógyító – vette a védelmébe Astovar. – Nem az a fajta, aki csak a fejét vakarja, havalamiért nincsenek vele a szellemek. Bele fog rázódni a…

– Ajánlom neki. Épp most vesztettünk el egy remek mént az ügyetlensége miatt.

A harcos-pap vitatkozott volna, ekkor azonban harsány üvöltés remegtette meg körülöttük a levegőt,egy pillanattal később pedig kifestett arcú, szőrmébe öltözött alakok tucatjai rontottak közéjük.Szemkápráztató gyorsasággal száguldottak lefelé a meredek hegyoldalon, kezükben lándzsákat és jókorafejszéket lóbáltak. Mire a lovagok felocsúdtak, az elsők már el is estek közülük, és maga a nagymester iscsak hajszál híján került el egy, a fejének célzott, halálos erejű csapást.


399 / 531 2012.12.17. 19:21

– Fegyverbe! – üvöltötte, és előrántotta a pallosát.

Valian leugrott a kocsiról, kardjai pedig a kezében termettek, még mielőtt földet ért volna. Épp időbentért ki, az ellene emelt fejsze pedig mélyen a kocsiba vágódott. Valian berögzült mozdulattal csapta le atámadó fejét, és csak amikor a test összecsuklott, vette észre, hogy ellenfele legalább ötven éve halott.

Mortua és Astovar egyszerre siklottak le a lovaikról, csak hogy egymásnak vethessék a hátukat.Összeszokottan forgolódtak, láthatólag nem először küzdöttek egymás mellett. Loghor középre irányítottacsataménjét, ahol Briettával és három Koronással gyűrűbe fogták Shardukot; az öreg az ereklyéket rejtő

zsákban kotorászott, és minden addiginál hevesebben káromkodott. A kanyaron túlról sikolyt sodortfeléjük a szél; Mortua megdermedt, és csak akkor tért magához, amikor Astovar félretaszította egy lecsapófejsze útjából.

– Kai! – üvöltött fel a lány, és karon ragadta a harcos-papot. Együtt próbáltak előrébb vergődni, azellenség azonban minden irányból körülvette őket, ráadásul félő volt, hogy eltapossák őket azok a lovak,amelyekről már lerángatták a gazdáikat.

Valian gyors pillantást vetett rájuk, és már rohant is. Két mozdulattal három támadót sebzett meg, anegyediket pedig egyszerűen felöklelte, aztán megragadta a legközelebbi ló sörényét, és átlendült az állatháta felett. Sötét elszántság sugárzott a szeméből, bajtárs és ellenfél egyként tért ki az útjából.

A csata képétől, amely a kanyaron túl fogadta, kihagyott egy ütemet a szíve. Holtak és sebesültekfeküdtek lovaik alá temetve, talpon pedig összesen három lovag állt már csak, akik úgy vetettékegymásnak a vállukat, hogy eltakarják a támadók elől a földön térdelő papot. Morkai nem tűntsebesültnek, viszont nyilvánvalóan halálra rémült. Valian nem csodálkozott rajta: védelmezői akkoratúlerővel néztek szembe, amely ellen esélyük sem lehetett kitartani.

Ahol azonban három mégoly kiválóan képzett lovag kevésnek bizonyult, ott nagyon is voltkeresnivalója egy démonnak, aki kis túlzással előbb tanult meg gyilkolni, mint beszélni. Valian élete egyiklegjobb formáját hozta; mire a nagymester – oldalán az elmaradhatatlan Briettával – vágtatva melléjükérkezett, a barikád mögé taszigálta a papot, fegyverei pedig mindenkire lecsaptak, aki két lépésnélközelebb merészkedett hozzájuk.

– Gyógyító! – rivallt Morkaira Loghor, és a harcolók feje felett egy kisebb batyut dobott oda neki. Apap kapkodva bontotta ki, aztán egy pillanatig csak meredt az ölébe boruló szentségekre. – Kezdj velükvalamit, a szellemek áldjanak meg!

– Én nem… – kezdett védekezni Morkai. Valian magától is kitalálta, mit akart mondani: ő nemharcos-pap, sohasem képezték ki rá, mihez kezdjen hasonló helyzetben.


400 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mondd, hogy valaz vendenator! – vágott közbe, és reménykedett benne, hogy jól emlékszik aszavakra, amelyeket másfél évvel korábban hallott Mortua szájából.

A gyógyító hitetlen tekintettel bámult rá. Valian bosszús sóhajjal lépett oldalra, és nyitott utat az egyiktámadónak a pap felé. Morkai szeme elkerekedett, ajkát azonban végre elhagyta a kiáltás.

– Valaz vendenator! – harsogta, és gyilkos pillantást vetett a démonra, amikor semmi nem történt.

– Tüzet is, te szerencsétlen! – Valian minden addiginál nagyobb kedvet érzett hozzá, hogy felrúgja ésmegtapossa. Az egykori haramia azonban eddigre túl közel került a gyógyítóhoz, és felemelte a fejszéjét,hogy lesújtson. Morkai rémülten hátrált, a végzetes csapás azonban nem érkezett meg: ellenfele kétdarabban zuhant a földre, Valian pedig csak egy megvető biccentéssel jelezte, hogy ideje volna cselekednievégre, aztán a következő holttest ellen fordult. A pap ezúttal a misztikus tüzet idézte meg először, csakaztán ismételte el a szertartás szövegét, az ellene törő lándzsáson pedig kék villám csapott végig, pontosanúgy, ahogyan azt a démon annak idején a saját bőrén is megtapasztalta. A mágia mozgatta, holtszövetekből sisteregve távozott az erő; nemcsak Valian támadója hullott élettelenül a földre, hanem a többiis, amelyik tíz lépésnél közelebb volt hozzájuk.

Loghor elkapta a démon tekintetét, odabiccentett neki, aztán leugrott a lóról, és a még mindigdöbbenten bámuló pap vállára csapott.

– Rengeteg a sebesült. Tedd a dolgod!

– Mi a helyzet hátul? – kérdezte közben Briettától Valian.

– Sharduk intézkedett. – A nő hangjában tisztelet csendült.

– A veszteségeink?

– Hat ember, ugyanennyi ló.

A démon gyorsan körülnézett.

– Itt van még nyolc halott – állapította meg keserűen, és odébb rúgott egy fejet, amit ő maga vágott le.


401 / 531 2012.12.17. 19:21

Meg sem lepődött, amikor a torz arcra festett mintában a korábban látott, piros jelre ismert. – Megyek,megnézem én is a sebesülteket – ajánlotta fel Loghornak.

Morkai már a kanyaron túl járt, igaz, nem sokkal: Mortua lógott a nyakában megkönnyebbült arccal.Amikor azonban Valian felbukkant, a lány gyorsan kibontakozott a társa karjából. A morgerintali felnézett,és küldött egy fintort a démon felé.

– Gondolom, illene megköszönnöm neked ezt az… igen érdekes segítséget.

– Levágtam, mielőtt elért volna. – Valian hangja semmivel nem volt szívélyesebb, mint a gyógyítóé.

Mortua gyanakodva pillantott egyikről a másikra.

– Ti mégis miről beszéltek?

Morkai szűkszavúan számolt be a történtekről, a pedig lány felháborodva fordult Valian felé.

– Te teljesen megkergültél! Kai…

– Férfi. – A démon lesújtóan mérte végig vetélytársát. – Többé-kevésbé.

– De ha egyszer fogalma sincs, mit kell ilyenkor csinálni!

– És Jarthmorig roppant kevés ideje van, hogy megtanulja. Ezért is mondtam meg neki. – Valiantezúttal nem gurult dühbe: megszokta már, hogy a lány hajlamos gyorsan és egyoldalúan ítélkezni. Onnankapott azonban támogatást, ahonnan a legkevésbé várta. Loghor lépett melléjük, aki ráadásul most azegyszer igen haragosnak látszott.

– Nincs dolgod véletlenül, fiú? – sziszegte, aztán odavetette a lánynak: – A démon azt tette, amitkellett.

Morkai elvörösödött, és elsietett, hogy csatlakozzon Astovarhoz, aki addigra már a sebesültek körülsürgölődött. Mortua már-már utána indult, de előtte még szégyellősen Valianhoz fordult.


402 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ne haragudj, jó? – kérdezte. – Kai… nem ide való. A csatamező nem az ő világa.

– Akkor vagy szedje össze magát, vagy menjen haza!

– Nem látod, hogy igyekszik? Persze te meg sem próbálod megérteni…

– Megmentettem az életét, világos? – Valian agyát egyre jobban elöntötte a düh. – Meg rajta kívülhárom másikat is! De ha ez ennyire zavar téged, akkor legközelebb majd nem teszem. És ha megbocsátasz,úgy gondolom, a harctéri sebesülések ellátásában is érek annyit, mint ő, szóval megyek, és ismétmegmentek, akit lehet!

Faképnél hagyta a lányt, az meg csak tátogott, amíg az egyik sérült nyöszörgése el nem hatolt atudatáig. Akkor összerezzent, és lehajolt hozzá, hogy segítsen az ápolásában.

Vissza az indexre


403 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenhetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Megálltatok már valaha, hogy elgondolkodjatok egy picitShardukról? A találgatásnak vége!

A holtakból álló sereg alaposan megtizedelte a soraikat. A tizennégy halottra még egyszer annyisebesült jutott, bár miután ellátták őket, minden második hadra foghatónak bizonyult. Loghor hosszasantanácskozott Baradunnal és Briettával, mielőtt kihirdette volna:

– Senkit nem vagyok hajlandó sorsára hagyni. Azok, akik képesek rá, haladéktalanul továbbindulnakJarthmor felé. – Morkaihoz fordult. – Van olyan sérültünk, akit nem szabad mozdítani?

– Nincs – vágta rá a pap. – Akinek nagy fájdalmai vannak, az kapott csillapító főzetet, olyan pedig,akinek a szállítástól rosszabbodna az állapota, egy akad talán, ő viszont nincs életveszélyben.

– Helyes. A legutóbbi pihenőhelyünk biztonságosnak tűnt, már amennyire itt a hegyek közöttbiztonságról beszélhetünk. Baradun kijelöli azokat, akik visszakísérik a sebesülteket. Hazafelé mindenkitösszeszedünk. Akkor már a papoknak sem okoz majd gondot a gyógyítás.

– Mi legyen a halottakkal? – Sharduk kocsija romjai között ült, és igen mogorván szemlélte maga körüla világot. – Akadnak sejtéseim ezzel a pecséttel kapcsolatban. – A falról szinte világító vörös jel felé intett.– Ha igazam van, ez kelti fel őket, hogy aztán újra megtámadják az erre tévedőket.

– Ez most ráér – szakította félbe a nagymester. – Mi van a kocsiddal?

– Te is látod, nem? Jó időbe bele fog telni a javítása. – Sharduk sunyi pillantást vetett az utasára. –Valian gyerek segíthetne benne. Nem kell megvárnotok bennünket, utolérünk.

– Jó. – Loghor kiadta a parancsot, hogy igyekezzen mindenki a dolgára, aztán magához intette adémont. – Megnézted a hullákat? – kérdezte tőle halkan.

– Nem különösebben. Miért?

– Láttad köztük Devardort?


404 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian az ajkába harapott. Nem akart belegondolni, milyen esélyekkel nézhetett itt szembe az emorhoniharcos-pap, ha egyszer ők maguk is ennyi embert veszítettek.

– Nem. De nem is kerestem. Szerinted…

– Szerintem megúszta, de biztosra akarok menni. Ha megkerülte a barikádot, lovon könnyedénlerázhatta ezeket, ha belefutott volna, akkor meg láttunk volna vérnyomokat.

– Lehet, hogy elhurcolták.

Loghor bólintott.

– Én is erre gondoltam. Egyelőre lassabban haladunk, és figyeljük, hogy hagyott-e még hátra szakrálislenyomatot. Igyekezzetek utánunk Shardukkal! Nem kell, hogy emlékeztesselek rá: a döntő pillanatbanBrietta mellett van a helyed.

– Úgy lesz. Ami Shardukot illeti, én…

– Azt teszed, amit mond. Megtöritek a pecsétet, rendbe hozzátok a kocsit, és nem beszélsz rólasenkinek.

– Rendben van. – Valian visszasétált az öreghez, aki szemöldökráncolva figyelte a sebesültek távolodócsoportját, és egész addig egy szót sem szólt, amíg Loghor és az emberei el nem tűntek a kanyarban.

– Gyűlölöm ezt a komédiát! – mondta aztán szenvedélyesen. – Elintézem a jelet, te meg állj készen,mert ha elrontom, akkor ezek egyszerre rontanak ránk megint!

– Megvédelek – sietett leszögezni Valian.

A béna lábú papból előtört a nevetés.

– Magadat védd meg, ne engem! – válaszolta, de csakhamar elhallgatott, és a gondolataiba merült.


405 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon támadóállásba helyezkedett, és rezzenetlenül várt perceken keresztül, de semmi nemmozdult. Sharduk lehunyt szemmel ült a helyén, és úgy tűnt, mindjárt elbóbiskol.

– Nos?

Az öreg sértődötten pillantott fel.

– Nem megy egyik percről a másikra! – zsémbelt. – Harmincöt éve varázsoltam utoljára, ha tudniakarod, és mást se csináltam azóta, csak igyekeztem elfelejteni, hogy kell! Ráadásul ha nem akarom, hogyészrevegyék, hogy más is ügyködik a völgyükben rajtuk kívül, akkor nem is nyúlhatok durva eszközökhöz.

– Bocsánat. Nem sürgetni akartalak. Viszont ha még úgyis eltart egy darabig, akkor megnézem, nincs-eközöttük Amoril…

Sharduk legyintett.

– Morkele nevelése. Száz élete van. De nézd, ha akarod!

A démon edzett gyomrát nem viselte meg a kutatás, bár a vágyott megkönnyebbüléshez sem segítettehozzá: ugyan egyetlen tetemet sem tudott ismerősként beazonosítani, és papi köntöst sem viselt egyik sem,azt azonban továbbra sem zárhatta ki, hogy a támadók elragadták és a hegyek közé vonszolták azemorhonit.

– Megvan? – kérdezte Sharduk, amikor visszatért mellé.


– Jutottál valamire?

– Azt hiszem. Figyelj!

A kultistákkal ellentétben az öreg pap száját nem hagyták el misztikus szavak, és a kezével sem kezdett


406 / 531 2012.12.17. 19:21

bonyolult mozdulatokba. Egyszerűen csak rászegezte a tekintetét a vörös ábrára, az pedig lassan kifakult,és beleolvadt a sziklába. Az egész művelet egy percig sem tartott, de Sharduk verejtékező, kipirult arccalhanyatlott hátra az ülésében, és egy hajtásra kiitta a kulacsát.

– Kijöttem a gyakorlatból – állapította meg, és dacosan tette hozzá: – Szerencsére.

– Pihenj nyugodtan, Loghor azt mondta, lassabban mennek, amíg utol nem érjük őket. – Valiantétovázott, de aztán mégis megkérdezte: – Mi történne, ha kiderülne, hogy mágus voltál?

– Vagyok. – Sharduk a semmibe meredt.

– Magad mondtad, hogy harmincöt éve egyetlenegyszer sem használtál varázslatot.

Az öregember nem derült jobb kedvre.

– Aki egyszer mágus volt, az haláláig az is marad – jelentette ki.

– Nekem papnak tűnsz… – vonta fel a szemöldökét a démon, de Sharduk ingerülten leintette.

– Nézz meg rendesen – parancsolta –, és mondd meg, mit látsz! De ne kertelj! Démon vagy, legyengusztusod kimondani!

Valian igyekezett nem mutatni, hogy mélységesen megsajnálta.

– Egy tisztességben megőszült rendbélit látok…

– Egy nyomorékot látsz. Mi több, egy vén és kövér nyomorékot. – Sharduk mogorván nézett rá. –Szeretek enni. Meg is látszik rajtam, igaz? Nos, ha hiúbb lennék, vagy erre lennék hiúbb, még így, bénán ismeg tudnék szabadulni a hasamtól. De minek? Ha újra enni kezdenék, csak még nagyobbra nőne.

Legyintett, mielőtt folytatta volna.


407 / 531 2012.12.17. 19:21

– A mágia még rosszabb. Ha egyszer belebuksz az örvénybe, soha nem fog elengedni. És belebuksz. Havan hozzá érzéked és tehetséged, akkor nem tudod elkerülni. De hogy a kérdésedre is válaszoljak: amígnem használom az erőmet, nem csinálnának velem semmit. Amíg a szellemek elfogadnak így, más semítélkezik felettem. De szemmel tartanának. Nem rossz szándékkal, tudom én, de így is épp elég furcsapillantást kapok a lábam miatt. Csak azok tudják, akikre tartozik. Loghor, a rendházfőm, meg akik ottvoltak régen, amikor pappá szenteltek. És ez így van jól. Így is folyton megtalálnak az ilyen Morkaigyerek-félék, akik erőnek erejével meg akarnak gyógyítani. Eszem ágában sincs még azt is nagydobraverni, hogy mágus vagyok. Nem tudom, milyen az a világ, ahonnan te jössz – fejezte be –, de valami aztsúgja, felétek nem bélyegzik meg úgy a varázslókat, mint minálunk. Ha ismersz olyat, aki bírt az erővel, ésönként lemondott a használatáról, akkor mutass be neki!

A démon megrázta a fejét.

– Igazad van. Magam is úgy tudom, hogy ezt csak szenvedélyből érdemes csinálni.

– Érdemes… – ismételte tűnődve a pap. – Nos, akárhogy legyen is máshol, azt ki merem jelenteni,hogy mifelénk nem érdemes. Megértem, miért néznek rá rossz szemmel a szellemek, de azt is, hogy amagamfajták közül kevesen képesek élni nélküle. Persze biztos akad még, aki ellenáll a kísértésnek,olyanok meg bőven kell, hogy legyenek, akiknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek a hatalmukkal. Én iselsősorban magamtól tanultam meg, hogyan használjam, másodsorban meg… De nem hiszem, hogy éppenegy magamfajta vénember élettörténetét akarnád meghallgatni.

Valian letelepedett mellé. Emlékezett Loghor intelmére, hogy ne húzzák az időt, de azt is látta, hogySharduk nincs még abban az állapotban, hogy ismét mágiához folyamodjon, anélkül pedig nem jutnaktovább.

– Tulajdonképpen kíváncsi vagyok rá – vallotta meg.

Sharduk összehúzott szemöldökkel, szigorúan meredt rá, mintha azt akarná eldönteni, vajon őszinténbeszél, vagy csak udvariaskodik, aztán megvonta a vállát.

– Magadra vess, ha unni fogod! – vetette oda, de közel sem a megszokott éllel. Az esze már a múltbanjárt. – Nem tudom, megfordultál-e már Galtamorban. Nagy, fényes városállam, tele parkokkal éstornyokkal. Ott születtem hetvenhárom éve egy módosabb kereskedőcsalád első sarjaként. Nem, apámnem volt bizalmi embere Galtamor fejedelmének, ahogy arra egyesek emlékeznek, cserébe viszontremekül megtalálta a hangot a környező falvak gazdálkodóival. Az ő kezében futott össze a városélelmiszerellátása, és a borkereskedelemre is rá tervezte tenni a kezét… Nem összevissza beszélek, ez mégfontos lesz. A lényeg, hogy volt két fia, én meg az öcsém. Velem ellentétben ő átlagosnak született.

Felnézett az égre – Valian gyanította, hogy fohászt küld a szellemekhez a családjáért –, aztán folytatta:


408 / 531 2012.12.17. 19:21

– Kölyökkoromban döbbentem rá, hogy más vagyok. A vallás sose izgatott különösebben, szóval azt alegnagyobb önámítással se hihettem, hogy a szellemek kegyeltje volnék. De tetszett, hogy meg tudokcsinálni olyan dolgokat, amikre más nem képes, és itt más alatt most elsősorban az öcsémet értem. Negondolj nagy dolgokra, ezek akkor még gyerekcsínyek voltak. Elszökdöstem, magamhoz szólítottammindenféle állatot… Imádtam patkányokat küldeni a konyhába… Lopkodtam a környékbeliektől anélkül,hogy betettem volna a lábamat a portájukra. Apróságok voltak ezek, én meg önhitt és ostoba, és eszembese jutott, hogy valaki észrevehet valamit.

Grimaszolt.

– De persze észrevették. Mentek a panaszok a fejedelemhez, hogy varázstudó garázdálkodik akalmárnegyedben. Ami nekem szórakozás volt, azt ők a szellemek arcul köpésének értelmezték, afejedelem meg tudta, mivel jár az, ha a kereskedők elégedetlenek. Felvette a kapcsolatot a Szárnyasokkal,azok meg jöttek is. Nyugodt idők voltak, nyilván ők is élvezték, hogy végre van kit hajkurászniuk…Csakhogy ezt már én is túl kockázatosnak tartottam, és visszafogtam magam. Nem ment könnyen, de nemakartam, hogy elvigyenek. Örültem, hogy nem tudják, pontosan hol keressék a mágusukat… még haközben azért hízelgett is, hogy ilyen veszélyes vagyok.

– Vagy nem mondasz el valamit, vagy nem voltál veszélyes – vélekedett a démon.

– Nem hát! Mondom, hogy csak szórakoztam. Csak a hiúságomat legyezgette, hogy páncélos lovagokkutatnak utánam. Tizenhat voltam és ostoba. De legalább volt annyi eszem, hogy megvárjam, amígvisszatérnek Mordiniumba. Időközben azonban apám úgy döntött, beszél a fejemmel. Addig is tanultammár ezt-azt, de nem vettem komolyan, meg is kaptam a szokásos nagy szólamokat arról, hogy mi lesz ezzela családdal, ha ő meghal, és a fiainak kell a helyébe lépniük… Akkor még elsiklottam a többes szám felett,természetesnek tűnt, hogy én vagyok az örököse.

Hallgatott egy darabig, mielőtt ismét beszélni kezdett volna.

– Kalmárgyerek voltam. Amikor a kezembe nyomták a számadásokat, és nem tehettem le őket, amígmeg nem tanultam, amit kellett, rájöttem, hogy tetszik, amit látok. A Szárnyasok érkezése úgyismegfosztott a szórakozásomtól, úgyhogy elkezdtem helyette az üzlettel foglalkozni. Nem volt rossz fejemhozzá, bár olyan jó se, mint az öcsémnek. Eljártam apámmal, megkötöttem egy-egy kisebb egyezményt…Aztán a Szárnyasok elhagyták a várost, nekem meg eszembe jutott, hogy nem ártana mágiával ismegtámogatni, amit csinálok.

Megint elhallgatott, összeszedte a gondolatait.

– Eltelt pár év. A sikerek csak jöttek és jöttek. Óvatos voltam, nem akartam, hogy visszahívják a


409 / 531 2012.12.17. 19:21

lovagokat, de így is jelentősen megnöveltem a család vagyonát. Idővel apám elkezdett a nősülésselpéldálózni, de ellenálltam. Nem akartam egy szobában aludni valakivel, aki leleplezhette volna a –grimaszt vágott – bűnös szenvedélyemet. Sokat utaztam inkább, hogy elkerüljem a szemrehányásait; jártama többi városállamot, gyűjtögettem a pénzt a családnak, és közben titkon mágusosdit játszottam. Eltelt ígyvagy húsz év, de apám szívós volt, az a fajta, aki száz évig is elél. Az öcsém megnősült, gyerekei lettek, avérvonalat biztosítva látta, szóval engem szabadon engedett. Én meg kihasználtam az engedékenységét.Találkoztam valakivel, aki hasonlóan élt, mint én… nem mondom meg a nevét, különben is meghalt már.Sokat kaptam tőle, tudást, hatalmat, kis fortélyokat, amikre ő is úgy jött rá, miközben az erejét próbálgatta.Tanítottuk egymást. Szerelmesek voltunk, nem egymásba, hanem a mágiába. Volt, hogy két hétig bujkáltamnála, mielőtt hazamentem volna, és hagytam, hogy azt higgyék, a kocsmákat járom. Sok mindent átéltünkegyütt, titokban. Én temettem el, amikor meghalt.

Megdörgölte az állát.

– Addigra az öcsém is megözvegyült. Három lánygyerek után mindenáron fiút akartak, de a feleségenem volt elég erős a szüléshez. Későn hívattak papot, nem lehetett rajta segíteni. A gyerek túlélte. Őkaparta össze mindazt, ami áldásos működésem után megmaradt a család hírnevéből. Amikorharmincnyolc lettem, még mindig agglegény és titkos varázsló, apámat utolérte az öregkor. A szellemekugyan maradéktalanul felgyógyították egy komoly betegségből, de a fejébe vette, hogy bármikormeghalhat, és nem érezte rendezettnek az ügyeit. Itt jön a képbe, amit az elején mondtam: a rögeszméjévévált, hogy rátegye a kezét a környék borkereskedelmére is. A kalmár, akivel korábban eredmény nélkültárgyalt, nem élt már, a fia vitte az üzletet, neki pedig volt egy helyes, fiatal lánya. Egy megfelelő

szerződésekkel megtámogatott házasság mindenkinek előnyére vált volna. Engem kivéve, persze, úgyhogyberontottam az apámhoz, és megtagadtam, hogy megnősüljek.

Minden addiginál komorabb lett a hangja. Valian együttérzéssel hallgatta.

– Akkor és ott derült ki számomra, hogy apám mindvégig tudta, mi vagyok. Szemet hunyt felette, nemakart a Szárnyasok kezére adni. De nem is állt szándékában egy mágus kezébe tenni a családi vállalkozást.A borkereskedő lányát az öcsém második feleségének szánta, ahogy az üzletet is őrá akarta hagyni. Tízévvel korábban örültem volna egy ilyen bejelentésnek, rohantam volna, hogy remeteéletet éljek, és csakvarázslással foglalkozzam, de akkor, a negyvenhez közeledve már máshogy gondolkodtam az életről.Büszke voltam az üzleti sikereimre, kivált azokra, amiket mágiával értem el, és nagy terveket dédelgettemarról, hogyan fogom eltöröltetni az egyház tiltását. Azt akartam, hogy az utánam jövőket már ne üldözzék,hanem oktassák, hogy ne bélyegezzenek meg senkit, csak mert többre képes, mint az átlag, és néha akármég annál is többre, mint a szellemek… – Legyintett. – Ostoba álmok voltak, ma már tudom, de akkordühöngtem. Elvesztettem az önuralmamat, meg akartam mutatni apámnak, mire vagyok képes…Varázsoltam és varázsoltam, órákon át, nem törődve semmivel, azzal sem, hogy leleplezem magam. Ésakkor kiderült, hogy a Szárnyasok tulajdonképpen soha nem mentek el. Voltak embereik akalmárnegyedben, akik csak arra vártak, mikor bukkan fel újra a mágusuk.

– Elfogtak?

Sharduk bólintott.


410 / 531 2012.12.17. 19:21

– El. Mordiniumból nem érkeztek volna időben, addigra kereket oldottam volna, de úgy esett, hogy anagymesterük éppen a közelben járt. Meggyűlt a baja egy taknyos arisztokrata ficsúrral, aki akkoribankapta meg a tetoválását. Vágtatva érkezett a hírre, ott volt vele a kölyök meg még hat tapasztaltabbSzárnyas. Nem akarom fényezni magam, de látványos tűzijátékkal fogadtam őket. Nem számítottam ráviszont, honnan is tudhattam volna, hogy képesek belemászni az agyamba, és elvenni a varázserőmet… Avége persze az lett, hogy bekerítettek. Említettem már, hogy Galtamor a tornyairól híres, ugye? Nekünk isvolt egy, a legidősebb unokahúgom, Kaltria lakott benne. Őt kaptam el, hogy megfenyegessem a Szárnyasbandát, kilököm az ablakon, ha még egy lépést tesznek…

Bánat ült az öregember szemében, szégyen és végtelen megbánás. Valian ítélkezés nélkül figyelt rá.Megvárta, hogy Sharduk összeszedje magát, és be tudja fejezni a történetet.

– A mágiám nélkül nem voltam ellenfelük. Magammal húztam az ablakpárkányra a lányt. Ő perszepánikba esett, hadonászott. Kiestünk volna, sőt – pillantott keserűen a lábára – én ki is estem. Azunokahúgomat megmentették, méghozzá éppen az a kölyök rántotta vissza a karjánál fogva, aki miatt aSzárnyasok egyáltalán a környéken jártak. Később össze is házasodtak. A lány elmenekült Galtamornakmég a közeléből is, és a nyugati lápvidéken vezetgeti a közös családjuk érdekeltségeit. – Megvillant aszeme. – Végső soron tehát, ha akarom, még szerencsétlen Brietta boldogtalanságáért is okolhatommagamat. A ficsúrt ugyanis Loghor ihn Mortenornak hívták, és elmondhatom, hogy a mai napig jól bánikKaltriával meg a lányaikkal.

Megrázta a fejét.

– Ami engem illet: szerencsém volt. A gerincem eltörött, de az életem megmaradt. A Szárnyasok nemvoltak hozzám kíméletesek. Apám hosszas könyörgésére sem tették lehetővé, hogy gyógyítót hívassanakhozzám. Élt viszont akkoriban a galtamori rendházban egy csitri, akinek a neve megint nem lesz ismeretlena számodra, és aki ragaszkodott hozzá, hogy addig is ápolhasson, amíg ítélet születik a sorsom felől. AniraRellamornak hívják…

– Ő beszélt rá, hogy lépj be a rendbe?

– Nem kellett, hogy rábeszéljen. Biztos neked is feltűnt már, milyen hatással van az emberekre.

Valian bólintott.

– Engem mindig megnyugtat a jelenléte.


411 / 531 2012.12.17. 19:21

– Na, hát ezzel nem vagy egyedül. Először dühített, hogy ott ül mellettem, aztán ahogy hallgattam, úgylettem egyre higgadtabb. Először gondoltam bele, mi lehetett a szellemek szándéka azzal, hogy megtiltottáknekünk a mágiahasználatot. Hosszú heteket töltöttem a betegágyban, beszélgettem Anirával, és bármilyengiccsesen hangozzék is, megtértem. Akkor már magam sem akartam, hogy meggyógyítsanak. Kellett afájdalom, meg főként a tehetetlenségem, hogy emlékeztessen, miért nem varázsolhatok többé. Mert akísértés, az a mai napig se múlt el teljesen. De azóta, hogy a Szárnyasok engedélyével – persze Loghortiltakozásával körítve, de hát senki se volt ő még akkor, nem foglalkoztak vele, mit mond – pappászenteltek, mind a mai napig egyetlen varázslatot sem hajtottam végre. Ezért is döbbentem meg annyira,amikor most, az indulásunk előtti éjszakán Loghor felvert a legszebb álmomból, és kikövetelte, hogy haszükségesnek bizonyul, igenis használjam fel a mágiámat a szellemek szolgálatában.

– De a lábad…

– Emlékeztető. Így nem felejtem el, hová jut, aki okosabbnak hiszi magát a szellemeknél. Vezekelek amúltamért, és elejét veszem, hogy visszajöjjön értem… És ne hidd, hogy ebből egy szót is elmondtamvolna, ha nem vettem volna észre, hogy rájöttél, mi vagyok.

Valian megbiccentette a fejét.

– Köszönöm a bizalmat, Sharduk.

A vén pap legyintett.

– Megdolgoztál érte. Összeszedem az erőmet még egyszer, aztán helyreállítom ezt a nyüves kocsit, mitszólsz?

– Remekül hangzik. – Valian mély lélegzetet vett, aztán belevágott. – Sharduk, ami az én történetemetilleti…

– Az valaki mást biztos jobban érdekel, mint engem – vágott a szavába az öreg, de a hangjábólsugárzott a jóindulat. – Nem várok viszontvallomásokat, fiam. Itt vagyunk mind a ketten, te is meg én is.Ez az, ami számít.

– Te mondtad, hogy a múltért meg kell fizetni.

– Úgy érzed, hogy nem fizetsz érte épp eleget?


412 / 531 2012.12.17. 19:21

A démon felsóhajtott.

– Nem vagyok biztos benne.

Sharduk megvonta a vállát.

– Fiatal vagy még. Ha azért szenvedsz, hogy jobbá tedd a világot, vagy mint én, hogy ne teddrosszabbá, az dicséretes. De ha a szenvedés kedvéért szenvedsz, annál nagyobb ostobaságot el sem tudokképzelni.

Valian elmosolyodott. Nyitotta a száját, hogy köszönetet mondjon, ám akkor az öreg hirtelenfelüvöltött. Színtiszta fájdalom ült ki a tekintetébe, mire azonban a démon odaugrott hozzá, már tova istűnt, és csak verítékben fürdő, halálosan sápadt arca tanúskodott róla.

– Mi történt? – Az ifjú harcra készen nézett körül.

A pap egyszerre tűnt végtelenül dühösnek és rémültnek.

– Lebuktak! A kultisták tudják, hogy pap jár az útjukon. Ha szerencsénk van, csak Amoril került akezükbe, ha nincs… És éppen most hagy cserben a varázserőm!

Valian úgy érezte, mintha forró vizet locsolnának végig a gerincén.

– A hátamra tudlak venni, ha kell – ajánlkozott, Sharduk azonban leintette.

– Pihennem kell. Meditálnom. Visszaszereznem a hatalmamat minél előbb. A legokosabb, ha te is erőtgyűjtesz addig, mert aztán, Valian fiam – villant meg a szeme –, aztán megmutatjuk nekik, mit jelentigazából mágusnak lenni!

Vissza az indexre


413 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvennnyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

A patakparton érték utol Amorilt. Az emorhoni a sziklafalnak vetett háttal ücsörgött az út szélén, amígmeg nem hallotta az érkező lovasokat; akkor felállt, és magasba emelte a karját, jelezve, hogy ő az, ésnincsenek ártó szándékai. Fehér köntösének bal oldalát por és vér szennyezte, megnyerő arcán pedig újkeletű, cakkos vörös forradás húzódott. Hátasának teteme nem messze feküdt tőle. A látványösszeszorította Mortua szívét.

Nem mintha egyébként jó kedve lett volna. Bántotta a lovagok és főleg a katonák elvesztése, ésaggasztotta Jarthmor közelsége is. Egész addig élt a fejében egy romantikus elképzelés, miszerint nekik, ajó ügy bajnokainak a világon semmi bajuk nem eshet. Na jó, persze, gondolta, áldozatot hozni kell, szóvalLoghor nyugodtan elveszítheti a fél karját – mondjuk azt, amelyiket ráemelte –, hogy ő aztán nagykegyesen meggyógyíthassa, amikor visszatérnek hozzá a szellemek. A valóság azonban csúf pofonnaljózanította ki, és még az sem tudta jobb kedvre hangolni, hogy legutóbbi szóváltásuk alkalmával Valianhatározottan féltékenynek mutatkozott. Szeretett volna beszélni a démonnal, higgadtan és őszintén végre,Sharduknak azonban pont akkor kellett azt kérnie, hogy Valian szerelje meg az idétlen kocsiját. Loghorpersze nyilván nem bánta, hogy tisztes távolságban tudhatja egymástól a két vetélytársat, és eszébe semjutott tiltakozni. Morkait a saját jobbjára parancsolta, a lány pedig nem óhajtott mellette lovagolni, maradttehát inkább Baradunnal és megfogyatkozott csapatával.

Alaposan benne jártak a délutánban, amikor utolérték Amorilt, Loghor rögtön el is rendelte a – terveiszerint utolsó – pihenőt. Mortua azonnal lecsúszott a nyeregből, és odavetette a kantárszárat egy készségesfiatal katonának.

– Körbeszimatolok, és már jövök is! – intett oda Baradunnak, mielőtt előreszaladt volna a lovaikat itatóKoronások között.

Loghor már csak egy mordulással vette tudomásul az érkezését, Morkai arca azonban felragyogott aláttára. A lány képtelen volt örülni az örömének; tartott tőle, hogy indokolatlan reményeket ébresztettbenne, amikor Valiannal szemben melléállt. Beszélgetőpartnerükre nézett; eltartott egy pillanatig, hogyfelismerje Amorilt a szembenállóban.

– Öh… nagymester? – fordult hirtelen ötlettel Loghorhoz, még mielőtt a gyógyító megszólíthatta volna.Meg is lepte mindkettejüket ezzel a titulussal, ez világosan látszott az arcukon, mi több, maga isfurcsállotta, hogy képes volt kimondani.

– Nem ér rá? – A férfi minden addiginál türelmetlenebbnek látszott.


414 / 531 2012.12.17. 19:21

– De, végül is ráér… – Mortua megvakarta a fejét. – Csak arra gondoltam, hogy ha Amoril elfáradtvagy megsebesült, kimegyek én előőrsbe szívesen. Meg tudom csinálni, tényleg.

Számított rá, hogy a nagymester kineveti, Loghor azonban szemlátomást fontolóra vette az ajánlatát,mielőtt Amorilhoz fordult volna.

– Te tudod, mi mindennel kellett szembenézned. Képes rá?

Az emorhoni rámosolygott a hercegnőre.

– Mortua tehetséges és elkötelezett pap… volt, de úgy gondolom, ehhez a feladathoz túlságosanszeleburdi. Ne vedd sértésnek, Mortua. Én azt mondom, elég közel vagyunk már ahhoz, hogy érdemesebblegyen együtt maradnunk, nehogy éppen az előőrs buktassa le az egész csapatot. Egy másik lovat kérekcsak, és nem jelent gondot, hogy csatlakozzam hozzátok.

Loghor végignézett az elhullott állat tetemén.

– Remek hátas volt – mondta együttérzőn.

– Az bizony. Ylmorad előbb kötötte a lelkemre, hogy vigyázzak rá, mint azt, hogy magamra.

– Mi lett vele?

A válasz Mortuát is érdekelte volna, Morkai jelenléte viszont egyre jobban feszélyezte. Megindult azútjukat keresztező patak felé – furcsának találta, hogy nem mellettük folyik el, hanem keresztül akereskedőúton –, és ugyancsak meglepődött, amikor Loghor karon ragadta, és visszatartotta. Fájt avaskesztyűs ujjak szorítása, még a szeme is könnybe lábadt tőle. El akarta rántani magát, de a férfi nemeresztette.

– Ne menj közel a vízhez! – intette.

– Jól van, jól van, azért nem kell kitépni a karomat! Csak meg akartam nézni!


415 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nézd onnan, ahol vagy!

– Onnan nézem, csak engedj el!

Amoril is követte a tekintetüket. A patak lágyan csobogott keresztül az úton. Keskenyebb és sebesebbvolt annál, ami mellett olyan sokáig haladtak, és ha sokáig nézte az ember, úgy tűnt, mintha időről időregőzpamacsok szállnának fel belőle.

– Nekem sem tetszik – jegyezte meg a harcos-pap. – Ezért is éppen itt álltam meg.

– Most, hogy mondjátok… – Mortua végül sikeresen kiszabadította magát Loghor markából, aztánfelnézett az arcába. – Az összes ereklye Sharduknál maradt?

– Nem, nálam is van – szólt közbe Morkai.

– Remek. Kérhetek? – csapott le rá Amoril. – Már három csapdával ezelőtt feléltem a sajátkészleteimet.

– Én is kérek! – csatlakozott hozzá Mortua, és mivel tartott tőle, hogy esetleg visszautasítják, hiszenmár nem tagja a rendnek, gyorsan hozzáfűzte: – Ha már ilyen közel vagyunk, lassan Brietta külsejét is megkellene változtatni, márpedig a jelenlévő papok közül senki nem látta a mágusunkat!

– Én megnéztem indulás előtt – igazította ki az emorhoni –, de nincs kifogásom az ellen, hogy tecsináld.

Mortua kérdő pillantást vetett Loghorra. A nagymester megvonta a vállát.

– Amíg nem rontjátok el, nekem mindegy, melyikőtök csinálja.

– Nagyon köszönjük a bizalmat – szúrta oda a hercegnő, és megdörzsölte még mindig sajgó karját. –Amoril, mit szólnál, ha én elintézném gyorsan Briettát, ti meg Kaijal szemügyre vennétek azt a patakot?Még a végén kiderül, hogy nem is víz van benne, hanem sav, vagy valami mágikus izé…

– Ez nem sav – jelentette ki magabiztosan Morkai. – De persze, vizsgáljuk meg alaposan!


416 / 531 2012.12.17. 19:21

– Amire gondolni tudok – a harcos-pap a patakot nézte –, az valamiféle tisztítóvíz, ami lemossa azálruhát, a szakrális védelmet és talán még a varázslatokat is.

– A másik lehetőség, hogy ez tartja vissza a múltkori támadóinkat Jarthmor elözönlésétől. – Loghorarcára vágyakozó kifejezés telepedett. – Pedig de szép is lenne a patkányok ellen fordítani őket…

Mortua megbotránkozottan kapta rá a tekintetét.

– Azt hiszem, én megyek, és előkerítem Briettát…

A gyógyító a lovához lépett, és előkotorta a nyeregtáskából az ereklyéket tartalmazó batyut.

– Vigyél pár hajszálat!

Összeért a kezük, ahogy a lány a szentségekért nyúlt. Morkai tenyere kellemesen meleg volt, a bőrepedig – a gyógynövénykertben töltött nyárnak köszönhetően – napbarnított, puha és ápolt. Nem borítottákbőrkeményedések az ujjait, mint Valiannak, aki a legbékésebb időkben is napi több órát gyakorlatozott afegyvereivel. Mortua lesütötte a szemét. Egyre biztosabb volt benne, hogy ha nem ismerte volna meg adémont, akkor mostanra már Morkai képe töltené be a szívét, a Valiannal folytatott legutolsó beszélgetéstükrében pedig úgy érezte, mindenkinek úgy is volna a legjobb. A gyógyító szemének lángolása mégislelkifurdalást ébresztett benne. Gyorsabban húzta el a kezét, mint szándékában állt, halk, zavart köszönetetmotyogott, és elsietett, hogy megkeresse Briettát.

A nő épp akkor bocsátotta el két koronástársát. Fáradtnak és idegesnek látszott, nyilván ő is tudta,milyen közel járnak már a célhoz. Mortua cseppet sem irigyelte a ráháruló feladat miatt. Már csak ezért isfélszegen szólította meg:

– Figyelj, lassan át kéne, hogy változtassalak mágussá… mármint csak külsőleg, nem igaziból…

– Jó. – Brietta vetett egy hosszú pillantást a nagymester irányába. Loghor a patakparton állt karba fontkézzel – jóval közelebb annál, ameddig Mortuát engedte –, és a két papot figyelte, akik épp az ereklyéketrakták sorba a földön. – Sharduk és Valian még nem ért utol bennünket, ugye?

– Tudtommal még nem, de jobb, ha túlesünk rajta.


417 / 531 2012.12.17. 19:21

– Egyetértek. Mit kell tennem?

– Csak állj nyugodtan, és ne félj, csináltam már ilyet máskor is!

– Nem félek. Meddig fog ez kitartani?

– Úgy csinálom, hogy sokáig tartson. Holnap reggelig megfelel, nem? Addigra már remélhetőleg útonleszünk hazafelé… – A lány döbbenten vette észre, hogy remeg a hajszálakat tartó keze. – Mi a fenéértfélek ennyire? – kérdezte halkan.

Brietta arca elsötétült egy pillanatra.

– Mert van mit veszítened – válaszolta keserűen.

– Neked is van! – háborodott fel azonnal Mortua. – Te, ha csak azért vállaltad ezt a feladatot, hogymegmutasd Loghornak, milyen művészien el tudod dobni az életedet, akkor először is sürgősenfelpofozlak, másodszor meg szólok neki, hogy azonnal zavarjon haza!

– Nem fog hazaküldeni. Ezt egyedül én tudom megcsinálni. – Brietta tekintete megkeményedett. – Ésmeg is fogom. Nem sodrom veszélybe sem a küldetést, sem a társaim életét. Tudom, mivel tartozom aszellemeknek.

– Mondták már, hogy elsőrangúan tudsz mellébeszélni?

– Mit vársz tőlem, ígérjem meg, hogy életben maradok?

– Kezdetnek megfelel, aztán meg próbáld is ehhez tartani magad! – A hercegnő nyelt egyet. – Nézd, énigazán nem éreztem magam soha a Szárnyasok barátjának. Volt is egy-két csúnya ügyünk egymással, mégha Nimortanának vagy kinek köszönhettük is. Ott voltál a tárgyalásomon, hallottál mindent… Csak aztakarom kihozni ebből, hogy… nekem hiányoznál, na! Méghozzá nagyon.

Brietta elképedve bámult rá, és egy hosszú másodperccel később megköszörülte a torkát.

– Köszönöm – mormolta meghatottan. Lesütötte a szemét, úgy tette hozzá: – Nagyon más vagy, mint


418 / 531 2012.12.17. 19:21

amilyennek először látszol.

– Kizárt dolog, elsőre is aranyosnak és helyesnek látszom, meg sokadikra is – vigyorgott rá Mortua. –Kezdhetem?

Megvárta, hogy a nő rábólintson, aztán a magasba emelt három hajszálat. Elgondolkodott, hozzájukcsapott egy negyediket is, és lehunyta a szemét. Igyekezett a lehető legpontosabban maga elé képzelni amágust, aki annyiszor tört az életükre menekülés közben. Látta maga előtt a pillanatot, amikor Lyrbevonszolta a férfit a Koronások tárgyalótermébe, emlékezetébe idézte, hogyan járt ide-oda a mágustekintete, és már suttogta is a szent szavakat, amelyek újragyúrták az előtte álló Koronás külsejét. Nagyotfújt, mielőtt rászánta volna magát, hogy felnézzen, és önkéntelenül is hátrált egy lépést, amikor meglátta,mi lett Briettából.

– Sikerült? – érdeklődött a varázstudó hangján a lovaghölgy.

Mortua kihúzta magát.

– De sikerült ám! Szerintem mutasd meg magad Loghornak, nehogy tévedésből rád uszítsa azembereket…

A nagymester messziről észrevette, hogy közelednek. Magához intette őket, és Mortua esküdni mertvolna rá, hogy most először elismerés fut át az arcán, amikor ránéz.

– Nem rossz, igaz? – kérdezte büszkén.

– Nem, nem rossz. – Loghor jóval tüzetesebben szemlélte meg Brietta hamis arcát, mint a valóditvalaha is. – Mi több: megfelelő.

– Elsőrangú munka, Mortua! – csatlakozott hozzá Amoril is.

A lány kihasználta, hogy a nagymester nem őrá figyel, és odasurrant a két pap mellé.

– Igyekeztem – szerénykedett. – Ti mire jutottatok?


419 / 531 2012.12.17. 19:21

Morkai megrázta a fejét.

– Semmire. Azon kívül, hogy mesterségesen vezették keresztül éppen itt, nem találtunk benne semmihibát. Lehet, hogy valamelyik mágus szereti a friss patakvizet, és így oldották meg az ellátást. Vagyéppenséggel területhatárként is szolgálhat… De az is lehet – intett Loghor felé –, hogy a nagymesternekvan igaza, és a holtakat hivatott távol tartani.

A hercegnő a homlokát ráncolta.

– Nekem akkor is átkozottul gyanús.

– Egy dolgot még nem próbáltunk – vette át a szót Amoril. – Nem mentünk bele.

– Én nem is kockáztatnám meg. – A gyógyító a száját húzta. – Elég keskeny ez ahhoz, hogy át tudjuklépni…

– Akkor lehet, hogy éppen ez benne a trükk, nem? – élénkült fel Mortua. – Arra számítanak, hogyröhögve átugráljuk, közben pedig éppen hogy bele kellene gázolnunk, hogy átjuthassunk a következőcsapdájukon.

– Ennek van értelme. – Az emorhoni elgondolkodva bámulta a vizet, aztán döntött: felkapott egy darabtörmeléket az út széléről, és a patakba hajította. A csobbanásra Loghor és Brietta is odakapta a fejét, desemmi nem történt.

– Várjatok csak! – Morkai követte a példáját, csakhogy ő egy körömdarabot használt. – Semmi –mondta aztán elégedetlenül.

– Én belegázolok! – ajánlotta fel Mortua, és nekilódult.

A két férfi egyszerre kapott utána, de elkéstek. Amoril még épp meg tudta érinteni a vállát, de a lánykicsúszott a markából, és már benn is állt a mederben. A víz ott hullámzott a csizmája körül, ő pedignevetett, és játékosan meghajolt a két pap felé.

– Látjátok? Minden rendben! – kiáltotta.


420 / 531 2012.12.17. 19:21

– Gyere ki onnan! – Morkai odanyújtotta neki a kezét. Mortua habozott, de végül elfogadta, és kilábalta partra.

– Egy ponton túl csakugyan muszáj kockáztatni – jelentette ki közben Amoril, még mielőtt anagymester legorombíthatta volna a lányt –, de azt hiszem, ez még nem az a pont volt.

Mortuát túlságosan fellelkesítette a siker ahhoz, hogy hagyja magát leforrázni.

– Ugyan már, ez volt a logikus! Te is azt mondtad! Én csak… Kai, te mit csinálsz?

A gyógyító a túloldalt szemlélte, és úgy rázta meg a vállát, mint aki nagy elhatározásra jutott.

– Lehet, hogy őrültséget – válaszolta, aztán mély levegőt vett, és átlépett a patak felett.

Most sem történt semmi, pedig a hercegnő valahol arra számított, ráadásul tudta, hogy sosembocsátaná meg magának, ha baj érné Morkait. Sőt, mi több: sosem bocsátaná meg Valiannak. Biztosravette, hogy a morgerintali azóta is szégyelli magát a csatában történtek miatt, és most is a bátorságátpróbálja bizonyítani, úgy magának, mint a szeretett lánynak, ez pedig egyszerre hatotta meg és dühítette felMortuát.

– Papok… – morogta Loghor. A lány arra számított, hogy folytatja, de csalatkoznia kellett: anagymester egy dühös legyintéssel túltette magát a történteken. – Mindenki készüljön induláshoz! –parancsolta inkább. – Most már nem állunk meg, csak ha elég közel kerülünk a rituálé megkezdéséhez.

– Mintha volna valami ott elöl. – Amoril az utat vizslatta. – Megnézzem?

– Menjünk! – csatlakozott hozzá Morkai.

Az emorhoni beletoccsant a patakba, lerázta a csizmájáról a vizet a túlparton, és intett a társának, hogykövesse. Lassan, megfontoltan lépkedett, tekintete ide-oda cikázott. Jobb keze kardot, balja egy csomóhajszálat szorított; készen állt rá, hogy bármi történjék is, azonnal reagáljon rá.

Ami azonban végül bekövetkezett, még őt is váratlanul érte. Mortua csak annyit látott, hogy Morkaifelsikolt, és a földre rogy, Amoril pedig a hajába markolva görnyed kétrét mellette, miközben fegyverecsörömpölve a földre hull. Oda akart ugrani hozzájuk, hogy segítsen, de még mielőtt megmozdult volna,megérezte azt, amit ők. Nem a patak volt a csapda, hanem az, ami láthatatlanul húzódott pár lépéssel


421 / 531 2012.12.17. 19:21

mögötte; a lány nem tudta megállapítani a mibenlétét, csak azt érezte, hogy gyötrő fájdalmat okoz aszellemeknek. A kín hulláma átcsapott felette, testét-lelkét elhagyta az erő; sikoltva vájta a kezét akereskedőútba, és észre sem vette, hogy betöredeznek a körmei. Az sem jutott el a tudatáig, amikorLoghor a karjába kapta, és ragadozótekintettel az arcába nézett. Nem szeretett volna mást, csak elájulni,vagy ha nincs rá mód, meghalni inkább – akármit, csak ne érezze többé, hogyan kínozzák meg Nimortanakultistái a szellemeket.

End Notes:

Ne felejtsétek - most már el tudjátok olvasni Nünü fanficét is!

Vissza az indexre


422 / 531 2012.12.17. 19:21

Ötvenkilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Utólag nagyon megdöbbent, amikor megtudta, hogy csak percek teltek el, mire ismét felismerte magakörül a külvilág hangjait. Igaz, először csak tompán szűrődtek át a rettenetes fejfájáson, ami miatt még aszemét sem tudta kinyitni. Valaki hideg vizet locsolt az arcába, ami az orrába ment, és köhögnie kelletttőle. Keserű volt a szája, hasában tompa fájdalom jelezte, hogy az imént valószínűleg mindent kiadottmagából.

–… az orra vére, de él – ismerte fel a nagymester hangját. – Devardor, hallasz? Mi történt?

Az emorhoni végtelenül gyönge, rekedt válasza mintha a poklok mélyéből érkezett volna.

– Bebörtönözték a szellemeket… néhányat… és gyötrik őket. Ha pap halad el ezen a helyen… –Felköhögött, és egy fokkal tisztábban folytatta: – Megérezzük a szenvedésüket. Védtelenek maradunk egypercre. Az óvatlanabbak talán nem is jutnak tovább.

– Tudnak rólunk? – kérdezte feszülten Loghor.

– Igen. Nem. Tudják, hogy pap jár az útjukon. De ha a védelmünk kitart, nem sejtenek semmi mást.

– Akkor csak egy megoldás van – szólt közbe egy idegen férfihang. Sokáig tartott, mire Mortua rájött,hogy Briettát hallja.

– Ahogy megbeszéltük – felelte rá Loghor. – Fogd a medált, és vidd a lányt! Tudod, mit kellmondanod.

– Nagymester, ha…

– Nem búcsúzunk, lovag! – vágott közbe a férfi. – Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, ésmegtiltom, hogy bele merészelj halni!


423 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ahogy… parancsolod, nagymester.

Erős kezek ragadták meg és emelték a magasba Mortuát. Egy pillanattal később a hercegnő mártehetetlenül lógott Brietta vállán. A gyomra ismét felkavarodott, de hiába öklendezett. Megpróbáltamegmozdítani a karját, a végtagjai azonban nem engedelmeskedtek az akaratának.

– Kai és Asto? – kérdezte közben Amoril.

– Én megvagyok. Hátul voltam, nem kapott úgy telibe, mint benneteket. – Astovar hangja csakugyanjóval erősebbnek tűnt, mint az emorhonié. – Kai… jobban lesz, ha távolabb visszük. Gyalázat ez a hely…El kell pusztítanunk!

Mortua nem hallotta, ki és mit válaszolt erre. Brietta – akinek még mindig a vállán lógott – nekilódult,és futásnak eredt. A tábor zaja elhalt a háta mögött.

A lány kinyitotta a száját. Kérdezni akart, de ajkai nem voltak képesek megformálni a szavakat, torkapedig már a próbálkozástól is annyira fájt, hogy inkább feladta. Még mindig úgy érezte, mintha ezer dobotvernének egyszerre a fejében. Szerette volna, ha Brietta leteszi, fölé hajol és megkérdezi, hogy érzi magát,ám a nőt kizárólag az érdekelte, hogy minél messzebb kerüljön a táborhelytől.

Néhány perc telt el csupán, amikor végre mégis teljesült a kívánsága. Hiába hajtotta a lovaghölgy lelke,a férfitest nem bírt Brietta erőnlétével, és hamar kimerítette a legvégső tartalékait is. Mortua csakfeltételezte, hogy a másik gyengéden akarta lecsúsztatni a válláról, és a karja hagyta cserben, de ez semmitnem tompított az esésen. Beverte az oldalát, és még csak fel sem tudott tisztességesen jajdulni – különösmódon a két dolog közül a második fájt neki jobban.

Brietta fújtatva vetette a sziklának a hátát. Kölcsönzött arca vörös volt a megerőltetéstől, a mágusköntöse izzadtan tapadt a hátához. Nem derült ki, meg akarta-e szólítani a lányt: éppen csakodakuporodott mellé, és megtörölte a homlokát, amikor fénykapu nyílt mellettük a szirt oldalában, a rajtakilépő, heges arcú alakban pedig Loghor elbeszélése alapján azonnal felismerték a kultisták vezetőjét.

– Miért nem jelentkeztél? – kezdte mindenféle üdvözlés mellőzésével Rhamor Grahulis. – És miért errejössz?

Brietta intett, hogy kiszuszogja magát, és válaszol, Mortua pedig most először érezte, hogy másgondolat is be tudja fészkelni magát a fejébe azon kívül, hogy mindenkit meg akar ölni, aki ilyen aljasulelbánt a szellemekkel. A mágus arca – akárcsak Briettáé – színes pacává folyt össze a szeme előtt, de azértaz még eszébe jutott, hogy ha a nagymester nem okosította ki a nőt a kultisták egymás körében valóviselkedésének szabályairól, akkor itt és most fognak csúf véget érni. Nem úgy tűnt azonban, mintha a


424 / 531 2012.12.17. 19:21

lovag különösebben aggódott volna, vagy ha mégis, a lihegés, ami a válaszát kísérte, szerencsésenelkendőzte izgalmát.

– Elvették a mágiámat a rohadékok – fújta. – Ascovado.

– Ezt minek hoztad? Túsznak?

– Annak. Idecsalhatjuk vele a démont.

Rhamor felhorkantott.

– Az ereje teljében lévő, bosszúszomjas démonra gondoltál? Akkor kellett volna idehozni, amikor aszolgánk volt!

Brietta megvonta a vállát.

– Nem én csesztem el. Én mentettem a menthetőt. Ha a lány után jön, elbánunk vele.

– És a holttestével tervezted ideédesgetni az öregasszonyt?

Mortua összeszorította a száját. Öregasszonyt? Milyen öreg… A fenébe, csak nem Anirát? Amágusoknak Anirára fáj a foga? De hát mégis miért?

– Akár – válaszolta közben kihívóan a lovaghölgy.

A kultista meredt rá egy darabig, aztán szélesen elvigyorodott.

– Mondtam már, hogy tetszik, ahogy gondolkozol? De az ötleted elkésett, még ha nem is rossz.Időközben lett egy másik önkéntesünk. Biztosan nagyon fog örülni a viszontlátásnak.

A hercegnő már meg sem próbálta követni, miről beszél a férfi. Csak remélni merte, hogy Brietta mégnem veszítette el a fonalat. A lovaghölgy azonban feltalálta magát.


425 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mi lesz, ha nem válik be? – kérdezte tömören.

– Igazad van. Még jól jöhet. – Rhamor színpadiasan felsóhajtott. – Jó, most még ne öljük meg! Ha azÚrnő visszatér, talán hasznát veszi, ha pedig nem… – Elhúzta a kezét a torka előtt, Mortuának pedigkeserű nyál gyűlt a szájába. Szerette volna ököllel szájon vágni a kultistát, de azzal is beérte volna, haBrietta cselekszik hasonlóképpen. Végtelenül magányosnak és rémültnek érezte magát tehetetlenül,megkínzott elmével a két vörösbe öltözött alak mellett. Hiába tudta, hogy az egyik a bajtársa, talán még abarátnője is, akkor is roppantul vágyott Valian, Amoril vagy akár Baradun jelenlétére. Mi több, ezúttal méga nagymestert is boldogan fogadta volna. Bárkit, aki páncélt visel, és nem habozik fegyvert rántani avédelmében.

Nem mintha bármelyikük is megpróbálta volna megóvni attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.Amorilnak legalább volt mentsége, de Baradun a közelébe sem ment – vagy ha igen, a lány nem látta –,Valian nyilván jól szórakozott messze mögötte, Sharduk társaságában, Loghor pedig éppenséggel magasodorta kiszolgáltatottan a mágusok karjába. Azt, hogy a szellemekre nem számíthat, ezúttal mélységesenmegértette, nehezményezte viszont, hogy a társai is egytől egyig cserbenhagyták.

– Mi van Morammorral? – hangzott el közben a következő kérdés.

Brietta bosszúsan rázta a fejét.

– Igazán muszáj mindent itt, az út közepén megtárgyalnunk, Rhamor? Nem akarok panaszkodni, de ahatalmam nélkül nem volt olyan egyszerű az út. A kisasszony sem könnyítette meg a dolgomat. Szeretnékmár hálát adni az Úrnőnek, amiért hazavezérelt, ha érted, mire gondolok.

– Értem. Hát akkor… – A kultisták vezére nem szaporította tovább a szót: egyszerűen visszahátrált azátjáróba, és eltűnt benne.

Brietta megpróbálta ismét a vállára emelni Mortuát, de hiába nyögött, nem boldogult vele. A lánysejtette, hogy a mutatvány már az imént is csak Loghor segítségével sikerült, pedig akkor a mágustestbebújtatott lovag még nem használta el erejének utolsó morzsáit is.

– Bocsánat! – súgta Brietta a hercegnő fülébe, aztán egyszerűen rámarkolt a karjára, és húzni kezdte aföldön a kapu felé. Mortua arca eltorzult a fájdalomtól. Majdnem megkönnyebbült, amikor a fehér fényekkörbefonták, és egy pillanatra megfeledkezhetett felhorzsolódó hátáról.

A túloldalon mintha kitisztult volna a világ. A hercegnő érezte, hogy kezébe-lábába egyaránt visszatér


426 / 531 2012.12.17. 19:21

az élet. Ujjbegyei zsibongtak, mintha elzsibbadtak volna, fejfájása egy pillanatra felerősödött, aztán tompalüktetéssé szelídült. Megnyalta az ajkát, és óvatosan körbepillantott.

Még éppen látta, hogy a kapu semmivé lesz mögöttük, a terem pedig, ahová azon keresztül érkeztek,jóval sötétebbnek bizonyult a napfényben fürdő kereskedőútnál. A levegő jóval melegebb, de dohosabb isvolt, érződött rajta, hogy zárt térbe kerültek, amelyben ráadásul legalább kéttucatnyian élnek. A tiszta,hideg ősz után kimondottan büdösnek, ember- és izzadságszagúnak találta, és gyanította, hogy a falakonalighanem megbújik némi penész is, bár ahhoz nem volt elég világos, hogy ezt biztosan megállapíthassa.Azt viszont azonnal észrevette, hogy a mágusok nem lámpásokat vagy fáklyákat használnak, hanem avarázserejük segítségével töltötték meg mesterséges fénnyel – vagy még inkább félhomállyal – a járatokatés a termeket, amelyekben laktak. A derengés enyhén vöröses árnyalatúnak tűnt, megfestette a puszta,sárgásszürke kőfalakat; beletelt egy percbe, hogy Mortua látása alkalmazkodjon hozzá.

Érkezésük mindenesetre jókora port vert fel a kultisták körében. A tágas helyiségben – amelyvalószínűleg a központi raktár lehetett a maga idejében, és ahonnan rácsos ajtók mögött kisebb termeknyíltak még jobbra és balra – mintegy húsz ember tartózkodott. Mortua nem látta, mivel foglalkozhattakkorábban, mert amint átkerültek a kapun, tüstént körbevették őket. Vörösruhás, rövid hajú férfiak és nőkgyűltek köré, bámultak az arcába, vagy üdvözölték testvérükként Briettát.

A lánynak azonban az az egyetlen alak tűnt fel, aki nem ment a közelükbe. Az illető egy szalmazsákonücsörgött a fal mellett, és mereven nézte őket. Vörös köntöst viselt ő is, akárcsak a többiek, vállig érő,fekete tincseit azonban Mortua akárhol és akármikor felismerte volna. Görcsbe rándult a gyomra, de nemtudta volna megmondani, az undortól vagy a félelemtől. Lendületből ült fel, talán talpra is ugrott volna, demegszédült, és ülve maradt. Brietta a vállára tette a kezét; a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, lefogniakarja, de Mortua érezte a mozdulatban a jó szándékú figyelmeztetést.

– Áruló féreg! – kiáltotta mégis, és most az egyszer nem törődött vele, hogy fájdalmat okoz neki abeszéd. – Dögölj meg, Ascovado! Mindig tudtam, hogy nem játszol tisztességesen, de hogy kultista vagy,azt még én se gondoltam volna rólad!

Lyr nem válaszolt. Tekintetében ugyanaz a hideg gúny bujkált, mint amivel általában a lányt szoktaméregetni. A mágusok azonban hahotával jutalmazták a kifakadást. Még a vezetőjük arcán is szétterült egykárörvendő vigyor.

– Derül a szívem, hogy jobban érzed magad, papnő – szólalt meg mézédes hangon –, ám attól tartok,túlzásba viszed a vádaskodást. A fiatalember a legújabb hittestvérünk, csupán órákkal ezelőtt csatlakozotthozzánk. Így van, barátom?

Lyr a füle mögé lökte a haját, aztán komótosan feltápászkodott, és odasétált hozzájuk. Mortuára atovábbiakban sem vetett ügyet, és Rhamor kérdését is válasz nélkül hagyta. Hosszan, zárkózott arccalfürkészte ellenben Briettát, és szinte unottnak tűnt, amikor végre beszélni kezdett.


427 / 531 2012.12.17. 19:21

– Merész, talpraesett… és elég ostoba ahhoz, hogy ne tagadjon meg semmit, amit a nagymesterparancsol. Te vagy az, ugye, Brietta? Kétlem, hogy bárki más vállalta volna a kémkedés… khm,megtisztelő feladatát.

Kíváncsi, dühös és értetlen tekintetek vették kereszttűz alá minden irányból a lovaghölgyet. Mortuamegdermedt. Szíve szerint üvöltve ugrott volna neki Lyrnek, hogy a saját két kezével fojtsa bele a szuszt,ám ezzel megfosztotta volna magukat az esélytől, hogy kimagyarázkodjanak. Azzal pedig nagyon istisztában volt, hogy ha ez bekövetkezik, nem lesz sok esélyük a húsz varázshasználóval szemben.

Brietta nyugodtan állt középen. Viszonozta Lyr tekintetét, de senki másról nem vett tudomást. Nemfáradt azzal, hogy tiltakozzon vagy mentegetőzzön; magasra emelte a fejét, felszegte az állát, és már atartásából láthatta akárki, hogy valóban egy álcázott lovag jár közöttük. Hosszú másodpercekig tartott acsend, amelyet végül Rhamor tört meg: szisszenő varázsszavak szöktek elő az ajkai közül, és a szakrálisvédelem semmivé foszlott Brietta körül. A nő alakja megnyúlt, megizmosodott, arcvonásaivisszarendeződtek, Lyr pedig olyan elégedetten mosolygott rá, amilyennek Mortua még nem is látta.

Amikor azonban a mágus újabb varázslatra emelte a karját, a fiatalember az útjába állt, és megrázta afejét.

– Én a helyedben nem végezném ki – jegyezte meg csöndesen. – A nagymester kis kedvence, őt pedignem tanácsos felbőszíteni. Jól jöhet viszont, ha vissza akarjátok kényszeríteni az öreget az Úrnőszolgálatába…

Rhamor gyanakodva nézett rá.

– Ha olyan fontos neki, megpróbálhatja kiszabadítani…

–… és elvérzik az úton, mielőtt Jarthmor közelébe érne – fejezte be Lyr. – És eleve nem indul ellenünk,ha nem tudja meg, hogy lelepleztük a kémét. Ha nem akarja, hogy kárt tegyünk a lányban, Brietta úgyisegyüttműködő lesz, és azt mondja Loghor nagymesternek, amit mi kívánunk, igaz, Brietta?

A nő nem felelt, de erre nem is volt szükség. Rhamor intett, az emberei pedig megragadták alovaghölgyet és Mortuát is – a hercegnő viaskodott ugyan, de eredménytelenül –, és az egyik kisebbszobához taszigálták őket. Kulcs fordult meg a rácsos ajtó zárjában, aztán a kultista vezér látványosmozdulattal az övére akasztotta az apró tárgyat.

– Kellemes időtöltést az Úrnő otthonában! – hajtotta meg magát, majd – nyilvánvaló provokációként –átkarolta Lyr vállát.


428 / 531 2012.12.17. 19:21

– Miért, Ascovado? Miért? – Brietta közelebb lépett, és megmarkolta a rácsot. Mortua szokatlancsendben állt a háta mögött, arcán a harag könnyei peregtek.

A fiatalember széttárta a karját.

– Dolgom van, Brietta. Nagyon fontos dolgom. Nem kockáztathattam meg, hogy beleavatkozz.

– Ezt nem fogod megúszni! – sziszegte közbe Mortua.

Lyr nevetett.

– Gondolod? – kérdezte megvetően, aztán megint a Koronáshoz fordult. – Hamarosan lejár az időd,Brietta!

A nő keményen szorította a rácsot.

– Garantálom neked, Ascovado: ha lejár, arról te is tudni fogsz!

Lyr lerázta magáról a mágus karját, két hosszú lépéssel a lovaghölgy előtt termett, és markába fogtaBrietta mindkét kezét.

– Milyen kár, hogy neked mindig csak az kellett, akit úgysem kaphattál meg…

A nő hátrarántotta magát az érintése elől, és undorral válaszolta:

– Sosem érdekeltek a kisfiúk, Ascovado.

– Látod, ezért állsz most te a rács mögött, nem pedig én. – Lyr Rhamorra pillantott. – Az, hogyésszerűbbnek látom életben hagyni őket, nem jelenti azt, hogy a szükségesnél több időt szeretnék atársaságukban tölteni.


429 / 531 2012.12.17. 19:21

A kultista bólintott.

– Milyen igaz! És ahogy oly bölcsen mondtad az imént, valóban sokkal fontosabb dolgod van ezeknél.Kár volna megvárakoztatnunk az Úrnőt, nem igaz?

– Szeretem kihangsúlyozni, hogy időzítésben verhetetlen vagyok – somolygott Lyr. – Indulhatunk?

A megszokott módon, fényörvényen át távoztak. A két nő hosszan bámult utánuk. Brietta odahúztamagához Mortuát, és némán átölelte, a lány pedig a mellére hajtotta a fejét, úgy nézett maga elé. Sötétgyűlölet forrongott a lelkében. Nem vágyott semmi másra, csak hogy saját kezűleg vehesse el LyrAscovado álnok életét.

Vissza az indexre


430 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Ha adnék címeket, ennek a fejezetnek az lenne, hogy LYRASCOVADO. Lehull a lepel, kiderül minden! Hölgyeim és uraim, kérem, tegyékmeg tétjeiket! (És persze gyertek megint szavazni is!)

Azon a nyáron szólították el, amikor betöltötte a tizenhetet.

Anira utólag úgy magyarázta el neki, hogy a Koronásokat emberek avatják emberek szolgáivá, a rendtagjait emberek kenik fel a szellemek dicséretére – őket azonban maguk a szellemek hívják el, hogy embertés szellemet egyként szolgáljanak. Lyr találónak érezte az eszmefuttatást, és dagadt a keble a büszkeségtől,ha arra gondolt, hogy a kiválasztott kevesek közé tartozik.

Álmában szólították először, gyöngéden, szeretettel. Nem állították nehéz döntések elé, nemkényszerítették azonnali választásra. Egyszerűen csak elmondták, mire kérik, ha vágyat és hajlandóságot istalál magában. Lyr Ascovado pedig, egy mordiniumi pék negyedik gyermeke – egyben az egyetlen fia –,megtalálta mind a vágyat, mind a hajlandóságot. Készen állt, amikor egy fülledt délután a szellemek ismétmegszólították. Éteren túli, fátyolos hangjuk az elméjében létezett csak, szavaik valódiságához mégsemférhetett kétség.

Lyr még soha senkiről nem hallott, akivel közvetlenül beszéltek volna a szellemek. A papok perszenyilván kivételt képeztek, de ő nem volt pap, sem senki más a családjában vagy akár csak a környéken,ahol éltek. Meg sem fordult a fejében, hogy nemet mondjon a hívó szóra: egy friss cipóval a hóna alattindult útnak. Ment, amerre vezették, napokon át, ki a városból, át az erdőségen, és bár elfáradt, mégsemjutott eszébe, hogy visszaforduljon vagy legalább megálljon pihenni. Ha folyóhoz ért, átúszta, ha elragadtaa sodrás, fohászkodott, és megsegítették. Nem állították leküzdhetetlen próbatételek elé, de elégkényelmetlenség jutott osztályrészéül ahhoz, hogy százszor is legyen alkalma meggondolni magát. Egyszermajdnem megtette, de végül összeszorított foggal továbbment, a szellemek pedig leszálltak hozzá, és egyvirágzó gyümölcsösben végül megállították.

Lyr három napot töltött a kert fái között. A szellemek elmondták, mit várnak tőle, ő pediggondolkodási időt kért, nem mintha megfordult volna a fejében, hogy nemet mond, de felelősséggel akartaletenni az esküt, amit kívántak tőle. A harmadik nap estéjén aztán szent fogadalmat tett nekik a szabad égalatt. Megesküdött, hogy mindenben aláveti magát az akaratuknak, hogy példás életet él, de az emberitörvények fölé, és ha kell, akár szembe fogja velük helyezni magát, soha nem önös érdekből, hanemminden és mindenki javáért. Titoktartást ígért, magára véve a hallgatás súlyos terhét, engedelmességetakkor is, ha valamiben nem ért egyet a szellemekkel, és megfogadta, hogy soha nem veszi el senkitől azélet ajándékát, legyen az akár ember vagy állat, jó vagy gonosz, sem önvédelemből, sem azért, hogymásokat megkímélhessen. Közösséget vállalt ismeretlenül is azokkal, akik hozzá hasonló fogadalmattettek, és felkészült rá, hogy szükség esetén a családja, a hazája vagy az élete elé helyezze őket. Aszellemek pedig meghallgatták, és mert látták az őszinteségét, el is fogadták őt magukénak.


431 / 531 2012.12.17. 19:21

Lyr hazament, és felkészült rá, hogy semmi nem lesz a régi többé. Nem is lett. Egy éjszakát töltött csakel az otthona fedele alatt, másnap pedig az alsópiacon összetalálkozott egy ötven körüli, fehérbe öltözötthölggyel. Nem ismerte fel benne a mordiniumi rendház fejét, azt azonban már az első tekintetváltásukalkalmával furcsa biztossággal tudta, hogy ez a nő az egyik testvére a szellemek szemében. Az asszonykedves mosollyal szólította meg, az apja felől érdeklődött, és megkérte, hogy vigyen el neki egy nagyobbmegrendelést a kolostorba, búcsúzóul pedig melegen megszorította a kezét. Lyr emlékeztette magát atitoktartásra, amely nyilván nem csupán őt kötötte, és úgy tett, ahogyan arra megkérték. A rendházbanaztán megtalálták a módját, hogy kettesben maradjanak, és a fiú végre feltehesse számtalan kérdését,amelyet a szellemeknek nem tudott vagy nem akart, Anira pedig mesélt. Elmondta a már csak legendákból– vagy még onnan sem – ismert titkos csoport, a Szolgálók történetét, beszélt a három fivérről, akikelsőként értették meg a szellemek akaratát, és hozzátette, hogy a történelem során így vagy úgy, de mindigott volt a Szolgálók keze az események alakulásában. A béke őrei voltak ők, a szellemek személyeskiválasztottjai, egyszerre mindig csupán maroknyian és kivétel nélkül a színfalak mögött dolgoztak.Többnyire magas pozícióba jutottak, és ha kellett, igen hatékonyan tudták befolyásolni a világ történéseit.

– Világos – bólintott rá ekkor Lyr. – Magad is rendházfő vagy.

– Igen.

– Hányan vagyunk?

– Jelenleg kilencen. Öten közülünk a rend tagjai, ebből ketten vagyunk rendházfők, de akad egy látnokés egy harcos-pap is. Hangeris Morcryon neve nyilván nem ismeretlen előtted: ő Annelomor fejedelme. Atöbbiek kereskedelemmel foglalkoznak, így lehetőségük nyílik feltűnés nélkül sokat utazni.

– És mit tehetek én, a pékinas?

Anira nem vett tudomást a kérdésben rejlő iróniáról.

– Jelenleg egyetlen olyan szervezet létezik, ahol nem vagyunk jelen. Akad némi befolyásunk, de nemelég. Szerencsére nemrég sikerült elérnem, hogy az esélyessel szemben a jobb jelöltet válasszák meg aSzárnyas Korona rendjének nagymesterévé, de sokkal nyugodtabban aludnánk, ha lenne a közelében egySzolgáló. Loghor önfejű ember, bár egyelőre jó vezetőnek ígérkezik, és…

– Azt akarjátok, hogy lovag legyek? – Lyr alig bírta megállni nevetés nélkül. – Nemhogy kardot, mégtisztességes lovat is csak messziről láttam!

– Ezért küldünk el Hangeris udvarába. Ott senkinek nem mond majd semmit a neved. A Morcryonoklegjobbjaitól tanulhatsz, és a szellemek áldásával néhány éven belül felesküdhetsz a Korona lovagjává.


432 / 531 2012.12.17. 19:21

A fiú hosszan hallgatott.

– Nem hiszem, hogy a kémkedés nekem való elfoglaltság – bökte ki végül.

– Ez nem kémkedés – felelte szelíden Anira. – Nem te leszel az első Szolgáló, aki tetoválást visel.Bízom benne, hogy meg fogod találni önmagadat a lovagrendben, hogy boldog és elégedett életed lesz.Nem kér tőled senki kettős hűséget. A Koronásokra szükség van, a szellemek áldásával működnek. Te nemteszel majd mást, mint ügyelsz, hogy ez így is maradjon. Nem azt kérem, hogy tegyél úgy, mintha közéjüktartoznál, hanem hogy tartozz közéjük. Érted?

Lyr a fejét rázta.

– De hát esküt tettem, hogy sosem ölök! Ha Koronás leszek…

– A szellemek nem fogják hagyni, hogy bajba kerülj, amiért megtartod a nekik adott szavadat. Nemakarnak próbatételek elé állítani téged. Sem a hitedben, sem a hűségedben nem kételkednek. Segíteni éstámogatni fognak, ahogy mindannyiunkat. – Anira arcáról büszkeség sugárzott. – Nem az eszközük vagy,amit használnak, Limoratore, hanem a segítőtársuk. Meglátod majd magad is, mennyire megbecsülnek.

A fiú lesütötte a szemét.

– Kérhetem, hogy hagyjuk a Limoratore nevet?

– Persze. Hogyan szeretnéd, ha szólítanálak?

– Egyszerűen csak Lyrnek.

Anira megnyugtató jelenlétében egyre kevésbé tűnt hajmeresztőnek a gondolat, hogy kardvívásttanuljon, és lovagnak álljon. Az elkövetkező éveket tehát Hangeris Morcryon várában, Annelomorvárosállamában töltötte, ahol hamar kiderült, hogy rendelkezik valamivel, ami legalább olyan fontos, minta szellemek áldása: tehetséggel. A jóindulatú, negyvenes fejedelem – akiről a tulajdon felesége semgyanította, hogy húszéves kora óta Szolgáló – gyakran mesélt neki közös elődeikről, és fáradhatatlanulválaszolta meg a kérdéseit. Világi ember lévén jóval gyakorlatiasabban állt a szolgálathoz, mint Anira, ésbármennyire tisztelte is a rendházfőt, Lyr azon kapta magát, hogy Hangeris nézetei közelebb állnak alelkéhez. Mindketten megkönnyezték, amikor elhagyta Annelomort, és visszatért Mordiniumba, hogy


433 / 531 2012.12.17. 19:21

felvételért folyamodjon a lovagság soraiba, és hosszú időbe telt, mire képes volt úgy hasonlítani magábanHangerishez Loghor ihn Mortenort, hogy ne a nagymester jöjjön ki belőle egyértelmű vesztesként.

Nem mintha Loghor megbízott volna az újoncban. Bár Lyr és Anira a nyilvánosság előtt szinte sosemtalálkozott, és titokban is csak elvétve, a nagymester mégis megneszelte, hogy valami összekapcsolja őket.Elsőként rögtön arra gyanakodott, amihez hasonló a fiatalember fejében is megfordult a kezdet kezdetén,hogy a rend beépített emberével van dolga. Lyr azonban elsőrangú Koronásnak ígérkezett, akit nem akartelvesztegetni, ezért inkább elküldte Morammorba, távol Anirától, Lyr azonban megtalálta önmagát aszellemek megszentelt kertjében, és megszerette új hivatását is. Néhány éven belül az őrség vezetőjévé ésgyakorlatilag a nagymester balkezévé nőtte ki magát. Mire betöltötte a huszonhatot, már csak Brietta sanKhilmor előzte meg rangban, vele pedig gyorsan és könnyen megtalálta a közös hangot. Briettánakmegvoltak a maga titkai – bár aki látta őt Loghor társaságában, az könnyen kitalálhatta őket –, és amásokét sem firtatta, az odaadását pedig nemcsak a nagymester, hanem a lovagrend iránt sem lehetettmegkérdőjelezni. Hamar megtanulták, hogyan dolgozzanak össze, ez pedig Jarthmorban igencsak kapórajött Lyrnek.

Értették egymást. Hiába hisztizett a kis hercegnő, Brietta higgadt tekintete elárulta Lyrnek, hogykölcsönösen számíthatnak egymásra. Nyilván azt is felfogta, hogy amit tenni készül, rendkívül fontos, ésnemcsak azért állította félre őt, hogy ne léphessen közbe, hanem azért is, hogy a rácsok mögülbiztonságban tehesse meg a maga részét a rituáléban. A nő pedig a maga részéről megígérte, hogyértesíteni fogja, ha lejár az ideje, vagyis pontosan a szertartás megkezdésekor, ami a tervek szerintmegfosztja majd a kultistákat a varázshatalmuktól.

Lyr komoran pillantott az oldalán álló Rhamor Grahulisra. A terveket egy ponton máris módosítanikellett. A mágusvezér nem volt Brietta közelében, tehát neki kellett megfosztania a hatalmától, az Úrnő

pedig… A fiatalember megborzongott.

Ahogyan azt előre megmondták neki, önként egyezett bele, hogy kiszabadítsa Nimortanát – bár nemvolt róla meggyőződve, hogy csakugyan az egykor élt máguskirálynővel akadt dolga, magában már csak azegyszerűség kedvéért is így hívta. Cserébe csupán azt kérte, az Úrnő – aki a jelek szerint tökéletesentisztában volt a Szolgálók létezésével – kímélje meg őt és nyolc társát. Nem alkudoztak vele; azonnalmegígérték, hogy teljesítik a kívánságát. Lyr gyanította, hogy hazudnak, de nem érdekelte. Ő sem óhajtotttisztességesen játszani.

Vigyázott persze, hogy ne adja be túl könnyen a derekát, és még így is csak remélte, hogy a mágusoknem gyanakszanak rá. Valamelyest megnyugtatta, hogy nem lát aggodalmat vagy gyanakvást az arcukon.Leginkább elnézően méregették, és biztosnak látszottak benne, hogy nincs mitől tartaniuk. Lyr maga semtudta elképzelni, hogyan árthatna nekik egymaga – ezért is igyekezett elterelni a figyelmet arról, hogyBriettának és Mortuának társai is lehetnek, és ezért hangsúlyozta ki, hogy a nagymester Mordiniumbanidőzik.

Megpróbálta kiszedni fogvatartóiból, ki lehet az istennőjük, és főként mire képes, de nem kapottérdemi választ. Abban azonban egyetértett Anirával, hogy ha az illető ilyen távolságból, rabként is képesvolt az uralma alá vonni Loghort, akkor fogoly vagy sem, nem hagyhatják figyelmen kívül, a


434 / 531 2012.12.17. 19:21

szükségszerűség pedig, hogy kiszabadítsa, innen már adta magát. Az egykor kiontott szolgálóvér nemcsakbörtönné tette a szobrot az Úrnő számára, hanem a biztonságot is jelentette számára. Kettejüket együttugyan talán elpusztíthatta volna, Szolgálóként tett esküje azonban nem engedte meg, hogy leszámoljonNimortanával – arról nem is beszélve, hogy a kultisták megállították volna, ha bármi ilyesmivelpróbálkozik.

A mágusok azonban nem tudták, milyen ütőképes csapat tart Jarthmor felé, élén a Koronanagymesterével és legjobb lovagjaival, akiket nemcsak katonák és papok támogattak, hanem egy egészenkivételes képességű, nem emberi származású harcos is. Lyr tisztában volt vele, hogy előbb vagy utóbbmindenképpen harcba kellene bocsátkozniuk az Úrnővel, és látta azt is, hogy ennél a meglepetésszerű

támadásnál keresve sem találhatnának jobb alkalmat. Akarta hát, valóban önként és saját jószántából,Nimortana szabadulását, és azt már nem árulta el a kultistáknak, hogy a célja éppenséggel az Úrnő

elpusztítása. Nem volt más dolga, mint megvárni Brietta figyelmeztetését, bemutatni a véráldozatot, ésértesíteni róla Loghort, hogy az előzetes tervekkel ellentétben maga az istennő is az ellenfeleik között lesz.A gondolatra elmosolyodott; tudta, mennyire fel fogja tüzelni a lehetőség a nagymestert.

A mágus észrevette, hogy somolyog magában, és nem is állta meg szó nélkül.

– Ha forgatsz valamit a fejedben, most szólok, hogy jobban jársz, ha leteszel róla! Az Úrnő…

– Ismeri a szívemet, tudom. – Lyr megállta szemforgatás nélkül. – Tulajdonképpen miért épp egymagamfajta vérére van szüksége?

– Számít ez? – kérdezte türelmetlenül Rhamor.

Hogyne számítana. A Koronás felnézett a derengő nőszoborra, és ökölbe szorította a kezét. Nem voltjó érzés ott függni rajta kikötözve, tehetetlenül. Szíve szerint nyomban lerombolta volna. Elfojtottaazonban a haragját, és hűvös pillantást vetett a mellette álló mágusra. A férfi áhítata az Úrnő színe előttnem is lehetett volna nyilvánvalóbb.

– Gondolom, ha nekünk kell kiengednünk, az azt jelenti, hogy mi kaptuk el – mondta közömbösen.Alig várta már, hogy felhangozzék az agyában Brietta figyelmeztetése.

Rhamor szemében düh villant. Csak egy pillanattal később sikerült ismét felöltenie a mézesmázosságálarcát.

– Az Úrnő végtelen kegyelmében megengedi, hogy jóvátegyétek a bűnötöket. Hálásnak kellene lenned,amiért téged választott eszközéül.


435 / 531 2012.12.17. 19:21

Nem az eszközük vagy, amit használnak, Limoratore, hanem a segítőtársuk. Meglátod majd magad is,mennyire megbecsülnek. Lyrnek ezek a majd tíz évvel korábban elhangzott szavak adták az erőt, hogymegőrizze a hidegvérét.

Jól emlékezett a rémületre, amit a szellemek eltűnésekor érzett. Amikor megtudta, hogy a kegyeltjeiketbezzeg nem hagyták el, és ráadásként megismerkedhetett a kiválasztottak egyikével, Lyrt valósággalkisfiús sértődöttség kerítette hatalmába. Nem tudott és nem is akart megbarátkozni Mortuával, és most iscsak remélni merte, hogy a lány nem csinál galibát, amíg a dolgok el nem indulnak a maguk útján.

Most! – zendült fel az elméjében a szó, és többre nem is volt szüksége. Kihúzta magát, mielőtt ismét amágushoz fordult volna.

– Kezdhetjük végre?

Rhamor izgatottan bólintott, és egy fényes fekete tőrt nyomott a markába.

– Ereszkedj térdre!

A fiatalember engedelmeskedett. Két kezét a szobor talapzatára fektette – a fegyver jólesően simult atenyerébe –, és lehunyta a szemét. A mágus kántálni kezdett mellette, ő pedig igyekezett kizárni az agyábóla szentségtörő hangot. Amikor a kultista vezér hirtelen hozzáhajolt, és megérintette az arcát, Lyr tudta,hogy eljött az idő. Lassú, szertartásos mozdulattal húzta végig a pengét a jobb, majd a bal orcáján, aztánkibontotta a mellén a vörös köntöst, és megvágta magát harmadszor is, pontosan a szíve fölött.

Nimortana szobra megmozdult: lehajolt hozzá, és elé nyújtotta a tenyerét. Lyr mély sóhajjal helyezte aderengő kézbe a véres pengét.

Nagymester! – szólította Loghort, de nem tudta folytatni. A szobor megragadta a vállát, ő pedig úgyérezte, mintha kitépnék a lelket a testéből. A tudata lassan hunyt ki, mint a haldokló lámpafény; azt érezteutoljára, amint egy csepp vér végigcsordult a mellkasán.

Vissza az indexre


436 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Bocsánat a viszonylag hosszú kihagyásért. Aki nem látta volna,annak itt jelezném, hogy feltöltöttem közben Papnok, démonok, Koronások címmelegy kis novellát a történethez, amely arról szól, hogyan is kérte meg harmincötévvel ezelott Loghor ihn Mortenor Kaltria kezét. Várlak továbbá mindnyájatokataz elhalálozással kapcsolatos szavazáson a blogban, és a képeket se felejtsétek elmegtekinteni a facebookon!

A visszhang hiánya volt a leghátborzongatóbb.

Jarthmor ősi városa a legmagasabb csúcsok között terült el. Valaha ékességéül szolgált a hegységnek,drága igazgyöngyként egy különleges kagylóhéjban, mostanra azonban már csak az emlékezete ülte meg avidéket. A kereskedőútról, amelyről tudták, hogy mérföldekkel arrébb, az egykori település túlsó széléntovábbhalad a messze délvidék felé, esélyük sem volt belátni az egészet, de ami a szemük elé tárult, márabból is megállapíthatták, hogy Jarthmor területe egykor legalább négy-öt Mordiniuméval érhetett fel.Mágia bűze ülte meg a levegőt súlyosan, elmúlt idők korcs varázstudománya; átitatta a romba dőltkőházakat, félig leomlott tornyokat és kettétörten árválkodó, gazdátlan boltíveket. Valamikor szebbnélszebb épületek sorakoztak itt, Nimortana Fehér Városában, amelynek tisztaságát semmi nemszennyezhette be, a régi védőmechanizmusok azonban mostanra elenyésztek, vagy legalábbis önmagukfakó kísérteteivé lettek.

A csúcsok között besütött a késő délutáni nap. Meleget nem adott már, de drámai éllel választotta elegymástól a fényt és az árnyékot. Akár kelt, akár nyugodott, a város egyszer sem került teljes árnyékba, ésez azt a nyugtalanító képzetet keltette, mintha az egész vidék egyetlen hatalmas kéz munkája lett volna,egy varázslatokkal dolgozó, régi királynő kezéé, aki még a szirteknek és a fényviszonyoknak is parancsolnitudott, és kevesen kételkedtek benne, hogy valóban meg is tette.

A lovak patája tompa dobogással verte fel az idő porát, de nem töltötte meg élettel Jarthmort. Azemberek egymás után némultak el, ahogy az út betért a hatalmas, tál alakú mélyedésbe, ahol az egykoriváros elterült. Minden mozdulattól hangosabbnak tűnt a halotti csend, szavakkal megtörni mégsem mertesenki.

Loghor ihn Mortenor persze nem megilletődöttségében intette csendre az embereket, amikor a romokközé lovagoltak. A színpadias árnyékok, a fenyegető némaság és az ősi varázslatok lenyomata minthaegyáltalán nem hatott volna a nagymesterre, aki lazán tartotta lova gyeplőjét, keskenyre összehúzottszemével pedig mechanikus csapdák nyomát kutatta. Ha neki kellett volna megvédenie a járatokat, rögtönaz első tíz méteren hat halálos, ugyanakkor tökéletesen álcázható kelepcét tudott volna felállítani, hamarmeggyőződött azonban róla, hogy a mágusok nem vesződtek ilyesmivel.

Vágtában tették meg a városig hátralévő utat. Miután kellőképpen eltávolodtak a helytől, ahol aszellemek gyötrelme megbénította a papokat, Morkai is magához tért, Amorilnak pedig már csak az emlék


437 / 531 2012.12.17. 19:21

árnya felhőzte be a tekintetét, Loghor mégsem őket parancsolta előre, hanem azokat a Koronásokat,akiknek a képességében a leginkább megbízott.

– Ha Brietta lelepleződik, és felkészülten várnak ránk, nem sok esélyünk marad ellenük – jelentette ki,amikor az emorhoni tiltakozni próbált. – Akkor pedig rátok, papokra lesz a legnagyobb szükségünk.

– Esélytelen, hogy bevárjuk Shardukot és Valiant? – kérdezett közbe Morkai is.

– Nem adok időt a férgeknek, hogy elintézzék Briettát – felelte szűkszavúan a nagymester, és elfordult,hogy intézkedjen. Alig két perccel később ismét megindultak, és rövid, ám idegtépő vágta után meg isérkeztek Jarthmor szélére. A térképet követték a romok között, amíg meg nem érkeztek a lejárat közelébe.

Loghor egy régi, kövezett tér maradványain állította meg végül a csapatot, ami elég nagynak bizonyultahhoz, hogy mind elférjenek, és körülötte sem fenyegetett azzal semmi, hogy rájuk talál omlani. A baloldalára intette Amorilt, Baradun pedig magától léptetett a jobbjára.

– Loghor, ha a hercegnőnek baja esik… – dörmögte oda neki a testőrkapitány. Hangja a halkságadacára is fülsértőnek tetszett a kísérteties csendben. Most az egyszer még az örökké higgadtnagymesternek is végigfutott a hátán a hideg, még ha a válasza a megszokott határozottsággal harsant isfel:

– Akkor majd megköszönheted, hogy nem neked kell döntéseket hoznod! Most, hogy nincs velünk adémon, ez volt a legjobb megoldás. – Loghor elkiáltotta tíz lovagja nevét, akik haladéktalanul fel issorakoztak előtte. – Gyógyító, te is velünk maradsz. Gomor, Baradunnal! Okvetlenül tartsd fenn avédelmeteket; rajtad kívül csak katonák vannak a különítményedben. Devardor, te viszed a többi lovagot.Induljatok máris, a ti lejáratotok még odébb lesz! Ha bajba kerültök…

– Értesítünk, ha tudunk. – Amoril magával intette a többi Koronást, kezet szorított Astovarral, aztánMorkai felé fordult, a gyógyító azonban észre sem vette. Merev tekintettel bámulta a nagymestert.

– Nem mehetnék Asto helyett? – bukott ki belőle.

– Nem.

– De én…


438 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor eljátszott a gondolattal, hogy lenyúl a nyeregből, és galléron ragadja az akadékoskodó papot.

– Te azt teszed, amit én mondok.

– Azt teszem, csak…

A nagymester leugrott a lóról, és szembenézett vele.

– Nem érdekel, hogy szerelmes vagy, fiú! – közölte. – Az érdekel, hogy eltapossuk ezeket apatkányokat meg az istennőjüket. Ha úgy ítélem meg, hogy ehhez mellettem hajtod a legtöbb hasznot,akkor neked két választásod van: vagy szó nélkül beállsz a hátam mögé, vagy hozzáteszed, hogy igenis,nagymester.

A gyógyító egy pillanattal tovább állta a tekintetét, mint amire Loghor számított.

– Igenis, nagymester – mondta aztán, de lerítt az arcáról, hogy bosszankodik.

– Brietta vigyáz Mortuára. – Amoril a vállára tette a kezét. – Mi sem azért megyünk oda, hogyhagyjuk, hogy baja essen. Bízd ránk! Nem először csinálunk hasonlót.

Morkai válla megereszkedett.

– Persze, persze… – mormolta, aztán a lovagokhoz somfordált.

Amoril váltott egy hosszú pillantást a nagymesterrel.

– Egyszerre szüntessük meg az álcát? – kérdezte.

Loghor bólintott.

– Ti ketten igen. Nekünk valamivel korábban kell, hogy felvehessük a kapcsolatot Briettával. Álljatokkészen arra az eshetőségre, hogy észrevesznek bennünket, és nektek is korábban kell cselekednetek!


439 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mikor csináljuk?

– Pontosan félóra múlva. Ha valaki lelepleződik vagy súlyos veszteséget szenved el, akkor pedigazonnal. – Megszorította az emorhoni vállát. – Vigyázz a fiaimra, Devardor!

Amoril belenézett a nagymester sötét szemébe, és csak a tekintetével tett ígéretet neki. Aztán fellendültkölcsönlova hátára, és indulást vezényelt a parancsnoksága alá beosztott Koronásoknak. Baradun csapatais hamarosan elindult; Astovar hátrafordult a nyeregben, hogy odaintsen a hátramaradó gyógyítónak,mielőtt eltűnt volna a romok között.

Loghor figyelte, ahogyan ellovagolnak, természetellenes, tompa csendben, és ellenállt a késztetésnek,hogy megdörzsölje a halántékát. Kezdődő fejfájás fészkelte be magát a szeme mögé, mint mindig, hahuzamosabb várakozásra kényszerült. Örökké fegyelmezett elméje vaskapukkal szorította a háttérbe, de atekintete megtört egy pillanatra Jarthmor fehérszürke kőrengetegén.

Holnap hazautazom Kaltriához – döntötte el, de ez sem hangolta jobb kedvre.

Baradun távolodó hátára szegezte a pillantását. Tudta, hogy a kapitány megértette, ha pedig mégisneheztel rá, attól még nem számíthat rá kevésbé a csatában. A démon és a mágus-pap távollétében,akiknek Loghor egyaránt fontos szerepet szánt, Baradun akár kulcsfigurává is válhatott.

Persze a kezdésig még maradt némi idejük. Nem sok, de arra talán pont elég, hogy Sharduk összeszedjemagát, és megjelenjen a démonnal. Loghor felemelte az állát, és rövidre zárta magában a sehová nemvezető gondolatokat.

– Gyógyító!

Morkai mellélépett. A bosszúság már eltűnt a szeméből, a nagymester pedig éppen elég hasonlóarckifejezést látott már ahhoz, hogy felismerje a helyébe lépő félelmet.

– Figyeld az időt! – utasította a morgerintalit. – Mindenképp meg kell szüntetned a védelmet, mielőtthozzálátnánk a rítushoz. Ha minden a terv szerint alakul, semmi más dolgod nem lesz, mint figyelni a másikkét papra, és közölni velük, mikor indulhatnak.

Morkai megköszörülte a torkát.


440 / 531 2012.12.17. 19:21

– És ha valami félresikerül?

– Akkor elvárom, hogy mindent megtegyél, ami erődből telik.

– Igyekezni fogok.

Loghor mélyen a szemébe nézett.

– Mostantól nem engedheted meg magadnak, hogy tétovázz, fiú! Lehet, hogy a hercegnőd élete múlika hidegvéreden, és kötve hiszem, hogy lesz idő második leckére.

– Tudom. – A pap kihúzta magát. – Készen fogok állni, nagymester.

– Most állj készen! Ha kell, megvédünk, de ugyanennyi erővel mi is lehetünk rád utalva. – Loghormegvárta, hogy a fiatalember bólintson, és csak azután fordult el.

Múlt az idő. A lovagok nem sokat szóltak; akadt, aki a lovával foglalkozott, mások a fegyverüketellenőrizték, és ketten is félrehúzódtak, hogy fohászt mondjanak a szellemeknek. Loghor nézte őket, afegyelmezettséget a mozdulataikban, a korona jelét a mellvértjükön, és a tekintete megtelt büszkeséggel.Kaltria két leánnyal ajándékozta meg, akikért bármikor a vérét ontotta volna, a szellemek pedig úgy láttákjónak, hogy még ötven fiút rábízzanak, és akármit tett is vele a mágusok Úrnője, azt senki nem vethette aszemére, hogy nem bizonyult gondos apának.

Az Úrnő… Loghor olyan erővel szorította össze a fogát, hogy belesajdult az állkapcsa. Igyekezettvisszatartani magától a folyton feléledő gyűlöletet és a bosszúvágyat, hogy csak a kellő pillanatbanengedjen teret nekik, amikor megsemmisíti Nimortana kultistáit és magát az Úrnőt is, aki kifordítottaönmagából, és beszennyezte a lelkét a mocskos mágiájával. Tudta, hogy a harag jó szolga lehet, hamegfelelően megzabolázzák, de igen rossz tanácsadó, ha az ember túl közel engedi magához. Most semhagyta, hogy eluralkodjon rajta. Belemeredt inkább a hátborzongató látképbe, és sorra vette a terv összespontját, ahol a dolgok alakulásának függvényében gyors módosításra lehetett szükség.

– Még egy perc! – szólalt meg mellette a pap, ő pedig ezúttal hálásan biccentett neki érte. Azelmélkedés ideje valóban lejárt. Loghor elnézett az út irányába, hátha megpillantja rajta Sharduk érkező

kocsiját, de csak a port kavarta még mindig a szél, amelyet a hátasaik lába vert fel.


441 / 531 2012.12.17. 19:21

– Alakzatba, fiúk – mondta halkan, figyelmeztetően.

A Koronások egy emberként mozdultak. Kivezették a lovaikat a térről, maradást parancsoltak nekik, ajól idomított harci mének pedig még a jarthmori ég alatt is engedelmeskedtek gazdáik utasításának. Félperc sem telt belé, és a lovagok ismét ott álltak a megkopott fehér köveken, kartávolságnyira egymástól,szabályos körben.

– Most – biccentett oda Morkainak Loghor, mielőtt bevonult volna a kör közepére. Menet közbenvetette le és dobta a lába mellé páncélkesztyűjét, aztán kivonta meseszép pallosát, a földre támasztotta ahegyét, és letérdelt. Körülötte a lovagok ünnepélyes lassúsággal követték a példáját.

A pap megnedvesítette az ajkát. Valószínűleg nagyon egyedül érezte magát a társaságukban. Loghortekintetének súlya alatt suttogta el az ősi szavakat, aztán hangosabban tette hozzá:

– Kezdhetitek, nagymester!

Loghor egy pillanatig nem hallott mást, csak a tulajdon szíve dobogását, amelyet a mellvértje mintha azezerszeresére erősített volna fel. Lehunyta a szemét, az elméjével nyúlt csak be mélyen Jarthmor alá.

Készen állsz, Brietta? – kérdezte, és ellazult a keze a pallos markolatán, amikor felcsendült az agyábana nő válasza.

Ascovado is itt van, nagymester. Nem sok időnk volt beszélni, de a terv nincs veszélyben.Megkezdhetjük a rítust.

Ascovado? – Loghor tekintete üressé vált egy pillanatra. A fejfájása erősödni kezdett; úgy érezte,mintha apró, alattomos kezek kaparásznák belülről a szemét. Ám a pillanat nem volt alkalmas rá, hogykérdezzen, újratervezzen vagy akár visszavonulót fújjon. Baradun és az emberei földalatti csapdákonvergődtek át, a vérükkel fizetve meg minden egyes lépést, Amoril pedig készen várta a lovagjaival, hogyleomlaszthassa maguk mögött a folyosót. Meghátrálni nem lehetett már. Nem maradt más hátra, mintmindent egyetlen lapra tenni fel.

Mutasd meg nekem őket, Brietta! – parancsolta, a nő pedig engedelmeskedett.

Vissza az indexre


442 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvankettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Fenséges látványt nyújtott a tizenegy lovag, amint ott térdeltek az egykori téren. A lenyugvó nap fényelángolt a páncéljukon, végigragyogta pallosaik pengéjét, és kiáltó ellentétté tette őket a lerombolt ősivárossal szemben. A nagymester, maga is fél térden, lehajtotta a fejét, és bár az ajka meg-megmozdultolykor, szavak egyszer sem hagyták el a száját. Alárendeltjei szintén maguk elé révedtek, némelyiklehunyta a szemét, a többi mereven bámult a semmibe, vagy éppen Loghor alakjára ott a kör közepén. Apap szinte látni vélte azokat a leheletfinom szálakat, amelyek összekötötték őket, amelyek pillanatrólpillanatra erősebbé váltak közöttük, és irigyelte őket a higgadtságukért.

Annak ellenére, hogy a szellemek még gyermekkorában a kegyükbe fogadták, Morkai Cardun mindigazt vallotta magáról, hogy elsősorban gyógyító, és csak másodsorban a rend tagja. Szerette és főkénttisztelte a harcos-papokat, akiket ismert, és ha orvoslásért fordultak hozzá, örömmel állt szolgálatukra,Astovar Gomort testi-lelki jó barátjának tekintette, Mortuáért pedig mindent megtett volna, de az ő világukharsány, veszélyes és idegen volt számára. El sem indult volna erre a küldetésre, ha nem maradtak volnavele a szellemek akkor is, amikor már senki mással nem beszéltek. Most, amikor elszakították a társától, aszerelmétől és még az őket körülvevő káoszban olyan biztos pontnak tűnő Amoriltól is, hogy harcos-papotjátsszon egy csapat Koronás társaságában, Morkai nem először gondolt arra, hogy inkább mégis otthonkellett volna maradnia. A legtöbb rendbélihez hasonlóan maga is tartott némileg a lovagoktól, és új keletűtapasztalatai sem csökkentettek az ellenszenvén. Elismerte, hogy szükség van rájuk, ráadásul bátrak ésvalószínűleg igen hatékonyak is, de taszítónak találta a fegyverek és vértek iránti lelkesedésüket, amagabiztos kiállásukat és legfőképpen a nagymesterüket. Lehetett Loghor ihn Mortenor akármilyenrátermett hadvezér, attól még a pap ugyanolyan barátságtalan és hatalmaskodó alaknak találta.

Sötét arccal és még sötétebb kedvvel figyelte a rítust. El sem tudta képzelni, mit vár tőle a nagymester.Bár széleskörű ismeretekkel rendelkezett az orvostudomány tárgykörében, és rendjének alapvető liturgiáisem hozták zavarba, soha nem kapott harci kiképzést, és mindezidáig nem is érezte ennek hiányát.Gyanította viszont, hogy ha a mágusok támadásba lendülnek – márpedig nyilván támadnak, ha a szakrálisvédelem hiányában észreveszik, hogy Koronások tapossák a romvárost a fejük felett –, akkor az egyetlenvalaz vendenatorral nem sokra megy ellenük, ez pedig egy nála jóval kevésbé megfontolt embert isfélelemmel töltött volna el.

Felsóhajtott. Igazából már azt is Amoril mutatta meg neki, hogyan tudja felhúzni vagy éppen semmissétenni a védőmezőt, ami elrejtette a csapatot a mágikus fürkészés elől. Nem bánta volna, ha más jellegűleckékre is maradt volna idejük, de azóta, hogy keresztezték azt a patakot – sőt, amióta kitette a lábátMorgerintalból –, jószerével csak rohantak előre.

Csikordulás hangja rántotta vissza a gondolatai közül a jelenbe. Penge karistolta meg élesen azévezredes térkövet, a jarthmori viszonyokhoz képest különösen bántó hangerővel. Morkai felkapta a fejét,hogy megkeresse a hang forrását a tekintetével, és egy pillanatra farkasszemet nézett a zavaros tekintetű,halálosan sápadt nagymesterrel, aki éppen akkor állt talpra a kör közepén.


443 / 531 2012.12.17. 19:21

Végeztek? Máris? – A pap nem tudott megkönnyebbülni. Ahhoz az kellett volna, hogy ne vegye észreaz értetlenséget a többi lovag arcán. Loghor a halántékát dörzsölte, szája pengévé keskenyedett, Morkaibapedig a rémülettel nyilallt bele a felismerés, hogy már egy ideje ismét Brietta viseli a mágustól elkobzottmedált.

– Folytatjuk, nagymester? – Fiatal, szőke lovag emelkedett fel, hogy a felettese vállára tegye a kezét.Loghor félfordulatból ütötte ki. A Koronás a földre roskadt, arcát egy pillanat alatt elborította a vér, ez alátvány pedig végre-valahára megtörte a gyógyító dermedtségét. Morkai két másik lovaggal egyszerreugrott a szerencsétlenül járt ifjú mellé, és intett nekik, hogy hagyják a sebesülthöz férni.

– Nem szabad vért nyelnie, mert megfulladhat – magyarázta. – Ha a fogai is eltörtek, akkor…

– Láttunk már ilyet, gyógyító! – szakította félbe türelmetlenül a balján kuporgó Koronás. – Anagymesterrel csinálj inkább valamit!

Morkai ismét elbizonytalanodott, de azért felállt, és szembefordult a hadvezérrel. Loghornyilvánvalóan nem volt ura a saját cselekedeteinek: alig tűnt a szemébe a pap, már nyúlt is felé, ésmegfeszültek a karjában az izmok, amikor a marka satuként Morkai nyakára szorult.

A fájdalom hevessége meglepte a gyógyítót. Miközben a kín a torkába mart, eleven tűz gyulladt atüdejében, és gyötrelmes köhögési inger szorult meg valahol félúton a kettő között, az agya felvillanótisztánlátással tudta, hogy talán csak egy pillanatnyi ideje maradt, mielőtt Loghor szorításaösszeroppantaná a gégéjét. Két keze szinte magától és teljesen hiábavalóan kulcsolódott a nagymestercsuklójára. Utolsó gondolata az volt, hogy mégis elhörgi valahogyan a valaz vendenatort, és reménykedik,hogy nem csinál vele még az eddigieknél is nagyobb kárt, mire azonban elnyelte volna a tudatát a sötétség,már öt Koronás ugrott fel, hogy lefejtsék róla Loghor kezét. A befolyás szerencsére nem járt rögtönemberfeletti erővel is; a nagymester a fiai ellen fordult, ám azok szilárdan tartották, Morkai pedig térdrezuhant velük szemben, és vért köhögött fel fehér köntösére.

Nem tudta, mennyi idő telt el, mire ismét felegyenesedett, bár sejtette, hogy csupán másodpercek. Azidő elveszítette szokásos jelentőségét, Morkai Cardun, a szellemek kegyeltje pedig talpra küzdötte magát,és orvoshoz illő határozottsággal söpörte félre a tudatából a torkát hasogató fájdalmat.

– Csinálj valamit, rendbéli! – üvöltötte oda neki az egyik lovag, Morkai pedig elszántan bólintott, éscsak ekkor jött rá, hogy többé már nem fél. A halál szemébe nézett, ezúttal nem azért, amiért szokott, hogykicsempésszen a markából még egy áldozatot, hanem kiszolgáltatottként, és már nem tudta holmiSzárnyasoknak tekinteni a férfiakat, akik nyomban a segítségére siettek. Bajtársakká lettek, akárcsak anagymesterük, aki egy idegen akarat szorításában vergődött úgy, ahogyan az imént a pap az övében, ésMorkai már tudta a választ arra a kérdésre, hogy mit kell tennie. Egyszerűen csak mindent, ami tőle telik.


444 / 531 2012.12.17. 19:21

Nem értett a fegyverekhez. Mágiával sem találkozott még soha korábban. A fájdalomtól, amikívül-belül a nyakát marta, könnyek szöktek a szemébe, és nem tudta, meddig lesz még képeselvonatkoztatni tőle, a szellemek pedig, akikre egész életében számíthatott, Jarthmor határain kívülrekedtek, és sokkal inkább rászorultak a segítségére, mint fordítva. Mindez azonban mit sem számított.Morkai kihúzta magát, odalépett Loghor elé, és a szemébe nézett.

– Tartsátok szorosan! – akarta mondani, de nem jött ki hang a torkán. Társai azonban így ismegértették, és úgy engedelmeskedtek neki, ahogyan csak magának a nagymesternek szoktak. A paptekintete összekapcsolódott Loghoréval, a világ pedig, ami körbevette őket, mindkettejük számáramellékessé vált.

Hallasz engem, nagymester? Morkai vagyok, a gyógyító. A mágusok ereje játszik a tudatoddal.Fordulj el tőlük, és figyelj rám!

Várt egy pillanatot, de nem kapott választ. Loghor tekintete mintha belekapott volna az övébe, de aféltudatosság, ami megvillant benne, azonnal el is foszlott. A pap közelebb hajolt a férfi arcához, és mindenidegszálával arra koncentrált, hogy elérje az elméjét.

Nagymester! Loghor ihn Mortenor! Jarthmorban vagyunk. Folytatnunk kell a rítust, hogymegtörhessük a mágusok hatalmát. Nélküled nem tudjuk megcsinálni!

Loghor pislogott. Ismét a halántékához akart nyúlni, de az emberei nem engedték. Szorosan fogták, éssürgetően néztek a szembenálló papra. Morkai érezte, hogy jó úton jár, és a közeli siker ígérete váratlanönbizalommal töltötte el.

Rázd le őket magadról! Csak patkányok, hiszen magad mondtad! A vezetésed alatt fogjuk elsöpörniőket, és…

Nagymester!

Az idegen tudat úgy csapott le mindkettejükre, mint valami vészjel. A pap elméjében egy pillanatrakristálytisztán rajzolódott ki a megszólaló arca. Fiatal, éles vonások, halvány bőr, fekete haj, hideg kékszempár… A gyógyító Mortua elbeszélése alapján ismert rá a megszólalóban Lyr Ascovadóra, ésnekigyürkőzött ismét, hogy egyesítse az erejét az övével, hátha ketten együtt ki tudják szabadítani Loghortaz örvényből, ami magával ragadta.

Ekkor azonban ismét jelentkezett a fájdalom. Hatalmas hullámban, elsöprő erővel támadott,képtelenség volt bármire összpontosítani mellette. Morkai megtántorodott, és elesett volna, ha nem kapjákel a karját, aztán pedig már csak arra tudott gondolni, hogy ha most kezd el hányni, akkor alighanem eszét


445 / 531 2012.12.17. 19:21

veszti a kíntól. Kétrét görnyedve, görcsösen öklendezett, aztán megfordult vele a világ, és már négykézlábzihált, amikor egy vaskesztyűs kéz lenyúlt érte, és durván talpra rántotta.

– Nem vagyunk elegen! Segíts koncentrálni!

Sikerült! – Morkai hagyta, hogy az egyik Koronás magával húzza, és térdre nyomja a körben, ott,ahonnan a még mindig ájultan heverő fiatalember kiesett. Loghor ihn Mortenor immár ismét ott térdelt atér közepén, minden eddiginél erősebben támaszkodott a pallosára, a tekintete pedig vad volt ugyan, dekétségkívül a sajátja. Körülötte a Koronások aggódva pislogtak egymásra, de tudták, hogy nincsválasztásuk, így sorra elfoglalták a helyüket, és felvették korábbi testtartásukat. Morkai követte apéldájukat: felemelte a szerencsétlenül járt lovag kardját, beleállította a hegyét egy kisebb mélyedésbe, éskét kézzel megszorította a markolatát. Loghort nézte közben, akárcsak a mellette térdelők. A nagymesterfalfehér arcán meg-megrándult egy izom, a szeme újra meg újra felizzott, és a pap megértette, hogy mégnem sikerült teljesen maga mögött hagynia az idegen befolyást.

Gyorsan döntött. Elengedte a pallost – az csörrenve hullott a kőre –, aztán kinyúlt két oldalra, ésmegragadta a két szomszédja kezét. A Koronások egy pillanatig meredten néztek rá, de aztán vagymegértették, mit akar, vagy csak úgy döntöttek, hogy hallgatnak rá. Csörömpölve dőltek el a fegyverek,egyik a másik után, ahogy a lovagok sorra kézen fogták egymást, Loghor pedig feltekintett a zajra,egyenesen a gyógyító arcába, és odabiccentett neki.

Ez a gesztus maradt az utolsó, amire Morkai emlékezett a téren történtekből. Azután már csak aztérezte, hogy elsodorja a tudatát egy roppant hatalmas, tisztán fénylő erő, a Korona hatalmánakmegnyilvánulása. Orvosként szerzett ismereteinek és világlátásának köszönhetően még épp felfogta, hogya lovagok tudása független a szellemektől, és gyakorlatilag a saját mentális képességeikből táplálkozik,aztán pedig már csak arra tért magához, hogy a hideg kövön fekszik, és a nagymester arca takarja ki előleaz eget. Loghor végre önmagának látszott megint, a szemében is a megszokott önbizalom égett, és Morkaiesküdni mert volna, hogy majdnem elmosolyodott, amikor ő kinyitotta a szemét.

– Több van benned, mint hittem, fiú. Valószínűleg annál is több, amit te hittél magadról.

Morkai helyeselni akart, de a torkát megtámadó fájdalom hamar jobb belátásra térítette.

– Fogd meg ezt! – Loghor talpra húzta, és egy kardot nyomott a kezébe. A fegyver jóval rövidebb éskönnyebb volt azoknál a pallosoknál, amelyeket a Koronások többsége használt, a pap azonban így isnehéznek és otrombának érezte.

– Minek… – kérdezte, de még a szeme is könnybe lábadt, ahogyan a szó végighorzsolta a torkát.


446 / 531 2012.12.17. 19:21

– Ne beszélj! – intette a nagymester. – Elvettük a hatalmukat. Jarthmor mágikus védelme összeomlott,a férgek pedig nyilván rémülten rohangálnak fel-alá, és nem értik, mi történik velük. – Zordmegelégedettség sugárzott az arcáról, Morkai pedig ez egyszer nem hibáztatta érte. – Ha minden a tervszerint megy, most szorulnak be Baradun és Devardor csapatai közé. Csak tudnám, Ascovado mit akartmondani…

– De… – Morkai tanácstalanul megemelte a fegyvert.

– Ezek még annyira se értenek a használatához, mint te – jelentette ki Loghor. – Jól fog jönni odalent.Különben is: ha le akarsz nyűgözni egy nőt, akkor az ellenséged vére mocskolja be a ruhádat, ne a sajátod!

Jobb szeretem megakadályozni, hogy bárkinek is a vére folyjon – gondolta keserűen a pap, de nemnyújtotta vissza a fegyvert. Lassan biccentette meg a fejét, és csak a szemével kérdezte meg, hogyantovább.

– Nyeregbe, fiú! – intett a nagymester. – A lejárat nincs messze, és a munka legmocskosabb része mégcsak ezután kezdődik.

Morkai üggyel-bajjal az övébe tűzte a kölcsönkapott kardot, és a lovához lépett. Éppen csak fellendülta nyeregbe, amikor felcsendült az agyában Mortua kétségbeesett kiáltása.

Kai!

Hallak – akarta válaszolni, de hiába. Persze gyógyítóként maga is tudta, hogy a fájdalma miattképtelen megszólítani a lányt, ezért visszafordult Loghor felé, hogy legalább neki jelezzen.

– Mortua… – nyögte ki, a nagymester azonban nem zavartatta magát: a cél irányába fordította ahátasát, és csak annyit felelt:

– Akármit akarjon is őfelsége, ha Devardor vagy Gomor nem felel meg neki, kénytelen leszszemélyesen elmondani. Mindent kiadtam magamból, te pedig… – Megrázta a fejét. Sötéten folytatta: –Nem voltam a magam ura. Megfizetek nekik érte.

Elszánt tűz lobogott a szemében, de Morkai most már nem hőkölt meg tőle. A bajtársiasság érzése, amia Koronások iránt eltöltötte, abban a percben erősebb volt a berzenkedésénél. Vágtázni kezdett a lovagoknyomában, és hiába gyötörte még mindig a sérülése, no meg a Mortua iránt érzett aggodalom, abban apillanatban cseppet sem bánta, hogy hozzájuk tartozik.


447 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


448 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanharmadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


449 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua az ajkát rágta. Jól látta a Brietta szemében fellobbanó diadalt, amely hűen tanúsította, hogysikerült felvennie a kapcsolatot a nagymesterével. Innentől már, ha minden jól ment, csak percek lehettekhátra a támadásig, ez pedig egyszerre lelkesítette fel és töltötte el ijedséggel a kis hercegnőt.

Sokkal nyugodtabb lett volna, ha nincs az iménti csörtéjük Lyrrel. Bár a lovaghölgyet nem hozta kikülönösebben a sodrából a beszélgetés, Mortua igenis esküdni mert volna rá, hogy az áruló Szárnyasmegint felbukkan majd a legutolsó pillanatban, hogy keresztülhúzza a számításaikat, a kultisták pedig akeblükre ölelik érte.

– Az lett volna a legtisztább, ha Valian keresztülszúrta volna még Morammor alatt… – dünnyögte magaelé.

Brietta a rács mellett állt még akkor, figyelte és tanulmányozta a mágusokat, és csak a válla fölöttvetette hátra:

– Ascovado a Korona lovagja. Nélküle a nagymester még mindig nem volna önmaga.

– Én is láttam rajta a tetoválást! – vitatkozott Mortua. – De ne mondd nekem, hogy ő lenne az elsőáruló a soraitokban! Ha minden rendben volna vele, már eleve hogy került volna ide?

– Gondolom, Morammorból, ha egyszer a nagymester odaküldte – felelte higgadtan a nő.

– Ja, persze. Te meg véletlenül se azért véded, mert imponál, hogy kellenél neki…

Brietta hátrafordult. Szomorúság ült az arcán. Odaballagott a lány mellé, és a falnak támaszkodott.

– Soha nem kellettem neki – jelentette ki. – Ahogy ő sem nekem.

– Akkor meg mit fogdosta ott a kezed?

Brietta elvigyorodott. Kipillantott a rácson át, hogy hallgatja-e őket valamelyik kultista, aztán suttogórafogta a hangját.

– A kulcsra gondolsz, amit levett a mágus övéről, és a kezembe nyomott?


450 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua eltátotta a száját.

– Ravasz dögök vagytok ti, Szárnyasok – mondta végül. – És úgy látom, a kockázatos műveleteket isszeretitek. De én akkor sem bízom meg benne. Akárhonnan nézem is, feladott bennünket…

– Amivel elérte, hogy ne tudjuk megzavarni abban, amit el kell intéznie.

– Mert persze feltétlenül meg akarnánk zavarni benne, ha valami jó és fontos dolgot akarna csinálni!

A lovag megvonta a vállát.

– Nem kérem, hogy higgy a szemednek, hercegnő. Ascovado álmát különben sem igen zavarja, hakételkedsz benne.

– Nem, én sem hiszem. – Mortua képtelen volt tovább nézni a társa szemében bujkáló szomorúságot.Mindenképp valami kedveset akart mondani, úgyhogy kibökte: – Okos dolog volt viszont Loghortól, hogya kezedbe nyomott engem Valian helyett. Gyorsan vág az agya…

– Dehogyis! Mármint természetesen fürgén és hatékonyan gondolkodik, de ezt konkrétan előremegbeszéltük. Te sem hiszed, ugye, hogy nem gondoltunk rá, mi lesz a tervvel, ha Valian oda talál veszniaz úton?

– Miért talált volna? Valian elpusztíthatatlan – felelte büszkén a lány. – A haditanácsban nem volt errőlszó. Vagy csak én nem figyeltem?

– Persze, hogy nem. Baradun előtt nem lehetett arról beszélni, hogy esetleg egy személyben leszel csaliés áldozat. Ezt már a megérkezésetek előtt tisztáztuk. – Brietta a vörös ruhát igazgatta bőrpáncélja fölött. –Mit gondolsz, miért kísértelek le még a patakhoz is? Vigyáztunk rád, ahol és amikor csak lehetett. Anagymester el sem hozott volna téged erre az útra, ha nem lettél volna része a terveinek.

– Milyen kedves tőle!

– A kedvesség még senkit nem tett hadvezérré.


451 / 531 2012.12.17. 19:21

Mortua a rács felé fordult, már csak azért is, mert erre sehogyan sem talált olyan választ, amivel nebántotta volna meg a nő érzéseit. Észrevette, hogy két mágus őket bámulja, és közben suttogvabeszélgetnek.

– Mondhatjátok hangosan is, engem is érdekel! – kiabált ki nekik. Azok gyanakvóan meredtek rá, éslátványosan hátat fordítottak, a lány pedig összerezzent, amikor Brietta a vállára tette a kezét.

– Ne provokáld őket! Jobb, ha nem foglalkoznak velünk.

– Mondja az, aki nemrég még fel akarta áldozni magát, csak hogy elkápráztassa valaki másnak a fér…akarom mondani, egy bizonyos roppant bátor és hősies hadvezért…

Brietta nem vette magára a megjegyzést. Mortua úgy sejtette, a többi Koronástól ennél jóvalkülönbeket is kaphatott már az évek alatt.

– Megtiltotta, hogy meghaljak – válaszolta halkan.

A lány meghökkenten meredt rá egy pillanatig, gondolatban pedig jóváírt egy pontot Loghornak. Nemnézte volna ki belőle, hogy egyáltalán eszébe jut ilyesmi. Ugyanakkor viszont minden eddiginél jobbanmegsajnálta Briettát; csak most gondolt rá ugyanis, hogy ha ő már első pillantásra észrevette a lovaghölgyérzéseit, akkor a nagymester sem lehet olyan ostoba, hogy semmit ne lásson belőlük.

– Rendes tőle. Mármint ez most tényleg. Szerencse, hogy tudja, milyen szófogadó vagy…

Brietta sötéten nézett maga elé.

– Nem tudom, szerencse-e – vetette oda barátságtalanul, és ezzel befejezettnek is tekintette abeszélgetést.

Mortua nem erőltette. A tekintete visszatért a kultistákra. Azok látványos izgalomban várakoztak,aminek ráadásul a jelek szerint semmi köze nem volt hozzá és Briettához – sokkal inkább Lyr és avezetőjük távozása körül foroghattak a gondolataik. Három-négyfős csapatokba verődtek, és vagy afoglyokat méregették, vagy beszélgettek, lázas szavaikból rendre kihallatszott Rhamor és az Úrnő neve.Mortua csodálkozott rajta, hogy egyikük sem használ semmilyen varázslatot, mi több, már azt isfurcsállotta, hogy őket is csak egy egyszerű kulcs segítségével börtönözték be.


452 / 531 2012.12.17. 19:21

Ezek arra várnak, amit Ascovado meg a főnökük csinál, akármi legyen is az – morfondírozott. –Mégis nekem lesz igazam. Ez a nyomorult kijátszott mindenkit, még szegény öreg Loghort is, és azért vanitt, hogy szabadon engedje Nimortanát, engem meg, aki egyedül látok át rajta, elegánsan félreállított azútjából. De ha azt hiszi, hogy ezzel végeztünk is, akkor nagyon téved!

Eljátszott a gondolattal, hogy megpróbálja megszerezni Briettától a kulcsot, kiszökik, átverekszi magáta mágusokon, és Lyr nyomába ered. Már látta is maga előtt a jelenetet, amelyben hősiesen dacol az arcábakacagó Szárnyassal, no meg persze az Úrnővel is, és hajszálon múlik csak, de végül diadalmaskodikfelettük. Persze ennek a remek ötletnek a megvalósítására már csak azért sem kerülhetett sor, mert el semtudta képzelni, merre kellene indulnia, de biztosra vette, hogy a nemes cél érdekében a szellemek úgyismegint melléállnának. Brietta felé fordult, és épp megszólalt volna, amikor a nő tekintetében fellángolt aszenvedély.

Loghor szólítja! – jött rá a lány, és már érezte is, hogy nyirkosodni kezd a tenyere.

– Mit csináljak? – sziszegte oda a lovaghölgynek.

Tereld el rólam a figyelmüket, ha kell! – Brietta válasza csak az elméjében csendült fel.

Mortua a rácson át pislogott kifelé a fogvatartóikra. Azok már ügyet sem vetettek a két nőre: sorrafelkapták a fejüket – a látvány egy csapat rőtszőrű vadászkutyára emlékeztette a hercegnőt –, aztánegymásra néztek. A tekintetekben részint tanácstalanság, részint ijedség, részint harci vágy keveredett.Olyan nagyon emberinek látszottak, hogy Mortuában kétely ébredt, helyes-e páncélban, pallossal rontaniközéjük, és lemészárolni őket ahelyett, hogy legalább az esélyét megkapnák egy tisztességes tárgyalásnak.

– Valaki jár a városban! – szólalt meg fennhangon egy nyurga kultista, és már formálta is a szájával egybűvös ige szavait, amikor a mellette álló karon ragadta.

– Nem emlékszel, mit mondott Rhamor? Egyetlen varázslatot sem használhatunk, amíg vissza nemtérnek! Ha megzavarjuk őket, és a Szolgáló meghal…

Szolgáló? – Mortua úgy érezte, kifut az erő a lábából. Ha bárki mástól hallotta volna ezt a kifejezést,harsogva nevetett volna rajta, így azonban bármilyen képtelenségnek tűnt is, nem volt oka kételkedni azigazságtartalmában. – Lyr Ascovado egy… Szolgáló? De hát azok nem is léteznek! – Mégis, ez az egy szómindent megmagyarázott. Vagy majdnem mindent, ami a lényeget tekintve ugyanazt jelentette.

– Meg kell tudnunk, ki jutott el hozzánk! – erősködött az iménti mágus.


453 / 531 2012.12.17. 19:21

Valamennyi tekintet a foglyok felé fordult. Mortua idegesen nyelt egyet, és rájuk vigyorgott. Egyrecsak az járt a fejében, amire Brietta kérte: nem engedhette, hogy bármi megzavarja a Koronások rítusát.

– Ó, én megmondom! – kiáltotta a tőle telhető legvidámabb hangon. – A nagy helyzet az, hogy bajbanvagytok, barátocskáim. Egy sereg Szárnyas tart felétek, az élen a nagymesterükkel, akit elég ostobákvoltatok magatok ellen fordítani. Azt tudjátok, hogy a Szárnyasok eleve nem barátai a magatokfajtának,nem? Szorozzátok meg őket egy mérges Loghor ihn Mortenorral, és kezdjetek félni!

Az egyik fiatalabb kultista dühtől vöröslő arccal indult meg a rács felé, de a társai elállták az útját, éscsitították, hogy ne üljön fel a provokációnak. Mortua elégedetten vigyorgott rá.

– Rhamor perceken belül végez! – jelentette ki az egyikük. – Akkor aztán az Úrnő maga söpri majd elezeket a lovagokat!

Vagy neki lesz vége, ha Lyr tényleg Szolgáló! – derült magában Mortua. – Ha én ezt Aniránakelmesélem! El sem fogja hinni!

Ekkor egy pillanatra megtántorodott. Igaz, nyomban vissza is nyerte az egyensúlyát, és azt is látta,hogy a kultisták lába is megrogy. Iménti letargiáját ujjongó öröm váltotta fel.

– Mondtam én, hogy jönnek a Szárnyasok! – szólt oda a mágusoknak, akik közül ketten is a földrekerültek, és a többiek közül is akadt, aki csak úgy tudott talpon maradni, hogy valamelyik társábakapaszkodott. – Hát mi lesz most veletek, szegénykéim, ha még nem is varázsolhattok?

A vörösruhások most már nem is törődtek vele. Iménti izgatott várakozásuk teljes fejetlenségnek adotthelyet. Egyedül az a férfi őrizte meg a hidegvérét, aki az imént megakadályozta, hogy a mellette állóvarázsolni kezdjen.

– Szólnunk kell Rhamornak! – jelentette ki emelt hangon, és támolyogva a hatalmas raktár hátuljábansötétlő ajtó felé indult.

– De…

– Nem zavarom meg az Úrnőt! A csapóajtón át megyek!


454 / 531 2012.12.17. 19:21

– Hoppá – suttogta maga elé Mortua, aztán gyorsan szellemnyelvre váltott. – Amoril, a helyetekenvagytok? Az egyik elindult felétek!

Először nem értette, miért nem kap választ, aztán rájött, hogy a harcos-pap valószínűleg még fenntartjaa saját csapata védelmét, sőt, nyilván csak Loghorék dobták félre az álcájukat, hogy elérhessék Briettát.

Annál jobb! Amoril húsz méterről kiszúrja ezt a botorkáló szerencsétlent, és levágja, mielőtt egyetnyikkanhatna… – Hegyezni kezdte a fülét, hátha meghall valami halk neszt, amiből kiderül, hogy azemorhoni csakugyan ott várakozik-e már a többiekkel, és összerezzent, amikor az ajtó túloldaláról a mágusfájdalomkiáltása verte fel a csendet.

Elhibázták! – A gyomra görcsbe rándult. – Amoril végigvezetett bennünket ezen az átkozotthegyvidéken, és éppen itt, a célnál véti el a lépést!

A kultisták most már nem haboztak. Hárman közülük az egyik ócska szekrényhez ugrottak. Jókoracsatabárdokat kaptak elő belőle – nyilván őket emlegette Loghor egyedüli fegyverforgatókként ahaditanácsban –, egy másik pedig egy félreeső ajtón nyitott be.

– Most megmutathatod, mit érsz nekünk, lovag! – kiáltott be a nyíláson, és Mortua már meg semlepődött, amikor egy régi ismerős felelt a hívó szóra.

Hogy is hívják? Wiyemor! Lefogadom, hogy ő bezzeg nem Szolgáló! – Még mindig nem tudottnapirendre térni Lyr kiléte felett, de most más aggasztotta. A fegyveres mágusok ugyanis megindultak azajtó felé, amely mögött Amorilék várakoztak.

– Tiéd a bal oldali – vakkantotta oda egyik társának az élen haladó. – Mellmagasságban üsd meg, ottvan meggyengítve!

– Mi lesz már, Brietta… – morogta maga elé Mortua, és megkockáztatott egy gyors pillantást a vállafölött a nőre. Nem hangolta jobb kedvre, amit látott: Brietta arcát páni rémület uralta, a gondolatai pedigolyan kétségbeeséssel áradtak szerte, hogy még a lány is tisztán megértette őket.

Nagymester, hallasz? Elveszítettelek!

Ha Loghornak baja esett, mindennek vége! – Most már Mortua is halálosan elsápadt. Kis kezévelgörcsösen kapaszkodott a rácsba. Elhomályosuló tekintettel figyelte, hogy Argelir Wiyemor kilép a szobájaajtaján, de ahelyett, hogy a támadni készülő mágusok után eredne, egy gyors körülpillantás után a másik


455 / 531 2012.12.17. 19:21

irányba iramodik meg. A lány mélyeket lélegzett, és igyekezett megnyugtatni magát.

Hülye vagyok én, hogy itt izgulok! Ezek csak hárman vannak, Amorilék meg vagy tizenketten!Varázsolni nem varázsolhatnak, akkor viszont nem lehet baj!

Alig jutott ide azonban gondolatban, már meg is érkezett a cáfolat. A folyosó felől fülsiketítő dübörgésés lezúduló kőtömbök zaja hallatszott, amibe ismerős hangok kínkeserves ordítása vegyült. A földmegrázkódott, az ajtó feltárult, a három vörösköpenyes porfelhőbe burkolózva hátrált vissza a többiekhez,Mortua pedig iszonyodva értette meg, miért éppen csatabárdot választottak maguknak – és hogy miértcsak az egyiket borítja vér, a másik kettőt pedig csupán por és kőtörmelék.

– Indulás! – parancsolta az, amelyik a véres fegyvert markolta. – A másik irányba megyünk! A lovagokbármikor ideérhetnek, és akkor bolyongjanak csak!

– Ezekkel mi legyen? – intett Mortuáék felé egy másik.

– Nincs idő velük foglalkozni! – hurrogta le az előző. – Nyomás kifelé!

Mortua zokogva roskadt térdre az ajtó mellett. Próbálta tagadni maga előtt a nyilvánvalót, de nem jártsok sikerrel. Akkor egyenesedett csak fel, amikor az utolsó kultista is elhagyta a közös helyiséget; ekkor,mint az alvajáró, Brietta felé fordult, és már nem tudta megnyugtatni, hogy a nő a jelek szerint újramegtalálta a kapcsolatot Loghorral.

– Kérem a kulcsot! – szipogta, Brietta pedig egyetlen szó nélkül a kezébe nyomta. Ha észre is vette, mitörtént, az összpontosítását nem törte meg miatta.

A lány keze remegett. Elejtette a kulcsot, hiába kapott utána. Végül sikerült beleillesztenie a zárba, ésmár rohant is kifelé.

A látvány, ami a félig becsukott ajtó mögött fogadta, a legborzalmasabb félelmét igazolta be. Amágusok megtették, amire eredetileg a Koronások készültek: ellenségeik helyett az oldalsó támpillérekbemártották a fegyvereiket, a lezúduló kő- és földmennyiség pedig maga alá temette Amoril csapatát. Maga aharcos-pap előrébb állhatott, mint a többiek: neki csak a lábát borította be az omladék, ahogyan arccalelőre, vérző fejjel ott feküdt a folyosón, a társaiból viszont Mortua semmit sem látott.

Térdre vetette magát az emorhoni teste mellett. Amoril megmoccant, felnézett rá, a lányból pedig kitörta megkönnyebbült zokogás.


456 / 531 2012.12.17. 19:21

– Élsz! – sírta. – Élsz, Amoril!

Az emorhoni tekintete ködös volt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, és nincs is egészenmagánál. Mortua most már azt is látta, hogy a fejsebét nem az omlásnak köszönheti: onnan származott amágus csatabárdját szennyező vér, és talán csak a szerencsén múlott, hogy lapjával és nem a kellő erővelérte el a harcos-pap fejét az ütés.

– A szellemek kegyelmesek – suttogta maga elé reményvesztetten a lány. – Amoril, tarts ki, én…hozok segítséget, és…

– Ellátom, amennyire lehet. Te meg fuss, keresd meg a gyógyítót! – Brietta gondterhelt arccal állt megfelettük. – Senki más nem élte túl? – kérdezte tompán, Mortuának pedig csak akkor jutott eszébe, hogyamilyen közösséget ő érez a másik pap iránt, azt Brietta nyilván sokszorosan átéli, hiszen a mágusok alovagtársaira sújtottak le.

– Én… nem tudom. Talán még életben van valaki a törmelék alatt. De nagyon sok kő esett rájuk, és…– Mortua felzokogott. – Brietta, én…

– Te rohansz Morkaiért – vágott a szavába a lovaghölgy. Csak a sápadtsága árulta el megrendültségét, avasakarat pedig, amivel a háttérbe szorította azt, méltó volt egy olyan nőhöz, aki a kérlelhetetlen Loghorihn Mortenort szerette. – Én itt maradok, és megteszem, amit tudok. Mondd meg a nagymesternek…Mondd meg neki, hogy beomlott az alagút, és a mágusok a másik irányba menekülnek! Én túlságosankimerültem, nem bírok beszélni vele.

A lány bólogatott.

– Merről jönnek? – kérdezte megtörten.

– Ha egy kicsit is ismerem a nagymesteremet, akkor Baradunék után indult. – Brietta az ajtó felétaszította. – A szekrényben találsz fegyvert, az egyik sarokban meg ereklyéket! Vidd a medált is, nekem ittúgysem fog kelleni… Igyekezz!

Mortua megtörölte a szemét a keze fejével, és tette, amire kérték. Átrohant a másik szobába, ahhoz aszekrényhez, amelyből a mágusok csatabárdjai is származtak. Kapkodva nézett körül, és egy pillanatnyihabozás után magához vett egy hosszú tőrt a nem túl bőséges kínálatból. Akkor már azt is látta, melyiksarokban állnak halomban az ereklyék, amelyeket a mágusok az Úrnő életre hívásához próbáltakfelhasználni. Levágott ujjak, csontok, egy egész kar és egy koponya hátborzongató kelléktára várta, az


457 / 531 2012.12.17. 19:21

imént történtek azonban túlságosan kimerítették a lelkét ahhoz, hogy még fel tudjon háborodni ezen azújabb szentséggyalázáson. Felkapott egy tarisznyát az egyik fal melletti asztalról, megtömte azzal, amiéppen a kezébe került, és csak utána hunyta le a szemét, hogy megérintse az elméjével Morkai Carduntudatát.

Kai!

Nem kapott választ, hiába várta.

Kai! – ismételte türelmetlenül, aztán mással próbálkozott. – Loghor nagymester, Mortua vagyok! Én…eh, a fenébe! Asto! Sharduk! Lyr! Valaki!

Senki nem felelt. A hercegnő ujjai tehetetlenül markoltak a tarisznyába.

Valian! Kérlek, könyörgöm, felelj nekem, ha tudsz!

Csak a vér dobolt a fülében.

– Túl zaklatott vagyok… – suttogta maga elé. – Az nem lehet, hogy mind elhullottak! Loghor kimerült,Sharduk messze van, én meg túlságosan kiborultam ahhoz, hogy bárki mást elérjek. De nem haltak meg.Nem halt meg senki!

Hátrapillantott az ajtó felé, amelynek takarásában Brietta hajolt Amoril megtört teste fölé, aztán avállára vetette a tarisznyát, és a kezébe fogta a tőrt.

– Idehozom Kait! – fogadta meg, mielőtt futásnak eredt volna.

Vissza az indexre


458 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvannegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


459 / 531 2012.12.17. 19:21

Végigszaladt egy hosszú folyosón, keresztül egy jókora, vaspántos ajtón – eszébe is jutott, hogy ahaditanácsban emlegették egy másikkal egyetemben –, amelynek a bezárásával szerencsére nem vesződteka mágusok, és kettesével szedte a fokokat az amögött húzódó lépcsősoron. Alaposan megizzadt, mire atetejére ért, de nem lassított. Átszáguldott a másik ajtón is, és éppen csak egy futó gondolatot szenteltLoghor korábbi szavainak, amelyek szerint a kultisták csapdákkal védték a fészküket: úgy vélte, csak vanannyi eszük, hogy menekülés közben lekapcsolják a megfelelő mechanizmusokat, a visszakapcsolásukkalpedig remélhetőleg nem fáradoznak. Azért persze igyekezett nyitva tartani a szemét, és egy fohászt iselsuttogott a szellemeknek, hogy lehetőleg ne most vezessék bele holmi padlóból kilökődő tüskékbe.

Gond nélkül eljutott az illúziófalig. A túloldalról talán nem is találta volna meg, ebből az iránybólazonban el sem véthette volna a kijáratot. Arra még emlékezett, hogy ha a lejárathoz akar menni, itt kelljobbra fordulnia, aztán pedig majd még egyszer, amikor elér egy bizonyos hármas elágazást. Újultlendülettel futott tovább, bár a nehéz táska fájdalmasan húzta a vállát, és a szuszból is kezdett márkifogyni, és csak akkor torpant meg, amikor az elágazásban megpillantott egy páncélt viselő, tanácstalanulforgolódó alakot. Egyszerre néztek egymásra, és Mortua azonnal tudta, hogy nemcsak ő ismerte fel a férfit,hanem az is őt.

– Wiyemor! – süvöltötte, és folytatta volna, hogy álljon el az útjából sürgősen, a Koronás azonban nemvárta meg, mit akar mondani: bevetette magát a bal oldali elágazásba, és dübörgő léptekkel elrohant.Mortua hitetlenkedve bámult utána. Erősen kételkedett benne, hogy a férfi megijedt volna tőle, kivált,mert a tőrével sokkal kevesebb kárt tudott volna tenni benne, mint például korábban azzal a tányérlevessel. Az emlék kőként ülte meg a lány gyomrát, és arra késztette, hogy sietség ide vagy oda, egyhosszú percig még állva maradjon a folyosó közepén – így hallhatta meg, amikor Wiyemor lépteielhalkultak, a másik oldalról feléje szűrődő csatazajt.

Baradunék! – A szíve nagyot dobbant. A kopasz testőr és emberei tehát át kellett, hogy jussanak aveszélyesebb szakaszokon, és valószínűleg éppen szemberohantak a menekülő mágusokkal. Mortuaszemében komor elégtétel villant. Csatabárdosok ide vagy oda, varázserejük nélkül a kultisták semmiképpnem vehették fel a versenyt apja jól képzett katonáival. Az üvöltést és a sikolyokat hallgatva gyorsan arraa következtetésre jutott, hogy ha Amoril és a Koronások nélkül is, de mégiscsak működésbe lépett ahaditerv második fázisa: Baradunék bizonyára könnyűszerrel lemészárolják a tehetetlen mágusokat.

Talán Kai is velük van, vagy ha ő nincs, akkor Asto, aki üzenhet neki! – A lány vetett még egypillantást abba az alagútba, ahol a lovag eltűnt, aztán megvonta a vállát, és elindult a másik irányba. –Hadd fusson csak az a szerencsétlen! Ha a mágusoknak akart volna segíteni, már úgyis rég megtettevolna.

Argelir Wiyemornak elege volt.


460 / 531 2012.12.17. 19:21

A helyzet akkor vált tarthatatlanná, amikor a nagymester kikerült az Úrnő irányítása alól, és bosszútfogadott. Megszállottsága idején Wiyemor joggal számíthatott a kegyére, amióta viszont visszanyerte azöntudatát, bölcsebbnek tűnt, ha többé nem is kerül a szeme elé. Érvelhetett volna ugyan azzal, hogy csak akapott parancsokat teljesítette, de úgy sejtette, ez a magyarázat nem hatná meg különösebben anagymestert, ha pedig mégis, a Koronások soraiban ezután rá váró élet akkor sem vonzotta.

Már éppen eldöntötte, hogy maga is beáll Nimortana hívei közé, amikor a lovagok megérkeztekJarthmorba, és elszívták az erőt a mágusokból, márpedig Wiyemor nem óhajtott a vesztes oldalra állni. Alegjobb megoldásnak az tűnt, ha kimarad az összecsapásból, megpróbál a saját erejéből kiutat találniJarthmor alól, aztán az első adandó alkalommal megszabadul a tetoválásától, és új életet kezd valaholdélen, ahová még csak a híre sem jut el varázslóknak vagy éppen a Szárnyas Korona lovagrendjének. Ezértis választotta azt az útvonalat, amelyen végül elindult: a rendelkezésére álló lehetőségek közül az kerülte kia csatát a legnagyobb ívben. Az elágazást azonban újabbak követték, a férfi pedig perceken belülelveszítette a tájékozódási képességét. Egy elvet követett csupán: feltette magában, hogy még egyszer nemteszi be a lábát olyan járatba, amiben nincs semmiféle világítás.

Remélte, hogy a lány nem szegődik a nyomába. Bár más körülmények között szívesen kiszorítottavolna belőle a szuszt már csak emorhoni találkozásuk emlékére is, jelenleg nem érdekelte más, mint hogymielőbb kikeveredhessen ebből a valóra vált rémálomból. Nem akarta Mortua megölésére vesztegetni azidőt, kivált úgy, hogy amennyire tudta, Brietta is bármikor a lány segítségére siethetett. Ismerte annyira alovaghölgyet és a képességeit, hogy ne akarja összemérni vele a kardját.

Gondolataiból vascsizmás lábak nehéz lépteinek zaja verte fel. Akkor is kitalálta volna, hogy aközeledő Koronások útjába került, ha nem ismerte volna fel Loghor utasításokat osztogató hangját. Ugyana visszhang miatt nem értette a szavait, a megszokott, parancsoló felhangot azonban nem lehetettösszetéveszteni semmivel.

Azonnal felülvizsgálta addigi álláspontját. Kezdte belátni, hogy ha eltéved a járatokban, esetleg csaknapokkal később – vagy éppenséggel sosem – találja meg a felszínt. Akkor már kisebb kockázatnak tűntmég egyszer, utoljára fordítani egyet a köpönyegén, és a nyakába szedni a lábát, amint végre kikeveredikJarthmorból. A hüvelyébe lökte a kardját, és megindult az érkezők felé.

Egy kanyar után futottak egymásba. Wiyemor látta a megdöbbenést Loghor szemében, és már emelteis fel a kezét, hogy jelezze, nincsenek rossz szándékai.

– Nagymester! – kezdte, de nem volt alkalma befejezni. Loghor kezében megvillant a pallos. Úgyütötte át a páncélt, mintha könnyű szövet lett volna, Argelir Wiyemor pedig csak az oldalába hasítófájdalmat érezte, mielőtt minden elsötétült előtte.

Loghor egyetlen pillantást sem vesztegetett a földre roskadó holttestre. Lesuhintotta a vér nagyját afegyveréről, és már indult is tovább.


461 / 531 2012.12.17. 19:21

– Végül mindig helyreáll a világ rendje – vetette oda elégedetten a balján lépkedő papnak.

Morkai hitetlenkedve nézett rá.

– De… Szárnyas volt, nem? – kérdezte.

– Koronás. – A nagymester lesújtó pillantással fogadta a rendtagok körében elterjedt kifejezést. – De ajózan eszem birtokában sosem ütöttem volna lovaggá.

A gyógyító nem firtatta a részleteket. Még mindig nem tért magához a megdöbbenéstől. Hiába beszéltLoghor szüntelenül bosszúról és patkányirtásról, azt mégsem feltételezte róla, hogy hidegvérrel levág egyembert, aki nyilvánvalóan épp meg akarja adni magát neki. De még csak nem is ez képesztette el igazán,hanem az a könnyedség, amivel a pallos átszakította a jó minőségű nehézpáncélt, és belehasított az alattalévő testbe. A jarthmori úton lezajlott csatában Morkai a saját szemével látta, milyen sokat kibírnak alovagok vértjei, Wiyemor azonban hiába viselt ugyanolyat, mint a többiek, a nagymester pengéje úgyhatolt át rajta, hogy még csak le sem lassult közben.

Elképesztő fegyver. – A pap tekintete még mindig Loghor arcát pásztázta. – Egy elképesztő emberkezében. – Azon kapta magát, hogy minden új keletű tisztelete dacára is viszolyog a nagymestertől. – Ahozzá hasonlók tehetnek róla, hogy a nagy történetek mindig bokáig vérben gázoló, marcona hősökrőlszólnak, nem pedig mondjuk azokról, akik mások gyógyítására teszik fel az életüket. – Ismét betolakodottaz agyába Valian képe, és lemondó sóhajjal rázta meg a fejét. Ha valakitől, legalább Mortuától azt vártavolna, hogy észreveszi az értéket a mindennapok munkájában is, és ügyet sem vet valakire csak azért, merttörténetesen két nagy karddal hadonászik.

– Ne maradj le, fiú! – szólt rá Loghor, ő pedig csak akkor vette észre, hogy önkéntelenül is lelassított.Szorosan megmarkolta a kölcsönkapott kardot – még mindig remélte, hogy nem kell majd használnia –, ésismét a nagymester mellé zárkózott, míg a hátuk mögött tíz Koronás törtetett utánuk a mágusok búvóhelyefelé.

A földre zuhanó kultisták látványa keserű elégtétellel töltötte el a hercegnőt. Baradun és katonái – elsőpillantásra hattal lehettek kevesebben, mint ahányan a patakig eljutottak – hatékonyan nyomultak előre aszéles alagútban. A három csatabárdos mágus felsorakozott velük szemben, hogy megvédje a társait, de


462 / 531 2012.12.17. 19:21

nem sokra mentek az önzetlenségükkel. Egyikük már csak fél kézzel küzdött, a másik karjahasználhatatlanul lógott az oldala mellett, a harcosok pedig sorra jutottak át mellette, hogy a többiekrevessék magukat. Néhányan visszafelé próbáltak menekülni, de csak annyit értek el vele, hogy őket vágtákle elsőként.

Mortua megkönnyebbülten látta, hogy Astovar és Baradun megtalálta egymást az öldöklés közepén.Mind a szőke, mind a kopasz férfi a fegyveresekkel nézett szembe, a mészárlást pedig meghagyták aközembereknek. Bár nem ismerték úgy egymás küzdési stílusát, mint az ellenfeleik, jóval több harcitapasztalattal bírtak, és ezt külön-külön éppúgy előnyükre tudták fordítani, mint együttesen. Baradunkősziklaként fogadta a középső csatabárdos csapásait, míg egyszer csak el nem kapta fegyverének nyelét,hogy annál fogva rántsa magához és fejelje le, a harcos-pap pedig ide-oda táncolva tért ki a saját ellenfeleelől, és egy gyors mozdulattal letörölte a szakálláról a szája széléről rácsorgó vért.

Mortua habozás nélkül indult meg feléjük. Sehogyan sem fűlött hozzá a foga, hogy tehetetlenembereket mészároljon le – viszont nagyon is sok elszámolnivalója akadt azzal a fegyveressel, aki hajszálhíján a szellemek közé küldte Amorilt.

Úgy fordította a tarisznyáját, hogy a hátára kerüljön, és ne akadályozza a mozgásban, aztán felemelte atőrét, és elszáguldott az apja katonái mellett. Hangos csatakiáltással vetette magát a küzdelembe, ésmegjutalmazta Astovart egy kacsintással, amikor az oldalára perdült.

A kultista arcán igazi farkasmosoly villant a törékeny, szőke lány láttán, aki egy szál tőrrel csatlakozotta küzdőkhöz, Mortua azonban nemcsak bátor volt, de a saját korlátait is ismerte. Ahelyett, hogy hősiesenés roppant ostobán nekiugrott volna a csatabárdosnak, felé mozdult ugyan, de az utolsó pillanatbanhátraugrott, Astovar pedig, akivel másfél éven át csiszolták össze a képességeiket, belépett a helyére,kifelé fordította fegyvert tartó kezét, és látszólag könnyedén mellbe ütötte a mágust. A kard markolatigmerült a kultista bordái közé, az pedig döbbenten rámeredt, mielőtt elesett volna. Astovar intettBaradunnak, hogy húzódjon odébb, és vegye kezelésbe a fél kézzel harcoló harmadikat, vigyora pedig,amivel Mortuára nézett, elárulta, hogy az imént elveszítette az egyik fogát. A lány mindenesetrevisszavigyorgott. Mióta átlépték a patakot, most érezte először, hogy talán mégis lehet jó vége ennek ajarthmori útnak. Döfésre emelte a tőrét, de lesújtania már nem kellett: a két férfi pillanatok alatt végzett amegmaradt két csatabárdossal, és egyszerre lódultak meg a fegyvertelen mágusok felé, akik közülidőközben már csak fél tucat maradt talpon.

Ekkor jelent meg a semmiből a két vörösköpenyes alak.

Nem a szokásos átjárón keresztül érkeztek: egyszerűen csak alakot öltöttek a folyosó kellős közepén,amikor Mortua épp Astovar karja után nyúlt volna, hogy félrevonja és megkérdezze, el tudja-e érniMorkait. A lány a mozdulat közepén dermedt meg, arca azonban minden addiginál jobban felderült. Sohaéletében nem örült még így Lyr Ascovado látványának.

Az ifjú Szolgáló ügyet sem vetett a küzdelemre. Először úgy tűnt, beavatkozik – bár a kezében tartott,


463 / 531 2012.12.17. 19:21

fekete tőr nem tűnt különösebben hozzáillő fegyvernek –, egy másodperccel később azonban megtorpant,és magasra emelte a fejét, mintha a levegőbe akart volna szimatolni, Mortua pedig döbbenten látta, hogyelfordul a küzdőktől, és elindul az ellenkező irányba.

Mit csinál ez a hülye? – nézett utána értetlenül a lány, és megérintette a harcos-pap vállát, hogyfigyeljen rá egy kicsit.

– Amoril csapata odavan, Asto – mondta neki halkan. – Ő még élt, amikor eljöttem. Meg akartamkeresni Kait…

– A Szárnyasokkal van. – Astovar felemelte a fegyverét, és úgy helyezkedett, hogy egy döfésselelérhesse Rhamor Grahulist. A mágusvezér maga is Lyr után bámult, a harcos-pap pedig nem szándékozottmegvárni, hogy felocsúdjon. – Te Mortua, létezik, hogy ennek megmaradt a varázsereje?

A hercegnő az ajkába harapott.

– Nem volt ott, amikor Brietta azt a rítust csinálta… – kezdte, de befejezni már nem maradt ideje.Rhamor hangja szakította félbe, hangosan és parancsolón, és minden szavából kiérződött a hatalom.

– Induljatok visszafelé! Fussatok!

– Intézd el, Asto, én meg visszahozom Lyrt! – Mortua meg sem várta a választ, úgy lódult a Koronásután. Ha már egyszer Szolgáló, biztos tud valamit kezdeni Amorillal! – tette hozzá gondolatban.

Kettőt sem lépett még, amikor éles, narancssárga fény villant fel körülötte, amihez ráadásként tompa,mély kondulás társult. Úgy hangzott, mintha egy hatalmas harang zúgott volna fel, csak épp ezerszerhangosabbnak tűnt annál, ahogy pedig a fény kihunyt, Mortua körül olyan sötétség támadt, minthaleborították volna azzal a haranggal. A lány hangokat vélt hallani a messzeségből, de nem tudta eldönteni,vajon ujjongást vagy épp ellenkezőleg, a gyötrelem sikolyait. Kapkodva nézett körül, de még mindig nemlátott semmit.

Elvakított bennünket, megsüketített, és visszatereli a többit Brietta felé, amíg mi harcképtelenekvagyunk! – állapította meg, és megszorította a tőre markolatát, de aztán leengedte a kezét, és megrázta afejét. – Baradun és Asto majd elkapják őket. Most az a legfontosabb, hogy utolérjem Lyrt, és kiszedjembelőle, tud-e tenni valamit Amorilért! Ha nem, akkor meg legalább segíthet megkeresni Kait.

Egy pillanatig még hallgatózott, de a füle csengésén kívül nem hallott semmit, és a homály sem akart


464 / 531 2012.12.17. 19:21

eltisztulni a szeme elől. Bosszús sóhajjal, vakon indult meg abba az irányba, amerre Lyrt látta távozni, ésremélte, hogy nem éppen most fog belebotlani valami réges-régi csapdába.

– Nem sikerült nekik – jelentette ki Sharduk Morthero.

Valian gondterhelten nézett rá.

Jarthmor határában álltak, az öregember is a saját lábán, és csak a fakó szemében bujkáló átszellemültkifejezés árulkodott róla, milyen rendkívüli számára ez a helyzet.

– Elbukták a rítust? – kérdezte sötéten a démon.

A vén pap a fejét rázta.

– Nem, azt megcsinálták. Működött is. Mégis – tett egy széles karmozdulatot – valaki varázsol odalent.

– Merre?

Sharduk elfintorodott.

– Ha azt hiszed, mindjárt rábökök a földre, és közlöm, hogy ott, akkor többet nézel ki belőlem, mintamire képes vagyok. Ez a hely tele van mágikus emléknyomokkal. Nem olyan egyszerű, mint ahogyelképzeled…

– Meg tudod találni? – Valian tekintete máris a környéket pásztázta, készen arra, hogy lejáratotkeressen, ha a mágus nemmel válaszol.

– Már dolgozom rajta.


465 / 531 2012.12.17. 19:21

A démont felajzotta a válasz. Megérkezésük pillanatától fogva aggasztotta, hogy a többiek nélkülükhatoltak be a romvárosba: tudta, hogy jó ok nélkül Loghor semmiképpen nem tért volna el az eredetitervtől.

– Szerinted mi… – kezdte, Sharduk azonban félbeszakította.

– Szerintem ha folyton szóval tartasz, még akkor is itt fogunk ácsorogni, amikor a Szárnyasokfelhurcolják magukkal az Úrnőt, és sorra csókoltatják vele a csizmájuk talpát.

– Bocsánat.

Valian türelmetlenül számolta a másodperceket. Szívét-lelkét betöltötte a Mortua iránt érzett, végtelenaggodalom. Hiába győzködte magát, hogy nem kell féltenie a lányt, azért nem bánta volna, ha végreszemélyesen is meggyőződhet róla, hogy egyáltalán él-e még. Ha pedig végre ismét mellette lesz, döntötteel, mindent elkövet majd, hogy megvédje. Először is félrelöki az útból azt a kellemetlenkedő, szőkeszellemek-kegyeltjét…

– Megvannak! – Sharduk a vállára csapott, és azonnal fel is szisszent. – Fene vinné el ezt a páncélt!Kapaszkodj, Valian fiam, megyünk a föld alá! – Elvigyorodott. – Alig várom, hogy kihúzzam a csávábólLoghort. Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna!

Vissza az indexre


466 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanötödik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Brietta következik. :)

Brietta gondterhelten meredt a beomlott folyosószakaszra. Tisztán hallotta, hogy valaki nyöszörög akövek alatt, de sem eszközei nem voltak ahhoz, hogy kiássa az illetőt, sem megfelelő szakértelme. Miutánodébb húzta és a lehetőségekhez mérten ellátta az eszméletlen Amorilt, ugyan elkezdte elhordani, amitlehetett, a nagyobb kőtömböket azonban, amelyek közül nem egy nehezebbnek tűnt, mint ő maga, nemtudta és nem is merte megmozdítani. Megpróbált beszélni a túlélővel, kérdezgette, mije fáj, hol sebesültmeg, de nem kapott értékelhető választ. Megpróbált közelebb ásni hozzá, de hasztalan. Amikor belátta,hogy a segítőkészségével akár meg is ölheti a lovagot, keservesen megrázta a fejét, a földre dobta mocskos,átizzadt álruháját, és karddal a kezében visszakuporodott Amoril mellé. A harcos-pap arca szinte békésnektűnt, kivált, miután a nő letörölgette róla a verítéket és a koszt. Brietta igazított egyet a kötésen, amellyel afejsebét borította be, és meglepve vette észre, milyen szép, sűrű szempillája van a férfinak.

Az omladék alatt mintha halkult volna a nyöszörgés. A nő az ajkába harapott. Tudta ugyan, hogy nemtelt még el sok idő, amióta magára maradt, ám amikor minden perc halállal fenyegetett, nem tudta nemtürelmetlenül várni a gyógyító érkezését. Sejtette persze, hogy Morkainak sem lesz sok ötlete arra nézve,hogyan szabadítsák ki az embernyi kőtömbök és a rájuk zúdult föld alól a sebesült Koronást, Amorilállapota pedig viszonylag stabilnak tűnt, mégis kikezdte az idegeit a várakozás. A tenyerébe hajtotta afejét, lehunyta a szemét, és jobb híján szellemszóval próbálkozott, bár maga is érezte, hogy még nempihent eleget hozzá.

Nagymester…

A válasz hiánya kínzóbb volt a kényszerű tétlenségnél. Brietta csüggedten nézett fel ismét. Nemengedett az őrült képeknek, amelyek mindenáron be akartak tolakodni az elméjébe, mégis látta maga előttLoghort holtan, mágiával darabokra tépetve, törött gerinccel vergődni egy hasonló omladék alatt, és amintismét az Úrnő befolyása alá kerülve fordul szembe a saját embereivel… Erővel vetett véget ezeknek agondolatoknak. A nagymester erősebb akárhány kultistánál – emlékeztette magát. – Főleg most, miutánegyütt vettük el az erejüket. Egykettőre rendet vág a soraikban, aztán mindannyian hazamegyünk. –Mégis gyötörte a vágy, hogy mellette álljon, szeme és füle legyen, és a kardjával védelmezze, ha úgy hozzaa szükség.

Közelítő léptek nesze verte fel a tépelődéséből. Rögtön az jutott eszébe, hogy végre-valaháramegérkezik a gyógyító, de egy pillanattal később el is vetette az ötletet. Legalább négyen tartottak felé, ésegyikük sem nehézvértezetben, márpedig Morkai és Mortua kivételével szinte minden bajtársa súlyospáncélt viselt. Brietta vetett még egy gyors pillantást Amoril arcára, aztán elszántan talpra ugrott.

–… és a keblére ölel bennünket! – Már tisztán hallotta a sebhelyes arcú mágusvezér közeledő szavait,és megdermedt tőle. Mortuával ellentétben ugyan kezdettől számolt azzal, hogy távolléte miatt Rhamorranem lesz hatással a rítus, biztosra vette azonban, hogy Lyr elintézi a férfit. Jóllehet, ő maga rendelkezett a


467 / 531 2012.12.17. 19:21

meglepetés előnyével, de nem tudta, ez mennyire lehet elég egy olyan varázstudóval szemben, akinek őjelen pillanatban képtelen megzabolázni az elméjét.

Amorilt nézte. A harcos-pap felületesen lélegzett, a fehér kötés még sápadtabbnak mutatta az arcát. AKoronás még mindig fel-felnyögött az omlás mélyén, és Brietta nem volt hajlandó lemondani a reményről,hogy más is életben lehet még. Karddal a kezében lépte át az ajtót, és már rohant is a raktárhelyiségektúlsó vége felé, ahonnan a kultisták közeledtek.

Akkor érte el őket, amikor a túloldalról befutottak. Csakugyan négyen voltak; Rhamor Grahulis csupánhárom hittestvérét tudta megmenteni a támadóktól és visszamenekíteni a vélt biztonságba.

A mágusok létszáma pillanatok alatt apadt háromra, aztán kettőre: Brietta kihasználta, hogymeghőkölnek vele szemben, és már lendítette is a pallosát. Az elöl érkező, vörösesszőke fiatalember esettel elsőként, a lovag pedig ugyanazzal a lendületes mozdulattal hasította fel a második mágus hasát is. Nemtörődött a földre roskadókkal, hanem tovább nyomult, addigra azonban Rhamor Grahulis is magához tértelső döbbenetéből, és a háta mögé penderítette a társaságában lévő varázslónőt. A középkorú, mágikushatalma nélkül roppant elveszettnek látszó asszony összecsuklott a fal mellett, és a puszta kezével próbáltavédeni magát, vezetője pedig úgy helyezkedett, hogy elvágja őt Briettától. A lovaghölgy harcra készenfordult szembe vele. A tudat, hogy Amoril és talán mások élete is az ő kitartásán múlik, messzire űzte tőleazt a vágyat, amellyel titkon az egész jarthmori útnak nekivágott: hogy a jó ügyének szolgálatában, Loghorvezetése alatt adja áldozatul a szellemekért az életét, amelyben soha nem sikerült igazi örömöt találnia.

A mágusok vezérének minden korábbi, gúnyos kedvesség lefoszlott az arcáról. Nagyon világos kékszemében, amelynek a színe Shardukéra emlékeztette a nőt, hamisítatlan gyűlölet égett.

– Te voltál! – szegezte az ujját vádlón Briettára. – Miattad veszítették el az erejüket a testvéreim!Láttam őket elhullani az Úrnő szolgálatában, oly közel a jutalmukhoz… – Ráncok mélyültek el ahomlokán, a lovaghölgy pedig hátratántorodott. Vértje felhasadt azon a ponton, ahová Rhamor mutatott,alatta pedig végigrepedt a bőre, és vér fröccsent a friss sebből. – Nem adom meg neked a könnyű halálajándékát, némber! Érezni fogod a fájdalmat és a rettegést, amit ők éreztek, mielőtt lemészároltátok volnaőket!

Idő – gondolta azonnal Brietta. – Ha játszani akar velem, az időbe fog kerülni, akkor pedigelőbb-utóbb összeszedem magam annyira, hogy elvegyem tőle a hatalmát. Vagy ha nem én, akkor anagymester, amikor megérkezik… – Megsuhintotta a kardját a mágus felé, bár tudta, hogy nem éri el vele,Rhamor pedig egy újabb legyintéssel válaszolt. Ezúttal Brietta combján fakadt seb, a nő szeme pedigkönnybe lábadt a fájdalomtól.

– Fáj, igaz? – vicsorgott a kultista. – A barátodnak is elmondtam már, milyen hasznos dolog a kín,amely megakadályozza a magatokfajtát abban, hogy ártson az enyéimnek. Persze ő sem hallgatott rám.Hiába tudta, hogy az Úrnő a szívébe lát, azért megpróbálta becsapni Őt…


468 / 531 2012.12.17. 19:21

Jeges rémület öntötte el Briettát. Ha Lyr kudarcot vallott, főként Nimortanával szemben, annakbeláthatatlan következményei lehettek. Ismét a mágus felé csapott, bár már erőtlenebbül: a pallosa mindenmúló pillanattal nehezebbnek tűnt. Rhamor könnyedén lépett el előle, csak hogy harmadszorra ésnegyedszerre is sebet fakasszon a testén.

Ki tudja, meddig álltak volna így egymással szemben, Amoril azonban tompa nyögéssel magához tértaz ajtó túloldalán. Brietta az ajkába harapott a hangja hallatán, a mágus azonban ismét felöltötte azt anegédesen mosolygó álarcot, amelyet a nő még fogolyként látott rajta.

– No lám, hát tétje is akad a mi kis viadalunknak! Ki az, hölgyem, akit a kardoddal védelmezel? Egysebesült társ, egy haldokló szerető? – Fellángolt a tekintete, Brietta kezéből pedig kiesett a pallos, ahogymegjelent rajta az újabb seb is, ezúttal fegyverforgató karja belső oldalán. – Más körülmények közöttfelajánlanám neked, hogy megküzdhetsz az életéért, de túl sokat vettél el ma tőlem. Megnézheted, ahogymeghal, mielőtt veled is végeznék. Félre az utamból! – rivallt, miközben egyetlen intéssel széthasítottahosszában a bőrvértet a nő mellén, Brietta lábát pedig elhagyta az erő. Tehetetlenül zuhant térdre, sebeibőlminden lélegzetvétel nyomán vér buzgott elő.

Rhamor diadalmas léptekkel indult meg a folyosó felé, hogy végezzen Amorillal, de soha nem értcélba. Brietta csak azt látta, hogy a férfi hátrafelé repül, a következő pillanatban pedig az ajtóraszegeződik. Kard markolata állt ki a mellkasából, vele szemben pedig, ahol az imént még nem lehetettsenki, a démon engedte le dobásra emelt kezét.

– Valian! – Brietta talpra küzdötte magát, és remegő lábakkal felegyenesedett. Sebei ugyan még mindigvéreztek, hirtelen mégis nagyságrendekkel jobban érezte magát. – Szükség van az erődre, ott hátul…

– Még egy van – szakította félbe egy új hang, és legnagyobb elképedésére Sharduk Morthero sétáltmellé. A vén pap jobbra-balra forgatta a fejét, mintha keresne valamit. – Még valaki varázsol. Ő lesz azutolsó. – Bozontos szemöldöke alól szúrós tekintet vetült Briettára, a nő azonban Loghor pillantásánedződött, így az övét fel sem vette, döbbenettel töltötte el viszont, hogy az öregember a saját lábánközlekedik. – Mi a fenét műveltetek, édes lányom? Arról volt szó, hogy elszívjátok az erőt ezekből anyomorultakból!

– Ő az? – Valian az utolsó megmaradt kultista fölött állt, aki eltakarta előle az arcát, és zokogott.

Sharduk megrázta a fejét.

– Nem, ezt elkapták. Üres, mint egy kiszáradt kút.

– Az Úrnő lesz az. – Brietta tompának hallotta a saját hangját. – Nimortana, vagy bárki legyen is,


469 / 531 2012.12.17. 19:21

közöttünk jár megint. Senki másban nem maradhatott mágia, csak benne.

A két férfi gyors pillantást váltott. Sharduk csak az állával intett az utolsó mágus felé, Valian pedigbólintott, és felemelte a kardját.

– Tudod, hogy nem kímélhetlek meg – mondta a nőnek. – Halj meg békében!

A kultista a lába elé borult, és zokogva esdekelt kegyelemért. A démon szomorúan nézett rá, aztánmeglendítette a kardját, és lecsapta a mágus fejét.

Brietta még mindig a papot bámulta.

– Lám csak, lám csak… – Az öreg rezzenetlenül viszonozta a tekintetét. – Kész szerencse amagamfajtának, ha olyan ember a Szárnyasok nagymestere, aki állja a szavát, és nem fecseg feleslegesen.Szedd össze az állad a padlóról, lányom! Lefogadom, hogy az Úrnő már alig várja a mi kis találkozásunkat.Ne várassuk feleslegesen!

A lovaghölgyet megnyugtatták az elhangzottak. Elég biztosítékot jelentett neki, hogy Loghor tisztábanvan Sharduk kilétével, és mégis magával hozta. Mi több, most már a homályos utalást is értette, ami szerinta shinnamorit bizonyos esetekben különleges elbánás illeti meg.

– Sharduk, legalább két sebesültünk van, Devardor az egyik. Ha…

– Rossz ajtón kopogtatsz. A gyógyításhoz nem értek.

Brietta beszédes pillantást vetett a pap két lábára, az öreg azonban csak legyintett.

– Magamat sem gyógyítottam meg. Csak ideiglenesen bírtam rá a lábamat némi, hm, együttműködésre.Ideküldöm Morkai gyereket, ha megtaláljuk, de Amoriléknak az a legjobb esélye, ha kirázzuk a lelket azÚrnőből, és ezzel visszahozzuk a szellemeket…

Brietta megmarkolta a pallosát.

– Akkor siessünk!


470 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian a vállára tette a kezét.

– Alig állsz a lábadon, Brietta! Bölcsebbnek tartanám, ha…

A nő hátralépett, és lerázta magáról az érintését.

– A nagymesterem mellett a helyem – jelentette ki eltökélten.

– Hogyne. Ebben az állapotban biztosan remekül tudnád akadályozni Loghort a harcban. – Shardukközben mégis átment a paptársához, így csak a hangját hallották. – Ne mondd nekem, hogy itt akarodhagyni így Amorilt! Akármikor szüksége lehet a segítségedre.

– Miért nem maradsz te? – kérdezte ellenségesen Brietta.

– Mert kettőnk közül én vagyok a mágus, kislányom. Könnyen lehet, hogy többre megyek a drágaÚrnővel, mint ti mindannyian. Mindemellett harmincöt éve pap vagyok, és mesés dolgokat viszek véghezegy szál ereklyével a kezemben. Ezzel szemben te megtartani is alig bírod magad, és ahogy elnézlek,nemcsak közelharcra vagy teljességgel alkalmatlan, hanem azokra a remek kis Szárnyas-trükkökre is,amiknek különben bizonyára hasznát tudnád venni. Kifelejtettem valamit?

– De…

– Ó, igen. Ott a csinos kis medálod is. Ha mégis bajba kerülnétek, ami végül is előfordulhat, akkor…

– A medált odaadtam Mortuának. – Brietta jól látta a megkönnyebbülést a démon szemében.Beletörődőn folytatta: – Figyelj, Valian! Ascovado is itt van valahol Jarthmorban. Ha jól értettem,megpróbálta megakadályozni, hogy az Úrnő testet öltsön, de elbukott. Nem tudom, túlélte-e. Nefeledkezzetek meg róla!

– Lyrről? – Valian megdermedt egy pillanatra. – Semmi szín alatt!

– Jól van. – Brietta az ajtóhoz lépett, kirántotta Rhamor Grahulis ernyedt testéből a démon fegyverét,és a gazdájának dobta. – Járjatok sikerrel! Én pedig megvárom a gyógyítót – tette hozzá még mogorván, deezt a két férfi már nem hallotta: Sharduk egyetlen intésére elfoszlott az alakjuk a lovag szeme elől. Brietta


471 / 531 2012.12.17. 19:21

felsóhajtott, aztán megrázta a fejét. Végül visszaballagott Amoril mellé, és nekilátott, hogy legalábbvalamelyest megtisztogassa a páncélját a rácsorgott vértől.

Vissza az indexre


472 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanhatodik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!Ice-nak.

Nem szoktam, nem is szeretek zenét ajánlani. Hiszek abban, hogy egy történetnekkutya kötelessége önmagában is megállni. Ehhez a fejezethez viszont mégis örülnifogok, ha beteszitek aláfestésnek a Sabaton együttes Union címu számát.

Megszabadult.

Mire az ifjú Szolgáló vére a börtönéhez ért, akarata pedig feloldotta az azt lezáró pecséteket, az Úrnő

már maga is kezdte elhinni, hogy a rabsága ezer éve tart. Valójában persze csak ennek az időnek atöredékét töltötte fogságban, ám ezt is megsínylette. Nem is bánta, hogy a lovagok beszemtelenkedtek abúvóhelyére: valósággal szomjazott a bosszúra, a friss vérre. Halált akart és áldozatokat, mintha csakugyanistennő lett volna. Mint az istennő, akinek a kultisták nevezték, és akinek a szerepét már jó ideje készen isállt átvenni.

És igen, egy bizonyos hadvezérrel is akadt némi elszámolnivalója.

Jól emlékezett az éjszakára, amikor hosszú évek rabsága után először kóstolhatott bele a szabadságédes ízébe. Egy frissen szellemmé lett, botor halandónak köszönhette. Nem tudta, de nem is érdekelte,honnan fújták a jó szelek a kelepcéje fölé a szellemet, akinek a behatolása, ha nem is törte meg, deelgyengítette a bilincseket, amelyekbe a Szolgálók verték. Ragadozóösztönnel kapaszkodott bele és vetteát az irányítását, együtt suhant a hűvös éji levegővel, és olyan tisztán látta maga előtt a célt, mintha régótacsak erre az alkalomra várt volna. Ahelyett, hogy beérte volna a szabadsággal, és messzire menekült volna,az Úrnő az életét óhajtotta visszakapni, és pontosan tudta, ki az, aki ebben segítségére lehet.

Repült, szárnyalt a mordiniumi éjszakában, csillagok alatt, egy rémült szellem parazitájaként. Hamarelérte a rendházat, amelyet a maga idejében kívül-belül olyan jól ismert, áthatolt a sötétbarna duplaajtón,ami a legtágasabb hálószobába vezetett – és meghőkölt, amikor meglátta, hogy az asszony helyén, akiérteljött, hogy vérével keltesse magát új életre, egy szigorú vonású férfi alszik. A sarokban elhelyezettpáncéltartó állvány árnyat vetett az arcára, az Úrnő pedig egyetlen csalódott pillantással megállapíthatta,hogy ez az ember bizony nem Szolgáló. Ettől függetlenül persze szándékában állt hasznot húzni belőle, ámmire kitalálta volna, mihez kezdjen vele, hangos sivítás verte fel az éj csendjét, ami olyan fájdalmat okozottneki, mintha ezer darabra tépték volna szét. Nem maradt ideje gondolkozni, mérlegelni. Régi kedves igéjéthasználta, amikor béklyóba verte az alvó férfi öntudatát, aztán elfoszlott alóla a szellem, akireráakaszkodott, és ismét a börtönében találta magát.

A tudat, hogy bajnokot szerzett magának, megkönnyítette a rabságot. Loghor ihn Mortenor jószolgának bizonyult. Rendíthetetlen makacssága és kényes becsülete ugyan megnehezítette az Úrnő dolgát,ám a régi varázsige nem hagyta cserben. A nagymester kereste őt, bár maga sem tudta, hogy uralkodnak


473 / 531 2012.12.17. 19:21

felette, és ami a legfontosabb, a nyomára vezette Nimortana kultistáit, akik boldogan ismerték fel bennemitikus uralkodójukat. Innen már minden ment tovább a maga útján: miután kijátszotta a rendbéliekéberségét, az Úrnő áttette székhelyét Jarthmorba, hívei pedig mindent elkövettek, hogy hozzájuttassák egySzolgáló véréhez, és segítsenek új életre támadnia. Az asszonyt, aki egykor bebörtönözte őt, most pedig amordiniumi rendházat vezette, nem sikerült elvezetniük hozzá, és egyelőre még a morammoriszoborparkban is hiába kutatták a fajtáját, a véletlen azonban a kezére játszotta az ifjú Lyr Ascovadót, akihajlandónak bizonyult mindent kockára tenni a végső győzelem érdekében, és felébreszteni őt. AzÚrnőnek tetszett ez a merészség, a nyurga, halovány férfitestről nem is beszélve. Kéjes örömmel szálltameg, amikor a fekete tőr a börtönéül szolgáló szobor kezéhez ért, és úgy döntött, akkor is megtartja majdjátékszerül, amikor elkészíti tulajdon egykori testének tökéletes mását. Egyelőre azonban maradéktalanulkiélvezte ezt az új húsburkot, belakta és birtokba vette, a lábához térdeplő kultista látványa pedig mélyelégtétellel töltötte el.

Mire kigyönyörködte magát, a behatolók is megérkeztek, és bár az Úrnőt alapvetően nem érdekelte,szolgái élnek-e vagy halnak, roppant kényelmetlen lett volna újakat keresni helyettük. No meg azt is kiakarta próbálni, mennyire képes használni varázserejét ebben az új, bárha ideiglenes testben. Karon fogtaRhamort, és magával húzta a semmin át a járatba, ahol a harcok folytak, készen arra, hogy kinyilvánítsa ahatalmát, és elsöpörje az ellene törőket – ám akkor megérezte annak a jelenlétét, akit három évvelkorábban leigázott. Loghor ihn Mortenor feléje tartott, tiszta elmével és roppant dühösen, készen arra,hogy leromboljon mindent, amit az elmúlt három év során a segítségével építettek fel, ezt pedig az Úrnőnem tűrhette. Haladéktalanul meg kellett torolnia az ellenszegülését.

Vidd ki őket! – csattant a parancsa Rhamor agyában, és már indult is, meg sem várta, hogyengedelmeskedik-e a kultista. Még érezte a hátában a mágikus energia robbanását, hallotta a zajt,megtapasztalta a forróságot, és kaján vigyorra húzta Lyr száját, miközben rohanó léptekkel a közeledőKoronások fogadására indult. Nem akart most varázslatot használni a helyváltoztatáshoz: jólesett érezni aruganyos izmok tökéletes összjátékát, és különben is, Loghor és a kísérete már roppant közel járt hozzá.

Szinte egyidejűleg léptek be két oldalról egy hosszú, egyenes folyosóra. Az Úrnő felmérte magának atizenegy férfit, akik azt az egyet követték, akire a foga fájt, aztán kihívóan Loghor szemébe nézett, és mártudta is, hogy kölcsönösen felismerték egymást.

– Te… – A nagymester tekintetében fellángolt a harag, az fojtotta el a szavát is. Nem tudhatta a nevét,nem ismerhette az igazi hatalmát, mégis tisztában volt vele, ki jött el hozzá, és hogy az ellenség, akimegmérgezte az elméjét, kimondottan érte van itt, őt akarja megbüntetni. Nyilvánvalóan ugyanez a vágyfűtötte őt magát is, tetézve a ténnyel, hogy az Úrnő az egyik legkedvesebb lovagjának a testébenközeledett felé.

A pillanat, amelyben egymás felé lendültek, felséges volt, festők ecsetjére való. Lyr Ascovado kezébenmenet közben nőtt hidegen derengő, fakó pallossá a fekete tőr, míg baljában megjelent a párja, Loghorpedig a nagymesterek ősi fegyverét és saját pajzsát emelte ellene, miközben Koronásai is egytől egyigkardot rántottak a háta mögött.

Loghor a tekintetét ismerte fel az Úrnőnek. Ugyanaz a hideg, gúnyos fény égett benne, mint ami a saját


474 / 531 2012.12.17. 19:21

elméjét is oly sokáig elborította. Különben is, már a mozgásán látszott, hogy aki feléjük tart, az nem LyrAscovado, hanem csak a héja. Nem is kellett parancsot adnia vagy magyarázkodnia: amint az ellenség felérontott, a lovagok már követték is. Egyedül a gyógyító állt meg a fal mellett sápadtan, kezéből kihullott akölcsönfegyver, és csak bámulta döbbenten a férfitestben rohamozó Úrnőt. A nagymester nem is bánta: ígylegalább biztos lehetett benne, hogy a pap nem kerül rosszkor az útjába.

Egyszerre csapott le rá a két pallos, gyorsabban és nagyobb erővel, mint amire halandó ember forgattakard képes lehetett. Loghor számolt ezzel, még ha nem is gondolta, hogy már az első ütésváltáskorvédekezésre fog kényszerülni. Lyr Ascovado remek harcos volt ugyan, de képzetlenebb, tapasztalatlanabbés gyengébb is nála, a mágia azonban, ami a testét mozgatta, emberfeletti erővel és gyorsasággal ruháztafel. Fém csendült a fémen, ahogy az egyik pallos elakadt Loghor kardjának keresztvasában, a másik pediga pajzsának csapódott, kis híján kiverve azt a férfi kezéből. Loghor fanyar hálával gondolt Morkaimakacsságára: tudta, hogy ha még mindig sebes volna a tenyere, már ez a csapás az életébe kerülhetettvolna.

Minden erejét össze kellett szednie, hogy hátrataszíthassa az ellenfelét, és meg tudja vetni a lábát.Máris érkezett a következő támadás, egyszerűen, sallangtalanul, a nyers erő brutalitásával. A fegyverekkeresztülzúgtak a levegőn, fentről lefelé, a nagymester pedig azt vette észre, hogy már megint csakvédekezni tud. Ezúttal azonban behasadt a pajzsa, a kékes fényű pallos keresztülhatolt rajta, és Loghoréppen csak meg tudta csavarni a kezét, hogy megállítsa, mielőtt őt magát is elérné. Máris égett mindkétkarja, pedig csupán másodpercek teltek el, és lángoló haragja ellenére is kristálytisztán látta, hogy képtelenlesz sokáig kitartani.

Az Úrnő felé dobta a használhatatlanná vált pajzsot, és kihasználta az így nyert, lélegzetvételnyi időt,hogy hátralépjen. Koronásai két oldalról nyomultak elébe, készen arra, hogy elvágják az ellenségtől, éstermészetfeletti erő ide, gyorsaság oda, még az Úrnő sem lehetett képes egyszerre védekezni tíz pallossalszemben. A vörös köntös, amit azóta is viselt, akadálytalanul engedte át a pengéket. Átdöfték a combját, avállát, a veséjét, véres csíkot téptek az arcába, és csontig hasították a bal karját, ő azonban meg semrezdült. Széles ívben kaszált oldalra mindkét fegyverével, és olyan játszi könnyedséggel rázta le magáról alovagokat, mint a kutya a bundájáról a vizet, aztán pedig már nyomult is előre megint, Loghor irányába.Vércsíkot húzott maga után, és veszettül vigyorgott, amikor a nagymester oldalirányból a feje felé vágott.A test, amelynek már haláltusában kellett volna vonaglania a földön, odafigyelés nélkül ütötte félre anehéz pallost, saját, következő sújtása pedig célt ért. Loghor megtántorodott, mikor a jobbkezes csapáslezúdult a mellvértjére; bár a páncél kitartott, a lélegzete elakadt egy hosszú pillanatra. El is esett volna, dea fiai készen álltak ismét, és megtartották, amikor hátratántorodott. Ezúttal hárman zártak össze előtte,vállat a vállnak vetve, lojalitásuk pedig valósággal végigperzselte a nagymester lelkét.

Szabadon engedte az indulatot, ami ott égett benne, amióta csak rálépett a Jarthmor felé vezető útra. Afelháborodást, amiért eszközzé tették, undorító, mocskos mágia szolgájává, a félelmet, ami mindenalkalommal erősebbé vált, ahányszor ismét a tudatába próbáltak férkőzni, a vezető haragját, akinek azemberei ellen törtek, és a gyűlöletet, ami ezt az egészet olyan végtelenül személyessé tette az Úrnő ésőközötte. Mégis fellobbant a féltés is a tekintetében, amikor azt látta, hogy a lovagok újabb sebet tépnekellenfelük húsába. Mágia vagy sem, a test, amely ellen küzdöttek, az egyik szeretett fiához tartozott, ésamíg egyrészről meghatotta, milyen egységesen fordulnak a társuk ellen az ő védelmében a Koronások,másrészt esze ágában sem volt engedni, hogy Lyr belepusztuljon az Úrnő tombolásába.


475 / 531 2012.12.17. 19:21

– Az elméjét! – hördült fel, és a szavakkal együtt vér fröccsent a szájából: az iménti ütés, amelyetelszenvedett, súlyosabb lehetett, mint amilyennek harci lázában érezte. Lovagjai, mint mindig, azonnalengedelmeskedtek. Tudatuk hatalmát emelték az előttük álló varázstudó ellen, hogy, akárcsak a többit, őtis megfosszák a mágia támogatásától…

És egy pillanat alatt elhamvadtak a felcsapó pokoltűzben.

– Lyr! – A sikoly, ami Mortua érkezését jelezte, kínként tépett Loghor lelkébe. A lángok, amelyekkörben csaptak fel körülötte, éppen csak egy pillanatra, és fegyverestül, vértestül égették hamuvá tízválogatott lovagját, számára még csak melegnek sem tűntek, és nem is a füstjük csalt könnyet szigorúszemébe. Szívében egyszerre kialudt az emésztő harag, ami addig fűtötte; mi több, kialudt a szíve is, éscsak egy súlyos, megkövesedett jégtömb maradt a helyén. Az Úrnő az arcába nevetett, és nekiugrottmegint, tudván, hogy ezúttal nem maradt senki, aki kettejük közé állhatna. Ő maga sem vesztegetettegyetlen gondolatot sem a jóval hátrébb a falnak támaszkodó, remegő papra, sem pedig a lányra, aki éppenidőben futott be, hogy tanúja lehessen a Koronások pusztulásának. Lecsapott, Loghor pedig két kézrefogott pallossal, verejtékezve hárított.

A következő ütés megint elérte a nagymestert. Lesiklott ugyan a vértjéről, de az ereje így is lépésekkeltaszította hátrébb. Loghornak most már minden izma üvöltött a megerőltetéstől, ajkát vér mocskolta,rengeteg, hosszú haja csatakosan tapadt az arcához. Minden pillanatban várta, hogy az Úrnő kiveri amarkából a fegyvert, amit oly sokan forgattak már dicsőséggel előtte, és életében először jutott eszébe,hogy ki lesz az vajon, aki őutána fogja majd a kezébe.

Akkor az Úrnő rákacagott, gúnyos kihívással, a nagymester gyűlölete pedig új erővel kapott lángra.Utolsó erejét is beleadta a mozdulatba, amivel rávetette magát, amelyet a védekezés helyett a támadásrafordított, és a hidegvér helyett – amelynek szükségességére oly sokáig tanították, és amire ő maga is olysokakat tanított –, a lelkét emésztő, elviselhetetlen fájdalmat fordította az Úrnő ellen. Belemart a tudatába,keresztülhasított rajta, és akkor már csak az számított, hogy akivel szemben áll, nem több egy újabbmágiaűzőnél, akit képes a hatalmába keríteni. Csatakiáltás hagyta el az ajkát, Lyr Ascovado teste pedigmegroskadt, és ezúttal az Úrnő volt az, aki kétségbeesett hátrálásba kezdett. Varázshatalom nélkül nemmaradt más a kezében, csak egy tucatnyi sebből vérző fiatalember, akinek egy nála százszor rutinosabb ésezerszer indulatosabb harcossal szemben kellett volna állnia a sarat. A fegyverek, amelyeket a mágianyomott a kezébe, nehéznek bizonyultak Lyr karjai számára, az Úrnő pedig tehetetlen haraggal érezte,hogy természetfölötti ereje fogytán egyszerűen még megtartani is képtelen azokat.

Loghor odalépett elé. Hangosan zihált, de az arca, most először, mióta szembekerültek egymással,visszanyerte szokásos, fölényes kifejezését. Két gyors, kemény mozdulattal ütötte ki a két kardot azellenfele kezéből, aztán felemelte a karját, és Lyr nyakának szegezte a nagymesterek pallosát.

– Takarodj ki a fiamból, patkány! – sziszegte.


476 / 531 2012.12.17. 19:21

Vissza az indexre


477 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvanhetedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Mortua látása fokozatosan tért vissza, nem sokkal később a hallása is a régi lett, és velükpárhuzamosan ette be magát a pánik a szívébe, amikor felfogta a háta mögött a pokoli fájdalomsikolyainak kórusát. Botorkáló lépteibe a rettegés oltott új lendületet. Szaladt tovább Lyr nyomában,belekapaszkodott a hitbe, hogy ha valaki, egy Szolgáló biztosan segíthet még a társakon, akiket ki tudja,milyen helyzetben hagyott hátra. Egy idő után észrevette, hogy Lyr nevét kiabálja, miközben végigrohan afolyosókon, válasz azonban nem érkezett, csak a tulajdon szívverése zakatolt a fülében. Hajlott rá, hogyvisszafordul, és inkább maga teszi meg azt a keveset, ami módjában áll, de aztán emlékeztette magát,milyen nagyok is ezúttal a tétek, és még sebesebb iramot kezdett diktálni.

Olykor megállt hallgatózni, hátha elvétett egy kereszteződést, amikor még vakon követte a Koronást,Lyr csizmájának dübörgése azonban szerencsére világosan mutatta a jó irányt, még ha egyre halkult is,hiszen a halálosan kimerült hercegnő képtelen volt tartani a lépést a fiatalember hosszú lábaival. Márisszúrt az oldala, egyszer pedig meg is botlott. Lihegve támaszkodott a falnak, hogy egy kicsit összeszedjemagát – és megdermedt a rémülettől, amikor meghallotta a fémen csendülő fém semmivel össze nemtéveszthető csatazaját. Most már nem törődött fáradtsággal, félelemmel: minden addiginálkétségbeesettebben száguldotta végig a fennmaradó távolságot, ami elválasztotta a harctól, és éppenidőben érkezett, hogy lássa, hogyan csapja mellbe Lyr a pallosával a nagymestert.

Tüstént ledermedt, akárcsak Morkai a másik oldalon. Egy zavarodott hang azt üvöltötte a fejében,hogy ragadjon tőrt, és avatkozzon közbe, egy másik azonban máris rákérdezett, hogy mégis kinek azoldalán. Hiszen Lyr Ascovado a szellemek ügynöke volt, különleges, kiválasztott, ebben a lány most márnem kételkedett, Loghort pedig máskor is a hatalmukba kerítették már a mágusok. Ugyanakkor viszonthihetetlennek tűnt, hogy ez az erő tucatnyi embert gyűrjön maga alá egyszerre, vagy hogy akkor is ígyvédelmezzék a vezetőjüket a Koronások, ha tudják, hogy ő áll a rossz oldalon. Másrészt persze Lyrbenkönnyedén kételkedni kezdett az ember, ezt senki nem tudta Mortuánál jobban… Nem mozdult végül,csak bámult meredten, és próbálta eldönteni, vajon a szellemek bajnokaként küzd-e ilyen természetfelettilendülettel a Szolgáló, vagy épp ellenkezőleg, az Úrnő ereje mozgatja, és Loghor a hős, akit támogatniakellene.

Akkor azonban felcsaptak a földből a mindent elhamvasztó, fehérsárga lángok, hogy jajszó, sikoly vagyakár csak röpke sóhaj nélkül emésszék el a nagymester tíz lovagját, és Mortua iszonyodva visította Lyrnevét, mert megértette végre, ki a báb a két harcoló fél közül. Rohanni akart azonnal, odavetni magát akard útjába, ami mellkason találta Loghort, de a rettegés, hogy a Koronások sorsára jut, a padlóhozszegezte a lábát. A szája elé kapta a kezét, úgy figyelte a küzdelem utolsó, mindent eldöntő mozzanatait, ésrepesett a szíve, amikor Loghor végre előrelendült, hogy lefegyverezze az ellenséget. Abban a pillanatbanujjongani tudta volna a nevét, és csak azt sajnálta, hogy Brietta nem áll ott mellette, és nem lehet tanújaennek a nagyszerű, magasztos győzelemnek.

A másodperc megnyúlt, meghosszabbodott. Loghor kardot szegezett Lyr torkának, a hangjaparancsolóbb volt, mint amilyennek Mortua valaha is hallotta, az Úrnő azonban dacolt még vele, bár egyre


478 / 531 2012.12.17. 19:21

nehezebben tartotta egyenesen a számtalan sebből vérző testet, amelyet elbitorolt. A lány tökéletespatthelyzetnek ítélte az állást, és ökölbe szorított kézzel várta, mikor csuklik a Szolgáló mégis a földre,amikor halk, suhanó hangot hallott, a következő pillanatban pedig két alak öltött testet mellette: Shardukés Valian, akik ezúttal éppen végszóra érkeztek.

Mortua csak utólag értette meg a maga teljességében, mi történt azokban a percekben. Akkor csak aztlátta, hogy Lyr szája diadalmas vigyorra húzódik, Sharduk pedig úgy rándul össze, mint akin ostorralvágtak végig. Valian kapta el az öreget, hogy ne essen le a lábáról – a lányban csak akkor tudatosult, hogySharduknak tulajdonképpen nem is volna szabad állnia –, az Úrnő pedig ismét megelevenedett, és egykövethetetlenül gyors mozdulattal rámarkolt az ellene szegezett pallos élére. A penge felragyogott azérintése nyomán, előbb fodrozódni, aztán hullámzani kezdett, végül pedig, döbbent tekintetekkereszttüzében, egyszerűen megváltoztatta az alakját. Immár Lyr tartotta a kezében a markolatot, a palloshegye pedig a nagymester felé mutatott. Megállni látszott az idő, de aztán meglódult megint, amikor azÚrnő kinyújtotta a karját, és Loghor mellkasába döfte a fegyvert.

A pallos, akárcsak korábban Wiyemor esetében, most sem ismert akadályt. Pengéje átütötte a nehézpáncélt, a húst és a csontokat, a hegye pedig Loghor hátán bukkant elő újra. Mortua szája magától nyílttiltakozó sikolyra, mikor a nagymester tántorogva hátralépett, kis teste pedig már repült is Lyr felé felemelttőrrel, de Valian elkapta és szorosan magához húzta, legalább annyira védve őt is, mint a barátját, akitmegszállt az ellenség. Mortua kapálózott és vergődött a karjában, amíg a tagjait tehetetlen zokogás rázta, éscsak a könnyein át látta, amint Sharduk üvöltve Lyr felé mutat, a mozdulatából elősüvítő mágikus energiapedig felkapja és a falhoz vágja a fiatalembert. Lyr nem roskadt össze, bár mindenki erre számított; ellöktemagát a faltól, szembenézett az öreg pappal – a tekintetében mintha a ráismerés döbbenete fénylett volna–, aztán pedig kifakult a levegőből, és eltűnt a szemük elől.

Azonnal csend lett. Még Mortua is hangtalanul zokogott tovább. Mindannyian tudták, hogy mostkellene az Úrnő után sietniük, mielőtt még visszanyerné a hatalmát, mégsem mozdult senki. Dermedtenálltak, és csak a csörömpölő hangra tértek magukhoz, amikor Loghor ihn Mortenor keze megtalálta apallos markolatát, megragadta, emberfeletti erővel kihúzta magából, és elhajította. A vére szökőkútkéntspriccelt elő mindkét oldalon, ahol a fegyver átütötte; a lába megrogyott, Valian pedig elengedte a lányt,hogy – a ráfröcskölő vérrel mit sem törődve – elkapja és gyengéden a földre ültesse a nagymestert.

– Gyógyító! – Loghor zihálva vette a levegőt. Mortua el sem tudta képzelni, hogyan sűríthet mégmindig annyi határozottságot a hangjába. Akkor már Morkai is ott térdelt mellette, és megbabonázvameredt a mellvérten ütött résre. – Belehalok, ugye, fiú?

A pap le akarta sütni a szemét, Loghor tekintete azonban még most is parancsolt. Morkai nagyot nyelt.Rekedten válaszolta:

– Igen, nagymester. Attól tartok, belehalsz. Én… tudok adni valamit a fájdalomra, ha…

– A fájdalom a legkevesebb. – Loghor intésében semmi erő nem volt már. – Magamnál akarok lenni.


479 / 531 2012.12.17. 19:21

A világ egy pillanatra elhomályosult előtte, de végül ismét feltekintett.

– Démon!

– Itt vagyok. – Valian keze satuként szorította a nagymester vállát, mintha az életet akarná bennetartani még egy kicsit, pedig ha valaki, ő tudhatta, hogy nincsen már segítség.

– Vezesd őket. – Loghor csak a szemével intett a fal felé, ahol az imént Lyr eltűnt. – Mentsétek megAscovadót attól a féregtől. A sebei… Alighanem még rosszabb bőrben van, mint én.

– Megmentem őt. Esküszöm.

– Jó.

Loghor száján vérhab bukkant elő. A könyörtelen szemek becsukódtak. Mortua az öklét harapta, hogyne sírjon fel hangosan, és nem tiltakozott, amikor a nagymester mellett térdelő gyógyító a keze után nyúlt,maga mellé húzta, és gyengéden átölelte.

– A francba, Loghor! – tört ki hirtelen Sharduk. – Mióta kottyan meg neked egy rohadt kis szúrás?Szedd össze magad, fiam, én… – A hangja elcsuklott, megtörten folytatta: – A varázserőmből merített.Esélyem sem volt…

– Ne vinnyogj, öregember! – A nagymester szemhéja még egyszer megrebbent, szavai pedig megteltekingerültséggel. – Szebb kísérőzenét is el tudok képzelni a túloldalra, mint a siránkozásod. – A tekintetetalálkozott a vén máguséval, és ugyanolyan hirtelen enyhült meg iránta, mint ahogyan az imént ráförmedt.– Mondd meg Kaltriának… Mondd, amit ilyenkor szokás!

Köhögött. A vére, ami már csak a páncél alatt csordogált, ismét felbugyogott tőle. Sápadt homlokátveríték lepte, és oda sem figyelt Sharduk válaszára.

– Menjetek! – parancsolta. – Teljesítsétek be, amiért idejöttünk! Brietta él? Ne hagyjátok utánam halni,ha igen. Pusztítsátok el azt a némbert… az Úrnőt… mielőtt késő lenne Ascovadónak!

– Én itt maradok – szólalt meg ismét Morkai. – Úgysem venni hasznomat a harcban.


480 / 531 2012.12.17. 19:21

Loghor megpróbálta felemelni a kezét, hogy tiltakozva leintse, de a tagjai már nem engedelmeskedtekvasakaratának.

– Rajtam nem tudsz segíteni, fiú! Másokon esetleg igen.

Valian szorított még egy utolsót a haldokló vállán.

– A szellemek adjanak neked békés álmot, nagymester! – mondta. – Teljesítjük, amit parancsoltál.

Felállt, és intett a társainak, hogy kövessék. Morkai habozva engedelmeskedett, Mortua azonban egyrecsak kapaszkodott a gyógyító fehér köntösébe, és sírt.

– Nem hagyhatjuk itt így, egyedül!

– Így akarom. – Loghor tekintete a régi egykedvűségével siklott át rajta. – Jó halál ez. Nem bánom.Megyek a fiaim után, ahogy annak lennie kell. Nincs szükségem társaságra.

Feladta. A keze még rebbent egyet a vaskesztyűben, aztán nem mozdult többet. A szeme lecsukódott,szája rándulása pedig elárulta, milyen kínt okoz neki még a lélegzetvétel is. Mortua még mindig az arcátbámulta, mintha puszta akarattal életben tudná tartani; Valian és Morkai csak együttes erővel tudtarávenni, hogy talpra álljon, és hagyja magát elvezetni. A lány alig vonszolta magát; a válla fölött még egyrehátranézett Loghorra, és úgy sírt, mint még soha életében.

End Notes:

Ha valamikor, MOST megköszönöm, ha véleményeztek...

Vissza az indexre


481 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvannyolcadik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Valian szeme ide-oda járt három társa között, amíg – a szőke pappal karöltve – a kanyaron túlra vezetteMortuát. Noha a történtek semmivel nem rázták meg kevésbé, mint a többieket, józanul belátta, hogy nemjött még el az ideje a gyásznak. Loghor utolsó parancsa egyértelmű volt, neki pedig szándékában álltengedelmeskedni. Nem is csak azért, hogy tisztelegjen az emléke előtt, hanem főleg Lyr miatt, akiről sem ahaldokló nagymester, sem ő maga nem volt hajlandó lemondani.

Egyesével nézte végig a többieket. Mortua könnyes arcát éppen csak felületesen futotta végig atekintetével, hiszen mindük közül a lányt ismerte a legjobban, és szilárdan hitte róla, hogy ha a helyzet úgyhozza, készen fog állni. Morkai sápadt volt és megrendült; ha egy rövid időre meg is vélte találni a helyét avégső leszámolásban, hadvezérük eleste nyilván azonnal kihúzta az ingatag talajt a lába alól. Valianmégsem aggódott miatta, hiszen eleve nem is számolt vele komolyan.

Sharduk felé fordult. Egyértelműen a mágust látta a csapat leggyengébb láncszemének. A nagymesterbukása és főleg az abban játszott saját szerepe teljesen összetörte az öreget, amit a démon maximálisanmegértett, viszont egy pillanattal sem tűrhetett tovább.

– Merre van? – kérdezte tőle, és teljesen öntudatlanul ütötte meg ugyanazt a hangot, amit Loghorszokott. A pap kifejezéstelenül nézett rá, Valian pedig a legszívesebben két kézzel megrázta volna. – AzÚrnő, Sharduk! Utána kell vinned bennünket!

– Nem fog menni – vetette oda az öreg.

Valian megtorpant, mire a társai is azonnal megálltak. Morkai megölelte a lányt, akit a démoneleresztett, hogy szembefordulhasson a mágussal; Mortua odasimult ugyan hozzá, de nem vette le könnyesszemét Valianról.

– Sharduk, Loghor meghagyta nekünk…

– Nagyon jól hallottam, hogy mit hagyott meg, édes fiam! – csattant fel Sharduk a szokottnál jóvalélesebben és keserűbben. – Ott voltam, ha még emlékszel! Gondolod, hogy nem mentem volna azonnalutána, ha tudok? Hogy nem fojtom meg ezzel a két kezemmel? – Leszegte a fejét, és jóval halkabbanfolytatta: – Először csak az erőmet érezte meg; nyilván azt hitte, én is az övé vagyok. Most már tudja, hogyvan itt egy olyan mágiaűző is, aki az ellensége, és védekezik ellenem. Nem tudom megmondani, hol lehet,és meghaladja a képességeimet, hogy kövessem. Vagy a saját lábunkon megyünk utána, vagy sehogy.

– Akkor menjünk a saját lábunkon! Milyen támpontot tudsz adni?

A vén pap csak egy pillanatot tétovázott, ez is elég volt azonban ahhoz, hogy Valian elveszítse amaradék türelmét is, és egészen közel tolja az arcához az arcát.

– Loghor halott, Sharduk – mondta tagoltan. – Vagy az lesz egy percen belül. Tartozol neki azzal, hogymost összeszeded magad. Nélküled semmi esélyünk, és ezt te is tudod.

– Neked arról fogalmad sincs, hogy én mivel tartozom Loghornak! És nagyon tévedsz, ha azt hiszed,hogy egy pillanatra is el fogom felejteni. Én…

– Jó! – vágott közbe a démon. – Akkor csináld, amit parancsolt! Hagyd abba a siránkozást, és segítsnekem!


482 / 531 2012.12.17. 19:21

Sharduk egy hosszú másodpercig szótlanul meredt rá, végül azonban komoran biccentett.

– Most szabad, de gyenge. Nem lesz képes sokáig megmaradni ennek az Ascovado gyereknek atestében. Láttad azokat a sebeket. Arról nem is beszélve, hogy Loghor elintézte a varázserejét. Egyetlenválasztása van: visszatérni a börtönébe, amíg megerősödik, és csak aztán jönni elő megint. – Széttárta akarját. – Hogy ez öt percébe vagy egy hónapjába fog telni, azt viszont nem tudom megmondani.

– Ismét Lyr testét fogja használni?

– Vagy bárki másét, akit meg tud szállni.

Mortua megtörölte az arcát. Csendesen kérdezte:

– Várjatok, eddig is tudtuk, hogy az Úrnő egy szellem, igaz? De nekik nem tesz jót a megszállás.Előbb-utóbb feloldódnak annak a tudatában, akibe beleköltöznek, és…

– Nyilván megvannak a remek tervei erre nézve is – vágta rá Sharduk. – De csak miután elintézettminket.

– Hová lehet bebörtönözve? – tért vissza a tárgyhoz Valian.

A vén pap vállat vont.

– Akárhová. Egy darab kavicsba is akár. Bár ha azt veszem alapul, mekkora kultusza van még ennyiidő után is, biztos vagyok benne, hogy valami nagyon misztikus helyre vagy tárgyba. Viszont elképzelnisem tudom, hogy merre találjuk. Valamelyest leszűkíthetem a kört, de… – Tehetetlenül megvonta a vállát,Mortua azonban ismét közbeszólt.

– És ha kifaggatnánk a sebes képű mágust? Tudjátok, a vezért. Asto és Baradun már biztosan foglyulejtette, ahogyan terveztük. Megszorongatjuk a torkát, és szépen odavisz az Úrnőjéhez, de legalábbiseldalolja, merre kell menni hozzá…

Valian egy pillanatig értetlenül nézett rá, aztán fájdalmas gyengédség költözött a tekintetébe.

– Az a mágus halott, Mortua. Meg kellett, hogy öljem, amikor ki akarta véreztetni Briettát. Shardukkaléppen jókor érkeztünk.

Mortua megremegett. A könnyek újra megindultak a szeméből.

– És… találkoztatok Baradunékkal is, ugye? Errefelé nem jöttek, akkor viszont oda kellett menniükutána!

– Talán már meg is érkeztek, és Briettával együtt az omladékot próbálják elhordani – felelte szelíden adémon. – De lehet, hogy jobb lenne felkészülni rá, hogy…

– Nem! – tört ki Mortua. – Nem akarok felkészülni semmire! Nem történt még épp elég szörnyűség,mióta betettük ide a lábunkat? Szegény Amoril is… az a rengeteg lovag… meg a nagymester…

– A legokosabb, ha máris visszamegyünk az omláshoz. – Valian a gyógyítóra pillantott. Morkai nemszólalt meg, mióta magára hagyták Loghort, de a tekintete elsötétült az aggodalomtól, és a démongyanította, hogy a barátjára gondol. – Vagy ott lesznek, vagy megtaláljuk őket az odaúton. Gyerünk! –Valian előrelendült, társai azonban nem követték, hanem egyre csak hátrafelé néztek.

– Tényleg itt akarjuk hagyni? – kérdezte bizonytalanul a hercegnő. – Hogy egyedül haljon meg?Tudom, hogy ő kérte, de nem hiszem, hogy tényleg ezt akarná! Szerintem…

Valian a kezébe vette a lány kezét. Egymás szemébe néztek, hosszan és komolyan, a két pap pedig


483 / 531 2012.12.17. 19:21

némán figyelte őket.

– Muszáj, Mortua. Ő is tudta, hogy nincs választásunk. Lyr még életben van, de már nem sokáig. Hakiszáll belőle az erő, ami mozgatja, belehal a sebeibe. Ha pedig elszalasztjuk az Úrnőt, akkor mindketten asemmiért adják az életüket. Ezt akarod?

Mortua megrázta a fejét.

– Akkor menjünk! – Valian megszorította a kezét, mielőtt elengedte volna.

A lány vetett még egy pillantást a kanyar felé, ami mögött Loghort hagyták, aztán megrázta a fejét. Adémon komor elégedettséggel látta, hogyan próbálja összeszedni magát.

– Az biztos, hogy Baradunék jól vannak – tért vissza makacsul az iménti témára Mortua. – Gondolom,a fény őket is elvakította, meg az a hang is elég szörnyű volt, de a mágus nem állt le harcolászni, hanemmenekítette a többit… Mi van? – kérdezte bosszúsan, amikor Sharduk váratlanul belépett elé.

– Rajtad volt a medál? – kérdezte már-már követelő felhanggal a mágus. – Brietta azt mondta, odaadtaneked.

– A medált? Persze, itt van a táskámban. De… – A lány elharapta a mondatot, és egy pillanatig csakbámult maga elé. – Jaj, ne! – suttogta. – Baradun!

Tökéletesen megfeledkezett Loghorról. Rohanni kezdett az ellenkező irányba, a három férfi pedig anyomába eredt. Hiába voltak azonban mindhárman nyurgábbak az aprócska hercegnőnél, Mortuát akétségbeesés hajtotta előre, így jócskán megelőzte őket. Amikor utolérték, már a folyosó közepén térdelt,ahol a mágusok elestek, és minden addiginál keservesebben zokogott.

Még a sokat látott démonnak is felfordult a gyomra, amikor észrevette a fegyvertársak maradványait.Baradun és katonái mindannyian a földön feküdtek. Páncéljuk feketére égve süllyedt bele a húsukba, amifurcsán fénylett, beteges gennysárga színt öltött, és rettenetesen bűzlött. Mindannyian felpüffedtek,arcvonásaik gyakorlatilag eltűntek; Valian csak a kopasz fejéről ismerte fel, hogy a tetem, ami mellett alány térdepel, valószínűleg Baraduné lehet.

– Ne, Baradun! – Mortua senkit és semmit nem látott maga körül. Megragadta a testőrkapitány karját,és felüvöltött, amikor a feldagadt hús – és benne a csont –, mint a kiszáradt zselé, egyszerűen beomlott azujjai alatt, az ő keze pedig csak az üres levegőt markolta. – Baradun, szépen kérlek, ne legyél halott! –zokogta. – Mit mondok apának? Kelj fel, Baradun, könyörgöm, kelj fel…

Ráborult a holttestre, az pedig ugyanolyan akadálytalanul omlott porrá a súly alatt, mint ahogyan azimént a karja, ahol a hercegnő megszorította. Valian egy pillanatig sem tétovázott. Felemelte és a karjábazárta a lányt, Mortua pedig ököllel verte a véres páncélt a démon mellkasán, és egyre csak Baradun nevétsikoltozta.

– Mortua, nem tehetünk értük semmit! – akart rákiáltani Valian, de megakadt, mielőtt még az első szótkiejtette volna. Akkor ugyanis már Morkai is a földön kuporgott egy hasonlóan püffedt, otromba testmellett, amelynek arcába valósággal beleégett a szőke szakáll, Valian pedig iszonyodva vette észre, hogy avalami, ami nemrégiben még Astovar Gomor volt, életben maradt. A morgerintali harcos-pap némántátogott, és még eltorzult vonásain is jól látszott, hogy a pokol kínjait kell kiállnia. Mortua elborzadvameredt rá: a hangja elhalt, keze az oldala mellé hullott, Valian pedig egy pillanatig komolyan attól tartott,hogy eszét veszti ettől a legújabb, kegyetlen látványtól. Sharduk öklendezett a hátuk mögött, és a démonnem csodálkozott volna, ha Morkai is követi a példáját. Neki magának is szaltót ugrott a gyomra.

A gyógyító azonban éppen csak elsápadt egy kicsit, de orvoshoz méltó hidegvérrel uralkodott magán.Okult abból, ami Baradunnal történt: nem érintette meg Astovart, inkább a táskájában kotorászott, és intettSharduknak, hogy lépjen közelebb, mert nem tudja felemelni a hangját.


484 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem tudok segíteni rajta – rázta meg a fejét a mágus. – Ahhoz pontosan kellene tudnom, mitműveltek velük. Így is csoda, hogy él. Talán a medál hatalma óvta meg őt is, ha a döntő pillanatban Mortuaközelében állt… Tényleg nem tehetünk mást, mint hogy elintézzük az Úrnőt, és visszahozzuk aszellemeket. Az emberi erő itt már kevés.

A fiatalabb pap elkeseredetten harapott az ajkába, aztán odahajolt a barátja fölé. Valian el sem tudtaképzelni, hogyan enyhíthetne Morkai Astovar szenvedésén, ám ez szemlátomást nem akadályozta meg agyógyítót abban, hogy próbát tegyen. A tekintetében ülő kétségbeesés viszont nyom nélkül elmosottminden neheztelést és féltékenységet, amit a démon eddig táplált iránta: úgy sejtette, hamarosan ő maga isilyen arccal méregeti majd Lyr sebeit.

– Maradj vele nyugodtan, Kai! – szólalt meg, miközben egyre Mortua haját simogatta. – Mi addigelbánunk az Úrnővel.

Morkai felpillantott rá, de nem válaszolt. Valian úgy sejtette, most neki is a lány iránti érzéseiszámítanak a legkevesebbet.

– Mortua, mennünk kell! – súgta a hercegnő fülébe. – Még megmenthetjük Astót, ha sietünk.Baradunért pedig bosszút állunk.

A lány felemelte a fejét. Közelről néztek egymás szemébe.

– Jó – mondta rekedten Mortua. – Álljunk bosszút! Az egyik csapóajtó az omlásnál elvezet az Úrnőhöz.Nem tudom, melyik, de ha tényleg megölted a főnököt, akkor ez a legjobb tippem. Sharduk, legalább azutat szabaddá tudod tenni?

– Megoldom. Viszont akkor nem tudom odavinni magunkat. Vagy ez, vagy az.

– Nincs messze. Menjünk!

Magára hagyták a gyógyítót a bűzlő alagútban. Mortua a démon kezét szorongatta, úgy húzta magával,a mágus pedig sebes léptekkel igyekezett utánuk.

Brietta az ajtóban fogadta őket. Még mindig bizonytalanul állt a lábán, de láthatólag eltökélte, hogy haellenség közeledik felé, akkor az utolsó csepp véréig harcolni fog. Amikor azonban megpillantotta azérkezőket, különös tekintettel Mortua könnyáztatta arcára, egyszerre elakadt a lélegzete. Csak egypillanattal később kérdezte meg, túlságosan is kifejezéstelen hangon:

– Hol van a nagymester?

– Brietta…

– Hol?

Sharduk elsietett mellettük. Egyenesen az omláshoz ment, hogy megnézze, mit tud kezdeni vele.Mortua lesütött szemmel engedte el Valian kezét, de nem tudta rávenni magát, hogy megszólaljon.

– Loghor meghalt – mondta súlyosan a démon. – Azt kérte, ne engedjünk utánamenni. És hogymentsük meg Lyrt is, ha lehet.

Brietta pislogott. Arcán egyetlen könnycsepp futott végig. Sötét szeme, amelyben mindvégig olyankifejezően ott égett a hadvezére iránti végtelen rajongás, egyszerre kifürkészhetetlenné vált, ahogyanmagába zárta a veszteség felett érzett, lebírhatatlan fájdalmát.

– Igenis, nagymester – suttogta, aztán feltekintett. – Hogyan történt?

– Hős volt, Brietta. – Mortuának remegett a hangja. – Majdnem sikerült elpusztítania az Úrnőt. Már


485 / 531 2012.12.17. 19:21

sarokba szorította, amikor…

– Nincs idő történetekre! – vágott közbe a felbukkanó Sharduk. – Brietta, aranyom, mindentmegtudhatsz, ha egyszer kívül vagytok, de most menjetek az utamból. Amorilt is vigyétek odébb!

– Hogy van? – kérdezte Valian.

– Életben marad. – Brietta mereven állt a helyén. – A többiek?

– Morkai nincs veszélyben. Astovar haldoklik. – A démon elfordította a tekintetét. – Mindenki másnakvége.

– Akkor ránk marad a munka.

– Rád nem, lányom. – Sharduk a lovagra szegezte az ujját. – Az Úrnő új testet keres. Senkinek nemhiányzik, hogy te legyél az. Én megvédem magam, Mortuát meg a medál, és valami azt súgja, Valianbarátunk tudata elég idegen ahhoz, hogy az a némber ne boldoguljon vele. Te viszont könnyű préda lennél.

Arra számítottak, hogy a nő vitatkozni kezd, Brietta azonban ellenvetés nélkül Amoril mellé húzódott.

– Értem. Maradok.

Leült a földre. Kifehéredett a keze, ahogy a kardja markolatát szorította. Mortua nézte egy darabig, denem tudta, mit mondhatna neki. Ő maga is remegett, ha Loghorra, Baradunra és a többiekre gondolt.Valian átkarolta a vállát, és gyengéden az ajtón túlra terelte.

Megálltak Sharduk háta mögött. A mágus csak egy horkantással vette tudomásul a jelenlétüket. Kétkarját az omlás felé tárva, feszülten koncentrált. Egészen belevörösödött az arca az erőfeszítésbe. Mostsem kellett beszélnie ahhoz, hogy a varázslata működésbe lépjen: a jókora kőtömbök elhalványultak,ahogy nézte őket, áttetszővé váltak, aztán egyszerűen eltűntek.

– És most a földet… – mormolta Sharduk, a nehéz talaj pedig porként oszlott szét a levegőben. Csak akifacsart testű Koronások maradtak a folyosón, Valian pedig a csatamezőkön gyakran végigtekintőkszakértelmével mérte fel, hogy ketten is lélegeznek még közülük.

– Brietta! – szólította csendesen a nőt, aztán Shardukra nézett megint. – Szép volt. És most keressükmeg az Úrnőt!

Hárman indultak meg előre az elhullott bajtársak között a csapóajtók irányába, amelyek egyike mögött ottrejtőzött valahol az ellenség. Valian továbbra is magához ölelte Mortuát, és megfogadta magának, hogybármi is várjon még rájuk, őt nem adja semmi áron.

Vissza az indexre


486 / 531 2012.12.17. 19:21

Hatvankilencedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

Egy percbe sem telt, hogy rábukkanjanak arra a részre, amit még Loghor jellemzett úgy, hogy egérút apatkányoknak. Két tágas és egy apró csapóajtó fogadta őket a földbe vájva, egy negyedik a plafonon,valamint egy oldalsó nyílás, amit minden valószínűség szerint rejtekajtónak szántak, az omlás és Shardukvarázslata azonban nyilvánvalóvá tette a létezését. Valian nem emberi szeme szúrta ki valamivel távolabb ahatodikat, ami messziről úgy festett, mint egy jókora kő, amelyet már évtizedek óta meg sem mozdítottsenki.

– Csapóajtót mondtál, igaz? – nézett le a lányra a démon.

Mortua bólintott.

– Akkor kiesik az oldalajtó meg a kő. A mennyezeti épp lehet, viszont ez a kicsi semmiképp. Maradnakmég emezek. – Valian tekintete ezúttal Shardukot kereste. – Érzel valamit?

A mágus letérdelt, és közelről szemügyre vette a legkisebb nyílást.

– Ez nem tetszik nekem – morogta. – Legfeljebb a fejem férne át rajta, de erősen kétlem, hogyegyszerűen csak a szemetet dobálták volna le ide. Ha valahol varázsolniuk kellett ahhoz, hogy átjussanak,akkor itt, márpedig kinézem belőlük, hogy mágia nélkül meg sem lehet közelíteni a drágalátos Úrnőjüket.

– Én viszont nem hiszem, hogy csak varázslattal lehetne odajutni – rázta a fejét Valian. – Elvégre haakartak, egyszerűen csak kaput nyitottak, és már mehettek is, ahová jónak látták, az Úrnőhöz is akár. Ezeka járatok éppen arra szolgáltak, hogy mágia nélkül is kereket tudjanak oldani.

– Szerintem a plafon az esélyes. – Mortua felfelé bámészkodott. – Ha az ember nem tudja, mit keres,nem is feltétlenül veszi észre, csak az alsókat. Meg tudjátok, úgy érzelmi alapon is. Az istennőjük felettükvan, nem alattuk… Mondjuk létrát, azt nem látok sehol, és nem hiszem, hogy a barátaink nagymászóbajnokok lettek volna, de gondolkozhattak úgy is, hogy az Úrnőjükért igenis erőfeszítéseket kelltenni…

– Szerintemekkel nem megyünk semmire – szakította félbe türelmetlenül Sharduk. – Hagyjatokkoncentrálni!


487 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem azt mondtad, hogy úgyse érzed meg a közelségét? – Páncél ide vagy oda, Mortua olyan közelbújt Valianhoz, amennyire csak tudott, a démonnak pedig ezúttal meg sem fordult a fejében, hogyeleressze.

A vén pap mogorva pillantást vetett rájuk, de nem válaszolt. Egymás után a földbe vágott csapóajtókrafektette a tenyerét – nem hagyta ki a kicsit sem –, ezt még kétszer megismételte, aztán rábökött aközépsőre.

– Ez lesz az.

– Biztos? – firtatta a hercegnő.

– Nem. Az viszont biztos, hogy a többi másfelé visz, olyan utakra, ahol még csak véletlenül sehasználtak mágiát már hetek óta. A hátsón lehet egyébként a leghamarabb feljutni a felszínre, ha amonnannem találjuk meg a kiutat.

– Remek. – Valian szelíden odébb tolta Mortuát, mielőtt lekuporodott volna, hogy felnyissa az ajtót, éslebámuljon az alatta húzódó járatba.

– Sötét. – Mortua visszalépett a démon mellé, és a válla fölött maga is lekukucskált.

– Ugranunk kell, még ha nem is nagyot. – Valian látását nem zavarták a fényviszonyok. –Előremegyek, és elkaplak benneteket. – Nekirugaszkodott, ám a mozdulat közepén meg is dermedt. – Ti ishallottátok?

– Mit? – kérdezte a lány, Sharduk azonban lepisszegte.

– Valaki beszél Briettához. Nem értem, mit mond, de…

Valian felegyenesedett. Fehér arcáról lefoszlott a higgadt álarc, amit eddig kényszerített rá, csak hogytökéletes értetlenség vegye át a helyét.

– A mágus – mondta hüledezve, dermedtsége azonban a következő pillanattal tova is szállt. Kardotrántott, és megindult visszafelé, de Sharduk elállta az útját.


488 / 531 2012.12.17. 19:21

– Lefelé! – parancsolta. – Ezt majd én elintézem, fiam. Kultista vagy sem, nem kel fel többet, ha akezem közé kapom. – Elhallgatott, de aztán még hozzátette: – Nem elég legyőzni a testet, amit ural. Abörtönét kell elpusztítani. Most még valószínűleg nincs sok ereje, de ahogy telik az idő, úgy fogjavisszanyerni, úgyhogy siessetek!

– Sharduk… – Mortua összerezzent, amikor meghallotta Brietta pallosának csörrenését, az öreg pedignyomban a szavába is vágott.

– Loghor azt akarta, hogy a lány élje túl, nem? Túl fogja, arról kezeskedem. Nyomás!

Valian keményen szembenézett az öreg pappal, mielőtt egyetértően a vállára ütött volna. Shardukkomoran bólintott, és elsietett, a démon azonban már nem foglalkozott vele; lekuporodott a csapóajtómellett, elrugaszkodott, aztán tompa zajjal földet ért a lent futó alagútban.

– Mortua! – szólt fel sürgetőn.

A lány összerezzent, de maga is tudta, hogy nincs vesztegetnivaló idejük. Kikapta a táskájából amedált, a nyakába akasztotta, és csak ezután lógatta le a lábát a lenti járatba. Végül lecsusszant, egyenesenValian karjába, a démon pedig puhán talpra állította.

A felé tartó Rhamor Grahulis látványa néhány perccel korábban még jeges rémülettel töltötte volna elBriettát, bár éppen csak egy pillanatra, hogy aztán átvegye a helyét a sokévnyi kiképzés hidegvére. Nemkereste volna az okokat, hogy hogyan és miért térhetett magához a halottnak hitt mágus, csak miutánkeresztüldöfte a pallosával. Most azonban, amikor a sebhelyes arcú kultista felbukkant az ajtóban – jókoraalvadt vérfolt sötétítette el a mellén a vörös köntöst –, a lovag először még arra sem tudta rászánni magát,hogy felemelkedjen Amoril mellől. A mágus mondott valamit, de a nő nem értette, mit, és nem is akartaérteni. Nem érdekelte már sem a kötelesség, sem az élet. Egy olyan világban, ahol Loghor ihn Mortenornem létezett többé, mind a kettő elveszítette az értelmét.

Azt kérte, ne engedjünk utánamenni.


489 / 531 2012.12.17. 19:21

Brietta nem kételkedett benne, hogy Valian igazat mondott. Tökéletesen Loghorra vallott az, hogy méga halála pillanatában is az övéivel törődjön. Márpedig ha valaki, Brietta az övé volt, testestül-lelkestül,amióta csak ismerte.

A mágus hörögve vette a levegőt. Minden emberi számítás szerint halottnak kellett volna lennie, deabban az életben, amelynek a rendjét nem óvta többé örök éberen a nagymester, bármi előfordulhatott.Brietta egykedvűen meredt a kardjára, és eszébe jutott, hogy illene legalább felemelnie.

Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, és megtiltom, hogy bele merészelj halni!

Te belehalhattál, nagymester, amikor veled annyival többet veszített a világ?

Egymásra néztek a mágussal, és a nőt meglepte, ha csak halványan is, mennyire tisztának látja a másiktekintetét. Rhamor szemében áhítat lobogott, mégis higgadtnak és józannak tűnt. A gyűlölet, ami korábbanfűtötte, mintha teljesen eltűnt volna belőle, az a kevés pedig, ami megmaradt, enyhe szánakozássá alakultát. Brietta sejtette, hogy meg kellene rémülnie tőle, de nem érzett mást, csak a végtelen ürességet.

Azt kérte, ne engedjünk utánamenni.

Igenis, nagymester.

Nem tagadhatta meg az utolsó parancsot, amit kapott. Lepillantott még egyszer Amorilra, aztánlendületből felkelt, és védekező állásba helyezkedett. A mágus azonban csak mosolygott rajta.

– Semmit nem ér ellenem a fegyvered, lovag – mondta lágyan. – Az Úrnő hatalma megsegített. Avarázslata új erőt öntött belém. Nem leszel képes ártani nekem.

– Az nem az Úrnőd hatalma volt, te szerencsétlen hülye, hanem az enyém!

Sharduk. Brietta leengedte a pallost. Nem érzett rá késztetést, hogy a védelmébe vegye a bénaöregembert: Sharduk a jelek szerint maga is kiválóan el tudta látni ezt a feladatot. A saját lábán, rohanvástérkezett melléjük, és hiába nem viselt fegyvert, mégis egyszerre volt magabiztos és fenyegető. Megvetéssötétítette el barázdált arcát, ahogy az ellenfelére nézett, Rhamorén pedig őszinte döbbenet váltotta fel avallásos mámort.

– Testvér? – kérdezte értetlenül.


490 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem látsz a szemedtől? – Sharduk lépett egyet felé, és megmarkolta a saját mellkasán a fehérköntöst. – Pap vagyok, te ostoba! Egy pap, aki a fél életét bujkálással, a másik felét meg vezeklésseltöltötte az olyan nyomorultak miatt, mint amilyen te is vagy! Jobban jártál volna, ha végez veled az a kard!– tette még hozzá, miközben Rhamor ellen emelte a kezét.

Brietta nem hallotta, hogy bármiféle bűvigét kiejtett volna, ahogyan nem látott cirkalmas mozdulatokatsem, a kultista azonban hátratántorodott, és a falnak kellett támaszkodnia, hogy ne essen el. Sharduk egyreközelebb ment hozzá, és egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, amelynek Loghor halála oltotta ki amegszokott, gonoszkodó csillogását.

Megálltak egymással szemben, a vörös- és a fehérruhás alak. Sharduk a másik mágus fölé magasodott.Legalább kétszer annyit nyomott is, mint ő, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy nélkülözi a szellemektámogatását. Rhamor azonban, aki a saját szemével nézhette végig az istennője visszatérését, nemhunyászkodott meg előtte. Ajkai máris varázsszót formáltak, Sharduk pedig nyomban úgy helyezkedett,hogy eltakarja előle Amorilt és Briettát.

– Tegyél le róla, hogy bárkinek is árthatsz még! Te meg a drágalátos Úrnőd már így is éppen elég kártokoztatok.

Megrendült velük a járat. Dermesztően lehűlt a levegő. A kultista egyik varázslatot a másik utánhadarta el, ám azok sorra cserbenhagyták. Sharduk rezzenetlenül állt vele szemben, még ha az arcakivörösödött, homloka beleizzadt is az erőfeszítésbe, hogy elfojtsa és meggyengítse az ellenfelevarázslatait. Brietta fásult beletörődéssel nézte őket, és a legkevésbé sem érdekelte, mi lesz a kimenetele apárviadaluknak.

Rhamor végül sikerrel járt. A szó, amelyet elsziszegett, leverte a lábáról a lovaghölgyet és a papot is.Sharduk nagyot nyekkent, de fel is ült nyomban. Köpött egy véreset, a következő pillanatban pedig talpraugrott. A kultista azonban nem várta meg, hogy ellentámadásba lendüljön: elrohant Brietta és Amorilmellett a járatok irányába. Sharduk utána vetette magát, és még éppen látta, hogyan tűnik el azoldalajtóban.

– Maradj! – kiáltott vissza, de a választ már nem várta meg. Lobogó köntössel, éveit meghazudtolóenergiával futott végig a folyosón. Brietta pislogás nélkül nézett utána még akkor is, amikor már régelhaltak dobogó léptei.


491 / 531 2012.12.17. 19:21

Odalentről már nem látszott teljesen sötétnek a folyosó: valahonnan a messzeségből fény derengett.Ahhoz közel sem volt elég, hogy Mortua felmérhesse, milyen helyre érkeztek – Valian látása természetesenmost is remekül működött –, de legalább valamiféle irányt mutatott. Egyszersmind viszont a fentről érkezőzajokat is hangosabbá, baljóslatúbbá tette. A lány fegyvercsörgést vélt hallani, és bár sejtette, hogy csak aképzelete játszik vele, a biztonság kedvéért azért belekapaszkodott a démon karjába.

– Hogy lehet, hogy él? – kérdezte.

– Nem szabadna neki. – Valian a hercegnő válla köré fonta a bal karját, jobb kezével pedig fegyverthúzott, és elindult a derengés felé. – Keresztüldobtam a mellén a kardomat. Az ilyesmit sosem hibázom el.

– De akkor…

A démon sóhajtott.

– Nem tudom, Mortua. Ostoba voltam, hogy meg sem néztem, sikerült-e végeznem vele, de nem voltokom feltételezni, hogy ez történik. Gondolom, Sharduk varázslatát érezte meg, és abból szedte az erőt,hogy úgy-ahogy talpra álljon. – Felgyorsított. – Sharduk el fogja intézni. A mi dolgunk Nimortana.

– Nimortana – ismételte gépiesen, ám meggyőződés nélkül a lány. – Hát, a végére mindenesetre kettenmaradtunk megint. Mint a régi szép időkben, hm?

– Egészen úgy. – Valiannak csak a hangján hallatszott, hogy ha örömtelenül is, de mosolyog.

Végigsiettek az alagúton. Ügyet sem vetettek az útjukba kerülő elágazásokra, csak az egyre erősödőfényt követték. Csakhamar meg is látták a bal felől nyíló boltívet, amely mögül áradt, és bármennyireszorította is őket az idő, a démon ezúttal visszahúzta Mortuát vagy húszlépésnyire. Tudta, hogy afélhomályban a lány még nem láthat túl sokat, ezért egészen közel hajolt hozzá, és halkan, nyomatékkalszólalt meg:

– Mentsük meg Lyrt, ha tudjuk, Mortua. Állítsuk meg az Úrnőt! És tudd, hogy nem hagyom, hogybajod essen.

A lélegzete csiklandozta a lány arcát, a válasz pedig csak egy pillanatra lepte meg.


492 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nem a fenét! Persze csak ha nem lesz más választásod. Nem, ne szólj közbe! Valian, én nemszeretnék úgy járni, mint Asto. Akkor inkább ölj meg te! Nem akarok meghalni, de ha meg kell lennie,inkább legyen a te kezedtől, mint Nimortana mocskos mancsától. – Mortua nyelt egyet. – Megígéred,ugye?

– Nem. – A démon szeme centiméterekre volt csak a lányétól. – Megígérem viszont, hogy épségbenkihozlak, és ha lehet, Lyrt is.

Mortua lehajtotta a fejét.

– Tudod, sose hittem, hogy valaha is ilyet fogok mondani, de bárcsak itt lenne Loghor a Szárnyasaival!– mondta szomorúan. – Meg Baradun. Meg akarok fizetni az Úrnőnek, amiért legyilkolta őket. Velemjössz?

– A pokolba is.

Nem beszéltek többet. Valian kivonta a balkezes kardját is, Mortua pedig a tőrt tartotta maga elé.Egymás mellett tették meg az utolsó métereket, és egyszerre vettek mély levegőt, mielőtt az ajtón át aterembe léptek volna, amelyet az Úrnő szobra uralt a maga alig-rózsaszínes, földöntúli derengésével. Adémon tekintete azonnal a nőalak lábánál heverő, eszméletlen alakra tapadt, és már mozdult is felé,Mortua azonban megmarkolta a karját, és megrángatta. Ő a szobrot bámulta mélységes döbbenettel, éscsak a második próbálkozásra sikerült megszólalnia.

– Valian! Ez…

Volt valami a hangjában, ami áthatolt a démonnak még a barátja iránt érzett aggodalmán is. Valiankövette a pillantását, és neki magának is nyomban leesett az álla.

– Nem hiszem el…

– Pedig ő az. – Mortua ajkát keserű nevetés hagyta el. – Nem Nimortana. Nem valami ezerévesistennő, aki átformálta a világot az akaratával. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de nemcsak Loghort verteát, hanem minket is.

Valian nem tiltakozott. Még mindig dermedten állt, és nem tudott másra gondolni, csak arra, hogymilyen váratlanul tudja kinyújtani a karját az ember után a múlt.


493 / 531 2012.12.17. 19:21

– Emlékszem erre az átkozott szoborra a Shreior ligetből – tette hozzá mellette a lány. – Valian… EzMorkhina.

End Notes:

Ezúton szeretnék gratulálni KivancsiKatalinnak és Ice-nak, akik számára ez acsattanó semmiféle újdonságot nem jelent.

Vissza az indexre


494 / 531 2012.12.17. 19:21

Hetvenedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!

A démon megrázta magát.

– Szerinted elég lesz megismételni azt a múltkori szertartást, hogy visszazárjuk? – kérdezte.

– Kétlem. Már akkor se értünk vele sokat. Persze most nem állnak a rendelkezésére se a kultistái, se aSzárnyasok, de… – Mortua ökölbe szorította a kezét. – Láttad, mit művelt Astóval, Valian. Nem érem beannyival, hogy bezárjam valahová, ahonnan esetleg kedvére előjöhet megint.

Valian bólintott. Végre elszakította a tekintetét a szobor arcáról. Ismét Lyrt nézte, aki összetört testtel,mozdulatlanul hevert a földön, arcának rettenetes sápadtsága pedig tetemes vérveszteségről árulkodott. Adémon kihúzta a karját a lány szorításából, Mortua pedig ezúttal nem tartotta vissza.

– Ha viszont ez ugyanaz a szobor, akkor azt hiszem, egyértelmű, hová börtönözték be – tette hozzá,Valian azonban csak fél füllel figyelt rá. Már Lyr mellett térdelt, a pulzusát kereste, és megrebbent a szemea megkönnyebbüléstől, amikor megérezte a lovag szívének gyenge, rendszertelen dobogását. Óvatosanoldalra húzta Lyr vérmocskos öltözékét, és végignézett a sebein. A legsúlyosabbnak kétségkívül az a félighátulról, félig oldalról esett, mély szúrás tűnt, ami minden valószínűség szerint elérte a veséjét, de az irányaalapján a Koronás vállán tátongó döfésről is feltételezni lehetett, hogy közel járhatott a tüdejéhez. Lyr bőreminden korábbinál fehérebb volt, hideg és verejtékes, és bár roppant vékonynak tűnt, az elveszített vérmennyisége miatt mégis alig sejlettek át rajta az erek. Valian átkozta magát, amiért csak most jut eszébe,hogy kérnie kellett volna Morkaitól egy ilyen esetekben használatos, speciális főzetet. Az ölébe vettebarátja fejét, és letörölte az arcáról az izzadságot.

– Lyr, nézz rám!

– Él? – Mortua sem a szobrot bámulta már: szintén a földön kuporgott, bár valamivel közelebb azajtóhoz, a tőrt letette maga mellé, és éppen a táskája tartalmát öntötte a padlóra. – A hajszálak nem sokatértek ellene – motyogta –, de van vagy három olyan szertartás, amivel…

Lyr szeme természetellenes hirtelenséggel pattant fel. Valian olyan mérvű tudatosságot és borzadálytlátott meg benne, amilyennel addigi élete során még csak a tükörben találkozott. Szólni készült, vigasztaló,megnyugtató szavakat keresgélt, de pontosan tudta, hogy ebben a helyzetben semmit nem ér a beszéd.


495 / 531 2012.12.17. 19:21

– Tudod, hol van? – kérdezte inkább, és nem érezte szükségét hozzátenni, mennyi minden múlhat aválaszon.

A Koronás teste megrándult. Ismét lehunyta a szemét, csak hogy szinte azonnal ki is nyissa újra. Atekintete gyökeresen megváltozott, gúny és káröröm égett benne, és Valian rájött, hogy sokadszortalálkozik ezzel a kifejezéssel: a közelmúltban jó darabig Loghor, másfél évvel korábban pedig magaMorkhina nézett rá hasonlóan.

Az ősi ösztönök most kimondottan jó szolgálatot tettek. Éppen akkor sikerült elkapnia és a földhözcsapnia Lyr csuklóját, amikor a lovag megragadta a mellette heverő kardot, hogy a démon felé döfjön vele.Lyr keze elernyedt, torkából azonban nevetés tört elő, gonoszkodó, alt női kacaj, amelyre Mortua isazonnal felkapta a fejét az ajtó mellett.

– Micsoda megható ragaszkodás! – Morkhina a saját hangján, de Lyr szájával szólalt meg, és szemmelláthatóan élvezte a döbbenetet, amivel Valian meredt rá. – Emlékszem ám rád, harcos!

Kihasználta a pillanatnyi zavart, amit a megszólalásával keltett, és kisiklott a démon karjából. A súlyossebek ellenére is úgy uralta Lyr testét, mint korábban Loghor ellenében.

– Látom, a kis papot is magaddal hoztad – folytatta –, ahogyan annyi mindenki mást is. De hát miszükségünk ekkora társaságra?

Mortua felé lendült. Valian felemelt karddal állta el az útját, a lány azonban így is megriadt, hiszen jólemlékezett a csapások erejére, amelyekkel Morkhina Loghor ellen küzdött. Most ugyan még nem tartottfegyvert Lyr kezében, de ez nem nyugtatta meg Mortuát.

A hercegnő találomra markolt fel egy hosszú csontdarabot, aztán felugrott, és próbált úgy oldalazni,hogy Valian végig közte és Lyr között maradjon. Túl későn vette észre azonban a lovag ajkán felvillanó,kaján vigyort. Felkiáltott, amikor egy kemény kéz megmarkolta a vállát, aztán hátranézett, és tüstént fel ishagyott a próbálkozással, hogy kiszabadítsa magát, amikor meglátta, hogy maga a szobor hajolt le ésragadta meg. Az ijedségtől még az ereklyét is elejtette. Arra számított, hogy a hatalmas nőalak nyombankettétépi, az azonban nem mozdult többet: a Sharduktól lopott varázserő túl kevésnek bizonyult hozzá.

Valian ereiben meglódult a vér a lány jajkiáltását hallva, de nem merte megkockáztatni, hogyhátranézzen. Lassan, megfontoltan terelte el Lyrt Mortua irányából, és remélte, hogy bármibe is keveredetta hercegnő, képes lesz a maga erejéből kikerülni belőle. Morkhina a barátja szemével nézett rá. Továbbrais fegyvertelen volt, ez azonban nem jelentette azt, hogy ártalmatlan is. Valian máris megérezte, ahogy egyfinom, ravasz bizsergés megkörnyékezi a tudatát. Sharduk azonban nem tévedett: Ariann örök telében abiztos halált jelentette, ha valaki nem tudta megvédeni az elméjét a varázshasználók játékaitól, Valiandémonagya pedig ezen felül is új, ismeretlen kihívást jelentett Morkhinának. Az ifjú így is azon kaptamagát, hogy elhajítani készül a fegyvereit, és csak az utolsó pillanatban fogta vissza erőnek erejével a


496 / 531 2012.12.17. 19:21

mozdulatot.

– Ezt a táncot ismerem. – Egyenesen nézett Lyr szemébe, míg agyában régi emlékképek merültek fel.Lányos arc, rengeteg piros haj, egy fölé hajló, hófehér test… Herria távol állt attól, hogy mesterként űzze amágia művészetét, de az alapjait szorgalmasan tanulta, és gyakran próbálta ki harcias jegyesén a legújabbleckéket. Különösen szeretett az agyába nyúlkálni, Valiannak tehát hamar rá kellett jönnie, hogyan tudjafelismerni és visszaverni a befolyását. Nem jelentett nehézséget, hogy felidézze a tanultakat az Úrnővelszemben, és Morkhina gyorsan rá is ébredt, hogy hiába igyekszik a hatalmába keríteni. Abból pedig,ahogyan Lyr ajkán elhalványult a vigyor, és bosszús fintornak adott helyet – roppant furcsán festett atipikusan női arckifejezés a Koronás mindig zárkózott arcán –, Valian azt is sejtette, hogy ellenfelükMortuával is megpróbálkozott, ám a medálnak köszönhetően nála sem járt sikerrel.

– Akkor járjunk másféle táncot! – Morkhina megállt vele szemben, a tekintetébe lassan visszaköltözötta gúny. – Már régen is tetszettél nekem, és bevallom, lázba hoz az a ragaszkodás, amit a barátod iránttanúsítasz. – Közelebb lépett, aztán hátraugrott, amikor Valian figyelmeztetően ráemelte a kardjait. – Én, teés ő, egy igazán édes hármasban… Gyere, harcos, játsszunk!

A démon nem méltatta válaszra. Jobban örült volna, ha a szellem nem vette volna észre, milyen sokatjelent neki a test, amelyet elbitorolt, de nem szándékozott megadni neki azt az örömöt, hogy kijön asodrából. Megkönnyebbült viszont, amikor meghallotta a háta mögül Mortua hangját. A lány mogorvánszólt közbe, Valian azonban ebből is leszűrhette, hogy valószínűleg nem esett komoly baja.

– Kezdem rémesen unni ezt az állandó társalgást arról, hogy ki kivel és milyen felállásban csinálbizonyos dolgokat… Most tényleg, nem lehetne legalább arra az időre félretenni a témát, amígvalamelyikünk szépen legyőzi a másikat?

Morkhina olyan hidegen, egyszersmind szánakozva nézett rá Lyr szemével, ahogyan a lovag magátólsosem tette, pedig a lány jó néhány alkalomra emlékezett, amikor nehezére esett állni a tekintetét.

– Ne hidd, hogy a medálod megvéd az erőmtől, pap! – sziszegte, és már lendült is Mortua felé, hogypuszta kézzel tépje le a nyakából az amulettet. Suhogó pengék állták útját azon nyomban, Mortua pedigmegdobbanó szívvel figyelte, hogyan vágja el tőle az ellenséget a démon. Újult erővel kezdte rángatnimagát, hátha sikerül kiszabadulnia a szobor markából, és közben végig attól rettegett, hogy a kőalak ismétmegmozdul, ami ezúttal az életébe fog kerülni.

– Add fel, Morkhina! – Valian ugyanazzal a határozottsággal szólalt meg, amit Shardukkal szemben ishasznált, amikor neki kellett az élre állnia. – Az erődet elvették, csak lopott morzsákat birtokolsz. A test,amelyet elraboltál, haldoklik. Tudod, hogy képesek vagyunk elbánni veled. Add meg magad harc nélkül!Semmi értelme ellenállnod.

– Nos… – Lyr kezében, akárcsak előzőleg, a semmiből tűnt elő két kard. – Ez a test valóban esendő.


497 / 531 2012.12.17. 19:21

Miért nem adod nekem helyette a sajátodat, harcos? Tegyük fel, hogy megengedem, hogy a papocskameggyógyítsa a barátodat, és elmenjenek Jarthmorból, ha cserébe az enyém leszel. – Valian felé vágott,egyszerre mindkét fegyverével, a démon azonban higgadtan fogadta a csapásokat, és tapodtat sem hátrált.

– Felejtsd el! – válaszolta. – Ezt Lyr sem akarná.

– Gondolod, jobban fogja élvezni, ha te is a kezétől esel el, akárcsak az imádott nagymestere? –Morkhina korábbi erejével és fürgeségével támadott megint, Valian azonban feleannyi idős volt, mintLoghor, ráadásul nem ember. Erőfeszítés nélkül hárított megint, ellentámadása pedig hátrálnikényszerítette az ellenfelét. – Vagy képes volnál magad kioltani az életét? Megér annyit az énelpusztításom, hogy aztán a karodban lehelje ki a nyomorult lelkét? Nem telik sok időbe, hogy az új testemmegérjen a befogadásomra, a mágiám pedig minden pillanattal hatalmasabb lesz megint. Akkor nem fogszígy megállni velem szemben te sem!

Új test? – Valian a fejében hallotta meg Mortua hangját. – Lyr nem éli túl, ha megint kiszáll belőle! Ésha mondjuk engem nézett ki magának…

Akár kiszáll, akár nem, a célunk nem változik. – A démon kitért a következő ütésváltás elől, és bárbalkezes pengéjével könnyedén elérhette volna Lyrt, csak a markolattal taszította mellbe. – Sharduk aztmondta, a börtönét kell elintéznünk. Tudsz kezdeni vele valamit, ha lefoglalom?

Elejtettem az ereklyémet, de mindjárt megpróbálom elérni… – Mortua hiába próbált lehajolni, így alábával kezdett a csont felé tapogatózni.

– Azt már nem! – Az Úrnő a földre borított ereklyehalom felé vetődött. Valian hiába tartotta elémindkét kardját, Morkhina nem törődött vele, milyen új sebeket szerez Lyr teste. Nem fröccsent már vér amellkasán eső, két párhuzamos vágásból, és ha le is lassította a támadás, megállítani nem tudta. A Koronásszája bűvös szót sziszegett, meztelen lába az ereklyék közé tiport, azok pedig lángra lobbantak azérintésétől. Mortua meghőkölt a csontból felcsapó tűz elől. Részben csalódottan, részben dühösen hördültfel, és megdermesztette a rémület, amikor Lyr gúnyosan vigyorogva elindult felé. Éppen csak annyilélekjelenlétet talált magában, hogy rászegezze a tőrét, bár sejtette, hogy a szobor foglyaként még annyiesélye sem lesz Morkhinával szemben, mint amennyi egyébként volna.

Valian azonban jókor érkezett. Fegyver helyett a lábát emelte fel, rúgása telibe találta a Koronásbordáit. Lyr odébb tántorodott, aztán elesett, a démon pedig már rajta is volt: terpeszben állt meg fölötte,egyik kardjával a nyakára, a másikkal pedig a hasára mutatott.

– Lyr a barátom, Morkhina. – Valian külön-külön megnyomott minden egyes szót. – Meg fogom őtgyászolni, úgy, ahogyan még soha senkit, de megölöm, ha rákényszerítesz. És aztán megbosszulom,akárcsak Baradunt, a nagymestert és mind a többieket.


498 / 531 2012.12.17. 19:21

Az Úrnő felkacagott. Hangja megrázta körülöttük a szobát. Sharduktól lopott ereje utolsó cseppjeithasználta el, de a föld megmozdult velük, Valian pedig félretántorodott. Az egész egy pillanatig, ha tartott,és amikor véget ért, a két férfi már ismét egymással szemben állt, felemelt fegyverrel, harcra készen. Aztánelrugaszkodtak.

Fém csendült fémen. Valian perdült, ugrott, előre- és hátralépett, szúrt, kaszált, hárított és védett. Úgypróbálta távol tartani Mortuától az ellenséget, hogy közben Lyr testében se tegyen az eddiginél több kárt.Morkhinát sem egyik, sem másik megfontolás nem zavarta: egyre gyorsabban, egyre nagyobb erőveltámadott. Először csak megingatnia sikerült a démont, aztán bevitte az első találatot is, Valian azonbanfaarccal viszonozta a csapást. A bordái után eltörte Lyr karját is, Morkhina azonban ezt már fel sem vette.Percek teltek, veríték hullott a padlóra, és az Úrnő lassan kiismerte ellenfele küzdési stílusát. Egyregyakrabban akasztotta meg Valian támadását, többször kényszerítette hátrálni, mint a démon őt, és csaknevetett, ha valamelyik kard újabb sebet tépett a Koronás húsába.

– Már nem húzod sokáig, harcos! – kiáltott fel diadalmasan, miután egy jókora sújtással behorpasztottaValian páncélját, és kis híján leverte a lábáról a démont. – Mi lesz veled akkor, ha visszanyerem az erőmet?Meghalsz te is és a lány is, akit úgy próbálsz védeni tőlem!

– Neked sincs már sok időd. – Valian egyre inkább elveszítette korábbi higgadtságát, ahogy a tagjaibafájdalom költözött, ráadásul maga is látta, hogy Morkhina következetesen húzza az időt. Loghorvalószínűleg már azelőtt kiszenvedett, hogy rábukkantak volna a szoborra, Astovar Gomor azonban mégmindig pokoli kínok között haldoklott valahol a fejük felett, Sharduk és Brietta sorsát pedig nem ismerte,még ha az öreg szemében látott keménység nem is hagyott benne sok kétséget afelől, mi történt vele.Morkhinának igaza volt: minden múló másodperc az ő malmára hajtotta a vizet, Valian pedig el sem tudtaképzelni, mi más választása lehetne, mint kiüldözni őt Lyrből, vissza a szoborba, és aztán megpróbálkozniannak az elpusztításával. – Nem tudod a végtelenségig életben tartani Lyrt, Mortuából pedig nem eszel, aztgarantálom!

Az Úrnő nem válaszolt, csak kacagott rajta, aztán ismét nekiugrott.

Tovább pörögtek egymás körül szédületes sebességgel. Mindketten egyre többet botlottak, ahogyansorra estek az apróbb találatok, ám ez egyiküket sem lassította le. Valian gyomrában lassan gyűlt a harag,Morkhina pedig észrevette, és kigúnyolta érte. Ismét varázsolt volna, de a démon látta, mire készül, és egyújabb rúgással fojtotta belé a szót; cserébe Lyr markolattal vágta szájon, akkora erővel, hogy a szobormarkában vergődő hercegnő felkiáltott a reccsenés hallatán, Valian pedig egyszerre démon volt megint,Ariann szülötte, akinek feneketlen vérszomj sötétítette el az arcát. Szeme színe ismét lángvörössé vált,akárcsak másfél évvel korábban a Skerimor völgyében, ahogyan a földre köpte öt vagy hat fogát, és véresvigyorral mindent elsöprő rohamra lendült.

A másodpercnyi haladék azonban, amit így nyert, elégnek bizonyult Morkhina számára. Kiejtette abűvigét, amelyhez mindaddig az erőt gyűjtötte, és mosolyogva fogadta a démon minden addiginálhevesebb támadását. Négy kard csattant össze, ám ezúttal nem fémes zajjal, hanem az üvegéhez hasonló


499 / 531 2012.12.17. 19:21

csörömpöléssel, Valian pedig értetlenül bámulta a kezében maradó markolatcsonkokat. Régi, hű pengéidarabokra törve borították körülötte a talajt, Lyr két kardja pedig akadálytalanul száguldott felé, készenarra, hogy megfosszák az életétől.

Vissza az indexre


500 / 531 2012.12.17. 19:21

Hetvenegyedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Annyira még soha nem kaptatok hülyét tolem, mint most fogtok.

Valian a fejük felett kapta el a lovag csuklóit, és keményen egymásnak ütötte őket, majd amikor ezzelnem ért célt, mindkettőt megcsavarta. A kardok a földre hullottak az elernyedő ujjak közül, a démon pedigminden addiginál szélesebb vigyorral lendült előre. A falnak lökte a Koronást, és lefejelte – tudta ugyan,hogy Morkhina tudatára ez semmilyen hatással nem lesz, Lyrnek meg úgyis mindegy, viszont rettenetesenjólesett neki. A két fegyver ott hevert a hátuk mögött, Valian pedig nem eresztette el ellenfele csuklóját,hogy még ha újakat találna varázsolni magának, akkor se kezdhessen velük ellentámadásba.

Morkhina azonban mást forgatott a fejében. Kitépte a kezét a démon szorításából, és puszta ököllelugrott neki. Ezúttal Valian fogadta gúnykacajjal őt – hiszen ellenfelével ellentétben masszív vértet viselt,ami meglehetősen egyoldalúvá tett minden lehetséges kézitusát –, de korán örült a könnyű győzelemnek.Félreütötte ugyan Lyr kezét, így az a mellkasa helyett a felkarját találta el, ott azonban, ahol a lovag ujjaimegérintették, megfagyott és berepedt rajta a páncél, a bőréhez nyomódó fém jeges hidegségétől pedigmég a szíve is kihagyott egy ütemet. Felnyögött, de aztán el is vigyorodott megint.

– Ó, az otthon érintése! – Karon ragadta Lyrt, és nekicsapta a falnak. – Meleggel próbálkozz, ha kártakarsz tenni bennem, némber! Nyáron csípett így nálunk az idő.

Nekilendült megint, két ökle ütések sorozatát zúdította a Koronásra, Lyrt azonban megtartotta a hátamögött lévő fal. Válaszcsapása ezúttal Valian mellén landolt, és egy jó kéttenyérnyi területen kéklő jéggéváltoztatta rajta a páncélt. A démon felszisszent ugyan, de nem lassult le, csak a következő, hasonló találatután, ami megrepesztette a jeges részt, és elérte a húsát.

– Hasonlít, hasonlít! – nevetett fel, miközben hátralépett, látszólag azért, hogy időt nyerjen, erős karjaazonban még mindig gyorsabbnak bizonyult a rátámadó bábtestnél.

A könyökénél kapta el Lyrt, és eltaszította magától. Mortua sikolya jelezte, hogy a Koronás aszobornak tántorodott, mire azonban árthatott volna a lánynak, Valian megragadta a hátán a vörös köntöst,és visszapenderítette. Mortua újult dühvel rántotta meg magát, a kőmarok pedig, amelyet végigsúrolt egypillanatra Lyr mágiával átitatott keze, ezúttal engedett; a lány hajszál híján orra bukott, de sikerültvisszanyernie az egyensúlyát.

Első dolga volt, hogy – miközben a tekintetét végig a két férfire szegezte – minél messzebb iramodjon aszobortól. Átfutott az agyán, hogy oda kellene dobnia a tőrét Valiannak, de a démon szemlátomást nemszorult fegyverre. Bár a páncélja időközben még legalább három helyen megsérült – mellkasán pedigjókora foltban hiányzott is, és láthatóvá tette a hófehér bőrén húzódó, karmolásszerű fagyási sérüléseket –,derekasan állta a sarat, sőt, úgy tűnt, még élvezi is a csetepatét. Mortua legnagyobb rémületére immár


501 / 531 2012.12.17. 19:21

teljesen elveszítette a maradék józanságát is. Belemarkolt Lyr hajába, lerántotta a fejét, és az arcábatérdelt, de azután sem engedte el. Minden korábbinál vadabbul csépelte, pedig – Morkhina ereje ide vagyoda – Lyr már éppen csak tántorgott. Egy utolsó, hatalmas erejű csapás végül a földre küldte a Koronást,Valian pedig lassú, diadalmas léptekkel ment oda hozzá. Vascsizmás lábával irgalmatlanul szemen rúgtaLyrt, és ha már belekezdett, folytatta is a fejével és a hasával. Mortua elborzadva meredt rá, és anélkül törtelő a torkából a kétségbeesett üvöltés, hogy tudta volna, mit mond:

– Valian, ne! Megölöd!

A démon felkapta a fejét, és a lányra nézett. Vörös volt a szeme, akárcsak a szája környékét szennyező

vér, a tekintete halált ígért már csak a puszta közbeszólásért is. Aztán megrázta a fejét, leroskadt a barátjamellé, és – az iménti tombolásának teljesen ellentmondó gyengédséggel – megérintette az arcát.

– Lyr! – Rémült hangja lecsillapította egy kissé Mortua szívének őrült kalapálását. Nem is kellett látnia,a lány anélkül is tudta, hogy a démon szeme kék lett megint. Lyr feje oldalra billent, testén egyetlen épbőrfelület sem látszott már. Úgy tűnt, nem is lélegzik. Valian elkáromkodta magát, és közelebb hajolt, hogymegkeresse a pulzusát.

A Koronás gyorsabban mozdult meg, mint amire akár csak az addigiak alapján is számítottak tőle. Akönyökével ütötte meg a démon mellét ott, ahol nem takarta már a páncél, Valiant pedig készületlenül értea hirtelen mozdulat, és végigzuhant a földön. Lyr mágia mozgatta teste groteszk könnyedséggel ugrotttalpra, és Mortua felé lendült. A hercegnő erőtlenül döfött feléje a tőrével, de Morkhina nem pazarolta azerejét védekezésre: Lyr puszta tenyerével ütötte félre a fegyvert, aztán megmarkolta a lányt hátul anyakánál, és letépte róla az amulettet.

– Derekasan küzdöttél, harcos! – kiáltotta. – A benned égő tűz igazán kedvemre való. De most itt azideje, hogy megadd magad, hacsak nem szeretnéd végignézni, hogyan végzek a pappal…

Valian felállt. Hevesen zihált, páncélja fényét saját és ellenfele vére oltotta ki, a fejét azonban magasraemelte, és a korábbi méltóságával szólalt meg ismét:

– Nem sokat tudok rólad, szellem, de ha valamit igen, azt biztosan, hogy nem bízhatok benned. Hafejet hajtok előtted, te megölöd Mortuát. Ha elengeded, én végzek veled. Nemigen látok kiutat. És te?

– Nekem volna egy ötletem! – Mortua torkát összeszorította a félelem, de ha valamikor, mostkockáztatnia kellett. Belemarkolt Lyr hajába, jó alaposan megrántotta, aztán egy szertartást kezdetthadarni. Valian nem ismerte fel a szavait, a kínálkozó lehetőséget azonban igen. Alig fordította el róla atekintetét az Úrnő, hogy a lány ellen forduljon, a démon már el is rugaszkodott; közéjük vetette magát,kiragadta Mortuát Lyr szorításából, és a háta mögé taszította. A Koronás vicsorogva ugrott neki, Mortuaazonban befejezte a beszédet, és a magasba emelte a karját. Halvány tűzcsík villant át az ujjai között, Lyrpedig olyan hirtelen csuklott össze, hogy ezúttal mindketten biztosra vehették Morkhina szellemének


502 / 531 2012.12.17. 19:21

távozását.

– De hát… – Valian döbbenten meredt a lányra. – Hiszen megsemmisítette az ereklyéket!

Mortua elvigyorodott, és kinyitotta a kezét. Tenyerén jókora csomó fekete hajszál díszelgett.

– Lyré – kommentálta. – Gyere, pusztítsuk el ezt az átkozott szobrot, és menjünk haza!

Robajlás nyomta el az utolsó szavakat. Morkhina szobra megremegett, és életre kelt. Ezúttal már nemérte be egyetlen mozdulattal: leugrott a talapzatáról, és megindult feléjük. Léptei alatt döngött a padló,ütemükre megindult a mennyezet is. Először csak peregni kezdett a nyakukba a föld, ám akkor a szoborfelnevetett, és feléjük mutatott.

– Ravasz húzás, kicsi pap! – dörögte. – Csakhogy elkéstél. Bár ez a test nem olyan kényelmes, mint atiéd lesz mindjárt, de van itt valaki, aki még megzavarná az egyesülésünket! De ne aggódj, harcos, róladsem mondok le! Élve temetlek el, és csak akkor játsszuk majd újra a játékunkat, ha már senki nemzavarhat meg benne…

Szavai különös fényt gyújtottak Mortua tekintetében. A lány a kezében tartott hajcsomóra meredt, azagya azonban máshol járt. Lélekben ott állt a hegyi barlang közepén, a rájuk omló bejáratot figyelte, és apánik hangján sikoltotta, hogy élve eltemet bennünket! Aztán felnézett, egyenesen a szoborra, kicsi arcapedig sápadt volt, fennkölt és diadalmas. Nem pillantott a démonra, de még így is kicsordult a szemébőlegy könnycsepp.

– Szeretlek, Valian – mondta tisztán, csengő hangon, és ugyanazzal a levegővel tette hozzá: – Neengedd a közelembe!

Valian súlyosat bólintott. Nem kérdezte, mire készül a lány, tudta ő is, hogy nem maradt rá idő. Amennyezet lezúdult, a szobor pedig Mortua felé nyúlt. A démon elrugaszkodott, és a kőmonstrumra vetettemagát. Most az egyszer minden erejét összeszedte, úgy, ahogyan korábban talán még soha, és bár jegesborzadály töltötte el, amikor meghallotta a lány ajkáról felhangzó kántálást, a lendületét akkor már nemtudta megfékezni. Magával sodorta Morkhinát az omlás alá, és felüvöltött tehetetlenségében, mert ezekre aszavakra jól emlékezett. Mortua a tiltott szertartást celebrálta, amellyel magatehetetlenné tette az őketüldöző kultistát, csakhogy a szellem, aki ellen küzdöttek, nyilvánvalóan nem veszíthette el az eszméletét,és bár Valian szerzetes mivolta ellenére sem ismerte túl mélyen a rendbéli liturgiákat, még ő is kitalálta,mivel jár ez.

Elhaltak a szavak a lány ajkán, Morkhina szobra pedig ezer darabra robbant szét. Kődarabokzáporoztak a démonra, akit félig betemetett a leomló mennyezet is, Valian azonban nem törődött sem


503 / 531 2012.12.17. 19:21

egyikkel, sem másikkal. A tekintete Mortuára tapadt. Mintegy lassított felvételen látta, amint a lánykezéből kihullik a feketén füstölgő hajcsomó, vézna kicsi teste a földre zuhan, és nem vesz több levegőt.

– Nem! – ordított fel, és már ásta is kifelé magát két kézzel, kétségbeesetten. Most az egyszer ügyetsem vetett Lyrre. Négykézláb vergődött el a hercegnőhöz, magához ölelte, vérmaszatos arcán fehércsíkokat szántottak a könnyek. – Ne, nem lehet! Mortua!

Nem kapott választ. Az örökvidám arcocska kifejezéstelenül nézett felfelé. Mortua szíve megszűntdobogni, utolsó lélegzetét pedig a démon szorítása préselte ki a testéből. Valian a puszta kezével tépte kettéa bőrvértet a lány mellkasán, és masszírozni kezdte, bár tudta ő is, hogy hiába.

Aztán megértette. Megértette, hogy a lány sorsa nincs és nem is volt az ő kezében, és akkor már azt istudta, hová kell fordulnia. Gyengéden visszafektette Mortuát a földre, megigazította rajta a bőrpáncélt, éséletében először imára kulcsolta a kezét.

– Tudom, hogy soha nem szóltam még hozzátok, de ismertek – kezdte fennhangon. – Másfél éve járokaz utatokon. Amióta csak a rend tagja vagyok, sem kéréssel, sem panasszal nem zavartalak megbenneteket. – Mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna: – Mortua egy hős. Nem tudom, és nem isérdekel, pontosan mit csinált, és miért tilos az számára. De értetek csinálta. Legyőzte az ellenségeteket, ésvégig tisztában volt vele, milyen árat kell fizetnie érte. Megtette és belehalt, és ha csakugyan olyan bölcsekvagytok, mint Anira úrnő állítja, akkor látnotok kell, hogy nem ezt a sorsot érdemelte! Legyen elég, hogykészen állt rá! Tudom, hogy vissza tudjátok küldeni, ha akarjátok. – Nyelt egyet. – Hozzám.

Nem tudta, mit mondhatna még. Óvatosan vonta ismét a karjába Mortuát, hogy véres csókot leheljen ahajára. Tekintetét a mennyezetre függesztette, és várt. Várta a csodát, amelyről maga sem tudta, hihet-ebenne egyáltalán.

Nem messze tőlük, mélyen Jarthmor alatt, a poklok csarnokai nyíltak meg, hogy emléket állítsanak akét mágus küzdelmének. Kitágult, megnyúlt tér és idő, és ahol nem sokkal azelőtt még a puszta folyosóállt, ott már feneketlen szakadék húzódott, amelynek falai eleven, zöldessárga tűzzel lángoltak.Tízembernyi cseppkövek hullottak a mélybe, hogy percekig tartó zuhanás után zúzódjanak darabjaikra,pusztulásuk zaját ezerszeresére erősítve mennydörögte felfelé a visszhang.

Sharduk Morthero a szakadék peremén állt. Ellenfele kicsavart, összetört teste ott hevert a lába előtt.Átrendezték maguk körül a világot, rettenetes sebeket téptek a valóság testébe, de a vén mágus


504 / 531 2012.12.17. 19:21

diadalmaskodott a kultisták vezetője felett. Rhamor Grahulis immár kétségkívül halott volt, és sem hit, semmágia nem hozhatta vissza többé az életbe.

Sharduk nem törődött vele. Összeszorította a száját, és a mélységbe bámult. Egyetlen mondat zakatoltaz agyában, egyre hangosabban, egyre gúnyosabban, és minden egyes alkalommal kínzóbb fájdalmatokozott, mint előtte.

Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna!

Zöld könnycseppek szántottak végig barázdált arcán. Dühös mordulással törölte le őket, de nemfordította el a tekintetét a szakadékról.

Annyit kellett volna csak tennie, hogy hátralép. Egyet, aztán kettőt, végül megfordul, és visszamegy afolyosóra, ahol Briettát és Amorilt hagyta. A saját lábán, ahogyan azt már harmincöt évvel azelőtt ismegtehette volna. Fiatalon és délcegen, ha éppen arra támad kedve. A varázserő, amit megtagadott, hogyaztán ismét magához szólítsa a szellemek szolgálatában, ott örvénylett a vérében, erősebben, mintbármikor korábban. Szédületes magasságait tapasztalta meg, és a hatalom nem távozott el tőle, amikorellenfele a porba zuhant. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát, hogy végezhessen vele. Könnyű volta diadal és édes, és az ősz papot egy pillanatra eltöltötte a mámor, de a pillanat elmúlt, Sharduk szájábanpedig megkeseredett a győzelem íze.

– Megtehetném – mormolta. – Megmutathatnám nekik, hogy értük és nem ellenük használtam azerőmet.

Nem mozdult mégsem. Nem tudott hazudni önmagának. Nem tudta elfelejteni azt az egyetlenelátkozott mondatot, amit nem sokkal azelőtt olyan végtelen magabiztossággal ejtett ki a száján.

Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna!

Látta maga előtt Baradun és a katonái rettenetesen eltorzult, iszonyatos tetemét. Brietta sebeit,amelyeket nem evilági fegyver mart a húsába. Lyr Ascovadót az Úrnő bábjaként, két szívdobbanásnyira ahaláltól, mégis gyilkos erő birtokában. És legfőképpen látta Loghor ihn Mortenort, amint kihúzza amellkasából a tulajdon pallosát, és egy utolsó, határozott mozdulattal messzire hajítja.

– Visszaülhetnék a tolószékembe – szólalt meg ismét, de alig mondta végig, már meg is rázta a fejét.Maga is tudta, hogy nem lenne rá képes. Mindaz, ami valaha volt, és mindaz, ami lehetett volna,ezerszeresen ébredt benne öntudatra a harc során. Tagadhatta, ahogyan csak akarta, akkor is mágus volt,emberfeletti hatalmának büszke megszállottja. Egyetlen fegyvert tudott csak szembeszegezni ezzel aveszedelmes büszkeséggel: a tulajdon lelkiismeret-furdalását.


505 / 531 2012.12.17. 19:21

Ránézett a lábánál heverő tetemre, de már nem érzett elégtételt. Rhamor Grahulis szeme egyenesenrámeredt, még halálában is vádlón, mintha árulásnak tartaná a fehér köntöst, amit viselt, Sharduk pedigmár nem hibáztatta érte. Lassú, megfontolt mozdulattal rúgta a mélybe ellenfele holttestét, aztánmegköszörülte a torkát.

– Nem tudom, hallasz-e, Loghor fiam! – emelte fel a hangját. – Kitelik attól a végtelenül makacsszellemedtől, hogy a veszély ellenére is itt maradt, csak hogy szemmel tartsa a fiait. Megtettem, amitakartál. Brietta él és virul. Két másik Szárnyas úgyszintén. Ennyi múlt rajtam, többet nem tehetek. –Felsóhajtott; a visszhang robajlássá erősítette a tünékeny neszt. – Mindvégig igazad volt, tudod? Harmincötévembe telt, hogy belássam, de végre felfogtam. Veszélyesek vagyunk, pont annyira, amennyire te tartottálannak bennünket. Soha nem szabadott volna második esélyt kapnom az élettől.

Lépett egyet a szakadék pereme felé. Csizmája alól sziklaforgácsok hullottak a kimondhatatlanmélységbe.

– Miattam haltál meg – fejezte be –, ezt senki nem tudja nálam jobban. Hogy mennyire bánt, azt el semtudom mondani neked… De nem ajánlom, hogy megpróbáld a fejemre olvasni! Most pedig vigyázz – mertjövök!

Jajszó nélkül lépett le a mélybe. A szakadék befogadta, a zuhanás kitépte belőle az életet. A zöldlángok ellobbantak a szeme előtt, szellemét pedig soha nem ismert béke ölelte át jóval azelőtt, hogy a testeösszetört volna a meredély legalján.

Vissza az indexre


506 / 531 2012.12.17. 19:21

Hetvenkettedik fejezet by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Itt is van! Még ketto lesz, ha minden igaz. Siettem, ha baki vanbenne, szóljatok!

– Sharduk!

Mortua kiáltásában szívszaggató bánat csengett, Valian mégsem hallotta még soha ilyen édesnek ahangját. A lány egyetlen pillanat alatt tért magához, mintha éppen csak pihenni hunyta volna le a szemétegy kicsit. Most felkapta a fejét a démon válláról, és felült; a szája és a keze egyaránt remegett. Valianolyan szorosan ölelte magához, amennyire összevissza törött páncéljában csak merte.

– Mortua… – suttogta. – Végre, na végre…

– Sharduk meghalt. – A lány felnézett a démon véres arcába, Valian pedig csak egy bólintással jelezte,hogy igen, tudja. – Mintha láttam volna a szellemét, aztán meg sokat, nagyon sokat, mint régen… Sikerült,Valian, velünk vannak megint. Eressz! – tette hozzá még szelíden, és kibontakozott az ölelő karok közül.Lyrhez sietett, aki azóta is mozdulatlanul hevert a földön, ahol összecsuklott, és makacsul bár, de egyreerőtlenebbül kapaszkodott az életbe.

Valian fején egy pillanatra átfutott az őrült gondolat, hogy mi lesz, ha a szellemek nem hallgatják meg ahercegnőt, aki kényszerből ugyan, de mégiscsak elhagyta a szolgálatukat, de tova is hessegette. Azáramlat, ami – oly hosszú hetek után – végre ismét feltámadt körülöttük, a régi ragyogásával fonta körbeMortuát, és immár ott kavargott a saját lelke körül is, meleg fénnyel, megnyugtatón. Nézte, hogyan fektetikét tenyerét Lyr alig mozduló mellkasára a lány, akit a szellemek az ő közbenjárására hoztak vissza azéletbe, és valami olyat érzett, amit még soha életében. Hitet.

Mortua halk, kérlelő szavakat suttogott, és a szemük láttára tűntek el a sebek a Koronás testéről. Lyrarca, amit Valian szétvert és összerugdosott, lelohadt, a szúrások, amelyeket nagyrészt még a lovagtársaiejtettek rajta, heg nélkül gyógyultak be. Törött karja és bordái összeforrtak, zúzódásai elsimultak, erei újramegteltek vérrel, a szíve pedig lassan, erőteljesen kezdett ismét verni. Valian a lány vállára tette a kezét,finoman oldalra tolta, Mortua pedig megértette, és hátrébb húzódott, hogy a démon magához ölelhesseeszméletre térő barátját.

Lyr először nem viszonozta a szorítást. Tekintete a semmibe meredt Valian válla felett. Mortua nézte,nézte, és összeszorult tőle a szíve. A Szolgáló kifejezéstelen, mégis kemény arca nem hagyott kétségetafelől, hogy Lyr tökéletesen tudatában van a történteknek, és amikor végül mégis belekapaszkodottValianba, azt csak azért tette, hogy csináljon valamit a kezével, amin annak az embernek a vére száradt,akinél még Hangeris Morcryont sem tisztelte jobban.


507 / 531 2012.12.17. 19:21

– Vége, Lyr, vége. – Valian arca megrándult a fájdalomtól, ahogy a Koronás megszorította, de ahangján mit sem lehetett észrevenni ebből. Mortua kipislogta a szemébe gyűlő könnyeket, és megérintettea démon karját a betört páncél alatt. Úgy látszott ugyan, hogy jelenleg a sebei érdeklik Valiant alegkevésbé, a lány mégis újabb fohászt küldött a szellemek felé. Nem elégedett meg azzal, hogymeggyógyítsa az ifjút: miután eltüntette róla a sérüléseket, és visszaadta a fogait, óvatosan végighúzta atenyerét Valian csúnyára festett, összevissza tincsein is. A démon arcán fáradt mosoly suhant át, amint ahaja meghosszabbodott megint, és végigomlott a hátán ragyogva, vörösen, mert ez a tett a régi Mortuáravallott, akinek semmiféle gyász vagy fájdalom nem törhette meg kicsit szeles, bolondos életkedvét.

– Lyr, segítesz nekem? – kérdezte közben a lány, és odanyújtotta a kezét a társuknak. A Koronásfelnézett rá, és Mortua hirtelen úgy látta, mintha vízszintesen kettéhasadna a szeme, csak hogy bepillantástengedjen a lelkében kavargó indulatokba. Még Valian arcán sem látott soha ilyen parttalan kétségbeesést,de nem is ez markolt igazán a szívébe. Távol állt ugyan a saját lelkétől, mégis ráismert a Lyr emlékeitmegmérgező, feneketlen öngyűlöletre. Nem a te hibád volt, akarta mondani, de maga is tudta, hogy semmitnem érne el vele. Inkább kézen fogta a Koronást, és finoman maga felé húzta. – Amoril és Asto még él –emlékeztette. – Tegyünk róla, hogy így is maradjon!

Lyr nem válaszolt, és a tekintete is lesiklott a lány arcáról megint, de végre megszorította a kezét, ésfeltérdelt. Ezúttal Valian húzódott el tőlük, figyelte, hogyan fordulnak szembe egymással, hogyan kezdikelsorolni ugyanazokat a szavakat, és bármennyire megérintette is Baradun, Loghor, Sharduk és a többiekelvesztése, most nem érzett mást, csak hálát és végtelen szeretetet.

– Köszönöm – suttogta el ő is a magáét a szellemeknek, aztán csak ült a földön tönkrementpáncéljában, sátorként leomló hajával, nézte Lyrt és Mortuát, és egyszerre végtelenül fáradtnak éreztemagát.

A szellemek pedig meghallották a kérést, amit egy kegyeltjük és egy Szolgálójuk együttesen intézetthozzájuk, és végigsuhantak Jarthmor városán, amit mostanáig kerülni kényszerültek. A baljós csendtakaróelenyészett a romok között, a csapdák semmivé lettek a visszaúton, az omlás helyén csillagfény szűrődöttle a járatokba. Amoril Devardor kinyitotta a szemét, felült, és megtapogatta a fejét borító kötést. Briettaszanaszét szabdalt bőrvértjében hajolt fölé, hogy talpra segítse. Az emorhoni megszorította a kezét, aztánmaga is fohászkodni kezdett, Brietta pedig két lovagtársa felé indult, akik lassan szintén magukhoz tértek.Nem messze tőlük Morkai Cardun imádkozott haldokló paptársa felett vérző torokkal, miközben erősbódítószert csöpögtetett Astovar feldagadt ajkai közé, hogy ha már segíteni nem tud rajta, legalább aszenvedését enyhítse. Astovar azonban felköhögött, egészen emberi hangon, és megmarkolta a gyógyítócsuklóját, a bőre pedig lassan visszanyerte természetes színét és állagát. Morkai könnybe lábadó szemmelejtette el a fiolát. Volt annyira lelkiismeretes űzője a hivatásának, hogy először megtörölje a barátja száját,és csak utána boruljon a nyakába. Még távolabb pedig, túl már minden világi hívságon és szenvedésen,mielőtt az áradat ereje elérhette volna, utolsót rebbent Loghor ihn Mortenor szemhéja, ahogyan a szellemevégső búcsút mondott halála helyszínének, teste pedig ott maradt a falnak dőlve, ahová még a démonültette le.

– Keressük meg a többieket. – Mortua végül elengedte Lyr kezét, és felállt. – Itt az ideje, hogy végrehazamenjünk.


508 / 531 2012.12.17. 19:21

Valian csatlakozott hozzá. Két oldalról segítették fel a lovagot. Lyr arca ismét kifejezéstelen maszkkáfagyott, de tűrte, hogy átkarolják, és kitereljék a folyosóra.

– Miből gondoltad, hogy beválik? – kérdezte meg hirtelen Mortuától a démon.

A lány szaporán pislogott. Eredetileg gátlás nélkül elmesélte volna – sőt, egyenesen készült rá –, mittudott meg a társukról, de elég volt ránéznie Lyrre, hogy azonnal meggondolja magát.

– Mármint micsoda? – húzta az időt.

– Lyr haja. Miért pont azt használtad?

A Koronás megmerevedett egy pillanatra, érezték mind a ketten. Mortua erőltetett könnyedséggelvonta meg a vállát.

– Hát… nem voltam biztos benne. De gondoltam, gyakorlatilag halott, és azon a pár percen nem múliksemmi… Különben is, valamit csinálnom kellett! A medál nélkül Morkhina pillanatok alatt kikészítettvolna, ha nem lépek semmit!

Valian felvonta a szemöldökét.

– Azt hittem, csak a rendtagok maradványait lehet ereklyévé szentelni, Lyr viszont Koronás.

– Az, és mégis úgy használja a legkevésbé ismert szertartásokat is, mint kevés pap! – vágta rá kapásbóla lány. – Rajta kérd számon a titkait, ne rajtam! Megpróbáltam, és bejött! Ennyi, tényleg!

– Akkor most én kérem, hogy te viszont soha többé ne használd ezt a bizonyos szertartást. – Valianujjai Lyr hátán találták és simították meg Mortua kezét. – Ha nem tudsz jobbat kitalálni, akkor hagyd, hogyinkább én oldjam meg a helyzetet!

A hercegnő viszonozta a simogatást.


509 / 531 2012.12.17. 19:21

– Azt majd még megbeszéljük, hogy ki vagy te, és milyen alapon kérsz tőlem ilyeneket… De haennyire szeretnéd, elbánhatsz te a következő gonosz szellemmágussal, aki az utunkba vetődik!

Valian maga elé mosolygott. Válaszolt volna, de közben elérték a csapóajtót, amelyen keresztüleredetileg ebbe a járatba érkeztek, felülről pedig, nagy megkönnyebbülésükre, beszéd szűrődött lehozzájuk. A démon Brietta, Mortua pedig a gyógyító hangját ismerte fel elsőnek, a kezét azonban Amorilnyújtotta le nekik, hogy segítsen felkapaszkodniuk. Mortua és Valian Lyrt tolta elsőnek a nyílás alá, ésmagától értetődő természetességgel karolták át egymást, amíg ismét szabaddá nem vált előttük az út. Máraz sem tudta zavarni a démont, amikor a két morgerintali egyszerre nyúlt a hercegnőjéért. Ő maga segítségnélkül kapaszkodott fel, és elszorult a szíve, amikor meglátta, milyen kevesen maradtak a fenségescsapatból, amelyik Jarthmor alá érkezett.

– Sharduk nincs veletek? – fogadta Amoril.


– Ennyien maradtunk. Meg a sebesültek, akik el sem jutottak Jarthmorig. Nem Nimortana volt azellenfelünk, hanem egy Morkhina nevű mágusnő szelleme… De te valószínűleg többet tudsz róla, mint én.

Az emorhoni komoran bólintott.

– Gyanítom, hogy igen. Leszámítva, ezek szerint, a történet legvégét, de ha megbocsátasz, azt nem ismost szeretném hallani. Anira, Ylmorad és a többiek már valószínűleg észrevették, hogy a szellemekvisszatértek hozzánk, de valakinek fel kell készítenie őket a veszteségeinkre is, mielőtt így, maroknyianhazaállítanánk. Aztán össze kell szednünk a sebesülteket, hazaterelni azt a rengeteg gazdátlanul maradtlovat, és gondoskodni az elesettekről… Ha egyszer békében és biztonságban hazaérünk, szeretnék inniveled az emlékükre, Valian. Akkor elmesélhetnéd azt is, hogyan győzedelmeskedtetek végül, de most mégnagyon keserűnek érzem ezt a diadalt.

– Túl sokba került, ez kétségtelen. – Valian nem vette le a szemét Lyrről. Brietta és a másik két túlélőKoronás a barátja köré gyűlt, de nagymesterük és a többi társuk elvesztése után ők maguk isszárnyaszegett madarak benyomását keltették. – Szólj haza Ylmoradnak, Amoril! Addig megkéremMortuát, hogy értesítse Anira úrnőt.

– Rendben van. És Valian… Ugye számíthatok rád a hazaúton?

– Feltétlenül.


510 / 531 2012.12.17. 19:21

Kezet szorítottak. Az utolsó mondatra a hercegnő is melléjük lépett, és gondterhelten figyelte aKoronásokhoz csatlakozó két morgerintalit.

– Szegény Brietta – sóhajtotta.

A két férfi követte a pillantását, de nem tettek rá megjegyzést.

– Be tudsz számolni a történtekről Anira úrnőnek, Mortua? – kérdezte a démon.

– Hogyne.

– Talán az volna a legjobb, ha mindannyian Mordiniumba térnénk vissza – vette át a szótelgondolkodva Amoril. – Azok is, akik az életükkel fizettek a győzelemért. Bár őket talán eleve aKoronások akarják hazavinni; sokan estek el közülük. Brietta a rangidős, ugye?

Mortua és Valian határozatlanul néztek össze.

– Hát… szerintem ő van előrébb a rangsorban – kockáztatta meg a lány. – Az biztos, hogy ő azidősebb, meg hát Lyr alapvetően a morammori dolgokban parancsol, nem?

A démon megvonta a vállát.

– Nem tudom, mennyire tenne most jót Lyrnek, ha azzal szembesülne, hogy feladatai vannak –jegyezte meg Amoril. – Beszélek Briettával.

A hazaút eseménytelennek és nagyon szomorúnak bizonyult. A Koronások ragaszkodtak hozzá, hogyelesetteiket a saját lovaikra kötve vezessék vissza a rendházukba, a fejedelem katonáinak szörnyűségesmaradványait azonban kénytelenek voltak hátrahagyni. Sharduk holttestét sem találták meg, bár nem iskeresték sokáig. Amoril azt javasolta, később térjenek vissza, és adják meg mind a shinnamorinak, mindBaradunéknak a végtisztességet, ellenvetést pedig senki nem tett.

Végül nem neveztek ki vezetőt. Brietta is, Lyr is magába roskadt, és semmi sem állt tőlük távolabb,mint hogy parancsokat osztogassanak. Haláltusája Astovarban is mély nyomokat hagyott: eltüntette azarcáról a derűt, tekintetéből az örök optimizmust. Morkaijal együtt általában Loghor holttestét kísérték, éssem egymáshoz, sem máshoz nem sokat szóltak. Valian Sharduk kocsija láttán esett mély letargiába, amitvégül darabokban találtak meg az úton. Ezúttal ő is lóháton ült, Mortuával a háta mögött, és ha az állat


511 / 531 2012.12.17. 19:21

makacskodni kezdett, a hercegnő egyszerűen csak megkérte a szellemeket, hogy csitítsák el.

Amoril látszott a legkevésbé megviseltnek, bár őt is bántotta, hogy nem tudott nagyobb hasznára lennia küldetésnek, és gyakran imádkozott a csapatában elesett lovagok családtagjaiért. Még így is úgy tűnt, ottvan mindenhol. Ő lovagolt előre, hogy ellenőrizze, jelentenek-e még bármi veszélyt a mágusok csapdái akultusz pusztulása után, táborveréskor rendszerint ő nyomott ételt Brietta kezébe, és azonnal felbukkant,ha valahol egymásnak feszültek a gyásszal súlyosbított indulatok. A két morgerintalit is meggyőzte, hogytartsanak a többiekkel Mordiniumba – hiszen így is szívszorítóan kevesen maradtak –, és Ylmoradsürgetése ellenére maga sem tért rá az Emorhon felé vezető útra.

Mortuának és Valiannak is mindenkihez akadt jó szava, de egyikük sem bánta, hogy nem rájuk maradta vezérszerep. Egymáshoz ők sem sokat szóltak, viszont ritkán távolodtak el a másiktól néhány lépésnéltávolabbra. A démon hangulatának kimondottan jót tett, hogy Morkai feltűnően kerülte a lányt, és Mortuasem igen kereste a gyógyító társaságát. Akkor beszéltek csak egy keveset, amikor elérték a sebesültektáborát. A hercegnő és a három pap pillanatok alatt, gond nélkül meggyógyított mindenkit, a kérdésekreazonban csak szűkszavú feleletekkel szolgáltak, és bár a harmadik estére megérkeztek a rendház kapujába,a többség százszor hosszabbnak érezte az úton töltött időt.

A mordiniumi szerzetesek mindent megtettek, hogy feledtessék a visszatérőkkel Jarthmorviszontagságait. Loghort és a többieket ugyan nem hozhatták vissza az életbe – már az is hihetetlen volt,hogy Valiant meghallgatták a szellemek, amikor Mortuáért fohászkodott –, de végtelen tisztelettel kezeltekminden érkezőt, tekintet nélkül arra, élt-e az illető, vagy sem. Meleg vacsorával és együtt érző hallgatássalfogadtak katonát, Koronást és papot egyaránt, Anira pedig a saját szobájába terelte Mortuát, Valiant ésLyrt.

– Kérnem kell tőletek egy utolsó dolgot – kezdte szelíden. – Fennáll a veszélye annak, hogy a szobor,amit Jarthmorban találtatok, nem azonos azzal, amibe eredetileg bebörtönöztük Morkhinát. El kellmennetek még egyszer, utoljára a Shreior ligetbe, hogy megnézzétek, mit találtok a kriptában. Valószínűlegsemmit, de ha mégis…

– Tudni fogjuk, mit tegyünk – fejezte be a mondatot eltökélten Mortua.

– Köszönöm, kedvesem – bólintott a rendházfő. – A szellemek áldásával egykettőre megjárjátok azutat. – Lyrhez fordult, az arca minden addiginál jobban ellágyult. – Ascovado lovag, ha bármiben asegítségedre lehetek, kérlek, ne habozz hozzám fordulni.

A fiatalember szótlanul meghajtotta magát. Egyáltalán nem beszélt, mióta maguk mögött hagytákJarthmort, társai pedig tiszteletben tartották hallgatagságát.

Mortua habozva nézett Valianra és Anirára.


512 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nekem haza kell mennem… Meg szeretném mutatni apának, hogy egyben vagyok, és szegényBaradunékról is hírt akarok vinni neki. Visszajövök reggel, és mehetünk a ligetbe, jó?

– Elkísérlek a palotáig, ha gondolod. – Valian a kezét nyújtotta.

Együtt léptek ki az ajtón, Lyr pedig – még mindig némán – követte őket. A küszöbön azonbanmegtorpant. Két társa eltűnt a lépcsőfordulóban, ő viszont nem mozdult, a folyosó végén ugyanismegpillantott egy fehérbe öltözött alakot. Shira-Lin aggódó, sápadt arccal nézett rá, szeme alatt sötétkarikák tanúsították, hogy több éjszakát is álmatlanul töltött az utóbbi napok során. A tekintetükösszekapcsolódott, a Koronás kitárta a karját, a papnő pedig odarohant hozzá, és átölelte. Sokáig álltak ottegymásba kapaszkodva, és amikor végül szétváltak, Lyr először érezte úgy ismét, hogy talán maradt mégvalami jó is a világban.

Vissza az indexre


513 / 531 2012.12.17. 19:21

Epilógus, elsõ rész by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA!


514 / 531 2012.12.17. 19:21

Epilógus

Morammor megtelt gyászolókkal. Papok, szerzetesek és világiak, Koronások és családjaik, bajtársak ésfutó ismerősök ácsorogtak a szellemvirágból font kupola alatt. A legtöbben khuyt viseltek, és kevés szemmaradt szárazon, amikor a talapzatára emelték a szellemek kertjének legújabb szobrát.

Bár mindaddig a napig csupán a rend legkiválóbb tagjai részesülhettek a megtiszteltetésben, hogyhaláluk után Morammorban állítsanak nekik örök emléket, mégsem jutott eszébe senkinek tiltakozni. Nemtudták, kitől származott az eredeti ötlet, de nem is számított. A legidősebb, legkonzervatívabb szerzetesekis helyeselték, még ha néhányan hozzá is tették – kézfejük mögött suttogva csak persze –, hogy azért nemkellene rendszert csinálni a dologból. Senki sem vitatta azonban, hogy a Szárnyas Korona Lovagrendjénekhősi halált halt nagymestere, Loghor ihn Mortenor kiérdemelte a helyét a legnagyobbak között.

Mortua az apja mellett állt, vállát fehér felhőkkel díszített, halványkék gyászkendő borította, kiskezében könnyektől lucskosra ázott keszkenőt gyűrögetett. A fejedelem, Anira és mindazok, akik élvetértek vissza Jarthmorból, a többi gyászolóval szemben, az épület előtt sorakoztak fel, amelynekelőcsarnokában a Koronások egykor foglyul ejtették Mortuát és Valiant. A lány élénken emlékezett mégrá, hogyan lépett akkor közéjük Loghor, még Morkhina bűvös igéjének rabjaként, milyen megvetés ült azarcán, amikor rájuk nézett, és a gúnyra is, ami a szavaiból sugárzott. Közelebb bújt az apjához, hogy amozdulat örve alatt lopva még egyszer megtörölhesse a szemét, a férfi pedig odahajolt hozzá, ésmegsimogatta az arcát.

– Pedig annyira utáltam – suttogta elgyötörten Mortua –, és azt hiszem, féltem is tőle. De miótameghalt, úgy érzem, mintha nélküle vége lenne a világnak…

A fejedelem átkarolta.

– Nekem is hiányozni fog – súgta vissza –, még ha néha nem is lehetett zöldágra vergődni vele. Azutódjával lényegesen könnyebb dolgom lesz, azt hiszem.

A hercegnő követte a tekintetét, bár összeszorult tőle a szíve. Loghor szobra mellett, végtelenülmagányosan, Lyr Ascovado állt, akit a megmaradt Koronások három nappal azelőtt egyhangúlagválasztottak minden idők legfiatalabb nagymesterévé. Mortua csak egyszer látta őt azóta, amint feketeköpenyben és páncélban átvágott a mordiniumi piactéren. Nem tudta eldönteni, Lyr nem vette észre akkor,vagy csak nem akarta észrevenni, ő maga pedig nem mert odamenni hozzá. Shira-Lintől tudta, aki minden


515 / 531 2012.12.17. 19:21

nap legalább egy órát a Koronások rendházában töltött, hogy a fiatalember a munkába menekült afájdalom elől, márpedig mindkettőből akadt bőségesen a lovagok háza táján. Amióta hazatértek, Lyr nemvolt hajlandó fegyvert viselni, és megtiltotta, hogy bárki is nagymesternek szólítsa, emberei pedigkészséggel uramozták. Az ő lelkükben sem lehetett egykönnyen betölteni az űrt, ami Loghor halálávalkeletkezett.

Loghor… A lány még mindig nem szedte össze a bátorságát, hogy felnézzen a szoborra, amellyé azemorhoni testvérek szentelték a hadvezér porhüvelyét. Nem tudta, attól fél-e jobban, hogy egy merőbenidegen Loghor ihn Mortenort fog viszontlátni, vagy attól, hogy a megszokott, zord ábrázatával kell majdfarkasszemet néznie. Inkább Lyrt figyelte még egy darabig, meg a mellélépő Anirát, aki magára vállalta agyászbeszéd megtartásának nehéz kiváltságát. Mortua készakarva rekesztette ki a tudatából a szavait. Atekintete tovább vándorolt, és azon kapta magát, hogy az ihn Mortenorok kis csoportját bámulja, akikmindenkitől félrehúzódva álldogáltak a szobor tövében. Loghor szülei – nyolcvan körüli, nemes tartású,vérbeli arisztokrata házaspár – összepréselték az ajkukat, a tekintetük pedig ugyanolyan keménynek tűnt,mint egykor a fiuké. Kaltria, az özvegy tíz év körüli kislánya kezét fogta. Az ő büszkesége kimerült abban,hogy elfátyolozta az arcát, a gyerek azonban nyíltan, hüppögve siratta az apját, és könnyben úszott aszeme felnőtt nővérének is, akit egy szőke fiatalember, valószínűleg a férje zárt vigasztalónak szántölelésbe. Mortuát hirtelen lelkifurdalás töltötte el, amiért megleste a gyászukat, és elkapta róluk apillantását, hogy megkeresse vele Valiant.

Nem látta a démont, amióta visszatértek a Shreior ligetből, ott pedig nem nyílt alkalmuk rá, hogybeszéljenek. Bár a lány arra számított, hogy kettesben fognak nekivágni az útnak, nem csupán Amoril, de akét morgerintali is ragaszkodott hozzá, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Mindannyian szerették volna végrelezárni Morkhina ügyét, a hercegnő pedig nem hibáztatta őket érte. A szellemek segítségével száguldottakvégig a ligetbe vezető úton, csak hogy már akkor megkönnyebbüljenek, amikor megérkeztek; nem vártaőket az a kísérteties táj, amire a Morkhina sírbörtönét megzavaróknak évtizedeken át számítaniuk kellett.

– Egy szobrot keresünk, ugye? – fordult Mortuához a gyógyító, mielőtt bárki más megszólalhatottvolna.

– Igen – felelte meglepetten a lány. – Odalent, ha minden igaz.

– Akkor nézzünk körül! – Morkai kézen fogta, és a lépcső felé húzta, amelyen másfél évvel azelőttolyan nehezen jutottak csak le Valiannal. Mortua félig kérdő, félig engedélyt kérő tekintetet vetett adémonra a válla felett, Valian pedig egy kicsit széttárta a karját, mint aki tudna ugyan ellenvetést tenni, denagylelkűen inkább eltekint tőle. Így a lány végül követte a papot a romos kriptába, még ha meg isborzongott, amikor belélegezte annak hűvös, poros, nehéz emlékeket idéző levegőjét.

Morkai a lépcső aljára érve engedte el a kezét, és nem is nézett rá, amíg jó alaposan fel nem mérte ahelyet. Mortua félénken követte a példáját, de sem a szobornak nem találta nyomát, sem annak a régi,fojtogató érzésnek, ami az Úrnő jelenlétében már annak idején is eltöltötte.


516 / 531 2012.12.17. 19:21

– El se hiszem, hogy tényleg legyőztük… – mormolta.

– Pedig nagyon úgy fest. – A gyógyító végre felé fordult. Jóképű arcán nem látszott megkönnyebbülés.– Kitettetek magatokért, Valian és te.

– Akárcsak te és mindenki más. – Mortua azon törte a fejét, mire akarhat kilyukadni a morgerintali.Morkai tekintete szokatlanul komor és idegen volt, Jarthmor árnyai még mindig ott ültek a szemében.

– A magam részéről egy életre végeztem a kalandokkal – jelentette ki. – A legszívesebben elfelejtenémaz egészet. Visszamegyek Morgerintalba gyógyítani, a történeteket pedig meghagyom a hősöknek. Azalapján, amit láttam, a dicsőség egész egyszerűen nem éri meg.

– Nem. Tényleg nem. De hát nem is azért csináljuk. Az csak úgy… jön. Tudod, az ember megteszi,amit lehet, és közben óhatatlanul is veszít valamit. Aztán a dicsőség, az vagy kárpótolja érte, vagy nem.

– Engem mindenesetre várnak a betegek. Pontosabban most már, hogy visszatértek a szellemek,valószínűleg nélkülem is remekül elboldogulnak. De hiányoznak. Hiányzik Morgerintal, a rendház, akertem… Nem hiszem, hogy a közeljövőben ki fogom tenni a lábam otthonról.

– Sok volt ez neked, igaz? – kérdezte együttérzéssel Mortua.

A férfi bólintott.

– De legalább egy életre megtanultam, mire van szükségem, és hogy mi az, ami nem fér bele. –Majdnem olyan közelről nézett a lány arcába, mint amikor megcsókolta, de a tekintetében már nemlángoltak azok a fények, mint akkor. – Rendkívüli teremtés vagy, kis hercegnő. Remélem, megbocsátodnekem, de azt hiszem, képtelen volnék kardot lengetve loholni utánad a következő eszement küldetésedsorán, és az sem vonz, hogy otthon idegeskedjek, amíg te az életedet kockáztatod valahol. Meg hát – vontameg a vállát – látom is, hogy szeretitek egymást Valiannal. A szellemek adjanak neked sok boldogságot!Senki nem vitathatja, hogy megérdemled.

– Drága vagy, Kai! – Mortua a nyakába kapaszkodott. – Köszönöm, tényleg. Legyél te is nagyonboldog!

– Ó, én az leszek! – nevetett fel Morkai. – Amint elfelejtem ezt az egész rémálmot.


517 / 531 2012.12.17. 19:21

– Apropó, azt tudod, ugye, hogy ha te nem lennél, akkor ez a rémálom még mindig tartana? – kérdezteszendén a lány.

A gyógyító megborzolta a haját.

– Azért túlzásokba sem kell esni.

– Nem, komolyan! Ha te nem mutattad volna meg nekem annak idején azt a bizonyos szertartást, mostvalószínűleg nem itt beszélgetnénk.

Morkai összerezzent.

– Mortua! Az…

– Tilos is meg veszélyes is, tudom. Már Valian is megígértette velem, hogy soha többé nem használom.– Elvigyorodott. – Nem mintha tényleg megígértem volna.

– Pedig jobban tennéd. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy a testvéren, akitől ismerem, sem fohásszal,sem orvosként nem tudtam segíteni. – Sóhajtott. – Néha nem bánnám, ha a haldoklók kevesebbetbeszélnének, és többet imádkoznának. Ő sem nyugodott meg, amíg végig nem hallgattam.

– Ne aggódj, senkinek nem mondtam el, hogy tőled származik!

– Nem származik tőlem – sietett leszögezni a gyógyító. – Soha még csak eszembe sem jutott, hogykipróbáljam. Neked sem mutattam volna meg, ha bele nem ugrattatok volna Astóval abba az ostobafogadásba. Sőt, eleve meg sem hallgatom, ha nem reméltem volna, hogy a pontos tudás birtokábanvalahogyan mégis meg tudom majd gyógyítani. Egészen addig soha nem veszítettem el egyetlen betegemetsem, és őt is megmenthettem volna, ha több lett volna benne az élni akarás…

– Akárhogy is, Morkhina ellen a lehető legjobban jött – söpörte félre a kellemetlen emlékeket a lány. –De ne aggódj, nem tervezem rámondani minden szembejövőre. Már az is csoda, hogy Lyr nem tekerte kiérte a nyakamat. Kétlem, hogy legközelebb elmulasztaná, szóval…

– Szóval semmi legközelebb. Így is csoda, hogy túlélted.


518 / 531 2012.12.17. 19:21

– Velem voltak a szellemek – felelte egyszerűen Mortua. – Meg főleg Valiannal.

– Szerencsére. – Morkai a lépcső felé indult. – Jut eszembe: attól tartok, mégiscsak magamra szedtemnémi… erőszakos hajlamot Jarthmorban, szóval nyugodtan megmondhatod Valiannak, hogy ha összemerészeli törni a szívedet, megkeresem, és nem szavakkal fogom felelősségre vonni.

Egyszerre csengett komolyság és finom önirónia a hangjában. Mortua elmosolyodott, és megcsóválta afejét.

– Megmondom.

Három társuk a lépcső tetején várta őket. Halkan beszélgettek, bár a kezüket már csak megszokásból isa fegyvereik közelében tartották.

– Minden rendben – nyugtatta meg őket a lány, még mielőtt bármit kérdezhettek volna. – Idefent semtaláltatok semmit, ugye?

– Nem. – Amoril tartása ellazult a jó hír hallatára. – Ylmorad örülni fog. Mi zártuk volna vissza tíz évmúlva, azt hiszem.

– Megoldottad volna, Amoril.

– Meg, de nem bánom, hogy nem kerül rá sor. – Az emorhoni körülnézett. – Tudjátok, mire gondoltam?Be kellene omlasztanunk. Ne maradjon nyoma se a ligetnek, se ennek az elátkozott kriptának. Hadd vegyebirtokba a területét az erdő, hadd felejtsen a világ…

– Adjatok egy ásót! – vágta rá komoran Astovar. – Úgy értem, persze, szedjünk rá össze embereket, éscsináljuk! A halottakon nem segít, ennek a némbernek meg úgyis mindegy, de jobban érezném magam tőle.

– Jarthmorba is vissza akartunk menni, igaz? – Valian fél kézzel magához húzta Mortuát, a lány pedigkészséggel simult hozzá. – Baradunék és Sharduk miatt. Vigyük meg a hírt, hogy mindent rendbentaláltunk, aztán részemről kezdhetünk is itt vagy ott.

Tett követte a szavakat. Mortua azóta nem is találkozott többet a démonnal. A fejedelem kerekenmegtagadta, hogy visszaengedje Jarthmorba, és hosszasan fejtegette, miért nem tartja megengedhetőnek,hogy egy hercegnő holmi kripták beomlasztásán robotoljon, cserébe viszont elkísérte a lányát a shinnamori


519 / 531 2012.12.17. 19:21

rendházba, Sharduk búcsúztatójára. A vén mágus holtteste végül nem került elő, Lyr pedig, mintnagymester, kategorikusan megtagadta, hogy Loghorral együtt róla is megemlékezzenek majdMorammorban, shinnamori társai azonban így is megható búcsút vettek Sharduktól.

Mortuának úgy tűnt, mintha azóta egyfolytában csak sírna, de azt is észrevette, hogy a könnyekkelegyütt a fájdalom java is távozik a lelkéből. Most már nem álmodott egyfolytában Baradun holttestével, ésegyre többet gondolt a jövőre is, amelyben végre maga mellé merte képzelni Valiant. Az apja előtt egyelőreóvakodott szóbahozni az ifjút: először mindenképpen a démonnal szeretett volna beszélni kettejükdolgáról. Valian azonban nem maradt Mordiniumban: visszakísérte Amorilt Jarthmorba, azután pedigcsatlakozott azokhoz, akik a földdel tették egyenlővé a Shreior ligetet, és bár rettenetesen hiányzott aközelsége, a lány szívét mégis megmelengette a tudat, hogy az egykor oly magánakvaló démon ilyenszerves részévé vált a közösségnek.

Valian most ott állt nem messze tőle, egy kicsit balra, mellette pedig Brietta és a Koronások sorakoztak.Ők sínylették meg a legjobban a jarthmori katasztrófát, amelyben a fele rendjük és hőn szeretett vezetőjükis odaveszett. Mortua lefogadta volna, hogy csak azért Lyrt választották nagymesterré, mert – talán Briettakivételével – mindenki más, aki el tudta volna látni ezt a feladatot, ott pusztult Nimortana városában.

Hosszan nézte a démont. Valian szintén khuyt viselt, nemcsak a karján, de a haját is gyászszalaggalfogta össze. Nem fordult hátra, Lyrre figyelt, a lány pedig követte a tekintetét, és végre felnézett ő isLoghor szobrára.

Rögtön össze is rándult a gyomra. Az emlékek visszatértek, és Mortua sírni kezdett megint. Loghorarcát a megszokott szigor uralta, előrenyújtott kezében pedig ott villogott a Korona pallosa, amelyet azutódja nem volt hajlandó az oldalára kötni. A póz gyötrelmes emlékeket idézett, hiszen ez volt az amozdulat, amellyel Loghor hajszál híján diadalt aratott az Úrnő ellen, így követelte tőle, hogy hagyja el Lyrmegszállt testét. Mortua a könnyein át látta, hogy Brietta válla is rázkódik a zokogástól.

Nem tartott már sokáig a megemlékezés. A gyászolók sorai lassan bomlottak fel, a többség a szobor eléjárult, hogy búcsút vegyen az elhunyt szellemétől. Maga a fejedelem is ezt tette, Mortua azonban csaknézett utána, de nem követte.

– Ne haragudj, Loghor nagymester – suttogta maga elé –, de nem hiszem, hogy jó néven vennéd tőlem,ha odavonulnék búcsúzkodni, miközben igazából mindig is utáltuk egymást. Inkább megyek ahhoz, akitszeretek… Annak viszont nagyon örültem, ahogyan ővele bántál a végén. És sajnálom, hogy már nemtudsz tovább utálni, ha érted, mire gondolok.

Mások sem siettek azonnal a szobor elé. Maga Valian is a fal mellett maradt, akárcsak Brietta. Mortuafeléjük vette az irányt, de meg is torpant, amikor egy lefátyolozott nőalak haladt el előtte, aki egyenesen alovaghölgyet vette célba.


520 / 531 2012.12.17. 19:21

– Nagyságos asszony… – Onnan, ahol megállt, a hercegnő pont nem látta Brietta arcát, a nő hangjánakfegyelmezettsége azonban így is összeszorította a szívét.

– A férjem mellett voltál a legvégén, san Khilmor lovag? – kérdezte hasonló tónusban Kaltria ihnMortenor.

Brietta lehajtotta a fejét.

– Bárcsak ott lehettem volna, nagyságos asszony.

Az özvegy felemelte a fejét, fátyla mögül hosszas pillantást vetett Lyrre.

– Akkor talán jobb lesz, ha az ifjú nagymestert kérdezem az utolsó perceiről. – Közelebb lépettBriettához, és Mortua legnagyobb ámulatára gyöngéden megszorította a kezét. – Nagyon… hálás vagyokneked mindenért, lovag. És ő is az volt, efelől ne legyenek kétségeid.

– Köszönöm, asszonyom – mormolta Brietta, és még akkor is a csizmáját bámulta, amikor az özvegykis bólintással elbúcsúzott tőle.

Mortua oda akart menni hozzá, hogy megvigasztalja, de megint megelőzték. Ezúttal Amoril sodródott anő mellé, hogy gyengéden átkarolja a vállát.

– Itt van a szelleme, Brietta, érzed? Mindazokkal együtt, akik visszatértek. Velük suttog a szélben, mégha nem is érted a szavait. – Az emorhoni a lovag álla alá nyúlt, és felemelte a fejét. – Neked is köszönheti,hogy itt lehet. Vigyázni fog rátok odaátról.

Brietta ránézett. Most már Mortua is látta, hogy könnyek lepik el a szemét.

– Ott kellett volna állnom mellette – mondta, és remegett a hangja.

– Azt tetted, amire parancsot adott, és megálltad a helyedet tisztességgel. – Amoril tétovázott egykicsit, mielőtt folytatta volna: – Tudom, hogy megköszöntem már neked az életemet, mégis el akarommondani, milyen nagyra értékelem, hogy végig mellettem maradtál. Megtisztelnél azzal, hogy együttjárulunk hozzá elbúcsúzni?


521 / 531 2012.12.17. 19:21

Brietta bólogatott. Úgy indultak a szobor felé, hogy a férfi még mindig a nő vállát ölelte. Mortuameghatva nézett utánuk, aztán megrázta a fejét, és végre odalépett Valianhoz.

Vissza az indexre


522 / 531 2012.12.17. 19:21

Epilógus, második rész by Kae

Author's Notes:

ÁTDOLGOZVA! Itt a vége!!!

Brietta bólogatott. Úgy indultak a szobor felé, hogy a férfi még mindig a nő vállát ölelte. Mortuameghatva nézett utánuk, aztán megrázta a fejét, és végre odalépett Valianhoz.

– Vártam, hogy majd megkeresel – kezdte. Ügyelt rá, hogy ne csendüljön vád a hangjában.

– Tudom – bólintott a démon. – Akartalak is, csak sok helyen számítottak rám egyszerre. Most viszontitt vagyok, ha gondolod…

– Gondolom. – A lány belecsúsztatta a kezét az ifjú nagy, erős markába. – Vonuljunk félre egy kicsit,hm?

Visszahúzódtak az épület mögé. Mortua nekidőlt a falnak, úgy nézett fel Valian arcába. Nem engedtékel egymás kezét, és ez megnyugtatta, de hallani is akarta végre azt, amit egyébként is sejtett már.

Valian halkan, eltökélten kezdett beszélni, mint aki már napok óta gondolkodik rajta, hogyan is tudná alegjobban megfogalmazni a mondanivalóját.

– Nem vagyok jó ezekben a romantikus dolgokban, Mortua. Gyakorlatom sincs bennük, meg… Tudodte is. Többször is láttad már a lehető legrosszabb arcomat. A démon ott van bennem, és azt hiszem, ott ismarad örökre. Hogy nem félsz, és főleg nem undorodsz tőle, az nagyon sokat jelent nekem. – Megvonta avállát. – Megpróbáltalak távol tartani magamtól, méghozzá nagyrészt a te érdekedben, de… Mitmondhatnék? Lefegyvereztél.

Közelebb lépett, megsimogatta a lány haját.

– Szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy nem mondok újat ezzel. Gyűlöltelek együtt látni azzal amorgerintalival, és fájt, amikor nehezteltél rám. Aztán ott, Jarthmor alatt, amikor annyi mindentelveszítettünk… Akkor már tudtam, hogy nem akarok rólad lemondani. Hogy aztán ez mire lesz elég, aztnem tudom. Te hercegnő vagy, én meg szerzetes, aki ráadásul még csak nem is ember…

– Megoldjuk! – vágott közbe Mortua, és csillogott a szeme a boldogságtól. – Már ki is találtam, mit


523 / 531 2012.12.17. 19:21

fogunk csinálni. Szegény Baradun és a többiek halálával megürült most néhány hely apa testőrségében. Énrábeszélem, hogy vegyen fel téged, te meg kilépsz a rendből, és…


– Nem hinném, hogy ez jó ötlet.

– Már hogyne lenne az!

– Gondolod, hogy a fejedelem jobb szemmel nézné, ha egy testőr forgolódna a lánya körül? – A démonlegyintett. – Szinte látom, milyen arcot vágna, ha odaállnék elé, hogy megkérjem a kezedet…

– Hát akkor ne kérd meg! Ki a fene beszélt rögtön házasságról? Legyél a közelemben, és szeress! Atöbbit majd eldönti az idő meg a szellemek.

– És álljak félre, amikor téged férjhez adnak? – Valian még mindig a fejét ingatta. – Szeretlek, Mortua.Már azért bele tudtam volna hajítani Morkait a szakadékba, mert hozzá mert érni a kezedhez. El tudszképzelni, amint tétlenül nézem, hogy hozzámenj valaki máshoz? Az udvari élet különben sem nekem való.Arról nem is beszélve, hogy tartozom a szellemeknek, amiért visszahoztak téged. Nem hagyhatom ott csakúgy a szolgálatukat!

– Jó, akkor most javasolj valamit te! – vitatkozott Mortua. – Engem nem fognak visszavenni a rendbe,ez biztos, azzal meg, hogy hercegnő vagyok, nem tudok mit kezdeni! Biztos el tudnám érni, hogy apakitagadjon, de azt még mindig megpróbálhatom akkor is, amikor nemet mond kettőnkre!

Valian a lány másik keze után nyúlt. Egyszerre fogta mindkettőt, és komolyan nézett Mortua szemébe.

– Én is veled akarok lenni – jelentette ki. – Amikor csak lehet. Egyébként is lejárnál látogatnibennünket a rendházba, nem? Olyankor majd…

– De én nem látogatni akarlak, te bolond! Én azt akarom, hogy éjjel-nappal ott legyél a közelemben!

Diszkrét torokköszörülés szakította félbe őket. Egyszerre pillantottak fel, egyenesen Lyr Ascovadomegviselt arcába. Az újsütetű nagymester sápadtabb volt, mint valaha, és úgy tűnt, mintha még fogyottvolna is. Kék szemében teljes reménytelenség honolt, és roppant furcsán festett páncélban, de fegyvereknélkül.


524 / 531 2012.12.17. 19:21

– Izé… Hogy kell most téged szólítani? – kérdezte bizonytalanul Mortua.

– Még mindig Lyrnek hívnak. – A fiatalember hangjában mintha ezúttal szemernyi ellenségesség semlett volna; igaz, nem nagyon volt benne más sem. De végre legalább megszólalt, és a lány már ezt is jójelnek könyvelte el.

– Jó, csak gondoltam, most már, hogy te vagy a nagymester…

– Nagymester! – mondta keserűen Lyr. – Igen, az vagyok. Egy megtizedelt és végsőkig legyengültlovagrend nagymestere. Nem is vállaltam volna, ha Brietta abban az állapotban lenne, hogy bárkit isvezessen, így viszont rám maradt a feladat.

– Biztos vagyok benne, hogy remek nagymester leszel, Lyr. – Valian megszorította a barátja vállát.

– Nem nagyon lesz más választásom – hangzott a fanyar válasz. – De nem fecsegni jöttem. Most az azelső dolgom, hogy újraépítsem a rendemet. Koronásokra van szükségem, olyanokra, akik megfelelnek akövetelményeinknek, és akikben megbízom.

– És Valiant akarod. – Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés, Lyr azonban megrázta a fejét.

– Mind a kettőtöket akarom, téged is, Mortua. Nyilván nem fogok pallost nyomni a kezedbe, megValiantól se fogom elvárni, hogy holnaptól már csak lóháton közlekedjen. Rugalmas leszek, amennyiremegtehetem, elsősorban azért, mert nagy szükségem van rátok. Vállaljátok?

Mortua arcán hosszú idő óta először jelent meg egy felhőtlenül boldog mosoly.

– Ha beállunk Szárnyasnak, akkor összeházasodhatunk? – kérdezte mohón.

– Felőlem…

– Én vállalom! Apa tüzet fog hányni, de nem érdekel. Mikor esküdhetek fel?


525 / 531 2012.12.17. 19:21

– Minél hamarabb, annál jobb. Valian?

A démon feszes igent biccentett.

– Ennél sokkal többet is megtennék neked, Lyr. Megtiszteltetésnek veszem, ha a Korona lovagjalehetek.

– Köszönöm. – A fiatalember arcán nem látszott sem öröm, sem megkönnyebbülés. Mortua aggódvalépett közelebb hozzá.

– Hé, jól vagy? Uram – tette hozzá zavartan.

Lyr mogorva pillantást vetett rá.

– Az előbb rohant le Kaltria ihn Mortenor, hogy számoljak be neki a nagymester haláláról. Szerinted jólvagyok?

– A fene… Mit mondtál neki?

– Amit ő is mondott volna az én anyámnak, ha én estem volna el kettőnk közül. Amit ilyenkorszoktunk. – Lyr megrázta a fejét. – Egyébként is akartam beszélni veled, Mortua. Odébb jössz egy kicsit?

– Maradjatok csak, még úgysem róttam le a kegyeletemet. – Valian megsimogatta a lány kézfejét. –Visszajövök.

Lyr megvárta, amíg a démon lépései elhaltak, aztán belenézett a hercegnő szemébe.

– Ugye tudod, hogy amint lovaggá ütlek, kiszedem belőled, honnan ismered azt a nyomorult szertartást,és milyen sötét praktikákra vagy még képes? – kérdezte.

Mortua szendén elmosolyodott.


526 / 531 2012.12.17. 19:21

– Figyelj, Lyr, szerintem mindenki jobban járna, ha nem firtatnánk egymás titkait…

– Szóval tényleg tudod. Persze, csakis Valian ülhetett fel annak a maszlagnak, amivel megmagyaráztadneki, miért nyúltál a hajamhoz. Miből jöttél rá?

– A hajadra? Logikusnak tűnt.

– Nem a hajamra.

– Ja… A mágusok emlegették. Akkor tényleg… az vagy, igaz?

– Vedd úgy, hogy letagadtam. Brietta is hallotta?

– Nem hiszem. Akkor már, izé, koncentrált. – Mortua sóhajtott. – Vele mi lesz most?

– Ő fogja vezetni helyettem a morammori őrséget. Ez hivatalosan visszalépés, de nem bánja. Örül,hogy legalább a szobrának a közelében maradhat.

– És Morkhina… Hogy tudta megcsinálni ezt az egészet? Mi közötök volt hozzá nektek? Megegyáltalán…

– Mi zártuk be annak idején – felelte szórakozottan Lyr. – Már persze nem én. Akkor még nem iséltem. Hogy hogyan játszotta ki a börtönét, meg lett belőle ál-Nimortana, azt nem tudom, és nem isérdekel. Hangerisnek biztosan lesznek tippjei, a mágusok az ő reszortja, de… – Elharapta a mondatot, ésmegrázta a fejét, mint aki csak akkor jött rá, hogy túl sokat mondott.

– Hangeris Morcryon? – csapott le rá Mortua. – Hűha! Hát akkor ti általában véve is nagy emberekvagytok, ugye? És…

– És soha, soha, de soha nem fogunk erről beszélgetni – szakította félbe a fiatalember. – Így is többettudsz, mint szabadna.

– Soha nem árulom el senkinek – ígérte a lány. – Ha a szellemek azt akarják, hogy titokbanműködjetek, az biztos nem véletlen. De… Ha egyszer üresedés lesz, gondoljatok rám is, jó? Olyan szívesen


527 / 531 2012.12.17. 19:21

csatlakoznék!

– Nem így működik – zárta rövidre a vitát Lyr. – És most legyen elég! Jönnek.

Akkor már Mortua is hallotta a lépteket, aztán pedig meg is látta a sarok mögül kibukkanó Valiant, akiezúttal nem egyedül, hanem Amoril kíséretében érkezett.

– Zavarhatlak egy pillanatra, Lyr? – Az emorhoni máris a nagymesterhez lépett. – Tudom, mennyiremegcsappant a létszámotok. Ha neked is megfelel, néhány testvérrel szívesen csatlakoznánk a morammoriőrséghez. Úgyis közel vagyunk, nem jelent problémát. Ylmorad is hozzájárult.

Lyren látszott, hogy erőt kell vennie magán, de kezet nyújtott a papnak.

– Hálás lennék érte, Amoril. Itt vannak a többiek is, akik vállalják?

– Bemutatom őket, ha gondolod.

Mortua akkor már Valian mellett állt, és a kezét szorongatta, amikor pedig a két férfi egy biccentésselmagukra hagyta őket, kevésen múlt, hogy nem kezdett el ugrálni örömében.

– Valian, Amoril szerelmes Briettába! Biztos, hogy miatta akar idejönni! Láttam őket, olyan édesekegyütt… Remélem, Brietta is észre fogja venni őt! De úgyis Szárnyasok leszünk mi is, majd teszünk róla,hogy észrevegye, hm?

– Hogyne. – A démon nem látszott osztozni a lelkesedésében, vagy legalábbis nem teljes szívvel. – Lyrmit akart?

– Te tényleg féltékeny vagy – állapította meg a lány.

– Lyrre egy pillanatig sem. Csak érdekel.

Mortua az imént tett ígéretére gondolt, meg arra, hogy a szellemeknek néha felettébb sajátos ahumorérzékük. Legalább jót röhögtök rajtam? És ki volt az értelmi szerző, Loghor vagy Sharduk?


528 / 531 2012.12.17. 19:21

– Mondjuk tény, hogy Lyr nem próbálkozott semmi olyannal, mint Kai… – terelte el a szót, és ahogyarra számított is, Valian ráharapott a csalétekre.

– Mit művelt az a pap? – kérdezte zordan.

– Hát, izé… Megcsókolt, na! De éppen csak egy kicsit, alig éreztem. És nem is ízlett.

– Jó. Akkor nem egyesével töröm el a bordáit, hanem egyszerre.

– Eszedbe ne jusson! Már különben sem kellek neki. Nem élek elég nyugodt életet az ízlésének.

Valian bűntudatos mosolyt villantott rá.

– Látod? Erre mondtam, hogy a démon mindig is ott lesz bennem.

– És már Jarthmorban kiderült, hogy hallgat rám – tette hozzá Mortua. – Látod, hogy szükséged vanrám, nem?

Az ifjú átkarolta.

– Látom.

– Akkor nincs több kifogás?

– Nincs.

– El se hiszem, hogy ezt mondod. – A lány mély megelégedettséggel fészkelte be magát a karjába.

Hosszan nézték egymás arcát. Valian közelebb hajolt, Mortua azonban épp akkor szólalt meg megint.


529 / 531 2012.12.17. 19:21

– Jut eszembe, szerinted megkérhetem Lyrt, hogy ne kelljen pont a csuklómra tetováltatni azt anyamvadt koronát? Olyan ronda… Jobb lenne valami olyan helyre, ahol nem látszik.

– És ha megkérnek, hogy igazold magad, majd a fenekedet fogod mutogatni? – Most már Valian isvigyorgott.

– Azt csakis neked. Már ha kíváncsi vagy rá.

– Kíváncsi vagyok rá. Nagyon is. – A démon hirtelen lesütötte a szemét. – Gondoltad volna, hogy mégsoha nem csókoltam meg senkit? – kérdezte, Mortua pedig fontolóra vette a választ, mielőtt rábólintottvolna.

– Igen, azt kell mondjam, határozottan beleillik a képbe. És tudod, mit? Megadom neked a lehetőséget,hogy változtass a dolgon…

Egymáshoz simultak. Valian szája puhán megérintette a lányét, aztán lassan felbátorodott, Mortuánakpedig elakadt a lélegzete, amikor tudatosult benne, milyen is egy démon szenvedélye, ha az öldökléshelyett a szerelem szolgálatába állítják. Lehunyt szemmel, mély érzéssel csókolták egymást Morammormegszentelt kertjének bűvös fényei között, perceken át, mint akik képtelenek betelni egymással.Mindketten lihegtek egy kicsit, amikor szétváltak, és kézen fogták egymást megint, hogy – immár aSzárnyas Korona leendő lovagjaiként – együtt induljanak el közös jövőjük útján.

Vége

End Notes:


530 / 531 2012.12.17. 19:21

Hát itt a vége. Befejeztem, és most nem találom a szavakat. Azon kívül, hogymindenkinek nagyon köszönöm a támogatást, és hogy végigjöttetek velem ezen acsodálatos úton, csak egy dolgot tudok mondani. Egy ilyen fantasztikusolvasótábor megérdemli, hogy ajándékot kapjon - fogadjátok tehát nagyon sokszeretettel A démon és a papno folytatását, amelynek máris olvashatjátok aprológusát, méghozzá itt: http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=3438

A szellemek áldása legyen veletek! És mindent nagyon köszönök!

Vissza az indexre

Kikötés: All publicly recognizable characters and settings are the property of theirrespective owners. The original characters and plot are the property of the author.No money is being made from this work. No copyright infringement is intended.

A történet archiválva lett a(z) http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=2008


531 / 531 2012.12.17. 19:21

Documents

Kae Westa a Demon Es a Papno