GÓL …

SPORTÁGAKAT NÉPSZERŰSÍTŐ KIADVÁNYOK

7.

LABDARÚGÁS

Feldolgozta: Ferenczi Attila

FELELŐS KIADÓ A SPORT LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ VÁLLALAT

VEZETŐJE

2561 óbudai Nyomda. III., Bécsi-út 42. Felelős vezető: Levien József

igazgató

Magyarázat: Pirossal megjegyzéseinket, magyarázatainkat írjuk, míg

feketével az eredeti szöveg olvasható. Kiemeléseket is

eszközöltünk, amely gondolatot fontosnak véltünk az olvasó

számára.

Ez a kiadvány egy szurkolói könyv. Drukkereknek szól, mert egy

egészséges labdarúgó kultúra fontosnak tartja, hogy az iparág

szereplői hasonló aggyal gondolkozzanak a labdarúgásról.

A könyv nem csak a labdarúgás népszerűsítését tartja fontosnak,

hanem foglalkozik az 1951 előtti időszak futballtörténelmével, a

magyar eredményekkel. Megismerteti az olvasóval a futball

alapterminológiáit, bemutatja a játékszabályokat, ismerteti az

edzések felépítését, a képzés autodidakta lépéseit, állást foglal a még

ekkor is folyó rendszervitában (WM rendszer és a gúlarendszer),

bemutatja a játékosok szerepköreit, ill. stíluskérdéseket is feszeget.

Illetve a sorok közt elrejtve olyan tanításokat, alapvetéseket közöl,

amit fontosnak tart közölni az író a szurkoló felé, hogy így

gondolkozzon a labdarúgásról.

A lényeg!

Futballunk masszívan visszafejlődött a 20. század közepéhez képest.

Miért mondom?

1. Ez a könyv a második könyv ebben az időszakban, mely

szurkolóknak készült és amely más megközelítésből

tárgyalja a futballt, mint a mai futballt népszerűsító un. „repi

könyvek”. (megj: az első könyv: Feleki: „WM rendszer” című

írása)

2. Ekkor aktívan működött még az Edzőtestület, amely ma csak

papíron létezik.

3. Az a „stílus kiinduló pontú” futball-gondolkodásmód, ami még

1951-ben természetes volt, az mára már eltűnt.

Noha ebben a könyvben, a történetbe ágyazott ismeretközlés elég

bárgyú, ill. néha túlteng benne a szocializmus és a Szovjetunió

dicsérete, ennek ellenére érdekes olvasmány.

Bp. 2014-01-24

Ferenczi Attila

I.

Lepsény után, a dombok mögött megcsillant a Balaton víztükre. Az

utasok nagy része az ablakhoz sereglett. Sokan még nem látták

országunk e természeti szépségekben oly gazdag táját. Az

elragadtatás és csodálkozás hangjai hallatszottak. Az üdülésre

utazók eddig kicsit feszélyezett hangulata hirtelen feloldódott. Az

utasok mostanáig alig-alig váltottak szót, de most mindenki egyszerre

régi ismerőse lett a szomszédjának.

Körülnéztem a fülkében. Vidám, bizakodó arcok mindenfelé. A

padsorok között megindult a beszélgetés. A mögöttem lévő padon

hárman ültek, az arcukat nem láthattam, szavaikból csak foszlányok

jutottak el hozzám, de gesztusaikból ítélve roppant élénk beszél-

getésbe merültek.

Visszaültem a helyemre. Az elkövetkező két hétre gondoltam. Pihenni

fogok. Fürödni, enni, aludni, olvasni. Igyekszem elterelni a

gondolataimat mindenről, ami mindennapi életemmel kapcsolatos.

Főképen a futballal nem foglalkozom egy percet sem. Két hétig lus-

tálkodom és elfelejtem még azt is, hogy labdarúgó vagyok. Pedig ezt

nagyon nehéz elfelejteni. Szüntelen ott él az ember idegeiben,

izmaiban, csontjaiban. De most kikapcsolom, mint a rádiót, vagy a

villanylámpát. Igen, a pihenésnél ez a legfontosabb. Még a futballra

sem fogok gondolni!

Alig, hogy ez átfutott az agyamon, a hátam mögül a következő szavak

ütötték meg a fülemet:

- Tudnak is máma focizni!? A régi Újpestet láttátok volna! Az

igen. Az volt aztán csapat. Tudjátok az Avar milyen bombákat rúgott?

Saját szememmel láttam, amikor kidöntötte a kapufát az újpesti

stadionban.

Tessék! Éppen ebben a pillanatban akartam száműzni gondola-

taimból a futballt és íme máris lehetetlen. Nem figyelek oda! Beszél-

hetnek ezek, amit akarnak, de nem figyelek oda!

Könnyű az ilyesmit elhatározni, de annál nehezebb betartani. Eddig

csak egy-egy szófoszlány jutott el a fülemig, most minden szavukat

tisztán hallom.

— Azért a WM rendszer óriási haladást jelent a játék taktikájában.

— WM rendszer!? Egy Fogl többet ért az egész „háromhátvédes”

rendszernél. Nem védekezni kell! A védekezésből nem lesz gól! A

támadásból lesz a gól. Nahát!

Még mindig nem néztem meg az arcukat, de a hang után ítélve, a WM

rendszer ostorozója idősebb ember lehet, a másik kettő fiatal. A fiatal

drukkerek néha elejtettek egy-egy ellenvetést, de az öreg roppant

energikusan és dühösen hengerelte le őket.

1. tanítás: a támadás elsődlegessége a védekezéssel

szemben, ez volt a kiinduló pontja a magyar tradíciónak.

2. tanítás: a WM rendszer – gúla rendszer vitában a tradíció

edzői azt kifogásolták, hogy a WM rendszer túl sablonos és

merev a „dunamenti iskolának”.

— Láttátok volna, amit én álmodtam a napokban. Az volt azután egy

álom! Gyönyörű vasárnap délután volt. Kint voltunk a megyeri

stadiban. Annyi embert még nem láttatok együtt! De hát komoly

mérkőzés is volt ám!

— Kik játszottak?

— Az 1929-es magyar válogatott játszott a mai válogatott ellen!

— Marhaság! — döntött az egyik fiatal röviden, de velősen.

— Ilyesmi csak álomban történhet — szólt bele a másik, valamivel

szelídebben.

— Éppen ez a baj! Majd akkor meglátnátok mit érnek ezek a mai

játékosok! Ezeknek uborkalé folyik az ereikben! Bezzeg akkor! Olyan

volt az a csapat, mint a dinamit! Piff-puff ! Csak úgy repültek a gólok!

Az öreget elkapta a lendülete, és most már azt a bizonyos

álom-mérkőzést közvetítette.

— A közönség őrjöngött. Az egyik vonalbíró hangosan sírt, és a

zászlóba fújta az orrát. A Henni kapott egy olyan gólt, hogy a háló

elszakadt, és ő a labdával együtt a kapu mögé került!

— Hohó ! Álljon meg a menet! — vágott közbe az egyik fiatal. — Ha a

labda a kapu mögé került, mégpedig úgy, hogy utoljára a kapus

érintette, akkor ez nem lehetett gól, hanem szögletrúgást kellett volna

ítélni.

Az öreg ezen egy kicsit elgondolkozott. Hm-hm. Várjunk csak... Mi is

itt a helyzet? Hamarosan döntött.

— Csak próbált volna a bíró szögletrúgást ítélni! Majd kapott volna a

közönségtől! Ott voltak ám a régi drukkerek valamennyien. Velünk

nem kukoricázhatott egy játékvezető! De nem ám!

— Hányadik gól volt ez ?

— A tizennyolcadik.

_ És a mai válogatott hányat rúgott?

— Gólt?

— Gólt.

— Haha! Egyet sem! Örültek, ha hozzáérhettek a labdához!

Kezdésnél mindig odament az egész csapat és megsimogatta a

labdát, mert máskor nem juthattak hozzá!

— És mit csinált a Puskás Öcsi?

— Mit csinálhatott szegény? Ide-oda szaladgált. Mit kezdhetett ő ott a

felnőttek között?

Nem tudtam, nevessek-e vagy mérgelődjem? Már lúdbőrös volt a

hátam. Az öreg kicsit elfogultabb a kelleténél. Azért sem figyelek oda!

Közben másról kezdtek tárgyalni. A kapusokról folyt a vita.

— A Háda egyszer olyan magasra ugrott, hogy a felső kapufa mögött

visszaesett a hálóra. Úgy kellett létrával leszedni.

Lehetetlen nem odafigyelni. Ez valóságos futball-Háry János!

— Ezt ugyan nem hiszem el — válaszolt az egyik fiatal. — Annyi

azonban bizonyos, hogy Háda kitűnő kapus volt. Én is láttam

annakidején.

— A Háda? Az semmi. A Zsák! Az igen.

— Én azt hallottam, hogy 1923-ban egy osztrák-magyar mérkőzést

azért vesztettünk el 1 : 0-ra, mert a Zsák a lába között beengedett egy

labdát.

Az öreg zavartan hümmögött, de hamarosan megtalálta a megfelelő

választ.

— Hát ide figyelj kisöcsém! Először is az nem 1923-ban, hanem

1927-ben történt. Másodszor nem osztrák-magyar, hanem spanyol-

magyar mérkőzés volt. Harmadszor pedig a Zsák, aki a világ leg-

nagyobb kapusa volt, annyira a szívére vette ezt a hibát, hogy azonnal

elővette a kapufa mellől a pisztolyát és ott helyben a közönség, szeme

láttára fejbelőtte magát! Mire a fiúk a kezdéshez) felálltak, Zsák már

halott volt.

Ezt már nem bírtam ki szótlanul. Felugrottam, odarohantam hozzájuk

és nagyon idegesen kiabáltam az öreg arcába:

— Ide figyeljen sporttárs! Már jó régen hallgatom a meséit, de ez a

Zsák dolog nagyon felizgatott. Az egészből csak annyi igaz, hogy

1:0-ra kikaptunk a spanyoloktól, mert Zsák a lába között beengedett

egy gurulós labdát. De ez a nevezetes mérkőzés nem 1927-ben,

hanem 1925-ben történt, ami pedig a fejbelövést illeti, abból egy szó

sem igaz.

Az öreg meghökkent. Szigorú szemmel tolta lejjebb a szemüvegét és

jól megnézett.

- Csak nem gondolja, hogy hazudok? Én ott voltam! Tanúja

voltam ennek a tragédiának!

Ügy verte a mellét, hogy csak úgy döngött.

— Szóval azt állítja, hogy látta, amikor Zsák fejbe lőtte magát?

— Láttam... izé... azaz, hogy ezt speciel nem láttam, mert éppen

abban a pillanatban elém állt valaki az esernyőjével, de a durranást

hallottam...

A fiatalok egymást lökdöstek és majd szétrobbantak a visszafojtott

nevetéstől.

— Bizony, bizony... — mondtam szomorúan. — Szegény Zsák még

1925-ben fejbe lőtte magát és csak 1948-ban temették el...

— Kit? — csattant fel az öreg.

— Zsákot.

— A sporttárs honnan veszi ezt?

— Ott voltam a temetésen. Nem volt előttem esernyő és láttam,

amikor leeresztették a sírba !

Ezzel sarkon fordultam és dühösen otthagytam őket. Visszaültem a

helyemre. Remélem ez jó lecke volt ennék a túlbuzgó Háry Jánosnak.

Rövid ideig csendben maradtak. Az öreg úgy látszik megsértődött, és

újságot vett elő. A két fiatal nem firtatta tovább az ügyet. Nem akarták

idősebb szaktársukat kellemetlen helyzetbe hozni. A nagy „mesélők"

nem szeretik, ha lódításon érik őket.

A szünet azonban nem tartott sokáig. Az egyes mérkőzések

problémái ismét napirendre kerültek. Az utolsó osztrák-magyar mér-

kőzésről beszélgettek.

— Na látja, Hudák papa! Itt bebizonyosodott, hogy jobb a WM

rendszer! Az osztrákok még a régi taktikával játszanak. Ki is kaptak!

Az öreg Hudák — most már a nevét is tudom végre — továbbra is

ellenkezett.

— Sajnos nem voltam ott, mert elkéstem a jegyvásárlással. Az előtte

való héten vidéken volt dolgom és mire hazajöttem, már minden jegy

elkelt. De hallottam egy barátomtól, hogy csalt a bíró.

— Ellenünk?

— Dehogy ellenünk. Az osztrákok ellen. Az utolsó gólt Puskás Öcsi

lesállásból rúgta.

Ismét fel kellett ugranom. Egy pillanat alatt ott voltam közöttük.

— Nem igaz! Nem volt lesállás!

— Már megint itt van? — méltatlankodott Hudák bácsi. Mindíg

kotnyeleskedik. Tudja is maga, mi az a lesállás?! A legtöbb szur-

kolónak fogalma sincs a lesszabályról és mégis össze-vissza

kiabálnak.

— Én nagyon jól ismerem a lesszabályt! — jelentettem ki hatá-

rozottan.

— Akkor biztosan olyan helyről nézte a mérkőzést, ahonnan nem

láthatta tisztán a helyzetet.

Most már mosolyognom kellett.

— Téved. Én egész közelről néztem a mérkőzést. A pályáról.

— Hogy kerül maga a pályára? Mit keres egy civil a pályán ?

— Nem voltam civil. — válaszoltam szerényen. — Én is játszottam

azon a mérkőzésen.

Szavaimat mély csend fogadta. Összenéztek. Az öreg arcára

szemmelláthatóan kiült az irigység. Valószínűleg arra gondolt, hogy

egy nálánál is nagyobb hazuggal áll szemben. Jó lesz itt vigyázni.

Nagyon óvatosan kell megrágni minden szót.

— Mit játszott azon a mérkőzésen? Snapszlit vagy ultit?

— Fedezetet.

— Maga?

— Én.

— Így görbüljön meg? Hogy hívják az elvtársat?

Nem kellett bemutatkoznom, mert az egyik fiatal felugrott és nagyot

kiáltott.

— Megvan! Érdekes, hogy nem ismertük meg?!

Azzal megmondta a nevemet.

Az öreg megigazította a szemüvegét és tüzetesen megvizsgált.

— A Lajcsi? — kérdezte hitetlenkedve.

Az öreg kicsit szégyellte magát.

— Hudák Károly könyvelő vagyok — mutatkozott be.

A másik kettőt is megismertem, most már név szerint. Az egyiket

Lakatos Fricinek, a másikat Molnár Pistának hívták.

— Szép mérkőzés lehetett az utolsó osztrák-magyar — mondta

Lakatos. — Sajnos nem voltam ott.

- Én sem. — sóhajtott Molnár.

Az öreg Hudák hirtelen felállt. Szinte ünnepélyes volt.

- Meghívjuk az elvtársat egy üveg sörre az étkező-kocsiba.

Szabadkoztam.

- Szívesen átmegyek, de a saját számlámra.

- Szó sincs róla! — intett le az öreg. — A meghívásunk nem

egészen önzetlen. Arra szeretnénk megkérni, hogy mondja el ezt az

utolsó osztrák-magyar mérkőzést.

— Úgy van! Úgy van! — lelkendezett Lakatos és Molnár. —

Végre egy jó ötlet!

Ennek a kérésnek nem lehetett ellenállni. Nem is nagyon akartam.

Szabadság ide, pihenés oda, ha szóba kerül a futball, szívesen

beszélgetek erről a témáról, akár három napig egyfolytában.

Átmentünk az étkezőbe. A pincér felszolgálta a jéghideg, párás

üvegeket.

- Egészségünkre!

Jót ittunk, és nekiláttam az elbeszélésnek.

— Az utóbbi idők legizgalmasabb mérkőzése volt...

II.

1950. október 29. Hűvös, borongós őszi idő. Reggel óta esik az eső.

Ezen a vasárnapon úgy látszik végleg megtelepedett az ősz. Tegnap

még ragyogóan sütött a nap, és arra gondoltam, milyen élvezettel

szemlélhetem majd a lelátóról az újpesti Dózsa-stadion gyönyörű zöld

gyepszőnyegén folyó küzdelmet. A nézőkkel együtt lelkesen bíz-

tathatom majd az osztrákok elleni mérkőzésen a magyar fiúkat. A

vörös-fehér mez milyen szép látványt nyújt majd a ragyogó napfény-

ben.. Valóban kellemes vasárnapi szórakozás ígérkezik!

Így képzeltem el még tegnap, közben azonban alaposan megváltozott

a helyzet. Megeredt az eső, reménytelen csökönyösséggel per-

permetezik — no, ez még semmi — de a mérkőzésen én is részt

veszek!

Tegnap még nem tudtam róla.

Közben kiderült, hogy nekem kell beállnom valaki helyett. Soha

nagyobb örömmel nem teljesítettem kötelességemet.

A mérkőzés igen komoly küzdelmet ígért. Az osztrák és a magyar

csapat jelenlegi formája között alig-alig van különbség. Noha hazai

pályán játszunk, mégis fel kell kötnünk a nadrágot, ha győzni akarunk!

Nyílt a küzdelem, s ez még növeli azt a szavakban le nem irható,

különleges jó érzést, furcsa izgalmat, amit a játékos érez a mérkőzés

megindulásakor. Sajnos az idő nem kedvező, a pálya síkos az esőtől,

de hát üsse kő! A csúszós talaj megnehezíti a védelem játékát, és

éppen ezért könnyít a csatárok feladatán. Ilyen csúszós, esős

időben szokott előfordulni, hogy csak úgy záporoznak a gólok a

kapuba. Reméljük, hogy ez a kapu az osztrákoké lesz!

Az eső nem zavarja a labdarúgás rajongóit, a szurkolók tömegét

Esernyők megszámlálhatatlan sokasága csillog, imbolyog a lelátókon

Negyvenötezer ember gyűlt össze. A villamosok zsúfoltan csörtetnek

végig a Váci-úton, és a Stadion előtt szüntelenül ontják magukból az

embereket.

Blythe bíró a sípjába fúj. Megkezdődik a nagy mérkőzés. Az osztrákok

két támadása sikertelen, a magyar csatárok lendületet kapnak,

belemelegednek, legyőzik az első percek kissé bénító izgalmát, és

Puskás Öcsi gyors egymásutánban két gyönyörű gólt lő. A ti-

zenharmadik percben már 2 : 0-ra vezetünk!

Nem szabad elbizakodni! Csak rajta, tovább, egy pillanatig se

lazsáljunk, támadni, támadni, de közben a védelemről sem feledkez-

zünk meg. Az osztrákok már felocsúdtak a gyors és kellemetlen

meglepetésből, erősen nekilátnak a játéknak.

Percekig változatos, kemény játék folyik. Közben még egy veszélyes

támadást vezetünk az osztrák kapu ellen, de sikertelenül.

Nem sokkal utána Wagner, az osztrák középcsatár nagy lövést küld

20 méterről a magyar kapu felé, kapusunk, Grosits, csak szögletre

tudja öklözni. A szögletrúgás utáni veszélyeket elhárítjuk, de máris

újból résen kell lennünk.

Az osztrákok nagyiramú jobboldali támadást indítanak. Melchior I. az

ellenfél jobbszélsője megkaparintja a labdát, villámgyorsan fut a

magyar kapu felé. Kétségbeesetten loholok mellette, igyekszem

zavarni, de megállítani nem tudom. Most Lantos, a balhátvéd

igyekszik megkaparintani előle a labdát, de mielőtt ez sikerülne,

elcsúszik, és Melchior I. zavartalanul adja át Wagnernek, aki azután

15 méterről félmagas, kemény lövéssel küldi a kapura. Grosits nem

tudja védeni. Sajnos gól lett belőle.

Nagyon bánt a dolog. Én voltam itt a főbűnös. Melchior I. nyugodtan,

szabadon vette át a labdát, s akkor már hiába futottam utána.

Összeszedtem minden erőmet, hogy jóvátegyem a hibát.

Később még egyszer hibáztam. Decker, az osztrák jobbösszekötő

szabadon kapta a labdát, nem vigyáztam rá eléggé. Komoly baj

származhatott volna ebből is, de elcsúszott, és nem tudta átadni a

labdát.

Ezzel vége is az első félidőnek. A szünetben jó hangulatban

üldögélünk. Megfogadjuk Sebes Guszti bácsinak, hogy vigyázunk,

mert az osztrákok a II. félidőben gőzerővel, fokozott irammal

kezdenek majd. Ezért mindent bele kell adnunk az elején.

Így is történt.

Támadásainkat az osztrákok elkeseredetten védik, majd a nyolcadik .

percben heves baloldali támadást intéznek, Stojaspal, az osztrák

balösszekötő átadja a labdát a helyéről ügyesen elhúzódó

Wagnernek, aki ballal nyugodtan maga elé teszi a labdát, és

jobblábas, lapos lövést küld a magyar kapu bal sarkába.

Kiegyenlítettek az osztrákok. 2 :2. A magyar csapat irama kissé

lanyhul, az osztrákok veszik a kezükbe a kezdeményezést. Szünet

nélkül támadnak. Ez a támadássorozat Grosits, a magyar kapus

elszántságán és ügyességén törik meg. Már-már megkapjuk a

harmadik gólt. Melchior az osztrák jobbszélső egészen a baloldalra fut

át a labdával, kijátssza a magyar védelmet. Tizenöt méteres

körzetben senki sincs mellette. Kétségbeesetten nézzük, milyen

hatalmas gól lesz ebből. A közönség is nagyon elcsöndesedik. Vészt

jósló pillanatok. De Grosits egy másodperc századrésze alatt átlátja a

helyzetet, villámgyorsan kifut és bátran veti magát a tisztán álló csatár

lábára, elüti előle a labdát, erre valamennyien felocsúdtunk és igen

nehezen, de felszabadítottuk kapunkat a kritikus helyzetből. A

közönség ujjongva ünnepli a magyar kapust. Remekül végezte a

feladatát.

Ez a pillanat volt az, amikor az osztrákok lendülete kissé megtört. Újra

mi támadunk. A 24. percben Hidegkuti átadja a labdát Sándornak,

Sándor Szilágyi I-hez játszik, aki mintegy 18 méterről lövésre szánja el

magát. Hatalmas lövést küld az osztrák kapu felé, és a labda a

jobboldali kapufa mellett, félmagasan száll a hálóba. 3 :2-re vezetünk.

A második félidő közepe táján járunk. Még jó húsz perc van hátra, és

ez igen hosszú idő. Ezalatt sok minden történhet. Nem szabad lany-

hulnunk, nem szabad csökkentenünk az iramot. Igen változatos a já-

ték. Az osztrákok is összeszedték minden erejüket és a 33. percben

Melchior gólt lő, 3 : 3.

Az osztrákok ismét kiegyenlítettek. Még tíz perc van hátra a mérkőzés

végéig. A gól után mindjárt támadunk. Meg kell nyernünk ezt a

mérkőzést! Egyre erősebb az iram, és bár az osztrákok még egy

támadást kísérelnek meg — ez nem sikerül nekik, és most már mi

támadunk szünet nélkül.

Izgalmas percek. Versenyfutás az idővel. A közönség lelkesen biztatja

a magyar csapatot. Minden maradék erőnkkel dolgozunk, de

villámgyorsan gondolkodunk is, és helyzetről-helyzetre igyekszünk

előnybe jutni. Egy akarat viszi az egész csapatot, olyan

összhangban dolgozunk, mint egy gép alkatrészei. Egy ember-

ként küzd a csapat, 45.000 ember lesi Izgatottan, lelkesítő hangorkán-

ban minden mozdulatunkat. Ebben a feszült, izgalommal,

igyekvéssel, küzdeni akarással teli légkörben szinte összeforrunk a

közönséggel is. Valamennyien tudásunk legjavát adjuk, ez a különös

feszültség megsokszorozza erőnket.

De minden hiába. Rohan az idő. Még 8 perc van hátra, még 6, még 4.

A lelátón a közönség egy része oldalazva húzódik a kijárat felé.

Sajnos ilyenkor már semmi sem szokott történni. De nem! Nem

fejezhetjük be döntetlenül ezt a mérkőzést! Meg kell mutatnunk a

világnak! Meg kell mutatnunk népünknek, a Nyugat kizsákmányolt

dolgozóinak, de meg kell mutatnunk az imperialista uszítóknak is: a

béketábor népei erősek a sportban is, mint amilyen erősek a

termelésben! Az utolsó másodpercig küzdünk még egy gólért!

Még egy perc van hátra. Az osztrákok arcán néha elégedett mosoly

villan. Budapesten döntetlent kivívni, felér a győzelemmel. Talán

harminc másodperc választ el a mérkőzés végétől, amikor az osztrák

16-osnál elkeseredett erővel, kétségbeesetten, előrefejelem a labdát.

Nekirepül az egyik osztrák védőnek, lepattan róla, és ekkor Puskás

olyan gyorsan cselekszik, hogy szinte nem tudom szemmel követni.

Háttal áll a kapunak, most hirtelen eldobja magát, testében

félfordulatot végez, és ugyanakkor kapásból lő. Ez a szinte lehetetlen-

nek tűnő, váratlan teljesítmény úgy meglepi az osztrák kapust, hogy

mire megmozdul, már késő. Puskás repülve eltalált labdája laposan a

hálóba kerül! Gól !

Gyönyörű volt. Mindezt akkor sem a közönség, sem mi játékosok nem

tudtuk szemmel és ésszel követni, csak azt láttuk, hogy Puskás elesik,

és a labda ott táncol az osztrák kapuban. Másodpercekig tartott a

döbbent meglepetés, és mire megjött a közönség hangja, — mi pedig

nekiláttunk, hogy örömünkben jól megölelgessük Puskást! —

megszólal a játékvezető sípja is, jelezve a mérkőzés végét.

III.

Sokat fürödtem délelőtt. A víz meglehetősen elbágyasztja az embert.

Ha még hozzászámítjuk azt is, hogy szörnyű hőség volt, és alaposan

beebédeltem — elképzelheti az olvasó, milyen kellemesen éreztem

magam az üdülő hűvös, tiszta szobájában. Leheveredtem az ágyra és

behunytam a szememet.

Lellén ilyenkor van a legnagyobb csend. Az ebéd utáni pihenő ideje.

Mindenki bemenekül a hőség elől a szobákba. Olvasnak, vagy

alusznak.

Milyen kellemes itt! Tökéletes pihenés. Ügy lesz, ahogy a vonaton

elképzeltem. Evés, fürdés, alvás, olvasás és semmi futball! A

vonaton véletlenül elkapott az a három szenvedélyes drukker, de

most végre kikapcsolódhatom.

Behunytam a szememet. Kellemes álmosság simogatott végig. Milyen

jó ez a csend.

Hirtelen megrezzentem.

- Nem igaz! — hallatszott egy kiáltás a szomszéd szobából a

falon keresztül.

Ismét lecsukódott a szemem Mit kiabál ez ilyenkor? Igazán csendben

maradhatna, amikor mindenki aludni akar.

— Szó sincs róla! Szó sincs róla!

Ismét felébredtem. Ha nem hagyja abba, átmegyek és megmondom a

véleményemet. Neveletlen alak. Azt hiszi, egyedül van az üdülőben!

Nem hagyta abba. Ügy látszik a falakat nagyon vékonyra méretezték,

mert most már minden szót hallottam.

— Az amatőrizmus egy marhaság! Amatőr futballal nem is lehet

eredményt elérni! Amíg nem vezetik be újra a régi profi rendszert,

addig nem is lesz futball ebben az országban!

megj:

Értsd: futballunk válságban van, legalábbis az író szerint.

Már nem is tudom, miért mentem át. Azért, hogy elcsendesítsem ezt a

hangoskodó alakot vagy azért, hogy kicsit vitatkozzam vele.

Bekopogtam az ajtón.

— Tessék belépni!

Ijedten torpantam meg az ajtóban. A szobában hárman heverésztek

alsónadrágban. Hudák mester, Lakatos és Molnár! Régi ismerőseim.

— Nini, Lajcsikám! Hát te is itt vagy?

Kicsit szédültem, amikor becsuktam az ajtót. Tegnap a vonaton,

miután pertut ittunk, Földvárnál összetalálkoztam egy mérnök

ismerősömmel. Búcsút vettem a három szurkolótól, visszamentem a

bőröndömért és ismerősöm unszolására átmentem abba a kocsiba,

ahol ő utazott. A leszállásnál sem találkoztam Hudákékkal, és így fo-

galmam sem volt arról, hogy ők is itt vannak Lellén. Ez még a kisebb

baj volna. Fatális véletlen, hogy ugyanabba az üdülőbe kerültek,

ahova én, és még szörnyűbb, hogy éppen a szomszéd szobába.

Molnár felugrott az ágyról és széket tolt alám.

— Foglalj helyet.

— Köszönöm szépen. — szabadkoztam. — Csak azért jöttem át,

hogy felpeckeljem a szájatokat. Ugyanis aludni szerettem volna.

— Délután? — csodálkozott Hudák. — Aludni akkor, amikor a fociról is

beszélgethetünk?

— Engem most nem érdekel a futball. Pihenni akarok.

— Jól van. Nem bánom. Eridj haza, ígérjük, hogy csöndben leszünk.

— mondta Molnár Pista. — De mielőtt visszamennél, egyet mondj el

nekünk. Miért alakult ki a professzionizmus, és miért tértünk most

ismét vissza az amatőr rendszerhez?

Megvakartam az államat.

— Erre nem olyan egyszerű válaszolni. Hogy jól ismerjétek a

szempontokat, látnotok kell az előzményeket is.

— Frici, szaladj le egy kis sörért! — rendelkezett Hudák papa. Már

nem is nagyon ellenkeztem. Kérdések röppentek felém, én

válaszoltam. Újabb kérdések, újabb válaszok — közben megérkezett

a sör. Észre sem vettem és máris alaposan belemerültem a labdarúgó

sport történetébe. így van ez, ha az ember elkezdi. Nem lehet abba-

hagyni.

— Mióta focizik az emberiség? — kérdezte Frici.

— Legalább száz éve! — vágta rá kapásból Hudák.

— Olyan régen? — csodálkozott Pista.

— Nem éppen száz éve, — nyugtattam meg — de legalább 4000 éve.

Hudák úgy ugrott ki az ágyból, mintha kígyó csípte volna meg.

— 4000 éve? Hogy mondhatsz ilyen bolondot te, aki a válogatottban

játszottál?

— Nézd, Hudák bácsi, nem úgy kell az egészet értelmezni, hogy a

futball őse ugyanolyan volt, mint a mai futball és negyvenezer jó torkú

szurkoló .gyűrűjében huszonkét elszánt ember kergette a labdát két

kapu között a pályán.

— Azt én nagyon jól tudom, de ugyebár...

És itt kárörvendően mosolygott. Nagyképűen lóbálta a felsőtestét.

— ... de ugyebár a focinak van egy nagyon fontos kelléke... A labda!

— Ügy van. — bólogattunk valamennyien.

— Ha szabad egy szerény kérdést feltennem, miből készül a labda?

— Gumiból és bőrből — válaszolt Frici. Hudák most lecsapott.

— Már pedig négyezer évvel ezelőtt még nem volt gumi! Tehát labda

sem volt! Haha! Ez csak világos?

— Az a labda nem gumiból készült. Először csak szőrrel töltötték meg,

később pedig disznón hólyagot fújtak fel és vontak be bőrrel.

Hudák csendesen visszasompolygott az ágyához.

— Erre nem gondoltam...

— Milyen szerencse, hogy a labda feltalálására nem te voltál

kirendelve 4000 évvel ezelőtt — ugratta Pista. — Mert ha neked kellett

volna feltalálni, beadtál volna egy feljegyzést, hogy várjanak még

3700 évig, amíg az első gumiszállítmány megérkezik.

— Úgy látszik ezekhez a dolgokhoz még nem nagyon értünk. — vélte

Frici. — Nézd Lajcsi, most annyi időnk van. Ne töltsük hiába. Beszélj

valamit a futball eredetéről.

Megadóan sóhajtottam. Vége a mai délutáni siestának!

- Vajon mikor ismerte meg az ember ezt a gömbölyű, ruganyos kis

játékszert, a labdát, amely oly nagy örömet okoz a

gyermekeknek, de az egyetlen a gyermekkori játékok közül,

amellyel a felnőttek is szívesen játszanak?

Annyi bizonyos, hogy nagyon rég.

Kisebb-nagyobb gömb, amely gurul és felpattan, hihetetlenül fürge,

pályája, mozgása mindig okoz meglepetéseket.

Kiszámíthatatlan.

A labdának ez a fürge, csodálatos ugrándozása ezernyi lehetőséget,

változatot nyújt a legkülönfélébb játékokban.

A legkedveltebb sportágak nélkülözhetetlen eszköze. A labdarúgáson

kívül a röplabda, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, tenisz, gyeplabda,

lovaspóló és rugby játék legfontosabb kelléke.

Bennünket elsősorban az érdekel, mikor jutott az eszébe az

embernek, hogy belerúgjon a labdába?

Testi felépítésünk alapján várható természetes mozdulatunk az, hogy

kézzel nyúlunk a labda után. A labdarúgáson kívül valamennyi labdás

sportágban a kéz játssza a főszerepet. Mi az oka annak, hogy mégis

az a sportág a legnépszerűbb ezek közül, amelyiknél l á b u n k

segítségével továbbítjuk a labdát, a kéznek alig-alig van szerepe? A

válasz egyszerű. Lábunkkal sokkal messzebbre küldhetjük el a labdát,

mint a kezünkkel. Ez nemcsak a gyakorlott labdarúgóra vonatkozik,

hanem mindenkire. Természetes, hogy a labdarúgásnál

változatosabb, érdekfeszítőbb játék alakul ki, mert a labda útja sokkal

gyorsabb. Ha a kapus kirúgja a labdát, vagy a hátvéd hatalmas

rúgással szabadítja a kaput — egy másodperc sem telik el és a labda

máris az ellenfél oldalán gurul — a következő 2—3 másodpercben

pedig az ellenfél már meg is kaphatja a gólt. Ez a gyorsaság teszi oly

érdekessé a játékot mind a játékos, mind pedig a néző számára.

A labdarúgó sport eredete az ókori Kínába nyúlik vissza.

Időszámításunk előtt 2800 körül már játszottak valamilyen labdajá-

tékot a kínaiak, amelyben rúgták is a labdát. Hogy ez a játék miképpen

folyt, azt nem tudjuk. A labda valószínűleg bőrből készült, és szőrrel

töltötték meg.

Az ókori görögök episkuros nevű játékáról már többet tudunk. Ezt már

két csapat játszotta, nagy, szőrrel tömött labdával. A játéktér közepén

nagy kőrakás volt. Erre felállt a játékvezető, és a két csapat közé

dobta a labdát. A játékosok igyekeztek azt kézzel-lábbal eljuttatni az

ellenfél határvonalán túl eső területre. Ugyanezt a játékot játszották a

rómaiak harpastum néven, de a kutatók szerint ők már felfújt állati

hólyagot vontak be bőrrel.

A harpastum játékot a rómaiak nagyon kedvelték és különösen a

katonák űzték szorgalmasan a táborokban. Július Caesar hadai vitték

el ezt a játékot Európa különböző országaiba, tőlük tanulták meg az

országok lakói.

Európa különböző országaiban maradt meg a nyoma a rómaiak

játékának, és egyes országokban a nép ezt tovább fejlesztette. 1300

körül Európa különböző városaiban alakult ki egy meglehetősen zajos

és durva játék, amely abból állt, hogy az ifjúság felfújt állati hólyagból

készült labdát a városok szűk utcáin kézzel-lábbal hajszolt. Angliában

a nép annyira megkedvelte ezt a játékot, hogy királyi rendelettel

tiltották be, szigorú büntetést helyezve kilátásba azoknak, akik

megszegik a király parancsát és továbbra is folytatják ezt a sportot.

Hasonló rendeletek más országokban is napvilágot láttak, de

hiábavaló volt minden tiltó rendszabály. A fiatalság nem engedte meg-

zavarni szórakozását.

Kétségtelen, hogy a mai futballjáték közvetlen elődje az a népszerű

labdajáték volt, amelyet Angliában a XVI—XVII. századtól kezdve az

egyes községek igen gyakran játszottak egymás ellen. Ez a játék

abból állt, hogy a falu apraja, nagyja árkon-bokron át űzte a felfújt állati

hólyaggal töltött nagy bőrlabdát addig, amíg az ellenfél községének

főterére, valamelyik csapat el nem juttatta. Itt már a labda rúgásának

igen fontos szerepe volt. Megvolt már a két csapat is, és a pálya a két

község közötti terület volt. Bár ebben a játékban még több volt a

verekedés, mint a labdarúgás — az alap már megvolt.

Később már korlátozták a pálya területét. Nagyobb füves térséget

szemeltek ki, ahol két cölöppel kijelölték az ellenfél városának

jelképes kapuját. Meghatározták a játékosok számát is, és kialakult a

játéknak az a fejlettebb módja, amelynél az a csapat győz, amely

többször juttatja át a labdát az ellenfél kapuján. Ez a sport már alig

különbözött a mai rugby-től, amelyet Angliában szívesen játszanak,

és Amerikában a futball nevet teljesen jogtalanul bitorolva — nagyon

népszerű. Amíg Európában már 1863-ban észrevették, hogy a rugby

túlságosan durva játék, és a reformátorok megalkották az új játék

szabályait, amelyek szerint csak lábbal szabad továbbítani a labdát —

addig az USA-ban a nálunk oly népszerű labdarúgás senkit sem

érdekel. A vállalkozók hamar rájöttek arra, hogy a durva r u g b y a

közönség toborzására sokkal alkalmasabb, mert szívderítő

látványosságot nyújt az, amikor a játékosok összevissza ütik, verik,

rúgják egymást, amikor kupacban verekednek a labdáért, és a kupac

alól időnként kiráncigálnak egy félig agyonvert embert.

Így alakult ki a mai labdarúgó sport, és a múlt század végén elindult

világhódító útjára.

IV.

A labdarúgás őstörténetének elmondása közben kis számú, de lelkes

hallgatóságom oly nagy tetszéssel követte az eseményeket, hogy

közben még háromszor leszaladtak sörért. Amikor abbahagytam a

beszédet, Hudák csalódott képet vágott.

— Ennyi volt az egész?

Általában nyugodt ember vagyok, és az iskolában már megszoktam,

hogy tanítványaim időnként meglepő kérdéseket intéznek hozzám, de

most percekig hápogtam, amíg szóhoz jutottam. Éreztem, hogy

arcomat elönti a vér a felfortyanó méregtől.

— Mi az, hogy ennyi az egész! — kiáltottam dühösen. — Azt hiszem

mindent elmondtam, ami a labdarúgással négyezer év óta történt,

holott egy órával ezelőtt még nyugodt lélekkel állítottad, hogy a

labdarúgó sport története mindössze száz éves.

— Nem úgy értettem — szabadkozott Hudák. — Elmondtál négyezer

évet, azaz, hogy háromezerkilencszázötvenet, de ötven év alatt több

fontos esemény történt, mint a megelőző 3950 esztendő során.

— Hudák bácsi meglehetősen szerénytelen, ha futballról vagy sörről

van szó. — jegyezte meg csendesen Frici.

— Különben is, szívesen elmondja Lajcsi ennek az utolsó ötven évnek

a történetét is, csak hadd szuszogja ki magát — tette hozzá Pista.

Dühösen ugrottam fel.

— Hagyjatok békén! Nem mondok el semmit! Nem mesedélutánokat

tartani jöttem ide, hanem pihenni! — és még hozzátettem, ahogy

Hudák bácsitól tanultam : — Nahát!

Ami ezután történt, azt joggal jegyezhetik fel majd a sport történetírói,

mint a futball történetében ismert legnagyobb szemtelenséget.

— Mit kiabálsz? — Szólt Hudák csendesen és flegmatikusan. — Hát

mi hívtunk téged? Nem magadtól jöttél be?

— Most már nem szóltam egy szót sem, hanem kirohantam a

szobából és bevágtam magam mögött az ajtót.

Ügy látszik, távozásom után a három szurkoló szobájában komoly vita

támadhatott, mert választékos modorban szidalmazták egymást egy

teljes félórán keresztül. Lefeküdtem az ágyra, és befogtam a fülemet,

hogy hallgatólagosan se vegyek részt a szomszéd szobában folyó

csete-patéban, de így is meghallottam Hudák mester dörgedelmes

szózatát:

— Ö akar engem tanítani?! Engem, aki már akkor drukker voltam,

amikor neki még dudlit nyomtak a szájába! (Melldöngetés) Nahát!

Ezt már nem bírtam tovább. Sietve lementem a strandra. A délutánom

nagyon kellemesen telt el, jót fürödtem, utána kimentem a

hajókikötőbe, és a balatoni naplementében gyönyörködtem. Közben

együtt sóhajtoztam a többiekkel, hogy milyen gyönyörű! Ez a program

a balatoni üdülőhelyeken minden nap megismétlődik este hét óra

körül.

A valóban felejthetetlen természeti tünemény elfeledtette velem a

délutáni eszmecserét, és jó hangulatban, hatalmas étvággyal

fogyasztottam el a vacsorámat. Közben megismerkedtem egy Gál

nevű szövőmesterrel, aki vacsora után sakkpartira hívott. Örömmel

csatlakoztam.

3. tanítás: kiegészítő sportként a sakk nagyon jó játék, mert tanítja a

magyar futballstílus egyik formanyelvét, a kombinációt. Lásd Kovács

Ferenc mesteredző tanítását.

Gál kitűnően játszott és ugyancsak törtem a fejemet, miképpen

szoríthatom a sarokba. Végre sikerült egy három lépéssel előre ki-

agyalt cselem, és Gál egy futót vesztett. Megnyugodtam. Most már

biztosan enyém a parti. Megfontoltan, nyugodtan kell játszanom, és

nem lehet veszteni.

Persze Gál még nem adta fel a küzdelmet és egy váratlan lóugrással

szinte kiegyenlítette az esélyeket. Újból összeszedtem a

sütnivalómat. Már-már kész kombinációm volt, amikor a szomszéd

asztalnál egy nagyon is jól ismert hang ütötte meg a fülemet:

— Mindig a Fradi körül voltak a zűrök! Sose felejtem el azt az esetet,

amikor 1912-ben a Fradi miatt, decemberben megfürödtem a

Dunában!

A csaknem győztes sakkparti ezzel a fordulattal reménytelenné vált

számomra. Már nem tudtam a fekete-fehér kockákon elhelyezett

bábukra figyelni. Miért kellett Hudáknak a Fradi miatt fürödnie? Miért?

Akárhogy füleltem, a további beszélgetést nem értettem meg.

— Sakk! — mordult rám Gál elvtárs vészt jósló hangon. Léptem egyet

a bástyával. Gál leütötte.

— Ismét sakk! — jelentette ki ellenfelem, és megkönnyebbült képpel,

elégedetten gyújtott cigarettára.

Továbbra is szorgalmasan hegyeztem a fülemet, de ez csak arra volt

jó, hogy királynőmet a király vonalába helyezzem, és Gál sakk-sekket

adjon. Még egyet léptem, azután elhangzott az ítélet:

— Sakk és matt!

Néhány szóval zavartan és szórakozottan köszöntem meg a partit, és

átmentem a szomszéd asztalhoz. Megálltam Hudák előtt. Hudák rám

nézett, majd odaszólt társainak.

— Látjátok, már megint itt van.

— Nem kívánok veletek hosszabban beszélgetni — mondtam

hidegen és ellenséges modorban. — Csupán arra vagyok kíváncsi,

hogy miért kellett neked a Fradi miatt decemberben a Dunában

fürödnöd?

— Vagy úgy! Hát nem bánom, elmondom ezt a szégyenletes esetet.

1912 decemberében az FTC-nek a MAC-cal kellett volna játszania, és

a MAC volt a pályaválasztó. A MAC margitszigeti pályája abban az

időben használaton kívül volt. A MAC az MTK pályáját választotta, de

a Fradi kijelentette, hogy ott nem játszik. Erre a MAC az UTE pályát

választotta, amely abban az időben még az újpesti Szúnyog-szigeten

volt.

Valami sántított a dologban, de azért hagytam, hadd mondja végig.

Már sejtettem, melyik esetről akar beszélni, de nem vágtam közbe.

— Újpesten laktam már akkor is és a Fradi kedvéért nem mentem

volna be Pestre, viszont a Népszigetre hajlandó voltam elmenni, hogy

megnézzem ezt a híres, nevezetes csapatot. Csónakon keltünk át a

Dunán.

— Miért kellett nektek csónakon menni, amikor ott volt a híd? "—

csodálkozott Frici.

— A balkáni háború miatt. Katonák őrizték a hidat és senkit sem

engedtek át. így aztán csónakon mentünk.

— Igazán nem volt érdemes a Fradi miatt csónakázni — jegyeztem

meg gúnyosan.

— Bizony nem volt érdemes. Későn fejeződött be a mérkőzés. és

visszafelé alkonyatkor olyan tülekedés támadt a csónakokért, hogy az

egyik bárka feneke kiszakadt, és mindenki a vízbe esett.

— Nem a tülekedés miatt szakadhatott ki a csónak feneke hanem

azért, mert te is beszálltál.

Hudák végigmért.

— Mit gondolsz, én mindig ilyen kövér voltam? Különben jeí* voltam

én azon a csónakon, mert akkor nem lennék most itt köztetek. Mind

belefulladt a Dunába. Én csak a kikötőpallón álltam, de az is a víz alá

merült a tömeg súlya alatt. Ott persze nem fulladt bele senki, mert a jó

öreg Hudák papa résen volt. Valamennyit kihúztam, aki nem tudott

úszni.

Elégedetten mosolyogtam. Abban az időben ugyan még a világon

sem voltam, de több hiteles forrásból ismertem az esetet. Széket

húztam az asztalhoz, és leültem.

— Ebben a történetben annyi volt a lódítás, hogy még neked is

becsületedre válik.

— Mit?! Hát azt hiszitek, hogy csak azért utaztam 150 km-t, hogy

nektek a Balaton partján hazudhassak? — üvöltötte Hudák. Talán

nem hiszed el, hogy egy csomó embert kimentettem?

— Ezt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a krónikák emlékeznek

meg Hudák Alajosról, a vízből mentő hősről, de arról pontosan

megemlékeznek, hogy ezt a nevezetes mérkőzést az UTE sziget

pályáján a MAC nem az FTC-vei, hanem az MTK-val játszotta. Arról is

megemlékeznek a krónikák, hogy bármilyen csodálatos, de a

katasztrófának egyetlen halálos áldozata sem volt.

Hudák nem válaszolt, úgy látszik nagyon meglepte őt, hogy pontosan

ismerem az esetet, annak ellenére, hogy születésem előtt történt.

— Bizony, bizony — sóhajtott. — Én végig éltem a futball őskorát. Az

volt aztán szép idő, mikor a millenniumi kiállításon bemutatták a futball

labdát.

— Bizony jó néha meghallgatni az öregeket — jegyezte meg Frici.-—

Hány éves vagy most, Hudák papa?

— Ötvenhat — jelentette ki büszkén. De nem foghatja rám senki sem,

hogy ötvenötnél többnek látszom!

— És kitűnő emlékezőtehetséged van, — dicsérte Frici. Szinte

csodálatos, hogy ilyen tisztán emlékszel arra a millenniumi futball

labdára, pedig akkor csak egy éves voltál.

— Csodálatos memória! — tettem hozzá én is. — Különösképp, ha

számításba vesszük, hogy a millenniumi kiállításon egyáltalán

bemutatták a futball labdát.

— Oly jó a memóriád, hogy kicsit túl színesen vetíted elő az

eseményeket — mondta Pista. — Éppen ezért indítványozom, hogy

bár Lajcsi csak könyvekből és hallomásból ismeri ezeket a dolgokat,

inkább ő mondja el.

Azután észre sem vettem, és éjfélig megint meséltem nekik.

/*/

Bár labdajátékokat már a középkorban is ismertek hazánkban, ezt

nem tekinthetjük a magyar futball játék eredetének.

A múlt század vége felé egyre több hír érkezik egy különös

labdajátékról. Külföldet járt utazók, vándor diákok tesznek először

említést az egyre jobban térthódító labdasportról. Vörösmarty, a Lear

király fordítása közben a „base football-player" kifejezésre bukkan és

nem tud mit kezdeni vele. A magyar fordításban nem is szerepel,

hiszen akkor még hazánkban csak nagyon kevesen tudták mi is az?

Később, amikor egyre több és több hír érkezik a futball játékról,

Pesten egyre többen érdeklődnek iránta — a konzervatív arisz-

tokraták és maradi pesti polgárok minden ellenkezése ellenére —

népszerűségének növekedését nem lehet megállítani. Amikor az első

bőrlabdák megérkeztek Angliából, a fiatalság nagy örömmel és

kíváncsisággal igyekezett megismerkedni velük. A különös labdával

mindenfélét megkíséreltek, a baj az volt, hogy a tornamesterek

(tanárok) nem engedték, hogy belerúgjanak. Csak amikor a

szabályokat tüzetesebben áttanulmányozták, akkor vették észre,

hogy éppen kézzel nem szabad a labdához nyúlni. Ez a körülmény,

mint minden újdonság megdöbbenést keltett a maradiak körében,

ebben is az új idők új levegőjének előszelét érezték, mert tudták, hogy

minden forradalmi újdonság nem is nagyon távoli rokonságot tart

magával a forradalommal.

De minden handabandázás hiábavaló. A labdarúgás iránt egyre

többen érdeklődnek, lelkes fiatal rajongóinak száma egyre jobban

növekedik. 1897-ben a Millennárison lejátsszák az első komoly

mérkőzést. A küzdelem a BTC A és B csapata között zajlott le. Ennek

a mérkőzésnek már nagyszámú nézőserege volt, és a sport

ellenségei még nagyobb dühhel folytatták reménytelen

áskálódásukat. Érdekes, hogy igen sok tanár és testnevelési

szakember is ellenszenvvel viseltetett a futball iránt. „A hóbortos

rúgólabda-játék alkalmat ad a nemtelen ösztönök felszabadulásának"

— mondják a maradi professzorok és a „bűnös" diákok nem mernek a

szemükbe nézni, ha az előző napon á labdarúgás „tiltott és bűnös

élvezetének" hódoltak.

De minden hiába. 1897 őszén már 2000 főnyi nézősereg előtt játsszák

Pesten az első nemzetközi labdarúgó mérkőzést, egy bécsi csapat

ellen.

A fiatalságot ezután már nem lehet visszatartani a labdarúgástól.

Nemcsak Budapesten, de a vidéki városokat környező réteken is

egyre többen és többen rúgják a labdát. Nemcsak a diákok, hanem a

külvárosok mezítlábasai is összegyűlnek és ha jobb nincs —

rongylabdát rugdosnak.

Megalakul a MÁV Északi Főműhely „Törekvés FC 1900" csapata.

1901-ben már hivatalos szerve, szövetsége is van a labdarúgó

sportnak.

Az első külföldi túra keserű csalódást okoz az első magyar válogatott

csapatnak. Bécsbe utazott a válogatott, a pályaudvaron egy-két

kiküldött fogadta őket, majd valamennyit magas vadász kocsira

ültették és óriási feltűnést keltve, hurcolták végig a városon. A

felvonulás hasonlított a vándorcirkuszosok feltűnést keltő

reklám-kocsikázásához. Az ordító reklámtáblákkal díszített magas

vadász kocsi bakján a kocsis hangosan és hamisan magyar nótákat

trombitált. A felvonulás óriási feltűnést keltett a császárvarosban és az

ordítozó csőcselék ujjongva, csúfolódva kísérte végig az ízléstelen

propaganda miatt szégyenkező magyar sportembereket.

A mérkőzés utáni banketten öt osztrák jelent meg, de azok is hamar

elszökdöstek.

Azóta az osztrákok megtanulták tisztelni a magyar játékosokat. Jó

néhányszor tömtük meg gólokkal az osztrák kaput, az osztrák kö-

zönség szeme láttára. S mint a legutóbbi válogatott mérkőzés ered-

ményéből már sejthetik az osztrákok, a béketábor labdarúgóit a jö-

vőben még inkább tisztelik és megbecsülik majd odaát!

/*/

A magyar labdarúgó sport tulajdonképpen a Magyar Labdarúgók

Szövetségének megalapítása után indult el felfelé ívelő pályáján. A

futballcsapatok eddig minden rendszer nélkül játszottak egymással.

Az MLSz első ténykedése az volt, hogy a játékot rendszerbe foglalva,

I. és II. osztályú bajnokságot írt ki. Ez adta meg a csapatoknak a fej-

lődési lehetőséget és ez keltette fel a közönség nagy tömegeinek

érdeklődését. Az I. osztályú bajnokság első győztese a BTC, a II.

osztály győztese a „33" FC volt. Egyik jelentős eseménye volt ennek a

korszaknak az Ifjúsági Labdarúgók Szövetségének megalapítása,

amely a legifjabb futballista generáció apró klubocskáit összeterelte,

működésüket szabályozta és megadta a fejlődés lehetőségét. Az

MLSz országos szervvé fejlődött, felállították a vidéki

futballkerületeket, és kiírták a vidéki bajnokságokat is. így

szükségessé vált az I. és II. osztályok mellé alsóbb osztályok

megszervezése is.

A csapatok és játékosok számának nagyarányú növekedésével

együtt járt a játék színvonalának emelkedése is. A Ferencvárosi Torna

Club és a Magyar Testgyakorlók Köre külföldi portyáján nagy sikere-

ket ért el, és felkeltette az egész világ sportkedvelőinek érdeklődését

a magyar labdarúgás iránt. Hatalmassá vált az érdeklődés itthon is, és

most már nagyméretű stadionokra volt szükség a közönség be-

fogadására. Ekkor épült a két rivális egyesület, az FTC és az MTK

nagy sporttelepe.

Az 1907—08 bajnoki évben a híres budai „33" FC nagy átalakuláson

ment át. Ezt az egyesületet 33 futballista alapította és elhatározták,

hogy 33-nál sohasem lehet több tagja. Újat csak akkor vesznek fel, ha

a 33 közül valaki meghal. Ez persze azt eredményezte, hogy a csapat

fokozatosan romlott. Amikor azután lecsúszott a II. osztályba, a tagok

gondoltak egyet, és új alapszabályt állítottak fel„ mely szerint

korlátlanul vesznek fel új tagokat.

A futball hőskorának nagy csapata a múltban legyőzhetetlen BTC,

most már a bajnokságban a hatodik helyre csúszott, és a vezetést a

két nagy rivális, az MTK és az FTC ragadta magához.

Bár ekkor a professzionizmus korszaka még messze volt, az

1908—09-es év egyik érdekessége az első profi-per volt. Az UTE csa-

patának éveken át fő erőssége volt a két Molnár fiú. Egy napon azután

az UTE-t otthagyták és átmentek a BTC-be, de nem sokkal ezután

híre ment, hogy ismét az UTE-ba mentek vissza, de az UTE-ba való

átlépési kérelmüket hirtelen visszavonták. Az UTE ekkor feljelentette

őket és lelepleződött az egész ügy. A két Molnár fiú az UTE-ban

állandóan kölcsönöket vett föl az egyesülettől. Mikor már a pénzforrás

elapadt, jelentkeztek a BTC-be és 60 pengő Ft-ért felajánlották

magukat. Egy idő múlva, mikor a BTC-ben felgyülemlett az

adósságuk, jelentkeztek, hogy vissza akarnak menni az UTE-be.

Gyűjtést rendeztek, és az egyesület tagjai összeadták azt a pénzt,

amellyel a BTC-nél fennálló adósságukat kifizethették. Az összeget

átvették, és nem sokkal utána kijelentették, hogy mégis a BTC-ben

maradnak.

Az UTE feljelentette őket, és az MLSz hosszú ideig tárgyalta az ügyet.

Végül mégsem nyilvánították a Molnár fiúkat profinak, de két évre

eltiltották őket a játéktól.

Ez az eset volt az előszele annak a később mindjobban elharapódzó

káosznak, amely az álamatőrizmus korszakát jellemezte.

Az 1910—11-es bajnoki év érdekes eseményeket hozott. Az FTC

csapata nyerte a bajnokságot, bár a játékban még voltak hiányossá-

gok, és nemzetközi viszonylatban elég gyengén állt. Ezt mutatja az a

körülmény is, hogy a hozzánk ellátogató Blackburn Rovers 8 :1

arányban lesöpörte a pályáról. Az elfogult közönség nem bírta ki a

vereséget, és parázs botrány kerekedett verekedéssel, kődobálással

tarkítva.

A másik érdekessége volt az évnek, hogy az UTE kiesett az I.

osztályból.

Az 1910-es év legörvendetesebb eseménye az Üllői-úti FTC Pálya

építése volt, és a megnyitó mérkőzést 1911. február 12-én 10.000

főnyi közönség előtt tartották meg. A mérkőzésen az FTC az MTK

ellen játszott és 2 : l-re győzött. Ekkor kezdte meg az FTC győzelmi

sorozatát. A csapat szinte hétről-hétre erősödött.

A pálya megépítése hatalmas lökést adott a magyar futballsportnak.

Az 1911—12. évi bajnokságot fölényesen nyerte és 1912. januárjá-

ban a téli holt idény alatt nagy sikerű német-angol portyát bonyolított

le az FTC híres aranycsapata. Tagjai a következők voltak : Fritz

(Ungar) — Rumbold, Payer (Manglitz) — Weinbeer, Bródi /

(Medgyessy) Blum — Weiss (Szeitler) Pataki, Korodi, Schlosser,

Borbás.

13 hónappal az FTC pálya elkészülte után megépült az MTK

sporttelepe is és ezzel máris kezdett kibontakozni a jövő nagy

csapata. Ebben az évben még csetlett-botlott, nehezen ment a játék,

de már megmutatta oroszlánkörmeit.

Az MTK pályán 1912 március 31-én tartották meg az első mérkőzést.

Akárcsak egy évvel ezelőtt az FTC pálya megnyitásán, itt is a két nagy

rivális mérkőzött és az MTK itt bebizonyította tudását és 1 : 0-ra

megverte az FTC-t. A bajnokságot ugyan nem tudta megnyerni az

MTK, de megnyerte a három évvel azelőtt kiírt Magyar Kupát.

A két nagy csapat kialakulásával, a nagy sporttelepek építésével

egyre jobban kibontakozik a magyar labdarúgó sport. Az 1912.

stockholmi Olimpián első ellenfelünk a nagy angol válogatott. Hatal-

mas lendülettel kezdett támadni a magyar csapat a játék kezdetén, az

angolok szinte megbénultak. A 18. percben 11-est rúgunk! Bodnár, a

legjobb magyar lövő áll neki, és a földbe rúg. A magyar csapat meg-

zavarodik, összeroppan. A végeredmény 7 :0 az angolok javára.

Mindennek ellenére ebben az időben kitűnő volt a magyar csapat. Ezt

igazolja az a körülmény is, hogy a vigaszdíjban a németeket 3 : l-re, a

nagy osztrák csapatot pedig 3 : 0-ra vertük.

Mindez azonban még csak a kibontakozás volt. A csapat őszre alakul

ki végleg. A kapuban a kiöregedő Domonkost Zsák váltja fel. A

magyar válogatott ekkor a következőkből állt: Zsák — Rumbold, Payer

— Bíró, Károly, Blum — Sebestyén (Tóth), Bodnár (Kertész II.),

Pataki, Schlosser, Borbás.

Az 1913. évben erősítik a csapatot. Hlavay lesz a középfedezet.

Az első világháború kitörése erősen megzavarja a labdarúgó sport

fejlődését. Az MTK és az FTC vetélkedése, amely a két „konkurens"

pálya gazdasági vetélkedéséből eredt, a háború kitörésével és a

bajnokság leállításával nemhogy kiegyenlítődött volna, hanem még

jobban elfajult. Mindkét csapat arra törekedett, hogy saját pályáján

minél érdekesebb és nagyobb közönséget csábító műsort rög-

tönözzön.

Labdarúgó sportunkat ebben az időben egyéb téren is a gazdasági

bajok, nézeteltérések, nehézségek jellemezték. Nemcsak a játék

színvonala esett vissza, de a gazdasági zavarok egyre erősebben

jelentkeztek. A csapatok léte forgott kockán. Ekkor léptek fel az első

komoly hibák erkölcsi téren is, mert az egyesületek egy része nem

zárkózhatott el játékosai anyagi természetű követelései elől, és így

megkezdődött a labdarúgás legzavarosabb korszaka, az

álamatőrizmus.

Jellemző esete volt az álamatőrizmus korszakának a Schlosser-ügy,

Schlosser, az FTC legnépszerűbb játékosa átlép az MTK-ba! Ez az

átlépés olyan nagy port vert fel, hogy még a távoli frontokról is

százával érkeztek a hozzászóló levelek és az újságok hosszú ideig

foglalkoztak vele. Hogy mi volt az ügy valódi háttere, azt még ma sem

tudhatjuk. Schlosser megemlékezésében azt írja, hogy néhány

szabadjegy megtagadása miatt történt az egész, de hát ez mégsem

elegendő indok egy ilyen sorsdöntő lépés elhatározására. Egyike volt

ez is azoknak a zavaros ügyeknek, amelyek végigkísérték az

álamatőrség idejét.

Schlosser átlépése sokat lendített az egyébként is hatalmasan erő-

södő MTK-n, s így az 1916-ban megkockáztatta, hogy egyszerre két

nemzetközi mérkőzést is vívjon — és mindkettőt megnyerte. A hazai

csapatok közül hármat is megvert legalább tíz góllal. A Kispestet

10:0-ra, a BTC-t 11 : 1-re, a MAC-ot pedig 18 : 0-ra verte !

Az 1917—18 bajnoki évben játszott először az MTK csapatában az az

ifjú, aki szinte pillanatok alatt a magyar futball legfényesebb csillaga

lett. A katonáskodó játékosok pótlására ugyanis állandó tartalékként a

legkülönfélébb helyeken megjelent a csapatban a Vasas ifiből átlépett

Orth György, az akkori idők legnagyobb futballjátékosa.

Orth első válogatott szereplése napján a magyar csapat kilenc MTK

játékossal játszott az osztrákok ellen. Ezt a mérkőzést 2 : 1-re nyertük

meg. Ekkor Orth még kicsit elfogódottan játszott. Annál inkább

remekelt a következő bajnoki mérkőzésen. A 18:0-ra megvert

MAC-nak 12 gólt rúgott.

Orth nemcsak jól játszott, de minden poszton megbízható is volt. A

magyar labdarúgósport történetében nem volt olyan játékos, aki ilyen

általános tudással rendelkezett volna.

A következő bajnoki évben új nagytehetségű játékos tűnt fel:

Braun Csibi. Ennek ellenére az MTK romlott, mert csapatában állandó

változtatásokat kellett végrehajtani. Ez az év a vándorlások éve volt.

Az MTK és az FTC nagy európai túrán vett részt, ahonnan mindkét

csapat, de főképpen az MTK nagy győzelmekkel tért haza. Ezzel

szemben néhány játékos kint maradt külföldön. Ezt nemcsak az MTK,

hanem a válogatott is nagyon megérezte. Az egyre jobban előretörő

UTE, — Knoll — Fogl II, Fogl III — Király, Baubach, Milosovics —

Paulusz, Kosa, Príboj, Schaller, Szidon — felállításban, 1 : 1-es dön-

tetlent harcolt ki ellene. Az osztrákoktól 2 :0-ra kaptunk ki, de ez a

gólarány nem felel meg annak a fölénynek, amellyel az osztrák csapat

játszott ellenünk.

Az 1920—21-es bajnoki évben az MTK továbbra is megtartotta

fölényét. Az UTE most már komolyan megerősödött, és a bajnok-

ságban a 3. helyre került. Egyébként ebben az esztendőben a

játékosok részben engedéllyel, részben engedély nélkül, igen nagy

számban szökdöstek ki külföldre. Először csak szórványosan tűntek

el, de később egy vállalkozó kedvű társaság magyar profi válogatottat

alakított, mivel úgy gondolták, hogy a professzionizmus bevezetése

már náiunk is csak napok kérdése. Ez a csapat kiment Német-

országba, meg is nyert néhány mérkőzést, de nem sokáig játszhatott,

mert az MLSz tiltakozására a német szövetség letiltotta játékenge-

délyét. Ezzel a vállalkozás megbukott, és a játékosok szépen,

csendben valamennyien hazaszállingóztak.

1924-ben érdekes nemzetközi mérkőzések zajlottak le. Először az

olaszok ellen játszottunk és 7: 1-re megvertük őket. Ez az eredmény

elbizakodottá tette a magyar fiúkat. Nem vették számításba, hogy az

olaszok ebben az időben meglehetősen rossz formában voltak. Az

utána következő osztrák-magyaron meg kellett elégednünk a

2:2-vel. így indultunk a Párizsi Olimpiára Útközben megmérkőztünk a

svájciakkal és 4 : 2-re kikaptunk. Párizsban első mérkőzésünket a

lengyelek ellen 5 : 0-ra megnyertük és ez fokozott önbizalmat adott a

fiúknak. Senki sem kételkedett abban, hogy következő ellenfelünket,

áz egyiptomiakat úgy verjük, ahogy akarjuk. A következő felállításban

játszottunk Egyiptom ellen : Biri — Fogl II, Mándi — Orth, Guttmann,

Obitz — Braun, Eisenhoi'íer, Opaía, Hirzer, Jeny. A várt győzelem

helyett, sajnos az azóta oiy sokat emlegetett „egyiptomi csapás"

következett, 3 : 0-ra kikaptunk. Mi voit ennek az oka?

Talán a legjobb itt Fogl II-t idézni:

„Önmagunkat gáncsoltuk el. A legvétkesebb a magyar bírói kar, amely

nem engedi meg a férfias játékot, hozzászoktatott a

kisasszonyjátékhoz, s amikor ilyen erőteljes csapattal kerülünk

szembe, szánalmas, gyáva figurákká válunk. A szégyentől ég az

arcom, amikor arra gondolok, hogy a magyar fiúk olyan gyáva nyulak

tudnak lenni, mint ezen a mérkőzésen voltak. Pedig az egyiptomiak

teljesen sportszerűen játszottak."

Az

1924—25-ös évnek két érdekessége volt. Ekkor tört előre a Vasas és

ez évi összeállítását valóban aranycsapatnak nevezhetjük: Kutrucz —

Király, Rottler — Pallós, Sipos, Kelchen — Katzer, Takács II, Jellinek,

Szentmiklóssy, Himmer. A Vasas a bajnokságban a 3. helyen végez.

Az MTK-t 2 :0-ra veri.

Az év második érdekessége az MTK—FTC mérkőzés, amelyen a

kék-fehérek meglepetésszerűen 11:2 arányban legyőzték nagy rivá-

lisukat.

Egyébként ebben az évben történt a magyar labdarúgás történetében

a legsúlyosabb és legsportszerűtlenebb sérülés. Az MTK Bécsben az

Amateure ellen játszott. Nyilvánvaló volt a kék-fehérek győzelme, de a

játékvezető mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza. Az MTK

vezetett, de a második félidő elején a bécsiek kiegyenlítettek. 2 :2.

Hatalmas küzdelem indult meg a döntő gólért. A 36. percben Orth

tisztára játszotta magát, és veszélyesen tört a kapura. Ekkor Tandler,

a bécsiek közismerten erőszakos hátvédje utánaszaladt, és a

legkíméletlenebb módon, nyilvánvaló szándékossággal belerúgott.

Orth azonnal összeesett. Olyan súlyos térdficamot szenvedett,

amilyennel a leghíresebb orvostanárok sem találkoztak még. Óriási

volt a magyar csapat felháborodása, többen nekiestek Tandlernek. A

mérkőzés folytatásáról persze szó sem lehetett.

Tandler már eddig is számos durvaságot követett el, és most csak

Orth jóindulatának köszönhette, hogy nem jelentették fel őt.

Ugyanebben az esztendőben történt az az eset is, amikor a spanyol

válogatottól 1 : 0-ra kikaptunk, mert Zsák egy egész lassan a kapu felé

vánszorgó labdát a lába között beeresztett. (De nem lőtte főbe

magát!)

Az 1926-os évben vezették be nálunk is a profizmust. A megalakult

profi egyesületeket két ligába tömörítették. Az» I. liga első

bajnokságát a Ferencváros nyerte, a II. liga bajnokságát a miskolci

Attila. A profizmus bevezetése idején az akkori idők sportszaklapja

leszavaztatta a közönséget, hogy hogyan állítaná össze „minden idők

legjobb magyar csapatát." Az eredmény, tehát ha nem is „minden

idők", de a magyar labdarúgás első korszakának legjobb csapata

— a következő volt: Zsák — Fogl II, Rumbold — Biró, Bukovi, Blum

— Braun. Takács II, Orth, Schlosser, Borbás.

Ezzel le is zárult a magyar labdarúgás ifjú korának ideje.

V.

1927-ben megalapították a KK-t, a Közép-európai Kupát, amelyben

Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia és Olaszország élcsapatai

vettek részt. A Közép-európai Kupát 1927—1939-ig minden évben

megrendezték és a négy ország vett rész rajta. 1927-től 1939-ig a

kupát kétszer nyerték a következő csapatok : Ferencváros, Spárta,

Újpest, Bologna, Ausztria, egyszer a Rapid, a Slavia és a Vienna.

De lássuk az ezután következő évek rövid krónikáját.

1927—28. bajnoki évben visszafizettünk az osztrákoknak a tavaszi

6:0-ás vereségért. Most mi győztünk 5 : 3-ra Weinhard — Fogl II, Fogl

III — Furmann, Bukovi, Vámos — Ströck, Takács II, Holzbauer,

Hirzer, Kohut csapatunkkal.

A Hungária mindent elkövetett, hogy csapatát a visszaeséstől

megóvja, de a Ferencváros ellen hiába volt minden erőfeszítése.

3:2-re győzött a Fradi. Híres, bomba-csapat volt a zöld-fehérek 11-e.

Amsei — Takács I, Hungler II — Fuhrmann, Bukovi, Obitz — Rázsó,

Takács II, Turay, Szedlacsek, Kohut.

Olyan nevek szerepelnek ebben a csapatban, amelyeket még ma is

emlegetünk.

1929-ben a Fradi dél-amerikai túrára ment. Július 21-én néhány

győzelemmel a tarsolyában, Montevideoban élete legnagyobb

mérkőzésére állt ki a Ferencváros a kétszeres olympiai bajnokcsapat

ellen. Minden erejével beszállt a küzdelembe. Az első félidő 3 : O-ás

vezetést hozott a zöld-fehéreknek. Az uruguay-i csapat a második

félidőben rákapcsolt és roppant durván kezdett játszani. A

Ferencvárosból Takács II, Bukovi, Turay megsérült. Végül a

montevideoi csapat a játékvezető segítségével két gólt szerzett és így

a végeredmény 3 :2 lett.

A nyár másik nagy diadalát az Újpest aratta a KK-ban. Az újpesti

csapat: Aknai — Kővágó, Fogl III — Borsányi, Köves, Vig — Ströck,

Avar, Mészáros, Spitz, P. Szabó felállításában megverte a Spártát, a

Rapidot, a Slaviát, és megnyerte a kupát. A lila-fehérek igen erősek

voltak ebben az évadban, és meg is nyerték a bajnokságot. Az Újpest

részt vett a genfi tornán és megnyerte azt.

Ennyi dicsőség között ott sötétlik az olaszoktól kapott 5 :0-as vereség,

amely szörnyű lehangoltságot keltett a szurkolók táborában.

Kétségtelen, hogy az olasz csapat jobb volt, de nem ennyivel. Nagy

balszerencsével játszottunk, és összeroppant a magyar csapat. Az

olaszok fiatal csatára, Meazza hihetetlen lendülettel, ellenállhatatlan

bombákkal, kitörésekkel, temperamentumos játékával szinte

egymaga elintézett bennünket. Meazzat Orsi, a villámgyors balszélső

és a szorgalmasan építő Baloncieri hathatósan támogatta

működésében.

Ezt a vereséget le kellett nyelnünk és a 40.000 nézőnek végig kellett

néznie, mint „eteti" védelmünket a fiatal, dinamikus, tehetséges olasz

középcsatár.

1930—31 az újpesti aranycsapat éve. Aknai — Kővágó, Dudás (akkor

a legjobb rúgótechnikájú hátvéd) — Borsányi, Volentik, Vig — (három

igazi aranyfedezet) Ströck, Avar, Stofián, Spitz, P. Szabó. (Avar

ellenállhatatlan lendületű összekötő, kiváló lövő, P. Szabó és Ströck

villámgyors, góllövő szélsők). Az Újpest megállíthatatlanul nyeri a

bajnokságot, második a Hungária, harmadik a Ferencváros. Az

általános jó formát igazolja az is, hogy Bécsben, a Hohe Warte

poklában 3 :2-re vertük az osztrákokat, a következő felállításban:

Amsei — Mándi, Ligeti — Lyka II, Kléber, Berkessy — Ströck, Avar,

Turay, Toldi, Titkos.

1931—32 a Ferencváros legfényesebb diadalát hozta. A kiöregedett

fedezetsorba fiatalokat állítottak — ma már tudjuk ki volt Lázár és

Sárosi.

A bajnokság kezdetén általában az Újpestet tartották esélyesnek,

annál is inkább, mert a Hungáriát 5 :0-ra valósággal lelépte. De

később kiderült, hogy a megfiatalodott Ferencváros egy klasszissal

jobb az Újpestnél is. A csodálatos technikájú Lázár és Sárosi, Korányi,

az új hátvéd, Táncos a gyors és technikás és Kohut a bomba

lövéseiről nevezetes szélső, Turayt, Toldit és Takács II-t nem is em-

lítve — 100 százalékos bajnokságot hozott a Ferencvárosnak.

A nemzetközi mérkőzések ezzel szemben nagyon balul ütöttek ki.

Bécsben a most már joggal Wundermannschaft-nak, csodacsapatnak

nevezhető osztrák válogatottól nagyon csúnyán kikaptunk. A Hilden

— Schramseis, Blum — Braun, Hoffmann, Nausch

— Zischek, Gsehweidl, Sindelar, Schall, Vogel felállítású osztrák

csapat 8 : 2-re tönkrevert bennünket. A magyar csapat összeállítása a

következő volt: Szabó — Takács I. Mándi — Lyka II, Kalmár, Lázár

— Zavadszky, Cseh II, Turay, Toldi, Kohut.

Nem jól végeztünk az olaszok ellen sem. A mérkőzés 1 :1 arányú

döntetlennel végződött. Az is igaz, hogy a Combi — Rosetta,

Allemandi — Pitto, Feraris, Bertolini — Costantino, Cesarini, Meazza,

Magnozzi, Orsi összetételű együttesnél jobb csapatot azóta sem

tudtak kiállítani az olaszok !

1932—33 érdekes eseménye volt, hogy Orth György ismét játszott.

Többéves lábadozása után elszerződött a Bocskai-hoz edzőnek és

játékosnak. Az első mérkőzése alkalmával egy pilóta klubtársa

repülőgéppel szállt a pálya fölé és ledobott virágcsokorral üdvözölte

az elmúlt idők felejthetetlen játékosát. A múltat azonban nem lehet

visszahozni. Orth játéka már nem volt alkalmas arra, hogy felfrissítse

a Bocskai-t. Ezzel lezárult a magyar labdarúgás középkora.

Ebben az évben remekelt a bécsi csapat. Meisl Hugó, az osztrák

szövetségi kapitány új Wundermannschaftja angliai útján nagy sikert

aratott. 4 :3-ra kikaptak ugyan az angoloktól, de az erkölcsi siker óriási

volt. A Hiden — Rainer, Sesta — Nausch, Smistik, Gall — Zischek,

Gsehweidl, Sindelar, Schall, Vogel felállítású együttes az osztrákok

eddigi legjobb csapata volt.

/*/

1936 decemberében találkozott a magyar válogatott első ízben a

komoly WM rendszerrel. Keserves találkozó volt! Az angol csapat

Londonban 6 :2 arányban győzött le bennünket. Technikás, túl

finom csapatunk mit sem ért ellenük. Akkor láthattuk első ízben, mi a

modern futball és mi a győzelem titka. Az ésszerű, cicoma nélküli

játék, a gólra törés, egyszerű húzások, lendület, állóképesség,

okos felállás. Az angolok keményen és egyszerűen játszottak és

szinte mosolyogtak Cseh Matyi ravasz cselezésein. Ma már a

moszkvai Dinamó megmutatta, hogyan kell ellátni az angol csapatok

baját. Kutyaharapást a kutya szőrével kell gyógyítani. Az angolok

keményen játszottak, a szovjet játékosok még keményebben. Ez a

korszerű labdarúgás. A finomkodással, — amely még ma is divat

nálunk — legfeljebb a hasonlóan finom osztrákok ellen győzhetünk. ,

Akkor a vereség utáni gyászünnepségen Cseh Matyi elkeseredetten

mondotta az angolokra:

— Futball-iparosok!

— Ti pedig művészek vagytok — a városligeti Műszinkörben! — vágta

rá a szövetségi kapitány.

Az 1937-es Közép-európai Kupa-mérkőzések érdekes eseményeket

hoztak. Ekkor minden ország három csapattal indulhatott. Először a

Hungária, azután az Újpest esett ki. Már csak a Ferencváros tartotta

magát a csapataink közül. Nehezen, de legyőzte a Slaviát.

Közben Amsterdamban Közép-európa – Nyugat-európa mérkőzést

játszottak. Közép-európa felállítása a következő volt:

Olivieri (olasz) — Sesta (osztrák), Schmaus (osztrák) — Serantoni

(olasz), Andreolo (olasz), Lázár (magyar) — Sas (magyar), Meazza

(olasz), Piola (olasz), Sárosi (magyar), Nejedli (cseh). Ezt a

mérkőzést Közép-Európa nyerte 3 : 1-re, Sas két és Nejedli egy

góljával.

Ezután következett a KK második fordulója. Ebben játszották azt az

emlékezetes mérkőzést, amikor Bécsben az Admira és a Genova

játékosai összeverekedtek. Mindkét csapatot kizárták a további já-

tékból.

Ezalatt a Ferencváros nagy nehezen megverte a Viennát. Nem túl

nagy eséllyel indult az Ausztria ellen. Ki is kapott Bécsben 4 : 1-re.

Mindenki lemondott arról, hogy tovább jut a KK-ban. A budapesti

mérkőzésen azonban szép játékot produkáltak a zöld-fehérek. 6 : 1-re

lesöpörték a pályáról az Ausztriát! Utána a római Lazio csapatát bizto-

san verték és így 1937-ben ismét magyar csapat nyerte a kupát.

Nemzetközi mérkőzéseken továbbra is komoly sikereket arattunk. 8:3

arányban vertük meg Csehszlovákiát, 2 : 1-re Ausztriát és 2 :0-ra

Svájcot. Ezután indultunk el a párizsi világbajnokságon, ahol csak az

olaszoktól kaptunk ki és így a második helyen végeztünk.

Az 1939—40. évben a Kispest játszott nálatok először kifejezett

WM rendszert és az őszi forduló befejezésével vezetett is az NB

I-ben!

A második világháború nehéz idejéhez értünk. 1940—41-ben a

feloszlatott Hungária már nem vett részt a bajnokságban. Nagy előn-

nyel a Ferencváros nyerte. 1941—42-ben előretörtek a nagy gyárak,

hadiüzemek csapatai és a Csepel nyerte a bajnokságot. A következő

évben ismét a Csepel lett a bajnok. A Vasas a 6. helyre tört előre.

1943—44-ben a Nagyvárad bajnok lett.

A következő évadban az őszi fordulóval befejeződtek a bajnokságok.

A Ferencváros vezetett. Ezzel le is zárult a magyar labdarúgás III.

korszaka.

Ezután még néhány hétig tartott a fasiszták öldöklése, majd el-

következett a Felszabadulás. Új korszak köszöntött a magyar népre

és a magyar sportra.

VII.

Hudák nagyot ásított.

— Azért aludni is hagyhatnád az embert! — jelentette ki mél-

tatlankodva, majd hozzátette: — Az én koromban már nem lehet

éjszakázni!

Megnéztem az órámat1. Éjfél volt.

— Hudák papa, te csak feküdj le, ha álmos vagy — szólt rá

Frici.

— Dehogy fekszem! Ha nem figyelek oda, telebeszéli a fejeteket

mindenféle Fradi-históriával!

Pista megvédett.

— Nem mondhatod, hogy elfogult volt. Igazán tárgyilagosan mondta

el a magyar labdarúgás történetét.

— Mindig meg volt a véleményem a fradistákról — mondta megvetően

és tüntetőleg elfordult.

Felálltam, hogy megyek a szobámba aludni. Épp itt az ideje. Már az

ajtóban voltam, amikor Frici utánam szólt.

— Hogy lehet az hogy az olaszoktól rendszerint kikaptunk, az

osztrákokat pedig megvertük, ugyanakkor, amikor az osztrákok

meg az olaszokat verték?

Már el is felejtettem, hogy aludni akartam. Visszaültem a helyemre.

— Nézzük csak. Kik voltak a mi legnagyobb ellenfeleink? Az

osztrákok, a csehek és az olaszok. Igazad van. Ha ezeknek a

mérkőzéseknek az eredményeire visszatekintünk, valóban azt látjuk,

hogy az osztrákok ellen rendszerint győztünk, a csehekkel szemben is

igen jól megálltuk a helyünket, azonban az olaszokkal rendszerint baj

volt.

— Ugyan kérem — avatkozott a beszélgetésbe Hudák mester. _

Mit kell ezen annyit gondolkodni? Egyszerű az eset. Az olaszokkal

mindig pechünk volt.

— Mindig? — kérdezte hitetlenkedve Pista.

— Úgy van. Te még nem hallottál a „hagyományos pech"-ről?

— Én már hallottam — vágtam vissza. — A vén futball-rókák, elfogult

és makacs drukkerek kedvenc kifogása. Egy-egy balszerencse

valóban előfordul, de a „hagyományos pech" mögött mindig van

valami kézzel fogható hiba.

— Nekem is ez a véleményem — szólt Frici.

— Neked? — legyintett Hudák. — Mit tudsz te a 22 éveddel!?

— Térjünk vissza a tárgyhoz, azután megyek haza aludni! —

szakítottam félbe a kialakuló szócsatát. — Az olaszoktól a helytelen

játék, a rossz taktika következtében kaptunk ki rendszeresen. Az

osztrákok kifinomult technikával játszottak, óvatos, körültekintő

passzolgatással, háromszög-játékkal csikarták ki az eredményt.

Ezt a játékstílusukat szilárdan megőrizték a kevésbé technikás,

de gyors és lendületes, kemény támadószellemű olasz csapattal

szemben is. Az osztrák csapat lelassította az olaszok iramát és a

helyzeteket jól kihasználva végig óvatosan játszott. Mi az

olaszok ellen nem a technikai fölényünkkel akartunk győzni,

hanem átvettük mi is a támadó, lendületes, temperamentumos

stílust. Technikával győznünk kellett volna, de így csak

veszíthettünk, mert a támadó játékban a villámgyors olaszok

jobbak voltak. Átvettük azt a stílust, amely az olaszoknak

megszokott, nekünk pedig új volt. Természetes, hogy kikaptunk.

4. tanítás: a stílus a legfontosabb, mert az a

teljesítményhordozó

5. tanítás: a saját stílusú játékodat soha ne add fel!

— Éppen te mondod ezt? — förmedt rám Hudák. — Ki volt ennek az

oka? Majd én megmondom! A Fradi játékosok! A Fradi volt az, amely

időnként megvadult és nem lehetett megállítani. Csakhogy ezt az

olaszokkal szemben hiába csinálták, mert azok nem ijedtek meg!

— Igen? — kérdeztem gúnyosan. — És kik bíztatták a játékosokat,

hogy „dir-dur bele"? Kik fütyültek és ordítoztak, ha óvatosan

játszottunk? Kik üvöltötték a „primadonna," „doktor úr," „frajlein" és

hasonló dolgokat a túl finom és óvatos játékosoknak? Erre felelj? Ha a

csatár nem tudott kitörni és hátrafelé passzolt, a közönség már fujjolt,

pisszegett. Látták az olaszok gyorsaságát, állandóan ismétlődő

támadásaikat és azt akarták, hogy a mi játékosaink is ugyanígy

játsszanak. A kísértés nagy volt, a játékosokat nem kellett sokáig

bíztatni. Félredobtak minden óvatosságot, elfelejtették, hogy

kifinomult technikánkkal megbéníthatnánk az olaszokat. A

csatárok meggondolatlanul, minden óvatosságot félredobva törtek a

kapu felé, egymást érték az eredménytelen támadások és a végén az

olaszok győztesen futottak le a pályáról.

— Lehet, hogy igazad van, annyi azonban bizonyos, hogy máig sem

sokat változott a magyar labdarúgás! — jelentette ki gúnyosan Hudák.

— Legfeljebb romlott!

Most már tudtam, hogy nem megyek egyhamar aludni. Ezt a

mondását feltétlenül meg kell cáfolni. Ha pedig ezt elkezdem...

— Szóval azt állítod, hogy nem változott a magyar labdarúgás? Nos,

hát idefigyelj!

/*/

Az átvonuló háború nyomán csapatoknak csak a töredékei maradtak

meg. A fasiszták pusztítása összerombolta a labdarúgó sportot is.

A felszabadulás után az ország pezsdülő életkedvvel, nagy lendülettel

látott neki az újjáépítésnek. A sport terén sem maradtunk tétlenek.

1945 tavaszán gyors-bajnokságot írtak ki.

Az Újpest meglehetősen szerencsés helyzetben volt. Ez volt az

egyetlen csapat, amely majdnem teljes egészében megvolt. Az

MTK-t, a Vasast a semmiből kellett újjászervezni. A Vasas azonnal

erőre kapott és nyomban megverte a Fradit 2: 1-re. A gyorsbajnokság

győztese természetesen az Újpest lett.

1945—46. évre Országos Bajnokságot írtak ki. Ezen már meg-

erősödve indultak a' csapatok. Az OB-ét ismét az Újpest nyerte, de a

második helyre a Vasas, a harmadik helyre pedig a Csepel tört előre.

Ez az év volt az erős munkáscsapatok kibontakozásának az ideje.

1946—47-re már visszaállították a Nemzeti Bajnokságot. Ekkor már

teljesen erőre kapott a magyar labdarúgás. A Felszabadulás utáni

első NB I a következő eredménnyel zárult: 1. Újpest, 2. Kispest, 3.

Vasas.

Láthattuk Budapesten a Moszkvai Torpedó játékát. 4 :2-re verte meg

a Vasas csapatát, és bemutatta a korszerű szovjet futballt, melyre a

„háromhátvédes” rendszer kiváló alkalmazásán kívül, a kemény, rá-

menős, küzdőszellemű játék jellemző. Megismerhettünk néhány

élvonalbeli szovjet játékost. Akimov kapust, Gomez hátvédet,

Ponomarjev középcsatárt.

A Torpedó végig győzve fejezte be magyarországi portyáját. 1947, a

magyar labdarúgás 50. évfordulója volt. Az ünnepségeken még

megjelentek néhányan azok közül, akik az első mérkőzésen

játszottak.

Az ötvenedik évforduló idején indult el a magyar labdarúgás azon az

úton, amely megnyitotta mai felfelé ívelő pályáját, gyökeresen

megváltoztatta a sport szellemét. Bár a profizmus a felszabadulás

után azonnal megszűnt, maradtak még olyan hibák, amelyek

semmiféleképen nem illettek bele az új utakon haladó Magyarország

társadalmi rendszerébe. A Párt útmutatása nyomán megváltozott a

játék szelleme, az egész labdarúgás képe.

Új színt hozott a Totó is, amely óriási mértékben megnövelte a

közönségnek a mérkőzés iránti érdeklődését. Az első hónapokban

valóságos Totó láz tört ki az országban, azután ez lassan alábbha-

gyott és ma már a Totó is azt a szerepet tölti be, amire hivatott:

Népszerűsíti és gazdasági eszközökkel támogatja a magyar

sportot.

A fejlődés folyamán a polgári egyesületek megszűntek, s szak-

szervezeti sportkörök alakultak. Ezek a sportkörök valóban az új

magyar tömegsport biztos támaszai.

Tagadhatatlan, hogy vannak még hibák, amelyeket mielőbb ki kell

küszöbölnünk. Ezek a hibák főképen a játék technikájára vo-

natkoznak és az élenjáró szovjet labdarúgóktól még igen sokat

kell találnunk. Jellemző tünet például: játékosaink általában

rosszul fejelnek, a labdát mégis emelik, magasban adogatják.

Ennél is nagyobb és általánosítható hiba az, hogy labdarúgóink

nem használják ki testi erejüket. Ez a hibánk az elmúlt idők

helytelen felfogásának az eredménye. A játékvezetők régebben a

legkisebb összeütközésnél lefújták a játékot, holott a testtel való

szerelést, a rempli-t a szabályok megengedik.

megj:

Az akkor fennálló játékvezetői probléma, miszerint szétfütyülik a

meccset, a mai napig is fennáll.

A labdarúgás kemény, küzdőszellemű sport. Ha testtel szerelünk,

előfordul, hogy az ellenfél elesik, de ez még koránt sem durvaság.

Labdarúgó játékunk színvonala lényegesen emelkedni fog, ha

mielőbb átvesszük a szovjet labdarúgók kemény játékát, erélyes

küzdő stílusát.

Ezek hibák, de hangsúlyoznunk kell az eddig elért eredményeket is.

Kétségtelen, hogy a WM-rendszer általános bevezetése hatalmasan

lendítette labdarúgó sportunkat a korszerű játék útján.

/*/

- WM rendszer! Csak azt ne hallanám! — kiáltotta dühösen

Hudák. — Nincs ennek semmi értelme.

— Mondd csak Hudák papa, tudod-e tulajdonképpen, mi is az a WM

rendszer? — kérdeztem dühösen, de azért szelid hangon.

— Micsoda kérdés? Hát hogyne tudnám.

— Akkor áruld el nekünk, mert mi csak úgy sejtjük — szólt Frici kissé

ravasz mosollyal.

— Mit meséljek róla? A WM rendszer egy nagy vasgolyó, amit

rákötnek a játékosok lábára, hogy ne tudjanak gólt rúgni.

— Akkor a nevét valószínűleg onnan kapta, hogy a vasgolyókat a

Weiss Manfréd gyár szállította a csapatoknak. — fűzte hozzá Pista

csendes gúnnyal.

— Csak te ne viccelj itt, te taknyos! — förmedt rá Hudák.

— Nem viccelek. Csak szeretném, ha néhány szóban

elmagyaráznád.

— Én üdülni jöttem ide, nem tapasztalatátadás végett! — jelentette ki

az öreg szurkoló-király.

Így azután, — hogy az éjszaka ne vesszen kárba, fölösleges alvással

— el kellett magyaráznom a WM rendszert is.

A korszerűen játszó csapatban a játékosok meghatározott terv

szerint végzik a feladatukat. Minden játékosnak megvan a játék-

területe, játékkörlete. Mindegyik tudja mi a feladata, ki

elsősorban az ellenfele, ki másodsorban.

6.tanítás: a csapatjáték kialakítása, tervezési kérdés.

A játékrendszer a játékszabályok nyomán alakult ki. A játékszabályok

adta lehetőségek határozzák meg a játékosok feladatait. 1925-ben

megváltozott a lesszabály és amíg megfelelő védelmet nem eszeltek

ki, a csatárok jól kihasználták a könnyített lesszabály nyújtotta

támadási lehetőségeket. Ez addig tartott, amíg a védelem meg nem

találta az orvosságot. Kialakult a „háromhátvédes” játékrendszer,

ismét helyrebillent az egyensúly a védők és támadók között.

Ma már az egész világon ebben a rendszerben játszanak a csapatok.

Természetesen a fejlődés sohasem áll meg. Ha például a szabályok

újból változnak, a rendszeren is változtatni kell.

Ezt a „háromhátvéde”s rendszert nevezzük röviden

WM-rendszer-nek. A nevét onnan kapta, hogy a csatárok W alakban,

a védőjátékosok pedig M alakban helyezkednek el a pályán. A W betű

két felső csücske a balszélső, a középcsatár és a jobbszélső. A W

betűt alkotó két háromszög alsó csúcsa a két összekötő. Az M betű

három alsó Pontja a hátvédek. Az eddigi középfedezet tehát hátra jött

középhátvédnek. Az M betű két háromszögének csúcsai az elől

hagyott bal- és jobbfedezet. Felülnézetből tehát a felállásnál — ha egy

képzeletbeli vonallal összekötjük azokat a pontokat, ahol a játékosok

áll-nak — egy nagy W betűt és közvetlenül alatta nagy M betűt látunk

Mi is a WM rendszerben az egyes játékosok feladata?

A kapus munkája nem sokat változott. A lényeg az, hogy kirúgással,

saját játékoshoz, pontosan irányítsa a labdát.

Előtte három hátvéd helyezkedik el. Feladatuk leginkább védekező.

Állandóan lefogják, szemmel tartják az ellenfél szélső csatárait és a

középcsatárt. Támadásokat is elindítanak.

A következő sorban a két régi szélső-fedezetet látjuk. Ők ebben a

rendszerben nem a szélsőkre, hanem az ellenfél összekötőire

vigyáznak. Elsősorban ezt a védelmi feladatot kell ellátniuk. Ha

gólveszély nem fenyeget, feladatuk az, hogy a labdát előre juttassák a

csatárokhoz, sőt, ha minden csatárt lefogtak, egyedül is törhetnek a

kapura és esetleg lőhetnek is.

A két fedezet előtt közvetlenül a két összekötő helyezkedik el.

Ezeknek a feladata az, hogy előre vigyék a labdát, előkészítsék a tá-

madást és a két szélső és középcsatárt „tömjék" labdával. Ez a fő

feladatuk, de vissza kell menniük egész a tizenhatosig, ha a veszélyes

helyzet ezt megköveteli.

A két szélső és a középcsatár a legelső vonalban áll. Ők kimondottan

támadó játékosok. A feladatuk az, hogy a kapott, vagy megszerzett

labdával azonnal támadjanak és a lehető leggyorsabban kapura

lőjenek. Kitűnő egyéni játékosoknak, jól képzett, gyors, szemfüles, jól

lövő csatároknak kell lenniük.

Amint látjuk a WM rendszer gazdaságosan osztja el az erőket.

Megfelelő számú védőről és ugyanakkor megfelelő számú támadóról

is gondoskodik. Nincsenek túlságosan megterhelt vagy túlságosan

kihasználatlan játékosok. Ez természetesen csak a lényege, de

számtalan fortélya, fogása van, amit a játékosoknak meg kell

tanulniuk.

A szovjet csapatok már nagymértékben továbbfejlesztették a

„háromhátvédes” rendszert. Erősen kiterjesztették az egyes

játékosok hatáskörét. Mint mondottuk, minden játékos

meghatározott feladatkörben mozog. A szovjet labdarúgás ezeket

a feladatköröket erősen kibővítette. A szovjet csatárok

„örökmozgók". Játék közben egy-egy csatár időnként mindenféle

csatárszerepet betölt. A jobbszélső például nemcsak a

jobbösszekötő, hanem a középcsatár, a balösszekötő, sőt a

balszélső helyén is játszik. Ahogy a helyzet megkívánja.

7. tanítás: stílusjellemző a helycserés támadójáték

8. tanítás: labdához pozícionált játékot játssz!

Ezek szerint a szovjet csatárok csatár-mindenesek. Minden

csatárszerepet jól kell ismerniük, tehát mindkét lábbal kitűnően kell

kezelniük a labdát, mindkét lábbal kitűnően kell kapura lőniük.

A csatárok játékterületének bővülésével természetesen a hátvédek és

fedezetek játékterülete is bővül. A megnagyobbodott játékkörletek

sokkal több mozgást kívánnak, mint eddig. Erősíteni kell tehát az

edzést. Csak jól előkészített, kitűnő állóképességű labdarúgók bírják a

rengeteg helyváltoztatást, erős iramot. Éppen ezért az állandó orvosi

ellenőrzés fokozottabban szükséges.

A szovjet módszerek, a labdarúgásban eddig soha nem képzelt erőt

és tudást adtak a csapatoknak. A szovjet labdarúgás mutatja a

fejlődés útját.

VIII.

Vasárnap volt. Igazi forró júliusi délután, öt óra tájban elindultam a

strand felé. Alig vártam, hogy a vízben legyek.

Alig léptem ki az üdülő épületéből, három elmaradhatatlan part-

neremmel találkoztam.

— Hova mész? — kérdezte Frici.

— Fürödni.

Ősszenéztek, majd megkövült képpel bámultak rám.

— Fürödni mész? Megőrültél? — kérdezte Hudák és őszinte ijedelem

villant meg a szemében.

Komolyan megijedtem. Miért ne menjek én most fürödni? Legalább 35

fok van árnyékban, egy szellő sem rezdül, a nap majdnem felforralta a

Balaton vizét. Miért őrült az, aki ilyenkor fürdik? Nem, nem én vagyok

itt a hibás. Ők a bolondok!

— Igenis fürödni megyek! — jelentettem ki dacos elszántsággal. —

Akár tetszik nektek, akár nem!

— Hát csak menj — szólt Hudák csendes megvetéssel. Verejték

gyöngyözött a homlokomon.

— Igenis megyek! — mondtam most már valamivel bizonytalanabbul.

— Miért ne mehetnék én most fürdeni?

— Hát nem tudod? — kérdezte hitetlenkedve Hudák.

Mit nem tudok? Krokodilok lepték el a Balatont?

Nyeltem egyet.

— Nem tudom — mondtam bűnbánóan.

— Jellemző! — bólogatott Hudák. — És még azt mondja, hogy szereti

a futballt.

Most már nem bírtam tovább. Elkaptam Pistát — ő állt a legközelebb

— és jól megráztam.

— Mit kellene tudnom? Miért ne menjek fürödni?!

— Mérkőzés lesz! Érted? — ordította Hudák. — És te fürödni mégy,

amikor futballoznak!

— Vagy úgy! — válaszoltam dühösen. — Nos, én ennek ellenére

fürödni fogok!

A két fiatal csodálkozva nézett rám, de Hudák őszinte megvetéssel

mért végig és sarkon fordult.

— Gyertek fiúk!

Azért sem megyek a mérkőzésre. Majd én megmutatom. Nem

hagyom magamat állandóan terrorizálni.

Levetkőztem és élvezettel vetettem magamat a lágyan simogató

hullámok közé. De nem úsztam be messzire. Valami vonzott a part-

hoz. Először csak füttyszót hallottam, később harsány ordítás ütötte

meg a fülemet, majd égy csendes pillanatban tisztán hallottam a labda

tompa döngését. A víz jól viszi a hangot.

A füttyöt és a közönség hajrázását még kibírtam, de amikor a labda jól

ismert zenéje is megütötte a fülemet, otthagytam a kellemes vizet,

kirohantam és felöltöztem. Öt perc múlva a futballpályán voltam. Az

ördög vinné el, még így is egy negyedórát veszítettem az első

félidőből. Lihegve kerestem meg a három szurkolót.

— Hogy áll a mérkőzés? — kérdeztem izgatottam.

— 1 : 0-ra vezetnek a telekiek.

A pályán egyelőre még a futballhoz hasonló játék folyt. A közönség is

aránylag nyugodtan viselkedett. Teljes hangerővel lelkesítették a helyi

csapatot.

A teleki balszélső igen gyors és ügyes fiú volt. A középvonaltól

villámgyorsan lefutott a labdával, ügyes beadást küldött a véletlenül jól

helyezkedő középcsatárnak és az gyönyörű rúgással ívelte a kapu

jobb felső sarkába.

2:0a telekiek javára.

A közönség egyre izgatottabb lett. Először csak a saját csapatukat

szidták, de amikor az ellenfél jobbhátvédje egész szabályosan

szerelte a helyi összekötőt, aki felbukott — a közönség dühe egyik

pillanatról a másikra az ellenfél ellen fordult.

— Csürhe! Csürhe! — hangzott kórusban.

Most már a helyi játékosok is elhitték, hogy az ellenfél példátlanul

durva és sportszerűtlen magatartást tanúsít. Ez ellen természetesen

hasonló eszközökkel kell védekezni.

A teleki jobbszélső tisztán állt a kapu előtt két méternyire. A helyi

hátvéd mit tehetett egyebet? Hátulról alaposan nadrágon billentette.

Tizenegyes nem lett a dologból, mert a támadó szélső labdával együtt

bezuhant a kapuba. Gól! Mondhatnánk öngól.

A játékvezető hevesen mutogat a helyi hátvédnek, hogy azonnal

hagyja el a pályát. A hátvéd ugyanolyan hevesen, de valamivel

illetlenebbül mutogat vissza. A játékvezető odalép hozzá és erélyesen

meglöki. Ismét kifelé mutat.

Tíz jól megtermett legény ront be a pályára. Körülfogják a sze-

rencsétlen játékvezetőt. Üvöltenek. A szabálytalankodó hátvéd

marad. A legények kivonulnak a pályáról. Folytatódik a mérkőzés.

— Majd megmutatjuk az ilyen elfogult bírónak! — ordította Hudák a

mellét döngetve.

Mint vérbeli drukker, azonnal magáévá tette a helyi csapat „esz-

ményeit." Hudák a szurkolásban nem ismert tréfát. Kopasz feje csil-

logott az izzadságtól, a szeme vérben forgott.

A pályán időközben valami furcsa verekedés folyt, amely mindenhez

hasonlított, csak a futballhoz nem. A labdát senki sem láthatta, mert

ahova leesett, odarohant egyszerre húsz ember. Még szerencse,

hogy a kapusok nem vettek részt az öldöklésben. A kupacból időnként

kivált valaki és elrohant a labdával. Természetesen elgáncsolták vagy

hátulról belerúgtak.

A játékvezető állandóan fütyült és sikerült a kedélyeket kissé

megnyugtatni. A nyugalom azonban nem sokáig tartott. A helyi

balhátvéd fejjel belerohant a telki középcsatár gyomrába, a

szerencsétlen fiú összecsuklott. A játékvezető hevesen fütyült és

szigorúan mutatott a 11-es pontra, mivel a szabálytalanság a 16-oson

belül történt.

Leírhatatlan az a jogos felháborodás, amellyel a játékosok és a

közönség az ítéletet fogadta. Hudák már úgy drukkolt a helyi csapat-

nak, mintha fizetnének érte. Szavalókórust alakított maga körül,

vezényelt és üvöltött. Úgy berekedt már, hogy alig tudott beszélni. A

falusiak azonban tanulékonyak voltak, és most már vezényszó nélkül

is tudták mit kell kiabálni. A bírót szünet nélkül hülyézték.

A méltatlan, igazságtalan tizenegyes után Hudák ismét jó példával járt

elől. Megmutatta, mit kell ilyenkor csinálni. Felkapott egy jókora

göröngyöt, és a játékvezető felé hajította. A többiek hasonlóan

cselekedtek, de a rendőr közbelépett. A játékvezető nem volt ijedős

ember. Ragaszkodott a 11-eshez. Amikor a helybeliek látták, hogy

ebből menthetetlenül megszületik a negyedik dugó, valaki beszaladt a

pályára, és roppant egyszerűen oldotta meg a gordiusi csomót.

Elővette a bicskáját, és kiszúrta a labdát.

Ez a találékony ember a közönség többi tagjánál is részegebb volt

valamivel.

Hudák arca sugárzott a gyönyörtől.

— Ez az! Ez az! — kiáltotta lelkesen. — Mit szóltok ehhez? Ezt be

kellene vezetni Pesten is!

Mivel több labda nem volt, a mérkőzést be kellett fejezni. A

vendégcsapat és az őket kísérő. néhány szurkoló persze hangosan

tiltakozott. Helytelenül tették. Kitört a botrány. Öt percen belül már

mindenki verekedett. Az első pofonokat a vendégek kapták, de

később elfelejtették miről is volt szó, és mindenki azt ütötte, aki éppen

a közelében volt. Pista, Frici és én sürgősen eltűntünk, és biztos

távolságból figyeltük a küzdelmet/. Egy ideig még láttuk Hudák papát

a verekedők között, azután nyoma veszett.

Nem sokáig kellett várnunk rá. Nemsokára megérkezett. Szép lila

monokli díszítette a szemét.

— Megmutattam a csibészeknek! Jól kiosztottam őket! — suttogta

rekedten és lihegve.

Letelepedett a földre. Kiválóan érezte magát. A régi szép idők

elevenedtek meg, amikor még fiatal volt és minden botrányból kivette

a részét, amely futballpályán történt. Jellegzetes képviselője volt

azoknak a hevesvérű szurkolóknak, akikből szerencsére már kevés

van a fővárosban — de szép számmal megtalálhatók a vidéken.

Felszedtük őt a földről és elindultunk az üdülő felé.

— A vidékieknek még sok tanulnivalójuk van a sportszerű viselkedés

terén — mondotta Pista.

— Sportszerű viselkedés! — legyintett Hudák. — Ez csak olyan

képmutató halandzsa. Győzni kell! Mindegy, hogy hogyan, de győzni

kell.

Nem bírtam szó nélkül.

— Szerinted ez a sport? Csalással és durvasággal csikarni ki az

eredményt?

— Csak az ellenfél csalhat! Ez az én jelszavam! Mit szóltak volna a

többiek, ha annakidején nehezteltem volna P. Szabóra, amikor egy

ügyes „műesést,, produkált? Az tudott ám!

— P. Szabó kitűnő szélső volt — hagytam rá.

— És milyen esze volt! Ha komoly baj volt, olyan műesést produkált,

hogy a játékvezető a sajnálkozástól könnyes szemekkel torolta meg a

durvaságot. Sohasem fogom elfelejteni az Ambrosiana elleni

kupamérkőzést, amikor egy gólt kellett volna még rúgnunk, hogy ne

essünk ki. Menthetetlen volt a helyzet, a második félidőből talán húsz

másodperc volt még hátra. P. Szabó megkapta a labdát, valahogy

elvitte a tizenhatosig. Ott az egyik hátvéd szerelni akarta. P. Szabó

elgáncsoltatta magát, és nagy bukfenccel, fájdalmasan fetrengve

nyúlt el a földön. A játékvezető sípolt és a 11-es pontra mutatott. Ekkor

P. Szabó hirtelen meggyógyult, felugrott és úgy berúgta a gólt, hogy

csak úgy füstölgött. Intelligencia kell a futballhoz!

— Szerintem ez sportszerűtlen viselkedés — mondtam.

Egy ideig csöndben ballagtunk egymás mellett.

- Tulajdonképpen mi is az a sportszerű viselkedés? — tette fel

a kérdést Frici.

- Erre nem olyan könnyű válaszolni.

De azért válaszoltam. Így legalább eltelt az idő vacsoráig.

/*/

A kapitalista államokban a futball úgynevezett „nagy üzlet". A

lehető legnagyobb számú közönséget igyekeztek összetoborozni

egy-egy mérkőzésre és a csapatok, valamint az egyes játékosok

féktelen reklámozásával a szurkolók elfogultságát ravasz módon

táplálják. Így történt nálunk is a múltban. A szurkolók szeretett

csapatukról minden jót feltételeztek és ha a csapat véletlenül

rosszabb volt az ellenfélnél, akkor ennek okait mindenütt keresték,

csak a csapat rossz játékában nem. A legjobb eset az volt, ha a

vereséget egyszerűen balszerencsének tulajdonították. Csakhogy ez

kevésszer történt. A legtöbbször a bíróra gyanakodtak, aki valamiért

„haragudott" a csapatra, esetleg megvesztegették. (Ami néhányszor

valóban meg is történt.)

Így azután, alig volt olyan vasárnap, hogy valamelyik pályán ne történt

volna rendbontás. Az ártatlanabb eszközök közé tartozott a féktelen

és ütemes szidalmazás. A zajos jeleneteket nagyban elősegítette az

az Újpestről származó ötlet, hogy a szurkolókat tölcsérrel látják el. Ez

körülbelül húsz éve történt. Az egyik Újpest—Ferencváros mérkőzés

előtti napokon Újpesten lila-fehér tölcséreket osztogattak, így a

mérkőzésen az ugyancsak jó torkú „B-közép" hangja elveszett a

tölcséres Újpest-szurkolók orkánszerű bömbölésében. A tölcsér ezzel

divatba jött. A következő vasárnapon már a Fradi-szurkolók is

tölcsérrel jelentek meg a lelátón. A tölcsér, ez a népszerű „újítás", a

közönség hangját felerősítette és a lelkesedő vagy dühös tömeg

hangerejének birtokában nagyon gyakran nem lebecsülendő hatást

ért el az egyes játékosok vagy a bíró idegesítésében. A

vendégcsapatot gyakran a játék elején ütemes „Csür-he, csür-he!"

üdvözléssel fogadták és a játékvezető se érthette félre a kitűnő

összhangban dolgozó szavalókórus nem éppen hízelgő szólamait.

A kiabálás és gorombáskodás még az enyhébb eszközökhöz tar-

tozott. Nagyon gyakran mind a játékosok, mind a közönség a sport-

szerűség legelemibb szabályait sem ismerte, vagy ha ismerte, esze

ágában sem volt betartani. 1930 táján a fuball-világbajnokságon az

olasz-spanyol mérkőzésen az egyik olasz játékos alaposan pofon

ütötte az ellenfél középcsatárját. A svájci bíró — a jelenlévő 70.000

nagyhangú és fenyegetően viselkedő olasz szurkolóra való tekintettel

— hirtelen elfordította a fejét. Nem akarta észrevenni. Vesztére éppen

abba az irányba fordult, ahol két másik játékos verekedett.

Az egyik UTE—MTK mérkőzésen a játék annyira elfajult, hogy a

játékvezetőnek hét MTK játékost kellett kiállítania. Elképzelhetjük mi

történt a pályán.

Pest környéken egy alkalommal a közönség megverte a játékvezetőt,

majd bedobta a Rákos-patakba.

Mindez a régi futball-rendszer következménye. A játékosoknak

győzelem esetére nagyabb összeget, „gólpénzt" helyeztek kilátásba

és hogy ezt a pénzt meg is kapják — nem riadtak vissza

sportszerűtlen eszközöktől. A horty-rezsim a nemzetközi

mérkőzéseket igyekezett a sovinizmus szításra jól kihasználni.

Ugyanez történt helyi viszonylatban, ahol a vállalkozók a helyi csapat

iránti elfogultságot, lokálpatriotizmust fogták a vállalkozás szekere

elé. A félrevezetett, hangzatos újságcikkektől, reklámoktól

megszédített közönség teljes mértékben megfeledkezett arról, hogy a

labdarúgás — sport.

A budapesti példán felbuzdulva — a módszereket megtanulták a

vidéki játékosok és a vidéki közönség is. Az egyes községek, kisebb

városok közötti mérkőzésen nem egyszer halálos áldozatokat is

megkövetelő botrányok törtek ki. A vidéki botrányokat elsősorban az

alkohol rovására kell írnunk. Nemcsak a közönség, de a játékosok is

borral melegítettek be. Így azután ritka esetben találták el jól a labdát.

Sokkal inkább egymás bokáját. A pályán és a nézőtéren egyaránt

verekedés tört ki, félig agyonverték a játékvezetőt és nem egyszer a

vendég-csapat valamennyi tagját.

Ez a „sportszellem" egy ideig tovább élt még a felszabadulás után is.

Az ellenség, a reakció ügynökei a mérkőzéseken forráspontra jutott,

izgatott légkört igyekeztek saját piszkos céljaikra fordítani. Kisebb

csoportok fasiszta jelszavakat kiabáltak, de a közönség még az

izgatott légkörben sem ült fel ezeknek a provokációiknak.

A mérkőzések sportszerűtlen jellegét Pártunk és a kormány

sportpolitikája hamarosan megváltoztatta. Ma még nem értük el azt a

színvonalat, amelyet a szocialista sportolóktól és sportkedvelőktől

elvárhatunk, de jó úton haladunk, hogy a szovjet sportolók mentali-

tását, viselkedését mi is elsajátítsuk.

A hiányosságok főképpen vidéken tapasztalhatók. Pestkörnyéken

nemrégiben furcsa jelenet keltette fel a HÉV-re várakozók figyelmét.

Fiatal emberekből álló csoport hanyat-homlok rohant a vasút felé. A

vendégcsapat, vagy száz méternyire mögöttük nagy kiabálással

futottak a helyi szurkolók. A futballisták beszaladtak a váróterembe,

ezalatt a dühös tömeg lecsillapodott és szétoszlott. A játékosok egyet-

len bűne az volt, hogy le merték győzni a helyi csapatot. Ezért a kö-

zönség annyira dühbegurult, hogy a vendég-futballcsapat csak az öl-

töző ablakán tudott kiszökni. Így nyertek egérutat, különben alaposan

ellátták volna a bajukat. A csapat tagjai csaknem valamennyien

megsérültek. Ki a bokáját, ki a térdét, vállát dörzsölgette. A

mérkőzésen egyes helyi játékosok a kapott gólok feletti mérgükben

vadul és sportszerűtlenül játszottak.

Ilyesminek nem szabad megtörténnie. Nemcsak győzni kell tudni

csendben, sportszerűen, hanem veszíteni is. Ne dühöngjünk azon,

hogy ellenfelünk jobban játszik, hanem a jövőben még

szorgalmasabb edzéssel javítsuk technikánkat, hogy kiköszörüljük a

csorbát. A jó labdarúgó nem durvasággal és gorombasággal törekszik

az eredmény elérésére, hanem okos, ügyes, technikás játékkal,

állóképességének növelésével.

9. tanítás: térj vissza régi stílusjellemzőnkhöz, az

„észfutballhoz”!

10. tanítás: okosan focizni, csak magas technikai

színvonallal lehet!

Csak annak van helye a futball-pályán, aki a sportszerűség

követelményeit mindig szem előtt tartja. Önfegyelmezéssel, a sport

iránti szeretetünkkel könnyen leküzdhetjük azokat a hibákat, amelyek

az agyonreklámozott, polgári futball-kultusz nyomán ránk ragadtak.

A játékvezetővel szemben viselkedjünk mindig udvariasan és

tisztelettudóan. Mindkét csapatnak érdeke, hogy a játékvezető

nyugodt légkörben, higgadtan végezhesse feladatát. Ehhez az

szükséges, hogy tekintélyét megőrizze és intézkedéseit mindenki

habozás nélkül végrehajtsák. Nincs csúnyább viselkedés, mint amikor

az egyes játékosok a játékvezető intézkedését jogosan vagy tévesen

sérelmesnek vélve, „reklamálnak." A játék menetére vonatkozó fontos

közlendőinket a csapatkapitányok továbbítják a játékvezetőnek.

Ízléstelen és sportszerűtlen viselkedés az is, ha a játékosok egy-

másnak kiabálnak.

„Ide rúgd! Szabadon vagyok!" „Egyedül, Jóska!" és ehhez hasonló

felkiáltásokat mellőzzük. Az ilyesmi elveszi a játék komolyságát,

ezenkívül sokkal inkább zavarja, mint segíti azt a játékost, akinél a

labda van. Kinevetni, kigúnyolni akár az ellenfél, akár saját csapatunk

játékosát — szintén ízléstelen, a sportszerű játékot sértő viselkedés.

Az ugratási és általában minden megbeszélni valót hagyjunk a

mérkőzés utánra.

Nemcsak a játékvezetővel, de az ellenféllel szemben is legyünk

mindig udvariasak. Ha például szabálytalanul fellökünk valakit, segít-

sük fel a földről. Ezzel megelőzzük azt, hogy az ellenfél a megtorláson

törje a fejét és adott alkalommal visszaadja a kölcsönt. Testünk súlyát,

erejét felszabad, sőt fel kell használnunk a küzdelemben, azonban

mindig csak abban a mértékben, ahogy azt a szabályok megengedik.

Testtel kiszoríthatjuk ellenfelünket, de ha a karunkat is használjuk, az

már szabálytalan.

A testtel való szabályos kiszorításról, elnyomásról, — a rempli-zésről,

a sportszerű viselkedéssel kapcsolatban beszéljünk néhány percig.

Sokan azt hiszik, hogy ha valamelyik játékos keményen, minden

erejét felhasználva küzd és emiatt ellenfelei gyakran elesnek — ez

már durva és sportszerűtlen viselkedés. Nem így áll a helyzet. A lab-

darúgás akkor válik igazán széppé, akkor éri el valódi célját, ha a

játékosok a technikájukon, taktikájukon kívül minden testi erejüket

belevetik a játékba. Így alakul ki a mérkőzésen igazi küzdelem, és ez

teszi a játékot valóban nívóssá, érdekessé.

Az idejében és helyesen alkalmazott rempli sokszor többet ér a

legagyafúrtabb cselezésnél, de nem egy esetben még a kemény

kapura lövésnél is. A magyar labdarúgók legnagyobb hibája az, hogy

hiányzik játékukból a komoly küzdeni akarás, mert a legtöbben nem

használják fel testi erejüket.

Sokan félreértik a kapus helyzetét. Pedig a kapust a megkaparintott

labdával együtt egy szabályosan és jól alkalmazott remplivel be

szabad taszítani a kapuba. A lényeg az, hogy jól ismerjük a testtel való

taszítás szabályait. Ha a re'mplizést ugyanabban a testhelyzetben

végezzük, mint a támadott játékos, mell ellen mellel, váll ellen vállal

megyünk — akkor a legkisebb mértékben sem vétettünk a

sportszerűség ellen. Ha az ellenfél fut a labdával, mellette futva

remplizhetjük vállal, vagy mellel. Ha a levegőbe ugrik fejelni, akkor

természetesen mi is csak levegőbe ugorva támadhatjuk. A lényeg az,

hogy vállunkon és mellünkön kívül a remplizésnél más testrészünket

felhasználni tilos. De ezt azután használjuk minél többet! Ha a

szabályokat pontosan ismerve, durvaságtól mentesen taszítunk, soha

nem olyan mértékben, hogy azzal ellenfelünk testi épségét

veszélyeztetnők — nem vétettünk a sportszerűség ellen.

A sportszerű viselkedés nemcsak azt követeli meg tőlünk, hogy a

játékszabályokat éppen hogy megtartsuk. Szándékos megrúgás,

amikor minden kétséget kizáróan nem a labda, hanem ellenfelünk

valamelyik testrésze felé irányul — súlyosan, legtöbbször kiállítással

büntetendő. Gáncsolás, szándékos lefogás, kézzel való visszatartás,

fellökés, szándékos ráugrás, aláfekvés — a szabályokat súlyosan

sértő cselekmények; és megfelelő büntetés jár értük. Ha mindezt nem

tesszük, nem azt jelenti, hogy ezzel már sportszerűen viselkedtünk.

Sokszor nyílik módunk szabálytalanságot elkövetni, anélkül, hogy

bárki azt észrevenné. Ezeket a lehetőségeket fegyelmezett és

öntudatos sportoló nem használja ki.

Ha hallgatunk ugyan a pályán, nem veszekszünk, nem szidjuk

hangosan az ellenfelet, ezzel szemben illetlen vagy fenyegető

kézmozdulattal adjuk tudtára a közönségnek, hogy nem vagyunk vele

egy véleményen — ez a sportszerű viselkedés súlyos megsértése. Ha

a játékvezető ítéletét szó nélkül tudomásul vesszük, de

nemtetszésünknek lekicsinylő, leintő legyintéssel adunk kifejezést,

vagy a játékvezető agyára célozva, gúnyos, sértő kézmozdulatot

teszünk — ez éppen úgy azonnali kiállítással büntetendő, mintha

sommás gorombaságokat mondtunk volna.

Összefoglalva az eddigieket, nagyon röviden és nagyon érthetően

határozhatjuk meg a sportoló magatartását. Sportszerű a

magatartása annak, aki mind a pályán, mind pedig munkahelyén és

magánéletében öntudatos, fegyelmezett sportemberhez méltóan

viselkedik.

Ha tudjuk azt, hogy korlátlan sportolási lehetőségeinket a Pártnak

köszönhetjük, ha erős akarattal elhatározzuk, hogy nemcsak szóban,

hanem cselekedetben is mindenkor a szovjet sportolók példáját

követjük, ha tudjuk, hogy a sport nem cél, hanem eszköz, eszköze an-

nak, hogy munkánkat jobban végezzük és erősebbek legyünk a béke

megvédésében, akkor könnyű lesz mindenkor öntudatos és

fegyelmezett sportemberhez méltóan viselkedni!

/*/

A sportszerű magatartás nemcsak a játékosok kötelessége, hanem a

nézőké is. A mérkőzésökre nem azért járunk el, hogy ott egy hétre jól

kiordítsuk magunkat és utána berekedve távozzunk haza. A labda-

rúgás kedvelői számára a mérkőzés a legjobb szórakozást jelenti és

szórakozásunk annál kellemesebb, minél színvonalasabb a játék.

Természetesen mindenkinek van kedvenc csapata, nem mindegy,

hogy ki lesz a győztes. Ez azonban csak növeli a néző érdeklődését,

izgalmát, várakozását. Szurkolhatunk a kedvenc csapatnak, de ne

becsüljük le az ellenfelet. Elégedjünk meg saját csapatunk

telkesítésével, de ne szidalmazzuk a másikat. Igyekezzünk

tárgyilagosak lenni és ha csapatunk kikap, ne okoljuk a bírót, vagy az

ellenfelet.

Ha a közönség sportszerűen viselkedik, sokkal nyugodtabb légkörben

folyik a játék, ennél fogva szebb és érdekesebb lesz, A csapatok ma

már egyenlő eséllyel indulnak. Egyformán győzni akar mindegyik. A

játékvezetők függetlenek, és ítéleteiket elfogulatlanul hozzák. Ha nem

is vagyunk játékosok, csak nézők, a szocialista sportolás etikáját mi is

ugyanúgy tegyük magunkévá, mint a labdarúgók.

A felvilágosító munka nyomán rövid idő alatt máris nagyot változott a

helyzet. A budapesti közönség ma már nem is hasonlítható ahhoz a

féktelenül üvöltöző, fegyelmezetlen tömeghez, amely régen a pályák

lelátóit birtokába vette. A futballmérkőzések közönsége nem

izgatottan tomboló szurkolók tömege, hanem a szocializmust építő

dolgozók fegyelmezett és öntudatos nézőserege.

IX.

A felejthetetlen mérkőzés után Pistával és Fricivel nagyon

összebarátkoztunk, Hudák papa viszont sértődötten és duzzogva

vonult félre a társaságból. Mindazt, amit a sportszerűtlen

viselkedésről mondtam — magára értette. (Jogosan.) Mindent

elkövetett, hogy nemtetszését minél tüntetőbben kifejezze. Amióta a

fiúkat gyakran látta a társaságomban, a közös szobában sem volt

hajlandó szóba állni velük.

Frici és Pista eddig is lelkes látogatói voltak a labdarúgó mér-

kőzéseknek, de most, hogy oly sok mindenről szó esett,

érdeklődésüket nem lehetett csillapítani.

Egy alkalommal együtt sétáltunk a Balaton közepe felé. A somogyi

parton több száz métert gyalogolhat az ember, és még mindig csak

derékig ér a víz.

— Azért már hiányzik a mozgás — mondtam nekik. — Nagyon

megszokja az ember a rendszeres edzést.

Mindketten felfigyeltek.

- Hogy történik az edzés? — kérdezték csaknem egyszerre.

- Nem mindenütt egyforma. Nálunk még komoly hibák vannak

az edzés terén. Talán a legokosabb, ha elmondom, hogyan edz egy

szovjet élcsapat?

A Szovjetunió labdarúgó sportja ma a világon a legmagasabb

színvonalon áll. Az eredmények természetesen nem maguktól

keletkeztek, hanem tervszerű, céltudatos munka érlelte őket

gyümölccsé. Ahhoz, hogy egy csapat a legjobbak közé kerüljön, sokat

és keményen kell dolgoznia.

Az edzéseket mégis úgy kell adagolni, hogy azok ne ártsanak és ne

merítsék ki a játékosokat. A labdakezelés és a technika mellett az

erőnlétnek is nagy szerepe van. A szovjet csapatok erőnléte mindig a

legkiválóbb, és ez nem véletlen.

Az edzés általában januárban kezdődik tornatermi munkával, és

novemberben az őszi idény végeztével ér véget. Decemberben pihen-

nek a játékosok. Januárban az erő, a ruganyosság, az ügyesség, a

mozgékonyság fokozása a legfontosabb feladat. Minden játékos

komoly munkát végez a tornateremben. Néhányan téli sportokkal

foglalkoznak.

Február, közepe táján mennek ki a játékosok a pályára, és kezdik meg

az atlétikai edzést. Ezek legfőbb száma a mezei futás és a gyaloglás,

de súlyt helyeznek a gyorsaságot, ruganyosságot fejlesztő atlétikai

számokra is — vágtaszámok, ugrások, dobások, gátfutás stb.

A játékosok általában április második felére, május elejére érik el

legjobb formájukat. Az előkészület ideje tehát jó három hónap. Ekkor

kezdődik a bajnoki idény.

Már januárban, februárban, a tornateremben csiszolják a labda-

kezelés, a fejelés, az átvétel, a cselezés, a szerelés stb. technikáját.

Ezt március végén a pályán folytatják. Itt már taktikai és stratégiai

gyakorlatokra is sor kerül. Mindenki azt gyakorolja, amiben

hiányosságai vannak. A kapura lövést például minden helyzetből,

minden változatban gyakorolniuk kell a játékosoknak. Az edzés itt már

labdával történik, hiszen a játék is labdával folyik.

Külön dolgoznak a kapusok, a hátvédek, a fedezetek és a csa-

tárok.

11. tanítás: régen az oktatás poszttechnikán keresztül

történt. Alkalmazd ma is!

Minden edzés után taktikai megbeszélés következik. Ezek szorosan

összefüggenek a taktikai és stratégiai gyakorlatokkal.

A szovjet labdarúgás fejlődését az is nagyban elősegítette, hogy

bevezették a bírálat és önbírálat rendszerét. Az edzések után a

játékosok kiértékelik munkájukat, mindannyian elmondják

megfigyeléseiket mind magukról, mind játékostársaikról, majd a

csapatkapitány az egész csapatról, s végül az edző összegezi az

eredményeket és hozzáfűzi saját tapasztalatait.

megj: a bírálat – önbírálat rendszere érdekes motivációs és

csapatépítő eszköz lehet. Próbáld ki!

Talán egyik legfontosabb feladat a győzni akarás szellemét kialakítani

a játékosokban. Ez az edző legnehezebb feladata. Abban, hogy az

akaraterőt és a küzdő szellemet megteremthesse a csapatban, nagy

szerepe van a politikai oktató munkának. A hazaszeretet, a közösség

iránti szeretet és a kötelességérzet ékes példája volt az a sok siker,

amely a Dinamó angliai, svédországi, a Torpedó magyarországi túrá-

ját kísérte. A politikai munkának igen fontos, szerepe van a szovjet

labdarúgás fejlődésében.

Az edző együtt dolgozik a sportolókkal. Közösen dolgozzák ki az

edzésterveket.

Az orvos irányítja a gyúrást, tanácsokat ad a táplálkozásra

vonatkozóan és minden fontos egészségügyi kérdésben.

A Dinamó és általában a szovjet csapatok kevés játékossal játsszák

végig az idényt, mert a sportorvosok megelőzik a sérüléseket és a

betegségeket, meggyorsítják azok gyógyulását.

Az edző, barátja a játékosoknak! Bár minden edző a lehető legjobb

eredményt igyekszik elérni saját csapatával, céljuk mégis közös: a

szovjet labdarúgást még magasabb színvonalra emelni.

Az új MHK rendszer nemcsak hatalmas tömegekkel fogja növelni

labdarúgó sportunkat, hanem komoly fejlődést jelent az edzések terén

is. A próbákat megelőző edzések javítják a játékosok állóképességét,

mindenoldalú sportolókká nevelik a labdarúgókat. Ez az út az,

amelyen el kell indulnunk, hogy edzésrendszerünkben követhessük a

szovjet szakemberek útmutatásait.

X.

Elérkezett a hazautazás ideje is. Az utolsó napokban csak Pistával és

Fricivel tartottam a kapcsolatot. Hudák tüntetően elfordult, ha

meglátott, és egy ízben nem fogadta a köszönésemet sem.

Fogtam kis bőröndömet, és kisétáltam az állomásra. Alig, hogy

beléptem, Frici és Pista hangos üdvözléssel fogadott.

— Itt vagyunk, Lajcsi!

Velük volt Hudák is. Amikor odamentem, elfordult, és fölényesen

forgatta az esernyőjét. Egy darabig hallgatott, de nem sokáig bírta.

Visszafordult és félvállról megszólított:

— Már örültem, hogy lekésed a vonatot.

Nem válaszoltam neki. Továbbra is forgatta az esernyőjét á egyszerre

elkiáltotta magát:

— Hű, azt a ... — káromkodott torkaszakadtából.

— Mi a baj? — kérdeztük meglepetten.

— Az üdülőben felejtettem a keménykalapomat!

Azzal felkapta a bőröndjét és lihegve elrohant. Ügy látszik, ő lesz az,

aki lekési a vonatot. Most már nem sokat törődtünk vele. Befutott a

vonat, felszálltunk.

Nagyot lélegeztem, amikor elindult a vonat. Ez azután szerencse.

Hudák nélkül utazunk. Van igazság a földön!

A fiúk eleinte kinéztek az ablakon, és búcsúztak a Balatontól. Amikor

megunták, letelepedtek.

— Nagy bolondok vagyunk — jelentette ki Frici.

— Miért? — kérdeztem.

— Azért, mert mostanáig eszünkbe sem jutott, hogy a futballt

nemcsak nézni lehet...

— És most az eszetekbe jutott?

— Nemcsak most, már egy hete beszélünk róla — vallotta be Pista,

— Azt hiszem, nem vagyunk még öregek ahhoz, hogy elkezdjük.

— Azaz, hogy folytassuk. — javította ki Pista. — Srác korunkban

fociztunk eleget.

Helyeseltem az ötletet.

— Hogy vágjunk neki? — érdeklődött Frici.

— Óvatosan. Nem szabad egyik napról a másikra nyakló nélkül

rugdosni.

— Persze a kezdésnek megvan már a kialakult módszere. — vélte

Frici. — Csakhogy mi azt még nem tudjuk.

— De szeretnénk megtudni. - bökte ki óvatosan Pista. Mit tehettem

egyebet? Újabb előadás következett.

/*/

Nem hiszem, hogy akad olyan férfi, aki a 8—18 éves koráig elmúlt tíz

évben ne barátkozott volna a labdával. A fővárosi játszótereken, a

külvárosi „grundokon", és általában mind Budapesten, mind vidéken

a szabad területeket, füves térségeket elfoglalják az egészen ifjú

korosztály tagjai, és kora tavasztól késő őszig rugdossák a labdát.

Nincs olyan eldugott kis községe az országnak, ahol ne a „focizás"

volna a fiatalság legkedvesebb sportja, játéka, szórakozása,

szenvedélye. Rugdossák egy kapura és két kapura, kis csapatok és

még kisebb csapatok, a Városligetben és a falusi liba-legelőn,

mezítláb és tornacipőben. A célnak megfelel a rongylabda is, de a

teniszlabda az már egészen kiváló. Ha alkalom nyílik valódi „bőr"-rel

játszani, az komoly ünnepségnek számít.

Milyen sok világhírű magyar futballista nőtt fel a grundokon.

„Nem a felszerelésen, hanem a lelkesedésen, a játék iránti

szereteten múlik, hogy kiből lesz nagy futballista."

Erre gondoljunk akkor, amikor tükörsima pályán, pompás mezben,

vadonatúj cipőben, vadonatúj labdával játszunk, mert a futball

utánpótlás helyzete gyökeresen megváltozott. A sportalapból

nemcsak a pályát, a felszerelést fedezi a szakszervezet, hanem a

továbbképzésre szükséges sportújságokat és könyveket, de még a

portyák utazási és egyéb költségeit is. A „foci" mindenért kárpótol. A

szorgalmas edzés, a hétvégi mérkőzések, közös utazások egy

emberré forrasztják a csapatot. Csapatunk minden egyes tagja jó

barátunk, majdnem testvérünk. Osztozunk a győzelem örömében és a

váratlan vereség csalódásában. Bárhogyan is végződött a mérkőzés,

az eredmény mindig ugyanaz: bajtársi szeretet, vidámság, humor,

jókedv.

Testünk megerősítésén és felfrissítésén kívül mindez természetes

velejárója a labdarúgásnak. Az edzés, a mérkőzés minden egyes

pillanata lebilincselően érdekes, a csapat tagjaival együtt töltött idő

minden perce kellemes, vidám, szórakoztató. Ez az oka annak, hogy

oly sokan űzik ezt a szép sportot. De még több labdarúgót akarunk

látni. Sportpolitikánk célja az, hogy a labdarúgók száma sokszorosára

emelkedjék.

Ha komoly részeseivé kívánunk válni a labdarúgó sportnak, nem elég

a puszta elhatározás: labdarúgó leszek!

Tudnunk kell azt elsősorban, hogy mielőtt a labdába belerúgnánk,

fokozni kell erőnlétünket. Csak akkor sajátíthatjuk el a játék

technikáját, ha elértük testünk edzésének azt a fokát, amikor

különösebb fáradság nélkül, akár órák hosszat szaladgálhatunk,

rugdoshatunk. Ez nem megy máról holnapra. Üzemek közötti

barátságos mérkőzéseken gyakran megesik, hogy egyesek tréning

nélkül „beugranak". Láthatjuk ilyenkor, hogy játékuk a gyakorlott, jó

erőnléten lévő játékosoké mellett komikus erőfeszítés. Pedig a

beugrók között olyanok is akadnak, akiket néhány év előtt jó

játékosoknak ismertünk. Mégis lomhán és céltalanul futkosnak a

pályán, labda helyett a levegőbe rúgnak, leadásaikat mindig az

ellenfél hasznosítja. A mérkőzés végén porosan, piszkosan, ve-

rejtékben fürödve vánszorognak le a pályáról és az elkövetkezendő

héten minden mozdulatukat keserves nyögéssel kísérik, mert izomláz

keríti hatalmába minden tagjukat. Pedig — mint említettem — néhány

éve még kitűnő futballisták voltak, és igen valószínű, hogy megszer-

zett gyakorlatukat, technikájukat még nem vesztették el. Technikájuk

még megvan, de nem tudják felhasználni, mert edzés hiányában a

mérkőzés első tíz percében elfáradnak.

Éppen ezért, amikor elhatározzuk, hogy labdarúgók leszünk, ne

kezdjük azonnal a rúgásokkal. A labdával való edzések ideje csak

akkor érkezik el, amikor érezzük, hogy kétszer 45 percet nyugodtan

szaladgálhatunk — nem fáradunk el különösebben. Vegyük komolyan

az előkészítő edzéseket, mert ezekre épül későbbi tudásunk. Tehát

kezdetben sokat fussunk, vegyünk részt mezei futóversenyeken. Sok

futással, mozgással rövid idő alatt elérjük azt, hogy a pályán fáradtság

nélkül mozgunk. Ezután barátkozhatunk a labdával.

Soha ne kezdjük el az edzést bemelegítés nélkül! A viszonylag pihent

szervezetnek átmenetre van szüksége az erősebb igénybevételhez,

így fokozatosan gyorsul szívünk vérellátása, serken a vérkeringésünk.

Így érjük el, hogy a pályán végzett nagyiramú futások után nem

merevednek meg az izmaink, szívverésünk a futás befejezésével,

azonnal lassul. Helytelen azoknak a labdarúgóknak a felfogása, akik

ezt mondják: „Vagy futballozunk, vagy bemelegítünk." Bemelegítés

nélkül nem lehet a mérkőzés első percétől kezdve teljesértékűen

játszani.

Ha erőnlétünk megfelelő, ez még nem jelenti azt, hogy futballisták

vagyunk. A gyakorlat teszi mesterré a labdarúgót.

Ha Puskás, Bozsik, Kocsis játékát nézzük, úgy tűnik, mintha rúgásaik,

kitűnő mozgásuk gyerekjáték lenne.

Ha valamelyik játékos hibát követ el, a közönség hangosan

méltatlankodik, mert mindaz, ami a pályán történik, a lelátóról oly

egyszerűnek és oly könnyűnek tűnik. Sokan nem is gondolják, mennyi

gyakorlás szükséges a jó játékhoz. Hosszú évek gyakorlata

szükséges ahhoz, hogy megszelídítsük a labdát, és egy méternél

messzebbre a legerősebb lövés esetén se pattanjon rólunk, ha úgy

akarjuk. A „labdaművészek" nem születtek tudásukkal, hanem

szorgalmas edzéssel, gyakorlással szerezték meg tudásukat. Minél

gyakorlottabb, minél nagyobb tudású a játékos, mozdulatai annál

egyszerűbbek és oly könnyűek, hogy szinte gyerekjátéknak tűnnek a

tapasztalatlan néző szemében. Nagyot nézne, ha le kellene állnia a

pályára.

12. tanítás: Varga Zoli: „A labdarúgás művészet, aki nem így közelít

hozzá, alapvető tévedésben van!”

A labdajátékokra általában jellemző, hogy elsajátításukhoz roppant

nagy gyakorlat kell, a laikus nézőnek viszont úgy tűnik, mintha akárki

azonnal jól eltalálhatná a labdát, pedig a valóság az, hogy a kezdő

csak ritkán talál labdába, és a labda mindenhová repül, csak oda nem,

ahova a kezdő küldeni akarja.

A kezdet kezdetén sokat kell ismerkednünk a labdával. Lehetőleg

könnyű cipőben, sokat „dekázzunk". Érezzük a labda súlyát,

könnyedén emelgessük magunk előtt arra törekedve, hogy le ne es-

sék a földre. Ne durván, szögletesen, kapkodva rúgjuk a labdát, ha-

nem óvatosan, finoman.

Az első fontosabb gyakorlat a labdavezetés. Belsővel gyengén toljuk

magunk előtt a labdát, úgy hogy ne pattanjon messzire tőlünk,

különben az ellenfélnek alkalmat nyújtunk a beavatkozásra.

Kezdetben csak a labdát figyeljük, és amikor a gyakorlat így már jól

megy, akkor nézzünk fel, és kezdjük szemmel tartani a többieket. A

labdavezetést, de minden más gyakorlatot is — két lábbal kell

végeznünk. Mindjárt a kezdetnél ügyeljünk arra, hogy mindkét lábbal

megtanuljunk rúgni.

Aki csak a jobb vagy csak a bal lábát használja rúgásra, sohasem lesz

jó futballista. A gyakran használt lábunk túlfejlődik, és szervezetünk

összhangja, mozgásunk egyenletessége is felbomlik. Tehát már a

labdavezetésnél is egyformán használjuk jobb- és ballábunkat.

A következő feladat az átadás gyakorlása. Legjobb, ha párosan állunk

fel egymással szemben, és belsővel -— jobb és bal lábbal —

adogatjuk egymásnak a labdát.

A belsővel való rúgás a láb boka alatti részével történik. Ez a

rúgásfajta igen pontos, de nem erős. Ne várjuk egyhelyben állva, hogy

a labda egészen odajöjjön hozzánk, hanem menjünk eléje, belsővel

állítsuk meg úgy, hogy lábunkat kissé felemeljük. Ezáltal a labda

„megszelidül" (stoppoljuk). A már álló labdát a másik lábunkkal rúgjuk

vissza. Amikor a labda „lekezelése", megállítása már jól megy,

gyakoroljuk tovább kapásból. Most már nem állítjuk meg a labdát,

hanem ugyancsak belsővel azonnal visszarúgjuk.

Ezután kerülhet sor a kapura lövés gyakorlására. Egyes játékosok

híresek nagy erejű, „bomba" lövéseikről. Azt is megfigyelhetjük, hogy

nem mindig a nagy erejű, hatalmas testű játékosok a legerősebb

lövők. Ebből láthatjuk, hogy a rúgás ereje nem a testi erőtől, hanem

a rúgás technikájától függ. Jól el kell sajátítanunk a kapura lövés

tudományát.

A rúgást a lábfej különböző részeivel végezhetjük. A legerősebbet

„csüddel" (rüszttel) rúghatjuk. Ez a lábfej középső-felsőrészét jelenti.

A lövés akkor jó, ha lapos, éles. A rúgó lábbal olyan közel kell lépnünk

a labdához, amennyire csak lehet és sem oldalt, sem hátra nem

szabad eldőlnünk. A lábfejet tartsuk leszorítva, különben fájdalmas

húzódást kaphatunk. A lövés pillanatában a testsúly legyen pontosan

a labda felett. Nagyon fontos, hogy lendületesen, lazán, simán,

erőlködésmentesen rúgjunk. Aki erőlködve, összeszorított foggal,

merev lábbal rúg, az nem laposan, hanem kiflihez hasonló ívben látja

majd elrepülni a labdát. Az ívelt labda sohasem erős és kapura

lövésnél nem lehet eredményes, A nagylábú emberek általában

belső csüddel gyakorolják a kapura lövést, nehogy a földbe

rúgjanak. Ez azon kívül, hogy igen csúnya, fájdalmas

következményekkel is járhat. Vigyázzunk arra, hogy a labda

rúgásakor társainknak ne jusson eszébe a gyakran emlegetett idézet

Arany János, Toldi című verséből „ .. .Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll

meg, ki tudja hol áll meg s kit, hogyan talál meg..."

Nem elég, ha a labda, mint az a bizonyos „nehéz kő" irtózatos erővel

elszáll bizonytalan célja felé. Az erős rúgás mellett irányítanunk is kell

a labdát. Éppen ezért csőrrel, lábunk hegyével ne rúgjunk kapura,

mert így egyáltalában nem tudjuk irányítani a lövést.

A kapura lövést nagyon sokáig kell gyakorolnunk. Amíg csüddel

legalább 40 méterre nem tudjuk elrúgni a labdát, addig nem leszünk

említésre érdemes játékosok.

A labdát nemcsak rúgni kell tudni, hanem fejelni is. A jól fejelő játékos

kellő időben ugrik fel a labdáért, és oda továbbítja, ahova a pillanatnyi

helyzet megkívánja. Fejelni nem könnyű dolog, ezt a kezdő azonnal

észreveheti, amikor először a fejére esik a labda. Ha fejét, nyakát,

derekát nem tartja megfelelően, bizony kisebbfajta agyrázkódás éri,

és csodálkozva néz körül, hogy vajon kő vagy vasdarab esett a

fejére?

Fejeléskor ne csukjuk be a szemünket, mint a járókelő, akinek a fejére

virágcserép esik. A fej minden részével lehet fejelni, de legjobb

homlokkal. Először kis távolságra fejeljünk. Fejelésnél nyakizmunkat

feszesen tartsuk, és homlokunkkal üssünk bele a labdába. Az ütés

nem nyakból, hanem csípőből történik. Nagyon fontos, hogy fejünk

mindig abba az irányba forduljon, amerre fejelni akarunk. Kapura

fejelésnél legjobb, ha a felénk érkező labdába felülről fejelünk bele,

mert így lefelé megy és nehezebben védhető. Nagyon sok gyakorlás

szükséges ahhoz, hogy sem túl korán, sem későn ne ugorjunk fel.

Annyi bizonyos, hogy a magasabb és ruganyosabb játékosok a

fejelésnél előnyben vannak. A jó fejelés elsajátítására rendezzünk

egymás között fejelő versenyeket és gyakran adogassunk fejről fejre,

azon igyekezve, hogy a labda ne érjen földet.

Említsük meg végül a labda átvételt is. Nem minden esetben van

módunkban kapásból továbbítani a labdát, hanem meg kell azt

állítanunk — sokszor nem a lábunkkal végezzük ezt, hanem kezünk

kivételével, testünk bármely más részével. Bármely testrészünkkel

akarjuk is a labdát megállítani, a mozdulat lényege az, hogy

utánaengedéssel „megöljük" a labda erejét, gyorsaságát. A

labdaátvétel történhet belsővel, külsővel, talppal, combbal, mellel,

fejjel. A lényeg az, hogy ne pattanjon messzire tőlünk, hanem

ragadjon hozzánk. A labda átvételt egyedül is gyakorolhatjuk

oly-képpen, hogy jó magasra felrúgjuk a labdát és amikor

visszaérkezik, utánanyúlunk, lefékezzük. Hogy a labda a

megállításnál miképpen viselkedik, azt csak számtalan gyakorlás,

kóstolgatás után tudjuk kitapasztalni.

Ezek voltak a labdarúgás alapvető technikai elemei, amelyeket csak

kellő gyakorlással, szorgalommal sajátíthatunk el. Aki jól kezeli a

labdát, az akkorát rúg, amekkorát akar, jól tud cselezni, ura a lab-

dának.

De menjünk tovább !

Elég egy pillantás a pályára és a néző azonnal észreveszi, hogy rossz

vagy jó csapatok játszanak?

A kezdetleges játékú csapatnak azonnal szembetűnő tulajdonsága,

hogy a kapus kivételével valamennyien ott futkosnak, ahol a labda

van. Illetőleg: ott van a labda, ahol rugdalódzó, hangoskodó, izgatott

csoportosulást látunk. Hogy ilyenkor mi történik a jobb sorsra érdemes

labdával, azt csak sejthetjük. A csoportosulásból néhány perces

pankrációs viadal után diadalittasan előbukkan valaki — rendszerint a

legerősebb és legerőszakosabb, — aki hanyatt-homlok elindul a

labdával a kapu felé, hogy a nézősereg osztatlan lelkesedése

közepette — ő maga rúgja be a gólt. Ebből természetesen nem lesz

semmi, mert néhány méternyi kacskaringós, erőszakos és

körülményes cselezés után nyolcan, tízen körülveszik, és néhány

kiadós rúgás, „csontzene" után elveszik tőle a labdát. Ezek a

gyermekbetegségben szenvedő futballisták úgy gondolják, hogy a

pályán csak egyetlen módon szerezhetnek érdemeket — ha gólt

rúgnak. Így azután természetesen, még a hátvédek is kapura törnek.

Persze a kapus is igyekszik learatni a babérokat. Hatalmas

„robinzonád"-dal veti magát a leggyengébb labda után is, és ha a bőr

történetesen éppen feléje tart, akkor kissé odébb megy, hogy vetődni

lehessen. Ha mód nyílik rá, kirohan a kapuból, és beleveti magát a

csatázó tömegbe, ahonnan néha jól összerugdosva, de diadalmas

ábrázattal halássza ki a labdát.

Mondanunk sem kell, hogy ez a komikus rohangálás, verekedés

mindenhez hasonlít csak a futballhoz nem. A labdarúgás csa-

patjáték. A cél az, hogy a csapatunk győzzön, nem pedig, hogy a

jelenlévő leányismerőseink elragadtatva dicsérjék a csapat egyik

tagjának — Vranyák II-nek csodálatos játékát. A pályán nem

primadonnák vagyunk, hanem egy csapat tagjai, egy harmo-

nikusan működő gépezet részei.

13. tanítás: a csapatjáték során nem csak az „összehangolt

együttműködés” a lényeg, hanem a „harmonikusan összehangolt

együttműködés”, mert ez utóbbi adja ki a „stílusos játékot”, míg az

előbbi, csak a „tudatos játékot”.

A „tudatos játékot” megtanultam, de nem az enyém.

A „stílusos játék” az enyém, ez a hitvallásom.

A „tudatos játék” megmutat valamit, míg a „stílusos játék”

kifejez valamit.

Ha van is a csapatban egy-két játékos, aki technikásabb, ügyesebb a

többieknél — annak sem szabad önzőnek lennie. Hiába játszunk jól,

ha a többiek nem tudnak támogatni. Ne egyedül akarjuk megoldani a

labda megszerzését, a cselezést, a labdavezetést 20—25 méteren át

és a kapura lövést. Az ilyenfajta játék vége mindig az, hogy elveszítjük

a labdát. Ne törődjünk azzal, hogy a közönség lelkesen kiáltja felénk,

hogy „EGYEDÜL Kovács!"

Egyedül nem lehet futballozni. A labdát mindig adjuk a jobb

helyzetben lévő társunknak. így mi sem fáradunk annyit, és a játék is

sokkal eredményesebb. Ez főképpen a támadókra vonatkozik.

A WM rendszerű játékban a védőknek állandóan őrizniük kell az

ellenfél csatárait. Azon kell igyekezniük, hogy egy pillanatra se

hagyjanak senkit szabadon. Ellenkező esetben a védelem

eredménytelenül szaladgál össze-vissza a pályán. Tehát: a hátvédek

a szélsőket, a középhátvéd az ellenfél középcsatárát, a fedezetek

pedig az összekötőket őrizzék.

Legyünk szemfülesek a taktikában. Már a játék kezdetén, ha

figyelünk, felismerhetjük az ellenfél gyenge pontjait. Ezeket a

pontokat támadjuk szüntelenül, ide irányítjuk áttörési

kísérleteinket. Ha tehát a védelem baloldalon gyenge, akkor a

jobbszárnyunkat szöktetjük, dobjuk támadásba.

Nagyon fontos a szabályok pontos ismerete. Ha nem ismerjük a

szabályokat, tévedéseinkkel sok jó helyzetet mulaszthatunk el, ha

viszont ismerjük — ki tudjuk használni a szabályok adta lehetősé-

geket. Megesett az is, hogy NB l-es játékos 11-es rúgása után a kapu-

fáról visszapattanó labdát újra rárúgta. Ez tilos és másodszori rúgá-

sával elvette a lehetőségét annak, hogy a mellette álló játékostársa

gólt szerezzen a csapatnak.

A labdarúgás kétségtelenül a legnépszerűbb sport egész Európában.

Az összes sportok közül a legtöbben űzik aktívan, de a nézők

tömegével is többszörösen felülmúlja a többi sportágakat. Mi ennek az

oka?

Elsősorban az, hogy a játék mind a játékos, mind a néző számára

szórakoztató. Egyszerre 22 ember játszhatja. Ez a szempont is igen

fontos.

A labdarúgás a munkára és harcra nevel. Fejleszti a kollektív

szellemet. Mint sport, feltétlenül eléri azt a célt, amelyet a

szocializmust építő államban a sport minden vonalán el kell érnünk.

Ha rendszeresen futballozunk, munkánkat könnyebben és jobban

végezzük, mert a labdarúgás azon kívül, hogy testünket újból és újból

felfrissíti, pszichofizikai képességeinket is fejleszti; az állóképességet,

ügyességet és gyorsaságot. Ezeknek a tulajdonságoknak birtokában

a munka terén is jobban megálljuk a helyünket.

Kétségtelen hibája a labdarúgásnak, hogy a negyedik pszichofizikai

tulajdonságot, az erőt csak kis mértékben fejleszti. A labdarúgásnál

két karunk, felsőtestünk nem végez komoly munkát, éppen ezért

kiegészítő sportolással arra kell törekednünk, hogy ezeket a

hiányosságokat pótoljuk. Ha lábunk, alsó testünk a labdarúgástól je-

lentős mértékben erősödik, ugyanakkor felső testünk edzését

elhanyagoljuk — testünk erősödése egyirányú lesz, elveszti

összhangját. A mérleg másik serpenyőjére is gondolnunk kell.

Kiegészítő sportként szorgalmasan tornázzunk, ússzunk,

atletizáljunk. Így nemcsak felsőtestünk erősödik, hanem alsótestünk,

a labdarúgásnál végzett gépies, bizonyos idő alatt megrögzötté és

merevvé való mozgását is feloldjuk, kiegyenlítjük.

A sportnak nemcsak az a feladata, hogy testünket erősítse, hanem az

is, hogy gondolkodásunkat, világnézetünket, látókörünket bővítse,

erősítse, fejlessze a szocialista embertípus belső tulajdonságait is.

Ehhez elsősorban az szükséges, hogy az egyes csapatokon belül

testet öltsön az az igazi sportszellem, gondolkodásmód, amely a

szovjet sportolók sajátja.

Pártunk sportpolitikája korlátlan lehetőséget nyújt minden sportolónak

és így labdarúgóknak is. Jól gondozott pálya, értékes felszerelés áll

rendelkezésünkre. Az ország különböző vidékein, különböző csapa-

tokkal játszhatunk. Azért fejlesztjük a labdarúgó sportot, mert a

labdarúgás, mint a legérdekesebb csapatjáték, növeli bennünk a

kollektív szellemet, ezt a szellemet elvisszük munkahelyünkre, és

példaadásunkat átültetjük dolgozó társainkba is. A lehetőségeket

azért kaptuk, hogy az edzéseken, a mérkőzéseken felfrissüljünk,

megerősödjünk és másnap vidáman, példamutatóan álljuk meg

helyünket a munkában. A lehetőségeket azért kaptuk, hogy az erőssé

vált kollektív szellem és állóképes szervezetünk birtokában

megbízható és kipróbált harcosai legyünk a békének!

/*/

Mindezt elmondtam a fiúknak, persze így írásban hozzáfűztem sok

mindent. Amikor befejeztem, nagyon hálásan és boldogan néztek

rám.

— Most már egész biztos, hogy focisták leszünk!

Én is elégedett voltam. Sokat mérgelődtem a két hét alatt, sokat

beszéltem és vitatkoztam és íme, itt az eredmény: két új labdarúgó.

Talán valamelyikük egykor tagja lesz a válogatottnak. Ekkor fordult

meg fejemben először, hogy leírjam ennek nyaralásnak a történetét.

Talán soraim nyomán száz és száz fiatalember kap kedvet a rendsze-

res, komoly labdarúgáshoz — és folytatja ott, ahol néhány év előtt a

grundon abbahagyta!

Két fiatal barátom Velencénél búcsúzott tőlem. Ismerős társaság

szállt itt fel a vonatra, a társaságban néhány vidám és csinos kislány is

volt — nem csoda tehát, hogy megelégelték a társaságomat és ott-

hagytak.

Nagyot nyújtóztam. Elindultam az étkezőkocsiba. Megiszom egy

feketét.

Leültem az asztalhoz és kis könyvecskét vettem elő a zsebemből.

„4:2" volt a címe. Rövid kis sportkönyv. Még néhány oldal volt hátra.

Nagyon kíváncsi voltam a végére. Sajnos nem tudtam befejezni.

Valaki megérintette a vállamat.

— Biztosan a futballról olvasol!

Hudák állt mögöttem. Még volt annyi érőm, hogy válaszoljak:

— Tévedsz! Ez a kézilabdáról szól. Hogy még ebben sem legyen

igazad.

Hogy került ez ide? Azt hittem lekéste a vonatot. Mintha a gon-

dolataimban olvasott volna.

- Veszni hagytam azt a finom kalapot. Bármennyire nem szeretek a

fővárosban kalap nélkül közlekedni, mégis kénytelen leszek g

amíg az üdülőből utánam küldik. Veled mindenképen beszélni

akartam.

- Hát először is, Hudák papa, azt hittem, hogy haragban vagyunk.

Sokat sértegettél, de megbocsájtom.

Kicsit elfogult az, öreg.

- Nos, mit akarsz mondani?

- Alig várom, hogy hazamenjek és utánanézzek a dolgoknak.

- Feltételezem, hogy rengeteg valótlanságot beszéltél össze. Én

mindent másképp láttam. Úgy látszik, ti fiatalok egész más

szemmel nézitek a futballt.

- Még egy fontos szempontot végy figyelembe, Hudák papa! Más

a mérkőzés a pályáról és más a lelátóról!

Hudák összeráncolta a homlokát. Úgy látszik ismét megsértődött.

- De nagyra vagy a tudományoddal! Az is valami, amit ti a pályán

csináltok? Mi dolgozunk, ti csak futkostok össze - vissza és azt

csináljátok, amit mi ordítunk nektek! Te akarsz engem tanítani?

Én százszoros válogatott vagyok! Száz válogatott mérkőzést

üvöltöttem végig, tölcsérrel és tölcsér nélkül, kórusban és saját

szakállamra!

Azután még egyszer végigmért és rám kiáltott:

- Nahát!

ÖSSZEGZÉS

1) tanítás: a támadás elsődlegessége a védekezéssel

szemben. Ez volt a kiinduló pontja a magyar tradíciónak.

2) tanítás: a WM rendszer – gúla rendszer vitában a tradíció

edzői azt kifogásolták, hogy a WM rendszer túl sablonos és

merev a „dunamenti iskolának”.

3) tanítás: kiegészítő sportként a sakk nagyon jó játék, mert

tanítja a magyar futballstílus egyik formanyelvét, a

kombinációt. Lásd Kovács Ferenc mesteredző tanítását.

4) tanítás: a stílus a legfontosabb, mert az a

teljesítményhordozó

5) tanítás: a saját stílusú játékodat soha ne add fel!

6) tanítás: a csapatjáték kialakítása, tervezési kérdés.

7) tanítás: stílusjellemző a helycserés támadójáték

8) tanítás: labdához pozícionált játékot játssz!

9) tanítás: térj vissza régi stílusjellemzőnkhöz, az

„észfutballhoz”!

10) tanítás: okosan focizni, csak magas technikai színvonallal

lehet!

11) tanítás: régen az oktatás poszttechnikán keresztül történt.

Alkalmazd ma is!

12) tanítás: Varga Zoli: „A labdarúgás művészet, aki nem így

közelít hozzá, alapvető tévedésben van!”

13) tanítás: a csapatjáték során nemcsak az „összehangolt

együttműködés” a lényeg, hanem a „harmonikusan

összehangolt együttműködés”, mert ez utóbbi adja ki a

„stílusos játékot”, míg az előbbi, csak a „tudatos játékot”.

A „tudatos játékot” megtanultam, de nem az enyém.

A „stílusos játék” az enyém, ez a hitvallásom.

A „tudatos játék” megmutat valamit, míg a „stílusos

játék” kifejez valamit.