10
Anyátok AZ ÖREGASSZONY és a tűzoltók UTÁLNI KELL A SZIÁMIT A nagyon okos Rock-énekes Jelszavakat ordibál 3 a nagyobb hatás kedvéért Két szám között maszturbál Utálom én a sziámit Kiváltképp az énekest Aki régen szart csinált S most is egyre szarabb lesz Egyetemet végzett bunkó íróasztal töltelék Elvontkodik állandóan A sziámiból épp elég Müller Péter csukd be a szád Mert belőled ömlik a gáz Nem fogom meg a te farkad Mert az erősen ráz! Kádár I A kisgazdák pribékjei Kinyirták a Kádárt De nincs itt baj mert meggyilkoljuk Antal József sátánt Ugatnak a demokraták S a népnek nincs mit enni Fegyverrel kell ezt a szart Végre rendbe tenni Nem megyek ki a Maléter sirjához Mert Pozsgay elárulta K. Jánost Hűtlen lett itt már mindenki Az árva gyerek se kap enni Mert Kádár rég megmondta Hogy fejek vagyunk Mert Kádár rég megmondta Lesz még sok bajunk Import-Export mérlegünk Negativra csökken A Deficites termelésnek Eredményeképpen A gazdasági mutató A tönk szélén stagnál Minden azért lehet igy iMert nincs már köztünk Kádár Lementem a metró állomásra Egy öregasszony ütöttek a tűzoltók Meglepett a csontok ropogása A fejéhez verték a poroltót Egy Öregasszonyt ütöttek a tűzoltók" A tüzoltók gyújtották fel a házát ss eloltották egy ezresért Gumibottal ütötték a hátát a kezüket nyújtották kézcsókért Az öregasszony tul sokai: beszélt ! A tolókocsit kirúgták alóla Széttörve a z út szélén hevert A parancsnok rágyújtott egy Marlborora Miközben egy koktélt kevert Az Öregasszony a z u t szélén hevert Kiütötték a műfogsorát Szájából fröcskölt a vért S ha azt hiszed, hogy megúsztad Holnap te jössz, ne félj Az öregasszonynak megverrték a fejét. BUDAPEST Verőfényes délután volt Napoztak a skinheadek Önfeledten labdázgatott A budapesti punk gyerek Avantgárdék mosolyogtak Rockerek is voltak ott És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg. Félelmetes hangzavarral Megnyíltak a zsilipiek S még aznap este ürülékben Fürdött egész Budapest A pánik egyre nagyobb lett Megijedtek az emberek A szar meg folyt csak folyt Megállítani nem lehet. Genvó-szívó-Disztoly szerkesztő és kiadó Pozsonyi Ádám.Bp XIV. Jakab Károly u. 20 1145 20 erdő kazetta genyÓ Szivó Disztroly N1. A GONOSZ SZŐLŐMUNKÁSOK ELÁRULJÁK JÉZUST Mc Donnalds Boss

Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

Anyátok AZ ÖREGASSZONY és a tűzoltók UTÁLNI KELL A SZIÁMIT

A nagyon okos Rock-énekes Jelszavakat ordibál 3 a nagyobb hatás kedvéért Két szám között maszturbál Utálom én a sziámit Kiváltképp az énekest Aki régen szart csinált S most is egyre szarabb lesz Egyetemet végzett bunkó íróasztal töltelék Elvontkodik állandóan A sziámiból épp elég Müller Péter csukd be a szád Mert belőled ömlik a gáz Nem fogom meg a te farkad Mert az erősen ráz!

Kádár I A kisgazdák pribékjei

Kinyirták a Kádárt De nincs itt baj mert meggyilkoljuk Antal József sátánt Ugatnak a demokraták S a népnek nincs mit enni Fegyverrel kell ezt a szart Végre rendbe tenni Nem megyek ki a Maléter sirjához Mert Pozsgay elárulta K. Jánost Hűtlen lett itt már mindenki Az árva gyerek se kap enni Mert Kádár rég megmondta Hogy jó fejek vagyunk Mert Kádár rég megmondta Lesz még sok bajunk Import-Export mérlegünk Negativra csökken A Deficites termelésnek Eredményeképpen A gazdasági mutató A tönk szélén s tagnál Minden azé r t l ehe t igy

iMert nincs már köztünk Kádár

Lementem a metró ál lomásra Egy öregasszony ü t ö t t e k a tűzo l tók Meglepett a csontok ropogása A fejéhez ve r t ék a p o r o l t ó t Egy Öregasszonyt ü t ö t t e k a tűzoltók"

A tüzo l tók gyú j to t t ák f e l a h á z á t ss e l o l t o t t á k egy e z r e s é r t Gumibottal ü t ö t t é k a h á t á t a kezüket nyú j to t t ák kézcsókér t Az öregasszony t u l sokai: b e s z é l t !

A t o l ó k o c s i t k i r ú g t á k a l ó l a S z é t t ö r v e a z út s z é l é n h e v e r t A pa rancsnok r á g y ú j t o t t egy M a r l b o r o r a Miközben egy k o k t é l t k e v e r t Az Öregasszony a z u t s z é l é n h e v e r t

K i ü t ö t t é k a műfogsorá t S z á j á b ó l f r ö c s k ö l t a v é r t S ha a z t h i s z e d , hogy megúsztad Holnap t e j ö s s z , ne félj Az ö regas szonynak megve r r t ék a f e j é t .

BUDAPEST

Verőfényes délután volt Napoztak a skinheadek Önfeledten labdázgatott A budapesti punk gyerek Avantgárdék mosolyogtak Rockerek is voltak ott És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg. Félelmetes hangzavarral Megnyíltak a zsilipiek S még aznap este ürülékben Fürdött egész Budapest A pánik egyre nagyobb lett Megijedtek az emberek A szar meg folyt csak folyt Megállítani nem lehet.

Genvó-szívó-Disztoly

szerkesztő és kiadó Pozsonyi Ádám.Bp XIV. Jakab Károly u. 20

1145

20

erdő kazetta

genyÓ Szivó Disztroly N1.

A GONOSZ SZŐLŐMUNKÁSOK ELÁRULJÁK JÉZUST

Mc Donnalds

Boss

Page 2: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

SZEVASZTOK !

Az újságról pár szót: Tiltakozunk a tekintélyelv ellen. Ragaszkodunk elveinkhez,és az ál-talunk helyesnek tartott formához. Nem fogunk senkivel sem udvarias kodni. FANZINOK

MÁSODIK LÁTÁS/Second Vision/ cim: Rácz Mihály. 1172 BP.XIII u 35. A ML-t szerintem érdemes mi ndig venni.Vannak benne jó dolgok VILÁGKÉP : A Világkép első számá-val találkoztam eddig, de állitólag

már megjelent a második is. A szándék nemes és dicséretre mél tó.Mondjuk azt a Cure-cikket a PO LIP is nyugodtan leközölhette vol na. A lap egy kicsit szürke és un-almas. No de sebaj!Amig futja a pa pir nem szabad feladni.Kiváncsi v agyok arra a második számra. Cim; Weigl András.Szombathely.9700 Vöröshadsereg u 186/a OLVASNI VALÓ;Anarcho-punk újság Egerből. Komolyan mondom,hogy kurva jó.Szenzációs rajzok.cim; Németh Tibor.Eger 3300 Rózsásdülő 8. TŰZVONAL.Még nem olvastam el,igy nem mondhatok véleményt.Cim: Tűzvonal.670l Szeged pf 905.

CSEREBERE-ROVAT Ha keresel valamit/könyv,lemez, kazetta stb/irj a Genyó Szivó Disztrolynak. Van eladó lemezed/könyved kazet tád stb/irj a G.SZ.D.-nak.Ne tá mogassuk az üzletembereket. Zenekart keresel? Hangszert? Te ngerimalacot? Szlovák nyelvű bé lyegkatalógust? Frakk videót? Albán gyártmányú Big Black-jelv ényt?

-Írj a Genyó Szivó Disztrolynak! Mi segitünk.

A Második látásszeptember - •" _ ,̂_ _ .. közepére ígérte az ARCHBIS- Mellükön géppisztoly, elvégre emberek, j HOF írsRAfí-kazettát- t Szeretnek összetört testekbe belerúgni.f

Szeretnek meggyötört arcokat megalázni.' Mellükön géppisztoly, elvégre emberek! \

Van -e esélyem, hogy életben maradjak? Van -e értelme, hogy életben maradjak?

Felsőbbrendű kutyák szaggatják szét tested, Felsőbbrendű csizmák rúgnak bordáidba, • Felsőbbrendű gázzal fojtanak meg téged Mellükön géppisztoly, elvégre emberek! an -e !an ~t tltlV*9 £° S y é l e t hen maradjak? an -e értelme, hogy életben maradiak''

TaSuíd 2 5 Szo^al0*' szorgalmasan üvölts-Tan^rf g Pontosság, pontosan meghalni • Tanuld meg szabadság, megsza-adit^ golyó!

Van -e 1**1%**' ^ ' l e t h e n áradjak? van -e er.elme, hogy életBen maradjak?

i0®}rM*J ^1^85-

'

f 2

an nyátOK

Uk SUBS 1991 február 6-án ismét magyarországra látogat a U.K.-Subs.Múltkori Ganz-beli fellépésükből itélve,én biztos hogy nem fogom megnézni őket. Charli Harper, a nagy túlélo már évekkel ezelőtt is idejemúlt és lejárt dolgokkal állt elő, Rohadt unalmas és minden ötlettől men tes koncertjük a múltkor is undorral töltött el.Ideje volna befejezni a nos ztalgiázást. Persze volt aki majd meg­őrült a gyönyörtől hogy a legendás zenakar élőben eljáttsza Warhead-et. Bojkottáld te is a SUBS-ot!

Állitólag, Müller Péter Iván a Sziámi zenekar vezető szem-élyisége átigazol az Anyátok zenekarba frontembernek.

A legfrissebbek közül való az a hír, miszerint Fidó elcserél-te kedvenc bőrkabátját a Lukács Zoltán biciglijére. Ő ugyanis mint ilyen sztárokhoz illik, nem rég tért meg, s új életfor-májához a kerékpárnak több hasz nát látja. Igaza van!

A befutás küszöbén áll Fi-lip /Üllői uti Fuck/ akit a napokban a TV képernyőjén fedezhettünk fel nem kis bosszúságunkra. Az együttes oszlopos tagja Demjén Rózsi új vidoclipjén látható, am-int a háttérben úgy próbál tenni, mintha gitározna, h-olott egyértelműen playback volt az egész. Na most fel-merül a gyanú, hogy befut-ásról egyenlőre szó sincs, ugyanis a pletykák szerint Demjén Rózsi igen büdöseket fingik, s kevesen birják ki mellette. Állitólag a TV-nél kimerülőben van az ezé-vi pénzügyi keret úgyhogy bagóért különbet nem kapha-ttak.

Kossuth Kossuth Lajos magyar k ö l t ő A ta lpramagyart s z a v a l j a a nyá la közben l e c s o r o g A koszos magyar t a l a j r a

Őszirózsás Kossuth-címer \ A magyar ta rka gomblyukában. P e t ő f i t meg r e c s k r e v i t t e Az ú j f a s i s z t a magyar á l lam

Szegény öreg Kossuth Lajos A s í rod ra rá í rom Rába ETO - Ferencváros Büntetőkkel 5:3

Antal Imré t megalázta a tegnap e s t i TV-maci És elmondom most mindenkinek. Gobbí Hilda egy nagy buzi

Page 3: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

washjngton Dead Cats

RED NECK (BUGRIS)

Találkoztam azzal a fickóval, aki a szomszéd lakásban lakik Emlékszem, egy sebhely volt az arcán Megrémített, ez nagy sokk volt Furcsa akcentussal beszélt hozzám És pisztolyával a halántékomon így szólt: Teljesen egyedül vagyok a városban És te leszel a barátom Ó, ez egy bugris Éppen el akar repülni

el akar repülni a Bahamákra Én találtam neki az első munkáját Egy munkát, ami nagyon tetszett neki

bankrablást Annyira jó1 értett mindent Hogy néhány hónap alatt Chicago hercegévé vált Ó, ez egy bugris

Bemutattam minden barátomnak És mellesleg a lánynak, akit szeretek Most ő parancsol az összes gengszternek A maffia sebhelyes képűnek hivja Elvette tőlem az angyalarcu barátnőmet ö, ez egy bugris

Tenger, szex és öröm a lánnyal, akit én szeretek A kék lagunában úszik Folytatja az ivást is Nincs már lakásom Tegnap találtam egy ujat A szomszédom egy bugris Végül bosszút fogok állni Elveszem tőle a lakását és a lányt, akit szeret

Utállak, utállak, utállak Bugris

4

DOE YOUR WEREWOLF BARK? {Ugat a farkasembered?)

Bébi, a kutyád igazán furcsa Nem szerete, ahogy bámul rám És ahogy a lábamba harap Bébi, meg akarom kérdezni tőled: Ugat a farkasembered? Tudod, jobban tennéd, ha felhagynál vele Mielőtt bajt okoz neked Mert én mindig aggódom, mikor megharapja A postást, a tejesembert, a rendőrt és mindenkit a környéken Most ugy néz ki, ezek az emberek mind megváltoztak Egyre szőrösebbek És üvöltenek a Holdra Ugat a farkasembered? Bébi, annyira szeretlek Kérdezek tőled valami mást Mi történt a férjeddel Azzal, aki 2 évvel ezelőtt tűnt el Senki sem tudja, hova Nem akarok beavatkozni az életedbe Mikor rájössz, hogy ez a kutya... Azt hiszem, a kutyád nem egy kutya Biztos , hogy ez egy farkasember És ez a farkasember a férjed Ezért harapja meg mindig a lábam Nyomás! Ugat a farkasembered? Waf! Waf! Woaf! Woaf! W.A.F. Werewolf Against Facism! (Farkasember a fasizmus ellen!)

go

5

Page 4: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

BEETROOT GIRL (CÉKLALÁNY)

Hát, emberek, jobban tennétek, ha meghallgatnátok ezt a törtenetet!

Látod ezt a dolgot kijönni a csatornából Kúszva és mászva közelit hozzád Ez a legszörnyűbb dolog, amit valaha is láttál Ha megpróbál magához vonzani, ellen kell állnod Nem tudod, miért, de tudod, hogy nem jó Ő a céklalány, aki férfiagyakat eszik

Minden nap többet eszik az agyadból Tested még van, de a lány megszerezte az agyadat Minden, amit ő akar, az az, amit te tenni akarsz Nem te vagy az első és nem te lessel az utolsó

Ő a céklalány, aki férfiagyakat eszik Számára ez a túlélés egyetlen módja A fiukat ugratva és agyukat lenyelve Most te egy zöldségember vagy Nyomás! Zöldség... Nyomás!

Most rajtad a sor Meg fogja enni az agyadat, az agyadat Nem vagy férfi Mivel neked nincsen.. semmi reakciód Nincs semmi reakciód, míg hozzád nem szól Nagy izmok, agy nélkül Te egy zöldségember vagy!

-

The man without face (Az arc nélküli ember)

Igen, én vagyok az arc nélküli ember Nincs orrom, szám vagy szemem Nem tudok sehol megmaradni Mert érzem az emberek gyülöletét Mindig megpróbálnak megalázni Azt hiszik, ha más vagy, rossz vagy Pedig a bőr szine nem a lélek színe Nincs arcom! Arcom! Arcom! Texasban éltem Most a vad Vadnyugaton kóborlok Ez menekülés Megpróbáltam eladni a lelkem az ördögnek De nem érdekli Álmaimban hallok egy hangot, ami azt mondja nekem: A lány, aki megtalálja az arcod és megcsókol, Vissza fogja adni az arcodat Mindenhol őt keresem

minden éjjel minden nap

Sonorában egy lány megcsókolt De nincs arcom! Arcom! Arcom!

Én vagyok az arc nélküli ember Mindenkit lelőttem a környéken Na próbáld keresztezni az utamat Én vagyok az arc nélküli ember Nincs arc: ez azt jelenti, nincs szerelem, csak gyűlölet Az életemért harcolok mindig És örült vagyok Én vagyok as arc nélküli ember Nincs orrom, szám vagy szemem As emberek megpróbálnak meg- és megalázni Azt hiszik, ha más vagy, rossz vagy Pedig a bőr szine nem a lélek szine Nincs arcom! Arcom! Arcom!

7

Page 5: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

De, de mindig

DURVA A LEGÉNY

Orrbaverlek hátbaruglak Kitekerem a nyakad Nyakonütlek s leverlek Mint vak a poharat

Hasbaruglak nyakonütlek Beverem a fejed Bár nem fogsz neki Örülni De kinyomom a szemed Földrelöklek megtaposlak Eltöröm a csontodat És egy rozsdás vasdarabbal Bezuzom az orrodat.

®

A rend derék őrei bátor fellépésük-kel elhárították a veszélyt és pél-dát statuáltak minden „huligán" szá mára midőn a német nagykövetség elő tt tüntető anarchistákkal keményen és határozottan lépett fel.Nem lehet t ám csakúgy átmászkálni holmi kerit éseken meg minden.Hová vezetne ha min ndenki csakúgy azt csinálná ami eszé be jut.Nem oda buda. Rendnek kell le nni ! Az ÁLLAM létét veszélyesztető átmász kálót végül is megtalálták.Beidézték. Az anarchistákat mindenhol keresik st tb. Namost olvasom az újságban,hogy a sátá tánisták mittudomén hány embert öltek eddig meg.Néhány kutyát és macskát ki-beleztek.Az illetékes rendőr nyilatko­zata az üggyel kapcsolatban: „Reméljük csak múló divat." Duuurva.

VHk

kább a közönséget volt érdemes figyelni.Attila,Attila!!-kia-bálták az alternativok.Attila, maradjatok együtt.kiabálta va­laki idézve a 81-es EDDA bucsu koncert hangulatát.Neki volt i gaza,ezenkivül még azt tudnám megjegyezni,hogy ha magyar nép dalokat akarok hallani inkább MUZSIKÁS-ra megyek. Grandpierre szerint ez volt e-ddigi legjobb koncertjük. Ő tud ja.

Grandpierre egyik tipikus sz-nob buliján történt: Mikor a sztár kellően berúgott ,felélt az asztal tetejére,és odaszólt a hodolo tinilányok t ömegéhez -Na lányok,ki akar v elem smárolni? persze volt aki akart.Jellemző

199o dec 21/ha jól emlékszem.nem bizt­os/. Almási tér.Rohadt sok ember.Drága belépő. Az előzenekarról lemaradtam,pedig álli tólag érdemes lett volna megnézni.Na mindegy.Jön a főmüsor,tódulnak a tinik a szinpad elé.Mindenki Örül. Bárhogyis próbálom,nem tudom magam bel eélni a műsorba.A szinpad mögött óriá­si előregyártott VHK-panelek.Egy idő u tán szinte erőlködnöm kell a figyelmem ébrentartásáért.Az egész koncert semmi ben sem különbözik bármelyik rock-zene kar fellépésétől.„Őrült spontán akciói önkivüllét,begerjedés!,gyerünk!" -Ugy an már.Rizsa az egész.Itt nincs szó má sról,mint egy profi zenekar rutinos elő adásaról.Előre felépített koncertprog­

rammal, műeksztázissal stb. A legundoritóbb az volt amikor a Ki vel e az istenért közepén/a forgatókönyv sz erint a koncertet a slágerral kell zár­ni /Grandpierre Attila két kézzel vezény elte a közönséget,hogy amikor a számba­ban jön a HEJ!,mindenki egyszerre kiab­áljon. A koncert már úgysem érdekelt,in

Page 6: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

Czizel Endre Ellenségei

A rokkantaknak tolókocsijuk van Ebben ülve hizlalják a valagukat Legyen vége-igen A kocsira szükségünk van Legyen vége igen Beolvasztjuk hamarosan

Rudabányán kiürült az acél Fémre éhes az egész magyar ipar Legyen vége-igen A kocsira szükségünk van Legyen vége-igen Beolvasztjuk hamarosan

Fémből készül a kert végén a kerítés Fémből készül a kanál és a kés Fémből készül az ablakon a zár Fémből készül a zúgó gépmadár

FÁRASZTÓ Tudom a mütakony-gyárban dolgozol De nem tesz jót neked az alkohol Hiába fényezed a bőrdzsekid Csak megfertőzöd vele az Épenmaradt agysejtjeid. A napszemüveg mögé Nem süt be a nap Arra se vagy jó nekem Hogy lehugyozzalak! Kalandos kis életed Senkit meg nem hat A lányok úgyse hiszik el Hogy kemény gyerek vagy Arra se vagy jó nekik Hogy lehugyozzanak! Ne fáraszd magad Ne fáraszd magad.

Keresem az X-Ray Spex: Germ free Adolescents Lp-jét, a Slits, a MEKONS, és az ADVERTS korai lemezeit átvételre'Csere alapon; Ezenkivül Jean Jacques Burnel : FIRE AND WATHER - cimü leme­zét megvételre vagy átvételre. Ezenkívül az újvidéki kiadású magyar nyelvű ASTERIX képregé­nyeket. AKINEK VAN ÍRJON! - BUCÓ -

KÖNIGH PÉTER A LIGETBEN

Újjabb hitele ráról. Tél vo liget, Péter lyköket a lev k felét ahol kek szeretnek példával, ha célba a tó kő balszerencse! Dávid Gahan h emében.

s törtenet a n lt. Esett a hó bácsi úgy gond egőre. Hideg v nincsen kori p csúszkálni a nem a a tanítóba zepét, ahol le - beszakadt a

azai imitátora

epszerü zenész napközistanár ko-. Mivel a sulihoz közel volt a olta, kiviszi ezeket a büdös kö-olt, s igy a városligeti tó mási álya befagyva találtak, a gyere jégen, hát ki más járna elől a ácsi? Königh Péter elsőnek vettE lkes csúszkálás közben- ó mily latta a jég. Megérdemelte. igy dicsőült meg a gyerekek sz

Következő számunkban megkezdjük a mis-bucó féle Barbie-átdolgozás képregényformáját.

10

Nemrég kaptuk a hirt, miszerint állítólag politikai életünk néhány neves személyisége zenekart alapított, A KÁR-OI nevű formáció tagjai neves kormánypárti személyiségek. A felállás Csurka István: gitár; Jeszenszky Géza: basszus; Torgyán József ének, és Kéri Kálmán: dob. Az utolsó magyar Habsbourg uralko­dóról, IV. Károlyról /1916-1918/ elnevezett zenekar főleg Csurka kompromisszummentes gitárjátékára és Torgyán hegyeket döngető hangjára épül, Jeszenszky és Kéri inkább a héttérben mozog. Az ő szerepük az újságírók kérdéseire adott demagóg és primitív válaszokra korlátozódik. Kéri inkább show-man. Kopasz fejével és tábornoki egyenruhájával igen jól fest a háttérben, A zenekar hamarosan nagylemezt készít, búza és rozs cimmel. A fellépések helyéről és időpontjáról még nem kaptunk információt.

I A szerkesztőség a félreértések elkerülése végett leszögezi hogy az SZDSZ-t se s ze re t i .

Page 7: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

EVE OF THE SCREAM /Az üvöltés elő-estje./

Ez a merseysidei csapat négy éve állt össze, úgy éreztük, hogy van mit mondaniuk má­soknak. . Zenéjük erőteljes dallamos, elkese-redett tiltakozá­ssal vegyítve. A riportot Andy Ch-apman készítette velük egy furgon hátuljában, miu­tán Derbyben fel­léptek a Snuff, a THE JOYCE MCKINNEY és a CHAQS UK tá­rsaságában. A ta­gok: Martin, Sher-ryr Andy, a diszle tes Chris /és a dobos Colin aki közben aludt/ MRR.: Mi az amit ti őszintének ér­eztek? A 60-as évek len­dülete megtört, a zenét megf erőzte, az üzlet, a szín­vonal talanság, a zenészeket meg a rosszkedvű és az álltalánosan szar helyzet. A: Nem akarok sen kit leértékelni, de ma este is vol­tak emberek a kö­zönség között, a-kik egy másodper­cet sem szánnak arra, hogy elgon­dolkozzanak azon amit a dalainkkal kifejezünk. M: Van egy csomó ember akinek elég az, hogy hallgat, vagy táncol egy banda előtt, de nem szivja föl azt az érzést va­gy gondolatot, a-mit a zene sugall.

M

S: De ez csak a negativ oldal... vannak igazi hippik, akik nem haltak ki. Ha elmész ilyen Szabad Fesztiválokra lát­hatod, hogy hippik és punkok összejönnek, és nagyon erőt sugárzó az egész légkör! Én erősen hiszem, hogy a punkmozgalom fe­nyegető veszély egyesek számára - ezért próbáljak a hatóságok elfojtani, és lei­gázva tartani... :A punk általánosan, közvetlenül politiz­áló zenét csinált. A hippi háborúellenes volt, de ez sokkal mélyebb. Például a Co-nflict és a CHUMBAWAMBA kiadványai erről a nagy rakás felkavart szarról szóltak. S:A CRASSért egy generáció rajongott! Meg­változtatták rengeteg ember gondolkodás­módját sokkal jobban, mint más bandák. Inspirálták az embereket a dalaikon át, például a Thatchergate Tapes anyaguk az egész világ közönsége elé került vagy ki­adták a Falklandi háború-ellenes műsorukat,

dolgok ren-MRR:Hogy illeszkedik be az EOTS a dszerébe?

S: Az emberek nem úgy néznek ránk, mint akik­től valami jót várhatnak...Ez kissé nevet­séges, hogy amikor a punk létrejött akkor jobb idők jártak viszonylag, mint ma. Ha a kormányok megadnak az embereknek valami­lyen szociális szabadságot akkor lázadni fognak, de ha elnyomjak a tömegeket, akkor nincsen többé semmi esélyük. Amióta Mar-garet Thatcher 1979-ben megnyerte az álta­lános választásokat mindinkább nőtt az el­

nyomás és az embe­rek fejében mégnagyo bb lett a zavar. Ez a gazdasági szilárdu-lás elhitetné velünk,| hogy a kapzsiság az becsületes dolog, és érre kell törekednünk Köszönjük, ebből nem kérünk! A: Mindenkinek ezen a földön joga van e-mberi szintű életéhe: és amig ez nincs igy addig ki kell monda­ni a dolgokat. S: Mi nem ezt a vil­ágot szeretnénk a gy erekeinknek, mi egy kevésbé korrupt, ke­vésbé pénzközpontú világot szeretnénk, ami odafigyel a ter­mészetre és benne az emberre. Az új dalaink a politikával foglalko-znak, mert már csak ez maradt. Az emberek politikus rétegről beszelnek de ez marhaság, mert mi mind egy réteg va gyunk, ezt mutatja az ózonréteg puszti-| tása is. Az sem lesz vastagabb a gazdagok| es vékonyabb a szeg­ények fölött! Egyed ül ez a szemlelet e-gyesitheti Európát, mert egy Kontinensen élő tömeg része va-

o-i ez

gyunk. MRR: Mik az álmaitok? A: A tökéletes elkép­zelés az együttélésre és együttműködésre az egy álom. Habár fel kell ismernünk, hogy ez egy álom, de aztán inkább dolgozni, mint gondolkozni kell raj-ta. Netán a fellépés-, eken adunk valami rög tön fogyasztható-utó piát. Meg Kell kérdez nünk egymástól, hogy mit akarunk az élett-t ől és mit akarunk ad-ni a világnak. S: Ki mint vet,_úgy a-rat. Ha nem vágyunk felkészülve, hogy va-lamit bedobjunk, akk­or nyilván nem is ka-punk vissza semmit. Szeretnénk úgy élni, ahogy én azt a legjo-bbnak tartom, és ezt meg is lehet csinálni Szociális változás s-ohasem történt szenve des nélkül. És ebben a társadalomban nem is fog megtörténni, ami iben mi élünk. Próbá-ljuk ráébreszteni az embereket, hogy a ka-pitalizmus nem fog so káig működni.,mert ni ncsenek megújuló for-rások, amik ellátnák ... A: És rá kell jönnie mindenkinek, hogy min den ember egy önálló fontos személyiség. Rá kell jönnünk ki va gyok én és hogy ki va gy te. S: Ez az a felelőség amin mi mind osztozunk - a yuppiektől kezdve a közért pénztárosáig és ha nem próbálunk meg ezért tenni vala­mit, akkor a világ egyre rosszabb lesz.

Engem az őrit meg, ho­gy az emberekből a pé­nz kiirtja a felelősé

érzetet! A világ egy eldobható társadalom tele hulladékkal. Az irányitó réteg úgy b eszél az emberekről mint "szakszervezeti egységek"-ről nem mi nt élő, emberi lény­ekről, akik megdög-lenek valami gazdag szemétládáért, aki le sem szarja őket! M: Visszatérve a kör­nyezetre: van egy h elyi újságunk a "Wi-rral News". Az embe-rek rendszeresen ír­nak bele, panaszkodnak azért mert sok a ku­tyaszar a parkokban, de például a McDonalds ról sohasem ir senki.

Fordította: Barna

Kontaktus: EVE OF THE SCREAM c/o 200Seavlew Road/ L45 5HB/England

F o r r á s ; Maximum Rock

and R o l l

interviews

EVíOf TH£SCREAMc/0 l 330 S«cvl»w toodf t

U5 6MB/ Enokand

Page 8: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a - p l e t y k a

Menyhárt Jenő a múl tkor a L e n i n k ö r ú t o n ment és e g y s z e r c s a k ha s r a e s e t t . Am Jenő u r a l t a a h e l y z e t e t . f o g t a m a g á t és f ö l á l l t .

S o t á r , a z AMD é n e k e s e á l l í t ó l a g a mú l t k o r a 32-es b u s z o n u t a z o t t és / á l l i t ó l a g v é l e t l e n ü l / e l f e l e j t e t t e é r v é ­n y e s í t e n i a j e g y é t . A k a l a u z i s m é t e l t f e l s z ó l i t á s á r a a z t á l l í t o t t a hogy o t thon f e l e j t e t t e a b é r l e t é t . K i v á n c s i -an várjuk az ügy további fejleményei t L e h e t hogy S o t á r n a k n i n c s i s b é r l ­ete ?

Barangó / B a j t a i Zo l tán / , a n é p s z e r ű QSS fo rmác ió v e z e t ő - é n e k e s e szemtanú-k h a t á r o z o t t á l l i t á s a s z e r i n t i g e n c s ak r á k a p o t t a g ö r d e s z k á z á s r a , o l y a n y -n y i r a v a l ó s á g o s s z e n v e d é l y é v é v á l t ez a s p o r t , Többen m e g f i g y e l t é k a m i n t k i l é p a l i f t b ő l , l o p v a k ö r b e t e k i n t , e -l ő k a p j a a hóna a l ó l a g ö r d e s z k á t és e l s z á n t a r c c a l n e k i i r a m o d i k , .Szemében i l y e n k o r kü lönös t ű z l o b o g . Sokan nem é r t i k , hogy Barangó mi t t ud ebben é l ­v e z n i , d e h á t Barangó a Toy D o l l s - t i s é l v e z i ami s z e r i n t e m még s z a r a b b . l a p z á r t a u t á n é r k e z e t t : A z egész á l l i t ó l a g c s a k kacsa .

Muksza már h e t e k óta s á n t i k á l mive l e l t ö r t e a l á b á t , úgyhogy be k e l l e t t nek i g i p s z e l n i .

Gomba/ ex-humin/ bár a k a t o n a s á g e r ő s e n a k a d á l y o z z a á l l í t ó l a g u j zenekar s z e r v e z é s é h e z f o g o t t h -ozzá . öröm l á t n i ha egy-egy r é g i a r c ú j r a b e i n d u l . S ü r g ö s e n s z ü k ­sége vo lna egy jó b a s s s z u s g i t á ­r a s r a . a k i n e k vo lna kedve a z ír­jon n e k i . cim: Gombkötö G y ö r g y , bp l o 4 l , S z i g e t i József u. 25.

Durbintes d o l g o z i k : a h i r soka k a t m e g l e p e t t , ped ig a v a l ó s á g o n a l a p s z i k . Durbintes most j ö t t me g külföldről f e l e s é g e v e l e g y ü t t , és m á r i s k é n y t e l e n l e a l a c s o n y í ­tó t e v é k e n y s é g e t folytatni. ebbő 1 l á t s z i k , hogy h i á b a mondják e bben a z o r szágban minden marad t a r e g i . egy i l y e n ember k é n y t e l e n. elmenni hogy meglegyen a n a p i b e t e v ő j e , és k é p z e l j é k mit csi -nál: - l a p á t o l .

Zéman / ex -Len in k ö r ú t / a m ú l t ­kor ugy b e r u g o t t , hogy b e s z a r t .

Toncs i / T o n c s i and X,meg egyebek/ ugy t ű n i k i g y e k s z i k l é p é s t t a r t a n i a k o ­r r a l , é s m e g v á s á r o l t a l e g ú j a b b G.B.H. - j e l v é n y é t mivel a r é g i már e l éggé e l h a s z n á l ó d o t t á l l a p o t b a n v o l t , s a vá­s á r l á s u t á n büszkén k i i s t ű z t e , a ü o g y a z ö n t u d a t o s punk-hoz i l l i k . Toncsi egyébkén t nagy g y ü j t ő . Ő i g e n c s a k ked v e l i a h a r d c o r e s t i l u s t . H a v a l a k i n e k van o t t h o n t i p i k u s a n k u r v a s z a r , sema­t i k u s és e z e r s z e r e l c s é p e l t ocsmány h a r d c o r e z e n é j e a z k ü l d j ö n n e k i , m e r t ő g y ű j t i e z e k e t .

Most d e r ü l t ki, hogy Nagy Feró á l l i t o l a g S á g v á r i Endre o l d a l á g i l e s z á r m a z o t t j a . a hir F e r ó t i s m-e g l e p t e , o l y a n n y i r a , hogy midőn munkatársunk e z t k ö z ö l t e vele meglepe t é seben csupán a n n y i t t u d o t t mondani :egy f a s z t !

pletyka-platyka-pletyka-pletyka-pletyka

W a s z l a v i k gazember mostanában r e n d ­s z e r e s e n e r ő s í t . s z e n t e n d r e i lakásába an egymás hegyén hátán hevernek a K ü l ö n f é l e expanderek és sú lyzók és a n é p s z e r ű énekes ezekkel edz . E rő fesz í t é s e i nem i s maradnak hatástalanok , k a r j a állítólag e l é r t e a 12 cm-es-á t m é r ő t .

L i c e / e x - R e c c s , /mos tanában á l l a n d ó a n h a j ó k á z i k . a Cipő s z e r i n t a k i anna k i d e j é n a Mumin g i t á r o s a v o l t , L i c e a z t é l v e z i , h o g y mi lyen szép a v i z , és az t ök jó .Mondjuk van benne v a l ­a m i .

P é n i s z , a k i annak i d e j é n a KISANGYAL énekese v o l t , m o s t a n á b a n a gyereknev e l é s p s z i c h o l ó g i á j á t b u j j a egy v a s ­t a g zöld s z i n ü könyvből,nem t u d n i hogy m i é r t . A k í v á n c s i b b o lvasók ked v é é r t e l á r u l j u k , h o g y P é n i s z é j j e l i ­ő r k é n t d o l g o z i k egy v á l l a l a t n á l , é s j ó l é r z i magá t .

A h í r e k s z e r i n t ba j van P e r e c c e l , zo r d l e l k ű s z ü l e i egyszerűen e l z a v a r t ák o t t h o n r ó l f é s Perec egysze rűen n -em t a l á l j a a h e l y é t a v i l ágban .Amin t h a l l o t t a m fog tamagá t és odakö l tö z ö t t K l ruék-hoz a n a j z a u t c a m e l l é . £ i r u é k a h i r e k s z e r i n t még ö r ü l t e k i s neki ,mondván l e g a l á b b van a k i ma jd v i g y á z z o n a gyerekre.Ám i t t k e z -

-veszélyes fickó -

pletyka-pletyka-pletyka

dődnek a bonyodalmak !Az u t ó b b i időben r e l y t é l y e s események t ö r t t énnek a l a k á s b a n . Az a l i g pá r éves gyermek k ö r n y e z e t é b e n f u r c s sa t á r g y a k . v a s d a r a b o k csövek és különböző nagyságú kések tűnnek f e l . T ö b b s z ö r l á t t á k az á r t a t l a n c s ö p p s é g e t a ve r andán r o h a n g á l -n i 4 2 - e s bakancsban , amin t a z t ü v ö l t ö z i : l e a kopaszokka l ! Senk i nem é r t i hogy k e r ü l t a p i c i p a ­r á n y i c u m i j á r a a Sid Vic ious á -r t a t l a n ! - f e l i r a t . A r o s s z i n d u l a t tubbak p e r s z e Perec keze nyomát l á t j á k a d o l o g b a n .

Örömmel j e l e n t j ü k be ,hogy V i g i a z AURÓRA o s z l o p o s zenésze meg­p róbá l j a a l e h e t e t l e n t , u g y a n i s m ű v e l t s é g r e , é s i n t e l l i g e n c i á r a p róbá l s z e r t t e n n i . s z e p t e m b e r 9 - é n bement a R a k ó c z y - u t i könyvá ruházba és m e g v á s á r o l t a Nemere I s t v á n l e g u j a b b k ö n y v é t , v a l a m i n t egy P e t ő f i ö s s z e s kö l t eménye i t . L e h e t , h o g y a z élmény h a t á s á r a megpróbá lkoz ik s a j á t maga i s a s z ö v e g i r a s s a l ?Azt t a n á c s o l j u k fog jon hozzá b á t r a n . e n n é l s z a r a bb már úgyse l e h e t .

15

Page 9: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

Müller A Fekete Lyuk i rodájában ta lá lkoztam Mil ler P é t e r r e l , és s i k e r ü l t . ő t mikrofonvégre kapni . Az i n t e r j ú n á l o t t t a r tózkodot t Vigi az Auróra g i t á r o s a i s .

G.SZ.D.: - Mi van szaros? Megy a but ik? Müller: - Ez nekem szól? G.SZ.D.: - Neked te s z a r o s . M ü l l e r : - Ugy érzem a beszé lge tés f o n a l á t i l y e n tónusban nincs é r ­

telme f o l y t a t a i . G.SZ.D.: - Már megint okoskodsz? Müller: - Ez nem okoskodás, de ha te egy

i n t e r j ú t aka r sz c s i n á l n i velem akkor elvárom hogy egy bizonyos s t i l u s t velem szemben...

G.SZ.D.: - Ne ugass t e s za ros ! Arra v á l a ­s z o l j megy e a but ik?!

Müller: - Mi f é l e bu t ik? G.SZ.D.: - A te bu t ikod . Azt mesélik b u t i

k o t n y i t o t t á l mindenféle a l t e ­r n a t í v á ruc ikkel . Mennyibe k e ­r ü l egy sziámi pó ló , mi?

Müller: - Én nem árulok semmiféle sz iámi pólót. És különben i s . . .

G.SZ.D.: - Ne hazudj t e szaros! Hal lot tam hogy 8-ki ló egy Sziámi póló de mindegy, akkor inkább besz ­élgessünk e r rő l az U R H - n o s z t a -l g i a k o n c e r t r ő l , mi. i s akar ez l e n n i ?

Mül l e r : - Hát a r r ó l volna szó , hogy ö s z -efutottam a Menyhárt J e n ő v e l . .

G.SZ.D.:- Az egy hülye sznob majom, t e ­h e t s é g t e l e n szar a l ak . Igazan ész re vehetné már magát, ami t c s i n á l az egyszerűen szánalma­san undor i tóan ro s sz . Na mindegy aztán?

Müller: - Szóval öaszefutot tunk a Jenövel és akkor merü l t f e l , hogy p o n t 10 éve v o l t annak i d e j é n ez az egész dolog, és ennek emlékére cs iná lha tnánk egy konce r t e t .

G.SZ.D.:- Úgy tudom már v o l t k é t vagy három nosz ta lg ia URH, nem? Müller:- De v o l t . G.SZ.D.: - akkor ez minek? Meg tudnád nekem magyarázni? Úgy tudom,

annak ide jén a z é r t hagytátok abba, mert nem akar ta tok r e ­per toár . zenekarrá v á l n i . Igazatok v o l t .

M ü l l e r : - Igen de most van a t i zéves évforduló é s . . G.SZ.D.: hát t e esküszöm t i s z t a hülye vagy! Müller: - Miért? G.SZ.D.:- Mert t e kurva hülye vagy! Müller: - Te vagy a hülye!

G.SZ.D.: Ne ugass t e szaros! VIGI: - Ez az, mond meg neki , mint a gonosz Johni a TV-beni G.SZ.D.: ? Müller : - ? G.SZ.D.: Mit mond ez? Mül ler : - Miről beszé l sz ne haragudj?! Vigi: _ Hát mikor 77-ben a gonosz johny a TV -ben megmondta! Mül le r : - A gonosz Johny? V i g i : - Hát igen, tudod a Sex P i s t o l s b ó l . Mül le r : - Jó l van, pe r sze , gonosz Johny, jö lvan , pe rsze , h o g y n e . . . G.SZ.D.- Úr is ten ne j á t szd i t t nekem a punkot te barom.

Legalább kimoshatnád a z t a szar G.B.H-pólót, amit már 5 éve hordasz egyfoj tában, legalább nem l enne l i l y e n büdös t e bunkó. Es különbenis ne beszé l j olyan dolgok­

r ó l amihez az égvilágon semmi közöd s i n c s , p l . a punk zenérő l . !£e még rosszabb vagy m i n t a M ü l l e r . Megyek i s el. Szevasztok! Beszélgessetek!

/Egyébként ez nem i s i gaz /

Kőnigh Péter A LázaDó. Botrányos esetről kaptunk információt.Hosszas munkával utána Jártunk az ügynek.És megbizonyosodtunk. A hír igaz ! Kőnigh Péter valóban napközis tanár volt!

Avagy hogyan rontotta meg egy rocksztár az ártat lan lelkeket.

Biztos értesüléseink vannak arról a tényről hogy a mamár harm­incas Kőnigh Péter aki jelen pillanatban egy hatalmas villában teszi a semmit a 8o-as évek elején napközis tanárként tevékeny­kedett.Péter bácsi az első napokban hivatása magaslatán állva megebédeltette,megbüfiztette a büdös kölköket,elkészítette a házi feladatot,levitte az osztályt az udvarra. Harmadnap nem birta a gyűrődést és mikor a gyerekek békésen készítették vol­na leckéjüket "BAZZMEG, NE I.MAGÁZZATOK, TEGEZZETEK MÁR!" fel-kiálltással az osztály közé rohant, és szétosztott egy doboz marlborót. Makarenko, jó hogy meghaltál!

Jön, jön, jön, jön, jön! Új zenekar a l a k u l t Budapesten a Dzsófaszalasszó. Nemsokára megje l e n i k a zenekar műsora a BÉLA F ASZA: A BÉLA FASZA cimü k a z e t t á t a Ge nyó-Szivó-Disztroly t e r j e s z t i .

«Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van»

17

Page 10: Genyó Szívó Disztroly...És egy részeg öregember Megnyitott egy kis csapot Derék vitéz öregember Helyén volt a te szived Álldjon meg az isten téged Az Isten álldjon meg

Krízis Rock, avagy mitől jobb fej Szőnyei?

Két zenei tárgyú könyv jelent meg az utóbbi időben/az egyik ugyan lassan már két éve/.Az Újhullám évtizede Szőnyei Tamás,és a Kriz is Rock Márton László munkája nyo mán.Most,hogy a Marton könyvét el olvastam kikell jelentenem:Az Ú j ­hullám évtizede egy nagyon jó kö nyv.Átfogóan és érzékletesen tag lalja azt a korszakot/a 76-77 es punkrobbanást/,amit könyve témá­jául választott.Fűszerezi személ yes élményekkel,külön és együtt tárgyal külön és Összetartozó d olgokat.Élvezetes a stílusa.és az Ízlése is egész jó/legalábbis szerintem/. Mondjuk van egy-két dolog amivel nem érték egyet pl a CRASS-ról irt cikk,de a U.K. SUBS-ról irt kritika rohadtul találó,szóval összességében ez egy jó könyv. Na most a Marton László könyve egy kalap szar.Megvettem ezt a füzetkét 15o ft-ért,ami rohadtul drága.loo oldal benne a szöveg, az is ló betűkkel.Nagyon sokat vártam és az égvilágon semmi, plu szt nem nyújt.Megmondom mi vele a bajom.Először is a stílusa.

Mágia és posztmodern..A dal­szövegekről levedlik a dida xis,párolog az érzékekről az ócska dezodor.A Rnr sztárok metamorfózisa felett sejtel­mesen fénylik a transzcende­

ncia. " Gyűlölöm a S2nob embereket.Utá lom ha egy mondat tele van zsu folva idegen szavakkal, kiokta tó jellegű, nagyképű, ráadásul hülyeség. Marton László távolo dó /különbenis mi az hogy tá­volodó. Ez is tipikus elvontko dás./ általában úgy jellemez egy zenekart, vagy egy produk­ciót, hogy oldalakon keresztül beszél valamiről, de rizsa az egész.

Másodszor nem ért is akart egyáltal A benne szereplő ugyanis igen külö juk, hogy a rock lentősebb zenekar ől van szó. Ezt l sztani az utolsó található szöveg

em, hogy miről án könyvet irni. előadók stilusa nbözŐ. Ráfoghat történet legje-ait átfogó mür átszik alátáma oldal teteljén is.

"25 zenekar a rock történeté­ből igazán elenyésző arány. Mégis jobban hiszek abban, hogyha van 25 zenekar amit bármikor hallgathat az ember, akkor elenyésző lehet ami ezen felül van."

Na ettől a mondattól majdnem i-degbajt kaptam, eltekintve attól hogy véleményem szerint izlés dolga hogy ki mit tart nagyra, hogy lehet ilyen mereven katego­rizálni. Pont 25 db van. 26 már ki van zárva? De nézzük a tényeket. Vannak az itt szereplő nevek közt olyanok akik valóban nagyok /pl.: Velvet Underground, Iggy Pop, Sonic Yo-uth/ ám a önyvben szereplők kö­zül nem egy a tisztes középszer,, az átlag szintjén van. Olyan elő­adók ezek amire az ember azt sz­okta mondani: nem rossz, és meg­vonja a vállát. Martonka te be akarod nekem mesé-lni, hogy ami ezen a 25 neven fe­lül van az nem fontos. Jól van Martonka, értesz hozzá. írjál még egy pár ilyen jó könyvet! - Bucó -

Nem kell Nem kell Nem kell Nem kell Nem kell Nem kell Nem kell Nem kell

nekünk nekünk nekünk nekünk nekünk nekünk nekünk nekünk

Seduxen Foszisztem ­­­­­­. bétavill Kontrollcsé Királyte frizura Nagy Gyula

alternatív gyerekek alternativ gyerekek

HALÁOZÁS

Fájdalommal tudatjuk Nagyon megrendültünk Érdemeit méltatva KoszorKat Küldünk

Folyó év 2o-án Jobblétre szenderült Esténként csak pipázgatott S az ablak előtt ült

pipázgatna most is hogyha élne szegény De lakhelye egy faláda Melynek aéja kemény

Gyászolja őt sánta kicsi lánya Gyászolja őt kopasz nagymamája Gyászolja őt kedven kiskocsmája Gyászolja őt rákos jóbarátja

Szeretteink halála Mélyen érint minket Mert mi nagyon szeretjük

A szeretteinket

A velünk együtt gyászolóknak Köszönetet mondunk A halotti tor végén Kőbányait bontunk A gyászoló család A gyászoló család A gyászoló család A gyászoló család

Gyászolja őt ronda kismacskája Gyászolja őt alkoholista bátyja Gyászolja őt mettszett gyümölcsfája Gyászolja őt gyászoló családja.

19