58
Egyszerű fehérkenyér Hozzávalók 1250 g kenyérhez: 300 – 340 ml kb. 30°C-os víz 2-3 kismérő (tk) só 2-3 kismérő (tk) cukor 18-20 kissé púpos műanyag kanál finomliszt (BL 55) 1-2 ek étolaj 2/3 –3/4 csomag élesztő (a többit edd meg) Ahol kismérő, tk – teáskanál ek – evőkanál műanyag kanál ??? – 18 kanál kb. 60-80 dkg fi- nomliszt Elsőként mindig a vizet töltsd a sütőformába, majd a lisztet és a végén kerüljön rá az élesztő. A szétmorzsolt élesztőt a liszt tejére szórni. A fagyasztott élesztőt langyosra felolvasztani, és a liszt tetejére szórni. Én mindig ellenőrzöm a dagasztás során a massza állagát. Ha kevés a víz, akkor nem áll össze a massza, hanem darabos. Ha sok a víz, akkor túl lágy a massza. Pont jó a víz mennyisége, ha szép sima a felszíne, és mintha lenne egy bőr, ami kifeszül- ve együtt tarja a masszát. A kép sajnos homályosra sikerült, de talán látható a massza ál- laga: Továbbá: Ha túl sok az élesztő, akkor a kelesztés végére beesik a közepe a masszának és ez jól lát- szik a kisütött kenyéren is. Megfelelő sikértartalma – ami kell a megkeléshez – csak a finomlisztnek van. Arányaiban kevesebb sikér van a teljeskiőrlésű búzalisztben és semmi nincs a rozsliszt- ben. Ezért mindig legyen elegendő finomliszt a masszában, pl. o 2 rész finomliszt és 1 rész teljeskiőrléső búzaliszt, vagy o 2 rész finomliszt és 1 rész rozsliszt, vagy o 2 rész finomliszt, 1 rész teljeskiőrléső búzaliszt és 1 rész rozsliszt.

Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    1

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Egyszerű fehérkenyér Hozzávalók 1250 g kenyérhez:

300 – 340 ml kb. 30°C-os víz 2-3 kismérő (tk) só 2-3 kismérő (tk) cukor 18-20 kissé púpos műanyag kanál finomliszt (BL 55) 1-2 ek étolaj 2/3 –3/4 csomag élesztő (a többit edd meg)

Ahol

kismérő, tk – teáskanál ek – evőkanál műanyag kanál ??? – 18 kanál kb. 60-80 dkg fi-

nomliszt

Elsőként mindig a vizet töltsd a sütőformába, majd a lisztet és a végén kerüljön rá az élesztő. A szétmorzsolt élesztőt a liszt tejére szórni. A fagyasztott élesztőt langyosra felolvasztani, és a liszt tetejére szórni. Én mindig ellenőrzöm a dagasztás során a massza állagát.

• Ha kevés a víz, akkor nem áll össze a massza, hanem darabos. • Ha sok a víz, akkor túl lágy a massza. • Pont jó a víz mennyisége, ha szép sima a felszíne, és mintha lenne egy bőr, ami kifeszül-

ve együtt tarja a masszát. A kép sajnos homályosra sikerült, de talán látható a massza ál-laga:

Továbbá:

• Ha túl sok az élesztő, akkor a kelesztés végére beesik a közepe a masszának és ez jól lát-szik a kisütött kenyéren is.

• Megfelelő sikértartalma – ami kell a megkeléshez – csak a finomlisztnek van. Arányaiban kevesebb sikér van a teljeskiőrlésű búzalisztben és semmi nincs a rozsliszt-ben. Ezért mindig legyen elegendő finomliszt a masszában, pl.

o 2 rész finomliszt és 1 rész teljeskiőrléső búzaliszt, vagy o 2 rész finomliszt és 1 rész rozsliszt, vagy o 2 rész finomliszt, 1 rész teljeskiőrléső búzaliszt és 1 rész rozsliszt.

Page 2: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

A LISZTEKRŐL http://www.gork.hu/Kenyersutes/K_altalanos.htm Ha megvizsgáljuk a búzaszemet, 3 fontos alkotóelemet érdemes megjegyezni:

• Búzamag héja, azaz korpa • Ún. embrió, azaz búzacsíra • Mag belseje, azaz liszttest (glutén, sikér)

A kenyerek csoportosítása búza és rozsliszt tartalom alapján: • búzakenyér: 15 %-ig tartalmazhat rozslisztet • rozsos kenyér: 15,1-40 %-ig tartalmaz rozslisztet • rozs kenyér: 40-100 %-ig tartalmaz rozslisztet

Valamennyi gabonaféléből őrléssel készíthető liszt. Keményítőből, fehérjéből, más szerves vegyületekből, valamint ásványi anyagokból áll. Külön-

böző nagyságú szilárd részecskék keveréke, mely kevés vizet is tartalmaz. A liszt tulaj-donsága, hogy víz és egyéb megfelelő adalékanyagok hozzáadása után tésztává gyúrha-tó, vagyis nem ázik szét. A liszt összetevői a vízzel érintkezve átnedvesednek, megduz-zadnak, különböző változásokon mennek keresztül, amíg a tészta kialakul. A tészta jelleg-zetes tulajdonsága, hogy rugalmas, nyújtható, formázható, alaktartó és a benne keletke-zett gázt képes visszatartani. Sütés hatására jellegzetes ízű, állományú termék lesz belőle.

A jó minőségű liszt nem túl laza és teljesen száraz, jellegzetes illatú és kissé édeskés ízű. Színét nagymértékben befolyásolja korpatartalma (héjrészek), színanyagai, víztartalma, szemcsenagysága.

A lisztek ásványianyag-tartalma 0.5-1.5% között van. Mennyisége függ a kiőrlés százalékától. Ha a lisztet elégetjük, a visszamaradt részt hamunak nevezzük. A liszt hamujában kálium, foszfor, magnézium, kalcium, vas és klór van. Az ásványi anyagok a liszt feldolgozhatósá-gában, azaz a tésztakészítésben játszanak jelentős szerepet.

A gabonaszemek és a liszt is a legnagyobb mennyiségben keményítőt tartalmaz. A búza ke-ményítője különbözik a rozsétól. A kenyér minőségét a keményítő nagymértékben megha-tározza. A keményítő jellemző tulajdonsága, hogy meleg vízben megduzzad, majd csirize-sedik. A csirizesedés nem megfordítható folyamat.

A lisztek legfontosabb összetevői a fehérjék. A búza 11-16%, a rozs 9-12% fehérjét tartalmaz. A lisztekben levő fehérjék milyensége és mennyisége dönti el, hogy a belőle készült tészta milyen lesz. A búza fehérjéi közül a legfontosabb a gliadin és a glutenin. Vízben oldhatat-lanok, de vízzel sikért képeznek.

A lisztet gondosan kell tárolni, mert könnyen felveszi a környezet szagát, nedvességét és ez gyorsítja romlását. Ha a lisztet nedves, meleg helyen hosszabb ideig tároljuk, elszaporod-nak a benne levő mikroorganizmusok, megpenészedik, dohos szagú lesz és feldolgozásra alkalmatlanná válik. A levegő oxigénje és a mikroorganizmusok hatására a liszt megava-sodik. Ilyenkor a lisztben lévő zsírok elbomlanak és az őrlemény íze karcossá, szaga pedig jellegzetes avassá válik. Az avas lisztet kellemetlen íze és szaga miatt nem lehet feldol-gozni.

Mi a sikér A fehérjék és a keményítő aránya adja a búzaszem minőségét. Minél nagyobb a fehérjék ará-

nya, annál jobb a búzaszem minősége. A búza fehérjéinek nagyobb része vízben nem ol-dódó fehérjékből áll. A vízben nem oldódó fehérjék (gliadin és glutenin) vízzel érintkezve a búzánál sikérfehérjét, vagy egyszerűen sikért alkotnak. (A sikér átlagos összetétele: 75% gliadin és 25% glutenin. Ha sok a gliadin, akkor a sikér lágy, ha nő a glutenin mennyisége,

Page 3: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

akkor pedig túl kemény.) A sikér vízben nem oldódó, de a vizet megkötő, rugalmas, kolloid anyag, amely a búzalisztből készült tésztát rugalmassá és nyújthatóvá, valamint a kelesz-tésnél (kovász vagy élesztő hatására) keletkező gázok (CO2) feszítő hatásával szemben ellenállóvá teszi. Ezért a búzafajták sütőipari minőségét mindig a sikér mennyisége és mi-nősége határozza meg.

Liszt fajták • Búzaliszt

A sütéshez szükséges legfontosabb nyersanyag. Ha a lisztet vízzel összekeverjük, gyúrjuk, akkor jellegze-tesen megváltozik. Könnyen emészthető.

• Rozsliszt A rozs mostohább éghajlatú vagy gyengébb talajú vidék gabonája. A rozsliszt fehérjéi nem állnak össze

sikérré, mert a növényi nyálkaanyagok megakadályozzák a nagy molekulák kialakulását. Ezért tisztán rozslisztből nem célszerű kenyeret készíteni. (max. 50%) A rozsliszt keményítője eltér a búzaliszt ke-ményítőjétől, a vizet jobban magába zárja. Ebből is adódik, hogy a rozskenyér tovább marad friss ál-lapotban.

• Graham-liszt Az elnevezése a liszt bevezetését kezdeményező Graham amerikai orvos nevéből származik. A Graham-

liszt étkezési búzából őrölt liszt, amely a gabonaszem héjrészeit (korpa) is tartalmazza. Emésztési za-varokban szenvedő betegek részére nagyon ajánlott. A Graham-liszt nagy héjtartalma miatt zsírban, cukorban, enzimekben gazdag, ezért romlandóbb, mint a búzalisztek, de tovább eláll, mint a teljes ki-őrlésűek.

• Durumbúza A mérsékelt égöv melegebb vidékein (főleg Olaszországban) váltja fel részben a kenyérbúzát. Lisztje fe-

hérjében igen gazdag, szeme igen kemény (neve is innen ered). A durumbúzából sikérjének különleges minősége alapján főleg a száraztészta gyártásának kiváló alapanyaga. A tojásos tésztákkal szemben túlfőzve sem ázik szét. A durumlisztes kenyér kissé sűrűbb, tömörebb, mint a fehérkenyér; belseje a kukoricakenyérre emlékeztető sárgás színű lesz.

• Tönkölybúza Ősi faj. Ezt a búzafajtát már Egyiptomban is termesztették. Rendkívül magas fehérjetartalma (azaz jól ke-

leszthető a magas sikértartalma miatt), ideális ásványi anyag és nyomelem tartalma miatt az emésztő-rendszer számára igen kedvező. Szeléntartalma különösen magas. Szeretik bio élelmiszerként, mert teljesen vegyszermentesen termeszthető. Bátran használható minden olyan receptnél, ahol búzalisztet említenek.

• Kukoricaliszt Fontos szerepe van az egészséges táplálkozásban. Glutén- (liszt-) érzékeny betegek diétájában is felhasz-

nálhatók. Nem ajánlatos 30%-nál többet tenni a búzaliszt mellé, mivel a kukorica nem tartalmaz si-kért, tehát az ilyen kenyér törékeny, száraz lesz és hamar kiszárad. Viszont szép sárga színű, kellemes ízű lesz tőle a kenyér.

• Rizsliszt Fontos szerepe van az egészséges táplálkozásban. Glutén- (liszt-) érzékeny betegek diétájában is felhasz-

nálhatók. Sűrítő adalékként is praktikus. • Árpaliszt

Csak magában használva nagyon tömör, lapos lesz a kenyér. Bizonyos arányban búza- és rozsliszttel ke-verik. Kis mennyiségben használjuk. Vas és cink tartalma említésre méltó.

• Hajdinaliszt Földes ízű, kis mennyiségben használandó.

• Szójaliszt Magas fehérje tartalmú, egészséges táplálék kiegészítő. Kis mennyiségben használjuk, csupán 5-10% le-

gyen a lisztmennyiség súlyának. Nagyobb mennyiségben a tészta állagát rontja. • Molnárliszt

Ez egyfajta keverékliszt (volt), amibe sokféle gabonát öntöttek össze: búzát, rozsot, árpát, kukoricát.

Page 4: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Ha kódolják... A sütőiparban rövid kódokkal azonosítják az egyes lisztfajtákat, így: A lisztfajtákat szemcsenagyságuk és hamutartalmuk alapján különböztetjük meg. A lisztek je-

lölésével ezekre a tulajdonságokra utalnak. • Az első betű jelöli, milyen gabonából készült a liszt: • B - búza • R - rozs • A második betű a szemcsenagyságot jelöli: • L (liszt) - apró szemcséjű finomliszt • F (fogós) - nagyobb szemcsenagyság • FF (kétszerfogós) (a fogós név a német griffig - "jó fogású" szóból származik) • A szám pedig a hamutartalmat fejezi ki. Minél nagyobb, annál több a héj anyag vagyis a

korpa a lisztben.

Kód Megnevezés Megjegyzés BL-51 Sima búzaliszt Német kódja: 405

Régebben dupla nullás liszt "00" BL-55 Finom (búza) liszt Német kódja: 550

Fehér színű. Péksütemények és kenyér sütésé-hez alkalmas liszt.

BL-80 Fehér kenyérliszt Német kódja: 1050 Angolul: white bread flour A finomlisztnél sötétebb színű finomliszt. Kenyérsütés-hez ez a legalkalmasabb lisztfajta.

BL-112 Félfehér kenyérliszt (Egy-séges búzaliszt)

BL-200 Teljes kiőrlésű búzaliszt Német kódja: 1700 BF-53 Egyszer fogós liszt BF-55 Félfogós liszt BFF-55 Rétesliszt (kétszer fogós

liszt) Angolul: strong white bread flour Régebben nullás liszt "0" Jó sikértulajdonságú, kuglófokhoz, gyümölcskenyerek-hez és egyéb sült tésztafélék készítéséhez használjuk.

AD Búzadara Angolul: strong white softgrain bread flour GL-200 Graham liszt TL-50 Tésztaipari liszt DSL Durum simaliszt TDD Tésztaipari durum dara TBL-70 Fehér tönköly(búza)liszt TBL-300 Teljes kiőrlésű tön-

köly(búza)liszt

RL-60 Fehér rozsliszt (rozsláng) A félbarna kenyér készítéséhez használjak. RL-90 Világos rozsliszt Barna kenyér készül belőle. RL-125 Sötét rozsliszt RL-190 Teljes kiőrlésű rozsliszt

Page 5: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

• Keverék lisztek o Komáromi Lisztmix (BL-65)

A LisztMix nem adalék és nincs is benne semmiféle adalék. Egyszerű liszt. Annyi benne az extra, hogy magasabb a sikértartalma, mint a BL55-ös sima fehér lisztnek, ezért alkalmasabb a kenyérsütésre. A Hungaromill terméke. Intersparban (Bécsi út), Groby-ban (Margit krt.) lehet kapni.

Sütnivaló kunsági gabonaőrlemény kenyér házi sütéséhez Ebben van búzaliszt, rozsliszt, és már élesztő is; csak víz és só kell hozzá. Metroban kb.

118 Ft/kg. Mindenesetre nem olyan rettenet drága, mint az egyéb kész keverékek. • Back ...eins, zwei,

drei Sütőliszt keverék Burgo-nyás kenyérhez, Naprafor-gómagos kenyérhez, Tökmagos kenyérhez, Pizza tésztához, Kalác

-shoz.

sz.

A

Csak vizet kell hozzáadni és ké

Dr. Oetker Piskótatészta alappor Dr. Oetker Piskótatészta Alappor segítségével a piskóta olyan lesz, amilyen-

A y Önnek csak azt kell kitalálnia,

Ehhez nyújtanak segítséget a tasakon található receptötletek.

rkarika, almás lepény, ós - teasütemények pl. Néró.

A

nek lennie kell: magas, laza és omlós. sikert a Dr. Oetker minőség garantálja, ígmilyen fajta sütit akar készíteni a tésztából.

- gyúrt omlós tészta - linze- kevert omlDr. Oetker Keverttészta alappor

keverttészta minden bizonnyal a legkedveltebb tésztafélék közé tartozik, hszen vé

i-gtelenül variálható: legyen az akár kuglóf, keksz vagy tepsis süte-

A ni a tésztából. Ehhez nyújtanak segítséget a

rancia palacsinta, csúsztatott palacsinta,

gyümölcs - alma pongyolában, rántott banán.

A

mény. sikert a Dr. Oetker minőség garantálja, így Önnek csak azt kell kitalálnia, milyen fajta sütit akar készítetasakon található receptötletek.

- galuskafélék - tojásos galuska, juhtúrós galuska, - palacsinta - ízes palacsinta, f- morzsafélék - császármorzsa, mákos guba, - bundázott Dr. Oetker

Kelttészta alappor Dr. Oetker Kelttészta alapporral a sütemény garantáltan feljön. A minőségetgarantáló eredeti Oetker-recept és az Ön kreativitása isteni kelt sütemén

ye-

A ezetté válik! Ehhez nyúj-letek.

f, farsangi fánk,

ket szülnek, mellyel nemcsak szeretteit, de vendégeit is elkényeztetheti. Dr. Oetker Kelttészta Alapporral a sütés tényleg élvtanak segítséget a tasakon található receptöt

- gyúrt élesztős tészta - bukta, aranygaluska, - kevert élesztős tészta - kugló

Page 6: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

- omlós élesztős tészta - bejgli, pozsonyi kifli, - hajtogatott élesztős tészta - túrós táska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa.

A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Dr. Oetker Burgonyástészta alapporral pillanatok alatt elkészítheti a család

A tésztából. Ehhez nyújtanak segítséget a

ptötletek. Dr.

A

kedvencét: legyen az a szilvásgombóc vagy a finom krumplispogácsa. sikert a Dr. Oetker minőség garantálja, így Önnek csak azt kell kitalálnia, milyen fajta sütit akar készíteni atasakon található receOetker Pizzatészta alappor

Pizzatészta Alappor segítségével ízletes, ropogós pizzatésztát

Dr. Oetker t süthet, melye – mint kedvenc pizzériájában – a legfinomabb feltétekkel íze-síthet. • A fehérliszt

talmú ma-készítésé- a finomlisztet és a kenyérlisztet egyenlő arány-ban kever-

zaliszt, amiben nincs benne minden része a

értékesebb lisztfajta. A teljes kiőrlésű liszteket a falusiak "parasztlisztnek" is nevezték.

nem tartalmaz korpát, se csírát, kizárólag a magas fehérjetar-got. A belőle készült kenyér magasra megkel. Fehérkenyér nél érdemesni.

• A Graham liszt korpás búbúzaszemnek, pl. nincs benne a csíra

• Teljes kiőrlésű a liszt, ha a búzaszem minden része benne van, a korpa is, csíra is, magbelső is. Ez a fajta liszt nehezebben kel a benne levő korpa (azaz ballasztanyag) miatt. Viszont sokkal táplálóbb, élettani szempontból a leg

Page 7: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK KOVÁSZT?

A rozskenyerek jellegzetes savanykás ízét a kovász adja. A teljes tészta tömegének kb. 20 - 40 % kell, hogy legyen a kovász ahhoz, hogy jó kenyeret

kapjunk.

Rozskovászhoz

100 g rozsliszt

1 ek folyós méz

1 tk őrölt kömény

1 tk őrölt koriander

1 tk őrölt édeskömény

250 ml langyos víz

rozsliszt a megszóráshoz

A rozslisztet a fűszerekkel egy tálba tesszük. A vízzel és mézzel addig kell keverni, míg sima masszát nem ad. Az egészet nagy uborkásüvegbe áttöltjük, és egy tiszta ruhával letakarjuk. Minden 24 órában megkeverjük, és beszórjuk liszttel a tetejét, összesen 72 órát hagyjuk érni.

Az érés alatt a kovász térfogata megtöbbszöröződik, és jellegzetes savanykás illata fejlődik ki. Ha az érési folyamat befejeződött, az üveget lezárhatjuk egy csavaros tetővel és hűtőszekrényben tárolhatjuk.

Ha nem használjuk belátható időn belül fel a kovászt, megpróbálhatjuk kíméletesen, nem túl forró helyen megszárítani és porrá törni. Így eltarthatjuk és később újraéleszthetjük, ha langyos vizet teszünk hozzá.

Fehérkenyérhez

25 dkg finomliszt

2 közepes burgonya

4 ek. cukor vagy méz

csipet só

A burgonyát megtisztítva, kis kockákra vágva kevés vízben megfőzzük, majd összetörjük

a lében hagyva. Ha félig kihűlt, hozzáadjuk az édesítő anyagot, lisztet, és vízzel palacsinta sűrűségűre keverjük. Lefóliázva, langyos helyen kb. 3 napig pihentetjük. Kész állapotban a kovász savanykás illatú, kissé buborékos, ekkor kell kivenni a kenyérhez való mennyiséget belőle.(40-45 dkg liszthez -fajtától függően- kb. 2 dl kovász szükséges.)

A kész kovászhoz adhatunk még kb. 2 dl lisztet, és vízzel újra kikeverhetjük. Ez kb. 1 nap múlva éri el a szükséges erjedési fokot és 5-6 napig hűtőszekrényben tárolható.

Page 8: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Nandu receptje

1. lépcső: 3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt 3 evőkanál víz, kb. 40°C-os A vizet a liszttel elkeverjük és letakarva, meleg helyen (kb. 20-22°C-on) 1-2 napot állni

hagyjuk. 2. lépcső:

3 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt 3 evőkanál víz, kb. 40°C-os Mindezt az 1. lépcsőben elkészített masszához keverjük, amely már kellemes,

savanykás szagot áraszt. Ismét letakarjuk és 20°C-on 1 napot állni hagyjuk. 3. lépcső:

10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt 1 dl víz, kb. 40°C-os Az előzőekkel összekeverjük és letakarva, 20°C-on 1 napig állni hagyjuk.

Ennek egy részét használjuk el a kenyér készítéséhez, a maradékot megőrizzük és

kiegészítjük a harmadik lépcső összetevőivel, így mindig elegendő kovásszal rendelkezünk a kenyérsütéshez.

A kovász készülhet egy literes, csavaros tetejű befőttesüvegben, amit a hűtőszekrényben őrzünk a következő sütésig.

Egy kenyérrecept

12,5 dkg kovász 40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy rozsliszt 3,5 dl víz kb. 40 ºC-os

Mindezt este elkeverjük és éjjel, körülbelül 12 órán keresztül, 20 ºC-os hőmérsékleten állni hagyjuk.

1,2 kg teljes kiőrlésű búzaliszt 3 dkg só 70 dkg kézmeleg víz A víz mennyisége hozzávetőleges, kis adagokban a

szükséges mennyiséget kell csak hozzáönteni Az összetevőket az előző este elkészítettekhez adjuk és fűszerezzük. Jól megdagasztjuk (kenyérsütőgéppel is lehet). A tésztának nem szabad sem ragadnia, sem

túl száraznak lennie. Egy vastag ruhával letakarjuk és kelni hagyjuk. Ez a helység hőmérsékletétől és egyéb

légköri okoktól függően több óráig is eltarthat. A megkelt tésztát kivajazott formába vagy belisztezett szakajtókba helyezzük. Még egyszer megkelesztjük, ezúttal lényegesen rövidebb ideig.

A sütés előtt vízzel megkenjük, ha szükséges, megvágjuk. A sütőbe egy vízzel telt edényt helyezünk és előmelegítjük. 10 percig, 250°C-on, 45 percig 190°C-on sütjük.

A kenyér akkor sült meg, ha alul és felül megütögetve egyaránt kopog. A sütőből kivéve ismét megkenjük vízzel és egy rácsra tesszük hűlni.

Page 9: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Tartalom Kipróbált receptjeim ................................................................................................................... 4

Egyszerű fehérkenyér ............................................................................................................. 4 Egyszerű rozskenyér (tönkölykenyér) .................................................................................... 4 Kenyér teljes kiőrlésű lisztből ................................................................................................ 5

Receptek sokasága ...................................................................................................................... 6 Sajtos kenyér .......................................................................................................................... 6 Krumplis kenyér ..................................................................................................................... 6 Falusi fehér kenyér ................................................................................................................. 6 Sajtos fehérkenyér .................................................................................................................. 6 Túrós kenyér ........................................................................................................................... 7 Joghurtos tönköly kenyér (Rövidesen kapható!) .................................................................... 7 Kukoricás-krumplis-köményes kenyér .................................................................................. 7 Sportolók kukoricás kenyere .................................................................................................. 7 Francia baguette hagyományos .............................................................................................. 8 Francia baguette fűszeres ....................................................................................................... 8 Francia baguette krumplis ...................................................................................................... 8 Francia baguette rozsos .......................................................................................................... 8 Francia baguette kukoricás ..................................................................................................... 8 Francia baguette félbarna ....................................................................................................... 9 Francia baguette alap .............................................................................................................. 9 Pierre kedvence ...................................................................................................................... 9

Korpás kenyerek ....................................................................................................................... 10 Korpás fehérkenyér .............................................................................................................. 10

Különleges kenyerek ................................................................................................................ 11 Búzacsírás kenyér ................................................................................................................. 11

Magvas kenyerek ...................................................................................................................... 12 Tökmagos rozsos kenyér ...................................................................................................... 12 Finn napraforgós kockakenyér ............................................................................................. 12 Repcemagos kenyér .............................................................................................................. 12 Magkeverékes kenyér ........................................................................................................... 12

Fűszeres kenyerek .................................................................................................................... 13 Fahéjas mazsolás kalács ....................................................................................................... 13 Pikáns kenyér ....................................................................................................................... 13 Sárgarépás-korianderes édes kenyér .................................................................................... 13 Borsos (sörkorcsolya) kenyér ............................................................................................... 13 Szójás-currys kenyér ............................................................................................................ 14

Zöldséges, gyümölcsös kenyerek ............................................................................................. 15 Karibi teakenyér ................................................................................................................... 15

Péksütemények ......................................................................................................................... 16 Rozsos zsemle ...................................................................................................................... 16 Vajas kifli ............................................................................................................................. 16 Miki kalácsa ......................................................................................................................... 16 Royal kalács ......................................................................................................................... 17

Tönköllyel és rozzsal készült kenyerek .................................................................................... 18 Rozskeverék kenyér ............................................................................................................. 18 Rozsos zabpehely kenyér ..................................................................................................... 18 Könnyű rozsos kenyér .......................................................................................................... 18 Rozsos-diós kenyér .............................................................................................................. 18 Fűszeres rozsos kenyér ......................................................................................................... 18 Arany tönköly kenyér (Rövidesen kapható!) ....................................................................... 19 Tönkölybúzás kenyér rozskovásszal .................................................................................... 19 Aranytönköly kenyér ............................................................................................................ 19

~ 1 ~

Page 10: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Tönkölyös rozskenyér .......................................................................................................... 19 Tönkölyös fehérkenyér ......................................................................................................... 19

Krumplis kenyerek ................................................................................................................... 21 Házi krumplis kenyér ........................................................................................................... 21 Falusi krumplis kenyér ......................................................................................................... 21 Olasz krumplis kenyér .......................................................................................................... 21

Rozzsal készült kenyerek ......................................................................................................... 22 Tészták ..................................................................................................................................... 23 Kenyér „Kenyérvarázs” sütőkeverékkel .................................................................................. 24

Háromízű kenyér .................................................................................................................. 24 Gabona-steak kenyér ............................................................................................................ 24 Élesztőmentes kenyér ........................................................................................................... 24 Szelénes kenyér .................................................................................................................... 24 Hatgabonás kenyér ............................................................................................................... 24 Hatgabonás szegényesen ...................................................................................................... 25 Zöldteás kenyér .................................................................................................................... 25 Zöld teás kenyér teljes rozsliszttel ....................................................................................... 25 Foszlós Zöld Teás kenyér ..................................................................................................... 25 Almaecetes "Fogyi" kenyér .................................................................................................. 25 FOCCACINO-olasz krumplis pogácsa ................................................................................ 26 Szőlőkivonatos kenyér ......................................................................................................... 26 Aloe vera kivonatos kenyér .................................................................................................. 26 Laza korn steak ..................................................................................................................... 26 Graham töretes kenyér ......................................................................................................... 27

Egyéb kenyerek ........................................................................................................................ 28 Klasszikus fehérkenyér ........................................................................................................ 28 Mazsolás-diós kenyér ........................................................................................................... 28 Mákos kenyér ....................................................................................................................... 28 Fehér parasztkenyér .............................................................................................................. 29 Francia fehérkenyér .............................................................................................................. 29 Olasz fehérkenyér ................................................................................................................. 29 Zabkenyér ............................................................................................................................. 29 Írós kenyér ............................................................................................................................ 30 Korpakenyér ' ....................................................................................................................... 30 Mazsolás kenyér ................................................................................................................... 30 Parasztkenyér ....................................................................................................................... 31 Hagymás kenyér ................................................................................................................... 31 Rozskenyér ........................................................................................................................... 31 Burgonyás kenyér ................................................................................................................. 32 Kovászkenyér ....................................................................................................................... 32 Búzakorpakenyér .................................................................................................................. 32 Parasztkenyér ....................................................................................................................... 32 Korpás kenyerek ................................................................................................................... 33 Bajor korpás kenyér ............................................................................................................. 33 Juharszirupos korpás kenyér ................................................................................................ 33 Joghurtos korpás kenyér ....................................................................................................... 34 Búzakorpás kenyér ............................................................................................................... 34 Sokmagvas kenyér ................................................................................................................ 34 Tönkölybúza kenyér ............................................................................................................. 34 Fekete kenyér ....................................................................................................................... 35 Tiszta búzakorpás kenyér ..................................................................................................... 35 Sörkenyér ............................................................................................................................. 35 Mindenféle finomság a pékműhelyből ................................................................................. 36 Rumos, mazsolás, dióskenyér .............................................................................................. 36 Joghurtos kenyér .................................................................................................................. 36

~ 2 ~

Page 11: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Francia mézeskenyér ............................................................................................................ 37 Friss sajtoskenyér ................................................................................................................. 37 Amaretto-kenyér ................................................................................................................... 37 Fűszeres kenyér .................................................................................................................... 37 Rizses kenyér ........................................................................................................................ 38 Sárgarépás kenyér ................................................................................................................ 38 Tojásos kenyér ...................................................................................................................... 38 Napraforgómagos kenyér ..................................................................................................... 39 Fügés-diós kenyér ................................................................................................................ 39 Esküvői kenyér (kenyérés só) .............................................................................................. 39 Fűszeres kenyér .................................................................................................................... 40 Tökmagos kenyér ................................................................................................................. 40 Francia növényi fűszeres kenyér .......................................................................................... 40 Borsos-mandulás kenyér ...................................................................................................... 41 Kukoricakenyér .................................................................................................................... 41 Szardellás kenyér .................................................................................................................. 41 Vincellérkenyér .................................................................................................................... 42 Pizzakenyér .......................................................................................................................... 42 Zukkinis kenyér .................................................................................................................... 42 Frank szalonnáskenyér ......................................................................................................... 42 Sütőkeverékekből készült kenyerek ..................................................................................... 43 Ciabatta ................................................................................................................................. 43 Parasztcipó ........................................................................................................................... 43 Korpás rozskenyér ................................................................................................................ 43 Kenyerek allergiás betegek részére ...................................................................................... 43 DAMIN - Gluténmentes sütőkeverék (kukoricakeményítő) kenyér számára ...................... 44 3-Pauly gluténmentes lisztkeverék kenyér, zsemle és tésztalap számára ............................ 44 SIBYLLE Diétás lisztkeverék, világos¬kenyérhez és zsemléhez ........................................ 45 SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B - Tejeskenyér ................................... 45 SIBYLLE Diétás lisztkeverék, sötét, kenyérhez és tésztához .............................................. 45 Sütemény alapreceptek ......................................................................................................... 46 Keverttészta alaprecept ........................................................................................................ 46 Tésztakészítés ....................................................................................................................... 46 Francia bagluette .................................................................................................................. 46 Korpás pizza ......................................................................................................................... 47 Croissant ............................................................................................................................... 47 Kávésütemény ...................................................................................................................... 47 Perec ..................................................................................................................................... 48 Aprósütemény ...................................................................................................................... 48 Karácsonyi kalácsok ............................................................................................................. 49 Briós ..................................................................................................................................... 49 Gyümölcsíz ........................................................................................................................... 49 Bogyós gyümölcs dzsem ...................................................................................................... 50 Földieper dzsem ................................................................................................................... 50 Narancsdzsem ....................................................................................................................... 50

RL 190 rozslisztből 7 lapát (kissé púpozottan) 5 dl, ill. 290 g. BL 80 fehér kenyérlisztből 8 lapát (kissé púpozottan) 5 dl, ill. 310 g..

~ 3 ~

Page 12: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kipróbált receptjeim kismérő, tk – teáskanál ek – evőkanál kanál ??? – 18 kanál kb.

60-80 dkg finomliszt

Egyszerű fehérkenyér Hozzávalók 1250 g kenyérhez:

300 – 340 ml kb. 30°C-os víz 2 kismérő (tk) só 2 kismérő (tk) cukor 18 kissé púpos kanál finomliszt (BL 55) 1 ek étolaj 2/3 –3/4 csomag élesztő (a többit edd meg)

A szétmorzsolt élesztőt a liszt tejére szórni. A fagyasztott élesztőt langyosra felolvasztani, és a liszt tetejére szórni.

Egyszerű rozskenyér (tönkölykenyér) Hozzávalók 1250 g kenyérhez:

300 ml kb. 30°C-os víz 2 kismérő (tk) só 1 kismérő (tk) cukor 8 kissé púpos kanál rozsliszt / tönkölyliszt 12 kissé púpos kanál finomliszt (BL 55) 1 ek étolaj 3,5 dkg élesztő

A szétmorzsolt élesztőt a liszt tejére szórni. A fagyasztott élesztőt langyosra felolvasztani, és a liszt tetejére szórni. Érdemes a hűtőben tárolt élesztőt is langyosra felmelegíteni. Program:

Menü 3-as korpás Barnaság (világos/közepes/sötét/gyors) közepes A kenyér mérete (kicsi 500 g / közepes 1 000 g / nagy 1 250 g) nagy

Lehet ízesíteni 10 dkg napraforgóval vagy tökmaggal vagy pirított hagymával.

~ 4 ~

Page 13: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kenyér teljes kiőrlésű lisztből Hozzávalók 1250 g kenyérhez:

300 ml kb. 30°C-os víz 2 kismérő (tk) só 1 kismérő (tk) cukor 20 kissé púpos kanál teljes kiőrlésű liszt 1 ek étolaj 3,5 dkg élesztő

A szétmorzsolt élesztőt a liszt tejére szórni. A fagyasztott élesztőt langyosra felolvasztani, és a liszt tetejére szórni. Érdemes a hűtőben tárolt élesztőt is langyosra felmelegíteni. Program:

Menü 5-ös gyors Barnaság (világos/közepes/sötét/gyors) közepes A kenyér mérete (kicsi 500 g / közepes 1 000 g / nagy 1 250 g) nagy

Lehet ízesíteni 10 dkg napraforgóval vagy tökmaggal vagy pirított hagymával.

~ 5 ~

Page 14: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Receptek sokasága

Sajtos kenyér Hozzávalók:

320 ml víz másfél kismérő só 1 kismérő cukor 1 nagymérő étolaj ??? 450 gr fehér liszt (BL 55) 15 dk ementáli sajt 1 cs szárított élesztő

A sajtot kis kockákra (1 cm3) vágva kell a liszt tetejére szórni.

Krumplis kenyér Hozzávalók:

200 ml víz 2 kismérő só 1 kismérő cukor 50 ml étolaj 375 g teljes kiőrlésű búzaliszt 250 g héjában főtt krumpli 1 cs szárított élesztő

A krumplit héjában kell megfőzni, forrón meghámozni és áttörni, majd hagyni kihűlni. Lehet ízesíteni 10 dkg napraforgóval vagy tökmaggal vagy pirított hagymával.

Falusi fehér kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

5 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 50 dkg sima liszt BL55 1,5dkg élesztő 1,25 dl vajíró / kefir is jó / 1,5 dl víz

Sütése rövid ( 2:20 ) világos programon.

Sajtos, túrós, joghurtos kenyerek

Sajtos fehérkenyér Hozzávalók 80 dkg kenyérhez.

50 dkg sima liszt /BL55/ 6 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 1,5 dkg élesztő 10 dkg durvára reszelt sajt / ízlés szerinti(Ementáli,Gauda,Edami stb.)/ 5 dkg mogyorónyira darabolt sajt 1,2 dl kefír 1,6 dl víz

Gyorsprogramon (2:20) közepes színnel süssük! A reszelt sajtot a gép jelzésekor az első dagasztás után adjuk hozzá a tésztához. A durvára darabolt sajtot sütés előtt vagy legjobb, ha az utolsó dagasztás után rögtön a tetejére szórjuk. Így a tészta kelésével a sajtdarabkák nem csak a kenyér tetejére, hanem az oldalára is szépen rásülnek.

~ 6 ~

Page 15: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Túrós kenyér Hozzávalók 90 dkg kenyérhez.

12 dkg Italo-Mix alapkeverék 40 dkg sima liszt BL55 2,5 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 1 teáskanál só 20 dkg tehéntúró 2 dl víz 5 dkg vaj

Világos vagy közepes színnel süssük gyorsprogramon ( 2:20 ). Ha a túró túl száraz, pici vizet / max.0,5dl / tegyünk hozzá. Dagasztáskor kemény tésztát ad! Nagyon finom ünnepi kenyér!

Joghurtos tönköly kenyér (Rövidesen kapható!) Hozzávalók 75 dkg kenyérhez

18 dkg alapkeverék 36 dkg tönköly fehérliszt 2,7dl víz 2 dkg élesztő

Az alapkeveréket 1dl vízzel összekeverve 1 órát állni hagyjuk a sütőgép üstjében majd hozzáadva a maradék vizet az élesztőt a fehér tönkölylisztet rövid programon ( 1:50 ) sütjük. Késleltetéssel nem süthető!

Kukoricás kenyerek

Kukoricás-krumplis-köményes kenyér Hozzávalók 1kg kenyérhez.

17 dkg Italo-Mix alapkeverék 15 dkg kukoricaliszt 43 dkg sima liszt BL55 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 2 evőkanál olaj ( kukorica ) 2 dkg élesztő 1 teáskanál só 1 teáskanál köménymag 4,5 dl víz

Közepes vagy sötét színnel alapprogramon ( 3:00 ) sütjük.

Sportolók kukoricás kenyere Hozzávalók 10 dkg Tökmagos kenyér alapkeverék

10 dkg Rozskeverék 4 dkg Falusi fehér alapkeverék 6 dkg kukoricaliszt 20 dkg finomliszt (BL 55) 1 dkg élesztő 1 dl tejföl 2 dl víz

~ 7 ~

Page 16: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kb. 3 órás (normál, alap) programon készítsük. Tömörebb, édeskésebb kenyeret kapunk a Tökmagos keverék magas búzacsíra tartalma miatt, ha változtatjuk az arányt, és 20 dkg Tökmagos alapkeveréket illetve 10 dkg finomlisztet teszünk a fenti receptbe.

Francia kenyerek

Francia baguette hagyományos Hozzávalók:

5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék 45 dkg kenyérliszt ( BL 80 ) 1 dkg élesztő 2,6 dl víz

Normál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette fűszeres Hozzávalók:

5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék 5 dkg Kenyérvarázs rozskeverék 5 dkg kukoricaliszt 5 dkg Kenyérvarázs Italo-Mix alapkeverék 30 dkg kenyérliszt ( BL 80, ha nincs: finomliszt BL 55 ) 2,8 dl víz 2 ek oliva olaj 1 kk őrölt bos 1 kk só 1 kk őrölt pirosparika 1 dkg élesztő

Normál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette krumplis Hozzávalók 10 dkg Kenyérvarázs Italo-Mix alapkeverék

5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék 35 dkg finomliszt ( BL 55 ) 2,7 dl víz 1 dkg élesztő 1 ek oliva olajNormál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette rozsos Hozzávalók 10 dkg Kenyérvarázs rozskeverék

5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék 35 dkg finomliszt ( BL 55) 2,6 dl víz 1 dkg élesztő 2 ek oliva olajNormál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette kukoricás Hozzávalók 10 dkg kukoricaliszt

~ 8 ~

Page 17: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék 35 dkg finomliszt ( BL 55 ) 1 ek tejfől 2 dkg vaj 2,6 dl víz 1 dkg élesztőNormál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette félbarna Hozzávalók 5 dkg Kenyérvarázs francia baguette alapkeverék

5 dkg Kenyérvarázs rozskeverék 5 dkg kukoricaliszt 35 dkg finomliszt (BL 55) 2,7 dl víz 1 dkg élesztő 2 ek. olaj Normál ( alap ) programon süssük.

Francia baguette alap Francia baguette készítése A francia baguette alapkeverékkel készíthetünk szokványos kockakenyeret, melyet normál vagy fehér kenyérhez való programon célszerű sütni.Az idejük géptípusonként kissé eltérő lehet,de legalább 2,5 - 3 órásak. Aki nem sajnálja az időt, készítheti a recepteket a valódi baguette formának megfelelően rúdban is. Ehhez a gépben összekészített alapanyagokat a Tészta ( dagasztás,kelesztés) programon állítjuk elő. A megkelt tésztát attól függően, hogy rövidebb vagy hosszabb rudakat akarunk, több cipócskába osztjuk, 4 -5 cm átmérőjű rudakat formálunk belőlük. Lisztezett sütőlapra vagy sütőpapírra tesszük és langyos helyen kicsit kelesztjük (kb. fél órát). A sütőt előmelegítjük 210 fokra és egy kisebb edényben vizet teszünk az aljára. A hőfokot néhány perc sütés után visszavesszük 180-190 fokra. Tipp: A régi vajas kiflikhez hasonló ízű, tartalmas kifliket, zsemléket is készíthetünk az alábbi receptekből. Kiflihez sodorjuk ki a tésztát kb. 1 cm vastagra,vágjunk belőle egyenlő szárú háromszögeket és sodorjuk fel a csúcs felé haladva. Kenjük meg sós vízzel, hogy fénye legyen. Megszórhatjuk magokkal, köménnyel, sajttal. Ugyanúgy sütjük, mint a rúd baguettet.

Pierre kedvence Hozzávalók 10 dkg Italo-Mix alapkeverék

10 dkg Rozskeverék 5 dkg Francia baguette alapkeverék 25 dkg finomliszt (BL 55) 2 dl tej 1 dl víz 1 ek tejföl 1,5 dkg élesztő

Normál ( alap ) programon süssük.

~ 9 ~

Page 18: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Korpás kenyerek

Korpás fehérkenyér Hozzávalók 80 dkg kenyérhez.

4 dkg Italo-Mix alapkeverék 2 evőkanál búzakorpa 15 dkg világos rozsliszt RL90 35 dkg sima liszt BL55 4 dkg kukoricaliszt 2 evőkanál olaj 1 dkg élesztő 2 teáskanál só 3 dl víz

Hosszú programon (3:50 ) süssük. Finom ropogós héjú kenyeret kapunk.

~ 10 ~

Page 19: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Különleges kenyerek

Búzacsírás kenyér Hozzávalók 1kg kenyérhez.

5 dkg búzacsíra (pörkölt) 15 dkg Italo-Mix alapkeverék 5 dkg Hatgabonás alapkeverék 45 dkg sima liszt BL55 2 dkg élesztő 1 teáskanál só 1 evőkanál olaj 4 dl víz

Gyorsprogrammal (2:20) közepes színnel süssük! Különleges ízű, finom kenyeret kapunk.

~ 11 ~

Page 20: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Magvas kenyerek

Tökmagos rozsos kenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

50 dkg Tökmagos keverék 1 dkg élesztő 3 dl víz

Gyorsprogramon (2:20) sütjük. Egészséges, rozsdús, tökmaggal dúsított kenyérkülönlegesség! Késleltetve nem süthető!

Finn napraforgós kockakenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

50 dkg Finn napraforgós keverék 1 dkg élesztő 3 dl víz

Gyorsprogrammal (2:20) süssük! Késleltetéssel nem süthető! Felületét az utolsó dagasztás után megszórhatjuk még napraforgó maggal. Kétkaros gépnél ajánlatos dupla adagot sütni egyszerre /nagyobb felületű az üst alja/.

Repcemagos kenyér Hozzávalók 75 dkg-os kenyérhez:

25 dkg Repcemagos sütőkeverék 14 dkg kenyérliszt (BL 80) 11 dkg vil. rozsliszt (RL 90) 3,2 dl langyos víz 1 dkg friss élesztő 1 dkg Búzakovász

Fehérkenyér programon (kb. 3,5 órás) süssük.

Magkeverékes kenyér Hozzávalók 80 dkg kenyérhez.

20 dkg Magkeverék alapkeverék 40 dkg sima liszt BL 55 2,5 dkg élesztő 3 dl víz

Különleges, foszlós kenyeret kapunk. Az egyik legkedveltebb kenyértípus! Sütése gyorsprogramon ( 2:20 ) normál színnel történik.

~ 12 ~

Page 21: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Fűszeres kenyerek

Fahéjas mazsolás kalács Hozzávalók 90 dkg kalácshoz

45 dkg sima liszt /BL55/ 5 dkg Italo-Mix alapkeverék 5 dkg cukor 2 csomag vaniliás cukor 8 dkg vaj 2 tojás sárgája 2 evőkanál tejföl 1 csapott kávéskanál só 1 dkg élesztő 1 púpozott teáskanál őrölt fahéj 2,5 dl tej Egy marék / kb. 5dkg /mazsola

A kalács programon (2:50) süssük világos színnel! A mazsolát az elején vagy a hangjelzéskor az első pihentetés után adjuk hozzá. Késleltetve a romlandó anyagok miatt nem süthető!

Pikáns kenyér Hozzávalók 80 dkg kenyérhez.

25 dkg sima liszt BL55 20 dkg Graham liszt 10 dkg Magkeverék alapkeverék 5 dkg Italo-Mix alapkeverék 2 evőkanál olíva olaj 1,5dkg éleszto 1 púpos teáskanál őrölt pirospaprika 1 kávéskanál őrölt bors 1 kávéskanál só 3 dl víz

Hosszú programon (3:50 ) közepes színnel ajánlott sütni. Pikáns ízű szép színűre sült kenyeret kapunk.

Sárgarépás-korianderes édes kenyér Hozzávalók 45 dkg finomliszt (BL-55)

17,5 dkg reszelt sárgarépa 2,1 dl víz 5 tk olaj 3 tk friss vagdalt koriander 1 tk őrölt koriander 1-2 tk só ízlés szerint 3 tk cukor 1 cs szárított élesztő

Ha nem kapunk friss zöld koriandert, kicsit több daráltat tegyünk bele. Olyan gyorsprogramon sütjük, ami tartalmaz 15-20 perc kelesztést is, az összideje lehet 1 óra körüli. Édesként, pikáns ízű kenyeret kapunk.

Borsos (sörkorcsolya) kenyér ~ 13 ~

Page 22: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Hozzávalók 1kg kenyérhez. 20 dkg Hatgabonás alapkeverék 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 30 dkg sima liszt BL55 1 dl tej 3,5 dl víz 1 teáskanál só 1 teáskanál cukor 1 teáskanál őrölt bors ( friss őrlésűvel jobb ) 2 dkg vaj 2,5dkg élesztő

Közepes színnel, gyorsprogramon ( 2:20 ) sütjük. Finom zamatú tartalmas kenyér lesz!

Szójás-currys kenyér Hozzávalók 1kg kenyérhez.

15 dkg Italo-Mix alapkeverék 10 dkg szójaliszt 55 dkg sima liszt BL55 1 evőkanál szójaolaj 1 teáskanál curry por 2 teáskanál só 2 dkg élesztő 4,5 dl víz

Alapprogramon ( 3:00 ) süssük! A dagasztás elején a tészta tömör, nem kell megijedni tőle, visszalágyul!

~ 14 ~

Page 23: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Zöldséges, gyümölcsös kenyerek

Karibi teakenyér Hozzávalók 28 dkg finomliszt (BL 55)

1,5 dl tej 2 egész tojás kicsit felverve 11 dkg olvasztott cukor (mikróban magas hofokon is készíthető) 3 dkg kókuszreszelék vagy szárított szeletke 7 dkg aszalt trópusi gyümölcs vagy "Backmischung" 1 cs. sütőpor csipetnyi só

A dagasztás elején az oldalra felrakódott tésztadarabokat műanyag vagy fa lapáttal toljuk bele a többi anyagba. Később már magától dolgozik a gép. Sütőporos tésztákhoz való programon süssük.

~ 15 ~

Page 24: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Péksütemények

Rozsos zsemle Hozzávalók: 12-14 db zsemléhez

35 dkg sima liszt /BL55/ 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 5 dkg kukoricaliszt 5 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 1 csapott tk. só 2 tk. cukor 2 dkg vaj 1,5 dkg élesztő 3 dl víz

A hozzávalókat Tészta programon összedolgoztatjuk. A program végén a megkelt tésztát kivesszük a gépből. Kb. két cm vastagra nyújtjuk és 12-14 részre vágjuk fel. Lisztezve megformázzuk majd a sütőlapra helyezzük amit előtte vékonyan bekenünk olajjal. A zsemlék vízzel vagy tojással megkenve fényesebbek lesznek. A tetejét megszórhatjuk ízlés szerint magvakkal /kömény,mák,szezám stb./. Langyos helyen tovább kelesztjük amíg kétszeresére nem no. Sütése forró sütőben 5 percig 250°C-on majd 10-15 percig 200°C-ra visszavéve.

Vajas kifli Hozzávalók: 10-12 kiflihez.

50 dkg sima liszt /BL55/ 5 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 4 dkg vaj 2 evőkanál tejföl 2 evőkanál cukor 1 kávékanál só 2 dkg élesztő 2,5 dl víz

A Tészta programmal összedolgozott és előkelesztett tésztát lisztezett lapra tesszük, kb. fél cm vastagra nyújtjuk és úgy vágjuk fel, hogy 20 cm körüli négyzeteket kapjunk. Ezeket az átlójuknál szintén elvágjuk. Az így kapott háromszögeket szélesebb oldalról kezdve a csúcs felé feltekerjük. A kapott kifliket patkó alakban meghajtjuk és vékonyan kikent sütőlapra helyezzük úgy, hogy kelés közben legyen helye. Langyos helyen duplájára kelesztjük és sütés előtt vízzel vagy tojással megkenjük. Forró sütőben öt percig 240°C-on majd 200°C-ra visszavéve még 10-15 percig sütjük amíg szép színt kap.

Miki kalácsa Hozzávalók 75 dkg kalácshoz:

10 dkg Royal kalácspor 35 dkg finomliszt (BL-55) 1,5 dl langyos tej 5 dkg tejföl 3 dkg olvasztott vaj 1,3 dkg élesztő 2 cs. vaníliás cukor 1 tojás 1 marék mazsola

~ 16 ~

Page 25: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kalács programon vagy kb. 2,5 órás programon készítsük el. A sütési idő vége előtt 4-6 perccel kivehetjük, ha nagyon barnulna. Sokáig friss, foszlós kalácsot ad. Tehetünk bele ízlésünk szerint csokidarabokat, aszalt gyümölcsöt is. Készíthetjük a tészta programon, majd kuglóf formában a sütőben is megsüthetjük.

Royal kalács Hozzávalók 75 dkg kalácshoz:

35 dkg finomliszt (BL 55) 10 dkg Royal kalács sütőkeverék 1,4 dl langyos tej 1 db tojás (kb. 60 g) 1,2 dkg friss élesztő 1 dkg olvasztott vaj

Ízlés szerint tehetünk bele mazsolát, kakaóport, fahéjat, kandírozott gyümölcshéjat stb. Kalács programon vagy normál programon (kb. 2,5 órás) süssük.

~ 17 ~

Page 26: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Tönköllyel és rozzsal készült kenyerek

Rozskeverék kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

50 dkg Rozskeverék 1 dkg élesztő 3 dl víz

Finom szaftos bélzetű, hosszan tartós kenyér! Sütése rövid programtól a hosszú programokig lehetséges. A hosszú programon érettebb még zamatosabb kenyér lesz. Ízesíthetjük 1 teáskanál köménymaggal is. Késleltetéssel nem süthető!

Rozsos zabpehely kenyér Hozzávalók 90 dkg kenyérhez.

20 dkg Rozskenyér keverék 20 dkg zabpehely liszt 20 dkg sima liszt BL55 5 dkg Italo-Mix alapkeverék 1,5 dkg élesztő 1 teáskanál só 1 evőkanál olaj ( mogyoró ) 4 dl víz

Alapprogramon (3:00) sütjük. Igen finom, tartalmas kenyeret ad.

Könnyű rozsos kenyér Hozzávalók: 75 dkg kenyérhez

20 dkg Rozskenyér keverék 5 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 30 dkg sima liszt /BL55/ 2 ek. olaj 1 dkg élesztő 3 dl víz

Fehérkenyér programon (kb. 3:40 órás) sötét színnel süssük! Nagyon finom, szép szerkezetű kenyér.

Rozsos-diós kenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

20 dkg alapkeverék 30 dkg sima liszt /BL55/ 1,5 dkg élesztő 2,7 dl víz

Gyorsprogrammal (2:20) süssük!

Fűszeres rozsos kenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

15 dkg Fűszeres rozskeverék alapkeverék 35 dkg sima liszt /BL55/

~ 18 ~

Page 27: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

1,2dkg élesztő 2,7 dl víz

Gyorsprogrammal (2:20) süssük! Közepes színnel.

Arany tönköly kenyér (Rövidesen kapható!) Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

50 dkg Arany tönköly keverék (Rövidesen kapható!) 2,75dl víz 1,5 dkg élesztő

Normál programon ( 2:53 óra ) 75dkg súllyal közép színnel sütjük. Késleltetéssel nem süthető!

Tönkölybúzás kenyér rozskovásszal Hozzávalók 75 dkg kenyérhez:

30 dkg kenyérliszt (BL-80) 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 3 dl víz 1,5 dkg rozskovász 1,5 dkg élesztő 1,5 dkg só

Kb. 3 órás programon süssük.

Aranytönköly kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez:

18 dkg Aranytönköly sütőkeverék 36 dkg tönköly fehérliszt 2 dkg friss élesztő 2,7 dl víz

Normál, (legalább 2,5 órás) programon süssük.

Tönkölyös rozskenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

30 dkg Rozskenyér keverék 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 10 dkg tönkölybúza teljes kiőrlésű liszt /TBL 300/ 1,5dkg élesztő 1 kávéskanál só 2 teáskanál cukor 1 teáskanál köménymag /egész v. őrölt / 1 dl kefír 2 dl víz

Gyúráskor igen kemény tésztát ad ! Teljes kiőrlésű (3:40) programmal készítjük. Tömör, finom téglakenyeret kapunk.

Tönkölyös fehérkenyér

~ 19 ~

Page 28: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Hozzávalók 75 dkg kenyérhez. 35 dkg sima liszt /BL55/ 15 dkg tönkölybúza fehér liszt /TBL 70/ 6 dkg Falusi fehér kenyér alapkeverék 2 dkg élesztő 1 dl kefír 2 dl víz

Alap programon (2:53) sötét színnel.

~ 20 ~

Page 29: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Krumplis kenyerek

Házi krumplis kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez:

44 dkg kenyérliszt vagy finomliszt 6 dkg Italo-mix sütőkeverék 1 dkg Búzakovász por 1,5 dkg élesztő 3 dl víz 1 dkg só

Normál vagy francia kenyér programon nagyon finom foszlós kenyeret kapunk belőle.

Falusi krumplis kenyér Hozzávalók:

7,5 dkg Kenyérvarázs Italo-Mix sütőkeverék 2,5 dkg Kenyérvarázs Falusi fehérkenyér sütőkeverék 42 dkg finomliszt (BL-55) 2,2 dl víz 1,5 dkg friss élesztő 0,6 dl kefír 1 evőkanál oliva olaj

Normál ( alap ) programon süssük.

Olasz krumplis kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

15 dkg Italo-Mix alapkeverék 35 dkg sima liszt BL55 1,5dkg élesztő 2 evőkanál olaj ( olíva ) 3 dl víz

Finom sárgabélzetű édeskés foszlós krumplis kenyeret kapunk. Gyorsprogramon ( 2:20 ) normál színnel sütjük.

~ 21 ~

Page 30: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Rozzsal készült kenyerek

~ 22 ~

Page 31: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Tészták

~ 23 ~

Page 32: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kenyér „Kenyérvarázs” sütőkeverékkel

Háromízű kenyér Hozzávalók 10 dkg Italo-Mix alapkeverék

6 dkg Rozskeverék 3 dkg Falusi fehér alapkeverék 30 dkg finomliszt (BL 55) 1 tk egész kömény 1 dkg élesztő 3 dl víz

Kb. 3 órás (alap) programon készítsük.

Gabona-steak kenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

50 dkg Gabona-steak keverék 1,2 dkg élesztő 3,2 dl víz

Gyorsprogramon süssük (2:20)! Késleltetéssel nem süthető! Megszórhatjuk az utolsó dagasztás után napraforgóval vagy tökmaggal . A hússal azonos értékű fehérjéket, vasat, folsavat, B1, B2, B6, B12 vitaminokat tartalmaz. A kenyérből 20 dkg elfogyasztása egyenértékű 10 dkg marha steak hússal.

Élesztőmentes kenyér Hozzávalók kb. 80 dkg kenyérhez:

25 dkg Élesztőmentes sütőkeveréket 2,5 dl meleg vízzel (40 C) jól összekeverünk, és kb. 2 órát meleg helyen vagy a gép üstjében kelni hagyjuk. Hozzámérünk 25 dkg Élesztőmentes sütőkeveréket 1 dl meleg vizet 1,2 dkg sót

Normál programon a szokásos módon kenyeret sütünk.

Szelénes kenyér Hozzávalók 70 dkg kenyérhez.

25 dkg Szelénes alapkeverék 17 dkg rozsliszt /RL90/ 8 dkg sima liszt/BL55/ 1 dkg élesztő 3 dl víz Rövid (1:50) programon süssük! A szelén erősíti a szervezet védekező rendszerét! Csökkenti az egyes daganatos betegségek kialakulásának esélyét. A szervezet megfelelő szelénellátottsága növeli a szív és érbetegségek elleni védelmet.

Hatgabonás kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

25 dkg Hatgabonás alapkeverék 35 dkg sima liszt BL55 3 dkg élesztő 3 dl víz

~ 24 ~

Page 33: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Közepes vagy sötét színnel gyorsprogramon ( 2:20 ) ajánljuk sütését

Hatgabonás szegényesen Hozzávalók: 75 dkg kenyérhez

42 dkg sima liszt /BL55/ 12 dkg Hatgabonás alapkeverék 2 dkg élesztő 1 kávéskanál só 3 dl víz

Rövid programmal (2:20) sötét színnel süssük!

Zöldteás kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

15 dkg Zöldteás alapkeverék 18 dkg fehér rozsliszt v. BL55 18 dkg sima liszt BL55 1,5 dkg élesztő 3 dl víz

A három órás normál programmal süssük! Zamatos jóízű kenyérkülönlegességet kapunk amely magába hordozza a zöldtea jellegzetes illatát és jótékony hatását.

Zöld teás kenyér teljes rozsliszttel Hozzávalók 15 dkg Zöld teás alapkeverék

18 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 18 dkg kenyérliszt (BL 80) vagy finomliszt (BL 55) 1,5 dkg friss élesztő 2,9 dl víz

Az alaprecepttől tömörebb változatot kapunk így. Süthetjük gyorsprogramon vagy teljes kiőrlésűn is.

Foszlós Zöld Teás kenyér Hozzávalók: 75 dkg kenyérhez

43 dkg sima liszt /BL55/ 5 dkg Zöld teás alapkeverék 5 dkg Italo-Mix alapkeverék 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt 1,5dkg élesztő 1 teáskanál só 3,2 dl víz

Három órás (Normal,Basis) programon sötét színnel sütjük.

Almaecetes "Fogyi" kenyér Hozzávalók

25 dkg Almaecetes kenyérkeverék (A keverék a nyár folyamán érkezik.) 12,5 dkg finomliszt (BL-55)

~ 25 ~

Page 34: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

12,5 dkg fehér rozsliszt (RL-90) 3 dl víz 1,2 dkg élesztő

Rövid programon (1:50) süssük.

FOCCACINO-olasz krumplis pogácsa Hozzávalók kb. 2 tepsi Foccacinohoz:

25 dkg Italo-mix sütőkeverék 35 dkg finomliszt (BL-55) 3,5 dl langyos víz 2,5 dkg élesztő 3 ek oliva olaj nagyobb csipet só

A hozzávalókat tészta programon összedolgozzuk, de nem hagyjuk megkelni. Kisodorjuk jó ujjnyi vastagra. Megkenjük tojással és ízlésünk megszórjuk magokkal, sajttal. Kerek vagy háromszög formára vágjuk, de akár kiflit is készíthetünk belőle(ezt még a megszórás előtt). Liszttel megszórt sütőlemezre tesszük, és kb. negyedórát hagyjuk kelni. Közben előmelegítjük a sütőt és 200-210 fokon kb. 20 perc alatt halvány szinűre sütjük.

Szőlőkivonatos kenyér Hozzávalók 75 dkg-os kenyérhez:

25 dkg Szőlőkivonatos sütőkeverék 12,5 dkg kenyérliszt (BL 80) 12,5 dkg világos rozsliszt (RL 90) 3,2 dl langyos víz 1,2 dkg friss élesztő

Fehérkenyér vagy alap programon (kb. 3,5 órás) süssük.

Aloe vera kivonatos kenyér Hozzávalók 75 dkg-os kenyérhez:

35 dkg kenyérliszt (BL80) 15 dkg Aloe vera kivonatos sütőkeverék 2,7 dl langyos víz 1,7 dkg friss élesztő

Normál programon (kb.2,5órás) süssük.

Laza korn steak Hozzávalók 20 dkg Gabona- Steak keverék

4 dkg Falusi fehér alapkeverék 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 20 dkg finomliszt ( BL 55 ) 2 ek. tejföl 1 dkg élesztő 2,8 dl víz

Normál ( alap ) programon süssük.

~ 26 ~

Page 35: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Graham töretes kenyér Hozzávalók 75 dkg kenyérhez.

17 dkg Graham töretes alapkeverék 38 dkg sima liszt /BL55/ 2 dkg élesztő 2,8 dl víz

A gyorsprogramon (2:20) süssük!

~ 27 ~

Page 36: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Egyéb kenyerek

Klasszikus fehérkenyér Kenyér súlya, hb. -.-._... 740 y - 1080 y -_ Viz 350nd 500n11 Só I TK 1'/z TK Cukor 1 TK 7'/z TK Üvegbúzadara 150 g 200 9 550-es liszt 350 g 500 0 Éleszlö ~'/~ csoma g 1 csomag

Mazsolás-diós kenyér TIPP: A n razsolat és a diót a hangiclzés uLhn a 2. yytira¬si mirvoletnél adja hozzó! Kenté' súlya, kln. _ 900 y - 1 180 g - Viz vagYtnj 275 ml 350 ml Margarul vagy val 30 g 40 g Só '/z TK v'/o TK Cukor I EK 2 EK 405-os lisn 500 g 650 y Sr;ioilull Clusztö '/n csom ag t rsumag Mvasola 75y 100 g Apróra víngotl dib 40y 60g ~ - _ . _. Prugnam: GYORS vagy E DFS KENYÉR Egyelem! Az EDÉS KENVCR prognandoan a kenyér laróbb szCrkezetü Insz, de ekkor csak az Ixs loknrat szorinli nlennyisé9eket szabad hasm&In i, med kúlunben Ilíl nagy Icsz a tér togaL

Mákos kenyér TIPP: Az utolsó kelesztés elölt róvrtl időre nyissa ki a készülék tvdelCt, a fi•szl2t kente be egy kis vízzel C•s szóoly meg makkal, aW Ilyet kézzel krssC belenyonmgat Kenyér aúlya, kb. -.. _ 85(1 tJ 1380 g Viz 375n,1 570m1 550-es bir aliszt 500 y 670 g Kukohcagniz 75g 730y Cukor ITK 1'/rTK Só I 7K t'/a TK Múk egésdoen vagy nrülve 50 g 75 g Val 15 g 20g Sz<•rec5sufió, tesnell 1 Prise 2 Páson Parrnerón Balt, reszelt I EK I'/z EK

~ 28 ~

Page 37: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Szóritolt élesztő '/. csomag t vsoW ay Proyam: GYORS vagy ÉDES KENYÉR Egyelem! Az ÉDES KENYÉR pooyramOan a kenyér lonibb szerkezelü lesz, de ekkor csak az t-es tnkozal sxednli mennyiségeket szabad Imsznilni, mert különben túl n,ngy lesi e lérloyal.

Fehér parasztkenyér Kenyér _súlya, kb. 750 g 950 y Tej 275 ml 350 ml Mar9atm/vaj 25 g 30 g So 1 TK 1'/z tK Cukor 1 TK 1'/z TK 1050-es liszt 500 g 650 g $73rltOtt élE$r1Ú 3/v f.Senla(J I f,5(lnlay Prulr:un: NORMÁt. ' _ _ _ _ _ - _ _

Francia fehérkenyér I-es IOkOrat II-e51pkVZat Kenyér súlya, kb. - _ 860 y _ - 1280 g _ _ Vir a75 ml 550 ml Só I TK t'/z TK Növényolaj 1 EK 1'/x TK 405-ós liszt 525 g 700 g Ilvegbúzalüzl 75 tJ 100 y G1kor 7 TK I'/z TK Sz;irilolt r4esrlo -' csu'na yI csomag Prugram: GVORS -

Olasz fehérkenyér KW yúr súlya, kh. - 900 g 1300 g Víz 375 m1 570 m1 Sh 1 TK I'/z TK Növényolaj I EK 1'/z EK Guknr tTK I'/z7K 550-es liszt 475 g 650 g Kukoricagoiz 100 g 150 9 Szánilnlt élnsztö - -'/-rsnn,a g -csomag Program: SZENDVICS

Zabkenyér Kenyér súlya, kb. 800 tJ 1200 g Vir 350 ml 500 nJ Mangorin/vel 25 g 30 g

~ 29 ~

Page 38: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Só I TK t'/a TK eama cukor 1 7K 1'/z 7K Zabpehely --Finom pehely" - 150 y 200 y 1050-esliszl 375 y 550 g Sz3rílott fleszlö _ _ '/a csom:l _ _ y 1 csomag _ _ Pnogram:NORMÁI _ _

Írós kenyér Kenyér súlya, klo. . _ _ Iró Só Cukor 1050-esliszt Szdnilott Clesrlö Proyrarn: FElIÉRKENYÉR 860 g 375 mI t TK I TK 50g g z/a rson 1150 g 550 rnl 1'/z TK I'/z TK 760 g rag 7 csomag Édes kenyér Kenyér súlya, kb. 750 g 1180 g Friss ICj 275 ml 400 ml Margarin/vaj 25 g 35 y Tqás 2 4 Só 7 TK I'/e 7K Méz 2 EK 3 EK 550-es liszt 500 g 700 g Szanitutl élesrtó ~/u csomag 1. csomag ¬PoaJram GYORS vagy ERES KENYÉR Rgyelem! lv EDF_5 KENYÉR pn ryrarnba" a kenycr lazább szenkcrntü ICSZ, dn ekkor csak ar I-CS fokozat szalinli mervryrségeket szabetl hasaaókü, ment különben túl nagy lesz a ténlogat. I-c5 tokozat II-es !okozat

Korpakenyér ' Kenyér s,ilya, klo. - . _..- 860 y 1 I 10 g . Víz _350 m1 ~. 500n11 Marga,in/val 25 y 35 q Só 1 7K t'/z TK Guknr 1 7K 7'/z 7K 1050-es lisrl 270 9 380 9 Tellos búzaliszt 270 9 380 9 Szárflott áles<lö "_/., csomag 1 csomag Program: NORMÁL

Mazsolás kenyér TIPP: A nmvsol5l va9Y a sr5,l lott gyümölcsöt a 1,:„,9lelzús alán a 2. kovarési művelet során lerlyn hele! Kel,ydr sillya, kb- 850 g 1700 g Viz 275 m1 350m1 Margarin/val 30 9 40 y Sú '/z TK ~/n TK Méz 1 EK 2 EK

~ 30 ~

Page 39: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

405-es liszt 500 y fi50 g Fahét '/, 7K I lK SzSdtott éleszlö '/a csomag 1 csonllny Mazsola/száNOtl qyimaölcs 75 g 100 g Prog,am: GVORS vagy ÉDES KENYf.R Figyelem! Az ÉI7E5 KENYÉR pro9ran,nar, a kenyér lazább szerker2l,í losz, rJe okkor csuk az I-es tnkowl suxinli mennyiségeke! szabae használni, nm,t keJÖnDen túl na9Y Icsz a térioquL

Parasztkenyér Kenyér sí,lya, kb. - 780 9 _- ~. 980 g Viz - 300 ml 450 ml Só I TK 1'/xTK Szárított búraknvász' 25 g 40 y 1050-es liszt .`>00 g 750 g Q,kor I 7K I'/z TK Szádtolt élesrtó -/e csomag 1 osromag Program:FEHCRKENVÉR ' A birzakov35r javit]a a tósz ta miniwsé9él , a tartósságot és az izl 1~9yabb, mlnt a rorskovásc

Hagymás kenyér Kenyér s,ilya, kb. 86q y 1180 9 Viz 350 ml 500 n,l Sd 1 TK 1'/u 'fK Cukor 1 TK 1 TK Süllha9yma 50 g 75 g 1050-es liszt 540 g 760 y Szárított úleszlö '/n cso,n:, g 1 csomoy Program: GYORS

Rozskenyér Kenyér súlya, kD. - 780 y- 7050 9 - Viz - 350 rnl 450 nH Sz:,rítou kovász ' '/z csomag '/. csomag Sd 1 TK 1'/z TK Cukor '/z7K ~/a7K Rorsnullála iq 9 15 g Rozsliszt 300 g A00 q 1050 es liszt 200 g 260 9 Elesnlö ~.... I <;snrnay - 7'/u csomag -._ ~Prn9,an'. KORPAKENVÉR ' A seá'ilntt kovász egy koncen1191um, ain clyel 15 g-os csromayokbnn torgalmamak.

~ 31 ~

Page 40: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

I-es fokozf,l II-es iokoza

Burgonyás kenyér Kenyér súlya, kb. 7000 9 1400 Vir vagy tel 300 ml 400 ml Mar9a,irl vagy val 25 q 30 g Tul'as t 1 3retnyomott, fött burgonya 150 9 200 g S6 7 TK I'/z 7K Cukor 1 TK I'/z TK 1050-es lisrt 630 g 780 g SzFUitoll élnsrtó 7 csomag I'/z r,urna< Program: GYORS

Kovászkenyér Kenyér Si,lya, kb. 7A0 9 1050 g Srérttoll kovász' '/z csomag '/n csomag Viz 350 n,l 450 ml Kenyer(,iszer '/zTK '/.,TK Sú ITK I'/vTK Rozsliszt 250 g 340 g 1050-es liszt 250 g 340 q Sza,itoll dlesrtÖ t csolnog I'/z cson,at Program: NOHMÁL ' A száJloll kovásr egy koncentrátum, amelyet 15 y-as csnmaolokban forqallnaznak.

Búzakorpakenyér Kenyér silya, kb. ~ 900 g 1350 y Vir 350 r,ll 550 ntl S<i I TK I'/z 7K Val/margarin 25 q 60 g Méz I rK 1'/z TK Ec<,I '/., EK I EK Teltes núzelisrl 500 y 700 q 8ivakorpa 75 y IOU 9 Száritotl éleszlö I ,;soma9 I'/s csomeo Program: KORPAKENYÉR

Parasztkenyér TIPP: A Ilisrer,:kel eqészDen v.,gy fi,lumra ötölve hasz- nálhutja.Alequlolsd kelesrtés ulött nyissa ki a kdszüldY lo<lelet, a túsrlat ke„le n,ny ayy kevés vizrcl és sz,irj3 re a rabpelyhe! va9Y a külesll Kéael kicsi! nyomkorlln ,a! Kenyér s,ilya, kb- -. - 770 q - 1050 g

~ 32 ~

Page 41: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

- Víz X50 ml 450 Int Rozsliszt 170 9 zzn y Teljes Iriiraliszt 170 9 J20 q Tönkölybi,zaliszl 170 y 220 q Répaszirup I 7K 1'/z TK $znglúbors '/., TK '/z TK Knrian,ler '/n 7K '/z TK Szerecsenttló, reszelt I Priso 2 Pnsen Sö I7K I'/n1K Sraritcit kovász '/r csomag "/a csuma( Szúrllotl élesrtö '/, csomag t cs<una9 Pnrg,am: NORMAI

Korpás kenyerek fokozatit-elfokozat Hétmagvas kenyér Kenyér súlya, kb. 800 9 16009 Víz 500 ml 700 ml Vaj/mar9arfn 309 50 g Sn 1'/x 7K 27K Cukor 1'/z TK 2 7K Ecet 1'/z EK 2 EK Teljes liszt 5509 750 g 7-mag-pehely 200 g 3009 Szádtoll élesztd '/a csomag 7 csomag Program: KORPAKENYÉR

Bajor korpás kenyér TIPP: A köménymag helyett 7/2 TK (5 g) koriandert, édesköményt vagy ánizst is használhat. Kenyér súlya, kb. 850 g 7780 g Viz 300 ntl 360 rnl Teltes búzaliszt 400 g 570 g Teljes rozsliszt 725 g 750 g Só 1 TK 1'/z TK Köménymag 1 EK 2 EK Burgony, kdzepes nagyságú, fbtt és áttölt 100 g 150 g Szárított kovász '/z csomag a/o Pckg Szárított élesztő '/n csomag 1 csomag Program: KORPAKENYÉR

Juharszirupos korpás kenyér Kenyér súlya, kb. 870 g 1120 g Margarin/val 25 g 35 g Só t TK 1'/x TK Juharszirup 1'/z EK 2 EK 1050-es liszt 540 g 760 g

~ 33 ~

Page 42: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Szárított élesztő s/a csomag 7 csomag Program: NORMAL

Joghurtos korpás kenyér Kenyér súlya, kb. 800 g 1150 g Víz vagy tej 250 ml 300 ml Joghurt 150 g 200 g Só 1 TK 1'/xTK Cukor 1 TK t'/zTK Ecet '/n EK t EK Teljes búzaliszt 500 g 700 g Sz3rftott élesztő 1 csomag 1'/z csomag Program: NORMÁL

Búzakorpás kenyér Kenyér súlya, kb. 850 g 7350 g Víz 350 mI 570 nd Margarin/vaj 30 g 40 g Só 17K 1'/zTK Cukor 1TK 1'/zTK Búzakorpa 75 g 100 g Búzacsíra 50 g 70 g Ecet 1 EK I'/z EK Teljes búzaliszt 400 g 650 y Szárított élesztb a/a csomag 7 csomag Program: KORPAKENYÉR I-es fokozat II-es fokozat

Sokmagvas kenyér Kenyér súlya, kb. 960 g 7350 9 _ Víz 450 ml 650 ml Teljes búzaliszt 775 g 250 g Teljes rozsliszt 175 g 250 g Rozsdara 50 g 70 g Tönkölydara 50 g 70 g Hajdinadara 50 g 70 g Napratorgómag 35 g 50 g Ttikmag 35 g 50 g Lenmag 1 EK 1'/z EK Szezámmag. 1EK 7'/zEK Só 1 TK 1'/zTK Méz 7 TK 1'/zTK Szárított kovász '/z csomag z/a csomag Szárított élesztő t csomag 1'/z csomag Program: KORPAKENYÉR

Tönkölybúza kenyér Tpp: Az utolsó kelosriés elbli kls időre nyissa ki a kés- zülék fedelét, a kenyeret kenje meg kls me leg vízzel, szórja meg tönkölybúza- vagy zabpehellyel, amelyeket kézzel kissé rányomkod! Kenyér súlya, kb. 940 g 1350 g

~ 34 ~

Page 43: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Író 400n11 500 m1 7eljestönkölybúzaliszt 230 g 280 9 Teljes rozsliszt 780 g 230 g Tbnkülybúzadara, durva 180 g 780 g Napraforgónmg 75 g t00 g Só 17K 1'/hTK Cukor 1 7K 1'/zTK Szárított kovász '/n csomag 1 csomag Szárított elesztó z/a csomag 1 csomag Program: NORMÁL 100% korpás kenyér Kenyér súlya, kb. 850 y 7140 g Víz 350m1 500m1 Só 7 TK 1'/z TK Méz 1 7K 2 TK Teljes búzaliszt 540 g 760 g Szárított élesztő '/< csomag 1 csomag Program: KORPAKENYÉR

Fekete kenyér Kenyér súlya, kb. 920 g 1080 g Viz 400 ml 450 ml Teljes rozsdara, durva 180 g I80 g Teljes rozsliszt 780 g 180 g Teljes búzaliszt 230 9 280 g Színes maláta (pbrkölt matatóból - biobollokban kapható - sötét kenyérbelet eredményez) 70 g 15 g Só 1 TK 1'/zTK Napraforgómag 75 g I00 g Söibt répaszirup '/a EK 7 EK Szárított élesztb 3/a csomag t csomag Szárított kovász '/o csomag 1 csomag Program:KORPAKENYÉR

Tiszta búzakorpás kenyér Kenyér súlya, kb- 860 g 7750 g Víz 35g ml 550 ml Sá 1 TK 1'/zTK Növényolaj 1 EK 1'/x EK Méz °/.7K I7K Répaszirup s/o 7K 1 7K Teljes búzaliszt 500 g 760 g Léttontnssáqú búzasikér a/e EK i EK Szárított elesrió z/a csomag 7 csomag Program: KORPAKENYÉR 1-es fokozat II-es fokozat

Sörkenyér Kenyér súlya, kb. 950 g 1080 g Víz 200 ml 225 ml

~ 35 ~

Page 44: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Sör 200 ml 225 ml Teljes búzaliszt 230 g 280 g Hajdinaliszt 180 g 700 g Tönkölybúzadara 180 q 180 g Sö 1 TK 1'/zTK Szezámmag 50 y 75 g Színes maláta (árpamaláta) 5 g 10 g Szárított élesztő s/. csomag 1 csomag Szárított kovász s/n csomag 1 csomag Program: NORMÁL

Mindenféle finomság a pékműhelyből Színes tízórai kenyér TIPP: A ropogós müzlit csokoládés müzlivel vagy a salat kedvenc müzlijével is helyeítesitheti. Kenyér súlya, kb. 750 g 5020 g Tej 250 ml 330 ml 405-ös búzaliszt 425 g 570 9 Cukor i'/z EK 2 EK Só 1TK 1'/zTK Aszalt szilva, durvara vágva t5 g 20 g Aszaltsárgabarack, durvára vágva 15 g 20 g Kopogós müzli 50 g 75 9 Kólaiszreszelék 3/a EK 1 EK Val 25 g 35 y Szárított élesrió '/v csoma g 1 csomag Program: GYORS vagy ÉDES KENYÉR Egyelem! Az ÉDES KENYÉR programba n a kenyér lazább szerkezetű lesz, de ek kor csak kisebb rnennyisé- geket szabad használni, mert különben tú l nagy lesz a térfogat.

Rumos, mazsolás, dióskenyér Kenyér súlya, kb. 900 g 11 BO g Tej vagy víz 280 ml 350 ml Rum 40 % I EK 2 EK Vaj 30 g - 40 g Teljes búzaliszt 500 g 650 g Fenyőméz 2 EK 3 EK Só 17K 7'/zTK Diá, egészben ` 40 g 60 g Rum-mazsola Schwartautál ` 50 g 75 g SzArított élesztő '/a csoma g 1 csomag Program: GYORS vagy EDES KENYER Figyelem! Az ÉDES KENYÉR programban a kenyér lazább szerkezetű lesz, de ekkor csak kisebb mennyisé¬qeket szabad hasznalni, mert különben túl nagy lesz a tértogat Ezeket a hozzávalókat az els~ hangjolzés után adja hozzá!

Joghurtos kenyér

~ 36 ~

Page 45: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Kenyér súlya, kb- 800 g 1150 g Víz vaqY tej 250 ml 300 ml Joghurt 150 g 200 g Só 1 TK 7'/z7K Cukor 1 TK 1'/zTK 550-es lisri 500 g 700 g Szántott élesztő '/a csoma g 1 csomag Program: NOPMÁL

Francia mézeskenyér Kenyer súlya, kb. 770 g 1130 9 Viz 325 ml 450 ml Sb 1 TK 1'/z TK Olívaolaj 1 EK I'/zEK Mez '/z EK '/a EK 405-es liszt 450 g 600 g Üvegbúzalisri 75 g 700 g Szádtott élesztő °/a csoma g 1 csomag Program: GYORS vagy ÉDES KENYÉR Rgyelem! Az ÉDES KENYÉR programban a kenyér lazább szerkezeti lesz, de ekkor csak kisebb mennyisé geket szabad használni, mert különben túl nagy lesz a térfogat

Friss sajtoskenyér Kenyer súlya, kb. 800 g 7200 g Víz vagy tej 200 nd 300 ml Margarin/vaj 30 g 40 g Tojás gánz 7 1 Sá i7K 1'/zTK Cukor 7 EK 1'/z EK Friss reszelt Balt 125 g 200 g 550-es liszt 500 g 700 g Szárított élesztő '/a csomag i csomag . Program: NORMÁL -

Amaretto-kenyér TIPP-A mandulalevelek helyett ówvara aprltolt man¬Vtd:it is IlasználhatPz anlarettot t<:Ijol vo9Y vízzel Dely ettesillleti. Kenyér súlya, kh. 8`v0 g 1100 g Teí v;uty víz 200 nll 2S0 ml Amaretlo 75 nll 100 ml 4O5-ös flíl alisnl 500 g 650 g Cukor 7 EK 2 EK Só '/• TK '/a TK Vaj 30 g AO g Manefolalevelek 75 y 100 g Seárilntt flesztn '/n csonla9 I csomatl ¬Progranl: GVOfiS vapyEDES KENVC=.R Figyelem! Az ÉDES KENVER programban a kenyér IazábD szerkezelú lesz, de ekkor csak kiscbh Illenrlyisé¬yeket snahad használni, mert különben túl nagylesw a Iertopal.

Fűszeres kenyér Kenyér slilya, kh. -._ _ _ 860 y - I 170 9 Író 375 nll '.;50 nll Só I TK I'/u TK

~ 37 ~

Page 46: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Val 10 9 2ll g Cukor I TK I'/r TK 550-es Ilszl 500 p 760 g Friss, Imomra vágott petrnzsalyem vagy vegy s ttíszelkeverék I'/^ EK 2 EK Szálflnll élesnb '/.. csomag t csomag ProOraln; NORMÁL-fazonnal mcg kell sGt nif)

Rizses kenyér A rin.;l bö sbs vízben lózze nm9 fs hűtse Icl A fózövizet szólja le és ai elmondottak szeríni használta teil ' TIPP: A rizs-fbzólé helyett telet is lehet hasznélni. ' A tésztához 2-3 EK nurzsolál és 1 TK fahéf•It tellol. Nagyobb kenyér nem silthelö, mert a kenyér ragadós lesz Kanyér síllya, kh. 950 g I 100 9 Rizs-tózöld 300 ml 350 ml A05-ós Dilzaliszl 540 9 650 9 Kerekszelnú rizs nyerssúlya 50 y 75 g Cukor 2TK 31K Száritalt éles4ó ,r rsomag I csonla9 Progranl.EDES KENYÉR

Sárgarépás kenyér Kenyér siAya, kb. _._.... 800 g . 1000 p -- Víz 17S n11 3SOml var 25 g 3U p 550-cs liszt 50p y 650 g Fnonva apdtotl sóryarépo ' 60 0 90 g Sú 1 TK I'/e TK Cukor 7 TK I'/:• TK Szárit017 éleszlö '/n csonlay I csomag Progtnnl; NOftMAL ' A sánlarépépbl előszól Is tél készíllu•1 es a Nbzben kelelkem répan:alaVvónyllunzn3111a11a tele Ilegadotl mennylsByben I-es fokneat II-es lokozal

Tojásos kenyér TIPP; A 1<Ilást elöszor a mérvedénybe lisse fel, majd töltse tel vízzel a szükséges mennyisf0iy! A kenyeret monnal süsse mep fs még Lissen fogta-tsm el! Kenyér sCJya, k11 730 p 7050 p Tojns 2 4 viuelvapy tejjalfeItöINe 275 nll 400 ml Mergeón/vaj 26 g 35 g

~ 38 ~

Page 47: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

SB 1 TK 1'/.7K Cukor I 7K 1'/0 lK 550-es IisA 5pp y 700 g E12sztt7 '/n csonku l 1 raunlag Program: GVORS

Napraforgómagos kenyér TIfP: A naPraforgbma9ot az elsb hanglelzés alán legye a tésztáhm! Tökmagot Is használhat. Ha a magokat egy kicsit megpörköli, úllenzlvebb lesz az illal uk. Kenyérsidyn, kD. 07p 9 131p g Vlz 375 n1I 55O n1I Vaj 30 9 4p g 550-es liszt 525 9 700 g Só 1 TK I'/v TK Cukor I TK 1'/zTK N;apraforgdmay 35 g 50 p Siárított flesztb _ -. ''/~ r_sonla g 1 esonlag .... Proyrarn. NORMÁL

Fügés-diós kenyér TIPP: Hn híss úibl llusznál, anuayn"el a dIADéI hhja még Ichér, a kenyér enypén keserű víl, óe nagyon Lletes és krválöan Illik az új Dorhoz Kunyér Súlya, klo. 900 g 1270 g Vv 350 nJ 550 nll 1050-es hOZaliszt 260 g 320 g Rozsliszt 400 y 450 y Sri I TK 7'/iTK Koszonituge finomra vágva 50 g 60 y Dióbél, apróra vágva SO g 60 9 Méz I'/z TK 2 TK SzSrItoll kcrísz '/a csomag 1 csomag Szárított ulesztő - '/a csrnnnp 1 csomag _-. - Program: NORMÁL

Esküvői kenyér (kenyérés só) TIPP: Ha az IVÖkijelzö L30-at mutat, egY 5 cm álmérójG új agya9o'fánykét kell Delenyonmi a keulyér küzupnbe. Ezt utón egybesütik, és a lu;nyhr k'dlülése után sAt Iehallöltenlaz edénykébe. EreVetífz esküvőre, bnvonul.usla nyY In•ls alkaInI nWa. Kenyér súlya, kb. 800y 1230 p Lfi 250 ml 330 ml Viz I5p nA 2p0 nll Rozsliszt 175 g 240 y Roisdara, 1700-.x típus I'/6 y 240 9

~ 39 ~

Page 48: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

55c-es bWallszt 225 y 300 y Cukor I TK 1'/. TK Sci I TK I'/o IK SzárItoV kovász °/a %semap 1 esolnag Szarílolt i•Ieszlö -. I csomag I'/n csomag - i'royranl: NORMÁL

Fűszeres kenyér Kenyér síAya, kh. 770 g 1050 g Víz 350 m1 450 m1 Sz2ritoH kovász '/z csomag ~/a csnmay 1150-es liszt 300 g 400 g 1050-es IisA 200 y 260 g Só I TK 1'/z TK Cukor I 7K I'/z TK Kon.mder '/.• TK '/n TK Édeskömény '/z TK z/n TK Amirs '/v TK '/a TK Számtolt éleszlÖ I csomag I'/z csomag

Tökmagos kenyér Kenyér súlya, kn. 900 9 1270 g - TükmagpCp' 300 m1 400nn1 550-es búzaliszt 500 g 650 9 Só 7 7K 1'/u 7K Cukor 1 7K I'/z TK Vaj 25 9 30 g Tökmag 50 g 100 g Sz3ritott iJesztb °/< csomag I csomag Program: NORMAL ' A lökmagpépal I~Ir:kvórl) éles-saranyún eltett lók¬magból késnillk. A Iokrnagot inain3óóal pGrésltik, és :a nlegadolt mennyisúgben lalhasználf=5k.

Francia növényi fűszeres kenyér TIPP: A fokhagymagerezdeket neOYSxeres mennyiséd- gel növelheti, vókony szeletekre vá0hatja, vajban enyliCn megpidlhatl'a és IcI uSNe adhatja hozzá a többi hozz.malóhoz. Nagyon ízletes. A sót is Ichet Inelyetlesi- leni hiszersóval. Kenyér sidya, kb. ~ 850 g 1250 y Viz 350n11 480m1 550-ns búzaliszt S25 y 700 y Üveglriizaliszt 75 g 100 g Cukor 1 TK 1'/z TK Só 1 7K I'/z TK Felapúlolt petreeselyem,

~ 40 ~

Page 49: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

kapor és zsázsa 1'/o EK 2 EK Fokhagymagerezdek, Ononva összenyomva 2 SL 3 SL Vaj 15 9 20 g S2árltnlt élesztb '/n csomag I csomag Proyram:GVORS

Borsos-mandulás kenyér TIPP: Ez a partykenyér kúlónösen nagyon ízletes a lágy sajthoz. Nagyon laza szerknzetü lesz. F1a tömörebben szereti, csak feleannyi Clesztöt használjon! Kenyér súlya, kb. 820 y 1120 g Viz 325 m1 A50m1 550-es búzaliszt 500 g 700 g Só 1 7K I'/z TK Cukor 1 TK I'/z TK vaj 15 <I 20 g Manrlnlaseelelek, pbrköWe 75 <I 100 g Zölóbnrs magok, elrakottak 1 EK 7'/s EK Szárított élesztő '/~ cson'ag I csom:ng Proyranl: NORMÁL.

Kukoricakenyér TIPP: A tészta kiválóan alknhnas a ropogós kenyérkék kősziláséra. Elenm a GYORS +TESZTA programot haszn8lja, torinazza meg a kenyérkéket és süsse meg a kemencében. Kenyér súlya, kb- 950 g 1300 g Viz - --- 300n,1 400 ml -..-. Val 25 g 3U g 550-es fisa 540 y 700 y Kukcúcagríz 60 0 00 y Savanyú nhna halastul, IelairtiNa 1 I Szárított álosztó '/n csomag I csomag Prnym: NORMÁL-... - ._.

Szardellás kenyér TIPP: Alma helyett apró kockákra vágott osnmegeubor- 141t IF bCIClehet a/OnnS lrlCnnyiSégbell. A Ir155 InSZerval izü kenyér tioom es minően kenyerbúfé tzám5ra válasz- Iékgazda9ilóstjelenL Konyór sínya, kb. 900 g -. - 1350 g . - Viz- 325 ml 4A0 wl Tcljcs búzaliszt 500 9 700 y 7oljes búzakorpa 75 g 100 9 Szardellafilé, finonlr.mógva 8 11 Piros apna hélastul, kima9oz`m Cs aprá kork9kra vágva 1 I'/o Olívaolaj 1'/z EK 2 EK Széritott CIeszIÖ 1 csomag 1'/u csomac Program: GYORS

~ 41 ~

Page 50: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Vincellérkenyér Kenyér súlya, kb. 070 g 1220 g Víz I50 ml 180 rtd Szárazfehérbor 150 ml 1811 ml Teljes búzaliszt 400 g 570 9 Teltes rozsliszt 125 g 150 g Só I TK t'/z TK Harnacnkur ITK 1'/r7K Scoes- vagy tepertözsir 20 g 30 y zsenge vnlölevel, finomra vágva 1 EK 2 EK Il.nyyma, finomra vayva 1 EK 2 EK Dióbél, úurvára vágva 2 FJC 3 FK Szárított kovász '/z csnlllay z/a rsnma9 Szúrílott élesztő '/n csomag I csomag P« agnam: KORPAKENYÉR

Pizzakenyér Kenybr súlya, kb. 920 y 1330 q Vír 375 nll 570 nJ Olaj I EK 1'/r EK Só 11K 1'/zTK (:ukor 1 TK 7'/z7K Oreyimc =`/nTK ITK Pannezán sajt 2'/z EK' 3'/z EK Kukorlcagllz 100 9 150 g S50-es liszt 475 g 650 9 Szádtolt G9usztö -'/~ vsonmy 1 annnag .-- Program: GYORS --..- I-es fokozat II-es tokozal

Zukkinis kenyér TIPP: Kükinüsert firtorn, ízletes a kenyér, ha Ön még molegen bekeni olivaolallal. Kenyér súlya, kb- 840 g 1250 g Viz 50 nrl 75 ml 5>0-es bivaliszl S00 g 750 g Nyers cukkíni, finomra vágva 300 g 450 g Só 1 TK I'/vTK Cuknr 1 7K I'/r TK Szárito« élesrtb '/a csoma0 I csoma0

Frank szalonnáskenyér TIPP: A TESZTA programban a borrávalókból cipötész- tát (zsemle) lehel késziterd, clpbkat (rsemle) lehet Ier- mélni, Iiszttnl beszórni, 200 oC-on sütőkem encében klsütni- Kenyér súlya, kb. 850 g 1150 g

~ 42 ~

Page 51: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Iró 350 ntl 450 ml Rozsliszt 300 g 400 g 7050-es brizalisrl 200 g 200 g Só I TK 1'/s 7K Zsíros szalonna apróra felkockázva 75 g 100 g Sráriloll kovász '/z csomag '/., csoma0 Szárított élesUÖ I rsnn,ag 1'/xcsomag Program: NORMÁL

Sütőkeverékekből készült kenyerek A sütökeverékekot alapveffoen a "GYORS" prog2rnban süsse, ha a gyártó másként nom rendolkczc«.

Ciabatta TIPP-A tósztág TÉSZ7A programban is elkészl(hell, ripókoltorntálhat belőle és mo9sülheli. Kanyar SGIya, kb- 730 g 1000 g Víz,lartgyos 370 rnl - 375 rnl Sülókeveoék-Ciabatfa- 6259 7509 SzSrltott élesztő r/arsomog 1 csomag Program: GYORS Kovászkenyér Kortyér súlya, kb. 900 g 1100 g Vir, langyos - -... -375 ml 450 nrl SülókeverE•k - kovésrkenyór - 600 g 750 g SzBritntt élesztő I csomag 1'/> csomag Program: NORMAL

Parasztcipó Kenyér súlya, kb. 900 g 1100 p Langyos víz 375 ml 450nt1 Sütőkeverék, parasrtcipó 600 g 750 g Szárított élesRÖ 1 csomag _. I'/, csomag Prngram:NORMÁL Fínom fonottkalács Kenyér súlya, klr. 730 g 1000 g Lmgyos víz vagy «~j 310 rnl 375 ntl Sütőkeverék, - unom (nnoltk:rlacs - 625 g 75U g Szárított élesztő ~/n csonta9 I csontalt Program: GVONS vagy ÉDES KENYÉR Fi9Yelem! Az ÉDES KENYÉR Iragramnan a kenyl•.r lazább szerkazalú lesi, ezért azonban csak kisr:bb mennyiségeket lehel felhasználni.

Korpás rozskenyér Kenyer silya, kb. 920 g 7180 g Langyos víz - - ^25 rrJ 550 ntl ¬Sütőkeverék, korpásrozskenyér 600 g 750 gSzéritolt ólesztö 1 rsnmag 1'/z csomag ProOrant NORMÁL ----

Kenyerek allergiás betegek részére Azon szemE•lyr;k s<ámára, akik gabona-alle:yi;nb;m szenvednek va9Y nrugf:at:hozoft diéta-programokat kell betartaniuk, kenyérsütd allomatáinkban próbasütéseket végeztünk különbdfB liszfkevprékekkcl,;unelyek rész¬ben kukorica-, rizs-vagy burgonyakeményilb alapon készüllek, és jó eredminyeknl értónk el¬ Minden felsorolt lis Ifaha alkolnr.>,s a diéltLS terv (coelia¬kia / (elnőttkor: cooliekia) kerefr:b<m történő speciális 15plalkoz95ban fogyasdhatd kalács és kenyér sütéséra A

~ 43 ~

Page 52: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

kenyensülö automatában sütött kenyerek mCg nagYr'bb mennyisegú úlesold rll. borkb-sültpor hozzáo¬d5sa esetén is arAnyla0lömürek maradnak. Az al5ldnfelsooolt receptek hozzavulóif szigorúan a magadoV sunendben Iöllse Ire a sGYÖfnnnBbal A kóvetkeeó prog:amokal válassza. o)kPnY_é( kééslTésohez NORMÁL sótól, :tinivel a kunyernek erö,ebb lesz a héja, GVORS sötét, amivel a keny(:r héja prdnább Icisz. Ir) ~est(a kCSZilí;sel9~ an:elyef tov;ibl; ~k-nr-feLlgjgoznL TÉSZTA program r) s01e-!ény sr2má~a a11:e~f-ez3'üt~~ vagy bOlkbvel Ir_aszn:il k_elns_zldszekén( kizSlblag p KALAGS pruyranr. - Mivel a sikérmentes lisztek nem alkaLrmsak az clbreprogrmvüashoz, a sióisi folyamatot mindly azonnal inclltsa bn a "S FART/5701"' gnnlln mi:kod¬lefesövell An:ennyibrn tisztmaradványok képzőcinek atarf5ly szelén, a gyúrási rnivelel köNen nyissa ki a fedelul! A lisztel egy gumi tésztakaparóval hiaza a sülóforn:a köztipere Cs kicsit nyomja bele a IC•s<lába! Ismét zárta le a fedelet! ' Ar élesztővel történt kenyérsütéshól az utolsó gy,írásr müveaet utón (lásd a "Programok idübeli InfulSsü' Liblázalop távolítsa el a dagasztó kanrpdkat, mert m55különben a kenyérben, mivel csak enyhén kol meg, a sütés utón e<en a helyen iuey van bs megnő. Tegyen néhány csepp olajat e tésztára Cs ujjaival vagy egy tésztakaparóval krvqe snét tizeket! A bnoLS¬jozas azért fontos, hogy a kenyér a silCSnól ne 4íl mClyen repedjen be. • A fedelet ismét zárja lo, így lolyfelddlk a proyrarnlc¬futás • A kén kenyeret egy rácson hagyja kiluTlnif Javasoljuk, hogy a kihGll kenyaiét vágja szelettikié Cs aJagonként fagyassza le, Iwyy ne száradjon ki olyan gyorsan Szüksf•.g esetén a konyérszele;teket kenyér¬pLildban újra meg lehel sülni, es az inrk olyan lesz, mintha frissen súllek volna. A következő rerepfeket sütöpnnalvagyfaszl3lmentus Inrrkö-sütőportat is el lehel köszileni. A ka se5ritolt élesztő csomagokat mepelelö sl őpor-csomagokkal luayellesifse!

DAMIN - Gluténmentes sütőkeverék (kukoricakeményítő) kenyér számára Kenyér s0lya, kb. I I50 g Mek:y viz 27Q Int lej, 3,5 %. 300 ml DAMIN 700 y Cuknr I'/r TK Só I'/v 7K Szádlofl éleszló -_ 2 csomag _ _ - Protlram: NORMÁL

3-Pauly gluténmentes lisztkeverék kenyér, zsemle és tésztalap számára TIPP: I la ozekból a Iwzzávoldktrdl a TESZTA pnograrn¬ban lészt5t készil, abhdl zsernlét, pizwlesztalapot vagy lós/IaLupot rs ktszillnet Kenyér slnlya, kb. I I50 g Meleg viz -- 570 nJ ¬Lisrlknverék 700 g Val 30 g Sú I'/-1 K Szórilotl élesztb - - 2 csomag ProgranrNORMAL SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B - Fehérkenyér III KenyérsiJya,kb- 77509 Melegvíz 5-/OInI Puha vaj 30 g

~ 44 ~

Page 53: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

KenyérlLSZt keveo`.k, MI% 6 700 g Só '/o TK Sz:iriW It eleszlö 2 rsumar7 Program: NORMÁL

SIBYLLE Diétás lisztkeverék, világos¬kenyérhez és zsemléhez TIPP. Ezokkel a Lozzávaldkkal a TÉSLTA programban tésclht ki;szíllnet, abból cipökal formálhat Cs nzekef megsütheti a sülóhen. Kenyér súlya, kb. 1 I50 y Langyos tel vagy víz - 570 rnl ¬Liszlkeverók 700 g Só I'/u 7K Cukor I'/z 7K Nagyon puha vaj 40 g Sz:Srifott éleszt_ó 2 csornaq PrngrmnNORMÁL SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B – Fehérkenyér II Knnybr sGlyu, klo. _ - 1 I50 y - Meleg viz , x,70 nrl_ Ecet I'/z TK MI% H kenyérlisrt keverék 700 g Só yo TK Szárított élesztő 2 csomag SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B – Fehérkenyér I Kenyér súlya, kb. 1150 g Meleg Jiz 570 ml Olaj 1'/z EK MIX B kenyérlisztkeverék 700 g Só '/z TK Szárlmttélosztö 2csomag Program: NORMAL

SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B - Tejeskenyér Kenyér sídya, kb- 1000 g Meleg tej 500 ml Tojas 1 Cukor 7 TK Só 7 TK MIX B kenyérlisztkeverék 500 g Száritori élesrió 1 csomag Program. NORMAL SCHÄR - Gluténmentes kenyérliszt keverék MIX B - Fűszeres kenyér Kenyét súlya, kb. 1150 g Meleg viz 570 ml Ecet 1'/z EK MIX B kenyérlisztkeverék 700 g Majoranna / oregano je'/z TK Oregano '/z TK Só '/z TK SZ'VfÍIOII éle51I5 2 CSOmag Program: NORMAL

SIBYLLE Diétás lisztkeverék, sötét, kenyérhez és tésztához TIPP: Ha víz helyett tejet használ, a TESZTA progrant- han ezekkel a hozzávalókkal gyümölcstorta-alapot süthet Ebben az esetben az ecet helyett megfelelő mennyiségű tejet használton! Kenyér súlya, kb. 1100 9 Melegvíz 300 m1 Teljes te]-]oghurt '170 g

~ 45 ~

Page 54: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Lisztkeverék 700 g Só 1'/z TK Ecet 1'/z EK Cukor I'/z TK Szárított élesztő 2 csomag Program: NORMAL

Sütemény alapreceptek A kenyérsütő automatában nagyon jA keverltészlzkat is lehet sűfii. Mível a készülék dagasztó- és nem keverőszerszámokkal dolyozík, a sütemény velanűvel tömörebb szerkezetű lesz, ami azontlan nem csorbítja az íri. Ügyeljen, kérem a következőkre: A süteménysütés nem pragremozható be előre. Az alaprecepHlez különbözd adalékokat lehet hozzáadnL Az Ön tantáziájál semmi nem koflátozza. Ügyeljen azonhan közben arra, hogy az alább megaóntt mennyiségeket ne lépte túl, mert különben a sütemény adott esetben nem sül át eléggé. Ha a sütemény teteje híl sötét lesz, kb- 60 perc után nyom]a meg a START-/STOP gombot! Ha a sütemény készre sült, vegye kl a sütófnnnát a készűlékbölf Helyezze a tonnát nedves kendőre és meg kb- 15 percig loagyja a süteményt hűlni a formá¬banl F~után egy gumi kenőkéssel könnyen leválaszt¬hatja a süteményt a sütőforma oldaláról és óvatosan kibodthatla.

Keverttészta alaprecept Hozzávalók súlyú süteményhez 1000 g 7200 g Tojás -. _. 4.. fi... Puhavaj t50g 2509 Cukor 150 g 250 g Vaníliás cukor 1 csomag 2 rsomag 405-es liszt 450 y 550 y Sűtöpor 1 csomag 1 csomag +7TK Program: SUTEMENY Tovabbi hozzávalók az alaprecept megváltoztatásához: Hozzávalók súlyú süteményhez 1000 g 1200 g Darált dió 70 g 100 g vagy: reszelt csokoláüé 70 g 100 g vagy: kókuszreszelék 70 g 100 g vagy meghámozott és kockákra vágott (1 cm) alma 70 B 100 g

Tésztakészítés Az Ön kenyérsütő automatájában a TÉSZTA program¬ban egyszerűen készithettésztát, ernitaztán továbbfel¬dolgozhat és megsüthet a sütőben. A 2. dagasztás alatt, ha hallani lehet a hangjelzést, bele lehettennia hozzávalókat. A TÉSZtA programban értelemszerűen nincsenek különböző sütési fokozatok. Mi a<onban mégis különböző mennyiségeket adunk meg Onnek, amit elkés<íthet. tme néhány recept:

Francia bagluette Kenyér súlya, Kn. 860 g 1280 g Viz 375 rnl 550 ml Szárított búzakovász 25 g 50 g 3ó 1 TK 1'/cTK Cukor 1 TK 1'/z 7K 550-es liszt 525 g 700 g Üvegbúzaliszt 75 g 100 g Száútott élesztő y/a csoma g 1 csomag

~ 46 ~

Page 55: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Program: TESZTA • A kész tésrtát ossza 2 - 4 részre, fonnáljnn ki hos¬szúkás cipókat és 30 - 40 percig kelessze! A tetejét ferdén vágja be és süsso mog a sütőben!

Korpás pizza Hozzávalók, kb. 2 pizzához 3 przzához Viz 150 ml 225 ml Só - '/z TK 1 TK Olivaolal 2 EK 3 EK Teljes búzaliszt 300 y 450 g Búzacsíra 7 EK 1'/z EK Száríton élesztő '/z csomag z/< csomag Program.TESZTA Nyújtsa kiatésztát,forrnAlja kerekre és 10 percig kelessze! • Kenje be a tésztát a pizzaszósszal és oss<a el rajta a kívánt rávalókat! 2y percig süsse!

Croissant Hozzávalók kb. 14 db-hoz Tolás ~..-.--.-_.¬ Vizzel vagy lejjel feltölteni 225 irol Vaj 60g Só 1 TK Cukor 2 EK 405-es liszt 400 g Szárított élesztő '/a csomag Program: TESZfA A tésztdtvegye ki a tartályból, gyúrja át, kelesse meg és még egyszer gyúrja át! • Lefedve tegye hütószekrénybe 30 percre! A lésdát nyújtsa kl négyszöglatüre és ossza el rajta a Felolvasztott vajat (a szélét hagyja ki)! A tésztát háromszor hajtogassa egymás fbló (mint egy levétel)! Ezt a műveletet háromszor lsmétel)e meg! A tésztát egy műanyag zacskóban legalább 7 órára vagy egy éjszakára teyYe hülószekrénybe! A tésztát nyújtsa ki derékszügúre és vágja 9 (18) vágyszögre. MiOden négyszögetvágjon átlósan kelté! A háromszögeket a széles oldaluktól kezdve lazán tekerje fel, helyezze ré egy megzsírozott sütólapoal Kente meg a felvert tojással és előmelegített sülőben 190 o-ort 20 percig süsse! A sütőt a sütési ldö alatt ne nyissa ki!

Kávésütemény Hozzávalók egy átméröjü süteményformához 22 cm 26 rm lel 170 ml 225 ml Só '/a TK '/a TK Tojássárgája 1 1 Vaj/margarin 10 g 20 g 550-es liszt 350 g 450 g Cukor 35 g 50 g Szárított élesz(ó '/z csomag '/n csomag Program: TESZTA A tésztát vegye ki a tart ályból, még egyszer gyúrja át és nyújtsa ki! Kerek vagy szögletes formát alakítson ki és a k6vetkezö rávalókat ossza el rajtat -

~ 47 ~

Page 56: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

Val. olvasztott 2 EK 3 EK Cuknr 75 g 1y0 g Órölt fahéj 1 TK 1'/z 7K Darált dió 60 g 90 g Cukor6ntet tetszés szerint. A vajat kenje szét a tésztán! Egy lábasban keverje össze a cukrot, a fahéjat és a diót, és tegye rá a vajra! • Meleg helyen 30 percig hagyta kelni és süsse ki!

Perec Horzávalók perechez 9 darab 72 darab Víz 200 rnl 300 rnl ¬Só '/a TK '/z l"K 405-es liszt 360 g 540 g Cukor '/z TK '/a TK Szárított élesztő '/z csomag z/, csomag 1 tojás (kissé felverve) a kenéshez. Durva só a heszÓráshoz A tojason és a durva són kívül minden adalékot öntsön bele a tartályba! Program:TESZTA Ha felhangzik a hangjelzés és a displayn megjelenik a "0:00", nyomja meg a START/STOP gombot! A sütőt melegítse elő 230 oC-ra! A tésrtát ossza fel darabokra és minden darabot for¬máljon hosszü, vékony hengerré! • Csináljon ezekből pereceket és helyezze egy megz¬slrozott sütőlapra! • Kenje meg a Pereceket a felvert tojással és szórja mag a durva SÓVaI! Előmelegített sütőben 200 oC-on 72-15 percig süsse!

Aprósütemény Igény szerint sütés előtt helyezzen középre egy sarga¬barackotl A megsült ás kihűlt "ökbrszemekeY' szóQa meg porcukorral) Hozzávalók aprásütemenyhez 9 darab 12 darab Tel 100 ml 200 ml Só z/a 7K 1 TK Viz 30 ml 45 ml Vaj 30 g 45 g Egesz tolás I 1 + 1 tojás¬ sárgála 405-es liszt 350 g 450 g Cukor 1'/z EK 2 EK Szádtott élesztő '/z csomag z/a csomag Program:TESZTA A tésztát tetszése szerint formázna, vagy fahé)as tekerc¬sek (csigatészta) számára dolgozta fel az alábbiak sze¬rint: nővaló: Olvasztott vaj / margarin 50 g t00 g Cukor 50 g 1g0 g Órölt fahéj '/z 7K '/a TK Cukoröntet tetszés szerint A tésztát vegye ki a sütőtartályból és mégegyszer gyúrja ái! W isztezett felületen nyájtsa ki téglalap alakúra és a puha vatat ossza szél a tésztán! Keverte össze a cukrot és a fahéjat, szórja a val tóté! • A szélesebb oldalától kiindulva lazán tekerje fel! Az aldalakat lót nyomkodja alá! A tekercset vágja darabokra, és bizonyos távolságban helyezze rá a sütőlaptat Kb. 40 percig kelessze! Elömeleqített sütőben 190 o-on 25-30 percig sösse! Még melegen szórja meg cukormázzal! Kis zsemle Hozzávalók zsemléhez 9 darab 12 darab Víz 325 ml 430 ml Só 1 TK 1'/z7K Vaj/margarin 30 g 40 g Tiszta lecitin-por " 5 g 8 9 1050-es liszt 400 g fi00 g Búzakorpa 75 g 100 g Cukor 1 TK 1'/z7K Szárított élesztő '/a csoma g 1 csomag Program: TESZfA A program végén vegye kl a tésztát! - Gyúrja át a tésztát és formáljon belőle kis zsömléket amelyeket mégegyszer megkeleszt. Elómeleg(tett sütőben 200 oC-on süsse ki!

~ 48 ~

Page 57: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

" A tiszta lecithin egy természetes emulgeáló szer, amely nővett a sütemény tértogatát, lágyabbá és puhábbá teszi a sütemény belsejét és meghosszab¬bítja az eltarthatóságot.

Karácsonyi kalácsok Hozzávalók egy súlyú karácsonyi kalácshoz 1000 g Tej 125 ml Folyékony vaj 125 g Tojás 1 Rum 3 EK 405-ös liszt 500 9 Cukor 100 g Zitronát 50 g Oranzsát 25 g Órölt mandula 50 g Szultanina (damaszkuszi mazsola) 100 g Só t csipet Fahéj 2 csipet Szárított élesztő 2 csomag Program: TESZTA A tésztát vegye ki a tartályból, tegye a karácsonyi kalács formába! 180°C-on (forrólevegős sütőben 160°C-on) kb. 1 óra - 1 óra 15 percig (nagyobb mennyise- qek) süsse!

Briós Hozzavalók kb. brióshoz 9 darab 12 darab Tolás t 2 VizzelvagytepelfeItöINe rnl -ig 225 ml 300 nd Vaj/margarin 55 g 75 g Só '/z TK '/a TK Cukor 40 g 50 g 405-ös liszt 400 9 540 g Szár(toH élesztü s/a csomag 1 csomag Program: TESZTA • A tésztát vegye ki a tartályból, gyílrla át és ossza dar¬abokra a fenti darabszámok szerint! • Minden darabból fomnáljon t nagy és 1 kis golyót! • A nagy golyót helyezze bele a kizsírozott briósformá¬bal A kis golyót helyezze rá! Kétszerosére hagyja megkelni! A tojást keverje össze a cukorral, a briósokat keole meg vele és süsse meg!

Gyümölcsíz A dzsemet vagy gyümölcsízt gyorsan es egyszerűen el lehet készíteni a kenyérsütő automatában. Még ha soha nem ls fózótt ilyet, akkoo Is próbál]a rnegt Kül&nósen Izletes, 9nom dzsemet kap. A kóvetkezbképpenlárjon eL ' A friss, érett gyümölcsöt mossa meg! Az almát, őszibarackot, körtét és más kemény héjú gyümölcsöt esetleg hámozza meg! Mindig a megadott mennyisé9oket vegye, mert ezek pontosan meg7eleLaek a GVÜMOLCSÍZ programnak. Ellenkezd esetbon a massza túl korén fő meg, és kifut. • Mérje ki a gyümölcsöket, vágja össze kls darabokra (rnax. 1 emj vagy pOrésltse, és tegye a tartálybot

~ 49 ~

Page 58: Egyszerű fehérkenyér - Deboradebora.hu/receptek/egyutt.pdf- hajtogatott élesztős tészta - túrós tá. ska, búrkifli, töpörtyűs pogácsa. A Dr. Oetker Burgonyástészta alappor

~ 50 ~

A "2:1"zselésítő cukrot a megadott mennyiségben adja homá! Kerem, hagy csakis ezt a cukrot használ¬ja és ne háziartásl cukrot vagy az "1: t" zselésltó cukrot, mert akkor a dzsem túl híg lesz. Keverte össze a gyümölcsöt a cukorral, és indítsa el a programot, amely most félautomata üzemmódban fut. 720 ára után felhangzik a hang[elzés és a dzsemet üvegekbe töltheti és jóllezárbatja azokat.

Bogyós gyümölcs dzsem Mélyhűtött bogyós gyümölcs felolvasztva 950 g Zselésitö cukor "2:1" 500 g Cllromlé 1 EK Minden honrávalót keverjen össze a tartályhant Válassza kl a GVÜMOLCS(Z programot és indítsa el! Gumi spatulával húzza le a cukormaradványokat a tarYely oldaláról! Na felhangzik a hangjelzés, foyákesztyúvel vegye ki a tartályt a készülékhól! Töltse a dzsomet üvegekbe és lót zárja le ezeked

Földieper dzsem Friss földieper, megmosva, megtisztítva es apróra vágva vagy pürésítve 900 y Zselásftö cukor "2:1" 500 g Citrorrnlé 1 EK A tartályban minden hozzávalót keverjen össze a gumi kenőkéssel! Valassza ki a gyümölcsíz PROGRAMOT és indítsa ell A tartály oldalfalairól a gyümölcsmaradékot egy spa¬tulyával húzza le! Ha felhangzik a hany/alzés, fogókesztyúvol vegye ki a tartályt a készülékből! Töltse a dzsemet üvegekbe és jól zárja le ezeket!

Narancsdzsem Narancs, lehámozva és ws kockákra vágv 900 g Citrom, lehámozva es kis kockákra vágva 100 y Zselésítő cukor "2:1" 500 g • A narancsot és a citromot hámozza meg és vágja kis darabkákra! Tegye hová a cukrot, és mlndon hozzávalót tegyen bele a tartályVa! Valassza ki a GYÜMÖLCSÍZ programot és indítsa el! Gumi spatulával húzza le a cukormaradványokat a tartály oldaláról! Ha felhangzik a hangjelzés, logókeszlyúvel vegye ki a tartályt a keszülekból! Töltse a dzsemet üvegek