45

Róth Miksa üvegfestészete

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Róth Miksa üvegfestészete
Page 2: Róth Miksa üvegfestészete

A Nefelejcs utcában megbújik egy kicsiny emlékmúzeum, amit a mester lakóházában és műhelyében rendeztek be. (Amit egy mexikói munkájával szerzett keresetéből vásárolt.)

Page 3: Róth Miksa üvegfestészete

Jellemző módon Róth Miksa nevét én nem Budapest utcáin, hanem Mexikóvárosban hallottam először, amikor az útikönyv a lehető legtermészetesebben leírta, hogy a Palacio de Bellas Artes üvegmennyezetét Maróti Géza és Róth Miksa készítették. A művet Budapesten kivitelezték, és az üvegtáblákat hajón szállították az óceánon túlra. Milyen szerencse, hogy épségben megérkeztek!Csak hazatérve döbbentem rá, hogy munkáit már régóta ismerem, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy aligha van olyan budapesti, aki még nem találkozott velük. Róth Miksa és műhelye keze nyomát viselik többek között az üvegablakok és mozaikok az Országházban, a Szent István Bazilikában, a Zeneakadémián, a Gresham-palotában, a fasori evangélikus templomban, a Kálvin téri református templomban, az Országos Levéltárban, a Belügyminisztériumban, a Pénzügyminisztériumban, a Széchenyi-fürdőben. Néhány kevésbé ismert munkája a Napóleon-udvar lenyűgöző üvegtáblái, a Japán kávéház üvegablaka vagy az Új Köztemető bejáratának mozaikja.

Page 4: Róth Miksa üvegfestészete

Róth Miksa 1865-ben született Pesten (ekkor még nem Budapest), és a mesterség alapjait apja, Róth Zsigmond műhelyében sajátította el. Aztán Nyugat-Európába indult, hogy a nagy katedrálisok üvegablakait tanulmányozza, hiszen hazánkban a török hódoltság alatt elpusztult az összes középkori üvegablak.

Page 5: Róth Miksa üvegfestészete

Hazatérve a fiatal Miksát több mester is a szárnyai alá vette. „Vallomások” címet viselő írása azért is lenyűgöző olvasmány, mert minden mesteréről szeretettel, olykor rajongással vall, mindenkinek hálás és mindenki halálát fájlalja – keserűség, csalódottság, irigység sehol nincs a lapokon. A mesterek közül talán Steindl Imrét kell kiemelni, aki türelemmel tanítgatta órákon át a zöldfülű Róthot a színek megértésére. Ez jól sikerült, a Vallomásokban már azt írja Róth: „A szín az emberi élet egyik legnagyobb gyönyörűsége”.

Steindltől kapja majd első megbízatását (a Máriafalva gótikus templom üvegablakai elkészítésére), később pedig az egyik legnagyobbat, az Országház üvegablakainak elkészítését.Innentől már fellendül a karrierje, de ezért valóban keményen dolgozik. Nem elégszik meg azzal, hogy a meglévő technikákat tökélyre fejleszti, új módszerekkel is kísérletezik.

Page 6: Róth Miksa üvegfestészete

A mozaiktechnikával számos olyan helyen is alkotni tudott, ahol az üveg vagy a falfestészet nem bizonyult volna tartósnak. Így például a Deák-mauzóleumban Székely Bertalan falfestményei egyszerűen elporladtak, hiszen a helyiséget csak évente egyszer nyitották ki. Róth mozaikkal újrarakta a képeket, amelyet ma is megcsodálhatnak a szerencsések.A Nefelejcs utcai épületben lakott a család, a mögötte álló, ma üresen tátongó háromemeletes ház adott helyt a műhelynek.

Az üvegfestészet mellett a mozaik-művészet meghonosítását is célul tűzi ki. Tulajdonképpen a római kori márvány-mozaik töredékek óta magyar földön Róth Miksáig senki nem készített mozaikokat, így ez igencsak nagy lépésnek számított.

Page 7: Róth Miksa üvegfestészete

Róth Miksa 1944-ben halt meg, természetes halállal, hiszen kikeresztelkedettként akkor még védett helyzetben volt, de ekkor már állandó rettegésben élt. Két öccse a vérzivataros idők áldozata lett.

A műhelyét természetesen államosították, német majd orosz térképészeti vállalat, később politikaitiszt-képző akadémia működött itt, majd az Országos Szakipari Vállalat, aztán szükséglakásokat alakítottak ki, végül államrendőröket költöztettek be. Róth Miksa özvegye, Walla Jozefa és lánya, Amália egy szoba-konyhás lakrészben meghúzhatta magát. Az épületet a nyolcvanas években védetté nyilvánították, Róth Amália pedig – Ráday Mihály biztatására – 1987-ben a VII. kerületre hagyta az épületet azzal a kikötéssel, hogy alakítsák emlékmúzeummá.

Page 8: Róth Miksa üvegfestészete

Így történt, hogy ma mintha vendégségbe mennénk Róthékhoz, hiszen az első emeleten három szobát a lakásuk bútoraival rendeztek be.

Page 9: Róth Miksa üvegfestészete

Látni fogjuk, hogy minden képen áthat az a hitvallás, amivel Róth, ez a híres, szerény, dolgos mesterember-művész „Vallomásait „ zárja:

„Az élet küzdelmeinek jótékony balzsama: a szépben való gyönyörködés. Hálás lehet az ember az Úristennek, ha őt azzal áldotta meg, hogy meglássa és átérezze a szépet, de még inkább tartozik hálával az, akinek megadatott, hogy a szép kultuszában töltheti el életét és az alkotás örömérzetében részesülve, ízelítőt kap az Isteniből, embertársainak pedig lelki gyönyörűséget szerez művészetével.”

Page 10: Róth Miksa üvegfestészete
Page 11: Róth Miksa üvegfestészete
Page 12: Róth Miksa üvegfestészete
Page 13: Róth Miksa üvegfestészete

Neve és művészete a millennium éveiben lett közismert, amikor együttműködve a kor kiváló építészeivel, számos budapesti és vidéki köz- és magánépület dekoratív díszítésére kapott megbízást. A Róth-műhely a mozaikművesség terén is jelentőset alkotott, 1902-ben itt készült először cementbe ágyazott plasztikus mozaik. Üvegfestészeti alkotásai a párizsi és torinói világkiállításon aranyérmet, az amerikai St. Louis-ban nagydíjat, itthon 1899-ben Iparművészeti Nagy Állami Aranyérmet kaptak. Kivitelezője a Velencei Bienálé magyar pavilonjának üvegablakainak és mozaikjainak, a szabadkai városháza ablakainak, a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermének négy, székely népballadát feldolgozó ablak-triptichonjának. 1914-ben a Lipótmezei Elmegyógyintézet kápolnájának hat hatalmas méretű, a keresztény mitológia témáit bemutató szecessziós üvegablakát készítették el.

Page 14: Róth Miksa üvegfestészete
Page 15: Róth Miksa üvegfestészete
Page 16: Róth Miksa üvegfestészete
Page 17: Róth Miksa üvegfestészete
Page 18: Róth Miksa üvegfestészete
Page 19: Róth Miksa üvegfestészete
Page 20: Róth Miksa üvegfestészete
Page 21: Róth Miksa üvegfestészete
Page 22: Róth Miksa üvegfestészete
Page 23: Róth Miksa üvegfestészete
Page 24: Róth Miksa üvegfestészete
Page 25: Róth Miksa üvegfestészete
Page 26: Róth Miksa üvegfestészete
Page 27: Róth Miksa üvegfestészete
Page 28: Róth Miksa üvegfestészete
Page 29: Róth Miksa üvegfestészete
Page 30: Róth Miksa üvegfestészete
Page 31: Róth Miksa üvegfestészete
Page 32: Róth Miksa üvegfestészete
Page 33: Róth Miksa üvegfestészete
Page 34: Róth Miksa üvegfestészete
Page 35: Róth Miksa üvegfestészete
Page 36: Róth Miksa üvegfestészete
Page 37: Róth Miksa üvegfestészete
Page 38: Róth Miksa üvegfestészete
Page 39: Róth Miksa üvegfestészete
Page 40: Róth Miksa üvegfestészete
Page 41: Róth Miksa üvegfestészete
Page 42: Róth Miksa üvegfestészete
Page 43: Róth Miksa üvegfestészete
Page 44: Róth Miksa üvegfestészete
Page 45: Róth Miksa üvegfestészete